Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Defiance 2x12 - All Things Must Pass

2014. december 19. 11:00 - Szencsike

Hölgyek, urak hamarosan elérünk a végjátékhoz, de addig még izguljuk végig ezt a részt. Rögtön kezdjük is a Stahma-Datak párossal, jólesően lihegnek a fergeteges Casti szex után, természetesen ez a legjobb alkalom, hogy fontos dolgokról beszélgessenek. Datak feltett szándéka, hogy visszaköltözik az otthonába, de Stahma szerint ezt az üzlettársak fenyegetésként élnék meg, a kis kósza együttléteiket is titokban kell szervezni emiatt. Asszonyka meg tudná győzni őket, hogy Datak nagyvonalúan megbocsájtott nekik mindent, ám van pár feltétele. Sosem bántja Alakot, egyedül fürödhet, illetve az üzleti ügyekben ő fog dönteni, Datak csak a pénzt szedi be, illetve a védelemért felel. A főCasti átlát Stahma kis mesterkedésén, ezt előre eltervezte, elcsábítja és fűt-fát megígértet vele, na, ezt nem asszonyság, a dühös férfi kidobja a nőt a lakásából. Stahma így egyedül indulhat haza késő este, de nem jut messzire, egy álarcos zsákot húz a fejére. Datak-et szintén bezsákolják, és elhurcolják.

1.png

A hajnali derengésben, az erdő mélyén, szállingózó hóesésben Nolan Tommyt próbálja megmenteni, hogy a szánkón még időben visszahúzza a srácot a városba. Közben Tommy haluját látjuk, alig pár nappal vagyunk az első évados Volge támadás után, Ben (Amanda Indo asszisztense, aki a támadást intézte) még a kórházban van. Nolan békésen iszogat, mikor Tommy megtalálja őt, a srác szinte követeli, hogy a férfi kezdjen el dolgozni a Volge-ügyön, hisz többek közt ezért kapta meg a jelvényt. Nolan, mint rutinos róka, tovább szeretne iszogatni, mert az igazságszolgáltatás nem parancsra fog működni. Egyébként meg a lánya pár hét múlva úgyis elunja magát itt, ők húznak el, Tommy örülhet majd a jelvénynek. A jelenben Nolan rendületlenül húzza tovább a szánt, alig pár kilométer és elérik a városhatárt. Tommy már nem ilyen optimista, ő már érzi, hogy nem jut el élve a városig. Sőt, ha mégis megmaradna, akkor a Földdel fog ő és mindenki más is elpusztulni, Irisa és a hívők terraformálni akarják a bolygót. Megmutatja Nolannek Irisa naplóját, keresse meg ezt a férfit, Irisa parancsot adott nekik, hogy öljék meg, ha bárki találkozna vele. Nolan felismeri a fickót, a jó kedélyű Mordecai ügyvéd úr lenne az. Miközben Nolan az Irathiról magyaráz, látjuk Irisát, aki nekikészül a feladatának, ezt valahol tőle messze Cai  mintha megérezné és látomása lesz.

2.png

Flashback, időszámításunk előtt 831. A Kaziri űrhajó már nagyon közel van a Földhöz, az amerikai kontinens felett repül. ŐsIrisa és ŐsCai átveszi a hajó felett az irányítást, a kolovánokat, amik a hajó indítókulcsai, magukba fogadják, egyikükbe az ezüst, másikba az arany kerül. Ők ketten már sosem lehetnek együtt, különben a Kaziri beindul. A hajó a védőkapszulákban lévő utasait kilöki magából, a két Ős szintén kapszulába kerül, becsapódnak ők is, illetve a hajó lezuhan, jó mélyre fúródik be a Föld kérgébe. A jelenben Cai magához tér, a párja szerint alig 5 percig volt ájult. Ugrás a szeretett városunkba, kiderül, mire használják Rafe régi otthonát, Potti itt randizik Amandával, egy finom sokfogásos menüt készített neki, saját kezecskéivel. Potti mindent bevet, nosztalgiázik egy kicsit, a hogyan tanult meg főzni sztorikkal, Prágában állomásozott, ott készítette az első ételeket. Amanda csak álmodozott arról, hogy eljusson a városba, de Potti ezt is elintézi neki, ha akarja, egy virággal pedig emlékezhet eme szép napra.

