Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x58 - Maci feje már csak a villán kívül szorulhat bele a mézesbödönbe

2015. január 13. 06:28 - sixx

screen_shot_2015-01-13_at_5_09_12.png

Kedves naplóm!

NEEEEEEEEEEEE! MACIIIIIIIIII! XOXOXOXO Hát de mér????? Vigasztalhatatlan vagyok, ez a geci Denisz meg a nagypinájú Fanny, nem is, fanny, kisbetűvel, ╭∩╮(︶︿︶)╭∩╮ mert EGY ROHATTKURVA, bezzeg tovább maradhat!!!! A villában!!! És Maci meg nem!!!!! A barátnőm, a Szintia mesélte, hogy az anyja a kettes belen van (azt nem tudom mi, majd megkérdem az anyutól) és mondta, hogy ilyen görccsel SIMÁN lehet játszani, az RTL GECI, és nem engedi a Macit, mert MEGNYERNÉ a szaros játékukat, és E.Z.É.R.T. KELLETT kiesnie, nekem ne mondja Bencus, aki meg love, egyébként, mert mennyire jó pasi már, a Szinti is tökre rá van izgulva, két hónapja akar jegyet keríteni egy párbajra, hogy lássuk, pedig az apja valami fejes az egyik tévénél, femhárom vagy miafasz, sose hallottam róla, oszt így sem tud, pedig egyszer láttam a Bencust a vesztendbe és RÁM MOSOLYGOTT, de volt vele egy ribanc, az elrángatta, szal nekem NE MONDJA, hogy ez nem volt direkt, a kórházban is milyen jól nézett már ki a Maci, már nem volt zöld, és mosolygott, mondjuk ha az én ágyam föl hajolna Bencus, én is mosolyognák, és rúgnám le magamról a takarót, de ezt nem ide írom, HOGY A HÜLYE FASZ ÖCSÉM ELOLVASSA, IGAZ DANI, TE PÖCS.

Tragikus, na. Maci, a villa motorja, Az Ember Aki Minden Játékban Ezerrel Benne Volt, És Meg Sem Állt Egész Nap, feladja a játékot, mert két epeköve ÉS egy hasnyálmirigy gyulladása is van, az meg olyan, mint a medve, azaz nem játék. Nem mondom, hogy váratlanul ért a dolog, a faszi bement a villába FOGYNI, oda, ahol mindenki felszed egy tízest simán, hiszen nem mozognak eleget, és ugye eleve nem pehelysúlyban indult, ha jól emlékszem. Az persze érdekes, hogy amikor beköltözött, még semmi baja nem volt, legalábbis semmi olyan, amit az orvosok kimutattak volna, két hónappal később meg ott vigyorog két epekő benne, de ilyen biztos van, én is menten visszább veszem a nasit, istenbizony. De a tragédiáig történt pár apróság a villában, ne menjünk el mellettük szó nélkül.

screen_shot_2015-01-13_at_5_41_45.png

1. A kaland

Macinak van ez a szuperképessége, hogy valakivel eltölthet egy romantikus éjszakát. Mivel a csajok a gondolattól is hánytak, és a helyzete amúgy is megingott a villában, inkább Dennist választotta, akit odabent a legerősebb játékosnak tartanak ugye, és kettesben mentek ki egy estére a villán kívülre. Fanni egy laza, mennyafaszbával bocsátja útjára Dennist, és irigykedik, mint Edina, de bezzeg amikor Maci megkérdezte tőlük, hogy jöttök-e, akkor csak fintorogtak. Irány egy thai masszázsszalon, ahol ugye le kell vetkőzni, cipőt, sőt zoknit is, amitől Maci nagyon megijed, vajon mi lehet azon a lábon. Hagyjuk, na.

screen_shot_2015-01-13_at_5_44_38.png

Odabent közben Robin és Dani kombinál, most akkor pakoljuk meg Macit, vagy ne pakoljuk a téma, Robin szerint Maci elégedett lenne az ötödik hellyel, és eleve, sajnáltatja magét a nézőkkel, amivel az időközbe a cigiskanapéhoz érkező Edina is egyetért.

Masszázs. Maci nem engedi, hogy az XXXXL-es törülközőt levegyék a seggéről. A háta is szőrös, jaj. Dennis nagyon élvezi a masszázst, Maci viszont annyira nem, mert nem túl nyugodt az asztalon. Legyúrják őket, morognak és hörögnek, lapozzunk. Dennis a végén megjegyzi, hogy a thai csaj hozzáért a zsákjához, és jó lett volna, ha lerántja. Mennek vacsizni. Tatárral nyitnak, jó lesz ez.

screen_shot_2015-01-13_at_5_50_44.png

A nyugiban Laci elgondolkodva vakarja a farkát, és Danival és Edinávak Zsut tárgyalják ki, illetve azt, mekkora fasz volt Laci, hogy smárolt vele, és ez az ő hibája. Ebből lesz egy kisebb kurvaanyázás, aminek a végén Laci felbassza az agyát, és mindenki kapja be a faszát, mert ő felnőtt férfi, kapuzárási pánikkal, és ezt értse meg Edina, ha kitárulkozó pinát lát, nyelvvel előre ugrik bele oszt passz. És faszombele, ha nem érti meg. Edina olyan hangokat ad ki, mint az a farkas, ami felnevelte a Havason, az Laci szerencséje, hogy orálról nincs szó ma este, mert leharapná a családi ékszereket.

A leves közben Maci tök spontán kitalálja, hogy mi lenne, ha amikor visszamennek, ő szépen elhiteti a néppel, hogy Dennis este, buli közben eltűnt, és emiatt kizárták, miközben ő a zsilipben várakozik. Mennek aludni egy lakosztályba, a főételt nem látjuk, de később kiderül, hogy steak volt. Maci liheg, izzad, igencsak megterhelte a gyomrát a kaja. Éjjel ki is megy okádni a budiba emiatt, ez lehetett az első olyan epegörcs, ami majd a kórházba juttatja.

2. A szopatás

Robin helybenfutós, Fanni két palackos tánccal köszönti a reggelt, utóbbit mutatjuk.

Maciék bereggeliznek, és véglegesítik a tervet, Fanni meg az álmait meséli a műszempillájával küzdő Dórinak, bezárta ugyanis Fluffykát, a kutyáját, egy szobába, és nem találja. Namármost ha van egy olyan ember a világon, aki egy bezárt szobában elgórna egy kutyát, az Fanni. Maci megérkezik, és menten elkezdi a szopatást, nagyon komor arccal nyit, hol van Fanni. Mi van Maci, meséjjémá. Dennis meztelenül szétitta magát, és ÉNBP Lalival meglógott a hajóról ahová helikopterrel vittek minket. Én itt röhögtem volna fel először, de odabent nagyon hiszékeny népek laknak, akiknek a zabkása is megáll a szájában a történet hallatán. Zsu arca egy tanulmány, de Fannit leköti a haja kiegyenesítse, és mivel egyszerre csak egy dologra tud figyelni, nem jut el a tudatáig, hogy a pöcke bizsergetője éppen sehol nincs.

Mire Zsu kirongyol a nyugiba, hogy Lacit és Edinát is képbe hozza, Dennis belép a zsilipen át, és Fanni elkezdi a faszszopózást. Mert hát micsoda parasztság ez Dennistől. És ennyi.

screen_shot_2015-01-13_at_6_12_10.png

Ami hátra van, az Maci leépülésének krónikája, hasgörcs, izzadás, sápadtság, gyógyszerek, még több görcs, összeszorított fogsor, aggódó lakók, orvos hívása, kórház, Bencus az ágy mellett, az orvosok szerint még hetekig kórház lesz, szevasz Maci, jó volt veled. Az adás végén Bancus bekapcsol a villába, és bejelenti, hogy egy Macival kevesebb lesz a villában, Dennis összeomlik.

Ma este innen folytatjuk.

Címkék: vv7
2136 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krétagarbó 2015.01.13. 10:24:59

@Cathcart_ezredes: Ja, és ne vedd el másnak a kenyerét, van aki ebből él:)))

2015.01.13. 10:27:20

@Ditti82: Honnan veszed? Ez csak egy párbajon derülhet ki. Nem tudom elképzelni sem, hogy ki drukkol Denyálnak. Persze, ha megfordítjuk, akkor már többen vannak, akik utálják Kiskunt.

Egyébként Kiskunnak annyiból könnyű dolga van, hogy bárki ellen van eslye, és bárki kihívását meg tudja indokolni. Mondjuk legkevésbé Dóriét, de őt nem hívja ki.

rives 2015.01.13. 10:29:13

@Spitzbauer:
"Kiskun kellette magát, ő a hibás. " Laci viszont nem tehet semmiről, hiszen ő férfi, kapuzárási pánikkal :)
Ezt én is kipróbálom otthon a feleségemmel... ha igazán szeret elnézi :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 10:29:21

@Spitzbauer: És az mondjuk eszedbe sem jut, ugye, hogy Dani nem a saját nyálcsorgása miatt, hanem Laci védelmére, és Edina és a vita megnyugtatása miatt mondta azt, hogy valószínűleg Zsu is kellette magát Lacinak. Maguk között meg hármasban arról diskurálnak, amiről akarnak, ezzel nem bántották sem Zsu-t sem a többieket. Biztos, hogy Fanniék meg Dóriék is diskuráltak közben valamiről, de a szerkiknek ezt volt a fontosabb bevágni az öfibe.

2015.01.13. 10:29:32

@Ditti82: A játék lényege (Atus szerint): Kerüld a párbajt, mint a büdösszart. Mindig, minden körülmények között (ez már Alekosz véleménye).

beacska 2015.01.13. 10:29:43

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: csendben kérdezem, h Edina engedélyt kért Dóritól, h ráússzon Laccira?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 10:29:58

@Conchobar:"... Nem értem a hozzám intézett kérdés miértjét. Én nem írtam semmit... a tulajdonlásról sem." (írtad hannamontanak)

Na, most hazudtál.Korábban ezt írtad:

" Edina és Laci barátságba keveredtek, ebbe kavart bele Zsuzsa. Zsuzsa tökéletesen tisztában volt avval, hogy Laci elcsábításával nagyot fog odabaszni Edinának. Vélhetően éppen ez volt a célja, mert a Lacival szembeni viselkedése ezt mutatja""

Verba volant, scripta manent.

Egyébként, ha "barátságot" mondasz, akkor Ádinka asztrál testén (nem a fizikain) manifesztálódó anális barátságra gondolsz?

Bujumburi 2015.01.13. 10:30:33

@Spitzbauer: Laci is belebújt Dóri kebleibe hiéna-tánc közben :D

ms delacroix 2015.01.13. 10:32:12

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Pontosan igy latom en is. Dinka nagyon jol helyezkedett. Mar irtam valamelyik poszt alatt, hogy Edina nem birta Zsut, mar akko rsem mikor szovetsegesek voltak. Latszott a testbeszeden. Valoszinuleg az volt a celja hogy kiturja bt-bol, es ehhez jo urugyul szolgalt a Laci ugy.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 10:33:19

@Ditti82: Spitzbauert teljesen felesleges győzködni...

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 10:33:27

@beacska:
Halkan válaszolok...........azt ne írjuk Edina számlájára, mert a vak is látta, hogy ha mégegszer kezdeményez Laci Dórinál ,akkor a golyóit letépi :)
De jogosnak lehet a felvetésed, ezt felhozhatná Edina ellen.

2015.01.13. 10:33:55

@VV Erőlegény: Denyál azért gyóntatott, szerintem, hogy
1. Van-e olyan indok, amiért leveheti a lilát
2. Iszonyúan be volt fosva, hogy a kiválasztási filmkoktélban kompromittáló dolgok jöhetnek elő a Nyúlbéla grállovagi pályafutásáról
3. És nem, "eszembe sem jut, ugye, hogy Dani nem a saját nyálcsorgása miatt, hanem Laci védelmére, és Edina és a vita megnyugtatása miatt mondta azt". Bocs.

csicserierika 2015.01.13. 10:34:14

@beacska: még békítgette is őket, de Dóri nem tud megbocsátani a kurvázásért . De miért ?

Bujumburi 2015.01.13. 10:34:50

@ms delacroix: főleg, hogy a visszatérése után hirtelen felsorakoztak körülötte az izmos pasik :D

Bujumburi 2015.01.13. 10:37:18

@csicserierika: Nekem már akkor is olyan erőltetettnek tűnt az a békítgetése a két fél között, akikhez szemmel láthatólag semmi se kötötte. Anno azt gondoltam, hogy csak szeretett volna szerepelni, mert tudja ő is, mi lesz az, amit bevágnak az öfibe.

2015.01.13. 10:37:40

@Bujumburi: Nem figyeltem, de ugyanaz a szitu. Tudom én, én is voltam szerelmes.

Conchobar 2015.01.13. 10:38:15

@beacska: "most mondom utoljára: Attila tanácsolta Zsunak, h adjon nevet a gyereknek" - Én is most mondom utoljára: sem a keresztanya , sem a keresztapa nem szülője a gyereknek

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 10:38:31

@Bujumburi: Láttam egy interjút Zsúval még a beköltözése előttről. Elmondta, hogy őt utálni szokták a nők, akik rosszabbul néznek ki, mint ő. Edina és Fanni tökéletes példája ennek.

Bujumburi 2015.01.13. 10:38:54

@Spitzbauer: :)))) de ezek szerinted tudat alatti mozdulatok?

csicserierika 2015.01.13. 10:40:27

@Bujumburi: én nem úgy láttam, de tudjuk, két vv-t nézünk . Az meg kifejezetten nem hátrány, ha valaki szerepel az öfik.ben. Erről szól uis.

2015.01.13. 10:42:27

@beacska: De Lacci jár neki. Miért nem érted ezt meg?? :-DDD

lukacstoncsi 2015.01.13. 10:43:28

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Dóri miért nem utálja?Ő néz ki a legrosszabbul a három közül:D

Bujumburi 2015.01.13. 10:44:21

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Ahogy belépett Fanni, máris féltékeny volt rá. (Még most is az, ráadásul teljesen értelmetlenül, a vasárnap éjszakai onban kikészítette ezzel Denist). Biztos van valami bosszantó kisugárzása Kiskunnak, de önértékelési problémás kiforratlan egyéniségű nőknél ez a típusú rivalizálás eléggé alap. A középiskolai osztályomban 32 lány volt és 9 fiú... :D Behatóan ismerem a jelenséget. :) Viszont nagyon érdekes, hogy ilyen antiszoc csajokat vlogattak be. A srácok inkább bulis, sok haverral körbevett gyerekek, a lányok viszont: FAnni, Kiskun, Reni, talán még Edina is, bevallottan nehézkesen barátkozik más lányokkal. Talán Dóri és Vikcsu az, akiknek vannak barátnői.

Krétagarbó 2015.01.13. 10:44:33

@csicserierika: mert az sajnos nagyon mélyre ment. Olyan mélyre, ahova Dórika sem nagyon szokott (be)lenézni.
(Tudod, van az a mondás, hogy nekem tiszta a lelkiismeretem. Még sosem használtam:)))

csicserierika 2015.01.13. 10:45:10

@Idegbeteg Szőke IstenNő: főleg, ha belelép egy-két kapcsolatba, de az csak feltevés, vessük el, ilyenre biztos nem képes :)
Sztem b..szta a csőrét, h Minnie elhalászta az egyik alfát, az övé meg kiesett. Azt hitte, h bejön a kinti trükk, csak a kamerát felejtette el. Kár volt saját fészekbe piszkítania, inkább repült volnna Deniszre, hadd lássuk, h mennyire állhatatos a godzillája, és Fanni egyébként is kutyázta elejétől Zsút. Ez lett volna taktikus, ha már viszketett a pöcök.

Conchobar 2015.01.13. 10:46:22

@ms delacroix: "Mar irtam valamelyik poszt alatt, hogy Edina nem birta Zsut, mar akko rsem mikor szovetsegesek voltak" - Ami azt illeti, Zsuzsa se bírta Edinát. A Vikcsu-Zsuzsa párbaj előtt Edina még öleléssel búcsúzott Zsuzsától, aztán a munkahéten is volt, hogy Edina bizalmasan odabújt Zsuzsához az ágyon, meg jóbarátnőként is együtt mutatkoztak. Aztán lassan bejött a képbe Laci, annyira, hogy jacuzzis-ügy kapcsán Edina hisztizett is (Lacival). Aztán volt egy furcsa jelenet, mikor szenteste Zsuzsa kint sírdogált, Edina vigasztalni próbálta, de 'nem jött össze' neki. Ugyanez fordított szereplőkkel megismétlődött, mikor a mosókonyhában Zsuzsa beárulta Lacit Edinának, aztán Edina kiborulása után meg tehetetlenkedett, vigasztalni is próbálta, meg nem is

Bujumburi 2015.01.13. 10:46:35

@lukacstoncsi: Dóri akár ilyen " Máónik shós " jellegű is, valahogy bölcsebb, mint a többi lány és kevésbé antiszoc, neki pl. a való életben is vannak barátnői. A többiek ilyen szempontból kevésbé szociálisak és több önértékelési problémájuk van, inkább riválist látnak egy másik lányban.

SocialWorker 2015.01.13. 10:46:44

@Conchobar: hogy te tényleg mindenkit mindig kiokosítasz mindenről! meg mindenfélét kívánsz, ha valaki éppen valami érthetetlen okból kifolyólag nem azt látta amit te, vagy másképpen vélekedik a dolgokról. a végtelenségig magyarázod a te állítólagos igazadat (alapvetően nincs ilyen, hiszen nem lehetünk biztosak abba, hogy adott szituációban melyik villalakó mit érzett..), még akkor is, ha már ötvenen állítják az ellenkezőjét. nem értem komolyan. nem szeretnék személyeskedni, de komoly gondjaid lehetnek az életed során, ha ezzel az online szünet nélküli károgással próbálod kompenzálni.

csicserierika 2015.01.13. 10:47:16

@Krétagarbó: sztem Lacci csak nevén nevezte a gyereket. Azt sem értem, mikor felháborodva ordítanak, h egy nővel így beszélni stb.... Milyen nővel ? Akinek mocskosabb a szája mint egy pöcegödör ?

Bujumburi 2015.01.13. 10:47:37

@csicserierika: Amikor azt a részt néztem, még Edina volt a kedvencem, nem rosszindulatból írtam, csak ez volt a benyomásom, de tényleg elég szubjektív egy-egy jelenet megítélése, értékelése. :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 10:47:38

@csicserierika: Dóri még nyugdíjasként is haragudni fog ezért Lacira, mikor már rég nem tehetne rá jelet akkor is:D

Krétagarbó 2015.01.13. 10:48:51

@beacska: Láthatóan Dóri azt a hajót elengedte addigra, sőt. Edina pedig nem, szenvedett Laci miatt, jól láthatóan szerelmes volt belé. Minden erre mutatott, a hiteltelen tagadása, illetve a "legyen a tiéd Zsú" mondata is, annak ellenére, hogy a szavak nyelvtani jelentése pont az ellenkezőjét mutatják. (De akinek van egy minimális empirikus tapasztalata szerelmi, érzelmi téren, az pontosan levágta ezt. Zsú vagy nem vágta le, vagy nem érdekelte.)
Ez nem jó érv Beácska.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 10:49:30

@lukacstoncsi: Dóri nem nő. Robin viszont utálja Zsuzsát. ;)

Komolyra: Dóri lenne az a kategória, amelyről később tett említést. Jobb, mint ő. Ezt persze jelenleg nem így látjuk, mert alpári beszólásai vannak + kissé megvastagodott. Neki viszont nincsenek önértékelési problémái, így nem tekint riválisként a többi nőre. Ezért is tud objektív maradni.

SocialWorker 2015.01.13. 10:49:44

@Idegbeteg Szőke IstenNő: szerintem speciel Fanni jobban néz ki, mint Zsu.

Conchobar 2015.01.13. 10:51:02

@Idegbeteg Szőke IstenNő: "Elmondta, hogy őt utálni szokták a nők, akik rosszabbul néznek ki, mint ő. Edina és Fanni tökéletes példája ennek" - Mert Fanni rosszabbul néz ki, mint Zsuzsa?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 10:51:56

@Spitzbauer: "... Denyál kétségbeesetten keresi az indokot Lacci lilátlanítására...."

Sztd létezik olyan indok, ami Ádinkának megfelel? :D

Krétagarbó 2015.01.13. 10:51:56

@csicserierika: Persze, csak rossz hallani mástól azt az igazságot, amit még magadnak sem mersz bevallani.

Mondjuk én nem elítélem az ilyen megnyilvánulásokat, sem nőtől, sem férfitól nem tudom elfogadni. Még akkor sem, ha egy egyébként ordenáré viselkedésű csaj kapja.

lukacstoncsi 2015.01.13. 10:52:17

@csicserierika: Ez sokszor így van.Meg amikor két nő egymást ócsérolja az nem gáz?Milyen alapon várja el hogy tisztelje egy férfi ha egy másik emberrel(nemtől függetlenül)így viselkedik.Nyílván nem k.anyázni kell de egy szaftosabb odamondogatás belefér.

SocialWorker 2015.01.13. 10:53:46

@Conchobar: nem. női szemmel legalábbis egyértelműen Fanni a jobb csaj. ha még egy icipici cickója is lenne, akkor meg aztán még egyértelműbb lenne a dolog. de helyesebb az arca, jobb a haja, jobban sminkeli magát és a teste is sokkal formásabb, nőiesebb. hiába rakatott magára zsu két nagy izét..mellet.

csicserierika 2015.01.13. 10:53:57

@lukacstoncsi: ja, nagyon betrafált Lacci :)

hannamontanna 2015.01.13. 10:55:19

@Conchobar: Bocs, hogy írkálok Neked. Nem tudtam, hogy nem lehet. Azt hittem, aki itt megnyilvánul, azt van hogy megszólítják. Apukám mondta mindig, hogy aki k*vának áll, azt megb*sszák. De lehet, hogy ez nem passzol ide. Ha azt szeretnéd, hogy ne szólítsanak meg, írj saját blogot, és vágd ki a francba, aki nem tetszik. Innentől nem leszek a barátod.. :-DDDDD
Amúgy Edinka igenis pattanjon le Laciról, mert Laci Dórié volt először.... :-)))

Conchobar 2015.01.13. 10:55:36

@Idegbeteg Szőke IstenNő: "Neki viszont nincsenek önértékelési problémái, így nem tekint riválisként a többi nőre" - Hát ja. Azért találja meg örökösen Lacit, azért szapulja, mert Dórinak nincs nincsenek önértékelési problémái. Meg azért harcolt Vikcsunál, hogy megszégyenítésül Edinára kerüljön a sárga kendő. Meg azért próbálta Lacival húzni Edinát a munkahét elején (a nagyanyja halálhíre előtt). Meg pár napja azért próbált a kancellár-király Macinál Edinának büntetést kieszközölni (jutalmazás helyett)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 10:56:09

@SocialWorker:
Ha választani kéne akkor én Zsura másznék rá, Fanni se hányinger, sőt az alakjuk kifogástalan, még hízhatnának is szerintem, de valamiért Zsut tömném :)
Dóri kifejezetten taszít, szerintem csúnya pocok feje van :(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 10:56:31

@lukacstoncsi: "Dóri miért nem utálja?
"
Honnan tudod, hogy nem utálja?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 10:56:31

@SocialWorker: Ffi szemmel ezzel a véleményeddel nem értek egyet.

lukacstoncsi 2015.01.13. 10:57:02

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Hát ha így halad nem tudom mi lesz a vége:D

Érdekes Vikcsu aki ha nem egy szépség nem kezdett el vele bunkóskodni.Reni aki olyan semmilyen hogy 2x kell ránézni hogy észrevedd meg igen.(Szegény vőlegénye).fanninál meglepett amikor a riportban elmondta hogy a korábbi kapcsolata letiporta a nőiességét.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 10:57:14

@SocialWorker: Mivel Fanninak önértékelési problémái vannak, nem jobb. Nem tudja, nem hiszi, hogy jobb lenne -> utálja Zsút, mert jobbnak tartja magánál. Ez az egész lényege.
A "jónőség" amúgy is elég szubjektív.:)

csicserierika 2015.01.13. 10:58:23

@Krétagarbó: sztem ne várjuk el már szegény ffiaktól, h mindent le kelljen nyelnie egy nőtől csak azért mert annak született.

@lukacstoncsi: ez az, itt meg állandóan kikérik maguknak jó nagy káromkodások közepette. Nekem ez bánCCsa a fülem.

Conchobar 2015.01.13. 10:59:22

@SocialWorker: "női szemmel legalábbis egyértelműen Fanni a jobb csaj" - Ne a természetes versenytársak mondjanak már véleményt egy nő külsejéről, hanem azok mondjanak véleményt, akik érdeklődésének felkeltésére szolgál a női szépség

lukacstoncsi 2015.01.13. 10:59:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Jó speciel nem mentem be megkérdezni, de la lehetőség van rá megteszem ígérem:D

Per pillanat nincs rá oka.Mindig elmondja hogy neki Zsu nem tett semmi rosszat.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 10:59:42

@Idegbeteg Szőke IstenNő:
Persze hogy szubjektív, nekem a vv5-ben például a Vera tetszett.
(a pornóvideós kicsit molett.)

Krétagarbó 2015.01.13. 11:00:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tényleg? De jó, hogy nem néztem Elég volt az eleje, amikor AU próbálta megjátszani a komoly, szomorkodót, és közben azt hittem, mindjárt hangosan felröhög. Akkor volt értelme aludni menni...

csicserierika 2015.01.13. 11:01:26

@hannamontanna: nade kérlek, Dóri lerúgta magáról Lacit, Laci lerúgta magáról Zsút, mit akarsz még ? :D

SocialWorker 2015.01.13. 11:02:01

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: na, hát Dóriban egyetértünk, kegyetlen szegény, és ahogy tud nézni, annyira jókat szoktam nevetni rajta. megnézném hogy nézett ki, mielőtt átszabatta magát.
Edinát miért nem említetted egyébként? :D

Conchobar 2015.01.13. 11:03:34

@hannamontanna: "Amúgy Edinka igenis pattanjon le Laciról, mert Laci Dórié volt először.." - Dehát Dóri nem kell Laci. Vagy igen?

SocialWorker 2015.01.13. 11:03:49

@Conchobar: neked már az sem felel meg, ha épp egyetértenek veled? :) és már miért ne mondhatnék véleményt?! szemem és látásom nekem is van, na meg szépérzékem is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 11:04:01

@Krétagarbó: Maci anyukája sem volt azért túlságosan aggódó édesanya. Ha valóba hasnyálmirigy gyulladás is van a diagnózisban, azért az eléggé aggasztó lehetne.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:04:28

@lukacstoncsi: Vikcsu... erre nem is tudom mit mondjak. Alig várta, hogy kergessék és megbotolhasson. :)
ˇ
Szalad a pipi a tyúkudvarban, utána a felhevült kakas, rohannak, rohannak. A pipike közben gondolkozik:
- Ha most megállok, azt fogja hinni, hogy céda vagyok... ha még sokáig szaladgálok előle, hülyének fog tartani... akkor inkább megbotlok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 11:05:13

@Conchobar: Nem értjük egymást szerintem. Zsuzsa mondta Daninak, hogy szerinte Dani többet érez. Dani pedig helyben hagyta, hogy szte ezt Zsuzsa eddig is tudta.
Ha én észreveszem (vagy legalábbis számomra gyanús), hogy egy pasi többet akar tőlem, és ezt megmondom neki, hogy figyi, én ezt érzem, és ő azt feleli, hogy "szerintem ezt eddig is tudtad", azt úgy veszem, mintha azt mondta volna, hogy "igen, jól érzed, többet szeretnék". Volt már ilyen az életemben, nem is egy. Csak éppúgy mint Zsu, én sem éreztem irántuk úgy, hogy viszonozni tudtam volna. Ennyi és nem több.
A lényeg, hogy innentől kezdve, szerintem, Zsuzsának tudnia kellett volna, hogy Dani többet érez. A Daninak talán kicsit jobba kezelnie azt, hogy a Zsuzsa meg nem akar tőle semmit, mint férfitől. Zsuzsa szerintem azért nem akart mellette aludni amúgy, mert attól tartott, hogy bátorítja vele a Danit. Ilyenkor az ember kínosan ügyelni kezd arra, hogy nehogy a másik fél olyat lásson bele egy kedves gesztusba, ami nincs. Mert aki szerelmes, hajlamos arra, hogy többet gondoljon, mint ami... (Én hajlok rá, hogy Dani is többet gondolt volna bele, belelovalja magát olyasmibe, ami nincs, ahogy Edina is, mert a Laci meg hagyja.)
De ez mind csak én tapasztalatom, az én véleményem. Ettől ők még gondolhatták másképp. A véleményünk pedig nyilván a saját tapasztalatainkon alapszik, és nem az övékén.

Cathcart_ezredes 2015.01.13. 11:05:49

@Conchobar: A fogalmazásod alapján te sem a megnevezett körbe tartozol.

SocialWorker 2015.01.13. 11:06:26

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ezt azért nem állíthatjuk ilyen biztosan, azért Zsu bőven adott okot utálatra a viselkedésével, nem feltétlen szükséges őt az állítólagos jobb külseje miatt utálni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:06:28

@Conchobar:" Ne a természetes versenytársak mondjanak már véleményt egy nő külsejéről, hanem azok mondjanak véleményt, akik érdeklődésének felkeltésére szolgál a női szépség..."

Még asse tod, hogy a nők egymásnak öltözködnek és sminkelnek?

Conchobar 2015.01.13. 11:07:22

@hannamontanna: "Bocs, hogy írkálok Neked. Nem tudtam, hogy nem lehet." - Azt írtam, hogy 'Ha a saját gondolataiddal akarsz vitatkozni, akkor ne irkálj nekem'. Ezt most megtoldom még eggyel, akkor se irkálj nekem, ha hülyének akarod tetetni magad. Írd meg egy olyan kommentben, amit nem címzel senkinek

Krétagarbó 2015.01.13. 11:07:43

@beacska: egy társaságot egy ember nem nagyon tud megalapítani. (Na jó, van egyszemélyes kft., de bt. nincs:)
Dani is, Zsu is jól járt egymással az elején, nekem ez a véleményem. És ahogy nézem, ezzel ők is tisztában vannak, a mai napig érzem, hol Zsú, hol Dani egy-egy (akár non-verbális) reakciójában, hogy valahol sajnálják, hogy gallyra ment a kapcsolatuk. (nem csak érdeket sejtek kettejük között, hanem emberi érzéseket is. nem, nem szerelmet...)

lukacstoncsi 2015.01.13. 11:08:07

Ha már női rivalizálás, nkem Viki nagyon tetszett amikor a VV6-ban nőcis feladatoknál poénra vette az egészet magát is lazán kifigurázta de hogy!A nőknél ez elég ritka.Tudja hogy néz ki, biztos bántja hogy a pasik nem veszik észre mint nőt, de jó a humora és ez sokszor még nyerőbb is lehet.

Conchobar 2015.01.13. 11:08:56

@Cathcart_ezredes: "A fogalmazásod alapján te sem a megnevezett körbe tartozol" - Milyen fogalmazás alapján és milyen körbe? Nem tudnál értelmesen és érthetően írni

adjatok_egy_szabad_nicket 2015.01.13. 11:09:55

Én egy dolgot nem értek: Maci anyja (aki nemtom, hogy hogy tudott életet adni egy ilyen testnek, mert ő maga amúgy a korához képest megfelelő sztem) azt mondta, hogy nem ez az első eset, hogy Macinak ilyen epegörcse volt. Szóval Maci számára nyilván nem volt ismeretlen az érzés, és nyilván azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy nem fog elmúlni magától. Akkor kérdem én: mégis mi a véreres pacifütyiért nem szólt előbb, inkább csendesen elpusztult volna inkább a kanapé lágy ölén?

SocialWorker 2015.01.13. 11:09:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azért ez már tényleg brutál. lassan az engedélye nélkül nem lehet semmiről véleményt formálni. elő kell terjeszteni a véleményezni kívánt témát, s majd ő eldönti, adott személy arról írhat e.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 11:11:02

@SocialWorker:
Edinának meg pláne rágcsáló feje van, ezért nem is említettem.
Az meg a leggázabb ha valaki ennyire féltékeny mint ő, képzelheted az életben milyen hisztiket leművel, az ilyenek terrorizálják a másikat öngyilkossággal stb....jézusom, a halálnak kéne ez a "nő" :O

2015.01.13. 11:11:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem létezik olyan indok, de azt Denyál nem biztos, hogy tudja. Hihi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:12:03

@Idegbeteg Szőke IstenNő:".... Mivel Fanninak önértékelési problémái vannak, nem jobb..."

Kazalkát viszonylag őszintének gondoltam, de ezt az ön-alul-értékelős dolgot valahogy nemtom bevenni. Ez valami felvett cucc. Lehet, hogy nem csak bentre szól, hanem kint is ilyen, ez egy típus (jaj, ugyan Fannikám, ollyan csinos vagy stb..)

Conchobar 2015.01.13. 11:13:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Még asse tod, hogy a nők egymásnak öltözködnek és sminkelnek?" - A csúnyábbjai. Ugyanis ők valóban azért sminkelnek, mert nem akarják magukat alábbvalónak érezni szerencsésebb küllemű társaiknál (lám annakidején dongalábú Vikcsu is hiába borotválta le a lábát, nem bájolta el Lacit, nyomorékozást kapott csak)

beacska 2015.01.13. 11:13:16

@Conchobar: de szülő azért adhat nevet a gyereknek, nem? mert akkor az én gyerekeim elég nagy bajban vannak

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:13:27

@SocialWorker: Az első perctől utálta őt Reni és Fanni. Edináról akkor még nem is tudtuk, hogy létezik a villában, mert a két csúnyalány, (Vikcsu és Edina) szinte kívülállóként fanyalodott egymás társaságára.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:13:33

@Spitzbauer: " Denyál...nem tudja..."

Amilyen fancsali képet vág, hajlok rá, hogy sejti.

Cathcart_ezredes 2015.01.13. 11:13:46

@Conchobar: " "A fogalmazásod alapján te sem a megnevezett körbe tartozol" - Milyen fogalmazás alapján és milyen körbe? Nem tudnál értelmesen és érthetően írni" Evvel a kérdéseddel újfent bebizonyítottad, hogy teljesen más oldalt olvasol, mint kéne. Abból is látszik ez, hogy arra amit Te írtál és én írtam nem született olyan érdemleges válaszként tekinthető bonyolult körmondatokban megfogalmazandó megidézőjelesített első látásra intellektuálisnak tűnő, ám alaposabb megfigyelésnek kitett vizsgálódás után rögtön szembetűnő válasz, amiből játszi könnyedséggel levonható a megfelelő, önnön nagyságodba vetett hited minden rezdülése és rezonanciája.

Conchobar 2015.01.13. 11:14:34

@SocialWorker: "azért ez már tényleg brutál. lassan az engedélye nélkül nem lehet semmiről véleményt formálni" - Te is ironizáltál?

beacska 2015.01.13. 11:15:09

@Krétagarbó: igen, ezzel egyetértek ;)

hannamontanna 2015.01.13. 11:15:24

@SocialWorker: Akad valaki a villában, aki nem adott okot utálatra valamivel...? Nincs. Szerintem.

csicserierika 2015.01.13. 11:15:41

@hannamontanna: csak bátran, a neten minden elfér :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 11:15:41

@adjatok_egy_szabad_nicket:
" Macinak ilyen epegörcse volt. Szóval Maci számára nyilván nem volt ismeretlen az érzés, és nyilván azzal is tökéletesen tisztában volt..."

12 éve várt erre a pillanatra vár !
Tényleg úgy érezte hogy ez a versenysúlya ehhez a játékhoz ? (190 kg)
Nem látta az előző szériákban hogy milyen feladatok vannak a villában ?
Hogy lehet ezzel talicskázni pl, vagy hátiputiba vinni ???
Halni ment be, nem játszani.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:16:15

@Conchobar: " A csúnyábbjai."

Nem jól tod. Nem a zsákmányon akarnak felülkerekedni, hanem a riválisokon.

Conchobar 2015.01.13. 11:16:39

@Cathcart_ezredes: "Abból is látszik ez, hogy arra amit Te írtál" - Ne értetlenkedj már! Már az x-dik kommentemnél tartok, honnan tudjam, hogy Te melyik kommentem melyik mondatára, gondolatára akartál reagálni

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:17:25

@beacska: "de szülő azért adhat nevet a gyereknek, nem? "

+++++

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 11:17:48

@hannamontanna:

Szerintem a Lacit mindenki szereti :))
Mert ő magát adja..........úgymond :)

2015.01.13. 11:17:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát már elővezette 2 napja Dinkának, de akkor Dinka olyan önuralmat mutatott, hogy és is meglepődtem. (Jobb lett volna, ha kitör :-)). Azért a vége az lett, hogy Denyál fülét-farkát behúzva meggondolta magát. Szerintem titkon reménykedik, hogy lehet olyan indok... (Nem lehet)

Rémület 2015.01.13. 11:18:00

És mi van, ha Dani Robinról veszi le a lilát az utolsó pillanatban, hogy Zsuzsa ne tudja átgondolni, megdumálni Dórival a helyzetet, bízva abban, hogy életbe lép Attila tanácsa, vidd ki a leggyengébbet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 11:18:13

@-pkata-: Már ezerszer lerágott csont, de ha ezt is gondolta Zsu, akkor is nagyon rosszul kommunikálta. Előtte és utána is rengeteget aludtak egymás mellett (amíg Zsunak nem volt külön ágya még egy ágyban is). Dani egyáltalán nem olyan rámenős a nők irányába, mint Laci vagy Denisz, akkor ott 5-en voltak a nyugiban, ezek közül négyen a földön Dani egyedül az ágyon (egyébként a fal felé fordulva). Ilyen 5-ös felállásban végképp nem volt indokolt attól tartani, hogy Dani majd ráfordul. Ádám és Laci még egy kicsit az ívet is adták Daninak, azt gondolom, hogy ilyen esetben te nem hoznád azzal kellemetlen helyzetbe azt a barátodat/szövetségesedet, akit egyébként ffiként nem kívánsz, és odafekszel mellé az ágyba.

lukacstoncsi 2015.01.13. 11:18:48

@Conchobar: Azon mekkorát röhögtem mikor ébredés után Vikcsu a donga lábát odamegy mutogatni Dórinak, Laci meg le nyomorékozza."Nem látod hogy beszélgetünk?:-)))" Jó bunkó volt de nem szereti ha az intim szférájába érnek.:D

hannamontanna 2015.01.13. 11:20:14

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ... és mindenkinek a javát akarja.... mondom a JAVÁT. :-DDDD Főleg ha még a szagát is érzi...

lukacstoncsi 2015.01.13. 11:20:25

@Rémület: Ütne ez is!:D viszont Robint még nem ismerték annyira ki meg meg mint az félegyházi anyukát.Tuti Robin viszajönne meg ugye hátha Dórinak be tudja csempészni a lompost...:D

hannamontanna 2015.01.13. 11:22:16

@csicserierika: ...szerény vagyok. Csak világbékét szeretnék... :-DDDDDD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:23:26

@VV Erőlegény: Bocs, hogy beleszólok.
... ami egyébként úgy indult, hogy a LÁNYOK alszanak az ágyon, amit Danika kikért magának és suttyomban elfoglalta a helyet. Én sem feküdtem volna mellé azok után. Sőt, Zsú helyében a pofájába is vágtam volna ezt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:23:44

@Krétagarbó: lehetett volna egyéni vállalkozó mint egyszemélyes cinkos :D

Úgy érzem, Kiskun soha többé nem fog Daniban megbízni, és úgy van a dolgokkal, hogy a megesett dolgokat nem lehet nem megtörténtté tenni.

lukacstoncsi 2015.01.13. 11:24:13

@VV Erőlegény: Nem lehet az hogy azért nyomorogtak a földön a többiek mert Dani csak szimplán büdös?:D

Conchobar 2015.01.13. 11:24:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Nem a zsákmányon akarnak felülkerekedni, hanem a riválisokon" - A riválisokon csak úgy tud felülkerekedni, ha minél több zsákmányt ejt el (értsd: minél több férfinak tetszik). Abban igazad van, hogy vannak nők, akiknél a szépítkezés így, vagy úgy de teljesen öncélúvá vált (Fanninál inkább így, Coco Chanel esetében meg inkább úgy)

csicserierika 2015.01.13. 11:25:27

@lukacstoncsi: Dórinál előbb éren célt valamelyik lány.

SocialWorker 2015.01.13. 11:25:45

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ez előtte lehetett? olyan nagy különbséget nem vélek felfedezni.

Csak ügyesen! 2015.01.13. 11:25:49

@beacska: Hú, most hirtelen nem emlékszem, h milyen videókat adtak be nekik, a "kellesz" volt? Meg ennek a szilvezsteri akciónak az előzménye, amikor Dóri és Zsu "megbeszélik", h akkor most Lacit leválasztják Edináról? Persze, a terv, khm, nem volt tökéletesen átgondolva, de abban spéci igaza volt Edinának, h Zsu nem ártatlanul költögette Laccit, vagy mi a manót csinált, a szándék nem arra irányult volna, az más kérdés, h az alany teljesen alkalmatlan volt bármire is :)

Egyébként vicces lenne, ha a nagy feszkó közepette az rtl leadná nekik a teljes sztorit (Dani érzelmeitől kezdve Zsu és Laci lépésein át Edina agygörcseiig), és a végére ott ülne mind a négy némiképp idegrángásos fejjel, h baszki, mi komolyan ezen marjuk egymást 3 db hete? :D

adjatok_egy_szabad_nicket 2015.01.13. 11:25:57

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:
Nagyjából költői volt a kérdés, legalábbis azon túl, hogy ki szerettem volna fejezni az értetlenségemet, hogy hogy lehet valaki ilyen hülye?! Amúgy igen, az anyja elmondta, hogy Maci Villa-szagértő (wtf?), és beköltözés előtt végignézett minden szériát, hogy okuljon. Én mondjuk nem néztem minden szériát, és visszanézni sem fogom, szóval lehet, hogy azért érte ez a dolog váratlanul, mert még nem volt precedens arra, hogy valaki feldobja a pacskert?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 11:26:16

@lukacstoncsi: Akkor mondták volna, de nem mondták... Biztos, hogy nem ez volt az ok, mert akkor sem korábban sem később nem aludt(ak) volna mellette.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 11:26:28

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Szerintem esetleg a beköltözés után közvetlenül jobbnak tarthatta Fanni Zsu-t, de mostanra ez alighanem megváltozott. Zsu "semmitse ért el a villában mint nő, csak a szarkavarást", Fanni meg vidámak szexel Dennis-sel.

csicserierika 2015.01.13. 11:27:22

@lukacstoncsi: nem ittasak voltak ? Sztem mind az volt, csak nem érezték :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 11:27:44

@VV Erőlegény: Nem neked írtam, hanem Conchobarnak, mert úgy érzem, félre értjük egymást, ezért mélyedtem bele ennyire. Utána nem emlékszem, hogy együtt aludtak volna olyan szoros közelségben. Előtte meg nem számít (megint csak szerintem), akkor még nem voltak kimondva a dolgok. Persze más láthatja másképp. Szíve joga. Zsu meg valszeg megint másként érzi, gondolja, mint bármelyikünk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 11:28:58

@Krétagarbó: Bevallom én is folyamatosan azt vártam, hogy elröhögi magát. :D
Tudod, mint ebben: www.youtube.com/watch?v=_lQBtBWGPlQ

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:29:07

@Spitzbauer: " Dinka olyan önuralmat mutatott,"

Én úgy láttam, hogy majd felrobbant, és egyébként a hangját is megemelte és megkeményítette. Teljesen hiányzott belőle az addig mindig érezhető "nyalom a segged Danikám" felhang. Igen, és Danikánk be is ijedt, rendesen. Most meg tipródik, mert hazugságban maradt Kiskunnal szemben. Nehéz az élet :D

dare 2015.01.13. 11:29:37

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Köszi a belinkelt videót, én ezeknek jeleneteknek több mint a felét nem is láttam és csak megerősített az elképzeléseimben.
A tegnapi nyugimoteles tanácskozáson Edina és Dani egy kicsit megingott mert érezték hogy talán még se annyira jó ez a vádirat, vannak benne megtámadható feltevések és mégse kellene ezt még perre vinni mert nem biztos a győzelem a tárgyaláson.
Azért kitartanak a Laci ki volt használva és meg akarták vezetni érvek mellett, de lehet hogy szerdáig még egy párszor előveszik hogy ismételje meg a vallomását, ki kell tartani mert csak így győzhetnek.
Ja, és akkor lenne álszent kígyó a Zsu ha nem mondta volna el mi történt és hagyta volna főni a levesbe a 2 viszonzatlan szerelmest.
Én személy szerint egy kicsit sajnálom Lacit is, mert ha nem hiszi el Edinának hogy taktikából közelítettek felé(őszintén szólva én is azt hittem, de ezeket látva tuti hogy nem) és ha Zsu szóhoz jutott volna a 2 darálógép mellett akkor másképp is alakulhatott volna ez a sztori.
Szimpatikusabb párt alkottak volna Zsu-val, talán a szerethetőbb énjét hozta volna ki belőle, nem ezt a csicskagecizőt és Edina se ütötte volna ki a biztit nagypapinál.
Már csak azért is lehettek volna szerethetőek mert nem hiszem hogy ilyen dolgokat láttunk volna mint amiket most látunk.
Csak azt nem tudom eldönteni hogy ki van rossz hatással kire, Edina Lacira vagy fordítva vagy Dani mindkettőre?

Cathcart_ezredes 2015.01.13. 11:30:13

""Abból is látszik ez, hogy arra amit Te írtál" - Ne értetlenkedj már! Már az x-dik kommentemnél tartok, honnan tudjam, hogy Te melyik kommentem melyik mondatára, gondolatára akartál reagálni" Már maga a kommented is butaság, ha jól megfigyelted volna a kommentfolyamot, akkor bizonyára nem írnál ilyeneket, azonban hovatovább és mindazonáltal sincs igazad. Ezt abból is láthatod, hogy nem vagy hajlandó figyelembe venni azt, amit kéne.

csicserierika 2015.01.13. 11:30:14

@hannamontanna: csak nem egy szépségkirálynőhöz van szerencsénk ? :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:30:37

@SocialWorker: Itt még szép nagy szeme van. Szerintem ez valahol az eredeti és a mostani között félúton.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:31:26

@Conchobar: "A riválisokon csak úgy tud felülkerekedni, ha minél több zsákmányt ejt el "

Ez marhaság. Ha elejtette a zsákmányt, nem kell felülkerekednie. Hiszen már az övé.

SocialWorker 2015.01.13. 11:32:04

@hannamontanna: nem, persze, ebben igazad van. én csak annyit szerettem volna érzékeltetni a korábbi hozzászólásomban, hogy nem is kell feltétlen számításba venni a "jobb külsejét" ahhoz, hogy esetleg Fanni utálja. lehet utálni anélkül is. de tény, hogy én már egyiket sem kedvelem.

SocialWorker 2015.01.13. 11:33:13

@Idegbeteg Szőke IstenNő: vagy csak jól sikerült a fotosoppolás :))

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:33:16

@Majom1Parádé: Sokszor olvatam már erről a Zsuzsa féle szarkavarásról. Valaki most már hozhatna fel példákat is, mert elvesztettem a fonalat. Mikor is volt/voltak ez/ezek?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 11:33:22

@Csak ügyesen!: "Meg ennek a szilvezsteri akciónak az előzménye, amikor Dóri és Zsu "megbeszélik", h akkor most Lacit leválasztják Edináról?"
Na pont EZT a részt nem játszották be nekik, csak azt, amikor Zsuzsa költögette Lacit, hogy várják obabenn. Ezért is érzi szerintem Edina, hogy neki nagy igazsága vagyon, mert ő csak azt látta, hogy Zsuzsa rárepült Lacira (még ha a bejátszásból nyilvánvalóvá kellett volna válnia a számára, hogy végülis nem a farkát ráncigálta).

A kellesz-akarlak sztorira nem emlékszem, hogy bejátszották-e vagy sem valamikor.

csiri bá 2015.01.13. 11:33:55

@lukacstoncsi: az utóbbi kizárt, Dóri nagyon vigyáz, smárnál több nem lesz sosem... :))
Egy lyukra futás csökkentené az áru későbbi értékét. :)

hannamontanna 2015.01.13. 11:34:25

@csiri bá: @csicserierika: Véreim.... ezt most megkönnyeztem. :-DDDDDD De jó hazajönni :-DDD

csicserierika 2015.01.13. 11:34:57

@dare: ez kizárt, mert Lacci csak egy numerára használta volna Zsút, Zsú pedig megmondta Edinának, (kint a cigizős kanapénál ), h neki mindegy , mert egyik pasi jön, a másik megy. Neki nem számít.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 11:35:13

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Erre nem emlékszem, de lehet, hogy így volt, viszont igen, akkor jól a képébe kellett volna vágni Daninak, hogy mi az, hogy ffi létedre nem adod át az ágyat a lányoknak (de ez sem történt meg)! Viszont Edina azt hiszem, hogy mindenképpen Laci mellett akart aludni a földön (meg talán már Zsu is Laci mellett, Ádám meg csakis Laci mellett). Szóval a lényeg, bárhogy is volt, akkor és ott nem lett ez a dolog megfelelően kommunikálva, persze természetesen ez az esemény is alkoholos befolyásoltság alatt történt (és voltak más a történetet befolyásoló kisebb történések is azokban a napokban).

hannamontanna 2015.01.13. 11:35:45

@SocialWorker: Én se kedvelem egyiket sem.... csak fikázni nézek be ide néha... :-))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 11:35:49

@VV Erőlegény: "...nem volt indokolt attól tartani, hogy Dani majd ráfordul...."

Sztm ezt Kiskun a helyszínen jobban meg tudta ítélni, és hangsúlyozta is, hogy a konfliktus illetve a félreértést elkerülendő döntött így. Én elhiszem neki, hogy erre jó oka volt, csak nem akart direktebben beszélni, hogy ne hozza Danit kínos helyzetbe. Dani meg azzal hálálta meg ezt, hogy tapló módon viselkedett vele.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:36:54

@dare: :)
Van még ott, ahonnan ezek jöttek. Ahhoz, hogy minden állításunkat alá tudjuk támasztani előkotorhatunk 4-5 hetes eseményeket öfi-ből, online-ból egyaránt, de ez még mindig nem garancia arra, hogy a vakok látni kezdenek. :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 11:36:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A nagyon direkt és leleplező jeleneteket úgysem játsszák le max indokolt esetbn amit a csatorna határoz meg.Esetelg egy párbajon vagy akkor amikor már ezer éve megtörtén és jön a nagy leleplezés.Senkit nem akarnak nagyon előnybe hozni ezzel.

SocialWorker 2015.01.13. 11:37:02

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ráadásul úgy féltékeny ennyire, hogy elég egyoldalú ez a "kapcsolat". én folyamatosan azt látom, hogy Laci amúgy a háta közepére nem kívánja Ádinát (pedig az valamelyik reggel is azzal nyitott, hogy rádöglött Laci hátára, s hevesen simogatta, amaz meg pont leszarta az egészet). nekem pl. iszonyú megjátszott és erőltetett volt az is, amikor a királynő elé kellett járulni, hogy ki miért szeretne férjura lenni, Laci pedig távozásában visszanézett és puszit dobott a struccnak. annyira nem volt őszinte, hogy azonnal hányni támadt kedvem.

csicserierika 2015.01.13. 11:37:30

@hannamontanna: csiri bá is tud valamit, tehát már ketten vagyunk :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 11:37:35

@VV Erőlegény: Pedig ezt kéne tennie, mármint kivinni Robint. Zsuzsa tuti visszajönne, Robin hiánya meg fel se tűnne.
Én pl. már napok óta azt hiszem, hogy valami külső munkára küldték, mert nem látni, nem hallani és mindig rácsodálkozom, hogy jéééé, tényleg, van egy Robinunk is, amikor itt pl. a neve szóba kerül. :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 11:39:14

@csiri bá: ja értem, nagyon erkölcsös a lány.csak 3 palival csókozott eddig.de lehet hogy a benntiektől még szűz ezt nem tenné kockára amit megértek:D ja meg playmate vagy mi:D

ms delacroix 2015.01.13. 11:39:29

@lukacstoncsi: Lehet,hogy Dori csinal majd maganak otthon egy tablat, es minden heten Lacira rak :-)
Egyebkent biztos, hogy az osszes lany feletkeny Zsura, kiveve Dorit. Dori ki van bekulve onmagaval, raadasul empatikusabb is a tobbeknel. Talan ezert van joban Zsuval.
Robin miertutalja Zsut?

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:39:44

@VV Erőlegény: Megtörtént. A fiúk is mondták neki, de pont leszarta. Hisztériázott, hogy mért pont a lányok, ő nem akar a földön aludni. Véletlenül éppen nem volt nála a lovagi páncélja. A többiek le is fagytak egy pillanatra. :D

másodpéldány 2015.01.13. 11:39:57

@csicserierika:

nem csak kurvázott, hanem iszonyat dolgokat mondott Dóri testéről, hogy milyen ócska, ezt részletezte... ezért még én is megpofoztam volna, mert ezt a legdurvább alázás céljából mondta, a másik meg, hogy egy aktmodellt nyilván gyakran kurváznak, nem véletlenül éérzékeny pontja ez, laci a többszörösen megsértette az emberi méltóságában, oly annyira, hogy velem az is rendben van, ha dóri nyeri meg a játékot, egy érzékeny, együttérző, szolidáris lélek, ki felül tudja bírálni magát... mondjuk nekem fanni az alap, de látom, hogy valamiért kevesen vagyunk akik bírjuk az ő humorát viccességét és kedvességét, egy igazi komika, stand színésznő... mindegy, ha fanni-dóri-robin nyeri nekem már, jó

de danika most nyugodtan essen fejjel a saját maga gerjesztett trutyiba, nem tudott felülemelkedni a megsértett férfiúi önérzetén, hogy Zsé-nek nem kell, szimplán mert nem vonzódik hozzá, van ilyen az életben és ezt el kell ttudni fogadni... nem tudta, és utána beleesett a furia edinka cspdájába és ott is ragadt, sértett magukat erkölcsi piedesztálra állítják és onnan lövöldözik zsét, aki alapjáraton nem szimpi, de ebben a konfliktban neki van igaza, Dani nem annyira érdekes, hogy benn kéne maradnia a villában, nyugodtan essen ki, nekem nem fog hiányzni a tudálékossága...

filina 2015.01.13. 11:40:13

Szegény medvét nem ,hogy biztatták volna a fogyásra ,még tettek is azért, hogy mentő kelljen.Ha lett volna egy kis eszük akkor az ünnepi vacsi is nem steak lett volna meg a többi 6 fogás hanem egy kicike kínai rizecke köret és csak is pálcikálval elfogyasztható .

dare 2015.01.13. 11:40:47

@Majom1Parádé: Azért ez is érdekes, mindenki vidáman szexel a villában és mégis Zsu a ribanc, pedig ő még egyszer se kényeztetett senkit a paplan alatt mint Fanni és nem jött ki úgy a nyugiszobából mint akin átment egy hadsereg(Ádina).

hannamontanna 2015.01.13. 11:44:49

@dare: +1
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én részemről viszont már annyira unom ezt az ekézést és sz*rrágást amit Dani/Edina/Laci művel, hogy inkább látnék kint akárkit hármójuk közül, mint Robint. Inkább unatkozom, mint őket hallgatom. De az is lehet, hogy megkönyörülnek a szerkesztők/vágók és többet mutogatják Robint..... ki tudja?

dare 2015.01.13. 11:47:29

@csicserierika: Laci nem tudta volna megfektetni Zsu-t, de ha meg tudta volna akkor én tuti rá szavazok. Ő lett volna a kedvencem, a példaképem és neki adtam volna a nyereményt is mert ez tényleg mission impossible lett volna.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:48:01

@dare: +1 valamint szarkeverő. Ne felejtsük el! :D

másodpéldány 2015.01.13. 11:48:55

@Rémület:

de robin nem gyenge... nem is tudna érvelni ellene, akárhogy is de kell egy koncepció a fejedben, mielőtt kimész még akkor is, ha nem a stúődióban dől el, de neked összeszedettnek kell látszani, ezen kívül nem fogja Dóritól elvenni Robint, mert ezzel Dórival való kapcsolatát gyengítené...

csicserierika 2015.01.13. 11:49:20

@másodpéldány: aktmodell ? Láttam olyan linket, ahol x óra x euró. Vajon mit nyújt érte ? leveszi a sapkáját ? Az sem kevésbé sértő,, ha pasit lekispöcsűzünk. Sztem detto, egálban állnak.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 11:49:42

@dare: Zsu már első este kivívta magának ezt a címet Dáviddal, aztán a Laci féle kellesz, akarlak is plusz pontokat adott. Valamint Edina nem kavart más pasival, "világéletében" Lacit akarta. Dóri ugye nem mérvadó, mert Ő válogatás nélkül smárol mindenkivel, ha iszik. Fanninak mintha lett volna valami apróság Ádámmal, de az is véletlen volt Zsu viszont teljesen tudatosan kavart, mint ahogy Danit is úgy hajtotta el a rákba. --> igen., ő a legnagyobb ribcsi a villában.

csiri bá 2015.01.13. 11:49:58

@ms delacroix: ez valószínű... Amikor Zsu bement Dórit nem érdekelte, de Fannika és főleg Ordenáré nagyon kivolt, hogy veszélybe került a virtuális villaszépe címük... Ordenáré főleg, mert ő volt a "színésznő", erre bejön egy magát műsorvezetőnek mondó szép nő (aki valójában csak bemondó biodíszlet, de ezt Ordenáré akkor nem tudta)... és két nap sem kellett, hogy féltékenységgel vegyes irigységgel kezdjék el támadni Kiskunt... Patológ meg adta alájuk a lovat, mert úgy gondolta, így még kevesebb esélye van képernyőre kerülni, mert majd mindig őket mutatják... persze Kiskun is tett érte, mert karót nyelve, távolságtartóan és szerintem kicsit nagyképűen is kezdte ott a dolgokat, így kapásból jó alanya lett a gyűlölködésnek...

csicserierika 2015.01.13. 11:52:41

@filina: én behívtam volna Sóher Norbirt, h készítsen neki napi min. fél órás edzéstervet, és up date kaját vitettem volna be . Kellett volna, h valaki inspirálja, mert magától láthatjuk, h hova jutott. Ezzel az rtl nem csak a száját járatta volna mint egyébként, hanem példát mutathatott volna ( és egy emberen min. segít ) ha már Eu legkövérebb nemzete vagyunk.

dare 2015.01.13. 11:53:59

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Üvegtigris 2, lali-róka párbeszéd:
"Én a mindig ugyanarról beszélő ember vagyok te pedig a mindent idehozó ember vagy, én azt mondom ne hozd ide te azt mondod jó, és idehozod és semmi nem változik, semmi nem változik bazdmeg"
Nem értem az Edina fanokat (tisztelet a kivételnek) akik csak ugyanazt szajkózzák és nem veszik észre hogy mennyire kifordult magából a csaj.

csiri bá 2015.01.13. 11:54:02

@csicserierika: az az eurók számától függ... 3k alatt csak csicskageczizés 10 percen át folyamatosan. :DD 3 és 5k között már leveszi a sapkát is hozzá. :))

csicserierika 2015.01.13. 11:54:47

@dare: de jó, h vannak még ilyen romlatlan naiv emberek :D Na én meg nem vagyok kíváncsi Zsú hempergésére, de nem rajta múlott, az is biztos. Lacci ki tudta volna eszközölni a helyet és időt is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 11:55:44

@hannamontanna: ööööö.. hát az én tököm is tele van már ezzel a Dani/Edina/Laci/Zsuzsa tébolydával... függetlenül attól, hogy épp kinek adnék igazat adott helyzetben, már a hajam is égnek áll tőlük.
A konfliktusokra épülő cselekményfolyam (amit nyilvánvalóan a szerkik is támogatnak) szempontjából lenne kedvező az, ha Robint vinné, mert akkor Zs. tuti visszajönne.

Robinnal amúgy semmi bajom (na jó, a kardigánjait nem tudom megbocsátani neki), csak még mindig nem látok benne semmit. Dög unalmas.
Danit se sajnálnám, vigye őt, szerintem ellene is nyerne. Edina maradjon, máskülönben kit cipelne Fanni a hátán? :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:56:38

@dare: Megnevettettél.
Így már értem, hogy miért akarnak mindenre bizonyítékot hozatni, amit aztán nagyvonalúan semmibe vehetnek. :D

csiri bá 2015.01.13. 11:57:08

@csicserierika: ezt már hetekkel ezelőtt javallottam... lehet az ápdét családnak is jól jöhetett volna kis reklám... ki tudja... de azt is mondtam anno, ha a Medve komolyan gondolta volna a fogyást, már az első nap beleszólt volna a kamerába, hogy hozzák a testre szabott edzéstervet meg a dietetikust... műsorilag is simán jó lett volna meg az ő egészsége szempontjából is...

csicserierika 2015.01.13. 11:57:19

@csiri bá: akkó' ezt most jól benézte, mert mi ingyé' kaptuk :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 11:58:18

@csiri bá: 1k felárért csatlakozik hozzá Fanni is reppelni. :)

Krétagarbó 2015.01.13. 11:58:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azért itt már a "cégalapítás" korábban történt, Atti csak nevet adott a gyereknek. Danin kívül mindenki kutyázta Zsút, ő kiállt mellette, ami kockázatos volt, de bejött. Mindkettőjüknek.
Te Zsúnak adnád az 51%, biztos van aki Daninak.
Én meg ezt fifty-fiftynek gondolom.

csicserierika 2015.01.13. 11:59:30

@csiri bá: igen, emlékszem, h említette valaki ( tehát te ) de az rtl is felelős, hiszen látszik, h gyenge akaratú ember, segíteni kellett volna neki, és valóban reklámnak, népnevelésnek is jó lett volna. Hmm... népnevelés és VV egy kommentben :)

hannamontanna 2015.01.13. 11:59:57

@csicserierika: ....hiszen már szagot fogott....:-))
Na de most tényleg. Miért is nem lett ebből semmi? Hiszen Lacci akarta, el is mondta hogy ő nem utasít el kósza numerát. A riportban olyasmit is emlegetett, hogy nem akar ő semmit Zsutól, de a játék szempontjából jó lenne. Az nem jött össze, de a játék szempontjából, ha ló nincs szamár is jó. Egyszerű, mint a faék.

lukacstoncsi 2015.01.13. 12:00:11

@ms delacroix: Nézd Dóri ugy playmate vagy mi volt.Ebben a világban gondolom neki visszajelzés ez nincs ezzel gondja, vagy alapból ilyen nem tudom.Minden nőnk jólesik ha bókolnak neki mégha tudja hogy vastag a lába, nincs dereka stb.

Robin nem utálja Zsut csak nagyon nem bízik benne.

csicserierika 2015.01.13. 12:03:37

@hannamontanna: szagot fogott, mert hiéna :)
Akkor már Laci nem akarta átverni Edinát, mert jó szövetségest látott benne. Mérlegelnie kellett, és annyit azért nem ér egy szagfoszlány sem :D

dare 2015.01.13. 12:04:08

@Majom1Parádé: Egyáltalán nem tudatosan kavar, bármilyen furcsa neki is vannak érzései.
Volt már olyan játékos aki tudatosan kavart( az igazi fekete démon VV4 Anikó, aki kiejtette a legerősebb játékost Olivért)és neki mégis elnézték, sőt, egy egészen heroikus párbajon esett csak ki a játékból szóval majdnem meg is nyerte a szériát.
Számomra az nem világos hogy akkor melyik verzió lehet a nyerő Zsunak, ha taktikázik és hideg vagy ha beleviszi az érzéseit.
Sokak számára egyik se, ez mi ha nem zsigeri gyűlölet?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 12:04:36

@csiri bá: X euró/X óra azért szerintem max. a sapkáját igazgatja. X euró/perc, na az már egy másik kategória lehet. Mondjuk ezzel nem vagyok egyedül, de nem fizetnék Dóriért. .-)

Krétagarbó 2015.01.13. 12:04:55

@beacska: igen. sajnáltam, hogy azt nem vágták be az adásba, amikor előtte Dórival megbeszélték (igaz mattrészegen) hogy Dóri eltereli Edinát, addig Zsú Lacihoz bemegy, mindezt azért, hogy éket verjenek a gerlepár között. (idéznni már nme tudom ennyi adás távlatából, de a lényeg ez volt.)
Bár olyan szempontból meg jobb, hogy nem látta Edina, mert akkor még jobban kifordult volna, ez is sokk, sajnos.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 12:06:33

@csicserierika: "Na én meg nem vagyok kíváncsi Zsú hempergésére"

Na, ez jó. Má meg hempereg a Kiskun. De ha nem, akkor biztosan hempergett VOLNA. Ha asse, akkor maj fog.(Nincs is benn a kutya. Nem baj, maj begyün)

csiri bá 2015.01.13. 12:07:57

@csicserierika: ertéel helyében simán rászabadítottam volna a legelején egy dietetikus-személyi edző párost... neki is hasznos lett volna, meg a műsornak is... a többieknek kellett volna ügyelni arra, hogy betartsa a két szakember utasításait, ha nem sikerül, bünti nekik, vagy aki épp a soros ellenőr... emellett lettek volna vágóképek, ahogy dézsmálja a hűtőt, mert tuti nem bírta volna megállni, hogy nyúltápon tengődjön. :DDD
De legalább nem hízott volna pluszba, hanem csökkent volna a súlya, ha nem is 50-et, de legalább egy 10-est... az sem lett volna kevés...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 12:09:35

@dare: Persze, vannak érzései, főleg mikor ugye Daniék betámadják és nehezen tudja elviselni.Amit meg is értek. Azt is írtam már, hogy valóban túlzásba vitték Edináék és ennek most van is böjtje. Meglátjuk hogy alakul ez a mostani párbajhét, utána az eredmény függvényében lehet mérleget vonni.

hannamontanna 2015.01.13. 12:10:24

@csicserierika: Aha. Tehát az őszinte érzelmek... :-DDDD

Krétagarbó 2015.01.13. 12:10:46

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: A steak-et én is sajnáltam. Na meg Macit is, persze-persze:)))

dare 2015.01.13. 12:11:16

@csicserierika: Nem mondtam hogy romlatlan naiv ember( mondjuk a naivban igazat adok) de én olyan típusnak látom mint aki kesztyűben fogja meg a faszt, nem kimondottan az sugárzik a cselekedeteiből hogy bárki megkaphat aki akar.

lukacstoncsi 2015.01.13. 12:11:36

Sóherék a TV2-vel vannak szerintem szerződésben az RTL-en nem is láttam őket ezer éve(na nem mintha követném az életüket a mintapárnak):D

Csak ügyesen! 2015.01.13. 12:16:30

@SocialWorker: A streamekből azért látszik h nem tiltakozik annyira a kiscsaj ellen, helyenként kifejezetten helyesek. Nyilván nem élete nője, de nem is kesztyűbe bújtatott kézzel nyúl hozzá :) leginkább az van, ami eleve is volt: emberileg bírja, nőként nem kifejezetten, de visszautasítani nem fogja, nem iszonyodik tőle vagy ilyesmi, és ugyebár kapuzárási pánik :)

Csak ügyesen! 2015.01.13. 12:17:05

@SocialWorker: A streamekből azért látszik h nem tiltakozik annyira a kiscsaj ellen, helyenként kifejezetten helyesek. Nyilván nem élete nője, de nem is kesztyűbe bújtatott kézzel nyúl hozzá :) leginkább az van, ami eleve is volt: emberileg bírja, nőként nem kifejezetten, de visszautasítani nem fogja, nem iszonyodik tőle vagy ilyesmi, és ugyebár kapuzárási pánik :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 12:17:58

@Krétagarbó: " a "cégalapítás" korábban történt, "

Sztm nem volt cég, semmi tudatos, legalábbis Kiskun részéről. Dani melléje állt, támogatta őt, és ezt hálásan, örömmel elfogadta. Aztán jött Ati. Elmondta - először Kiskunnak (mivel övé volt a különleges képesség), hogy Atiéknál mi volt ez a Bt, meg elmagyarázta a többi taktikai dolgot is.
Erre Kiskun, Danit is belevonva megalapította a Bt-t. Ez a szoros történet. Nem Kiskunnak adnám az 51 %-ot, hanem az övé. Meg is mondta: A kinti életben is van olyan, hogy a cég alapító tulajdonost KITÚRJÁK a tulajdonából.

Az meg lehet, hogy egy esetleges párbajnál bevágják ezt a részt (dóri Edina terelését), hadd nézze meg Ádinka is.

dare 2015.01.13. 12:18:21

@Majom1Parádé: Azért az is megér egy misét amikor Zsu elmondta Edinának a Lacis dolgot( különben Dani tette volna, mert ő milyen igazságos) akkor azt a sírást minek neveznénk.
Ha az nem volt mártírkodás akkor semmi, szegény Zsu köpni nyelni nem tudott, előtte ment az én már ezt elengedtem sztori utána meg a mekkora fájdalmat okoztál.
De igazad van, itt a párbajhét majd kiderül ki hogy látta.

másodpéldány 2015.01.13. 12:20:13

@csicserierika:

sok mindent láthatsz a neten, aminek köze nincs se a tényekhez, se az igazsághoz,

de a kispöcs nem egyenlő a lekurvázással szvsz...

laci durván bánt Dórival, mert az nem akart szexet vele, ezért bosszúból mindennek elmondta és durván leszólta kinézetét, ennyi a történet..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 12:25:24

Amúgy a stáb "élvezi", hogy bizonytalanságban tartja a nézőt, hogy Maci kényszerű távozása miatt hogyan alakul a további forgatókönyv. Most belegondoltam, hogy már lehet ugye a párbajra szavazni. Tehát vagy azt mondják, hogy Zsu nyert a fantom ellen -ha úgy áll a szavazás- mondjuk arra nem számítok, hogy Zsu kiesik a fantom ellen, az hülyeség is lenne, 1xerre 2 embert veszteni a műsorból a "semmiért". Így valódi párbaj kellene inkább.

