Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 7x45 - Ribancokkal nem közösködünk (18+)

2014. december 31. 10:53 - sixx

screen_shot_2014-12-31_at_8_16_53.png

Bencusnak ismét van teste, jelentem, és nem is röhögi el a konfot, amivel nekem spec. nem túl sok problémám volt, mert ezt a műsort komolyan venni nem nagyon lehet, de értem én, munkahely, én sem hugyozok a szerkesztőség közepére, pedig néha kurva nagy kedvem lenne. Ha majd egyszer interjúzok vele, a hajszerkezetre feltétlen rákérdezek.

Azzal kezdünk, hogy a kiválasztás estéjén Robin, a kiválasztott, megkapja az ilyenkor járó(?) romantikus vacsorát, amihez Dórit választja partnerként, a nőt, akin meggyőződésem szerint sokkal extenzívebb műtéteket hajtottak végre, mint eddig sejtettük, és Dénesnek indult valamikor, csak kapott egy aranyat tojó lyukat meg két fél gumilabdát később, és mi ezt majd csak a végrendeletéből fogjuk megtudni. A pásztorórára a lakók azzal bocsátják el őket, hogy jó dugást, pedig erről ugye szó sem lehet, ezt Dóri megmondta korábban, nem akarja ócsítani az árut, gondolom, majd ha a riportban letárgyalják az árakat a szerkesztőkkel, akkor lesz itt arcraélvezés takaró nélkül.

screen_shot_2014-12-31_at_8_58_28.png

A beszélgetés annyira nem érdekes, mert hát mi az isten lehetne érdekes, amiben Robin aktív szerepet vállal ugye. Jó, az elhangzik, hogy Dóri szerint Robinnal Lacit kell kivinnie, ami a nettó faszságtól nem áll annyira messze. A vége egy lazább masszázs, és ha már itt tartunk, akkor valaki igazán lefordíthatná, mi van a hátára varrva a nőnek arabul, a dubaji Zomato étterem étlapjának előétel-választéka, vagy valami olyasmi, hogy natúr francia 1500 dirham, anál 3000, egész éjszaka 8000? Ez egyébként így néz ki, csak a hasonlítás végett: الفرنسية الطبيعية ألف وخمسمائة درهم، الشرج ثلاثة آلاف، ثمانية آلاف كل ليلة A masszázs után Dóri szokásának megfelelően a kamerák előtt öltözködik fel, megbelesedett ő is, na.

Közben odabent tovább gyűrűzik a Zsuegybüdösfaszszopókurva-gate, mindehez annyi kell csak, hogy Dennis geciéhes legyen, na jó, ezt átfogalmazom, geci éhes legyen, Daninak meg kipiruljon az arca a hűtőnél, ahol összetalálkoznak.

- Mitől ilyen geci piros az arcod, faszom?
- Laci megmasszírozta az arcom. Most a Zsút masszírozza. De csak arcon.

Edina erre felhúzza a bal szemöldökét, ami nem sok jót sejtet, az a rendezetlenebb, akkor mozdítja meg, ha baja van. Dennis úgy gondolja, segít, mint a jó úttörő, kiszabadítja Godzillát, belógajta a kamerába, és berongyol a hálóba, remélem csak azért, hogy megzavarja az idillt, és nem Zsu arcához csapkodja, mert szereti a hangot. Edina kilátásba helyezte, hogy bemegy a hálóba, mert

Zsu a testével manipulálja Lacit, hogy teljesen átirányuljon feléje.

screen_shot_2014-12-31_at_8_42_43.png

A masszázsnak van még egy eleme, Maci, aki nem tevékeny részesen az eseményeknek, bár az infrakamerán csak az egyik kezét látom, szóval akár még morzsinkálhat is, de hogy figyeli a történéseket, az kurvaisten, mert ebben a villában úgy senki nem nyúlhat a másikhoz, hogy Edina vagy Maci nyála a karjára ne fröccsenjen. Edina Dennisszel az udvaron megbeszéli, hogyan lehetne Zsut ellehetetleníteni a villában: nem kell kiközösíteni, mert ha mártírt csinálnak belőle, akkor a népek visszaszavazzák, csak nem kell játékban tartani, azaz cigizni kijöhet, de beszélgetni nem fognak vele sokat, azaz a Bugyitlan VV6 Teó szerepet kényszerítik rá, aki a saját születésnapi összefoglalójában is nettó 43 másodpercig volt csak látható a tévében.

Edina, ha így folytatja, ezt a játékot simán megnyerheti, most szólok. Dennis benne van a dologban, mert addig, míg valaki mást baszogatnak a villalakók, nem vele foglalkoznak, és ez a nyerő taktika legfontosabb része, tessék csak megkérdezni VV Szabolcsot, VV Milót vagy VV Lacit. A stratégiai tárgyalásokba Danit is bevonják, majd ugrunk az időben, és a cigiskanapét Laci és Zsu foglalja el, folytatódik a násztánc, amiben Laci, a szegény ember John Krasinskijeként mosolyog, Zsu arcára meg az van ráírva, hogy kúrd már rojtosra a pinám, PLEASE. És a dolog tovább folytatódik a fürdőben, ahová jóhogy Laci cipeli ki Zsu makroportját (innen is gratula annak, aki kitalálta a baszott nagy dobozt, amit a csajok nem bírnak el egyedül), és ha már ott van, maszatolnak egy kicsit, és lesz smár is, jóhogy. A riportban Laci vigyorog, nagy játékos ez a Zsu, nem vagyok hülye. Zsu meg azt mondja, hogy egyelőre nem lát arra esélyt, hogy itten dugás legyen, de Laci szája puha és meleg.

screen_shot_2014-12-31_at_8_56_50.png

Jön Terensz, és megtartja a tornát, ami alatt Macit az infarktus kerülgeti, és amikor Edina elmegy hugyozni, mindenkit megszopat az üvöltözős tornatanár, guggolni kell, míg Edina csövel, és ha azt hinnénk, hogy ez annyira egyszerű feladat, hát lófaszt, van aki leül, a másik a cipőjét köti, Terensz meg üvölt. Én is, a röhögéstől. Fanninak nagyon tetszik az edzés, mert feszegeti a teste határait. Terensz balra el, és jöhet egy vita, ami úgy indul, hogy Edina ládáját Robin és Dennis viszi be a hálóba, ahol Laci mondott valamit Ádámnak, és ezt Dennis odakünn már úgy mondta Robinnak, hogy őket itten lebuzizták, és Robin bemegy és kérdez, ki a buzi faszikám, mongyadakkoraszemembebaszdmeg, de Laci nem vevő erre a fajta üvöltözésre, meg eleve, Robin nem ellenfél, így kijön a nappaliba és Dennisnek esik, igyekszem szöveghűen rekonstruálni az eseményeket:

page_1_1.jpg

page_2_1.jpg

A konklúzió: Laci szerint Dennis csicska. Az tuti, hogy ha nem a villában vagyunk, Laci már agyonverte volna Dennist, Danit, meg szerintem Dórit is.

És akkor jött az a 24 perc, ami csak és kizárólag Zsuról és Laciról szólt, ennek első felvonásaként Dani, Zsu egykori pincsikutyája magyarázza el Zsunak az udvaron, hogy merre hány méter, szó van bizalommegingásról, hátak mögött való pofázásról, és Zsuról kiderül, hogy ő nem egy termék, hanem játékos. Dani legnagyobb problémája, hogy Zsu Lacival hetyeg, ez teljesen egyértelmű, és baszki, azért van az egész, mert a budai értelmiséginek tartott kis faszkalap nem tudta megbaszni a vidéki riportert, és ez neki sérti az önérzetét. Eszem megáll, Dani, verd ki, oszt jóvan, ne ennyire látványosan játszd már az Edinát, mert idegesítő. A konklúzió: Zsu Edina érzelmeivel játszik, és ez nem kóser.

Na, Edina is kimegy Zsuhoz, hogy az ugyanazt meghallgassa egy másik szájból is, és tovább folytatódik a ki kinek mit mikor miért pofázott el, Edina mondott valamit Ádámnak, amit Laci visszamondott Zsunak, óvoda bazdmeg, kezd már az agyamra menni ez az egész, de hálistennek bemennek a nyugiba, és megbeszélnek mindent. Egyszer és mindenkorra. Laci éppen ébredezik, és nem érti, mit akarnak tőle, hogy ő kinek mit mondott? Meg miért? Meg ez miért fontos? És eleve, ki vagy te? Végre megtudjuk, hogy a takaró alatt ruhán keresztüli szárazpetting volt Laci vs. Zsu viszonylatban, oszt jó. Dani erről sem tudott, és szerintem ettől még gecibb lesz majd, csak szólok. Edina nem áll le, és szembesíti Zsut azzal, hogy Lacit neki lehordta mindenféle nyomorult megbízhatatlan féregnek. És ezt Dani is hallotta. Dani bólogat, ígyvót.

screen_shot_2014-12-31_at_9_37_14.png

Zsu szarban, mert a szövetsége a szeme előtt omlik össze, a farok, amibe meg beleülne, egyre távolodik tőle minden egyes szóval. Igyekszik menteni a menthetőt, de láthatóan senki nem hisz neki. Edina mellett persze nem tud szóhoz jutni, Dani meg is unja a dolgot, és kimegy, Edina tovább üvölt, Zsu hiába emlegeti fel, hogy Edina jelet is akart rakni Lacira, és ez így hogy. Laci mindezt annyival zárja le, hogy neki meg áll a fasza, és ha lehet, mindenki menjen már ki a gecibe a nyugiból. Összefoglalnám, mi történik: Edina szerelmes Laciba. Laci leszarja Edina szerelmét, de nem akar kibaszni vele, mert a nézőknek az nem tetszene. Zsu szeretne baszni, ha lehet Lacival. Laci szeretne baszni Zsuval, de ha ennek az az ára, hogy kiesik, akkor inkább márciusig a farkát veri. Dani szerelmes Zsuba, és a falat kaparja attól, hogy nem tekint rá férfiként.

Laci, immáron felébredve és nem merevedve, a cigiskanapé előtt benyal Edinának, már amennyire lehet a farkasok nevelte erdélyi csaj nagy szája mellett. Az a csodálatos az egészben, hogy az egybites agyú verőember az egyetlen, aki átlátja: Edina annyira szerelmes belé, hogy bármikor, bármit megtehet, egy őszintének tűnő, búgó hangon a csaj szemébe mondott önostorzással mindent el lehet simítani. És ez így is lesz. Zsunak meg annyit mond, hogy kösz, hogy mindent elpofázol, jó játékot. És méág mindig nincs vége a dolognak, Dani, Edina és Laci a nyugiban tovább rágja ezt a szarkorbászt, amit már én is annyira unok, hogy valami hihetetlen. Laci bevallja a tegnapi smárt, és elpofázza, hogy Zsu azt mondta neki, hogy “kellesz”. Nem kell hozzá két perc, Zsu betoppan, és ráöntik ezt a szart is, ő meg tagad. Pedig mondta, hogy “kellesz”, képi bizonyítékom van, helló! Na mindegy, a vége az a dolognak, hogy a Cinkostárs BT ügyvezetőjét kibasszák a cégből, és egyedül marad. És az utolsó momentum: Robin odalép Edináékhoz a kertben, és megkérdi: és ha Zsut viszem? Hoppá.

A végére egy csöcsös videó még, szilveszter van, vagy miafasz. A holnapi összefoglaló, előre szólok, majd valamikor este 7 körül kerül fel, mert ma du és holnap de ügyeletes vagyok, addig is BUÉK.

 

Címkék: 18+ vv7
785 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gia 2014.12.31. 10:58:17

Leghamarabbik.. :-D

Gia 2014.12.31. 11:07:17

Köszönjük a posztcsit!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.31. 11:12:20

Most nézem vissza a tegnapit,hát gyerekek,ki van kivel,hogy,mi,miért? :D :D Ez kész Vad Románcok sorozat kezd lenni. Bááá,és még csak a felénél járok,shittt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 11:13:00

Nem is kérdés kire szavaznék, ha Robin Zsu-t vinné ki. Viszont tartok tőle, hogy semmire nem mennék vele, mert a "só"miatt nem létezik, hogy a Kiskun kiessen ilyen korán.
A képregény megint állat lett. :.-)

Thomas Cooper 2014.12.31. 11:13:00

Az fix, hogy Dani nem szerelmes a Zsuba. Csak simán átlátta, hogy milyen álszent ribanc és nyíltan baszogatja mostmár. Jól teszi!

skylaner88 2014.12.31. 11:13:10

A belinkelt videó elején milyen zene szól?

malevil2050 2014.12.31. 11:27:40

Hej de mit mondott a zöreg kiss , necsak együnk igyunk is.
És mit mondott a zöreg nagy,ha nem iszol bolond vagy.

Bujjék neketeke!!!!!!!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 11:28:07

Wazze six, télleg azt pasztáztad arabul, amit leírtál Dóriról. De azért kételkedem, hogy télleg az van odaírva. Persze, tudomisén.....

fofofo 2014.12.31. 11:30:05

Megfordult a fejemben, hogy Edina nem is szerelmes Laciba, csak megvezet mindenkit (vagy szerelmes, de ettől függetlenül ügyes). Ha így van, ez lenne a VV-k történetének egyik legnagyobb játéka. Mindenesetre ahogy Zsut kifúrta, az igazi mestermunka volt. Kicsit csalódtam Zsuban, okosabbnak gondoltam, hogy hagyhatott ekkora támadási felületet? Laci meg jól ismerte fel, hova kell állnia. Még a végén kiderül, hogy nem mindenki agyhalott a villában :)
P.s.: ez a hsz nem arról szól, hogy erkölcsileg hogy ítélem meg az ilyen viselkedést, az már teljesen más tészta.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.31. 11:30:14

Zsu a kimagyarázóművésznő. Nekem rohadtul elegem van az állandó magyarázásából. Ha ő egy trú karakter lenne,akkor fogná magát és röhögne egyet az egészen. De hát ez egy sunyi kígyó.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 11:31:17

Oké, szövegértés 1-es. .-) de elolvastam újra figyelmesebben. :-)

kivancsibobojsza 2014.12.31. 11:38:54

@fofofo: Nekem is van egy olyan érzésem, hogy a vv-k történetének legnagyobb színészi alakítását látjuk :) Edinka párszor már elszólta magát, hogy betéve fújja az eddigi vv-k történetét, tudja, hogy a kiközösített játékos szimpatikussá válik a nézőknek, sőt olyan mondata is volt, hogy tudja, hogy kell egy szerelmi szál, szerintem lesznek még meglepetések :)

Fuchsia 2014.12.31. 11:39:21

Igazából én most nagyon mérges vagyok, mert a jelek szerint Ádiná és 12ker b@szták el ezt az egészet... Én még mindig inkább velük szimpatizálok, ettől az ostoba Zsuzsánától meg a falat kaparom, annyira idegesít a mekegése. Nem képes egy értelmes mondatot sem összerakni, és árad belőle, hogy mennyire egy ostoba nő. Most viszont megint áldozatoskodhat, és a nagy szenvedéseiből igenis fognak vágni a szerkesztő-vágó párosok csudálatos megható videókat, hadd sírjon a nép, és majd mindenki jól megsajnálja szegény Zsuzsikát, aki nem tehet arról, hogy ő ilyen jó nő (egyébként meg nem az) és bejött neki egy csávó, aki másnak is. (Itt jegyezném meg, hogy Ádinának annyiban igaza van, hogy ha van egy bro code, akkor kéne lennie egy sis code-nak is, aminek értelmében meg ja, Zsúzsánának nem kellett volna Lazloval próbálkoznia.) Azért bízom benne, hogy van még innen visszaút, és vissza tudják szerezni azok ketten a nézői szimpátiát. Szóval hajrá 12ker, mert nem bánnám, ha Attila után végre megint olyan nyerne, akinek az értelmi képességei kicsit túlmutatnak egy egysejtűén...
A Robinhúdos részhez: én szívből sajnálom ezt a gyereket is, mert még kiválasztottként sem tud villantani semmit, a PVC-zés meg senkinek nem érdekes.

Conchobar 2014.12.31. 11:41:19

"Dani szerelmes Zsuba, és a falat kaparja attól, hogy nem tekint rá férfiként." - Úgy vannak a VV nézői a szerelemmel, mint a bolsevikok az osztályellenséggel, mindenben és mindenkiben látni vélik. Az kétségtelen, hogy az elején tetszett Daninak Zsuzsa (előtte meg Fanni), de ő a többi fiúval ellentétben nem baszni akart (ezért hagyta ott már az elején Fanni is, elismerve Lacinak, hogy Dani nem viselkedik férfiként), még kevésbé akarta a viszonzatlan plátói szerelmes szerepét eljátszani. Dani csak egy támogatható nőt akart magának (ő grál-lovag szerepét akarja játszani), és erre megkapta a sorstól a főnyereményt, a közellenség Zsuzsát. Csakhát mikorra Zsuzsa visszajött, akkorra változott a helyzet, nemcsak Edina, hanem Laciék is odaálltak és evvel egy nagy klikket alaklítottak. Innentől kezdve már nem működött Dani lovagi öltözete, ráadásul a klikkben Zsuzsa domináns akart lenni. Innentől kezdve Zsuzsát felváltotta Edina a megvédendő nő helyén és csak idő kérdése volt, hogy Dani mikor dobja Zsuzsát. Zsuzsa nemcsak hasznavehetetlen a lovagi öltözetből nézve, hanem egyenesen káros is Danira nézve, hiszen amíg Zsuzsával együtt van, addig őt is ellenségnek tekintik Dennisék

hatsumomo 2014.12.31. 11:44:54

azért én jókat kuncogok azon, hogy az első napokban laci meg dennis még barátságtetkót akart, most meg megy a tesztoszteron bemutató. egyikük se valami szimpatikus, de laci legalább hitelesen nyújtja az ordas patkányt, dennis meg csak egy túlkompenzáló kisfiú, akinek mindenre az a legfrappánsabb válasz, hogy geci.

malevil2050 2014.12.31. 11:45:45

Nahh tipli,megjött mr idézőjel, a vv tudományok kandidátusa,okleveles okfejtéseivel.

Conchobar 2014.12.31. 11:46:41

@kivancsibobojsza: " Edinka párszor már elszólta magát, hogy betéve fújja az eddigi vv-k történetét, tudja, hogy a kiközösített játékos szimpatikussá válik a nézőknek" - Nehogy kitaláljuk már, hogy bűnös dolog gondolkodni, bűnös dolog az eszünket használni a VV-ben és a való életben is

egyemakisszíved 2014.12.31. 11:48:06

Robin biztos nem Zsuzsát viszi majd párbajozni, mert fél, ha nőt választ, melegnek nézik. Csak azt akarta szerintem hallani Danitól és Edinától, hogy már nem őt tartják az egyik leggyengébbnek, biztos örült neki. Megmarad Ádámnál szerintem.

Conchobar 2014.12.31. 11:48:15

@malevil2050: "Nahh tipli,megjött mr idézőjel, a vv tudományok kandidátusa,okleveles okfejtéseivel." - A 11:46:41-i kommentem vonatkozik rád is

kivancsibobojsza 2014.12.31. 11:52:21

@Conchobar: Dehogy bűnös dolog, sőt a jelek szerint nagyon is célravezető :) Csak akkor ne legyen már minden második mondata az a tiszta szívű őszinteség :)

bigél 2014.12.31. 11:55:56

@malevil2050: BUJJÉK (de ne túl messzire ;))!

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 11:59:00

@fofofo: ááá, pont erre gondoltam, tegnap láttam az öfit csak néztem mint hal a szatyorban, h baszki, Edina zseniális. Nem szimpi, de zseniális játékos, teljesen példátlan, Ati sem közelítette meg.
A magának írt levélnél megrendültem, de tulajdonképpen jól jött ki belőle, belül ő a legstabilabb játékos, ő irányítja gyakorlatilag a szálakat:O WTF!
A Közönséges Bűnözőkből Kevin Spacey jut róla eszembe:) persze lehet h mégse egy Keyser Soze a csaj, hanem egy ösztönlényke, de kezdem úgy látni, h inkább az előbbi, mint az utóbbi:)
És igen, lehetségesnek tartom, h a nagy szerelem csak nagyszínpad:) De legyen így;) Nagyon röhögnék.
Zsu meg buta játékos. Még egy kis bajszos egér parasztpicsa (idéztem a kommentekből) is megfingatta, muhhahaha. Ezt_így_hogy? Szerintem még mindig nem érti:DD Díjazom a taktikát, de csak akkor, ha ügyes:D

bigél 2014.12.31. 12:09:20

@kivancsibobojsza: de ha egyszer az a szemenszedett igazság, miért ne hangoztathatná? ;)

egyébként persze, nyomja, ez a játékának a része, ezzel vezeti meg bent a többieket (bár előbb-utóbb rá kell döbbenniük bent is, hogy ez nem teljesen így van, akkor lesz majd csak szép világ, ha beindulnak az ellentaktikák)

inkább az a fura, hogy tegnapig még itt kint is nyomatták az őszinteségét, ezért szerették - kíváncsi vagyok, hogy megy ez át a nagy taktikus dicsőítésébe

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 12:10:52

@foxwiththegloves: és most be is linkelem a Scary Movie endingjét, különös tekintettel 0.46-ra:)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 12:14:43

@kivancsibobojsza: pedig most nagyon elkúrta - és ebben vitatkoznék sixx meglátásával is -, nem fogja megnyerni, mert a nagy igyekezetben, hogy manipuláljon mindent és mindenkit, megfeledkezett egy valóságshow-s alapszabályról, miszerint a nézőt soha nem vezetjük meg nyíltan, kizárólag kellően kamuflázsolva, mert a néző az már csak olyan, hogy nem szereti, ha nyíltan próbálják hülyére venni, az erre irányuló törekvéseket soha nem díjazza szavazatokkal - érdemes megnézni a tanyasi vasfogú bajuszegér friss népszerűségi indexét, hogy hová zuhant cca 24 óra alatt... mert ott volt a VV-k történetének legtattikusabb játékosa, ő mikor mikor tette nyilvánvalóvá a játékát a nézők előtt? akkor, amikor az utolsó szivarkáját elnyomta a teraszon, amikor már utolsóként állt ott a fináléban, amikor már övé volt a fődij gyak.... de addig? trükközni-manipulálni ügyesen kell, nem ilyen ostoba ordasmód, mint ahogyan Tanya és Takony művelik - nem is okosak ők, csak a sértetteség dolgozik bennük, meg a bosszúvágy, mert ösztönvezérelt sötét majmok, Csúzliszáj meg arrafelé hajlik, amerre könynebb az ellenállás, mert ennyit tud, segghülye, de legalább nem akar okosnak látszani (és ezzel ki is merül az összes erénye vsz).

