Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 2014 - Válogatás 2.

2014. szeptember 14. 12:39 - oharozsabimbolehetnek

Kezdődik a második válogató. Megnézzük, kik alakítottak nagyot múlt héten, és kapunk egy ízelítőt a mai műsorból is. Aztán repülnek az üstökösök. Miután feltöltötték a nézőteret és az udvart statisztákkal, folytatják a válogatást. Érkezik a zsűri, Gabin szokás szerint picsaszoknya.

Anya-fia duett kezd, a zenei tehetséget a kissrác állítólag anyutól örökölte, bár nekem inkább úgy tűnik, hogy anyu szeretne sztár lenni, és ehhez befűtötte a kisfiát is. Szegény! Színpadra lépnek, és kiderül az is, hogy anyu egyedül neveli ezt a szegény gyereket. Rákkörándöklákk lesz! Nagyon szar, igazán nagyon szar. Anyu pattog, mint kecskeszar a deszkán, a kissrác meg pont egy hangot tud játszani a harsonán. 

Screen Shot 2014-09-14 at 10.30.44 AM.png

Le is intik őket. Csókolom. Ma Feró kommentál Twitteren: ne hallgassatok a köcsög zsűrire, jók vagytok! Kibicnek semmi sem drága.

Tovább
Címkék: rtl klub x-faktor
komment

A SHIELD ügynökei 1x04 – Eye Spy

2014. szeptember 12. 14:00 - Smokey the bear

Egy köztéren nyit a legújabb epizód, és a skandináv nyelvekből nem perfekt nézők kedvéért menten megjelenik a Stockholm felirat, valamint vidáman beúszik egy svéd zászló is, csak hogy képben legyünk a helyszínt illetően. Az össznépi dzsemborit egy hadosztálynyi piros maszkba öltöztetett öltönyös zavarja meg, akiknek drogcsempész bőrönd (az a tipikus fémszürke) van a kezükhöz láncolva. Értem én, hogy északi népek, meg egyenlőség, meg szociális mennyország, de azért ez mégis csak fura. Az osztag háborítatlanul, az obligát telefonos kamerázás közepette levonul a metróba, és felszáll a beérező vonatra. Velük tart egy afro csaj is, aki valamiért nagyon figyeli őket. Csukott szemmel. Amikor a vonat elindul, a nő akcióba lendül. Lekapcsolja a vagonban az áramot, és nekiesik az álarcosoknak. Mire a szerelvény beér a következő állomásra, az összes piros arcú ájult és/vagy halott, az egyikőjük keze pedig konkrétan félbevágva hever a padlón, mínusz bőrönd. Az alagútban aztán látjuk az áramot kapcsolgató nőt, ahogy kinyitja a bőröndöt, és egy csomó drágakövet talál benne. Azt hiszem, erre mondják, hogy véres gyémánt.

1_metro.jpg

Tovább
komment

Konyhafőnök 1x09 - Az olasz meló

2014. szeptember 12. 10:23 - oharozsabimbolehetnek

Már csak két adás van hátra ebből a lassan hömpölygő hétből. Vágjunk bele! Ma két új kihívó is érkezik, lássuk rögtön, kik ők. Lilla stylist, és gasztroblogger. Lenőtt a festett szőke haja, és olyan, mintha valaki fejbe vágta volna egy baltával. Tudom, ez hombre, de rohadt bénán néz ki, ráadásul az egész egy szénaboglya. Izgatottan meregeti a szemeit, mint aki felszívott egy csíkot a hangár előtt. Gergely ózdi pincér, de már külföldön is dolgozott. 

Screen Shot 2014-09-12 at 8.55.58 AM 1.png

Zsófi ma úgy néz ki, hogy meg se ismerem, kivasalták a haját, és felvett egy pornótitkárnő szemüveget, hogy kicsit rádobjon a zsűri alázós fétisére. Igen, tanár bácsi, rossz kislány voltam!

Screen Shot 2014-09-12 at 8.57.35 AM.png

Elég bézik az első feladat, bolognait csinálnak, a kis faládában minden szükséges hozzávaló benne van. Egyedül a tészta hiányzik, azt mindenki oldja meg maga. Lilla pedig szerszámozza le magát, és csináljon valamit a hajával. Igen, az nem ártana, szerintem is rémes. És bár simán lenne létjogosultsága a nullás gépnek, csak összefogja a feje tetején. Az első feladat tétje a szokásos védettség. Zé kicsit túl élénken gesztikulál, de már kezdek hozzászokni, hogy egy szimpla “rajta” vezényszóhoz is ugrik egyet.

Fecy és Tamás gyúrják a saját tésztát. Előbbi MÉG MINDIG meg akarja mutatni magát a zsűrinek. Lilla kupisan főz, úgyhogy most izgul egy kicsit az új konyhában, hogy minden oké legyen. A séfúr elindul portyázni, először Zsófit szúrja ki, meg hogy a szalonnán rajta maradt a bőre. Jaj! Nincs is annál jobb. Tamástól egyre többet várnak, főleg tálalásban. Attila nem készít tésztát, és költ hozzá valami bullshitet, hogy megindokolja, de aztán Józsi szigorú szemei azonnal meggyőzik. A zsűriasztalnál mindenkit jól kitárgyalnak, aztán bejelentik, hogy fogy az idő. Nahát! A félidő után Zé megy lelket önteni a társaságba, főleg az újakba. Lilla megpróbálja meggyőzni, hogy az a trutyi, amit főz, jóillatú, de Zé csak húzza az orrát. 

Screen Shot 2014-09-11 at 11.09.16 PM.png

Utolsó egy perc, tálalnak. Tamás úgy összpontosít, mint egy bombaszakértő, mikor el kell vágnia a piros drótot.

Fecy raviolit készített, és parmezán-ropogóst csinált hozzá. Ez így izgalmasan hangzik. A zsűri még ennél is többet várt, bár észrevették, hogy kimozdult a nyugalmi pontjáról. Attila keveset tesz a tányérra, de amúgy a kaja nagyon jó. Zsófi élete első bolognaiját csinálta most. Józsi szerint nem sikerült a mai étel, Terrier lecsós pennének csúfolja. Gergő gyári tésztát főzött a raguhoz, és előre össze is keverte az egészet. A zsűrinek nem tetszik. Szerintem sem guszta, olyan, mintha valaki már elkezdte volna enni. Tamás most óriásit villant, szép lett a tálalás, és baromi jó a kaja is. Tamás bekerült a pikszisbe, úgy tűnik. Lilla csavart egyet a bolognain, belevitte a saját személyiségét is. Ezek szerint, a tésztának csak egy részén lesz szósz. Terrier szétszedi, ronda a tányér, minden kilóg belőle. Zé eleve kiküldené gondolkodni, mert nem jó a hozzáállása. A csaj a kamerába azt mondja, hogy igazuk van, és most már meg akarja mutatni. Ő is kezdi…!

A zsűri elvonul. Zsófi elfáradt, Fecy élénkebb, mint volt, de még nem az igazi, Lilla azt hitte, hogy majd most valaki kíváncsi lesz a stylingjára, de a szigorú zsűrit csak az érdekli, mit rak a tányérba. 

Screen Shot 2014-09-12 at 9.11.46 AM.png

Eldöntik, ki legyen védett, majd kijönnek. A holnapi versenybe automatikusan bekerül Tamás. Ez a héten a második védettsége, de meg is érdemli, mert keményen dolgozik. Attila megint csalódott.

A második feladatban mindenkinek egy tökéletes olasz ételt kell megcsinálni, de nem lehet tésztaétel, és legyen benne valami kis különlegesség. Leszaladnak a piacra, és összeválogatnak minden szart, amit találnak. 

Screen Shot 2014-09-12 at 9.02.08 AM.png

Koncepció nem mindenkinél van, páran csak kóvályognak az alapanyagok között. Mikor visszaérnek, Tamás belenyúl a dolgokba. Meg kell neveznie egy embert, akitől elvesz tíz percet. Nem kérdés, hogy Attilát szúrja ki. Attila tervezett étele viszont sajnos nem készül el tíz perccel kevesebb idő alatt. Kezd is izzadni.

Közben Tamás Zsófinak segít távirányítással bort nyitni. 

Screen Shot 2014-09-12 at 9.02.42 AM copy.png

Attila meg csak áll, mint egy faszent. Most kezdhet, mikor már eltelt 10 perc. A Séf megy először körbenézni. Zsófi rizottót készít, de túl sok ideje van, jó lenne újrakezdenie. Fecy nem volt rossz az első körben, de legalább kétszer ilyen jónak kellene lennie a másodikban. Attila úgy határozott, hogy egyben fogja megsütni a halat. Ez azért is bátor, mert még nem dolgozott hallal.

Megint jön a kidumálás a zsűripultnál. Zsófi elvesztette a lelkesedését. Attila bevállalós és lelkes. Finisbe fordultak a kiskukták, kapkodnak össze-vissza, vagy csak úgy vágták meg. Tálalnak, letelik az idő.

Először Attila jön. A sókérget a zsűriasztalon törte fel, de kicsit kemény lett, így sokat szarakodik vele. Terrier nagyon unja. Attila így a saját dugájába dőlt. Józsi segít neki, lebontja a halat, és kipakolja a tányérba. Attila megjegyzi, hogy egész szép lett a tányér. Józsi csak a bátorságot tudja értékelni. Meg a ceruzababot. Zének sós a hal, de finom. Viszont nem olaszos, márpedig ez volt a feladat. Amúgy Attila az egyetlen, aki ha végzett, azt mondja, hogy egészségükre. Ezt fel lehet fogni nyallerkedésnek is, de szerintem egy tök normális szokás. Fecy sütőtökös rizottót csinált kolbászchipssel, mangóval. Kockázatvállaló rizottó, ahogy ő hívja. Hogy tudják, hogy ő most kockázatot vállalt. Éééérted? Terrier szerint túl nagy lett a kockázat, mert ezek nem komplementer ízek. Zsófi is rizottózott, gombás-mascarponésat csinált, de nem ismeri a kőbe vésett alapszabályokat. Fancsali képpel hallgatja a zsűri alázását, közben úgy érzi, kést forgatnak a kis szívében. 

Screen Shot 2014-09-12 at 9.20.23 AM.png

Gergő hozza a harmadik rizottót nyers céklával. Józsi megkínálja a saját ételéből. Ha szívesen enne még, akkor ez egy jó tányér. De Gergő megállapítja, hogy sós, kimondja Séfúr helyett, hogy nem sikerült. Lilla lasagne formájú padlizsánt csinált, amit nem értek, de nem is nekem kell. A zsűri érti, Józsi ihletet kap, és áttálal. Ezt csak akkor teszi, ha ez az egyetlen baja az étellel. Vagyis Lilla nagyot alkotott.

A zsűri megbeszél. Attilánál értékelik, hogy maradt az eredeti tervnél a kevesebb idő ellenére. Fecy totál ízléstelen. Zsófi kifújt. Na, lássuk, ki jut fel a galériára! Velünk marad Lilla, Attila és Gergő. Utóbbit nem értem, mindkét kajája szar lett. Attila megint vicsorog egy kicsit a kamerába, hogy na, most jól megmutatta Tamásnak. Zsófi és Fecy párbajozik. 

Most tűnik fel, hogy Zsófi olyan kásásan, lustán beszél, mintha részeg lenne. A párbajfeladat szerint carbonarat kell főzniük, erre 15 percük van, és megkaptak minden hozzávalót. Sőt, egy kicsit többet is. Ez jó feladat, és nagyon egyszerű maga a kaja jó szervezéssel 10 perc alatt összehozható. Fecy beleteszi a tejszínt, ami nagy butaság volt. 

Screen Shot 2014-09-12 at 9.16.05 AM.png

Mindketten elkészülnek időben, odahozzák az ételüket. A zsűri kóstol, és kihozzák Zsófit nyertesnek. Össze kell kapnia magát a kiscsajnak, ha középdöntőbe akar jutni. Most már ő is meg akarja mutatni. Kész vagyok! Fecy vetkőzik, és megy. Tetszett neki a verseny, és még fejlődött is. Jaj, de jó! Holnap öten lesznek, aztán négyen, majd végül kialakul majd a középdöntős mezőny. 

komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 3x10 - The Overlooked

2014. szeptember 12. 09:00 - Smiley93

Beacon Hills, kórház, káosz. Mi mást is jelenthetne mindez, mint hogy Farkasanyu intézkedik, a gigantikus áramkimaradásos vihar okán kell evakuálni az épületet. Utoljára persze Cora kimenekítése marad, Farkasanyu vállalja ezt a feladatot (is), de csak mert nem tudja, hogy a pácienst éppen Pszichóalfa felügyeli. Izé, nem úgy volt, hogy te kinyiffantál?, érdeklődik reménykedve Anyu, mire Cora egy csinos vértócsát hány a padlóra. Főfarkashoz Tanárnéni rohan, hogy ő legyen az első, aki a múltkori epizód eseményeit tálalja neki, úgy is mondhatjuk, próbálja menteni a menthetőt. Na, az pont nem sok, mert Scott meg Stiles már mindent elkotyogtak, ebből bizony nem fog jól kijönni a csaj. De azért próbálkozik persze, az alakítás Oscar-díjas, kár, hogy Farkasfiú készült némi fagyöngyporral, amitől Jennifer felfedi Darach-alakját (=csúnya, fehér maszk). Főfarkas erre fojtaná is meg azonmód, de a csaj meggyőzi, hogy rá még itt szükség lesz, fagyöngyös vért hányó Cora meg elrabolt Zsaruapu ügyében, így átmeneti kegyelmet kap. Főcím.

Névtelen.jpg

Tovább
komment

Konyhafőnök 1x08 - Védekezzünk latexszel!

2014. szeptember 11. 13:00 - oharozsabimbolehetnek

Indul a mandula, és bár már tudjuk, mi lesz a mai rész nagy fordulata, mert a Blikk volt olyan rendes, és elspoilerezte, de reméljük, hogy ez még közel sem minden. Ma is jön új kihívó, őt Péternek hívják, és természetgyógyász, aki hisz az ételek gyógyító erejében. Az ő magyarját sem értem, sebaj, majd beszélnek a tettei. Kicsit ideges, mert ő nem szakácsszerű ember, hanem házi főzős, aki vigyáz a családjára és a pasziánszra. Ja, azt én is szeretem. Meg az aknakeresőt is.

Screen Shot 2014-09-10 at 10.35.39 PM.png

Tovább
komment

The Bridge 2x02 – Ghost of a Flea

2014. szeptember 11. 09:00 - Zenóbia

Szóval ott hagytuk abba, hogy a tetovált tisztogatónk épp mossa le magáról a vért egy sikátorban, és segítségre szorul. A két biciklis srác közül Kyle lesz az, akit meg lehet venni azzal a fantasztikus ajánlattal, hogy ha segítesz, benyúlhatsz a lábam közé, a kérdés nem is volt kérdés. Kezdetnek a kabátja is elég. Aztán kiissza őket az összes tejükből, míg Kyle a szülei hálószobájából próbál neki ruhát kicsempészni, míg azok alszanak. A pink nem jó, mert kurvás. A hybrid buzis, a pink ribancos, iszonyúan kiművel minket ez a sorozat, én már látom előre. Míg Kyle lefut még egy kört valami kevésbé ribancosért, addig a Tisztogató felfedezi az öccsét Dany-t, akiből még álmában is árad a Fény. Szerintem Kyle már kezd rájönni, hogy lehet mégsem kéne mindent megtenni némi szex reményében, de hát.. késő bánat, ugye.

2x02_bridge2.jpg

Tovább
Címkék: bridge
komment

Barátok közt 7075-7078 - Nincs olyan, hogy titok

2014. szeptember 10. 15:00 - julie0812

Zsófi komolyan elgondolkodik Miklós ajánlatán, olyannyira, hogy szalad Juliékhoz és elmondja nekik, hogy Miki Claudia üzletrészének harminc százalékát akarja – és így ő lesz a többségi tulajdonos. Miklós rendkívül önelégült, Nóra pedig köpni-nyelni nem tud, amikor megtudja, hogy miféle deal van folyamatban az ő háta mögött. De Atikám gyorsan keresztbe tesz a készülő hatalomátvételnek és megegyezik Claudiával: ő veszi meg a harminc százalékot.

1.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Konyhafőnök 1x07 - A brokkolikirály

2014. szeptember 10. 14:00 - oharozsabimbolehetnek

Ida tegnap távozott, tehát ma valami nagyon karakteresnek kell érkeznie, mert a többi versenyző lapos. Jön a szokásos három perc, amiből bőven elég lenne egy is hangulatkeltésre. Máris belecsapunk a lecsóba, érkezik Attila, aki joghallgató, közben meg apuci éttermében melózik, és szeretné végre feltenni magát a térképre. Az a fajta pofátlan fazon, mint mondjuuuuk… Cristiano Ronaldo. Ha ez tehetséggel párosul, akkor elviselhető és megbocsátható. Egyéb esetben csak irritáló lesz. A többiek egyből levágják az arroganciát, amint a konyhába lép.

 Screen Shot 2014-09-10 at 9.18.21 AM.png

Tovább
komment

True Blood 7x09 - Love Is to Die

2014. szeptember 10. 11:00 - Szencsike

Bill nem vámpír 2.0, hanem egy idióta. A Fangtasia pincéjében aki csak ott van, az mind miatta kockáztatja az életét, hogy őméltósága a gyógyulás útjára lépjen. De ő nem akar meggyógyulni, hanem meg akar halni. Sookie a Lost Locke bácsijaként mantrázza Billnek, hogy ez a sorsa, ez a végzete, Sarah vérével életben maradhat, ő a gyógymód. Ha nem iszik, ezzel őt és Jessicát is semmibe veszi. Bill nem fog inni, elcsattan az első pofon, a lány miértjére sem tud válaszolni, második pofon, a harmadiktól Eric menti meg, Bill jobb, ha megy. Mielőtt eltűnne, Jessica kéri, hogy engedje el. Bill nagy nehezen kimondja az elbocsájtó szavakat, a köztük lévő kötelék megszűnt létezni. Bill lelép, Sookie Eric ölelésében vigasztalódik, Pam Jessicát öleli, csak a dzsekije ne legyen véres a sírástól.

1.png

Tovább
Címkék: true blood 18+
komment
süti beállítások módosítása