Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Fargo 1x01 - Krokodil dilemma

2015. január 29. 09:00 - tinipuma

Az ötletet adó mozifilmet gondolom nem nagyon kell senkinek bemutatni, nézzük tehát, hogy mi történt sorozatban. Üdv Bendijiben, Minnesotában.

Sötét van, behavazott úton haladunk, Billy Bob Thornton szemét látjuk egy visszapillantó tükörben. Hirtelen az autó elé ugrik egy őz, majd még egy, csatt, a kocsi kicsúszik, bele a susnyásba. Ebben az esetben susnyásról persze nem lehet beszélni, itt a semmi közepén vezet az út, a semmi pedig havat jelent. Sokat. Az autó megáll, csomagtartó fedél felpattan, nocsak, ember van benne, menekülne. Elrablója alsógatyára vetkőztette ugyan, de a cipőt szerencsére rajta hagyta, szóval szaladhat. Mondjuk így is marhára fog fázni. Billy Bob - ő az emberrabló - kikászálódik a félresiklott kocsiból, gondterhelten néz, baj van. Mintha a menekülő faszi nem is érdekelné annyira, sokkal inkább az elütött őz, azt kell valahogy eltüntetni. Szegény őzike.

1b.jpg

Váltunk, valahol egy mosógép zörög, mit zörög, a halálhörgés ehhez képest semmi. Apu és anyu étkezik éppen, apu megemlíti a mosógép hangját. Nem kellett volna, anyu eddig valami születésnapról csacsogott, most viszont témát vált. Baszlatja a férjét, kevés vagy apukám, bezzeg a testvéred, na az jól keres, csúcsszuper a mosógépük, és az öcskös most is vett valami új, menő cuccot a családjának. Szegény apu sehová se állhat, a nyakkendőjét is leszólják, pedig azt pont az asszonytól kapta. Csórikám leballag az alagsorba, ott a mosógép, nem tud vele mit csinálni, hát odébbáll. Búcsúzóul még megkapja, hogy a testvére bezzeg mindent meg tud javítani a ház körül, igazi ezermester. Jó lehet, ha az embernek egy ilyen szerető felesége van.

2.jpg

Apu az irodában, ahol biztosítási ügynökként melózik, dolgozni kezd. Bár ne tenné, hiába akar eladni, hajmeresztő dolgokat ad elő meggyőzés gyanánt, rettentő rossz ügynök na, szegény kuncsaftok menekülnek. Ha anyu ezt látná, tuti nem reklamálna, összetenné két kezét, hogy legalább egy köhögő mosógépe van.

Hazafelé menet összefut egy régi ismerősével Sammel és annak két, nem túl éles eszű fiacskájával. A pasas jó nagydarab, vagy négy fejjel magasabb lúzer barátunknál, akit egyébként Lesternek hívnak. Menten kiderül, hogy Sam már a középiskolában is sportot űzött Lester kínzásából. Egy alkalommal például egy olajos hordóban gurította szegényt végig az utcán. Verte is mellesleg, sőt még az akkori csaja (a korábban megismert kedves feleség) is megvolt egy kézimunka erejéig, meséli a csemetéknek büszkén, mintegy demonstrálva, hogyan is illik viselkednie egy igazi bunkó macsónak a jóval gyengébbel szemben. A fiúk isszák apjuk szavait, a neveltetésük egyébként remekül halad, az iszonyú taplóságot nem lehet leírni, azt látni és hallani kell. Bunkóapu még tartana egy bemutatót verésből, de Lester nagy lendülettel hajol el az ütés elől és fejel bele a mögötte lévő üzlet kirakatüvegébe.

3.jpg

Rögtön ugrunk a kórházba, ahol Lester lilás, dagadt, betört orral vár a sorára. Dobozos üdítőjét, mivel inni ugye nem tud, szomszédjának, Billy Bobnak ajándékozza, aki a korábbi ütközésben szerzett sérülése miatt üldögél ugyanott. Legalábbis gondolom, hogy azért, mert épp csak egy karcolás látszik a homlokán. Mindenesetre beszédbe elegyednek.

