Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x62 - Anyád, de jól nézek ki, megkívánom saját magamat

2015. január 17. 09:51 - zaphodbb

Bencus beharangozza, hogy ebben a részben megint azt hallgathatjuk majd végig, hogy Ádiná hogyan retteg attól, hogy elveszíti Lacit. Alig várom.

Reggel van, Fanni és a malac mint anya és gyerek létezik a villában, készíti neki a reggelit és azon vihorászik, hogy sertésmájkrémet ad a malacnak.

Szereti a társait, a haverjait eszi.

vihogg.jpg

Egyébként ez a malacka übercuki, ahogy hangos röfögéssel üdvözli Fannit és a kaját. Fanni egész emberivé vált ettől a két perctől, már szinte szimpatikus. Közben Ádiná Robinnak nyünnyög, hogy reméli, kint hagyja Kiskunt ez a Lacigyerek, Robin próbál nem véleményt formálni és beolvadni a háttérbe a hálóban.

Jó, nem. Ma nem folyok bele. Én ebbe már nem tudok állást foglalni és nem is akarok igazán.

Volt olyan, hogy Robint állást foglalt bármiben is? Mondjuk minek is, szerintem szarik bele az egészbe, csak túl akarja bent élni ezt az időt, tulajdonképpen igaza is van. Laci jön be a hálóba, megzavarja a társalgást, és persze lesz ebből nagy féltékenységi jelenet is majd, mert a tetovált szekrény berág a beépített szekrényre, mert biztos le akarja nyúlni a csaját, aki mit képzel, hogy bárki mással szóba áll, akinek farka van. Ádiná szerint Laci egy vadember és ecseteli Robinnak, mennyire beleszerelmesedett ebbe a drága jó emberbe. Ádinánál beakadt a lemez és visszatér folyton Zsura, hogy mennyire retekszarszemétluvnya. Azon meg nagyon röhögtem, hogy Robin tollászkodik vagy félórát, belövi a haját, csinosítja magát, mintha randira menne, hogy utána elheverjen az ágyon és átmenjen díszletbe.

hever.jpg

Ádiná kihalad Lacihoz, aki számon kéri rajta, hogy mégis mit beszélgetett Robinnal és miért nem mondta még meg Robinnak, hogy kopjon le, ne nyomuljon rá. Én nem látom mondjuk ezekből az öfikből, hogy Robin bárkire is nyomulna, már Dórinál is leállt, de Lacinak zölden világít a szeme.

Bencus nem érti miért nem használják a villalakók a gumiautomatát, és miért az a fogamzásgátlás Fanninak, hogy havonta terhességi tesztet csinál. Úgyhogy beküldenek egy szexuálpszichológust, épp akkor, amikor Laci arról sztorizgat, hogy általános iskolában neki óra alatt kiverte egy csaj a farkát. Hát, nem tudom, nekem hiányoznak az ilyen emberek a baráti társaságomból, sosem mesélt senki ilyen ütős történeteket. Megérkezik a pszichológus, Ádiná rögtön belevág az elején, hogy neki már az idegrendszerére is kihat, hogy nem dughat itt bent. És 85%-ban az határozza meg szerinte a kapcsolatot, hogy működik-e a szex. A pszichológus a maszturbációról kérdezgeti őket, hogy mégis mire használják az emberek. Dennis és Robin az élen, a kulcsszó az ÖNKIFEJEZÉS. Nem sikerül megfejtenem, hogy milyen önkifejezési forma számukra az önkielégítés. Robin szerint továbbá egy ejakulátummal fél liter ondó ürül. Sok lesz az, barátom. Zsuzsa szerint nem maszturbálnak annyit a nők.

Mi nők mással töltjük el az időnket.

Fanni azonban vallomást tesz, ő aztán magához nyúl rendszeresen:

Volt olyan, hogy egész nap masztiztam… Anyád, de jól nézek ki. Megkívánom saját magamat.

Ezután szexpózokat kell bemutatniuk a szőnyegen, a pszichológus kiszámolja Robint és Ádinát, hogy mutassanak be mindenféle pózt. Ádiná nem megy bele, inkább visszautasítja, mert ő zavarban van. Ez lényeges lesz később, mert Laci majd ebbe is beleköt. Helyette Kiskun pattan a porondra, de Ádiná nem tud a seggén maradni és egész különleges pózokba állítja be őket. Laci közben szobanövényt játszik a kanapén morcos fejjel.

pozok.jpg

A “ki milyen szeretőnek tartja magát” kérdésre Robin a nyugvó oroszlánt elemzi, aki kitör a szexben. Laci meg elsüti a roppant frappáns frázist:

Az a nő foglalt, amelyiken fekszenek.

Ádiná nem bírja ki szó nélkül, beleszól, hogy mégis miért nem a kérdésre válaszol, amire Laci egy bájos, kedves válasszal reagál:

Mi a faszt szólsz bele?

Minden nő ilyen bánásmódra vágyik. Dennisnek ezek után be kell mutatnia a pszichológus ujjain, hogy hogyan kell felhúzni egy kotont, ebből állítólag most megtanulta, hogy

Gumit kell húznom a farkamra minden körülmények között.

Egy szemléltető banánt vagy uborkát csak beküldhettek volna ehhez a művelethez. Bencus aztán a nap kommentjét süti el a reklám előtt:

Egész nap maszturbálni? Ez hihetetlen. És mindegyik után fél liter? Nem sok az? Fél liter?

koton.jpg

Féltékenységi jelent közeledik, a nyugiszobában hárman, Laci, Ádiná és Dani rakják össze a kapott kérdésekre a válaszokat. Laci:

A faszom, tényleg nincs kedvem ehhez az egészhez, ejtsenek ki a faszba.

Hisztizik a kicsifiú. Beszól Ádinának, hogy ne érjen hozzá, aki persze megint rákezd a mantrára:

Nagyon szépen kérlek ne legyél már ilyen.

Kibukik Laciból, hogy az a baja, hogy Ádiná a szextréning alatt mennyire megbántotta, amiért odament a pozitúrákat beállítani és pont úgy nézett ki, mint aki akar valamit Robintól. Ádiná térdel Laci előtt, Laci hajtogatja, hogy ne nyúljon hozzá, hagyja őt békén és neki pontosan ezért nincs barátnője. Én már rég felálltam volna Ádiná helyében és kivonulok, hogy ne fárasszon már. Ez a faszi egy kőparaszt. Ugorjunk már, csámcsognak ezen a történeten, Dani is csatlakozik, próbálja Ádinát védeni. Hagyjuk is.

hiszti.jpg

A nappaliban összegyűlnek a lemmingek és felolvassák amit összeírtak, hogy miért nem való a másik párbajozó a villába. Szerintem ez kicsit sem izgalmas, ilyenek hangoznak el Lacitól Kiskun felé:

Rosszul csináltad, hogy a nyugiszobában pettinget kezdeményeztél velem.

Kiskunnak tarkóig szalad a szemöldöke, a riportban ki is fejti, hogy hazudik ez a Laci, ejnyebejnye. Kiskun is elolvassa a magáét Laciról, szerinte nincs meg Laciban az az alázat, ami ehhez a játékhoz kell. Inkább kínos ez a játék, mint vicces. Alapvetően nekem az a gondom ezzel az egész bagázzsal, hogy bazi nagy szavakat használnak és egyszerűen nem értik a jelentésüket. Fanni az egészre:

Ha néző lennék én most sokkot kapnék.

Következik egy újabb kör közös anyázás. Most Dóri és Fanni összeveszésén van a sor. Körbe kell ülniük és őszintén válaszolni egymás kérdéseire. Fanni kérdése Kiskun felé:

Ki vagy te?

Kiskun nem tud válaszolni, csak annyit, hogy ismerjék meg és ki milyen szemekkel nézett a másikra. Fanni szerint Kiskun személyiségeket lop, átmegy önjelölt pszichológusba, nem is mond akkora hülyeségeket, Kiskun az egészből nem ért semmit. Laci szól bele, hogy Kiskun és Dóri most miért vannak ilyen jóban, nem-e furcsa-e ez-e Fanninak-e. Dóri pedig Dennisnek szegezi a kérdést, hogy benne mi változott a barátságukkal kapcsolatban. Dennisnek nincs problémája, de nem érzi magát közel hozzá, mert most Kiskunnal barátkozik. Dennis felhozza azt is, hogy Dóri olyan, mint az időjárás, hogy fordul ide-oda, most épp Kiskun felé és Fannitól is elfordult. Dóri már kezd idegesedni, mert kezdődik a repper stílus. Kiskun bekérdez Fanninál, hogy ki miatt távolodtak el Dórival. Fanni szerint ő közeledett, Dóri szerint ez nem így van, ő csak szeretne egyedül lenni, Dóri felháborodik azon, hogy Fanni szerint eldobta őt. Kezdődik a kiabálás, fel is oszlik az asztaltársaság, Dóri lelkiismerete tiszta, mert ő sosem dobott el senkit. Aztán Kiskunnak kettesben sírdogál ezen egy kicsit. Dóri igazából azért van kiakadva, mert Dennis eltávolodott tőle. Kiskun reakciója:

Itt vagyok én példaleckének.

siras.jpg

Oké. A teraszon még Fanni és Dennis rugózik ugyanezen a témán, Fanni szerint Kiskun tudatosan manipulálja az embereket. Nem is akkora fekete lyuk ez a Fanni, egész értelmes beszólásokat hozott össze ebben az összefoglalóban. De azért mit sem ért volna ez az egész rész Bencus nélkül, aki még a végén betolja a fél literes ondós poént, egy vizes palackot méregetve, maga elé mormolva, hogy sok ez a fél liter, gyerekek. Legalább ma is nevettünk.

bencus.jpg

943 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2015.01.17. 09:58:49

A szexuál része poénos volt az öfinek, a párbajra készülés a szokásos dögunalom.

A poszt is tetszik, 5-ből 4.

SpYcHo 2015.01.17. 10:01:46

Poszt jó lett!
Edina álszent, egyre nehezebben tudja megjátszani magát. Bence király volt, röhögtem. A Laci beszédét pedig mintha Edina írta volna szóról szóra. Kiba*szott unalmas már.

lukacstoncsi 2015.01.17. 10:05:41

Jó reggelt!

A Blikk is Zsu-t tolja de nagyon.Nem túl szimpatikus és fair egyik verysenzővel szemben sem hogy részrehajlóan nyilatkoznak róluk.Lásd Chat Géza, most meg a Benkő a kisvideóban:

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/most-megmondjuk-hogy-ki-esik-ki-vasarnap-a-villabol-video-2321405

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 10:09:36

Még meg kéne néznem, az írás alapján nem volt annyira uncsi, mint az előzők.

lukacstoncsi 2015.01.17. 10:09:45

@SpYcHo: Mindketten olvastak mint a kisiskolások.Ez gáz.Mindkettő jó volt megfogalmazva viszont így meg olyan mintha súgógépről menne az egész semmi egyéni gondolat csk a papíron leírtak.Edina és Dani összehozták ezt Lacinak.Zsuéban talán több volt a saját gondolat.Ha a korábbi kis villacsörtéket nézzük ilyenkor,akkor ez egy kalap fos.Mi lesz élesben a stúdióban?

SpYcHo 2015.01.17. 10:16:24

@lukacstoncsi: Egyik sem volt igazán értékelhető "produkció". Talán annyi, hogy a Zsuében, ahogy Te is írod, több volt a saját gondolat, a Laci szövegének 80%-a pedig már a 3 hetes rettentő unalmas témáról szólt, hogy "Te másztál rám, én csak statiszta voltam".
Párbajon, hogy mi lesz? Lacit, ahogy nézem, a párbaj kinn sem fogja igazán érdekelni. Egyedül nem áll bele ezekbe a dolgokba, nem érzi annyira magáénak, vagy nem érzi teljesen az igazát. Tehát amire Edina és Dani próbálja felkészíteni, az nem biztos, hogy az amire Laci szeretné építeni a párbaját. Ha pedig Laci felől nem lesz igazán támadás, Zsu sem fog semmit csinálni. Tehát nem kell sokat várni a párbajtól. Maximum annyit, hogy talán majd rájönnek a kisfilmek alapján, hogy a Zsu és Laci jobb páros lett volna mint az Edina és Laci :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 10:16:49

@lukacstoncsi: Kissé akadozott a csákó szövege. Olyan "Zsu"-s volt. .-) remélem koppanni fog, mint tyúkszar a deszkán.

lukacstoncsi 2015.01.17. 10:31:11

@SpYcHo: Hát hogy melyik csajjal lett volna jobb Laci ezt nem tudjuk.Zsuval az a baj hogy pasik terén láttuk a viselkedését.Ő senkivel nem akart itt létesíteni semmit.taktikára viszont nyitott volt.Lacinak az elejétől fogva tiszta a szerepe ezügyben.Csajozik nem ígér semmit.Az hogy a nőkkel viselkedik gáz.Viszont tegyük hozzá A csajok is tettek ehhez.A kisvideók szerintem a nézőknek is jobban segítenek dönteni.Lacinak szerintem hamarabb kellett volna tisztáznia az érzéseit Edina felé.Edina sem véletlenül lett ilyen "szörnyella".Ez egy szar helyzet 2 lve nincs pasija most meg úgy érzi hogy itt van a nagy ő.Lehet hogy kinnt nem lenne ennyire rámászós.Zsu viszont taktikából is használta ezt a dolgot, Laci inkább flörtből szerintem.Ahogy olvasom zsuról hogy a mellműtétjét is egy pali fizette meg eleve vonzódika pénzes, jó beosztással rendelkező pasikhoz ez nem válik az előnyére.

lukacstoncsi 2015.01.17. 10:35:57

Az embereknél azt hiszem alapból nem szimpatikus egy olyan anya aki egyedül neveli a gyerekét, de hajlamos magának anyagi előnyöket vagy olyan kapcsolatokat szerezni amiből neki haszna van.Mert nem láttuk azt hogy szegény egy oduban él, nincs pénz kajára stb.Semmi gond az életével, nem rosszabb mint az átlag.Ettől még lehetnek olyan vágyai hogy a gyerekének megadná a jobb életet csakhogy a kisvideóktól kezdve a bennti szerepléséig a kép nagyon ellentmondó.Persze nem kell Teréz anyaként viselkednie viszont sok az ellentmondás vele kapcsolatban.Lacinál kevesebb ő eleve magát adja tisztább a kép.

kivancsibobojsza 2015.01.17. 10:57:04

Nagyon jó lett a poszt :)
A beharangozóban és az onban a Laci monokliját látva csak nem bunyós feladat volt a vellában? Edina pedig nem akart részt venni benne, mért félt a Dóri fizikai fölényétől? :))
A ma esti öfire viszont - tanulva a tegnap estéből - már beszereztem egy üveg bort, mert ezt józanon már tényleg nem lehet bírni :) sokkkkk, ami sokkkk :)

ms delacroix 2015.01.17. 10:57:38

Laci deszereti Edinat :-). Menj innen, ne erj hozzam, most ne gyere ide, mi a f@szt pofazol bele? Mint egy igazi lanyregeny.

SpYcHo 2015.01.17. 11:00:32

@lukacstoncsi: Én kicsit máshogy látom, de hát különbözőek vagyunk. Úgy ment be a játékosok nagy része (és ebben Edina is benne van), hogy jajj kell neki egy érzelmi szál, mert az segíti a játékban. Már akkor érdekes volt ez amikor folyamatosan ezt hangoztatta a riportban, hogy "Zsu csak azért csinálja ezt mert neki kell az érzelmi szál taktikából". Már itt kilógott a lóláb. Egyszer azt mondja, hogy 1 éve nem volt pasija, másszor azt, hogy 2 éve, stb... Nekem ez sem igazán tiszta.
Laci - Edina kapcsolata: Nem láttam semmi vibrálást kettejük között, csak egy piócát aki folyamatosan csimpaszkodik Lacira, de az néha elfogadja (ló nincs jó a szamár is alapon), néha pedig undorral viseltetik iránta. Ez többször látszott az arcán is. Ahogy ez a "kapcsolat" "beteljesült", egyik karakternek sem tett jót, ez látszik is. Laci nem érzi magát jól ebben a "kapcsolatban", és minden áron szabadulni akar belőle, hogy ne lógjon ki a lóláb. Itt a Robinos féltékenykedős sztori stb...
Laci - Zsu kapcsolata: Már a munkahéten és a fotózáson láthattuk a jeleit. Vibrált közöttük a levegő, sokkal jobban tetszettek egymásnak, ebből lehetett volna egy jó kapcsolat, amiből mind a két fél pozitívan profitál, és nem az van, hogy egyik leszívja a másik energiáit teljesen. Igaz ezt már nem tudjuk meg sosem. Ez csak feltételezés.
Az, hogy kiről mit olvasni, engem nem érdekel. Az, hogy valaki anya vagy sem szintén nem. Én a benti játékuk alapján próbálok képet alkotni.
Ahhoz, hogy valaki érdemes legyen a nyereményre, nem gondolom, hogy szükséges oduban laknia, szegény körülmények között. Sőt Zsu adatlapján a következőket írja: "Mire vagy a legbüszkébb?
Elég sokat letettem már az asztalra: van egy fiam, saját lakásom, autóm, és egyik sem hitelre."
Tehát ebből nem azt látom, hogy Ő olyan képet alkotna magáról, hogy szegény sorsú akit mindenképpen meg kellene sajnálni. Az, hogy HÁZat és kutyát akar, az más tészta, gondolom lecserélni a saját lakást, egy saját HÁZra.
Egy szó mint száz: Lacinak van egy halom negatív tulajdonsága, de simán alakulhatott volna ez másképp is, csak hát rossz társaságba keveredett. :D

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:03:57

A legszebb hogy megtudtuk fannika képes ráizgulni saját magára és ha kell egész nap magához nyúl kisebb pihenőkkel.Ha igazat mond ezügyben, ha hazudik gáz.Mert csak azt erősiti hogy egy pöcök vagyok:D
Robinról meg megtudtuk hogy nagyon érzelmes de be tud vadulni ha a megfelelő nővel van.Na Dóri?:D

bigél 2015.01.17. 11:09:16

@lukacstoncsi:
A játék szempontjából engem nem igazán érdekel, hogy kinek milyen a "kinti élete", mivel max. annyit tudunk, amennyi infót a bulvárlapok elcsöpögtetnek, illetve amit maguk a játékosok megosztanak velünk. Ez édeskevés ahhoz, hogy reális képünk legyen bárkiről is.

A játéktól függetlenül: engem momentán baromira nem érdekel, hogy kinek miből van "bóti csöcse", hogy ő fizette vagy netán valaki más, amíg nekem nem árt vele. Akkor sem, ha egyedülálló édesanya. Nyilván ha az én férjem venne bárkinek plusz alkatrészeket, akkor zavarna, de az más tészta.

Egyedülálló anya: ha már megint ennél tartunk, akkor én inkább tisztelem azt, aki 19 évesen vállal egy gyermeket (ami mostanában már igencsak fiatalnak számít gyermekvállalás szempontjából) és azt egyedül neveli. (Persze segítséggel az apa részéről, de akkor is más, mint teljes családban.) És nem, ezzel nem avatom szentté Zsut. Ezt tőle függetlenül így gondoltam/gondolom.

(Meg egyébként sem értem, hogy az anyagi előny szerzésénél miért rosszabb, ha valaki egyedülálló szülő is mellette.)

Lacinál sem érdekelnek a kinti dolgai. Őt kevésbé csípom a játékban, mint Zsut, így jobban örülnék, ha ő esne ki. De fordítva sem tragédia, bár nyilván valamennyire csalódott lennék.
Jobb lett volna, ha nem Lacit viszi, az én szempontomból mindenképp, mert Lacit szeretem nézegetni.

ms delacroix 2015.01.17. 11:14:09

@lukacstoncsi: Voltal mar a gyereket egyedul nevelo anya? Tudod, hogy milyen rohadtul nehez? En lattam es a mai napig latom a kornyezetemben sajnos. Nem itelem el azert Zsut mert elonyt faraga kulsejebol. De egyebkent az egyik belevaloban volt egy betelefonalo, aki azt mondta, hogy Zsu nem fel a munkatol, es sokat dolgozott, hogy a gyerekenek meglegyen mindene. Tudom, hogy nagy tamadasi felulet eza gyerek tema, de a tobbi villalakonak miert nem szedik elo a kinti dolgait? Biztos lenne mit.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 11:14:30

@SpYcHo: ide pont illik a "well..." videója illusztrációnak:
somevid.com/3b6a3GELk2tzaOmYqG36

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:17:17

@SpYcHo: Nem hiszem hogy mindenki úgy meg be hogy érzelmi szál legyen a játékában vagy benntlétében.Hiszen nem tudhatod kikel leszel együtt, másrészt az érzelmek sok esetben gyengíthetik valakinek a játékát.Zsunál nem lehet azt figyelmen kívül hagyni hogy anya.A kisfilmben is erre épített és többször elmondta bennt is.Magyarul ő a gyerekéért ment be játszani, persze magáért is.Ez eléggé össze van nőve.Én azt gondolom amit már többször leírtam hogy Zsu meg a többi csaj egyszerüen megfeledkezik arról hogy azért egy nőnek hogy kéne bizonyos helyzetekben viselkednie.Hogy első este nem kezdek el a takaró alatt nyúlkálni egy idegen pali faszát fogdosva.pl.Zsu taktikusként hol meg nem annak írja le magát.Akkor mi az igazság?

Laci tisztább kép.Ő kinnt is ahogy elmondta nagy csajozós nem akar kapcsolatot ha nem muszáj.Bennt ezt is kihasználta.Bunkó és alpári is tud lenni, de én úgy látom Edinát szereti bár ezek a bennti érzései.Gondolom neki se könnyü de nem a szavak embere iagazán pláne ha az érzéseiről kell beszélnie.Jó példa ahogy Robinra kiakadt meg lecseszte Edinát miért ment bele abba játékba.Amit nem igazán értek de látszik hogy féltékeny.

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:27:05

@DE más az valaki más lett (bigél): az hogy valaki 19 évesen anya semmi köze a tiszteletnek.ő vállalta ezt.mindenkire lehet sok mindent mondani.ő tudja hogy mit akar elmondani magáról.én azt látom hogy a kisfilmje és a bennti játéka nekem nem mindig szimpatikus és sokszor van ellentmondásban magával.sok minden támadási felület ebben a játékban.ez ezzel jár.nem csak bennt hanem a média is ezzel fog élni.gyanítom az rtl is ezért válogathatta be a műsorba.

@ms delacroix: : nem voltam eben a helyzetben és nem hiszem hogy csak így lehetne játszani ahogy zsu teszi.nekem nem szimpatikus sok tekintetben.ahogy korábban is írtam vannak helyzetek amikor egy nő és anya is már nem kéne hogy úgy viselkedjen ahogy.van egy 4 és fél éves gyereke valahol rá is tekintettel kell lennie ezt se felejtsük el.minta zt sem hogy valakinek a szülei a fejüket fogják hogy a kedves lányukat naponta rongyosra kefélik.

monddazigazatmar 2015.01.17. 11:30:16

"Dóri már kezd idegesedni, mert kezdődik a repper stílus. "
Más szó illik ide. Olyan C betűvel kezdődő. A rejtett erőforrások viselkednek így, ha elveszik tőlük a könyvtári tagságot

bigél 2015.01.17. 11:34:06

@lukacstoncsi: "az hogy valaki 19 évesen anya semmi köze a tiszteletnek"

Ha megengeded, ettől én még tisztelem azokat, akik bevállalják. (Mint írtam, ez nemcsak Zsura vonatkozik, tőle teljesen független a véleményem, csak itt az ő kapcsán került elő.)

másodpéldány 2015.01.17. 11:36:15

az éjszakai on csak 41 másodperc volt?

van valakinek hosszabb?

köszi

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:36:40

@DE más az valaki más lett (bigél): Ok szíved joga.Én azt gondolom ez nem kor kérdése.Lehet hogy egy nem kívánt terhesség volt és megtartotta vagy muszáj volt már megtartania vagy egész egyszerüen ekkor akart szülni így tervezték nem tudhatjuk.

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:41:43

Jó lett az öfi.

Szerintem Danika még szűz. Amikor nyúlbéla ecsetelte, h hogy verték ki neki általánosban, arra csak pironkodós arccal annyit mondott, (vagy affélét...) h hát igen azok a tinikori merevedések. Mivan? Dániel, te még nem vótál nővel.

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:44:39

@SpYcHo: ma valami videot láttam, amiben ádina ecseteli, h a fiúja, aki meghalt, akit itt mindenki mint fiúját tartja számon, igazából csak a haverja volt nem volt köztük semmi, csak ádina volt hótszerelmes... ezt azért bent ő nem így adta elő sőt a kommentelők is meg vannak ezzel kicsit vezetve
(hogy miért Neked címzem? ádina 1 v 2 éve nem volt pasival mondatról ugrott be)

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:45:45

@kivancsibobojsza: jó ötlet a kollektív borozás élmény kommentelés közben :D

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:45:51

@Micsell: Igen azon én is csodálkoztam.Mondani akart valamit ő is ebben a témában...Szerintem Zsunak is az imponált benne hogy jól tud kombinálni sok mindenben egyformán gondolkodnak.

Krétagarbó 2015.01.17. 11:46:09

@Micsell: simán lehet és nem lenne meglepő...

bigél 2015.01.17. 11:46:19

@lukacstoncsi:
Valójában nem kértem engedélyt, ugye tudod? :D :D

Persze, nem tudhatjuk, nem ismerem az összes hasonló cipőben járó nő indokait. Mert megint hangsúlyoznám, hogy itt nemcsak Zsuról (vagy nem elsősorban róla) van szó, csak előhoztad a gyerktémát, arra reflektáltam.

Amúgy meg visszatérve Zsura: az ő indokait sem tudjuk, mint ahogy egy csomó mindent nem tudunk sem róla, sem másról. Ezért nem érdekelnek a kinti dolgok. Eleve a játékról is egy zanzát kapunk, amit a szerkik szája íze, hangulata, és a franc sem tudja még minek alapján vágnak össze. Ehhez jönnek még a kinti, a bulvármédia által tálalt infók. Az öfiket legalább látjuk, azt, hogy a bulvármédia mit honnan vesz, és a kapott infót hogyan torzítja, azt nem. Pont ezért egyébként Blikket meg ilyeneket már ezer éve nem olvasok, ha véletlenül rákattintok egy olyan linkre, akkor haladok tovább. (Nemcsak a VV-vel kapcsolatban, úgy általában nem érdekelnek a Blikk és tsai.)

Krétagarbó 2015.01.17. 11:47:42

@Micsell: tavaly is csak egy-egy pohár borral bírtuk a vége felé Mókicával:)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 11:50:01

@lukacstoncsi: "...semmi köze a tiszteletnek.ő vállalta ezt."
Értem, ezek szerint nagyobb elismerés illetné őt, ha elvetette voltna, mit oly' sok kortársa.

Kedves Mindenki!

Csiri bá írta már többször, hogy szerinte vannak ún. sitcomos és szappanoperás nézői a vv-nek. Az utóbbiakon belül tovább lehet osztályozni: aki szereti, ha megvezetik és beleéli magát a sztoriba és aki cinikusan, félig kívűlről figyeli a történéseket de van kedvenc szereplője.
Az előbbieket egyszerűen NEM lehet meggyőzni. Ők azok, akik operációra gyűjtenek a vak szereplők számára, vagy rabszolgasorból való felszabadításukra.
Azt hiszem, kezdek inkább átmenni sitcomosba, mert így duplán élvezhetem a vv-t. Egyszer a benti események alakulását, másszor az itt folyó kötélhúzást. :)

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:50:11

@lukacstoncsi: @Krétagarbó: és olyan kisfiúsan próbált fannihoz is zsuhoz is közeledni, teljesen jó levehető egy emberről (nő is ffi is) h milyen tapasztalati szinten mozog csak dani a dumával próbálja magáról elterelni a figyelmet :D

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:51:03

@Krétagarbó: azt nem csodálom... a tavalyi én nézni sem bírtam :D

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:51:09

@DE más az valaki más lett (bigél): Én csak reagáltam.Nem értettem ezt a tisztelet dolgot ez nem merült fel sem kérdésként sem máshogy:D

A kinnti dolgok csak egy része és a testvérétől olvastam ezt pl, de nem z a lényeg.Az összképpel van bajom vele kapcsolatban.Mindenki akar egy képet mutatni magáról kezdve a kisfilmtől a bennti játékáig.Valaki hiteles tud maradni mert vagy eleve hihető életszerü amilyen valakinél meg hamar kiderül hogy az egész csak álca.A nézők meg majd döntenek.

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:52:11

@Idegbeteg Szőke IstenNő: én is megfigyeltem magamon a változást :D (még sixx nyilatkozta valahol ezt a szitkom-szappanopera dolgot)

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:53:52

@lukacstoncsi: működtek együtt, akárhogy is, de én továbbra sem tudom hova tenni dani nagy sérelmét zsuval szemben amit már ezerszer átrágtak itt, ha ő ebben nem ennyire pitiáner módon besértődik, akkor még mindig lehetnének egy csapat, ez is dani gyerekességét mutatja nekem

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 11:55:35

@Micsell: Meglehet, hogy sixx volt. Csiri bánál olvastam, ezért hivatkoztam rá. :)

Micsell (törölt) 2015.01.17. 11:56:30

@Idegbeteg Szőke IstenNő: csiri bá emlegeti ezt és nagyon találó, az hiszem ő is utalt sixx-re mint forrásra

Krétagarbó 2015.01.17. 11:57:15

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ritkán értünk egyet, de ebben most nagyon.

SpYcHo 2015.01.17. 11:57:38

@Micsell: Erről én is olvastam már valamit, de nem akartam felhozni, mert azt hittem pletyka. Azonban, ha már az "őszinteség földi helytartója" mondja ezt, abban már lehet valami... Minden esetre én már lassan azt sem hiszem el amit kérdez...

bigél 2015.01.17. 11:58:23

@Micsell: Igazatok van, Dani tényleg kisfiús. egy sértett fiúcska, aki még okoskodik is mellé. :D :D Nem bejövős párosítás, de tulajdonképp szórakoztató.

Mostanában Laci is adja a sértett fiúcskát, de másképp. Na, nekem ő nem hiteles, szerintem megjátssza Edinka miatt, de ettől függetlenül bejövős a dolog. A játék szempontjából tetszik.

lukacstoncsi 2015.01.17. 11:58:43

@Micsell: Igen.Azt hisztem az a két nő neki sok is minden tekintetben.Lehet egy hasonó kiscsajjal jobban megtalálná a hangot.Robinból például abszolut kinézem hogy tud egy vadállat lenni az ágyban.Dórit ahogy a fürdőben lekapta...

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Erről sem írtam, ezt nagyon félrenézted:D

Senki nem nézi szenvtelenül ezt az egész játékot.Mindenki valakivel szimpatizál biztosan.vagy teljese egészében vagy rajongásig akár.Ez erre épít hogy a néző szurkoljon valakinek vagy utálja de valamilyen érzelmet kiváltson belőle.Én a jelenlegi szériából nem tudok olyat mondani akivel abszolut szimpatizálnék kedvencen nincs utálni nem tudok semmit teljesen viszont változnak a dolgok a helyzetek és van akikben új dolgokat fedezek fel akár szimpatikus akár kevés szimpatikus tulajdonságokat.,

Krétagarbó 2015.01.17. 12:00:07

@Micsell: hát tapasztalatlanka, ennyi. De sztem a vv után akad majd az ő horgára is vmi büdöslábú hipszter egyetemista csajszi:)))

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 12:00:38

@Krétagarbó: Máris jó napom van. :)

Igazából ajánlom figyelmetekbe Chat Géza fb. profilját. Igazából kellemes csalódás Tőle ez az önirónia:
www.facebook.com/ChatGeza

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 12:01:46

@ms delacroix: Azért nem szedik elő, mert ők nem jöttek vele, Zsu meg igen.

Krétagarbó 2015.01.17. 12:02:59

@lukacstoncsi: ööö, a fürdőben végül nem dóri kapta le a csuklyás robint? De lehet, hogy már én is rosszul emlékszem, mint a ZsuLAcci páros...:)

Fu Szekh Li 2015.01.17. 12:04:07

Engem se nagyon érdekel a lakók előélete, sokkal inkább az, hogy játszanak odabent. Engem irritál ez az állandó basztatás, ráadásul azt sem látom, hogy ez tattika lenne, sokkal inkább sértettség mind Dani, mind Edina részéről. Ahhoz képest, hogy el vannak telve magukkal, hogy milyen okosan játszanak, egészen primitív az, amit csinálnak. Az elején mindkettőjüket sokkal többre becsültem. Zsuzsának meg lehet, hogy jól áll a mártírkodás, de akkor nem ezt kéne kihozniuk belőle.
Igazán játékot csak a Zsuzsa, Dóri, Robin triótól láttam (tőlük is csak mostanában), így most nekik szurkolok. Sajnálom, hogy Maci kiesett, mert pont előtte jött vissza újra a játékba. Kíváncsi lettem volna, hogy alakul a kapcsolatuk Zsuzsával, úgy láttam, hogy az uralkodás végére egészen megbékültek.

raspberrypie 2015.01.17. 12:05:27

Robin amúgy kellemes csalódás mostanában nekem - mind játékosként, mind férfiként. Tegnap a pózok bemutatása bizonyította, hogy tényleg tudhat valamit az ágyban :D kezd szimpibb lenni :)

Micsell (törölt) 2015.01.17. 12:05:41

@SpYcHo: ez volt az
www.youtube.com/watch?v=XWXh-3BmUkA

@DE más az valaki más lett (bigél): igen dani ettől hiteltelen nekem, mint okostojás, h tulképpen egy mondva csinált sérelmen nem képes túllépni

Laci még rosszabb: mossa kezeit a zsu ügyben, és ádinát egyszer alázza majd tattikából megszereti majd nem győzi lerúgdosni magáról sértettségében.

@lukacstoncsi: robinban sztem is több van mint ami eddig kijött belőle

@Krétagarbó: nyilván :)

Tudom már írtátok de Dóri arca egyre rosszabbul fest. El kéne kezdeni diétázni.

Krétagarbó 2015.01.17. 12:05:49

@Idegbeteg Szőke IstenNő: már nem keltem 'JJába:)
Mindjárt megkukkolom Gézát, köszi.

bigél 2015.01.17. 12:06:09

@lukacstoncsi: Sokáig nem volt olyan a játékban, aki nagyon ellenszenves lett volna, kivéve talán Rönét, bár akkoriban még kevésbé követtem a játékot.
Aztán Dinka és Dani elérték ezt, tőlük hánytam, baromira taszítanak, főképp Edina. Pedig Dani volt az elején a nagy favoritom. Nem tetszik a falkában támadás, az alázás. És nagy ívben teszek rá, hogy a Dinka/Dani-fanok milyen indokot hoznak, ez így nekem sok(k) volt. Igazából még Röné sem taszított ennyire, őt szimplán HP-nak tartottam. Mackó kéjenc megmozdulásai másképp taszítottak, nem emberileg, vizuális típus vagyok. :D :D

A (egy ideje már nem annyira) titkos favoritom viszont jön fel, nem csalódtam benne. :D

SpYcHo 2015.01.17. 12:06:34

@Fu Szekh Li: Én is sajnálom, hogy Macinak fel kellett adnia. Ahogy Dóri is játékba került, és Zsu is kezdi megmutatni az emberi, vicces, pozitív oldalait, úgy gondolom, hogy a Zsu, Dóri, Maci hármasból még akármi is lehetett volna. De az biztos, hogy kellő szórakozást hozhattak volna ebbe az acsarkodós hétköznapokba.

bigél 2015.01.17. 12:07:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: miben hasonultam meg??? ezt most nem értem, de tényleg.

SpYcHo 2015.01.17. 12:09:57

@Micsell: Köszi a videót. Így már értelmet nyer elég sok minden. Ahogy az első kiválasztásról beszél... Gondoljunk csak vissza anno a Zsu Vikcsu párbajon is milyen két kulacson játszmát folytatott... Nagyon rühellni való ez a nő... :D

ms delacroix 2015.01.17. 12:10:19

@Majom1Parádé: Akkorhonnan tudjuk, hogy Fancsikat utaltak es kikozositettek a suliban, Deniszt es Robint egyedul nevelte az anyukaja, Endinkanak a szerettei elveszteset, Lacit nem szerette a zapja? Mindenki elohozakodott valamivel, nem is egyszer, de az nincs felemlegetve. Reszemrol ennyit kivantam ehhez a temahoz hozzatenni.

bigél 2015.01.17. 12:11:31

@Fu Szekh Li: Robin korábban is "alkotott", többen leírták, hogy már az évszázad konfliktusának kirobbanása előtt ültetgette ő a bogarat Edinka fülébe. Csak korábban kevesebb időt szántak rá az öfikben, illetve valszeg az a játék, amit ő játszik tényleg igényel egy hosszabb megfigyelési szakaszt. Ez veszélyes lehet nagyon, ha nem megfelelő tempóban megy párbajozni, de neki szerencséje volt és most bontakozhat kifele. :)

Micsell (törölt) 2015.01.17. 12:12:41

@SpYcHo: ez a tudatos készülés meglepett tőle, főleg ahogy eleinte adta a szendét, de aztán úgyis kibújik a szög a zsákból :D ki is bújt

csiri bá 2015.01.17. 12:19:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: egy fenét, ő is tudja, hogy csak cekccel lehet állandóan képernyőn lenni. :))

bigél 2015.01.17. 12:21:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:
Ezt most tényleg nem értem.
Egy valamire tudok gondolni, de az nem hiszem, hogy bármiféle pálfordulást, meghasonulást jelentene:
van, amikor nincs kedvem komolykodni, akkor próbálok nem belefolyni a komoly fejtegetésekbe, csak viccelgetek (már amennyire megy). Tegnap este hasonló hangulatban voltam.
Van, amikor kedvem van analizálgatni is, akkor azt teszem.

A gyerektéma pedig - bevallom - egy vörös posztó számomra: ezzel kapcsolatban többször kifejtettem a véleményem, de nem gondolom, hogy valaha is mást mondtam/írtam volna. Nagyon nem értek egyet ezzel a gyerekes anya így meg úgy viselkedjen mantrával.

bigél 2015.01.17. 12:22:47

@Fu Szekh Li: :D :D

vagy egyszerűen csak ember?

bigél 2015.01.17. 12:25:37

@DE más az valaki más lett (bigél): plusz esténként van, hogy borozgatok kommentelgetés közben, napközben pedig nem ;) :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 12:26:33

@Fu Szekh Li: ennyire menő lenne bigacsiga? :-)

@csiri bá: őtet is celebesedni akar? Csalódtam benne...

@DE más az valaki más lett (bigél): jaj, vírem, én pusztán csakis mmkk a nevedre gondolásztam, semmi komolyra nem.

bigél 2015.01.17. 12:29:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: :D D :D

na, ez teljesen jellemző rám! :D :D nem kéne ennyit gondolkodni, de sajna szakmai ártalom. :D

csiri bá 2015.01.17. 12:30:16

@Idegbeteg Szőke IstenNő: igen, én szoktam ezt rendszeresen emlegetni, de nem én vagyok a jogtulaja, hanem sixx, én csak használom a GNU liszensz jogán. :))

csiri bá 2015.01.17. 12:31:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: miért csalódtál benne... lehet ő akarja megnyerni a fődíjat. :))
Engem megvett, mert nem sumákol, nem mismásol. :))
Ja és nem takaró alatt. :))

bigél 2015.01.17. 12:33:46

@csiri bá: +1

ha úgy alakul, én neki adom a voksom. mmkk.

www.youtube.com/watch?v=zDCheJwlC3g

Csak ügyesen! 2015.01.17. 12:34:43

Nem tudom, csak nekem egyértelmű, h a Robin elleni féltékenykedés semmi más, mint az, hogy kedves Edina, ugyan azt mondtad h szeretsz, de ehhez képest krvára átvágtál a palánkon, próbálom ugyan ezt elfelejteni neked, de nem megy? :)

Remélem, lesz jó nagy pofára esés a párbajon, amikor kiderül, h a többiek jelenléte nélkül egyik felet sem érdekli már túlzottan a dolog, mint ahogy az sem, h ki kezdeményezet és mikor :)

És továbbra is, hajrá Laci! :)

Krétagarbó 2015.01.17. 12:35:26

Igazából Chat Gézának ajánlanám a nyereményt igazából. Látszik rajta, hogy hót nem érdekli őt a lemmingek lelki világa, a viccfaktoron kívül más nem érdekli. Sitcom néző.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 12:37:53

@lukacstoncsi: Remélem, h ez visszaüt :) Bár a tegnapi BV, meg az öfök nem részlehajlóak most, szerintem.

bigél 2015.01.17. 12:38:01

@Fu Szekh Li:

Maci nem eshet csak úgy ki a játékból, "senki sem ültetheti Macit a sarokba" (sic!), úgymond.

Krétagarbó 2015.01.17. 12:47:02

@csiri bá: úgy olvastam, hogy engem megevett:))
X2 is.

Krétagarbó 2015.01.17. 12:49:25

@DE más az valaki más lett (bigél):
Robin jön fel, mint a gejzír.
Nekem:
Hajrá Edina, hajrá Fanni, hajrá Robin a sorrend most.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 12:52:17

@Fu Szekh Li: azt hiszem, csendes délutánom lesz. :-D

Bigélre gondoltam. ;-)

@DE más az valaki más lett (bigél): én is sokat gondolkodom, de nem kellene. Viszont amióta sokat vok pasikkal, azóta egyre kevesebbszer :-D

@csiri bá: bizony, takaró felett. Ez így mmkk, igazából, böcsületes, de Géza is celebesedik, mi vár még...?

@Krétagarbó: igazándiból szóltál, csak nem tűnt fel nekem, dikk?

mr miss 2015.01.17. 13:05:56

@lukacstoncsi: viszont Dennis szülei legyenek büszkék, amikor a fiacskájuk le-fel mozgó hátsóját nézik? ;)

bigél 2015.01.17. 13:10:37

@Krétagarbó: az elsővel nem értek egyet, de a többi jöhet (plusz még Zsu :D :D )
de első helyre Dextert tenném jelen pillanatban, de ha nem úgy alakul sem gond

bigél 2015.01.17. 13:12:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: a pasik nem tesznek jót az agyműködésnek, "ez tudott" :D :D

Krétagarbó 2015.01.17. 13:12:52

@Micsell: robinban pont fél literrel van több, ahogy az tegnap kiderült:)))

bigél 2015.01.17. 13:13:37

@Krétagarbó: :D :D :D

kiköptem a narancslevet

lukacstoncsi 2015.01.17. 13:14:27

@Micsell: Daninak ez csak ürügy volt már.De megbeszélték ezt már korábban még mielött ez a nagy ráakaszkodás volt Zsura.

@mr miss: Dennis szülei rá sem lehetnek büszkék éppúgy.

@Krétagarbó: Elég szenvedélyesen smárolt az biztos.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 13:21:06

Ahogy így olvasom a smárolós hozzászólásokat, + Dóri, beugrott, hogy nekem be kéne mennem a villába, és kérni dórit, hogy nyalja le a torkomról a gyulladást....

Micsell (törölt) 2015.01.17. 13:21:21

@Krétagarbó: már félálomban néztem vissza de nekem az maradt meg h ezt denisz mondta de elhiszem ha robin volt (az a szomorú h bármelyikről elhinném..) :D
@lukacstoncsi: igen, lehet h arról lemaradtam

lukacstoncsi 2015.01.17. 13:21:55

Szerintem a párbaj érdekes lehet mert bőven van kisfilm mindkettőröl és ráadásul mindketten sárosak dolgokban.Az hogy ki jön ki ezekből jobban meglátjuk.

Ha Laci megy vissza az kb olyan mit amikor Zsu ment vissza Vikcsu ellen itt is sok minden borulhat.Viszont Edina egyéni játéka sehol nem lesz viszont Dani biztos megszívja valahogy.Lehet hogy párbaj esélyes lesz.A többiek arcát megnézném csak ezért, főleg a csajokét és Daniét.

Ha Zsu megy vissza annyira nem hoz látványos mozgolódást viszont valaki 2X ment vissza így a helyzete megerősödik és irányába megszűnik a látványos utálkozás szerintem vagy csökken jelentősen.Dennis és Fanni biztos átgondol vele kapcsolatban dolgokat.Daninak és Edinának ez mindenképp szar lesz.Edinának lesz lehgetősége egyéni játékra Dani viszont kaparhat most rendesen biztos fog a sunyibb behízelgő arcát veszi elő biztosan.

lukacstoncsi 2015.01.17. 13:27:56

@Micsell: Egy cigiskanapés beszélgetés volt ahol Zsu kifakadt hogy Danitól nem akar semmit, Dani elmondta hogy ő sokszor nem értette Zsu viselkedést de elfogadja.Hát nem fogadta el mint kiderült.Illetve ez mindig lehet egy indok felé de elégg szánalmas.Épp annyira mint Zsu riportszobás kifakadásai hogy ő itt a közellenség.Már egy ideje nincs így.

Krétagarbó 2015.01.17. 13:40:10

@Micsell: én sem hallottam, csak itt olvastam. De ha Dennisz is mondta, akkor is igaz Robinra:)

másodpéldány 2015.01.17. 13:44:54

mondjuk nem világos, miért Fanni oldalán reklámozzák edinát, de mindegy...

hajrá fanni!

www.facebook.com/vvfanni?fref=ts

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 13:52:01

@lukacstoncsi:
Igazából erre még gyúrnod kell viszont rövidebb idő alatt követted el. :D
Chat Géza/Lukacstoncsi = 18/4

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 13:53:51

@másodpéldány: ehhez képest vmelyik éjszakaiban pont a lábszárát borotválta :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 13:58:07

MI a szart lehet csinálni itthon, mikor beteg az ember?

Micsell (törölt) 2015.01.17. 13:59:40

@másodpéldány: fannianyu nem tetszik még unni a setétluk lányát reklámozni?

másodpéldány 2015.01.17. 14:00:01

@-pkata-:

én már tekerek, ha edinát látom bármit csinálni, sajnos annyira túladagolták a cuki lány rémséges viselkedését, hogy menekülök már a hangjától is... az is idegesít, ha az éjszakai onlányon neki állt erőlködni az énekléssel, vagy bármikor...

másodpéldány 2015.01.17. 14:01:21

@Micsell:

ki a setét luk? nem értem... ha netán fanni, akkor kitagadlak, mielőtt örökbe fogadtalak volna...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 14:02:29

Laci még így is Zsu felett van. .-)) (amikor én láttam ez eredményeket)

bigél 2015.01.17. 14:04:52

@Fu Szekh Li: :D :D

(valójában mindegy neki, hogy alatta vagy felette)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:06:31

@másodpéldány: hál' Istennek itt nem énekelt. Zsu volt benn még.
@Micsell: A múltkori adást látva, felmerült bennem, hogy Fanni csak megjátsza, hogy ennyire sötét. Csak ahhoz meg irgalmatlan mennyiségű energia kell, nem tudom, hogy hogy bírja, ha így van. Vagy sikerül mindig / javarészt olyan dolgokat bevágni róla, ami miatt ez a kép alakul ki róla.
De ez, hogy folyamatosan nem védekeznek... Mondjuk, barátnőmnek bejött a számolósdi már több mint 20 éven keresztül.

Fu Szekh Li 2015.01.17. 14:19:57

@DE más az valaki más lett (bigél): Ebben több volt a cukiságfaktor, az előzőben meg a MUZSIKA (így nagybetűvel) :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:27:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ádinka tudja, hogy a Laci kavart a Zsuval, szabadkezet is adott a Zsunak, Laci be is vallotta, bár nem tudom, miért tették ők is erre a kavarásra a hangsúlyt, mikor az egész nem ezen bukott ki, hanem azon, hogy a Zsu azt mondta, hogy a Laci azt mondta neki (Zsunak), hogy Edina kavar az Ádám meg a Laci között)
Látta vki közületek a Black Swant Natali Prtmannal? Aki szereti egy picit a balettet, és bírja az enyhe pszicho horrort, nézze meg. Edina átváltozása fehérből feketévé... :D
www.youtube.com/watch?v=5wprhePnbAc

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 14:35:33

"Nem szoktam borotválkozni, sem a lábam, sem a nunám. Natúr vagyok!" – árulta el Edina.
A hónalját akkor miért borotválja? (Láttuk már párszor onban.)
Na, kit is kaptunk hazudgáláson? :D

valovilag7.postr.hu/kiderult-miert-nem-zuhanyozik-meztelenul-vv-edina-laci-mar-tudj/

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:36:57

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Írtam hogy a lábát is borotválja. Mondjuk lehet, hogy a lába közét nem. :)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 14:41:05

@-pkata-: Nehéz is lenne, ha bikini van rajta mindig.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 14:42:54

@-pkata-: Nem a kavarásra gondoltam, meg a tényszerűségre, hanem arra a . minek is hívjam - , talán harmóniára, ahogy cicáztak egymással.

Ditti82 2015.01.17. 14:43:52

Fanni for president! Vagy izé...

csiri bá 2015.01.17. 14:43:55

@Idegbeteg Szőke IstenNő: de csak ha előtte leszedálják. :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:44:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: De hát azt meg Edina is tudta, szabad kezet adott Zsunak, mondván, hogy "én ebbe belebuktam".

csiri bá 2015.01.17. 14:45:28

@Ditti82: ingyen szolit mindenkinek. Vagy izé... :D

zorja 2015.01.17. 14:45:47

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

Ebből a videóból szedik az egészet, ahol végig olyasmiket mondanak egymásnak, amit vagy nem gondolnak úgy, vagy csak húzzák egymást. Ezt az egy mondatot meg valamiért egyesek kiragadták kontextus nélkül, szerintem csak innen ered az egész....

rtl.hu/rtl2/valovilag/barcsak-minden-ferfi-ugy-udvarolna-mint-laci

Well... 2015.01.17. 14:45:51

@lukacstoncsi:

reggelt... na akkor konkretan ahogy en latom :

-LACI nyulkal a takatro alatt...
-LACI huzza le rolla a furdorucit a dzsakuba...
-LACI csokolja meg a furdobe...
-LACI mondja neki, hogy akkor ma este b@szunk egy jot...

somevid.com/3b6a3GELk2tzaOmYqG36

kulon bonus ahogy a dani ugylaccik mintha a minnie egere huzna hatulrol :o))

Csak ügyesen! 2015.01.17. 14:48:16

@-pkata-: Más azért elmondásból tudni, mint látni, főként hogy látszik köztük az összhang, meg a vibrálás. Mondjuk, ez utóbbi Edinával is megvan.

Ditti82 2015.01.17. 14:48:51

@ms delacroix: Követelek egy miss Röfit a műsorba! :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:49:16

@Well...: kihagytad, hogy Zsu mondta neki először, hogy AKRALAK.... :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:50:41

@zorja: Igen, pont erre mondtam a múltkor, hogy ezért enném meg Robint reggelire, mert vele nem lehetne így szórakozni. Nem lehetne húzni az agyát, csipkelődni vele, sztem besértődne.

másodpéldány 2015.01.17. 14:50:53

@-pkata-:

fanni egy született színésznő, komika, játékmester,

és ahogy minden színésznőnek neki is van egy erőteljes színésznői hangja,

játékként tekint az életre, illetve arra, hogy ő abban hogyan mutatja meg magát,,

igen ő előadja magát, viccelődik, szellemeskedik, szórakozik,

fanni nagyon is világos, mint egy világítótoron a villa éjszakájában,
egy roppant szórakoztató tűzijátékgyár,

az is jó benne, hogy van önróniája, tud a saját hülyeségeire is viccesen reflektálni és röhögni magán...

Hajrá fanni!

www.facebook.com/vvfanni?fref=ts

itt is jól áll:

www.playbuzz.com/foxglove10/vv-szimpi-unszimpi-lista

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 14:51:59

@csiri bá: Miért? Tud mindent, mer' a Lacci elmondott mindent. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:53:36

@Csak ügyesen!: Ááá, sztem Laci mindenkivel vibrál, akin luk van. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 14:56:05

Húúú, ki volt tegnap a doktornénim? Csincsilla?

Csak ügyesen! 2015.01.17. 14:59:33

@-pkata-: Jó, ez így van, de ha érzelmileg is benne van az ember, nemcsak, izé, fizikailag :), akkor szar azt látni, h ezt mindenkivel hozza, aki szembejön :D /+bokor, bármilyen tetszőleges tárgy, meg csak úgy, magában :)/

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:02:05

@Csak ügyesen!: Persze hogy szar. Nekem is szar, amikor a nekem tetsző pasi arról beszél, hogy megy tüzet oltani a hétvégén faszom tudja hova... És még csak azt sem tudtam, miért mondja el ezt épp nekem, mikor azért annyira sokat nem beszélgetünk egymással, főleg nem ilyen dolgokról...

kivancsibobojsza 2015.01.17. 15:03:47

@-pkata-: akkor most térjünk át arra, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás :DD

Csak ügyesen! 2015.01.17. 15:04:45

@-pkata-: Há' miért nem mondtad neki, h ne menjen olyan messzire, van megoldás a közelben is :D :D

A férfiak f@szok, ezt nagy általánosságban azért leszögezhetjük ;) :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:12:12

@kivancsibobojsza: Én úgy látom, hogy a Zsu kezdeményezett. És még előbb mint ahogy az Edina jóvá hagyta. Aztán be is vallotta a kis kampány csapatának, hogy direkt csinálta az egészet. Na itt nálam elásta magát. Meg azzal is, hogy az RTL őt nyomná vissza, ahogy elnézem. Én meg olyan vagyok, hogy juszt se. :)
@Csak ügyesen!: Nem olyan régen beszélgettünk erről, de ő nem érzi azt, amit én, és így nekem ez nem jó. :) Olyanok lennénk, mint Edina - Laci. Ahhoz meg én már öreg vagyok, hogy hülyét csináljak magamból és direkt kínozzam magam. :)

másodpéldány 2015.01.17. 15:17:40

nekem is szimpi Robin,

de nehogy már az elég legyen, hogy ő egy kedves szépfiú tuja...

azért fanni az igazi tüzijátékmester, Robin max egy szimpatikus nézője...

www.playbuzz.com/foxglove10/vv-szimpi-unszimpi-lista

kivancsibobojsza 2015.01.17. 15:19:34

@-pkata-: Ezt az rtl-es nyomást én nem látom. Az öfikben legalább annyit szerepe Edina, sőt szerintem már túlteng és elveszi lehetőséget attól, hogy másokat is megismerjünk, de ez nem az ő hibája, hanem a szerkiké. Én viszont nem hiszem azt, hogy Fanni, Denisz, Robi, Dóra semmit sem csinálnak egész nap, hogy alig kerülnek képernyőre. A bv--bn pedig eddig egy kivétellel mindenki Edinát sztárolta

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:22:29

@kivancsibobojsza: A tegnapi összevágott filmre gondolok, a tegnap előtti BV-re, minden vendék Zsut akarja vissza, a Blikkben szintén.
Én meg nem akarom vissza Nekem nem tetszik a stílusa, ahogy beszél, ahogy kommunikál. A múltkor levettem a hangot egy éjszakairól és csak néztem. Már a testtartása, ahogy ült, ahogy felszegte a fejét. Nekem nem szimpatikus. Persze ettől még másnak lehet az. AZt hiszem, én idekinn sem lennék jóban vele.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 15:33:57

@-pkata-: Igen, a BV, meg Blikk valóban Zsut tolja, de a Blikk már a legelejétől, a nyilatkozó csávó totálisan Zsu fan. A tegnapi BV nem volt részlehajló, mondjuk lehet h azért, mert a két vendég sem feszkózott, az öfök sem azok szerintem. Mióta Zsut nem támadják, azóta gyakorlatilag eltűnt, Lacival meg sok minden történt a héten. De ez majd kiderül a párbajon, abból h hogyan tálalják a dolgokat.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 15:36:11

Kivi leszek erre a játékra, ami volt tegnap, ami során Zsunak sikerült Lacinak behúznia egyet, Laci érzett némi szándékosságot a dolog mögött :) Aztán később Dani is mondta, h őt is hogy megrángatta a csaj :D

Jó kis párbaj lesz ez :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:36:49

@Csak ügyesen!: tegnapit nem néztem meg, a láz megdöntött :)

Csak ügyesen! 2015.01.17. 15:38:55

@-pkata-: Sose lehet tudni, látod, Edina is szép lassan célt ér, csak lehet h most váratlanul rövidre zárják terveit :D :D

/Jó, egyébként értelek, ehhez én is túl büszke lennék :) /

Csak ügyesen! 2015.01.17. 15:39:46

@-pkata-: Nézd majd meg, volt fiatalabbik Laci tesó :) És a Lacci család nincs oda Edinkáért :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:45:53

@Csak ügyesen!: Akkor a két család részéről ez gondolom, kölcsönös.... :)

kéklevél 2015.01.17. 15:46:38

Én nem kedvelem Zsut. Humora nincs sok, nekem nem tűnik jóindulatúnak, inkább olyannak, aki kifejezetten szereti kavarni a szart. Önző, és gyanús, hogy előszeretettel használja ki a körülötte élő férfiakat.
Amint nyeregben érzi magát, elég hamar kiütközik. Pl amikor csak gyűjtögette a pénzt, és nem adott belőle Daninak. Vagy, hogy tudta, hogy Edina odavan Laciért, de "barátnői" szolidaritás 0, direkt arra a faszra akart rámenni. Valószínűleg félig meddig azért is, hogy Edinát bosszantsa.
Sajnálom Danit, mert szerintem nem negatív karakter, és most mégis utolsó a szimpátia listán. Én úgy látom, rendes volt tőle, amikor Zsut védte az elején, de ahogy Zsu a párbaja után viselkedett, rájött, hogy Zsura nem lehet hosszú távon számítani. Ekkor jött Edina, aki egy egyenesebb karakter, ezért vele közelebb kerültek. Amikor a Lacis sztori kiderült, valószínűleg csak tovább mélyítette a bizalmatlanságát Zsu iránt, ezért fogta Edina pártját. Sajnos Edina "kibontakozása" elég rossz pozícióba sodorta mindhármukat.
Az, hogy Dani levette Laciról a kendőt, szerencsétlenek sorozatának eredménye. Maci kiesése, és Edina "párbaj alkalmatlansága" (a nagypapa miatt nem viszik ki) jelentősen befolyásolta. Ő már volt kint egyszer, érthető, hogy pont nem azzal a karakterrel akart párbajba keveredni, akivel az elején még olyan jóban voltak.
Egyébként én Lacinak is igazat adok Edinával kapcsolatban. A csaj képtelen fogni a jeleket Lacitól, és egy kicsit is úgy viselkedni, hogy kevésbé idegesítse a srácot. Ez az állandó dörgölőzése és kérdezősködése is nyilván az őrületbe kergeti, de szegény Dinka egyáltalán nem ért a férfiakhoz, vagy talán ehhez a férfi típushoz, nem tudom...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:53:25

@kéklevél: Egyet kell hogy értsek veled. Nagyjából így látom én is. Szerintem nem árt Edinánk egy kis nevelés a Laci részéről. Azt a fajta erőszakosságot nehéz másképp kezelni.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 15:54:16

@kéklevél: ...és újra kezdjük alfától...
Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt. A legjobb időzítés. Éppen kidobtuk a lerágott csontok maradványait, de ki kell kotorni újra.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 15:55:48

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ez a csont szerintem minimum hétfőig elöl lesz :) Aztán szépen elfelejtődik. :)

SpYcHo 2015.01.17. 15:58:02

@kéklevél: "Humora nincs sok, nekem nem tűnik jóindulatúnak, inkább olyannak, aki kifejezetten szereti kavarni a szart. Önző, és gyanús, hogy előszeretettel használja ki a körülötte élő férfiakat."
Mondj már egy példát arra, hogy hol láttad, hogy előszeretettel használja a férfiakat? Illetve, hogy miben nyilvánul meg neked, hogy keveri a szart? Az akarlak nem enyhén részegen történt és már előtte kijelentette, hogy neki tetszik Laci. A többiek fejenként többször kavarták a szart benn, mint ő.
Miért kellett volna Daninak adni a pénzből (egyébként később adtak mindketten Lacival, mindenkinek a csapatban). Miért nem próbált boldogulni, miért vette félvállról a munkát?
Edina és Zsu nem barátnők, nem is voltak azok. Dani hozta oda, illetve Edina fúrta be magát, még amikor Attila bejött. Ezt úgy hálálta meg Edina, hogy folyamatosan ekézte Daninak Zsut, és folyamatosan hangoztatta, hogy Ő nem bízik benne.
Zsura lehet leginkább hosszú távon számítani. Ez látszik abból is, hogy senkit nem beszélt ki a háta mögött, nem adott ki infokat még mindig Daniról és Edináról sem. Ezt Dani és Edina már sokszorosan megtette, sőt erre akarják a párbajt alapozni, hogy Ők ismerik Zsut, így tudják mik a gyenge pontjai.
Szerény véleményem szerint Dani próbál taktikázni, alapból nem negatív karakter, de Edina mellett mindenképpen azzál válik. Edina mára már a legnegatívabb karakterré nőtte ki magát. Ezt az látja át igazán aki próbálja egészében nézni a játékot, és elgondolkozik azon, hogy mit miért csinált. Edina minden csak nem egyenes.
Laci alapvetően negatív karakter magában, ezen nem segít Edina sem. Ami szavazatot kapni fog, az az Erdély faktor+Zsu ellenes szavazókból fog állni.
Sajnos az Erdély faktor a legnagyobb húzó erő a történetben, és ez teszi esélyessé Edinát a végső nyereményre. Amennyiben egy egyszerű magyarországi magyar lenne, nem tudna a kinti marketing gépezet sem mire építeni...

kivancsibobojsza 2015.01.17. 16:02:43

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Ezért javasoltam a tyúk és a tojás problematikáját :D Esetleg azt, hogy lenni vagy nem lenni :D Szerintem sosem lesz vége, mert ha az egyik kiesik, akkor az lesz a téma, hogy mi lett volna ha.....

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 16:10:08

@SpYcHo: Nos, két okból nem akartam kifejteni (újra és megint valamint again) a nézőpontomat a kérdésben.
Az egyik Te vagy. 98%-ban megegyezik a véleményünk. A másik, hogy hiába írod meg a tutit, nem fogsz rábírni egyetlen edinalistát sem az érveid mérlegelésére. :D

kéklevél 2015.01.17. 16:11:40

@SpYcHo:
Edina viselkedése hisztérikus, én sem szeretem az ilyet, úh őt nem áll szándékomban védeni.
Dani kapcsolatait próbáltam magyarázni. Az, h ki mennyit és hogyan dolgozott azon a héten szerintem irreleváns. Nem népnevelés megy a villában, nyilván annyira vette komolyan, amennyire az egy hetes seprűkészítő tanfolyamot komolyan kell venni. Elbohóckodott, mert teljesen súlytalan volt az egész feladat. Aminek súlya volt, az Zsu viselkedése.
Igen, szerintem sincs Edina jó hatással Danira. Remélem Dinka kicsit visszavesz magából, bárki megy vissza. Azt is el tudom képzelni, hogy Robinnal kettesben vagy hármasban (Edinától függ) sikerül megerősödnie Daninak.

kamilla123 2015.01.17. 16:11:57

@SpYcHo: teljesen egyetértek Veled. Zsu Daniból és Laciból is a jobbik énjét hozta ki, Edinka pedig...
Laci fanoknak mondom, hogy ha Laci kiesik (sztem ki fog), azt 98%-ban Edinkának köszönheti. Laci az elején nem volt túl szimpi a Dóris húzásai miatt, de aztán nagyon szépen jött fel, sztem itt a kommentelők között is egyre többen tartották szimpatikusnak, h van esze, jó meglátásai stb.. Aztán elkapta Edinka.. és kész. Egy az egyben neki köszönheti,h kiesik. Na meg persze annak, h a családja a karácsonyi üzenetben, és aztán Ádám is azt üzente neki, h jó lesz az az Edinka vonal. Hát így jártak.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 16:14:03

@-pkata-: akkor ajánlom a csupaszon rohangálást a levegőn, biztosan jobb lesz :D

kamilla123 2015.01.17. 16:17:31

@DE más az valaki más lett (bigél): "Ha megengeded, ettől én még tisztelem azokat, akik bevállalják. "

+100

SpYcHo 2015.01.17. 16:24:56

@Idegbeteg Szőke IstenNő: azt hiszem én is utoljára írtam le :D Azt gondolom, ha valaki valakit ekézik, vagy pozitívan értékel, akkor azt legalább támassza alá néhány gondolattal, vagy játékbeli mozzanattal. Én akárhogy próbálom objektíven figyelni (persze egy idő után ez már valószínűleg lehetetlen), akkor is így látom. Nem kötelező mindenkinek, de legalább indokoljanak :D
@kéklevél: Edinában egyetértünk. Zsu-ban nem teljesen. Ahogy elmondtam Laci és Zsu is adott a közösbe sokkal többet mint a többiek, amiből cigi és egyéb lett véve. Dani eleinte a kedvencem volt az az igazság, de ha már cigi kell neki és ezért rosszul érzi magát, akkor valamennyire tegyen már érte. Egyetértek, hogy nem nép nevelés folyik odabenn, nem is az a cél, de ha egy embernek kell valami és sír érte, akkor tegyen is azért, hogy azt megszerezze (jelen esetben ez vicces, de a cigi volt).
Ha vissza megy Zsu, Dani biztosan átgondolja Edinával való kapcsolatát. Robinhoz való közeledése mindenképpen erősíteni fogja, de a vicces az, hogy annyira nem, hogy a végjátékban elverje majd Robint :D
@kamilla123: Így van, leírtad egy mondatban. Míg Zsu Daniból és Laciból is a jobbik énjét hozta ki, viszonylag mókás, egy határig szerethető karakter voltak. Míg most Laci folyamatosan búval baszott, Dani pedig el van veszve, nem tudja mihez kezdjen. Akibe stabilan tud kapaszkodni az Robin jelenleg.
Lacis részeddel is teljesen egyetértek! +1

szarvas, szarvas 2015.01.17. 16:30:32

@kamilla123:

+1
Nekem Laci a másik kedvencem Zsu mellett, nem várom ezt a párbajt ...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 16:34:36

@kivancsibobojsza: Az a baj, hogy de.
Bármit csinál ezentúl Edina, mindent vissza fognak eredeztetni Lacihoz.
Zsú visszamegy:
Edina rossz kedvű és levert, nem mutat semmi újat. A többiek ez esetben tujának lennének kikiáltva, neki hiányzik a szerelme.
Tovább támadja Zsút: Edinának igaza van és még a szerelmét is kiejtette az az álnok kígyó.

Laci visszamegy (csaknem?)
Edinával madarat lehet fogatni és még igaza is van. Nem arcoskodik, csak boldog.
Folytathatja a mártír szerepet, hogy őnekijje mostan má'megen őrlődnie kellettet a két közeli jóbaráttya között (Laci és Dani).

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 16:40:10

@SpYcHo: "ha egy embernek kell valami és sír érte, akkor tegyen is azért"
Lásd a tapló Deniszt. Először azért hajtott, hogy elvihesse a zasszonyt a motelbe, máskor meg villámgyorsan összerakott 3 seprűt, ami megélhetésre elég pénzt biztosított és visszabújt a nő mellé egy kis miegymásra. :)
Dani ellenben hisztizett és csapkodott, munka közben ivott, majd kikérte magának és személye elleni támadásnak fogta fel a büntetést. Aztán jogos elvárásként el akarta tartatni magát Zsúval. Sokkal jobban keresett még így is, mint a tésztások!

kamilla123 2015.01.17. 16:51:48

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Edinkának meg úgy akart segíteni Zsu (azon túl,h pénzt adott neki is), hogy adott neki még munkát pultosként a büfében. De Edinának ez derogált (holott elvileg pultosként dolgozik amúgy) és inkább hisztizett,h milyen rohadék Zsu. Úgy látszik, hármójuk közül csak Zsu van hozzászokva ahhoz, hogy a pénzért meg is kell dolgozni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 16:54:19

@-pkata-:
off
mindenesetre nem hófehérből lett fekete - átvitt értelemben sem. A smnikjével meg tiszta Annie Lennox utánérzésem volt a Mercury Tribute-on, mikor David Bowieval énekelték az Under pressure-t.
on

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 17:01:34

@kamilla123:
Láttad tegnap a BV-ben, hogy milyen szimpatikusan viselkedett B@sz..ba testvére?
És amikor el kezdte mondani, hogy nem feltétlenül Lacinal kellene visszamennie, A Baukó azonnal belefojtotta a szót, hogy mindenképpen a testvére mellett kell érveljen.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:01:48

@kamilla123: jaj Edinát egyre kevésbé bírom én is, nem lehetne, hogy a következő kieső ő legyen? Laci visszamehetne, és aztán Edina meg ki... Aztán felébredek, hogy a kezem a bilibe a lóg...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:02:35

@kamilla123: A rohadék kétszínű Zsú! Még pihenőnapon is dolgoztatni akarta szegény Edinát! Még jó, hogy nem vasárnap! :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:02:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Azt nem mondtam, hogy hófehérből, de azért elég kontrasztos a különbség.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:06:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A tesót elnézve kezdem gyanítani, mi lehet Laciapu problémája Vévélászlóval.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 17:09:07

@kéklevél:
Tehát: az súlytalan, hogy Danii nem dolgozik a pénzért, súlytalan, hogy Kiskun munkájából akar élni, súlytalan, hogy még pimasz is és követelődző is Kiskunnal.

Ezzel szemben annak súlya van, hogy Kiskun ezt részben (hiszen etette a másik kihasználóssal, Robinnal együtt) megtagadta.

kamilla123 2015.01.17. 17:09:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja igen, láttam. Az a fószer, meg Zsu haverja tök szimpi. Már a telefonban is az volt mindig. Ő is olyan, hogy senkit nem kutyáz, még Edinkáról is teljesen visszafogottan nyilatkozik, pedig neki azért fájhat,h a barátját így ekézik. Amúgy múltkor a belevalóban elkezdte mondani, hogy Zsu soha semmi szeretet nem kapott a szüleitől és milyen kemény élete volt, de Au valahogy elfojtotta. Monjuk ez megmagyarázná, hogy miért ilyen visszafogott az érzelmek kimutatásában (amit sokan a kommentelők közül is ridegségnek értelmeznek)

kamilla123 2015.01.17. 17:11:51

@-pkata-: az a baj, hogy már most is látni lehet,h Edinka kezdi eljátszani a visszafogottat (szemérmeske, nem masztizok, azt sem tudom, mi az stb), készül a Laci után időszakra. Ha Laci kiesik, átmegy szendébe, meg cukimukiba és sajnos a nézők hamar elfelejtik majd az ámokfutását :-(

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:15:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Középső gyerek. Nem hinném. Inkább az tűnt fel, hogy a tesó szőke, kék szemű és magas...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:16:14

TI kipróbálnátok magatokat egy ilyen játékban, ha mondjuk néhány dolgot megváltoztatnának, pl nem látnák, ha zuhanyoztok, ha szexeltek... ?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 17:16:18

@kamilla123: Ha Kiskun visszajön, remélem kinyílik annyira a csipája, hogy az általad jósolt "szendézés"-be folyton beleveri majd Ádinka orrát. Ebben partner lesz Kazal és PVC is.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:17:02

@Idegbeteg Szőke IstenNő: de az idősebb meg szintén magas barna, mondjuk a szeme elég furán állt... :) kissé ázsiai típus

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:17:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Kazal sztem abból kimaradna, és hagyja, hogy kinyírják egymást... :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 17:20:04

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Hát, a Mendel szabály szerint lehet ő is a fehér mirabilis yalappa :)

Rémület 2015.01.17. 17:21:05

Hű, de unom én már ezt. Nem lehetne, hogy ma legyen a párbaj?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 17:21:40

@-pkata-: lehet, bár kétesélyes lehet - attól is függ, hogyan értékelné Kazal Kiskun visszamenetelét.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:23:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ekkorát fordulna? Dórával a Zsun kaptak össze. Nem bírja a Zsuzsát, nem hiszem, hogy bármi rábírja, hogy mellé álljon.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:24:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az a baj, hogy Zsú nem az a beleverős típus. Azt sem értem, miért fagy le mindig amikor támadják. Pl. Danitól jóval ezelőtt megkérdezhette volna, hogy tulajdonképpen mi a fész baja van vele, vagy Edina miért csinálja a feszkót, amikor már "megnyerte" a faszit és végül: Laci mi a picsának tette a szépet, ha inkább Análkára vágyik. Nem lennék jó villalakó, mert a nézők utálnának. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:25:26

Azon gondolkodom, hogy mennyien unják ezt a vonalat. De mi van még? :D Az én torokgyulladásomon kívül, de az rajtam kívül mást nem érdekel, nem is értem, miért. :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:27:26

@-pkata-: Ezt nem tudtam. Csak az öcsit láttam.
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Ezen nagyon nevetek. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:27:52

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Engem is utálnának. Akkor mibe megyünk? A celebbe? :D Esetleg egy Celeb Villa keverék? Az milyen lenne? Áááááá. Minden héten bátorságpróba a villában. :D :D Bár, egyszer volt vmi hasonló, egyik tárolóból a másikba át kellett vinniük állatokat.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:29:13

@minden végzet nehéz: Fú ez a pasikat legalább annyira irritálhatja, min a nőket az, ha a havijukkal basztatják őket a pasik. :)

ms delacroix 2015.01.17. 17:30:11

@Ditti82: Most elkepzeltem, hogy bekuldenek parokaban kisminkelve, egy sexi disznolanyt :-). Lenne ott malacromantika :-)

kamilla123 2015.01.17. 17:31:25

@Idegbeteg Szőke IstenNő: igen, Zsu nagyon furán kezd viselkedni, ha támadják. Nemrég olvastam egy krimit, abban mondja a rendőr, hogy vannak, akik ha meggyanúsítják őket, még akkor is ha ártatlanok, úgy kezdenek el viselkedni, mintha bűnösök lennének, sőt a végén még olyat is bevallanak, amit el sem követtek. Valahogy egy kicsit Zsu is ilyen. Attól tartja mindenki bűnösnek, hogy olyan bénán reagál szegény minden vádra. Ennek tuti van vmi pszichológiai magyarázata. Nemtom, sokat bántották régen, vagy mittudomén. De ezen felül, hogy bénán belegabalyodik az igazának a magyarázatéba, és nem csapja le a nagyon könnyen lecsapható labdákat, igazából semmi rosszat nem lehet rá mondani. Nem is értettem Chat Gézát, amikor a BV-ben azt mondta,h bezzeg amikor Zsu a háta mögött kutyáz valakit, aztán szembe meg jópofizik... Mi van???

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:33:27

@Idegbeteg Szőke IstenNő: a karácsonyi video üzenetben az idősebb tesó volt, azt hiszem. meg az egyik BVben is volt

bigél 2015.01.17. 17:33:48

@kamilla123:

érdekes, hogy egyesek szerint Chat Géza is Zsut tolta abban a BV-ban

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:34:58

@DE más az valaki más lett (bigél): :D aztán meg majd megy Breki és elpáholja Maci malacot mert elcsábította a nőjét X)

bigél 2015.01.17. 17:36:12

@-pkata-: legalább lenne valami izgalom

Krétagarbó 2015.01.17. 17:37:32

@Idegbeteg Szőke IstenNő: a másik tesója ugyanolyan fekete, mint Laci. Uhogy nem hiszem hogy a postás miatt lett fekete Laci:))
Bár ettől még minden megtörténhetett anno ugye...

Krétagarbó 2015.01.17. 17:43:36

@Idegbeteg Szőke IstenNő: sztem a lefagyásainak köze van a sanyarú gyerekkorhoz, feltehetően kifizetődőbb volt hallgatni adott esetben, mint ellenkezni. Ez a mártírszerep (én inkább áldozati szerepnek hívnám) is innen jöhet, és az elmondásából ítélve ez a felnőtt életében is rögzült, kint a villán kívül is.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:44:22

@-pkata-: Most, hogy mondod... a karácsonyi üzire emlékszem és tényleg! :)
Akkor továbbra is rejtély marad.
@Krétagarbó: Lásd fent. :)
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: 12 kis hv kommentelő lemming. Az lenne ám a szép! :D

bigél 2015.01.17. 17:45:48

@kamilla123: szerintem sem, csodálkoztam is rajta, hogy ezt írta itt valaki (sajna nem emlékszem ki) - ezért is jegyeztem meg a posztoddal kapcsolatban

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 17:46:12

@Krétagarbó: Erre csak azt tudom mondani, hogy anyám pont ilyen. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy ő elképzelte, felveszi a mártír szerepet, és ezzel zsarol. Sok esetben ez jön be, hogy valaki elérje, amit akar. Csak engem már nem hat meg. Hagyom, hagy csinálja, és előbb utóbb abbahagyja. Zsu ugyanezt csinálta a bemutatkozó filmjében, amikor vkitől egy új telefont akart "kizsarolni". És tudom, hogy megrendezett jelenetek, de ha őt ez jellemzi, lelke rajta, nekem nem szimpatikus. :)

bigél 2015.01.17. 17:46:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem is ekézte, de van aki másképp látta

kamilla123 2015.01.17. 17:47:43

@DE más az valaki más lett (bigél): igen, értettem,h szted sem. én is emlékszem,h valaki írta. Lehet,h valami elvakult edina fan volt :-) ha vki nem ekézi Zsu-t, akkor az már Zsu fan. Edinka gondolkodás:-)

bigél 2015.01.17. 17:48:52

@kamilla123: lassan már elég, ha valaki azt mondja Zsu :D mindegy milyen kontextusban

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:49:37

@Krétagarbó: Mindenki másképp dolgozza fel. Nekem se volt rózsaszín felhős, egyszarvún lovaglós gyerekkorom, de felnőve ez éppen azt hozta ki belőlem, hogy kiálljak magamért mmkk. :)

kamilla123 2015.01.17. 17:53:09

@DE más az valaki más lett (bigél): alapvetően az a baj,h Zsu még soha EGYETLENEGYSZER sem hozta fel azt a dolgot, ami ALAPVETŐEN kirobbantotta az egész konfliktust. Egyszerűen ezt kellene mondania: figyelj Edinka, mindkettőnknek ugyanaz a pasi tetszett. Te viszont a hátam mögött folyamatosan ekéztél Daninak, keresztbe tettél, áskálódtál, ki akartál túrni a BT-ből és cserébe elvártad, h lemondjak egy fickóról, akivel kölcsönösen tetszünk egymásnak. Ha barátmokét viselkedtél volna, meg is tettem volna neked, mert jófej vagyok. Egy rosszindulatú, ellenségesen viselkedő személyért viszont már nem tettem meg. Pont.

ms delacroix 2015.01.17. 17:57:16

Eh,valamelyik gyerek ma megen megkinalta valamivel a billentyuzetet, ezert nem mukodik rendesen a space. Fük.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.17. 17:58:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Vihettük volna Gézut is, de most hogy celeb lett... :D
Vicces lenne. Arról dumálnánk a cigiskanapén üldögélve, hogy vajon sixx milyen találó gúnyneveken emleget bennünekt a blogján. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:00:50

@ms delacroix: nekem néha akkor sem működik, ha nincs megkínálva :) egyszerűen máshova megy, mint ahova szeretném :D

SpYcHo 2015.01.17. 18:04:11

@kamilla123: +1
Gyanítom, hogy Zsu ezzel nincs tisztában, ezért nem hozta fel eddig :(

ms delacroix 2015.01.17. 18:04:58

@DE más az valaki más lett (bigél): Na asszem ez lenne a legerdekesebb szerelmi szal a vellaban :-)

egyemakisszíved 2015.01.17. 18:06:51

Tetszett az a kis rándulás Dóri szája szegletében, mellette Zsu grimasza (a két jó barátnő) mikor Robin a maga oroszlánságáról beszélt a szexben. Kár, hogy nem mondták: alvó, fogatlan oroszlán lesz az, bébi. Már végképp nem tudom hová tenni Robint, lehet, hogy egy performance művész rejtőzik benne? Nyáron kiül majd a Campona elé recskázni? De a járókelőknek vigyázni kell, ne az első sorból nézzék, fél liter az tényleg sok.

skorpioqueen 2015.01.17. 18:07:05

@SpYcHo: + 100! Üdv mindenkinek!HAJRÁ, ZSUZSA!!!!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:07:29

Nah, új téma.. Most várhatunk egy hetet, hogy megtudjuk, Fáncsiék húznak e gumit, mert elvileg ugye a Fáncsi mostanában vérzik :)
Tényleg, a Maci malac biztos hogy kan? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:09:39

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Neeeeem, annyira mocskos szám nincs. És csak azzal kiabálok, aki engem basztat. Mindenki oldja meg a saját problémáját. :p

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 18:10:33

@-pkata-: Fáncsinak micsoda karrier lenne a gyerek, állandó címlap lenne ;)

kamilla123 2015.01.17. 18:10:41

@SpYcHo: igen, sztem sem tudatosult benne. És ez a baj, mert így tényleg gyengébb lábakon áll a védelme. persze így is erős. Már csak azért is, mert mi nézők ezt mind láttuk

bigél 2015.01.17. 18:20:15

@-pkata-: nem-nem, az én lennék

bigél 2015.01.17. 18:26:30

@-pkata-: el kell keserítselek, de az is én lennék :D :D

na jó, megosztozhatunk mindkét pozíción ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:27:51

@DE más az valaki más lett (bigél): Szóval arra megy ki a játék, hogy minden te leszel, és a végén megnyered... Na szép... :)

Hedonistamama 2015.01.17. 18:28:08

Edina mondotta 1 éve nem szexeltem. Akkor mit csinált Lacival? Vagy az ő értékrendszerében az anál csak hobbi és nem szex??????

bigél 2015.01.17. 18:29:01

@-pkata-: a fenébe is, lebuktam :D :D pedig jó taktika volt, nem?

Rémület 2015.01.17. 18:29:48

Az a helyzet, hogy hiányzik Viki. Nem Vikcsu, Viki.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:31:08

@Hedonistamama: Gondolom, olyanra gondolt, ami be is teljesül, ahol ki is elégül... Nem hiszem, hogy annak olyan nagy felszabadító orgazmus lett a vége...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:31:57

@Rémület: @DE más az valaki más lett (bigél): Hamar lebuktál :D :DŐt hogy nevezték el sixxék? Akkor még nem olvastam a blogot.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 18:33:14

@Krétagarbó: Mondjuk mindkét tesó tök fehérbőrű, meg nem is hasonlítanak, de ez mondjuk nem jelent semmit sem, csak akkor tudnánk eldönteni, ha látnánk a szülőket :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:34:51

@Csak ügyesen!: Ezen a genetikán már elgondolkodtam. Állítólag az egyik nagyapámban volt egy két vonóhúzás, de elvett egy skandnáv származású nőt, és a fiaik kék szemű, szőke, fehér bőrűek lettek, és én is ezt örököltem. De képzeld, ha a nagyapa vére majd visszaüt, ha gyerekem lesz... Hogy magyarázom ki? :D :D

Krétagarbó 2015.01.17. 18:35:24

@Rémület: nekem is. Írtam is a múltkor, hogy ebben a szériában jobban tudott volna taktikázni, a tavalyi lemmingek rajta kívül igazi ösztönlények voltak.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 18:38:05

@kamilla123: Mit is mondott Ádinka anyja? Hogy a lánya "tisztában van" a cekccel?

Csak ügyesen! 2015.01.17. 18:39:31

@-pkata-: Igen, ezért nem lehet ezt így eldönteni :) persze ha Laciék családjában sehol nincs vonó, akkor bukta van :)

Krétagarbó 2015.01.17. 18:39:32

@-pkata-: bakker málink ugyanez, az egyik dédapám cigány volt, elvett egy fehér nőt, a családban mindenki szőke kékszemű. A lányom fekete, enyhén kreolos bőrrel:) szerencsére a férjem sem szőke, így nem vont kérdőre:))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:42:14

@Csak ügyesen!: Állítólag 7 generációt kell vizsgálni :) Az elég sok felmenő.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 18:42:21

@Hedonistamama: clinton óta tudjuk, h a z orális érintkezés sem szex :D

@Rémület: nagy kedvencem volt, bizony :D

Hedonistamama 2015.01.17. 18:43:44

Miért nem enged a rendszer számomra új nevet kreálni? Az tetszene, hogy Én vagyok Groot (Hedo)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:48:10

@Hedonistamama: nekem meg azt írta a kötőjelre, hogy nem megengedett karakter, pedig a mostaniban is van

Hedonistamama 2015.01.17. 18:50:35

@-pkata-: ezen csodálkozom én is! Hogy másnak miért lehet mikor nekem nem????

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:53:21

@Hedonistamama: Lehet, hogy ez vmi új dolog. Ez a név már elég régi, valami más miatt regeltem még az indára, azt hiszem, vmi képalbum miatt. Lehet, hogy azóta megváltoztak a nick nevek létrehozásának szabályai.

Hedonistamama 2015.01.17. 18:56:45

@-pkata-: meg akartam nézni a nem kellesz eléggé filmet, de végül a galaxis őrzői mellett döntöttem. És Groot kurva nagy figura, szerelmes lettem :D

csiri bá 2015.01.17. 18:57:40

lesz majd itt még blikk címlap meg bréking nyúz... Laci feleségül vette Edinát... átjön pár markos legény grabancon ragadják a csábítót, visszaviszik, beöltöztetik és viszik is egyenest a lagziba. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:57:53

@Hedonistamama: én meg azt nem láttam. :) Nekem a csillagkapuban tetszett a lopós csaj. A neve most nem jut eszembe :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 18:59:21

@DE más az valaki más lett (bigél): Egyetlen kivétel van, a Zsu KIESETT. Ez megengedett, sőt kívánatos. .-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 18:59:32

@csiri bá: :)))))))))))))))))))) Ez előttem van... :)

csiri bá 2015.01.17. 19:01:37

@-pkata-: fekete csizma, fekete nadrág, fehér ing, hímzett mellény, pörge kalap, násznép. :)))

bigél 2015.01.17. 19:03:09

@Hedonistamama: én szinte naponta változtatom a nevemet, kivételezett lennék?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:03:25

Gyilkos számok aranyköpés: "Költözhetnél hozzám, de én nem lakom sehol..."

Hedonistamama 2015.01.17. 19:03:51

Egyébként mi tökömet lehet a pirimitív ősbunkó Lacin szeretni? Mi tud ami miatt Edina így csúszik-mászik-nyűszít-vinnyog stb satubbi ???? Vagy csak a tévéből nézve nem jön át, hogy ő is Isten teremtménye és csurdultig telve van fénnyel, szeretettel, vattacukorral és egy csipet szivárvánnyal?

bigél 2015.01.17. 19:04:31

@Majom1Parádé: nincs kévtel, a Dinka-fanok arra is ugranak, nem nézik a szövegkörnyezetet, csak azt látják, hogy ZSÚ, ZSÚ, ZSÚÚÚÚÚÚÚ

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:04:37

@csiri bá: Ha adnak neki elég pálinkát, még be is jöhet :D Kicsit hajaz egy regényre: Különös házasság a címe, azt hiszem :)

Hedonistamama 2015.01.17. 19:05:55

@DE más az valaki más lett (bigél): csak sokkal okosabb és ügyesebb, mint én :)

bigél 2015.01.17. 19:06:09

@-pkata-: nagyon messziről, mert ott tényleg nem volt szex, legalábbis nem a vőlegénnyel

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:06:32

@Hedonistamama: A hormontól túltengő nőknek nem kell a vattacukor, a szivárvány, meg a szeretet, csak az ŐSERŐ, a vad szex, meg az erős pasi, akitől erős utódot lehet nemzeni. :)
Amúgy tényleg jó teste van, és nekem arcra is bejön, csak ne beszéljen. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:07:18

@DE más az valaki más lett (bigél): Igen, ott mástól volt a gyerek, a férjet viszont hasonló módon kényszerítették :)

minden végzet nehéz 2015.01.17. 19:07:31

Vasárnapi párbaj előzetes dalban
Zsuzsa dala www.youtube.com/watch?v=PxWzogoxQE8
Edinának ezt a levelet kellett volna írni www.youtube.com/watch?v=OtX5IGlbj1I
Edina dala www.youtube.com/watch?v=YC-DrNPHDBo
Laci dala www.youtube.com/watch?v=p2bpPjDYb6k
párbaj végén mindegy lófasz kinek sok szeretettel www.youtube.com/watch?v=WzJlRvOD8iU üdv mki!

bigél 2015.01.17. 19:08:01

@Hedonistamama: azt nem tudom, hogy szeretni mit lehet, rajta, már úgy lelkileg, de amúgy nem rossz bőr, nekem tetszik
a hangja is jó (mondjuk ami kijön a száján nem mindig)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:08:07

@csiri bá: Igen, igen, igen, Ő!!!!!! Ő akarok lenni a VVben :D Olyan karakter. Csípős humorú, vagány csaj :D

bigél 2015.01.17. 19:09:06

@Hedonistamama: nem lehet, hogy csak elfelejtetted elmenteni az új nevet? nekem is volt már olyan.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:09:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Ideje lenne, de nem találok olyat, akivel kölcsönös lenne a dolog. :) És már belefáradtam. :) Én már egy macskával fogok megöregedni. :)

csiri bá 2015.01.17. 19:10:42

@-pkata-: a mástól gyerek még itt is befigyelhet. :DD

bigél 2015.01.17. 19:14:40

@-pkata-: Nagyon utáltam a könyvet és a filmet is. Nem azért, mert nem jó, hanem azért, mert annyira felháborított, annyira bántotta az igazságérzetemet. Gyerek voltam még nagyon, amikor olvastam, ill. láttam, most már edzettebb vagyok.

Hedonistamama 2015.01.17. 19:14:53

@-pkata-: őserő meg vadszex jut nekem is! De soha nem mondta nekem, hogy mi a faszt ugatsz bele, ne érj hozzám a gecibe mááá folytathatnám. Nekem sehogy se tetszik Laci.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:15:34

@csiri bá: és kitől? Danitól, aki pátyolgatni fogja, a mindig kanos Denisztől, vagy a surranó pályán befigyelő Robintól? :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:17:49

@DE más az valaki más lett (bigél): Igen, és ott ráadásul a politika is befigyelt a végén az egyházzal karöltve. De jól pofára ejtette őket a pasi, hogy eljátszotta a halálát és a nőt és a gyerekét kitagadta.

bigél 2015.01.17. 19:18:30

@Majom1Parádé: kik? a fanok? nyilván nem azok (legalábbis nem mindenki), túloztam, de ami az egész eszmefuttatást elindította, az egy hasonló eset volt, amikor Chat Géza gyakorlatilag ekézte Zsut, de semmiképp sem dicsérte, mégis úgy jött le valakinek, hogy őt tolja a BV-ban.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:19:16

@Hedonistamama: Most őszintén, a Laci helyében mit csinálnál? :) Engem idegesítene, még akkor is ha szeretném az Edinát, hogy folyton beleugat mindenbe, meg nem hagyja békén akkor, amikor szeretne kicsit egyedül lenni. Megfojtja basszus. :)

csiri bá 2015.01.17. 19:19:40

@-pkata-: Danitól, ez lenne a bónusz. :DD

Montezuma13 2015.01.17. 19:23:36

A VV7 legnagyobb taktikusa Robin. Ha minden jól megy akkor olyan simán, minden megerőltetés nélkül nyeri ezt a VV-t, mint senki más korábban. Azt ugyan már a legelején leírtam, hogy őt tartom az esélyesnek a nyerésre, azonban, most jelentősen növekedtek az esélyei.
Amennyiben holnap Zsu jön vissza Laci ellen a párbajról, akkor Robin párbaj nélkül a TOP3-ban van. Hacsak addig nem keveredik valami éles konfliktusba, de ezt az eddigiek alapján azért kétlem.
Nézzük meg viszonyait a különböző villalakókhoz:
Dórival kifejezetten jóban van, azonban nagyon okosan nem került túlságosan közel (szerelmi vagy szexuális viszonyba) hozzá, mert akkor azt már a többiek egyfajta csatlakozásként értékelnék a Dóri/Zsu kettőshöz, márpedig Robin nagyon okosan nem akar elköteleződni, hiszen ez rontaná a többiekkel való kapcsolatát.
Danival és Edinával is nagyon jó kapcsolatban van és taktikusan rávette Danit arra, anélkül, hogy az érzékelte volna a ráhatást, hogy vegye le a lila kendőt az ő egyetlen ellenfeléről Laciról, akivel rossz a kapcsolata. Edina szintén kedveli Robint.
Zsunak szívességet tett azzal, hogy rátette a jelet, hiszen, mint utóbb kiderült erre Zsu kérte. Kapcsolatuk mára pozitívvá vált.
Denisszel szintén haverkodik és kimondottan jóban vannak.
Fannival sem rossz a kapcsolata, leginkább a semleges jelzővel lehetne illetni.
Laci kimondottan ellenségesen viszonyul hozzá, Ádám kiejtése miatt, de ha Laci kiesik ez a probléma is megoldódik.

Nézzük, hogy egyes villalakóktól, Lacin kívül kaphat jelet a kiválasztáskor vagy sem.

Fanni: Vele a leggyengébb a kapcsolata, azonban Fanni előbb tesz jelet Zsura, Danira, Edinára, sőt lassan Dórira is, mint rá.
Denisz: A jelrakásnál itt is a végén áll. Hiszen Zsu, Dani vagy éppen Edina előbb kap jelet tőle, mint Robin.
Dóri: Mondanom se kell, hogy Robin lenne az utolsó, akire Dóri a jelét tenné.
Zsu: Nála is a végén áll Robin a sorban, mert Dórin kívül Zsu mindenkit jobban utál.
Dani: Edinán kívül Robint kedveli a legjobban. Kétlem, hogy tőle bármikor jelet kapna.
Edina: Danin kívül (Laci kiesése esetén) Robint kedveli a legjobban.

Tehát Robin csak akkor fog párbajozni, ha Laci lenne a holnapi párbaknak a nyertese. Persze ez sem biztos, ha például Dani kerül előtérbe Lacinál.

Szóval Robin a maga csendes módján szépen elvegetál a villában és ölbe tett kézzel nézi, amíg az egymással rivalizáló csoportok ill. játékosok szépen kicsinálják egymást.

Nem semmi az, amit Robin eddig taktikailag csinált. Pontosan felismerte azt a pillanatot, hogy mikor kell neki kimenni párbajozni, nem véletlenül pakoltatta magára a jeleket. Egy gyenge ellenféllel szemben jókor párbajozott és ha minden a tervei szerint megy, akkor a döntőbe már további párbaj nélkül kerül be. Ráadásul úgy, hogy míg a többi döntőbe került (akárki is lesz) jól lejáratta magát a különböző konfliktusokkal, ő sértetlenül, "fehér páncélos lovagként" megy a végső csatába.

Hedonistamama 2015.01.17. 19:23:45

@-pkata-: igen, Dini se százas :) következtetés: megérdemlik egymást! Ám Zsu esik ki holnap, Dini nyafogását fogjuk hallgatni. Ha Laci esik ki Dini sírását, melyik a jobb?

csiri bá 2015.01.17. 19:27:42

@-pkata-: egész nap nem fogná be a száját és a szája sarkában mindig lógna egy dekk. :)

csiri bá 2015.01.17. 19:28:29

ez lesz majd a címe is annak a trash realitynek. :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 19:29:57

@DE más az valaki más lett (bigél): Így már érthető. Én megfigyeltem a Blikkes csávót, ott nem volt kérdés, mert az appon mutatta, hogy Zsu-ra szavaz. Ami magánemberként szíve joga, de mint Blikk TV ciki.

minden végzet nehéz 2015.01.17. 19:31:41

Végül mindegy kinek mkinek villán kívűl villán belül www.youtube.com/watch?v=Ry4nUHMibe0

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:32:40

@DE más az valaki más lett (bigél): na most visszanéztem azt a BV-t megtaláltam. A végén azt mondta Gjéza, hogy a Zsut szívesebben látná bent, mint a Lacit.

kamilla123 2015.01.17. 19:34:04

@Krétagarbó: ezt hogy tudtad így mellégépelni?:-))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:36:26

@Hedonistamama: Inkább nyafogjon. Így is úgy is MUTE, de ha nyafog, legalább a Laci felsőtestére nyáladzhatok :D

bigél 2015.01.17. 19:37:44

@-pkata-: rtl.hu/rtl2/valovilag/miattuk-imadja-a-hogyvolt-bloggere-a-vv7-et

most megnéztem megint és már látom, hogy miért mondják, hogy tolja Zsut, az utolsó mondatot nem hallottam ugyanis: nem tartja Zsut szimpatikusnak, de ha a kettő közül kell választani, inkább Zsut várja vissza, mint Lacit

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:40:40

ha már nem azt érzem, hogy kapar a torkom, hanem inkább olyan csikizős, akkor az már a javulás jele? (Vagy ne egyek libatollat?)

bigél 2015.01.17. 19:40:45

@Majom1Parádé: a blikk eleve ciki

plusz nézd meg a pkata-nak írt válaszomat, kicsit árnyalja a képet az utolsó mondat a videóból (ami anno elkerülte a figyelmemet), bár továbbra sem látom, hogy Zsut tolná Géza (nem igazán szimpatizál vele), de valóban, inkább őt látná bent, mint Lacit

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 19:42:20

@Montezuma13:

Okfejtésed jó(nak tűnik), egyetlen aprócska dolog kell még hozzá, hogy a nézők őt szavazzák nyertesnek.Magamból indulok. Látom, hogy most ügyesen játszik. De nem szenvedhetem a típusát. Ideállok, odaállok, ennek ezt súgok, annak azt súgok. Nyálgép. Nem szavaznék rá.

bigél 2015.01.17. 19:42:24

@-pkata-: azt a csikizős állapotot nagyon utálom :(

nem vagyok orvos, csak azt tudom, hogy a csikizős állapot után - nálam legsalábbis - még van egy-két fázis, pl. én ezt követően szoktam köhögni

d

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 19:44:24

@DE más az valaki más lett (bigél): Láttam, igen. Nyilván te is látod, hogy az a különbség, hogy Gézánál fel sem merül, hogy a hogyvolt közösségének (egységes) véleményét tolmácsolná ezzel a kijelentéssel.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:46:11

@DE más az valaki más lett (bigél): na ne már, és mi a többi fázis? mire készüljek? köhögni most is köhögök, pont a hülye libatoll miatt :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 19:48:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nos, Te így látod. Kérdés, hogy a szavazók mekkora hányada gondolkozik ugyanígy. Ha mondjuk Zsu-Dóri-Robin döntő lenne, csakis Robinra szavaznék. (Ha Edina bejutna, akkor nyilván rá.)

bigél 2015.01.17. 19:50:10

@Majom1Parádé: ??? ezt most nem értem, hogy jön ide

bigél 2015.01.17. 19:52:15

@Majom1Parádé: Robinra én is szavaznék, ha úgy alakul, Dinkára semmiképp, hacsak nem történik valami nagyon nagy fordulat, ami mindent megmagyaráz és más színben láttat (nem fog)

bigél 2015.01.17. 19:54:09

@-pkata-: változó, de nekem átalában több anpos köhögés jön, ami főleg reggel nagyon szar, ébredés után (gondolom a vízszintes helyzet miatt összegyűlik a slájm)
én ilyenkor egyéb tüneteket illetően (láz, rossz közérzet, stb.) egyre jobban vagyok, de a köhögés elég kínzó tud lenni

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 19:55:31

@DE más az valaki más lett (bigél): Csak párhuzamot vontam mondjuk úgy magamnak a miheztartás végett.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 19:56:49

@DE más az valaki más lett (bigél): fú tegnap este éreztem azt, hogy begennyesedik, de aztán reggelre nem lett ilyen. ma napközben volt párszor, hogy elment a hangom, teljesen berekedtem, de egy két perc múlva elmúlt.

2015.01.17. 20:02:18

@Montezuma13: Egyébként bent mennyire tartják erősnek Robint? Szerintem nincs ő olyan nagy biztonságban a többiektől.
Szerintem ez a sunnyogása sokaknak nem jön be, mármint a nézőknek. Tény, hogy fejlődött, hiszen feláldozhatóból ármánykodó háttérjátékossá vált. Helyezkedik, de ezen kívül sok tulajdonsága nem villant meg. Ki is Robin? Szereti, ha a fején van a kapucni, és ugrik a buzi szóra. Tujul, és sunyin kavar. Ennyi.

Montezuma13 2015.01.17. 20:03:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Felteszek egy egyszerű kérdést. Ha a TOP3-ban Dani, Edina és Robin kerülne, akkor te kire szavaznál?
Vagy ha Dóri, Zsu és Robin kerülne a Top3-ba, akkor a Dani, Edina fanok kire szavaznának?

És lehetne sorolni a klf. variációkat, de mivel a villában legalább 3 csoport van, a kiesők szavazatainak jelentős részét bizonyára Robin szerezné meg.

egyemakisszíved 2015.01.17. 20:03:55

@Montezuma13: A dzsungel-hét állatkarakterei mutatták, hogy a bentiek továbbra is gyenge játékosnak tartják Robint, így a kiválasztott kihívhatja, ha nem konfliktus mentén akar választani magának ellenfelet, hanem növelni az esélyét, hogy biztosan visszajöjjön. Zsuzsát én pl. ilyen játékosnak látom, akit még egyszer kiküldhetnek a többiek párbajozni, ha visszatér és nem lesz már védett.

Montezuma13 2015.01.17. 20:05:29

@natalja: Szerintem ez nem sunnyogás. Nem csatlakozik senkihez sem és nem köteleződik el senki felé. Nem csapódik, hol ide, hol oda, de mindenkivel jó viszonyt ápol. Miért baj ez?

kamilla123 2015.01.17. 20:06:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem beszélve arról, h nem a saját zsenialitása, hanem egyszerű mázli, h amikor Robin bejött a villába, már volt egy közellenség, ezért vele senki nem törődött. És tudjuk azt is, hogy a ffiak nem olyan féltékenyek egymásra, ha valamelyikük jól néz ki. Ha nő lenne, már minden pasi meg akarta volna dugni, ami ha nem menne, akkor besértődnének, és utálnák (mint Dani Zsu-t), a többi nő meg féltékenykedne (mint Edinka, Röné vagy Fanni Zsu-ra). Magyarán az egyetlen mázlija, h pasi meg hogy jókor jött be. Nem egy zseniális taktikusról van szó.

Krétagarbó 2015.01.17. 20:10:20

@kamilla123: azóta is ezen agyalok. Mondjuk telefonról garázdálkodom, azért is több lehet az elütés most.

Montezuma13 2015.01.17. 20:11:12

@egyemakisszíved: @kamilla123: Nem értek egyet. Ne feledd, majd a végén emlékeztetlek erre. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.17. 20:12:38

@Montezuma13: Én pont ezeket válaszoltam meg az előbb. D-ZS-R esetén alap, hogy csakis R jöhet szóba, ha E bent van, akkor meg csakis E (Dani fanoknak meg nyilván Dani Edina helyett).

kamilla123 2015.01.17. 20:16:49

@Montezuma13: a Robinról van szó? hát még ha meg is nyeri, akkor sem azért, mert zseniális taktikus. Úgyh ezt nem fogod tudni bizonyítani, h miért is nyerte meg :-) de amúgy ha ő is nyerné meg, nem akadnék ki. BÁr Zsu a favoritom, de Robin még mindig azok közé tartozik, akik inkább vigyék a fődíjat, mint Edinka vagy Dani.

2015.01.17. 20:24:27

@Montezuma13: Igazán senkivel nincs jó viszonyban. Mondjuk jelen felhozatal esetében ez tényleg nem olyan nagy baj. :D Na de komolyan: hol itt jófiú, hol ott jófiú, de persze mindenhol nagyon felszínesen... Ugyanakkor bárkit hátba támadna, bármikor. Jó, tudom, ez játék, és neki is a fődíj kell.

másodpéldány 2015.01.17. 20:31:09

@Montezuma13:

igazad van robinnal kapcsolatban és én kezdetektől azt írtam, hogy a fináléban egy
fanni-dóri-robin hármast szeretnék...

ráadásul robin egy igazi szépfiú, aki mint látjuk szépen nyugisan, konfliktus mentesen tud kombinálni és helyezkedni...

szóval klassz srác, ugyanakkor azért mégis valahogy úgy gondolom, hogy a fődíjért meg kell dolgozni, és ha ő nyerne pusztán az akadályok között finoman sikló konfliktus mentességével, és mondjuk nem fanni, aki igazán megdolgozik szerintem a top helyért... szóval nem is tudom... nem volna fair az élettől...

de tény, hogy nem maradt Robinnak erős ellenfele a villában... mind elhulltak a spártai ifjak

gondolom koncepció volt, hogy ne tegyenek be egy szuper domináns hímet most a villába, mint az utolsó évfolyamokban mindig...

olivér,
attila
au

lehet, hogy azzal a koncepcióval, hogy adjanak végre esélyt a csajoknak is a fődíjra, de lehet hogy nem számítottak arra, hogy ez még mindig nem elég, mivel annyival több nő néz és szavaz mint fiú, és hát a robin egy elég ellenállhatlan pasinak tűnik kívülről... szóval most ha nem is egy domináns, de viszont egy túl j pasit tettek be

fanni már most megérdemli a fődíjat, mert hogy is mondjam ő nem csak ügyesen jelen van a villában, de piszkosul meg is dolgozik a díjért... persze tudom, hogy benne fel sem merül, hogy nyerhet, legfeljebb nagyon, nagyon haloványan, úgyhogy már csak ezért is nagy szám volna, ha mégis összejönne,

mindenesetre ő nem lesz csalódott, ha nem nyer, fanni már azzal is boldog lesz, ha a top háromban benne van, és jelenleg nem látom, mi tudná kipenderíteni a villából, egy nem kívánt terhességen kívül...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 20:31:28

@Montezuma13: remélem, nem így lesz. Ha mégis, nem szavazok.

Montezuma13 2015.01.17. 20:32:23

@kamilla123: Ne haragudj, nem sértésként mondom, de ez kissé infantilis megnyilvánulás volt. Nem akarok bizonyítani én neked semmit. :-)
A második mondatoddal, pedig pontosan azt támasztottad alá, amit korábban mondtam.

bigél 2015.01.17. 20:32:29

@Majom1Parádé: én sem gondolom, hogy egy bármilyen fan megnyilvánulása az összes rajongó véleményét tükrözi, ha emiatt írtad, egyszerűen poénkodtunk és nyilván túloztunk

bigél 2015.01.17. 20:34:13

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: érdekes, hogy a nem szavazás valahogy kimaradt a lehetőségek közül, pedig ha érdektelen ember jerül be a tOP3-ba, akkor minek is nyomkodjuk a telefont?

Montezuma13 2015.01.17. 20:35:23

@másodpéldány: Nagy vonalakban egyetértek, azonban mint írod nem lenne fair. Hát az élet sem mindig fair. :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 20:38:08

@Majom1Parádé: Számomra tök világos, hogy aki kedveli Ádinkát, az Robint is, meg valszeg Danit is. Egy jellem-csoportba tartoznak. Sosem tudhatod, mire számíts tőlük. Én a kisegeremet se bíznám rájuk. Nemhogy ezt a kis tünci varacskost.:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 20:40:20

@DE más az valaki más lett (bigél): Ebben az esetben már azok vannak többségben, akiket nem szerettem volna, hogy többségben legyenek - nincs hova szavazni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 20:40:32

@-pkata-: a kutyákat?:D A szomszédban már nem sok van, nem tudom, h mennyire jó ötlet így :D

Hedonistamama 2015.01.17. 20:40:44

Most már biztos, hogy kibaszott rosszul összerakott nőci vagyok! Nincs és nem is volt a villában jó pasi, de még oyan se aki szánalomszexet nyerhetett volna tőlem....

bigél 2015.01.17. 20:42:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: persze, én értem, nálam is nagyon könnyen előállhat egy ilyen helyzet. Inkább arra utaltam, hogy Montezuma a felsorolásában ezt a lehetőséget nem említette, mintha törvényszerű lenne, hogy aki szavaz, mindig szavaz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 20:44:42

@Hedonistamama+...:Nincs és nem is volt a villában jó pasi,..."

Az nem gáz, ha jó ízlésed van :D.

Hedonistamama 2015.01.17. 20:46:15

@DE más az valaki más lett (bigél): viszont olyan is van hogy körbeszaladsz az irodában és megkéred a kollégákat, hogy szavazzanak. És ők nem a saját agyuk szerint szavaznak ;) A következő párbajnál talán más kérésére szerzek szavazatokat :)

Hedonistamama 2015.01.17. 20:49:17

@-pkata-: a beszélgetés közben szépülő! De maszti közben gyakran gondolok a 20 éves Alain Delonra és John Malkovichra így együtt :) :D

Hedonistamama 2015.01.17. 20:51:09

@-pkata-: az én kollégáim se nézik, de jó fejek és 2 perc alatt letöltötték az appot, szavazak is.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 20:53:27

@Hedonistamama: az enyémek ennyire nem jó fejek. kockafejek :D

bigél 2015.01.17. 20:54:24

@Hedonistamama: na ezt biztos nem tenném meg senkiért :D :D nagyon jólelkű vagy

Hedonistamama 2015.01.17. 20:55:22

@-pkata-: ó igen! Amikor azt írogattam a padra, hogy Gíjjom :D imádtam hülye kislány lenni

Ditti82 2015.01.17. 20:56:00

@Hedonistamama: De előtte tükörbe nézel, remélem... ;)

Hedonistamama 2015.01.17. 20:57:46

"Mi nők mással töltjük el az időt" Aha, kerítünk egy pasit, aki kinyal bennünket!

Hedonistamama 2015.01.17. 20:59:03

@Ditti82: és közben is végig, sőt a saját nevem sikongatom :P

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 20:59:32

@Hedonistamama: Ez mekkora beszólás lett volna Fannitól mondjuk :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:00:20

@Hedonistamama: Azt hittem azt hogy Gijjom, Giiii-jj-oooooohhh-mm

bigél 2015.01.17. 21:01:00

@Hedonistamama: nekem Delon a Rocco és fivéreiben tetszett a legjobban. Egyébként - érdekes módon - bár ő is nagyon tetszett, de egész hamar (úgy értem egész fiatal koromban, amikor pedig inkább a szépségre megyünk) megelőzte valaki más, aki nem annyira szép, de mégis volt benne valami:

toutelaculture.com/wp-content/uploads/2013/06/bebel-1.jpg

csiri bá 2015.01.17. 21:02:24

@Hedonistamama:
Mesterséges megtermékenyítő iroda hirdeti magát. A kopott irodában gyönyörű nőt fogad egy gyanús külsejű férfi.
- Én azt akarom, hogy a fiam olyan okos legyen, mint Einstein, olyan alakja legyen mint egy germán istennek és olyan szép legyen, mint Alain Delon.
A férfi különféle porokat szór egy pohár vízbe.
- Ezt igya meg.
A nő megissza és azonnal elalszik. A férfi elkezdi kigombolni a sliccét:
- Na majd adok én neked Alain Delont!
:DDDD

kamilla123 2015.01.17. 21:04:02

@Montezuma13: hát ha a végén emlékeztetni akarsz valamire (ahogy mondtad), akkor gondolom azért akarsz emlékeztetni, hogy bebizonyítsd, neked volt igazad. De mivel nem tudhatjuk, hogy Robin, ha esetleg ő nyerne, azért nyert-e mert okosan helyezkedett, vagy mert szerencséje volt, ezért indokolatlan az, hogy "majd emlékeztetlek rá". Ha azt állítanám, h Robin nem nyerhet semmiképp, Te pedig azt mondod, h "szerintem ő fog nyerni, majd a végén emlékeztetlek", akkor ez helytálló, mivel ez egy tény. Én erre reagáltam azzal, h nem fogod tudni bizonyítani, mert ez csak egy elmélet, melyet még Robin esetleges nyerése sem támaszt alá majd egyértelműen. Persze, lehet hogy ez így infantilis. Már gyermekkoromban is okos voltam, most mit csináljak? ;-)

csiri bá 2015.01.17. 21:04:04

@Hedonistamama: Tudom, hogy nincs olyan bicepszem, mint Stallonenak, olyan szemem, mint Mel Gibsonnak, olyan hasizmom, mint Brad Pittnek, de úgy nyalok, mint Lassie. :DDDD

beacska 2015.01.17. 21:04:51

@Hedonistamama: James Spader - Szex, hazugság, video ???

Ditti82 2015.01.17. 21:08:39

@csiri bá: Ez annyira xar, hogy már jó. XD

beacska 2015.01.17. 21:08:39

mondjuk, most a Vissza a jovobe-nt nézem, és M.J. Fox is egy aranyos kisfiu volt...nem egy dogos macso, de szo-szo ;)

Hedonistamama 2015.01.17. 21:09:35

@DE más az valaki más lett (bigél): de az igazán szép férfinek Jean Piat tartom, kb 40 éves korában :) nem vagyok egyszerű, szokványos, de ebben mikroközösségben sok a lenyűgöző személyiség! Jól érzem itt magam

Krétagarbó 2015.01.17. 21:13:32

@csiri bá: én ezt úgy ismerem, hogy "már tele a faszom Alain Delon-nal"....

Hedonistamama 2015.01.17. 21:13:41

@beacska: képzeld hova tenném a mutató ujját mikor remeg a parkinzon kórtól! Az a péniszre is hat?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 21:14:32

@beacska: bmikor bevállaltam volna, van egy tök jó kisugárzása :D

@-pkata-: :DDDDDDD Mert?:D

beacska 2015.01.17. 21:15:04

@Hedonistamama: :)...ez gonosz volt...én a fiatalra gondoltam

csiri bá 2015.01.17. 21:17:54

Inkább legyek Alzheimer kóros, mint Parkinson kóros.
Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet mint, hogy kilötyögtessem. :)

bigél 2015.01.17. 21:18:47

@Hedonistamama: nekem annyira nem jön be a fiatalabb kori képein (azért nem rugdosnám ki az ágyamból), de szépen öregedett, az biztos

bigél 2015.01.17. 21:20:52

@beacska: sajnos ő már viszonylag fiatalon beteg lett (most sem öreg még, ötven egynéhány éves), elég ritka az, hogy valaki már 30 éves korában Parkinsonos

beacska 2015.01.17. 21:20:56

@Hedonistamama: most láttam egy filmet, ott csajszi volt Parkinzonos, az egyik nő azt mondta, azota a férje nem panaszkodik a nemi életükre ;D

Hedonistamama 2015.01.17. 21:20:59

@-pkata-: jujj de tuggya hogy tuggya :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:21:31

hát, ha már idősebb urak... seanconneryday.com/wp-content/uploads/2010/08/sean-connery.jpg
(És most elgondolkodtam, ha idejönne Géza vagy Sixx, és ezt elolvassa, milyen cikket írna a kiéhezett pinákról... :D )

beacska 2015.01.17. 21:22:12

@DE más az valaki más lett (bigél): hát ja...de égészen sokéig játszott tizenéves szerepeket. még tán 30 körül is

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:22:29

@Hedonistamama: söt, ha pontos akarok lenni, akkor automata pöcök szkerccselő :D

beacska 2015.01.17. 21:24:08

Hugh Lackman Farkasa?????

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:24:47

@beacska: jaja. A szerelem és más drogok c film :) Amikor a parkinzonosok mesélnek viccesen az életükről.

beacska 2015.01.17. 21:25:04

@Hedonistamama: ez a Szerelem és egyéb drogok volt....siros, szerelmes

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:26:16

@beacska: ez épp most megy a Coolon, csak nem nézed, :)

bigél 2015.01.17. 21:26:54

@beacska: nagyon kölyökképe volt (illetve még most is az van neki)

www.youtube.com/watch?v=2u61OzRkYWw

Hedonistamama 2015.01.17. 21:27:00

@-pkata-: egyéként sixx avatarja nem tetszik, kép alapján egy életunt szomszéd bácsi aki alig várja, hogy beolvashasson a hangosan szexelő fiataloknak. Viszont olvasva a cikkeit, vagy látni egy BV-ben, khm khm bokáig csusszan a bugyi (pironkodós szmájli)

beacska 2015.01.17. 21:27:11

@-pkata-: megy? ment. nem? vagy ismétlik? d.u. láttam

beacska 2015.01.17. 21:28:59

@Hedonistamama: huuuu, ezt a felesége biztosan örömmel olvasná ;D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:29:06

@beacska: Most is megy. Ott tartanak, hogy farkasnak megmutogatták az iskolát.

Hedonistamama 2015.01.17. 21:30:09

@beacska: én nem mondtam, hogy mindent bevetek egy kósza kufirc kedvéért! :)

beacska 2015.01.17. 21:32:23

@-pkata-: jaaa, a Farkas megy??? ja, nem a Kivülállok....kösz, át is tettem

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 21:32:47

@-pkata-: azt megnézném :D

A kis rozsomákot meg bmikor bevállalnám : DDDDDDDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:34:37

megyek zuhanyozni, mielőtt a Laci büntet...

beacska 2015.01.17. 21:35:09

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: :D ki nem? nincs ÉLÖ nö, aki kihagyná ;D...a farkasokkal legfeljebb a vámpirok veteke

Hedonistamama 2015.01.17. 21:37:10

@beacska: fincsi :D. Egyébként ronda szőrös dagadt pasival jó dugni, azt hiszi az életben nem lesz több lehetősége nőbe jutni, ezért belead anyait apait és mindenre hajlandó :D :D :D :D

Hedonistamama 2015.01.17. 21:38:28

@-pkata-: és csak zuhanyzol, vagy arta is gondolsz, hogy Laci téged "büntet" ? ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 21:39:49

@-pkata-: a Wolverine rozsomákot jelent, nem farkast :D

@beacska: az a csávó is levesz a lábamról.

De kevés iylen van. Sajnos. Marc Ruffalo talán még.

Hedonistamama 2015.01.17. 21:47:45

Dini szándékosan játszik a büntetésekre, élvezi? Vagy csak azt hitte a szív szerelme mindent elnéz neki?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:50:16

@Hedonistamama: lenne ehhez egy jó képem neked, de sajna a neten nem találom, ide feltölteni meg nem lehet :)

pomac 2015.01.17. 21:51:10

látom csajos este van :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:51:55

@Hedonistamama: erre most nem gondoltam :) máshol járt az eszem. a D vitaminomon :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:54:20

@Hedonistamama: sztem az utóbbi :) és rácseszik. Laci neveli :)

Hedonistamama 2015.01.17. 21:57:11

@-pkata-: uh, csak 5 percre feküdj rám bébi!

tvbuzi 2015.01.17. 21:57:14

most jövök a corvinból, tetszett a birdman de a dob sok volt

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 21:59:44

@tvbuzi: mi elszórakoztunk itt magunkban :) felmosót majd hozz, ha jössz, el ne csússz a nyálunkban :)

beacska 2015.01.17. 21:59:54

@-pkata-: de az öreg Seeley Booth sem rossz a piros zoknijaiban ;)

kiingattak 2015.01.17. 22:00:28

Sikerült. Hajrá Fanni

csiri bá 2015.01.17. 22:01:32

Na lássuk ma ki kit anyázott. :DDD

Hedonistamama 2015.01.17. 22:02:18

@tvbuzi: na a birdman is bitang jó batman volt. Mikor is, 20 éve?

astryle 2015.01.17. 22:03:58

Bence minden nap benyomja már a sáfárkodni szót? kicsit idegesítő már

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:05:08

Jó hogy Fanni nem feküdt be mellé, csak mert megsajnálta, mert nincs kivel dugnia a Maci malacnak.

Mirocska 2015.01.17. 22:06:04

Úgy látszik, a sertésmájkrém növeli a libidót! Mindegyik azon él! :-D

Sziasztok!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:06:52

Úgy látom, Laci jogosan kért büntetést...
Jesszus, "Itt a dugás a tét"

astryle 2015.01.17. 22:07:34

@-pkata-: Be kéne küldeni egy kacsát is :D Fanni beinditja az animal sex karrierjét. Kovi már dörzsöli a tenyerét.

Hedonistamama 2015.01.17. 22:09:06

@-pkata-: Dinivel kapcsoatban mindig jogos a büntetés! Ő is büntet minket a nyávogásával ...

astryle 2015.01.17. 22:09:08

Edina szereti a szadomazót :D Tegnap pedig nagyon behúzta fülét-farkát. Azt közbe ő itt a legnagyobb perverz.

Mirocska 2015.01.17. 22:10:02

Jól hallottam Fannit a háttérből? Azt mondta: az új hajammal még nem is dugtam! :-D

csiri bá 2015.01.17. 22:10:14

ez azzzz, jó a bünti. :))

astryle 2015.01.17. 22:10:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: amióta van internet azóta Kovi szerintem bármit megtenne, hogy beindítsa a business-t.

csiri bá 2015.01.17. 22:11:31

ná háráguggyátok, ná háráguggyátok..... rettenet ez a visítás... :DDD
ellenségemnek sem tenném be csengőhangnak. :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 22:11:39

@Hedonistamama: csak hallottam :D

@astryle: jó, persze, de azt nyilatkozta, h nem mindent :D

csiri bá 2015.01.17. 22:12:54

"hát nem gondotám vóna"... ami nem megy azt nem is erőlteti. :DDDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:13:01

Na most jól berágnak Edinára.... :)))))

Baresz83 2015.01.17. 22:13:56

"A vaddisznónőnek kunkori a pinája?" :D hát sííírok!!! :D

astryle 2015.01.17. 22:15:01

Ediná megint kávézik. :D Meg kéne szavaztatni egy kávé-cigi elvételt tőle. Kezdem azt hinni, hogy a retekklub direkt nem akarja szopatni. Ennyi szabályszegést amit ez a nő művelt büntetlenül még nem láttam.

tvbuzi 2015.01.17. 22:15:57

Bence arra célzott, hogy kanapémedve a takaró alatt folyamatosan rejszolt?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 22:17:12

Széttépik a pasik ezt Ádinkát. Ő a villa jó csaja.

raspberrypie 2015.01.17. 22:17:19

@astryle: Szerintem direkt haragítják Edinára a többieket

Hedonistamama 2015.01.17. 22:18:22

@tvbuzi: én simán kinézem Maciból ezt a csúfságot

2015.01.17. 22:18:34

Világosítson már fel valaki, lécci: Dinka most azt kommunikálja, hogy nem ceccel(t) a vellában? Tegnap a perverznéninek is valami ilyesmit mondott. Most meg Runbitos Rózsaszál is ezt mantrázza. Közben meg az Análpápával hál.

Dinka! Kameraaaaa!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:18:53

@Mirocska: @tvbuzi: hát, most a kanapéról mindig ez fog eszembe jutni, és ők meg azon ülnek....

csiri bá 2015.01.17. 22:19:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: akkor jöhet egy gruppen: Ádinka, Dani Lacc, Robin. :DD

csiri bá 2015.01.17. 22:19:34

@-pkata-: kanapé, kanapé, foltos kanapé. :D

Mirocska 2015.01.17. 22:20:18

Remélem, Robin ezt az infót saját javára fordítja!

2015.01.17. 22:20:25

Dinka borotválta a lábát. Ő olyan természetes. Meg Ő olyan szinte. Ez csak optikai csalódás volt...

Baresz83 2015.01.17. 22:20:28

Robin for president!!! :D

kivancsibobojsza 2015.01.17. 22:20:57

ajajjjjj, Lacival is így kezdődött Edinánál, hogy "Tudom", "Tudom"... :D

astryle 2015.01.17. 22:21:19

@Spitzbauer: Egyszer azt pofázta, hogy a nézők azt a részét úgy se látják. Pedig mindenki látta a nyögdösős ujjazást és az análtorpedót is. Totál olyan volt utána, mint a Bérgyilkos a szomszédom 2-be amikor seggbebaszták a Chandlert.

2015.01.17. 22:22:10

Anyááám! Szopatnak!
Engem is fiam, de nekem jólesik.

ld.: Rubin-Dinka pérbeszéd.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:22:22

@csiri bá: hát ott ádinka még a füle szüzességét is elveszíti

csiri bá 2015.01.17. 22:22:27

Mondtam én hogy a nem cekcelő, saját bevallása szerint cekcgép, aki a villában nem fog cekcelni, azonnal rárabol robinra, amint Lacc kiesik...

Baresz83 2015.01.17. 22:22:36

Laci mondja, hogy akit vinni lehet, vigyenek... hát beszarok!! :)

kivancsibobojsza 2015.01.17. 22:23:02

@Spitzbauer: azt is mondta, hogy nem borotválja a kábát, csak azt nem tudom, hogy akkor most mi volt a kezében :)

Rémület 2015.01.17. 22:23:16

Jesszu! Mi lesz, ha kint marad Laci? Edina behálózza Robint is?

csiri bá 2015.01.17. 22:23:28

Hajrá, Robin, csináld meg te is. :DD

Mirocska 2015.01.17. 22:23:55

Hát, Laci minden, csak nem boldog ott bent...

csiri bá 2015.01.17. 22:24:20

Denisz - Lassie akcióban. :DDD

Hedonistamama 2015.01.17. 22:24:24

@Spitzbauer: ha a lábával végzett, remélem a bajszát is rendbe teszi

tvbuzi 2015.01.17. 22:24:25

Komoly a kapcsolat amíg a villában van... Nem lehetve, hogy mind a ketten kisnek?

Darth_Vader 2015.01.17. 22:24:28

Az egész összefoglaló a bajuszos nőről szól?

Mirocska 2015.01.17. 22:24:47

Lecsóstálat??? :-D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:24:59

Eskü, ki kell adni egy Edina összest.... Lecsóstál... :) hát baszki

kivancsibobojsza 2015.01.17. 22:25:06

Fanni felavatta az új haját :D

Csak ügyesen! 2015.01.17. 22:25:46

Na, remélem, most már egyik Edina fan sem fog nyivákolni, h Lacci milyen rossz hatással van a kicsi lányra lol.

Laci fiam, ezt a csajt nagyon megszívtad :) Jól nézel ugyan ki, meg légyszi, nyerd meg ezt a párbajt, de azt kell mondanom, megérdemled ezt a nőt :D

csiri bá 2015.01.17. 22:26:06

ha valaki most kezdi a vacsorát és este lecsó lesz, akkor jó étvágyat. :DDD
Bence, +10 neked, kezdesz belejönni. :)))
A tegnapi féllityis üvegnél is látszott már. :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:26:26

@csiri bá: Mondtam én... ezek után azt se hiszem el, hogy Ádám rosszul látta és nem fogta az Edina kezét alvás közben... De sztem Robin csak szórakozik Edinával, neki Dóri tetszik, csak ha nincs ló... És persze Edina másodszorra lesz akkor szamár.

2015.01.17. 22:27:03

@Hedonistamama: Lehet, hogy azt (a bajszát) majd inkább pödörni akarja. Az olyan természetes, meg olyan székelyes is.

fran7 2015.01.17. 22:27:10

Azt szokták mutogatni, aki bent marad, míg aki kiesik nem kap műsoridőt. Hát eddig Zsuzsából nem sokat láttunk. Én inkább Danit kedvelem a lakók közül, de most örülnék, ha Laci esne ki és Edina arcára fagyna a mosoly.

Baresz83 2015.01.17. 22:27:32

@csiri bá: Bence dumája ért a legtöbbet eddig a mai öfiben :)

Csak ügyesen! 2015.01.17. 22:28:24

@-pkata-: Szerintem Robinnak egyik se tetszik igazán. Az eddigi legtermészetesebb megnyilvánulása az volt, amikor Daninak mondta, h ő annyira megszerette és nem is tudja h ezzel most mit kezdjen :D :D :D

csiri bá 2015.01.17. 22:28:41

@Hedonistamama: némi viasz meg kis pödrés rajta. :DD
Innentől meg hívhatják Le Moustache-nak. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:29:14

@pomac: melyik? a nyugiban a denisz meg a fanni dugtak

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:30:17

@fran7: szerintem ez a mutogatás csak véletlen

pomac 2015.01.17. 22:30:20

@-pkata-: fanni összesre gondoltam a lecsoval , nem edina összes mivel nem ö mondta

vastyúk is .. 2015.01.17. 22:31:39

@Darth_Vader: az app-os állás 52-48, tegnap este a belevalóban Évike mondta

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:32:09

@pomac: akkor miért írtad, amit írtál. most nem értelek.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 22:32:09

@-pkata-: Nem, Danit :) Nem emlékszel erre? Azt hiszem a szilveszeri buliban volt.

lukacstoncsi 2015.01.17. 22:32:20

Jó estét!

@-pkata-: Amit mutattak adásban ott Ádám nem láthatta hogy fogták egymás kezét.Ő nézte ezt be mertegymás felé nézett a kezük.Ennyi volt.Nincs köztük semmi.Mivel Laci beszart hogy nem jöhet vissza most érzékenyebb ezekre a dolgokra meg tudja Robin a kezdetektől jóban van Edinával.De hogy olyan nyomi legyen hogy Robinnak nem mondja el ha bármi baja van ezügyben és Edinát cseszteti baromság.Üljenek le hármasban max és dumálják meg csak Laci inkább magába puffog és játssza a gyereket aki besértődött.Fanni jól látta az elején hogy Laciban van egy érzékeny kisfiú.

astryle 2015.01.17. 22:32:25

Most vettem észre, melyik debil állat tervező teszi a mikrót és a sütőt közvetlen a hűtő mellé?

2015.01.17. 22:33:10

Operálják át/vissza Dórit férfivá! És a Capella színpadára vele!

Baresz83 2015.01.17. 22:33:27

@Ditti82: kötelező olvasmány lenne belőle, az tutttiii... :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:33:33

@Csak ügyesen!: Nem. Akkor most mi van? A Danival szeretne összejönni Edinán keresztül? Vagy mi vaaaaan? :D :D

Darth_Vader 2015.01.17. 22:33:38

@vastyúk is ..:

Ha az Évike monda, akkor biztosan úgy is van :-)

vastyúk is .. 2015.01.17. 22:33:58

@astryle: az úgynevezett dizájnerek :D

astryle 2015.01.17. 22:34:28

@vastyúk is ..: ilyenkor szeretném látni azt a bizonyos "közjegyzőt"

Ditti82 2015.01.17. 22:34:58

@Baresz83: De akkor már Alekoszig visszamenőleg! :D

2015.01.17. 22:35:35

@vastyúk is ..: ... volt tegnapelőtt. B(a)unkó is aztat mondta. Ne nyald már be. Az állás legalább 60-40 szerintem. Bárki javára is.

Baresz83 2015.01.17. 22:35:46

@-pkata-: arra írta, hogy Edina-összest írtál a lecsóstál kapcsán, de azt Fanni mondta

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:35:52

@astryle: ezeken az előzeteseken 1-2 ezren szavaznak max, a valóságban meg 500 ezer körül.

vastyúk is .. 2015.01.17. 22:35:55

@Darth_Vader: Bizony a Bencus meg a Lilu is ezt fogja mondani... kábé.. (Robin-Ádám párbajt sem tudta a komment-közösség leszimulálni)

fran7 2015.01.17. 22:36:15

@astryle: Mostanában nem emlegetik a közjegyzőt. Legalábbis úgy vettem észre.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:36:40

@Baresz83: jaaa, tényleg, visszatekertem. Fannira gondoltam.

Baresz83 2015.01.17. 22:37:05

@Ditti82: Mindiiig Minden Körülmények Között így lesz, ígérem! ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 22:37:28

PVC nem látja át, hogy mit csinálnak Kazalék.

Baresz83 2015.01.17. 22:38:13

@-pkata-: kikövetkeztettük :))) jobban van a torkod?

fran7 2015.01.17. 22:38:53

PVC úgy néz ki így kikerekedve, mint egy konyhásnéni.

csiri bá 2015.01.17. 22:39:12

Malacka is utálja a lilát, tuti fradi drukker. :DDD

2015.01.17. 22:39:31

Van egy-két olyan ösmerősöm mint Döniz. Ők is ugyanígy nyomják a kijelentéseket, zsebükben a Bölcsek Kövével.
Egyszerű, nem összetett mondat megfogalmazása után úgy érzi, hogy most aztán feltalálta a langyos vizet. Pffffö.

pomac 2015.01.17. 22:39:31

@-pkata-: na ugye hogy ugye :DD

vastyúk is .. 2015.01.17. 22:39:38

@astryle: hihihihihihihihi. Ha lenne is közjegyző, csak egy jó IT-s kell hozzá, és olyan eredményt hoz ki, amilyet akar.

astryle 2015.01.17. 22:39:44

@-pkata-: a múltkori szavazáson valami 70 ezer beérkezett szavazatról habogtak. Persze itt csak 1000-2000 ember szavaz de csak van benne valami, vagy a hogyvoltos bázis ennyire Zsú párti lenne?

lukacstoncsi 2015.01.17. 22:39:58

Ez a Dóri is mekkora simlis.Mikor Vikcsival az elején nagy barátságot közöttek pár nap után laci simán megfűzte hogy költözzön el tőle.Vikcsunak meg úgy tálalta hogy az ő döntése volt.Eléggé befolyásolható egyébként és nem szereti a konfliktusokat sokszor inkább hazudozik.

Mirocska 2015.01.17. 22:40:13

Kik ezek a fiúkák?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:40:31

@Baresz83: Most épp a libatollal csiklandozzák fázisban vagyok. :) Rohadt idegesítő. Nem tudom, hogy ez a rosszabb, vagy ha kapar. :)

Baresz83 2015.01.17. 22:41:51

@-pkata-: uhh, szegény! De hátha hétfőig jobb lesz...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:42:07

@astryle: az easy poll az nem hogyvolt szerintem. Egyik nap olvastam egy cikket erről, és ott ahogy gyorsan összeadtam, fél millás szavazótábor volt minden alkalommal.

csiri bá 2015.01.17. 22:42:12

@astryle: már írtam régebben: amíg sms szavazás volt, akkor kötelező lehetett a pénz miatt, de mióta ingyenes, azt csinálnak, amit akarnak...

lukacstoncsi 2015.01.17. 22:43:06

Értelmes emberek jöttek be a villába.Már megérte:D

Csak ügyesen! 2015.01.17. 22:43:27

@-pkata-: Ez azt jelzi sajna, h lentebb ment, torokról gégére. Ilyenkor két verzió van, vagy ilyen lesz 1-2 napig, majd újra visszamegy torokra, fáj egy napig és utána elmúlik, vagy doki, ha a lázad nem megy le. Ez a tapasztalatom :)

kivancsibobojsza 2015.01.17. 22:43:43

Segítsen valami perverz állat...Denisz :)))) - by Fanni

Baresz83 2015.01.17. 22:43:44

Lemaradtam... ez most milyen játék?

astryle 2015.01.17. 22:45:11

@csiri bá: én is erre saccolok, mondjuk ahoz az ingyenes szavazáshoz is be kell regisztrálni ami biza pínzbe kerül.

Ezt a játékot mennyi idő volt kitalálni? 2 perc???

2015.01.17. 22:46:17

Megint egy értelmetlen körmondat Denyáltól.

A mai műsorral úgy látom, hogy végletekig élezik a feszültséget a párbajjal kapcsoltban :-DDDD
Alszom mingyá.

astryle 2015.01.17. 22:46:53

@Baresz83: Vannak ilyen elbaszott helyek, ahol fizetsz azért, hogy bezárjanák egy puzzle-val teli szobába és ki kell szabadulnod.. legtöbb helyen időre megy. exitgames.hu/helyszinek/

Krétagarbó 2015.01.17. 22:47:13

@csiri bá: sztem is. Nincs ittmár lófasz se, nemhogy közjegyző.
Laci meg csak játssza a cicát, készül a párbajra. Próbálja az érzelmesebb énjét mutatni, szerinte ez a féltékeny az.

csiri bá 2015.01.17. 22:48:24

@astryle: amikor sms- tarhálás van, ott kötelező szerintem a közjegyző...

Csak ügyesen! 2015.01.17. 22:48:25

Dani és Edina képben vannak h mi van a kertben :D

2015.01.17. 22:48:29

Pfáncsinak nem fejlődött ki az agya... :-D

Krétagarbó 2015.01.17. 22:48:56

@astryle: de az nem szavazás, amit hitelesíteni kellene. A szavazások már kvázi ingyenesek.

Mirocska 2015.01.17. 22:49:46

Laci meg Dennis a leggyakorlatiasabb, úgy látom.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 22:50:05

Daninak összeomlott a világképe :D :D

Krétagarbó 2015.01.17. 22:50:33

@Spitzbauer: csak a pocke, valszeg az agya helyett:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 22:53:14

És mi lett a 15 másodperces hátránnyal? Hiszen segítséget kértek.

fran7 2015.01.17. 22:53:22

Dani kötözkődösre itta magát. Nem jó jel.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:53:25

Dani bebaszott? Jaj, ki ütött meg kit? Nem láttam. Csak a csattanást hallottam.

lukacstoncsi 2015.01.17. 22:53:44

@csiri bá: ezer éve nem mutatnak közjegyzőt.régen a szavatszámokat mutattak az első 3 vv-nél.aztán százalékra váltottak de miért???

kivancsibobojsza 2015.01.17. 22:53:46

Megint volt pia, úgy látom. De nem derült ki, hogy mitől lett a Laci monoklija, amit éjszaka beharangoztak

Krétagarbó 2015.01.17. 22:53:48

Na, Daninak sem áll jól az alkohol, ezt már többször bebizonyította...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 22:54:13

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Sztem azt hozzáadták, Dóri még akkor nyitogatta a széfjüket, mikor ők már javában fütyörésztek.

tvbuzi 2015.01.17. 22:54:14

Dani mit mondott a végén?

astryle 2015.01.17. 22:54:38

@Krétagarbó: igaz.... és a cölöp vagyok ments ki innen adásba viszont SMS tarhálás volt és ott érdekes módon VV Alkesz-t 90%-al baszták meg. Xfaktorba is SMS tarhálás van és ott a végén még statisztikát is produkálnak kire mennyi szavazat érkezett a héten.

FANNI RÁNCIGÁLTA DANIT-t. Ha az előző szériába a Simon-t ezért KIZÁRTÁK!!! Just sayin....

2015.01.17. 22:54:47

@Krétagarbó: Mos'már komolyan megnézném neki (a pöckét), de ingyen nem lehet, ugye, fizetni meg nem fogok...

lukacstoncsi 2015.01.17. 22:55:27

daniból előjött a rejtőzködő nő.elég affektálós részegen:D már csak a smink hiányzott.részeg ember az őszinte?:D

2015.01.17. 22:55:50

@astryle: Egyetértek. Simont ezért zárták ki. Sajnos, még egy hirtelen távozést nem játszanak meg.

2015.01.17. 22:57:19

@Krétagarbó: Jól áll neki. Igyon minél többet. Csinálja csak. Kedves egészségére!

lukacstoncsi 2015.01.17. 22:57:38

@astryle: még az is lehet hogy tudatos provokáció dani részéről aki mindig éber:D fannika kiborul esetleg megüti azt mehet haza...viki anno kiprovokált egy balhét simon meg felült neki és ott ő volt piás.

Cathcart_ezredes 2015.01.17. 22:58:07

Tapasztalatom szerint azok az emberek szoktak kötözködni részegen, akik józanul is senkik. Essen már ki ez a borvirágképű aludtej szagú okoskatörp, vagy inni kezdek és kötözködni...

Krétagarbó 2015.01.17. 22:58:08

@Spitzbauer: sztem fogod azt még látni, ha kell, ha nem...:)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 22:58:25

@-pkata-: úgy érted, hogy félmillió ember szavaz a vv-ben?

pomac 2015.01.17. 22:59:38

ha vissza is olvastatok volna vagy az esti unalmas on-t is akkor tudnátok semmi lényeges nem történt kapott a nyertes csapat 2üveg bort és azt itták dani poénkodni próbált fanninak nem tetszett semmi más nem volt

2015.01.17. 22:59:45

@Krétagarbó: a "ha nem"-re szavaznék :-D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:00:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen. legalábbis a cikk szerint annyian pakolásznak szavazatot. Próbáltam megkeresni a cikket, de nem találom.

Krétagarbó 2015.01.17. 23:00:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: soknak tartanám, sztem ez az eddigi 3 párbaj szavazatszáma lehet max. De még annak is sok...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 23:01:00

@astryle: Nem azért zárták ki, hanem mert letépte Viki pólóját.

Mirocska 2015.01.17. 23:01:05

Au és a lecsóstál! :-D

2015.01.17. 23:01:20

Én szeretem a gombás lecsót. Döniz is.

Krétagarbó 2015.01.17. 23:01:59

Ma lesz Nóci a BV-ben? Ja igen...

astryle 2015.01.17. 23:02:30

@Spitzbauer: A VV-4 be is volt a biztonsági őr aki egészségügyi gondok miatt ment ki. Akkor ott egy nőt kibasztak az elején, mert narancsal dobálozott, a Gombi meg feladta. :D Szerintem ha nem akarja szembeköpni magát a VV akkor kibasszák.. vagy legalábbis szavazást hirdetnek, hogy kibasszák.

@lukacstoncsi: szerintem is provokált :D és direkt betintázott hogy ne legyen bűnbak

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 23:03:15

@-pkata-: @Krétagarbó:
Én egészen elhűltem magától a nagyságrendtől is.

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:03:24

@pomac: kösz az infót, de nem mindenki olvas vissza mindig én múltkor kérdeztem mi volt az éjszakaiban és semmi válasz nem volt erre.

Krétagarbó 2015.01.17. 23:04:07

@astryle: a Simon esete kicsit más volt, igaz nem láttuk teljesen a szitut most Dani és Fanni között...

csiri bá 2015.01.17. 23:05:00

Bmeg de randa lett Nóci...

Mirocska 2015.01.17. 23:05:09

Nóci kicsit össze van szakadva, nem?

M. Bouvier 2015.01.17. 23:05:22

@pomac: Az esti on-t hol lehet nézni? Én itt szoktam belenézni: vv7.vvilag.info de most pl. nincs fenn.

Nóci kicsit megöreedett...

tvbuzi 2015.01.17. 23:05:34

Jézusom,...hogy néz ki ez a nő...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:05:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mikor még az első szériákban sms szavazás volt, ott is biza 100 ezres nagyságrendek voltak.

Cathcart_ezredes 2015.01.17. 23:05:52

Csak szerintem van különös fizimuskája Nócinak? Ordítva rögögök.

Krétagarbó 2015.01.17. 23:05:58

Jujj de szarul néz ki ez a nő... Pedig milyen helyes volt, a frizuráját anno loptam is:)))

Jemi 2015.01.17. 23:06:31

Uuuristen hogy néz ki a Nóci????????

bigél 2015.01.17. 23:06:46

@Mirocska: nagyon és ha figyelembe vesszük, hogy a kamera "kövérít" (a TV-ben mindenki vastagabbnak néz ki), akkor a valóság még rosszabb lehet

2015.01.17. 23:07:01

@astryle: Ja, ha szavazás is lenne, az azért le lenne zsírozva a riportszobában. Ennyit bele lehet nyúlni. Meg ugye, sok a Denyál-fan. Ugye :-DD

astryle 2015.01.17. 23:07:13

amikor oldalról mutatják a nőt fél méterrel előrébb van a feje a gerincétől!! A múmia visszatért

csiri bá 2015.01.17. 23:07:34

Nóci 38 éves és kinéz vagy 60nak. ...

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:07:55

@Krétagarbó: Én bírnám ha Danit kizárnák.Beküldenének egy macát az húzná a gyereket aki már így is ki van akadva azon hogy a csajoknak nem köll,le akarná fektetni a csajt az ellenkezne a srác bepöccenne és megrángatná, persze mindezt ittasan:-))

bigél 2015.01.17. 23:08:01

@M. Bouvier: nyilván már ő sem 20 éves, plusz fogyott egy csomót és bizonyos kor után nem árt, ha van egy kis zsír az arcon

tvbuzi 2015.01.17. 23:08:25

Fanni anyukája biztos elsüllyedt már:DDD

2015.01.17. 23:08:39

Gombáslecsó, parti virsli, lecsókolbász. Borbás Marcsi / Stáhl Judit mehet a sunyiba a műsorával.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:08:47

A Fanni tisztában van vele, hogy a riportszobát is leadják? :D

Krétagarbó 2015.01.17. 23:09:00

@csiri bá: dulva...
Fannit meg gyönyörűre nyalták:)

bigél 2015.01.17. 23:09:46

@-pkata-: most, hogy kérded .... :D :D

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:09:48

Edinának azért most megbocsátottam egy-két dolgot, nagyon szépen dolgozik Laci párbaj-győzelméért, alájátszik neki, ha már az az idióta nem tudja, h mit kell csinálni :)

csiri bá 2015.01.17. 23:10:06

@Krétagarbó: Denisz addig nyalta, míg szikrázni nem kezdett és feltöltődött. :DDD

csiri bá 2015.01.17. 23:11:26

@tvbuzi: szegény, lehet már vásárolni sem jár, csak rendel a teszkóból. :)

astryle 2015.01.17. 23:11:57

@tvbuzi:Mama nem csinál több Lecsót :D vagy ha csinál is eszébe jut fanni lucskos lecsója :)

Mirocska 2015.01.17. 23:12:03

@Krétagarbó: Borzalmas a rúzs is rajta. Pedig tényleg milyen kis helyeske volt...

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:12:39

@-pkata-: Tuti.Látszik hogy élvezi a műsort.kajáltatja a szerkiket:D Meg minket.Annyira nem hülye rég rájött ha egy hót sötét bulának adja el magát (ami részben igaz) akkor lesz nézettség és ez a lényeg neki is.Szórakoztató sokszor de jelenleg ő az egyetlen szinte aki ezt tudja.Gáz.Én szívesen hallgatnám Zsu Kazinczy díjas beszédét is:D

bigél 2015.01.17. 23:12:43

@Csak ügyesen!: igen, erre én is felfigyeltem, hogy jól csinája a műsort, sokat segít Lacinak

tvbuzi 2015.01.17. 23:13:03

Na, jöjjön már a másik vendég, rosszat fogok álmodni.

agimano 2015.01.17. 23:13:03

megnéztem, hogy Noci hány éves, hogy tudjam, hogy mennyi időm van még hátra

agimano 2015.01.17. 23:13:32

hogy papagájjá váljak

Ejoy 2015.01.17. 23:13:49

Nócinak szerintem le kellene jönnie a piáról lassan...

csiri bá 2015.01.17. 23:13:55

bakker szemből még rettenetesebben néz ki Nóci...

Mirocska 2015.01.17. 23:14:12

Húúú. Szemből még rosszabb...

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:14:58

Edina a vademberre izgul meg a büntikre:D Meg hogy nem tudta hogy kollektívet adnak.Jaj ne.....A birkatürelmü Robinka is kiakadt az már valami.Ez a csaj a szado-mazot szereti ahogy látom:D

csiri bá 2015.01.17. 23:14:59

már csak egy seprű meg egy mérgezett alma hiányzik a karmai közül...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.17. 23:15:03

Jesszusom, de borzasztóan néz ki ez a nő :OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

astryle 2015.01.17. 23:15:09

@Spitzbauer: Neeee a Marcsit ne bántsd, ő a legnormálisabb az összes közül. Most a Mautner Zsófit nyomatják ... valamelyik műsorba buggyantott tojást csinált fokhagymás joghurtal.. és biza habverővel keverte bele a fokhagymát.

tvbuzi 2015.01.17. 23:15:30

Ezért kár volt bejönni.

Jemi 2015.01.17. 23:15:48

@agimano: :)))))
en meg azt hogy ez a nö fénykorában nem volt túl vékony...inkább nem is fogyok le..mi van akkor ha igy néznék ki én is utánna..

csiri bá 2015.01.17. 23:16:19

megint itt a nagynéni... ő mondta, ha Lacc megy párbajra ellene szavaznak majd... meglássuk, mit mond most...

Mirocska 2015.01.17. 23:16:40

@Jemi: Nem szabad fogyni, mert ráncosak leszünk! :-))

astryle 2015.01.17. 23:16:42

Úristen ez a nő ez volt valaha???? media.port-network.com/picture/instance_2/14020_2.jpg
meth.... not even once

pomac 2015.01.17. 23:17:15

lacinak meszeltek ,mert nagyon sokat szerepelt. zsu meg szinte semmit , olyan röné effektus van mutassuk meg még utoljára

0.5 bit 2015.01.17. 23:17:23

@csiri bá: "amikor sms- tarhálás van, ott kötelező szerintem a közjegyző..."

A közjegyző csak arra kellett, hogy a műsorvezető ugyan azt modja-e mint amit neki mutatnak a monitoron. Azzal már nem foglalkozik a szám hogyan került oda.

agimano 2015.01.17. 23:17:44

@Mirocska: fú, na még ez a probléma is sújt, mi lesz így?!:D

nicu71 2015.01.17. 23:17:45

@astryle: ne is mondd...anyám szentírásként issza a szavait a ZSÓFINAK...néha a fejem fogom mint egykori szakács...
Au hátborzongatóan irritáló.Nóci szegény rettenetesen néz ki de a kisujja többet ér mint ennek a kis idétlenségnek.

Krétagarbó 2015.01.17. 23:17:53

Edina család még mindig nem komálja Lackót. Muszáj az egyik kedvenc U2 számom megpocsikolni????

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:18:08

nah, íme a jeles példa, hogy attól függ, mit hogy vágunk össze...

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:18:50

Upsz, kezdem azt érezni, h Lacit jobban szeretnék vissza.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:19:28

"A csen id jólesik" jujj... na ez laci esetében valszeg sokszoros :D ha végre edina elhallgat

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:19:52

Nagynéniből nagyon ki akarják húzni, h ez mégis csak egy szép szerelem kezdete :D :D

M. Bouvier 2015.01.17. 23:20:08

@Mirocska: Van egy mondás, hogy a nőknek egy bizonyos kor után választani kell az arcuk és a fenekük közt. ;)

Krétagarbó 2015.01.17. 23:20:27

Edina család nem annyira elfogult.

2015.01.17. 23:20:27

Dinka nénje egy szimpi MILF. Vagy már lehet, hogy GILF.
Megmondta a frankót: Lacci=kuka.

DInka-fanok: lehet áthúzni az appot.

Sajnos tényleg jót fog tenni Bajusznak, ha a CottonMouth kint mondogatja már a plázacicáknak, hogy "szeretlek".

Dinka bosszúálló. Most mondta a GILF.

kivancsibobojsza 2015.01.17. 23:20:49

Bosszúálló természet az Edina? Az. - a rokonok is őőőőőőszinték :))))

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:20:53

@-pkata-: Jó de azt is mondta, h kimondta h szereti, pedig ilyet 4 éve már nem mondott, naaaaa :D :D

pomac 2015.01.17. 23:21:01

'bosszúálló természetű az edina ,az' :DDDD de hát ő őőőszinte

tvbuzi 2015.01.17. 23:21:04

Visszamegy BD Edina megtépi és kiteszik.

vastyúk is .. 2015.01.17. 23:21:04

@Csak ügyesen!: áááá, ez csak a búcsúra készülés. Az elmúlt napokban Zsúnak szopott fel a csatorna, most eszükbe jutott a Lacika is. @pomac: is említette, Lacinak meszeltek ;)

nicu71 2015.01.17. 23:22:29

kersztanyu jó fej.Asszem én is igy teszek adok zsunak egy szavazatot,pedig én fura mód lacit birom.De Adinkát jobban/mikor normális/ :D

pomac 2015.01.17. 23:22:57

@vastyúk is ..: eddig minden párbaj elött igy volt , mi a bejátszásokból tudjuk ki nyer a lakok meg a kamerát nézik mikor jön vissza :DD

Krétagarbó 2015.01.17. 23:23:23

@vastyúk is ..: sztem is, Röné is mutogatta a löncshúst a kiesése előtt, előtte meg szinte láthatatlan volt...

csiri bá 2015.01.17. 23:23:36

@kivancsibobojsza: akkor most a Bosszúállók következő részében Ádinka lesz a főszereplő? :DDD

Mirocska 2015.01.17. 23:23:50

@nicu71: Edinának jót fog tenni, ha Laci eltűnik!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:23:53

@nicu71: ne máááááár, ne csináld ezt, én is bosszúálló vagyok :p

pomac 2015.01.17. 23:24:46

@nicu71: ez edinának sakk matt helyzet tök mindegy kimegy vissza egyik sem tesz jot neki :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:24:49

@kivancsibobojsza: és akkor a rokonyok is reszkessenek Edinától... :)

2015.01.17. 23:25:12

@nicu71:
aDinka normális? Igen, az ő normálissága egy különleges normálisság: "ab".
:-D

csiri bá 2015.01.17. 23:25:40

@Mirocska: végre rárabolhat Robinra, talán még Danit is megszánja egy kósza numera erejéig, megpecsételve a barátságot. :D

vastyúk is .. 2015.01.17. 23:26:13

@Krétagarbó: hát kíváncsian várom a fejleményeket. :D

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:26:25

@vastyúk is ..: Az egész héten jóval többet szerepelt Laci, mióta nincs az ellenségeskedés, Zsu eltűnt.

Mirocska 2015.01.17. 23:26:42

@csiri bá: Nana, Robint csak hagyja békén! Legalább ő maradjon normális! :-))

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:26:47

@Krétagarbó: Hát ez is belejátszott hogy kiesett.Pont tőle egy ilyen húzás Fannika nem csinálna ilyet szerintem és ezt is megmagyarázta hogy színésznő és ez egy feladat volt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:27:41

@csiri bá: nah akkor meg Lacit felmenti a nagynéni... ha Edina összejön bármelyikkel, Lacitól nem várható el, hogy várjon Edinára :) (Mondjuk sztem szarik bele, hogy mit várnak el tőle.)

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:27:47

@-pkata-: Szerintem egy ilyen pasit, mint Laci, simán meg lehet fogni azzal, amit Edina csinál.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.17. 23:28:35

B@sz..ba: Ádinka olyan lány, aki mellett még a csend is jól esik.:D:D:D:D:D
Hát, ezt el is hiszem.

vastyúk is .. 2015.01.17. 23:31:26

@Csak ügyesen!: Hát Zsú már csak ilyen érdektelen karakter. Zsút tényleg csak a többiek hozzák játékba

Krétagarbó 2015.01.17. 23:31:38

Nah, jó éjt mindenkinek, további jókat:))

kivancsibobojsza 2015.01.17. 23:32:30

Edina mellett nekem CSAK a csend esne jól :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:33:16

nah, megyek én is, holnap majd jövök sírni, ha kiesik a LAci

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:33:18

Nagynéni meg nem sokat ért ehhez a játékhoz, ha azt hiszi, Edina nyerési esélyeinek jót tesz azzal, h Zsut visszaküldi a Villába, tejóég.

Mert Csak 2015.01.17. 23:33:48

A belevalókat néztem vissza, amikor betelt a pohár, a hogyvolt-ról volt szó, Péter Dávid volt a vendég, és nem igazán értem análkáért miért van úgy oda, pedig egy féreg.
Még Éva is megjyegezte, hogy a kommentelők rühellik anált.

Ami viszont tetszett, az az, ahogy a stylist mondta, hogy elég nagy kihívás lenne dinkából nőt csinálni :DD

És fancsi nagy terve, miszerint edinát beleviszik egy szexjátékba, hogy laciba a párbaj előtt rúgjanak..ez kurva jó ötlet! :)))

csiri bá 2015.01.17. 23:34:18

holnapi menü: gombaleves lecsós löncshússal. :)

Mert Csak 2015.01.17. 23:34:26

MÉg ami nem tetszik az, az, hogy az rtl folyamatosanszegény edinát tolja...

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:35:22

@Krétagarbó: Na majd most hogy kiesett mehet a Nemzetibe játszani:D

minden reggel 2015.01.17. 23:35:56

@Csak ügyesen!: én csodálkozom, hogy egyáltalán bármilyen pasit meg lehet azzal fogni amit Edina csinál...

Mert Csak 2015.01.17. 23:36:43

@Mirocska: kizárt, hogy Robin ráfanyalodna análra..

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:38:44

Fogmosás közben eszembe jutott, hogy az is milyen jellemző már, hogy az adatlapon a kérdések között olyanok vannak, hogy borotva vagy gyanta, ahelyett hogy fogselyem vagy szájzuhany, esetleg mindkettő? :p

Komeszka 2015.01.17. 23:38:45

Tetszett, ahogy Robin Kolompárékat szívatta. Ez már olyan Attilai jellegű kettős szívatás volt. Finom, kiszámított, nem alpári. Robin tényleg baromi sokat változott a párbaja óta. Tényleg ő ment vissza, vagy a Villa felé visszaúton kicserélték? :)

Morcz 2015.01.17. 23:38:46

@Mert Csak: "És fancsi nagy terve, miszerint edinát beleviszik egy szexjátékba, hogy laciba a párbaj előtt rúgjanak..ez kurva jó ötlet! :)))"

Ez mikor volt? :D

amúgy nem volt rossz a ami öfi, csak Ádinát már marhára unom, tiszta gyogyó a csaj.
Egyébként mennyi idős, 18?

"kizárt, hogy Robin ráfanyalodna análra.. "
A bünti után meg pláne...

0.5 bit 2015.01.17. 23:40:41

@Csak ügyesen!: "Nagynéni meg nem sokat ért ehhez a játékhoz, ha azt hiszi, Edina nyerési esélyeinek jót tesz azzal, h Zsut visszaküldi a Villába, tejóég."

Ezek szerint ő is Zsu fan ...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.17. 23:40:50

@Csak ügyesen!: szerintem se... csak a zsu szavazókat erősíti. most kéne összefogni zsu ellen azoknak, akik nem szeretik. utána már...
nah, én tényleg off, jóccakát

Mert Csak 2015.01.17. 23:40:58

@Morcz: ez a tegnapi belevalóban volt :D

Komeszka 2015.01.17. 23:41:36

@Mert Csak: Robin csontra szívatta análkát ma is. Neki egyébként Laci visszamenetele lenne jó, mert Kolompárék egyre jobban lemennének kutyába és Robin-Laci konfliktusvonal benne lenne az összefoglalókban.

lukacstoncsi 2015.01.17. 23:42:46

@Komeszka: Ha lehet hanyagoljuk a Kolompározást meg hasonlókat ok?Már meg lett ez beszélve itt.Nem kell senkit sem szeretni de ezt nem kell.

Morcz 2015.01.17. 23:43:39

@Mert Csak: köszi, nem néztem.

@lukacstoncsi: ott a pont.

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:45:11

@-pkata-: Ugyan nem tudja ez a játék a pulzusomat felemelni, de ilyenkor azért rossz látni, h vki puszta jószándékból azzal cseszik ki, akivel nem akar. Na, mindegy, azért még megpróbálok holnap plusz okosteló-szavazatot szerezni :)

másodpéldány 2015.01.17. 23:45:43

@-pkata-:

"ezeken az előzeteseken 1-2 ezren szavaznak max, a valóságban meg 500 ezer körül."

ahhoz képest, hogy a vv7-nek max 250.000 nézője volt felfele kerkeítve, garantáltan nem fognak félmillióan szavazni... a múltban lehet hogy volt ilyen, mondjuk a vv4-nél...

de most már az rtl2-n biztos nem

Ditti82 2015.01.17. 23:47:39

@csiri bá: A végén pedig elveszi Dönizt Kazaltól? :D

Morcz 2015.01.17. 23:48:45

Egyébként gyanítom, hogy a Fanni+Denyál összeröfi csak egy műbalhé. Jó lenne ha lenne ma on...

bigél 2015.01.17. 23:50:33

@Csak ügyesen!: most komolyan? mész körbe szavazatot szerezni? miért? nem bántásiból kérdem, tényleg érdekel az oka.

csiri bá 2015.01.17. 23:51:32

@DE más az valaki más lett (bigél): aztán mehet újra a gyűjtés Isaura felszabadítására is. :DDD

csiri bá 2015.01.17. 23:52:29

küldjön sms-t az 1234567-es számra és 300 forinttal támogatja Isaura felszabadítását. :DDD

másodpéldány 2015.01.17. 23:54:48

az lenne jó, ha fanninak volna egy könnyű párbaja danival, és lazán kinn hagyná...

nem tudom ki mással tudna párbajozni, akit lazán kinn hagyna...

dórival és denisszel nem fog párbajozni, zsé védett lesz, marad robin, és dani akivel jóban van, edinkát zsére... csak félő, addig edinka megint feljön, miután laci elhagyja a pályát, most a béka segge alatt van... ha dani is kiesik, akkor még édibédibb lesz, nem lesz kivel erkölcsi fölényeskedjen...

bigél 2015.01.17. 23:56:00

@csiri bá: jobban jár, ha a következő számlaszámra utal 1000 Ft-ot: 117383967051920309
ezáltal nemcsak Isaura lesz szabad, de Mohácsnál is nyernek a magyarok és garantáljuk, hogy valaki visszamegy a párbajról

Csak ügyesen! 2015.01.17. 23:56:36

@DE más az valaki más lett (bigél): Vicc vóóót :D Tesóm küldött egy szavazatot, ennél többet nem tudtam tenni az ügy érdekében :) Nekem nincsenek olyan használható kollégáim, mint -pkata-nak :)

pomac 2015.01.17. 23:56:50

@Morcz: az tegnap volt , és igen mondhatjuk úgy hogy műbalhé

másodpéldány 2015.01.17. 23:58:16

@DE más az valaki más lett (bigél):

mi lesz Mohácsnál? Foci meccs? Ki ellen? a Pénz a külföldről kibérelt játékosokra kell?

pomac 2015.01.18. 00:00:26

következő jelrakás érdekes lesz,nagy esélyes edina vagy dani és gondolom dórit vinnék ,mert őt látják gyengének és igy tudnak visszaszúrni zsunak

Csak ügyesen! 2015.01.18. 00:00:29

@Morcz: Az volt, tegnap este mág beszéltek az esetről, Dani mondta, h azért Fanni egy kicsit megrángatta :) De nem volt belőle semmi.

Morcz 2015.01.18. 00:00:55

@pomac: tudsz többet a dologról?

Morcz 2015.01.18. 00:01:41

@Csak ügyesen!: köszi! :) Dani sztem megérdemelte.

Egyébként megérkezett VV folytatjuk...

minden reggel 2015.01.18. 00:01:49

@másodpéldány: edina nagyon kemény, mikor a többiek helyette takarítottak lazán kávézgatott, semmit keresztbe nem tett. és mindenki őt vígasztalta a végén :)

raspberrypie 2015.01.18. 00:02:50

@pomac: Ha Zsuék okosak, Edinára pakolnak

raspberrypie 2015.01.18. 00:04:18

@minden reggel: Edinának ez megy... nem baj, a többiek kezdenek már kilenni tőle

pomac 2015.01.18. 00:05:40

csak annyit mint az esti onba volt laci dani edina piált 2 uveg bort(nyereménya játék után). dani laci poénkodni akart dani felvette fanni kabátját fanni kicsit morci lett utána még a porszivot akarták bedobni de nem tették mentek fürdeni és aludni dióhéjban ennyi semmi lényeges nem volt
www.dailymotion.com/video/x2exbij_150116-1_people nézd meg ha van kedved

pomac 2015.01.18. 00:08:37

@raspberrypie: ha edinára pakolnak akkor 80% dorit viszi

raspberrypie 2015.01.18. 00:10:35

@pomac: hát vigye, aztán kreáljon valami jó kis indokot ;)

Morcz 2015.01.18. 00:11:35

@pomac: köszi!
" ha edinára pakolnak akkor 80% dorit viszi " Akkor remélem Dóri jön vissza.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:14:27

@raspberrypie: "Zsúval volt konfliktusom, de rajta van a lila kendő. Hozzám te állsz a legtávolabb a villában, Dóri." Ennyi. Náluk ez más indok. :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:16:39

Amúgy éppen most tagadta ki Freddot Michael Corelone. (m1) ;)

pomac 2015.01.18. 00:16:43

@raspberrypie: @Morcz: nagy az arca mikor kihivás van ,de megnézném akkor mikor ö a kihivó hogy " tökös -e" fannit nem meri, mert tudja hogy nem sok esélye van vele szemben

minden reggel 2015.01.18. 00:18:45

@pomac: nem tökmindegy, úgysem jutna senki más szóhoz a párbajon, talán még Lilu/Bence sem :) és akkor sem lenne igaza

pomac 2015.01.18. 00:19:33

@raspberrypie: na meg attól félek nem kis indok lesz majd úgy kell leállítani hogy hagyja már abba mert lejár a műsoridő :DD

pomac 2015.01.18. 00:20:44

@minden reggel: edina párbajnak tuti csak a végét nézem meg mikor már mutatják a % :DDD

Ditti82 2015.01.18. 00:21:19

@raspberrypie: Zsé még vissza se ment...

raspberrypie 2015.01.18. 00:21:40

@pomac: jó felvetés, főleg ugye, hogy Zsu ellen nagyon magabiztos volt, mert úgy gondolta, hogy neki van igaza (persze, mindig így gondolja.........), és ez biztos út, hogy visszamenjen. Viszont ha Zsú kikerül a képből, akkor tuti összemegy majd a törpilla, mert elgondolkozhat, hogy kit vigyen úgy ki, aki ellen vissza tudna menni...

tvbuzi 2015.01.18. 00:22:45

A fejét megnézném amikor visszajön BD.

raspberrypie 2015.01.18. 00:23:28

@Ditti82: ma pedig január 18-a van, attól még nem lehet a holnapot tervezni? :)

pomac 2015.01.18. 00:23:30

@Ditti82: sajnos ez már nem kérdés...ki nyer... hidd el nekem is izgalmasabb lenne ha nem tudnám nem célozgatna az rtl

pomac 2015.01.18. 00:25:44

@raspberrypie: azért is gondolom hogy dani a nagyobb esélyes kiválasztásra mert csak meg akarják hagyni edinát zsu-nak

Ditti82 2015.01.18. 00:25:53

@tvbuzi: Én meg a többiekét, ha Laci menne vissza.

raspberrypie 2015.01.18. 00:27:11

@pomac: Mármint szerinted Dani emiatt magárapakoltat? (kizárt, hogy a Dennis-féle csapat egymásra rakjon)

minden reggel 2015.01.18. 00:27:31

@Ditti82: én a Laciét ha a Laci menne vissza :)

pomac 2015.01.18. 00:27:38

holnap ilyenkor már az on-t nézzük hogy mit puffognak majd :DD

raspberrypie 2015.01.18. 00:28:30

@pomac: Úgy érted a "Folytatjuk..."-ot?? :DDD

pomac 2015.01.18. 00:29:45

@raspberrypie: nem pakoltata magára arra nem lesz szükség (denis fanni tuti rá rak fanni miatt dori is dori miatt lehet zsu is

raspberrypie 2015.01.18. 00:30:13

@minden reggel: +1
Nem is értem ki és minek támogat egy olyan embert, aki bevallotta, hogy nem akar visszamenni, és többször is kijelentette, hogy egyáltalán ott sem akarna lenni... No, mindegy, mindenkinek szíve joga, csak nem értem

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:30:20

@Ditti82:
Beácskát idézem "hááát, örülök, h itt vagy, de szerintem gyere vissza délelőtt, akkor szokott lenni az Edina-kórus próbája :DDDD"

pomac 2015.01.18. 00:30:26

@raspberrypie: :DD mostanában majdnem mindig 2 felé indul az on

raspberrypie 2015.01.18. 00:32:10

@pomac: ez mondjuk ja, valószínű

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:32:31

@pomac: Fél perces villanásokkal. :D
Tegnapról nem is készült semmi?

minden reggel 2015.01.18. 00:32:43

@raspberrypie: erre céloztam :) örülni nem örülhetne mert akkor rajtakapják a blöffön, úgyhogy valami új indokot kellene találnia, hogy tovább depizzen. mondjuk majd kreál egyet

raspberrypie 2015.01.18. 00:35:16

@Ditti82: Hát de ez aztán tényleg bravó a javából!!! :D :DDD

pomac 2015.01.18. 00:37:12

@Idegbeteg Szőke IstenNő: pedig vissza szoktam olvasni de ez fel sem tünt hogy irta :DDD

Ditti82 2015.01.18. 00:38:31

@raspberrypie: Az iróniát az "i" betűnél keresd! ;)

raspberrypie 2015.01.18. 00:38:40

Úgy bírtam, mikor az Edina-Robin ügyre a riportban mondta Laci, hogy ha valakit már a kapcsolat elején el lehet vinni, akkor vigyék, annyit ért... :D mondja Ő :D

másodpéldány 2015.01.18. 00:38:59

@minden reggel:

igen, akartam is kérdezni, tán konkrétan meg volt tiltva neki, hogy a kiujját megemleje takarítani, mert az totál abszurd volt, hogy mindenkinek takarítania kellett, de ő nem csinált semmit...

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

www.dailymotion.com/video/x2exbij_150116-1_people

raspberrypie 2015.01.18. 00:39:28

@Ditti82: Azt nem nekem kellene, úgy érzem :D :D

Morcz 2015.01.18. 00:41:06

@másodpéldány: ezzel aztán megalapozták neki a "népszerűséget" a villában.
Egyébként nagyon látszik Laci arcán, hogy inkább szavazzák ki, mintsem továbbra is el kelljen viselnie Edinát.

minden reggel 2015.01.18. 00:41:16

@raspberrypie: Laci úgy tűnik tárháza az ilyen 'lenézzük-a-nőt-egy-egyszerű-tárgy-szintjén-amit-azért-birtokolni-jó' mondásoknak, hogy van aki azért másodszor is meglátogathatja, mert nem csak egyéjszakás, és az is az övé lehet akin épp nem fekszenek, gondolom van a fejében még jó sok hasonló

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:41:18

@pomac: Köszi, drága vagy. :)
1 óráig tart a Keresztapa 2. rész, utána éppen belefér.

Viszonzásul:
youtu.be/msrnGmpPQ04

Ditti82 2015.01.18. 00:42:19

@raspberrypie: Ha te mondod, biztos úgy van...

minden reggel 2015.01.18. 00:42:42

@másodpéldány: lehet velem van a baj :) de az első az lett volna, hogy nekiállok :) nem magyarázok még idegesítem őket jobban, hogy jajjjdesajnálomténylegannyiraénnemgondoltamvolna

raspberrypie 2015.01.18. 00:43:12

@minden reggel: Igen. Csak utána ne köpje már szembe magát azzal, hogy féltékeny... Pont ő...

raspberrypie 2015.01.18. 00:44:41

@Morcz: Megváltás lenne neki, ha kiesne

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:44:59

@pomac: Nem most volt ( 2015.01.16. 20:26:44) de annyira tetszett, hogy elraktam.
Bea mindig olyan finoman tud oltani. :D

@másodpéldány:
Kösz, pomac már volt olyan kedves. :)
Most viszont feliratkoztam Wpr csatornájára, nem akarom többé szemelől téveszteni.

másodpéldány 2015.01.18. 00:45:20

edinkának sikerült kivívnia, a legutáltabb szereplő díjat:

www.playbuzz.com/foxglove10/vv-szimpi-unszimpi-lista

Morcz 2015.01.18. 00:46:09

@raspberrypie: A dupla árulás után meg pláne.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 00:46:28

@Morcz: +1
Említettem máshol, de szépen le is harapták a fejemet. :D

minden reggel 2015.01.18. 00:46:44

@raspberrypie: hát én is ezt mondom, hogy onnantól már birtokolja. ez nem féltékenység, csak csupán már az övé, és kész. szerintem :)

Ay Mama, Que paso 2015.01.18. 00:47:43

Itt az idő. Mármint itt ül mellettem. És szorít. Meg szór itt.
Így aztán, az alábbi húzóinzert halad alulról felfelé, miközben tanulság zene szól.

VV Ádám a tettrekész - Nagy Ádám
VV Dani a hegylakó - Loós Dániel
VV Dávid az igazságosztó - Bacsa Dávid
VV Dennis a komisz - Dénes Gábor
VV Dóri a címlaplény - Török Imola Dóra
VV Edina a tűzrólpattant - Kasza Edina
VV Fanni az édibédi - Novozánszki Fanni
VV László a facér - Czirok László
VV Maci a zabálnivaló - Bulyáki Zsolt
VV Reni a keménykezű - Lukács Renáta
VV Robin a csókós - Robin
VV Vikcsu a telhetetlen - Horváth Viktória
VV Zsuzsa a rafinált - Balogh Zsuzsanna

További szereplők
VV Fönök - Péter bá
VV Attila - Knapp Attila
VV Edző - Nagy Ferenc
Nézők - XI. kerületi Őszidő Nyugdíjas Klub
Szexuálpszichológus - Dr. Rusz Edit
Maci a malac - Sus scrofa Realityus
VV Dóri anyukája - herself
VV Stylist - Olivér és csapata
Lali -Kamrás Norbert
Postás - VV Dorka
Dalok Naconxypanból - Tha Shudras
Zene: Dj Shit feat Ré Mix

Ay Mama Que Paso - helyesirásí hibbák és elütások
:integetés:

szeressék az életet, óvják, támogassák, védjék
a bolygó is az életet favorizálja

raspberrypie 2015.01.18. 00:48:18

@másodpéldány: Teljesen jó amúgy a lista, reális

minden reggel 2015.01.18. 00:49:17

@minden reggel: úgy értem hogy nem partnerként kezeli, ami egyenlőségen meg kölcsönösségen alapulna, hanem tárgyként

Rémület 2015.01.18. 00:55:55

@raspberrypie: Alig várja, hogy vigyék. Robin nyakába akarja sózni a csajt egy kis csavarral, hogy ne legyen feltűnő. :)

Morcz 2015.01.18. 00:56:42

@Ay Mama, Que paso: nagyon jó a lista! :))) Kis kiegészítés: Robi pógári keresztneve szintén Dávid.

pomac 2015.01.18. 00:58:40

@Idegbeteg Szőke IstenNő: akkor azért nem vettem észre tegnap fáradt voltam bealudtam és nem volt kedvem már visszanézni mert igy is pont az öfire értem vissza :D

pomac 2015.01.18. 00:59:27

@Idegbeteg Szőke IstenNő: 2 választás volt de így már egyértelmű :D

Morcz 2015.01.18. 01:02:18

@Rémület: szegény Robin, bár ő egy-kettőre le fogja magáról vakarni.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:04:02

Cukik voltak, megvárták a film végét.

Morcz 2015.01.18. 01:04:46

On!

Buli van a villában!
Robin , Dani és aLAci bebaszva énekelnek _(bár ne tennék..)
Az udvaron még: Dóri, Ádiná és Zsó

Morcz 2015.01.18. 01:06:21

Dennis is kint van.

Még mindig gajdolnak (rémes)

pomac 2015.01.18. 01:07:32

igy kicsit pixelesen homályosan dorinak elég normális arca van :DDD a hörcsögzacsok nem látszanak :D

Morcz 2015.01.18. 01:08:10

Fanni sehol, még mindig a részeg éneklést mutatják. uncsi.

Morcz 2015.01.18. 01:09:00

Na jó, ezt nem bírom tovább, jó éjt nektek!

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:12:56

Miért kint van a buli? Nem fáznak meg?

Mert Csak 2015.01.18. 01:15:10

Análka nagynénje..nem ép.. :D
AZért félti edinát,mert bosszúálló és mert zsu-t bántja, és bántani is fogja, ha visszamegy..ez igeeen
És azért helyesbített, hogy nem ő a keresztanya, mert nem akarja, hogy irigy legyen rá a kerianyu! ezek mik?? vademeberek? te jó ég

pomac 2015.01.18. 01:16:02

@Idegbeteg Szőke IstenNő: fűt a pia :D ahhoz képest hogy jan van 3 fok van pont jo :DD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:17:42

@Mert Csak: Nem baj, a nagynéni velünk van. :D
Zsúra tolta az appot.
@pomac: Most mondták, hogy nincsenek berúgva. Hihetőnek tűnik? :D

pomac 2015.01.18. 01:18:50

laci: megvárlak.... tudjuk :DDDDD

pomac 2015.01.18. 01:19:34

@Idegbeteg Szőke IstenNő: nincsenek még lealjasodva az hihetőbb :DDD

Mert Csak 2015.01.18. 01:19:43

@pomac: még szép, hogy megvárja :DD
ej..józanon vakarja le magáról, piásan meg olyan szerelmes :DDDDDD

pomac 2015.01.18. 01:22:24

@Mert Csak: akkor most nem ö a keresztanyja ?

Mert Csak 2015.01.18. 01:22:31

Az amúgy döbbenet, hogy análka még minidg azt mondja,hogy nem szexelt bent....

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:22:34

Fanni is érdekesen mutat hónaljig felcsúszott miniruhában. :D

Pom-pom és Picúr:
- Megvárhatlak?
- Meg hát. :)))

Mert Csak 2015.01.18. 01:23:06

@pomac: nem,ő a nagynéni, muszáj kijavítani, mert keri irigy lenne rá

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:23:34

@Mert Csak: Ha kint összejönnek full alkesz lesz Aljahímből. :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:24:26

tudjátok mivel lehetne borítani davnit és a játékát? ha zsu közeldne hozzá :DD ááááá de megkavarnám azt a kis köcsögöt...
egyből menne a kis pöcse után :DD

pomac 2015.01.18. 01:24:45

@Mert Csak: az ital ,,, butít és nyomorba dönt :DD

Mert Csak 2015.01.18. 01:25:04

@Idegbeteg Szőke IstenNő: valószínű, sőt szerintem a drog is kell ehhez a nőhöz :DD

pomac 2015.01.18. 01:26:37

de még az onban is őket mutatják ez is felettébb gyanús méltó on búcsúztató lacinak :DDD nagyon átlátszó nem is olyan szoros ez a párbaj :DD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:26:58

@Mert Csak: Az a baj, hogy öklendezés közben nehéz hihetően hozni a vágyakozó nőt. (Hányinger az a srác.) :D

decens docens ( ja, nem) 2015.01.18. 01:27:18

Jatszatok be edinanak Ferotol mert aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop c. szamot.

Mert Csak 2015.01.18. 01:28:27

@Idegbeteg Szőke IstenNő: lacinak megy... :D
hányinger, de akkorát robbanna, dani és zsu :DD

Mert Csak 2015.01.18. 01:29:46

anál kérdi: mi baj?
bazze nem látod, hogy laci dóri után epekedik???

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:31:06

@pomac: De majd előadják holnap, hogy 4-5% van köztük, aztán reklám alatt érthetetlen módon elhúzott az egyik fantom... :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:31:41

@pomac: vagy így akarják a szerelmi szálat mutogatni,hogy bent maradjon ez a csicskaaaaa

pomac 2015.01.18. 01:32:15

@Mert Csak: mi lenne semmi , csak épp nektek köszönhetem hogy kiesek holnap játékból :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:34:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezek szerint ennyire szeretik egymást családon belül ..

@pomac: hülye volt, francért ment anál után :P

pomac 2015.01.18. 01:34:32

@Idegbeteg Szőke IstenNő: :DD ha 4-5%lenne nem mutogatnák ennyit lacit:DDD
@Mert Csak: neeem ez már lefutott szerintem

laci:most be a nyugiba ki akarlak nyalni :DDD

Mert Csak 2015.01.18. 01:35:18

ez a szerencsétlen hogy táncolt .DDDDDDDDDDDDDDDDD és még nézi magát a tükörben

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:35:38

Robin b+... nem kéne erőltetni a táncot. :)))

Mert Csak 2015.01.18. 01:36:02

@pomac: komolyan ezt mondta? nem hallottam :D

pomac 2015.01.18. 01:36:08

még egy kispiát nekik és buli után garantálta balhé is :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:36:51

@Idegbeteg Szőke IstenNő: de miért férfiakkal táncol robin? hol vannak a nők?

Mert Csak 2015.01.18. 01:37:34

@pomac: Kati és Gina köll oda :PP

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:38:04

@pomac: Sztem olyan 65/35 lehet. De az nem jó marketing és nem generál nézettséget a párbajnak. :)

Mert Csak 2015.01.18. 01:38:24

holnap kinek lesz lila a segge?? :DD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:38:49

@Mert Csak: Fériakat én nem látok. Danival táncol. :D

zorja 2015.01.18. 01:39:25

@Morcz:

a teljes pedig Mittly Dávid :)

Mert Csak 2015.01.18. 01:40:09

@Idegbeteg Szőke IstenNő: :DDDDDDDDDDDD
én arra várok, hogy dani és robin smároljon :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:42:35

Én már azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy laci őiájába randi-drogot raktak, és emiatt szerelmes :DD

pomac 2015.01.18. 01:42:52

@Idegbeteg Szőke IstenNő: én is akörül tippelek, az appok számábol meg levehették már hogy szavaztak e az "állandó" szavazók, nagyon durva dolognak kellene történjen hogy ez változzon
@Mert Csak: mondom kik ezek nem ismerem ...de le esett :DD

Mert Csak 2015.01.18. 01:44:37

És mi van, ha azért mutatják ezt a nagy lovét, hogy lacit nyomják vissza?

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:44:39

@Mert Csak: Néha eléggé hasonszőrűnek tűnnek... :D

pomac 2015.01.18. 01:45:49

@Mert Csak: szerinted ennyien néznek on-t :DD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:47:43

@pomac: Nem baj, majd jól meglepődünk.
A párbaj jottányit se számít, csak kb. az utolsó 2 hét.

malevil2050 2015.01.18. 01:51:18

Emberek buli van ! Haverok ,fanta ,ti meg itt???? hat esztet maaaaaa akko a jo franc megette,,,hahahahahah,,,

Mert Csak 2015.01.18. 01:52:28

@malevil2050: nem találtál jobb képet? kikészít

pomac 2015.01.18. 01:54:17

@malevil2050: franba tudtam hogy ma kellett volna menni bulizni :DD lebuktam :DD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:54:31

Most lesz jó, átdumálósra itták magukat. :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:54:53

ej dani de savanyú ama bizonyos....... zsu-nak elég lenne egy nyelves és dani a lábai előtt heverne...

bugyikat lop dani??? :DDDDDDD
kukázik, nem fürdik, bakker

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 01:57:40

@Mert Csak: Pedig nem is volt kollégista. :))))

pomac 2015.01.18. 01:57:51

@Idegbeteg Szőke IstenNő: öööszintén :D engem az sem izgatna ha zsu kiesne én nem csalodtam benne ha neki ennyit szántak ennyi, de oda adtam volna neki a nyereményt jol csinálja :D

Mert Csak 2015.01.18. 01:58:35

@Idegbeteg Szőke IstenNő: és pont akkor veszik el az on-t amikor dani igévytelenségeit ecsetelik

pomac 2015.01.18. 01:58:53

@Mert Csak: és mégis kiállt mellet zsu ...dani meg nem... ki gondolta volna mik vannak :D

Mert Csak 2015.01.18. 02:00:06

@pomac: hogy könyörgött dani , hogy legyen egy szenvedélyes éjcakánk :D pf

pomac 2015.01.18. 02:01:57

@Mert Csak: éhes disznó makkról álmodik :DD

Mert Csak 2015.01.18. 02:02:16

kukázik... ez azóta is megdöbbent, pedig ingyen kapják a cigit.. ez miért??

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.18. 02:03:07

@Mirocska: asszokták mondani, hogy 40 éves kor fölött vagy a segged vagy az arcod...

Mert Csak 2015.01.18. 02:03:08

@pomac: már eléggé össze vagyok zavarodva, hogy dani melyik oldalt áll(na) :D
robin vagy zsu?

pomac 2015.01.18. 02:05:20

@Mert Csak: még egyenlőre a kettő között:D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 02:05:59

@Mert Csak: Annyi cigit kapnak, amennyi dobozt visszaadnak. Azt, hogy induláskor mennyi volt a kvóta csak sejtem. Eltérő mennyiségben kaptak, sztem az előtte bevallott fogyasztás alapján.

pomac 2015.01.18. 02:07:22

@Mert Csak: ez már nem luxusvilla csak sima villa oda csak minimál szolgáltatás jár (létminimum) :DD

pomac 2015.01.18. 02:13:55

holnap edina csak hason tudja majd nézni a párbajt tuti :DD hacsak nem iszik többet laci :DD ( ami nem nagyon lehetséges mert elfogyott :DDD)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 02:17:01

@pomac: Tudoood, most kellene száműzni a szaunába. :D

Mert Csak 2015.01.18. 02:18:52

miket írkáltak a falra?
én laci helyében egy laorvizsgálatot kérnék, gyanús ez a nagyon szeretlek...

pomac 2015.01.18. 02:22:02

@Idegbeteg Szőke IstenNő: uh hááát az elég komoly lenne :DDD laci kiütné denist :DD

pomac 2015.01.18. 02:23:19

@Mert Csak: lalkok aranyköpéseit irták kis emléktábla + laci love story-t vés épp edinának :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 02:25:48

@pomac: LOL
Akkor elmaradna a párbaj. :D Jó lesz holnap estére is az a száműzetés...

Mert Csak 2015.01.18. 02:26:30

amúgy azon gondolkodtam, hogy a nagynéni elég gonoszkodó volt, ha még 10 percig adásban marad az összes szennyest kiteríti..
lehet nem tetszett análka családjának, hogy Tata halálakor analizált, és hogy beleokádta a kamerába, hogy utálta...

pomac 2015.01.18. 02:36:47

@Mert Csak: benne lehet az is a pakliban, szaunával nincs semmi csak még denisnek megvan az a képessége hogy valakit száműzhet a szaunába 6 órára

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.18. 02:52:23

Nekem lassan lecsukódik a szemem...

Jó éjt kis éji hv lemmingecskék! :)

Well... 2015.01.18. 03:28:22

Hi all .... az edinka takaritasos buntijerol annyit, hogy miutan sikeresen megszivatta a tobbieket....NEM allt be takaritani....bocsanatert esedezett, kesobb cigiert..... viszont takaritani azt tovabbra is derogalt a kis qrvanak.....nem betertani a villamester parancsat , az oke, odaallni a tobbiek melle mikor szivnak az mar nem ok ..... a retek elkezdte vagni alatta a fat.....remeljuk meg kitart 2 hetig....maganak b@szta el..... szia dinka ....azt uzenem neked amit azoknak a csapatokan cszoktunk akik a rajatszasbol bucsuznak .....

somevid.com/26Vv7rEmG9ib8q6nk66e

Veder1 2015.01.18. 03:30:43

Most nézem az összefoglalót, de ha Edina még egyszer kiejti a száján azt hogy Laccci, esküszöm lekaparom az arcomat...

Well... 2015.01.18. 04:00:40

Laci..mi ez a nagy feltekenysegi drama, te mondtad, hogy a robin buzi...tenyleg annyira rovid a farkad, hogy mar egy szerinted meleg fiura is feltekeny vagy..... mas tenyleg nincs sex a villaba edina is csak azt ismerte be eddig, hgoy "megpuszilta" a laci farkat....

somevid.com/Qzb1PEDA5nCMK87rX77x

Well... 2015.01.18. 05:26:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Q: laci mi volt a legjobb mikor a dinka a farkad csokolgatta ?
A: az a ket perc csend :oP

Well... 2015.01.18. 07:50:29

nekem csak ma esett le, miert is osztotta a retek a lacira a hiena szerepet..... valakinek van humora...tip of the hat retek :o))

vimeo.com/117079582

ms delacroix 2015.01.18. 08:11:31

Szaisztok, ez ma borzaszto, hogy vasarnep reggel ma itt logok :-). Laci meg az o tettetett feltekenysege. Siman elmehetne a baratok koztbe ezzel a szineszi teljesitmennyel... Amugy meg Edina nem is borotvalja a labat, az ott egy fesu a kezeben, csak beigazitja a szorzetet :-)

encek 2015.01.18. 08:40:22

Most Laci vagy nekünk mutatja , hogy féltékeny, vagy arra gondol, ha ő jön vissza, ezzel az ürüggyel simán lepattinthatja Edinát, az majd követi és hetekig róluk szól a műsor. Nagyon gáz ez a fickó, persze a párja is.

minden reggel 2015.01.18. 08:48:46

Borzasztó amikor Edina térdelve esedezik bocsánatért, nagyLaci uralkodói pátosszal hessegeti el. Rossz könyveket olvastam eddig a szerelemrôl.

Krétagarbó 2015.01.18. 08:58:59

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: kint presztizskérdést csinálnak abból, hogy ki legyen a keresztszülő, söt, több párt is beiratnak a pappal keresztszülőként. Én sem értettem ezt igazán, de így van.

minden reggel 2015.01.18. 09:38:39

@Krétagarbó: annyi kereeztszülô lesz ahányan "kikérik " a gyereket

edics 2015.01.18. 09:44:22

Dóri piszkálta az orát a cigiskanapén és majdnem megnyalogatta az ott talált cuccot. Vicces volt. Edina nem is borotválja a lábát. Erre látens módon Laci kényszeríti. Szánalmas. Mikor lesz vége már ennek a Laci-Edina szappanoperának? Másról sem szól az összefoglaló....

edics 2015.01.18. 09:45:41

Lemaradt egy r az orrból! :)

megamosoly 2015.01.18. 09:47:36

Bocsi , és szégyenlem hogy kukkoltam (kommenteket ) ezt találtam a székely leány egyik oldalán ........: A nagynéni ,aki amúgy csak az anyuka barátnője hazudott,mert az Edinának nem volt vőlegénye az a srác aki meghalt,de az Edina is hazudott ,mert meg a barátja sem volt. Szegény srác(Isten nyugtassa) nem vállalta fel ,mivel volt barátnője és csak éjszaka kellett neki az Edina. Így elnézve,hogy mindenre képes a Lacival ....meg értem a srácot és hat biztos úgy rátapadt mint a csiriz és ő sem tudott szabadulni tőle.
Mondta az anyukája,meg a ""nagynéni"",hogy mióta meghalt a "barátja " nem volt kapcsolata,hat kapcsolata nem,de minden diszkó vagy buli után részegen az du....a meg,aki akarja,sőt bárkit le@p csak úgy a diszkó lépcsőjén hazafele,sőt meg lánnyal is volt sexuális kapcsolata. Szerintem az ilyen viselkedesert nincs baratja!

Krétagarbó 2015.01.18. 10:09:57

@woodyall: fb kommentekre nem adnék...
Mondjuk azt Edina nagynénje is kijavította, hogy a volt barátja, és nem a vőlegénye.
+ ha másnál elfogadjuk, hogy nem hozzuk fel a kinti életét a megítélésénél, akkor Edinára is legyen ez igaz. Az elején én is kifejtettem Zsuval kapcsolatban a gyerekkérdést, de elengedtem, mert jogos, hogy ne ez alapján ítélkezzünk...

mosca.della.frutta 2015.01.18. 21:13:18

@woodyall: ezt én is olvastam, végre valaki be is teszi ide, bravó és hatalmas KÖSZÖNET érte, ennyit tud a bajszos egér, ennyit is néztem ki belőle, már mikor életemben először láttam, a kisfilmje is pontosan ezt tükrözte, nem okozott csalódást, ideje lenne kívülről néznie a játékot végre! :P

mosca.della.frutta 2015.01.18. 21:17:13

ja igen, elejétől fogva, amióta megjelent itt, hazudik mint a vízfolyás, minden egyes állításáról kiderült, hogy full kamu! azt se hiszem el, amit kérdez, és ebben minden benne van ( a személyes, a családi, az anyagi és egyéb háttere egyaránt), szerintem egy koszlott kis csaló, azon se lepődnék meg, ha lenne"múltja" (illegál, természetesen, jobban nem részletezném, sztem így is érthető).
süti beállítások módosítása