3.png

Fogolytábor, Rafe otthona jelenleg, a bányászhoz most jött egy vendég. Kedves felesége, Pilar álldogál a rácsok mögött, ők is átbeszélhetik a régi időket. Anyu még nem találkozott Christie-vel, még nem készült fel rá, de reméli Rafe jó sztorit talált ki arra, hogy ő eltűnt. Rablótámadás, hősiesen küzdött, de sajnos nem élte túl. Anyu egy csókot kér a férjétől, a régi időkre emlékezve, Rafe már abban sem biztos ez után, hogy ő vajon kiszabadulhat-e innen. Anyu elmegy, Quentin várja őt, mehetnek Christie-hez. Ugrás Datak-Stahma párosra, megkötözve ücsörögnek valami régi siló belsejében. Lássuk Dokit, lent a bányák mélyén, a régi St. Louis városkájában tengeti a napjait. Vele már úgyis régen találkoztunk, békésen kártyázgat az EGO-implanttól haluzott barátnőjével. Érdekes mindennapjai lehetnek egy halubarátnővel, annyira beleéli már magát a nő jelenlétébe, hogy többesszámban közli vele, hogy éhen fognak halni, mert a férgek miatt tönkrement a kaja. Datak még egy ideig nem várható (ő küldi az utánpótlást), Doki éhezni fog. Halu szerint el kéne innen menni, valahogy kijutnak a felszínre, onnan pedig a lehető legmesszebbre kell menni, ahol Doki békésen élhet és képzelődhet. Doki a láthatatlan barátnőjéhez beszélve fogja a motyóját és elindul a fenti világba. A silóban Stahma és Datak egymást hibáztatják, melyikük szívja jobban a másik vérét, és persze ki miatt jutottak el ide, a haláluk leendő helyszínére. Édes pár, akkor vannak igazán elemükben, mikor veszekednek.

4.png

Az erdőben Nolan rendületlenül húz és húz, közben sztorizik, hogy ébren tartsa Tommyt, de hasztalan, túl sok vért veszít. Szegény srác már többet eszméletlen, mint éber, a csinirucis Irisát haluzza, miközben Nolan megpróbálja kiégetni a sebét. Ismét flashback, Tommy kis kuckója, Alak-Christie esküvője után. Tommy megkéri Irisa kezét, legyen a felesége, mert szereti és vele akar lenni. Az álmodozásból Nolan téríti magához, felhevítette a kést, amit a sebre rakott, Tommy hangosan ordít a fájdalomtól. Stahma-Datak most az önvizsgálat felismerés szakaszánál járnak, Datak belátta, hogy Stahmát nem kellett volna elnyomnia az üzletben, de a házasságukat sosem bánta meg. Szép szavak, de Datak a büdös életben nem fog saját magán kívül mást előtérbe helyezni. Az egyre havasabb erdőben Nolan egy kis pihenőt javasol, Tommyra rájön a köszöngethetnék, köszi, hogy megmentette az életét. A bányák mélyén Halu, mint Doki titkos vágyai megtestesítője, Amandát emlegeti, mikor a mi hiányzik Dokinak Defiance-ből játékot játsszák. Halu ne beszéljen félre, inkább figyelje a tájat, mert valami nagyon fura itt. Bizony, hogy fura, megtalálják azt a részt, ahová a kapszulák zuhantak le Irisa híveivel, illetve a Kazirit. Irisa eközben makettezik, egy lebegő kő lesz a Föld, a körülötte lebegő apró kis kavicsok pedig a bolygót körülvevő bárkaöv.

5.png

A randizó Potti és Amanda már a mosogatásnál jár, vagyis a nő mosogat, Potti valami meglepit szervezett neki, inkább oda menjenek. Megérkeznek egy régi silóhoz, Potti kint átadja Kenya nyakláncát, a silóban Amanda megtalálja azokat, akik megölték a tesóját. Belépve Amanda ott találja Stahma-Datak megkötözött párosát, Potti pedig mesél. A Raiga nevű majomember eljött hozzá, és köpött, mert elege lett a Tarrokból. Datak közben váltig állítja, hogy mindez hazugság, Raiga csak be akarja őket húzni a csőbe. Elmondott minden piszkosságot, Kenya meggyilkolását is beleértve, Stahma mérgezte meg őt. Potti meg akarja adni Amandának a bosszú lehetőségét, itt az alkalom, pisztolyt nyom a nő kezébe, kint megvárja. A városban létrejön a nagy anya-lánya egymásra találás, Christie elég félénken veszi tudomásul, hogy anyukája mégsem halt meg. Anyu sír örömében, egy kis sütizést javasol kezdetnek, így Christie bedobja a kávézót. Anyu az elmúlt éveket egy olyan helyen töltötte, ami egy kolostor és egy munkatábor keveréke volt. A testi érintést nem nézték jó szemmel, így nagyon régóta senki sem ölelte meg. Boldog lenne, ha a lánya átölelné, amit Christie boldogságtól sírva meg is tesz.

6.png

A silóban Datak ócska hazugságnak titulálja Potti meséjét. Amanda az igazat akarja hallani, megmutatja a hugi láncát a Castinak, aki mindjárt emlékszik arra mi is történt. Datak kényszerítette Stahmát, hogy ölje meg a hugit, Amanda így Stahma fejére céloz. Tommy flashback, azokat az eseményeket látjuk, mikor az FKözt bevonult a városba, katonák mindenhol, a város irányítása az övék. Tommy egy lépcső alatt találkozik Nolannel, aki Irisát akarja felkutatni. Tommy pénzt ad a barátjának, jól fog ez még jönni a keresés alatt. Barátként válnak el, igaz Tommy még mindig zabos rá, mert Nolanből Törvényőr lett, de ez csak a szokásos heccelés. A jelenben Nolan a szép jövőt tervezi, ha vége lesz az Irisa-ügynek, Nolan megadja Tommy pénzét és isznak egy jót.

7.png

A silóban, most Stahmán a sor, hogy valljon. Tényleg szerette Kenyát, húzza meg nyugodtan a ravaszt, minden joga megvan hozzá. Amanda teljesen biztos benne, hogy Kenya szerelme nem volt valódi. Ő pontosan tudta, hogy kinek mire van szüksége, így végül is minden kuncsaftját szerette, még Stahmát is, de csak üzlet volt, semmi több. Stahma egy Casti dalt kezd dúdolni, Datak pedig szinte könyörög Amandának, hogy őt is ölje meg. Ő is részese Kenya halálának, a felesége nélkül meg nem tud élni. A következő pillanatban azt látjuk, hogy Amanda sírva lép ki silóból, Potti nem is érti mi történt, hogy Amanda nem lőtt. Ezzel nem fog bejutni Amanda bugyijába, a nő nem fog két ilyen nagyhatalmú embert elintézni, mert azzal csak a várost szívatnák meg. Ha ők eltűnnek, vérfürdő lesz a gengsztervezér pozícióért, az senkinek sem jó. Pottinak még mindig nem esik le a húsz fillér, ez nem lenne jó alkalom neki, hogy túllépjen a gyászán? Itt vannak mindketten, aki minden gondért-bajért felelős, csak meg kéne húznia a ravaszt. Pont, hogy nem, de szíve szerint megtenné, mert Kenya miattuk halt meg, de ezzel saját magát is szembeköpné. A nő egyedül, gyalog indul el hazafelé.

