Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A SHIELD ügynökei 1x19 – The Only Light in the Darkness

2014. december 11. 11:00 - Smokey the bear

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!” – mondja a költő, és igaza is van, leszámítva egy Daniels nevű tagot, aki addig buddog egy kihalt kikötőben, még rá nem lel egy furgonját pakoló jómunkásemberre. Hagyjad a ketreceket másra, engem vigyél el Portland városába! A munkás nem ugrik egy szóra, jóhogy, erre Daniels erőt demonstrál: egy érintéssel előbb az autót állítja le, majd szerencsétlen random munkásból szívja el az életerőt. Beül a kocsijába, és elhajt. Klasszikus zenét hallgat közben, mi mást! Komolyan mondom, kezd már elegem lenni, ebből a frissen vasalt, sznob gonoszember kliséből! Ha már a rosszarcoknál tartunk, Ward visszatért a csapathoz, és miközben Simmons ellátja a sebeit, baltával faragott arcú barátunk megnyomja a gombot a bullshit-generátoron: a Hűtőt már elfoglalta a HYDRA, mielőtt odaértek volna, nem tehettek semmit. A gonoszemberek elvittek minden fegyvert, és kiengedték az összes bűnözőt. Ja, de öröm az ürömben, hogy Garrett halott: két golyót kapott hősünktől a tarkójába. Ward, Ward, hogy szakadna rád az ég!

1_ward_story.jpg

A másik aduász Skye merevlemeze, amit ugye Raina nem tudott feltörni. Ward rögtön rá is tér rejtett küldetésnek a céljára, és rá akarja venni a lányt, hogy töltse vissza az anyagokat a Busz adatbázisába. Coulson azonban keresztbe tesz neki, előbb kárfelmérés lesz, tudniuk kell, milyen bűnözőket eresztett rá a világra (újra) a HYDRA. A helyzet egyáltalán nem rózsás. Coulson, isten tudja milyen okból, rögtön az intróban látott Markus Daniels után kérdezősködik. (Ha az íróknak van egy kis humorérzékük, a gonoszember a Jack útó- azaz jelen esetben előnevet kapja a keresztségben.) Coulson természetesen átvált világmegmentő üzemmódba: összeszedi a csapatát, és irány a megszökött bűnözők után! May figyelmezteti, hogy nem bölcs dolog különválni, és Koenig ügynök is sík ideg lesz az ötlet hallatán, de ha egyszer beindul a Coulson- úthenger, nincs, aki megállítsa. Koenignek azért egy kicsit sikerül megakasztania, nem bízik az új jövevényekben, ezért ragaszkodik hozzá, hogy mindenki vesse alá magát egy rapid hazugságvizsgálatnak. Ward rögtön felveszi a szopóálarcot.

2_koenig.jpg

A csudagép kalibrálása közben kapunk pár információmorzsát: May volt már férjnél, Fitznek csak az anyukája él már, Triplett Amerika Kapitány kommandósának az unokája, Skye árvaházban kapott neve Mary Sue Boots. Ha egy lakatlan szigeten lennének, és lenne nálunk egy doboz, amiben bármit tarthatnának, akkor Maynél machete lenne (egy LAKATLAN szigeten!), Fitz esetében pedig Simmons (egy DOBOZBAN! ebbe jobb nem is belegondolni), Simmons-nál pedig a TARDIS (szegény Fitz, ez egyre reménytelenebb). Az utsó kérdés: a SHIELD-et terrorista szervezetnek tartják, miért van még mindig itt? A válaszok kiszámíthatóak: Simmons nem tudja; Fitz azért, mert ínséges időkben össze kell tartani; May Coulson miatt; Trip azért, mert már a nagyapja is a HYDRA ellen harcolt; Skye-nak pedig nincs hova mennie. Mindenki megkapja a belépőjét. A sikeres vizsga után Coulson fejtágít: Daniels nagyon veszélyes, minden energiát elnyel, legyen az akár emberben, akár fegyverben, azért csak úgy tudnak végezni vele, ha túltöltik. Fitz ugrik, ha a Főnök kéri, ő megcsinálja a szerkezetet. Trip lesz a csapat új specialistája, aminek mindenki (Simmons főleg) nagyon örül. Szegény Fitz meg csak vágja a pofákat.

