Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x43 - Taktikázás level végtelen

2014. december 29. 09:56 - Chat Géza

1229.gif

Kiválasztás Bitches! Sixx-szel ellentétben én nem bírtam a taktikázós szériát, így itt se tetszik, ahogy próbálják megye kettes, de ott is cserepedaos szinten űzni ezt a játékot, mert egyrészt saját maguknak mondanak ellent azzal, hogy ösztönlényként racionális, észérvekre alapozzák döntéseiket, másrészt, ami nem megy,azt ne erőltessük könyörgöm. Nem ez az adás volt a szívem csücske, na. Laci (én már le nem írom, hogy Basszájba) és Edina évődésén rugózunk nettó 40 percig, ami bőven túllép az elegendő mennyiségen. Aztán meg kb. jött is a kiválasztás. De nézzük, hogy mi volt pontosan.

Elsőként egy „Borban az igazság” c. játékkal indítunk, ami közben sajnos nem a címében egyező Hooligans nóta szól aláfestőnek, de sebaj. Isznak és falhoz állítják a másikat. Nyilván Lacki, a helyi Jászkara Fasza Jenő és Edina lett kipécézve. Megy a te mit csinálsz szegény lány háta mögött, miért csapod be, hogy beszélsz vele, stb. Nos, mivel az úriemberek a dinoszauruszokkal egy időben haltak ki kb., ezért Laci nem veszi magára a rágalmakat. Ha Edina ilyen nagy pofával beszél vele, akkor juszt se fog ő kedveskedni neki. És még csak most melegedik a faszkorbács. Laci nagy koméja Ádám, akiről azt csiripelik, hogy egy álnok kígyó. Nahát. Lacit ez sem hatja meg. Hiába a Real Trill csöcsein nevelkedett fiú tudja mit jelent tartozni valahova, így biztos vagyok benne, hogy az esetleges árulást is a maga módján fogja kezelni. Jövő héten nem csak élelemnek lesz bekérve a teszkós ponty. Az fog a villa levelekbe csomagolva landolni Ádám ágyában, ha úgy van, az hóz biztos. Miss Erdély és Laci priviben is megbeszélik, hogy mi a hányás, de ugyanúgy csak a semmit ragozzák, mint eddig. Edina azon pörög, hogy Laci kimondja végre, hogy neki bejön a Zsu, meg talán volt is valami száraz nyeszetülés. Csakhogy ezt Laci már rég a szájába rágta az erdélyi lánynak.

Ugrunk egy 12 órácskát, és a másnap reggeli mocsok eltakarítására váltunk, amit ezekkel a csodálatos csendéletekkel szeretnék szemléltetni, minden különösebb kommentár nélkül.

Ezt követően a három lakó, aki folyton elhagyja a mikroportját, most kap egy-egy makroportot, ami Aurélió esetében még csak egy 10-20(?) kg-os válltáska volt, az most egy-egy masszív kincses láda, amit mérete és súlya miatt is nehezebb hurimbálni. Semmi para, mindenki lenyugodhat a faszra, Fanni még így is tud szolizni.

1229_vv7_csendelet5.png

Volt feladat is: titkokat kellett papírra vetni, amit aztán Maci olvasott fel. Igen, megint ugyanaz a topik, mint a borozgatásnál, és pontosan ugyanoda fut ki az egész: SEHOVA, BASZKI. Jó, Edinában felmegy a pumpa, ő magára pakoltatja a jeleket, meg is beszéli mindenkivel. Komiszékra is ráront, akik mi a faszomat csinálnának, mint reszelnek. Ügy lezsírozva: Robin, 12ker, Fanni, Komisz rábasszák a jelüket. Hurrá. És akkor ugorjunk is a kiválasztásra, ahol ehhez képest meg Robint küldik ki jófejségből a lakók, mert ő akar menni, hogy megbizonyosodjon róla, hogy erős. Szevasz Robin, jó volt veled. Az az adásonkénti 4-5 snitt nagyon odavert mindig. Bár, ha a Bálnát viszi ki, akkor még visszajöhet, de ez már csak az én elméletem. Robin helyében én már izzítanám a Batman jelet, hogy a denevér ember időben kimentsen a csávából.

1229_vv7_csendelet6.png

 

Címkék: vv7
1143 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mosca.della.frutta 2014.12.30. 01:06:23

@Bujumburi: én is így vagyok ezzel /csak sajnos azóta Edina és Dani fordultak át igen negatívba.../

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:06:46

@mosca.della.frutta: áh, levehető volt, h rávarrta magát valami vízilabdásra (?) aki kivitte franciába, ahol mivel se nem beszél nyelvet se tanult foglalkozása nincs, vajon mit csinál? várja haza az embert, aki ad egy kis pénzt költeni, ahogy ma is beszélt, egy mosoly nem volt az arcán csak az az oldalra húzott szájú kínvigyor... és neki a denisz band a szimpatikus, na persze mocsár a mocsárhoz húz

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:07:36

@Micsell: direkt neked alszanak. eddig dajdajoztak hajnalig. (nem ám) holnap ferencedzés folyt. köv. és ment a para, hogy nem tudják kialudni magukat

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:09:30

@Bujumburi: két negatív bőven elég, h egy társaságot egy irányba vigyen, de mivel kiesett, fanni is inkább denisszel bélelget, nincs aki fűtse negatív irányba (majd most lesz, ádina)
@vastyúk is ..: jabbát én az elejétől kezdve számonkértem volna de remélem nagyon, h Ferenc nem hagy neki békét, mi az hogy bejöttél lefogyni és csak itt döglesz, húsz fekvő támasz

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:09:45

on: rászóltak Danira, hogy mikroport?! Van itt élet akkor még, csak jabbát kell hallgatni :(

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:11:07

@nátrium glutamát: kár h ez a ferenc nem fegyencedző na az betenne nekik jó kis fegyencedzés, hot iron vagy kardiobox baszarnának

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:12:14

@Micsell: "bejöttél lefogyni és csak itt döglesz, húsz fekvő támasz"
ezzel akkor Robinnak végképp reszeltek.

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:13:08

@Micsell: egyébként az rtl Lilu személyében eleinte még baszogatta, de úgy látszik megunták. Jabba jobban járt volna, ha csinálná, hátha nem lenne olyan kis gonosz, nem lenne ereje a gonoszul nézéshez, és egy csomó felesleges időt hasznosan használhatna, plusz állandó téma lehetne, hogy nahát ez a medve, kezd macisodni

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:13:40

@nátrium glutamát: csak nehogy kidőljön a medve és visszahozzák rönét

Ay Mama, Que paso 2014.12.30. 01:15:16

Dani Ádám fürdik
Dani nem is bánta meg adott neki bizalmat, másodszor is és mondta neki hogy ne játssza el
Ádám helyesli hogy az fontos
Ő sajnos tényleg olyan, hogy számra minden cél , minden eszköz...vízcsobogás
Dani szerint így a szitu is amiről nem beszélnek is már más
és ez hogy bukott ki kérdi Ádám
Dani válaszol elkezdődött ez a szitu és mondat Edina is, hogy valaki összejössz valakivel (rosszul hallom, sajnos)
el is veszik stremaet és beadják a vízálló mikrportokat

nappali egy medve fekszik földön, sehol senki
csend van, neki is kell a fődíj egy lakás mindenkinek jól jön
valaki kifújja az orrát és ezzel meg is szakítja a csendet, az meg eltépődik, de újra magára talál
ez megy percek óta

kepfeltoltes.hu/view/141230/1090634832K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

most már hosszú percek óta ez megy
a háttérben egy puritán stílusú szárító árválkodik mellette egy halott fenyőfa párját ritkítja
mindkettő kínai, de a fenyő már itt született
az ún. győzike mintás szőnyegtől nekünk balra - tehát a szív felé - egy posztmodern űlőzsák is beszállna a játékba de kutyába se veszik csak kihasználják pedig népszerű ünnepi tök színe van, tőle kicsit felénk, tehát a szívkamrától a gerincoszlop irányába látható egy díszpárna, ami ún. berakásos technikával készült a gépsoron
ismét berakom a képet amit most már nagyon hosszú percek óta sugároznak nekünk

kepfeltoltes.hu/view/141230/1090634832K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

Maci a Vásárolj Nálunk XXXXXXXXXXXL Mértetek Is nevű bolt speciális lélegző alvó sport felsőjében alszik, miközben életjel jön ki a villából egy kósza Dani mikroport
majd Maci horkant egyet és ráköhög, mert megszokta, hogy november óta ahogy horkant valaki felkelti, mivel ezt most elmarad megereszt még három lélegzetvételnyi horkolást szünet még egy köhögés majd szünet, és újabb horkantások, kicsit egy régi orosz villanyfúró és egy disznó hangjai keverednek
majd Maci horkant egyet és ráköhög, mert megszokta, hogy november óta ahogy horkant valaki felkelti, mivel ezt most elmarad megereszt még három lélegzetvételnyi horkolást szünet még egy köhögés majd szünet, és újabb horkantások, kicsit egy régi orosz villanyfúró és egy disznó hangjai keverednek
majd Maci horkant egyet és ráköhög, mert megszokta, hogy november óta ahogy horkant valaki felkelti, mivel ezt most elmarad megereszt még három lélegzetvételnyi horkolást szünet még egy köhögés majd szünet, és újabb horkantások, kicsit egy régi orosz villanyfúró és egy disznó hangjai keverednek

miután a streamkezelő és én újraértékeltük az unalmas szót az önálló és többletjelentéseivel együtt is
én ledőlök aludni
pedig most kapcsolták be a villa légkeringtető rendszerét

mosca.della.frutta 2014.12.30. 01:15:56

@Micsell: ahogy mondod, meg sem lepődtem rajta (ahogyan a Baunkó preferenciáin sem) :P

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:17:03

@vastyúk is ..: felhozhatná magát szépen - minden értelemben. + garantált hely a villában

Ay Mama, Que paso 2014.12.30. 01:17:04

@nátrium glutamát: tavasszal már a boltokban lesz
aztán Tescokban dedikálás meg Siófok Coca Cola Beach House

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:17:10

@vastyúk is ..: igen erről már beszéltünk, h mekkora műsort csinálna, ha lenne esze, de aki kamuból megy be az ne várjon mást mint kiesést
sőt minden hízlaló ételre nemet mondana és helyette egy narancsot (egyebet) enne
Lilu kérdéseire nem válaszolt semmit kanapéúr ugye? Csak mindig elhümmögte a választ?
Mennyit fogytál maci?
*maci néz a semmibe*

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:19:23

@Micsell: IGEEEEEN. heheheheheheh (esetleg: maci kínosan néz a semmibe)

Well... 2014.12.30. 01:19:52

@Micsell: ez a maci szamonkeres, konkretan a robinnak szolt....."sok embernek okozol csalodast" ...figyeld a robin fejet itta a szavakat :o)

kulonben a retektol tobben olvassak ezt a "forumot" ....minden ami idekerult mint 5let az visszakoszon a tv-bol :o) (egezsegukre)

akkor most olvasatok ide A NEP MACIT AKARJA HAZON KIVUL !!!! (meg en is)

kulonben meg az edinan szajabol szorol szora jott vissza a villa srink szavai/ervei amikkel lebeszelte a jelrakatasrol..... ez nagyon atlacco volt.... megy ott a terelgetes a riportba

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:20:03

@Ay Mama, Que paso: "egy régi orosz villanyfúró és egy disznó hangjai keverednek"
ma is csodás volt a közvetítés

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:21:38

@Ay Mama, Que paso: nagyon várjuk, köszönjük!
Jó éjt!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.30. 01:22:59

Háténcsak mos kaccsolóttambe, de asszem nem vok normális.
Ádinkánk hülyét simá mindenkibő - nemelőször - , Daninak kell elemondania, hogy mé nem rakattya magára a jeleket Ádinka. Úgy, mikor Kiskunnal mondatná el Lacinak, hogy Ádinka mit érez és Laci mé szemét. Asztán meg ott van a BT fogalom... kibővítve (Ádinka átal) Jabbával, Robinnal, PVC-vel.
Vaccsak énvok hüjje?

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:23:35

@vastyúk is ..: és vinnyog mint egy ütvefúró? :D
@Well...: nem figyeltem Robin fejét, érdekes felvetés, én betudtam annak, h lebasszák macit mert nem teljesítette a vállalását
a fejmosás sztem is megy
nekem az volt nagyon rossz duma ádinától: ő megerősödött a többiek támogatásától és mégsem most jött el az ő ideje :D micsoda önbizalom bezzeg robin és ádám igyekezzenek hamar megméretni magukat

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:27:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: bizonyára nem vagy hülye, de szerintem attól még hogy szóba állnak nem kell ebbe máris összeesküvést belelátni. ebből egy csomó minden lejött. kábé mindenki ajánlgatta Edinkának, hogy most vagy soha menjen ki, még legközelebbi "barátai" is. A végén mackóékkal ő közölte, hogy meggondolta magát (lehet, hogy beszart, lehet, hogy csak arra volt kíváncsi, ki az aki nem bánná ha menne, vagy csak egyszerűen hirtelen felindulásból...)

Veder1 2014.12.30. 01:29:04

Zsu most tényleg rárabolt egy maradék dekkre? Igazi katonalány!

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:29:06

@vastyúk is ..: vagy amit well... kolléga ír: lebeszélték róla a riportban

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:32:52

jaja, a stb..-t elfelejtettem odaírni

Krétagarbó 2014.12.30. 01:32:55

@mosca.della.frutta: nem, ez nem az én véleményem. Vagy ilyet írtam volna, hogy Dani Zsu mellett kötelezte volna el magát az elején? Sztem Dani mindig is jóban volt a két lánnyal, nyilván Zsuval többet mutatták, mert ő tetszett is Daninak, plusz Zsu a párbaja és a közutálat miatt rá is volt szorulva Danira jócskán. De sztem Daninál szovetsegeskent a ket lany egyforma esellyel indult. Edina pedig sosem titkolta, hogy nem bizik Zsuban, ahogy elnezem, igaza volt. Az analogiád eroltetett, zsu maga is tesz azert, hogy danitol eltavolodjon, nem csak edina keze van a dologban, mig a lacival jott hirtelen affer nekem nem szimpatikus lepes zsutol, max. a mindent elsopro nagy szerelem menthetne a szememben, de az a mai adast is nezve nincs igy. Zsu maga sem tudja, hogy mit es azt miert akarja Lacitol, legalabbis Edinanak nem tudta kifejteni.
Amit felvázoltál, az max. a te véleményed, osszegezve.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.30. 01:35:02

@vastyúk is "..: attól még hogy szóba állnak nem kell ebbe máris összeesküvést belelátni. ..."

Nem is összeesküvésre gondoltam, hanem arra, hogy egy komoly taktikai felvetésnél mikor mérlegeli az ember az ellenfeleivel együtt a lehetőségeket? Akkor, ha más a célja. És mi az a cél? Csak egy! Kiskunnal kifele. Minden egyes "öszinte " lépése Ádinkának erre mutat. Mikor szövetkezne egy Robinnal, aki nem egy jellembajnok, ha nem másért. Mire befolyásolja Danit - aki szintén nem egy jellembajnok - , mint erre. Aműgy én nem bánom, a kérdés csak az, hogy ez szimpi-e vagy nem.

verkli 2014.12.30. 01:35:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: egyetértek, nem vagy normális:)
@vastyúk is ..: Számomra Ádina visszatáncolása szerkesztői utasításnak tűnik, főleg miután kibökte, hogy Zsut vinné, nem Lacit. Néha érzek ilyet mikor valami teljesen illogikus fordulatot látok. Mondjuk nem a jó megérzések embere vagyok, de akkor is gyanús.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.30. 01:38:15

@Krétagarbó:",,, zsu maga is tesz azert, hogy danitol eltavolodjon, ..."

Pontosan. Bár van egy halvány sejtésem, hogy ő jobban látja Dani megbízhatósági szintjét, mint mi. Mással nem tudom magyarázni az a távolságtartást, ami kezdettől érezhető a Kettejük kapcsolatában - és itt Kiskun a távolságtartó.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.30. 01:40:29

@verkli:"... egyetértek, nem vagy normális:)..."

De csak azért, mert olyan vok, mint a matek tanár. Nem vagyok merőleges a tábla síkjára :D

Micsell (törölt) 2014.12.30. 01:41:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: elmondta ma neki, h nem bízik benne, mióta edina képben van mert bármit mond daninak, tudja, h azonnal mondja edinának
amellett egyfajta távolságtartással kezeli, h ffiként daninak eszébe se jusson ismét kezdeményezni
nem hülye Zsu, ahogy dani kiment a szobából a mai beszélgetésük után azonnal vágta, h át akarják vágni, látja ő ezt egy ideje

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:44:18

@verkli: azt el tudom képzelni, hogy valaki közölte edinával, hogy "megszámoltad már hogy hány lány van a villában, és hogy te tovább akarod redukálni a számukat"... szóval csak úgy tudom ezt elképzelni, mint az Eredetben(interception), hogy a gondolat magvacskáját ültetik el, és hagyják kicsírázni - már ha kitud. Az utasítás túlságosan direkt - szerintem. Ennyi erővel sokmindenre utasíthatnák őket. (pl hogy ilyenkor az onban legyen mit nézni :D - csak amolyan perverz kukkolós módon)

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:45:32

@Micsell: ne erőltesd rám a látásmódodat, mert akkor nekem nem jut semmi egyéni tér. tökre unom, hogy mindig egyet kell értsek Veled... most is. ppffejj!

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:47:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Edinának az eleje óta szimpibb robin, mint ádám. ha egy robin-ádám párbaj lesz, akkor tulajdonképp nem szivárogtatott lényeges infót, mert a végeredmény ugyanaz a párbaj lesz. kis esélyt látok arra, hogy robin Zsut, vagy Lacit vigye

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:48:06

@vastyúk is ..: az nem elég perverz neked, hogy egy lecsúszott kanapémedvét bámulhatsz és hallgathatod az életjeleit? :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.30. 01:49:20

@vastyúk is ..: "... Az utasítás túlságosan direkt..."

Nem látom, hogy a reteknek milyen direkt érdeke fűződne Ádinához. Az ivararány dolgokat ezer módon tudják befolyásolni. 24- ből 1 órát vágnak össze. Ezzel korlátlanok a lehetőségeik.

verkli 2014.12.30. 01:49:53

@vastyúk is ..: Ez lehetséges. Meg aztán annyira nem is baj, azért mindannyian tudjuk, hogy néha bele kell nyúlni a műsorba, hogy ne legyen emberhalál vagy totál unalom.

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:53:26

@verkli: medve csak szörcsög és zörög, mint egy rozoga sárhányó.. vinnyogni még nem hallottam :D

verkli 2014.12.30. 01:54:41

@verkli: folyt. thx blogmotor.
De néha furcsa idősíkokon mozog a forgatókönyv. Mintha az Interception-t, vagy a Mementó-t néznénk.

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:57:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem arra gondoltam, amit kifejtettél. csak egy példát írtam arra, hogy tudo,m elképzelni a szerkesztői játékos terelgetést, és hogy nem úgy, hogy Edina bazdmeg, márpedig nem fogsz kimenni párbajozni. Nem arra gondoltam, hogy ez mennyiben kedvezne edinának

nátrium glutamát 2014.12.30. 01:59:13

@Micsell: kínomban rágom a párnacsücsköt. legyen ennyi elég. :D

lehet, hogy Robin-Ádám párbaj néz ki, de akkor mi a töknek kérte Robin a több jelet? ebben az esetben dupla dildó van játékban, ami semmiképpen nem kedvez neki. haza akar menni? sétáljon ki. lehet olyat.
csalódnék, ha Robin Ádámot vinné.

vastyúk is .. 2014.12.30. 01:59:46

@verkli: hajaj, öröm összemazsolázni, hogy milyen sorrendben lehettek a dolgok.. Azon pl pont gondolkoztam, hogy a Zsunál a lacis "akarlak" monológot tényleg a szörnyellás bögre-vita váltotta-e ki,

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.30. 02:00:36

@vastyúk is ..:"... Nem arra gondoltam,..."

Néha azt hisszük, hogy azt gondoljuk, hogy nem azt gondoljuk, amit gondolunk - holott valójában nem is azt gondoljuk.
Jóéjt :)

vastyúk is .. 2014.12.30. 02:03:07

@nátrium glutamát: titkon én is reménykedem, hogy jabba lesz a befutó. vagy kivihet egy szimpatikus(számára) arcot is, hogy megajándékozza egy lila kendővel. az is lehet, hogy nyitva akrta hagyni a kérdést, mert az egész biztos, hogy ádám őt vitte volna.

vastyúk is .. 2014.12.30. 02:04:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: heheheheheheheheheheheh, jó éjt!

Micsell (törölt) 2014.12.30. 02:04:40

@vastyúk is ..: az a baj szegény ha megszólal csak a butaság dől belőle úh elég is ha szörcsög
viszont ha túlhajtja feri mester félő h összeomlik a keringése
@nátrium glutamát: csalódnál de nem lesz máshoz logikája

verkli 2014.12.30. 02:07:27

@vastyúk is ..: Én aztán nem vagyok Zsu fan, de ez egyszer nem tudok ellene szólni. Ádina teljesen kiszorította Dani mellől, egyszerűen nem maradt más út számára, mint Laci felé menni. Az más kérdés, hogy a közeledési technikája mennyire ellenszenves nekem, nincs más lehetősége, mint összebútorozni Lacival. Az a bögre vita, ugyan már, olyan volt, mint mikor próbálnak valami kamu érvet felhozni a táblánál.

vastyúk is .. 2014.12.30. 02:07:48

@Micsell: igen. kedvenc mondásom jabbától: Nem tudsz te semmit (Havas Jon?).. vagy még a korábban kell ehhez felkelned.

Micsell (törölt) 2014.12.30. 02:10:39

@vastyúk is ..: holnaptól neki is korábban kell felkelni h feri mester meg tudja fingatni :D

Well... 2014.12.30. 02:11:36

@Gia: ja a maci superje...nem ugy volt egyszer , hogy konyorgott a reninek, hogy menjen vele ki, de a reni kozolte, hogy ne is almodjon rolla, hogy vele..erre az reflexbol megkerdezte az arra kovalygo zsu-t aki igent mondott....abbol ki hatralt ki ???

vastyúk is .. 2014.12.30. 02:13:50

@Micsell: csak egy valamitől futkos a hideg már előre a hátamon. Szerencsétlen zihálása az összes mikroport hangját le fogja nyomni. egyébként ahogy a belevalóban dícsérte Ferenc, szerintem különös figyelem jár majd neki a héten. nem kap olyan durva feladatokat, nehogy megálljon a motorja

Micsell (törölt) 2014.12.30. 02:16:37

@vastyúk is ..: nem is szabad meg az ízületei minden tönkremenne ha most széthajtanák

vastyúk is .. 2014.12.30. 02:17:37

@Micsell: bezony-bezony

léptem alukálni. szép estét

nátrium glutamát 2014.12.30. 02:21:08

jó éjt mindenkinek!
különös élményekkel gazdagova én is nyugovóra térek :)

Well... 2014.12.30. 02:30:14

@perszepolisz: "Minek csináltatott Kinga fülműtétet, ha most meg eltakarja a hajával?"
...komkretan azt mondta " volt egy fulmutetem." ...nem azt, hogy volt egy JOL SIKERULT fulmutetem :oP

mosca.della.frutta 2014.12.30. 02:31:48

@Krétagarbó: oké, világos, ezek szerint vagy más műsort nézünk, vagy csak teljesen eltérően értelmezzük a látottakat, mert én az éjjeli onlájnokban is úgy láttam, hogy csakis Zsu és Dani álltak szorosan egymás mellett, éppen ezt rótták fel nekik a többiek, hogy állandóan kettesben vannak, szeparálják magukat a többiektől, stb... Bajusz csak később tapadt rá Danira, miután látta, hogy Kiskunnak pozitív a nézői megítélése - és ezáltal nyilván Danié is -, és azt is látta, hogy Zsu tart egy bizonyos távolságot Danitól, aminek nem más az oka, mint hogy viszolyog a fizikai közelségétől, és nem akarja egy határon túl engedni magához, mert kellemetlen számára, plusz a lovat se akarja adni alá, mert Dani hajlamos minden engedményt túlértékelni (lásd a "váll-simogatós" esetet, ahol riasztóan követelőző volt Zsúval, vagy a részeg kiborulását, amikor Zsu nem feküdt be a piagőzös Dani mellé, azt is erősen túlreagálta)... szóval Bajusz látta a rést közöttük, sé igyekezett beférkőzni oda, majd tágítani a saját helyét azáltal, hogy Zsút savazza, ahol éri azóta is.

a Laci-téma pedig nagyon is kapóra jött neki, láthatóan túljátssza a szerepét, hogy Zsút húzza le ezzel is, jelzem, ezt nem csinálja rosszul, viszont gusztustalan, amit csinál - épp fiygeltem, milyen arcmimikával hazudik a saját maga által írt levele kapcsán, ahányszor csak szóba kerül: mit mondjak? ahogy sejtettem: szeme se rebben, úgy kamuzza be, hogy mennyire szíven "ütte" a levél, amit a saját kútfőjéből merített, de lazán bevádol vele embereket, akik állítólag a szövetségesei.... és ez... nálam a legalja mindennek.

de megértem, ha mások ezt díjazzák, mert hogy milyen "tattikus", szerintem szimplán csak aljas, mindenkin képes átgázolni a céljaiért - pontosan olyan, amilyennek Zsút írja le másoknak - nem hiába,hiszen nyilvánvalóan saját magából indul ki (mint mindenki más is).

