Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x41 - Sírás, sperma, savazás (18+)

2014. december 27. 09:03 - sixx

screen_shot_2014-12-27_at_8_48_21.png

Bencust kapjuk karácsony második napján, ráadásul ünnepi göncben, ami jelen esetben egy piros csokornyakkendőt jelent - azt a ruhadarabot, amit civilizált országokban hatóságilag kellene betiltani. A műsor a karácsony, a kúrás és a kinek nagyobb a fasza-verseny jegyében zajlik, sírással, spermával és savazással.

Essünk túl a kötelező körön, Dennis meging megcsinálta Fannit, ezúttal a szaunában, ahol Fanni sírt egy kicsit, na nem Dennis Godzillának titulált farkától, csak úgy, és miközben mélyebb érzésekről beszélt, és a lelki nyűgeit teregette, Dennis hátulról már pászította a pélót. Utána meg jött az üzekedés, amit Fanni egy kérdéssel zárt le:

Megvan a műszempillám?

A karácsonyi rész (mert ugye amit látunk, az december 25-én történt) azzal indul, hogy reggel Edina a nyugiban ébred, majd berongyol a hálóba, gondolom hugyozni, és nem azért, mert utasításba kapta, és amikor a nappali sarkában meglátja a karácsonyfa alatt felhalmozott, névre szóló ajándékokat, egy élő, tátott szájú kérdőjellé mered, ami simán alapja lehetne a “A rubel Vlagyimir Putyin szeme előtt zuhant a laoszi kip szintjére” című kisplasztikának. Megjelenik Dóri is a budi irányából, kissé bizonytalan léptekkel, a tegnap esti utolsó burrito nem kellett volna, sugallja a fájdalmas arckifejezés, de ne legyünk gusztustalanok.

Megjött az angyal! (Edina)

screen_shot_2014-12-27_at_7_16_30.png

Az ajándékokat mindenki megkapja, bontogatja, meghatódás és sírás lesz belőle, mert mindenki hosszú levélre várt, de például Edina csak egy képeslapot kapott - vajon ez pl. szerkesztői döntés volt, és személyre szabottan szóltak az otthoniaknak, hogy kinek írjanak, és kinek ne? - Laci meg egy majmot, mert nem től nagy meglepetésre kiderül, hogy Lacit otthon majomnak szólítják. Az én kedvencem a Dórinak bejuttatott, lila párnára rávasalt, rózsaszín hátterű kép, amin a kutyája vigyorog. Ádám egy VV Ádám feliratos pólót kapott Juve-címerrel, amit Laci őszintén kiröhög, Fanni Fluffyt kapott, egy plüsskutyát, amit menten befújt parfümmel. Azért mert csak.

Dani bezzeg levelet kapott, amiben arról írnak, hogy két gladiátor ne barátkozzon egymással - asszem tudom már, mibe bukott bele Spartacus. Macinak is írtak a hazaiak, szegény Edina meg elmegy a nyugiba szomorkodni, hogy neki ugye nem. Zsu teljes kiborítása jó úton halad, a kisfia képét küldték be neki, amitől perszehogy pityereg, de hát mi a faszt küldtek volna be neki, állóképeket a Kiskun TV-ből? Robin is sír, mert az anyja az úszó- és vízilabda-érmeit kereteztette be, és küldte be neki, meg is állapítja, hogy csak büszkék rá. Dennis levelet kap, amit olyan közelről olvas, mint azok a szemüveges emberek, akik elhányták az okulárét valahová.

Amikor olvastam a bátyám sorait, hogy “gondolkozz, ha nyerni akarsz!”, pikkpakk el is gondolkodtam, hogy mit jelenthet. (Dennis)

Na, ez az. Nagy levegőt vesz, és odakint Dórinak is elmondja, hogy milyen titokzatos üzenetet kapott. Dóri szerint ideje a csapatozást abbahagyni, mert erről akarják lebeszélni a hazaiak. Ezek szerint a lila párnára applikált pink kutya annyit tesz, hogy “Dórikám, ne bandázz ezekkel a lúzerekkel, mert megszopod a faszt”, majd ha arra kerül a sor, én is alkalmazni fogom. Dennis kódolt üzenetfejtésén Bencus is röhög, de csak egy kicsit, mert jönnek a személyre szabott videóüzenetek, amiktől persze mindenki bőg megint. Ádámot a faterja arra biztatja, hogy húsvétig maradjon a villában, “hát a faszom nem kéne?” sóhajtott fel erre a stáb egyöntetűen a kamerák másik oldalán.

(A videóüzenetes szegmens egyértelmű sztárja Fanni volt, akinek majd’ mindenkihez és mindenhez volt valami hozzáfűznivalója, ezeket képekkel illusztráljuk, szó szerint azokkal a sorokkal, amik a fekete lyukból előbukkantak.)

page_1.jpg

page_2.jpg

page_3.jpg

Danit hippifrizurás apja biztatja a VV7 megnyerésére, Edina, még mielőtt bárki is szólna hozzá, már tudja, hogy az anyja le fogja baszni, és emiatt tiszta stresszben van. Dennis anyukája tök cuki, és azt javasolja, hogy a fia csak előre nézzen. Dórit csöcsibaba havernője, Lévai Adrienn modellnő köszönti, és megjegyzi, hogy hiányzik mellőle shoppingolás alatt, de ráér, majd bulikáznak később. Az üzenet után a villa hímtagjai meredten állnak, és burkolt célzásokat tesznek a csaj gumicsöcseire. Ezekre:

Edina édesanyja a legmenőbb tájszólással mondja el a lányának, hogy büszke rá, és ismét karácsonyfát állított, amit édesapja és Edina barátja halála miatt az utóbbi két évben hanyagoltak - ez engem egy kicsit odaver, mert emlékszem az apám halála utáni első karácsonyokra. Fanninak az anyukája üzen a legendás Fluffy-val az ölében, aranyos kis dög. Lacit a bátyja köszönti, aki pont úgy beszél, mint Laci, és sokkal komolyabbnak néz ki, pedig csak egy évvel idősebb. Macit az anyukája a háttérben üvöltő Csendes éj hangjaira köszönti, és felsorolja még a dömsödi haverjait is, akiknek hiányzik. Robinnak édesanyja egy asztal mögött ülve, előtte koszorúval, és egy szál gyertyával olvassa fel az előre betanult üzenetet. Zsunak a fia üzen, és végképp kinyílnak a könnycsatornák.

screen_shot_2014-12-27_at_8_15_06.png

A következő, igen tanulságos részben a lakók egymást sorolják be annak mentén, kit tartanak ellenfélnek, és ki a villa húgyosjóskája. Ennek alapján Danitól tart mindenki elsősorban, másodsorban meg Dennist és Edinát nem vinné ki magával párbajozni senki - viszont Ádámot és Robint boldogan. Dóri egy jelet sem kapott, se ide, se oda, a többiekre kettőket, egyetek szórtak. Egy Ádám-Robin párbaj érik, mint ahogy azt Robin a jelrakás előtt megjegyezte, isten irgalmazzon nekünk, mert annál unalmasabb nem lesz soha, a kimenetele meg…nem teljesen mindegy?

screen_shot_2014-12-27_at_8_45_40.png

A három jani kap egy pezsgős vacsorát, amin megvitathatják egymással az erősorrendet, beindul a taktikázás, amiből én kb. annyit szűrtem le, hogy Dennis sült paraszt, aki nem tud pezsgőspohárból inni, így inkább vizespohárba tölti a cuccot, és annyira tartanak egymástól, hogy igazán őszinte mondatok nem is nagyon hangoznak el.

És ami ma lesz: Laci benyúlt Zsu bugyijába! Zsu nem hagyta! Elmondta Edinának! DRÁMA! 

 

Címkék: 18+ vv7
779 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spinks 2014.12.28. 01:02:22

@Micsell: nem igazán látod a játék lényegét. El kezded mondani mi van kinn a való életbe. Haho. Ez egy játék a nézők szimpátijááért. A Zsu kezében szinte nulla munkával keresett, bennt vagyonnak számító pénzösszeg volt, a játékhét befejezese előtt is. Ekkor már tét nélkül csinálhatott volna akármit. De a játékinteligenciaja empátiakeszsege csődöt mondott. És ráült a pénzére.

spinks 2014.12.28. 01:03:31

@Micsell: haho . ez egy játék. És nem kinn hanem benn vannak.

spinks 2014.12.28. 01:04:15

@bigél: az utolsó napon mire gyűjtött már . Elarulod?

bigél 2014.12.28. 01:06:01

@spinks: ennyire viszont nem követtem nyomon, hogy tudjam, mi mikor volt.

bigél 2014.12.28. 01:08:05

@spinks: a hátba szúrós dolgokat viszont még mindig nem mondtad el nekem, onnan indult az egész és igazából arra lennék kíváncsi, hogy azt mire alapozod

csincsilla72 2014.12.28. 01:10:13

@spinks: Most nagyon egyetértünk. Zsuzsa részéről a játékhéten tanúsított viselkedés egy ordas nagy hiba volt. Ebben a helyzetben az egyetlen nyerő megoldás az lett volna, ha bedobja a lovettát a közösbe és rendesen ellátja cigivel és kajával azokat, akiknek szándékosan sokkal kevesebb fizetést adtak. Nem értette meg sajnos, hogy ezen a héten rengeteget léphetett volna előre mindenki szemében. Ő bizniszelni akart. De hogy minek??

spinks 2014.12.28. 01:10:36

@bigél: rosszul fogalmaztam. Nem szúrt hátba senkit. Bár az ahogy " penzszűkében " viselkedett az akkor egyetlen " barátjával " danival. Hát az no comment.

bigél 2014.12.28. 01:10:51

@spinks: ha gondoskodásról van szó, akkor inkább egy spórolós, mint aki szórja a pénzt. :D :D

bigél 2014.12.28. 01:11:58

@csincsilla72: Dóri bedobta a közösbe? Komolyan kérdem, nem emlékszem, hogy mi volt.

spinks 2014.12.28. 01:12:27

@csincsilla72: igen. Ordas nagy hiba volt. Ott előjött az anyagias énje. Ahogy hatalmat és erőt érez atgazol mindenkin. Ott azon a héten az igazi énje jött elő. Én azt nem tudom elfelejteni.

csincsilla72 2014.12.28. 01:13:43

@bigél: A való életben a spórolásnak van értelme és kifizetődik. De odabenn nincs. Nem az első széria, amikor munkahét van, pontosan tudták, hogy csak pár napig van annak a fecninek értéke. Annyi esze lehetett volna, hogy végiggondolja, mivel tud szimpátiapontokat begyűjteni. Sajnos nem különösebben okos csaj és ez ott egyértelműen kiderült.

csincsilla72 2014.12.28. 01:14:17

@bigél: ő sem dobta be. Plasztikot sem az eszéért szeretik.

csincsilla72 2014.12.28. 01:17:03

@spinks: Én ennyire durván nem fogalmaznék. Nem anyagias, csak nincs játékintelligenciája, ahogy te mondtad:-) A való életben el kell látnia egy gyereket is, ezért beindulnak az ösztönös viselkedésformák. De ez itt kontraszelektív.
Nem elég okos ahhoz, hogy átlássa, melyik helyzetben mi a nyerő megoldás. Pedig lement már hat széria, tudniuk kellene, hogy mire hogy reagál a közönség.

spinks 2014.12.28. 01:18:21

@csincsilla72: így, így... Könnyedén megnyerhette volna a nézők szimpátiaját
...könnyedén. És nem. Ő spórol. Buta, ostoba, gonosz dolog volt.

spinks 2014.12.28. 01:19:24

@bigél: egyik se dobta be... És ez megmutatta az igazi jellemüket.

bigél 2014.12.28. 01:19:43

@csincsilla72: miután Spinks a való életre utalt a következőkkel "Maradjunk Annyiban, hogy nem kívánnam senkinek hogy ez a nő gondoskojon róla. Nem egy jellembajnok.", én erre reflektáltam. Most vagy elfeledkezünk, de akkor tökéletesen, a kinti élketről vagy pedig engedjük, hogy az befolyásolhatja a a játékosok tetteit, ill. a nézők véleményét is, de akkor legyünk következetesek. Pl. ha csak a "bentre" koncentrálunk, ne csak zsutól várjuk el, hogy ennek megfelelően (okosan, rendesen, ki tudja még hogy) viselkedjen, de a többiektől is elvárhattuk volna, hogy ne rinyáljanak, hiszen tudták, hogy bent vannak, baromi kicsi az esélye az éhenhalásnak és a végzetes nikotinmegvonásnak.

csincsilla72 2014.12.28. 01:23:00

@bigél: erre csak annyit tudok mondani, hogy a spórolás csak a fizikai szükségletek kielégítése után jön egy normális családban is. Ülnél a pénzen vagy vennéd egymás után a négykilences aranyat miközben a gyerek lukas cipőben jár és nem kerül gyümölcs az asztalra?
Nem hiszem.

csincsilla72 2014.12.28. 01:26:16

@bigél: persze, azzal én is egyetértek, hogy a többiek is túltolták rendesen.
Ha én vagyok Dani helyében, akkor csinálom azt, amit Fanni. Eszem egy hétig a vajas kenyeret és kész. Nem fogok belehalni. De tuti nem rinyálok miatta.
Egyik sem tudta jól kezelni. Igazán kár.

bigél 2014.12.28. 01:30:11

@csincsilla72: azért itt nem erről volt szó. :D :D

spinks 2014.12.28. 01:34:51

@bigél: te most egy full unszimpatikus viselkedést próbálsz megmagyarazni. Ne haragudj de logikus eszervekkel es semmilyen érzelmi magyarázata nincs annak a viselkedésnek. Rommà keresték magukat benn nulla munkával. És ültek rajta.

bigél 2014.12.28. 01:37:07

@csincsilla72:
A játék szempontjából én Danit tartom a legtöbbre, szerintem ő a legintelligensebb, de valszeg még ő is kevés ahhoz, hogy a valódi énjét teljesen kizárva, mindig csak a játék szempontjaira ügyelve viselkedjen. Nincs visszajelzés, nem tud igazán elvonulni az ember és a játék szempontjából ártalmas feszültségeket levezetni, stb. stb. Nem beszélve arról, hogy azért abban senki sem lehet teljesen biztos minden pillanatban abban, hogy mi is a helyes lépés - akárhány VV-t nézett már meg és elemzett ki és akármekkora "docens" is, ahogy Malevil írná. Igazi pszicho alkatnak kell ahhoz lenni, hogy mindentől elvonatkoztatva, csak a tényleges játékra koncentrálva tervezd meg a lépéseidet, reagálj az eseményekre. És még az sem biztos, hogy mindig ez a nyerő. Van, hogy igen (ld. Alekosz), van, hogy nem (pl. Szabolcs, Milo).

csincsilla72 2014.12.28. 01:39:32

@bigél: Nem, de ezt modellezte. Ráadásul a való életben még meg is lehet ideologizálni azt, hogy miért spórol az ember még a fizikai szükségletek kielégítése helyett is. Mert a való életben a megtakarítás jól jön, ha nagy a baj és ezért cserébe le lehet mondani a pillanatnyi kényelemről. De a villában még ez sincs.

csincsilla72 2014.12.28. 01:42:29

@bigél: Nyilván nem tudnak ezek a szerencsétlenek minden pillanatban taktikázni, mert ahhoz az ő agykapacitásuknál többre lenne szükség. De itt nem kellett volna nagyon gondolkodni.

spinks 2014.12.28. 01:43:07

@csincsilla72: maximálisan egyetértek. Nem is tudok mit hozzáfűzni. Talán annyit, hogy számomra ez megbocsáthatalan jellemhiba amit produkált ott és akkor az a nő és ha bármikor kezdenék a kinézetén túl magamban szimpátiát érezni iránta akkor ezt felidezem magamban.

bigél 2014.12.28. 01:48:48

@spinks:
a videó alapján, amit visszanéztem, úgy tűnt, hogy meggyőzhetők voltak. Így ezen a sokak számára nem szimpatikus hozzáálláson később változtattak. Ő is és Laci is. De mint leírtam, ha ők fölöslegesen verték a fogukhoz a garast (elfogadom, hogy a benti játék szempontjából fölösleges volt), akkor a többiek pedig feleslegesen rinyáltak. Ahogy a pénzt a későbbiekben nem tudják mire költeni, úgy az éhenhalás esélye is csekély volt. De elfogadom, hogy ez nem szimpatikus, de főleg hibás lépés volt a játék/nézők/szavazók szempontjából.

Komeszka 2014.12.28. 01:49:14

Egyébként Daniék csapatából egy valaki van, aki nem csicskult be Zsunak, sőt kölcsönösen nem bíznak egymásban, mégpedig amiatt, mert ő elég jól látja Zsu "mozgását". Vajon ki ő? Bár Zsu és Laci kölcsönös vonzalma a munkahét óta teljesen egyértelmű, csak idő kérdése volt, hogy mikor robban be a történet. Robin egy éjszakai stream-ben mondta Edinának, hogy kezdődik köztük valami, aki másnap mondta el ezt Daninak (ez volt öfo-ban is). Dani is látta szerintem, de kivárt, ezért jegelte a témát Edina előtt. Edina jó ember, de eléggé vakon van sok dologban.

bigél 2014.12.28. 01:51:52

@csincsilla72: de nem hagyták őket kaja és cigi nélkül, nem arról volt szó, hogy dőzsi, a többieknek pedig coki. Elfogadom, hogy nem volt szimpi, ahogy viselkedtek, de azért túlzsába se essünk már, főleg úgy nem, hogy a későbbiekben, amikor összegyűltek és átbeszélték, akkor változtattak is ezen a hozzáálláson.

spinks 2014.12.28. 01:52:26

@bigél: fair hogy belatod hogy nem volt szimpi az a viselkedés. A többiek rinYalasa viszont tényleg jogos volt mert igaz hogy éhen nem haltak de ők is látták Hogy azok egy halom pénzen ülnek értelmetlenül... Miközben ők az alapvető szükségleteiket sem tudták kielégíteni.

Komeszka 2014.12.28. 01:52:49

Online-ban éppen balhé van Edina és Laci között. Laci lazán Edinának:"fogd be a pofádat!"

Costanza 2014.12.28. 01:56:18

Es igen, bebizonyosodott hogy Zsuzsa valoban gyonyoru.. lol.

Jemi 2014.12.28. 01:58:42

Ha lenne egy kis esze Edinának akkor meggyőzné a többit hogy Zsura tegyenek..
Neki lenne rá oka Fanninak is, kanapémedvènek is,robin duplát rádobna..
Zsu meg kihívná Edinát,Edina meg kint hagyná és Edinának megvan a helye a top4ben..

Komeszka 2014.12.28. 02:04:40

@Jemi: Igen, de Zsu nyilván nem Edinát hívná. Valószínűleg Robint, Ádámot vagy Macit, esetleg Fannit. Amilyen tempóban kezd Zsu negatívba menni, simán lehet, hogy egy hét múlva, ellenük is kint maradna a protest szavazatok miatt. Zsu-nak egyébként a leglogikusabb választás Maci lenni, érvei is lennének ellene. Másrészt Laci és Ádám nem tennének Zsura, talán Dani sem, Robin igen (esetleg kettőt) + Edina egyet, de nem biztos, hogy a másik csapat dobna Zsura jelet.

nátrium glutamát 2014.12.28. 02:11:19

@Micsell: végre valaki úgy látja azt a helyzetet ahogy én. :)
Érdekes, hogy az senkinek sem akart feltűnni, hogy Dani baszott dolgozni, csak hisztizett, csapkodott. Aztán meg szinte kikövetelte, hogy tartsa el a gazdagabb... Ez csak nekem visszatetsző?

@bigél: "a többiektől is elvárhattuk volna, hogy ne rinyáljanak, hiszen tudták, hogy bent vannak, baromi kicsi az esélye az éhenhalásnak és a végzetes nikotinmegvonásnak." +1
Ez nagyon tetszett! :D

Az újabb sztorit is lehet másképp nézni. Zsúból az egójával kihúzta a Lacis sztorit, aztán szépen jelezte, hogy ezt aztán el kell mondania Edinkának - aki tapad a srácra, pedig amaz világosan elmondta, hogy nem kell neki, mint barátnő. Szóval, Danika megpendítette, hogy ha Zsú nem mondja el, megteszi ő. Ezzel elérte, hogy Edina tudomására jusson a történet úgy, hogy mindvégig a háttérben tud maradni és páholyból figyeli az eseményeket. Hátha széttépi egymást a két nő... na ez a része nem jött be, mert leültek megbeszélni.
Persze egy ország sajnálja Egérkét ahogy könnyeit nyeldekelve siratja nem létező kapcsolatát. Az ilyen nyomulós, tapadós embertől bárki menekülne!

Más. Amikor Edinka körülugrálta a csókolózó Penniséket az "hű de cuki" volt. Ha ugyanezt mondjuk kanapémedve tette volna akkor itt fröcsögne mindenki, hogy milyen perverz és undorító... :D

Costanza 2014.12.28. 03:09:18

@csincsilla72: amugy miert nezi edinat mindenki hulyenek azert hogy csung a pasin?
mert benne volt nehany adasban is, hogy a laci mondott neki ilyesmiket, mikozben boszen csimpaszkodik o is Edinaba, hogy "en meg nem fogtam fel hogy vagy nekem, hogy igy szeretsz engem ahogy vagyok" vagy valami hasonlo maszlag.
Engem inkabb ez zavar. A nok ezt felreertik, mivel felreertheto ha teged egy pali, vagy akar no rendszeresen szorongat, lelkizik es bazsalyog, csokolozik hempereg, meg hasonlo dolgokat mond, akkor mindenki azt gondolna hogy csak bejovok neki.
Laci imadja hallgatni ahogy Edina omleng neki hogy mennyi szepet lat benne, hogy felmagasztalja, es csak a jot latja benne, ez ki a fasznak ne lenne hizelgo? Ez neki tok jo, es biztos simogatja az egojat, de mindettol fuggetlenul ha lenne gerince, akkor egyszeruen meghuzna egy hatart valahol es egyertelmu lenne legalabb az egyik iranyba. Lehet siman nemet mondani az olelkezesre, es akkor Edina idoben le lett volna allitva.
De ez senkinek nem esne jol, hogy igy rugnak bele, ha ferfi ha no.
Ez a pali egy kreten es igenis kihasznalja az Edinat, ugyhogy itt nem a csaj a totalhulye, nyilvan naiv, de jobb esetben kinovi, es rajon hogy teljesen felesleges ilyen embereknek a szivehez beszelnie, akiknek nincsen. Inkabb ok a hulyek, is nekik van hianyossaguk nem pedig az edinaknak.
Laszlo, Zsuzsa es a fajtaik a faszparaszt mindenkinatgazolo lelkiszegenyek, azt meg egy talany, hogy az ilyen gennyladak vajon miert nem soha a sajat fajtajukkal akarnak bandazni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.28. 03:36:11

@Costanza: Nem beszélve arról a nem elhanyagolható ténytől, hogy Lacit végül is Edina emelte ki végérvényesen a Dóri féle érzelmi csapdából, amibe ha benneragadt volna, akkor most még Macit is megelőzné a kiesési listán, mert még azóta is dühtől eltorzuló arccal basztatná verbálisan Dórit...

Costanza 2014.12.28. 03:53:09

@VV Erőlegény: igen, mert egy olyan kis hulye pocs, aki mindent elbasz, de mindemellett azert nagyon arrogans es magabiztos.. A doris sztorinal kb ket perc alatt kivagta maga alatt a fat, es akkor kis idore vegre pont a helyere kerult. Hala az egnek, ott is lesz megint nemsokara.

Well... 2014.12.28. 04:28:10

@bigél: Fanni for president! ...............na ne ennyire hianyzik a "caribou barbie" ???

Well... 2014.12.28. 04:38:30

@kamilla123: a "bedoltem" konkretan abban a helyzetben hasznalatos, mikor csinalsz valami majdnem legalisat, oszt azok a qrva zsaruk elkapnak....na ez igy hangzik "bedoltem b+" ....az en koreimben legalabb is :o)))

Well... 2014.12.28. 05:31:50

az nagyo njo, ahogy az rtl-en a "Maci horkolása megihlette Dóriékat" videoban denis balkezzel bezarja az ajtot, majd a JOBB vala folul balra athuzva bekoti magat es vezetni kezzd....
a: eleteben nem ult meg a bal oldali ulesen.
b: eleteben nem kototte meg be a biztonsagi ovet .

szavazatok ?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.28. 07:13:30

Na de Fanni szerepelt tegnap, ez érdekelne ;-)

red ferrari 2014.12.28. 08:08:35

@Bergamott: Amit Zsu elinditott olyan mint egy lavina, nem alithatja meg se jozan esz sem jatek, foleg nem Edina. Zsu szerintem ha nem lenne jatekban hanem a valos vilagban megsemitene atgazolna lelkifurdalas nelkul, afajta aki azt veszi el ami eppen kell neki

ruzs54 2014.12.28. 08:21:33

@Costanza: Egyet értek veled.

@VV Erőlegény: Igy van.Sőt még a super képességét is elfecsérelte erre a PÖCSre.
Remélem elszállt a rózsaszín felhő Edina fejéből és kijózanodott ebből a két lábon járó tesztoszteronból.

tvbuzi 2014.12.28. 08:37:35

Dani kapott pénzt Zsuzsától a munkahéten. Még rinyált is, hogy micsoda férfi ő, milyen szar érzés, hogy egy nő tartja el.

Avanivi 2014.12.28. 09:05:32

@Costanza: Edina időben le lett állítva! A Laci mondta neki,hogy n e m. Azt is hogy nem jön be neki,ugyanaz amikor Dani azt gondolta ,ha Zsu beszélget vele,akkor dugni is akar vele,kiverte a dilit,hogy neki ahhoz joga van
.Laci,Zsu nem kefél, mert Dani Edina úgy döntött. Nem mintha kíváncsi lennék rájuk. A Denisz Fanni párost is unom már nagyon, főleg amilyen közönséges útszéli stílusban beszélnek a szexről. De Edina azért 10 cm-ről nézné őket,hát nekem ez kukkolás nagyobb gáz,mintha ő csinálná és nem a lelkét adná,akkor mindenki megnyugodna legalább.

Bergamott 2014.12.28. 09:16:40

@red ferrari: Na ezt nem vitatom, ilyennek látom én is.

tvbuzi 2014.12.28. 09:21:10

Ha legközelebb amikor Edina megint részeg lesz és Laci meg Zsuzsa egymásra néznek a tisztalelkű (ha nem fogják le megint) megtépi mindkettőt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.28. 09:25:06

@ruzs54: Nem beszélve arról, hogy néhány órával korábban kapta meg a videoüzenetet a családjától, amiben nem is túlságosan érthetetlen módon kódoltan javasolták neki taktikailag, hogy nagyon becsülje meg Edinát. Ennek ellenére Lacit ebben a helyzetében áldozatnak tartom inkább, mert ő egy ösztönember a lelke mélyén. Kiskun, aki a legnagyobb elutasítottsága idején, egy hang nélkül tűrte a többség kirekesztését (csak a zárt ajtók mögött sírdogált rendszeresen egyszem támogatója jelenlétében), most pont egy bevallottan ellenfelének számító játékostól egy sorsolás alapján meghatározott odaszúrós -de végül is megfelelő önkontrollal és humorérzékkel viccesre is fogható- karácsonyi ajándékozás kapcsán ver ki ekkora patáliát? És amikor a szövetségese megpróbál viszonylag tárgyilagosan véleményt alkotni ebben a bolhából elefánt vitában, azt úgy értékeli, hogy innentől kezdve borult szövetség (illetve borítania kell azt), és perceken belül előveszi a csábítás csodafegyverét, amivel mindkét szövetségesének lelkébe és egojába belegyalogol.... Én nem mondom, hogy a másik kettő hibátlan... de a diplomáciában sem szoktak rögtön a hadüzenet megküldésével fenyegetni...

Aharon 2014.12.28. 09:33:06

@Krétagarbó: Így bizony. Nem értem, hogy lehet Dórit szépnek látni... szvsz iszonyat ronda, műpopsi, műcici, gondolom, nem kevés botox itt-ott.... Edina teste sokkal szebb, tiszta izom a csaj, természetes és szép, arányos mellekkel. Messze ver mindenki mást, Zsuzsát is. Ott is mű a cici, a többi testtájék erősen megereszkedett, úszógumi... egy fogász az ő fogsorával is tudna mit kezdeni, néha, ha mosolyog, olyan mintha most érkezett volna a Twilightból.... ja, és nekem nagyon tetszik Edinában, hogy ilyen kis perverz... még jobban, hogy gond nélkül képes olyanokat smárolni Dórival, hogy levegőt se kap. Nincs vele semmi baj az én szűrőmön keresztül, leszámítva, hogy én is sejteni vélem miért mentek tönkre az eddigi kapcsolatai, ez a ragaszkodás iszonyat kellemetlen tud lenni, pláne, hogy itt elvben semmi sincs köztük.... de elmegy Laci a picsába, hogy nem vette észre, hogy ezzel a kiscsajjal nem lehet cicázni. Írtátok már többen, hogy játszásiból van az egész, szerintem nem, ez a kis hülye hótszerelmes, kapott elég impulzust meg volt elég húzd-ereszd játék köztük, amit ő úgy fordított le magában, hogy alakul a molekula, erre tessék, pedig tényleg csak arra kellett volna figyelnie, amit Basszájba mond, és nem arra, amit csinál.

Aharon 2014.12.28. 09:37:37

@spinks: Ehemm :) Ezt a szókapcsolatot kerestem, köszönöm :)

Bergamott 2014.12.28. 09:37:49

@tvbuzi: Én simán bevállalnám, hogy kicsit megtépjen. Megmutatná milyen, meg vehetné a motyóját is.

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.28. 09:39:52

@Avanivi: ne hari de nem értek egyet. Folyamatosan megy azért a bújcizás, tipitapi, a tegnapiban is smároltak. Egy férfitól nem lehet ennyi önuralmat elvárni?
Ha Edina beadja neki a derakát (ugyanis dugni mmkk akarna vele Laci, csak "járni" nem), akkor előre látom h az lesz a kontent h Edina megerőszakolta Lacit.
Hozzáteszem, az előzetesben korrekt volt viszont Laci, legalább őszintén megmondta azt is, h levarrná Zsuzsát (is).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.28. 09:42:52

@VV Erőlegény: Jah és azt a csodafegyverét, aminek az elővételét már jó két hete mindkét szövetségese irányába zsaroló megfontolásból lebegtetett is. Most mire számított, arra, hogy ő zsarolhat csak és a másik kettő nem fog a maga módján ezekre zsarolásokra -és nem feltétlenül csak a becsicskulással, bepincsisedéssel- reagálni ? Egyébként meg én Zsu helyében, a saját játéksikeressége szempontjából Laci kártyát, mint taktikai fegyvert, három-négy hét múlva vettem volna elő, amikor már az ellenoldal (Denisz, Maci, Fanni, Dóri), teljesen fel van szalámizva, és el kell kezdeni az egymás elleni pozícionálást a végjátékhoz.

Micsell (törölt) 2014.12.28. 09:44:38

@nátrium glutamát: nem, ez nekem is visszatetsző, ahogy neked is :)
Az életben sem bírom az olyan embereket, akik másoktól várják el.
Dani látta, h Denisz jó a seprűkötésben, ha már oda osztották be, kérhetett volna tanácsot, vagy odaáll mellé, hogy mutasd már meg öreg, hogy kell csinálni. Az még nem lett volna csapatmunka amit az öreg ellenzett, ellenben megtanult volna valamit csinálni, amiből aztán lesz pénze ennivalóra.
Nyilván úgy volt kitalálva, hogy voltak jobban és kevésbé jól kereső munkák - ahogy az életben is - de miért nem egyezkedtek az öreggel, h naponta cserélnek esetleg pozíciót? A sztrájkolás helyett. Vagy ha a legelején ki van mondva, hogy az egyéni kereset közös, az más, de nem volt kimondva. Szóval itt is csak mint az életben az jött ki, hogy ki a here és ki a hangya.
Ha én keresek tíz pezót, nem fogok abból ötöt a here haveromra költeni, aki meg se próbált egy seprűt csinálni, mert minden volt, csak igyekezet nem.

@spinks: bent vannak, de a kinti életből hozott viselkedési formát követik, nem egy felépített világot tolnak maguk előtt, mint időnként egy-egy játékos (pl anno Alekosz)
én értem te miről beszélsz, csak máshogy gondolom
pl. honnan tudod, h Zsu nem a spórolós típusú nézőnek szeretett volna szimpatikus lenni
nem tudod, ahogy én sem, csak találgatunk
Továbbá te magad írtad később, hogy egyik sem dobta be a közösbe. Akkor ha egyik sem tette, miért ismét Zsut csipegetjük?

@red ferrari: abból a szempontból átgondoltad, hogy itt edina egy nem létező kapcsolat után sír? ha a való életben van két csaj akinek ugyanaz a fiú tetszik és az egyik nem jön be a fiúnak a másik pedig esetleg igen, akkor is a fiú szépen elhajtja mindkettőt mert a becsület azt kívánja, hogy amiatt, akinek ő tetszik, a másikhoz se közelítsen? nem hiszem h ennek bármi realitása lenne

Micsell (törölt) 2014.12.28. 09:54:31

Érdekes, ahogy szimpátia vagy ellenszenv alapján egyik, vagy másik játékosnak a kommentelők/bírálók bizonyos tulajdonságokat elnéznek és pozitívan értékelnek, ugyanazokat a tetteket másoknál pedig elítélik. És persze érdekes az is, ahogy ugyanazt az embert és cselekedetet a szimpatizánsai és ellenzői két egymással ellentétes pólusra sorolják be.
jó példa erre Edina kukkolása: cuki vs. perverz, Dani tarhálása: szerencsétlen vs. élősködő,
de a legjobb példa Zsu bármilyen cselekedete, mint legmegosztóbb karakter, ő bármit tesz v mond a legtöbb indulatot ő váltja ki a kommentelőkből eddig - persze ez csak egy előzetes rövid értékelés, fog ez még alakulni

Avanivi 2014.12.28. 09:56:17

@foxwiththegloves: Nem haragszom ugyanazt írtuk :) vagy keféljen, vagy hagyja békén ,de a Laci valahogy a lelkével nem tud mit kezdeni. Azt érti Edina,hogy Laci nem szereti,akkor döntsön ez szerint. Sok a rinya.

Puncylla 2014.12.28. 10:13:23

@kamilla123:
"nekem pl Dani sokkal jobb pasi, mint Laci"
Aszencségit! Tudtam, hogy itt mindenféle vélemény van, de hogy ez is!

bigél 2014.12.28. 10:20:33

@Micsell:
+1

"de a legjobb példa Zsu bármilyen cselekedete, mint legmegosztóbb karakter, ő bármit tesz v mond a legtöbb indulatot ő váltja ki a kommentelőkből eddig" - nem értem egyébként az általa kavart indulatokat. Korábban már írtam, hogy nekem Dani a kedvenc játékosom, de Zsu kezd feljönni, valószínűleg a sok kutyázásnak köszönhetően is, ami nemcsak bent, de itt is osztályrésze. (Mert azért többen kutyázzák, mint nem.) Sokszor olyan indulatokat kavar, olyan dolgokat látnak bele a cselekedeteibe, aminek nem látom az alapját, így elkezdtem figyelni, próbálni megérteni ennek a miértjét, de emiatt kezd közelebb kerülni a "nézői szívemhez" is.
Edinka pont az ellenkezője. Őt kedveltem az elején, de mostanra már elegem van a "tiszta lelkéből", bár lenne egy kicsit romlottabb. ;) :D :D

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.28. 10:22:24

@Krétagarbó:
" Zsut szépen lassan leépíti Dani. Jól is csinálja, a családja is ezt üzente, és előbb utóbb Zsu a fejére nőne, ezt tudja Dani is. "
Remélem, hogy sikerül neki!
Nekem itt az jött le az első szavazáskor, hogy a többség vágta, hogy Kiskun milyen "jellem" de a gusztustalan támadások és alázások visszarepítték a vellába.(örültem a visszatérésének, a csesztető brigád pofára esésének)
Miután visszajött, fokozatosan kezdte elfelejteni, hogy mennyi mindent köszönhet Daninak.
A nem kevés önbizalma és a simlis dolgai kb. Kanapémedve testtömegindexével egyenesen arányosan növekednek.Szóval szerintem is ráférne egy kis leépítés...

Micsell (törölt) 2014.12.28. 10:25:46

@bigél: én teljesen így látom zsut is és edinát is ahogy te :)
zsu iránti nagy ellenszenv egyik magyarázata: mert neki gyereke van - és? akkor már megszűnt embernek és nőnek lenni?... bármit tesz, én is csak kutyázni látom mindenhol
a kirekesztettségét ha figyeled, teljesen jól kezeli, az meg h néha kavar mert tudja, h egy játékban van, emiatt nem kéne ekkora erőkkel ugrani rá
a műlányra, dórira mindenki csak legyint, a butuska fannira mindenki legyint, a romlatlan (ügyes játékos) edinának minden el van nézve - de zsut kikiáltották ördögnek és azóta nem eresztik - végül is kell egy ördög is persze, de legalább annyi rosszat mindről el lehet mondani - minden gondolat végén hozzáteszem: szerintem :D

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2014.12.28. 10:33:39

@Krétagarbó:

"Sztem Fanni még erős, sokáig nagyon a top-on volt. És ha normálisan csak adja magát (a szerethető hülyét) akkor még a döntő közelében lehet."

hát jó lenne, ha Ádám mégis Fannit vinné párbajozni és Fanni jönne vissza, mert ez megerősítené őt, de erre azért kicsi az esély, mert hát látja mindenki, hogy túl sok a fiú a házban a lányokhoz képest, tehát most fiúnak kell kiesni, szóval Ádám nem fog lányt vinni, mert akkor biztos hogy ő esik ki,

így is biztos hogy Ádám esik ki, mert Robin egyszerűen alapból egy sokkal kedvesebb, szimpatikusabb srác,

nekem ő a három kedvencem között van: Dóri, Fanni, Robin

Edina ügyes, egy ideje ő vette át a főszereplő címet a házban, nem tudom mennyi ideig tudja ezt tartani, mikor pukkad ki a féltékenységi dráma, vajon Zs. tudja e fékezni magát, mert ha nem, akkor a kiesése az Ádám utáni körben már megtörténhet, két legfőbb szövetségese szakíthat vele, Laci meg nem az a pasas, akire bármiben számíthat majd, ágytársnak jó lesz, de ettől még fog kiállni mellette..

bigél 2014.12.28. 10:34:52

@Well...:

Fanni mondásait minimum kőbe, de leginkább alkotmányba kellene vésni.

red ferrari 2014.12.28. 10:37:50

@Micsell: nincs is ezzel baj, én is utánfutonak látom most az Edinát ,'de , hiszen ha
ő kezdeményez miert nem válalja ? miert hárit a Lacira avagy miért álitja be magát ádozatnak Edinának es Daninak?

red ferrari 2014.12.28. 10:41:40

szerintem ujjabb klikesedes várhato
Dani-ádina-Robin
Zsu-Laci-ádam-Dori
Faszni-Komisz-Maci

Csókolom nagymama,bukta van? 2014.12.28. 10:48:17

Edina kukkolása nekem sem jön be, viszont a Laci iránti érzéseit, reakcióit meg tudom érteni.
"Milyen jogon formál.......................?"
Gyerek még, nem tud parancsolni az érzelmeinek - Ezzel magának árt a legtöbbet.
Erre rájön még, hogy Zsú - már akkor is jól láthatón taktikai okokból - bizonyos vállalásokat tett neki Laci ügyben.
Nem csodálkozom, hogy ezek után Zsú nem a szíve csücske.
(az, hogy okkal vagy okvetlenül szerinrem mindegy is)

(Szilikon)mellesleg, nehogy valaki azt higgye, hogy Kiskun a kinti életben bejönne Lacinak, nem hiszem, hogy "lottyadtseggek" a zsánerei.
A vellában is max. annyira és arra jó neki mint Edina.

Micsell (törölt) 2014.12.28. 10:50:14

@red ferrari: játszik, taktikázik, hiszen egy játékba jött

bigél 2014.12.28. 10:51:36

@spinks: ez az "alapvető szükségleteiket" nem tudták fedezni állítást továbbra is túlzásnak tartom. De ezt már írtam. Emellett nem is igaz, hogy nem segítettek volna a többieknek a "gazdagabbak", ezt más is leírta. A legnagyobb baja egyébként az volt a többieknek, hogy Laci és Zsu túl komolyan vették a játékot, nem az, hogy jaj, éhen halunk. A nagy spórolásban sajátmagukat is "sanyargatták" szinte (ld. Laci és a víz esete by Ádám).
De valóban, lehetett volna mindkettő lazább, viselkedhettek volna szimpatikusabban a bentiek szempontjából, mert így akár jelrakási indokot is szolgáltattak. A kintiek, avagy a nézők/kommentelők szempontjából valszeg tökmindegy, hogy viselkedtek.

Más: korábban írtad, hogy ez jellemhiba Zsu részéről (de csakis az övéről, a többiekről, aki fittyet hányt a többiek "szenvedéseire", nem született ilyen ítélet.) Ezt nagyon erősnek érzem továbbra is: egyrészt nem is igaz, hogy nem segített volna, másrészt továbbra is állítom, hogy ez nem az a helyzet volt, ahol bárkit akkora veszély fenyegetett volna. De OK, legyen jellemhiba: én inkább vagyok egy spórolóssal, akit aztán meg lehet győzni, mint egy olyannal, aki - vigasztalás címszó alatt - a kést forgatja a szívemben, annak ellenére, hogy szépen kértem, hagyja abba. (Ld. Edinka)

Micsell (törölt) 2014.12.28. 11:05:42

@bigél: pontosan, az h mindenki más sem osztotta szét, nem jellemhibaként látni - egyértelmű negatív elfogultság Zsu irányába, amit a kommentelő, néző is lát és ennek megfelelően jutalmazza a kirekesztettet lásd első párbaj 78%

Costanza 2014.12.28. 11:46:58

@Avanivi: de nem egyertelmuen. a viselkedese mast mondott mint a szaja. Ha ilyesmit esku alatt is vallanal a birosagon, kirohognenek, es mennel boribe. Ez a "hat jo en csinaltam, de o akarta esete". Ezeknek a dolgoknak es az ilyen tipusu hozzaallasnak igen is van tetje az eletben, mert masok is serulnek benne, es rank se vet jo fenyt a nem fair jatek, azzal megmagyarazni hogy valaki ferfi meg nem eleg indok.

Amugy laci szerintem azzal dugott volna, amelyik elobb szetteszi a labat, es Edina meg nyilvan tul fiatal ahhoz hogy felfogja, hogy ha nem ad a pasinak szexet, akkor az meg jo hogy beprobalkozik masnal, ha van jelentkezo. Le kellett volna Lacival mar reg fekudnie, es akkor a pali nem ugrana egybol egy Zsuzsadugas eselyeje. (vagy igen siman kinezem belole azert.) Azert en sem varnam el egy pasitol, hogy engem szeretgessen tovabb ugy hogy en nem fekszem le vele, ezt mondjuk egy no sem varhatja el, tehat ebbol a szempontbol Edina itt nem tudom mit gondol.

mézescsók 2014.12.28. 13:52:48

A késői válasz oka: tegnap este elbambultam egy filmen, ma délelőtt havat lapátoltunk, madáretetőket töltöttünk fel, megpróbálkoztunk egy hóemberrel, de ahhoz nem tapad még eléggé a hó.

@kamilla123: A sokkhatás meg lesz, ha másért nem, hát kell közben lennie egy kiválasztásnak. Érezd jól magad.

@Bergamott: a helyismeretem, a rossz természetem és az emberismeretem okán jött le az elején.
A helyismeret: apósoméknak van Erdélyben egy nyaralója, elég gyakran előfordulunk arra. Így aztán nemcsak áttelepültekkel vagy turistákkal találkozom, hanem saját közegükben, ahol mindenki jobban adja saját magát. A nyelvük archaikusabb a miénknél, de emberből vannak, mint mi, pont olyan tulajdonságokkal. Sőt, eléggé konok, keményfejűeknek ismertem meg őket. Ezért már eleve nem állítottam piedesztálra Edinát néhány kommerrel ellentétben.
A rossz természetem: ha valakit nagyon savaznak, vagy nagyon adjusztálnak előttem, mindig feltámad a kétely. Biztos, hogy ennyire rossz? Biztos, hogy ennyire tökéletes? Senki sem abszolút szemét vagy szent, megpróbálom megfejteni az illetőt, aztán kialakul valami róla.
Eleve helyből senkit sem utálok és senkit sem szeretek. Persze, vannak megérzéseim, de ritkán hagyatkozom rájuk, mert lehet, hogy én kerülök szopórolerre.
Az emberismeretem: pályám egy szakaszán ügyfeleztem. Nem részletezem, tanulságos volt.
Amikor Kisbéka bement a villába, jószerint még ki sem csomagolt, de már szinte szentté lett avatva. Az egyik ok: még nem mutatott semmit, de már nyertesnek lett kikiáltva. A másik: látta ott kint, hogy hova jött, különben nem jelentkezett volna. Tudta, hogy itt taktikázni kell, hogy ez a játék nem a barátságra és a szeretetre épül, ezért aztán az a mindenkit szeretek, jóságos vagyok és ártatlan imázs eleve kamu. A harmadik: a helyi rajongók odáig voltak az ártatlanságától. Volt pasija, a hamv tehát oda (ezzel semmi bajom, élvezze a szexet mindenki, mert remek dolog - úgy általában), de ez természetes is, egy egészséges fiatalembernek (sőt, idősnek) tartozzon hozzá az életéhez. De ez nekem nem fér össze a kukkolással, megspékelve azzal, hogy közben magához nyúlt.Más az, ha a piactéren smárolok és megint más, ha takaró alatt, nyilván nem nézőközönségre vágyva. A negyedik: a szociális helyzet (elszegényedtünk, stb.) és az egyébként tényleg tragikus családi eseményekre hivatkozás. Ezek nagy problémák, de nem a Vv oldja meg. Mégcsak nem is ugyanaz az emelet, nemhogy ugyanaz az ajtó... Ha megkapargatnánk, akkor van rá egy fogadásom, hogy - talán Danit kivéve - mindenkinek piszkosul jól jönne a nyeremény és el- vagy újrakezdhetné az életét. Csak a többiek nem házalnak ennyit a nyomorukkal. Ötödikként nem hozom fel a Lacis dolgot, mert akkor a srác még Dórival volt, de megjegyzem: a pasikat az isten mentse meg az ilyen típusú nőktől. Az a fajta lány, aki nem képes felfogni, hogy a vonzódás nemcsak lelki, hanem fizikai dolog is, hogy egy kapcsolathoz nem elég, ha az egyik fél szeret, ragaszkodik. Tapad erre a dologra, mint egy kullancs, féltékenykedik, befeszül, kavar, követelőzik. Szerintem csak veszthet vele. Kivéve, ha megjátszás az egész, mert az erdélyi góbéságba még belefér ez is.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hagyj ki pár napot, aztán nézz vissza. Meglátod, mire gondoltam.

bigél 2014.12.28. 14:14:54

@mézescsók: +10000, ezt nagyon jól összefoglaltad

"ha valakit nagyon savaznak, vagy nagyon adjusztálnak előttem, mindig feltámad a kétely. Biztos, hogy ennyire rossz? Biztos, hogy ennyire tökéletes? " - ezzel én is hasonlóan vagyok, ezért kezdtem el Zsu-t figyelgetni, hogy valóban olyan megátalkodott nőszemély-e, ahogy írják.
Edinát kezdetben kedveltem (egyébként kezdetben mindenkihez pozitívan álltam, így Macihoz is, pl.), de nem amiatt, mert szent lenne (nem hiszek a szentekben), hanem üde színfolt volt érdekes ember. Aztán ez a piedesztálra állítás, szentté avatás túl sok lett nekem. Főleg amiatt, mert a viselkedése abszolút nem indokolja.

mézescsók 2014.12.28. 16:15:00

@bigél: Előítéletes én sem voltam, kivártam kicsit. Van olyan, hogy az ember ránéz valakire és feltámad a rokon- vagy ellenszenv anélkül, hogy bármit tett volna. Gyanakvóvá az tett, hogy ez a Vv és arra lett kitalálva, hogy eleve semmi sem biztos, hogy olyan, mint amilyennek látszik.
Zsuzsának nagyon rossz volt a belépője, de az a helyzet, hogy a későbbiekben sem kedveltette meg magát. Velem, mert más nyilván másként látja. Mindenesetre a tegnapi öfiről az volt a véleményem, hogy Kisbékát - aki szerintem idegileg egyébként sem túl erős - rendesen a földbe döngölte. Szándékosan, kitartóan - az együttérzés és "tisztesség", őszinteség jegyében.
Zsuzsa pár napja mondogatta, hogy ő aztán Edinára tekintettel soha nem kezdene Basszájbával, de tegnap bizony kezdeményezett (nyugiszoba: akarlak). Tudta, hogy ez fáj Edinának, ezért aztán gyorsan közzétette. Laci nem futotta volna vele körbe a villát. Először elmondta Daninak, ezzel két ügyet indított: szúrt egyet Daniba (te nem kellettél), másrészt tudta, hogy Dani elmondja Edinának, ezzel aztán a lány is megkapta a maga sokkolóját. Nem biztos, hogy jól fog kijönni a dologból Zsuzsa, egyébként is mi ez a kamu szöveg a másik érdekeiről és lelkéről. Teréz anyának ment be? Edina meg ostoba, hány rúgás kell még neki, hogy egyszer kapjon magához? Szóval kicsit sajnáltam, de valahol nagyon kijárt már neki.
Viszont, értek én hozzá? Nem nagyon.

bigél 2014.12.28. 16:24:05

@mézescsók: az új posztnál érdekes vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt tudatos Zsu tegnapi akciója - én inkább arra hajazok, hogy nem volt az annyira megtervezett

másik: nem azt mondta, hogy soha, hanem, hogy jelenleg - ezt ki is emelte, hangsúlyozta

Zsolt28 2014.12.28. 16:33:00

@mosca.della.frutta: "magyarázza már el valaki, hogy Edina miért sajátíthatja ki magának Lacit" Vagy valami ilyesmit írtál.

Te még soha nem éltél át viszonzatlan szerelmet ember?:) Mert kb. nulla empátiád van a témában. Bár talán ez azért van, mert nagyon utálod Edinát.
Ha nem látod a közvetítésekben azt, hogy Laci húzd meg ereszd el játékot játszik vele akkor valószínűleg egy komment alapján sem fogod máshogy látni, de azért leírom.
Tehát, a srác bár szerintem nem tudatosan, de pont akkora kis egérlyukat hagy a lánynak a viselkedésével, a szavaival, hogy Edina reménykedése ne törjön össze. Egy viszonzatlan szerelemben lévő ember reménykedik, hogy majd csak rájön a másik fél, hogy mennyire szerethető is ő, és akkor egycsapásra összejönnek, mint a filmekben. Persze nyilván ennek nincs sok realitása, de attól még vannak, akik hisznek a csodákban. Nem véletlenül mondják naivnak Edinát.
Ha Lacinak nem kell Edina akkor ne csókolózzon vele, ne aludjanak együtt, ne évődjenek, ne mondjon biztató szavakat neki, amiből egy normális ember is azt érti ki, hogy ebből még akár lehet is egy románc. Ha még egy tv néző is ezt látja, akkor egy szerelmes hülye mire fog gondolni? Természetesen racionálisan nézve nem lesz közöttük semmi, a lány pedig hülyét csinál magából a féltékenykedésével, illetve a kapaszkodásával, de ez egy ilyen műfaj. Szerintem mindenki viselkedett már súlyosan irracionálisan egy szerelmi szituációban. Ha nem, akkor azt az embert sajnálom.
Tehát a válasz neked: Edinának természetesen nincs joga kisajátítani Lacit, de ha a srác játszik az érzéseivel (mikor szépeket mond és reményt önt Edinába) akkor ezzel egy ilyen viselkedést hív elő a másik emberből (törvényszerűen). Ez nyilván tetszik neki, ezért is csinálja ezt Laci. Illetve egy darabig bejön neki, de lassan le fogja koptatni a csajt, abban az elképesztően elegáns stílusában, ahogy az emberekkel szokott beszélni.

Zsolt28 2014.12.28. 16:42:35

@mézescsók: Zsu akciója Lacival, majd ennek elmesélése Daninak...
Ezzel a témával kapcsolatban én is azt gondoltam, hogy direkt csinálta az egészet Zsu, hogy gyengítse Laci-t és legfőképpen Edinát. Illetve direkt mondta el Daninak. Tudatosan, arra számított, hogy Dani igazságérzete nem fogja hagyni, hogy ezt az egészet ne mondják el Edinának. Nem akarta Zsu ezt igazából titokban tartani. De aztán, ahogy újra megnéztem a videót és jobban figyeltem Zsu testbeszédét, a lány rémületet, félelmet mutatott mikor Dani benyögte, hogy ezt el fogja mondani Edinának. Utána Zsu közbevágta, hogy majd inkább ő elmondja, és beharapta a száját, ami a félelem egyik metakommunikációs jele. Most vagy ennyire "ügyes", szociopata a csaj, vagy tényleg nem tudatosan kavarta a szart ebben az esetben.

mosca.della.frutta 2014.12.28. 17:05:06

@mézescsók: aztak...rva! ... már elnézést, de ez annyira betalált - amúgy meg szép estét mindenkinek, miután tegnap újfent kidobott a blogmoci (igen, monnyon le, MOST!;) szal senkinek nem tudtam reflektálni, aki megszólított, ezért milliárd bocsi, majd megválaszolok mindent, amennyire -és amikor - tudok, de most az oldal betöltődése pont ennél a kommentnél állt meg, és annyira de annyira egyetértek, hogy annak hangot kell adjak mmkk; igen, ez tökéletes elemzése Ádinka lényegi tulajdonságainak, ez ő.
bár, annyival talán kiegészíteném még, hogy ezek mellé meglehetősen egyszerű is - a szó negatív értelmében -, noha iszonyatosan okosnak szeretne látszani, de én csak azt látom, ahogyan Dani gondolati anyagából dolgozik állandóan, az okoskodónak szánt, ám meglehetős primitívséggel interpretált mondataiból Dani köszön vissza - kivéve azt a végeláthatatlan önző követelődzést, amivel Lacc életét teszi pokollá napi szinten, de az inkább taszító, mintsem pozitív, együttérzést keltő... legalábbis én így élem meg, és a helyzet az, hogy az én szimpátiámat már teljesen elveszítette mára, sajnálom...

mosca.della.frutta 2014.12.28. 17:18:55

@Zsolt28: kétlem, hogy ezért csinálta volna, hiszen ezzel inkább magát gyengítette, amikor újabb támadási felületet adott nem csak a saját szövetségeseinek, de a mocsárlakó brigád számára is; viszont Dani csúnyán lebőgött ezzel a zsaroló attitűddel, ahogy magát "barátként" aposztrofálva arra biztatta Kiskunt, hogy mondja el, mi kínozza, utána pedig azzal a lendülettel be is zsarolta, hogy vagy elmondja ő Kisbékának, vagy Zsu teszi ki magára az "ide lőjetek" táblát... ez mi?? "barát" az ilyen? hovatovább "szövetséges"?? inkább egy bosszúálló, kicsinyes tróger, aki kihasználja az első adandó alkalmat, hogy belerúgjon egy jókorát Kiskunba, aki amúgy elutasította őt, bocs (még jó, hogy nem kellett neki!)

másik téma, amit feszegetsz: a "reménytelen szerelem" önmagában senkit nem jogosít vsz arra, hogy rátelepedjen a szerelme tárgyára, hogy eldobva minden kritikai érzékét levakarhatatlan piócaként csüggjön rajta, már csak azért sem, mert ezzel megkeseríti annak életét, akit állítólag "szeret"!

másrészt, hol itt a nőiség?? kinek kell egy levakarhatatlan nő? te ismersz olyat? mert én nem! egy nőnek legyen tartása, aki ha ki is nézett magának valakit, hagyja, hogy a pasi "szerezze meg" magának, ne pedig ő vesse elé magát, folyamat keresztbe feküdve elé úgy, hogy szerencsétlen pasi elkerülni se tudja - mert ugye a játék sajátossága folytán erre nincs is mód fizikailag. Ádina magát a női nemet gyalázza ezzel a szánalomra méltó zaklató attitűddel, amire nem indíttatja más, mint a saját kicsinyes ÖNZÉSE!

mosca.della.frutta 2014.12.28. 17:31:59

@Zsolt28: egy nőnek vele születetten van radarja arra, hogy kinek jön be, és kinek nem, csak figyelni kell rá, és elengedni a már említett önzést, és akkor soha nem kerül olyan helyzetbe, mint ez a csúf kis béka, aki mert nagyot álmodni. és nem, nem tudom sajnálni őt, mert az egy dolog, hogy látnia kéne magától is, hogy nem egy alfahím súlycsoportjában játszik, plusz: Laci is megmondta neki kerek perec, hogy nem kell neki, max szexuálisan - de azt is csak azért, mert el van zárva a világtól, és így azoktól a nőktől, akik közt amúgy ő mozgolódik -, és ha ez még nem lenne elég, a többiek is folyamatosan figyelmeztetik, hogy NEM Laci esete, ne képzeljen többet az egész projektjébe, mint ami abban valójában van (fizikai szükséglet), de ő nem vesz tudomást, homokba dugja a fejét, mert neki - bármi áron, akár sérülések árán is - de KELL LAci, akit amúgy a kinti életben a büdös életben SOHA nem kapna meg, még egyetlen egy alkalmas eü szexre sem! tiszta szánalom az a nő, és végtelenül primitív (nem buta, hanem primitív!).

Zsolt28 2014.12.28. 17:55:21

@mosca.della.frutta: Zsu taktikája sokkal jobban működik, hogy ha bent támadva van. A nézők egy része olyan buta, hogy nem lát át a manipulációján és megvédik. Tehát ha újra elkezdik támadni akkor megint eljátszhatja a mártírt és visszaszavazzák a tufák.
A belső szövetségeseinél pedig mindent eljátszott, hogy jól jöjjön ki a szituból, pedig az egész szart ő kavart, de "ügyesen", félinformációkkal és elhallgatott dolgokkal úgy hozta ki az egészet, hogy Laci legyen a szemét geci. Egyik legnagyobb ellenfelét, Edinát is sikeresen gyengítette meg ezzel az egésszel, mert a lány elég érzékeny és még nem tudni, hogy milyen indulatokat hoz ki belőle ez az egész. Ha erősen negatív lesz ennek a kicsengése, tehát gyűlölködés, harc, harag Laci ellen akkor veszíteni fog a népszerűségéből. Ha sikerül felülemelkedni ezeken, akkor erkölcsileg győztesen és megerősödve fog kikerülni ebből. Viszont Zsu tudja, hogy ott van a lány mellett, így tudja majd manipulálni, hogy melyik forgatókönyv felé terelgesse Edinát.

Danit zsarolással vádolni, és bosszúálló kicsinyes trógernek nevezni azért, mert el akarta mondani a barátjának és szövetségesének ezt az egész sztorit? Ha te ezt komolyan gondolod, akkor nem vagy komplett. Ez olyan erkölcsi és morális hiányosságokat vet fel, amit nem is érdemes magyarázni.

A reménytelen szerelem témaköréhez: én nem láttam Lacin azt, hogy gáznak tartja Edina közeledését, sőt... úgy láttam, hogy tetszik neki. Persze most majd mikor Edina szemre hány, akkor majd terhes lesz neki a társasága. Egyébként pedig, itt inkább neked nem tetszik, hogy Edina kavar Lacival, mert nem tartod olyan jó nőnek Edinát, mint amilyen jó pasinak viszont Lacit. Miközben én azt látom, hogy Edina bőven jobb nő, mint amilyen jó pasi Laci. Persze ha csak a szépséget nézzük, akkor igazad van. Ha minden mást is vizsgálunk akkor Edinában sokkal több érték van.
Edinát önzőnek, zaklatónak beállítani megint csak olyan vélemény, ami komoly érzelmi hiányosságra utal attól, aki ilyet megfogalmaz. Elmondhatnám miért, de valószínűleg nem lennél rá kíváncsi:).

bigél 2014.12.28. 18:23:01

@Zsolt28:

Azért jó lehet úgy élni, hogy itt mindenki hülye, csak te vagyok helikopter:

"nézők egy része olyan buta, hogy nem lát át a manipulációján és megvédik. Tehát ha újra elkezdik támadni akkor megint eljátszhatja a mártírt és visszaszavazzák a tufák."

"Ha te ezt komolyan gondolod, akkor nem vagy komplett. Ez olyan erkölcsi és morális hiányosságokat vet fel, amit nem is érdemes magyarázni."

"olyan vélemény, ami komoly érzelmi hiányosságra utal attól, aki ilyet megfogalmaz"

Zsolt28 2014.12.28. 18:30:21

@bigél: "Azért jó lehet úgy élni, hogy itt mindenki hülye, csak te vagyok helikopter".

Legalább azt az egy mondatot tudnád helyesen leírni, amit te írtál és nem tőlem idéztél:).

bigél 2014.12.28. 18:35:07

@Zsolt28: javítottam közben, mint láthattad - de mondjuk én eleve nem tartom magam tökéletesnek és mindenki mást, aki más véleményen van, idiótának

bigél 2014.12.28. 18:36:33

@bigél: @Zsolt28: de ha már itt tartunk, akkor egy idézet tőled: "pedig az egész szart ő kavart"

Találd meg a hibát! ;)

Zsolt28 2014.12.28. 18:43:48

@bigél: ha megígérem, hogy mindenki mást nem tartok idiótának, akkor téged tarthatlak annak?:) Egyébként pedig idiótákkal nem vitatkozom, nagyobb a rutinjuk, úgyhogy szia:).

bigél 2014.12.28. 18:46:50

@Zsolt28: nyugodtan, a te véleményed nem oszt, nem szoroz. De érdekes, hogy engem megszólsz egy hiba miatt, amit később javítottam, de amikor a te saját - hasonló jellegű - hibádra felhívom a figyelmet, akkor hirtelen idióta lettem. De ezt tőled bóknak veszem.

mézescsók 2014.12.28. 18:47:10

@bigél: Az új posztot olvastam - remek! -, a hsz-ket még nem volt időm végigfutni.Szerintem volt bőven tudatosság abban, hogy elmondta Daninak. Először is azért, mert normál esetben erről az ember mi a francnak beszélne? (Jó, a villában normál esetek nincsenek, de mégis...). Másodszor: nem kényszerítette rá senki, hogy elfecsegje. Zsuzsa nem az az ösztönösen bármit is elcsacsogó nőszemély, általában okkal teszi azt, amit tesz. Más kérdés, hogy baromság. Laci lehet, hogy elmondta volna mondjuk Ádámnak, de tovább nem nagyon jutott volna a dolog, mert Ádám nem Robin (nem tetszik a pasi játéka, de ez tény), másról is hallgatott már (pl. Edina megujjazása - nem Ádámtól tudjuk). Nagyon-nagyon átlátszóan kezdte azt a beszélgetést Danival: van valami, amit elmondana, de inkább nem, de inkább mégis, mert olyan, hogy nem is tudja..., stb. Szóval frappánsan előkészítette a dolgot, mert ezek után nincs ember - na, jó van, de nem sok -, aki ne kérdezett volna rá a történtekre.
A szemében valóban volt rémület, de nem azért, hogy Dani elmondja Kisegérnek, hanem azért, hogy MIT ÉS HOGYAN MOND EL! Mert nagyon nem mindegy. Azt már nem is említve, hogy ezzel úgy sikerült aláznia Edinát (hülye vagy, ez a pasi még a guruló krumplit is..., és te ez után futsz), hogy közben előadta a barinőt.
Ja, és mellesleg persze a női büszkeségébe is belelépett Dani, amikor vmi olyasmit mondott, hogy nem jössz be Lacinak. Ettől függetlenül fenntartom: a vircsaftot Zsuzsa nem egy önfeledt pillanatában generálta.

mézescsók 2014.12.28. 18:50:26

@Zsolt28: Elnézést, az előbbit neked is szántam. Rá is kattintottam a nevedre, de úgy látszik, gyorsabb voltam, mint a technika, ami nem túl gyakran fordul elő, de mint látjuk, nem példátlan. Szóval bocs.

mézescsók 2014.12.28. 18:51:11

@Zsolt28: Elnézést, az előbbit neked is szántam. Rá is kattintottam a nevedre, de úgy látszik, gyorsabb voltam, mint a technika, ami nem túl gyakran fordul elő, de mint látjuk, nem példátlan. Szóval bocs.

bigél 2014.12.28. 18:57:42

@mézescsók: Én nem látom ennyiregonosznak Zsu-t, de persze simán láthatom rosszul, nem ismerem személyesen.

Ádámmal kapcsolatban lenne egy megjegyzésem: szerintem - legalábbis Zsuval kapcsolatban - nem lenne ő annyira titoktartó, ezt az ügyet, ha megtzdja Lacitól, simán elkotyogta volna. Korábban is volt már rá precedens, hogy ezzel kapcsolatban osztotta az infókat Edina felé.

Zsolt28 2014.12.28. 18:59:36

@mézescsók: Igazad lehet, közben én is eljutottam odáig, hogy szerintem is direkt kotyogta el Daninak az egészet és a rémület, félelem inkább a későbbi Edinás szituáció miatt volt benne, mert akármennyire is számításból csinál mindent ez a nő, de azért tarthatott attól, hogy Edina lehet nem veszi be a maszlagot, amit neki mondani akart és inkább ettől félt és ez látszik az arcán.

mézescsók 2014.12.28. 19:03:20

@mosca.della.frutta: Igaz, az egyszerű is jellemző rá. Ettől még szerethető figura is lehetne, de nekem nem az.
Egyetértek a piócasággal is. Férfiban, nőben utálom az értetlenséget. Nem könnyű tudomásul venni, ha az ember nem kell valakinek, de ilyen fokon szánalmas. Amikor anno Laci megujjazta (ezzel egyébként semmi bajom, egészségükre, azon meg még tépelődhetünk, hogy a szex vajon mi?), őrültként rohant ki a hálóból, hogy el akar menekülni, stb. Mint egy rossz szappanoperában. És már jeleztem, jártam arrafelé, tévéileg, dvd-ileg, internetileg pont úgy szocializálódnak, mint mi.
Ami miatt picit lelkiismeretfurdalásom van, az a békázás. Én így látom, de már kiskacsáztam is. Most meg sixx Minnie egerezi. Azért ne illusztráljuk már szegénnyel az egész Brehmet, mert ez nem igazságos.

És ha már az állatoknál tartunk: tudja valaki, hogy milyen meggondolások, esetleg logika alapján váltogatják a hálóhelyeiket? Ezek többet költözködnek, mint a vadlibák, a gólyák és a darvak, meg az unokahúgom együttesen!!!

mézescsók 2014.12.28. 20:43:33

@bigél: Én sem ismerem személyesen. A típusához volt - vagy inkább nem volt - szerencsém.
De a tévedés jogát fenntartom.
@Zsolt28: Pedig nem meggyőzni akartalak, csak azt írtam, amit láttam vagy látni véltem. Tulajdonképpen mindkettőnk nézőpontját lehetett védeni.
Mindegy végül is, mert a lavina elindult.

Okami 2014.12.28. 21:00:42

Zsu nem akar megbántani senkit se csak üzekedik, mint egy tüzelő szuka :D nem értem ezen mit szégyell, és azt se értem miért kell minket nézőket ezzel a kamu szöveggel áltatni. 2 napot adok neki.

Edina te pedig kapnál egy kokeszt, hogy ilyen szinten alázod magad Laci miatt (Két forintot nem ér ez az ember!)
süti beállítások módosítása