Lester elmakogja mi történt vele, Billy Bob tárgyilagosan összegez: barátom, te hagytad, hogy a pasas, aki éveken át gyötört, újra megalázzon és betörje az orrodat a gyerekei szeme láttára és nem csináltál semmit. Én a helyedben kinyírtam volna. Nem úgy van az, hebegi Lester először, aztán csak megmérgesedik, mármint magához képest és odaveti: jólvanna, akkor öld meg helyettem. Persze rögtön visszakozna, ugyanis Billy Bob láthatóan halál komolyan vette a kérést, de nincs idő tisztázni a helyzetet, Lestert a vizsgálóba szólítják.

4.jpg

A karambolos autónál időközben a rendőrök dolgozgatnak, a főnök érkezik, idétlenke, kissé együgyűnek tűnő kollegina referál az esetről, lábnyomok erre, vér és állatszőr arra, egyébként sehol semmi. Csomagtartót nem nézte meg, ehhez a főnök esze kell, tessék, ott az őzike. Sebaj, mondja a főnök, én se voltam mindig ilyen okos, sok év gyakorlata és tapasztalat kell ám az ilyesmihez. A főnök születendő gyermekével folytatják, miközben a lábnyomokat követik. Megvan az eredetileg elrabolt ember, megfagyott szegény.

Derék rendőrfőnök hazatér a cuki terhes feleségéhez. A nő kicsit lökött, de már tudjuk, ebben a városkában ez a szokásos. Vacsoráznak, beszélgetnek munkáról, a gyerekszoba színéről, amit az asszony az istennek se tud eldönteni, bolondok ezek, de aranyosak nagyon.

13.jpg

Más helyszín, BunkóSam vállalatánál vagyunk, a csemeték egy guminővel játszanak épp, szerintem fogalmuk sincs mire való, lufiként kipukkad. Rendkívül okos gyerekek ezek, már mondtam. Billy Bob érkezik, az apjukat keresi, csak meg akarja nézni magának, végül is sikerrel jár. Nem lesz ennek jó vége.

Lester és kis felesége megérkeznek a korábban említett szülinapra, barátunk norvég mintás pulcsiban fogadja az újabb megaláztatást: öcskös magabiztos, karrierje felfelé ível, király sarokirodát kapott, bármit is jelentsen ez, a nyámnyila tesó meg szívószállal issza a sört. Meghívást kap a bratyó fegyverekkel teli szentélyébe, első dolga, hogy a szuperprofi teljesen illegális gépfegyvert összetöri, pedig a tesó élete se fenékig tejfel, a gyereke valószínűleg autista. Azért közli Lesterrel, hogy mindenkinek azt hazudja, a testvére halott. Merthogy nem tud rá felnézni.

6.jpg

Valahol egy kopár környéken, egy telefonokkal túlzsúfolt irodában, ember felveszi a kb. tizenkét, teljesen egyforma készülék egyikét, Billy Bob jelentkezik, a meló kis kitérővel halad tovább. Főállásban tehát bérgyilkos. Most viszont személyes ügyben jár, betér egy sztriptízbárba, a rosszabb fajtába, gondolom én a csajok unott feje láttán. BunkóSam is itt van, szíve és farka választottjával vonul félre, szex közben éri a halál, Billy Bob kést állít a tarkójába, nem szép látvány.

A rend derék őrei helyszínelnek, szegény főnököt egyenesen az ágyból ugrasztják ki, kell is az ész ide, egyből megállapítja a halott személyazonosságát. Szerencsétlenke a jegyzeteléssel, a Bill nevű kolléga pedig a hányással volt elfoglalva, nem értek rá megnézni, ki a hulla. Molly rögtön leszámolást vizionál, Samnek maffiás kapcsolatai voltak, de a főnök csak aludni szeretne, én vele értek egyet.

7.jpg

Váltunk, egy motel otthonkás tulajdonosnője ugráltatja egyetlen alkalmazottját, Billy Bob érkezik, megszállna. Nem egyszerű, a szoba ára függ a megszállni kívánt személyek, kutyák, macskák, pókok, halak és esetleges baktériumok számától. Megegyeznek végül, Billy Bob kifelé menet az ifjoncnak azt tanácsolja, ne hagyja magát megalázni és bosszú gyanánt vizeljen bele a tapló főnök kocsijának tankjába, s mikor a kölyök megteszi, hívja a portán a hárpiát és jelenti mit lát. Szemét egy pali, az már biztos.

A helyi kifőzdében vagyunk, Molly itt tanulja az aktákat, az apukája a tulaj, régi rendőr, ez most csak annyiban érdekes, hogy Keith Carradinet mindig jó látni. Főnök jön, Molly referál, kiderítette, hogy a karambolos kocsi lopott, a fagyott ürge pedig nem lehetett a sofőr, mivel nem volt seb a homlokán, márpedig a vezető lefejelte a kormányt, ezért szét kell nézni a környék kórházaiban. A gyilkossági üggyel nem nagyon haladnak, a kurva ugye a szemébe folyó vértől (fúj) nem látta a tettest, Bill csekkolja, hogy a kést a faluban vették-e. Mégse olyan buta ez a nő. A főnök is így látja, dícséri Mollyt, egyszer még vezető lesz majd, amilyen okos, a csaj pirulva fogadja az elismerést.

Együtt érkeznek Sam családjához, debilfiúkhoz és zakkant anyjukhoz. A friss özvegy hangulatában úgy félpercenként váltakozik a férje halála miatt érzett felhőtlen öröm és az elcseszett élete miatt érzett eszeveszett fájdalom, én se viselném jól, ha magamra maradnék két ilyen idiótával. Rendőreink próbálnak valamit megtudni a Sam ügyeiről, maffiás kapcsolatairól, nem sok sikerrel. Mindeközben Billy Bob tréfálja meg debilkéket: magát ügyvédnek kiadva felhívja az idősebbiket, miszerint az apjuk mindenét az öccsére hagyta. A srác persze felhúzza magát és rögtön nekilát péppé verni az öccsét, csak hogy pontot tegyen az öröklési jogi vita végére. Mindezt persze a rendőrök orra előtt, de hát azt eddig is tudtuk, hogy nem okos a fiú.

8.jpg

Lester, értesülvén Sam haláláról (ő intézi a biztosítási ügyet) egy kávézóban kérdőre vonja Billy Bobot. Az először adja az ártatlant, majd közli kis barátunkkal, hogy tulajdonképpen ő kívánta kinyírni a pasast, csak nem volt elég vér a pucájában. Billy Bob megtette helyette, ezzel igazán csak abban segített, hogy Lester végre férfivá váljon és kiálljon magáért, ne hagyja, hogy a mindennapok szarságai elborítsák és elsodorja az ár. Vagy valami ilyesmi.

A rendőrőrsön Bill jön a főnökhöz, az asszony van vonalban, kitalálta végre a babaszoba színét: legyen fehér. Férje rákérdez, mégis milyen árnyalatra gondolt (fényes, matt esetleg tojáshéj), erre elbizonytalanodik megint. Gond egy szál se, a leendő apuka majd jól bevásárol hazafelé mindenféle fehérből, aztán közösen eldöntik. Szerintem ráér, majd a gyerek, ha kicsit megnő, kiválasztja maga.

14.jpg

Időközben Molly sokat haladt a nyomozásban. Míg az összevert hülyegyerek ellátására figyelt a kórházban, kiderítette, hogy volt egy fejsérült betegük, aki hogy hogy nem, a mi törött orrú lúzerünkkel csevegett a váróban, méghozzá éppen az áldozatról. A lány összefüggést vél az esetek között, főnöke egyelőre leállítja, Lestert régóta ismeri, személyesen keresi meg, Molly meg menjen szépen haza.

Lester időközben otthon nekilátott mosógépet szerelni, úgy fest, hogy sikerrel járt. Anyu meg is lepődik rendesen, különösen mikor beindulni látszik a masina. Sokáig nem tart az öröm, már nem csak zörög, de füstöl is rendesen, ennek azt hiszem befellegzett. Pearl szerint is, újra felrakja a bevált lemezt, nem vagy te félig se férfi, vesztes vagy, szex közben is csak azért csukom be a szemem, hogy mást képzeljek oda. Lester berág, egy kalapácsot felkapva fenyegeti meg anyut, vonja vissza a kijelentését. A nő persze a képébe röhög, csak nem megütsz? De. Többször is, bár anyu már nem tud visszakozni, Lester péppé veri a fejét.

10.jpg

Miután így kidühöngte magát, visszatér a szokásos énje, nyüszítve rohangál össze-vissza, "Jaj Istenem!" felkiáltással, véres ruháját tisztára cseréli majd megvilágosodik, és Billy Bobtól kér hebegve segítséget. Hiába Lester fiam, annyi vakkomondor a világon nincs, amivel te ebből kimászol. Billy Bob szívatja kicsit, aztán csak megígéri, hogy átjön. Lester puskát vesz elő, nem teljesen értem, hogy minek, de mindegy is, a rendőrfőnök érkezik, kérdései lennének. Barátunk szarban van, a főnök észreveszi a vért aztán a halott asszonyt is és erősítést hív, Lester vinnyogni kezd, de ezúttal megmenekül, Billy Bob tűnik fel és lövi le a zsarut. Mire Molly kiér, csak a halott főnökét találja, a pincében meg a szétvert fejű Pearlt és az ájult Lestert, aki Billy Bob felbukkanása majd eltűnése után kétségbeesésében fejjel nekirohan a falnak, hogy áldozatnak tűnjön. Én a fejemet kapkodom, mi lesz még itt? Szegény Molly teljesen össze van törve főnöke miatt, és még meg is kell mondania a mindenórás feleségnek, hogy a férjét megölték, megértem hogy pocsékul érzi magát.

Ugrunk egyet, Duluthban vagyunk, este van, rendőrjárőr magányoskodik az útszélen, kávézgat, közben a lányával cseveg rádión, rákérdez a leckeírásra, megvitatják a folyamatban lévő meccs állását, aranyosak. Hirtelen meló van, gyorshajtót kell fogni. A rendőr a szabálysértő után ered, megállítja, az autóban Billy Bob ül. Az iratai megmutatása helyett rövid beszédet tart ösvényekről, melyekre nem tanácsos rálépni, mert sárkányok várhatnak és azt javasolja Grimly rendőrnek, hogy válassza a világosságba vezető utat és menjen haza a lányához, majd adjon hálát a sorsnak, hogy él. A jedi trükk beválik, mondjuk a zsaru eleve nem látszik túl okosnak, zavarodottan néz ki a fejéből, miközben Billy Bob elhajt.

12.jpg

Lester a kórházban ébredezik, kótyagosan nézeget körbe, bal kézfején apró sebet vesz észre, ez meg mi lehet?

Molly és papája horgászni indulnak, Lou pályamódosításra próbálná rávenni a lányát, neki segítség kell a kifőzdében és egy pincérnőt viszonylag ritkán puffantanak le munka közben, ellenben a rendőrködés mégiscsak veszélyes szakma. Molly persze nem áll kötélnek, ő zsaru és kész, ad egy puszit az öregnek és indul is vissza dolgozni. Horgászás elnapolva, a nyomozásnak haladnia kell.

Címkék: fargo
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2014.07.29. 13:25:13

Jó volt a Pilot, bár nekem néha meredek. Kiváló a szereposztás, Martin Freeman nagy kedvenc (különben talán bele sem nézek), és hát nem kellett csalódnom.
Sajnos az első részen nem jutottam túl (köveket ide), de előbb-utóbb meglesz.
Köszi szépen az írást!! Ezen hangosan felröhögtem: "szíve és farka választottjával vonul félre" :D
Hát, üdv a hogyvótírók táborában :P

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2014.07.29. 14:02:57

@AaannnaaA: nem kövezlek meg, de feltétlenül ajánlom, hogy nézd tovább!:) Szerintem a pilot a legdurvább rész, és Martin Freeman csak egyre jobb lesz!

tinipuma, köszi a hogyvoltot! :)

tinipuma 2014.07.29. 17:06:18

@AaannnaaA: @PuffCinq: Köszönöm a hozzászólást :)
Én is csak azt tudom mondani, hogy tessék szépen tovább nézni, jó lesz!

popszegecs 2014.08.03. 16:22:44

Meg lehetne taggelni a "fargo"-val a posztot? Hogy a következőket is megtalálja az ember. Néztem oldalt a címkéknél is, de onnan is hiányzik. Meg ez mikor megy a tévében, mennyi időnként lesz írás?

tinipuma 2014.08.03. 17:26:57

@popszegecs: Az első évadnak vége, azt viszont nem tudom, hogy Magyarországon lesz-e. Írom folyamatosan ahogy időm engedi, a második rész a napokban jöhet. Címke van, de most még ez az egyetlen bejegyzés.

