Hogy volt?

Való Világ 7x33 - Ti úgy simán izéltok?

2014. december 19. 11:35 - zaphodbb

Nagyon izgalmas rész elé nézünk: vajon Komisz spermácskája betalált Kazal petesejtecskéjébe, avagy sem? Két napja ezért rágom tövig a körmeimet.

Nem ezzel a témával kezdünk, naná, majd ellövik az első öt percben a rész legizgalmasabb pontját. Nem, előtte még végig kell néznünk hosszú-hosszú perceket, amiket agonizálással töltenek a kis lemmingek. Mert ennyi ez a rész most, mindenki körbebeszéli a másikat valakivel, már a végére zsong a fejem, hogy most ki kivel van tulajdonképpen.

Onnan indulunk, hogy Kazal és Ádám nyerték a szexi fotó versenyt, a jutalom egy romantikus vacsora kettesben a nyugiszobában. Romantikáról szó sincs, beszólogatás van Kazal részéről, faszparasztozza Ádámot, aztán szidja magát, hogy ő milyen dagadt és csúnya, mindezt tele szájjal:

Tök kivagyok a képeim alapján is, dagadt vagyok, nem nézek ki elég jól, küzdök minden nap, nem látod, hogy most is küzdök, kardiózok, mindent csinálok, hogy valahogy kinézzek.

kazal.jpg

Kazal életének értelme ennyiben ki is merül, hogy ő valahogy kinézzen. Tulajdonképpen irigylem, hogy ez a legnagyobb problémája, nem tűnődik azon, mi végre született erre a világra, ha jól áll a haja és a műszempillája, akkor minden szuperzöld neki.

Váltunk a vacsiról a szaunára, ahol egy szál fürdőruciban masszírozásba kezd Ádám. Annak még lenne is értelme, hogy Kazal hátából kimassza az őrületes stressz miatti csomókat, de hogy milyen stresszgócok halmozódhattak fel Kazal fenekében, azt nem tudjuk. Márpedig Ádám leginkább a tomporára koncentrál. Közben pedig elhinti, hogy Komisz milyen tiszteletlen és megalázó szerinte Kazallal. Majd felajánlja, hogy aludjanak együtt, de Kazal lerázza, véget vet a romantikus estének. Jó, még egyet villonganak a fürdőben, de én már nagyon unom őket, úgyhogy teljesen tökmindegy.

adi.jpg

Ugrunk a reggelre, Kazal mesél Macikának, hogy miket ettek, meg hogy ő berúgott, Komisz a konyhában persze hallgatja, és örvend a kicsi szíve, hogy Kazal tartotta magát és nem zárta két lába közé Ádámot. Kazal aztán Rönének elemzi, hogy neki mindkét fickó tetszik és el van bizonytalanodva, Röné szemmel láthatóan leszarja magasról az egészet, biodíszletet játszik, nem is válaszol. Komisz is Rönének és Macikának mondja a magáét, hogy Ádám jobban tetszik Kazalnak tuti, mint ő. Röné már csak a fejét fogja és sóhajtozik, heverget Maci ölében a kanapén.

Én nem vagyok jampi. (Komisz)

ronemaci.jpg

Kiskun és Ádám tárgyalja ki az estét: Kiskun haditervet sző, hogy Ádám itassa le Kazalt és részegen fektesse meg. Ádám szerint vele nem csupán részegen akarhat egy nő szexelni, úgyhogy ez nem annyira nyerő terv. Már csak azért is kifejezetten geci ötlet, ami ráadásul egy nő agyából pattan ki, mert pont ezt hívják szexuális kihasználásnak. Kiskun erkölcsi érzékére hirtelen nem is tudok mit mondani, tapsoljuk meg felállva.

kiskun.jpg

De még mindig lebeg a kérdés: MOST AKKOR TERHES KAZAL VAGY SEM? Nem bírom én ezt a feszültséget, rosszak az idegeim. De nem, még mindig nem tudjuk meg, megy tovább az agonizálás, rájöttem, hogy én ettől őrülnék meg a villában: naphosszat a semmiről beszélni hogy lehet. Mondjuk egymás kibeszélése helyett nyugodtan átdumálhatnák a lét nagy kérdéseit is, de ilyen beszélgetést még egyet sem csíptem el. 

Kiskun-Basszájba: nem tudják hova tenni ezt a Robin gyereket, mondjuk őt nincs is hova tenni, mert szinte ott sincs, ahol pedig van. Kiskun rosszul van 12kertől, hogy nehogy hozzáérjen, Basszájba szerint meg:

Te egy kibaszott hataloméhes nő vagy.

Kiskun még pörög azon, hogy 12ker fárasztja ezzel a vonzódik hozzá dologgal, szerinte amúgy is botrányos, hogy emberek itt szexelnek a villában, ő erre nem lenne képes. Ez azért érdekes kijelentés, mert ő ült fel az első napján Dávid faszpörgettyűjére, ugyebár, de ez már a múlt jótékony homályába vész a fejében.

Ádiná-12ker, helyszín: terasz. Ádiná Kiskunt ekézi, szerinte odavan Basszájbáért és be akarja csalogatni a málnásba. 12ker bólogat. Látja ő, hogy Kiskun egy törtető nő és szívesen kitúrná Ádinát. Bomlik itt a nagy egyetértésben éldegélő egység.

12ker.jpg

Feladatot kapnak, vagyis Röné kap: szegénységi bizonyítványt kell kiosztania a lemmingek között, társul Kazalt hívja ehhez a nemes feladathoz. Ha én szerkeszteném ezt a műsort, azért néha beraknék olyan feladatot, ami vicces is, és nem feltétlenül csak arról szól, hogy nyírják ki egymást. Röné ebben a játékban megint bizonyítja, hogy mennyire tarkón kéne vágni egy döglött angolnával, olyan stílusban beszél a többiekkel, amitől én már rég felrúgtam volna.

De nézzük a bizonyítványokat:

  • legbefolyásolhatóbb lakó: 12ker, Kiskun miatt
  • leggonoszabb lakó: Basszájba, mert ő a gyengéket támadja, ha rájön az ötperc, de Ádiná szerint meg ilyen a karaktere, ne basztassák már. Egyem a kis szerelmes szívét nekije.
  • leghazugabb lakó: röné a múltba réved, mert Ádiná belehazudott Vikácsu arcába. Érdekes választás, ő a legegyenesebb lakó szerintem. Ádiná fel is háborodik, hogy pont ő volt őszinte és hiteles az egész Vikácsu történetben.
  • legkétszínűbb lakó: Kiskun - édesistenem, ez a hangnem, nem bírom
  • legerkölcstelenebb lakó: Kazalnak adja húde nagy szeretettel, aki erre rendkívül büszke

Engem így kell elfogadni, úgyhogy bassza sas. (Kazal)

Végre elérkezünk a Nagy Attrakcióhoz: Kazal nagy titokban behívja a fürdőbe Plasztikot és sírva előrántja a terhességi tesztet. Plasztik dob egy hátast, miközben tolja befele a szendvicsét:

Ti úgy simán izéltok? 

izeltok.jpg

Komisz mondta Kazalnak, hogy PISILJON rá a tesztre, mert mivan ha, mert anélkül prüttyögtek. A Nagyon Beharangozott Jelenetben az a legizgalmasabb rész, hogy Plasztik kimegy a szendvicséhez egy tányérért. Kazal nem tud nyomás alatt pisilni, és megfejteni is nehezen bírja a terhességi teszt használati utasítását. Plasztik tart egy kis erkölcstan órát, felvilágosítja Kazalt, hogy ha gumi nélkül dugol lányom, akkor abból gyerek lehet. Majd a feszültséggel teli perceknek már vége is szakad, mert csak egy csík van a teszten. Szerintem kevés idő telt el az utolsó gumimentes izélás óta, hogy kimutassa a teszt. De persze mit tudom én, négy nap múlva szülöm a harmadik gyerekemet, mit értek én a védekezéshez, ha jól belegondolok és a hatalmas terhes hasamra nézek. Kazal még végül eldicsekszik azzal, hogy mennyi ilyen tesztet kellett már megcsinálnia, ezek szerint nála a fogamzságátlás ennyiben merül ki.

pisil.jpg

Most aztán már nagyon hosszúra nyúlik ez a hogyvolt, de még nézzük meg 12ker hogy reagált arra, hogy kihívta őt Röné. Ha még emlékszünk, hogy Vikácsu és Röné milyen hatalmas hisztériát és gecifaszkurvanyádozást csapott az előző kihíváskor, akkor jól látható, hogy mekkora értelmi szakadék van köztük. 12ker ugyanis egészen higgadtan, intelligensen próbál közelíteni a kérdéshez, pedig nyilván összefosta a bokáját ő is, főleg ezután a ripacs beszéd után, ahol szétalázta őt Röné. 12ker felteszi az ezerforintos kérdést Rönének: hogy ha ő, 12ker már nem tud hová süllyedni Röné szerint, akkor hogy van az, hogy egy szinten gondolja magukat. Röné persze kivágja magát azzal, hogy emberileg nincsenek egy szinten. Ez a nő még enni is ripacskodva eszik. Maci Röné vállát puszilgatja, mi balra kihányunk.

macikacska.jpg

Még megnézhetjük, ahogy beállnak a két kiválasztott mögé a sorba, nagy meglepetés nem történik:

Ádiná: 12ker

Kiskun: 12ker

Plasztik: Röné

Kazal: Röné (aki kibaszott áldozat fejet vág közben)

Basszájba: 12ker

Robin: 12ker

Ádám: 12ker

Maci: Röné (szerelmet vall neki hirtelen, valahol lemaradtam arról, hogy ők mikor lettek ilyen nagy barátok)

Komisz: Röné

Jujj, micsoda izgalmak várnak ránk holnap, kiderül az előzetesből, hogy Komisz rá akarja majd szabadítani Kazalt Ádámra taktikából, Kazal meg sírva rohan be a vécébe, faszparasztozva Komiszt.

Címkék: vv7
762 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beacska 2014.12.20. 12:54:00

@VVKnapné: ez nem csavar. ez ösztön. szerintem még különösen gondolkodnia sem kell hozzá

VVKnapné 2014.12.20. 12:55:15

@beacska: szted képes lenne szarban hagyni macit meg dórit?

beacska 2014.12.20. 12:57:35

@VVKnapné: ugye, amikor Attila és Peri Eszternek tették a visszautasíthatatlan ajánlatot - mármint, hogy ha Kiviszi Shadit és kint is hagyja, onnantól befogadják - nnna, AZ csavar volt. AHHOZ kellett gógyi...de ez, amit Dennis csinál most..ez mi??? semmi...az a nagy terv, h akkor innentől Dennis Zsuval masszíroztatja magát, és ettől Zsu majd letolja a bugyiját???hmmm...mondjuk el tudom képzelni, h D. ennyire egyszerű. de én inkább azt gondolom, farol kifelé a nem létező szövetségükből...elfogyott belőle a HIT ( :D)

beacska 2014.12.20. 12:58:37

@VVKnapné: Dórit??? miért hagyná szarba? Dóri is már kifelé leseget. Maci meg...hmmm...nem tudom, h mit gondolnak bent Maciról (én semmit)

Csak ügyesen! 2014.12.20. 13:04:10

@beacska: Az a probléma, h úgy láttam a bentiek, valamilyen általam ismeretlen oknál fogva, Macit erősnek tartják, se kiválasztani, se kihívni nem merik, így még sokáig nézhetjük, pedig öröm lenne látni, ahogy kizúgna, nagyjából bárki ellen.

beacska 2014.12.20. 13:06:48

@Csak ügyesen!: igen, én is így látom. mondta nekik vki, h a Párbaj, az nem egy fizikai összecsapás VALÓJÁBAN? ;)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.20. 13:09:17

@beacska:

Komisz nem akar megválni a Fényevőtől, mert ugye ez a szolibajnok képtelen nyitni Zsu felé, ezért felejtős Komisz másik brigádhoz való csatlakozása.
Persze ha a ribi szolis kipottyan, akkor meglepheti Zsuzsikát a gondzillával, amitől Dani sztrókot kap, és habzó szájjal elküldi a pitsába álmai hercegnőjét, két legyet üt egy csapásra ezzel Deniszke.

beacska 2014.12.20. 13:10:01

jaaaa, és még azt is gondoltam Dennis nagy taktikai húzásáról, h szerintem látja ő h Fannika rámozdul Ádámra durván, és nem akar úgy kinézni, mint egy nagy farok, amit dobtak, inkább úgy csinál, mintha ő akarta volna ezt. A saját maga megnyugtatása végett. csak hát nem nagyon megy neki még így sem, hisz Daniék is mondták, h mennyire feszült....hááát, elég ostoba dolog a kecskéhez küldeni a káposztát ;)

beacska 2014.12.20. 13:13:11

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: hááát, én nem hinném, h ezt Dennis komolyan gondolja. Én úgy látom, h ilyen sok idő elteltével már nem lesz itt "ösztönös" szex. Nem fog Zsu "ráfanyalodni" senki kolbászára. Zsu meg megtanulta már, h az rossz húzás volt, h Dáviddal szexelt. Mással nem fog....ez hótziher.

Persze egy Edina-Laci szex még beficcenhet. Vagy Dóri-Robin. Ez a kettő max, ami valószínű...

beacska 2014.12.20. 13:16:52

de én még mindig ott tartok, h nem értem, h Maci miért gyűlöli Zsut?

lacuna666 2014.12.20. 13:27:47

de hol van már az új poszt?

VVKnapné 2014.12.20. 13:28:31

@beacska: Maci azért utálja Kiskunt, mert Fanniék is gyűlölik, és jabba meg Fanni+Reni seggében van. És igen, olyan jó lenne, ha jövő héten őt választanák ki. Ami sztem simán benne van, Dórit, Fannit, Dennist egyelőre hagyják, úgyh nem marad más.
Sztem is megtanulta Zsu a leckét, nem fog még egyszer ugyanabba a hibába esni. A tegnapelőtti részben mondta is, h ő botrányosnak tartja, h vki szex-szel akar kitűnni stb.
Dóri-Robin szex sztem akkor lesz, ha egy évig tart a VV7, mert Robin amilyen tempóban halad az udvarlással... :DDD
Edina-Laci szexet nem akarok! Az meggyengíti mindkettőt, és nekem most ők a kedvenceim.

VVKnapné 2014.12.20. 13:30:53

@lacuna666: éééén is azt várom már reggel óta!! :(((
az előbb unalmamban már elolvastam az rtl klubos posztot...
rtl.hu/rtl2/valovilag/dennis-terve-mesteri-a-kivitelezese-viszont-gagyi

ruzs54 2014.12.20. 13:36:00

@beacska: "nem értem, h Maci miért gyűlöli Zsut? "Dávid Macinak dicsekedett el először hogy Zsu ceruzahegyezőjébe tolta a cerkahegyét,ugyan akkor Danit is utánfutóztatta, vagyis kétkulacsoskodott.Maci Renivel is barizik a csordaszellem ezt várja el, hogy közösen utálunk vkit. Gondolom ezért utálja,(nekem se szimpi amit Zsu csinált,de ez a segítek haragudni, kiutálni vkit ez se szimpi)Valamikor általános iskolás koromban volt az a szokás,hogy az osztály két legszebb menőbb barinői összevesztek és körbe kérdezték az osztálytársakat "összevesztem ezzel vagy azzal, te kivel vagy?Edina pártatlan volt Vikcsunál is mégis Ő lett a kétszínű.

VVKnapné 2014.12.20. 13:49:43

@ruzs54: és maci azonnal lebüdöskurvázta zsut. De amit fanni csinál, az tök rendben van. Reninél jobban már csak macit rühellem, rosszindulatú, tohonya faszparaszt! levágódik a kanapéra, és takarózik be... ez a fogyni megyek be-szöveg, meg egy baszott nagy kamu volt, h megvezessen mindenkit.

beacska 2014.12.20. 13:50:32

@ruzs54: hmmm...lehet, h úgy érzi, h Dávid - akivel vhogy TÉNYLEG jóban lettek nagyon gyorsan - Zsu miatt esett ki? lehet. nem hinném, h Danit "sajnálja". Én igazán Lacin, Ádámon és Robinon láttam azt, h kapóra jött nekik Zsura tenni, mert nem kellett gondolkodni. Ők voltak a sodródók. Macin én úgy láttam, és látom, h ő valóban utálja Zsut. Dávid lehet a válasz a kérdésemre (vagy a 42?)

nátrium glutamát 2014.12.20. 13:58:29

Érdekes, csak azt nem tudom miből gondoljátok, hogy Zsú rámozdulna Dennis-re.
Semmi érdeke nem fűződik hozzá és nem is az ő súlycsoportja (értsd: nincs egzisztenciája, kapcsolatrendszere, kinézetre talán 4. a sorban és túl közönséges).

mosca.della.frutta 2014.12.20. 14:00:52

"Ez a nő még enni is ripacskodva eszik. Maci Röné vállát puszilgatja, mi balra kihányunk..." ezen már kishíján kiköptem a kávém, nagyon jó lett a h/v, gratula @zaphodbb, bár egyet hadd javítsak, azt a "vezércselt" (nem az), hogy Bojli menjen rá Ázott Kutyára, NEM Kiskun találta ki, hanem csapatszinten brainstormingoltak rajta, sőt, ha jól emlékszem - és jól emlékszem, mert öfiben is volt - maga Ádám volt az, aki bedobta a közösbe az ötletet, és mindenki lelkesedett a tervért, szal ezt már ne varrjuk a MissHataloméhes nyakába, mert ez pont nem az ő sara; de amúgy minden elismerésem, amiért ebből a hóttunalmas, egysíkú öfiből egyáltalán ki tudtál hozni valami olvashatót, pláne szórakoztatót! :)

nátrium glutamát 2014.12.20. 14:01:56

@VVKnapné: teljesen egyetértek veled!
Robinnal az a baj, hogy túl nyálas Dóri ízlésének, valamint profi a csaj, ingyen nem oszt pennát.

ruzs54 2014.12.20. 14:04:39

@VVKnapné: Igen azonnal le büdös-kurvázta.Fannival kapcsolatban,más szemében a szálkát esete forog fenn.Én is úgy látom ,gondolom ahogy Te.
@beacska: Szerintem se Danit sajnálja, hanem Zsu a beköltözés után 6 órával már Dávid farkincájával huncutkodik,Dávid reggel Macinak dicsekszik ,Dávid kipotty a szürke szellem járása miatt , nem sokára Vikcsu pottyanást is Zsu számlájra rója, + Renibariságból a csordaszellem miatt utálhatja ennyire kitartóan Maci Zsút.

lacuna666 2014.12.20. 14:11:35

@VVKnapné: Jaja én is olvasgatok már mindent itt takarítás közben :)

mosca.della.frutta 2014.12.20. 14:11:52

@beacska: igen, alibi jeleket osztogattak, mert kapóra jött nekik, hogy tét nélkül lehet pakolni Zsúra, mert a többiek már úgy is megpakolták elegendő számú jellel ahhoz, hogy mindenképpen ő menjen ki, de számomra ennél a csicska indíttatásnál is visszataszítóbb volt akkor két másik ember jelrakása, vagyis magyarázata, nevezetesen Ádináé és Lacié, mert ők azzal a magyarázattal rakták rá, hogy menjen ki és "bizonyítson", mutassa meg van-e helye a vellában - magyarul: menjen, mutassa meg, hogy milyen a nézői megítélése, és ha elég erős ahhoz, hogy kint hagyja nagypofájú Ordenáriát, akkor majd odaállnak mögé, ha meg kint maradt, akkor értelme se lett volna konfrontálódniuk miatta....
szép, lojális hozzáállás, aminél gusztustalanabbat nehezen tudok elképzelni, remélem, Zsu is észben tartja, és tudja hová tenni ezeket az embereket a későbbiekben is, mert ez mindent el is mondott a játékukról (na meg a jellemükről), ilyen emberekkel lehet szimpatizálni - bent is, kint is -, de megbízni bennük játékostársként... végzetes hiba lenne.

mosca.della.frutta 2014.12.20. 14:14:31

@mosca.della.frutta: utolsó mondatomhoz még csak annyit, hogy erre Ádina rá is erősített szépen azóta, hiszen egyfolytában ekézi Daninál Zsút, minden erővel azon munkálkodik, hogy kikezdje a szövetségüket, és Danit maga mellé állítsa teljesen, mert látja benne a stabil húzóembert, akivel simán elmehet a fináléig.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.20. 14:32:57

Nyilván jóval könnyebb lenne, de szerintem Edina már Dani nélkül is képes eljutni a fináléba. Persze esze ágában sincs Danit hagyni. Az érdekes lenne, ha Lacival tovább jutnának (mármint kapcsolat szintjén)

nátrium glutamát 2014.12.20. 14:36:53

@mosca.della.frutta: ezért Zsú a legrosszabb időszakot választotta ki az eltávolodáshoz. Ráadásul egy olyan archoz húz, aki már egyszer szembe köpte. Ebből is látszik, hogy nincs a helyzet magaslatán. Momentán akár indulhatna is kifelé - "a mór megtette kötelességét, a mór mehet".

lacuna666 2014.12.20. 14:38:22

@Köcsöglány: Engem is zavar Dennisz Au-imitálása, legszívesebben a falat kaparnám annyira rossz az alakítása

Haplo 2014.12.20. 14:40:41

lattatok a tegnap ejjelit? mi volt az a repulo level?

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.20. 14:46:08

@mosca.della.frutta:

Ez a jó Edinában, hogy nem egy madár, jól lát ott mindent .
Az meg hogy jelet pakolt Renire ,okkal pakolta meg a csajt, elég szépen savazták a Vikcsus "ki hova áll" témánál, ezért nem szeretné látni a kedves Renáta orcáját :)

Zsu a vége előtt elfogja baszni a játékát valamivel, fárasztó lesz végi azt hallgatni hogy haza akar vinni a gyereknek egy komplett családiházat, nagy kerttel és nagy kutyával, Edina is érvelhetne ezzel, ő sem a Cukkemberg gyerek sarja, kő oda a lé.
BasszájbaLaci is fölöslegesen teszi itt az igazságos igazmondós jógyerek figurát, egyszer b*ssaz fel az agyát Dóri és máris elmúlik az imidzse :)

mézescsók 2014.12.20. 14:52:56

@aggyistenbrittudós: Könyvmániás vagyok, mindig olvasok elalvás előtt. Bagoly vagyok, ritkán alszom el 2-3 előtt. Ráadásul most vettem ki az éves szabimat (műtét miatt bent maradt 29 nap!), úgyhogy tegnap 11-kor keltem.
Nietzschet és Coelhot meghagyom másoknak. Előbbihez nem vagyok elég okos, utóbbihoz elég naív. John Fante Kérdezd az út porát c. könyvét olvastam. Félút.

Sargabogre 2014.12.20. 15:01:31

@lacuna666: pont most néztem, hogy teljesen úgy affektál meg direkt úgy beszél a riportban mint Aurélió. gondolom azt hiszi, hogy majd megnyerheti emiatt. egy irritáló féreg.

ruzs54 2014.12.20. 15:03:30

@Haplo: Láttam, Dani szülinapi bulija vége felé Laci Ádám hab-fürdőznek a jakuban.Maci az udvaron téblábol és akkor berepült vmi valóvilágos emblémával ellátott papír, amire Maci rácsapott mint tyúk a takonyra,és elovasta,Közben a két fürdöző kérdezgette mi az mi az???Maci mikroport is elhagzott azonnal vagy 10x, de Maci meg se hallotta csak olvasott bőszen.Végül bement a riportszobába levelestül lepényestül mindenestül.Amikor kijött azt mondta nem tudja mi volt az csak az emblémát látta.Szal csak a Maci tudja mi volt az de hazudik, mint azt már láttuk egy párszor.

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.20. 15:09:12

@aggyistenbrittudós:

"dehogy. nekem csak fűrész a barim, a többiek haverok. már elnézést, de muszáj volt pontosítanom."

hát ezt majd meg kell ünnepeljük, viszont számíts rá, hogy emiatt majd itt páran zombivá lesznek és a nyaki véredényedre fognak pályázni,

viszont bízom benne, hogy brittudosként ez neked meg se kottyan...

ja, ez meg a másik, nem értem miért vannak a commenttársak általában ennyire kiakadva rám... pedig isten bizony még csak nem is hasonlítok Fannira, csak imádkozom, hogy őrizze meg a totális üde másságát a vellában, és ne akadjon fenn semmi cseszegetésen...

Isten áldja a királynőt és a brittudósokat!

FOGASFŰRÉSZ 2014.12.20. 15:18:20

@Csak ügyesen!:

"Laci inkább Fanniban gondolkozik, abban is van ráció"

Uramisten, ha ez bekövetkezik, megtöröm eskümet a nemszavazás alapszabályára, és megkérem az egyik kissrácot a környékemen, hogy hadd szavazhassak az okosáról Fannira...

nem nem, hidd el Csak ügyesen, a stáb nem lesz hülye megengedni egy ilyen párbajt, nekik szükségük van Fannira a show utolsó leheletéig, Fanni egy összkomfortos, überelhetetlen szórakoztató központ, rajta lóg ez a show egy hajszálon, kapaszkodnak is bele rendesen tiszta izomból...

mosca.della.frutta 2014.12.20. 15:21:16

@nátrium glutamát: én még nem tenném ki, vannak benne lehetőségek, pl. amint írtam korábban, egy lehetséges Lacc-Ádina-Zsu érzelmi (később akár szexuális is) háromszög féltékenységi drámákkal, mindennel, amiben 12ker is benne lesz tökig; sztem lacc jó választás a show generálásához, és a garantált képernyőidőhöz - már csak azért is, mert gyenge ember játékosként, ugyanakkor Ádinával már benne van egyfajta játékban, és ahogy elnéztem, még PVC is fogja őt rendesen érzelmileg -- elég volt csak megemlíteni a nevét, amikor Ádinkával és Boljiékkal volt egy tisztázó beszélgetésük nemrég a nyugiban, és máris decibelekkel emelte meg a hangját, szemmel láthatóan ugrott rá, szal függ még tőle erősen -- ez pedig jól jöhet még majd, amikor Renyagenya kiesik, és PVC szépen sunyiban betagozódik maid Daniék brigádjába, és ezzel B.sszájba - tetszik, nem tetszik - kényszerszövetségese lesz, és akkor majd közelről asszisztálhatja végig, ahogy Lacc egymásnak ugrasztja a tyúkólat - tuti feszültséggeneráló szitu lesz = jelentős képernyőidő.... szal van ott még dolog a mór számára, ne siessük el a likvidálását ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 15:23:45

@Zsolt Pallagi:"... Röné, ....rátemetni minimum 6 köbméter betont..."

:D
sixxx feet under :)

mosca.della.frutta 2014.12.20. 15:36:10

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: ezzel egyet kell értsek, Ádinka bent lesz egészen a végéig, ő az egyik potenciális győztes, Zsu viszont el fog vérezni elég hamar, mert vannak határozottan idegesítő megnyilvánulásai (pl a parttalan, végeláthatatlan szövegelései, a lassú, körülményeskedő beszédmodora, ahogy keresgéli a szavakat, a szegényes szókincse, miegymás), ha nem találja fel magát, és nem mászik bele valami érdekes sztoriba, hamar ráunnak a nézők, és ha Ádinának sikerül 12kert ellene fordítania, akkor akár még párbajra is küldhetik a mocsárlakók...
ezért a Danival való szoros, kettes szövetsége létszükséglet számára, kérdés, hogy Ádinának sikerül-e éket verni közéjük -- szerintem nem, oké, látom a szerkesztői szándékot, hogy ezt akarják láttatni velünk, de én meg ismerem Dani típusát elég jól: hiába van esze a játékhoz, a számára vonzó nőt nem fogja elengedni a közeléből, mert megölné a féltékenység, felőrölné, és képtelen lenne a játékra koncentrálni, fontos neki, hogy Kiskunt mindig a közelében tudja... szal, savazhatja Ádina, ha arra játszik, hogy 12ker ejtse ki a körből Kiskunt, nem fog neki összejönni, előbb vagy utóbb rá fog ébredni erre (is) a mi kis kedvenc játékosunk.

Mók_Ica 2014.12.20. 15:43:48

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nyugodtan mondhatja ezt zsu..... nem tudom hová jelentkezett, de itt nem családi ház a főnyeremény, kutyával :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 15:56:16

@Krétagarbó: "...Na megyek takarítani, az olyan érdekes....."

Nekem is kellene, úgyhogy adj valami sorvezetőt, pls, hogy mi érdekes benne.:D

astryle 2014.12.20. 16:02:12

Hali! Super TV2 őn Röné most alakít a Csládi Titkokban, mint terhes anyuka :D A műsorban a barátját pont Norbinak hívják :P Ja és a sínésznő elég harmatosan alakít.

csincsilla72 2014.12.20. 16:12:09

@astryle: hihi:-)
Akkor rossz helyre ment a terhességi teszt? Rönének küldték, nem Kazalnak?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 16:15:09

@beacska: "... azt hiszi, h majd a Hitgyülisek fognak rászavazni?..."

Úgy hallottam, azoknak tilos ilyesmit nézni, nemhogy részt venni benne. Szvl arra hiába gründolná az üzletet, sztm. :)

A dennis féle manőver nagyon is elképzelhetőnek látszik, csak valahogy nem néztem ki belőle ennyi gondolkodást. Ennyire jó ösztönei lennének?

astryle 2014.12.20. 16:16:39

@csincsilla72: találtam vidit is :) elemezni kéne a sínművészetét vimeo.com/99657664

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.20. 16:17:08

@mosca.della.frutta:

Edinában és Daniban az a jó, hogy nem színészek, Robin se játssza meg magát, csak ő lavírozik.
Maci egyszer hozza a önsajnálkozós "a dagikat senki se szereti" szerepét, máskor meg a perverz állatot aki még egy kiadós pisiszextől sem riad vissza.
FényevőFanni azzal menőzik, hogy neki a legmocskosabb a szája, szex közben még oké lenne, de hogy alapból így reagáljon le mindent ,az nem kicsit gáz, és persze nem bír a pöckével, és aszongya ő csak annak mutatja meg a gyengébbik énjét aki megérdemli......cseszd meg Fannika a nézőknek mutasd meg ,mert nekik szerepelsz, és ők szavaznak.
CsuzliszájúLaci is visszavett az arcból, ő valójában olyan mint amikor beköltözött, csak most picit visszavett mert nincs mire verni, szerepjátékos ő is.
Denis = Au 2.0. csak neki sikerült megreszelni egy nőt a villában, esetleg összejöhet neki a 3. hely, ő is megjátssza magát.
Dóri szerintem sunyi, ő is átment a lavírozósba, de mikor buli van úgy le kap mindenkit hogy másnap az összes villalakó herpesszel a száján ébred, ha Fanni kiesik olyan puszihaverja lesz Zsunak hogy pofánk le fog szakadni.
Ádám a tuja, rá nem tudok mit mondani, ő van, tolná is Fannit, meg nem is, annyira nem teszi az eszét, lehet ő lesz a villa Teoja.

@Mók_Ica:
Most nem ugrik be mennyit visz a nyertes, de gondolom az albérlet már felejtős opció lenne, és még kutyára is futná.
De ne hozza már fel ,mert a nézők ilyenkor egyszerre nyomják meg a mute gombot, annyira fárasztó már.

csincsilla72 2014.12.20. 16:17:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A Denisz-féle manőver jónak látszott addig, amíg el nem bénázták és amíg Az ellentábor rá nem jött. Így nem sok értelme van.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 16:21:41

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: "...Komisz...meglepheti Zsuzsikát a gondzillával..."

Sztm Kiskun nem felejt (ennek hangot is adott), ezért kizártnak gondolom, hogy Komisz bármiben sikerrel járna nála.

mosca.della.frutta 2014.12.20. 16:21:53

@astryle: ahhogy ÍGY sínésznő, hogy szerepelt valami amatőr kostruált baromságban.... hát, ilyen alapon több sínész van az orzságban, mint közmunkás, és akkor már nem csak Renyógenyó, de Zsírsertés is annak mondhatja magát, vagy még ki tudja, kik....

tényleg, mi van, ha ezek innen ismerték egymást? mint ahogyan Dáviddal is kintről ismerték már egymást... az meg mi már, hogy itt is egy Norbi meg ott is... tudtam én, és kezdetektől fogva hangoztatom is, hogy ez a vőlegény egy oltári nagy KAMMERMANN!!!! xDDD

a Terápiát darálom éppen - pár részt nem láttam, csak félszemmel, amikor adták -, de megszakítottam, hogy lássam Renyagenya csillámló tehetségét másutt is - de valami statiszta lehetett max ebben a dráma-akármiben is, mert nézem már vagy 10 perce, és nyomát se látom... (óh, bárcsak már a VV relációjában írhatnám le ugyanezt...! :P)

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.20. 16:22:31

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

De a manővert már első nap túljátszották, le is jött Zsuzsikáéknak a Vígszínház, most az a játék jön, hogy ők tudják e azt hogy mi tudjuk amit ők tudnak :)

csincsilla72 2014.12.20. 16:24:40

@astryle: Elemeztem. Kösz, inkább színházba járok. :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 16:25:11

@csincsilla72: "... A Denisz-féle manőver jónak látszott addig, amíg el nem bénázták..."

nem erre a manőverre gondoltam, hanem a beácska felvetésére, hogy Komisz szeretne esetleg kifarolni a csoportjából.

mosca.della.frutta 2014.12.20. 16:26:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: pontosan; na meg túl alpári, túl primkó is hozzá, valahogy kétlem, hogy bejönne neki egy ilyen komisz-féle tróger senkiházi, akinek nagyjából zéró felelősségtudata és még annál is kevesebb erkölcsi érzéke van...

astryle 2014.12.20. 16:26:53

@mosca.della.frutta: Épp kerestem valamit néznivalót a tévébe amikor Röné visszabambult terhesen. Remélem valami szerződésszegéssel várják idekint :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 16:30:20

@mosca.della.frutta: "...ez a vőlegény egy oltári nagy KAMMERMANN!!!..."

:D:D:D

De ugye nem Kovi-Cam Ltd?

astryle 2014.12.20. 16:31:24

@ruzs54: Köszi a linket :) az okj-s gyorstalpaló színészképzésen jót röhögtem

mosca.della.frutta 2014.12.20. 16:36:51

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: nagyon f.szásan összeszedted, ehhez nincs is nagyon mit hozzátenni, tökéletes karakterjellemzések, egyetértek veled mindben - bár, 6-os szériát nem láttam, így nekem az Au-style kimaradt, és ez, amit most Suttyókomisz a riportban előad, teljesen újként hat - és még viccesnek is mondhatnám, akár, ha nem lenne ennyire ellenszenves figura szegény, hogy inkább hat szánalmasnak és erőltetettnek, mint viccesnek, szal részemről ő off;

(de azért még nem ejteném ki, megnézném, ahogy párbajról-párbajra koppan, amikor sorra véreznek el a katonái;))

Mók_Ica 2014.12.20. 16:37:01

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: lakás, autó + havi 1 mioHUF.... bár a lakás lehet, hogy csak 1 évre van...... :)))

nátrium glutamát 2014.12.20. 16:37:41

@astryle: 0:44-nél kezdődő mondatából valaki csinálhatna videomeme-t. Kár, hogy ahhoz nem értek...

nátrium glutamát 2014.12.20. 16:42:11

@Mók_Ica: ha jól értettem, a kocsi is csak egy évre van. Szal 12 milla + celebségért adják el magukat. Bár a legtöbbnek 15 perc hírnév jut kint maximum.

Mók_Ica 2014.12.20. 16:45:02

@nátrium glutamát: a havi 1 milla is egy évre szól.... ha pedig az bruttó, akkor még annyi se, mint amit írtál.... :))) no, ebből nem lesz családi ház.. :)))

ő-szinte 2014.12.20. 16:45:24

Miert nincs uj poszt? :O olo

Haplo 2014.12.20. 16:54:21

@ruzs54: ezt lattam, de nem ertettem, most akkor kivulrol jott vagy bentrol? mert a sracok se ertettek, az udvaron csak ok harman voltak, raadasul ugy, hogy siman ralattak az egesz udvarra, nem volt ott senki. Azon tanakodtak, hogy honnan jott, meg Dennist is megganusitottak, de Maci elmondasa szerint o mar aludt. Maci odacsoszogott, felvette, de szerintem enm olvasta el, legalabbis ennyi ido alatt aligha, (vagy nem volt benne semmi, azt konnyu elolvasni gyorsan is), mert folyamatosan uvoltoztek vele hogy Maci mikroport! pedig az rajta volt, nem is ertette mit akarnak, igazitgatta, de ment tovabb a mikroportozas, majd vegre raszoltak, hogy Maci gyere a riportba, erre elindult be, mikozben tovabb mikroportoztak. Nem ertettem, ha benti level nemlett volna fontos, hogy bevigye, ki es mit irhatott volna fontosat ami miatt ekkora feneket keritenek neki. Kinti level viszont szerintem nem megy at a kupolan, qrva magasan van ahhoz hogy egy kis papirrepulo atrepulje. Raadasul VV-s logo volt rajta, ezt lattak mindharman. A stab tud atdobalni nekik valamit? vagy UFO-jaras volt? :) szal ezt nem ertettem.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.20. 16:57:19

@mosca.della.frutta:

:)
Deniszt nem kell félteni, nem fogja tele könnyezni a nyugiszobát azért mert mellőle kipotyognak a játékosok, majd jönnek a páros feladatok amikor párban kell helyt állni a rivális csapat egyikével, szóval egyedül senki se marad mert össze lehet kuszálni a szálakat a feladatokkal.
Pl ha lenne olyan feladat hogy Laci testéről Zsunak le kell nyalni az orosz kaviárt, akkor Zsu nem hátrálna meg, mert ráfogná hogy ő szeret nyerni, és ebből bármi is lehet utána, Dani megzakkanna, elkapná Edinát egy orálra hogy féltékennyé tegye Zsut, ezt megtapsolná Dóri, amin felb*szná az agyát Laci, ezt látván Robin felpattanna hogy az ő szerelmét már ne kurvaanyázzuk már le ha lehetséges, ettől Maci előhozná az új képességét és alvajárva idézne szellemeket, hogy beférjen az összefoglalóba, de ezt szóvá tenné Ádám hogy nem kell a rizsa, persze azért hogy ő is bekerüljön az összefoglalóba....lehetne itt generálni a szálakat egy szaros orosz kaviárral is :)

@Mók_Ica:

Abba a lakásba nem fog tartani nagy kutyát, és kert se lesz a közelben, max kiviszi a Margitszigetre brunyálni.
Alekosz pont bukott mindent, lakást, kutyát, macskát, mert ennyi esze volt hogy idő előtt átkoccol a tv2-höz :)

ruzs54 2014.12.20. 17:14:51

@Haplo: én sem értettem, hogy honnan érkezett.majd megtudjuk, :-) vagy titok marad örökre:-)

Mók_Ica 2014.12.20. 17:22:40

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: max. a nagy kutya fog ott lakni a lakásban, egyedül :))))
egyébként ezt a családi titkok epizódot én már régebben láttam...... akkor még híre-hamva nem volt a vv7-nek.... sztem egy ilyen szerep miatt nem kell örök hűséget fogadnia a csatornának..... bár lehet valamilyen kikötés......

Admiral_General_Aladeen 2014.12.20. 17:42:11

@astryle: Uuramatyám! Ebben a videóban is olyan debil,bamba feje van Reninek. :)
Maci is,Ő is,közel a tűzhöz... Kiről derül még ki,hogy szerepelt valamelyik dokurealityben? :P

pomac 2014.12.20. 17:46:03

megint bealudta poszt iro vagy sztrájkol :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.20. 17:47:56

@astryle: úristen. Hát ez nem nagy színészet,ugyanilyen gusztustalanul mesterkélten dumál jelenleg is a vellában. pfááá

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.20. 17:49:09

OFF: létezik OKJ-s színész tanfolyam? Na ne már :D :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2014.12.20. 17:57:29

Amúgy Fanninak a folyamatos "nekem jajj,de mély gondolataim vannak,de senkivel nem osztom meg,és totál félreismer mindenki" magyarázkodásától már rosszul vagyok. Inkább vállalná be,hogy egy HP,talán még szimpi is lenne,de ez az állandó hú,de nagy titokzatoskodás. Hagyjuk már,a kutyám szeméből milliószor értelmesebb gondolatokat olvasok ki,mint amit ez a két lábon járó nemibetegséghordozó valaha is ki fog mondani.
(a streamet nézem vissza épp,ehh...)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 18:01:23

@Haplo:"... Kinti level viszont szerintem nem megy at a kupolan, qrva magasan van ahhoz..."

Drón?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 18:10:29

@Mók_Ica:
Ez komoly, hogy a lakás meg az ótó csak egy évre? De akkor annak idején hogy volt az, hogy a VV Laci "árulja" a lakását? Vagy megvette akkor részletre a 12 miláért?

Aharon 2014.12.20. 18:11:06

@Köcsöglány: Gyerekkoromban volt teknősöm. Határozottan magasabb intelligenciával bírt, mint odabenn egyik-másik. A kutyáim, macskáim mind egy szálig egyetemi professzorok voltak, mondjuk egy Macival vagy Dennisszel történő összehasonlításban... Fannikának szerintem amúgy lenne kapacitása, csak teljesen kihasználatlan sajnos.

beacska 2014.12.20. 18:12:29

@Mók_Ica: @nátrium glutamát: a lakás és az autó maradó, csak a havi 1 milla van 12*...az persze más tészta, h mekkora ház és mekkora autó. gyanítom a csat. még gyűjti a szponzorokat. Úgy tudom, eddig csak egyszer adtak családi házat (Szabolcs?), de az sem volt még felépülve. Attiláé nem is épült fel, neki magának kellett keresgélnie. Mondjuk Au kapott egy panel-lukat legalább

Aharon 2014.12.20. 18:12:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem, csak a lóvé, a többi az öribe jár. Valaki mondta, hogy ebből nem lesz Zsunak családi háza, de lesz, havi 12 milla bőségesen elegendő, hogy Félegyházán kitatarozza normálisra a meglévő romot, a nyereménylakás értéke is lesz vagy 20-25 milla, azt el lehet adni....

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 18:12:47

@Mók_Ica:

Lehet, hogy a blogmoci csak ránk pikkel ? MONNYON LE !!!
Ponneked írtam :(

pulicka 2014.12.20. 18:17:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én úgy tudom hogy egy évig nem adhatják el a lakást-autót, de az ő tulajdonukba kerül az is.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.20. 18:18:30

@Mók_Ica:

Nem örök hűségről van szó.
Benne van a szerződésben mikortól léphet le a csatornától, amíg a szerződés köti addig feji a csatorna, Alekkal voltak még tervei a csatornának, de nem bírt a vérével, és megpattant a tv2-höz, a gondolom a perköltséget állta a tv2, a többi pedig ment a levesbe.
Azért egy belvárosi lakást, autót, és 12 misit dobni az szép teljesítmény :)

Mók_Ica 2014.12.20. 18:29:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: @beacska: asszem vv2Laci kapott házat vhol a semmi közepén.... szabolcs is lakást kapott.....
lehet, hogy a vv-kben örökbe kapják az autót és a lakást :)
na.... utána néztem: lakás, kocsi, utazás és 1 évig havi 1 milla :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.20. 18:31:00

@beacska:
@Mók_Ica:
igen, látom, köszi. Nabbódottá, h nemhiába vannak ott benn :)

Mók_Ica 2014.12.20. 18:32:11

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: alekot bőven kárpótolta a hírek szerint a tv2.... nem gondolom, hogy anyagilag rosszul járt..... de egyébként pedig tuti rosszul járt... se retek, se tv2 képernyőn nem szerepel....

Mók_Ica 2014.12.20. 18:33:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát csak meg kő' dógozni ezé' a cuccér' :))))) virítsanak vmit, ne tuja kapja :)))

beacska 2014.12.20. 18:35:33

@Mók_Ica: Alekosz köztudottan megszívta: a TV2 kihátrált mögüle, az RTL meg elvett tőle mindent...példát kellett statuálni..."a statuálás a lényeg"-ahogy a Tanúból megtudtuk ;)

kamilla123 2014.12.20. 19:03:50

Most néztem vissza a tegnapi öfit, és nem olvastam a mai kommenteket, úgyh bocsesz, ha erről már volt szó, de megint bebizonyosodott, h Edina milyen kis gyáva nyúl. Amikor Zsu megszavaztatta, h kapjon e büntit a másik csapat, nem tette fel a kezét, csak amikor már mindenki feltette. Tehát önmagában Zsu-ért, vagy face to face vmiért soha nem áll ki. Simán ki lehetne csinálni, mert csak akkor nagy a szája, ha mögötte áll egy egész brigád. Utána meg előadja a nagy őszintét. Messze nem olyan erős, mint Dani vagy Zsu, ezt ő is érzi, ezért férgeskedik mindig, h szétbontsa a hármast. de a védőszárnyaik alatt simán elevickél majd a végéig, mint az elmúlt évadban Zsófika Viki mellett.

verkli 2014.12.20. 19:05:53

@Mók_Ica: de legalább mi jól jártunk :)

Mók_Ica 2014.12.20. 19:17:57

drága komment-társak, megszületett az új posztcsi :) gyerünk-gyerünk oda :)))

TomFerramentiBarátja 2014.12.21. 11:13:29

segítségbajbanvagyok már megint mit művel azzal a pokródzal
süti beállítások módosítása