Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az Álmosvölgy legendája 2x08 - Szívtelen

2014. december 23. 13:00 - Szencsike

Ichabod és Katrina Crane végre együtt! Hurrá, bontsunk pezsgőt és lessünk bele egy kicsit a párocska életébe! Olyan szépen beszélnek a szerelemről, mintha csak a Rómeó és Júlia legszebb részeit olvasnák fel, ám nem egymásnak vallanak szerelmet. Itt az idő megismerni egy újabb XXI. századi vívmányt, a Nagy Ő című műsor alatt találgatják ki lesz a hősszerelmes (?) főszereplő kiválasztottja. Ennek apropóján a szerelmespáros megbeszélheti azt is, hogy itt az idő tiszta lappal kezdeni nekik is. Sok mindenen mentek keresztül, sok mindent nem is tudnak a másikról, de az egymás iránti szerelem töretlen. A nyálas szövegelésnek Abbie rikácsolása vet véget, híreket hozott, fontos híreket. Már egy hete nem hallottak Henryről, így Abbie a számítógépes aktivitását figyelte. A párocska kicsit zavartan pislog rá, Abbie sem érti teljesen, remélhetőleg nem zavart meg semmit. Katrina belelkesült a Nagy Ő-n, újabb műsorokat ismerne meg. Abbie tud mutatni párat, de előbb a meló az első.

1.png

Ugrás Henryre, a rejtekén újabb gonosz tettre készül. Egy kis dobozból egy dobogó, ám kiszáradt szívet vesz elő. Elmondja a varázsigét, a szív vértől csöpög, a szoba másik oldalán egy hosszú hajú, de meztelen lány várja Henry utasításait. A lány egy diszkóba megy, egy baráti társaságot látunk, a fiatalok piálnak, egy szemüveges, kicsit félszeg srác ábrándos tekintettel figyeli a szomszédos asztal egyik lányát, aki épp táncolni készül. Nem egy alfahím a srác, de a gonosz lány őt nézte ki magának. Felvesz a lány külsejéhez hasonlót és a sráchoz lép. A csábítás sikeres volt, mert a kocsiban kötnek ki és a lány kiszívja a fiú minden életerejét, szó szerint egy múmia lesz a srácból. Később, a rendőrség már a helyszínel, Abbie Crane-nek magyarázza a diszkó jelentését, de Crane köszöni, az ő korában is voltak zártkörű táncházak, ahol egy kicsit lazíthattak a szabályokon. Katrinával törzsvendégek voltak egy ilyen helyen, ő maga több walzert is ismer. A hullához érve, Abbie azonnal Henryt gyanúsítja, és nem hisz Crane teóriájában, hogy Henryben ott lakozik valahol a jóság. Crane még mindig nem adta fel a reményt, ha feladta volna, Katrina nem lenne most mellette.

2.png

Henry-lak, Abe a tükörben dühöng, Katrinát akarja, de most rögtön! Ez a vonat már elment, Moloch nagyúr döntése szerint már nem kell Katrina, Abe törődjön bele a veszteségbe. Közben hazatér a kislány, Henry egy legyintéssel eltűnteti Abet, majd azt az üveget veszi elő, amit a múlt heti rész végén láttunk. A lány piros színű sugárban az üvegbe hányja a szemüveges srác életerejét, van ott még több is, de még többet kell gyűjteni, a Nagyúrnak ez kevés. A kutatóbrigád már az archívumban keresgél, Crane bújja a könyveket, Abbie a neten keresgél, Katrina egyszerűen ránéz az egyik képre és felfedezi, hogy az áldozat életerőpontjait támadták meg. Néhány lény a testnek kifejezetten ezen pontjait támadja, a nő ötlete alapján máris szűkülhet a kör. Viszont Katrinának látomása van, Henryt, egy bölcsőt, egy kisbabát és egy dobogó szívet lát. Szerinte semmi sem történt, Crane ráfogja a közérzetére, Abbie egy kis aszpirint ajánl. Ezt most nem, de egy kis tea jó lenne, Abraham is azzal kínálta őt, ha le akarta nyugtatni a zaklatott idegeit. Ezt nem kellett volna, Crane-nek ez egy kicsi gyomros, viszont hazakíséri a feleségét. Abbie bedobja, hogy hoz kaját, és ha kell a tea, azt is, és folytathatják a nyomozást, de mire befejezi a mondatot a páros eltűnt. Vége a szép időknek, mikor ketten voltak Crane-nel.

