Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x55 - A Kiskun ház trónfosztása

2015. január 10. 09:05 - candyperfumegirl

Próbálja megőrizni mindenki a nyugalmát, és kapaszkodjon a legközelebbi felesbe, ugyanis Lilu figyelmeztet, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek, és olyan fejet vág hozzá, hogy nem lehet nem komolyan menni. Meg is ijedtem rendesen. Elérkeztünk a játék feléhez, ezt egyrészt azt jelenti, hogy ezt egy irtózatos lealjasodással meg kell ünnepelni, másrészt pedig azt, hogy ez az a pont, amikor már mindenkinek pont annyira van tele a töke a többi agyhalottal, hogy elég egyetlen szikra, és a gyűlölettől fröcsögő csicskageci-faszkalap- kurvaanyázás futótűzként terjed szét a villában. Máshogy fogalmazva Ordenáré Röné emlékestet tartunk. Igyekszem minden eseményt, mellékvágányt és konfliktust hiánytalanul rekonstruálni, hogy az eset a maga teljességében maradjon meg az utókornak.

755-01.png

A királyi esküvővel kezdünk, a varacskos nőül veszi az oroszlányt, a kullancs anyakönyvvezet, de itt még mindenki csak mosolygós részeg, tehát ezt most ugorjuk. A lakodalomban a 12ker-Ádina-Basszájba tengely erősödni látszik, úgy tűnik mostanra ismerték fel, hogy nem kell nekik mással foglalkozni, hármukban pont annyi rafinált szemétkedés és gátlástalanság van, hogy ha akarják, itt napokon belül gumiszobába kényszerítik az egész bandát. A megerősített szövetséget csókkal pecsételik meg, mármint csak Laci és Edina, 12ker közben már helybenfutva táncol. A nyugiban összeülnek tanácskozni, majd a szinte magatehetetlenül részeg Zsu tántorog be, és ezt látva a szintén nem szomjas 12ker úgy dönt, hogy ez egy tökéletes alkalom egy kiadós baszogatóestre – bár ő őszinteségi 5 percnek hívja- és módszeresen el is kezdi önteni a királynő nyakába a szart. Aki úgy a második mondatnál eldől, mint egy zsák, és abban a szent minutumban el is alszik, ez persze nem akadályozza meg Ádinát és Basszájbát, hogy ők is odavakkantsák neki, miért kéne megdöglenie itt most azonnal.

755-02.png

755-03.png

Ez így nem jó, egyrészt földön fekvő ellenfélbe nem kéne többet rúgni, és elég szomorú, hogy ez itt most csak félig képletes megfogalmazás; másrészt úgy, hogy az egyik fél alszik, nehezen alakulhat ki konfrontáció, úgyhogy jön is az erősítés a sakálrészeg Kazal személyében. Ő még nagyon elemében van, először is kijelenti, hogy a baszobát ki kéne üríteni de minél hamarabb, mert már nagyon viszket a pöcke, és megőrül, ha nem ülhet bele Komisz Godzillájába öt percen belül. Basszájba vagy háromszor eljátssza vele a "jó, csak még 10 perc” trükköt, így Fanni egyre idegesebb, és pont ezt a pillanatot tudja 12ker kiválasztani, hogy felböfögje, hogy Komisz meg egy sunyigeci, aki élő adásban dobta a nőjét, és majd ő kiviszi párbajozni, mint a szart. Na ezt a csapot nem kellett volna megnyitni, mostantól egész éjszakán át minden második mondat a „kiviszlek és kint hagylak”, ez az ultimate fenyegetés a villában ugye, és ha egyszer rápattannak erre a gyökerek, soha le nem akadnak róla. 12ker még egy „a kurva anyádat!” –ot is odaköp Komisznak, aki vállat von, és elszámol ezerig, az én anyám nem kurva, akkor meg hova szarjak. És most jött el az, amit nem hittem volna, hogy kimondok egyszer, de ezzel Komisz értelmesebbnek bizonyult a VV6 teljes játékosállományánál együttvéve.

755-04.png

Az ugatásnak persze messze még a vége, Dani egyre aljasabb módón arcoskodik, majd beszáll Edina is, és pont olyan dolgokat mondanak, amitől Fannikának egekben a pulzusa. Ha még az is elhangzott volna, hogy különben meg fehér, kövér, és a haja is szar, végleg lenullázódott volna. Már jön is a rapper kézmozdulatokkal való mutogatással, és teli szájjal üvölt, majd persze jön az obligát „kiviszlek és kint hagylak a gecibe, téged is, téged is, meg téged is!” – örökzöld. Ádina még odaveti neki, hogy Komisz nélkül nem lennél fent a VV7 térképén, majd röhög, hogy még jobban felkúrja Kazalt, a dolog működik. Komisz ezalatt csendesen meghúzódott az ajtóban, majd beviszi Kazalt a baszobába, hogy lenyugtassa, és ilyen szépeket mond neki:


„Fontos vagy nekem, szeretlek, érted! Ezért fogom kivinni innen mindet a faszomba.”


Ó, az a gyönyörű románc!

755_gif02.gif

Ezzel még nincs ám vége az estének, Medve ágyba dugta az ájult hitvesét, a triumvirátus (Laci, Edina, Dani), meg csak röhög, hogy milyen jól sikerült felkúrni az agyát mindenkinek. Ekkor hirtelen felébred Plasztik, és minden átmenet nélkül rekedt üvöltözésbe kezd és betalálja Basszájbát, te vagy itt a legnagyobb csicska, faszom, gyáva geci, és társai, már komolyan nem tudtam, mi hiányzott. Plasztik részeg fröcsögése amúgy komolyan ijesztő, amennyi indulat van benne, és amilyen stílusban tolja, pont mint az egyfogú alkesz csöves, akinek nem adott pénzt a Nyugati aluljárójában átvonuló rohadt burzsuj csürhe. A csicska szó a sarokpontja a szitokáradatnak, sőt, a más kontextusban vicces „büdös buborék” kifejezés is elhangzik, és még jó öblöseket is csulázik minden mondat után a nyomaték kedvéért. És ez végre pontot tesz ennek a nyomorúságos éjszakának a végére.

755-05.png

Jön a másnap reggel, ez most különösen fájni fog mindenkinek. Plasztik, Ádina és Kazal próbál embert faragni magából, ez hosszú, fáradságos és viszontagságos folyamat lesz, nagyon sok könnyel. Plasztik a fürdőszobában pont ott folytatja, ahol éjjel abbahagyta, egy szál nuniban (de sportmelltartó az van rajta) ecseteli Komisznak, mekkora csicska fasszopóparasztgeci itt mindenki. Úgymond, dikk. Fanni nem békül Ádinával, Plasztik szerint meg az egész triumvirátusnak rohad a lelke, de nyilván Basszájba mérgezi őket, aki minden rossznak a forrása, ami a világban van. Állítom, Plasztik szerint Laci az időjárást és a magyar választási eredményeket is tudja befolyásolni, ő írta a Mátrix 2. és 3. részét és tőle ered a lakodalmas techno műfaja is.

755-06.png

Zsuzsanna királyi felség érkezik palástban és koronában, és a plebsz bocsánatát követeli, mert megalázták az éjjel. Ádina azon van meglepődve, hogy egyáltalán emlékszik bármire, na azon én is. A tekintélyét amúgy innen végképp cseszheti, 12ker pofátlanul bele is eszik a kajájába, majd Ádinával beszéli ki, hogy mekkora szarember a királynő. Elhangzik még, hogy direkt baszta fel az agyhalottakat tegnap, látni akarta, hogy vetkőznek ki magukból, és hogy mennyire félnek tőle. Az esti viselkedése rá sem veti éppen a lehető legjobb fényt persze, de ő tudja, hogy akar játszani. Komisz megpróbál még békülni, de 12ker szarik rá, csak a kurvaanyását sajnálja, de azt tartja, hogy Komisz egy jellemtelen paraszt, aki élő adásban kidobta a nőjét. A „kiviszlek és kint hagylak”- részt meg gondolja hozzá mindenki, mert a fejében azért nyilván elhangzott az is.

755-08.png

Ezek után a triumvirátus kimondja a Kiskun ház trónfosztását, eb ura fakó, Zsuzsanna oroszlány nem királynőnk! És mostantól ahol lehet, alátesznek, anarchy in the villa. Innentől kezdve mindent bojkottálnak, ami Zsutól származik, kezdve a takarítással, vagyis ha a királynő azt mondja, nyaljátok tisztára a fürdőt, akkor mennek a szaunába meg a nyugiszobába takarítani. Zsu ettől így rövid úton be fog kattanni. Van még egy teljesen parttalan vitája 12kerrel, amiben szerencsétlenségére elhangzik tőle az a mondat, hogy „én vagyok itt az az ember, aki kinti dolgokkal tényleg nem jön!”, és értem én, hogy nem gondolta ezt át, de ez most nagy öngól, az ügyvédtanonc 12ker ezt úgy fordítja ellene, ahogy kell. MILF már magából kikelve üvölt, mert valaki a „gyerek” szót használta a jelenlétében, ha az „anyámat szádra ne vedd!” után a „gyerekemet szádra ne vedd!” lesz az új VV megasláger, én befonom a hajam. Dani rámutat, hogy hiába a sírós hang, ő bizony nem lát könnyeket. Ez így semmire nem vezet, MILF nem tudja belőle kihúzni, min sérült be ennyire 12ker, pedig pofonegyszerű. Azon, hogy őt egy pillanatig nem tekintette férfinak, ellenben minden kósza faszra rárepült. Zsu és Medve elvonulnak a trónterembe (=nyugiszoba) királyi tanácskozást tartani, aminek értelmében olyan 20 másodpercen belül követi őket 12ker és Ádina, mert pont itt és pont most esedékes a délutáni szieszta. Zsu megkongatja a harangokat, hogy kollektív büntetést kérjen a forradalmárokra, de hogy ebből lesz-e valami, azt már csak holnap tudjuk meg.

755-07.png

Egy nagyon szomorú esemény miatt ugyanis kicsit furcsára sikerült ez a mai összefoglaló: Edinának meghalt a nagypapája, és mintha a csatorna most direkt ügyelt volna arra, hogy ezt ne olyan szenzációhajhász módon tálalja, mint Dóri nagymamájának halálát. Edinának döntenie kell, megy vagy marad, és marad, ez a lényeg. Meglátjuk, hogy bírja így, ez a lehető legszarabb helyzet.

Címkék: vv7
1932 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2015.01.10. 09:12:06

Tudom hogy gáz elsőzni, de nem bírom megállni. :)

Tapmancs 2015.01.10. 09:20:17

Dani hibázott a "kurva anyád"-dal, azt hiszem vesztett pár szavazót, még ha nem is szó szerint értette, hanem egyfajta közszájon forgó szitkozódásként vetette oda.

Tapmancs 2015.01.10. 09:21:49

Az meg hogy Zsuzsa kiakadt mert a "gyerek" említésre került olyan kontextusban hogy "te jössz mindig a kinti dolgokkal, a gyerekeddel", azt végképp nem tudtam hova tenni. Mármint hogy ezen mit akadt ki. Senki nem szidta a gyerekét, vagy ilyesmi.

Tapmancs 2015.01.10. 09:22:27

@VV Erőlegény: Csak szeretnéd, öcsisajt! :D

Hedonistamama 2015.01.10. 09:22:45

Tényleg megsajnáltam Zsút! :( Ez az öfi olyan végtelenül szomorú, lehangoló és szuicid!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:22:45

@VV Erőlegény: Bakker megint nem sikerült, még soha sem sikerült... :-( :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:23:58

@Tapmancs: Mert én előtte el is olvastam a posztot figyelmesen. :-)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.10. 09:25:23

Ökölbe szorult a kloákám az esti összefoglalótól, volt itt minden mint a bucsuban.
Fannika alias Eminem úgy elmutogatta kit visz ki a p*tsába, hogy fel fogják kérni az idei Music tv gálára.
Dani is bekeményített, Steven Seagal hozzá képest Misimókus .
Edina csak mondta, mint a nyúl akinek a seggéből kilóg a duracel elem.
Maci jól oda tette magát, szerintem ő állva alszik nyitott szemmel, picit kerülte a konfliktust varacskosmalacka.
Néha egy hanggránátod bedobnék a társalgójukba, attól hátha kicsit lenyugodnának.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:29:12

@Hedonistamama: Ha tényleg megsajnáltad, két dolgot tehetsz: 1, kiszavazod, hogy ne szenvedjen tovább, 2, nem szavazod ki, hogy tovább szenvedve menjen még néhány fordulót. Mindig ő lesz az egyik konflikrusgóc, mert nem igazán tudja megvédeni magát, és a villalakók nem igazából grál lovagok.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:31:47

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: De végül is ezt vártad nem, tegnap reggel azért voltál morcos, mert nem látsz Iza formátumú fightokat a VV7-ben vs. VV6. Hát nesze neked...!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:35:15

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Lehet, hogy duplázok, de eltűnt az előbbi neked írt kommentem. Tehát végül is azért akkor ez a tegnapi öfi azt nyújtotta, amit vársz nem? Hiszen tegnap délelőtt azpn morcodkodtál, hogy nincsenek Iza szintű kavarások a VV7-ben vs VV6, Hát akkor itt van, megkaptad/tuk ezt is!

Tapmancs 2015.01.10. 09:35:49

@VV Erőlegény: Ha ez vigasztal, nekem is most sikerült életemben másodszor. De elsőzhetsz sokat olyan blogokon amiket a kutya sem olvas, ha ez vigasztal. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:37:09

@Tapmancs: Az nem ér semmit! De gratulálok! :-) (grrrrrrrr... )

Hedonistamama 2015.01.10. 09:37:15

@VV Erőlegény: A ciklus közepén járok, érzékeny vagyok. Nem szórakoztam tegnap az öfi alatt és a hv sem tudott önfeledt röhögésbe kergetni. Nem kaptam meg a műsortól, amit vártam....

Denisz kapott tőlem egy piros pontot! Szerintem is badarság a kurva anyád beszólásra ugrani, mikor tudod nagyon jól, hogy muter egy tisztességes nő :)

Sargabogre 2015.01.10. 09:41:32

Edinát bírtam az elején, de elképesztően kifordult magából, irritáló, pofátlan, szemtelen, minden lében kanál valaki. Zsu se a szívem csücske, de amit csinál vele, főleg, amikor Zsu megkérte, hogy tegye le a kávét, és mondta, hogy de nem teszem, hát ott nekem nehéz lett volna visszafognom magam, hogy ne menjek neki, Zsu még egész jól bírja ehhez képest.

Sargabogre 2015.01.10. 09:43:28

egyébként Edina és Laci lesznek a következő esélyesek, Fanni, Zsu, Komisz tuti Edinára teszi, Plasztik Lacira.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 09:44:05

@Hedonistamama: Azért elnézést is kért másnap Dani, tehát azt a szálat, miszerint "Azt mondtad, hogy vízzel főz az Anyám...?" én itt lezárnám! A többi mondandója meg ült. Denisz egy jellemtelen alak, aki nem ezt gondolja róla a beköltözése napja óta azt sajnálom! Ráadásul vélhetően ezt a hőstettét még színesen el is mesélhette odabenn, máskülönben hogyan szerezhetett róla tudomást Dani....

csiri bá 2015.01.10. 09:44:30

jó lett a poszt megint, köszi. :))

Tapmancs 2015.01.10. 09:47:30

@VV Erőlegény: Denisz ha jól emlékszem már azonnal a beköltözés után elmondta hogy akkor az adásban dobta ki a csaját. Amikor megbeszélték hogy kinek mi a "családi státusza".

adjatok_egy_szabad_nicket 2015.01.10. 09:52:33

Fannika, meg ez a gettós mutogatása, kész vagyok tőle! :D Főleg h teli pofával tolja, meg amúgy is, honnan tanulta ezt?! :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 09:54:55

Én már előre nézek, holnap hogy fog alakulni a jelrakás?
8 ember kaphat jelet, ha Laci nem teszi fel a lilát. (az utóbbi napok alapján kiválasztott biztos nem lesz, de ugye egyben lehet csak az "Ádám jelképet" felhasználni.
Dani és Dóri szerintem nem kap 1 jelet sem, Maci, Fanni, Laci, Denisz kb. 1-et, Edina esetleg 2-re is jó lesz és Zsu alighanem 3-at kap. Mondjuk taktikailag jobb lenne, ha Edina kapná a több jelet, a viselkedése és a családi haláleset kellő indok lehetne.

Krétagarbó 2015.01.10. 09:55:38

Jó lett a poszt, hasonlóan látom én is a viszonyokat a villában. Eljött a félidő, mindenkire ráférne egy kis újratervezés, mert pattanásig feszültek az idegek bent. Remélem a villapszichók felkészûltek és maradt mèg tavalyi szériában is alkalmazott nyugiteából pár filter...

Krétagarbó 2015.01.10. 09:59:23

@Hedonistamama: dennisz engem is meglepett, mondjuk én màr vártam tőle egy kis "nyitàst", hogy megmutassa, hogy ő is tud többet egy egyszerű godzillaveregetésnél.

Hedonistamama 2015.01.10. 10:00:27

@Krétagarbó: Vagy valami szabadság érzés! Egy kinti program, akármi, bármi!!!! Ha lett volna agyuk, mostanra tuti megzápult volna, így meg egészen biztos, hogy súlyos lelki sérüléseik vannak, ön- köz és vv-veszélyesek! Ez a szórakoztatás rovására megy!

Krétagarbó 2015.01.10. 10:03:28

@Majom1Parádé: szerintem Edina kap jelet Zsútól, Macitól, Fannitól. Még Robint is el tudom képzelni, ő vajon kire tenne? Denniszékre nem hiszem, hogy tesz, sztem ő vagy Zsúra vagy Edinára tesz. ráadásul neki dupla jele van, akár ő is ellőheti most a jokerét.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 10:03:47

@VV Erőlegény: Némi túlzással, ha Zsu kiesne, akkor a béke és nyugalom szigetévé változna a villa. Nem lenne kit szivatni. :-) Nem tudom a szerkik engednek-e "ilyen korán" egy Edina-Zsu párbajt.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:05:01

@Hedonistamama: elég talán az is, ha lekötik az energiákat vmi tematikus héttel, katonai vagy suli, nem tudom. Mondjuk kitalálhatnának a kreatívok vmi újat is.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 10:06:14

@Krétagarbó: Ez igaz. Szerintem Robinnak nincs oka ellőni a dupla jelet, most jött vissza győztesen, védett, Dórival ugyan nem igazán úgy alakult a kinti program ahogy várta (vagy ki tudja mit is várt pontosan). Túl sokat nem volt aktív ezen a héten, persze még így is többet, mint előzőleg.

krisszvector 2015.01.10. 10:06:15

Kő keményen lealjasodnak minden egyes bulikába, ők azok az emberek,akik alvásra isszák magukat.Az a jó ebben a szériában,hogy nekik lehet alkoholt adni a kezükbe,mert nem lesznek tőle agresszívak...hol van már az alekoszos széria?Amikor is csöcsök,pinák,pélok villantak minden bulikor,meg nem üres fenyegetőzések mentek,hogy kiviszlek bázdmeg,oszt majd kint is hagylak.Ez ahhoz képest,a beintek szavaival élve,óvodás szint.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:06:39

@Majom1Parádé: mindig lenne bűnbak, sztem a zárt csoportban hamar kialakul az újabb hierarchia.

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:06:43

Jó reggelt!

Sokszor van az az érzésem hogy ezeket igazából meg sem érinti a leljasodás.Vagy ennyire nem mutatják.Elképesztő.Dani ha kihagyja a k anyázást akkor az est "hőse" ő de így csak egy szarkupac mint Dennis.Taktikailag semmit nem ért a dolog mert másképp is le tudta volna zárni.Magának tett be ezzel.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:08:35

@Majom1Parádé: sztem meg pont azért mert védett, van esély rá, hogy most lövi el a duplát. Így megúszhatja a kihívást és minél tovább vár vele, annál inkább az ő dupla jele dönti el tutira a kiválasztott személyét.

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:09:52

Edina nagypapájának halálhíre szerintem most fordulópont kéne hogy legyen.Mindenki kicsit szedje össze magát mert ez a vég.Jó esetben elgondolkodnak saját magukon.Edina szerintem még kapott egy lehetőséget hogy változtasson jobb irányba.

csincsilla72 2015.01.10. 10:09:55

@Majom1Parádé: Edina esélyes a párbajra. Ezek után valahogy nem is bánom, ha kinn marad. Kedveltem őt, mert szimpatikus kis csaj volt, de ez a lángokádó házisárkány, aki előtört belőle, nem hiányzik.
Asszem átmegyek Robin-fanba. Ebben a dagonyában ő jelen pillanatban a legelviselhetőbb. Ami momentán a "legkevésbé fülsértő" kifejezést takarja.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:10:04

@lukacstoncsi: maga alatt vágta a fát, kontraproduktív volt a viselkedése. Nem csak a kurva anyázással, egyébként.

Mirocska 2015.01.10. 10:11:26

Nem emlékszem, hogy kire hagyta Röné a száműzési képességet?
Most felhasználhatná nem is egy játékosra, hátha lecsillapodnának...
Tegnap éjjel néhány kommentelő is kicsit bevadult, nem is volt kedvem már olvasgatni, pedig szinte hv függő vagyok.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:12:51

@lukacstoncsi: én is így gondolom, meglátjuk, tud-e vele élni.

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:14:05

@csincsilla72: Szerintem most a nagypapája miatt nem fog párbajozni.A többiek szerintem ezt figyelembe veszik.Azt gondolom ez így fair, utána mehet.
Robint nem is láttuk vagy két napja az öfikben nem tudom mit csinál.Lesi a többieket és gyűjti a municiót vagy mi?:D De most ő a legvállalhatóbb ez tény.

csincsilla72 2015.01.10. 10:14:29

@Mirocska: a vadulással nem kell foglalkozni:-)
Asszem Medvére hagyta. Ideje lenne felhasználni. Kíváncsi lennék, hogy a kiválasztás vagy kihívás idejére is alkalmazhatná?

Krétagarbó 2015.01.10. 10:16:21

@csincsilla72: én azért még remélem, hogy meg tudja mutatni, hogy ez egy mélypont volt, ahonnan ki tud mászni, és vesz egy 180 fokot a játéka. Ha most ez a haláleset sem csillapítja le, akkor viszont go home, a saját érdekében is.

csincsilla72 2015.01.10. 10:16:34

@lukacstoncsi: Robin? Nézi az egészet a kanapé széléről. Örülök, hogy nem megy bele ezekbe a vitákba. Ádámot kinn hagyta, szerintem ebből azt szűrte le, hogy nem feltétlenül a konfrontációkat díjazza a nagyérdemű.

Sargabogre 2015.01.10. 10:17:59

Dani egyébként nevetséges, ahogy kifogásokat talál, miért szekálja Zsut, miközben csak a sértettség beszél belőle, hogy bárkivel szívesebben kavarna Zsu mint vele.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:18:50

@Mirocska: Maci?

Részemről bocs a tegnap estéért, többet nem megyek bele parttalan vitákba.

csincsilla72 2015.01.10. 10:19:50

@Krétagarbó: Én is remélem, mert láttuk, hogy van egy normális, szerethető oldala is. Nagyon rosszul viseli a benti viszonyokat. Én egészen a tegnapi napig annak örültem volna, ha a Zsu-Dani-Edina trió végzett volna az első háromban, de ennek semmi esélye. Megkattant mindegyik, de jelen esetben Zsuzsát sajnálom a legjobban. Dani és Edina annyira túltolja, hogy már nekem fáj.

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:20:28

@MirocskaAzt hiszem ezzel lett Dennis a szaunába száműzve nem?

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:26:02

@Sargabogre: Azt gondolom ezen már túl van, csak egyszerüen kihasználja hogy a héten ő volt a felmosórongy másrészt annyira kiismerte már hogy tudja mi fáj neki a legjobban.Zsu drága nagyon hamar be akart illeszkedni elbaszta a taktikáját az elején.Ha türelmesebb akkor most nem lett volna ez.Nem hülye tudta jól hogy Dani az ő embere az meg örült hogy Zsu bejött.Egymásra találtak mindegyik használta a másikat és ezzel ők is tisztában vannak.Zsunak dani ugyanúgy egy eszköz illetve szövetséges hogy eljusson a fináléig.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 10:28:13

@Mirocska: Deniszé a száműzetés joga (mer Maci kapta a döntési jogot)

Ditti82 2015.01.10. 10:29:22

@csincsilla72: Robin top3-as, ha nem top2-es lesz minimum. Mellé még Danit tudom elképzelni biztosra, harmadiknak Edinát mondanám. Talán. PVC azért nem, mert elég 1 tuja a 3-ba.

Sargabogre 2015.01.10. 10:29:31

@lukacstoncsi: hát vele már nem fog, mert elég durván összevesztek. Edina meg ezzel a hisztérikus nevetésével. tényleg most mutatta meg, milyen valójában. bár igazából egyre nehezebb eldönteni, hogy ki a legnormálisabb bent :D

astryle 2015.01.10. 10:30:08

@csincsilla72: Átment tuja üzemmódba.. Sixx is megmondta, hogy egy tuja mindig bejut a döntőig.

Ditti82 2015.01.10. 10:31:23

@astryle: Eddig is tuja volt, nem most vált azzá hirtelen...

Mirocska 2015.01.10. 10:33:43

@Krétagarbó: Te nem idegesítettél! :-)
@Majom1Parádé: @csincsilla72: Köszi! Dennis senkit nem fog száműzni szerintem. ..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 10:34:11

A száműzetés most Edinának jönne a legjobban, tényleg lenne egy szusszanásnyi ideje, hogy átgondolja a helyzetét.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 10:34:40

@Sargabogre: "bár igazából egyre nehezebb eldönteni, hogy ki a legnormálisabb bent :D"

bár igazából egyre nehezebb eldönteni, hogy van-e normális odabenn... :D

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:35:02

@Sargabogre: múlt idő igaz már a szövetségük ezt akartam írni.edina nevetése jobb volt mintha úgy reagált volna hogy elkezdi ócsárolni fannit.ki akarta borítani és ez sikerült is.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:37:01

@Sargabogre: nekem is furcsa, hogy ez még mindig ennyire visszaböfög belőle. Mit várt tkp-en? Ha egy kósza numerát, akkor indokolatlan ez a viselkedêse, nem ért volna annyit, ha meg többet, azt hogy? Ők olyan messze állnak Zsúval egymástól minden vonatkozásban, mint Kiskunfélegy a Rózsadombtól.
Én mondjuk elhiszem neki a bizalomvesztéses dolgot is, gondolom ez, meg a sértett ffi hiúság együtt jön még mindig ki belőle Zsú irányába.

Mirocska 2015.01.10. 10:37:39

Tényleg jöhetne egy sulis hét vagy egy papás-mamás, én tavaly azokon szórakoztam legjobban.

Némber Ván 2015.01.10. 10:37:54

Van valami nagyon ijesztő abban, ahogy Plasztik álmából épp csak felocsúdván, alpáriságban lesprinteli a többieket.
Zsuban pedig nagyon zavar, hogy a villakapcsolataiban az ő az érett felnőtt, míg a másik fél a hülyegyerek státuszt erőlteti, valószínű, hogy többek közt emiatt olyan népszerűtlen. És ez nem az anyaságával magyarázható. De ezt sem jól tolja, mert az pedagógiai alapvetés, hogy a bedurcult gyerek esetén minden olaj a tűzre, érdemesebb olyankor pihenőpályára állni (lásd a tegnapi Edina kávézik konfliktust).

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 10:39:06

Nézte valaki az éjjeli Stream-et? Az óra valamiért nem stimmel, mert az elején csak 1/4 12 körül mutat...

Krétagarbó 2015.01.10. 10:40:27

@Mirocska: nem, de előidéztem mások rossz oldalát, ahogy ők is az enyémet. Mindegy, ennyike, úgymond. Dikk:)

Krétagarbó 2015.01.10. 10:41:23

@Majom1Parádé: lehet, hogy késleltetve jön, nem is igazi live?

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:43:07

@Krétagarbó: nem tudom.

@Némber Ván: Zsu eleve szar helyzetben volt ez tény.Viszont csak rajta múlt hogy ezt a kápós szaglászós stílust eröltette.Magyarul az életben is elég valószinű hogy erőböl old meg dolgokat.A humor és a kreativitás nem az erőssége.Persze Dóri meg Laci sem segített hogy szimpibb legyen a többieknél.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:43:34

@Mirocska: a papás mamás is jó lenne, ott Zsú tarolhatna, van gyakorlata gyerekgondozásban, több, mint a többieknek.

Némber Ván 2015.01.10. 10:44:10

@Mirocska: Újításként jöhetnének tánc- és illemórák, de olyan igaz klasszik üzemmódban, mint a Csa-csa-csa cím filmben...kis kisasszonyok és kis gavallérok. :-D

Krétagarbó 2015.01.10. 10:45:14

@Némber Ván: igen, ezt én is éreztem tegnap, valahogy nem műxik az okos enged elve náluk. Bár az kint is sokaknak nehezen megy. Bár Dennisz tegnap erre szépen rácáfolt.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:46:51

@lukacstoncsi: ja, azt hittem lehetett látni öfiben, valahogy erről lemaradtam, hogy Dennisz száműzve lett vmikor a szaunába.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 10:47:46

@Krétagarbó: Igazából nem tudom hogyan működik, mert mindig csak visszanézni szoktam -már amikor-

Krétagarbó 2015.01.10. 10:50:04

@lukacstoncsi: mert dóri és Laci az az igazi mivan?!mivan?!mivan?! nemzedék tagja. A fájt az igazi lételem, tegnap PVC alakítása után arra gondoltam, hogy Robin ilyenkor ha látja, nem akar sírva kimenekülni a villából?

Némber Ván 2015.01.10. 10:50:27

@lukacstoncsi: Csodálkoztam volna, ha segítenek. Lacinak nem érdeke, Dóri pedig a Lacival való ordenáréskodását leszámítva konfliktuskerülő, vagy csak egyszerűen tuja hagggyad máááá).
Pedig ha Zsu kiadja számukra a kápóskodást, akkor akár még jól is kijöhetett volna ebből a hétből.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 10:51:43

@Krétagarbó: hát, este én is kicsit türelmetlenebb voltam a kelleténél. Úgymond. :D

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:51:52

Én pl.a suli hetet kihagynám, de egy táncos hét szerintem jó lenne.Vagy egy papás-mamás is.Valami amiben mindenki kicsit magára talál vagy egy olyan játék ahol olyan emberek lennének együtt akik eddig nem voltak.Ebből is alakulhat valamiféle változás bennt.

Hedonistamama 2015.01.10. 10:54:35

@csiri bá: nagyon exkluzív! 3 bálnát nyúztak meg érte!!!

Némber Ván 2015.01.10. 10:54:37

@Krétagarbó: Kíváncsi lennék Robin anyjának a véleményére, hogy arról, hogy a szeme fénye egy ilyen kaliberű nőnek udvarol.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:55:12

@csiri bá: bajban vannak a szponzorok vele kapcsolatban sztem is.

Krétagarbó 2015.01.10. 10:56:14

@Hedonistamama: a greenpeace tagjai pedig ma reggelre a villaajtóhoz láncolták magukat...:)

Mirocska 2015.01.10. 10:57:10

@Némber Ván: sokminden eszembe jut róluk, de ez a két szó, hogy kisasszony meg gavallér valahogy pont nem! :-D

Krétagarbó 2015.01.10. 10:57:29

@Némber Ván: én szeretném azt hinni, hogy Robinnak ez tényleg csak egy taktikai szerelmi szál, sztem az anyja is ezzel nyugtatja magát.

lukacstoncsi 2015.01.10. 10:57:51

@Némber Ván: Igen ez is lehetett volna vagy a lenntiekből valakit kiemelni.De szeriuntem zsu nem tudja mozgatni a szálakat per pillanat.A többiek eleve nem hallagtnak rá.

A Dóri ezt a lacis dolgot megúszhatta volna jobban anno ha otthagyja az ürgét miközben az kóstolgatta de nem.Aztán ezzel a lekurváztak műsorral 1-2 embert jól letraktált.Laci tényleg bunkó volt az igaz és pont akkor akart békülni amikor ezeket a képességeket megkapták.Viszont Dóri kicsit túlspilázta ezt a dolgot a bulin is ahova egyértelműen alázási szándékkal tette Lacit wc-s nek aki jól jött ki ebből.Mondjuk akkor feleslegesn várta hogy Dóri legyen jó fej vele mert ő is behívta kajálni korábban.

ruzs54 2015.01.10. 10:58:06

A Villa Negra nem apácazárda,
A Villa Negra nem fényes lokál,
Vagány legény ha szépszerén bezörget itt,
E csöndes házban oltalmat talál...

De jött egyszer egy vastag ürge,
Luxus autón elterülve,
Alkudott a házra pénzt kínált
Nálunk ragadt a pénze, ámult mit kap cserébe
Ápolta a doktorja három héten át.

A Villa Negra nem apácazárda,
A Villa Negra nem fényes lokál
Vagánylegény ha szépszerén bezörget itt
E csöndes házban oltalmat talál.

Rám akadt egy bunda télen,
Gyantás lettem a vidéken,
Jött a hekus ám kilestem őt,
Szóltam bunda tűnj el, nyomban, semmi bűnjel,
Ártatlanul állhattam vallatóm elé.

A Villa Negra nem apácazárda,
A Villa Negra nem fényes lokál,
Vagány legény, ha szépszerén bezörget itt,
E csöndes házban oltalmat talál.

Szép az élet, víg az élet, ámde én csak addig éljek,
Míg a Villa Villa Negra áll.
Szép lány jöjj el egyszer, nálunk fölmelegszel, s
Meglátod, még az álmod, egyre vissza jár.

A Villa Negra nem apácazárda,
A Villa Negra nem fényes lokál,
Vagány legény ha szépszerén bezörget itt
E csöndes házban oltalmat talál.

www.youtube.com/watch?v=KVrwDjNg0R4

az eddig elmúlt események fényében próbáljátok értelmezni, behelyettesíteni ezt az örökzöldet . :-))

Némber Ván 2015.01.10. 10:58:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Fanni nem ezzel az XXXL-es szivaccsal mosta múltkor Zsu seggét? :-DDD

lukacstoncsi 2015.01.10. 11:00:16

Nem tudom Robin még mindig úgy látja e Dórit ahogy a vacsoránál:D Max Dennishez tudna most csatlakozni.De érdekes hogy a többiek nem vonják be semmibe.Mintha ott se lenne.

Krétagarbó 2015.01.10. 11:02:12

@Némber Ván: az már a királynői fürdetésnél is bevillant nekem, hogy vajon mindenkinek van egy személyre szóló szivacsa? Hol tartják, és hogyan különböztetik meg?
De aztán az is lehet, hogy ez királyi kiváltság, és most hogy Maci is bekerûlt a királyi családba...

Némber Ván 2015.01.10. 11:02:29

@Mirocska: Hát ont azért!:-D
off: pont így nézet ki néhai (Jó)Szipka őfőméltosága sziamiaunk, mint az avatarod.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 11:02:40

@Némber Ván: "Van valami nagyon ijesztő abban, ahogy Plasztik álmából épp csak felocsúdván, alpáriságban lesprinteli a többieket."
Mondjuk van olyan ember, aki rohadtul nyűgös ébredéskor, de Dóri néha tényleg elképesztő... olyan, mintha éjjel a fejében egy végtelenitett szalagon menne egy baszomfaszomcsicskageci (megatöbbi) monológ, ami egyszerűen csak mások számára is hallható lesz, ha kinyitja a száját. Pedig lehet, hogy csak ásitani akart.

csiri bá 2015.01.10. 11:03:13

@Hedonistamama: nem... az állatokat védeni kell, kivéve a VV zoo tagjait. :))) ha még nem hallottál volna róla, rég, feltalálták a műanyagot... sok mindenre alkalmas, a vellában is van belőle :)))

Mirocska 2015.01.10. 11:03:42

@Krétagarbó: Hát valamitől csak meg kell azt a gombát kapni, na! :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 11:04:32

@Némber Ván: tuti, hogy az... :D És Zsuzsa szerencsésnek érezheti magát, hogy őt előbb fürdették.

lukacstoncsi 2015.01.10. 11:07:55

@Ditti82: Akkor értem már Dennist és Fannit is :D :D

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szerintem ilyenkor az automata felböfögi azt a szöveget amit ilyenkor szokott olykor 1-2 szót azért kicserél a szalagon hogy ne legyen unalmas:D

filina 2015.01.10. 11:08:45

Ilyen humortalan bagázs még nem volt a vv történelemben.Minden puskaport ellőnek az ordibálásukkal és az anyázzásokkal. Mutogatnak ,visítanak minden szaron kiakadnak ,hótra isszák magukat .

Némber Ván 2015.01.10. 11:09:05

@Mirocska: a villalakók saját kis közös mikrófaunája már tuti kialakult, jó esetben már immúnisak rá, mint óvónéni az ovitakonyra,

Okami 2015.01.10. 11:09:17

Zsu újfent megpróbálta kijátszani a mártírt kártyát.....a gyerekem, szent és sérthetetlen durrogtatása kb. annyira hatott meg, mint egy légyfing. Szerencsére Dani jól látta szitut, (a kurvaanyázás viszont számomra is unszimpi!) Egyébként pedig kezd egyre impotensebb lenni a szimpátiám Edina felé, nem áll jól neki a Laci féle stílus.......lassan tényleg nem lesz kinek drukkolni.

Hedonistamama 2015.01.10. 11:10:33

@Mirocska: Ha azzal mosta Fanni a királynő sunáját, akkor most Maci úgymond megsunázta az oroszlánt????

Bumpi 2015.01.10. 11:11:15

Zsu nagyon bután királynő. Minek mondd ilyeneket hogy tedd le a kávét??
Szarnék bele, hadd kávézzon! Totálisan 'Szabó Zsófi' szindrómás, ha emlékeztek a dzsungeles műsorban hogyan viselkedett Sz. Zs. amikor hatalmat kapott. És azt hajtogatta eddig hogy róla lepereg minden, hát láthatjuk hogy mennyire. Csak a szája jár. Nem bírja kezelni a trollokat (Dani, laci, Edina), vesztére. Természetes szelekció zajlik bent, láthattuk azt is, hogy Fanni lekurvázza Edinát, aki csak hangosan nevet, a következő jelenetben meg már bent sír a zuhany alatt. Zsu és Fanni szépen levizsgázott :D

xander 2015.01.10. 11:11:24

A poszt jó lett,de kimaradt,hogy kazal le büdösribizte dinkát,amire ő láthatóan, és teszem hozzá jogosan besértődött! Dániel szerzett 2 fekete pontot,Dénes meg 1 pirosat nálam... :)

beacska 2015.01.10. 11:11:29

jó reggelt, jó szurkolást!
Ebből a társaságból már nem tudnak kihozni olyan Love Storyt, mint tavaly, de ha kéne és Fanni-Dennis párost választanám. Sajnálom, h az ő kapcsolatuk háttérbe szorul Edina-Lacci nemlétező viszonya mögött. Fanniékon látszik, h van köztük kapocs, lassan fejlődik ki a szeretet is. Kezdenek szerethető, szimpatikus párossá válni. És fura mód, lassan Dennisből is kinézem, h kint is ragaszkodna Fannihoz, egy-két félredugás mellett...vhogy Dennist hosszútávú-típusúnak tartom, éppen az ominózus szakítása miatt...

nem hiszem, h Edina nagypapája valóban meghalt. Véleményem szerint lehetőséget adtak neki, h emelt fővel kimenjen, ne hátolgombolósban rugdalózva...

csiri bá 2015.01.10. 11:12:43

@lukacstoncsi: nem kicseréli, csak a sorrendet váltogatja a véletlen-generátor. :DDD

Bumpi 2015.01.10. 11:12:45

Dóriról el is feletkeztem, mindenesetre a tegnapi 'csatát' a szememben a 'triumvirátus' nyerte magasan.

csiri bá 2015.01.10. 11:14:15

@Hedonistamama: vajon a ponyva alatt is megmosták, vagy oda csak úgy becsordogált a víz, azt vagy kimosott valamit vagy nem? :DDD

Némber Ván 2015.01.10. 11:15:15

@Okami: szeritem most, hogy meghalt a nagypapája, magába fog kicsit szállni és lehiggad.
Talán a párbajt is elkerüli, mert a többiek a helyzetre való tekintettel megkímélik őt (senkire sem vet jó fényt, ha egy gyászolót baszogat).

Bumpi 2015.01.10. 11:16:44

@xander: igen, Danitól kicsit meredek volt az az anyázás, amit a Denisz meglepetésre tényleg szépen lekezelt. Viszont másnap immár józanul egyfajta bocsánatkérés is volt azt hiszem a Dani részéről, mégha a "szerintem egy szar ember vagy" vonalat tovább is vitte. Belegondolva Denisz tényleg nem a Sorbonne-on kandidált és ez meg is látszik a viselkedésén sokszor, ezért is volt meglepő és mulatságos amikor 'el kellett számolnia ezerig' :)

xander 2015.01.10. 11:17:43

@Majom1Parádé: Az éjszaka az órával valami nem stimmelt! Az elején 1 óra késésben volt,ami ugye magyarázható azzal,hogy csúsztatva teszik közhírré! De kb fél 5 magasságában,majdnem 6 órát mutatott...(lehet nem pontos amit írok de az tuti,hogy előrébb volt)...hm...

Hedonistamama 2015.01.10. 11:17:44

@csiri bá: Kinézed Fanniból, hogy ugyanolyan boldogan csapkodja meg dörzsöli Maci valagát, mint korábban Zsú popsikáját? Megnézném mit szólna két kis alattvaló bagázs ha utasításban kapnák az uralkodók seggtörlését.....

Bumpi 2015.01.10. 11:18:27

Egy szó mint száz, nálam a Denisz és a Dani a két dontős jelenleg, war of the worlds!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 11:20:02

@beacska: az internet világában két perc alatt kiderülne, ha ez a hir kamu lenne.
Tegnap este irtam, hogy láttam Edina F.B. oldalán barótiak bejegyzéseit, hogy meghalt a nagyapja, még mielőtt Lilu bejelentette volna.

Meg hát halálesettel ugye nem viccelődünk, egyszerűbb lett volna, ha bármilyen indokkal (egészségügyi pl) kiviszik. Vagy megkérik, hogy ugyan vágjon már hozzá egy üveget valakihez, mert igy kizárják és simán leléphet. :D
Bár az okát nem érteném, nincs jobban szétfeszülve, mint pl. Zsuzsa. Csak Zsuzsa belül izzik, Edina meg harsányan.

Okami 2015.01.10. 11:20:51

@Némber Ván: Nyilván gyász közben nem fog gecizni Zsuval.....Lacinak pedig újfent remek lehetőség, hogy még szimpatikusabb karakterré váljon amiatt, hogy most tuti ezerrel pátyolgatja Dinkát. De kíváncsian várom a fejleményeket........egyelőre kiábrándultan figyelem az eseményeket.

Némber Ván 2015.01.10. 11:21:33

@beacska: "nem hiszem, h Edina nagypapája valóban meghalt. Véleményem szerint lehetőséget adtak neki, h emelt fővel kimenjen, ne hátolgombolósban rugdalózva..."
Ez már az összesküvés elmélet szintjét súrolja. Először is nem hülye az rtl, tudja, hogy 3 másodperc alatt bukná a sztorit, ha nem lenne igaz.
Másrészt egy egéstségügyi okkal sokkal könnyebb valakit kimenekíteni.
Harmadrészt, eddig még senki nem adta fel a játékot haláleset miatt, még Oki sem az első szériában, pedig neki a lánya halt meg.

xander 2015.01.10. 11:21:52

@Bumpi: Én nem értem miért erőltette,Danika ezt a barátnő kirugós esetet! Tényleg nem volt szép,de az is lehet,hogy a szerkik ajánlották neki...illetve nem volt bunkó, csak elmagyarázta,hogy ő úgysem tudna hűséges maradni ezért jobb mindenkinek ha itt most the end van...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 11:22:14

@Némber Ván: Ezek meg a tekintettel levés? Szerintem nem jellemző. Pont jó indok lenne, hogy szegény gyászoló legyen a családjával, hozzásegítjük, kieshet párbajon.
Persze nem kívánom Edinának, hogy kiessen, inkább Zsu.

csiri bá 2015.01.10. 11:22:26

@Micsell: ha nem így lenne, már tele lenne vele a fészbúk...

Krétagarbó 2015.01.10. 11:22:41

@beacska: hát ha nem igaz, akkor nagypapi sokáig fog még élni, ugye akinek a halálhírét keltik... És akkor Lilunak megajánlanám az Oscart, tegnap nagyon meg volt rendülve.
De ez úgyis kiderül, nem hiszem, hogy a blikk és tsai előtt az ilyesmi titokban maradhatna.

Ditti82 2015.01.10. 11:23:49

@beacska: Ilyennel nem viccelhetnek. Még a retek sem.

0.5 bit 2015.01.10. 11:25:49

@Bumpi: "Zsu nagyon bután királynő. Minek mondd ilyeneket hogy tedd le a kávét??"

Még a hét elején kapták a szerkesztőktől ezt feladatot, hogy akik a villa hiearchia alján vannak azoknak csak kenyér és májkrém juthat. Ezen túl a királynő tejhatalmat kapott és mindenkinek engedelmeskedni kell neki.

Ezek voltak a szabályok erre a hétre, csak aztán a nagytöbbség bele értve a szerkesztőket is letojta ennek a hétnek szabályait.

csincsilla72 2015.01.10. 11:26:50

@Ditti82: Egyetértek. Nagyon durva lenne.
A medvemosdatáson egyébként Kazal combjain akadtam ki. Irdatlan sokat hízott a csaj.

Némber Ván 2015.01.10. 11:27:02

@Majom1Parádé: nem is tapintatból fogják kímélni, hanem taktikából, a nézői reakciókkal kalkulálva.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 11:29:03

@Némber Ván: és tényleg! :) Hirtelen nem is értettem, hogy mitől szerkesztődött át némileg az, amit irtam....

csincsilla72 2015.01.10. 11:31:16

@0.5 bit: Az első szabályszegésnél kiderült, hogy (egyelőre) nincs szankció. Tehát most úgy néz ki, hogy a játék célja más. Most azt nézzük, hogy egy ilyen mesterségesen keltett feszültségben ki hogyan viselkedik. Ki az, aki kifordul magából, ki van tekintettel a többiekre, ki mennyire szabálykövető. Zsuzsa nyilván nem tudja egyedül betartatni a szabályokat, hiszen nincs végrehajtói hatalom a kezében. Hiába hoz egy határozatot, ha bárki megszegheti. Nekik maguknak kellene betartani Zsuzsa szabályait, de nem hajlandóak, és ebből a nagyérdemű mindenféle következtetéseket levonhat.

Némber Ván 2015.01.10. 11:31:53

@csincsilla72: Nem olyan sok az, max. 4-5 kg, de egy kicsi, vékony lányon hamar meglátszik, főleg ha egy helyre rakódik és az illető narancsbőrre hajlamos. PVC tuti többet kapott fel magára, csak rajta eloszlik, meg bő szárú melegítőgatyákban flangál.

csiri bá 2015.01.10. 11:31:57

@Némber Ván: pontosan... és ha lenne csepp eszük a lemmingeknek, megraknák a Basszájba gyereket korongokkal... négy már elég is lenne a a ződhöz: Fáncsi, Dennisz, Zsu, meg Dórika...
@Okami: Nyilván gyász közben nem fog gecizni Zsuval - dehogynem... a bőréből nem tud kibújni...

beacska 2015.01.10. 11:32:56

@Ditti82: HA nekem lenne bent egy rokonom (példának okáért egy öcsém ;) ) a villában, előzőleg tutira megbeszélnék vele egy egyezményes jelet, h ha ÉN úgy látom, h elveszítette a kontrollt, v a depresszió jelei mutatkoznak rajta, akkor ha én azt bemondom, ő vita nélkül jön ki. Nem mérlegel, megbízik bennem. És mivel az adatlapján többmindenkinek szerepel, h egy közeli hozzátartozója halála esetén hagyná csak el a villát, feltételezem, h ezt a szerződésük szerződésbontás nélkül megengedi nekik...tehát, ez egy elég nyilvánvaló jelzőeszköznek tűnik...lehet, h pölö már nem is él egyik nagypapája sem, vagy hasonló. EZÉRT fordulhatott elő, h Edinka ahelyett, h gyászolt volna az aludni vágyó Laccit zaklatta éjszaka szexuálisan...

ééés ezzel most magamra szabadítottam az egész Kettősmérce Tábort...de szerencsére megyek főzni

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 11:33:30

@Némber Ván: "Normális" esetben még meg is érteném. De az utóbbi napokban Edina viselkedése simán indokolja a párbajra vitelt. ZSu-nak meg ugye már régóta baja van vele.
Ettől persze simán lehet, hogy Neked lesz igazad.
Ha Zsu lenne a kiválasztott Macit kivinni lenne picit gáz a mostani hét után,

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 11:33:45

@csincsilla72: "... Kazal combjain akadtam ki. Irdatlan sokat hízott a csaj...."
Jaj, meg ne hallja, mert nem tudnék még egy olyan hisztit elviselni, mint amit a múltkor csapott emiatt... :D
Én nem értem, hogy ha valakinek ennyire fontos a külseje, akkor miért nem mozog többet? Az öfik nagyrészében Fanni biztos, hogy épp rág valamit a szájában. Sopánkodás helyett, inkább fusson reggel 10 kört a villaudvaron. Mondjuk Macival. Vagy előle. :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.10. 11:33:54

@VV Erőlegény:
".... Tehát végül is azért akkor ez a tegnapi öfi azt nyújtotta, amit vársz nem? Hiszen tegnap délelőtt azpn morcodkodtál, hogy nincsenek Iza szintű kavarások a VV7-ben vs VV6, Hát akkor itt van, megkaptad/tuk ezt is! ...."

A játék szempontjából jó hogy most mindenki kiengedte a gőzt, kiválasztás előtt ezek a balhék borítanak mindent, pl Fanni nem rakott volna jelet Danira, de ezek után ő s esélyes nem csak Edina.
Dani szerelmes lett Laciba, akit egy hónap múlva (ha még bent lesznek) ugyan így elfogja küldeni virágotszedni a halálf*szára Lacit.
Maci újfent eloldalgott, kerüli a balhét, ne már meglegyen pakolva.
Megjegyezném Iza ezeknél nagyságrendekkel ütősebb volt, a vv7-es gárda csak egy utánzat brigád, silány klónok, ezért ne is legyen vv8 mert az még ennél is fosabb lesz.

csincsilla72 2015.01.10. 11:33:58

@Némber Ván: Ó, Dórikán van egy tízes is. Gömbölyödik ott mindenki.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 11:37:05

@csiri bá: hi! Nem vagyok elajulva a heti teljesitmenytol sokkal jobban kimaxolhattak volna az allatkertesdit, ovatoskodas ment csak. Kar erte.

pomac 2015.01.10. 11:38:41

@beacska: :DDDD ez igaz lenne ha tényleg ki is ment volna ha ez a jel, de gondolom nincs jel ezért ez valos hir

Némber Ván 2015.01.10. 11:39:25

@csincsilla72: ebben egyedül Edinának van szerencséje, pont annyit kapott magára, hogy már nem zörögnek a csontjai, kicsit nőiesebb lett az alakja.

csincsilla72 2015.01.10. 11:39:39

@beacska: csak ezzel az a baj, hogy a közeli hozzátartozó is csak egy szerkesztett műsort lát. Lehet, hogy vannak szereplők, akiknek a nap 24 órájából kettő dilis, de a többi normális. Ebből a kettőből mazsoláznak. Simán össze lehet rakni olyan öfit, amiben valamelyik kenyérpusztító leginkább egy borderline pszichopatára emlékeztet, közben csak az ügyes vágás eredménye a dolog.
Edina esetében biztosan igaz a papa halála, mert ha nem így lenne, már rég tele lenne vele a háló.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 11:40:01

@beacska: ÉS? Naná, hogy kettős mérce. Ha már a szembenállók közül valamelyik szimpibb, akkor annak többet elnézhetek. Akinek meg nem tetszik az megmondja, én meg nyugtázom, aztán nem foglalkozom vele tovább. Akiknek Zsu jön be, nosza. Én maradok Edinánál. Persze elismerem, hogy a viselkedése nem követendő mostanság.

jimjim 2015.01.10. 11:41:34

Plasztik éjjeli orditását hallva megfogalmazódott bennem egy kérdés. :)
Ő nem véletlen a Maúniká shó "Gechis Áránkájá" Át műttetve? A hangja 100% ugyan az volt :D :F

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 11:41:49

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "Dani szerelmes lett Laciba, " upsz, valamiről nagyon lemaradtam.....

Némber Ván 2015.01.10. 11:41:52

@pomac: "hagggyaddmááá" Beácska olyan szinten antiedina-fan, hogy még ezt is el tudja képzelni.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.10. 11:45:03

@Majom1Parádé:

Majdnem leterdelt Laci előtt, és verset szavalt hogy mennyire kedveli, lajkolja a csuzliszajut :)

krisszvector 2015.01.10. 11:45:37

Nem tudom melyik este volt,hogy láci,ádiná és dáni vakertak a nyugiban,hogy kik között akarnak/szeretnének robbantani.
Akkor pedzegette 12.ker,hogy ő bízza Fanny körül nyitná meg a területet.S nagyon is jól csinálta Dani,hogy Déneske felől támadja Fannyt,főleg,hogy adott a dolog,hogy Dénes,élőben dobta a csaját.
De ez a vonal működik,mert tegnap több jelenetben is a Fanny,ha nem is zokogott de sírt Dénes nyakán,hogy nem tudja mennyire bízhatik meg benne.:DD

lukacstoncsi 2015.01.10. 11:47:55

Az éjszakai onban Zsu kérdezi Dennist és Robint a masszázsolaj kiszárítja e a bőrét:D Erre azok hogy ja, meg kirepedezik, kelések lesznek rajta:D Ez meg a kiérkező Edinát is megkérdezi...

A hálóban Fanni, Zsu és Dóri dumálgat.Zsu tálcán kínálja a taktikáját.Nagyon ostoba ez:D

0.5 bit 2015.01.10. 11:48:34

@csincsilla72: "Nekik maguknak kellene betartani Zsuzsa szabályait, de nem hajlandóak, és ebből a nagyérdemű mindenféle következtetéseket levonhat."

Persze, csak a szerkesztőket nem értem. Olyan mintha a munkáshéten mindenki fizetés nélkül kipakolta volna a boltot úgy, hogy szerkesztő nem reagálnak rá semmit. Ott is simán figyelmen kívül hagyhatták volna a pénzre vonatkozó szabályokat.

beacska 2015.01.10. 11:51:30

@pomac: szerintem meg nem vette komolyan...azt hiszi, még kézben tudja tartani az eseményeket, sőőőt...igen oda van magától

beacska 2015.01.10. 11:55:04

@csincsilla72: vagy fordítva....

szerintem a szerkik keze is benne van a dologban. ezért írtam fent, h adtak neki egy esélyt...

mindegy..Dóri mamája benne volt a Blikkben. akkor ő nem halt meg?

lukacstoncsi 2015.01.10. 11:57:15

Az összes játék tudatosan alakítva van.Tudták Zsu lesz az utolsó de egy csavart dobtak be, mert Dennis királyként nem műsor.Most.A csavarral Zsu ténykedése heti program.Biztos konfliktus forrás.A piálgatós játék meg egyenes út a balhéhoz mert már mindenkiben megvan az indulat.A játékososkon múlik mit hogy tudnak ezekből a maguk javára kihozni.

2015.01.10. 12:00:03

Hát, nagyon arrafele megy ma a kommentelés, hogy Kiskun hülye, Denyál meg mekkorát taktikázott most. Én úgy látom, hogy Kiskun hülye ugyan, de Denyál meg egy este vesztett vagy 10%-nyi szavazatot.
Dinka folyamatosan küldi a torpedókat az amúgy is süllyedő hajójába, sz'al csak Denyál öngyilkos akciója az újdonság. És mindezt azé', mert Kiskun bottal sem piszkálná? ŰNa ez az igazi butaság!

beacska 2015.01.10. 12:01:00

@Némber Ván: érdekes, nem emlékszem, h beszélgettünk volna. honnan tudsz te rólam bármit is? még sosem láttalak itt. pölö.

én nem vagyok semmilyen fan, v. antifan

HAJ_RÁ IZAAAAA!

Bumpi 2015.01.10. 12:02:41

@0.5 bit: dehát ha nyilvánvalóan buták a szabályok, és nyilvánvalóan dacból csakazért is szembe megy veled a troll, akkor fel kéne mérni ép ésszel hogy nem kell erőltetni a szabályokat, mert csak magaddal baszol ki. Nem kell a kútba ugrani mert valami programfelelős kitalálta. Embernek kéne maradni bent is.

Krétagarbó 2015.01.10. 12:07:13

@Spitzbauer: nem feltétlenül írja ezt mindenki, sztem is Dani most tipikusan a "nagyot akar a szarka, de nem bírta a farka" csapdába esett. Hogy 10% mínusz vagy sem, nem tudom mindenesetre még messze a vége, legalábbis neki, sztem.

lukacstoncsi 2015.01.10. 12:08:19

@Spitzbauer: Nemcsak ma...nem hiszem el hogy valaki ennyire nem tudja használni az eszét vagy nem tud ennyire rugalmas lenni.Pláne mert tudja hogy most nincs senki mellette.Ha lenne esze legalább a játékban gyüjtött volna szövetségest, ami lehet a késöbbiekbenjó lesz.

Tapmancs 2015.01.10. 12:08:41

@Ditti82: Meg ugye nyilván nem a retek közölte Edinával a halálhírt hanem az édesanyja.

Krétagarbó 2015.01.10. 12:11:58

@beacska: "mindegy..Dóri mamája benne volt a Blikkben. akkor ő nem halt meg?"

Gondolom úgy volt benne, hogy meghalt. Ha Edina papája még élne, vagy már rég meghalt volna, azt a bulvárnak 2 percébe kerül kideríteni, erre gondoltam.
De bármi megtörténhet, vki itt írta, hogy - talán -egy angol trash realityben volt már erre a hazugságra példa, ha most itt erről lenne szó, na az is egy fordulópont lenne a hazai valóságsóóók történetében.

rives 2015.01.10. 12:13:49

Dani és Edina ezt nagyon bénán játssza most... Rengeteg lehetőségük lenne, hogy "alulról" szivassák a királynőt, de úgy, hogy közben részt vesznek a játékban. Ez a bojkott, szándékos szabályszegés viszont a legparasztabb módszer. Gyakorlatilag a VV szabályait szegik meg, mert nem vesznek részt a játékban. Mondtátok itt többen, hogy Zsu azért béna, mert nem tud kreatív büntetéseket kitalálni. Na most ha valaki teljesen kihúzza magát a játékból, azt ugye megbüntetni sem lehet, mert egyszerűen azt mondja, hogy "nem" és kész.
Teljesen eszköztelen a királynő, gyakorlatilag ez a szerep a legnagyobb szivatás, amit csak kaphatott. Egy igazi királyságban a szabályszegőket felkötötték, felnégyelték és hasonló. Na azok aztán igazi eszközök voltak :)
Dani és Edina volt a két legszimpatikusabb karakter számomra az elején, de eljutottam odáig, hogy teljesen leírták magukat és (soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de) azt kell mondjam, hogy a Komisz-Fanni tengely sokkal emberibb és szimpatikusabb.
És még egy csúnya dolog a végére: talán kicsit kemény lesz leírni, de Edina nagypapája utolsó ajándékként még bent tartja az unokáját a villában, mert talán ez a szomorú eset fog fordulópontot hozni a viselkedésében (de legalábbis megmenti egy aktuális párbajtól).
Most még valahogy én sem szívesen szólok be rá, pedig a tegnapi részben is nagyon kihúzta a gyufát.
Viszont alakulhatnak úgy a dolgok, hogy Laci-Zsu párbaj lesz. Na, akkor én is feltelepítem az appot, mert szeretném látni, hogy ha Zsu megy vissza arra hogy reagál Edina és Dani.

Krétagarbó 2015.01.10. 12:14:01

@Tapmancs: szerencsére nem mutatták, ellentétben Dóri esetével, az egy mélypont volt, nem is értem, miért kellett valakit ilyen helyzetbe hozni akkor.

beacska 2015.01.10. 12:14:07

@Krétagarbó: én csak azt írtam, h HA lenne bent egy rokonom, én pont ezt csináltam volna, ha kiakarom hozni...

csak fura, h így hullanak a nagyszülők. én 15 évvel idősebb voltam, mint ők, amikor meghaltak. de biztos MARHA NAGY szerencsém volt

beacska 2015.01.10. 12:15:05

@Krétagarbó: jaaa, a bulvár meg azt ír meg, amire fizetnek neki, vagy amire "anyagot" kap.."égett" le már nekem autóm ;)

Tapmancs 2015.01.10. 12:15:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Sopánkodás helyett, inkább fusson reggel 10 kört a villaudvaron. "
Az a baj hogy kicsi hozzá az udvar. Ha azt vesszük hogy kb 10x10 m-es, és ugye nyilván nem a falhoz tapadva fut, akkor egy kör nem több mint 25-30m. 10 kör 300m max, ami nagyságrendileg 25-30 kcal energiafogyasztást jelentene, vagy még ennyit se. Egy szelet csokiban van 4-500, egy pizzában 800 körül. Szóval mennyit kellene ott futnia? Futógép, szobabicaj és súlyzók nélkül esélytelen. Valszeg azért nincs nekik ilyesmi hogy hízzanak oszt az is egy téma amit ki lehet beszélni.

lukacstoncsi 2015.01.10. 12:16:29

Szerintem senki esetében ne vegyük bántóra vagy poénosra ezt a dolgot.A hír igaz és biztos megszenvedi ezt Edina bennt.A csatorna meg ebből azt és úgy mutat be amit gondol de ez nem újdonság.

Tapmancs 2015.01.10. 12:20:41

@Krétagarbó: Dóri esetében is a következő öfiben mutatták, mivel az az eggyel korábbi napot dolgozza fel. Valszeg benne lesz a maiban.

2015.01.10. 12:21:34

@Tapmancs: Azt biztos azért nem játszották be, mert anyu jól megmondta Dinkának, hogy mit és hogy kell csinálnia mostantól. A nyakamat rá...
Dinka az életben sem lehet túl szabálytisztelő. Ezt akár otthonról is hozhatta. Sőt a viselkedésmintájában minden bizonnyal benne van anyué is. Hiába mondták a szerkik, hogy Kaszáné asszony, a játékkal kapcsolatban ugye akkor semmit, nagy fájdalmában nem tudott erre is figyelni szegény. Ez csak az én elmém szüleménye, bármilyen egyezés a valósággal a véletlen műve.
Remélem Dikna hamar elfelejti az utasításait...

0.5 bit 2015.01.10. 12:22:20

@Bumpi: "dehát ha nyilvánvalóan buták a szabályok"

Persze, de ez egy játék szabályokkal. Olyan mint a foci, hogy a kapuson kívül más nem érhet a labdához. Ha egy csatár a hóna alá kapja és elszalad vele a kapuig, akkor a bírónak közbe kellene lépnie, függetlenül attól, hogy sokal hatékonyabb kézzel célba juttatni.

Ditti82 2015.01.10. 12:22:23

@beacska: Mert TE ezt AKAROD látni a dolgokban, azért még nem lesz úgy.

SpYcHo 2015.01.10. 12:22:38

Hát Edina napról napra egyre jobban építi lefelé a szavazótáborát. Az elején mindenkinek szimpatikus naiv kislányból, egy ámokfutó, rosszindulatú, tomboló kis görcs lett. Még a számomra az elején antipatikus Zsu-ból is szimpatikus emberi szerethető karaktert csinált. Valahogy nem érzik a súlyát a dolgoknak odabenn, nem tudják, hol a határ.
Ez a játék amit Edina és Dani csinál teljesen jó lenne egy másik realityben, ami nem néző központú, tehát nem a nézők döntenek a sorsuk felől. Itt a taktika szó véleményem szerint sokkal összetettebb annál mint sem valakit megpróbálunk kicsinálni, tönkre vágni odabenn. Itt úgy kell mind ezt kivitelezni, itt úgy kell lavírozni, hogy a nézőket is megvezesse a játékos, és ez a nehéz. Az eddigi szériák során egyedül Attila volt képes ezt legjobban kivitelezni. Ő megálmodott egy karaktert, és egy szabályos ám néhol kockázatos karakterfejlődést láttunk pozitív irányba. Ezt díjazták akkoriban a nézők, és igen Attila leginkább a nézőket vezette meg ebből a szempontból.
Ezért nem tudom elfogadni azt, hogy Dani hatalmas taktikus tette lett volna az, hogy kurvaanyázott és megpróbálta szétrobbantani a Fanni-Denisz párost. Mert oké, hogy ott ez jónak tűnik, és még akár célt is érhet vele (ezt nem hiszem), de kifelé ez rettenetesen visszatetsző.
Egy szó mint száz, elsődlegesen szempont szerintem, ha valaki nyerni akar, hogy ne legyen rosszindulatú. Vagy, ha néha az is, ezt ne folytassa folyamatosan, mert ezt a többség nem díjazza. Sajnos Edina ezen az úton indult el kb 2 hete, és folyamatosan csúszik lefelé a lejtőn...

Belllaba 2015.01.10. 12:24:07

@rives: Edina a tegnapi ON-ban egy szót sem ejtett a nagypapáról, nem látszott megtörtnek, sőt! Lacival az ágyban hosszasan részletezték a szexuális szokásaikat, kitért az análra is, elmondta, hogy kérdezték, mitől lett lila a feneke. Elmondta, hogy véraláfutásos is lett, mire Laci mondta, hogy jó akkor nem csinálja többet. Mire Edina: deee! Kíváncsi vagyok egyébként, hogy ez kerül-e be az öfibe, vagy megpróbálnak egy maga elé meredő képet összeollózni róla ma, mégiscsak elvesztette egy hozzátartozóját.

lukacstoncsi 2015.01.10. 12:25:15

@rives: Mondtátok itt többen, hogy Zsu azért béna, mert nem tud kreatív büntetéseket kitalálni. Na most ha valaki teljesen kihúzza magát a játékból, azt ugye megbüntetni sem lehet, mert egyszerűen azt mondja, hogy "nem" és kész.

Ok szar helyzet viszont nem az első napon történt meg hanem a végén.Zsunak lehetett volna esze azon agyalni hogy tudna nem csak egy szimpla uralkodást véghez vinni hanem alakítani a dolgokat is mert lehetősége lett volna rá.Helyzetbe tudta volna hozni ezzel magát is.Szerintem épp a Dennnis vagy Fanni felé lehettek volna gesztusai hogy késöbb ez jól jöjjön neki.

0.5 bit 2015.01.10. 12:26:06

@0.5 bit: más nem érhet a labdához -> más kézzel nem érhet a labdához

Krétagarbó 2015.01.10. 12:26:07

@beacska: szerencséd volt, én meg 15-tel kevesebb, amikor az első nagyszülőm elment:(

Nem tudom, nem vetem el ezt a lehetőséget sem, de elég morbidnak tartom, tényleg nem szeretném, ha ezt is meg lehetne "etetni" velünk, nézőkkel.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 12:26:16

@Tapmancs: a 10 (vagy bármennyi) kört példaként hoztam fel a 0 db kör ellentételezéseként.

Ha 10 kört se fut, viszont tolja a kenyeret, a pizzát meg a csokit, az alkoholról nem is beszélve (csakis cukros üditőkkel tudja azt is inni) <- mindezekre mondhatna nemet is, vagy csak kevesebbet enne belőlük, akkor nincs miről beszélni, nem a körülmények és a kis udvar áldozata, hanem simán csak egy lusta rinyagép.

Krétagarbó 2015.01.10. 12:27:03

@Tapmancs: nem akarnám látni, ez tényleg olyan magánügy, amiből nem kellene műsort csinálni.

Belllaba 2015.01.10. 12:27:12

@lukacstoncsi: Nem úgy tűnt, hogy Dinka gyászol (vagy ő így szokott?). Az análszex rejtelmei és részletei jobban izgatták tegnap este. A tettek mezejére nem léptek, mert a beszélgetésekből és képekből úgy tűnik, Dinka és Dóra elkapta a gombát.

Tapmancs 2015.01.10. 12:29:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én meg csak arra akartam rámutatni hogy k*rva sok kört kéne ahhoz futni hogy érdemben hasson valamit. És ki tudna futni mondjuk 1000 kört naponta úgy hogy 7-8 méterenként fordulnia kéne 90 fokot? Lehetetlen.
Lehet csinálni fekvőket, hasazást, stb, de futni azt nem.

lukacstoncsi 2015.01.10. 12:30:44

@Belllaba: Szerintem ne törjünk pálcát felette ki hogyan gyászol vagy sem.Már leírtam feljebb az RTL úgy ad le dolgokat ahogy ő gondolja.Miért a nagy balhéról kiderült az öfiben hogy egy piás játék eredménye?Nem.A belevalóból tudta meg már aki nézte.és ez csak egy dolog...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 12:31:05

@0.5 bit: Én ezt már akkor is mondtam, hogy simán megtenném a helyükben. Kis késéssel rájöttek, hogy tényleg szinte azt csinálnak, amit akarnak.

Tapmancs 2015.01.10. 12:31:09

@Krétagarbó: Valóban nem kellene, de Dórinál mégis csinálták. A szerencsétlen meg ott ordított mindenki szeme láttára. Én éreztem magam rosszul, sajnáltam nagyon.

Krétagarbó 2015.01.10. 12:33:18

@Tapmancs: emlékszem, akkor is ugyanezt írtam. sajnáltam én is...

csiri bá 2015.01.10. 12:36:06

@Belllaba: akkor megvan az új szponzor is, a canesten. :DD

nnnnnnnn 2015.01.10. 12:38:51

szánalmas a zsu vergődése, hatalommániás hülye. edina egyre keményebben tolja a játékot, nekem tetszik. jó pillanat volt még mikor beleröhögött a hulladékagyú fannika arcába. dani k.anyázása volt az egyedüli gáz. remélem zsuzsát agyvérzésig kiidegelik. fannikával is meg lehetne csinálni, annak is labilis a kettő darab agysejtje.

beacska 2015.01.10. 12:39:36

@Ditti82: nem akarom ezt látni. csak felvetettem egy alternatívát.

vastyúk is .. 2015.01.10. 12:40:07

@beacska: a nagyszülők halálozási statisztikáját nem az unokák életkorához, hanem az elhalálozott életkorához szokták igazítani.

beacska 2015.01.10. 12:42:51

@vastyúk is ..: pedig érdekes lenne egy ilyet is csinálni.

Némber Ván 2015.01.10. 12:44:49

@beacska: " érdekes, nem emlékszem, h beszélgettünk volna. honnan tudsz te rólam bármit is? még sosem láttalak itt. pölö."
Mondjuk olvastam a hozzászólásaidat?
Lehet, hogy nem írok annyit, mint te, de a soha kissé túlzás. Még anno, a Hódos Hajni-féle vv5 idején csapódtam ide. Na az egy epic széria volt a kommentelők és a posztok részéről is, HH írásainak szintjét Candyparfumedgirl és Sixx hozza időnként.
Most, hogy túl vagyunk a pedigrém bemutatásán, azért gondoltalak antiedina-fannak, mert nagypapa halálának valódiságát olyan vehemensen támadod.
Oké, azt mondod, nem vagy az, akkor én visszavonom: Beácska nem antiedina-fan.

encek 2015.01.10. 12:46:55

Sziasztok! Voltam már itt két éve veletek, az előző vv-t kihagytam. Csak saját véleményt írok, gondolom el fér a többi között. Sajnos számomra nincs szerethető karakter a villába. Az elején, mint sokan mások Edina, Dani volt a kedvencem. Ez mára már gyökeresen megváltozott. Dani tegnap este írta le magát az anyázással. Nálam a részegség nem mentség semmire. Tetszett ahogy kiállt Zsuzsa mellett, aki tulkép semmilyen bűnt nem követett el, csak nem tetszett Reninek , aki egy gyülölet hadjáratot indított, megkönnyítve ezzel a helyzetet a kiválasztásnál. Renit az első perctől nem bírtam, / bár, a Belevalót jobban levezette volna mint Aurélio/ mint ahogy Vikcsut sem. Daninak volt egy félválról odavetett mondata Zsu felé: " Nagy revans ez nekem". A férfiúi büszkesége sérült és méltó társra talált Edinában aki mára már teljesen kifordult magából. Jobban tette volna ha kimegy a pap
ája temetésére és ott is marad. Fannika szórakoztató, pedig az igazi döbbenetet ő okozta számomra, mára már megszoktam. :))) A többieket nem minősítem számomra szinte nem is léteznek. A sok rossz közül Zsu-nak szorítok. Megnéztem, a bemutatkozó kisfilmjét. Egy szép, magabiztos nőt láttam. Olyan mértékben szorították sarokba, hogy képtelen kibontakozni, már nem tudja mikor tesz jót, vagy rosszat. Őt fogják kiválasztani, remélem eszébe jut Attila tanácsa és Macit viszi, mert ellene van esélye.

Belllaba 2015.01.10. 12:47:34

@lukacstoncsi: Gyásztól függetlenül volt ez ciki! Még nézni is.Amúgy nem tudom milyen nő az, aki első randin hagyja magát "meganalizálni",, de mindegy.

vastyúk is .. 2015.01.10. 12:48:13

@Belllaba: A gyászt az ember (legalábbis én) úgy éli meg, hogy rátörnek ezek a nyomasztó szomorú percek. Az az elvárás, hogy egy gyászoló folyamatosan a sarokban üljön, és azon sirdogáljon, hogy a szerette nincs többé, szürreális. Az emberre ez mindig hullámokban tör, mert nem lehet egyik pillanatról a másikra elhinni, megérteni, hogy az illető nincs többé.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 12:49:00

@Tapmancs: jó, most tényleg szó szerint kell érteni mindent? :) Arról beszélek, hogy MOZOGJON. Ugráljon (jó Denisz farkán is, de az mint látszik, nem elég), fusson helyben, tornázzon, hasizmozzon, stb. És ne zabáljon annyit.
Egyikhez sem kell klimatizált konditerem drága cuccokkal, csak elszántság és akaraterő.

Belllaba 2015.01.10. 12:49:23

@encek: Jól összefoglaltad, +1

csiri bá 2015.01.10. 12:51:24

na... mielőtt az előző napokhoz hasonlóan elkezdik egymást abuzálni egyes vagy kettes (esetleg hármas) kommenttársak, röhögjenek kicsikét egy klasszikus hirdetésen (nem VV téma): imagerz.com/QBVBW0tvAwMMU10bFgVR
:))))))
Aztán lehet folytatni az acsarkodást. :)))))))

Belllaba 2015.01.10. 12:51:39

@vastyúk is ..: Légy őszinte magadhoz, ha ugyanezt Zsú csinálná, mi lenne a reakciód, de tényleg. Én már rég nem a gyászról beszéltem, ez a beszélgetés így is úgy is ciki volt Lacikájával. És nem csak ez.

Belllaba 2015.01.10. 12:52:34

@csiri bá: jobban megérné a Canestennek, mint a Rako-nak:D

vastyúk is .. 2015.01.10. 12:53:13

@beacska: akkor én bevallom, az egyik nagyszülőmet 12 éves koromban vesztettem el (63 éves nagypapi), 28 évesen a 78 éves nagymamit. Hogy ki mikor, és hányévesen veszti el a nagyszüleit, teljesen változó.

encek 2015.01.10. 12:56:06

@Belllaba: Köszi. Erről a +-ról jut eszembe, hogy nagyon buli lenne, ha lehetne pluszolni, vagy mínuszolni a hsz-kat. Jó van na, csak egy ötlet.

vastyúk is .. 2015.01.10. 12:56:40

@Belllaba: "Légy őszinte magadhoz". hehehehehehhehe. Na ezen jót kacagtam, de megpróbálom teljesíteni a kérésed. Ha ugyanezt Zsú csinálná, az lenne a reakcióm mint most. Nem tud belőlem felháborodást kiváltani, ha valaki a partnerével beszélget a szexről, még akkor sem, ha rendelkezik egy frissen elhúnyt nagypapival.

encek 2015.01.10. 12:58:48

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Örülök, hogy vagyunk egy páran, akik így látják az eseményeket. Tudom, hogy nem olyan, de nekem már többször eszembe jutott a Legyek ura. Meggyőződésem, ha nem tudnák, hogy figyelik őket már durvább lenne a helyzet. Azt elfelejtettem, hogy Denis előtt le a kalappal, ahogy az anyázást kezelte. És nem gyáva, de helyén van az esze.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 12:59:05

@vastyúk is ..: nekem az egyik nagypapám már akkor eltűnt a háborúban, amikor apukám kicsi volt, a másik nagypapám amikor 7 éves voltam akkor halt meg, a nagyijaim 11 éves koromban meg már mikor felnőtt voltam 32.
Tehát mindenkinél tök egyéni lehet, ebből nemigen érdemes semmilyen következtetést levonni.

Némber Ván 2015.01.10. 12:59:23

@encek: nevesített pluszok és minuszok, vagy nóném?
Az előbbi esetén lenne csak aztán igazi villa-hangulat idekint! :-)

csiri bá 2015.01.10. 12:59:31

@Belllaba: az eddigiek fényébe az előbbiből több fogy, mint az utóbbiból. :))) Azt azért megnézném, hogy a baszobában a Rako automata helyett kitennének egy Canesten automatát. Vagy egymás mellé a kettőt. :DDD

bigél 2015.01.10. 13:02:12

@vastyúk is ..: ez így van, nem az unokák korán múlik
én 3 nagyszülőmet vesztettem el 23 éves korom előtt, az egyik nagymamámat én is 12 évesen (ő 62 éves volt), a másik két nagyszülőm hetvenX évesen halt meg (azóta sajnos meghalt az utolsó nagyszülőm is, de ő szerencsére csak sok évvel később, 90 évesen)

Némber Ván 2015.01.10. 13:02:27

@Majom1Parádé: Maximum annyit, hogy a felmenők korábban vagy később vállaltak gyereket. De ez is csak tendenciózus, eltérések mindenképp akadnak.

Krétagarbó 2015.01.10. 13:03:05

@vastyúk is ..: pontosan. ezért is írtam, hogy én pl. 7 évesen az egyik nagymamámat, 8 évesen a másik nagyapámat. (mindketten viszonylag fiatalon 57, 62 évesen haltak meg) De ez egyik nagymamám pl. még mindig él, pedig +15-tel idősebb vagyok átlagban, mint a bentiek.

Belllaba 2015.01.10. 13:03:28

@vastyúk is ..: A válaszod borítékolva volt:) Ha Dinka eddigi akciói nem tántorítottak el tőle, akkor szerintem ha késsel a kezében ámokfutna, az sem venné el tőle a kedved. Ahhoz egyébként mit szólsz, hogy Laci elárulta Dinkát, mikor kettesben volt Zsú királynővel, Laci erősködött a triumvirátus szigorú büntetésén, pl. Dinka cigimegvonásán. Még Zsú találta ezt erősnek. És lepszichopatázta Dinkát(mármint Laci). (Zsú részéről ezek árulásnak lettek volna titulálva, de ha Laci csinálja, akkor miért nem az Dinkának?

Tapmancs 2015.01.10. 13:04:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Értettem mit akarsz mondani, én is csak arra próbáltam célozni hogy kardiózni nehéz odabent, attól meg ha hasaz, a picsája még nőni fog. :)

Krétagarbó 2015.01.10. 13:04:41

@Némber Ván: sztem egy idő után ezt nevesítés nélkül is lehet sejteni. Bár néha lehetnek kellemes meglepetések:)

encek 2015.01.10. 13:04:50

@Némber Ván: A nóném nem lenne korrekt, de a többség dönthetne, nekem mindkét verzió tetszik. Szerintem most is jó a hangulat és nagyon beleférnek a trollkodók is. Szerintem.

járaszám 2015.01.10. 13:05:20

Nem értem Danit és Edinát.Láthatták hova vezet a gonsozkodás,szemétkedés,ennek ellenére sikerült Röné szintjére süllyedniük.Sajnálom,nem rég még ők voltak a kedvenceim,esküdni mertem volna döntősök lesznek,most meg a medvénél is irritálóbbak. Edina soha nem kedvelte Zsút,de mikor Attila bement rögtön levágta ha jól forog ő is hallhatja a tanácsait,ez a mostani gyűlölködése viszont már sok.Dani meg csak égeti magát,képtelen túllépni azon,hogy mint férfi nem kellett.

bigél 2015.01.10. 13:06:00

@vastyúk is ..: neked szerintem sem lenne más a rekaciód, legalábbis az eddigi hozzászólásaid alapján
de a vérfanoknak (számomra te nem vagy az, ha nem haragszol, mivel mint írtad többször, nem azonosulsz vele, a játékát bírod) bizony borítékolhatóan igen

(de ez visszafelé is így működne: ez a fan dolog márcsak így működik)

Krétagarbó 2015.01.10. 13:06:08

@csiri bá: a Rako ráfaragott, az tény.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.10. 13:06:32

Na bumm, nagyapáimat nem is ismertem. Nagymamák min. 20 éve halottak. Vagyok 30 alatt, még élek.

Sajnos kimaradt az életemből az ilyen....

Belllaba 2015.01.10. 13:06:43

@encek: én is gondoltam már erre, de szerintem itt egy-két pszicho képes lenne többször regelni, hogy a neki nem tetszőket/tetszőket le- v. "felpontozza", hogy ezáltal lássa igazolva magát:D

bigél 2015.01.10. 13:10:21

@encek: ezzel egyetértek és nem bizztos, hogy szeretném látni, mi történne akkor bent - viszont nem biztos, hogy teljesen így alakulnának az erőviszonyok, ha nem lenne kamera (vagy simán nem tudnának róla, hogy van), ha nem "kellene" kifelé játszaniuk, a nézőknek szóló részt elfeledhetnénk, azt mindenki lepucolná magáról

pomac 2015.01.10. 13:10:26

ha esetleg bvalaki nem látta hogykezdödik a buli :D
rtl.hu/rtl2/valovilag/en-meg-soha

encek 2015.01.10. 13:11:01

@Belllaba: És, akkor mi van? Hagy vergődjenek, nem itt dől el a győzelem. Majdnem minden vv-t néztem, de még soha nem szavaztam. MOST - tegnap letöltöttem az applikációt. Állítólag, ahogy öregszik az ember úgy hülyül.

encek 2015.01.10. 13:13:16

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Én biztosan tudom, hogy nem szeretném látni. Van bent 1-2 ember, aki nagyon át tud gázolni mindenkin még józanul is.

ruzs54 2015.01.10. 13:14:28

@jimjim: dórira nagyon találó a kígyó,igazi khöphködő vipera :-))

bigél 2015.01.10. 13:14:53

nem láttam tegnap az öfit, de a hozzászólások alapján valszeg jobb is

már korábban volt pár olyan megmozdulás, amitől hánytam, tegnap valószínűleg sugárban jött volna belőlem a műsor alatt

vastyúk is .. 2015.01.10. 13:17:27

@Belllaba: Kedves Belllaba!

Mint azt már jónéhányszor kifejtettem, belőlem nem vált ki a műsor olyan vérmes reakciókat. Örülök, hogy annyira egydimenziós vagyok, hogy válaszaimat előre borítékolod, ez bizonyára megkönnyíti a kommunikációt velem. Ugyanakkor sajnálom, és mélységes bánatot érzek, hogy téged zavar, hogy Edinának drukkolok. Nem azért drukkolok Edinának, mert vele tudok azonosulni, ugyanis ilyen alapon nincs ember a villában, akinek drukkolhatnék.

Kérdésedre válaszolva, hogy mit szólok Lacihoz;. Laci egy hiéna, és az indiános héten is ő szorgalmazta a leghangosabban, hogy Zsú kérjen büntetést a takarítást bojkottáló őslakosokra. Edina nagyon jól tudja, hogy ki kérte rá a bűntetést, hiszen Denisz elmondta neki, hogy Zsú visszakozott a cigielvevésre. Hogy ezzel az információval mit kezd, befolyásolni nem tudom.
Hogy Zsú áruló lenne-e Edina szemében azt megtippelni meg nem szeretném. Ebben a szituban már teljesen mindegy, hogy Zsú mit csinál, bizalmi embere már nem lesz Daninak és Edinának.

schanc 2015.01.10. 13:23:00

@rives: Bennem is ez fogalmazódott meg: az elején Dani meg Edina is tök szimpik voltak, most meg úgy vagyok vele, hogy a top3 legyen Robin, Fanni és Dóri (pedig a két lány is tud bőven alkotni, és mégis...).
Edina valószínűleg ezzel a sajnálatos eseménnyel megússza a mostani párbajt, mert se jeleket pakolni, se kendőt kötni nem ildomos egy frissen gyászoló lányra.
Mostani tippem szerint a Zsu, Maci, Laci hármasból jöhet ki a két párbajozó. (Szerintem Zsu minden mostani sérelme ellenére sem fogja Danit kihívni, ha ő lesz a kiválasztott.)

Joe Bacsi 2015.01.10. 13:24:34

Azért az látványos volt hogy Dani és Dennis közt szakadéknyi különbség volt a véralkohol szint tekintetében,ami nekem már többször fel is tűnt a nagy partyk alatt(mondjuk ezt én a Godzilla teljesítö képességére vezetem vissza,mert ha Fannyka csutka akkor neki jár az ingyen pöcök)a nagy szerelemröl meg annyit,ha vége az egésznek és egyik se nyer,akkor ugyan mi lenne a folytatás..Dennis nyakán a végrehajtó,Fannit meg kiutálják otthonról...mihez kezd a gerlepár,majd Dennis szponzorálja Fanny szépségigényeit amikor sorban állnak majd a csajok hogy megkapják a Dennis szerinti 500..501. sorszámot..Dennis be van egy alapfokú élettapasztalat(ami spec. Daniba nincs) "életmüvészképesség" oszt ennyi, tipikusan az a csurran cseppen éljünk oszt sz.rjunk bele típus,tervek,célok nélkül(hacsak a kamu,Zs kategóriás legyünk rapperek nem számít annak ..buli,kis munka és még rajok is vagyunk próbálkozás) Fannyval a pöcök tartja össze,az elején a semmi ismerkedés(alig beszélgettek) csak ösztönre épülö Godzilla etetés mára pedig az alapkamu.. "szeretlek,tudom mit akarsz hallani hogy még biztosítva legyen a szükségletem kielégítése" szintre jutottak.Az pedig hogy aki eltartotta,fedőt adott a feje fölé,annyit érdemelt hogy meghívjuk és élöben rúgjunk bele,mindent elmond a srácról(ha tudta hogy ez off. nem alázom meg a tv ben hanem elmondom otthon és oda se hívom..csak ez így nagyobbat szólt a rajsráctól)
Fannyka meg a "Celeb leszek,mert az milyen könnyű és élvezetes" életcél képző tipikus növendéke..szoli,haj, meg a testem miközbe buta mint a föld,magyarul se tud értelmesen beszélni(ebböl fakad az egyetlen pozitív tulajdonsága a szleng szaporítása) de annál többet tud káromkodni és ordenáré módon megnyilvánulni..életképesség nulla,majd lesz aki eltartja vagy a Dóri majd besegíti az olasz vagy dubai közegbe..
Dóri..na ö a nöi tuja odabenn aki a lerészegedés és a csicskázáson és a Ki vagy te..Heee-n nem jutott tovább,minimális kommunikáció,minimális megnyilvánulás próbálja elrejteni és palástolni ki is ö valójában..a kései Fanny kb...de ö már kihasználta amit kellett és bejárta a társadalomba rászabott szerep minden szegletét,most kell neki egy extra lökés az 500+ körök becélzására ha véget ért a játék.
Részemről ennyi a feketék magja..akármennyire is vágják a fát maguk alatt a fehérek,még mindig ők tűnnek.."normálisabbnak"(még ha ez nem is hozhatja az elvárható szintet,mert ugye akkor ők se lennének ide beválogatva)Ami pedig a show részét illeti,ott is magasan a fehérek viszik a pálmát,mert eddig a feketék ebben se szaggatták szét az istrángot..így még emiatt is egyenlőre egy fehérnek kell lenni a győztesnek, nincs olyan egyéniség hogy ez már most eldőlne,liftezés van le-fel a népszerűségi listán,de a feketék akkor is a hátsó régióban kullognak anblock az én szememben.

vastyúk is .. 2015.01.10. 13:25:40

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Engem szórakoztatott a műsor, mindenki ki kelt magából. az egyetlen ember, aki csak néhány másodpercre tűnt fel, az Robin volt :D. Ült a káromkodó plasztik ágya szélén. Persze úgy sosem lesz Robin keze lekváros, ha semmibe sem dugja bele. Legalább próbálkozhatott volna az indulatok csillapításával.

tjunior 2015.01.10. 13:25:49

Eljutottunk abba a fázisba, hogy Robin, pusztán azzal, hogy nem csinál semmit, messze a legszimpatikusabb játékos, pedig egy szobanövényben is több a karakter mint benne. A többi az persze karakteres, van szarkavargép I-II (a királyi pár), pszichopata (Edina), beképzelt majom I-II-III (Basszájba, Dennis és Dani), agy nélküli amőba ( Fanni) , meg egy ordenáré óriásnő (plasztik).

Belllaba 2015.01.10. 13:26:52

Miért zavarna, hogy ki kinek szurkol? Nem vagyok én hittérítő:D És van, akit amúgy sem lehetne eltéríteni, nem a személy cselekedete alapján ítél. (Olyan ez mint a politikai oldal szimpatizáns, de ebbe ne menjünk bele)Csak szerettem volna valamiféle okot kapni erre (ha valaki rokona nekije azt még megértem, jaj, azt sem), csak mert nem tudom elképzelni, hogy valakinek szimpatikus, amit művel. Na mindegy, mi úgyse fogjuk egymást meggyőzni (nem is célom ez), csak érdekelt volna, de akkor hagyjuk.

Belllaba 2015.01.10. 13:30:13

@vastyúk is ..: Egyébként nem a válaszaidat borítékoltam előre, hanem ezt az egyet. Ha nem az lett volna a válaszod, akkor az eddigi hozzászólásaid vesztették volna érvényüket, így logikus volt, hogy ezt fogod írni. Ennyi.

rives 2015.01.10. 13:30:19

@tjunior: nagyjából én is itt tartok, kiegészítve annyival, hogy Robin, meg tényleg annyira nem csinál semmit, hogy a tévét sem éri meg bekapcsolni :)
Nincs igazán szerethető karakter a műsorban (már az előző szériában sem volt), és igazi játékot, szórakoztatást VV5 Attila (és Peti) óta én nem láttam...

beacska 2015.01.10. 13:31:39

@Némber Ván: én ugyanezt írtam volna, ha Zsunak "halt volna meg a nagypapája"...őket kettőjüket hoznám ki, ha rokon lennék

jimjim 2015.01.10. 13:33:15

@ruzs54: :D Jogos :)
Mondjuk Ádinára meg jobban illene a hiéna, kazalra az ázott macska, 12.ker= görény (vagy pincsi :D) batmanra, meg bondjuk illően a madár aki szarik a többi fejére :D

Belllaba 2015.01.10. 13:35:46

@jimjim: ez jó:) bár Edinkára legjobban a kullancs illett volna, ahogy tapad Lacira.

beacska 2015.01.10. 13:36:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: hááát, én a neveket többnyire arcokhoz tudom kötni...viszont az szinte BIZTOS, h itt én nem szapultam Edinát, úgyhogy halált megvető bátorsággal írtam le, amit írtam ;)

PinkiCicuka 2015.01.10. 13:39:58

@SpYcHo: Igen, nagyon így van jól ahogyan te látod mogyoró!

Belllaba 2015.01.10. 13:40:07

@jimjim: bár el kell ismernem a hiéna még találóbb Dinkára, az eszelős nevetése is a hiénák "nevetésére" hajaz erősen:

www.youtube.com/watch?v=swC8f0quXEw

ruzs54 2015.01.10. 13:41:16

@csiri bá: ez frenetikus,szét röhögtem az agyam :-))))elraktam a kedvencekbe , megmutatom a fiamnak is. :-)))) köszönöm a tegnapit is ,nagyon találó :-))) köpöd ki, köpöd ki :-)))

Krétagarbó 2015.01.10. 13:42:27

@schanc: én nem látom úgy, hogy a gyász miatt nem lenne illő most Edinára pakolni a jeleket vagy kihívni. Ez pont az az eset, hogy a kinti dolgok miatt senki ne élvezzen előnyt vagy hátrányt. (Bár a hátrány része nehezebb, a néző nehezen adja fel a negatív előítéleteit, ezt nehezebb ledolgozni a játékosoknak. pl.: dennisz vagy Zsú kezdése a játékban)

vastyúk is .. 2015.01.10. 13:44:16

@Belllaba: "csak mert nem tudom elképzelni, hogy valakinek szimpatikus, amit művel. Na mindegy, mi úgyse fogjuk egymást meggyőzni (nem is célom ez), csak érdekelt volna, de akkor hagyjuk."
Elnézést kérek, hogy félreértettelek, de ha nem tudod, elképzelni, hogy valakinek szimpatikus, akkor elmagyarázni sem lehet.
Leírom, hogy én miért szurkolok neki:
Mindig egy lóra teszek a vv-kben, a legelején választok egyet, aki pillanatnyilag szimpi. Utána meg nézem, hogy csinálja-e a műsort. (Volt már olyan, hogy befürödtem, és nem csinálta a műsort :D) Szóval Edina csinálja a műsort, úgyhogy jól szórakozom. Rengeteget szoktam társasozni a barátaimmal, és előfordul, hogy én húzom a "faszkalap" karaktert, dehát ez van, a játékban csak egy célom van, hogy nyerjek. Ilyenkor bizony olyan dolgokat is megteszek, amit a való életben nem tennék, mert nem tartom szép dolognak. Ezért én sokmindent megbocsátok a játékosoknak (az összesnek), végülis mind nyerni akar. Danin, Edinán és Robinon látom azt, hogy ide akciótervekkel érkeztek, és ettől voltak kezdetben is szimpatikusak. Zsu-n az óriási nyerni akarást látom, de nem látom az értelmet, ezért vetettem el már az elején.
Egyébként ha nem kedveled Edinát, jó ómen, hogy neki drukkolok, eddig még nem nyert olyan akinek drukkoltam volna. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 13:45:24

@Krétagarbó: "...maga alatt vágta a fát..."

Már másodszor fordult elő, hogy a részeg ocsmányság miatt bocsánatot kellett kérnie. Lehet, hogy ez sokszor megismételve, nem fog működni neki.

bigél 2015.01.10. 13:46:08

@vastyúk is ..: most megnéztem az egyik videót, amiben Zsut piszkálták, amíg az kómában volt. Dani anyázása, Fanni-Edina fight, stb.

engem ez nem szórakoztatott, ez undorító volt

malevil2050 2015.01.10. 13:47:00

@vastyúk is ..: Jól bírod még a kiképzést,kintről támogatlak. És ne feledd a nyár heves az app egyenes,,,,,, - n oda megy ahova köll. (nem munkás ököl)

vastyúk is .. 2015.01.10. 13:47:08

@Belllaba: Még egyszer elnézés, félreértettelek. De annak tényleg örülök, hogy borítékolhatók a válaszaim, tényleg könnyebb a kommunikáció ;)

vastyúk is .. 2015.01.10. 13:49:14

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Sajnálom :( túlságosan a szívedre veszed. El tudom fogadni, hogy neked ez már sok. (Élőben lehet, hogy nekem is az lenne)

dare 2015.01.10. 13:49:26

Mikről maradtam le én tegnap a posztot elolvasva, meg se gondoltam volna.
Volt itt minden (visszanéztem már), köpés, anyázás, fenyegetés, anarchia, lelki terror,haláleset...talán csak azért savanyú a szánk íze egy kicsit mert kizárás nem volt, de ha így haladnak a nagy tattikusok szerintem csak idő kérdése.
Edinát nem sajnálom a nagyapja halála miatt, az öreget viszont igen( béke poraira).
Abban reménykedem hogy az elmúlt 2-3 hetet már nem látta, nem nézett tv-t mert ha igen akkor biztos nem volt neki jó érzés a fia halála után látni az unokájának ezt a szereplését amit bemutat.
Egy másodpercre se tudom sajnálni Edinát, a nagyszülőt viszont igen.

csincsilla72 2015.01.10. 13:51:15

@Krétagarbó: Jogos! ha Kiskunnak neki lehet menni azzal, hogy ne éljen vissza a fiával, akkor Edina ne éljen vissza a papával. Csak az ő esetében a temetés más lesz, mert nem hiszem, hogy hazaengedik Erdélybe. Neki erről is le kell mondania.

kamilla123 2015.01.10. 13:51:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: pontosan, egyszer már Zsu-t is elküldte részegen az anyjába, nagyon ordenáré volt Dani. Pedig csak annyi volt Zsu bűne, h nem akart mellé feküdni úgy,h a csávó matt részeg. Most már tudjuk, talán a bűz is közrejátszhatott.

bigél 2015.01.10. 13:53:44

@vastyúk is ..: nem tudom nem a szívemre venni - persze, játék stb., de akkor is
ha ugyanez a jelenet egy filmben lett volna, akkor is taszított volna - attól, hogy valami csak kitalált vagy megjátszott, az érzéseimet ugyanúgy megviseli

egy másik példa: ha valakit ütnek-vernek, rugdosnak egy filmben, akkor felszisszenek, rosszul esik nézni, holott tudom, hogy ez egy film, nem verik agyon a színészt

Fu Szekh Li 2015.01.10. 13:54:29

@Majom1Parádé: Már megvan a következő célpont: Fanni

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 13:55:20

@Krétagarbó:"... Robin ilyenkor ha látja, nem akar sírva kimenekülni a villából?..."

Csak emlékezz vissza Robin artikulálatlan üvöltésére, mikor nyert. Gondolod, hogy ez egy széplélek? Mert én nem.

csincsilla72 2015.01.10. 13:56:19

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): amikor eljutottak oda, hogy megríkatták, akkor már én is csak undort éreztem. Pedig kedvelem Danit, de ott úgy csaptam volna tarkón fagyott ponttyal, hogy hason csúszik a kerti tujákig.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 13:56:26

@kamilla123: "... talán a bűz is közrejátszhatott...."

+1

csincsilla72 2015.01.10. 13:57:09

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): egészséges emberekben ilyenkor működik az empátia.

vastyúk is .. 2015.01.10. 13:57:14

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Értem. Becsületedre válik, hiszen mégiscsak arról vall, hogy magas empatikus képességekkel rendelkezel. Én megpróbálom távolítani magamtól ezeket a dolgokat.

Haplo 2015.01.10. 13:58:17

javaslom nezzetek tegnapi onlinet, en most kezdtem, meg csak az elejen jarok, de egy erdekes kovetkeztetest mar levontam, Fanni sokkal figyelmesebb(a jatekban a tortenesekre) es okosabb mint azt gondoltam volna valaha is. Igaz, ez az allapot csak percekig eszlelheto, sajnos, mert utana elojon a szokott egoista sotetlyuk... Kar, hogy csak ilyen ritkan latni ezt... A masik meg, hogy Zsunak tudnek javasolni egy kommunikacios tovabbkepzest.... ott legalabb hazudni meg terelni megtanulhatna rendesen :) Szamomra egy tanulsag volt nezni, hogy probal valaszolni Fanni azon egyszeru kerdesere, hogy mirt csak most kezdett nyitni Dori fele.

bigél 2015.01.10. 13:58:22

másik videó: Edina panaszkodik Fannira, hogy nem hallgatja végig az embert, csak üvöltözik
hoppá! :D :D

szálka-gerenda tipikus esete

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 13:59:07

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): "... Dani anyázása, Fanni-Edina fight, stb.

engem ez nem szórakoztatott,..."

Engem sem, visszataszítóak voltak. Sose bírtam a csürhébe verődőket (ne csatlakozz a hadhoz)

csincsilla72 2015.01.10. 14:06:22

@ruzs54: Hát, oda nem ugorhat ki csak a temetés időtartamára. Vagy elkísérik és hotelben kell laknia, miközben őrzik?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:08:54

@Krétagarbó: "... vajon mindenkinek van egy személyre szóló szivacsa?...

Hát, annak tükrében, hogy Kazal minden olyan vízbe belepisil, ami alulról éri őt (lavór, jakuzzi), sztm lényegtelen a személyre szabott szivacs :D
Az esetleges közös Canesten használatról nem is beszélve, az elkeveredett törülközők stb.

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:10:08

@csincsilla72: Dóri csak azért mehetett ki, mert volt szuperképessége nem?

SpYcHo 2015.01.10. 14:12:02

@csincsilla72: Dórinak szuper képessége volt. Azt használta fel. Edina nem mehet sehova.

zorja 2015.01.10. 14:12:11

@vastyúk is ..:

Azt nem akkor használta fel, mikor az anyukája bement a villába és a nyugiban beszélgettek? Én ezt két - független - eseménynek gondolnám.

Haplo 2015.01.10. 14:12:17

luxuskondenzator :) (by Maci ) a fluxukondenzator helyett :D

dumocika 2015.01.10. 14:12:51

@vastyúk is ..: Jól láttam fentebb hogy "társas"? Derék dolog!

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:13:05

@zorja: Igaz. valamiért egy kalap alá vettem.

Haplo 2015.01.10. 14:13:29

a masszazsolajtol meg repedezett es keleses lesz a borunk, olyan mint az elefant talpa :D (by Denis)

muvelodok az onlineon :D

dumocika 2015.01.10. 14:14:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Tényleg! A jakuzzi! Fúj bele se gondolok, hogy hogy ápolná Kazal a bőröm!

Némber Ván 2015.01.10. 14:15:14

@beacska: Ha "arcról" nem is, de talán úgy beugrom neked, hogy én voltam VVVera exmatektanara, illetve ráérősebb pillanataimban egy-egy fotóstoppolt képpel szórakoztattam Hajni kérésére a nagyérdemű kommentelőket. De mint mondtam, túl sokat akkor sem írtam.

A leantiedina-fanozásért (van ilyen szó egyáltalán :-)) még egyszer bocs, de tényleg azt hittem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:17:11

@lukacstoncsi: "... ki hogyan gyászol..."

Ádinka annyira biztos benne, hogy ő fog nyerni, hogy semmiképpen sem menne ki a villából - bármilyen körítést vagy szemforgatást is csinál
Ez a süket duma, hogy a papa is ezt akarná ... na hagyjuk..
Nincs benne annyi, hogy megmondja, szegény papán már nem segít, ha félbehagyom a játékot, mikor már annyit belefeccőtem, feladtam a jóhírnevemet, a gyalázatot csak a nyereménnyel moshatom le - a gyász meg amúgy is más kérdés. Az a legbelsőbb magánügye Ádinkának is.

bigél 2015.01.10. 14:17:57

@vastyúk is ..:

lehet túl érzékeny vagyok néha, de nekem az már nem fér bele egy játékba, ami néha ott folyik a villában

és azért ez nem teljesen kreált sztori, nem egy film, ezek az emberek félig-meddig magukat adják (ki kevésbé, ki jobban)
egymás ilyen szintű gyötrése nekem nem fér bele, főleg amiatt, hogy nem is tudjuk/tudják, hogy milyen mély sebeket okoznak/okozhatnak így a többinek

Krétagarbó 2015.01.10. 14:18:00

@vastyúk is ..: +1, viszont eddig nálam egyszer fordult elő, hogy olyan nyert, akinek nem drukkoltam. Igaz, akkor senkinek sem tudtam...Úgyhogy nem biztos, hogy a veszett fejsze nyele.

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:19:02

@dumocika: Bizony. A legutóbbi sláger a haverok körében a trónok harca második kiadás. Nagyon vicces, hogy egy hivatalosan háromórás játékot nyolc órán keresztül játszunk, mert mindenki át akarja hintáztatni a másikat. hihihihihihihihihihi

Krétagarbó 2015.01.10. 14:20:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: lehet, nem tudom. Viszont ahogy itt valaki (Joe bácsi talán?) okosan megállapította, Dennisz a nagy partikban mindig józan marad. Mintha elkezdene némi tudatosságot is mutatni a srác, az ő személyisége az egyik nehéz dió nekem.

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:22:06

@Krétagarbó: Minden megeshet, mint a korábbi öfik is mutatják.

Krétagarbó 2015.01.10. 14:22:54

@csincsilla72: igen, nem tudom, én már Dórinál is azt hittem, kiengedik a szertartásra, esetleg vmi "szorosabb" felügyelet alá vonva, ez még a börtönlakóknak is jár talán...

Mirocska 2015.01.10. 14:23:21

@Krétagarbó: Vagy ilyen jól bírja a piát a többiekhez képest! ;-)

PinkiCicuka 2015.01.10. 14:23:24

Dani-Edina-Laci..... mint a barnabőrűek, csak csapatokba verődve nagy a szájuk.... Egyedül alig van hangjuk, de tegnap ahogy összeálltak hárman, mindenkinek neki mentek... remélem hamar kiesnek, főleg az Edina, mert már nagyon utálatos lett...

2015.01.10. 14:23:32

@járaszám: Ott a pont: "Edina soha nem kedvelte Zsút, de mikor Attila bement rögtön levágta ha jól forog ő is hallhatja a tanácsait..."
Mint látjuk, hiába hallotta azokat a tanácsokat. Szerencsére.
Denyál hallotta, értette, sőt már mielőtt bement ugyanazon elvek alapján tervezte meg a játékát. Ezért is érderkes, hogy a "baróti láp" milyen könnyen nyeli el embert...

Döniz asztatat is mon'ta tegnap, hogy denyál büdősszájú, hónaljszagú. Mint tudjuk, Zsú érzékeny a szagokra. Monjdjuk Döniz nem, főleg nem a lábszagra. Vagy szelektív a szaglása. :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:23:35

@Haplo: "... Szamomra egy tanulsag volt nezni, hogy probal valaszolni Fanni azon egyszeru kerdesere, hogy mirt csak most kezdett nyitni Dori fele..."

Erre nehéz is válaszolni, mert kezdettől fogva PVC nyitott Kiskun felé (emlékezz rá, mikor visszajött), nem pedig fordítva. Ez az egyik mantra-betét Kiskunnal szemben.

Darinka11 2015.01.10. 14:25:21

Nem tudom, volt-e már, nem volt időm teljesen visszaolvasni mindent:

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/tragedia-a-valovilagban-meghalt-edina-nagypapaja-2319369

Csak azért linkelem, mert valaki írta, hogy az APP-osok a Blikk kommentelők színvonalához /véleményéhez hasonlóan szavaznak. Eddig itt 6 komment van, és egy sem túl hízelgő.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:25:39

@Spitzbauer: "...Vagy szelektív a szaglása. :-)..."

:D:D

dumocika 2015.01.10. 14:25:55

@vastyúk is ..: Nem egy ilyen játék van. Bár mi erősen eurogémesek vagyunk. A Trónok harca veszett nagyon... :) A Villába vele!

Krétagarbó 2015.01.10. 14:26:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a másik nehéz dió nekem Robin. A franc tudja, mi lakozik abban a srácban, simán ki tudom belőle nézni a full tudatos taktikai felépítést, mint ahogy azt pár napja itt valaki szépen levezette, de a sodródást is. Rá is kíváncsi vagyok, mivé forr ki. Most esélyesnek tűnik a top3-ra, főleg, hogy nézők, kommentelők ennyiszer ezt ismételgetik:)))

bigél 2015.01.10. 14:26:42

@Spitzbauer: a feromonok elnyomják, de lehet számára az a lábszag is feromon :D :D

Haplo 2015.01.10. 14:27:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem ez a lenyeg, hanem ahogy probalt valaszolni ra :) eloszor a klasszikus visszakerdezes, teljes mondattal, addig is telik az ido, majd egy szo - 3 masodperc szunet, egy szo - 5 masodperc szunet, es igy tovabb :) az, hogy a szavak osszefuggnek-e egymassal, es van-e barmi tavoli rokonsagi kozuk a kerdeshez, az mar nem erdekes :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:28:17

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): nem teljesen kreált sztori, viszont játszani mentek be. Akárhogy is, de felvesznek egy attitűdöt, egy szerepet. Kihegyeződnek dolgok, amik a való életben esetleg elsikkadnak. Sokminden, ami működik a villában egyáltalán nem működik a valóságban (pl alekosz) Tudom, hogy játék során az ember, mennyire ki tud fordulni magából. Kell egyszerűen a képesség, hogy amikor győztest hirdetnek megrázza magát, és azt mondja, ok, majd legközelebb. Aki erre képtelen, az lehet, hogy valóban sebeket kap, viszont annak nem szabadott volna jelentkezni erre.
Szerintem az oroszlán ebből még jól is jön ki, befeszül a kanapén, és mindjárt kész a visszaszavazó tábor :D.

kamilla123 2015.01.10. 14:28:30

@Spitzbauer: igen most már túl sokan mondják, hogy Dani büdös és igénytelen, ahhoz, hogy ez ne legyen igaz. Érdekes, hogy pont Zsu-tól nem hallhattuk, mert az a csaj olyan udvarias és lojális, hogy még ezzel sem akarta sem szembe sem a háta mögött megbántani Danikát.

Krétagarbó 2015.01.10. 14:29:04

@Haplo: ez volt a kérdés? erre még csak hazudnia sem kellett volna. Dóri nyitott felé, Zsú amikor visszajött a párbajáról, Dóri volt az első, aki lepacsizott vele.

Némber Ván 2015.01.10. 14:30:49

@dumocika: www.life.hu/drlife/20110722-8-problema-amire-a-vizelet-jelent-megoldast.html
Hát nem tudom, de az tény, hogy régen a frontsérülések esetén a seb levizelése bevett tisztítási eljárás volt, elvileg az egészséges vizelet nem tartalmaz kórokozókat.
No meg Bear Grylls kulacsos pisije is felrémlett előttem.

Fu Szekh Li 2015.01.10. 14:31:19

@lukacstoncsi: Az a helyzet, hogy Zsuzsa alapvetően szabálykövető típus. Ha azt mondják neki, hogy ez a feladat, akkor azt megpróbálja megcsinálni. Lehetne okosabb, de ezzel a többi szereplő is így van. Másrészt folyamatos nyomás és gyűlölet alatt könnyen lebénul az ember, ez nagyon látszik Zsuzsán. Nézd meg azt, amikor Fanni fürdeti: ott felszabadultabb volt, máásképp is viselkedett. Az az utóbbi hetek egyik legjobb jelenete volt.
Daniék meg érezhetik sikeresnek a gyűlölködést, (bár nem hiszem, hogy belegondoltak), hisz gyakorlatilag lebénították Zsuzsát, de azért kíváncsi leszek, hogy a nézők mennyire fogják értékelni.

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:31:53

@dumocika: hihihihihihihi. az sem rossz :D, de jobban szeretek tábla felett okoskodni :D (vagy a kanapén :D) //a párom kedvence, ha csapatban gyakorolhatja a mesterlövészetet :)

Haplo 2015.01.10. 14:31:54

gyors bebaszasi tippek: cigit belehamuzni a piaba (Robin), a sort a fejedre ontod, akkor barmilyen piatol azonnal bebaszol (Denis), pezsgot tanyerba es onnan kiskanallal, mert annyi levego jut a szervezetbe hogy azoonal berobbantja azalkoholt is (Maci), segglyukadba ontod a felest (denis)

dumocika 2015.01.10. 14:32:21

@Némber Ván: Eddig ok, de Túlélszmedve a saját húgyát itta, nem Fáncsiét. Steril, és ok ha a sajátod...

Krétagarbó 2015.01.10. 14:32:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Fannika! A három éves gyerek szintje, hogy esetleg beleereszt a fürdővízbe, meg hogy ilyen "beleéléssel" műhisztizik semmi dolgokon. (értem én, hogy a fehér és narancsbőr nála nem kicsinység, de hát...)

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:33:04

@dumocika: wow, nem tudtam, hogy magyarul is kiadják. Mindegy, nem veszem meg az angol mellé :D hehehehehehe

Darinka11 2015.01.10. 14:33:55

@Krétagarbó: Lehet, hogy éppen Dóri miatt kereste a szavakat (nem találta), mert nem akarta kiadni/megbántani Fanni előtt. Ő is tudja, hogy Fanni szemében vörös posztó a kettejük barátsága.

bigél 2015.01.10. 14:34:12

@vastyúk is ..: én nyilván nem is mennék ilyen játékba

a legnagyobb félelmem jelen pillanatban nem is az, hogy nekem okozna valamelyik társam nagy lelki törést (bár simán benne van a pakliban, ha netán én lennék a kipécézett), hanem hogy belőlem is kihozná azt az állatot, amit most látok némelyiken, hogy magamban csalódnék iszonyat nagyot

Krétagarbó 2015.01.10. 14:34:25

@SpYcHo: Dórit kiengedték? Azt hittem, nem, ennyire nem követtem az eseményeket ezek szerint. Lehetett volna az rtl2 nagyvonalú és megengedi neki ezt a joker felhasználása nélkül is...

dumocika 2015.01.10. 14:35:11

@vastyúk is ..: Tábla az van. Csak gazdálkodunk. :) Felrémlik előttem Fanni és az Agricola, vagy Dennis és a Caylus. Megnézném ki hogyan viselkedik mondjuk kártyázás közben. Van akiből kihozza a ganéjt...

Haplo 2015.01.10. 14:35:25

@Darinka11: Dori nem volt jelen, kettesben voltak Fannival

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:35:31

@Haplo:

Ja, azt már százszor kiveséztük, hogy úgy ment be Kiskun, hogy bevette a fogalmazás gátlót. Meg egyébként is sztm lépcsőházi ember, egyáltalán nem slagfertig. És minél jobban befeszül, annál cikibb a beszéggye neki. :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:37:19

@dumocika: hihihihihihihihihihihi. Biztosan

SpYcHo 2015.01.10. 14:37:35

@Krétagarbó: Ööö nem. Nem engedték ki, hanem az anyukája jöhetett be hozzá, ha jól emlékszem. És akkor kongatta meg a harangot, amikor megtudta a hírt. Tehát pontosítanék akkor: ebből az apropóból felhasználta a szuper képességét ami az volt, hogy 1 óra (azt hiszem 1 óra volt) találkozhat egy család tagjával.

Szigmund Frajd 2015.01.10. 14:38:14

@Belllaba: "Ahhoz egyébként mit szólsz, hogy Laci elárulta Dinkát, mikor kettesben volt Zsú királynővel, Laci erősködött a triumvirátus szigorú büntetésén, pl. Dinka cigimegvonásán. Még Zsú találta ezt erősnek."
Ezt tök máshogy látom. Laci egyéni játéka volt, magyarázta is Dinkának utána, hogy ő máshogy játszik. Azt akarta kihozni belőle, hogy Zsu büntesse meg Edinát, túlzó mértékben, hogy attól Edina kerüljön jobb fénybe. Nem jött be, mert Zsu nem harapott rá, annyira rá volt feszülve, hogy ő nem akar szemétkedni. És utána tényleg megpróbált jutalmazással is hatni Dinkára a reggeli ajándék kávéval.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:38:37

@PinkiCicuka: "... csak csapatokba verődve nagy a szájuk..."

Ádinka tájszólása is rásegített a feelingre :)....

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:39:09

@dumocika: Belőlem is van amikor kihozza :D. dehát ezért jó a játék. Voltam már én is főtroll, mikor bedurciztam, hogy kibasztak velem

beacska 2015.01.10. 14:40:50

@Némber Ván: no problem ;D...itt a kezem nem disznóláb

Némber Ván 2015.01.10. 14:41:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Gyilkos fegyver a beszéde: mire kivárod a mondandója végét, halálra unod magad, aztán meg halálosan lefáradsz, mire kibogozod, hogy mit is akart mondani.

Krétagarbó 2015.01.10. 14:41:31

@Némber Ván: pont ma reggel ment az egyik tud. csatornán, hogyan lehet a sivatagban két kulaccsal pisiből iható vízet nyerni...
Azért Fáncsi pisijét inkább kihagynám:)))

dumocika 2015.01.10. 14:41:52

@vastyúk is ..: Na most képzeld el Fannit. Vagy Edinát, ha Zsu elvinne előle valami akciót. Dennis és Zsírmedve csalna. Robin meg nem tudná hol van.

Haplo 2015.01.10. 14:41:53

@Krétagarbó: a kerdes konkretan ugy hangzott, hogy miert nyitott Dori fele, azota hogy nincs mar neki a Dani meg az Edina baratsaga. Ossze vissza dadogott valamit ertelme nem sok volt. Elotte eloadta a ket lanynak, hogy amikor meg 6an voltak, akkor napkig figyeltek Macit, felosztva a feladatot. Meg hogy amikor feladat van, azt kihasznalja, ha az ellensegevel kerul ossze, informacioszerzesre meg arra hogy kicsinalja, pl amikor Adammal kellett enekeljen, tudta hogy nincs hangja, ezert Adamot a hangjaval csinalta ki. Meg hogy most mikor Macival volt ferj-feleseg, aki az o legfobb ellensege (by Zsu, nem en talalom ki) akkor infokat szedett ki belole. Kesobb Fanni ezt osszegezte mikor csak Dorival voltak, hogy Zsu azert nyit az ellensegei fele, hogy infoszerzesre hasznalja. Dorinak meg lahtatolag egyaltalan nem esik le, mirol beszel Fanni.

Darinka11 2015.01.10. 14:42:25

@Haplo: Lehet, de Fanni akkor is meglovagolta volna, ha "rosszat" mond, azonnal szaladt volna Dórihoz, és Zsu nem akarta kockáztatni az alig megvalósult barátságukat. Egyébként az éjszakai on-ban is megkérdezte ugyanezt tőle Fanni (én erre írtam, amit), és ott ugyanúgy kereste jó sokáig a szavakat, nem is derült ki végül a válasz. Tény, hogy elég rossz a beszélőkéje Zsunak, de a befenyítettség még rátesz több lapáttal erre. Fél már bármit is mondani, mert a többiek azonnal kiforgatják, és felhasználják ellene a karaktergyilkolászásukhoz. Amikor az onban először kettesben még sak Dórival severésztek, ott aránylag gördülékenyen és könnyen ment neki a beszéd. Ha ellenfél bukkan fel, akkor a rossz adottságára még rá is görcsöl, és ebből jön le az összkép.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 14:43:09

@Krétagarbó:"... a másik nehéz dió nekem Robin. ..."

Engem nem tud elaltatni az ilyen nyálgép. Ide forog, oda forog, a szélrózsa minden irányába egyszerre (S.Leecock). És még latens agressziót is látok benne.

Belllaba 2015.01.10. 14:43:25

@vastyúk is ..: Bár mint írtam meggyőzni nem fogjuk egymást (nem is ez a cél),azért köszi, hogy vetted a fáradságot, hogy elmond a te szemszögedből. Csak kíváncsi voltam, aki másként látja, az miért, mikor, hogyan stb. :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:43:42

@dumocika: hihihihihihihihihi. Robin szerintem tudná, hogy hol van, megvárná, míg a többiek kivéreztetik egymást, és surranópályán megnyerné. (hopsz most is ezt teszik)

Darinka11 2015.01.10. 14:44:08

@Darinka11: sak: csak; severésztek: cseverésztek... :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:45:00

@Belllaba: szívesen elmondom, csak félreértettem valamit, és igazából azt hittem, hogy nem vagy rá kíváncsi, szóval sorry.

dumocika 2015.01.10. 14:46:06

@vastyúk is ..: Szerintem Robinnak nem sok kell, hogy előkapja a nagykést. Orosz rulett a legjobb társas neki.

Némber Ván 2015.01.10. 14:47:35

@Krétagarbó: Milyen remek marketing lehetőségek rejlenek ebben:

Barnuljon ön is Fancsi-pancsivízével a Fényevő Pöcök szoláriumban!
:-D

Haplo 2015.01.10. 14:47:55

@Darinka11: ja, az ejszakai onlinet nezem epp vissza :) nekem meg az jott le, hogy Zsu akkor beszel gordulekenyen, amikor nem kell hazudnia, vagy azon gondolkodnia, mit is szeretne hallani a masik :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:48:47

@dumocika: el tudom képzelni róla. Főleg amilyen arcokat vág :D. Én a villalakók helyében figyelném azt a surranópályát.. Elég ilyenkor csak egy "hé, a robin lemészárolhat minket, míg mi t faszozzuk egymást". Na, akkor aztán a teljes fegyverarzenál Mr. Brokkoli ellen fordulna. :D

Darinka11 2015.01.10. 14:49:17

@Haplo: Tény, hogy ez is benne van.:)

Darinka11 2015.01.10. 14:50:02

@Haplo: Hol lehet visszanézni az éjszakait?

dumocika 2015.01.10. 14:50:56

@vastyúk is ..: Tényleg! Vannak biztonságiak a fal mögött ha bekattanna valaki? Az előzőben rendesen beparáztak Traktoroson meg a bonckésen. Robin gyanús.

Darinka11 2015.01.10. 14:53:17

@Caprica99: +1! Sőt, a varacskos jutalmul az eddigi "ténykedése" miatt teljhatalmat kapott! :D
rtl.hu/rtl2/valovilag/gyozott-a-felkeles

Némber Ván 2015.01.10. 14:53:25

@dumocika: Ha nagy késig nem is jut el, de feltehetőleg erős elfojtások munkálnak benne.

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:53:32

@dumocika: szerintem ilyenkor riaszthatnak ilyen kidobófiúkákat, akik várják a "támadj!" parancsot. Mondjuk lehet, hogy az rtl előbb megvárná, hogy első vérig fajuljon a dolog, bizts mindenhol ez folyna a csapból is.

dumocika 2015.01.10. 14:54:14

@Caprica99:
1, Szerintem Medve azt hitte dugni fog, dolgozni, konfrontálódni azért nem akar.
2, Én is ki vagyok akadva a szerkik hozzáállásán. Szerintem ez így fölösleges...

csincsilla72 2015.01.10. 14:54:45

@SpYcHo: Dórit kiengedték. RTL-es autó hozta-vitte, megvárták szépen, amíg lemegy a temetés. A Blikk persze ott volt és fotózott. Anyukája viszont bejöhetett 2 percre, ami így kapóra jött, ez volt a szuperképessége.

Krétagarbó 2015.01.10. 14:54:46

@Haplo: Köszi az éjszakai infökat, mivel ezekből kimaradok, mindig örülök neki:)

Továbbra is azt gondolom, hogy arra a kérdésre, hogy Zsú miért közeledett Dórihoz a Bt. robbanása után, Zsú tud(ott) volna öszitén is válaszolni: sosem volt rossz a viszonya Dórival, nyilván amikor egyedül marad, több az ember kapacitása másfelé is nyitni, egyébként pedig pont azért, amiért Fannikáék ugyanekkor pedig újból megpróbáltak Dani felé nyitni, kölcsönösen...
De tény, hogy Zsúnak egy hasonló érvelés akadémiai székfoglaló lenne, pont emiatt nem fog sztem nyerni ebben a játékban. Én úgy tapasztaltam, hogy a vv-t vagy egy "észlény" nyeri (lásd Attila) vagy egy ösztönlény (lásd AU). Zsú mindkét képességben híján van.

vastyúk is .. 2015.01.10. 14:55:56

@dumocika: azt mondanák, hogy ennnyi idő volt, míg kinyílt az a mágneszár az ajtón, és hogy most azonnal megjavítják :D

dumocika 2015.01.10. 14:56:06

@Némber Ván: Csak a rengeteg feszkó mikor és hogyan pattan majd ki?

Krétagarbó 2015.01.10. 14:57:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: reméelm kijön belőle:)))
Na jó, vért nem akarok látni, ha lehet...

dumocika 2015.01.10. 14:57:39

@vastyúk is ..: Ja! Hiszen nem egyszer "szorult" már...

SpYcHo 2015.01.10. 14:57:59

@csincsilla72: Hmm, erről lemaradtam. Akkor tehát a szuper képessége az volt, hogy valaki bejöhetett hozzá, azt, hogy kimehetett a temetésre, azt a szerkesztők ítélték meg. Igaz?

csincsilla72 2015.01.10. 14:59:11

@Caprica99: nekem van egy olyan gyanúm, hogy ennek még meglesz a böjtje. Lemegy a dzsungelhét, Zsuzsa kapkodja a bogyókat, mint kacsa a nokedlit, mindenki lop és rabol, nyíltan megtagadja a parancsokat.
Jövő héten viszont jön a bünti, ráadásul nagyon fog nekik fájni. Ez igazából jó húzás lenne, mert az igazságérzetünk is helyreállna és műsort is szolgáltatna. Jöhetne mondjuk egy military-hét, amikor a szabályszegők hendikeppel indulnak.:-)

Gia Gianea 2015.01.10. 14:59:46

@Krétagarbó: Bár már jóval fentebb írtad,de amikor Dennis körbejelölte a villát,akkor ő sem volt nagyon szomjas,nem? :-)

Némber Ván 2015.01.10. 14:59:59

@dumocika: ezért is kellene egy sport-hét vagy valami ilyesmi, levezetnék a feszültséget meg fogynának is.

Krétagarbó 2015.01.10. 15:00:17

@dumocika: nem tudom, követted a tavalyit? Traki a késes nagyjeleneténél vágta el magát nálam, mondjuk akkor végleg...

dumocika 2015.01.10. 15:00:31

@csincsilla72: Vagy Edinát zárnák be megint valahova...

Gia Gianea 2015.01.10. 15:00:34

@Krétagarbó: Sajnálom,hogy nem voltam itt tegnap,akkor megvédtelek volna.De tudom,parttalan volt a vita..

Fu Szekh Li 2015.01.10. 15:00:57

Utólag az volt a legérdekesebb a tegnap estében, hogy a benti idegbaj mennyire hatott az itteni társaságra is. Akkor én le voltam döbbenve, így csak reggel tűnt fel, hogy nem csak bent, hanem kint is többen kifordultak magukból. Mindenki sokkal indulatosabb lett, olyanok estek egymásnak, akik eddig egész jól elvoltak.

csincsilla72 2015.01.10. 15:00:58

@SpYcHo: én legalábbis így emlékszem. De tuti kinn volt a csaj. Felajánlották neki, hogy a temetésen részt vehet.

pomac 2015.01.10. 15:01:48

az esti on -ban azért beszélt momentán tagolva zsu, mert evett és miután megrágta és lenyelte utánna válaszolt, nem pedig teli szájjal az nem tünt fel amugy

Krétagarbó 2015.01.10. 15:02:00

@Némber Ván: látok némi üzleti lehetőséget benne, majd Dennisz összekalapozza rá a kezdő tőkét, még egy új videóklipre is lehet, hogy marad:)))

dumocika 2015.01.10. 15:02:10

@Krétagarbó: Sok mindenre nem emlékszem, de arra nagyon! Mindjárt tudtam, hogy vége a gyereknek. Sajnáltam, addig neki drukkoltam. Bár engem az Izás kavarás is zavart.

dumocika 2015.01.10. 15:04:01

@Caprica99: Akkor lett volna érdekes, ha tényleg szívathatná őket a királynő. Így semmi értelme.

Krétagarbó 2015.01.10. 15:04:02

@dumocika: Ja, akkor nézted:) csak sorban haladok lefelé, mondjuk helyette mehetnék vissza porszívózni is:)))

Sargabogre 2015.01.10. 15:04:47

@Szigmund Frajd: én ilyen magas szintű észjárást már nem néznék ki belőlük :D Lacinak egyáltalán nem fontos Edina, csak részegen jó kavarni vele, meg vele aludni, de szerintem teljesen hidegen hagyja és sokszor idegesíti is.

Némber Ván 2015.01.10. 15:04:50

Nem jut eszembe, hogy hívták azt a vékony nagymellű hosszú fekete hajú csajt a vv5-ben, aki olyan csúnyán evett?

dumocika 2015.01.10. 15:05:20

@csincsilla72: Bezárni, és végtelenítve nyomatni neki:
"Csak őszintén, tiszta lélekkel!"

Haplo 2015.01.10. 15:05:25

@Krétagarbó: en meg ugy vagyok vele, hogy neha megsajnalom, de meg akkor se tud a kedvencem lenni, megpedig azert nem, mert nem latok benne semmi de semmi oszinte pozitiv erzelmet, nem szeret senkit (onmagan meg a gyereken kivul), amit persze nem is varok el itt bent 2 honap utan, de legalabb valami minimalis "kedvellek" szintet igen, es ezt benne egyaltalan nem latom. Edina, Dani, bar qrvasok hibajuk van es neha nagyon peklapat pozitivak a szememben, de bennuk megvannak ezek az erzelmek, egymas irant, Laci fele Edina reszerol, sot, meg Dani reszerol is megvolt Zsu fele. Fanni meg Denis szinten kedvelik egymast, barmit is vagdossanak egymas fejehez neha. Dorit nem tudom, hangoztatja hogy hogy szeret mindenkit, de par napja meg a teraszon arro biztositotta Edinat hogy ne legyen feltekeny Zsura mert szazszor kulonb nala, nem sokkal utana meg ugyanerrol Zsut forditva, ezeket nem hiszem el, se egyiket se masikat. Tudom, nem a baratok kozt-ben vagyunk, nem is a Maltai szeretetszolgalat kasztingjan, de nekem meg mindig emberibbek, hitelesebbek Daniek, az osszes hibajukkal egyutt. Viszaterve Zsu-ra, neha sajnalom, pont ezert, mert tenyleg egyedul van, erzelmileg mindenkepp, es az nagyon szar allapot lehet... de errol egyesegyedul o maga tehet, mert oszinten (szitokszo, tudom) nem nyilt meg senkinek.

pomac 2015.01.10. 15:05:31

@Szigmund Frajd: ja én meg le is hiszem hogy laci ezt akarta kihozni belöle :DD

Krétagarbó 2015.01.10. 15:05:55

@Darinka11: akkor most Maci is megmutathatja, mit tud? Mi ez, ha nem egy Zsú-Maci párbaj felszopása a szerkik részéről?