Gia 2014.12.31. 12:16:05

"Terenc" edző azt ígérte a Belevalóban,hogy megszívatja a lakókat és az edzés után visszamegy egy újabb adagra,csak félidő volt címszóval.Na,akkor ezzel a tervvel mi lett?Pedig faca lett volna..

Conchobar 2014.12.31. 12:17:02

@kivancsibobojsza: "Csak akkor ne legyen már minden második mondata az a tiszta szívű őszinteség" - Úgy gondolod, hogy a gondolkodás és az őszinteség kizárja egymást? Csak az lehet őszinte, aki ész nélkül, csak ösztönből cselekszik?

Gia 2014.12.31. 12:17:35

Most láttam,hogy Laci majdnem rárúgta a kanapét Medvére.. :-D

mosca.della.frutta 2014.12.31. 12:19:48

@sixx: köszi a korai posztcsit, könnyesre röhögtem rajta magam, ismét fergetegesre sikeredett - konkrétan ennél a résznél már vinnyogtam fuldokolva:

"..valaki igazán lefordíthatná, mi van a hátára varrva a nőnek arabul, a dubaji Zomato étterem étlapjának előétel-választéka, vagy valami olyasmi, hogy natúr francia 1500 dirham, anál 3000, egész éjszaka 8000? Ez egyébként így néz ki, csak a hasonlítás végett: الفرنسية الطبيعية ألف وخمسمائة درهم، الشرج ثلاثة آلاف، ثمانية آلاف كل ليلة " xDDDDD és persze B.U.É.K. mindenek felett! :)

Conchobar 2014.12.31. 12:19:49

@foxwiththegloves: "És igen, lehetségesnek tartom, h a nagy szerelem csak nagyszínpad" - És ha valóban csak színpad (de Edina esetében nem az!), akkor se szólhatnánk semmit, hiszen legjobban ő maga tagadja azt, hogy szerelmes lenne

mosca.della.frutta 2014.12.31. 12:24:30

@kivancsibobojsza: VV Baunkónak is ez volt a szavajárása anno az 5-ös szériában, azóta tudjuk, mit jelent ez a szó valóságsó-kontextusban: "a világ legnagyobb kamugépe vagyok, játékban maradok mmkk, sőt, meg is nyerem (nem!)" :PP

/remélem a bajszos-vitorlafülűre is ez a sors vár, a legvégén vérzik el, addig meg megdolgozik legalább a havi fixért/

mosca.della.frutta 2014.12.31. 12:31:02

@foxwiththegloves: ezé' jogdíjjjat követelek :P xDDDD és hogy nézd meg a népszerűségi indexét, lehet, zseniálisnak gondolja magát, de nem az, mert a néző látja a kavart, amit maga körül gerjeszt, és a sunyigecc* karaktergyilkosságot ritkán díjazzák fődíjjal - van rá fogadásom, ki tartja? ;)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 12:32:18

@mosca.della.frutta: .. épp' ezért csinálta ezt Attila nagyságrendekkel okosabban, nem árulta el magát.

bigél 2014.12.31. 12:33:46

@Conchobar:
Nem zárja ki egymást úgy általában, de itt nem is erről van szó:
nem sima gondolkodás vs. őszinteség, hanem taktikus gondolkodás (amiben egymás átverése is benne van, hol keményebb, hol finomabb eszközökkel) vs. tiszta szívű őszinteség. Nálam ez a kettő nem jön össze. Persze, taktikázzanak csak (egyéni szocproblémám, ha a taktika némelyik formájától hányok), az a dolguk, de legalább mi ne szopjuk már be a mellé tett rizsaszöveget, amikor ennyire átlátszó.

bigél 2014.12.31. 12:36:16

@Gia: pont ezt hiányoltam én is tegnap!

De lehet az még csak ma lesz? Ha tegnapelőtti BV-ban megígérte, akkor az tegnap volt. Vagy nem?

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 12:37:33

@mosca.della.frutta: :D én még nem fogadok, mert a külső megítélés tagadhatatlanul a játéka gyenge pontja. Belül ahogy írtam stabilnak tűnik a helyzete egyelőre.
Ati nagyon sokáig nem volt szimpi kint, aztán fordított egyet, és tényleg úgy voltak vele a nézők, h ha már ennyit dolgozott, megérdemli... (legalábbis én az akkori HV-s élményeimet így szűrtem le)

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 12:39:53

@mosca.della.frutta: egyébként azért sem borítékolnám a győzelmét SSKK mert szerintem vannak még egy páran, akikben van tartalék (Zsu nem tartozik ezek közé)
A megérzésem azt súgja, h pl Dennis is feljöhet még.

bigél 2014.12.31. 12:40:08

@mosca.della.frutta: még kijöhet ebből, ha egy ideig bent marad. a nézők memóriája sem véges. és Attinak is voltak azért olyan dolgai az elején (pl. Csaba kipécézése), amit sokan nem szerettek, ld. Csaba hányszor visszajött a párbajokról, de aztán a végén időben váltott. A lényeg az volt, hogy az első részében ússza meg párbaj nélkül. Azt jól kibekkelte. Edinkának is most ez a fő feladata, az okos húzás volt, hogy visszalépett a magamra pakoltatom a jelet akciótól.
De lássuk a medvét! Ha ebből visszatér, akkor megemelem előtte a kalapom.

bigél 2014.12.31. 12:41:07

@foxwiththegloves: ilyesmit írtam én is Attival kapcsolatban.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 12:42:44

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): hozzáteszem, Ati volt többször is párbajozni, és az is sokat számított.

bigél 2014.12.31. 12:43:15

@foxwiththegloves:
"A megérzésem azt súgja, h pl Dennis is feljöhet még."

Lehet benne valami. És ha így lesz, akkor nem kicsit Dinkának és Daninak is köszönheti.

candyperfumegirl 2014.12.31. 12:43:48

@fofofo: Laci nem agyhalott szerintem sem (csak egy kicsit ösztönlény), ő kivárásra játszott, tulajdonképpen végigment a lehetséges szövetségeseken meg szerelmi szálakon, volt egy kicsit itt, egy kicsit ott, próbálta kipuhatolni szerintem, hova érdemes állnia.
Ahogy én látom, Edina szerelmes, de ez még nem zárja ki azt, hogy rájátszik, szándékosan felnagyítja a gesztusait, ez is lehetséges. Ez a Zsu-ellenes manővere tény, hogy ügyes volt, és közben nem hazudtolta meg önmagát sem. Ha kiborul, hogy volt egy olyan ötlete, hogy magára rakatja a jeleket, és kiviszi Lacit, simán jöhet a sértett szerelmes káryával, meg azzal is, hogy Lacit csak Deniszéknek lengette be csalinak, ő valójában Zsu kihívására utazott. (ami amúgy szerintem pontosan így is volt)
Laci ha jól adagolja a kedvességet Edina felé, és képes lesz a farkának parancsolni a játék végégig, akkor lehet itt egy erős hármas szövetség Edina, Dani és Laci között, mert van benne érzelmi és taktikai alapú szövetség is, és senki nem féltékeny senkire. Persze a helyzet itt szó szerint naponta változik, szóval ki tudja, lesz-e ebből bármi is... :)

bigél 2014.12.31. 12:44:07

@foxwiththegloves: de csak a végén? vagy nem jól emlkészem? az elejét megúszta, amíg a "genya" taktika ment.

bigél 2014.12.31. 12:46:04

@candyperfumegirl: óvatosan kell lavíroznia, mert ha túlontúl megerősödik a viszonya Lacival, az Daninak nem biztos, hogy tetszik.

Conchobar 2014.12.31. 12:46:05

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): "Nálam ez a kettő nem jön össze" - Nálam az nem jön össze amit te írkáltál. Mondjál már legalább egy egyértelmű példát arra, hogy Edina valamiben nem volt őszinte, hanem inkább taktikus. Cserébe mondok neked arra egy példát, amikor nyilvánvalóan hazudott/füllentett: mikor Zsuzsa közölte vele, hogy Laci ráindult, Edina sírva fakadt, kiment a dohányzókhoz, Robin megkérdezte miért sír és Edina azt válaszolta, hogy az otthoni dolgok miatt

bigél 2014.12.31. 12:51:58

@Conchobar:

Ádám-Robin pároshoz fűződő viszony (ld. mostani kiválasztás előtti és utáni beszélgetések)

Conchobar 2014.12.31. 12:53:35

@candyperfumegirl: "Ahogy én látom, Edina szerelmes, de ez még nem zárja ki azt, hogy rájátszik, szándékosan felnagyítja a gesztusait, ez is lehetséges" - Nemcsak lehetséges, biztos. De mindannyian így vannak vele (például Dóri anyja is sokallta a Dóri-féle nagyanyó-siratást). Mindannyian hangosan beszélnek magukban, azaz a nézőknek, a kameráknak. Zsuzsa meg már sokszor szinte egyenesen belenéz beszéd közben a kamerákba (amelyek a félig tükör ablakok mögött vannak elhelyezve), de ez inkább a tükörnek szól, vélhetően Zsuzsa olyankor a tükörben ellenőrzi hogyan fest az aktuális gesztusa, mimikája

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 12:53:43

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): Fáncsit is veszélyesnek látom, ő a VV7 Zsófikája, nem sokon múlt, h nem csípte meg Aut (szerintem konkrétan azon, h a szerkik Au kedvéért állították le a szavazást a megfelelő pillanatban)

bigél 2014.12.31. 12:54:03

@foxwiththegloves: Köszi! Így rémlett, de már régen volt.

Conchobar 2014.12.31. 12:55:26

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): "Ádám-Robin pároshoz fűződő viszony" - Mit akarsz evvel mondani? Nem tudnád értelmesen megírni, kifejteni?

bigél 2014.12.31. 13:01:30

@foxwiththegloves: ha kellő mértékben visszafogja magát, azaz nyomatja a szövegeit, de visszavesz a trágárságból, akkor bármi lehet. Surranópályán sokáig eljuthat.

Ő egy színfolt, az ilyet kedvelik a nézők. Ráadásul - ha már annyiszor elhangzott az őszinteség - ő lehet, tényleg az. ;)
Plusz a nagy taktikázásban óhatatlan, hogy az ember - legalábbis időlegesen - veszít a népszerűségéből, ami a többiek megerősödéséhez vezet(het). Ezt egyébként nem tudom, hogy mennyire látják át a mostaniak, pl. Edina vagy Dani.
Attila ezért volt nagy játékos.

ruzs54 2014.12.31. 13:01:42

B.U.É.K. SIXX :-) és mki. :-)

bigél 2014.12.31. 13:02:47

@Conchobar: Nézd vissza azt az öfit. Nekem erre most nincs energiám (és kedvem se).

2014.12.31. 13:03:22

:D
Na most végignéztem. Kiskun miért kéri ki magának az őszinteséget? (basszus, megint leírtam ezt a szót, pics@ba)
12kernek szerintem igaza van. A cinkossághoz mindenről tudniuk kell, arról is, hogy mi a célja Kiskunnak Lacival? Ez is hozzátartozik a játékhoz. Persze, hogy tudnia kell 12kernek, hogy ez taktika vagy nem... Nem az érzelmek miatt, hanem a játék szempontjából. A cinkosok nem baszhatják át egymást. Legyenek inkább alkalmi érdekszövetségek, de nem nevezzék cinkos bt-nek! Kiskun a hunyó, csak szarul csinálta.
Még egyszer nem fog neki összejönni ez a kiközösített siránkozás. (Remélem.)
De hogy Plüssegér mitől ilyen népszerű (szimpátia szavazás), azt nem vágom. Kiskun rendesen visszaesett.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:03:27

@foxwiththegloves: belül a kanapémedve helyzete is stabilnak tűnik ;P :)

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 13:06:09

@mosca.della.frutta: Maci komoly taktikai szövetségre lépett a kanapéval és a pléddel, gyakorlatilag nem lehet őket szétrobbantani.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:10:23

@natalja: nehogy benyald ezt a bullshitet, Kiskunnak már hetek óta levágós volt, hogy fogyóban van körülötte a levegő - azért nyitott Csúzliszáj, mint lehetséges későbbi szövetséges (cinkostárs) felé - tk övé volt a válaszreakció, hogy ennek ellenkezőjét sulykolják, az csak Takony és Tanya ócska trükkje, hogy sarokba szorítsák, ellehetetlenítsék a mocsárlakók előtt is... nehogy már te is bedőlj nekik! ;PP de amint már írtam, ezzel követik el a legnagyobb baklövést is, mert a sarokba szorított játékost mindig kimentik a nézők, és általában el is lökdösik a döntőig ;) hár ezért nincs lövésük se ehhez a játékhoz, Attilának csak jelenthetnének, vagy még azt se! xDD

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.31. 13:11:55

@natalja: +1
Zsu oda szart,ahol evett,csúnyán kifejezve magam. legalább annyi esze lehetett volna,hogy őszintén odaáll és: Dani,Edina,én a Laccét meg akarom ismerni,de inkább KELL nekem :D Ennyi. Most nem lenne ez. És egybként tényleg baromi idegesítő,amikor az ember a saját szemével lát valamit,és a másik azt égre-földre tagadja,magyarázza,kozmetikázza. Zsu játéka nekem bejönne,ha nem lenne ekkora rinyagép és nem magyarázná folyton a tetteit. Miért érzi úgy,hogy neki bárkinek is magyarázkodnia kellene? Nem egy erős jellemre vall.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:13:19

@foxwiththegloves: ahhahaa, kíváncsi leszek, meddig viszik el ezek a remek szövetségesek xDDDDDD

2014.12.31. 13:13:49

@mosca.della.frutta: "Kiskunnak már hetek óta levágós volt, hogy fogyóban van körülötte a levegő"... Mondanál erre néhány példát?

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:15:34

@foxwiththegloves: akkor a kanapé odabent a preferált viszonyítási pont? azt mondod? akk még nagyon sz@rban vannazk ezek, mit eddig hittük :P xDDD
@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): ;)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.31. 13:16:59

@mosca.della.frutta: de Edina és Dani épp azt magyarázták,hogy nem kell kiközösíteni,csak egy kicsit félretenni. Itt mindenki bábuként tekint a másikra,amiben nem látok hibát,ez egy egyéni játék,én is inkább sakkbábuként tekintenék a többi játékosra,nem az érzelmi szálakat erőltetném. Zsu nyilván találni fog mindig valakit,akihez odacsapódhat,és szerintem az sem zavarná,ha nem szólna hozzá senki,akkor is tudna feszkót csinálni.
Amúgy nekem bejön ez a taktikázás-szarkavarás-hazudozás a játékban,mert történik végre valami,látszik,hogy egyesek néha gondolkodnak is. Nem mellesleg végre nem Fanni-Dennis reszelését kell minden egyes öfiben nézni 5 percen keresztül,alatta azzal a hülye zenével :D Ez egy taktikai játék,nekem attól nézhető,ha ők tényleg játszanak,egymás alá tesznek,onnan is kivesznek :DDD

bigél 2014.12.31. 13:18:03

@mosca.della.frutta: a kanapé az alfa és az omega, az origó, ráadásul mindent lát, mindent hall - ha ő egyszer kinyitja a száját, ha ő egyszer elkezd beszélni ;)

ezért ügyes húzás Maci taktikai szövetsége a kanapéval!

verkli 2014.12.31. 13:20:56

@mosca.della.frutta: Azért kíváncsi lennék Attila felejthetetlen zseniális húzásainak listájára, ami számodra mérföldkővé tette. Alekosz és Aurélió tattikai lépései is milyen szépen hoztak a konyhára, de én már elfelejtettem az összeset.

Conchobar 2014.12.31. 13:21:22

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): "Nézd vissza azt az öfit. Nekem erre most nincs energiám (és kedvem se)" - Ilyen hozzáállással bármekkora baromságot leírhatsz, persze

2014.12.31. 13:23:39

@Köcsöglány: "legalább annyi esze lehetett volna,hogy őszintén odaáll és: Dani,Edina,én a Laccét meg akarom ismerni,de inkább KELL nekem :D Ennyi."

Én is így gondolom. Nem állt oda, így 12ker joggal értetlenkedett. (Nem tudta, hogy most a szövetségből hátrál ki, vagy mi van, mert Kiskun folyamatosan hárított). Cinkostársak, egymást ne verjék át, minden apró részlet fontos, különben nincs értelme az egésznek.
Nekem az lett nagyon gáz Kiskunban, hogy ezek ellenére pont ő vagdalkozik azzal, hogy neki nem mondanak el mindent (de konkrétumot nem mond, mert csak általánosságokban beszél), és azt sem érti, hogy neki miért kellene mindenről beszámolnia.
Szerintem Kiskun szarul értelmezi ezt a bt-t. Először is azt gondolja, az övé (kizárólag), ebből kifolyólag csak ő írhatja a szabályokat, továbbá amit más tagra nézve kötelezővé tesz, az rá nem vonatkozik (természetesen), mert ő a főnök. Az ilyen vezetőktől mindig is kifordult a gyomrom.
Nekem is szimpi volt Kiskun játéka, amíg el nem kezdte játszani az öntelt végzet asszonyát, a nagy taktikust. Kifejezetten idegesítenek a gondolkodást imitáló arckifejezései. Nem ettől lesz jó játékos, hogy folyamatosan eljátssza a nagy gondolkodót.

Conchobar 2014.12.31. 13:23:57

@verkli: "Azért kíváncsi lennék Attila felejthetetlen zseniális húzásainak listájára, ami számodra mérföldkővé tette" - Hát ez az! Attila nem amiatt az eddigi VV-k legnagyobb játékosa, mert a taktikájának köszönhetően nyert, hanem amiatt, mert a taktikája és manipulációi ellenére is tudott nyerni

bigél 2014.12.31. 13:24:09

@Conchobar: bárki leírhat bármilyen baromságot - nem ezért van ez a blog?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:24:44

Alekből csak az utolsó hét eseményeit néztem, meg a csajozós "sót" utána. .-))
De már minden trükkjüket elfelejtettem én is. Alig valami pislákol az 1.-ből -nem véletlen volt az első- meg persze a legutolsó Zsófikásból is vannak foszlányok ugye izáék köpködése azér' kircsi volt...

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.31. 13:24:46

@Köcsöglány:
www.easypolls.net/poll.html?p=54a2c2a5e4b0cdaa8af2c9e7

Megérdemli a sorsát a szociopata Kiskun!
Mind1 melyik nyer, csak ez a lottyadt valagú homoki poszáta és a kanapés ember NE!

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:25:05

@Köcsöglány: igen, ez volt a terv, csak ÍGY sikerült a megvalósítás nekik (ámátőrök!) xDDDD

nekem nem jön be ez a fajta aljas játékstílus, mert azt vallom, amilyen az ember, olyan a játékban is, de semmi bajom azzal, ha valakinek bejön, végül is valóban tematizálják odabent a történéseket, de ha ezzel nyerni is tudna valamelyikük, az nagy csalódás lenne nekem, bár.... (az idei kétharmad óta én már semmin nem tudok igazán meglepődni;) ... a másik meg az, hogy ezzel, amit tegnap leműveltek éppenséggel Zsuzsánna testvért hozták fel - mármint játék szempontjából, sok szimpátia-szavazatot profitált ebből - akkor ez okos lépés volt vajon Takony és Tanya részéről..?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:26:14

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): Ja, csak aztán van aki ezt nem bírja elolvasás után kibírni személyeskedő leoltás nélkül.

Conchobar 2014.12.31. 13:27:39

@foxwiththegloves: " Fáncsit is veszélyesnek látom, ő a VV7 Zsófikája, nem sokon múlt, h nem csípte meg Aut" - Nem. Edina a VV7 Zsófikája, míg Fanni a VV7 Teója és Sarlotja egyben

bigél 2014.12.31. 13:28:04

@Majom1Parádé: ??? rám gondoltál? ha igen, akkor olvass vissza légyszi még egy hsz-t, hogy mire reagáltam.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:31:11

@Csókolom nagymama,bukta van?: ez egy kissé idejét múlt szavazás, frissebbet nem tudnál linkelni, mert már erősen aktualitását veszítette, lévén, hogy pl tegnap du még én is Takonyra nyomtam egyet... :P

na és ez? ""Összes szavazat: 1620 Szavazók száma: 665""
a majdnem ezer kamuszavazat - önmagáért beszél xDDD

Conchobar 2014.12.31. 13:31:13

@VV Kiskun, a homoki démon (bigél): "bárki leírhat bármilyen baromságot - nem ezért van ez a blog?" - Félre ne érts! Én nem vonom kétségbe azt a jogodat, hogy te hülye légy, amikor neked úgy tetszik

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:31:36

@Csókolom nagymama,bukta van?: Nekem ez jön be: Összes szavazat: 1623 Szavazók száma: 666

bigél 2014.12.31. 13:32:07

@foxwiththegloves: @mosca.della.frutta: ha nem haragszotok, használnám ezt a kanapé dolgot

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:32:51

@VV Kanapé (bigél): Nem, senkire nem gondoltam konkrétan, általánosnak szántam a szövegem. Tudod, akinek nem inge... :-)

bigél 2014.12.31. 13:33:18

@Majom1Parádé: most már biztos, hogy az egséz VV az ördög találmánya :D :D

verkli 2014.12.31. 13:33:33

@mosca.della.frutta: Való Világ 7 szimpátia szavazás, több kedvencedet is megjelölheted:
érted: TÖBB kedvencedet is megjelölheted. világraszóló csalás.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 13:33:55

@Majom1Parádé: egy szavazó több játékosra is szavazott. Átlagban kb 2,5-re:)
gondolom.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:35:38

@Conchobar: ETTŐL volt ügyes tattikus, vagyis profi gambler, aki folxamatosan tolta a dupla-, triplacsavarokat ;)

bigél 2014.12.31. 13:36:24

@Majom1Parádé: annak a gatyája, tudom

bigél 2014.12.31. 13:36:59

@Conchobar: köszönöm a nagylelkűségedet

bigél 2014.12.31. 13:39:20

@mosca.della.frutta:

sose lehet tudni
épp ma lettem lebaromságotírózva - bármennyire erősek a rugóim (pedig TISZTA acélból vannak), ez már nekem is sok

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:39:29

@verkli: oké, ez elkerülte a figyelmem, de ez sem változtat azon a tényen, hogy ez NEM FRISS - mondom, tegnap du még én is Takonyra nyomtam egyet, ma pedig ha falhoz állítanál, se tenném. xD

candyperfumegirl 2014.12.31. 13:39:51

@Csókolom nagymama,bukta van?: ha ez a szavazás reprezentatív lenne az apposokról, Robin mekkorát tudna húzni, ha most kivinné és kint hagyná...ki tudja, még szerencséje is lehet, ha meg meri lépni.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:40:05

Látom többen próbálkoznak a gondolatolvasással, de még fejleszteni kell. Ugyanis nem arra céloztam, hogy csalás lenne, hanem pont arra, hogy úgy látszik a szavazók többségének nincs kizárólagos kedvence. mellesleg én is 3 emberre raktam. kettőre mert szimpik, egyre meg hernyóságból. .-)

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.31. 13:43:00

@Majom1Parádé: a 3. Maci volt?
(most éppen a gondolatolvasást gyakorlom:P)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:43:02

@VV Kanapé (bigél): hát figyelj, a teherbíró képességed kétség kívül legendás, több mint egy hó óta támasztod a zsírember orbitális méretű puhos hátsóját, mit neked egy kis odaszúráska? észre se veszed ;)

Conchobar 2014.12.31. 13:43:46

@mosca.della.frutta: "ETTŐL volt ügyes tattikus, vagyis profi gambler, aki folxamatosan tolta a dupla-, triplacsavarokat" - Ha te Vera és Kinga megvernyákoltatását duplacsavarnak tekinted...

beacska 2014.12.31. 13:43:50

@Köcsöglány: "legalább annyi esze lehetett volna,hogy őszintén odaáll és: Dani,Edina,én a Laccét meg akarom ismerni,de inkább KELL nekem :D "...megtette, nem is egyszer

Conchobar 2014.12.31. 13:44:20

@VV Kanapé (bigél): "köszönöm a nagylelkűségedet" - Hülye

beacska 2014.12.31. 13:44:55

@natalja: pölö, amikor egyedül marad, és a kamerának (nekünk?) benyögi, h "ezek hülyének néznek"...ez megfelel?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:46:07

@foxwiththegloves: Ja, Maci. Most jobban összpontosítottál. .-) Szegény medvének alig van szavazata és én szeretem a medvéket. Már amennyire egy majomtól kitelik. .-))

bigél 2014.12.31. 13:46:42

@mosca.della.frutta:
Macival már egyek vagyunk - egy test, egy lélek
aki engem megszúr, őt is szúrja - aztán egyszer csak kipukkan, kell az nekem?

verkli 2014.12.31. 13:46:52

@mosca.della.frutta: Semmi gond, én is benézek dolgokat időnként.
Viszont azon el kéne gondolkozni, hogy túl gyorsan változik a véleményed (és itt nem csak rád gondolok). Úgy nem lehet rendesen vitatkozni, hogy egy rossz helyen elkövetett fingás megváltoztatja egy játékos megítélését, az alapvető jellemvonások meg nem érvek. A blogon folytatólagosan elkövetett karaktergyilkossági próbálkozások pedig szánalmasak és értelmetlenek. (bajuszos parasztpicsa-ezt egy politikai fórumon szokás érvként használni, nem a hogyvolton)

beacska 2014.12.31. 13:47:34

@natalja: dehogy értelmezi így! nem értett egyet azzal sem, pl., amikor megszavazták, h érvényesítse a villafelelős (vagy hogy hívják) új jogát a büntetésre. de mivel megszavazták, megtette...én egyáltalán nem úgy látom, h Zsu irányítana. mondanál rá példát? én inkább Danit látom irányítónak

2014.12.31. 13:48:13

@beacska: Nem felel meg, mert ez nem példa arra, hogy 3 hete fogyóban van körülötte a levegő. Ez csak Kiskun kamerajátéka. Miből lehetett azt látni, hogy fogyóban van körülötte a levegő?