3.png

Egy kis bisztróban egy srácot, a barátnőjét és egy jó barátnőjüket látjuk. A jóbarátnő és a srác leülnek egy boxba, a barátnő kajáért megy. Kettesben a srác rögtön a lényegre tér, észrevette, hogy barinő mindig velük lóg, de ő a barátnőjét szereti, nincs esélye. Ettől szegény lány megzuhan és elrohan, kint a kocsijánál felbukkan a gonosz lány, majdnem ugyanúgy néz ki, mint a Barátnő. Tudja, hogy nem a srác kell neki, hanem a lányra vágyik. A beszédével szinte hipnotizálja a lányt, és ő lesz a következő áldozata. Kicsivel később Barátnő jön ki a kocsihoz, de ott már csak a múmiává aszalódott JB-t találja. A halott lányról Abbie értesíti Crane-t, aki azt javasolja, hogy Katrina javaslatára nézzenek körbe a veszélyes tárgyak között is, ne csak a lényekre koncentráljanak. Ha szupererős és veszélyes tárgyakról van szó, akkor a szakértőnk Nick Hawley lesz. Szőke egy kocsmában várja Abbie-t, a múltkori Wendigos kaland még élénk, nem szívesen segít, de ha a lány szépen kéri, akkor lehet vele beszélni. Abbie megmutatja a hullák képeit, Hawley nem ismer olyan tárgyat, ami múmiává aszalná az embereket, de Abbie-vel szívesen inna egy italt. Kösz, de nem, Abbie-nél élesek a határok, Hawley kívül esik azokon. Szőke nyíltan nem bánkódik Abbie-n, mert két másik hölgy mosolyog rá, be is veti minden csáberejét, de ki tudja, lehet komolyan gondolná Abbie-vel.

4.png

A faházban Abbie és Crane újra ötletel, Crane nem csodálja, hogy Hawley vakvágány volt, azon sem lepődik meg, hogy hagyta magát két nővel elcsábíttatni. Csábítás, erről Abbie rájön, hogy az első áldozatot a kocsi hátsó ülésén találták meg, vagyis épp kamatyolt. A szó jelentését Crane már ismeri, olyan lényt kell keresni, aki elcsábítja az áldozatot. Katrina is beszáll a beszélgetésbe és a csábítás vonalon felállít egy lényprofilt, az pedig egy szukkubusz lenne. A szukkubusz az emberek legtitkosabb vágyaira épít, olyan külsőt vesz fel, ami hasonlít az áldozat kiszemeltjéhez, de nem kaphatja meg. Így ő meg tudja adni azt, amit az igazi nem. Miközben profiloznak, Hawleyt látjuk, már csajok nélkül magányosan iszogat, hát nem letelepszik mellé a gonosz lány, aki majdnem olyan, mint Abbie? Hawleynak nem kell sok noszogatás, hogy igyon a lánnyal. Katrina már tudja, hogy milyen lényt kell keresni, ha kap egy térképet, az energiája alapján meg tudja határozni, hol van most. Térkép megvan, gyertyát éget felette, elmondja a varázsigét, a lehulló viaszcseppek a kikötőt ölelik körül. Abbie már tudja, hol lehet a lény.

5.png

Hawley és gonosz lány megérkeztek a hajójához, szorosan utánuk Abbie és Crane mint mentőalakulat. Hawley a szerelőcsarnokban az utolsókat rúgja, ám van annyi lélekjelenléte, hogy az őt szipolyozó szukkubuszhoz egy varázskövet érintsen, így megszakad az életerő-csapolás. Crane és Abbie fegyverrel kergetik el a lényt, Szőke alig áll a lábán, Crane támogatja, szerencséje volt. Nem szerencse, volt egy varázskristálya, amivel elűzhette a lényt. Abbie hívja Katrinát, hol a dög, addig Crane kiokosítja Szőkét a szukkubuszról. Azt használja fel, amire az áldozata vágyik, vagyis Hawley esetében Abbie lenne az. Abbie-ék hazaindulnak, a kocsiban Crane újra felemlegeti Katrinát, egy szép, ám bonyolult kapcsolatot ápol a feleségével. Ha Abbienek is kedve támad valakivel, mint pl. Hawleyval együtt lenni, tegye nyugodtan. Abbie köszöni, de ilyen gázos időkben nem mer komplikált dolgokba belebonyolódni.

6.png

Újra látjuk Katrina álmát, Henry, bölcső, kisbabasírás, Crane ébresztgeti őt, és most legalább bevallja, hogy milyen képeket lát. Valamiért úgy érzi, hogy a Moloch-bébivel elveszett valami belőle is, keresi önmagát ezután a kaland után. Abbie szól, talált új nyomokat. Alapesetben a szukkubusz havonta táplálkozik, de már van két áldozata és egy harmadikat majdnem megölt. Vajon miért lehet mindez? Katrina megint látja a víziókat, most annyival bővül, hogy a lény átadja az életerőt Henrynek és a bölcsőben ott egy babaszerű alak. A Fredericks-házat ismeri fel a helyben, csak most valahogy más, lelakottabb. Katrina a jelent látja, mert a ház most néz ki úgy, amit leírt, próbáljon meg koncentrálni, hátha lát mást is. Sikerül előhívni megint a képeket, de ezúttal pontosan látja a babát: egy rémbaba fekszik a bölcsében, amit körülvesz a piros életerőköd. Vagyis a szukkubusz a bébi Molochot táplálja.

7.png

Itt az idő a válságtanácsnak, Moloch itt van a földi világban, Henry valahogy kimódolta, hogy a Katrina-féle terhesség nélkül megoldja a kérdést. Tény, ők kiűzték a prizmával Katrinából a magzatot, de a gonosz erői határtalanok. Katrina azon okoskodik, hogyha Henryt elválasztaná Molochtól, talán megszabadulna a fia a befolyásától. Témánál vagyunk ismét, Abbie-nek is van némi beleszólása, ő az egyik Tanú, az ő feladata, hogy legyőzze a Lovast, ehhez mit szól a kedves mama? Crane állítja le a catfightot, mindketten csituljanak, nincs idő arra, hogy veszekedjenek. Katrina visszavonul a varázskönyvéhez, Abbie az aktákat bújja. Később, a nagy kutakodásban Abbie-nél az első találat, a szukkubusz eredeti neve a szívtelen. Ezt Crane viszi tovább, azért szívtelen, mert ki gondolná, nincs szíve, azt külön őrzik a testétől. A lény elpusztításához előbb a szívet kell megölni, majd utána a testet. Először egy harmadik századi római papnak sikerült elpusztítania egy szukkubuszt, ő Szent Valentin néven vonult be a történelembe és a szerelmesek napján ezért lepik meg a párok egymást egy szívvel… Tehát meg kell találni a szívet, és megölni a lényt, ilyen egyszerű. A szívet valahol megszentelt helye kell lenni, templom, temető… Temető lesz az, Abbie ugye figyeli Henry számítógépes mozgását, egy temetőtől kért ki engedélyeket. Katrina és Abbie mehet a szívért, Crane a testet öli meg. Viszont közülük senki sem tudja, hogy néz ki igazából a lény.

