Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 7x49 - Fanni pöckét ingyen egy perverz sem kukkolhatja (18+)

2015. január 04. 11:05 - sixx

screen_shot_2015-01-04_at_9_14_17.png

Egy szavazatunk van, mondja Bencus a beköszönésben, de azzal szabadon garázdálkodhatunk, már ugye bizonyos kereteken belül, mert Maksa Zoltánt a közéletből ezzel nem lehet eltávolítani, de ne legyünk telhetetlenek, megássa ő a saját sírját, ha arról van szó. Azt viszont mi dönthetjük el, hogy szürke nímand #1 vagy szürke nímand #2 tér vissza a villába, hogy aztán a döntőig eltujázza magát, mert abban speciel biztos vagyok, hogy ha Robin lesz a visszatérő, ott fog üldögélni a végjátékban, igaz, ehhez a pakoljátokrámajelet-átkot meg kell törnie. Ma három nagy témánk volt, a “Zsu igyekszik visszakerülni a pikszisbe, hatodik kör” címűt leszarjuk.

1. Robin és Ádám keresztje

screen_shot_2015-01-04_at_9_29_49.png

Robin a kiválasztás után menten úgy gondolja, hogy itt az ideje az észosztásnak, és lebassza Lacit a kertben, te ne jáccál Edina érzelmeivel, mondja, de Laciról az ilyesmi lepereg, Edina meg valami gyanús színű löttyöt szlopál, mintha a gettóban ülne a lépcsőn, körülötte a szomszéd stricik meg a kurvák. Robin később a hálóban Fannival beszéli meg, hogy akkor mi is a jobb, kiválasztottnak lenni vagy kihívottnak, és miközben Fanni üres arccal beszél, Robinon látszik, hogy megbánta, hogy belenézett ebbe a feneketlen kútba, mert a mélyből a sötétség örvényként rántja be észvesztő sebességgel. El is magyarázza, hogy megtudta, Ádám sajt magára akarta pakoltatni a jeleket, hogy őt hívja ki, de megmutatta, HOGY EZ NEM ÍGY MEG FASZIKÁM, és magára pakoltatta a jeleket, hogy kihívja Ádámot. Jól megmutatta.

screen_shot_2015-01-04_at_9_44_39.png

Fanni és Ádám a konyhában baszlatja egymást nem sokkal később, Fann kilátásba helyezi, hogy ők ketten majd meccselnek egyet, mire Ádám rámutat, hogy ha Robint várja vissza, akkor nemigen, odakint meg olyan messzire fogja elkerülni a Fekete Lyukat, amennyire csak lehet, és ez láthatóan megakasztja a rémesen előnytelen farmerbe bújtatott csajt, de túllendül ezen, mintha nem is történt volna semmi, néha kibaszottul irigylem az ostoba embereket, komolyan. Másnap délután Ádám kiborul, mert Robin alvás közben Edina kezét fogja, és ez nem óvoda, baszki, hanem a Való Világ.

screen_shot_2015-01-04_at_10_08_16.png

A támogatói mítingen elválik a szar a májtól, Robin mögé Dennis, Fanni, Dóri, Dani, Zsu és Maci, Ádám mögé Laci, és Edina áll, ez egyébként a párbaj végeredményét is jelezni fogja, szerintem 70 százalék fölött lesz Robin. A kampánystábos megbeszélés nem annyira érdekes, az viszont igen, hogy a villában két hét elég ahhoz, hogy még azok, akik az eddigi VV-évadokat látták, elfelejtsék, hogy a párbajnak lényegi értelme nincsen, a nézők nem annak alapján szavaznak, ki üvölt hangosabban a stúdióban, de gondolom ez valahol egy természetes reakció a külvilágtól elzárt mikroközösség esetében.

2. Fanni pöcke, Dennis kókadt farka, a takaró és a kukkoló perverzek

screen_shot_2015-01-04_at_9_46_41.png

Fanni szexmániás, ez nyilvánvaló, hogy a szűzpecek életmódot mire értette beköltözéskor, soha nem fogjuk megtudni, mert ha az olyan, amit látunk belőle, akkor az isten mentsen meg majd attól, hogy a lányom egyszer kijelentse, hogy ő szűzies életmódot akar folytatni. Azon nyomban be fogom zárni a pincébe egy évre. A nyugiban dugnának Dennisszel, de meleg van, a takaró alatt meg pláne, így Godzilla nem üti fel a fejét, kókadt fasszal meg ne lehet baszni. Dennis ki is borul, takaró, faszom, nem fogok takaró alatt dugni, meleg van, elegem van, inkább szopjál le, Fanni. Te meg nyaljál ki, folytatódik az évődés, majd a riportban Fanni elmagyarázza, hogy állunk:

Azért ragaszkodom a takaróhoz, mert nem szeretném, hogy minden PERVERZ lássa, hogyan szexelek. Ráadásul, és most lehet így köcsög vagyok, meg rosszat mondok, de full ingyen. Hogy azt nézik ezek a perverzek, hogy én hogy szexelek. Nem akarom, hogy anya bekapcsolja a tévét és anyád, a lányom szexel. Anya még hagyján, de apa tök offon van, így rotty.

A vágy persze felülkerekedik a fiatal páron, és miután Dennis elmutogatja a takaró alatti gyakást, élesben is jön az újabb üzekedés, némi segg- és pinacsattogással, mert, mint ahogy Fanni ezt is elmondja a riportszobában,

olyan jól meg van áldva Dennis, nem ilyen kis partivirslivel, hanem pont jól, hogy beilljen az én páholyomba. Egyébként nagyon várom, hogy Dennis a falhoz csapjon, és úgy meg…, hogy ne tudjak felkelni egy hétig.

Ennek első lépését mutatjuk:

A hasra kivert kis Dennisek után megbeszélik, hogy Fanni nem az egyetlen ribancvérű a villában, hiszen Zsu azért ilyen hülye, mert nincsen rendesen megcsinálva, és Dóri is csak a megfelelő farokra vár, hogy végre beleülhessen valamibe. Másnap reggel az ebédlőasztalnál az is megbeszélésre kerül, hogy szexmentességet fogadnak, ami tart majd három napig, de legfeljebb egy hétig, és utána viszont a villa minden pontján baszni fognak, a konyhában is, amihez Dennisnek támad egy nagyon jó ötlete:

Kérjünk síkosítót.

screen_shot_2015-01-04_at_10_03_18.png

Függöny.

3. Ki Mit Tud? második kör

zsu1.gif

Egyelőre csak a próbákba pillanthattunk bele, de az is elég volt egy életre - jó, nem leszek geci, és sokkal szarabb lennék szerintem, de ettől még az is fos, amit majd ma este látunk a kedves lakóktól. A felkészülés legjobb momentumait gifesítve idézzük fel, hozzátéve, hogy az est legjobb mondata Laci szájából hangzott el azért:

Mi a faszomat kezdjek ezzel a szőnyegen repülős hülyegyerekkel bazdmeg?

zsu2.gif

Ma este párbaj, ott leszel, nézed.

Címkék: 18+ vv7
1716 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kismalacka 2015.01.04. 11:13:11

Hasra kivert kis Denniszek...:))))))))))))))

vastyúk is .. 2015.01.04. 11:14:06

Csak én sokallom a Robin 70%-ot?

kismalacka 2015.01.04. 11:15:12

@kismalacka: És igen, jó lenne ha Maksa bevonulna egy kő alá a következő 3 évszázadban! Ekkora prosztót!!!

kismalacka 2015.01.04. 11:16:16

@vastyúk is ..: Nem én is. Bár én Ádámra dobtam, de lehet hogy kicserélem Robinra, mert Görbe feje érdekes lenne a párbaj után :))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 11:19:45

@vastyúk is ..: Lehet csak megvezetés az állásmutatás. Vagy többször is volt? Szerintem jöjjön vissza Robin,

2015.01.04. 11:20:47

Robin mellé többen álltak, tény. De miért? Fanni, Pennisz és Kiskun nem mellette, hanem Ádám ellen vannak. PVC, 12ker és Medve pedig nem tud 100%-ban mellette állni, nézze el. 12ker és PVC szimpatizál Ádámmal is, Medve meg csak Röné tiszteletére (LOL) állt mellé.
Akkor most ki is támogatja úgy igazán ŐT?
Ádámnak kellene visszamennie, nem kéne az a plusz lila Laci kezébe...

hannamontanna 2015.01.04. 11:21:06

Ez a Lacigyerek annyira rosszul veszi az akadályokat, mint aki nem tudja hova jelentkezett. Bement és kikéri magának hogy feladatok, "feltételek és kitételek" legyenek... ha már Aladdin.. :-DD

Micsell (törölt) 2015.01.04. 11:22:32

és ezt a mozgást mamuszban :D

dare 2015.01.04. 11:22:44

Ez a Fanni-Denisz jelenet nekem eddig number one!
Egy kérdés: - Nem tud valaki ilyen összevágott videót Fanni okfejtéseiből?
Szokott ilyen lenni, ha esetleg egy Fanni fan csinálna egy ilyet és belinkelné az csúcs lenne.
Szerintem gyűlt már össze annyi amivel lehetne sokkolni az embereket.

kismalacka 2015.01.04. 11:23:38

@natalja: Igen, a plus lila az nagy segítség lenne neki. És sztem dehogy akar ő kimenni, csak egy alkesz hiszti gép.

2015.01.04. 11:23:54

@kismalacka: Szerintem Ádám lepattanna Laciról, ha visszajönne. Az ő játéka akkor vehetné igazán kezdetét. Annál is inkább, mert Ádám szerintem nem igazán csípi Edinát sem, és már PVC-vel egyre jobb a kapcsolata. Ekézhetné tovább Fancsiékat...
Robin meg csak sajnálná magát a villa különböző szegleteiben, különböző személyeknek. Nekem ez uncsi, és nem látok semmi lehetőséget már benne.

vastyúk is .. 2015.01.04. 11:27:00

@kismalacka: @Majom1Parádé: én még ingadozok. Ez a Robin gyerek aranyos embernek tűnik, mikor mutatják, Ádám meg Laci kistesója, de legalább kicsit többször bekerül az összefoglalókba. Robintól egy kicsit többet vártam volna.

2015.01.04. 11:27:28

@kismalacka: Persze, hogy nem. Nagyon nem kellene rá az a plusz lila kendő. Mondjuk 12ker levehetné róla... :D Érdekes lesz ezekkel a szuperképességekkel.

dare 2015.01.04. 11:31:49

@natalja: Nem tartom esélyesnek egy kicsit se Ádámot, több lenne benne a játék szempontjából ha ő menne vissza valóban de szerintem a nézők Robint egy kicsit Csabához hasonlítják.
Ilyen tisztalelkű vagy mittudomén, szóval ez a nagy különbség ezért lehet.

Krétagarbó 2015.01.04. 11:33:04

@vastyúk is ..: Nem, én is. Nem tudom, miért érzi úgy sixx, hogy Robin jön vissza, ráadásul ennyivel. Mondjuk én Robint szeretném, hogy megnyerje ezt a párbajt, de a közhangulat alapján én sok esélyét nem látom.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 11:34:45

Laci nem az a típus, aki odaajándékozná a megörökölt liláját Edinának, épp fordítva. kb. erre hajazott a "jajj, kimegyek innen, nem bírom én ezt" nyavajgása. Persze Edina helyében megpróbálnám megszerezni tőle "mindenáron, őszintén" .-)
Mellesleg nem hiszek Robin 70%-os győzelmében, de bízok egy 52%-osban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.04. 11:35:10

A második kép, ahol Robin és Ádám van, tök olyan, mintha a Barátok közt egyik udvari jelenete lenne.
Robin amúgy minden szempontból és teljes mértékben BK-kompatibilis. Szerintem látjuk még ott felbukkanni, mint valami titokzatos amorózót.
Esetleg mint csendes bérgyilkost.

Krétagarbó 2015.01.04. 11:35:36

@natalja: Sztem meg Ádám bírja Edinát, többször is védte az érdekeit Lacinál. Nekem úgy jött le, hogy bírja Edinát.

Krétagarbó 2015.01.04. 11:36:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a mosolygó gyilkos, Robin:) (aki egyébként Dávid:)

ElzaBerry 2015.01.04. 11:40:14

Szerintem nem olyan biztos, hogy Robin megy vissza, én is Ádámra tettem, és nem egy embert tudok, aki ugyanígy tett. Ádámot minden öfiben látni, Robint kéthetente egyszer, akkor is az udvaron ácsorog, mint egy tuja.
Eddig nem szóltam hozzá, csak olvasgattam, de most kinyílt a bicska a zsebemben, hogyan értékelhetik ilyen sokan Robin nem létező játékát jónak. Félreértés ne essék, Ádám se a szívem csücske, de többet letett az asztalra. Legfőképpen azt, hogy szembe mer menni Kazallal. Fánit nagyon rühellem.

2015.01.04. 11:41:27

@dare: Igen, úgy tűnik. Én most a játékot nézem, és pillanatnyilag több lehetőséget látok Ádámban. Robin valóban rendes gyereknek tűnik, de ugyanakkor szerintem elég sunyi is. Ő talán ezzel fog majd jobban középpontba kerülni, ha visszatér.
Ahogy már írtam, Robin szerintem bent ragadt a kezdőkörben, semmi újat nem láttunk tőle. Ez nem jelenti azt, hogy Ádámnak szurkolok, csak gondolkodtam, ki tudna jobban játékba lendülni.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 11:45:38

@hannamontanna: Pedig az volt a legjobb része a duett-készülésnek, sírva röhögtem Laci fején és beszólásain :D Várom az éles produkciót :D

dare 2015.01.04. 11:46:34

@ElzaBerry: Azért Fanni az egyperceseivel okoz néha kellemes perceket. :-)
Tegnap pl zseniális volt minden mp belőle.

2015.01.04. 11:46:47

@Krétagarbó: Nekem meg úgy tűnt, hogy Laci érdekeit védte, amikor azt javasolta neki, hogy ne bánjon így Edinával, mert azzal csak magának árt. (megítélés szempontjából).
Mondjuk igaz, sokat mutatják őket együtt, együtt alszanak stb. Lehet, hogy tényleg bírja. Most legutóbb viszont elég fura volt vele, amikor ment a kézfogós-alvós-vita. Fura volt Ádám arckifejezése, amikor Edina "okosat" tanácsolt neki a párbajjal kapcsolatban. (Mosolyogjál sokat.) Majd kiderül...

kismalacka 2015.01.04. 11:48:35

@☺ágica: Edina anyukája is jobban tette volna ha hallgat mint disznó a rozsban.

De az ottani hsz-ekhez képest itt szűzlányok társulata van :)))

2015.01.04. 11:48:44

@☺ágica: A hozzászólások is elég tanulságosak.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 11:49:06

@hannamontanna @Csak ügyesen!: Egyébként tényleg nem nagyon tudta, mondta 1x, h nem nézett eddig egy VV-t sem, ide sem jelentkezett, hanem találták, és sikerült megkérdeznie, amikor beválogatták, h akkor ugye külön szobák vannak :D

2015.01.04. 11:50:02

@kismalacka: Hja, meg a szexuálpszichológus is rendesen mellélőtt. :D

Caprica99 2015.01.04. 11:50:14

@☺ágica: tényleg csak ledöbbenni tudok, hogy vannak, akik istenítik, akiket így meg tud vezetni ez a kétszínű, őszinte, igaz ordas ....

edics 2015.01.04. 11:50:46

Remélem Ádám megy vissza vasárnap. Robin elfuserált arckifejezését nem bírom nézni. Képtelen vagyok már hasonlítani is valamihez ezt az arcot. Ádám legalább helyes és Fannival is jól nyírják egymást... :)

kismalacka 2015.01.04. 11:52:10

@natalja: Azok rendszeresen. Ki megy el egyébként szexuálpszichológusnak?? Mások szexuális életét elemezni :))

Caprica99 2015.01.04. 11:52:25

@Csak ügyesen!: na persze, ezért tudta pontosan, hogy az eddigi VV-kben mind kiesett, aki magára rakatta a jelet és ezért gondolta meg magát marha gyorsan, amint az első mérge elszállt

vastyúk is .. 2015.01.04. 11:53:43

@Krétagarbó: nekem is így jött le. Mondjuk azon eléggé bedurcizott, ahogy aludni látta őket.

kismalacka 2015.01.04. 11:53:48

@Csak ügyesen!: Minden vv-t végignézett...ezt mondta is valamikor.

malevil2050 2015.01.04. 11:54:43

"Fanni pöckét ingyen,,,,,,,,," - világos én már raktam is a tv elé egy függönyt melyet egy automata irányít (amely hangvezérelt és a lyány kéjes nyögdicsélésére indul be) de arra vigyázztam h be ne gerjedjen) és csak a 200-s érme bedobása után gördül fel,de akkor is csak 30 mp-re,utánna másik érme.A vv végén az összejött lovettát majd átadom fáncsikának.

2015.01.04. 11:54:45

@kismalacka: Lehet, hogy a kommentelők között is van néhány. Olyan profin ment itt a szakmai konzultáció... :D

Csak ügyesen! 2015.01.04. 11:55:17

@Caprica99: Nem rémlik, h Laci magára akarta volna rakatni a jeleket, de volt olyan öfi, ami kimaradt, mikor volt ez? De egyébént én elhiszem neki, h nem nézte a VV-ket, gondolom, mielőtt beköltözött, tájékozódott valamennyire, elég sokszor vakon van, ami a műsort illeti :)

edics 2015.01.04. 11:56:14

@natalja: Mindenki abban tudós amihez nem ért!!! :D :D :D

vastyúk is .. 2015.01.04. 11:56:26

@☺ágica: ööö. nem igazán van hírértéke. Edina kukkol, ezt eddig is tudtuk, azt hogy anyukája szerint csak taktikából csinálja, páran már megsejtették. Nem érzem azt, hogy ez egy "leleplező" interjú lett volna. A Lacis análról még mindig nem vagyok meggyőzve. (Hiányoltam Laci hencegését Ádámnak :D )

Caprica99 2015.01.04. 11:56:59

@Csak ügyesen!: bocs, akkor félreértés volt, én Análkára gondoltam.

Ken Adams79 2015.01.04. 11:58:08

Sziasztok!

Dani (aki abban a kendoben kicsit hasonlit szerintem Axl Rose-ra) szerintem azert haragszik ennyire Zsu-ra, mert vegig remenykedett benne, hogy legalabb talaj reszegen hozza fog kozeledni...
Es akkor is Lacit valasztotta inkabb
Csak nem bizhattak meg ennyire egymasban...

Zsu nem ertem, mert ennyire meghunyaszkodo, kiallhatna az igazaert, mert bar o is hibas, de Laci is...

Off: sixx, nem kotekedni akarok, de ez a "bezarnam a lanyomat a pincbe" legalabb akkora tahosag, mint amekkorat a Maksa mondott.
Kerdezed meg azokat az embereket, hogy ez mennyire vicces, akiket mar zartak be pincebe!

dare 2015.01.04. 11:58:15

@☺ágica: Mi ez a marhaság?
Egy szexuálpszichológus szerint távol akarja magától tartani az intimitást ezért kukkolja a szexelő kispajtásit.
Hát, nem épp a legmegfelelőbb módszer, bárki bármi mondhat.

☺ágica (törölt) 2015.01.04. 11:59:09

@kismalacka: @natalja: @Caprica99: nálam már egy ideje kiesett a cukrosdobozból, mint ember. de mint játékos, egész jól csinálja. kérdés, mennyire lesz elég

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:00:10

@Caprica99: Ja, oké. Hannamontana megjegyzésére írtam, miszerint Laci h rácsodálkozik, h feladatok, meg feltételek, mintha nem tudná hová jelentkezett. Valszeg tényleg nem tudta, meg nem is jelentkezett :)

Caprica99 2015.01.04. 12:01:30

@vastyúk is ..: tudod, "úriember" nem dicsekszik. :DDDD

kismalacka 2015.01.04. 12:01:54

@Ken Adams79: " ixx, nem kotekedni akarok, de ez a "bezarnam a lanyomat a pincbe" legalabb akkora tahosag, mint amekkorat a Maksa mondott."

sixx ezt csak az iszonyat abszurditás miatt írta...Fáncsi és a szűzies élet. Maksa viszont a megerőszakolt csajokon poénkodott :(

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:02:23

@Ken Adams79: "Zsu nem ertem, mert ennyire meghunyaszkodo, kiallhatna az igazaert, mert bar o is hibas, de Laci is..." a képlet egyszerű; így, hogy csak a a nézők fele áll ki az igazáért, emelheti a mártír faktort. Bent ugye már azt sem hiszik el neki, amit kérdez.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 12:02:38

@malevil2050: Remek. Ezt nem lehetne valahogy beküldeni Fanninak a Villába üzenetként? :-)

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:03:58

@Caprica99: tudom. Épp ezért várnám Lacitól. Dórival eldicsekedett. mikor részegen megpróbálta megujjazni Edinát, de ő kiugrott a takaró alól, eldicsekedett. Csodálkozom egyszerűen, hogy pont egy análról hallgatna.

dare 2015.01.04. 12:05:18

@☺ágica: A cikken akadtam ki, nem a linken :-)
Abból jöhet több is, esetleg valami Fanni cammonmyface videót nem tudsz( addig amíg ingyen van)

tvbuzi 2015.01.04. 12:05:59

szerintem robin betmenként tér vissza a ma esti párbajról

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:06:06

@vastyúk is ..: Ha ki akarna állni az igazáért, pl. akár megpróbálhatná, h megbeszéli Lacival a dolgokat, de ilyet én még nem láttam, csak Edinánál és Daninál puncsol, pedig aztán elvileg, ha tényleg olyan nagyon akarta volna Lacit és nemcsak arról szólt a történet, h odaszúrjon Daninak és Edinának, akkor talán ez a része fontosabb lett volna... De így egyszerűbb neki, mert így Lacit fel lehet áldozni. De ugyanez volt már akkor is, amikor elejtette Daninak, h Laci nyúlkált, onnantól kezdve következetesen igyekezett a saját szerepét csökkenteni, még azt a nyomorult "kellesz"-t sem ismerte be, Laci felé egy pillanatra sem kommunikálta azt, h ők ketten együtt vannak ebben benne.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 12:06:46

@Majom1Parádé: Ha szoligyártó lennék biztos felajánlanék Fanninak egyet a ragaszkodása miatt, meg aztán olyan szépen búcsúztatta az eszközt.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:06:54

@vastyúk is ..: Szerintem krvára nem emlékszik semmire :)

malevil2050 2015.01.04. 12:07:09

@Majom1Parádé: Te bele lácc a zagyamba??? ajjjaj most má vigyázznom köll veled!

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:11:16

@Csak ügyesen!: Nem tartom kizártnak, viszont, ha annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire, hogy tudott véghez vinni egy anált. Sok itt a kérdés. Be kellett volna kukkantani a takaró alá ;)

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:13:34

@vastyúk is ..: Arra hajlok, h nem volt ott lófasz se, nemhogy anál :D

Ken Adams79 2015.01.04. 12:14:00

@Csak ügyesen!: @vastyúk is ..:
jaja, lehet nem emlékszik semmire, mert a nyulkapiszka már másnap reggel volt, 1 picit józanabbul

Mindenesetre jó kis lelkiereje lehet, (bár nem mutatnak mindent) de annyi bántást kap és lazán otthagyják beszélgetés közben.

Ken Adams79 2015.01.04. 12:16:45

@Csak ügyesen!: @vastyúk is ..:
bocs, én még azt a Laci - Zsu-ra írtam az előbb

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:16:57

@Csak ügyesen!: Zsu meg az igaza.. Azt tartom valószínünek, hogy Zsuzsa elhiszi, hogy "Laci hibája" (úgy is fogalmazott már, hogy Laci csapdába csalta - jahh kilógadta a görbéjét, Zsu meg ráharapott ). Mégis Edinának és Daninak meg azt mondja, hogy tudja, hogy hibázott, de szeretné helyrehozni (mármint hogy beleesett a csapdába). Nem veszi észre, hogy azért büntetik odabent, mert a részigazságaival szart kavart. És hogy kiderült, hogy nem minden úgy hangzott el, ahogy ő azt állítja. Ezért vált hiteltelenné, nem azért, mert rámarkolt Laci görbéjére

Krétagarbó 2015.01.04. 12:18:18

@natalja: volt benne az is, tett olyan megjegyzést, hogy Lacinak is jobb, ha Edina mellette van, de aztá mondott olyat is, hogy ne bántsa meg Edinát, mert olyan érzékeny lány, ne tőrje össze a szívét. Nekem eddig az jött le, hogy inkább bírja Edinát mint sem. A tegnapi kiakadása (Robin fogja-e a kezér Edinának vagy sem) sztem inkább már a párbaj miatt kiéleződő idegeknek köszönhető. Feltehetően benézte csak egyébként, mert valszeg nem is fogták egymás kezét, csak úgy nézett ki abból a szemszögből, ahonnan Ádám látta.

☺ágica (törölt) 2015.01.04. 12:18:33

@dare: hirtelen ennyi, bár nem néztem meg őket. de szerintem idővel tele lesz vele a net

www.youtube.com/watch?v=JhL2lIhkg-g
www.youtube.com/watch?v=Kjqapq6OEAs

bocs, ha vót már

kivancsibobojsza 2015.01.04. 12:19:27

@Csak ügyesen!: Szerintem pedig most Edina és Dani rontják a saját maguk megítélését. Mi azt látjuk (bocs, én azt látom), hogy Zsu már majdnem térden állva könyörög, de a kőszívű Edina és Dani nem akarnak neki megbocsátani. Ez a Zsu malmára hajthatja a vizet. Ha Edina és Dani nevetnének egyet, azt mondanák, hogy rendben, megbocsátunk, akkor ők jönnének ki jól. De soha nem tudtam taktikázni, nem értek hozzá :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 12:20:05

@kismalacka: 1 perc 400, 1 óra 24 ezer. Mondjuk amit Denissel ígértek a teljes villára kiterjedő akció keretében az nem lenne rossz bevétel. Azért azt ne várja el, hogy frissen kibocsátott fém 5000-es emlékérméket dobáljon be bárki is. .-)))
www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Bankjegy_es_erme/mnbhu_emlekpenz/2014/Zrinyi_proof_av100_RGB.jpg

dare 2015.01.04. 12:20:31

@vastyúk is ..: Lehet hogy elmesélte Ádámnak, de a beszámoló olyan durvára sikerült hogy még a belevalóban se tudták leadni.
Vagy azt hiszi álmodta az egészet, vagy csak szimplán nem akarja elmondani senkinek, ki tudja

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:20:48

@Ken Adams79: " Laci - Zsu-ra írtam az előbb" Hát nehezen tudom elképzelni, hogy Zsú nem emlékszik a kelleszre, elég sokat rugóztak rajta Lacival. Laci még firtatta is, hogy pontosan mire? A beszédéből ítélve még annyira sem volt részeg, mint szilveszterkor, és a szilveszteri estére emlékezett.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 12:20:49

@vastyúk is ..:

Én keveslem ;)

Ami meg a fizetős kúrós felvetést illeti.
Szerintem mostantól fizessen Fannika hogy bent van a villeszben, heti rezsit pengesse az RTL-nek.
Vagy a búráját pixelezzék ki az összes összefoglalóból, ha már ennyire csipog itt.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:22:18

@vastyúk is ..: Pontosan. A vicc csak az, h Laci is úgy hiszi, h Zsu őt csapdába csalta (mondjuk, több alapja van arra, h ezt higgye, mint Zsuzsának fordítva). Szerintem, ha Zsu odaállt volna Dani elé, és elmondja, h bejön neki Laci, mondta is neki, h gabalyodjanak össze, de ez nem érinti a taktikai részét a dolgoknak, Dani nem pipult volna be. Edina neccesebb lett volna, de ha Zsuzsa ezt így felvállalta volna, akkor Laci mellé állt volna (még így is megtette, egész addig, amíg ki nem kiderült, h Zsunak esze ágába sincs ugyanezt megtenni). Persze, Zsu a pillanatnyi részeg elgyengülést követően már nem akarta robbantani a bt-t és magára haragítani Edinát, hanem tepert vissza ezerrel, letagadott mindent, csak akkor kezdett el egy-két dolgot beismerni, amikor a másik kettő pedzegetni kezdte, h ők azért ezt annyira nem veszik be. Szóval én nem sajnálom Zsut jelenleg, ezt a szart ő kavarta, ha meg már kavarta, állt volna bele, de nem tette.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 12:22:40

@malevil2050: Aszt mér kéne? Edina4ever aszt kész! .-)

Krétagarbó 2015.01.04. 12:23:42

@dare: sztem nem is marhaság. mindent a szemnek, semmit a kéznek.
Egyébként is, a szexuálpszichomókus csak tanulta vagy 5 évig, nyilván jobban tudja.

Caprica99 2015.01.04. 12:24:22

@Csak ügyesen!: próbált beszélni Lacival, de egyrészt egy másodpercre sem tud vele egyedül maradni, mert a fúria Análka azonnal odaront és elzavarja, másrészt, amikor hármasban oltották Zsut (aki szóhoz sem jutott, mert Ádiná egy másodpercre sem tudja befogni a pofáját), Laci úgy állította be a történteket, mintha Zsu lekötözte és megerőszakolta volna, amikor pedig őt csakis az egyetlen Edinácskája érdekli. :D

Krétagarbó 2015.01.04. 12:25:59

@kismalacka: igen, Maksánál voltak konkrét esetek, ráadásul a közelmúltban volt belőlük országos botrány, nyilván emiatt nem kellett volna poénkodnia ezzel...
Sixx poénjánál ilyen fel sem merült.

másodpéldány 2015.01.04. 12:26:39

@Majom1Parádé:

szerintem dobjanak össze egy szolit a nézők neki, tudjátok mint amikor meg akarták menteni azt a délamerikai szappanopera hőst, és gyűjtöttek neki pénzt, hogy kivásárolhassa magát a rabszolgaságból...

éljen soká fannika, nem lenne nagyon miért néznem ezt a villa dagonyát nélküle, edina sajnos már elért ahhoz a kanyarhoz, sőt be is fordult, ahonnan már nem élvezet, hanem kifejezetten idegesítő őt nézni, összekeveri a birtoklásvágyából fakadó "igazát" a nagybetűs igazsággal,

zsé meg vigye ki macit, jöjjön vissza sok ponttal, és nézzük meg edina meg az általa imádott, sokszorosan pályát és kanyart tévesztett che guevara fejét...

Ken Adams79 2015.01.04. 12:27:36

@kivancsibobojsza:

Nevetni sosem fognak, mert Dani Zsu-ba (volt??) szerelmes, Edina meg talán egy icipicit ( :) ) Laciba :)

így nehezen bocsát meg az ember. Főleg, ha mellé még folyamatosan duruzsolják is a fülébe, hogy milyen rossz ember a másik.

Edinát sajnálom nagyon egyébként, mert Laci valószínűleg olyan ívben fogja majd elkerülni "odakint", amekkorában csak tudja.

Amikor itt kirobbant ez az egész "Zsu" ügy, kb akkor is úgy nézett ki, mint aki telibeszarja...
És biztos csak úgy van vágva, de kb 1 óra múlva, már rég túlléptek a dolgon.

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:28:16

@dare: hogy valami durva legyen a belevalónak is, azt nem tartom valószínünek :)
Leeht, hogy Laci nem emlékszik rá, vagy most tényleg csak tartja a száját. Ettől még mindig nem vagyok meggyőzve. arra számítottam, a tegnapi összefoglaló felrebbenti a fátylat. Simán lehet, hogy volt anál, de az, hogy egyik fél sem ismeri be, meg Edina "sérülései" nem mindent elsöprő bizonyíték.
Mondjuk pont leszarom, ha volt is popószex, jól esett nekik, hajrá. Csak furcsának tartom, hogy már Análka Edina neve a blogon, mikor még nem olvastam ilyen szalagcímeket, hogy megvolt a villa első análja ;)

Krétagarbó 2015.01.04. 12:28:43

@vastyúk is ..: pontosan tudja ő is, hogy nem csak Laci a hunyó ebben a sztoriban, sőt. Ezért is próbál bocsánatot kérni, ismét szövetségesi pozícióba kerülni, és ezért nem azt a vonalat választja, hogy kiáll az "igazáért". Meg azért is nyilván, mert egyedül nem tudja végigvinni, ez neki is világos.

dare 2015.01.04. 12:28:48

@☺ágica: Még nem láttam, köszi.
"szexre számíthat a néző...NEM".
Milyen bájos!!!

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:29:20

@kivancsibobojsza: Az a baj, h Dani és Edina azt átlátták, h Zsu akármit is akart Lacitól, az elsősorban a bt. ellen szólt, h ebben igazuk volt-e, vagy sem, az más kérdés, szerintem benne volt mindkettő (Zsu egyedül volt, kellett volna valaki, aki megdugja + fricska Dani és Edina felé, merth egyre inkább kiszorították a bt-ből). A bt. alapjaiban taktikai csapat volt, amelyhez muszáj meglennie az alapvető bizalomnak, Zsunak ezért nem bocsátanak meg jelenleg, mert az azt jelentené, h a taktikába is be kellene venni újra. Ráadásul Zsu közbehatására a Laci+Edina ügy is kiteljesedett, így még neccesebb a szitu, ha Zsu és Laci nem beszéli meg a dolgokat, elég mókásan nézne ki egy Zsu-Edina-Dani-Laci szövetség. Persze, fog ez még változni, lesz még Dani és Zsu egy taktikai platformon szerintem.

Caprica99 2015.01.04. 12:29:49

@Csak ügyesen!: De hát Zsu többször is mondta Daninak és Edinának is, hogy Laci tetszik neki. Igazából nem is tagadta le, ami történt, csak próbált kissé ködösíteni.
Azt, hogy Laci a bugyijába nyúlt, elmondta Edinának és Daninak is, de azt is mondta, hogy Edinára való tekintettel nem hagyta Lacit tovább menni.
Abból, amit az öfiben mutattak, szintén ez látszik.

Ditti82 2015.01.04. 12:30:04

Dani Robin mögé? Why? :-o

Krétagarbó 2015.01.04. 12:30:11

@tvbuzi: miért gondolod, hogy nyerni fog Robin?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 12:30:12

@Ken Adams79:

Sztem ezt a hogyvoltot ne nagyon erőltesd, ha ez kiverte nálad.
Biztos vannak fürge ujjak blog, vagy fénylények baráti köre csoport blog ahol nem viccelnek ilyen pincébe zárós poénokkal :)

malevil2050 2015.01.04. 12:31:00

@Majom1Parádé: Ez is igaz,mindent megteszünk h ő legyen az első,hiszen itt a fődíj nem1 csíkos napernyő!

ElzaBerry 2015.01.04. 12:31:38

@dare: Az elején valóban szórakoztatott Fanni butasága, de nekem ez már nagyon sok belőle, nevetni nem tudok rajta, inkább szánakozom. Valószínűleg túl sokat várok el tőle, de ha megnézed a statisztikákat: a műsor eleji szimpátián Fanni toronymagasan nyert, aztán beindult a pöcke és egyre mélyebbre ment, nálam most alatta jelenleg csak Maci van a rangsorban.

red ferrari 2015.01.04. 12:31:49

@kivancsibobojsza: Zsu már majdnem térden állva könyörög, de a kőszívű Edina és Dani nem akarnak neki megbocsátani,, Nyugi Zsut se a nagy szeretett hajtja inkább fél hogy kigolyozzák,ők nem akkarnak már Zsuval klkkesedni, nézzen mást madárnak :) miért kellene megbocsátaniuk? :)

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:32:18

@Csak ügyesen!: " Dani nem pipult volna be" ez én is így gondolom. Dani ráadásul azért nem hisz már neki, mert mikor Dáviddal volt a tapi, Zsuzsa arról is hazudott neki, és akkor mondta is Dani, hogy nem aza baj, hogy megtörtént, hanem hogy hazudott róla.

dare 2015.01.04. 12:32:20

@Krétagarbó: Én ezeket a szexuálmókusokat sose értettem, hogy pl mit tanulhatnak, mi vonzza őket eme foglalkozáshoz, és nem tudom elhinni maradéktalanul azt amit mondanak, valami nehezen emészthető mindig marad.

Ken Adams79 2015.01.04. 12:32:29

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

Nálam pont ugyan annyira "verte ki" mind a kettő
Semennyire.

Krétagarbó 2015.01.04. 12:32:45

@Csak ügyesen!: én is azt gondolom, hogy Laci olyan seggrészeg volt, hogy fel sem állt neki. Ahogy itt vki fogalmazott, volt egy kis tiniszex, combdörzsölgetés, aztán beájulás.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:32:57

@Caprica99: Korábban kellett volna, de azért bízom benne, még lesz rá lehetőségük, nyilván a gond az, h Edina mindenhol ott van :D Remélem, a szerkik el tudják intézni, bár próbálkoznak veszettül, de most is sikerült Edinát Lacival összesorsolni :D

Ettől még igazi próbálkozást nem láttam Zsu részéről Laci felé, ami egyébként eléggé jól mutatja, h ebben a sztoriban Zsunak Laci különösebben nem volt érdekes (már eleve is gond nélkül rátolta az egészet, amíg lehetett).

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 12:33:36

@másodpéldány: Ja, Izaura...
Nekem az tetszene, ha Zsu kivinné Macit és DJ.Bear jönne vissza! :-)

2015.01.04. 12:33:43

@Krétagarbó: Tényleg, most hogy mondod...valóban mondott ilyet is. De durva, hogy ezek a részek kiestek nekem.

Belllaba 2015.01.04. 12:36:25

Szerintem Robin nem tisztaszívű, meg ilyenek, hanem pusztán gyáva, fél konfrontálódni, beleállni a helyzetekbe, kimondani amit valójában érezhet.

kivancsibobojsza 2015.01.04. 12:36:28

@red ferrari: " Zsut se a nagy szeretett hajtja" - ezzel tisztában vagyok, de így műsorban marad, ha mindig ott könyörög és azt hajtja, hogy hibázott, bocsássanak meg neki. Ha elég sokáig mondja, akkor majdnem annyi ideig el is fogják neki hinni, mint Edinának az őszintét :) Ha azt mondanák, hogy fátylat rá, akkor miért tudna tovább sírni Zsu?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 12:36:45

@Ken Adams79:

" Off: sixx, nem kotekedni akarok, de ez a "bezarnam a lanyomat a pincbe" legalabb akkora tahosag, mint amekkorat a Maksa mondott.
Kerdezed meg azokat az embereket, hogy ez mennyire vicces, akiket mar zartak be pincebe! "

Akkor ezt hogyan értelmezzem ? :O
Ez inkább egy bók akart lenni sixxnek ? :)

Caprica99 2015.01.04. 12:37:03

@Ken Adams79: Amikor a szilveszteri bulin Laci besokallt és Ádám próbálta nyugtatni, Ádámtól elhangzott az is (vagy valami ilyesmi), hogy hát neked most ilyen gádzsi jutott, érd be ezzel és játssz tovább.
Ennyit arról, mennyire "lelkitárs" Lacinak Edina. Attól is idegbajt kapott, hogy tapad rá, nem hagy neki egy perc nyugtot sem. Aztán hirtelen elkezdett "taktikázni" és öribari és kúrótárs lett Edinából. :)

Ken Adams79 2015.01.04. 12:38:06

Kiváncsi vagyok, hogy Dani és Edina ebben a "Bt"-ben, hogy taktikáznak?

Edina csókolgatja Laci lábnyomát - jó taktika.
Dani meg ... ?

másodpéldány 2015.01.04. 12:38:14

@Caprica99:

"amikor hármasban oltották Zsut (aki szóhoz sem jutott, mert Ádiná egy másodpercre sem tudja befogni a pofáját), Laci úgy állította be a történteket, mintha Zsu lekötözte és megerőszakolta volna, amikor pedig őt csakis az egyetlen Edinácskája érdekli"

edina nagyon idegesítő, hogy nem enged másokat megszólalni maga körül, de ezt nem csak zsével szemben teszi, hanem általában alacsony a vitakultúrája, és amikor már muszáj lenne a szót megadnia a másiknak is, akkor elrohan, hogy ő ezt nem hallgatja...

szóval, nem nem gondolom, hogy zsé megnyerheti egyáltalán a vv-t, de azért okozhat még egykét kellemetlen percet edinának, aki megérdemelné az öneszméléshez, önismerethez vezető fájdalmas és hardcore úton...

felteszem a poposzexualizás (copyright fanni) után már nem fog egész erdély rászavazni, ha okos lett volna, akkor nem küldte volna el durván zsét a nyugiból, és akkor ez a popókanyar sem történhetett volna meg vele, ami szerintem totál hitelvesztés ahhoz a karakterhez képest, amivel ő bejött a vellába nyerni...

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 12:38:30

@kivancsibobojsza:

Még az is lehet hogy egy Zsu - Edina párbajról Zsut küldenék vissza, besajnálják a Milfet, Edina már úgy is sok, én konkrétan már lexarom mennyire "őszinte" :)

Ken Adams79 2015.01.04. 12:41:20

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

Nem, nem bók... csak én azt gondolom, hogyha már szóba hozta Maksát és ezt a "poénját" (ami kb 1000 éves), akkor 10 sorral lejjebb, kicsit necces ilyennel poénkodni.

Nyilván nem áll 200 nő az ELTE előtt .. mint ahogy nem fogja Sixx sem a lányát egy évre a pincébe zárni.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:41:27

@Caprica99: Hát, szerintem nagyon nem ezt történt. Kezdve ott, h Zsu megígérte Edinának kb két hete, h amíg együtt van a bt, addig nem fog Laci felé közeledni, akit egyébként sem tart sokra emberileg. Aztán ugye Dani Edinát választotta kampányfőnöknek és egyébént is sokat beszélgetett Edinával, karácsonykor a Maci-vitában sem állt Zsu mellé, aki egyébként is nyilván szarul volt lelkileg + részeg volt. Így jó ötletnek tűnt Lacival közös nevezőre jutni, csak abból nem lett semmi, mert Laci elküldte inkább cigizni :)

De nem felejtette el, másnap tipi-tapi. Dani megjegyzése sértette Zsu női önérzetét, meg egyébként is oda akart vágni Daninak, beköpi, h Laci matatott a bugyijában, de ő leállította. Szerintem Zsunál itt kb véget is ért volna a történet, de Dani nem úgy reagált, ahogy Zsu várta,hanem Edinának el akarta mondani, és innen elindult a lavina.

Zsu inkább magára vállalta, Edinának a sztorit már úgy adta elő, h Laci kezdeményezett, ő soha, és le is állította és teljesen ártatlan a dologban, ott vigasztalta Edinát. Laci bevallotta, h tetszik neki Zsu, volt a csók is, de aztán kiderült, h Zsu miket mond róla a háta mögött, valamint a kellesz-t is letagadta, és folyamatosan Daniéknak puncsolt. Ezen Laci besértődött, Edina-Dani megharagudott, h Zsu nem mondta el a saját szerepét a dolgokban, Zsu meg kiesett a bt-ből. Ennyi a sztori kb.

És jóval több karaktert szántam erre, mint amit megérdemel :)

tvbuzi 2015.01.04. 12:41:46

@Krétagarbó: nem tudom miért gondolom, se persze sokszor tévedek
este kiderül, hogy ki nyer ma

kismalacka 2015.01.04. 12:41:48

@Krétagarbó: Szerintem ez mindenkinek világos volt.

Viszont találtam Laciról videót...nem láttam az ágya felett a rózsafűzért :)

www.youtube.com/watch?v=X3TlCyZJnVs

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 12:42:37

@másodpéldány:

Igen ez a seggberakás picit leapasztotta a szavazótáborát, és az a perverz kukkolása is.
És ez az évődés azzal a csuzliszájú négerrel....konkrétan rókázok tőlük, inkább nézném Macit és Danit ahogy nyálat cserélnek a nyugiban bőrtangában, szopómaszkban.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.01.04. 12:43:56

@Ken Adams79: maksával az volt a baj, hogy egy konkrét ügy örvén gondolta magát viccesnek. ha nem látod a kettő közötti különbséget, sajnálom.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:44:20

@kivancsibobojsza: Igen, nyilván azzal ki lehetne fogni a szelet Zsu vitorlájából, ha megbocsátanak neki, de azután mi lesz? Merth nem akarnak már vele közös bt-t, az biztos.

Krétagarbó 2015.01.04. 12:44:23

@Csak ügyesen!: "A bt. alapjaiban taktikai csapat volt, amelyhez muszáj meglennie az alapvető bizalomnak, Zsunak ezért nem bocsátanak meg jelenleg, mert az azt jelentené, h a taktikába is be kellene venni újra."

Ezért sem értettem, ,hogy Zsú hogyan gondolja azt, hogy a taktikai dolgokba esetleg újből bevehetnék Edináék. Ahhoz, hogy valakivel együtt szövetkezve játsszál, ahhoz bizalomnak is kell lennie, hiszen itt azért előbb utóbb csak ellenfelek is lesztek. Zsú és edina között pedig a bizalom elveszett, ebben a játékban már sztem végérvényesen.
Daniban nem vok ilyen biztos, ha Daninak úgy hozza az érdeke, sztem fog ő még Zsúval szövetkezni.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 12:45:00

@Ken Adams79:

Szerintem az a Maksa poén vicces, volt, bár elítélem a nemi erőszakot.

kivancsibobojsza 2015.01.04. 12:45:19

@másodpéldány: vagy ha annyira nem is atomfizikus, de legalább őszinte :) és most szaladok... :)))))

kismalacka 2015.01.04. 12:47:25

@másodpéldány: " fanni okos. "

Ezt olyan sokszor mondtad már, meséld már el, hogy ezt miből szűrted le. Tényleg kíváncsi vagyok, mert rajtad kívül ezt még soha senki nem mondta, azt viszont hogy hozzá képest a fekete lyuk atomvillanás, már elég sokan.

pomac 2015.01.04. 12:50:54

@Krétagarbó: edinában sosem volt meg a bizalom zsu felé

Caprica99 2015.01.04. 12:53:02

@Csak ügyesen!: :)
sztem Zsu pont azért kezdett el másik potenciális szövetségest (Laci) keresni, mert kiszúrta, hogy Dani és Edina kibeszélik őt a háta mögött, Dani már nem áll ki mellette, Edina meg egy percig sem volt a szövetségese.
Szarul jött össze neki, ebből is látszik, hogy ő is csak egy IQ negatív szereplő.
Kis ésszel sokkal többet ki lehetett volna hozni a sztoriból.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 12:53:15

@pomac: Szerintem amikor Attila befogadta a párbajtanácsadásba akkor még megvolt a bizalom.

csiri bá 2015.01.04. 12:54:13

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "inkább nézném Macit és Danit ahogy nyálat cserélnek a nyugiban bőrtangában, szopómaszkban. " - ez legalább annyira kamu vállalás, mint a kanapémedve lefogyása vagy faxnika nemszexelekje. :))) egyik sem bírta egy percig sem, neked sem adnék 3 másodpercet, hogy öklendezve térdelnél a fajansz előtt. :)))

Ken Adams79 2015.01.04. 12:54:26

@pomac: A többi lányban is csak azért "bízik" - már amennyire, mert vagy gyűlölik Lacit, vagy más tetszik nekik.
Zsu az első pillanattól mondta, hogy neki tetszik Laci.

vastyúk is .. 2015.01.04. 12:55:43

@Caprica99: az a baj, hogy a ködösítésével Daniék szövegértelmezése alaján félrement a mondatok jelentése. Zsu bevalotta többször is, hogy kicsit tetszik neki Laci, miután úgy elvoltak a munka héten (előtte még nem tetszett neki senki). Ezt általában nem vette komolyan Dani, mert úgy gondolta, Lacinak nem különösebben tetszik Zsu. Edina persze a kicsit tetszik Lacitól is már a plafonon volt, mert tudta, hogy Lacinak ő mint nő nem annyira jön be, viszont dugásra bárkit szíveen használna. Tehát Edina attól félt, hogy Zsu kezdeményez. Ehhez képest, amit Zsu bevallott nekik, az volt; Daninak - márpedig Lacinak tetszem, hiszen a bugyimban turkált, Edinának meg: Laci belenyúlt a bugyimba, de én eltoltam a kezét. Eleinte, ha visszanézed, Lacira volt dühös Edina, nem is Kiskunra. Ha ezt ennyiben hagyja zsú, még mindig nem tör ki a botrány, de csak nem bírta befogni, elkezdte ekézni Lacit Edinának, hogy Laci miket mondott róla, meg ilyesmi, és olyat állított, amiről tudta Edina, hogy nem lehet igaz(vagy nem akarta elhinni). Erre szembesítést követelt Edina, és itt vérzett el Zsu. Mert a meglepetés nem az volt, hogy belenyúlt Laci a bugyiba, hanem hogy előző este Zsuzsa deklarálta, hogy neki Laci kell. Dani részéről itt következett be a teljes bizalomvesztés. Edina meg eddig sem bízott Zsuban, csak pozitív megerősítésként értékelte.

csiri bá 2015.01.04. 12:55:47

@kismalacka: van okj-s atomfizikusi és gráfelméleti diplomája. :)))

Ken Adams79 2015.01.04. 12:56:20

@Caprica99:

Mire volt jó egyik nap, amikor Dóri elhozta Edinát Laci mellől, hogy Zsu bement a szobába?

ElzaBerry 2015.01.04. 12:56:34

@másodpéldány: akkor nagyon jól megvezet mindenkit :D aki okos, az tudja, hogy mennyi az elég, és nem a pöcke hajtja látástól vakulásig

akit én a villában okosnak tartok az Laci, Edina és Dani, Zsuzsa pedig okos szeretne lenni.
Laci azért okos, mert bár szívesen megcsinálta volna Zsuzsát, volt annyi esze, hogy rájöjjön, Edinával többre megy, és nagyon rosszul jön le a dolog a nézőknél, főleg Edina hisztijei után.
Edina azért okos, mert szerintem nincs itt akkora szerelem a Lacival, mint mondja. Látja, hogy a Zsuzsa szeretett volna keresztbe tenni neki (mert ezt akarta a Zsuzsa, mikor Edinát besorolták a top3-ba, őt nem, ezután kezdődött az egész dolog Lacival), és Edina szerintem jól használta ki a dolgot, hiszen hetek óta az ő keveredésük az összefoglalók legfőbb témája. Szóval szerintem Edina nagy kifakadásaiban több a szerepelni akarás, mint a szerelem, de pont ez lenne a játék lényege, nem?

Daninak vannak jó taktikai megnyilvánulásai, mióta visszatért a párbajáról, azt érzem, hogy egyre inkább egyéni játékossá kezd válni (talán szerepe van a gladiátoros idézetnek is ebben)

Zsuzsát az elején sajnáltam, rá is szavaztam. Még az sem baj, hogy próbálkozott Lacival, ezért ne kövezze meg senki. De aztán elkezdett össze-vissza hazudozni, követni sem tudtam, és látszott rajta, hogy hazudik, a végén már ő sem tudta, mit, akkor nagyon ellenszenves lett, Edinától és Lacitól függetlenül. Egy emberen látszik, mikor hazudik, és ő folyamatosan.

Caprica99 2015.01.04. 12:57:02

@Majom1Parádé: szerintem meg - mivel Edina tudta, hogy Attila megnyerte az előző VV-t - mindenképpen ott akart fülelni a tanácsadásnál, hogy ő is profitálhasson belőle, ezért kezdett el Danihoz és Zsuhoz simulni.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 12:57:10

@Caprica99: Mondjuk, ehhez nem ártott volna közölni Lacival, h mit is akar tőle: dugást, szövetséget, mindkettőt. De semmit nem mondott Lacinak, pedig kapott rá lehetőséget, aznap is, másnap is. Utána is már csak a bt-t mentette, most is csak a bt. a fontos neki. Ezért gondolom azt, h Zsu részéről ez nem volt átgondolva egyáltalán, semmiféle taktika nem volt ebben, egyszerűen lépett egy rosszat, érzésből, dühből.

Baresz83 2015.01.04. 12:57:12

@Ken Adams79: Na igen, meg olyat is mondott Zsu, hogy neki egyik pasi sem jön be, csak Dávid, aki már kiesett..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 12:57:54

@Ken Adams79:"... Zsu nem ertem, mert ennyire meghunyaszkodo,..."

Sztm valójában nem az, hanem most módszernek választotta ezt a bocsássatok meg figurát, ezért nem is hihető, és egyelőre nem is működik. Nem úgy néz ki, mint aki megadta magát.

jog-ász 2015.01.04. 12:58:39

sztem zsu, edina, meg dani végig úgy godolkodik, mindig azt mérlegeli hogy a nézőket mi érdekelheti belőlük mi nem-persze abba nem tudnak beleszólni a szerkesztők ebből mit tesznek be és mit nem.

sixx! hamarosan érik a macis párbaj, zsunak volt olyan beszólása hogy a következő kiválasztott ő lesz és tudja már kit visz ki(sztem macit) és lehet kint is hagyja, ha nem építik le a szerkesztők nagyon.

pomac 2015.01.04. 12:59:30

ugy látom félre érhetöne fogalmaztam edina sosem bizutt zsu -ban ha igy egyértelmü, mikor Attila benn volt akkor sem bizott ,mivel csak kedvelte de nem bizott benne , meg ugy ö semleges volt állitása szerint.

Caprica99 2015.01.04. 13:00:26

@Ken Adams79: full részeg volt mindkét csaj, azt sem tudták, hol vannak. :D
A helyükben én Dórit (vagy Zsut) befektettem volna Laci alá, hadd visítson Edinácska a tulajdona elvesztése miatt - na az szivatás lett volna.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:00:26

@kismalacka: Azt mondja, otthon van az ágya felett a falon rózsafűzér. Sztem ez a riport a beköltözés előtt készült a szállodai szobában.
Azt néztem, hogy milyen kínos rendben sorakoztak a mentes ásványvízek az éjjeli kisszekrényén.

Az áldozat szerepet jól hozza, a Zsú-féle sztoriban ő is benne volt, nem csak Zsú, ehhez képest...

Krétagarbó 2015.01.04. 13:02:13

@tvbuzi: én is azt gondolnám, csak itt sokkal többen nyomják Ádámot, meg az utóbbi időben a szerkik is mutattak Ádámból pozitív dolgokat (Macival a tangó pl..), ezért vagyok bizonytalan.

Baresz83 2015.01.04. 13:02:40

Ha ma újra elkezdik Liluék a párbajon, hogy szabadon SÁFÁRKODHATUNK azzal az egy nyomorult szavazatunkkal, esküszöm kanállal nyiszálok eret magamon... :D

fofofo 2015.01.04. 13:02:53

Az esti szavazás talán mégis érdekes lesz egy bizonyos szempontból.
Asszem pont sixx írta egyszer, hogy trash realityt kétféleképpen lehet nézni: mint sitcomot, és mint szappanoperát. A hv a sitcom oldalt képviseli, és - úgy veszem észre - a commentelők jó része is. Nálunk a hsz-ek alapján mintha Ádám lenne enyhe többségben. Csakhogy szavaznak a szappanopera-nézők is, és az ő véleményükről ezen a fórumon nem sok infónk van. Ha 70-30 Robin, akkor egyértelműen győzött náluk a jólelkű fiú.

vastyúk is .. 2015.01.04. 13:03:23

@Majom1Parádé: szerintem edina a legeleje óta nem bízik Zsuban. Az más kérdés, hogy nyitott felé.

kismalacka 2015.01.04. 13:03:54

@Krétagarbó: De azt is mondja, hogy otthon 5 van, abból hozott el 1-et magával.

Ja...:)) Ásványvíz..lehet hogy elromlott a vízvezeték a szállodában, és mosakodni meg kell ugye :)

Abból amit mondott teljesen nyilvánvaló, hogy Minniet csak használja, mert egy fokkal jobb mint a gumibaba. ( viszont a gumibaba nem beszél ) :D

Krétagarbó 2015.01.04. 13:04:03

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: azért ne essünk túlzásba. én Maci nyelvét sehogyan, sehol és semmikor nem akarom látni:)))

Ken Adams79 2015.01.04. 13:04:59

@jog-ász:
Mivel vissza akar jönni Zsu, szerintem nem Macit viszi majd ki, hanem Fanni-t ...

Bár bent többen állnak mögé (gyak. mindenki) de majd megint elő lehet venni, hogy a kisfia jövőjét akarja bebiztosítani.

Baresz83 2015.01.04. 13:05:00

@fofofo: a fb-on vannak a szappanoperás kommentelők, és ott valóban Robin a befutó.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 13:05:05

@vastyúk is ..: Ha Zsu első nap után abbahagyja, akkor is botrány lett volna, mint ahogy volt is, csak akkor Zsu-Edina-Dani maradt volna bt, Laci meg partvonalra került volna. Laci emiatt fúj most Zsúra nagyon, mert eleinte úgy gondolta, h akkor Zsu-Laci lesz, de harmadnapra kiderül, h ebből Zsu-Edina-Dani lenne, és ő vinné a balhét, ha ez így marad. De hát volt nála ütőkártya, amit végül ki is használt, egész addig nem tette.

csiri bá 2015.01.04. 13:05:35

@fofofo: ezt most hibátlanul összefoglaltad...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 13:07:32

@pomac: Igen, igazad van. Én kissé összemostam a bizalmat a "nincs vele különösebb baja" állapottal. Egyrész Edina akkor taktikából, másrészt együttérzésből állt Zsu mellé. Hogy ,melyik mekkora részben volt jelen azt nem tudnám megmondani.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:07:38

@pomac: ez is igaz, "de addig csak tudta, de nem sejtette...." :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:07:56

@Csak ügyesen!:"... ha Zsu odaállt volna Dani elé, és elmondja, h bejön neki Laci, ..."

Dehát odaállt ezzel, erre Dani rögtön közölte, hogy ezt Ádinkának azonnal tovább fogja adni.

fofofo 2015.01.04. 13:08:00

@Baresz83: na akkor majd kíváncsiságból benézek oda is, köszi az infót. mondjuk azt nem hiszem, hogy hozzászólok :) te szoktál?
@csiri bá: köszi, de aztán majd 70-30 Ádám lesz, és bedől a szép kis elméletem :)

Caprica99 2015.01.04. 13:08:36

@Ken Adams79: Fannival szemben sztem tuti elvérzik, mert akkor nem lesz több dugás a vellában, hisz Dóri ingyér nem fog és az az őszinte és tisztalelkű lyány (Edina) ilyet nem csinál nyilvánosan.

Ken Adams79 2015.01.04. 13:08:45

@kismalacka:

Mr Busta-t hallgat, rózsafüzért morzsolgatva...
:)

dRm 2015.01.04. 13:08:56

Kurvara irritál mar ez az Edina. Nem tudom ti hogy vagytok vele....

Krétagarbó 2015.01.04. 13:09:27

@Caprica99: És a pöckével akarta becserkészni Lacit, a szövetségest?

Ken Adams79 2015.01.04. 13:10:48

@Caprica99:

Erre én is gondoltam, de most bár van dugás, paplan alatt... NAh...

"Vészhelyzetben" lesz majd itt paplan nélkül is :)

Ha nem, akkor szerintem van esélye ellene

kismalacka 2015.01.04. 13:11:06

@fofofo: Nem bedől csak a szappanosok is szeretnének izgalmat, ármányt, cselszövést :))

csiri bá 2015.01.04. 13:11:19

@fofofo: az elméletek azért vannak, hogy megdöntsék vagy bebizonyítsák őket... minden attól függ, hogy a sitcomosok vagy a szappanoperások vannak többen a szavazók között és én az utóbbira tippelek, mert ők hajlamosabbak a két típus közül nem csak nézni, szavazni is, ezért a cicafiú lehet a befutó...

Caprica99 2015.01.04. 13:11:30

@Krétagarbó: Ha Fanninak összejött, gondolhatta, hogy neki is bejön.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 13:12:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ööö, nem, Dani azt mondta Zsunak, h szerinte Lacinak annyira nem jön be Zsu, mire Zsu közölte, h dehogynem, tegnap is a bugyimban matatott, de én leállítottam. Erre mondta Dani, h ezt el kell mondani Edinának, h megtudja, h Laci mit csinál. Zsu Daninak és utána Edinának is úgy állította be, h ez egy tőle független történés volt, amit ő azonnal leállított, Edinára tekintettel. Magyarán tolta Lacira a szart, magát meg kimosta (volna).

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:13:40

@Krétagarbó:

Vissza fogod őt még sírni, lefogyik és olyan sukár lesz mint Johhny Depp.

@Ken Adams79:
De a fényevő mondhatja azt hogy neki meg a fizetős pornó oldalra kell a zsé, ami jobban megmozgatná a kedves szavazó polgárt, pláne ha hím.
Maci mindenki ellen kint marad, szerencsétlen olyan mint egy komód, csak ott van a szobában, max szellent egyed hogy legyen bélmozgása, próbál konfliktust generálni néha, hogy történjen vele is valami, mert az alvajáróst, és a szellemidézőst ellőtte, most marad az ágybaszarós poénja gondolom, azt vége a poénkavalkádnak, beszürkül mint egy régi fotó a padláson.

Baresz83 2015.01.04. 13:14:58

@fofofo: nincs mit :) nem nagyon merek a facebookon kommentelni, mert félek, hogy a sok hülye legyőz a rutinjával :D némelyikük ott már az újmagyart beszéli amúgy is...(láttya, tuggya, lessz és társai)

dare 2015.01.04. 13:16:08

@ElzaBerry: Én ezzel pont fordítva vagyok, az elején nem volt szimpatikus Zsu ( olyan önelégült beképzelt kivagyok énvagyok műnő) most viszont mivel annyira görcsösen akarják kiszorítani a játékból egyre jobban megkedvelem.
Nem azért kedvelem mert egy zseniális taktikus( bár elérte hogy Edina népszerűsége megtörjön) vagy roppantmód szórakoztató, hanem azért mert ilyen ellenséges környezetben végig higgadt tud maradni és ilyet még egy játékosnál se láttam.
Sok játékost támadtak már falkában és egy se tudta úgy megőrizni a hidegvérét mint ő.
Abszolút neki szorítok hogy nyerje meg ezt a szériát, nem csinált még olyat ami miatt annyira utálnom kellene, ezeket amihez a fejéhez vágnak olyan súlytalannak érzem.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:16:10

@kismalacka: Azért én nem vagyok biztos abban, hogy ki használ kit. Vagy esetleg kölcsönösen használják egymást.
Olvasva Edina anyuja nyilatkozatát, azért edina nem egy buta kis vidéki naivaként ment be, és ahogy már párszor kiszaladt a száján egy-két trashreality-s alapvetés, pontosan tudja, melyik játékban van.
Nekem egyelőre tetszik, ahogyan játszik.

másodpéldány 2015.01.04. 13:16:31

@ElzaBerry:

Fanni kifejezetten okos,

de tudod minden embernek van egy a külvilág felé mutatott énje, ami védekezés is, meg önerősítés is, a szalagján elmondja, hogy ő rút kiskacsa volt, meg nagyon sokat bántották kiskorában a suliban, ettől csak erősebb páncélt épített kifele, ami az ő esetében egy ilyen nagyon helyes, vicces, szórakoztó módon maníros Fanni,

mások is építenek mindenféle külső ént, ami szerethetőbb vagy kevésbé szerethető, számomra Fannié kifejezetten szerethető, a szellemes benyögéseiből meg egyértelmű, hogy roppant intelligens...

zsu is okos a maga módján, egy túlélő anya okossága, de kicsit görcsös, és nem volt következetes, neki nem lett volna szabad innia a villában, mert ilyenkor vette mindig a rossz kanyarokat,

laci, hát izé, több olyan megnyilvánulása volt, pl a "földhöz legközelebb eső csillag a hold", és ehhez hasonló komoly mindennapi tudásról árulkodó mondatok, melyek mutatják, hogy az általános műveltsége több mint alacsony, érzelmileg sem túl fejlett...

edina, nos értelmes a csaj, de az érzelmei miatt vakvágányra kerül a villában, és bár volt olyan pont a villában, amikor azt hittem akár nyerhet is, most már ezt nem kívánom neki,

Daninak van általános műveltsége, értelmes is, de de de nem elég érdekes, inkább uncsi, kiszámítható, agyagos, bár alakulhat úgy a kiesések rendje, hogy úgy marad benn valakivel a végén, hogy esetleg nyerhet, de csak inkább akkor, ha a végső körben nála ellenszenvesebbek maradnak a szerencse forgandósága okán...

Dóriról is kiderült már hogy nagyon intelligens, igazából Dóri és Fanni a kedvenceim, bármelyikük győzne velem rendben lenne, Dóri okosan azt mondta az interjúban, hogy az ismertségért ment be, mert azzal sok munkamegbízás jár, de ha úgy adódik, akkor a nyerés sem áll tőle távol...

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:16:37

Várom a párbaj napot, megint úgy beb*sznak hogy Edina két napig nem tud leülni, úgy meg lesz seggezve.

pomac 2015.01.04. 13:17:29

@Majom1Parádé: szuval eggyüttérzett, dani meg már akkor a bizalmasa volt ugyhogy taktika is volt :D

Caprica99 2015.01.04. 13:18:04

@Ken Adams79: Óh, ha Zsu lesz a következő kiválasztott, akkor nem Fanni és Denisz, hanem Edina és Laci fogják mindenhol összekúrni a villát, hogy ők érdekesek maradjanak. :)
Tuti, hogy akkor Edina azt fogja gondolni, hogy őt vagy Lacit hívja ki Zsu párbajra.
Zsu szemszögéből csak Maci maradhat egyetlen esélyes, ha vissza akar jönni - de hát már nincs neki Dani, aki tanácsokat osztogathatna.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:20:11

@Krétagarbó:"... Zsunak ezért nem bocsátanak meg jelenleg, mert az azt jelentené, h a taktikába is be kellene venni újra. "

Ezt a Bt-t Kiskun alapította (Ati instrukciói alapján), nyilván ő a beltag. Dani lehetett a kültag, Ádinka meg a semmi. Ehhez képest "visszaveszik"?

Krétagarbó 2015.01.04. 13:20:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nekem az egész sztoriban ez nagyon kiütötte a biztit, mert bár én sem tartottam korrektnek Zsú Lacihoz való közeledését, de Daninak ebbe nem kellett volna beleszólnia. Hagyni kellett volna, hogy Zsú hogyan kívánja ezt lerendezni. (De aztán lehet, hogy ilyen összezárt környezetben megváltoznak az alapvető szabályok, nem tudom.)

pomac 2015.01.04. 13:21:39

@pomac: zsuval együtt érzet ,már olyan hibákat vétek amit magam sem hiszel el :D (helyesirásilag)

ganxtalovins 2015.01.04. 13:21:49

Sziasztok!
Volt szavazás Robin-ádám, nem tudjátok, hogy áll?? Hol lehet elérni???

vastyúk is .. 2015.01.04. 13:23:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Zsu csak annyit mondott el a történetből, hogy Laci közeledett felé, de ő hárított. Dani azért mondta Zsunak, hogy mondja edinának, hogy Edina tudja, hogy a Laciban nem lehet bízni, mert egyszerre két nőre nyomul (Merthát Edina alá folyamatosan adta a lovat)

Ken Adams79 2015.01.04. 13:23:53

@másodpéldány:

Biztos nagyon előítéletes vagyok, de szerintem aki oda bemegy az eleve nem lehet intelligens.
Attól a VV Attilától is el voltak ájulva, hát szerintem az sem egy atomfizikus.
(én sem vagyok az)

Az, hogy Fanni, aki "hogy mondják a FASZT szép szóval " (5 perc gondolkozási szünet- Majd megállapította, hogy Farok...)
inkább a magához való esze van meg , vagy inkább a JPÉ (józan paraszti ész) - vagy még az sem

Leginkább a műveletlen szó illik szerintem mindegyikre.

másodpéldány 2015.01.04. 13:24:14

@Ken Adams79:

"Mivel vissza akar jönni Zsu, szerintem nem Macit viszi majd ki, hanem Fanni-t" -írtad te...

na ne... maci többször is megnevezte zsét legfőbb ellenségnek, tehát van oka kivinni macit, amiért mindenki hálás lesz neki, hisz végre fognak tudni aludni, vége lesz a rettenetes horkolásnak,

aki lakott már együtt horkolóssal, az tudja milyen borzalmas az, és lehetetlenné teszi a nyugodt alvást, szóval e pillanatban maci a horkolása miatt is közellenség, zsé tudja, hogy meg fogják neki köszönni, ha kivisz macit, és még bátornak is fogják tekinteni...

semmiképpen se viszi ki Fannit, hisz pont azért nem vitte ki Rönét se, mert félt attól, hogy a párbajon agresszív lesz vele, nem akart egy esküdt ellenséget, meg is mondta neki a stratégia oktatója, hogy ne az ellenséget, hanem a leggyengébbet vigye,

maci esetében egybeesik a leggyengébb játékos és a legnagyobb ellenség, zsé ezzel élni fog, és még tisztelni is fogják utána a villában, hogy megszabadította őket a horkoló mammut couchpotato-tól...

Baresz83 2015.01.04. 13:24:29

Kedves RTL! Ezúton szeretném kérni, hogy ma inkább ne is legyen párbaj! A műsor elején mondják meg Liluék, hogy kinek kell hazamenni, csomagolás, búcsú, tiplizés, és utána legyen inkább újra kiválasztás! Köszi! :)

vastyúk is .. 2015.01.04. 13:25:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Ezt a Bt-t Kiskun alapította (Ati instrukciói alapján), nyilván ő a beltag. Dani lehetett a kültag, Ádinka meg a semmi. Ehhez képest "visszaveszik"? " szerintem ezt Zsuzs is rosszul látja, ő ott nem volt vezérigazgató... Ha nem mindenki egyenlő jogú akkor mi értelme van? Ebben az olvasatban, most a Zsu azért puncsol, hogy újra legyenek beosztottjai?

2015.01.04. 13:25:39

@fofofo: "Ha 70-30 Robin, akkor egyértelműen győzött náluk a jólelkű fiú."

Ha ez így van, akkor Robinnak már lehet is írni a nevére a házat, udvart, kutyát. :D
Akkor a végén 12ker-Robin párbaj lesz? Már ha az idei évad befutója a jólelkű, érzelmes karakter, akkor abból nincs nagy kínálat a villában. :D

Ken Adams79 2015.01.04. 13:26:49

@vastyúk is ..:

Dani szerelmes Zsu-ba ...legalábbis az volt.
Mintha egy tőrt döftek volna belé, amikor Zsu gyak mindenki másra rámászott volna
Szerintem mindannyian jártunk már így, én legalábbis biztos.
Szar érzés.
Elhiszem, hogy megbántva érzi magát Dani

Baresz83 2015.01.04. 13:26:59

@másodpéldány: Maci a nappaliban alszik már régóta, szóval a horkolása nem lehet indok, mivel így senkit nem zavar.

Belllaba 2015.01.04. 13:27:12

@dare: jól összefoglaltad, szó szerint így gondolom én is!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:27:58

@Krétagarbó:
Nekem végig az volt a benyomásom, hogy Dani vérig van sértve, mert visszautasították mint férfit. Emlékszel, számon kérte az első srácot (Dávid vagy ki?) Kiskunon. És amikor erre Kiskun azt találta válaszolni, hogy de hát "ő tetszett nekem", na itt vágta el magát Daninál. Egy második - őt leköröző - pasit (Laci) már végképp kiborítónak talált.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:28:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ahhoz, hogy Zsú játékban maradjon, kellett neki ez a Bt., a társak nélkül Bt. sem lett volna, így én egyenrangúnak érzem őket a csapatban. Nem Zsú vezette a Bt-t, sőt, sztem nem volt vezető benne, bár - talán az iskolái okán - kimondatlanul is Danit elfogadta mindkét lány "szellemi vezetőnek".
Egyébként amit kiragadtál mondatot, azt én is csak idéztem valakitől.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:28:13

@másodpéldány:

" Fanni kifejezetten okos,

de tudod minden embernek van egy a külvilág felé mutatott énje, ami védekezés is, meg önerősítés is, a szalagján elmondja, hogy ő rút kiskacsa volt, meg nagyon sokat bántották kiskorában a suliban, ettől csak erősebb páncélt épített kifele, ami az ő esetében egy ilyen nagyon helyes, vicces, szórakoztó módon maníros Fanni, "

Mi vicces ebben a nőben ???
Most hót komolyan kérdem.
Az vicces hogy úgy beszél mint egy matróz ? Ez a műmájerkedés eléggé visszatetsző, muterja már azért imádkozik hogy essen ki a kicsi lánya, már annyira ég miatta szegény, miket kaphat az ismerősöktől :))
Ő nem játssza meg a hülyét, ő sík retard, nála csak ez a program fut : kaja, szoli, dugás, pia, kaki, pisi, alvás, kaja, szoli....
Ez a nő annyira egyszerű mint egy bot.
Annyi empátia lehet benne mint egy marék lepkében, még a muterja egyik veséjét is felajánlaná azért hogy legyen egy éves szoli bérlete.
Haljak meg ha ennek a nőnek volt könyv a kezében.
Még tartása sincs ennek a nőnek, odakint az ilyeneket hívják ribinek, vele így fognak bánni, sanszos hogy párszor el is verik a száját.

másodpéldány 2015.01.04. 13:28:41

@Baresz83:

én olyan éjszakait is láttam, amelyben benn aludt a hálóban, nyilván mikor kint rendezkednek, akkor beparancsolják a hálóba, hát ember legyen az ágyban, aki tud mellette aludni... egyébként olyan erős a horkolása, hogy szerintem még a hálóba is behallatszik..

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:29:24

@Krétagarbó:

Akkor a fiatalkori Marlon Brando.
Ha ő se akkor rosszul vagy bekötve.
Charlez Theron bejön ? ;)

Caprica99 2015.01.04. 13:29:32

@Ken Adams79: Zsu első perctől kezdve mondta Daninak, hogy nem pasiként, csak szövetségesként tekint rá.
Edinának is megmondta Laci, hogy nem tekint rá nőként, aztán nézz oda...
Szóval, ki tudja, mi lesz még itt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:30:04

@vastyúk is ..: "...szerintem ezt Zsuzs is rosszul látja, ő ott nem volt vezérigazgató...."

Valóban. Ő "csak" tulajdonos volt. Sztm jogi tanácsadó nélkül ne alapíts céget! :).

Ken Adams79 2015.01.04. 13:30:16

@másodpéldány:

Lehet...én nem tartom macit gyengének - de igaz, erősnek sem.
Maci kint alszik a nappaliban (az öfik alapján kb 23 órát)

Én pont azért gondolom, hogy Fannit viszi ki, mert én őt tartom az (egyik) leggyengébbnek.
Lehet, hogy rosszul látom.

@Caprica99:
Szerintem azért nem őket viszi majd ki, hogy visszafogadják.
Majd biztosítja őket arról, hogy ha nem mellé állnak (márpedig gondolom nem mellé fognak) akkor sem bántja őket.

vastyúk is .. 2015.01.04. 13:30:22

@Ken Adams79: én óvatosabban fogalmaznék. legfeljebb bejött neki zsú. a szerelem nagy szó ;). Férfiúi önbecsülését érezheti megbántva, de nem hiszem, hoyg összetört volna a szíve. Egyszerűen nem ismerik egymást annyi ideje, hoyg szerelemről lehessen beszélni

másodpéldány 2015.01.04. 13:30:50

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

hát majd meglátjuk mire viszi ez a szerinted bot odakinn, szerintem sokra,
nem adok pacsit...

a riobizéssel meg mégis mit akarsz itt? szerinted olyan intelligens dolog ribizni? jaj, kérlek ne válaszolj erre, ez költői kérdés,

na irány a napsütés, amíg tart.

vastyúk is .. 2015.01.04. 13:32:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Rendben, nem alapítok céget jogi tanácsadó nélkül (meg gazdasági tanácsadó nélkül sem, ha már itt tartunk) csak arra akartam célozni, hogyha Zsuzsa agyában felmerült, hogy nem egyenjogúság van a cinkosok között, akkor már régen rossz.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:32:18

@natalja:

Már látnám Lacinak a csámpás száját mikor belibben Robin a párbajról :)
Majd megint eljátssza a nagyhalált, egyedül maradt brühühü :))

malevil2050 2015.01.04. 13:32:22

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Ezt eccerűen úgy mondják,ehhez a játékhoz majdnem megfelelő,ha több lenne a fejében akkor tuti befutó is lehetne

Csak ügyesen! 2015.01.04. 13:32:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Abból a beszélgetésből nekem az maradt meg, h miután Zsu közölte, h de a Dávid tetszett neki, Dani mondja neki, h de ugyebár most már nem tetszik neked senki (de ezt úgy h csak a hülye nem értette, h tudja h Zsu kamuzik ebben a kérdésben), mire Zsu gyorsan leszögezte, h nem, nem tetszik neki senki. Azt erre három napra rá kiderült, h jó, lehet h a Laci néha :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:32:50

@Krétagarbó: Kétségtelen, hogy Danira hallgatott mindenki a "cég"-ben. De volt Kiskunnak egy mondata, hogy a kinti életben is előfordul, hogy alapít valaki egy céget, aztán kifúrják a tulajdonost.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:33:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: biztosan ez is (nagyrészt ez) vezetett ahhoz, hogy a végén minden szívfájdalom nélkül kitessékelték a szövetségből Zsút és Dani nem ellenkezett ez ellen, sőt. De azt gondolom, hogy Daniban a sértett férfiúi hiúság mellett az észérvek is közrejátszottak, tudta, hogy előbb-utóbb Zsúval fel kell bontania a Bt.-t, ez egy jó alkalom volt, amit meg lehetett indokolni a nézők felé.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:34:40

@Csak ügyesen!: Igen, így volt Már el is felejtettem. Dani viszont nem :)

Ken Adams79 2015.01.04. 13:34:41

@Caprica99:
Hát, úgy látszik erősebb Zsu-ban az "undor" amit Dani iránt érez.
Dani meg szegény reménykedett az utolsó (utáni) pillanatig.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:35:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az, hogy Zsú így gondolja, még nem jelenti azt, hogy így is van. Ő elfelejtette (vagy talán rá sem jött soha), hogy a 70%-osnál magasabb párbajgyőzelmét nem a saját személyes varázsának köszönheti, amikor visszajött, hirtelen nagy mellénye lett, és vezérigazgatónak képzelte magát. Pedig nem volt az.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:35:56

@másodpéldány:

Szted mi ha kamerák előtt orbaszájjba kefél, mocskos a szája, és két fontos dolog van az életében, a sminkorrektor, és a szoli.
Minek titulálnád a nőt ?
Te vagy a fényevő pártján és te küldenél ki a napra ? :))))))))))
Besz*rok tőled :)

másodpéldány 2015.01.04. 13:36:37

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

viszont gondolom örökbe kapja a a lilát, és ez arra kárhoztatja őt, hogy végig bent legyen...

ha viszont Ádámban ott a csavar, akkor nem ráhagyja a lilát hanem Dórira.... az mekkora volna,

de nem hiszem, Ádám is egy nőgyűlölő mint Laci, ebben ők nagyon egyek, szóval valszeg laci kapja a lilát örökbe..

viszont félek nem az az édes Robin fog visszajönni, a nézők jobb szeretik a kellemetlen ugatósokat visszaszavazni a kellemes emberekkel szemben

Caprica99 2015.01.04. 13:37:19

@Ken Adams79: én még azt is el tudnám képzelni, ha legyőzné az "undorát" és bebújna Dani mellé az ágyba egy kis simire, Dani újra a legfőbb szövetségese lenne.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:37:22

@Krétagarbó: "...egy jó alkalom volt, amit meg lehetett indokolni a nézők felé...."

A véleményeket olvasgatva, nem biztos, hogy Dani ezzel jó üzletet csinált, mert kb a fele nem vevő az érveire. Bár ki tudja az arányokat.

ElzaBerry 2015.01.04. 13:37:42

@dare: Nem tudom, Zsuzsába én nem látok bele ennyi taktikát, nem tartom annyira rafináltnak, inkább csak intrikusnak. Valószínűleg mikor összegabalyodott Lacival, tényleg Edinát szerette volna gyengíteni, de úgy, hogy átveszi tőle a szerelmi szálat. Csak ez nem jött össze, és most újra elő kell vennie a mártírságot, a fiával már nem érvelhet. Tegnapi öfiben is látszott rajta, hogy direkt a megtört nő szerepét játssza, halkan beszél, alázatos. Nem hinném, hogy egy Edina vagy egy Dani ennyire meg tudnák őt gyengíteni pusztán azzal, hogy nem haverkodnak vele erősebb amazon ő annál. Tehát alaposan rájátszik ő erre. De ezt nem nevezném egy túl szimpatikus dolognak.

@másodpéldány: Fanniról csak annyit, hogy nem azt mondtam, hogy hülye, hanem buta, mert nem jól használta ki a karaktere lehetőségeit. Jóformán mennyit látunk belőle? Szexel Denisszel, a szexről vitázik Denisszel, a szexről beszél másokkal, veszekedik Ádámmal, és néha beszólogat. Szexszel még senki nem nyert VV-t.

Lacihoz meg annyit, hogy a lexikális tudás semmit nem számít, ha van józan paraszti esze. És neki van, szerintem nemcsak ösztönből megy, vannak elképzelései a játékról.

Dani jelenleg tényleg háttérbe szorult, de még benn lesz egy darabig, most tuti nem megy párbajozni, tehát nem írnám őt le még.

ganxtalovins 2015.01.04. 13:38:23

@vastyúk is ..: Ezt hagyjuk már, az egészet a zsu csinálta és vissza robbant az arcába, ő mondta lacinak: Kellesz többször is és utána úgy adta elö, hogy laci rámászott...

másodpéldány 2015.01.04. 13:38:42

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF:

szerintem szimplán nem figyelsz, és a rádiód bizonyos hullámokat nem tud fogni, nem tud érzékelni,

dobd ki, és szerezz be újat, nem miattam, magad miatt, mert jó dolgokból maradsz ki

2015.01.04. 13:39:13

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Majd Edina megvigasztalja. Ettől még jobban megzakkan, és utána... el nem tudom képzelni a folytatást. Hova tudna beavászkodni?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.01.04. 13:39:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

Nem lesz.
Dani és Denis, az párbaj lesz majd a végén.
Maci, Laci, Fanni olyan simán kipottyannak, hogy a 20%-nak is örülni fognak.

ms delacroix 2015.01.04. 13:40:36

Azert az eleg sokat mondo volt, hogy Laci raszolt Edinara, hogy ne erjen hozza, mikor a dalt probaltak... khm, biztos nagyon vonzodik am hozza. Jaaa lehet, hogy m ost csak jozan volt.... Egyebkent meg Edina tamadasai Zsu fele mar reg nem neki vagy a tobbi lakonak szol, hanem a nezoknek sulykolja, hogy Zsu ilyen meg olyan. Kozben meg azert magaba nezhetne az erkolcsos kiseger.... Szanalmas. Dani meg ezzel a "jajj atvertel, nem bocsatok meg, blabla" de az senkinek nem tunt fel, hogy akkor kezdett el levalni Zsurol, miutan a szulei beuzentek neki karacsonykor?

Krétagarbó 2015.01.04. 13:41:35

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: messze még a vége. És ki tudja, máskor más szituban hogyan jött volna ki.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:41:35

@másodpéldány: ,"... a nézők jobb szeretik a kellemetlen ugatósokat visszaszavazni a kellemes emberekkel szemben..."

És mi olyan kellemes Robinban pontosan? Az, hogy nem lehet tudni, hogy jön-e vagy megy?

Caprica99 2015.01.04. 13:42:37

@ms delacroix: teljesen egyetértek veled.

vastyúk is .. 2015.01.04. 13:43:05

@ganxtalovins: én is ezt gondolom. csak többek szerint tájékoztatta edinát is, danit is. csak azt magyaráztam, tájékoztatott, csak nem a teljes igazságot..

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 13:44:16

@Baresz83: Nem is a párbaj az izgi, hanem az utána kialakuló helyzet lehet az. Agyalunk is rajta rendesen.

Montezuma13 2015.01.04. 13:44:28

A párbaj kimenetele jócskán befolyásolja majd a villa belső életét.
Azt már korábban elmondtam, hogy szerintem ha Robin jön vissza, akkor Zsu könnyeben kikerülhet a gödörből, mintha Ádám, mer kevésbé fog elszigetelődni.
Azonban másokra is komoly hatással lehet a párbaj kimenetele, ilyen játékos Laci. Ha Robin jön vissza, akkor ő is a perifériára fog kerülni, mert lényegében egyetlen játékos marad, aki mellette áll, mégpedig Edina. Ez pedig teljesen ki fogja készíteni Lacit. Napi 24 órában szinte kizárólag Edinával érintkezni, az bizony nagyobb büntetés lehet, mint az inkvizíció volt. Szinte nem marad más játékos Lacinak, akivel kommunikálhat. Denisz, Dóra, Fanni, Zsu, Maci alapból nem közeledik hozzá. Dani, mint korábban valaki nagyon helyesen megjegyezte, egyre inkább egyéni játékot kezd játszani, maradna Robin, de hát ő a legtujább tuja, aki valaha is megfordul a VV szériákban. Szóval ha Ádám kiesik Laci kerül a perifériára.

Az összefoglalóból az is kiderült, hogy Fanni ország világ előtt deklarálta saját magáról, hogy ő bizony qrva. Egy qrva nem feltétlenül attól az, hogy orrba szájba dug, hanem attól, hogy ezt pénzért vagy egyéb előnyökért teszi. Nos, Fannika (Fáncsit azért nem írok, mert régen volt egy ilyen nevű macskám és nem szeretném az emlékét meggyalázni) kifejtette ez irányú szándékait és ezzel jól telibe is qrvázta magát.

másodpéldány 2015.01.04. 13:46:01

@ElzaBerry:

"Jóformán mennyit látunk belőle? Szexel Denisszel, a szexről vitázik Denisszel, a szexről beszél másokkal, veszekedik Ádámmal, és néha beszólogat. Szexszel még senki nem nyert VV-t."

Arra még nem gondoltál, hogy nem Fanni vágja össze az anyagokat? hanem a vvstáb?

aki őt butának látja, annak be kéne szereltetni még pár hullámhosszt az agyába, a csaj kifejezetten okos. de elégszer ismételtem már itt magam, csókolom, most már tényleg irány a napsütés, nektek is ezt ajánlom, hátha jobban megértitek Fannit.

csiri bá 2015.01.04. 13:47:22

"irány a napsütés, nektek is ezt ajánlom, hátha jobban megértitek Fannit." - ahhoz nem inkább szoliba kellene menni: :DDDDDDDDDD

Caprica99 2015.01.04. 13:49:29

@másodpéldány: Mindig ezt hangoztatod, hogy Fanni milyen okos, de hozzál már fel erre legalább egyetlen példát, pls.

csiri bá 2015.01.04. 13:50:21

@Caprica99: hozok én helyette: berakta a vajat a mikróba alufóliástól... :DDDDDDDDDDDDD

red ferrari 2015.01.04. 13:50:54

sajnálom a 2 tuját,nekem szimpatikusok min2 ,eltujaáskodhattak volna még egy ideig,deee lapozzunk, ....mik macinak a szuper képesseégei?

ElzaBerry 2015.01.04. 13:51:32

@másodpéldány: Szerintem a nézők többsége nem az alapján választ kedvencet és szavaz, hogy milyen lehetne egy játékos, mit csinálhat, mikor nem mutatják, milyen filozófiai téziseket fogalmaz meg, hanem az alapján, amit látnak belőle. Nem egy párbajgyőztes került ki úgy, hogy jó anyagokat vágtak össze róla a párbaj előtti pár összefoglalóban, hiába volt előtte egy köcsög.

Gia Gianea 2015.01.04. 13:51:43

@másodpéldány: Jah,te a vágatlan adást is látod és Fannika ott okosan sziporkázik.Aaaaz más... :-))

dare 2015.01.04. 13:51:44

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Nekem vicces a Fanni, sőt, ebben a szériában még csak rajta tudtam úgy nevetni hogy még a könny is kijött a szememből.
De persze nem mindegy hogy vicces az ember, vele nevetnek vagy rajta nevetnek(jelen esetben az utóbbi) és azt még leszögezném hogy emberileg nagyon hulladék kategória, nem tudok vele azonosulni. Nem gyűlölöm, lesz még szegénynek problémája ha kijön, de tudok rajta nevetni( a tudatlanságán, az egyszerűségén).
Nem tetszenek a szőke nős viccek?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:55:08

@másodpéldány:"... Arra még nem gondoltál, hogy nem Fanni vágja össze az anyagokat? hanem a vvstáb?..."

Sőt, az egész kitaláció, ellenfeleinek rosszindulatú szurkolói küldik be a szerkesztett anyagot a reteknek.

Krétagarbó 2015.01.04. 13:56:54

@vastyúk is ..: meg egyébként is, az miért alap a férfiaknál, hogy ugyanarra a nőre nem startolunk, és miért alap, hogy a nők között erre nem kell(ene) ügyelni?!
De a kis magyarázkodós hazugságai, ahogyan a felelősséget hántotta le volna magáról, az nagyon taszító volt számomra.

fofofo 2015.01.04. 13:57:32

@dare: ez a szőkenős vicces hasonlat nagyon találó.

Én is tudok nevetni Fannin egyébként. Röné hiányában meg már nem is ordenáré. Komisszal viselkedik néha idegőrlő hp módon, de az nem zavar különösebben. Olyan kis őszintén nagyon buta karaktert hoz most (megkockáztatom, hogy amúgy is ilyen). Egészen megkedveltem.

Caprica99 2015.01.04. 13:57:52

A szerkik olvashatják a kommenteket. MaciJabbáról megállapítottuk, hogy odagyógyult a kanapéra, nem csinál semmit - erre két nappal ezelőtt jópofizott, meg konfliktust generált.
Szóba került, hogy olyan uncsi a Fanni-Dennisz páros, hogy már az örökös dugásuk sem kerül a képernyőre - erre a tegnapi öfi szinte csak erről szólt. :)
Szóval, csak vigyázat, mit írtok. :DDDD

2015.01.04. 13:58:23

Ha Robin megy vissza, Laci valóban egyedül marad, max. 12kerre számíthat, egy ideig. Valószínűleg egyből el is lövi a plusz lilát, amit Ádámtól kap majd.
Ha Robin kint marad, akkor a dupla jel képessége kire száll?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 13:59:34

@Krétagarbó: "...miért alap a férfiaknál, hogy ugyanarra a nőre nem startolunk..."

:D:D:D:D:D:D
Most akkor Robin a nem férfi vagy Ádám? (PVC)

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:01:51

Fannirtól.
Szerintem a haja csúcsszuper (nem viccelök), szép és csinos..és ahogyan egy hírös mondás mondja "Szép asszonyban egy kis kurvaság nem számít". :D
Szerintem sem buta a Fanni, beválogatták a műsorba, szinte csak róla szól a műsor, azt is mondhatnám, hogy egyedül viszi a hátán a sót.
Amikor kijön, gazdag faszik (kissé korosak) fognak ácsingózni az állandóan bizsergő pöckiért, szerintem.

pomac 2015.01.04. 14:03:09

és mi lett volna ha a tv2 nem fogyott volna el a pénze és elindul a BB3 vagy mennyi akkor lett volna gond melyiket nézze az ember vagy kit fikázzunk a 2 csat. közül :D

Montezuma13 2015.01.04. 14:03:31

Azt, hogy Fanni okos lenne kétlem. Nem hiszem, hogy valaki hónapokon keresztül tudná megjátszani az együgyű, tudatlan, ostoba lány szerepét. Az viszont elképzelhető, hogy ezzel a korlátoltságával akár meg is nyerheti a játékot, hiszen ez mulattatja a nézőket. Pont a VV6-ban volt ilyen játékos, mégpedig Zsófika. Zsófika azonban kedves és aranyos volt a tudatlansága mellett, Fanni viszont alpári. Zsófika majdnem megnyerte a VV6-ot, hiszen a VV-ék történetében a legszorosabb finálét produkálta.

Kartontigris 2015.01.04. 14:04:35

@másodpéldány:
Persze, hogy okos!
Aki ingával jósol és el is hiszi minden fenntartás nélkül az eredményt annak automatikusan jár egy akadémiai szék! :D
Félre ne érts, szerintem elég szórakoztató szereplő de kb. annyit tud, hogy a varázspinája sok nehézségen átsegíti és tudja is használni ezt a fegyverét. Egyébként Kiskun visszatérésénél bemutatott ultraprimkó kirohanása megmutatta, nem egy gondolkodó alkat!

Montezuma13 2015.01.04. 14:05:50

@pomac: Azért nem indítottak BB3-at, mert a VV2 jócskán lenyomta a BB2 nézettségét.

Belllaba 2015.01.04. 14:06:38

@Montezuma13: "Napi 24 órában szinte kizárólag Edinával érintkezni, az bizony nagyobb büntetés lehet, mint az inkvizíció volt" Hát ezen kész vagyok:D

Csak ügyesen! 2015.01.04. 14:07:20

@Montezuma13: Ja, érdekes lenne, h Laci hogy reagálná le az Ádám nélküliséget, igazából muszáj lenne nyitnia a többiek felé (lenne azért lehetősége rá, ha nem is mindenkinél), de inkább azt nézem ki belőle, h egy "kapjátok be, köcsögök"-kel elvonulna durcizni a villa különböző pontjaira, és 2 hét csak Edina után térden állva könyörögne, h ejtsük ki :D

Caprica99 2015.01.04. 14:07:21

@Belllaba: Megérdemlik egymást. :DDDD

pomac 2015.01.04. 14:07:44

@Montezuma13: de idén azért nem indult BB3 mert nem volt lovetta elvitte a reklámadó

dare 2015.01.04. 14:08:07

@Caprica99: Milyen igaz!
Lehet hogy nekünk is taktikázni kellene és nem írni semmit nehogy elolvassa bárki is:-)

ElzaBerry 2015.01.04. 14:08:38

@rábaszhespics Koncsíta: Az elmúlt hetekben Edináék voltak a fő vonal, Fanni mintha ott sem lett volna. Nem értek vele egyet, hogy ő vinné a hátán az egészet.

@Montezuma13: Zsófikának irtó nagy szerencséje volt, meghúzódott Viki mellett, aki nem tartotta őt riválisának. Én annak idején azért szavaztam Zsófikára, hogy ne Debilre szavazzak. Zsófi és Fanni nem hasonlítható össze. Zsófi cuki volt, Fanni csak cukiskodó. Nem mindegy ám ez sem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.04. 14:08:44

szóljatok, ha már lehet macika ellen szavazni, addig uncsiság van :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 14:09:11

@red ferrari: Maci képességei:
Romantikus éjszaka
Döntési jog szavazategyenlőség esetén

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:09:41

@Montezuma13:
"Azt, hogy Fanni okos lenne kétlem."
Akkor mivel magyarázod azt az okosságát, hogy az ő pöckit ingyen- potyán ne kukkolja senki? :)
Ő lesz a legújabb Playboy nyuszi, ha kimegy, szerintem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 14:09:44

@másodpéldány:"... szerintem dobjanak össze egy szolit a nézők neki,..."

Remélhetőleg előbb dobnak össze valamit Isaurának, mint ennek az ostoba, - nyeremény reményében - nyilvánosan üzekedő, ordenáré ...nak.

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:09:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Erre csak azt tudom mondani, hogy akkor Zsuzsa képzelje azt, hogy a BT vele maradt, és a másik kettő kivált..

bigél 2015.01.04. 14:10:50

@rábaszhespics Koncsíta:

Szerintem is jó a haja és csinos is. Női szemmel is jó csaj.
Jó lehet most felszedett valamennyit, de egyáltalán nem vészes, sőt. Illetve azt is látni kell (és ezt még Hódos Hajni is megerősítette a VV4-nél, hogy a képernyő tényleg vastagabbnak mutat, írta, hogy amikor bementek közelről "kukkolni", mindenki jóval vékonyabb volt, mint amilyennek láttuk őket.) Én nem tudom megítélni a szellemi képességeit: de azért az az érzésem, hogy tényleg nem annyira hülye, mint amilyennek néha tűnik. (Ezzel nem azt mondtam, hogy okos.)

Tényleg sokáig ő volt a középpontban az öfikben, most egy ideje viszont már az Edina-Zsu-Laci-Dani nyűglődésről szól minden. Tegnap nagyon örültem Fanni "visszatérésének", Korábban annyira nem bírtam, de egy ideje kezd feljönni nálam, valszeg amiatt is, mert a többieket már nagyon unom!!!! OK, hogy kell a balhé, de szerintem túlzásba viszik a szerkik. (Persze mindig azt unom, akit túltolnak, Fannival is voltam így, lehet ha megint csak róla szól majd aműsor, akkor megint kész leszek tőle is.)

Caprica99 2015.01.04. 14:11:55

@dare: Én csak arra gondoltam, ha valamit nem akarunk látni a képernyőn, nem is kéne hiányolni. :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:13:14

@ElzaBerry:
Edinától a falnak megyek..... valamennyire egyetértettem vele kapcsolatban Őszintével, nem minden igaz, amit írt, de nagyon irritál a csaj.

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:14:01

@Krétagarbó: számomra is taszító. Főleg, hogy az egészet a barinő stílusában nyomta.. ez a figyelj Edina, nem tehetek róla, de Laci rámmászott, de én annyira szeretlek, hogy eltoltam a kezét, meg azt akarom, hogy tudd...

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:16:16

@aggyistenbiri:
A múltkor nem válaszoltam, már csak ritkán nézem a műsort és olyan sok a komment, hogy nem bírom mindet végigolvasni. Mivel az elejéről lemaradtam, így nem hat rám annyira műsor.
Látom a nagyfalatokra fáj a fogad..hehe

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:17:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "miért alap a férfiaknál," a férdi barátoknál. Robin és Ádám nem barátok

Caprica99 2015.01.04. 14:18:17

@vastyúk is ..: már sokat veséztük ezt a sztorit, de még mindig nem világos. Edina meg Laci nem voltak egy pár. Dani és Zsu sem. Akkor miért olyan halálos bűn, hogy Zsu ráment Lacira? Neki is viszketett már a pöcke, nnna! Mi lett volna, ha Deniszre ugrik rá? Fanni kikaparta volna a szemét. :D

bigél 2015.01.04. 14:18:37

@rábaszhespics Koncsíta: engem is irritál már egy ideje, de jelen pillanatban sajnálom is. Persze magának kereste ő is a bajt, de attól szánom.
Nem amiatt, hogy ezzel eljátszotta esetleg a nyerési esélyét. Az jelen pillanatban jelentősen csökkent persze, de még visszajöhet, az számít, hogy majd akkor, amikor ő az egyik, akire szavazni lehet, kivel/kikkel van ott, illetve addig még történhet olyan, ami miatt a mostani viselkedését elfelejtik. De lelkileg belerokkanhat ebbe a Laci dologba, ill. ha kint szembesül magával valamint a környezete véleményével, az sem lesz egy felemelő érzés.

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:18:39

@Majom1Parádé: elajándékozhatná a romantikus éjszakát Deniszéknek. Egy igazi baráti gesztus lenne :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:19:57

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél):
Ezzel egyetértek. :)
Most abszolut nincs senki, aki számomra szimpatikus lenne, romlott mind. :)
Hogy ebből a szériából ki érdemelné meg a fődíjat????????????????

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:19:58

@Caprica99: már sokat veséztük ezt a sztorit, de még mindig nem világos, hogy Daniék szemében nem az a fő gond, hogy ráment a lacira, hanem hogy azt állította, hogy a Laci ment rá. (hazudott)

bigél 2015.01.04. 14:20:42

@Caprica99: az évezred kérdése :D :D :D

napok óta ezen rágódik a kommenteleők jelentős része, de igazából nem jutottunk közelebb a megoldáshoz

szerintem: AZÉRT, MERT, CSAK :D :D

bigél 2015.01.04. 14:21:15

@rábaszhespics Koncsíta:
az érdemli meg, aki megnyeri ;) :D :D

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:21:54

@Caprica99: Krétácskával meg csak arra bólintottunk rá szerintem, hogy mi, mint emberek nem csinálnánk ilyet a barinönk viszonzatlan szerelmével. De javíts ki nyugodtan @Krétagarbó: ha nem így van.

kis.herceg 2015.01.04. 14:23:02

"szerintem 70 százalék fölött lesz Robin"

na az baszna be

Csak ügyesen! 2015.01.04. 14:23:15

@Caprica99: Nem ez volt a baj, és a többieknek sem ezzel volt a baja. De szerintem elég részletesen leírtuk már, de ha nem megy át az infó, akkor nem megy át az infó :)

Caprica99 2015.01.04. 14:23:51

@vastyúk is ..: én nem így hallom a szövegekben. Dani és Edina (meg a többiek közül páran, pl Robin) is azon háborognak, hogy tehetett ilyet azzal a szegény, kicsi lánnyal, hogy ráment a nagy szerelmére.
A hazudozás már csak ennek folyománya volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.04. 14:25:00

@Krétagarbó: Vagyis az új neved, a kitiltott őszintét bármilyen név alatt fut, lebuktatja a szmájli használata! Amúgy ugyanúgy látom a pátbajerőviszonyokat, a szimpátiakapcsolatokat és az esélyeket, mint te!

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:26:30

@Caprica99: Hát nem tudom, én általában azt hallom, ki mikor Zsu Daniéknak könyörög, hogy az az indok, hogy Zsu hazudtál..
Azt meg hogy Robin kívülről mit gondol az egészről nem lehet befolyásonli. De pl tegnap este is mikor kint ültek a cigis kanapén, az volt Zsu ellen a vád, hogy már azt sem lehet elhinni neki, amit kérdez.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 14:26:56

@vastyúk is ..: Ja, Dennis meg is lepődne rendesen és utána talán többet foglalkozna kicsit a medvével.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.04. 14:26:58

@rábaszhespics Koncsíta: miután jobbára nem is nagyon mozog, elég könnyű zsákmány :) áá, fúj, nem kérek belőle mégsem inkább :)

dare 2015.01.04. 14:27:42

@Caprica99: Én amit hiányolok azok a Fanni okfejtések, ezért ( ki tudja, hátha tényleg olvassák) még több Fanni riportot.... légyszí drága aranyos RTL 2.
A dugás ilyen formában is jöhet, nem a történés maga hanem a megbeszélése.
NEM VAGYOK KÍVÁNCSI az aktuszra, de a megbeszélése, hogy kell-e síkosító vagy nem az jöhet, meg az ehhez hasonlók.
Istenem, nehogy félreértelmezzétek amit leírtam , inkább kérdezzetek ha nem vagytok biztosak valamiben, azért vagyunk hogy segítsünk.

Caprica99 2015.01.04. 14:27:52

@vastyúk is ..: egy barinővel nem csinálunk ilyet, ez igaz.
De hol vannak itt "barátok"? Ez egy egyéni játék, amit mindegyik pontosan tud és hangoztat is.

Krétagarbó 2015.01.04. 14:28:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Robin és ádám nem barátok. Mondjuk Robinnak így sem tetszett a dolog, de inkább PVC részéről, pont azért, mert Ádámmal inkább ellenfelek, mintsem baráti viszonyba lennének.

bigél 2015.01.04. 14:29:30

@vastyúk is ..: csak ők tudják, hogy mi ez az egész
az, hogy mit mondanak, egy dolog - Edinánál - ha nem is vallja be - de a féltékenység nagy valséggel benne van a pakliban

de amúgy meg már tényleg halálosan UNCSI!!!! ezen a nyűglődésen lovagolunk már nem is tudom hány napja mis is és a bentiek nagy része is (kivéve Fannit, ő máson lovagol ;) )

perszepolisz 2015.01.04. 14:29:49

Ebben a szériában nincsenek nagy meglepetések a kiválasztásoknál, kihívásoknál, párbajoknál. Sajnos nem nagyon számítanak a napi történések a villában, mert a fő törésvonalak már kialakultak és nap mint nap nemigazán történik semmi, csak néhány részeg dugás.
Vannak a fő hangadók, esélyesek: Dani, Fanni, Edina, Zsu, a többiek tulajdonképpen tuják.
A következő párbajt is Zsu és Maci vívja, ez egyértelmű és Zsu visszamegy.
Aztán lesz egy Laci, Dennis párbaj, meg egy Fanni, Edina párbaj. Aztán egy Dóri akárki és pl Dóri is kiesik rögtön, mert egyszerűen nem tudnék felidézni tőle semmit. És ebben a szériában is lesz egy tuja a végső 4-ben, 3-ban, de csak 1.

bigél 2015.01.04. 14:30:37

@dare: én értelek, és egyetértek :)

Krétagarbó 2015.01.04. 14:30:45

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Fannival kapcsolatban nekem is ez volt eddig, hasonlóan meguntam, most meg már felüdülés, ha mutatják, csak ne mindig azt a nyúlbacást látnánk belőle...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.04. 14:30:57

@aggyistenbiri: de rendes vagy, h szeretsz megküzdeni az áldozatért :-D

Krétagarbó 2015.01.04. 14:31:41

@Caprica99: azért ők szövetségesek voltak, nem ellenfelek, mint Robin és Ádám.

Caprica99 2015.01.04. 14:31:42

@vastyúk is ..: egy ideje már igen, mivel könnyen összezavarták, hazudott és már nem tudott kikeveredni belőle.
De az alap az maga a tény volt, hogy elkezdett Lacival "ismerkedni".

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.04. 14:31:56

@natalja: Sok dologban egyetértek veled, bár mostanában annyira kavarognak az események a villában és annyi úgymond "balhés" karaketer van benn, hogy néha üdítőnek is tűnik egy kis Robini tujasági nyugalom. Ádámban az zavar a legjobban, hogy az indokolt mértéknél is jobban kötődik Lacihoz, illetve, hogy neki általában mindig árnyékként kötődnie kell valakihez... Az is zavar Ádámban, hogy úgy "támadja" Fannit, hogy végig érződik rajta, hogy tart tőle...

bigél 2015.01.04. 14:32:05

@perszepolisz: Fanni - Edina? na, ez egy érdekes meglátás, erre kíváncsi vagyok
miből gondolod, hogy ők párbajoznak (a jelenlegi erőviszonyok alapján)

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:33:30

@Caprica99: ebben igazad van. az igaz barátságot nem lehet ott megtalálni. De villabarinők/ szövetségesek azért csak voltak. Fene tudja hol itt az igazság. azt tudom, ha játék is van, és ott van egy szövetségesem, aki a pofimba hazudik, és az érdekeimet nyilván valóan sérti, akkor az nem a szövetségesem.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy akkor szerinted Zsu ezt faszán csinálta? Jár neki a pacsi, amiért ilyen ügyesen magára borította az éjjeli edényt?

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:34:01

Iskolahét remélem lesz, igazán megszívathatnák már őket, de úgy istenigazából.

bigél 2015.01.04. 14:34:26

@Krétagarbó: most elvileg önmegtartóztatást fogadnak, így van esély néhány beköpésre úgy is, hogy közben, előtte vagy utána nem szekszualizálnak

Caprica99 2015.01.04. 14:36:01

@Krétagarbó: de egy szövetség addig él, míg a tagoknak nincs belőle hátránya. Zsu kiszúrta, hogy Dani és Edina kibeszélik a háta mögött, ezért akart talonba tenni egy új szövetségest (Laci), csak hülyén csinálta és alaposan elcseszte.

Krétagarbó 2015.01.04. 14:36:22

@aggyistenbiri: ááá, csak elcsapnád a hasad...:)

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:36:34

@Majom1Parádé: ááá, szerintem Denisz ugyanúgy csak magával és goddzillával foglalkozna :D

csiri bá 2015.01.04. 14:37:05

@aggyistenbiri: "miután jobbára nem is nagyon mozog, elég könnyű zsákmány :) " - nálam eddig ez a nap kommentje, gratula. :DDD

bigél 2015.01.04. 14:37:42

Meddig tart szerintetek a Dennis-Fanni önmegtartóztatás?
Túllépik a 3 napos bűvös határt? Vagy még annyit sem bírnak?

Caprica99 2015.01.04. 14:38:02

@vastyúk is ..: mint ahogy Krétagarbónak is válaszoltam - Zsu kiszúrta, hogy Dani és Edina kibeszélik a háta mögött, ezért akart talonba tenni egy új szövetségest (Laci), csak hülyén csinálta és alaposan elcseszte.

Csak ügyesen! 2015.01.04. 14:39:29

@Caprica99: Akkor most már csak azt magyarázza el nekem valaki, ha új szövetségest akart talonba, akkor ezt 1. miért a pöckével akarta elérni, miközben Lacival korábban jókat elbeszélgettek és az már kiderült, ha épp nem idióta, akkor Lacival taktikázni, 2. ha már a pöckével próbálkozott minek mondta el gyakorlatilag azonnal Daninak? Ez utóbbi mégis mire lett volna jó, ha tényleg háttérszövetségest keresett?