8.png

A silóban a páros a belátást és a megbocsájtást gyakorolja. Datak tényleg kész lett volna meghalni, hisz ha életben marad, akkor haláláig mardossa az, hogy a felesége meghalt. Stahmát meghatják a szavak, Datak pedig kész változni, nem csak úgy mondja, mint általában, hanem tényleg. Stahma is változtatni fog, a házasságukkal legalább nem lőttek félre, mint sok más esetben. Micsoda párterápia… A Kazirinál Doki rájön, hogy a gépet aktiválták, Irisa volt az, mindkét kulcs benne van, meg kell állítani, különben az egész bolygó elpusztul. A kis kapszulákban a kiválasztottak pihennek, Halu arra bíztatja őt, hogy Doki is keressen magának egyet, akkor túlélheti, a leányzó megmenti őt. Mármint a hajó, a bárkaagy nőnemű, így Doki kombinál, lehet Halut is meghekkelte a gép, hisz az EGO és a bárkaagy hasonlóak. Halu a szép új világ előnyeit ecseteli, de Doki meghozta a döntését, kivágja az implantot, Halu nincs több, Doki most már tényleg egyedül van.

9.png

Datak frissen, fitten, szabadon és nem utolsó sorban bűnbánattal telve érkezik az üzlettársakhoz. Ők épp kártyáznak, házon kívül látnák a főCastit. Datak tényleg tiszta lappal akarja kezdeni, beveti a Casti bűnbánó szertartást is, ünnepélyesen megbánja az eddigi tetteit, és újra a csapat tagja szeretne lenni. Ők kegyesen megadják az esélyt az újrakezdésre, az első lépés a megbocsájtás felé a közös kártyázás lesz. Datak kever, majd oszt, a többiek pedig szép lassan megmerevednek. Datak kezén kesztyű volt, amin egy spéci Stahma-féle bénító keverék volt, az rákerült a kártyákra, majd rájuk. Élnek, de megbénultak, Datak egy kis padló alatti kamrába dobálja be őket, mellette Stahma büszkén vigyorog, irány haza.

10.png

Beesteledett, Nolanék csendesek, túl csendesek, viszont a védőháló már látótávolságra tőlük. Tommy nem válaszol Nolan örömködésére, nagy a baj, a srác már nem is lélegzik. Nolan szívmasszázzsal próbálkozik, de semmi, már túl késő… Vágyálom, Amanda békésen italba fojtja a bánatát, Potti rak le neki egy kis virágot, majd elmegy. Amanda mély sóhajai azt jelentik, hogy kész neki megbocsájtani. Nolan megérkezett a hálóhoz, szerencsére Berlin felismerte őt, így a lelkes őrség nem lőtte le. Berlin a magyarázatból csak azt hallja meg, hogy Irisa ölte meg Tommyt. Nolan azt is hozzátette, hogy Irisa nem önmaga, de ez nem számít a gyászoló lánynak.

Akkor Irisa, a lány befejezte a meditálást a köveivel, indulhat az akció. A lány ráfúj az egyik kavicsra, ami egy bárkát jelképez, a keringő bárkák sorra élednek fel, megbök egy követ, a bárkák elindulnak. A messzi távolban Cait Nolan rángatja ki az ágyból, itt az idő segíteni Irisán, de Cai ebből nem kér. Pár hete csókolóztak, azóta Cai teljesen szétesett, nem önmaga. Irisa megbökte a kavicsokat, azokból apró darabkák törnek le, a bárkák kiengedik magukból a terreformáló gépeiket, amik a Földre, helyileg New Yorkra zuhannak. Részemről jár egy pluszpont a készítőknek, szép CGI várost dobtak össze, de gyorsan búcsút kell venni tőle, mert a terragépek lerombolnak ott mindent…

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása