Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x20 - Use the Force, Zsu!

2014. december 06. 12:00 - sixx

screen_shot_2014-12-06_at_10_10_16.png

Vasárnap párbaj, ennek megfelelően a vellalakók életének csak azon pillanataiba pillanthatunk bele, ami erről szól, azaz nincs már sima, spontán kurvaanyázás, teleszart budi miatti hiszti, foltos felvágott örvén kiboruló wannabemodellpicsa rikácsolása, csak a párbaj előkészületei a fontosak. Legalább bejött VV Attila, az ötödik széria nagy nyertese, hogy elkezdje Miss Kiskun trenírozását, sajnos nem az Eye of the Tigerre vagy inkább a Karatekölyök zenéjére. A Yodába oltott Miyagi mestert kiválóan hozó Attila egyébként jól játszotta a szerepét, csoda, hogy kibírta röhögés nélkül, amikor leoltotta az agyhalottakat, azok meg csak néztek, hogy miafasz. És ha ilyen bevezetőnk van, akkor mi jön utána? Képregény, perszehogy.

I. felvonás: Robin pálfordulása

page_1.jpg

page_2.jpg

page_3.jpg

page_4.jpg

page_5.jpg

II. felvonás: Yoda megmondja a tutit

page_2_1.jpg

page_3_1.jpg

page_4_1.jpg

page_5_1.jpg

page_6.jpg

page_7.jpg

page_8.jpg

A két csapat zászlójának elkészítése és az obligát induló megírása és előadása elég laposra sikeredett, Miss Kiskun egy 12kerrel folytatott párbeszédben jelezte azért, hogy nem a Mensa rendes évi közgyűlése zajlik éppen a villában:

- Veni, vidi, vici, az legyen rajta a zászlón.
- Az mit jelent?
- Jöttem, láttam, győztem.
- Vicsi?
- Aha.
- Csével?

Utána gajdoltak, Miss Kiskunék ketten, Patológék többen, utóbbiak a kék kendőt az arcuk elé tartva, mintha MTK-meccsre mennének, csak éppen a Hidegkuti stadionban soha nem volt ennyi lelkes hazai szurkoló egyszerre.

III. felvonás: Használd az Erőt!

page_1.jpg

page_2.jpg

page_3.jpg

Címkék: vv7
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krétagarbó 2014.12.07. 00:35:18

@Mók_Ica: evvan. Na megyek én is, jó éjt:))

Van onleány vajon? :)))

Mirocska 2014.12.07. 00:37:55

@Krétagarbó: A "csapat" pedig most sajnos Edinát fogja fúrni szerintem... :-( Zsut nem merik, ha visszamegy, valakit meg utálni kell, különben mit csinálna egész nap ez a rosszindulatú társaság?

kamilla123 2014.12.07. 00:41:18

@Mirocska: igen, de neki már messze nem lesz olyan nehéz, mint Zsu-nak volt, mert eleve eggyel kevesebben lesznek, és Zsu és Dani mellette fog állni. Ráadásul Lacival is jó kapcsolatban van.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.07. 00:42:32

@kamilla123: Ha ez így lenne, akkor Dani meg lehet, hogy átmenne a feketébe játszani, hogy a másik oldalon is álljon valaki, és vinné magával Edinát és Robint a sötét oldalra, és 50%-hogy Zsu-t meg hagyná a szimpi oldalon, különösen, ha Zsu látványosan bemozdulna az új szimpik irányába. :-)

kamilla123 2014.12.07. 00:45:00

@VV Erőlegény: na hello :-)) Visszaolvastad a korábbiakat? Neked mi véleményed az arányok elárulásáról?

Mirocska 2014.12.07. 00:47:25

Hoppá! Edina mondja Zsunak: nálad van az adu! :-))

Fuchsia 2014.12.07. 00:49:10

ON! ...ami engem kicsit felidegesít, mert nem értem, miért kell újra meg újra elővenni a szerencsétlen Denielt. Fáncsi meg Döniz okítja, hogy ő maga hogyan viszonyul Zsuzsánához valójában... Hát, lol. Sosem fogom megérteni ezt a két embert, hogy mi a tökömért gondolják azt, hogy csak ők látják jól a dolgokat, hogy ők tudják a tutit, és ami a (szerintem egyébként egy szappanos mosást igénylő) szájukon kiáramlik hang formájában, abból szentírás lesz...

A korábbi eseményekhez hozzáfűzve: remélem, azért nem lesz igaza azoknak, akik úgy gondolják, most Edina ekézése jön éjjel-nappal... Ha így lesz, elég nagy baj van a világgal, vagy az én értékrendemmel, nem tudom, mert ugyanúgy kezeltem volna a szitut, mint ő. Persze azt még hozzátettem volna, hogy mi ez a vérre menés a párbajnál? És mi ez a dolog, hogy azok állnak most Vikácsu mellett a legnagyobb mellszéleséggel, akik a legjobban viszolyogtak tőle az elején? És hogy nem látja az a szerencsétlen gyökér, hogy pont, hogy nem mellette, hanem Zsuzsána ellen vannak a többiek (hiába állítják az ellenkezőjét)? És istenem, ez a "nő" is mekkora szerencsétlen, hogy így el tudja vakítani az, hogy "kedvelik" a "szépek és menők"... A legutóbbi fejleményektől azért nem győzök face palmozni, sőt, kicsit fel is idegesített, pedig nyugodt ember vagyok...

kamilla123 2014.12.07. 00:52:22

hihetetlen, hogy ez a műszempilla mennyit dob a csajokon. Zsu és Edina is fényévekkel jobban néz ki műszempillával :-)

ő-szinte 2014.12.07. 00:52:56

amilyen szórakoztatóan buta volt pannifanni kezdetben, annyira zavaró most már a butasága és kivagyisága
igazi ostoba tyúk

Mirocska 2014.12.07. 00:52:56

@kamilla123: Amit Dóri rakott fel nekik, ha jól hallottam! :-)

kamilla123 2014.12.07. 00:54:26

@Mirocska: az RTL-nek nincs pénze kozmetikusokra :-)

ő-szinte 2014.12.07. 00:54:28

@VV Erőlegény: hehe, olo ;-)
megvertél a múltkor vagy mi volt a vége? mert nem láttam :DDDDDDDDDDDDDDDDD

kamilla123 2014.12.07. 00:54:54

na, megint behalt az on. Megyek aludni. Jó éjt! :-)

Fuchsia 2014.12.07. 00:56:16

@ő-szinte: Én valahol még reménykedtem, hogy ez taktika is lehet, de egyre kevésbé bízok már ebben, és egyre szívesebben vágnám tarkón egy péklapáttal, bár nem hiszem, hogy helyre rázódna az agya bármitől is... :D Egyébként szerintem Vikácsu pont azon a szinten mozog, mint Fáncsi, csak nincs az úgy nevezett "csini vagyok"-helyzetben, ezért nem figyelnek rá annyira... De jobb is.

ő-szinte 2014.12.07. 01:04:16

@Fuchsia: igen kettőjük szellemi szintje nagyjából azonos :DDD :S
mondjuk pannifanninak ami nincs az nem tud helyrerázódni a péklapáttól, max csak még hülyébb lesz ;-DDDDDDDDDDDDDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.07. 01:05:41

@kamilla123: Sztem itt az elején még el lehet és el is fogják árulni, különösen, ha a a győzelem aránya több, mint 60-40% (Vikcsu az 51-49-et is elárulná már, de sztem Zsu is). Később már lehetnek olyan taktikai megfontolások, amikor jobb elhallgatni, de ehhez is kell a fejlettebb taktikai érzék is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.07. 01:07:40

@ő-szinte: Szia, nem vertelek meg, D-zzél csak nyugodtan, már megszoktam, rettentő toleráns lettem ! :-)

Mirocska 2014.12.07. 01:07:47

Húúú.... Macit szidják nagyon! Dennis, Kazal meg Plasztik!

ő-szinte 2014.12.07. 01:10:01

valaki monnya má meg mi az az "ócsmárolás" ? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ma tanultam komisztól
ezt a RUBIN kockával csinálják? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Fuchsia 2014.12.07. 01:10:17

Az ON közben visszatért, ha valaki kukkolná. A PVC-Fáncsi-Döniz triumvirátus a szaunában vitatja meg, hogy többek között Ádiná és Robinhood mekkora gyökerek. Ja, és el ne felejtsem, hogy az Úszómester is ekézve lett. Öröm hallani, hogy pont azok a gyökerek a megmondó emberek szerint, akikben én némi értelmet is vélek felfedezni... :D

Fuchsia 2014.12.07. 01:11:26

@ő-szinte: Lehet, hogy a Dorka pasijától tanulta az előző szériából... Ő is mondott szépeket. :D (És nagyjából ennyire emlékszem a csávóból, most a neve sem ugrik be.)

Mirocska 2014.12.07. 01:13:17

Most meg a két csaj Dennist faggatja, hogy mekkora Ádám farka??? :-D
És azt is megtudjuk, hogy Maci szája büdös!

Mirocska 2014.12.07. 01:15:07

Fannika sík ideg, mert Dani róla beszél kint a többieknek. Igaz, hogy ő most fikázott le mindenkit... :-D
Dani legközelebb jelet kap tőlük! :-D

Fuchsia 2014.12.07. 01:19:15

PVC-ről lehetne egy közeli, néha úgy érzem a testbeszédéből, hogy időnként azért elgondolkozik azon, hogy mennyire értelmes valójában ez a diskurzus... De most lehet, hogy őt is túlértékeltem. :D Mindenesetre ha nem váltanak más társaságra, inkább aludni megyek.

Mirocska 2014.12.07. 01:21:27

Ha jól értem, Attila foglalkozott velük, kérdéseket kellett egymásnak feltenniük. Egy csomó dolgot azóta sem értenek! :-D Ezen miért nem csodálkozom? :-D
Komisz marha nagy stratégának tartja magát! Mindenkit ki fog innen golyózni! Macit, Danit, Robint, Edinát!
Robin nagy rafkós szerinte, mert a vendéglátósok mind azok!
Ezek egész nap csak spekulálnak? Mindig azokon, akik épp nincsenek ott...

Mirocska 2014.12.07. 01:22:45

Fannika orvosnál volt, és megkérdezte, hogy Maci kamuzott-e az alvajárásnál? A választ már nem nagyon tudhatjuk meg, mert gyorsan levették az on-t....

ő-szinte 2014.12.07. 01:24:18

@VV Erőlegény: hát engem most jobban érdekel, hogy elárulja-e aki vissza megy vagy sem, mint a százalékok ;-))
ez sztem sokkal izgalmasabb

Mirocska 2014.12.07. 01:24:38

Plasztiktól fosik mindenki, mert egy vadmacska, és mindenkit porba tipor a dumájával! Ja, meg Komisztól is! Ezek nagyon el vannak telve maguktól!

ő-szinte 2014.12.07. 01:25:43

@VV Erőlegény: és még azt merik mondani, hogy a vv negatívan hat az emberekre ;DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mirocska 2014.12.07. 01:27:00

Plasztik ki akar menni bokszolni, Dennis jól el van bent, pótcselekvésként eszik.

ő-szinte 2014.12.07. 01:27:42

@Mirocska: áhhháháháháháháháháháháháháháháhááááááááááá, síííírok ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD (maci száján)

ő-szinte 2014.12.07. 01:30:07

@Mirocska: boxolni a szilikonnal? :-OOOOOOOOOOOOO

ő-szinte 2014.12.07. 01:30:49

@Mirocska: max botoxolni ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mirocska 2014.12.07. 01:31:24

@ő-szinte: Macit ekézik legjobban. Sunyinak, színészkedőnek tartják. Lusta, semmit nem csinál egész nap. Nem is fogyott semmit, zabál! :-DDD
Irigy a nőkre, mert kapnak ruhát! :-DDDD Ez csúcs!!!

Mirocska 2014.12.07. 01:32:31

@ő-szinte: Ki akarja adni a feszkót! :-D

Nem értik, miért ilyen a Maci, amikor Fanni kiingázta, hogy jó ember! :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.07. 01:34:12

@ő-szinte: Ez a páros, biztos, hogy el fogja árulni, bármelyikük is megy vissza (mondjuk sztem is Kiskun fog visszamenni).

Denisz és Dóri (a két fő támogató) az előbb éppen Vikcsut beszélték ki a szaunában. Bár azóta most hallom, hogy mindenkit kibeszélnek, aki nincs éppen velük! :-)

Mirocska 2014.12.07. 01:35:01

Várják, hogy mikulás party legyen! Most! Fél kettőkor! :-D

ő-szinte 2014.12.07. 01:36:16

most nézem vissza az öfit :-O laci fekszik, beszélget vikicsuhájjal meg ádmmal, közben a faszát vakargatja LOL :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.07. 01:36:59

@Mirocska: akkor sanszos, hogy el fogják venni az on-t...

Mirocska 2014.12.07. 01:38:40

Most meg valaki gombás, bőrgyógyászt kérnek! Mindegyik egyszerre beszél, fogalmam sincs, melyiknek kell.

ő-szinte 2014.12.07. 01:41:35

@Mirocska: maci a legalja.hu és a szánalom.hu ajánlásával került be (nekem az első pillanattól veri a biztosítékot) amúgy engem már tuti kibasztak volna a villából mer picit megdobáltam volna tűzforró serpenyőkkel de legalább is arcon kínáltam volna egy forró vasalóval bátran ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :S annyira irritál, nem tehetek róla ://

ő-szinte 2014.12.07. 01:45:19

@VV Erőlegény: vikicsuháj tuti de zsuban nem vok biztos

ő-szinte 2014.12.07. 01:46:52

@Mirocska: hát ezen meg sííííííííííírokkk bazdmeg ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
ez annyira priceless ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.12.07. 01:49:38

@Mirocska: ööö...ha egy valaki gombás és együtt fürcsiznek, akkor hány valakinek kell orvos hány napon belül ?... ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
asszem most megalkottam az érettségi tételüket is matekból meg biológiából ;-DDDDDDDDDDDD (na, most magamon is sííííírok ;-DDDDDDDD )

Mirocska 2014.12.07. 01:54:53

@ő-szinte: Hátha sikerül valakinek reggelre kiszámolnia! :-D
Mivel nincs on továbbra sem, lefekszem aludni! Jó éjt!

mr sleepy 2014.12.07. 01:57:14

@ő-szinte: bodri fejü Ádi az, nem Ádina

mr sleepy 2014.12.07. 02:11:19

@ő-szinte: az Inga mondta na nem is, Plastic ecsetelte Ádámnak hogy rohad ...

ő-szinte 2014.12.07. 02:19:55

@mr sleepy:
a: most még csak ő
vagy
b: dóricica őszintébb és igényesebb mint a benti átlag

? ;)
:DDDDDDD

mr sleepy 2014.12.07. 02:24:09

@ő-szinte: szerintem C de B is jo nekem ,azon hogy az úszó mester gombás mukahelyi ártalom nem csodálkozóm :)

ő-szinte 2014.12.07. 02:38:40

@mr sleepy: szegény, jó szar lehet állandóan visszafertőződnie :SS

mr sleepy 2014.12.07. 02:44:53

@ő-szinte: az biztos ,de én már azal is kibékülnék ha tegnapi északait lejátszanák ma on lájn ,mert ezekel a 20-30 perces vagy 1-2 perces helyzet jelentésel nem vagyok elégedet :(((

ő-szinte 2014.12.07. 03:27:45

én csak azt nem értem hogy ha ennyire nem akarnak on közvetíteni, akkor mifaszért csinálják egyáltalán????? :-O
amúgy vissza tudod nézni az on-t is
már ha épp van mit :///

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.07. 05:28:03

@VV Erőlegény: "... Tévedésben vagy, sztem nincs igazi alfa nőstény ebben a felhozatalban, de ha már, akkor leginkább Dóri az, ..."

Vájjá, neméétem. Nem Dóra a Plasztik?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.07. 05:36:23

@beacska: "...szerintem Robin bizonytalansága mögött a nem régen történt szakítása állhat...."

:D:D Nagyon jó vagy hozzá :D Bár az is megeshet, hogy a kicsit "lekvár" halmazállapota miatt hagyták ott. Nem rossz lelkületű, csak olyan ... nem tudni, hogy jön-e vagy megy.

360 fokos fordulat 2014.12.07. 10:01:43

Vágóhídra minden dagadt, szőke kaólát szörcsölő, hurkás disznóval!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.07. 10:34:00

@kamilla123: Sztem Dávid nagyon eltaktikázta magát a legelején, amikor azzal akart kitűnni, hogy felsőbbrendőséggel elvonul a plebs-től és nem vesz részt a játékokban és tivornyákban az első és utolsó villanapjaiban, pedig simán tudott volna hozni egy középerős karaktert a villában (mondjuk egy Maci és Zsu szintűt). Az eddig mutatottak alapján a Patológnál, Rönénél és Bojlinál feltétlenül erősebb lett volna, ha túléli a szimpátiaszavazást.

Iszmat Ambipur 2014.12.07. 10:39:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ez van, amikor összevissza neveznek mindenkit. Én se tudom követni, ki kicsoda.

Costanza 2014.12.07. 10:39:51

@VV Erőlegény: es kozben szepen kitekintett kiskutyaszemekkel a kameraba...

beacska 2014.12.07. 11:30:52

jó reggelt, jó szurkolást!
megyünk anyóspajtihoz, úgyhogy sietek, de ezt még MA le kell írnom:
számomra sokra becsült kollégák hánytorgatják itt fel Zsunak, h anyaként ment be, és h menjen haza a gyerekéhez. EZ MOST KOMOLY??? akkor mi, anyukák már nem is vehetünk részt semmiben? nekünk otthon a helyünk a gyerek mellett?? VALÓBAN egy olyan világban akartok élni, ahol megmondják, h ha szültél, akkor mit csinálj? először csak, h ne dolgozz, maradj otthon, mert a gyerek megsínyli. aztán már szórakozni, moziban sem lehet nélkülük menni...nem lehet nélkülük elmenni több hétre nyaralni, nem lehet külföldön ideiglenes munkát vállalni, csak ha cipeljük magunkkal (be a munkahelyre is???), és nem lehet JÁTSZANI??? nem lehet BÁRMIT játszani??? sakkozni TALÁN igen, de beköltözni egy házba több hétre nem???

jól esnek NEKTEK ha ezt megtiltanák??

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.07. 11:43:35

@beacska: szia beácska, amit te írsz az egy másik véglet (asse jó), és általánosságban abszolút veled értek egyet, viszont vmilyen optimális egyensúly azért kell hogy legyen, nem?

malevil2050 2014.12.07. 11:44:20

@beacska: Túl sok az erkölcsrendész,mondjuk az talán még nem is lenne baj,az viszont annál inkább h teljesen rossz helyen keresgélnek.

Granca 2014.12.07. 11:52:56

Ez most egész más, de abszolút kiváncsi vagyok rá: tudja valaki, hogyan ruházkodnak? Gondolom nem sajátot visznek be, mert nem férne el a bőröndben.
Tehát adnak nekik, de hogyan? Minden reggel bemegy az öltöztető, vagy betolnak egy szekrényt, hogy válasszatok? :-D
Mintha nem hordanák kétszer ugyanazt ...
Egyáltalán mit vihetnek be, ami saját?

A tegnapból csak részeket láttam, de azon kiakadtam, hogy Edinát "kidobták". Grrr. Kicsit sok már ez a rosszindulat.
Bár ettől ő csak még népszerűbb lesz. :-)

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.07. 11:53:35

@malevil2050: és te milyen blogokon keresgélsz? kedves ELP?:) pont te beszélsz erkölcsrendészetről:) hát szakadok:)

kamilla123 2014.12.07. 12:00:08

@beacska: szívemből szóltál :-) én örülnék, ha a barátnőimet akár csak egy-egy estére le lehetne robbantani a gyerekeikről. Akár 5, akár 16 évesek, rájuk vannak tapadva, mint a piócák :-)))

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.07. 12:00:27

@malevil2050: ezzel a beszólásoddal próbálod rehabilitálni magad? drukkcsizok neked, MMKK:) hát nagyon nevetek:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.07. 12:09:31

@kamilla123: "...Au egyre jobban vezeti a Belevalót. kifejezetten szórakoztató...."

Hát... ki, min szórakozik.
A műsor óta sem tudok leszakadni arról a problémáról, amit az jelent, hogy ilyen semmi, tehetségtelen, sz@r alakok pénzhez majd "munkához" - tehát újabb jövedelemhez jutnak mindenféle értékelhetetlen szerepléssel. De ez még elmenne, ha nem járna vele a néző elismerése is, ( AU egyre jobb - Úristen minél jobb? Amúgy én azt sem felejtettem el, hogy micsoda világnézettel bírt ez a kis p.csinger) azaz annak a hosszútávú stratégiának az igenlése: hogy ne teljesíts, mert azért úgysem jár semmi.

kamilla123 2014.12.07. 12:12:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: sztem a hozzászólásod kulcsmondata: "hát..ki min szórakozik". Teéjesen igazad van. Nekem szórakoztató, Neked nem. Én szoktam rajta nagyokat nevetni. Lehet,h klasszikus értelemben nem tehetséges, meg nem is okos (az biztos:-), de egy ilyen műsorba sztem pont jó. Éva sem tehetséges, csak ő nem is szórakoztató.

malevil2050 2014.12.07. 12:15:27

@foxwiththegloves: Hát nem tudom ki lehet ez az elp,már az előző vv-ben is meg lettünk gyanúsítva egy páran,bíztosan nagy ember lehetett.

Igen én valóban nézem ,mint műsort és ennyi.

Mók_Ica 2014.12.07. 12:15:31

@beacska: sztem nem erről van szó. igen, az anya is ember, és igen szüksége van a gyerekmentes időszakokra is... menjen barátnőzni, szórakozni, sportolni, akár pár napra / hétre még el is utazhat.... amihez kedve van. DE ezekben a helyzetekben van kapcsolat. telefonálhat ő is, és a gyerek is kapcsolatba léphet vele, ha vmiért hiányzik neki az anya......

itt azonban egy olyan végletről van szó, hogy akár hónapokig nincs információ, se oda, se vissza..... és mindezt önként..... "mindent a gyerekemért teszek" lózunggal.... és mindennek a tetejébe megkaptuk az ominózus antrét és a beköltözés után 6 órával a zsu által letagadott paplan alatti történéseket.....

egyébként ezzel sincs semmi baj, mert ez zsu döntése volt, vállalta, tegye.... csak én ezzel nem tudok semmilyen szinten "azonosulni".......

és van gyerekem, és eljárok barátnőkkel, és bulizni is szoktam..... :)))

Fuchsia 2014.12.07. 12:16:01

@Granca: Az éjjeli onban mintha lett volna arról szó, hogy a lányok kapnak ruhát, és Jabba ki is van akadva ezért. Btw Robinhood fején sem volt mindig DC-sapi, szvsz a srácok is kapnak szponzor ruhát. Csak lehet, hogy Jabba-méretben nincs...

A gyerek-kérdésre: Én személy szerint nem mentem volna be a villába, ha egy kicsi gyerekem van. Akkor sem, ha van esélyem megnyerni a fődíjat - akkor már inkább lottóznék. De az tény és való, hogy undorító és gáz, ha az a hozzáállás, hogy te anya vagy, neked már semmit nem szabad, innentől csak a gyerekedről szól az életed. A gyerek fontos, és egy jó szülő meg is tesz érte mindent, amit csak tud - de nem hiszem, hogy innentől kezdve le kell mondania saját magáról. Zsuzsána meg egyébként kimondhatná, hogy valójában egy jó lehetőséget látott meg a műsorban, aminek köszönhetően vidéki bemondóból talán RTL-es munkatárs is lehetne, és akkor nem csak a gyerekének tudna többet adni, de az ő álmai is a megvalósulás útjára kerülnének... Ja, és ha már itt tartunk: szerintem az az igazán száni, hogy az én meglátásaim szerint Röné azért fúj Zsuzsánára az első pillanattól, mert mit képzel az magáról, hogy már tv-s, és mégis bejön ide... "Imádom", amikor azt hiszik az emberek, hogy csak azért, mert egy tv-nél dolgozom, neked már arany életed van, és nincs szükséged továbblépésre, stb.

Fuchsia 2014.12.07. 12:19:39

@Fuchsia: Na, elírtam. Szóval "dolgozol" akart lenni, és nem én "dolgozom".

foxwiththegloves (törölt) 2014.12.07. 12:20:39

@malevil2050: igen mmkk nagy ember volt, egy igazi sómen:) én is nézem, mint műsort, és szeretem a prosztóságval együtt/éppen ezért, hadd ne küldj már el máshova, mert ebben nem tetszik a véleményem.

malevil2050 2014.12.07. 12:24:15

@foxwiththegloves: Láttad valakinek is a nevét? - abban amit írtam.Senkit nem küldtem sehova.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.12.07. 12:26:19

@kamilla123: "...sztem a hozzászólásod kulcsmondata: "hát..ki min szórakozik"..."

Akkor rosszul súlypontoztam Csak felütésnek szántam. A lényegnek a módszert, a silányság tartósítását gondoltam. Az meg trivi, hogy mindnyájan mást gondolunk :)

Granca 2014.12.07. 12:28:03

@Fuchsia:
Oké, köszi. :-)
Bár én tudok agyalni lényegtelen részleteken, de még mindig érdekel, hogy vajon az elején kapnak egy nagyobb mennyiséget, vagy minden nap, vagy időnként ... lehet-e választani, hogy ki mit szeretne, vagy mások eldöntik, mit vegyenek fel ...
Na, mindegy, csak agyalgatok. :-D
Persze, a végén van egy csomó ruházati szponzor felsorolva, gondolom, nem véletlenül.

Krétagarbó 2014.12.07. 16:19:17

@Mók_Ica: maximálisan így látom, de már nem akarom kifejteni, mert állandóan ezen megy a hirig, minden nap...

beacska 2014.12.07. 17:04:59

@Granca: tudom, h van új poszt, de itt tetted fel a kérdést: csak egy bőrönddel mennek be, de ahogy telik-múlik az idő, hidegebb lesz pl. kérhetnek otthonról plusz ruhákat, amik az évszaknak jobban megfelelnek. És ahogy nő a szponzorok száma, egyre nőnek a benti ruhák, amik nem az övék. Amikor kimennek, meg megkapják őket....nyilván...

Granca 2014.12.07. 17:37:32

@beacska:
Áh, értem, köszi! :-)
Ki van elégítve a kíváncsiságom. :-)

karev 2014.12.08. 10:06:49

Fanninak akkor is közönségees feje van.

Black Bride 2014.12.09. 04:16:37

A villalakók csak olyan ruhákat vihetnek be magukkal,amin nincs túl nagy márkajelzés, illetve ,amin könnyen le lehet ragasztani. Mikor beköltöznek, akkor csak a fém bőrönd van, amiben csak a személyes tárgyuk lehet. A beköltözésük éjjelén (kb. 2 körül) kapják meg a bőröndjeiket,amikben a ruháik ,smink cuccaik, tisztálkodó szereik vannak.
A későbbiekben már nem kaphatnak otthonról semmit, mindent a szponzorok adnak. Lásd: Edina és Plasztik piros kabátja is onnan van.
süti beállítások módosítása