Csak ügyesen! 2015.01.04. 14:40:17

@Csak ügyesen!: ha épp nem idióta, akkor Lacival taktikázni = ha épp nem idióta, akkor Lacival lehet taktikázni

Krétagarbó 2015.01.04. 14:40:49

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): örültem is tegnap kijelentésnek, legalább annyira, mint Fannianyu:)

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:41:37

Szerintetek melyik a butább..Fanni vagy Edina?

perszepolisz 2015.01.04. 14:41:44

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Abból hogy ők eredetileg ellentétes táborban vannak és az számít minden párbajnál.
Ráadásul valami oknál fogva mindig úgy érzik a bentiek, hogy lány csak lánnyal párbajozhat. Így Edinának ha egyszer lesz párbaja és lesz (mikor Zsu visszajön a Maci elleni párbajról), akkor szerintem ő lesz a következő kiválasztott mivel zsu lesz akkor a fő hangadó és ő meg szerintem szívesen kigolyózná az Edina Laci párosból valakit é inkább Edinát. Na akkor csak Fanni, vagy Dóri maradna neki és szerintem a kettőből Fannit választja. Én tehát úgy érzem, hogy itt már nem lesz nagy pálfordulás a szövetségekben.

bigél 2015.01.04. 14:42:03

@Csak ügyesen!: miek mondta el - a női ego miatt. az viszi a nőket a sírba!!!! annak idején én már bevallottam itt a angy nyilvánosság előtt, hogy valószínűleg én sem tudtam volna magamban tartani, ha megkérdőjelezik a tetszési indexemet. Ráaádsul egy olyan faszi, akit korábban lekoptattam.
IRL persze okosabb lennék valszeg (nem 100%), de bent a villában, bezárva minden más.

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:43:04

@vastyúk is ..: @Caprica99: ja most láttam ezt az üzidet. hm. Értem, hogy úgy látod, Zsu a körülmények áldozata, de azt nem hiszem, hogy összezavarták volna. Szerintem a fakanál az ö kezében volt. Kicsit úgy járt, mikor egy bonyolultabb mondatot szeretne mondani; a szavak még jönnek, de az alany állítmány egyeztetés, ragozás már nem megy. Mint játékos szerintem van benne még potenciál, kíváncsian szemlélem, hogy milyen szarba keveri magát legközelebb.
(Nem gondolom, hogy Dani és Edina kibeszélték volna korábban, azt aláírom, hogy Edina többször kijelentette, nem bízik Zsúban, illetve, hogy Zsú robbantani fog.)

bigél 2015.01.04. 14:43:34

@perszepolisz:

És ha Dani leveszi zsuról a lilakendőt? Most már nagyon benne van, hogy megteszi, ha úgy alakul.

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:44:10

@csiri bá: hehehehehehe; úgy jártam, mint a japán túristák.. heheheheheh :)

Krétagarbó 2015.01.04. 14:44:58

@Caprica99: 1. én ezt csak feltételezésnek érzem, nem tudom, hogy ez az ok-okozati összefüggés fennáll -e. 2. kérdés, hogy mi volt Zsu célja? Ha azt látta, hogy ő lassan kicsúszik a Dani-Edina körből, és ez zavarja és vissza akar kerülni, ezt csinálja? Mert ez nem logikus. Pont ezért hülyeség sztem beállítani úgy, mintha Zsú ebben a kérdésben áldozat lenne, mert nem az. Mindenki taktikázik, Zsú húzta a rövidebbet, mert nagyon rosszul csinálta.

bigél 2015.01.04. 14:45:06

@Krétagarbó: szegény anyuka! nem kívánom magamnak azt az érzést, amit ő/ők érezhetnek mostanában

perszepolisz 2015.01.04. 14:45:29

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Szerintem egy Zsu Edina párbajt az Rtl a végére tartogat.

Belllaba 2015.01.04. 14:45:43

@vastyúk is ..: VASTYÚK IS .. 2015.01.04. 14:19:58

"@Caprica99: már sokat veséztük ezt a sztorit, de még mindig nem világos, hogy Daniék szemében nem az a fő gond, hogy ráment a lacira, hanem hogy azt állította, hogy a Laci ment rá. (hazudott) " Szerintem ez nem így van. Danit már az a tény zavarja önmagában, hogy Zsúnak nem kell, Zsúnak meg más bejön! Milyen dühkitörést csinált már, mikor Zsú odafeküdt a többiekhez és nem hozzá! Na ez már ok lenne Zsúnak, hogy többet ne vegye emberszámba (mint Dóri Lacit), de Zsú mégis túllépett ezen. Dani ennek a töredékén nem tud. Edina még Daninak is hazudott, hogy nem volt szex Lacival, pedig bevallotta, hogy "becsúszott". E-D páros még Ádámot is elárulta, kiadta a Robin, Fanni, Dennis társaságnak kevéssel a kiválasztás előtt, sőt Edina ajánlotta, hogy Robin rá tegye a jelet. Ádám szerencsétlen meg mit sem tudván erről, a kiválasztás után mondja Edinának, hogy akkor neki egyértelmű, hogy mellé fog állni, ha már Edinára pakolta Robin...ha tudná, hogy Edinka kijátszotta a háta mögött. Amúgy E minden párbaj előtt két kapura játszik, nyal mindkét félnek négyszemközt...

Krétagarbó 2015.01.04. 14:46:52

@rábaszhespics Koncsíta: Fanni, bár egyik sem egy észkombájn.

Caprica99 2015.01.04. 14:47:14

@Csak ügyesen!: nehéz Zsu fejével gondolkodni. :D Sztem azért a pöckével, mert két legyet akart ütni egy csapásra (mármint hogy mert viszketett is neki), viszont seggrészeg volt és amikor kijózanodott, rájöhetett, hogy szar ötlet volt és félt attól, hogy lebukik.

Amúgy meg te is azt írod, hogy azonnal elmondta Daninak mi történt, itt meg többen is azért savazzák Zsut, hogy hátbaszúrta Danit (és Edinát). Ahogy Daniék rátámadtak, elkezdett hazudozni. Ez is tény. Legtöbben így csinálják sajnos az igazi való világban is.

bigél 2015.01.04. 14:48:53

@Krétagarbó: viszont Fanni nem játssza meg, hogy okosabb lenne, mint ami. Edina szerintem igen, okosabbnak próbálja magát mutatni, mint amilyen.
De persze az is lehet, hogy mi vagyunk itt nagyon átverve. Hamégis, akkor majd megemelem a kalapom, mihelyst kiderül.

2015.01.04. 14:49:40

@Caprica99: Valóban, Dórié lesz, valószínűleg.

@VV Erőlegény: Pont így gondolom, azt hittem leírtam. Robin nem megy bele az alpári csicskázásba, és ez valóban mellette szól.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:50:52

@Krétagarbó:
Nono...rafkós nők ezek, tutira ott lesznek a fináléban. Edina nagyon idegesít, kiraknám a villából.
Mitől fájt a feneke, akkor most megpocsíkolta a Laci részegen vagy nem? Világosítsatok már föl.

bigél 2015.01.04. 14:51:14

@Caprica99: holott ha már valakit hátba támadott, akkor az Laci volt leginkább, a többiek irányában max. terelt

amúgy ti mit tennétek egy hasonló helyzetben (OK, tudom, hogy itt senkivel nem történhet semmi hasonló, de képzeljük el) - nem terelnétek? nem próbálnátok a saját szerepeteket fehéríteni?

Montezuma13 2015.01.04. 14:51:28

@rábaszhespics Koncsíta:

"Akkor mivel magyarázod azt az okosságát, hogy az ő pöckit ingyen- potyán ne kukkolja senki? :)
Ő lesz a legújabb Playboy nyuszi, ha kimegy, szerintem. "

Ilyen alapon minden qrva okos.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.04. 14:52:07

@rábaszhespics Koncsíta: nem is csodálom. De ez még rosszabb...

Azt au vitte legalább. Itt fannika, meg Edina. A fiúk uncsik. Au viszont rohadt jó karakter. Emiatt talán sokkal jobb volt az.

bigél 2015.01.04. 14:54:06

@Montezuma13:
a pénzért való kukkolás inkább a pornó, ill. a peepshow, hasonlóak világa

a pornót én nem tartom qrvaságnak

Montezuma13 2015.01.04. 14:54:11

@rábaszhespics Koncsíta: "Mitől fájt a feneke, akkor most megpocsíkolta a Laci részegen vagy nem? Világosítsatok már föl. "

Ezt már bőven kitárgyaltuk. Olvasd vissza tegnapi kommenteket és análizálhatod az erdeményt. :-)

Krétagarbó 2015.01.04. 14:55:22

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): nekem egyre inkább az az érzésem, hogy Edinának megvan a magához való esze, de okosnak nem tartom, tanulatlan, nem olvasott, nem egy iq fighter. De a józan paraszti esze megvan ehhez a játékhoz.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 14:55:24

@Montezuma13:
Igen, akik saját önszántukból lesznek azok. Tisztelem a kurvákat és megemelem a kalapom előttük. Az emberek többsége lenézi őket..és miért? Szerintem nehezebb meló az övék, mint a bányában csákányolni.

Montezuma13 2015.01.04. 14:56:58

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél):

Akkor szerinted nem létezik a "qrvaság". Ilyen alapon az utca sarkon álló qrva mégannyira sem qrva, mint egy pornósztár, mert ő a dugását ugyanúgy pénzért végzi, de nem teszi közszemlére.

Caprica99 2015.01.04. 14:57:35

@vastyúk is ..: @Krétagarbó: teljesen félreértitek, amit írtam. Nem állítom, hogy Zsu a körülmények áldozata, csak azt írtam, hogy sztem, mivel észrevette, hogy Dani és Edina
- mondjuk így - már nem a régi, próbált máshol tapogatózni, csak mivel részeg volt, nagyon okosnak képzelhette magát, gondolta, a szexvonal majd neki is bejön. Aztán hirtelen kijózanodott, hogy ez bukás lesz, ezért szólt rögtön Daninak, aki nem úgy reagált, ahogy gondolta - és innen szabadult el a pokol.

Krétagarbó 2015.01.04. 14:57:51

@rábaszhespics Koncsíta: az análtól nem lesz lila a segge, max. a segglyukánál reped fel vagy vérzik. Szerintem az ütemes altesti mozgás, ahogy Laci odaverte neki, attól lilult be. Vannak olyanok, akiknek hamarabb lilul kékül mindenük.

vastyúk is .. 2015.01.04. 14:58:41

@Belllaba:

"Edina még Daninak is hazudott, hogy nem volt szex Lacival, pedig bevallotta, hogy "becsúszott"."
Én nem látom az átverői szándékot emögött. Edina még a sérüléseit is bedobta a közösbe.

"Danit már az a tény zavarja önmagában, hogy Zsúnak nem kell, Zsúnak meg más bejön" Ezt teljesen másképp látjuk.

"E-D páros még Ádámot is elárulta" mivel teljesen ugyanaz a párbaj következett be, nem látom árulásnak. Edina és Robin tényleg eltávolodtak.

"E minden párbaj előtt két kapura játszik, nyal mindkét félnek négyszemközt..." Nem minden párbajnál (Reni). Szerintem alapvetően jól helyezkedik Edina. Ha mindkét felet visszavárja, win-win szituáció. El tudom fogadni, hogy Edina nem mindenkinek szimpatikus, de azok alapján amit látok, ingen jól játsza ezt a játékot :D

Krétagarbó 2015.01.04. 14:59:50

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): én nem. én mindig vállalom mindenért a felelősséget. tudom, most ez ilyen izén hangzik, de én erre nagyon pikkelek, amikor vki mosni próbálja magát.

fofofo 2015.01.04. 15:00:20

@Krétagarbó: vagy egyszerűen csak seggreesett részegen, és nem emlékszik. A szerkik meg - ügyesen - az öfibe sem ették be az esetet, hadd menjen a találgatás

Csak ügyesen! 2015.01.04. 15:01:14

@Caprica99: ÖÖö, nem, nem mondta el Daninak h valóban mi történt, azt mondta csak el, h Laci nyúlkált a bugyijába, a maga szerepét, azt h ő kezdeményezett előző este, meg h igazából a tipi-tapi sem volt annyira az ellenére, jótékonyan elhallgatta. Mondhatjuk persze, h csak elébe akart menni a dolgoknak, ezért úgy döntött, h az lesz a jó, ha az ő verzióját hallja először Dani és Edina (amely szerint ő semmit sem közeledett Lacihoz, csak Laci őhozzá, de ő rögtön le is állította, tehát csak a Laci volt a hibás, ő ebben az egészben ártatlan), mint a Laci-féle verziót. De egyébként kétlem, nem volt ez ennyire átgondolva, Daninak akart csak egy kicsit odaszúrni. Szóval Zsu az első pillanattól kezdve nem mondott igazat, nem akkortól, h Daniék rátámadtak, ez egyáltalán nem igaz.

Montezuma13 2015.01.04. 15:01:15

@rábaszhespics Koncsíta: Azért ne essünk túlzásokba. Régi szakma ez tudom, de azért a bányászokéhoz hasonlítani enyhe túlzás. Bár mindkét szakmát a lyukban végzik. :-)

pomac 2015.01.04. 15:01:26

az egész nyüglödésben azt birom a legjobban hogy mindig CSAK onnantól hazug zsu, hogy mondta kellesz ! az hogy előtte mi volt arra már senki nem emlékszik(ominozus jakkus eset) mintha nem is lett volna semmi elözménye csak ugy kipattant a fejéböl az ötlet, hogy laci kedveli őt , laci is tette a hülyét hogy nem tudja miröl van szó pedig tudta mert be is vallotta utólag mikor már látta hogy ö sem jön ki jol belöle ,meg ha laci sem akart volna semmit miért kezdet el másnap tapizni meg csokolni zsut , laci is csak akkor hátrált meg miko látta hogy dani is kihátrál zsu mellöl ,kiváncsi lettem volna akkor mit csinál laci, ha dani nem hátrál meg vagy azt mondja öt nem érdekli , lehet akkor nem edinával lenne de ez csak feltételezés.

Caprica99 2015.01.04. 15:03:16

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): tulajdonképpen így igaz. Magára hívta Lacit, aztán beárulta Daniéknál. Így aztán most Laci meg úgy tesz, mintha erőszakot tett volna rajta Zsu és ő is csak terel és hazudozik - de hát neki persze szabad.

bigél 2015.01.04. 15:03:32

@Montezuma13:

a qrvaság legszorosabb definíciójából indultam ki, így a sarki csak az az, de elfogadom, ha valaki másképp értelmezi

van aki gyakorlatilag az összes nőre ráhúzza, ha neki nem tetsző életet él

Krétagarbó 2015.01.04. 15:03:42

@Caprica99: az elszabadult a pokolt nem fejted ki, pedig ott a lényeg. :)
De ugorgyunk sztem, én lefogadom, hogy mindenkinek máshol van egy-egy sarokpont, mindenkinél más veri ki a biztit, így ezen nem érdemes pörögni.

candyperfumegirl 2015.01.04. 15:04:24

@Krétagarbó: szerintem is. Azt érti, hogy miről szól ez a játék, a mai bulvárcikk az anyukájával (amennyiben van abban bármi igazságtartalom) is ezt támasztja alá. Többször lehetett elkapni tőle olyan elszólásokat, amik arra utalnak, hogy tudatosan tanulmányozta a korábbi valóságshow-kat, és a saját szereplését teljes mértékben erre építi. Csak néha elragadják az érzelmei meg az indulat, de szerintem azzal is tisztában van, hogy ezekkel az elragadtatásokkal is képernyőre tud kerülni, tehát belefér.

Krétagarbó 2015.01.04. 15:05:48

@fofofo: akár.
de biztosat csak Edina tudhat. Még Laci sem, mert olyan matarészeg volt, hogy sztem fogalma sincs, mit hova dugott akkor este.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.04. 15:06:01

@ElzaBerry: Érdekeseket mondasz! Elgondolkodtam rajta...

vastyúk is .. 2015.01.04. 15:06:04

@Caprica99: akkor bocs, ha félreértettem. Nehezen hiszem, hogy Zsu új szövetségest keresett, inkább új alárendeltet. Onnan gondolom, hogyha valóban szövetségest akart volna Laciban, akkor pl hallgat erről Dani előtt. ha ezek után kiderült volna a dolog, akkor pedig Laci bevédte volna. Mint azt jópáran írták már, Laci egész addig a pontig állította, hogy rámenne Zsura, míg ki nem derült, hogy Zsu az ő nyakába akarja varni az egészet. Ha Zsú kicsit tartja a száját, illetve felvállalja, hogy ő is akarja Lacit, elképzelhetőnek tartom, hogy Laci kiállt volna mellette. Persze a szövetséget így is bukta volna.

Fu Szekh Li 2015.01.04. 15:06:42

@fofofo: Lehet tattikából is Robinra szavazni: pl. gyengíted vele Lacit, és a körét. Ha ő jön vissza, akár egy új csapat is összeállhat Zsúval és Dórival, ami lehet, hogy érdekesebb lenne, mint az egyre dominánsabb Dani, Edina, Laci, Ádám trupp.

pomac 2015.01.04. 15:06:55

@Krétagarbó: hagyjuk már ezt a tanulatlan sablon szöveget, egy paraszt számára meg egy városi lehet tanulatlan ,mert vetni meg szántani sem tud , meg azt sem tudja hány ujja van egy lónak :DDDD

bigél 2015.01.04. 15:08:40

@pomac: mondjuk szerintem Edina sem tud szántani meg vetni (max.megvetni), de persze erre nem vennék mérget, de valamiért így gondolom

Caprica99 2015.01.04. 15:08:59

@Csak ügyesen!: Úgy őszintén - hasonló helyzetben te nem próbálnál meg terelni, reménykedve, hogy féligazságokkal megúszod az esetet?
"Gyarló az ember...." :)

másodpéldány 2015.01.04. 15:09:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

mi ketten két különböző showt nézünk, úgyhogy nem érdemes fárasztanunk egymást tovább, éljen fanni!

bigél 2015.01.04. 15:09:51

@Caprica99: pont azt kérdeztem valamivel korábban, hogy ki mit tenne hasonló helyzetben, nem terelne-e

pomac 2015.01.04. 15:10:07

számomra az a tanulatlan aki irni vagy olvasni nem tud, nem aki nem tud szántani vagy egy Ady verset

Joe Bacsi 2015.01.04. 15:11:05

@Caprica99: Zsu nem tud taktikázni,miért állítják ezt sokan lövésem sincs,az hogy közutálatnak örvendett odabenn,még nem taktika..a Laci meg a jacuzzis jelenet tájékán már bizergette a pöckét,amit Àdámnak el is mondott jóval korábban,szóval ez a szövetségest keresett vakvágány..ott a pia meg a vére játszott be,aztán ahelyett hogy odaállt volna rámozdultam,bevoltamállva nem történt semmit még megragozta és beállította Lacit a sz.r embernek..Edina meg Dani pont azután kezdett "nem a régi" lenni amikor megneszelték a Zsu "nyitását" Laci felé és ez se az Akarlak esetnél volt..a szexvonal..Punci bevonása nélkül elég nehézkes,a Laciról meg nem hihette hogy a grál támogatlak Dani2 aki pöcök nélkül átrongyol hozzá az Edina után(a jégcsapkirálynöhöz..ott csak a terpesz játszott volna fegyverként azt meg bevetni nem akarta Zsu..szóval ez a "taktika" totál homály ne is eröltessük ezt nála,mert a Laci..gyere be(PVC kooperáció) meg a Bt. szétverése nem éppen Napóleoni nagyságokra enged következtetni)

bigél 2015.01.04. 15:11:33

@Krétagarbó: én nem biztos, hogy ilyen karakán tudnék lenni ebben a helyzetben (összezártság, a szövetségeseket nem akarom elveszíteni), valszeg terelnék én is

fofofo 2015.01.04. 15:11:36

@Fu Szekh Li: igen, éppen ezért szavaznék én is Robinra, ha letölteném végre az appot. De a szappanoperás szavazók sztem nem gondolkodnak ilyen bonyolultan.

pomac 2015.01.04. 15:12:26

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): általánosságban irtam ,mert itt már tényleg mindenkinek diplomája van rajtam kivül :D

vastyúk is .. 2015.01.04. 15:13:57

@pomac: szerintem a tanulatlan szimplán annyit jelent, hogy nem járt iskolába, nincs érettségie. ennyi. se több, se kevesebb

pomac 2015.01.04. 15:14:13

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): én is terelnék ezerrel tuti ,mindent a fönyereményért :D

bigél 2015.01.04. 15:14:58

@pomac: gondoltam, hogy általában értetted, de ezt muszáj volt megjegyeznem :D

Csak ügyesen! 2015.01.04. 15:15:03

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Dehogynem, nyilván ezt tenném én is :) Igaz, ha nem jön be, akkor nem lepődnék meg azon, h két korábbi szövetségesem nem akar tőlem a továbbiakban semmit sem, és az, akivel meg össze akartam jönni, krvára ki van rám akadva. Mert igazából, a másik három reakciója is tökéletesen érthető.

A további Zsu taktika kinti fejjel már kevésbé, egy ilyen helyzetben én azzal próbálnám meg legelsőként tisztázni a dolgokat, akivel fel akartam rúgni a szövetséget, főként, h leginkább vele bántam gányul, de a játékban most nem ez Zsu érdeke, és elég jól be is jön neki, Lacit sikerült elszigetelnie. Illetve persze az is lehet, h tudja, h felé hibázott leginkább, és azt a részt nehéz lesz kimagyarázni/megbeszélni, Dani-Edina esetében könnyebb azt mondani, h bocsi, a Lacival való viszony ennél bonyolultabb, így egyszerűbb úgy lezárni (saját maga felé), h csapdába akart csalni a dög :D

Caprica99 2015.01.04. 15:15:26

@vastyúk is ..: oké, de ne felejtsük el, tökrészeg volt, amikor az ominózus kellesz nekem tapizás történt és kijózanodva gondolom beijedt, hogy Laci is kibeszéli és próbált féligazságokkal terelni, hátha így megússza.

pomac 2015.01.04. 15:16:51

@vastyúk is ..: attol hogy nincs érettségije nem biztos...sőtt biztos hogy nem tanulatlan mert ugyan azt tanulod ott is ,csak többet követelnek meg

kismalacka 2015.01.04. 15:17:57

Átrakom a jelem Robinra Ádámról. Kíváncsi vagyok mit kezd Laci az erőszakos Ádinkával.

pomac 2015.01.04. 15:18:06

@vastyúk is ..: de mondhatom máshogy is egy szakmunkás tudatlan mert nincs érettségije ...szerintem nem

másodpéldány 2015.01.04. 15:20:33

@perszepolisz:

"Aztán egy Dóri akárki és pl Dóri is kiesik rögtön, "

több mint 15 000 híve van Dórinak a facen, és lesz neki még több is, a többi játékosnak mind 10.000 alatt van, jelenleg Dóri bármelyik párbajról győztesen jönne vissza...

de a másik kérdésben a zsu-maci párbajban én is zsut akarnám vissza, nincs nagyobb bajom macival, csak zsut szeretném, ha visszavágna az "erkölcsösök" Bt-jének...

ők tényleg fordítva vannak behuzalozva...

edina és dani két vesztett szerelmes, sikerrel és önzően akadályozta meg zsé és laci összeborulását, akik viszont tényleg vonzódtak egymáshoz...

szóval az erkölcsös bété most erre büszke, meg a laci gyávaságára,

én nem laknék zsuval és nem tudja ezt a villát megnyerni, de speciel ebben a az ügyben abszolút nincs igaza az erkölcsös btnek, úgyhogy örülnék, ha lepöccintené őket a piedesztáljukról... ennyi jár még zsének mielőtt kiperdül végleg...

Krétagarbó 2015.01.04. 15:20:38

@pomac: ebben igazad van, Zsú most egyedül viszi el a balhét, holott Laci is benne volt. Az azért vicces, hogy a két ember, aki elvileg "tetszett" egymásnak (ha csak egy rövid időre is) hogyan egymásra akarta tolni a szart, amikor látták, hogy a szövetség - amihez nekik elemi érdekük fűződik - éppen elemeire hullik szét. Az már egy más kérdés, hogy ez (mármint a szarlapátolás) Zsúnak nem jött össze, Lacinak meg igen. Nyilván Edina miatt jött ki Laci ebből "nyertesen".

Shutimanó 2015.01.04. 15:20:43

Sixx, te mindig ilyen tagolatlanul írtál? :O Kész szenvedés volt némelyik mondatodat végigolvasni a központozási hibák miatt. Csalódottság tölti meg szívemet.

vastyúk is .. 2015.01.04. 15:22:58

@pomac: de a szakmunkás jár iskolába, ezért nem hívom tanulatlannak. A tudatlan egészen más tészta. Én is tudatlan vagyok bizonyos dolgokban :D

Krétagarbó 2015.01.04. 15:23:00

@candyperfumegirl: és ez a fajta játék nekem tetszik. kiváncsi vagyok, meddig megy el vele.

Krétagarbó 2015.01.04. 15:26:10

@pomac: nekem a tanulatlan az, aki - bár akár iskolái is vannak - mégsem ragadt rá egy alapműveltség. Pl. az 1400-ban volt István, az fájt...

bigél 2015.01.04. 15:26:46

@pomac: attól nem tudatlan valaki, hogy nincs érettségije
az információt máshogy is meg lehet szerezni (persze másképp jóval nehezebb szerintem), ill. az érettségi önmagában még garancia semmire
abban sokat segíthet az iskola, hogy a mai világban elérhető rengeteg információt megfelelően, kritikusan kezeljük

a tudás szerintem feltételezi azt is, hogy a megszerzett infóval, ismeretanyaggal tudunk sáfárkodni is, azt megfelelően hasznosítani

de persze lehet én bonyolítom túl

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 15:27:40

@pomac: "én is terelnék ezerrel tuti ,mindent a fönyereményért :D"

Ezzel csak az a baj, hogy mindig (? :D ) a nézők (? :D ) döntenek. Ha valaki elnyeri a nézők szívét/szimpátiáját, azt kiküldhetik a vellalakók naponta is, akkor is vissza fog menni.
És ezt minden vellalakó elfelejti, amint átlépte a villa küszöbét...MIÉRT? :)
Mi lehet nyerő a nézők szemében? Ezt már annyiszor kibeszéltétek ..csak néhány agymenés:
Au..nyert a f@szpörgetéssel, Attila fingom sincs mivel, végig gonosz és utálatos vót (szerintem)..a többiekre nem emlékszem, sokan csak tujázzák őket, de valszeg normális, hétköznapi emberek vótak.
A VV7-ben, mi most a nyerő karakter? A fájdalmasviszonzatlanszerelműkukkoló, a villabasszájbakarakter, a pvcsemmitsemcsinálókaraktere, aki mellbedobással győz (?), a kitagadottsz@ranyakarakter, a bizsergőpöckűegyügyüke..vagy godzillafarkú? :)
Ha Isaura bekőtözne, na akkor mi vóna? :D

Csak ügyesen! 2015.01.04. 15:28:28

@Krétagarbó: Ebben semmi meglepő nincs, Laci meg Zsu nem véletlenül vonzódik egymáshoz :D Nem tudom már, h ki volt, aki megjegyezte itt korábban, h jó lenne egy Laci-Zsu, mert nem tudnák eldönteni, h ki használja ki jobban a másikat :D Ami nyilván előre is vetítette, h bármilyen próbálkozásuk igen rövid életű lesz, de h ennyire :D

Ettől még Laci eredetileg, amíg ki nem derült, h Zsu vidáman fogja a testrészeit áldozati mementóként kiaggatni a villa négy falára, kiállt Zsu mellett és benne lett volna a dolgokban.

Nyilván most ezt próbálja feledtetni Edinával, a szerencsétlen :D :D

bigél 2015.01.04. 15:28:45

@rábaszhespics Koncsíta: igen, de azért jobb nem kimenni párbajra, mint igen

Caprica99 2015.01.04. 15:30:09

@Krétagarbó: Ki írta a Louvre-t? Nálam ez vitte a primet. :D

pomac 2015.01.04. 15:30:32

@vastyúk is ..: de nem minden szakmunkásnak van érettségije ,nem mindegy,az is járt iskolába akinek 6 elemilye van de minegy:D
@Krétagarbó: de legalább tudta hogy volt egy Istán királyunk probálkozott :D ha ugy nézzük most is vita van mikortol uralodot vagyis mind a 2 elfogadott,meg lehet ö más idöszámitást tanult ki tudja ,mindent meg lehet magyarázni ha olyannak mondja aki maga sem tudja mikor volt:D

bigél 2015.01.04. 15:30:52

@rábaszhespics Koncsíta: Atti az elején keverte a kakit, de annyira jól, hogy nem ment ki párbajra
aztán elkezdett változni (nézői/szavazói memória rövid), emberibb, sebezhetőbb oldalát mutatni, így amikor már nagyon a végén kiment (talán Fecóval először), akkor nyert és utána mindent vitt

megjavult az intrikus, fekete bárány - kajálták a szavazók :D

másodpéldány 2015.01.04. 15:32:35

@Belllaba:

"Milyen dühkitörést csinált már, mikor Zsú odafeküdt a többiekhez és nem hozzá!"

volt olyan riportsobás interjú, hogy mindenkit megkérdeztek van e testszaga Daninak, nos Zsé ekkor azt hiszem azt mondta, hogy rendesen tisztálkodik, nem is mondhatott mást, tudta, hogy amit a riportban felvesznek az kikerül a nézőknek...

de többen is mondták ugyanekkor, hogy Dani nem vált inget, nem fürdik eleget sat... azt is el tudom képzelni, hogy a legegyszerűbb oka annak, hogy Zsé soha nem akart Dani mellé feküdni, túl azon, hogy esetleg nem tetszik az érintése, az az egyszerű szag dolog, ez nem 100%- de ez az a dolog, amit mi innen kintről nem érzünk...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 15:33:04

@másodpéldány: "...mi ketten két különböző showt nézünk..."

Ja, látom, te a Reeperbahnon nézed épp a felhozatalt :)

pomac 2015.01.04. 15:33:57

@rábaszhespics Koncsíta: nem tudom mi a nyerö, ha már csak 3 lesz benn akkor majd kiderül

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 15:36:15

@pomac:
A lájkok alapján nagy a valószínűsége a szánsájnbarbinak, de ..hogy ...miért? Számomra ez teljesen érthetetlen. :D

Joe Bacsi 2015.01.04. 15:36:27

@másodpéldány: Dóri a beköltözés előtt meztelen zuhanyzást igért ha eléri a 10 e támogatót,szóval ebből ne vonj le,elhamarkodott következtetést..Dani-Edina simán adabszurdum még be is állhat a Zsu mögé egy Maci elleni párbajon szóval ez se stimmel(ök inkább tartanának egy Maci elleni semmire se építhető saját párbajtól mintsem attól hogy Zsu kiejti a Medvét,mivel Zsu ellen tuti ütőkártyájuk van..szerintük)Laci az egyetlen szabad aránylag külsöben elfogadható pöcök után vonzódott..Zsu vonzódását meg Dávidnál láttuk mennyi idö lefolyása után Kézzelfogható :D .. na ezzel szemben a kamu fürdös ennél több kell még mézesmadzag le is lohasztotta Lacikát,ami után már nyílvánvaló lett hogy ez bizony kamukáré a Zsu-tól)

pomac 2015.01.04. 15:37:16

@rábaszhespics Koncsíta: abban a "helyzetben" tereltem volna én is mert egyszerre 2-3 (edina egyfolytána)nyomták a sobert egyfolytána én is LEHET összezavarodtam volna :D

dr. sziszi 2015.01.04. 15:37:53

ma hánykor kezdődik? Tudja valaki?

vastyúk is .. 2015.01.04. 15:38:20

@pomac: Értem. Rosszul fogalmaztam. Azt tartom tanulatlannak, aki középfokú oktatásban nem vett részt. Az én fogalomtáramban a tanulatlan és a tudatlan nem ugyanazt jelentik. Pl jómagam is tudatlan vagyok sok dologban.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 15:38:48

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél):
Hát ezt én nem szoptam be tőle. :D
Néztem akkoriban néhány esti közv. és ott más vót, mint a napi összefoglalóban. Minden a szerkiken múlik és azon, hogy mindig ott legyél, ahol ordítanak, dugnak vagy szervezkedjél, ganajkodjál..stb., szerintem.

pomac 2015.01.04. 15:39:15

@rábaszhespics Koncsíta: ki is az mert nekem igy nemvilágos .ha tagolom akkor zsu ha egyben akkor fanni ( a barbi kizárja edinát ) :DDD

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 15:41:09

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél):
Ja, és kötelezővé tenném a párbajt, micsoda dolog lenne az, ha valaki párbaj nélkül nyerne?

bigél 2015.01.04. 15:41:51

@rábaszhespics Koncsíta: korábban már bevallottam itt, hogy én bizony tujafan voltam abban a szériában :D

Attilát elismerem, mint játékos, de nagyon nem volt szimpi (de most visszagondolva, inkább ő, mint Dinka)

de én Alekoszt sem bírtam

evvan, sosem a nyerő lóra teszek, ezért nem is szerencsejátékozom

vastyúk is .. 2015.01.04. 15:42:15

@dr. sziszi: nyolckor. Mindig benézem a vasárnapot

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 15:42:36

@pomac:
Jaj... hát a kazalbarbi mondta a Dóri barátnéjára azt, hogy szánsájnbarbi, amikor verset köllött írniuk.

Joe Bacsi 2015.01.04. 15:45:00

@másodpéldány: Általában este azért fürdenek,de ott inkább a spicces Daninak az nem tetszett hogy úgy kezelte mint egy leprás,szatírt aki nem képes kontrollálni a kezét ha egymás mellé kerülnek,így inkább ráfeküdt volna a többiekre vagy állva alszik mintsem a Dani mellé kerüljön..ha bele volt zúgva Dani ha nem azért ennyire látványosan viszojogni a "lelki" társától nagy társaságban felettébb ciki lehetett Daninak(mellesleg most simán elalszanak egymástól karnyújtásnyi távolságra) ez csak lohasztotta Dani Plátói érzéseit,ami szerintem jó is volt Zsu-tól már legalább nem akkora pincsi a Dani.

Caprica99 2015.01.04. 15:45:17

@dr. sziszi: úgy szokták, hogy este 7-8 között az előző napi összefoglaló, aztán 8-tól az aznapi és a párbaj

bigél 2015.01.04. 15:45:34

@rábaszhespics Koncsíta: +1

és lehetne egy olyan szuperképesség, hogy megválaszthatod, mikor mész párbajra

dr. sziszi 2015.01.04. 15:46:03

Edina csak simán féltékeny a zsu-ra , mert tudja nagyon pontosan , hogy a kinti életbe biztosan ezek összefekszenek

perszepolisz 2015.01.04. 15:46:24

@másodpéldány: Azért kérdezem mert sehol se találom ott.

bigél 2015.01.04. 15:46:33

@dr. sziszi: a kinti életben szerintem Zsunak nem pálya Laci, túl fiatal ;) :D

dr. sziszi 2015.01.04. 15:47:35

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): Igazad van , tényleg nem pály a, de ha kiesnek , már csakazértis ...sztem...

másodpéldány 2015.01.04. 15:47:52

@Joe Bacsi:

viszont a barátnője karácsonyi üzenetéből kiderült, hogy a haverok rendesen gyűjtik neki a szavazatokat, és így jött össze a több mint 15.000 jelenlegi lájkoló... egyébként Dóri alapjáraton is egy szimpatikus csaj, és több alkalommal az is kiderült, hogy van neki rendesen IQ-ja... pl amikor egy feladatot oldottak meg együtt fannival... azonnal kiszúrta a helyes számot, és logikailag helyesen érvelt...

pomac 2015.01.04. 15:48:16

@vastyúk is ..: akkor csodálkozál mert mostanában olyanoknak adnak "papirt"(felsö oktatásit) akik még a 8 állt sem ütik meg de ugye az iskolák abban" érekeltek hogy döljön a pénz" a tanuló után sajnos tapasztalat :( ...és igy a mi oktatásunkat huzzák le mikor valahova jelentkezünk munkára és csodálozunk hogy lassan már az érettségi sem elég egy alap munkakörbe.

Caprica99 2015.01.04. 15:48:33

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): az még nem akkora baj, de ha Laci nem nyeri meg, nincs pénze sem. :D

pomac 2015.01.04. 15:49:36

@rábaszhespics Koncsíta: pont öt hagytam ki ,gondolkodtam is hogy illene ö ide :DD

bigél 2015.01.04. 15:50:23

@Caprica99: ha megnyeri, akkor viszont biztos nem Zsu lesz, akit megfektet

Caprica99 2015.01.04. 15:50:29

@másodpéldány: viszont azt nem tudja, ki írta a Louvre-t. Márpedig ez a legalapabb alapműveltség része. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 15:52:28

@vastyúk is ..": de a szakmunkás jár iskolába, ezért nem hívom tanulatlannak..."
"...Azt tartom tanulatlannak, aki középfokú oktatásban nem vett részt. ..."

Van a szakközép iskola, aminek érettségi a vége, 4 év (általában).
Van a szakmunkás képző, ami nem ad érettségit, 3 év a tanulmányi idő, és sok a gyakorlati része., az elméleti oktatás mennyisége köszönő viszonyban sincs egy gimnáziumi oktatással. (Ezzel nem leminősíteni akarom, csak más a célja két iskolának).
Ez utóbbi nem számít középfokúnak.

bigél 2015.01.04. 15:53:20

@Caprica99: meg azt sem, hogy mi az időszámításunk alapja

ez kiderült abból, hogy szerinte a tojásalakú kő időszámításunk előtt őrizte Jézus sírjának a bejáratát

bigél 2015.01.04. 15:56:55

@Caprica99: nekem ez volt a legnagyobb hű b+ :D :D

persze lehet, hogy ő többet tud, mint mi és az ufó-k kavartak valamit az idővel

másodpéldány 2015.01.04. 15:58:31

@Caprica99:

nézd, még akkor is, ha valaki alapjáraton tudja, hogy az egy múzeum, akkor is az a helyzet, hogy azóta már születhetett minimum egy kalandfilm és jó pár operett meg ponyvaregény is ezen a címen, vagy akár tudományos igényű könyv is, sőt, színdarab is, tehát nekem ez még nem perdöntő, egy klassz csaj, aki fölött ott lebegett a bárd x évig, hogy droghasználat miatt bekasznizzák, nem, nem alkoholhasználatért... na mindegy, túlélte és szerintem ez meg is keményítette, meg is okosította és szimpatikusan csinálja ezt a showt is...

ha valamiért benn tudna maradni a legvégéig és mondjuk fanni nála korábban kiesik, akkor rá szavazok, de ha mindketten ott lennének a végén, hát bajban lennék melyiküknek adjam a díjat... lehet, követelném az osztott fődíjat...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 15:58:39

@Joe Bacsi: "... azért ennyire látványosan viszojogni a "lelki" társától nagy társaságban felettébb ciki lehetett Daninak..."

Nézzük máshonnan: milyen ciki lehetett Kiskunnak, hogy Dani értetlensége és erőszakossága miatt nyilvánosan kellett viszolyognia tőle.

bigél 2015.01.04. 15:59:18

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): mostanában valóban cikkeztek egyébként arról, hogy Jesus pár évvel korábban született, mint ahogy ez a köztudatban van,legalábbis vannak erre utaló bizonyítékok, de ez a halála idejét és az időszámítás origójához viszonyított helyzetét nem befolyásolja persze

pomac 2015.01.04. 16:00:12

@vastyúk is ..: nekem szerencsére van munkám meg az is amit szeretek de ez az álltalánosság de visszakanyarodok mert elkalauzoltam nagyon :D

bigél 2015.01.04. 16:00:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nálam az volt a legdurvább, amikor gyakorlatilag jogot formált arra, hogy Zsut simogassa, hogy ez jár neki

Caprica99 2015.01.04. 16:01:06

@másodpéldány: Azzal semmi baj, ha számodra szimpatikus egy-két szereplő, csak úgy érzem, hogy ezekkel a "Fanni okos" és "Dóri okos" kijelentésekkel kissé elrugaszkodsz a valóságtól.
Mitől vagy miben okosak ők? Légyszi indokold meg, hogy értsem.

Joe Bacsi 2015.01.04. 16:02:44

@másodpéldány: Mondom alapjáraton már "Celeb" volt így több támogatóval indult,aztán ügyesen bedobta a meztelenül fürdök jeligét,ott látványosan jött neki több ezer támogató,azóta még pár ingyen csöcsök hú de jó támogató bejátszik,de a heti 1 zuhanyzós felvételért senki se fogja benntartani ha érdekesebb karakter ellen megy,a valljuk be nem nehéz..nincs benne semmi ami erősítené..nem tiszta lelkű,igazmondó tuja..nem kavarógép..nincs körülötte semmi történés hacsak nem az Àdám vagy Robin szájába másszak bele akciók nem azok,ez édeskevés hiába a sok kamu like..de azért bízz benne ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 16:03:29

@Caprica99: "... ki írta a Louvre-t..."

Na jó-jó, de ki fordította?

másodpéldány 2015.01.04. 16:04:24

@perszepolisz:

15 402

www.facebook.com/vvdora

a következő körben én kérdezek és te nyomod az infót,

oké?

pomac 2015.01.04. 16:04:48

ez a lájkolos dolog is csak akkor lenne érdekes ha vissza is lehetne venni a lájkot ,mert akinek eddig szimpi volt az nem veheti vissza ha már nem szimpatizál vele ,ezértsem volt hiteles a fb

bigél 2015.01.04. 16:04:49

OFF

Iszonyat szép az ég, valszeg jön felénk egy hóvihar, de egyelőre csak a felhők meg a lemenő nap kombinációja látszik. Gyönyörű fények/színek, próbáltam lefotózni, jók lettek, de persze nem adja vissza tökéletesen.

ON

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 16:05:33

@másodpéldány: "... azóta már születhetett minimum egy kalandfilm és jó pár operett meg ponyvaregény is ezen a címen,..."

Tudjuk, hogy a bőség zavara okozta a fennakadást. :)

csiri bá 2015.01.04. 16:06:05

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): "szerinte a tojásalakú kő időszámításunk előtt őrizte Jézus sírjának a bejáratát " - ha ehhez még hozzátette volna, hogy a követ a Húsvét-szigetekről vitték oda.... :)))

bigél 2015.01.04. 16:07:41

@csiri bá: jó, hogy nem tette hozzá, nem bírta volna az a gyenge (és tiszta) szívem :D

bigél 2015.01.04. 16:08:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: mára virradóra esett valamennyi és most több jön - nekem elég lenne, ami van

pomac 2015.01.04. 16:08:45

ez is hogy valaki meztelenül fürdik vagy nem mekkora tré, valaki prüd valaki nem. az is érdekes hogy az 1ben még volt "zuhanykabi" a többiben meg nem vajon miért:D

Caprica99 2015.01.04. 16:10:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem kell azt lefordítani. Az arámi nyelvet mindenki ismeri, Dóri is, hisz Jézus barlangja előtti tojásalakú sziklán is arámiul állt: Én vagyok a húsvéti tojás. :DD

bigél 2015.01.04. 16:12:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: amúgy merre van az a "nálatok"? - no persze, ha nem titok, de nem sértődöm meg, ha az

Joe Bacsi 2015.01.04. 16:12:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem lenne ezzel az érveléssel baj,ha nem a többiek akarták volna az ágyra lökni Zsu-t,mivel ott volt hely,ha az adott szituációban Dani kitúr a Zsu mellöl valakit az ágyról vagy megkéri a másikat menj már le a földre had aludjak Zsu val akkor mondhatná hogy még mindig nem fogta az adást..de itt nem ez volt(legalább is amit leadtak belőle)Anblock rossz lehetett a Zsu nak,de a nyomulásnak is vannak fokozatai,Dani azért még az Edina skálán kezdőérték se lehetne..

Micsell (törölt) 2015.01.04. 16:14:53

@csiri bá: nem ugrott be neki pedig mint testvérsziget biztosan befutó lehetett volna ez is

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 16:16:20

@Joe Bacsi: "...Dani azért még az Edina skálán kezdőérték se lehetne...."

Igaz. Kár, hogy Kiskunon a relativitás nem segít.

bigél 2015.01.04. 16:17:06

@pomac: én nem gondolom, hogy túl prúd lennék, de idegen férfiak előtt nem fürdenék ((sőt ismerősök előtt sem ) meztelenül
a kamerákról nem is beszélve

fofofo 2015.01.04. 16:17:41

@csiri bá: bónusz-kérdésnek pedig: a Húsvét-szigetek melyikéről :D

másodpéldány 2015.01.04. 16:18:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

igen, mindig a fordító az izgalmasabb kérdés, merthogy ők általában a névtelenség homályába hullanak, mint azok a bizonyos csillagok...

csiri bá 2015.01.04. 16:19:14

@fofofo: a Karácsony-szigetről természetesen. .DDD

másodpéldány 2015.01.04. 16:20:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

"Tudjuk, hogy a bőség zavara okozta a fennakadást. :)"

na azért tudsz te röhögtetni is engem, még ha nem is akarsz:

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 16:24:49

Már fentebb leírtuk mér okos a Fanni. :) Hányszor kell még megismételnie.
Mi a fontosabb? Szexistennőnek lenni vagy tudni mindenféle lényegtelen szarságot? :D

bigél 2015.01.04. 16:26:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: akkor nem vagyunk túl messze egymástól, persze fogalmam sincs milyen irányba lépnek tovább ezek a felhők, de hátha titeket sem kerülnek el

pomac 2015.01.04. 16:26:49

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél):arra céloztam hogy mi abban a baj hogy ö nem ruhában fürdik ,ha annyira mutogatni akarja magát azt csinálja mit au, meztelenül szaladozna "egész" nap. rtl sem értem miért eröltetik ezt a fürdözést ugy hogy legalább egy függönyt raknának annak aki normálisan magába akar fürödni , akit meg eddig nem mutattak zuhanyozni azt állt amikor kiesik akkor mutatják annak meg mi értelme van ? költöi kérdés volt nem kell válaszolni :DD

bigél 2015.01.04. 16:27:59

@pomac: OK, nem válaszolok :D :D :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 16:28:31

@Caprica99: Márpedig Zsu nem dug lóvé nélkül. Ha van ház, kocsi, kutya akkor már meggondolja. Ha Laci megnyerné biztos bepróbálkozna nála.

csiri bá 2015.01.04. 16:28:46

@rábaszhespics Koncsíta: bőven elég, ha a mai hatoslottó számait tudta előre: 37, 38, 39, 40, 41, 45 :))))

másodpéldány 2015.01.04. 16:30:46

@Caprica99:

"csak úgy érzem, hogy ezekkel a "Fanni okos" és "Dóri okos" kijelentésekkel kissé elrugaszkodsz a valóságtól."

A valóságtól rugaszkodom el? vagy a te valóságodban ez eleve nem játszik?

költői kérdés, nem kell izgulni, kijelentéseidből arra következtetek, hogy bármit mondanék nem vennéd a lapot, mert a valóságaink túl kevés az érintkezési pontja.

kevés igazán buta játékossal találkoztam a VV-k-ben...

mondjuk Gyúros Józsi volt az egyik, ő menthetetlen, aztán voltak olyanok, akik inkább szociálisan voltak elszakadva, és nem kifejezetten egy az egyben IQ-ban, pl. Ildi, vagy Alex, különösen Ildi, ő tényleg egy egészen más valóságban kavar mint mi, ott még érintkezési pontokat is nagyítóval kellene keresni, soha sem értette mire gondol a közönség, vagy a többiek.

Fanni szándékosan humorizál, nagyon sok mindent direkt idézőjelben és poénból mond mint egy standup komédiás, a ww7 megfogta vele az isten lábát.... vagy legalább az egyiket

örülnék, ha ma nem a dühös ugatós kutya, azaz ha ma nem az ádám jönne vissza, de félek a közönségnek általam fel nem fogható okokból kifolyólag az ádám jön be, vagy az rtl fordítva rakta rá magát a lóra, hogy így nyomja őt, de minek, csak ők tudják...

ha valamiért nem az ádám jönne vissza, az csak abból a szempontból lehet jó, hogy laci örökli meg a kendőt, és akkor simán ellavirozgathat a végéig, már ha nem sejtették meg benne mostanig a gyenge idegzetű klausztrófóbiás kisétálót...

kismalacka 2015.01.04. 16:30:51

@Caprica99: Én is kérdeztem már, de még nem érkezett válasz. Mondjuk a nullát egész nehéz alátámasztani :)

pomac 2015.01.04. 16:31:17

@Majom1Parádé: de lehet 1 év mulva már le is pattanna :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 16:31:22

@Joe Bacsi: "Dani azért még az Edina skálán kezdőérték se lehetne.."
Ez telitalálat.

Well... 2015.01.04. 16:32:02

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél): konkretan az ejjeli ON-ig tartott...azzal kezdodott, hogy mennek mint a duracell nyuszi ....

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 16:33:17

@pomac: Azt gondolom Laci nem tervezne Zsu-val csak igen rövid távon.

bigél 2015.01.04. 16:34:39

@Well...: :D :D :D köszi!

volt egy sanda gyanúm, de nem néztem az ON-t, ill. a közvetítést sem olvastam

másodpéldány 2015.01.04. 16:35:34

@csiri bá:

""szerinte a tojásalakú kő időszámításunk előtt őrizte Jézus sírjának a bejáratát " - ha ehhez még hozzátette volna, hogy a követ a Húsvét-szigetekről vitték oda.... :))) "

ezen felröhögtem, egyébként már akkor is vicces volt, amikor ez elhangzott...

de az az igazság, hogy létezik az időnek egy olyan felfogása mint a térnek, hogy minden egyidejű és ráadásul még egymásra is vetülnek, egymáson keresztül látszanak, ugyanúgy lehet sétálni benne mint a térben oda és vissza... szóval tény, tény tény, hogy előbb volt a tojásalakú bejáratszikla elmélet, mint a hideg-vödrös-leöntés gyakorlata húsvétkor, ezzel nem lehet vitatkozni...

bigél 2015.01.04. 16:36:04

Na, további jó kommentelést, léptem. Este még visszanézek a párbaj után.

pomac 2015.01.04. 16:37:07

még mindig nem értem ezt a 71-29 % vagy mennyit ha 52-48 lenne az mondanák ok de igy fogalmam sincs mi lehet ez a nagy külömbség bármelyik javára ,de majd ma kiderül ténylegmi a nyerö szavazat szempontjából a szende vagy a macsó( na jo a macsó erős de nem jut eszembe más ) :D

bigél 2015.01.04. 16:37:25

@másodpéldány: de gyik sem időszámításunk előtt keletkezett, ugye ;) :D :D

Caprica99 2015.01.04. 16:37:59

@másodpéldány: "Fanni szándékosan humorizál, nagyon sok mindent direkt idézőjelben és poénból mond mint egy standup komédiás..." Az éjszakai adásokat nem nézem (nappal is kell dolgoznia valakinek), de az öfikben leginkább alpári módon káromkodni és dugni látom, nem emlékszem egy poénra sem tőle.

Az Ádám-Robin kérdésben egyetértünk, én amiatt szeretném vissza Robint, hogy lássam, mihez kezd Laci.

másodpéldány 2015.01.04. 16:38:47

@Bridget Jones, a dévaj szexistennő (bigél):

"hisz Jézus barlangja előtti tojásalakú sziklán is arámiul állt: Én vagyok a húsvéti tojás. :DD"

mennyiért adsz arámi órákat? én is el akarom olvasni!

csiri bá 2015.01.04. 16:39:32

@pomac: mint a hurrikán: ha jön, meleg és nedves, ha megy, visz kocsit, házat. :))

bigél 2015.01.04. 16:40:25

@másodpéldány: ezt nem én írtam, szerintem félreklikkoltál

de tényleg léptem

másodpéldány 2015.01.04. 16:42:35

@Caprica99:

hát az vv7 rtl oldal tele van fanni-aranyköpésekkel, viszont az összefoglalókba is raknak rendesen, szóval nem is értem, de én az óraketyegést is hallom, viszont a mobilom csörgését meg nem mindig, úgyhogy nyilván nálad is szimplán kimaradnak a fanni aranyköpések, elmész mellettük, oszt jónapot...

másodpéldány 2015.01.04. 16:44:15

@Caprica99:

"hisz Jézus barlangja előtti tojásalakú sziklán is arámiul állt: Én vagyok a húsvéti tojás. :DD"

remélem adsz arámi órákat...

Caprica99 2015.01.04. 16:45:09

@másodpéldány: Lehet, hogy igazad van és nem hallom Fannit, csak ha rikácsol.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 16:46:37

@Caprica99:
Te miről beszélsz?
Itt a hogyvóton, majdnem minden aranyköpés tőle származik.

Caprica99 2015.01.04. 16:50:03

@másodpéldány: Hát hogyne... De ahogy szokták ajánlgatni az angol esetében, hogy online is tanulható - jó kis arámi-magyar szótárak vannak a neten. :)

Caprica99 2015.01.04. 16:52:09

@rábaszhespics Koncsíta: lehet, hogy azért nem figyeltem fel rájuk, mert ezek nálam a kínos kategóriába esnek már.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 16:54:27

@másodpéldány:"... létezik az időnek egy olyan felfogása mint a térnek..."

Persze. Egészen biztos vagyok abban, hogy PVC is erre gondolt. Asszed Dubajba' nincs iskola?

Well... 2015.01.04. 17:05:54

EJSZAKA ON

1. szin: fanni dennis a nyugiba nyomul...
noi nezoknek : kepfeltoltes.hu/view/150104/dennis_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
ferfiaknak: kepfeltoltes.hu/view/150104/fanni1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2. szin a fanni ugydont kell egy kis energia potlas , igy benyel egy martinisppoharnyi kolat...attol csak nemrolmik meg a foga...

kepfeltoltes.hu/view/150104/fanni_kola_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

3.szin a robin, es a maci megkotik az orok szovetseget...(vagy csak orszag varost jaccanak)

kepfeltoltes.hu/view/150104/robin_maci_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

4.szin a dori meg a zsu a haloba beszelget, megegyeznek abban, hogy a maci kijelentese, miszerint tok mindegy kit visznek pabajra , mert a nezok mar elore eldontottek a sorrendet, az "verlazito"...ugyanitt megtudjuk, hogy valaki megtugta a dori egszarvujat..mert volt a seggen egy luk amit neki osszekellettt varnia.....dennis beszol, hogy en nem dugtam meg (mas az anal szakos a villaban)....mire a dori meg rug egyet a lacin ..."tudom, kicsi volt a lyuk" :o))

kepfeltoltes.hu/view/150104/robin_maci_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Micsell (törölt) 2015.01.04. 17:11:58

@Well...: kiderül h denisnek van humora? féltem, h csak dugni ment be a vellába, ha elkezdene kibontakozni még játékba is kerülhetne

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 17:14:05

Fanni egy olcsó kis lotyó, elfogadható külsővel, óriási önreklámmal, és olyan típusú gátlástalansággal, amit a férfinép bizonyos fajtája nagykanállal eszik.
Mivel gáz elismerni, hogy csak a külső oké, meg a nyilvános üzekedése, ezért felékesítik mindenféle - nem létező - értékkel. Például, hogy okos vagy intelligens vagy szellemes (aki pedig nem látja a császár új ruháját, az érezze, hogy micsoda tajpraszt is ő).
A legutóbbi hsz-ekben már valósággal vak és süket volt az illető, mert nem hallja meg a finomságokat, az értékeket Fannika szövegében.
Hát, pedig csak ostobaságot hallani, meg ordenáré beszédet a szájából - mindezt megspékelve olyan betanult modorossággal és olyan frekvencián, amit tartósan kibírni nem lehet könnyű - ha jól emlékszem Jabba vagy valamelyik szóvá is tette.
Üzenem: a császár meztelen, a hülyék pedig a túloldalon lapátolják a havat.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 17:31:21

@Caprica99: Kicsit értetlenkedem. :O
Mert nem értem, hogy mit vársz a VV-től. Tudom...most már a vakondokok tájékán jár a műsor felhozatala, de akkor is. :)
Itt ne várj Stephen Hawking elméleteket, magasságokat. No, róla jut eszembe, őt beraknák a vellába...mit is látnák tőle (?).....nem csinál semmit (külsőleg), mondhatnám tujáskodik (rühellem ezt a szót), közben meg mi zajlik ott a gondolataiban. :)

másodpéldány 2015.01.04. 17:33:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

attól mert valaki aktmodell még nem jelenti azt, hogy nincs magas IQ-ja, egyébként ez fordítva is igaz, nemrég olvastam egy fizikusnőről, aki énekesnő is...

félénk vagyok de hódítani akarok 2015.01.04. 17:33:39

A hazugság testbeszéde:

· A fizikai kifejezések mérsékeltek, kevés a kar és kézmozgás. A kéz, kar és láb mozdulatai a test mellett zajlanak, a hazug kevesebb helyet foglal el.

· Aki hazudik neked, kerüli a szemkontaktust.

· Az arcot, nyakat, vagy szájat érintő kezek. Az orr, vagy a fül mögötti terület megérintése és vakarása. Nem valószínű, hogy nyitott tenyérrel érinti meg a mellkasát.

Érzelmi gesztusok és ellentmondások, avagy a testbeszéd titkos jelei:

· Az érzelmi gesztusok időzítése és hossza a normálistól eltérő. Az érzelmek kifejezése késleltetett, erősebb, mint természetesen, és hirtelen ér véget.

· Az érzelmi gesztusok és a mondanivaló közti kapcsolat megszakad. Például: valaki azt mondja „Imádom”, mikor átvesz egy ajándékot, majd kis idő múltán mosolyogni kezd, ahelyett, hogy a kijelentéssel együtt tette volna.

· Az érzelmi kifejezések és gesztusok nem felelnek meg a verbális mondanivalónak. Például, ha valaki homlokráncolás közben mondani, hogy „Szeretlek”.

· A kifejezések az egész arc helyett csak a szájmozgásra korlátozódnak, amikor valaki hamis érzelmeket mutat. Például, ha valaki természetesen mosolyog, abban az egész arca részt vesz.

Kölcsönhatások és reakciók

· A bűnös ember védekezővé válik, míg az ártatlan gyakran léphet fel offenzívan.

· A hazug kényelmetlenül érzi magát a kérdezőjével szemben, ezért talán elfordítja a fejét, testét.

· A hazug önkéntelenül is tárgyakat helyezhet magatok közé (pl. könyveket, a kávéját stb.).

Verbális tartalom és összefüggések

· Aki hazudik, a saját szavaidat fogja használni, hogy megválaszoljon egy kérdést. Ha megkérdezed, „Te etted meg az utolsó sütit?” azt fogja válaszolni, „Nem én ettem meg az utolsó sütit”.

· Valószínűleg igazat mondd, ha rövidített kifejezést használ a partnerünk. A kommunikáció során ezekre az apróságokra mindig célszerű odafigyelni.

· A hazudósok néha az igazság nem teljes kifejtésével próbálják elkerülni a hazugságot. Sejtelmesen fogalmaznak, ahelyett hogy nyíltan tagadnának valamit.

· A bűnös ember a természetesnél többet beszél, szükségtelen részleteket oszt meg, hogy meggyőzzön. A szünetektől, a csendtől kényelmetlenül érzi magát a beszélgetés során.

· Aki hazudik neked, kihagyhat névmásokat, és egyhangúan beszél. Ha egy igaz mondat hangzik el, a névmásokon legalább akkora hangsúly van, mint a mondtat többi részén.

· A szavakat elferdítik, halkan mondják ki, sokszor helytelen nyelvtannal. Más szavakkal, a mondatok kuszák, nem hangsúlyosak.

Well... 2015.01.04. 17:36:08

EJSZAKAI ON (part2)

5.szin a dorirol megtudjuk, hogy o egy josno...mert dori (meg)szokott almodni dolgokat....

6.szin: dani-robin rogeszmet cserel a nappaliban....a dani eloadja a dennis faszvakaras-ujszagolas rutinjat..... (lehet mosakodni kene ) :o))

vakaras: kepfeltoltes.hu/view/150104/ddanni_vakar_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
szagminta vetel: kepfeltoltes.hu/view/150104/szimat_dani_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

a dani szerint egyebkent szoros lesz a parbaj....

Well... 2015.01.04. 17:37:29

na megette a masodik reszt ???

másodpéldány 2015.01.04. 17:37:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

hát ha nincs olyan hullámhossz beszerelve a rádiódban amelyen pompásan, vagyis hétszólamban szólna neked Fanni, akkor az a te veszteséged, sajnálom, de a lotyózás viszont garantáltan nem garantálja az igazadat, akármilyen dühödten is szidalmazod őt.

Bár nem világos miért pont rá vagy ennyire dühös, mikor tele van a világ tolvajokkal, rablókkal, korrupt kormányfőkkel és downright tömeggyilkosokkal... szóval konkrétan kár a dühpatronjaidat Fannira pazarolni.

Hajrá Fanni!

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 17:38:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Könyörgöm, mondjál már egy erkölcsös női villalakót, aki még okos is volt?

Caprica99 2015.01.04. 17:41:38

@rábaszhespics Koncsíta: nekem semmi bajom a VV-vel, nagyon is jól szórakozom rajta. Ettől még gondolhatom úgy, hogy Fanni "szellemes" aranyköpései nekem inkább a szánalmas, mintsem a vicces kategóriába tartoznak.

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 17:45:10

@Caprica99:
Oké. De akkor mondjál a többi villalakótól valami aranyköpést vagy vicceset.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 17:45:30

@másodpéldány: "...attól mert valaki aktmodell még nem jelenti azt, hogy nincs magas IQ-ja..."

Nyitott kapukat döngetsz. Sosem állítottam az ellenkezőjét. PVC-t nem a szakmája, hanem a megnyilvánulásai alapján ítélem meg. Úgy gondolom, hogy egy tanulatlan ember is lehet intelligens, és nem minden tanult ember intelligens. De amin humorizáltam (az általad felvetett idő-elmélet kapcsán), ott továbbra is fenntartom, hogy az, hogy PVC-nek ilyen irányú ismeretei legyenek, annak a valószínűtlenségi együtthatója hatalmas..

Caprica99 2015.01.04. 17:49:23

@rábaszhespics Koncsíta: ja és kissé perverz és szentségtörő gondolatnak érzem, hogy Stephen Hawking-ot hozod fel párhuzamként.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.04. 17:52:49

@rábaszhespics Koncsíta: "...Könyörgöm, mondjál már egy erkölcsös női villalakót, aki még okos is volt?..."

Öööööö...

Caprica99 2015.01.04. 17:52:56

@rábaszhespics Koncsíta: Itt nem ez a lényeg. Ha veszed a fáradságot és visszaolvasol, Másodpéldány társunk Fanni és Dóri okosságáról írt, én kértem tőle példákat. Erre ő írta Fanni aranyköpéseit, amire válaszoltam, hogy nekem ezek nem viccesek. Ennyi. Pont. A többi villalakó ilyen vonatkozásban nem került szóba sem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.01.04. 17:53:09

@félénk vagyok de hódítani akarok: Jó kis összefoglaló. Ajánlott olvasmány a Zsu pártiaknak. :-))

Well... 2015.01.04. 17:53:16

EJJELI ON

7.szin....az edina a laci agyat mossa ...."engem nem erdekel ki voltal, "csak az itt, scak a most " szamit....megtudjuk meg, hogy o konkretan annyira "Zizi bige" /V.F./ , hogy agyfurkeszhez kell jarnia, de mivel Isten megadta neki a lehetoseget, hogy itt lehessen, igy o biztosan tudja, hogy meg fogja nyerni a jatekot, ..(gondolom ezt is Isten mondotta neki)

kepfeltoltes.hu/view/150104/laci_edina_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2015.01.04. 17:54:15

@félénk vagyok de hódítani akarok: Ez nagyon jó!

"A szavakat elferdítik, halkan mondják ki, sokszor helytelen nyelvtannal. Más szavakkal, a mondatok kuszák, nem hangsúlyosak."- Akkor Kiskun és Edinka folyamatosan hazudik. :D

rábaszhespics Koncsíta 2015.01.04. 17:55:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
NO...LÁTOD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :XD

red ferrari 2015.01.04. 17:55:21

VV Zsuzsánál láttam
Szerintetek ki ellen van esélye Zsuzsának ??

És ki ellen nem ?

112-es busz Lacit: ,Fannit,Dennist,Macit biztosan legyőzné... Edina akit nem lenne könnyű, de szerintem még őt is le tudja győzni Zsu, főleg ha teszünk róla és az ismerőseink okostelójáról is szavazunk Zsu-ra, egy ilyen párbaj esetén, hogy Edina kiessen, és pukkadjon meg az irigységtől.
Szabó Zsófi: Mindegyik ellen van esélye. Semmit sem rontott el, mert nem volt mit elrontani. Egyoldalú kapcsolatot, ami Edina és Laci között van, nem lehetett elrontani. Dani pedig játssza a sértett hímet. Egy igazi férfi képes túl lépni azon, ha egy nő visszautasítja.
Ezzek mind olyan elvakultak...:)))))))))