Hiába öltöztették csótánynak, meg varacskos disznónak a Való Világ szereplőit, azért a hét végére csak kiderült, hogy szó sincs szavannáról, meg az Elton Johnnal kisért Disney-mese Afrikáról: ez itt akkor is Magyarország, közelebbről a főváros ötödik kerülete, tudod, az a soktornyú, irgalmatlan nagy épület, ott a Duna partján. Mert tényleg mi mást jelentene az, hogy az Oroszlánkirályt megpuccsolja a strucc, ezért a hatalmat a Varacskos disznó örökli, és eközben a háttérben felröhög a Csótány? Andersen írja a Való Világot, ez már fix, de csak miután másfél évtizedet lehúzott parlamenti tudósítóként a Népszavánál, és cinikus alkoholistát csinált belőle a nagypolitika.

Az első negyedórában semmi nem történik, csak Zsu, az Oroszlánkirály szenved, hogy mennyire fáj, hogy betesznek neki, hiába talál ki jobbnál jobb adókat, elnézést büntetéseket, ezek csak leszarják. Mert nem akarnak együttműködni a nemzeti rendszerben, jaj elnézést, a szavanna játékban. Dennis viszont egy ágyban fetrengés közben Habony Árpáddá válik, és olyan tanácsot ad, amihez képest a rezsicsökkentés csak bölcsészek füves rémálma csupán. Adják át a hatalmat Macinak, aki éppen egy másik állatot, a varacskos disznót alakítja, névleg ő lesz majd a vezér, de a háttérből ezentúl is Zsu osztja majd a jobbraátokat.

Maci első döntése az volt, hogy megbüntette Edinát, amiért kávét ívott, és Robinnal együtt egy bárszéken állva kellett azt ismételgetniük, hogy gugugu. Bevallom egy kicsit féltem, hogy Macival itt elszalad a ló, mint egy egyszeri politikai tiszttel, akit váratlanul a női tábor parancsnokává neveznek ki a gulágon, de aztán mégsem változott a Való Világ az emberi gonoszságot bemutató kis költségvetésű horrorfilmmé, sőt Robin kólát ívott, és örömmel várta a büntetést, mintha nem is lehetne kitalálni jobb mókát szombat délutánra a csuklyában helyben futásnál.

Azért másnapra csak kiütköztek a Lázár János-szindróma kezdeti tünetei a Varacskos disznón: hangosan panaszkodott, hogy idegesíti, hogy körülugrálják, de azért örömmel tűrte, hogy ráadják a palástot, Edina pedig megetesse, és megmossa a fogát. Ez utóbbi biztos nem a magyar fogorvosok ajánlásával történt, mert hát Edina a fogkefe aljával, a sörték helyett a kemény műanyaggal ment rá a felső fogsorra, és Maci csak azért hagyta, mert hát régen matattak ilyen intimen a szájában.

Innen már csak egy ugrás az, hogy a szülei pénzén vesz egy hatalmas palotát a Tatooine-on, és láncon vezeti Edinát, miközben a többiek pálmaágakkal legyezik, és húsos férgeket tömnek a szájába.

De elég a többszörösen összetett utalásokból, ne csapkodjunk a Fidesz és a Star Wars közt a gondolat hiperűrjében száguldva, inkább vissza a villába. Azért a többiek sem tétlenkednek: Fanni rájön arra, hogy nem elég feszes a segge, ezért elhatározza, hogy guggol pár tucattal, és súlyzók híján Edinával nehezíti a feladatot: éppen két napja ribancozta le ugyan, de azért élósúlynak éppen megfelel. A legmeglepőbb, hogy Edina bele is megy a dologba, így ő lesz a rúd, meg a húsz kilós tárcsa is.

És akkor itt hagyjuk is abba a hülyéskedést, mert a műsor szerkesztői is belevakuztak a valóságba, mi meg csak álltunk ott, mint a riadt nyúl, aki nem tudja eldönteni, hogy ez most vadász, vagy csak egy ZIL ködfényszórója. És még csak azt sem érti, hogy ez a végeredmény szempontjából nagyjából tökmindegy.

Érzelmes aláfestő zenét kevertek be, amikor Edina az anyjától a telefonin keresztül megtudja, hogy a nagyapja halott. A lány először nem érti, aztán elszakad valami és csak sír. Utána már csak azt ismételgeti, hogy erős vagyok, túlélem. Erős vagyok, túlélem.

És ezután jön a mondat, vagy inkább mondatfoszlányokból összerakott tanulság, ami még akkor is sok lenne, ha Pálfi György vagy Török Feri írja bele egy filmjébe: “Ne sírj, ott fent néznek apáddal, és nagyon büszkék rád, mert elértél valamit”.