8.png

Hawley lesz a megoldás, egy bulihelyen várják Crane-nel a lényt, itt van táplálék bőséggel. Hawley jutalma egy tincs a lény hajából, értékes cucc ez is. Addig nem támadnak, amíg a csajok nem szólnak, hogy elpusztították a szívet. Hawleynak megfelel, leül a bárpulthoz, így Crane Abbie-ről kérdezi, őszintén reméli, hogy tisztességesek a szándékai vele. Hawley nem válaszol, ehhez semmi köze Crane-nek, de Abbie kérdezett esetleg róla, ám Crane már a tömegben mászkál. Feltűnik a gonosz lány, prédára vadászva pásztázza a tömeget. A temetőben a csajok keresik a szívet, varázslat rejti, ennek tárgyi jelei is vannak, tárgyak, vagy jelképeket kell keresni. Persze Katrinára most jön rá a lelkizhetnék, tényleg ennyire befolyásolnák őt az érzelmei? Abbie annyit biztosan tud, hogy egy bizonyos pont után már az anyai szeretet sem elég, lásd az ő édesanyját. Viszont a lány talál egy kriptát jelképekkel lefestve, bár ilyen egyszerű lenne minden az életben is mint itt. A bárban Hawleyék megtalálták a gonosz lányt, innentől már sietni kell a csajoknak. Hawley egy bűvös kést nyom Crane kezébe, elvileg minden démon ellen hatásos. Crane megy a lány után, aki egy raktárterembe vezeti őt. A kriptában megtalálták a szívet, de a kis bödönbe Abbie kukacokat lát bele, Katrina patkányokat. Elterelő bűbáj, vagyis semmi sincsen benne, Katrina látványosan undorodik a képzelt patkányaitól, Abbie nyúl bele a bödönbe, a szív benne volt.

9.png

A raktárban a lány beszélni kezd Crane-hez, érzi a vágyát Katrina iránt, de keserédes ez a vágy. A kriptában Katrina olvassa föl a bűbáj szövegét, a szív füstölögni kezd, Abbie értesíti Hawleyt. A gond az, hogy Crane nincs meg, talán hátul ráakad. Hátul Crane még mindig a lány szövegelését hallgatja, kezében a késsel, majd beleszúrja a lányba. Ekkor a kriptában Katrinát valamiféle áramütés éri a szívből, elájul. A lény közben Crane erejét szívja, Hawley időben érkezik, rálő a lényre, aki így őt veszi célba. A kriptában Abbie-nek kell felolvasnia a varázsszöveget, és lám, elég ereje volt az ő szavainak, a szív szénné égett. A raktárban Crane kezd magához térni, előbb a kést döfi a lénybe, így az leszáll Hawleyról, majd lelövi a lényt, szénné ég. Crane legközelebb a pisztolyt kéri, ez sokkal hatásosabb fegyver. Katrinát Abbie támogatja ki, mindkét nőszemély rájött, hogy könnyebb az élet, ha nem veszekszenek. A következő cél az, hogy megállítsák Molochot, ehhez a Lovasok közelébe kell jutni. Katrina vállalja a csali szerepet, Abraham úgyis szerelmes belé, ha meggyőzi őt, hogy Crane már továbblépett Abbie-vel, akkor biztos visszafogadja. Kisebb hidegzuhany ez Abbie-nek, hisz neki kéne mindezt elmondani Crane-nek. Katrina kitartó, tudja, mit kockáztat Crane és Abraham érzelmeivel, de meg kell tennie.

Abbie már egyedül érkezik a tóparti házhoz, Szőke kötözgeti a sebeit. Abbie megszánja, ő fejezi be a műveletet. Ajándékot is hozott, Hawley megkapja köszönetképp a szukkubusz elszenesedett szívét. Valaki lehet jó pénzt fizet majd érte. Crane kiért egy rakás kenőccsel, de igencsak meglepődik, hogy Abbie tért vissza egyedül, ideje beszélgetni. Crane meglepően könnyen fogadja a hírt, belátta, hogy az ő kapcsolatuknak, mint minden másnak, fejlődnie kell. Elég szilárdnak érzi a szerelmüket, ahhoz, hogy bízzon Katrinában. Aki már bizonyította a háború során, hogy kiváló kém, így előnyük is származhat az akcióból. Közben látjuk Katrinát, ahogy megérkezik Abe-hez, aki rögtön Henryhez viszi, eldicsekszik, hogy visszajött az asszony. Henry most kivételesen örül, hogy Katrina itt van, és ha viseli a nyakláncát, az még jobb, jöjjön csak a bölcsőhöz. Henry üdvözli őt, Katrinán látszik a reménykedés, Henry megmutatja neki a bölcsőt. Ezalatt Crane hangját halljuk, aki szerint az a legfontosabb, hogy bízzon a felségében. A kedves felesége a bölcsőben egy kisbabát lát, egy emberforma kisbabát, nem a szörnyet, akit a látomásaiban látott.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása