Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x51 - Ádám bekurblizta a bífszivattyút

2015. január 06. 07:48 - Chat Géza

10898206_856000724451708_391390513483603620_n.jpg

Ezt olaj vászonra kérném, kamu aranyozott, barokkos beütésű IKEA-s keretben.

Nagyon úgy fest, hogy ez az én keresztem, hogy csak a szar részek jutnak nekem, de sebaj. A tegnapi adás leltárja: egy reggeli ébredés, Ádám faszparasztoskodik, Batman és Robin visszatér, Ádám végrendelkezik, a lakók visszabífelnek neki, mármint a nyugiban felállított Újpest mezes ruha fogasnak, amire Ádám fotópapírra nyomtatott nem túl méretarányos képét is rárakták. Ha nagyon szeretném magam, akkor most ennyivel le is tudnám az egészet, de nem leszek fogyatékos szellemi agytröszt, ahogy büdös lábú Fanni mondaná, hanem megírom hogy voltak ezek a dolgok.

Ébredés technóra

ww.gif

A reggeli felkelés alapból szar, pláne, ha a nagyon rossz suli rádiók greatest hitsére kell kelnie az embernek. Esküszöm, egyszer Scatman is felcsendül majd. Mindegy is, mert Robinunk erre nagyon tud mozogni. Ki is megy az udvarra szeletelni. Már csak egy tükrös oszlop, kis gyorsító, meg egy bekészített Ginás fiola vagy egy Mojito hiányzik a képből és máris kész lenne az „akkor este a Symbolban” starter pack. A hatalmas veretés persze leginkább csak totyogás. Ennél még a szép életű Király Jóska is jobban tolta a reggeli buli szekeret, amikor valami fiszem-faszom Bach helyett végre valami lakossági zene szólt. Eközben a hálóban: Ádám, Laci és Edina egy ágyban alszanak. Körülöttük merő mocsok minden. fanni bemegy, hogy kivigye a bjútizáshoz szükséges cuccait, mire Ádám máris nekiáll faszombazmegezni, amit Fanni sem hagy szó nélkül. De ezen lendüljünk is túl, hisz ennél tovább nem fajul a dolog.

Robin visszatér

ww1.gif

A Villa biodíszlete megcsinálta. Ez a win-win szituáció. És itt most nem az indexes Földes András méltán híres mikroblogjára utalok, aminek minden posztja csupa alany, állítmány; hanem arra, hogy Robin – Dennis ékes szókincstárából mazsolázva – magára baszatta a jeleket, kivitte Ádámot, és kint is hagyta a gecibe. Én speciel egy szobanövényt előbb szavaztam volna vissza, mint Ádámot, ez nekem nem meglepetés, de a többieknek igen. Laci és Edina koppan is egy nagyot, amikor látják, hogy nem az úszógecimester őrjöng és üvölt az udvaron. Robin oda is megy Lacihoz, az ő pofájába is beleüvölt, aztán rájön, hogy ez nem annyira jó ötlet. Edina és Laci a hálóban búslakodnak és elhangzanak olyanok, hogy „én kiviszem és kicsinálom ezt a gyereket, geci” meg olyanok, hogy „láttad a Fannit, hogy ment oda”, de ezeken kár is rugózni.

(közben volt olyan is, hogy Dóri, Fanni és Zsu valamiféle wannabe szövetségre léptek, legalábbis nem kutyázták egymást facet o face, de nem erre a triumvirátusra fogja az RTL felépíteni az Öribari kerestetik magyar verzióját az is tuti.)

Ádám végrendelete

Röviden: mindenki fasz, kivéve Lacit és Edinát. Hosszabban, mármint amit eddig még nem tudtunk, és nincs olyan érzésünk, mintha Ádám a közhelyszótárból mondott volna tollba: Fanninak büdös a lába. És akkor annak rendje és módja szerint a nyugiban felállított Ádám bábunak jól be is lehet olvasni. Dóri bemegy flegmázni, Zsu kikéri magának, ő nem látja saját magát egy hárpiának, milyen meglepő, Fanni beismeri, hogy ő lábon hordja ki a stresszt, ez van, de legalább nem egy paré fasz, úgy mint Ádám személyesen, ugye. Laci kicsit mintha megkönnyezte volna a szép szavakat, oszt ennyi.

Szerintetek Robinról, most mennyi ideig nem fogunk egy kósza hangot se hallani? Szerintem előbb lesz Maci horkolásából külön bejátszás, mint Robinról bármi.

És egy kis grátisz összeállítás. A szemem káprázik vagy Maci tényleg kezdi ellepni, magába szívni a Villát, mint a Dawson és a haverok irattartó?

Címkék: vv7
1158 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gia 2015.01.06. 07:56:06

Köszi a korai posztcsit!

Tapmancs 2015.01.06. 07:59:51

A fasznak kell üvölteni amikor visszajön valamelyik félkegyelmű!

Micsell (törölt) 2015.01.06. 08:10:26

a lányszövetség ahogy megbeszélte, h ők kicsinálják onnan lacitmacit erre kíváncsi leszek

Zabkása 2015.01.06. 08:30:31

mekkorát röhögtem a SouthPark-Cartman-Dawson és a haverok irattartón :DDDDDDDD

hannamontanna 2015.01.06. 08:51:29

Ez a Maci olyan már tényleg mint egy amőba.... ha nyerni fog, az azért lesz, mert mindenkit bekebelez és egyszercsak azt vesszük észre hogy rajta kívül senki nincs a villában....

lukacstoncsi 2015.01.06. 08:53:14

@Micsell: A lányszövetség elég erős kifejezés.Egyelőre Zsu próbál Dórinál helyezkedni.
Tud valaki valamit erről az Ádámos kihívásról amit állítólag Edina és Dani elmondtak Robinnak?

Krétagarbó 2015.01.06. 08:56:18

jó volt a poszt, köszi:)

Conchobar 2015.01.06. 08:59:05

"kivigye a bjútizáshoz szükséges cuccait, mire Ádám máris nekiáll faszombazmegezni, amit Fanni sem hagy szó nélkül." - Azért valljuk be, az indokoltnál jóval többet matatott Fanni az aludni vágyó Ádám mellett. Ami meg a faszparasztoskodást illeti, ebben Ádám maximum csak Fanni tükörképe lehetett (pusztán annyi a különbség, hogy Fanni eddig még nem mondott olyant Dennis-nek, hogy odakint már adott volna neki egy fülest)

Hedonistamama 2015.01.06. 08:59:15

@Micsell: Én meg Macira vagyok kíváncsi milyen vicces és/vagy gonosz lesz mikor valamelyik ápolt veszi a bátorságot és párbajra hívja!

lukacstoncsi 2015.01.06. 08:59:43

A Blikkben olvastam ma hogy többen számonkérik Ádámon hogy beszélt a nőkkel.Ez inkább Fannira vonatkozik szerintem aki minősíthetetlen hangot üt meg sokszor mindenkivel.Őrá kell tekintettel lenni meg minden.Ki ő?Egy senki kb.Azt kapta vissza amit ő is adott Ádámnak.Az más kérdés hogy lehetne kultúráltabban de ez sem csak Ádámra vonatkozik.illetve humorral is meglehetett volna oldani akkor Fannika meg sem tudott volna mukkani.Persze kinntről másképp látjuk.Ott iszonyu feszkó lehet bennt sokszor.

Conchobar 2015.01.06. 09:03:51

@lukacstoncsi: "Tud valaki valamit erről az Ádámos kihívásról amit állítólag Edina és Dani elmondtak Robinnak?" - Mikor a kiválasztás előtt Edina visszakozott Laci kivitelétől, akkor ott a nappaliban árulta el Dani Denniséknek (Dennis, Robin és Maci volt jelen), hogy Ádám (is) magára rakatja a jelet, de Maci közbevetésére mindannyian megértették, hogy akkor is Robin fogja majd megnyerni a kiválasztást 4-3 arányban

Hedonistamama 2015.01.06. 09:04:45

@lukacstoncsi: Igazad van! Lehetne humorral visszavágni, vagy nagyon magas lóról lekezelően, de nem trágárul megnyilvánulni. De lássuk be, kibebaszott nehéz értelmes lényként kezelni valakit, aki csak arra jó, hogy 38 és fél fokon tartsa a pinát, meg legfeljebb díszítő elemként funkcionál körülötte....

csiri bá 2015.01.06. 09:15:24

egyszer reggeli nyitó mjuziknak betolhatnák nekik a Flash And The Pan örökzöldjét, az Early Morning Wake Up Call extended verzsönjét (uszkve 8 perc), másnap pedig emelni a tétet és egy 20 perces Fásy mulató egyveleget. :))

ms delacroix 2015.01.06. 09:16:46

Dani kb addig volt erdekes, amig Zsu mellett volt. Most csak akkor latom, mikor a bolonderias baratnoje ugat Zsunak, es o, a lovag vedelmebe veszi kattantkat. Amugy meg Adinacska legszivesebben kikuldene mindenkit Lacin kivul, es magukra zarna az ajtot. Neki az lenne a fonyeremeny.

Hedonistamama 2015.01.06. 09:19:03

@ms delacroix: És Laci? Neki is ez lenne a főnyeremény?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 09:20:01

Ne haragudj Géza, de nem igazából érzem inspirálónak a posztot (ennél azért több volt benne sztem), meg több helyen el is tér a véleményem a tiédtől a látottak kapcsán. Igazából az zavar, hogy helyenként blazírt, máshol izzadtságszagú az egész, olyan kényszeres, mintha ezen a napon is egy gyári futószalag mellett kellene rohadnod 8 órát nem túl magas mértékű teljesítmény órabérért (gondolom, hogy nem pénzért írtok, tehát nem is ebben akarom láttatni az analógiát ezzel a gyengécske metafórával). Mondjuk téged még nem láttalak nagyon kommentelni, de érdekelne a véleményed a "Nagyon úgy fest, hogy ez az én keresztem, hogy csak a szar részek jutnak nekem...", hogy neked mit kell tartalmaznia egy öfinek ahhoz, hogy az jó legyen, és hogy igazán motiváltan egy ütős posztot tudjál írni róla...? Ezen kívül azt gondolom, hogy a jó poszt író/blogger egyik legfontosabb ismérve, hogy a szarból is képes várat építeni!

csiri bá 2015.01.06. 09:20:48

@Hedonistamama: megérdemlik egymást, ahogy mondani szokás. :))

ms delacroix 2015.01.06. 09:25:04

@Hedonistamama: Laci vonyitva menekulne... Bar ha bekuldenenek elegendo mennyisegu alkoholt, lehet, hogy bevallalna meg egy farturast.

csiri bá 2015.01.06. 09:25:12

@Hedonistamama: Ha Black Daemon lesz a kiválasztott és kitalicskázza kanapémedvét, akkor utóbbi részéről a viccet elfelejtheted, marad a gonoszság. :)
Azért mikor kihullik, érdekes lesz, hogy 'és akkor most megmutatjuk a legjobb pillanataidat' - medve szétfolyik a kanapén és csak a ponyvák cserélődnek rajta. :)))

ms delacroix 2015.01.06. 09:25:41

@Hedonistamama: Laci vonyitva menekulne... Bar ha bekuldenenek elegendo mennyisegu alkoholt, lehet, hogy bevallalna meg egy farturast.

Hedonistamama 2015.01.06. 09:26:27

@VV Erőlegény: Ne legyünk ennyire szigorúak! Tény, többet tudtunk meg Géza véleményéről, mint magáról az öfiről és nyúlfarknyi vagy inkább hangyafasznyi a poszt... Olvéjz luk an dö brájt szájd of lájf: beindulnak a kommentek és majd mi jó alaposan kibeszéljük az eseményeket és esélyeket latolgatunk, meg rohadt erősen koncentrálunk a jövőbelátásra :D

ms delacroix 2015.01.06. 09:26:32

Na ketszer is sikerult elkuldenem, asszem itt az ideje a masodik kv-nak

pomac 2015.01.06. 09:29:08

@csiri bá: az lesz az érdekes ki áll maci mellé, mert denis fanni dori is furja az ő csapatábol

csiri bá 2015.01.06. 09:33:10

@pomac: Basszájba és Análka biztosan, már csak BD ellenében is... 12ker még esetleg... kb olyasmi helyzetet képzelek el jelenleg, mint a cicafiú párbaja előtt, amit tegnap mutattak, hogy 'téged várlak vissza de ő fog visszajönni'...

csiri bá 2015.01.06. 09:37:59

@pomac: Basszájba és Análka, már csak a BD iránti ellenszenv miatt, meg még 12ker-t is elképzelhetőnek tartom... kb olyan helyzetet látok most, mint amit a tegnapi öfiben, hogy 'én téged várlak vissza de ő fog visszajönni'...

csiri bá 2015.01.06. 09:38:40

na bakker az első 10 perc alatt nem ment át, beírom még egyszer erre kettő let... bocs. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 09:41:03

Nekem semmi gondom Géza magánvéleményeivel, sőt azok adnak még valami kapaszkodót a posztban a kommentekhez, hiszen vagy vitaalapot szolgáltatnak, vagy lehet velük azonosulni, de azért a tegnapi adásból is jó néhány részt ki lehetett volna jobban csemegézni... Azért ne feledjük, hogy ez egy (bár meglehetősen nyugodt légkörben lezajlott) párbaj napjáról és másnapjáról szólt. Egyébként érdekes, hogy korábban jó két teljes nap csúszásban volt az öfi a a valósidejű történésekhez képest, most ez a csúszás egy nappal rövidült... Ennek mi lehet az oka vajon, és tartható lesz-e a jövőben is...?

Conchobar 2015.01.06. 09:45:16

@ms delacroix: "Dani kb addig volt erdekes, amig Zsu mellett volt. Most csak akkor latom, mikor a bolonderias baratnoje ugat Zsunak, es o, a lovag vedelmebe veszi kattantkat." - Dani csak addig volt érdekes, amíg Zsuzsa mellé állt, ha más mellé áll, akkor már érdektelenné válik. Csakhát az a helyzet, hogy Dani nagyonis ügyesen játszik. Amíg érdemes volt neki Zsuzsa mellett állni (amíg Zsuzsát indokolatlan támadások érték a többiek részéről), addig mellette állt, de idővel ez helyzet változott. Dani megszabadult a ballasztjától, most már nincs bezárva Zsuzsa mellé, így most már Daninak ellensége sincs. Most már Dani szabadon egyezkedhet Dennis-szel, Macival, bárkivel. Így, hogy nincs se ellensége, se igazi riválisa, Dani most (egyelőre) ráállt egy surranópályára, amely akár a döntőbe is beviheti

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2015.01.06. 09:46:05

@VV Erőlegény: A köcsög kommentelő ismérve meg az, hogy mindig telhetetlen fasz. A párbaj utáni, kiválasztásra és más egyéb jelrakós szegmensekre épülő adások azért kellenek, hogy a villán belüli erőket megmutassák nekünk. Ez puszta pszichológiai okfejtéseken túl szerintem egy kicsit sem érdekes. Engem nem izgatnak a pálfordulások, hogy most Fanni hova fog állni, stb. mert egy négy hónapra kényszeresen összezárt társaságban sosem fognak kialakulni olyan kötődések, amik miatt tényleg úgy lehet izgulni értük, miatuk, mint mondjuk egy 17 évada műsoron lévő Barátok köztön.
Amúgy meg ne olvasd a posztomat és kész. Nem fogok megsértődni. Tessék kommenteltem.

csiri bá 2015.01.06. 09:46:51

@Hedonistamama: 'Olvéjz luk an dö brájt szájd of lájf' - Olvéjz lukon - erről hirtelen Dennisz ugrott be, minidig lyukra fut :))

Krétagarbó 2015.01.06. 09:48:50

@csiri bá: végtelenített "ponyvaregény" lenne a legjobb pillanatok helyett. Látnánk egy együltében dagadó embert, akin végtelenítettben cserélődik a ponyva.

Krétagarbó 2015.01.06. 09:50:25

@pomac: ez jó kérdés. ő lesz a heti mártír. bár nem hiszem, hogy az anyukáján kívül bárki is megsajnálná.

Krétagarbó 2015.01.06. 09:52:25

@VV Erőlegény: most kivételesen nem értünk egyet:) Éppen a szarból várat akciót látjuk a mai posztban sztem, ritka uncsi öfi volt és ehhez képest én jókat tudtam derülni a posztban lévő poénokon.

Conchobar 2015.01.06. 09:53:13

@ms delacroix: "Amugy meg Adinacska legszivesebben kikuldene mindenkit Lacin kivul, es magukra zarna az ajtot" - Már megint egy velejéig elfogult Edina-ellenes felesleges kirohanás. Hát éppen Edina az, aki a villalakók közül a legkevesebbet szokott arról diskurálni másokkal, hogy ki kivel menjen párbajra (ideértve azt az esetet is, mikor magára akarta rakatni a jelet)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 09:58:34

@Chat Géza: De igenis olvasni akarom Géza (mert VV és HV sorozatfüggő lettem) :-) , és ha ezzel kihoztam belőled az állatot, akkor a köcsög kommentelő szerepét és megtisztelő címét is szívesen magamra vállalom! Azért kérdeztem és kérdem még mindig tőled, hogy téged mi érdekel, miért nézed a szériát, és miről írnál szívesen, ha nem érdekel a csoport pszichológia, benne az egyének mozgásával (mert engem pl. az érdekel messze a legjobban) ? Azért is kérdem, hogy a jövőben ennek ismeretében olvassam a posztjaidat, és akkor lehet, hogy jóval toleránsabb leszek veled is... Szóval további kiegészítésekre várnék, és lehet nyugodtan tovább köcsögözni engem...:-)

ms delacroix 2015.01.06. 09:59:36

@Conchobar: Miutan Zsu visszatert a parbajrol, Dani is jobban kibontakozott. Nem volt mar "bezarva" Zsuzsa melle. Lehet, hogy besunnyog a dontobe, de attol meg unalmas karakter. Szamomra.

fran7 2015.01.06. 10:03:17

@ms delacroix: Dani abból a szempontból érdekes, hogy ha feladat van odateszi magát. azokban adottsága, kreativitása alapján kitűnik. S ezt én mint egyszeri néző értékelem. Ugyanis engem nem elsősorban a szerelmi szálak érdekelnek, sem holmi szövetségek, amelyek eltűnnek mint a reggeli köd. Hanem némi produkció érdekel. Végtére is tv-műsort nézünk. S Daniban legalább van valami produkció, nem csak a celebség vágya önmagában.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2015.01.06. 10:13:19

@VV Erőlegény: Engem az akció érdekel. Az ha szerencsétlenkednek. A szellemi vetélkedős rész fasza volt, abból regényt tudtam volna írni. A tematikus hetek is elcsépeltek, mert a lakók nem tudnak újat produkálni. Lásd: iskolahét, egymás cuccainak megrongálása. Konkrétan mi érdekelne?
Ha Maci megmozdulna. Csinálna egy olyat, mint Alekosz, hogy kiosztja VV Bécit.
Én a nagyon kisarkított helyzeteket bírnám. Ez az álló vízben tapicskolunk dolog nem jön be. Pl ott volt a cowboyok és indiánok hét. Szar volt. Azért volt szar, mert nem volt igazi szenvedés. És ez megint a lakókon múlik. Vigyék le őket a mocsárba, szenvedjenek.
De most beugrott.
A Vacsora csata nekem mindig bejött. Az utóbbi évek szériájában hatványozottan érdekelt, hogy mi lehet a hűtőjükben. Ebből kiindulva egy adás a táplálkozási szokásaikról is rohadtul érdekelne.

tvbuzi 2015.01.06. 10:15:56

@Conchobar: nem diskurál róla, de próbálja ráizzítani a népet BD-re. Szerintem is az lenne neki a főnyeremény ha bezárnák Lacival a vellába, örökre. Mondta is, hogy mennyire szeret out bent lakni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 10:20:33

@Krétagarbó: Mert te egy igazi moderátor vénával megáldott vezér kommentelő vagy. Amúgy megnyugtat (és örülök), hogy csak ebben nem értesz egyet velem, végül is ez egy abszolút nem kardinális mellékszála csak a kommentfolyamnak és ha Géza nem reagál, akkor le is szállok a témáról (persze jó lenne, ha válaszolna, mert tényleg érdekel :-) ).

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 10:21:21

Azért a Kardigános Robin tánca az ülepes csőnadrágban elég sokkoló. :D

csiri bá 2015.01.06. 10:25:53

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a hangszóróból megy zengene az addidejadidiadidiaddide. :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 10:29:07

@csiri bá: én a szerkik helyében rájuk szabadítanám Pákót pár napra. :) Vagy Alekoszt! :D
Most tökre sajnálom, hogy elvágta magát a rtl-nél, eszméletlen lehetőségek rejlenek a fazonban...

fran7 2015.01.06. 10:32:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Köszönd Ádámnak. Ő említette, hogy Robinnak van egy ilyen reggeli táncrituáléja. Gondolom, akkor vették ezt észre a szerkesztők. Robin biztos Waldorfos volt.

csiri bá 2015.01.06. 10:33:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Kardigános Robin ez nem is rossz, végül is neki is járna már egy rendes nicknév, nem csak a szimpla tuja, hiszen nyert már egy párbajt is azért... lehetne mondjuk Miss-ter Cardigan. :)

Conchobar 2015.01.06. 10:34:00

@tvbuzi: "de próbálja ráizzítani a népet BD-re" - Ki az a BD? Ha Zsuzsáról írsz, akkor miért nem Zsuzsát írsz? És ami azt illeti, én nem találok abban kivetnivalót, hogy Edina Dórinak (és másoknak) is elmondja a saját verzióját a vele és Zsuzsával történtekről. Hogy Edina mások kiejtéséről diskurálna (azt az jelpakoltatós esetet leszámítva), azt nem tapasztalom. Azt viszont nagyonis, hogy Zsuzsa Dórival és Fannival egyezkedik mások kiejtéséről. Netán ez 'ráizzítani' mondat valamiféle tudatalatti dolog nálad?

csiri bá 2015.01.06. 10:34:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): rájuk szabadítani pár napra Alekoszt - priceless lenne. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 10:37:38

@Chat Géza: OK, már tényleg tisztában látok és egyetértek veled, ezek is szórakoztató és nagyon tanulságos részek (nekem a tematikusok is tetszettek eddig, de én a VV6-ot nem követtem, tehát nekem az újdonság erejével is hatott), de ettől még szvsz a verbális iszapbirkózásnak is megvannak a szépségei, és igazából a mindennapjainkban is leginkább ebben, és nem a folyamatos akciózásban, zajlik az életünk. Részemről peace! :-)

Conchobar 2015.01.06. 10:40:26

@fran7: " Ugyanis engem nem elsősorban a szerelmi szálak érdekelnek, sem holmi szövetségek, amelyek eltűnnek mint a reggeli köd" - Téged komolyan a feladataik érdekelnek? Te élvezted a munkahetet, most meg a 'ki mit tud'-ot, legutóbb meg a vernyákolásukat? Nem érzed azt, hogy te azok kései utódja vagy, akik a középkorban a nekik mutogatott testi hibás embereken mulattak nagyokat?

ruzs54 2015.01.06. 10:43:12

Ádám búcsú levelének köszönhetően megtudtuk ,hogy Fanny a büdösödésre hajlamos lábát nem kezeli., holott tudja, hogy ez nála jellemző, de a fejével ,hajával , bőre színével és más testrészével viszont órákat tud bíbelődni .azért ez is egy ember jelleméből elárul vmit.
Más.
Edinát , Lacihoz való kapcsolata miatt sokan elítélik ,a lakótársai is, meg az itt a komentelő nézők is.Edina zuhanó tendenciát mutat, azóta a közkedveltség szintjén.Sajnos én is voltam hasonló szituációban.Nem kaptam meg egy bizonyos elismerést, mert előítéletekkel teli vélemények alapján a párommal azonosítottak,holott előtte rendesnek megbízhatónak tartottak.ez a kapcsolatom 9 évig azért csak működött.Sajnálnám ha ez a jól startoló lány e miatt kerülne hátrányba a játék során.Azonban ,ha bebizonyosodik, hogy jól működnek együtt, majd csak elfogadják őket együtt is, kint is bent is.A idő kimérten folyik.

Koca Caola 2015.01.06. 10:43:16

Fanni nélkül szart se érne a vv7. Ez van.
Hiába egy véglény, de akkor is ő hozza a műsort.
Az RTL nagyon nem fogja engedni kiesni, akármi történik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 10:44:21

@fran7: ja, azt nem is tudtam, hogy ő reggelente ilyesmit csinál, bár a mozgását elnézve, nem igazán értem, hogy miért? :)

Waldorfos.:D Lehet benne valami.
Amúgy hol v. milyen szinten vízilabdázott, ezt lehet tudni?

Koca Caola 2015.01.06. 10:45:40

@Conchobar: A legjobb a sulihét. Én azt nyomatnám legalább 1 hónapon keresztül.

Krétagarbó 2015.01.06. 10:47:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): múltkor volt rajta egy ugyanolyan kardigán, amilyen nekem is van. De az női. Én legalábbis a HM női részlegén vettem:-O

Lamya (törölt) 2015.01.06. 10:47:18

@ruzs54: Szerintem Edinával nem az a gond, hogy pont Lacihoz vonzódik és Lacival azonosítják. A Laci iránt érzett vonzalma miatti viselkedésével van baj. Kihozta egy kevésbé szimpatikus oldalát

Krétagarbó 2015.01.06. 10:49:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem Aleksoz stresszfaktor, izzad tőle a lábam:)

VVKnapné 2015.01.06. 10:50:03

nekem Ádám levele tetszett, de nagyon! az, ahogy pacekba megmondta a véleményét :)))) És ahogy mindenki háborgott, h nem ezt mutatta :)))) idióták!
na meg az egyöntetű vélemény, h nem mindig a szív győzedelmeskedik, pl. mikor Reni kiesett...pfffff, kezdjük ott, h Reni hol volt csupaszív???? másrészt őt Dani ejtette ki, aki ott ült közöttük, de nem szólt volna, h "hálóóó, itt ülök, akkor én vagyok a csupagonosz???" és a gyökerek meg helyeseltek, h igen: nem mindig a csupaszív győz! ááááh :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 10:50:50

@csiri bá: vagy.... Sir Cardigan? :D
Sokat hordja a kardigánját(jait), elég tatás is tőle.

Szinte borítékolható, ahogy már úgy 25-30 év múlva ott üldögél az egyik szürke gyapjúkardigánjában az anyukájától örökölt, nippekkel és horgolt csipkével teli üveges vitrin mellett kényelmes foteljában, szőrmebéléses posztópapucsban, a villából emlékként hazavitt csíkos pléddel ("hm.... ez tán a Macié volt még", réved vissza néha...) a térdén és egykedvű mosollyal gondol vissza azokra az időkre, amikor még agyára ment valakinek a gurgulázó nevetése....

tvbuzi 2015.01.06. 10:51:38

@ruzs54: nálam nem startolt jól, persze attól még másnál lehet nyerő.

Okami 2015.01.06. 10:53:26

@ruzs54: Onnantól kezdve, hogy Laci bepróbálkozott Zsunál, (vállt teljesen egyértelművé), hogy Lacinak csak holmi kellék Edina, ha nincs ló, jó a szamár is elven. Edinával ellentétben, akinek sikerült annyira beleszeretnie, hogy még a saját játékáról/karakteréről is megfeledkezik. Én legalább is már csak annyit látok a lányból, hogy folyton-folyvást Laci seggében van kivétel, amikor kimegy rágyújtani. Rettentően befolyásolja, és elvakítja.......Zsu pedig remekül fog élni a lehetőséggel, és ez akár Edina legfőbb veszte lehet.

VVKnapné 2015.01.06. 10:53:32

@Lamya: elbaszta amúgy Edina... egyedül marad Lacival. és Laci, amilyen önző majom, még Danitól is el fogja húzni... úgy legyengítette a csajt, mint állat. Edina simán megnyerhette volna az egészet, de így.....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 10:54:22

@Krétagarbó: :D:D hülye!!!
De nyugtass meg, hogy ANNYIRA azért nem is szokott büdös lenni. :))

Krétagarbó 2015.01.06. 10:56:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): sztem ő inkább kicsit hipszteresebb vonalban nyomja, ezért ezek a kardigánok, nem annyira a mamafia stíl miatt.

Jóhogy hordom! Nekem jobban áll:))

minden reggel 2015.01.06. 10:56:08

@Krétagarbó: egy végtelenített maci a plédek alatt klip kivàló lenne :)

Krétagarbó 2015.01.06. 10:56:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ANNYIRA azért nem büdös, de mit csináljak, én ILYEN vok.

Krétagarbó 2015.01.06. 10:57:51

@minden reggel: sztem is. ha olvaszok szerkik, légszi!!! Ha más nem, AU "emberével" összevéghatna egy ilyen klipet a BV-ban.

ruzs54 2015.01.06. 10:59:21

@Lamya: van itt mindnek kevésbé szimpatikus oldala,ugyan úgy szerethető megnyilvánulása is mint, minden embernek.én bizom benne, hogy leszáll a rózsaszín köd az agyáról edinának is és leáll zsu srófolásáról és visszatér a józan paraszt esze .

Conchobar 2015.01.06. 11:00:11

@ruzs54: "Edinát , Lacihoz való kapcsolata miatt sokan elítélik ,a lakótársai is, meg az itt a komentelő nézők is...Sajnálnám ha ez a jól startoló lány e miatt kerülne hátrányba a játék során" - A lakótársai nem ítélik el a kapcsolata miatt, viszont valóban azonosítják Lacival. Valahogy tudat alatt. Mert legutóbb Robin se tudta megmondani, hogy pontosan miben is változott Edina (noha a 'sajtótájékoztató'-n elhangzottak rosszul érinthették)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 11:01:15

@Krétagarbó: nem tudom, hogy mi készteti arra, hogy kardigánt hordjon, de nekem valahogy mindig ilyesmi jut az eszembe róla... főleg, mióta láttam az anyukáját a karácsonyi üzenetben (aki jósnő, mint tudjuk).
A hipsztert meg nem ilyennek képzelem, az inkább a Dani. Hamár.

egyemakisszíved 2015.01.06. 11:01:31

@ms delacroix: Hát nem nagyon láttam a mostani adásban, hogy Dani védte volna Edinát, Laci próbálta nyugtatni, hogy hagyja lógva Zsuzsát. De szókimondó Edina nem bír könnyen leállni, a tűzrőlpattant jelzőtől nem karakteridegen, de hosszú távon ártalmas, ha bennragad ebben. Ebből a szempontból jó lenne, ha Laci mihamarabb kiesne, most annyira rá koncentrál. Laci ezt mondta, Laci azt mondta. Lacinak mi lenne jó, Laci hogy reagál majd. Az is, mikor a párbaj végeztével bement utána a hálóba, és egy pillanatra tétovázott a szőnyegnél, azt hittem egy pillanatra, hogy leül elé a földre és onnan nézi, mikor mehetne hozzá közel, de aztán odament a saját vackára, tőle távol, látszott, hogy már tudja, hogy Laci egyedül akar maradni, mikor depis lesz. Ezt Laci is megerősítette a riportban. Nem akart még egy hagyjál most békén, ne nyúlj hozzám beszólást is kockáztatni. Mondjuk Zsuzsa arcjátékától lehet nekem is lemenne a redőny az agyamban, ha összezárva lennénk. Ahogy a homlokát ráncolja, a szemét meregeti, a száját rángatja, gúnyosan vigyorogva, miközben lassan formálja a szavakat, kész horror. Nem tudnám, hogy elbújjak-e előle, vagy nekimenjek. Szerintem ilyet nem látott még Edina Baróton, mondjuk én se. Szerencsére. Érdekes, hogy az erős érzelmek nyílt kifejezése sokakat eltávolított Edinától.

Skyline79 2015.01.06. 11:02:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ezt elképzeltem..... nagyon reális...
A kardigánjai meg a kivágott póloi gázak.... ilyet egy macsös ff nem vesz fel... max egy 16 éves pávagyerek

fran7 2015.01.06. 11:04:30

@Conchobar: Röviden. Nem nem érzem magam a középkoriak leszármazottjának, akik a bolondok házába jártak szórakozni. Részszint mert már jártam ott és nincs ott semmi szórakoztató és nem az volt a legborzasztóbb hely a számomra.
Másrészt mindenki aki a VV-be elmegy celeb szeretne lenni. Én nekem lenne egy olyan elvárásom, hogy valamiféle képességei, tevékenysége legyen, amivel kiérdemli a celeb poziciót. Tud énekelni, színészkedni, erős, tud beszélni vagy valami. S a tematikus hetekbenaz volt a jó, hogy reagálnak valamire. Mikor énekeltek és hallgatták egymást, akkor normálisnak tűntek és nem éreztem magam kínosan. Ellentétben a Komisz-Kazal, Edina-Laci évődések alatti érzéseimmel.

VVKnapné 2015.01.06. 11:05:13

@Conchobar: az vajon feltűnt neki, h Dóri is, Robin is mondta neki, h régen más volt, és már nem azt a lányt látják, mint aki bejött... ezen is elgondolkodhatna, h kb egy napon belül ketten is megjegyzik neki. Bár sztem max Danira hallgat(na)...

Lamya (törölt) 2015.01.06. 11:05:14

@ruzs54: Jó lenne, mert Edina volt az egyik kedvencem :)

2015.01.06. 11:10:06

Alekosz/Béci óta nem kommenteltem. Most is csak azért írok, mert kimaradt a posztból a leglényegesebb momentum:
Zsuzsa végre felvette a kesztyűt, és mesterien leoltotta aDinkát. Az meg csak pörgött, és pörgött... Laci érezte, hogy gáz van, próbálta leállítani a "szerelmét/lelki társát", de olyan gyáva, hogy nem mert erélyesebben fellépni. Zsuzsa nagyon szépen higgadtan kezelte (bár gondolom állt benne az ideg rendesen), és a legjobb az volt, hogy ott hagyta, majd visszaült, hadd lovallja aDinka még jobban bele magát. Higgyétek el, ez fordulópont volt. Zuszsa felmérte, hogy nem nyer megbocsájtást, csakis oltásra számíthat Edinától.
Egyébként ezidáig Dani és Edina voltal a kedvenceim, de mit is tett ellenük Zsuzsa? Rámoccant a vella macsójára, akibe a szittya székely leányzó abszolute nem volt (és nem is lesz :-) szerelmes? Edina többször mondta, hogy nincs és nem is lesz semmi közöttük az aljahímmel. De mikor ánuszbatöcskölte, akkor aztán nyomta a hülye szöveget, hogy "erről álmodtam" vagy valami ilyesmi. Lacci haverjai gondolom röhögnek... Illetve ez nem is volt hülye szöveg, csak az igazság, szemben azzal amit addig hivatalosan kommunikált az őszinte a Dani felé.
Ja és Danival hol cseszett ki Zsuzsa? 1. Nem tetszik neki, és ezt meg is mondta. Ha pl. nekem nem tetszik valaki, akkor ne is simizzen ugye? 2. Nem mondta el Zsuzsa időben, hogy Basszájba tetszik neki? Mi köze Daninak, hozzá? Óriási, megbocsájthatatlan bűnök. Főleg az első :-)
Egyébként megértem Dani és Edina érzéseit, de ezen túl kellene lépni. Sürgősen! Szerintem, Edina nem tud, Dani meg taktikából nem akar. Pedig jelenleg mindkettő maga alatt vágja a fát.
Daninak plusz fejfájás Robin. Gondoljatok bele: egy Dani-Robin fináléban kit szavaznának/-tok meg győztesnek?

Hedonistamama 2015.01.06. 11:11:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): eztet ezt nem tom megnyitni :( Ádám magához nyúlkálódott???

Conchobar 2015.01.06. 11:11:49

@Okami: "Onnantól kezdve, hogy Laci bepróbálkozott Zsunál, (vállt teljesen egyértelművé), hogy Lacinak csak holmi kellék Edina, ha nincs ló, jó a szamár is elven. Edinával ellentétben, akinek sikerült annyira beleszeretnie, hogy még a saját" - Ne legyünk már vakok, ne fogadjuk már el készpénzként azt, amit a villalakók mondanak. Egyrészt, nem Laci próbálkozott be Zsuzsánál, hanem fordítva történt a dolog ('Akarlak!', mivel Laci elengedte a füle mellett, 'Kellesz nekem!'). Másrészt, vegyük már észre, hogy Laci számára Edina a ló (mégha problémák is vannak a külsejével). Csak egyedül nekem, egy hímneműnek tűnt az fel, hogy az minapi bulin (igaz, részegen, de) Laci azt reppelte Edinának, hogy kint folytatni fogják. Továbbá, az éneklés közben Laci valami hasonlót cselekedett, mint amit Edina akart a betlehemesnél, Laci a szőnyegen ülve Edina szemébe nézve valami gyönyörű hercegnőről énekelt

VVKnapné 2015.01.06. 11:12:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pffff, ez gusztustalan.... és amúgy ez nekem is meg szokott fordulni a fejemeben, h ott sehogy nem tudnak szellőztetni, és egy finomabb bulika után mi bűz lehet ott......

ruzs54 2015.01.06. 11:15:15

@egyemakisszíved: de jól megfogalmaztad.
@tvbuzi: miért? kifejtenéd?
@Okami: a szerelem vak...az nekem se tetszik, hogy laci érdekeit ,gondolatait helyezi előtérbe.be tudom annak, hogy sajnos most az érzelme irányitja, és elfelejtette, elvesztette szem elől,hogy miért jelentkezett.csak remélem, hogy laci nem él vissza az, önzetlen, önfeláldozó edina érzelmeivel.

Conchobar 2015.01.06. 11:15:23

@fran7: "Másrészt mindenki aki a VV-be elmegy celeb szeretne lenni" - Nem. Nem mindenki. Már az eddigiek közül is sokan eltűntek, nem váltak celebbé, és a mostaniak közül is többen egész mást jelöltek meg célként (pl. Zsuzsa, Edina)

Conchobar 2015.01.06. 11:18:28

@Lamya: " az vajon feltűnt neki, h Dóri is, Robin is mondta neki, h régen más volt, és már nem azt a lányt látják, mint aki bejött" - Dehát nem mondják meg, hogy miben volt más, nem is tudják a dolgot pontosítani

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 11:24:25

@Hedonistamama: Robin tánc- és pisilési szokásairól beszélt, majd arról, hogy Dóri annyira kemény a sok szilikontól, hogy nem találni rajta egy puha testrészt se.
Szóba került, hogy a háló nem tud rendesen szellőzni, ezért baromi büdös van. Elsősorban Fanni lábszaga miatt ("irtózatos"), ill. arra a kérdésre, hogy ki a legbüdösebb, nem szívesen akart válaszolni, de végül Danit jelölte meg, mert nem igazán szeret tisztálkodni... aztán megkérdezte a riporter azt is, hogy ki szokott a legtöbbet hokizni a villában, amire hosszas töprengés után kinyögte, hogy háááát... szerinte a Dani.
(innen a cím, úgy tűnik.)

Krétagarbó 2015.01.06. 11:25:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Dani a legbüdösebb és a legtöbbet maszturbáló?? :))

Ádám kicsit mintha ffi sovi lenne, na ezért lehet, hogy kapok köveket. Nem kellene annyira előítéletesnek lenni, attól, hogy egy férfi ülve pisil, kardigánt hord és ne adj isten elmosogat maga után, még nem biztos, hogy homár.

VVKnapné 2015.01.06. 11:29:54

@Krétagarbó: sztem se gáz az ülvepisilés, legalább nem fröccsen szerte-szét, és nem lesz minden sárga pöttyös.... csak a faszik ezt sose látják be....

MacákékIcukája 2015.01.06. 11:30:24

@Krétagarbó: "Ádám kicsit mintha ffi sovi lenne, na ezért lehet, hogy kapok köveket. Nem kellene annyira előítéletesnek lenni, attól, hogy egy férfi ülve pisil, kardigánt hord és ne adj isten elmosogat maga után, még nem biztos, hogy homár."

Ezzel tokeletesen egyetertek, agyamra megy, hogy nem csak az Adam, de tegnap ejjel jopar kommentelo is kipecezte Batmant emiatt... Kb kit erdekel, hogy hogyan pisil?! Total reszletkerdes, ugyanugy, ahogy a kardigan es a hazimunka is (ami szerintem kimondottan pozitiv - milyen oskori felfogas mar, hogy a nonek kell mindent csinalnia?)

Ditti82 2015.01.06. 11:35:50

Ádám levelét elcsíptem tegnap. Brutális volt. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 11:39:14

@Krétagarbó: hát ja.... ergó, aki sokat maszturbáló a legbüdösebb... hát az ember mindig tanul valamit látod... :D

Ádám biztos másként szocializálódott, nem tudom... Én sem találok semmi rendkívülit abban, ha egy pasi állva pisil. Sok magas pasi mondta már pl. hogy neki kényelmesebb ülve, mert nem kell olyan magasról célozgatni - ha van itt érintett, cáfolja vagy erősítse az infót plíz. :)

vastyúk is .. 2015.01.06. 11:40:26

@ruzs54: Nekem most nagyon úgy tűnik, hogy azért is van ráragadva Lacira, mert Laci egyébként eleve a mikrotársadalmuk peremén lavírozott, éés látok benne egy kis felkarolás ingert is (mint anno, mikor Daniékhoz is odament, mikor ki voltak közösítve.) Lacit meg rafkósnak gondolom. Szerintem úgy okoskodik, hogyha Edinát maga közelében tartja, mindig bekerül az öfikbe. Edina meg teljesen vakon van jelenleg. Nem lát ki a rózsaszín ködből. Pedig volt egy mondata Daninak, miszerint bár szent a béke Lacival, nem felejti el azt, amit csinált. Az hogy Ádám kiesett, még inkább elszigeteli Lacit és Edinát. Másként fogalmazva, Laci méginkább elszigeteli Edinát. Az a vicces, hogy sokan azt mondják, Edina nem bír leakadni Laciról. Szerintem ez fordítva is igaz. Főleg azért, mert Laci kiszolgáltatottabb. Valamiért még mindig reménykedek, hogy megszólal Edina fejében a csengő, most hogy Ádámra ennyivel rávert Robin.

ruzs54 2015.01.06. 11:44:13

Nem tudom emlékeztek -e arra, amikor a legelején kialakult szituációban külsö alapján vikcsu és edina a pálya szélére sodródva nézték, hogy a dekoratív lányok a központba kerültek.jobb hiján ők egymás mellé csapódtak.bejött a szintén dekoratív külsővel rendelkező zsu, akit kiutáltak a dekoratívak azért mert konkurenciát láttak benne,edina zsigerből a védelmére kezdett állni, de megpróbált hü maradni a szintén átlagos külsövel rendelkező vikcsuhoz is.majd amikor dóri miatt ,alfahím lacit,meggyengülni látta ,szintén felhozta negatívumból.közben megszerette,küzdött érte zsu-val, akit ő eleinte pártfogásba vett.edina úgy érezte jó tett helyébe nem ezt érdemelte,ezt nem tudja megemészteni.ezért rugózik még mindig rajta, mint azt tegnap este is láttuk, sztem is el kellene már ezt engedni neki,mert nem tesz jót neki a megitélésében ide kint.lapozni kéne már.

Okami 2015.01.06. 11:46:05

@Conchobar: Neked valamit belrappelnek a füledbe és elhiszed? :D Félreértés ne essék, én is Edina szimpatizáns vagyok/voltam(?), de ne legyenek hiú ábrándjaink azzal kapcsolatban, hogy egy olyan kaliberű palinál, mint Laci bármiféle esélye lehet egy olyan lánynak, mint Edina, és ne csináljunk úgy, mintha ha a tiszta szív győzedelmeskedne a kinézet felett. Ha ez így lenne, nem rombolt volna első körben Dórira. A Zsus fejezethez is kellett, hiába egy álnok kígyó az a nő.......simán megdugta volna! Sőt, ha újból beindul a kémia (márpedig miért ne, hiszen összevannak zárva!) újfent lesznek még itt próbálkozások.

tvbuzi 2015.01.06. 11:49:42

Biztos nem vagyok elég macho de nem attól érzem magam férfinak, hogy az asszony főz-mos-takarít, én meg focit nézek a tévében. A nemi identitásommal is tisztában vagyok hugyozási szokásaimtól függetlenül.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.01.06. 11:51:03

@Koca Caola: Viszont Döniz kieshetne Fanni mellől, mert érdekes lenne, hogy Fanni mit művelne egyedül. Lenne-e kúrás mással? Aztán vissza lehetne hozni Dönizt a játékba, valami nyomorult fordulattal.

ruzs54 2015.01.06. 11:51:12

@VVKnapné: nálunk is ülve megy az egyes.én se érte mi a gond ezzel.egy ffi nem attól ffi, hogy ülve vagy állva pissant.különben is a kakkantást is ülve végzik a ffiak is, vagy nem? :-)

vastyúk is .. 2015.01.06. 11:52:11

@ruzs54: Egyetértek, szerintem hasonló dolgokat írtam én is, anyi, hogy Vikcsut kifelejtettem, pedig tényleg. Én is szurkolok, hogy sikerüljön neki túllendülni ezen. Az a baj, hogy a feje búbjáig sáros Zsú, sokkal jobban jön ki az egész helyzetből.

Okami 2015.01.06. 11:52:14

@ruzs54: Még mielőtt kiforrotta volna magát a sztori, én is így vélekedtem és nem amiatt neheztelek Edinkára, hogy szerelmes, inkább az zavar, hogy átmegy piócába egy féltékeny szeretőbe, foggal-körömmel véd egy olyan embert, akinél a kinti életben nulla esélye lenne......Zsu pedig ezt fogja remekül kijátszani! Sajnálnám, bár bízom benne, hogy valami vagy valaki észhez fogja téríteni (Dóri egyébként jó úton kezdte terelgetni......)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 11:53:17

@MacákékIcukája: a kardigán nem a buziság jele (általában v. feltétlenül), és én nem is foglalkozom Robin tekintetében ezzel a témával, mert kurvára nem is érdekel, egyszerűen csak mókásnak tartom rajta valamiért. :)

VVKnapné 2015.01.06. 11:55:29

@Okami: igen, csak az a baj, h dóri szavára meg nem nagyon fog adni edina. mert egyből arra gondol, h dóri utálja lacit és direkt hangolja ellene. ezért is írtam fentebb, h talán ha dani magyarázná el neki, akkor lehet felfogná...

ruzs54 2015.01.06. 11:55:52

@vastyúk is ..: :-) szinte ugyan azt írtuk :-) hol jár az eszem ?,csak a csengőt figyelem....én is.

egyemakisszíved 2015.01.06. 11:55:55

@vastyúk is ..: Sajnos azzal, hogy Ádám a kiesésének magyarázataként azt üzente, hogy a népek kíváncsiak lehetnek a Robin-Dóri románcra, csökkentette ennek esélyét. Ezek a szerelmi szálak a mostani lakók mániái, valószínűleg sokat beszéltek róla, hogy ezzel lehet adásba kerülni, olyan játékok alkalmával is, amiket nem mutattak nekünk meg.
Remélem raknak majd még sok olyan képet be adásba, mikor őszinte, tisztaszívű Robin hallgatózik. Fura, hogy a riportban általában szeretnek a lakók lenni, mikor beszélgetnek a villanővérrel, Robin meg ott is olyan zárt, feszült, a kezét tördeli, mint az elkapott bűnözők, akiknek bőven van takargatnivalójuk, mikor interjút adnak, mi miért, hogy történt.

Ditti82 2015.01.06. 11:55:59

@fran7: Az éneklősdinél is Dani volt az egyetlen, aki vette a fáradtságot és megtanulta a szöveget...

Conchobar 2015.01.06. 11:56:32

@Okami: "Neked valamit belrappelnek a füledbe és elhiszed? :D Félreértés ne essék, én is Edina szimpatizáns vagyok/voltam(?), de ne legyenek hiú ábrándjaink azzal kapcsolatban" - Félreértés ne essék, én viszont nem vagyok semmilyen szimpatizáns. Nem azért látom azt, amit, mert ilyen vagy olyan szimpatizáns vagyok, hanem azért, mert bennem is él a törekvés, hogy többet és hamarabb lássak meg a többieknél

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 11:57:56

@VVKnapné: Nekem is nagyon tetszett! Végül is annyit elért, hogy emelt fejjel mehetett ki a villából, és a szüleinek sem kell szégyenkeznie miatta. Legalább is sztem...

MacákékIcukája 2015.01.06. 11:58:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): valojaban a kardigan volt a legkevesbe lenyeges az altalam felsorolt fenti 3 dolog kozul :))) hipszterviselet...

vastyúk is .. 2015.01.06. 11:58:16

@Okami: Ez nem teljesen igaz. Mármint a pasik általában lefele választanak (tudat alatt), mert így biztosabb a pozíciójuk. Az ismerőseim között is van jópár jobb a pasi, mint a csaj pár. (Itt hogy ki a jobb ki nem, eleve bonyolult behatárolni, de a kategóriába nem csak a külső de az egzisztencia is beleszámít.) Ha tükörbe nézek, bizony azt kell mondjam nálunk is ez a helyzet :D

Okami 2015.01.06. 11:59:21

@VVKnapné: Összevannak zárva, figyelmet kap egy "jó pasitól" közben ezerrel dolgoznak a hormonok......szkeptikus vagyok! (Bár tény, ami tény Dani tud a legmeggyőzőbben érvelni.)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 11:59:58

@Krétagarbó: Igen, talán ez az egyetlen, ami kifogásolható a búcsúlevélben...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 12:00:12

@tvbuzi: ne mtudtad, hogy az igazi férfi ismérve a pörköltszaftos fehér atléta és zöldüveges kőbányai? :D

Okami 2015.01.06. 12:03:00

@vastyúk is ..: Szerinted Laci az a típusú személyiség, aki lefele választ? Dóri meg csak alibi volt. :)

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:04:08

@egyemakisszíved: Lehet. Az az érdekes, hogy azért sem Robinra szavaztam, mert volt egy pillanat, egy kameraállás, amikor a tündérke énje nem tudom, hova bújt, de szabájosan megijedtem az arckifejezésétől. A nyugodt hangja, és a tekintete olyan fagyasztóan hatott, hogyarra gondoltam, ki ez a gyerek?

Okami 2015.01.06. 12:07:54

@Conchobar: Te akkor ezekszerint még hiszel a mesékben, mint, ahogy Edina is hisz Laci őszinte érdeklődésében :) ami nyilván rettentő őszinte az ő helyzetükben :) (bocs "szóismétlek")

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:08:47

@Okami: Szerintem Laci lefele választott Dórival is. Végig hangoztatta, hogy neki nem az ilyen tipusú csajok jönnek be (és a belevalóban megtudtuk a tesójától, hogy tényleg). Nem állítom, hogy Edinát valóban szereti, mert azt senki se tudja, csupán azt, hogy attól még, hogy jobban néz ki egy pali, vonzódhat "nem túl jó csajhoz". Az biztos, hogy egy ilyen Laci tipusú gyerek nem viseli el, ha egy kamionsofőr (Dóri) megmondja neki a frankót. Az ilyen fasziknak az kell, hogy "imádják". DE persze ez is csak okoskodás a részemről ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 12:09:14

@vastyúk is ..: én folyamatosan ezt érzem. Számomra kifejezetten ijesztő Robin tekintete, nem mellesleg egyáltalán nem tartom jóképűnek v. "jópasinak".

Conchobar 2015.01.06. 12:09:44

@Okami: "Ha ez így lenne, nem rombolt volna első körben Dórira. A Zsus fejezethez is kellett, hiába egy álnok kígyó az a nő.......simán megdugta volna!" - Csakhogy Dóri esetében több ízben is mondta, hogy (más férfiakkal ellentétben őt) nem a külseje, hanem a belsője fogta meg. Az még kérdés lehet, hogy egy önhitt, akaratos alfahím számára mit jelent a 'belső', ami nekik tetszik. Hogy neki a nő aláveti magát, sőt a szerelméről biztosítja, az alighanem beletartozik ebbe a 'belső'-be (függetlenül attól, hogy az első benyomás csalóka volt, Dóri egy nagy melléfogás volt Laci számára). Ami meg Zsuzsát illeti, tényleg megdugta volna. Edinával (és Dórival) ellentétben ő csak egy numera lett volna

egyemakisszíved 2015.01.06. 12:10:04

@vastyúk is ..: Robin nekem már a beköltözésekor gyanús volt, kisfilm se készült róla. Valami nem klappol azzal gyerekkel. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 12:10:19

@vastyúk is ..: tegnap nem figyeltem, a belevalóban mondott valamit a tesója Edináról?

ms delacroix 2015.01.06. 12:11:10

@Conchobar: Nem kirohanas. Velemenynyilvanitas. Nekem ez, neked az. Engem nemzavar a velemenyed. Ilyen temakban amugy sem szoktam kirohanni. Edinat teljesen elvakitja a feltekenyseg, es ezzel csak maga alatt vagja a fat.

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:11:46

@Conchobar: Értem.Mert valaki azt írta Edina árulta el Ádám tervét Robinéknak.Dani sok helyen próbál helyezkedni ez sem túl jó.egy idő után ez lesz a fogás rajta.

Okami 2015.01.06. 12:14:17

@vastyúk is ..: Szerintem én meg megnézném Laci volt csajait, akiket a helyi dizsiből szedett fel :D Ha tippelnem kéne többségében lenne a Dóri féle karakter (oké lehet, hogy kevesebb műanyaggal), mint a jószívű Edina félék :) Lacinak inkább a férfiúi hiúsága nem viselte el, hogy egy "olcsó ribancot" se tudott meghúzni, mint a kamionos style. Mert arca ennek a palinak is van nem kevés, az adás elején remekül be is mutatta :)

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:15:41

Én örültem Ádám levelének abból a szempontból hogy nem hazudott benne.Mindenki arcán ott volt hogy "bassza meg ez talált..." :D Maci még ellenkezett hogy úgytünjön Ádám kamuzik de nem.Danira már más is tett megjegyzést hogy "szagos":-))

Conchobar 2015.01.06. 12:15:53

@Okami: "Te akkor ezekszerint még hiszel a mesékben, mint, ahogy Edina is hisz Laci őszinte érdeklődésében" - Az téged ne zavarjon ám, hogy én valami olyasmit írogatok kettejükről, aminek köze sincs a meséhez

Conchobar 2015.01.06. 12:17:16

@ms delacroix: "Edinat teljesen elvakitja a feltekenyseg, es ezzel csak maga alatt vagja a fat" - Edina elvakulása érthető. De téged mi vakít el Edinával kapcsolatban?

Bujumburi 2015.01.06. 12:17:20

Olyan rossz látni, ahogy Edina morgós szipirtyóvá alakul... ráadásul Dórinak teljesen igaza van abban, hogy Laci is kellett azért ahhoz, hogy belenyúljon Zsuzsa bugyijába... (nálam Dóri kezd feljönni a semlegesből, antipatikus mondjuk sose volt)
Szegény Edina, pedig egész esélyes lehetett volna... ráadásul ezek amiket művel kezd vállalhatatlanabb lenni, mintha csak dugtak volna egy jót takaró nélkül. Olyan jó lenne, ha Dani felnyitná a szemét, bár ha belegondolunk, hosszú távon neki sem érdeke ez, hiszen egy elég komoly riválisa lesz a végén. Érdekes ez a játék, bárki bármit mond. :)

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:18:13

@Okami: igazad lehet :D pláne hogy belegondoltam, hogy valami 500 csajt emlegetett Daninak egyszer a cigis kanapénál. Viszont eszembe jutott mégvalami. a legelején ráment Dórira, pedig neki az ilyen lányok nem szoktak bejönni, most meg Edinával tolja. Ennek a Laci gyereknek eleve ez lehetett a "terve" nem? Edina meg a keze alá játszott. Mit gondolsz?

fran7 2015.01.06. 12:19:05

@Conchobar: Nyilván ők okosabbak és tudják, hogy a celebség tiszavirágéletű. De celebség vállalása nélkül nem lehet VV szereplőnek lenni.
@Spitzbauer: Daninak az a baj Zsuval, hogy a kapcsolatukból nem következett az, amit Edinával és Lacival művelt. Ahhoz többet kell tenni, a kulcsmondat ebben a kérdésben. Dani ezen disszonancia miatt távolodott el Zsutól. Nyilván ettől keményebben fogalmaz amikor vele beszél. Szerintem ez van a távolodás mögött.

Conchobar 2015.01.06. 12:19:11

@lukacstoncsi: "Mert valaki azt írta Edina árulta el Ádám tervét Robinéknak." - Akkor az a személy szamárságot írt. Bár az igaz, hogy Edina megakadályozhatta volna Danit, de nem tette

Okami 2015.01.06. 12:20:01

@Conchobar: Nem csak egy numera, cinkostárs is :)Egyébként emlékezzünk vissza mikor ment a melós hét......Lacival akkor kezdődtek a flörtök, persze akkor még Zsu nem mondta ki nyíltan, hogy bejön neki Laci, de itt jön a képbe az, hogy minket nézőket nem igazán lehet félrevezetni, és jól tudjuk milyen az amikor egy nő kelleti magát egy faszinak, és Laci se volt valami frigó vele szembe :) Nálam legalább is ekkor bukott el igazán mind Zsu, mind Laci......

Bujumburi 2015.01.06. 12:20:56

@lukacstoncsi: IGen, végül Dani nyögte ki, de azért árulták el, mert Edina bepánikolt, hogy mégsem akar párbajozni.... ott nyüstölte Danit, hogy "csinálják vissza" és ő valamelyest Edina seggét próbálta menteni ezzel. Sőt, Robin is valamilyen szinte ezért keveredett bele a párbajba, mert kb. ott állt MAci, Dennis és Fanni, hogy akkor most kire rakják. Úgy érezték Ádámra parás, nehogy MAcit, Dennist, vagy Fannit vigye ki... valahogy így alakult ez a rakjuk rá a jelünket Robinra dolog...

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:21:39

@Conchobar: Azért örülök ennek Edina sok hülyeséget csinált az utóbbi időben, de a csajok közül nekem ő a legnormálisabb.

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:22:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): áá nem konkrétan Edináról, csak éva megkérdezte, hogy barna vagy szőke lányok jönnek be Lacinak, és a tesó annyit mondott, hogy a sötéthajú lányok. Éva visszakérdezett, hogy akkor ilyesmik, mint Edina, és erre mondta a srác, hogy ja, sötét hajúak :D.
Laci is megjegyezte már az egyik öfiben, hogy Edina testű nője volt a legutóbbi. (Meg azt is hogy Zsuzsa nézése volt) Szóval Zsúnak a pofija, Edinának meg a teste tetszik neki :D. Vagy simán kamuzott.

Belllaba 2015.01.06. 12:23:08

@VVKnapné: Edina a saját csapdájába esett. Az volt a célja, hogy Zsú maradjon egyedül, erre meglehet, hogy ő fog. Erre mondják, hogy visszanyalt a fagyi?

Bujumburi 2015.01.06. 12:25:17

@Conchobar: bakker, hiszen Dani azért köpött, mert Edina beparázott és mégsem akart párbajozni, és még akkor is Danit kérte, hogy segítsen "visszacsinálni". Konkrétan azt mondta Daninak, hogy "mondd te". (Mármint nem az Ádámosat, hanem az egész szarakodósat). Sőt. Ő amikor gyakorlatilag hirtelen felindulásból kitalálta, hogy na akkor ő most kiviszi LAcit, akkor is Danit kérte meg, hogy menjenek és beszéljenek együtt az akkor még "ellenféllel" DEnnis, Fanni, a tervről. Itt ebben a szituban egyáltalán nem Dani volt az áruló, ő csak Edinának akart segíteni. Érdekes, hogy ezt mindenki elfelejtette.

Conchobar 2015.01.06. 12:25:40

@Bujumburi: "ráadásul Dórinak teljesen igaza van abban, hogy Laci is kellett azért ahhoz, hogy belenyúljon Zsuzsa bugyijába" - De ez egyáltalán nem menti föl Zsuzsát. Ádám szavaival élve ő álnok kígyóként viselkedett (semmint igaz szövetségesként). Tessék már megérteni: egyik szövetséges a másiknak nem okoz kellemetlenséget, fájdalmat stb., ez is megkülönbözteti az ellenségtől

Okami 2015.01.06. 12:26:37

@vastyúk is ..: Azt gondolom, hogy itt páran bármennyire szeretnék Lacit "szőke herceg fehér lovon" típusú palinak beállítani, durvára nem az.......főleg annak tükrében, hogy több ízben hangoztatta Edinának semmi esélye nincsen, pontosan a külseje miatt.......

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:28:16

@Bujumburi: ezt el is ismerte Edina Dórinak, és még annyit hozzátett, hogy nem a Laci volt a szövetségese, hanem Zsú, és hogy a Laciban eleve nem bízik. (Mikor még nem derült, ki, hogy Zsú is lépett Laci irányába, Edina csak Lacira haragudott, hogy áthintázta, a szembesítést is azért követelte, mert zsú nem tudta tartani a száját, és azt mondta Edinának, hogy Laci ezt meg ezt mondja rólad. ) Én értem Edina érveit, és úgy látom, Zsuzsa csak azért sárosabb, mert Laci nem ígért semmit, Zsú viszont igen. Ennyi. Edinát még nem küldeném egyből a lefolyóba, még félidőnél tartunk, bármi megeshet. az is, hogy Edina kiesik, az is, hogy vissza tudja szerezni a kontrollt.

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:29:10

@Okami: óóó Laci egy ízig vérig tahó.. szerintem erről senkinek nincs kétsége. :D

Okami 2015.01.06. 12:30:00

@vastyúk is ..: Akkor a tesója se mondta ki konkrétan, hogy az Edina karakterű lányok a zsánere......?! :) De ezen megint nem tudok meglepődni.

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:30:13

@Conchobar: Ezt én is osztom.Zsu baromi önző és elszállt magától a visszatérése után.Sokan mondták neki de ő persze nem így látja.Nem tud viszavágni és annyira vert helyzetben van hogy mindn csak magyarázkodásnak meg seggnyalásnak tűnik tőle jó ideje.Hiteltelen lett és ez a legrosszabb egy ilyen játékban.Mert komolyan nem nagyon veszik majd.felhasználják vagy koncként lesz odadobva valakinek.

Conchobar 2015.01.06. 12:31:01

@Bujumburi: "Itt ebben a szituban egyáltalán nem Dani volt az áruló, ő csak Edinának akart segíteni. Érdekes, hogy ezt mindenki elfelejtette." - Dennis-ék akkor már rég elfogadták Edina visszakozását (az még a dohányzóhelyen megtörtént), mikor Dani elárulta, hogy Ádám magára rakatja a jelet. Evvel az elárulással Dani semmiféle segítséget nem nyújtott Edinának, magának viszont nagyonis segített (hogy Dennis-szel paktálhasson)

Okami 2015.01.06. 12:31:01

@vastyúk is ..: Szerintem meg páran simán megfeledkeztek róla, hála a Bernáthegyi nézésének és a szerkesztőknek :)

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:32:47

@Okami: hehehehehehehehhehhehhehehehhehehe. hát ez jó volt. Értem mire gondolsz, de ez mindig csak addig működik amíg Laci le nem tolja a következő "csicskageci" monológot

Okami 2015.01.06. 12:33:08

Kérdés: Ha újfent Zsú menne párbajozni, szerintetek kit választana? (Lacira tippelnék) Ha őt vinné, ki jönne vissza?

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:34:13

lacinak vannak bunkó dolgai de ha ezt nézzük mindegyik pasinak volt valami hasonló már.és a csajoknak is.Még Robinka volt eddig a "legjobb" de belőle meg kijött az állat a visszatértekor:D Ebből is látszik mennyi feszkót nyelt be eddig ami nyugodtságnak tünt.

Bujumburi 2015.01.06. 12:34:51

@Conchobar @vastyúk is ..: : jogos, és ezekkel is egyetértek, Zsuzsa nekem is visszaesett akkor, ezért is sajnálom, hogy Edina bekattant, mert újra mártírként éled fel a ZS és még el is hiszi magának.. attól még Lacinak ezt a megaláztatást elfelejteni aránytalan. Nagyon sajnálom Edinát, remélem történik valami és magához tér, mert nálam ő lett volna a nagy esélyes. Alapvetően semmi nem fekete-fehér, csak odabenn a villában. :) Egyébként Dani védelmében írtam az előzőeket, mert számomra ő ebben a szituban nem áruló volt, hanem a megmaradt szövetségese seggét mentette, aki gyakorlatilag beszámíthatatlanként viselkedett, egyik nap "rakja rám a jelet mindenki", másik nap meg "meggondoltam magamat", azért elég nehéz így stratégiai döntéseket hozni.

Bujumburi 2015.01.06. 12:37:05

@Conchobar: hmmm.. ez is érdekes megközelítés, nem állítom, hogy én látom jól, de ott, amikor körben ültek, ésmindenki nagy zavarban volt, valami ilyesmi volt, de mindjárt visszanézem: Dani:" jó, akkor elárulom... az van, hogy..."

Okami 2015.01.06. 12:37:22

@vastyúk is ..: Ha őszinte akarok lenni (már amennyire az internet engedi) nekem addig a pontig volt szimpatikusabb Laci, amíg Edinával kavart, ergo sikerült 2-3 adásig összezavarnia, mert egy teljesen vállalható képet kaptam róla. Aztán jött a melós hét, majd Zsuval a flörtölgetés......és lett teljesen nyilvánvaló, hogy kutyából nem lesz szalonna, de még csak kolbász sem.

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:37:41

@Bujumburi: Ez a magamra pakoltatom a jeleket dolog csak most jött be Robinnál, amit nem is értek annyira.Viszont az hogy valakire már napokkal elötte lehessen szavazni mielött még a másik ki sem lett választva az nem túl fair.Robinnak ezért lett ennyivel több szavazata.

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:38:48

@Okami: szerintem azért ragaszkodott a haj megnevezéshez, mert az arca nem jön be Lacinak. viszont azt a villában is mondta már, hogy alkaltra az ilyenek jönnek be, mint edina, az ilyen párductestű sötéthajú Zsuzsa nézésű nőcik.

Conchobar 2015.01.06. 12:40:28

@Bujumburi: " IGen, végül Dani nyögte ki, de azért árulták el, mert Edina bepánikolt, hogy mégsem akar párbajozni.... ott nyüstölte Danit, hogy 'csinálják vissza' és ő valamelyest Edina seggét próbálta menteni ezzel" - Összezagyválsz mindent. A dohányzóhelyen Maci vezetésével már tudomásul vették, hogy Edina visszakozott. A következő bevágás a nappali volt, mikor Maci mondta sejtelmesen Dennis-nek, hogy akkor marad az Edina előtti dolog (értsd: Robin megpakolása), akkor mondta el Dani, hogy Ádám pakoltat, mire Maciék is terítettek, megállapítva, hogy a kiválasztást Robin fogja nyerni 4-3 arányban

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:42:20

Mindenki válogat meg ilyen meg olyan az esete, de a villában bezártság van és sok minden felnagyítódik.Kanosak meg baszatlanok az emberek van akinek nincs kapcsolata sem....ráadásul azért olyanokat válogattak össze akik elég hamar lerázzák az erkölcsi normákat ugye.Én Dórit nem értem mert annyira semmilyen a csaj a szétműtött fejével ki gerjedhet erre nem tudom de hát luk ő is:D

Okami 2015.01.06. 12:42:49

@vastyúk is ..: Zsuzsa nézéséből nekem csak a szeme alatt lévő táskák tűnnek fel......de a külsőségekről részemről ennyit, nem releváns. Még mindig a belseje a bomlasztóbb.....

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:43:38

@Okami: Bizony. És az is igaz hogy kutyából nem is jó a szalonna :D. Laci bárhova bedugná, ha ettől nézettséget remélne (meg kielégülést). ost, hogy Zsútól visszatáncolt, kíváncsi vagyok, mikor próbálkoznak be legközelebb egymásnál. A szilveszteri bulinál világos volt, hogy Zsu bármikor bepróbálkozna, kíváncsi vagyok mikor próbálja be ezt újra a Laci. Mostmár csak akkor, ha Edinát teljesen leírta magában. Remélem hamarabb kapcsol az Edina. Sajnálom, hogy nincs minden héten nézői komment (jó úgyis a szerkik írnák, de csak szólnának neki, hogy a Laci felejtős.)

Okami 2015.01.06. 12:45:25

@lukacstoncsi: Én se értem Dórit, mégis valamiért többen blokkolnák, mint mondjuk egy Edina típust. :) (Persze reménykedem, hogy az itt lévő férfiak gyorsan megcáfolnak!)

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:45:40

@Okami: Vele az a gond leginkább hogy nagyon bizonytalan.És látszólagos minden nála mint egy kirakat.Nem olyan erős ahogy gondolja.Vikcsu ellen még visszatudott jönni ,ég megvolt a jó anyuka akit bántanak imidzse de azóta eltünt ez is.

Conchobar 2015.01.06. 12:45:45

@Bujumburi: "Egyébként Dani védelmében írtam az előzőeket, mert számomra ő ebben a szituban nem áruló volt" - Ádám mindig bizalommal volt Dani felé, sokszor a véleményét is kérdezte, a 'villa agy'-ának is nevezte, vele szemben ez bizony árulás volt. Zsuzsa más tészta. Tőle már igencsak szabadulni akart Dani, és az első adandó alkalommal megtette (meg kellett szabadulni a nehezéktől, mert amíg a nehezékkel együtt volt, addig Dennis-ék szemében ő is gyanús személy volt)

egyemakisszíved 2015.01.06. 12:45:59

@Bujumburi: A visszakozás elővezetése tényleg Edina kérése volt, de végül Dani szinte csak a bevezető mondatot mondta, onnan már átvette Edina a szót, az nem is hangzott el, amit Edina szeretett volna, hogy nem akarja kockáztatni, hogy elveszítse, ez egy kinti beszélgetés volt, az akkor ki legyen helyette már bent folytatódott, és ott viszont már Dani vitte a prímet. Dennis is visszakozott, így életbe lépett a korábbi terv, amit már megbeszéltek Robinnal.
De azért azt is szép volt látni, ahogy Dani először arról próbálta győzködni Edinát, hogy ne változtasson, Zsuzsát most kell kivinni. Vigye ki ő, ha úgy látja, annyira meggyengült, a maga bőrét kockáztassa, ne a szövetségeséét.
Ha Zsuzsa lesz megint a kiválasztott szerintem Macit fogja kivinni.

Hedonistamama 2015.01.06. 12:47:13

@vastyúk is ..: Ha Edina a párductestű, akkor Fanni az oroszlánszagú?

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:48:44

Úgy vettem észre szexxel a csajok akarnak benntmaradni leginkább s ők azok akik egy pasit keresnek aki támasz (mint az életben sokszor).Azok a férfiak akik a kanosságukat akarják levezetni egy nőn mindig találnak erre alanyt.És kettőn áll a vásár mert szerelem nincs beígérve de sokszor a csajszik már tervezgetnek mert nem gondolkodnak reálisan.Beszűkült helyzetben élnak nap mint nap.

Conchobar 2015.01.06. 12:49:13

@vastyúk is ..: " Laci bárhova bedugná, ha ettől nézettséget remélne (meg kielégülést)" - Ezzel szemben ő maga azt mondta, hogy csak akkor dug(na), ha a delikvens aláfekszik. Ezt állítását eddig még semmi nem cáfolta (sem az Edinával, sem a Dórival, sem a Zsuzsával történtek)

Conchobar 2015.01.06. 12:51:33

@lukacstoncsi: "Úgy vettem észre szexxel a csajok akarnak benntmaradni leginkább s ők azok akik egy pasit keresnek aki támasz (mint az életben sokszor)." - Ha azt a hamiskodást is szexnek tekintjük, amit Dóri művelt Lacival, később Ádámmal és Robinnal egyszerre, akkor maximálisan igaz a tételed

Okami 2015.01.06. 12:51:44

@lukacstoncsi: Persze, hogy bizonytalan, hiszen a műsor eleje óta magyarázkodásból él ez a nő......ahelyett, hogy felvállalná magát a törtető szándékát, vagy azt, hogy igenis ki volt éhezve Laci farkára még akkor is, ha ezzel Edinát bántja........ennyit kellett volna tennie. Oké a többiek utálnák, mint a szart, de legalább képmutatástól mentes lenne.

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:52:10

@Conchobar: Én azt látom Dennis van erre a szex meg faszlóbálásra beállva mert ennyit tud kb.Ezzel tartja bennt magát leginkább.A vitákba nem áll bele bekussoltatják, szánalmas.A műfüre meg a vödörbe való vizelés meg a legalja volt.De gumi nélkül is dugnak már ahogy olvastam.

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:52:30

@Okami: annyi, hogy Zsuzsa csinosabb nőnek számít, a szép embereknek pedig többet megengedünk. okosabbnak hisszük őket, ilyesmi. Mindig meglepődök, hogy miket mond a kiesőknek Zsuzsa a "ravatalon". Már vihogni kezdek attól, ahogy besétál a szobába, leül a kanapéra, testbeszéde alapján nyeregben érzi magát, és a mondatai alapján is, mert képes egy bábura olyanokat ráolvasni, hogy csak röhögök. A jóindulat csírája is hiányzik belőlük. Furesz

kamilla123 2015.01.06. 12:53:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): köszi a videót :-)) na igen, nem is értem, miért nem csinálnak mindenkivel ilyen videót. Amúgy ez tök érdekes, hogy ilyen tényezők is vannak pl, mint bűz, amit mi be sem kalkulálunk ugye, mert ez nem jön át a tv-n, közben pedig lehet,h valakit ezért nem bírsz elviselni. Amúgy Ádám tök szimpi így kinti nyilatkozóként, sokkal jobb fejnek tűnik.

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:53:41

@Conchobar: Egy nőnél ez mindig szarul jön ki, mert simán lekurvázzák.Egy pasira meg legyintenek hogy a farkával gondolkodik a szokásos...Dóri is nagy színésznő ám.

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:54:04

@vastyúk is ..:@Okami: Kihagytam, hogy cinikus káröröm sugárzik az arcáról

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:55:18

@vastyúk is ..: Bocs de egyébként mi volt az igazság fanny ékszereivel kapcsolatban?Ki törte össze őket?Reni hazudott a levelében nem?

kamilla123 2015.01.06. 12:55:45

@Spitzbauer: +1. jó, hogy megint elkezdtél kommentelni, nagyon tetszett, amiket írtál :-)

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:56:51

@Conchobar: az általad leírtak nincsenek ellentmondásban azzal, amit én írtam, bárhova bedugá, hiszen ha engedték volna, már Dóri, Edina is meglett volna neki. Úgy gondolom, hogy Laci szerint ez növelte volna a nézettségét. Egyáltalán nem rajta múlott, hogy eddig még nem ért célba.

lukacstoncsi 2015.01.06. 12:57:26

@kamilla123: Én azért azt hittem valami levegő centrifugálás van bennt a hálóban legalább mivel se ablak semmi...Iszonyú szar lehet ennyi ember közt aludni, szennyes ruhák, viseltes ágynemük aztán még szellentések is bejátszanak szóval mint egy istálló nem?:D

vastyúk is .. 2015.01.06. 12:58:19

@Hedonistamama: hehehehehehehehehehehhehehehehe

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:00:31

@Spitzbauer: Én nem láttam a nagy leoltást csak hogy Zsuzsa idegesebb Edina meg röhögve mondja neki...Az igaz hogy felesleges volt ennyire elnyújtania, Lacinak meg gondolom a töke tele volt az aznap estével.Meg nem kell mindig mindenki mellett kiállni nem is róla szólt az egész.zsuzsa aztán már provokálta edina bele is ment kicsit ebbe az utcába, de ettől Zsu az aki volt.

rives 2015.01.06. 13:02:00

a tegnapi részben nekem az tetszett a legjobban, amikor a gőgös, magától egyre jobban elszálló Edina próbálta osztani Zsuzsát, miközben Zsu végig higgadtan alázta. Edina jött a "nézd már hogy be van feszülve" szöveggel, miközben ő maga volt az aki majd felrobbant és harapta szét az egyre jobban habzó száját :)
Szimpatikus volt nekem az elején ez a kis egyszerű erdélyi lány, de ezt már nagyon túltolja és leveszem a hangot a tévéről, ha ő elkezd valakivel vitatkozni. Arra ugyanis teljességgel képtelen, senkit nem hallgat meg, állandóan közbepofázik.
Zsu elb@szta ezt a Lacis dolgot, de ideje lenne ezen túllépni. És ha innen is vissza tud kapaszkodni (mindegy kinek az oldalán, ez egy egyéni játék, muszáj túlélni) az igenis nagy dolog lesz és én szeretném látni.
Arra viszont kíváncsi leszek, hogy kinek esik le először az, hogy az a szerep(?), amit most Edina játszik, az nagyon veszélyes a többi játékos győzelmére. Ő az egyetlen a villában, akit tilos megbántani, aki csak jót érdemel, aki ártatlan/egyszerű és a légynek sem tudna ártani... Miközben mindenki mást (főleg Zsuzsát) vadul lehet szapulni a sárga földig. Ha erre senki nem jön rá a villában, akkor Edina ott van a döntőben, pedig egyre jobban látszik, hogy nem annyira ártatlan és tiszta szívű ez a lány, mint ahogy az elején én is gondoltam...

Conchobar 2015.01.06. 13:04:10

@vastyúk is ..: "az általad leírtak nincsenek ellentmondásban azzal, amit én írtam, bárhova bedugá, hiszen ha engedték volna, már Dóri, Edina is meglett volna neki" - Azért az nem kis teljesítmény, hogy azt hozod ki buja szexmániásnak, aki lépést se tesz a nők felé

Krétagarbó 2015.01.06. 13:04:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem jó pasi, de biztosan azért, mert a férjem is ilyesmi szép arcú:) Igaz nincs ilyen pszichós "kinézése", azt már én is észrevettem Robinban.

Hedonistamama 2015.01.06. 13:04:59

@Spitzbauer: kommentelj többet! Egy élmény vagy

Conchobar 2015.01.06. 13:07:28

@rives: "amikor a gőgös, magától egyre jobban elszálló Edina próbálta osztani Zsuzsát" - Hát az biztos, hogy téged se fognak Edina-rajongónak tekinteni. Bár az is lehet, hogy te egy másik VV-t nézel, amelyikben egy "gőgös, magától egyre jobban elszálló Edina" is szerepel

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:09:54

@rives: Mindn csajra érvényes ez a kotkodácsolás bennt mikor annyira elnyújták a szart hogy az már fáj.Kinek nagyobb a hangja ugye.Edina most szerintem mégjobban akarta Zsut gyengíteni ezzel a többiek elött ezzel de szerintem hagyni kéne neki a picsába mert megint a mártír szerepre lesz rájátszva.Kicsit unalmas már ez a pörgése.Az jó taktika ahogy korábban mondták hogy hagyják békén de semmi komolyabb dologba ne legyen betekintése, és így lehetetlenül el hacsak nem talál magának valakit egy újjabb bt-re társnak.

vastyúk is .. 2015.01.06. 13:10:23

@Conchobar: nem akartam buja szexmániásnak kihozni, annyit mondtam, hogy szerintem Laci ha tehetné meghúzná őket, mert nézettséget remélne. a szexmánia fel sem merült bennem

Conchobar 2015.01.06. 13:12:24

@rives: "Miközben mindenki mást (főleg Zsuzsát) vadul lehet szapulni a sárga földig." - Szent Zsuzsát mindig báncsák. Noha ő vadul kavarja a szart, ha kell, ha nem, mi mégis örökösen Edina ártatlanságán gáncsoskodunk

kamilla123 2015.01.06. 13:14:05

@lukacstoncsi: igen, én nem is értem, hogy lehet aludni, vagy létezni ott. Egy sima, egyszemélyes szobában is muszáj reggelente szellőztetni.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:14:20

Edina sem ártatlan de mégis benne van valami szimpatikus emberi ami Zsuzsában nincs meg.Az utóbbinak az állandó befeszülése, fogcsikorgatása hogy benntmaradjon.Lehet taktikázni de ne úgy hogy aztán az fordítva süljön el.

Conchobar 2015.01.06. 13:15:25

@vastyúk is ..: "annyit mondtam, hogy szerintem Laci ha tehetné meghúzná őket, mert nézettséget remélne" - Hagyjad már ezt nézetséges szamárságot! Azért dugná meg bármelyik aláfekvő nőt, mert a macsó és alfahím öntudata ezt a magatartást kívánja meg

ani58 2015.01.06. 13:16:04

@egyemakisszíved: Azért nem készült kisfilm, mert az eltanácsolt, állítólag veszélyes csaj helyett ment be.

vastyúk is .. 2015.01.06. 13:16:34

@Conchobar: rendben. Akkor egyezzünk meg ebben.

kamilla123 2015.01.06. 13:17:13

@ani58: na, azt a csajt megnéztem volna Rönével meg Fannival :-)

ms delacroix 2015.01.06. 13:18:50

@fran7: Igaz, hogy Dani odateszi magat a feladatoknal, de ugyanugy masok is. Nekem nem szimpatikus, ezert aztan ugralhatna fejen is, akkor sem neznem szivesen.

2015.01.06. 13:19:58

@lukacstoncsi: "Zsuzsa idegesebb Edina meg röhögve mondja neki..." ???
Röhögve? Ezt nem nevezném röhögének. Meg volt zavarodva Edina, mint vaddisznók a jégsőben. Kiskun meg hót idegesen ugyan, de irígylésreméltó higgadtsággal megmondta a magáét. Edina zavartan/kérlelően nézett Laccira meg a többiekre, hogy "Ugye milyen jól tolom?". Azonak meg kb. annyi volt írva az arcukra, hogy pffff :-))

Fenntartom: ez a fodulópont ebben a játkban. Ha máshogy alakul, akkor majd mea culpázom.

rives 2015.01.06. 13:21:37

@Conchobar: jól látod, valóban nem vagyok Edina rajongó, erre ráéreztél :)
Pedig elég sokáig azt gondoltam, hogy ő lesz az első női VV győztes és ráadásul meg is érdemelné. De hiba egy-két hét alapján ítélni, egyre jobban látszik, hogy milyen is tud lenni. Az én szememben már nem az az egyszerű, tiszta erdélyi lány, mint az elején volt. Itt sokak szemében még az. A villában is szinte mindenki szerint az. És ezt nem veszik észre odabent, hogy közösen megcsinálják a győztest belőle, pedig mindenki nyerni ment be. Mindenki kutyázza a másikat, vannak durva beszólások, anyázások, de Edinát egyszerűen tilos bántani.
A bent lévők közül csak Daniból tudom kinézni, hogy kitalál erre a "problémára" valamit és még időben kapcsol mit kell tennie, ha ő akar nyerni.
Zsuzsáról egy percig nem állítottam, hogy egy szent lenne, de abban egészen biztos vagyok, hogy Edina sem teljesen az, mint amit bent látunk belőle (igen, ezzel beismertem, hogy gyakorlatilag okos és jó szerepet választott magának - bár ha nem vigyáz könnyen túltolhatja)

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:21:42

@ms delacroix: Dani a legértelmesebb bennt, és ezt tudja használni is ez nagy előnye.ismeri az embereket és tudja mozgatni őket.Korábban szimpatikusabb volt egy idő óta zavar benne hogy nem az akinek mutatja magát sokszor.(pl:De az sem nagy dolog ha valaki a feladatokban mindig jeleskedik és a benntléte nem nagy szám)

Okami 2015.01.06. 13:22:17

@lukacstoncsi: Nálad a pont :) viszont van annyira szerelmes illetve Laci fan, hogy ne hagyja annyiba a Zsu projektet.....lesznek még itt anyázások!

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:24:12

@Spitzbauer: Mindenesetre jó fejet vágott hozzá:-)A lényegen nem változtat Edina végig mondta amit akart de sajnos túlpörgött és a vita végére Zsu került kis fölénybe.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:27:47

@Okami: Laci Zsu projektje nem is lenne már se jókedvvel csinálva sem őszintén és Laci is belebukhat ebbe azaz a nézők hazaküldik.laci elmondta Zsu nagyon szarul csókol.Lacinak egyébként szép szája van nem csak az arca karakteres.

VVKnapné 2015.01.06. 13:28:01

@rives: Edina kb azzal tudna visszakerülni a nyeregbe, ha ugyanolyan tiszta szívű, türelmes lány lenne, mint mikor bement, mert ezzel a viselkedéssel csak azt éri el, h zsuzsából megint mártírt csinálnak...

VVKnapné 2015.01.06. 13:29:00

@lukacstoncsi: laci igazi tahó, de a teste gyönyörű!!! egy estére bevállalnám a vadparasztját! :P

kamilla123 2015.01.06. 13:30:45

a mai előzetesben Laci azt mondja Edinának, elcserélné a lila kendőt a romantikus estére Macival.

Sztem hatott rá, amit Ádám üzent neki, hogy tolja tovább a show-t Edinkával. Én attól tartok, hogyha Lacin nem lesz lila kendő, akkor kiesik. Márpedig akkor Edinka megint megerősödik. Így Laci mellett szerencsére egyre lejjebb csúszik a népszerűségben.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.01.06. 13:32:30

@lukacstoncsi: ez korábban is így volt, korábban is pakoltattak jelet magukra és sose ment vissza eddig, aki megtette, pedig rájuk is lehetett szavazni. vikcsura is lehetett hamarabb, mégse ment vissza, szóval nem ettől függ.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:32:55

@VVKnapné: Edina kb azzal tudna visszakerülni a nyeregbe,.....

Edinán is látszik hogy sok minden érte bennt kivan bukva.A hibáival együtt szerintem gondolkodnia kéne inkább.Ez a tisztaszívü dolog az RTL faszsága cimke semmi több így lehetett eladni, mást meg máshogy.Rendes jólekü lány biztos de ez túl lett árazva.

Laci se mindig bunkó neki is van normális oldala, de kijött a bezártség is meg hogy nem azokkal vann bennt akiket kedvel.nyomasztó.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:34:42

@ミラ: ok.kösz.mindenesetre a nagy fölény robinnál nem volt indokolt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 13:35:43

Engem az zavart a tegnapi öfiben pl. hogy az Ádám bábutól való "elköszönés/búcsúztatás" vonatkozásában nem mutatták meg az összes szereplőt... Vagy ez egy szabadon választott feladat volt és akiket nem mutattak (Maci, Edina, Dani), azok nem búcsúztak el Ádámtól...?

tvbuzi 2015.01.06. 13:36:23

Edina nem tisztaszívű őszinte türelmes, nála ez az image szvsz. Anyukája nyilatkozott is valamelyik nap, hogy miket beszéltek meg, hogyan tudna szerepelni sokat a műsorban. Ha olyan tisztaszívű és őszinte lenne akkor apáca lenne vagy a Vöröskeresztbe jelentkezik a vella helyett.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:37:31

@VV Erőlegény: igen ez már nem az első amiben nem mutatnak meg mindenkit.A VV6-ban is voltak feladatok amik egyéniek voltak és kimaradt mindig 3-4 ember.

kamilla123 2015.01.06. 13:37:35

@tvbuzi: nincs egy linked erről? vagy olvastad?

Conchobar 2015.01.06. 13:41:13

@rives: "Mindenki kutyázza a másikat, vannak durva beszólások, anyázások, de Edinát egyszerűen tilos bántani. A bent lévők közül csak Daniból tudom kinézni, hogy kitalál erre a 'problémára' valamit és még időben kapcsol mit kell tennie, ha ő akar nyerni." - Tudod, engem az irritál, hogy te Edinán kívül semmit és senkit nem akarsz látni. Nem akarod észrevenni, hogy nemcsak Edina állt rá egy olyan surranópályára, amely a döntőig viheti, hanem Dani is. Nemcsak Edinának, hanem Daninak sincs ellensége, sem irigy riválisa most a villán belül (azazhogy Edinának mégiscsak van: Zsuzsa). Dani viszont szinte a semmire hivatkozva szabadult meg Zsuzsától, attól a Zsuzsától akitől ő már hasznot nem remélhet, viszont akivel való szövetsége teher, ha Dennis-ék felé akarna nyitni. Se Dennis-nek, se Macinak, se Fanninak soha nem volt más problémája Danival, minthogy Zsuzsával lóg

VVKnapné 2015.01.06. 13:42:09

@tvbuzi: és miket mondott még? ez engem is érdekelne :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 13:42:34

@lukacstoncsi: Simán el tudom képzelni azt is, hogy Edinának annyira elfutott a szimpátiaindexe a többiektől az első néhány hét után, hogy ha nem reagálnak rá a szerkik, akkor a győzelem szempontjából teljes érdektelenségbe fulladhatott volna a műsor, pedig az még elvileg március közepéig tart, ezért a szerkik most mesterségesen próbálják egy kicsit visszanyomni Edina népszerűségét a többiek szintjére. Ezeknek az ismételt Zsu ellenes párbeszédeknek a bevágása az eseménysor érthetőség szempontjából teljesen felesleges, ezen kívül unalmas, nézőhergelésre viszont tökéletes...

VVKnapné 2015.01.06. 13:43:26

@lukacstoncsi: tudom, h a bezártság, de tudta hova megy, nem? azért nem fogunk senkit sajnálni, mert nem lehet a barátaival. mi ez, gyerekkórház? ;)

rives 2015.01.06. 13:46:26

@Conchobar: ha ez megnyugtat szerintem Danitól is ugyanolyan béna dolog ez az "eljátszottad a bizalmam" duma. Próbálja (és már nem csak próbálja sikerült is neki) levetni magáról Zsu-t, de kapott cserébe egy Edinát :)
Pedig neki még kevesebb oka volt a besértődésre, csak ürügy volt, hogy meg tudjon tőle szabadulni.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:48:43

@VV Erőlegény: Nem látom reálisnak és Dórival akkor mi van?A facén ő vezet toronymagasan.szerintem a szokásos jól megszerkesztett anyag vagy sokszor csak a konfliktus+szerelmiszál+taktikázást mutatják.Mint ha 24-ben ez menne...

@VVKnapné: mindenki tudta csak azt nem kikkel lesz összezárva.neked se mindegy szerintem.lutri de ez benne a kihívás, túlélés.

ms delacroix 2015.01.06. 13:48:48

@Conchobar: Ezek alapjan te is elhiszed amit a vellalakok mondanak. Most oszinten, te tenyleg elhiszed, hogy Laci kint is folyatatna Edinakval?

a kommentelő akit őszintének hívtak 2015.01.06. 13:49:13

már nem azért de maci minek van bent a műsorban? Ő teszteli a kanapékat a szponzornak? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Conchobar 2015.01.06. 13:50:06

@kamilla123: "a mai előzetesben Laci azt mondja Edinának, elcserélné a lila kendőt a romantikus estére Macival" - ...a legutóbbi bulin meg reppelve azt igérte Edinának, hogy kint majd folytatják (a VV után), az énekes esten a szőnyegen ülve és Edina szemébe nézve énekelte azt "buzis" dolgot a gyönyörű hercegnőről, most az Edina-Zsuzsa vita alatt tőle szokatlan módon próbálta Edinát leállítani...dehogy emögött Ádám közhelyszerű mondatait akarjuk mindenáron látni...

szociologus01 2015.01.06. 13:50:21

Macit a végén úgy kell kiemelni egy daruval ha párbajra kerülne.
2 új kanapét is lassan rendelhet a Retek2 :-)

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:51:12

@rives: zsu viszont még le is szophatná danit hogy visszasegítte a műsorba.ha ő nem áll ki mellette most mindegy hogy érdekből vagy nem érdekből összességében nagy szerencséje volt vele.

Conchobar 2015.01.06. 13:53:22

@ms delacroix: "Most oszinten, te tenyleg elhiszed, hogy Laci kint is folyatatna Edinakval?" - Erre is csak azt tudom mondani, amit annakidején a Iza-Krisztián páros esetében mondtam: engem csak addig érdekelnek ők, amíg a villában vannak. Csak a most számít

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:53:32

@Conchobar: szerintem sem ádám van emögött meg laci szájába nem kell semmit adni.az énekes esten laci meglepően más volt és edina meg elröhögte zavarában ezt megjátszani sem lehet.szerintem aranyosak voltak.

Krétagarbó 2015.01.06. 13:54:52

@vastyúk is ..: sztem is, ő a legvisszataszítóbb ezekben a búcsúztatós jelenetekben. ennek is megvan az értelme, szépen megmutatja, ki mennyire tud nagyvonalúan viselkedni, vagy éppen mennyire pitiáner.

lukacstoncsi 2015.01.06. 13:55:17

@Conchobar: De azóta már össze is költöztek.a XVIII kerben bérelnek egy lakást közösen.Már több mint 6 hónapja...ki gondolta volna bennti k.anyázások után mi?

rives 2015.01.06. 13:56:47

@lukacstoncsi: biztos nagyon jól esett Zsu-nak, hogy Dani végig kiállt mellette, egyedül valószínűleg nem tudta volna végigcsinálni. Viszont én azt gondolom, hogy Zsu visszatérésében a közös nagy kiutálásnak és VV Attilának (elég csak ránézni a FB oldalára) volt a legnagyobb szerepe.

Conchobar 2015.01.06. 13:58:15

@rives: "ha ez megnyugtat szerintem Danitól is ugyanolyan béna dolog" - Is? Szerinted teljesen helyénvaló dolog a szövetségesünknek kellemetlenséget, fájdalmat okozni. Sőt megvezetni (érdemes visszanézni azt, ahogyan Zsuzsa próbál Edinához törleszkedni az után, miután beszélt a mosókonyhában Edinának Laciról, Lacit beállítva kezdeményezőként)

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:00:05

@rives: Zsu még rá is játszott erre nyílván ő se hülye.Attila meg a főnyeremény volt neki pluszban aki még ott várta.Össze is jött az anyuka akit bántanak igazságtalanul mert a fiáért jött ide harcolni....:-)))

2015.01.06. 14:01:20

@rives: Ott a pont.
Ott vaaaaan!!! Ott vaaaaaan!!!!!!

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:04:40

Pl:VV Csabát a második helyig vitte ez a dolog hogy az első párbajon visszaszavazták mint tuját és a top 3ban árulta el Attilának hogy ez a dolog egy felvett dolog volt részéről és bekajálta mindenki.Rájött hogy nincs vele gond csak a többiek nem kedvelik valamiért és a maga javára tudta fordítani.Zsunál viszont ez nem történhet meg és Edinánál sem.

rives 2015.01.06. 14:06:20

@Conchobar: ebben a játékban nincsenek szövetségesek. Eszközök vannak a célok eléréséhez. Hívhatjuk átmenetileg szövetségnek, de ne várjunk őszinte barátságokat és odaadást. Dani sem véletlenül kapta a gladiátoros levelet. Úgy nem lehet végigvinni egy ilyen játékot, hogy az ember nem okoz fájdalmat, kellemetlenséget egy olyan embernek, akivel esetleg szövetségben van. Különben második helyezett lesz :) (vagy még rosszabb)

Ditti82 2015.01.06. 14:06:23

@Spitzbauer: Nálam a hót ideges nem éppen higgadt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 14:06:56

@lukacstoncsi: Sztem Dóri összes szavazója egyben FB rajongó is, sőt lehet, hogy még több, ha még kreáltak is többlet nikkeket a létezőek mellé. Vannak olyan szavazók nem is kis számban, akiknek derogál kimutatni a saját fényképes és neves profiljukkal, hogy stikában VV-t néznek, sőt ad abszurdum még kedvenceket is választanak maguknak a VV-ből. :-)

Conchobar 2015.01.06. 14:07:14

@lukacstoncsi: "Már több mint 6 hónapja...ki gondolta volna bennti k.anyázások után mi?" - Én akkor csaptam a homlokomra, mikor az Aurélió-Zsófi párosról olvastam. Annakidején furcsállottam, hogy Aurélió örökösen basztatja Zsófikát, hogy a Zsófikáéknál tett jóhangulatú családi látogatás után egyszerre csak nekitámadt Zsófikának. A szemünk előtt játszódott és mi mégse láttunk

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:10:02

@Conchobar: Elmondta neki az elején mikor bejött hogy tudna szerelmes lenni belé.taktikusan hagyta ezt a szerelmi szálat mert nyerni akart és tudta a faszlóbálós imidzsébe nem fér bele a kinntieknek ha hótt szerelmes lesz.A bennti baszogatások okai is Zsófika felé egyértelműen a visszafolytott érzelmek voltak

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 14:11:07

@kamilla123: Jaj, nehogy Medvéhez kerüljön a lila kendő, mert akkor targoncával se lehet kimozdítani a villából, nemhogy párbajjal! Egyszerűen csak tépítik körülötte a díszletet és majd VV8-ban is őt fogjuk nézni... :)

Conchobar 2015.01.06. 14:11:44

@rives: "Hívhatjuk átmenetileg szövetségnek, de ne várjunk őszinte barátságokat és odaadást." - Ha így gondolod, akkor jobb is, ha te nem vársz őszinte barátságot

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:11:52

@Conchobar: Azért rendesen iszogattak közben és mikor Iza lazán megpendítette a bajainak hogy Zsófika milyen környéken lakik ott pattant el a húr Aurelioban.Olaj volt a tűzre részegen...

Ditti82 2015.01.06. 14:12:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igazából ő is tuja. De szerintem ezt már megállapította más is. :D

rives 2015.01.06. 14:13:29

@Conchobar: ha te pedig ellenkezőleg gondolod, akkor már értem miért nem találjuk a közös hangot :)

Conchobar 2015.01.06. 14:13:36

@rives: "Úgy nem lehet végigvinni egy ilyen játékot, hogy az ember nem okoz fájdalmat, kellemetlenséget egy olyan embernek, akivel esetleg szövetségben van. Különben második helyezett lesz" - Például Alekosz se lett második (igaz, Éva csak harmadik lett)

malevil2050 2015.01.06. 14:13:39

Nos azt hiszem elég volt a pszihoanalizisekből,a sótlan humortalan szófosásból,az állandó kikivelmiérthogyanokból.Mivel lassan már csak ez marad,jót röhögni már csak a posztokon lehet néha-néha.Legördítjük a függönyt (tudom eggyel kevesebb).Természetesen él az örök mondás: akinek nem inge annak nem gatyája. Majd eccer talán,,,,,, Üdv!

dumocika 2015.01.06. 14:15:33

A kiválasztások után lehetne egy olyan műsor, amiben megmutatnak a kiesőknek egy összeállítást az árulásokból/hazugságokból. Úgyis visszanéznek mindent, én meg úgy megnézném egyes jelenetnél az arcokat!

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:17:24

@dumocika: szerintem sokkal több mindent kéne megmutatni például a párbajoknál ott szembesülni azzal hogy mi is volt valójában....izgalmasabb lenne.

Conchobar 2015.01.06. 14:17:40

@rives: "ha te pedig ellenkezőleg gondolod, akkor már értem miért nem találjuk a közös hangot" - Bizony ellenkezőleg gondolom, VV-ben és az életben egyaránt. A VV-ben a nézők a (szövetségesi) hűséget fogják díjazni (plusz az elesettek támogatását), az önző pálfordulást (például a Béci-Jerzy párbaj) meg büntetik

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:18:37

sok minent azért bnem mutatnak mert vagy hagyni akarják hogy a benntiek gerjesszék a dolgokat vagy késöbbre tartogatják a más megtörtént dolgokat szembesítésként.

dumocika 2015.01.06. 14:19:38

@lukacstoncsi: De akkor infóval mennének vissza, az meg nem jó politika. A kiesőnek meg a kiesése után azonnal a képébe kéne tolni.

csiri bá 2015.01.06. 14:21:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): látom smittelsz tőlem. :) de nem baj nincs rajta kopirájt. :))

rives 2015.01.06. 14:21:40

@Conchobar: én azt hittem, hogy mindenkinek nyilvánvaló, hogy az életnek semmi köze a ValóVilághoz :)
De ebbe nem mennék bele, mert hosszú is lenne, meg le is lett már írva sok helyen sokszor...

dumocika 2015.01.06. 14:23:32

A kiesőnek gondootam mindjárt a kiesés után. Vissza a villába nem engednék infót,

vastyúk is .. 2015.01.06. 14:24:23

@malevil2050: Csak arra kérnélek, hogy ha kell, szavazz a kicsilányraaaaaaaa!

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:24:58

@rives: Az RTL Való Világa nem a kinnti való világ ez biztos.Az nincs megszerkeztve, kifilézve meg úgy tálalva ahogy ők akarják.Viszont a bennt lévő emberek nem sokban különböznek attól amilyenek a kinnti életben.

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:26:38

@dumocika: Arra gondoltam hogy valaki azt hazudja nem feküdt le x-el miközben akivel párbajozik az x-el volt kapcsolatban bennt.Ezt nyugodtan meg lehetne mutatni.

dumocika 2015.01.06. 14:27:01

Mondjuk megnézném Edinkát miközben azt hallgatja Laci szerint mennyire kripli a villában mindenki.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 14:27:28

@csiri bá: ???? Olyat írtam, amit te is? Bocsi, nem mindig olvasok vissza, viszont hirtelen reagálok. :)

ruzs54 2015.01.06. 14:27:45

@malevil2050: Pedig szerettelek olvasni!elmentél?leléptél?meguntad?miért?miért? / komolyan értem én,azt hiszem én is hibernálom magam

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 14:27:58

@malevil2050: Sztem rosszul közelíted meg a problémát Malevil. Úgy ítélem meg, hogy a nappalok a pszichoanalitikusoké, az öfik előtt fél órával gyülekeznek a poénkodók, akik maradnak általában úgy hajnal 1-ig. Az éjszakai műszak megint egy külön fajta. Én a te helyedben este fél 10 és hajnali 1 között lennék a fórumon, akkor kevesebb a docens (pl. én is a tévét nézem, tv és kommentelés egyszerre nem megy nekem, mert nem tudom a figyelmemet osztani, mivel ffiből vok) :-). Sajnálnám, ha elmennél...

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:30:04

@dumocika: ok:) de én egy durvább játékot is megnéztem volna.azt hiszem itthon ez most nem menne.a briteknél iszonyu szemétkedések a realitykben vannak a nézők meg ezt élvezik.

dumocika 2015.01.06. 14:30:29

@VV Erőlegény: Meg vannak a: " végre van fél órám" perverzek. :)

dumocika 2015.01.06. 14:31:00

@lukacstoncsi: Britet még nem láttam. Mi van ott?

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:31:54

@dumocika: Big Brother már asszem a 8.évad megy ott.

dumocika 2015.01.06. 14:33:49

@lukacstoncsi: És úgy gondolod a vv smafu? :)

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:35:11

@dumocika: más a műsor sok mindenben, meg a közönség is tök más.ha ott "vér folyik" az tök megszokott, tapsolnak.itt ez sok lenne.

dumocika 2015.01.06. 14:37:41

@lukacstoncsi: Na igen. Az első gondolatom az volt ahogy olvastam a válaszod, hogy nekenekem még a vv is sok néha. Au meg Pénisz faszpörgetése, meg Fanni nimfomániája nekem már bőven betett.

lukacstoncsi 2015.01.06. 14:38:56

Igen.Nem tudom ha lesz VV8 ott kik lesznek.Sittesek, retardáltak?:D

dumocika 2015.01.06. 14:41:48

Engem amúgy zavar, hogy bennfentesek. Válasszanak ki 12 embert tök random. Na azt megnézném!

Conchobar 2015.01.06. 14:42:44

@rives: "én azt hittem, hogy mindenkinek nyilvánvaló, hogy az életnek semmi köze a ValóVilághoz" - Én egészen másról írtam ama kommentemben (én a szövetségesi hűségről írtam, és nem a VV-t hasonlítgattam a való élethez). Ami meg mondatodat illeti, nem ártana ezt még jobban átgondolnod, ahelyett, hogy hangzatos, szélsőséges, ámde téves véleményt hangoztatsz

Krétagarbó 2015.01.06. 14:44:44

@a kommentelő akit őszintének hívtak: Gondolom Macitól többet vártak azok, akik berakták a műsorba. Most már gyakorlatilag 0/24-ben alszik a kanapén, vagy hortyog vagy horkol. Kb. mint a 86 éves nagyapám anno, csak ő azért kicsit vékonyabb volt.
Macinak ez a fajta életmód, tunyulás, semmittevés nem a hosszú élet titka lesz...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 14:47:34

@lukacstoncsi: Én 25 és 40 közötti független (szingli) diplomásokat válogatnék, 6 jó "handsome" ffit és 6 csinos nőt, vagy MILF-et. Egy kicsit felgyorsítanám az eseményeket, mondjuk a harmadik párbajtól kezdve már hetente párbajoznának. Azonban a VV7 és a VV8 között legalább 1 évet kihagynék. Az embereket ki kell éheztetni egy kicsit...

Krétagarbó 2015.01.06. 14:50:14

@Conchobar: én láttam és nagyon drukkoltam nekik, de szinte biztos voltam benne, hogy ez - ha összejön kettőjük között - az csak is kint lehetséges. Sztem két nagyon összeillő ember találkozott...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 14:51:33

@VV Erőlegény: Félreértés ne essék nem Éden Hotelt csinálnék, de képernyőkonform IQ-val is rendelkező hímeket és nőstényeket válogatnék össze, akik eldöntik, hogy szexxel, aggyal, vagy pszichoterrorral akarnak érvényesülni...

Darinka11 2015.01.06. 14:53:20

Sziasztok! Üdv mindenkinek! Macit mostanra őszintén kezdem sajnálni, szerintem jobb lenne neki kint, itt már nem sok jóra számíthat.
Ezt most találtam Edina FB oldalán:
www.easypolls.net/poll.html?p=54ab0be2e4b06e9c6cd7eaaf

tvbuzi 2015.01.06. 14:56:15

Fannit és Dennist kivihetnék egy vacsorára Fanni szüleihez ahogy anno Aureliót és Zsófit.

Conchobar 2015.01.06. 14:59:12

@VV Erőlegény: "Én 25 és 40 közötti független (szingli) diplomásokat válogatnék" - Én a magam részéről ezt rossz ötletnek tartom, mert ugyan az értelmiségi nézők megmaradnának, de a többiek otthagynák (mintahogy 'malevil2050' is távozott a körünkből az imént). A hetente párbajozás (kétnaponta kiválasztás, kihívás) meg tönkretenné az egészet. Helyette inkább átgondoltabb feladatokat, és sűrűbben adnék nekik. Nemcsak majomkodtatnám őket 'ki mit tud'-okkal, hanem olyan festékpatronos pöttyös-csíkos hetet is rendeznék, vagy olyan ügyességi feladatokat (lilakendőért), mint a VV5-ben volt

Darinka11 2015.01.06. 15:00:32

@tvbuzi: Állítólag a Ki mit tud nyertese is komoly nyereményre számíthat. Lehet, hogy Robint viszik valahová.

lukacstoncsi 2015.01.06. 15:02:51

@VV Erőlegény: Igen az éheztetés az beválik bár a VV6 nem hozta azt amit a VV5 vagy korábban.
Én kifejezetten erőpróbákra, logikai, ügyességi egymásra utaltsági dolgokban néznék embereket.De ez sokba kerül mindig.Érdekes szemüveges játékos nem nagyon volt eddig...leszbikus vagy meleg ember is kicsit megbolygathatná a dolgokat.kiderülne kinek meddig ér a toleranciája.

astryle 2015.01.06. 15:04:04

@Darinka11: Haha :D Munkásbajusz kiesésre áll! Egyre gusztustalanabb a csaj.

Én itt előre megmondom nektek, hogy amint veszelybe érzi magát előveszi apucit és a fiúját a koporsókból.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 15:07:23

@Conchobar: Két külön dologról beszélünk, de igazat adok neked is! Én azt mondtam, hogy engem esetleg mi érdekelne a legjobban a reality műfajban (pl a sittesek és retardáltak nem igazából), te belekeverted a tv marketing szempontjait is. A több tematika nekem sem lenne ellenemre.

Darinka11 2015.01.06. 15:08:18

@lukacstoncsi: Voltak már az előző szériákban melegek és leszbik is, a villalakók abszolút toleránsan viselkedtek velük, kedvelték őket. Volt egy meleg szakács fiú, azt kifejezetten csíptem, kb. a közepe táján kiesett. Ebben az országban az átlagemberek (szavazók) szerintem e téren sajnos intoleránsak.

lukacstoncsi 2015.01.06. 15:10:43

@Darinka11: igen egy lány meg egy srác pont egy szériában kismocsok volt a csaj a srác nevét nem tudom de a szerelme is bement hozzá egyszer.

Conchobar 2015.01.06. 15:11:02

@Krétagarbó: "én láttam és nagyon drukkoltam nekik" - Én nem emlékszek arra, hogy Te sűrűn emlegetted volna Aurélió Zsófikát basztatásával kapcsolatban azt, hogy Aurélió bizony a saját érzelmeivel viaskodik elsősorban

Darinka11 2015.01.06. 15:12:18

@astryle: Először én is kedveltem (valamennyire), de egyre ellenszenvesebb lesz. Innen már nehezen fog visszajönni, elég hamar bevetette a popószexet is. :) Bár ezt állítólag Anyuka tanácsolta neki, hogy legyen minél többet képernyőn. Hát sikerült neki! :)

Conchobar 2015.01.06. 15:15:35

@VV Erőlegény: "te belekeverted a tv marketing szempontjait is" - Mert te tv marketing szempontból írtad azt 'malevil'-nek, hogy "Sajnálnám, ha elmennél..."?

lukacstoncsi 2015.01.06. 15:17:38

@Darinka11: sőt még itt pár kommentelő is a napokban kiderült azért meg korábban is.

Conchobar 2015.01.06. 15:20:34

@Darinka11: "elég hamar bevetette a popószexet is" - Úgy értve, Edina? Én azóta se értem azt a dolgot, tessék már elmagyarázni, hogy milyen popószex az, ahol a segg két partja pirosodik be és válik fájdalmassá (míg a köztük lévő ánusznak semmi baja nem lesz). Netán a rézfaszú bagoly böködte Edina segge partjait?

lukacstoncsi 2015.01.06. 15:22:36

@Conchobar: szerintem seggbekúrták (bocs) azt akarta írni én így vettem le.ami szerintem nem történt meg, bár fannika rögtön erre célzott gondolom ő már kipróbálta ezt is:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 15:25:35

@Conchobar: Azt egyáltalán nem tv marketing szempontból mondtam, hanem Malevillel kapcsolatos szimpátiámból és együttérzésből, illetve kis mértékű lelkiismeret furdalásból.

Krétagarbó 2015.01.06. 15:26:55

@Conchobar: olvass vissza, ha nem is abban a megvilágításban emlegettem, hogy biztos azért basztatja, mert tetszik neki (bár lehet, hogy volt ilyen megjegyzésem is), többször elmondtam, hogy nagyon összeillenének, és jók lennének egy párként.

MmeChauchat 2015.01.06. 15:27:19

tényleg, csupa akadémikussal kellene a köv. vv-t megcsinálni. Igaz, senki sem nézné, de legalább klis-mentes lenne, mert ők sem látták az előző szériákat

lukacstoncsi 2015.01.06. 15:29:15

lépek lassan.szép napot mindenkinek!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 15:29:52

@tvbuzi: na aaaz szép lenne.
Főleg, ha még meghívnák Denisz exét is, csak a móka kedvéért. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 15:30:48

@Darinka11: vagy kap egy új kardigánt.

(ez a nap számomra Robin kardigánjáról szól)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 15:31:14

@astryle: Már miből érezné magát veszélyben, pont, hogy nem érzi magát veszélyben és ezért sodorja magát veszélybe. Remélem, hogy a fiúk körülötte előbb-utóbb feltetetik rá a hangtompítót!

Krétagarbó 2015.01.06. 15:35:10

@astryle: miért gondolod? bármikor is felhozta? volt rá példa? én nem emlékszem ilyenre.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 15:36:55

@MmeChauchat: Attól függ, hogy mekkora lenne a gyilok közöttük. Attól, hogy akadémikus, ha extrém körülmények közé kerül huzamosabb ideig ugyanúgy kitör majd belőle az állat, mint bárkiből. Csak annyit kellene csinálni, hogy ki kellene lökni őket a komfortzónájukból, és borítékolom, hogy krvára egymásnak esnének kandidátusi fokozattól, illetve nagydoktori címtől függetlenül.

Darinka11 2015.01.06. 15:38:19

@Conchobar: Nem szeretnék erről újra vitát nyitni, ezt már részletesen "kielemeztétek" itt. A tegnap esti belevalóban is "megszakértették". Ki-ki ízlése szerint eldöntheti, hogy mennyire szép látványt nyújtott a párocska. Nekem nem tetszett, bármi is volt. Talán a látványon túl is jobban zavart, hogy Edina azonnyomban mindenkinek nevetgélve eldicsekedett azzal, hogy "piros, meg fáj a seggem". Nekem ekkor kezdett gyanús lenni, hogy ez a kislány enyhén értelmi fogyatékos, mert normális ember így nem viselkedik. Még az is felmerült bennem, hogy felelőtlenség ezt a kislányt tovább benntartani, inkább egy szakemberrel meg kellene nézetni, mert ez egy életre szóló kárt tesz benne. Az anyjának óriási felelőssége van abban, hogy hagyja, hogy a lánya ilyen helyzetben maradjon. Mi fog még ezzel a szerencsétlennel ott történni, ha ennyire nincs önkontrollja? Bármit a nyereményért? :((((((

Conchobar 2015.01.06. 15:45:37

@lukacstoncsi: "szerintem seggbekúrták" - Szerintem meg kirabolták. Az ilyen megmagyarázhatatlan szerintemek zsákutcába vezetnek. Reggel Edina azzal kezdte Lacinak, hogy fáj mind a két segge, aztán kérdésre ('neked két segged van?'), pontosította, hogy a seggek alatt nem az ánuszát és a vagináját értette, hanem a segge partjait. Éjszaka Laci valóban emlékeztetett egy varrógépre, node az ő tűje mégse vasból van. Így aztán hipotetikusan maradt a rézfaszú bagoly. Ráadásul Laci állapotából ítélve lehetett az hátszex, esetleg térdszex, vagy lábfejszex. Így viszont még inkább gyanúba keveredik a rézfaszú bagoly

Conchobar 2015.01.06. 15:48:08

@Darinka11: "Nem szeretnék erről újra vitát nyitni, ezt már részletesen 'kielemeztétek' itt" - Tehát, részedről poposzex, oszt punktum

Krétagarbó 2015.01.06. 15:52:07

@Darinka11: és akkor Fanniról mi a véleményed?

a kommentelő akit őszintének hívtak 2015.01.06. 16:03:02

@Darinka11: jó reggelt, ez a játék részben erről szól

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.06. 16:03:22

@Conchobar: az aréna volt régen jó, nem is unták magukat halálra.

Darinka11 2015.01.06. 16:03:24

@Krétagarbó: Fanni egy közönséges, rafkós k...a, aki a dugásokkal és a trágár beszédével próbálja benntartani magát. Szerintem készül a pornós szakmára, ez kitűnő alkalom arra, hogy országosan promótálja magát. :) Annyit tudnék felhozni "mentségére", hogy az első perctől megbízhatóan hozza ezt a figurát, ennyit tud, "ilyen vagyok" és punktum. :)

párnaevő 2015.01.06. 16:03:58

@Conchobar: bocs, de honnan tudod, hogy az ánuszkának semmi baja nem lett? ja, hogy nem mondta... hát én se mondanám a helyében :)

Darinka11 2015.01.06. 16:04:47

@a kommentelő akit őszintének hívtak: Igazad van, de mindenáron muszáj lemenni kutyába?

Conchobar 2015.01.06. 16:09:50

@párnaevő: "bocs, de honnan tudod, hogy az ánuszkának semmi baja nem lett? ja, hogy nem mondta..." - Ha még azt is félrelökjük amit ébredése után bizalmasan első blikkre mondott, helyette olyasmit veszünk elő, amiről még csak szót se ejtett, akkor tényleg gyorsan eljuthatunk oda, hogy őt kirabolták

párnaevő 2015.01.06. 16:12:48

@Conchobar: szerintem meg egyszerűen csak nem kéne kijelentened valamit, amiről úgysem tudsz igazából semmit. erre vonatkozott a visszakérdezésem.

a kommentelő akit őszintének hívtak 2015.01.06. 16:14:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Krétagarbó: azt értem, hogy feszültségforrásnak rakta be a retek (monnyuk utálom mint a szart de műsor szempontjából gondolkodom csak), de ez a hülye meg becsicskult :-O :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
bár lehet, hogy ezt az instrukciót kapta a szerkiktől mert nem volt túl népszerű és vmiért még bent akarják tartani
az ikea tartósan alkalmazni fogja? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2015.01.06. 16:14:19

@Darinka11: értem, akkor nála nem merül fel az enyhén értelmi fogyatékossság lehetősége, csak mert szexuális életet él, végülis, ő már a pornószakmára készül. Vagy?:)

Krétagarbó 2015.01.06. 16:16:13

@a kommentelő akit őszintének hívtak: tudod, az ikeában vannak olyan gépezetek, amik pl. a konyhafiókot huzogatják ki ütemesen, hogy a kedves vásárló láthassa, hogy az adott fiók mennyit kibír. Sztem Macit a kanapérészleg fogja hasonló okokból alkalmazni:)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 16:22:35

@a kommentelő akit őszintének hívtak: Azt nem tudom, hogy az Ikeánál meddig fekszik ilyen jól, de ha egyszer kicuppan a kanapé fogságából, hamarosan megkeresik majd szemfüles dél-amerikai poncsóárusok is... :)

Nessy12 2015.01.06. 16:23:03

@Darinka11: Ez a szavazas a Zsuzsa oldalan van nem az Edinaen .

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 16:26:05

@astryle: ne légy már ennyire ízléstelen légyszi....

Conchobar 2015.01.06. 16:28:10

@párnaevő: "szerintem meg egyszerűen csak nem kéne kijelentened valamit, amiről úgysem tudsz igazából semmit. erre vonatkozott a visszakérdezésem" - Akkor már helyben is vagyunk. Tehát akkor szerinted se kellene popószexet emlegetni, mert az jó esetben is csak (bizonytalan) következtetés, rossz esetben meg Dennis (és Fanni) viccének, oltásának meg nem értése (átértelmezése)

Krétagarbó 2015.01.06. 16:30:02

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): engem kicsit megdöbbent az, hogy mennyire elszabadultak az indulatok a kommentekben. Persze a vicc kedvéért mindenki szeret túlozni, meg megdöbbenteni, de sokszor elszalad a ló nagyon, és főleg az Edina ellenében. Nem tudom, hogy indokolt -e ennyire komolyan venni ezt a játékot. (nem)

Darinka11 2015.01.06. 16:33:09

@Krétagarbó: Nem azért merült fel bennem az értelmi fogyatékosság lehetősége, mert szexuális életet él. Az volt visszatetsző, hogy amint kijött a nyugiszobából, azonnal eldicsekedett a "maga módján" azzal, hogy mi történt vele. Először Fanninak a fürdőben, majd Daninak is részletesen kezdte ecsetelni a dolgokat, aki láthatóan feszengett, kínosan érezte magát, rá is szólt Edinára, hogy ez nem rá tartozik. Szánalmas volt, őszintén megsajnáltam, hogy ennyire kiadta magát, és ezért merült fel bennem, hogy valami nincs rendben vele. Nem elítélem, inkább sajnálom, hogy idejutott.

ganxtalovins 2015.01.06. 16:33:12

@Conchobar: Sztem itt valamit nagyon benéztél, Ádina volt aki jól reagálta le ennek a féregnek a valóban "feszülését", Ádinának volt igaza.

Conchobar 2015.01.06. 16:34:14

@párnaevő: "szerintem meg egyszerűen csak nem kéne kijelentened valamit, amiről úgysem tudsz igazából semmit" - Tudom, hogy nem kéne következtetést levonnom abból, hogy 'fáj mind a két seggem', helyette hülyének kellene tetetnem magadat. Mert tudod, ebben a mondatban benne van az a közlés, hogy az ánuszának semmi baja (máskülönben nem ezt az amúgy hülyén hangzó mondatot mondja)

Conchobar 2015.01.06. 16:35:16

@ganxtalovins: " Sztem itt valamit nagyon benéztél, Ádina volt aki jól reagálta le ennek a féregnek a valóban 'feszülését', Ádinának volt igaza." - Ez mire vonatkozik?

Darinka11 2015.01.06. 16:35:29

@Nessy12: Én az Edináén találtam, a hozzászólások között.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 16:38:26

@Krétagarbó: teljes mértékben így gondolom én is. Nem is értem az egészet. A játékosok, főleg Edina olyan indulatokat váltanak itt ki, amik előtt döbbenten állok...
A sokszor anyázásig körömszaggatós mélyanalízisekbe meg sose volt kedvem beszállni, és idén sincs ez másként.
Próbálok elröhögcsélni akikkel lehet, és közben kurvára hiányoznak a vv4-5 őrült, röhögős, poénkodós, többezer hsz-es hónapjai. (A 6-os már nem volt az igazi... még GyúrósJózsi is feladta! :D)

Krétagarbó 2015.01.06. 16:39:02

@Darinka11: nem tudom, én ebben nem látok semmi olyat, ami miatt enyhén értelmi fogyatékosnak titulálnám. Kamerák előtt szexelnek, gondolod, hogy nagyobb baj, ha beszél róla? Azt sem gondolom, hogy Fanni nem beszélt volna soha bent vkivel a Dennisszel való szexről, vagy ott van pl. Laci, aki részletesen beszámolt Ádámnak arról, hogy mit csinált Edinával még korábban.

Conchobar 2015.01.06. 16:40:56

@Darinka11: "Daninak is részletesen kezdte ecsetelni a dolgokat, aki láthatóan feszengett, kínosan érezte magát, rá is szólt Edinára, hogy ez nem rá tartozik" - Miből jön ez a feszengett? Ugyanolyan nyugodtan, hallgatagon pöfékelt előtte is, utána is (az igaz, hogy kifejezte tartózkodását, érdektelenségét a közléssel kapcsolatban)

Conchobar 2015.01.06. 16:45:29

@Krétagarbó: "Azt sem gondolom, hogy Fanni nem beszélt volna soha bent vkivel a Dennisszel való szexről" - A bentieknek nem annyira (vagy nincs róla film bevágás), sokkal bőbeszédűbb a riportszobában (pl.Dennis micsodája pont akkora, hogy befér neki)

Conchobar 2015.01.06. 16:47:33

@Conchobar: Ugyanolyan nyugodtan, hallgatagon pöfékelt előtte is, utána is. Sőt, tréfálkozva megkérdezte, hogy 'tán megvert'

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 16:49:00

Most olvasom a hivatalos VV blogon, hogy a Ki-Mit-Tud versenyt Robin nyerte. Ezt kik szavazták meg, és mikor?

Krétagarbó 2015.01.06. 16:49:46

@Conchobar: pont ezért nem hiszem, hogy Dórival vagy Renivel annak idején ne tárgyalta volna ki. Nyilván mi egy erősen összevágott anyagot kapunk, a napi netto 40 percbe nem fér bele sokminden.

Krétagarbó 2015.01.06. 16:52:12

@VV Erőlegény: Csak Robin? Nem páros verseny volt? Az éneklés, a tánc az mind páros volt, nem?

Darinka11 2015.01.06. 16:52:47

@Krétagarbó: Szerintem egy dolog az, hogy szexel a kamerák előtt, de hogy azonnal fűnek-fának el is mondja a nem éppen hízelgő részleteket, az igenis gáz, ez Dani reakciójából lejött, nagyon kínosan érezte magát. Ha annyira természetes lett volna, akkor Dani nem így reagál. Ha valakinek egy szerelmes éjszaka után ennyi marad, hogy "piros a seggem", na ez a gáz!

Rémület 2015.01.06. 16:58:53

@Darinka11: Edina nem debil és nem is kiskorú. Miért kéne kicincálnia onnan az anyukájának? Fiatal felnőtt nő, aki hülyeségeket is csinál. Mint bármelyikünk csinált/csinál ebben a korban. Hagyjuk már ezt a kislányozást! A szülőket meg pláne. Arra valók, hogy majd meghallgassák a gyereküket, ha ennek vége, segítsenek túllépni az egészen és kész.

Rémület 2015.01.06. 17:02:36

@Darinka11: Ja. Viszont Dani Zsuzsától részletes beszámolót várt. Edina talán ebből indult ki. A szövetségesnek mindent el kell mondani. Danit viszont csak a Zsuzsa afférjai érdeklik, mert féltékeny és mazochista is. :)

csincsilla72 2015.01.06. 17:04:25

@Rémület:Egyetértünk, nem kell kiráncigálni senkit sehonnan. Edinának szíve joga önállóan, szülői segítség nélkül hülyét csinálni magából és bukni a játékot.

csicserierika 2015.01.06. 17:04:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): csak kikapcsolódásként olvass bele a 4-be :)

Montezuma13 2015.01.06. 17:07:47

@VV Erőlegény: "Most olvasom a hivatalos VV blogon, hogy a Ki-Mit-Tud versenyt Robin nyerte. Ezt kik szavazták meg, és mikor? "

Pontosan ezt a kérdést tettem fel én is!
Tudtommal a táncversenyben jó eredményt ért el: Edina., Maci/Ádám.
Az énekversenyben pedig szerintem a sok borzalom mellett még úgy-ahogy Dani volt elfogadható.
Ezekben a számokban Robin sehol sem volt. Nem is emlékszem rá, hogy mit produkált, mert annyira semmitmondóan szürke volt.
KI szavazta meg Robint?
És miért éppen Robin nyeri az un. Ki Mit Tud-ot?

csiri bá 2015.01.06. 17:11:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): no prob, mondom nem kopirájtos. :)) Már több nappal ezelőtt felvetettem, hogy a medve a vv8-ban is ott lesz, mert kirobbanthatatlan a kanapéból, ott marad műemlékkanapénak. :))
Azt megnézném, mint pl. a Nagy Házalakításban szokták mutatni, hogy épül a ház gyorsított felvételben, ahogy a melósok rohangálnak gyorsítottban a medve körül, kiviszik a cuccot, felújítják a tanyát, kifestik, új bútorokat hoznak, rohangálnak, pakolnak, néha medvét leterítik nejlonnal, hogy ne csöpögjön rá a diszperzit, ő meg ott középen csak punnyadna a kanapén, max néha a pléd cserélődne rajta. :)))

Montezuma13 2015.01.06. 17:11:39

@csincsilla72: "Egyetértünk, nem kell kiráncigálni senkit sehonnan. Edinának szíve joga önállóan, szülői segítség nélkül hülyét csinálni magából és bukni a játékot. "

Hát azért nem teljesen értünk egyet. Edina szüleinek is joga van kihívni a játékból a lányukat, még akkor is ha felnőtt. Edina majd eldönti (mivel felnőtt), hogy hallgat a szüleire vagy nem.

járaszám 2015.01.06. 17:13:13

megfogadom meló közben soha többet nem jövök ide,kapkodom és nem figyelek,az előző hogyvolthoz küldtem el amit ide akartam( pirulós és mérges smiley)átmásolom

Végre sikerült megnéznem ,vagyis inkább hallgatnom a tegnapi összefoglalót,a hozzászólásokat viszont még nem volt időm elolvasni,ezért ha valakit ismétlek ezer bocs és egy anyamedve.
Edina aki nem is olyan rég még a nagy kedvencem volt,jelenleg a szimpátia listám végén van.Beállította magát őszinte,naív,tiszta szívű stb... kislánynak és ezt addig hangoztatta míg a többiek bevették.Szerintem sokkal rafkósabb és taktikusabb mint Zsu.Már a Laci iránti nagy szerelem is büdös,nem hiszek neki.Laci volt az egyetlen pasi akit mikor részeg volt ki tudott sajátítani és azóta nem is lehet róla levakarni.Eljön az idő amikor lepattintja ,méghozzá úgy ,hogy ő lesz a mártír kislány.Nem gondoltam volna Dóri valaha is szimpatikus lesz,de nagyon jól látta a dolgokat,előjött Edina gonosz énje ,kezd ugyanolyan visszatszító lenni mint reni mikor Zsut marta ezerrel.Nálam már Büdilábú is őszintébb mint edina, ő legalább felvállalja szeret kufircolni ,nem adja az álszentet.
Tujarobin számora rejtély hogy került vissza.Nem érdekel meleg vagy sem,ülve vagy állva pisil,idegesítő a vihogása ,azon felül egy semmilyen figura.A Dóris sztory nagy kamu,míg ki nem pattant a villában miről pletykálnak a háta mögött észre se vett egy csajt se.Azóta jött a fenéksimi,versírás.Biztos én vagyok a szőke,de ez már hetedik vv,nem értem a rászavazókat,egy puliszkával nem lehet műsort csinálni.
és ha már olyan bátor voltam ,hogy megírtam a harmadik kommentemet,még egy vallomás ami sixxnek szól: nem csak vv bolond vagyok,hanem ennek a blognak is rajongója.
Az rtl meg kapja be az éjjeli stream miatt,ilyen szinten nem kellene gúnyt űzni belőlünk.

csiri bá 2015.01.06. 17:13:40

@VV Erőlegény: nem tudom, de a tegnapi öfiben Bence is megemlítette, hogy ő nyerte és majd kap valami ajándékot, gondolom a maiban lesz benne... lehet egy új kardigán. :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 17:14:31

sziasztok, nem győztem az olvasást, ügyesek vagytok :)))

@csincsilla72: +1 :D

erről mi a véleményetek:
rtl.hu/rtl2/valovilag/kirobbant-a-domestos-botrany ?
lényeg 1:44-nél

a kommentelő akit őszintének hívtak 2015.01.06. 17:15:11

@Krétagarbó: az a baj, hogy gond lessza felállással, ő leginkább a masszívan egy helyben ülésben jó teszter ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Rémület 2015.01.06. 17:19:41

@Montezuma13: Persze. És szépen elmondják a lányuknak, hogy nem csípik a népek az új Edinát. És ez tök rendben lenne játékilag? Edina dönthetne marad vagy megy ? Egy ilyen információ után? Ezt te sem gondolod komolyan.

Darinka11 2015.01.06. 17:21:03

@Rémület: Ebben egyetértünk, tény, hogy Dani kettős mércét alkalmaz, jobban érdeklik Zsuzsa kilengései... :) Sértett és féltékeny. Én egy kicsit sajnálom, hogy ennyire elmentek a szex irányába a dolgok, de ez a szerkesztők hibája, tényleg adhatnának nekik olyan feladatokat, amin jobban szórakozhatnánk.

Conchobar 2015.01.06. 17:21:34

@Darinka11: "de hogy azonnal fűnek-fának el is mondja a nem éppen hízelgő részleteket, az igenis gáz, ez Dani reakciójából lejött, nagyon kínosan érezte magát." - Tessék már felfogni: Dani egyáltalán nem érezte magát kínosan, még tréfálkozott is (tán megvert?). Továbbá, Edina számára Dennis és Fanni nem fű és fa, hiszen ő is betekintést nyert Fanniék titkaiba

nátrium glutamát 2015.01.06. 17:22:31

@csiri bá: talán ádám nyerte, csak mivel kiesett, szóbajött a második helyezett.
kardigánt! :D :D :D brokkoli-zöldben?

Conchobar 2015.01.06. 17:28:05

@Darinka11: " Sértett és féltékeny" - Honnan jönnek ezek? Mitől lenne féltékeny? Miért akkor tört rá 'féltékenység', amikor Edina épp becsapva érezte magát? Miért nem tetszik tudomást venni a valóban megtörtént dolgokról (a lavina avval indult el, hogy a Macis-bögrés vitában Dani nem volt hajlandó Zsuzsa mellé állni, mire Zsuzsa ezt nehezményezte és a dohányzóhelyen közölte az elhatározását, hogy azontúl ő már egyedül van)

Csak ügyesen! 2015.01.06. 17:31:12

@nátrium glutamát: Nem jön be a hang, kaphatnék írésbeli segítséget, h mit mond Edina? :)

csiri bá 2015.01.06. 17:31:24

@nátrium glutamát: nem... kap majd egy olyan brokkolijelmezt, mint Eddie Murphy-nek volt az Oviapuban: m.cdn.blog.hu/tr/transfesser/image/daddy-day-care-8.jpg :)))

Conchobar 2015.01.06. 17:31:32

@járaszám: "Már a Laci iránti nagy szerelem is büdös,nem hiszek neki.Laci volt az egyetlen pasi akit mikor részeg volt ki tudott sajátítani és azóta nem is lehet róla levakarni.Eljön az idő amikor lepattintja ,méghozzá úgy ,hogy ő lesz a mártír kislány" - Elkerülte a figyelmedet az, hogy Lacinak váratlanul kimehetnékje támadt, továbbá az, hogy mit reppelt utána Edinának? (igaz, erre nem hívták föl a figyelmet Liluék, csak mostz én)

pahuljica 2015.01.06. 17:32:01

sziasztok :)
a ki mit tud nyertesére a hivatalos oldalon lehetett szavazni, a jobb oldali sávba volt kirakva
kár, h robin nyerte, az ő játéka annyira pont nem érdekel
viszont tény, h rá szavaztam, az ádámról levettem a szavazatom a laci miatt, voltunk így egypáran...

süncilla 2015.01.06. 17:34:09

Sziasztok! A facebookon van egy szavazás Edina vs. Zsu és ott Edina vezet elég rendesen

Conchobar 2015.01.06. 17:35:25

@járaszám: "Eljön az idő amikor lepattintja ,méghozzá úgy ,hogy ő lesz a mártír kislány" - Az kétségtelen, hogy egyszer majd valamelyikük pattint. De addig nem kizárt, hogy Maci kiváltságával Laci kiviszi Edinát egy estére, meg Aladdinként énekel neki szőnyegen ülve Edina szemébe nézve "buzis" dalokat stb.

nátrium glutamát 2015.01.06. 17:35:56

@Csak ügyesen!:
f: - sziasztok! ti öntöttetek domestos-t a tusfürdőmbe?
l & e: - nem. (előbbi kevesebb átéléssel)
f: télleg?!
e: tényleg.
f: jó, csak csengettem, ebből további ügyet csinálok. köszönöm.
... fanni el ...
e: domestos-t?
l: babaolaj volt amúgy.

Csak ügyesen! 2015.01.06. 17:37:35

@nátrium glutamát: :D Na, akkor tényleg iskolahét van :)

csicserierika 2015.01.06. 17:40:19

@astryle: gondolom, még nem ért veszteség,bár ettől függetlenül barom vagy.

Csak ügyesen! 2015.01.06. 17:42:50

@csiri bá: Ja :) És mindehhez a beszélgetéshez tedd hozzá Laci hótt unott fejét és arckifejezését, mert én csak azt láttam, azt nem értettem, h mi van :)

párnaevő 2015.01.06. 17:44:41

Amúgy érdemes visszagondolni, hogy nem is olyan rég, még milyen lelkesen vakarta le magáról Laci Edinát, és milyen lelkesen ölelgette viszont Zsut a jacuzziban, amikor Edina ki is borult, akkor még csak Lacira. Utána vallotta be Zsu Ádámnak, hogy igazából tetszik neki Laci, de megpróbálja visszafogni magát, amíg tudja. Laci és Zsu aludtak együtt a nyugimotelben, ahol semmi nem volt, és Laci feküdt be Zsu mellé a nyugiszobában, amikor az ex-bt ott aludt, és kezdte tapperolni a csajt. Aztán kicsit sokkk lett a pia, és kicsúszott a "kellesz" Zsutól.
Most meg Laci úgy csinál, mintha szerelmeske lenne Edinába, irtó hiteles, na :)

járaszám 2015.01.06. 17:45:43

@Conchobar:
Ugyanmár,Laci akkor is részeg volt:) másnap még arra se emlékezett megdugta edinát.
Maci kiváltságával meg sehova nem viszi,a kanapémedve nem adja oda,ő akar romantikázni:D

Krétagarbó 2015.01.06. 17:45:47

@a kommentelő akit őszintének hívtak: nem kell neki felállnia, a kanapéteszter a súlyával dolgozik, félig ûlve, félig fekve. :)

Kan Csóka 2015.01.06. 17:49:31

NA most akkor miért volt piros az Ádiná "két segge" ? A seggbekúrás tudtommal nem okoz ilyesmit (kivéve ha mondjuk rászárad a kicsöpögő vér) ?
Vagy Lácíí odaveregette hozzá egész éjszaka a hóttkemény fa*át ?
Elnézést a romantikus hangvételért :)
Egybként tegnap jókat röhögtem, ahogy Éva a belevalóban ecsetelte, hogy ő mit csinált volna Ádinával Lácí helyében, amikor az virnyákolt, hogy nem akar kúrni :D

vastyúk is .. 2015.01.06. 17:49:47

@nátrium glutamát: ezen besírtam a röhögéstől :D eleve meglepő, hogy ki annyira gyengén bútorozott, hogy domestost önt egy tusfürdőbe, de kiderült, hogy csak Fáncsi szaglószervével van a gond.. eheheheheheheheheheh.
Vagy, milyen tusfürdő az, aminek domestos szaga lesz a babaolajtól :D

Montezuma13 2015.01.06. 17:51:41

Danira rátérve elmondom, hogy én, hogy látom az ő szempontjából a történéseket.
A kiindulópont Zsu visszatérte a párbajáról. Ekkora már Dani elfojtotta magában Zsu iránt érzett vonzalmát, mert látta, hogy semmi esélye sincs. Zsu ezt nyíltan közölte vele és ezt láthatóan Dani el is fogadta.Ekkor csatlakozott hozzájuk Laci és Ádám is. A csapat így nézett ki: Dani, Zsu, Edina, Laci, Ádám.
Ezután következett Dani párbajgyőzelme. Zsu még mindig nem közeledett Lacihoz olyan módon, amiből azt lehetett volna gondolni, hogy bármit akar tőle. Ekkor történ egy beszélgetés kint a kertben Dani és Zsu között, amikor Zsu megkérdezte, hogy ezt az 5-ös csapatot nem kellene-e robbantani. Dani erre azt válaszolta még nem, mert még nem jött el ennek az ideje. Erre Zsu is rábólintott, hogy igaza van. Azonban úgy látszik Zsu nem tudott nyugton ülni a fenekén, mert ezután kezdett Lacira nyomulni. Már pedig ennek a nyomulásnak nyilvánvaló következménye csakis a csapat szétrobbanása lehetett. Ezt csak a vak nem látta, hiszen mind itt kint, mind bent a villában, azaz mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Edina szerelmes Laciba és Zsu nyomulását nem fogja jó szemmel nézni. Egyértelmű volt, hogy a BT így szét fog robbanni. Dani azt tartotta hátbatámadásnak és bizalomvesztésnek, hogy Zsu ezzel a megbeszéltek ellenére robbantani akarta, robbantotta is a csapatot, noha korábban egyetértett Danival abban, hogy nem jött el még ennek az ideje. Ráadásul meg sem beszélte vele. Ezért és nem másért orrolt meg Dani Zsura. Az persze más kérdés, hogy Zsu nem látta át, hogy az általa kierőszakolt bomlasztás után ő fog a perifériára kerülni. Ő úgy gondolta, hogy vagy Laci és Ádám (mivel ketten jóban voltak) vagy Edina lesz az, aki kikerül a társaságból és a BT tovább működik vele együtt. Erre utalt az az elkeseredett mondata az események után, hogy az életben is előfordult már, hogy a BT alapítója az, aki kikerül a társaságból.
Dani átlátta ezt a szituációt és azt vette személye elleni támadásnak, árulásnak, hogy Zsu nem közölte vele céljait azaz azt, hogy mégis szét akarja bontani a társaságot.

Miből gondolhatta Dani, hogy ez tudatos cselekvést volt Zsu részéről? Abból, hogy Zsu mindig is tudatosan próbálta alkalmazni az érzelmi, szexuális kapcsolatokat a taktikai játék elemének tartotta.. Az ő javaslata volt például, hogy „küldjék rá” Ádámot Fannira. Ezt megbeszélte Danival és Edinával is. Ez meg is történt, az más kérdés, hogy Ádám nem jutott eredményre.
Szerintem így függenek össze az események és az, hogy Dani miért vette személyes (taktikai) támadásnak a Zsu és Laci között kialakult helyzetet. Ezt ő – szerintem jogosan, mivel vele Zsu nem beszélte meg – egyfajta ellene is irányuló akciónak fogta fel, ezért beszélt bizalomvesztésről.

2015.01.06. 17:52:10

@nátrium glutamát: Babolaj? Azt nézte Kazal Domestosnak? Vagy Laci nézte a Domestost babaolajnak? Világosíts már fel, mert nem látom ezt át, köszönöm szépen! :D

csiri bá 2015.01.06. 17:52:46

@Krétagarbó: akkor a szellentés is a teszt része lehet, teszteli a kanapé szagelnyelő képességét. :))

vastyúk is .. 2015.01.06. 17:53:13

@Krétagarbó: hihihihihihi. szerintem nem merné bevállalni az ikeja. Nem ekkora terhelésre méretezték azokat a kanapékat

tvbuzi 2015.01.06. 17:53:24

@nátrium glutamát: van babaolaj a vellában? análhoz is jó?

vastyúk is .. 2015.01.06. 17:54:32

@nátrium glutamát: @csiri bá: hihihihihihihihhihi. ez az arc, hihihihihihihihi

Kan Csóka 2015.01.06. 17:55:08

Egyébként lassan én is kezdem megutálni a "bajszos egeret". Elég lenne leugatni Zsut, ha az kezdeményez. Különben ha figyeltétek Lácí is többször csendesíti a kis erdélyi szutykot !

vastyúk is .. 2015.01.06. 17:56:28

@tvbuzi: ööö, szerintem a babaolaj sima szexhez sem jó.

nátrium glutamát 2015.01.06. 17:57:31

@vastyúk is ..: @natalja: a zőszinte laci azt mondta... :)

@tvbuzi: bent semmit sem használnak rendeltetésszerűen :D
(kiv.: maci a kanapét)

Kan Csóka 2015.01.06. 17:58:51

@nátrium glutamát: Jó lett! :D
A két kis kölyök meg Zsu fia és eltitkolt lánya ? :D

vastyúk is .. 2015.01.06. 17:59:25

@nátrium glutamát: hihihihi. csaknem ennyire butus, hogy összekeverje a kettőt.Ezért kitilthatnák a játékból. Ezért is csengetett Fáncsi.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 17:59:43

@tvbuzi: Gondolom Dennis és Fanni kérték be a babaolajat az elkövetkezendő "végigkexeljük a villát" akcióhoz.
Sokat nem lehet látni, valami rózsaszín trutyit önt ki Fanni a csapba. Mondjuk még sose próbáltam tusfürdőt fertőtlenítőszerrel összekeverni, szóval nem tudom hogy nézne ki.
Mellesleg Edinának semmi oka nincs Fanni tusfürdőjébe bekeverni bármit is, mert nem ártottak sose egymásnak és ha összebalhéznak akkor nem kukkolhatja többet a Godzilla barlangjáratot.
Inkább Laci magánakciójának gondolnám, de egy ilyen nyúlfarknyi bejátszásból önmagában lehetetlen használható következtetést levonni.

Montezuma13 2015.01.06. 18:00:09

@vastyúk is ..: "kiderült, hogy csak Fáncsi szaglószervével van a gond"

Hát ez már korábban is kiderült, amikor azt mondta, hogy nem érzi, hogy büdös a lába ill. izgalmában büdösödik. :-)
Mindenesetre érdekes láb és szagló szerkezete lehet Fanninak. :-)

tvbuzi 2015.01.06. 18:00:32

Fanni ilyen gyakran takarít, hogy keveri a babaolajat és a domestost..?

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:01:09

@csiri bá: ohhh. most egy pillanatra elképzeltem, milyen szag lehet, ha Mackó kikászálódik a barlangjából. Lefolytott pukihegyektől. Az is lehet, hogy időnként ezért fekszik féloldalra, hogy távozzanak a gonosz illatanyagok.

2015.01.06. 18:01:32

@nátrium glutamát: Sűrű orrvakargatás közepette. :D Hát.... Fannika vajon milyen ügyet szeretne ebből? Csak nem Dr. Lightmant szeretné konzultációra?
Mellesleg ebben a rövid kis videóban feltűnt a jófiú Robin közönséges oldala is. Ezt miért nem kérte ki magának az érzékeny lelkületű Kazalka, hogy így nem beszél egy nővel egy huszonéves férfi?

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:02:51

@natalja: Me tetszett neki a tény, miszerint Hoody szívatná :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 18:03:45

@vastyúk is ..: én már arra felvontam az egyik szemöldököm,h hogyan került be babaolaj.
lemaradtam vmiről? :D

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:05:16

@nátrium glutamát: van aki azt használja testápoló helyett. szerintem az erotikus fotózáso is bekenyekedtek vele

csiri bá 2015.01.06. 18:05:18

@vastyúk is ..: arra ott a floriol... 180 fokon sem ég meg. :DD

nátrium glutamát 2015.01.06. 18:06:47

@natalja: pöcök felhívta aput (csengetett a szerkiknek) és panaszt tett.
apu meg majd eldönti, h a buta fiú milyen büntit kap, ha jogos a nyafi :)))

csiri bá 2015.01.06. 18:06:57

@vastyúk is ..: ha vége lesz a vv-nek, jönnek a vegyvédelmisek komoly védőruhában és zárt konténerben viszik el a kanapét a veszélyes anyag megsemmisítőbe. .)))

párnaevő 2015.01.06. 18:08:22

@nátrium glutamát: kíváncsi leszek, mert a babaolaj + tusfürdő nem lenne vegyszerszagú, ahogy az elején Maci mondja. Legalábbis gondolom.

2015.01.06. 18:08:42

@vastyúk is ..: Jaj, tényleg. :D Hogy én erre nem is gondoltam. :D
"Eddig se szopattam, lehet, hogy akarok, de nem én voltam." A siker úgy megszédítette, hogy kiesett a szerepéből.

Egyébként, ha KanapéM. azt mondja Kazalnak, hogy a tubusban Zyklon-B van, azt is elhitte volna vajon?

Bujumburi 2015.01.06. 18:09:48

@Krétagarbó: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Az a meglepő, hogy én csak pár hete regisztráltam, mert annyira szórakoztatott, ami itt folyik, de ahhoz képest is jócskán durvult a helyzet. Néha mint valami politikai rovat.. Válaszolok valakinek indulatoktól mentesen, mire egy 3. ember, akivel igazából még csak nem is feltétlenül ellentétes a véleményem, már úgy kezdi, hogy "ne zagyválj itt össze mindent". Ilyenkor kicsit elmegy a kedvem, hogy itt szórakozzak. Mondjuk utána visszapörgettem és láttam, hogy ez az alapvető stílusa. :/ Én csak nem válaszolok és kész, nem szabad belemenni szerintem, levegőnek kell nézni és akkor talán elmúlik. :P

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:09:51

@csiri bá: el tudom képzelni :D hihihihihihihi.

2015.01.06. 18:11:20

@párnaevő: Mintha Medve táplálna Kazal agyába (?), hogy vegyszerillata van. Ez is szép szó...vegyszerillat, LOL.

nátrium glutamát 2015.01.06. 18:11:21

@párnaevő: ez az!
lehet,h laci is benézett valamit és nem domestos-t akart beleönteni (ezt kevés meggyőződéssel, az ártatlanság vélelme alapján)
vagy a suttyó állat látja,h szarban van és szokása szerint próbálja kihazudni magát a helyzetből

a kommentelő akit őszintének hívtak 2015.01.06. 18:12:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): akkor már értem miért tartja bent a retek, biztos van egy poncsógyáruk
ekkora bizniszt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:13:12

@csiri bá: ehehehehehe floriol. hihihihihi. közbe megnéztem, hogy csak akkor rossz a babaolaj, ha használ az ember bukósisakot. A bébiolaj nem barátja a latexnek. Lehet, hogy ezért hívják bébiolajnak. Kimarja a zoknit és kész a bébi :D

2015.01.06. 18:13:36

@nátrium glutamát: Vagy Medve kavarja szart, és maga is megdöbbent, milyen könnyen ment, mert ha ő azt mondja, vegyszerillat, akkor az vegyszerillat.

Medve: "Szerintem vegyszerillat, khhhhhhmmmm (torokköszörülés), de lehet, hogy csak én látom bele." :D

Ha viszont Laci annyira hülye, hogy a Domestost babaolajnak nézi, akkor tényleg ön-és közveszélyes.

mézescsók 2015.01.06. 18:15:24

@Montezuma13: Ez a harmadik Vv, amit látok, de arról, hogy a szülő kihívhatja a gyerekét, még nem hallottam. Ezt honnan veszed, milyen feltételek esetén lehet, más hozzátartozóra is vonatkozik-e (pl. nagymama, esetleg élettárs - jogi szempontból ugyanis általában hozzátartozó)? Esetleg a villaszabályzatban van? Hol érhető el? Nem kekeckedni akarok, de tényleg nem hallottam még róla.

Mint ahogy nem hallottam arról sem, hogy a villalakó kivizsgáltathatja a számára sérelmes ügyet. Nagyon helyes egyébként, a lakók közül néhánynak esetenként tényleg eldurran az agya. És még egy kérdés a szakértőkhöz: ha megüt valakit a villalakó, akkor távoznia kell. Még akkor is, ha igazi veszélyhelyzet nem alakult ki (pl. két Vv-vel ez előtt, amikor Zsuzsa naranccsal dobálta Olivért, vagy a legutóbbiban, amikor Vikiről Simon lerángatta a pólót). Akkor most elképzelhető, hogy Lacinak mennie kell? A Domestos elég erős tisztítószer, tusolás közben testnyílásokba (ne tessék élcelődni, hogy Fanninak mi és hova került), szájba, szembe kerülhet. És akkor az esetleges allergiáról még nem is beszéltem. Nagyságrendekkel nagyobb sérelem történhet, mint a több méterről eldobált narancstól - még ha blokktégla lenne! -, vagy akár egy letépett pólótól, bár ez utóbbi esetben azért a nézőket érhette attrocítás rendesen.

Nem akarok nyakra-főre kommentelni, de tényleg érdekelne a válasz, ha valaki megtisztelne...

csiri bá 2015.01.06. 18:17:09

@vastyúk is ..: Kimarja a zoknit és kész a bébi - ezen hangosan felröhögtem. :)))

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:19:00

@natalja: a szép az, hogy az én fogalomtáramban a túlillatosított tusfürdő is vegyszer. De azért az rejtély arad, hogy a medve miért szagolgatja a Fáni tusfürdőjét?

csiri bá 2015.01.06. 18:20:43

@vastyúk is ..: a bugyiját is szagolgatta, miért pont a tusfürdője maradna ki? :)))

2015.01.06. 18:21:49

@mézescsók: Laci valószínűleg (!) nem olyan hülye, hogy Domestost öntsön bárki tusfürdőjébe. Én ezt úgy tudom elképelni a látottak és az előismereteim alapján, hogy öntött bele babaolajat vagy étolajat, és Jabba belebeszélte Kazalba, hogy az Domestos. Kazal meg elhitte.
De ez csak egy feltételezés, majd kiderül, hogy pontosan mi történt.

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:24:07

@csiri bá: jaja, erre gondolok, én is. Csak az én reakcióm kb az let volna, miért is szaglászod medve a tusfürdőm? (te perverz állat. a nunimat intim lemosóval sikálom, szóval annak nem ilyen az illata)

2015.01.06. 18:24:30

@vastyúk is ..: Az én fogalomtáramban is. :D Valóban rejtély, mit keresett ott Medve, de hogy adta Kazal alá a lovat. az fix.

nátrium glutamát 2015.01.06. 18:28:04

@vastyúk is ..: a fent említett kemikália elég erős szagot áraszt. vsz éppen azért, h ne legyen kívánatos emberi fogyasztásra.
egyelőre mindenki nyugodjon le... csengetés után kivizsgálás lesz.
bevillant az esti on (cirka fél perces volt)
denisz, fanni (és brokkoli) mintha a szaunába lettek volna száműzve vagy fordítva... mert a vella meg le volt redőnyözve (imádom a szenvedő szerkezetet) =D

Krétagarbó 2015.01.06. 18:30:27

@csiri bá: hát az számból vetted ki a szót, elég az étolaj is:))) az olíva meg már luxus is lenne:)

másodpéldány 2015.01.06. 18:31:46

@vastyúk is ..:

Maci a beépített ember, szóltak neki a riportszobában, hogy figyelmeztesse Fannit, miután láttak Laci akcióját... viszont hogy került a domestos a babaolajas flakonba? Az a rózsaszín izé, amit a csapba öntött Fanni, nem nézett ki babaolajnak... majd kiderül, ha tényleg tudatosan domestost töltött Laci a flakkonba, akkor biztios ki fogják rúgni a villából, mert ez valóban veszélyes a bőrnek, szemnek, mindenféle nyálkahártyának... így viszont azt hiszem büntetést kell fizetnie, már ha ilyesmi miatt kirúgják a villából...

Krétagarbó 2015.01.06. 18:32:05

@nátrium glutamát: azért a domestost nehéz összekeverni bármivel...

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:33:11

@nátrium glutamát: nem nézett túl sok CSI-t Fáni, mert a bizonyítékot kiborította a lefolyóba. persze a szerkiknek csak elő kell keresniük a felvételt, de nehezen tartom hihetőnek, hogy ha látják, hogy Lackó domestosozza Fáni tusfürdőjét, nem lépnek közbe azonnal.

Krétagarbó 2015.01.06. 18:33:36

@mézescsók: mondjuk ha vki tényleg dometost töltött a tusfürdőbe, az tényleg veszélyes.

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:34:58

@másodpéldány: igaz
el is felejtettem, hogy lehet hogy Medve ezért mintavételezte, mert a szerkik utasították

mézescsók 2015.01.06. 18:35:22

@natalja: Elég sok szemétkedést el tudok képzelni Laciról, de inkább verbálisan. Ezért érthetetlen számomra, hogy miért szórakozik ilyen óvodás szinten.
Nem kedvelem a pasast egyébként és fogalmam nincs, hogy mire olyan szerény, amilyen (a szilveszteri bulira gondolok), de ha valóban akkora ász, akkor ez az öntözgetős akció méltatlan az ő színvonalához, amit képviselni vél.
A Fannin röhögőkhöz: a Domestos általában illatosított, akár össze is keverhető bármivel. Szóval honnan is kellett volna tudnia, hogy az esetleg nem a tisztítószer? Szerintem én is simán elhittem volna, pedig picit más karakter vagyok, mint Fanni. Vagy másnak tartom magam.
Maci pedig egyszerűen azt fogja mondani, hogy csak ugratni akarta a lányt azzal a megjegyzéssel, és így előjön az a humoros énje, ami a BV-ben szereplő barátja szerint van neki. Szerepelni kell valamivel, szerintem érzi, hogy amit nyújt, az kevés. Azt meg senki sem fogja megkérdezni tőle, hogy ugyan, miért szagolgatta Fanni tusfürdőjét, de ha mégis, akkor ezt is símán megmagyarázza azzal, hogy kiváncsi volt az illatára, és ennyi.

nátrium glutamát 2015.01.06. 18:38:02

@Krétagarbó: ezért bízom benne, h laci tényleg babaolajat használt és csak kicsit prosztó.

@vastyúk is ..: dupla csavar? laci babaolajat öntött a flakonba, de vki másnak is eszébe jutott,h hasonlóképpen szívassa meg pöcköt, így öntött bele vmi mást... melyek együttes hatása egy maró szagú, lassan hömpölygő massza...
amúgy nálam is felötlött a csi-vonal. a flakonban biztosan vannak anyagmaradványok. nincs minden veszve! :)))

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:40:56

@nátrium glutamát: heheheheheheheheheheheheheh. No majd meglátjuk. Scherlock a villában!

kismalacka 2015.01.06. 18:44:39

Egy babaolajat hogy lehet összekeverni a Domestossal? Csak az keveri össze, aki nem szokott takarítani. Bár a babaolaj meg nem rózsaszín.

0.5 bit 2015.01.06. 18:47:50

@Montezuma13: "Dani átlátta ezt a szituációt és azt vette személye elleni támadásnak, árulásnak, hogy Zsu nem közölte vele céljait azaz azt, hogy mégis szét akarja bontani a társaságot."

Ha az lett volna a baja, hogy BD robbantani akarja valaki a társaságot, akkor maga sem asszisztált volna hozzá, vagyis nem kalapozik jelekért a másik oldalon Laci !!! ellen, aki ugye az egyben tartandó társaságban van.

Igaz, hogy Zsu pattintotta ki a gyufát a "Kellesz!"-el, de ehhez szükség volt arra, hogy előtte fellocsolják az egész pályát benzinnel (pl.: gladiátoros üzenet).

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:49:29

@kismalacka: szerintem a tusfürdő a rózsaszín, a babaolaj meg simán elegyedik a tusfürdővel

járaszám 2015.01.06. 18:51:01

@mézescsók:
" a Domestos általában illatosított, akár össze is keverhető bármivel. "
nem lehet semmivel összekeverni,hiába illatosított,szúrós szaga van.Szerintem is a medve volt és majd azzal a szöveggel fog magyarázkodni amit leírtál.

kismalacka 2015.01.06. 18:52:50

@vastyúk is ..: Gondolom a kamerák mindent felvettek, így aztán könnyen ki lehet deríteni hogy ki volt.

0.5 bit 2015.01.06. 18:53:56

@nátrium glutamát: "dupla csavar? laci babaolajat öntött a flakonba, de vki másnak is eszébe jutott,h hasonlóképpen szívassa meg pöcköt, így öntött bele vmi mást..."

Ebből csak annyi derült ki, hogy vagy Laci vagy Laci tudtával valaki más öntögetett. Ha valóban domestos volt benne és tételezzük fel Maci cserélt, de ő is szólt róla akkor nem terheli felelősség.

vastyúk is .. 2015.01.06. 18:55:33

@kismalacka: igaz. Remélem Aurelio vezeti majd a nyomoozást. hihihihi

nátrium glutamát 2015.01.06. 18:55:53

@kismalacka: a tusfürdő volt rózsaszín.

ha jobban megnézitek, nem is keveredtek össze rendesen. vmi halványsárga folyadék is van mellette.

MÁS.
felraktak egy elég vicces szavazást, ami sok mindent elmond arról, hol tart análka a népszerűségi listán manapság. kíváncsian várom hogyan tervezi a visszakapaszkodást. :)
íme, fanni vs. edina
szavazo.net/showpoll.php?id=87277

kamilla123 2015.01.06. 18:59:10

@Bujumburi: ez sajnos csak egy kommentelő, akiről beszélsz, akinek én már nem is olvasom a kommentjeit soha. Ne add fel :-)

kismalacka 2015.01.06. 18:59:20

@vastyúk is ..: Lehet hogy régi, avas volt és azért volt esetleg furcsa szaga.

Csak ügyesen! 2015.01.06. 18:59:25

Azért azt csak halkan jegyzem meg, h egy valóban domestosos tusfürdőt nem fogsz magadra kenni, mert büdös. Oszt ennyi.

csiri bá 2015.01.06. 18:59:34

már látom a holnapi poszt címét: A Domestos-gate. :)))

kismalacka 2015.01.06. 19:01:27

@nátrium glutamát: Azt gondolom ezért a helyezésért rendesen megküzdött az őszinte lány. Amikor Zsut oltotta, minden volt, csak nem szende, visszahúzódó vidéki kislány.

vastyúk is .. 2015.01.06. 19:03:23

@csiri bá: hihihihiihihihihi. Sokunkban megfogalmazódott ez a cím. Tetszik, hogy itt pörgünk rajta, kíváncsi vagyok az öfiben hány percet szánnak rá :D (nem sokat, remélem)

0.5 bit 2015.01.06. 19:05:23

@vastyúk is ..: "a szerkiknek csak elő kell keresniük a felvételt"

Volt valami cikkben, hogy csak néhány stream-et rögzítenek nem az összes kamera képét párhuzamosan.

Montezuma13 2015.01.06. 19:05:59

@mézescsók: Ez természetesen nem a játékszabályokra hivatkozva mondtam. Azonban ez számomra morális kérdés. Hiszen a bent a lévő játékosok cselekedetei nem csak saját magukat, de adott esetben családtagjaikat is érintik/érinthetik. Szélsőséges esetekben a kint lévő hozzátartozók jobban megszenvedhetik ezt a játéknak nevezett show-t, noha nem ők jelentkeztek erre a játékra, nem ők tehetnek arról, hogy saját maguk is, akár erkölcsi, akár anyagi károkat is szenvedhetnek (pld. munkahelyről való elbocsátás stb.) Ha csupán a játékosokról lenne szó, akkor nem írtam volna ezt. Azonban olyanok, akiknek semmi közük sincs ehhez a játékhoz, miért lennének kötelesek eltűrni a médiumok zaklatásait, és az egyéb hátrányokat, miért kellene szótlan elszenvedőként mindezt eltűrniük? Miért ne léphetnének fel ez ellen? Szerintem ez messze túlmutat a játék szabályrendszerén.

vastyúk is .. 2015.01.06. 19:08:01

@0.5 bit: akkor nincs mese, marad Scherlock, és Aurelio emberei.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 19:08:25

@nátrium glutamát: az, hogy Fanninak fogalma sincs arról, hogy mi az a Domestos és milyen a szaga? :D

vastyúk is .. 2015.01.06. 19:10:09

@Montezuma13: Ezt a szülői hazarendelést el tudom képzelni, de csak olyan formában, ahogy az Plasztiknál is megjelent. Dóri, nagymamád halott - Isten nyugosztalja, kimész a családodhoz, vagy tovább lopikázod a töményet a villabulik előtt.

kamilla123 2015.01.06. 19:10:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én azért megértem, h felhúzta magát. Bent olyan kevés az intim szférájuk, a saját cuccuk, területük és abba beletúrni sztem nem vicces.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 19:11:26

@mézescsók:" a Domestos általában illatosított, akár össze is keverhető bármivel. "

A túrót, még az ilyen-olyan illatúnak becézett Domestosoknak is olyan penetráns és erős szaga van, hogy az embernek szétmarja a szemét és az orrát. Pont azért is, nehogy valaki másnak higgye... ha már olvasni nem tud.

csiri bá 2015.01.06. 19:11:54

@0.5 bit: ezt ugyan nem tudom, de a mozgásérzékelős kamera nem mai találmány, így nem nehéz megoldani, hogy ha pl. nincs senki a vizesblokkban, vagy máshol, ott akkor nem rögzít semmit...
az is megoldható, hogy mondjuk az udvari kamerák rögzítése mind elindul, ha az egyik mozgást érzékel, aztán majd az ügyeletes leállítja azt ami lényegtelen belőle és csak az marad, amin eksön van...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 19:12:25

@kamilla123: bocsi, nem lehetett kihagyni. :D

Amúgy én is kurva mérges lennék, ha az én holmijaimat basztatná valaki.

mézescsók 2015.01.06. 19:12:38

@Krétagarbó: A konkrét esettől függetlenül írom, hogy sok mindenre lehet egyénileg érzékeny az ember. A nővérem pl. a színes szappanokra, a színezőanyagok miatt kipirosodik a bőre és pokolian viszket. A Domestos oldalán meg ott mantrázza a használati útmutató, hogy veszélyes, ha közvetlenül a bőrrel érintkezik, mossuk le, stb.

@járaszám: A tusfürdők is eléggé intenzív illatúak, elsőre nem biztos, hogy ki lehet szúrni, mit öntözgettek bele. Az állaguk pedig selymes, tehát ez sem árulkodó, mert az olaj és a domestos is az. Szóval nem akkora kunszt összetéveszteni a löttyöt. Natúr állapotban - nem olyan erős illatú valamiben, mint a tusfürdő - persze, hogy nehezen téveszthető össze bármivel is.

kismalacka 2015.01.06. 19:14:09

@csiri bá: Arról nem is beszélve, hogy 24 órás műszak van a tükör mögött.

Montezuma13 2015.01.06. 19:23:44

@0.5 bit: "Ha az lett volna a baja, hogy BD robbantani akarja valaki a társaságot, akkor maga sem asszisztált volna hozzá, vagyis nem kalapozik jelekért a másik oldalon Laci !!! ellen, aki ugye az egyben tartandó társaságban van.

Igaz, hogy Zsu pattintotta ki a gyufát a "Kellesz!"-el, de ehhez szükség volt arra, hogy előtte fellocsolják az egész pályát benzinnel (pl.: gladiátoros üzenet). "

Nem emlékszem, hogy bármikor Lacira akarta volna pakoltatni a jeleket, de ha megmondod mikor volt és hol, akkor megnézem. Arról valóban volt szó, amit Zsuval is beszéltek, hogy a külső kört le kell majd választani, de pont arról volt szó, hogy ez még nem aktuális. Zsu cselekedete pedig nem csak a "külső kört", hanem a belső hármast (Edina) is érintette.

A gladiátoros megjegyzésről pedig annyit, hogy ez csupán arra hívta fel Dani figyelmét, hogy ez egy egyéni játék. Nem hinném, hogy ez felérne "pálya benzinnel való fellocsolásával". Mert ilyen alapon ezt minden kiválasztás és kihívás előtt megteszik a műsorvezetők, amikor felhívják a figyelmet arra, hogy ezt a játékot csak egy játékos nyerheti, mondván "egy aki mindent visz".

mézescsók 2015.01.06. 19:26:05

@Montezuma13: Értetelek és egyet is értek. A kérdésem a kihívásra vonatkozott, mert eddig még a lehetőségről sem hallottam. Furcsállanám különben: nagykorú, saját ügyeikben teljes jogkörrel rendelkező, cselekvőképes emberekről van szó. Hogy dönthetne helyettük felhatalmazás nélkül bárki is? Ez független attól, hogy mit kötelesek eltűrni és mit nem, hogy vállalják, hogy szerepelnek-e a médiában vagy sem. És sajnos attól is független, hogy mit ír meg a bulvársajtó, mert ha nem akarnak megjelenni a Blikkben, akkor az azt írja meg, hogy nem akarnak szerepelni a bulvársajtóban. Innen meg bezárul a kör, mert ott vannak.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igazad van. Ha nem kevergetik össze semmivel. A konkrét esetben azért bejátszik az is, hogy mibe öntötték, ha egyáltalán. Tudható, hogy milyen fajtájú, mennyire illatos tusfürdőt használ Fanni?
Az opció az, hogy hülye vagyok, mert én beszoptam volna. Mindegy, bevállalom.

szmoti 2015.01.06. 19:28:00

rtl.hu/rtl2/valovilag/szilveszteri-esek-kelek-parti-a-villaban

kicsit elkalandoztam, a hivatalos oldalon, és ráakadtam erre a a videóra :D tiszta mókás szerintem, igaz, pont láttam ezeket az eséseket ,vagyis egy részét az éjszakaiban is, de elkerülte a figyelmem akkor valami, kb. 0:40-től, mikor Zsu esik térdre, akkor ott a háttérben Dóri és Laci táncolnak? kicsit itt ott nyúlkálva? :D mondjuk edina háttal volt, nem látta :D csak a végét :) de akkor meg már nem is csinálták :D Persze, lehet, hogy csak kombinálok :D

Montezuma13 2015.01.06. 19:33:28

@vastyúk is ..: Én nem gondolom azt, hogy sok feladat várna Sherlockra. Szerintem az összes streamet rögzítik, majd másnap a szerkesztő, vágók ezekből készítik az összeállításokat. Azt pedig erősen kétlem, hogy egy ilyen akciót ne rögzítettek volna. Aurélióra pedig egy döglött lovat se bíznék, neki nincsenek "emberei", ő egy rossz bohóc. A hangsúly a rosszon van. :-)

0.5 bit 2015.01.06. 19:51:15

@Montezuma13: "Nem emlékszem, hogy bármikor Lacira akarta volna pakoltatni a jeleket, de ha megmondod mikor volt és hol, akkor megnézem."

Nem Lacia akarta pakoltatni, hanem Edinának kalapozott jelekért, hogy kivigye Lacit. Utána az volt, hogy Edina inkább BD-t viszi, amit később megondolt. Akkor lett a B terv, Robin.

Egyébként épp eddig a pontig volt nekem szimpatikus Dani.

"A gladiátoros megjegyzésről pedig annyit, hogy ez csupán arra hívta fel Dani figyelmét, hogy ez egy egyéni játék."

Egyáltalán nem egyéni játék. Épp erre játszottak volna Maciékkal, hogy Zsu-t elültetik az egyik virágcserépbe azzal, hogy sem ők és Maciék nem vesznek róla tudomást.

Belllaba 2015.01.06. 19:56:56

@vastyúk is ..: biztos vagyok benne, hogy egy szülő nem rendelheti haza egyikőjüket sem, hisz mind nagykorú, cselekvőképes személy. Nemrég volt arról egy video, hogy ha valakit egy szekta kerít hatalmába, akkor sem tehet semmit a családja, ha nem hallgat az illető nagykorú rájuk.

0.5 bit 2015.01.06. 19:57:53

@Montezuma13: "Szerintem az összes streamet rögzítik"

Nem:

"Egy adás úgy áll össze hogy a monitorfal előtt álló pult mögött egyszerre két stáb dolgozik. Két rendező van, mindketten két-két, a krosszban dolgozó operatőrt irányítanak és van egy-egy, a villában felszerelt kamerákat irányító munkatársuk is. Egyszerre két streamet rögzítenek, amit így élőben már nyersvágnak, vagy hogy is kell ezt tévés nyelven mondani, azaz miközben zajlik az esemény a villában, ők már nagy vonalakban összerakják a műsort."

Forrás:
comment.blog.hu/2014/04/14/beleszagoltunk_a_villaletbe

Montezuma13 2015.01.06. 20:01:19

@0.5 bit:

"Nem Lacia akarta pakoltatni, hanem Edinának kalapozott jelekért, hogy kivigye Lacit. Utána az volt, hogy Edina inkább BD-t viszi, amit később megondolt. Akkor lett a B terv, Robin."

Ez már botrány kitörése ill. a BT feloszlása után volt. Akkor mindenki magára akarta pakoltatni a jeleket. Edina kérése volt, hogy pakolják rá a jeleket, mert ő gy nem tud itt bent élni Lacival stb. Aztán meggondolta magát. Majd Denisz is magára akarta pakoltatni a jeleket, de ő is meggondolta magát. Aztán Ádám is magára akarta pakoltatni a jeleket végül Robin volt az, akinek ez sikerült.

0.5 bit 2015.01.06. 20:09:10

@Montezuma13: "Ez már botrány kitörése ill. a BT feloszlása után volt."

A BT csak utána oszlott fel, amikor Edina és BD rárontott az ébredező Lacira.

vastyúk is .. 2015.01.06. 20:16:10

@Montezuma13: 0.5 BIT írta, hogy olvasta valahol, hogy nem rögzítenek mindent. erre írtam ;)

Montezuma13 2015.01.06. 20:21:35

@0.5 bit: "A BT csak utána oszlott fel, amikor Edina és BD rárontott az ébredező Lacira. "

Akkor már rég állt a bál és nyilvánvaló volt, hogy vége. Edina már balhézott. Az más kérdés, hogy "hivatalosan" mikor mondták ki.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2015.01.06. 20:29:30

@Belllaba: Kezdeményezhetik a beszámíthatatlanná nyilvánítást :)

Montezuma13 2015.01.06. 20:30:23

@vastyúk is ..: "0.5 BIT írta, hogy olvasta valahol, hogy nem rögzítenek mindent."

A cikk különben nagyon jó. De szerintem mindent rögzítenek, sőt minden eseményt több szemszögből (kameraállásból) is. Úgy vélem ezt nevezi streamnek a cikk írója, nem azt, amit mi értünk alatta. Hiszen elképzelhető, mint az nem egyszer elő is fordult már, hogy egy időben, de különböző helyen történik érdemleges cselekmény. Akár 3 vagy 4 helyen is történhet egyszerre valami fontos. Nyugiszoba, háló fürdő, társalgó, kert stb. Ezeket mind rögzítik. Ezt a több szemszögből készített eseményt (eseményeket) szinte azonnal vágják. Ezekből állítják össze később a rendező, szerkesztők, vágók a kész műsort.

vastyúk is .. 2015.01.06. 20:48:12

@Belllaba: én is csak annyit írtam, hogy legfeljebb milyen formában tudom elképzelni. Dórika is úgy döntött, marad

Krétagarbó 2015.01.06. 20:52:58

@nátrium glutamát: férjem bűnügyi helyszínelő volt sokáig, majd megkérdezem, mi a teendő ilyenkor:)))

Krétagarbó 2015.01.06. 20:55:45

@vastyúk is ..: mondjuk akkor sem szóltak a szerkik, amikor Vikiék AU fogkeféjét a budiba mártották... Az sem túl higiénikus, mégsem merült fel annak a lehetősége, hogy a villaszabályzat alapján vkit is kiraknak miatta...

vastyúk is .. 2015.01.06. 20:56:38

@Montezuma13: Egyébként szerintem nem az a kérdés, hogy rögzítenek-e mindent, mert nyilván igen, hanem az, hogy archiválják is egyben. Ha mindent "lementenek" az rengeteg adat, ezért nem lepődnék meg, ha lenne amit kidobálnak. Pl.: Villalakó kotlik a vécén. Stb.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 20:57:07

@rives: így van edina ügyesen vágja maga alatt a fát +1

vastyúk is .. 2015.01.06. 20:59:18

@Krétagarbó: Igazad van, tényleg nem szóltak. Bár szerintem azért, mert úgy voltak vele, hogy csak nem kap kolerát vagy tífuszt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 21:01:47

@mézescsók: nézd, lehet, hogy én vagyok hülye és kötöm itt az ebet a karóhoz, hogy ki lehet szúrni a szagát, de becsszóra, én még sose próbáltam semmilyen tusfürdőbe óceán, citrom vagy fenyő illatú Domestost önteni. :D
De lehet, hogy kipróbálom...

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:02:07

@MolnarErik: nem erről volt szó. csak játék.
tessék, itt van edina - zsu:
www.easypolls.net/poll.html?p=54ab0be2e4b06e9c6cd7eaaf

örülünk vincent?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 21:10:03

@nátrium glutamát: Edina most nincs a topon, ezért mondtam, a tuti a Dani-Zsu. Ha gyorsan kizúgna végre Zsu, akkor Edina is felszabadulna és simán ott lenne a döntőben.

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:11:43

@Majom1Parádé: álmodozz csak nyugodtan, nincs megtiltva :)
kifejtenéd milyen gondolatmenettel jutottál el a Dani-Zsú párbajig?

0.5 bit 2015.01.06. 21:17:22

@Montezuma13: "Akkor már rég állt a bál és nyilvánvaló volt, hogy vége."

A nézőknek nyilvánvaló volt. A BT viszont még papíron még működött, mert még BD még kérte Edina engedélyét Lacihoz, amire rá is bólintott.

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:19:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): annyira utálom a fertőtlenítő szagát,h bármibe rakhatják, ki fogom szúrni.
de majd mindjárt jön valaki, és megmondja, h nem érzem ki, mert ő jobban tudja. :D
ennyi. lapozzunk

csiri bá 2015.01.06. 21:19:22

@nátrium glutamát: reméljük e-dina mihamarabb távozik aztán 'mehet vissza a balettba ugrálni'. :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 21:22:22

@nátrium glutamát: Miután többen felvetették, hogy Daninak és Edinának vissza kéne vennie Zsu savazásából -amiben szerintem is van igazság- egyből kézenfekvő lett, hogy ne rontsák tovább az esélyeiket és ne hozzák megint fel Zsu mártírságát a legegyszerűbb, ha Dani kiviszi. Zsu-t. És azért dani, mert Edina a Laci féle szilveszter éjjellel, meg amit utána alkotott jócskán veszített a nézőknél. Dani viszont csak alig, szóval Ő a nyerő ember.

user friendly 2015.01.06. 21:24:34

Nyugalom, az iskolahéten kémia órán majd kielemzik, mi volt a tusfürdőben :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:26:20

@csiri bá: értékelem az áthallást :))))
mikor balettozott? 6éves korában?
inkább go go táncos a mozgás, amit előad

csiri bá 2015.01.06. 21:28:58

@nátrium glutamát: 'Akkor nyomja meg a piros gombot és nyugodjon békében' :))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:29:10

@Majom1Parádé: hozzátéve, hogy én is szívesebben látnám Zsút már a blikkben nyilatkozni, de... Dani hülye lenne csak úgy karitatíve egyet párbajozni Zsúval, ha nem muszáj, minden párbaj egyben esély a kiesésre is, így kétlem, hogy neki ilyesmi még csak meg is forduljon a fejében. Az pedig, hogy Edinának és Lacinak esett a népszerűsége, sztem csak kint egyértelmű, bent nem biztos, hogy ezt átlátják.
De addig is hajrá Edina:)))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:30:34

@MolnarErik: igen, ezen tavaly ment a vita, de végül kiderült, hogy belemerítették vagy sem? Nem emlékszem, valamiért azt ott homályban tartották. Gyúros Józsi szerint igen, Vikiék meg erős tagadásban voltak.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 21:30:40

@0.5 bit: Ha ez így van, akkor miért büntetik a nézőket 2 napos lemaradással?

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:31:15

@Majom1Parádé: és mondd csak, ki rak Danira annyi jelet?
Zsú meg nem őt fogja kivinni. egyszerűen nem látom hogyan következhetne be most egy dani-zsú. ha másnak van ötlete, kérem álljon elő vele! köszönömszépen :)))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:32:25

@MolnarErik: egyébként hellóbelló:) rég jártál itt.

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:32:49

@csiri bá: ezt tuti userfriendly felbukkanása juttatta most eszedbe :D

2015.01.06. 21:33:29

@mézescsók: "Nem kedvelem a pasast egyébként és fogalmam nincs, hogy mire olyan szerény, amilyen (a szilveszteri bulira gondolok), de ha valóban akkora ász, akkor ez az öntözgetős akció méltatlan az ő színvonalához, amit képviselni vél."

A szilveszteri bulin kicsit megértettem őt. Én nem tudom el sem képzelni, hogy mit csinálnék, ha összezárnának a villalakókkal, és hónapokig együtt kellene élnem velük. Jó, persze, Lacafaca sem különb, meg ő ment be stb., de akkor is übergáz lehet. :D

Krétagarbó 2015.01.06. 21:33:42

@nátrium glutamát: sztem tornász múlt egyébként, arrafelé nagy hagyománya is van, meg látszik a testalkatán, ügyességén is.

csiri bá 2015.01.06. 21:33:53

@nátrium glutamát: akkor mehet vissza a helyi késdobálóba go-gozni és rikácsolni, ha épp valami nőszemély le akarja nyúlni az épp aktuális helyi basszájbát, akit pont akkor kinézett magának és elálló fülig beleszerelmesedett. :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 21:37:12

@Krétagarbó: Ebben igazad van. Daninak nem sürgős, ez érthető De sajnos leragadtam ott, hogy addig kéne "likvidálni" Zsu-t a játékból, amíg újból meg nem erősödik. Azt kéne valahogy Dani fejébe ültetni, hogy ne Zsu legyen a kiválasztott, ne tudjon megint olyan trükköt előadni, mint Vikcsunál. Szóval ne Ő válasszon! Persze ez nehéz, mert ha nem Zsu, akkor ki kapja a jelek többségét. még Maci esélyes talán, bár ugye őt erősnek tartják, így nem akarnak rápakolni. Sok van még vasárnapig, addig meglátjuk hogy alakulnak a történések.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 21:37:27

@csiri bá: nem akarlak elkeseriteni, de ez a jövő kb. Fannira fog várni, ha kijön... :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 21:39:26

@Krétagarbó: a tornász az látszik, balettből egy mozdulat sincs. nem is tudom honnan van ez a 'balettozós' múlt.

@csiri bá: ezt kint nem tudná megcsinálni, mert belecsomagolná vmi dóri-méretű bula a pult mögötti göngyölegbe. :))))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:39:43

@Majom1Parádé: hát igen, az lenne a cél, hogy ne Zsú. De sztem - elnézve a közhangulatot - Zsúnak még most egy nyertes párbaj benne van a pakliban. Kérdés, az mennyire fogja megerősíteni.

csiri bá 2015.01.06. 21:39:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): tévedsz, neki már készül a felnőttfilmes szerződése. :))) Az első dvd-je címe: A paplan alatt. :)))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:41:09

@nátrium glutamát: a balettost nem tudom, mondta vmikor? Bár az alkata ahhoz is meglenne, a kecsességet azért nem látom benne annyira.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 21:42:53

@nátrium glutamát: Csak a magára pakoltatás jöhet szóba, az meg nem túl népszerű a nézők előtt. Amúgy ebben igazad van, Dani szerintem még sosem kapott kiválasztójelet, hülyén nézne ki most kapásból 4 jel. És csak elég béna indokokkal lehetne rátenni. Tehát marad az, hogy "mindegy kié lesz a zöld, csak ne Zsu legyen"

Micsell (törölt) 2015.01.06. 21:42:54

@nátrium glutamát: tornázhatott is de látszik az egyéb táncos múlt
dóri kifejezetten lomha volt mellette

más
iskolahetet nagyon unom, lehetne helyette egy szépségipar hét, már többen írtátok h le vannak rendesen pukkanva
még éváék érájában is ment be rendszeresen szépész hozzájuk legalábbis hajuk-körmük rendbe volt szedve időnként, kingáék már maguk körmözték a lakkjukat, a mostaniak meg másfél hónap alatt kezdenek túl lelakottak lenni

csiri bá 2015.01.06. 21:44:07

@nátrium glutamát: majd odago-gozik az épp aktuális helyi basszájbához és belebúgja a fülébe: 'A szemed villog a sötétben, a farkad kunkorodik merészen' :))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:44:19

@csiri bá: Vagy " A két büdös láb között" :)

csiri bá 2015.01.06. 21:45:42

@Micsell: na jó, de dóri a Star Warsból jött, ő volt az egyik Imperial Walker. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 21:45:50

@Krétagarbó: Kint nem túlzottan, bent sajnos eléggé. Ha Macit kinthagyná lenne áll leesés a többieknél. De Attila is megmondta, hogy nem nyerhet több párbajt, ki kell esnie. .-)

Krétagarbó 2015.01.06. 21:46:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Fanniról már lehetett hallani a celebsége előtti iddőkből is, hogy szeretett helyi basszájbákkal lógni egy két pezsgőért.

csiri bá 2015.01.06. 21:46:33

@Krétagarbó: az a harmadik címe lesz, a másodiké: Két káromkodás között :))

Micsell (törölt) 2015.01.06. 21:47:11

@csiri bá: missz röfi jut róla eszembe arcra nagyon passzol

Krétagarbó 2015.01.06. 21:48:38

@Majom1Parádé: Attila sem mindent tudó, ebből a szempontból most sajnálom.

másodpéldány 2015.01.06. 21:49:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Fanni sokra fogja vinni idekünn, garantírt, vagy egyenesen színésznő lesz, vagy görbe úton lesz színésznő, a standup komédiáson át...

Mert Csak 2015.01.06. 21:50:24

Ez a domestos téma mikor volt? Lemaradtam...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 21:51:46

@csiri bá: ó csak az időrend a kérdés: előbb a film, aztán szopás egy szolizsetonért, vagy forditva... :D

Úristen, a cimről jut eszembe, hogy Denisz talán azért borult ki a múltkor úgy, hogy a paplan alatt kell szekszelnie, mert Fanni lábszagától szegény Godzilla elvesztette az eszméletét. :D

csiri bá 2015.01.06. 21:52:06

@Krétagarbó: azt se feledjük, hogy másképp vannak leválogatva, például Debílió a többi szériából egyikben sem nyerhetett volna a helikopterezéssel...

Mert Csak 2015.01.06. 21:52:10

@csiri bá: Én azt hittem dóri Dzsabba volt :D

Micsell (törölt) 2015.01.06. 21:52:17

Már csak ilyen kis domestos témákkal tudnak jönni?
régen nem ebben volt valami aréna vagy mi? védettségért ügyességi stb játékok?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 21:53:01

@Krétagarbó: nincs ebben semmi, a bolondnak is megéri. Hát még neki. :)

filina 2015.01.06. 21:53:33

Zsu-kanapémedve lesz a következő páros (szerintem) és Zsu ismét vissza megy.Sajnos ez Adina veszte is lehet.

Krétagarbó 2015.01.06. 21:53:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, mi meg azt hittük, a melegtől. Mondjuk elvileg a Godzilla a hideget nem bírja, nem?

csiri bá 2015.01.06. 21:53:38

@Mert Csak: nem, a kanapémedve volt Jabba ez alap. :))

Krétagarbó 2015.01.06. 21:55:31

@csiri bá: AU sztem nem azzal nyert (na jó, nem csak azzal.) Én kedveltem őt, szerethető figura maradt végig. Ösztönlény, de nem volt rosszindulatú.

másodpéldány 2015.01.06. 21:56:28

@Majom1Parádé:

"De Attila is megmondta, hogy nem nyerhet több párbajt, ki kell esnie."

az Attila valamilyen programozó? aki beállítja a szavazóprogramot? úgy írja meg, hogy a legközelebbi párbajon zsé kiessen? Vagy honnan a lótúróból tudja, hogy Zsé kiesik? Ő az rtl2 központi bizottsága? a vv7 szupervisora? vagy épp szuperegója?

igen, zsé erősen meggyengült, de ugye zsé igazi ereje abban van még mindig, hogy a vellalakók lebabázzanak mindig mikor visszatér... zsének kell legyen még egy köre, és ezt nem attila mondja a nagy wizard, hanem én.

Krétagarbó 2015.01.06. 21:56:40

@filina: én is ezt ingáztam ki sajna...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 21:56:43

@másodpéldány: persze, simán lehet szinésznő is akár.... mi épp egy harmadik utat vázoltunk fel az imént. :)

Méghogy "standup komédiás".

csiri bá 2015.01.06. 21:57:02

@Krétagarbó: ez a sztori ismerős valahonnan, valakivel kapcsolatban, aki most is közeli kapcsolatban van a VV-vel... (gonoszan vigyorgó smiley) :))

add meg a jelszavad 2015.01.06. 21:59:01

Maradt itt még élet a 'nagy összeomlás' után?

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:02:22

benceeee, ne túlozzunk! "brutális főnyeremény" a lottón van most :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 22:02:52

@másodpéldány: Sajnos annyi befolyása nincs. pedig tök tuti lenne, ha azt mondaná: zsu essen ki, mer megígértem neki, mikor eljöttem és hát nehogymá' xarba hagyjatok, hogy nem lett igazam.
De annak van realitása, amit írsz. Viszont a lepényhal meg utoljára, szóval hátha-nátha.
Én biztos Macira szavazok Zsu ellen. .-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:02:53

@Krétagarbó: én úgy tudom, hidegben összemegy, de gondolom, Godzillája válogatja...

tvbuzi 2015.01.06. 22:02:56

edinát levarrta végre az Análpápa?

csiri bá 2015.01.06. 22:03:13

@nátrium glutamát: lehet azt kapja, a többi meg sz*pjon tovább a szaros lakásért kocsiért. :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:03:31

@Micsell: na attól ki is múlt volna a szegény kis állatka. :D

csiri bá 2015.01.06. 22:04:10

@tvbuzi: csak szorosabbra fűzték a kapcsolatot. :)))

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:04:21

@Majom1Parádé: "De Attila is megmondta, hogy nem nyerhet több párbajt"
nem ezt mondta. azt mondta, nem lesz mellette. a többi párbaját önállóan kell megvívnia.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:04:24

@másodpéldány: Zsuzsa most épp erősödőben van, bármi lehet.

add meg a jelszavad 2015.01.06. 22:05:20

@Micsell: a káosz jó :)
Hogy élhető-e, az pozicíótól is függ.

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:06:02

@csiri bá: mit szívtál/ettél/ittál ma? én is kérek! :D
ha meg így van, akkor a faszom fog lottóra költeni! ezeknek növeljem a nyereményalapot?! :)))))

csiri bá 2015.01.06. 22:06:37

bakker medvét elnyelte a kanapé.... nem látom. :)))

tvbuzi 2015.01.06. 22:07:07

egy hónapos biztonság? nem két hét?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:07:43

@csiri bá: bevitték a fürdőbe és körbecsempézték. Tudod, vv8.... :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:08:16

@csiri bá: vagy sz*rosabbra? ;) (sry mindenkitől)

pomac 2015.01.06. 22:09:18

nem mutatták a borozást pedig jo volt tuti

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:09:22

@Jimmy Talpig: jogos
és itt említeném meg ama pogácsát és szerencsét :D

tvbuzi 2015.01.06. 22:09:44

edina szexgép...Isten kegyelmezzen a férfiaknak

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:09:49

análka egy sexmachine! most már ő is belátja... :)

csiri bá 2015.01.06. 22:10:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): befalazták mint Kőmíves Kelemennét, aztán megénekelték. :)

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:11:02

@tvbuzi: azt hitte ő fogja a legjobban bírni, ő a szexgép :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 22:11:21

@tvbuzi: Ez Robin nyereménye a kimittud-ért? (nem látom az adást)

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:11:42

@nátrium glutamát: gumi most se volt legalábbis nem láttam senki kiszaladni rakohoz

pomac 2015.01.06. 22:12:28

most sem volt sex neeeem neeem volt :DD ez csak dörzsölés :DD
egy éve nem sexeltem :D

tvbuzi 2015.01.06. 22:12:57

@Majom1Parádé: nem robin nyereménye a védettség, laci örökölt ádámtól védettség-szuperképességet

Mert Csak 2015.01.06. 22:13:26

@nátrium glutamát: baszus nem látom, csak visszanézni tudom, ha vége :/

szmoti 2015.01.06. 22:13:36

hát a rakonak szerintem ez a műsor nem nagyon jött be :D lehet kiviszik azt az gumiautomatát is, mint a szolit :D csak azért senki nem fog sírni :D

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:13:43

@tvbuzi: hogy lehet úgy b.ni h közben 8-an ott alszanak vagy 7 mindegy

tvbuzi 2015.01.06. 22:13:46

amkor felébredtem laci mellett sokminden volt bennem :DDDDD

csiri bá 2015.01.06. 22:13:51

"amikó' felkeltem a Laci mellett, sok minden volt bennem..." :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:14:02

@Micsell: mert az nem szex, ami a takarótól nem látszik. :)

@tvbuzi: nekem úgy jött le.

Commodore 2015.01.06. 22:14:09

Minden lukba ,egy farok.

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:14:36

@csiri bá: legalább egy parasztkolbász :D

tvbuzi 2015.01.06. 22:15:14

mit csinálhat az ádám? alszik :DDDDD bazz

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:16:56

@Mert Csak: annyira nem szépek :D
szürkeségben nyűglődtek a takaró alatt, mellé lágy gitárfutamokat toltak aláfestésként. így könnyebben megszeretjük őket. (nem)

fran7 2015.01.06. 22:16:58

Fanni remélem nem készül fittness edzőnek. Nálatok nem akadozik a kép?

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:18:15

@szmoti: nem fognak a rako gép előtt sírdogálni :D

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:18:18

@szmoti: nehogy a végén vki sírjon a menyecskék közül :DDD

csiri bá 2015.01.06. 22:19:23

megy a tattikázás, csak úgy zörögnek a fogaskerekek. :)

csiri bá 2015.01.06. 22:20:07

@Micsell: már mondtam, amelyik legközelebb bekér egy tesztet beadnék neki egy tuti pozitívat. :))

tvbuzi 2015.01.06. 22:20:21

keverjétek a szaaaart, keverjéteeeeeeeeeeeeeek
abból lesz a műsor

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:20:26

dani és zsú között van vagy 3m távolság, de tapintható a feszültség (kint cigiznek)

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:22:00

@csiri bá: valamikor én is g*ci voltam, de kinőttem magam :D :D :D
b+! nem tudok figyelni az öfire miattad :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:23:42

@Micsell: vagy csak magát adja? :D
mi a szaracénok serege vagyunk... rácsesztél a sompolygásra, öreg! :D

tvbuzi 2015.01.06. 22:23:50

mosmá le vagytok szarva - mondta BD

tvbuzi 2015.01.06. 22:24:48

laci hiéna lett, baszkiiiii
BD bezzeg oroszlány

pomac 2015.01.06. 22:24:52

omg az az iszonyat rozsaszin felsö zsun :DDD

csiri bá 2015.01.06. 22:26:36

@pomac: Az? Bakker akkor te nem láttad a barbie-rózsaszín ponyvával betakart medvét. :DD

kamilla123 2015.01.06. 22:28:08

@nátrium glutamát: azt én sem értem, h egy ilyen rossz kamatyoláshoz minek kellenek ilyen gitárfutamok :-)

Rémület 2015.01.06. 22:29:00

Remélem Zsuzsa nem táncol vissza ezekhez a kettyósokhoz! Dani mi a fenét akart most? Kicsit visszafogadni, hogy tovább lehessen rugdosni? Edina menten kiakadna, ha Dani haverkodna Zsuzsával.

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:30:25

@kamilla123: hogy legyen benne vmi élvezhető? :)))

kamilla123 2015.01.06. 22:30:29

Daninak most nem jött be, hogy Zsu-t szóra bírja. Először gúnyosodott, de aztán látszott rajta, h zavarja, h már nem könyörög neki Zsu. Dani mostanában iszonyat ellenszenves. Remélem, h nem az lesz, h királlyá koronázzák Zsu-t , Edinka meg a szegény paraszt lesz a társdalomban és akkor megint ő lesz az kis szegény leány, mert akkor tökön lövöm magam.

Rémület 2015.01.06. 22:31:14

@kamilla123: Jajmá! Nincs bennetek érzék a romantikához és a csodálatos pillanatokhoz. Eh!

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:31:20

@Rémület: zsu ügyesen elutasította a gumicsontot

pomac 2015.01.06. 22:31:40

@Rémület: ahogy mások mondanák ,az nem neki szolt hanem nekünk nézöknek :D

csiri bá 2015.01.06. 22:32:24

@pomac: pár napja volt vmelyik öfiben még írtam is, hogy Ken és Barbie mellett hamarosan piacra dobják a pink kanapén elterülő pink takaróval borított medvét is. :))

pomac 2015.01.06. 22:32:35

medve örül már nem az utolso :DDD

pomac 2015.01.06. 22:33:17

@csiri bá: komment rémlik de nem figyeltem vizuálisan is :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:33:23

kanapémedve meg elől???
vakon vannak naon :D :D :D

csiri bá 2015.01.06. 22:33:23

@kamilla123: ők nem hallották a gitárt. :DD

tvbuzi 2015.01.06. 22:35:15

ezt jól kijelentette edina
fannika milyen szerény és ő a harmadik
pénisz az első? wtf

szmoti 2015.01.06. 22:35:59

hopp már nem Dani van az első helyen? :D

csiri bá 2015.01.06. 22:36:26

@nátrium glutamát: Valami egyveleget a Fásy mulatóból. :D

pomac 2015.01.06. 22:37:02

@Micsell: bazzeg nem láttam mert pontirtam még a nevétsem halottam :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:37:03

Deniszt tartják a legerősebbnek? Hiába, aki egy brokkolival és egy godzillával nyomul a paplan alatt, azt értékelik a villában. :D

csiri bá 2015.01.06. 22:37:15

zsu meg a 9. kikészült... - majd ti fogtok mindjárt. :DDD

csiri bá 2015.01.06. 22:38:03

Nesztek bammeg szopjatok. :DDDDD

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:38:37

maci lesz a varacskos? fogadások?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:38:38

@csiri bá: váháhá, pont ezen gondolkodtam, a végén még tényleg megzakkan és ő lesz a csendesmészáros a villában, nem Robin. :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:38:46

@csiri bá: nagyon röhögök most :D :D :D :D

pomac 2015.01.06. 22:38:50

ezek a nevek lool mintha rájuk szabták volna :DD

tvbuzi 2015.01.06. 22:38:56

BD tud cuki is lenni

Rémület 2015.01.06. 22:39:39

Ó jaj! Zsuzsa megint elemében lesz. Főnökösködni nagyon tud. Tuti, elcseszi azt a kevés szimpátiát, amit összeszedett.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 22:39:42

Wazze, Zsu lett az oroszlánykirály....

beacska 2015.01.06. 22:39:45

@csiri bá: foskilences??? lesz ebből még ÉNB!

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:40:27

@pomac: és maci rítt h ő feljebb érzi magát laci szerint
@csiri bá: volt ilyen sorrend megfordítás tavaly is

Rémület 2015.01.06. 22:40:36

Szegény Fanni! :))))

csiri bá 2015.01.06. 22:40:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ezt arra írtam amit Análka mondott Basszájbának - csak ugye a bevezetőben látszott a koronázás, onnan sejtettem, hogy pofára fognak esni. (tapsolós smiley) :)))

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:40:43

LOOOOOL
hát nagyon jól szórakozom ezen az öfin!!!!
bruti fogja megírni? :D :D :D

pomac 2015.01.06. 22:40:46

fanniban megnit átfutott most jo lesz ... levél megjött bammeg beszoptam megint fej DD

tvbuzi 2015.01.06. 22:40:56

@Micsell: sztem kafferbivaly:DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:41:33

Ebben a csavaros fordulatban tutira benne volt Viki keze... :D

Fanni: Megint meg leszek SZOPTATVA ! :D:D:D:D

pomac 2015.01.06. 22:41:38

@Micsell: visszanézem nem hagyhatom ki :DD

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:41:50

ádina moshatja az ánusz a lavórban

tvbuzi 2015.01.06. 22:41:51

edina bazz, a féltékenység szétcseszi a nőt :DDDDDDDDDD

Csak ügyesen! 2015.01.06. 22:42:10

Köszi, RTL, ez most jóóóó lesz :D

csiri bá 2015.01.06. 22:42:39

@Micsell: majd abba is beleül. :DD

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:42:44

@pomac: + az összes ismétlést! :DDD

pomac 2015.01.06. 22:43:20

pedig-őő a jövőőő :DDD fanni felsö :DD

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:43:39

dani - kullancs! imádom! :D

csiri bá 2015.01.06. 22:43:57

ideges már a strucc... nem fog rendesen tojni. :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:44:21

@csiri bá: én azt hittem, hogy az ő (Zs.) nevében mondod, hogy a többiek ki lesznek készitve. :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:44:46

edina, strucc vagy... csináld a dolgod, ne siránkozz! :D

Costanza 2015.01.06. 22:45:02

Uristen. Ezt a tegnapihoz... hat ahogy a Fanni elkoszont az Adamtol... ez egyszeruen fenomenalis. :DDD

pomac 2015.01.06. 22:45:04

biztos lesz ebben fordulat is mikor cserélődnek a szerepek :D mindig igy volt

szmoti 2015.01.06. 22:45:09

lemaradtam a játékszabályokról :D nagyvonalakban valaki le tudná írni? :) köszi :D de tényleg találóak, az állatok amiket kiadtak nekik :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:45:22

@Micsell: de ennyi finom kis geciség nem volt korábban. :D

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:45:27

@csiri bá: csak kussban legyen ne hisztizzen egész héten mert már megint túltolja ezt a féltékenységet

csiberibe 2015.01.06. 22:45:46

@Rémület: csóri, megint szoptatni fogják :P

pomac 2015.01.06. 22:45:49

@nátrium glutamát: ilyenkor bánom hogy nem nönek születtem, nem tudok 2 felé figyelni :DD

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:45:49

edina kellett vna,h kullancs legyen!

tvbuzi 2015.01.06. 22:46:08

nem kell, de beszélj vele:DDD
"úgy csinál mintha semmi se történt volna" 5 perce meg elhajtotta az észlény :DDDD

csiri bá 2015.01.06. 22:46:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem... arra mondtam, mikor a sorrend után a két szerelmetes azon vigyorgott a nyugiban hogy Zsu csak a 9. - de előtte látszott a bejátszásban a koronázás meg hogy Zsu az oroszlán, onnan sejtettem, hogy ezek ketten pofára fognak esni. :))

pomac 2015.01.06. 22:46:53

megkészültem -kikészültem.. tutoltuk- eltotuk :DDD

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:47:17

@tvbuzi: nyakában lógott a varacskos disznó mit mondtam :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:47:20

@Micsell: ott a pont! OTT VAAAAAAN! OTT VAAAAN!!! :DDDD

tvbuzi 2015.01.06. 22:47:58

zsút annyira szidják még a végén télleg döntős lesz

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:48:16

@csiri bá: ja most már értem... :)

Zsuzsa meg azt hiszem bele fog őrülni ebbe a szerepbe, már most kattog a Dani miatt.

pomac 2015.01.06. 22:48:20

dani nem szereti ha valaki felette áll a tiszta munkahét klesz .. hiába a roszadomb nem a villa itt neki kell pitizni és ez visszafelé már nem járja :DD

szmoti 2015.01.06. 22:49:00

Edina egy bunkó :D komolyan mondom, kb két hete mikor az első igazi kukkolós műsora volt, akkor még megvédtem, de most már nem bírom elviselni, komolyan, egy struccmajom :D

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:49:10

@szmoti: ragadozók bent esznek és fürdenek és alszanak
középmezőny konyhában ehet és mosókonyhában fürdik nappaliban alszik
alja kint eszik és lavórban fürdik nemtomhol alszik gondolom nyugi (?)

Kartontigris 2015.01.06. 22:49:19

@nátrium glutamát:
A lapostetűt nem merték meghúzni a szerkik!
:)

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:50:23

@tvbuzi: @nátrium glutamát: zsu nyerését is megjósoltam az elején úh majd lehet akkor is jönni gratulálni :D

Skyline79 2015.01.06. 22:50:34

Edina..... több méltóságot..... de nem tud... über gáz

csiri bá 2015.01.06. 22:50:36

@tvbuzi: reménykedem benne... de abban is hogy nem nyer... legalább a 4-ig tolja el...

pomac 2015.01.06. 22:50:47

röné szellem bennragadt a villában kell egy ördögüzés :D

szmoti 2015.01.06. 22:50:49

@Kartontigris: pedig az lehetett volna Dennis :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:51:08

De sekélyes a Zsuzsa ezzel az ostoba komolykodással.... :S egy percre nem tudja elengedni magát, essen már ki a picsába, nagyon unom.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 22:51:18

HA Zsu most jól csinálja akkor sokat fog emelkedni a népszerűsége, ha viszont előjön a parancsolós énje, akkor végleg lezúzza magát.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:51:54

@szmoti: +1 bár én már akkor sem néztem azt el neki :D

Skyline79 2015.01.06. 22:52:03

Dennis-Pennis viszont kezd nálam feljebb jönni... meg Dóri
Két hete nem gondoltam volna... de tudjuk itt bármi megtörténhet

csiri bá 2015.01.06. 22:52:09

@Majom1Parádé: egyetértek... kicsit kevesebb komolyság, több vigyor kellene...

pomac 2015.01.06. 22:52:35

félek ma sem lesz on :(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 22:52:59

Na, végre Edina beszopatta Zsut a szöveggel.

tvbuzi 2015.01.06. 22:53:05

legszarabb májkrémet kapják enni

pomac 2015.01.06. 22:53:30

@Majom1Parádé: de ez danira is igaz hajol csinálja feljöhet jobban

Kartontigris 2015.01.06. 22:54:11

@nátrium glutamát:
Moszat?
Az van a szavannán? - Kérdezném ha Fanni méretű agyam lenne. :D

pomac 2015.01.06. 22:54:22

nemvolt a domestos-gate

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:54:33

Rohadjanak meg, muszáj volt kennem egy májkrémes kenyeret. :D

tvbuzi 2015.01.06. 22:55:02

BD mindenkit megbüntet, ajjj micsoda pornó lesz itt holnap

nicu71 2015.01.06. 22:55:21

jajj au jön...esküszöm éva mostanában jobb.
vagy csak képzelem.

Gia 2015.01.06. 22:55:21

Sztem Dennis lopása szerkesztői utasítás lesz.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:55:27

@nátrium glutamát: Szuszánna jól fogja játszani nekik a királynőt, a tiszteletlenségért meg remélem szétszopatja őket :D olyan kis szánalmasak még egy játékot sem tudnak komolyan venni :DDDDD

Haplo 2015.01.06. 22:55:58

most en aludtam be, vagy enyleg nem volt a domestos-gate?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.06. 22:56:00

@pomac: Igen, most "nyereményért" "visszafogadhatja" Zsu-t.

tvbuzi 2015.01.06. 22:56:42

PVC lecummanthatná laccit valamelyik éjjel

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:56:50

@Kartontigris: naná,h van!
nem emlékszel a hirhedt szavannai foltosmoszat cserkelési taktikái c. örökbecsűre? :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:57:01

@Micsell: szerintem már most boritékolható, hogy Zs. nem lesz szimpatikus ebben a szerepben... a munkahét se tett jót neki.

Exike 2015.01.06. 22:57:09

na ezek se biológusok, a kullancs a csúcsragadozó, nem az oroszlán :D

Csak ügyesen! 2015.01.06. 22:57:18

@pomac: Az még a játék előtt volt, mert nem volt rajtuk tábla. Ezek szerint csak babaolaj volt :)

pomac 2015.01.06. 22:57:26

@Gia: szerintem nem denis volt akkor nem ilyen fejet vágna :D én medvére tippelek már rég volt képernyön :DD

Exike 2015.01.06. 22:57:41

és már megint a szappankészítők a hierarchia csúcsán, kezd uncsi lenni

Veder1 2015.01.06. 22:57:47

Szemetek voltak a szerkesztők, hogy a Zsuban valóban meglevő hatalmaskodás, controlfreakséget kiszolgálják. Két nap után kell majd őket kimenekíteni. Kész stanfordi börtönkísérlet :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 22:57:56

@Gia: mit lop(ott) v. mi ez amiről most beszéltél?

nátrium glutamát 2015.01.06. 22:58:35

@Micsell: főleg,h nem hónapokig tart, csak egy hétig :)

pomac 2015.01.06. 22:58:44

@Csak ügyesen!: de kiváncsi lettem volna a történetre ,nem egy rövid kisfilmre

Exike 2015.01.06. 22:59:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ja, nagyon ki akarják már szórni, meg Macit is

Micsell (törölt) 2015.01.06. 22:59:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): majd kiderül, kis szívatást azért tud belecsempészni, anélkül még unatkoznának is

Exike 2015.01.06. 23:00:33

nálam ezért Dennis a favorit, jól meg tudja találni az ellenfelek gyenge pontját

kamilla123 2015.01.06. 23:00:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bakker, én is akartam enni most, csak nincs itthon :-)))

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:01:19

Zsu iszonyú merev mint egy fegyőrnő.Komolyan el kell engednie a füle mellett a beszólásokat.Humorral kéne hogy vegye a dolgokat de senki nem fogja komolyan venni.Lehet ebből egy esetleges összlázadás is azt megnézném.Olyan sötét hogy azt nem vette észre hogy Fanni alázta meg a legjobban meg Dani.Erre ő Edina szövegén akadt ki.Ennyire nem tud a szavak mögé látni.Tetszett hogy laci inkább lenne lejjebb mint Dórival.Edina meg féltékeny a semmire, persze már ráérzett a szexre most az is szüneteltek érthető ha zabos:D

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:02:27

ki idézte meg rönét? ülj le egyes

csiri bá 2015.01.06. 23:02:33

Röné... ő is valamilyen állat lenne - olyan állat nincs is. :DD

tvbuzi 2015.01.06. 23:02:36

na, eddig néztem a műsort, bejött röné

szmoti 2015.01.06. 23:02:42

jesszus, már megint reni jött :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:02:49

@Exike: ők választották. a vellatöltelékek adták a sorrendet.

pomac 2015.01.06. 23:03:33

@csiri bá: kihalt vagy génkezelt ? :DD

kamilla123 2015.01.06. 23:03:53

bakker Edina iszonyat gáz már megint. Jaj, nehogy Zsu ezt elcsessze. Egyelőre jól viseli a szemétkedést. Dani beszólogat neki, amikor meg tisztelettel visszaszól, hogy ha te így, én is így, akkor meg Dani rögtön előhozza, hogy Zsu hatalommániás. Remélem észnél lesz a csaj. Dani már nagyon ellenszenves. Jelenleg nekem Edinka és Dani áll a szimpátialistám legalján. Remélem Zsu Dórival még jobban összejön a héten. Azt meg nagyon bírnám, ha Laci valahogy meg tudná dugni Dórit. De sajnos ez nem fog sikerülni.

szmoti 2015.01.06. 23:03:59

mi a fene, már társműsorvezető :D még a végén lenyomja Aut :D

Gia 2015.01.06. 23:04:29

Nem kedvelem Renit,de sokkal jobb műsorvezető lenne,mint Au.Persze nála könnyű jobbat találni..

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:04:35

Ha Zsunak van esze akkor Dórival is lacival intézteti el hogy a többiek végrehajtsák amit parancsolt.Erre vagy fellázadnak vagy azok ketten kitalálnak valamit.Most biztos szar dolog Zsu nem is örült neki, Danika meg Fanni akadt ki a legjobban.

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:04:44

@pomac: te voltál, bassszki?!
pedig kezdtelek megkedvelni...

kamilla123 2015.01.06. 23:05:29

@lukacstoncsi: ez nagyon jó ötlet :-) jó uralkodó lennél :-)

csiri bá 2015.01.06. 23:05:40

@nátrium glutamát: Dani volt a felolvasásnál... le kell fokozni papucsállatkává. :))

pomac 2015.01.06. 23:05:45

jáá fogadok edina nagynénjének is elemezni kell a maszatot :D

kis.herceg 2015.01.06. 23:06:24

én is utáltam bent, de hogy profibban vezeti már most mint au vagy éva az biztos

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:06:42

@lukacstoncsi: zsu nem örült? dehogynem :D fegyőr alkat

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:06:43

@Exike: úgy gondolod, hogy Zsuzsát ki akarnák szórni? Érdekes....nem tudom, nem hinném.
Macit inkább, de Zs-ban azért van egy jó adag balhéfaktor és hát ez azért jól jön egy ilyen műsorban..

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:06:45

@kamilla123: Dóri eléggé spicliskedik lazán rájuk nyitott Laciékra a nyugiban már köpte is dennisnek aki maga sem egy észkombájn.Dóri nem sokáig tud kitartani dolgokban le lehet kenyerezni simán.Megvehető.

beacska 2015.01.06. 23:06:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nézőpont kérdése. nekem szimpi volt, ahogy gazdálkodott...

Gia 2015.01.06. 23:07:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Dennis holnap ellopja holnap Zsu oroszlános tábláját és elrejti a mosógép mögé.Ez volt az előzetesben.

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:07:09

@lukacstoncsi: nem tudom mennyire lenne kedved viháncolni, ha cca. 50 napja kapnád az ívet.

nicu71 2015.01.06. 23:07:11

@Gia: számból vetted ki a szót,teljesen természetes,nincs lámpaláza, képernyőre termett.Én amugy sosem utáltam Rönét.

pomac 2015.01.06. 23:07:37

@nátrium glutamát: @Micsell: én ördögüzést javasoltam de nem gondoltam hogy csak arrább libben ,nem pedig ahova kell :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:07:51

@kamilla123: nekem meg olyan puha, fehérkenyerem nincs, úgyhogy annyira azért nem olyan nagy az élvezet, de legalább van hagymám. :D

kamilla123 2015.01.06. 23:08:19

Most Au Rönének nyal ezzel a Zsu gyalázással?

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:08:36

@kamilla123: +1
miattam megdughatja Zsut is :D

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:08:43

@Micsell: már látod lakkbőr szerkóban, mi? :D :D :D

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:08:55

@kamilla123: Bármennyire ellenszenves Zsu neki most tényleg határozottan de jól szervezetten kell "uralkodnia".Szolgálják is de ne lázadjanak.Nehéz lesz mert 0 tekintélye van.Marad a humor még

tjunior 2015.01.06. 23:09:16

Rönének mekkora bele van, és milyen jól áll neki ez a ruha :D. Komoly hogy profi sminkkel ennyit bírtak kihozni belőle.

Gia 2015.01.06. 23:09:18

Reni hízott kint..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:09:33

@lukacstoncsi: annyira azért a többiek se hülyék, hogy ne tudnák, hogy ők is utasitásokat hajtanak végre... főleg, ha még rá is játszanak erre, hogy itt most ők is csak szolgák.

kamilla123 2015.01.06. 23:09:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): az legalább nem hizlal :-) Jobb is, hogy nem találtam, így legalább végre meg tudom állni kajálás nélkül. Sajnos a vv alatt is mindig eszem. ájjj!! :-((

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:10:23

@beacska: én nem nagyon figyeltem mit művelt, az itteni kommentek alapján mondtam ezt.

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:10:30

@kamilla123: nem, önmagától ilyen pontagyú

kamilla123 2015.01.06. 23:10:33

Röné se bent, se kint nem látja a dolgokat.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:11:12

@pomac: na jó van biztos a szél fújta volt ahogy a szeméttel is szokta :D
@kamilla123: zsigerből is :)

Röné azé óriási, dani valamiért az egyik legerősebb a NÉZŐK szemében de Ő még mindig nem érzi h ez így lenne :D még mindig nem..... :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:11:40

@tjunior: a műsor előtt pedig be volt gumizva a haja és kiengedtették vele, bár meg nem mosták.
Az egész nő tök igénytelen hatást kelt.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:12:25

@nátrium glutamát: +1

danit még mindig nem érzi h top 3-as :D annyira jó ahogy ismételgeti de setét szegén lán

kamilla123 2015.01.06. 23:12:43

basszus Au-ra szóljanak már rá, hogy ne kampányoljon egy lakó mellett sem. Ha még egyszer elmondja, h Edina egy cuki, tiszta szívű lány, nem nézek több bv-t. grrrr!!!!

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:13:29

@nátrium glutamát: Nem a viháncról beszéltem.Zsu nagyon is tett azért hogy most itt tart.Egyszerüen saját maga miatt kell kicsit váltani.Ezt érted?Amúgy meg aki gondolkodik bennt lazán rájöhetett hogy a szerkesztők nem zsut akarják kiemelni csak a feszkót akarják szítani és baljhét akarnak.Nézettség.Ha dani lett volna a király nyugis hetük lenne.

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:13:48

@kamilla123: röné nem olvas hv kommenteket :)
ő aztán igazi strucc. csak azokkal kommunikál érdemben, akik "rajonganak" érte.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:13:53

Há b+ au és röné mindegy ti mivel egyeztek ki itt a néző dönt :D

csiri bá 2015.01.06. 23:13:59

@kamilla123: egyet kell értenem... nagyon vakon van...a "kinti" top3-jából egyedül Danival értek egyet...

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:15:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): abban nem vagyok biztos hogy mindig és mindenki érti a feladatot:D Lásd most.

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:16:33

@lukacstoncsi: ne kezdjük el ezt MEGINT.
tény,h 3perce volt a villában és már szembesülnie kellett az előítéletekkel... ésatöbbi. nem ragozom. nézd meg újra a beköltözéstől.

Gia 2015.01.06. 23:16:45

Megkérdezhetnék Renitől,hogy mit szól ahhoz,hogy Maci csak ál alvajáró?

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:17:14

ki idézte meg edina nagynénjét? :D besza h ez is bejött mint röné

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:18:07

@lukacstoncsi: igazad van, mindig elfelejtem, hogy mit/kiket is nézünk, miről is kommentelünk mi itten... :D

csiri bá 2015.01.06. 23:18:16

@Micsell: mégis működik az inga? :DDD

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:19:14

@nátrium glutamát: ezért írtam,h gondolj bele mennyire lenne kedve bárkinek poénkodva viháncolni.
ha nem bírsz követni, várd meg a következő járatot. pls peace.

mosca.df 2015.01.06. 23:20:22

édes istenem, még ekkora balfa.. /fácánokat, há' becarok xDDD azt mondja a fogyaték, hogy "monarchia", a nők szégyene pszichopata meg kijavítja nagy arccal, hogy "anarchia.".... iszonyat sötétek, gondolom, nehéz megjegyezni egy annyira bonyolult kifejezést, hogy "hierarchia"... xDDDD

na meg "dzsungelhét" van, DZSUNGELHÉT!!! "mondj egy állatot, ki akarsz lenni" . "delfin"... igen, az honos a dzsungelekben, persze, eh! mit lehet erre mondani, a vpoén az, amekkora arccal tudálékoskodik ott, mert "behívták a tévébe", ahaha, szánalom! xDDDDD

/de a felsője jó, kár, hogy ilyen szétfolyt kelttészta-testen viseli, így sehogyan se mutat, plusz csúnyán türemkedik elő a hasa belőle (rajtam jobban állna :P)/

kamilla123 2015.01.06. 23:21:11

Edina csapdába esett?????? mi vaaaan?? gyakorlatilag megerőszakolja azt a csávót állandóan

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:21:18

@nátrium glutamát: Ha olyan ember akkor meg tudta volna kedveltetnie magát, mást miért nem szedtek ízekre?Ő bevalottan taktikázik ami nem baj csak szarul teszi,Az elejétől fogva nem tud face to face egyenesen válaszolni egy kérdésre kb mint Charlotte 2.

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:21:35

nagynéni szerint edina két éve nem kefél
ádina egy évet vallott be a riportban
akkor ki hazudik?

mosca.df 2015.01.06. 23:21:53

ehehe, a rokony is ugyanúgy látja, mint mi? hogy az aljahím bottal se fogja piszkálni, miután kimennek? (kínos)

kamilla123 2015.01.06. 23:22:01

azt látta az arcán??? ez hülye. Ezt Laci elmondta kismilliószor Edinának, h csak szexre kell. Nem kellett olvasni az arcáról.

Gia 2015.01.06. 23:22:08

Rönét ne mutassák egész alakban.. :-D

kis.herceg 2015.01.06. 23:22:44

Renibõl hogy lett itt "Röné"?

Csak ügyesen! 2015.01.06. 23:22:49

Jááááj, de ciki a nagynéni, Edina lelkét mentsük, essen ki Laci!

Gia 2015.01.06. 23:22:59

@Micsell: Komoly kapcsolata nem volt 2 éve.Edina csak jobban tudja amúgy. :-)

Gia 2015.01.06. 23:23:45

@sepörd: Mint a Maciból Medve,etc..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:24:04

@Micsell: a nagynéni azt mondta, hogy két éve nem volt kapcsolata, ill. nem volt szerelmes. A konkrét dugás, mint olyan, nem került szóba. :)

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:24:11

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: csőváz drága hogy tetszett a királynőnk?
@csiri bá: lehet :D nagyon durva
@nátrium glutamát: ne vitatkozz magaddal komám :D

csiri bá 2015.01.06. 23:24:32

@Gia: eltűnt a mokkája vagy jó volt a sminkes? .)

kamilla123 2015.01.06. 23:24:36

Edina rajongók, mentsük meg Edinát, szavazzuk ki közösen a villából,h megmentsük Laci csapdájától!! :-)

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:24:38

@nátrium glutamát: követni? nem vagyok nyomozó :D buszra sem várok:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:24:39

@Csak ügyesen!: Miért, te mit mondtál volna az ő helyében? Essen ki Edina?

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:24:56

@csiri bá: szerintem maradjon csak. nincs is jobb bünti :D :D :D

mosca.df 2015.01.06. 23:25:02

nagynéni a "jó lelke miatt fogja félteni"... xDD sííírok, azzt már minek? ritka romlott!!!! ( a szuperképességét is csak önös érdekből adta át neki, hogy megszerezze vele, vakon van, aki nem látja át, olyan egyszerű a "lelke", hogy egy ötévesnek is levágós, pfff!)

Gia 2015.01.06. 23:25:20

@csiri bá: felszívódott.Mint Röné a vellából. :-)

csiri bá 2015.01.06. 23:25:29

@nátrium glutamát: neba... szóba állsz magaddal? és ki nyert a vitában? te vagy te? :)))

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:26:07

@Micsell: hozzáfűztem. mert már nemtom ki volt, mert láthatatlan :D

Csak ügyesen! 2015.01.06. 23:27:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pl. nem mentem volna neki unokahúgom Villa-beli szíve választottjának ennyire vehemensen, biztos igazam tudatában, csőellenzősen egy BV-ben. ... hm, ezek mintha ismerős tulajdonságok lennének :)

kis.herceg 2015.01.06. 23:27:22

@Gia: a Maci-Medve az tiszta, meg az összes többi is, de ez a Röné honnan jött? :)

mosca.df 2015.01.06. 23:27:36

@Micsell: csá bébi ;) röhögtem nagyon, de már az előzetesnél ;)) bár kissé még határozatlannak és gyengekezűnek látom, de majd belejön, ahogy elnézem, mindent megtesznek érte az alattvalók, hogy helyzetbe hozzák (azt hiszik, majd kiforgatják, de nággyon ámátőrök!) xDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:27:56

@csiri bá: "én vagyok én és te vagy te, melyikünk a hülye, én vagy te?" :D

Csak ügyesen! 2015.01.06. 23:29:14

@kamilla123: Ez volt a kedvencem, a jólelkű, tiszta szívű Edina, aki a velejéig romlott Laci csapdájába esett :D Most ez lett a tattika a családnál az eksön után? Kivi leszek Edina anyu következő Blikk nyilatkozatára :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:29:25

@Csak ügyesen!: ugyan, ha te is abból a kultúrkörből jöttél volna, ahonnan ők (utalt is ilyesmire), tán még vehemensebb lettél volna... :)

Micsell (törölt) 2015.01.06. 23:30:18

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: minél jobban tiszteletlenkednek, annál nagyobb lesz a bünti :D

Gia 2015.01.06. 23:30:27

@sepörd: Mintha az egyik posztíró nevezte volna először így,de az is lehet,hogy innen a fórumról ered a Röné név.Ha így van jelentkezzen,aki elkövette.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:30:30

@kamilla123: Ez csak azt mutatja, hogy a család hogy össze van zavarodva... Nem is értem, hogy miért mennek be a BV-be a közvetlen hozzátartozók...

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:30:52

Röné igazán elmondhatná miért kellett hazudni a levelében fanni ékszereit összetöröről ezt kérdezze meg már Aurelio:D

Ditti82 2015.01.06. 23:31:27

Röné mit szed? Vagy milyen univerzumban nézi a műsort? Mert más magyarázatot nem találok arra, hogy szerinte Fanni a legerősebb idekint...

Csak ügyesen! 2015.01.06. 23:31:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mér, ők arrafelé nem dugnak? :D Mert akkor nagynéninek elárulom, h ahhoz minimum két ember kell :D

mosca.df 2015.01.06. 23:31:35

@nátrium glutamát: köszi és szia neked is umi ;)) btw ti elhisziitek ezt a kammer dumát, hogy nem szexelt egy éve, EGY éve??
röhögök nagyon, úgy is néz ki... /vagy,: úgy nem szexelt egy éve, mint a baszobában: minden alkalommal olyan pocsolyarészeg volt, hogy "nem emlékezik" azokra se :P xDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:31:38

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: ritka romlott?? Edina?? Hát sok mindent lehet rá mondani, de ez a jelző nagyon mellé ment.
Milyen mustba estél bele már megint?

vastyúk is .. 2015.01.06. 23:32:00

@Majom1Parádé: Én meg a szövegen röhögtem, mikor Zsu mondta, hogy mint tudjuk az oroszlány az állatok között nem csak a vezető, de az igazságosztó is. Melyik oroszlán ?! Arslan?

Csak ügyesen! 2015.01.06. 23:32:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De értem egyébként, ezt most nyilván el kell adni valahogy odahaza a faluban :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:32:42

@Krétagarbó: Mátyás...? :-) (Tudom alatta is keményen kellett adózni, de legalább járta az országot álruhában) :-)

kamilla123 2015.01.06. 23:32:52

@VV Erőlegény: hát nem össze vannak zavarodva, hanem magyarázzák a bizonyítványt (tök szarul amúgy). Jó, nem ítélem el őket, nyilván mindenki a saját családtagját védi. De amit Au csinál, h műsorvezetőként nem egyszer-kétszer, hanem gyakorlatilag folyamatosan Edinát kampányolja, ez gáz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:32:58

@Csak ügyesen!: ó, dehogynem. Csak leginkább nem nagy nyilvánosság előtt... de nem tudom felétek mi járja... :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:33:26

@Ditti82: Röné az Röné... A vak delfin! :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.06. 23:34:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): utasítás, feladat ide-oda, azért ahhoz igazán kell elkötelezettség a játszmázáshoz, hogy elfogadják a kiosztott szerepeket :)

fanni, aktuális kedvencem :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:35:09

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: azt nem vette a kamera. így nem számít. :D
küldök Neked egy szép dalt gyümike. ;)
youtu.be/dhFW9o0zPvc

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:35:39

@kamilla123: Ez igaz! A BV maga egy gáz műsor. AU egy antitalentu műsorvezető. Tényleg nem láttam egy részt sem a VV6-ból, de nemtom, hogy milyen garnizúra lehetett, ha ez a gyerek nyerni tudott... Éva egy fokkal azért jobb, de csak egy fokkal!

mosca.df 2015.01.06. 23:36:09

@Micsell: helyes helyes, akkor talán van rá esély, hogy leolvadjon az a gúnyos vigyor az arcukról, ami mintha takonymód (;) rájuk dermedt volna .PP valamiért azt gondolják, hogy ezzel BD-t járatják le, miközben magukat...nagyon vicces, ahogyan a Renyagenya is, hogy kint van már két hete, és még mindig mennyire "vakon van"... félelmetes xDDDDD

Krétagarbó 2015.01.06. 23:36:45

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hagyd, szerintem echte troll, direkt csinálja...

kamilla123 2015.01.06. 23:37:19

@VV Erőlegény: hát a VV6 egy foskarika volt. Én nem tudtam igazán drukkolni ott senkinek.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:37:22

@kamilla123: Milyen pocakja van, mintha a negyedik-ötödik hónapban lenne. Hazament és bánatában degeszre ette magát, és azóta is csak eszik... :-)

Ditti82 2015.01.06. 23:37:26

@vastyúk is ..: Összefüggéstelen katyvasz volt a székfoglalója. :D

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:38:07

@vastyúk is ..: sok mesét nézett abból szürte le ezt a tanulságot:D

@Ditti82: Hűséges a bennti barátnőjéhez.Még hazudik is ha kell érte.:D

@Krétagarbó: Nem liberálisnak kell lenni, hanem úgy elvégezniezt a feladatot hogy ne utálják meg jobban mint eddig, magyarul gondolkodjon ha már a nagy taktikusnak érzi magát:D

Krétagarbó 2015.01.06. 23:38:41

@VV Erőlegény: háát, minden volt, csak liberális nem. (kőkemény abszolutista mon. volt)

kamilla123 2015.01.06. 23:39:21

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: nekem is az jutott ma eszembe, h Edina és Dani a nézőknek tolja ezt a gúnyos műsort Zsu felé, közben meg abszolút maguk alatt vágják a fát. A mai öfiben is ahogy Dani próbálkozott Zsu-t piszkálni kint a cigis kanapén, hát sztem ő jött ki szarul belőle.

kamilla123 2015.01.06. 23:40:09

@VV Erőlegény: igen, az egész csaj olyan kis undi. Pedig lehetne tök szép is, de valahogy beteg az egész

mosca.df 2015.01.06. 23:40:55

haha a kamera xDD nagy mumus az neki, vmiért hajlamos megfeledkezni róla éjjelente (is) xD köcce a "leveletkaptamlájf"-ot, vettem ;))

Krétagarbó 2015.01.06. 23:41:18

@lukacstoncsi: én a Dani mint királyra reagáltam ezt. Még véletlenül sem Zsúra:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:42:15

Tegnap a BV-ben Laci bátyjával elemzik Laciék szex jelenetét, ma Edina nagynénjét hívják el több száz km-ről, Barótról ugyanemiatt, meg, hogy zavarában ilyen f*szságokat nyilatkozzon, és ezek elmennek tulajdonképpen égetni magukat... Meg aztán Laci most tényleg szerelmesnek is tűnik. OK, hogy villaszerelmesnek, de akkor is gesztusokat mutat fel Edina irányába.

Well... 2015.01.06. 23:42:32

hi all....nezem az ofit....aze az aranyos, ahogy edina kozli az adammal, hogy elnecsereld man a lila kendot baszod....nekem az kell..... :oP (majd megsugja, hogy csak etetni kell a tobbieket a cserevel, ugy jo oszinte modra) ...komolyan o lesz az oka, hogy megszunok ezt nezni....

vastyúk is .. 2015.01.06. 23:42:59

@Ditti82: én jót röhögtem, mert nagy akarásnak szarás a vége, hehehehehehehehehehe

Morcz 2015.01.06. 23:43:38

Sziasztok!

Már azt hittem megint dögunalomba fullad az öfi az Análka-aljahím show miatt, de ez a kavarás a Dzsungeltémával nagyon tetszett! :D
Az előzetesben látott Dennis tréfára meg nagyon kíváncsi vagyok!

kamilla123 2015.01.06. 23:43:52

@VV Erőlegény: én el tudom képzelni, hogy benne van vmi szerződésben, h legyen egy megszólaltatható rokonuk. Amúgy sztem tuti, h a nő itt él, nem tudom elképzelni, hogy Barótról eljöjjön ezért az 5 percért. Valaki mondta itt korábban,h Edina is már 3 éve Pesten él. De lehet,h ez nem igaz.

Darinka11 2015.01.06. 23:44:10

@kamilla123: +1! Szerintem is, már túltolták, érzésem szerint jelenleg (ez még bőven változhat) Zsu népszerűbb Edinánál, és Dani sem lesz szimpatikusabb, ha így folytatja.
www.easypolls.net/poll.html?p=54ab0be2e4b06e9c6cd7eaaf

egyemakisszíved 2015.01.06. 23:44:39

Mi rokonság nélkül jutottunk délelőtt ugyanerre a következtetésre, mint a nagynéni, hogy jobb lenne Edinának, ha Laci kiesne. De az Edina kommentjeivel fűszerezett szofisztikált ágyjelenet láttán, lehet visszavonom, talán Laci mégis jó valamire. :)
@VV Erőlegény: A végén még Rómeó és Júlia lesz belőlük.
@lukacstoncsi: Gondolkodni? Hát az nehezen fog menni Zsuzsának.

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:45:09

@kamilla123: Zsun nagyon látszott hogy agyal valamin vagy egyszerüen feszkós.,Szar dolog ha senkivel nem tudsz nyitottan beszélni dolgokról mert felhasználják ellened...Dani próbálkozott de aztán sértődöttséget imitálva bement.Kiváncvsi leszek a Dennis féle brigád hogy használja majd Zsut és az belemegy e a dologba...

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:45:50

@Well...: welkoma :)
messze volt a fűszeres? :D
"edina kozli az adammal" *lacival

Kartontigris 2015.01.06. 23:46:07

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/:
Tényleg kiesett az a szerencsétlen 2 hete és még mindig lövése sincs arról miért.
Van egy erős szociopata vonal ebben a VV7-ben azt veszem észre. :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:46:39

@aggyistenbrittudós: ha tudnak játszani, nagy baj nem lehet. :) Bár emlékeim szerint az ilyen játékos, feladatos hetek után szoktak kiborulni a bilik minden szériában, amikor már leülepednek a Játék élményei. Most sem várok mást.

Fanni nem a kedvencem, kurvára irritál néha, de -még- kell a villába, nagyon jókat lehet ájuldozni a hülyeségein. :D
Amúgy nincs is igazán kedvencem.... most is úgy vagyok, mint az előzőben, nem tudom, nem is nagyon érdekel, hogy ki nyerjen, csak azt tudom, hogy ki(k) ne. :)

Well... 2015.01.06. 23:47:04

Egy eve nem sexeltem mar. (WTF?).... akor hogy is van ez??, volt egy hapsi aki meghalt, akor sex egy evig , aztan meg szuzies elet az emlekek apolasa miatt ??? az elso ev volt a sexbe folytom banatomat ev, aztan meg jott a nagy gyasz eve ..... (nem irigylem azt aki utanna ul a riport fotelbe...komoly folt maradhatott alatta ..... )

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:48:00

@vastyúk is ..: az oroszlán csak magának oszt igazságot. A legnagyobb konc az enyém - alapon. :D

Well... 2015.01.06. 23:48:12

@nátrium glutamát: ja a lacival...hiaba a jo fuszeresnek a fuszere is jo :oP

Krétagarbó 2015.01.06. 23:48:28

@egyemakisszíved: kitartás, mmkk egyetétünk sztem, úgyhogy a következő kommentjeidhez is +1:)

Jó éjt! :)

kamilla123 2015.01.06. 23:48:41

@Darinka11: igen, ennek én is nagyon örülök :-)) de még nem szabadna amúgy Edinát megpiszkálnia Zsu-nak, mert a Lacis féltékenységek, szexjelenetek miatt érdekes a műsorkészítőknek, sztem nem hagynák kiesni. AMikor már uncsi lesz, amit tolnak, akkor mehet a levesbe. Persze az is benne van,h akkor már talán visszakaparja a népszerűségét Edinka. Fene tudja.

Én amúgy attól tartok, hogy Dóriék ráveszik Zsu-t, hogy ha megkapja a jeleket, Lacit vigye ki és lehet,h akkor Laci kint hagyja őt. Úgyh ilyen szempontból jó lenne, ha nem sodródna össze annyira Dóriékkal, nehogy eltántorodjon a MAcit kivinő tervétől.

kamilla123 2015.01.06. 23:50:03

@kamilla123: vagy ha kint hagyja Zsu Lacit, akkor meg Edina meg fog erősödni, ami nem lenne jó. Égessék magukat csak még egy darabig Laciék.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.06. 23:51:10

@kamilla123: Sztem meg nem jött ki belőle szarul (tudod, hogy neki drukkolok, és nem éltem meg ezt a párbeszédet kellemetlenül). Nem provokált, inkább csak puhatolózott. Dani játszik, folyamatosan teszteli a játékostársakat azon célból, hogy merrefelé lépjen, ha váltani kell... Én ezt a játéka szempotjából inkább értékelem, hiszen nincsen annyira beragadva a szerepébe, mint pl. Edina meg Laci jelenleg.

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:51:15

@Well...: a torta meg lett fűszerezve? :D
+análka másképp gondolkodó. nem szex ha a másik kapura játszanak.

mosca.df 2015.01.06. 23:51:33

@kamilla123: igen ő, de próbálta úgy fordítani, hogy Zsu maradjon sz@rban ("jól van, mártírkodj csak" - szöveg) nagy manipiuátor a fickó, csak azt nem veszi észre, amikor nem hogy nem ér célba vele, de pont ellenkező hatást ér el vele, a néző röhög, vagy fejet csóvál.... szerintem az ő szimpátiaszintje már a béka micsodája alatt van valahol, pedig a párbaj óta nagyon elhiszi magáról, hogy ő erős (pedig nem az)... egyetértek veled, ahogy minden kommenteddel, amit eddig sikerült elolvasnom tőled, de tudod, mi jutott eszembe?
hogy oké, a nézőknek gyűlölködnek, de nekem nagyon úgy jön le, hogy emellett zsigerből is jön nekik ez...

kezdek arra gyanakodni, hogy a kezdeti nagy barátkozás volt Takony részéről a kamu, és EZ az igazi arca - csak meglátta a lehetőséget Zsúban, hogy ha a kiközösített mellé áll, akkor az felhozza majd a karakterét és bejött neki.
/Tanyánál pedig nem is gyanakszom, hanem biztos vagyok benne, ő csak azért megy rá mindenkire, hogy aztán visszaéljen mindennel, amit kihúz belőlük - ő az igazi kullancs, a párja viszont frankón hiéna./

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.06. 23:51:44

@Well...: ez a számitás hogy jött ki neked, úgy logikailag? Csak kérdem.
Nem inkább forditva lehetett? A -bármikori- szex sem biztos, hogy egy éven keresztül tartott, lehet, hogy csak 1 v. pár alkalom volt.
De tényleg érdekel, hogy neked miért a te verziód a logikus(?).

lukacstoncsi 2015.01.06. 23:51:53

Danin kívül azt látom nincs igazán jó taktikus a VV7-ben.A Vv6-ban Viki jól vitte a szálakat sokan bedőlteki neki viszont ő mindig elmondta hogy ki fog baszni velük és hogy figyeljenek de sötétek voltak ehhez.Hogy jelet nem kapott annak köszönhette hogy a balhéi és szemétkedései ellnére mindig meg tudta beszélni a dolgokat bennt amit persze nem mutattak.Ezt már kinnt mondták a többiek.

Morcz 2015.01.06. 23:52:08

@kamilla123: Ez az Edina-Laci dolog gáz is meg unalmas is, ma is sok jelenetet áttekertem emiatt.

kamilla123 2015.01.06. 23:52:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, Fanninak és Denisznek is vannak tök jó poénjai, meg néha együtt tényleg nagyon vicces jeleneteket tudnak produkálni. Valahogy sokkal emberibbek néha, mint Dani izzadtságszagú beszélgetései.

Darinka11 2015.01.06. 23:52:50

@kamilla123: Abszolút egyetértek Veled. Remélem, Zsuban még megmaradt Attila tanácsa, és biztosra fog menni, viszi a Kanapémedvét a plédjével együtt. :)

Joe Bacsi 2015.01.06. 23:52:50

A játéktól függetlenül,kezdem sajnálni ezt az Edinát..amekkora pofont ez kapni fog mikor kijön a villából,ember legyen a talpán ha kihordja.Akkor fog rájönni hogy Laci off,a nyerési lehetöségét is vele baltázta el és még otthon a környezete is megtalálja majd..persze naiv,meg magának kereste a bajt,de biztos a tragédiák miatti szeretetéhsége és ez környezet ami a maradék eszét is elvette..szóval sajnálom szegényt.Ami Danit illeti..vagy iszonyat mázlista vagy címeres ökör..már lassan az Attila-Kinga viszonyra hajazó kapcsolatrendszerbe megy bele a Zsu val,ami viszont a hátránya hogy Zsu picit életképesebbnek nézhet ki a nézöknél mint Kingus így ezzel még visszanyalhat a fagyi..de nem tudom elhinni hogy ez tudatos nála,már ennyi észt nem nézek ki belöle,mindenesetre,a dolgok jelenlegi állása szerint a Dani,Zsu,Robin döntöt látom körvonalazódni..

mosca.df 2015.01.06. 23:54:02

@Kartontigris: +1 nagyon is erős az a vonal, szinte mind defektes (szinte?;)

Well... 2015.01.06. 23:54:08

Edina " amikor felebredtem reggel, kicsit szegyeltem magam...eleg sok minden volt bennem"

na ja a laci bedepositolt par millat .....perselygirl..... :oP

kamilla123 2015.01.06. 23:56:37

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: +100 :-)) nagyon remélem, h Zsu nem fogja elcseszni ezt a hetet. (Szar neki, mert ő a király, vagyis a felelős a dolgokért, LAci és Dóri meg úgy élvezheti az előnyöket, hogy a szart nem nekik kell a nyakukba venniük.) Amúgy hihetetlen, milyen higgadt Zsu. Ezt tanítani kéne (legalábbis én nagyon szeretném megtanulni :-))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.06. 23:56:40

ezt az őszinte ádina topikot mennyire nem lehet elengedni :) ahhahh, mert mindenki olyan őszintén játszott mindig, na hagyjuk már :))))) jelentkeztek a játékba, jó. mindegyik azt mondja, amit zabál a célközönség? ja. valamelyik célcsoport favoritja nyer majd? ja jó. mi károsodunk? nem. addig viszont mindenkit jól kidumálunk? ja. vesszük komolyan az egészet? ja, de nem kéne.

hajrá fanni. (jelen pillanatban) ja.

mosca.df 2015.01.06. 23:57:25

@Well...: ne már!!!!!!!! :) ilyenkor gondolj arra a röhejes fejre, amivel befelé leskelődött az üvegablakon át, amikor a faszija ott spanoskodott az asztalnál az ősellenség Zsúékkal... priceless volt, én szakadtam rajta... xDDDD

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:57:44

@Micsell: erre kéne kérnünk képeket well kollégától :D:D

csiri bá 2015.01.06. 23:58:34

@nátrium glutamát: a medvééről is? nem kéne. :DDD

Morcz 2015.01.06. 23:58:49

@aggyistenbrittudós: "hajrá fanni. " csatlakozom. :)

nátrium glutamát 2015.01.06. 23:59:36

@Well...: már vártam, mikor találod meg ezt! :D

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:00:34

@VV Erőlegény: Igen ismeri Zsut ami fontos.és tudja hogy senki nem fogja magához közel engedni bennt vagy csak azért hogy beáldozzák vagy teszteljék jelenleg.Viszont Dóriék rájöttek hogy Dani Laciéknál is próbálkozik szerintem neki is fel kell kötnie a gatyót.zsunak kéne valami olyat produkálni amitől megfordulhat a benntiek véleménye főleg a hangadóké vele szemben talán ez a hét alkalmas lesz erre ha nem hülye.

kamilla123 2015.01.07. 00:01:10

@VV Erőlegény: értem mit mondasz persze. Dani csak bepróbálkozott Zsu-nál most a cigiskanapén, hogy mi a helyzet. De ő arra számított (amire volt is esély), hogy Zsu majd elkezd beszélni és beszélni és végül kibök valami infót. Dani bevetette a bedobok egy kezdőszót és a nő majd úgysem bírja duma nélkül dolgot. De nem jött be, mert Zsu hallgatott és végül csak annyit mondott, hogy nem veled fogom már megbeszélni a dolgokat. Dani meg sztem nem erre számított. Ő pedig marhára szereti tudni, ki hogyan áll, Sztem ez tutira zavarta.

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:01:13

@csiri bá: ha szeretnéd, még őt is becserkészi neked :D :D
bár nem lesz egyszerű rárakni a ponyvaszűrőt...

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:02:05

@kamilla123: annak látszik de sokat elfojt kb mint robin.csak ne legyen belőle késes örjöngés:-)))))))))))

Micsell (törölt) 2015.01.07. 00:02:10

@nátrium glutamát:
mi azért okvetlenül engedély nélkül is utálhatjuk ádinát nyugtass már meg

Morcz 2015.01.07. 00:02:50

Oroszlán és a Kullancs a nyugiban! :D

Mert Csak 2015.01.07. 00:03:21

Eléggé kételkedem abban, hogy dinka szerelmes...ha az lenne, elmoent volna romantikázni, de neeem..
És laci ahogy nyilatkozott az éjjelről,fúú :D
Megint hátulról nyomta, és rá se nézett.:P

mosca.df 2015.01.07. 00:03:31

@kamilla123: én is remélem :) de szerintem nem fogja, a tegnapi An(om)álka által gerjesztett konfliktusnál csillagos ötösre vizsgázott, én is arra gondoltam, amire te, hogy szeretnék én ilyen halálhiggadt lenni egy ilyen gusztustalan face to face vitánál, mint ahogyan ő kezelte, tényleg csak néztem ki a fejemből, annyira jól reagálta le :)
régebben már írtam, de azóta csak megerősítést nyert számomra, hogy őt a konfliktushelyzetek nem hogy nem húzzák le, de mintha azok építenék fel; állandó defenzívába kényszerül, de ebben a szituban tud igazán jól működni, neki ezek a helyzetek kifejezetten előnyére válnak - a roppant okos T&T bt meg nem látja a fától az erdőt, folyton untermankodnak neki ;P xD

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:04:03

@kamilla123: Zsu majdnem mondta de aztán mégse.Nem volt egy határozott nem vagy hogy Dani most nem akarok beszélni veled ok?ennyivel simán elintézhette volna.

Morcz 2015.01.07. 00:04:20

Dani ellopott egy narancsot, de Zsu rájött. Most éppen felajánlotta, hogy szívesen legyezi az Oroszlánkirálynőt.

Well... 2015.01.07. 00:04:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nincs logika , csak habzok....ha mar elsexeltem a volt kapcsolatomat...akkor en mar nem lovagolok be a halott barat hatan a villaba....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.07. 00:04:47

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: "kezdek arra gyanakodni, hogy a kezdeti nagy barátkozás volt Takony részéről a kamu, és EZ az igazi arca - csak meglátta a lehetőséget Zsúban, hogy ha a kiközösített mellé áll, akkor az felhozza majd a karakterét és bejött neki." Kezdesz gyanakodni, hát tíz napja már csak ezen rúgózol, minden hozzászólásodban. Jó reggelt kívánok! Ha lenne muslica a dzsungelben vajon hol állna a hierarchiában? :-)

szmoti 2015.01.07. 00:04:56

Májkérm-mandarin gate :D

Morcz 2015.01.07. 00:05:27

Most persze folytatjuk van... :S

kamilla123 2015.01.07. 00:05:31

@lukacstoncsi: mondjuk nála meg is tudnám érteni. amit kap már hónapok óta bent, és ráadásul teljesen igazságtalanul. meg tudnám érteni, ha elszakadna nála a cérna. Azért jó, hogy vannak emberek, akik szimpatizálnak vele bent (vagyis csak egy, DÓri :-), de vele legalább tud beszélgetni

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:05:39

@Morcz: Dugnak?:D Vagy vége az öri harinak?:D

kamilla123 2015.01.07. 00:06:01

@Morcz: ne légy telhetetlen, legalább fél percig folyamatosan nézhettük

csiri bá 2015.01.07. 00:06:58

@lukacstoncsi: Zsu akármit csinál, már elejétől fogva utálják, a párbaja óta még jobban, így neki jelenleg egy jó esélye van, kihívottnak lenni, kitalicskázni a medvét, odaborítani a stúdióba és kint hagyni... akkor bent kicsit lefosnák a bokájukat, hogy ez már két általuk erősnek hitt emberkét is kint hagyott... és lehet tovább utálnák, de egy ideig nem mernék piszkálni, mondjuk megint 2 párbajig és akkor már a 6-ban van...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 00:07:20

@aggyistenbrittudós: igy van, igy van!
Az ÖSSZES játékos hazudozik, tattikázik, cselt szövöget, őszinteséget, igaziságot képmutat és hangoztat, nem értem, hogy aki egy ilyen műsort néz, miért csak akkor csodálkozik rá és háborodik fel az ilyesmin, ha mindezt az a játékos teszi, aki valamiért nem szimpatikus. :D

Mert Csak 2015.01.07. 00:07:58

Maci miért ülve alszik?

mosca.df 2015.01.07. 00:08:00

@Mert Csak: hát le is nyilatkozta a riportban, hogy a játékra kell gondoljon, mármint a főnyereményre... mintha olyan kényszerképzete támadt volna, amióta a "szívszerelmével" egymásba csúsztatták, amijük van, hogy majd kint folytatják.... beteg ez a lány, mondom én; valaki remekül kifejtette itt ma korábban, hogy szaksegítségre lenne szüksége, mielőbb, mert tuti súlyos defektusai vannak, és ebből még baj lehet abban a zárt közegben...

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:08:26

oroszlán - strucc a nyugiban
zsú leosztja edinát halál nyugodt hangon a játék okán :D
strucc tiltott gyümölcsöt evett. (meglep ez valakit?)

Morcz 2015.01.07. 00:08:35

Most Edina van a nyugiban, és éppen ködösít, hogy kleptomániában szenved....
Zsu szerint kamuzik, és nem érti a dolgot, mert holnap mindenki jutalmat kap. De Edina nem, mert példát akar statuálni. Edina (állítólag) megértette.

Aztán jött a folytatjuk.....

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:08:38

@kamilla123: Teljesen igazságtaanul?Gondolom a szerkik csak azért nem lépnek közbe mert kell a balhé egy darabig pedig bőszen bólogatnak hogy szegény Zsu teljesen ártatlan mindenki összeesküdött ellene:D

mosca.df 2015.01.07. 00:08:46

@Mert Csak: mert azt akarja láttatni felénk, hogy nem alszik ;) xD

Morcz 2015.01.07. 00:09:53

@kamilla123: :)))))

@Mert Csak: jó kérdés, lehet hogy a varacskos disznót megcsípte a cecelégy..... :D

csiri bá 2015.01.07. 00:10:39

@Mert Csak: mert állva eldőlne. :))) Amúgy már volt szó róla komolyan is...

Well... 2015.01.07. 00:11:08

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: elmondta a lacinak, hogy o konkretan agyfurkeszhez jar....kap segitseget...az hogy a dokija beengedte a villaba az meg a doki tevedese volt.

kamilla123 2015.01.07. 00:11:17

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: :-)) ja ja. Most is az on-ban tök normális hangon beszél Zsu Edinával. Sztem általában úgy kommunikál vele, mintha a húga vagy gyereke lenen, tök kedves. Edina meg ül és látszik rajta, hogy eszi a penész és forr benne a gyűlölet. Ez a kis csaj egy erkölcsi nulla Zsu-hoz képest. És örülök,h ez most már egyre nyilvánvalóbban látszik is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 00:11:30

@Well...: hát, logika az tényleg nincs...
Edina egy szóval se emlegette a halott barátját, amikor azt mondta, hogy egy éve nem szexelt. Két éve halt meg a vőlegénye, egy év után volt valami - nem lehetett komoly dolog, ha a család se tud róla.
Most akkor micsináljon, vágjon eret magán emiatt, vagy tán amiatt, hogy most minden elképzelése és szándéka ellenére mégiscsak belezúgott Laciba és szexeltek, vagy mi a probléma?

Mert Csak 2015.01.07. 00:12:15

Dani is elég sunyi.. bátran küldtecsatába ádámot, robint,és mots lacit :D ó de jóbarát :D

kamilla123 2015.01.07. 00:13:53

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: "tuti súlyos defektusai vannak, és ebből még baj lehet abban a zárt közegben..."

Az csak jó:-) A lényeg, h a biztonsági őrök időben be tudjanak szaladni.

Montezuma13 2015.01.07. 00:14:08

Előljáróban leszögezem, hogy a facebook oldalakon való részvételi arányt nem tartom mértékadónak, mint rajongói tábort, mert sokan más-más szempontok alapján csatlakoznak egy oldalhoz.

A többi VV-t is figyelembe véve kb. a játék első harmadára, felére kialakul minden játékos rajongó, támogató tábora. Megfigyelésem szerint ez a tábor már szinte a játék végéig megmarad és kitart az adott játékos mellett tehát a belső történések a legkevésbé sem befolyásolják így a játék mentét. Változás legfeljebb akkor történhet, ha valakinél rendkívül erős váltás következik be a játékát illetően, akár pozitív, akár negatív irányban. Ilyen erős változás volt pld. a VV4-ben Olivér kiesése, aki idegileg teljesen összezuhant és láthatóan ki akart esni. Azonban ha játék menetében ilyen erős változás nem történik akkor az adott játékos szavazó tábora sem változik. A potenciális szavazók többsége az olyan rajongókból kerül ki, akik szinte azonosulnak egy-egy játékossal. Nekem például van ugyan kedvencem, de azért annyira nem rajongok senkiért, hogy szavazzak is rá. Inkább külső szemlélő vagyok. Az a feltevésem, hogy az igazi fanok döntik el egy-egy párbaj kimenetelét, szerintem egészen a Fináléig ez meg is állja a helyét. Ezért van az, hogy a játék állása (%-ok) szinte jottányit sem változik a párbajok alatt. Azonban a Finálé már más kategória. Ha visszanézzük VV-k történetét azt tapasztaljuk, hogy a szavazási kedv itt hatalmas mértékben megnő és a felfokozott várakozás miatt azok is szavaznak, akik addig nem kísérték odaadó figyelemmel a játékot. Itt már ezért dönthet a pillanatnyi benyomás, a külső megjelenés stb. azok részéről, akik nem tekinthetők rajongóknak, márpedig a fináléban történő szavazásnál ők vannak hatalmas többségben. Így történhetett meg pld. a klf. VV-ék során az un.tuják győzelme. Például a VV1-ben Szabolcs legyőzte a legnagyobb favoritnak tekintett Majkát vagy a gyerekesen ártatlan képű Miló győzelme is hasonló meglepetés volt a VV3-ban.
Ezért mondtam már korábban, hogy ha Robin bekerül a fináléba, akkor bizony meglepetést okozhat.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.07. 00:14:24

@kamilla123: Sztem meg nem érte váratlanul. Nem is akart most igazából beszédbe elegyedni vele. Csak mutatta (négyszemközt), hogy helló szükség (illetve a csillagok megfelelő állása) esetén beszélgethetünk. Zsu vette a lapot, és nem terítette a kártyákat. Én ennyit éreztem ki ebből a beszélgetésből. Sztem egyébként ez egy előrelépés egy jövőbeni (alkalmi) szövetség meglépése irányába.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 00:14:33

@Well...: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem mellesleg, a kezdetek óta Zsuzsa többször húzta elő a gyerek-paklit, mint Edina a halott vőlegény lapot. Szóval erősen vitatható, hogy ki min is "lovagolt be a villába" , ha már ismét egy ilyen remek, logikai képzavart kell, hogy elővegyünk.

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:14:50

@csiri bá: nyerni nem fog az biztos.a nézők sem hülyék látták miket csinált eddig ő is meg a többiek is.ha párbajoznia kell és esetleg ügyesen választ talán visszakerülhet de nyerni nem fog.a kisgyerekes anyuka aranyos meg szánnivaló pláne még bántják is meg jó mártír alapde hosszutávon kevés.ezért is tették be szerintem.eddig egy ember volt akinek gyereke volt már a vv-k alatt oki azt hiszem egyedül.

Well... 2015.01.07. 00:15:43

OFF
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): elbeszelunk egymas mellett....neked akarmit csianl az normalis, es igy kell.....nekem akarmit csinal abban a hibakat keresem....nincs mirol beszeljunk, nem tudunk (en nem tudok)

Mert Csak 2015.01.07. 00:16:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): edina egyértelműen laci farkán lovagolva akar bent maradni

Well... 2015.01.07. 00:16:29

@Micsell: nem kozvetit senki mama nincs itt ?

mosca.df 2015.01.07. 00:17:22

OFF: Propaganda MOST a szuperen! ;) ON

kamilla123 2015.01.07. 00:17:26

@VV Erőlegény: sztem is Dani be fog próbálkozni Zsu-nál egy jövőbeni szövetség ügyében, de ezt én most szimplán baszogatásnak meg infószerzési próbálkozásnak éreztem.
Persze tudjuk, hogy a ffiak és a nők másképp látják ugyanazt a szituációt :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 00:17:36

@Well...:" elbeszelunk egymas mellett" ... hát, igy is lehet mondani, bár esetünkben a többesszám erősen túlzó. :)

Kartontigris 2015.01.07. 00:17:43

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/:
Na jó, de nem mindegy, hogy vannak defektesek akikről legalább néha mókás dolgokat tudnak beszerkeszteni (Fanni, szerintem nagyon is vicceseket mond), vagy vannak a full rögeszmések (Anál, Röné) akiknek nem csak magukról van torz képük de másra kivetítik a saját problémáikat. Mondjuk Zsuzsánka ezzel pont jól jár, mert Ő csak egy ostoba vidéki lotyó akit annyira sároznak minden szarral, hogy szerintem már messze az egyik legerősebb karakter ott bent, csak ebből semmit sem érzékel.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 00:18:20

@Mert Csak: :D:D és vannak még igy ezzel egy páran a villában. Lacién vagy másén, hát olymindegy...

kamilla123 2015.01.07. 00:18:31

el kell mennem aludni, mert már fáj a fejem a sok monitortól, pedig jó veletek dumálni :-)
na, jó éjt! :-)

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:19:15

@Montezuma13: Majka vitte a műsort de az a baj hogy Okival haverkodott meg bejöttek a pornós csaj akivel volt valami és jópár éve ez sok volt a nézőknek ma már nem.Változik a világ...Nem nyert de ő vitte a legtöbbre eddig a realityk történetében már milliókat keresett.Szabolcs meg jófiu rendes jól nézett ki és jól taktikázott csendesen és nem volt balhés.Ma meg már a szex kell a csatorna szerint ezt nyomják ilyen embereket kerestek pláne most.

czko · http://blog.hu/czko 2015.01.07. 00:20:12

@lukacstoncsi: A VV2-ben Vitkó Lacinak is volt gyereke. Ő nyerte a szériát.

Egyébként sziasztok! :)

csiri bá 2015.01.07. 00:20:35

@lukacstoncsi: szerintem sem nyer, de jelen állás szerint (!) a legjobb 4-be várom...

Darinka11 2015.01.07. 00:20:40

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: Én voltam az aggódó, még azt is megkockáztattam, hogy enyhén értelmi fogyatékos, és ezt egyre inkább tartom. Nekem már rossz nézni, hogy vergődik, és egyre mélyebbre ássa magát, félek, hogy ennek nem lesz jó vége. A nagynéni is egyértelműen azt mondta, hogy aggódnak érte, tehát ők is érzékelik, hogy baj van. Én az anyja helyébe kivinném, amíg nem késő.

mosca.df 2015.01.07. 00:20:51

@Well...: bakker.... xDDDDD és még te akarsz elmenni, NE merészeld!! ;))

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:22:31

Fanni is elég sötét de máskor meg nagyon jókat szór oda másoknak.Skorpió mondjuk náluk ez alap:)A riportos dolgain röhögök meg fogom a fejem de még egy szinfolt:D

vastyúk is .. 2015.01.07. 00:25:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én is valami hasonlóra gondoltam. már várom a holnapit, mert hogy Denisz elcsórta a táblát, már jön is az igazságos kollektív büntetés. hihihihihihi

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:25:32

@czko: elvált volt nem ő nevelte.

Montezuma13 2015.01.07. 00:25:36

Zsuban az zavart most, hogy beszéde, amit oroszlánkirálynőként tartott rendkívül hamis ée erőltetett volt. Kizárólag a nézőknek szólt és nem a játékostársaknak. Végig azt bizonygatta, hogy ő milyen igazságos lesz, senkit nem akar feleslegesen bántani, nem akar a hatalmával visszaélni stb. Be volt feszülve, szinte szájbarágósan csak a kameráknak azaz a nézőknek játszott. Lehetett volna lazán poénos is.

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:26:40

@vastyúk is ..: Fanni az agytröszt meg megkérdezte tőle:Te voltál?:-)))))))))

Csak ügyesen! 2015.01.07. 00:27:01

@Montezuma13: Zsu még életében nem volt laza és poénos, szerintem tőle ilyen megoldásokat ne várj, nem az Zsu lenne.

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:28:23

@Montezuma13: Már megírták hogy 50 napja kapja az ívet.Ártatlan lány ő senkit nem bántott tipikus esete mi?:D csak a pénzt vinné el meg a többit és képes ezért sokmindenre éppúgy mint a többi.

mosca.df 2015.01.07. 00:28:31

@Darinka11: nah, akkor megvagy :) csakis egyetérteni tudok vele, tényleg benne van az is simán, hogy mentálisan sérült, ahogy túlgondolja a problémáit - amiket ő generál amúgy is - és képtelen kezelni, pláne elengedni azokat... abból egyértelműen eljön, hogy valami nagyon nem stimmel vele. /pl. ahogy az első összefekvéskor kiugrott az aljahím mellől az ágyból, és mint egy idióta ugrálta körbe a villát, mindenkit felzargatva, arról akkor még azt hittem, hogy szimplán infantilis, és mint olyan, aranyos, de ma már meggyőződésem, hogy már ez rámutatott bizonyos fokú debilitásra nála... ha emiatt aggódott a nagynénje, megértem. és én is kivinném, mert ebből tényleg bármi lehet, még az is, hogy kizárják, mert nekiugrik pl. Zsúnak (ez már tegnap látszott, a vitánál szinte tébolyodottan villogtak a szemei).

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:29:00

@Darinka11: "Én az anyja helyébe kivinném, amíg nem késő."
azt azért tudod, h ez nem így működik? felnőtt ember, szerződéssel. nem az ovi, hogy ha sokat sír a gyerek, jönnek érte és elviszik :D

Morcz 2015.01.07. 00:30:00

Nem tudom lesz-e még ma on, mindenesetre jó éjt nektek.

mosca.df 2015.01.07. 00:30:29

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: nah, miket írok már? javítok: "veled" és "lejön", bocsi ;)

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:31:18

@Morcz: most csinálják az öfire valót. talán később...
jó éjt!

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:32:21

Nem tudom a pszichológusok menyire vannak topon válogatáskor de ha Edinát beengedték a késes Krisztiánt is ugyanúgy.Kiben mi van nem tudják ők sem.

mosca.df 2015.01.07. 00:32:42

@nátrium glutamát: na de ha elhozza otthonról a flepnijét? akkor csak kénytelenek lennének kiengedni, mielőtt kést ragad? ;)

Montezuma13 2015.01.07. 00:32:58

@lukacstoncsi: "Majka vitte a műsort de az a baj hogy Okival haverkodott meg bejöttek a pornós csaj akivel volt valami és jópár éve ez sok volt a nézőknek ma már nem.Változik a világ...Nem nyert de ő vitte a legtöbbre eddig a realityk történetében már milliókat keresett.Szabolcs meg jófiu rendes jól nézett ki és jól taktikázott csendesen és nem volt balhés.Ma meg már a szex kell a csatorna szerint ezt nyomják ilyen embereket kerestek pláne most. "

Amit írtál azzal egyetértek. A nézettséghez valóban ez kell. Bár kétségtelen, hogy változik a világ azonban a nagy többség által elvárt értékrend ennyire nem változik. Ezért a szavazás a fináléban már más tészta, ott nem az állandó szavazók (fanok) ma is valamiféle a nagy többség által elfogadható morális értékrend szerint szavaznak.

Montezuma13 2015.01.07. 00:35:07

@Csak ügyesen!: Rendben, valóban soha nem volt poénos, de az azért elvárható lenne, hogy egy szituációs játék során azért ne akarja ennyire hülyére venni a nézőket.

mosca.df 2015.01.07. 00:35:40

@Montezuma13: vagy: ezt akarod belelátni, hát ez is látod...@lukacstoncsi: ahogyan te is. /amúgy elsőre azt hittem, a tanyasi szűzlánykáról írsz, mert annyira passzol rá, de aztán kattintottam a hiperlinkre.../

Darinka11 2015.01.07. 00:36:07

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: Szegényke egyáltalán nem való ebbe a közegbe, és ráadásul buta, mint a tök. A többiek is azok, de valahogy életrevalóbbak, rafkósabbak. Aki beválogatta ezt a szerencsétlent, annak igen komoly a felelőssége, az anyjával együtt.

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:36:07

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: ha flepnis, akkor be se szabadott vna válogatni. annyit azért kinézek a retekből, h hivatalosan hülyéket nem zárnak össze szimpla agyalágyult celebjelöltekkel.

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:36:25

@Montezuma13: Én már egy ideje kételkedem az RTL (közjegyzős) szavazásaiban.Kiderült már többször hogy voltak ezzel problémák és vanna is aaz appal is.

czko · http://blog.hu/czko 2015.01.07. 00:36:43

@Montezuma13:
"Ezért a szavazás a fináléban már más tészta, ott nem az állandó szavazók (fanok) ma is valamiféle a nagy többség által elfogadható morális értékrend szerint szavaznak. "

Ezt azért szerintem az appos szavazás kicsit felülírja. Lásd Aurélió...

Well... 2015.01.07. 00:36:56

@kamilla123: szerintem a dani kezzd raebredni, hogy az edina "ragaszkodasa elviszi a "rossz" iranyba...ha az edinaval keveredik gladiator baratsagba a tobbiek elkezdenek nelkule szervezkedni....nezzd meg meg a masik harom csaj konkretan kihagyta a "csajok haborujabol" (foleg azert mert a villa's angels-nek laci az egyik celpontja..)...ebbol kulonben meg lehet valami ...(en nekik szurkolok, mivel macit neveztek meg elso eltuntetendonek) ...a harom csaj, a dennis meg a robin (dennis volt az egyetlen akinek nem kellett magyaraznia a bizonyitvanyat a kit varsz vissza jateknal......es ne feledd, csak azt hidd el a mit lacc....a robin meg csak tolle latta a sajat nevet papiron....) szoval robin odatartozik...foleg hogy a fanni meg a dennis vere talalt egy karaktert akinek a szelarnyekaban teker egy ideig...es meg barbajt is nyert.... na szoval az 5 szavazat....az 5 szavazat lesz a macinak olyan alapon, hogy o majd kiviszi a lacit...ha megnyeri (nem fogja) az jo mert igy laci eltunik...ha meg ne makkkor is jo mert igy a medve tunik el Win-Win :o)

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:39:46

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: ahogy edina esetében nála sem állja meg a helyt a csak pozitív jelző.ezt akartam ezzel mondani de már túl lett ragozva.és az a szép hogy maga is bevallotta nem egyszer hogy nem riad vissza semmitől hogy nyerjen...

Darinka11 2015.01.07. 00:40:27

@nátrium glutamát: Ha akarná az anyja, ki tudná vinni, mert ez már önveszélyes, ami szegénnyel odabent történik. Nekem már néha kínszenvedés nézni, amit művel. A végtelenségig lejáratja magát, az emberi méltóságnak szikrája sem maradt benne (ha egyáltalán volt valamennyi). Az RTL sem kockáztatna meg egy nagyobb balhét, ha az anyja komolyan elő tudná adni az érveit, de a nyilatkozatai alapján ő sem fogja fel teljesen, hogy mi történik a gyerekével.

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:41:40

@Well...: +1
egy hiba van ebben. egyelőre pöcök hezitál.
viszont újabban felmerült denisznél is a zsú felé nyitás gondolata. már elkezdte szervezni a "megbízhatósági tesztet" (melyet javasolnék elvégeztetni danival is) lenne nagy hüledezés kint is bent is :)))

Well... 2015.01.07. 00:42:03

@Montezuma13: a zsu mindig a nezoknek jaccik....mikor beszolt a kimitudon, hogy "nekem az volt a fontos, hogy a partneremet boldogga tegyem" ..... nem nem olyan partner disznok....az enekes parosrol beszelek

vastyúk is .. 2015.01.07. 00:42:15

@Montezuma13: ha valami nem tud lenni Zsu, az lazán poénos. én még nem láttam legalábbis. Ez a rezzenéstelen arccal tűröm, ha szemembe oltanak képesség hátulütője. Azt sem teljesn értem, hogy miért kell ennyire komolyan vegye a királykodást. Mondjuk így is jó, szakadtunk emberemmel a röhögéstől, mikor az arcát mutatták, meg amikor felolvasta, hogy mit is kell a kiralynőnek csinálnia. Mondjuk egy kicsit unom már, amit fentebb írt valaki, hogy megint (teljesen véletlenül persze) a szappanfőzők álnak a legfelső társadalmi osztályban.

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:42:28

Azért amit látunk a napból egy jó 45 perc.Ennyi.Senki nem hiheti hogy mindenki olyan egész nap mint amit mutatnak csak ráerősítenek az emberekre.

mosca.df 2015.01.07. 00:42:50

@lukacstoncsi: majd térjünk erre vissza a finálé után, jó? (aztán szavad ne feletsd!) ;)

lukacstoncsi 2015.01.07. 00:43:45

Lépek én is.Jó éjt!

Darinka11 2015.01.07. 00:45:04

@nátrium glutamát: Az előzőben is volt egy idióta, a neve nem jut eszembe, de lerántotta Viki gatyáját, és ki is zárták. Ne gondold, hogy nem válogatnak be komplett idiótákat, ha az érdekük éppen úgy kívánja. Legfeljebb, ha veszélyes lesz, kizárják.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.07. 00:45:19

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: mi lenne ha békét kötnénk? egy ideje (tegnap hajnal, ma éjszaka) már megint olyan jófejséges vagy, mint amilyennek megismertelek. korábban.

vastyúk is .. 2015.01.07. 00:46:34

@lukacstoncsi: jajaja. kuncogtam.

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:47:13

@Kartontigris: 10k lájk van análka official oldalán! azért ez a bravúr :D
ám tökmindegy, tuti nem éri meg lelépni idő előtt. azért fenntartom,h ez az "anyu kiviszi" nem járható út. kell hozzá a "delikvens" beleegyezése.

mosca.df 2015.01.07. 00:51:18

@lukacstoncsi: de mi ez alapján ítéljük meg a játékot, és a játékosokat, következésképp tökmindegy, hogy milyenek a nap többi részében, mert velünk EZT láttatják, és ebből ítélve szavazzuk meg a végső győztest is. ilyenformán kár agyalni azon, hogy mire erősítenek rá a szerkik, azon úgysem változtathatunk - itt az a method, hogy adnak elénk egy adott koncepció mentén megszerkesztett, profin elkészített, szavazgatással stuffolt napi show-t, mi pedig játszunk a szabott keretek között, és nem akarunk folyton a kulisszák mögé kukucskálni, mert minek...

Well... 2015.01.07. 00:52:28

@Well...: elkuldtem felig megirva....szoval a zsuval konkretan az a baj, hogy mindenkinek hazudik...es en nem banom, hogy hazudozik a villaba, na de hogy az interjuk alatt konkretan a szemembe hazudik, azt kikerem magamnak..... ami sok az sok....mennie kell, csak nem surgos....

nátrium glutamát 2015.01.07. 00:53:03

@Montezuma13: poén,h ez a "nézőknek játszik" attila és vmi másik ex-vv csaj, akinek nem jut eszembe a neve esetében (ahogy itt olvastam, mert most nézek vv-t először) pozitív felhanggal emlegettetett, zsú ellen meg negatívumként jelenik meg. játszon is a nézőknek, mert azért van ott :)

@Darinka11: oké, én nem tudhatok erről. lásd a fenti zárójelest. :)

Mert Csak 2015.01.07. 00:55:23

Amikor Fanni azt movdta, hogy: "megint meg leszek szoptatva" ... :DDDDddd sírtam
A legnagyobb poén dinka dühe :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.07. 01:00:22

@Well...: de miért? neked árt, vagy magának ezzel?

Mert Csak 2015.01.07. 01:03:03

@nátrium glutamát: ott a pont! :D Dani megbukna a teszten :DD

Kartontigris 2015.01.07. 01:03:33

@lukacstoncsi:
Ja, csak Kiskunnak még alkalma nem nagyon volt a "semitől"-re. Volt egy egyéjszakás pettingje, meg egy majdnem másik amikor a Laci nevű akkor egésszen konkrétan pont szabad prédára vetődött, de pechjére Tanyának már akkor a fejében az esküvői asztalbesztás is megvolt. Egyébként ez volt az a nagy "aátbaszta a fájemet" ami akkora lelki törést okozott a T&T bt.-nek hogy már az események előtt is Zsu kőrböl való kipattintásán agyalt.
Ez lenne egyébként a játék lényege és ha a riportban vagy egymásközt bevallanák: "dejól kicsináltuk bazdmeg" nem is lenne semmi baj. Csak a dilinyós a kis tiszta lelkéről szaval meg, hogy "őtet" megvezették, Takony meg valami ködös bizalomvesztést emleget, holott Ő tudta meg a dolgokat mindig a leghamarabb elsőkézből mint szövetséges.
Én egyébként várom már, hogy Félegyháza csillaga átgázoljon valakin amúgy tényleg, ahogy azt Rönedli elképzelte.

nátrium glutamát 2015.01.07. 01:04:32

@Mert Csak: bár, ha olyan kifinomultan csinálják, mint az összeveszőst fannival.... :))))

mosca.df 2015.01.07. 01:06:44

@nátrium glutamát: menj már, iyleneket simán beválogatnak, emlékezz csak a BB1-győztes Évára, vagy a BAukóra, nyilvánvaló volt már a játékuk korai szakaszában, hogy súlyosan pszichotikus mindkettő, a VV-s Éva - saját elmondása szerint - dokumentált pánikbeteg volt már évek óta, és ennek ellenére már egy Bár 2.0-át is megjárt a VV előtt.... valamiért simán átengedik a szűrőn a mentálisan sérülteket is, gondolom, jól szerkesztett beleegyező nyilatkozatokat iratnak alá a játékosokkal, hogy minden felelősség az övék... ha valaki minden áron a médiába vágyik, sok mindenre képes, és azt láthatjuk is, hogy az ítélőképességük mennyire torzul odabent (könnyen torzul az, ami már kint sem volt teljesen ép)...

Kartontigris 2015.01.07. 01:07:26

@nátrium glutamát:
10ezer?!
:)
Édes Erdély itt vagyunk!
Háháhá

Well... 2015.01.07. 01:07:27

ON
az allatok kiralya kihallgatast tart a nyugiba
elso paciens Dani , nos akkor itt es most a ket gladiator lefekteti az alapszabalyokat, megallapodnak, hogy a cel szentesiti az eszkozt, mindenki ugy jaccik, ahogy akar, viszont ha hazudunk is egymasnak, akkor ha a masik rajon akkor nem tagadjuk le.....nem szovetseg az, hanem fegyvernyugvas....

ezt viragnyelven adjak elo, ennekem ez jon le belolle....ha tevedek, akkor meg az egesz arrol szolt, hogy a maci lop kajat, es meg le is tagadja, a dani is lop, de o nem tagaja le.....ja es hogy a zsutr nem kell legyezgetni, mikor sziesztazik...pedig dani szivesen legyezgetne...(eskuszom ezt mondja)....szoba kerul meg valami varacskos diszno is.....

kepfeltoltes.hu/view/150107/zsu_dani_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.07. 01:07:39

akármennyire is megrendezett (ja) a beválogatás, mindegyikőjük játszik, és jól, a saját maga eszközöcskéivel. azért ez vitathatatlan, ja.

Mert Csak 2015.01.07. 01:08:46

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: A pánikbetegség az azért enyhébb, mint a dühkitöréses , mentálisan totálisan instabil dinka :D

nátrium glutamát 2015.01.07. 01:09:17

@Kartontigris: ez nagyon szép levezetés volt, mindem szavával egyetértek!

mosca.df 2015.01.07. 01:09:41

akartam még mondani, hogy a Fannyin - amióta leállt azzal a Renátától átvett zsigeri gyűlölködős sztájllal - rendkívül jól szórakozom, tényleg nagyon mókás xDD

Darinka11 2015.01.07. 01:11:13

A varacskos disznót éjszakára leb.....ák a kanapéról, mert a földön kell aludnia, ha jól emlékszem. :)

mosca.df 2015.01.07. 01:12:57

bizonyos szempontból igen, mert nem volt talán közveszélyes-gyanús, de képzelj el egy pánikbeteget egy zárt helyen, ÖT hónapon át.... én nem is értettem... bár mondta, hogy kapott bogyókat folyamatosan, de azokra meg simán ráivott.... egy időzített bomba volt azért ő is, és őrjöngött is eleget, már elfelejtetted? ;)

Kartontigris 2015.01.07. 01:14:15

@nátrium glutamát:
Megtisztelsz, kérlek alássan! :-D

mosca.df 2015.01.07. 01:14:33

@Darinka11: ja tényleg! azon fel is röhögtem az öfi alatt xDDD

Darinka11 2015.01.07. 01:16:37

@Mert Csak: Ádám szerint egyáltalán nem buta, csak eljátssza az aranyoska butuska Fannikát, mert ezzel nagyobbat villanthat. És tényleg, néha kifejezetten szórakoztató.

mosca.df 2015.01.07. 01:16:49

@Mert Csak: egen, ott megvan a szórakoztató faktor, tényleg gyöngyszemeket ont magából :D sztem a showderklubos srácok sokáig elszemezgethetnek majd belőle ;))

mosca.df 2015.01.07. 01:19:33

@aggyistenbrittudós: pontosan, ebben a szériában tényleg mindenki játszik a szó szoros értelmében, és ezért mondom azt, hogy az elején reklamáltunk, de mára eléggé nyilvánvaló (vsz legalábbis), hogy ezt a castingot nem cseszték el, sőt!

Mert Csak 2015.01.07. 01:19:57

Mi volt az a domestos-balhé?

SzilajSzilard 2015.01.07. 01:20:02

Nagyon felbasz Zsu. Beszélni nem tud a nő. Sértelmezi, meg hasonlók. Felháborítóan primitív.

Well... 2015.01.07. 01:20:20

ON
masodik az edina .. na a zsu konkretan gyereket nevel....turelmes anyuka hule gyerek kaptafara....az egeszben az a legszebb, hogy az edina a sarokban lapul, es alazatosan vallaszolgat...ugy fesst akkor nagy csak a szaja, ha a laci hatulrol fedezi..... ja nem is lapul, emlexem mar..."fejet hajt" :oP

kepfeltoltes.hu/view/150107/edi_zsu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Montezuma13 2015.01.07. 01:23:11

@nátrium glutamát: Tudod nem is az a baj, hogy a nézőknek játszik valaki, ha azt hitelesen, elfogadhatóan teszi, de ez most annyira alacsony színvonalú, annyira szájbarágós, annyira primitív volt, hogy az szerintem már a nézők számára volt sértés, mert ezzel őket kezelte le.

Kartontigris 2015.01.07. 01:23:30

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/:
Én is mint említettem, eléggé bírom a baszólásait Fanninak.
(Vagy csak úgy vágják az összefoglalót, hogy az Ő poénjait rakják csak be. )
Kár, hogy olyan randán beszél mint én még meccsen sem soha. :-DDD

mosca.df 2015.01.07. 01:26:56

@Well...: köszi, hogy közvetítesz, nagyon jól nyomod! :)

@Kartontigris: 10K? pfff... (az áprilisi szavazóink?)

a kommentelő akit őszintének hívtak 2015.01.07. 01:29:03

@SzilajSzilard: nem primitív, hanem műveletlen
látszik rajta, hogy ha lenne lexikális tudása, nagyon is használná
még így, is használja, hogy nincs :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és mivel vakok között félszemű a király...hát megy is neki ;-DDDDDDDDDDDD

Well... 2015.01.07. 01:29:23

OFF
nincs on, igy ofit folytattam....

laci tenyleg szerelmes...oda jutott , hogy az eszevel akar imponalni a edinanak...."nem ertem, hogy miert emelik a peidesztara azt a gyereket" ...na majdnem megvolt.....aze ezert mar majdnem jar egy +IQ pont :o))

mosca.df 2015.01.07. 01:31:19

@Kartontigris: jaja, brutálban nyomja, ki tudja, hol szocializálódhatott..? eleinte én is megütköztem rajta, most meg már hozzászoktam (nagyjából) de csudákat képes mondani, el se hiszem, sokszor, annyira abszurd némely gondolata xDD

mosca.df 2015.01.07. 01:33:04

@Well...: csak falkában mer támadni, azt már megállapítottuk párszor ;)

mosca.df 2015.01.07. 01:34:40

@Well...: eszével?? akkor nagy sz@rban van.... :PP

Montezuma13 2015.01.07. 01:37:41

@Kartontigris: Igen, egyre jobban kedvelem én is. Szórakoztatóan butuska. Csak az a baj, hogy állandóan Denissel lóg és mivel ő nem egy agytröszt, mondhatnám ostoba suttyó, nem alakulhatnak ki több esetben érdekes helyzetek. A színházban is kell mindig valaki, aki a komikusnak feladja a poént. Itt jelen esetben ez az ideális személy, az ellenpólus Dani lehetne, aki műveltebb és pont ebből adódnak/adódhatnának a félreértések, megjegyzések, amin jól lehet szórakozni Fanni esetében.

Egy rövid példa erre: rtl.hu/rtl2/valovilag/ablak-vilag-gourgirl

mosca.df 2015.01.07. 01:39:02

@nátrium glutamát: szerintem mind bebukna ezen, pont azért, amit megállapítottunk, hogy itt most mindegyikük tolja a játékot keményen, nem alibiznek (max Robinyhood, de ő is tattikából;)

Well... 2015.01.07. 01:49:07

@nátrium glutamát: nem hiszem, hogy habozik, en ugy latom o tud az osszekoto lenni a dori-zsu-fanni harmasa, meg a dennis-robin-Fanni harmas kozott.... lam lam 3+3=5 ...ugye mindket csoportban vannak akik nem beszelnenek egymassal direktbe...fanni tok jo diplomata lehet koztuk...mar mikor nem felejti el mit is kell a masik csoportba mondania :oP

Kartontigris 2015.01.07. 01:49:42

@Montezuma13:
Egyetértek.
(Ha Mr felmerült. Ez a Dénes gyerek nekem pl. teljesen ellenszenves.Ha a való életben valahogy összesodródnánk, szerintem én is úgy viselkednék vele mint D&G Ádám, vagy a tesztoszteronhuszár László. Van az a típus aki ezt hozza ki az emberből hiába próbálod eljerülni. A klasszikus szombatonként, a falu végi MOL kútnál, Opel Astrával csapató, faszvakaró HMCS aki többet gondol magáról annál ami valójában, egy együtéses kis hülyegyerek.)

Kartontigris 2015.01.07. 01:50:53

@Kartontigris:
Már felmerült!
Off
Kurva Apple belejavít mindig! :-)

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:00:39

@Montezuma13: sajnos nem elég kifinomult a cinkos összekacsintáshoz, ez tény. sokszor fogom a fejem a hülyeségei miatt, mégis látok benne vmi kibaszott küzdeni akarást, dacot, ami nekem nagyon szimpatikussá vált.

@Well...: pláne,h a "maradék" is háromfős: edina-laci-dani. dani számít robinra, de sztem bebukta edina miatt.

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: nemtom, zsú lojális volt danihoz, amíg észbe nem kapott. ugyanígy el tudom képzelni, h bármely közösségbe is kerül, nem fog a másik bandához osonni a titkokkal.

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:06:07

@Well...: elfelejtettem befejezni...
szal, ha így vesszük, daniék vannak szarban. és valahol elveszett kanapémedve a nagy tolongásban... :D
ha marad a villa's angels, akik egyemberként laciout pakolnak, mit csinálnak a mocsaras fiúk?
ugyebár, zsúra akkor nem lehet... összefonódásilag (és maci újra megússza)

Well... 2015.01.07. 02:07:31

ON
lefekveshez keszulodnek, mindenkinek kijelolt helye van...ott kell laudniuk....
maci nyugi...
dani, dennis, edina nappali
zsu,dori,robin.laci haloszoba........

az edinat megoli az ideg....kozli a kintiekkel, hogy o szarik midenre, egy oran belul o bizony be fog szokni a lacikaja melle, mert hogy konkretan o az aki a kezeben akarja tartani a dolgokat.....
es kozben igy nez....... (klikkelni csak sajat felelosegre...)

kepfeltoltes.hu/view/150107/jujujj_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (meg meggondolhatod)

Kartontigris 2015.01.07. 02:08:50

@Montezuma13:
Jaj most megnéztem az RTL-es linket.
Nem akarok nagyon okoskodni, pláne egy vv7 hogyvolt alatt a de amire gondoltak az a szó a gourmet.
A gourmand pont nem a kifinomult evő, hanem a zabagép.
De ezt tényleg csak offban mondtam. :-)))

Well... 2015.01.07. 02:09:33

@nátrium glutamát: eze pakolnak majd macit.... bedumaljak neki, hogy ot akkor tudnak igazan szeretni, ha bebizonyitja milyen ferfi is o ...vigye a lacit......talan a dori meg egy romantikus estet is bealdoz ....take 1 for the team :oP

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:15:02

visszaszívva. onban fanni szapulja zsút rendesen...
denisz-dani-edina-pöcök kint.
és mindenki egyszerre beszél...
közben megindul a "ki tud több nagy játékost" okosság...
mi lesz, ha zsú jelet kap - tanakodnak (ezt a vonalat edina kezdte vinni)
megyegyeznek,h maci lerottyant. gyengül.
edina belefáradt a tattikába és javalatot tesz: aggyukmá ömmagunkat!
erre szétrebbennek fogmosásra a mosókonyhába (érzik,h mocskos a szájuk?)

kiderül,h robin bent alhat. nem azért, mert tisztaszívű, hanem mert kell a dórinak (ez nekem új infó, fel is szalad a szemöldököm)

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:27:04

fogmosi után ebédlő.
fanni szemüveg nélkül, de táblával a mellkasán foglalja el a helyét a padlón kialakított hevenyészett fekhelyek egyikén.
dani - nem hiába okos - leveszi a tábláját alváshoz.
edina befekszik kettejük közé.
denisz külső szélen, fanni mögött paplannal álcázva
világos van... nyüglődnek.
dani felveti, h igaza van fanninak. mindenkinek van szerethető oldala...
edina közbevág: de eljátszotta
most dani helyesel
edina azt gondolja, őt viszi (sztem zsúról van szó)
...
megjelenik laci
edina fent akar maradni,h később bemenjen a hálóba. (okos terv. végül is, nem tiltják a játékszabályok...)
fanni nyavalyog, h kapcsojják le a villanyt...
sutyorgás edinától. (nem volt még elég a bünti? mikroport!)

Well... 2015.01.07. 02:30:38

ON
edinabol kibukik a tipikus hulye picsa mantalitas....
szin: cigizo -hangulat: mindenki arrol beszel miert feszul a zsu ellen....

konkretan megtudjuk, hogy az edina aze "feszultem be , mert megtudtam, hogy a lacit mint embert nem erdekli, de megdugna (es ezt a szot ugy kopi ki mintha egetne a szajat...persze mas dug, ok szerelmeskednek) .... konkretan megmondta, az a baja a zsuval, hogy a laci megbaszna !!!!! ENNYI nem tobb .....

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:31:50

edina, dani és laci átköltzött a nappaliba
szemétkednek, jelbeszéddel próbálnak kommunikálni (ezért meg a nézők követelik a büntit!!!)
kombinálnak,h kit vinne zsú
macit?
és ha nem? (kb. akkor mindnyájan szarban vagytok)
dani szerint zsú mindig az eszére hallgat.

Komeszka 2015.01.07. 02:34:30

@nátrium glutamát: Nem azért mert nyert a kimittudon? Vagy azért mit kapott Robin? Én valami kinti programra tippelnék egy választott lánnyal.

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:36:34

@Well...: ez a hierarchia játék annyiból nem kedvez zsúnak. láthatjuk,h a többiek szépen tudnak ellene szövetkezni.
avagy pont kedvez neki, mert most is róla szól minden, miatta szervezkedik mindenki... egy ilyen játékost, meg csak nem kéne haza küldeni akkor...
verze 2: szegény, megint ellene szervezkednekv :)))

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:37:27

@Well...: szíp ez a leány, meg kő' hagyni! :)))

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:38:02

@Komeszka: nemtom. ezt mondták onban edináék.

Komeszka 2015.01.07. 02:51:01

Zsu még nyilván nem fog kiesni. Robin párbaj után mondta Dennisnek, hogy plasztik zöld utat adott. Ha nem dugja meg, akkor rajtaragad, hogy langyi, ha megdugja, akkor meg a tinilányok könnyes bugyival elpártolnak tőle. Szar ügy, valami köztes megoldást kell találnia. Esetleg a bivaly helyett lehetne éjszakai nyaligátor. :)

Komeszka 2015.01.07. 02:53:21

És/vagy benyelethetné a kígyóját a kígyóval.

nátrium glutamát 2015.01.07. 02:57:13

most nézem vissza az öfit - jobb híján.
egy pöttyet másképp látják az erősorrendet, de ez nem is baj. sőt! így tudnak a nézők folyamatosan meglepetést okozni a kis lemmingeknek :)

robin védett, és nem tudom meddig tart ki a "párbaj-nyertes" glória a fején.
egyelőre érik,h zsú lesz a kiválasztott.
még akkor is tartom, ha átmegy a denisz-vizsgán.
de legalább tökösebb, mint a vellafiúk többsége :)))

Komeszka 2015.01.07. 03:03:31

Zsu, bármilyen érzik is odabent, egy párbajon kipakolná a banda nagy részét. Megosztó személyiség, de a legtöbb játékos ellen vannak érvei. Robin és Dani ellen más-más okokból neccesnek érezném a győzelmét, de ezek a párbajok nem időszerűek, talán nem is lesznek azok. A többiek ellen szerintem most visszamenne. Ha ügyes, akkor Edinát most vinné, amíg Laci lehúzza, de ezt a szerkik nem fogják neki engedni. Maci, Laci reális választás, Maci a legjobb, mert sztoriból nem hiányozna, még valamennyire erősnek gondolják a bentiek, de Zsu 70+ százalékkal menne vissza ellene.

mézescsók 2015.01.07. 03:03:42

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én ki is próbáltam, de kicsit bezavart, hogy tudtam, mit keverek össze és mivel.A tus barack-, a Domestos citrusillatú volt. Először nem, de aztán egyre határozottabban előjött tisztítószer karakteresebb illata. -
A következőket állapítottam meg:
- én fele-fele arányban kevertem össze, ha kevesebb a domi, nem biztos, hogy ennyíre intenzíven előjön, de így sem azonnal volt érezhető, ha több a domi, akkor nyilván erősebben és hamarabb.
- ha erősebb, mindjuk fenyőillatú a tusfürdő, akkor némileg gyengébben nyomja el a tisztítószer, ráadásul a fenyő- és citrusillat egymással kompatibilisek, nehezebben ismerhető fel a domi.
Egy biztos: azonnal nem vehető észre, hogy történt valami. Ha a keverékből a mosdóba öntünk - bár ugyan vajon minek? -, akkor azonnal nem, de egy-két perc múlva már gyanús a lötty.
Ha fürdéshez használnánk, akkor először ugye vagy szivacsra, mosdókesztyűre, esetleg kézre kerül. Az állaga a keveréssel nem változott, ebből nem tudható meg semmi, de még mielőtt a testünkre kerülne a kevercs, már le kell jönnie, hogy valami történt. Babaolajom nincs itthon.

nátrium glutamát 2015.01.07. 03:10:50

on
étkező. világos van
mindenki lefeküdt.
edina már nem a többiek közé feküdt vissza
denisz szépenszundikálva ez tuti, mert hallani az egyenletes szuszogását.
edina várakózó fekvésponton, ébren

nátrium glutamát 2015.01.07. 03:20:24

@mézescsók: wow, minden elismerésem,h képes voltál tesztelni
fanni a gyengédebben illatosított változatot használja.
a két anyagot elkeverted egymással vagy csak fölétöltötted a tisztítószert?
az illatanyagok másképp szabadulhatnak fel :)

a babaolaj nem tűnne ki illatával a tusfürdőből, viszont nem is alkotna tartós elegyet vele vsz.

Well... 2015.01.07. 03:29:03

Ofi meg mindig.....
Zsu- "... nem az igazat mondta hanem pont az ellenkezojet mondja annak mint amit gondol..."

jo, hogy nem az volt a kerdes : "hogyan ertelmezed az ironia szo jelenteset ?" ,mert arra nem tudott volna vallaszolni, nem ismerven az ironia szo jelenteset :oP

nátrium glutamát 2015.01.07. 03:34:35

on
edina felkelt, pisilt... és hányt (ez vajon miért?)
fanni megébredt rá
fanni valszeg tilosban jár. dézsmálja a hűtőt.
edina kóvályog, hol magát vizsgálja a tükörben, hol a mostalant a konyhában
fanni visszafekszik
edina kitart. várakozik

nátrium glutamát 2015.01.07. 03:37:22

@Well...: tudod, az igazság, a gondolat és a kimondott szó lehet három totál más :)

wait!
onban edina elkezd lopózni a háló felé!

nátrium glutamát 2015.01.07. 03:42:45

vaklárma volt.
úgy ítéli meg, h nem biztonságos
visszafekszik a vackába
- végre egy jó ötlet tőle. szerintem követem a példáját :)

jóccakát mindenkinek!
well... kitartást :)))

Well... 2015.01.07. 03:43:04

ON
na esina ugy dontott eleg idot adott a zsunak, hogy elaludjon...akkor most o bekoltozik..szarik a konkret feladatra..... a villara...a nyeremenre....csak a lacika partyvirslije erdekli....osze meg vissza kovalyog a nappaliba.....meg a konyhaba...szenved a sajat hulyesege miatt....megerdemli :oP

Komeszka 2015.01.07. 03:50:35

Szerintem a bentiek túlgondolkozzák a dolgokat. Szerintem az appos szavazatok döntő részét olyan 14-25 közötti fiatalok adják le (inkább csajok), akik talán nem is nézik rendszeresen az adásokat. Ezek nem foglalkoznak nagyon a műsorral, néha megnézik, esetleg a kiválasztást, párbajt, a kemény mag sokkal szűkebb. Pl. a mostani Ádám-Robin párbajon szinte minden netes szavazás 50-50 körül állt. Az, hogy Robin ennyit rávert Ádámra, annak köze nem volt a műsorhoz, meg hogy Ádám agresszív volt, meg ilyenek. min. 15-20 százalékpont volt tisztán a bugyi-faktor. Két, nem megosztó karakter eye candy kungfuja ezt hozta. Ádám sem volt ilyen téren gyenge, több megosztó karaktert kint hagyott volna. Robint egy pozitív, aktív taktikus hagyná kint (lásd Attila), de csak ésszel. Hol van most ilyen a Villában? Megosztó karakter protest szavazatai + bugyi faktor = tuja power unleashed. Pont nemrég néztem az ausztrál BB-t. Azt egy Jason Donovan hasonmás tuja nyerte. A cseh VV a csúcs, azt is megnyerte egy széplelkű tuja, kb. mint Robin, csak egy tízessel idősebb.Aztán beküldték ugyanezt a csávót a következő szériába (ott lehet ezt), azt is megnyerte. Szóval kb. Attila, vagy Alekosz szintű karakter nélkül a tuja kung-fu baromi erős, bárki bármit taktikázik. Akiknek van esze azoknak az elején ki kell irtani a tujákat, bár pl. Szabolcs ellen az sem használt anno, hogy rászálltak.

Well... 2015.01.07. 03:51:50

ON

Edina szegeny gyermek nem tudott addig elaludni, mig be nem nezett a haloba...hogy megnyugodjon a kicsi szive, hogy a lacikaja keznyujtasnyi tavolsagnal messzebb van a kiralynotol.....ez a csaj teljesen kesz van....lesz itt meg gimnasztika en mondom...

mézescsók 2015.01.07. 03:53:34

@nátrium glutamát: A Fanni nevezetű hölgyemény nem mindig alszik szemüvegben, pl, a Ferenc @natalja: testvéres héten (az ébresztésnél kétszer is láthattuk nélküle még aludni, majd felverés után szemüveggelm), de máskor is (pl. a nyugiban alvásnál nem egyszer).
A másik: én nem sajnáltam Lacit a szilveszteri bulin. Odáig megértettem volna, ha csak siránkozik kicsit, hogy mi van a haverjaival, családjával, azokkal, akikkel ilyenkor bulizni szokott. Saját szemszögéből nézve nyilván remek csapat, különben nem tartozna hozzájuk. Hogy hiányzanak neki, az OK. De: Laci semmivel sem okosabb, jobb képű, taktikusabb, tehetségesebb, stb. mint a többi villalakó. Pont olyan, mint ők, ebből a szempontból nem lóg ki.
Ha kinti életében valami kiválóság lett volna, nem celebségre gondolok, hanem pl. művész, tudós, pedagógus, stb, akkor is elfogadnám a fanyalgását.
Viszont egyik sem. Pont olyan gáz a pasas, mint mondjuk Dennis. A stílusa, ahogy a villatársairól beszélt Ádámnak, pont olyan volt, mint akikre alkalmazta. Ostoba, alpári és rosszindulatú. Ha abból indulok ki, hogy a stílus maga az ember, akkor Laci ott van, ahol a helye van.
És még valami: a villa nem választott, hanem készen kapott közösség. Nem sajnálom, mert maga választotta és ha nem tetszik, akkor vagy viselje el, vagy húzzon ki a francba, mert erőszakkal nem tartanak bent senkit.

Komeszka 2015.01.07. 03:54:01

@Well...: Remélem megy a hegesztés odabent, mindkét párosnál. Edina ne aggódjon hiába, ugyebár.

mézescsók 2015.01.07. 03:58:01

@natalja: Az előző válaszomban a neved véletlenül került nátriumnak írt válaszom (Fanni és az ő szemüvege) közepére.
Neked onnan szól a hsz-m, hogy Lacit nem sajnálom és végig.

pink ninja 2015.01.07. 04:13:32

@Komeszka: ausztrál BB, cseh VV... :) függő vagy-e? :))))

Well... 2015.01.07. 04:22:31

ON
a maci alszik a nyugiba... szerintem olyan o mar a "VV online"-nak mint ez

www.youtube.com/watch?v=Hv38q6WVwoc

....jo ejt lehet menni aludni ...

2015.01.07. 07:42:31

@mézescsók: Én csak az érzést emeltem ki, nem Laci nagyságát. Ha tényleg így érzi, akkor tényleg szar lehet neki. :D

kivancsibobojsza 2015.01.07. 07:47:59

Úgy látom, hogy megint egy olyan feladat, amiből Zsu nem igazán jöhet ki jól. Néhányszor már mondta, hogy ő minden feladatban maximálisan odateszi magát, szerintem éppen ez a sok. Most vehetné poénra, akkor sokkal szeretni valóbb lenne, de azt hiszem, hogy a humorérzék osztásakor elfelejtett sorba állni. Az Edina "behódoló" beszédét is elintéztem volna annyival, hogy köszönöm, hogy ilyen őőőőőőőszinte voltál :)
Nekem nagyon úgy látszik, hogy egy Zsu-Maci párbajt készítenek elő a szerkik, de majd a játékosok döntenek. Nem tudom, hogy merik-e Zsut kiválasztani, mert akkor ő választhat ellenfelet magának, attól pedig szerintem tartanak. Ha Macit jelölik meg, akkor szerintem "Renim emlékére" Zsut fogja kivinni. :)

kivancsibobojsza 2015.01.07. 07:54:02

Nekem valamiért Zsu olyan, mint Scarlett O'Hara az Elfújta a szélből :) A holnap már egy másik nap, meg hogy mindig talpra fogok állni és nem nagyon válogatok az eszközökben :)

Micsell (törölt) 2015.01.07. 07:59:53

@nátrium glutamát: rosszul is látnak egyes játékosokat de a zsu utsó helyre sorolásában benne volt az h azért oda akartak szúrni neki ismét h leggyengébbnek állítják be /kösz az on-t/
@Komeszka: ezt nagyon jól látod
@Well...: kösz az on-t

E28 524TD 2015.01.07. 08:02:03

Sziasztok,
ki mondja meg nekem hogy mit jelent az a szó hogy bífszivattyú ?
köszönöm

Granca 2015.01.07. 08:14:30

Boldog új évet mindenkinek. :-)

Tegnapi öfin szétröhögtem magam, az állatos részen. :-D Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
Mondjuk én adnék rájuk valami maszkot, jelmezt, ilyesmit, de ez a tábla is iszonyú vicces.
Meg némelyek álatneve milyen találó már! Maci a varacskos disznó és Dennis a csótány ... :-D
Ezt most jól kitalálták, ez tetszik.

Viszont Edináért "aggódom". Kezdettől ő a kedvencem, de kezdi elcseszni. És ezt tök sajnálom. Már nekem is sok, tegnap ez a féltékenykedés, meg hogy ennyire ragad Lacira, ehh, irtógáz, asszem, már csak azért a kedvencem még nagyjából mindig, mert elég makacs vagyok, és várom, hogy olyan legyen, mint az elején, sokkal többet néztem ki belőle, észben főleg, meg EQ-ban, szóval makacs vagyok, és nem szeretnék csalódni.
De ha így folytatja, fogok.
Elszigeteli magát, és elfelejti a játékot ...

bigél 2015.01.07. 08:20:13

@kivancsibobojsza: van benne valami :) (bár Scarlett pöttyet okosabb és jóval veszélyesebb)

2015.01.07. 08:26:07

@kivancsibobojsza: ...csak ha a végén ő is pofára esik. :D Azért Scarlett nagyobb spíler volt. Kiskun inkább Athalie-ra emlékeztet (számomra), játssza a büszke és sértett nőt, szinte bármire képes, és mindig búval b@szott.

xander 2015.01.07. 08:36:38

@E28 524TD: Bif talán brif lenne? Akkor brif= briffkó= pénztárca... :) (kiskun,Dóri,faxnyi...stbstb... :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.07. 08:43:22

@Well...: A szerkiknek nem sürgős, oké ezen a héten Ő a királynő, cserébe viszont a köbvetkező párbajon elhullik. .-))

Baresz83 2015.01.07. 08:54:51

Én egyáltalán nem gondolom, hogy Edina közveszélyessé válna bent. Betéve tudja az eddigi VV-k történetét, tisztában van vele, mivel járna ez... Szerintem egyáltalán nem olyan ostoba, mint amilyennek mutatja magát.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 09:18:38

@mézescsók: Hát én imádlak, képes voltál megtenni. :D
Viszont ezek után egyértelmű, hogy az, amit Fanni a mosdóba öntött, az nem domestosos keverék volt, hanem olajos, ezért csapódott ki és volt jól látható a két különböző halmazállapotú folyadék a mosdóban.
És alighanem ezért nem került be ez a rendkívüli vészhelyzet az összefoglalóba (eddig).
(és persze az kiderült, hogy Fanninak fogalma sincs arról, hogy mi az a Domestos :D )

vastyúk is .. 2015.01.07. 09:22:00

@Baresz83: én úgy látom könnyebb neki most, hogy kimondta, féltékeny meg hogy mennyire szarul érezte magát, hogy Zsu lett a főnök. Ideje, hogy elkezdjen röhögni saját magán is. Én jókat derülök a mondatain.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 09:27:06

És kérem, hogy kaccsolják ki Kardigános Robint táncát a poszt elején, mert kiveszi az agyambul a zokszigént. Köszönöm.

Caprica99 2015.01.07. 09:40:14

@kivancsibobojsza: Igen, én is úgy gondolom, hogy Zsu kapott egy lehetőséget. Ha egy csöpp esze lenne, nagyon jól jöhetne ki ebből a hétből. De hát már többször láttuk, hogy a hatalomtól begőzöl és itt fogja elcseszni véglegesen.
Laci kivételesen nagyon okos. Elfogadja a helyzetet és még jó képet is vág hozzá (bár nem tudom, ha ő lenne a csótány, akkor is így viselkedne-e). :)

Dani meg...hát ő Dani. Talán átgondolta, hogy a gyűlölködés csak kiveri a biztosítékot egy idő után a nézőknél, ezért - nagyon okosan - átment ironikusba. Piciket odaszurkál, amiket Zsu nem tud humorral (illetve sehogyan sem) kezelni.
Edinából viszont kezd elegem lenni. Régen ő volt a kedvencem, de amit művel, az nekem már túl sok. Saját magát hergeli, folyamatosan áskálódik és már iszonyú nagy kezd lenni az arca.

vastyúk is .. 2015.01.07. 09:41:35

@kivancsibobojsza: ahogy elnézem Dóri azon munkálkodik, hogy Laci legyen a kiválasztott. Ha sikerül meggyőznie a lányokat, szerintem denisz is benne lenne. Vasárnap kiderül.

La Pantera 2015.01.07. 09:44:26

@kivancsibobojsza: Pont erre gondoltam! Zsu engem is Scarlettre emlékeztet.

vastyúk is .. 2015.01.07. 09:46:27

@Caprica99: nagyjából egyetértek, de nem látom, hogy Edinának kezdene nagy lenni az arca. Szimplán rühelli Zsuzsát

csincsilla72 2015.01.07. 09:47:21

@Well...: Edina sajnos nem normális. A túlzott ragaszkodása, a Laciba vetett bizalom teljes hiánya, a rettegés már attól is, hogy Laci kedvesen beszél valakivel....
Sajnálom, hogy tönkretette a saját játékát, de olyan mértékben ellenszenves a csaj, amit el sem tudtam volna képzelni. Laci patthelyzetben van. Saját érdekében minél előbb le kellene zárnia ezt a digidugi-kapcsolatot, de ha megteszi, az népszerűségvesztéssel fog járni.
Mondjuk nálam már nem, én díjaznám érte.
A hét egyébként jó ötlet.:-) Komoly feszültséget fog generálni a lakók között.
Zsuzsából sajnos megint a legrosszabbat fogja kihozni. Ezt a helyzetet úgy lehetne a legjobban megoldani, ha ő maga viccet csinál az egészből és kikiáltja a köztársaságot. Mindenki ehetne rendesen, alhatna, ahol akar. Lehet, hogy kapna érte büntetést, de kinn is, benn is pozitívabb lenne a megítélése. De ehelyett totál befeszül a csaj, képtelen játékosan, humorral felfogni az egészet.

másodpéldány 2015.01.07. 09:54:35

@Darinka11:

"Ádám szerint egyáltalán nem buta"

amit az ádám mond az nem igazán mérvadó, viszont szerintem, akik butázzák fannit, aki szvsz okos mint a nap, szóval akik butázzák fannit, azoknak sajna már a tükörbenézés se használ...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.07. 09:56:36

@csincsilla72: Vagy inkább egy alkotmányos dzsungel monarchiát, ahol megmaradhatna mint pro-forma uralkodó, de a jogait (és egyben az uralkodói felelősségét) korlátozná az alkotmányba foglaltak szerint. Ebben az esetben sztem még a büntetést is elkerülné. Persze Danin kívül kinek lehet még halvány fogalma erről a társadalmi formáról a villában...?

Kartontigris 2015.01.07. 10:00:19

@xander: @E28 524TD:
Amikor a rapperek jól beszólogatnak egymásnak a számaikban! Az ellenfél egy csicska/kutya/punici, míg önmagukat a legnagyobb drogdíler, kurvapecér, gengszterként írják le!

másodpéldány 2015.01.07. 10:02:17

@csincsilla72:

nem véletlen találták ki a kreatívok, hogy edinkának a strucc nevet adják a keresztségben, csak nem tudom edinának, vagy bármelyik másiknak le fog e esni a tantusz, hogy tanuljanak az állatságaikból...

pl Dani a kullancs nevet kapta... hát mert leszakíthatatlanul tapadt Zsura az elején, mikor már elejitől fekete-fehéren értésére adták, hogy szakadjon le...

a szerkik többszörösen megviccelték a játékosokat...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.07. 10:05:20

@másodpéldány: "viszont szerintem, akik butázzák fannit, aki szvsz okos mint a nap, szóval akik butázzák fannit, azoknak sajna már a tükörbenézés se használ..."

Talán mert az észt, nem a tükörből osztják. Ennek ékes példája Fanni. Ő is túl sokat nézte a tükröt. Te meg a Napba.

Krétagarbó 2015.01.07. 10:07:16

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): egyetértek. bár az okossága neki is kétséges volt, sztem ebben is hasonlított Zsúra... (Inkább a magához való esze volt meg)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.07. 10:07:55

@másodpéldány: Hát én úgy tudom, hogy az egyes csoportokon belüli állatmegnevezéseket a játékosok osztották szét saját maguk között a rendelkezésre álló lehetőségek közül (az oroszlánkirály adott volt). De ha már itt tartunk, és mondjuk úgy történt, ahogy te mondod, akkor a szerkik szerinted miért adták Fanninak a hangya nevet...?

ms delacroix 2015.01.07. 10:08:18

@ms muslinca, aki vakon él /és chemotox rezisztens/: :-D En ma akkorakat nevetek,ugy latom tobben is elemeben vagytok, de ezen a kommneten hangosan felrohogtem :-) :-) :-)

Caprica99 2015.01.07. 10:08:49

@vastyúk is ..: Nekem ez jön le a folyamatos beszólásaiból: engem nem érdekelnek a szabályok, nem csinálom azt, amit kell, én akarok nyerni...Senkinek nem hagy végigmondani egy mondatot, mindenbe belebeszél, a "királynő" székfoglalójába is beledumált, miközben mindenki más képes volt hallgatni, pedig mások is utálják Zsut.
Nálam igazából ott szakadt el a cérna, amikor Dórit megpróbálta befolyásolni, hogy ne álljon szóba Zsuval, szerencsére Dóri ügyesen és nagyon okosan :-o leállította.

Krétagarbó 2015.01.07. 10:08:52

@natalja: nekem még mindig az a bajom Zsúval, hogy az érzelmeit nem mutatja ki. Érdekes, hogy másnak meg pont ez jön be. Én nem szeretem, amikor vki ennyire hideg-rideg.

Darinka11 2015.01.07. 10:10:19

@másodpéldány: "aki szvsz okos mint a nap" Ez irónia akart lenni?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.07. 10:12:10

@Krétagarbó: Érdekes hét elé nézünk mindenesetre, lesznek benne nagy kiakadások és jó poénok is... Az előzetesből pl. én azt vettem le, hogy Denisz ellopta Zsu oroszlánkirály tábláját, mely miatt Zsu éktelen haragra gerjedt! :-)

astryle 2015.01.07. 10:14:22

rtl.hu/rtl2/valovilag/kirobbant-a-domestos-botrany

0:31-0:32 nél Robin testartása :D:D:D kicsit se langyi a gyerek

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.07. 10:16:04

@astryle: Tényleg le kellene már akadni erről a témáról sztem astyre...

Caprica99 2015.01.07. 10:16:09

@Krétagarbó: te ki mernéd mutatni az érzelmeidet egy ilyen full ellenséges környezetben? Nyilván attól tart, hogy ha sírdogál, akkor gyengének fogják tartani.

másodpéldány 2015.01.07. 10:23:29

@nátrium glutamát:

de mi van, ha a szerkik átverték a villalakók (és persze a nézők) fejét, és nem azt az eredményt adták ki nekik, amit tényleg leírtak a papírra... már ha titkos volt az infó, hogy ki hanyadik helyre tette a másik játékost,

persze, ha nyílt szavazáson dőltek el a helyek akkor más a helyzet, de valahogy úgy nézem, tudatosan osztották ki az állatszerepeket a szerkik, tehát ők döntötték el a sorrendet és hogy ki milyen állat legyen, ami egyúttal üzenet is, a nézőknek is meg a játékosoknak is... kérdés, hogy felfogják e, tanulnak e belőle

azzal, hogy a szerkik zsét helyezik központba, egyértelműen rá akarják tetetni a kiválasztó jelet, már csak az a kérdés, hogy a szerkik feláldozzák e macit, az emberüket (már ha az emberük, de gyanús, hogy igen, hiszen lassan már a félidőn is túl vagyunk, maci mehet)

kizárt, hogy zsu lacit vinné párbajra, hiszen kell neki laci, és neki ott van még egy nagy meccse, nem fogja fannit vinni, mert túl erősnek érzi, macit pont középre diszponálták, ő még bőven belefér párbajra,

edinát nem viszi, mert attila megmagyarázta neki, hogy ne az indulataira hallgasson, hanem azt a játékost vigye, akit kinn tud hagyni, ez most maci, bár nem tudom, milyen lehet egy fizikailag ekkora embert kihívni, lehet nem kellemes, vagyis nem egyszerű..

csiri bá 2015.01.07. 10:23:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem bírod ahogy táncikál egy brokkolit? :)) ej de kirekesztő vagy. :DD

tvbuzi 2015.01.07. 10:25:41

Ez a szexgép dolog nem hagy nyugodni. Biztos azért, mert szingli vagyok mint Laci a múlt héten...nem tudom ezen a héten micsoda lett.

másodpéldány 2015.01.07. 10:27:22

@Darinka11:

nem, én okosnak, szellemesnek, viccesnek tartom fannit, aki útközben is tanul mindenből és használja a kreatív oldalát, is aki ezt nem látja, az saját magát se látja jól a tükörben...

fanni felvett egy erős, karakteres manírt és maszkot, (mindenkinek van egyébként maszkja és manírja) azon keresztül kommunikál a külvilággal, de még magát humorral és iróniával látja, ezért jósolok neki szép jövőt...

csincsilla72 2015.01.07. 10:31:41

@VV Erőlegény: Kérdés, hogy elgondolkodna-e bármelyikük egy ilyen lehetőségen.

@Caprica99: +++++
Igen, Dani végre jól kezeli a helyzetet. Reméltem, hogy előbb-utóbb észbe kap.

csincsilla72 2015.01.07. 10:33:00

@másodpéldány: Hát, Fanni nálam sajnos se nem okos, se nem szellemes. Egy buta liba, akinek agykapacitását 95%-ban a külseje köti le, a maradék 5% érzékeli a külvilágot.
A beszólásai azért szórakoztatóak, mert a butaságon csak röhögni lehet.

astryle 2015.01.07. 10:33:02

@Krétagarbó: Amikor a munkáshéten előjött, hogy apuka nagy álma volt, hogy továbbtanuljon és nem sikerült és jajj istenem most aztán nagyon odateszi magát (ekkor a hogyvolt közösségben mindenki óóó még pár ilyen és megnyeri a játékot) vagy pl amikor maci kamuszeánszott tartott és jajj együtt voltak amikor meghaltak.

Az előre fél éve elmondott háttéranyagok a villalakókról amit a blikk hetente szellőztet nagyon befolyásolja az egész játékot.. főleg az, hogy bármelyik oldalra megyek VV Faszni picsájáról kell olvasni.. ugyanez volt aurélióval is

vastyúk is .. 2015.01.07. 10:35:15

@Caprica99: így meg csak egy maxi robot, scarlet álarcban. Sírni jó :D

másodpéldány 2015.01.07. 10:41:50

@E28 524TD:

szerintem a bifszivattyúnak valahogy a Back to the future filmhez lehet köze...

másodpéldány 2015.01.07. 10:43:32

@csincsilla72:

sajnálom csincsilla, hogy nem látod fanni okosságát, mert akkor te valami nagyon jóból kimaradsz...

Csak ügyesen! 2015.01.07. 10:44:58

@tvbuzi: Há' Villa-beli párkapcsolatban álló :D Vannak ilyen szívások az életben :)

másodpéldány 2015.01.07. 10:51:57

@VV Erőlegény:

szórakoztatásból, fanninak azért adták a hangya nevet, egyrészt hogy froclizzák vele, másrészt mert kíváncsiak voltak a névből fakadó szellemeskedéseire... a hangya különben a legszorgalmasabb állat, és ha meggondoljuk titokban fanni viszi a mindennapi showt a nyelvén, meg a haján, meg a vágyain,

szóval nem csak a benyögéseivel vonszolja ő kis hangyaként, hanem az akcióival is... igazából ő a legmunkásabb játékos szvsz, nem kell nekem esni, csak kicsit jobban figyelni...

jelen pillanatban fanni a legszellemesebb ember a villában, és mindeközben azért talán kielégülést okozott neki, hogy ennyire elöl van a megítélésben, amiről nem tudjuk hogyan keletkezett, hogy most amennyiben titkosan szavaztak a játékosok, akkor hamis eredményt adtak meg a szerkik...

de hogy konkrétan kikkel párosítják az állatneveket, azt biztos nagy brainstorming előzte meg a stábban.. ezek az állatnevek nem látszanak véletlen eredménynek, ezek üzenetek a játékosoknak meg a nézőknek is, kérdés tudnak e tanulni belőle, vagy egyáltalán észreveszik e az üzenetet

Krétagarbó 2015.01.07. 10:52:36

@VV Erőlegény: remélem, jó lesz, elvileg minden adott most egy jó héthez:)

másodpéldány 2015.01.07. 10:57:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

"Talán mert az észt, nem a tükörből osztják. Ennek ékes példája Fanni. Ő is túl sokat nézte a tükröt. Te meg a Napba."

- ez szellemes beszólás volt, tényleg tetszik, grat, viszont igazság tartalma meg nem sok, viszont tény, hogy tegnap imádtam a napot és örültem, hogy éltem.... ma meg naphiányos vagyok, megyek is a D vitaminomért szájon át...

másodpéldány 2015.01.07. 11:01:01

@VV Erőlegény:

"Tényleg le kellene már akadni erről a témáról sztem astyre"

egyetértek, van olyan lakó a vellában, akit inkább gondolnék melegnek, de őszintén nem érdekel, Robin szimplán egy jó csávó, mutathatnák többet... bírtam a hiperaktivitását a győzelme után és azt, hogy mindenkivel korrekt maradt...

csincsilla72 2015.01.07. 11:11:05

@másodpéldány: Édes istenem, akkor inkább kimaradok a jóból.
A nő egyébként hetek óta nem viszi a hátán a showt. Amióta a Laci-Zsu-Edina cirkusz megy, azóta Fannika maximum a reszeléssel tudott bekerülni 10, Ádám gyalázásával pedig 2 percre a történetbe. Pedig biztos röpködtek az "aranyköpések". Az a baj, hogy én már nevetni sem tudok rajta, annyira irritál a szerencsétlen.

Krétagarbó 2015.01.07. 12:17:28

@Caprica99: Ugyan dehogy, nem arra várok, hogy sirdogáljon. A csaj egy gép, se öröm, se bánat nem mutatkozikaz arcán, nem látok rajta semmilyen fajta érzelmet. EQ-ja a nulla felé konvergál, ezért sem érezte, hogy ha Lacival ő most kikezd, mi lesz a következménye.

Krétagarbó 2015.01.07. 12:24:33

@astryle: De hát mit csináljon, ha vele ilyen tragédiák történtek, ráadásul a blikk és társai nyilván erre a legéhesebbek, úgyhogy ezt még eltitkolni sem lehetne. A két példád meg erőltetett, Maci maga használta ki Edinát ebben a szituban és nem Edina a szitut, a másik példát (apu+tanulás) meg nem is értem. Akkor ő már semmi olyat nem mondhat, ami esetleg kapcsolatban van a családjával, akár említés szintjén?
Az a helyzet, hogy aki leginkább visszaélt az ilyenekkel, az Zsú volt az elején (aki totálba sírt a kamerába a jaj a gyerekem felkiáltással), de szerencsére ő is leszokott róla. A többieknél egyelőre ennek nyomát se látni, így Edinánál sem.

nátrium glutamát 2015.01.07. 15:14:16

@másodpéldány: bocsánat, eleve nevetségesenek tartom az összeesküvéselméleti fejtegetéseket (pláne ilyen jelentéktelen esetben, mint egy tévéműsorban a senkik sorrendje)
honnan tudod, mennyi idő telt el a sorrend felállítása és a szerepek kiosztása között?
a téma megvolt előre, nagyjából az állatok is. aztán párat hozzáigaíthattak a szereplőkhöz,h a nézők számára viccesebb legyen. látszik benne egy apró tudatosság, de engem ez oly kevéssé izgat. a móka attól még móka :)))

jobban aggaszt,h
- zsú túl komolyan vesz mindent, most kéne neki vmi humorérzék-tréning
- a többieknek alkalma nyílik bandázni, ellene szövetkezni
- a bizonytalan fannit és ezáltal deniszt elveszítheti, mint alakuló szövetségi szálat
- hová lett damon hill??? akarom mondani... robin a lakli

másodpéldány 2015.01.07. 16:40:52

@nátrium glutamát:

nincs miért bocsánatot kérned, nyilvánvaló, hogy a te működésed és elméleteid itt a blogon egyáltalán nem nevetségesek, sőt, egy cseppet sem, csókolom, mentem, kövess ha bírsz...

mézescsók 2015.01.07. 17:44:22

@Komeszka: Kösz.
@nátrium glutamát: Egy üres flakonba öntöttem először tusfürdőt, aztán domestost kb. azonos arányban, bár gondolom ez utóbbiból kevesebb kellett volna. Amire ezt végiggondoltam, addigra késő volt. Annyira viszont nem volt fontos az ügy, hogy megismételjem.
Az olaj valóban nem elegyedett volna, mert ez egészen homogén folyadék lett.
@natalja: Szar lehet Lacinak, ezt elhiszem, de nem párásodik be a szemem miatta.
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Na, arra nem voltam képes, hogy visszanézzem az öfit kevercselés előtt. Én csak valami rózsaszínű akármire emlékszem, ami a mosdóban kötött ki, de hogy szétváltak-e vagy sem, a bánat tudja. Az enyém nem vált szét, ez biztos.
Nem vagyok különösebben aranyos, de annyi szó volt róla, hogy gondoltam megér öt percet az életemből. Legalább ezt is tudom.

Más témához:

@Caprica99: Zsuzsának semmi humorérzéke, ráadásul jól látta még a melós héten Laci, hogy hataloméhes, ezt mondta is neki (a hálóban, kb. a második napon, amikor savazták a többieket, hogy mennyire nem tudnak bánni a pénzzel). A "koronázásán" olyan üdvözült képet vágott, mintha valódi lenne. Tudja ő, hogy nem az, de az érzés, hogy megint a központban lehet, dirigálhat, stb. - ennek a típusnak ez mámorító. Közben kattog az agya, de szerintem rosszul.
@vastyúk is ..: Ha Laci lesz a kiválasztott, akkor nagyon sanszos, hogy Dennis vagy Fanni megy. Szerintem nem Maci, ő jó lesz még töltelékembernek, ráadásul konfliktusuk sem volt borzasztóan sok. Fanni és Dennis valamiért nagyon a bögyében van (a seggfejes vagy szarfejes banzáj ilyen mértékben nem indokolja) és szerintem gyöngébbnek is tartja mindkettőt magánál. Amiben lehet is valami. Ő most az Edinás vonal miatt nagyon központban van, ez mindenféle külső infó nélkül lejöhet neki.

másodpéldány 2015.01.07. 20:01:07

ha macitól párbaj révén akarnak megszabadulni és nem a mentősökkel akarják elszállíttatni, akkor muszáj, hogy zsé most őt vigye párbajra, gondolom adnak majd neki écákat a riportban, macin látszik, hogy az egészsége rogyadozóban és amúgy is ellőtte már a patronjait...

az, hogy zsé legyen a kiválasztott bőven biztosították azzal, hogy őt tették meg az állatok királyának, most már csak azt kell elintézni nála, hogy macit vigye...

kizárt, hogy a vv7 stáb akár lacit, akár fannit akarja most párbajra küldeni, pláne együtt nem, mert mind a kettőre szüksége van javában még, ők főszereplők....

de szegény edina eggyel későbbi párbajra lehet, hogy kimenős lesz, ha nem józanodik ki és továbbra is engedi, hogy az érzelmi viharai vezéreljék... mert kezd megbuggyanni... neki ez már szerelmi háború és nem egy megnyerni való játék, vagyis a szerelmi szál elszabadult nála és úrrá lett rajta... nem tudom maradt e elég ideje kijózanodni
süti beállítások módosítása