Coopersmith 2014.08.20. 12:07:51

Hali!
Lester azért veszi elő a puskát mert le akarja lőni Malvot ,és gondolom rákenni a gyilkosságot.De a sheriff érkezik előbb.Kérdés hová tűnik Malvo a pincéből?Lehet hogy kivágták...,azért az elég fontos ahhoz.Vagy ilyen természetfeletti dolgai vannak :)?

tinipuma 2014.08.20. 14:17:33

@Coopersmith: Szerintem azon a ponton Lester maga se nagyon tudja, hogy mit miért csinál.
Attól tartok nem fogjuk megtudni, hogy Malvo hogy tűnt el a pincéből, maradjunk annyiban, hogy vannak érdekes és megmagyarázhatatlan dolgai :)

Coopersmith 2014.08.20. 17:48:31

Ja azt hittem te tudod ; )

tinipuma 2014.08.20. 19:44:47

@Coopersmith: Nem, és azt hiszem ez nem is olyan fontos, csak hozzátartozik a karakter furcsaságaihoz. Mondom ezt persze a teljes történet ismeretében, de ez még ugye csak az első rész :)

Coopersmith 2014.08.22. 22:15:51

Végignéztem ,zseniális .Vagy még annál is jobb...,amúgy azért gondoltam hogy kivágtak részeket mert pl. Lesternek meg volt Malvo telefonszáma vagyis a motelé pedig a beszélgetés során nem adta meg neki. cs.

tinipuma 2014.08.23. 12:02:06

@Coopersmith: Ki tudja, lehet hogy tényleg vágtak :)

Jimbo75 2015.01.29. 09:27:00

Az mondjuk Bemidji lesz, Bendiji helyett. Kb. itt is hagytam abba az olvasást.....

firg_firg 2015.01.29. 09:28:56

Nem rossz, de a film az jobb. Azert mert a filmben eletszagubb a karakterek a sorozatban meg mindenkit atommod szelsosegesre es eltulzottra sikerult.

Lester 1000 szer szerencsetlenebb nyomorek mint a filmben, es Malvo meg valami ubermensch lett aki jedi trukkokkel szereli le a rendoroket. Azert nem rossz.

firg_firg 2015.01.29. 09:33:12

Na meg az a uvegajto lefejelo jelenet Bunkoapuval... A back to the future, nyuszi vagy mcfly jelenetei ota nem lattam hasonlot.

szamaritánus 2015.01.29. 09:37:32

@AaannnaaA: rühellem a karakterfejlődés szót, de martin freeman szerepe esetében ez az utolsó részig indokolt, zseniálisan nyomja.

2015.01.29. 09:50:55

@Jimbo75: Bánhatod, mert a hogyvót nagyon jó. Elírást meg mindenki véthet - a pakliban benne van.

tjunior 2015.01.29. 11:10:27

Egyetlen dolog idegesített a Fargoban. True Story....na persze... Erre mi szükség van? Minek ilyet belekamuzni, az amúgy végig remek sorozatba?

elgigante70 2015.01.29. 11:24:54

szerintem meg szar volt az egész

Taknyosvarju 2015.01.29. 21:19:11

@tjunior: En eloszor benyaltam a true storyt, de azert meredek volt, aztan par resz utan ugy ereztem keptelenseg, hogy ennyi gonoszsag koncentralodjon ilyen keves emberben es utananeztem, ha mit mondjak, nagy ko esett le a szivemrol, hogy nem true a story megsem, jobban elveztem utana a sorit.

Igen, egy ko alatt eltem szatyorban sokaig, azert hittem el.

tinipuma 2015.01.30. 19:28:18

@Taknyosvarju: üdv a szatyron kívül, élvezd a további részeket :D

Gabba 2015.02.03. 11:50:03

@tinipuma: nagyon jó lett, a vakkomondoros utalás pláne!

Billy Bobbal én nem mernék beszédbe elegyedni, az tuti

tinipuma 2015.02.03. 15:17:00

@Gabba: Köszi!
Teljesen igazad van, bár attól tartok, a szólítottak nem maguk döntenek arról, hogy akarják-e a beszélgetést :)
süti beállítások módosítása