3_fitz_face.jpg

A kihallgatóban közben Ward-ra kerül a sor, akinél Koenig sok kiugró értéket mér. Milyen meglepő! Egyelőre a férfi sebesülésére fogják a dolgot. Ward dobozában egy pisztoly van, és azért tagja még a SHIELD-nek, mert ügynök, és ez a feladata. A csudagép műszerei erre úgy kiakadnak, mint a Youtube számlálója a Gangnam Style nézettségmérésekor, Koenig fegyvert ránt, és az igazság felől érdeklődik. Elég hatásos, meg kell hagyni. Ward ökölbe szorítja a kezét, és a „kapcsolatban van-e ön a HYDRA-val” kérdésre simán Koenig szemébe vágja, hogy IGEN, ….hiszen így vagy úgy, de mindenki érintett. Koenig nem veszi be ezt a dumát, ezért Ward előveszi az ultimate indokot: SKYE. Ez, úgy tűnik, hat, mert legközelebb a folyosón látjuk viszont, belépőkártyával a nyakában. Egy sötét sarokba elbújva a körme alól kihúz egy drótot. Hát, a gép villogása alapján az átverés azért annyira nem jött be neki. A folyosón összefut Fitz-cel, akinek azt javasolja, hogy hagyja abba a folyamatos nyígást, és ha akar valamit Simmons-tól, akkor mondja meg neki, mert a végén késő lesz, és baszhatja. Fitz csak a tudomány területén bizonyul zseninek, naná, hogy nem hallgat az ezúttal okos tanácsra. (Szép próbálkozás, Ward, de attól még megdögölhetsz!)

4_ward_in.jpg

Már megint ez a tökölés! May ront be Coulson irodájába, és sérelmezi, hogy A: nem ő vezeti a Buszt, az akcióban, és B: ez a Daniels Coulson személyes ügye, és ez nagyon nem kóser! Ez utóbbi nem nagy meglepetés, ha Coulson egyszer tiszta fejjel gondolkodna, és nem lennének személyes ügyei, akkor ez a sorozat nem is létezne. Coulson sajnos nem hagyja annyiban a dolgot, és beolvas Maynek. Az ember, aki egész küldetéseket titkolt el a beosztottjai elől, mert nem volt megfelelő a biztonsági besorolásuk (lásd Tárcsa c. epizód), most azért ugrik egykori kedvenc munkatársa torkának, mert az szemrebbenés nélkül követte Fury parancsát, és nem bírálta felül. May hiába hivatkozik a szabályzatra, Coulson agya már elborult, vagy elfogadja a nő az ő parancsát, és ül a seggén, vagy mehet, ahova akar!

5_go.jpg

Végre elindulnak. A repülőn Coulson hogyvoltozik: Daniels egy pszichopata, a sok energia az agyának sem tett jót. Mielőtt először begyűjtötték a férfi beleszerelmesedett egy Audrey Nathan nevű nőbe, ha őt megtalálják, akkor Daniels is meglesz, mert biztos, hogy őt keresi fel először. Már látjuk is Audrey-t, aki a PORTLANDI FILHARMONIKUSOK (!) egyenmelegítőjében futkorászik, sötétben, az isten háta mögött, mert hát hol máshol? Hamarosan feltűnik mögötte Daniels. A lány megijed, és megszaporázza a lépteit, amikor egy kocsi fékez le előtte. Simmons ül a hátsó ülésen és magát CIA-snak kiadva betessékeli a lányt. A nyomukban Fitz és Coulson érkezik, akik elcsevegnek egy kicsit Daniels-szel. A férfi kicsit neheztel a Főnökre, amiért az a Hűtőbe juttatta, ahol nemhogy megszabadították volna az erejétől, hanem inkább jól megnövelték azt. Ezt bizonyítandó, jól ki is üti a két ügynököt, és felszívódik.

6_daniels.jpg

Közben a Providence bázison forrósodik a talaj Ward lába alatt. Skye észreveszi, hogy a belépőkártyájukba nyomkövető chipet építettek, és Koenig szemmel tartja őket. Ez felgyújtja a képzeletbeli villanykörtét a feje mellett: törjék fel az NSA műholdját (a SHIELD-éi mostanában nem igazán hozzáférhetőek, ez meg pont a jó helyen van), és tudják meg, mi is történt a Hűtő lerohanásakor, kik voltak ott, és merre mentek? Koenig hezitál, nem egy Edward Snowden ő, hogy tengelyt akasszon a belbiztonsággal, mert az, mint tudjuk, ártalmas az egészségre. Jön Ward, aki a terv hallatán majdnem dob egy hátast, de tovább játssza a szerepét, és bólogat. Előbb azért a merevlemezt nyitná fel, mert csak. Skye csóválja a fejét, az nem olyan egyszerű, azt valamiért itt helyben nem lehet véghezvinni. Koenig, talán Ward túlzott érdeklődése miatt, belemegy az akcióba, átadja a kommunikációs szoba kulcsát Skye-nak, azzal a feltétellel, hogy az adatokat az ő irodájába küldi át. Ward kibírja röhögés nélkül, és van egy olyan érzésem, hogy Koenig nem innen megy nyugdíjba.

7_nsa_plan.jpg

Audrey-t a csapat egy biztonságos helyre menekíti. Simmons már megint rosszul hazudik, mert a nő pontosan tudja, hogy nem a CIA-tól, hanem a SHIELD-től jöttek. Nem gáz, mert bízik bennük. Elmeséli, hogy is volt Daniels-szel. A fickó sokat járt a koncertjeire, Daniels elmondása szerint a nő volt számára a fény a sötétségben, ami először nagyon hízelgett a CSELLISTÁNAK, de később a dolog zaklatássá fajult. A rendőrség nem hitt neki, de akkor jött a SHIELD, és megvédte a fickótól. És hát a nagy bizalom mögött áll az is, hogy közben összemelegedett egy jóképű ügynökkel. Audrey a csellista, COULSON CSELLISTÁJA! Épp a boldog jövőt tervezgették, amikor a férfi meghalt. A nő azóta is álmodik vele néha. A másik szobából mindezt Coulson is végighallgatja, képzelhetjük, milyen jó lehet most neki! Fitz az javasolja, hogy menjen át a másik helyiségbe, és fedje fel magát, de a Főnök erre nem hajlandó, Audrey jó úton halad, hogy túltegye magát a dolgon, nem akarja felzaklatni. Eh, ki érti ezt? Fitz tovább fokozza a helyzetet, amikor közli Coulsonnal, hogy szerinte az lenne a legjobb, ha Audrey-t használnák fel Daniels előcsalogatására. Coulson erre majdnem átharapja a torkát, de végül belátja, hogy nincs jobb megoldás.

Vissza a bázisra. May megszerelte és megtankolta a Buszt, indulhatnak. Ward megörül a hírnek, és már nyúl is a fegyveréért, hogy Mayt eltávolítsa az útjából, de még mielőtt erre sor kerülne, a nő faképnél hagyja. May Coulson miatt jött, és a Főnök világossá tette, hogy látni sem bírja, így hát olajra lép. Jaja, a parancsteljesítés áldozatokat követel- veti oda komoly képpel Ward, én meg mindjárt elhányom magam. May elmegy, és nem is sejti, milyen jól teszi! RoboWard továbbmegy (szó szerint), és bekopog Koenighez. A férfi örömmel újságolja, hogy már jönnek is a képek az NSA-től, és mindjárt kiderül az igazság. Aha, bólogat Ward, és magukra zárja az ajtót. Így legyen ötösöm a lottón!

11_may_out.jpg

Innentől két fronton zajlik a történet. A Philharmonikusoknál (hehe) a csapat előkészíti a terepet Daniels fogadására. Fitz egy Bruce Banner által kifejlesztett eszköz segítségével gamma-sugarakat fog kilőni a férfira. A kissé feszült Coulson megnyugszik, ha Banneré az ötlet, akkor abból biztos nem lesz baj. Ja, kérdezzék meg Hulkot! Audrey a tök üres színpadon, a kurva nagy sötétben leül gyakorolni. Jön is Daniels. Amint elég közel ér a színpadhoz a csapat lecsap rá, de első körben nem jön össze a túltöltés. A csellistalány veszélyben van, ezért Coulson is előbújik a rejtekéből, és Trippel végül sikeresen szétrobbantják a fickót. Audrey, a robbanás miatt kis időre elveszti az eszméletét. A főnök homlokon csókolja, és megígéri, hogy mindig vigyázni fog rá, majd az utolsó utáni pillanatban lelép, így a szerencsétlen nő, azt hiszi, csak hallucinálta volt szerelmét. Jaj, de romi! Tudod, Coulson, mi lenne még ennél is romantikusabb? Ha végre felhagynál a faszságaiddal, és elmondanád neki az igazat!

14_audrey_playin.jpg

A másik szálon Ward ügyködését követhetjük nyomon. Skye nem találja Koeniget a szobájában, és az NSA képeket elnézve csak ingatja a fejét, nem lát rajtuk mást, csak a Hűtő épületét. Ward tűnik fel, azt hazudja, hogy Koenig elment, hogy átadja az infót a gumitalpúaknak. Igazat is mond azért, közli Skye-jal, hogy May elhagyta a csapatot. Skye ledöbben, és ha már itt tartanak, a May Warddal való viszonyára tereli a szót. A Kölyökképű terel, az csak szex volt, de VELÜNK máshogy van. A lány kicsit ledöbben, hóha, várjunk még azzal a többes számmal! Ward magabiztos a kapcsolatukat illetően. Erre isznak. Ward udvarol, Skye mennyire jó, de ő kevlárból van, és még hazudott is: nem a bátyja verte a kisöcsit, hanem Wardot kényszerítette erre, ő pedig megtette, mert félt. Az önsajnálat annyira bejön, hogy csók lesz belőle. A nagy ölelkezés balul sül el, Ward füle mögött vaj vér van, amibe Skye jól beletapicskol. Ward elszalad lemosni.

12_relationship.jpg

A kissé túlságosan elővigyázatos Koenig a saját kártyájába is nyomkövetőt épített (talán magában sem bízott?), így Skye meglátja, hol van most. Egy raktárba vezet a jel, ahol megtalálja a férfi hulláját. A lyukacsos álmennyezetre helyezve, jóhogy, különben hogy a fenébe hoznának frászt az emberekre a lehulló vércseppek. Skye sokkot kap, Ward, te aljas kis fíreg! Egy mosdóba menekül, hogy összeszedje kicsit magát. Skye még valamit mókol odabent, de egyelőre nem tudjuk meg, mit. Nem fegyvert gyártott, mert amikor később a folyosón összefut a férfival, nem lövi szét a fejét ott helyben, hanem magára erőltet egy kis mosolyt, megcsókolja, és követi a Buszra. (Csak egy apróság. Ward a tárolóhelyiség ajtajának tetejére egy pénzérmét rejtett, hogy megtudja, ha valaki járt odabent. Amikor Skye-t keresve benyit az ajtón, a pénz a kezébe hullik. Skye nagyon rafkós, hogy rájött a trükkre.) Ward indulást vezényel, mert elmondása szerint, Fitz segítséget kér tőlük. Koenignek nem kell szólniuk, ő már beszélt vele. (Aha, tudjuk, és most már Skye is tudja.)

A csapat másik felénél eljött az önvizsgálat ideje. Coulson megfogadja, hogy ha a bázisra érnek, bocsánatot kér Maytől. Simmons beszélgetést kezdeményez Fitz-cel. A lány Trip védőügyvédjeként jött, mert a srác azt hiszi, megbántotta Fitz-et. Valóban, ha a puszta létezés szándékosnak vehető. Fitz hebeg-habog, és bár itt lenne a legjobb pillanat, hogy szerelmet valljon, begyávul, és csak annyit mond neki, hogy nem bírja a változást. A csapat hazatér, és csak az üres bázist találja, van is nagy meglepetés! A Busz közben úton titokzatos célja felé. Ward azt hazudja Skye-nak, hogy Fitz szerint a Peruban talált 0-8-4 segíthet nekik, és mivel azt elvileg kilőtték a Napba a második részben, ezért fel kell törni a merevlemezt, hogy hozzáférjenek az alaprajzhoz. Mivel azt csak meghatározott helyen lehet, ezért Skye mondja meg, hová menjenek! A lány veszélyes kettős játékba kezd.

Az utolsó utáni jelenetben szerencsére visszatér May. Egy feltűnően hasonló arcvonásokkal rendelkező hölgy veszi fel a kocsijába. Persze, hogy az anyja, aki szintén zenész, azaz ügynök, de egy olyan ügynökségé, amelyik nem hullott darabjaira. A kedves mama infókat is hozott, segít a lányának megtalálni Fury jobb kezét, Maria Hill ügynököt.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2014.12.11. 12:03:09

Wardot itt én is szívesen arcon csapkodtam volna szívlapáttal. Rohadék.
De Skye-nak végre felnyílt a szeme. Szegény Koenig1 ügynök! :)

Gabba 2014.12.13. 18:38:57

ó, szerelmem Amy Acker... miatta lehet, hogy még összeakasztom a bajszom Coulsonéval
süti beállítások módosítása