Conchobar 2014.12.31. 13:48:49

@beacska: "...megtette, nem is egyszer" - Meg bizony. Például elmondta Edinának, hogy Laci a nyugiszobában megtapogatta, evvel Lacit állítva mindenkin átgázoló be álnok árulóként, miközben arról 'szemérmesen' hallgatott, hogy előző este ő maga indította el a dolgot az 'Akarlak!'-kal

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:49:03

@candyperfumegirl: ilyen pollok akkor is voltak dögivel, amikor a párbajra készülődött, aztán mégis csont nélkül hozta a hetven-valahány százalékot, mopst sem lenne ez másként (vsz).

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:52:21

@beacska: Hát én nem egészen így emlékszem, Zsuzsa maga akarta a büntetést és magától hozta elő, hogy Ő bizony büntethet. És naná, hogy a csapata megszavazta, hogy szivassák a másik oldalt.

beacska 2014.12.31. 13:53:30

@Conchobar: én baromira nem vágom ám, h mitől árulás az, ha fogdossák egymást, és nyitnak egymás felé. az a baj, hogy erkölcsi nulla vagyok

bigél 2014.12.31. 13:53:35

@beacska: Zsu egy ribanc! Értem? Punktum. ;) :D :D

2014.12.31. 13:53:53

@beacska: Példa: Folyamatosan azt hangoztatta, hogy őszinteség (brrrr,, grrrrr) kell a bt-ben. Ezzel szemben ő nem volt az. Folyamatosan számon kért mindenkit, hogy ő mindenről tudni akar. Ő baszott elmondani őszintén, mit akar Lacitól. "Lehet, hogy bejön.", "Egy kicsit tetszik."-ennyit mondott összesen." Mondtam neki, hogy tetszik nekem." (kurvára nem ezt mondta neki)
Szóval ő hazudott a bt-nek, akkor milyen alapon várt el őszinteséget?
A végére 12ker valóban átvette a gyeplőt, de akkor már Kiskun javában heherészett Lacival a paplan alatt. Pont ez az, hogy 12kert végig irányította.
Egy komolytalan játékban a büntetés megszavaztatása nem komoly... Nagyvonalúan szavaztatott, így demokratikusnak tűnt az egész. :D

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:54:01

@verkli: ezek nem érvek, hanem szimpla minősítések, az aktuális vonalnak megfelelően, amit éppen képvisel - amit éppen játszik -, a véleményemet pedig bízd rám nyugodtan, elbírok vele, ha még oly' változékony is,, mint a villalakók játékstílusa, "köszönömszépen" ;P :)

beacska 2014.12.31. 13:54:05

@Majom1Parádé: nem, nem Zsuzsa volt. vmelyik fiú. Vagy Ádám, vagy Laci.

bigél 2014.12.31. 13:54:13

@beacska: az vagy bizony, én meg hülye :D :D

verkli 2014.12.31. 13:54:15

@Conchobar: Ki nem állhatom Zsuzsát. De a Laci felé mozdulása nem jellemhiba, hanem egyenes következménye Ádina aknamunkájának. Ha Zsuzsa nem a muffját előretolva törte volna az utat, akkor simán érdekszövetséget köthetett volna Lacival, mint tette azt korábban is a melóshéten. Csak hát szegényes az eszköztára, ezért hoppon maradt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:54:27

@mosca.della.frutta: Azért írta Candy, hogy HA reprezentatív lenne. Mellesleg az a helyzet azért egy cseppet más volt Vikcsuval.

beacska 2014.12.31. 13:55:34

@natalja: ez mondjuk igaz. nekem is az a véleményem, h csúnyán meg vagyunk vezetve, nem eszik olyan forrón azt a kását. csak a csat. szórakozik velünk, h legalább ma estig legyen meg az 1000 feletti hsz. mert utána már nem lesz, lévén, h ki a francot érdekel egy Robin-Ádám párbaj

verkli 2014.12.31. 13:57:01

@mosca.della.frutta: okés. Ne érts félre, nem akartalak baszogatni csak passzív-agresszív vagyok. De küzdök ellene, néha sikerül, néha nem.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.31. 13:57:03

@beacska: Ok, lehet rosszul emlékszem. De mindegy is, mert ahogy VV Kanapé írta Zsu-ról az úgy van. Punktum,. .-)

Conchobar 2014.12.31. 13:58:56

@beacska: "én inkább Danit látom irányítónak" - Ádámot hírszerzés és zavarkeltés céljából Zsuzsa uszítgatta Fannira, és nem Dani. Dani a munkahét alatt már mondogatta, hogy nem kell akkora klikk neki (amelyben ott van Laci, Ádám és Robin is), mikor a nyugiszobában leribancozta Zsuzsát, mert az nem volt hajlandó fölfeküdni mellé az ágytrónra, akkor jöttmenteknek titulálta Laciékat. Mára Dani meg is szabadult nemcsak a nagy klikktől, hanem még Zsuzsától is. Ahol ennyi irányító van (Zsuzsa, Dani, Maci, Dennis, Dóri) ott igazából nincs is irányítás

mosca.della.frutta 2014.12.31. 13:59:19

@Majom1Parádé: engem az a 'hernyóság' érdekelne ;) amúgy éppen arra akartam volna rámutatni, hogy nem az ilyen ad hoc pollokból érdemes kiindulni, hanem a VV-s oldalak kommentjeiből, és azokban pedig kutyázzák most rendesen a két sz@rkavarót, plusz a puhagerincű csúzliszájút - ezek pedig mind-mind egy-egy appot érnek per fő...

Bergamott 2014.12.31. 14:00:27

@mosca.della.frutta: jaja

hirtelen felindulásból megkeverték a szart, de rájuk fröccsent, mert az így szokott lenni, ha nem ésszel, hanem indulatból teszik. A Takony nagyon találó. :D

2014.12.31. 14:02:04

@beacska: Néha azt gondolom, hogy Kiskun azt a "taktikát" választotta, hogy nem a játékostársait, hanem a nézőket próbálja manipulálni. Ha sokszor mondogat valami hülyeséget, következetesen és határozottan, akkor a néző elhiszi.
Ilyen például ez a "3 hete már érzem, hogy nem oké a bt." Nem mond egy kurva bizonyítékot sem, nem érvel, csak kijelent...
12ker is mondta neki ezt, hogy folyamatosan csak mellébeszél, és nem indokol.

beacska 2014.12.31. 14:02:35

@natalja: neked a párod az első pillanatban megtetszett? szerelem volt első látásra?

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:03:33

@verkli: nem para, kedvelem az ilyet (nem;) a juhász dipóm mellett ebből is van egy ókájés fecnyim :P

beacska 2014.12.31. 14:03:45

@VV Kanapé (bigél): te meg ne váltogasd a neved meg a képed, mert azt hiszem sértegetsz :D

bigél 2014.12.31. 14:04:09

@Majom1Parádé: mielőtt még:
ad 1: valójában nem gondolom Zsu-t ribancnak, legalábbis nem nagyobbnak, mint a többit, aki bent van, Ádinkát is beleértve
ad 2: ez a jelző szigorúan a játékra vonatkozik

bigél 2014.12.31. 14:05:17

@beacska: :D :D :D

bíztam benned ;)

Conchobar 2014.12.31. 14:06:13

@verkli: "De a Laci felé mozdulása nem jellemhiba, hanem egyenes következménye Ádina aknamunkájának. Ha Zsuzsa nem a muffját előretolva törte volna az utat, akkor simán érdekszövetséget köthetett volna Lacival" - Magam is úgy látom, hogy Zsuzsa amiatt kezdett Laci felé tájékozódni, mert Dani és Edina egyre inkább egy követ fújt, Zsuzsa nem tudott dominánssá válni, sőt egyre inkább egyedül érezte magát (ezt többször is kijelentette). Hagyjuk ezt a mesebeli Edina aknamunkát a csudába. Nem Edinán csúszott el a Dani-Zsuzsa duó, hanem Danin ( a legelső mai kommentemben már kifejtettem, hogy miért)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:09:33

@natalja: ha nézted az öfiket és az onlájnokat, akkor látnod kellett, mi is hetek óta beszélgetjük itt ezt, csak olvasgass vissza (és ha te hajtogatod kommentek során át, hogy "hol fogyott el a levegő 3 hete - kamerának játszik - a nézőket manipulálja.." attól az még ugyanúgy nem lesz igaz). nem kell bizonyítékot mondania, ott a műsor, bármikor visszanézheted, hogy mi volt három hete, három napja, három órája... ott a videótár, tedd meg, ha bizonyítékot akarsz.

pomac 2014.12.31. 14:13:17

bt megalakulásának másnapján már elekzdödött zsu kiturása a bt ből edna részéről és ez kapora jött neki a munkás hét (szegény -gazdag ellentét felerösitése) és még rá is tett hogy akkor kezdett laci és zsu jobban barátkozni, utánna ugye dani kiválasztása amikor dani nem szavazott bizalmat zsunak akkor esett le neki hogy ki akar baszni vele edina ,kapora jött zsunak hogy laci-ádám is észrevette hogy öket nem nagyon akarják elötérbe helyezni .zsunak pont kapora jött hogy laci akkor tapizta a jakkuban erre edina kiakadt akkor el is mondta zsu edinának ha folytatja a baszogatását akkor ö lacival szivatja meg csak nem jött össze neki mert nem pucsitott eléggé lacinak ezért laci visszatáncolt és visszanyalt a fagyi röviden tömören ennyi aki részletesen látni kakrja nézze vissza az öszefoglalót de felesleges nermt nem akarok meg győzni senkit sem meg nem is lehetugy sem mert mindenki máshogy látja a saját vérmérséklete szerint lehet továbbreszelni a finngot

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:15:59

@VV Kanapé (bigél): mondjuk.... "rajtad" se a Zsuzsánna testvért gyömöcködték odabent, kapásból tudok három nevet mondani, ha csak a csajokat nézem (incl. tanyasi bajszos-szárnyas) xDDD különben az új nevedről én meg mindig a VV Knappné nevű komment-társunkra asszociálok... ;)

bigél 2014.12.31. 14:17:12

@mosca.della.frutta: ó, bocsánat, tényleg, én is emlékszem rá, de majd segítek ezen valahogy

verkli 2014.12.31. 14:18:08

@Conchobar: Nekem úgy jött le, hogy Ádina cipelte a makroportot, Dani csak hümmögött néha, aztán meg kimondta a tutit, mikor már minden kész volt. Tipikus jogásztempó.

bigél 2014.12.31. 14:18:29

@pomac: "mert mindenki máshogy látja a saját vérmérséklete szerint lehet továbbreszelni a finngot" - a mai nap kommentje! gratula!

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:18:38

@Conchobar: ez is benne van, de e mellé az aknamunka is, szerintem itt mindkét - vagyis mindhárom - tényező egyformán játszott.

nátrium glutamát 2014.12.31. 14:19:51

Pálinkás év utolsó délutánját!

Íme, a legfrissebb savazólink, melyben 1 azaz EGY személyre lehet nyomni "teccik nekem" alapján:
www.easypolls.net/poll.html?p=54a2e80ee4b03c59c70e2ba0

És igen, olvasva az itteni kommenteket, meglepő az eddigi eredmény. :)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:20:04

@VV Kanapé (bigél): VV7 Kanapé? ( az övé az 5-ös széria;)

nátrium glutamát 2014.12.31. 14:21:14

@pomac:
"saját vérmérséklete szerint lehet továbbreszelni a finngot" +1 :D

2014.12.31. 14:21:37

@mosca.della.frutta: Értem, tehát nincs bizonyíték. :DDD
Én kérdéseket tettem fel, és leírtam egy feltételezést. Se választ nem kaptam, sem érdemleges cáfolást. A vita legfontosabb része mégiscsak a bizonyító rész. Kiskunnál érdekes módon mindig ez hiányzik bizonyos helyzetekben. Ez a saját lakótársának, szövetségesének is feltűnt. Ha konkrétan rákérdeznek, akkor is csak össze-vissza beszél, az állítását csűri-csavarja, de nem hoz konkrétumokat.
Én írtam indokot a feltételezésemhez. Ettől még persze nem biztos, hogy igaz. De hamis sem lesz attól, hogy bizonyíték nélkül lehúzod. (mint Kiskun)
Előfordult már, hogy elkerülte a figyelmem valami, vagy elfelejtettem korábbi történéseket. De ezért jó ez a hely, mert lehet róla beszélgetni. Ezért kérdezem meg, ha valamit nem látok át, vagy kíváncsi vagyok arra, hogy más hogy látja.

Krétagarbó 2014.12.31. 14:24:30

@malevil2050: BUÉK :)))

Bencus mikor tetováltatta szőrösre az egyik alkarját?

pomac 2014.12.31. 14:24:30

és ezt mindig elfelejti mindenki hogy alapból edna sosem bizott meg meg zsuban csak részese akart lenni ennek a párosnak mert ugye "tudta " hogy a nagy falkához nem jo tartozni mert az nem szimpi a nézöknek és mit is mondott nekik hogy majd "ő" szállitja nekik az infokat a mocsárlakoktól a nagy öszinte . daninak mondta hogy akkor szavaz bizalmat zsunak ha visszajön a párbajról, igen adott is neki bizalmat arra a 1 percre mig megalakult a bt utánna le is áraulta egyböl a bt nem zsut hanem a bt mert már akkor kezdett áskálodni hogy csak dani legyen a szövetségese

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:24:41

@nátrium glutamát: na végre umami barátom! már hiányérzetem volt (mondják, hogy a cucc függőséget okoz;) xD és mit mondjak? az eredmény valóban meglepő, mármint nem az, hogy Zsuzsánna testvér vezeti a pollt, hanem, hogy a Tanya-Takony-Puhagerinc triumvirátus még mindig ennyire elöl vannak...

bigél 2014.12.31. 14:26:22

@mosca.della.frutta: jó ötlet az is, de most egyelőre másban utazom :D

astryle 2014.12.31. 14:28:39

Ma szerda van.. nem ma kéne kihívni? :D
Na akkor tisztázom a véleményem: Pénisz szereti kavarni a szart.. odakint is egy kis sunyi szar lehet. Egyszer majd agyonverik :D lehet az ex barátnő családi köre :)
Dórika adás előtti utolsó Dubai körútján még a hátára varratta a tarifáját. Ádina akit mindenki jaj édes kis drága erdélyi kislány aki töri a madzsart, aki mindig ŐSZINTÉN játszik. és magát adja kiverte nálam a biztosítékot a Danikával együtt. Ádina is ugyanazt csinálja, mint a Pénisz keveri és kavarja a szart ami Zsúú val együtt ömlött ki. Sixx tényleg jól írta, hogy Ádina <3 Laci, Zsúú baszna Lacival ami kölcsönös, Dani meg átment gecibe, mert ha Ő nem kaphat digi-dugit akkor Zsúú se kapjon. Laci a végén felmérte a terepet, hogy a süllyedő hajóból lépni kell. Ádina és Dani most mennek pincsizni a Péniszékhez, hogy ők most aztán nagyon utáélják Zsúút.. Robinkával meg megint benyeletik a szart és ha Zsúút viszi 100% hogy kiesik :D (látni akarom Robin legszebb pillanatai videót).

A végére pedig egy best of Lilu :D mindig félek amikor Lilu kimondja a nevét :D
www.youtube.com/watch?v=v9kaPut5tIs

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:32:57

hát, ha ezt olvastad ki a hsz-emből, akkor nem csodálkozom percig sem, hogy az öfiket is csak nézed de látni nem sokat sikerül belőlük...xDD tele van az archívum "bizonyítékokkal", hadd ne mazsolázgassam már én ki helyetted, ha lusta vagy rá, de mondom, elég ha a hv-k alatti kommentekbe beleolvasgatsz pár hétre visszamenőleg, már akkor is téma volt itt, hogy a tanyasi bajuszegér szívja el a levegőt a bt-ben Zsuzsánna elől (kb a munkáshét óta), vagyis azóta fúrja folyamat Takonynál, és ahol csak bírja (Robin, Ádám, satöbbi)... ha nem akarsz róla tudomást venni, engem nem zavar - ezért is nem válaszoltam a fentebbi hozzám intézett kérdésedre, ahol sokadszorra firtatod ugyanezt -, de akadjunk már le erről, könyörgöm, uncsi.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:34:25

@VV Sezlony (bigél): még jobb!!!!!!! ez lesz a tuti! xDDDDD (de az nem rugós, te?;))

Conchobar 2014.12.31. 14:35:52

@mosca.della.frutta: " ez is benne van, de e mellé az aknamunka is, szerintem itt mindkét" - Egyrészt, Edinát egyáltalán nem az intrika, meg az aknamunka jellemzi, hanem a mindenkivel való barátkozás (meg az, hogy gondosan kerüli azt, hogy másnak keresztbe tegyen). Ami esetleg aknamunkának tűnhet az, csak annyi, hogy fél attól, hogy Zsuzsa ráteszi a kezét Lacira. Ezt a félelmét mondta mondja el örökösen Daninak és másoknak, ami talán mószerolásnak tűnhet. Azt én nem nevezem aknamunkának, hogy többször is többféleképpen kinyilvánította, hogy Dani áll legközelebb hozzá (és nem Zsuzsa, Robin, Ádám vagy Laci), Daniban bízik meg legjobban (és valóban, igaza is van)

2014.12.31. 14:36:22

@fofofo:

"Ez a hsz nem arról szól, hogy erkölcsileg hogy ítélem meg az ilyen viselkedést, az már teljesen más tészta."

És erkölcsileg hogy ítéled meg?

Amennyire követem a történéseket (és próbálom, csak nehéz), nekem eddig edina tök szimpatikus volt, mert olyan kis őszintén , jóindulatúan egyszerűnek tűnik. Ha most kiderül, hogy minden csak hűvös taktika, egy világ omlik össze bennem.:)

bigél 2014.12.31. 14:36:24

@mosca.della.frutta: annyit rugóztunk már itt mindefélén, hogy elkopott

Conchobar 2014.12.31. 14:38:19

@pomac: "hanem a bt mert már akkor kezdett áskálodni hogy csak dani legyen a szövetségese" - Pontosan hogy is zajlott ez az áskálódás? Miben merült ez ki?

2014.12.31. 14:38:30

Ez egy játék, többféle nézőponttal. Ha csak egyféle igazság lenne, akkor felesleges lenne témázgatni róla. Felesleges lenne a szimpátia szavazás, és az egész műsor is.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:40:49

@Majom1Parádé: igen, ezért menne most vissza kisebb különbséggel, de akkor is ő menne, a döbbenés pedig ismételten garantált lenne odabent.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:42:16

@VV Sezlony (bigél): jaaaa, és szivacsosra cserélték a "belsődet", így már oké! ;))

Zsolt28 2014.12.31. 14:43:22

Ugyan már Sixx, Danika már egy rossz szót sem mondhat Miss Kurvára (Zsu), anélkül, hogy rá ne süssék a bélyeget, hogy csak azért mondja mert még anno nem tudta megdugni és ez sérti az önérzetét? Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Zsuzsa pont azt kapta amit megérdemelt és, ami várható volt. Mikor a szövetségesei a saját bőrükön tapasztalták, hogy milyen ember akkor kiközösítették, ennyi. Danika egy kicsit lütyő, hogy ennyi ideig tartott neki átlátni a nőn, de a férfiakat könnyű női eszközökkel manipulálni, ezért több idő volt míg leesett neki.

zümzümke 2014.12.31. 14:43:36

Jól látom,hogy Sixxnek nem jön be egy Dóri típusú csaj? :DDDD Akkor vannak még Férfiak ezekszerint :D

pomac 2014.12.31. 14:43:47

@Conchobar: gondolomte is nézted az öfiket meg a éjszakai ont-t ha nem láttad akkor hiába irom le akkor is scak azt fogod kérdezni hogy miböl látszik ehhez nincs kedvem most kisregényt irni nézd vissza és cáfold meg , de mint mondtam nem akarlak megyözni ezért nem meritem ki

verkli 2014.12.31. 14:44:18

@Conchobar: "Edinát egyáltalán nem az intrika, meg az aknamunka jellemzi"
Ne viccelj már, nem rántottát csinált stikában, hanem egy komplett medvét megsütött. Hetekig ekézte Zsu-t okkal és okvetlenül, most végre talált valamit, amit Zsuzsa nem tudott kivédeni a random-beszéd technikájával.

bigél 2014.12.31. 14:44:46

@pomac: hűha, ezért a válaszért mit fogsz kapni!

Krétagarbó 2014.12.31. 14:45:30

@verkli: ne baszogassuk mán a jogászokat ha kérhetem, legalább az év utcsó napján:))

Conchobar 2014.12.31. 14:45:36

@astryle: "Ádina akit mindenki jaj édes kis drága erdélyi kislány aki töri a madzsart" - Még ekkora baromságot leírni! Baszki, ott azt a tájszólást használják! Somogyban, Szabolcsban, Hajdúban, Csongrádban, Kecskemét környékén stb. meg egy-egy másikat. És nem azért használják, hogy evvel kitűnjenek/különbözzenek a többi magyartól

Puncylla 2014.12.31. 14:45:44

Tanya - ez Edina lesz. Vajon miért?
Puhagerinc - ez nyilván Dani. Puhapöcs jobb lenne.
Takony - na, ez ki?

Mi a francnak használtok ezerféle nevet?

bigél 2014.12.31. 14:46:00

@verkli:
"Ne viccelj már, nem rántottát csinált stikában, hanem egy komplett medvét megsütött. " - jesssszzzzzz! :D :D

erős a a nap kommentje konteszt, úgy látom

Conchobar 2014.12.31. 14:48:39

@pomac: "de mint mondtam nem akarlak megyözni ezért nem meritem ki" - Jó hát, ha nem akarod bizonyítani az állításaidat, akkor továbbra is csak kinyilatkoztatásokat irkálj. Vagy inkább csak beszélj a levegőbe

astryle 2014.12.31. 14:49:32

@Zsolt28: Én nem így látom.. szerintem a kurva kifejezést max Faszni érdemli meg aki a villába közölte hogy zacsizna villakrajcárért.. Az, hogy Zsúú is tapogat és szeretné jól érezni magát más dolog. Valamiért azt senkise nézi, hogy Ádinkát megujjazták.. Zsúú-nál meg csak tapogatás volt. Az első kieső fószerral se volt több.. lol már a nevére sem emlékszek :D Danika meg nem tudja elfogadni, hogy Zsúú mindenkire nyomulna csak a görény fejére nem :D

pomac 2014.12.31. 14:50:28

@VV Sezlony (bigél): :DD még egy hozzászólást hozzám gondolom de ha szerencsés vagyok akkor nem ,mivel most balra el és utánna mikor már vissazjövök nem lesz kedvem irni megint :DD

Conchobar 2014.12.31. 14:51:23

@verkli: "Hetekig ekézte Zsu-t okkal és okvetlenül, most végre talált valamit, amit Zsuzsa nem tudott kivédeni a random-beszéd technikájával." - Ekézte? Ugyan mivel? Mondjál már rá példát, esetet!

mosca.della.frutta 2014.12.31. 14:51:33

@Conchobar: értem az álláspontod, csak én ezt pont ellentétesen látom, az én olvasatomban ő se nem tiszta, se nem ártatlan, se nem jóindulatú; a barátságot láthatóan összekeveri az érdekkapcsolattal, a szerelmet pedig a kisajátító, önző, egyoldalú, zsaroláson alapuló kapcsolattal.sajnos ezzel nem teszi magát szimpatikussá a szememben, pedig az elején adtam sanszot neki, bedőltem az imázsnak, amit kifelé játszik, de ma már átlátom a játékát, és nem tetszik. de nem győzködni akarlak, csak leírtam az álláspontom, mellette elfogadom a tiédet (majd a végére többet tudunk meg;)

még egy dolog: hogy "Daniban bízik egyedül", vajon jól teszi? valóban bizalomra érdemes az, aki így fordul ki a legfőbb bizalmasa mellől, ha az érdekei úgy kívánják, mint 12ker tette Zsuzsánna mellől? most Edina a haszonélvezője ennek a pálfordulása, de mi lesz akkor, ha mellőle is ugyanígy fordul majd el? mert megteszi az ilyen, az hétszentség!

astryle 2014.12.31. 14:51:58

@Conchobar: A tájszólás az okéé.. meg a csukd be az ajtót = tedd be az ajtót.. de az Emberségtelenség és a többitől sikítok :D

bigél 2014.12.31. 14:52:59

@pomac: de nem ám akármilyet, azért nézd meg majd, amikor visszajöttél! én is megkaptam ma már a magamét egy hasonló válaszomra :D :D

pomac 2014.12.31. 14:53:37

@Conchobar: szeretek a levegőbe beszélni mert az közvetiti a hangom :D vákumban gondom lenne .).de ha veszed a fáradságot nem kell bizonyitanom mert egyszer már leirtam a véleményem csak vissza kell olvasni pár napot vedd a fáradságot, ha akarod mert neked kell a bizonyiték nem nekem

bigél 2014.12.31. 14:54:34

@pomac:
"szeretek a levegőbe beszélni mert az közvetiti a hangom :D vákumban gondom lenne " - wow, ez nagyon szép volt!

astryle 2014.12.31. 14:54:51

@Conchobar: Én még akkor is agyvérzést kapok ha valaki a nák-nék et kavarja.. :D

fofofo 2014.12.31. 14:58:24

@Th's child: hello :) igyekszem egyáltalán sehogy sem ítélkezni senkiről. Főleg, hogy csak az öfiket nézem, azokat is csak hébe-hóba. Persze nem mindig sikerül (mármint nem ítélkezni), azért nem vagyok szent.
Egyébként úgy látom, hogy egyrészt Zsu buta, mert ha én nem vagyok oda meg vissza egy férfiért, csak érdekel, meg meg akarom ismerni (asszem ilyenekt mondott) akkor nem áldozom be a szövetséget, és nem okok fájdalmat a szövetségesemnek - akár azért, mert ennyire jó fej vagyok, akár azért, mert nem akarom, hogy kiszámíthatatlanná váljon.

Másrészt szerintem Dani meg Edina már lesték az alkalmat, hogy megszabaduljanak Zsutól. Simán meg lehetett volna oldani ezt a konfliktust, hacsak egy kicsit is akarják. De nem álltak ki, hogy "figyelj, utáljuk, hogy Lacival hetyegsz, mindkettőnket bánt ezért meg azért, így már nem akarunk veled lenni", hanem úgy adták elő az egészet, mintha Zsu valami húde nagy, megbocsáthatatlan árulást követett volna el. Edina meg a kis megjegyzéseivel már nagyon előkészítette a szakításra a terepet, éppen csak annyi kellett, hogy legyen mibe belekötni. Én így láttam, és ez nem tűnik túl gerinces eljárásnak.

Csakhogy nem azért nézem a műsort, amikor nézem, hogy tiszta szívű, nemes lelkű embereket csodáljak, hanem hogy jól szórakozzak a kavarásukon. Meg hogy jókat röhögjek rajtuk, de ebből a szempontból már kezdett kifulladni, éppen ideje volt egy kis igazi csűrcsavarnak. Nem akarok velük barátkozni a való életben, úgyhogy nem azt várom el, hogy egyenesek és becsületesek legyenek.

Nna, ez jó hosszú lett.

verkli 2014.12.31. 14:59:39

@Conchobar: bármelyik Öfi bármelyik szegmense így kezdődik:
Ádina és Dani szívják a homályos foltot.
Ádina: Figyelj Dani, nem akarom bántani Zsu-t, de....
Dani: hmmmm, izé, ellenfelek, nem ellenségek

Ha esetleg az zavarna, hogy Ádina intrikus, engem bizony nem zavar, sőt. Végre egy többdimenziós játékos. Ráadásul ártatlannak tűnő intrikus, ütős kombó.

Conchobar 2014.12.31. 15:00:22

@pomac: "mert egyszer már leirtam a véleményem csak vissza kell olvasni" - Hát persze! Majd vissza-visszakeresgetem a nagy gondolkodó nagy kommentjeit. Hátha a ma tett állítását tegnap indokolta meg, nemde?

nátrium glutamát 2014.12.31. 15:01:50

@mosca.della.frutta: kis gyümölcs-csemegéző! :)))
megcsinálták a cirkuszt, jár nekik a keksz. (ha már szex nincs...) :D
de miért kér mindenki Tőled bizonyítékot? ott volt a szemük előtt, csak látni kell. a vicc poénját is el kell magyarázni?
@VV Sezlony (bigél): jaaaa, és szivacsosra cserélték a "belsődet", így már oké! ;)) <- ez azért nem árt a kötelező alkoholfogyasztási világnapjon

bigél 2014.12.31. 15:02:58

@nátrium glutamát: "ez azért nem árt a kötelező alkoholfogyasztási világnapjon" - most, hogy mondod, ideje elkezdeni egy forralt borral (betegecske vagyok pár napja, sajnáljatok!!!!)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.31. 15:04:23

@Puncylla: :D most látom, hogy te is értetlenkedtél már ezen... nekem a tököm tele van, hogy naponta átnevezi valaki (posztoló v. kommentelő) a játékosokat.

Conchobar 2014.12.31. 15:05:43

@verkli: "Ha esetleg az zavarna, hogy Ádina intrikus, engem bizony nem zavar, sőt" - Engem viszont, mert nem igaz. Mondod azzal kezdődik a beszélgetésük, csak azt nem írod, hogy miről szól (a félelemről, hogy Zsuzsa elcsábítja Lacit). Lehet, hogy felétek a szerelemféltést (no meg a jövőbelátást) intrikának mondják

bigél 2014.12.31. 15:06:14

@fofofo:
én is szórakozásból nézem, amibe belefér az is, hogy amennyiben valami nagyon nem tetszik, akkor hányok egyet (képletesen), de az is hozzátartozik, amiatt is jó nézni (ilyen egy jó show műsor)
itt pedig jó kommentelgetni, néha belemenni mélyebben, néha csak úgy marháskodni

Conchobar 2014.12.31. 15:06:19

@Conchobar: jav: Engem viszont zavar, mert nem igaz.

bigél 2014.12.31. 15:07:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
takony- Dani
tanya - Ádinká
puhagerinc - talán Lackó? - erre nem emlékszem pontosan

mosca.della.frutta 2014.12.31. 15:10:00

@verkli: +1000 igazából már a legelején 12kert nézte ki magának, akit mindenki "az agynak" tart odabent, gondolta, a legértelmesebbel érdemes szövetségre lépni, és ezt nagyon jól látta, csak hogy Zsu útjában állt, mert 12kerrel ők szinte mindenkit kizártak maguk mellől az elején annyira együtt voltak (itt még látott reményt arra 12ker, hogy megdöntse, Zsu pedig nyilván áltatta - ha nem is szavakkal direktben, de metakommunikációval mindenképpen), ezért is állt be akkor még a mocsárlakókhoz (a "Vikáccsal közel kerültünk egymással" duma csak oltás volt, kamuflázs), és mondta azt, hogy Zsu bizonyítson, milyen erős odakint, bla, bla...

azután Zsu visszstért a maga hetven-valahány százalékával, és ez elegendő volt ahhoz, hogy maga mellett akarja tartani, mert hogy az ellenséggel úgy kell, ha az ember ki akarja fürkészni a gyengéit, hogy majd azokkal támadja be, igaz? hát ez, egyedül EZ motiválta miss ártatlanságot, nem holmi emberiesség, hagyjuk már! mert már az elején kitalálta azt, hogy neki a takonygerincű Dani kell, akit kedvére manipulálgathat majd, és agya is van megfogalmazni helyette a gondolatait - mert ahhoz is primitív, hogy értelmesen kifejezze magát (a gáz beszédstílusa a legkisebb baj vele), ezért fúrta belülről a Zsu-Dani kapcsolatot belülről, mert úgy a leghatékonyabb, és lám, célt is ért. hát mi a klasszik aknamunka, ha nem ez?

Schlomo Goldberg 2014.12.31. 15:10:15

Azt hiszem Robin romantikus vacsorája Dórival egy utolsó esély volt neki a szerkiktől hogy érdekes lehessen, azaz vagy meghúzza a plasztikhörcsögöt vagy repül a picsába a párbajon.

verkli 2014.12.31. 15:10:17

@Conchobar: Ok. Elfogadom a véleményed. Ugorjunk, vagy unalomba fulladunk.

nátrium glutamát 2014.12.31. 15:12:03

@pomac:
"szeretek a levegőbe beszélni mert az közvetiti a hangom :D vákumban gondom lenne"
ez is nagyon ott van! :D

még mindig magas nekem, hogy miért csak a Zsú szimpatizánsoknak kell megymagyarázniuk mindent. amikor "osztottuk az észt" azért kötöttek belénk. most nem meséljük el... akkor azért. és még sapka sincs rajtam!

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
tanya - edina
takony - dani
puhagerinc - laci. asszem. :)))

kaqxar007 2014.12.31. 15:12:31

well..."vagy valami olyasmi, hogy natúr francia 1500 dirham, anál 3000, egész éjszaka 8000?..."

Konkretan az van a hatara irva....szorol szora.... (2 darab arab kollegatol is megkerdeztem) ...mondjuk az elso siman elpirult mikor olvasta :o))

megjegyzem, hogy 8000 dirham az = 2000+ USD ....most mar tudjuk miert lett robin robinhood :oP

M. Bouvier 2014.12.31. 15:15:13

Az éjszakai online-ban Edina és Laci nagyon egymásra vannak borulva a nappaliban. Egész pontosan Edina Lacira. Azért lesznek még itt bonyodalmak ebből kettőjük közt. Lacit pont az idegesítette, hogy Edina nyomul rá, most meg hagyja. Kíváncsi vagyok meddig.

És egy poén az online-ból: Fannika PVC-nek: "Te olyan szép vagy így természetesen is." :DD

bigél 2014.12.31. 15:16:19

@M. Bouvier: "Te olyan szép vagy így természetesen is." - ez tényleg elhangzott? Hát ezen gurulok!!!!! :D :D

Conchobar 2014.12.31. 15:16:58

@verkli: " Elfogadom a véleményed. Ugorjunk, vagy unalomba fulladunk" - Hát akkor ugorjál

nátrium glutamát 2014.12.31. 15:18:02

@verkli:
"bármelyik Öfi bármelyik szegmense így kezdődik:
Ádina és Dani szívják a homályos foltot..." és hetek óta tart. :)
Zsú sajna nem rendelkezik elég szabad neuronnal, hogy a 40 napja tartó folyamatos basztatást és a háta mögött sutyorgó tisztalelkű hangokat frappánsan ki tudja védeni minden adandó alkalommal. ettől függetlenül bízom abban. hogy győztesen fog kisétálni ebből a sivatagból.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 15:18:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a Takony és Tanyát nem én találtam ki, hanem tegnap egy kolléga itt, én csak magamévá tettem, mert annyira "talál rájuk" :P a Puhagerinc meg valójában Takonygerinc lenne, csak hát az ismert orrváladék már elkelt előbb - ez meg nyilvánvalóan az, akinek úgy hajlik a gerince, mintha egyetlen csontos eleme sem lenne - különösen kihívások és kiválasztások közeledtével ;) persze hogy B@sszájba az! :P

M. Bouvier 2014.12.31. 15:18:28

@VV Sezlony (bigél): Szó szerint így! :DD Haláli... :DD

bigél 2014.12.31. 15:19:20

@M. Bouvier: Az! :D :D

Ezért kell még Fanny sokáig a villába!

Conchobar 2014.12.31. 15:19:47

@M. Bouvier: "Lacit pont az idegesítette, hogy Edina nyomul rá, most meg hagyja. Kíváncsi vagyok meddig." - Amíg ismét Laci látókörébe/célkeresztjébe nem kerül Zsuzsa. Akkor megint zavarni fogja Edina (hacsak magukkal nem vonszolják, mint tették minap a makroporttal a csókolózásuknál)

Skyline79 2014.12.31. 15:21:22

@fofofo: én is ezt szűrtem le.... legalább nem vagyok egyedűl. Edina ahogy kacarászott, hogy ő nyert.. szerintem benne volt az aljasság.
Zsu viszont, ha úgy nézzük nem kezdett el köpködni meg mocskolódni.... hanem hagyta, látta, hogy behúzták a csőbe

Conchobar 2014.12.31. 15:23:15

@nátrium glutamát: "a háta mögött sutyorgó tisztalelkű hangokat frappánsan ki tudja védeni minden adandó alkalommal. ettől függetlenül bízom abban. hogy győztesen fog kisétálni ebből a sivatagból" - Mintha valamelyik Reni-fan írta volna a kedvencéről

nátrium glutamát 2014.12.31. 15:25:34

@Conchobar: Edinának ott kellett volna hagyni egy makroportot, hogy belebújhasson bármikor és onnan leshesse végig az összes villakufircot.
lassan bebútorozódik a villa. kanapémedve, tulipános láda, 2-3 tuja...

nátrium glutamát 2014.12.31. 15:26:42

@Conchobar: a 40 napra akartam utalni a sivatagos képpel :)))

beacska 2014.12.31. 15:26:51

@Krétagarbó: @VV Sezlony (bigél): szerencsések vagytok. én azért ennél sokkal óvatosabb vagyok.

Conchobar 2014.12.31. 15:27:14

@Skyline79: "Edina ahogy kacarászott, hogy ő nyert.. szerintem benne volt az aljasság" - Hát ja. Edinában volt az aljasság, nyersen rányomult Lacira (odasúgta, hogy 'Akarlak!'), aztán mikor Laci is lépett, úgy adta elő Zsuzsának (Dani figyelmeztetését követően), hogy Lacit lássák álnok csábítónak

Zsolt28 2014.12.31. 15:27:24

@Conchobar: Tetszett a Danira tett lovagi hasonlatod és az, hogy most emiatt is állt Edina oldalára és intett be Zsu-nak. Ésszerűnek látom a gondolatmenetet, és örülök, hogy van néhány ember, itt a többséggel ellentétben, aki logikusan gondolkodik.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 15:28:34

@nátrium glutamát: mondd csak ki, muslinca ;)) am fogalmam nincs, valamiért azt gondolja, hogy nekem kell átpörgetnek az összes öfit meg on-t, hogy bizonyítékot keressek, amire majd úgyis azt mondja, hogy ez neki nem az xDDD jut' eszembe, épp a tegnapi utolsó szegmensben mondta maga Zsuzsánna, testvér (pont most megy a Dunán az Abigél;) Pénisznek, hogy vágja ő ezt már három hete.... de ez se bizonyíték, mert Zsu bizonyára a kameráknak játszott.... na szóval ebbe én nem megyek bele, ahogy Pomac-kolléga sem, nem érdemes, keresgéljen az, akinek kimaradt (rájöttem már amúgy: akinek a világképébe nem illenek bele bizonyos jelenetek, az simán figyelme kívül hagyja azokat, majd bizonyítékot követel, ha más történetesen azokra hivatkozik, vicc!) xDD

na de a "szivacsos belső".... xDDDDD de az ma valóban kötelező tartozék, és nem kérdés, ki áll legjobban közöttünk, ha méretekről beszélünk, Bigél szinte CSAK szivacs és szivacs, némi bútorszövetbe burkolva ;)

verkli 2014.12.31. 15:28:52

@nátrium glutamát: Azért a 40 nap böjt alatt legalább néha egy-egy frappáns dolgot tehetett volna. Nem tudom miért kéne győztesen kisétálnia. Hacsak úgy nem, mint Reni, aki a saját nézőpontja szerint erkölcsi győztesként, felemelt fejjel távozott.

Caprica99 2014.12.31. 15:30:53

@Conchobar:
"Edinát egyáltalán nem az intrika, meg az aknamunka jellemzi, hanem a mindenkivel való barátkozás..."
Ezért aztán, ha véleményt akar nyilvánítani, Danit uszítja (vagy akit épp el tud kapni):
"mondd meg te neki(k)". Nem mer konfrontálódni senkivel a szegény, igazlelkű, mindighóttőszinte hamucipőke, inkább mással kavartatja a szart.

bigél 2014.12.31. 15:32:09

@mosca.della.frutta:
"nem kérdés, ki áll legjobban közöttünk, ha méretekről beszélünk,"

SezlonyMacit is beleszámítva, ez nem is kérdés - mondjuk neki nem szivacsos a belseje, de a zsír sem rossz

Conchobar 2014.12.31. 15:32:23

@Zsolt28: Azt fogják hinni, hogy 'Zsolt28'-ként is én kommentelek

bigél 2014.12.31. 15:33:52

@mosca.della.frutta: amúgy ez már tiszta Old Spice reklám - nekem bizonyíték kell

Conchobar 2014.12.31. 15:35:48

@Caprica99: "Ezért aztán, ha véleményt akar nyilvánítani, Danit uszítja" - Csakhogy abban az egy esetben (mikor felszólította, hogy inkább ő fogalmazza meg) egyáltalán nem vélemény-nyilvánításról volt szó, hanem a visszakozása közléséről Maciék felé. Egyébként azt akarod mondani, hogy igazából Dani Edina bábja és nem Zsuzsáé

másodpéldány 2014.12.31. 15:39:09

abszolút nem vagyok egy Zsé fan mert én dóri-fanni-robin fan vagyok

és nekem Ádám, Laci és Zsé jön a sor végén, de most konkrétan az történt, hogy két vesztes szerelmes, Dani és Edina frusztráltságukban bosszút álltak, mert az egyikük nem kapta meg Zsét, a másiknak meg útjában állt, és nagyon úgy nézett ki összejöhet neki egy jó kis móka, mármint Zsének, és ezt már agyilag nem tudták elviselni, ezért magukat erkölcsi piedesztálra állítva lemészárolták Zsét, és mindehhez megkapták a legbrutálabb nőgyűlölő segítségét a villában, Laciét, akinél legfeljebb csak Ádám utálja jobban a nőket.

Mondom, nem bírom Zsét, de ha egyszer Laci szabad préda, mert Edina vigyáz a villaszüzességére, és Lacinak meg nem jön be nőként Edina, csak a "megtisztelő" lelki társ címet tudja megkapni, szóval ha Laci szabad préda, és nem bánna egy kis haccacárét Zsé-vel, akkor mi a gond azzal, hogy Zsé éreztette vele, hogy nyitott vele egy kis hancúrra?

Most ez egyébként miért tartozik Danira meg Edinára? Ez kizárólag az ő dolguk lenne, Lacié meg Zséé, kivéve hogy Laci a legnagyobb jellemhiányban szenvedő alak a villában. Amilyen módon megnyilvánul a nőkről és nőkkel, egyszerűen nem érdemli meg hogy egy levegőt szívjon velük...

Szóval nekem nem szimpi alapjáraton Zsé, de ezt a műbalhét amivel őt a vesztesek büntetik hogy piedesztálra helyezzék magukat, és hogy megfosszák Zsét és Lacit egy kis szextől, tényleg sírnivaló önáltatás és hazugsághalmaz...

Edina nagyon ügyes, úgy tudja játszani az őszinte, naív ártatlent, hogy el is hiszik neki a népek, miközben kisujjból kinyírta a legnagyobb intrikusnak tartott szereplőt...

Nagyon remélem az RTL nem engedi meg Robinnak, hogy kivigye Zsét, túlságosan megborulna a férfi nő egyensúly a villában, és akkor izé, 6 fiú fog odebenn egyszerre rejszolni? na ne...

Robin érdekében, nehogy már Zsét vigye ki, remélem lesz esze és azt a nőgyűlölő Ádámot viszi és kint is hagyja...

Conchobar 2014.12.31. 15:40:19

@Caprica99: "Nem mer konfrontálódni senkivel a szegény, igazlelkű, mindighóttőszinte hamucipőke, inkább mással kavartatja a szart." - Ádámot is Edina uszítgatta Fannira zavarkeltés céljából, ugye? Vagy inkább Edina rábeszélésére Zsuzsa volt az uszítgató? Nehéz azt felfogni, hogy Edina csak egyetlen-egy dolog miatt beszélt másokkal Zsuzsáról, mégpedig amiatt, mert fél attól, hogy Zsuzsa elcsábítja Lacit?

M. Bouvier 2014.12.31. 15:42:31

Online: Edina vigyázni akar a szilveszteri buliban Lacira, nehogy sokat igyon, és rámenjen Zsura. Na ez meg már milyen? Bizalom, aha... Akár a taktika, akár a farka miatt akar rá vigyázni.

Caprica99 2014.12.31. 15:42:44

@Conchobar: Nem feltétlenül. Edinától ezt már többször hallottam (mármint, hogy "mondd meg nekik te", csak túl sok öfi volt eddig, hogy pontosan visszakeresgéljem.
Nekem Edina épp olyan sunyi, mint Kiskun és rettentően idegesít, hogy mindig veri a mellét a nézők felé, hogy ő milyen igaz és őszinte ember.

bigél 2014.12.31. 15:45:32

@beacska: hát azért én sem kapkodtam el: bár tetszett rögtön, nem vetettem magam az ölébe, kivártam a 6 órát ;) :D :D

(na mielőtt a tisztalelkű docenskommandó lezsuzsázna, ennél jelentősen többet vártam - ugyanakkor megjegyzem, nekem semmi bajom nincs azzal, ha valakiket hamar elkap a hév)

kivancsibobojsza 2014.12.31. 15:47:26

@M. Bouvier: Azt hiszem, inkább arra kellene vigyáznia, hogy ő maga ne igyon sokat, mert még asztal alá üldözi Lacit :D

Conchobar 2014.12.31. 15:48:28

@Caprica99: "Nekem Edina épp olyan sunyi, mint Kiskun és rettentően idegesít, hogy mindig veri a mellét a nézők felé, hogy ő milyen igaz és őszinte ember." - Ha téged ez idegesít, az sok mindent megmagyaráz

Conchobar 2014.12.31. 15:49:56

@Caprica99: "Edinától ezt már többször hallottam (mármint, hogy 'mondd meg nekik te', csak túl sok öfi volt eddig" - Lehet, hogy gyorsan találsz ilyesmit, ha azt az Edinát Zsuzsa néven keresed

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 15:52:56

@natalja:

Zsu már akkor elbaszta mikor ott döglöttek a nyugiban, Dani mellett volt hely, de ő inkább a fiúk között akart feküdni a földön ahol kurvára nem volt hely, mondták neki :-Menj fel a Danihoz. Zsu meg így küldte :-Mellé ? Eszem ágéban sincs.
Ez volt az első mikor kiakadt Dani joggal, én már itt elvágtam volna a köldökzsinórt, lebegjen egyedül ez a ribi.
Aztán a munkahéten is kijött a kis geci vére a lánynak, kb annyit keresett mint Svájc éves költségvetése, Dani meg lukas dorkóban kereste a dekkeket a dohányzóban, de ez az állat nő baszott neki adni cigire pénzt, ez mekkora volt ? :))))))))))))))))
Most meg itt jönnek hogy Edináék kavarják a szart, azt figyelmen kívül veszik Zsu súgta Laci fülébe hogy :-akarlak! vagy kellesz, tököm tudja.
Mindent a Zsu baszott el, és most megint megy a mártírkodása, a nézők megfogják sajnálni mert egyedül maradt szegény, ki lett közösítve stb.....nyissátok már ki a szemeteket ÚGYMOND :)

Caprica99 2014.12.31. 15:53:08

@Conchobar: Hát szerintem meg, ha valaki tényleg olyan igaz és őszinte, azt hadd vegyük észre magunktól, mi nézők és ne mantrázza folyton a képünkbe, mert éppen ettől veszíti el a hitelét.

M. Bouvier 2014.12.31. 15:53:39

@kivancsibobojsza: Arra állítólag majd Dani vigyáz. :DD

Caprica99 2014.12.31. 15:55:17

@Conchobar: Akkor ajánlom, te nézd újra az öfiket. Régebben kifejezetten bírtam Edinát, de pont az ilyenek miatt vált ellenszenvessé.

Conchobar 2014.12.31. 15:56:54

@M. Bouvier: "Edina vigyázni akar a szilveszteri buliban Lacira, nehogy sokat igyon, és rámenjen Zsura. Na ez meg már milyen? Bizalom, aha..." - Nem vagyok benne biztos, de mintha a fordítottjáról lett volna ott szó, hogy Zsuzsa menne a részeg Lacira. Ami meg a bizalmatlanságot illeti, az az eddig történtek fényében nagyonis helyénvaló

mosca.della.frutta 2014.12.31. 15:58:30

@nátrium glutamát: itt állt meg az oldal betöltődése frissítéskor, és hát, sírok, komolyan xDDDDDD

pomac 2014.12.31. 15:59:47

@Conchobar: han me akarod vissazkeresni akkor miért vagy kiváncsi az indokomra ha megindokoltam de részemről ennyi aveled folyatatott beszélgetésnek mert tesem vagy hajlando vissazolvasni akkor én miért legyek hajlando neked bizonyitgatni ,de mintmondtam nem akarlak akarok másokat sem megyözni semmiröl biocsánat hogy le mertem irni a meglátásom anélkül hogy az elözö napi hetek kommentjeimet nem illesztembe most neked mert nem vagy hajlando felfogni az én nézöpontomatén is tudok kötözködős lenni de nem életcélom meggyözni téged hogy ugy láss ahogy én de neked igen ugy látom

Conchobar 2014.12.31. 16:01:28

@Caprica99: "Akkor ajánlom, te nézd újra az öfiket" - Hitelen az az eset jut eszembe, mikor a Reni-Dani párbaj előtt (tán a körözéses plakát idején) Ádám azt ajánlja, hogy Edina mellett, Zsuzsa is olvasson fel dolgokat, mert az ő interpretációjában Reni számára ütősebb lesz

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 16:03:48

@pomac:

sok vesszőt nem használsz , és a pontokkal is hadilábon állsz :)
Egy db vessző egy ilyen hosszú mondatban ? :)

Conchobar 2014.12.31. 16:05:10

@pomac: Mi a jó édes...-t nem értesz azon, hogyha valamit állítasz, akkor azt bizonyítanod is kell. Ott és akkor (esetleg hiánypótlásként később)

nátrium glutamát 2014.12.31. 16:05:42

@Conchobar: Ádám magát akarta játékba hozni, amit Zsú is jó ötletnek tartott. Mivel fatökű és csak a beszélni tud róla, hát noszogatni kellett. (így emlékszem, de nem fogom visszakeresni az archívumban)
@M. Bouvier: bizalom, feltétlen szeretet és odaadás, tittalélek. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.31. 16:06:13

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): köszi! azért neked is van pár név a tarsolyban, ahogy elnézem... :D

Caprica99 2014.12.31. 16:06:42

@Conchobar: Nem vágom, hogy jön ez ahhoz, hogy Edina többször is, több helyzetben másokat uszít, hogy "mondd el nekik te".
Más kommentelő társam sem emlékszik?

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:06:51

@M. Bouvier: szánalomhegyek, az ilyen akaszkodó piócákat szokták úgy otthagyni, mint a sz@rt idekint, ez a szerencsétlen meg úgy elbódult a tudattól, hogy végre egy ilyen kaliberű (mármint hozzá képest!) f@szira végre rámehet - vagy egyáltalán a közelébe mehet -, hogy elveszítette mára minden józan ítélőképességét, ha egyáltalán volt neki valaha is, mert az ilyen szociopatáknak ritkán van, csak azon kattognak, hogy zsákmányhoz jussanak, akinek szívhatják a vérét, aztán nem eresztik, amíg egy csepp vér is van bennük.... csoda, hogy azt kántálta wc-ben, hogy "mééér járok én mindig így, méééér mindig így, mééér, mééér, méééér??" hát EZÉRT. mert ez vagy, mert ezt adod magad is, ezzel pedig pontosan ERRE vagy jó.

fofofo 2014.12.31. 16:06:54

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Szerintem nem fogják megsajnálni a nézők. A múltkori sztori szinte fekete-fehér volt, minősíthetetlen hangnemben beszéltek (vagyis ordítoztak vele) Rönéék, az egy Dani állt csak nyíltan mellé: ott egyértelműen áldozat volt. Itt viszont valóban rányomult a kis ártatlanka szívszerelmére úgy, hogy saját bevallása szerint nem is szerelmes belé, nem tört rá ellenállhatatlan vágy, csak valamennyire bejön neki a csávó. Sokan ezt úgy látják, hogy lenyúlta Ádina szerelmét.
Szerintem egyébként nem - viszont ne is csodálkozzon, hogy ezt páran nem nézik jó szemmel. Itt nincs olyan, hogy valakinek igaza van, valakinek meg nincs.
Szóval szerintem egyik csaj sem különb a Deákné vásznánál, csak éppen - egyelőre úgy tűnik - Ádinának több az esze, és sikeresebben kavar.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.31. 16:08:00

@mosca.della.frutta: zseniális egy magyarázat volt, de azért sikerült kibogoznom. A Basszájba volt a biztos pont, aztán mint valami ravasz, szöveges feladatot, visszafelé oldottam meg. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.31. 16:11:13

@Caprica99: ó, ebben a műfajban Denisz a zseni, aki az aktuális közellenséget mindig valamelyik lánnyal akarja kiküldeni párbajra. :D

bigél 2014.12.31. 16:11:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): elvan a gyerek, ha játszik :D :D

Kicsinykét szórakoztatom magam, ezzel is emlékez(tet)ve arra, hogy ez egy játék, nem kell véresen komolyan venni. Úgymond és Dikk!

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 16:11:56

@fofofo:

De ez a játék erről szól, és ha tud vele élni akkor éljen, ha már mindenki "ostobának "kiáltotta ki, szerintem Edina jól játszik, ez még nem a gusztustalan kategória, de Zsu az elég bénán oldja meg a dolgokat, és őt annyira nem lehet megszeretni, annak tudatában csinál olyanokat hogy tudja a kölke otthon nézi a tv-ben, legalább addig játsza meg a rendes anyukát amíg bent van, odakint kurválkodhat, mint a kisfilmjében a bejövetele előtt.
Lacit se felejtsük ki, sunyi kis geci ám, amikor kapcsolt hogy süllyed a hajó, egyből ment Daniékhoz BT-zni :)
Pedig ő is kellett hogy robbanjon itt minden.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:13:41

@Caprica99: dehogynem emlékszünk, legutóbbi adásban is ezt nyomta, amikor becsicskult, vagyis inába szállt a bátorsága, hogy kivigye Zsuzsánnát, de megmondani már nem volt olyan bátor a mocsárlakóknak, hogy "bocs emberek, csicska vagyok, meggondoltam magam, ne tegyétek rám a jelet mégse, mert fosok a gondolattól is, hogy kimenjek, csak a pofám volt nagy..." Takony a 'tanyasi szóvivő' - írtam már tegnap is - mert két (két? EGY!) értelmes mondatot nem bír összerakni azzal a fenenagy "intelligenciájával", ezért ragaszkodott kezdetektől Takonyhoz, aki a vella "agya" (a vakok közt félszemű tipikus esete).

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:15:51

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): jaa, igen, a fogyasztói társadalmi berendezkedés rákfenéje... xDDD

Conchobar 2014.12.31. 16:19:07

@mosca.della.frutta: "dehogynem emlékszünk, legutóbbi adásban is ezt nyomta, amikor becsicskult, vagyis inába szállt a bátorsága, hogy kivigye Zsuzsánnát" - Azon az eseten kívül (ugyanis 'Caprica99' szerint volt másik ilyen eset is)

fofofo 2014.12.31. 16:19:43

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Edina nem gusztustalan, egyetértek. Ebben a játékban max. valami olyasmit látnék gusztustalannak, ha valaki a másik igazi érzelmeit kihasználva szándékosan fájdalmat okozna neki. De ezt szerintem a szavazók azonnal megtorolnák. Mondjuk aki latin-amerikai szappanoperákon él, annál Zsu nyomulása Lacira már ez a kategória lehet :D
Illetve gusztustalan még a szó más értelmében a (Röné kiesésével szerencsére visszaszorult) ordenáré stílus. De az nem emberileg gusztustalan, egyszerűen csak taszító.

SzilajSzilard 2014.12.31. 16:20:15

A szerelmi cívódásról középiskolai osztálykirándulás jut eszembe. VV Kingát nem ismertem fel, bár azt a szériát nem néztem, de pár vágóképen azért megvolt. Azt hittem egy 30-as szexológus vagy Dóri barátnője.

Conchobar 2014.12.31. 16:27:06

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "Lacit se felejtsük ki, sunyi kis geci ám, amikor kapcsolt hogy süllyed a hajó, egyből ment Daniékhoz BT-zni" - Laci (és Ádám) már előtte is Daniékkal bandázott. A jelrakás (ami viszont tényleg sunyi húzás volt tőle) után nem győzött magyarázkodni Zsuzsa visszatéréséről és bizalomról, mikor meg kiderült, hogy Zsuzsa Vikcsut választotta, akkor a csapatfelállásnál Ádámmal együtt csúnyát káromkodtak (mert Vikcsu miatt Dennisékkel közös platformra voltak kénytelenek állni)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:29:42

@másodpéldány: nem hittem volna, hogy valaha, valamiben egyet fogok érteni veled, de most minden szavadat osztom maximálisan, én ugyanígy látom ezt a helyzetet, de veled szemben pártolom az ötletet, hogy Robin Hood Zsuzsánna testvért vigye ki, mert Zsé úgy kint hagyja majd, mint a szél a kis szélkakas, halottunalmas figurát, akinek egyebe sincs, mint a viszonylag (villa-viszonylatok közt) esztétikus külseje, de a feje üres, a személyisége nem elég érdekes, még ahogy beszél, azon is elalszom...

így ez a párbaj is izgalmas lesz (főleg a visszamenetel, na meg a felkészülés időszaka, mert ugyan ki fog beállni Zsu mögé?) szemben egy Ádám-Robin csörtével, ahol minden várható csak csörte nem, két érdektelen karakter fog odakint érdektelen monológokat nyomni, akik közül tökmindegy. hogy melyik megy majd vissza...

pomac 2014.12.31. 16:32:29

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: igen azért nem mert ahol játszok ott nem használunk semmilyen irásjelet és már megszoktam nagyom tudom hülye szokás :D, és mivel gyorsan kell irni el is bas..om :DD meg már a bill sem harap annyira verni kell néha hogy bevegye a karaktereket :D

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:33:58

@ő-szinte: szia, neked is BUÉK! :) hol láttad VV-Baunkót?
(asztem csak a bv-kban nyomják ezt a virtuális környezetszennyezést.. :P)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:35:50

nézem az ismétlést, látom, Takony is nyomja már a Tanya-sztájlt: nekiszegez Zsuzsánnának egy kérdést, majd nem hagyja szóhoz jutni, nyomja, nyomja neki a szöveget szünet nélkül.... tényleg hülye ez a nő, hogy nem áll fel és hagyja ott a pi/tlibe'!

Conchobar 2014.12.31. 16:39:02

@mosca.della.frutta: "két érdektelen karakter fog odakint érdektelen monológokat nyomni" - Csakhát a éjszakai livestreamot nézve nagyon úgy fest, hogy Zsuzsa még tőlük is érdektelenebbé vált

kivancsibobojsza 2014.12.31. 16:40:17

@mosca.della.frutta: A kedvenc jelenetem az, amikor kisbéka kiabál tele torokból, hogy "hagyjátok már válaszolni, és éppen ő nem marad csendben :D
Arra azért kíváncsi lennék, hogy ha újra bepaliznák Robint és kivitetnék vele Zsuzsát, akkor ki mondaná a Zsu kortesbeszédét :) Visszaküldik addig Attilát? :)

pomac 2014.12.31. 16:40:23

@Conchobar: te mit nem értesz azon hogy én nem hittéritö vagyok hanem csak véleményemet irtam le, nem érted meg hogy nem akarok neked bizonygatni aki érti a felfogásom az érti aki nem az kritizál ,de te már bazzmeg személyeskedsz kiforgatod mindenkinek a szavát te ezt élvezed vagy szórakoztat? leszarom ha most már miattad kibasznak innen, de már kicsit elegem van belőled hogy mindenkit kispécizel aki nem ért veled és mindent bizonyitani kell, te nem ezt nézed vagy nem olvasol???? csak kritizálni jársz ide, de most már tényleg mellőzlek mert veled nem lehet értelmesen beszélni.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:42:27

most meg Tanya nyomja neki a szokásos beledöngölős sztáljt, baráti beszélgetésnek álcázva, Zsuzsánna meg beleszalad, ahogy kell, tényleg nem normális.... hogy nem látja a sunyi fejét közben?? annyira levágós, hogy aljas, sunyi már a hanglejtése is a "született őszintének", édes istenem.... Zsu nagyon nagy sz@rban lehet, ha belemegy egy ilyenbe, ahelyett, hogy felállna és odébb menne ezektől! Takony és Tanya alja módon nyírják éppen, és annyi agyuk nincs, hogy ezzel magukat járatják le, hiszen láttuk, amikor kint leegyeztették előzetesen, hogy akkor most csinálnake gy műbalhét.... pfejj, betegek.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 16:43:03

@Conchobar:

Zsu csak akkor tudja vissza csatoltatni magát a BT-be ha szilveszterkor leorálozza Danikát, lehet reá vetemedik ;)
Laci megcsinálja Ádámot, félek mutatni fogják pixelezve :O
Fanni is meglesz csinálva szilveszterkor Deniszke zsákja is kiürül.
Dóri lesmárol mindenkit, ő erényes, ő nem qr.
Maci egy pizzát fog megizélni.
Nem tudom miért soroltam fel a szilveszteri történéseket , kibukott belőlem:)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:45:11

@Conchobar: neked, mert zsigerből rühelled, és ezért nem látod, hogy még rengeteg kiaknázatlan lehetőség van a karakterében - majd csak figyelj, és ne lepődj nagyot, ha összetapad még, amije van a Bajszos féltve őrzött "tulajdonával"! xDDD

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 16:45:14

@mosca.della.frutta:

Taktika, csak szólok.
Ez nem a barátok közt, egy fogja megnyerni, a leggecibbel kezdik a nyírást, utána jönnek a kevésbé haverok, ez így működik.
Zsuzsika is átgyalogolt Edina érzésein csak szólok.

Micsell (törölt) 2014.12.31. 16:46:58

@pomac: :D higgadt estét kívánok mindenkinek :D
@nátrium glutamát: és búékot!
@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): jobbulást!

Én se gondolnám, h Dani szerelmes lenne, most már davke van zsu ellen, amiért elkezdett laci felé húzni bármilyen okokból is. Én sem értem egy felnőtt nőnek miért kellene egy fiúhavernek megmagyarázni, h neki teccik szomszédék lacikája.
de hogy dóri fiúnak született volna :D erre ittam gyorsan egyet :D

fofofo 2014.12.31. 16:47:57

Béke, testvéreim! Vagyis Véreim :D
Van, akinek nagyon fontos, hogy mindenáron meggyőzze a más véleményen levőket az igazáról; és van, akinek kevésbé számít ez. Lehet ignorálni, nem válaszolni, átugrani egyesek hozzászólásait - sőt, még a humort is meg lehet találni a szituációban. De ilyenen bosszankodni, felmérgesedni tök felesleges.
Újévi fogadalom: nem idegesítem magam felesleges dolgokon :) és BUÉK!

Conchobar 2014.12.31. 16:48:06

@pomac: "te mit nem értesz azon hogy én nem hittéritö vagyok hanem csak véleményemet irtam le" - Fiatal barátom! Kocsmában meg óvodában nem szokás az állítást bizonyítékkal alátámasztani (ott elég egy 'hidd el!' is). Ne ragozd tovább a semmit

bigél 2014.12.31. 16:48:49

@malevil2050: a mai nap egyes kommentjeit olvasva nagyon meg tudlak érteni!!! (pedig én az elemezgetést is kedvelem, bizonyos határok között)

Micsell (törölt) 2014.12.31. 16:49:04

@mosca.della.frutta: ezér a Takonyért egy elismerő kézrázást átnyújtok :D

vastyúk is .. 2014.12.31. 16:49:36

@fofofo: "Csakhogy nem azért nézem a műsort, amikor nézem, hogy tiszta szívű, nemes lelkű embereket csodáljak, hanem hogy jól szórakozzak a kavarásukon." egyetértek

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:50:36

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: a nem létező érzésein? na ne xDDDDD tattika az is, nincs mire tekintettel lenni, kis aljadék, játszik, ahogy tud, ahogy szocializálódott, Takony meg felült mellé, és ebbe bukik bele (legalábbis remélem, majd térjünk vissza erre, amikor kint marad a legközelebbi párbaján). szar emberek szar játéka, én így látom.

Micsell (törölt) 2014.12.31. 16:50:41

@mosca.della.frutta: ezér a Takonyért egy elismerő kézrázást átnyújtok :D

bigél 2014.12.31. 16:50:52

@fofofo:
egyetértek
nálam most kóla/ropi elővéve és próbálom élvezni a műsort (a bosszankodáson már túl vagyok)

Conchobar 2014.12.31. 16:51:15

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "Nem tudom miért soroltam fel a szilveszteri történéseket , kibukott belőlem" - Olvasván a prognózisodat, nekem az a sanda gyanúm, hogy te már pezsgőt bontottál, ráadásul már az x-diket. BUÉK

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 16:55:21

@mosca.della.frutta:

Erdélyi a lány, így szocializálódott, ami kibukik belőle az nagy/részben a való igazság, az hogy taktikázik mert egy kígyót melengetett a mellén és már a fasza tele van a nővel, azért sztem nem kéne basztatni.

@Conchobar:
Pálesz és barna sör ;)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 16:55:28

@Micsell: ezzel én is így vagyok; a kavarógépek a katalizátorok,nélkülük nincs show, de hogy egy klasszik példával hozakodjak:: a Dallasban is JR karaktere volt a sori mozgatórugója, mégis mindenki a Bobby karaktert favorizálta, és amikor "kiszavazták" a műsorból, eszeveszett módon követelték vissza a nézők, mert a szaremberekkel senki nem akar azonosulni, őket csak azért szeretjük, mert hozzájuk képest mindenki jobbnak érezheti magát (bocs a docenskedésért;)

vastyúk is .. 2014.12.31. 16:58:33

@M. Bouvier: " M. Bouvier 2014.12.31. 15:42:31
Online: Edina vigyázni akar a szilveszteri buliban Lacira"
Nekem úgy jött le, hogy Zsuzsát el szeretnék most szigetelni a villában, és azért nem akarják, hogy a részeg Lacit elkapja, mert akkor meg tudná vetni a lábát egy másik szövetségben. Ha Laci részegen rámenne, márpedig rámenne, mert még Edinára is rámegy részegen, akkor már nem lenne mit veszteni, kénytelen lenne józanon másnap összeállni a zsuzsával a játék szempontjából. Ezt nem akarják. Zsuzsát cserépbe szeretnék ültetni, tujának :D

Conchobar 2014.12.31. 16:59:37

@mosca.della.frutta: "neked, mert zsigerből rühelled, és ezért nem látod, hogy még rengeteg kiaknázatlan lehetőség van a karakterében" - Ha zsigerből rühelleném, akkor nem írnék olyant, hogy: 'Magam is úgy látom, hogy Zsuzsa amiatt kezdett Laci felé tájékozódni, mert Dani és Edina egyre inkább egy követ fújt' (2014.12.31. 14:06:13-i kommentemben). Ami meg a kiaknázatlan lehetőségeket illeti, nagyon úgy fest, hogy Edina, Dani nomeg Laci nélkül kiaknázatlan is marad az tengersok lehetőség (hacsak majd Ádám meg nem könyörül rajta)

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:01:06

@mosca.della.frutta: jöhet a docenskedés :D
JR bácsi nagy figura volt, Bobby meg a langyi szépfiú, én mindig alig vártam, hogy lássam mit kavar az öreg 'Jockey' már megint :D
Dani sajnos nem illik JR karakterébe. Nagyon nem volt szimpi ahogy Zsuval beszélt, még ha csalódott, akkor is lehetett volna kevésbé magas lóról osztani az eddigi szövetségesét. Túljátszotta. De még mindig népszerű a szavazóknál.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 17:04:17

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: szakadjunk már el ezektől a sztereotípiáktól, nem azért szarember, mert erdélyi, és nem is ezért fog megüdvözülni, ha piedesztálra emelitek, hanem mert ilyen silány emberi kvalitásokkal rendelkezik - ez vagy nevelés, vagy alapanyag kérdése, de az erdélyi származásnak ehhez vajmi kevés köze van; te favorizálod, oké, én meg legszívesebben leköpném (persze csak képletesen), mert undorral nézem a sunyiskodását - nincs gond ezzel, majd elválik, a nézők zömének mi jön le, melyikünk látásmódját reprezentálják többen, és aszerint fog győzni, vagy bukni a végén - kíváncsi leszek rá, nagyon...

fofofo 2014.12.31. 17:05:13

Az index címlapján így harangozzák be ezt a posztot: Edina szereti Lacit. Laci nem úgy szereti Edinát. Zsu nem szereti Lacit, de dugna vele. Laci dugna Zsuval, de nem akarja megbántani Edinát. A dolog vége egy veszekedés, amiből kiközösítés lesz és a kiskunfélegyházi fekete démon ismét magára marad. A Való Világ szereplői úgy viselkednek, mint egy átlagos középiskolai osztály tanulói.

Conchobar 2014.12.31. 17:05:41

@vastyúk is ..: "kénytelen lenne józanon másnap összeállni a zsuzsával a játék szempontjából." - Nincs ok ilyet hinni. A valóság talán egyszerűbb: Edinát eszi a fene a félelemtől, a többiek meg részint a kamerák, részint meg Edina felé tanúsított jófejségből állnak/állnának Zsuzsa és részeg Laci közé

kivancsibobojsza 2014.12.31. 17:07:23

@Micsell: Szerintem is Dani kezd magas lóra ülni. mert eddig úgy alakultak a dolgok, ahogy számított rá. A változatosság kedvéért megnéznék egy olyan esetet is, amikor pofára esik :)

nátrium glutamát 2014.12.31. 17:07:56

@Micsell: JR hiába gecizik, ha nincs ellenpólus ugyanúgy érdektelenné válik + nem lesz kivel baszakodni :D
Dani inkább kliffbárnsz. szeretne mindent irányítani, de nem begy és ettől folyton begőzöl.

Conchobar 2014.12.31. 17:09:36

@fofofo: "A dolog vége egy veszekedés, amiből kiközösítés lesz és a kiskunfélegyházi fekete démon ismét magára marad" - Nincs szó kiközösítésről, az éjszakai alapján szólnak hozzá, ő is elmondott egy gyerekmesét a többieknek. Tulajdonképpen csak egy második tétlen Macivá vált

mosca.della.frutta 2014.12.31. 17:09:58

félreértés ne essék, Zsuzsánna se az a tipikus, szabómagdai Zsuzsánna testvér, jól kidomborodnak az ő gyengeségei is - szerintem látja itt mindenki -, de ezekhez képest.... léynegesen emberibb, emberségesebb /csak egy példa, ő régóta kerülgeti Lacit, a munkáshét óta tetszik neki, elmondta, mégis visszafogta magát Tanyára tekintettel, amíg le nem esett neki, hogy ezek itt az ő bőrére játszanak.... bónusz: mindig odaállt a buta Tanya mellé, amikor annak nyűgjei voltak, kiállt mellette, még Lacival szemben is, megvédte, megvigasztalta, amikor csak kellett - ezzel szemben Tanya? a kést forgatta benne akkor is, amikor a kisfia miatt teljesen készen volt, zokogott, stb... ilyet ki tesz? csak egy velejéig romlott tróger senkiházi.

bigél 2014.12.31. 17:10:11

@nátrium glutamát: így van! mindig kell az ellenpólus. bobi nélkül nem lenne sehol dzsíár, de ez fordítva is igaz

dani - kliffbárnsz? szerintem ennél azért több, de majd meglátjuk.

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:12:50

@fofofo: olvasóvonzó szalagcím :D
@kivancsibobojsza: de szép lenne danika pofára esve :D mondjuk ha Ádina kidobná szövetségből és összeállna lacival+áduval mert már kínossá válik neki a bátyji szeretet? :D és hát megijedne, ahogy zsutól elfordult dani úgy tőle is elfordulhat? :D túlgondoltam bocs :)
@nátrium glutamát: nekem is az öreg cliff jutott eszembe
de azt ne mondd már h JR csak úgy önmagáért nem volt érdekes? ő volt a leggenyább, övé volt az összes jó csaj és a della, én már a röhögéséért bírtam a karaktert :D

Veder1 2014.12.31. 17:13:56

@Conchobar: ha ez nem kiközösítés, akkor nem tudom mit tekintesz annak...

bigél 2014.12.31. 17:14:20

@Micsell: azért amikor dzsokit szopatták, az mindig nagyon jól esett a piciny lekemnek ;) :D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 17:15:35

@mosca.della.frutta:

Ez a lány olyan környezetben nőtt fel ahol nem igen lát tetovált csuzliszájú Lacikákat, ezt felerősíteném a kukkolós fetishizmusával, őt már az is begerjeszti hogy Fanni és Denisz nyálat cserél, még jó hogy belecsavarodott a cigánygyerekbe, még azt a szájonvert Jézuskrisztusszupersztár nótát is eláriázta, kitárva kis szívét a cuni.
Azért bántod mert ilyen egyszerű mint egy fakocka ?
Zsuzsika már első nap beleült Dávidka 3 ujjas kesztyüjébe, rá másnap meg besír hogy ő megakarja nyerni mert kell a kisfiának a családiház meg a nagy kutya, majdnem lerókáztam a tv-t.
Most melyik őszintébb ? :P

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:17:14

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): persze az vele járt de nagy volt ahogy kavarta a kakát
zsut kinevezem tiszteletbeli JR-nak

Conchobar 2014.12.31. 17:19:27

@mosca.della.frutta: "amikor a kisfia miatt teljesen készen volt, zokogott, stb... ilyet ki tesz? csak egy velejéig romlott tróger senkiházi" - ...és ki irkál ilyen elfogult szamárságokat? Az, aki nem látja és nem is akarja látni, hogy azt a lányt eddig se láttuk megvigasztalni senkit sem, meg ezután se fogjuk látni. Akinek nem világos az, ami Edinának is, meg Zsuzsának is világos: megpróbálta, de Edinának minden igyekezete ellenére nem megy a vigasztalás

nátrium glutamát 2014.12.31. 17:19:37

@Micsell: "már a röhögéséért bírtam"
erről az a kutya jutott eszembe (valami foxi maxi szerű sorozatból) aki mindig gecizett és a végén mindig sunyin rögöhött a markába.

Exike 2014.12.31. 17:25:13

Ma nem lesz Belevaló? Mindjárt eret vágok!

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:26:56

@nátrium glutamát: emlékszem rá, előttem az arca és a nevetése :D
kívánok mára sok piát a lakóknak, h még több balhéval lássanak el minket

Conchobar 2014.12.31. 17:28:34

@Vödör: "ha ez nem kiközösítés, akkor nem tudom mit tekintesz annak..." - Attól te még ne érezd magad kiközösítve, hogy egyetlen kommentelő se akar veled barátkozni, nem akar téged szövetségesének, nem akar veled lógni napközben. Akkor érezd magad kiközösítve, ha mégcsak nem is válaszolnak a kommentedre, nem reflektálnak a felvetéseidre, ha még csak nem is szólnak hozzád, sőt kerülik a veled való mindennemű kontaktust

bigél 2014.12.31. 17:29:11

@Micsell: azért túlzásokba se essünk, messze van ő még attól :D :D

Exike 2014.12.31. 17:30:07

Zsu-Laci viszonyra van egy alternatív magyarázat (bár lehet h túl sokat gondolok Laci taktikai érzékéről): szóval ahogy összevágták az eseményeket, abból nekem úgy tűnt, h Zsu bepróbálkozott Lacinál, de Laci nem akart tőle semmit (kellesz - mire kellek?), viszont kíváncsi volt h Zsunál meddig lehet elmenni, de csóknál tovább már Laci ne akart menni, ezért is dumálta ki. És szerintem Zsu is ezt gondolja, mert a végén tett megjegyzést, ami arra utalt h besétált Laci csapdájába.

nátrium glutamát 2014.12.31. 17:33:19

@Micsell: mer' nincsen vella dzsoki nélkül :D

Exike 2014.12.31. 17:34:49

Zsu szimplán rosszindulatú és szarkavaró. JR-nak esze is volt, egy lapon se lehet említeni őket.

pomac 2014.12.31. 17:35:45

@nátrium glutamát: emlékszel mult héten volt hogy zsu alkarjával lett valami az sem derült ki hogy mi pedig biztos érdekes lett volna az a sztori is

fofofo 2014.12.31. 17:36:58

@Exike: ez szerintem egy érdekes meglátás, és simán lehet, hogy igazad van. Különben az is Laci eszét bizonyítja, hogy amikor berontott hozzájuk Edina, és persze Zsu, nem reagált azonnal szépen mindenkit kiküldött, így volt ideje átgondolni a reakcióját. Nem gondolom továbbra sem, hogy Laci egy atomfizikus, de az okos húzásait elismerem.

bigél 2014.12.31. 17:40:18

@Micsell: ha sikerül ebből a helyzetből jól kikászálódnia, akkor lehet igazi JR is felőlem

fran7 2014.12.31. 17:41:12

Hadd pengessek meg egy másik lehetőséget. Mi van, ha az RTL észbe kapott, hogy ők inkább olyan irányítható celebeket akarnak, mint Dennis, Fanni, Dóri, akik a villalét után örülnek bármilyen kis lehetőségnek. Míg Dani csak jogászkörökben is forgolódik, s valaki hirtelen megnézi a szerződést és az lesz szép mulatság. Edina bármelyik pillanatban visszaköltözhet Erdélybe és használhatatlanná válik. Zsu pedig látszik rajta, szintén nem az irányítható figura, illetve, ha valaki mást akar tőle, mint amit ő, akkor végtelenül makacs. Ezért elkezdték mutogatni a nagy hármast és az mindig a vereség előszele. Megvágták a sztorit úgy, hogy ellenszenvessé válnak. Nincs kétségem afelől, hogy az RTL a kerekasztal lovagjait is képes lenne bemutatni úgy mint a tajvani parlament éves verekedéseit kiprovokáló bohócok gyülekezetét. Vagyis nincs olyan nagy ellentét a cinkostárs bt-nél, csak az rtl így mutatja nekünk őket. S mivel nem látjuk és halljuk Fanni fekete lyuk - értsd a csillagászati értelemben - kategóriájú megszólalásait, kezd szimpatikussá válni a nézőknek.

fofofo 2014.12.31. 17:43:51

@Exike: egyelőre nekem sajnos senki nem tűnik igazi JR-nak a bagázsból. Az a benyomásom, hogy még Danit is részben a sértettsége és a frusztrációja vezetik. Ádináról is hiába gondolom egyre inkább azt, hogy ésszel játszik, Laci felé valószínűleg mégiscsak táplál valami érzelmet, és ez az érzelem motiválja leginkább a tetteit. Most Laci tűnik számomra a leginkább megfontoltnak (a pöcsméregető konfliktusai ellenére), de arról nem vagyok meggyőződve, hogy elég okos ahhoz, hogy hosszú távon is higgadtan kézben tartsa a szálakat. Majd meglátjuk.

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:44:18

@nátrium glutamát: @VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): jól ebből nem fog kijönni de lepattanóra még rámehet, vki írta tegnap: pl a tuják közül még szövetkezhet pl dóri v ádám ha úgy alakul ha esetleg ők is rájönnek h úgy játékba kerülhetnének :D
legnagyobb lenne macival szövetkezni :DDD maci hirtelen rájön h zsu milyen jó kapaszkodó, reggel együtt kocognának az udvarom és bejönne amit zsu mondott a röné bábujának h fogsz te még kint engem várni röné :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 17:44:41

@pomac: a múlt ködébe vész. mint minden, ami nem felel meg az általános elvárásoknak.

Conchobar 2014.12.31. 17:45:48

@Exike: "viszont kíváncsi volt h Zsunál meddig lehet elmenni, de csóknál tovább már Laci ne akart menni, ezért is dumálta ki. És szerintem Zsu is ezt gondolja" - Azt maga Laci is mondta (Ádámnak), hogy csak úgy tudja kiismerni Zsuzsát, ha közelébe megy. Másképp nem fogja megtudni, hogy Zsuzsa hajlandó-e hanyattdőlni, minthogy bepróbálkozzék. Viszont Zsuzsa valami olyasmit mondott a mosdóban Lacinak, hogy többet kellene tennie (talán úgy értve, hogy ne csak baszogassa, hanem álljon is mellé, legyen a szövetségese)

bigél 2014.12.31. 17:46:20

@fran7: érdekes meglátás és van benne ráció

Post Modern Prometheus 2014.12.31. 17:46:35

Onban (is) gazdag boldog uj évet elöre is minden forum lakonak :)

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:48:50

@fran7: edinához annyit tennék hozzá, h az rtl-nek ha kelleni fog ő is majd szépen ideköltözik mint az x-faktoros kislány úh sztem ez nem visszatartó erő
de az ál-vitával egyetértek
fanninak már nem örülnék mint lehetséges rtl-celeb :D

verkli 2014.12.31. 17:51:04

@fran7: Zsu tipikus esete a könnyen irányítható celebeknek. Azt teszi, amit mondanak, csak motiváld megfelelően-lóvé. A hármas, akiket felsoroltál, minden szerkesztő rémálma, nem irányíthatóak, olyanok mint Au, a Kubai Csődör, vagy Alekosz. Ádinában viszont van tekintélytisztelet, priceless, mikor Uramnak szólítja Ferencet, vagy a Főnit:)

nátrium glutamát 2014.12.31. 17:52:44

@Micsell: talán kissé korainak érzitek, hogy felvegye az egyéni játékot, de ha már így alakult, maradhatna ezen a vonalon. egy párbajt még be kéne húznia és már ott is van a döntőben falka nélkül is. :)

Conchobar 2014.12.31. 17:54:00

@fofofo: "Az a benyomásom, hogy még Danit is részben a sértettsége és a frusztrációja vezetik" - Azt semmiféle sértettséggel nem lehet magyarázni, hogy Dani megszabadul Zsuzsától (akivel való szövetsége miatt addig fújtak rá Dennisék) és Robin támogatása ürügyén paktumba fog riválisával, Dennis-szel, a másik csapat vezéregyéniségével (miközben Dennis meg a saját szövetségeséről, Maciról mond Daninak különöset)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 17:54:34

@Conchobar: és miért nem? mert végtelenül önző ember, egy igazi szociopata.

amúgy bocs, elragadtattam magam, mert ez a téma érzékenyen érint, írtam már az aznapi posztnál - így nem megyek bele - de egyszer én is elszakadni kényszerültem a fiaimtól, és tapasztalatból mondom, az maga a földi pokol egy anyának, aki egyetlen napot sem töltött távol a gyerekeitől addig (pár nap kórházi ápolásról van szó, és minden nap bejöttek, de az esték... sírtam folyton én is).

amit írtál, hogy második kanapémedvét csinálnak majd belőle - ez meg a vágyaid kivetítése, mert nem fog nekik összejönni, Zsu ugyanis egészen más alkat, ő agilis, törtető, igazi túlélő - sokszor mondta odabent, hogy le lehet nyomni, de mindig fel fog evickélni a felszínre, van tapasztalata ebben bőven... most próbálják megroppantani, de a Szilveszter is Zsúnak dolgozik - meg a szerkik is, akik műsort akarnak ;) ha van eszük - és lesz nekik -, majd adnak jövő héten egy olyan feladatot, ahol kényszerűen összeboronálják Lacival, fogadunk? ;)

verkli 2014.12.31. 17:56:46

@mosca.della.frutta: Úriember biztosra nem fogad:)

Micsell (törölt) 2014.12.31. 17:59:33

@nátrium glutamát: én csak vizionálgatok a poharamat emelgetve
de igazat van zsuban benne van az egyéni játék, a többiekkel szemben is lehet érdekes a nézőnek, ha elkezdene dörgölőzni bárhova, akkor lenne hiteltelen
jól írod, még egy párbaj és nem merik már piszkálni döntőig :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 18:02:07

@Micsell: túmács lesz az a bor, ha így folytatod :D
még a végén visszavízionálod a TanyasiTakony Bt-be :D

bigél 2014.12.31. 18:02:10

@mosca.della.frutta:
"Zsu ugyanis egészen más alkat," - ehhez kétség nem fér, azt hiszem, még a vak is látja :D :D

(na jó, tudom, hogy most pont nem a külsőről volt szó, de nem lehetett kihagyni)

Conchobar 2014.12.31. 18:02:11

@mosca.della.frutta: "és miért nem? mert végtelenül önző ember, egy igazi szociopata." - Ez miből jön ki neked? És az miből jön ki neked, hogy "Zsu ugyanis egészen más alkat, ő agilis, törtető, igazi túlélő - sokszor mondta odabent, hogy le lehet nyomni, de mindig fel fog evickélni a felszínre, van tapasztalata ebben bőven...". A sokszor mondta, csak arra jó, hogy önmagát biztassa, nomeg a szurkolóit. Amiben valóban tapasztalata van, az az, hogy hogyan lehet megfejni, lehúzni. kihasználni pénzes palikat (a huga is megerősítette ezt, meg azt is, hogy a bolti melleit Zsuzsa valóban kapta, de nem a szüleitől és nem a férjétől)

bigél 2014.12.31. 18:03:38

@nátrium glutamát: köszi! ezek szerint hagyják őket nyugodtan bulizni (meg agyalni)

Conchobar 2014.12.31. 18:05:11

@mosca.della.frutta: "most próbálják megroppantani, de a Szilveszter is Zsúnak dolgozik - meg a szerkik is, akik műsort akarnak" - Hát éppenséggel a kutya se akarja őt megroppantani, a szerkesztőknek meg édesmindegy, hogy ki csinálja a műsort, felőlük akár Zsuzsa tavaszig ott lehet cserépbe állított tujaként

vastyúk is .. 2014.12.31. 18:07:53

@Conchobar: " A valóság talán egyszerűbb: Edinát eszi a fene a félelemtől" Szeretném azt hinni, hogy Edina a tervét akarja megvalósítani, és Zsút elszigetelni. Persze ezzel két legyet üt egy csapásra, mert Laci az ő hűbérese marad :D

Micsell (törölt) 2014.12.31. 18:11:48

@nátrium glutamát: ezt csak egy módon tudom elképzelni, zsu következő párbajról visszatérése után dani úgy megijed h könyörög zsunak, h hadd legyen a lábtörlője :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 18:11:54

@vastyúk is ..: "Laci az ő hűbérese marad"
a "hű"-ben nem vagyok olyan biztos :D

bobby.ewing 2014.12.31. 18:34:06

Nincsen zsúval semmi baj, egyszerűen szeret baszni.
Nem danival vagy a kanapé-szörnnyel kezdet ki, istenem neki laci jön be. És mi a fenéért kellene erről a többieknek beszámolnia? És mi az, hogy ádina lestipistopizta lacit?!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.31. 18:41:39

@kivancsibobojsza: Egyáltalán nem úgy alakulnak. mert ő az eredeti terve alapján a két szövetségesével (a tévedések elkerülése végett Zsu és Edina), valamint Lacival és a tujákkal karöltve szerette volna nyugodtan levadászni először egyenként az egyre jobban megzavarodó Denisz oldalt (ez még másfél hónap képernyőn maradás), és csak utána a saját szövetségeseivel megkűzdeni. Ez is lett volna a logikus és a sokkal kényelmesebb forgatókönyv, viszont a szerelmi és a féltékenységi szál ebbe a forgatókönyvbe zavart bele. Daninak ez egyáltalán nem jött jól, mert azóta inkább csak sodródik az eseményekkel, de egyelőre nem kontrolálja azokat.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 18:48:09

@nátrium glutamát: "Tanyasi Takony Bt. síííírok bázze, sihíííírok!!!!!! xDDDDDD és persze hogy lopom, alap ;)) nah, de mit isztok ilyen vehemensen kis drágák? becsatlakoznék, mert le vagyok maradva hangulatilag, úgy érzékelem ;)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 18:53:17

@Conchobar: a Tanyasi TAkony Bt akarja, a tegnapi öfi konkrétan ezzel indult, hogy Tanya magyarázta Takonyéknak, hogy MOST kell megroppantani Zsuzsánnát, csak kapkodtam a fejem, mert úgy járt a szája, mint cigányasszonynak (se) a piacon.

de most komolyan kérdezem, te tényleg azt gondolod, hogy Zsu olyan alkat, akit be lehet építeni a díszletbe tujaként tavaszig, vagy csak akár holnapig? most őszintén! hát nem az volt eddig a fő bajotok vele, hogy folyton világ/villa/uralomra törő ambíciói vannak? xDDDD

Fu Szekh Li 2014.12.31. 18:53:40

@Conchobar: Bizonyítsd be, légy szíves, hogy Edina számára ez nem csak színpad!

beacska 2014.12.31. 18:53:53

ééés mi van akkor, ha nem Zsu lett átbaszva, hanem mi? bennem az is felmerült, h Dani és Zsu (tán Edina és Lacc is ott volt?) mintha beszéltek volna róla, h lassan az ő csapatuk is sorra kerül a szelekcióban, és hulljon a gyengéje. De ki? Nyilván Robin, ő úgyis kilóg...hogy lehetne ezt úgy megcsinálni, h ne lógjon ki a lóláb, ne nézzen ki csapatos támadásnak? Hát ha a mocsárlakók szavazzák párbajra!!! de hogy lehetne őket rávenni erre..."épüljön" be valaki közéjük, aki sugallani fog...de ki legyen az? Lacci? áááá, Dóri ellenállni fog...Zsu??? viccnek is rossz...Edina? nem nagyon van ott kapcsolata...hát legyen Dani. hisz együtt költöztek be....

így esett az eset, h Robin kiesett....

Fu Szekh Li 2014.12.31. 18:55:11

@Conchobar: Bizonyítsd be, légy szíves, hogy Edina szerelmes!

Fu Szekh Li 2014.12.31. 18:56:47

@Conchobar: Bizonyíts be, légy szíves, hogy Edina a VV7 Zsófikája, míg Fanni a VV7 Teója és Sarlotja egyben!

vastyúk is .. 2014.12.31. 18:59:00

@nátrium glutamát: Azért az tény, hoogy László valamiért ragaszkodik Edinkához. Inkább azt a (nem látod, hogy mennyire szeretlek ) terrort választotta, mint a (bármikor leszopnálak) Zsuzsát

Fu Szekh Li 2014.12.31. 18:59:28

@Conchobar: Bizonyítsd be, légy szíves, hogy Edinát egyáltalán nem az intrika, meg az aknamunka jellemzi, hanem a mindenkivel való barátkozás (meg az, hogy gondosan kerüli azt, hogy másnak keresztbe tegyen)!
Bizonyítsd be, légy szíves minden állításodat!

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:01:28

@Fu Szekh Li: "Bizonyítsd be, légy szíves, hogy Edinát egyáltalán nem az intrika, meg az aknamunka jellemzi" ohhh én pont ezt szeretem Edinkában. szerintem ettől játszik jól. Nem csak teng-leng a villában, mint egyesek.

Fu Szekh Li 2014.12.31. 19:02:38

@vastyúk is ..: Ezzel nekem nincs is semmi bajom, a kommentelő kollégát untam már.

bigél 2014.12.31. 19:02:55

@vastyúk is ..: ennek nem lehet az az oka, hogy biztosabbnak látja így a jövőjét? rövidtávon minimum: tarthatott attól, hogy esetleg rákerül a kendő a kihíváskor, ha Zsuval marad (eleve a begyében volt a mocsáriaknak, megerősödve Danival és Dinkával ez vezethetett volna oda, hogy rábeszélik Robint Lacira); másrészt ő nem látja, amit mi, gondolhatja, hogy a nézők szemében az ártatlan kislyányka megríkatása rossz pontnak számít.

Sir Ö. S. Bandi 2014.12.31. 19:03:36

Sziasztok hű hogyvoltlakók!
Többiek bizonyára bulielőjáték szintjén révedeznek egy jobb jövő reményében!
Mindjárt én is fejest ugrok a pezsgőspoharamba, ám addig is szeretnék ezuton a posztíróknak, a kommentelőknek,meg az olvasóknak is kívánni nagyon jó szórakozást ma éjjelre, meg egy békés, boldog, elvárások megvalósálásában túltengő Új Évet!

beacska 2014.12.31. 19:03:44

@Fu Szekh Li: egyébként, most, hogy elgondolkodom rajta, Edina nem nagyon barátkozik a mocsárlakókkal...vagy igen? még cigizni sem láttam Fannival, vagy Dórival. vagy igen?

Mirocska 2014.12.31. 19:05:50

@beacska: Fannit vagy Dórit máshol sem nagyon látni... Tuják lettek Dennisszel együtt szerintem.

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:06:44

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): "az ártatlan kislyányka megríkatása " na ezt Laci pont leszarja, különben nem lenne a neve BASSZÁJBA. Szerintem is azért választotta Edinát, mert erősebbnek vélte. Itt a lényeg, hiszen a villabeli biztonságáért cserébe tovább hajlandó elviseli Edinkát, mint kockáztasson Zsuzsánál.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.31. 19:07:52

@fran7: Ugyan nem gondolom, hogy pont az általad felvezetett dolgok mellett, de biztos vagyok benne, hogy az RTL jelentősen belevág az eseményekbe és délamerikai szappanoperásítja a tényleges történéseket, valamint, abban is, hogy rangsorolja a karaktereket, és a saját érdekeinek megfelelően alakítja a történetet. Ezért sem értem pl. a Mosca.Della.Frutta féle szinte hisztérikus teljes átélést és nulla-huszonnégyben nyomott fröcskölődést...? Nem akarok személyeskedni, de Mosca a tegnapi és mai komment ámokfutásodhoz képest Edina őszinteségi rohamai a műsorban olyan arányban állnak egymással, mint Ayrton Senna vezetési tudása a mi Baumgartner Zsoltikáénkhoz képest. Tudod, hogy ki hozta ezt a szintet a játékban, amit te két napja megengedsz maganak? Röné és Kazal az általad jelenleg védett kedvenced párbajvisszatérésekor! Na most akkor jöhet az össztűz az én fejemre is....

beacska 2014.12.31. 19:08:18

@vastyúk is ..: erre mondtam azt, h Zsunak Ádámot kellett volna választania...ő legalább tökös

bigél 2014.12.31. 19:08:21

@vastyúk is ..: nem is úgy értettem, hogy őt zavarná, hanem a nézőket, így a megítélését is rontaná (mármint Lacinak)

bigél 2014.12.31. 19:09:49

@Mirocska: Dennis és Fanny, a két kefélő tuja :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.31. 19:10:35

@Mirocska: Fanni és Denisz nem tuja, csak beszorultak a saját játékukba. Dóri egyértelműen tuja.

nátrium glutamát 2014.12.31. 19:12:20

@vastyúk is ..: megsúgjam, hogy szerintem miért? (bizonyítékom nincs rá, csak olyan szvsz megérzés-féle) Lacci tisztában van azzal, hogy Zsú mellett könnyebben célkeresztbe kerülhet, mint nagy tömegben. Retteg a kiválasztástól és a párbajtól és arra apellál, hogy elvész a tömegben. Így amint rezgett a léc, az alfahím aljahímmé alakult, fülét-farkát behúzva lekushadt a félelmetes alfanőstény (értsd: TittalelkűŐőőőszinteTanyasiOrdibátor) mellé. Az meg majd kiderül, hogy lemészárolja -e őt uszkve 2 héten belül, mert ez a kutya nehezen viseli a kötöttséget. :)

bigél 2014.12.31. 19:12:50

@beacska: ráaádsul nekem korábban volt olyan érzésem, hogy erre Ádám akár vevő is lett volna - nem tudok konkrétumot mondani (mielőtt bárki bizonyítékot kérne rajtam számon), egyszerű megérzés (aztán persze lehet, hogy tévedek)

Ádámot én is tökösnek látom

bigél 2014.12.31. 19:14:10

@nátrium glutamát: b+ mindkettőnket alaposan befenyített Concobar kolléga :D :D
"bizonyítékom nincs rá, csak olyan szvsz megérzés-féle" vö. "nem tudok konkrétumot mondani (mielőtt bárki bizonyítékot kérne rajtam számon), egyszerű megérzés" (@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél))

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:18:39

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nem, azért nem bántom, mert fakocka-egyszerű, bár bánthatnám, mert arról csak ő tehet, hogy egy tanulatlan tuskó, hiszen a képességei meglennének valami többre - a szar dumát nem eszem meg, hogy nem futotta neki tanulásra, tudtommal a közoktatás még román közigazgatási területen belül is térítésmentes - ez tudod milyen, mint a zsírmedvénél a "betegségtől híztam el", miközben esténként három tál hidegsültet tol az arcba minimum, és fel nem állna az ülőalkalmatosságból, ha csak nem a szükségleteit kell elvégeznie... de nem, emiatt mégsem bántom, mert ez a saját döntése, viszont annál kevés irritálóbbat tudok elképzelni, amikor valaki faék-egyszerűséggel akar kurvaokosnak látszani, és gátlástalanul manipulálni mindenkit maga körül - na ez, ez nehezen tolerálható, ahogyan az is, hogy folyamatosan sulykolja mindenkibe, hogy ő a megtestesült őszinteség maga, miközben pofátlanul hazudozik és hazudtolja meg a saját szövetségesét (tudom, "tattika" - de jó hogy ezzel mindent ki lehet magyarázni!), vagy hogy eljátssza a romlatlankát, de látjuk mit művel Lacival kicsi pia hatására, és azt is láttuk, mit művelt PVC-ékkel a nyugiban, szal hagyjuk már ezt a "romlatlan" dumát! az internet korában ez nem magyarázat, a pornó mindenhonnan elérhető, és ahogy a kukkolás-fétisét elnézem, igen expert lehet szkreccselésben, miegymásban is... ez a lány sok minden lehet, de ártatlan vagy romlatlan a büdös életben soha nem lesz már, ahogyan őszinte sem - ezeknél a fogalmaknál már csak a lojalitás áll tőle távolabb, vagy az önzetlenség, ne emeljük hát piedesztálra, mert ez simán nevetséges.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.31. 19:20:18

@nátrium glutamát: Én sem, ez csak a pillanatnyi helyzet, de lesznek még ebből feszültségek, és kavarások (lehet, hogy már a szilveszteri, azaz mai buliban is...)

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:20:38

@mosca.della.frutta: "román közigazgatási területen belül is térítésmentes " tudod, Magyarországon is ingyenes az oktatás, mégis van diákhitel... akkor ez most hogy van? :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 19:21:43

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): fenyített a francokat. nem vagyok én se ügyvéd se politikus, hogy minden állításomat bizonyítékkal kelljen alátámasztanom. így is hitelesnek érzem magam.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:22:04

@nátrium glutamát: "alfahím-aljahím"... há' becarok ma rajtad! xDDDD nagyon elemedben vagy, ezt is lopnom kell, legyen Ba@sszájba innen Aljahím! remélem, megengeded ;) xDD

bigél 2014.12.31. 19:22:33

@beacska: oksi, rajtam ne múljék - letöltöm azt a fránya appot és feladom a nem szavazok elvemet

nátrium glutamát 2014.12.31. 19:24:06

@vastyúk is ..: ez is arra van, hogy senki ne legyen hiteltelen :D
jó ez a bor...

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:24:34

@vastyúk is ..: lehet dolgozni is tanulás mellett, erről hallottál már? csak mert én csináltam, és nem haltam bele; nem mellesleg, sztem ennek a lánynak még egy sima érettségije sincs, olyan sötét, esetleg ahhoz is diákhitel kell?

bigél 2014.12.31. 19:24:48

@nátrium glutamát: tudom-tudom, de nem lehetett kihagyni :D :D

a Lacival kapcsolatos véleményeddel pedig egyetértek, jómagam is ahhoz hasonlót írtam Vastyúknak

nátrium glutamát 2014.12.31. 19:25:20

@mosca.della.frutta: vidd csak bogárkám, majd kimagyarázzuk az értetleneknek! :D

fran7 2014.12.31. 19:25:21

@VV Erőlegény: Az általam emlegetett szempontok biztos nem fedik tökéletesen az rtl szerkik gondolatmenetét. De elképzelhetetlennek tartom, hogy valamiféle irányt ne óhajtanának követni. Például volt a sokat emlegetett Kazal-Komisz szóhalmaz, most meg volt az Edina-Zsu hasonló teljesítménye. Mit vétettünk, hogy ezt kellett hallgatnunk. Az RTL ezekkel pozicionálja a szereplőket. Mindannyian voltunk úgy szóbeli vizsgán, hogy az első 10 mondatunk megvolt és néha elég volt, néha nem. De amikor nem, akkor magunk sem tudtuk miről is beszélünk, csak beszéltünk. De ezen részét titkoljuk egyetemi, fősulis életünknek. Nekik meg az RTL főműsoridős számként kell szembesüljenek ezekkel a lefagyásokkal.

verkli 2014.12.31. 19:29:01

@mosca.della.frutta:
Tanulni filléres dolog=évi egy füzetcsomag, vagyis bárki számára elérhető, hahaha

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:31:57

@mosca.della.frutta: " lehet dolgozni is tanulás mellett, erről hallottál már?" Igen, hallottam már. Sajnos ismerek olyan embert, aki kénytelen volt elmenni dolgozni pénzhiány miatt teljes állásba, mert nem tudta finanszírozni a tanulmányait. Csak arra akartam rávilágítani, hogy attól, hogy ingyenes az oktatás, nem feltétlenül engedheti meg magának mindenki.

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:33:10

@nátrium glutamát: "senki ne legyen hiteltelen :D" heheheheheheheehehehehehehhehehehehheeh

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:33:57

@nátrium glutamát: köcce szépen, cserébe én meg majd bevédelek szükség esetén a levelezős jogi diplomámmal, ha toleranciahatáron túlra erősödnének a fenyegetések (ha meg nem sikerül, előveszem az okj-s boncmesterit - nem!!! xDDD) ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.31. 19:34:25

Boldog Új esztendőt kívánok mindenkinek! :-*

nátrium glutamát 2014.12.31. 19:35:52

OFF
Comedy: Bödőcs Tibor "összes"!
ON

Ádinka nem attól buta, mert műveletlen. Hozott anyagból ennyit lehetett elérni. Diplomával is éppen ilyen jellemgyenge senkiházi lenne (lásd Vikcsu).

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:37:26

@vastyúk is ..: azért aki akarja, az megtalálja a módját, erről mesélhetnék, de hagyjuk, a lényegen mindez nem változtat, hogy a folyamat kijátszott szociális kártyát én nem kajálom, és akkor még nem beszéltünk az autodidakta módon történő ismeretszerzési lehetőségekről - tudod, KÖNYV! meg internet! igazából nem sok mentséget találok a tanulatlanságra, ha valakihez azért az az infó el tudott jutni, hogy van olyan, hogy VV, meg médiasztárság... akkor pár könyv is jusson már el hozzá, hogy ne legyen faék.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:38:19

@nátrium glutamát: én is azt nézem!!!!!!! xDDDD (imádom, jja!)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.31. 19:40:07

@fran7: Egyetértek veled! Ráadásul túl is tolják emiatt a műsort, ami így nem igazán életszerű (pont nem egy random való-világ, hanem egy fiktív filmvilág jelleget vesz fel). Az eleje ugye hetekig Laci és Dóri nyűglődéséről szólt, ezt átvette a Kazal-Komisz szóhalmaz, és digi-dugi időszak, majd a Dani-Zsu-Edina-Laci négyes belső erőviszonyai, plusz a tematikus hetek. A tuják kapnak hetente maximum 2-3 perc képernyőidőt, de a nem tujákról is kb csak ezeket a fejleményeket ismerjük. Gyakorlatilag eltelt 6 hét a műsorból és egy átlag nézőnek ennyi jöhetett le a műsorból. Mi meg mozaikkockákból agyalgatunk ezen a blogon, ki-ki a szimpátiájának, habitusának és vérmérsékletének megfelelően...

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:40:24

@nátrium glutamát: ez is benne van, de azért váltig állítom, hogy több szerzett intelligenciával (bocsi a szitokszóért) több etikai érzékre lehet szert tenni, olyankor már valahogy ragad az emberre a nem ösztönlényként történő létezés... ;) na de most komolyan! :P

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:43:12

@mosca.della.frutta: "a folyamat kijátszott szociális kártyát én nem kajálom, és akkor még nem beszéltünk az autodidakta módon történő ismeretszerzési lehetőségekről - tudod, KÖNYV!" Tényleg, hogy is felejthettem el. Mindazonáltal még egyszer leírom. Annyit állítottam, hogy attól még hogy ingyenes az oktatás nem mindenki engedheti meg magának. Semmit nem írtam Edináról.

"akkor pár könyv is jusson már el hozzá, hogy ne legyen faék." megjegyzésedre reagálva még csak annyit mondanék el, hogy ezt ugyanígy fel lehetne róni még jópár villajátékosnak. Még a hírolvasó Kiskunnak is.

ruzs54 2014.12.31. 19:44:39

@VV Erőlegény: 19:07:52 ott a pont! lájk :-) buék:-)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:45:02

@Sir Ö. S. Bandi: köszönjük, neked is, ugyanezeket, viszont!!!! :)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:53:58

@vastyúk is ..: és? miben mentegeti Tanyát az, hogy a többiek is tanulatlanok? most róla volt szó, róla beszélgettünk abban a párbeszédben, amibe beleszóltál - nem baj persze, de most ő volt a téma - így a többiek itt most pont nem játszanak, lehetnek bár ugyanolyan tuskók, a legyen az ő bajuk. na meg mintha ők nem is akarnának olyan fenemód okosnak látszani.... tényleg nincs annál röhejesebb, mint amikor a fakocka okoskodik.

vastyúk is .. 2014.12.31. 19:54:24

@beacska: "erre mondtam azt, h Zsunak Ádámot kellett volna választania" Érdekes. Beszélhetne erről a riportban Kiskun, hogy mé nem Ádámot választotta? Szerintem azért mert úgy gondolja, Ádám alárendeli magát Lacinak.

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:54:49

@Micsell: aztán látod mire megyünk vele... ;)))

mosca.della.frutta 2014.12.31. 19:58:45

@vastyúk is ..: és ha ennél is egyszerűbb az ok? ha simán csak nincs meg köztük az ehhez elengedhetetlen kémia? lásd Fannyi esetét Ádámmal - mibe is torkollott az utasításra történő egymásra startolás? kölcsönös gyűlölködésbe.

Micsell (törölt) 2014.12.31. 19:58:54

@mosca.della.frutta: azzz :D na igyál Te is valamit gyere :D

ruzs54 2014.12.31. 20:00:14

@mosca.della.frutta: =tényleg nincs annál röhejesebb, mint amikor a fakocka okoskodik.

( jót röhögtem :-))) )

vastyúk is .. 2014.12.31. 20:01:15

@mosca.della.frutta: "róla beszélgettünk abban a párbeszédben, amibe beleszóltál" Bátorkodtam rávilágítani, hogy szerintem az egyik állításod (ingyenes az oktatás, miért ilyen tanulatlan) nem állja meg a helyét. Elnézést. Legközelebb körültekintőbb leszek.

"tényleg nincs annál röhejesebb, mint amikor a fakocka okoskodik." "fenemód okosnak látszani" szerintem Maci, Dennis és Dóri okosabbnak próbál látszani, és szerintem okosabbnak is érzik magukat, hiszen a villa ostobáját is Edina kapta. Én ebbe nem az okoskodást láttam.
De még egyszer elnézést kérek, hogy olyanba ugattam, ami nem tartozik rám :D :D

Mók_Ica 2014.12.31. 20:02:48

jó estét :) látom jó sok kommentet gyártottatok :))) én nem rég értem haza... a poszton hangosan röhögtem, köszi drága sixx :) bearanyoztad a mai napomat :))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.31. 20:02:55

@ruzs54: Köszönöm viszont Neked és mindenkinek! Jövőre, veletek, ugyanitt! BUÉK és béke! :-)

mosca.della.frutta 2014.12.31. 20:03:54

@verkli: haha tényleg, na és az internet? nagyon ördögtől valót állítok, ha azt mondom, nem csak a közösségi oldalt lehet elérni vele, meg a hv-t? ;) lényegében minden megtalálható, könyvek garmadája tényleg ingyenesen, ha keresni akar az ember, mindent megtalál, csak hát az akarat.... mint a zsírmedvénél, az hiányzik (de magyarázhatod, mentegetheted nyugodtan, ahogy érzed). nálam a tanulatlanságra a XXI. században semmilyen magyarázkodás nem elfogadható.

vastyúk is .. 2014.12.31. 20:05:00

Sziasztok, megyek és felszállok a partyvonatra.

Csoki, ropi, körhinta mindenkinek! BUÉK!

mosca.della.frutta 2014.12.31. 20:08:34

@vastyúk is ..: miért kell csúsztatni? a mondat folytatását miért nem idézed be, hogy nem gond, ha beleszólsz? beleszólhatsz, csak akkor ne kérd ki, hogy miért jövök Tanyával, mert az egészet Tanya vonatkozásában tárgyaltuk, nem általánosságban.- ha nem kiragadott részletekre ugranál rá, talán értenéd is, és nem operálnál akkora marhaságokkal, mint a záró mondatod, "köszönömszépen". xDDDD

2014.12.31. 20:10:25

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "Mindent a Zsu baszott el, és most megint megy a mártírkodása, a nézők megfogják sajnálni mert egyedül maradt szegény, ki lett közösítve stb."

Ez talán nem következik be újra, de ezt nem lehet tudni. Itt is látszik, hogy mennyire eltérnek a nézői nézőpontok.
Köszi, hogy leírtad ezeket, mert már én pl. ezt is elfelejtettem, és nincs se időm, se kedvem egész nap a korábbi vv-öfiket nézegetni (elég azokat egyszer is megnézni) :D
Egyébként a mártírkodást is túlzásba lehet vinni. Edinka is beleesett ebbe a hibába. Nyilván bentről sokkal nehezebb a megítélni, hogy mi a sok...Nem tudják, hogy mi kerül bele az adásba, mi nem. Plusz, ahogy már írták itt többen is, a szerkesztők döntik el, melyik szereplőről mit is akarnak láttatni. /Éjszakait ritkán nézek, tény. Így nincs olyan átfogó képem, mint itt többeknek. De az tök jó, hogy néhányan elmesélik.../

nátrium glutamát 2014.12.31. 20:10:32

@mosca.della.frutta: lazíts egy kicsit drága! :)
tölts egy pohár italt, dőlj hátra és nézzük Tájbor Bodox bácsit

mosca.della.frutta 2014.12.31. 20:11:56

@Micsell: már iszom ;))) /Bödöcs-klasszik: "gyere-gyere, ájj' - gyere, ájj' - gyere - igyááááááá' valamit!" xDDDD/

Micsell (törölt) 2014.12.31. 20:19:56

stílfűrész a vidék jedi kardja

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 20:20:07

@mosca.della.frutta: @natalja:

Ők is tudják hogy 24 órából max 50 percet pakolnak be az öfibe, Edina valszeg kiakarta maxolni és gőzerővel ráment a témára, valamit csak bepakolnak, én mondjuk bele rokkannék ha ennyire kellene ezen agyalnom, nem elég hogy még azt is veszik hogy guggolok a budin....szóval picit felőrölne a közeg, lehetséges fojtogatnék "embereket", és kizárnának a picsába.
Ezt a mondatot majd befejezem mert Bödőcs megy megint a komedin, amit még nem szedtem le..........

nátrium glutamát 2014.12.31. 20:20:41

@Micsell: nem vagyok sznob, csak ledöntöm a vöröset. :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 20:23:34

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "Ezt a mondatot majd befejezem mert Bödőcs megy megint a komedin"
21:00-ig fegyverszünet? :D

Sir Ö. S. Bandi 2014.12.31. 20:24:47

@mosca.della.frutta:
Köszi Muslica, időközben rájöttem, hogy:

Nem megy nekem a próza
Túl sok volt a prósza?
Pedig értetek itt vagyok
A Liráért élek-halok

Alásírás
azangol

mosca.della.frutta 2014.12.31. 20:25:53

@nátrium glutamát: azon vagyok, de sajna nekem is lépnem kell, egyre nagyobb számban szivárognak a betolakodók (vendégeknek hívatják magukat), Bodox bá't rögzítem, majd hajnalban jól jöhet még ;) nektek további jó hv-s partizást kívánok, még majd igyekszem felnézni ide, de addig is: MINDENKINEK BUÉK!!! :) természetesen azoknak is, akikkel vitába keveredtem, vagy fogok, mulassatok jól! :**

jah, blogtulajnak és az összes poszternek is, jövőre ugyanilyen szórakoztatásra tartunk igényt, sixx-mestert meg remélem, hívják még a Belevalóba, hogy legyen még nézhető változata ebben a szériában annak a xarnak, naszóval, Mindenkinek Minden Szépet és Jót az Új Évre! :)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.31. 20:29:25

@nátrium glutamát:

:))
Lehet már hullaként jövök vissza, termelek e :P
Addig is Búék..........de lehet mindenki haljon meg szöveggel jelentkezem be :)

nátrium glutamát 2014.12.31. 20:29:44

@mosca.della.frutta: óvatosan játsz túlélésre :)
BÚÉK-ot bogárka, várunk vissza!
addig is iszunk párszor az egészségedre Micsell bácsival!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.31. 20:34:51

@mosca.della.frutta: tuttifruttikám (egyelek meg), pont azt szerettem volna ajánlani, hogy nyugodjál már le, kezdesz kicsit túlpörögni, és az nem áll jól, nem kell kiosztani másokat, főleg nem ilyen stílusban. (nincs szmájli)

mindenkinek BUÉK, meg békességet is.

kismalacka 2014.12.31. 20:40:59

@Schlomo Goldberg: Most olvasom a kommenteket, a plasztikhörcsögtől besírtam :DDDDDDD

csincsilla72 2014.12.31. 21:00:12

minden kedves topiktársnak BUÉK!

astryle 2014.12.31. 22:16:12

Dani-t, hogy csapta be a Zsúú?

Ronla 2014.12.31. 22:39:28

Boldog új évet a posztíróknak, kommentelőknek, olvasóknak!

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.31. 22:39:36

BUÉÉÉK gyerekek. Betegen szilveszterezni oly jóó.
Jujj,ez a táncis feladat.

Ronla 2014.12.31. 22:40:09

Maci mostanában nem fog kiesni: kell a reklámfelület. :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.31. 22:41:44

Edina: megmondom őszintén. Na ne már :D

Baresz83 2014.12.31. 22:45:41

Volt ma valami érdekes az öfiben?

Búék mindenkinek!

nicu71 2014.12.31. 22:46:33

hát ez a mai összefoglaló nagyon vicces,kellett már a sok mélydráma után egy ilyen :)

nicu71 2014.12.31. 22:48:02

@Baresz83: bizony volt,utóbbi idők legjobbja szerintem.

csiri bá 2014.12.31. 22:48:22

BUÉK mindenkinek, az ápoltaknak is a sufniban. :D

Micsell (törölt) 2014.12.31. 22:50:55

táncverseny van párokban a fiú párok mindent visznek ádám-maci a kék osztriga densszel király

csiri bá 2014.12.31. 22:52:06

@Micsell: Ez a medvetáncoltatás mindent vitt, ilyen még a szovjet állami nagycirkuszban sem volt. :D :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 22:53:46

@nicu71: ez már nagyon kellett! :D :D :D
@csiri bá: @Micsell: ez az adás mindent visz! :D

Baresz83 2014.12.31. 22:54:26

Akkor vissza kell néznem, úgy érzem. :))

Micsell (törölt) 2014.12.31. 22:55:43

@csiri bá: Ádám ezzel a produkcióval bent maradt a vellában :D
lehet szavazni a ki mit tud verseny tehetségére

csiri bá 2014.12.31. 23:01:42

@Micsell: azért a másik páros is simán befért volna a Priscilla a sivatag királynőjébe. :D :D

csiri bá 2014.12.31. 23:02:40

Na BUÉK minden topikolónak, hogyvoltosnakés persze az ápoltaknak odabent a tanyán. :D

nátrium glutamát 2014.12.31. 23:04:45

még jó, hogy most nem volt annyi kommentelő, mert a densznél én leakadtam. :D
Ádinka is megtekinthette a nemi szerveket, mindenki boldog.

Kampóscsőrű kardinális 2014.12.31. 23:34:19

Boldog új évet mindenkinek! Ma előszór nem néztem a VV-t! Mit szalajtottam el ?

Micsell (törölt) 2014.12.31. 23:50:28

@csiri bá: bele ám, Ádámból ki se néztem de a vellatársai sem ez a produkciót :D
@nátrium glutamát: és ahogy mondta, h ahogy a nemi szervetek dudorodott hát őszinte volt :D lényeget látta bár csomagolva de így is boldog volt

Ki mit tud táncverseny volt nézzétek vissza aki nem látta.

és újra BÚÉK mindenkinek, én is elhúztam koccintgatni

Well... 2014.12.31. 23:54:46

SIXX: "....vagy valami olyasmi, hogy natúr francia 1500 dirham, anál 3000, egész éjszaka 8000?..."

nagyon kozel van az igazsaghoz.... a DORI HATAN EZ ALL :

" Csinald, valositsd meg az almaidat, ne eld le az eleted, ugy hogy csak almodozol..."

szerintem ez egy dubaji oromlanytol kifejezetten felhivas keringore :oP

B.Uj evet mindenkinek.....

Micsell (törölt) 2014.12.31. 23:57:13

dani-fanni
zsu-denisz (melynél ádina undorral nézte zsut)
laci-robin (melynél ádina a fiúk "nemi szervét" nézte idézet ádinától)
dóri-ádina (melynél ádina szárazbaszta dórit, kamionsofőr nem tud denszelni, a fiúk nem tudnak ádinára ÚGY nézni de amikor táncol akkor tudnak rá ÚGY nézni)
végül ádám-maci kék osztrigás előadása ami mindent vitt

Ay Mama, Que paso 2014.12.31. 23:59:21

Ó!Uram!!Szent streamed szemcséit szórd szemünkbe szentséges szemeidből!Paranormális pantomim prófétáid pletykás purgatóriumi próféciáit perdítsd példaként! Puritán pelyvaként!!!S!!!Hatalmadról hősi himnusz hallatszik hamarosan!!!Hozsanna!!!Hallelujah!!Hámen!!

beacska 2015.01.01. 00:07:35

volt már kihívás? kit hívott ki Robin, senkin nem láttam kéket

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.01. 00:13:01

Boldog Újévet Kívánok a komment népének :)

nátrium glutamát 2015.01.01. 00:25:31

B.Ú.É.K. minden hv lakónak, poszt-tolónak, kommentelőnek, leskelődőnek és a vv lemmingeknek!

@Micsell: "zsu-denisz (melynél ádina undorral nézte zsut)" + pöcök se volt boldog. :D

pomac 2015.01.01. 00:34:01

jutott egy kis idöm ide is B.ú.é.K :D

Ay Mama, Que paso 2015.01.01. 00:48:31

Maci küldi a Taxi filmből a számot(mert nem látta a ponyvaregényt)
Edina hívja Ádámot táncolni, de az nem megy Laci úgy rángatja Edinát, mint egy rongybábut Edinának szólni a kell hogy óvatosabban
úgy tűnik szilveszteri buli van
Ádám végül beszáll
Edina Ádámmal táncol az üveg előtt, hogy lássák a jövőt
Edina vonaglik Ádám előtt
izgul a stáb úgyhogy inkább
elkapcsolnak

Well... 2015.01.01. 00:54:00

@sixx: szia sixx gondolom lesz@rod, de a dori hatan konkretan ez all :

"... Csinald, valositsd meg az almaidat, ne eld le az eleted, ugy hogy csak almodozol ..."
lusta vagyok, nincs arab karakterkeszletem, (magyar se) igy arabul nem kapod meg :o))

kosz az osszefoglalokert...meg minden masert...a bukoterert kulonosen :o))

Ay Mama, Que paso 2015.01.01. 01:30:40

Ádám pörgeti Edinát, aki húgi vagyokozik Ádám nem pörgethetsz ígyére
Robin Laci ölelkezve suttognak a parkett közepén szerintem azt hogy mennyire szeretik egymást, mert már annyit ittak, a háttérből Dani éneke tör át a zenén
elveszik a streamet a stream elvevők

Edinának nem kellett volna bevenni a gyógyszert vagy ráinni és akkor talán nem táncolna az asztalon és nem olyan lenne a szeme ami üres mint az üresszeműek szeme
táncolnak, Fannykának belátni
stream el

dug el a picsád, ordítja többször Fanny sőt, csak azt tudja
nem! azt is tudja hogy ezek a lányok egyre vékonyabbak
Maci a Dj Maci, van még mit csiszolni a számok közti átmenet tekintetében is
stream elmegy koccintani, ki tudja hol áll meg

Fanny Zsu mezítláb, Fanny üveggel amiből húz is, majd Robinnal járja a baszótáncot
Ray Charles jobb hogy nem látja mi lett a számából amikor Jack az utat üti
Dóri a szokásos Cappys literes műanyag üvegéből iszik és nagyon örül mert újabb jellemtelen zene szólal meg, de ez az ő kedvence, sőt ezt szereti
stream ismét el, VV folytatjuk be

Ay Mama, Que paso 2015.01.01. 02:28:01

Fanny követi Dennist egy pár cipő van a kezében azzal táncol mert Dennist nem éri be
majd leteszi a cipőt és nem megy messze a konyhaszekrénytől, mert az tartja Fannynak a balanszt, kintről ordibálás hallatszik
stream el

Zsu Dóri Nappali, Dóri ad cipőt Zsunak akinek 37,5 a lába, Zsu ha ebben elesik kezdi fenyegetni Dórit, Dóri ezt úgy látja hogy megmentette Zsut az üvegszilánktól, ölelkeznek és Zsu örül, hogy hasonló a lábmérete Dóriéval
i'm sexy and i am know it, Zsu lábát mutatják, én félek nehogy baj legyen
Dennis Fanny duó a konyhaszekrénynek dőlve
Fanny nem csinált semmit, Fanny ma mindent többször mond el, így ezt is
összekeverik a nyálukat, akkor miért voltál befeszülve - kéri számon Fanny Dennist
közben Zsu kínálja fel a seggét egy székre támaszkodva, annak aki épp arra jár, de most épp senki nem jár arra, (de lehet hogy csak a cipő miatt egyensúlyozott ilyen furcsán)
DE!! VV Folytatjuk jön

Robin Laci részeg angollal énekelnek, Maci nyomd meg jólozik
Laci számolja az ütemet egy kettő három négy öt
Robin olyan részeg hogy nehezére esik beszélni, Laci ölelii, bár inkább csak egyensúlyoz Robin vállának a segítségével és beszél neki de Laci is olyan részeg hogy semmit nem lehet leírni ide abból amit beszél
stream el
és én is

Well... 2015.01.01. 03:20:27

ON
edina a nyugiba az edes jo lacikajat simogatjja, es mive laz alszok-ot jaccik....ne hogy man alapon szolongatni kezd, laci laci laci laci .....milyen szar lehet lacinak lenni....nincshova menekulni...turni kell....edina beszol ...na kapcsoljatok mar le a villanyt...ennek a jatekmester orommel eleget tesz....mivel akar ofis anyag is alakulhat...stream el
OFF

Well... 2015.01.01. 04:02:57

ON
alvoszoba,,,tobben kidoltek mar... valaki farmerba egyik labbal a foldon alszik (forog a szoba, kel la tamasz) .....a nappalibol fanni nyavogasa hallaccik be.... valakit csesztet megint...
most latom a robin a farmeros...teljesen fololtozve alszik (ajult be)...adam dani dori van meg bennt....edina laci a nyugiba....maci-fanni-dennis a napaliban ....hol a zsu?
ez milyen kibaszas.....konkretan behallaccik a beszelgetes, de mindezt mi a sotet szobaba eljuk at, valamelyik erosen szuszogo fiu mikroportjan keresztul....egy qrva szot sem erteni...
ma ok is meguntak stream el
OFF

Well... 2015.01.01. 04:06:31

na en is meglepek...menni kell evet bucsuztatni ...BUEK mindenkinek

Miss Kiskun domborzata és vizei 2015.01.01. 08:41:25

@mosca.della.frutta:
Tökéletesen igazad van.
Világos, hogy a Miss Kiskun is az internetről és további, általad ajánlgatott helyekről szerezte meg hatalmas, oknyomozó riportereket és egyáltalán mindenféle riportereket megszégyenítő műveltségét:P
Izé a.....Veni, vidi, vici.......Érted?
Csóringer Edina nem is sejti milyen magasságokban szárnyalhatna most agyilag ha a magyar Oprah Winfrey példáját követi.

lukacstoncsi 2015.01.01. 09:46:59

Remélem Maci vagy Zsu megy párbajra.Speciel a mártír anyuka jobban idegesít mert egy őszinte megmozdulása nem volt a játék során de ő a gyerekéért ment be.Annyira rossz ez a duma hogy még az 50-es években se lett volna jó plakátra.Eközben meg úgy viselkedik mint egy cafat aki már dugna egyet.Még a melóhelyéről is kibaszták gondolom azért mert annyira nélkülözhetetlen munkaerő volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.01. 09:59:00

A tegnapi öfiben, amit úgy vártam már, mint régebben a szilveszteri kabarét, a tánc duettes rész frenetikus volt! Percekig könnyezve röhögtem több produkción is. Most mindjárt vissza is nézem! :LOL

bigél 2015.01.01. 11:04:25

Szegeden az őzike őzik-e? (By Bödőcs)

Boldog 2015-öt minden kommenttársnak!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 11:07:51

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): neked is! mijeza ősrégi név???? megvan már talán másfél napos is! :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.01. 11:30:08

Buék mindenkinek! :)

(És remélem Muslica kolléga fejéből a pezsgőbuborékokkal együtt a tegnap gőz is elszállt már azóta. :D )

bigél 2015.01.01. 11:36:01

@aggyistenbiri:
állhatatosságot fogadtam 2015-re ;)

Micsell (törölt) 2015.01.01. 11:38:33

Az előzetes szerint valaki énekel a lakóknak ők pedig táncolnak (term. részegen).

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 11:42:44

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): úgyis meg fogod szegni, mert a fogadkozások pont arra valók :) én pl idéntől cukipofa leszek :))))))))) SE!!!

bigél 2015.01.01. 11:43:56

@aggyistenbiri: de hát te már tavaly is az voltál!!! :D :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 11:54:36

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): Ó! a tavalyt akkor elbaszcsiztam, ezek szerint sikertelenül szegtem meg az előző évi ígéretemet (is) :)

malevil2050 2015.01.01. 11:56:54

Köszönccsük az új évet egy vazsmegyei rigmussal.

Szombathelyen levágják a ná nádszálat vigyázz kislány mert megfogják a pi pi nádra szállott a veréb ott csiripelt azelébb.
Ezt az asztalt meg lehetne már gyalulni ,ezt a kislányt meg kellene ba ba,,,,, barátom ezt nem lehet,mert a világ kinevet!

Másnaposság ellen legjobb gyógyszer egy újabb ,mert az feledteti a zelőzőt.Bujjék mindenkinek,,,,,oda,,,ahova!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.01. 11:57:05

Most van az ismétlés, hát Lilut igen érdekesen öltöztették fel..

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 12:03:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nekem tetszett a nadrágja, de én szeretem a strasszokat, előző életemben szarka lehettem. a felsője nem volt jó, mert a mintázat kicsinyítette a cicijét.

mondjuk elképzelhető, hogy ezt a fesönfétis-agymenésemet nem pont pasival kellene megdumálnom :))))))))

ruzs54 2015.01.01. 12:06:53

Nekem maci és ádám tánca mindent vitt :-)macinak az az átélése fergeteges volt,és ezzel az alkattal ilyen táncot levágni, és a a becsúszás :-) csorgott a könnyem a nevetéstől.

bigél 2015.01.01. 12:08:43

@aggyistenbiri: ugye? nekem sem tetszett a felső. olyan volt, mintha nem is lenne melle, emellett a pánt/kivágás kombó sem áll jól neki. szerintem.

bigél 2015.01.01. 12:09:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: a MÁSok már a spájzban vannak (winter is coming) ;)

foxwiththegloves (törölt) 2015.01.01. 12:13:13

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): Dotty nem szereti a Trónok Harcát:)
@aggyistenbiri: jó:) már kinéztem én is:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 12:13:57

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): az volt a baj, hogy túlságon fent nyakban záródós volt, egy vé nyakrésszel még akár jó is lehetett volna neki. gondolom én.

bigél 2015.01.01. 12:15:28

@ruzs54: nagyon jók voltak! az igaz meglepetés nekem Ádám volt, ennél sótlanabbnak tűnt a faszi. de hát miből lesz a cserebogár.

de Laci és robin is jók voltak. ők az aranyos kategóriába estek nálam, Ádám/Maci viszont a HŰ B+! :D :D

bigél 2015.01.01. 12:16:14

@foxwiththegloves:
"Dotty nem szereti a Trónok Harcát:)"

mindenkinek megvan a maga keresztje :D ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.01. 12:17:20

@aggyistenbiri: a felsője nem tetszett nekem se. Nem csak a mintája, hanem a szabása is rossz volt. Ahelyett, hogy hangsúlyozta volna, összenyomta a vállát és a felsőtestét... és ezen a remek szopigombóc frizurája se segitett. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 12:18:18

@ruzs54: már akartam mondani, hogy annyira jó az avatarod, nem cserélünk? :)

bigél 2015.01.01. 12:32:55

@foxwiththegloves: úgy bizony! valójában ezt a mondatot kerestem, de túl korán van.

Micsell (törölt) 2015.01.01. 12:42:20

a kék osztriga bár sztárjai

Admiral_General_Aladeen 2015.01.01. 12:46:55

Bujjék mindenki! (Maci mögé) :D

Gia 2015.01.01. 12:49:10

Remélem Ádámék nyernek a táncban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 12:52:28

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): laci nagyon jól mozgott, meg ahogy néztem a sportos hetet is, ő volt a legjobb, olyan pattogósgumilabda, az ilyet bírom. egész megtetszett, azt kell mondjam :))

@ruzs54: irigy :) nem hát! (amúgy is krokodilcsászárlány vagyok, ez nem átruházható :))

ruzs54 2015.01.01. 12:55:46

@Gia: a vv oldalán ádám vezet magasan,én macira voksoltam :-) ha ilyen lett volna idáig maci ,sokkal jobb lett volna.isten bizony sajnálnám robint is meg ádámot ezek után, ha ma úgy alakulna, hogy ők fognak párbajozni.

zümzümke 2015.01.01. 12:55:56

Boldog új évet!
Nagyon offon vagyok, pedig nem is ittunk, nem való már nekünk ez az éccakázás. :/

bigél 2015.01.01. 12:57:09

@aggyistenbiri: külsőre nekem mindig is bejött, de a basszájba mentalitása nem az én világom. ugyanakkor az elmúlt napokban/hetekben azért megmutatta, hogy van szerethető oldala is (számomra) és a tánccal ez tetőzött, nagyon cukker volt.
(a nemiszerve meg csak úgy dudorodott. hát kell ennél több? :D :D )

ruzs54 2015.01.01. 12:57:39

@aggyistenbiri: nem tudtam kinézni a tiedet, de ahogy most "mondod ":-)

zümzümke 2015.01.01. 12:58:06

mééér nem lehet itt kommentet lájkolni? sorbapittyegném a hozzászólásokat :DDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.01. 12:58:30

@Gia: ádámot most már ki ne vigye senki, még akarok belőle látni :)

nem mintha most találnám fel a passzát szelet, de gyanús, hogy eddig is jóféle volt, csak nem mutatták nekünk a tudjukkik, mert gonoszok.

több ádámot az összefoglalókba!!!!

bigél 2015.01.01. 12:59:31

@Bergamott:
"Azzal Fanni is rosszul járt! :o)"

erről én tudnék csak igazán mesélni! hogy egy egyszerű vidéki sezlonynak mi mindent kell kibírnia, ha a fővárosban akar boldogulni.

ruzs54 2015.01.01. 12:59:34

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): én még hajnalban voksoltam:-) vagyelnéztem :-)

bigél 2015.01.01. 13:00:22

@zümzümke: nem bizony. elkezdtem nézni az óvakodj a törpétőlt, de 10 perc után kidőltem. most meg alig bírom magam összeszedni.

Bergamott 2015.01.01. 13:01:35

@VV Sezlony, a rugótlan Kanapé (bigél): Na ja, Fannira legalább nem ült rá, annyival "könnyebb" volt neki. :D

Gia 2015.01.01. 13:03:41

Én is kész vagyok.Alig ittam,de nem kellett volna éjszaka ennem...

bigél 2015.01.01. 13:05:02

@ruzs54: Én valamikor éjjel. Ádámra, hát ki másra? Akkor még forma-forma volt, nem tudom ki vezetett, de nem volt nagy különbség. Mostanra viszont jelentősen beelőzött Edinka.
Akik tényleg a tánctudásra mennek, azoknál nyilván ő lehet a top Aki a humoros oldalt díjazza, ott viszont megoszlik a szavazat szerintem (Ádám-Maci-Laci-Robin).