Krétagarbó 2015.01.13. 12:28:01

@csicserierika: like. Hú, te ezért gondolom kapsz (kaptál) itt, majd mindjárt olvasom tovább.
Egyébként sztem ő is megpróbálta Edinát a szövetségből kifelé pöckölni (ez kölcsönös törekvési kísérletezgetés, vagy tervecske) volt mindekttőjük részéről. Zsú azzal nem számolt, hogy Edina kiborul ennyire és Laci és Dani ellene fordul. Ő azt hitte, hogy Laci mellé áll, és ezzel Dani is. (Kicsit hamarabb köpte el a Lacis infót Daninak, mint kellett volna vsz. Az pedig döntőbíráskodott, holott nem kellett volna neki. Én kivi lettem volna, hogy Dani beavatkozása nélkül mivé forrja ki magát a történet.)

Szigmund Frajd 2015.01.13. 12:28:07

Kösz a posztot, Sixx, többet hoztál ki ebből az öfiből, mint amennyi érték volt benne! :)
Viszont azt mondja meg nekem valaki, hogy most, hogy Maci kiesett, mi lesz a vágókép az öfikben? :S Az üres kanapé, Maci alaku gödörrel a közepén??

Viccet félretéve, remélem Maci hamar jobban lesz, és nem tattikából lett epegörcse, mert viccnek ez kicsit durva volna.

Csak ügyesen! 2015.01.13. 12:28:57

@dare: Az én ezt már elengedtem továbbra is Zsu akarlakja és a tipitapi után volt, nem előtte.

Rémület 2015.01.13. 12:29:05

Mondjuk, sixx elég jó tinilány lett, így, nagykorára.

Rémület 2015.01.13. 12:33:10

@másodpéldány: Attól még Zsu nem biztos, hogy Robint választaná, de Dani fejében megfordulhat ez az opció is.

csicserierika 2015.01.13. 12:33:56

@Krétagarbó: ááá.. nem kaptam, ez most a nappali műszak :)
Igen, Zsú azt hitte, h ellenállhatatlan, de min. jobb nő Edinától, és ezzel már le is sajnálta, és meg is bontotta a szövetséget. Nem jött be.

SocialWorker 2015.01.13. 12:34:22

@Csak ügyesen!: ja, tényleg! el is felejtettem, hogy mennyire erős érv egy 24 éves férfinél a kapuzárási pánik... :D

dare 2015.01.13. 12:35:10

@Csak ügyesen!: Bejött neki a Laci és szerette volna megkapni de még így is lojális volt ehhez a 2 hülyéhez.
Az lett volna a legjobb döntés a részéről ha félrehívja Lacit, őszintén beszél az érzéseiről a botrány után és akkor biztos lehetsz benne hogy nem Edina mellett lenne most Laci gyerek.
De látta hogy mennyire kell Edinának a Laci inkább hagyta az egészet fenébe, csak így meg ő lett az álnok kígyó.

csicserierika 2015.01.13. 12:36:51

@másodpéldány: miután Laci kihallgatta, h Dóri kutyázza a fürdőben.
Ráadásul Laci nem tudhatta, h ingyé' soha.

Krétagarbó 2015.01.13. 12:39:36

@csicserierika: Ja, én nem várom el. Sem férfiként sem nőként nem érdemel senki ilyen hangnemet sztem. Még akkor sem, ha előtte is ilyet használt. Ezt akartam mondani.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 12:40:58

@dare: Laci a hátad mögött nem egy életbiztosítás. :D

Krétagarbó 2015.01.13. 12:45:11

@lukacstoncsi: Jó hogy hozod Vikit. Tavaly sokan - eygébként jogosan - jelezték, hogy mennyit kutyázzák Vikit a kinézetéért, bár mondjuk az a +2x kg gáz volt, amiról tehetett, de ez most csak egy mellékszál.
Azért kivi lennék, ha Edina kicsit csinosabb lenne külsőleg, most milyen lenne a megítélése, a szerelmi háromszög ügyben, a Laci féle kapcsiban, és úgy összességében. Ez most csak úgy eszembe jutott...

dare 2015.01.13. 12:45:46

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Ezt már tudja Edina is, de ő ezt élvezi:-)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 12:47:14

@dare: Megmondta, hogy durván szereti. :)

Krétagarbó 2015.01.13. 12:47:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem láttad a ballagási képét? :-O Én elhiszem neki, hogy még mindig nem tudja elhinni, hogy ő már egy jó nő lett...:))

dare 2015.01.13. 12:48:52

@Krétagarbó: Ha csinosabb lenne talán nem lenne ennyire irigy Zsu-ra, nekem semmi bajom nincs a kinézetével a viselkedésével viszont anál több :-)

csiri bá 2015.01.13. 12:52:18

@Idegbeteg Szőke IstenNő: mondtam, hogy lesz majd itt még bdsm is, ha a helyzet úgy kívánja. .DD

Krétagarbó 2015.01.13. 12:52:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a cinkosság mindig feltételez társat is. Kivel kacsintasz össze különben? :)

dare 2015.01.13. 12:52:54

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Jó de ennyire durván, hogy utána úgy jön ki a nyugiból mint akit egy egész bennszülött törzs megungabungázott.

ruzs54 2015.01.13. 12:53:54

@Idegbeteg Szőke IstenNő: apropó pipi, lehet hogy az ivararány miatt kerül be 1 medve helyett 4 csirke? ... mosolygok

Krétagarbó 2015.01.13. 12:54:42

@csicserierika: néha én is ezt érzem. Amúltkor már szépen karolták egymást Zsúval az ágyban, talán vmi buli után. De sztem mindegy is kivel, vhogy jobban el tudom képzelni nővel PVC-t, mint faszival.

Conchobar 2015.01.13. 12:57:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Ha elejtette a zsákmányt, nem kell felülkerekednie. Hiszen már az övé" - Tudod, a nőkbe nem egyetlen férfi van belekódolva, hanem az összes. Ne tévesszen meg az, hogy rengeteg nő van, aki férjhez menve, (két, vagy több) gyerek után már elhagyja magát, ellomposodik és elhízik

Baresz83 2015.01.13. 12:57:55

Lehet, hogy már volt ez téma, akkor bocs:
Az orvosi titoktartásba egyébként belefér, hogy az rtlt minden további nélkül tájékoztatják Maci állapotáról? Meg persze nyilván nem is volt reggeli vizit, stb., és Maci egyből Bencétől tudja meg "fésztufész", hogy még hetekig bent kell lennie. Közben meg még mindig az edzőcipője van az ágya mellett, sehol egy köntös vagy papucs. Gondolom, a családja már volt nála... Annyira "steril" volt ez az egész...
Mindemellett ez nyilván nem Maci hibája, remélem, hogy ő hamarosan jobban lesz!

beacska 2015.01.13. 12:58:05

@csicserierika: a csatornának nem ez a célja. HA Maci akarta volna, biztos segítenek neki. HA kért be volna vmit....fannika is azt hiszem speckó kenyeret kért, és kapott....Iza is foltmentes sonkát...csak hát Maci nem tett semmit...ez az ő játéka volt. nem Fogyi Tábort hirdettek

ruzs54 2015.01.13. 12:58:34

@SocialWorker: sok vígjáték volt már arról, hogy vki beparázik az esküvő előtt és menekül, vagy mert nem akar komoly kapcsit. nem gondolod ? egy könnyü numera ok. hallgassam a nyavajgásod nem ok.sokan igy gondolják pölö laci is igy értette a kapuzárást.

ruzs54 2015.01.13. 12:59:49

@ruzs54: ugyan az a bugyi marad örökre ....lalalala

Csak ügyesen! 2015.01.13. 13:00:20

@dare: Én mindig is ezt mondtam, mármint, h Zsu az igazi hibát azzal követte el, h Lacit igyekezett lepattintani a 2 szövetséges ellenében, ahelyett h Lacit próbálta volna maga mellé állítani, főként, h Laci egyértelműen a tudomására adta, h ő ebben benne lenne. Ehelyett inkább puncsolt Edinának és Daninak, míg Lacit beáldozta, h megmaradjon a szövetség. Ebből mondjuk nekem az jött le, h annyira azért mégse volt fontos neki a srác, ami lehet h nem igaz, csak egyszerűen hülyén kommunikálta le az egészet, és azt próbálta volna elérni, h mindkettő megmaradjon, de Laci is azt a következtetést vonta le, h Zsu csak szórakozott vele és innentől kezdve Edina és Dani feljogosítva érezték magukat arra, h a féltékenységi rohamukat bajtársi csalódottságként adják elő.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:00:46

@csiri bá: Legalább is már feszegetik a határokat. :D
@dare: A legszebb az egészben ahogy közhírré tette az egész akciót. Nem kicsit beteg a csaj.

beacska 2015.01.13. 13:01:01

@dare: én meg azt vettem észre, h akinek Edina tetszik, annak az is tetszik, amit csinál. Az egyik azt mondja, h undorítóan acsarkodik, a másik meg azt, h milyen jól játszik, hisz képernyőn van. De ez fordítva is igaz: sokan azt mondják, h Zsu milyen gusztustalan banya, mások meg nem értik, mert nem látnak semmit, ami kiverné náluk a biztosítékot....más más a szemszög és a küszöb

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 13:01:26

@Krétagarbó: "Kivel kacsintasz össze különben? "

Jaaj, hát ez az :D :D
álmomban két macska voltam, és egymással játszottam.

Conchobar 2015.01.13. 13:03:58

@Krétagarbó: "Azért kivi lennék, ha Edina kicsit csinosabb lenne külsőleg, most milyen lenne a megítélése" - Már több mint egy hónapja látjuk, már hozzászoktunk a látványához, a külsejéhez, már nem a külseje az, ami számít. Fanni dettó (ha élőben kontaktusba kerülnénk vele, akkor az új helyzetet teremtene, és akkor az új helyzet elején szintén nyomna a latba a külsejük. Fanni esetében pozitív, Edina esetében negatív irányban)

hannamontanna 2015.01.13. 13:04:39

@Baresz83: Jajjaj! Remélem nem Maci újabb csínytevése, mint az álomkór? .....Vicceltem. :-)))

SocialWorker 2015.01.13. 13:06:40

@Idegbeteg Szőke IstenNő: lássuk be, a belépője sem volt túl pozitív, lehet, hogy én sem bratyiztam volna le vele.

Krétagarbó 2015.01.13. 13:09:36

@dare: miért? hiszen ez már Dávidnak az első nap estéjén sikerült. Na jó, csak a hegyét engedte bedugni.
Zsú nem szűzmária, sztem ettől a szereptól még ő is ódzkodna...:)

dare 2015.01.13. 13:11:16

@Csak ügyesen!: Egy kialakuló románc volt csak, és a látottak alapján mondhatjuk csak hogy jobb lett volna ha Lacival beszél mert ő se gondolta hogy így ki fogják forgatni.
A szövetséget választotta és ez lett a veszte( utólag már másképp csinálná) mert kitúrták a cinkostársak.
Ha nem sajnálja meg Edinát nem hiszem hogy Lacit dobta volna.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:12:07

@beacska: "Zsu milyen gusztustalan banya, mások meg nem értik, mert nem látnak semmit"
Talán ezért?
5'04"
rtl.hu/rtl2/valovilag/dani-a-sirasig-provokalta-zsuzsat

Krétagarbó 2015.01.13. 13:12:56

@csicserierika: Sztem is lehetett volna Maci fogyásával egy külön sóóót a sóóóban kreálni. De hát nem minket fizetnek a krejatív ötletekért ugye. (Azt láttam, hogy már írták, hogy Sóherék tv2, de mindegy, lehetett volna mást. annyi a fogyiguru manapság úgyis.)

Conchobar 2015.01.13. 13:14:14

@Csak ügyesen!: "Ehelyett inkább puncsolt Edinának és Daninak, míg Lacit beáldozta, h megmaradjon a szövetség" - Nemcsak Laci, hanem Zsuzsa is ellentmondásosan cselekedett, vélhetően ő is mást gondolt másnapra. Zsuzsa, miután Dani nem állt mellé a Macis-bögrés vitában, a dohányzóhelyen közölte Danival, hogy onnantól kezdve egyedül van (valahogy efölött mindenki elsiklik), és akkor ment rá Lacira. Laci az Akarlak!-os estén még sallangmentesen lepattintotta Zsuzsát, másnap meg már nyúlkált a takaró alatt. Zsuzsa meg, mintha mi sem történt volna ismét összeült Danival és akkor árulta el neki Laci újkeletű próbálkozását. Ha azt feltételezzük, hogy Zsuzsa célja csak annyi volt, hogy Edinának odabasszon egy nagyot, hogy Edinának fájjon a dolog, akkor a célnak az is megfelel, ha elmondja Laci próbálkozását (nemcsak az, hogy elcsábítja)

SocialWorker 2015.01.13. 13:15:10

@ruzs54: értem én, hogy ő mire akarta használni (az egyébként teljesen nem odaillő módon) a kifejezést, de attól még bődületes baromságokat beszél :))) olyan szép pár lettek volna Zsuzsával, semmi mást nem kellett volna mutatni, csak ahogy ezek ketten kommunikálnak és 40 percig feküdtünk volna a röhögéstől :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 13:15:37

@Krétagarbó:"... Én elhiszem neki, hogy még mindig nem tudja elhinni, ..."

Ha hazudnak nekem, mindig zsibbad a könyököm. És nála zsibbad. Csak innen gondolom :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 13:17:13

@Conchobar: "...Fanni esetében pozitív, Edina esetében negatív irányban)..."

Gondolom, úgy értetted, hogy nálad...

Krétagarbó 2015.01.13. 13:17:26

@csicserierika: főleg, ha Laci adott is volna vmit cserébe. Hisz tudjuk, Zsú csókját ki kell ám érdemelni. Biztos ő a Csipkerózsika. Vagy a Hófehérke. (erről most eszembe jutott egy poén, de nem írom le, mert csak.)

dare 2015.01.13. 13:18:31

@Krétagarbó: Látta azt valaki?
Azért mert 2 ekkora selejt csajozógép azzal volt elfoglalva a műsor elején hogy ki tud nagyobbat mondani( maci megdugta volna Fannit, persze) és szerintem még életükben nem láttak puncit csak születésükkor azért egy kicsit nehéz egy ilyen embernek hinni.
Senki nem mondja hogy Zsu szűzmária, csak ne lássunk már mindent bele a viselkedésébe.

SocialWorker 2015.01.13. 13:20:23

@Krétagarbó: jaja, szerintem is baromi jó húzás lett volna, mert egyrészt az rtl milyen jó fej, hogy segít lefogyni a lefogyni vágyónak, másrészt az rtl milyen jó fej, hogy ezzel lehetőséget ad Macinak arra, hogy ne csak soványabb, de egészségesebb is legyen, harmadrészt az rtl milyen jó fej, mert (mondjuk) kéthetente egyszer beküldi a Béres Alexandrát (vagy tökmindegy kit), hogy személyesen is ellenőrizze hogyan halad Mackótesó. Medve is nyert volna vele, az rtl is nyert volna vele és mi is nyertünk volna vele, mert legalább lett volna valami izgalmas Maciban. Arról nem is beszélve, hogy lehetett volna szajkózni, hogy "ezúttal olyan dolog történik, amire még nem volt példa a VV-k történetében", tehát reklámnak sem lett volna utolsó. no mindegy, tényleg kár, hogy nem minket fizetnek ezért :P

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:21:45

@SocialWorker: Igaz. Szerencsére a többieké az volt, így minden jogos. Zsú hibázott a villában, ezért 60 napi basztatásra ítéltetik. És még csak nem is vicces közben. Megérdemelte! A rohadék műsorvezető! (Most mélázz el egy pillanatra, hogy irónia vagy szarkazmus volt e a célom.)

csicserierika 2015.01.13. 13:23:04

@Krétagarbó: igazad van, de a bentiek mindig kiélezik a nőkre. Pedig egyformák ilyen szempontból.

Csak ügyesen! 2015.01.13. 13:24:46

@dare: hát, utólag mindig okos az ember :) totál más lett vna a dolgok fekvése, mert ha Zsu felvállalja Lacit, az pedig melléáll, Edina kénytelen lett vna "elengedni" Lacit, hiszen az addig a pontig még semmit sem ígért Edinának, Daninak meg nem lett volna ürügye arra h kitegye a Zsut a bt-ből (mert akkor tényleg csak azt mondhatta vna h azért mert krva féltékeny vagyok, azt meg nem tette volna).

Persze, átmeneti status quo lett vna, mert Edina előbb-utobb kibukott vna, de mind a négyen sokkal jobb megítéléssel jöttek vna ki a sztoriból.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.13. 13:24:47

ettől függetlenül lesz kiválasztás a héten és kikerül valaki?

csicserierika 2015.01.13. 13:24:53

@Krétagarbó: nekem a már fentebb beírt vicc jutott eszembe akkor is.
A futok még egy kört , a tyúk és kakas eseTTye :)

SocialWorker 2015.01.13. 13:26:52

@Idegbeteg Szőke IstenNő: jaaaaj. te engem nagyon félreértesz ám. :) szerintem sem érdemli azt amit művelnek vele, egy szóval nem is mondtam ilyet sehol. sőt, úgy gondolom, hogy rohadt gáz, ahogyan a laciedinadani hármas (vagy ahogy a vévékben mondani szokás "triumvirátus" - csodálom, hogy ez eddig még nem hangzott el :D )a "ki tudja jobban kikészíteni" játékot játsszák. én csakis annyit mondtam, hogy szerintem Fanni ellenszenve -vagy nevezzük utálatnak- nem azért alakult ki, mert jobb külsejűnek véli magánál. de én ennyit is írtam végig, minden hozzászólásomban, amit hozzád intéztem, nem értem a "hangnemedet". de tényleg.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:27:30

@doggfather: Kiválasztás már volt. Holnap kihívás lesz.

csicserierika 2015.01.13. 13:28:37

@Krétagarbó: ó hát fitnessguruból biztos van egy kazalnyi , bármelyik jó lett volna, csak valaki kellett volna Maci mellé aki bikacsökkel noszogatja. (képletesen )

dare 2015.01.13. 13:29:20

@Csak ügyesen!: Ez az idegbeteg acsarkodás nem lett volna, de persze mi is csak utólag vagyunk okosak, igazad van :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 13:29:48

@Conchobar: " Tudod, a nőkbe nem egyetlen férfi van belekódolva, hanem az összes. Ne tévesszen meg az, hogy rengeteg nő van, aki férjhez menve, (két, vagy több) gyerek után már elhagyja magát, ellomposodik és elhízik"

Na, most van az, hogy felattam. Úllátom, nis elég vevő kapacitás.

Conchobar 2015.01.13. 13:30:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Gondolom, úgy értetted, hogy nálad.." - Nem. A férfiak kifejezetten nyitottabbak a jó küllemű nőkre (a nők is, ha nem érzik riválisuknak). Persze lehetséges, hogy te egy kivétel vagy, te a csúf nőkhöz érzel vonzódást

Conchobar 2015.01.13. 13:31:35

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Na, most van az, hogy felattam" - Fiatal! El se kellett volna kezdened

SocialWorker 2015.01.13. 13:31:56

@Conchobar: szerintem arra gondolt, hogy igencsak szubjektív és egyénenként változó lehet, hogy kit tekintünk jó külsejűnek. no meg ízlés kérdése is.

Rémület 2015.01.13. 13:32:34

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Remélem, hogy lesz kihívás és nem találják ki, hogy a sok tragédiára tekintettel sztornó a kiválasztás, egy hét múlva újrajátszás.

hannamontanna 2015.01.13. 13:32:52

Én Zsu helyében Danit vinném. Ha kiesnék is jó, mert nem kell tovább hallgatnom őket, ha meg visszamennék, akkor így jártak... :-))))

csicserierika 2015.01.13. 13:33:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én csak egy hsz-ra reagáltam. Úgyhogy javítok. Tőlem hempereghet, csak nem nézek oda. Így jobb ? :)

Conchobar 2015.01.13. 13:34:17

@SocialWorker: "'ki tudja jobban kikészíteni' játékot játsszák" - Nem azt játszák, de attól te még láthatod annak (amennyiben Zsuzsa szempontjai szerint szemléled a dolgot)

Krétagarbó 2015.01.13. 13:34:22

@csicserierika: nana, ahogy Laci is mondta, ez nem egy barátok közt. (népnevelésre írtam, csak nagyon le vok maradva:)

csicserierika 2015.01.13. 13:35:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez még jobb, mert újabb műsort lehet építeni rá mint Alekoszra :) Már alig várom, h lopják az ötletet.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:36:14

@SocialWorker: Úgy látszik, fáradt vagyok az értelmezéshez.
Egyébként láttam rájuk egy elnevezést: Csicska Trió.
Talán nem úgy alakult ki, de a mai napig féltékeny rá, és nem a "belépője" miatt. Teljesen alaptalanul, hiszen Dennis szerintem Zsúnál nem pálya.
A kikészítős játék is jobb lenne, ha tényleg valamiféle szöget a zsákból bújtatós lenne, vagy taktikai, de nem az. Sima acsarkodó gyűlölködés egy pitiáner ügyből.

csicserierika 2015.01.13. 13:36:32

@Krétagarbó: akkor láthattad, h én is hümmögtem egy kicsit hozzá :D

csicserierika 2015.01.13. 13:39:21

@dare: én azt látom, h elveszem ami kell.

dare 2015.01.13. 13:39:42

@beacska: Jogos, én is így látom, csak nem értem ha valaki megváltozik még akkor is foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá és megmagyarázzák hogy az nm úgy van ám.
Ha beigazolódna pl hogy Zsu egy számító ribanc, nem tudnám tovább védeni, igazuk volt az embereknek, jól látták, én biztos nem ragaszkodnék hozzá.
De amíg nem bizonyosodott be miért ne védhetném meg?

SocialWorker 2015.01.13. 13:40:28

@Conchobar: figyelj, nem szó szerint kell érteni, de szerintem igencsak rá van pörögve mind a három arra, hogy kicsinálja azt a nőt. nyilván attól függ, hogy honnan szemlélem a dolgokat, de én úgy gondolom, hogy Zsuzsa ugyan hibázott, bizonyos szempontból megérdemelte egy részét annak, amit kapott. Laci viszont legalább annyira hibás, ami annyira azért nem érdekel senkit. Laci, Dani és Edina pedig túlzásba viszik a büntijét. én így látom.

csicserierika 2015.01.13. 13:40:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: vitatkozni akartál he ? Nem fogunk, béketábornapot tartunk :)

Conchobar 2015.01.13. 13:40:56

@SocialWorker: "szerintem arra gondolt, hogy igencsak szubjektív és egyénenként változó lehet, hogy kit tekintünk jó külsejűnek" - Nem annyira szubjektív az. Vigyázz, itt nem arról van szó, hogy két jó küllemű nő közül melyik a szebb, hanem arról, hogy válasszuk szét a szépet és a csúnyát, a feketét és a fehéret (a kettő közötti átmenet hovatartozását illetően ugyan lesz gondunk, de a többit be fogjuk tudni sorolni. Edinát például komolyan nem fogja senki a szép nők közé sorolni)

Krétagarbó 2015.01.13. 13:41:38

@hannamontanna: Nem tudom, nekem ez Laci döntése volt inkább, mintsem másé. Ez a "nem jött össze neki" így nem igaz. Laci meghátrált, ezzel ott "hagyta" ebek harmincadján Zsút, amikor azt látta, hogy az egyre kerekedő botrányban Zsú Lacira akarja kenni 100%-ban a csábítás ódiumát. Laci ettől beijedt, mert úgy mérlegelhetett, hogy nagyobbat bukna a játékban, ha Zsúval együtt maradna és ketten elszigetelődnének, mintsem hogy kiugrik a Zsúval kezdődő etyempetyemből és Danival és Edinával bekkeli ki inkább a játékidő végéig (?).

Itt én azt láttam, hogy volt két "tilosban járó" (ezen lehet nekünk vitatkozni, olyan szempontból nekem mégsem éri meg a vitát, hogy ők bent ezt maguk is így érzik, értékelik), akik, mikor rajta kapják őket, egymásra mutogatnak. És megint a nő húzta a rövidebbet, ahogy az amúgy a való életben is lenni szokott...

SocialWorker 2015.01.13. 13:42:10

@Idegbeteg Szőke IstenNő: így van! na, így ötven komment után sikerült dűlőre jutnunk, és rájönni, hogy igazából nem beszélünk mi annyira mást :D

dare 2015.01.13. 13:42:16

@csicserierika: Ha elvette volna akkor most nem turbékolna együtt a gerlepár.

nnnnnnnn 2015.01.13. 13:42:36

húdekemény. na most látja a nép milyen mikor valaki 190 kilóval éli az életét.

Bujumburi 2015.01.13. 13:43:19

@Baresz83: Szerintem kérték a beleegyezését, ő meg miért ne adta volna meg. Máshogy nem működhetett a dolog.

Krétagarbó 2015.01.13. 13:43:52

@csicserierika: pont így, csak én most hosszabban is kifejtettem. Én vagyok az utózönge. (közben dolgozom és szüneteket tartva haladok a blogban is:)))

másodpéldány 2015.01.13. 13:44:34

@csicserierika:

el tudnád fogadni, hogy ő nem akar semmiképpen a villában szexelni? miért nem tudod tőle elfogadni? miért kellenének extra érvek bárki máshoz képest, hogy nem akar a villában szexelni...

nem tetszik, hogyha valaki lekázza, akkor ez automatikusan el is van fogadva, és úgy van tekintve a testére mint köztulajdonra, amit bárki igénybe vehet... csak azért mert előtte le-kázták...

rémes nah, mindig a nők lesznek a hibásak, a bűnösök,

a stricik meg kollaborálnak a stricikkel - a kliensek, azok meg rendben vannak, csak a nőt kell bántani, akit áruba dobtak...

nem ismerjük Dóri múltját, de teljesen mindegy a múltja, mert most itt van a házban, és azt kell néznünk, amilyen itt, egy érzékeny, kedves, toleráns, belátó szolidáris csaj, egy klassz ember, akinek lehetne problémái magával, erre utal a mindenféle implantátuma... de közben meg igazán jó ember...

ezekkel a gusztustalan jelzőkkel békén lehet hagyni, ítéljük meg annak alapján ahogy most a házban megmutatkozik

ennek alapján a fúriózó, féltékeny, birtoklásvágyba fulladt "érintetlen" edina ezerszer rémesebb...

csicserierika 2015.01.13. 13:45:21

@dare: kint meg is lett volna, a harmadik fél meg sem tudta volna, csak a fránya kamerák.
Annyira nem szaglott, h bevállalja kamerák előtt.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:45:44

@dare: Mert beleszerettek abba a képbe, amit Edina az elején sugallni próbált. Most várják, hogy visszaváltozzon. A kommentek nem arról szólnak, hogy hozza a valódi énjét, hanem "kivetkőzött magából". Védik és várják, hogy minden jóra forduljon.

SocialWorker 2015.01.13. 13:46:41

@Conchobar: ebben igazad van, de azért ez sem ilyen egyszerű. mert amíg én (mondok egy példát) kifejezetten csúnyának találom Cameron Diazt, addig más pedig gyönyörűnek tartja. szóval én nem tartom elképzelhetetlennek, hogy legyen olyan, aki azt mondja, hogy Edina márpedig szép.

csicserierika 2015.01.13. 13:47:29

@Krétagarbó: olvastam, már készítettem a lájkomat :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 13:48:01

@csicserierika: Má egy gyórájja feltartott kézzel gyövök :( Letehetem?

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:48:48

@SocialWorker: 50 komment volt? Baszkikuli, tényleg innom kéne egy kávét. :)

másodpéldány 2015.01.13. 13:49:04

@Krétagarbó:

igazad van, de mégis az a helyzet, hogy alapból laci és Zslé jobban illenek egymáshoz,

viszont a tegnap éjszakaiból rájöttem miért bukott lacira túl azon, hogy egy elfuserált che guevarra szépefiú, pont azért mert bántalmazó,

az éjszakai onlányban elmondja zsé dórinak, hogy az apja ostorral ütütte őt, és sokat tlérdepeltették kukoricán, szóval kemény büntető, bántalmazó apja volt... ezért is jöhet be neki egy ilyen bántalmazó férfi mint laci, szóval örülnünk kell, hogy nem jöttek össze

de úgy alapból ránézésre nekik kellett volna összejönni, viszont egyetértek az elemzéseddel, hogy miért még se ők jöttek össze...

laci gyáván, számításból nem akart egy kiközösítettel lenni, inkább egy (akkor még) elfogadott édibédi edinával...

Krétagarbó 2015.01.13. 13:49:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

"Nem Kiskunnak adnám az 51 %-ot, hanem az övé. Meg is mondta: A kinti életben is van olyan, hogy a cég alapító tulajdonost KITÚRJÁK a tulajdonából."

Én meg nem, még akkor sem, ha maga Kiskun is úgy gondolja magáról. Nekem valszeg másik szemüvegem van, másképp látom ezt a történetet. Ennyi.

Conchobar 2015.01.13. 13:49:44

@SocialWorker: "Laci, Dani és Edina pedig túlzásba viszik a büntijét. én így látom" - Akkor rosszul látod. Nagyon rosszul. Zsuzsa semmiféle büntetésnek nincs kitéve (sőt, Zsuzsa volt az, aki büntetéseket szabott ki a szavannás héten) Laci, Dani és Edina részéről. Laci, Dani, Edina, valamint Zsuzsa egyszerűen csak az álláspontjukat ismételgetik mindahányszor

SocialWorker 2015.01.13. 13:49:49

@Idegbeteg Szőke IstenNő: na jó, kicsit túloztam a drámai hatás kedvéért :P

csicserierika 2015.01.13. 13:50:27

@másodpéldány: én csak egy jelzőt használtam, azt is csak kikövetkeztettem a link alapján, de kíváncsian fogom kísérni VV utáni ténykedését.

csicserierika 2015.01.13. 13:51:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja, most már le, nem láttam a fehér zászlót :)

Conchobar 2015.01.13. 13:51:53

@SocialWorker: "kifejezetten csúnyának találom Cameron Diazt, addig más pedig gyönyörűnek tartja. szóval én nem tartom elképzelhetetlennek, hogy legyen olyan, aki azt mondja, hogy Edina márpedig szép" - Mi ez a fasság? Te tán Cameron Diaz hasonmásának látod Edinát?

hannamontanna 2015.01.13. 13:52:05

:-)))))))))))))) Muszáj nevetnem, de már nem merem megszólítani Conchobar-t....... :-DDDD Mindenki mindent rosszul lát. Na. Értsétek már meg.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:52:37

@SocialWorker: Bejött.
De tényleg lépek egy kicsit. További kellemes megnemértettséget. :)

SocialWorker 2015.01.13. 13:53:29

@Conchobar: oké, ismét rádöbbentettél, hogy veled nem érdemes eszmét cserélni :) tipikus esete vagy a "van az én véleményem meg van a rossz"-nak. akármit látok, én mindent rosszul látok, te meg nyilván jól. ennek meg így semmi értelme.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.13. 13:54:27

@hannamontanna: Hsz. 13:49:44 Erre gondoltál? :D
Azon én is hangosan kacagtam.

dare 2015.01.13. 13:55:57

@csicserierika: Egy kicsit sok a volna( mi lett volna ha esete), ekkora erővel bárkiről feltételezhetek bármit?

hannamontanna 2015.01.13. 13:56:13

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Főleg. De inkább mindegyikre. Ez nemhogy nem az a műsor, de nem is az az adó.... :-))))))

Rémület 2015.01.13. 13:58:08

Normális esetben a hímet elnyert nőstény vagy leszarja a vesztes nőstényt vagy magabiztosan esetleg fennsőbbségesen (két "n"?) elfogadja a jelenlétét és normálisan éldegél mellette. A vesztes nyikorog esetleg, de ő is belátja, hogy jobb a békesség. Láttam a Natgeon, hogy így van.

SocialWorker 2015.01.13. 13:58:16

@hannamontanna: fú.. lehet valamit írni anélkül, hogy belekössön?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 13:58:23

@SocialWorker:
"....ráadásul úgy féltékeny ennyire, hogy elég egyoldalú ez a "kapcsolat". én folyamatosan azt látom, hogy Laci amúgy a háta közepére nem kívánja Ádinát (pedig az valamelyik reggel is azzal nyitott, hogy rádöglött Laci hátára, s hevesen simogatta, amaz meg pont leszarta az egészet..."

Ezt az a szerencsétlen lány is látja,hogy legszívesebben rácsulázna egy turhásat Edina mellére, de inkább játsza az eszét hogy milyen jól el van Lacival, különben hülyén nézne ki a párbaj napján ha elküldené Basszájbát az anyjába :)
Legyen már vasárnap, lássam végre a cumiszájút ahogy megjátssza a nagyhalált, és nem utolsósorban Dani tekintetére lennék kíváncsi mikor meglátja Zsut a villaajtóban :)
Jajj de fognak dőlni a sakkfigurák :)

Conchobar 2015.01.13. 13:58:23

@másodpéldány: "azt kell néznünk, amilyen itt, egy érzékeny, kedves, toleráns, belátó szolidáris csaj, egy klassz ember, akinek lehetne problémái magával, erre utal a mindenféle implantátuma" - Hát ja. Dóri kedvesen és érzékenyen tud köpködni meg önmagából kivetkőzve trágárságokat üvöltözni. Meg az milyen kedves volt, mikor azt hörögte, hogy 'teee kik ezek máááár'. Meg amikor Edinának próbál keresztbetenni, annak az Edinának aki nem bántotta őt se szóban, se tettel (sárga kendő, Lacival a munkahét elején, Maci kancellárnak javaslatot büntetésre Edinának jutalmazás helyett)

Krétagarbó 2015.01.13. 13:58:39

@beacska: "más más a szemszög és a küszöb"

ezzel meg most én értek egyet:)

SocialWorker 2015.01.13. 14:00:23

@Conchobar: ó, anyám. direkt nem akarod te ezt érteni. nem, nem látom Cameron Diaz hasonmásnak, csak egy példával szemléltettem, hogy ami nekem csúnya (ahogyan Edina is egyébként) az másnak lehet szép. van akiről én gondolom, hogy szép, más szerint meg bűnronda. ennyit akartam ezzel mondani.

Krétagarbó 2015.01.13. 14:00:57

@dare: aha. csak az van amit a fizikai (hehehe) szemeiddel látsz.

hannamontanna 2015.01.13. 14:01:14

@SocialWorker: Én már tudom mi van. Rokona Edinkának. Vagy ismerőse. Vagy megígérte neki, hogy felez vele ha nyer.... :-)))))

nnnnnnnn 2015.01.13. 14:01:58

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "
Ezt az a szerencsétlen lány is látja,hogy legszívesebben rácsulázna egy turhásat Edina mellére, de inkább játsza az eszét hogy milyen jól el van Lacival, különben hülyén nézne ki a párbaj napján ha elküldené Basszájbát az anyjába :)"

milyen fennkölt irodalmi stílusú kommentjeid vannak.

Conchobar 2015.01.13. 14:02:38

@Rémület: "Láttam a Natgeon, hogy így van" - Nézzél egy kis Mónikasót is, abban meg megláthatod a másik szélsőséget. Végezetül nézzél szét nyitott szemmel a saját környezetedben is. Hátha meglátod az edinákat, ádámokat, denniseket, fannikat, lacikat és zsuzsákat

edics 2015.01.13. 14:02:51

Edinának sötét a bőre sötét a haja bajuszos is... Talán valamivel világosabb hajjal és bajusz nélkül nem lenne egy aszott boszi kinézete. Bocs az Edina fanoktól :)

SocialWorker 2015.01.13. 14:03:07

@hannamontanna: akkor nem értem miért próbálja nekem épp azt megmagyarázni, hogy Edinát SENKI, érted, SENKI ezen a kurva bolygón nem láthatja szépnek :D

Bujumburi 2015.01.13. 14:03:09

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Minden agyfasz ellenére nekem valahol azért tetszik ez az elszántság, amivel ő hozzááll az élethez, a való világhoz. ;) Egyszerűen és állhatatosan helyrerak mindenkit. Minden nap jön, teszi a dolgát, téríti a rosszul gondolkodókat.Nem adja föl, hisz benne. Egyik nap nem járt itt és olyan volt, mintha mindenki aggódott volna érte. :D

Szigmund Frajd 2015.01.13. 14:03:46

@Idegbeteg Szőke IstenNő: "A kikészítős játék is jobb lenne, ha tényleg valamiféle szöget a zsákból bújtatós lenne, vagy taktikai, de nem az. Sima acsarkodó gyűlölködés egy pitiáner ügyből."
Alapvetően egyetértünk, habár másik tábort erősítünk.
A kikészítős játék szerintem igenis taktikai volt, ugyanis tudták, hogy műsorba kerülnek a parancsmegtagadással, meg a királynő ellehetetlenítésével. Az más kérdés, hogy Edina is és Dani is jócskán érzelemből csinálták, kifejteném:

Zsu rápróbált Lacira, Laci harapott, aztán Zsu végiggondolta, és megijedt a következményektől (nem ez az első hogy valaki a villában meggondolatlanul tett valamit). Elmondta Daninak, részben, mert Dani volt a szövetségese, részben, mert hallani akart egy véleményt, mielőtt további lépéseket tenne. Dani berágott, mert Zsu neki azt mondta, hogy nincs a villában senki, aki bejönne neki "Dávid volt az egyetlen", Dani sem jön be neki, de senkisem. Ezért Dani azt mondta, hogy muszáj ezt elmondania Edinának, ha Zsu nem mondja el. Ezért van zsigeri utálat Dani részéről, a BT elárulása csak indok volt.

Edina szintén az árulást hozta fel indokként, de ő meg látta, hogy Lacinak nem jön be külsőleg (lássuk be, Laci túl fiatal ahhoz, hogy ne a felszínes érték számítson neki), így a bulikban jól elvolt Dinkával, de amúgy meg még nem mert/nem akart hősszerelmest játszani. Ezt Edina is érezte, ezért küzdött, hogy Laci elfogadja a helyzetet, hogy nem bombanővel is érezheti jól magát. Laci erre kezdett ráébredni, és ekkor lépett közbe Black Demon, és rögtön jól összezavarta Lacit, és belerondított Edina tervébe. Ezért a zsigeri utálat Edina részéről.

Tehát mindketten, Dani és Edina is érzelemből szállt rá Zsura, Zsu inkorrekt volt, és ezt lett a casus belli, és pont az érzelmek miatt nem tudnak visszavenni, mert az érzelem nehezen meggyőzhető dolog. A hátsó motivációiktól eltekintve szerintem ügyesen éltek a játék adta lehetőségeikkel, sokat voltak képernyőn, róluk beszéltünk szinte folyamatosan.
Szerintem amúgy Zsu jelleme miatt húzódik ez ilyen sokáig ez a konfliktus, ez a "nem érdekel, ha támadnak, én mindent kibírok" típusú széllel szemben hugyozás az, ami mai napig életben tartja a konfliktust. És ez nem feltétlenül szándékos részéről, sőt szeritnem nem is az.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:03:56

@Krétagarbó:
Hát (most megvakartam a fejem), a tulajdonjog nem ennyire szubjektív dolog. Én így látom, te úgy látod. Kiskun tudja a legpontosabban, ezért fogalmazta meg, hogy kitúrták a tulajdonából. A Bt sose alakult volna meg Dani által, és Ádinka által sem. Ez Kiskun személyéhez kötött.

Rémület 2015.01.13. 14:04:12

@Conchobar: Dehogy megyek én emberek közé. Még a végén olyan tapasztalt leszek, mint te, az meg senkinek se lenne jó.

Conchobar 2015.01.13. 14:05:46

@SocialWorker: "egy példával szemléltettem, hogy ami nekem csúnya (ahogyan Edina is egyébként) az másnak lehet szép" - Adós maradtál a példával. Nagyon sok embert kell neked megkérdezned ahhoz, hogy végül találj olyat, aki szép nőnek látja Edinát

Conchobar 2015.01.13. 14:06:44

@Rémület: "Még a végén olyan tapasztalt leszek, mint te, az meg senkinek se lenne jó." - Ha nem egyebet mondani, akkor próbálj engem szapulni

Bujumburi 2015.01.13. 14:06:52

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: te már tudsz valamit kendőügyileg? :D

hannamontanna 2015.01.13. 14:08:32

@Bujumburi: :-DDDDDDDDDD Istenem.... Vissza kell fogjam magam a röhögésben, mert a főnököm nem venné jó néven....
@SocialWorker: Egyszer már volt itt valaki, aki nem értett jól magyarul. Nem ő az??? :-))))))

Krétagarbó 2015.01.13. 14:08:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, és ezt még lehetett volna folytatni. lefogyott Maci barátnőt keres. Bazi nagy lefogyott Maci lagzi. Családi titkok: Maci és az asszony esete Zsúval, a gaz csábítóval. Jogi esetek: lefogyott Maci válik.
:)

SocialWorker 2015.01.13. 14:08:58

@Conchobar: ott volt a példa, amibe - annak rendje módja szerint - azonnal bele is kötöttél :)

dare 2015.01.13. 14:10:08

@Bujumburi: Úgy látom érik egy Zsu-Laci párbaj, reméljük hogy Dani annyira fél hogy leveszi azt lilát.
Ha nem veszi akkor a legtöbb esélye neki van hogy menjen, látja ő is, kíváncsi vagyok mennyire fog begyulladni és meglépi-e ezt a kendőlevételt.

Bujumburi 2015.01.13. 14:12:56

@hannamontanna: Az a legviccesebb, hogy valaki mindig belesétál a csapdájába és bizonygatásba kezd. :D (sajnos én is túl vagyok már ezen) Az újak azért, mert még nem tudják, hogy leiskolázás jön, a régiek meg azért, mert felkészültnek gondolják magukat, azt hiszik, hogy ők már ismerik, és aznap kivételesen nem fog felmenni a pumpa, ha válaszolnak neki... aztán mégis. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:13:32

@Bujumburi: Milyen kis ügyes-szemétke lett ez a Robin. Kilövetné B@st..bát vagy Kiskunt, Ádinkát ráuszítaná ezzel Danira. Úgy látszik, feléledt.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:13:58

@Bujumburi:
A legkézenfekvőbb opciót vázoltam fel.
De a legjobban annak örülnék ha Dani végre átlépné a 18. életévét és felnőttként lekapná a lilát Laciról, és Laci menne Zsuval ki a mezőre párbajozni :)

dare 2015.01.13. 14:14:21

@Krétagarbó: A lelki szemeim mindent látnak, még azt is amit nem kéne.
De akkor se szoktam becsukni őket mert ki tudja, hátha érdekes , és engem kevés dolog botránkoztat meg.:DD

Conchobar 2015.01.13. 14:14:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Kiskun tudja a legpontosabban, ezért fogalmazta meg, hogy kitúrták a tulajdonából" - Hát Zsuzsának minden szava szentírás. Igaz, hogy a Dani-Zsuzsa szövetség régebb óta funkcionált, minthogy nevet adtak neki. Ennél nagyobb gond avval van, hogy Dani és Edina is régebb óta barátok, minthogy kimondták volna a Bt megalakulását. De a legnagyobb baj avval van, hogy Zsuzsa úgy nevezi önmagát a Bt. tulajdonosának, hogy ezt soha nem egyeztette a Bt. másik két tagjával. Sem a Bt fennállása alatt, sem a felbomlása után

Csak ügyesen! 2015.01.13. 14:14:29

@Szigmund Frajd: + nagyon sok, kb. ennyi a történet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 14:15:17

@Krétagarbó: :D:D király!
Ez már csak azért is jó lenne, mert akkor évekig lenne hol kommentelnünk. :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:15:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Ha ez így van, akkor Robin végre elkezd játszani, csak ez mentheti meg a srácot, mert még télleg lebuzizzák a villában :)

Bujumburi 2015.01.13. 14:16:32

@dare: bár a magam részéről csalódás Zsu és Dani is (főleg Dani, tőle valahogy többet vártam, mint a múlt heti kicsinyes gonoszkodás), valahogy mégis sajnálnám, ha valamelyik távozna vasárnap.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:16:39

@Krétagarbó: Tévecc, ott van Ádinka asztrál teste is (nem a fizikai).

Conchobar 2015.01.13. 14:17:05

@Bujumburi: "Az a legviccesebb, hogy valaki mindig belesétál a csapdájába és bizonygatásba kezd" - Hát ja. A bizonyítás az egy csapda. Ki kell kerülni azt a csapdát, máskülönben nagyon nehéz levegőbe beszélni, tücsköt-bogarat összehordani

Csak ügyesen! 2015.01.13. 14:18:29

@Krétagarbó: Csak első blikkre tűnik úgy, h a nő húzza a legrövidebbet, én már akkor mondtam, amikor a Zsu-Edina-Laci szál kezdett kibontakozni, hogy ha Laci ebbe bármilyen formában belmegy (hiába mondta el ezerszer Edinának, h nem akar tőle komolyan semmit sem), akkor ebből ő fog kijönni a legszarabbul. És ez így is lesz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:19:59

@Conchobar:

Má szóltam, hogy felattam veled. Meg is erősítetted, hogy előbb kellett volna. Úgyhogy bocsi, de nem óvasom már, amit írsz.

Conchobar 2015.01.13. 14:20:52

@SocialWorker: "ott volt a példa, amibe - annak rendje módja szerint - azonnal bele is kötöttél" - Ember! Az nem példa volt, hanem egy baromság. Értsd már meg: olyan embert kell hoznod, aki szép nőnek látja Edinát (márha nemcsak rizsa az, hogy példát akarsz hozni)

Montezuma13 2015.01.13. 14:21:56

@Krétagarbó: Lehetett volna valóban, de valljuk be ez a VV7 nem egy show, hanem inkább egy sóher produkció. Kevés kinti program, kevés valóban nevesnek mondható vendég. Ilyen nem is volt, mert a megjelentek még celebeknek sem voltak tekinthetők, hanem inkább celebecskéknek. Korábbi VV-ékben külön tánchét komoly szakemberek felkészítésével, boksz hét szintén profi edzőkkel. De lehetne beszélni videoklipp készítésről Kasza Tibivel és LL Juniorral, rendőr hét valódi rendőrségi szakemberekkel és sorolni lehetne még klf. tematikájú heteket. Most még azt is kétségesnek tartom, hogy iskolahét lesz vagy sem, mert egy bizonyos létszám alatt már nem érdemes megcsinálni.
A sóherságot mutatja, hogy a jakuzzit is elég ritkán használhatják. A szaunáról, pedig végképp nem tudom miért van ott, mert még egyszer sem láttam használatban.

Azt nem tudom, hogy eleve ilyen szegényházi, harmadosztályú produkciót terveztek vagy a gyenge nézettségi adatok miatt vettek vissza a költségvetési kiadásokból, de ez a VV valóban nem üti meg a korábbiak színvonalát.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy előbb befejezik vagy sem Maci kiesése miatt a VV7-et. HA igen, akkor elég gyenge nézettségi adatokat produkálhat, annak ellenére, hogy a kiadásokat láthatóan a minimálisra csökkentik.

A mai blogbejegyzésről csak annyit, hogy az Sixx részéről bravúros volt, mert szerintem a VV7 egyik legunalmasabb, legsemmitmondóbb összefoglalójáról egy remek írást tudott közreadni.

Conchobar 2015.01.13. 14:21:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Úgyhogy bocsi, de nem óvasom már, amit írsz" - Hú baszki, most nagyon odavágtál nekem

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:23:42

@Bujumburi: " nekem valahol azért tetszik ez az elszántság, amivel ő hozzááll az élethe..."

Hát ez az! Csak térít! Isten őrizzen a bigottaktól! Miccóná, ha téged evangelizálna? :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:24:18

@Bujumburi:
Már Danit én is úgy utálom mint a sz*romat,de mentségére szolgál ez a bezártság, meg hogy recskáznia kell kamerák előtt, persze hogy el megy az eszük ott bent, ezért nem sajnálom a nyertestől a lét meg a lakást.
Nem olyan könnyű ilyen stresszes környezetben végig vinni a játékot, ez nem csak arról szól hogy zabál az ember, meg piál, meg alszik, mert látjuk Maci példáját, ő pont ezt csinálta és mit ért el vele ? Semmit, a következő körben ő esett volna ki.
Szóval aki megnyeri az vagy nagy spíler, mint Attila az 5-ben (ő pengeélen táncolt) vagy piszok nagy szerencséje van, mert itt még a superképességek is benehezítik a játékot.

Krétagarbó 2015.01.13. 14:24:45

@Idegbeteg Szőke IstenNő: szeretett a nyavaja. én még mindig a fiúkat szeretem.

Szimpátia? Smafú?

Egyébként is, miért kellene bármit is görcsösen magyarázni, az életben is van olyan, hogy nem érted, hogy egy teljesen antipatikus egyénnek hogyan elhetnek barátai. De biztos van olyan is, amikor a te legjobb barétnődet vki nem csippantja, te meg nem is érted, hogy miért is?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:25:22

@SocialWorker: Adós maradtál a példával""

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Bujumburi 2015.01.13. 14:25:41

@Montezuma13: Tényleg, a nézettségi adatokról lehet tudni valamit? A várthoz képest hogy teljesít a műsor? A jakuzzit nem használhatják bármikor? Az valami jutalom? A szaunát meg egyszeráen én sem értem, használták már egyáltalán?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 14:26:57

@dare: Megvédheted, de az. Edinát is hiába védem (vagy bárki más) akkor is túltolta az utálkozást és olyanokat tett, amit nem lett volna szabad.

xukxuk 2015.01.13. 14:27:58

@Conchobar: Amúgy nincsen kedved még lelépni? Lassan mindenki utálni fog ,mint a vv agytrösztöket,nem zavar? Tudom mit fogsz válaszolni,ha lehet kimélj meg tőle.De ha ennek ellenére mégis megteszed,kérlek szépen he használjál idéző jelet.Köszönöm szépen /by fanni/

Gia Gianea 2015.01.13. 14:28:25

Ha Zsu kiesik akkor végre vége lesz ennek a 3-as mizzériának.Alig várom..

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 14:30:29

Itt nem lehet olyat csinálni mint a Facén, hogy letiltok vkit és onnantól nem látom a hozzászólásait? "Eccerűbb" lenne az életem. Ez a sok bötű...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:30:37

@Szigmund Frajd:" A kikészítős játék szerintem igenis taktikai volt, "

A királynős héten, igen. De amikor Ádinka a gyerekével nyírta Kiskunt (a piálás után), az is taktika volt? Amúgy pont ő beszél.

dare 2015.01.13. 14:31:10

@Bujumburi: Zsu erősebb karakter mint Dani, talán Zsu és Edina az akik mindig szerepelnek az öfikben a műsor eleje óta, Daninak ez nem mindig sikerül leszámítva ezt a 2 hetet, de erre meg azt tudom mondani a kevesebb több lett volna.
Talán ezért nem lesz még Zsu-Edina párbaj mert mindkettő erős karakter, Dani nem akkora ász hogy megnyerheti a végén, és ha most őt viszi Zsu nekem biztos nem hiányozna de szerintem másnak se a bentlakók közül(Edinának talán egy picit)

SocialWorker 2015.01.13. 14:32:55

@Conchobar: nem arra akartam példát hozni, hogy ki látja szépnek Edinát, te meg ezt értsd már meg bármily nehéz is. arra akartam példát hozni - és hoztam is -, hogy aki nekem ronda, az másnak szép. hiába, Edinát is láthatja valaki szépnek. biztos nagyon kéne kutakodni, de tuti van olyan, akinek jobban bejön, mint Fanni.(ebből indult ki az egész egyébként) Ember!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:32:57

@Bujumburi:" megvóóót ;)"

Meséjjé :D
Személyesen?
Naaa, monnyad, egymásközt vagyunk:D

Krétagarbó 2015.01.13. 14:32:57

@Bujumburi: Troll. Ti meg etetitek. Jó hogy jön, itt kap enni.

Bujumburi 2015.01.13. 14:33:07

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: valószínű, hogy én is elragadtatnám magamat előbb-utóbb, jogos. := Iaz, eszembe se jutna odamenni. :D De ez a banda alig szórakozik odabenn, nagy ritkán próbálják csak jól érezni magukat, amúgy meg folyton csak azzal foglalkoznak, hogy jó izmosakat gondolkodnak stratégiáról és taTTikázásról, másról se tudnak beszélni, de mivel nem engedik el magukat így semmi értelme nincs. Játszatok máááááá gyerekek... Fura hogy az elején nem kedveltem pl. Denist, mert erőltetettnek éreztem, de még mindig többet próbál játszani, mint a napkeleti bölcs Dani. Mókás volt, amikor megszólaltatták Józsit, Zsu ismerősét a belevalóban, aki közölte, hogy Zsu már csak azért is szívből játszik, mert nincs esze hozzá... aztán hozzátette, hogy ahogy a többinek se. :D

Nem Penny hajója 2015.01.13. 14:33:38

Az a hír már volt, hogy nem lesz új beköltöző? Mert nem lesz. Lilu meg szabit vett ki. Nem csodálom, elég megviseltnek tűnt már a múlt héten.

SocialWorker 2015.01.13. 14:33:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: kinyír. tényleg ennyire nem lehet érteni amiről vakerálok?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:34:05

@Gia Gianea:

És a döntőig azt nézzük milyen fene nagy szeretet honol a villában, egymásnak virágfűzérből kötnek fejfedőt, mások csendben meditálnak egy sarokban relaxációs zenét hallgatva, a maradék pedig az udvaron edz, és az egészséget hirdeti :)
De jó is lesz az :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 14:34:20

@Szigmund Frajd: Igen az érzelmek az egy külön műfaj.Pláne egy zárt helyen ahol semmi külő inger max ha a tévét bekapcsolják hetente vagy betéved egy kósza idegen:D Mindenki másképp él meg sok mindent nincs egy egészséges viszonyítási alap és egy idő után annyira beszűkül mindenki hogy nem mindig tud jó döntéseket hozni.és akkor még nem beszéltünk arról hogy klikkesednek az emberek.Erre csak hab a tortán ha két külön bandáből kedveli meg egymást két ember és komolyabban egymásba zúgnak(vagy azt hiszik).

Szigmund Frajd 2015.01.13. 14:34:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "amikor Ádinka a gyerekével nyírta Kiskunt (a piálás után)" Rosszul emlékszel, az Dani volt. Vagy másik esetről beszélsz, és arra én nem emlékszem. Segítenél felfrissíteni a memóriám?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 14:34:40

@Szigmund Frajd: ".... de ő (Edina) meg látta, hogy Lacinak nem jön be külsőleg (lássuk be, Laci túl fiatal ahhoz, hogy ne a felszínes érték számítson neki), így a bulikban jól elvolt Dinkával, de amúgy meg még nem mert/nem akart hősszerelmest játszani...."

Engem ez az egész Iza és Krisztián villabeli (v)iszonyára emlékeztet... Izának is tetszett Krisztián, meg az ő elszánt ostroma, de jó ideig azzal volt elfoglalva, hogy jaj, mit szólnak majd kinn a barinők meg a haverok, hogy egy ilyen egyszerű, tájszáólásos parasztgyerekkel fityegek itten... Aztán látjuk, mi lett belőle.
Nem akarom azt mondani, hogy ez esetben kinn is lesz vmi folytatás, mert a fasse tudja ezeknél, de szerintem Laci igenis vonzódik Edinához (még ha nem is annyira, mint E. őhozzá).

Bujumburi 2015.01.13. 14:36:20

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: haha, nem, csak itt :D aztán fogtam a fejem, hogy milyen hülye vagyok.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:36:43

@Bujumburi:" nagy ritkán próbálják csak jól érezni magukat,"

Ezért bírtam a VV6-ban Vikit. Minden percét kiélvezte a villalétnek. És értékelte is ezt a helyzetet. Lehet vitatni a játékát, de ha másért nem, ezért megérdemelte, hogy végig bent lehetett.

Krétagarbó 2015.01.13. 14:36:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ez azért távol áll a jogi értelemben vett tulajdonjogról. De a való életben is lehet olyan szitu, hogy azt hiszed, hogy valami a te tulajdonod, és kiderül, ,hogy mégsem...

Krétagarbó 2015.01.13. 14:37:45

@Krétagarbó: bocs, egy csomót hibázom. tulajdonjogról=tulajdonjogtól

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:37:55

@Bujumburi:
Belevalót nem nézem, de bánom hogy kihagytam Gyúrós Józsit, az olyan "okos volt mint a nap" :)
"Bátya,nénje....űzzük-hajtsuk" egy állat volt szegény :)
Denis az Aurélió vonalat viszi, ezért gondolom hogy ott lesz a top 3-ban.
Daninak valami csavart kell vinnie a játékába, mert Edinával lehúzzák egymást.
Laci meg végképp lehúzza a kockafiút :P

Gia Gianea 2015.01.13. 14:38:19

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Lesz ott más vihar a bilibe.Csak ezt a Lacis témát unom már veszettül.

Szigmund Frajd 2015.01.13. 14:38:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "de szerintem Laci igenis vonzódik Edinához" teljes mértékben egyetértünk, ezt már hetek óta tudom, igazából Lacinak tartott sok ideig, hogy leessen neki. :D
Amúgy nem tetszik, ahogy papuccsá változott, mármint a megnyilvánulásaiban. Pl. "Én nem akarnék király lenni, én már a struccé vagyok." Ezmiezmár... :D

lukacstoncsi 2015.01.13. 14:39:08

@Bujumburi: Józsinak hogy Viki hogy beszólt amikor bejött hogy aszongya:
- Érettségid van?
- Nincs.
- De a 8 általános megvan azért?:)))))))
De kikelt magából a gyerek.

Józsi nem sok vizet zavart max a drámázása hogy kétszer ki akart menni azt másodjára sikerült is:D

dare 2015.01.13. 14:39:26

@Majom1Parádé: Jó, még ha 2-szer leírod akkor elhiszem hogy az.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 14:41:49

@Szigmund Frajd:

Amikor Ádinka kiabált vele - folyamatosan nyomta a sódert, ahogy szokta (péklapát )-, akkor azt vágta a fejéhez, hogy mit fog szólni a gyereke, hogy a részeg anyját látja majd a tv-ben.
Persze Kiskun nem bír egy kocsist túl káromkodni, meg nem is schlagfertig, hogy azt mondta volna, hogy amit a szüleid az aktusokhoz. Szvl vhogy így.

lukacstoncsi 2015.01.13. 14:42:21

@Szigmund Frajd: úgy látom minden bennti kapcsolatban amikor két ember egymásra kattan nem sok minden érdekli őket.hányszor volt konfliktus hogy "nincs ideje" az addig jó haverra/barátnőre.Ekkor jönnek azzal hogy " le se szarsz mert vele mész kondizni, meg kettesben mentek a wc-re" és hasonló gyöngyszemek:D

Krétagarbó 2015.01.13. 14:42:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: irónia lett volna (de nincs irónia emotikon), de majd máskor teszek egy kérdőjelet, úgy a tuti:)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:42:21

@lukacstoncsi:
Én az RTL helyében a lúzer brigádból csinálnék egy új VV8-at, összeválogatnám a selejteket a vv sorozatból aki vállalja kipróbálhatja magát.
A top vv-sekből nehéz lenne, Olivér,Iza,Aurélió,Attila....milyen lenne már az :O

dare 2015.01.13. 14:43:36

@lukacstoncsi: Józsi volt az igazi király( még meg is koronázták) a VV-k történetében, úgyhogy senki egy rossz szót se a harcsaraboltatóra:DDD

Krétagarbó 2015.01.13. 14:43:41

@Csak ügyesen!: persze, ebben a játékban most hosszútávon neked van igazad. Én csak az adott szerelmi háromszög kimenetelére gondoltam, értettem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 14:44:20

@dare: Nem kell elhinned. :-)
//Ahogy a gyerek az iskolában: Á, ez hülyeség, unalmas,...
Tanár: ha nem dolgozol, nem csinálsz leckét 1-est fogsz kapni.
Ha elhiszi a gyerek, ha nem, megkapja, ha rászolgált.//

Szigmund Frajd 2015.01.13. 14:44:24

@Krétagarbó: Köcce, igyekszik az ember.
Jó hogy van itt egy pár intelligens fórumtárs (köztük te vagy az egyik kedvencem) akikkel kultúráltan meg lehet vitatni az észrevételeket, és szintén kultúráltan ütköztetni a véleményeket. :)

ruzs54 2015.01.13. 14:44:50

@Cathcart_ezredes: :-))) ilyen szépen elküldeni vkit a picsába ....:-) lenyűgöző

lukacstoncsi 2015.01.13. 14:45:26

@Szigmund Frajd: Szerintem jópofa vicces volt tőle:D
A másik hogy az "ősellensége" Dórika is felhúzta az orrát mikor este nem akarta megmasszírozni a vállát mert a strucc mit szólna ehhez....ilyenkor baromira nem számít neki hogy lekurrvázta és nem felejt most jó lenne meg amikor jelet kell rá rakni.:D

SocialWorker 2015.01.13. 14:46:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Vikit én is bírtam egyébként. Voltak helyzetek, amikor annyira nem, de imádtam az öniróniáját és hogy teljesen tisztában volt magával, ennek megfelelően cselekedett a játékok meg feladatok során. Volt agya, humora és tetszett az is, ahogyan Zsófikát pátyolgatta. Még mindig előttem a jelenet, amikor "terhesek" voltak, Viki és Zsófi kint ültek a cigizdében, Zsófi bömbölt, hogy "óóóó isteneeeem Vikiiiii, annyira megváltoztam most, hogy terhes lettem". a vévé történelem egyik legjobb jelenete volt :D ebben a szériában sajna nincsenek ilyen vicces dolgok :/

Bujumburi 2015.01.13. 14:46:45

@lukacstoncsi: @ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nem láttam 6-os 7-es szériát, de tetszik amiket írtok :D erre a gyúrós józsira meg most már rákeresek, ő volt Robin kedvence is :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 14:47:24

Dani annyira nem tökös, hogy azt mondja, hogy jó, Laci fél, de én nem, ha akar, vigyen engem, saját szövetségesem taktikájába nem rondítok?
Ááá, egyik sem tökös. :)
Aztán majd gondol egyet Kiskun és megszopatja őket és kiviszi Edinát. :) Mekkora lenne. Két szjuperképességnek annyi lenne feleslegesen. :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 14:49:04

@Bujumburi:
A 7-est most nézek, csak szólok :)
6-osban volt Gyúrós-Szoli Józsi, ás is szerette a szolit. :)
Nekem az 1-4-ig nincs meg a VV, azokat nem láttam.

lukacstoncsi 2015.01.13. 14:49:08

@dare: Ja a király, csak épp hazaiszkolt a király a korona meg benntmaradt:D
A kondi+szoli KSZ :-)))))))

Krétagarbó 2015.01.13. 14:49:33

@Szigmund Frajd: Nekem is sok az édbédi tőle Edina irányába. Nem is neki szól ez, hanem nekünk. Mutatja a "jó" oldalát, de túltolja és mi pedig azt nem szeretjük, mert nem őszinte. (csak lemertem írni ezt a szót:)

dare 2015.01.13. 14:50:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Zárt közegben vannak, valakihez vonzódnia kell és inkább ő mint a Dani.
De az is igaz hogy ilyen helyzetekben jönnek létre szoros kötelékek, szóval egy darabig biztos együtt lesznek a villán kívül is.

Szigmund Frajd 2015.01.13. 14:50:16

@-pkata-: "Aztán majd gondol egyet Kiskun és megszopatja őket és kiviszi Edinát." Dehát akkor az lenne, amit Edina kezdetektől fogva akart, azt meg Kiskun nem hagyhatja! :P

lukacstoncsi 2015.01.13. 14:51:57

@SocialWorker: Itt ezt hiányolom hogy nincsenek ilyen kis csínytevések.De ezek kinőttek belőle vagy más kategória:D

Zsófika képzelt terhes volt szerintem:D

Remélem lesz babahét azért.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 14:52:40

@-pkata-: Kiskunnak alighanem eddig nem terjed ki a taktikája. Pedig csavar lenne, ez tény. És persze ha ebben az esetben visszajönne Zsu, na akkor aztán lenne további utálkozás ZSu irányába Dani meg Laci részéről, hogy ellőtték a szuperjüket.

Krétagarbó 2015.01.13. 14:53:40

@Szigmund Frajd: köszi:) én is szeretem ezt a mélyelemzős szemszöget is, amit te képviselsz. érdekes:)

dare 2015.01.13. 14:55:15

@Majom1Parádé: Akkor én most kaptam egy rossz jegyet mert megvezethető vagyok és rosszul látom a dolgokat?
Viszont ha nekem lesz igazam akkor beírhatok magamnak 2 ötöst?

Szigmund Frajd 2015.01.13. 14:55:18

@Krétagarbó: "Mutatja a "jó" oldalát, de túltolja és mi pedig azt nem szeretjük, mert nem őszinte." Igen, asszem ez a bajom nekem is vele. Valahogy azt érzem, hogy Laci mindent a látszatért tesz. És szerintem nem is nekünk játsza ezt, hanem a saját kinti ismerőseinek. Mert az ő véleményükre ad. Ezzel az "én a struccé vagyok" dologgal is azt sulykolta, hogy ő nem ilyen lenne amúgy, de belekényszerült ebbe a helyzetbe.

Bujumburi 2015.01.13. 14:55:56

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ja, tényleg :DD akkor 5-ös! :D A 4-esnek a közepén csatlakoztam egy röhögőgörcs után, amit sixx egyik bejegyése okozott. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 15:00:03

@Szigmund Frajd: Ha ezt akarta Edina (és biztosra akart menni), akkor miért nem kérte magára a jeleket szted? Illetve a többiek miért nem ezt javasolták neki? Akkor mondjuk Lacinak sem kellett volna felkötnie a lila kendőt?

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:02:31

@Szigmund Frajd: Laci villabeli kapcsolatait látva vannak kérdőjelek, de nem mintaférj akar lenni.Nem szerelmes de vonzódik Edinához és az sem baj ha erősitik egymást ami nem biztos hogy minden helyzetben jó.Laci is játszik ahogy mindenki.Dennis rájött hamar Fannika dugásával simán elhúzhat a döntőig.

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:05:01

@Bujumburi: Robin kedvence Józsi?Hát ezek szerint ő sem akar sokáig benntmaradni.Irány hamar haza a mamához?:D

Montezuma13 2015.01.13. 15:06:20

@Bujumburi: Szerintem a várakozások alatt teljesít. Messze nem éri el a VV6 adatait.
Idézet egy cikkből:
"Hétről-hétre, pontosabban napról napra egyre kevesebb nézőt érdekel a Való Világ 7, csak a Kiválasztás, a Kihívás és a párbaj nézettsége ugrik meg helyenként. Csokorba szedtük hogyan alakul a valóságshow eddigi nézettsége. Adott hét legnézettebb adását vettük alapul, az első szám a teljes nézettség, zárójelben a közönségarány, majd a “/” után ugyanez a reklámozóknak fontos, 18-49 éves korosztályra lebontva.

Való Világ 7. november 16: 342 829 (6,6%) / 153 148 (7,6%) – a Beköltöző Show a 46. héten
Való Világ 7. november 19: nincs adat (304 ezer alatt) / 107 268 (7,9%) – a 47. hét legnézettebb adása
Való Világ 7. november 30: nincs adat (298 ezer alatt) / 124 697 (6,1%) – 48. hét legnézettebb adása
Való Világ 7. december 7. : 304 415 (6,0%) / 139 113 (6,8%) – a 49. hét legnézettebb adása
Való Világ 7. december 14.: 279 952 (5,6%) / 125 746 (6,3%) – az 50. hét legnézettebb adása
Való Világ 7. december 16. : nincs adat (266 ezer alatt)/ 101 559 (7,3%) – az 51. hét legnézettebb adása"

Szóval egész gyengének mondható.

A fentieket ha a játékkal hozzuk kapcsolatba, akkor nem véletlen, mert már legalább 2-3 hete az egész műsor lényegében a Laci-Edina-Zsu bermuda háromszögben játszódik. Nem csodálnám ha el is tűnne benne véglegesen, mert bevallom ez már kicsit unalmas.

Más helyen ezt a bejegyzést olvastam:

""Megkerestem a vv 7 nézettségi adatait. Hervasztó. Lehet hogy az egész Maci történet meg van rendezve, hogy legyen indok a korábbi befejezésre? Csak kérdezem !""

Ez vajon igaz lenne?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 15:06:35

@Krétagarbó: Rendben, persze, én csak az ellen szólalok fel, hogy meglopnak engem illetve engedd a tótot a házadba van, és után ordítanak, ujjal mutogatnak RÁM, hogy tolvaj. Na, nekem ez nem teccik. Ugyanis erkölcsi kérdést csinálnak belőle, tehát erkölcsileg akarnak lejáratni, plusz, még a földbe taposni. Oké, ha pankráció, akkor minden megengedett. De akkor a MÁSIKNAK is.
Amúgy nemtom, hogy megütötte-e a füled, hogy most már - ha jól számoltam - harmadszor mantrázza bele a kamerába Ádinka, hogyhát Kiskunnak ki vannak az idegei, már nem bírja, Dani szerint is jobb lenne neki otthon. Hát, a franc tudja. Szavazzon erre a hármas bandára, aki akar.

minden reggel 2015.01.13. 15:06:45

@dare: én nehezen tudom elképzelni h Laci Erdélybe megy családotlátogatni, vagy h Edina ideköltözik. hiába a közös élmény, a sok nő aki LAcit körül fogja venni és a kapuzárási pánikja sztem ehhez Edina erőszakossága kevés

Conchobar 2015.01.13. 15:07:26

@Szigmund Frajd: "'Én nem akarnék király lenni, én már a struccé vagyok.' Ezmiezmár.." - Egy nagyonis helyénvaló közlés. Azelőtt az volt a gond a Laci-Edina kapcsolattal, hogy nem mondták ki, amit ki kellett volna. Ezért mondhatja mostanában Zsuzsa is (szándékosan félreértelmezve a történteket, hogy annakidején nem volt semmi Laci és Edina között, ezért őt ne szólja meg senki, hogy ráindult a szingli Lacira, hogy Laci nem tartozott Edinához

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:07:41

@lukacstoncsi:
20 évesen kapuzárási pánik :)))
Az a szerencsétlen független akar lenni, pont az olyanoktól retteg a kinti életben mint Edina, dugni akar, de kapcsolatot nem, ilyen egyszerű, de ezt már Ádámmal megbeszélte a heverőn.

Conchobar 2015.01.13. 15:10:07

@minden reggel: "én nehezen tudom elképzelni h Laci Erdélybe megy családotlátogatni, vagy h Edina ideköltözik" - Teljesen értelmetlen ilyesmin agyalni, mikor még az is bizonytalan, hogy holnap mi fog történni. Egyébként Edina élt már Magyarországon

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:10:39

@Montezuma13: Köszi az adatokat érdekes.A Vv6-ot se merték megkockáztatni hogy a főadón adják meg már van (Cool, RTL+, RTL II).A metró újságban olvastam hogy tavaly a google-n a VV6 ra kerestek rá legtöbben Magyarországon.Ez érdekes.Nézettséget nem tudok de azt hiszem itt is hamarabb fejezték be 1-2 héttel.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 15:11:31

@Majom1Parádé: @Szigmund Frajd: Pont azt akartam írni, hogy jelen állás szerint Kiskun visszamenne, igaz ezt ő nem tudhatja. Lehet, ő is meglepődne.
Én a helyében juszt is megszopatnám őket, bár tény és való, hogy nem szimpatizálok Kiskunnal.

minden reggel 2015.01.13. 15:13:19

@Conchobar: @dare szerint folytatódik majd a kapcsolatuk. én ezt nehezen tudom elképzelni.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:13:24

@Montezuma13:
De ez az RTL2-n meg, amit nem mindenki tud fogni, ha vissza költözne az RTL-re akkor nőne a nézettség valamennyit.

Még az is lehet hogy megrendezték Maci kiesését, de gondolom a blikk majd megkeresi a muterját és kéri majd az orvosi jelentést, hogy igazolja nem kamu az egész.
Kamu orvosi jelentést meg csak nem írnak mert az az OEP-nél a kórelőzmények között ott lesz az epekő meg a hasnyálmirigy.

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:13:25

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Szerintem ő is változott ebben, nem egy lebetonozott dolog amit anno mondott...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 15:14:22

@Conchobar:" Hú baszki, most nagyon odavágtál nekem"

Nem volt szándékomban. Ha odavágok, az nem ilyen. A b@szki pontosan mit is jelent? Olyan, mint bent a .g.ci? Megszólító mód? Vagy így köszönsz?

Conchobar 2015.01.13. 15:14:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Amúgy nemtom, hogy megütötte-e a füled, hogy most már - ha jól számoltam - harmadszor mantrázza bele a kamerába Ádinka, hogyhát Kiskunnak ki vannak az idegei, már nem bírja" - Nem azt mondta. Hanem azt mondta, hogy Zsuzsa más arcot mutat most és más arcot mutatott régen, emiatt nem tudja, hogy Zsuzsának tudathasadása van, vagy pedig csak össze-vissza beszél, és hogy emiatt már fél Zsuzsával vitába keveredni

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:15:14

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: A neten is meg lehet nézni ráadásul az összes eddigi rész fennt van már akinél nem lehet fogni az RTL2 csatornát.

Conchobar 2015.01.13. 15:16:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: " Megszólító mód? Vagy így köszönsz?" - Akkor most olvasol engem, vagy sem? Nem bírnál leakadni a hülyeségeiddel rólam?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:18:39

@lukacstoncsi:
A játék mondatja vele, ha Edinával marad akkor benne van a BT-ben, de ha össze veszik vele, akkor egyedül marad a játékban, mert az összes lakó rühelli.
Nem nagy alakítás eljátszani hogy elviseli a nőt.
Egyébként tisztán látszik hogy a háta közepére sem kívánja Ádinát, de ezt látjátok ti is.

Szigmund Frajd 2015.01.13. 15:18:48

@lukacstoncsi: "Dennis rájött hamar Fannika dugásával simán elhúzhat a döntőig."
Ha csak erre jött rá, szerintem tévedett. Jó úton jár, de téves ok alapján.
Tényleg sokáig eljuthat a kapcsolata miatt a döntőig, de nem a dugással, abból az első 3 volt az izgi, azóta már nem vágják be az összefoglalóba sem. Ami most érdekes, hogy tényleg elkezdett kialakulni köztük valami érzelem. Hogy mennyire hiányoztak egymásnak, amíg Dennis Macival randizott kint. Ez egy karakterbeli fejlődés, ami mindkettejük megítélését felfele vitte. Nagyon fontos a képernyőre kerülni (lásd dugás), de fejlődést is be kell mutatni a győzelemhez (az új, romantikusabb vonal).

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:20:04

Tök mindegy szerintem a néző dönt ha a két csaj párbajozik melyiket küldje vissza.Kiskunnak akkora arca volt a munkahéten azt hittem még kiváló dolgozó lesz a végén vagy a munka hőse de spórolásban világbajnok lett:-)) Mikor Maciról kiderült hogy munkanélküli lett jól kiröhögte igaz a mások is.Ő is amikor nyeregben érezte magát voltak szar megnyilvánulásai de visszadták neki.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:20:24

@lukacstoncsi:
De sok családnál még nincs net, nem olyan fényes ám a helyzet mint Dubaiban, viszont az RTL-t még fogják.
És az ncore-on sincs fent mindenki ,hogy lekapja az előző VV-ket.

ruzs54 2015.01.13. 15:20:58

@Szigmund Frajd: én is az ilyen beszélgetéseket szeretem.

edics 2015.01.13. 15:21:36

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: én már ezt boncolgattam tegnap de nem harapott rá senki :)

Conchobar 2015.01.13. 15:21:49

@minden reggel: "én ezt nehezen tudom elképzelni" - Hagyjuk már a légbőlkapott jósolgatást, képzelgést, tippelgetést (a Tippmixre, vagy a Totóra, vagy tudomisén ahol fogadni lehet ilyesmire)

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:22:37

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Én ezt nem így látom de mint mindenkinek vannak érdekeke a kapcsolatokban ebben is.Majd kiderül mennyire megjátszás ez.

@Szigmund Frajd: Igen egyetértek tegnap látszott hogy Pöcök már a sodrófát kereste hogy leverje a férjura derekát vele hol csavargott az éjjel:D

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:23:50

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Úgy értettem hogy a mostani széria fennt van de asszem a VV6 is.

Montezuma13 2015.01.13. 15:24:00

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: A VV6 is az RTLII-n ment és a nézettségi adatai jóval jobbak voltak a jelenleginél. Ezt olvashattuk egy felmérésben a VV6-al való összevetésben:

"Most már nagyobb a lefedettség (jó, nem számottevően), így talán nem volt alaptalan 10 százaléknál magasabb közönségarányt várni a november 16-i évadnyitótól, de a számok alulmúlták legpesszimistább becsléseinket is: a VV7 342 800 nézőt érdekelt, márpedig tavaly ugyanez a mutató 628 000-ig lengett ki."

Ez a valamivel nagyobb lefedettség dacára kb. 45%-os visszaesés a VV6-hoz képest. Ez elég jelentős visszaesés..

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:25:16

@lukacstoncsi:
"Mikor Maciról kiderült hogy munkanélküli lett jól kiröhögte igaz a mások is."

Nem akarom védeni Zsut, de az a kinevetés annak szólt, hogy Maci csak akkor nem horkol bent a szobában ha tejelnek neki, ekkor jött a csattanó, hogy Maci be se mehet a szobába aludni, hanem a kanapén kell aludnia, és ezért nem tudja megfejni őket zsével, én is kacarásztam volna :)
De az a pénzgyűjtés elég durva volt szerintem is, abból a lóvéból fel is szabadíthatta volna Izaurát Zsuzsikah :P

Bujumburi 2015.01.13. 15:25:32

@Montezuma13: ez durva. lehet, hogy tényleg felpörgeti majd és hamarabb vége lesz, volt már ilyen, nem?

csiri bá 2015.01.13. 15:26:00

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nem költözhet vissza a fő kanálisra, mert egyrészt akkor a 2-es nézettsége lemenne a többi szintjére, másrészt, ami még fontosabb, az az, hogy akkor nem a luxi média alá tartozna, hanem az nmhh alá, ami, mint az köztudott nem szívleli őket (lásd reklámadó), így osztogatnák neki ezerrel a büntiket Faxnika minden egyes káromkodásáért meg vízbe sieléséért, hogy a dugásáról meg a másik pár analizálásáról ne is beszéljünk...

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:26:56

@Montezuma13: Az egy dolog hogy a VV6 is fapados volt.De a mostani még ez alá is megy.Nincs lóvé de kell a nézettség.A szponzorok is hozak be pénzt de a legelemibb hogy olyan karakterek kellenek akik hosszu távon érdekesek.Vagy a Blikkben lehet róluk egy egész teleregényt leírni pl.

SocialWorker 2015.01.13. 15:28:01

@lukacstoncsi: az is nagy kár, hogy itt nincs igazán kedvelhető karakter. én pl. az előzőben zsófikát imádtam. nekem nagyon szórakoztató volt, hogy olyan szerethetően butus volt. és a rosszindulatnak szikrája sem volt benne. hiányzik, hogy itt senki sem szerethető :( nem jó már nézni. nem vicces, nem vidám, nem izgalmas. legtöbbször sokkal inkább lehangoló.

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:29:30

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Ok ismerve az előzményeket hogy Mai mit akart tőlük ez is érthető de a lényeg hogy maci így bebukta az egészet csak kenyér és víz jár neki alapból illetve a kanapén döglik.Amúgy Laci nagyon jó húzása is segített neki azért egy ezrest adott neki mégha az üzletét bukta is.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:30:35

@lukacstoncsi:
4-5-6 is fent van, 127 gigásak és 12-17-en seedelik, nem fél óra alatt jön le az tény :)

Nem csodálom a visszaesést, ez az eddig legbénább vv, egyik karakter sem fogott meg annyira.
Nem is értem Maci hogy került be, 190 kilós pali, mit vártak mit fog csinálni ???

Conchobar 2015.01.13. 15:30:53

@Szigmund Frajd: "Ami most érdekes, hogy tényleg elkezdett kialakulni köztük valami érzelem. Hogy mennyire hiányoztak egymásnak, amíg Dennis Macival randizott kint" - Az kétségtelen, hogy Fanni nagy zajt csapott. Csakhogy azt mintha utólag tette/mondta volna (mikor megjelent Dennis). Mintha igazából nem is Dennis távolléte, hanem a csíny lelepleződése váltotta volna ki. Túl ezen, a kiválasztás alatt, mikor Dzseni szóbakerült, Fanni furcsán viselkedett. Dzseni igencsak ott lebeg fölöttük, és Fanni egyáltalán nem hiheti azt, hogy a Dzseni-ügyet Dennis már rég lezárta, Fanniban nagyonis ott motoszkálhat az, hogy Dzseni a ló, ő meg a szamár (vagy inkább a liba, akit a ló hiányában töm Dennis)

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:31:36

@SocialWorker: Igen nekem sincs fix emberem de talán nem is baj.Az előzöben volt 1-2.Hogy mennyire nem tudnak sokszor beszélni fogalmazni csak alapdolgokat elmondani....

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 15:33:05

@SocialWorker: ebben a szériában sajna nincsenek ilyen vicces dolgok :

Sajna, eddig nincs, de bízom benne, hogy még lehet.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:33:13

@csiri bá:
Értem :)
Akkor marad az RTL2-n, de mikor lesz HD ? (a upc-n)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 15:33:24

Nekem van egy olyan érzésem és halványan mintha derengene vmi olyasmi, hogy Edina szabad kezet adott Zsuzsának Lacival kapcsolatban, és nem is ez volt az elsődleges probléma, hogy Zsuzsa "rárepült", hanem hogy Zsuzsa mondott vmit, hogy a Laci kibeszéli őt, meg az Ádám és hogy ott van vmi kavarás. ezen csattant fel az Edina, akkor volt az az ominózus szembesítés, amikor Laci kibaszta őket a nyugiból, hogy neki áll a farka, kifelé. Aztán erre rakódott ez a szerelmi féltékenység láncolat. rtl.hu/rtl2/valovilag/edinanal-vegleg-betelt-a-pohar 5. perc környékétől. A kibeszélésből indult ez az egész hajcihő, és nem a féltékenységből. 7:50 környékén mondja Edina, hogy Te nyúlkáltál ide, meg oda, de ez nem probléma. (Akkor még nem volt, hiszen előtte mondta sírva Edina, hogy ő leszarja már, neki ebbe beletört a bicskája, tudott is a nyúlkálásról, hiszen előtte Zsu elmondta neki a saját verzióját.) A szarkavaráson indult el ez az egész. Aztán jöttek rá, hogy Zsu talán nem is úgy adta elő az egész nyúlkálósdit, mint ahogy az volt, elhallgatva olyan részeket, mint "kellesz" meg hasonlók. Nah és ha egyszer füllentésen kapnak valakit, akkor bizony onnan elásta magát. Lehet onnantól igaza bármiben, senki nem hisz neki majd.

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:34:39

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Az előző szériában a 40 éves Lacit küldték be a húszévesekhez.Szerencsétlennek nem volt korban meg mentalitásban hasonló haverja vagy 1-2.A csajok sem tapadtak rá.Így jobb híján apuka, bejárónő és szakács volt:D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:34:39

Most kapcsolok a VV4-ben volt Alekosz, akkor az 1-2-3-at nem láttam.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.13. 15:36:01

@lukacstoncsi:
Igen őt hamar kiszórták :)
Macira is az áldozatszerep várt, esélye nem volt megnyerni a vv-t, töltelék játékos.

Montezuma13 2015.01.13. 15:36:37

@lukacstoncsi: A Blikkről jut eszembe, a korábbi szériákban fontos elem volt az un. Blikk beküldése. Az zárta a napot és a nézők üzeneteit olvasták be, amelyek egy-egy villalakónak szóltak. Ez érdekes volt, mert alakította a játékot. Most ilyen nincs. A VV6-ra nem emlékszem, hogy volt ilyen vagy sem, mert azt nem néztem valami nagy intenzitással, de korábbi sorozatok mindegyikében volt.

A másik érdekesség, hogy a korábbi VV-ék során komoly éjszakai élet folyt, és itt most nem feltétlenül csak a bulikra gondolok. Akkor hajnalig fent voltak és a sokáig aludtak, most pedig már éjfél után alig-alig van valami.

Bujumburi 2015.01.13. 15:37:32

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ugye-ugye :D össekeveredek azok a számok :D

Cathcart_ezredes 2015.01.13. 15:39:38

@ruzs54: Köszönöm.:) Igazából stílusgyakorlat volt, de ennyi után sem esett le neki, hogy őt utánozom. Megdöbbentő:)

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:39:54

Igen akkor még a net sem volt ennyire elterjedt szerintm Facebook se volt még.Most már egyre kevesebb infót adnak be így növelve az elzártságot vagy hogy taktikázhassanak ezekből infót lecsippentve.

Én nem hallok semmiféle emberi társalgást mert vagy konspirélnak-dugnak-feladatot oldanak meg-részegek.-üvöltenek vagy szexelnek-vagy cigiznek az udvaron kb eze van.

Baresz83 2015.01.13. 15:41:27

Origo-s cikk: nem lesz rövidebb a VV amiatt, mert Maci kiesett. Lilu pedig egy kis pihenőt kért a hétre.

vastyúk is .. 2015.01.13. 15:42:38

@-pkata-: bezony. Ezért kell úgy hazudni, hogy ne jöjjenek rá a többiek. Zsú elfelejtette a legalapvetőbb tételt, miszerint a hazudozáshoz kell a legtöbb ész. Egyébként ezek voltak azok a momentumok, mikor rájöttem, Zsú nem egy nagy-formátumú játékos, csak egy "magát függönynek képzelő felmosórongy"

csiri bá 2015.01.13. 15:42:51

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: na az utóbbit nem tudom, de mivel a HD-ért pénzt kér a kanális, a HD csomag árát jelentősen emelni kellene... a főkanális HD-jáért is pénzt kér, ki is került a té-hóm HD-i közül is hamar-gyorsan... ha most azt nézem, hogy emlékeim szerint a jupiszi plusz 1k fabatkáért ad kb 20 HD-t és most a főkanálissal együtt az ertéel a 4 HD-ért elkér mondjuk 500 fabatkát, annyival emelni kellene a HD csomag árát: 1000 -> 1500... elég jelentős emelés lenne, így egyszerűbb kihagyni...

csiri bá 2015.01.13. 15:43:49

@Baresz83: Lilu pedig egy kis pihenőt kért a hétre. - már nem bírta ezt a szellemi szintet minden nap szerkeszteni meg műsorvezetni. :DDDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.13. 15:46:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
"Amúgy nemtom, hogy megütötte-e a füled, hogy most már - ha jól számoltam - harmadszor mantrázza bele a kamerába Ádinka, hogyhát Kiskunnak ki vannak az idegei, már nem bírja, Dani szerint is jobb lenne neki otthon. Hát, a franc tudja. Szavazzon erre a hármas bandára, aki akar."

nekem ezekkel nincsen bajom, hadd mantrázzák. Majd én eldöntöm, hogy mindezt hogyan értékelem. Amúgy mantrázás nélkül is láttam, hogy Zsút múlt héten már csak a nyugitea tartotta össze.
De az is igaz, hogy a mantrázást mindegyik alkalmazza (ld. Zsú: Dórinak többször előadta, hogy ő nem is volt hibás, Laci elcsábította, vagy a "kutya, családi ház a gyerekemnek".)

Conchobar 2015.01.13. 15:49:20

@-pkata-: "mint ahogy az volt, elhallgatva olyan részeket, mint 'kellesz' meg hasonlók" - Így van. Nemcsak Zsuzsa nem beszél a karácsonyi buli eseményeiről, hanem még Laci se emlegeti föl (egyszer beszélt róla csak, Zsuzsának). Nem beszélnek róla, mert azt mindketten lezárt dolognak érzik/tartják (Laci sallangmentesen lepattintotta Zsuzsát), holott az szerves része az eseménysornak. Laci se emlegeti föl a saját védelmében, hiszen a lacis-macsós attitűdhöz tartozónak nem a felkínálkozó nő elutasítását, hanem a megkúrását, a kínálkozó alkalom kihasználását tekinti

lukacstoncsi 2015.01.13. 15:51:21

@csiri bá: Lilu a nagy reality fan aki él hal ezért az egészért rájött hogy lehet rossz lóra tett:D

Szigmund Frajd 2015.01.13. 15:53:09

@Conchobar: "Az kétségtelen, hogy Fanni nagy zajt csapott. Csakhogy azt mintha utólag tette/mondta volna (mikor megjelent Dennis)."
Én direkt figyeltem erre, Dennis meg Maci arra hegyezték ki az egészet, hogy megnézzék, ki hogyan reagál, "kinek lesz megkönnyebbült arca". Nos, ez nem jött be, mindenki bezárkózott a hírre, max a hitetlenkedés látszott rajtuk, de nem megkönnyebbülés. Fanni első reakciója is a pókerarc volt, nem mutatta ki, hogy mit érez, hogy ne adjon rögtön támadási felületet - attól függetlenül, hogy tuti nem támadta volna ezzel senki abban a helyzetben. Onnan látszik, hogy mégis megérintette a dolog, hogy utána, amikor elmúlt a stresszhelyzet, kirobbant belőle a feszültség, faszomgecizés formájában.

SpYcHo 2015.01.13. 15:59:11

Nagyon rámentek a szerkesztők erre a kendő levételes témára.
rtl.hu/rtl2/valovilag/dani-parbajra-kuldheti-lacit
Mivel ennyire próbálnak ráépíteni, és műsor szempontból ez lenne a legélhetőbb nekik is (kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad), szerintem több mint valószínű, hogy ez fog történni.

astryle 2015.01.13. 15:59:26

Azért, meg kellett erőltetniüket, hogy kicsorduljon pár csepp könny :D Dóri végén néz mikor lehet abbahagyni
rtl.hu/rtl2/valovilag/igy-bucsuzott-el-maci-a-tobbiektol

Krétagarbó 2015.01.13. 15:59:56

@-pkata-: de jó, hogy végre megértette vki, hogy mit "mantrázunk" itt vastyúkkal és még pár kommtárssal napok óta:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 16:00:20

@Szigmund Frajd: ja, pont ezen gondolkodtam tegnap az öfit nézve, ill. ma is, olvasva itt néhány Denisszel kapcsolatos meglátást, hogy próbál érdekes v. vicces lenni, stb.), de Fanni gyakorlatilag teljesen ellaposodott mostanában. Már úgy értem, hogy olyan érzésem van, mintha csak úgy el lenne ott. Eszik, alszik, üvöltözik, de pl. a játék szerves részét képező tattikai játszmákban szinte egyáltalán nincs benne. Olyan, mint egy cuki háziállatka; van, néha belebotlunk, oszt annyi.
Már a dugásaikat sem vágják be mostanában (pedig nyilván minden nap van eksön), mert lassan annyi érdekességtartalma van, mintha fogat mosnának.

Conchobar 2015.01.13. 16:00:52

@Szigmund Frajd: " Fanni első reakciója is a pókerarc volt, nem mutatta ki, hogy mit érez, hogy ne adjon rögtön támadási felületet - attól függetlenül, hogy tuti nem támadta volna ezzel senki abban a helyzetben" - Lehet, hogy a Te olvasatodban a pókerarc a támadási lehetőség miatt volt, de lehet olyan olvasata is a dolognak, hogy Fanni arcára nem a kiismerhetetlenség, hanem a közömbösség ült ki. Miután pedig rájött, hogy Maci csak színi előadást tartott, a példán felbuzdulva Fanni is megrendezte a saját előadását

Krétagarbó 2015.01.13. 16:01:19

@lukacstoncsi: sztem csak kiruccanak vhova ahol melegebb van. jól is teszi, én is mennék most:)))

astryle 2015.01.13. 16:02:19

@SpYcHo: persze, hogy ez fog történni :D a kiválasztáskor is Bencus nagyon kérdezgette a Danit és alaposan többször is figyelmeztette, hogy ő bármikor élhet a képességével. Amit már beszéltünk páran.. Danival le kell vetetni a Laciról a kendőt és így is a Danit vinni :D szegény ennél nagyobbatt már nem éghetne.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:03:20

@Krétagarbó:

Ezt a sulykolást nem egyforma szintűnek látom, hiszen eleve Kiskun egyedül van, PVC-nek beszél, tehát nem tudja sztereóban nyomni.
Nem is igazán a stllusa ez a maunikasós, belédfojtom a szaót bmeg kerepelés - lehetőleg legalább 2 személy kontrázz zsigájával megtámogatva.
Mondjuk az éjszakai ON-ból keveset szoktam látni, arról nincs olyan világos képem Kiskun "mantrájáról".
Amúgy meg, ha esetleg Ádinka kiesik, a párocskája meg bent marad Kiskunnal, akkor megnézném Ádinka kinti (még csak nem is benti) idegállapotát.
Mert kettejük közül nem Kiskun a hisztérika. :)

Conchobar 2015.01.13. 16:04:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Fanni gyakorlatilag teljesen ellaposodott mostanában. Már úgy értem, hogy olyan érzésem van, mintha csak úgy el lenne ott. Eszik, alszik, üvöltözik, de pl. a játék szerves részét képező tattikai játszmákban szinte egyáltalán nincs benne" - Dennis Aurélióra emlékeztet (sőt ő utánozza is Auréliót), Fanni meg Zsófikára. Gyakorlatilag Zsófika se csinált egyebet, mint cukiskodott meg hisztizett

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 16:05:04

@astryle: Miért sírnak? Most nem azért, de egy ilyen szituban egy mélyről feltörő igenigenjeeeee!! sokkal őszintébb lenne.. Elvégre egy ellenféllel kevesebb.:D

csiri bá 2015.01.13. 16:06:26

@lukacstoncsi: kövezzetek meg, de én bírom, ahogy napszámban ekézi az agyhalott lemmingeket, de lehet ez már neki is sok(k) volt. :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:06:56

@Krétagarbó: éreztem én, csak nem tudtam megvilágosodni. De beugrott, hogy bakker, hát annyit dumál mindenki a szerelmi szálról (csak már én is elhomályosultam miatta), de nem az volt itt az alap probléma, hanem más. A szerelmi szál már csak hozzá adódott és mindenki azon ragadt le. Villán belül (is?) és kívül.

Szigmund Frajd 2015.01.13. 16:07:03

@Conchobar: "Lehet, hogy a Te olvasatodban a pókerarc a támadási lehetőség miatt volt, de lehet olyan olvasata is a dolognak..." Mi történt, valaki más ül a gép előtt? :D Teljesen normális hangnemben tudod megosztani a véleményedet, köpni-nyelni nem tudok...

"Miután pedig rájött, hogy Maci csak színi előadást tartott, a példán felbuzdulva Fanni is megrendezte a saját előadását"
Nem zárom ki ezt az eshetőséget sem, de ahogy a régi Conchobar mondaná: hagyjuk már a légbőlkapott jósolgatást, képzelgést, tippelgetést. :)

Conchobar 2015.01.13. 16:07:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Amúgy meg, ha esetleg Ádinka kiesik, a párocskája meg bent marad Kiskunnal, akkor megnézném Ádinka kinti (még csak nem is benti) idegállapotát" - Az miért lenne neked jó, hogy Edinát idegesnek lássad? Vétett neked valamit Edina, uborkát lopott a kertedből, vagy ilyesmi?

astryle 2015.01.13. 16:07:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én bele-bele szoktam nézni az éjszakai részbe (aki nem tudná itt teheti meg: vv7.vvilag.info/) mindenki zombi módon vánszorog Á pontból B-be. "Edina mikroport" is sűrűn hangzik el :P A Makroportos dobozt fel kéne tölteni téglával azt a mosókonyháva rakni, rákötözni az Edinát, oszt lakjon egy napig a mosókonyhába.. budi van, víz van. kaját lehet neki vinni azt szevasz :D

astryle 2015.01.13. 16:10:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát ezt vakerálom én is :D a minimális színészi képességükkel elővették a jáj istenem kihalt a maci a kanapéról most sírni kell pár percig arcot. Fannika is már nem tudja mit tegyen beleordít, Dóri kukucskál mikor lehet már abbahagyni. A pénisz meg szerintem sajnálta, hogy az egyetlen taktikai partnerét elvesztette és realizálta, hogy esélye sincs Faszni mellett a villába.

Conchobar 2015.01.13. 16:12:28

@Szigmund Frajd: "Teljesen normális hangnemben tudod megosztani a véleményedet, köpni-nyelni nem tudok..." - Valamit nagyon benézhettél. Valószínűleg azt, hogy a másik verzió mellett sem szól több dolog, mint a te verziód mellett, ennélfogva nem érdemes másként megfogalmazni.

Krétagarbó 2015.01.13. 16:14:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én mantrázás alatt a súlykolást értem, nem belédfojtomaszót stílust. Az valóban Kiskunnál nehezen fedezhető fel, kommunikációs készség nincs, ezt már sokszor megállapítottuk, mint ahogy azt is, hogy Edina meg től sok, túl impulzív, nincs megfelelő vitakészsége.

Biztosan azért látjuk máshogy ugyanazt a dolgot, mert alapvetően eltérhet a mentalitásunk. Én a viták során sokszor visszalátom régi magamat Edinában, nekem (is) meg kellett tanulnom, hogy nem vágunk másnak a szavába, végighallgatjuk a másik mondandóját stb... Nem mintha afarkasok neveltek volna a havasokban, vagy bármelyik Mónika show-ban is szerepletem volna, csak egész egyszerűen kicsit impulzívabb a természetem és hajlamos vagyok (túl)védeni a vélt vagy valós igazamat. Ma már azért felnőtt fejjel ügyelek tudatosan arra, hogy toleráljam megfelelően a másik felet, de még most is elófordul, hogy nem sikerül 1000%-ig.
Gondolom, most csalódást okoztam itt sokaknak, mert itt mindenki a korrektség, ,a visszafogottság és a megtestesült nyugalom mintapéldányai:))))

Krétagarbó 2015.01.13. 16:16:42

@Krétagarbó: hihi,, jó lesz az 100%-nak is, a többi is elütés, de már nincs kedvem időm javítani...

Conchobar 2015.01.13. 16:18:18

@Szigmund Frajd: "Nem zárom ki ezt az eshetőséget sem, de ahogy a régi Conchobar mondaná: hagyjuk már a légbőlkapott jósolgatást, képzelgést, tippelgetést" - Mi ez a baromság? Én nem jósolgattam. Arra mutattam rá, hogy nemcsak Maci tud sírni, ha akar (halottidézés meg alvajárás alatt), hanem Fanni is (hiszen ő egy az egyben bemutatta, hogyan kell), márpedig Dennis előkerülésekor Fanninak még csak sírnia se kellett az előadásában

egyemakisszíved 2015.01.13. 16:18:39

Maci kiesése szépen bekavart Zsuzsának. Kíváncsi vagyok, hogy kit fog kivinni. Ha komolyan veszi azt a hitelesség problémát, amit Edina a kiválasztáskor felvetett vele kapcsolatban és bizonyítani akarja, hogy ő még a régi Zsu, akit régi szövetségesei méltánytalanul mellőznek, de az értékrend, ami alapján ítélt a többiekről valódi, a rangsor még áll, akkor Fannit fogja kihívni szerintem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 16:19:52

@Conchobar:Pontosabban, Denisz mindent megtesz, hogy Au-ra emlékeztessen. :)

Van benne valami, de Fannit én nem tudom Zsófikával teljes párhuzamba hozni, csak nagyon szőrmentén.... Zsófiban én véltem felfedezni valami szerethető kislányosságot, Fanniban nem. Zsófika sose beszélt úgy és olyanokat, mint Fanni (és gettómutogatást se láttam tőle). Nem vagyok álszent, csodás szófüzérek szokták elhagyni az én számat is alkalomadtán, de e téren Fanni 20 évesen azért lemosna a pályáról. :D

Szigmund Frajd 2015.01.13. 16:20:11

@Conchobar: ""Teljesen normális hangnemben tudod megosztani a véleményedet, köpni-nyelni nem tudok..." - Valamit nagyon benézhettél."
Bocs, én tényleg azt hittem, hogy normális hangnemben írsz. Még egyszer elnézést a sértő feltételezésért.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:20:37

@Krétagarbó: Ne aggódj, én is elütöttem egy-két dolgot már...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:21:02

@Krétagarbó:"... mert itt mindenki a korrektség, ,a visszafogottság és a megtestesült nyugalom mintapéldányai:))))..."

Hát perrrrrrrrszeeeeeeee :D:D
42.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 16:21:21

@astryle: jaja, most jobban megnéztem, tényleg kinéz Dóri, beszarás. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:22:05

@Krétagarbó: Megnyugtatlak, nekem az egyik legnyugodtabb és a legkiegyensúlyozottabb vagy ezen a fórumon. Már ha ez valamit is számít... Remélem, hogy igen! :-)

dare 2015.01.13. 16:22:34

@-pkata-: A videó végén azt mondja Laci Zsu-nak hogy :
"neked meg köszönöm hogy mindennap elszólod magad napról napra jobban( de szép mondat)"
Számomra ezért nem világos hogy miért hazudik Zsu, azért mert Edina a riportszobában azt mondja és nekem el kell hinnem.
Ha hazudott volna akkor azt mondta volna Laci neki hogy mit beszélsz össze-vissza te hazudós ribanc.
Itt még nem tudta mi lenne a jó megoldás, de szerintem nem hazudott Edinának, pontosan az lett a veszte hogy őszinte volt és szembesítették Lacival aki így egyből ki tudott hátrálni(okosan).

szociologus01 2015.01.13. 16:23:59

Zsu is megszívta Maci kiesését, tuti őt vitte volna ki párbajozni. Most meg nem biztos hogy Lacit legyőzné. Edinát és Danit pedig tuti nem.

Ezt a rehab bandát, wazze. Macit kiejtette a hűtő :-) és azóta viseli a lila szalagot :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:24:29

@Krétagarbó: Nem látjuk ám annyira másként :) Csak néhány felületi dologban.

lukacstoncsi 2015.01.13. 16:25:44

@csiri bá: igen azok sokszor szerintem észre sem veszik hogy basztatja őket.egy kicsit értelmesebb játékos még lilut is kóstolgathatná:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:25:56

@dare: Szerintem arra mondta, hogy kiderült, elmondta Edinának a Zsuzsa, hogy mi történt. És tényleg elmondta a mosókonyhában. Csak ezt Edina nem mondta vissza senkinek. Akkor a nyugiban szembesült vele a Dani is. Mondta is Dani, hogy ő a nyúlkálásról nem tud. Zsuzsa megpróbált először rébuszokban beszélni, amikor rászóltak, hogy mondja ki konkrétan.

Krétagarbó 2015.01.13. 16:26:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ? :)
ezt már múltkor sem értettem. annyi évesek vagytok? én még nem, de majdnem.

Szigmund Frajd 2015.01.13. 16:26:53

@Krétagarbó: Akkor azért is testhezálló neked a fórum, mint kommunikációs médium, mert itt igen nehéz a másik szavába vágni. :)

Krétagarbó 2015.01.13. 16:27:36

@VV Erőlegény: jó, de itt el lehet számolni ezerig:)))
köszi:)

lukacstoncsi 2015.01.13. 16:30:44

Zsu ha Robint vinné ki az se lenne gond.Nincsenek haragban viszont a srác nem közeledik felé nem bízik benne.Akár még elfogadható érvekkel is jöhetne ellene hogy elvan nem csinál sok mindent nem konfrontálódik stb.Mióta viszajött a párbajról nem sokat változott.Az tény hogy Zsu aktívabb akár ha alázzák akár még ex-bt tagként akár ha mártír vagy megmondóember.Cigizésben is veri.Szerintem:D

Krétagarbó 2015.01.13. 16:32:22

@Szigmund Frajd: erre eddig nem gondoltam, de igen. Tárgyalóteremben volt néha nehéz, mert ott azonnal vágnád rá a kontrát az ellenérdekű fél mondataira, na az volt az igazán jó tréning erre. (És tényleg nem bunkóságból van ez, egyszerűen úgy érzem, ha nem reagálok rá mondatonként, elvész a dolog. (az igazam:)))

lukacstoncsi 2015.01.13. 16:32:33

@-pkata-: Zsu konkrét?Ő körmondatokban szereti ezt megtenni emellé hebeg habog +:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:33:21

@Szigmund Frajd: Itt is meg lehet tenni simán, ha úgy reagálunk a másik hozzászólására, hogy nem vagyunk hajlandóak fogni/és reagálni az onnan érkező üzeneteket. Ez kb. olyan, mintha egy beszélgetésben egymás szavába vágnánk.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:34:06

@dare:" Ha hazudott volna akkor azt mondta volna Laci neki hogy mit beszélsz össze-vissza te hazudós ribanc. ..."

Nem véletlenül aggódik Dani és Ádinka, és faggatják B@sz..bát, hogy mit is hallgathat el, ami majd csak a párbajon lesz esetleg bejátszva. Mi sokkal több mindent látunk, mert ők csak jelrakásnál néznek vissza néhány jelenetet, meg maga a párbajozó lát kint néhány videót. Persze sejtik, hogy ennél sokkal több van.
Ádinka már most mondogatja a nézőknek, hogy ő csak az "összevágástól" fél, mert azt lehet így is meg úgy is. Zabszem nem fér a fenekébe.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:34:09

@lukacstoncsi: Azt nem mondtam, hogy konkrét. Csak azt, hogy a többiek rászóltak, hogy ne rébuszokban beszéljen, hanem mondja ki konkrétan.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:35:01

@VV Erőlegény: A reagálnit utólag szúrtam be, ezért nem illeszkedik nyelvtanilag helyesen a mondatba. Bocs. :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 16:36:09

@lukacstoncsi: Néha az az érzésem, hogy neki pl. egy "Igen" is egy bonyolult körmondat. :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 16:37:07

@-pkata-: Igen erre írtam én is.A fekete-fehér csapatos játékban amikor kérdeztek egymástól mindenki normálisan válaszolt.Zsu meg elkezdte a szokásos hosszú hablatyot még véletlenül sem nézve senkire, már rászóltak mert megunták...Már kapizsgálhatták hogy nem egyenes.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:37:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Bakker, ebben a játékban sztem senkinek nem fér a zabszem a fenekébe egy kiválasztásnál, maximum a védetteknek (sztem neked sem férne, ha véletlenül benn lennél, de tudom te soha sem mennél be).

Szigmund Frajd 2015.01.13. 16:37:50

@VV Erőlegény: Ez igaz. Viszont fogalmam sincs, hogy honnan jött az ötleted, hogy itt bárki is ezt csinálná.. :D

csiri bá 2015.01.13. 16:38:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Zabszem nem fér a fenekébe. - akkor most nem lesz cekc a párbajig? :DDDD

csiri bá 2015.01.13. 16:41:45

@lukacstoncsi: az hagyján, de amit a műsorban mond kommentárokat egy-egy bejátszáshoz, azt ők értelemszerűen nem is hallják, majd ha kijönnek és esetleg visszanézik... :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:42:45

@csiri bá: Addig gombásznak az erdőben. :D Laci úgyis elszólta magát, hogy őserdő nekije. :)

másodpéldány 2015.01.13. 16:45:00

@egyemakisszíved:

ugyan már! Fanni egy érdekes eredeti karakter, mindennapra jut pár vicc, őt max akkor hívatnák ki zsével, ha zsét ki akarnák ejteni, de mlég nem akarják, fannit meg semmiképpen nem akarhatják kiejteni...

dani jóval érdektelenebb karakter, mint fanni, ráadásul halál uncsi az edina.laci dani hármas, azt meg kell nyesni, mint a fákat, hogy új hatjtást hozzon, és most behozhatnak egy kései játékost, ahogy a vv4 ben meg vv6ban is tették, a show kései szakaszában jött új játékos felbolydítani mindent, mikor kiesett valaki...

lehet zsének hoznak egy palit....

az alacsony nézettség simán lehet attól is, hogy a nézők csak egy speciális applikáción keresztül szavazhatnak, és nem tud mindenki bevonódni a szavazásba és így a játékba, aki akarna...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:46:11

@csiri bá:

Jaj, hogy én milyen meggondolatlan vagyok. Dehát az asztrál testének van egy másik vége is, nem? És asse cekc.

csiri bá 2015.01.13. 16:47:18

444.hu/2015/01/13/326-millio-dollart-nyert-a-new-york-i-lotton-az-egesz-eletet-tanitassal-tolto-hazaspar/
Kedves László • 2 órája
az én szüleim is... tanítottak :)
Vérmókus Kedves László • 2 órája
Golfozni járnak e?
Kedves László Vérmókus • egy órája
járnak, csak azt mifelénk kapálásnak hívják

Max atya rezsidémonűző • egy órája
Egyébként mit csinálnátok 88 milliárd forinttal?
Csizsik Pizsik > Max atya rezsidémonűző • 44 perce
Megvenném Pique-t (Barca hátvéd) és örökre eltiltanám a focitól.
A többi 325,9 millión ($) pedig élvezném az életet...

:DDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:47:27

@Szigmund Frajd: itt igen nehéz a másik szavába vágni. :)

Sztm nem okoz neki gondot :D:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:47:35

Ha Zsének hoznak egy palit, akkor lenyugszik, akkor hol a bonyodalom. Inkább Lacinak egy jó nőt. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:48:28

Ha igaz az Origo cikk és valóban nem rövidül a VV7, de nem is tesznek be új szereplőt, akkor az sztem azt jelenti, hogy a hét végén elmarad a párbaj. Nekem mondjuk ez ebben a helyzetben, viharos előző heti gumiszabályos dzsungelhét felfordított hierarchia mellett, Maci rendkívüli kiesés a kijelölés napján és Edina nagypapa halála két nappal a kijelölés előtt logikus döntés is lenne.

lukacstoncsi 2015.01.13. 16:50:11

@másodpéldány: szerintem ha behoznak valakit most maci helyett az meg lesz szavaztatva benntiekkel mint a vv6-ban.de nem sok jó vár szerencsétlenre.a finggyujtós ádám is az első alkalommal repült mondjuk megérdemelten de direkt olyat választottak a benntiek aki nem egy erős karakter ki lehet rakni.abban lehet vita hogy csaj jöjjön vagy pasi mindenki mást akar:D

Conchobar 2015.01.13. 16:50:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Nem véletlenül aggódik Dani és Ádinka, és faggatják B@sz..bát, hogy mit is hallgathat el, ami majd csak a párbajon lesz esetleg bejátszva" - Ott nem arról volt szó, hogy mit hallgat el Laci, hanem arról, hogy mondhatott-e valami olyant, amit bevágva ellenük szólhatna

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 16:50:57

Amúgy - komolyan - ha nem mondhatod rögtön, elfelejted vagy bestackkeled?

csiri bá 2015.01.13. 16:52:15

@VV Erőlegény: már tegnap mondogattam, megismétlem: lesz majd két olyan hét, amikor nem lesz kihívás és majd bemegy pár volt VV-s vagy más celebféle biodíszletnek bohóckodni pár napra, hogy kiteljen a betervezett hosszúság... volt már ilyen máskor is...

Conchobar 2015.01.13. 16:52:57

@VV Erőlegény: "Ha igaz az Origo cikk és valóban nem rövidül a VV7, de nem is tesznek be új szereplőt, akkor az sztem azt jelenti, hogy a hét végén elmarad a párbaj" - Úgy, hogy megvan már a kiválasztott? Hogy rárohadjon a zöld kendő?

másodpéldány 2015.01.13. 16:53:07

@lukacstoncsi:

ha megszavaztatják, akkor lehet probléma lesz, de ha okosan hoznak egy meglepetés palit zsének, akkor még feldobhatják a showt, főleg miután zsé kiejtette danit, aki igazán ostobán eljátszotta a lehetőségeit... szóval az lenne egy kanyar a biliben, ha danit vinné és kint hagyná, más most nem is nagyon vihet.... lacit nem akarná kiejteni, mert valahol imponál neki, robinnal nincs dolga, edinát nem viheti, mert kijelentette, hogy a gyász miatt nem fogja, na meg akarja látni a pofiját miután visszajön és edina legnagyobb lelki támaszát danit kint hagyta...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:53:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem ott Laci már mindet bevallott volna, azt is,a mit nem követett el, csak hagyják már békén. :) Én egyre unottabbnak látom azt a csávót. :)

csiri bá 2015.01.13. 16:54:24

@-pkata-: Zsé maximum akkor nyugodna le, ha olyan menne be, aki megveszi neki ingyér' a házat, kutyát, kutyaólat. :DDD a másiknak meg beküldenék még egy Ádinkát, hadd szokja. :DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:54:52

@egyemakisszíved: A VV7 applikáción jelenleg azt látom, hogy a szavazók 13,87%-a szerint erre Fanninak van is esélye, a Dani melletti % 5,5, és Edina 78,96 %-al toronymagasan vezet a Macitlanított rendszerben (és ugyancsak a jelenleg lila kendős Robin és Laci nélkül).

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 16:55:48

@csiri bá: Jajj, két Ádinka? Ne máááár :D Egyen még elszórakozok, de kettőn... Huhhh :D

egyemakisszíved 2015.01.13. 16:56:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: @dare: Abban hazudott Zsuzsa, hogy a saját szerepét mindig kisebbíteni igyekezett a Lacival való flört kialakulásában. Fokozatosan csepegtette az információkat, elhallgatva, ami igazán rossz fényt vet rá. Nem csak a tettek (csók, nyúlkálás stb.) számítanak, hanem ami azt megelőzi: egy mosoly, egy szó. Ráadásul olyanokat is elkezdett magyarázni, amivel közvetve megvádolt embereket, hogy olyan infók mennek a más háta mögött, aminek nem kéne. Edináéknak azért fontos az történtek lehető legpontosabb rekonstruálása, hogy egy esetleges párbajon biztosan tudják, hogy Zsuzsa mikor és hol hazudott, mivel számukra a Zsuzsával történt szakítás az igazság elkendőzése és a megcsúfolt bizalom története.
@másodpéldány: A másik logikus választás Dani, ott Zsuzsa megint előveheti a gyermekemmel támadnak kártyát.
@VV Erőlegény: Bence tegnap beígérte a szerdai kihívást meg a vasárnapi párbajt is.

lukacstoncsi 2015.01.13. 16:57:05

@másodpéldány: Némi izgalom nem ártana, viszont zsu is dobhat nagyot kit visz ki amiről írtam korábban a csavar.Még Denniske is megdobhatja 1-2 tippel ha nagyon be akar tenni a másik csapatnak és akár még ígérhet is neki valamit, bár a fene tudja dennis is rühelli.

@-pkata-: szerintem is már kiakadt párszor edinkán főleg mert szinte vallatták:D

Szigmund Frajd 2015.01.13. 16:57:33

@másodpéldány: "az alacsony nézettség simán lehet attól is, hogy a nézők csak egy speciális applikáción keresztül szavazhatnak, és nem tud mindenki bevonódni a szavazásba és így a játékba, aki akarna"
Összemosod a nézőket és a szavazókat. Én például előbbi vagyok, de utóbbi nem. Ezzel azt mondod, hogy van olyan ember, aki csak azért nem nézi, mert úgysem tudna szavazni - ez nem túl életszerű példa, szvsz.
Ráadásul az applikáció elérhető böngészőből is, szóval okostelefon sem kell hozzá. Teszem hozzá, hogy most már a nagymamák is okostelefonnal járnak, úgyhogy tuti nem az applikáción múlik a nézettség.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 16:59:24

@Conchobar: Nem, úgy hogy lekerül róla, sőt esetleg még megkapja a lila kendős védettséget is, de a megüresedő lila kendőt akár valamilyen versenyben is meg lehetne szerezni valakinek a jövő héten a villalakók közül, mint a régi VV-kben.

Conchobar 2015.01.13. 17:00:43

@másodpéldány: "edinát nem viheti, mert kijelentette, hogy a gyász miatt nem fogja" - Ez baromság, mert végül Dórival együtt mégiscsak rátette a jelet (noha előtte az ellekezőjéről beszéltek Dórival)

nátrium glutamát 2015.01.13. 17:03:10

@VV Erőlegény: mert rosszul teszik fel a kérdést appon. "ön kit hívna ki zsuzsa helyében?" inkább így kellene: "ön szerint kit hív ki zsuzsa?"

Conchobar 2015.01.13. 17:03:23

@VV Erőlegény: "Nem, úgy hogy lekerül róla, sőt esetleg még megkapja a lila kendős védettséget is..." - Már megint ezek a légbőlkapott tippelgetések. Már csak az hiányzik, hogy azt jósold, hogy 4 kendő is lesz a kiválasztotton (zöld, kék, lila és sárga)

lukacstoncsi 2015.01.13. 17:03:25

Hiányolom az igazi fizikai erőpróbákat főleg hogy elég punnyadt a legtöbb.És hogy tényleg legyen tétje egy lila kendőnek.Szerintem részben a szuperképességek bevezetésével az elején megkapva akartak ezen változtatni illetve főleg spórolni mert nincs pénz sok kültéri játékra és hogy megörökölhetőek.Így lehet hogy valaki 2 tulajdonosa is lehet.

Bujumburi 2015.01.13. 17:03:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Én szoktam nézni, de náluk nem akkora téma ez, vagy nem tudom. Tegnap pl. a gyerekkori emlékekről beszélgettek Dórival, Zsuzsát derékszíjjal verte az apja, mert ellopott valami pezsgőtablettát. Azt mondta, azóta belátja, hogy igaza volt az apjának és köszöni neki. Dóri is csinált valami hasonlót gyerekként. Dóri egyébként még nincs túl a nagymamája elvesztésén, többször előjön nála, hogy bevillan neki, egy körözöttes kenyérről, vagy bármiről. (ilyesmi témák mentek) Egyébként jellemző még, hogy gyakorlatilag nincs on "EDINA, MIKROPORT" nélkül. Tegnap is így sutyorogtak LAcival, amikor rákezdett az "Edina mikroport-LAci mikroport", ekkor Dóri megkérte őket (aludt) hogy ne csinálják már a sutyort, mire Edina azt mondta neki, hogy már pedig még valamit meg kell beszélniük, Dóri kérte, hogy akkor ezt kinn tegyék, mert nem tud ettől aludni. Mondanom sem kell, nem mentek ki. Edina pizsamában jár cigizni, Laci rákönyörgött valami nadrágot. Tényleg nem vigyáznak magukra, őszintén sajnálom már őket, hogy micsoda bűz és baci/ vírus/ gombatelep az a villa.

csiri bá 2015.01.13. 17:05:07

@-pkata-: Hát nem. :D ezért 'biodíszlet'... a mikrót sem tudod kiszavazni azért, mert olyan hülye volt, hogy hagyta Fáncsikának fóliástól beletenni a vajat. :DDD

lukacstoncsi 2015.01.13. 17:06:32

@Conchobar: Mert jelet kapott tőle még nem biztos hogy kiviszi.Volt már ilyen.Taktikus legyen inkább ha vissza akar jönni szerintem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:08:21

@egyemakisszíved: Megígérte persze, hogy még egy-két napig tartsa a feszültséget a játékosokban és bennünk. Majd visszavonja az ígéretét, és megmagyarázza. Lehet bőven magyarázni az álláspontot: Egy ember kiesett amúgy is (tehát létszámban megvan a csapat), ez befolyásolhatta a kiválasztást és még inkább a kihívást, hiszen Zsu konfliktusban volt Macival is, és sok volt a rendkívüli (külső, vagy vis major) esemény a napokban... (persze a lényeg, hogy hadd főjön a társaság még két hétig a levében, és nézzük meg sikerül-e kikecmeregni belőle valamelyiknek, vagy akár az összesnek... Jó lenne már, ha a nézők valaki mellett és nem valaki/vagy valami ellen szavaznának.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 17:09:25

@csiri bá:" a másiknak meg beküldenék még egy Ádinkát, "

hihi ez nagyon szeretetlen dolog volt :D

lukacstoncsi 2015.01.13. 17:10:01

@Bujumburi: ....Na Levente reszkess!Ne merj lopni mert előkerül a szíj:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:10:26

@nátrium glutamát: OK ebben is lehet vmi... De én is inkább arra asszociáltam, hogy milyen párbajt valószínűsítenek.

Bujumburi 2015.01.13. 17:11:42

@lukacstoncsi: a fia is lopott már, gumicukrot, amivel utána kínálgatni kezdett másokat, Zsuzsa meg majd' elájult. :D

csiri bá 2015.01.13. 17:13:40

@-pkata-: gyalogok menekülnek is szanaszéjjel, mikor kocsiba ülsz. :DDD

Conchobar 2015.01.13. 17:15:06

@lukacstoncsi: "Mert jelet kapott tőle még nem biztos hogy kiviszi...Taktikus legyen inkább ha vissza akar jönni szerintem." - Ebben igazad van, viszont a gyávaságot se díjazzák a nézők (a VV4-ben Béci is a gyengére próbált taktikázni, meg is verte a tuja Jerzy). Zsuzsának nem igazi választás sem Fanni, sem Dennis, Dóri még kevésbé (a már eltemetett dolgokat, régi sérelmeket nem lenne szerencsés előkaparni) . Marad Edina, meg Dani

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:17:12

@VV Erőlegény: Azért most, hogy néhány emberben tudatosulhatott, hogy túltolta a az előző hetet, biztos, hogy érdekes változások várhatóak a szövetkezések kapcsán párbaj nélkül is. Mert ezekben a napokban mindenki gondolkozhatott azon, hogy mit és hogyan tolhatott el a belső játék/csatározások hevében?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 17:18:24

@csiri bá: Köszi, ezt én sem tudtam. Nekem olyasmi rémlett -és most lusta vagyok visszanézni-, hogy volt a VV hivatalos honlapján egy szavazás, hogy hány lánnyal fürdött/zuhanyozott Maci együtt. És ott is szerepelt az egyik lehetséges válaszként a 42. Mint írásod alapján kiderült, hogy ezért került be ez a válasz is a lehetőségek közé.

Baresz83 2015.01.13. 17:18:31

@Majom1Parádé: jahh, lehet bezavarta a málnásba... :)

egyemakisszíved 2015.01.13. 17:19:11

@VV Erőlegény: Vagy nem mondta, hogy melyik vasárnap lesz a párbaj, lehet két héttel később, addig meg a két párbajhős a maga kendőjét szorongatva legyilkolja egymás még bent. Vagy kibékülnek. Én mindig valaki mellett szoktam szavazni. :)

Szigmund Frajd 2015.01.13. 17:19:20

@-pkata-: Hupsz, ezt benéztem... rtl most FAQ-jában olvastam, vagyis azt hittem, hogy olvastam, de mégsem lehet PCről szavazni. (illetve technikailag lehet, de ahhoz android emulátor kell, ami nem kézenfekvő egy hétköznapi ember számára :D )

rtl.hu/rtl2/valovilag6/cikkek/2014/01/12/gyakran_ismetelt_kerdesek
Itt a "hogyan tudok regisztrálni" résznél van az, hogyha rendelkezek rtlklub.hu/most regisztrációval, akkor a szavazás funkció aktiválásához küldjek smst. Namármost ezt úgy értettem, hogy a most-ban van szavazás funckió, pedig ők az app-ra gondoltak, csak nem írták oda... :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.13. 17:20:55

@-pkata-: mindig azon tökölök, hogy mitől és mire van ekkora arca ennek a B@sz..bának.

nátrium glutamát 2015.01.13. 17:28:53

@VV Erőlegény: temészetesen. zsuzsa helyében én edinát hívnám ki, de ő valószínűleg danit fogja, ha nem teszi lehetővé számára a választást közte és laci között. ;)
tegyék fel normálisan a kérdést!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:29:42

@egyemakisszíved: Hát ezt nem tartom valószínűnek, mert ebben a két hétben a többiek meg gyakorlatilag szabadságolhatják is magukat. Azokban a napokban, amikor megvan a két párbajozó, a többiek tulajdonképpen tét nélküli jutalomjátékon vannak. De ha a jövő héten meghirdetnének egy egyhetes versenyt a megüresedett lila kendőért, és utána lenne egy tabula raza újabb kiválasztás, majd kihívás az mondjuk egy fairebb döntés lenne.

Krétagarbó 2015.01.13. 17:31:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha ezt most tőlem kérdezted: papír, cerka és miközben hallgattam, jegyzeteltem a saját felmerülő gondolatokat.

másodpéldány 2015.01.13. 17:31:49

@Conchobar:

de Zsé akkor is kijelentette kerek perec Daninak, hogy nem viszi Edinát, mindegy mivel indokolta,

rosszul is venné most ki magát, ha a csaj riválisát vinné, előző körben is egy gyenge játékost vitt, és nem az őt legbrutálisabban támadó riválist... ehhez most is tartani fogja magát...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:33:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Én ezt a képzeletedre bíznám Dorothy... :-)

ui: Aki kíváncsi, hamar megöregszik. :-)

Conchobar 2015.01.13. 17:33:41

@nátrium glutamát: "temészetesen. zsuzsa helyében én edinát hívnám ki, de ő valószínűleg danit fogja" - Gondolod, hogy érdemes neki Danit megkockáztatnia? Pont azt, aki a mostaninál sokkal rosszabb helyzetben egyedüliként mellette állt? Azok után, hogy Dani (akár taktikából, akár nem, de) kijelentette, hogy ő nem vinné ki Zsuzsát

nátrium glutamát 2015.01.13. 17:34:17

@VV Erőlegény: ;)

well... kolléga szépen bevitte a jónépet a málnásba ezzel a 42-vel :DDD

egyemakisszíved 2015.01.13. 17:34:31

@VV Erőlegény: Félted Danit, mi? Én se örülök neki, hogy szegény Maci kipottyant. :)

nátrium glutamát 2015.01.13. 17:35:43

@Conchobar: ezt nem én gondolom, ő maga mondta dórinak.

Conchobar 2015.01.13. 17:37:00

@másodpéldány: "de Zsé akkor is kijelentette kerek perec Daninak, hogy nem viszi Edinát, mindegy mivel indokolta" - Márpedig Zsuzsa minden szavát kőbe lehetne vésni, vagy hogy? Dórival is lamentáltak azon, hogy a halálhír nyomán nem rakják Edinára a jelet, aztán mégiscsak rárakták

Montezuma13 2015.01.13. 17:38:23

@lukacstoncsi: "Hiányolom az igazi fizikai erőpróbákat főleg hogy elég punnyadt a legtöbb."

Így van. Pedig egyszerű meg lehetne ezt is oldani. Be kellene vinni szobakerékpárokat, fitnesz gépeket. Volt olyan VV, ha jól emlékszem kettő is, ahol szobakerékpárokkal le kellett tekerni bizonyos távolságot megadott idő alatt és akkor kaptak jutalmat.
Ráadásul ez a társaság láthatóan igényelné a mozgást és használná is a gépeket, mert most is páran próbálnak edzeni, azonban nincsenek a komoly edzéshez megfelelő gépeik. Nem hinném, hogy ez olyan sokba kerülne, de úgy látom, hogy ez nagyon sóher produkció.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:42:25

@egyemakisszíved: Igen, mert egyrészt sztem -bár rengeteget hibázik ő is- de mégis játszik, és most egy rakás tőle független külső körülmény ellene van (Edina nagypapa, és Maci), úgy hogy azokról ő nem is tehetett. Persze ettől függetlenül szoros párbajt várnék Zsu ellen (2 esélyest). Bízom abban, hogy Dani a jövő két hétben rátalál a helyes útra (függetlenedik egy kicsit Edinától, vagy leválasztja róla Lacit, és közelít Robinhoz és Zsuhoz).

másodpéldány 2015.01.13. 17:46:45

én összeesküvéspárti vagyok...

maci volot a beépítette ember, eddig tartottak a feladatai

utolsó húzással még kivitte denist egy romantikus estre

és lám más nap beteg lett, kórházban végezte, és nem tud visszajönni...

a srácnak simán lehet persze mindenféle baja ekkora súlynál ki se kell találni, csak mégis gyanús hogy még volt egy utolsó csíntevési köre, mielőtt elhagyta végleg a villát...

így logikusabb az egész történet...

kórházban amúgy nagyobb valószínűséggel fog tudni fogyni mint a vellában, ahol semmilyen segítséget neki ehhez nem adtak...

másodpéldány 2015.01.13. 17:48:18

@VV Erőlegény:

bízol bban, hogy dani még a házban lesz, de akkor kit ejtett ki zsé?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:51:09

@másodpéldány: Bízom abban, hogy elmarad a párbaj, mivel megvan az eheti kieső és a játék nem rövidül (az Origó hír szerint, amit a kreatív igazgatóra hivatkozva állított).

Rémület 2015.01.13. 17:51:31

@nátrium glutamát: De legalább most majd jól lenyugszik mindenki, aki eddig nem tudta. :))

Krétagarbó 2015.01.13. 17:53:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Na megyek a dolgomra, köszi a beszélgetést! A te véleményedet (is) a továbbiakban is tisztelem:))))

Szigmund Frajd 2015.01.13. 17:54:57

@másodpéldány: Akkor hiszek neked... :)

(btw. erős volt a kísértés, hogy "De nem!"-mel válaszoljak :D)

Rémület 2015.01.13. 17:55:57

@VV Erőlegény: De akkor a kiválasztást is törölni kell. Vagy Zsuzsa két hétig agyalgathat, hogy kit vigyen ki? A lila kendősök meg két hétig halál nyugiban lehetnek? Edina meg Dani két hétig reszkethet?

nosce 2015.01.13. 17:56:11

Sztem marci helyett kéne behozni egy jó nagy faszút, az kipattintaná deniszt Fannika puncijából, lenne fájt meg sírás rívás

nosce 2015.01.13. 17:57:26

@Krétagarbó:
és igazad is van mert tényleg elvész :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 17:58:28

@csiri bá: Én ott a mikrót sajnálom. :) Csodálom, hogy nem tett Fannira jelet. :D Mondjuk telibe köpi vajjal, legalább. :)
És nincs jogsim. :D Úgyhogy valóban menekülnének a gyalogok. :D
@Szigmund Frajd: hát hüpp, akkor nem szavazok.

Azt akarom még gyorsan megnézni, ha már itthon vagyok, hogy vajon a nyugiban a "Lacinak-feláll-a-farka-mindenki-takarodjon-ki" vidiben a Zsuzsa hozta fel vajon a nyúlkálást, vagy valaki más. Mert ha ő, akkor igazi pancser.

Montezuma13 2015.01.13. 17:59:03

@Rémület: Szerintem ha tartják magukat a befejezés időpontjához, akkor csak a most vasárnapi párbaj után fognak lassítani.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 17:59:48

@Rémület: Nem, abszolút tabula rasa, vagy akár Zsuzsának védettség is járhatna a nagy stresszre... De mondom esetleg a megüresedett védettségért én a jövő héten meghirdetnék egy egyhetes játékot, és annak a nyertese kapná meg.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 18:02:03

A kiválasztás sem volt objektív a Maci betegség miatt, hiszen beteg embert is nehéz megjelölni a távollétéban, ez egy két esélyes döntési helyzetben perdöntő lehet akár...

Gia Gianea 2015.01.13. 18:02:08

@másodpéldány: És orrvérzést Maci hogy produkált magától?Amikor hányt akkor is ott voltak a többiek,nem dugta le az ujját..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 18:02:35

@nosce: Ha már így, akkor kellene egy pénzes csákó, aki betolja Zsu-nak ... a házat, kutyát, kertet, kocsit IS.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 18:05:33

És a hülye Zsuzsa hozta fel, hogy a Lacival nyúlkáltak egymásnak. Hát ez nem komplett. Saját magát buktatja le. Nem választanám hadvezéremnek. De ezt már akkor tudni lehetett, mikor kiment párbajra, és hangosan mondta, Edinának a Bt-t, és a többiek is meghallották. Áááá... Ekkora pancser nem lehet valaki egy ilyen játékban. :/

Szigmund Frajd 2015.01.13. 18:07:03

@VV Erőlegény: Ez nagyon jó ötlet! Már csak azért is, mert végre komoly okból is egymásnak feszülnének a lakók, igazi farkastörvények lennének, lehetne nézni, hogy mennyire maradnak meg a villabarátságok, megmaradna-e a szeretet Laci-Edina ill. Fanni-Dennisz közt. Mondjuk minden nap pontot lehetne gyűjteni, és esetleg lehetne pontot rabolni bizonyos feltételek esetén, kihívni valakit X pontért egy versenyre, fogadásokat kötni, stb, a lehetőségek végtelenek!

KEDVES SZERKESZTŐK! HA OLVASSÁTOK A FÓRUMOT, VALÓSÍTSÁTOK MEG VV ERŐLEGÉNY ÖTLETÉT, ÉS KÜZDJENEK MEG A VILLALAKÓK A LILA KENDŐÉRT!!

Gia Gianea 2015.01.13. 18:07:29

@-pkata-: Ja.Minek az ellenség,ha ilyen a szövetségesed? :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 18:07:34

@VV Erőlegény: Én ezt támogatnám. Párbaj elmarad. Lacitól-Robintól ugye el a kendő, és egy egész hetes játékban aki a legjobb (Minden nap az aznapi feladatra 1-8-ig sorrend és aki a héten a legkevesebb helyezési számot gyűjti )azé a LILA. (vagy Lilu? :-)))

nosce 2015.01.13. 18:08:23

@Majom1Parádé:
jah lehetne h egy csákó betolatna a villa gyepre egy bömössel de csak jelzésértékűen.. Aztán abban is lakna bent

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 18:08:56

@-pkata-: Látod és még így is esélyes a kövi párbaj megnyerésére, mert a többiek is elkövettek "pár" szarvashibát...

Rémület 2015.01.13. 18:11:42

@VV Erőlegény: Én nem bírok addig várni, hogy lássam a fejeket, amikor Zsuzsa visszamegy. :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 18:11:49

@nosce: Megnézném Zsuzsa játékstílusa megváltozna-e gyökeresen...

Rémület 2015.01.13. 18:12:49

@Majom1Parádé: Robintól szerintem nem lenne szabad elvenni. Ő azért megdolgozott.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 18:14:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem tudom, szerintem még tanulja a "férfi szerepet". De komolyan. Sok fiatal felnőtt srácnál látom ezt az arcoskodást hol erősebb, hol gyengébb szinten.
Ahogy lányok tanulnak magassarkúban járni, meg festeni magukat, ők próbálgatják a férfias viselkedést. Persze ilyenkor sokszor mellé nyúlnak, túllőnek, ahogy a lányok is elesnek párszor, meg túlsminkelik magukat.
Jó esetben leszokik róla. Rossz esetben meg tahó paraszt válik belőle.

másodpéldány 2015.01.13. 18:16:16

@Gia Gianea:

egy ilyen trükkös srác ezt meg tudj oldani, amúgy meg mindegy ekkora súllyal neki lehet bármi baja bármikor, de mégis fura, hogy véletlen elhasználja a kimenési lehetőségét és utána lesz rosszul...

belefér csak nekem inkább fordítva, előre meg volt beszélve, hogy még elmegy egy utolsó kis románcozó estére, viszi deniszt, hogy kicsit felhozza a fiút, majd beteg lesz és akkor arcvesztés nélkül távozik ugyanúgy ahogy "énlázárlászló" aki a pánikrohamos szívrohama után már egy nappal nevetve kint flangált a nagyvilágban...

nem mondom, hogy maci nevetve fog flangálni, mert neki alapjáraton nyilván vannak egészségügyi problémái, mégis s távozás módja időzítése és az azt körülvevő események arra utalnak, hogy megrendezett volt..

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 18:17:15

@Gia Gianea: @Majom1Parádé: Hát szörnyű :) Én nem szövetkeznék vele. Nem bír magában tartani semmit. Így vagy úgy de kikotyogja.

tvbuzi 2015.01.13. 18:17:30

rönét visssza a k. medve helyett!
(vicc volt)

minden reggel 2015.01.13. 18:17:47

@másodpéldány: már máskor is olvastam itt a blogon h megrendezett a show egy része, de nem értem h mi lenne a célja? Én nem látom az összeesküvésbôl szàrmazó elônyt egy sima, a jàtékosokon és a szerencsén alakuló showval szemben

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 18:18:36

@Rémület: Ebben van igazság, de én úgy gondoltam, új hét, mindenki nulláról indul, Zsu se zöld kendős. Vegyük úgy, hogy Maci esett ki, de nincs lila kendő alapból senkinek.

Gia Gianea 2015.01.13. 18:18:46

@másodpéldány: KI fog derülni.Ha nem lesz hónapokig kórházban,vagy nem lesz műtét,akkor kamu volt.Viszont azt ne felejtsük el,hogy a masszőrcsaj ugrált Maci hátán,tehát bármikor lehet bármi baja,de főleg most..

Montezuma13 2015.01.13. 18:18:52

@VV Erőlegény: Szerintem nem fogják megkavarni a dolgokat, mert mint egy korábbi felmérésből is látszik a nagyobb nézettség a kiválasztás/kihívás és főként a párbaj napján van. Nem hinném, hogy megzavarnák a nézőket egy hirtelen változtatással, mert itt valójában a lé a tét. Szerintem majd a következő párbaj után húzzák el kicsit a a játékot és például a következő kihívást átteszik a szokásos szerda helyett vasárnapra, kicsit nagyobb körítéssel.

csiri bá 2015.01.13. 18:20:26

@tvbuzi: hülye vicceid vannak. :DDDDDDDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 18:28:25

@tvbuzi: pedig ez egy mekkora tökjó ötlet! :))) mondjuk ehhez az kéne, hogy a kinn töltött időt világtól hermetikusan elzárva töltse, ahhoz hogy visszamehessen infok nélkül, de ez meg azt jelentené, hogy macika kizárása megrendezett volt :)

hát jó, @VV Erőlegény: ötletére szavazok én is :)

igazándi 2015.01.13. 18:30:22

@másodpéldány: Nálam is 70:30 % a megrendezettség javára , a titoktartás egyszerű, benne van a szerződésében, egy masszív kötbér meglepően meggyőző tud lenni hosszútávon is :-) Főleg ha feldobtak neki kisebb-nagyobb koncot későbbi médiamunkásság képében. Még fairnek is fog látszani a csatorna, hogy milyen rendes, hogy kárpótolja.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 18:41:43

rtl.hu/rtl2/valovilag/edina-feat-robin-valaki-mas-konyhai-remix
Elképzelt párbeszéd:
- Edina mikroport, Edina mikroport...
- mijafasz van már megint?
- VEDD LE!
:DDDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 18:42:46

@másodpéldány: @igazándi: sok van itt már a véletlenekből, nem csoda, ha felmerülnek ilyen gondolatok. bennem is.

dare 2015.01.13. 18:50:30

@-pkata-: Most ezt nem értettem, akkor próbált rébuszokba beszélni amikor behívták a nyugiba hogy amit nekem mondtál azt mond el neki is vagy előtte vagy utána vagy mikor?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 18:54:34

@dare: Bevánszorogtak a nagy makroportokkal a nyugiba a Lacihoz és az Ádámhoz. Edina rákérdezett, hogy most akkor mi van azzal, hogy mikor mondott ő vissza a Lacinak vagy az Ádámnak bármit is, amit a másiktól hallott. Ezért mentek be.
Aztán Zsuzsa hirtelen elkezdett arról beszélni, hogy a "a másik, hogy valaki látott vmit itt a nyugiban.... " és akkor mondta azt tán Dani, hogy megint rébuszokban beszél a Zsu, mondja meg konkrétan miről van szó. Nézd meg a vidit és érteni fogod. Nem olyan hosszú, 12 perc, ez meg valahol 5. perc környékén van talán.

dare 2015.01.13. 18:59:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az a baj hogy Edina rögeszméi, amiket mondogat a riportba a nézőknek sajnos nem süket fülekre talál hanem sokan elhiszik.
Ha azt kezdené mondani hogy őt meg akarják ölni a villában szerintem biztos lennének itt páran akik bizonyítékot is tudnának találni bárkire pillanatok alatt

dare 2015.01.13. 19:11:55

@-pkata-: Megnéztem (még egyszer nem szeretném mert nagyon gusztustalan egy videó) és abban csak annyi van hogy próbál szerencsétlen védekezni 2 daragép ellen és látszik hogy bármit mondd nem jöhet jól ki belőle mert elárulta Lacit a háta mögött azok pedig szembesítették vele hogy na gyerünk, mondjad ki itt is amit nekünk mondtál és miután elmondja akkor meg azzal támadnak neki hogy ő miket mondott Laciról.
Egy ilyen szituációból hogy lehet jól kijönni, olyan mintha Zsu megfogta volna Lacit, beráncigálta volna Edina elé és ott kiabált volna hogy gyerünk mondd ki amit nekem is mondtál, a Dani meg a háttérből szajkózta volna hogy ne beszélj rébuszokba gyerünk vallj színt.
Mindenki kibeszél mindenkit a másik háta mögött de ilyen szembesítést még nem láttam, pedig lehetne több 1000

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 19:16:00

@dare: kérdezted, hogy mikor mondták, hogy rébuszokban beszél. Hát itt. Amúgy rosszul tette, hogy ezt a matatós témát felhozta, mert senki nem kérdezte. Nem erről volt szó. Nem ezen akad ki Edina. Még mondta is, hogy jó, az mindegy, az nem érdekli.
Edina itt azon akadt ki, hogy Laci állítólag azt mondta, hogy ő kidumálja egymásnak a két fiút. Csak ezzel akarta szembesíteni a Zsuzsát meg a Lacit, hogy akkor most melyikük hazudik.
Teljesen felesleges volt neki felhoznia a másik témát. Bele is bukott.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 19:16:49

@-pkata-: Mármint Zsuzsának volt felesleges felhoznia a matatós másik témát.

mr miss 2015.01.13. 19:17:35

@dare: Ez egy működő kommunikációs trükk, politikusok szokták is alkalmazni. Addig mondogatják azt, amit az emberek fejébe akarnak verni, hogy előbb-utóbb beivódik a nép tudatába, és már nem is emlékeznek, hogy honnan jött, de visszaszajkózzák azt :)
Nem mondom, hogy Edina ezt tudatosan csinálja.