nah, de nem ragozom már tovább, elfogadom, hogy a saját szűrőinkön keresztül értelmezzük a műsorban látottakat, ezért nem közelíthet az álláspontunk, sebaj. :)

mosca.della.frutta 2014.12.30. 02:38:45

@nátrium glutamát: én is, valamiféle csavart várok, mmkk ;)

mosca.della.frutta 2014.12.30. 02:41:51

@Ay Mama, Que paso: igazán izgalmas ON, nem csodálom, hogy bealudtál, nálam is elfogyott az oxigén, a puszta látványtól xDD (ásít-ásít)

mosca.della.frutta 2014.12.30. 02:45:42

@Empty Bee: nyilván ;) gondolta, csak nem járatja már le saját magát is a cikkben - majd a vellában ;)

mosca.della.frutta 2014.12.30. 02:49:08

@mosca.della.frutta: na de várjunk, Renyagenyától tudjuk, hogy a verbális agresszió nem agresszió - mondjuk, definiálni elfelejtette, hogy akkor az mégis mi, de mindegy, lényeg, hogy ő nem volt agresszív, mert konkrétan "nem verekedett"... :PP

Well... 2014.12.30. 03:34:42

az esti osszefoglaloban a komisz felveti a fanninak, " mi van ha akit mi erosnak hiszunk az gyenge, kivisz engem oszt kinthagy mint a szart" ....innen beindul az egezseges eletoszton, es perceken bell a dani fulebe duruzsol, hogy tulajdonkepen a maci az nem is olyan szimpi....dani rgoton veszi a lapot....innen majd egyenes ut vezet a robinhoz,,(vagy vezetett tegnap).... kovetkeztetes : szia maci :o))

Well... 2014.12.30. 03:42:43

ON
maci alszik a kanape elott a foldon, mindig nyavog (dormog) hogy a vilagosban kell aludnia, ehez kepest a "szemfedoje" (anyanyelv b+ , beszelni kicsi magyar) (az a szar amit a repcsin adnak, hogy tudjal aludni) a homlokara van tolva..... barommedvezsir

pomac 2014.12.30. 03:50:15

@mosca.della.frutta: nyugodj meg én is igy látom(és nem zsu a kedvencem hozzáteszem de reálisan látom én is) aki meg nem akarj megérteni kár eröltetni ugy sem fog neked igazat adni ezt már leszürtem az elult évadok alapján ,minden szentnek maga felé hajlik a keze :D el kell fogadni nem vitázni mert nincs értelme .)

Well... 2014.12.30. 03:56:08

ON
na lassan vege a muszaknak...az elmult 3 oraba a maci horkolasa szolt a ball fulembe hatterzajkent. (majd jol nem ertem miert almodok utfelbontassal ma ejszaka)....komolyan megfontolom, hogy inkabb ezt hallgatom a jovobe morricone helyett mikor rajzolok :o)

pomac 2014.12.30. 04:12:05

rtl.hu/rtl2/valovilag/edina-a-villaban-akar-megkuzdeni-a-demonaival
ha ebböl nem látni hogy edna kétszinö akkor nem is fogja már látni az aki nem akarja :D

ő-szinte 2014.12.30. 05:26:06

bazdmeg GÉZA vonyítok a posztodon ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
annyira hülye vagy de úgy bírom ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
kurva jó ;-)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.30. 05:26:22

@Micsell: pontosan, h azt szerettük volna, de nem pszichológiai elemzéseket olvasva, aminek nincs értelme. Minek? Mindenkiből azt látsz, amit láttatni akarnak. Ezen bmit is kár elemezni. Lehet filozofálgatni, mi viszont röhögni jártunk, járunk ide,nem megmondani a tutit Ez pedig rohadtul nem fröcsögés. Csak mondom.

@malevil2050: el ne menj, ne hagyjuk magunkat, tesóka.

@Mók_Ica: de, minden évben előjön, zömében ugyanazok vannak, csak más név alatt ;-)

ő-szinte 2014.12.30. 05:27:51

@malevil2050: te tudod, hogy kurvára nem mész ám sehová??????

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.30. 05:46:06

@mosca.della.frutta: telóról nem látom sajnos, h mire kérdezted, bővebben is feltennéd?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.12.30. 06:02:58

@Mók_Ica: nagyon igazad van, meg még annál is jobban! :) meg még kapol egy ilyet is :* sőt, cicis ölelést is :3
(na most hogy jól megszórtalak, megyek is a dolgomra)

dumocika 2014.12.30. 08:21:46

Most néztem meg az öfit. Ezek már annyira taktikáznak, hogy egyszerűen nem tudom követni ki kivel van, és ki szúr hátba kicsodát. Edina is tud olyan fapofát vágni, hogy csak lesek. Dani meg spicliskedik? Maci csak nőkkel szemben tud ugatni. Robin meg talán nem is olyan hülye mint gondoltam. Pénisz parázik de nagyon. Várom a kihívást nagyon.

Amúgy kint tárolják a tojásokat a fagyban???

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.30. 08:54:50

@verkli: Sztem is szerkesztői utasítás volt Edina hirtelen véleményváltozása. Pont ő, aki eddig napokon keresztül nem tudott leállni valamelyik rögeszméjéről most hirtelen 1 másodperc alatt olyan határozottan és olyan analitikus érvrendszer mentén világosodott meg a kihívás vonatkozásában, hogy Dani és Deniszék hitetlenkedése ellenére gyakorlatilag egymaga változtatta meg a véleményét. Ez a hirtelen elhatározás változás ebben a felfokozott érzelmi állapotban egy Edina típusú karakternél sztem külső segítség/beavatkozás nélkül irracionális! Karácsony óta úgy érzem magam, mintha nem is a Való Világot, hanem a Barátok Közt nézném. Tiszta forgatókönyv szerű az egész!

candyperfumegirl 2014.12.30. 08:58:04

Elolvastam a tegnapi termést, Krétagarbónak, meg mindenkinek, aki csak megerősítette, amit ő mondott, maximálisan igaza van. Persze, hogy ez a műsor véleménykülönbségeket szül, és igen, mindenki az egyéni szimpátiája tükrében (is) nézi a játékosokat meg az eseményeket, de ettől még el lehet fogadni egymás véleményét, és nem cseszegetni érte, meg gúnyolódva vissza-visszautalgatni rá, és olyanokkal megspékelni, hogy megmondjátok, ő hogyan gondolja. És még valami: átjön a vélemény elsőre is, nem azzal fogtok meggyőzni valakit, aki máshogy látja a dolgokat, hogy tízszer leírjátok, finom személyeskedést is belecsempészve, ami amúgy végképp bicskanyitogató dolog.

Baresz83 2014.12.30. 09:04:56

Van új poszt, jeeee!

fran7 2014.12.30. 09:07:45

@VV Erőlegény: Persze, hogy van szerkesztői utasítás. Csodálkoztam azon, hogy ebben a szériában még senki nem hozta fel ezt a kérdést. Szerintem eddig jól rejtve csinálta az RTL. Most kezdtek volna önállóan taktikázni a játékosok. De annyira követhetetlen módon, hogy attól megijedtek. Nem is az irányok miatt. Hanem a követhetetlenség és bemutathatatlanság zavarta az rtl-t. Ezért kicsit belenyúlt az illetékes.
Kérdezd meg erről Klicskót, Kijev polgármesterét, milyen érzés a nem saját forgatókönyv szerint játszani.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.30. 09:09:29

@candyperfumegirl: Igazi moderátori hozzászólás volt Candy és egyetértek veled! :-) Egyébként, aki ilyen esetben pl agyhalottazza őket, annak jusson eszébe, hogy itt kinn, nick nevek alatt is, milyen szenvedélyes és személyeskedésbe is hajló vitákat tudnak generálni ugyanazok (vagy a szerkik manipulatív szerkesztési tevékenysége miatt, nem is feltétlen ugyanazok) a konfliktus helyzetek, amiket nekik belül kell megoldani.

sixx · http://comment.blog.hu 2014.12.30. 10:38:39

Naszoval. Ezen a forumon en dontom el, mi mehet es mi nem. Mehet az elemzes es a hulyeskedes is. Akinek ez nem tetszik, huzzon a picsaba, de a kommentelotarsakat ne baszogassa, mert ideges leszek.

csicserierika 2014.12.30. 10:39:01

@Bujumburi: itt már valaki régebben bedobta, de valahogy nem lett tömeges megdöbbenés .
Sztem már immunisak vagyunk . :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.30. 10:41:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: azóta megleltem, de amikor Baresz beirta, én még vagy fél óráig sehol nem láttam.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.30. 12:11:06

@VV Erőlegény: Ja. Igazából mit is várunk "szegény" villalakóktól, amikor a kommentelők között is előfordul (mindenhol), hogy a másikat a véleménye miatt leostobázza és egyéb jelzőkkel illeti. Mindig akadnak, akik átmennek személyeskedésbe.

sixx · http://comment.blog.hu 2014.12.30. 12:27:25

@candyperfumegirl: pontosan. és mondom még egyszer, lassan, tagoltan, hogy mindenki felfogja: aki a másikat baszogatja, ki lesz tiltva. örökre.
süti beállítások módosítása