Darinka11 2015.01.10. 15:05:56

@pomac: Igazad van, az evés is közrejátszott a vontatottságában. Azt én is külön díjaztam, hogy nem teli pofával beszélt, lenyelte a csokit, és csak utána válaszolt.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:07:23

"..Ordenáré Röné emlékestet tartunk.." epic! xDDD jó a posztcsi nagyon! ebből a foshtrágyából ilyet kihozni igazi bravúr, grat a poszternek!! ;)

Bujumburi 2015.01.10. 15:08:10

@Krétagarbó: a temetésre elmehetett (nyomában a stábbal)

SpYcHo 2015.01.10. 15:08:17

@csincsilla72: Igazad van. Megtaláltam a cikket: www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vv-dori-keservesen-zokogott-nagymamaja-sirjanal-2313515
Viszont ha Edinát is kiengedik a jelenlegi helyzetben (mert Dórit is kiengedték, úgy illene, ha Edinát is kiengednék, bár a távolság miatt még dönthetnek máshogy is a szerkesztők. Lehet valaki bejöhet hozzá, stb.), az nagyban fogja befolyásolni véleményem szerint a jövőbeni játékát, mert nem akarok előítéletes lenni, és tudom, hogy ez mégis egy temetés, de 100%, hogy súgni fognak neki.
Mindenesetre érdekes.

Darinka11 2015.01.10. 15:09:05

@Krétagarbó: Pont erre gondoltam én is! Érik a Zsu-Maci párbaj erősen. :)

Krétagarbó 2015.01.10. 15:09:05

@Gia Gianea: jogos. na mindegy, a tegnapiban nem ártott neki annyira meg a pia, mint a többieknek. Lehet, hogy előtte jól beevett...:))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 15:09:59

@Krétagarbó:"... Dennisz .... Mintha elkezdene némi tudatosságot is mutatni a srác,..."

Ha csak a természetét nézem, ő a legnormálisabb, legbékésebb ember a villában. Konfliktuskerülő, vidám, néha vicces. Ha máshonnan nézem, akkor egy egysejtű, bunkó ösztönlény, tudatlan, műveletlen, ocsmánybeszédű, kicsit gyáva.

Némber Ván 2015.01.10. 15:11:43

@Haplo: vagy nagyon introvertált alkat (de akkor mit keres itt), vagy kicsit autisztikus, vagy EQ-lájtos, valami miatt komoly kommunikációs, társas érintkezési problémái vannak.

Bujumburi 2015.01.10. 15:11:45

@SpYcHo: a temetésre elmehetett szuperképesség nélkül

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:12:27

@Caprica99: talán mert más is hányt már össze mindent odabenn matarészegen, mégsem mutatták... vmiféle agreement lehet, poppolóntoszást lehet, hányást nem, mert ízlés, érted, í-zlés! ;)

Némber Ván 2015.01.10. 15:15:19

@Gia Gianea: Köszi, őrá gondoltam, már a teli szájjal beszélés kapcsán. Bár az ő arcjátéka sima evés közben is megfizethetetlen látványt nyújtott, kvázi mintha egy békát csócsált volna. :-)

vastyúk is .. 2015.01.10. 15:15:37

@Caprica99: de már szombat van, hamarosan fordul a kocka. Mások ülnek fel a szopórollerre

Bujumburi 2015.01.10. 15:16:23

@SpYcHo: Lévai Adrienn mondta a belevalóban, hogy Dóri a temetésre a stábbal ment és nem beszélhettek vele semmi különöset, vagy négyszemközt... de Edina tényleg messze lakik, azt nem tudom, hogyan tudnák így megoldani...

Haplo 2015.01.10. 15:16:51

@Caprica99: elnezve az ejszakait Edinanak lassan kijarna neki egy vegleges kitiltas is akar..., mert meg mindig keptelen megtanulni a mikroport hasznalatat... 2 oranyi anyag van fent, abbol egy reszben masokat mutatnak, de meg igy is belefert vagy harom "Edina, mikroport!" mennyit kaphat amikor aktivak, napkozben? kivancsi vagyok mikor unjak meg es szabnak ki ra valami ujabb buntetest, esetleg sokalnak be es vagjak ki vegleg a villabol, szabalyszeges miatt....

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:17:24

@Bujumburi: kimehetett jah, és tanyát is ki fogják engedni, ahonnan bűbáj ártatlanságként fog visszatérni, ki fogad velem? hétszentség, hogy súgnak majd neki, milyen maszkot vegyen fel, mert ez a mostani ordenáré, és egyenes út a kieséshez xDD /ha egyáltalán tényleg meghalt valakije, mert én abban sem vagyok biztos, amennyit összekammerelt már.../

Némber Ván 2015.01.10. 15:20:12

@mosca.della.frutta: A spektrumon láttam egyszer egy filmet arról, hogy azt mérték fel, hogy melyik hang a leginkább undorkeltőbb és a hányásé nyert. Vizualizálva meg pláne, tán ezért nem mutatják.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:21:57

@Caprica99: sztem ezt mai öfiben fogjuk majd látni, kb semmi értelme nem lenne a kikongatásnak, ha semmi következménnyel nem jár... jah, fotelmedve annyiban segítette, h rájuk szólt a b@szobában, amikor falkában nekitámadtak az ájultan heverő oroszlánkirálynőnek... meg utána átölelte és kitámogatta - tőle már ez is valami a korábbiak fényében, ahogy kutyázta mindig...

Némber Ván 2015.01.10. 15:23:27

@mosca.della.frutta: Ja, biztos ő ment oda a villanővérhez, hogy figyu, meghalt a nagypapám.
Azért ezt ne varrd a nyakába!

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:25:06

@Némber Ván: egyetértek, én se szeretném látni, vagy hallani ;) na meg nem is adna semmit hozzá az összképhez, tökfelesleges is lenne pláne úgy, hogy mindannyian művelik ezt, ha betolnak nekik egy taliga alkoholt; mondhatni, senki nem kivétel...

Krétagarbó 2015.01.10. 15:25:35

@Haplo: nekem is ez bajom Zsúval kapcsolatban, írtam már többször is, EQ nuku.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 15:25:49

@csincsilla72: "...van egy olyan gyanúm, hogy ennek még meglesz a böjtje...."

Mama, ez a hírek, nem a kívánság műsor /Hofi/

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:31:06

@Némber Ván: abban mi logika lenne? nem, a rokonai, miután látták, hogy mennyire elveszítette bent a fonalat mostanra... lehetett egy egyezség még otthon, láttunk már ilyet... Jonny Fairplay neve mond neked valamit? ;) klasszik trükk, ő vetette be először a "sead grandma" stuffot a Survivor-ben, valamikor 2005 táján... ;)

Némber Ván 2015.01.10. 15:35:11

@mosca.della.frutta: Már csak ezért is gondolom, hogy az rtl előbb utánanéz, mielőtt lejáratja magát.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 15:36:57

Szerintem simán be lehetne szopatni ilyesmivel a csatornát, de ezek hülyék ehhez.
Vagy akár azt is mondhatnám, hogy felesleges, mert úgyis Edina van kiszemelve a végső győztesnek.
Szóval lehet szavazni, hogy melyik indokom nagyobb marhaság! .-)))

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:37:19

@Caprica99: legmélyebb egyetértésem, értelmetlen vergődés volt így a hét, nézőként is - hiányzott az egészséges balansz - nem értem, mit akartak elérni ezzel, mert az tuti, hogy Zsút nem akarják kiejtetni, megbízható show-elemként sokáig bent lesz (vsz a végéig és meg is nyeri;)

SpYcHo 2015.01.10. 15:42:49

@mosca.della.frutta: Én is így látom. Minden történés körülötte zajlik. Eddig a Való Világ háromnegyede Zsuról és a kapcsolatairól szólt. Talán volt 1-2 hét mikor talán kissé háttérbe szorult, mert épp "béke" honolt, de akárhogy is nézzük, minden fontosabb történés központjában Ő áll. Ő váltja ki a bennlévőkből, hogy úgymond "csinálják a show-t". Az RTL részéről hiba lenne elengedni, viszont akkor sem értem, hogy a műsorvezetők részéről mi ez a hatalmas részrehajlás Edina iránt. Minden belevalóban őt istenítik, sőt még Lilu és Bence elejtett mondatai is Edina (mindjárt hányok de leírom) "tiszta szívűségét" próbálják kiemelni. Abban meg szinte én is biztos vagyok, ha kiengedik Edinát, ott 100% súgni fognak neki. Még, ha csak egy ölelkezés erejéig is tudnak csak kapcsolatba kerülni valamelyik családtagjával...

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:44:00

@Némber Ván: a Survivor stábja se nézett utána, garantált robbantás volt, amire azóta is emlékszik mindenki... jól jöhet egy ilyen az Rtl-nek is ;) odab*szna a nézettségnek, amikor kiderülne, hogy "tattika" volt (no és ahogy olvasom az éjszakai on-béli fejleményeket, bajszos egérkét mintha jobban lefoglalta volna a wannabe szívszerelme girbegurba micsodája, mint a gyász... O.o) kinézek én ebből a lányból bármit, nem sok gátlás szorult belé...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 15:44:18

Nem vagyok babonás, de nem mernék ilyet mondani, hogy meghalt valakim - csak azért, hogy valami előnyhöz jussak.
És van még egy méla, kicsit irracionális gondolatom. Az emberek semmiből sem tanulnak. Gonoszak, ártanak másoknak, sőt még élvezik is. Rossz dolgok történnek velük. Az élet nagy hullámvasútja nagyjából kiegyenlíti a dolgokat. De nem fedezik fel az összefüggést, még olyankor sem, ha nagyon gyorsan jön a büntetés.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 15:45:57

Azé' megnézem, hogy Zsu először Macira ruházza az uralkodást utána meg kint hagyja párbajon...

Fu Szekh Li 2015.01.10. 15:47:46

@Majom1Parádé: Szerintem annyira tele van a töke az ellenséges trióval, hogy most nem az eszére fog hallgatni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 15:48:28

@SpYcHo: Nyugodtan felteheti mindenki a kezét, aki nem súgna a saját családtagjának.

Darinka11 2015.01.10. 15:48:57

Bennem is megfordult, hogy tényleges-e ez a halálhír (fogadjuk el, hogy igen). Akkor viszont igen érdekes, hogy a romlatlan, mélyérzésű leányka a gyászát elég furcsán éli meg. Tegnap tudta meg, hogy meghalt a nagypapája, és még aznap éjjel viháncolva, rihegve-röhögve a(z) (anál)szexről társalog a kanjával. Hogy még erről a szomorú hírről is ez jutott eszébe? Komolyra fordítva, nem 100 napos gyászt vártam, de legalább egy napig, egy napig!!!!! mutathatott volna valami szomorúságot. Értem én, hogy a szomorúsággal nem tud annyit képernyőn lenni, de mégis, legalább egy kicsit próbálhatott volna valami gyászfélét magára erőltetni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 15:50:06

@Fu Szekh Li: Hát az egyik riportszobai látogatásnál csak játsszák be neki Attila egy elhangzott mondatát! Szerintem helyre tudná tenni egy kicsit a fejét.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:51:08

@SpYcHo: igen, megbízható katalizátor, és ha másért nem is, ezért mindenképpen elemi érdekük bent tartani a végéig, hogy ne fulladjon unalomba a show akkor sem, amikor már csak páran lézengenek majd a kupola alatt ;) de én sem értem, hogy miért tolják túl a meghurcoltatását, és ha összeomlik? jó, nem gondolnám, de ha mégis? ahogy tegnap a kisfiával nekiálltak, az ultragusztustalan volt, én már nem is tudom, mit csináltam volna a helyében...

és a temetés... jól látod, a temetés ürügyén kivinni valakit extra lehetőség arra, hogy minimum összeölelkezzenek, és illik is magukra hagyni a gyászolókat azokra a percekre... ám óriási ziccer lenne ezt megtenni, mert látva Tanya eddigi játékát, minimum visszaélne a helyzettel; és sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de miután a családja nevelte ilyenné, belőlük se nézek ki semmi jobbat... :/

Mirocska 2015.01.10. 15:55:15

@Haplo: Én is vakahogy így vagyok velük, csak nekem nincs türelmem ilyen szépen leírni! :-)) És még Robint is bírom! :-))

Fu Szekh Li 2015.01.10. 15:58:23

@Majom1Parádé: Szerintem logikus lenne kihívnia Edinát, ha nem lenne ez a haláleset. Így necces, bár a kihívásig van még 4 nap, és azalatt az ordító egér eljátszhatja a felé irányuló részvétet.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 15:58:49

@Darinka11: igen, erre gondoltam én is, ilyet ki tesz? vagy tényleg menthetetlen szociopata, aki nem képes felmérni a tetti súlyát, vagy gátlástalan játékos.... beszélt tegnap nyugibogyókról is, asszem ezután nincs mit rágódni azon, hogy szedett-e valamit, vagy sem.... de bármit kapott is be (sic!;P), vsz semmi nem mentegeti a gyász ilyen ízléstelen kezelése alól, ezért hajlok inkább arra, hogy behazudták a halálhírt. /persze mindenki úgy éli meg a gyászt, ahogy tudja, oké, de a röhögcsélés-viháncolás semmiképpen nem illik bele az eszköztárba ilyenkor, azt gondolom/...

Darinka11 2015.01.10. 15:59:14

@mosca.della.frutta: A nagynéni a BV-ban hosszasan ecsetelte, hogy Análkára Laci igen rossz hatással van (Análka ártatlan, csak megrontották :D), ezért arra kérik a nézőket, hogy szavazzák ki Lacit, és ha megvonják tőle a f@szt, akkor Análka újra a régi szerethető, romlatlan, stb... kislányka lesz. Ezeknek a rokonoknak éppen ezért eszükbe sem jutna, hogy bármilyen jellel kihívnák, rafkósok ezek, a nagynéni monológjából legalábbis ez jött le. Edinának volt honnan tanulni a rafkózást.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 16:01:23

Nem mindegy már Zsu-nak? Úgyis mindenért Ő a feketeseggű, 1-el több már igazán nem számít.
Persze nem akarom, hogy feltétlen Edinát vigye párbajra -ha egyáltalán Zsu lesz a zöld kendős-, ha meg mégis így van, akkor Zsu essen ki, nem kérdés nekem! .-)

beacska 2015.01.10. 16:02:44

@SpYcHo: anno Fecóhoz is beengedték a Zasszonyt. minden baromsággal telitömte a fejét. amikor visszajött azt hitte egyenesen ő az Atyaúristen. Akkor nagyon bosszantó volt, de végül is ez a viselkedés lett a veszte

ruzs54 2015.01.10. 16:05:01

@Krétagarbó: elnézést, hogy bele merészkedem szólni, de a dóra kint volt a szertartáson.a lévai adri , a dóri barátnője mondta baukó évának az egyik belevalóban, hogy látta dórit, de nem lehetett a közelébe menni.

Darinka11 2015.01.10. 16:05:27

@beacska: Méghogy beengedték! Lagzit is rendeztek nekik! :D :D :D Még ez is kevés lett aztán a dicsőséghez. :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:05:29

@Fu Szekh Li: ne reménykedjünk, hogy nem fogja... a legkézenfekvőbb lenne őt kivinnie BD-nek, de így most valóban necces - bár így is kint hagyná - , és sztem most inkább az aljahím felé orientálódik majd.... a kanapéba nőtt ember most talán biztonságban érezheti magát újabb egy hétig, hacsak nem teszi a jelét holnap BD-re, de annyi tattikai érzéke csak van már, hogy ne adjon ekkora ziccert Zsúnak - és mindenek előtt a többieknek! ;)

beacska 2015.01.10. 16:05:34

@mosca.della.frutta: engem ma már leugattak ezzel a teóriámmal...ne is fáradj ;)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 16:08:52

@Darinka11: Ez abszolút így van, de Fecó mondjuk sosem volt esélyes, hogy megnyerje a fődíjat. ettől függetlenül durva kivételezés volt.

Darinka11 2015.01.10. 16:09:43

@mosca.della.frutta: Lehet, hogy Varacskos olyan jól teljesített a nászéjszakán, hogy Zsu jálából megkíméli a párbajtól. Az meg a másik, hogy tényleg úgy tud tattikázni, hogy csak na! :D

Krétagarbó 2015.01.10. 16:09:56

@ruzs54: köszi, közben kiderült. ezen úgy tűnik, átsiklottam.

Fu Szekh Li 2015.01.10. 16:10:18

@mosca.della.frutta: Szerintem is Lacit hívja ki, ha ő lesz a kiválasztott. De ezzel csak a balhét fogja tovább növelni.

beacska 2015.01.10. 16:10:20

@mosca.della.frutta: ráadásul még mindig túlsúlyban (sic) vannak a fiúk. tán meg sem engednék neki, h lányt vigyen...(Zsu)

SpYcHo 2015.01.10. 16:11:14

@Majom1Parádé: Van benne valami. Minden esetre Edina játékának lejtmenetében való megakadályozására ez most tökéletes alkalom a család részéről. Szerintem senkinél nem lenne annyira eget rengető gond, ha most találkozna egy családtagjával (jó mondjuk Dani, de Ő még teljesen nem írta le magát talán). Ugye a segítség és súgás időzítése sem mindegy, és ez most úgymond tökéletes a család részéről.
@mosca.della.frutta: Pont ez az emberi benne és ezért tudják sokan csodálni. Nem egy iq bajnok azt meg kell hagyni, még beszélni sem tud, de az a nyerni akarás, az az akaraterő ami benne van, mindenképpen irigylésre méltó. Ha emellé párosulna egy kicsivel több ész, akkor biztos lenne a győzelme szerintem. Így még kétesélyes, de reméljük a legjobbakat.
@beacska: Edina kicsit rafkósabb mint Fecó anno, és ebből adódóan a családja is hasonlóképpen állhat a játékhoz. Minden esetre ki fog derülni előbb vagy utóbb. Kíváncsi leszek.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:12:31

@mosca.della.frutta: "...a kanapéba nőtt ember most talán biztonságban érezheti magát újabb egy hétig,..."

Ha jól értem. Biztos vagy benne, hogy Kiskun lesz a kiválasztott? Akkor Ádinka és Dani először tennének Kiskunra (persze egy volt az elején), nem?

Darinka11 2015.01.10. 16:12:37

@Majom1Parádé: Fecó is jobban járt volna, ha esküvő helyett megdugja a fekete démont (a neve nem jut eszembe), aki állítólag nagyon szerelmes volt belé. Akkoriban egy dugással még benn lehetett maradni, a mostaniaknál már az anál is kevés. :D

Baresz83 2015.01.10. 16:13:21

Most komolyan, szerintetek ilyet bárki is "behazudik", hogy meghalt a nagypapa??? Fura, amiket itt spekuláltok össze-vissza... Eleinte én is bírtam Edinát, most már egyre kevésbé, de ilyet akkor sem tudnék feltételezni róla vagy a családjáról... Szánalmas már, hogy mennyit tudtok "fröcsögni" a csajon, ebből a szempontból ti sem vagytok különbek.

beacska 2015.01.10. 16:14:04

@SpYcHo: hááát, azért anno Fecót is nagyon istenítették itt...rózsaillatú volt a fingja is...a nagy Jósága...meg hogy zseniálisan lefogyott 15 kilót...tee, hogy mi volt itt...arany volt a glóriája is

Darinka11 2015.01.10. 16:14:26

@Darinka11: jálából: hálából :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:17:53

@Baresz83:"... de ilyet akkor sem tudnék feltételezni róla..."

Mivel ilyen finom lelkű vagy, megkérdezném, hogy mi a véleményed Ádinka "gyászéjszakájáról"?

beacska 2015.01.10. 16:19:22

@Baresz83: ez nem fröcsögés...elmélet. még egyszer elmondom: HA ki akarnám hozni a rokonom anélkül, h szerződésszegést varrnának a nyakába, ÉN így tenném...(ha nem élne egyik nagypapája sem. vagy egy olyan nagynéni halna meg, aki meg sem született...ez nem geciség, csak elmélet. lehet álszenteskedni, de ez ELMÉLET)

Maxi Mili án 2015.01.10. 16:19:25

@lukacstoncsi: Én meg szerintem pont a tegnap éjjeli on-ban jöttem rá, hogy Zsuzsa a két lány / Dóri és Fanny mellett a legjobb megfigyelő ! A lányok közül senkinek nem tünt fel az, hogy Maci miért szeret a már hozzánőtt kanapén kívül a konyhában tartózkodni és főzni. Zsuzsa mondta, hogy a konyhából belátni szinte mindent,a tükrökből is látja a többieket.A két lány meg csak csodálkozott,nekik ez eszükbe sem jutott.
Maci mindenről tudni akar,mindent hallani és ha lehetősége van rá,látni is akar,de semmibe nem avatkozik bele.
Ha most Zsuzsa kivinné Edinát párbajra,okos döntés lenne.Van rá indoka,mert egész héten szemétkedett vele Edina,továbbá ha most kiesne E.még tán megenyhülne a népharag iránta,még kitudna jönni abból a gödörből,amibe van és amiben egyre mélyebbre fúrja magát ,ha bent marad.
Azok közé tartozom,akik azt mondják, hogy rosszul döntött tegnap este.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 16:20:00

Van már Edina+Laci ellenes csoport is (asszem nem is 1) a Face-en.
www.facebook.com/groups/838813552824817/?fref=ts

kéklevél 2015.01.10. 16:20:34

Én azon csodálkozom, hogy a Laci és Zsú közti tanácskozást ilyen röviden hogyvoltoztátok. Szerintem elég durva volt, hogy Laci többször lepszichopatázta Edinát. Jó esetben fogalma sincs róla, hogy miről beszél, de valamit mégis jelent ez nála. Talán Laci szótára szerint pszichopata=igénytelen?
Többször írtátok, hogy azt feltételezitek Laci analizálta Edinkát. Én nem hiszem, hogy ez történt volna, nem néztem ugyan a videót, de hogyvolt alapján úgy értettem, hogy rajtuk maradt az alsónemű az ominózus estén. Egy vadabb fenékmarkolászástól is belilulhatott a popsija.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:20:38

@beacska: jaaj, ne is említsd, rettenet volt, unalmas és szánalmas, ahogy kimaxolták a lakodalmas kártyát; a veszte pedig a fajtaspecifikus kifordulóssága volt neki is, pedig eleinte még esélyes is volt (de nagyon az elején), és szerintem a Rácz tesók is itt cseszték el, holott komoly esélyesek voltak ők is - ahaha és ugyanezeket a lapokat játszották meg ők is, mint a zakkant egér: volt kamu "szerelmi szál", ordítás és folyamatos provokálás a kipécézett személy/ek felé, "hazudgálás", lopás, minden... gondolom, ez merő véletlenségből lehetett így, csakis :PP /nem kolompározok, oké, nade azért.... basszus!/ :/

Belllaba 2015.01.10. 16:22:01

@Majom1Parádé: "úgyis Edina van kiszemelve a végső győztesnek" Szerintem az rtl nem fogja Dinkával megnyeretni, elég nagy presztizsveszteség lenne egy idegbeteg perverz pszichopatát kihozni győztesnek.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:22:12

@Caprica99:"... Zsura szavazok. Edina, Dani, Laci jó eséllyel rá teszi és sztem Fanni sem kizárt...."

Fanninak eddig - most éppen - Ádinka az ellensége. Dani és Ádinka pedig eddig miért nem raktak Kiskunra?

beacska 2015.01.10. 16:23:45

@mosca.della.frutta: +1...hááát, mi megértjük egymást ;)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:24:26

@kéklevél: a Pennisz-Fannyi pároson is rajta szokott lenni mutatták sokszor, mikor kukkerolt az egér a takaró alá, akkor is pl - félrehúzzák, ennyi ;) cérnatangánál sok textil amúgy sincsen poppolótájon xDD

Belllaba 2015.01.10. 16:25:29

@kéklevél: Edináról lekerült a bugyesz, volt olyan video, amin ki volt takarva action közben Dinka genitáliája (erről jut eszembe egy feladat kapcsán az "okos" 12ker nem tudta az előbbi szó jelentését, valami bőrprobléma ugrott be neki), Laci alsógatyáján meg ugyebár van elől nyílás.

lacuna666 2015.01.10. 16:25:57

Nagyon eldurvult a buli. Nekem rossz azt látni,hogy egy nő ennyire lealjasodjon a piától. Viszont azt nem vágták be,hogy Zsu a hálóban kiborul,és azt sem,amikor Maci a karjaiban viszi be. Visszanéztem az élőt,abban sem volt benne. Anno Alekosz minden hányását bevágták,na nem is bírtam :) De ezt most megnézném,mert állítólag ekézték Zsut. Nem tud valaki egy linket ami cenzi nélküli?

Darinka11 2015.01.10. 16:26:33

@Belllaba: Alekosz? :D Ugyanezek a jelzők rá is érvényesek, és az RTL végig őt nyomatta.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:29:04

@Belllaba: az idézójel ;)) talált-süllyedt! xD de jó hogy szólsz, nem is tudtam, hogy ilyen is volt, így még szebb az "ártatlanság" maszlag :PP

Baresz83 2015.01.10. 16:30:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: látod, két mondatomból megállapítottad, hogy "finom lelkű" vagyok... az alapján meg, hogy röhögött éjjel az on-ban Edina, eldöntöd, hogy akkor nem is gyászol... Mert akkor most nyilván 0-24-ben bámulnia kell maga elé a sarokban. Dóri sem tette, akkor ő miért nem lett emiatt leszólva?? Mindenkinek a magánügye, hogy gyászol, ráadásul azt sem tudjuk, milyen viszonyban volt a papájával.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:30:11

@kéklevél: "...Egy vadabb fenékmarkolászástól is belilulhatott a popsija...."

Kinézem belőle, hogy csak egy fenékcsapkodós bunkó. Háromszor oda b@szott és ez kiccsaj má bejis kékkűűt.

Belllaba 2015.01.10. 16:31:42

@Darinka11: Alekosz nem volt gonosz. Az ő bárgyúsága azért többnyire kedvelhető volt a show alatt.

kéklevél 2015.01.10. 16:31:51

@mosca.della.frutta, @bellaba
Ez durva. Akkor az anál nem is szex feléjük? Vagy megvoltak már a hagyományos módon is egymásnak?
12ker nem a genitáliára mondta, hogy vmilyen nemi betegség vagy állat?

La Pantera 2015.01.10. 16:32:01

A hv nagyon jól sikerült, bár ezek után nincs kedvem megnézni a sok anyázást.
Drukkolok, hogy Edina minél hamarabb kiessen és a végén Zsuzsa nyerjen, csak azért is!

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:32:12

és itt hívnám fel minden kétkedő figyelmét az egér riportszobás confession-jére, amikor is ilyet bírt a száján kiejteni:
"haat becsúszott.."
kérdem én, mi? hová? hacsak textílián keresztüli egérdöfködés esete forgott ott fenn? xD

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:33:10

@La Pantera: nem veszítesz semmit vele ;) egyébként +1 :)

Belllaba 2015.01.10. 16:34:18

@kéklevél: "12ker nem a genitáliára mondta, hogy vmilyen nemi betegség vagy állat?" De.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:34:51

@Baresz83:"... az alapján meg, hogy röhögött éjjel az on-ban Edina, ..."

Nézd. A következtetéseken nincs mit megbeszélni. Te ebből az éjszakából mást következtetsz, mint én. Szerinted ez egy egyéni gyász. Ez a tenger barom itt meg mind csak beszól szegénynek.

Darinka11 2015.01.10. 16:35:56

@Belllaba: Szerintem gonosz is volt azért. Engem nagyon irritált, és abba is hagytam azt a VV-t félidőben miatta. Számomra már gyomorforgató volt Alekosz viselkedése, eddig Ő volt számomra az egyetlen játékos, akit nem bírtam elviselni. Persze, ízlések és pofonok... Sokaknak tetszett, és jókat röhögtek rajta, de én azt sem tudtam.

kacagó görlice 2015.01.10. 16:36:30

Forradalom zajlik,
a vella morajlik.
Dani lett a fő rebellis,
Vérfolyam patakzik.

Jó, velem nem kúrtál,
Lacival kavartál.
Hát akkor most megtudhatod,
ki lesz itt a királ.

Edina az álnok:
tudom, hova állok!
Elvette vón tőlem Lacit,
Verje meg az átok!

ruzs54 2015.01.10. 16:37:04

@Krétagarbó: most görgettem át a hsz-ket,és közben láttam azóta más is írta már.

Baresz83 2015.01.10. 16:38:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mint már mondtam, nekem sem lett a szívem csücske az utóbbi időben, de attól még nem beszélek úgy róla, ahogy itt sokan.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:38:19

@Caprica99: "...de valami olyasmit is mondott, hogy nem jutottak el a beteljesülésig. :D..."

Akinél az anál nem szex, ott honnan tudod, hogy nála mi a beteljesülés? :D:D

Bujumburi 2015.01.10. 16:38:23

@mosca.della.frutta: számomra az a durva, hogy ő hazudik a leghitelesebben.. persze ez egy ilyen játék tudom én.. :D hát kíváncsi leszek, hogy elmehet e a temetésre és ha igen, megy e vele a stáb is. Dórival ment és nem hagyták beszélgetni.

kéklevél 2015.01.10. 16:38:26

@Belllaba: Az 12keres kérdés tárgytalan. Úgy értettem, a pszichopatát, nem a genitáliát tulajdonítod 12ker műveltségének.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:38:41

@kéklevél: de de de xDDDD ennyit tud (rossz reklám a jogi karnak, never mind;)
volt amúgy normál szex is, legalábbis Lilu így interpretálta, és a riportban is vmi olyat mondott a bőregér, hogy "beteljesedett amire vágyott" vagy valami ilyesmi, szó szerint most nincs előttem, de ha valakinek megvan, linkelje plz ;) én aztán nem néztem meg, ezek azok a pillanatok, amikor a komikat böngészem innen, várva, hogy vége legyen és mást mutassanak - jahh, belevalóban hosszabb, vágatlanabb változatban is bemutatták áll. az aktust - szintén paaszoltam, de más talán megnézte, referáljon, plz! ;))

Darinka11 2015.01.10. 16:40:09

@kéklevél: Szólni kellene 12.kernek, hogy vigyázzon, mert felütötte a fejét a genitália a villában! :D :D :D
Tényleg, nekem ez a Canestenes dolog nem világos. Akkor most Dóri és Análka gombás lett? Láb-, netalán hüvelyi a fertőzés? Nekem elkerülte a figyelmemet ez a gombásodás dolog. Ha valaki tudja, írja meg, léccí! :)

Belllaba 2015.01.10. 16:40:18

@mosca.della.frutta: @kéklevél: itt az ominózus video "aszexenkívülbármitmegtennék"leányzóval .kb. 1:30-tól
rtl.hu/rtl2/valovilag/edina-annyira-elveztem-hogy-szinte-sirtam

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:41:21

@Baresz83: "... de attól még nem beszélek úgy róla, ahogy itt sokan...."

Értem én. Itt csak Ádinkának szabad úgy beszélni másokról.

Belllaba 2015.01.10. 16:42:40

az is ott van, hogy közben kicsúszott, de Edinka visszacsúsztatta, csak ki van kockázva

SocialWorker 2015.01.10. 16:43:39

Danit egész eddig eléggé kedveltem. Elmúlt. Pont.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:44:38

@Bujumburi: igen, és tudod mi még? én azon akadtam fel, hogy a rettenet okosnak gondolt Takony (12ker) sem kap olyankor a fejéhez, amikor a szeme láttára alakítja a táblakeresős (amúgy eléggé túltolt) jelenetet, a megtalálással, mindennel... ott minimum látnia kellett, hogy mire képes a lány, nem jut el az agyáig a kétely, hogy az ilyen szövetséges talán nem a életbiztosítás, akire építeni lehet, mert mi van, ha neki fog egyszer egy ilyet alakítani? úgy értem az ő kárára? (mert úgy lesz, arra bármit rátennék! :P)

edics 2015.01.10. 16:45:23

Az a helyzet hogy Edinka szexéről mély hallgatás van! Tlán nem véletlenül! A mély hallgatást persze idézőjelben gondolom.

vastyúk is .. 2015.01.10. 16:46:49

@Baresz83: én sem tudok 0-24-ben gyászolni. Voltak órák, mikor eszembe sem jutott, aztán meg hirtelen rámtört. a legjobb szó erre a felfoghatatlan. egyszerűen nem tudtam belegondolni abba, hogy nem látom már többet. A temetés napján sírtam először.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:48:05

@Belllaba: ó, arra csak a hatalmas szíve, és a mérhetetlen áldozatkészsége vezethette, nyilvánvalóan... xDDDD egy terézanya! :P

kéklevél 2015.01.10. 16:49:25

@edics: Tényleg érdekes, hogy Fanni és Dennis alakításáról a velvet is beszálom minden alkalommal. Edinkáról meg nem derült ki, hogy mégis hova, mi csúszott. Volt-e köztük pl kondom?:D
Nem hiszem, hogy az RTL Edinával szeretné megnyeretni a játékot, de szerintem a lányok közül őt tartják rá a legesélyesebbnek, és jól nézne ki, ha végre lány is nyerne a VV-ben.

SocialWorker 2015.01.10. 16:49:40

@mosca.della.frutta: undorító amennyire lealjasodik, túlzás amit Zsuzsával művel, túlzás, amennyire Ádina faszságaiban is mindig mellé áll, túlzás volt, amit Denisszel művelt. alapvetően is már úgy látom, hogy túl sokat gondol magáról. és sajnos az sem egy pozitív dolog, ahogyan mostanság nekiállt ezerrel spanolni a gyökér Lacival. rosszul csinálja, pedig lehetne őt kedvelni nagyon... sajnálom, kár érte. de már nem szavaznék rá. :/

SocialWorker 2015.01.10. 16:50:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: kár érte. már nem is tudom kit kedveljek... :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:51:24

@kéklevél: há' dehogynem! ajánlom figyelmedbe a Blikket, tele van 18+-os egeres videókkal ;))

Darinka11 2015.01.10. 16:52:26

@edics: Edinka szexjelenetei valahogy nem illenek bele a tisztalelkű, őszinte, ámde szerelmes!!! erdélyi lányka imázsba, ezért mellőzik, amennyire csak lehet. Bár az elsőt (amiben áll. anál is volt, de itt többen vitatják) még leadták. Na, az nagyon illúzióromboló volt. A kanja úgy forgatta, dobálta, a szó szoros értelmében "használta", mint egy guminőt. Viszolyogtam a látványtól, ott vágta el magát nálam örökre a "tisztaszívű".

kéklevél 2015.01.10. 16:53:02

@mosca.della.frutta: A Blikkig még nem jutottam el, max ha a Velvet linkeli.:D Tudod, az hogy lejjebb görgeteg az indexen, még nem olyan, mintha a Blikket nyitnám meg egyből.:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 16:53:50

@SocialWorker:"... úgy látom, hogy túl sokat gondol magáról...."

Kár, hogy nincs a villában egy Viki szókincsű és eszű nő, aki megmondhatná neki, hogy milyen is, mint férfi. Asszem, annak nem örülne.

Belllaba 2015.01.10. 16:55:13

@Darinka11: Tegnap ON-ban Dinka az ágyban mondja Lacinak, hogy beszélgessünk, mire Laci, miről, a hüvelygombáról?
Aztán Laci mérgelődik, hogy Dóri szanaszét hagyja a a fördőszobában a Canestenes krémet. Aztán valaki írta, hogy látta előző este is ON-ban, ahogy Dinka kidobja a Canestenes dobozt.

pomac 2015.01.10. 16:55:34

@Majom1Parádé: na meg feco anno nemis azért ment be hogy meg nyerje hanem hogy bizonyítson az asszonynak :DD

mosca.della.frutta 2015.01.10. 16:57:42

@kéklevél: megértem xDD nekem is linkelgetni szokták, és meg sem nyitom, max az első öt kommentet látom, és abban minden benne is van ;)) de gondoltam, ha bizonyítékot akarsz, akkor meghozod az áldozatot: mély levegő... orr befog, és... halálugrás / katt a vidire! :PP

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 17:01:32

@őszinte sixx kedvence:"...szociopata (csak a köznyelvben éló kifejezés)..."

Személyiségzavar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
amorális
antiszociális
aszociális
pszichopátiás
szociopátiás

Ez nem így van?

Bujumburi 2015.01.10. 17:01:35

@mosca.della.frutta: biztos nehezebb ezeket odabenn meglátni, de nekem nagy csalódás volt Edina és tegnap óta Dani is. :( nekem az is fura, hogy Dani így átváltott egyértelmű gonoszkodásba, még másnap is, pedig Zsuzsa párbaja után felfoghatt volna, hogy a gonoszkodás nem jön be a nézőknek.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 17:02:48

@pomac: Most, hogy mondod, télleg így volt, má emléxem.

0.5 bit 2015.01.10. 17:02:51

@Darinka11: "Akkor most Dóri és Análka gombás lett? Láb-, netalán hüvelyi a fertőzés? Nekem elkerülte a figyelmemet ez a gombásodás dolog. Ha valaki tudja, írja meg, léccí! :) "

Este arról beszéltek Lacival, hogy Dóri canestenes papírjaival van tele a kuka, de az nem mondta Edina, hogy neki is. Valami borítékban is volt canesten amin Dóri neve szerepelt.

Előtte Edina kivett valamit a kabátzsebéből, besietett a fürdőbe, a papírt kidobta a kukába és ezzel a valamivel elvonult a WC-re.

Elképzelhető, hogy mindkettőjüknek kell canesten és valószínűleg ezért van extra mennyiségű csomagoló papír a kukában.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:03:44

@őszinte sixx kedvence: igen? most megleptél, ilyennel én még nem találkoztam... meg olyasmi is megfordult a fejemben, hogy tucatnyi kamera veszi 0/24-ben, csak már erőt vesz magán, és "megalakítja" nekünk akkor azt a szomorú, gyászoló lánykát, ami szívből nem jön esetleg.... a tébolyult, az ártatlan, és az ő-szinte (;) már jól megy neki, pont ez ne menne? /vagy erre nincs nála igény?/

köznyelvben használatos kifejezés ide már nem is jó? O.o ha azt írom, hogy "szociális kognitív készségek fejlődési zavara" áll fenn nála láthatóan, akkor az úgy jó? ;P xDDD (hol hagytad a szmájlikat?? már asztem, nem te vagy te;))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 17:04:04

@Darinka11:"... valahogy nem illenek bele a tisztalelkű, őszinte, ámde szerelmes!!! erdélyi lányka imázsba, ..."

Nem lehet, hogy a reteknek van valami erdélyi projektje, és ezért egy füst alatt benyomják Ádinkát meg az X Faktoros lányt, mert így kevesebbet kell majd utazni?

Krétagarbó 2015.01.10. 17:05:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ms. Lewinsky óta tudjuk, hogy az orál sem szex.:)))

Belllaba 2015.01.10. 17:11:22

@őszinte sixx kedvence: Ahogy mondod, jobb lett volna rako-zni. És akkor tegnap Edina-Laci nem csak szóban "analizálhatott" volna:)

Darinka11 2015.01.10. 17:11:47

@Belllaba: Köszi! De még mindig nem tudom, hogy hüvely- vagy lábgomba? Vagy esetleg mindkettő?

edics 2015.01.10. 17:13:12

Canestenen nem csodálkozom. Amilyen higiénés viszonyok uralkodnak a kétbetűsben kilencen használnak két WC-t (vagy egyet ha hideg van) állandó rumliban és a tanga sem kifejezetten egészséges viselet nem mindennapos használatra tlálták ki. Egyszál tangában ülnek le ide-oda folyton.... A ruháikat is együtt mossák és ha nem megfelelő a hőfok akkor bizony éltben maradnak a dolgok...

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:13:41

@Krétagarbó: vicces egyébként, hogy ismerek embereket, akik fogalomtárába tényleg úgy szerepel a szex, hogy vaginális közösülés. Vallásosak, és úgy közelítik meg a dolgot, hogy a kiskapura nem lát rá az Úr szeme. :D. Olyan embert is ismerek, akinek az anális szex előbb jön, mint a vaginális, számomra szintén kitekert logikával a vaginálisat bensőbbségesnek érzi. Szóval hogy mi a szex, csak hitvallás kérdése :D. Úgyhogy én már semmi nem lepődök meg. hihihihihihihihihihihihi

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 17:14:01

@Darinka11:"... De még mindig nem tudom, hogy hüvely- vagy lábgomba?..."

:D:D Mos nemtucc aludni, mi?

Krétagarbó 2015.01.10. 17:15:00

@Darinka11: hát, ha a WC-re ment Edina a gyógyszerrel (kenőccsel?), akkor gondolom hüvelyi (is.). Gondolom a lábát bekenni nem ment volna a budira.

Darinka11 2015.01.10. 17:15:28

@0.5 bit: Köszi! :) A rossz májammal arra tippelek, hogy Basszájba terjeszti a kórt. :D :D :D

Krétagarbó 2015.01.10. 17:16:35

@vastyúk is ..: szeretem, amikor mindent meg lehet analizálni, ja nem, ideologizálni.

ElzaBerry 2015.01.10. 17:20:43

Nem akarom elhinni, hogy ebben a szériában mindenkinek meghal a nagyapja/nagyanyja. Dóri egy volt, még azt elhiszem, volt a temetésén is, de hogy Edinának is... az azért durva.
Bevallom, mikor néztem, megfordult a fejemben, hogy nemcsak az RTL trükkje-e, hogy lecsillapítsák Edinát? Esetleg a család is benne lehetett, hiszen látják az ámokfutását. Vagy ki tudja, lehet, hogy megdumálta a családjával, hogy ha úgy látják, nagyon rosszul csinál valamit, üzenjék be neki, hogy meghalt a nagyapó. Ellenőrizni ezt az emberek többsége és az RTL sem igazán tudja, nem is akarja. De ez már nagyon összeesküvés elmélet, meg elég undorító is lenne, viszont lehet magyarázat Edina streames viselkedésére.
A másik magyarázat, hogy tényleg így dolgozza fel, próbálja elterelni a gondolatait, én ezért nem ítélem el. Annyi mindenkije meghalt már, hogy valamilyen módot és kompenzálást ki kell találnia, mert valószínűleg összeomlana. És örülök, hogy nem adta fel, mert mondjon akárki akármit, ő csinálja a showt.
Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy pl. Attila sem volt egy matyó hímzés, a pszichoterror neki is a kedvence volt, lsd. miket leművelt Kingunellával. Mégis megnyerte. Nem írnám le Edinát és Danit sem tehát.
Zsuzsa viszont egyre jobban idegesít, főleg ahogy beszél, fogalma sincs róla, mit akar mondani, se füle, se farka. Edinát bántják a hibás szórendjei miatt, holott Zsuzsának még mentsége sincs az evvel-avval-ra.

Krétagarbó 2015.01.10. 17:20:54

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: erre én is kivi vok, szerintem csak ujjazás, bár Lacinak, mint megtudtuk, az ujja kicsit nagyobb. (és egyenesebb)
Meg mintha PVC erős tagadásban is lett volna e tekintetben.

ruzs54 2015.01.10. 17:21:05

@Belllaba: ez egy reklám szöveg volt a ffi prosztata gyógyszerről

Darinka11 2015.01.10. 17:21:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Most, hogy így mondod! :D :D :D Lehet, hogy az "Erdélyi büszkeségeink az anyaországban" című sorozat gyöngyszemeit promótálják! :D

Krétagarbó 2015.01.10. 17:21:53

@Caprica99: Lehet, hogy Laci keze gombás? :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:22:33

@edics: meg egy szellőzelten koszfészek az egész villa a fürdőszobával egyetemben. Az hogy a törölközők gazdátlanok, és mindenki abba törli a seggét amit éppen talál, az sem segít. csodálom, hogy az ÁNTSZ még nem szórta körbe egy kis mésszel.

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:24:05

@Caprica99: ááá mindenki érintett. :D Vikcsu kezdte azzal a mondattal, hogy megint kijött a hüvelygombám. Bezony, ő volt a nulladik fertőzött.

edics 2015.01.10. 17:24:18

Szerintem takarítatlanság van és kész. Normálisan rendben tartott környezet nem kedvez a gomba terjedésének.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:24:59

@őszinte sixx kedvence: ááááh ezt nem kellett volna!!!! :PP már látom is magam előtt, ahogy dobálja-forgatja partnerét, Vikcsut B@sszájba..... nem-nem! töröl-töröl, előlről kezd: szal dobálja-forgatja partnerét, Vikcsut a Kanapémedve.... és hoppá, MEGVILÁGOSULTAM!! xDDD

innen nézve máris már megvilágításba kerül a Medve beköltözésekor tett ígérete, miszerint mkk le fog fogyni: Vikcsu lett volna a sporteszköze.... és ezek a gonosz szerkik, nem elvették tőle az első héten?! hát ezért tart ott, ahol... :P ő egy ÁLDOZAT xDDD

Belllaba 2015.01.10. 17:25:45

@Darinka11: hüvelyre tippelek, mikor Dinka beszélgetni akart, akkor Laci a hüvelygombát említette.

edics 2015.01.10. 17:25:48

@vastyúk is ..: Teljesen igaz ez is. Én takarítási napokat rendeltetnék el az illetékesek helyében.

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:26:58

@edics: egyet értünk, rájuk férne a gyakori tisztítás, fertőtlenítés. :)

Darinka11 2015.01.10. 17:27:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Valami volt a paplan alatt, lehet, hogy csak megujjazta, de azzal simán bevihette a kóros nyavalyát Dórinak is. :D

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:30:29

@vastyúk is ..: vagy: neki is valakitől jött ki (közös zuhanyzó, szanaszéjjel hányt törölközők és fehérneműk, amiket együtt mosnak... tökéletes táptalaj!), aki nem plakátolta ki ország-világnak, mondjuk, lehetett ez simán egy pasi is...... a helyi Basszájba? estleg? ;)

ElzaBerry 2015.01.10. 17:30:38

@Caprica99: Ne félj, ott lesz Zsu még jó sokáig sajnos, VV5 Vera effektus. Egyébként Fanniban Edina szerintem méltó ellenfélre találna még Zsuzsa kieste után is, ha vitáról van szó. Zsuzsa nem tud kellőképpen visszapofázni, nincs meg hozzá a muníciója, a szókincse és az esze. Szerintem nem fog Zsuzsa kiesni még, de majd eljön annak az ideje is, remélem.

zümzümke 2015.01.10. 17:30:43

@őszinte sixx kedvence: aki csipkekesztyűt húz, tényleg hozzá se fogjon! :D
@ElzaBerry: azért elég hamar lenne egy "jó ismerőse" a családnak, aki kikotyogná, ha valamelyik halálhír kamu lenne, úgy gondolom. És bízom benne, hogy mégis van tabu a zertéel számára is. :/

Krétagarbó 2015.01.10. 17:31:25

@Caprica99: na tényleg, a VV8-at swinger klubban szeretnénk, minimum. Snassz már a heteró párosszex és az egyéb nem szex (orál-anál-kanál) kínálat, rakjuk magasabbra a lécet:)))

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:31:53

@Caprica99: "kórokozást" ;) btw nekem rémlik, hogy kapott rá canestent....

edics 2015.01.10. 17:32:52

@Caprica99: Külön emlegettem a kettőt. De akkor is takarítatlanság van hüvelygomba ide vagy oda...

Krétagarbó 2015.01.10. 17:32:58

@vastyúk is ..: ez is igaz, tényleg. Akkor a budi+jaku a ludas. Meg van, aki hajlamosabb is egyből összeszedni minden vackot.

Darinka11 2015.01.10. 17:33:28

Rájuk kell küldeni az ÁNTSZT, és valami random kezelést kell alkalmazni, mert nem lesz ennek jó vége! :D :D :D

edics 2015.01.10. 17:33:37

@őszinte sixx kedvence: A mosást én is említettem fentebb.

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:34:02

@Caprica99: épp ezen csodálkozunk mi is @edics: -csel. Emlékszem, mikor már Ádámék kezdték el mondani, hogy neki a lába lett gombás. Fáncsi izzadós lába is veszélyben lehet. Senki sincs biztonságban :D

Krétagarbó 2015.01.10. 17:35:02

@edics: a túlzott tisztaság meg leöli a természetes védekező rendszert. Valahol a kettő közötti állapotot kéne becélozniük, de gondolom, ez nem egyszerű ennyi ember között, akik között van olyan, akinél azért a napi higiénia is kérdéses sokszor.

zümzümke 2015.01.10. 17:35:16

intimflora.hu/cikkek/huvelygomba/huvelygomba-okai.html
azért érdemes elolvasni, mielőtt mindenkiről a legrosszabbat feltételezzük :)

Némber Ván 2015.01.10. 17:36:32

@Darinka11: közös zuhanyzóban a lábgomba eléggé sanszos.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:36:46

@vastyúk is ..: ... a "mindent összef@szozó" Penniszt se hagyd ki, ő aztán mindent megtesz azért, hogy mindenütt nyomot hagyjon, gátlás nélkül xDD de jól beszélsz, klórmészt nekik ! :P (persze, elég lenne szimplán utasításba adni a heti egyszeri alapos nagytakkerolást, ha úgyis unatkoznak mindig...)

edics 2015.01.10. 17:38:19

@zümzümke: A hüvelygomba kórós elszaporodásának okai
Léteznek olyan tényezők, amelyek a hüvelyflóra egyensúlyának felborulásához, a hüvelygombák túlzott elszaporodásához vezethetnek. Nézzük át ezeket:

Magas szénhidrát- ill. cukortartalmú ételek fogyasztása:
ezen anyagok a gombák számára fontos tápanyagot jelentenek.
Gyógyszeres kezelések: antibiotikumok alkalmazása felborítja a hüvelyflóra egyensúlyát.
Immun- és a daganatos megbetegedések, illetve azok kezelése (sugárterápia): a szervezet legyengülése miatt nagyobb a fertőzésveszély.
Cukorbetegség és más hormonális (endokrin) betegségek: a hüvely nyálkahártyáján felhalmozódó cukor kiváló táptalaj a gombák számára.
Intim részek túl gyakori, túlzott tisztítása: a hüvely normális pH-ját megváltoztatják.
Helytelen alsónemű-használat: a betegség kialakulásához hozzájárulhat a műszálas alsóneműk, szűk nadrágok és harisnyák viselése a rossz szellőzés miatt.
Pszichés okokból eredő fogékonyság: feszült élethelyzetek, a stresszes életmód, fárasztó utazások gyengítik a szervezet védekezőképességét, így a fertőzésveszély nő.
Hormonális okok: várandósság alatt ill. fogamzásgátlók szedésekor az ösztrogénszint emelkedik.

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:38:39

@mosca.della.frutta: Lehet, hogy Vikcsu is úgy kapta el valakitől, de a mondat, amit elejtett olyan volt, mint akinél ez ilyen mindennapos dolog. Mondjuk én sem reklámoznám, annyi bizonyos ;)

Krétagarbó 2015.01.10. 17:38:57

@vastyúk is ..: következő posztcímet már látom: a nagy gomba-gate.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:39:09

@őszinte sixx kedvence: szentigaz!!! xDD
(de mintha elkerülte volna a figyelmed a kérdőjel a mondatom végén... ;PP)

ElzaBerry 2015.01.10. 17:39:11

@zümzümke: Igen, én is remélem, csak mint egy elméletet vetettem fel. Sokkal valószínűbb, hogy Edina így kompenzál, még mindig jobb, mintha letargiába esne. Egyébként Dóra sem volt túl megviselt annak idején, csak akkor mikor megtudta. Ha nem gondolunk rá, nem fáj annyira.

Kan Csóka 2015.01.10. 17:39:21

@Darinka11: Ádiná a házaló román-cigány nők prototípusa!
Felénk is szoktak csengetni többször : hanghordozásuk, gesztusaik teljesen ilyenek.
kinézetük dettó :)
pl. amikor ugymond könyörgött térdenállva Zsúnak akkor is tisztán látszott !
Utálom egyre jobban.

edics 2015.01.10. 17:39:46

@Caprica99: Pont ez az! Hogy a fenébe nem találtak ki eddig még valami nagyon ütős dolgot ez ellen!!! :D

Darinka11 2015.01.10. 17:40:08

@Caprica99: Vikcsu Varacskossal töltött el egy romantikus együttalvást. Akkor Varacskos nyúlogatott be a bugyijába is, de ezt Vikcsu hárította. Hogy mennyi sikerrel, az kérdéses. És mint megtudtuk, Varacskos sem a túlápoltságáról híres. :D

Krétagarbó 2015.01.10. 17:40:11

@Némber Ván: és nem pacskerben zuhiznak? nem is figyeltem, mindig feljebb nézem őket:)) Ha éppen látom:)

Krétagarbó 2015.01.10. 17:41:30

@edics: ahogy elnézem, a ffi kommtársak elvonultak:))))

ruzs54 2015.01.10. 17:42:38

@Belllaba: @Caprica99: mosca, natrium, dare és stb rugózik a halászlé és a krumplis tészta közt, fél szavakat elcsípve terjesztik a marhaságjaikat . semmivel sem különb, mint amit a bentiek müvelnek. undorító módon ,kolompár, bodzás takony análka szefos , meg idiótábbnál idiótább nevet aggatnak az általuk nem kedvelt játékosra.én tegnap az előző poszt alá belinkeltem direkt ilyen undorító módon már csak azért is , az általuk annyira favorizált zsu ról. és jajj de nem tetszett .pedig ezt érdemelitek, hasonló aljas módon támadni mint ti.láttam az éjjel krétára is rászálltatok, olyanok vagytok mint a dögkeselyűk. én röhögni jöttem ide, de ez a fajta megnyilvánulás amit itt folytattok U N D O R Í TÓ !!!! pont. leléptem. nem kell rá reagálni. köszönöm. ennyi voltam.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:42:48

@Caprica99: nem, dehogy, de a hüvelygomba köztudottan könnyen terjed közös törcsi-használattal, ágyra alsónemű nélkül történő lecsücsüléssel, és meleg vízű medencében - itt jakuzzi, hurrá!! valóban, bárki lehetett az eredeti fertőzésforrás, ezt már utólag képtelenség visszafejteni vsz... de mindegy is. kicsivel több igényesség nem ártana azért... :/

Micsell (törölt) 2015.01.10. 17:43:18

@vastyúk is ..: és ez a sok bugyiban fürdés, szintén gombának melegágy lehet

edics 2015.01.10. 17:43:19

Kizárták Deniszt????

edics 2015.01.10. 17:44:12

Vagy bedőltem valami baromságnak :D

edics 2015.01.10. 17:46:10

Facén terjeng valami kamuoldal...

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:46:17

@Micsell: jajaja. Ez is simán benne van. Mostanában a bikinik cimkéjére is ráírják, hogy ne viselje nyirkosan, mert az kedvez a különböző betegségeknek.

Krétagarbó 2015.01.10. 17:46:39

@őszinte sixx kedvence: kiesése után a BV-ben pont lekeverték, de előtte még hallani lehetett, hogy előjött a gombája bent. nekem is úgy tűnt, hogy amolyan "házi" jellegű lehet ez már neki.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:47:32

@ruzs54: már megint TROLLKOIDSZ, már megint a kommenterekre ugrasz rá, pedig el is takarodhatnál a búbánatos pi.... ODA. mondjuk, MOST? jja, most, akár. xDDDDD
(rettentő sz@r arc vagy, gondolom, ezt nem most hallod először) (falka? jön?;)

edics 2015.01.10. 17:47:40

@Micsell: Igen-igen! A bikinit nem szokták mosószeres vízben kimosni....

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:48:11

@őszinte sixx kedvence: ő volt az első. :D Mármint ő hangosan ordítozta, és esetében az is nyílvánvaló volt, hogy melyik testrészén (Fasszooom, már megint kijött a hüvelygombám)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:48:23

@őszinte sixx kedvence: xDDDD gondolod, nem cserélték? O.o és a szolit vajon? ;))

Belllaba 2015.01.10. 17:48:28

@ruzs54: Bocs, de én csípem Moscát, Nátriumot. Dare az Darinka? Mert őt is. Azért a jellemzésnek használt jelzőknek lehet némi alapja, ugyanis mindenki vágja, kikről van szó...

Krétagarbó 2015.01.10. 17:48:44

@őszinte sixx kedvence: csak fertőtlenítik, újratöltik időnként, vagy nem? :-O
A másik, hogy ilyenkor (meg amúgy is) több törcsit kéne használniuk, egy a fejre, egy a lábra, egy a nemi szervekre, ugye...

Micsell (törölt) 2015.01.10. 17:48:45

@vastyúk is ..: Danit (?) is láttam egyszer, ahogy zuhanyzás előtt letette a papucsot...

másodpéldány 2015.01.10. 17:49:41

@őszinte sixx kedvence:

lányoknak bármitől lehet hüvelygombája, pl a szaunától is, vagy törülköző sat... vagy egyszerűen attól, hogy felborul az egyensúly...

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:50:56

@ruzs54: koncsobár2, az autista (szociopata :P), nem lehet haragudni rá xDDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.10. 17:50:57

@Caprica99: meg talán időnként sűrűbben is, nem? Vagy én vok a naiv, én azt hittem, hogy minden használat után csere. Jájj...
Vagy van vmi keringtető+fertőtlenítő ebben?

Belllaba 2015.01.10. 17:51:01

@mosca.della.frutta: már épp akartam mondani, hogy jó az új avcsid, ez remélhetőleg nem lesz céltábla, erre tessék:D

edics 2015.01.10. 17:51:38

@őszinte sixx kedvence: Speciel én eddig nem láttam és sehol semmilyen utalást sem hallottam szóban, a mosókonyhás bevágásoknál sem láttam hogy valaki bikinit mosott volna a mosógépben.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 17:51:47

@edics: törölközőket fehérneműt ilyen helyen jaja fertőtleníteni kifőzni nem is tudom... de maguknak tennének szívességet
@mosca.della.frutta: és a szauna? az is jó kis forrás

Nem Penny hajója 2015.01.10. 17:51:59

Most vannak a játék felénél:
rtl.hu/rtl2/valovilag/felezo-buli-volt-a-villaban

Ezek szerint március elején lesz vége? Valamiért nekem az rémlik, hogy áprilisig tervezték a műsort.

másodpéldány 2015.01.10. 17:53:38

@ElzaBerry:

"Dóri egy volt, még azt elhiszem, volt a temetésén is, de hogy Edinának is... az azért durva."

remélem a nagypapa nem nézte a tévén, amint közvetítik Edina 1001 éjszakájából azt a kettőt, hármat, melyet Lacival töltött...

Darinka11 2015.01.10. 17:53:47

@Belllaba: A kirekesztő jelzőket (legyen az nemi, vallási, faji előítéleten alapuló) én is elítélem, soha nem alkalmaznám, de hogy különböző gúnyneveket akasztgatunk rájuk (Análka, szefos, Pénisz, Fasznyi, stb...) az még nekem belefér, akár vicces is lehet.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:53:48

@Belllaba: köszi, de hagyd csak rá, nem érdemes foglalkozni vele, teljesen nincs képben, csak fröcsög, mert ezzel megvan a napi üzemanyaga ;))

Micsell (törölt) 2015.01.10. 17:54:13

@Nem Penny hajója: Hogyhogy a fele és még csak ketten távoztak?..

edics 2015.01.10. 17:54:36

Lehet nem is tudnak szisztematikusan (jelzem nem mániásan)normálisan takarítani. Eddig csak Zsu-tól hallottam pár mondatot hogy tudja miről beszél ha takarítani kell!
A BB1-ben is volt egy csaj Zsanett ő tisztaságot tartott! A játék után kapott egy raklap Domestost! Van még valaki itt aki ilyen vén és erre emlékszik? :D

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:55:11

@Darinka11: ... annál is inkább, mert a POSZTEREK is előszeretettel preferálják ezeket a normál nevekkel szemben ;)

vastyúk is .. 2015.01.10. 17:56:31

@Micsell: jájjjjj. hát akkor pláne nem lehet csodálkozni, hogy Candida ilyen faszán érzi magát köztük. Asszem meg is van a játék győztese, egy aki mindet viszi :D

Belllaba 2015.01.10. 17:58:29

@Nem Penny hajója: csak egy fél tortát kaptak? :D

mosca.della.frutta 2015.01.10. 17:58:41

@Micsell: téényleg! el is felejtettem, mert még sosem láttam őket igazán szaunázni, csak úgy üldögélni bent.... de sziaa, hiányoltalak már! :)

Darinka11 2015.01.10. 18:00:25

@mosca.della.frutta: Így igaz, és ahogy elnézem, ez a fórum sem éppen az első áldozók gyülekezőhelye. Aki annyira túlérzékeny, az mehet akár a keresztény fiatalok teadélutánjára is. Ott biztosan nem fordulhat elő ilyesmi. :)

Belllaba 2015.01.10. 18:00:47

@mosca.della.frutta: Na ja. Az Edinka/eDinka pl. az én fejemből pattant ki, és konstatálom, hogy elterjedt:)

vastyúk is .. 2015.01.10. 18:01:50

@Micsell: csodálkozok én is, emlékszem annak idején Iza 119 napot tölött a villában, mire kiesett, ma meg az 55. nap van. Szóval lehet, hogy lesz valami komoly szőnyegbombázás :D

csiri bá 2015.01.10. 18:02:20

@vastyúk is ..: VV Candida :))) Pedig én a VV App-ra szavaznék. :)

beacska 2015.01.10. 18:02:59

@edics: :D igen. nekem Szabi volt a kedvencem. tudtad, h ő csinálta meg a Tüskévár (film) felújítást? producer volt, v mi

edics 2015.01.10. 18:05:15

@Caprica99: De igen! Írtam is BB1 :) 2002 kb.

beacska 2015.01.10. 18:05:23

@vastyúk is ..: Iza elsőnek költözött be, és az utolsó előtti napon esett ki...tehát az 120 napos volt.

Darinka11 2015.01.10. 18:06:28

@Caprica99: Nemrég jöttem ide, de régen olvaslak benneteket, és szerintem általában kultúrált a hangnem. Tőled tényleg nem tapasztaltam semmi kirívót, inkább túl szalonképes voltál. :)))) Nekem sem kenyerem a trágárság, de néha kicsúszik ez-az (néha olyan jólesik valami vaskosabbat írni), de itt felnőtt emberek vannak, és ez bőven belefér. A gúnynevek (nem a cigányozás!!!!) pedig szerintem csak színesebbé teszik az eszmecserét. Jókat röhögök, mikor felbukkan egy-egy újabb, a fórumozók fantáziája határtalan. Ezért senkinek sem szabadna megsértődni, szerintem. :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:07:17

@Darinka11: csak tematizálni próbálja a társalgást a maga kis egyszerű módján, rá kell hagyni (tudod, el van a gyerek... xD) gondolom, ma ő lett kinevezve az aktuális trollnak (majd mindjárt követi a nyáj is, csak figyelj;)

@Belllaba: én azt nem is használom spec, mert túl kedvesnek találom egy ilyen karakterhez, mint amilyen ő testesít meg ebben a VV-ben... a Tanya viszont a ott van a hivatalos VV7-névhatározóban, amit a poszterek aktualizálnak, szal... mondhatni, az az official elnevezés ;))

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 18:07:18

@edics: hát nem is géppel kellene hanem kézzel minden fürdés után
de a helyükben bugyiban fürdenék, azt tudnák vasalni

edics 2015.01.10. 18:07:31

@beacska: Nem tudtam, de legalább valami normális dolgot tett le az asztalra és nem lett belőle műceleb. Valahogy a BB1 bagázsa eléggé jóra sikeredett ellenben a BB2 kész katasztrófa volt. Nekem az a koncepció valahogy jobban tetszett ahol a nézők sms-ei után hajigálták ki az embereket.

vastyúk is .. 2015.01.10. 18:08:12

@beacska: jajaja,de ma elvileg az 55. nap van, aminek a kétszerese a 110. Ezért keveslem

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 18:08:24

@csiri bá: vv candida, LOL ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2015.01.10. 18:09:02

@vastyúk is ..: hááát, az csak tíz nap...mondjuk ált. vasárnaptól vasárnapig van...szóval inkább ott a bibi

csiri bá 2015.01.10. 18:09:05

lehet, hogy ki kellene vinni a vellához a honvédség vegyvédelmi alakulatát egy 3 napos gyakorlatra. :D

Krétagarbó 2015.01.10. 18:09:45

@edics: Zsanett a pölöskei szörpgyár kiemelt dolgozója. Hogy a francba ne, zalai volt, földim tágabb értelemben.
Na őt is támadták a tájszólása miatt, mondjuk nekem nem volt furi, idősebbek, falusiak sokan beszéltek így arrafelé.

beacska 2015.01.10. 18:10:28

@vastyúk is ..: nekem a Bár volt a kedvencem, benne Tigerrel...:)...

edics 2015.01.10. 18:10:51

@őszinte sixx nagy kedvence: Remélem olvasnak minket az illetékes elvtársak és a villanővér kötelezővé teszi a vasalást. Bár egyszer valamelyik igen rondán eldöntötte a vasalódeszkát a vasalóval. Lehet zárlatos lett és emiatt terjed ami terjed... :)

vastyúk is .. 2015.01.10. 18:11:25

@beacska: tényleg. hát valami furcsaság mégis csak van :D

edics 2015.01.10. 18:11:35

@beacska: azta... erre is emlékszem :) nagyon is! :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:11:45

@Belllaba: hádde ez a régi, vagyis az első és eredeti - a nevemmel egyetemben -, kénytelen voltam ezzel kommentelgetni, mert valamiért - ég tudja, miért - abban a tévképzetben ringatják magukat, hogy engem kipenderítettek innen, pedig NEM :PP mint ahogy az látható... de akkor most már maradok is ennél, ha neked is bejövős ;) xDDD

beacska 2015.01.10. 18:11:47

@Krétagarbó: :D...mondd Margith-híd :D...van egy ismerősöm, akit szintén Horváth Zsanettnek hívnak :D

edics 2015.01.10. 18:12:27

@Krétagarbó: nekem nem fura a tájszólás errefelé is van bőven :D

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:12:53

@beacska: nekem is!!!!! neki szurkoltam, bírtam a fejét nagyon! :))

beacska 2015.01.10. 18:13:19

@vastyúk is ..: de lehet, h csak hétvégére akarták tenni...egyébként másnap mégiscsak korán kell kelni, hisz munkanap van :D

másodpéldány 2015.01.10. 18:13:22

Szerintetek van bármennyi esélye annak, hogy Zsé kiviszi Danit? Semennyi?