Csak ügyesen! 2015.01.13. 19:26:22

@-pkata-: Nem teljesen csak azt akarta, h az Ádámos témában legyen szembesítés, hanem azt is, h Zsu arról is valljon színt, h miket mondott korábban Laciról a háta mögött (szar alak, meg hasonlók). Edina mondta is a tegnapi öfben Lacinak (az mondjuk jó jelenet volt, bírtam :) ), h Laci most simán Zsuval lenne, ha ő nem szembesíti azzal, h Zsu mit gondol Laciról valójában.

nátrium glutamát 2015.01.13. 19:30:02

@Csak ügyesen!: "Zsu mit gondol Laciról valójában"
azért poén lenne bejátszani lacinak azt, amikor edina kérte a jeleket,h kivihesse őt... :D

más.
darinka-féle teóriás poll:
poll.pollcode.com/95248515_result?v

dare 2015.01.13. 19:33:13

@-pkata-: Ami az érdekes hogy ők kérték hogy mondjon el mindent mert a cinkostárs bt csak így működhet hogy mindent elmondanak egymásnak.
Zsu elmondott mindent erre tessék, ez lett belőle.
Ha nem mondta volna el akkor most az lenne a baj.
Zsu hű akart lenni a bt-hez ezért mondta el hogy mit mondott a Laci, Edina erre ugrott is(kis ügyes) és úgy csűrte csavarta hogy ő jött jól ki belőle.
Bármit csinált volna Zsu, Edina úgy is bevitte volna az erdőbe mert hát a bt-hez hűnek kell lenni és talált volna úgyis okot a támadásra Zsu-val szemben szóvak csak idő kérdése volt hogy kiközösítsék.

candyperfumegirl 2015.01.13. 19:35:03

@Krétagarbó: én máig nem értem, hogy Edina miért van általánosan "csúnyalánynak" elkönyvelve a "szép" Zsuval szemben, de annyira, hogy sokam már maximálisan ezzel magyarázzák a két lány viszonyát és tetteit. Értem én, hogy egy nő máshogy látja ezt, mint egy faszi, meg én is azt vallom, hogy ízlésekről nem lehet vitatkozni, de én nem látom köztük azt a minőségi különbséget, ami sokak szerint az ő konfliktusuk alapja. pl. fogsor: egyik sem egy matyóhímzés, haj ugyanez, csinosság pedig mindkettőnél megvan, Zsunak jók a lábai, Edina meg egy nagyon csinos tornászlány. (ezen a téren nálam az egész villatűrsaságban Edina nyer, az ő alakja irigylésre méltó) Egyiknek sincsenek éppen finom arcvonásai, de ízléstől függően mindkettőben meg lehet látni a szépet ennek ellenére is. A műcsöcs meg nem billenti a mérleg nyelvét egyik irányba sem, az nálam olyan, mintha az egyikük állandóan maga elé tartana két gumilabdát.

Ezt most csak azért a te hozzászólásodra reagáltam, mert az utolsó mondatodról jutott mindez eszembe.

Gia Gianea 2015.01.13. 19:35:36

@nátrium glutamát: Edina élő adásban is megmondta,hogy ki akarta vinni Lacit és Laci ott ült mellette,tehát tudja.

dare 2015.01.13. 19:35:56

@mr miss: Abszolút tudatos szerintem, és az a vicces hogy működik is:D

egyemakisszíved 2015.01.13. 19:41:35

@dare: Lehet, hogy nehezedre esik, de próbáld meg úgy nézni a videót, hogy eltekintesz attól, hogy ki tűnik rajta izgatottabbnak (Edina), és ki kimértnek (Zsuzsa), csak arra figyelve, hogy mit beszélnek. Nem hiszem, hogy akkor ne lenne látható, érthető, hogy mi a probléma Zsuzsával. Mondjuk ez az, amit a saját anyukámnál sem értek, hogy ilyenkor felháborodik, hogy a tévében veszekszenek, esetleg káromkodnak, juj. Ő ezt nem is nézi, mert csúnya. A miért már nem is érdekli. Lehet, hogy nem jó nézni, ha valaki indulattal érvel, gesztikulál, a szavadba vág, de a felháborodása jogos. Zsuzsa meg belekeveredett a saját hazugságaiba, már az sem tudja, kinek, mit hordott össze és miért.

nátrium glutamát 2015.01.13. 19:44:44

@Gia Gianea: csakhogy így szembesülni egészen más, mint letompítva, kis csúsztatással. (ja, bocs. edina cuki és rafkós. nem szarkeverő)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 19:47:20

@Csak ügyesen!: az már annak a folyamodványa volt szerintem, hogy kiderült, hogy Zsu (úgy tűnik), nem mondott igazat, és Laci egyáltalán nem mondott olyanokat, hogy Edina kibeszéli az Ádámot. Plusz, erre jött rá a Zsu által (elhibázottan) felhozott matatás, és az abból kiinduló szerelmi perpatvar.
Amúgy Zsu nem sokkal előtte valóban azt mondta Edinának, hogy simán rárakja a Lacira a jelét. Ebből csináltak is egy összevágott anyagot, ami nem festi le túl előnyösen Zsuzsát.
Próbáltam megkeresni azt a videót, de nem találom. A Belevalóban adták le.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 19:48:14

@VV Erőlegény: azt a két hetet simán kitölthetik pl. vendéglakós v. egyéb tematikus héttel. Nem hinném, hogy elmaradna a párbaj.
A műsorkészitők számára, ennél izgalmasabb felállást egy párbajhoz, mint amit ez a két kényszerhelyzet hozott, kivánni se lehet.... találgatások, nézettség, stb.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 19:50:14

@dare: De sehol nem találtam rá bizonyítékot, hogy Edina kibeszélte volna a két fiút. És valószínűleg nem is tette, mert a szembesítéskor ez kiderült volna. Vagyis az én olvasatomban Zsuzsa ott hazudott.

Rémület 2015.01.13. 19:50:59

Hogy nem fáradtatok bele még ebbe a témába?

Gia Gianea 2015.01.13. 19:52:20

@nátrium glutamát: Nyilván nem ott tudta meg Laci,hanem megbeszélte vele előtte Edina.Ezt pedig nekünk nem mutatták,így nem tudhatjuk,hogy volt-e csúsztatás,avagy sem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 19:53:32

@Rémület: Majd ha elkezdődik a VV8, akkor már leszáll a társaság erről a témáról. .-)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 19:54:46

@Rémület: le kéne zárni már, és startolhatna az éden hotel.

dare 2015.01.13. 19:57:18

@-pkata-: Ugyanazokat a köröket fussuk, azért mert nincs rá bizonyíték még megtörténhetett nem?
Azért is gondolom hogy nem hazudott mert akkor Laci azt mondta volna hogy hazudós ribi, ne beszélj hülyeségeket, én ilyet nem mondtam punktum.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:00:03

Szerintem ott olyan gyors váltás volt, hogy megfeledkeztek róla. Na mindegy. Emiatt főjön az ő fejük. Amúgy nem hiszem, hogy Edina kibeszélte őket, mert ha igen, lapít, és nem rohan szembesíteni őket.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.13. 20:02:09

@Szigmund Frajd: Köszönöm az ötlet felkarolást, a többikeknek is, akik még támogatták. Kicsit pontosítanék. A felszabaduló lila kendőért a versenynek kb. legkésőbb három nappal a következő kiválasztás előtt kellene véget érnie (úgy csütörtök magasságában), utána lenne még három nap lila kendős csapatos taktikai rész a kiválasztás előtt jövő vasárnap.

Gia Gianea 2015.01.13. 20:03:31

@Rémület: Ez egy neverending story. :-)

dare 2015.01.13. 20:08:44

@egyemakisszíved: Hol van ott hazugság?
Azért volt izgatott mert nem sok kedve volt egy szembesítéshez mert tudta jól hogy Lacit akkor el is veszti és az nem fog neki megbocsátani.
A gond inkább az volt Hogy 2 lehetőség volt neki: Laci vagy a bt
Nem hazudott végül és mégis az lett a vége hogy ő lett a hazudós álszent kígyó, na ezt bogozza ki valaki ha ki tudja.
Ja, te már kitudtad, Zsu hazudott és kész, a testbeszéde elárulta:DD

Csak ügyesen! 2015.01.13. 20:09:20

@-pkata-: Ezt nem láttam, jó volt pedig. Na, ezt is leadhatnák nekik :D :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:12:18

@Gia Gianea: :p pedigez a csig big olyan cuki volt benne :D __@__/°°

dare 2015.01.13. 20:15:49

@-pkata-: Szerintem is a villában csak Zsu beszél ki mindenkit a háta mögött, a többiek ha meg is emlékeznek egymásról a másik háta mögött az csak merő jóindulatból teszik és általában dicsérni szokták egymást.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:18:41

@dare: Na-na. Ezt nem mondtam. Maximum azt, hogy Zsuzsa nagyon rosszul csinálja. Végig gondolva nincs rossz taktikája, csak borzalmasan kivitelezi őket, és mindig bele/lebukik. Jobban kéne tartania a száját. Ezt innen nehéz lesz visszahoznia a bentlakókkal szemben, szerintem.

Gia Gianea 2015.01.13. 20:18:49

@-pkata-: Hát ekkor én még hátulgombolós lehettem,nem emlékszem szinte semmire.Csigára meg egyáltalán se,de köszi! :-)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 20:21:36

@dare: Ja, hazudott ez abszolút alap. Ennyi.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:21:55

@Gia Gianea: Nézd meg, neten biztos fenn van. Klasszikus kötelező. :D

Gia Gianea 2015.01.13. 20:34:01

@Majom1Parádé: Tudom,de akkor sem láttam.Most meg már nem kötnek le a fantasy mesék.

egyemakisszíved 2015.01.13. 20:34:29

@dare: Edina volt izgatott szerintem, gondolom azért, mert biztos volt benne, Edina-Ádám beszélgetéseket nem adott ki Lacinak, tehát Laci ilyet nem mondhatott Zsuzsának. Na most: ha Laci mégis mondott ilyet Zsuzsának, aki most ezt továbbadta Edinának, akkor Laci ezt nem akarta beismerni, ezért csak pislogott, mint hal a szatyorban. A Zsuzsa-Laci beszélgetések úgy látszik nem ütötték meg a szerkesztők ingerküszöbét, hogy betegyék adásba, nem gondolták, hogy később nagy szükségünk lenne rá az igazság felderítésében. :) (De lehet, hogy azért, mert ők tudják, hogy az igazság valójában senkit nem érdekel, csak az, hogy valakik hagyják már abba az ordibálást.) De a szembesítés ezen a ponton nem állt meg, hanem továbbpörgött, a nyugiszobás matatás, meg Zsuzsa Laciról való véleménye témakörében, ahol a jelenlévők számára bizonyosságot nyert, hogy attól függően, hogy Zsuzsa kivel beszél éppen másként nyilatkozik személyekről és eseményekről. Zsuzsa ezt a vádat megpróbálta visszaforgatni Edinára, de nem volt szerencséje, mert Edina szemtől-szemben is ugyanazt az álláspontot képviselte Lacival kapcsolatban, mint a Zsuval és Danival beszélve.

candyperfumegirl 2015.01.13. 20:35:12

A játék hosszáról: ha jól emlékszem, tavaly top6 vagy top5 után a menet, hetente volt párbaj, Iza meg talán 2 nappal a döntő előtt esett ki. Ezeken a ponton lehet most lassítani, és nyerni egy vagy akár két hetet valahol. Csak az a baj, hogy amikor már olyan kevesen vannak bent, rohadt unalmas a műsor, de akkor kell beküldeni az ex VV-seket vizitelni, és maradjanak egy kicsit tovább.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 20:35:41

Szerintem ez nem gond. Ha valamikor mégis kedved lenne hozzá, majd megnézed.

dare 2015.01.13. 20:36:07

@-pkata-: Szerintem nem taktikázik, magát adja és túl őszinte(vagy naiv) és ezért keveredik folyton bajba. Edina pl 100-szor dörzsöltebb tőle és ott tesz neki keresztbe ahol tud, ha Zsu taktikázik akkor abból még eddig jó dolog nem sült ki mert olyan Bt-be volt amit nem sok ember kívánna magának(én biztos nem) és minden ötletét felülírták vagy kiforgatták.
Jobb is neki így szerintem, ha már nem lesz bent a 2 bírálója közül valamelyik akkor csak észreveszik tán hogy milyen ember és nyitni fognak felé.

Krétagarbó 2015.01.13. 20:36:13

@aggyistenbrittudós: mert te olyan vagyol, hogy szereted az ármányt, a szekszet meg a vért:)))))

dare 2015.01.13. 20:37:25

@Majom1Parádé: Már csak 1-szer kell leírni és elhiszem (ja, nem)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:40:29

@dare: Ebben nem értünk egyet. Abból, amit láttam eddig, különböző okok miatt, nem szövetkeznék vele. Nekem nem szimpatikus. Igaz, nem is tudnék olyat mondani, akivel nagyon együtt érzek. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, ki hogy reagál a dolgokra.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 20:41:03

@dare: Ja, ennél jobban már csak akkor nyitnak felé, ha Zsu nem lesz már bent. :-))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:41:18

@Krétagarbó: Valami erotikus vámpír filmről beszéltek? :)

dare 2015.01.13. 20:44:13

@egyemakisszíved: Nekem az jött le hogy mindenáron szembesíteni akart, és abból Zsu már eleve nem jöhetett jól ki, de hagyjuk szerintem úgyse tudjuk egymást meggyőzni.
Te így látod, én úgy.

0.5 bit 2015.01.13. 20:46:15

@-pkata-: "De sehol nem találtam rá bizonyítékot, hogy Edina kibeszélte volna a két fiút. ... Vagyis az én olvasatomban Zsuzsa ott hazudott."

Még ekkor is kétesélyes, mert Laci hazudhatta Zsuzsának ezt vagy Zsuzsa hazudott arról, hogy Laci ezt mondta.

Vagyis az hogy Zsuzsa hazudott-e vagy sem, abból a szempontból csak az számít, hogy Laci mondta-e neki vagy ő találta ki. Attól Zsuzsa nem hazudik, ha olyat állít amit neki is hazudtak esetleg.

dare 2015.01.13. 20:47:54

@Majom1Parádé: Miért ne lenne bent.
Mert 3 játékos azt mondja hogy "ezt elbasztad Zsu, ki fogsz esni" akkor az már szentírás.
Majd pont ők fogják eldönteni hogy ki fog kiesni.

Krétagarbó 2015.01.13. 20:48:03

@candyperfumegirl: én sem értem igazán a jelentős különbségtételt, mert szerintem Edinából is lehetne sokkal jobbat is kihozni, nincsenek rossz alapjai. Az alakjával kapcsolatban amit írtál, én is így látom.
De tény, hogy a villában is, itt is ő a csúnya lány, míg a többiek a "szépek".
A kommentemmel csak arra akartam rávilágítani, hogy kíváncsi lennék, ha Edinát nem könyvelték volna el a szürke kisegérnek, akkor is ugyanígy - ugyanilyen vehemenciával - lennének -e megítélve a cselekdetei. Csak azért jutott eszembe, mert sokszor előkerülnek a külsejére vonatkozó, nem éppen hízelgő jelzők is az érvelések során. És azért azt tudjuk, hogy egy szépnek ítélt külső mindig okot ad a pozitív diszkriminációra, óhatatlanul is.

Gia Gianea 2015.01.13. 20:50:10

@Krétagarbó: A facebookja profilképén és borítóképén tök jól néz ki.Leselkedd meg.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 20:50:21

@0.5 bit: De Laci mondta? Nem hiszem. Mi lett volna az érdeke? Meg sztem annyira ő nem dörzsölt, hogy ilyet kitaláljon. (És nem azért mondom, hogy nem dörzsölt, mert jófiú, hanem sztem nincs hozzá esze - bocs a Laci rajongóktól.)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 20:51:55

@Krétagarbó: sosem tagadtam, mind a kisvilágom mozgatórúgója :)

Krétagarbó 2015.01.13. 20:52:13

@Gia Gianea: meg egyébként is a hirtelen felindulás mondatta vele ezt, abból a szituból ez olyan egyértelmű volt...
Ha meg úgy alakult volna, hogy Laci együttmarad Zsúval, érthető is lett volna, ha egy esetleg párbajkor Lacira, mint potenciális kihívottra tekint. Ahogy azt most Zsú is teszi, nem?

egyemakisszíved 2015.01.13. 20:52:56

@dare: Zsu és naivság, háhá. A játékban az álladó jelzője: rafinált. Csak az a baj, hogy több ész kéne hozzá, a hosszú távú tervezés terén lenne még mit javulnia bőven, hogy azt figurát jól hozza, így marad neki a mártír szent Zsuzsanna. Mondjuk azzal jobban lehet érvényesülni a VV-ben. :) A szembesítésből a hazug, őszintétlen ember ritkán jön ki jól, ahhoz már megint több ész kéne. :)

dare 2015.01.13. 20:53:16

@-pkata-: Egy ilyen játékban én se szövetkeznék vele mert itt csibésznek kell lenni és keményen hátba kell támadni embereket ha úgy hozza a helyzet.
Szerintem ez neki nem menne, de talán hogy ennyire baszogassák talán elenne fordul a 2 "jópajtásnak".

Gia Gianea 2015.01.13. 20:53:17

@Krétagarbó: Azt hiszem ezt nem nekem akartad küldeni :-)

Gia Gianea 2015.01.13. 20:54:21

Ha Zsuzsa most újra kezdhetné a vv-t bizonyára mindent másképp csinálna..

Krétagarbó 2015.01.13. 20:55:12

@aggyistenbrittudós: támogatom. csak félek a csalódástól, berki mint műsorvezető, tv2 stb...

Krétagarbó 2015.01.13. 20:56:14

@Gia Gianea: de, meg nátriumnak, ti beszélgettetek erről, én csak kiegészítettem, amit te is mondtál.

dare 2015.01.13. 20:59:15

@egyemakisszíved: Érzed az ellentmondást?
A jelzője a rafinált, és azt mondod hogy lenne még mit tanulnia.
Akkor döntsük el végre hogy milyen:
hazug, őszintétlen,rafinált vagy
Naiv, egyszerű, butuska, megvezethető

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 20:59:55

@Krétagarbó: mi a probléma? ahol berki van, szeksz is van.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:00:23

@dare: Naná, hogy nem. Ha ők döntenék el Zsu már Vikcsu ellen kiesett volna.
Ettől még viszont most is kieshet akár. Vagyis van rá esély. meg arra is, hogy nem esik ki.
Viszont arra elég nagy, hogy a végén már nem lesz ott.
Na, nem mintha ezt te ne tudnád ugyanolyan jól.
(ez kb. olyan, mint amikor Dani azt mondta Zsu-nak, hogy "ezt te eddig is tudtad"...)

mézescsók 2015.01.13. 21:01:13

@Micsell: @Krétagarbó: Nem ezekre, hanem a tegnapi hsz-kre: kiderült már valahonnan, hogy Macinak epeköve vagy hasnyálmirigy-gyulladása van?

Más: Laci tegnap saját bőrén tapasztalhatta, milyen az, ha falkában támadják.
Egyéb: Edina talán még szűz

Krétagarbó 2015.01.13. 21:01:41

@-pkata-: nem, csak poénkodunk. Aggyistenbiri Kroki szereti az ármányos történeteket, ezért is támogat minden olyan ötletet (most a VV7 következő 2 hetére) ami az átlagtól, a számítottól eltér.

0.5 bit 2015.01.13. 21:02:45

@-pkata-: "hanem sztem nincs hozzá esze - bocs a Laci rajongóktól"

Zsuzsa sem egy atom tudós.

Krétagarbó 2015.01.13. 21:05:01

@Gia Gianea: Bent is volt olyan pillanata - egy jó smink, normális frizura - amikor kifejezetten tetszetős volt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:05:33

@dare: Na, meg is van amire vártál! .-))
Természetesen az első sor igaz rá jobban. Daniék nem is megvezetni akarják/ták, hanem ráverni a balhét, ami nagyjából jogos is. Azt sem elfelejtve, hogy nekik is volt benne tevékeny szerepük. ÉS még kihagytad a mártírkodót a jelzői közül.

Rémület 2015.01.13. 21:05:52

@aggyistenbrittudós: A Berki engem se dob fel. Annyira nem, hogy nem is fogom nézni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:06:52

@Krétagarbó: szóval ötletdömping, hogyan basszunk ki a bentlakókkal a kieső két hétre.... Hmm.. Én olyan spartan edzést tartanék nekik, hogy Fanni műkörme sírva fakadna. :D Azt mondjuk nem értem, miért nem tudnak legalább egy nyomorult futópadot berakni nekik.

Krétagarbó 2015.01.13. 21:07:23

@aggyistenbrittudós: ja, meg herevasalás. Remélem Manci néni is nézni fogja.:)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:08:50

@mézescsók: Edina szűz --> Én meg a Micimackó vagyok. :-)
Vicc nélkül. az adatlapján ez van: (már többen belinkelték anno)

Kedvenc póz?
Oldalról vagy hátulról.

Legextrémebb hely, ahol szexeltél?
A szabadban egy fa alatt, egy parkolóban.

Persze, ha hazudott itt, vagy ahogy mások már írták nem is Ő válaszolt ezekre a kérdésekre, akkor persze lehetne szűz. .-)

Krétagarbó 2015.01.13. 21:09:44

@Rémület: pedig a maga nemében az a koncepció sztem eddig a legjobb. Nem néztél eddig egyet sem belőle? (Én csak a 2. szériát láttam, azt sem a legeslegelejétől, egy kolléganőm beszélte tele a fejem, de nem bántam meg végül...)

0.5 bit 2015.01.13. 21:09:47

@-pkata-: "Mondta is Dani, hogy ő a nyúlkálásról nem tud."

Pedig onnan indult az egész történet, hogy Zsuzsa elmondta Daninak a Laci féle tipi-tapit (+ hogy Ő ezt nem engedte, eltolta a kezét). Ekkor jelentette ki Dani, hogy ezt rögtön el kell mondani Edinának.

dare 2015.01.13. 21:10:50

@Majom1Parádé: Akkor ezt beszéld meg a szívemmel mert szerinte meg a második az igaz.
Így tényleg nem könnyű :DDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:11:14

@Majom1Parádé: De még akkor is múltidő, mert ugye Lacival volt egy "becsúszott" és egyéb nyalánkságok.

Krétagarbó 2015.01.13. 21:11:48

@-pkata-: mert csak ott álltában tönkre menne. Tavaly is volt bent bicikli talán, néha rápakoltak ezt-azt. Ritkán voltak fellángolások, talán Izát láttam egyszer kétszer tekerni, de tkp-en ott álltak az udvaron a bicajok, azt annyi...

Krétagarbó 2015.01.13. 21:12:34

@-pkata-: Az is jó:)) Én skorpió-szűz.

Rémület 2015.01.13. 21:12:39

@Krétagarbó: De. Néztem. De ezt a faszit nem bírom elviselni.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 21:14:15

@mézescsók: nem erre, hanem rád: továbbra is szörnyen bejön a pikírt stílusod.

egyemakisszíved 2015.01.13. 21:14:44

@dare: Megegyezhetnénk az ostobenkó, aki rafkósnak képzeli magátban. Cseles, de csak az első cselt tudja megcsinálni, utána meg nekiszalad a labdával a falnak. Benézte, hogy a villa zárt világában nem működhet, amit elképzelt. De ha igaznak vesszük a riportszobás monológjait, hogy vele a kinti világban is ez történik, valahogy egyedül marad mindig, lehet, hogy át kéne értékelni magában azt, amit szokott mondogatni, hogy csak előre nézek. Legalább egyszer érdemes lenne tán hátrafelé is nézni.
@mézescsók: Mindkettő. Epekő, hasnyálmirigy-gyulladással.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:15:23

@Krétagarbó: Hát akkor megoldás: Akkor van meleg víz, ha letekernek mindennap 200 km-t. :D :D

candyperfumegirl 2015.01.13. 21:15:42

@Krétagarbó: teljesen jogos a felvetésed szerintem. És pont ezért is furcsállom ezt az általános érvényű igazságnak kikiáltott alapállást, hogy ő olyan papírzacskós, csúnyácska lány, stb., és valóban, sokszor ez is belekerül a vele kapcsolatos szitokáradatokba, és mintha egymást gerjesztené ez a két dolog (csúnya-elviselhetetlen-elviselhetetlen-csúnya...) holott egyáltalán nem vállalhatatlan csaj. Meg a bajusz meg hasonlók...ismerek olyan gyönyörű lányt, aki hasonló bajuszproblémával küszködik, és ha csak egy nappal később jut el a kozmetikushoz, már eléggé látszik, de eszembe nem jutna emiatt megszólni, vagy csúnyának tartani őt, ez egyszerűen egy adottság.

Aki valóban bűnronda, és nincs rá mentség, az Plasztik. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:16:12

@Krétagarbó: na, arról nem is szólva, hogy azért Fanni smink és műszempilla nélkül sokkal rondább és jelentéktelenebb, mint Edina ugyanúgy.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:17:05

@Krétagarbó: A nem felejt, bosszút áll. :) Én legalábbis így vagyok. :) Én nem üvöltök, nem kiabálok, csak alkalmas pillanatban odaszúrok. :)

Admiral_General_Aladeen 2015.01.13. 21:18:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Jaja,totál férfias arca van...főleg mikor nem kazalos a haja,és rappersapiban nyomja fullba a kretént,Fannika :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:19:09

@Rémület: nem akarod nézni? hát meghüjültél? Olyan jókat lehet majd savazni, hogy csak na! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.13. 21:19:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Fanni az a típus, aki sminkelve szép, de egyébként teljesen más, szürke egér.
Pl. Eva Longoria ilyen.

Fu Szekh Li 2015.01.13. 21:21:29

Sziasztok!
Még mindig a ki kezdte megy, vagy volt valami érdekes is?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 21:23:36

hajrá FANNI!!! (most egyelőre ő a kedvencem, egy ideje)

dare 2015.01.13. 21:23:37

@egyemakisszíved: Isten őrizz hogy az ember hátranézzen.
Ismered a mondást: engedd el a múltat hogy lehessen jövőd
Tanul ő a hibáiból csak hát nagyon messziről jött, és még szoknia kell ezt is

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:23:38

Ja, a beköltözött tyűkokat mikor mutatták? Mer mintha tegnap se láttam volna.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:23:57

@Majom1Parádé: Lehet fokozni... Alapfelállás hidegvíz, kenyér, no pipere.
200 km melegvíz. 250 csirkehús. 260 rozsos cuccok + tejtermékek, 270 zöldség, 280 gyümölcs, 290 felvágott. 300 csajoknak smink. 500 csoki és pia.
És persze naponta értem a km-eket :) Maci lefogyott volna. :)
Vagy a jobbaknak a futópadon lehet extra dolgokat elérni: pia, édesség - és ezt nem oszthatják meg. Ha mégis, azért büntetés jár.

Krétagarbó 2015.01.13. 21:25:56

@Rémület: Én is tartok ettől egy kicsit...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:26:29

@-pkata-: Vajon miért nem alkalmaz Téged a csatorna kreatív munkatársként?
Talán nem akarsz nekik dolgozni? .-))

dare 2015.01.13. 21:26:51

@Fu Szekh Li: Még mindig a ki kezdte, és holnap ugyanez lesz szerintem.

Krétagarbó 2015.01.13. 21:27:59

@-pkata-: jaja, bár abból megint palotaforradalom lenne hamar. Dani hajlamos az anarchiára, és Edinában erre megfelelő társara talált.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:28:50

@-pkata-: Az 500 az már kemény, fejenként vagy 62,5 km. de a piáért bármit. A cigit kihagytad...

0.5 bit 2015.01.13. 21:28:57

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: "aki sminkelve szép, de egyébként teljesen más, szürke egér."

A neten jópár kép van simkelés előtte és után fényképekkel. Megdöbbentő mekkora különbséget tud produkálni egy-egy jó smink és frizura igazítás.

Admiral_General_Aladeen 2015.01.13. 21:29:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Jáájj! Pokáhontász Fanni! :))
Teóra meg szavam sincsen.Elállt :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:29:26

@dare: Amíg be nem látod, hogy Zsu többször is hazudott. .-))

Krétagarbó 2015.01.13. 21:30:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Tényleg? Eva Longoria is ilyen? Akkor én még csak sminkben láttam...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:30:31

@Majom1Parádé: ó tényleg, a cigi... Azt külön adnám. Azért futni kéne 5 km-t. Aki sokat cigizik úgyis kiköpi a tüdejét. Legalább leszoknának. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:31:11

@Fu Szekh Li: Tudod. Hogy kezdődött a verekedés? A Pisti visszarúgott! :-)

Krétagarbó 2015.01.13. 21:31:40

@Fu Szekh Li: Helló Kreatívka:) Azért volt ma is jó ötlet, pl. hogy halasszák el a vasárnapi párbajt Maci kiesése okán, és addig is mi legyen a műsor a villában. Azt pl. érdemes visszaolvasni.:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:31:43

@Krétagarbó: Akkor nem cigiznek, nem piálnak, nem esznek. :D

dare 2015.01.13. 21:32:43

@Majom1Parádé: Na, lásd kivel van dolgod, hazudott a Zsu.
Nem tudom hogy miben, de hazudott:DD

Krétagarbó 2015.01.13. 21:33:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Jujj, Teót nem kellett volna megnyitnom. Most nem tudok majd elaludni:)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:34:17

@0.5 bit: Teljesen így van. Engem karácsonyi céges vacsorára sminkelt ki a kozmetikus barátnőm. Kb 20 éves modellnek néztem ki. (38 vagyok). Hülye kollégám bemutatkozott a vacsorán, akkora volt a változás.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:34:22

@-pkata-: Akár le is szokhatnának, főleg, ha cigizés helyett futnának.
OFF: Ja, ez olyan, hogy mindig azt mondtam, hogy én bármikor le tudok szokni a cigiről azonnal. És valami fatális véletlen folytán úgy is lett kb. 8 évvel ezelőtt. OFF END

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:34:27

@Fu Szekh Li: hát jó, akkor én most bevallok valamit.
Napok, lassan hetek óta tart ez "ki kezdte" társasjáték, minden nap benézek, irok ezt-azt, általában még olvasok is, de esküszöm, hogy mindezek ellenére fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen mit is kezdett vagy sem, valaki, aki EdinaLaciZsuzsaDani, vagy sem. :D

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:34:27

@Fu Szekh Li: várjuk conchobart, hátha megmondja a tutit
nekem már nincs véleményem, és az is másé :))))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:35:07

@dare: Remek, pedig épp most akartam beírni, hogy nem piszkállak többet ezzel. :-)

Krétagarbó 2015.01.13. 21:35:35

@-pkata-: Ááá, meghalnának. A cigit megvonni egy az egyben gáz ebben a közegben, ebben egyetértek Zsúval...:)

Fu Szekh Li 2015.01.13. 21:36:25

@Krétagarbó: Összefoglalod nekem? Nem szeretnék 800 hozzászólást végigböngészni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:36:51

@-pkata-: És udvarolt is, vagy azt már nem vártad meg? .-)

Krétagarbó 2015.01.13. 21:37:39

@nátrium glutamát: Conchobar-ra egy fegyver van, átugrani, nem reagálni. Én már tavaly megfutottam azokat a köröket vele, amit most itt a többiek. Ha senki nem reagálna rá, sztem idővel megunná.

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:38:10

@dare: napi vicc:
- honnan tudod, h zsú hazudik?
- mozog a szája.

Commodore 2015.01.13. 21:38:28

@Krétagarbó: Cigiznek, mer unatkoznak... ennyi.

Krétagarbó 2015.01.13. 21:39:53

@Fu Szekh Li: Nagyon megharagszol, ha nem? :) Én is csak szakaszosan tudom már követni a kommentfolyamot, meg nem is akarok ferdíteni, annyi minden volt.

Meg mennem is kell, jó szórakozást az esti-éjjeli műszaknak:)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:40:09

@Krétagarbó: Oké, ne vonjuk meg teljesen, mennyi legyen az alap? 5 szál? A többit ahogy -pkata- írta futással kellene megszerezni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:42:00

@-pkata-: Leginkább. .-) Ők amúgy egymást is előszeretettel fricskázzák azon ritka alkalmakkor, amikor együtt vezetik a párbajokat.

Fu Szekh Li 2015.01.13. 21:42:03

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én már csak azt nem értem, hogy: jó, ok, Zsuzsa a gonosz, el akarta venni picilány ŐSZINTE szerelmét, rendben. De nem sikerült! Akkor most mé foglalkozik Edinka állandóan a legyőzött ellenséggel, mé nem aztat élvezi, hogy együtt lehet a bátor, a hős szőr Laccival?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:43:23

@Majom1Parádé: 5 szál? AZ sok! Max három. Reggeli ebéd vacsora.

Fu Szekh Li 2015.01.13. 21:43:29

@nátrium glutamát: Ő ilyenkor már nincs itt. Lehet, hogy elküldték a szülei aludni :)

dare 2015.01.13. 21:44:30

@Majom1Parádé: Hallod, kezdelek ám megkedvelni:))))
Mit szólnál egy romantikus vacsihoz epekőmasszásal?

Fu Szekh Li 2015.01.13. 21:44:36

@Krétagarbó: Nem, de akkor sem olvasom végig a napi termést.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:46:05

@-pkata-: Velem lehet alkudozni -ha már nekem 1 se kell .-)-
Erről megint egy poén jutott eszembe:
"Túl sokat cigizek, ezért ezentúl csak kávéhoz gyújtok rá.
Értem. Ez ma hányadik kávád?
A 20." :-)

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:46:07

napi hasznos:
ha egy idegen szó néma betűre vagy bonyolult betűkapcsolatra végződik, akkor kötőjelet kell tenni a toldalék elé. más esetben nem. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:46:45

@dare: Baszki. Komolyan arra gondoltam, mikor megadtad magad, hogy pozitív csalódás, hogy van öniróniád és humorod. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:47:30

@Majom1Parádé: Ezt nem Edina mondta véletlen? :D :D Totál úgy hangzik... :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.13. 21:47:31

@0.5 bit: nem véletlenül mondják, h akitől reggel nem kapnak frászt.... :-D

@Krétagarbó: bizony, ahogy pushi linkelte is, nekem ő maradt meg plnak abszolút.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mi történt már? ;-)

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:47:34

@nátrium glutamát:
de, van még egy eset ;)
ha magyar vezetéknév vagy idegen tulajdonnév kettősbetűre végződik.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:47:54

@dare: 1. Az asszony kitekerné a nyakamat.
2. Van 2 epekövem így azt a programpontot tényleg ki kellene hagynom.
De azért nem semmi vagy.

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:48:55

@Fu Szekh Li: nahát! őőőszintén sajnálom :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:49:03

@Fu Szekh Li: nem tudom, de már én is kurvára unom, hogy állandóan ezen rugózik.
Valszeg Edina személyiségében lehet valami pittbull-szerű, és emiatt nem tudja elengedni azt, amire egyszer ráharapott. Úgymond.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:49:48

@-pkata-: szerintem meg kenjük rá Macira, ő már úgysincs benn. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 21:50:11

@-pkata-: Nem zárnám ki, hogy mondhatta volna, de én ezt sokkal régebbről idéztem egy ismerősömtől.

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:50:32

@-pkata-: pushi linkelte előttem megoldással együtt ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:51:16

@Krétagarbó: nézd a pozitiv oldalát. Most, hogy láttad, hirtelen egy csomó minden és mindenki megszépül. :)

dare 2015.01.13. 21:52:01

@-pkata-: Párbajhét van.
Nincs helye a humornak.
Na jó, egy kicsit talán!

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:53:08

@Fu Szekh Li: a délelőtt békés fingreszelgetésben telt koncsítával telten, délután hangosabb fingreszelés koncsi nélkül, viszont több humorral :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:53:10

@nátrium glutamát: béküljünk ki, jó? Nem birom a feszültséget. :)

nátrium glutamát 2015.01.13. 21:54:46

@dare: IHB bulival és teljes kórházi felülvizsgálattal?
és majom tud ennek ellenállni? :))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:55:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hát ez az, nincs benn.... Képzeld, ha összetalálkozol a grizlivel az utcán... Tudod, a Medve nem játék... :D

Baresz83 2015.01.13. 21:56:07

Jézusereje, Teo-ról az a kép, amit belinkeltetek... Ma már nem alszom! :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:56:33

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: na ez meg a másik. Az "igazándiból" kifejezést VV5Vera frusztrálta bele az idegzetembe. A szót leirva is őt látom, nem vagyok normális. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:56:57

@nátrium glutamát: Csak mert nem volt benne prosztatamasszázs :) Szerintem azért (Bocsiii)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 21:57:53

@dare: Ó dehogy nincs helye. Nem te nyered az 50 millát, ne aggódj. :)

dare 2015.01.13. 21:58:51

@nátrium glutamát: Simán lemondta, az asszonyra hivatkozik de szerintem ez kamu,
mármint az asszony szerintem elengedné.

Fu Szekh Li 2015.01.13. 21:59:36

@nátrium glutamát: Amennyit reszelgetitek, már elkészülhettetek volna :)
Nekem eddig az a felvetés tetszett a legjobban, hogy Zsuzsa leveteti Danival Laciról a kendőt, azután kiviszi Danit. Ezt élvezném :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 21:59:50

@-pkata-: "Tudod, a Medve nem játék" nem hát, még a végén képes lenne megujjazni a hónaljamat. :D
De majd jól elszaladok, ő meg érjen utol, hahaha, és ennyike. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:00:17

@nátrium glutamát: Korrekt összefoglaló. :D Nekem még hasmenésem is volt. :)

vastyúk is .. 2015.01.13. 22:02:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hihihihi, de ha tényleg egy igazi medvét látsz, eszedbe ne jusson futni (a medvék kurvagyorsan tudnak futni). vedd fel inkább a "medvetámadás pózt" :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:02:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Huhh, erre az ujjazásra nem is gondoltam... :)
@Fu Szekh Li: Én meg ha levetetné vele a kendőt és kivinné Edinát. :D De Dani sem rossz, így is úgy is úszna mind a két szjuperképesség.

Commodore 2015.01.13. 22:02:53

Maci + felhasználta a szuper epekövet!

dare 2015.01.13. 22:02:58

@-pkata-: Egy kicsit se aggódom, néha azért felriadok az éjszaka kellős közepén hogy kopognak és ide akarnak adni nekem ilyen sok pénzt de én mindig visszautasítom, nekem is vannak elveim, miért kapnák én ilyen sok pénzt, van aki jobban megérdemli :-)

Baresz83 2015.01.13. 22:03:34

Dani nem lesz elég tökös a kendőlevételhez sajnos... szerintem.

mr miss 2015.01.13. 22:03:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a magyar modell, Mihalik Enikő is ilyen. Utcán nem biztos, hogy észrevenném, de kisminkelve... Na, azért nem véletlenül modell, kellenek ehhez a jó arányok, érdekes arcberendezés. De attól még alapból kissé szürke. Megfordítva: csomó átlagosnak tartott nő szinte szuper nőként nézhetne ki ugyanilyen törődéssel. :)
facescoop.files.wordpress.com/2011/10/eniko-mihalik.jpg
www.cosmopolitan.hu/Root/Shared/Pictures/2014/08/21/mihalik_eniko.jpg

RNN 2015.01.13. 22:03:49

ennyire nem történik semmi, hogy megint ezt kell végig nézni?

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:03:54

@-pkata-: ezért nem lett boldog befejezés... :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:04:06

El kellett volna mennem zuhanyozni meg hajat mosni, de nem engedtetek. Bakker... Most meg kell hallgatnom újra a "te állsz hozzám a legtávolabb" indokokat.

Commodore 2015.01.13. 22:04:35

Én a jelemet 1 olyan emberre tenném , aki megbántott egy , embert!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 22:04:58

@dare: Na, el a kezekkel a férjemtől, te cafka!

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:05:23

@dare: talán fél a helikopterezéstől... meg tudom érteni :))))

Baresz83 2015.01.13. 22:05:30

Kedden láthatjuk a vasárnapi kiválasztást, miért lepődök ezen még meg...

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:06:34

@Fu Szekh Li: mindig kicsúszott a kezünk közül :D
de mi a tökről dumáltunk volna, amikor bent is ez megy?

Commodore 2015.01.13. 22:06:42

@Baresz83: Lassan szerda, csütörtök + kis péntek ..vazz!

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:07:27

@vastyúk is ..: álcázd magad thai masszőrcsajnak :D

dare 2015.01.13. 22:09:04

@Majom1Parádé: Csókolom majomné, csak vicceltem, ne tessék haragudni?DD

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:09:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szórakoztató volt? annak szántam. humorral levezetett feszkó
ha nem baszakodsz az árammal, megkönnyíti az életedet :D

chloep 2015.01.13. 22:09:58

Zsu: "Olyan ellenfelet kell kivinnem aki ellen biztosan visszajövök."

perszepolisz 2015.01.13. 22:11:42

Maci nélkül valahogy élénkebben a lakók. Jönnek mennek tesznek vesznek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:12:02

Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúú. Laci FÉLTÉKENY????????

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:12:21

@Fu Szekh Li: a fárasztás is lehet egy tattika :)))

Mók_Ica 2015.01.13. 22:14:24

jóóóó estét, jó szurkolást :)))

lacccci féltékeny???? mecsoda fordulat, mecsoda tattika.... hihihihihihihi

Fu Szekh Li 2015.01.13. 22:14:57

És ki fárasztott kit?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:16:08

ezek az indokok "hát, faszom tudja, de rád teszem..." :D

Fu Szekh Li 2015.01.13. 22:16:27

@Mók_Ica: Megérdemlik egymást Edinával :D

Rémület 2015.01.13. 22:16:44

Rá ne dumálják Fannira.

Baresz83 2015.01.13. 22:17:49

Na, már megint a balhé... tudják a szerkik, hogy kell szart tenni a palacsintába.

Fu Szekh Li 2015.01.13. 22:17:52

A nap szólása: Nem támadtuk, véleményt mondtunk. :D
Naponta százszor.

dare 2015.01.13. 22:18:02

Nem támadták Zsut csak véleményt mondtak!!!!!!
Így is lehet értelmezni.

csiri bá 2015.01.13. 22:18:27

Nyálgép már mosakszik. :)) Bár ezt a fürdőben kellene, tán nem lenne büdi. :)

chloep 2015.01.13. 22:18:35

Alfahím Dennis :D Azért tényleg nem semmi a kölök. De már a többieknek is feltűnik hogy egy sunyi-bunyi nyuszika lagziból.

chloep 2015.01.13. 22:19:37

@chloep: *igazából... na spellcheck fail

Mók_Ica 2015.01.13. 22:20:21

@Fu Szekh Li: zsák meg a folTTYa :))))

ugyanazt a szart még meddig paszírozzák??? ááááá

Supaca 2015.01.13. 22:20:36

@perszepolisz: azaz nem takarja ki őket senki a képből? ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:21:03

Én lehalkitottam a tévét, ezt már nem lehet kibirni. :D

kivancsibobojsza 2015.01.13. 22:22:30

miért a háta mögött? mert másképp nem jut szóhoz Edinától :)

2015.01.13. 22:22:31

Ordiccsá kicsilány! Te kis energiabomba...

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 22:22:34

ÉN nagyon bírom Conchobart, mert
-okos
-genya (de úgy tényleg igazán)
-és nincs ellenfele
-mert mindenkit lealáz.

imádom.

chloep 2015.01.13. 22:23:18

Edina hagyhatná már egyedül beszélni a Danit! Ezért veszik egy számba, őket........ próbálna valamit mondani a Dani ami nem is akkora nagy hülyeség és Edinka is elkezd dumálni mindenféle sületlenséget, amit már százszor előadott. Irritáló. Ezért is kapott 80% az app-on Edina.

csiberibe 2015.01.13. 22:23:39

Edina szegény iszonyú butus.

kivancsibobojsza 2015.01.13. 22:23:42

megtanult mutogatni Fannitól Edina is

csiri bá 2015.01.13. 22:24:08

Na Dórikának megint csak ott a jó meglátása...

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:24:33

dóri megint megmondta a frankót :)
HAJRÁ DÓRI!

Supaca 2015.01.13. 22:24:43

Némmá, hát a Dóri összefoglalta 10 másodpercben az egészet.

chloep 2015.01.13. 22:24:50

Na most azért Dóri jó összefoglalta a helyzetet. LOL.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:24:59

@chloep: Azon mondjuk elgondolkodtam, hogy azért akarják e Edinát ellenfélnek, hogy kiessen, vagy azért, hogy a Zsu kinn maradjon? :D

Skyline79 2015.01.13. 22:25:00

Most mondta meg Dóri a franköt!!!!!

Attis86 2015.01.13. 22:25:03

Oppá, Dóri elég jól látja a játékot :)

Darinka11 2015.01.13. 22:25:45

Ádinának a Robin most egy társas lény... :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 22:25:47

@csiri bá: Na de akkor Laci jól csinálja, az alfa szukát kell dugni :D

tjunior 2015.01.13. 22:27:53

Edina, szegénykém annyira egybites, megy Dani után aki nem kapott pinát Zsuzsannától, meg Basszájba után aki a való életben bottal sem piszkálná.

Nem Penny hajója 2015.01.13. 22:27:58

Dóri nagyon jól látja a dolgokat. Emlékszem, hogy amikor Edina bement a Villába, akkor Laci és Ádám röhögtek, hogy milyen ronda nő. Aztán most hirtelenjében beleszeretett? Na persze.

csiri bá 2015.01.13. 22:28:37

@-pkata-: Análka newsee, csak rikácsol, mint a cigányasszonyok a piacon. :))) Ha annyira biztos lenne magában, magára rakathattta volna a jeleket és kiviszi Kiskunt... de gyáva hozzá... akárcsak a hitvese. :D

Commodore 2015.01.13. 22:28:48

Dóri beépített játékos. Ki fog durranni vmi beépített testrésze, ezért , kiesik...

csincsilla72 2015.01.13. 22:29:03

Mit mondott Dóri? Lemaradtam.

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:29:15

@tjunior: most is bottal piszkálja. görbe bottal :)))

csiberibe 2015.01.13. 22:29:24

egy epekő diagnosztizálása cca 2 perc. Se.

csiri bá 2015.01.13. 22:29:42

Dóri amilyen mocskos a szája néha, olyan jól látja a dolgokat sokszor...

ruzs54 2015.01.13. 22:29:49

feltünt nektek ? itt a poszt alatt a kis masszőrnő pont úgy ül macin, mint anno edina bikán,

Jemi 2015.01.13. 22:29:56

Most örömükben sirnak vagy bánatukban?:))

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:30:22

na, denisz fog kiesni legközelebb...

csiri bá 2015.01.13. 22:31:05

@nátrium glutamát: nem véletlenül fordítja el állandóan Análka fejét, meg csak há turul támad :))

Baresz83 2015.01.13. 22:31:23

Ritka pillanatok egyike: csend a villában...

Commodore 2015.01.13. 22:31:51

Akkor ez most erősebb , mint az elhunyt Nagypapa?

Ejoy 2015.01.13. 22:32:36

Maci miért nincs kiszürkítve a forgó háttérben? Tegnap kiszállították...!

Mirocska 2015.01.13. 22:33:01

Ez még rosszabb, mint csupaszív Vikcsu siratása... :-(

Baresz83 2015.01.13. 22:33:40

@csincsilla72: azt mondta, hogy Laci érdekből "szeretett bele" Edinába. Most hirtelen tetszik neki, mint nő...

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:33:46

@csiri bá: közben el tud ábrándozni :)))
éjjeli onban azért nagy volt :D

chloep 2015.01.13. 22:34:29

@-pkata-: szerintem az a Zsu vs Edina "harc" már a nézőknek is fárasztó, ennek a párbajnak meg kell történnie egyszer, az lenne az igazán kielégítő "schluss" minden fél részére. (Nézőket beleértve.) Azt hogy ki jönne vissza az megint egy más kérdés. Valószínűleg egyik se nyerne 80%kal.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:34:36

@nátrium glutamát: és én még azt hittem, hogy csak egy egyszerű izfokozó vagy, nem egy aggregátoros áramfejlesztő. :D

Baresz83 2015.01.13. 22:35:38

"Tudta jól hogy kételkedsz benne..." - ahogy Fanni vigasztal...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:36:43

De MIT MONDOTT DÓRI?? ha már mindenki erre hivatkozik.
Lemaradtam róla...

Baresz83 2015.01.13. 22:36:52

Maci végrendelete elég jó lett!

Mók_Ica 2015.01.13. 22:37:45

végrendelet!!!!!!!!!!! hmm.....

kanapémedve kedves levelet írt, nem bántott senkit, nem poénkodott....... :)))

chloep 2015.01.13. 22:38:20

@nátrium glutamát: remélhetőleg!
Visszafogja Fannit és csak másokkal burkolózik. A játékhoz hozzá nagyon nem tett.
Kicsi egérke, sajnáltatós tekintettel és szelektív memóriával...mármint hogy ha nem épen Aurélio-t majmolja. #FAIL

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:38:24

Na meg arról is, hogy mit irt MAci Edinának? A többit úgy ahogy hallottam....

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:38:46

dániel a szokásos vonalon... magyarázkodik... pfffejj

csiri bá 2015.01.13. 22:39:11

@Mók_Ica: korrekt volt... és elég pontos...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:39:18

@Baresz83: oké, már értem. És Edinának mit irt Medve?

csiberibe 2015.01.13. 22:39:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): valami lyasmit, hogy persze, hogy Laci vonzódik Dinkához, mert játékban akar maradni.

Jemi 2015.01.13. 22:39:42

Anyám..nem értem miért vannak igy kibukva..nemhogy örülnének hogy -1ember...

Darinka11 2015.01.13. 22:39:45

B@sszájbának nem is üzent Maci?

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:39:56

tegnap éjjeli online, a nagy szerelemről:
vid.me/RaMR

Rémület 2015.01.13. 22:41:05

Na Dani vigasztalja Zsut. Eh, debe van szarva.

Mirocska 2015.01.13. 22:41:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Azt, hogy szedje össze magát, mert az utóbbi két hétben kifordult magából.

csiri bá 2015.01.13. 22:41:35

na meg is van az új cinkes bété. :))

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:42:04

b+ te idióta bence! nem halt meg, csak kiesett!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:42:27

Ha Attila szavai visszacsengenek még Zsuzsa fülébe, akkor nem Edinát viszi.
És ez a tattika egyszer már bevált.

nicu71 2015.01.13. 22:42:43

belevalóban Jerzy lesz! ÉVÁVAL most olvasom xd

Mók_Ica 2015.01.13. 22:42:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azt, hogy egy nagyon kedves, karakán, szerethető lánynak ismerte meg, de az utolsó pár napban teljesen kifordult magából és jégkirálynő lett.... azt javasolja, hogy legyen ismét az a kedves lány, aki beköltözött

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:43:03

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): na látod. ne akarj meghatározni, csak dőlj hátra és élvezd ;))

tvbuzi 2015.01.13. 22:43:13

A vv saját halottjának tekinti medvét

perszepolisz 2015.01.13. 22:43:47

Azért remélem Maci tényleg meggyógyul, mert akkor ez a szeánsz elég elég rosszul sül el.

Commodore 2015.01.13. 22:43:52

@nicu71: Isten segítsen minket!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:44:57

@nicu71: hűha, köpködés és retardált fospisztolyozás is lesz? :D

Mók_Ica 2015.01.13. 22:45:14

@nicu71: jááájjjjj... köpködés is lesz??? :))))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vetesse le a kendőt robinról danival.... vagy vigye fáncsit....

@nátrium glutamát: mindig ez van.....

Baresz83 2015.01.13. 22:45:31

Az a plüssmaci a kockás pléddel... priceless!! :D
Eddig fel se tűnt, hogy fent vannak a falon a kiesettek képei.

perszepolisz 2015.01.13. 22:45:41

Szerintem az tök normális, hogy felnőtt emberek egy plüssmackót szorongatnak sírva

csiberibe 2015.01.13. 22:46:10

száz százalékosan bízni abban, akit Oscar-díjas színésznek tart? Felőlem...

Rémület 2015.01.13. 22:46:27

@Mók_Ica: Szerintem Fanni ellen nem jön vissza.

minden reggel 2015.01.13. 22:46:35

@aggyistenbrittudós: nekem van egy ismerősöm aki olyan mint conchobar, ő nem 'direkt' genya, ilyen kötözködős, egy szóba belekötős stílust nem lehet direkt felvenni. neki így jár az agya, egyirányú utca, olyan mint aki csak magát hallja

Mók_Ica 2015.01.13. 22:46:55

@perszepolisz: persze, hogy meggyógyul :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez cuki :))) ezt befogadnám a kanapémra :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:47:00

@perszepolisz: ez tényleg nagyon durva. Nekrológ egy betegnek, vagy mi van?

Na, Denisz meg úgy tesz, mintha akkora barátok lettek volna... az egész tök röhej volt.

csiri bá 2015.01.13. 22:47:04

Na Brokkoli is sak azt mondja, amit én... Nyálgép meg már rakja tele a gatyeszt. :))

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:47:13

@Rémület: ha marad az újpest-szakasz, akkor danit.

csiberibe 2015.01.13. 22:48:02

Kíváncsi vagyok, milyen indokkal veszi le laciról a kendôt...

tvbuzi 2015.01.13. 22:48:13

Edina be van szarva rendesen

Pocakhontasz 2015.01.13. 22:48:48

És igggen Robin megmondja a tuti Daninak :-)

chloep 2015.01.13. 22:49:09

@Rémület: Nem értelek titeket... Így se jó, úgy se jó.

Mikor látszódott úgy egy másodpercre is hogy Zsu annyira kiakarná vinni Danit? Ne legyetek már mindenbe ennyire elfogultak.
Nézzétek visza a tegnapelőtti klipet(Dani+Zsu) vagy a mait is... Zsu Daniba látja még a reményt, teljesen máshogy viszonyul hozzá mint a többikhez, és Dani ha higgadt, józan egyáltalán nem közömbös felé.
Most is korrekt volt. Dennisszel is. (Meg a hétfői klipben Zsu-val és utána Edinával.)

Mók_Ica 2015.01.13. 22:50:21

mekkora tattika zsu és plasztiktól..... laccit akarták kipaterolni......

Fu Szekh Li 2015.01.13. 22:51:02

Robin felcsapott Piszkos Frednek?

kivancsibobojsza 2015.01.13. 22:51:25

LOL - "akarok-e én kockáztatnia Laci miatt" - Edina nekimegy Daninak :D

Mók_Ica 2015.01.13. 22:52:11

@Fu Szekh Li: belebeszéli daniba, hogy vegye le a lila kendőt lacciról.....

holnap kapnak csirkéket :))) ihihihihihi

nátrium glutamát 2015.01.13. 22:52:19

LOOOOL
lesz új lemming! edinának annyi :DDDD

agimano 2015.01.13. 22:52:19

én is megmondtam geci

csiri bá 2015.01.13. 22:52:31

Ez a basszájba Nyúlbéla: megmontam vazze megmontam tetovált csaj vazze... kapsz majd tikot 3-4-et, azt toll lesz rajtuk nem varrás. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 22:52:32

@tvbuzi: alighanem úgy van vele, hogy ő tökre meg van győződve az igazáról, csak azt nem tudja, abban nem biztos, hogy a nézőknek mi lett megmutatva az egész cirkuszból.
Erre utalt az előbb, amikor arról beszélt, hogy ha igazam van úgyis visszajövök, ha meg nem, akkor úgyis kiderül az igazság. Vagy valami ilyesmit...

Váháhá, Laci tetovált csajról vizionál, közben meg bemegy 3-4 fehér tojóstyúk. :D

Rémület 2015.01.13. 22:52:40

@chloep: hogymi? Kit és mit nem értesz? Én Danit vinném a helyében.

perszepolisz 2015.01.13. 22:53:07

Jajj ezek nem láttak még VV-t? Álljon már meg a menet a kutya úristenit. (Nem tudom elviselni ezt a szintű sötétséget).

2015.01.13. 22:53:10

Le a kalappal, Maci!

Cathcart_ezredes 2015.01.13. 22:53:51

Kutya lesz az új lakótárs. Ezeknek... Istenem.

mézescsók 2015.01.13. 22:54:03

@-pkata-: Nem mondod?!?!?!
@Majom1Parádé: Szia, Micimackó! Valamikor olvastam az adatlapját, emlékszem is rá, bár ez nem jelent semmit. Kisbéka pedig úgy hazudik, mint a vízfolyás. Mindezt az őszinteség és a megfellebezhetetlen igazság jegyében.
@aggyistenbrittudós: Romokban heverek. Azt hittem, aranyos vagyok, kedves, toleráns, kommunikatív, édibédi. Ha visszaolvasnád minden hsz-met, tudnád, hogy nálam az igazság, egyedül csak én ismerem, továbbá én sosem hazudok, nem értékelek mást, meg ilyenek.
Amúgy én is kedvelem a stílusodat, csak elég ritkán fordulsz elő.
@egyemakisszíved: Az öfit véletlenül láttam, Bence megerősítette. Jobbulást.

Zsu eléggé összeszedett volt, először láttam, hogy viszonylag frappánsan visszaszólt. Még nem volt az igazi, de fejlődött.
Maci végrendelete korrekt volt, tetszett. Voltaképpen mindenkinek megmondta a véleményét, de nem ordenáré módon, mint pl. Ádám.
Robin viszont ma ügyes volt.

csincsilla72 2015.01.13. 22:54:25

Köszönöm Robin!:-)
Kifelé ezzel a baromarc Lászlóval végre.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 22:54:46

@minden reggel: mindenkinek van, ezért felesleges vele vitázni (én, hangsúlyozom) én, imádom.

csiberibe 2015.01.13. 22:55:07

jaj pedig de megnéztem volna, hogy ráfagy Dinka arcára az ordibálás, mikor Laci lecseréli. Most nem bánnám, ha beküldenének egy beépített rosszlányt.

2015.01.13. 22:56:14

Maci nem sokat üzent a Rubintnak, vagy az annyira volt érdekes, mint maga az ember.
A (ha származásában nem is, de viselkedésében mindenképpen) kolompár házaspár, ma is brillírozott. Meg az előzetesen is. Létezik egyébként tetovált házityúk?

Commodore 2015.01.13. 22:56:17

Volt már disznóvágás?

Mók_Ica 2015.01.13. 22:56:48

@csincsilla72: edina pedig danira zúdítja a szóáradatot.... emiatt dani és zsu újra bt-sedik :)))

dzsézön tetem 2015.01.13. 22:57:30

A székelyek megmondták: a medve nem játék(os)

mézescsók 2015.01.13. 22:57:58

@egyemakisszíved: Mármint Macinak jobbulást. Te jó vagy és gondolom, jól is.

ruzs54 2015.01.13. 22:57:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mitmondott,mitmondott, mé nem figyesz oda :-)markos-nádas kabaré

schanc 2015.01.13. 22:58:18

Lehet, hogy Robin korábban is mondott ilyeneket, csak a sok "műsor" mellett nem fért be az öfibe? VV-s adásokhoz képest kimondottan okosan beszélt Danival itt a végén.
Nagyon olyan érzésem van most, hogy készítik elő ezt a kendőlevételt. Nem véletlen került elő ennyire Dani szuperképessége, nem véletlenül hangoztatja ennyit Bence is a lehetőséget, és ez a Maci-gyászból átcsapó beszélgetés is ezt erősíti bennem.
Hú, ha ezt meglépné Dani, akkor kíváncsi lennék, mi lenne a Dani-Edina kapcsolatból. Pláne, ha Zsu tényleg kint hagyja Lacit.

Amúgy a másik tuja, Dóri is villantott egyet a mai adásban.

minden reggel 2015.01.13. 22:58:21

@aggyistenbrittudós: :) kár hogy nem ért meg egy csomó mindent amit mondnak neki. számomra itt pont úgyis az az érdekes, hogy mennyi különböző véleményt látok gyakorlatilag ugyanarról a dologról. :)

Skyline79 2015.01.13. 22:58:31

Csak egyes szám volt... tehát egy csirke.. gondolom nem ember... de tuti infó a tyúk?

chloep 2015.01.13. 22:58:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igen, írtam ezt fent is. Mondta is hogy tudja hogy olyant kell kivinni aki ellen biztos vissza jön. + szerintem túl magabiztos volt Dórival ahhoz hogy most neki menjen Edinának(Dani nem hiszem hogy bármikor is (ténylegesen) benne lett volna a pakliba(habár holnap biztos megemlíti öt is.)

Szerintem ha Dani nem szedi le Laciról a kendőt akkor Fanni lesz a kiválasztott (sajnos;(....Denniszt kéne inkább. Kutyának se hiányozna.. Kiesése kifejezetten jót tenne.)

filina 2015.01.13. 22:59:47

Végre egy értelmes ,gondolkodást is tartalmazó párbeszéd zajlott Dani meg Robin között.Bizony a megoldás Dani kezében lehet .Vajon meglépi é?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:00:07

@Skyline79: VV oldalon az van, hogy lesznek. Fehérek. 4-5.

2015.01.13. 23:00:33

Az új lakóról annyit, hogy egy maci ment ki, mennyen be egy másik maci: egy jó nagy (éhes) grizzly!!! :-D

Darinka11 2015.01.13. 23:00:37

Maci Zsuról nagyon jókat írt. Kíváncsi vagyok, hogy ezt meghallották-e az agyhalottak?

csiri bá 2015.01.13. 23:00:48

@nátrium glutamát: basszájba Nyúlbéla hogy kikelt magából... tuttam, tuttam.... mindjárt belelkesült, hogy végre lecserélheti a rozsdás kipufogójú daciát valami jobb verdára. :DDDDD

Rémület 2015.01.13. 23:00:58

Hehe. Mondtam én, hogy Robinból egyszer kijön az okosság.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:01:53

@ruzs54: jól van na, a mási gépen közben dolgozom is... ahhoz képest, hogy még itt is irogatok, még egészen képben is vagyok. :D

Darinka11 2015.01.13. 23:02:56

Jerzy áttette az ipart Bécsbe! :DDDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:03:05

Hogy milyen tampon van benne? Nem értem :D De Laci majdnem lefordult az ágyból. :D
vid.me/RaMR

Skyline79 2015.01.13. 23:03:45

Natrium köszi
De ez olyan fantáziátlan... sztm.

2015.01.13. 23:04:21

@Skyline79: az asszony sem ember: "A sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék ..." ;D

Mók_Ica 2015.01.13. 23:04:41

évike milyen kis visszafogott..... puszik jerzy-nek, aki most fog érettségizni (pfffffff)
csippendélkedik.. és egy 18 éves ukrán lánnyal ismerkedik..... hmmmmmmm.....

mecsoda infok röpke 2 perc alatt... hihihihihi

tjunior 2015.01.13. 23:04:42

Na a jól van megijedtem már, hogy ma nem szopja fel senki Ádinát az rtlnél

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:05:05

@csiri bá: "rozsdás kipufogójú daciát" b+ sírok ezen! :)))))
jönne egy faros kis fekete merci...
www.diariomotor.com/imagenes/2013/01/mercedes-cls-63-amg-mkb-2.jpg

Commodore 2015.01.13. 23:06:22

Szól a zene a kórházban? Díszlet!

Mók_Ica 2015.01.13. 23:06:30

kanapé... ööö ágymedve búcsúja hosszabb kiadásban... ezért sírtak-ríttak, meghatódtak :)))
egyébként kedvesen beszélt :)

Ejoy 2015.01.13. 23:06:33

Dzserzinek kicsit megszaladt az alapozó a képén...

csiri bá 2015.01.13. 23:07:20

@Darinka11: ott is van Kék Osztriga? :))

agimano 2015.01.13. 23:07:21

Jerzy kimaxolta a gazdasági bevándorlást, lengyel származású magyar ember Ausztriában sztriptizel, miközben egy ukrán csajra hajt

Commodore 2015.01.13. 23:07:57

MaccccccccccccccccccccccccccccccccccccIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII! Epe

Mók_Ica 2015.01.13. 23:07:59

@nátrium glutamát: @csiri bá: betett neki edina tamponja..... "inkább aludjunk".... hihihihihi

Darinka11 2015.01.13. 23:08:38

@csiri bá: Biztos van több is! :DDDD

tvbuzi 2015.01.13. 23:08:56

Dzsörzé is benyalt Edinának, kérem a virágládát!

Mók_Ica 2015.01.13. 23:09:17

@agimano: hüJJJJe :)))))) röhögök :)))

@csiri bá: tuttttti :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:09:18

@chloep: Azért benne van a pakliban egy kamikáze akció, hiszen annyian mondták, hogy Edinát vigye, lehet, hogy elszáll az agya.... nem tudom. De ha a józan eszére hallgat, akkor nem őt viszi, hiszen nem tudhatja, hogy itt kinn mennyire meggyengül E.

Montezuma13 2015.01.13. 23:09:58

Na, ez az összefoglaló sem volt valami izgalmas. Sixx a tegnapiból remek írást csinált, most is fel van adva a lecke. Már megint ugyan azt a gittet rágják, amit hetek óta (Laci/Edina/Zsu).
A másik történés Laci kiválása a játékból. Ezeken a kiesések utáni hisztin mindig meglepődök. Elsősorban azért, mert ez egy játék, ráadásul egy olyan játék, amit egyetlen játékos nyerhet. Másodsorban, pedig úgy tesznek, mintha a kiesett versenyzők meghaltak volna és a villán kívüli világ maga lenne a pokol és aki átlépi a villa ajtaját, az a pokol tornácára kerül és Belzebub kezére jut. Ezek a játékosok csupán kb. 2 hónapja ismerik egymást. Persze tudom, hogy a bezártság megsokszorozza ezt az idő, de azért egy-egy játékos kiesésére nem kellene ennyire hisztérikusan reagálni.

Commodore 2015.01.13. 23:10:18

Nem szóltak Maccinak? Hö?!

Mók_Ica 2015.01.13. 23:10:24

@tvbuzi: a szokásos helyen megtalálod :)))) használd nyugodtan :)))

agimano 2015.01.13. 23:10:27

na, Maci elolvasta a kommenteket

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:10:51

@tvbuzi: még nem szoktad meg?
nem kapnak gázsit,ha nem edinát mondják :D

Jemi 2015.01.13. 23:11:27

Munkanélküli volt a maci és ezért hizott...beszarok..:))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:11:48

@nátrium glutamát: nem tudom mi állomásozik itt, Eddát mindenesetre nem szoktam hallgatni. :)

csiri bá 2015.01.13. 23:11:56

Na Medve koma... fogyott 12 kilót? Az azért szép... Még 50-et Maci, akkor jobb lesz, hidd el...

Mók_Ica 2015.01.13. 23:12:08

hoppácska, rosszul láttuk, maci nem hízott, hanem fogyott 12 kilót.....

Commodore 2015.01.13. 23:12:24

1 hétig műtik, aztán visszajön és, szétcsap a villában, és elmegy qrvázni..!

Mók_Ica 2015.01.13. 23:13:16

@-pkata-: nem értettem.... :((((

@Jemi: nem hízott, sőt fogyott :)))

Jemi 2015.01.13. 23:13:42

Akkor 12kg a kanapé?:)))nem is olyan nehéz..:))

tvbuzi 2015.01.13. 23:13:45

mindjárt én is elolvadok macitól bazz

csincsilla72 2015.01.13. 23:14:07

@Mók_Ica: Jó, a pléd alatt ki látta azt? De ha így van, akkor örüljön neki és így tovább!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:14:16

@agimano: én is csak kapkodtam a fejem.... és ennyi infót, neveket, helyeket vajon hogy tud Jerzsy fejben tartani? :D

vastyúk is .. 2015.01.13. 23:15:19

Ez az éva milyen figyelmeees, észrevette, ahogy Robin elültette Dani fejében a gondolatot... Interception a legfelső (ébrenléti) szinten :D

Mók_Ica 2015.01.13. 23:15:20

@Jemi: sztem inkább a takaró :)))

@csincsilla72: igen, hajrá :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:15:24

@Mók_Ica: 190-ről 180-ra... hát ember legyen a talpán, aki ilyesmit észre vesz a takarók alatt.

Jemi 2015.01.13. 23:15:41

@Mók_Ica: azt mondta hogy amikor munkanélküli volt akkor nem futotta salátára meg ilyesmikre inkabb majkremet evett..

tvbuzi 2015.01.13. 23:16:41

Éva nagyon tudományos, biztos a vv nobel lebeg a szeme előtt.

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:16:44

nem értem ezt dani szájából: "kérdés,h akarok-e kockáztatni laci miatt"
ez most arra,h nem veszi el és célkeresztben van, vagy leveszi és örhari lesz edinával?

0.5 bit 2015.01.13. 23:16:58

@Darinka11: "Maci Zsuról nagyon jókat írt. Kíváncsi vagyok, hogy ezt meghallották-e az agyhalottak?"

Fanni meghallotta, ennek apropóján le is k...ázta.

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:17:09

Sziasztok!

Zsu ma tényleg jól szzerepelt ha van egy kis esze danit viszi ki.Edina kiborulását is megszokta már nyugodt volr.Viszont nem gondolom hogy Edina hazudik.Sajnos ez a Lacis dolog megvislte jobban mint kellene.Laci meg tetovált lányt emleget mintha az új nője jönne be vagy mi????Dóri-Zsu szövetség érdekes Laci ellen, de kicsit nekem szánalmas...két nő addig tart össze míg nem jön egy pasi.Dóri is rájött Robinnal nem lesz semmi kell neki is egy stabilabb ember biztos ami biztos.Fanni Denisz faszán lóg az nem ugyanaz már mint kapcsolat.Robin beszél:DÉs nem mond hülyeségeket.Én danit már unom kissé.Azt mondja exhibicionista de ebből semmit nem látok, inkább egy tudományos munkatárs a riportban:D Nekem ő már nagyon egysíkú.

vastyúk is .. 2015.01.13. 23:17:19

@Mók_Ica: Meg ő nem evett sokat (Nem hát, zabált ;) )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:17:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: nem költözök! Asszem holnap szerzek egy ütvefúrót és a végére járok. :D

2015.01.13. 23:18:37

Okvetlenül tikok költöznek? Nagyon unalmas lenne.

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:18:56

@Jemi: nem a melós hétre gondolt + a szavannás "diétára"?

agimano 2015.01.13. 23:19:51

@lukacstoncsi: Robinból még lehet valami

Mók_Ica 2015.01.13. 23:20:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én úgy vettem észre, hogy felszedett + kilókat.....

@nátrium glutamát: bármelyik felvetésed megfordulhatott a fejében...akár mind a kettő is.....

@Jemi: a májkrém nem tett jót az epéjének.... elég zsíros....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:20:17

Szegény Jerzsy úgy nézi azokat a lapokat és Évát, mintha mondjuk elém tennének egy pekingi telefonkönyvet....

másodpéldány 2015.01.13. 23:20:59

Ez az Edinka sokadszorra csinálja azt, hogy mondja, mondja a magáét, mondja a verklit, leüvölti a másik fejét, nem hagyja abba, a másik egy szót se tud szólni, egy szót se enged a másiknak közbevetni, majd miután kiüvöltötte magát, kivonul a szobából, és nem hallgatja meg a vitatársat, egy fél szót se hallgat meg, hanem kivonul, sokadszorra tette ezt,

nincs semmilyen vitakultúrája, az se tudja mi az a vitakultúra, azt hiszi annak van igaza, aki hosszabban tud levegővétel nélkül üvölteni, pedig én örülnék, ha legalább egyetlen egyszer megengedné a zsének, hogy végigmondja, amit ő gondol...

de nem, Edina összevissza dumál, se magát, se a többieket nem látja a történetben, rémes, kiscsaj... meglennék az állandó ugatása nélkül... remélem miután kijött végignézi magát és talán felsejlik neki egy icipicit, hogy mennyire nincs igaza, és mennyire nem egy szende, tiszta ember ő, amit szeretne eljátszani, de már rég kipukkadt ez az imázs..

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:21:01

@nátrium glutamát: Szerintem Edinára leginkább.De ki kéne puhatolnia mennyire van zsu bögyében hogy kivigye.Dóri most nagyon duruzsol neki bár ő Edinát mondta.Érdekes.Dennis is kicsit megszédült maci kiesésétől.Érdekes hogy Dóri, Robin is kicsit jobban képbe került ahogy lazulnak a "szövetségek"

Darinka11 2015.01.13. 23:21:52

Beégették a két debilt (Jerzy-Éva) a fészbukosok. :DDD

Mók_Ica 2015.01.13. 23:22:37

@vastyúk is ..: igen.... és sajnos nem olyan dolgokat, amelyek az epéjének jót tesznek...

@agimano: remélem lesz.... :)))

Jemi 2015.01.13. 23:23:31

@Mók_Ica: @nátrium glutamát: én úgy értettem hogy a villa elotti életére utalt..:) (meg sem fordult a fejemben h a villa elott volt normalis munkaja..)de aztan lehet h erre gondolt..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:23:47

@másodpéldány: na azért legyünk tárgyilagosak.
A villában szerintem senki nem tudja, hogy mi az a vitakultúra. Persze, hallottak már róla, de valamiért azt hiszi mindenki, hogy ebbe a fogalomba a fasszopógeci, a kiviszlekagecibe és a gettómutogatás is beletartozik.

Tán Daninak és esetleg Robinnak vannak sejtései.

agimano 2015.01.13. 23:23:53

Jerzy is kikupálódott

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:24:00

@lukacstoncsi: Laci csak vágyik arra a tetovált nőre. HUhh Edina kikészülne...

2015.01.13. 23:25:10

Naplós hogyvolt máskor is kéne.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.13. 23:25:20

@-pkata-: Ez ám a meglepetés! Már 2.5 napja fent van a 4 fehér csirke a honlapon,mint beköltöző Ma rá is kérdeztem itt,hogy mi van a csirkékkel má. :-)

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:25:59

Robin baba sokat járt ki cigizni fekcsipegette az infókat mindkét táborból, nem nagyon volt elkötelezve sehova se és a végén még robbant.Érdekes senki nem nagyon számol vele.Danin kívül talán Dennis keresi a társaságát és beszél komolyabban vele.

mézescsók 2015.01.13. 23:26:56

@-pkata-: Adod? Bár nem vagyok az az ismeretterjesztő típus. Kalandvágyó sem.

Mók_Ica 2015.01.13. 23:27:09

@Jemi: én úgy értettem, hogy a munka héten volt munkanélküli és akkor nem tudott venni magának normális kaját :))))

@agimano: végülis most fog éreCCSégizni :)))

@-pkata-: kap egy tetovált tyúkot....:)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:28:07

@Majom1Parádé: Laci tesz beléjük majd pircinget. Bezony! Meg lehet, hogy hajzselével belövi a tollukat. Tetkót nem hiszem, max a lábukra.

mézescsók 2015.01.13. 23:28:20

@-pkata-: Azért megkérdem a férjemet, biztos, ami biztos alapon.

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:28:23

@-pkata-: Laci meg repülne haza....Viszonmt Zsu meg Dóri ahogy előadja azt két bosszúszomjas kurvát..mintha laci felcsinálta volna őket és nem fizetne gyerektartást.:D

Mók_Ica 2015.01.13. 23:28:48

@lukacstoncsi: nono, edinka is társaslénynek tartja :))) és végtelen nyugalmat érez, amikor beszélget vele :)))

Darinka11 2015.01.13. 23:29:05

@agimano: "Jerzy is kikupálódott " Az ukrán nő jó hatással van rá, na! :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:29:08

@mézescsók: ááá, már lekéstél róla egy pár évvel. :)

2015.01.13. 23:29:33

@-pkata-: Ha lenne spatula a szerkikben, beküldenének egyet.

vastyúk is .. 2015.01.13. 23:29:40

@agimano: hajlok arra, hogy Robin igazából a "Bábjátékos". Itt-ott elejtett mondatok, háttérbe simuló alkat. Kíváncsi vagyok, hogy Dani felül-e a tanácsának.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:30:09

@mézescsók: na nehogy már lepasszolj neki felügyelet mellett :D

Mók_Ica 2015.01.13. 23:31:17

@-pkata-: bocsika.... először laccci kitépkedi a tollukat a megfelelő helyeken, ott akár tetkó is elfér :))) a többi - pirszing, zselé - pedig mmkk :))))

mézescsók 2015.01.13. 23:31:24

@-pkata-: Szinte sajnálom, hogy tényleg nem egy tetovált lány megy be. Fekete, magas, karcsú, dögös, nem agyonműtött, nagyszájú, röhögős, talpraesett - fejlett humorérzékkel és említésre méltó IQ-val.
Jó éjt mindenkinek!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:31:37

@lukacstoncsi: Ez zavar legjobban a bosszúhadjáratukban. Mintha ők olyan tiszták lennének. Dórinak még csak-csak lenne indoka, ha régi is, de Zsuzsának... Hát, nem tudom. Ettől függetlenül Laci kiesne mindkettő ellen jelenleg szerintem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:32:29

@Mók_Ica: Csak ő nem ilyen tetovált tyúkra gondolt :D

másodpéldány 2015.01.13. 23:32:31

@mézescsók:

"Maci végrendelete korrekt volt, tetszett. Voltaképpen mindenkinek megmondta a véleményét, de nem ordenáré módon,"

az volt az érzésem, hogy egy szerkesztő által írt levelet olvasunk, melyet ugyan laci nevében írtak, de igazából egy figyelmeztető a dolgokat helyére rakó üzenet a villalakóknak, főleg Edinának és Daninak, mert most ők járnak leginkább tévúton, ők vannak a legjobban becsavarodva a saját sértett önérzetükbe...

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:33:12

@lukacstoncsi: elég kétértelmű mondat... holnap kiderül.
zsúnak nincs túl sok választása, ha így marad. denisz, fanni - jelenleg nincs konfiktusuk, és a villalakók top3-ba sorolták őket. dórit jelenlegi és jövőbeli szövetségesének tartja, edinát érezheti erősnek a gyászkártya miatt, nem maradt más csak dani, aki ha most nem használja a képességét, az olyan mintha benthagyna egy segítséget a legyen ön is milliomosban a 11. kérdés előtt :)

Jemi 2015.01.13. 23:33:20

@Mók_Ica: végülis mindegy is..szerintem hizott bent amúgy..

mézescsók 2015.01.13. 23:33:34

@-pkata-: Tanácsért. Még sosem voltam virgo nővel. Lehet, hogy ő sem.

agimano 2015.01.13. 23:34:07

mi volt pontosan a levélben, amit felolvastak az új lakóról? lehet, hogy nem is új lakó megy be, hanem valami állatot adnak nekik, mondjuk én is gondoltam rá, hogy betesznek egy új lakót, csak közben a barátommal beszélek erről, és ő mondja, hogy mi van, ha nem is ember, hanem valami állat. mert amúgy, ha már megkapták a levelet, és már le is adták az előzetesben, akkor szerintem már be is kellett mennie annak az új lakónak, egy új ember meg élő adásban menne be, az meg minimum holnap lenne. Meg a Bence sem mondott semmit sem új lakóról, nem?

másodpéldány 2015.01.13. 23:34:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

bocs, de a többiek inkább hajlandók meghallgatni a másikat, nem mindig, de azért sokszor látom őket, hogy képesek a szájukra ülni, míg a másik beszél, edinának ebből a képességből semennyi nem jutott, semennyit se kapott a jóistentől...

Mók_Ica 2015.01.13. 23:34:24

@-pkata-: retek kettőnek csak ilyenre tellik :)))) nincs keret másra :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:35:12

@mézescsók: Na ezt én is sajnálom. :) Edina elájulna. :)

2015.01.13. 23:35:23

@-pkata-: Spirituszt. A gyökerek mondanak helyes szavakat rossz kontextusban :) Ez felvételi követelmény a VV-ben.

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:35:33

@Jemi: porszívóügynök volt, hobbiból meg didzséskedett mellette :)

Mók_Ica 2015.01.13. 23:36:05

@agimano: csirkéket kapnak :)))

@-pkata-: akkor kapnak büntit :))) elzárják őket :))) hihihihiih

csincsilla72 2015.01.13. 23:36:25

@másodpéldány: Miért ne lehetne Maci véleménye? Az exmocsárnak is megvan a véleménye erről a cirkuszról. Szerintem nekik is unalmas már.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:37:12

@másodpéldány: Mondjuk ritkán szokták annyiban hagyni, de mindegy. Ettől még igaz az állitásom.

agimano 2015.01.13. 23:37:12

amikor anno tiszta szívű ember vagyok, de nagyon sok rosszat tettem Laci feladta a játékot, bementek a helyére?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:37:17

@mézescsók: Jaj :) Max homályos emlékeimből tudnék meríteni :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:38:12

@szerivan: jaaa... Hát, szerintem rajtuk már nem lehet segíteni :) Ennyi idő alatt legalábbis nem. :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:38:13

@-pkata-: Dóri meg az önérzete...komolyan ha visszanézi majd miket csinált bent ahogy viselkedett nem lesz büszke magára sok esetben.Jó lenne már egy olyan nőt látni bennt akinek van tartása, aki nem egy pali hátán akar ellavírozni hanem gondolkodik ha kell taktikus is és megmarad a gerince.Unom ezeket a smárbanyéákat részegen végigmennek minden szájon aztán meg besértődnek valami hülyeségen.

@Mók_Ica: Szerintem jól megértik egymást halak jegyü mindkettő.

Mók_Ica 2015.01.13. 23:38:17

@mézescsók: @-pkata-: és egy ilyen csaj sztetek "leállna" laccival?? :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.13. 23:39:03

@csincsilla72: hááát mert Maci az rtl beépitett embere volt, ez mindenki tudja. :D

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:39:18

@csincsilla72: bekapcsolták a műsorba. nem úgy tűnt, mint akinek nincs beszélőkéje. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:40:13

@Mók_Ica: Nem, de érdekes lenne látni,a hogy csorog utána a nyála... :)

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:40:39

@agimano: Sose késő.Viszont az hogy VV Józsi volt a példaképe még most sem fogom fel....:D Jobbra számítottam.Vagy nem kéne?:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:41:14

@lukacstoncsi: Tóni, sztem már eleve úgy válogatták őket össze. :/ Mi labdába sem rúghatnánk ott. :)

csincsilla72 2015.01.13. 23:41:17

@nátrium glutamát: Egyetértünk. Szerintem Dani lépni fog. Nem bánnám, mert Laci kiesése nagyban hozzájárulna a hangulat csillapodásához.
Egy dolgon viszont felhúztam magam Maci telefonja kapcsán. Ha igaz (és nyilván igaz), hogy Medve rendszeresen tornázott, salátát evett, próbált küzdeni a testsúlya ellen ÉS ebből 5 percet nem mutattak meg ezek a nyomorultak, akkor kapják be. Az állandó balhék és reszelgetések persze napi szinten műsoron voltak, de egy ilyet nem tudtak megmutatni? Hányszor írtuk mi is, hogy mennyivel jobb lenne Maci megítélése, ha látnánk abból valamit, amit beköltözésekor ígért, de semmi. Erre kiderül, hogy mi vagyunk megvezetve?

csincsilla72 2015.01.13. 23:41:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, bocs, ezt mindig elfelejtem:-) Na persze...

mézescsók 2015.01.13. 23:42:07

@másodpéldány: Nem gondolom. A szerkik bármikor "üzenhetnek" nekik - nem előttünk.
Egyébként nem kedveltem különösebben Macit (aki Laci egyébként?), de nem is igazából tudom, miért nem. Nem zavart a súlya, sosem zsírdisznóztam, nem is láttam annak. Nem volt gonoszabb vagy rosszindulatúbb, mint a többi. Hogy időnként szemétkedett kicsit? Ebbe a játékba belefér. Szóval csak azt akartam mondani, hogy szerintem nem illett volna hozzá egy vagdalkozó, most aztán mindenkinek megmondom a véleményem típusú levél. Lehet, más lett volna a helyzet, ha párbajon esik ki.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:42:17

Megyek aludni, holnap meló. Jó éjt nektek!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.13. 23:42:23

@mézescsók: nincs igazán miről beszélnem, hát azért.

vastyúkot viszont komálom :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.13. 23:42:58

Majd írjátok meg iccakások a streamből, hogy mi van benn? Fehér tyúk vagy tetovált tyúk?

csincsilla72 2015.01.13. 23:44:46

@mézescsók: Eleinte nem kedveltem, de aztán hozzáromlott az egész villa.:-) Ma már van, aki bőven túltesz rajta.

Corrosive substance 2015.01.13. 23:45:05

Nem tudom és nem is érdekel, hogy megrendezett vagy tényleg a sors akarta így, hogy a Mackótezsvér off, de kurvajó! :D
Kösz RTL vagy sors. Kinek mi. XD
Ha még egyszer meg kellett volna néznem ahogy eszik vagy ahogy a súlyával takarózik vagy perverzül, hát telibe hánytam volna az tévét. Tényleg köszi! XD

mézescsók 2015.01.13. 23:45:06

@Mók_Ica: A Vv-ben? Hogyne! Van annyi pénz...
Kint? A való világban? Itt is van annyi pénz!

Montezuma13 2015.01.13. 23:45:58

@nátrium glutamát: "zsúnak nincs túl sok választása, ha így marad. denisz, fanni - jelenleg nincs konfiktusuk, és a villalakók top3-ba sorolták őket. dórit jelenlegi és jövőbeli szövetségesének tartja, edinát érezheti erősnek a gyászkártya miatt, nem maradt más csak dani, aki ha most nem használja a képességét, az olyan mintha benthagyna egy segítséget a legyen ön is milliomosban a 11. kérdés előtt :) "

Van a fentiekben némi logikai bukfenc.
Az első párbaján Zsunak Vilcsuval sem volt konfliktusa.
A villalakók Danit top 2-nek jelölték.

Persze ettől függetlenül kihívhatja Danit.

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:46:15

@csincsilla72: Nagyon sok olyan dolgot nem mutatnak meg ami szerintem érdekes.Ezért nem volt beszavazóshow meg semmi és ez nem hiszem hogy annyira pénzkérdés.Egy trash reality szerűséget akarnak leadni olyan emberekkel vagy nagyjából hasonló karakterekkel.

@-pkata-: bevallom nem is szeretnék:D

másodpéldány 2015.01.13. 23:46:45

@mézescsók:

a szerkesztők ilyen módon nem mondhatnak véleményt edinának, és daninak se, mintahogy ebben a levélében volt,

nem kritizálhatják edina viselkedését, és nem próbálhatnak meg ilyen direktben hatni rá, amit elvileg egy játékos megtehet, azt nem teheti meg a szerkesztő...

túl szépen volt fogalmazva, és túl észheztérítő jellege volt... az volt az érzésem, a műsor szerkesztői próbálták edinát és danit jó útra téríteni... de legalábbis edina reménytelennek tűnik...

mindegy, én szóltam...

csiberibe 2015.01.13. 23:48:07

@csincsilla72: én meg nem hiszem el se a diétát, se a mozgást. Láttuk zabálni, nem egyszer. Még az éjszakai "rosszullét" utàni reggelen is.

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:48:31

@csincsilla72: igen, valóban hátrányos megkülönböztetés. éppen ezt a részt hiányoltuk macival kapcsolatban. hatalmasat változott volna a megítélése kint. vajon miért nem adták be öfibe soha? a diétája ferenc edző előttről vagy utána datálódik?
ha mindez volt, ahogy írva... akkor duplán betett neki a kirándulás. masszázs + nagy zaba...

csincsilla72 2015.01.13. 23:48:57

@másodpéldány: Csak ha ez nem Maci véleménye, akkor holnap tele lesz vele a net.

M. Bouvier 2015.01.13. 23:49:50

@Montezuma13: Én sem értem ezeket a hisztiket. Pláne, hogy egy játékos kiesése azt is jelenti, hogy ők egy lépéssel közelebb kerültek a fődíjhoz.

csiberibe 2015.01.13. 23:50:39

@csincsilla72: dehogy lesz tele...

lukacstoncsi 2015.01.13. 23:51:17

@Montezuma13: ha dani kiesne lenne 3 csapat + robin?vagy mi?én beküldtem volna valakit mert akkor tuti összezártak volna és lehet kiderül nem annyira véres az utált se zsu iránt se laci iránt és ez több új dolgot kihoz belőlük.aztán az illetőt 2 hét múlva kiküldenék párbajra és haza menne.

csincsilla72 2015.01.13. 23:51:27

@csiberibe: @nátrium glutamát: Én egyszer láttam kefíres salátát enni, amikor királykodott és Edina etette. Jó, sokszor bement a tészta is, azt is láttuk. De ha igaz, hogy rendszeresen mozgott, abból pár percet meg lehetett volna mutatni.
De hogy miért nem adták be soha? Talán azért, mert mindig volt "érdekesebb" esemény??

nátrium glutamát 2015.01.13. 23:54:19

@Montezuma13: vikcsu rátette a jelét tényleges ok nélkül, + nem is tartották túl erős játékosnak őt. ehhez jött attila sugallata. (rönét vitte volna amúgy vsz)
azóta viszont eléggé átrendeződtek a(z erő)viszonyok...
ó, mondd, te kit választanál? :D

agimano 2015.01.13. 23:54:54

szerintem Maci nagyon jól megfigyelte a játékosokat, ezért valószínűleg reálisan látta őket, és meg tudta ezeket a gondolatait fogalmazni nekik. ő kitalált magának egy karaktert, amiből a végén nem jött át semmi, de valószínűleg jól átláthatta a dolgokat, és azt is tudta, hogy ez egy játék, szóval a játékban nem kedvelte Zsut, de tudja, hogy az élet az más, és sajnálja is a sok szarért, amit kapott tőlük, én meg tudom érteni, hogy gy külön tudja választani egymástól ezt a két világot, és valamennyi értelemre is enged következtetni

mézescsók 2015.01.13. 23:54:56

@másodpéldány: Ilyen módon talán nem, ebben igazad van, de annyi eszközük lehet, hogy csak na... Én találjam ki éjfél előtt pár perccel? Ingyér???

Szia, már alszom is!

csiri bá 2015.01.13. 23:56:24

@nátrium glutamát: kiviszi, kint hagyja, a levevős varázslatot megörökli Ádinka, aki használni is fogja Kiskunnál, viszont már Nyúlbélán sem lesz lila elhasználta, így megkaphatja Dóri és Brokkoli jelét, amit most nem és Kiskun is rárakhatja, a 7 között meg 3 már elég is lehet, kivéve, ha Nyúlbéla Kiskunra rak, meg Dennis és Fáncsi is, mert akkor Dennis dönt... hacsak Brokkoli fel nem használja a duplát, hogy tuti Nyúlbéla legyen a jelölt... aztán kiderül hogy tökös legény-e Nyúlbéla és ahogy ígérgette kiviszi Brokkolit, vagy gyáva és kiviszi Kiskunt... de mindkét esetben kint marad, viszont ha Brokkolit viszi, akkor a 6 között jöhet az Ádinka - Kiskun cicaharc... és maradnak öten... 3 lyány két fijjú...meg az unalom. :)))

Montezuma13 2015.01.13. 23:58:53

@csincsilla72: "Hányszor írtuk mi is, hogy mennyivel jobb lenne Maci megítélése, ha látnánk abból valamit, amit beköltözésekor ígért, de semmi. Erre kiderül, hogy mi vagyunk megvezetve? "

Bizony mi vagyunk megvezetve. Az első 2 VV-t még 0-24-ben adták és akkor is persze sokkal enyhébb formában észlelhető volt a nézők manipulálása az összefoglalók során- Aztán egyre csökkentették az on-line közvetítési időt és a manipuláció egyre több lett. Ma már csak szinte teljesen érdektelen dolgokat mutatnak on-line. Pedig bizonyára vannak olyan beszélgetések, tevékenységek, amik érdekesek lehetnének egy-egy játékos megítélése, jelleme szempontjából. Azonban ha 24 órában közvetítenének on-line, akkor nem tudnák a műsort alakítani és a külső megítélést befolyásolni. Így azonban szabad a pálya. 24 óra történéseiből azt esznek bele az összefoglalóba amit akarnak. Úgy alakíthatják a történetet, ahogy nekik tetszik, mi csak egyfajta tölteléket, konzervet kapunk.

Ay Mama, Que paso 2015.01.13. 23:59:22

Uram!!Ó!!Fakassz stremet a monitorunkra!!Mint Szent Királyunk a Szent Vizafogó!!!Ó!!Uram!!Édesítsd életünk édes-savanyú levesét a te nagy és drága streameddel!!Uram!!Ó!!Add nékünk a vágatlan tudást!!!A te nagy találmányod!!!Ó!!Uram!!!Szabadíts meg a VV Folytatjuktól!!!És hozd el nékünk VV Stream szünetmentes királyságát, amiképp a menj Ben azon kép a mono toron is!!Uram!!Ó!!Ó!!Uram!!ÁtMENt!??!!

egyemakisszíved 2015.01.13. 23:59:52

@másodpéldány: Nehéz nem tenni indulatot egy vitába, ha úgy érzed, igazad van, hiszel benne, amit mondasz, nekem is szokásom vehemensen kifejteni a magam álláspontját. Van egy kollégám, akivel simán leordítjuk egymás fejét ilyenkor, pedig egyébként jóban vagyunk, ez nálunk soha nem megy a kapcsolat rovására, komolyan is vesszük egymás véleményét, ezért is tud felbosszantani annyira, ha nem akarja belátni, ami a napnál világosabb egyébként. Viszont azt már észrevettük ilyenkor, hogy nem feltétlenül keltünk jó benyomást, ha kívülállók is tanúi a vitánknak, így próbáljuk magunkat olyankor visszafogni. De persze vannak, akik jól szórakoznak rajtunk, persze az is kell hozzá, hogy már ismerjenek minket. Emlékszem kamaszkoromban anyukám intelmeire a családi vendégségek előtt, ne vitatkozz, mert nem fognak szeretni. Ha ezért valaki nem fog szeretni, nem is akarom, hogy szeressen. :)

Montezuma13 2015.01.14. 00:00:59

@nátrium glutamát: Én az összeset kiválasztanám és gyorsan kint is hagynám őket. :-) Aztán behoznák néhány valóban érdekes karaktert, mert ez a leggyengébb VV amit láttam eddig.

Mók_Ica 2015.01.14. 00:00:59

@lukacstoncsi: akkor lacci essen ki és edina jöjjön össze robinnal :)))

csiri bá 2015.01.14. 00:01:12

@Montezuma13: miért is van egyre inkább az az érzésem, hogy ez nem VV, hanem ÉNVV?

lukacstoncsi 2015.01.14. 00:01:39

@M. Bouvier: Szerintem érthető a kezdeti sokk. A tévé heti egyszer van használva és Maciról nem tudtak semmit ráadásul azért aggódtak érte mert hiába kérdőjel meg taktikus azért megszokták hogy ott nyomja a kanapét lassan két hónapja.Most meg ő maga beszélt hozzájuk.Szerintem egyfajta "védelmet" veszthettek el úgy érezték páran.Főleg Dennis féle group.Nem tudom én így látom.magamból kiindulva mikor tanfolyamra jártam és 2 hónap után valaki nem jött többet hiányérzetem volt pedig nem is beszéltem nagyon az illetővel...megszokás ez is mint minden más.

csincsilla72 2015.01.14. 00:01:43

@Montezuma13: Hát ez akkor is kiábrándító. Az, hogy ENNYIRE átírják a karaktereket. Bár Edinát írnák ki!:-(

Rémület 2015.01.14. 00:01:46

Ma szerintem nem lesz on. Nehogy meglássuk a tyúkokat, amiről már x napja dumál mindenki. De ha mégis lesz, figyeljétek Lacit van-e rajta még lila! :)

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:01:58

@csincsilla72: meg grillcsirkét. :)
azért 20mp-t kibírtunk volna maci edzéséből. inkább, mint az eszeveszett rikácsolást hallgatni...

csincsilla72 2015.01.14. 00:04:03

@nátrium glutamát: Felőlem inkább Maci zihálása fél órán keresztül, mint Edina vagy Fanni rikácsolása.

másodpéldány 2015.01.14. 00:04:46

@mézescsók:

volt az a másik gyanús eset, amikor egy teljesen irreális dolog volt leírva reni levelében, hamar ejtették is az ötkletet, nekem úgy tűnt mint egy vikis csínytevés, amiről hamar kiderült számukra, hogy fség...

reni azt állította a búcsúlevelében, hogy eddig magába tartotta, de zsé törte össze fanninak a valamijét...

nem hiszem, hogy reni ezt odaírta,

abszurd, hogy reni pont ezt az infót tartotta végig magába, és ne mondta volna el azonnal a villa barátnőinek, mikor zsét az ellenségének tartotta mindvégig, egy ilyen utólagos rákenés inkább kakikeverésnek tűnt, amivel valamilyen feszkót akartak a szerkesztők generálni, de fanni azonnal lefújta a dolgot, mint érdektelen, vagyis pontosan tudta, hogy hamis az infó, és azért hessentette el...

tehát az is egy olyan eset volt, amikor úgy éreztem túl szép a búcsúlevél, túl kerek, hogy igaz lehessen, és ott van rendesen a szerkesztői ráhatás...

lukacstoncsi 2015.01.14. 00:05:36

@nátrium glutamát: Szerintem akkor Vikcsut se sajnálták annyira a csapattársai.örültek hogy ő megy.Még Reninél is ez volt talán.Viszont zsu lépését abban a helyzetben most már megértem látva az előzményeket nem tehetett mást maga miatt és jól döntött.

lukacstoncsi 2015.01.14. 00:08:02

@másodpéldány: Talán akkor hitelesebb lenne ha a tévén keresztül jutna el a búcsúlevél írójától az üzenet amit írt.Ő maga olvasná fel.és remélhetőleg az amit gondol és nem az RTL firkálmánya.

Mók_Ica 2015.01.14. 00:08:56

@csincsilla72: ezen ne csodálkozz... meg vagyunk vezetve.... de hogy ennyire, az valóban gáz..... érdekes egyébként, hogy nemhogy az öfikben nem volt benne, de az on-ban sem látszott és egyik kieső játékos sem említette..... pl röné mondhatta volna... a nagy barát....

Ay Mama, Que paso 2015.01.14. 00:09:15

@nátrium glutamát: tejet kellett fakasztani és az ilyesmit nem veheti félvállról az ember, nekem külön ruhám van erre tejfakasztó zoknival és tejfakasztó inggel stb, stb,
aztán elkeveredtem és csak ma értem haza

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:11:41

@lukacstoncsi: hogyne! egyértelmű volt a megkönnyebbülés,h megúszták az első párbajt. őt később is odalökték vna bármikor koncnak :)

Jemi 2015.01.14. 00:11:55

Én ezt próbáltam mondani amikor a Vikcsu gépelt búcsúlevelét olvasták fel, hogy gyakorlatilag azt ir a zrtl amit csak akar..
Erre itt mindenki azt kezdte el mondani hogy jajj csak a villanővér mindet legépeli..

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:12:25

@Ay Mama, Que paso: fogadd gratulációmat!
jól sikerült a művelet? :)

M. Bouvier 2015.01.14. 00:13:00

@lukacstoncsi: Persze, ebben a Maci utáni bánkódásban nyilván benne volt az aggódás is, ez oké. Én inkább a párbaj utáni hisztikre gondoltam. Persze, ha akarom, értem azt is, nyilván egy ilyen (el)zárt közösségben, amit semmi külső hatás nem ér, ezek a dolgok felerősödnek, ezek jelentik tuképp az egyetlen eseményt. De innen a kanapéról olyan egyértelmű, hogy hurrá, egy játékossal kevesebb! És innen azt gondolom, hogy én ott bent inkább picit örülnék ilyenkor, hogy fogyunk, és én még benn vagyok! :D

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:15:50

@csiri bá: ez jó, tetszik! írd tovább!

apropó, ha már összeesküvés... lehet,h montezuma voltaképpen conchobar tompított fényszóróval? o.O :)))

lukacstoncsi 2015.01.14. 00:16:17

@Mók_Ica: Ő nem elég férfi neki és vele nem tudna úgy marháskodni.A lelkük viszont hasonló.

Ay Mama, Que paso 2015.01.14. 00:19:14

@nátrium glutamát: köszönöm majd átadom a szülőknek
jól sikerült persze, utána TEKes gyakorlatokat végeztünk, kúszás, mászás, álcázás bokorban és fa mögött, meg ilyenek

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:22:18

@Ay Mama, Que paso: nehezített pálya lehetett, ha két nap kellett regenerálódni :D

lukacstoncsi 2015.01.14. 00:22:42

@M. Bouvier: Igen ,mi másképp látunk sok mindent az ő fejükkel nem is tudunk gondolkozni.
@nátrium glutamát: ez is lehet igazság

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 00:24:32

@nátrium glutamát: Hát nem a 11., de mondjuk a 7., viszont egy nagyon fogós kérdésnél, amit csak tippelni tud 50%-os valószínűségű orosz rulett.

lukacstoncsi 2015.01.14. 00:25:41

na lépek.mindenkinek jó éjt vagy beszélgetést!

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:30:13

@VV Erőlegény: jaja. a lényeget vágod :)
elég szar helyzetben van dani most. bent is szeretik a közmondásokat: aki másnak vermet ás...

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:31:38

@Well...: üdv :)
lassacskán szivárog ma a csapat

Montezuma13 2015.01.14. 00:36:31

@nátrium glutamát: Ez bizony válasz, de lehet, hogy neked nem kielégítő. :-)

Ha azt kérdeznéd, hogy szerintem Zsu kit fog választani, akkor erről van véleményem. Már le is írtam korábban, persze lehet, hogy tévedek, mert kevesen tartják ezt valószínűnek. De hát bevallom én "szerencsejátékos" vagyok és soha nem szeretek tutira menni, mert a fogadirodákban is a meglepetésre fizetnek többet, tehát azt mondom, hogy elképzelhető, hogy Zsu Fannit választja, mert őt tarthatja a leggyengébbnek a benti választék közül. Zsu nem konfliktusok alapján dönt, ezt láthattuk korábban Vikcsu esetében. Zsu annak alapján dönthet, hogy kit talál bent a leggyengébbnek és ki ellen jöhet vissza. az ő megítélése szerint, ez a személy viszont lehet Fanni. A belső megítélés, mint tudjuk nagyon nem egyezik a külsővel. Pontosan ezért volt rossz a kérdésfeltevés, hogy én kit vinnék ki. A külső megítélés birtokában én Zsu helyében Dennist vinném ki a lehetséges választékból, mert szerintem, (Lacit kivéve, akin lila kendő van), ő a leggyengébb.

Remélem válaszom, most már kielégítő volt. :-)

csiri bá 2015.01.14. 00:36:55

Ha már összeesküvés elmélet, illetve megvezetés:
- "leválogatott" szereplők... még csak nem is a néző választ 3-ból, mint előzőleg, hanem ez van, eszi, nem eszi, nem kap mást
- nincs sms szavazás... az ugye pénzről is szól és lehet, hogy ilyenkor közjegyző jelenléte is kell, nem tudom... eplikésön esetén, ami ingyenes, viszont már lehet manipulálni, nem kell mellé külső felügyelet...
- Maci koma is felolvasó este tartott, nem saját kútfő, saját szavakkal, ami jön, hanem előre megírt szöveg...
- aztán amit Maci a Belevalóban a telefonban mondott... olvasva a kommenteket, hogy meglepődött... aztán min lepődik meg egy olyan ember, aki állítólag az összes előzőt látta és 12 éve állítólag ide készült? Vagy akkor még olvasni nem tudott, vagy mi? A kommentek egy része akkor sem volt szebb, csak legfeljebb kicsit árnyaltabb... emellett azt is tudnia kell, hogy ez nem egy Elmebajnokság, vagy Lehet egy kérdéssel több és még csak nem is Survivor vagy Amazing Race, ahol az ész, a fizikai erő és kitartás, illetve némileg a szerencse dominál, hanem egy trash reality, tehát ezzel jár...

Montezuma13 2015.01.14. 00:39:27

@nátrium glutamát: Legalább neked ne legyenek kényszerképzeteid. Már másodszor vizionáljátok ezt. Már mondtam egyszer, hogy tévedés. :-)
Neki van kedvence, nekem nincs.

Rémület 2015.01.14. 00:39:57

@Montezuma13: Na, ha Deniszt kivinné, Fanni kinyírná. De tényleg. Hacsak be nem küldik neki a szolit. Akkor csak viccből levágná éjszaka Zsuzsa haját.

csiri bá 2015.01.14. 00:42:11

@nátrium glutamát: bár kicsit Brokkoli befosatta, de szerintem sem veszi le, egyelőre jobban fél a "népharagtól" Edina részéről, mint egy esetleges párbajtól... pedig ha logikusan végig gondolja, ő az egyetlen, aki ellen Zsunak megdönthetetlen érvei vannak... mantrázhatja, hogy ne hazuttá' meg hogy megbántottá' valakit aki hozzám közel állt, meg hasonlókat, de személyesen ellene Zsu nem csinált semmi, ő viszont ekézte Zsut, ha kell, ha nem... szóval őt kellene vinni...

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:47:24

@Montezuma13: remek, nagyon köszönöm! :)
egyébként fanni neve felvetődött máshol is.

alapból - na ezt hogyan lehet leírni - összeesküvéselmélet ellenes vagyok (ejj, de szép szókapcsolat!)
szted miért lett tompított? nem vagy olyan elvakult és az úthenger stílus sem annyira nyilvánvaló :D
nagyon tetszik amiket írsz, ha éppen docenskedős hangulatban vagyok

Mert Csak 2015.01.14. 00:47:49

@nátrium glutamát: halihó :)

ki lett az új lakó?

és mi ez a Dennisst kizárjak vagy sem?

Bujumburi 2015.01.14. 00:48:12

Tetszett, ahogy Denis belecsapott a szarba, amikor Danira rakta a kék szalagot. Egész pozitív csalódás a pasi. Sokkal jobban játszik mint Dr. Dani.

Mert Csak 2015.01.14. 00:50:24

@Bujumburi: na az tényleg ütött! :))
És Dóri is elég keményen nekik ment :D

Bujumburi 2015.01.14. 00:51:42

@Mert Csak: az csak egy MAcis poén volt, eljátszották ,hogy Denis eltűnt odakinn. Ez még MAci rosszulléte előtt történt. Az új lakó meg valami szopatás, gondolom beraknak valami állatot. (Tyúk a tipp)

Bujumburi 2015.01.14. 00:53:25

@Mert Csak: Nekem már egy ideje tetszik Dóri játéka, az egyiklegkevésbé gyűlölködő odabenn, sajnos előbb-utóbb kiviszik majd párbajozni.

szmoti 2015.01.14. 00:53:37

@Bujumburi: sajnos lemaradtam az öfiről, holnap tudom csak megnézni, de most néztem egy videót, maci leveléről és ott láttam Danin a kék szalagot, mit jelent?

Mert Csak 2015.01.14. 00:53:49

@Bujumburi: köszi a választ :)

én is állatra tippelek, mint új lakó

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:54:49

@csiri bá: ha leveszi, azzal sem garantálta magának,h megússza a kihívást. meglépheti simán zsú, h annak ellenére danit hívja ki, h levette a lilát. :)
+ @Montezuma13: -nak is szól. jut eszembe, itt a remek alkalom zsúnak, h megvívja az első jelentőségteljes párbaját. így nem gondolom, h megint kibújna a könnyebb ellenfél felé. + a kinti megítélésén sokat ronthat fanni vagy denisz kihívása, mert eltáncolásnak tűnne ha bárki mást választana a csicska trió tagjain kívül.

Mert Csak 2015.01.14. 00:55:31

@Bujumburi: Dóri aranyos, és jól látja a a dolgokat, Dennis is látja, de sokszor elmegy a falka után, bár most tényleg odavágott

Bujumburi 2015.01.14. 00:56:32

@szmoti: Minden lakó megjelölte, hogy szerintük Zsunak kit kéne kivinnie párbajozni. (Az nem volt egyértelmű, hogy aki ellen a legtöbb esélye lenne, vagy morálisan). Denis pedig Danit jelölte meg azzal a szöveggel, hogy Daninak nincs igazán normális indoka arra, amit múlt héten tett Zsuzsával. (gyakorlatilag ott egy pszichológiai hadviselés folyt) Erra a trio úgy bekattant, hogy nem tudtak leállni és csak fröcsögtek.

Mert Csak 2015.01.14. 00:56:46

@nátrium glutamát: Edina megmondta, ha kiesik, ha nem, akkor is neki van igaza. :DD

nátrium glutamát 2015.01.14. 00:57:13

@Mert Csak: jó estét :)
szokás- és menetrend szerinti ugratás maci részéről. és mint ilyen, az utolsó is :)
az új lakó szerintem 4 tojó.

Montezuma13 2015.01.14. 00:57:29

@nátrium glutamát: Nézd, nekem ez a stílusom. Ezen nem szeretnék változtatni. De elárulom neked, hogy egyszer a VV2 vagy talán VV3 során kipróbáltam egy másik nick nevet is ugyanazon a fórumon. DE akkor teljesen más stílusban fórumoztam azon a másik nicken. Bevallom nagyon szórakoztató, de egyben fárasztó is volt, mert elég "laza" stílusba nyomtam. Én lettem a fórum egyik kedvence, míg a másik nickemet baromira utálták. A végén, amikor elárultam az igazságot, hát eléggé meglepődtek. De mindkét nicknéven ugyanaz volt a véleményem csak más stílusban adtam elő. DE mondom elég fárasztó volt.
Annak semmi értelme nem lenne, ha különböző nick néven ugyan abban a stílusban fórumoznák. :-)
Abban mi lenne a pláne?

csiri bá 2015.01.14. 00:58:16

@nátrium glutamát: nem is kell levennie, ami forgatókönyvet írtam, abban nincs is benne ez az opció. :)) simán csak kiviszi, kint hagyja... oka van rá, magyaráznia sem kell...

Mert Csak 2015.01.14. 00:58:31

Azt jól hallottam, hogy Robin mondta dinkának, hogy hallotta, nem aldutak? gondolom anális vizsgálat folyt, amit nem mutattak, nehogy a renoméja a "nemszexelek" leomoljon :P

Mert Csak 2015.01.14. 01:01:24

@csiri bá: igazad van, danit kellene, bár laci ellen is van esélye

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:02:14

@Montezuma13: azt látom,h nem népszerűségre gyúrsz :)
humor nélkül megette a fene az egészet. a helyedben leporolnám a másik nicket... ha nem tetted meg mégis
most már aztán tényleg, ki tudja...? :)))

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:04:56

@csiri bá: amúgy sem kell magyaráznia semmit.
a levevés attól mókás, hogy daninak vasárnapig el kellene lavíroznia valahogy és nem tudná ráhagyományozni senkire a képességét

(aggódom deniszért, nála van a megátkozott képesség) :DDDD

csiri bá 2015.01.14. 01:05:50

@Mert Csak: van, mindenképpen, de őt meg a kihívás előtti szentbeszédben kellene kicsit alázni: kivinnélek téged is, de gyáva módon felkötötted a lilát és elbújtál Edina mögé azzal hogy neki van dolga velem... Edina téged is kivihetnélek, de ha te olyan bátor lettél volna és annyira párbajozni akarsz velem, megtehetted volna, hogy magadra rakatsz és kiviszel, nem tetted, mert gyáva vagy... Danika, tied a kék, aztán majd a stúdióban elmondhatod hogy konkrétan téged személy szerint mikor mivel bántottalak meg én meg majd elmondom, hogy te mikor és mivel és hányszor...
Kb ennyi...

Mert Csak 2015.01.14. 01:06:11

Ha leveszi a lila kendőt dani laciról, arról mikor kell szólnia zsu-nak?

Mert Csak 2015.01.14. 01:09:07

@nátrium glutamát: dani kezdi kapizsgálni,hogy elég nagy szarba csapott bele,amikor anál mellé állt :P
borzasztóan fosik :D

Montezuma13 2015.01.14. 01:09:24

@nátrium glutamát: Persze, kintről ez így tűnik, na de bentről? Zsu most, akár első párbaja előtt kijelentette, hogy olyat akar választani, aki ellen biztos visszajön. A nagy kérdés, hogy ez bentről miként látszik? Dani és Edina is általában a belső hierarchia elején van. Ráadásul a benti Edina/Fanni durva vita arról szólt, hogy Fanni csak Dennis utánfutója és miatta van játékban. Kérdés, hogy bent észlelik-e a külső erőviszonyok változását. Ez egyáltalán nem biztos. Ez a vita is arról árulkodik, hogy eléggé vakon vannak, mert szerintem Dennis messze gyengébb, mint Fanni. Dani kihívása ellen szól az is, hogy ő volt az, aki eddig a legnagyobb győzelmet aratta kint. (Érdekesség, hogy bent Renit sokkal erősebbnek tartották, mint Vikcsut). Szóval Zsun Dani kihívásával pontosan azt az Attila által is szorgalmazott elvet borítaná fel, hogy a leggyengébbet kell kihívni és nem az érzelmek alapján kell dönteni. Márpedig Zsu úgy tűnik, hogy könnyen ezt az elvet teszi magáévá. Ezért tippeltem Fannit.
Persze h az érzelmek kerekednek benne felül, akkor Danit vagy Edinát hívja ki.

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:09:31

@Mert Csak: a kihívás napján a kendős rituálé előtt bármikor. (most is akár)

on!

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:11:39

jéééé, zsú nevetgél és poénkodik! nahát!

Mert Csak 2015.01.14. 01:12:19

@nátrium glutamát: ez mi volt? :D
most dóri ivott?

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 01:14:32

Hali mindenki!
Beszunnyadtam az öfi, így most sikerült visszanéznem!
Magamon is elképedek, milyen indulatokat tud kiváltani belőlem Análka!
Háát, hogy újfent nem lehet másnak eltérő véleménye, ha vele egy légtérbe van, kizárt, hogy azt végighalgassa a nagyérdemű, mert ez civilizálatlan a féltékenységtől idegrohamot kapó pszichopata agyhalott az üvöltésével elnyomja!
Dánikáról ne is beszéljünk!!! Amikor Dennis mondta, hogy porig tiporta...azzzaa mosakodás..ki éééénnn? Beszarok! és még Zsu a skizo? Mára már annyi sugallatot kapott, Bencustól, Macitól, Robintól és Zsu-tól, hogy vegye le a senkiházi Laciról a kendőt, hogyha a nagy taktikus, elemzőbajnok nem tud olvasni a sorok között, akkor remélem Zsuzsa kiviszi és ha zaküldi a rózsadombi villába!!!

decens docens ( ja, nem) 2015.01.14. 01:16:20

Tisztelt VV7 szerketösség, mert olvassák ezt a blogot, azt én tudom. Viki, vagy Éva, Au nem, az nem olvassa, tudom én azt, hát tuudom!

Én nem veszekedni akarok, csak megmondom őszintén, úgymond olyan személyek fizikai testét mutogatják ebben a műsorban, hogy az már emberségtelenség. Azért bosszuskodok, mer Én ezt már nem tudom elhinni, Én ezt nem tudom elfogadni. Megkérem magukat, legyenek szivessek, tegyenek pontot a videófelvételek végére, mer ez má nem igaz, Én ezt már nem hiszem el. S amit maguk mondanak, az nem igaaaz. Namost nekem ez a véleménnyem, ezt mi tudjuk.

Ay Mama, Que paso 2015.01.14. 01:16:57

de jót hasaztunk ma - építi testét és Dóri egoját Zsu
Zsun vicces póló van, de szüksége is van rá mert a humor már rég elhagyta Zsut
az van a pólóra írva, hogy ez a kép helye csak a te országodban ez a kép be van tiltva - én minidig is pólóvicc író akartam lenni, de telített a szakma a sok bölcsésszel.. 8(
Zsu és Robin kupakokkal malmoznak, Dóri nézi majd Robin elküldi
Robin csak Zsun keresztül kommunikál Dórival így Zsu egy csatorna
Dóri leönti Robint a vízzel, majd ezt most megérdemelteddel magyarázza meg a tettét és ordít, hogy engem nem raksz be a zuhany alá, mert a hajam, mert a hajam

és az első óra Sztárja VV Folytatjuk döfizik itt nekünk tovább 1óra12perckor

Mert Csak 2015.01.14. 01:17:16

@Aaaaaztaaa!: :DD
igen, engem is felettéb zavar análka..

Bujumburi 2015.01.14. 01:21:18

@csiri bá: +1000 kár, hogy Zsuzsa nem tud érvelni

Mert Csak 2015.01.14. 01:22:47

@Bujumburi: túlordibálja anál...hiába próbál megszólalni, ez ordít

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:24:25

@Montezuma13: elég sok elvárásnak kell most is megfelelnie zsuzsának.
először is, a cirkusz a nézőknek szól, tehát elsődleges szempont, h mérlegelje mit szeretne látni a többség.
kintiek szemében ki ellen győzhet?
1. deniszt/fannit utálják -e annyian és annyira őket. hogy zsú nyerjen? (fannit viccesebbnek tartják, de megosztóbb is, mint denisz)
2. dani támogatói nincsenek túl sokan (valamelyest információ szerezhető a hivatalos lájkokból) kérdés,h edinától mennyi átszavazót kaphat (mágikus képesség meghagyásával többet)
3. edina kint rendesen elásta magát, mégis maradtak támogatói (kétesélyes, szoros párbaj lenne)
ezt zsú mind nem láthatja.
azt viszont tudja, hogy vellatársaival naponta konfrontálódnia kell - és túlélnie. ezt nagyban megnehezítené, ha régi-új ellenséget gyártana magának akár denisz, akár fanni személyében. sőt, megingatná dóri bizalmát is.
ha a benti elvárásokat is figyelembe veszi, akkor bizony kazalék kint vannak a piros zónából.
megint ott vagyunk, ahol a part szakad... :)

Bujumburi 2015.01.14. 01:28:08

@Mert Csak: ő egy olasz valóságshowban van :D

Montezuma13 2015.01.14. 01:31:58

@nátrium glutamát: Sok helyen pontos az értékelés, de pár helyen nem.
Zsu érzékelheti azt is, hogy Dórival való (egyetlen) kapcsolatát Fanni veszélyeztetheti. Mellesleg ez így is van. Fanni kiejtésével ez megszűnne. Dennis személyében, pedig egy felszabaduló (hímnemű) vegyérték jelenhet meg számára. Dennis pár óra (esetleg 1 nap) túltenné magát Fanni kiesésén és becsatlakozna a Zsu/Dóri pároshoz.
Megjegyzem, hogy ha ez valóban létrejönne, akkor lenne csak igazi harc és cirkusz a villában.

fischer001 2015.01.14. 01:32:26

Jó estét mindenkinek.szerintem edina nagyon jól látta a játékot az eleje óta.amikor mindenki zsu ellen volt danin kívül,akkor csak azért ált a vikcsu mellé mert az elején azt érezte,hogy őket is kiközösíti a menő csapat,de a párbaj előtt már nem tudott tiszta szívvel a zsu ellen lenni, amit meg is éreztek rajta benn a többiek,viszont kint szimpátiát ébresztett az emberekben.mikor elkezdett vonzódni a laci felé, akkor is elmondta ,hogy neki nem szabad belemennie semmilyen kapcsolatba a villában mert onnantól befolyásolni fogja a játékát.a balhé után pedig azt mondta, hogy nem szabad támadnia zsút mert szimpátiát ébreszt kinn a nézőben a zsú felé,és mártírt csinálnak a zsúból.szóval a mondani valóm lényege az,hogy hiába látta jól a dolgokat nagyrészben,hiába volt meg az esélye, hogy mindenkit legyőzzön,saját magát nem tudta legyőzni.nálam nem mindig az a nyerő aki önmagát adja.

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 01:33:21

Ezen a kamu féltékenységen is elfilóztam egy kicsit!
1 verzó: Ha Análka figyelt volna Laci szavaira, még talán elérte volna a felismerés, de hát a kis pióca most ugye nem lát a birtoklási vágytól...Szal Laci elmondta, hogy szerinte Robin az érzelmi ragaszkodást próbál imitálni Edinka felé, mert a Dóri vonal szerinte elment és ezzel akarja játékban tartani magát! Edinka:Neemmm, nemm! Úgy vártam, hogy Laci azt mondja:NE MONDD MÁR BASZKI, HOGY NEM, AZT CSINÁLJA AMIT ÉÉÉNNN!RÓLAM KOPPINT!!!
2 verzió:Mára már annyira idegesíti Análka, ami teljes mértékben érthető, hogy valami kamu féltékenységi összeveszéssel próbál megszabadulni tőle. Ami jelenleg gyengére sikeredett...vagy csak alapoz.
Mit gondoltok?

pomac 2015.01.14. 01:34:23

@nátrium glutamát: csa, volt valami érdekes ma ?

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:34:55

nagy a baj. annyit mantráztak análkáék, hogy kezdik maguk is elhinni amiket kitaláltak.
sajna a vellatöltelékeknek és a nézők egy részének ez most úgy jött le, h zsút ekézik 2 hete. úh mint ilyen, megbukott a mutatvány.
köszönjük, elég volt.
függöny.
nem, nem tapsoljuk vissza röné (!)

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:35:28

@pomac: pacsi
öfi vs on?
melyik érdekel? :D

Montezuma13 2015.01.14. 01:35:38

@Ay Mama, Que paso: Végre egy jópofa jelent, Dóri zuhany alá tuszakolása, erre elveszik a streamet. Persze azért, mert ez egy érdekes jelenet lehet. Most drukkolhatunk, hogy belefér holnapi összefoglalóba vagy sem. Lehet, hogy idő hiányában - mivel kihívás van - kikerül belőle és örök életre a titkok homálya borul Dóri megfürdetésére.

pomac 2015.01.14. 01:37:45

@nátrium glutamát: összesitve most értem haza vagyis ahol most vagyok nem láttam semmit ma

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 01:40:22

@nátrium glutamát: szép jó reggelt neked is Győzi!:DDDD

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:40:38

@Montezuma13: "Megjegyzem, hogy ha ez valóban létrejönne, akkor lenne csak igazi harc és cirkusz a villában."
értem én,h tetszene, de ez a nő napok óta nyugtatókon él. szerinted az a célja,h újabb és újabb balhét generáljon? szeretne végre lazítani, adni azt a vidám fiatalasszonyt, aki volt mielőtt beköltözött. (aki megvillanni láttunk az előbbi onban végre)
kicsit hadd lehessen tuja. legalább 2 hétig :)

Mert Csak 2015.01.14. 01:40:59

@Aaaaaztaaa!: Robin hamarabb dugna meg egy villanypásztort, mint análkát :D
szóval laci féltéknysége kamu...
nyilván a pozicióját félti :DD

fischer001 2015.01.14. 01:43:20

@Aaaaaztaaa!: laci mostanra elérte azt a szintet, hogy edina nélkül senkinek érzi magát.edinán kívül danival van egy érdekkapcsolata ami edina nélkül kb.1 perc alatt bomlik.szerintem esze ágában nincs most lepattintania magáról edinát.

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:46:00

@pomac: rendeztek egy újabb zsú-ekéző versenyt, de már a vellatársak baromira unják a csicska tró ténykedését, így hellyel-közzel bevédték a csajt.
mackó tesvérnek tulajdonított, szívhez szóló levelet kaptak a lakók, amiből szépen leszűrhette mindenki a maga kis tanulságát. kiderült belőle,h dani egy fasz, aki nem csak zsút ekézi a háta mögött, hanem deniszt is, holott az említett személy nem tesz ilyesmit fent említett ellen. a csajok aranyosak, kedvesek egytől egyig, de edinka vegyen vissza egy kicsit.

fischer001 2015.01.14. 01:46:22

@Aaaaaztaaa!: de a féltékenység szerintem is kamu,nem szerelmes

Montezuma13 2015.01.14. 01:47:01

@nátrium glutamát: Ezzel Zsu stabilizálná a helyzetét és nem ő kerülne úgymond a frontvonalba.
Megjegyzem a legjobban Robin helyezkedik és nem akarok erre utalni, mert már többször megtettem még a játék elején, őt tartom a jVV7 fő esélyesének. Ha nem szúrja el és marad ugyan olyan tuja, mint volt, akkor nyerhet. Ebben a VV7-ben nincs olyan erős karakter, aki egy ilyen típusú játékost képes lenne legyőzni. a VV5-ben Attila nagyon erős karakter volt, azért tudta a VV-Csaba nevezetű bukszus bokrot legyűrni.

pomac 2015.01.14. 01:48:31

@nátrium glutamát: köszi, akkor a szokásos kik védték be zsut vagyis kiknek volt már eleg az ekézésbő, nincs kedvem már ma vissza nézni fárdat vagyok

Komeszka 2015.01.14. 01:49:03

Robin megcsinálja a VV7 eddigi legnagyobb játékát. Beszaratta Danit, Dani leveszi Laciról a kendőt, Zsu kiviszi Lacit és kint is hagyja. Tripla csavar. Robin megúszott egy Lacis párbaj, megmentette Edinát (akivel lesz sztorivonala),szétválasztja Danit és Edinát, valamint bemutatja, hogy Dani fosós és fél Zsutól. Dórával meg biztosítja magát Zsu felé. Utoljára Attila csinált ilyet, amikor kidobatta Verával Gergőt.

nátrium glutamát 2015.01.14. 01:50:57

@pomac: denisz is szót emelt és a többi is zúgolódott,h na ne má'. :)
a vége az lett,h análka artikulálatlanul üvölt, vádaskodik és nem enged szóhoz jutni senkit (és még mindig nem basztak le neki egy sallert)

Montezuma13 2015.01.14. 01:52:09

@Mert Csak: Nagyon is szándékos és alaposan megfontolt ez a féltékenykedés. Most alapozza meg a Robinnal való párbaj indoklását. Bármi történik is ezen a mostani párbajon a következő kiválasztott Laci lesz. Ő pedig Robint akarja kihívni, tehát vele kell konfliktust generálnia, hogy legyen erre indoka.

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 01:52:33

Háát ez a "Macis" levél is!
Szerkesztői bravúr!
Amikor Dánielünk olvasta (amúgy miért kellett neki átadni a levelet? villamester?)vagy mert LEFIZETTÜK MACIT HA MÁR ÍGY JÁRT, ÉS ÍGY IS PRÓBÁLUNK ÜZENÜNNI NEKED TE SZELLEMI TOPRONGYOS!!! VEDD MÁR EL AZT A KIBASZOTT LILA KENDŐT!!!!!aláírás:üdv.RTL szerkesztőség

vastyúk is .. 2015.01.14. 01:53:11

@pomac: Hagyd a fenébe, jobban jársz, ha készülsz a holnapira, a kiválasztás biztos tartogat izgalmakat majd ;)

Ay Mama, Que paso 2015.01.14. 01:53:21

@Montezuma13: jól bevált villarománckodás ez, Iza és Krisz is egy habos vizes estén látták meg egymásban a közös nevezőt, bár még utána hetekig osztottak és szoroztak
nem is beszélve Alfahím 6.0 Zsoltról és Alfahím 5.0 Gergőről, akik hasonló tréfákkal hódították meg Seherezádét és Dorkát
meg lehet hogy az új lakó épp fürdött vagy fürdették, aki remélem valami extrém állat, tobzoska, vapiti vagy alka

közben VV Folytatjuk engem megtört

fischer001 2015.01.14. 01:54:17

@nátrium glutamát: de neki igaza van,ha visszajön,ha nem

pomac 2015.01.14. 01:54:24

@nátrium glutamát: akkor hozta a szokásos mártir dumát kiváncsi vagyok holnap kit hiv ki zsu remélem addig hazaértek ,még egyszer köszi mentem balra el jo8 jo ont aki marad

Komeszka 2015.01.14. 01:55:28

@Montezuma13: Csaba hol csinált ilyen húzást, mint ma Robin? Robin szerintem egyre aktívabb lesz és simára fog még "szoptatni" pár embert. Csaba túlélt, Robin viszont olvassa a játékot és tudatosan mozog, ennek már voltak jelei korábban is. Dórával meg érzelmi vonal még befigyel, mert PVC is markolássza lelkesen a kezecskéit Robinnak, nem véletlenül zoomolt rá a kamera. PVC is nő a kemény külső alatt.

Bujumburi 2015.01.14. 01:56:10

@Komeszka: nagy szám volt ez most nálam, tetszett... :D

Montezuma13 2015.01.14. 01:56:21

@Komeszka: Szerintem Dani nem veszi le a lila kendőt Laciról. Ha leveszi ezzel az egész játékát elszúrta. Véleményem szerint ezt azért ő is átlátja, ennyire nem buta.

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 01:56:50

@nátrium glutamát: (és még mindig nem basztak le neki egy sallert)
Válasz erre
Ohh de kijárna már neki!
Amikor kiesik, kereshetné ezzel a kenyeret Análka!
Én már ott tartok, hogy fizetnék, ha megüthetném!!!

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 01:59:18

@Komeszka: Szép meglátás! Hasonló véleménnyel vok. Robinnal kapcsolatban!

Montezuma13 2015.01.14. 01:59:35

@Komeszka: Mint írtam én őt tarom esélyesnek, de ettől függetlenül nem egy színes egyéniség. Elég unalmas fazon (tuja). Nem buta, de tuja.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:02:11

@Montezuma13: nem tudom hol volt ez a hsz-ed eddig, de egyszer csak felbukkant a semmiből...
"legjobban Robin helyezkedik" erről már írtam én is. még a párbaja előtt. ügyesen duruzsol és mindig a megfelelő húrokat pengeti az aktuális beszélgetőtársánál. (hallottam eleget éjjel)

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:04:08

@nátrium glutamát: Szerintem azon nem kell csodálkozni, hogy Edina meg van az igazáról győződve. Zsú is megvan a sajátjáról. Ha te nem hiszel a faszságaidban, akkor ki fog :D?!
Látszik Edinán, hogy be van fosva, úgyhogy egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy őt fogják visszaszavazni.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:04:17

@Aaaaaztaaa!: és csodálkozol,h pasinak néznek :DDDDD

Mert Csak 2015.01.14. 02:04:26

@Aaaaaztaaa!: mekkora :DD
basszus én gondoltam arra, ha kiesik ott leszek, hogy szájbaverjem :DD

Komeszka 2015.01.14. 02:04:46

@Montezuma13: Pedig de, fogadunk? Holnap Lacin már nem lesz lila kendő. Dani fostos és ezt Robin tudja róla a legjobban. Robin a tujáskodás mellett mást sem csinál két hónapja, mint infókat gyűjt mindenkiről. Ő az, aki a legjobban kiismerte a többieket, közben pedig totál elaltatta a gyanakvásukat.

Mert Csak 2015.01.14. 02:05:51

@Montezuma13: kétlem, hogy ennyire okos ..

Well... 2015.01.14. 02:06:29

nagyon jo.... a dori meg a robin a vacsi kozben kitalaltak, hogy akkor el kene kezseni jaccani.....mind ketten ugyanazt a stilust kepviselik....szerintem ott a vacsi alatt megdumaltak a ki tavozik a villabol sorrendet ( ha meg emlexunk a dorinal ez ....maci...laci...volt) ...azota ezen mukodnek kulon kulon....okosan :o)
nem ertem miert gondolja a dani, hogy neki plus ha a zsu ot viszi ki.....ennyire konkretan nem gyaszol a kis oszinte, hogy dani mar el is felejtette, hogy meghalt (az utalt) nagypapa ...

akar edinat vinne a zsu akar a lacit o jon vissza....dani konkretan fosik , ugye nem tudja , hogy ki hazudik...szo-szo ellen ....mikor rakerdezett a lacinal az csak kinyogte, hogy aze o kezdemenyezett ,nem a zsu.....es innentol az igazsaguk nem is igazsag...bar ok meg kapaszkodnak a feligazsagba.....ezutan jon macci levele ahol leirja az edina konkretan kifordult magabol....a zsu roppant eros mert el tudja viseni....es senki sem szeret olyan embereket akik a masikat idegileg akarjak kikesziteni..... na ehez jon meg a robin beszolasa, hogy a zsu ot akarja kivinni , de o robin ugy gondolja, hogy es igazabol egy zsu-laci parbaj, doljon el ki hazudik........(aze nem edina-zsu parbaj, mert ott tudjuk hogy hiszterika nem hazudik, csak lala land-on el )

Mert Csak 2015.01.14. 02:06:54

@Komeszka: igaz, tujaként figyeli a többieket, és szerintem dani erősen hezitál..
tele a gatyesz

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:07:16

@vastyúk is ..: helló, mi!
mit tetszik itt csinálni iccaka? :)

Well... 2015.01.14. 02:08:44

es igen a dani konkretan olvasta a kommentemet :o)) "akarok-e a laci miatt kockaztatni?"

:o))

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:09:10

@nátrium glutamát: Hellóbeló, csak nézelődök, olvasgatok ;) Robinkodok. heheheheheh

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:10:31

@Well...: na de milyen mondat ez már megint? ugye,h ugye? :D

Mert Csak 2015.01.14. 02:12:37

Laci 2 hét múlva megint kivisz mindenkit :DD
ez mekkora fasz...

Montezuma13 2015.01.14. 02:13:20

@Komeszka: Még valami. Tévedés ne essék Robinnak még egyszer ki kell menni párbajozni, ahol meggyőző fölénnyel kell nyernie, hogy erőt demonstráljon. Az Ádám elleni győzelem 65%-35% nem tekinthető annak, mert Ádámot gyengének tartották. A villában jelenleg egy ilyen személy van, aki ellen ezt meg lehet tenni az Laci. Robin Lacit nagy fölénnyel kint hagyja és többet már nem is fogják abajgatni, bent lesz a top3-ban.
Ha Lacit Zsura hagyná, akkor kit fog legközelebb kivinni, mert tévedés ne essék még egy párbaja lesz. Akkor rá nagy bizonyossággal Fanni marad.

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 02:13:43

Apám egy nyugodt ember, de tényleg! Követik a VV eseményeit anyámmal. Az elején őt is megvezette Análka, neki szurkoltak.
Ma meg azt mondja anyámnak: Kapcsolj el erről a beteg nőről, mert felmegy a cukrom!
Nem igaz, hogy nem tudja végighallgatni a társait! Ez nem tud berekedni, mint Reni, a Jó Isten áldja már meg! :DDD

Komeszka 2015.01.14. 02:14:18

@Montezuma13: Szerintem Robin nagyon nem az, mint akinek akarja, hogy lássuk.Nagyon tudatos és nagyon figyel. Fanni gyanakszik is rá, de ez inkább csak megérzés nála. Nálam a párbaja után bukott le végleg, akkor úgy ment vissza a Villába, mint egy állat. Kihozta belőle az adrenalin. Ahogy Lacihoz odament, mint egy eszelős, azt hittem megcsapja. Halvérűnek tűnik az ember, de van benne tűz. És nem hülye, nagyon nem.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:15:28

@Montezuma13: és dóri párbaj nélkül lesz top3...

Well... 2015.01.14. 02:15:44

meg megtudjuk , hogy a dennis az abszolut boszorkany, mert ... szemmel is tudja verni :o)

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:17:17

@Komeszka: nagyon mélyen pszichó az arc. néha azért előbukkan, csak nincs hozzá jó kis előkészítő zene...

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:18:16

@nátrium glutamát: hihihihiihhihihihihii. hát ez jópofa.
Napközben is leskelődtem, de mire írtam volna valamit, már más leírta, úgyhogy nem volt értelme :D.
Ha Dani helyében lennék, én úgy vágnám át a gordiuszi csomót, hogy Robinról venném le a kendőt, de tudom, az elég gennyes húzás lenne (persze én simán megcsinálnám). Kíváncsi vagyok mi lesz.
Ha Robin megmarad a következő párbajra Lacinak, úgyos kinthagyja, ugyanazért, amiért Ádámot.
Egyébként Edina helyében nem Lacira rakattam volna a lilát, hanem megkértem volna, hogy adja nekem, kellett volna még az a két hét. ;) hihihihihihihihihihihi

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:18:16

@Mert Csak: nála ez az alapjárat.
úgy látom,h ma csak üldögélnünk kell, nyomkodni az F5-öt és vigyorogni teli szájjal :)

Mert Csak 2015.01.14. 02:20:05

@Aaaaaztaaa!: azért te is jól nyomod :D

Montezuma13 2015.01.14. 02:20:44

@nátrium glutamát: Még valamit elfeledtem. Ha Zsuzsa akár Danit, akár Edinát választja, akkor érdekes módon, de a következő párbajt is ő fogja vívni abban az esetben is ha nyertesen tér vissza. Ha Danit hagyja kint, akkor Dani szuper képességét Edina kapja. Márpedig akár Edina, akár Dani marad bent a lila kendőt le fogják venni Zsuról. Tehát nem sok nyugodt perce lesz. Ezt gondolom ő is átlátja. Egyre jobban érzem azt, hogy Fannit fogja kihívni. Bár lehet, hogy tévedek, és mint tudjuk tévedni állati kellemetlen, de emberi dolog. :-)

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:21:38

@vastyúk is ..: nem lenne értelme robinról levenni, mert zsú nem akarná akkor sem őt vinni. csak a képességét vetné a tűzre.
kérdés, h attila hogyan tréningezte anno és mi maradt meg neki abból. most lenne jobb az a képesség... eltékozoltnak tűnt már akkor is. :/

Mert Csak 2015.01.14. 02:23:12

@Montezuma13: erre nem gondoltam... a lila kendő levételére..ez kemény zsu-nak

Montezuma13 2015.01.14. 02:23:44

@Komeszka: Ezt elhiszem, de tujáskodik. Megjegyzem VV-Csaba is ezt tette a VV5-ben. Aztán amikor már csak 3 voltak a villában akkor kezdett el poénkodni. Mondta is Attila és Seri, hogy lelepleződött.

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 02:24:12

@vastyúk is ..: a Robinról venné le a lilát:
1 elvesztené Robin "bizalmát"
2 elvesztene egy képességet feleslegesen, Zsu Dórit nem potyázná el Robin miatt
2 beismerné a többiek előtt, hogy rajzos a gatyesz, ill. lehet nem kellett volna Zsu-nál a fekvő emberbe rúgni

Komeszka 2015.01.14. 02:24:22

@Montezuma13: Robin vagy nem fog párbajozni a döntőig, vagy valóban Fannival, valamikor a döntő előtt. Fanni addigra már nem lesz ellenfél neki. Két vonalon akar nyomulni: egyik Edina, másik Dóra, Edina arra kell neki, hogy a jópofa barátot játssza, Dórával meg az érzelmes pasit. Dórát teljesen Fanni ellen fogja hangolni. E mellett Dennist Dani ellen fogja hangolni, bár ezt nem is nagyon kell már.

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:24:29

@nátrium glutamát: tudom a titkos favoritod, de ne mááá. egy büdös buborék se kerüljön párbaj nélkül a finisbe.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:25:12

@Montezuma13: ezt ő is így látja,
de a renoméja szempontjából jobb döntés lenne most bevállalni egy húzós párbajt, mint elsasszézni előle és úgy elveszetni a lilát,h nem egy komoly ellenfelet hagyott kint. ha nem vállal most kockázatot, simán bukni fogja a következőt párbajt. ha kiáll és megnyeri, esetleg meg is úszhatja a lila elvételt...

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:26:31

@Mert Csak: az elég, ha zsú gondol rá. dórinak így vázolta az eseményeket: kiviszem a danit, kint hagyom, utána edina leveszi rólam a kendőt...

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:28:52

@Aaaaaztaaa!:
Daniról szerintem tudják, hogy be van rezelve, ugyanis ide érződik a sz@r szag. Tudom, hogy jó barátok Robinnal, azért mégiscsak jó eljátszani a gondolattal, mert ezzel Robin sem számolt. hiszen ha úgy világítjuk meg, hogy a saját popóját kell, hogy mentse, szerintem Dani ezt ugyanúgy számításba kéne vegye, mint a Lacis témát. Nem gondolom, hogyha Zsúnak ott lenne a kínálkozó lehetőség, nem hívná ki Robint, Dóri miatt. Robin és Zsú nem olyan nagy cimbik.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:28:59

@vastyúk is ..: olvasod a docenseket?
eddig kihozták sima sunnyogópályásra. amúgy, szted ki fogja kihívni és mikor? konfikt nincs, balhékból kimarad, elég jóban van mindenkivel és nem érzik,h bizonyítania kell... mire lemegy az összes előkészített csörte, már csak 3an vannak :)))

Komeszka 2015.01.14. 02:30:40

Dani le fogja venni Laciról a kendőt. Holnap Lacin a kihíváskor nem lesz lila kendő. Ezt most írom ide.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:31:23

valakinek egy kellemes, könnyed thriller ötelete számomra ma estére?

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:31:52

@nátrium glutamát: Egyébként tényleg csak egy gondolatkísérletnek szántam, Danin most köti a barátsága Robinhoz, úgysem veszi le róla ;)

Nem gondolom, hogy eltékozolt lett volna a képesség a legelején, mert szerintem hatalmas plusszt adott Zsúnak. Egy kurva nagy löket. (bár Vikcsu ellen így is úgy is visszajött volna, szerintem az egész játékát ráhúzta erre az Attilás lendületre.) Szerintem jól tette.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:33:33

@Komeszka: dani mindenképpen rácseszett. ami legjobban gyönyörködtet, az az,h magának ásta a kis görény. :)))
a vella esze és tattikusa :DDDDD roppant jól szórakozom ezen

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:37:28

@nátrium glutamát: sajnos, nagyon esélyes amit mondasz. Viszont hosszú még az idő odáig. sosem lehet tudni, mikor jön valami újabb feszültséget szülő tematikus hét. Dóri sunnyog. Ha a sunnyogók közül kell választanom, akkor Robint választom. Tényleg, egyszerűen reménykedek, hogy valakinek feltűnik, hogy Dóri is a villában van, és kihívja. (Akiről el tudnám képzelni, hogy kihívja: Dani, Edina, Laci-ha bent maradnak odáig) Volt már olyan, mikor a Béci a "sógorára" rakta, szóval nem lepődnék meg azon sem , ha Dóri "barátai" is kihívnák egy ponton. Hiszen ha elfogy a Dani-Edina-Laci hármas, még mindig maradt öt ember.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:38:15

@vastyúk is ..: én nem értem,h miért hiszik ott bent, h bármit számít a párbaj. (pláne,h állítólag többen betéve tudják az összes vv-t)
azok az appok már javarészt ott vannak belőve, ahol lenniük kell. ahogy a kiválasztás megtörténik, perceken belül tolják a választást. nagyon ritkán változtatnak. (kivétel, ha nagyon érdektelen a párbajozók személye)

Aaaaaztaaa! 2015.01.14. 02:38:55

nah, megyek, mert hamarosan kelnem kell!
Dániká remélem leveszi a kendőt Laciról, vagy add át a képességed Robinnak te csicskagyerek!Majd leveszi ő! Idegesít, hogy ennyire eltaktikázza...beáldozza magát, hogy Edinkának még 2 hétig nedvesedjen a bugyi Lacikától!!!HÜLYE! HÜLYE! HÜLYE!
JÓ8 v reggelt mindenkinek!

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:39:20

@nátrium glutamát: Kik a docensek, nem tudom... (ide képzelj el egy pirulós szmájlit)

fischer001 2015.01.14. 02:39:41

A maci levele után úgy láttam a zsú arcán ,hogy megkapta a visszaigazolást kintről,daniék meg ahogy közeledik a kihívás úgy bizonytalanodnak el,edina sok mindent feladna a laciért de a játékot nem.a daninak ezt kéne megbeszélnie a hárpiával,kapjanak visszaigazolást a laci által.három napja még biztosak voltak benne hogy bármejikük kinnhagyná a zsút.ha a robinról venné le a kendőt,még jobban elkaszálná magát. itt kinn.szerintem azt ő is érzi hogy a védettség elvevéshez indok kell.@vastyúk is ..:

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:42:03

@nátrium glutamát: hát sötétben vannak tartva, na. Az appos szavazás meg viszonylag új dolog. Az sms-esnél még sok múlott a párbajon, lehet, hogy ezért gondolják, hogy számít.

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:44:41

@fischer001: tudom, tudom, hogy kamikaze lenne Dani, ha bejátszaná :D. Én is azt látom rajtuk, hogy egyre bizonytalanabbak. Sajnálom, hogy Edina volt olyan dinka, hogy rábeszélte Lacit a lilára. :(

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:45:58

@vastyúk is ..: egyes elképzelések szerint, a docensek itt ólálkodnak folyamatosan a fórumon és rengeteg szót használnak, örökké véleményük van és egyáltalán sose nem viccesek. nagyon óvatosnak kell lennünk, mert elég egy rossz lépés, egy hosszabbra sikerült mondat... és hopp! máris átváltozunk docenssé! akkor pedig akit nem nevezünk nevén féktelen haragját vonjuk magunkra és az ég irgalmazzon a lelkünknek! (!)

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:48:05

@vastyúk is ..: amint látom, téged nem fenyeget ez a veszély... :))))))))

Well... 2015.01.14. 02:53:25

nalam van on, csak nincs hang mas hogy van ?

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:53:54

az kis áruló @Bujumburi: meg olyan barátot renderelt magának a minap, h le vagyunk itt pattintva a semmi közepén és bámulhatjuk a szürkeségben szundikáló lemmingeket... :DDD

vastyúk is .. 2015.01.14. 02:55:24

@nátrium glutamát: óóóóó, csak azért nem, mert nincs kedvem a saját gondolataimat olvasgatni. Persze időnként ellentmondok magammal és biztos elkezdek okoskodni :D hihihihihihihi

Már várom a holnapot, meg a vasárnapot, kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni. Éva is tök izgatott volt a belevalóban, hogy úgy megnézne egy Edina/ Zsú párbajt (én nem, mert ez a párbaj most nagyon két esélyes, ha a fórum szavazását nézem, akkor egyértelműen Zsú megy vissza)

fischer001 2015.01.14. 02:55:39

@vastyúk is ..:én nem tudnék egy nő hátamögűl játszani,annyira hihető volt hogy sajnálja.most kéne a.dennisnek visszakérdeznie ,hogy ki a csicska.a dani és a zsú is kényszerpályán van,a zsú tart az edinától és ha a lacit nem viheti akkor előbb hívja ki a danit, mint az edinát.a dani meg érzi ezt szerintem. vagy játékban marad és vége a bt-nek edinával vagy kiesik.

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:57:03

@Well...: olyan szintű suttogás megy,h nem lehet kivenni semmit
EDINA MIKROPORT! mosmá!!!
maxon a füles és szinte semmit nem hallani

nátrium glutamát 2015.01.14. 02:59:23

@fischer001: én az utóbbira szavazok. edinával való bt. alapból baromság. ideggyenge, mindenkit lejáratott a környezetében.

vastyúk is .. 2015.01.14. 03:00:27

@fischer001: Vagy Zsú meghúzza a váratlant, és Fannit viszi. Az sem rossz gondolat, ha Zsú benn akarná tartani Edinát, mert így folyamatosan építené a népszerűségét, míg rombolja Edináét. Bár most is csak halucinálok, tudom.
Az a baj, hogy Dóri nagyon nyomja Edina felé, így Edina tűnik a legesélyesebb kihívottnak számomra.

Well... 2015.01.14. 03:04:03

OFF
@nátrium glutamát: nalam olyan suket, hogy elsore azt hittem a kib@szott macska megint elragta a vezeteket.

fischer001 2015.01.14. 03:06:07

@nátrium glutamát: ovatos duhaj a dani,az utolsó pillanatban, de megszólalt a vészcsengő nála. a többit kisakkoza úgy hogy ne ő menjen párbajra.

vastyúk is .. 2015.01.14. 03:06:28

@fischer001: Laci szerintem végig abban gondolkozott, hogy ráakaszkodik egy csajra, és meglesz a top3. Már azt is furcsának találtam, hogy Dórival oylan hamar egymásra találtak. És már akkor mentek LAcitól ezek , nem hittem volna, hogy így megtetszik, mert nekem nem ezek a típusú nők jönnek be, de a belső, az mennyire megtetszett neki, stb. ugyanezt tolja Edinával is szóról szóra, csak Edina benyeli.

fischer001 2015.01.14. 03:10:34

@vastyúk is ..: szerintem hatott a lelkiterror,és a zsú az edinától nagyon tart, ha a fannit vinné kaszálna egy nagyot maga alatt,mert a hármashoz képest nincs igazi indoka a fanni ellen.szerintem a danin dől el.

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:12:42

@Well...: nyikorog az ajtó néha. ennyit hallani
nem a macskát kéne fültövön vágni, hanem az ügyeletes kamerabarbárokat.

Veder1 2015.01.14. 03:14:12

@Komeszka: egy gond van ezzel, hogy Dani nem veszi le a kendőt Laciról, mert a legutolsó ember akivel szembe menne az Edina.

vastyúk is .. 2015.01.14. 03:15:53

@fischer001: valószínűleg igazad van :D. sokkal összeszedettebb vagy, mint én :D hihihihi

Well... 2015.01.14. 03:16:50

@Aaaaaztaaa!: igen az a laci-edina konfrontacio az erdekes volt....konkretan kiderult , hogy ok egyenloek a kapcsolatban...csak a dinka kicsit egyenlobb.. :o)
szerintem is elege van a lacinak analkabol.....nem egyszer szamolt mar el 10-ig meg vett egy mely levegot..miutan kolompar kisasszony beszolt neki...de hat ugye szolt a bratyes, szolt az adam "Charlie (McGee . a csaja a tuzgyujtobol, hogy ne kelljen keresgelni) az konkretan egy kincs...." az a gond , hogy a laci alapbol lenezi a szekelyket, mert a kozneppel azonositja....igy minden amit a csajszi tesz a csak noveli a laciban a porneppel szembeni lenezest...... :o(

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:18:22

@Vödör: ez esetben szinte borítékolhatja a zöldet.
ideggyenge vs. játékban maradás? egyéni játék. kétlem,h análka elosztaná testvériesen a nyereményét hálából,h takonygombi beáldozta magát aljahímért.

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:22:16

@Well...: nincs kedvem szekercével szőrszálat hasogatni, de nem csak a székelyekkel, a nőkkel szemben is így viseltetik. análka csak megerősíti az ezekben való meggyőződését.
baromira értem már,h az apja miért akarta kitagadni a családból

vastyúk is .. 2015.01.14. 03:26:09

@fischer001: tényleg téljesen szét vagyok csúszva, szóval sokkal összetettebben gondolkozo, mint én. Tök jók az érveid. Nehogy félreértés legyen :D.

Megyek aludni, jó volt olvasni. Jó éjt

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:27:38

@vastyúk is ..: jó éjt
sajnos ma is elég eseménytelen az éjszaka... remélem, azért jól érezted magad :)

fischer001 2015.01.14. 03:33:22

@vastyúk is ..: dóri és a laci kinézetre kb.egyszint,értelmileg és érzelmileg viszont nagyon nem.dórinak ami a szívén az a száján.laci csak eljátsza hogy ő fer.edinát akkor kezdte el megtűrni maga mellet,amikor a dennis is megmondta neki,hogy nem haver többé .előtte edina is csicska volt neki.utána kezdte el az ugyan azt az oltós dumát tolni edinának is. sokat nem kellet beszélnie, edinából hamar vérben forgó szemű pszihopata /szerelmes/lett.

Well... 2015.01.14. 03:36:55

OFF
@nátrium glutamát: ja ez az almaradott magyar nyelv...egyetlen ekezet megvaltoztatja a szo jelenteset... :o))

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:39:45

on

oké, most adtam fel. :D
gyors egymástutánban kétszer köhögtek bele a fülembe.

ennyit kaptunk ma:
kepfeltoltes.hu/150114/140114_337_www.kepfeltoltes.hu_.png

Well... 2015.01.14. 03:42:11

@nátrium glutamát: "leskelodunk...leskelodunk...kis voros" mind ez 1981 ben .....laccik a rendszer mar kezdet tszetesni...hogy lehetett ilyet atengedni a szuron ?? szakadok +1/2

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:43:46

@Well...: így jár, aki angol karakterkészlettel garázdálkodik... :P
megnemértett művész leszel.

megyek, mert unom ezt. választok vmi jó filmet abból a töménytelen sok ötletből, amit feldobtatok... :)
jóccakát!

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:45:36

@Well...: azért 81-ben még nem volt olyan egyértelmű,h mi fog történni... bőven építgettük a coccializmust és sírt, aki nem lehetett kisdobos. :)))

fischer001 2015.01.14. 03:46:02

@nátrium glutamát: laci egy párszor kifejtette,hogy Ő nem egy szinvonalat képvisel a bent lévőkkel,Ő nem ilyenekkel szokott kinn születésnapozni meg bulizni.Ő ilyenekkel szóba se áll.

Well... 2015.01.14. 03:47:33

aze egy ilyen kis vorosert a 20-evvel korabban csak tettel vona egy latogatast valami nepnevelo taborba :o))

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:53:07

@Well...: apám, mint festőművész a "három T"-ből az első kettőben lavírozott. mit mondjak? nem éltünk nagy lábon... :)
azon gondolkoztam,h nem "kis ravasz" volt ez anno?
+ viccesnek találtam,h a Vuk dalát Wolf énekli :)))

Well... 2015.01.14. 03:53:42

ON
breaking.....dori kiment pisilni .....vagy meg sem...most ment utanna a zsu....megis cssaka bejon a z "villa leszbi" dolog ?? ....na nem dori visszajott....zsu is visszajott....es ezzel az elmult 2 ora hireit hallottak ....konkretan.... mi a fecekert nezem en ezt ???

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:55:02

@fischer001: ha nem tűnt volna fel, ez kölcsönös :D
laci a "mivan" arc... nem egy pályán játszunk

nátrium glutamát 2015.01.14. 03:56:33

@Well...: kérdezed ezt ilyen avatárral... bocs, röhögnöm kell :DDDD

fischer001 2015.01.14. 03:59:30

@nátrium glutamát: neharagudj ezt most nem értem. be vagyok lassúlva. elmagyaráznád?

Well... 2015.01.14. 04:04:17

@nátrium glutamát: mi baj az avatarral ? anyukam mindig azt mondta "kicsit szebb lennel fiam megtevesztesig hasonlitanal a Woody Allen-re" :o)

kepfeltoltes.hu/view/150114/me_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

nátrium glutamát 2015.01.14. 04:06:27

@fischer001:
Mivan-mivan-mivan?

A három kérdés, amely állítólag minden kocsmai verekedés előtt elhangzik. Heves felindulásunkat, kiakadásunkat is kifejezhetjük vele.

nátrium glutamát 2015.01.14. 04:08:44

@Well...: képfeltöltöttél egy WA fotót, amiből kering a neten 223 változat?
tényleg beteg vagy :)))))))))))))))

fischer001 2015.01.14. 04:10:57

@nátrium glutamát: a mivan embert értem. azt nem értem mi a kölcsönös?

Well... 2015.01.14. 04:11:43

ja linkelhettem volna....de az ugy snasz :o)

nátrium glutamát 2015.01.14. 04:14:32

@fischer001: a többiek sem forognak ott, ahol ő. így kölcsönös. :)
és ami a legjobban fáj,h ezt a megfejtést nem tudtam sehonnan kopipésztelni :(
gépelek egy ideje... kezdek fáradni

Well... 2015.01.14. 04:17:25

na en lepek...remenykedjunk egy on-osabb eccakaba honap... jo ejt

nátrium glutamát 2015.01.14. 04:20:39

@fischer001: nappal könnyebb :)
jó éjt Neked is :)

nátrium glutamát 2015.01.14. 04:21:28

well... vacsi megvolt, alszunk :)))

jóccak mindenkinek!

Hedonistamama 2015.01.14. 08:20:43

Laci gyengéden alázza E dinát, lehet hogy az arcára élvez, de ügyel rá hogy ne menjen a szemébe

Bujumburi 2015.01.14. 08:42:03

@nátrium glutamát: ezen most remekül mulattam, köszönöm :D

lukacstoncsi 2015.01.14. 08:43:16

Jó reggelt!

Volt valami érdekes az éjszakai onlineban?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 08:58:27

@Well...: hogy mi megnyugodjunk, hogy nem maradtunk le semmiről :D

Rémület 2015.01.14. 09:00:19

Na, Reni és Ádám ekézi Zsut az rtl-en.

lukacstoncsi 2015.01.14. 09:05:38

Dani akár levehetné Laciról a kendőt egyedül Edinának lenne rossz(pillanatnyilag) de majd mindenki boldog lenne ha Zsu őt vinné ki.Viszont rizikós hogy Zsu kivinné e illetve hogy visszajön-e mivel azért érdekes az ő lamúrja Edinával.De elsülhet rosszul is hogy Laci kerül vissza és Dani szívja meg késöbb ezért.

@Rémület: Mivel ekézik?A szokásos ezerszer elmondott történet?Reni most is vörös fejjel üvölt?:D

Rémület 2015.01.14. 09:10:14

@lukacstoncsi: Nem üvöltött. Mindketten azt mondták, hogy Zsuzsa minden lépése kiszámított és tervezett és már amikor bement, akkor is klikkesedni akart ês kiszórni, aki nincs vele. Mindenki más őszintén játszik, csak a Zsuzsa a kameráknak. Nagyjából ennyi.

Baresz83 2015.01.14. 09:14:56

Én Dani helyében felvilágosítanám Edinát, hogy azzal, hogy Lacit megkérte a lila kendő felvételére, ezzel ő ártott a legjobban a kettejük megmaradt szövetségének. És akkor Edina elgondolkozhatna azon, amit Zsu fejéhez vágott, miszerint háttérbe helyezte Zsu a Cinkostárs Bt-t Laci meghódítása miatt, mivel ebből a szempontból most Edina se különb.

lukacstoncsi 2015.01.14. 09:15:04

@Rémület: A taktikusságát már elondta illetve volt hogy tagadta mikor hogy...De nem hinném hogy ennyire kiszámított nem ez látszik a játékán.Mindenki őszintén?Jaj most meglepődtem:D Az őszinte Renit küldték haza az őszinte Dani ellen:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:15:45

@Rémület: Majd valaki belinkelhetné ide a reggeli műsort pls!

Csak ügyesen! 2015.01.14. 09:17:59

@Baresz83: Amikor Edina megkérte Lacit, h vegye fel a lilát, még ott volt Maci. Egyértelmű h mind a hárman úgy számoltak, h Zsu elsősorban Lacit vinné ki (ebben mondjuk szerintem nem volt igazuk), az ő hiányában pedig Medvét. Most viszont gond van.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:23:35

@Baresz83: Tényleg csak azt nem értem, hogy ha Edina biztosra akart menni, akkor miért nem pakoltatta magára a jeleket a kiválasztáskor (ráadásul a jel magára pakolós átok is megtört már, hiszen Robin visszajött a párbajáról)...?

Krétagarbó 2015.01.14. 09:24:35

@VV Erőlegény: annyira nem volt érdekes, amit Rémület leírt, annál nem volt több. Szerintük is Edinát hívja ki, és nagyon kicsi különbséggel Edina nyeri a párbajt. Viszont ha Zsu nyerné, akkor Reni szerint Zsu a döntőig menetelne. Még azt mondták, hogy kívülről teljesen más, mint bentről.

Krétagarbó 2015.01.14. 09:25:21

@VV Erőlegény: de linkelném is persze, de most nem tudom:)

Bujumburi 2015.01.14. 09:28:17

@lukacstoncsi: :) őszinte Reni arca zseniális volt a párbaj végén

Krétagarbó 2015.01.14. 09:29:40

@lukacstoncsi: nem mondták azt hogy mindenki őszintén játszik. Amikor elhangzott Ádámtól, hogy Zsu mindent előre megtervez, a műsorvezető rákérdezett, hogy az valóban lehetséges e, hogy vki minden lépése előtt arra gondoljon, hogy ez kint hogyan jön le? Erre mondta ádám, hogy ő nem tudja, mert ő nem így játszott, mint Zsu. Ennyi volt a "mindenki őszinte, csa Zsu nem"....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:29:50

@Csak ügyesen!: Én is így gondolom, ezért nagyon nem tartok fairnek bármilyen párbajt ezen a hétvégén. Nagyon sokat tudhatnánk meg a játékosok játékbeli képességeiről, ha az RTL a rendkívüli és előre nem látható/kalkulálható vis major események miatt hagyná párbaj nélkül továbbfolyni az eseményeket jó két hétig. Ennek a párbajnak az árnyékában pl. a @Baresz83: által említetteket Daninak akkor is meg kell beszélnie Edinával, ha elmaradna a párbaj, mert ez így egy zsákutca...

lukacstoncsi 2015.01.14. 09:31:33

@Krétagarbó: Külső szemmel minden más már....Zsuból megint mártír lett, de most leginkább Dani-Edina páros miatt akik eléggé túltolták.Ha Zsu férfikapcsolatai nagy hangsúlyt kapnak a párbajon akkor neki lehet hogy lőttek...

@VV Erőlegény: Ez azért rizikós.Most már óvatoan kell bánni a pakoltatással.Lehet hogy kihívottként jobb lesz.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 09:37:32

Én biztos nem pakoltatnám magamra a jeleket soha. Az mindig egy veszélyforrás a kiesésre.

mézescsók 2015.01.14. 09:40:07

@másodpéldány: Na, felébredtem.
A Renis levélre emlékszem, az összetört valami dologra is.Azért nem gondolom, hogy szerkesztői ráhatásra került a végrendeletbe, mert annyira piti dologról volt szó, hogy arra sem tartották érdemesnek, hogy előzőleg tudjunk róla. Az a sor kilógott a levélből. Nyilván úgy történt, hogy amikor összetört az a valami - feltételezhetően valami kozmetikai csúcstermék -, akkor Fanni (akit egyébként kedvelek, ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni ebben a szériában) cirkuszolt. Aztán elfelejtődött a dolog, mert már Fanni sem csinálta a műsort, hogy végre lelepleződött a tettes.

Más:

Írtátok többen, hogy Laci, Edina és Dani be van tojva a párbaj miatt. Ez alapesetben logikátlan lenne, hiszen vannak még elegen a villában, akiket gyengébb szereplőnek tartanak. A parára mégis az ad okot, hogy Zsuzsa a kiválasztott, akinek a vesszőfutásában - amihez persze ő is hozzájárult rendesen - valamennyiüknek nagy szerepe volt. Mindenki hozzátette a magáét és nem fogom leírni, hogy miért ez a véleményem, mert gyakorlatilag hetek óta ez a téma a villában és a hv-n is.
Zsuzsa szerintem akkor döntene a kihívott személyéről okosan, ha valamelyikőjüket választaná. Amíg ez a trió meg nem bomlik, az ellene indított írtóhadjárat véget nem ér.
Különösen Kisbéka az, aki folyamatosan napirenden tartja a témát, és különben is annyira meg akarja méretni magát. Kettőjüknek nincs helye a villában, mert előbb utóbb valamelyiket a mentő viszi el - némi költői túlzással.
Nem lenne okos döntés, ha az általa gyengébbnek tartottak közül vinne valakit, mert egyrészt kint gyávának tartanák (van olyan elvárás, hogy merjen a sarkára állni és vállalja fel a konfliktus okozók valamelyikével a megmérettetést), másrészt folytatódna az ellene indított hadjárat, harmadrészt lassan beleőrülnénk mi is. Gondolom mindezt én, de nem nálam a bölcsek köve, hanem Kisbékánál.
Laci, az álruhás herceg lassan kitüntetést érdemel. Ezt a hölgyet elviselni, komoly teljesítmény. Nem csodálom, hogy mindig búbánatos Krisztus képet vág. Birkatürelmű pasi lehet.

Rémület 2015.01.14. 09:42:14

Zsuzsának Edinát nem szabad kivinnie. Edina műsort csinál. A csatorna őt támogatná minden bejátszással.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:42:40

@lukacstoncsi: De kihívottként nem biztos. Én hiszem azt, hogy Edina őszintén játszik (csak sajnos Angi Verásan) túl őszinte, ami általában jól sül el és szimpatikus, de sok esetben (ön)veszélyes. Tehát hiszem, hogy Edina valóban párbajozni akar Zsuval a saját igazságérzete teljes magabiztosságával, de ezzel a stratégiával nem biztos, hogy eléri a célját (hiszen a döntés Zsu kezében van), ellenben az egyik szövetségesét gyengítette a kendőfelvétellel, a másikat meg veszélybe sodorta (még ha ezt nem is gondolja így pont a teljes igazságérzetének magabiztossága miatt). Ha mégsem ösztönösen, hanem tudatosan cselekszik így (sztem ennek minimális az esélye), akkor hatalmas nagy taktikus.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:45:07

@Rémület: Azt, hogy a csatorna kit játszik be a bejátszásoknál, azt Zsu honnan tudhatja...? Azt is honnan tudhatja, hogy a csatorna kit favorizál...?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 09:46:03

@VV Erőlegény: Ennek nyomán, hogy taktikusan csinálná, az villant be, hogy Edina a fekete özvegy. :) Megszerzi a pasit, felhazósználja arra, amit írtál, és aztán persze bekebelezi, mert az 50 millát csak nem adja neki...

Csak ügyesen! 2015.01.14. 09:47:56

@VV Erőlegény: Én még akár egy olyat is meghúznék az RTL részéről, h kihívás-felkészülés-párbaj, aztán a végén közölném, h na, gyerekek, megy mindkettő vissza a Villába.

Lehet h geci lenne, meg minden, de az RTL-nek kéne vmi váratlant húznia.

mézescsók 2015.01.14. 09:49:16

@-pkata-: Pedig talán megéri. Az elején: egyrészt jelzést kaphat az ember, hogy kint mennyire jön be a karaktere, másrészt egy győztes párbaj a bentiek szemében számít, harmadrészt, ha még idejében kiszavaznak, akkor nem megy el tök feleslegesen egy halom idő. A végefelé: jobban kézben tudja tartani a sorsát. Az már önmagában előny, hogy maga határozza meg, kivel párbajozik, valamivel több az ideje is, hogy felkészüljön mentálisan, hogy összeszedje a gondolatait, hogy kicsit még módosíthasson a róla kialakított képen (bár mi tudjuk, hogy a néző és a net nem felejt), hogy kicsit csesztesse a többieket (a kihívásig), stb.
Szóval van benne ráció.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:49:57

@mézescsók: Tetszett a hozzászólásod! És ez a csattanó kiválóra sikeredett: "Laci, az álruhás herceg lassan kitüntetést érdemel. Ezt a hölgyet elviselni, komoly teljesítmény. Nem csodálom, hogy mindig búbánatos Krisztus képet vág. Birkatürelmű pasi lehet." LOL

Rémület 2015.01.14. 09:51:05

@VV Erőlegény: ha látott már való világot, sejtheti, hogy Edina kell a műsorba.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 09:52:26

@mézescsók: Attól függ, hogy van e másodlagos célod. Mert az első nyilván nyerni. De ha valakinek az ismeretség is cél, akkor nem jó kiesni. Akkor benn kell lenni ameddig csak lehet. Másrészt, menjenek csak a többiek, és gyilkolják le egymást. Minél kevesebb, annál jobb.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 09:55:08

@Csak ügyesen!: Nem tartom jó megoldásnak igazából... Egyrészt: a kamu párbaj vesztes innentől kezdve abszolút szopóágon lenne a villában, másrészt ennek a döntésnek a létjogosultságát már sokkal nehezebben lehetne indokolni villán belül és kívül. Ha a vesztes véletlenül továbbjutna, mint a győztes, akkor azt az ekézést, amit kinn és benn kapna (de inkább kinn) nem kívánom magamnak...

Gonosz törpe 2015.01.14. 09:59:54

@mézescsók: "lassan beleőrülnénk mi is"
Na ne vedd már ennyire komolyan!

SocialWorker 2015.01.14. 10:05:13

engem az idegesített, hogy Edina tegnap megint túlordított mindenkit, senkit nem hagyott szóhoz jutni, szörnyen irritáló. na meg a " ha én nyerek, akkor tudom, hogy nekem volt igazam, de ha nem, én akkor is tudom, hogy nekem volt igazam és nekem ne mondja senki, hogy nem, mert akkor is igen" tajtékzása is elég nevetséges volt. tehát akármi is történjék, neki mindééég minden körülmények között igaza van. értem én ezt? nem.

lukacstoncsi 2015.01.14. 10:06:12

@VV Erőlegény: Edina elég ösztönös sok mindenben a szive diktál jó emberismerő úgy látom.Szerintem jól játszik nyílván nyerni akar ő is de egy ideje sok a dráma nála ami nem tudatos mindig szerintem.Az hogy magát ajánlja az egy műsor is nyílván hogy Zsu mit lép vagy épp azért csinálja hogy ne őt vigye ki ez beválik sokszor.Zsu most szerintem jó helyzetben van ha eléri valahogy hogy laciról lekerüljön a kendő akkor vigye őt vagy Danit.De lehet Dani is gondolkodik és Laci neki se fontos annyira talán Edina miatt,A lány is megértheti hogy nem ehet tekintettel arra bizonyos helyzetekben hogy ők szerelmesek.De ettől még ha visszakerül még cinkosok maradhatnak.Csavar kéne most az szólna igazán.

Bujumburi 2015.01.14. 10:07:29

@SocialWorker: annyira fárasztó látni és hallani őt, olyankor folyton le kell vennem a hangot + Danit is már csak akkor lehet elviselni, ha Edinával külön helyen tartózkodnak. :( Pedig nagyon csíptek őket az elején. Sajnálatos, hogy mit művelt velük a bezártság.

SocialWorker 2015.01.14. 10:09:43

@Bujumburi: én is bírtam őket az elején. Danitól már szabályosan hányingerem van, de annyira, hogy amikor megszólal, elkezdem érezni az állítólagos szájszagát :D (amúgy is van egy ilyen képességem, hogy ránézésre megállapítom, hogy kinek büdös a szája... :D :D )

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 10:09:47

@SocialWorker: Nem értek veled egyet Edina vonatkozásában ebben " ha én nyerek, akkor tudom, hogy nekem volt igazam, de ha nem, én akkor is tudom, hogy nekem volt igazam és nekem ne mondja senki, hogy nem, mert akkor is igen" . Röné ilyen volt, sőt még a mai napig is ilyen pedig már majdnem egy hónapja kinn van a villából, de Edina tegnap pl. én úgy láttam, hogy eléggé elgondolkozott Maci búcsúlevelének rá vonatkozó sorain...

lukacstoncsi 2015.01.14. 10:11:39

Még az jutott eszembe hogy Dani minden eshetőségre felkészülve a Dóri-Dennis-Fanni triónak illetve Zsunak belengethetné hogy ha leveszi Laciról a kendőt akkor mit lépnek majd a késöbbiekben.Mivel Edina és laci van csak mellette így bebíztosíthatná a helyét ezzel a lépéésel a késöbbiekben akár szívességet tenne ezzel amit visszakap késöbb.

csiberibe 2015.01.14. 10:12:36

Én egy mocsok dögnek tartom magam, de sajnos egyre inkább nem hiszek a Maci-bajban :(
Azt nyilatkozza, hogy tegnap már vért is vettek tőle? Pancreatitis (meg bármilyen kórházi kezelés) esetén alap a labor... még ezután lesz rtg és UH??? Ki hiszi ezt el?
Nyilván vannak epekövei, tudta is, ezzel az indokkal volt legkönnyebb kihozni, és még írnak is róla eleget, jó kis reklám a műsornak, valami felkavarta az állóvizet...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 10:14:29

@SocialWorker: "ránézésre megállapítom, hogy kinek büdös a szája"
Egy okkal több, hogy ne legyen avim :D

@Rémület: Miért kell? És nem mondd azt, hogy csinálja a sót. A feszkót csinálja. Ahogy itt (is) olvasom, az embereknek herótja van tőle. Nekem speciel az ujjam a hangerőgombon amikor öfi van.

Csak ügyesen! 2015.01.14. 10:14:52

@VV Erőlegény: Természetesen nem hirdetnének eredményt, nekünk sem mondanák meg. Az egész párbajt nézhetnék a villalakók is (volt ilyen régebbi szériákban), mutatnék mókuskáimnak mindenféle videjót, elköszönnék a végén, majd a két párbajozóhoz fordulnék h mivel imádjátok kőkeményen szivatni egymást, hajrá, mentek vissza mindketten, sok sikert a következő két hétre. Imádnám :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 10:16:04

@SocialWorker: Attól "tartok", hogy Edina is ott veszíti el a szimpátiát, hogy üvölt és átmegy agresszorba. Akik eddig kiestek, szerintem mind javarészt ennek köszönhetik a kiesésüket. Saját maguk ellenségei. Nem a Zsu, Dani, Robin nyertek párbajt, hanem inkább az ellenfelük vesztett.

csiri bá 2015.01.14. 10:22:29

@-pkata-: Ha Edina menne ki párbajra, azonnal fellendül majd az okostelefon eladások száma kint. :))

csiri bá 2015.01.14. 10:24:24

@SocialWorker: Akkor majd csukott szájjal írok, nehogy engem is megvádolj. :DDDD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 10:24:25

@-pkata-: Hozzáteszem, Rönének eddig két áldozata volt. Vikcsu és önmaga. Talán Fanni megússza, mert az idő múlásával változhat a véleménye. Talán...

másodpéldány 2015.01.14. 10:24:38

@nátrium glutamát:

"dani mindenképpen rácseszett, ami legjobban gyönyörködtet, az az,h magának ásta a kis"

Dani megsértett férfiúi önérzete és büszkesége legyőzte a taktikázó énjét... pedig látnia kell mennyire öngerjesztő edina elmés viselkedése, tehát az utolsó dolog, amit hagynia kellett volna, hogy az edina nevű setét ciklon magával rántsa a sértettség, féltékenység, irracionalitás bugyraiba... olyan szempontból mindegy, hogy ebben a gárdából Dani úgy sem tudott volna nyerni, illetve még nem volt olyan vv, amelyben nyerni tudott volna ezzel a karakterrel, tehát most simán megspórol 2 hónap villagyűrődést magának...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 10:25:12

@csiri bá: Javaslom, lassan is, hogy mindenki megértse! :)

Bujumburi 2015.01.14. 10:25:48

@Idegbeteg Szőke IstenNő: itt még csíptem :D muris csajnak tartották, és igazuk is volt, üde színfolt ez a fajta hiperaktivitás, de ami mára lett belőle az valami iszonyat, ép elme számára elviselhetetlen.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 10:26:49

@csiri bá: Vodafone reklámszerződés bekészítve. :D

másodpéldány 2015.01.14. 10:30:21

@mézescsók:

Az a sor kilógott a levélből."

tesztelték a témát a szerkesztők, mi lesz a reakció, lehet e ügyet csinálni belőle, de mindenki csak legyintett, nem lehetett témát csinálni belőle...

de már minek hazudott volna röné utólag, ha egyszer tudja mindent látnak a kamerák, mindent le lehet ellenőrizni? és utólag miért csinálna magából hazugot?

azt viszont nem hiszem el, hogy ő, aki ellensége volt zsének nem árulta volna ezt el azonnal fanninak, és tartogatja egészen a kimeneteléig ezt a titkot...

szóval ezt egy szerkesztői behatásnak látom, hogy belógatnak valami kavarást, csak épp nem sült el sehogy ezért ejtették, hozzáteszem több ilyen volt a műsor során, sajnos ez a mostani stáb sokkal, de sokkal gyengébb a korábbiaknál...

én úgy látom, hogy ez szerkesztői belenyúlás lehetett, hátha tudnak belőle valamit gerjeszteni, de nem jött össze, ezért ejtették az ügyet...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 10:32:53

@lukacstoncsi: Denisz és Fanni a játékban mindig is ellenpólusa lesz/lenne Edinának meg Daninak, mivel ők a legaktívabbak Ez persze nem azt jelenti, hogy az életben kinn nem tudnának jókat bulizgatni egymással, de ebben a VV-ben nem. Amúgy ide is pozicionálják magukat Dani Deniszre készül, Denisz meg Danira (ezért is próbálja gyengíteni folyamatosan az utóbbi időben). Daninak Denisz ellen jó érvei is lennének, ezért Denisz tart is tőle. Edina pedig Fannira még a hármas döntő előtt (de Fannit viheti Zsu is később). Robin elképzelhető, hogy azért is akarja (mögöttes szándékkel) levetetni a kendőt Laciról, mert a merész és tökös Laci, aki minden valószínűség szerint az egyik következő párbajozó lenne Robinra pozicionálja magát a párbaján. Ezt pedig ő szeretné elkerülni, azzal, ha Zsu legyőzné Lacit a párbajon (bár sztem Robin is kinn hagyná Lacit két hét múlva, mivel Laci jelenleg a leggyengébb karakter a villában). Dórinak nem is tudom, hogy ki juthatna párbajozónak, talán Dani, vagy Robin, ha úgy alakulnak a dolgok, de az is lehet, hogy addigra annyira elmérgesedik a kapcsolatuk Fannival, hogy vele fog párbajozni...

Magg. 2015.01.14. 10:34:52

@VV Erőlegény: "Én hiszem azt, hogy Edina őszintén játszik (csak sajnos Angi Verásan) túl őszinte...."

Most reggel néztem meg a tegnapi öfit. Télleg, Edinácska milyen őszinte. El bírta hagyni a száját az a nagyon őszinte, tisztaszívű és igaz mondat, idézem: "Mondtam, hogy én nem szexelek".
Mindez Robin megállapítására, hogy milyen sokáig fent voltak.
Egyre hajlamosabb elfelejteni, hogy a kamerák mindent látnak és hallanak. Amikor ez mégis az eszébe jut, akkor elkezd mindenkit túlordítani, hogy őneki hazudtak, átverték, blablabla...

Magg. 2015.01.14. 10:37:16

@VV Erőlegény: az előző szériákból. Minél hangosabban ordít valaki, annál többet van a képernyőn.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 10:38:23

@Magg.: Edina nem iiiiis szexelt! Csak véletlen becsúszott, na hát... Előfordul... :D :D
Azt hiszem, még Esztergályos Cili mesélte egyszer, hogy valami szex jelenetet forgattak ruha nélkül, és ott is megtörtént, hogy becsúszott a pasi farka a Cilibe... Na, az milyen? :)

SocialWorker 2015.01.14. 10:39:03

@Idegbeteg Szőke IstenNő: mit beszél ebben a videóban? azt látom, hogy a gesztikulációja épp olyan idegesítő, mint odabenn, de hallani nem hallom, mert ugyebár dolgozom... :D

mézescsók 2015.01.14. 10:39:26

@VV Erőlegény: Az arcizmait mintha kioperálták volna, de igen beszédesek a szemei, figyeld csak meg.

@-pkata-: Az ismertség hozadék, együtt jár a villabeli szerepléssel. Emellett személyiségfüggő is. Igazat is adnék, ha nem fordult volna elő, hogy nem feltétlenül az lett az ismertebb, aki tovább bent maradt. Pl. Vv Anikó, aki ismertebb lett, mint Jerzy, aki majdnem befutott. Vv Laci állítólag nyerte a másodikat, a kutya sem tudja, mi van vele. Az mondjuk tény, hogy az első kiesők ritkán maradnak bulvárszereplők, de milyen szerencsések ezzel! Ettől függetlenül én jobban szeretem, ha irányíthatom a dolgaimat és nem belekényszerülök egy helyzetbe.

@Gonosz törpe: Vedd kommeri tevékenységem melléktermékének e túlzást. Ha megnézed, hogy hányszor kommentelek (eléggé hektikusan, ami azt illeti), akkor láthatod, hogy nem az én agyam szokott eldurranni.

Bujumburi 2015.01.14. 10:40:30

Amit még mindig hiányolok, hogy a lakók szörnyen túlgondolják az egészet, önmaukat is extra komolyan veszik, ahelyett, hogy élveznék a játékot, legalábbis nem láttam még ilyen tömeges: "sokan együtt röhögünk" jelenetet ebben az évadban. Tegnap az onban Dóri szórakozott Robinnal, jól elröhögtek, aztán meg is szakították a streamet, gondolom bevágásra sem fog kerülni... PEdig ezeket szívesebben néznék sokan, mint amikor "hülyék okoskodnak" .

www.youtube.com/watch?v=5VVwDAqZxD4

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 10:42:05

@Csak ügyesen!: "Természetesen nem hirdetnének eredményt, nekünk sem mondanák meg..." Csak fantom kép lenne.... Így már nem lenne elvetendő 5let! OK, lehetne így is! :-)

Magg. 2015.01.14. 10:44:42

@VV Erőlegény: én egyetértek @socialworker-rel. Éppen ezt mondta Edinácska.
Szép sorban mindenki elmondhatta a magáét, amikor meg Zsu következett, mindhárom idióta egymás szavába vágva ekézték Zsut, de leginkább Edinácska igaz lelke ontotta hangosan magából a mocskot.

Amúgy meg a szerkik egy Zsu-Edina párbaj lehetséges kimeneteléről "üzentek" Edinának.
Maci egészen eddig Edina pártján állt és hirtelen a kommentek szövegéből kezdett idézni szinte szó szerint Edinának a végrendeletében.
Senki nem tartja ezt furának?

másodpéldány 2015.01.14. 10:45:54

@vastyúk is ..:

nem fogja edinát kihívni, nem tudna vele mit kezdeni egy párbajon, a folytonos kiabálásával, ő egy nyugodtabb párbajt akar, ahol ő is megszólalhat, egy érzelmileg higgadtabb párbajt, edinát majd intézze el más, és tök igaza van, de a nézőknek most az is kellően szórakoztató lesz, ha kiejti danit a nagy stratégát,..

mit tud még tenni Dani vasárnapig, hogy ne essen ki? nem veheti le a lilát, mert azonnali ellenséget csinálna laciból is meg edinából is, és még mindig nem biztos, hogy zsé nem viszi őt ki, viszont a levevő képesség így nem fog öröklődni és így utólag se tudja megszívatni zsét...

tegnap az éjszakai onlányban nagyon elkezdett szórakoztató lenni a zsé-robin-dóri hármas... ki tudja, lehet, hogy robin elkezd végre játszani?

www.dailymotion.com/video/x2ep4gh_150113-1_people

Magg. 2015.01.14. 10:46:02

@-pkata-: :DDD Jaja, tök véletlen szexjeleneteket forgattak ők is, biztos a nézők megtévesztésére.

mézescsók 2015.01.14. 10:46:18

@másodpéldány: Nem akarok és nem tudok ezen (bármi máson igen, ha éppen ráérek) vitatkozni, lehetett így is, de mi a csudának teszteltek volna egy lejárt témát? Szemmel láthatólag maguk az érintettek is elfelejtették, min is balhéztak anno. Ennek semmi értelme, bár ki tudja, hogy ennél a szerkesztői gárdánál minek van értelme, ha van valaminek egyáltalán.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 10:46:41

@SocialWorker: Később nézd meg, mert ezt így leírni... :)

Magg. 2015.01.14. 10:48:43

@mézescsók: ma reggel volt valami életmóddal kapcsolatos műsor az RTL-en. A fő szakértő Szabó Péter tréner volt, egyébként értelmes, összefüggő mondatokban beszélt.
(Már nem emlékszem, melyik széria VV Petije)

másodpéldány 2015.01.14. 10:49:13

@Magg.:

pontosan, én fel is vetettem már tegnap, hogy a maci levele olyan, mintha a szerkesztők írták volna egyenesen Edinának üzenve, hogy térjen kicsit észhez...

ennek kapcsán felvetettem, hogy más levelekben is üzentek már a lakóknak a kiesőkkel...

csiberibe 2015.01.14. 10:50:30

@-pkata-: férjem néha szórakozik azzal, hogy megkeresi nekem a nap kérdését a gyakori kérdéseken... a minap volt valami olyasmi, hogy lehetek-e terhes, nem szexeltünk, csak a pasim betette...
Vajon hány betevéstől számít szexnek? :)

másodpéldány 2015.01.14. 10:51:21

@mézescsók:

ők folyamatosan konfliktust akarnak gerjeszteni a villában, hogy legyen nekik mit vágni, ezzel is megpróbálkoztak, csak nem jött, én az ilyen kis életlen balta kavarások mögött mindig Vikit látom....

korábbi szériákból is kiderült folyamatosan adnak nekik titkos kis küldetéseket, feladatokat a riportban, az egy másik módja a kavarásnak...

mézescsók 2015.01.14. 10:51:23

@Magg.: Attól függ, mikor írta a "végrendeletét" (ilyen hülye elnevezést: nem halt meg, nem rendelkezett a kedvezményén kívül semmiről). A Bv-ben mondta, hogy olvasta a kommenteket, sokan tévedésben vannak vele (mutatott játéka, betegsége, kajálása, stb.) kapcsolatban. Innen szedhette akár a többiekre vonatkozóan is az infókat.

SocialWorker 2015.01.14. 10:52:40

@Magg.: a fekete mocskot, nemde? :D

Magg. 2015.01.14. 10:53:23

@másodpéldány: igen, elég gáz ez így. A szerkik ezt úgy is le tudnák pedig rendezni, hogy ne lógjon ki ennyire a lóláb.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 10:54:35

@csiberibe: Mondjuk 1-től. De igazából 0 is lehet, ha orális kexet csinál.

lukacstoncsi 2015.01.14. 10:55:37

@VV Erőlegény: Nem nagyon vettem észre hogy most készülne dani dennis ellen szerintem be van fosva maga miatt is.a k anyázással rontotta el a megkezdett akna munkát fanniék kapcsolatában.érdemes lenne most laciról levetetnie a kendőt mert edina kivételével mindenki kinnt látná.ezzel ahogy írtam korábban neki is lenne egy jópontja mindenkinél és most nem ő párbajozna.

Magg. 2015.01.14. 10:55:41

@mézescsók: nyilván a kommentek olvasgatása után írta. Bár ez sincs így feltétlenül, főként ha a szerkik diktálták neki a leírandókat.

SocialWorker 2015.01.14. 10:55:45

@másodpéldány: egyébként szegény még ebből sem értett, nem igazán tért észhez. inkább az láttam rajta, hogy ki van akadva, amiért az a jóságos medve ilyeneket ír róla/neki.

lukacstoncsi 2015.01.14. 10:59:27

Valaki kérdezte mi van VV Lacival.Angliában csinált karriert étterem vezető lett meg nagy fociőrült a facebookos oldala szerint.laszlo vitko néven van fennt.

mézescsók 2015.01.14. 10:59:59

@Magg.: Az ötösé, ahol Attila nyert (az első VV, amit már nagyjából láttam és emlékszem is rá). Nagy cimbik voltak ők ketten. Ő pl. tipikusan taktikázó típus volt, nem mellesleg ebbe is bukott bele. És, hát a nőügyeibe: Vera, Veronika. Volt balhé körülötte napi szinten, de kedveltem. Péter, ha jól tudom, akkor már végzett az egyetemen (talán szociálpedagógus volt - vagy valami hasonló, de nem iszok rá). A diplomát nem fetisizálom, de értelmes is volt.

@másodpéldány: Miért, mi köze hozzá? Csak nem a szerkesztői gárda tekintélyét ássa alá arrafelé mostanában? Úgy különben összevágna a jellemével és az előző Vv-beli ámokfutásával.

Magg. 2015.01.14. 11:00:59

@SocialWorker: azt a módot, ahogy megnyilvánul, nekem már iszonyat kínos nézni. Az elején még félig igazat adtam neki, de egyre jobban belelovallja magát, egyre gázabb a viselkedése és ha 100%-ban igaza lenne, már akkor sem tudnék az "igazával" és vele együttérezni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 11:01:57

Vajon a szerződésükben benne van, hogy azt viszik ki párbajra, akit a szerkik jóváhagynak?

mézescsók 2015.01.14. 11:02:53

@Magg.: Kapitulálok.. Neked és @másodpéldány:-nak: a szerkik írták Maci elbocsátó szép üzenetét!
@lukacstoncsi: Én voltam. Kösz.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 11:03:40

@csiberibe: Na látod ez megint olyan dolog, hogy helyzet függő. Ha egy pasival csak annyi történt volna, hogy becsúszik, és ennyi, biztos a fejéhez bactam volna, hogy ez vazz' még szexnek is kevés volt...
De TV-ben, a hosszan tartó enyelgés közben, és úgy, hogy ennyire hangsúlyozza, hogy no szex... Hát, nem tudom.
Maradjunk annyiban, hogy a szándékos nemi közösülés. :)

Magg. 2015.01.14. 11:04:41

@mézescsók: de most miért vagy ilyen szarkasztikus? Nem tartod tán lehetségesnek?
Velem "vitázhatsz", én nem a "koncsi" vagyok. :)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 11:07:52

@Magg.: Mi jár annak, akinek igaza van? A szája!
Edina erre a tökéletes példa. :D
Egyébként csak féligazság lesz az. Lapoznia kellene és nem egy tavalyi sztorin pattogni folyamatosan. Ha nekünk fárasztó nézni, milyen lehet a lakótársainak?
Kinél van a számüzetés képesség?

Magg. 2015.01.14. 11:09:05

Nagyon sok a komment, ennyit nem lehet végigolvasni, így lehet, hogy volt már (akkor bocs).
Robin milyen sunyin próbálta rávenni Danit, hogy szedja le Lacusról a kendőt. :)
Tán csak nem attól fél, hogy a köv.Laci-Robin párbajon elvérezhet?

SocialWorker 2015.01.14. 11:09:47

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ja, gondolom, hogy dől belőle a faszság, mint rendesen :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 11:09:48

@lukacstoncsi: Persze, hogy be van fosva, mert a körülmények úgy hozták, hogy lehet, hogy párbajoznia kell ellene, és mert tart a Zsu párbajtól (hiszen nem sziklaszilárdak a Zsu elleni érvei), ezért folyamatosan azt kommunikálja, hogy ez nem igazán az ő párbaja, ő a legutóbbi villa hierarchia csúcsán felette álló Deniszre készül. Denisz is mondta azt már korábban az interjú szobában, miután egy másik szavazás után együtt vacsorázhatott a három akkori "legerősebb" játékos (Dani, Edina és Denisz), hogy kinéz egy jó kis párbaja majd Danival a játék vége felé... A jelenlegi kommunikációs mantrázás az taktika Dani részéről, de ha egyszer ő lenne kiválasztva a 6 között, akkor biztos vagyok benne, hogy Deniszt vinné és fordítva, amennyiben még mindketten benn vannak addig a játékban...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 11:10:44

@Magg.: De ettől is (második szándékban).

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 11:12:42

@Magg.: Szerintem elég rafkós húzás volt tőle. :)
A "kötelező" párbaja megvolt, többet egyelőre nem szándékozik menni és ezért megtesz mindent, amit tud.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 11:13:48

@Majom1Parádé: Szuper. Csak csodálom, hogy nem jutott még eszébe száműzni Edinát. :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 11:15:06

@SocialWorker: Egy biztos, a kezdeti imázsára már a castingon rácáfolt. :)

Magg. 2015.01.14. 11:15:33

@Idegbeteg Szőke IstenNő: én is így gondolom, de akik Edinának szurkolnak, valamiért azt a verziót hiszik el, amit ők hárman mantráznak.
Edina olyan, mint egy politikus, addig sulykolja saját verzióját a zemberek fejébe, amíg már el is hiszik, hogy azt látták, amit folyamatosan hipnotizál nekik.
"Csak nekem van igazam, Zsu egy idegbeteg, már nem bírja a játékot, Zsu hazug, Zsu hitszegő, Zsu áruló", stb, stb, stb.
Naponta kábé ötször tolják ezt a képünkbe.

Sajna, nem emlékszem, kié a száműzetés, de az őszinte kicsijány ellen nem vetnének be ilyen
gonosz dolgokat. Erre csakis Zsu lenne képes! :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 11:17:09

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Ha Fannit támadná ugyanígy, alighanem eszébe jutna.

Micsell (törölt) 2015.01.14. 11:18:07

@Magg.: hogy probalta leszedetni? Koszi

rives 2015.01.14. 11:19:01

@Magg.:
"Maci egészen eddig Edina pártján állt és hirtelen a kommentek szövegéből kezdett idézni szinte szó szerint Edinának a végrendeletében.
Senki nem tartja ezt furának?"

Pont erre gondoltam én is. Mackótestvér olyanokat írt abban a levélben, mint ha két vérvétel között végignézte volna az összes összefoglalót. Persze nem tudhatjuk mikor és milyen infók birtokában írta.
Dani talán hasznosítja ezt, Edina túl elvakult ahhoz, hogy higgyen ennek a levélnek.
A másik furcsaság Robin, ahogy nagy taktikusként levezeti azt miért is kellene Laciról levenni a lilát. A műsor szempontjából az lenne a legnagyobb dráma, ha ezt ma élő adásban megtenné Dani... és mintha mindenki ezen kezdett volna el dolgozni varázsütésre(!). Lásd MAci levele, Robin megvilágosodása...

Magg. 2015.01.14. 11:21:49

@Micsell: próbálta ijesztgetni Danit, hogy szerinte Zsu a Danit fogja kivinni és ha ezt meg akarná úszni, vegye le Laciról a kendőt.
Amúgy is,Robin azt érzi, ez igazából Zsu és Laci meccse lenne most.
Dani meg elgondolkodni látszott a javaslaton. Hiheti azt, hogy komoly, hisz esetleg Robin mindezt Dóritól hallhatta, aki ugye Zsu nagy szövetségese újabban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 11:21:51

@csiberibe: De most őszintén, miért érné meg neki v. bárkinek, idejekorán kijönni a játékból? Én mondjuk rohadtul nem hiszek Maci esetében a beépített ember verzióban. Nem tartom sem agyilag, sem kreativitásilag annyira pengének, hogy az rtl felfigyelt volna rá, azon kívül, hogy esetleg a testalkata miatt alkalmi statiszta v. epizodista egy-egy futó sorozatában.

Írod, hogy hírverés, meg állóvíz, meg újságcikk... mit profitálhat belőle így? Viszont a nyereménytől meg teljesen lemond így.
Minél többet van benn valaki, annál nagyobb az elvi esélye a győzelemre, de legalábbis az ismertségre. Ha párbajon hullik ki valaki, akkor párbajon, ez is a játék része, de nem látom át, hogy miért lenne jó az valakinek, hogy idő előtt kilépjen.

borsonline.hu/20150114_sulyos_mutet_var_a_meggyotort_vv_macira oké, hogy bulvár, de érdekességnek ez is jó.

czko · http://blog.hu/czko 2015.01.14. 11:22:02

@mézescsók: A Reggeliben nem VV5 Péter volt, hanem VV2 Péter, aki Sziszivel bajlódott a villában. Aztán később felpofozta odakint, és vége is lett a lamúrnak.

Magg. 2015.01.14. 11:24:38

@rives: igen, ebből is az jön le nekem, hogy Zsut tán meg akarják menteni, de Zsu-Edina párbajt és tán Zsu-Dani párbajt sem most akarnak rendezni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 11:29:30

@Csak ügyesen!: Ez is egy nagyon remek ötlet, de sajnos aligha lesz megvalósítva. Legalább felírnák az ingyenélők és elgondolkoznának rajta...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 11:30:50

@Magg.: Majom írta: Dennisnél van.
@Majom1Parádé:-nak is szól: Kezd elszakadni nála a cérna, talán eszébe jut bevetni. :)

csiberibe 2015.01.14. 11:32:16

@Magg.: Zsu ott bacta el, hogy akkor is védekezett, amikor nem kellett volna, ráadásul olyan zavarba tud jönni olyankor, hogy rossz nézni (én pont ilyen vagyok). Kiválasztáskor mutatták azt a videót, amikor kiment Laciért, hogy várják a többiek. NEm csinált semmit, szólt neki. Edina rájuk nyitott, és nekitámadt, Zsu meg azonnal védekezett. Mi a fenéért? Nem csinált se tilosat, se rosszat.
Azóta aztán mindennel piszkálják ok nélkül is.

csiberibe 2015.01.14. 11:34:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem hülye, pontosan tudta, hogy esélytelen a főnyereményre, de talán kap valami fincsi szerepet a Barátok közt-ben.

Bujumburi 2015.01.14. 11:35:27

@csiberibe: Ráadásul érvelni sem tud szegény. :S Nem is értem, érvelni még a leghülyébbek is tudnak, szerintem egyszerűen tényleg lassú észjárású.... Viszont számomra ebből az következik, hogy nem egy hazudozó alkat, aki gyakorlott füllentő, annak pörög az agya és mindenre van egy jó dumája. A többiek meg karaktergyilkosságra használják fel ezt a bénaságát. Ha sokszor mondasz valamit, előbb-utóbb mindenki elhiszi.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 11:37:37

@másodpéldány: "...hogy az edina nevű setét ciklon magával rántsa ..." :D:D
(ezt is megértem)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 11:39:21

@Bujumburi: A csicska trió társaságában teljesen leblokkol már. Amikor nincsenek a közelében azonnal oldottabb és beszélni is tud.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 11:41:19

@csiberibe: persze, de én meg azt magyarázom, hogy minél többet van játékban a képernyőn, annál több esélye van akár egy BK-szerepre is...:)

De a teljes igazságot úgyis csak akkor tudnánk meg, ha a Fókusz kamerája is behatolna műtét közben a hasfalába. :D

Micsell (törölt) 2015.01.14. 11:41:54

@Magg.: lehet zsu sugta dorinak
Remelem dani leveszi a kendot lazlorol
Thanks

vastyúk is .. 2015.01.14. 11:42:47

@csiberibe: Hihihi. Nem vágták be, hogy miért ment ki. Dórival megbeszélték, mivel Laci teljesen részeg, itt az alkalom, hogy Zsu rámenjen, és elválassza Edinától. Dóri olyan balfasz volt a félrehívásban, hogy Edina ott is hagyta. Ennek okán kurvára érthető, hogy Edina felbassza magát azon, h zsút bent találja Lacival.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 11:43:17

@csiberibe: Igen, akkor éppen nem csinált semmit, viszont Edina gyorsan levágta a szitut és akkor még egész normálisan, bár kissé gúnyosan vonta felelősségre Zsu-t, hogy ugyan mit is keres ott.
Szerintem amikor bement nem tudta, hogy esélytelen, később viszont Edináék elintézték, hogy felcsillanjon neki a döntő lehetősége.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 11:43:45

@csiberibe: "NEm csinált semmit, szólt neki. Edina rájuk nyitott, és nekitámadt, Zsu meg azonnal védekezett. Mi a fenéért? "
Hát, talán mert arra a kérdésre, hogy mit csinálsz itt, nem tudott egy épeszű hazugságot kitalálni. Mert azt meg mégsem mondhatta, hogy "nézd Edina, épp most beszéltük meg Dórival a hálóban, hogy szétválasztunk titeket, ő lefoglal téged, én meg megzargatom a Lacit, csak hogy basztassunk kicsit titeket". :D

csiberibe 2015.01.14. 11:46:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): simán elhiszem, hogy van epeköve. Csak én lehúztam tizenévet egy kórházban nővérként, és megtanultam olvasni a testbeszédből. Az arca szenvedett, és ennyi. Keresd meg azt a videót, ahol négykézláb van az ágy mellett. bejön valaki, hopp, oldalra vágja magát, már hirtelen nem is fáj és beszélget. Vagy nézd meg, hogyan ment ki a villából. Az sem egy görcsölő, szenvedő, beteg ember járása. VAgy ahogy mozdulatlanul fekszik kinyúlva, összeráncolt szemöldökkel... aki látott már beteg gyereket, aki át akarja verni az orvost pár napi lógásért, na, az tudja, miről beszélek :)
Sajnálom, mert az alkata alapján simán lehetnek kövei, sőt, nem is mostanság keletkezhettek, de ezt tudta ő is, és nyilván tudta a stáb is...
Az ellátásáról (pontosabban nem ellátásáról) meg ne is beszéljünk...

Bujumburi 2015.01.14. 11:48:09

@Idegbeteg Szőke IstenNő: az biztos, én is blokkolnék, máskülönben tettlegességig fajulna.. :D

másodpéldány 2015.01.14. 11:51:03

@lukacstoncsi:

a gond csak az, hogy zsé azért még mindig szívesen megszerezné lacit, tetszik neki, megmondta, igazából úgy érzi, szerintem némi joggal, hogy nekik kettőjüknek kellett volna együtt lenni, csak edina erőszakosabb volt...

lényeg, ő nem akar lacival párbajozni, örül, hogy kendő van rajta, így még egy körre biztos bennmarad, esetleg el is gondolkodik ha zsé jön vissza, hogy mi a fene van odakünn...

dóri az más, neki meg lacinak valóban van lerendezni valója... csak dóri nem olyan szerencsés, hogy párbajhelyzetbe kerüljön mostanában...

Bujumburi 2015.01.14. 11:51:54

@csiberibe: A hányást, orrvérzést hogy játssza el és mire lenne ez jó? Egy gyakorlott epeköves (pl. anyám) megfelelő fájdalomcsillapító görcsoldóval még dolgozni is tud. Én is bizalmatlan vagyok, de ezt nem gondolom hogy csak eljátszák. Ha igaz viszont az epekő és a hasnyálmirigy gyulladás is beigazolódik, akkor viszont Maci tényleg szerencsés, mert az RTL gyakorlatilag segít neki, hogy figyeljenek rá a kórházban, nem kellett várnia annyit, mint az átlagnak, stb.

másodpéldány 2015.01.14. 11:54:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

"nézd Edina, épp most beszéltük meg Dórival a hálóban, hogy szétválasztunk titeket, ő lefoglal téged, én meg megzargatom a Lacit, csak hogy basztassunk kicsit titeket". :D

pedig mekkora duma lett volna, na azt megnéztem volna, csak kár hogy ebből hajtépés lett volna... de nyilván ez lett volna az egyetlen jó válasz... még annyival kiegészítettem volna, (csak nyilván edina nem engedte volna elmondani), hogy térj már észhez, laci engem akar igazából, téged csak elfuserált taktikai okokból tart...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 11:57:27

@csiberibe: Értem... és mivel egyetlen epeköves embert sem ismerek, inkább hiszek neked. :D

csiberibe 2015.01.14. 11:58:04

@Bujumburi: viccelsz, az erőltetett hányástól simán lehet bárkinek orrvérzése... és ha sokat próbálkozol, bármikor tudsz te is hányni :)
Nem kellett várnia??? Állítólag (maci elm szt) tegnap vettek tőle vért először, rtg és uh még nem is volt. Hasnyálmirigy-gyull gyanújánál hadd ne kelljen ezt elhinnem :(

Magg. 2015.01.14. 12:01:50

@másodpéldány: persze, csak az a legfőbb baj Zsuval tényleg, hogy képtelen megvédeni magát.
Totál leblokkol, ha valaki rátámad, akár igazságosan, akár igazságtalanul.
Most is, azon a ki ellen menne vissza-játékon is csak hallgatott, pedig ott elhangzott ez-az, amire én az ő helyében reagáltam volna.

Darinka11 2015.01.14. 12:12:16

Lehet, hogy volt már, de képtelenség visszaolvasni, annyit írtatok. :)

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/ime-a-valovilag-ahogyan-meg-sosem-mutattuk-video-2320383

Blikkes újságírók elemezgetik a helyzetet, szerintem elég korrektül. Taglalják, hogy Zsu milyen rosszul kommunikál, ezzel együtt mindketten Zsura fognak szavazni, illetve már szavaztak is rá, bárkit hívjon is ki.
Maci kiesését egyik sem sajnálja, számukra nem volt érdekes karakter.
Úgy tűnik, hogy készítik elő B@ssz..báról a kendőlevételt, ők is ezt tartanák Dani részéről egy jó, és izgalmas húzásnak.
Most én is úgy érzem, hogy Dani leveszi a kendőt Nyúlbéláról, kell valami fordulat, mert kezd leülni a műsor.

csiri bá 2015.01.14. 12:12:20

@Micsell: az buli lenne, ha a Brokkoli elmélkedése miatt mégis levenné a lilát, Kiskun kivinné, kint hagyná... akkor nem hagyhatná Ádinkára a levevős varázslatot, Kiskun védve lenne, Nyúlbéla viszont nem és megmutathatná hogy vajon van-e olyan tökös legény, mint ahogy azt előadja és jöhetne egy Nyúlbéla - Brokkoli párbaj, a következő körben meg az ultimate Kiskun - Ádinka fight. :))
Ha nem veszi le, ez a forgatókönyv akkor is jöhet, mert ugyan Ádinkára marad a levevős varázslat, aki el is használja rögvest Kiskun ellen, viszont akkor senki nem lesz lila, és megint csak Nyúlbéla tökössége vagy gyávasága lehet a kulcs... ha newsee lesz megint, akkor Kiskun kapja újólag a zöldet és ha cseppnyi sütnivalója van, kiviszi Nyúlbélát... ha kint is hagyja, akkor lesznek hatan és ő végre védett lesz... onnantól az lesz érdekes, hogy a 'kétszerelmespármindigegyüttjár' és Dóri, Brokkoli, Ádinka közül ki lesz a kiválasztott... és nem utolsó sorban (jelen állás szerint) Ádinka egyedül lesz, ha Dóri és Kiskun tartja a megegyezést, Fancsika kicsit rühelli, Dennisz vele tart, magyarán csak Brokkolihoz simulhatna... emellett a 6-ból 4-en nem voltak még párbajozni és itt már az is konflikt lehet, hogy "nehogymá' olyan menjen a döntőig, aki nem párbajolt"...

fischer001 2015.01.14. 12:12:21

@csiberibe: nem rég volt nekem is epegörcsöm.nem örültem neki , ,ugyan úgy görnyedtem mint a maci.de mikor szoltak hozzám én is kiegyenesedtem,tudtam beszélgetni.nem értem mi a buli egy epegörcs eljátszásában főleg úgy ,hogy tényleg kinn maradt szegény.

Bujumburi 2015.01.14. 12:14:01

@csiberibe: Igaz, igaz.. de mi lehetne ennek az oka? Mármint szerinted ez mire jó (mind Macinak, mind a csatornának?) - Ezeket őszintén kérdezem ám, nem kötekedés, vagy ilyesmi, csak érdekel az elmélet. :)

ruzs54 2015.01.14. 12:15:16

Az eddigi eseményeket látva , és a kialakult szituációt átgondolva , zsunak, lacit kellene kihívni.
1.) dani, (laciról levéve a lila kendőt,robin sugallatára )némileg jobb szinben tünne fel,mert kint is bent is nem kicsit megfakult, ,a részeg qwa anyázással.
2.)a zsu-laci párbajon kiderülne ki a hunyó, túl lépne a villa story ezen az unalomba fulladó szerelmi 3 szögön.
3.) edina sajnos kompromittálta magát lacival, az elveit feladva.

4.) edina feldolgozná az első félidöben történteket, régi-új barátjával robinnal tisztább fejjel új vonalon játszana.
5.) párbaj kimenetele :laci kiesik

Az egész eddigi esemény nekem ,Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival regény XXI. századba áthelyezett változata. k-o-r.gportal.hu/gindex.php?pg=22508441

....és Mikszáth Kálmán szerint,a Nosztyfiú gondolatával lezárva:

'Noszty Ferenc hátrahőkölt az ismerős hangra, s félénken felpillantott, ahonnan a kérdés jött.
Stromm ezredes állott a küszöbön összefont karokkal, és ismétlés
- Mit akar?
Noszty karjai lankadtan estek le, s halott sápadtság borította el arcát:
- Haza akarok menni, ezredes úr - nyöszörögte, szánalmas, megtört hangon."
Az ifjú azonban nem kesereg sokáig, "hiszen elég nagy a világ. És van benne elég lány."

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 12:15:42

Új lakó költözik a villába.
rtl.hu/rtl2/valovilag/maci-helyet-maris-egy-uj-lako-veszi-at
Laci : - Nem megmondtam,nem megmondtam, nem megmondtam ???!!!! :)))))

Akkora az agya mint a Nap, óriási elme ragyog a fejében :)))))
Arra nem gondoltál Laci fiú, hogy állatot küldenek be Maci helyére, pl egy háziállatot (kismalacot, vagy kutyát) amit gondozni kell ?

másodpéldány 2015.01.14. 12:17:30

@Magg.:

igen pontosan, ilyen helyzetekben leblokkol, és ennek oka van,

egyik éjjel zsé elmesélte dórinak, hogy milyen kemény büntető apja volt, már egész kiskorától (bölcsőde vagy óvoda) kukoricára térdeplés naphosszat, és szíjcsattogtatást... jellemző módon még meg is védte az apját, hogy dehát megérdemelte...

ez elég sok villabeli viselkedésére magyarázatot ad, kezdve azzal, hogy miért vonzódik egy bántalmazó férfihoz, lacihoz, folytatva azzal, amit királynőként tett, meg még korábban az indián-cowboy héten is, szóval ő az unalmas és csöppet sem kreatív büntetéscentrikus megoldások híve, még akkor is ha láthatóan nem működik, ezen omlott különben össze a királynői hét is...

Darinka11 2015.01.14. 12:18:56

@csiri bá: "az buli lenne, ha a Brokkoli elmélkedése miatt mégis levenné a lilát, Kiskun kivinné, kint hagyná... akkor nem hagyhatná Ádinkára a levevős varázslatot, Kiskun védve lenne, Nyúlbéla viszont nem és megmutathatná hogy vajon van-e olyan tökös legény, mint ahogy azt előadja és jöhetne egy Nyúlbéla - Brokkoli párbaj, a következő körben meg az ultimate Kiskun - Ádinka fight. :))"
Ez lenne a kívánatos forgatókönyv, ugyanezt "fundáltam" ki én is. Így végre felpöröghetnének az események, és lenne valami izgalom is! A mondandód további részével is nagyon egyetértek! :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 12:18:56

@ruzs54:
Este a magot elültette Robin a Dani fejében :)
Ha van egy kis esze Daninak akkor lerántja a lilát Laciról, faszér kell megvédeni azt a hurkát ?
Álljon ki magáért, és ne csicska mód bújjon el egy párbaj elöl, azt küldje harca a "csaját".

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 12:19:31

@Idegbeteg Szőke IstenNő: na abból lett csak volna botrány. Azért Edina humorérzéke is hagy némi kívánni valót maga után... :D

fischer001 2015.01.14. 12:19:40

@Bujumburi: én sem értem ezt a "beépített ember" dolgot.kétszer orra esett éjjel meg egyszer megijesztette az edinát véletlenűl a "parafenomén"adottságával. kb ennyi jaradt jeg bennem az aktivitásából.

másodpéldány 2015.01.14. 12:22:06

@Darinka11:

dani nem veszi le, mert akkor a két embere rögtön kimegy a háta mögül, illetve ugye ha arra számít (tévesen) hogy zsé lacit viszi (nem fogja, ő lacit akarja, de nem párbajon) akkor edinát elveszti, és ki marad neki a villában? max egy még nem annyira stabil barátság robinnal...

szóval az eddigi kereteket felrúgja, miközben egyáltalán nem biztos, hogy zsé majd ettől a húzásától lacit fogja vinni, én legalábbis kizártnak tartom, laci neki a titkos vágy és cél, dani meg igazából kezdetektől nem volt az esete, csak elfogadta a segítségét, de nem fájna neki, ha kiesne... számítani már nem számíthat rá, csak füleseket kap tőle...

de dani meg örülhet, hogy kiesik, megspórol magának még pár hét rágógumizást, ő semmiképpen nem tudná ezt a játékot megnyerni, ahhoz nem elég érdekes

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 12:22:54

Dani nem veheti le Laciról a kendőt, ha gondolkozik egy kicsit. Persze, ha leveszi és Zsu mégis őt viszi ki és Dani jön vissza, akkor csak magával szúrt ki, hogy ellőtte a szuperjét. De nem éri meg. Nem veszem le, vigyél ki Zs. Úgyis kinthagylak. Egyébként onnantól Daninak jó lenne a helyzete...

vastyúk is .. 2015.01.14. 12:25:02

@Darinka11: ilyenkor mosolygok egyet, hogy az rtl hogy tolja Edinát. hihihihihihi.
A blikk hogy tolja Zsuzsát ;) (ő nem tudja megvédeni magát, majd mi. kacag az epekövem)

Bujumburi 2015.01.14. 12:25:05

@másodpéldány: Ezen én is gondolkodtam már, és már akkor is feltűnő volt, meg most az oroszlánkirályos héten is, hogy önfejűsége ellenére mennyire hallgat Lacira.

@csiberibe: Na erre meg most elkezdett vérezni az orrom... (orrfújástól) :D

@fischer001: Jaja.. bár lehet, hogy lett volna értelme, csak MAci nem hozta a várakozásnak megfelelő szitukat? Nem igazán találok magyarázatot erre.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 12:25:14

@másodpéldány: csak Zsuzsa valszeg nem tudta, hogy Lacinak se szívszerelemből kell(ene) Zsuzsa, hanem csak egy hirtelen kefélésre és tattika ide vagy oda, Laci akkortájt többet veszít(ett volna) vele, ha elcsábul.

Darinka11 2015.01.14. 12:27:42

@másodpéldány: "dani nem veszi le, mert akkor a két embere rögtön kimegy a háta mögül". Szerintem leveszi, mert kellőképpen tele van a gatyája. A levétel egyébként is először neki jutott eszébe, ezt Ő mondta Zsunak, illetve felvetette, ha Ő levenné a kendőt Laciról, akkor Zsu kivihetné párbajra. Más kérdés, hogy Ádinkától nem kapta meg az engedélyt, így ezt azonnal visszavonta. Viszont tegnap este Robin elültette a bogarat a fülébe.
A többi mondandóddal nagyon egyetértek, így látom én is. :)

másodpéldány 2015.01.14. 12:28:13

Macival az a gond hogy túl sok átverőshowja volt a villában, így nehéz már elhinni ezt a mostani kimenetelt, amúgy lehet neki epeköve és lehet mindenféle gyulladása, a pali egy két lábon járó betegséggyár, de én azt állítom, hogy ezt eleve lehetett tudni, és hogy időzítve volt a kiesése,

nem véletlenül vette igénybe még kihullása előtt a romantikus este képességet

azt állítom, hogy először történt döntés a távozásáról, és abban már benne volt az, hogy jó, de akkor még előtte egy romantikus este thai masszázsnőkkel

2015.01.14. 12:28:53

@másodpéldány: Hát Kiskunnak lehet, hogy vágya (volt) Lacci, de amióta leszardarabozta, leszaremberezte, meg 3 hetet pincsikedett Dinkának ugy hogy közben kutyázta, hát kötve hiszem, hogy Kiskunnak még kellene. Kibírja ő szex nélkül nyugi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.14. 12:30:29

@-pkata-:" szerintem még tanulja a "férfi szerepet""

Igen. Csak azt nem értem, hogy mitől ilyen autodidakta, hiszen tudjuk, hogy van otthon viselkedési "minta".Bár kétségtelen, hogy nem lehet tudni, hogy milyen is az a minta. Az apjával való kapcsolatáról, meg lehet, hogy hazudott.

2015.01.14. 12:32:22

@Majom1Parádé: Daninak onnantól jó lenne a helyzete? Miért, mi változna a mostanihoz képest? Semmi. Ugyanolyan lenne a helyzete. Nem?

SocialWorker 2015.01.14. 12:32:25

@Magg.: szerintem nem volt sunyi, inkább csak tattikus. szimplán ki nem állhatja a Lacit (mondjuk meg is értem..) és számára az a szitu, - ha Dani levenné róla, Laciról a kendőt- lenne a két legyet egy csapásra. Lacit is kint tudná a villából és Dani is maradna, akivel egyébként jóban van. sőt, lehet, hogy 3 légy lenne, mert ő is megmenekülne a Laci-Robin párbajról. okosan csinálta szerintem, Danit az őt érintő érvekkel próbálta meggyőzni, úgy, hogy annak ne essen le, ez nagyban Robin érdeke is lenne. közben pedig nem volt rosszindulatú meg semmi ilyesmi. én csipázom ezt a Robin csávót.

ruzs54 2015.01.14. 12:32:42

én ahogy nézem ezt a műsort és olvasom a hogyolt blogot , és a hozzászólásokat, eljutottam a 'montezuma' nicktől az inkák királyáig (vikipédia) :-) montezuma egyik kommetjében egy 'közhelytől ' a Merániai János leveléig (vikipédia) szóval én jól szorakozom.

SocialWorker 2015.01.14. 12:33:58

szerintetek amúgy mi van már a mai poszttal? úgy olvasnám már ebéd közben... :)

csiri bá 2015.01.14. 12:34:21

@másodpéldány: szerintem sem veszi le, mert ahhoz is gyáva amúgy. :))
Marad az a verzió, hogy a varázslatot majd ráhagyományozza Ádinkára, az felhasználja, így a köv. választáskor mindenki szabad préda... ha Brokkoli gerinces, akkor tartja magát ahhoz, amit a mostaninál mondott és Nyúlbélára rak, Dóri mindenképp, és mellé még Kiskun... Nyúlbéla és oldalbordája, ha az előbbi továbbra is newsee, mindketten Kiskunra és akkor a szerelmespár fog dönteni... avagy Brokkoli beveti a duplát Nyúlbélára, és akkor ha a párocska mindkét tagja Kiskunt kínálja meg, akkor jöhet Dennisz a Macitól örökölt varázslattal... de gyanítom ő sem egy Dugovics Titusz, inkább rárak valaki másra kamuból, vagy ezt is megússza, ha Fáncsika Ádinkára rak... jó kis katyvasz. :DD
Azért azt is be kell kalkulálni, hogy erősen tele a gatyája mindnek egy párbajtól, főleg akik még nem voltak, azok ódzkodnak rendesen és akarják minél tovább megúszni, így ha más nem, jelrakáskor szítják a többiben a harci kedvet... lövöldözzenek ők egymásra, hulljanak el, mi meg a surranópályán becsúszunk a top háromba. :))

másodpéldány 2015.01.14. 12:34:42

@Darinka11:

ma meglátjuk, viszont mekkora pofon lenne, ha zsé csakazért is Danit vinné ki, ne mondja meg neki senki, hogy ő kit vigyen ki, pláne nem Dani,

meg ugye ezzel tovább gyengítené edinát, ha kilöki mellőle a legfőbb lelki támaszát danit...

jelen pillanatban bármekkorát zuhant edina, még se lehet tudni, ki mellett döntene a stáb, és melyiküket segítené vissza a a villába egy zsé-edina párbajon, félek ebben az esetben a stáb edinát választaná, neki segítene beállításokkal vágásokkal, mert ugye ő most két palit is magára tekerve tart, és óriási a hangja, mondjuk nem egy jockey ewing, de azért jelen pillanatban valamiféle erős negatív erőt képvisel a villában, ami a szappanoperák elengedhetetlen sajátja, a szereplő akit imádnak utálni...

mézescsók 2015.01.14. 12:35:12

@Magg.: Bocs, megbántani nem akartalak. Csak arról van szó, hogy tippelünk: vagy szerki üzenet volt, vagy nem. Mindkettő mellett és ellene lehet találni érveket, amiket már felsorakoztattunk. Megtudni tán sosem fogjuk.
Én azt állítottam, hogy a szerkesztőknek sok lehetőségük lehet valamilyenfajta információk bejuttatására, miért pont ezt az utat választanák? Tartottam Macit annyira értelmesnek, hogy észrevegyen és felismerjen dolgokat, főleg azért, mert ő a történések aktív részt vevője ritkán volt. A szemlélődő pedig sok mindent észrevehet, amit az nem, aki nyakig benne van a buliban.
Tény, hogy a kreatívok direktben nem üzenhetnek , ez indokolhatja a macis vonal,at de ha jól figyelsz, észreveszed, hogy Kisbéka és Dani is többször mond olyasmit, ami itt kint - az öfiben, bv-ben vagy akár köztünk - hangzott el, merült fel.Szófordulatokra gondolok elsősorban. Namármost tv-t nyilván nem néznek és nem is neteznek. A forrás belülről származhat. Eltekintve attól a lehetőségtől, hogy egy ekg-n működnek a villalakók Liluval, Bencével, a bulvársajtóval és velünk.
Hogy mit gondolok a műsorszerkesztésről, az egy dolog. A másik - és ez a fontosabb -, hogy az infó eljutott a játékosokig valahogy. Ezen már változtatni nem lehet, tehát inkább tovább lépnék.
@czko: Ja. Kösz. Nem láttam sem a Reflektort, sem a Vv2-t. Nekem csak a Vv5-ös Péterről vannak emlékeim.

Darinka11 2015.01.14. 12:36:57

@Spitzbauer: "kötve hiszem, hogy Kiskunnak még kellene" Szerintem is, én is azt látom, hogy Zsu utálja Nyúlbélát, mint a szart, és esze ágában sem lenne ezekután közelíteni hozzá. Még bottal sem!!! :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 12:36:58

@ruzs54: Szerintem egy Laci - Zsu párbajon nem az döntene, kinek van igaza. Soha nem az dönt, hogy kinek van igaza. Annál ez szerintem bonyolultabb.

vastyúk is .. 2015.01.14. 12:36:58

Ha a lila kendő elvétel életben marad, Zsú visszamenetelével nem hiszem, hogy fel lesz használva. Bárkit hagy kint Zsú, a többiek maguk alá fognak szarni a rettegéstől, mert bizony ráébredtek, hogy nem csak abban a számrendszerben lehet számolni, amikben eddig ők tették.

Bevallom, most már csak Dóri ordítozása zavar, hogy 'győzött az igazság'.

csiri bá 2015.01.14. 12:37:06

@Darinka11:
Van abba valami báj,
hogyha kacag a máj.
Szárnyal a kedv,
mint a kacsamadár.
:)))

SocialWorker 2015.01.14. 12:37:15

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: így van! és alapvetően nem a Zsuval való párbaj elől menekül (mert ugye az volt a kifogás, hogy az nem az ő párbajuk és Edina meg annyira nagyon menne..) , hanem egyáltalán egy párbaj elől, hiszen már a kiválasztás előtt feltette, elég lett volna utána, a kihívásnál, ha a Zsuval való párbajtól kakkantotta össze magát.

ruzs54 2015.01.14. 12:37:54

@ruzs54: Jav . azték király*

másodpéldány 2015.01.14. 12:38:29

@csiri bá:

"akkor jöhet Dennisz a Macitól örökölt varázslattal"

szerintem nem örökölte meg macitól, mert maci nem párbajjal ment ki,
legalábbis nem volt benn a levélben az örökbe hagyás...

vagy véletlenül feledkeztek el róla?
elvileg amíg játékban vannak bárkire hagyhatnak bármit örökségbe, kérdés, hogy a kórház első napján maci még játékban volt e és így ráhagyhatta é a döntés jogát bárkire is..

fran7 2015.01.14. 12:40:34

Lenne egy olyan kérdésem. Ha most bemenne valaki, mint egy új lakó, akit mondjuk Laci leírt, akkor tudna olyan infókat adni a játékosoknak, amik használhatóak lennének? Mert én ebben nem vagyok teljesen biztos. Sőt, szerintem, mi is sokkal vakabban vagyunk az erőviszonyokkal, mint a többi sorozatban.

másodpéldány 2015.01.14. 12:42:39

@Spitzbauer:

kibírni kibírja, de szerinted a bulin miért mondta Dórinak, hogy "vegyük el tőle lacit"?

kell neki a srác, az egy másik kérdés, meddig menne el, meg most még mi marad a tarsolyban, de attól még laci változatlanul tetszik neki, a vonzalmát én azzal is magyarázom, amit dórinak mondott valamelyik éjjel, hogy neki egy alapból büntető bántalmazó papája van, szóval ez neki ismerős, ezt a lemezt ismeri, ehhez vonzódik,

ha belegondoltok dávid is hasonló, nyegle, rideg (nőbüntető) pali volt, és rögtön hozzá húzott, pedig akkor még bárkihez húzhatott volna, kivéve, hogy akkor laci még dóro felségterülete volt, tehát ő akkor még nem jöhetett számba...

fischer001 2015.01.14. 12:42:58

@másodpéldány: volt "végrendelet" dennisre hagyta a döntés jogát.

Bujumburi 2015.01.14. 12:43:18

@másodpéldány: Nagyon remélem, hogyha marad a lila Lacin, akkor Danit vagy Edinát viszi és nem Fannit. Annak tényleg nem lenne értelme és minden téren szarul jönne ki. (kint is, bent is) Viszont ha Danit, vagy Edinát viszi, akkor jó lenne ha összeszedné és leírná magának az érveit, ha már spontán nem megy neki és a "kint van egy gyermekem, akiért harcolok idebenn" -kártyát elfelejtené.

ruzs54 2015.01.14. 12:43:29

@-pkata-: azt irtam
'2.)a zsu-laci párbajon kiderülne ki a hunyó, túl lépne a villa story ezen az unalomba fulladó szerelmi 3 szögön.'

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 12:43:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem biztos, hogy csak mintán múlik, hanem a baráti körön is. Van olyan ismerősöm, aki 30 és mégis még érzem rajta sokszor haloványan ezt az "én vagyok az alfahím" tónust. Csak egy igazi alfahím szerintem nem hangoskodik feleslegesen, és nem döngeti magát feleslegesen. Úgy mint pl Laci ennél a mostani előzetesnél.
Amúgy a véleményem az róla, hogy lehet, egy éjszakát megér az ipse (fiatal hús, és külsőre számomra nem rossz), csak ne kelljen vele beszélgetni közben, mert akkor csak röhögés lenne belőle, annyira sötét. Nem tudom neki megbocsájtani azt a "tudtam hogy a Hold a legközelebbi csillag" momentumot.

Csak ügyesen! 2015.01.14. 12:43:41

@SocialWorker: Rá még más szabályok vonatkoztak, neki még fel kellett használnia kiválasztás előtt, vagy nem használhatta volna fel. Csak Dani levevős képességére változott meg hirtelen a villaszabály h bármikor használhatja, egy hete még ott is az volt a szabály h csak a kiválasztásig :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 12:44:30

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Azért ez komoly hiba volt Laci részéről... Tetovált lány. Ez a Laci zsánere és ezt küldik most be, direkt az ő személyes szolgálatára. Edinát ezzel fejbe is kólintotta, egyben remélem meg is adta neki a kilövési parancsot Laci ellen...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 12:44:34

@ruzs54: Hát de ez az hogy nem derülne ki, mert mindegyik hunyó, aki meg visszamegy, elkönyvelnék, annak volt igaza. Pedig...

Bujumburi 2015.01.14. 12:45:46

@Csak ügyesen!: Nekem is feltűnt, hogy múlt héten még az elején el kellett döntenie, hogy használja-e abban a körben a lila-levételt, vagy sem.

Magg. 2015.01.14. 12:45:51

@mézescsók: oké, no problem. :D Én is csak hangosan gondolkodtam ezen a Macis végrendeleten.

csiri bá 2015.01.14. 12:47:01

@-pkata-: ott az döntene, hogy Ádinka szavazói - akármit is hazudott a tisztaszobában, hogy mekkora szerelem ez - le akarnák róla szakítani Nyúlbélát, mert ők is olvasnak kommenteket és tudják, hogy az analizálás óta sokat veszített a népszerűségéből... igaz ezt Kiskun nem tudja... viszont egy ilyen párbaj párosítás esetén is lenne műsor a hátralévő 4 napban: cekc, kemény cekc, meg a párbajon is cekc, hogy most akkor ki kinek a bugyijában mit keresett és mit talált... nézettségnövelőnek. :)))
@vastyúk is ..: pedig fel lesz az használva, ha a Nyálgép nem használja és kiesik, tuti, hogy Ádinkára hagyja a varázslatot, aki azon nyomban lekapja Kiskunról a lilát...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 12:47:55

@fran7: Ha lehetne, és az RTL megengedné, hogy egyáltalán elpofázhassuk, hogy mi van kinn, akkor én tuti félrevezetném őket. :D Szemét módon. :)

Darinka11 2015.01.14. 12:48:36

@másodpéldány: "dávid is hasonló, nyegle, rideg (nőbüntető) pali volt, és rögtön hozzá húzott"
Szerintem azért húzott Dávidhoz, mert (mint itt valaki írta), már bevonulás előtt ismerték egymást, pár napig együtt dekkoltatták őket egy szállodában. Ettől függetlenül a legrosszabb antré volt Zsu részéről, hogy pár óra elteltével berepült Dávid ágyába.

vastyúk is .. 2015.01.14. 12:48:53

@csiri bá: de miért kapná le? ha Dani nem tudta kint hagyni, akkor nyilván ő sem fogja tudni...

Magg. 2015.01.14. 12:48:53

@Magg.: ja és még annyi, nem állítom, hogy a meglátásaim megkérdőjelezhetetlenek. Van, amit rosszul látok, van amit esetleg nem veszek észre én hagyom magam meggyőzni, ha elfogadható indokot olvasok.

Csak ügyesen! 2015.01.14. 12:50:10

@-pkata-: Laci is középső gyerek, két fiútestvér mellett, az se egyszerű dolog. Az apjával való kapcsolata sincs rendben, ez akkor is lejött vna, ha nem mondja. Igazad van, a haveri kör is sokat számít, főként fiatalon befolyásol sokat, elsősorban akkor ha nincs biztos családi háttér. Illetve Lacinál van még egy tényező, amit általában nem szoktunk figyelembe venni a való életben sem, pedig sokat számít: azokat, akik ennyire felfelé térnek el esztétikai szempontból, teljesen más hatások érik, mint az átlagot, pozitív és negatív értelemben is, és ez torzít. Jól látszik ez Fanninál is egyébként.

csiri bá 2015.01.14. 12:52:35

@másodpéldány: ha zsé csakazért is Danit vinné ki - a műsor szempontjából legjobban kimaxolható forgatókönyvnek én is ez mondom régóta... kiviszi, kint hagyja, tovább marják egymást, pontosabban inkább Edina Zsut, aztán jöhet egy Laci - Robin párbaj, utóbbi visszamegy és utána meg lehet játszani az ultimate Edina - Zsu párbajt... az előtte levő két hétben meg kiderül, kit tol a kanális a kettő közül és annak lesz jó esélye a végső győzelemre Robin mellett...

Magg. 2015.01.14. 12:53:53

@Bujumburi: hoppácska! Dani bekakált! :DDD

csiri bá 2015.01.14. 12:54:57

@Bujumburi: alakul a molekula. :DDD
Ha Kiskunnak egy csepp esze is van, vagy csak egy fél csepp, tutira Danit viszi ki...
ha kint hagyja és erre jó esélye van, akkor ő védett lesz, nincs már levevős varázslat, és egy hónapig nyugija van... :))

másodpéldány 2015.01.14. 12:55:12

@vastyúk is ..:

igen, az a valószínűbb, hogyha zsé kinthagyná danit edina megkísérelni átcsavarozni az agyát, és új irányvonalba kezdeni... mármint ha képes rá, ha viszont kamikáze akcióba kezd az igazáért, magára vessen..

Bujumburi 2015.01.14. 12:55:22

@Magg.: tuti, hogy ezt most a riportszobában is nyomták Daninak... :D

Darinka11 2015.01.14. 12:55:39

@SpYcHo: Várható volt, Danin már tegnap este látszott, hogy ezt fogja tenni, Ügyes fiú ez a Robin! :)))

ruzs54 2015.01.14. 12:56:08

@-pkata-: a párbajon bejátszanak minden kendőzetlen ok-okozatot.ott szembesülnek a párbajozók is, a nézők is, a kettejüket érintő történésekkel. ez alapján változhat a szavazók álláspontja a végső döntés során/ szerintem./

Bujumburi 2015.01.14. 12:56:15

@csiri bá: Ennyire nem bátor és vakmerő , de vicces kis forgatókönyvek születhetnének. :)

Magg. 2015.01.14. 12:56:21

@Bujumburi: most már nagyon kíváncsi vagyok a ma estére. Mekkora húzás lenne már, ha Zsu csakazértis Danit vinné ki? Akkor elpazaroltak feleslegesen két szuperképességet. :DD
Nem hiszem egyébként, sztem Zsu fél Danitól.

csiri bá 2015.01.14. 12:56:43

Breaking!!! Dani megkongatta a harangot! - neki is kongattak, remélem. :DDDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 12:56:46

@csiri bá: Pl ez is közre játszhat. De akkor sem a Zsuzsa igazsága a teljes igazság. Amúgy szerintem nincs igaza, azon túl, hogy Edinának nem kellene ennyire agresszorkodnia. Ha finomabban oldotta volna meg meg ezt, nem emelt hangerővel, leüvöltve a másikat, akkor nem veszíti el a szavazóit. Itt akárki esik ki a trióból Zsu ellen, azt gondolom, Edina ejti ki, ahogy a Vikcsut tulajdonképpen kiejtette a Fanni - Reni páros.

SocialWorker 2015.01.14. 12:57:21

@Csak ügyesen!: érdekes. akkor nem nagyon értem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 12:58:22

@Magg.: Sztem meg Edina megadta a kilövési parancsot Daninak és Zsunak Laci ellen, mivel az úgy reagált az új lakós hírre, ahogy. Megmondtam, hogy beküldenek majd egy tetovált lányt...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 12:58:55

Légyszi Zsúúúúú, válaszd Danit! :)

Bujumburi 2015.01.14. 12:58:56

@-pkata-: Pontosan. De egyébként sem létezik teljes igazság, ennél azért mindig árnyaltabb a kép.

2015.01.14. 12:59:01

@másodpéldány: az 2 hete volt. azóta Lacci teljesen kivetkőzött magából. Nem kéne ott már senkinek sem. Csoda, hogy Dinkának, még kell.

Magg. 2015.01.14. 12:59:13

@ruzs54: de végre a történések valódi sorrendjét szeretném látni. Nekem többször feltűnt, hogy mintha bejátszásról bejátszásra picit kevernének rajta és hirtelen az ok okozattá válik.(okvetlenül :)

csiri bá 2015.01.14. 12:59:33

@Bujumburi: nézd, ha ezek után kiviszi Lacit, ott is bőven visszajöhet, amit már írtam, az Edina-fanok féle esetlegesen várható protest szavazatokkal... ráadásul a párbaj előtti napokon meg a párbaj előtt/alatt lehet tolni a 'ki kinek a mijében volt benne' cekc videjót és tudod, cekccel sok mindent el lehet adni és nézettséget generálni. :))

Bujumburi 2015.01.14. 12:59:47

@Magg.: Szerintem is tart tőle. Viszont izgi lesz, hogy egy Laci-Zsu párbajon ki mögé áll Dani? :D

Magg. 2015.01.14. 13:00:11

@VV Erőlegény: kibukott belőle a vágya? :DDD Milyen vicces lenne, ha a párbajig télleg beküldenének egyet.

Darinka11 2015.01.14. 13:00:37

Szurkolok, hogy Zsu Danit vigye ki, szerintem kinn is hagyná. Ezt a csavart a nézők is értékelnék. Arról nem beszélve, hogy Dani egy ideje már dögunalmas, ennyi volt benne...

2015.01.14. 13:00:38

@másodpéldány: nem figyeltél. videóban hagyta Dönizre, ha jól emléxem.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:00:44

Volt egy olyan "felhívás" Edina családja részéről, hogy Laci ellen szavazzanak. :)

Bujumburi 2015.01.14. 13:01:30

@Magg.: Ez pontosan így van, annak aki on-t is néz, már végkép egy katyvasz a szerkesztés. (de ne kérd, mint Conchobar, hogy elkezdjem sorrendbe rendezni, se türelmem se kedve ehhez.)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:01:31

@ruzs54: Nem hiszem, hogy mindent lejátszanak. Nincs rá idő. A belevalós "Zsuzsa elleni" videót is kevesen látták. Amúgy szerintem tök laposak a párbajok. Kevesen vannak szerintem, akik a párbajon döntenek. Ádáméknál az a 10% sztem annak tudható be, hogy tényleg mind a kettő tuja volt. De Zsuzsa karaktere ennél sokkal megosztóbb és sokkal stabilabb.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:01:53

@SocialWorker:

Mostantól hívhatnánk a Lacit Fostos Lászlónak :)

@VV Erőlegény:
Bizony már maga mellé is képzelte a tetovált lányt, de Dinka még ezt is elnézi neki, mert sötét a szentem.

másodpéldány 2015.01.14. 13:02:02

@csiri bá:

igen, zsé mondhatja azt, hogy neki senki se mondja meg, hogy kit vigyen ki párbajozni,

meg hát alapjáraton ő vonzódik lacihoz, szerintem akarja őt a házban, neki nem igazán ellenfele laci, inkább a vágya, inkább dórinak kellene kivinnie lacit, csak hát amíg nem kap kiválasztójeleket nem tudja kivinni, laci viszont férfias párbajt akar majd, ezért ő robint viszi majd...

mármint ha zsé eszénél marad és változatlanul danit viszi, aki neki a legnagyobb tehertétel a villában, mindenképpen ez lenne a legdrámaibb húzás... hogy dani betojt, és leveszi a védettséget laciról,, de zsé akkor is őt viszi, vele van dolga, őt tiporta sárba...

dani arra nem hivatkozhat, hogy ő mennyit segített zsének, mert ugye azt zsé már rég visszafizette, viszont a kendőlevétellel egyértelműen elárulta, hogy gyengének érzi magát, és hát vérszagra gyűl az éji vad, zsé remélhetőleg a gyengét viszi...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 13:02:18

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Volt, igen a nagynénje az egyik BV-ben mondta.

csiri bá 2015.01.14. 13:02:59

@VV Erőlegény: ez is benne van amúgy simán... Ádinka is tattikálni próbál és emlékeim szerint voltak már az analizálás óta is erre utaló szavai, de csak alig kerültek be az öfikbe vagy csak félig...

Darinka11 2015.01.14. 13:03:11

@Magg.: "vicces lenne, ha a párbajig télleg beküldenének egyet." Ez sem lehetetlen, Majkának is beküldtek egy prostit. :))

SocialWorker 2015.01.14. 13:03:25

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Danit pedig mostantól Fostos Dánielnek :D

Magg. 2015.01.14. 13:03:35

@Bujumburi: majd megmagyarázza, miért szedte le Laciról, de ettől függetlenül Laci mögé áll és ezt is ki fogja magyarázni.

fran7 2015.01.14. 13:03:46

@csiri bá: A gond itt az, hogy akkor Zsu egy olyan szerepbe kerülne, amit már egyértelműen árulásnak lehet értékelni. Bármi történt, de Dani ott volt mellette, mikor senki.Akkor ha vissza jön, teljesen elásná magát. Viszont újra igaza lenne Rejtőnek: Minden jótettelnyeri a maga méltó büntetését.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:03:47

@-pkata-: Mióta appos szavazás van, szerintem sem várnak ki a nézők. Ahogy kiderül ki a kiválasztott, repül a szavazat és csak nagyon indokolt esetben változik meg. :)

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:04:39

Akár honnan nézem, a Dani a Sebestyén Balázzsá válás útján már megtette az első lépést (kurvaanyázott kamerák előtt).
Ha kiesik, ezt beleírhatja az önéletrajzába, mikor álláshoz folyamodik az rtl-nél.

Zsú akármennyire rendelkezik "tapasztalattal", én bizony nem bíznék rá egy műsorban való szereplést, bár ki tudja, lehet, hogy az Éjjel nappal Bp-ben feltűnik még, mint N. Anikó féltestvére.

Dóri is kifényezte a cégért, szóval a bent léte már így is félsiker, talán indít egy telefonvonalat, hogy a két megvalósult álma (sportkocsi, műmell) mellé a harmadikat (gyerek) is megvalósítsa. A jelentkezőket a ... telefonszámon várja.

Denisz ki fog adni még egy szart, hátha abból vissza tudja fizetni az első klippre felvett hitelt.

Fanni egy szoláriumlánc arca lehet

A többieknek nem tudok hirtelen lehetőségeket sorolni a VV után., pedig végül is aktualitás lenne.
Szerintetek mi lesz Edinával pl? Hazamegy, és nem hallunk róla többet, vagy elmegy nyugatra dolgozni, mint Jerzy? (ÁÁÁ, igazából teljesen mindegy.)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:04:58

@Darinka11:
Dani bent az ÁSZ a villalakók szerint, és durván erősnek tartják, ha kint hagyná Zsu, akkor a pofájuk leszakadna :))
Edina és Laci úgy megrogyna, hogy idegösszeomlást kapnának :P

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:05:00

Annyira cukik vagytok. Felbolydult a fórum egyből. :)

mézescsók 2015.01.14. 13:05:11

@Magg.: OK.

Más: itt agyalgatunk napok óta, hogy hogy dönt(hetne) Zsuzsa, hogy "mi lenne, ha...",ám szerintem nem lesz forradalom a villában. Dani hagyja Lacin a kendőt, Zsuzsa nem hívja ki sem Edinát, sem Danit, helyette marad Fanni, amit sajnálni fogok kicsit. Ok. az eszemre hallgattam, volt konfliktusunk,megsértett, közeledtünk, de még nem az igazi, nekem még van dolgom a villában, tisztázni kell a félreértéseket Laciékkal, győzni jöttem, Fannit gyengébbnek tartom magamnál, bla bla bla,
Szóval én ezt jósolom ma estére.Aztán lesz egy párbaj és nagy eséllyel visszajön Zsuzsa.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:05:22

De srácok, van még egy kérdésem. Előzőt Bencus megválaszolta rögtön, hogy bármikor leszedheti a kendőt bárkiről, nem csak a kiválasztáson. Na most. Ha leszedi a kendőt. Magára is kötheti? Mert az egyik adásban volt erre utalás. Vagyis, ha leszedi a kendőt Laciról, akkor lesz egy lila kendője, amit felhasználhat? És ha felhasználhatja, akkor mikor? Csak most, vagy bármikor, amíg van védettség?

másodpéldány 2015.01.14. 13:06:40

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

"Légyszi Zsúúúúú, válaszd Danit! :)" +1

amúgy imádom a neved, lehetek én "idegbeteg Szőke IstenNő kettő"?

igaz, nem vagyok, se szőke, se istennő... de gondolom ez nem akadály

Magg. 2015.01.14. 13:06:51

@mézescsók: most olvashatod, hogy Dani mégis leszedi a kendőt Laciról. Lehet újrakezdeni a találgatást. :D

Bujumburi 2015.01.14. 13:06:54

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: hehe... végre történik valami izgi, nem csak az unalmas "trio kontra zsu feszkó". Egyébként, ha akkora stratéga lett volna Dani nem szabadott volna ennyire belefolynia a szorosodó Edina-LAci szálba ezzel a gyertyatartó funkcióval. Robin jól célzott rá, hogy Edina ebben a szituban már elvesztette a realitás érzékét, nem jó szövetséges így.

SocialWorker 2015.01.14. 13:07:04

@csiri bá: el nem tudom képzelni, hogy milyen megfontolás alapján lehetne jóízűen Lacira szavazni.. még ha Edina fan lennék sem tenném, mert szemmel láthatóan nem a legpozitívabban hat a kiscsajra ez a rosszindulatú műmacsó.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:07:20

@vastyúk is ..: Haza nem mehet, mert felzabáltatják a medvékkel. Az igaziakkal. :D

Darinka11 2015.01.14. 13:07:28

@SocialWorker: "Danit pedig mostantól Fostos Dánielnek" :DDD Telitalálat, megvettem! :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:08:06

AKi nem tud linkről olvasni: Dani levette akendőt Laciról

Az elmúlt két hétben nagyot fordult a villa élete, szövetségek kötődtek és bomlottak fel, és úgy tűnik, még a biztosnak tűnő viszonyok is jóval ingatagabb lábakon állnak, mint azt többen gondolták. Hosszas mérlegelés után ugyanis Dani megkongatta a harangot, és elvette Lacitól a védettséget. Tette mindezt annak ellenére, hogy ezzel voltaképpen saját csapatának egyik tagját, és legfőbb szövetségesének, Edinának a szerelmét vetette oda a Kiválasztott elé.

Edina elfogadta Dani döntését, mivel úgy gondolja, hogy ez egy egyéni játék. Ez a kijelentés azonban azt is előrevetítheti, hogy a jövőben a Danival, vagy Lacival alkotott szövetsége is semmissé válhat. Felmerül továbbá a kérdés, hogy amennyiben Zsu a lila kendő hiányában kiviszi Lacit, akkor vajon Dani hova áll? Beáll korábbi szövetségese mögé, akit épp ő fosztott meg a szuperképességétől?

Edina az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy Zsut párbajra kényszerítse, és elérje, hogy megküzdhessen vele. Ebben nagy segítségére volt Dani és Laci is, akikkel a dzsungelhét folyamán még azt is elérték, hogy Zsu névleg lemondjon a királyi hatalmáról. Zsu azonban a folyamatos támadások közben sem szigetelődött el teljesen: Dórival női szövetséget kötöttek, melynek egyes számú célpontja Laci.

Úgy tűnik tehát, hogy Laci feje felett teljesen összecsaptak a hullámok, és eljött az ideje, hogy újragondolja villabeli viszonyait. Közeleg a Kihívás, amennyiben pedig úgy alakul, hogy ő lesz Zsu ellenfele, úgy neki is szüksége lesz támogatókra.

SocialWorker 2015.01.14. 13:08:35

@-pkata-: szerintem csak leszedi. és ennyi. nem teheti sehova sem.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:08:42

@másodpéldány: Köszönöm.
Nyugi, én is csak belül vagyok az. ;)

csiri bá 2015.01.14. 13:09:33

@-pkata-: szerintem vmit félrehallottál... a levevős varázslat csak a levételre vonatkozik, nem a megszerzésre...

másodpéldány 2015.01.14. 13:10:14

@fran7:

ő már azt a segítséget visszafizette Daninak, mikor Dani ment párbajra, szóval kvittek,

viszont azóta Dani sokat tett zsé idegi kikészítése érdekében,

zsé nyugodtan kiviheti, ezt a legtöbb nézi abszolút el fogja fogadni...

2015.01.14. 13:10:21

@SpYcHo: Hoppácska: mon'tam én, hogy srájfos lett Denyál alsója :-DDDD Illetve, bocs, azt mondtam, hogy lefosta a bokáját. Aztán meg voltak itt docenskedések, de Denyál "bizoníytott".

Zsu helyében, mostmár tényleg Denyált vinném. Mondjuk ő nem biztos, hogy tudja, amit mi igen, hogy Denyál egy csicskageci, vagy hogy kell ezt mondani...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:10:30

@Bujumburi: Látta már rég, hogy elbaszcsizta. Ezért volt a helyenként puhatolódzás Zsúnál. :)
Két szék közt a földre tipikus esete. Erre várok két hete! :)

csiri bá 2015.01.14. 13:11:24

@-pkata-: neki is szüksége lesz támogatókra. - kettő van neki, a maradék protestből Zsu mellé áll: Brokkoli, Dennis, Dóri tuti jelen állás szerint és gyanítom Fáncsika is...

Darinka11 2015.01.14. 13:12:00

@Idegbeteg Szőke IstenNő: "Mióta appos szavazás van, szerintem sem várnak ki a nézők."
Szerintem sem, sőt! Én eddig nem szavaztam, csak szórakoztam, és jókat röhögtem rajtuk, de mostanra elkapott a hév! Letöltöttem az appot, és már szavaztam is Zsura. (Na, ezt sem gondoltam magamról, hogy egyszer idejutok.) :DDD

csiri bá 2015.01.14. 13:12:31

@Idegbeteg Szőke IstenNő: beletolta az alsónaciba a barna adidas csíkokat. :)))

Bujumburi 2015.01.14. 13:12:46

Dani vajon ki mögé áll? :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:12:51

@Spitzbauer: Szerinted nem tűnt fel Zsúnak az elmúlt hetekben, hogy Fostos Dániel voltaképpen csicskag*ci? :D

másodpéldány 2015.01.14. 13:13:21

@Darinka11:

na jó még kérem a pici fiamat szavazhassak az ő appjáról, ő valszeg le is fogja tudni tölteni az appot...

SocialWorker 2015.01.14. 13:13:39

@csiri bá: lehet, hogy hülye vagyok, amiért nem értem (vagy csak lemaradtam valamiről), de Robin (gyanítom ő az ), miért Brokkoli? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:14:30

Különben meg Fostos László mitől fél? Úgyis ki akart jönni... :p Hagyta volna hogy megpakolják, max ráhagyja Edinára a kendőt, és jóváteszi, amit az Edina fanok szerint elkövetett ellene. Legalább emberi módon esik ki, ha kiesik.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 13:14:48

@SocialWorker: Ugyan már ilyen alapon bármelyik szuperképesség csak egy tehertétel bárki számára... Amúgy meg nem hinném, hogy a villában nem egyeztetett előtte néhány emberrel (pl. magával Zsuval is, és természetesen Edinával, de akár Robinon keresztül Dórival is), amennyiben ez így van akkor ez dokumentálva is lesz, ha Zsu ennek ellenére rafináltkodik és Danit hívja ki, az újra maga ellen is fordíthatja a népharagot, hogy milyen ármánykodó mégis a Zsu. Az Edina rajongók döntő többsége is Laciban látja Edina zuhanórepülésének legfőbb kiindulópontját, Bence is két napja ezt mantrázza, hogy Dani most akár alkalmazhatja is a szuper képességét, tehát a szerkik ezt a verziót üdvözölnék...

másodpéldány 2015.01.14. 13:15:23

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

remélem zsé danit viszi, és lacinak majd más reszel máskor

Bujumburi 2015.01.14. 13:15:27

80 - 20-as visszamenetel Zsuzsának elég nagy poén volna :D persze utána újra elbízakodott lenne szegény és megutáltatná magát 1 hét alatt. :D

csiri bá 2015.01.14. 13:16:06

@SocialWorker: mikor kint volt párbajolni és visszament, Dennis egy plüss brokkolit lóbálva ünnepelte. :)) Keresd vissza a videjót, jól látszik. :))

astryle 2015.01.14. 13:16:45

Csak én gondolom azt, hogy az új villalakó menhely kutyus lesz? Vagy megint küldenek be malacot meg kecskét. Ez már a 7. széria és még mindig így meg lehet szopatni ezeket ilyennel?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:16:51

@-pkata-:
Mert Fostos.
Az a kimegyek mert elegem van ezekből szöveg is csak színház volt Edinának, egyszerűen fosik most kiesni a játékból, pláne egy Zsu ellen :)

csiri bá 2015.01.14. 13:17:28

@másodpéldány: ha Danika meglépte a link szerint a levevős varázslatot, akkor ha Zsu visszamegy. védve lesz és már jöhet is a Lci - Robin párbaj, hiszen mindkettő állítólag ezt akarja...

SocialWorker 2015.01.14. 13:18:29

@VV Erőlegény: persze, persze, ez mind szép és jó, ettől még azért veszi le Laciról, mert fosik. ahogy Laci azért vette fel a lilát, mert fosott. ennyi. innentől kezdve beszélünk Fostos Lászlóról és Fostos Dánielről. nem kell ezt ennyire komolyan értelmezni, poénnak szántuk, nevess inkább te is :)

Darinka11 2015.01.14. 13:18:41

@Idegbeteg Szőke IstenNő: "Megindultál a lejtőn. :D" Meg, de ez még nem a legalja!!!! Este lehet, hogy az embert is megkérem, hogy tegye ugyanezt! :DDDD

Csak ügyesen! 2015.01.14. 13:18:52

Jáj Dani, Dani, ugrott a főnyeremény. Kár.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 13:19:11

@astryle: 4-5 tyúkot küldenek be nekik.
De nem tudom, hogy lesznek-e köztük tetováltak.

SocialWorker 2015.01.14. 13:19:21

@Idegbeteg Szőke IstenNő: áháááá! így már világos, köszi! :D

Magg. 2015.01.14. 13:19:41

@astryle: a múltkor a VV7 oldalon valami tyúkok voltak pár napja, még viccelődtünk is, melyikük tudná megkopasztani és kibelezni. :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:19:45

@másodpéldány:
"remélem zsé danit viszi, és lacinak majd más reszel máskor"

Lacin van fogás, elég csak azt felhozni hogy beszél bent a többiekkel.
Dani a jógyerek, sztem neki van még tábora, de a Lacinak már nem sok.
Danit kihívni öngyilkos húzás lenne, bár én is örülnék neki :)

csiri bá 2015.01.14. 13:20:22

@-pkata-: hát ja... de akkor már oda is lehet adni a fődíjat Edinának... őt fogják tolni a kreatívok a döntőig és tovább...

Darinka11 2015.01.14. 13:20:32

@másodpéldány: "ő valszeg le is fogja tudni tölteni az appot..." Hazudtam!!! Nekem is egy kolléga segített, akinek már megvolt. :))))

Magg. 2015.01.14. 13:21:07

@csiri bá: de ehhez Danit kéne kihívnia.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:21:13

@Darinka11: OMG Még szerencse, hogy ingyenes! Családok ezrei mennének most csődbe. :D

SocialWorker 2015.01.14. 13:21:48

@csiri bá: jaja, vágom már a zikeás brokit :D

Magg. 2015.01.14. 13:23:02

@Bujumburi: már írtam, sztem Laci mögé és úgy kimagyarázza majd, hogy két napig fogjuk itt értelmezgetni, mit is mondott. :DDD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:23:21

Megnyúlt a képük a Dani drukkereknek odaát fb-n. :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:24:01

@csiri bá:

A Fostos Brothers mostantól WC Laci és WC Dani :)

csiri bá 2015.01.14. 13:24:38

@Magg.: így van... most, hogy Fostos Dániel kartács meglépte a levevős varázslatot, Kiskun előtt lehetőségek tárháza nyílt meg kihívásilag. :))

SocialWorker 2015.01.14. 13:25:23

@Magg.: hát persze, mert igazából az ő érdekében tette, azért, hogy megerősítse! így szokott ez ilyenkor lenni, nem? (én természetesen örülök a húzásnak, mert jobban a csúzliszájunál senkit nem rühellek ottan bent)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:25:43

@csiri bá:

A legnagyobb csavar az lenne ha Fannit vinné ki :))))))))))))))))

másodpéldány 2015.01.14. 13:25:55

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

de értsd már meg, hogy Zsének laci tetszik, Dani meg tehertétel,

dani tett épp eleget zsé ellen az utóbbi időben, hogy őt vigye, az adósságát meg már lerendezte, hiszen ő is támogatta Danit Dani párbaján, ennyi...

a nézők élvezni fogják kirúgni Danit a villából...

plusz akkor mehet tovább a laci-edina matatás

Daninak nem sikerált becsajoznia, vagy alapból rossz lóra tett, vagy ő alapból nem sikeres a csajoknál, pláne, ha fürdésproblémái is vannak...

csiri bá 2015.01.14. 13:26:18

@Magg.: Laci mögé kétlem, ő szeret hátul lenni... bár ki tudja. :DDD

Magg. 2015.01.14. 13:26:22

@csiri bá: sztem nincs ennyi furfang Zsuban. Viszi Lacit, mert Attila útmutatásai szerint nem az érzelmeire, hanem az eszére hallgat.

SocialWorker 2015.01.14. 13:26:29

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee :DDDDDD és tetézi, és tetézi és tetézi! :DDD (hangosan felröhögtem, nem köllött vóna)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:26:50

@Magg.: Nézd Laci, itt az ideje, hogy bizonyítsd a hűségedet. Meg kell védened Edina igazságát és genitáliáit. Tudod, hogy ez nem az én harcom. Te is hibás voltál. Bevallottad. Őőőőőőszintén sajnálom, de melletted állok 100%-ig. Illetve csak 92,3%-ig, mert fél szemmel a WC ajtót figyelem. :)

másodpéldány 2015.01.14. 13:27:38

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

te nem tudom milyen showt nézel... jelen pillanatban nincs oka Fannit kivinni,

és ennek nem biztos, hogy Dóri örülne, azért Zsének erre is figyelnie kell, ha már szerzett egy új bizalmast...

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:28:13

hihihihihi. Lacikának harangoztak ;D

Magg. 2015.01.14. 13:28:31

@másodpéldány: nem hiszem, hogy még egyszer kompromittálná magát Lacival, akkor sem, ha lehetősége lenne rá.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:28:32

@másodpéldány:

Ha Zsu vissza megy egy Danis párbajról, akkor kétlem hogy rámenne Lacira, innentől okosba tolná a nő, egyszer elbaszta a Lacival a játékát, most figyelni fog a nunájára, kell a nagy ház meg a nagy kutya :)

ruzs54 2015.01.14. 13:29:23

@-pkata-: akkor megfogalmazom még1x. lacinak kell ezt a 'csatát'by zsu megvivni , nekem nem tetszett lacinak, az elvakult szerelmes edinához való kötödése, mert ezt a lányt teljesen kifordította önmagából ez a viszonzatlan szerelem.amikor volt vmi sex köztük , akkor laci elöször dicsekedtt, ádámnak, legközelebb a riportban olyan arccal nyilatkozoott, hogy hm , volt már jobb is , elmegy.a tegnapi előzetesben egyből húú ujcsaj tetkós, igazi hiéna módjára szagot remélt fogni.
edina ott basszarintotta el, hogy megbocsájtott lacinak ,amikor a szembesités után zsura kezdett prüszkölni. én akkor is azt irtam, edina helyében azt tettem vna, ha megnyerte hagy vigye zsu lacit. dehát szerelemtől megvakult.

csiri bá 2015.01.14. 13:30:48

@Magg.: sosem feltételeztem róla szemernyi furfangot sem... neki is csak azért van eggyel több kereke, mint Dennisnek, hogy ne hugyozza körbe az udvart. :)))
Edinát tuti nem viszi, mert haláleset meg miegymás, marad Laci és Dani, mindkettő ellen jó eséllyel visszamegy... a szerencséje az, hogy Danika ellőtte a levevős varázslatot, így védve lesz a következő kiválasztáson, míg ha nem lőtte volna el és őt viszi ki Zsu és kint hagyja, akkor a levevőst megörökölte volna Edina, aki azonnal használta volna Zsu ellen, így a köv. kiválasztáson megint célpont lehetne...

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:30:49

@másodpéldány: "te nem tudom milyen showt nézel..." ugyanazt, más szemmel természetesen. Nem kell ezen meglepődni sokadjára sem.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:31:12

@másodpéldány:
Azért mondtam hogy ez lenne a legnagyobb csavar :))))))))))))
Bár öngyilkosság lenne, de már senki se tudná követni a nőt, végre levették Laciról is a kendőt, Edina is ott topog hogy vigyék, Dani is fosik, erre Fannit vinné , beszarnék a röhögéstől :)))))))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 13:31:13

@SocialWorker: Van egy olyan közmondás, hogy jobb félni, mint megijedni, de igazából azzal is magyarázhatja befelé, hogy Maci kiválásával és az Edina nagypapa halálával felborult az eredetileg kigondolt stratégia. Átgondolhatta azt is, hogy túltolták a dzsungel hetet, és jött az utolsó cseppként (mindkettőjüknek Edinával) Laci őrjöngése a tetovált lány miatti örömében. Ezek után mondhatta, hogy a fasz fogja feláldozni saját magát és a szuperképességét, legalább megadom Zsunak azt a lehetőséget, hogy amennyiben Lacit választaná, akkor őt válassza és ne engem (kényszerből), ha 50%-os valószínűség mellett nem Edinát hívja ki mégis. A Laci Zsu párbajról pedig a lelke mélyén biztos, hogy inkább Zsut várja vissza. Laci csak egy púp a hátukon Edinával. Ha meg kiesik, akkor így járt, de megcselekedte, amit megkövetelt a haza...

másodpéldány 2015.01.14. 13:32:46

@Magg.:

az ész alapján a leggyengébbet kell vinni, és mivel most Dani mutatkozott a leggyengébbnek éppen a kendőlevétellel, danit kell vinnie, ha van esze Danit viszi...

ha Lacit viszi eggyel kevesebb pár lesz a villában, aki szexet produkál,

a szerepek meg vonzalmak már le vannak osztva, ha a cég akar még pár szexjelenetet nem engedheti lacit kivinni, vagy nagyon kell védenie ezek után a denisz-fanni párost, különben teljesen sikosítómentes lesz a villa

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:32:47

@Magg.: Sőt, már nincs veszély, hogy levegyék róla a kendőt. Edina nem tudom mennyire fog begőzölni, de ő is visszavedlik vécés nénivé. :)

Darinka11 2015.01.14. 13:33:34

Szerintem Zsu Lacit fogja kivinni (Attila), inkább őt látja gyengébbnek, mint Fostos Dánielt.
Remélem, 80-20-al kinn is hagyja. Szeretném látni Análka ábrázatját. Elgondolkozhatna kissé, hogy kire is bízta a szent poppolóját! :DD

másodpéldány 2015.01.14. 13:35:50

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

nem menne rá lacira, de laci pezsgésben tartaná... jó ránéznie a meztelen felső testére...

testalkatilag laci a legszebb srác a villában, robin inkább jóképű és kedves, őt könnyebben lehet választani, ha az ember egy kedves havert akar, de ha az ember a hormonjait szeretné felrázni, ahhoz laci kell..

amúgy edina hálás lehet majd neki, hogy nem veszi el tőle a kis szerelmét laci, bár edina most még talán nem tudja, hogy neki danira van nagyob szüksége a lelki támogatás miatt

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:36:25

Danit kell vinnie, amíg gyengusz. Később képes lenne visszadumálni magát a többiek kegyeibe. Na neee!

ruzs54 2015.01.14. 13:36:48

@Magg.: szerintem kiderül minden ,zsu vissza megy, lacit meg várják a tetkós csaj rajongók , edina megrottyan, feltápászkodik , észhez tér , új dimenzót vesz a vv7 második fele.mert ez a 3 szög már meddővé vált.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:37:13

Laci meg csak ápolgassa Análkát. Ha megnyerte, hadd vigye alapon. :D

másodpéldány 2015.01.14. 13:37:39

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

de semmi, semmi oka nincs fannit vinni,

és még dóri haragját is magára rántaná...

a nézők meg akkorát csalódnának, hogy fanit küldenék vissza, amit én remélnék is...

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:38:23

@Darinka11: Érdekesség, hogy fennállhat az a szitu, hogy csak Edina támogatja majd Lacit. Az egész tatttikát a Medve baszta el, hogy nem tudott parancsolni a vágyainak, és képes volt bezabálni és rosszul lenni kiválasztás előtt. Sajnálom azt a kárba veszett lila kendőt. brühühűűűű

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 13:38:32

@másodpéldány:
Én azt tudom, csak poénból mondtam :P
Mert ez csavar lenne a javából.

másodpéldány 2015.01.14. 13:39:07

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

még valami, fanni nem rakott most rá jelet, hanem danira rakott,

elég nehéz volna megindokolni, hogy miért fannit viszi azok helyett, akik raktak rá...

a jelrakás "legitimizálja" a tetemre hívást...

csiri bá 2015.01.14. 13:39:39

@Idegbeteg Szőke IstenNő: nézd Laci, azért vettem le rólad a lilát, nehogy a 3 vékony, barna sportcsíkból egy nagy, vastag, barna sáv legyen az alsónacimban. :DD

Darinka11 2015.01.14. 13:41:51

@másodpéldány: "ha a cég akar még pár szexjelenetet nem engedheti lacit kivinni" Análkának hüvelygombája van, így Nyúlbéla max. a tetovált tyúkokkal akciózhatna. Valahogy így:

Az öreg székely bemegy a városi bordélyházba és mondja:
- Nőt akarok !
- Papa, mostanság már nem nővel szokták hanem csirkével!
- Akkor kérek egy csirkét! Megkapja, felmegy a szobára és jól elhancúrozik vele.
Másnap megy megint:
- Kérek egy csirkét!
- Ma már nem a csirke hanem a peepshow a menő!
- Akkor legyen az. Beül a fülkébe és látja hogy egy nő öt palival szexel. Nézi nézi és átszól a szomszéd kukkolónak:
- Nem semmi a műsor!
- Ez semmi, látta volna tegnap az öreget a csirkével!

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:42:34

@csiri bá: Te meg amúgy is rutinos WC-s bácsi vagy. Már bizonyítottad azon a bulin, ahol Análka tanlugatta a rúdtáncot. :D

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:44:33

Brokkolinak jár a taps emberek, azt ne felejtsük el. :D

másodpéldány 2015.01.14. 13:44:45

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

"Danit kell vinnie, amíg gyengusz. Később képes lenne visszadumálni magát a többiek kegyeibe. Na neee! "

TE ÉN VAGYOK?

VAGY ÉN VAGYOK TE?

és még egy kérdés:

melyikünk a super egónk, merthogy pont ugyanazt gondoljuk és ez sehogyan se stimmel...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:45:15

@vastyúk is ..: Egyél még egy steaket és fogd rá a Macira! :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:46:07

@ruzs54: Azt értem, hogy szerinted nekik kell megvívniuk, csak abban nem értek egyet, hogy az megy vissza, aki patyolat tiszta. :) Mert akkor egyik sem menne vissza. :D

másodpéldány 2015.01.14. 13:47:57

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

ez a válasz nagyon elbújt a fejemben, ezért nem tudom mit jelent... lazul az összeköttetés úgy látszik a két félteke között...

Darinka11 2015.01.14. 13:48:06

@Idegbeteg Szőke IstenNő: "A válasz a kérdésedre a 42." Ez miez? Nekem kimaradt. :)

2015.01.14. 13:48:29

Azért szeretném, hogy Kiskun mégiscsak Denyált vigye, mert
1. nagyobbat ütne a Hazugság Bt.-n
2. nem kezdenék el sajnálni Dinkát
3. B@sszájba még tovább gyengítené Dinkát
4. nagyon pofára esne a Fostos Deniál,
5. meg mindenki (baygon pofára esne). És azok az arcok... Megfizethetetlen. Minden másra ott a Mastercard.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:49:55

@másodpéldány: @Darinka11: Napok óta megy már ez a poén itt, de tessék:
http://hu.wikipedia.org/wiki/42_(Galaxis_útikalauz_stopposoknak)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:49:55

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Szerintem írd meg az összefoglalót, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii :D

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:50:03

@-pkata-: Bizony, és sok múlhat azon a pár napon is. Ha Laci valóban elszigetelődne, és könnyű prédává válna, esetleg még plasztik is csicskagecizné egy kicsit, akkor az emberek akár meg is sajnálhatják. Zsút is megsajnálták a kupakolás után, Lacival is megeshet.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:51:01

@-pkata-: Kortársbeszédet nem kérsz csak úgy ingyér'? :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 13:54:05

És MOST kellene bejelentenie az RTL-nek, hogy csúszik egy hetet a párbaj. :D

kiskunigunda 2015.01.14. 13:55:47

Sziasztok! Szeretnék kérni egy linket az esti közvetítéshez . Nincs elérhető rtl II nálam. Köszi

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:58:01

@Idegbeteg Szőke IstenNő: De! :D Most hogy mondod, és felajánlod! Látod, a kisujjad nyújtod és az egész karod kell. :)

vastyúk is .. 2015.01.14. 13:58:16

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Ugye?! Nehogy elsikkadjon az érdeme. Most egy kicsit izgulok, vajon tényleg azt veszik meg Anyu, amit akarok? Igen, a kiskutyáááááááát

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 13:59:45

@vastyúk is ..: Ahhoz megint sírnia kéne egyedül a szaunában. Képes rá? Egyáltalán a nézők megsajnálnak egy elesett pasit? Vagy azt mondják rá, hogy életképtelen, menjen haza.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:00:24

@-pkata-: Análka mondja, de kiért?

Még mindig a fülembe cseng: "én és brokkoli". :D

hannamontanna 2015.01.14. 14:00:55

Hahó. Lesz poszt? Vagy nem lesz...?

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:02:38

@hannamontanna: Szerintem a soros posztíró most tenyerébe temetett arccal zokog, hogy nem ő kapta a ma esti öfit. :)

Baresz83 2015.01.14. 14:02:49

Várom már a kihívást nagyon!!!!!

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:04:44

Amúgy nem is mondtam még...
Hát BÓDOG NÉVNAPOT! :)

másodpéldány 2015.01.14. 14:04:52

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

megírod a kortársbeszédemet?

hajlandó vagyok idegbeteg istennő 2 alatt a magaménak vallani és felolvasni...

(kösz a linket, a 42-es egy végtelenül unalmas szám, ami nem is áll meg önmagában, hamar leolvad, mint az égő gyertya mely elhagyott üres szobában áll, mert nem prim...

viszont ez a mondat rendben van, még ha nem is tudja megválaszolni, miért oltja ki egymást a végső kérdés és válasz... illetve ha valahol kapirgálnék a okok okára én Hegelre és az ő abszolút szellemre hajaznék...

"lehetetlen, hogy egyszerre létezzen a végső kérdés és a végső válasz egyazon univerzumban."

csiri bá 2015.01.14. 14:05:01

@Idegbeteg Szőke IstenNő: remélem a mairól holnapra sixx ír majd. :DDD főleg a kongatás mián...

Darinka11 2015.01.14. 14:05:27

@-pkata-: "Hsssszzz :D " Ezt mire írtad? Dikk!!!! :)))

Baresz83 2015.01.14. 14:06:30

@csiri bá: ugyanezt akartam pont írni én is!! :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:08:19

@Idegbeteg Szőke IstenNő: :DDD
Amúgy egy kérdés, a +1, +100, +1000 stb. mit jelent, mert még itten új vagyok.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:08:23

@másodpéldány: Ajánlom a könyvet és a filmet egyaránt. :)
Találunk ki neked másik nevet. Ebből sajnos csak egy lehet.

másodpéldány 2015.01.14. 14:08:56

@vastyúk is ..:

lacival az a gond, hogy nem tud végigcsinálni két napot egyfolytában a másikok legecizése és valamilyen rossz poén nélkül, de ha valamilyen csoda folytán ez menne neki egy teljes hétig, akkor igazad leendhetne...

csiri bá 2015.01.14. 14:09:03

@-pkata-: kb: egyetértek, nagyon egyetértek, qrvára nagyon egyetértek. :DDDD

Darinka11 2015.01.14. 14:09:07

@-pkata-: Jaja, csak érzékeltetni akartam, hogy néhány csirke (főleg, ha tetovált) bevitelében is óriási lehetőségek rejlenek! :)))

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:09:10

@-pkata-: ki tudja, biztos szituáció függő. LAci tud úgy viselkedni, mint egy sértett kisfiú, szóval azt is el tudom képzelni, hogy Zsú helyett Danira zúdítsa a haragját.Szerintem Laci előveszi a mennyire szeretlek Edina, és ez csak most jutott eszembe kártyát. Nem tudja, hogy már a gondolattól is hánynak a nézők.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:09:17

@Bujumburi: Nem tetovált, akkor nem az új lakó :D :D :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:10:01

@vastyúk is ..: Vagy titokban megígéri Zsúnak, hogy lesz szex, ha nem őt viszi :)

SpYcHo 2015.01.14. 14:10:13

Esély latolgatás Zsuval a középpontban:

1. Zsu Lacit viszi: Ezt a csatát megnyeri, ha az utolsó pár napban nem kezd el kurvaanyázni, köpködni, fojtogatni stb. Tehát, ha csak ül a seggén az elkövetkezendő pár napban akkor is lehozza ezt a párbajt. Edina Laci nélkül marad, a levél Macitól célzás volt, amit ezután már bőven komolyan venne. Simán visszaédesgetné magát a nézőkhöz, ha kicsit is tudja türtőztetni magát és simán ott van a top3-ban és könnyen meg is nyerheti. Ez a forgatókönyv Zsunak szar, mert neki a legnagyobb ütő kártyája, hogy Őt támadják, és ez nem állna már fenn. (Bár, ha nem lesz nyomás alatt még bármi megtörténhet, jó párszor mutatta már meg a vicces, aranyos szerethető énjét, de ebben Edina sokkal jobb volt az elején.)

2. Zsu Danit viszi: Szorosabb párbaj lenne, még indoka is lenne Zsunak, a nézők nagy része még el is fogadná és mindenképpen csavar lenne. Hosszú távon ez lenne a legjobb a Zsunak. Laci és Edina tovább aljasodnának, tovább gyűlölködnének, nem tudnának Dani nélkül mit kezdeni a helyzetekkel, mert hót buták, nem tudnák kinek a végszavait ismételgetni. Tehát itt egyenes út nekik a kieséshez. Zsunak az lenne jobb, ha Edina Laci előtt esne ki, majd később Lacit bárki kiejthetné minden gond nélkül. Top3-ban Robin lenne a legnagyobb ellenfele.

3. Zsu Edinát viszi ki: Ez lenne a legizgalmasabb párbaj (bár véleményem szerint minimum 60-40-re Zsu jönne vissza.) Tegyük fel kiesne Edina. Dani és Laci bennmarad. Dani közeledne Zsu felé folyamatosan, és ott van az ütőkártyája, hogy levette Laciról a kendőt. Így Zsu előbb vagy utóbb részben de megbocsájtana neki. Így megint csak egy erősebb riválist kapna a játékban. Laci kiesne a következő párbajon. Mivel bennmarad Dani, itt már eléggé kiszámíthatatlan, hogyan alakulnak a szálak. Top3-ra ebben az esetben kevesebb az esély szerintem.

Tehát Zsunak a legjobb forgatókönyv a végjáték szempontjából, hogy Danit viszi ki, bár erre nagyon kevés esélyt látok. Aki gondolkozik is valamicskét a játékban maximum 1 párbajjal előre teszi azt.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:11:03

@-pkata-: Itt és az egész univerzumban? o.O
Cset szleng. Egyetértést, illetve annak (eltúlzott) mértékét jelenti.

másodpéldány 2015.01.14. 14:11:05

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

nem, nem kösz, én ebbe szerettem bele, pedig állítólag nem vagyok idegbeteg, de istennő szívesen lennék... sajnos lenyúltad az univerzumból a legjobb nevet ide a hogyvoltba,

de ne sajnáld, állítólag még Mozart is csak azt írta le, amit a kozmoszból leszívott... szóval diktáltak neki fentről...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:11:28

@Darinka11: Lacinak akkor egy nyúl kellett volna :D :D Bár, sajnálnám a bolyhost. :)

Darinka11 2015.01.14. 14:12:57

@Bujumburi: Fanni lesz. Valamelyik on-ban mondta, hogy aludnia kell, mert várja a szépség stábot. Hát, nem lett jó, szerintem, érdekesebb az eredeti Fanni.

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:13:44

Szerintem a többi lakó is magára rakta volona a lilát ha Laci helyében lenne vagy úgy érezné hogy veszélyben van.Ezért felesleges basztatni.egyéni játék.(Elég szegénykének Dóri állandó jele:D) Másrészt mindenkinek voltak sunyiskodásai neki is viszont ahogy másokkal beszélt az most ahogy Ádám esetében is visszaüthet.Az hogy Edinával elég jól megvannak szerintem őszinte de nyílván bennt ezt az egészet tök más kezelni mint kinnt.Edinka is azt nézi hogy jut el a fináléig.Hogy ki kit meg hogy használ erről lehet vitatkozni de a lényeg hogy egymásra vannak utalva és mindenki igyekszik a legkevesebb támdási felületet nyujtani a másiknak.Zsu szerintem ha visszakerül mert Danit vitte ki nem hiszem hogy megkockáztat bármit is Lacival.

SocialWorker 2015.01.14. 14:14:21

@vastyúk is ..: kongattak, hogy stílszerű legyek :P

hannamontanna 2015.01.14. 14:14:27

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Meg tudom érteni.
Persze hogy a tegnapi fakogatásról megint mit lehet írni???? Zsu csesztetése, szarból ostorfonás, Maci siratása stb. Mintha meghalt volna kb.

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:14:33

@másodpéldány: :D Inkább azt tudom elképzelni, hogy bosszús lesz a maradék napjain, és ott fog kötekedni, ahol csak tud.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:15:04

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Nem az egész univerzumban de én max FBn írok, ott meg ott a like :) Csak sejtésem volt, hogy a like megfelelője, de nem voltam benne biztos. :)
Amúgy mondatnám, hogy új nap vagyok egetek szürke egén :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:16:22

@SpYcHo: Oké, majd jön Montezuma és ő is megmondja a nagyszerűt. :)
Még mindig tartom, és kicsit egyet is értesz velem a hsz-ed alapján, hogy Danit kellene kivinnie.

Darinka11 2015.01.14. 14:16:37

@SpYcHo: +1000 Nagyon jó lett az esélylatolgatásod. :)

Rémület 2015.01.14. 14:16:45

Ha Dani Edina jóváhagyásával vette le a lilát, mindkettő ellen adu van Zsuzsa kezében. Két hete azzal basztatják, hogy bizalom meg lojalitás, stb. Most meg faszán szembe mennek a nagy elvekkel. Hacsak nem úgy lett megoldva, hogy Laci kérte Danitól, hogy vegye le, mert félti Edinát. És még tetovált lányt se kapott.

másodpéldány 2015.01.14. 14:17:18

@Bujumburi:

az mekkora poén lenne, ha titokban kicsempésznék fannit, úgy hogy a többiek nem vennék észre, és totál átalakítanák, majd ő sétálna be az ajtón mint laci álma, a tetovált nő... és először nem ismernének rá a lakók...

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:18:54

@Bujumburi: szerintem is Fáni, lehet, hogy megtetszett a kis harangocska hangja, és ő is kongatott egyet. 'a felén már túl vannak, ráfér egy kis szépségtunning' - alapon.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:19:00

@Rémület: Erre én is gondoltam, hogy Laci leveteti, de nem tartom annyira tökösnek. Meg szerintem ő bármikor lemondhat róla. Ahhoz nem kéne hogy a WC Dani elhasználja a képességét.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:20:48

@másodpéldány: Örülök, hogy ennyire tetszik. 14 éve első és egyetlen ezen a néven. :)

@-pkata-: :)))
Időben érkeztél, ó Új Napunk! Világosságoddal vidámságot és kacajt hoztál minékünk! Áldott Nap! Hálát rebegünk Néked, mert végre beragyogod jelenléteddel egyszerű szívünket! :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:22:58

@Rémület: Egy a baj, ezzel a lelki terrorral elérték, hogy Zsuzsa totálisan lefagy a közelükben. Szinte megszólalni sem tud. Remélem, Dóri helyre teszi Fostosékat! :)

másodpéldány 2015.01.14. 14:23:02

@Idegbeteg Szőke IstenNő:

az megvolt már, hogy Danit kéne kivinni, és ne kelljen már megint elmondanom?

vannak itt, akiknek még nem esett le.. kivéve téged,

te valamelyik agyfelem vagy, de nem tudom melyik...

Rémület 2015.01.14. 14:23:25

@-pkata-: ja, tényleg. Át is adhatná Edinának. Igazad van. Akkor Zsuzsa nyeregben érezheti magát mindkettő ellen. Remélem lesz bátorsága Danit vinni.

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:24:21

@-pkata-: áá, azt nem hiszem, hogy Zsú meg Laci egyezségre jutnának. :D

hannamontanna 2015.01.14. 14:24:32

Ó. Nincs lila Lacin? Remek. Biztos rájött a hasmenés, amilyen nagy arc. Pedig szerintem Dani megy ki Zsuval.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:24:32

@Bujumburi: Fanni Csobot Adélnak maszkírozva. :P

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:24:55

Dennis se hülye a szexet azért eröltette Fanninál hogy legyen műsor meg a zacskója legyen ürítve.Nem rosszabb mint a Laci.

Bujumburi 2015.01.14. 14:26:00

@másodpéldány: :DDD
@vastyúk is ..: én azt gondoltam, hogy azt majd valami párbajra tartogatja, de lehet szóltak neki a szerkik, vagy valami

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:26:58

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Ez a verzió csak Bencének tetszene:D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:27:02

@másodpéldány: :D
SPYCHO 2015.01.14. 14:10:13 itt van egy nagyon hosszú szöveg, a közepén jól elrejtve a mi igazságunk. :)

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:27:23

@Rémület: Edina jóváhagyása?! Szerintem Edina ezt elfogadta, mit is tehetett volna mást. Azt tudom elképzelni, hogy Dani megmondta neki, hogy Ő Laci miatt nem kockáztat, leveszi a kendőt. Nehezen tudom elképzelni, hogy Dani ezt a kérdést szavazásra bocsátotta.

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:28:07

@Bujumburi: vagy csak túl fehér volt, hiányzott neki a barnaság :D hihihihihihi

Bujumburi 2015.01.14. 14:28:42

@lukacstoncsi: @Idegbeteg Szőke IstenNő: hirtelen nem vágtam ki az, de közben leesett, hogy a Bence barátnője

mézescsók 2015.01.14. 14:29:44

@Magg.: Ez már biztos???? Mekkora show lenne, ha Dani tényleg levenné a kendőt Laciról és Zsuzsa nem őt hívná ki!!!!!
Akkor most már csak estétől találgatok.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:31:40

@Rémület: Hogy átadhatja e, azt nem tudom. Mert végül is, a kiválasztáskor már rajta volt. Meg Edina elvileg menni szeretne. Rá meg nem tuszkolhatja.

Rémület 2015.01.14. 14:34:03

@vastyúk is ..: Hát... Azért gondolnám, mert, Edina beleegyezése nélkül ez akkora arcvesztés Daninak, hogy ha gondolkozik, nem lépi meg.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:35:16

@vastyúk is ..: Szerintem is megbeszélte vele. Meg Robinnak is (de jó, hogy Ádám kiesett, legalább nem keverem őket folyton) mondta, hogy megbeszéli Edinával mindenképp.

csiri bá 2015.01.14. 14:35:28

@Rémület: már nem adhatja át, felkötötte... előtte átadhatta volna, de már használja a varázslatot és használt varázslatot még csökkentett áron sem lehet átruházni. :)))

hannamontanna 2015.01.14. 14:35:45

Na annak a helyében sem lennék, aki beköltözik. De szerintem valami állatka lesz. Kutya, disznó, papagáj, stb.

Rémület 2015.01.14. 14:36:32

@csiri bá: :)))) ja. Tisztára összezavartok már.

Darinka11 2015.01.14. 14:37:12

Ádinka anyukája naponta kétszer megoszt a FB-on egy hosszú felhívást, amelyből egy részletet idézek (végig kiabálós betűvel, még olvasni is nehéz):

A Vv7-NEK SZÜKSÉGE VAN AZ EGYEDISÉGRE, AMI ATTÓL EGYEDI, HOGY EGY ERDÉLYI LÁNY, VÉGIG MEGY A NEHÉZSÉGEKEN, BEBIZONYÍTJA A MAGYAR TESTVÉREKNEK, HOGY EGY SZÉKELY EMBER IS MAGYAR, MÁSRÉSZT PÉLDAT AD ARRA, HOGY EGY KISSEBSÉGBEN ÉLŐ KÖZÖSSÉG IS UGYAN OLYAN EMBER MINT BÁRKI MÁS, KI TUD TÖRNI A CSENDBŐL, ÉS AZ ELZÁRTSÁGBÓL! EGY PÉLDÁT MUTATHAT AZOKNAK AKIK ÚGY ÉRZIK, A TÁRSADALOM KITASZÍTOTTA ŐKET!

Hát nem tom, elég gusztustalan, de ízlések és pofonok...

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:37:46

Nem lehet hogy Danira bízták a déli harangszó jelzését mostantól?:-)))))))))))

ruzs54 2015.01.14. 14:38:54

@-pkata-: sok a de,... értem, de . attól függetlenül laci a hunyó , azért, mert tisztában volt azzal, hogy edina beleszeretett , de ő viszont nem. zsu csinált amit csinált, edina a csajok közt külsőleg az utolsó foggal körömmel csimpaszkodott a fiuk elsőjébe, hogy bebizonyítsa ő is NŐ .zsu-laci 50-50% ig hunyó, mert könnyű a békát tónak ugrasztani. laci kihasználta edinát superképesség elfecsérelésével, dzsungel héten ő nem dacoskodott a királynővel csak dani&edina.ő adott tippeket a strucc büntijére,a királynő párválasztásánál, nem azt mondta, mint denis aki felvállalta fannyt, ő anem azt mondta a szivem a struccé.hanem strucc gondozó vagyok!amikor dóri a kigyó kérte hogy maszirozza a hátát,megtette vna,de aztmondta nem akarom, hogy a strucc megtudja.
szóval vissza térve az elejére laci a hunyó. tehát lacit kell likvidálni.ennél nem tudom jobban elmondani miért zsu megy vissza , /szerintem/

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:38:58

Meglepődnék, ha nem Lacit hívná ki Zsuzsa. Dórával szövetkeztek ellene. Ha nem őt hívja ki, Dórát magára haragítja valamilyen szinten. Meg gyengének is tartják bent. Szerintem Lacit viszi. És valszeg kinn is hagyja. Nem csak a viták miatt, hanem mert amúgy is beleszürkült az egészbe, meg nyavalygott, hogy ő már kimenne, meg hiányzik az Ádámka, meg a többi... Szerintem nem is nagyon küzdene, hogy benn maradhasson. Már-már kibaszás lenne vele szemben visszaszavazni. :D

csiri bá 2015.01.14. 14:39:23

@Idegbeteg Szőke IstenNő: megnéztem volna bantu négerként, feketére festve, vastag ajkakkal, csonttal átszúrt orral és egy foggal. :DD

filina 2015.01.14. 14:39:44

Az ORIGÓ tényként közli,hogy Dani hosszas vívódás után levette Laciról a kendőt.

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:41:55

@Rémület: Értem mire gondolsz. Edina elfogadta Dani döntését, mert nem tehet mást. Nem hiszem, hogy ez akkora fegyver lenne Zsú kezében..

@-pkata-: Igen, Robinnak is mondta Dani, hogy Edinának elmondja előtte, de valahogy én ezt nem úgy értelmeztem, hogy "engedélyt kér Edinától", hanem hogy közli vele a tényállást, hogy Edina ne kapjon szívrohamot, ha megkondul a harang.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 14:41:57

Ezek a pollok nem sok jót ígérnek, de hátha a maradék 100000 appos másképp szavaz és Dani hazaküldi Zsuzsát a kutyaházba.:-) -Feltéve, ha őt hiívja ki-

Rémület 2015.01.14. 14:42:05

@-pkata-: Lacit később is ki lehet vinni. Nem fog megerősödni. Dani viszont visszatornázhatja magát.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:42:22

@ruzs54: Pont azt mondod, hogy mindegyik hibás. Le is írtad. Én meg azt mondtam, hogy nem azért fog egyik vagy másik kiesni, mert igaza van / nincs igaza, hanem ez ennél összetettebb dolog. Ha az igazságon múlna, mind a kettő kiesne.
Hogy miért Zsu az esélyesebb a visszatérésre, az az "igazságon" kívüli dolog. Szerintem.

hannamontanna 2015.01.14. 14:42:53

@Darinka11: Érdekes. Az erdélyi magyar az ugye nem bevándorló? Csak hogy megnyugodjak. :-)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:43:21

@vastyúk is ..: Igen, sztem is megpróbálja meggyőzni. Vagy legalább megindokolni, hogy miért.

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:44:04

@Darinka11: Szerintem legyél egy picit elnézőbb. Ha az embernek a saját anyja nem kampányol, akkor ki? :D

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:44:10

@-pkata-: Nem hiszem mert abban dórinak semmi szerepe nem volt ezt zsu döntötte el így.Nem közös terv mint anno hogy Edináékat szétválaszák.De nem hiszem hogy ezen összevesznek.Most alakultak meg még ráérnek szövetkezni ellene.Meg kíváncsi vagyok a Fanni-Dennis duó ezt hogy nézi mint friss szövetséget.Dórika meg kussolhat mert azzal nem masszíroztatom magam aki lekurvázott nem is oly rég meg elmondott mindennek.A női gerinc ami nincs:D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:44:22

Csodálom, hogy ezt nem porolta le senki:

- Mit mond Robin Hood a szarvasnak, amit le akar lőni?
- Szia szarvas, tegezhetlek?

csiri bá 2015.01.14. 14:44:45

@-pkata-: Lacit simán ráhagyhatja Robinra, eleget makogott mindkettő egy egymás elleni párbajról, főleg az előbbi, hogy meg akarja bosszulni Ádám haverja kiesését... ezt Dóri is simán elfogadja szerintem, mert biztosak benne, hogy Robin jönne vissza... Az sem biztos, hogy Zsu akarja, hogy nagyon feszegessék a bugyi-turkálós dolgokat, mert abban ő is benne volt... Danika a legjobb célpont jelenleg, Laci rá lehet hagyni Robinra...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:44:48

@Rémület: De ők ezt nem gondolják így át szerintem. Nem tudják, hogy Dani esetleg meggyengült...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 14:45:30

@filina: Tényleg. Ezért nem balhézhat a Csatorna? Amúgy is honnan a rákból tudták meg?

Rémület 2015.01.14. 14:45:39

@vastyúk is ..: Dani ellen fegyver. Ő bánthatja Edinát? Ő visszaélhet a bizalmával? Egész idáig az volt a baja Zsuzsával, hogy megbántotta Edinát.

Darinka11 2015.01.14. 14:45:43

@hannamontanna: +10000!! Én ezt nem mertem megkérdezni, de gondoltam rá. :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:45:44

@lukacstoncsi: Dehogynem. Vmelyik este szövetkeztek és még a sorrendet is megállapították, ahogy Robin elmondta a Daninak.

SocialWorker 2015.01.14. 14:46:23

@Darinka11: kezdem sejteni, hogy a remek verbális képességeit honnan szedte össze szegényem, és még anyu is ordít, írásban is. édes . :)

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:47:33

@hannamontanna: De. Amúgy.
Tudjátok, ott van az a fránya országhatár...

edics 2015.01.14. 14:47:37

Egyszerá a képlet: Laciról kendő le, aztán Zsu megkendőzi, majd Zsu ismét visszamegy a Villába. Pont. Ez így reális szerintem. Idegesít ez a féle férfiúi viselkedés amit a Laci képvisel. Edina pedig szánalmas ahogyan nyargal utána... Már sajnálatra méltó...

Darinka11 2015.01.14. 14:48:37

@vastyúk is ..: "Ha az embernek a saját anyja nem kampányol, akkor ki?" Ebben igazad van, de így? Kínjában (vagy butaságában) azért ezt a kártyát nem kellene kijátszania, szerintem. Ez egy játék, és Ő már politizál, és azt igenis gusztustalannak tartom!

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:49:02

Ha kettős állampolgár, akkor más a helyzet.

Rémület 2015.01.14. 14:50:04

@-pkata-: Abból is gondohatják, hogy annyira be van tojva, hogy betesz Edinának.Saját magát gyengének érzi. Ezt észre kéne vennie Zsuzsának! Ha nem látja át, meg is érdemli, hogy a visszaszelidült edina kint hagyja egy következő párbajon

Krétagarbó 2015.01.14. 14:50:15

@vastyúk is ..: most olvasom, hogy Dani levette a lilát. Akkor még nem akart a csatorna Edina Zsu közt dönteni, ha Zsu megy vissza, lesz muűsor a két lány között, gondolom erre számítanak.
További jó kommentelést, megyek tovább...

másodpéldány 2015.01.14. 14:50:23

@Darinka11:

"BEBIZONYÍTJA A MAGYAR TESTVÉREKNEK, HOGY EGY SZÉKELY EMBER IS MAGYAR,"

ezt a mama írja, vagy valaki a mama nevében szórakozik?, hát nem hiszem, hogy a mama ilyeneket nekiállna írni, vagy igen? ha igen, úgy az roppant sajnálatos lenne...

volt olyan, aki mostanában megkérdőjelezte a székelyek magyarságát? vagy aki azt gondolja, hogy a vv7ben kellene bizonyítani ezt a kitételt?

jaj! setét, nagyon setét, de tényleg remélem, hogy ez nem a mama, hanem valamilyen ámokfutó...

Darinka11 2015.01.14. 14:50:23

@SocialWorker: Ordít az istenadta, vagy 50 soron keresztül, és napi kéccer. :D Benneteket megkímélendő, csak a zaftosabb részt idéztem. :DDD

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:51:11

@Rémület: Nem ugyanúgy látjuk. Edina többször is elmondta, hogy neki a játékban fontosabb a Dani, mint a Laci. Laci előtt is többször kijelentette, hogy annak is el fog jönni az ideje, mikor rápakolja a jelét. (Zsú ténykedését is teljesen másképp látjuk ezek szerint. Zsú Daninak és Edinának füllentett, ezzel direktbe rúgva fel a szövetséget. Dani most épp azt bizonyította be, hogy értesíti Edinát a lépéseiről. A kettő teljesen különbözik az én szememben)

hannamontanna 2015.01.14. 14:51:18

@Darinka11: Hehe.. játék. Határok nélkül. Bocs nem tudtam kihagyni :-))))

Bujumburi 2015.01.14. 14:51:43

@vastyúk is ..: ja tényleg, már olyan volt neki, minth a nem lenne mellbimbója

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:51:57

Edina anyukája lányát gyengíti ezzel itt nálunk.Otthon ez a szöveg lehet hogy jól cseng de nekem elég gáz.Én értem hogy ő ezt így érzi de nem tudom hova tenni.Mondjuk az sokszor kiderült az erdélyiek nagyon összetartóak ezt becsülöm.De nem ennyire hazafias dolog ez szerintem.
Edinát lehet hogy bíztatta hogy szerepeljen de benne így is van magamutogatás.Mindenki valamilyen formában szerepel bennt.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:52:22

@vastyúk is ..: A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, mint tudjuk.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 14:52:45

@-pkata-: Jaaa, az más. Ott nem néztem. Akkor viszont hivatalos. De mi a fenének raktak ki idő előtt egy ilyen fontos hírt? Csak nem olvasták a Maci féle - megvezették a nézőket, hogy nem mutatták a salátaevését/mozgását- dolgot?

másodpéldány 2015.01.14. 14:53:22

@-pkata-:

"Dórával szövetkeztek ellene. Ha nem őt hívja ki, Dórát magára haragítja valamilyen szinten."

a laci-párbaj Dóri ügye nem zséé....

pont Dóri az, aki érti, hogy ez egy egyéni játék, és hogy Zsét tkp dani bántotta meg legjobban az utolsó hét támadásaival...

azzal hogy levette a kendőt, kimutatta a gyávaságát és hogy gyengének érzi magát, Zsé pedig azt a tanácsot kapta, hogy a leggyengébbet vigye, az ő szemében ez most dani és még oka is van... lacihoz pedig még mindig vonzódik, Danihoz meg soha nem vonzódott...

ennyike

Darinka11 2015.01.14. 14:54:21

@másodpéldány: "BEBIZONYÍTJA A MAGYAR TESTVÉREKNEK, HOGY EGY SZÉKELY EMBER IS MAGYAR,"
Lehet, hogy nem saját kútfőből jön ez az anyukának, de napi kéccer!!!! kiposztolja, ezért gondolom, hogy neki is tetszik.
(A szegény nagypapa is napi kéccer nézte meg az unokát, lehet, hogy náluk ez valami bűvös szám :D)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:55:02

@Rémület: Hát, azt nem tudom, hogy ez mennyire jön le ott nekik. Ha benne vagy a szituációban nehezebben látsz rá. Kívülről könnyebb.

Costanza 2015.01.14. 14:55:53

Jaj, kiesett a medvemaci. Nna, szep lesz, most szepen visszaolvasgat mindent hogy mennyire rosszul voltunk a perverz nyelvcsapasaitol, es szegenynek meg egy szivinfarktus is kinez.

vastyúk is .. 2015.01.14. 14:56:04

@Darinka11: Szerintem nem mi vagyunk a megszólított fél ebben a felhívásban, így nem kellene rá ilyen hevesen reagálni. Amit leírt, az igaz. Edina egy kisebbségből származó leány, aki kitörési pontokat keres. Én ebbe nem a politikát látom bele, hanem, hogy az Anya megpróbálja felrázni a kis közösségét, hogy szavazzanak a lányára.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 14:56:04

@Darinka11: Szívás, mert 3 a magyar igazság. ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:56:05

@másodpéldány: Hiába a Dóri ügye lenne. Ha nagyon akarod visszakeresem azt a videót, ahol megbeszélték.

Darinka11 2015.01.14. 14:56:05

@hannamontanna: "játék. Határok nélkül." Ez jó! :DDD

Emberke11 2015.01.14. 14:56:43

@Darinka11: Ha ezt ténylegesen a mama írta, akkor megvan honnan tanulta Edina a folyamatos terelést, és az igazság ferdítést... A magyarságnak és annak, hogy valaki székely, semmi köze a VV-ben való szerepléséhez.

SocialWorker 2015.01.14. 14:57:25

@Majom1Parádé: én sem értem egyébként, hogy miért írták ezt ki az oldalra. az ilyen "nagy volumenű" dolgokat mindig szépen sejtelmesen, de semmit el nem mondva tálalják, hogy jobban érdekeljen az aktuális adás.

lukacstoncsi 2015.01.14. 14:59:00

@-pkata-: a dehogynemet mire írtad? asszem tegnap este mutatták hogy dani és robin kinn cigizik és a lila kendó levételt robin hozza elő.ere gondolsz?

Rémület 2015.01.14. 14:59:25

@vastyúk is ..: Nem mennék bele egy új vitába arról, hogy ki mennyre volt tájékozott Zsuzsa és Laci bimbózó nemtommijéről. :)))

csiri bá 2015.01.14. 14:59:40

@SocialWorker: legyen ma este nézeccség. :) mit mondott, mivel indokolta a kongatást, mi volt erre a reakció, hogy választ most Zsu, hogy mindenki szabad préda, satöbbi...

csiri bá 2015.01.14. 15:00:42

@Idegbeteg Szőke IstenNő: plusz egy a ráadás és egy az Istenáldás, így minimum 5 a vége. :DD

hannamontanna 2015.01.14. 15:00:50

@vastyúk is ..: Amíg nem olvastam "anyuka" írását nekem sem jutott eszembe a politika. De akkor rögtön. Mert leírta.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 15:01:18

@SocialWorker: És ezt ugattam anno, mikor Laci elvette Macitól a zsét. Elhamarkodta. Most milyen jól jönne a Joker.
-Felrakom a lilát.
-Én leveszem.
-Nem veszed le, mert elveszem a levevő képességedet!

ruzs54 2015.01.14. 15:01:59

@-pkata-: úgy van, igazad van aha, aha :-) elmentem mert meguntam.haza ért a családom :-)

másodpéldány 2015.01.14. 15:02:04

@-pkata-:

a laci a fekete bárány, de azt biztosan nem beszélték meg, hogy zsének kellene párbajra vinnie..

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:02:29

@Idegbeteg Szőke IstenNő: tudjuk. De most miért kell ezen felháborodni.

lukacstoncsi 2015.01.14. 15:03:20

@Majom1Parádé: Ő úgy érezte most ezzel akar élni szerintem jól tette.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:03:33

@vastyúk is ..: Nem értelek. Kijelentő mondat volt, nem háborgó.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 15:04:41

@Majom1Parádé: szerintem csak azért, mert ma kihívás, és akkor ha nem mondják el, nem tudjuk, miért nincs rajta lila kendő. mert az összefoglalóban elvileg csak holnap lenne, mert ma történt.

Darinka11 2015.01.14. 15:05:04

@vastyúk is ..: "így nem kellene rá ilyen hevesen reagálni." Kedvelem a kommentjeidet, de ebben most nagyon nem értünk egyet. Nem volt a reagálásomban semmi heves, én most egy nemerdélyi fórumon írogatok. Semmi bajom az erdélyiekkel, sőt!!! Ezt az anyuka most igenis túltolja. Ehhez mit szólsz?
www.facebook.com/801436636564252/photos/a.801439893230593.1073741828.801436636564252/801439366563979/?type=1&theater

csincsilla72 2015.01.14. 15:05:21

@Darinka11: hát, Edina már bizonyította egyediségét, legalábbis análszex nemigen fordult eddig elő arrafelé. A hangját is hallatja a kis drága, pedig nem kéne. A kisasszony születési helye pedig abszolúte indifferens a játék szempontjából. Attól nem lesz érdekes valaki, ha mondjuk Nógrád megyében született.:-) Vagy Székelyföldön.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:05:51

@csiri bá: Aljas lerészegedéssel. De ezt csak feltételezem, mert úrinő vagyok. ;) :D

Darinka11 2015.01.14. 15:06:56

@Darinka11: A kép melletti kommenteket is érdemes elolvasni. Na, ha én az anyja lennék, pont az ilyeneknek nem tenném ki a lányomat. :((((

hannamontanna 2015.01.14. 15:07:23

Na gyerekek. Ez mind semmi.
Megszűnt az illetékmentes otthoni pálinkafőzés. Mi lesz most??

Cirmoska11 2015.01.14. 15:07:56

Sziasztok!
Lehet, hogy lemaradtam valamiről (sőt, biztos, mert a tegnapi adást csak fél füllel-szemmel figyeltem), de miért is van Dani csuklóján kék szalag, vagy kendő? Valami új divat? :)

csiri bá 2015.01.14. 15:09:06

@Darinka11: mamát nem bántjuk, ő nem játékos... kampányoljon a lánya mellett ez természetes és logikus, ki ha nem ő... az meg hogy túltolja, hát szíve joga, a lyánykája is túltolta meg a lyánykának is túltolták... ez van. :))

Darinka11 2015.01.14. 15:09:25

@Emberke11: "A magyarságnak és annak, hogy valaki székely, semmi köze a VV-ben való szerepléséhez. " Erről van szó!!!!

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:09:56

@Darinka11: Éjjel Erdélyhez csatolták fél Magyarországot, plusz három tengert, melyeknek hűs hullámai Análkát nyaldossák. Ízléses.
Azért az alatta levő kommentek sokatmondók.

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:10:33

@hannamontanna: @Darinka11: Tartom magam ahhoz az állításomhoz, hogy az üzenet nem nekünk szól, nem egy magasan képzett ember fogalmazta meg, és teljesen elfogult a gyerekével kapcsolatban. Innentől kezdve, nem hiszem, hogy minden gondolata felett pálcát kell törni.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:10:53

@hannamontanna: Illetéktelenül zúgfőzünk, ahogy régen. Mi itt a probléma?

Mirocska 2015.01.14. 15:10:54

@filina: Még az origo is agyhalottaknak nevezi őket.

csincsilla72 2015.01.14. 15:13:18

Örülök, hogy Daninak volt annyi esze, hogy leszedje Lászlóról a kendőt. Nem olyan rossz ötlet ez. Zsuzsa viheti Lacit és kinn hagyja, Edina elárvul. Lesz egy kis ajtócsapkodás, de nem baj. Két lehetőség előtt áll Edina. Vagy befordul a bánattól (és csend lesz), vagy lenyugszik (és csend lesz). Zsuzsára persze pár napig köpködni fog, de majd abbahagyja. Ha Zsuzsa újra visszamegy, akkor az mindennél ékesebb bizonyíték arra, hogy a nagyérdeműnek tele a hócipője velük.
Dani erre nagyon gyorsan észbe fog kapni, legalábbis remélem. Ha erre sem, akkor húzzon haza.

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:13:55

@Darinka11: egy jót mosolyogtam rajta (a képen), mert nyilvánvalóan nem igaz számomra. Hehehehe. A heves reakciót azért gondoltam, mert többször használtad azt a szót, hogy gusztustalan...

hannamontanna 2015.01.14. 15:15:06

@Idegbeteg Szőke IstenNő: A főzéssel semmi. Azzal a sok főzővel amit megvettek és most be kell jelenteni, hogy van, azzal lehet. Na de majd beköltözünk a VV8-ba, ott ingyér van a pia..:-)))

Darinka11 2015.01.14. 15:15:54

@Idegbeteg Szőke IstenNő: :DDD Nem bántani akartam én az anyukát, de ha ilyen övön aluli módszerekkel pont Ő játssza ki az Erdély-kártyát (a VV-ben ennek semmi helye nincs), akkor az már gusztustalan. Ha szépen csendben maradna az egész családjával együtt (nagynéni többször a BV-ban), akkor senkinek nem jutna eszébe egy rossz szót szólni rá, esetleg ismeretlenül is sajnálnám a lánya viselkedése miatt.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:16:14

@hannamontanna: azt a főzőt mondod, amire 27% ÁFÁ-t fizettek?

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:17:26

@Idegbeteg Szőke IstenNő: jogos. A háborgást darinka kommentjére gondoltam. Teljesen félreérthető volt a kommentem. Bocsesz.

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:18:56

@Darinka11: Most már tudod, hogy van ott még, ahonnan ez jött. :D

csiri bá 2015.01.14. 15:19:19

@csincsilla72: nem az eszével gondolkodott, hanem a fenekével... belefosta a barna sportcsíkot az alsónaciba, hogy ő megy a párbajra, így próbál kibújni alóla, hátha sikerül megúsznia. :DDD
remélem nem... ha meg tattikázik, akkor is rosszul, mert Lacc és Robin is azt súlykolta eddig, hogy ők egymással számolnának le, főleg az előbbi az utóbbival (Robin ugye rá is rakta volna a jelet, ha gyáván nem veszi fel a kendőt), így ebbe Zsu nem biztos, hogy bele akar folyni, kardozzák le egymás közt, neki az csak jó, addig sem ő a célpont... szerintem...

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:20:09

@vastyúk is ..: Semmi gond. :)

A többiek szülei mért nem kampányolnak?

Darinka11 2015.01.14. 15:21:32

@vastyúk is ..: "többször használtad azt a szót, hogy gusztustalan... " Bánom is már, hogy ránéztem a FB-on (valaki felhívta a figyelmemet). :)))
Mégis azért dobtam be ezt a témát, mert itt többször is szóbakerült, hogy ne erdélyezzünk, ne székelyezzünk (nem is tettem soha). Utálom, ha bármilyen kisebbséget megbélyegeznek, de amit mi itt alapnak tekintünk (nem cigányozunk, buzizunk, erdélyizünk), az fordítva se legyen. Csak ennyi. :)

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:22:57

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Hát azt én meg nem mondhatom (Dórinak a barinője kampányol). :D

Egyébként nem zavarna, ha bárki kampányolna, pont leszarom, hogy Edina anyukája milyen indokokra hivatkozva próbálja gyűjteni a lányának a szavazatokat. Akinek Edina nem szimpi, úgy sem fog rá szavazni. Ilyen egyszerű.

csiri bá 2015.01.14. 15:23:13

@Majom1Parádé: ebből is látszik, hogy tattikailag mennyire képzetlenek... az Attila anno, ebből rengeteget ki tudott volna hozni...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:23:28

@őszinte sixx igazi kedvence: hát nem azért, de ha már Kovi-faktort emlegetsz, akkor Fanni sokkal kompatibilisebb. Akkor sunával, mint amivel saját bevallása szerint még a nevét is le tudná írni, Kovi még a cirkuszban is mutogathatná. :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:24:23

@csiri bá: Laci keményen megszopta most a brét. Gondolj bele: már a kiválasztáson kapott volna annyi jelet, mint Zsú. Denisz a mérleg nyelve. >> Laci párbajozni megy.
Egyre jobban imádom ezt a helyzetet. Az egész Fostos bt. nyakig a szarban és nem tudják rákenni másra. :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:25:44

@vastyúk is ..: Csak jó lenne mégtöbb vicces kampányszöveget olvasni. :)

Magg. 2015.01.14. 15:25:49

@vastyúk is ..: Fanni anyja (meg a többieké) miért nem írkál ordítva a fb-on?

encek 2015.01.14. 15:26:47

@csincsilla72: Honnan tudod, hogy Dani levette a lila kendőt Laciról? Légy szíves írd meg, köszi.

SocialWorker 2015.01.14. 15:27:13

@Majom1Parádé: jó, hát ott derült ki, hogy Lacinak egy csepp esze sincsen. de mindenki milyen lelkesen támogatta, hiszen tudták, hogy ez nekik is csak jó. :))) az nagyon vicces volt, ott sűrűn kérdezgettem (magamtól meg másoktól is), hogy "ez hülye???? ez tényleg ennyire hülyeeeeeee?????hülye eeeez???". :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:28:27

@másodpéldány: valamiért én nem gondolnám, hogy Edina anyja egy, a FB-on tobzódós típus lenne, főleg nem ebben a stílusban...

Lipton 2015.01.14. 15:30:04

Elutaztam és nem voltam pár hétig a blogon, csak az összefoglalőkat tudtam nézni.
Mi történt itt? :)
A kedvenc Edinából főellenség lett?

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:31:06

@Darinka11: Itt értettelek félre. Ezen a helyen tényleg nem szeretem, ha a kommentelők rugóznak rajta (most én is pont ezt teszem), de Edina anyukája nem ide írta. Ide te írtad. Ezért értettem félre az egészet.
Még mindig azt mondom, hogy bármivel kampányolhatnak idekint a szerettek, aki bekajálja, annak egészségére.
Indokolatlan előnyhöz meg nem juttatja Edinát, mert akinek eddig sem volt szipmi, nem ez a felhívás fogja megváltoztatni a véleményét.

SocialWorker 2015.01.14. 15:31:48

@Darinka11: hú, ez aztán mindennek a legeslegalja. de tényleg. én speciel szóhoz sem jutok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:31:58

@Magg.: azt honnan lehet tudni, hogy ki kinek az anyja a FB-on? (ez esetben Edináé).

Fanni anyukája meg szerintem próbálja kibírni a VV végéig hátralévő időt, vagy amíg a lánya benn van. Neki sincs sok oka a büszke melldöngetésre.

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:32:21

@Idegbeteg Szőke IstenNő: hihihihihi, talán majd arra is sor kerül.

Magg. 2015.01.14. 15:33:29

@Darinka11: az alatta levő kommentek is elég érdekesek. :D

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:34:25

@Magg.: Figyu, fanni anyja a blikknek irkál, hogy mennyire csalódott a lányában. így is lehet.
Félre értés ne essék. Nem olyan gerillakampánnyal próbálnék népszerűséget szerezni a lányomnak, mint Edina anyja, de ha már csinálja, pont leszarom.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:34:48

@Darinka11: ezennel visszavonom az előzőeket. Ez a nagybetűs írás tényleg durva, csak ront E. helyzetén.

Cirmoska11 2015.01.14. 15:35:04

@őszinte sixx igazi kedvence: :) ez is elképzelhető, na de mi az igazi OK? Én tényleg nem tudom...

mr miss 2015.01.14. 15:36:21

@csincsilla72: én is ennek a forgatókönyvnek szurkolok :)

encek 2015.01.14. 15:36:56

@Cirmoska11: Köszi szépen, alakulamolekula!

Darinka11 2015.01.14. 15:37:10

@vastyúk is ..: Van sok igazságod is, de Erdélyben akár lehet egy nagy szavazótábor, akik el is dönthetik a játékot. Ne azért győzzön, mert erdélyi.

Magg. 2015.01.14. 15:38:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát, mivel Edina anyja is büszkén hirdeti önmagát, nyilván a többi anyuka sem név nélkül buzdítaná a fanokat, ha ilyenek lennének és ilyesmire vetemednének. Lehet, hogy a többi mami is kampányol, de - mily érdekes - eddig csak Edina anyjáról derült ki. . ...és épp ez az! Edina anyja is jobban tenné , ha marhára csendben maradna inkább, mert semmi oka arra a nagy büszkeségre, ami az ordibálós soraiból árad.

Darinka11 2015.01.14. 15:38:59

@Magg.: Ja, és ezeket a kommenteket le sem törli, pedig megtehetné a saját oldaláról.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 15:39:01

Kit vinne Zsu. Még kiválasztás előtt.
Nah, itt beszélnek először arról, hogy a lányoknak össze kéne fogniuk a fiúk ellen. Legvége. 11. perc környéke. rtl.hu/rtl2/valovilag/beindult-a-girl-power-keszuloben-a-csajok-haboruja
itt meg 4:20 nál Zsu arról beszél, ha rajta lenne a zöld kendő, kit hívna ki. Kihívná e Danit vagy Edinát. Daniról azt mondta Dórinak, hogy mikor Dani megkérdezte, őt kivinné e, akkor kitérő választ adott neki: bármi megtörténhet (Ekkor még nem volt Zsu kiválasztott) rtl.hu/rtl2/valovilag/megalakult-a-noi-szovetseg-bt
Kiválasztás után volt egy olyan is, hogy fürdőben mondta Dórinak, hogy azt akarják, hogy Edinát vigye, de ő nem adja meg nekik azt az örömöt, hogy az legyen, amit ők akarnak. De azt nem tudom, hogy az melyik vidiben van.

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:43:12

@Darinka11: Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki csak azért szavazna rá, mert erdélyi. Leegyszerűsítve: én pl csak azért nem szavaznék Danira, mert Budapesti. Ez nem olyan,mint az olipmia, hogy az országnak kell drukkolni. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:44:06

@Magg.: "Lehet, hogy a többi mami is kampányol, de - mily érdekes - eddig csak Edina anyjáról derült ki. . .."

Ezzel azt akarod mondani, hogy a többiek szülei nem merik vagy nem akarják felvállalni a gyereküket, hogy kiálljanak mellette, érte?
És ebből kifolyólag azt kell elítélni, aki igen és a nevét, arcát adja hozzá? Hát bravó. :D

Magg. 2015.01.14. 15:44:51

@vastyúk is ..: "(Dórinak a barinője kampányol)." Azé a barinő meg anyuci nem egészen ugyanaz a kategória. Én hülyét is kapnék, pl. ha anyám akár csak like-olná v.melyik FB-os műveletemet. :D

Darinka11 2015.01.14. 15:45:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Tényleg csak az a bajom, hogy még osztogatják is ezerrel a FB-on (a barátnőmhöz is eljutott), és ezzel akarja megnyeretni a leánykával a játékot, ami nem sportszerű. És igenis tartom, hogy gusztustalanul nyomul, és politikát kever egy olyan játékba, ahová tényleg nem kéne.

Bujumburi 2015.01.14. 15:46:03

Senki sem tehet arról, hogy milyen az édesanyja... persze ettől még ez az őrület, amit a nőci produkál, hát több, mint kellemetlen és kifejezetten nem PC. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:46:18

@őszinte sixx igazi kedvence: szóval akkor az már tuti, hogy volt anál? Itt azért megoszlottak a vélemények az elmúlt hetekben, rendesen erről... :)

Bujumburi 2015.01.14. 15:47:46

Mi van a mai poszttal?! Itt éhezünk kéremszépen!

Darinka11 2015.01.14. 15:48:29

@vastyúk is ..: "Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki csak azért szavazna rá, mert erdélyi." Pedig de. Az erdélyiek pont azért szavaznak rá, mert erdélyi (ott igen nagy az összetartás), és nem a személyes kisugárzásáért. És ezt most itt tényleg lezártam, szeretem Erdélyt, és az ott élőket is.

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:48:48

@Magg.: ugye?! Elég bizarr lenne. Ezért szerintem át kell felette lépni. Edina anyuci benézte, ez van, az meg hogy elfogult a gyerekével, megmásíthatatlan.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 15:49:13

@Darinka11: ez nekem se tetszik, tök igazad van.

De nehogy már azért ítéljen el bárki is egy szülőt, hogy nyilvánosan kiáll a gyerekéért (a stílus más kérdés, nem erről beszélek), és az a kifogásolási alap, hogy bezzeg a többiek szülei nem tesznek ilyet, de ha mégis, nem adják hozzá az identitásukat...

Magg. 2015.01.14. 15:49:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jaaaajjj, kezdesz conchobar szintjére lesüllyedni.
Nem, ezzel nem azt akartam mondani, amit le bírtál írni.
Az volt a mondandóm lényege, hogy végigordítja naponta kétszer a fb-ot, politikai felhangokkal tele és szerinte úgy kell viselkedni, ahogy a lánykája teszi. Pont.
A többi anyuka (ha netán kampányol) nem feltűnősködik.

Baresz83 2015.01.14. 15:49:44

Jesszusom, emberek, nem szaladt el veletek kicsit a ló??? Már az is baj, ha vki kampányol a gyereke mellett? És a facebookon teszi... hát igen, ördögtől való bűn ez!! :DD Mégis hol kampányoljon: vasárnap a misèn? Ha meg nem kampányolna: "na, Edina mellett már az anyja se áll ki..."

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:50:45

@Bujumburi: valószínűleg tartom, hogy azt sem tudja, mi az a PC. Mivel nem ez közméltóság, megbocsátok neki. :D

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:50:59

@Magg.: A többi mami hogyan kampányoljon? Miénk lesz London, csak szavazz a gyerekre? :D

Baresz83 2015.01.14. 15:51:13

Ja és nem ő ordít, mielőtt én is megkapnám, mint pushpang... Másnak a posztjait osztja meg fb-on.

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:51:23

@Bujumburi: @vastyúk is ..: "Mivel nem EGY közméltóság, megbocsátok neki"

Magg. 2015.01.14. 15:52:10

@vastyúk is ..: igen, de itt Darinkával értek egyet - milyen már, hogy még egy ilyen játékba is, mint a VV, politikát kavar bele. Nekem ez az, ami nagyon-nagyon nem tetszik.

csincsilla72 2015.01.14. 15:53:01

@Baresz83: Nem baj, ha kampányol. Csak AMIT ír, az ebben a kontextusban elég gázos. Ettől függetlenül anyuka a kanyarban sincs a kislányához képest. Támogatnám én a kis székely havasi gyopárt örömmel, csak ne lenne ekkora pofája.:-)

Magg. 2015.01.14. 15:53:28

@Baresz83: nem az a baj, hogy kampányol, az a baj, ahogyan teszi!

Krétagarbó 2015.01.14. 15:54:03

@Idegbeteg Szőke IstenNő: Gratulálok. Tied a 2000-dikk komment. Csaxolok:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 15:54:18

"AMI ATTÓL EGYEDI, HOGY EGY ERDÉLYI LÁNY, VÉGIG MEGY A NEHÉZSÉGEKEN, BEBIZONYÍTJA A MAGYAR TESTVÉREKNEK, HOGY EGY SZÉKELY EMBER IS MAGYAR, " - Hát, ööö, nem hiszem, hogy ETTŐL lesz egyedi. Azért ezt ne mááááár.

Magg. 2015.01.14. 15:55:02

@Darinka11: lehet, hogy csak like-olni és megosztani tanították meg. :D Nem biztos, hogy egyébként is használná a fb-t-

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:55:50

@Baresz83: Leginkább a "hogyan" verte ki a biztit sokaknál. Ne keverjük már bele Trianont is, kérem! Csupa nagybetűs magyarozós, demagóg baromság, amit spamként terjeszt fb-n. Amit elért vele: ja, EZÉRT nem tud leállni Edina az értelmetlen teperéssel! -1 szavazat.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 15:56:29

@Majom1Parádé: "...És ezt ugattam anno, mikor Laci elvette Macitól a zsét. Elhamarkodta. Most milyen jól jönne a Joker.
-Felrakom a lilát.
-Én leveszem.
-Nem veszed le, mert elveszem a levevő képességedet!..."

folytatnám :
-De akkor én beverek a fostos fejedbe László, és feldugom a levevő képességedet a seggedbe.
-Az én seggembe te nem teszel fel semmit Dániel, mert felveszlek és leteszlek,de az fájni fog.
-A szájjal szopó képességedet kimaxolhatnád imádott WC Lacim.
-Ne tegezzél te levevő !!!!
-De tegezlek TE !

:)

Darinka11 2015.01.14. 15:56:32

Az előbb írtam, hogy befejezem, csak még annyit, hogy az XFactor-győztesek sem mind a tehetségük miatt nyertek, hanem az erdélyi szavazótábor miatt. És tényleg befejeztem. :)

Baresz83 2015.01.14. 15:56:34

Szíve joga úgy kampányolni, ahogy akar. Örüljetek neki inkább, hogy ezt teszi, mert valószínűleg ezzel csak még lejjebb húzza a lányát a mocsárba!

vastyúk is .. 2015.01.14. 15:56:36

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ha már ötletelni kell.
Fanni - "Ingyenes lesz a szoli, csak szavazz a gyerekre ;D"
Dóri - "Sportkocsit (BMW) mindenkinek!"
Zsú - "Lesz ház!"
Dani - "Mindenki járhasson egyetemre"
Denisz - "Ingyenes Goddzilla mozijegy"
Robin - "Csökkeni fog a brokkoli forgalmi adója"
Laci - "Ingyenes CSICSKA tetoválás mindenkinek"

Magg. 2015.01.14. 15:56:59

@Idegbeteg Szőke IstenNő: ha netán kampányolnak, jól csinálják, mert nem keltenek vele közfelháborodást úgy, mint Edina anyja.

Bujumburi 2015.01.14. 15:57:59

@vastyúk is ..: Igen-igen, én is ezt gondolom, hogy ő csak beleélte magát szegény mindenfélébe, nincs tudatában azzal, hogy ez mit válthat ki, mit indíthat el. Ő csak egy szenvedélyes anyatigris. :D Mondjuk amikor először láttam ezt pár napja, én is dobtam egy hátast. :) Reméljük nem lesz azért ebből politika, ez nem az a műfaj.

Bujumburi 2015.01.14. 15:58:33

@-pkata-: nem "csicskageci", hanem "csicskágeccchí" ;)

Baresz83 2015.01.14. 15:58:40

@vastyúk is ..: :D :D Gonosz, de nagyon találó!! :)

Magg. 2015.01.14. 15:58:55

@vastyúk is ..: Zsunál a kutyát kifelejtetted. :DDDD

Idegbeteg Szőke IstenNő 2015.01.14. 15:59:26

@vastyúk is ..: :DDD
Szuperek!

Na, mennem kell a dógomra. Jót ne halljak rólatok! :)

csiri bá 2015.01.14. 15:59:52

@Bujumburi: pontosabban: "cshicskáágeccchiiii". :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 16:00:27

@Bujumburi: jah hogy még egy brunya is van a végén... ok :)

vastyúk is .. 2015.01.14. 16:00:50

@Magg.: ó, melyik zsebembe is tettem az eszem, hát persze, a kutyaaaaa! hihihihi

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 16:00:57

@csiri bá:
pontosabban : "cshihkáááághecccchiiiiiiiiii" :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.14. 16:01:51

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:
ez nem lett valami pontos :)
cs nélkül nem annyira üt :)

vastyúk is .. 2015.01.14. 16:03:28

@Bujumburi: Bezony- bezony. Fogalma sincs (különben nem csinálná).

Puncylla 2015.01.14. 16:03:45

@vastyúk is ..:
De fél Erdély rá fog szavazni, akkor is, ha a csaj nem szimpi. Mert olyan mértékben elfogultak lesznek, hogy elfelejtik, sőt, észre se veszik, mit csinál az ő kisleányuk.
Ezért nem lenne jó, ha Zsuzsa Edinát választaná.

csiri bá 2015.01.14. 16:04:27

@vastyúk is ..: picit javítom:
Fanni - "Ingyen szoli mindenkinek"
Dóri - "Ingyen implant mindenkinek!"
Zsú - "Ingyen ház, kutya mindenkinek"
Dani - "Ingyen egyetem mindenkinek"
Denisz - "Ingyen felnőtt film dvd mindenkinek"
Robin - "Ingyen kardigán mindenkinek"
Laci - "Ingyen tetoválás mindenkinek"
:))

vastyúk is .. 2015.01.14. 16:04:47

@Baresz83: bocsesz, nem volt szándékos :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 16:05:59

@csiri bá: Most elgondolkodtam, ha Maci benn lenne, akkor "Ingyen pamlag és takaró mindenkinek!" ??

vastyúk is .. 2015.01.14. 16:06:57

@-pkata-: Laci "csak" csicskázik, csicskagecizni a Dóri szokott.

vastyúk is .. 2015.01.14. 16:07:33

@-pkata-: csak takaró, de az többféle színben, mindenféle pamlaghoz

csiri bá 2015.01.14. 16:07:42

@-pkata-: vagy ingyen kaja. :)) de őt már ne bántsuk, vellán kívül van, innentől már nem játékos, így nem ér baxtatni... gyógyuljon meg mihamarabb és főleg fogyjon le sokat...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 16:08:04

@vastyúk is ..: Fú, jó hogy nincs itt csonko, mert akkor még azt is megkapnám, hogy melyik műsort nézem én, hogy nem tudom ... :p :)

Cirmoska11 2015.01.14. 16:08:53

Azért gondoljunk csak bele az ellenkezőjébe is; ha mondjuk Erdélyben tartanának egy ilyen valóságshowt, és minden játékos erdélyi lenne, egyetlen egy lenne csak idevalósi, akkor itthonról vajon hányan szavaznának csak azért rá, mert hazai? Biztos lenne egy kis részrehajlás függetlenül attól, mennyire szimpatikus a többi játékos.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 16:09:04

@csiri bá: Deee, ér. Rönének mi lett volna a kampánya? Vikcsunak? Ádámnak?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.14. 16:09:33

@Lipton: Nem mindenkinél, maradtak sokan, akiknél nem, sőt vannak sokan, akiknél a népszerűsége ugyan esett az elmúlt napokban, de akiknél a népszerűség visszanyerhető megfelelő játékkörülmények mellett...

Magg. 2015.01.14. 16:14:14

Sztem azért nincs új hv, mert így tudták a kommentek számát 2000 fölé tornázni. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.14. 16:15:37

@Magg.: ennek én vagyok az oka. lassan csak azt látom, hogy -pkata-, -pkata-, -pkata-... le kéne állnom...

Bujumburi 2015.01.14. 16:16:57

@-pkata-: megkapnád, hogy "mitzagyválszteittösszevissza? bizonyítsd be!"

Baresz83 2015.01.14. 16:18:40

@Cirmoska11: ott a pont! :)

Bujumburi 2015.01.14. 16:20:27

@Cirmoska11: Hu, az viszont egy nagyon vicces reality lenne! :D Ezt megléphetné az RTL, most komolyan. DE akkor kellene bele néhány palóc lány is, meg kárpátaljai, én látok benne fantáziát, tényleg. Meg lenne benne mondjuk néhány külföldre szakadt hazánkfia, félvér magyarok, stb... Ütne és a bulvár is zabálná!

csiri bá 2015.01.14. 16:28:13

@-pkata-: na jó, de csak most az egyszer:
Röné - "Ingyen szerepet mindenkinek a BKban vagy az ÉNBPben"
Vikcsu - "Ingyen piercinget mindenkinek"
Ádám - "Ingyen vizet minden medencébe"
:)

csiri bá 2015.01.14. 16:30:27

@Magg.: vagy sixx megint elfelejtette élesíteni, mint a múltkor. :))
Az is lehet, hogy akinek a reszortja lett volna az nincs és valaki más most dobja össze, hogy legyen azért valami, volt már ilyen is...

Darinka11 2015.01.14. 16:41:47

@Bujumburi: A pirézeket ki ne hagyják! :))

csiri bá 2015.01.14. 16:42:38

"gyerekek, a párbaj az párbaj... nem így beszéltük meg a próbán... nem te nyertél" - kopirájt by irigymirigy. :DDD

kamilla123 2015.01.14. 16:49:22

@Idegbeteg Szőke IstenNő: na, most sikerült megnéznem az elmúlt két nap öfijeit.

Először is: jellemző, hogy az új lakó érkezésének hallatán megint ki az, aki nem kezdett rosszindulatúan kárálni, hát a gonosz Zsu. Edinka meg Fanni majd megőrültek már előre a féltékenységtől. A tiszta szívű leány teljesen kikelt magából, h jön még egy nő. Ugyanaz a reakció, mint amikor anno Zsu megérkezett.

Most tényleg vmi állat jön be? ennyire hülyék a szerkik, h nem használják ki a bombanő beköltözésének lehetőségét, h még robbantson egyet, mielőtt LAckó kiesik???

Attila amúgy sokkal többet ártott sztem Zsu-nak a tanácsaival, mint használt volna. Már anno is az ő tanácsa miatt nem vitte ki Renit, mert ugye bent erősnek hitték, holott simán kint hagyta volna. Most szintén az ő egykori tanácsának hatására nem viszi Danit meg Edinkát, holott valszeg csak most lenne esélye kint hagyni bármelyiket. Szóval ennyit Atti segítségéről.

verkli 2015.01.14. 16:50:01

@Bujumburi: Nagyon király lenne, én zabálnám. Ádina is nagyon szórakoztató a helyi beszédével, ha még hozzátesznek pár felvidéki, meg kárpátaljai arcot, az lenne az igazi. Mintha a távoli családot néznénk a tévében, akiket szeretünk, csak messze laknak, ezért ritkán találkozunk velük.

mézescsók 2015.01.14. 17:04:10

@vastyúk is ..: @-pkata-: @hannamontanna: Szakadnék a röhögéstől, ha feleslegesen!!!
@őszinte sixx igazi kedvence: Szerinted tudom?

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:08:56

@mézescsók: simán benne van a pakliban. :D

Darinka11 2015.01.14. 17:10:46

@kamilla123: Én úgy emlékszem, hogy Attila már Reni kiválasztása után ment be a villába. Előtte még mondta is, hogy bárkit választ Zsu, Ő azt el fogja fogadni. Aztán lehet, hogy rosszul emlékszem. A többivel egyetértek, most más a helyzet, jó lenne, ha Zsu kissé felejtene Attila tanácsaiból. Szurkolok, hogy Danit vigye! :)

Fu Szekh Li 2015.01.14. 17:12:21

@vastyúk is ..: Már csak Piszkos Frednek (Robin) kellene megsúgnia Zsuzsának, hogy most lehet gyávasággal vádolni és kihívni Danit :D

M. Bouvier 2015.01.14. 17:13:49

@csincsilla72: Miért, mit írogt az anyja? (Én nem látom a FB-ot.)

csiri bá 2015.01.14. 17:14:39

@Darinka11: pont hogy nem.. Zsu kapta a Párbajtréning varázslatot és elhasználta a kihívás előtt...
Apropó lehet, hogy Fanni meg a sajátját lőtte el: Szépségnap... azért volt a fotó

mézescsók 2015.01.14. 17:21:19

@vastyúk is ..:Vártam, hogy Dani meglépi-e, de nem gondoltam, hogy tényleg megteszi. Én a helyében még tartalékoltam volna nehezebb időkre. Vesztett ugyan a renoméjából, nem is keveset, de valahol úgy érzem, a nőcinek elsősorban nem ő a célszemély.
Valahol mákja van ennek a Zsuzsának. Első párbaján kivitte a harmatgyenge Vikcsut. Most másodjára a legerősebb ellenfelei (barátai, cégtársai,stb.) annyira sikeresen kampányoltak ellene az elmúlt két hétben, hogy jószerivel csak az úristen mentheti meg attól, hogy visszajöjjön.

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:21:23

@Fu Szekh Li: megtehetné, de azért Laci még mindig egy könnyebb ellenfél, mint Dani.

Darinka11 2015.01.14. 17:22:57

@csiri bá: Igen, Ő kapta és el is használta. Csak azt írtam, hogy Renit még nem Attila tanácsára választotta. Mielőtt bement Attila tréningezni, már megvolt a kiválasztott.

Darinka11 2015.01.14. 17:24:54

@Darinka11: Na, most jól belegabalyodtam. Tehát mielőtt még Attila Renit tanácsolhatta volna, Zsu már kiválasztotta Vikcsut. Erre mondta Attila, hogy Jó lesz Ő is.

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:25:37

@mézescsók: Így van. Mondjuk ebbe sajnos beleszól t az is, hogy maci nem tudta visszatartani az epeköveit még egy hétig. Daniék szerintem úgy okoskodtak, hogy Zsú macit választja (Robinnal erről diskuráltak is - 'asszem), ezért rákerült Lacira a kendő. Így viszont, hogy Medvét nem lehet választani, Dani bekakkantott, hogy Zsú kiviszi, ezért leszedte most Laciról. Elképzelhetőnek tartom, hogy Zsú kap az alkalmon, és kihívja Danit. Sajnálom, hogy így elpazarolták azt a lila kendőt (meg talán a levevő képességet is).

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:28:48

@Darinka11: Viszont előtte volt egy film, amit mindenkinek bejátszottak, és abban Attila azt mondta, hogy ne érzelemből döntsön, hanem olyat vigyen, akit mindenképp kint hagy.

Darinka11 2015.01.14. 17:32:30

@encek: Tényleg így volt. Zsu akkor Vikcsut gondolta a leggyengébbnek. Támadták is a többiek, hogy miért nem Renit viszi ki. Most kérdés, hogy kit tart jelenleg a legverhetőbbnek, mert szerintem most is eszerint fog dönteni (Attila hatás).

csiri bá 2015.01.14. 17:34:03

@Darinka11: valamit keversz, de erősen: Zsu Vikácsuval párbajolt az elsőn, Röné Danival oroszrulettezett. :))

ruzs54 2015.01.14. 17:40:23

@-pkata-: ugye milyen könnyen bele sodródik az ember ugyan abba a szómenésbe,mint az edina, aki 24/24 ben próbálja a valós vagy a vélt igazát egyfolytában hangoztatni. és ezért irritálja a nézők egy részét.pedig előre megmondta neki nagypofája van.:-)))

Darinka11 2015.01.14. 17:40:55

@vastyúk is ..: Ezt véletlenül elküldtem @encek-nek, (bocsi encek!) de neked szántam:
Tényleg így volt. Zsu akkor Vikcsut gondolta a leggyengébbnek. Támadták is a többiek, hogy miért nem Renit viszi ki. Most kérdés, hogy kit tart jelenleg a legverhetőbbnek, mert szerintem most is eszerint fog dönteni (Attila hatás).

Darinka11 2015.01.14. 17:42:22

@csiri bá: Igen, írtam is alatta, hogy kissé belegabalyodtam, de már szerencsére megtaláltam a fonalat! :))))

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:42:44

@mézescsók: hihihihihihihihihihi. kíváncsi vagyok, hogy mi lesz este, az biztos.

csiri bá 2015.01.14. 17:43:23

Ezekből a varázslatokból sokkal többet lehetett volna kihozni... egyrészt nem kiosztani kellett volna, hanem sorsolni, aztán mehet a cserebere, másrészt, aki kiesik és nem használta el, az nem ajándékozhatta volna oda, hanem elveszik végleg...
harmadrészt csak egyféle varázslatot adtam volna a lemmingeknek: csak olyat, ami nem kötődik a kiválasztás/kihívás/párbaj szentháromsághoz... vagyis csak olyat, mint a szoli, vacsora, telefon, találkozó egy családtaggal, stb... a lila kendő, levevős, dupla pont, és többit pedig meg lehetett volna nyerni valamiféle versenyen vagy egyeben...

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:43:29

@Darinka11: jajja, észrevettem, én meg a linket elfelejtettem beszúrni először. ;)

csiri bá 2015.01.14. 17:45:00

@Darinka11: akkor most már te is kitalálsz, mint Thészeusz Minótaurosz barlangjából. .))

Darinka11 2015.01.14. 17:45:28

@vastyúk is ..: Köszi a linket! :))))) Muszáj lesz megnéznem mostmár a tisztánlátásom végett! :DD
(Különben látom én, csak nem sejtem :DDDD)

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:46:09

@csiri bá: jó ötlet, kár hogy a szerkik erre nem gondoltak. Azt hittem, egyébként, hogy Robin a ki mit tuddal egy lila kendőt fog nyerni, mert annyira mondta Bencus, hogy értékes lesz a nyeremény

M. Bouvier 2015.01.14. 17:47:00

@csiri bá: Nem az volt, hogy húzták a képességeket? Nem biztos, de rémlik vmi ilyen.

csiri bá 2015.01.14. 17:47:44

@M. Bouvier: tudtommal Lilu ment be és osztotta ki személyesen...

astryle 2015.01.14. 17:50:28

Dani leveszi Laciról a kendőt = Dani fosik, hogy őt viszik és tudja, hogy Ádina renoméja a béka segge alá csúszott a héten, ezért támadófelületet ad, Zsú telibeszarja, hogy Dani kivel akarja őt kivitetni és őt viszi. Erre Dani, Ádina és Laci nekiesik a Zsúnak mekkora egy gerinctelen állat, mert a Danika feláldozta a drága kicsi képességét, hogy annak akit annyira utál szívességet tegyen. Zsú mellé beáll Pénisz, Faszni, Dóri - Danihoz : Laci, Ádina, Rubint (pont 3-3, ki hinné). Zsú nyugodtan áll a párbajhoz, míg Dani a telifosott nadrágját pucolja a mosókonyhába. Párbaj: a 2000Ft os tapsoló megélhetési nyuggerek csapkodnak tapsolnak viháncolnak, pedig fingjuk sincs ki kicsoda. Zsú-t Attila fogadja és mondja, hogy mellette áll és adja ki az érzéseit, megnézzük a legszebb pillanatokat. Zsú meglátja a fiát és elsírja magát kérdezi tőle Lilu, hogy mi történt odabent, Zsú közli, hogy szellemileg trottyot akartak csinálni belőle. Dani jön kifelé a nyuggerek csak úgy felzabálják, miközben Dani azt hiszi ő itt a legsikeresebb. Leül, elkezd magyarázkodni, hogy ő pedig aztán leszedte azt a kurva kendőt a Laciról de ez a hálátlan ribanc mégis őt vitte aki nem csinált semmit. Megmutatnak egy bejátszást, hogy szopatták hetekig Zsút. nézünk % okat 65-35 re valaki nagyon elhúzott, Dani realizálja, hogy na bassssssssza meg. Megkérdezik a villalakókat ki kit várna vissza egy dani egy zsú egy dani egy zsú... Aztán percekig bámuljuk a fantomképeket mire BUMM Zsúú nyert, Dani elsírja magát. Zsút visszaküldik. Ádina és Basszájba sokkolódnak, lehet Ádina össze is esik. A többi örömködik, hogy fuck yeah egy fejessel kevesebb. Danit Lilu vígasztalja és megkérdezi, hogy mi a picsáért vetted le a Laciról. "Hát basszus lehet nem kellett volna" jólvan legszebb pillanatok kong csá. Belevalóba Évike egy szál tangába és 2 mellbimbó koronggal üdvözli a kedves nézőket míg Debilió zokog. Beszélgetnek amit telibeszar mindenki majd üdvözlés a baráttól. Ádinától búcsúzik, aki kb olyan szinten leamortizálódott mint VV Szandika VV Olivér kiesésekor. (www.youtube.com/watch?v=Kz8YMxGsqjM)

csiri bá 2015.01.14. 17:51:41

@M. Bouvier: jogos, tényleg rögtönzött skandinávlottó-sorsolás keretében került kiosztásra. :))

vastyúk is .. 2015.01.14. 17:52:04

@Bujumburi: hát
kihúztak egy számot, és lilu felolvasta hogy ki húzta a számot? meg hogy mi a képesség. Túl jól sikerült ez ahhoz, hogy random legyen. Fanni -szépségnap, medve-romantikus vacsi, a legkésőbb érkezett Ádám egy lila kendő... szóval úgy nézett ki, mintha kihúzták volna, de ahogy ott lilu felolvasta, ez olyan személyre szabottnak tűnt.

Darinka11 2015.01.14. 17:53:07

@astryle: Na, ez nagyon jó volt!!! Röhögök hangosan! Legyen igazad! :DDDDD

másodpéldány 2015.01.14. 17:53:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

mindenesetre volt egy körülbelül ilyesmi mondata edinának, hogy:

"Te akkor most hol vagy? Neked így is jó? Hát te elképesztő vagy!"

szóval csodálkozott, hogy épp mi történik, hirtelen nem tudott tájékozódni...

csiri bá 2015.01.14. 17:53:21

@vastyúk is ..: magyarán bármilyen számot is húznak, akkor is előre megvolt, hogy ki mit kap. :DDD

M. Bouvier 2015.01.14. 17:54:47

@csiri bá: Legalább már ezt is tudjuk. :)

Bujumburi 2015.01.14. 17:55:22

@vastyúk is ..: Óóó, micsoda nosztalgia, ekkor még az Edina-Dani-Zsu kombót nagyon csíptem a a vérengző falkával szemben... de azóta is minden nap hálát adok, hogy REni nincs már bent. Csak tűnne már el teljesen a süllyesztőben Miss Tudálékos, rosszul vagyok, ha meglátom bárhol azóta. Egyszeráűn semmit nem tanult az egészből, nem úgy mint Vikcsu. Vele nincs gond.

Bujumburi 2015.01.14. 17:56:28

@csiri bá: @vastyúk is ..: jaaaaaa... hát elképzelhető, hogy sorsolásnak mutatták aztán mégiscsak tudatos volt a dolog. :D kis huncutok! én is csodálkoztam, milyen találóakat húztak.

csiri bá 2015.01.14. 17:56:38

@astryle: nagyon ott van. :DDDDDDDDDDDDDD

másodpéldány 2015.01.14. 17:58:28

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

első olyan hozzászólásod, amin rendesen röhögni is tudtam!:

"folytatnám :
-De akkor én beverek a fostos fejedbe László, és feldugom a levevő képességedet a seggedbe.
-Az én seggembe te nem teszel fel semmit Dániel, mert felveszlek és leteszlek,de az fájni fog.
-A szájjal szopó képességedet kimaxolhatnád imádott WC Lacim.
-Ne tegezzél te levevő !!!!
-De tegezlek TE !"

SpYcHo 2015.01.14. 17:58:43

@astryle: Ez a kiszivárgott forgatókönyv? Nagyon ott van! :D

csiri bá 2015.01.14. 17:59:19

@vastyúk is ..: túl találó volt mindegyiknek amit kapott, hogy nem lehet véletlen. :D

vastyúk is .. 2015.01.14. 18:01:59

@Bujumburi: hú, Renin nem lehet segíteni, az biztos...

kamilla123 2015.01.14. 18:02:22

@astryle: próféta szóljon belőled:-)) bár én egy Edinka kiesésnek jobban örülnék, de ezzel a forgatókönyvvel is kiegyezem. :-))

másodpéldány 2015.01.14. 18:03:46

@Magg.:

újra azt kérdezem, ami sokkal korábban:

biztos, hogy ez a mama? nem lehet, hogy valaki csinált egy fb oldalt a mama nevén és azon szórakozik velünk. Nem mondom hogy lehetetlen, hogy ez a mama legyen, de majdnem ki van zárva... kivéve, ha nincs és nagyon rosszul ismerem az emberiséget...

ha viszont ez a mama, akkor ne csodálkozzunk a leányán... akkor a rettenetes nyomulás úgy látszik családi vonás... de nem, nem akarom elhinni a mamáról, inkább egy elmés szélsőmagyar műve, mint egy rendes székely asszonyé...

astryle 2015.01.14. 18:04:46

@Darinka11: Mi ezt már megjósoltuk 1 hete :D
@csiri bá: @SpYcHo: @Bujumburi: Köszönöm, kicsit unatkoztam és vázoltam a nézeteimet. Aztán lehet, hogy nem így lesz :D nem vállalok garanciát.
@kamilla123: én is örülnék ha kiesne, de ő túlságosan is csinálja a showbusinesst. A szerkik még tuti nem válnak meg tőle.

egymásikkiskun 2015.01.14. 18:05:56

@csiri bá: a beköltözés sorrendjében húztak,és utána mondta el Lilu melyik mit jelent.Legalábbis én így emlékszem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.14. 18:07:42

@Cirmoska11: Tartok tőle, hogy nem Ádinkára szavaznak, hanem a többi ellen.

vastyúk is .. 2015.01.14. 18:07:44

@csiri bá: a dobozokon azt hiszem, nem volt szám, tehát igazából kivitelezhető lett volna a csavar.

Annak idején a kisgólyákkal mindenkivel írattunk egy fecnit a nevével, és be kellett dobnia egy dobozba. Persze a sorsolás előtt az összes cetlit kicseréltük úgy, hogy csak egy ember (egy álgólya) neve szerepeljen rajtuk. Aztán kikaptunk egy gólyát a sorból, hogy húzzon egy nevet... A hatás hatalmas volt. Felsőbbévesek szétröhögtük az agyunkat, mert a haverunkat szopattuk, a gólyák pedig maguk alá csináltak. Napokkal később, mikor az volt a feladat, hogy megtalálják az álgólyát, eszükbe sem jutott, hogy azt az embert pöccintsék ki maguk közül először, akit a felsőbbévesek aljas módon kipécéztek.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.14. 18:12:39

@Bujumburi: Igen, a sokszínűség, ahogy boldogult Habsburg Ottónk mondaná: MI MAGYAVOK.

Csak ügyesen! 2015.01.14. 18:13:19

@astryle: Ezt hol kell aláírni h így legyen? :)

csiri bá 2015.01.14. 18:15:37

@vastyúk is ..: www.hir24.hu/bulvar/2014/11/24/vv7-szuperkepessegeket-kaptak-a-villalakok/ nem látom, hogy bármiféle szám lenne rajtuk, így elég volt csak minden golyóbisba egy számot tenni 1-12 között meg egy-egy egyforma kulcsot, azaz mindegyik nyitotta mindegyik dobozt. :DDD Lilu meg azt mondhatott rá, ami előre ki volt osztva...

vastyúk is .. 2015.01.14. 18:19:13

@csiri bá: na, megnéztem a videót, számok nincsenek, de sorba vannak téve a dobozok. Szóval tényleg húzás volt.

Én nem nézem ezt a szemetet 2015.01.14. 18:22:30

@astryle: Én azért egy másik forgatókönyvet is el tudnék viselni..:) Zsu kap az alkalmon és kiviszi Lacit, szinte biztos hogy kint is hagyja. Ezzel bevisz egy kurva nagy jobbhorgot Edinának, aki hisztérikus állapotba kerül mikor meglátja ki jött vissza, plusz Danival is valószínűleg annyi a szövetségnek mivel ő küldte csatába az imádott Lacikáját :) Daninak mindegy, akkor csapódik Robinhoz vagy újra elkezd nyalni Zsunak, Edinácska viszont tök egyedül maradna és szerintem még jobban kifordulna magából:) Meg is érdemelné ezt a pofáraesést azok után amit az utóbbi hetekben művelt.

Fu Szekh Li 2015.01.14. 18:23:09

@astryle: A következő héten Laci lesz a kiválasztott, aki szerintem most bárkivel szemben kint maradna, utána Edina dönthet, hogy még mindig igaza van, vagy elkezd gondolkozni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 18:23:24

@másodpéldány: "Te akkor most hol vagy? Neked így is jó? Hát te elképesztő vagy!"
Hát, ez a konkrét mondat, simán utalhat arra is, hogy Laci pl. a lepedőt döfködte ezerrel... :D

vastyúk is .. 2015.01.14. 18:27:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Te akkor most hol vagy? Neked így is jó? Hát te elképesztő vagy!"
Ha a popójában lett volna, csak tudta volna Edina, hogy hol van, nem? hihihihihihihi

Bujumburi 2015.01.14. 18:27:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :)))) a műsort a hogyvoltosok szerkesztenék, már csak egy producer kéne ;)

Fu Szekh Li 2015.01.14. 18:30:14

@Én nem nézem ezt a szemetet: Ha Lacit viszi ki, az az én összeesküvés-elméletemet támasztja alá.

Bujumburi 2015.01.14. 18:30:22

@astryle: Szandika műsora édes volt :D de egyébként is az az egész VV4-es csapat egy kicsit családiasabb volt, mint ez a mostani brigád. Ott még mindenki gratulált minden visszajövőnek, most meg az a módi, hogyha olyan ember jön, akit nem várunk, akkor fancsali pofával bevonulunk a vellába.

Bujumburi 2015.01.14. 18:31:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @vastyúk is ..: az én tippem, hogy a farpofái közötti "vájatot" döfködte a gyerek, bugyin kívül. Így érthetőek a foltok, és Edina csodálkozása is.

Magg. 2015.01.14. 18:32:02

@másodpéldány: ha nem a "mama" lenne, 2 hét óta szerintem már leszedették volna az oldalt.

csiri bá 2015.01.14. 18:34:15

@Bujumburi: Minden mindenki ellen, Mindegy, csak dolgozni ne kelljen. :DDDDD

Fu Szekh Li 2015.01.14. 18:37:00

@Bujumburi: Ez:
FU SZEKH LI 2015.01.12. 19:12:18

...
Hívőknek és gyűlölőknek a dolgok egy lehetséges menete: Zsuzsa befenyíti Danit, hogy őt hívja ki, aki erre szerda este leveszi Laciról a kendőt. Zsú kiviszi Lacit, Edina összetörik, és Danit vádolja. Dani kiakad, mert nem hogy pinát, de kedvességet se kap Zsuzsától. Mindenki mindenki ellen, közben pedig hullanak ki a többiek, mert minden néző a sóra kíváncsi. Így jutnak el fináléig, ahol a retek mutat nekünk egy bejátszást:
Attila: Edina neked melyik faszi teccik?
Ádina: Hát az a tetkós.
Attila: Ok, akkor elkezdhetsz rá hajtani. Zsú, te pedig megpróbálod lenyúlni. Akár sikerül, akár nem, azt mondod, hogy ő akart belédbújni. Kitör a balhé, rámentek Zsuzsára, neki úgyis jól áll a mártírszerep, stb stb.
Nagy színészek lennének, ha el tudnák játszani, de miért ne? Most mindenki azt játssza, ami kb a legjobban megy neki.
Na? Tudtok ilyen összeesküvés-elméletet?

Én nem nézem ezt a szemetet 2015.01.14. 18:43:39

@Fu Szekh Li: nagyon jó:))) mindenesetre akár Danit akár Lacit viszi Zsu, a következő párbajon a másikuk is ki fog hullani, Zsu védett lesz hála a kendőlevételnek úgyhogy hiába puffog Edina még várnia kell a revansra :) Dennist hívják ki és valszeg mindkettőjük kiesne vele szemben. (legalábbis remélem, hogy Dani ármánykodását nem felejtik el a nézők egykönnyen)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.14. 18:47:52

@vastyúk is ..: @Bujumburi: igen, valami ilyesmi lehetett... ez a fajta rácsodálkozás valahogy nem arra utal, hogy konkrétan a kakilóját vegzálta volna meg Laci.

csiri bá 2015.01.14. 18:49:13

van új poszt, lehet áthurcolkodni. :))

Micsell (törölt) 2015.01.14. 19:02:01

@mézescsók: tegnap már nem volt alkalmam válaszolni de gondolom a bulvárból elég infot kaptunk azóta Maci hogylétét illetően, kételkedsz az epekőben?

másodpéldány 2015.01.14. 19:04:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

nekem úgy tűnt, hogy épp őt döfködte hátulról... és edinának furcsa és újszerű volt a helyzet, de mindegy, mert azóta már hivatalosan is elhálták, és bejegyeztették a riportszobában ahogy anno a japán császár ágyasainak elhálásait, de lehet, hogy az a kínai császár volt... vagy török és aztán lehetett gonoszkodni egymással, meg bevádolni, ha a jegyző nem jegyezte fel a dátumot... és megvádolták a szerencsétlen anyát, hogy nem is a császártól van a kölök, hanem valmelyik herélttől...

másodpéldány 2015.01.14. 19:06:03

@Magg.:

nem olyan egyszerű leszedetni az oldalt (krisztiánék se tudták a sok hamis oldalt leszedetni) tömegfeljelentések kellenek hozzá, azt meg nem egyszerű megsszervezni...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.14. 19:09:22

@Bujumburi: megmonnyuk a reteknek, ha befektet, megengeggyük, h az ő csatornáikon mehet .9

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 19:57:28

@Fu Szekh Li: Ez óriási poén lenne, de hogy garantálja nekik Attila a döntőt? Amúgy annál retkebben a csatinál, hogy ezt be is játsszák. Bár ugye az égvilágon semmi szabálytalan nincs ebben a dologban.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.14. 20:01:15

@vastyúk is ..: Ja, akkor még ez volt a módi a gólyatáborokban, de mostanra már más a menő. Azt inkább nem írnám le...

Fu Szekh Li 2015.01.14. 20:20:37

@Majom1Parádé: Nem garantálja, de ha ők csinálják a sót, akkor őket maradnak bent. Ennyi.

mézescsók 2015.01.14. 23:45:54

@vastyúk is ..: Nos, már tudjuk. Jó ez így. Mondjuk jobban örültem volna, ha Kisbékát viszi, de így is tetszik. Ezt a parát a pasik részéről! Úristen!!!
@Micsell: Mindig mindenben kételkedem. Vagy nem? (Különben nem.)
süti beállítások módosítása