Mert amikor ez a sértett kiskamasz megtámadta Zsét, mint anyát, és pont úgy viselkedett, mint amivel ők Renét támadták, magyarán halál unalomig ismételgetett, sulykolt hazugságokkal, mintha pislákolni kezdett volna az esély, hogy kitudná Danit lökni a fészekből... Dani megérdemelné... Lacit még hagynám későbbre, mert amíg ő ott van, addig Edinának nincs esélye, olyan rossz hatással van Edinára, hogy biztosan elkezdett kifele csúszni a villacsúszdán..

valamiért azt gondolom esetleg volna esélye most Dani ellen, Edina ellen azért nem tudom, mert nem tudom, hogy jön be az Erdély-faktor, és hogy tényleg szavaznának e rá nagy tömegben, vagy alig várják, hogy kiessen, hogy ne szégyenítse, ne égesse tovább őket a tévében...

alapesetben nem szavaznék Zsére, és nem is hiszem, hogy meg tudja nyerni ezt a játékot, mert nem elég következetes, és nem tud jól védekezni a csicska had (laci-edina-dani) ellen, de most talán volna esélye Dani ellen...

azonban nem tudom mennyire látni ezt belülről, hogy dani most marháéra meg van gyengülve...

mindenesetre az volna jó, ha most Zsé visszajönne, mert ez jó kis lecke volna a gyépé gárdának..

másodpéldány 2015.01.10. 18:14:15

Szerintetek van bármennyi esélye annak, hogy Zsé kiviszi Danit? Semennyi?

Mert amikor ez a sértett kiskamasz megtámadta Zsét, mint anyát, és pont úgy viselkedett, mint amivel ők Renét támadták, magyarán halál unalomig ismételgetett, sulykolt hazugságokkal, mintha pislákolni kezdett volna az esély, hogy kitudná Danit lökni a fészekből... Dani megérdemelné... Lacit még hagynám későbbre, mert amíg ő ott van, addig Edinának nincs esélye, olyan rossz hatással van Edinára, hogy biztosan elkezdett kifele csúszni a villacsúszdán..

valamiért azt gondolom esetleg volna esélye most Dani ellen, Edina ellen azért nem tudom, mert nem tudom, hogy jön be az Erdély-faktor, és hogy tényleg szavaznának e rá nagy tömegben, vagy alig várják, hogy kiessen, hogy ne szégyenítse, ne égesse tovább őket a tévében...

alapesetben nem szavaznék Zsére, és nem is hiszem, hogy meg tudja nyerni ezt a játékot, mert nem elég következetes, és nem tud jól védekezni a csicska had (laci-edina-dani) ellen, de most talán volna esélye Dani ellen...

azonban nem tudom mennyire látni ezt belülről, hogy dani most marháéra meg van gyengülve...

mindenesetre az volna jó, ha most Zsé visszajönne, mert ez jó kis lecke volna a gyépé gárdának..

Micsell (törölt) 2015.01.10. 18:14:16

@vastyúk is ..: valami köztisztasági szakembert beküldenék :D
@Caprica99: Vikcsut már el is felejtettem..
@mosca.della.frutta: szia, valakinek dolgozni is kell :D

beacska 2015.01.10. 18:14:28

@vastyúk is ..: de lehet, h csak hétvégére akarták tenni...egyébként másnap mégiscsak korán kell kelni, hisz munkanap van :D

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:15:08

@csiri bá: te csak ne adj itt tippeket, mert még rájuk küldi valaki az ÁNTSZ-t, aztán lesz nekünk "Folytatjuk" 0/24-ben.... abból hogy lesz öfi? :PP ;)

edics 2015.01.10. 18:16:12

Köztisztasági szakemberként szívesen bemennék egy délelőttre okítást tartani :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:16:25

@Micsell: ... el is felejtettem ;)) és glutink? nemt'od merre kószál? ;)

Micsell (törölt) 2015.01.10. 18:17:30

Tedd a tévé tetejére a távirányítót

csiri bá 2015.01.10. 18:17:32

@mosca.della.frutta: fenéket... élő egyenes adásban fogják vegyvédelmi ruhába öltözött katonák fertőtleníteni a lemmingeket tetőtől talpig. :DDDDD

vastyúk is .. 2015.01.10. 18:17:32

@csiri bá: hihihihihi. Lehet lesz egy ilyen tematikus hét. Mindennap el kell viselni, ahogy végigferőtlenítik őket is az osztagosok :D.. Lenne ám közfelháborodás

Krétagarbó 2015.01.10. 18:18:54

@csiri bá: remélem Macit kitakarják:)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:19:13

@csiri bá: váháááá, abból lenne csak a műsor!! xDDD

Micsell (törölt) 2015.01.10. 18:19:42

@mosca.della.frutta: nem t'om
Untam a hetet, nem hozták ki a maxot az állatkodásból. Neked tetszett?

Belllaba 2015.01.10. 18:19:48

@őszinte sixx nagy kedvence: @edics: én még a vasalásnál is jobbat tudok, pl. egy selyembugyikát nem is lehet megfelelő hőfokon vasalni. Nem csak a magas, de az alacsony hőmérséklet is hatásos gombák ellen. Be kell tenni a textíliát a mélyfagyasztóba. Mosás után és becsomagolva persze. Már ajánlottam egy ismerősömnek, panaszkodott, hogy nem múlik a korpája a haján (azt is legtöbbször gomba okozza), és pl. a színes törcsiket sem lehet kifőzni, 90 fokon mosni, mint ahogy egy női fehérneműt sem. Mondtam, hogy mosás, száradás után becsomagolva tegye a mélyhűtőbe a hajmosó törülküzőjét. Egy idő után hívott, hogy eddig még semmitől nem múlt el, de ez bevált neki.

Némber Ván 2015.01.10. 18:19:52

@edics: Ha jól emlékszem, ő volt a pölöskei szörpgyári leányka,spéci tájszólással, a stáb a riportszobában állandóan azzal szívatta, hogy mondja: turmixgép.
Később láttam vele egy riportot, ő elgondolkodott azon, hogy a műsorból az jött le, hogy mennyire műveletlen, ezért beiratkozott egy főiskolára. A riportban a régi önmagához képest már valóban sokkal kikupálódottabb volt.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 18:19:57

@edics: hát használták ők a vasalódeszkát csak nem rendeltetésszerűen ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
asszem laci és ádina volt

dumocika 2015.01.10. 18:21:06

Lehet hogy már volt róla szó (bocs ha igen), de miért olyan rusnya Dinka térde?

Darinka11 2015.01.10. 18:21:29

@másodpéldány: Szerintem Danit nem viszi ki. Viszont (tudom, ezzel nem kezdünk mondatot) Varacskosnak azt mondta, hogy lesz meglepetés, ebből én arra gondolok, hogy vagy Basszájbát vagy Edinkát viszi ki, ugyanis Maci kivitele nem lenne meglepetés. Viszont ha Attilára hallgat, aki azt mondta neki, hogy ne érzelemből döntsön, akkor csakis Varacskos lesz a befutó (akárhogy is teljesített a nászéjszakán) :D

Krétagarbó 2015.01.10. 18:24:41

@dumocika: a táncos feladatnál nyúzhatta le, de ez egy Edina fan (én) tippje csak:)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:24:43

@másodpéldány: eh, jó lenne.... de ez vsz csak akkor fordulhat elő, ha a vellanővér komolyabb pszichés ráhatást eszközöl nála, mert mintha túlzottan is beleégtek volna az elméjébe Attila szavai, miszerint mindig gyengét vigyen ki, "szépen, sorjában" kell kiszórni az ellenfeleket, és csak "semmi hősködés"... pedig ha ezt meghúzná, azzal odab@szna kint is, bent is, és tutira ő menne vissza... ;)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 18:25:42

@Belllaba: a törcsiket sztem felesleges főzni a vasalás hatékonyabb
de ez a hideg dolog jó tipp olyanra amit nem lehet hevíteni
bár én szárazan tenném be nem nedvesen

csiri bá 2015.01.10. 18:25:54

@Krétagarbó: túl sokat szereti térdelve a bálványát. :DDDDD

Krétagarbó 2015.01.10. 18:25:58

@csiri bá: így mondják Nyíregyen? :))

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:26:18

@Darinka11: Tanyesz kilőve a gyász miatt, így marad akkor B@sszájba... az se lenne rossz húzás, csont nélkül kint hagyná ;)

dumocika 2015.01.10. 18:26:32

@Krétagarbó: Én már nem vagyok Edina fan, de köszi! :) Nagyon durván néznek ki...

Darinka11 2015.01.10. 18:26:35

@dumocika: Ha gonosz akarok lenni, akkor azért mert mostanában sokat térdel (mert az Monika Lujinszkinél sem volt szex), és az még belefér a tiszta erkölcsébe.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 18:28:12

@Caprica99: szegények :-((((
nehéz lett volna másikat kérni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.10. 18:28:14

@csiri bá: mint már mondtam, az sem szex, feltéve az ovális (nem orális, tee!!!) szobában történik Washington DC-ben egy fehér házban:))))

edics 2015.01.10. 18:29:09

@Belllaba: Nem rossz ötlet! @Némber Ván: legalább nála is lett valami haszna ennek a BB-nek. @őszinte sixx nagy kedvence: Igen-igen Laci Edina páros "vasalt" rajta... :D

Belllaba 2015.01.10. 18:29:12

@őszinte sixx nagy kedvence: én is szárazon, persze! A mosást arra értettem, hogy természetesen nem a koszos bugyit a frigóba , hanem mosás száradás után. Amúgy sapkákat is bele lehet tenni a fent vázolt probléma esetén.

Krétagarbó 2015.01.10. 18:30:06

@Caprica99: az ágyon milyen szőnyeg van? :)

dumocika 2015.01.10. 18:31:24

Lehet hogy csak nem fogta fel, hogy a kamera éjjel is veszi. Azért bizonygatta hogy nem történt semmi, meg mondogatta az ellenkezőjét "közben" is. Láthatott pár szériát, de a villában máshogy láthatja.

Belllaba 2015.01.10. 18:31:57

@edics: Köszi. Én találtam ki! :) (Törtem korábban a fejem, hogyan lehet fertőtleníteni valamit, amit nem lehet (magas hőmérsékleten)vasalni.

dumocika 2015.01.10. 18:32:10

Remélem értettétek azért... :)

csiri bá 2015.01.10. 18:32:24

@Krétagarbó: az Ovális Iroda... és a maunikalevinszki ezáltal nem szobára, hanem irodára ment. :D

berbenbon (törölt) 2015.01.10. 18:32:51

Visszaolvastam, "gombaügyileg" kiképezve! :DD
Sőt, megvilágosodtam Maciügyileg, most már tudom, miért tekeredik pokrócokba állandóan!
Így védekezik a gombák ellen ! :D
(konklúzió: Maci nem terjesztheti a "gombákat" mert nincs tangája........ :D)

Darinka11 2015.01.10. 18:33:04

@mosca.della.frutta: Szerintem is, Basszájbát is simán kinthagyná, de félek, hogy marad a Varacskos (Attila hatás), mint "méltó ellenfél". :)

Krétagarbó 2015.01.10. 18:33:22

@őszinte sixx nagy kedvence: teee, akkor még a végén vasalni kellett volna!!! :))

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:33:43

@őszinte sixx nagy kedvence: ne hülyéskedjetek, SZÁRÍTÓGÉP!! ;) XXI. század, bakker, csajok! ;PP am ha jól láttam, van ott is, vagy az két mosógép lenne náluk?

dumocika 2015.01.10. 18:34:35

Jó de mónikának találtak a ruháin pudingnyomokat.

Darinka11 2015.01.10. 18:36:00

@dumocika: Találnának itt is sok mindent, ha keresnék. :D

edics 2015.01.10. 18:36:05

@berbenbon: Hú azta.... Tényleg.... hogy eddig mindenféle tujának tartottuk és tessék rá az ésszerű magyarázat... :D :D :D

Krétagarbó 2015.01.10. 18:36:43

@mosca.della.frutta: vagy koldult:)
Békepipa?
Borgőzös véleményhuszár (az is te?) óta tudom, hogy olvasol máshol is, miért csak read only?

csiri bá 2015.01.10. 18:36:50

@mosca.della.frutta: és gondolod, hogy képesek rendeltetésszerűen használni is, vagy csak arra van, hogy eldugdossanak mögé valami? :DDD

edics 2015.01.10. 18:37:28

@mosca.della.frutta: Szárítógépet alapból nem szabad használni! megöli a ruhákat...

Krétagarbó 2015.01.10. 18:38:11

@Caprica99: Passz, ennyire azért nem követem a cekcuális életüket...:)

Krétagarbó 2015.01.10. 18:39:08

@edics: Igen? Én meg most gondolkodom benne, csak nem nagyon van helyem. De csak jókat hallottam róla amúgy.

Krétagarbó 2015.01.10. 18:40:10

@csiri bá: sót, munkaköri kötelessége volt, benne volt a munkaköri leírásában is.:)

edics 2015.01.10. 18:40:24

@Krétagarbó: Minden iszonyú gyűrötten és keményen jön ki belőle. kötelező utána mindent vasalni amit szárítógép nélkül nem szoktál még azt is...

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:41:25

@Darinka11: logikusan hangzik ('Attila-hatás', ez jó:) Varacskost én azért lőttem ki, mert most mintha ő lett volna az egyedüli, aki valamennyire mellé állt ezen az ultradurva héten.... talán lesz vele annyira lojális, hogy most békén hagyja, mert - az ő fejével gondolkodva (nem könnyű;) - a nézők nem biztos hogy értékelik, ha kiviszi azt, aki a többiekhez viszonyítva a legemberibb volt vele.... ezért maradt nálam B@sszájba a jelenlegi mezőnyből, mert Tanya felkötötte a gyászkendőt, 12ker-t pedig túl erősnek tartja... (gondolom én... de meglephetne!;)

Krétagarbó 2015.01.10. 18:41:47

@Darinka11: azért egy hete még mindenki azért imádkozott, hogy csak Macit vigye.

Sztem az lesz a meglepi egyébként, hogy nem Zsú lesz a kiválasztott. Én most úgy érzem, Edina lesz az.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:43:55

@edics: áh nem, város legenda, tapasztalatból mondom... gyönyörűen felhabosít mindent (persze gyapjút tilos beletenni), és ionizálja is - kicsi gyerkőcök mellett nélkülözhetetlen, "úgymond" ;)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 18:44:11

@mosca.della.frutta: sajna az nem ugyanazt a hatást eredményezi, de értem és lájkolom a praktikumra helyezett hangsúlyt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

csiri bá 2015.01.10. 18:44:48

@Krétagarbó: aztán majd mégis a Basszájba lesz az:)) aztán kiviszi Penniszt, az meg kint hagyja és utána hívni fogják az állatbefogókat, mert Análkát már csak nyugtatólövedékekkel lehet ártalmatlanítani. :DD

csincsilla72 2015.01.10. 18:45:17

@mosca.della.frutta: Laci is felkötheti a saját kendejét. Akkor csak a másik oldal marad. Pfannika is lehet esélyes vagy Denisz. Dórát tuti nem viszi, Robin nyugiban, Macira én most nem tippelnék.

Krétagarbó 2015.01.10. 18:46:16

@edics: Én meg pont fordítva hallottam ismerősöktől és amikor olyan helyen voltunk, ahol volt és használtuk, nem ezt tapasztaltam, sőt. Minden puhább volt és nem nagyon kellett vasalni.
Fene se érti akkor.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:46:17

@Caprica99: nah, akkor az megöli a gombát, üzembiztosan - kérdés, hogy használják-e... (én kötelezném őket, minimum a törcsiknél és ágyneműknél!) :)

invinoveritas (törölt) 2015.01.10. 18:46:55

@edics: en emlekszem
BB Zsanettre! :D uristen de reg volt

mosca.della.frutta 2015.01.10. 18:47:39

@csincsilla72: ó baszki, erről megfeledkeztem.... szerinted felköti? annyira mondogatta, hogy nem lesz "csicska" ;)

Krétagarbó 2015.01.10. 18:48:04

@Caprica99: de akkor kihívott lesz, nem kiválasztott:)) Fene tudja egyébként, hogy Edina kit vinne ki. addig még lesz egy hét, nem tudom.

csincsilla72 2015.01.10. 18:49:21

@edics: én minden mosáshoz használom ősztől tavaszig és imádom. Nem szárítom a ruhákat 100%-osra, csak majdnem-szárazra. Nincs pára és penész a lakásban.

Krétagarbó 2015.01.10. 18:50:27

@mosca.della.frutta: hát figyelj, ha Macit kivinné, még én is (nagy szó) nyomnék egy appot Zsúra, de ha szépen megkérnének a Zsú fanok, kettőt is:)
Tavaly voltak ilyenek a vége felé, ha vkinek a kedvence nem párbajozott éppen, de volt szabad appja, rá lehetett rabolni:)

beacska 2015.01.10. 18:50:55

az, h Macit választotta, szerintem semmit nem jelent. Zsu már fél, nem mer nyitni senki felé. Az volt a feladat, h válasszon egy fiút maga mellé, és ő úgy oldotta meg, h ne legyen visszatetsző, és senkit se haragítson magára...Robint Dóri miatt, Dennist Fanni miatt, Lacci és Dani szóba sem jöhet...csak Maci maradt...és mondja azt vki, h Zsu nem gondolkodik ;)

edics 2015.01.10. 18:52:14

@csincsilla72: @Krétagarbó: @mosca.della.frutta: kb. 10 évvel ezelőtti saját tapasztalat. meghajolok a fejlődés előtt!

Micsell (törölt) 2015.01.10. 18:52:25

@beacska: én is úgy láttam csak azért bólintott macira mert nem akarta senki érzéseit megsérteni danit meg már kizárta a köreiből

Krétagarbó 2015.01.10. 18:53:07

@csiri bá: Sztem Laci felköti a lilát, de ha nem, és Komiszt viszi, tőlem van egy szavazata. Már csak azért is, mert tökös lenne a szememben a lila kendő nem használata és Komisz kihívása.

csincsilla72 2015.01.10. 18:53:08

@mosca.della.frutta: szerintem használni fogja. Hát mikor, ha nem most? Zsu mindenképpen esélyes a párbajra, és feltételezem, hogy Laci szeretné elkerülni. Számolni ő is tud. Dani már visszajött 70% fölött egy párbajról, Edina gyászol, marad ő.

edics 2015.01.10. 18:53:32

@invinoveritas: Na igen... :) Hát.. Látom a tízen túliak társasága körvonalazódik már... :)

beacska 2015.01.10. 18:53:34

@Krétagarbó: a szárítógép úgy jó, ha eltalálod a mennyiséget , és időben kiveszed. különben visszavizesedik, a pólók meg csúnyán meg tudnak gyűrődni. néha praktikus...nekem volt, most nincs, néha hiányzik, de többnyire nem

Darinka11 2015.01.10. 18:54:06

@Krétagarbó: Igen, lehet Edina is a kiválasztott, mert Edina kérte is (mostanában, már nem emlékszem, hogy mikor), hogy tegyék rá a jelet, és majd Ő kiviszi Zsut. De volt már egy ilyen akciója, amikor magára kérte a jeleket, és akkor gyorsan visszavonta. Ha nem szervezi magára a jeltevést, akkor nem biztos, hogy eleget kap ahhoz, hogy Ő legyen a kihívó. Inkább Zsu lesz szerintem a kihívó.

csincsilla72 2015.01.10. 18:54:20

@edics: elrohan melletted a technika:-)

edics 2015.01.10. 18:58:19

@csincsilla72: csak a kondenzcsíkot látom... :D @beacska: :)

egyemakisszíved 2015.01.10. 18:59:12

Én is frászt kaptam tegnap fekete felsős Lilu felkonfjától, „nyugalom megzavarására alkalmas” képek, baszki, csak nem vér folyt a villában? Aztán mikor láttam egy csomó részeget, csak néztem, ennyi? Kicsit fura volt színjózanul nézni őket, de nagyjából le tudtam követni mindent érzelmileg, hogy mi miért történt, egyet kivéve. Dani miért hívott össze taktikai értekezletet berúgva? Hajrá Edina! Szerintem marad a papírforma, és Zsu-Maci párbaj lesz.

másodpéldány 2015.01.10. 18:59:16

@Krétagarbó:

de a villalakók rárakják a jelet Edinára a gyásza ellenére? az fura lenne...

de örülnék neki, mert azt hiszem most még bárki kinn hagyná edinát, az elmúlt hétért, kivéve, ha van egy dafke erdély faktor, viszont lehet pont fordítva van, az erdélyiek hátat fordíttanak neki, és alig várják, hogy kiessen, hogy ne szégyenítse őket tovább...

másodpéldány 2015.01.10. 19:00:39

@csiri bá:

análka csak nyerhet azon, ha laci kiesik, egyrészt újra össze kell szednie magát, másrészt örököl egy lilát...

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 19:00:54

nézem az öfit, dani egyre szánalmasabb :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:01:50

@vastyúk is ..:" Bezony, ő volt a nulladik fertőzött..."

Te kis epidemiológus :D

másodpéldány 2015.01.10. 19:02:02

@egyemakisszíved:

Egyet értek, csak másképp: Hajrá Edina kifele a villából! amit ezen a héten leművelt azért az én időmben sárgaház járt...

csiri bá 2015.01.10. 19:03:13

@Caprica99: Ha a Black Daemon lesz a kiválasztott és kihívja Análkát, akkor a maradék 3 napban nem csak anál meg orál, de bdsm is lesz itt meglássátok. :)))

egyemakisszíved 2015.01.10. 19:05:06

@másodpéldány: Mind bolondok vagyunk szerintem, csak picit másképp. :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:08:05

@Krétagarbó: ezt támogatnám ;) a lerablást is, meg a Medve elleni appolást is, de téged komolyan ő irritál a leginkább? nyerési esélye zéró, max a gombának biztosít jó táptalajt a takaró alatt, a kanapéba süppedve, de kire veszélyes?

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 19:08:13

áhhháháháháháááá ádinának érthetetlen, hogy pannifanni leribancozta LOL ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
amúgy pfannikának igaza volt :-)

özv. Baldóver Béláné 2015.01.10. 19:08:59

Kedveskéim!

Tavaj nem vót hüvejgomba meg egyebek, mer egy takarittóbrigád mindenhéten kéccer bejárt a vellába. Énis tag vótam a brigádba.

Ojankor bezártuk a lakókat e zeggyik szobába, asztán hajrá! Még cijányosztunk is.

Ulláccik az idén má eszt a kőccséget is mekspórujja az rtl.

Minden kommentelőnek jó egésséget kiván: Manci néni

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:09:41

jó estét, jó szurkolást!

jeleljük a jelölést...
edina előhúzta a gyász kártyát (bocs) ezért nem fogják basztatni
laci nem lesz kendőzetlen, nem tudják jelölni (mégse macsó)
robin eleve védett (erős gyökérzetű tuja)

akkor most kire is lehet pakolni? dani-denisz-dóri-fanni-maci-zsú
zsú - nem fog a mocsáriakra tenni, marad dani vs. maci (a helyében danira tenném)
dani - egyértelműen zsúra pakol. többször is elmondta onban.
denisz - danival volt összeszólakozása és nem tudom hol tart a zsú tesztelésben
dóri - zsúval kezd jóban lenni, nem hinném,h rá tenné. neki így kb. dani marad
fanni - utálom-bírom kapcsolatban zsúval, bár a LED bt. eléggé a bögyében van... dani?
maci - a térfigyelő-rendszer nálam nagy kérdés most, zsút fogja jelölni vsz
___________
ilyen-olyan védettek:
edina - zsúra. mindenkit meglepne,ha másra tenné
laci - szívszerelme okán zsúra
robin - szokott furákat húzni... múltkor kérésre edinára rakta... most kire? zsúval nem volt konfliktusa

szal, ez alapján zsúnak kinéz minimum 4 korong.
jobban tetszene a képlet,ha laci nem használná fel az örökségét... mindenkinek könnyebb volna. :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:10:05

@csiri bá: tutiszáz xDDDD de nem fogja, mindenki nyugodjon le a pi..... hát ja, nyugi van ;P

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 19:10:42

hahah, dóri hogy leoltotta basszájbát :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

edics 2015.01.10. 19:10:48

@özv. Baldóver Béláné: Csak úgy tocsogott a villa a domestosban.... hű...

Darinka11 2015.01.10. 19:11:03

@csiri bá: Simán! :D Van ott még a repertoárban egy és más. Análka a riportszobában mondta, hogy Ő egy szexgép (vagy ilyesmi), csak Anyuka meg ne lássa! :D :D :D

csiri bá 2015.01.10. 19:11:04

@nátrium glutamát: maci - a térfigyelő-rendszer :DDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:11:08

@ElzaBerry: "...Edina így kompenzál, még mindig jobb, mintha letargiába esne...."

Kinek jobb?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.10. 19:11:39

@egyemakisszíved:

Azt hitted a Charlie Hebdo után a villában is volt túszejtés ? :)
Maci elég jó fedezéknek , a TEK-esek csak keresnék a terroristát a behatolás után, azt egy óra múlva a seggvágatában megtalálnák meg az IS-es niggát. :P

csiri bá 2015.01.10. 19:13:50

@Darinka11: az othoniaknak az ertéel biztos ingyen biztosítja a kitakaratlan, vágatlan felvételeket Blu-Ray-en, vcd-n, dvd-n és még vhs-en is, plusz hd streamen, hogy biztosan le tudják játszani. :DDD

csiri bá 2015.01.10. 19:15:41

@Caprica99: kacsába? Mi ez, valami kórház sorozat? :DD

csiri bá 2015.01.10. 19:16:17

@Caprica99: eddig is ő volt, meg voltak/vannak a nyomai. :DDD

beacska 2015.01.10. 19:18:12

@nátrium glutamát: szerintem Lacci hülye lenne MOST elővenni a lilát, mert attól még kihívható lesz (egyszer használatos).mivel ők bent úgy tartják, h inkább kiválasztott, mint kihívott (lsd. Robin esete Tóth Ádámmal) legyen, így szerintem még kivár (én spec. így tennék)

Darinka11 2015.01.10. 19:18:26

@csiri bá: Terjednek ott a hírek, ha másképp nem, hát így (zaftosan elmesélve még jobb is, mint a látvány):
www.demotivalo.net//pic/1358071145.3545-hirugynokseg-f.jpg

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:21:21

@Krétagarbó: "koldult", ja (by Bruti;) xD nah, de rajtam nem múlik, szíjuk el ;) ha már alkoholt ritkán fogyasztok - szinte soha -, így borgőzös se vagyok/voltam soha (már csak nem gondolod, hogy a saját védelmemre kelek, amolyan skizo módjára?;) ő nem én vagyok, de béke! :)

Krétagarbó 2015.01.10. 19:21:38

@mosca.della.frutta: Na jó, visszajövök még egy szóra. Nem, nekem Zsú a legnagyobb veszélyforrás, ha Edinát és a döntőt nézem, de most túlélésre kell játszani. Ha Zsú-Edina párbaj lenne, szorosan is, de sanszos, most Edina esne ki. De ha kapna egy kis időt, talán helyre rázódna az agya, ez a haláleset egy újabb jel kell legyen neki, ha ez sem, menthetetlen...
Igazából az lenne a fincsi, ha most sem Edina, sem Zsú nem menne párbajra, és egy későbbi időpontban meccselnék ezt le. De tudom, hogy a bilibe belelóg a kezem.
Ja, és miért Mac menjen egy Zsú-Maci esetében? Mert sztem Edinának meg kell mérkőznie Zsúval, ez nekik jár.

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:22:03

@beacska: ez még mindig nem tisztázott...
eddigi értesüléseim szerint, ha nem veszi fel kiválasztás előtt, később már nem teheti fel. ezt én úgy értelmezem,h a normál védettséget adó lilához hasonlóan, kihívni sem lehet. :)

jöhetne egy jogász... hogy is van ez? :))))

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:22:36

@Caprica99: ja deeee, megvan (tudtam csak nem gondoltam;) xDDDD Nóóórikka

beacska 2015.01.10. 19:24:34

@nátrium glutamát: itt egyszer már vki beidézte, h külön-külön van...de majd meglátjuk ;)

csiri bá 2015.01.10. 19:24:55

@Caprica99: fene tudja, emlékezz, mit mondott az Alávalóban Análka rokona: ha Basszájba lesz az egyik párbajozó, akkor majd mindenkit arra fog biztatni, hogy az ellenfélre szavazzanak, hogy Basszájba kiessen, mert rossz hatással van a lyánkára... igaz ezt bent a lemmingek nem tudják...
és akkor odaát fellendül majd az okostelefon-eladás. :DD
Bár állítólag PC-n is lehet savazni, csak kell mellé telefonszám vagy fene tudja, sose próbáltam...

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:25:26

@nátrium glutamát: akad itt pár... szijja glu! :) :* nem arra jutottak itt a múltkoriban a kollégák, hogy előre kell bejelenteni, ha felveszi? én ezt készpénznek vettem, szerinted is felköti? a csicskaaaa, teeee, há kijez, mijez mááá? xDDD

Darinka11 2015.01.10. 19:25:42

@Caprica99: Én ma bekukkoltam Edina FB oldalára, és ott minden második hozzászólás arról szól, hogy Erdély veled van! Nem tom, hogy onnan hányan tudnak szavazni, ez nagy kérdés. Ja, és anyázzák azokat, akik dehonesztáló megjegyzést mernek tenni Análka ledér erkölcsére. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:25:50

@Belllaba:"... Edinka/eDinka pl. az én fejemből pattant k..."

Utánérzés a mandinka minddinkára.

Krétagarbó 2015.01.10. 19:25:56

@mosca.della.frutta: oksa.

@özv. Baldóver Béláné: Mancika néni! Hát pont ma jutott az eszembe:) Meg akartam kérdezni, hogy igazak -e a pletyik, hogy PVC Dórinak Dubai-ban is van egy bejelentett tartózkodási helye?
Máskor is nézzen be, szerettyük a villapletyiket, csók: Krétus

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:26:28

@Krétagarbó: oké, ez lenne az optimális.
úgy próbáltam végigvinni, h edinára tekintettel nem fognak most rá szavazni. ettől zsúra még simán tudnak, hiszen könnyű rajta "fogást találni".
így kiválasztott lesz és fiút visz ki (lacit vagy macit) mert ugye edina gyászol... nem meri megkockáztatni,h a nézők emiatt szavazzanak ellene.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:29:53

@csiri bá: "... VV Candida ..."

Ez megkülönböztetés. És VV Candide? Avagy a XX. század optimizmusa.

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:30:03

@csiri bá: mikre figyelsz te, hallod.... ;)) és tényleg mondta, akkor pedig annak a helyes szép, jóravaló fijúcskának reszeltek (vagyis ő nem reszel többet odabent ;P) hacsak fel nem köti a lilát, és nyer vele két hetet, mert többet biztosan nem... xDD

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:30:47

@mosca.della.frutta: hellóbelló gyümike :* :)
de igen. ezért írtam le még egyszer.
elég fura lenne,ha a két esemény között is felhasználhatná. megszóratom az ellenségem, aztán betakarózom a lilával... kedves húzás. a nézők is díjaznák (a következő párbajon) :))))

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:32:19

@Darinka11: azt is megnézted,h tényleg erdélyiek írták?

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:34:10

@mosca.della.frutta: és maci még mindig bent van... én ezen röhögök mindig :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:34:28

@beacska: "... a Bár volt a kedvencem, benne Tigerrel...:)......"

:D:D Nekem is !!

Darinka11 2015.01.10. 19:37:04

@nátrium glutamát: Hát annyira nem mélyedtem bele, hogy mindet lecsekkoljam, de elég sok erdélyi van ott. Láttam székelyudvarhelyi és egyéb ottaniakat is. Sőt , egyszer (az anál utáni napon), amikor gyalázták, leribanozták, stb... Análkát, még az anyja is beszólt, és védelmezte nagyon a leánykát, Őt meg jól leugatták, azóta nem látom ott. :D :D :D

csiri bá 2015.01.10. 19:37:38

@Caprica99: olyan szépeket vagy olyan cirkalmasakat? :DDDD

egyemakisszíved 2015.01.10. 19:38:50

@Caprica99: Mibe, ha én kérdezném őket, azt mondanák ők is, hogy szurkolnak neki. :)

Krétagarbó 2015.01.10. 19:39:38

@nátrium glutamát: sztem nem veszik figyelembe, nem tudom, én amúgy - ha nem tudnád - elfogult vagyok Edinával kapcsolatban :), de nem érzem, hogy a gyászt és a párbajt össze kellene mosni. Én is dolgoztam, akkor is, amikor gyászoltam. Na jó, aznap talán hazamentem a melóból. De másnap már újra mókuskerék.

csiri bá 2015.01.10. 19:39:59

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Voltaire elírta, és nem Candide, hanem Candida? :DDD

Krétagarbó 2015.01.10. 19:41:26

@Caprica99: arra kellene visszaemlékezni, hogy amikor Robin kihívta Ádámot, előtte meg lett-e kérdezve, hogy használni akarja-e, vagy csak akor, amikor előtte vasárnap pakolták a jeleket...

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:42:24

@Krétagarbó: majd meglátjuk este :)
az a baj az öfikkel, hogy nincs időrendben (amellet,h ügyesen megvágják a jeleneteket)

csiri bá 2015.01.10. 19:43:22

@nátrium glutamát: akkor ő sem mer majd visszamenni, megint egy pultossal többen leszünk. :DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:44:14

@csiri bá: a hülytőn besírtam:)

De a voltaire-i elíráson is:)

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:45:47

@csiri bá: vajon erdélyban hogy hívják a boros kólát? :D :D :D

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:46:30

@Krétagarbó: tiszta sor, de ha én Edinát akarnám megerősíteni - most teljesen félredobva a személyes antipátiámat, csakis neutrálisan, a végső győzelmet becélozva neki -, akkor én a két kolonctól szabadítanám meg őt mielőbb, hogy megint az a vicces-helyes Ádinka lehessen, mint akit az elején hozott, üzembiztosan... 12ker is lehúzza, de a főellenség Lacc, akit képtelen félretenni a játék miatt (most így látom, de aztán lehet, hogy E. rafkósabb, mint gondolom, és mégis félredobja, ha úgy alakul), szal most Basszájba kéne kimenjen vsz - és maradjon is ott -, nem a Medve, mert vele még spanolhatna is akár, ha már a mostani kullancsai nem lesznek mellette, Medve ui nem ellenfél senkinek, teljesen impotens... /azt, hogy Zsu megy ki most, szinte mindenki biztosra veszi, így más eshetőséggel eleve nem is számolok most/

özv. Baldóver Béláné 2015.01.10. 19:47:20

@őszinte sixx nagy kedvence:
Má most gyüttem a kozmetológustól.
@Krétagarbó:
Naná hogy van, a Dubai Eros Centerbe. Neki van, de nekem má nincs, mer kirúgatott.

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:49:45

@egyemakisszíved: köszönöm a megerősítést! így tudtam én is :)

mosca.della.frutta 2015.01.10. 19:51:16

@nátrium glutamát: ezen tényleg csak azt lehet, de hallod, már annyira beleolvadt az enteriőrbe, hogy észre se veszem, hogy ott van, tőlem bent maradhat akármeddig, győzni úgyse fog, ember nincs, aki rá szavazna (meg szponzor se az Rtl-nél;) szal ha egyszer párbajozik, elvérzik... akkor meg mit foglalkozzunk vele? nem-e? ;)))

egyemakisszíved 2015.01.10. 19:55:37

@mosca.della.frutta: Nem gondoltam volna, hogy valaha egyet fogok érteni veled valamiben. De azért reméljük, hogy a valaha volt legjobb női játékosnak nem az általa választott villabarátjához és a villaszerelméhez fűződő kötődései okozzák a vesztét, mint annyi más nőnek idekint a világban. :)

nátrium glutamát 2015.01.10. 19:56:28

szimpi vagy nem szipmi? ez itt a kérdés!
a két szavazást együtt vizsgálva, igazán érdekes :)))

www.easypolls.net/poll.html?p=54b06aafe4b09d0221fd2cfa
www.easypolls.net/poll.html?p=54aea801e4b09d0221fc97ef

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 19:57:21

@őszinte sixx nagy kedvence: :D:D

Látom, nagyon megborított az egészségügyi helyzetük megoldatlansága :D
Még a vasalódeszkát is másra használják :D:D

onleány 2015.01.10. 19:57:27

Furcsa, hogy félidőről beszélnek. A vv6 120 napig tartott.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 19:57:58

@özv. Baldóver Béláné: asszem a fogorvost is meg kéne látogatni ;-DDDDDDDDDDDDD

dóri szerelmes fanniba? :-OOO

Krétagarbó 2015.01.10. 19:58:08

@mosca.della.frutta: Igen, de Laci sztem 101%, hogy felveszi - ezek szerint vasárnap, köszi @egyemakisszíved: a linket - a lilát, így vele most nem számolok.
Meg egyébként is, szarok a logikára, én mindig az adott két embert nézem. Nem bírom Zsút, de mág nála is kevésbé akarom már bent látni Macit. Hulljon a tujája, ha már egyszer showműsor ez, vagy mifene...

Krétagarbó 2015.01.10. 19:59:07

@onleány: Kis pénz, kis VV. Sok volt az adó idén az anyacégnek...?

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 20:00:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: jó azért nem olyan vicces dolog az, súlyos szövődményei lehetnek
(már nem a vasalódeszka tönkretételének ;DDDDDDDDDDDDD )

Krétagarbó 2015.01.10. 20:01:05

@özv. Baldóver Béláné: Fene a pofáját, akkor nem szavazok majd PVC-re, ha párbajozni fog...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 20:04:09

@mosca.della.frutta: "... hogy megint az a vicces-helyes Ádinka lehessen..."

Ez lenne a jó eljárás. De én például soha többé nem tudnék úgy nézni rá, mint az elején - akármennyit herzig-eskedne is. Az a baj a megesett dolgokkal, hogy nem lehet őket nem megtörténtté tenni.

özv. Baldóver Béláné 2015.01.10. 20:05:01

@őszinte sixx nagy kedvence: Má van időpontom, közvetlenül Edina után...

Darinka11 2015.01.10. 20:07:06

@nátrium glutamát: Oda-vissza övéké az első és második hely, ergó a két legmegosztóbb személyiség, ebből az jön le. Jelenleg Zsuzsa a nyerő. Nálam is.

pomac 2015.01.10. 20:07:27

vv oldalon is visszavette a vezetést zsu, miszerint jo király :D ( tegnap este lekörözte edina ma meg visszajött)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 20:07:45

ádinán szakadok, ez a kávézás közben tudok jól gondolkodni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

egyemakisszíved 2015.01.10. 20:10:08

@nátrium glutamát: @Darinka11: Azért vedd hozzá azt is, hogy most Zsuzsát erősíti a mártír pozíciója, tényleg olyan lesz, mit Vera az 5-ben. Egy ideig ő is olyan dicsfény koszorúzta, ami nem passzolt hozzá egy kicsit sem, mégis, a tévén keresztül nem jött át, hogy mi a problémájuk vele valójában a villalakóknak, sorra küldték vissza a nézők a párbajokról. Azt emberek közötti viszonyokat már mindenki a saját elfogultságának megfelelően látja, így csak valami tényszerűvel, konkréttal lehet megfogni. Verát egy sajtreszelővel sikerült hatástalanítani. Remélem azért a szerkesztőknek majd itt is sikerül azt a „sajtreszelőt” megtalálni.

Darinka11 2015.01.10. 20:15:15

@egyemakisszíved: Verát nem hasonlítanám Zsuzsához, emlékeim szerint Ő egy tudálékoskodó fúriaszerű nő volt, mindenre azonnal ugrott, mindenkit kiosztott, üvöltött, mint az állat. Szerintem Zsuzsa sokkal toleránsabb, emberibb, ilyen helyzetbe sokkal nehezebben hozható.

pomac 2015.01.10. 20:15:31

@egyemakisszíved: de azt a sajtrészelőt most edina meg dani pebeti nagyon nem úgy tűnik hogy le akarják rakni

Hedonistamama 2015.01.10. 20:17:01

Biztosan beszéltetek róla, csak lusta vagyok visszaolvasni. Dóri nagyon meglepett az okos beszólásával! 1) Laci olyan tökös macsó, hogy felvrszi a lilát és nézi ahogy dunka párpajra megy. 2) buli után is vállalta a v3leményét, nem takarózott a piával. Igaz ekkor még senki sem tudott a halál esetről. 3) telóról vagyok 3zért povsék a helyesírásom

Darinka11 2015.01.10. 20:17:11

@nátrium glutamát: Igen, de folyamatosan szavaznak, már közel 1500-nál tart. Naponta kb. 200-al nő itt is a szavazatok száma.

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:18:32

@egyemakisszíved: "tényleg olyan lesz, mit Vera az 5-ben"
nem tudom kiről beszélsz, így összehasonlítani sem tudom őket. sry :)
mártírt zsúból dani csinált.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 20:19:16

@egyemakisszíved: mi volt az a sajtreszelő? már nem emlékszem
Vera egy ideig szimpi volt, egy ideig..

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:21:04

@Darinka11: de nem gondolhatják meg magukat

csiri bá 2015.01.10. 20:22:24

@nátrium glutamát: főleg, ha megmarad a savazókban, mikor rákérdezett a nyálgépnél, hogy téged mivel bántottalak... hát ööööö izé....... semmivel...

özv. Baldóver Béláné 2015.01.10. 20:23:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Hátiszen ottvan magácskánál! Vagy má megint mekszökött?

Micsell (törölt) 2015.01.10. 20:24:26

@csiri bá: tetszett, vki ma beírta: danit azzal bántotta meg h nem nézte férfinak, van benne valami

Darinka11 2015.01.10. 20:25:44

@pomac: Ott Attila pengette a sajtreszelőt, azért nem ugyanaz a kategória, mint a Dani-Análka duó. Zsuzsa sokkal hidegvérűbb annál, mintsem ordenáré módon üvöltözzön, mint anno Vera. Ha már muszáj, akkor a sírást választja (okosan), így megsajnálják még jobban a nézők. Na és Attilának még egyéb "kifinomult" eszközei is voltak Vera kinyírására. Dani és Análka lemennek prosztóba, így a mesterkedéseik kontraproduktívvá válnak.

csiri bá 2015.01.10. 20:26:21

@Micsell: na ezt kellene még majd a nyálgép fejéhez vágnia egy alkalmas pillanatban... bár most is lett volna rá lehetőség... és akkor sírás sem lett volna később gyerek ürügyén...

Darinka11 2015.01.10. 20:28:57

@nátrium glutamát: Ez igaz, de Zsu tartja az arányt az eleje óta kb. ugyanennyi a javára.

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:30:02

@csiri bá: az a rész volt a kedvencem tegnap.
mondjuk szépen sorban megkérdezhetné mindenkitől,h konkrétan mit is tett ellenük... :)))

beacska 2015.01.10. 20:30:17

@Darinka11: emlékeim szerint Verát nem Atti, hanem a saját féltékenysége késztette ki

egyemakisszíved 2015.01.10. 20:30:50

@pomac: @Darinka11: @Micsell: A lelepleződés lényege ott az volt, hogy Vera szerepet játszik. Az én olvasatomban a villalakók a totálisan érzelemmentes manipulációt vetik Zsuzsa szemére, amiben nagyjából nincs tekintettel senki másra, csak magára. Ilyen vonatkozásban érzem hasonlónak, de leleplezni valóban nehezebb lesz. A sajtreszelő-ügy összefoglalása szerintem: Vera balhét csinált a balhé kedvéért, mert a sajtreszelő megvolt, amit ő is látott. Nekem Zsuzsa gyerekével kapcsolatos kirohanása is ilyen volt, a bemutatkozó videó alapján felkészült rá, hogy a gyereke miatt támadni fogják, szerintem alig várta már, hogy leordíthassa valaki fejét ez ügyben.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 20:34:05

@csiri bá: köszönöm, csúcs volt újraélni :D így már beugrott

Darinka11 2015.01.10. 20:34:15

@beacska: Igazad van, nagyon féltékeny volt Vera, de Attila is dolgozott a kinyírásán rendesen. Bár lehet, hogy nem pontosan emlékszem, de ez maradt meg bennem. :)

másodpéldány 2015.01.10. 20:35:25

@egyemakisszíved:

"De azért reméljük, hogy a valaha volt legjobb női játékosnak nem az általa választott villabarátjához és a villaszerelméhez fűződő kötődései okozzák a vesztét,"

remélem a legjobb női játékos alatt Fanni érted te is...

Micsell (törölt) 2015.01.10. 20:37:14

@csiri bá: megkaphatja még danika ha túlhúzza a húrt és zsuba vissza száll egy kis vita kedv
@egyemakisszíved: @beacska: Verából az maradt meg h erkölcs csősz volt közben meg előkerült egy térdelős kaszting vidi és ahogy Attila alázta, igen ezek megmaradta, a sajtreszelő törlődött úgy látszik :D

másodpéldány 2015.01.10. 20:39:04

@nátrium glutamát:

zsú nem mártír, ez szimplán egy szemét jelzője Danikának, aki nem csak hogy nem szült még, de nem is fog ebben a b életben...

hogy amikor egy éretlen kamasz egy anyukát cseszeget a gyereke miatt, és olyasmit fog rá, amivel az nem élt és nem élt vissza, ezt élete végéig szívhatja, annyiszor fogják még lehányni ezzel... Dani az, aki visszaél zsé gyerekével, és ő próbálja megbélyegezni a mártír bélyeggel...

ja, csöppet sem vagyok zsuzsa fan, és nem tudja ezt a villát megnyerni zsé, de most azért vigye csak ki danit, ezt a butuska kisfiút és hagyja kinn...

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:40:20

@egyemakisszíved: "a totálisan érzelemmentes manipulációt vetik Zsuzsa szemére"
és most megidézem koncsó szellemét:
értem én, csak fel nem foghatom. mikor és kit manipulált zsuzsa a villában? mondjatok példát arra, amikor önállóan arra az elhatározásra jutott,h most ő jól megmanimupálja x-et vagy y-t?

egyemakisszíved 2015.01.10. 20:40:35

@másodpéldány: Edinát értem alatta. Fanninak hol van villabarátja? Max. egy dugópartnere van aztán slussz.:)

Darinka11 2015.01.10. 20:41:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: XD! Hát nincs túl jó hatással Danikára az ital. Eléggé égő ez a szereplése, de mint megtudtuk, itt tette meg az első lépéseit(bukfencét) a világraszóló deszkák irányába. :D

pomac 2015.01.10. 20:43:15

@Darinka11: @egyemakisszíved: én azért irtam hogy edina meg dani pengeti most mert ök erőltetik zsura a mártirt most ,meg gondoltam ,hogy sokan nem tudják miről van szo azért irtam hogy ök pengetik nem pedig reszelik

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:44:40

@másodpéldány: ez ne nekem címezd, én is így látom :)))

másodpéldány 2015.01.10. 20:48:25

@egyemakisszíved:

sajnálom, hogy nem nézed ugyanazt a vv7-et mint én, denisz sokkal inkább barátja fanninak, mint laci valaha lesz edinának...

edina érdekesen indult, de mostanra lezüllött, egy birtokmániás, féltékeny, önmagának is hazudozó, a saját kifordul igazságát mindenkibe sulykolni akaró, még egy félhalottat is ferde igazságaival zaklató nőszemély lett belőle, ha megjelenik a vásznon már kapcsolok el... rémes...

és az hogy nehéz időkben milyenek leszünk eléggé jellemzi az egész életünket, hiszen nehéz idők bármikor jöhetnek...

Fanni ugyanazt a vicces, szellemes humoros karaktert hozza kezdetektől és nem kétséges ezt időről időre megfűszerezi egy kis verbális kapatossággal... Nekem ő új az új játékos, a friss szellő...

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.10. 20:49:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát ők ezt pont leszarják :///
még ahhoz is hülyék, hogy a kreatív ötleteinket lopják :-O :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pomac 2015.01.10. 20:49:28

@másodpéldány: " zsú nem mártír, ez szimplán egy szemét jelzője Danikának, aki nem csak hogy nem szült még, de nem is fog ebben a b életben..."nananana a mai világban már semmi sem lehetetlen :DDDD

másodpéldány 2015.01.10. 20:49:32

@nátrium glutamát:

bocs, akkor nyilván véletlen címeztem neked...

egyemakisszíved 2015.01.10. 20:53:42

@nátrium glutamát: Zsuzsa a beköltözéskor erős rajtot vett, hogy pasit gyűjtsön magának, lecsapott Dávidra, de rossz lóra tett, mert az első távozó volt. Aztán Laci, egy kis flört, mézesmadzag, majd hogy ehhez ezért többet kell tenni. Valószínűleg a kinti világban jól működik ez az életstratégia, a pasik remélnek, nyílik a bukszájuk, adják kölcsön a kocsijukat, gondolkodnak, milyen melót tudnának neki szerezni. Szerintem azt nézte be, hogy ez egy zárt, kicsi közösség, huszonéves srácokkal, ahol ez nem tud működni. Az meg, aki a gyereke bekeretezett fotóját maga mellé fekteti az ágyba, ne rinyáljon, ha szóvá teszik, hogy azzal akar hatni.

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:54:07

@beacska: dehogy! kettősmérce még nem látta :D

SpYcHo 2015.01.10. 20:57:32

@egyemakisszíved: Én egy dologra emlékszem amik úgymond a gyerekével jött. Az pedig karácsonykor volt, mikor mindenki üzent a szeretteinek. Akkor sírta el magát Edina meg próbálta "vigasztalni". A többi amikor a gyerek feljött, akkor max történeteket mesélt róla, nem arra hivatkozva próbálta magát jobb színben feltüntetni.
A kinti életben is gondolom együtt aludtak, ezért maga mellé rakta a képét. Nem hiszem, hogy ezzel "hatni" akart volna... Bár lehet nincs igazam, de majd többek is kifejtik a véleményüket.

beacska 2015.01.10. 20:57:36

@egyemakisszíved: jo, ez volt a stratégia, de kit MANIPULÁLT??? ki volt az, akit KONKRÉTAN befolyásolt, vagy rávett BÁRMIRE??? még Danit sem arra, h kinyissa neki az ajtot, amikor teli volt a keze...

nátrium glutamát 2015.01.10. 20:58:49

@egyemakisszíved:
"lecsapott Dávidra" ez nem manipuláció, kereste a helyét.
"Laci, egy kis flört, mézesmadzag" ezt dani eszelte ki,h robbantsanak, de túl korán hozta zsú ezt <- ez volt az egyik ok, amiért dani berágott
"gyereke bekeretezett fotóját maga mellé fekteti az ágyba" ha nem tenné, azért szólnád meg.

beacska 2015.01.10. 21:00:03

@egyemakisszíved: te a kinti életéről irt cikkek alapján itéled meg a benti Zsut. Fanni Dennis micsodájába kapaszkodott, Dori meg Lacciéba...no és???

nátrium glutamát 2015.01.10. 21:00:19

MANIPULÁCIÓ - egyfajta befolyásolás, amelynek célja mások attitűdjének, a beállítódásának átformálása, a viselkedés, a cselekvés, az érzelmek és a kogníció megváltoztatása, átszervezése.

hol és kire volt hatással/befolyással zsú a villában?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:03:47

@beacska: Azon gondolkozom, hogy Ádinka családja akkor is B@szba ellen kampányol, ha Kiskunnal párbajozik, tehát Kiskun MELLETT?

beacska 2015.01.10. 21:05:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem hinném. de én még nem beszéltem Edina egy családtagjával sem. lehet, h 'nincsenek is'...ill. persze, tudom, h vannak, csak nem kampányolnak, csak az ö

Micsell (törölt) 2015.01.10. 21:06:32

@nátrium glutamát: olyan ez, mint amikor valaki elterjeszti magáról, hogy... és mindenki azt hiszi róla, hogy... (tetszés szerint behelyettesíthető), azon röhögök, h lehet magáról terjesztette el zsu és ezért félnek tőle ennyire, ami rosszabb: ha más fantáziálta bele és azon a rossz nyomvonalon ragadtak le a társak... fő h tartanak tőle, monyuk megtanulhatna zsu is vitázni időnként de lehet h teher alatt nő a pálma

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 21:07:40

@nátrium glutamát: Szerintem ők olyat nem ismernek, csak a házipálinkás kólát. .-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:08:30

@Darinka11:

Most ha csak a külsőt nézem, akkor Kiskun egy 10 pontos nő, Dani meg max 2 pontos pasi. És le sem vontam a pontból az önelégültségét, meg a nyálas beszédét. brbrbr

csiri bá 2015.01.10. 21:08:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem igen, mert Kiskunnal verbálisan viaskodnak, az még belefér, de a Basszájba bűnbe vitte az ártatlanka lyánykát, aki addig még csak mesékben hallott arról, hogy "és akkor ők ketten egymáséi lettek". :)))

beacska 2015.01.10. 21:09:53

@Micsell: Zsu HATÁROZOTTAN rosszul nyitott. mint Charlotte anno. az is ostoba modon azt mondta magárol, h 500 pasija volt. és onnantol már senki sem hitt neki
oda szart az asztalra vacsora elött

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:13:17

@nátrium glutamát: "...beállítódásának..."

Sztm nem visszaható, simán beállítottság. bocsi :)

egyemakisszíved 2015.01.10. 21:14:06

@beacska: @nátrium glutamát: Én úgy látom, hogy a pasikat felhasználja a maga céljai érdekében, anélkül, hogy pozitív érzelmei lennének feléjük, valójában közel érezné magához őket. Dávidot, Danit, Lacit, most az éjjel írtak alapján Macit. Nem azt adja, amit kap, nincs kölcsönösség, nincs bizalom. A másik fél nem azt kapja tőle amit hangoztat.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 21:14:45

@beacska: akkor tőle ered ha nem is direktben az info foszlány

nátrium glutamát 2015.01.10. 21:15:53

@csiri bá: magyarul, tönkre basszájbázta a jól felépített imázst :))))
így még mindig csak egy szűk rétegnek lenne gyanús a csaj... akikre könnyebben rá lehetett volna húzni, h rasszista, erdélyellenes, gyűlölködő... mindez füstbe ment az 50millával együtt. melyik rokon ne lenne dühös? :D

beacska 2015.01.10. 21:16:03

@egyemakisszíved: mire használta fel Dávidot? és mi volt az, amit nem viszonozott neki? mit hangoztatott? (és majd szépen végigmegyünk egyenként)

beacska 2015.01.10. 21:18:09

@nátrium glutamát: nem hinném, h Edina családja bármiben benne lenne. általában a család nem vonja bele magát a játékba

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:18:33

@egyemakisszíved: "...Én úgy látom, hogy a pasikat felhasználja a maga céljai érdekében..."

Mit értesz azon, hogy felhasználja a pasiKAT? Hányat használt fel, és mire?,

nátrium glutamát 2015.01.10. 21:19:38

@egyemakisszíved: melyik pasit használta fel?
a manipuláció lényege, h nem látnak át rajta (pl. a nézők nagy része egy hónapig nem látott át edinán és danin - kisebb része a mai napig sem)
hogy jobban értsd a szót: megvezettek mindenkit. :))))

Darinka11 2015.01.10. 21:19:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az értékelésed 100 pontos, ugyanígy gondolom. :)

Darinka11 2015.01.10. 21:22:10

@csiri bá: Tudom, hogy csak viccelsz, de viccnek kicsit durva. :D Az ártatlan lyányka maga dicsekedett a riportszobában, hogy ő egy szexgép. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:22:50

@nátrium glutamát:
Ja, jogos, megnéztem, szakszó. Jellemzően magyartalan. Si tacuisses...:(

Micsell (törölt) 2015.01.10. 21:22:54

@beacska: dávidra mozdulása
ha nem is info volt bocs ha félrefogalmazok
de most irigy lettem az avatarokra már mindenkinek van csak én vagyok villamos?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 21:23:15

@Belllaba: Be kell tenni a mikróba, ahogy Fanni a papírral együtt a vajat is tette. .-))

Némber Ván 2015.01.10. 21:23:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Azért a 10 pont túlzás, bár tényleg jó alapadottságai vannak. Egy jó frizura, smink és ha megtanulna mosolyogni, sokat dobna rajta.
Danit a természet a tésztaképével rendesen megtréfálta, de legalább nem kövér, én ezért megszavaznék neki 3 pontot.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:25:19

@csiri bá:"... de a Basszájba bűnbe vitte az ártatlanka lyánykát..."

Akkor ha nem burkolózik tetőtől talpig Dózsába , akkor ő lenne a jó választás Kiskunnak.

csiri bá 2015.01.10. 21:25:56

@Darinka11: és ezt a családnak a tvből kellett megtudnia. :DDDD

egyemakisszíved 2015.01.10. 21:26:34

@beacska: A búcsúleveléből ítélve szerencsétlen Dávid maga lepődött meg legjobban, hogy egy vadidegen nő a beköltözése napján elkapta a farkát. Ha előtte megkérdezte volna, ő valószínűleg nem ezzel akart volna bevonulni a VV-történelembe, de hogy mit akart volna megmutatni a villában, már soha nem fogjuk megtudni. A vers, amit előadott, a világ bolondjáról, mindenesetre illett hozzá.:)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 21:26:36

@nátrium glutamát: Edina elég xarul áll, de ezek a savazások mostanság indultak, így nem csoda. Amúgy honnan szeditek ezeket a pollokat?

Kartontigris 2015.01.10. 21:26:46

@egyemakisszíved:
Elnézést, de Laci kúrhatott volna egy rendeset. Dávid egyéjszakás kaland volt, Dani meg valószínűleg már akkor is kurva büdös tehát tisztázva is lett, hogy nem dugnak viszont van taktikai szövetség az van, amit a recskabajnok robbantott fel.
A dagadtal meg mi van?! :)

beacska 2015.01.10. 21:26:57

@Micsell: hát tegyél be magadnak. nem nagy cucc, még nekem is sikerült (kacsint)

Darinka11 2015.01.10. 21:27:25

@beacska: "nem hinném, h Edina családja bármiben benne lenne. általában a család nem vonja bele magát a játékba".
Ez azért nem teljesen így van. A nagynénje már kétszer benn volt a BV-ban, és az anyukája is írogat a fészbukon. Azt is nyilatkozta az anyukája valahol, hogy ők tanácsolták Edinának, hogy minél többet legyen képernyőn.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:28:25

@Némber Ván:"... Azért a 10 pont túlzás,..."

Hááát, nem definiáltam, hogy hányas skálán :D:D
Dani hájas, puhány.

beacska 2015.01.10. 21:28:31

@egyemakisszíved: ééés, mivel manipulálta Dávidot? pár napja a Reggeliben azt mondta Dávid, h nem bánta meg....de biztos hályog van a szemén, még ö sem tudja

Darinka11 2015.01.10. 21:29:48

@csiri bá: Lehet, hogy tudták, csak nem sejtették... :D

nátrium glutamát 2015.01.10. 21:31:10

@Majom1Parádé: szerte a netről. de bárki csinálhat :)))
mikor induljanak szerinted? most lesz kiválasztás.

beacska 2015.01.10. 21:33:04

@Micsell: +1 találj vmi frappánsat

egyemakisszíved 2015.01.10. 21:34:56

@beacska: Miért, szerinted volt választása? Ha kiugrott volna az ágyból, mint Edina először, vagy „ellenállt” volna, vagy azt mondaná, megbánta, mindenki melegnek nézné, és még jobban röhögnének rajta. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:35:05

@Darinka11:"... A nagynénje már kétszer benn volt a BV-ban..."

Szerintem családi felkészítés volt, nem csak úgy beleugrott az Ádinka.

csiri bá 2015.01.10. 21:35:06

@beacska: például a Puskás Petike képét. :DDD

Darinka11 2015.01.10. 21:35:09

@beacska: Valaki írta itt, hogy Dávid és Zsu már ismerték egymást, mert a beköltözés előtt pár napi egy szállodában dekkoltatta őket a Retek. Tehát akkor az is költői túlzás, hogy pár órai ismeretség után rárabolt a rudijára. Volt az pár nap is, amennyiben ez mentő körülménynek számít. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 21:37:42

@nátrium glutamát: Én kis naív arra gondoltam, ha valaki felmegy egy ilyen easypoll típusú oldalra, ott "ki van listázva" az éppen futó savazások.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 21:38:17

@beacska: mit szólsz? várom a zsűrizést

beacska 2015.01.10. 21:39:12

@Darinka11: több mindenki rudija el lett kapva, csak Zsu lett lekurvázva...

Darinka11 2015.01.10. 21:41:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem is. De valahogy túltolták a felkészítését, mert Análka nagyon is komolyan vette, hogy sokat kell képernyőn lennie. :D

Micsell (törölt) 2015.01.10. 21:41:49

@beacska: alan harper (two men and a half) kipróbálja vízálló-e a karóra :D

Darinka11 2015.01.10. 21:42:02

@beacska: Így igaz, egyedül Varacskos rudija nem forgott még veszélyben. :D :D :D

Némber Ván 2015.01.10. 21:43:52

@Darinka11: mert neki már kifelé áll :-D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.10. 21:44:38

@Darinka11: A legközelebb a fürdetésnél állt talán hozzá.

csiri bá 2015.01.10. 21:44:42

@Darinka11: csak arra nem szokott figyelni, hogy Basszájba sokszor eltakarja. :DD

Némber Ván 2015.01.10. 21:45:29

@Némber Ván: kiegészítés: illetve PVC Laci részéről

Darinka11 2015.01.10. 21:46:09

@Némber Ván: Lehet, hogy nem is találják meg abban a nagy rengetegben! :D

Némber Ván 2015.01.10. 21:50:28

@Darinka11: Rá biztosan igaz, hogy "tükör"tojásai vannak. :-D

Darinka11 2015.01.10. 21:50:45

@Majom1Parádé: Nagyon röhögök! :D Fanni lehet, hogy megkereste volna, de a nagy ponyva fürdőnaci látványa letaglózta őt is. :D

edics 2015.01.10. 21:56:29

@Darinka11: Macinak nem rudija van hanem fügéje... :) Hogy honnan veszem én ezt? :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 21:58:26

@beacska: Nem. Én nem kaptam. Úgy látom te sem. Hát erről ennyit.

beacska 2015.01.10. 21:59:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem baj. én azért kitartóan próbálkozom időnként...hátha...egyszer...végre...valaki... ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.10. 22:01:52

@beacska: lyóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

csiri bá 2015.01.10. 22:04:29

medve ebben a lila ponyvában priceless. :D

candyperfumegirl 2015.01.10. 22:04:57

Bence azt mondta, hogy "Medve" :D

Mók_Ica 2015.01.10. 22:05:15

milyen büntit kapnak?

Mók_Ica 2015.01.10. 22:06:13

@csiri bá: legalább nem takaró :)))

@candyperfumegirl: elé tehette volna, hogy kanapé- :))))

Mók_Ica 2015.01.10. 22:07:45

"az miatt" by zsu..... bántCSa a fülemet .....

Mirocska 2015.01.10. 22:08:43

@Mók_Ica: Hihetetlen, milyen merev... Lazíts, Zsu!!!!

Krétagarbó 2015.01.10. 22:09:56

@candyperfumegirl: én is arra kaptam fel a fejem.

Királynő lemondjék...by Laci

Mók_Ica 2015.01.10. 22:10:02

@Mók_Ica: nem tud.....

hihetetlen laccci, a riportban úgy beszél, mintha csak edina és dani lenne az ellenálló, ő ott sem volt....

Mirocska 2015.01.10. 22:11:09

Na, Dennis megvilágosodott! :-D

Mók_Ica 2015.01.10. 22:11:40

@Mirocska: a "nem tud" neked volt válasz :) vmiért magamnak válaszoltam....

@vastyúk is ..: pedig már 6x kolompolt

nátrium glutamát 2015.01.10. 22:11:45

dani vetít, arcoskodik és kiforgatja a másik szavait. még szerencse,h dóri is ott volt.
a többiek is unják,h bojkottálják a játékot hárman.

Krétagarbó 2015.01.10. 22:12:14

@vastyúk is ..: Jól érzékeltem, hogy Komisz ebből szépen kihátrált, most meg ő találja ki, hogy Maci legyen a kancellár, mögötte pedig álljon a Zsú.

Kartontigris 2015.01.10. 22:12:20

Aszongya a recskabajnok: "Zsu a vitában".
Ha higgadtan beszélnek valakihez Mígyaz beleugat minden mondatba az vita?!
Tök jó.

Mirocska 2015.01.10. 22:12:47

Maci mintha nem örülne annyira a királykodásnak!

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:13:00

@Mók_Ica: most Azon vihogok, hogy Zsu nem értette mit magyaráz Denisz :D, és mekkérdezte, hogy és akkor velem mi lesz D

candyperfumegirl 2015.01.10. 22:13:18

@Krétagarbó: szinte várom, mikor hagyja el a száját egy "Plasztik" vagy "Basszájba" :)

Commodore 2015.01.10. 22:13:44

Lefosott uncsi faszfejek.

Krétagarbó 2015.01.10. 22:13:46

@nátrium glutamát: Komisz bent még egyetértett, mire kimentek szavazni a büntiről, visszakozott?

Baresz83 2015.01.10. 22:14:02

@kjkjfsfs: Denisz javaslatára Zsu úgy tesz, mintha Macinak adná át az uralkodás jogát, hogy így leállíthassa a lázadásokat.

tvbuzi 2015.01.10. 22:14:04

maci egyből azt kéri, hogy verjék ki a .f...

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:14:27

@Krétagarbó: Bezony-bezony, a sunyiság csótánya

Mók_Ica 2015.01.10. 22:14:55

@Krétagarbó: kanapémedve a többiekkel "összeesküdve" vállalta a férjséget.... most pedig mi van???

Baresz83 2015.01.10. 22:15:14

@Mók_Ica: nekem a nagy kedvencem az "evvel" és "avval"! :D

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:16:14

@Mók_Ica: Most nyal vissza Edináéknak a fagyiiiii

Krétagarbó 2015.01.10. 22:17:01

@vastyúk is ..: nekem is úgy tűnik.

Ezt most beszopizták, mert azt hitték, hogy Maci majd elnéz nekik mindent.

csiri bá 2015.01.10. 22:17:03

nem tud megváltozni... bűncselekményfüggő... ezek már felérnek egy vallomással. :DD

Mók_Ica 2015.01.10. 22:17:15

@vastyúk is ..: :)))) tuti olvasnak..... sztem denisznek is a szerkik súgtak, hogy zsu csak királykodjon, és a bünti és feladatkiosztást adja ki feladatnak.......

robin feléledt :))) hurrrrá :)))

tvbuzi 2015.01.10. 22:17:55

edinát a szívlapáttal....

Mók_Ica 2015.01.10. 22:19:09

@Baresz83: azt sem szeretem hallgatni....

@vastyúk is ..: kivi vagyok.....

Baresz83 2015.01.10. 22:19:24

Most ezentúl Robin is úgy fog beszélni a riportban, mint Aurélio???

nátrium glutamát 2015.01.10. 22:19:33

ez a csaj teljesen bekattant már...
csodálom,h nem cibálta még meg egyik sem

kaparos 2015.01.10. 22:20:31

Ha van Isten Edina már jövőhéten kiesik.

csiri bá 2015.01.10. 22:20:35

hopp felébredt a brokkoli téli álmából. :))

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:20:38

@Mók_Ica: hát ez marha jó, most Robin szopatja vissza Edinát :D

nátrium glutamát 2015.01.10. 22:20:47

LOOOOL
a bivaly megitta a kólát, h újabb büntetést kapjon "kollektívan" a struccal :D

Micsell (törölt) 2015.01.10. 22:20:48

@tvbuzi: @nátrium glutamát: nagy lett a pofája mióta megpiszkálták hátulról
nagypapát még nem jelentették be h ilyen víg?

Krétagarbó 2015.01.10. 22:20:49

Robint is kiakasztja Edina, mert a kávé miatt őt is büntizik, nem csak Edinát. Őt miért? Olyan rész-kollektív bünti ez, vagy? Ő volt éppen legközelebb? A bünti vicces, egy székre állva kell ismételni, hogy struc-strucc-strucc...., illetve hogy nem lopok több kávét...

Maci tud uralkodni, ha ez lett volna egész héten, viccesebb lett volna...

Commodore 2015.01.10. 22:21:29

Jabba wtf? tolják szerencsétlen...

Pocakhontasz 2015.01.10. 22:21:37

Ez a Medve most szimpatikus :)) Miért nem ilyen volt eddig?

Micsell (törölt) 2015.01.10. 22:21:37

@Mók_Ica: :) igyekeztem lépést tartani nehogy concinak nézzenek :D

nátrium glutamát 2015.01.10. 22:21:51

@Micsell: a papát nem tudom... össze-vissza ugrálnak az időben

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:22:24

@Mók_Ica: Zsúból asszem nem lesz kreatív-igazgató. MEdve legalább vicces feladatokat talál ki. Érti a lényeget

Mók_Ica 2015.01.10. 22:24:05

@nátrium glutamát: jó húzás volt :)))

@Krétagarbó: az egy "kasztba" tartozók együtt csinálnak mindent :))) asszem ez még az elején volt. elvileg kanapémedve is velük volt egy csoportban.... mielőtt király lett :)))

Baresz83 2015.01.10. 22:24:10

Először a héten tetszik ez a játék!! :)

Mók_Ica 2015.01.10. 22:25:59

@vastyúk is ..: ja-ja, medve kap egy pirospontot :))

reklám után mondja meg edina-anyu a hírt edinának.... sajnos ez is műsor lesz..... :(((

Baresz83 2015.01.10. 22:26:07

Jajjjj nem akarom látni, ahogy most majd Edinával közlik a hírt... nem volt elég Dórinál?

Mók_Ica 2015.01.10. 22:26:41

@Commodore: ha így játszott volna eddig is, akkor nem az lenne......

Krétagarbó 2015.01.10. 22:26:47

Robin és Edina között oldódott a feszültség Edina szerint...

Most nem azért, de azt mondja Zsú is, Bence is, hogy a háttérből Zsú irányít, de nem így van. Ötlettelen volt, no kreativitás. Még egy Maci is túlszárnyalta ebben, de volt, hogy Fanni adott ötletet...

Darinka11 2015.01.10. 22:26:52

@edics: hihihihi :D Ez jó volt, mármint a füge! :D

Krétagarbó 2015.01.10. 22:27:32

@nátrium glutamát: mit mondott, mert nem értettem, ahogy lecsavarták a képet???

Krétagarbó 2015.01.10. 22:28:53

@Mók_Ica: ja, értem, Maci lett volna a harmadik, erre nem emlékeztem, köszi, amúgy PUSZA:))

Mók_Ica 2015.01.10. 22:30:32

@Krétagarbó: puszi :))) néha figyelek :)))

Krétagarbó 2015.01.10. 22:32:08

@Micsell: köszi, elkapcsolom. faszomba a retekkel, már Dórinál is kiakadtam ezen...

Commodore 2015.01.10. 22:33:10

@Mók_Ica: Lassan itt az idő! Macinak menni kell! Get the fuck outta HERE!

csiri bá 2015.01.10. 22:35:31

Aszongya Análka: még a lopás sem merül fel bennem.... meddig? :DDD

Mók_Ica 2015.01.10. 22:35:33

@Krétagarbó: szólok majd....

plasztiknak jól megmondta kanapémedve.... :)))) hihihihihihi

Mók_Ica 2015.01.10. 22:36:26

@Commodore: felőlem plasztik is mehet.... a sorrend mindegy.... medve-plasztik vagy plasztik-medve

Mók_Ica 2015.01.10. 22:37:01

@tvbuzi: van egy hányós virágládánk... feel free to use :)))

Baresz83 2015.01.10. 22:37:35

A vv7 elérte a csúcspontját...

tvbuzi 2015.01.10. 22:37:55

mondom, macinak a végén a faszát is kiverik

lukacstoncsi 2015.01.10. 22:38:01

végre zsu leköszönt.maci poénos, büntet bár danit nem láttam büntiben.a hangulat is más és robin is megnyílvánult végre:D

dennis sokat gondolkodhatott azon hogy a nagy taktikus zsur felhomályosítja arról adja át a végrehajtást macinak és visszaáll a rend.zsu tekintélye a 0 alatt.

csiri bá 2015.01.10. 22:39:03

A királyi hímvesszőt is megmossa Ádinka (lásd: Amerikába jöttem). :))

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:39:03

@Mók_Ica: nagyon tetszettt! Mi az, lázad a kígyó? akkor meg mit szól bele? röhögtem. meg mikor azt mondta medve, minek zsarnokoskodjon, így mindent megcsinálnak neki :D

a másik meg Edina: Medve olyan mint egy kisdisznó nagyban. áááááááá. hihihihihihihi

pomac 2015.01.10. 22:39:17

medve lesz a kihivott hogy ennyit van képernyön gyüjtik az anyagot :D

Mók_Ica 2015.01.10. 22:39:23

fáncsi sportol :))) ki emlegette itt az udvaron futást?? :)) itten van :)))

tjunior 2015.01.10. 22:40:35

60-70 kilóval guggolok... valaki nagyon átverte a gymben Fannikát

Mók_Ica 2015.01.10. 22:42:07

@vastyúk is ..: ez is jóóóóó volt :))))

@pomac: erősen reméljük :))) ismét.....

@csiri bá: az is nemrég volt 126szorra :))) jó kis limonádé film :)))

tvbuzi 2015.01.10. 22:42:54

ez a guggolós-megbeszélős jó jelenet volt

Mók_Ica 2015.01.10. 22:42:55

fáncsi nem szereti a veszekedést..... hmmmmm... mi lenne, ha szeretné??? :))))

pomac 2015.01.10. 22:44:10

na laci csak felrakja a kendöööt :D

Mók_Ica 2015.01.10. 22:44:14

lacci mit főz vajon? nem túl bizalomgerjesztő.....

pomac 2015.01.10. 22:45:22

lecsosan ba..meg mond már ki :D

Baresz83 2015.01.10. 22:45:37

Maci vs. PVC 2. felvonás
Az pörkölt???? Óó, dzsízösz...

Mók_Ica 2015.01.10. 22:45:40

rájöttem, hogy plasztikot kevésbé bírom, mint kanapémedvét.... ez a beszédstílus, hanglejtés... ááááá

Haplo 2015.01.10. 22:46:12

meg az a szerencse hogy minden nap mas a szimpatikus, igy sose egyhangu, ma pl Maci Fanni es Edina, es nagyon anti Dori meg Laci....

Mók_Ica 2015.01.10. 22:46:44

@Krétagarbó: még nem láttam.....

@vastyúk is ..: én nem így csináltam.....

most jön edina anyu..... krétácska

Mók_Ica 2015.01.10. 22:50:19

anyukája mondta neki, hogy tartson ki a végsőkig és sokan szeretik és ne adja fel......
nagypapája pár nap leforgása alatt ment el.... de addig is nézte edinát naponta 2x........

van itt családi tragédia gyerekek...... edinának nem lehetett egyszerű gyerekkora......

Pocakhontasz 2015.01.10. 22:50:23

Úristen miket mond! Tényleg azt mondta, hogy utáltam őket?

nicu71 2015.01.10. 22:51:11

basszus ezt most megkönnyeztem...

nicu71 2015.01.10. 22:52:08

én ezt megkönnyeztem na

Mók_Ica 2015.01.10. 22:52:18

a villalakók csak néznek ki a fejükből.... az első emberi reakció plasztiké, megöleli.... aztán dani is.... na jól van, laccci is.....

tvbuzi 2015.01.10. 22:52:36

Plasztik beszélgetése volt amikor a nagymamája meghalt?

nicu71 2015.01.10. 22:53:11

de már jól vagyok :) bassz kétszer is :)

pomac 2015.01.10. 22:54:06

csak edinát vitte volna

Mók_Ica 2015.01.10. 22:54:13

@Pocakhontasz: igen, mert milyenek voltak vele.... erre mondta anyukája, hogy tudom.....

elnézést zsu-fanok..... zsu monoton beszéde idegesítő.....

lukacstoncsi 2015.01.10. 22:54:22

Zsu most hol van?Két csapat között?

Pocakhontasz 2015.01.10. 22:54:26

Na Zsu most kimondja amiről tegnap este itt beszéd volt. Hogy viszi most ki Dinkát?

Mók_Ica 2015.01.10. 22:54:54

@nicu71: kétszer jól vagy legalább :)))

Micsell (törölt) 2015.01.10. 22:55:08

@Mók_Ica: ki hogy tud, ki acsarkodik, ki monoton :)

Mók_Ica 2015.01.10. 22:56:06

bv - évával.... jön pinki :)))

holnap fáncsi felvilágosítaná plasztikot valakiről.....de plasztik nem hisz..... úgy érzem zsuról van szó

Baresz83 2015.01.10. 22:56:18

Na, a két rappercsaj vitája holnap :)

Aaaaaztaaa! 2015.01.10. 22:56:34

Remélem azt is megmutatja az RTL, hogy
este már Edinka, és Laci egymás fingatóját stimulálta a nyugiban tegnap éjjel!
Oh szegény gyászoló unoka.
Jah, és hallottátok?
Edinka:. Anyu mondd meg mamának, hogy ne haragudjon hogy sokszor utáltam őket...

tvbuzi 2015.01.10. 22:56:47

a helyzet szignatúrája kurblinálódik

Micsell (törölt) 2015.01.10. 22:57:01

@pomac: még most is vihetné, a nézők meg együttérzésből ádinát hazaszavaznák

Pocakhontasz 2015.01.10. 22:57:15

Nem Pinki jön. Azt mondta Bencus Zsófi a VV4-ből

Baresz83 2015.01.10. 22:57:19

@Mók_Ica: pinki a vv6-ban volt, Bence azt mondta, hogy vv4 Zsófi jön... de az meg ki???

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:57:19

@Mók_Ica: azt mondta Bence, hogy vv4 Zsófika jön. szerintem ő nem a pinki, hanem a rágógumi

Mók_Ica 2015.01.10. 22:57:31

@Krétagarbó: igen, de ez inkább szomorú volt.....

@Micsell: amikor nem akarja kimondani, hogy igaziból mit gondol, akkor szokott így beszélni

pomac 2015.01.10. 22:57:40

szerdáig van idö addig meggondolhatja magát

lukacstoncsi 2015.01.10. 22:57:48

Dóri is szarban van valahol a Dennis-Fanni dugópáros egymáshoz ragadt, ő jobb híján zsuval van akit valamennyire kedvekl is de nem az igazi.Macival kettős érzései vannak, Robinnal a vacsi óta nem láttuk.

Mók_Ica 2015.01.10. 22:58:29

@Baresz83: @vastyúk is ..: ajjajjj.... pedig annyira koncentráltam :)))) rágógumis zsófika jön??? ammeg minek???? áááááá

nátrium glutamát 2015.01.10. 22:58:42

@pomac: de amilyen érzéketlen bunkó a zsú (láthattad amikor dóriékkal beszélt) nem fogja kihívni szegény edinát, így megfosztja a családja társaságától...

tvbuzi 2015.01.10. 22:58:58

zsófi-vv4, most mindenki agyfaszt kap

Micsell (törölt) 2015.01.10. 22:59:13

@Mók_Ica: hogy mondaná ki itt tattikázni kell :D

Baresz83 2015.01.10. 22:59:28

@Mók_Ica: remélem, elénekeli a világslágerét!!! :)

Krétagarbó 2015.01.10. 22:59:40

@Aaaaaztaaa!: az utccsó mondatodra: nem tudhatod, milyen volt a viszony. azért mindent ne írjunk a számlájára.

pomac 2015.01.10. 22:59:52

@Micsell: nem vagyok azért ebben biztos :D én azért nem másitok véleményt mert ezt történt vele,meg páran vannak igy biztos csaks zorosebb lennea párbaj :D

csiri bá 2015.01.10. 22:59:54

@Mók_Ica: mert benne is van műanyag. :DD

Mók_Ica 2015.01.10. 23:00:00

@lukacstoncsi: az a fura, hogy amennyire "ráfanyalodik" zsura, ennyi erővel robinnal is lehetne......

Krétagarbó 2015.01.10. 23:00:12

@Mók_Ica: Ő, megvezettél, azt hittem Pinki lesz:)

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:00:21

@nátrium glutamát: Szuzán kivihetné danikát is, d népszerűsége esett és jöhetne azzal h dehát mivel bántottalak én meg mondd meg :D

Baresz83 2015.01.10. 23:00:40

@csiri bá: egy gyöngyszem ez a dal! :D

pomac 2015.01.10. 23:00:50

@nátrium glutamát: edinán mulik minden szerintem hogy látja majd hogy viselkedik addig lesznek ott azért akik csicsergik majd neki biztos

lukacstoncsi 2015.01.10. 23:01:20

Annyira nem értem a nap 24 órájában együtt vannak hogy lehet annyira elkülönülni hogy két ember ne tudjon beszélni egymással meg közeledni.Mindig ez az indok.Hogy mással lóg stb...

Mók_Ica 2015.01.10. 23:01:49

@csiri bá: áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

@Baresz83: csiri belinkelte.... :))))

ááááááááá, fáncsi lenyelte vagy sem, bekerül-e a bv-be vagy sem?????? hihihihihihi

pomac 2015.01.10. 23:02:05

a boa is megérkezett a dzsungel héten :DD

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:02:07

@Micsell: most elég sok arc van a célkeresztben... :)

Hbbm 2015.01.10. 23:02:09

Erdekes, szerintem amugy plasztik valoban megkedvelte Zsut, fanni pedig bajba lesz, egyszerre lesz rosszba edinaval, zsuval es lassacskan dorival is!

másodpéldány 2015.01.10. 23:03:06

de milyen gusztustalan ez az egész családi személyes gyász ilyen kitálalása a nézőknek, egyszerűen felfordul a gyomrom az egész vv kreatív stábtól, nézni persze képtelen voltam, rögvest eltekertem, gusztustalan ez az egész... öh, öh...

pomac 2015.01.10. 23:03:22

nem erre a zsófira számitottam :DDDDDDDDDDDd

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 23:03:56

@Haplo: Bár kicsit azért szerkesztői súgás gyanús az egész.... Hirtelen mindenki megvilágosodott... :-) De legalább relatíve nyugi van.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 23:04:05

@Aaaaaztaaa!: "Anyu mondd meg mamának, hogy ne haragudjon hogy sokszor utáltam őket..." + " .... de tudod, hogy milyenek voltak velem. "
Anyu: Tudom. "
Ez kb. igy hangzott el, ne csak a neked tetsző részeket ragadd ki az elhangzottakból.
Nem tudhatjuk, hogy mik történtek. És igen, az ember néha tud haragot is érezni a szerettei iránt is.

Baresz83 2015.01.10. 23:04:05

Zsófinak normális munkája van!!! Ma már nyugodtan alszom...

Mók_Ica 2015.01.10. 23:04:23

@Krétagarbó: igen, magamat is megvezettem..... :)))))

@Micsell: hmmmmm... plasztik alkohollal védekezik :)))

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:05:18

@pomac: úgy látom ő is rakatott be bóti cicit
@nátrium glutamát: helyes, jó ha van választék

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 23:05:48

Nahát, Zsófi egyre jobban hasonlit Kiszel Tündére.

csiri bá 2015.01.10. 23:06:03

@pomac: Párbeszéd a hentesüzletben:
- Kérek egy kiló fejhúst!
- Nincs.
- Akkor egy kiló pacalt!
- Elfogyott.
- Kérek két kiló oldalast!
- Sajnos az sincs.
Megszólal hátul a raktárban a főnök:
- Józsikám, ki az, aki ennyire válogat...?
:DDDD

Aaaaaztaaa! 2015.01.10. 23:06:28

vastyúk is .. 2015.01.10. 22:22:24
@Mók_Ica: Zsúból asszem nem lesz kreatív-igazgató. MEdve legalább vicces feladatokat talál ki. Érti a lényeget

Kitalált 1 büntit!
És eddig tartott a tudománya....
A 2.-hoz már a "közönség" segítségét kérte!

Mók_Ica 2015.01.10. 23:06:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én is írtam :))) ezért mondtam fentebb, hogy milyen családi tragédiák lehetnek a háttérben és edinának nem lehetett könnyű gyerekkora.......

lukacstoncsi 2015.01.10. 23:06:51

Éva borzalmas sminkben feszít ezzel a lenyalt fejjel és az a ruhaaaaaaaaaaaaa.Ne mutassák deréktól lefelé.Borzalom.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:07:07

@Mók_Ica: na igen ettől a drága jó gyerektől nemigen számíthat másik pótseggre pvc szal megértem az indokait (nem :D )

csiri bá 2015.01.10. 23:07:27

@lukacstoncsi: deréktól felfelé is. :DD

Mók_Ica 2015.01.10. 23:08:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): rosszabb.... tünci 55 évesen néz ki úgy, ahogy kinéz, de zsófi kb. 25.....(+/- 2 év)

Baresz83 2015.01.10. 23:08:48

@Micsell: pvc most zsírleszívásra is gyűjt, úgyhogy szegény robin ezt tényleg bukta... :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 23:09:02

@VV Erőlegény: már teljesen elszoktunk a nemordibálástól... :)

candyperfumegirl 2015.01.10. 23:09:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen. baromi kellemetlen helyzet, ha olyan hozzátartozót veszítesz el, akivel finoman szólva nem volt felhőtlen a viszony, ráadásul ennek nem te voltál az oka...persze nem tudni a hátteret, de én ilyesmit éreztem most az általad idézett párbeszédrészletben.
Igen, ehhez nekünk, nézőknek nincs közünk, nem is kellett volna látnunk, de ha már bemutatta a Retek, akkor kezeljük helyén, egyetértek veled.
Nagyon sajnáltam Edinát, látszott, hogy totál lefagyott az első pár percben, egy ilyen szituációval mit kezdjen az ember, hogy úgy kap meg egy ilyen hírt, hogy kamerázzák közben? Plasztikot is sajnáltam.

Mók_Ica 2015.01.10. 23:09:54

@Micsell: ez nem is jutott az eszembe :))))

lukacstoncsi 2015.01.10. 23:10:45

@csiri bá: bepótolta rendesen a dszungel miatti éhezést:D

zsófikának egy nagy pluszz hiogy a rágógumi után elhúzott németbe melózni:)

Baresz83 2015.01.10. 23:10:53

Ezeket a szellemi magasságokat, ahol Éva és Zsófi jár, én már nem bírom követni... :)

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:11:36

@Baresz83: @Mók_Ica: bizony ezekhez meg valszeg egy 26 éves jóravaló fiatalember buxája kevés..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 23:11:46

@lukacstoncsi: lehet, hogy hülyeség, de én azt figyeltem meg, hogy amikor ennyire le van nyalva a haja, akkor mindig feszengős, modoros, merev.... amikor viszont kevésbé vasalt a haja, már-már göndör, akkor majdnem felszabadult és laza szokott lenni.
Éva a Belevaló Sámsonja... :D

SpYcHo 2015.01.10. 23:13:05

Zsófikának fingja nincs a játékról. Szerintem egy részt sem látott, csak valamennyire felkészítették adás előtt :D

Mók_Ica 2015.01.10. 23:13:06

éva teljesen alkalmatlan a műsorvezetésre..... nem tud disztingválni, és meg van győződve róla, hogy tud..... pedig nem...... borzasztó, ahogy képernyő-képesen akarja mondani a képernyőképtelen szavakat.....

lukacstoncsi 2015.01.10. 23:13:19

@candyperfumegirl: szerintem is ez nagyon durva szitu.egyébként a szerződésben nem tudom mi van de sajnos ez is az élet része, ők élnek vele és ha azt vesszük ez egy reality show.ilyen dolgokra senki nem számít és mégis megtörténik.de dórit kiengedték a temetésre.edinát is talán.

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:13:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem lehet h ha a vendéget kedveli és nem? :D a haj meg csak véletlen? :DD

csiri bá 2015.01.10. 23:13:47

ki ez a kétfogó szkájpos? Ez is a maunyikasóban volt? :D

Baresz83 2015.01.10. 23:14:05

Jajjj, ezt a fiút még hányszor adják be az adásban?

tvbuzi 2015.01.10. 23:14:31

a szkájposokat is válogatják
én szégyellem magam

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:14:40

ki ez a herélt hangú vv tudós a telefonban bv-ben?

pomac 2015.01.10. 23:15:04

@candyperfumegirl: szerintem azért "engedték hallani mit mond" hogy legyen magyarázat,edina miért nem adja fel,igy be is védték azokfelé akik megingtak menne hogy miért nem ment hat ("hát nem is szerették akkor igy már érhető miért nem adta fel")

csiri bá 2015.01.10. 23:15:05

12. kerületi újgazdag burzsujgyerek. :DDDDD

Mók_Ica 2015.01.10. 23:15:36

@Micsell: nem tudhatjuk :))) remélem van pénze és csak a játék vége után fog kiderülni ... :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vendégfüggő is.....

@SpYcHo: és még él a szerződése, be kellett mennie :))))

csiri bá 2015.01.10. 23:15:43

@tvbuzi: fogazat alapján vagy a 20 alatti IQ is számít? :DDD

Baresz83 2015.01.10. 23:15:47

@csiri bá: @tvbuzi: @Micsell: én már vagy harmadszor látom szegényt a belevalóban...

Aaaaaztaaa! 2015.01.10. 23:16:06

@Krétagarbó: valóban ezért ne!
Az már más tészta, hogy a gyászoló unoka már tegnap Laci gatyájában
matatott.
Megint más, hogy valószinüleg a haldokló nagyapát nem azzal traktálták, hogy az unokája
ocsmány viselkedését nézze naponta 2X vissza a neten(mert ugye Erdélyben nem sugározzák a műsort)

Mók_Ica 2015.01.10. 23:16:36

@Micsell: értelmesebb egyénnel nem tud beszélgetni :))))

Mók_Ica 2015.01.10. 23:17:51

ójajjj..... ez milyen párbeszéd???

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:18:03

@Baresz83: mert skype-ot normális ember nem vállal be ilyen műsorban. azt az 5 önkéntes idiótát váltogatják :D

Krétagarbó 2015.01.10. 23:18:27

Laci: nem tudom, melyikünk smárol nőkkel??:)))

Mók_Ica 2015.01.10. 23:19:36

na, igen... ez kkicsit több info volt, mint amit tudni akartunk.... edina natúr, sehonnan nem szed le semmilyen szőrt..... no ezért van bajuszka is..... így természetes :)))

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:19:55

@Mók_Ica: ha játék után akkor erősen szerelem gyanús lesz pvc-nél a fiú
@Baresz83: ha most azt mondom, Te nyertél, gonosz vagyok? :D

tvbuzi 2015.01.10. 23:20:00

BRÉKING!!! éva tud írni

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:21:25

@Aaaaaztaaa!: "Az már más tészta, hogy a gyászoló unoka már tegnap Laci gatyájában
matatott."
hát hadd vígasztalódjon az a szegín leány! :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.10. 23:21:31

@Mók_Ica: +1 és Aurélióval egyetemben rettenetesen elfogult. Csak más a szimpátia preferenciája, de természetesen nem rejti a véka alá ő sem.

Krétagarbó 2015.01.10. 23:21:32

@Aaaaaztaaa!: most szex is volt, vagy csak beszéltek róla? mert mindenki mást ír.

Egyébként már ezt is kifejtettem Dóri mamájának halálakor, amikor ott is jöttek ezek a "hogyan gyászol" dumák, hogy mindenki máshogy dolgozza fel, én ebben nem fogok ítélkezni.

Mók_Ica 2015.01.10. 23:21:33

@Krétagarbó: hihihihihihihihihihi....

@csiri bá: felírom a listámra.... bézból sapi, csilivili hajóétterem, színes ital.... és ilyen kedves dicsérő szavak :))))

csiri bá 2015.01.10. 23:21:33

@tvbuzi: csak nyomtatott nagybetűket azt is csak valami elcseszett betűformátumban. :DDD

pomac 2015.01.10. 23:22:26

na valaki innen beirt:DD

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:22:27

éva olvassa a hv-t? szija éva

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:22:58

@csiri bá: ne túlozzunk!
ismer pár karaktert a qwerty miatt :D

Mók_Ica 2015.01.10. 23:23:37

@Micsell: remélem akkor pattintja robin..... jó messzire...

igen, edina mondta a végén.... natúr

Baresz83 2015.01.10. 23:24:01

@Micsell: szerintem nem tud olvasni...rámondják a fülére! :)

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:24:05

@pomac: mától minden nap üzenek évának

csiri bá 2015.01.10. 23:24:49

@Baresz83: elől meg ott a két beépített hanggenerátor, Darth Vader márkájú. :DD

pomac 2015.01.10. 23:24:50

nem hallod miket olvas be:DD

Mók_Ica 2015.01.10. 23:25:07

@Baresz83: tuti.... au-nak is és aut össze is zavarja :)))

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:25:19

@Mók_Ica: hát robinnal egyetértek, edinán meg meglepődtem, nem halad a korral? :D
@Baresz83: :DDD máma elért ide a gonoszság faktor

tvbuzi 2015.01.10. 23:25:28

zsófika tök normális volt, megemeltem a kalapom

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 23:25:53

@candyperfumegirl: igen, bekem is az volt az érzésem, ahogy hallottam őket. Ismerek ilyen családot, ahol hasonló a felállás... bár azt nem tudom, mi v. ki volt a konfliktus oka.

Az rtl megkimélhetne bennünket az ilyesmitől, annyira személyes dolgok ezek, hogy kinos volt nézni is... (Dóriét is). De lehet, hogy azért is mutatják meg ezeket a beszélgetéseket, hogy elkerüljék a csalás vádját v. ilyesmi. Tegnap és mai is egy csomó kommentelő arról beszélt, hogy csak kamu a haláleset, csak Edinát igy tudják szép finoman eltávolitani, stb. (ekkora fasz azért az rtl se lehet).
De most azért mintha tapintatosabbak lettek volna, mint a múltkor, bár nem tudom, mi lesz a holnapi öfiben még....

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:26:01

@pomac: nem. dehidratált voltam... én kérek elnézést... :)))

pomac 2015.01.10. 23:26:11

@nátrium glutamát: amit felolvasott annak a fele edina savazása volt az üzeneteknek:DD

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:26:13

@pomac: én csak köszönnék neki hátha örülnek h valaki minden nap gondol rá

Mók_Ica 2015.01.10. 23:26:39

@Micsell: én is meglepődtem..... meg azon is, hogy laccci nem kérte meg, hogy szedje le....

tvbuzi 2015.01.10. 23:26:56

történt valami izgalmas az éjszaka? análon kívül

Baresz83 2015.01.10. 23:27:29

@Mók_Ica: mer ugye Aunak alapból is vannak már hangok a fejében :D
@Micsell: de el ám!! De Éva ezt igényli is!!! :))

pomac 2015.01.10. 23:27:33

szorakozik velem a blogmoci..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.10. 23:27:41

@Micsell: @Mók_Ica: akkor meg nem kéne erőltetnie ezt az egészet. :)

pomac 2015.01.10. 23:28:22

@nátrium glutamát: el is várom hamár szócső vagyok :DD

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:28:31

@Mók_Ica: lehet erre a kis időre nem bíbelődik vele laci se.. (nem nézem ki belőle h kint is érdeklődik majd a fiatal hölgy iránt)

Csak ügyesen! 2015.01.10. 23:28:47

@Mók_Ica: Vazz :D A hiéna meg leszed magáról minden szőrt, hát most komolyan, hova jutott már ez a világ :D

csiri bá 2015.01.10. 23:28:53

ertéelen Végső állomás 3, most... a szolis jelenet... na ezt kellene Fancsikának minden egyes szolizás előtt bejátszani. :DDD

Aaaaaztaaa! 2015.01.10. 23:29:02

@Krétagarbó: Nem, szex nem volt, Laci nem bánta, volna de Edinka nyugtatgatta, hogy Te most komolyan hülye vagy?
Ezzel azt üzenve, hogy : ÉN MOST GYÁSZOLOK BAZD MEG!!!!!!!
Így jobb hijján csak verbálisan elégítette ki Edinka Lacit, azzal, hogy újra felhozta a seggbedugós témát, hogy milyen lila lett a bula...stb
Erre Laci: Akkor többet nem fogom...Edinka:DE!!!
és ahogy már írtam volt egy kis fingató stimuláció a gatyában...
Sóhajtozott nagyokat, mert viszketett a pinkó nagyon...de háát mégiscsak gyászol, vagy mifene...

Mók_Ica 2015.01.10. 23:29:06

@Micsell: most jut az eszembe.... a hóna alatt nincs szőr.... volt már spagettipántosban.... nem lehet, hogy vmi vicces "mondd az ellenkezőjét" játékot játszottak????

csiri bá 2015.01.10. 23:29:29

@Csak ügyesen!: és átragasztja mindet a struccra. :DDD

Darinka11 2015.01.10. 23:29:48

@nátrium glutamát: "Az már más tészta, hogy a gyászoló unoka már tegnap Laci gatyájában
matatott."
hát hadd vígasztalódjon az a szegín leány! :D
Rosszindulatúak vagytok. A szegény nagypapa is ezt akarta volna, sőt kifejezetten kérte!

vastyúk is .. 2015.01.10. 23:30:19

@Mók_Ica: az egész párbeszéd annak tűnt. : ronda vagy ezért nem kívánlak, meg ilyesmi. és a hónalja tényleg nem szokott szőrös lenni

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:30:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Baresz83: Éva szeret szenvedni és küzdeni :D ha lemegy a VV úgyis megy a süllyesztőbe

Mert Csak 2015.01.10. 23:30:55

@pomac: amúgy ha nem szerette a nagyzüleit, akkor miért volt úgy összetörve, amikor élőben kapcsolták? valahogy nem áll össze análka szerepe..

Mók_Ica 2015.01.10. 23:31:14

@Baresz83: röhögök :)))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én is ezt mondom....

@Micsell: @Csak ügyesen!: sztem itt vmi tréfa van..... edinának nincs a hóna alatt szőr, tuti leszedi.....

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:32:00

@Darinka11: végakarat: .. és szeretném,h a kedvenc celeb onokámat seggbecekcuálná egy tetovált senkiházi gennygombóc...
azért ez annyira nem hihető... :)))

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:32:35

@csiri bá: az egy jó film :D
@Mók_Ica: lehet persze, de hogy tudjuk meg? :D

csiri bá 2015.01.10. 23:32:41

@nátrium glutamát: hát az hogy naponta kétszer is megnézte a műsort? :)

Mók_Ica 2015.01.10. 23:33:17

@Krétagarbó: jó éjt :))) pusz

@vastyúk is ..: ugye? :)))

@Mert Csak: anyukáját sajnálta és a nagymamáját....

Mók_Ica 2015.01.10. 23:34:45

@Micsell: hmmmmm..... annyira engem nem izgat :))))) téged? :))

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:34:56

@Mert Csak: még análkának sem állt össze teljesen. most,h resetelte a naiv leánkát...

Csak ügyesen! 2015.01.10. 23:35:29

@Mók_Ica: Persze, vmennyit biztos szed, bikinivonalon sem rémlik h lenne neki, bár annyira nem néztem, de ha lett volna, biztos feltűnt volna :)

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:37:31

@csiri bá: akkor nem is csoda,h feladta a nagyfater a műszakot :)

egyemakisszíved 2015.01.10. 23:37:38

Hihetetlen, hogy lehet így leeresztve Éva adásban, még azt az előre felrajzolt nyomi konfliktustérképet sem tudja tisztességgel elemezni. Aurelionál tudjuk, hogy kit kedvel, Évánál, meg hogy kit nem, azért ez elég jellemző. Talán féltékeny Edinára, hogy olyan lány, aki köré lehet műsort építeni, míg ő ezt a VV-ben, a maga idejében nem tudta elérni?

Darinka11 2015.01.10. 23:38:43

@nátrium glutamát: Az anyukája azt mondta, hogy a nagypapa naponta kétszer megnézte, és nagyon büszke volt a kisunokára. Így volt, és punktum! :D

Mert Csak 2015.01.10. 23:38:52

@Aaaaaztaaa!: dehogy fogják mutatni, az rombolná dinka imázsát..

vastyúk is .. 2015.01.10. 23:38:54

@Mók_Ica: Legaláább megtudtuk, hogy Zsú edinát bilogozta volna meg. Jót röhögtem Dórin, ahogy azt mondta, akkor Danira teszem. Kíváncsi vagyok ,holnapra hogy gondolják ki a nagy tervet. De látom úgy okoskodnak, hogy Zsú legyen a kihívott

Mert Csak 2015.01.10. 23:40:12

@Mók_Ica: annyira sajnálta, hogy éjjel a perverz szexuális szokásaival nyaggatta lcit, aki könyögött neki, aludjon

lukacstoncsi 2015.01.10. 23:41:08

@Mert Csak: szerette őket.hányszor van az hogy valakinek a halálos ágyánál bukik ki hogy mi volt.meg nem tudhatjuk ő hogy és mit érzett velük kapcsolatban.lehet hogy nem igaz csak ő most úgy érzi ez tényleg magánügy.

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:41:42

@Darinka11: szép család lehet akkor :D
lehet,h a felvilágosítást is 3D-ben kapta otthon... és ezzel lerántottam a leplet,h miért rántja le análka másokról... zseni vagyok bakker! :))))

Mert Csak 2015.01.10. 23:42:42

@lukacstoncsi: sokféle gyász van, de így még soha senkit nem láttam, hallottam viselkedni..

Aaaaaztaaa! 2015.01.10. 23:43:26

Amúgy, nyugodtan, meg lehet, kövezni, de én nagyon azt éreztem, Hogy Edinka már az adott
pillanatban, hamar túllendült ezen a nagyfater meghótt dolgon és el is kezdte a
kis önző monológját....kibebaszottul meg akarta kérdezni az anyját, hogy mia a helyzet jól csinálom-e a dógokat annyok, csak háát észbe kapott, hogy ez nem az a hívás, így elkerekítette a beszélgetést, hogy puszilja öcsiéket+a szomszéd kutya kisujjának a körmét...de anyu monnyá má valamit, mer én nem kérdezhetek...de figyelek...na????

csiri bá 2015.01.10. 23:43:41

@Micsell: rtl.hu/rtl2/valovilag/edina
Borotva vagy gyanta? - Is-is.
Kedvenc étel(ek)? - Szalonna és minden, ami disznóhús.
Mi az, amit biztosan megtennél a fődíjért? - A szexen kívül bármit megtennék.
Előfordulhat olyan helyzet, ami miatt feladnád a játékot? - Igen, ha a szeretteimmel történne valami…
ja és...
Legutáltabb embertípus? - A nagyképű, hazug embereket nem bírom.
Ki a VV példaképed? - Alekosz, Éva

Mert Csak 2015.01.10. 23:44:15

@Aaaaaztaaa!: így-így! jól beszélsz :P

Mert Csak 2015.01.10. 23:44:58

@csiri bá: hát ez elég nagy bukta :D

beacska 2015.01.10. 23:45:35

@egyemakisszíved: el sem tudod képzelni, h egyszerűen nem szimpatikus neki?

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:45:42

@csiri bá: na tessék hát ki válaszolt akkor mert ezek szerint nem ádina

csincsilla72 2015.01.10. 23:46:07

@Mert Csak: Vannak családtagjaink, akik a kelleténél jobban az idegeinkre mennek, akiknek időnként odavágjuk, hogy "de utállak téged". Persze valójában szó nincs gyűlöletről, maximum távolságtartásról. De amikor meghalnak, akkor az is nagyon fáj. Mert rájövünk, hogy mégiscsak szerettük és bizony hiányozni fog. Ez teljesen normális emberi reakció.

vastyúk is .. 2015.01.10. 23:47:48

@Mert Csak: @Aaaaaztaaa!: Inkább valljátok be, hogy bármit csinált volna Edina, nem tetszett volna.

Darinka11 2015.01.10. 23:48:37

@nátrium glutamát: Érdemes megnézni az anyuka FB oldalát. Van ott minden, mint a búcsúban (Nagymagyarország térkép, édes Erdély, stb.). Az anyuka kizárólag a VV-re van ráállva, és futtatja a kisleánykát rendesen.
www.facebook.com/edit.kosza.5?fref=ts

Mók_Ica 2015.01.10. 23:49:25

@vastyúk is ..: én is kíváncsi vagyok..... de arra is, ha tényleg zsu lesz, akkor kit visz ki... sztem így nem akar kimenni... ő edinával akar párbajozni.

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:49:38

@csiri bá:
Borotva vagy gyanta? - Is-is, nyakra, főre.
Kedvenc étel(ek)? - Szalonna és minden, ami disznóhús. + rudi
Mi az, amit biztosan megtennél a fődíjért? - A szexen kívül bármit megtennék, mert azt csak a magam örömére.
Előfordulhat olyan helyzet, ami miatt feladnád a játékot? - Igen, ha a szeretteimmel történne valami… a nagyfater nem volt az. mindig utáltam, mer' nem hagyta,h a kutyával jáccak a paplany alatt.
Legutáltabb embertípus? - A nagyképű, hazug embereket nem bírom, mert számomra ők testesítik meg az ellenfelet. A tükröket is utálom.

Mert Csak 2015.01.10. 23:49:43

@vastyúk is ..: EZ nem igaz. Valóban rühellem edinát, de ez kurvára távol áll a gyásztól, amit ő produkált éjjel.

vastyúk is .. 2015.01.10. 23:50:20

@Darinka11: És hogy kellene viselkednie szerinted Edina édesanyjának?

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:51:15

@Darinka11: eddig is futtatta vsz, csak nem ekkora nyilvánosság előtt :D

egyemakisszíved 2015.01.10. 23:51:43

@Mert Csak: @Aaaaaztaaa!: Edina anyukája magától kezdett el beszélni az otthoni dolgokról, hogy megnyugtassa, és Edina volt az, aki később visszakanyarodott a haláleset témájára. Ha kimenne a villából, a nagypapa feltámadna? Szerintem nem. Sokat tudtok a gyászról, főleg a máséról. :)

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:52:14

@Mert Csak: nem. őszinte és tisztalelkű vagyok, aki magát adja és még belső kisugázrásom is van. különbenis.

csincsilla72 2015.01.10. 23:52:30

@vastyúk is ..: Edina reakciója teljesen normális volt. A jelek szerint nem volt közeli kapcsolatban a nagyszüleivel, de most szívesen vigasztalta volna a nagymamát. Akkor sírta el magát, amikor meghallotta, hogy a haragvás ellenére a nagyapja nézte őt, érdeklődött iránta, ő meg még csak el sem köszönt tőle, amikor eljött. Össze volt zavarodva, feltételezem, hogy abban a pillanatban eszébe sem jutott, hogy mit is kérdezhet ő, vagy mondhat az anyja. Volt pár percük egymásra. Erre nem lehetett rákészülni, derült égből szakadt le a villámcsapás.

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:53:20

@beacska: jó a kérdés! :D
vajon választ kapunk -é?

Darinka11 2015.01.10. 23:53:36

@nátrium glutamát: +1000! Nagyon röhögök! :D :D :D

Mert Csak 2015.01.10. 23:54:06

@nátrium glutamát: :))
szerinted őszinte reakció volt, amit este láttunk?

Könyörgöm, ki gyászol így??

candyperfumegirl 2015.01.10. 23:55:13

Elképesztő, milyen indulatok vannak itt Edina irányában, ha már egy családtag halála is olyanokat vált ki, hogy nem gyászol, meg nem sajnálja, meg színészkedik...basszus, tökmindegy, kiről van szó, ez egy olyan pillanat, amikor valaki a legsérülékenyebb, nem tudja ilyenkor megjátszani magát senki. És igen, ilyenkor lehet, hogy jobb érzés összebújni valakivel, és évődni meg a szexről beszélgetni, mert magában sem tudja még hova tenni azt, ami történt.

Az meg, hogy a családtagjait szereti az ember, persze alap, de igenis van olyan, amikor egy családtag valamiért szemétkedik veled, kibeszél a hátad mögött, érezteti veled, hogy más családtagodat jobban szereti (igen, saját tapasztalat), és amikor ez a családtag meghal, csak nézel ki a fejedből, hogy mi van, mert rohadtul ambivalens volt vele a viszonyod. (még mindig saját tapasztalat) Sajnálod nagyon, hogy meghalt, és hiányozni fog, de ez nem törli el azt, hogy sokszor megbántott. Ahogy én kivettem, Edinánál is ilyesmi lehetett, főleg ahogy sírva azt mondta, hogy anyukáját sajnálja nagyon, ha jól értettem, az ő apja volt, és akkor ez neki fájhat úgy igazán.

Mert Csak 2015.01.10. 23:55:18

@csincsilla72: ezen kellett volna gondolkodnia, és nem laci faszán...
most komolyan, ha meghal valakid, te ezt csinálod?

vastyúk is .. 2015.01.10. 23:55:54

@Mert Csak: szerintem meg kurvára nem. Nálam viszonylag friss az élmény. Van, hogy eszembe sem jutott, hogy "gyászolnom kellene". Voltam olyan undorító, hogy az emberemmel többször is reszeltem a temetésig. pfejj..

Micsell (törölt) 2015.01.10. 23:57:13

@pomac: gondolom a vonóst nagyon értékelték, hisz kultúrnépek

Aaaaaztaaa! 2015.01.10. 23:57:45

@vastyúk is ..: A kedvencem volt Ádinka, míg el nem ért a felismerés, hogy egy pszichopata.
De minden gúny, irónia és hátsó szándék nélkül, kifejtenéd, hogy te miért is kedveled?
Hátha meggyőzöl.....!!!!

Mert Csak 2015.01.10. 23:57:57

@egyemakisszíved: elegen haltak meg sajnos a családomban, de SOHA SEM a baszáson járt az eszem! és nem turkáltam a halálhír estéjén senki gaytájában.

csincsilla72 2015.01.10. 23:57:58

@Mert Csak: Te nem gyászoltál még olyan hozzátartozót, aki nem állt túl közel hozzád? Az nem ugyanaz, mint a szülő vagy a testvér elvesztése. Ha a papa nagyon idős volt, beteg volt, akkor már készülhettek az elvesztésére. Ott már hozzászoktál a gondolathoz, hogy hamarosan elveszíted. Nyilván vannak szomorúbb és kevésbé megviselt pillanatai.

nátrium glutamát 2015.01.10. 23:58:15

@Mert Csak: ne légy gonosz! akkora sokk érte! (nagyobb mint, a savazós levél, amit írt magának emlékeztetőül) majd,ha feldolgozta ráér ríni.

Darinka11 2015.01.10. 23:58:15

@vastyúk is ..: " És hogy kellene viselkednie szerinted Edina édesanyjának?"
Én a helyében simán elsüllyednék szégyenemben, aztán meg elbujdokolnék jó messzire, ahol nem ismernek. Büszke semmiképpen nem lennék Análkára. A telefonban is azt sulykolta, hogy mennyire szeretik, és a nagypapával az élen mindenki nagyon büszke rá, ahelyett, hogy finoman intette volna egy konszolidáltabb viselkedésre.

pomac 2015.01.10. 23:58:23

@nátrium glutamát: :DDDDDDDDDDDDDD edina anyukája megosztotta azt a képet amit te csináltál :DD az aladinosat :DDD

csincsilla72 2015.01.10. 23:59:37

@Mert Csak: Nem vagyok Edina, nem tudom, mi nyugtatja meg vagy tereli el a gondolatait. Azért mert Lacival foglalkozott, még zokoghatott előtte két órán keresztül a sarokban. Nem láttam, nem tudom.

Rémület 2015.01.10. 23:59:57

Valaki írja már le hogyan kell gyászolni!

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:00:04

@Darinka11: beleolvastam egy oldalba amit anyukája reklámoz ott is volt minden
láSSátok, estesse (mivan?) úgy mondjuk csókolom ejtse...

Mert Csak 2015.01.11. 00:00:06

@vastyúk is ..: és te mennyi ideje ismerted az emberedet? 1-2 hete?

Mert Csak 2015.01.11. 00:01:25

@nátrium glutamát: azt hittem, mi egy csapatban jáccunk...

csincsilla72 2015.01.11. 00:01:37

@candyperfumegirl: apai nagyapja volt. Kasza tata, ez Edina vezetékneve is.

Kartontigris 2015.01.11. 00:02:11

@Darinka11:
Uhhhhhh
Azok az Edinás grafikák! :)))))))))))
Gyász.

Mert Csak 2015.01.11. 00:02:17

@csincsilla72: de gyászoltam, sőt olyat is, akit évek óta nem láttam, de nem análisan gyászoltam.

egyemakisszíved 2015.01.11. 00:03:28

@Rémület: Hamut szórsz a fejedre, megszaggatod a ruhádat, jajgatva körbejársz a villa kertjében, ötször. Utána gyertyát gyújtasz. :)

csincsilla72 2015.01.11. 00:03:34

@Mert Csak: A gyász egy folyamat. Majd eljön az a pillanat is, amikor tudatosul benne a nagyapja elvesztése. Az első estén még fel sem fogjuk, hogy mi történt.

lukacstoncsi 2015.01.11. 00:03:41

Szerintem ne rugózzunk már ezen hogy hogy és miért hogy reagált mintha lenne egy kőbe vésett szabály erre meg utána hogy is kéne viselkedni.Én voltam temetésen ahol egy könnycseppet nem láttam a gyászolón.Vagy valaki röhögött a sírnál.Az hogy szexelt vagy sem nem érdekes.Ha megtörtént szüksége volt rá.Valaki leissza magát más mást csinál.Ne felejtsük el nincs mozgásterük be vannak zárva.

Mert Csak 2015.01.11. 00:05:54

@Rémület: Igazatok van! kamerák előtt letépni egy pasi gyatáját, és könyörögni, hogy bassza meg jól análisan! ez A gyász! jó így? :D

pomac 2015.01.11. 00:06:24

@nátrium glutamát: gondolom valaki mutatta neki ö megmegosztotta :D nézd meg

Mert Csak 2015.01.11. 00:07:03

@Aaaaaztaaa!: erre én is kíváncsi lennék..

pomac 2015.01.11. 00:07:25

@nátrium glutamát: ez vana a képalatt :Szeretettel küldöm ezt a képet, amit én készítettem, mert megihletett ez a fantasztikus duett legjobb páros
üdv, Dorcsa

págiuum :DDD

csincsilla72 2015.01.11. 00:07:44

@Mert Csak: Jó, rendben. Mindenkinek személyes magánügye, hogyan rendezi le magában hozzátartozói elvesztését. ETTŐL nem lesz sem jobb, sem rosszabb ember. Lehet utálni Edinát azért, hogy benn a többiekkel szemben megnyilvánul, de amiatt, hogy hogyan dolgozza fel a tatája halálát, nem. Ha neki az anál belefér, az is az ő dolga.
Erről most egyébként Erőss Zsolt felesége jut eszembe. Mint cseszegették azt a szerencsétlen nőt is amiatt, hogy nem gyászol MEGFELELŐEN.
Az ész megáll, komolyan mondom.

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:08:31

@pomac: az nem az én képem. :)))

on

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 00:10:02

Basszus ezek szigetelnek azzal a sok PET palackkal?

Krétagarbó 2015.01.11. 00:10:41

@candyperfumegirl: ez az idei HV kommentfolyam olyan, mint az idei VV széria. Sokkal tudatosabban játszanak, mindenki agyal, taktikázik, ha van, ha nincs, próbál ésszel játszani.
Tavaly ez ennyire nem volt erős, talán emiatt lehetett az, hogy nem voltak ilyen mértékben ezek a szőrszálhasogatások, logikai levezetések, filozófiai eszmefuttatások, és igen, ilyen erős, néha már ijesztő indulatok.
Ez lehet az oka.

pomac 2015.01.11. 00:12:13

@nátrium glutamát: de valaki innen linkelte be nem te voltál ?

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:13:53

laci a baszobából szellőzteti ki a kanszagot
a kanapé mögött vagy tíz üres pet palack mert biztos nincs kuka
rákó automata kínálatot végi mutatta a kamera de minek

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:14:27

@Aaaaaztaaa!: én nem látom, hogy Edina pszichopata lenne. Szerintem semmi megbocsáthatatlan bűnt nem követett el.

Csak ügyesen! 2015.01.11. 00:14:29

@Mert Csak: A gyász az egyik legösszetettebb és legkevésbé beskatulyázható lelki folyamat. Soha nem mondhatsz olyat semmilyen reakcióra, magatartásra, h na, ez a gyász és na, az nem az. És igen, gyász és gyász között is van különbség, van, ami jobban fáj és van, ami kevésbé. Ettől még a veszteségérzet az veszteségérzet, és egy kívülálló soha nem fogja tudni megítélni a külső reakciókból, h mit is érez a másik.

Szóval azt felróni Edinának, h mit tett és mondott, egyszerűen sületlenség, ettől még a nagypapáját elveszítette.

És ettől még remélem, h kiválasztják/kihívják és kiesik. (Nem fog, tudom.)

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:15:28

@pomac: linkeltem és írtam is,h nem én voltam, találtam...
akarod az enyémet mégegyszer? :)))

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:15:41

laci a leborotvált farkát nézi a gatyóban VV folytatjuk közbeszól

Rémület 2015.01.11. 00:16:33

@egyemakisszíved: Akkor lenne csak cigányozás.
@Mert Csak: Hát, ha én bent lennék, kb. úgy viselkednék, mint addig, már, ha nem mennék ki. Nem csinálnék műsort. Nyilván zaklatott lennék, valamennyire befelé fordulnék, de ez annyiban jönne le, hogy talán szórakozottabb lennék.
Én nen csípem Edinát, de erről a témáról le kéne szakadni. Mellesleg, ha ott pityeregne egy sarokban, mindenki azt mondaná, színészkedik.

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 00:18:26

@Krétagarbó: Krétagarbó 2015.01.11. 00:10:41
@candyperfumegirl: ez az idei HV kommentfolyam olyan, mint az idei VV széria. Sokkal tudatosabban játszanak, mindenki agyal, taktikázik, ha van, ha nincs, próbál ésszel játszani.
Tavaly ez ennyire nem volt erős, talán emiatt lehetett az, hogy nem voltak ilyen mértékben ezek a szőrszálhasogatások, logikai levezetések, filozófiai eszmefuttatások, és igen, ilyen erős, néha már ijesztő indulatok.
Ez lehet az oka.

Válasz erre
" erős, ijesztő indulatok"....ÁDINKA jutott már megint eszembe....
Vajon miért.........?????

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:19:03

@Darinka11: ha visszaemlékszel Fanni anyja sem dorgálta meg Fannit. Szerintem ez a normális. Kitartani a gyereked mellett a végéig

pomac 2015.01.11. 00:19:43

@nátrium glutamát: mozaik tánc és torna , én ezt olvastam;)

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:20:05

EZ itt az enyém, amit el lehet kérni felhasználásra, csak kérdezzenek meg előtte:
kepfeltoltes.hu/150108/575551390vv_jungle_www.kepfeltoltes.hu_.png

Cirmoska11 2015.01.11. 00:20:17

Sziasztok!
Bennem felmerült egy olyan gyanú, hogy ezeket a sajnálatos halálhíreket talán nem is akkor tudják meg a gyászolók először, amikor mi azt látjuk. Ezt abból gondolom, hogy szerintem a szerkesztőkben is van annyi, hogy nem élő egyenesben mutatják meg az első reakciókat; nem tudhatják, ki hogyan fog reagálni, és nem kockáztatják meg, hogy élőben ájuljon be valaki a riportszobában, vagy hasonló. A másik gondolatom pedig erről az, hogy amikor Dórival közölték a hírt, Édesanyja még végig sem mondta a mondatot, ő már sírt. Én is elvesztettem már a nagyszülőket, de akkor, amikor közölték a hírt, és sokkos állapotba kerültem, először fel sem fogtam, mi történik, és pláne nem ordítottam rögtön. Edina esetében meg úgy vettem észre, hogy amikor Dani felolvasta a levelet, már duzzadt, piros volt a szeme, meg az orra, mintha már sírt volna egy ideje. Szerintem először csak négyszemközt közlik a hírt, utána csinálnak egy második felvonást a nézőknek. (Bár lehet, nincs igazam)

Csak ügyesen! 2015.01.11. 00:21:15

Vessetek a mókusok elé, de engem helyenként szórakoztat ez a két hülye :D

rtl.hu/rtl2/valovilag/barcsak-minden-ferfi-ugy-udvarolna-mint-laci

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:22:16

@csincsilla72: Egyetértek! Nekem is így jött le.

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:23:07

@Cirmoska11: dóri nagymamája már akkor kórházban volt, amikor ő beköltözött. ergo tudta már,h mi lesz a hír.

Darinka11 2015.01.11. 00:23:19

@vastyúk is ..: Persze, ki kell tartani, nem ez a bajom, ez természetes. Azt mondta, hogy ne add fel, játssz tovább, úgy, ahogy Te jónak látod, nagyon sokan szeretnek, és büszkék rád. Na, ebbe azért beleszőhetett volna egy kis utalást, hogy a régi Edinából is mutathatsz többet, vagy ilyesmit. A nagynéni a BV-ban sokkal normálisabb volt, elismerte, hogy nem tetszik nekik, amit Edina mostanában művel.

csincsilla72 2015.01.11. 00:23:21

@Cirmoska11: De ezek nem élő közvetítések. Ha beájul, sokkos állapotba kerül, akkor legfeljebb nem fogjuk látni a reakciót. Nyilván el tudja dönteni a stáb, hogy melyik rendkívüli hír fogadtatása kerülhet képernyőre és melyik az, amelyik már túl intim ahhoz, hogy megmutassák.
No meg ennyire nem jó színészek.

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 00:23:52

@vastyúk is ..: vastyúk is .. 2015.01.11. 00:14:27
@Aaaaaztaaa!: én nem látom, hogy Edina pszichopata lenne. Szerintem semmi megbocsáthatatlan bűnt nem követett el.

Ne haragudj, hogy újfent megkérdezem, de én azokra a jellemvonásokra lennék kiváncs amiért te szimpatizálsz Ádinkával és tudsz vele azonosulni!

Darinka11 2015.01.11. 00:25:08

Gruppen lesz? Bement Dániel is. :))))

pomac 2015.01.11. 00:25:49

edinának hormongyogyszer kell :DD

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:25:52

dani robin beszélgetés
edina laci már a nyugiban, dani megy be aludni, edina-laci arról beszélgetnek h edina hormongyógyszert fog kérni mert hát az nem szégyen ha vkire néha rájön egy kis szex (by ádina)

csincsilla72 2015.01.11. 00:25:53

@Darinka11: A szülő nem adhat visszajelzést a gyermeke kinti megítéléséről. De mondhatja, hogy szereti, büszke rá, drukkol a család, a barátok, tartson ki a végsőkig. Nagyjából ennyi.

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:26:13

@Mók_Ica: Szerintem sem. De ha Danit választják, nem hiszem, hogy Zsút vinné

pomac 2015.01.11. 00:26:41

amugy dani nem veszi észre ,hogy robin megvezeti :D

csincsilla72 2015.01.11. 00:27:23

@vastyúk is ..: szerintem Dani Deniszt vinné. Voltak ráutaló jelek. Pedig Lacit kéne.

Belllaba 2015.01.11. 00:27:58

@Aaaaaztaaa!: ugyanezt kérdeztem ma én is vastyúktól! Látom, nem vagyok egyedül...

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:28:22

@Aaaaaztaaa!: "Ne haragudj, hogy újfent megkérdezem, de én azokra a jellemvonásokra lennék kiváncs amiért te szimpatizálsz Ádinkával és tudsz vele azonosulni!"

vastyúk már elmondta néhányszor, h NEM azonosul a szereplőkkel, az játék elején kiválaszt egyet, akinek szurkol. ez az ő külön kis játéka a vv-k alatt. szegény, most elszúrta. de ez van. legközelebb talán ügyesebben sikerül ;)

pomac 2015.01.11. 00:28:44

nem tudom mi értelme van ennek a fogmosás hallgatásnak ez tavaly is a kedvencem volt

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:29:38

@Darinka11: farokverő dániel nem fog ott sok segget zavarni. :)))

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:32:14

mindenki alszik vagy alvást színlel remélem nem ez lesz reggelig az on

Darinka11 2015.01.11. 00:34:09

@nátrium glutamát: Minek megy be harmadiknak? Ezt most nem értem. Ott van a sok üres ágy a hálóban, itt meg a földön szoronganak. Lehet, hogy Dániel még tattikázni akart egy kicsit, Vagy mi van má? :D

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:34:19

@Aaaaaztaaa!: Na látod, itt csúszik meg az egész. Attól, hogy te azonosulsz a szereplőkkel én nem teszem. Ha annak kéne szurkolnom, akivel azonosulni tudok, nem szurkolnnék senkinek. Nem tudom ennyire beleélni magam, mint pl te. Egyszerűen megtetszett a legelején, hogy Edina, mintha próbálna gondolkozni, és játéknak venni ezt az egészet, ezért vált szimpatikussá. Innentől kezdve neki szurkolok. Csak azért mert olyasmit csinált, amit pl én nem, nem fogom rühellni. Nem érzek csalódottságot, ha valamit nem úgy tesz, ahogy elvárná a nagyérdemű, az ő játéka, ha elbassza, hát elbassza.
Érdekesnek tartom, hogy ennyi indulatot kivált az emberekből :D

Rémület 2015.01.11. 00:34:54

@csincsilla72: Ha Dani Lacit vinné, Edina kinyírná. De tényleg. :))

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 00:37:15

A nyugiban tuti nem alszanak még...de háát Ádinka bizonyára megint válalhatatlanul
viselkedik...és háát még sem lehet hogy a kis RTL kedvence még ennél is rosszabb színben tűnjön fel a nézők előtt....

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:38:42

@csincsilla72: Tényleg. Sajnos a medvét kéne, de senkinek nem jut eszébe.

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:39:57

@Darinka11: szerinted miért a hálót adják be nekünk?

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:40:42

@Darinka11: Elmondta a vélemyényem @csincsilla72: ezzel kapcsolatban

Darinka11 2015.01.11. 00:41:55

@nátrium glutamát: Van egy tippem. Odaát Edinkáék pajzánkodnak, Dániel meg recskázik. (Jaj, de gonosz voltam!) :D

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:42:35

@vastyúk is ..: ezt írtam már párszor. :D
a kis rohadék az utolsó pillanatban rendszerint kikerül a vellalakók látóteréből :)))
ügyes?

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:43:11

robin bal térd felhúzva, pvc jobb térd felhúzva alszik

Csak ügyesen! 2015.01.11. 00:43:22

@vastyúk is ..: Zsunak igen, és erre is van jelenleg a legnagyobb esélyt.

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 00:43:55

@vastyúk is ..: a szereplőkkel nem kell és nem is lehet azonosulni! DE, bizonyos jellemvonások és értékrend mellett le kell tenned a voksod....kit-miért kedvelsz, vagy miért nem.
Azzal hogy Te már az elején kiválasztottad a favoritodnak azzal nincs semmi baj,engem is megtévesztett! nah, de kérem,
ezen csak azért nem változtatni, mert én megrögzötten kitartok az első választásom mellett...hááát

nátrium glutamát 2015.01.11. 00:44:00

@Darinka11: azt megkapnád a pofidba rögtön :)))
tattikáznak. arról meg nekünk (kiválasztós) öfi előtt nem szabad tudnunk semmit.

Darinka11 2015.01.11. 00:44:29

@vastyúk is ..: Oké! Nem értek vele egyet, de tiszteletben tartom. Én Zsut jobban kedvelem, neki én is többet elnézek, de annyira nekem sem szívügyem egyik sem, hogy ezért ne tudjak aludni. :)

Montezuma13 2015.01.11. 00:45:36

@candyperfumegirl: "Elképesztő, milyen indulatok vannak itt Edina irányában, ha már egy családtag halála is olyanokat vált ki, hogy nem gyászol, meg nem sajnálja, meg színészkedik..."

Teljes mértékben egyetértek és azon csodálkozom, hogy egyesekből milyen aljas indulatokat vált ki ez a játék. Egyszerűen már nincs is kedvem ide írni, ha valakinek a halálát így kommentálják egyesek, emberi mivoltukból kivetkőzve gúnyolódnak, poénkodnak.
Nem azt mondom, hogy szurkoljanak Edinának vagy éppen sajnálják, de ezek a kommentárok sok esetben túlmennek azon a határon, amit egy normális, értelmes ember leírhat. Igen vannak dogok amikkel nem illik viccelődni, gúnyolódni még érintőlegesen sem. Ez olyan. Akik pedig így nyilvánulnak meg azok alja, ócska emberek.

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:47:16

@nátrium glutamát: Én nem bánom, hogy őt választottam, egyre inkább azt érzem, hogy valami olyat produkál, amit eddig senki :D (Tudom, nektek nem bejövős :D) A választottjaim eddig még nem nyertek, de a top négyben benne szoktak lenni, szóval kábé a végéig elnézegethettem őket. Lehet, hogy Edinára kevesebb idő vár, de azt hiszem, hogy ez a szértia eddig vastagon róla szólt.

Bocsesz, hogy még egyszer el kellett olvasnod, és köszi, hogy megvédted a becsületem! ;)

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:49:36

@nátrium glutamát: a medve túlságosan ügyes. azért takarja magát be a pléddel, hogy beleolvadjon a kanapéba, így megfeletkezik róla mindenki.

Rémület 2015.01.11. 00:50:54

@vastyúk is ..: Le kéne már cserélni az azonosul fogalmat, mert nem használod jól! Itt a többség valószínűleg nem azonosul. Remélhetőleg.

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:51:01

@Csak ügyesen!: nem tudom, mert ezen a héten szimpiztek egymással. Maci adta a jófejet, és megbüntette a lázadókat

Micsell (törölt) 2015.01.11. 00:52:47

@vastyúk is ..: nem hallom a medvét horkolni pedig jó fél órája a hálót látjuk

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:52:58

@Rémület: bocsesz. Azt kérdezték, hogy miért tudok azonosulni Edinával, ezért írtam, hogy nem tudok. Lehet, hogy nem értelmezem jól ezt a szót. semmi sincs kizárva

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:53:54

@Micsell: Lehet, hogy a szerkik lenémították a mikroportját.. hihihihihi és milyen jól tették.

Montezuma13 2015.01.11. 00:54:06

@vastyúk is ..: "A választottjaim eddig még nem nyertek, de a top négyben benne szoktak lenni"

Elárulom, hogy nekem kik voltak a különböző VV-ék során:

VV1: Majka
VV2: Nem volt
VV3: Leo
VV4: Alekosz (a VV során szórakoztatónak tartottam, de később más műsorokban már nem volt szimpatikus)
VV5: Attila
VV6: Nem volt
VV7: Nincs még (egyetlen olyan szereplő sincs, aki megfelelne a minimális elvárásaimnak)

vastyúk is .. 2015.01.11. 00:58:00

@Montezuma13: VV4-től néztem aktívan, azokra igaz az állításom

VV4: Baukó Bemondó Évike:D
VV5: Tuja Csaba
VV6: Köpködős Iza
VV7: Kukkoló Edina

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 01:02:35

@Montezuma13: köszönjük emese
majd ezentúl mindenki azt fogja gondolni amit te és minden szép és jó lesz és naaaagy bódottságban ülünk majd a béke és nyugalom szigetén
DE NEM! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ha 2 grammnál több agyad lenne, akkor leesne, hogy nem viccelődnek egyesek, hanem elképzelhetőnek tartják, hogy nem minden valós ami a tv-ben látható
de te gyűjtsél csak izaura felszabadítására továbbra is, és pofozd fel berényimikit ha meglátod az utcán mert jajj milyen egy alja szemét ember, hát ez késsssz :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:02:58

@Aaaaaztaaa!: "ezen csak azért nem változtatni, mert én megrögzötten kitartok az első választásom mellett...hááát "
Sajnálom, ha csalódást okoztam, én ilyen 1 dimenziós vagyok. A postán is csak egy sorba állok be. Az elején kiválasztomm melyikbe, utánna már nem változtatgatom, mert így hamarabb végezni szoktam, mint a sorváltók. :D Ilyen kis kényszeres vagyok, de az életet megkönnyíti, az biztos.

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:03:24

Lapozzunk!

Beszari Lacika kamu sértődésére!
Edinka foglalkozzál már velem, mert valamit fel kell mutatni, szerepelnem kell,
mert" vasárnap én leszek a kiválasztott"...és "már nem sokáig élvezheted a társaságom"...stb
Úgy gondolja, ha mást nem ezt a csodálatosan évődő "szerelmi"szálat meg kell lovagolni...
be van kaksizva redesen!!!!szánalmas...

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:03:42

Dóri nagyon sunyi.Semmit nem csinál aztánmeg beindul.Mekkora sötétség az is.Puha a szája Robin szerint...szilikon.ha a srác rájön hogy Dóri csak taktikából akarta magához közel engedni azt megnézném.

Rémület 2015.01.11. 01:04:26

@vastyúk is ..: Az azonosulás szerintem azt jelenti, hogy valakinek a jellemvonásait, viselkedésformáit beleépítjük saját személyiségünkbe. Itt inkább az fordul elő, hogy beleképzeljük magunkat mások helyzetébe és filózgatunk, hogy mi hogyan viselkednénk a helyükben.

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:04:57

és megint nem leszek népszerű, mert van képem leírni amit gondolok...

a halál az élet része, még akkor is, ha ezt egyesek nem hajlandóak elfogadni ezt a tényt. rengeteg vicc született a témában, akár feloldásképpen a tőle való félelem okán, akár kifigurázva egyes - nem túl kegyeletteljes - haláleseteket. (jimmy királyon egy ország röhögött anno...)
a bátorságot jelen esetben akkor vettük magunknak, amikor megbizonyosodtunk róla, hogy magát az érintettet sem rázta meg túlzottan a dolog.
többen is kifejtették, hogy részvétük az öreg felé, de nem érzik ez által felmentettnek edinát cselekedetei alól. aznap éjjel, ahogy a hírt megkapta már egészen máshol járt az esze.
hadd ne kelljen a kommentelőknek helyette gyászolniuk és visszafogniuk magukat.
részemről ez lenne a képmutatás.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 01:07:32

másik oldalra fordulva alszanak

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:07:53

@vastyúk is ..:Sajnálom, ha csalódást okoztam, én ilyen 1 dimenziós vagyok. A postán is csak egy sorba állok be. Az elején kiválasztomm melyikbe, utánna már nem változtatgatom, mert így hamarabb végezni szoktam, mint a sorváltók. :D Ilyen kis kényszeres vagyok, de az életet megkönnyíti, az biztos.
Oksa, ha" lecsukják előtted az ablakot a postán", akkor is tarts ki, nehogy átállj egy másik sorba!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 01:08:36

@csincsilla72:
Most nem tudom hogy van, de régebben Münchenben az Isar partján, ha végigment az ember, voltak nudista részek. Táblák jelezték. Ha akartam átmentem ott, ha akartam, kikerültem. Az volt a szabály illetve rendelet, hogy addig lehetnek ott nudisták, amíg a közízlést nem sértik. Tehát ha voltak, akik szóltak érte, akkor fel kellett hagyni a nudizással. A közízlést nem a nudizni akaró szabta meg, hanem a többi ember.
Ádinka úgy gyászol, ahogy akar. A közízlés meg úgy ítél, ahogy akar.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 01:09:11

hol van a laci-ádina szexes link?

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:11:15

@Aaaaaztaaa!: jól kell sort választani. Még sosem csukták be az orrom előtt az ablakot.

raspberrypie 2015.01.11. 01:12:21

Sziasztok!
Kicsit késve :D

Szerintem (legalábbis remélem) kiválasztásig el fog felejtődni, hogy Edinával mi történt, és ha Zsú kapja a jeleket, kihívásig aztán tuti. Úgyhogy én reménykedek egy Zsú-Dinka párpajban.

Amúgy nekem tettszett, hogy Dennis "nyitott" Zsú felé ma :) + a 3 lázadó kisebbségbe taszítása.

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:13:40

@Micsell: hihihihihihihihihihi. Milyen kitartó vagy :D

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:13:53

Én úgy látom hogy nem ismerhetjük a teljes képet.Eleve egy 50 perces öfit kapunk az arcunkba.Úgy van megvágva szerkesztve hogy a balhék veszekedések taktikázások illetve a szerelmi dolgok a fő vonal.Az emberekkel azt akarják elhitetni hogy ez megy egész nap.Idegileg sem bírnák.nagyon sok villalakó elmondta a kikerülése után hogy megdöbbent hogy szinte csak a konfliktusokat vagy más dolgot mutattak pedig sok jó dolog történt velük és nem volt akkor harag vagy utálat a másik iránt mit amit lehoztak.

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:18:00

Nekem egyre inkább az a megérzésem, hogy falloszlógató Dánielünk lesz a kiválasztott.
Szerintem Dennis és Fanni is rá rakja.
Maci is Dennis miatt.
Zsu sajnos nagyobb részvéttel van Edinka iránt, így jobb híjján ő is Danikára pakol sztem!
Dóri sztem újfent Lacira.

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:20:59

nem tudom ki emlékszik a VV5-ben Vera levelére amiben Kingát leplezte le amikor visszajött.A csaj se perc alatt idegbeteg lett.Kiderült hogy hazudott és az addigi feszkó miatt is Attila vitte be a riportba ahol benyugtatózták meg figyeltek rá.Ez késöbb derült ki amikor már vége volt a játéknak.Olyan sokkot kapott a csaj hogy minden kijött rajta.Ennyit a hiteles teljes tájékoztatásról.

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:22:48

@Aaaaaztaaa!: ez attól függ, hogy harcsaszájú analizátor barátunk meri vagy nem meri... ha nem teszi fel a lilát, akár kiválasztott is lehet. :)

Mert Csak 2015.01.11. 01:24:46

miért kellett edinának megmosnia maci fogát?

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 01:25:30

@Mert Csak: ugyan már... :-)
csak ő-szinte ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:26:47

@Mert Csak: mert lekerült hangya szintre és maximálisan ki kellett szolgálnia a kormányzót. (azért a hugyoztatást megnéztem volna,mint igazán elrettentő büntetést) :))))

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:26:55

@Rémület: "beleképzeljük magunkat mások helyzetébe és filózgatunk, hogy mi hogyan viselkednénk a helyükben. " ebben az értelemben sem azonosulok. Szar is lenne, "engem" ekéznének a kommentek Edina helyett. Na ezt a szituációt próbálom elkerülni. Ha mégis azonosulni kéne valamivel, akkor a villa kameráit választanám.

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:27:57

@Micsell: Heheheheheheheheheheheheheheheh

Mert Csak 2015.01.11. 01:28:13

@nátrium glutamát: én speciel arra lettem volna kíváncsi,hogy a fenekét is kitörli? :D

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:29:30

@nátrium glutamát: sztem felteszi! A mai öfiben amikor a pörit kavargatta elejtett valami olyasmit, hogy "mégsem teszi fel a kendőt, hanem megy Ádám után a gecibe"(de valamiért duzzogot), szal...ebből arra következtetek, hogy fel akarja tenni most Vasárnap!

Mert Csak 2015.01.11. 01:30:02

fannit se értem.. egyik nap edinát utálja, most úgy látom ismét zsu-t..

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:30:45

@Mert Csak: mindkét esetben leolvadt volna az a buta vigyor. :)))

Mert Csak 2015.01.11. 01:31:07

és miért a hálót muatatják?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 01:31:08

@lukacstoncsi: "...Olyan sokkot kapott a csaj hogy minden kijött rajta..."

Kinga azért kapott sokkot sztm, mert gyűlölte Verát, és azt, hogy pont ő rúgott egyet rajta még utoljára. Meg amúgy is egy ideggyenge hisztérika volt.

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:31:49

@Aaaaaztaaa!: "mégsem teszi fel a kendőt, hanem megy Ádám után a gecibe"
ezt a vonalat kéne erőltetni... :DDDD

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:32:16

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: dehogy tesz Danira...kedveli a Danit...meg nem is, most, hogy Dennissel balhézott, de nem fogja rátenni.Lacival balhéztak tuti +int rápakol.

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:32:26

@Mert Csak: mert aki ébren van,az tattikázik :D

Mert Csak 2015.01.11. 01:32:56

@nátrium glutamát: kizárt, hogy ennyire tökös lenne...

fischer001 2015.01.11. 01:33:43

@Mert Csak: sziasztok. Mert csak. /bocs ezt nem tudtam kihagyni/

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:34:37

@Mert Csak: mert Fancsinak most az nem tetszik, hogy Dóri barátkozik Zsúval (először a Dani barátkozása nem tetszett neki). Ezért hiszi szerintem azt, hogy Zsú valami "bábjátékos" és épp azon dolgozik, hogy Plasztik legyen az új szócsöve. Edinát meg leszarja Fanni, úgy ahogy van. Elején sem barátkozott vele, most sem.

Mert Csak 2015.01.11. 01:35:04

Most akárhogy is nézzük a halálesetet, nem változtatott a játékon?
De igen...
Zsu nem teszi edinára, dóri sem, mert gyászol..
fanni újra zsu ellen..

megint edina felé terelik a nézőket

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:35:59

@Mert Csak: feladat volt, és a kávéért megtette Edina. :D Nagyon könnyű motiválni, csak meg kell neki adni, amit szeretne

Montezuma13 2015.01.11. 01:36:41

@őszinte sixx nagy kedvence: Na, lám magadra vetted? Tán csak nem, bejelentkeztél az ócska, lelki toprongy titulusra?

Ps.
Azért, mert az RTL manipulál és valóban elítélendő módon már második esetben von be egy halálesetet a játékba, ráadásul úgy, hogy ebből külön műsorrészt szerkeszt még nem kellene egyeseknek emberi mivoltukból kivetkőzve gúnyolódni élcelődni ezen

zaphodbeebthe1st 2015.01.11. 01:37:24

be vannak aludva in da hauz

Rémület 2015.01.11. 01:37:31

@vastyúk is ..: Ebben az értelemben senki nem azonosul, merthogy ez nem azonosulás. Akkor már inkább empátia. Na, mindegy. Megye szunyálni. Jó éjt nektek.

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:37:38

@Mert Csak: Nem feltétlenül. a haláleset tegnap történt, vsárnapig sok idő eltelik a villarendszerben, akármi megeshet. Kihívásig meg pláne. Addigra hol lesz már a tavalyi hó.

Mert Csak 2015.01.11. 01:37:58

@vastyúk is ..: értem, köszi :)

bár azt hozzátenném, hogy Zsu is megmondta neki, hogy megkap bármit, csak kérje, ne lopja, de...ő inkább köcsög volt

Mert Csak 2015.01.11. 01:39:48

@Montezuma13: szerintem nem a haláleseten élcelődtek, hanem dinán.

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:39:59

@Mert Csak: dehát tudjuk, hogy Edinának Zsú a vörös posztó, ha ingyen adta volna a kávét, akkor se mosta volna meg a fogát :D (szerintem ezért Zsú is hálás lehet, mert amit leművelt a maci fogsorával, Zsú fogékszerének harangoztak volna.) :D

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:40:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Kinga melyik csajt nem gyűlölte bennt....Hihetetlenül irritáló volt buta és önző.A képére csak rá kellett nézni....

Mert Csak 2015.01.11. 01:40:55

@vastyúk is ..: az igaz..tuti kiveri a fogait, kinézem belőle

nátrium glutamát 2015.01.11. 01:41:20

@vastyúk is ..: edina fanninál nem pálya. ahogy lacinál se lenne az, mert mindketten túl sokat adnak a külsőségekre. így nem is ellenfél számára. éppen ezért tudta kiakasztani, amikor edina megerősítette dani felvetését,h pöcök denisz miatt van játékban.

Mert Csak 2015.01.11. 01:41:39

@zaphodbeebthe1st: bezzeg a nyugit nem mutatják, pedig ott a lényeg, a tuti trió

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 01:42:01

@Darinka11: köszi :-) (azt írja vágatlan :DDDDDDDDDDDD és kb 10 vágást látni benne ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ) nem én arra gondolok ahol a tomporát kezelgeti, és szöveggel olyan is van vhol? vagy erre mondták?
mellesleg itt megint nem volt szex sztem :DDDDDDDDDDDDDDDDD
én olyat nagyon ritkán éltem át, hogy alsónaci meg bugyi fentmaradt :DDDDDDDDDDDDDDD
ezek meg csak úgy vannak
ez azért több mint fura, na ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 01:42:33

@őszinte sixx nagy kedvence:
Van a fb-on egy karikatúra B@szba és Ádinka van a képen. Van egy csoport:szavazzátok ki Edinát Danit és Lacit, ők tették fel. SZuper.

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:42:43

...a köztévén ez nem fordulhatna elő:D ott csak a nívós szórakoztatás megy:D

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:43:37

sztem Zsunak 3 jele lesz-EDINKA LACI DÁNIKÁ
Lacinak 1-DÓRI
Daninak 4-DENNIS, FANNI, MACI, és ZSU
A tuja Robin + ismét Edinkára tesz,(figyelmeztető jelleggel) mert nem volt csapatjátékos indokkal...dehát az ő szavazata mind1 is

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 01:45:37

@Montezuma13: mi van nicknevet váltottál???????
már a múltkor sem jött be a trollkodásod
ha nem tetszik ami itt megy , nyugodtan mehetsz a tudományos akadémiára is szórakozni
asszem ezt már a múltkor is elmondtuk neked

Mert Csak 2015.01.11. 01:45:39

@nátrium glutamát: tegnap elérted, hogy a mikroportért beszóljanak, lécci kapcsoltass be a nyugiba :D

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:46:05

@nátrium glutamát: El tudom képzelni. Hasonlóan gondolom. Meg Fáni is seggrészeg volt, ezért is ömlött a száján a cenzúrázatlan véleménye :D. Azért talált ez be neki, mert attól fél szerintem, hogy igaz lehet. Mivel ott zokogott a zuhany alatt, egyből az jutott eszembe, hogy szegénykének az önértékelése a padlón van.

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:47:09

Dóri megjátssza már ezt az egész Laci utálatot azt érzem.Van egy ember akire stabilan rápakolhat mert anno lekurvázta.Ami ok de hiteltelen egy idő után és ő meg a túlélésre játszik.Robin is csak egy eszköz volt neki.

Darinka11 2015.01.11. 01:49:01

@őszinte sixx nagy kedvence: Ezt most nem néztem meg, anno valahol láttam az "eredeti" verziót, az ölég hangos film volt, mit ne mondjak. :DDDDD Ha megtalálom, akkor belinkelem, de most elég álmos lettem, és félig már alszom is. :)))

Mert Csak 2015.01.11. 01:49:04

Volt valami érdekes a belevalóban?

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 01:49:13

@Mert Csak: Tényleg, bár a két féreg akkor sem vette fel a portot, de még azért susmosoltak...

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:51:07

@vastyúk is ..: Fanni leugatta Dennist mert az udvariasan elmondta neki hogy van pár kiló plusz rajta.Aztán megmagyarázza hogy neki az a jó ha keményen megmondják(mangalica lettél és kész!)Tényleg randa smink nélkül semmilyen az arca.Az egész nőben a haja ér valamit.Buta is ráadásul és azt hszi ő simán leugathat mindenkit mert ő valaki.Hát nem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 01:52:50

@Aaaaaztaaa!: És ha használja lila kendőt? Akkor kire tesz PVC?

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 01:53:59

@Darinka11: elküldenéd majd mailben? mert nem biztos, hogy meglátom a linket, köszi :-)
jó éjt neked :)

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:54:39

@Mert Csak: A VV4-es Zsófi volt bennt ha az érdekes:D Már kevésbé beszél selypegősen:D

lukacstoncsi 2015.01.11. 01:56:43

Ha Dani lenne a kiválasztott vigye ki Macit kinnthagyná most úgy látom.

Mert Csak 2015.01.11. 01:56:51

akkor használjuk a képzeletünket: háló:robin biztosra megy, körbenéz, mindenki alszik, most már átvehetem a rózsaszín helló kitty-s pizsimet :DD

vastyúk is .. 2015.01.11. 01:57:41

@lukacstoncsi: szeritnem ezt pont azért csinálja, mert kicsiny az önértékelése. Ezért annyira fontos neki a barnaság, a műszempilla, a kinézet úgy egyben. Állandóan azon kattog, hogy Denisz átver/használja/átveri.
Nem bírom a stílusát, meg Dóriét sem. Ahogy elkezdenek hadonászni, csak lesek, hogy valami David Attenborough filmbe csöppentem és az emberszabásúak erőfitoktatását szemlélem épp. A holnapi műsorelőzetesen szakadtam a röhögéstől.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 02:00:11

@Mert Csak: hahahaha, mikor mondták a múltkor, hogy zsófi, nekm is az ugrott be és csodálkoztam ha nem ő akkor ki a fasz? :DDDDDDDDDDDDDD
totál elfelejtettem, hogy volt olyan is amelyik tele volt pisivel ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 02:00:43

ÁÁÁ nem merné még komiszt vinni! Semmiképp! A legerősebbnek hiszi és a végjátékban akar vele megmérettetni....nem is tudom, hogyan gondolja Dánika, hogy odáig eljut...
Kiprovokálna Dóriból valami alpárit és ezzel az indokkal kivinné, mert gyengének tartja.
Zsut sem merné semmiképp kivinni..
De sztem feláldozná a triumvirátust is Dánika és Lacit is vinné ha a bőréről van szó...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:01:08

@lukacstoncsi:
De mivel tudná indokolni, hogy Macit hívja ki? Dani ad az ilyesmire.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:02:44

@Aaaaaztaaa!:
Akkor viszont miért kóstolta be Komiszt a részegség leple alatt?

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 02:03:00

@Mert Csak: hát az utsó szériában volt az a csinos kis csaj akit állítólag szintén zsófinak hívtak ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
(jó, úgy hívták csak totál kiesett nekem ;-DDDDD)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:04:04

@fischer001: az érdekes fordulat lenne. Mi lenne Ádinkánkkal?

lukacstoncsi 2015.01.11. 02:04:04

@vastyúk is ..: Dennisszel csak szexvan némi érzelemmel keverve ami kinnt kevés lesz.Lehet meg se ismerik egymást már ha véget ér a játék:D
Dóri sem nagypályás csaj, annyira kiszámítható és közepes...

@Mert Csak: Robin szerintem normális srác, itt elég szürke a humora sem egetrengető és nem zavar sok vizet.Tujaként elvan nem igényel sok gondozást:D Amikor lebuzizták annyi nem:"Ivolt benne hogy azt mondja igen a zuhanyzóban is a pasik seggét stírölöm.Srácok reszkessetek!" Hogy nem humorral vette az gáz is valahol vagy a téma neki ciki vagy bizonytalan nem tudom...

Darinka11 2015.01.11. 02:04:16

@őszinte sixx nagy kedvence: Ha megtalálom, elküldöm mélben. Jó éjt neked is. :)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 02:04:35

@Mert Csak: aki kérdezte, hogy há meni fekvőtámasz du ju hev? és modta, hogy ő most nehéz mert tele van pisivel

Mert Csak 2015.01.11. 02:05:24

@lukacstoncsi: csak próbálok nem unatkozni..., de a másik verzióm az, hogy felkel, és és feldarabol mindenkit

Mert Csak 2015.01.11. 02:06:16

@őszinte sixx nagy kedvence: nem néztem a vv6-ot, de biztos okoslány volt :DD

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:07:10

@vastyúk is ..: "szegénykének az önértékelése a padlón van"
bizony, erről már máskor is meggyőződhettünk. pont meglep, hogy denisz mennyire kiáll mellette és ajnározza. még a hiszijét is megpróbálta emberségesen kezelni. ez a denisz fényévekre van a riportszobás ripacstól, vagy a beköltözős bunkótól... érdekesen játszik...

Mert Csak 2015.01.11. 02:07:48

Most meg vagyunk szoptatva-fanni szavaival élve... ez a háló..........

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:08:55

@őszinte sixx nagy kedvence: Ő a VV6 Zsófi, aki 2. lett. Debil után. Aki azt mondta, hogy nem hisz az őskorban, mert olyan régen volt, hogy tán igaz se volt.

fischer001 2015.01.11. 02:09:29

Szerintem van,annyira rafkós, hogy levágná azt hogy bukta a játékot.

lukacstoncsi 2015.01.11. 02:10:12

Lépek.Mindenkinek jó éjt! (Fanniéknak meg üzenem húzzanak gumit nehogy gyerek legyen!:D)

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:11:20

@Mert Csak: nincs kedvem hajnalig gépelni a semmiről, ezért nincs kép a nyugiból se :D

Montezuma13 2015.01.11. 02:13:33

@őszinte sixx nagy kedvence: Neked üldözési mániád van? Nekem nem szokásom agyba-főbe regisztrálgatni, mint a hozzád hasonló egyszerű síkidomoknak. Te összekeversz valakivel. Persze tudom, hogy mindenki saját magából indul ki, de azért nem kéne ennyire egy-ügyűnek lenned. Szerintem, pedig pontosan te vagy az, aki trollkodsz.

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 02:15:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mert bassza az agyát, hogy egyébként nem talál fogást Dennisen és ha így mennek tovább a dolgok, nem is fog tudni érvelni ellene a későbbiekben!
A folyamat része...de későbbre tervezi az összecsapást, most csak alapoz!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:16:17

@fischer001:
Mármint, hogy Ádinka levenné? De nem adná meg magát, nem az a típus.

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:17:32

@Aaaaaztaaa!: "zsút sem merné kivinni", csak rá uszítani meri a másikat. már nem először verné danika más farkával a csalánt... :)))

fischer001 2015.01.11. 02:24:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Túl játszotta a sértettet,nehéz lesz visszakerülnie,a kedvencek közé mert a naiv erdélyi lány nem egyenlő a mostani rafinált rosszindulatú lánnyal.saját csapdájába sétált bele.megmondta, a hogy nem szabad érzelmi viszonyba keverednie,mert úgy nem tudja játszani a játékát.uff

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:26:42

@Aaaaaztaaa!:
Asszem, hiába kiműveltebb fő Dani, nehéz dolga lesz Komisszal. De a döntést úgyis az adja, hogy a kétféle nézői körből mennyien szavaznak.

Mert Csak 2015.01.11. 02:28:20

És szerintetek dennist megverik, ha kijön? az exe..

Mert Csak 2015.01.11. 02:29:04

@nátrium glutamát: bátran küld harcba másokat dani :D

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 02:29:33

@nátrium glutamát: Nem tudom hogy vagytok vele, én történetesen már akkor ki nem állhattam Dánikát amikor még Edinkát kedveltem.
Kifejezetten irritál, ahogyan keresztbetett lábakkal, mindig valamilyen geci fejpántal a fejjén, ami kibaszottul előnytelen számára, az állát megemelve, mint valami arisztokrata akárki osztja az észt, mint valami kinevezett igaszságosztó...meggyőződve arról, hogy csak az ő értékrendje lehet a helyénvaló! Rühellem!!!
nah és a súlykolás....háát attól kivagyok.....amikor ugyanazokat a mondatokat ismételgeti kismilliószor: bizalomvesztés, eljátszottad, szövetség, csalódtam, őszinteség....
Ki az AtyaÚristen nevezte ki erkölcscsősznek????????????????????

fischer001 2015.01.11. 02:32:47

@nátrium glutamát: így is egy gerinctelen ember, mert amit a zsú ellen csinál,azt bosszúból csinálja.

Darinka11 2015.01.11. 02:33:07

@őszinte sixx nagy kedvence: Itt vagy még? Megtaláltam, én ezt láttam anno, lehet, hogy van másik is.
valovilag7.postr.hu/edina-annyira-elveztem-hogy-szinte-sirtam/
Na, mosttényleg jó éjt, megyek aludni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:35:37

@fischer001:

Én nem hiszek neki ebben a nagy "érzelmi vonalban", meg úgy nagyjából semmit nem hiszek el neki. Lehet, hogy hülye vagyok, de engem először az ejtett gondolkodóba, amikor megláttam táncolni. Pontosabban azt, hogy hogyan táncol. Az egész nő egy nagy műmájer.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 02:36:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen, arra még emlékszem, hogy szerinte az egy mendemonda ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 02:41:39

@Montezuma13: az a helyzet, hogy én egy őskövület vagyok úgyhogy koppantál mint tyúkszar a deszkán
üldözési mániám pedig kurvára nincs annak ellenére, hogy üldöznek, persze ehhez neked semmi közöd
és kurva unalmas mindig ugyanazokat a köröket futni
ha nem vagy megelégedve a kommentelőkkel akkor keress olyan fórumot ahol nem te leszel a meg nem értett zseni

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:43:19

Azért arra is kiváncsi vagyok, hogy Kiskun mennyire volt őszinte, mikor azt mondta PVC-nek, hogy erre a szegény, összetört lányra nem akar jelet tenni. Ha az volt, akkor szép tőle, bár Ádinka nem érdemli meg. Ha meg csak a nézőknek csinálta, akkor végre valamit ésszel csinált meg, egyedül.

Mert Csak 2015.01.11. 02:45:19

Valami durva jutott eszmbe: edina megnyeri a játékot

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:47:11

@Aaaaaztaaa!: hogyne tudnád! olvashattad hogy vagyunk vele :)
az elején csak a "genitáliáján" lehetett fogást találni, aztán rájöttem,h éppen olyan, mint az egyik ismerősöm. arcoskodik, osztja az észt, ítélkezik mindenki felett és 7 éve jár a 4éves egyetemi képzésre (abból 6-ot az anyja pénzén) mert nincs kedve kilépni a munkaerőpiacra - ő maga mondta. szal, kinézem daniból, h hasonló életpályát szeretne.
egyébként edina a bemutatkozó filmje óta antipatikus. akkor még nem fogalmazódott meg bennem ennek a miértje, viszont dani párbaja után már világosan láttam,h mi a bajom vele. :)

fischer001 2015.01.11. 02:47:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem meg attól kergült meg,hogy a lacival összejött,és féltékenység miatt kifordult magából,nem normálisan reagálja le a dolgokat, a lacinak meg tipikusan nincs ló jó a szamár is.én a laci részéről nem látok érzelmeket, az elején edina is csak egy csicska ..eci volt neki

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:48:05

@fischer001: én csak örülök,h felszállni látom a ködöt vele kapcsolatban (is).

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:50:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: na abban minden volt, csak balett nem :D
azt a seggrázós, tekerős táncot amit ellejt akár nevezhetnénk kocsmai balettnek...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:52:26

@fischer001:
Sztm birtoklási-uralkodási féltékenység, nem szerelmi. A játékért bármikor beáldozná.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 02:53:50

@nátrium glutamát: Én arra gondoltam, amilyet utoljára a Dejópó bárban láttam :D

fischer001 2015.01.11. 02:54:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: amikor a zsú lopva feltekint a kamerára akkor az kifele szól,érzi hogy, bukna sok szavazatot,ha edinára tenné a jelét.

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:54:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: láttad már zsuzsát zsigeről, pusztán élvezetért gonoszkodni?
most komolyan. ez pont olyan, mint a kétszínű manipulátor... :)

nátrium glutamát 2015.01.11. 02:56:28

@fischer001: a többiek is ki szoktak pillantani ;)

fischer001 2015.01.11. 03:00:37

@nátrium glutamát: abból tudjuk,hogy ez most nekünk szól,szerintem ők nem érzik hogy ez mennyire feltünik itt kinn.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 03:03:00

@fischer001:
Én nem bánom, ha a gondolkodás jeleit látom a Kiskunon. Az sem baj, ha kinéz a kamerára. Tovább megyek, lehet, hogy tényleg sajnálja Ádinkát. Benne van a személyiségében.

fischer001 2015.01.11. 03:03:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: próbál korrekt lenni,azért annyira merev.amikor egyszer,kétszer elengedte magát,na abból lett a baj.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 03:05:21

@fischer001: Igen, látszik, hogy ezen a korrektségen is görcsöl. Azért valljuk be, nem lehet könnyű ennyi és ilyen változó ellenszélben.- szinte egyedül.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 03:06:33

Jóéjt mindenkinek, megyek és visszafoglalom a macskacicámtól az ágyamat.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 03:07:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát jó, akkor lefexem aludni, faszomatbazdmeg ;-DDDDDDDDDDDD

jó éjt :-)

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 03:07:25

nah tessék, hallom, hogy nyílik a szoba ajtó...Laci ment be valamiért...most amúgy nem azért, mert őket akarom nézni, de ha valaki még fent van ebben a kurva villában és alakit valamit,akármit, akkor miért kell az alvó streamot nézni....ez ha nem szándékos, akkor nem tudom mit nevezhetünk annak!

Well... 2015.01.11. 03:11:17

miert van az , hogy ezeknek az isten barmainak megnem esett le, hogy 3 parbaj, 3 olyan ember tavozott ,aki kotekedett....es akkor most ez a 3 hulye konkretan arra jaccik, hogy kotexik folyamatosan....menni akarnak ????

Aaaaaztaaa! 2015.01.11. 03:11:24

Léptem, folyt köv holnap, amikor is Dánika zöd kendőt visel köt a homlokára...

nátrium glutamát 2015.01.11. 03:11:36

szándékos, de kár ezen pörögni :)))
kiválasztás előtt ritkán adnak de értelmes streamet... nehogy vmi kiszivárogjon! :D
gyere, nézz velem the big bang theory-t! (SE8 E12)

vidto.me/suza4sae9rxj.html

nátrium glutamát 2015.01.11. 03:13:05

@Well...: a nagy tattikázásban... ezt azért tegyük hozzá :)))

fischer001 2015.01.11. 03:15:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ez a szerencséje,hogy mindig tűzben van,reni túl tolta ellene, bent ketten maradtak danival,a szavazók melléálltak,edina és dani túltolták, a nézők nagyrészének ellenszenvesek lettek,pedig szerintem erősek voltak. megint a zsú járt jól úgy,hogy nem állt bele a gyűlölködésbe hagyta,hogy,sodorják az események.

Well... 2015.01.11. 04:25:10

OFF
volna egy konkret kerdesem, ha ertelmiseg nezi ezt a musort tulnyomo reszben, akkor ,hogy a picsaba tudnak beskypolni olyan embereket akik nem tudnak 1 mondatot ertelmesen elmondani...... na komolyan, nyugtassatok meg, hogy ez nem a hazai ertelmiseg ......... :oP

Megdobbent 2015.01.11. 05:44:44

@Well...: nem az. Mi altalaban passziv nezok, esetleg itt kommentelok vagyunk, csak ugy csendesen, figyelosen, lazitosan :)

Komeszka 2015.01.11. 06:57:07

@lukacstoncsi: Viszont nézni fogsz, amikor döntőben lesz és lehet, meg is nyeri. :)

Komeszka 2015.01.11. 06:59:32

@Mert Csak: Nem, az exének az apja. És jól jár, ha csak megpofozzák.

Komeszka 2015.01.11. 07:02:38

@Mert Csak: Nem, szerintem kijön és veled kezdi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 07:08:11

@Well...: haynau tavaly szeretett volna betelózni, ehhez képest vmiért sosenem került be, csak ilyenek.... :-D

dr. sziszi 2015.01.11. 07:26:04

kisebb normál nagyobb
Címoldal / Hazai sztár /
ValóVilág7: szex, dráma és aranyköpések
Kínosan beégett az RTL sztárja! Hogy mondhat egy műsorvezető ilyen ostobaságot?
Múlt héten sem unatkoztak a VV7 nézői.
Szerző: Pákozdi Gabriella
Forrás: Femina.hu
2014.12.15.
hirdetés

Ez a hét sem múlt el szappanoperás fordulatok és szitkomba illő beszólások nélkül a ValóVilág7-ben. Dennis és Fanni a lepedőakrobatikák után, a hétvégére összevesztek, Maci is berágott Zsuzsára, mivel az kinevette, amiért munkanélküli lett, Edinának pedig "küszködnek a hormonjai", de igyekszik nem beadni a derekát Lacinak, akinek bevallása szerint csak részegen jön be a lány.

Zsuzsa narancs felsőben, mellette Edina
Zsuzsa narancs felsőben, mellette Edina
Zsuzsa narancs felsőben, mellette Edina

Ugyancsak a héten derült ki, hogy VV Dórinak meghalt szeretett nagymamája, így eldönthette, folytatni akarja-e a játékot - végül igent mondott, ahogy Istenes Bencének könnyek között bevallotta, a nagymamája is ezt szerette volna.
Magyar sztárok vallomása
Majka »
Rubint Réka »
Szűcs Judith »
Csepregi Éva »
Galambos Lajos »
Xantus Barbara »
Gór Nagy Mária »
Oszter Alexandra »
Zsu kamuzott vagy sem?

A hét nagy talánya kétségkívül a párbajról visszatért Zsu volt, aki már többször említette, hogy ő műsorvezetőként is dolgozott - amit nyelvi ostobaságai miatt, meg úgy amúgy is, kevésbé hittek a villalakók.

VV Dennis és VV Fanni az ágyban meg is beszélték, hogy Zsu csak füllenti mindezt, Fanni úgy vélte, ő is simán be tudná kamuzni, hogy színésznő.

A VV7 rendszeres nézői tudják, hogy bizonyos fajta szerepben valóban többször is domborított a borzas hajú villalakó, hiszen Dennis-szel nem egyszer gabalyodtak már egymásba, legutóbb még a takaró is lecsúszott róluk akció közben.

Akárhogy is, hogy a nagy rejtélyt feloldja, az RTL II maga tett fel egy videót a valóságshow oldalára, és láss csodát, abban tényleg Zsu, polgári nevén Balog Zsuzsanna mondja a híreket a Kiskun Krónika egyik adásában.

Well... 2015.01.11. 07:34:06

@Darinka11: @Aaaaaztaaa!: probalta o az erkollcstelen dolgot, csak hat senki ne mhajlando vele erkolcstelenkedni....igy maradt a szent elet :oP

Komeszka 2015.01.11. 07:35:31

@lukacstoncsi: Ugyebár nem az volt a gondja, hogy lehomározták a szemébe, hanem az, hogy ezt a háta megett tették. És nagyon helyesen elküldte őket a f@szba ezért. Pont. Végignézve, hogy ki hogy alakít a vellában, tökéletesen egyértelmű, hogy a sok emberszabású véglény között Robin érdemli meg a nyereményt, legalábbis emberség alapján. Ha tuja, akkor is, ha meleg, akkor is, ha daraboló gyilkos akkor is. Ugyanis a többiek hiába szerepelnek többet az összefoglalóban (már amelyik), az embernek a bele kifordul tőlük. De nézzük csak a "fiúkat": Danit kib@sztam volna már az anyázásért a Villából, Dennist a nyilvános, nappaliban való maszturbáció okán, vagy a zuhanytálcába hugyozásért önmagában. Laci még meg is kellene verni, mielőtt kilökik a villaajtón, azért ahogy a nőkkel beszél ("szardarab"). Maci a halottidézős "poénjáért", meg a halálos balesetről szóló kamujáért szintén azonnali v@lagbarúgást érdemel. De a csajok sem különbek sokkal, mindegyiknek volt már számos iszonyat alpári, idegesítő, primitív és/vagy vérg.ci akciója. Namármost én megértem, hogy az fontos, hogy ezekből a gyomorforgató dolgokból lehessen valamit odaönteni a vályúba (ergo jutalmazni kell az aktivitást), de én moslékos disznónál nem sokkal különb emberektől igenis sajnálom a X milkás nyereményt.

dr. sziszi 2015.01.11. 07:43:39

@Komeszka: Ha mindenkit kibasznának , akkor mit néznénk??????

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 07:54:30

@Komeszka: azért ez nem egy Barbie - ház, itt nem kell olyan magasra tenni az erkölcsi elvárásokat....

Fu Szekh Li 2015.01.11. 08:09:11

@Montezuma13: Az indulatokon én nem csodálkozom. A műsorban is most vannak a legnagyobb balhék, és ez ránk nézőkre is hat. Ki így, ki úgy reagál. Akik elköteleződtek valaki mellett, azoknak egyre nehezebb megvédeni a kedvencüket, mert lassan mindenki kifordul magából. Ha valamiben bizonytalan vagy, sokkal indulatosabban, erősebben véded, mert magadat is meg kell győznöd. Ráadásul a versenyződ ellenfelét egyre jobban tudod gyűlölni, és mivel ő is kifordult magából, találsz rajta fogást bőven. És hát ne feledkezzünk el arról, hogy az emberek túlnyomó többsége imád ítélkezni, pálcát törni mások felett.
Ha eredetileg nem vagy elköteleződve, akkor is belevonódsz, mert most olyan indulatok jönnek ki a műsorból. Saját példa: nekem a gyűlölködésekből annyira elegem lett, hogy most már Dani és Edina ellen szurkolok. Én nem bírtam volna még ilyen szinten sem elviselni a támadásokat, mint Zsuzsa, így ezért becsülöm, ennek következményeként egyre jobban szurkolok neki. Ha kiesne Edina, akkor lehet, hogy nyugisabb lenne a hangulat, és lehet, hogy megint nem szurkolnék senkinek. Most úgy látom, hogy ha Zsuzsa esni ki, akkor Edina újabb ellenséget találna (Fanni), és újra felpörögnének az indulatok, és itt sem lenne nyugalom.

ms delacroix 2015.01.11. 09:31:40

Tegnapi osszefoglaloban, azt mondja Edina"ki vagyok pecezve". Nevettem egy jot ezen, o lenne kipecezve? Akkor Zsu? Edina a felet se birna ki annak amit Zsu kapott.
Laci meg valami olyasmit szolt, hogy pont Adinka nem erdemli meg, hogy meghalt a papaja. Miert ki erdemli meg? (fejrazos smiley). Kerdes, hogy gondolkodnak-e a mondandojukon, mielott kibukik a szajukon?
Danitol mar hanyok (johetnek a fikazos kommentek nyugodtan). Azert lehetne emberi modon is jatszani ezt a jatekot, es nem a masik folytonos gyalazasaval. Le a kalappal Zsu elott, hogy igy allja a sarat.

Csak ügyesen! 2015.01.11. 09:44:12

@Caprica99: Pont az volt a tegnapi szembesítés lényege, h a villamesteri minőségben kiadott feladatokat megcsinálták, míg a játékban kiadott feladatokat nem. Egyébként nekem az jött le, h annyira azért csak nem hülyék a bentiek ( :) ), levágták, h a játékon belül a csatorna nem fog lépni, mivel ez is a játék lényege, h az uralkodónak sikerül-e betartania a parancsait vagy sem, így a játék keretén belül lázadtak az uralkodó ellen, a játék részeként. Nem volt ez olyan bonyolult :)

Baresz83 2015.01.11. 09:51:37

Az eddigi VV-kből kiindulva, a megosztó személyiségek (még ha nem is nyerték meg a játékot) elég hosszú ideig benn maradhattak a villában. Épp ezért gondolom úgy, hogy egyelőre a Zsu-Edina-Fanni brigádnak még nem jött el az ideje a távozásra, akármennyire is ezt akarja a nagy többség. Azt az rtl sem engedheti meg magának, hogy bármelyik konfliktusforrás megszünésével annyiból álljon csak a vv7, hogy Mackó ül a kanapén, Robin tujáskodik, Dennisz meg pörgeti a himbilimbit...

másodpéldány 2015.01.11. 10:05:53

@fischer001:

Laci rögtön az elején elrontotta, hogy nagyon akarta Dórit, majd tényleg iszonyú ocsmány dolgokat mondott neki a kinézetéről, mert az nem akart szexelni vele...

akkor rászóltak és meg is próbált kicsit visszahúzódni, de hát sajnos nem bír a természetével újra meg újra előjön a dumájával, hogy mindenki más mekkora egy senki, és amúgy ő ezekkel normál körülmények között a villán kívül szóba se állna, ő magasan ezek felett áll, szóval icipici übermensch komplexusa van, nem tudom mennyire lesz képes ezt kompenzálni a csupasz mellkasával, amit azért nem győz mutogatni...

Csak ügyesen! 2015.01.11. 10:13:27

@Caprica99: Nem, mert a villafeladat az volt, h takarítsanak, és megpucolják a kinti ablakokat, amit megcsináltak. Majd nézd vissza az öfit, végül Zsu nem is tudott mit mondani, és utána döntöttek úgy, h akkor átadja az irányítást Macinak.

Csak ügyesen! 2015.01.11. 10:20:47

@Caprica99: Mondom, nézd meg az öfit, így ennek a beszélgetésnek semmi értelme :)

Csak ügyesen! 2015.01.11. 10:22:14

@másodpéldány: Biztos van benne ilyesmi is, de szerintem egész egyszerűen herótja van a Villától és annak lakóitól is jelenleg :) Őszintén szólva, szerintem kb. ez a normális reakció, a többiek sokkal tudatosabban mentek be.

ms delacroix 2015.01.11. 10:24:22

@Caprica99: Konkretan Danieknak a furdot kellett volna kitakaritani, de ok ugy dontottek, hogy ok inkabb a szaunat ganezzak ki. Persze csak azert, hogy Zsut jol kikeszitsek. Mikor kerdore lettek vonva, akkor meg adtak az artatlant, hogy dehat ok takaritottak. Erre Zsu mar nem tudott mit mondani, es szerintem mar nem is igen mer veluk vitazni, mert nemhagyjak szohoz jutni csak vagdalkoznak (csordaban, sosem egyedul). Igy meg nincs sok ertelme barmit is mondani, megha igaza is van Zsunak.

Krétagarbó 2015.01.11. 10:28:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: jajj, az olyan rossz lenne. nem is tudom (szemforgatok), az olyan, lehet...ooylan lehet,, mint amikor összedől a Barbie-ház:)))))

Csak ügyesen! 2015.01.11. 10:38:32

@ms delacroix: Ehhez képest Dennis is azt mondta, h megcsinálták amit kellett és a bezsélgetés végére ez nagyjából ki is derült.

Csak ügyesen! 2015.01.11. 10:39:59

@Caprica99: A vv7 oldalas videókhoz is kell? Ott külön vannak feltéve az egyes szegmensek, én inkább azokat szoktam megnézni, ha nem látom az öfit, mert lehet válogatni. De nem tudom h kell-e ezekhez is, mert nekem telepítve van a gépre a Silverlight.

Krétagarbó 2015.01.11. 10:40:53

@ms delacroix: Zsú is csapatban ment ki számon kérni, nem? (Nem vitatkozni akarok, mert én már ezeken a fiszfasz vitákon túl akarok lépni (értsd pl. "most akkor tangán át lehet kúrni vagy sem" vagy "akkor most megérdemlik e a büntetést, ha takarítottak de mégis szabályt szegtek" és erről napi 720 komment születik. Szóval ne is kezdjünk ebbe bele:) Csak a tényszerűség miatt jeleztem, hogy nem mindig van a falka-Zsú felállás. Mondjuk az tegnap érdekes volt, hogy Komisz bent még támogatta Zsút a büntetés kiosztásában, majd amikor kimentek - testületileg - ezt közölni Daniékkal, hirtelen kifarolt az egészből azzal, hogy ja, végülis, Daniék is takarítottak (mégha nem is ott, ahova kiosztotta őket Zsú, meg tkp-en voltak olyanok is - Daniékon kívül - aki nem is takarított, mégsem akarják büntetni.)

csicserierika 2015.01.11. 10:41:36

@Caprica99: figyelj jobban, zsú is visszaszól : öööö.. izé, pedig...ööö (szünet ) gyanánt

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.11. 10:49:28

@Csak ügyesen!: Nem kell, mert én máshol szoktam visszanézni az ófiket és 1x épp nem működött az oldal és az rtl most! azonnal nyavajgott a Silverlightért. (ami szerintem egy fostalicska, de ez most tökmindegy)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 10:56:07

@Komeszka:"... Robin érdemli meg a nyereményt..."

Azért, mert jellemtelen, mindig odacsapódik, ahol a falka van? Amúgy hány mondatot (bocs szót) tudnál tőle idézni? Ez a "húzzuk meg magunkat, abból nincs baj" ez nyereményt érdemel?

ms delacroix 2015.01.11. 11:00:02

@Csak ügyesen!: Nem, azt csak ok allitottak, hogy megcsinaltak, de Zsu a furdot akarta kitakarittatni veluk. Ok pedig direkt nem azt csinaltak. Sok lud disznot gyoz alapon mondhatnak barmit, mert ugy is azt halljak az emberek aki hangosabban kiabal.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 11:03:29

@Csak ügyesen!: "... a játékon belül a csatorna nem fog lépni, mivel ez is a játék lényege,..."

Az milyen JÁTÉK, hogy kiválasztják uralkodónak a leggyengébb embert, semmilyen jogot nem adnak az uralkodásához, a népének mindent szabad, kötelességek nélkül. Ez jó játék?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 11:04:48

@Well...: :D Azon már én is elgondolkodtam, hogy Úristen, Úristen, ilyenek döntenek 50 milla sorsáról. Jajjj. És nekem még csak okostelóm sincs, hogy szavazzak. (Nem kell a GPS, hogy betaláljak a munkahelyemre.)

másodpéldány 2015.01.11. 11:08:37

azért mekkora volna, ha Danit vinné ki zsu, van alapja hisz sokat bántja, ha most vinné danit kinn is hagyná, csak sajnos ez nem fog zsé eszébe jutni, vagy mégis? talán súgnak neki? én örülnék...

edinának most a sors a kezére játszik, egyszerre kell sajnálni a gyász miatt, plusz hallhatta édesanyja hangját és biztatását, és az infót, hogy sokan drukkolnak neki, tehát félnie sem kell hogy megszólnák a laci kapcsolat miatt, édesanyja jól félrevezeti, ami erőt ad neki... és lehet, hogy ezen a mostani elég rémes korszakán túllendül, így még meg is nyeretheti vele az rtl2

én nem örülnék, mert ugye kiderült, hogy elég egy szörnyetegecske...

ha macit viszi zsé, tuti visszajön, de ezen a ponton jobb volna ha danit vinné, de ehhez deniszre kellene hallgatnia... annyi esze talán van, hogy nem a csajokat viszi...

ha lacit viszi és kint hagyja, azzal edinát erősiti, mert laci nélkül lehet megint normális ützemmódba kapcsolna át edina,

ha danit viszi, azzal egyrészt gyengíti edinát, mert elveszi tőle a főtanácsadóját, másrészt azzal, hogy laci markában hagyja tovább tud gyengülni...

na de ki lesz, aki egy ilyen tanácsot ad neki és ő meg is fogadja?

Krétagarbó 2015.01.11. 11:10:50

@-pkata-: és képzeld el, ezek mind szavazhatnak több milliárdról is, úristen.... Hát ilyen a demokrácia. (irónia szmájli)

Egyébként asszem lehet szavazni valahogy PC-ről is, de a hogyan-ban nem tudok segíteni, nem értek hozzá.

ms delacroix 2015.01.11. 11:15:10

@Krétagarbó: :-) A vitartol nekem is ugyanez a velemenyem, nem is szandekozom vitaba bocsatkozni, annyit nem er ez a musor.

Egyebeknet meg nem is csodalom, hogy Zsu mar csak falkaban mert barmit mondani Danieknak, mert amit az elmult idoszakban kapott, azt kevesen alltak volna ki. Deniszen meg nem csodalkozom, mikor all bele a konfliktusba? Bar azt is hozzateszem, hogy okosan hatral ki egy-egy feszkobol, mig pl Laci levedlik allatta, butrorkat rugdos es csacskazik, addig Denisz elvonul, a tovabbi kakaskodas elol.

másodpéldány 2015.01.11. 11:16:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

ez nagyon konkrétan arról szólt, hogy zsét felépítsék, mert már nagyon down volt, megsajnáltassák a nézőkkel, és visszahozzák, én így látom, és ha jól látom, akkor vissza fog jönni bárki ellen akit visz, ezen a ponton remélem Danit, bár erre kicsi az esély, bentről nem látni jól az erőviszonyokat, de ez a dani fiú elvesztette a lámpását, és olyasmikkel támadta zsét, ami részben hazugság, részben sokszorosan lejárt lemez, részben meg aljas dolog: gyerek, amiről daninak fogalma se lehet...

mindenki hagy kinn rokonokat, anyukákat, apukákat testvéreket, miért kell külön azt támadni, akinek a gyereke maradt kinn? egy szülővel van a gyerek nem? na mindegy gusztustalan volt, hogy valaki, akinek még nincs gyereke újra meg újra ezzel támadja be zsét.

zsé nem fog nyerni, alapjáraton nem egy szimpatikus karakter, de jó lenne ha egy pasit fognak meg és hagyna kinn..

Krétagarbó 2015.01.11. 11:18:20

@másodpéldány: én nem hiszem, hogy Danit kint hagyná. Bár gyengült most Dani, de nem ennyire. És azért Dani az egyedüli, akinek valamivel több gógyija van a játékhoz, mint a többi lemmingnek (copyright nem tudom ki:), nem tartanám a játék szempontjából sem jónak, ha Zsú most őt legyőzné.
Tavaly Viki volt az ész, olyan volt, amilyen, de legalább adott némi csavart, némi dinamikát a csoporton belül a kavarásaival. Danin is ezt látom, gyakorlatilag az ő cselekedetei visznek némi mozgást a csoportba.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 11:18:59

@másodpéldány: "...azért mekkora volna, ha Danit vinné ki zsu..."

Egyszer mondott olyat Kiskun, hogy ő soha nem fog Dani ellen fordulni.

Baresz83 2015.01.11. 11:24:06

@másodpéldány: Dani csak azért hozta fel szerintem a gyerek témát, mert korábban Zsu mindig felhozta a fiát, minden témakörben elmondta milliószor a "nagy ház, kert, nagy kutya"-monológot.
Abban viszont egyetértek veled, hogy jó lenne, ha egy fiút vinne ki.

Krétagarbó 2015.01.11. 11:25:15

@ms delacroix: Dennisz és Laci is egyértelműen más-más impulzivitással rendelkezik, nekem mindkettőben van szimpatikus vonás is ezzel kapcsolatban (Dennisz: okos enged.. elvét nem ártana sokmindenkinek időnként alkalmaznia, Laci: a konfliktusokban való beleállásával együtt ő sztem vállalja a felelősséget is, nem menekül el ez elől sem), csak valahogy a kettő között félúton lenne a normális. Szóval két kisarkított vonalat láthatunk bennük, össze kéne őket gyúrni ilyen szempontból:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 11:25:40

@Krétagarbó: "...én nem hiszem, hogy Danit kint hagyná...."

Ami boríthatja ezt, az a hagyományos jó magyar irigység- Amiket olvasok, hogy Dani selyemágyba született, kifüvezett úttal stb. Sokan ezért nem bírják, és mint tuggyuk, ez a szavazat pont annyit ér, mint a másik.

ms delacroix 2015.01.11. 11:27:08

@másodpéldány: Az a baj, hogy Dani, bamennyire is okosanak tartjak, ha a vitaban nem tud ervelni, atmegy szemelyeskedesbe, ami eleg visszatetszo. A nezok nem dijjazzak ezt.

Krétagarbó 2015.01.11. 11:30:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: lehet, hogy most még kontraproduktív is lenne, ki tudja.

Olvastam a tegnap estét, egy valamit engedj meg, csak azért, mert régóta ismerjük egymást és tisztelem a véleményed, de... Szerintem a nudistrand közterületen - közízlés példa és a gyász-közízlés megítélése analógiája nem jó. A gyász mindig magánügy (ezért sem jó, hogy adásba kerülnek ezek a percek), sztem az egyik legintimebb percei az embernek, amikor megtudja, hogy elvesztett egy szerettét, hozzátartozóját, és az, hogy ki hogyan dolgozza fel, az annyira más és más, hogy senki nem ítélheti azt meg, mert nem tudja. A közízlésnek ehhez semmi köze.

Fu Szekh Li 2015.01.11. 11:31:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Azért kapott már tőle annyit, hogy ez megváltozzon.
Én Daninál érzek annyi gőgöt, lenézést a többiek felé, amin el tud hasalni. Ha úgy gondolom, hogy sokkal okosabb vagyok a többieknél, akkor könnyen hibázhatok. Zsuzsa csesztetése is ilyen hiba: ha elege lesz, és kiviszi Danit, nem vagyok biztos abban, hogy a nagyeszű egyetemista fog nyerni.

Krétagarbó 2015.01.11. 11:33:05

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen, ez erős ellenszél, már én is céloztam rá itt, nekem ez nagyon nem jön be és nem azért, mert mintha engem anyám a rózsadombon ezüstkanállal a kezében kergetett volna annak idején az asztal körül:)))
Meglátjuk, én csak magamból tudok kiindulni és bízom abban, hogy mégiscsak azok vannak többen, akiket az irigység ezen formája taszít.

kivancsibobojsza 2015.01.11. 11:33:29

Szerintem ezekkel a feladatokkal, amikor alá-fölérendeltség van a játékosok között, nem sikerült senkinek a szerethető oldalát megmutatni, pedig biztosan van.
Dóri minden egyéb tulajdonsága mellett megpróbálja vigasztalni azokat, akik rászorulnak . Edinához is elsők között ment megölelni, Zsuval is elbolondozgat. Nekem feltűnt, hogy vele Zsu is levette a "mindent ki kell bírni, mindig figyelni kell, hogy mivel akarnak bántani" arcot és napok óta először láttam nevetni.
A Dani-Edina-Laci hármas teljesen úgy viselkedik, mint akiknek természetes, hogy ők hárman lesznek a végén a döntőben (nincs kizárva, de remélem, hogy nem). Számomra irritáló, ahogy Dani arcán megjelenik a "mindenki hülye, csak én vagyok a matyóbaba", mondani még nem mondta, de még néhány buli, pia, és erre is sor kerülhet. Valószínűleg több van az agyában, mint a többieknek, de ez most nem erről szól, az más rendezvény :)
Szívesen néznék egy olyan hetet, amikor együtt kell játszani egy feladat elérése érdekében, vagy egyénileg kellene versenyezni. Pl. az első BB-ben volt, hogy bevittek egy futópadot és le kellett futni a maratont, és mindegy volt, hogy ki mennyit fut, akkor kaptak ajándékot, ha együttesen végeztek a feladattal. Vagy kivinném őket egy tekepályára, ahol egyéni verseny lenne.
A kiválasztásról fogalmam sincs, talán Zsu, mert a többiek gyengének látják, kihívni pedig olyat fog szerintem, aki közel volt hozzá a villasorrendben, így esélyes lenne Laci, Dóri és Maci. Dórival most nyitnak egymás felé, ha Lacit vinné, akkor az jöhet le, hogy bosszút akar állni, amiért Edina mellett kötött ki, marad Maci, aki pedig most kezd felébredni a téli álmából szerintem. Érdekes, hogy hogy látják az erőviszonyokat, meglepett a Denisz első helye, őt szerintem most senki nem meri kihívni.

Fu Szekh Li 2015.01.11. 11:35:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ezzel kevésbé van baj, szerintem inkább a gőgje zavarhat sok embert. Én is úgy gondoltam 18 éves koromban, hogy egyetemistaként fölötte állok a többi embernek, később tanultam meg, hogy nem igazán (csak) ez számít. Úgy látom, hogy Dani még nem jutott el idáig, és ez visszaüthet.

Krétagarbó 2015.01.11. 11:38:15

@Fu Szekh Li: a gőg a lakókkal szemben sztem még nem baj (ott van példának Viki vagy Attila), az nem mindegy, hogy ugyanakkor felénk, nézők felé mindezt hogyan tudja eladni. Ha csak marad az üres, alaptalan hőzöngő gög, akkor bukta, ha mögötte lesz játék, és valóban naponta be tudja bizonyítani, hogy van mire nagyképűnek lennie, akkor nem lesz bukta.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 11:52:13

@Krétagarbó: Jaj, nah azt a szavazást hagyjuk is. IQ-hoz kötném, de hát...

Montezuma13 2015.01.11. 11:54:42

@őszinte sixx nagy kedvence: Ide figyelj te egyszerű, egységsugarú síkidom, valóban nem érdekel a frusztráltságod és az üldözési mániád, (de valóban lesír rólad az idegbaj) mert most is te hozakodtál elő vele. A megoldás egyszerű, fordulj pszichológushoz, más néven dilidokihoz.
Másrészt mi vagy te? Talán süsü vasutas vagy és forgalomirányító akarsz lenni, hogy tippeket adsz, ki hová menjen, hol fórumozzon? Te értelmi színvonalad alapján legfeljebb krampácsoló lehetsz, te ősköpület.

ms delacroix 2015.01.11. 11:56:00

@Caprica99: Nekem is ez volt a benyomasom Danirol. Mar a nezoket is hulyenek nezi.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 11:57:28

@Caprica99: Na de akkor annak is oka volt, ha úgy bántak vele, hogy utálta őket érte. Amúgy lehet valakit utálni azért, amiért bánnak velünk (még a szülőket is), na de mégis vér szerinti családtag. Én is utálom néha a családtagjaimat bizonyos dolgokért, de ha történik velük valami, akkor csak mögöttük vagyok, a vér szava... Minden családban vannak összezördülések, konfliktusok. AZ meg hogy ő elkottyantotta, hogy náluk is van ilyen, hát, Istenem... Lehet, én sem tudnám abban a pillanatban végiggondolni, hogy hoppá, vesz a kamera, meg kéne válogatni a szavakat...

lukacstoncsi 2015.01.11. 11:57:50

Dani nagyon gáz.Részegen hihetetlenül lealjasul rosszabb szinte mint Laci.Szerintem Edina most Zsu szerepét tölti be nála, ki tudja meddig.Viszont ott van Laci is.Maci kiesése lesz érdekes mert Dennisnek mindenképp mozdulnia nyitnia kell majd.Fanni elég ostoba szövetségesnek, Dórival nem kezd lesznek érdekes dolgok.Zsu kiesése nem oszt nem szoroz szerintem sok patronját ellőtte már mindkét oldal felé.Olyan mint a télikabát.Dani kiesése lenne a legnagyobb dolog akkor igencsak érdekes lenne a játék....

ms delacroix 2015.01.11. 12:02:24

Viszont amin jot mulattam, hogy ebredes utan, Maci kezebe nyomtak egy pohar tejet, meg egy almat.Na ez aztan az emesztest elosegito reggeli. Remelem etetes es furdetes utan senkinek nem volt tisztje kitorolnia fenseges valagat :-)

Krétagarbó 2015.01.11. 12:02:48

@Caprica99: semmi baj nincs Edina érzelmi intelligenciájával, vagyis, de, néha túlcsordul, talán ennyi. Nekem nem ütötte ki a biztit, amikor kiszaladt a száján, sajnos vannak rossz tapasztalataim a családon belüli khm... nem szeretettséggel. Konkrétan pont unoka-nagyszülő viszonylatban, igaz sok gyűlölködés nincs, de a kapcsolat nulla, és nem rajtam múlt, hidd el.
Mindegy, csak azt akartam mondani ezzel, hogy nem szabad mindent felületesen és a szimpátiától vezérelten megítélni, annyi minden van a háttérben, amit nem tudhatunk. Tudom, hogy lehetetlen elvonatkoztatni, amikor valaki nem szeret valakit, kapaszkodik az ember egy-egy elejtett szóban, történésben is, hogy megvédje a saját álláspontját, de szőrt nem kellene hasogatni "úgymond" dikk.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:04:09

@-pkata-: én nem, pont ezt akartam mondani. Menthetetlenül liberális vagyok, ennyike.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:04:35

Nem az a baj hogy ki hogy hazudik, mert mi látjuk.Ha a többiek elhiszik akkor az illető ügyes.De itt egy piti dologban volt Dani nagyon hülye.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:07:29

@Montezuma13: ne ilyen hangnemben please. Mindent meg lehet beszélni, sztem valahol félrement neki is, neked is, hogy mit akartok. Ismerem, sem nem egysikú, sem nem kocka, ezért is gondolom azt, amit. (Pinki te meg le ne harapd a fejem, hogy bevédelek, de nem tudom levetkőzni, ez a szakmám:)
Egyébként az esti véleményedhez +1. (Csak már télleg unom...)

Baresz83 2015.01.11. 12:08:20

@Caprica99: voltál már valaha hasonló helyzetben??? Vagy tudod, hogy mi zajlott náluk a családban? Az én apai nagyapám pl.nem volt hajlandó tudomást venni a létezésemről, akkor nyilván nekem is nulla az érzelmi intellgenciám, amiért nem zokogtam egész nap a halálakor. Na erről ennyit.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:09:34

@-pkata-: +1, akkor biztosan nem is gondolta végig, mit mond, ez normális, nincs olyan, aki akkor is tudna tudatosan játszani, ha meg igen, az lenne az igazán gáz, sztem.

ms delacroix 2015.01.11. 12:10:13

@Caprica99: Ezannyibol talan nem baj, hogy azt sugallta az nyukaja Edinanak, jo az amit csinal, tehat folytassa a Laci vonalat, ami egy kamikaze kuldetes. Zsu szimpatizansoknak ez meg jol is jon. En nem gondolom, hogy szegeny nagypapa, es nagymama annyira buszkek lettek volna Edinkara.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:10:47

@kivancsibobojsza:

Dóri szívjóságát nyugodtan írhatod a játék számlájára, a döntőig akar elmenni párbaj nélkül, egyedül Lacival volt konfliktusa, de ellene simán vissza megy, ezt ő is tudja.

@lukacstoncsi:

Dani elég sok szavazatot vesztett a napokban, okostojásból szélsőjobbos náci lett, őt már csak az mentené meg ha megizélné Zsut a mosókonyhában kutyapózban makogva.

Edinát nagyfaterja halála mentette meg, bármennyire is szörnyű ezt hallani.

Laci is hurkalé, lehet még Maci is kint hagyná, lenne mit az arcába olvasni, elég ha összevágják a veszekedéseit best offba, a stílus magáért beszél.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:10:58

Szerintem ezekben a dolgokban mint egy haláleset és annak megélése a kinnti világban sem könnyü.Bennt egy ingerszegény környezetben ahol kb faltól falig mennek mindennap 24 órában sokszor tétlenül teljesen másképp viselkednek az emberek reagálnak dolgokra.Mögöttük számos veszekedés stb.Nem várható el senkitől hogy egy adott séma alapján nyilatkozzon vagy gyászoljon vagy lereagáljon dolgokat.Meg nincsenek is erre sémák.Ha valaki esetleg szexelni akar akkor miért ne tehetné meg?Nagyon fontos szerintem hogy legyen vaaki aki kicsit átsegíti ezen a dolgon pillanatnyilag.Lacival meg van már egy bizalmas kapcsolatuk.És itt nem puszta szexről vagy dugásról beszélünk.Mindenki keresi az érzelmi biztonságot eleve hogy ne sérüljön annyira.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 12:11:07

Valaki kérdezte, honnan lehet visszanézni. Én innen szoktam, de fogalmam nincs, mit kér hozzá, tőlem semmit
rtl.hu/rtl2/valovilag

Krétagarbó 2015.01.11. 12:12:28

@lukacstoncsi: sztem Dani kiesésével leülne az észjáték, lennének féjtok, céltalanul.

Maci kiesésével Dennisz Dani felé kormányozná magát (nem véletlen az sem, hogy nem lett örök harag a k. anyázásból), mindkettőnek érdeke lenne egy olyan status quo, qmiből bármi lehet.

pomac 2015.01.11. 12:12:52

meglátásom szerint nem edina hibázott abban, hogy mondta anyukájának milyen kapcsolatban volt a nagyszüleivel hanem az rtl ,nem kellett volna ezt bevágnia rola,de mit kifejtettem szerintem azért volt hogy mosdassák edinát miért nem adta fel

Montezuma13 2015.01.11. 12:14:14

@Fu Szekh Li: Igazad van, lehet, hogy azért nem értem ezt meg, mert nekem nincs igazi kedvencem és nem tudom megérteni ezt a fajta szoros elköteleződést és azonosulást egyik játékossal sem.
Én úgy látom a BT szétválásban elsősorban Zsu felelős, hiszen hozzá akkoriban legközelebb Dani és Edina állt. Azzal is tisztában volt, mint mindenki, hogy Edina szerelemes Laciba mégis, akárhogy szépítsük is, ráhajtott a srácra vagy elfogadta annak közeledését a lényeg abból a szempontból szinte mindegy, hogy először ő nem volt tekintettel a hozzá legközelebb állók egyikére Edinára. Az viszont igaz, hogy a későbbiekben Edina és Dani túlnyomta a dolgot és sokat hibáztak. Megbocsátani is tudni kell. Ez végül is nem háború, hogy a másikat kikészítsék, még akkor sem ha nagy nyereményről van szó. Daninak és Edinának el kellett volna fogadni Zsu többszöri bocsánatkérését. Persze ez nem mentesíti a szememben Zsu cselekedetét, de a többiek is hibáztak. Pontosan ez a baj ebben a szériában, a jelenlegi játékosok mindegyike ezt a játékot szinte háborúnak fogja fel és mindenki szinte gyűlölködik a másikkal szemben. A többi szériában ilyen azért nem volt. Voltak viták, veszekedések, de kibékülések és vidám pillanatok is. Itt ez utóbbi igencsak ritka. Elég undorító ez a VV7. Abban igazad lehet, hogy ez a fajta mentalitás és hozzáállás rávetül egyes fórumozókra is, hiszen érvként kedvencük nézeteit veszik át és azonosulnak minden cselekedetükkel.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:14:56

@Caprica99: most őszintén, te nem mondanál annyit a gyerekednek egy ilyen szituban, mint amennyit Edina anyja megengedett magának? Én is biztatnám, normális.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:15:07

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Dani szélsőjobbos náci? Jó nagy baromságot irtál:D
Edinánál én ezt egyfajta újrakezdésnek gondolom remélem az is lesz.
Lacinak van egy nyers primitív oldala de legalább tudja és bevállalja ezt is.De szerintem egy higgadt, racionális karakter ami kell ide.
Miért Dórikát ha felkeltik vulgárisabb mindenkinél, azt se tenném ki az ablakba....

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:15:12

@ms delacroix:

Sanszos hogy Edina muterja nem olvassa a kommenteket, nézi a műsort azt kalap kabát, az ismerősei meg persze hogy azt mondják hogy drukkolnak Edinának, ki mondaná meg neki hogy egy ördögfióka lett az angyalkából :)
Edina ezt már bukta, ez a Danival való "baszogassuk Zsut animál hét" faszán legyengítette mind kettő játékost, pedig ők odabent azt hiszik most faszagyerekek voltak :))

Montezuma13 2015.01.11. 12:17:50

@Krétagarbó: Tudom én, hogy nem így kéne, de nem én kezdtem. Én csak olyan hangnemben beszélek mindenkivel, ahogy más megnyilvánul velem szemben. De az biztos nem hagyom magam. Meg aztán egyáltalán nem voltam trágár, arra igyekszem figyelni. :-)

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:18:46

Egyébként én ezt az Edina elfogultságot egyáltalán nem érzem az RTL részéről.Ha így lenne a balhéit nem mutatnák vagy alig.Egyszerüen van róla sok anyag.Lehet szeretni, utálni de beszélnek róla.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:19:14

@lukacstoncsi:

Csak érzékeltetni akartam milyen kis pöcs gyerek volt mikor bement, most meg olyan mint egy anarchista punk :)
Edina lehet átgondolja az egészet, most nem fog vihogni meg pörögni, bár elég pszihopata volt, lehet két nap múlva leüvölti Dórit is :)
Laci bukta a játékot, sztem neki már nincs esélye.
Dórika szeret békülni, Macit se küldte el a jó annyába a konyhába mikor belekotort a lábosba, ha nincsenek kamerák szarrá verte volna a varacskosmackó fejét, több vér lett volna mint egy Tarantino filmben :P
Dóri nagy actress.

Mók_Ica 2015.01.11. 12:20:00

@Caprica99: szia, bocsi, hogy belekotyogok.... de plasztiknak nagyon szoros és szeretet teljes kapcsolata volt a nagymamájával..... edinának pedig, mint hallottuk, nem volt ilyen, sőőőőt.
ne ítélkezzünk és ne törjünk pálcát..... de legfőképp ne írjuk elő, hogy ki hogy gyászoljon.....

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:21:01

@Montezuma13:

Itt mindenki szépen beszál a másikkal, ez egy hitgyülis társaság, egy kommuna,itt mindenki mindenkivel..... ;)

Mók_Ica 2015.01.11. 12:23:00

@ms delacroix: én inkább azt feltételezem, hogy a retek "beszabályozta" edina anyukáját a kinti infok tekintetében...... ennyit tudott mondani.... sztem ez egy "nesze semmi fogd meg jól" információ volt....

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:24:04

@lukacstoncsi:

24 órás anyagból vágnak össze 50 percet, mi minden kimaradhat.
Biztos meg van a forgatókönyv kit erősítsenek, vagy gyengítsenek hogy legyen sztori.
Szerencsétlen Robin legszebb pillanatai az lesz hogy kint bagózik az udvaron.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:24:11

@Caprica99: Én már átéltem egy halálhír telefonon való közlését úgy is, ahogy Dóri. Amikor az apám meghalt hirtelen, pontosan ugyanez történt velem, anyám hívott és én ugyanilyen sírórohamot kaptam. Utólag visszagondolva soha nem hittem volna, hogy ilyen reakciót is kiválthat ez belőlem, mert nem volt egy minta apa, de ez sokmindenre megtanított egyébként... Ezért is írtam akkor sokak kétkedésére, hogy nem hiszem, hogy túltolta, van ilyen, és egyébként sok év távlatából is megviselt ezt "újra átélni". Pont ezért nem néztem végig tegnap Edina esetét. Aztán átéltem már olyat is, ami szíven ütött, sírtam is, csak késóbb, szakaszosan, közben pedig ment tovább az élet. (mint Edina)
Szóval erre nincs recept, hogyan kell gyászolni? Mindenki mindenkor másképp, ezen ne pörögjünk.
Edina fan: igen, kedvelem a karaktert, neki szurkolok, de megpróbálom kívülről nézni, és objektív maradni, már amennyire ezt a játék engedi. Én megpróbálom nem csak Edinában, de a többiekben is meglátni a pozitívat, amit itt többeknek is gyakorolniuk kellene, nem csak a kedvencük felé sztem.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:24:58

A Dani-Edina féle túlpörgött baszogatás pedig csak azért feltünő ennyire volt mert még elég friss Zsu pálfordulása és mivel tudják hogy holt térben van nincsenek barátai, könnyú préda, felmosórongy.Ráadásul most senki nem védi meg majd Zsut ha ellenszegülés lesz, mert a szerkik tudatosan erre játszottak rá borítékolható volt az egész balhé.Zsu erőböl akart irányítani és nem vette észre hogy mennyi lehetőség lenne arra hogy most akár még szimpatizánsokat is találjon magának.De szerintem idegileg is kivan már.Maci mentette meg a helyzetet.

Baresz83 2015.01.11. 12:25:51

@Caprica99: szerintem inkább pont hogy sajnálkozott, hogy sokszor utálta őket... de persze mindenki azt lát/hall bele a dolgokba, amit szeretne.

Baresz83 2015.01.11. 12:27:21

@Krétagarbó: egyetértek minden szavaddal!!!

Mók_Ica 2015.01.11. 12:27:47

@Caprica99: most ezt komolyan mondod? kap egy telefonhívást egy halálhírrel és játssza meg magát..... jajjj.....

Krétagarbó 2015.01.11. 12:27:48

@Baresz83: hasonló a szitu, csak nekem az apai nagyanyám részéről. neki egyszerűen nem léteznek az unokák (van 7 neki), egy kivételével. Őt is csak azért, mert egy szerencsétlenség folytán végül ő nevelte fel.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:32:29

@Caprica99: mert atemetésig te már átgondolhattad a kapcsolatodat az elhunyttal, elindult a gyász folyamata stb...

Krétagarbó 2015.01.11. 12:35:56

@Montezuma13: tudom, de azt is láttam, hogy a másiknak valahol félrement a dolog. Nem hiszem, hogy mindig jó a szemet szemért elv, mert elharapódzik, és ide elvileg mindenki szórakozni járna. Csak emiatt szóltam, nem okoskodni akarok, tudom, hogy te megérted.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:36:42

@lukacstoncsi: csinálja a sóóót, ezért jó karakter.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:38:28

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Dóri ezzel a mindenkivel elvagyok nem igazán konfrontálódom dologgal még elhúzhatja egy darabig.Még Robin is a kezére játszhat.Bár én már megnézném hogy szivatják meg egy játékban.

Mók_Ica 2015.01.11. 12:40:04

@Caprica99: ez esetben az lenne a problémája több kommentelőnek, hogy hol az eddig agyon hangoztatott őszinteség..... te elvársz bármit is valamelyik játékostól? amikor ilyesmit írunk, akkor a saját fejünkkel gondolkodunk..... de mi nem ők vagyunk :)))

Krétagarbó 2015.01.11. 12:41:52

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Dóri nagy actress, sztem is. Dani anarchista punk volt sztem akkor is, amikor bement. Melyik vállalta volna be Zsú védelmét (most mindegy, hogy remélte e pinát cserébe vagy sem) az egész akkori légkörben, a szépek és menők, alfák csapata ellenében még rajta kívül? Vagy emlékezz csak vissza a munkahét végére, a sztrájk megszervezésénél is elemében volt. Ő sztem igazi hippi alkat, leginkább Woodstockban érezné jól magát 1969-ben. Mondjuk azt a fílinget egyszer én is átélném, ha feltalálnák az időutazást:)

Krétagarbó 2015.01.11. 12:42:49

@Mók_Ica: Szijja:) +1000, mindig tök ugyanúgy látjuk a dolgokat:)))

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:42:54

@Caprica99: Már annyiszor leírtam itt hogy ő mint a nagy taktikus csak befeszülten erőböl tud kormányozni mit várt?Ha annyira nem tud gondolkodni hogy ott van Dóri és Laci akikkel elvégeztethette volna a piszkos munkát vagy megpróbált volna jobban kommunikálni és egyáltalán ne vette volna ennyire véresen a dolgot jobb lett volna neki is.Ne mondja hogy nem tudta ki fognak vele baszni a többiek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.11. 12:43:11

@Caprica99: "de akkor a többiek anyukája, férje, nővére, huga, stb. is súgjon már a bentieknek a kinti megítélésükről"

Este azon gondolkodtam és végig az volt az érzésem, amikor hallottam E. anyukáját beszélni, hogy totálisan dezinformálta a lányát.
Edina népszerűsége nagyot zuhant az utóbbi 2 hétben és ennek ellenére -szerintem-, az anyja mintegy azt sugallta neki, hogy minden rendben van, folytassa azt és úgy, ahogy eddig.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy szerintem Edina többet vesztett most ezzel a telefonbeszélgetéssel, mint nyerhetett volna, mert nem biztos, hogy el fog gondolkodni azon, hogy nem kellene-e változtatnia valamin. Én úgy éreztem, hogy ő mindezt úgy értékeli, hogy megerősitést kapott.

Mók_Ica 2015.01.11. 12:43:48

@Caprica99: ezzel teljesen egyetértek :)))

@Krétagarbó: szia :))) <3

Krétagarbó 2015.01.11. 12:44:19

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nem kell hitgyülisnek lenni, de kell lennie egy határnak, mert azon túl már nem szórakoztató. Vagy téged az szórakoztat, ha pl. lekurváznak?

Baresz83 2015.01.11. 12:48:29

@Mók_Ica: ott a pont!!! :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): lehet, hogy az erdélyiekre gondolt az anyja... mármint hogy a szűkebb ismeretségi körük továbbra is támogatja, meg azok, akik lájkolják a fb oldalait

Krétagarbó 2015.01.11. 12:48:31

@Caprica99: a blikkesre: nem tudom miért szüntették meg, sztem is jó lenne ennyi minimális visszajelzés, már csak azért is, mert abból is születhetnek félreértelmezések és érdekes szituk.

Hohy most pont Edina kapott egy ilyen lehetőséget? Másnak is volt olyan jokere, amikor talizhatott szerettével, Edina pont az ilyen jokerét elajándékozta korábban (2 perc telefon), de a karácsonyi üzikben is kaphattak bíztatást a lakók.
Azt meg nem írnám Edina számlájára, hogy most pont neki jutott egy ilyen tragikus esemény, erről ő személy szerint nem tehet...

Montezuma13 2015.01.11. 12:50:36

@lukacstoncsi: Nagyrészt egyetértek. Bár a hierarchia játékot nem tekintem egyértelműen valamiféle bosszúállásnak, inkább a hatalom ellen való játékos lázongásnak. Zsu valóban elég mereven állt a játékhoz és ez szolgáltatott alapot erre. Egy érdekes megfigyelésem azonban lenne ezzel kapcsolatban. Lopott ott más is Edinán kívül agyba-főbe, azonban valahogy mindig Edina bukott le, vajon miért? Tán csak nem azért, mert Zsu nagyobb figyelmet szentelt neki, mint másoknak? Jó példa volt erre egy konyhai jelenet, amikor Zsu egyenesen Edinához megy, kipakoltatja a zsebeit, míg a háttérben mások lopnak. Zsu helyében én többször becsuktam volna a szemem, nem kellett volna ezt a hierarchia játékot ennyire komolyan venni. De még ez sem baj, mert Zsu a végén rájött a megoldásra és Macira hagyta a vezetést, aki jóval engedékenyebb volt és így nem is lett annyi konfliktus. A tanulság, hogy hiába van a hatalom valaki kezében, nem lehet mindent erőből végrehajtatni. Azonban én ezt a hierarchia játékot és ennek keretében történteket nem emelném be az alapjáték történései közé, mert ez szerintem nem befolyásolja annak menetét, pld. a kiválasztást. Ezzel ellentétben a "oroszlánkirálynői esküvő" utáni buli azonban igen, de hát az akkori igencsak durva balhé már nem volt a hierarchia játék része.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:51:04

Én azon röhögök az RTL mekkora álszent mikor Liluék azt mondják ne beszéljenek csúnyán élő a dásban.Miközben az öfikben Fannikát nem sípolják ki egyszer sem.Simán lemegy minden trágárság gondolom mert azt nem nézi senki mi?:-))))))))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 12:51:48

@Krétagarbó: Én nem. Borzasztóan idegesít. Valószínűleg azért, mert egyre több az IQ nulla ember, aki abszolút nem fogja fel a döntései következményét. (Itt nem arra gondolok, akiket megvezetnek, és később megbánja, hogy oda szavazott, ahova, de gondolom érted, mire gondolok. Ha meg nem akkor mindegy ez nem az a hely, aki ki kéne fejteni.)

Krétagarbó 2015.01.11. 12:52:39

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: vagy veszekszik két zsömlén és egy joghurton.

Én még várom tőle a robbanást, sztem benne van. De aztán tévedhetek is akár.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:53:44

@Montezuma13: Fanni is lebukott amikor a mandarin kihullott a kezéből az udvaron.Edinára pedig pikkelt onnantól hogy elötte zabálta a Túró Rudit.A megoldásra nem ő jött rá hanem Dennis mondta neki mit kéne csinálni,amit nagy nehezen felfogott.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:54:07

@lukacstoncsi:

Robint majd kihozzák a sodrából ha megbántják a szerelmét, de sanszosabb hogy akkor már dóri megoldotta a konfliktust egy kasztrálással :)
Robin drága nagyon zsenge játékos, télleg van egy kis meleg büszkeségnapos beütése.

@Krétagarbó:
" Dani anarchista punk volt sztem akkor is, amikor bement. Melyik vállalta volna be Zsú védelmét (most mindegy, hogy remélte e pinát cserébe vagy sem) "
Szerintem akkor csak az hajtotta hogy Zsuzsikah majd megjutalmazza a "Szent kehelyjel"és lekúrja a nyugiban a kocka fiút :)
Még a Zsú párbajánál is reménykedett, minimum egy pettingben, most hogy csalódott a lányban teljesen elengedte a szerelmesenkúrós szálat, és mint aki felszippantott egy vastag csík kokót véreres szemekkel gyűlöli a nőt, és próbálja kicsinálni :)

" nem kell hitgyülisnek lenni, de kell lennie egy határnak, mert azon túl már nem szórakoztató. Vagy téged az szórakoztat, ha pl. lekurváznak? "

Itt kurváznak ,vagy bent a villában ?
Mert kint egy kurvaanyád kb annyi mint a cica rúgja meg, mindennapos a közlekedésben :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.11. 12:54:26

@Baresz83: igen, lehet, persze. A család és saját nevében mi mást is mondhatna ilyenkor egy szülő?

Ezt azért mondtam el az imént, mert én nem éreztem úgy, hogy Edina valami kurvafontos stratégiai atomtitkokat tudott meg ebből a telefonból, annak ellenére, hogy néhányan mégis ezt gondolják.

Krétagarbó 2015.01.11. 12:55:21

@Caprica99: de a nézők ebben a dologban ne várjanak el semmit tőle. Ez nem az a szitu, amit meg lehetne ítélni sztem.

lukacstoncsi 2015.01.11. 12:56:45

@Caprica99: Dórit nem röhogik körbe.Zsu tett azért hogy így viselkedik vele mindenki.Nekem ne mondja senki hogy bedobták őt hogy mindenki rajta ugráljon.De ez mindig így van akinek nagy volt az arca korábban azon mindig megtorolják azt késöbb ha lesz rá alkalom.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 12:57:52

@Krétagarbó:

Az a joghurtos balhé télleg kemény volt, csoda hogy betették az összefoglalóba :))
Ha egy hétig buzizzák akkor majd kiengedi a hangocskáját, addig csak lájtosan küldi az alacsony vérnyomásával :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.11. 12:59:18

Nahát, hogy itt napközben milyen békés a hangulat. :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.11. 13:00:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Annyira nem, hogy szerintem ezzel a telefonnal csak begyengítették a nőt, azt hiszi jó úton halad ezzel a Lacis Danis dologgal, azt majd olyat szopik szegény a párbajon mint Ciccolina a lovas videóján :P

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:00:53

A munka héten mikor Maci elvesztette a boltot érdekes volt látni hányan karolták fel.Senki.Dóri dumált valamit hogy ad neki kaját(kenyér+víz alapból járt mindenkinek)nem tudom lett e ebből valami.Mindenki magára költötte a pénzt akkor Zsunak több nagyon piti húzása volt.Szerencsétlen Maci már mindennel próbálkozott kevés sikerrel.Ott nem utálták de senki nem mozdította meg érte az ujját sem.

Mók_Ica 2015.01.11. 13:01:17

@Caprica99: sztem ugyanezt..... legalábbis akik nem elvakultak és nem keresnek ott is csomót a kákán, ahol nincs :)))

Darinka11 2015.01.11. 13:01:48

@Montezuma13: Én ezt a hierarchia játékot döntetlenre hoznám Zsu és az ellenérdekeltek között. Zsu tényleg elszúrta, nem tudott élni a lehetőségeivel (pedig lettek volna), a többiek viszont túltolták, és bugyuta, néhol pedig egyenesen durva eszközökkel lázongtak a királynő ellen. Ahhoz képest, hogy falkában voltak, ők sem voltak túl kreatívak. Egyetlen eszköztáruk a lopás volt. Végül sikerült nekik kollektíven Zsuból mártírt csinálni, és így talán mégis Zsu jött ki (egy kicsivel) jobban ebből az szituból.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:02:39

@lukacstoncsi: Laci adott neki asszem 1000 villakrajcárt hogy ne legyen pénz nélkül.Ez mondjuk rendes volt tőle.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:02:55

@lukacstoncsi: Zsú-féle kormányzásról azt gondolom, hogy abban is van igazság, hogy nehéz dolga lett volna Edináékkal akkor is, ha mondjuk van rá képessége, és Maci style-ba nyomja. Macinak ebben az esetben azért volt könnyebb, mert amikor átvette a kormányzást, az anarchisták - már a személye okán (és nem a későbbi "jó kormányzása" okán - egyből behódoltak. Zsúnál a személye miatt az egész hamvában holtnak tűnt, bár nem lett volna lehetetlen, de erre Zsú, hiányosságai révén (EQ nuku ismét) képtelen volt.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:07:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ez akkor igaz, ha Edina tudatosan tolta túl. Nekem még játszik az a verzió is, hogy Edinában most túlteng "a sikeres love story az elérhetetlennek tűnő szőke (na jó fekete:) herceggel" történet okozta adrenalin löket, ami kihozta ezt a hiperaktív, már-már néha idegesítő lányt (lényt) belőle. Meglátjuk, talán lenyugszik, elgondolkozik. Ha nem, akkor tévedtem, és ő valójában tényleg ilyen. De a karaktere mindenképpen kell a sóóó szempontjából egyelőre.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:09:10

@Caprica99: Tett érte.A mostani dolog túl lett tolva az igaz.A dani_zsu dologban mindketten hibásak ez tény.Daninak tök igaza volt abban hogy zsu hamar ba akart kerülni a csapatba és nem épp egyenes viselkedéssel.Sok volt az ellentmondáas az elején már tőle.Nem volt ewgy egyenes mondata.A többieknek kapóra jött hogy valakit lehet(joggal)savazni és ráálltak.Ez a játék egyik eleme.Éltek vele.Zsut nem kell felakasztani csak hülye a játékhoz sok esetben.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:11:18

@Montezuma13: "Azonban én ezt a hierarchia játékot és ennek keretében történteket nem emelném be az alapjáték történései közé, mert ez szerintem nem befolyásolja annak menetét, pld. a kiválasztást."

Nem, ezt egyértelműen mi nézők kaptuk a szerkiktől, hogy még jobban belehergelődjünk a Zsú-Edina megosztottságban. Nyilván érzékelik a játékosok kinti megítélésének folyamát, változásait, hülyék lennének nem alakítani azokat...

Montezuma13 2015.01.11. 13:11:41

@lukacstoncsi: "Zsu tett azért hogy így viselkedik vele mindenki.Nekem ne mondja senki hogy bedobták őt hogy mindenki rajta ugráljon.De ez mindig így van akinek nagy volt az arca korábban azon mindig megtorolják azt késöbb ha lesz rá alkalom. "

Zsu már belépése első percében hibát követett el. Köszöntés és ismerkedés helyett hangsúlyosan megjegyezte, hogy micsoda rendetlenség, kupleráj van a villában. Na, ezzel aztán rögtön kivívta mindenki szimpátiáját. Ez körülbelül olyan, mintha valaki belépne az új munkahelyére és úgy kezdené, hogy micsoda lusta bagázs van itt. Hát ezért nem csodálkozom, hogy rögtön megutálták.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:12:22

@Darinka11: Igen Zsu most kicsit jobban jött ki, mert Maci helyrebillentette a dolgokat még idejében.A szerkik és ezért gondolták hogy ideje férjet adni neki mert totál kudarc volt amit csinált.edina vagy más apróbb kibaszásokkal is célt ét volna az még szórakoztató is.És nem biztos hogy ekkora balhék lettek volna.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:13:54

@-pkata-: Ez több ponton is hibádzana (pl. ki és hol húzná meg a határt?) de nem akarok ebbe belemenni. Az én mérlegemen még mindig több jó dolgot adott a liberális értékrend, mint amit "elvett".

Baresz83 2015.01.11. 13:14:37

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: már persze, ha az rtl engedi azt a párbajt... :)))

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:15:54

@Montezuma13: Ez is illetve hogy Dávid farkát szorongatta, miközben Daninak ígérte hogy vele alszik...Egyenes út a lekurvázáshoz.Az akkor még szűzlány Fannika és a patyolatfehér Reni ezt használta ki tudatosan persze alapból nem volt nekik szimpi ez is igaz.A másik meg közösség elött alázni valakit aki épp most jött mindig tuti eredmény az meg védje meg magát ahogy tudja.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:16:10

@Caprica99: Pontosan ugyanezt, mi mást mondhatnék? :)

Darinka11 2015.01.11. 13:18:06

@lukacstoncsi: Jelenleg így áll a szimpátiaszavazás, ezt tegnap nyitották meg. Tudom, hogy nem reprezentatív, de ez is mutat valamit. Ez a játék a nézők szemében is felhozta Zsut (mártírt csináltak belőle):
www.easypolls.net/poll.html?p=54b06aafe4b09d0221fd2cfa

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:19:03

@Caprica99: arra céloztam hogy a villában lévő csapatba akart így bekerülni.azt se sokat mutatták hogy ő az általa szimpatikusnak tartott dáviddal annyit dumált volna.mert férfiként bejött neki.dávid mindig macival volt szinte. már amit mutattak a villa szelleméből:D

Krétagarbó 2015.01.11. 13:20:06

@Darinka11: Olyan szempontból Zsú jött ki vesztesnek, hogy nem tudott kilépni a szerencsétlen pária szerepből, olyan szinten meg Edináék, hogy a döglött oroszlánba rúgást senki nem díjazza kint hosszútávon.

Fu Szekh Li 2015.01.11. 13:20:25

@Krétagarbó: Ha már a nyugalom: tudjátok, Conchi hová tűnt?

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:23:24

@Darinka11: Köszi, hát az lett.Nem lepődnék meg azon sem hogyha Attila tolná a neten a szekerét Zsunak a végén meg elvenné feleségül.:-)))Szerencsétlennek nincs szerencséje a csajokkal.

Mirocska 2015.01.11. 13:24:21

Ha már gyász, szerintem az sem mindegy, hogy ilyenkor a siránkozó rokonok között vagy, ahol minden, de minden a halottra emlékeztet, vagy teljesen elzárva a külvilágtól, szinte vadidegen emberek között.
Gondolom, itt könnyebb kicsit elvonatkoztatni a halálesettől.

Darinka11 2015.01.11. 13:24:49

@Caprica99: "Ami azt illeti, Dani csapódott oda Zsuhoz mintegy grál lovagként" Bizony, ezt pont így volt. És Dani ott is maradt volna Zsu mellett, ha meg nem bántják a férfiúi hiúságában. Dani pitiáner módon próbált kikeveredni a számára megalázó szituból, és erre találta ki a mondvacsinált ürügyeit,amit azóta is szajkóz karaktergyilkolászási szándékkal.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:27:40

@Caprica99: "Aztán amikor Zsu kihívott lett, Edina felismerte, hogy Attila tanácsait csak úgy hallgathatja meg, ha hozzájuk is csapódik."

Én belelátom Edina személyiségébe (lázadó, felkarolja azokat, akiket kiközösítenek ösztönből), hogy akkor ő nem kifejezetten érdekből állt Zsú mellé is. Őt sztem zavarta az, ahogy Zsú akkor közellenségnek lett kikáltva.
Pont emiatt furcsa most, hogy a személyes érintettsége esetén mennyire nem tud túllépni a Zsú okozta sérelmeken, és mennyire nem nagyvonalú, megbocsátó és mennyire azt csinálja éppen, amit előtte annyira elítélt Vikcsúéktól. Kérdés, hogy ezt most mi okozza nála, meddig tart, elmúlik-e.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:28:41

@Darinka11: Mindketten jól jártak ezzel a bt-vel Viszont egyik sem tudta azt kimondani időben amit kellett volna.Magyarul Zsu azt hogy csak barátok , Daninak meg azt hogy többet érez.Viszont egy nő akit úgy kell kiráncigálni egy másik mellől épp a beköltözése után mert elötte azt mondta hogy vele alszik az gáz.Zsu szerintem két kapura játszott illetve szerette volna, csak épp Dávid kiesett.Meg ez az együttalvás férfi és nő között mindig ingoványos....

Krétagarbó 2015.01.11. 13:31:41

@lukacstoncsi: nem hiszem, sztem Attinak az is kell(ene), hogy beszélgetni is tudjon a lánnyal, akit választ.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:32:06

@Caprica99: A másik hogy aki anya és gyereke van teljesen máshogy jön le egy ilyen társaságban.Neki ezt tudnia kellett volna hogy ez támadási pont lesz.És mint nő nem érezte azt hogy ebben ő többet veszíthet mint egy férfi.Ezt sokan nem érzik.

Darinka11 2015.01.11. 13:33:01

@Krétagarbó: "Olyan szempontból Zsú jött ki vesztesnek, hogy nem tudott kilépni a szerencsétlen pária szerepből, olyan szinten meg Edináék, hogy a döglött oroszlánba rúgást senki nem díjazza kint hosszútávon. "
Ez így van, de összességében szerintem egy kicsit Zsu mégis jobban jött ki. Azt aláírom, hogy nagyon béna volt a királynő szerepben. Ez a játék napokon keresztül ment, és - ha nem is az első napon - de látva a többiek reakcióját, kitalálhatott volna egy-két ütős dolgot a megrendszabályozásukra. Már nekem fájt (pedig kedvelem), hogy mennyire tehetetlen volt.

Baresz83 2015.01.11. 13:34:10

@lukacstoncsi: Zsu mintha már az elején mondta volna, hogy neki Dani nem jön be pasiként... de lehet, hogy rosszul rémlik :)

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:34:22

Azzal hogy dani zsu mellett kiállt szerintem nemcsak érdekből tette mert ezzel maga is támadási pont lett szinte az egész csapatnak ezzel, pláne rizikós mi van ha nem az anyuka jön vissza...onnantól kezdve neki harangoztak.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 13:35:22

@Montezuma13: bocs de neked nem tetszik amiket itt kommentelnek, akkor faszért jössz ide?
ha hozzá tenni nem tudsz el ne vegyél belőle
az idegbaj inkább a te kommentedből üvölt, de ingyen kezelni meg nem foglak :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ahhoz meg, hogy mi vagyok, hát mi közöd van neked? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:36:30

@Baresz83: mikor a nyugiban nem akart dani mellé feküdni az is gáz volt.korábban le kellett volna ezt tisztázni.aminkor ebből balhé lett zsu is elismerte hogy neki ezt mondani kellett volna korábban.dani meg azt hogy ő többet érzett zsu iránt.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:38:43

@Caprica99: Sztem ő tudta azt, hogy utolsók között bemenni egy ilyen környezetben nagyon nehéz, neki valamivel fel kellett hívnia a figyelmet magára. Én azt gondolom, hogy a kinti életből hozott eszközt: elmondta többször is, hogy ő áldozat típus (sztem is hajlamos a viktimizálódsra), aki mindig feláll, minden helyzetből. Ide is jött, csak ki kellett ugrasztani a nyulat a bokorból. Bement, magára bökött, hogy ide lőjetek (kupi miatti basztatás, Dáviddal való kicsit szürreális kapcsi) és máris lőttek a lemmingek, mert ez olyan egyszerű volt.
Veszélyes ez a hozzáállás, mert ehhez idegek kellenek és Zsún a héten már látszott, hogy kivan, nekem néha a riportban valóban úgy túnt, hogy nyugteáztatják (de ez persze nem tuti, csak volt ilyen érzésem, meg itt írták is, hogy az éjjeliben volt szó vmi nyugtatóról, amit Zsúnak adtak.)

Fu Szekh Li 2015.01.11. 13:38:52

@Darinka11: Mégis mit, ha senki nem engedelmeskedik neki, és a szerkesztőktől sem kap segítséget?

Baresz83 2015.01.11. 13:38:56

@lukacstoncsi: na igen, de ezek szerint Dani sem tudott olvasni az apró egyértelmű jelekből: pl.mikor mondta neki Zsu, hogy ne simogassa a vállát..

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 13:40:31

@Krétagarbó: @Mók_Ica: Végre már látni arcokat a "régiekből"!! Teljesen el vagyok itt veszve,leordítanak,idéznek,kiforgatnak :)

Darinka11 2015.01.11. 13:41:00

@lukacstoncsi: Hát tény, hogy Dáviddal (is) rossz lóra tett Zsu. De sulykoljátok itt folyamatosan, hogy Dávid farkát húzogatta a takaró alatt. Ezt látta valaki? De ha már itt tartunk, kinek a farkát nem húzogatta valaki? Talán Varacskost nem érte ez a nagy megtiszteltetés. :))) Ettől függetlenül ez nekem sem tetszett, mármint hogy első este bebújt Dávid mellé, futhatott volna még egy-két kört, mint az a viccbeli csirke a kakas elől. :)

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:41:15

@Baresz83: valószinü hogy ezek egyszerüen jönnek a másik emberből egy ilyen kapcsolatban.női férfi barátság egy ilyen helyen elég ritka...

Krétagarbó 2015.01.11. 13:43:24

@őszinte sixx nagy kedvence: Pinki nyugi, beszélgetünk. Ne már, nekem sem tetszik, amikor indulatokkal teli faszozás megy, akkor én se jöjjek? Van, akinek ez tetszik hosszútávon, komolyan?

Baresz83 2015.01.11. 13:43:51

@Caprica99: ebben igazad van, azt a tattikát kellett volna folytatnia, amit először kitalált, hogy beszélget továbbra is Zsu-val, mert nem jó az, ha mártírt csinálnak belőle. Hát, sajnos, nem tartotta magát ehhez...

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:43:57

@Darinka11: Egyrészt mutatták hogy Zsu matat ott, másrészt másnap Dávid maga mondta el Macinak ezt.Dávid a levelében is elmondta, Zsu meg égett mint a Reichstag:D

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 13:45:45

@Mirocska: Nem szeretek veszekedni,pláne etetni a trollokat.Eddig nem volt ez jellemző itt. De persze mindenki azt csinál,amit akar.(legfeljebb Sixx szólhat bele)

Darinka11 2015.01.11. 13:45:52

@Fu Szekh Li: Én már akkor is arra gondoltam (mint az most meg is valósult Macival), hogy átadhatta volna a végrehajtást a két szárnysegédjének (PVC, Basszájba), Ő meg a háttérből irányíthatott volna. Ennyit azért kitattikázhatott volna. :)))

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:46:15

@Baresz83: Igen ezt kelle volna folytatniuk de a királynős héten a z ölükbe pottyant hogy most visszadják kamatostul a dolgokat.a

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:47:27

@Darinka11: És hogy Dennis mondja meg neki a frankót ezügyben az is érdekes:D

Krétagarbó 2015.01.11. 13:49:21

@Fu Szekh Li: nekem volt egy pillanata, az első napon a héten (az egyébként vicces volt még, tetszett az az öfi), amikor Zsú a többiekkel nevetett, talán azon, hogy szétlopják az agyát és megint büntetni kell. (lehet, hogy nem pont ezen, de vmi ilyen szitu volt) Ha ezt a fonalat elkapja és viszi tovább, akkor kisülhetett volna ebből vmi más. Konkrét cselekedeteket most nem fogok itt elmondani, mert nem vagyok Zsú a villában, ezek olyan érzések. Zsúnak pont az a nagy hibája (hiányossága), hogy nem érzi ezeket a nüanszokat, finomságokat és emiatt nem is tud fordítani. Érzelmileg olyan, mint az elefánt a porcelánboltban.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:49:31

@Caprica99: ok de akkor nem mondom neki azt hogy együttalszom vele.ennyi esze legyen már egy nőnek hogy egy férfi ebben sokszor egy lehetőséget lát illetve egy megerősítést.

Mirocska 2015.01.11. 13:49:44

@Admiral_General_Aladeen: Én már simán átugrom azt a pár nicket, akiknek a hozzászólását nem bírom elviselni... Könnyebb így... :-))

Krétagarbó 2015.01.11. 13:50:53

@Admiral_General_Aladeen: küzdj, na nem úgy:) A jelenléteddel, pls:)))

Baresz83 2015.01.11. 13:51:05

Hjajj, gyöhetne mán az új poszt! :)))

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:51:33

@Krétagarbó: Igen ez igaz.Mikor Edina lelkére beszélt előjött a tájszólása is, az tetszett:D

Mirocska 2015.01.11. 13:52:04

@Krétagarbó: Egyetlen egy poént hallottam eddig Zsutól, hogy megfürdetik-e Macit? Ezen kívül még soha nem tudtam rajta nevetni, annyira merev és sótlan sajnos.

Darinka11 2015.01.11. 13:53:41

@lukacstoncsi: Így van, de Denisznek lehet, hogy súgtak a szerkik, nem biztos, hogy saját kútfőből jött ez neki.
Ami mégis a legjobban idegesített ezen a héten Zsuval kapcs., hogy idióta büntetéseket talált ki, amit végre sem hajtatott velük. Írtak itt rengetegen jobbnál jobb büntetés tippeket. Na, ezt nem tudta kihasználni. Vicces büntetésekkel rommá alázhatta volna az ellenfeleit.

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:54:18

@Mirocska: Szerintem dugja meg valaki lehet az segítene ellazítani kicsit:D

Bujumburi 2015.01.11. 13:54:32

@Caprica99: Én arra lennék nagyon kíváncsi, hogy ami Laci és Ádám között zajlott, miután kiküldte a rájuk tört Edinát, Zsut és Danit. Tuti, hogy akkor egy gyors helyzetértékelést tartottak Ádámmal és csak azután ment ki Laci és közölte Zsuval "miért nem tudod tartani a szádat, további jó játékot neked". Ez egy komoly stratégiaidötés volt Laci részéről a naiv Edina és még Dani is pedig beszopta ezt a mi vagyunk a jó oldal/ Zsu a rossz oldal dolgot.

Krétagarbó 2015.01.11. 13:54:46

@Darinka11: senki nem lát a takaró alá, Dávid közlése volt, gondolom kiesőként nem volt érdeke hazudni. Abban az volt a visszatetsző, hogy Zsú letagadta, hazudott róla. Miért?
Ha magam is cikinek tartom, hogy csirkeként nem futok két kört a baromfiudvarban a kakas elől búbolás előtt, akkor nem csinálom, ha meg nem érzem így, nem szégyellem. Fannika pont ezért nem kapott igazán morális elítélést a dugásért, ő bevállalja, hogy szereti a faszt, ő ilyen, és???

Montezuma13 2015.01.11. 13:55:03

@Krétagarbó: "Nem, ezt egyértelműen mi nézők kaptuk a szerkiktől, hogy még jobban belehergelődjünk a Zsú-Edina megosztottságban. Nyilván érzékelik a játékosok kinti megítélésének folyamát, változásait, hülyék lennének nem alakítani azokat... "

Én is így látom. Emellett azonban ennek a hierarchia játéknak volt egy érdekes és szerintem lényegi mozzanata, ami kihatással lehetett másra is (ezzel még talán kissé magamnak is ellentmondok). Ez pedig a királynő társválasztása volt. Tulajdonképpen két potenciális jelölt jöhetett szóba Dani és Maci (azt, hogy Dennis, Robin és Laci miért nem lehetett esélyes jelölt nem taglalom, mert szerintem egyértelmű). Azonban az, hogy Zsu Dani és Maci közül kit választ az már jelzés értékű volt. Itt ebben a pillanatban nem csak a hierarchia játékban választott társat Zsu, hanem eldöntötte azt is, mint egy manifesztálta, hogy az ő játéka a továbbiakban milyen irányt vesz. Ha Danit választotta volna, akkor ezzel azt jelezte volna, hogy még lát esélyt a régi társaihoz való visszatérésre és ő is oda akar tartozni. Megjegyzem erre kiváló alkalom is lehetett volna a közös "uralkodás" Danival. Azonban Zsu Macit választotta ezzel azt jelezte, hogy végleg szakít korábbi társaival és az ellentáborhoz próbál csatlakozást keresni. Nem tudom, hogy az utána következő buliban történt nagy balhénak mennyiben volt ez a döntés, az egyik kiváltó eleme.
Tudom, hogy ez csupán feltételezés, de érdekes lett volna, ha Zsu Danit választja, legalábbis a hierarchia játék szempontjából. Nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogy Edina és Laci miként viselkedett volna abban az esetben, ha Dani a kancellár és Zsu a királynő.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 13:55:41

@Krétagarbó: én amióta ismerem ezt a blogot itt ez volt, mindenki lesavazta akit gondolt oszt hello, nem volt gondolatrendőrség meg ilyesmi.
ez nem az MTA pont azért járunk ide
ha valaki kommentje nem tetszik, nyugodtan át lehet görgetni, ez a jól bevált szokás és szokott is működni
én pl nem rajongok a kurva hosszú boncolgatós kommentekért
de joguk van leírni
nekem meg jogom van nem elolvasni
de nem fogom baszogatni azért, mert három oldalt volt kedve 46x írni
ahogy azért sem fogok vkit baszogatni ha keményen fogalmaz
ha nem a véleményét fejti ki a dologról vki hanem csak baszogat azt igen is tegye máshol
és kérdésedre válaszolva, sztem a többségnek tetszik, ha nem így lenne, nem olvasnák sixx posztjait sem...

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:57:15

@Darinka11: Talán Dennisből ezt ki lehet nézni:D
Maci viszont jó büntiket talált ki.Humoros is volt meg nem megalázó.
Az is tetszett amikor Zsunak megkérte a kezét.Szerintem az maga alá pisilt a gyönyörűségtől hogy észreveszi valaki:D

Darinka11 2015.01.11. 13:57:27

@Krétagarbó: Ebben a Dávidos dologban 100 %-osan egyetértünk, ugyanígy látom én is. :)

lukacstoncsi 2015.01.11. 13:59:08

@Caprica99:Szerintem ha más teszi ezt az ugyanúgy gáz.

Krétagarbó 2015.01.11. 14:00:23

@lukacstoncsi: az sem lehet véletlen, hogy akkor előjött a tájszólása. Nagyon viselkedik mindig, próbál disztingválni, túlfegyelmezi saját magát is. Pedig lehet, hogy nem kellene, ki tudja, lazulva mennyire jönne be a nézöknek? És miért gondolja, hogy nem jönne be álca nélkül? Érdekes kérdések lennének.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.11. 14:02:05

@Caprica99: Erről az a vicc jutott eszembe, hogy
kisfiú sétál a szüleivel a temetőben. Nézi a sírfeliratokat:
"itt nyugszik a legjobb férj", "legjobb apa", legkedvesebb nagypapa" stb...
megérdezi: Anya, ha itt csupa jó ember van eltemetve, akkor a rosszakat hová temetik, mikor meghalnak?

lukacstoncsi 2015.01.11. 14:05:44

@Krétagarbó: Igen ez jó meglátás.Ciki is lett volna bevallani hogy istenem faszt fogtam jó volt.De nem is az a lényeg hogy bevallja hanem hogy ebben sem őszinte.Zsu érdekember sok mindenben ez kiderült már.A gyereke e gy jó takaró amivel lehet takarózni adott esetben, akár jó vagy rossz értelemben.

Mirocska 2015.01.11. 14:06:24

@Krétagarbó: Zsunak az összes energiáját elveszi a gondolkodás... Most nagyon meg akart felelni királynőként, és ebbe beletört a bicskája. Szinte látszik az arcán, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában, annyira koncentrál arra, hogy mit mondjon. Túl nagy falat volt ez neki sajnos...

lukacstoncsi 2015.01.11. 14:09:48

@Krétagarbó: Igen ez sok emberrel van és volt így.Felvesz egy szerepet vagy olyan dolgokat csinál amitől azt hiszi népszerü lesz de előjön idővel hogy kicsi a ruha rá....Úgy látom egy oldalról hozza a gyerekes anyuka szerepét aki egyedül van de a bennti viselkedésével ez nem passzol.A nézők azért ezt nem mindig tolerálják.

lukacstoncsi 2015.01.11. 14:10:48

@Caprica99: azt hiszem nem értetted meg amit sokadszorra írtam ezzel kapcsolatban.szerintem itt zárjuk le ok?

Krétagarbó 2015.01.11. 14:13:35

@őszinte sixx nagy kedvence: pontosan, igazad van, ez nem GONDOLATRENDŐRSÉG. Pontosan emiatt van elege az embereknek az olyan kommentekből, amíg folyton és indulatvezérelten magyarázatot kérnek a másiktól, hogy miért gondolja azt, amit egy-egy játékosról, és amikor véleményagresszor módjára próbálják letolni másnak a torkán a saját véleményüket.
És azért írtam kommentet, és nem kommentelőket, mert ugyanakkor van, amikor más kommentjük tök vicces, hasznos, és jól el lehet velük beszélgetni.
Montezuma csak ez ellen szólt, joga van hozzá, neki ez a véleménye, szólásszabi van, vagy mi.
Más kérdés, hogy milyen formában, nem kellene lemenni kutyába, mert az senkinek nem jó.

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:17:23

Zsú a szentről mintázott, oroszlánszívű alabástrom szobor dacol a világ kegyetlenségeivel. Még szerencse, hogy a köpenyéről minden lepereg, így ő maga sérthetetlen.
Azért a véső mégiscsak fogja - szerintem

dare 2015.01.11. 14:26:52

@lukacstoncsi: Van valami linked erről a faszfogásról mert én nem láttam minden részt?
Vagy hol lehetne ezt visszanézni, hol keressem?

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:29:18

@dare: érdekes, arról sem volt link, hogy Edinánál László a hátsó bejáratba parkolt, mégis egyesek tudni vélik, hogy megtörtént az anál. Ugyanaz a kategória, anniy különbséggel, hogy sem Edina, sem Laci nem ismerte el, hogy anál lett volna. Azért remélem érzed az ellentmondást.

Montezuma13 2015.01.11. 14:29:26

@őszinte sixx nagy kedvence: Talán egy-két pohárral kevesebbet kéne inni és akkor talán figyelmesebben tudnád olvasni a másik által leírtakat. De az is lehet, hogy szövegértési problémáid vannak. Mikor szóltam én hozzád? Te voltál az, aki engem először véleményezett. Ami nem baj, jogodban áll. DE nekem meg jogomban áll válaszolni. Azt sem én mondtam, hogy kinek hová kéne menni. Erre, ahogy látom inkább benned van meg a késztetés, mert minden kommentedben el akarsz küldeni innen. Itt jegyzem meg van egy rossz hírem nem megyek el. Még csak szőrmentén bánok veled, mert különösképpen nem érdekelsz, annak ellenére, hogy ezt te így vizionálod.
Másodsorban, pedig pontosan a te infantilizmusodat és frusztráltságodat tükrözi, hogy televágod vigyorival (smiley) a kommentedet, ami szintén a magánügy, de azért jelzés értékű.

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:33:00

@Montezuma13: emlékszem. épp arról diskuráltunk, hogy melyikönk kinek szurkolt az előző VV-kben. Erre jött a beszólás.. Szerintem ne foglalkozz vele. Nincs mit tenni. inkább dumcsizz a játékról.

dare 2015.01.11. 14:33:17

@vastyúk is ..: Semmi ellenmondást nem érzek csak kérdeztem valamit?
Én nem análozom Edinát úgy hogy ha valaki tud segíteni nekem a tisztánlátás végett azt megköszönném.

encek 2015.01.11. 14:33:54

Szerintem Zsu jól tolta ezt a hetet. Vigyázni kell ezzel az uralkodói helyzettel. Gondoljunk csak bele, mi történt volna, ha belemegy ebbe az anarchia játékba. Csak rosszul jöhetett volna ki belőle, ő lett volna a gonosz, basáskodó és már nem kell rontani a megítélésén. Sokkal jobb egy áldozati szerep a számára. Kár elítélni érte, mert mindegyik szerepet játszik. Jól választott amikor megkérte Maci kezét, pedig de szeretett volna Dani / én csak Revans-nak hívom / király lenni, már-már mindent megbocsájtott, meg is nyúlt Edina arca. Sok hibát vétett, rögtön ezzel a Dávid nevezetű szemétládával, aki röpke kis szereplését azzal próbálja súlyossá tenni, hogy önelégült arccal dicsekszik a hódításával, pedig őt csak kiválasztották. Nem a rendmániájával lett közutálat tárgya / valaki ezt írta / Röné kezdett el őrjöngeni, ha szerepel a TV-ben akkor mit keres itt, elveszi a helyet tőlük.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 14:34:48

@Krétagarbó: ez egy ilyen fröcsögős blog
a posztok is ilyenek
akinek nem tetszik, ne olvassa
de ezért nem kell basztatni itt a kommentelőket
véleményagresszort meg nem látok
attól még nem az vki mert megkérdezi tőled, hogy miért úgy gondolod

Kartontigris 2015.01.11. 14:35:49

@vastyúk is ..:
Mondjuk legalább lepereg. Szemben annak a csöpp vidéki jánnykának a fenekével, akinél még nyálazni sem kellett, hogy Laci vésője mélyre szántson.

Darinka11 2015.01.11. 14:38:15

@lukacstoncsi:
"Egyrészt mutatták hogy Zsu matat ott, másrészt másnap Dávid maga mondta el Macinak ezt."
Egyik sem 100 %-os bizonyíték. Zsu esetleg kereshette (matatott) azt a rudit, de nem biztos, hogy meg is találta. Dávid fürdőnacis jeleneténél én nem sok mindent (semmit!!!) láttam abban a gatyában. :DDDDDDD Na, ha ott Zsu mégis talált valamit, akkor nagy művésznő!
Dávid meg mit is mondhatott volna: A legnagyobb élményem a villában az volt, hogy 3-szor meghúzták a farkamat. :DDD (Mondjuk az tény, hogy bottal sem piszkáltam volna.)

Krétagarbó 2015.01.11. 14:39:12

@Montezuma13: az nekem nem derült ki, hogy miért Macit választotta, saját ötlet volt-e, vagy csak hallgatott a fiúkra, akik ezt erőltették. Akár lehetett jelzés is Daninak, bár nekem meg az tűnt fel, hogy amikor annyira berúgott és bement a nyugiba Daniékhoz, akkor is mintha egyfajta "szomorúság" vagy elkeseredettség lett volna rajta amiatt, hogy Danival nincs jóban. De lehet, hogy már csak belelátom, nem tudom.

Krétagarbó 2015.01.11. 14:42:07

@őszinte sixx nagy kedvence: Pinki, nem baszogatás volt a részéről, elmondta, ahogy itt mindenki elmondja azt, amit akar. Én is megtanultam a leckét, az olyan kommenteket (és nem a kommentelőket) átugrom, ami nem tetszik, oszt jónapot. De nem értem, hogy miért nem dohoghat egyet, ha akar. Ha itt fröcsöghet bárki, mert egy olyan poszt, akkor egy dohogás miért nem fér bele?

dare 2015.01.11. 14:43:41

@Darinka11: A levélben olyat írt hogy szexuális megállapodás miszerint Zsu közelében ráránt a pisztolyra vagy ha zuhanyzik vagy valami ilyesmi (azt láttam).
Nem lehet hogy csak magát piszkálta?
Ezért örülnék ha valaki tudna egy linket mert vakon vagyok és nem tudom hol keressem.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 14:45:21

@Montezuma13: hogy is mondtad? mindenki magából indul ki?
ne rám vetítsd ki az alkoholproblémáidat :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és konkrétan nem szóltál hozzám, de megszóltottál azzal amit kommenteltél
ide jössz és elkezded ócsárolni az itt kommentelőket, anélkül, hogy tudnál róluk bármit is
ítélkezel pár komment alapján
szánalmas vagy :DDDDDDDDDDDDDDDD
ahogy az is szánalmas ahogy próbálsz analizálni hangulatjelek alapján LOL :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hogy is szokták itt mondani?
ja meg van : VAKON VAGY
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:45:37

@dare: akkor a válasz egyszerű. hiszel-e dávidnak, vagy sem. Eldöntheted, hogy hiszel-e neki. Nekem úgy jött le, hogy Zsuzsa ezt elismerte a cigis kanapén is Daninak, amikor is Dani kikelt magából, hogy miért tagadta le. nem az volt Dani gondja, hogy dávid szerint volt valami, hanem , hogy Zsú először letagadta, és utána elismerte.

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:46:07

@Kartontigris: hehehehehehhehehehehehehhehehehehehehehe

Krétagarbó 2015.01.11. 14:47:20

@őszinte sixx nagy kedvence: nézd, mindekinek más az ingerküszöbe. nekem van olyan komment, aminél már nem azt érzem, hogy beszélgetés lenne, hanem azt, hogy fikszíroz, ugráltat, vizsgáztat, kiforgatni próbál, holott ez nem egy tárgyalóterem, ahol helyt kell álljak, ráadásul ingyé' :) Te nem érzed ezt, ezt is elfogadom, ahogy írtam is mindenkinél máshol a határ. Montezumánál ez volt a határ, jelezte, pont.
Én ugrok tovább.

Krétagarbó 2015.01.11. 14:49:10

@Montezuma13: ne már, nem alkesz vagy ilyesmi, ne minősítsd.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 14:49:21

@Krétagarbó: bocs de ő az itteni kommentelőket fikázta, nem arról szólt, hogy mi van a vv-ben
azért nem kéne összemosnod a két dolgot

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:49:28

@Krétagarbó: Sajnos szerintem azért nehéz eldönteni, mert Zsú szomorú részeg. Nem udni mitől volt szomorú. Az árulkodó lehet, hogy ki akarta őket küldeni a fenségterületéről, azzal az indokkal, hogy menjenek bulizni. Nekem valahogy az jött le, hogy egyedül érezte magát.

vastyúk is .. 2015.01.11. 14:53:32

@Krétagarbó: a vicc az, hogy tegnap többször is megkérdezték tőlem, hogy tudok Edinának szurkolni, mert ez mégis hogy. És nem értettem, hogy mi a gond. Én nem kérdezem meg senkitől, hogy tud ennek meg annak szurkolni. A csattanó meg az volt, hogy a válaszom nem elfogadható :D. (egyik alkalommal még nátrium is megvédett, amit itt is megköszönök neki. ) Szóval jót derülök, mikor elhangzik a kérdés: véleményagresszorok itt? ugyanmár... hiihihihihihihi

Darinka11 2015.01.11. 14:54:31

@dare: Itt egy videó, de csak most, és csak Neked, ha még nem láttad! :))))
Nem akarom, hogy újra fellángoljon itt a vita az anál/nemanál kérdésről, mert ezt itt már igen részletesen kitárgyaltuk, és ki-ki szimpátiája alapján ítélte meg a kérdést. (Én hajlok rá, hogy análféle lehetett, mert Edina elég fájdalmasan felkiabál időnként.)
valovilag7.postr.hu/edina-annyira-elveztem-hogy-szinte-sirtam/

Krétagarbó 2015.01.11. 14:54:52

@Kartontigris: Igen, végülis az nem derült ki, hogy Zsú csúnyáját meddig kellett volna nyálazni Laci vésője előtt, de ez nem is Zsún múlott:)))))

Montezuma13 2015.01.11. 14:54:59

@vastyúk is ..: "emlékszem. épp arról diskuráltunk, hogy melyikönk kinek szurkolt az előző VV-kben. Erre jött a beszólás.. Szerintem ne foglalkozz vele. Nincs mit tenni. inkább dumcsizz a játékról. "

Igazad van, azonban van egy nagy hibám, mégpedig az, hogy nem szoktam hagyni magam és felveszem a kesztyűt, még ha az egy lyukas kötött kesztyű is, bár jelen esetben inkább egy büdös töltött zokniról is van szó. :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 14:57:34

@Admiral_General_Aladeen: én is, én is itt vagyok, úgymond, dikk :D

@Montezuma13: arra nem gondoltál még, h valaki nem alkoholista?:))))))

dare 2015.01.11. 14:57:48

@vastyúk is ..: Azért nehéz elhinni mert nem olyan fajta nő, inkább az a kategória aki nem rabol rá a bögyőre csak úgy ni.
Dani meg mindenért kikel ami neki nem tetszik, fogalma sincs erről az egész játékról és már mindenki a valaha élt legnagyobb taktikusnak tartja a villában.
Tőle még Alek is nagyobb.

Mók_Ica 2015.01.11. 14:58:28

@Admiral_General_Aladeen: olvasó üzemmódban vagy? írj azért néha/ többször :))))

@Krétagarbó: tul.képp nem álaszthatott mást..... denis és lacci is lepattintotta fáncsi/edinka okán, robin és dani is kihúzta magát valamivel..... a fiúk megbeszélték és megegyeztek kanapémedvével, hogy legyen ő a király.... már a meghallgatásra is ezek alapján készítették föl (frizura, bajusz, stb.)

Krétagarbó 2015.01.11. 14:59:19

@dare: nem, konkrétan azt írta a levélben, hogy megpocsikolta Zsút. Zsú meg azzal a zavarral a fején, amikor látszik, hogy vkit rajtakaptak és azt sem tudja, most mit hazudjon, próbálta magyarázni, hogy "figyelj ide...". Ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy na és? Kinek mi a köze hozzá?

Montezuma13 2015.01.11. 14:59:22

@Krétagarbó: "ne már, nem alkesz vagy ilyesmi, ne minősítsd. "

Csak mintegy lehetőséget vettem fel a kissé illuminált állapotot, de azt nem mondtam, hogy alkoholista. Csupán azért tettem, mert láthatóan ellentmondásba keveredett önmagával és nem értettem ennek az okát, de más lehetőséget is felvetettem a szöveg értelmezése terén mutatott hiányosságra.

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 14:59:27

@Mók_Ica: Mindig olvasok,csak sokszor nincs kedvem kommentelni ;)

Montezuma13 2015.01.11. 15:01:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: DE gondoltam, éppen ezért írtam a szövegértési nehézségekről is. Érdekes, hogy miért éppen pont ezt ragadjátok ki. :-)

Mók_Ica 2015.01.11. 15:01:31

@Admiral_General_Aladeen: elhiszem :) lehet vitatkozni, de egymást minősíteni, ismeretlenül mi értelme van??

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:02:00

@Krétagarbó: ő egész mást jelzett, ne haragudj
alapból úgy jött ide, hogy milyen csicskageci (nyilván sarkítok) emberek kommentelnek itt...

Krétagarbó 2015.01.11. 15:02:32

@őszinte sixx nagy kedvence: miért? Engem konkrétan fikáztak itt, az nem zavart? Nem kell, hogy zavarjon, nem azért írtam, mert meg tudom magam védeni, csak nem értem. Vagy zavarjon az összes, vagy egy sem. Ennyike. Peace és <3

dare 2015.01.11. 15:04:41

@Krétagarbó: Azt mondta hogy történt valami a takaró alatt, de mindegy is majd kiderül, csak akárhogy nézzük ez a mondat nagyon sok ellenszavazatot termel Zsunak.
Ha ezen fog elmenni a játéka akkor azt szerintem nem fogja zsebre tenni Dávid amit kap tőle ha majd kiesik.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 15:05:13

Az kiderült már, hogy Dórin miért van sportmelltartó, de bugyi nincs?

Krétagarbó 2015.01.11. 15:05:40

@vastyúk is ..: igen, ez nekem is csak egy érzsé volt, már nem tudom megmondani mi miatt, de amikor néztem az futott át rajtam, hogy még magában nyíg Dani szövetsége/társasága/barátsága iránt. De van tartása, emiatt meg nem alkuszik. Franc se tudja.

Fu Szekh Li 2015.01.11. 15:05:59

@Krétagarbó: Már írtam máshol, hogy Zsuzsa alapvetően szabálykövető, és azt játssza, amit előírtak neki. Egyébként se lenne egyszerű váltania, de ebben a folyamatos ellenszélben egyre merevebb. Tudna más is lenni (még mindig a Fanni-féle fürdetés a legjobb példa), de állandó gyűlölködésben elég nehéz. És hát őt se az eszéért szeretjük.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:08:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: nem, mert mint mondta, mindenki magából indul ki ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Montezuma13 2015.01.11. 15:08:17

@Krétagarbó: "az nekem nem derült ki, hogy miért Macit választotta, saját ötlet volt-e, vagy csak hallgatott a fiúkra, akik ezt erőltették. Akár lehetett jelzés is Daninak, bár nekem meg az tűnt fel, hogy amikor annyira berúgott és bement a nyugiba Daniékhoz, akkor is mintha egyfajta "szomorúság" vagy elkeseredettség lett volna rajta amiatt, hogy Danival nincs jóban. De lehet, hogy már csak belelátom, nem tudom. "

Hát, hogy a fiúk mit akartak, az valóban az egyik kérdés, de végül is a döntés Zsu kezében volt. Én ezt egyfajta végeleges vízválasztó vonalnak tekintem. Nem azt mondom, hogy a döntése jó volt vagy rossz, de úgy érzem ezzel kinyilvánította, még ha burkolt formában is, hogy az ő játéka milyen irányt fog venni a jövőben. A másik, amit írsz az valóban nagyon érdekes volt, kár hogy végül nem derült ki az, hogy Zsu milyen okból, milyen érzésekből vezérelve ment be hozzájuk a nyugiszobába. Én is láttam ugyan olyan jeleket, amikről írsz, de nem vagyok biztos benne. Kár, hogy beájult az italtól és ez már soha nem derülhet ki.

Krétagarbó 2015.01.11. 15:08:37

@vastyúk is ..: olvastam, ilyenkor már néha kerülöm a blogot, mert ha jelzem, hogy hahó, falkában támadás (ld. Edináék v. Zsú!!!), akkor meg az énkurvaanyám, milyen elfogult vagyok és stb...

Montezuma13 2015.01.11. 15:10:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: "mert személyeskedő voltál, talán azért. "

De talán nem én kezdtem személyeskedni.

Krétagarbó 2015.01.11. 15:11:32

@Montezuma13: nem, neki a szmájlik a védjegyei, ezzel együtt szeretjük. (meg anélkül is)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:11:58

@Krétagarbó: ez kollektív sértegetés volt, azért reagáltam
és kösz, hogy megmondod, hogy mi zavarjon engem :DDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.11. 15:13:09

@dare: várja egy "marlenkázásra", ahogy megbeszélték...

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:14:29

@dare: sztem ezzel pont csak helyzetbe hozta őt az a levél;-)))))
mondjuk utálhatták volna azért is mert nincs sapkája, de így egyszerűbb volt ;-DDDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.11. 15:14:58

@őszinte sixx nagy kedvence: nem mondom meg, csak meglepő ilyen esetben a szelektálás. de természetesen az zavar téged, amit te akarsz, hogy zavarjon. Ne lovagolj már a szavakon. (ezt se vedd készpénznek, pls. kérés volt:)

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 15:15:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Mert a melllye lóg,a suncija meg vissza lett szűziesítve,azt nem szégyelli :)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:17:39

@Montezuma13: de, pont te kezdted
az a komment amire reagáltam konkrétan személyeskedő volt
csak te épp egy csoporttal személyeskedtél

Montezuma13 2015.01.11. 15:19:00

@őszinte sixx nagy kedvence: Legutóbbi hozzám intézett kommented demagóg felhangjaiból és harmatgyenge sziporkáiból rájöttem, hogy valójában nagyon könnyű(fajtalan)súlyú "versenyző" vagy. Valószínű így szocializálódtál és erről valóban nem tehetsz. Egyet árulj el a sok smiley-t te sormintának használod? Vagy csak idegrángásosan ráesett a kezed a billentyűkre.

beacska 2015.01.11. 15:19:09

@Montezuma13: szerintem Dani sem volt a potenciális férj-jelöltek közt. Ha őt választja, akkor meg az van, hogy mit nyal. Dani nagyon csúnyán kinyilványtotta, h miért nem pitizik nála. plusz Edinát tovább ingereli...nem volt a célja. Maci nyugis választás volt

Krétagarbó 2015.01.11. 15:19:44

@Montezuma13: Kivi vok, ki tud elszámolni ezerig:))))

Dennisz tud, csaxolok.

Montezuma13 2015.01.11. 15:20:34

@Caprica99: "valami olyasmit motyogott, ha jól értettem, hogy a nyugiszoba a királynő tulajdona. "

@őszinte sixx nagy kedvence: Igen, ezt én is hallottam, de vajon miért ment be hozzájuk?

dare 2015.01.11. 15:23:15

@vastyúk is ..: Köszi.
Számomra nem volt egyértelmű, kívántatta magát, be akarta hálózni a pasit és ennyi, én többet nem látok.
Mindenesetre ha ez a pali bent marad a játékban akkor lett volna egy rabszolgája, de hogy kiesett nagyon rosszul sült el a csábítás.
Ezt látva egy kicsit sajnálom hogy az a csávó kiesett, hát nem minden úgy alakul ahogy szeretnénk ez tény.

Krétagarbó 2015.01.11. 15:23:15

@őszinte sixx nagy kedvence: helyzetbe hozta, hiszen azt is akarta szerintem ezzel, amit írtam is, hogy azért lépte meg a 6. órában a szex vonalat, mert tudta, hogy vmivel robbantani kellett. Csak nem vok benne biztos, hogy ebből nem jött volna ki egy Fannika féle vállrándítással. Mondjuk Dani felé meg már akkor volt egy véd és dac szöv., lehet, megijedt, ha nem magyarázkodik, elveszti az akkori egyetlen embert, aki egyáltalán szóba áll vele.

vastyúk is .. 2015.01.11. 15:24:10

@Montezuma13: az a baj a szemet szemért, fogat fogért elvvel, hogy a végén mindenki vak, meg fogatlan lesz. Ezért jobb ilyenkor a ha megdobnak kővel, debd vissza kenyérrel.

És ezzel megpróbálom bezárni mára a köszhelyszótáramat :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 15:24:16

@Krétagarbó: neki sem szóltak reggel, h vegyen bugyit?????

@Admiral_General_Aladeen: akkor gariba kérje vissza a pénzét, ha lóg...

Montezuma13 2015.01.11. 15:24:51

@őszinte sixx nagy kedvence: "de, pont te kezdted
az a komment amire reagáltam konkrétan személyeskedő volt
csak te épp egy csoporttal személyeskedtél "

Nem én személyeskedtem veled, legfeljebb ezt te magadra vetted. Azt a kritikát, ami arról szólt, hogy egy halálesettel, azért még sem kéne gúnyolódni és élcelődni, mert ennek semmi köze a játékhoz.

Utána te viszont egyértelműen személyeskedő hangnemet ütöttél meg velem szemben. Én meg ezt nem szoktam szó nélkül hagyni.

dare 2015.01.11. 15:26:37

@őszinte sixx nagy kedvence: Igen, ez a vonal se rossz amit most csinál, rizikós, de még jöhet jól ki belőle(rosszul is persze).
Mindenesetre úgy látom most még rajta van a sapka :-)

Krétagarbó 2015.01.11. 15:27:30

@Krétagarbó: Jav.: Csak nem vok benne biztos, hogy ebből nem jött volna ki JOBBAN egy Fannika féle vállrándítással.

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 15:28:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Az "Edina,mikroport!" mintára,egy "Dóri,bugyi!" büntit kaphatna? Ha Macit megkérdeznék erről,biztosan nemet mondana :))

vastyúk is .. 2015.01.11. 15:29:01

@dare: Volt egy olyan videó is, amiben Zsú felajánlja, hogy Dávid nézheti, miközben pucéran fürdik (persze ebben semi sincs, mivel az egész ország nézheti ;) ) cserébe meg különböző dolgokat kért. Szerintem ha bentmarad Dávid, Zsú szarabbul jár, mert Dávid a kanapémedvének mindent elmondott, ezt a paplan alatti eksönt úgy arta le, hogy beküldte a kisdávidjának hegyét is Zsú barlangjába. Szóval ha Dávid bent marad, csak hülyét csinált volna Zsúból. Zsúnak sokkal jobban jött, hogy kiesett. a szövetségesének azt mondta (meg a nézőknek), hogy nem volt semmi, de medve nyomán röné meg Fáncsi rászállt, hgy te 'büdös ribanc', ami megmentette Zsút az első kieső 'tisztiposztjától'

Mók_Ica 2015.01.11. 15:29:27

@Admiral_General_Aladeen: hát a mellye is operált.... plasztikosan.... miért lóg??? lógó plasztikot applikáltak bele???? :)))))

Montezuma13 2015.01.11. 15:32:21

@vastyúk is ..: "az a baj a szemet szemért, fogat fogért elvvel, hogy a végén mindenki vak, meg fogatlan lesz. Ezért jobb ilyenkor a ha megdobnak kővel, debd vissza kenyérrel.

És ezzel megpróbálom bezárni mára a köszhelyszótáramat :D "

Na, most próbáljam ebből kihámozni, hogy ez miről szólt, a villában való játékról, mert arra is ráillik vagy a személyes kis afféromról, mert arra is ráillik. Szóval, hogy a közhelyszótárat én is gyarapítsam "a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz." :-)

Krétagarbó 2015.01.11. 15:33:31

@Fu Szekh Li: remélem értik a poént:))) és nem kerül egy zokni a kocsmai verekedés kellős közepén az asztalra...

dare 2015.01.11. 15:34:00

@vastyúk is ..: Ezt pont fordítva látom, Dávid csinált volna hülyét magából de teljesen mindegy, ő már kiesett.

Montezuma13 2015.01.11. 15:34:29

@Caprica99: "mert totál berúgott és biztos le akart egyedül dőlni. Sztem azt nem láthatta, hogy a hármas bemet taktikai megbeszélésre, de ha látta is, ez már nem jutott el a tudatáig.

vagy....
részeg ötlet - bementek? Az enyém a hely, kizavarom őket.

Ki tudja? Ezt csak ő tudná elmondani. :) "

Hát ez az, ezért mondtam azt, hogy érdekes lenne tudni, hogy mi járhatott a fejében, de hát beájult a piától és ezért ezt már az örök homály vastag leple fogja befedni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 15:35:14

@Admiral_General_Aladeen: :D

Nem értem ezt a Dórit egyébként, szétszabatja magát, aztán mégsincs benne egy szemernyi nőiesség sem, bár ez biztos bejön a pasiknak....

vastyúk is .. 2015.01.11. 15:36:03

@Montezuma13: hihihihihihi (alapvetően arra értettem, hogy kommentársat nem kellene ekézni, mégha úgy érezzük is, hogy minket ekéztek előbb, tényleg ráillik a vellára is)

És valóban szép ez a mondat, amiben oda tehetjük a vesszűt, ahova akarjuk, és máris ellentétes az értelme. grat :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 15:36:19

@Krétagarbó: remélem, h ezek után jobban fogtok rám vigyázni, annyira nem volt jó a böribennnn..., dikk.

Fu Szekh Li 2015.01.11. 15:36:45

@Krétagarbó: Én nem értem, ha mással van baja, akkor miért velem kell kötözködnie??? :DDD

Krétagarbó 2015.01.11. 15:36:51

@Caprica99: azért kell már neki a nyugitea, vagy ráférne, ha még nem kap. Szét van csapva idegileg, az látszik rajta.

Krétagarbó 2015.01.11. 15:37:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: ugye-ugye, amikor Mancikát odazártad? Vagy a barinőjét? Már nem emlékszem...

dare 2015.01.11. 15:38:18

@Krétagarbó: Remélem ez még mindig csak a sütemény, nem valami szexpóz és levagyok lemaradva a korral .DDD

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 15:44:28

@Mók_Ica: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Csak súlyt tartani vette fel-megelőzésképpen. :)
Engem kimondottan taszít,bármiféle plasztika.
De amúgy lehetne akármilyen nőies,ha a múltkori Maunika sós stílusban,köpködve nyilvánul meg!

Montezuma13 2015.01.11. 15:45:18

@vastyúk is ..: "hihihihihihi (alapvetően arra értettem, hogy kommentársat nem kellene ekézni, mégha úgy érezzük is, hogy minket ekéztek előbb, tényleg ráillik a vellára is)"

Azért értettem én elsőre is, csak annyira jól ráillett mindkét szituációra, hogy nem hagyhattam ki a tettetett értetlenséget. :-)

Micsell (törölt) 2015.01.11. 15:45:34

Kár hogy ilyen unalmas volt a dzsungelhét. Nekem az volt.

Krétagarbó 2015.01.11. 15:47:04

@Caprica99: ja, és ő nem agresszív típus egyáltalán, látszik, hogy mindent benyel, ez k. nehéz lehet. (Én mondjuk nem vok ilyen, én azonnal kiadom és 5 perc múlva minden el van felejtve.)
Azzal, hogy nem tudja kiereszteni ennyire a fáradt gőzt, benne van az összeomlás veszélye, remélem, nem hagyják elfajulni a villapszichók a dolgot addig...

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:47:31

@Montezuma13: sosem fogod megtudni, hogy miért használom a szmájlikat :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
örülök, hogy könnyűnek ítélsz, maradj is csak meg ebben a tudatban

Mók_Ica 2015.01.11. 15:48:52

@Admiral_General_Aladeen: már írtam régebben, számomra ő inkább egy férfi, mint egy nő..... mind viselkedésben, megnyilvánulásban, mozgásban, beszédben, stb. elég darabos, mint egy retro kamionsofőr...... valószínű ezt kompenzálandó plasztikáztatott és modellkedik..... de ez csak az én megérzésem.....
plasztikázott nő is lehet szép és vonzó :) már láttam olyat is :))

Krétagarbó 2015.01.11. 15:49:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: a nőiesség nem csak a másodlagos nemi szervektől/ből (by Sixx) jön le valakiről sztem. Plasztikai sebészkés nem tud olyat csinálni úgymond...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 15:49:33

@Krétagarbó: most muszáj volt felhívni a figyelmemet, h mennyire mélyre süllyedtem? Pesdig zalánkát is "befogadtam" :D

@Admiral_General_Aladeen: érdekes, amit írsz, majdnem mindegyik pasi ismerősöm ezt mondja, majd!!!!!, jött az egyik csaj ismim, ők meg jaj de jól néz ki, egyebek. A fiúk (3an) azt emlegették, h de jól néz ki, micsoda mellek, stb. Mondom, a csaj fél csináltatta, erre ők, sebaj, rohadt jól néz ki és inkább ez, mint a normál :DDDDDDDDD Nálad is így van?:D

@vastyúk is ..: megkérdezzük?:D

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 15:49:58

@Caprica99: Mindenféle köpködőt megvetek,még VévéKrisztiánné Izabélát is....Bár hozzá kell tennem,anno Éva szimpi volt (még az elején) De aztán ős is "edinásodott" :)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:51:49

@Krétagarbó: most az ugrott be, hogy kb alek ugyanígy éva hátán mászott fel, mint zsú danién
igen, valszeg megijedt, hogy neki kaszáltak és próbálta menteni a menthetőt

Krétagarbó 2015.01.11. 15:52:21

@Fu Szekh Li: hideg van, kéznél van a zokni. Itt egy zokni, ott egy zokni, mindenhonnan előkerül egy.:))))

Mók_Ica 2015.01.11. 15:52:30

@Krétagarbó: pláne ha még pattog is az a labda :))) hihihihihihi

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 15:52:46

@Krétagarbó: jaja, ez igaz, pont ezért nem értem, h neki minek :D

Mók_Ica 2015.01.11. 15:54:01

@Caprica99: túl sok alkohol..... puffasztja a pofikákat......

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 15:54:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Nem,nálam nem így van! Sokféléhez volt szerencsém,kicsi,nagy ,közepes,de mindet szerettem,mindegyiknek másféle előnye van.Egyszer volt szerencsém műanyaghoz,de kissé furcsa volt hogy úgy áll,mintha odabetonozták volna...bár melltartóban igen jól mutatott.A Zsu melle amúgy tetszik,elég jól eltalálták,hogy nem túl nagy lett. Ennek ellenére az igazira szavaznék-bármilyen is legyen az ;)

Mók_Ica 2015.01.11. 15:54:56

@Caprica99: meg zsóti kakkantós dorkával a zuhany alatt, amúgy romantikásan..... :))))

Krétagarbó 2015.01.11. 15:56:36

@Admiral_General_Aladeen: nem tudom, nekem eddig csak a férjem vallotta be, hogy szerinte érdekes lehet (ő mmkk őszinte hozzám állítólag:). Minden más faszi tagadja, ehhez képest a nők sorban állnak a bolti cicikért. Ennyire hülyék lennének? (nem hiszem)
Ez is vmi olyasmi lehet, mint hogy a VV-t senki sem nézi, sőt TV-t sem...

vastyúk is .. 2015.01.11. 15:57:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Egyébként Dóri esete szerintem csak azt bizonyítja, hogy akiben nem volt nőiesség, abba egy pár szilikon sem varázsolja bele. (ha most ezt hallaná, biztos megjegyezné, hogy 'rólam beszélsz te csicskageci?', és a kezeivel kiszúrná a szememet.)

ami a fogatlanságot illeti, van aki szereti, ha néha karcol ;)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 15:57:45

@Montezuma13: olvassuk esetleg vissza??? :-O
ott sértegetted a kommentelőket
mi az ha nem személyeskedés?
te nevezheted kritikának attól még az személyeskedő sértegetés
a szart hiába csomagolod selyempapírba, attól még büdös, úgyhogy felesleges szépítgetned
én pedig csak szimplán tükröt tartottam neked a kommentemmel

Mók_Ica 2015.01.11. 15:58:51

@Caprica99: sztem is és még implant is van ott..... pocok-pofi :)) + alkohol.... lassan nem tudja kinyitni a szemeit.....

@Caprica99: @Admiral_General_Aladeen: hát ilyen ez a romantikás szerelem.... mi eztet nem tudhassuk..... :))))))))))))))

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 15:59:14

@Krétagarbó: Mindenhol azt látják,ezért beállnak a sorba.
Engem főleg a kacsaszáj stílus taszít,a mell,nem annyira. A legdurvább,amit egy nő elkövethet,szerintem a szemöldöktetkó.Szépet még nem láttam. Persze biztosan lesz akinek má véleménye van. ;)

Mók_Ica 2015.01.11. 16:00:31

@vastyúk is ..: bocsika.... a ghetthós h betűket kifelejtetted :)))

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:02:25

@Admiral_General_Aladeen: érdekes, pár embertől hallottam már azt a véleményt, hogy olyan furcsa, hogy nem hat a szilikonra a gravitáció semmilyen testhelyzetben. Most bevillant, mikor dóri feküdt a szoláriumban, és a békaperspektívából úgy festett, mint egy túlfújt guminő.

Krétagarbó 2015.01.11. 16:02:34

@őszinte sixx nagy kedvence: nem tudom, alekékat annyira nem követtem, bár nekem az emlékeim alapján olyan kölcsönösség rémlik inkább, alek is jó volt évának és fordítva is igaz ez.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:02:42

@Mók_Ica: lehet, hogy nem olyan rég csinálták és azért kell még hordania sokat

Krétagarbó 2015.01.11. 16:05:35

@Mók_Ica: tényleg, azóta a kapcsolat egyik szinonímája, a megköpködném a zuhany alatt kifej. :)

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 16:06:57

@vastyúk is ..: Igen! A Dórié,annyira természetellenes,hogy nem tud vonzani. A zsu cicije,ellenben egész jó.

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:07:55

@Mók_Ica: hhhhehhhheehhheee :D

Én is azt látom plasztikon, hogy sarah jessica parkeresedik. nagyon szűkké válik a szemrése.

Krétagarbó 2015.01.11. 16:08:08

@Admiral_General_Aladeen: nekem van/volt szemöldöktetkóm, most kéne újra, lehet azt szépen is, észre sem veszed.:)))

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:09:26

@Krétagarbó: ott alektól konkrétan durván elhatárolódott mindenki. egyedül éva sajnálta meg, hogy ne legyenek már ilyenek vele, bolond, bolond de jó bolond.
ha ott nem veszi a szárnyai alá, soha nem nyeri meg a játékot mert kiesik az első párbajnál.
amiért alek sokáig hálás is volt évának, csak hát éva jelleme sem hibátlan na ;DDDDDDDDDDD

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 16:11:18

@Krétagarbó: Úgy más a helyzet,ha alig észrevehető,inkább korrekciós.Láttam viszont nagyon kontúros,ívelt fekete szemöldököt,egy tejfelszőke csajon.Na,az merénylet volt a szememnek,örökre beleégett a retinámba,brrr! Mi vezérelhette szegényt? :)

Krétagarbó 2015.01.11. 16:11:19

@vastyúk is ..: igen, akkor én is megállapítottam, hogy heteró nőként ilyen szemszögből még nem láttam gumididit, és furi volt.
Sokan mondják, hogy érzéketlen lesz a mellbimbó a műtét után, mondjuk szar lehet elveszejteni azt az erogén zónácskát, khm...:)))

Darinka11 2015.01.11. 16:12:23

@Krétagarbó: Nekem is van szemöldöktetkóm, pár hónapja csináltattam (egy diszkrétet, ahogy Te írod), és mindenkinek tetszik. Mármint a szakértő barátnőknek, férjnek, stb... Más meg észre sem veszi. Ennél is érvényes: a kevesebb több.

Krétagarbó 2015.01.11. 16:12:23

@őszinte sixx nagy kedvence:najó, de kérdés az volt, hogy és bugyit miért nem? :)))))

Krétagarbó 2015.01.11. 16:13:45

@őszinte sixx nagy kedvence: lehet, nagyon nem vok képben abból a szériából.

Krétagarbó 2015.01.11. 16:15:21

@Admiral_General_Aladeen: hát igen, mindent lehet szépen és ízlésesen, és lehet nem úgy.
Dóri már a nem úgy kategória.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 16:15:39

@Montezuma13: "... végül nem derült ki az, hogy Zsu milyen okból, milyen érzésekből vezérelve ment be hozzájuk a nyugiszobába. ..."

Jaj, hát már ne lássunk bele minden marhaságot. Össze akart esni a saját felségterületén, mert beb.szott. Meghökkent, mikor látta bent a népeket, mondott is valamit, hogy óó vagy ilyesmi. De már le kellett tegye magát, és maradt. Ennyi volt a bonyi történet.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:18:28

@Krétagarbó: hát azt nem műtötték, azt minek? :DDDDDDDDDD

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:18:44

@Krétagarbó: egyetértek. Furi lenne, ha meglenne a hatalmas cickó, mégis érzéketlen lenne. Azért ez sajnálatos.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 16:22:07

@Admiral_General_Aladeen: hm, érdekes, érdekes, amit írollllll :D Főleg ez a mindenféle volt már rész :D

@Krétagarbó: áhhhá, önértékelési gondok :D

@őszinte sixx nagy kedvence: hanyadszorra?:D Meg a kkor a fejét is, mert a sapka is mindig tartja :D

@vastyúk is ..: igen, állítólag a karcolás is jó :P

járaszám 2015.01.11. 16:22:23

@Micsell:
Nem csak neked,ezt elcseszték.Szórakoztató lehetett volna ha a királynőnek valóban van hatalma,de mert minden következmény nélkül lehetett szabályt szegni unalomba fulladt.A munkahét érdekesebb volt,ott nehezebb volt csibészkedni,most viszont csak a szemétkedés ment.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 16:23:59

@Krétagarbó: azt egy nagyobbal is meg lehet tenni :D

@Darinka11: és te miért csináltattad?

mézescsók 2015.01.11. 16:24:10

Minden épeszű hatalom érdeke, hogy fennmaradjon. Ez a célja is. Emellett persze lehet a közjó is a cél, de nem mindig kontabilis a kettő (érdek és cél). A hatalom birtokosai célok érdekében szabályokat állapítanak meg. A szabályokat a szabálykövetők fogalmazzák meg, többek között annak érdekében, hogy a szabályelleneseket regulázzák.
A fentiek fényében ez az egész úgy ahogy volt, egy elcseszett hétnek bizonyult - az én szememben.
A hét eseményeit visszanézve itt csak egyetlen célt véltem felfedezni: tesztelték, képes-e Zsuzsa egy alapvetően ellenséges közeget irányítani. Ez egy eléggé elmebeteg cél a játék, illetve annak végeredménye miatt. Lehet valaki sz..r vezető, de közkedvelt személyiség - más kérdés, hogy a nő nem az -, akik vakon követnek, pláne, ha az a közösség agyhalottak gyülekezete.
Zsuzsának esélye sem volt. Egyrészt a személyében rejlő okok miatt, amiről annyit irtatok már, hogy nem ragoznám. Másrészt az eszköztelensége miatt. Ha egy közösségben ellenséges indulatok és ellentétes érdekek vannak, ott a hatalom képtelen fennmaradni és normálisan funkcionálni, ha az akarata érvényesítésére nincs lehetősége. Nem a büntetés pártján állok, és nem vasderest láttam volna szívesen a villában, de valamilyen hathatós eszközt, amivel befolyásolni képes az alattvalókat, szivesen vette volna. Ezt valaki többször is kifejtette tegnap, sajnos a kommer neve most nem jut eszembe, de a gondolatot nem védette le.
Maci az ég egy adta világon nem lendített sokat a dolgon, mármint az anarchia - megjegyzem a szerkik alaposan felkészítették a nagyon futtatott Edinát, Danit és Lacit - elkerülésén. Hites férjként csak engedményeket tett, illetve olyan büntetéseket adott, amik az érintetteknek csak jól jött, a személyiségükkel összevágott, amivel kicsit helyrebillenthették egész heti ámokfutásukat. Azért bele lehetne gondolni, hogy milyen uralkodó lett volna Maci, ha már a hét elején ő a király. Szerintem gyengus, viszont valamivel vissza kellett hozni a játékba, ha még akarnak vele valamit. És miért ne pont egy csatornaközeli fazonnal akarnának valamit? Hogy hótunalmas karakter? Senkit sem érdekel, mert nem a nézők a kihívók. Szóval bebetonozták még pár hétre.
Felvetődik egyébként a kérdés, hogy ugyanilyen feltételekkel a többi milyen uralkodó lett volna? Amilyen kaotikus érzelmi állapotok vannak a villában, kétlem, hogy a többiek sokra mentek volna.
Edinával a halotthírt közölni kellett, ez nem is vitás. Az más kérdés, hogy megszabtam volna anyukának, hogy maradjon tényszerű, mert így bizony információkat csöpögtetett (sokan drukkolnak neked, játssz, ahogy akarsz - ebből nekem az jött volna le, hogy jó vagyok, van táborom, nem ártott semmi Lacis vagy egyéb akcióm, stb). Ez így nem korrekt a többiekkel szemben, kivéve persze, ha azt akarják, Edina legyen a győztes, amit jelenleg látni vélek.

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:27:55

@Admiral_General_Aladeen: inkább nem bizonyítanám. Nekem fura Zsú cicije is, valahogy nincs az alsó felében anyag. Olyan, mint egy félbevágott labda. De elhiszem, sokan szépnek látják, szar is lenne, ha csak egyféle volna a piacon. :D

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:29:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: azt nem tudom, nem beszéltem vele :DDDDDDDDDD
a sapka meg a szponzié, az már odanőtt, láthattad a többieket is ;-DDDDDDDDDDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 16:31:16

@Krétagarbó: @Montezuma13: Kivi vok, ki tud elszámolni ezerig:))))
Dennisz tud, csaxolok

Bocs, de csak MONDTA, hogy el tud számolni ezerig :) csaxolok

Darinka11 2015.01.11. 16:32:26

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Mert elég ritka és világos (enyhén vöröses) színű volt. Inkább csak korrekció ez, de ettől lett egy szép finom íve. Nekem nagyon bejött. A barátnőm csináltatott a szemére is (mintha ki lenne húzva tussal), rajta nem mutat rosszul, de én azt már nem vállalnám be. Rajtam egyelőre ennyi a korrekció, persze, ahogy múlik az idő, ki tudja, mi lesz még. :)))) Bár nem vagyok híve a művi dolgoknak, de az apró kiigazítások jöhetnek, PVC, botox már nem.

Krétagarbó 2015.01.11. 16:33:20

@Well...: fiatal, én is voltam valamikor. ezt nem tudom elítélni...

nátrium glutamát 2015.01.11. 16:34:25

@Well...: ez nagyon naaaagy! :D
köszi! :D

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:34:43

@mézescsók: kizárt, hogy ádinát akarnák győztesnek

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 16:34:45

@őszinte sixx nagy kedvence: tudom, de lehet, h nem véletlen van a sapi bizonyos embereken ;) Megjegyzem, pont h elrettent ezektől a szaroktól a szponzor, engem. Lehet, h másnak bejön.

@vastyúk is ..: egyetértek.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 16:35:00

@járaszám: A szívatást a királynő egy féle képpen tudta volna kezelni: ha röhög rajta. Vagy, ha vicces büntetéseket talál ki. Ez a fajta csoportra bontás h te ezt ehetsz te meg csak az, nem tetszett sosem. Pl. egy kávézónak azért jogosan esik sz.ul ha nem kávézhat. Meg ez az állandó egészségtelen májkrém etetés. Annyiból mentem fel zsut, h ilyen fajta ellenszélben nehéz uralkodni is jópofizni is és röhögni is. Láttam ilyet munkahelyen, amikor többen nekimentek egynek. Ott törte meg az egy a dolgot, amikor magasról tojt a többre, ezért javasoltam a fentit. Az, h Dani ffi létére ennyire zsut alázta, remélhetőleg elásta magát a szavazóknál, sosem volt elegáns, ha ffi nőt alázott, lenne ott még elég hím, de nekik nem mer menni. Igen, a munka hét érdekesebb volt. Nálam már csak az iskola hét lesz érdektelenebb, az elcsépelt tanárokkal, úgyis mindenki tudja, h buták, unalmas már erre építeni még egy hetet.

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:37:30

@mézescsók: "sokan drukkolnak neked, játssz, ahogy akarsz - ebből nekem az jött volna le, hogy jó vagyok, van táborom, nem ártott semmi Lacis vagy egyéb akcióm, stb)"

dehát ez nem igaz. ha az édesanyja ezt is akarta mondani neki, akkor gyakorlatilag félrevezette Edinát, hiszen Edinának nincs már oly sok szimpatizánsa, és a Laci-vonal kifejezetten betett neki, a struccoskodásról nem is beszélve

A mondottakat úgy is lehet értelmezni, hogy anyukája csak bíztatta, hogy ne legyen elkeseredett, 'maradj csak a játékban, mi szurkolunk neked, melletted vagyunk, nem kell még hazagyere, ne legyen bűntudatod, hogy nem jöttél haza'

Krétagarbó 2015.01.11. 16:38:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: persze:) mondjuk én ebben olyan vok, mint Zsú Laci farkincájával. Soha nem mondom, hogy soha.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 16:39:03

@Darinka11: jesszus, lehet, h naiv kérdést teszek fel, de nem fáj a szemem?:O

Krétagarbó 2015.01.11. 16:39:31

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én mmkk elhiszek bárkinek bármit, az első hazugságig.:)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 16:39:33

@mézescsók: "Zsuzsának esélye sem volt. Egyrészt a személyében rejlő okok miatt,...Másrészt az eszköztelensége miatt..."

Nagyon egyetértek. Ha jól meggondoljuk, milyen eszközei vannak a hatalomnak?
Ígérni tud és fenyegetni. Kiskun itt legfeljebb ígérni tudott volna, mert a retek megvonta tőle a reális fenyegetés lehetőségét, sőt, abban hitben ringatta, hogy fenyegethet. Mikor kiderült, hogy a fenyegetés csak üres szó marad, még lehetetlenebb helyzetbe sodorta Kiskunt. Egyébként ennyire erkölcstelenül még nem láttam kézivezérelni a retek-et.

Montezuma13 2015.01.11. 16:40:13

@őszinte sixx nagy kedvence: A személyeskedés az, mint a szóban is benne van, személyre szóló, személyre szabott. Az pedig, hogy selyempapírba csomagolnám, azt nem hinném. Hozzád inkább smirgli illik, mert durva, göcsörtös fadarabokat, tuskókat csak azzal lehet megmunkálni.

Érdekességként jegyzem meg, hogy ha már a halálesetnél tartunk. Dóriról vagy az őt érintő haláleset kapcsán teljesen normális kommentek voltak és senki nem gúnyolódott, gyalázkodott stb. Ennek anno örültem is. És noha Dóri éppen nem a kedvencem, de semmi megjegyzést nem tettem rá, sem nagymamája elhunytával kapcsolatban, mert ezt morbidnak érezem volna. Azonban most olyan mértékű gyűlölködést, gúnyt tapasztaltam Edina nagypapájának halála kapcsán, amit személy szerint nem tartottam elfogadhatónak, ami túllépte a jó ízlés és az alapvető emberiesség határait. Ezért erről elmondtam a véleményem. Azt is elárulom, hogy az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban az volt, amikor valaki azt írta, hogy jó is, hogy meghalt a nagyapja legalább nem látja az unokája viselkedését (én most finomabban fogalmaztam).
Nekem mondhat bárki, amit akar, de én akkor is el fogom ítélni az ilyen megnyilvánulásokat. Akinek nem tetszik ne olvassa. Ha pedig valaki magára veszi, akkor tegye azt, legfeljebb magáról állít ki jellemtelenségi bizonyítványt.

LittlePurple 2015.01.11. 16:40:41

@Admiral_General_Aladeen: szia <3 , huuu nagyon brutál a képed! (Y)

@őszinte sixx nagy kedvence: megtisztelő ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 16:42:38

@LittlePurple: szióka, de rég láttalak.

@Krétagarbó: oké, akkor nekem először egy fenékimplantátum kellene :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 16:44:28

@Caprica99:
Az lenne a legkisebb baj, hogy úri fiú. De NEM AZ !! Ezért nem lesz belőle úriember se. Stb, stb. :)

Krétagarbó 2015.01.11. 16:46:02

@Caprica99: na jó, félmeztelenül nem voltam semmilyen bulizás alkalmával annak idején, de sokminden más volt. életkori sajátosság, tudom, nem mindekinél, ez is igaz. én hiteltelen lennék megszólni ezt:)

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:46:47

@Well...: hihihihihihi, mintha a seggrészeg haverjaimat látnám egyetemista korukban. az egyetlen, ami hiányzik, hogy amikor ilyen állapotban nőt látnak, elkezdik skandálni a 'vetközz cica' mondókát. Mikor gigi megjelent ez nem történt meg, minden más stimmelt.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:47:34

@Montezuma13:
ilyen sokáig tartott kiagyalnod a választ? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
akkor most felvilágosítalak, személyre szólt az is csak épp több személyre
úgyhogyne erőlködj, mert kurva izzadtságszagú vagy
dórinál ugyanígy elő jöttek a kételkedő kommentek max nem ilyen mennyiségben, mert az még az első eset volt
és akkor most feltenném a sztenderd kérdést: te valami rokona vagy ádinának??????????

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 16:48:00

A tegnapi adásról a beszámolót elvitte a szél? Hun van már? Lassan itt a következő rész. Vagy Zsuzsannak királynő őfensége kivégeztette a pennaforgatókat?

Krétagarbó 2015.01.11. 16:48:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: asszem nekem is:))) vagy pár Fanni féle guggolás, el is kezdem. holnap.

LittlePurple 2015.01.11. 16:50:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: ÓÓÓ, nálad is van új trend (Y)

@Admiral_General_Aladeen: ezh most mit is jelent?

majd lécci fordítsatok, mert nem mindig értem a HV-vv7 szófordulatait, köszi :)

Krétagarbó 2015.01.11. 16:50:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: feltehetően újgazdag elit. viszont az ő gyereke már úrigyerek lészen, meglásd! :))))

(de tényleg nem ez a baj vele, ha van egyáltalán vele baj:)))

vastyúk is .. 2015.01.11. 16:50:55

@-pkata-: gondolom a posztfelelős is vasárnapozik, mi meg jól elvagyunk a tegnap előtti öfi alatt. Majd estére biztos megjön az új :D

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:51:20

@Micsell: hát nem tudom, hogy az kezelése lett-e volna a dolognak, hogy nevet
lehet, ha a cigit meg a kávét megvonja, azért az hatott volna... :DDDDD
de úgy nem lehet irányítani, hogy jajj azt én nem akarom, azt nem vonom meg ;-DDDDD

Krétagarbó 2015.01.11. 16:52:33

@LittlePurple: semmi különös, minden okés. Nézed? Kedvenc van már? Vagy már nincs? :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 16:53:08

@Montezuma13: "...ami túllépte a jó ízlés és az alapvető emberiesség határait...."

A megnyilvánulások jó része igazából a retek ellen irányult, mert fel lehet tételezni, hogy akár ilyen durván is, de belenyúlnak a műsorba.
A harag-áradat másik felét Ádinka, meg a család nyitotta meg azzal a süket dumával, hogy elhunyt ezt akart, meg azt akart, meg utsó lehelletig stb. Ezt nem kellett volna bedobniuk. Aki szelet vet, vihart arat.
A maradék 1-2 kommentelő pedig - sztm - ezek ismerősek neked: minősítenek, személyeskednek.

Montezuma13 2015.01.11. 16:54:35

@Caprica99: "Tudom, ízlések és pofonok, de nekem nagyon nem jönnek be az ilyen fehér bőrű, hájas úrifiúk. :) "

Abban egyetértek, hogy ízlések és pofonok különbözőek, de a fentiekkel kapcsolatosan lenne egy kérdésem, mert már többektől is olvastam korábban. Honnan veszítek, úgymond, hogy Dani "úrifiú"?
Persze lehet az, de mégis milyen információból szűrtétek le?
Csak nem abból, hogy a 12. kerületben lakik? Ettől lenne "úrifiú"? Vagy tán abból, hogy jogra járt/jár?
Szerintem egyik sem mérvadó ebben a tekintetben. Ismerek paraszti származású (és arra büszke is) jogászokat, akik bizony nem úri fiúk. A 12. kerülethez tartozik például a Déli pályaudvar és környéke, ami nem éppen egy "úri" környék. De még ha a hegyen is lakna, miért lenne attól úgymond úri gyerek. Vagy tán származása okán mondják ezt róla? Bevallom én nem tudom, mert ennyire nem ismerem sem a családját, sem azt, hogy hol lakik.

Amennyiben tudsz valami konkrétumot kérlek tájékoztass, mert valóban érdekel a dolog.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 16:55:10

@vastyúk is ..: most az ötlött fel bennem, hogy dani simán beleillett volna az előző vv szériába
annyira le tud alacsonyodni :DDDDDDDDDDDDDD

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 16:56:31

@LittlePurple: A VV7 alkalmából,kicseréltem az ábrázatomat :)

Krétagarbó 2015.01.11. 16:56:36

@őszinte sixx nagy kedvence: á, ha megvonja a kv-t meg a cigit, meg is lincselik.
Sztem is a humor átsegítette volna talán, más nem nagyon. Kibaszósdi volt ez a szerkik részéről, azt azért nagy biztonsággal lehetett tudni, hogy sem Zsú, sem Edináék nem abszolválják ezt a hetet megfelelően, így a szakadék mélyül. Erre játszottak rá, sztem, ezért voltak pl. olyan játékszabáyok, hogy nincsenek szabályok.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 16:56:43

@-pkata-:"... Vagy Zsuzsannak királynő őfensége kivégeztette a pennaforgatókat?..."

Nem vetted észre, hogy nem volt pallos-joga? :)

járaszám 2015.01.11. 16:57:24

@Micsell:
Zsu egy merev csaj,mindent komolyan vesz,képtelen elengedni magát,röhögni a szívatáson meg főleg nem megy neki.Jóságos uralkadó akart lenni,adott volna ő mindent,de hiába.Edina gyűlöli ,tudta ha kér akkor kap,de ez a "csináljuk ki zsút" kampányba nem fért bele.Dani már szóra se érdemes,csak ismételni tudom magam,szánalmas amikor egy visszautasított pasi így viselkedik.
Én nem tartom őket butának:)inkább a tanulás,az iskola,az általános műveltség hiánya feltűnő náluk,de valljuk be,okos,művelt ,jólnevelt figurákkal nem lehet vv-t csinálni:))és mi nem szórakoznánk,okoskodnánk itt:)

Admiral_General_Aladeen 2015.01.11. 16:57:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Erről jut eszembe: épp' Cipőt (Republicot) hallgatok,bakelit lemezről :)))

Montezuma13 2015.01.11. 16:59:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "A harag-áradat másik felét Ádinka, meg a család nyitotta meg azzal a süket dumával, hogy elhunyt ezt akart, meg azt akart"

Megjegyzem pontosan ezt mondta korábban Dóri is. Akkor valahogy nem indult meg az a bizonyos áradat.

Megjegyzem én is kritizáltam mindkét esetben az RTL-t. Ezeket a haláleseteket sokkal diszkrétebben kellett volna kezelniük és nem kellett volna ilyen szinten a játék részévé tenni. Külön műsorblokkot szenteltek neki. Ez is morbid és gyomorforgató volt, mint pár komment.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 16:59:29

@őszinte sixx nagy kedvence: kávésok cigisek megvonásnak rájuk nézve biztos lett volna következménye (pl még több idegesség vita) nem tudom h nem volt-e esetleg retek súgás, h cigit ne vegye el
mindenesetre képükbe nevetni, ignorálni magának tett volna zsú szívességet, mert így látták rajta, h idegesítik és még jobban hergelték
bár nem néztem minden nap épp azért mert untatott úh ha mást láttál mesélj én is jobban összerakom

LittlePurple 2015.01.11. 16:59:35

@Krétagarbó: az az igazság, hogy nem akartam és nem akarom nézni direktben a vv7-et, csak ami a neten látható abba kukkantottam bele. Így inkább azt mondanám, hogy vannak akik utálatosak, és vannak akiket nem utálok, tehát szimpatikusak, de kedvenc nincs.

@őszinte sixx nagy kedvence: ha nem tartatlak fel...de csak akkor :) ha az itt használt, általatok elnevezett nevek tisztázása, hogy ki kicsoda? Köszi :)

Krétagarbó 2015.01.11. 16:59:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Dóri is ezt mondta annak idején. most őszintén, mit mondjon? Mindenki tudja, hogy ez amolyan szófordulat, nesze semmi fogd meg jól.Ha meg azt mondja, hogy "én már a meghalt nagyapámért semmit nem tudok tenni, a család ott van egymásnak támaszul, de ez életem nagy lehetősége, így nem megyek ki", akkor meg azért lett volna kutyázva sztem.

Well... 2015.01.11. 17:00:39

@Krétagarbó: nem is mint elitelendot raktam ide ..inkabb mint nem kovetendot :o))

vastyúk is .. 2015.01.11. 17:01:22

@járaszám: "Edina gyűlöli ,tudta ha kér akkor kap,de ez a "csináljuk ki zsút" kampányba nem fért bele."
Edina tényleg utálja Zsút. Viszont Zsú a legeleje óta viselkedhetett volna úgy, mint mikor Macira ruházta Denisz sugallatával a "hatalmat". A kialakult szituációban mindegyik vastagon benne volt. Zsú is és Edina is.

Montezuma13 2015.01.11. 17:02:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "A maradék 1-2 kommentelő pedig - sztm - ezek ismerősek neked: minősítenek, személyeskednek. "

Valóban vannak ilyenek, azonban én csak abban az esetben teszek ilyet, ha velem is ezt teszik.
A magyar közmondáshoz tartom maga: "Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten."

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:02:59

@Krétagarbó: mondjuk a vv alapból olyan, hogy az a szabály, hogy nincs szabály
vagyis amit épp kitalálnak az lesz aztán meg más ;-DDDDDDDDDD
de ha megvonja a cigit meg a kávét azzal hatást ért volna el
hogy milyet az egy dolog :DDD
de így meg lószart sem
lincselésért meg kibaszcsizzák őket a villából, tehát már jó ;DDDDDDD

candyperfumegirl 2015.01.11. 17:03:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Lehettek volna eszközei. Pl. Edina kávét akarsz? OK, de akkor elkészíted a reggelimet. Nem pedig az az alap, hogy elkészítik neki a reggelit, de ők nem kapnak májkrémen meg lavóron kívül semmit, ha meg nem tartják be, jön a büntetés. A bűnözés ott kezdődik, ahol a nép nyomorog. Ahogy már mások is írták, ez a játék úgy volt kitalálva, hogy a királynak magának kellett megoldania, hogyan érvényesíti a hatalmát, abból, amit láttunk, az jön le, hogy a játékmesterek nem nyúltak bele, a kongatásra sem. A levélben az volt, hogy az uralkodó teljhatalmú, tehát megvan az a lehetősége, hogy ő írja a szabályokat, ha ezt értelmezni tudja valaki, ügyesen használhatja, és a javára fordíthatja. Nem a büntetés az egyetlen eszköz a rend betartására, simán ki lehetett volna találni egy jutalmazási rendszert, mondjuk luxuscikkek (kávé, fürdő, matrac) extra szolgáltatásokért cserébe: masszázs, hajfestés, sminkelés, ruhamosás, szekrény rendebrakása, vasalás, bármi. Nem olyan baromságok, hogy etessék meg, de csak azért, mert ő azt mondta, úgy, hogy ráadásul neki is szarabb, hogy etetik, mintha magától enne.

Krétagarbó 2015.01.11. 17:03:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha kapott volna vmiféle első éjszaka jogát (jó tudom, az kicsit más, kellene egy lagzi ugye) kit vitt volna? :)))

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:04:15

@járaszám: én egy értelmiségi vv-re azért befizetnék :D
Egyetértek, zsú merev, valszeg a kinti dolgait hozza be ennyire, ill. csak ismétlem magam: nagy ellenszélben nehéz jópofizni ha meg még jobban szétcsap akkor még jobban utálják. Nálam mind a három ellenzéki túltolta, mindet megnézném hogy viselkedne ilyen helyzetben, amikor egyedül pisil a széllel szemben. zsuban az tetszett h nem ment puncsolni denniszék felé h vegyék be, hanem szép lassan odacsapódott. Ezt az ellenzékiekről már nem mondanám el, mindből kinézem, h menne pitizni, egyedül nem lenne ekkora szájuk, csordában ilyen bátrak. zsu jó fej akart lenni azzal, h adott volna, nálam akkor nyert volna ádina kis szimpátiát ha ezt elfogadja és nem tovább tolja az ellenzékiséget, de még mindig nem sikerült neki felkapaszkodni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.11. 17:05:04

@LittlePurple: fúúúúúúúúúúúú, az már nagyon régen ott van, mikor jártál itt legutóbb?:)))))))))

@Krétagarbó: mit fogsz mondani?:P

@Admiral_General_Aladeen: ne má', h ilyen koros vagyol :)))))

vastyúk is .. 2015.01.11. 17:05:43

@őszinte sixx nagy kedvence: miért is ne. Bár szerintem az előzőben sem volt alacsonyabb a színvonal a mostaninál. Azt viszont láttuk, hogy Dani tényleg Sebestyén Balázs szeretne lenni :D. hehehehe

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 17:06:06

@Montezuma13: "...pontosan ezt mondta korábban Dóri is..."

Ha visszanézed, ekézték is ezért- De most a másodiknál besokallt a nép. .

Krétagarbó 2015.01.11. 17:06:14

@LittlePurple: van egy poszt erről itt a hv-n, amit Sixx frissít is néha, kukkantsd meg, ott mindenkit végigvesz, a becenevekkel együtt.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:06:22

@vastyúk is ..: ádina már rá is játszik az utálatra, kicsit visszanyerne a népszerűségből ha úrinő lenne és nem ragaszkodna mint kutya a konchoz, dehát :D

Krétagarbó 2015.01.11. 17:07:39

@Well...: háát, nekem már későn. túl vok rajta, lassan 20 éve. jelentem, túléltem:)

LittlePurple 2015.01.11. 17:07:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:
én már nagyon rég voltam itt.... a vv6 végéig még itt laktam ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.11. 17:07:57

@Krétagarbó: Ez valóban így van. Ha pont eltalálják a vágásnál az ideget, akkor annyi. Egy ismerősömnek volt ilyen műtétje, sajnos, betegség miatt. Ő mondta, hogy épp ezért, ő lebeszél mindenkit, aki csak nagyobbítás miatt vágna bele.

vastyúk is .. 2015.01.11. 17:10:23

@Micsell: ó, hát az irreális elvárás lenne Edinától szeritnem. Természetével ellentétes. Ezt a rájátszást sajnos csak erősíti a bezártság, mert nem tud lehiggadni, mindig csak újra, meg újra belelovallja magát a Zsú utálatba. Tény, hogy Zsú sem könnyít a helyzeten.

Krétagarbó 2015.01.11. 17:10:42

@őszinte sixx nagy kedvence: kinek jó? :)) A VV nézők táborának fele elment volna, ha Edináékat kibaszcsizzák. Sztem olyan fifti-fifti lehet a két tábor, most ez a legnagyobb törésvonal, ami - meggyőződésem, a szerkik jó munkája (is), és ez nem véletlen. Sóóó kell.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 17:12:29

@vastyúk is ..: "...A kialakult szituációban mindegyik vastagon benne volt. Zsú is és Edina is...."

Te nem látsz különbséget a támadó és a megtámadott között? Ha rosszul védekezik, akkor ugyanolyan szemét például, mint a támadó? Azért erőszakoltak meg, mert nem zártad elég szorosan össze a lábad? Ja, hogy 2 támadó volt? Akkor is !

Krétagarbó 2015.01.11. 17:12:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: könyörögni fogok, térdepelve, mint egy román kódis:))))

Krétagarbó 2015.01.11. 17:13:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem tudom, nekem ott sem tetszett és szóvá is tettem, hogy nem kellene kritizálni, ki hogyan éli meg a gyászt, stb....

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:14:20

@Micsell: hát mindenképp vezérelt a műsor, úgyhogy bármi lehet ;-))
én azt látom, hogy zsú az összes energiáját arra fordította, hogy higgadt tudjon maradni, ne menjen át sárkányba (tudja, hogy az visszás, és láttszott, hogy sokszor egy hajszál választja el attól, hogy Fukusima legyen) de sztem arra már nem igazán maradt ereje, hogy röhögcséljen.
és sztem ha röhögött volna ádina akkor sem hagyja abba(nem részletezném ez miért van), a csak azért sem elv alapján működött volna tovább
abban igazad lehet, hogy kevésbé intenzíven basztatták volna

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:16:05

@vastyúk is ..: szerintem zsu sokat könnyített a helyzeten mostanában, egyszer sem támadta ádinát, ádinával ellentétben, úh ezt kicsit másként látjuk kedves vastyúk de attól még ugyanúgy kedvelem kedves kommentelő kedved :)

Montezuma13 2015.01.11. 17:18:25

@őszinte sixx nagy kedvence: Izzadságszagú? Hát legyek. Inkább, mint egy mocskos szájú és fantáziájú, mások gyászát, fájdalmát nem tisztelő szellemi kukabúvár.
Válaszolok a kérdésre is. Sem rokona, sem ismerőse nem vagyok Edinának. Még csak nem is szurkolok neki, mint egyetlen más játékosnak sem.

Még egy apróság. Nem csak a posztolással foglalkozom állandóan, mert azért nem ez a fő elfoglaltságom, főleg az nem, hogy e firkálmányaidat figyeljem. Egy olyan emberét?, aki még normálisan meg sem tudja fogalmazni a mondandóját. Közben még mások valóban értelmes felvetéseire is próbálok érdemlegesen reagálni.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:18:31

@Caprica99: kiütöm a kávét a kezéből és szemébe röhögök? :) meglepődött volna
@őszinte sixx nagy kedvence: na igen, én biztosan nem bírtam volna ki kitörés nélkül, ő pedig igyekszik nagyon, h játékban maradjon, mert egy dühkitörés után sokan ejtenék kegyeikből, zsúnak akkor lenne könnyebb ha egy igazi bizalmasa lenne akivel elvonulna kiröhögni a szabotőröket de erre dóritól még nem számíthat - kár -

Krétagarbó 2015.01.11. 17:19:30

@Caprica99: kiröhögni, meg saját magamat is. ha látják az öniróniára való hajlamot egy olyan személyen, aki nem közkedvelt, már eggyel közelebb kerülnek ahhoz, hogy megkedveljék. A franc tudja, miért van ez így, de lehet, hogy azért, mert az utálkozó rájön, hogy van egy közös pont az utált személlyel: mindkettő tudja utálni az utált személyt:)

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:20:25

@Caprica99: várjál :-) én nem azt mondtam, hogy mondja azt, hogy nem cigizhet
én lazán elvettem volna tőle is, meg mindenkitől a cigit
akár az összeset megsemmisítettem volna
a kávét meg a vc-be öntöttem volna
aztán lehet pattogni :DDDDDDDDDDDDDDD
és beígértem volna, ha minden úgy lesz ahogy kérem, akkor kérek nekik cigit meg kávét
nagyon más esély nem volt :-)

Well... 2015.01.11. 17:20:47

@Krétagarbó: neked konkretan van olyan videod, ahol reszegen probalsz bukfencezni a kamera elott....csak ,hogy lasson a nep...(belinkelned ? megneznem:o)) .....dani egy media whore :o))
Dani nagyon tusko mikor iszik....emlekezz, hogy lebudosfaszszopoqrva-zta zsut amikor a nyugiba nem volt hajlando melle fekudni.....o siman utalja a zsut, mert nem volt hajlando a dani tamogatasat sexel kompenzalni.....pont ennyiert es nem tobbert....ez meg mikor kiugrik belolle a kiralyi fejtartas...akkor egyenesen viszketek tolle.....az hogy okos lenne .....reszemrol nagyon nem jon le....altalanos muveltsege messze alatta marad annak amit en az iskolabol osszeszedtem....(konkretan 20 eve vegeztem....es azota folyamatosan kolfoldon elek).....szokincs dologban konkretan elmarad olyan ismerosomtol, aki felnott fejjel jaccasibol tanult meg magyarul....csak mert erdekelte a nyelv..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 17:21:34

@candyperfumegirl:"... Lehettek volna eszközei. Pl. Edina kávét akarsz?..."

Egyáltalán nem értek egyet. Volt is a kávéval ilyen szitu. Lehet, hogy pont Edinával. Ő akkor is megcsinálta a kávét, ha megtiltották. Nem is értem, hogy miről beszélsz. Nálam a teljhatalom azt jelenti, hogy bármit mond, annak úgy kell lennie - büntetés terhe mellett. Hol lehetett itt büntetni?

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:21:40

@Micsell: hát nehéz a bányász élet ;-)))) :DDDD

Montezuma13 2015.01.11. 17:21:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Ha visszanézed, ekézték is ezért- De most a másodiknál besokallt a nép. "

Az sem volt helyes, de most valóban minden mértéken túlment a reakció. A "népharagot" (miért is?), pedig eltúlzottnak tartom, azért némi emberség nem ártana egy ilyen esetben.

Krétagarbó 2015.01.11. 17:23:10

@őszinte sixx nagy kedvence: HAZUDSZ!!!! Ja nem, te egy diktátorina vagy:))))

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:23:38

@őszinte sixx nagy kedvence: igen, látom :DD
@Caprica99: ha csak kiüti a kávét úgy h ne ádinára menjen és term. a bögre se vágjon meg senki, akkor nem hiszem (bár ennyire nem vok képben a szabályokkal)

járaszám 2015.01.11. 17:24:34

@vastylúk is ..:
erre szoktam mondani :ha nagyanyámnak töke lett volna, ő lenne a nagyapám:)
Bocsi,tőlem távol bárkit is megbántani,téged főleg nem szeretnélek,értékelem a kitartásod és azt ,hogy úgy véded a kedvencedet ,hogy nem vagy erőszakos,bántó.A játék kezdetekor még nekem is volt két favoritom (Edina és Dani) ,most már senki nincs és lehet ezért másként látom ,értékelem a történéseket.
Zsú ebből a szituációból jobbat nem tudott kihozni.Ne felejtsük el , első perctől kezdve meg volt kötve a keze és nem lehetett átruházni a hatalmat.A játék úgy indult van egy királynő akinek uralkodnia kell és kijelölték a kasztokat.A kriálynő hatalma jelképes ,mondhat bármit,nem számít.A medvével való házasság kényszerű,nem volt más választása, sajnos ezzel vissza is hozta a kanapést a játékba ,ráadásul egy puhány "király" lett,szokás szerint mindenkinél próbál benyalni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 17:25:22

@Krétagarbó: Amúgy van valami specifikus a román kódisokban?

Krétagarbó 2015.01.11. 17:25:24

@Well...: konkrétan nem tudom, hogy van-e. Egyyelőre még nem próbáltak pl. megzsarolni eggyel sem:)))

Dani észbeli képessége: hát minden relatív, bent pont elég, ami van neki sztem.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:25:33

@Montezuma13: persze, persze
izzadj csak tovább ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.11. 17:28:59

@őszinte sixx nagy kedvence: de ahhoz már kreativitás is kellett volna, ami neked van, neki nincs. és az vicces is lett volna.

candyperfumegirl 2015.01.11. 17:30:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: épp ez az, hogy megkapta a lehetőséget, hogy ő alakítsa ki a szabályokat, nálam ez a teljhatalom. Minden úgy van, ahogy én akarom. Ha akarom büntetek igen, de ha akarom jutalmazok, és elérem, hogy az alattvalóknak érdekében álljon szót fogadni. A hatalom gyakorlásához azt is figyelembe kell venni, kik fölött uralkodsz. Ezért írtam azt korábban, hogy ez a hét egy lehetőség is volt neki, máshogy is csinálhatta volna.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.11. 17:31:33

@Montezuma13:

Most eljött a pillanat, mikor besokalltam. Annyira unalmas, hogy
1. megpróbálod rábizonyítani a hv komment népére, hogy szemét, primitív társaság.
2. megpróbálod bizonyítani, hogy milyen nagyszerű is vagy te.
Ne válaszolj, csak ha kiiktattad az egyes szám első és második személyt, pls.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:32:52

@Krétagarbó: csak praktikus ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@vastyúk is ..: jahhh ;-DDDDDDDDDDD

@LittlePurple: hahh itt vok ;-)
oroszlán - zsú
hiéna - laci
kígyó - dóri
strucc - ádina
varacskos disznó - maci
bivaly - robin
kullancs - dani
hangya - pannifanni
csótány - komisz

Well... 2015.01.11. 17:35:04

@candyperfumegirl: a hatalom gyakorloi mindig tamaszkodnak a hatarozataikat a neppel betartato eroszakszervezetre (rendorseg, hadsereg) a zsu-nak egyik sem volt....nagyon nem a kiralyno feladata az , hogy a kincseskamrat (huttot) orizgesse....amikor eljutott odaig, hogy kell egy kozvetito az arisztokracia es a pornep kozott...(maci) akkortol a dolgok jobbra fordultak.....mondjuk az edina egybol felvette a roman koldus pozt a maci elott.... :oP

Montezuma13 2015.01.11. 17:36:02

@őszinte sixx nagy kedvence: "lincselésért meg lincselésért meg kibaszcsizzák őket a villából, őket a villából,"

Olyan mocskos szájúan írtál, hogy nem is feltételeztem, hogy te nő nemű vagy. Azonban ez a "kibaszcsizzák" szóhasználat már arra utal, hogy te női nemiséggel rendelkezel. Persze lehet, hogy a másság képviselője vagy. Mikor jössz elő egy kis "comming out"-al moncsicsi? :-)

Montezuma13 2015.01.11. 17:40:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Aztán mondd már meg, hogy konkrétan mi is nem tetszett neked?

vastyúk is .. 2015.01.11. 17:40:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem hasonlítanám Zsút egy erőszakos bűncselekmény áldozatához., megállapításom, csak arra vonatkozott, hogy szerintem enyhíthette volna a feszültséget például azzal, hogy korábban jár túl az eszükön azzal, hogy válazt egy végrehajtó hatalmat.

@Micsell: Szerintem is könnyített a helyzeten, de leginkább akkor, mikor Medvére ruházta a koronát.. Félreértés ne essék, Edina szerintem nagyon nem lát most ki a redőny mögül, ami már egy ideje az agyára ereszkedett. Persze, hogy minden ellen lázadt, ami Zsútól származott, de pl Zsú ha odaadja neki a reggeli kávéját mindenféle komment nélkül, Edinát megette volna a penész, hogy most mi a szart csináljon. megigya a kávét, dehát Zsú mondta?! Szóval könnyebebn fogást lehetett volna találni Edinán, mint ahogy azt Zsú elképzelte a jutalmazó, megtorló rendszerében.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:40:50

@Caprica99: na jó meggyőztél, asszem még sem lett volna jó ötlet

mézescsók 2015.01.11. 17:42:10

@Caprica99: Lehet, hogy te írtál tegnap arról, hogy a királynőnek nincs eszköze? Mintha rémlene, de biztos nem vagyok benne. Kösz.
@őszinte sixx nagy kedvence: Én nem tartom kizártnak. Lilu nagyon favorizálja és szinte minden BV vendég - bár tény, nem sokat láttam - őt látja potenciális nyertesnek. Amúgy meg tudod: a Vv az a világ, ahol minden megtörténhet. Mindenesetre az utóbbi pár hetünk Kisbéka jegyében telt, ezt nem tartom véletlennek.
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Ez igaz, bár lehetne az is, ám nem tudom, hogyan. Szerkesztett műsornál legfeljebb úgy, ha percre kiadagolnák és mindenki minden nap vagy hetenként azonos műsoridőt kapna. Félő viszont, hogy abszolút érdektelenségbe fulladna az egész, mert Robinból heti átlagban is nehéz lenne 5 jó percet összehozni. És akkor a korrektség egyéb - nem percekben mérhető - ismérveit még nem is említettem. Így viszont abból kell kiindulni, amit látunk.
Különben kiváncsi lennék a kommerek elvárásaira: őszinte legyen a játékos - úgymond magát adja-e - vagy játékos legyen, tehát nem feltétlenül őszinte? Ennek a korrektséghez egyébként semmi köze, csak úgy eszembe jutott.
@vastyúk is ..: Én így értelmeztem, főleg, mintha az anyuka azt mondta volna, hogy játssz, ahogy akarsz. Azt pedig főleg mondta, hogy itt mindenki drukkol neked. Az, hogy ezzel félrevezette Kisbékát, a mi véleményünk, mert mi úgy látjuk, hogy sokat ártott neki a laciskodás, a struccoskodás, az arcoskodás. Szerintem ugyanennyit hozott is neki. A rajongók szíve átmelegedett, hogy végre beteljesült a szerelem, mert hidd el, a néző szereti az ilyesmit látni, legfeljebb nem vallja be. A struccoskodás meg végül is eredményre vezetett - megkapta a pasi, , tehát nem jött ki rosszul belőle az ő szemszögéből nlzve. Az arcoskodással is szerezhetett sok hívet, mert ugye, milyen jól megmondta??? Hogy a nő abszolút kommunikáció képtelen - akármelyik vonalat nézem is -, lényegtelen.
De akárhogy értelmezzük is: bíztató és pozitív kicsngésű kis üzi volt ez és szerintem megerősítette Edinát a játékot illetően. És még csak anyuka szemére sem vethető. Melyik szülő üzenné, hogy idegesítő hp vagy gyerekem. és amerre haladsz, az a tévút és nem közel-, hanem elvisz a győzelemtől.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:42:55

@vastyúk is ..: igen ez jó meglátás, kár h zsu ezt nem ismerte fel v nincs egy olyan bizalmasa aki súgta volna neki

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 17:46:03

@Caprica99: azért kell ügyesebbnek lennie ;-)))
@Krétagarbó: most menjek be és láncoljam magam hozzá? :DDDDDDDDDD

vastyúk is .. 2015.01.11. 17:48:28

@mézescsók: "és amerre haladsz, az a tévút és nem közel-, hanem elvisz a győzelemtől. " hát szerintem az lett volna igazán az előnyhöz juttatás. Azon még én is felháborodtam volna :D. A családja is azt nyilatkozta az egyik belevalóban, hogy nem tetszik nekik, ahogy mostanában Edina viselkedik Lacival. Szóval szerintem az anyja tisztában van vele, hogy romlott a helyzete.

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:48:34

@Caprica99: abból csak még több acsarkodás jött volna ki sztem

Micsell (törölt) 2015.01.11. 17:55:37

@Caprica99: áh ezzel a társasággal majdnem kizártnak tartottam volna a sikert :D még többet kapott volna zsu, h micsoda sz.mét h még a napi betevő cigivel is manipulál stb :D

vastyúk is .. 2015.01.11. 18:01:59

@Caprica99: szerintem azzal okozta volna a legnagyobb zavart Edina fejében, ha kimondottan engedélyezi a lázadást neki. Tehát, ha Edina ellenszegülni akar vele, úgy kell viselkednie, mint a többi állatnak, ha pedig lázad, akkor a királynő parancsait követi. Mondom, nem cigit kell elvenni, meg kávét, azt kell mondani, Edina, a királynő parancsa, hogy igyál meg egy kávét. És ehhez teli szájjal nevethetett volna Zsú, mert bizony túljárt volna a strucc eszén.

Krétagarbó 2015.01.11. 18:02:40

@őszinte sixx nagy kedvence: ne, mert nem szeretném, hogy ő nyerjen:))))

Micsell (törölt) 2015.01.11. 18:06:10

@Caprica99: igen pont a sapka jutott eszembe nekem is

vastyúk is .. 2015.01.11. 18:06:20

@Caprica99: Lehet, de azért ezt elég nehéz lett volna megmagyaráznia magának, meg a nézőknek. :D

Némber Ván 2015.01.11. 18:09:26

Sziasztok, nem lesz ma új poszt?

vastyúk is .. 2015.01.11. 18:12:41

@járaszám: :D nem bántódok meg ám olyan könnyen, de köszi, aranyos vagy ;)

Már írtam Capricának (@vastyúk is ..: ) is, hogy Zsú kifoghatott volna Edinán nagyon könnyen szerintem :D

Némber Ván 2015.01.11. 18:12:56

@Caprica99: köszi, akkor szaraxik a böngészőm, vagy a vv tags alá még nem linkelték be.

mézescsók 2015.01.11. 18:52:22

@Caprica99: A lényeg - bárki írta is -, hogy egyetértek vele (mármint az én szempontomból a lényeg). Ennek ellenére nem kedvelem Zsuzsát.
@vastyúk is ..: Persze, hogy így direktben nem mondhatta. Azt tartottam volna egyébként korrektnek, ha a haláleseten és a temetésen kívül másról nincs szó. Pl., hogy ekkor és ekkor meghalt a mama/papa, ez és ez volt a baja, vagy hirtelen halt meg, kórházban halt meg vagy otthon, mellette voltunk vagy nem, ekkor lesz a temetése, stb. A végén meg puszillak.

Komeszka 2015.01.11. 19:36:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hova csapódott oda? Pont ő az, aki a leginkább igyekszik objektív maradni és nem a falka alapján helyezkedik, illetve nem támad be senkit falkában. De tökmindegy, te mást nézel nyilván, ha ekkora faxságot leírsz.

Komeszka 2015.01.11. 19:41:06

@mézescsók: Ja mert te látod 0-24-ben miből szerkesztenek. Alapvetően rossz a mostani szerkesztői felfogás. Egy valami miatt tesznek be valakit, ha b@sztat másokat, vagy őt b@asztatják, esetleg ha dug, vagy veri a farkát. Kb. ennyi a VV6 óta a sztori.

őszinte sixx nagy kedvence 2015.01.11. 19:41:43

@Montezuma13: ha már személyeskedünk, most mondhatnám, hogy megbaszom anyádat a hátadon de ha ilyet mondanék, csak azért lenne mert muszáj vagyok a te szinteden kommunikálni ahhoz, hogy értsél is :DDDDDDDDDDDDDD
és mi a faszt érdekel téged az én nemi identitásom? :-O
talán ismerkedni akarsz? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
süti beállítások módosítása