Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 7x17 - Pedig tudtam, hogy a Hold! (18+)

2014. december 03. 05:39 - candyperfumegirl

717-01.png

Annyi technikai problémával és adásmegszakadással súlyosbított VV adást, mint ez a mai, én még életemben nem láttam, és milyen kár lett volna, ha elveszik abból a töménytelen bölcsességből akár csak egy is, amit sikerült itt 50 percbe belezsúfolni. Az epizód erősen indít, a kiválasztás utáni bulikával kezdünk, vagyis lássuk, hogy mulat a vella népe, miután MILF Zsut 11 emberből 8 szeretné azonnali hatállyal kihajítani. Nappaliban diszkrét lötyögés van, Reni közben magára húzza a mártírjelmezt, én ezt a nőt soha nem szeretném színpadon látni, mert minden, csak nem meggyőző. Plasztik nyomására MILF békülne Kazallal, de akkor is esélytelen lenne a dolog, ha nem lenne a zsigeri ellenszenv, a fekete lyuk mindent elnyel. Plasztik ezt megunja, és újabb hadműveletet élesít, mert Basszájba Lacit nem idegelte még ki kellőképpen. Rá is veti a csápjait Robinra a lehető leglátványosabban. Eközben Jabba szorítja ki az összes vizet a jacuzziból, míg mellette Basszájba feje egyenletesen füstöl Dóri manőverezése láttán, Ádina meg Laci irányába néz nagyon szomorú kutyaszemekkel, jaj de összetett ez szerelmi viszonyrendszer.

717-02.png

Hogy némiképp egyszerűsítsük a dolgokat, Komisz és Kazal elvonul a nyugiba, de ami érthetetlen, hogy Reni és Jabba is velük tartanak, ha valahol, hát ebben a szobában nem szeretnék eltölteni egyetlen percet sem lámpaoltás után. Plasztik egyenletesen fonja Robin köré a taktikai hálót, „Lacival nem lehet soha köztünk semmi, mert nem érzem a bőre illatát” – ilyen fajsúlyú mondatok repkednek úgy a huszadik rozéfröccs után. Csak berántja a srácot maga mellé az ágyba egy cuppanós puszi kíséretében (amit a kamera hiába próbált smárnak mutatni, száj mellé ment), Ádina meg próbálná Basszájba gondolatait Plasztikról magára irányítani, de a homályos célozgatásai nem hatnak. Basszájba nem bírja tovább, beront a nyugiszobába, Komisz és Kazal szétrebbenek, és talán csak az akadályozza meg az újabb dugást, hogy Basszájba kiüríti a kotonautomata teljes tartalmát. Én én azt hittem, beszórja Dóriék ágyába, de nem, Lacinak ennél sokkal felnőttebb és hatásosabb eszközei vannak a véleménynyilvánításra. Megtölti vízzel a kotonokat és új vágja be az ágy közepére, ahova közben már Vikcsu is betelepedett. Visítás, rikácsolás, fejhangon történő kurvaanyázás a végeredmény, aznap éjjel egész Buda nem aludt. Az alvás képeivel zárunk, Plasztik pókasszonyként fonódik Robin teste köré, Komisz Kazal takarója alatt matat rendületlenül, Basszájba meg Jabba terebélyes mellkasán és ölelésében alszik el. Csodálatos.

717-03.png

Egy dolgot kell még megemlíteni, Zsu beszólt 12kernek, hogy ne birizgálja már a csőtopból kilógó hátát, mert a hideg futkos rajta az érintésétől. Jó, ezt a második tagmondatot csak gondolatban teszi hozzá, 12ker meg a lehető legrondább szexuális zsarolással reagál: én vagyok az egyetlen itt, aki téged támogat, hadd simogassalak már, ha ahhoz van kedvem. Na én itt vettem volna elő Zsu helyében Vikcsu klasszikusát: „simogasson téged a láncfűrész.” Reggeli borotválkozás közben van még egy olyan beszélgetés Basszájba és Robin között, ami Oscar díjat érdemel. Egyik oldalról: „nem akarok én semmit a Dóritól”, másik oldalról: „nem gond az sem, ha igen, engem nem zavar!”. Függöny, taps, meghajlás, virágot az öltözőbe.

717-05.png

Következő szegmens arról szól, hogy Komisz beüzemeli a kiváltságként megnyert szoláriumot, és a használatért cserébe mindenféle szívességeket zsarol ki a lakókból. Ettől persze meggajdul a fél banda, de én ezt már az előző VV szériában sem értettem, hogy miért kell a világ legnagyobb istenáldásaként tekinteni egy szaros szoláriumra? Mindegy, erre már sosem kapok választ. Megegyeznek, hogy Plasztik és Basszájba főznek majd, Kazal viszont bajban van, mit tud felajánlani Komisznak, amit még nem tett meg? A szexet különben sem tekinti alku tárgyának, mert az ALAP! Ja, hát akkor jó, húzza ki magát Komisz, és már indul is a nagy szolibuli, elsősorban azért, hogy csodás altesti képeket lehessen készíteni a lakókról a stratégiailag legjobb helyen elhelyezett kamerával. És erről beteszem a teljes videót, mert szegényes az én szókincsen ennek a leírásához. A szegmens legérdekesebb része a szellemi fekete lyuk, Fannika akadémiai székfoglalónak is beillő monológja, avagy Értekezés az ember és a szolárium kapcsolatának mélységeiről. Megtudjuk, hogy számára szolárium van olyan kielégítő, mint egy pasi tud lenni (kellett neked megnyitni a szolit Komisz, ezt megszívtad), és a legviccesebb, hogy mindezt totál narancssárgára sülve adja elő a riportszobában.

Ezek után megszavaztatják a lakókkal maguk közt a legokosabbat, meg a legsötétebbet, előbbi 12ker, utóbbi meg szegény Ádiná lesz, egyikkel sem értek egyet. Ez viszont csak azért kellett, hogy bekövetkezhessen az, amiért én a tavalyi széria óta drukkolok, és azt sem bánnám, ha egyszer egy teljes hetet szentelnének neki: MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ! Minden kívánságom így teljesüljön, az eredmény parádés, a primitív kérdéseken az ún, „okosok” csapata pont olyan látványosan vérzik el, mint az elvileg sötétek, a végeredmény pedig 1-1 döntetlen. Az egyébként is nagyon szórakoztató epizódra pedig Basszájba teszi fel a koronát a „melyik a Földhöz legközelebbi csillag?” – kérdés után adott riportjával: „Pedig tudtam, hogy a Hold, akartam is mondani! De Vikcsu annyira erőltette a Sarkcsillagot, áh, legközelebb csak magamra hallhatok.” Ilyen szellemi magaslatok után mi jöhet még? Hát Reni és Vikácsu a döntő körrel, na lányok, mint jelent magyarul a Carpe Diem? Vikácsu üvölti be, hogy „szeretlek”, ezek után pedig nincs mit mondani.

717-04.png

Címkék: 18+ vv7
639 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Black Bride 2014.12.03. 05:56:35

Ez sixx és Bruti posztjaihoz képest, harmatgyenge lett sajnos. Lehet,hogy elsietted. Nem mondom,hogy ez egy felettébb érdekes öf. volt, de azért ki lehetett volna ebből hozni jóval többet is. Sajnálom pedig. így várhatok még egy napot a lehetséges röhögésig.:(

Harci hörcsög 2014.12.03. 06:01:44

Jól indult a napom, köszi :D Este visszanézem.

culture club (törölt) 2014.12.03. 07:28:00

micsoda szellemi csata lehetett, várom, h visszanézhessem

szociologus01 2014.12.03. 07:42:24

Tegnap azt írtam, hogy IQ felező kell a műsor megnézéséhez. A LóF***t. Fullosan ki kell kapcsolni az agyad, mert lefagy mint a doom2 alatt a 386os gépem.

Annyira sötétek, hogy a ha P. Attila gyúrós ufója nézte az öf-t akkor az soha többé nem tér vissza ebbe a galaxisba. Lehet akkor ők a galaxis őrzői? :-)

virágméz 2014.12.03. 08:32:58

@Black Bride: Várhatunk néhány nagyon ütős példamondatot tőled, amitől kirobbant volna belőled a bruhaha? Sztem a hv íróknak nagy köszönet, hogy az adás után éjszaka megírják nekünk az öf-kat, és mi reggel készen kapjuk azokat!

Tapmancs 2014.12.03. 08:35:45

Alig várom hogy este megnézzem. :)

Erről az "Pedig tudtam, hogy a Hold, akartam is mondani!"-ról eza vicc jut eszembe:

3 szőke csaj a mennyország kapuján csenget. Kijön Szent Péter, s mondja nekik, hogy ha egy
egyszerű kérdésre tudnak válaszolni, akkor beléphetnek.

Megkérdezi az első szőkeséget:
- Mi az a húsvét?
A szőkeség így válaszol:
- Oh, ez könnyű, ez amikor este mindenféle tűzijátékokat lehet látni, és ekkor sütnek új kenyeret.
- Nem., sajnos rossz! - mondja Szent Péter, és a második szőkeséghez fordul.

Felteszi neki ugyanazt a kérdést:
- Mi az a húsvét?
A második így válaszol:
- Húsvét egy ünnep decemberben, amikor egy nagy fát feldíszítünk, ajándékokat adunk egymásnak, megünnepelve ezzel Jézus születését.
- Sajnos ez sem a helyes válasz. - mondja Szent Péter, majd kissé elkeseredetten és lemondóan a harmadikhoz fordul:
- Mi az a húsvét?

A harmadik titokzatosan mosolyog, Szent Péter szemébe néz, és így szól:
- Én tudom, mi az a húsvét.
- Oh, igazán? - kérdezi Szent Péter kissé rosszat sejtve.
- Húsvét egy keresztény ünnep, ami ugyanakkor van, amikor a Zsidók Peszah-t ünnepelnek. Jézus és a tanítványai az utolsó vacsorát ették, majd nem sokkal ezután Jézust elárulta az egyik tanítványa, és a rómaiak kezébe adta. A rómaiak elvitték, töviskoronát tűztek a fejére, kigúnyolták, majd egy hatalmas keresztre szögezték. Miután meghalt, egy közeli barlangba temették, amelyet egy hatalmas sziklával zártak el.

Szent Péter megkönnyebbültenmosolyog, és örül, hogy a nő tudja a választ, de a szőkeség ekkor így folytatja:

- Minden évben a sziklát elmozdítják a barlang elől, hogy Jézus ki tudjon jönni, és ha meglátja az árnyékát, az azt jelenti, hogy még nincs vége a télnek...

☺ágica (törölt) 2014.12.03. 08:38:45

na, ezt a részt én is visszanézem

@Tapmancs: jajj:))

Akármi Áron 2014.12.03. 08:39:16

A kortárs művészet 2014 fotyó, remek:)
Még az a jó, hogy mások, különbözőek vagyunk. Candy klassz volt, a stílusod is begyön:D

IX. ALFONZ 2014.12.03. 09:19:54

Elég furcsa volt ez a vetélkedő. A Földhöz legközelebbi csillagra mit fogadtak el helyes válasznak?
A Földhöz legközelebb lévő bolygó, az más.

kenguru30 2014.12.03. 09:22:41

Erős rész volt, a posztírónak adtak anyagot rendesen!

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.12.03. 09:31:27

A poszt jó lett :))

Azért a reggeli kv mellé megnézni a videót, és rögtön egy kopasz gyíkkal szemezni...
Nem esett jól ://

tejfölösbableves 2014.12.03. 09:33:48

@IX. ALFONZ: Gondolom a napot. De lehet, hogy nem vagyok elég hülye a vetélkedő szinvonalához?

edics 2014.12.03. 10:01:31

Ez az összefoglaló brutális volt...

szandhokan 2014.12.03. 10:10:54

Macit most néztem meg, amint alvajár újfent, még mindig rohadt vicces :-DDD

mézescsók 2014.12.03. 10:13:04

Felesleges ennyit mérgelődni a válaszokon. Amikor ezek a lakók iskolába jártak, kb. 10-15 éve (ha egyáltalán megtisztelték állandó jelenlétükkel a szóbanforgó intézményt), már régen nem lexikális tudást kértek tőlük számon, hanem hogy hol a számítógép. Ma meg az okostelefon.
Veni, vidi, vici? Hallottak ezek Julius Caesarról?
Az internet sok mindenre megtaníthatja persze az embert, de józan észt nem ad. Ha egy falusi kislány és egy szintén vidéki fiú nem csinál mást, csak elképzeli magában egy ló lábát, akkor minden lexikális ismeret nélkül sem lát semmit, ami páros lenne.
Hogy melyik a legközelebbi csillag? Ugyan már.......

karev 2014.12.03. 10:14:25

hát istenem, nem látták a Holt költők társaságát (sem). :)

karev 2014.12.03. 10:16:38

@virágméz: egyetértek. mindegyik hv szórakoztató a maga módján.

mézescsók 2014.12.03. 10:18:09

@IX. ALFONZ: Benne van a hv-ban: a sarkcsillagot. Laci a holdat akarta mondani. A nap fel sem merült.@tejfölösbableves: tényleg nem elég hülye ehhez a szinvonalhoz.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.03. 10:19:36

Fényevő Fannikát ha megkérdeznéd mit választana egy trópusi lakatlan szigeten, egy hétig rogyásig megpakolt svédasztal, vagy egy hét szoli, nem lepődnénk meg a válaszon ,annyira sötét mint a fekete lyuk :fogjaafejet
Lacika ismét hurkalé volt.
Nyilván azért b*szott oda Dórikához egy teli kotont mert pöttyet sem féltékeny a nőre, szerintem ő lesz az első a villában aki az elektromos sütőbe dugja be a fejét öngyilkossági szándékkal, és mikor rádöbben hogy abból nem jön a gáz ,akkor sírva rohan át a villa falain sziluettjét hátra hagyva a villalakóknak emlékül.

Egyébként a bánatos f*sznak lett vége hirtelen az adásnak ?
Úgy be nyomták a szponzorokat mint a szél, még az a szerencsétlen Lilu is azóta várja az elköszönést.
Nem elég jó a technika az RTL-nél ?

fran7 2014.12.03. 10:25:09

@mézescsók: Ahová ők jártak, ott nem. De azért még a jobb iskolák, jobb tanárok nem felejtik el, hogy lexikális tudás nélkül azért sok nehezebb. Például én kerültem a bemagolós tanulást. Pedig a nyelvtanulásban sokat segítene.

VVKnapné 2014.12.03. 10:27:00

sztem is jó poszt lett Candy! Én is minden évben várom, h legyen egy IQ-hét a villában, gondolom a sulis hetek erre lettek kitalálva:)
szegény Edinát azért sajnáltam, h ő lett a "legostobább", de méltósággal viselte, le a kalappal! Nekem Vikcsu a legostobább, hiába van diplomája, rossz hallgatni, ahogy beszél. Meg eleve, már azt se tartom szimpi húzásnak, h a diplomájával villog... amúgy meg miből diplomázott? káromkodásból!

Muffaló Billy 2014.12.03. 10:27:34

@mézescsók: Én nem a válaszokon mérgelődök, hanem a kérdéseken. Mert nem voltak egyértelműek.
- A hány ujja van 4 lónak kérdésre például az is jó válasz lehetett volna, hogy egy se.
- A köznyelvben csillagnak nevezzük pl. a Vénuszt is...
Tehát az bosszant, hogy nem tudhatjuk, mit fogadtak volna el jó válasznak. Emiatt még itt is lehetőség teremtődött a manipulációra.

perszepolisz 2014.12.03. 10:28:47

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: A Rtl II, meg a Cool-on, meg az RTL-en mindig ugyanakkor van a reklám, sőt gyakran még ugyanaz a reklám is.

fran7 2014.12.03. 10:29:30

@ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF: Valaki azt írta, hogy a reklámok miatt. Egyszerre indulnak az RTL-csoportnál Luxemburgban, Romániában és Magyarországon is. Csoda, hogy nem sikerül csak mondat közben elkapcsolni bármelyik sorozat közben?

fran7 2014.12.03. 10:31:13

@perszepolisz: Mindig ugyanaz a reklám. Cool, Film+.

perszepolisz 2014.12.03. 10:31:39

@fran7: Ezeken az adókon simán kezdenek reklámot a mondat közepén: Pl.:"most pedig elmondom ki ölte meg anyádat, majd erőszakolta meg. Ez pedig nem más mint.... :DDD

anonymand kommentelő 2014.12.03. 10:34:40

@mézescsók: hálistennek a Sarkcsillagot nem fogadták el jó válasznak. Hogy mit fogadtak volna el, azt - most már látom - nem tudhatjuk.

Warlimont 2014.12.03. 10:36:12

Nem ertem, a posztolonak miert kerdes Dani "okossaga", ami ebben az igen alacsony szinvonalu mezönyben nem is akkora dicsöseg amugy, vakok közt a felszemu a kiraly, ugyebar. :) A vetelkedöben Dani jol teljesitett, Arrabona = Györ valasza teljesen oke volt, a többi kerdest pedig nem ö kapta, igy a csapata tetteiert nem felel.

Nekem a csucsvalasz a ket agyifogyi kurva tenykedese volt a hany fös az osztaly temakörben.... Tizenharmadik a sorban jobbrol-balrol a kerdes alanya, erre a janykak szerint az osztaly egyfös!! Azutan javitottak, de hogy ez a valaszlehetöseg egyaltalan felmerult, söt hosszan örultek neki, mindent vitt a szememben... :)

Szegeny Lacinak csak a Maci formas es (pl Fannikaenal nagyobb!) mellei jutottak, lehet, egy tartos es jol muködö kapcsolat elsö bimboit lattuk.

karev 2014.12.03. 10:38:55

@Tapmancs: azon gondolkodom, hogy bepötyögted, vagy copyztad :)

Warlimont 2014.12.03. 10:43:31

@anonymand kommentelő: "hálistennek a Sarkcsillagot nem fogadták el jó válasznak. Hogy mit fogadtak volna el, azt - most már látom - nem tudhatjuk."

En az Alfa Centauri csillagrendszert tippeltem volna, szerintem az a hozzank legközelebbi.

perszepolisz 2014.12.03. 10:51:24

Amúgy én sem tudom, hogy a hogy melyik a hozzánk legközelebbi csillag. Már csak azért sem mert számomra a bolygó, csillag, nap, hold szavak totál összekeverednek.

Ancilla 2014.12.03. 10:56:55

Lehet, hogy illetéktelenül szólok most hozzá, mert nem nézem ezt a műsort, de a HV-kat a humoruk miatt olvasom. Most viszont visszahallgattam ezt a műveltségi vetélkedőt, s meg kell állapítani, hogy a kérdés föltevője ugyanolyan műveletlen volt (és ezek szerint a szerkesztők is), mint a válaszadók. A "veni, vidi, vici" latin szállóige. A latinban pedig a 'c' betűvel jelzett hangot a hangtani helyezettől függően vagy c-nek, vagy k-nak ejtjük. Cs hang nincs ebben a nyelvben!! A bemondó olasz kiejtéssel mondta...

butschq 2014.12.03. 10:59:08

A Földhöz legközelebbi csillag egyértelműen a Nap.
Az Esthajnalcsillag (Vénusz) nem jó, mert bár csillog az égen, de nem csillag, hanem bolygó. Egyébként a legközelebbi a Földhöz.

A második legközelebbi csillag a Proxima Centauri, ha jól rémlik 5 fényév tábolságra van tőlünk.

A sarkcsillag meg abszolut nem jó, a több mint 400 fényévével.

fran7 2014.12.03. 11:03:45

@Ancilla: Biztos az Alizée dal járt a szerkesztő fejében.

mézescsók 2014.12.03. 11:07:17

@fran7: Nekem is sokat segített az egyetemi felvételin, hogy magoltatós tanárom volt. Mondjuk történelemből nem is lehetett másként felkészülni, de magyarból is jól jött, hogy elég sok verset elemeztetett és megtanultatott velünk. Diákként persze utáltam.

@FŐNICICA: A kérdések jó része azért inkább egyértelmű volt (Arrabona, Veni, vidi, vici, stb.)
A lónál persze, hogy jó válasz lett volna, hogy egy sem, mert az nem ujj, hanem pata. Ez is volt az első variációjuk, de aztán nagyeszű sündisznócska Dennisnek eszébe jutott a páros ujjú patás meghatározás - hallhatta valahol -, ami aztán mindent vitt. Pedig csak utána kellett volna gondolni, hogy néz ki egy ló lába.
Hogy a Vénuszt hogy hívja a köznyelv, az egy dolog. Az attól még bolygó.

@anonymand kommentelő: Tényleg nem hangzott el, hogy mit fogadtak volna el, bár nekem elég egyértelműnek tűnt, hogy a legközelebbi csillag a nap.

@Warlimont: Az Alfa Centauri messzebb van, mint a nap. Ráadásul nem csillag, hanem csillagrendszer, bár nem túl nagy (az uram szerint háromból áll, de azért nem hiszek el neki mindent).

Ancilla 2014.12.03. 11:08:58

@perszepolisz: Földrajzból úgy tanultuk, hogy a csillag a saját fénnyel rendelkező égitest. Csillagászati értelemben tehát a hozzánk legközelebb levő csillag a Nap. A Sarkcsillag sokkal messzebb van. A köznyelvben azonban csillagnak nevezzük azokat az égitesteket is, melyek az égen ragyognak (noha nem mindegyik a saját fényétől). A Holdat azonban soha nem nevezték csillagnak, még a népnyelvben sem. Akkor lett volna helyes ez a válasz, ha azt kérdezik, melyik a Földhöz legközelebbi ÉGITEST.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.03. 11:14:21

@perszepolisz: @fran7:

De az a durva hogy az anyagot megszakítják a reklámmal, és miután lemegy a reklám nem is onnan folytatják, annyira amatőr hogy szinte fáj.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.03. 11:18:27

@Warlimont:

Mondjuk ha páronként kapnak 5-5 (10-10) kérdést, az még csak befért volna az összefoglalóba ,ez így elég sovány, az előző szériákban időre ment az IQ teszt, és asszem nem is a sulihéten volt, hanem csak úgy bebökték nekik, ez a vv7 elég olcsójános minden szempontból.

kolbászmustárral (törölt) 2014.12.03. 11:23:32

@butschq:
"A Földhöz legközelebbi csillag egyértelműen a Nap.
Az Esthajnalcsillag (Vénusz) nem jó, mert bár csillog az égen, de nem csillag, hanem bolygó."

Végre.

Nem tudom, engem a Holdas hiba jobban kiborított, mint az, hogy nem tudták a "Veni, vidi, vici"-t. Egyszerűen nem hiszem el ilyenkor, hogy nem adják a szájukba a faszságot.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.03. 11:29:34

@kolbászmustárral:

De ezek piálni mentek be, meg szolizni, az hogy az isiben nem tanulták meg mi a tsillag ,és mi az égitest azt ők magasan lexarják, szoli legyeeeeeen !

Lonka7 2014.12.03. 11:33:00

@mézescsók: Nem lett volna jó válasz a lónál, hogy egy sem, mert a ló páratlan_ujjú_ patás. még a nevében is benne vagy az ujj. A párosujjú patások lábán is patáknak nevezi a köznyelv azt a szaruréteget, nem csak a lónál. Csak az hasított pata.

És igaza van a férjednek, tényleg hármas csillagrendszer az Alfa Centauri, de nem olyan kicsi az, az egyik napja nagyobb, mint a mi Napunk.

edics 2014.12.03. 11:38:42

Pont azt ecseteltem hogy tegnap hogy olcsó műsor.. nesze nektek! Mert nektek így is jó! Mi meg csak nézünk mint Rozika a mozikában...

butschq 2014.12.03. 11:42:10

@kolbászmustárral: Őszintén én sem tudtam elsőre. Ismerős segítségül benyögte, hogy Caesar, és így ugrott be a győzelem :)

Mentségemre szóljon, ez sosem jött velem szemben egy gépész tárgyban sem. A többire meg nem jártam be :)

Sajnos sokszor találkozok azzal, hogy az emberek nem tudják az égitesteket megkülönböztetni. Nálam a Hold, mint bolygó tetszik, a Nap meg, mint legközelebbi csillag egy jó kis beugratós kérdés..

Lonka7 2014.12.03. 11:48:48

Nekem Arrabona nem biztos hogy beugrott volna elsőre (tán másodikra sem), mindig keverem ezeket a pannóniai városokat.

Még nem láttam a tegnapi adást, de jól értem, hogy meg sem mondták nekik a helyes válaszokat? nehogymár tanuljanak valamit szerencsétlenek...

bobby.ewing 2014.12.03. 11:51:26

@butschq:
Persze hogy a Nap. Vaknak kell lenni, hogy ezt ne tudja az ember. A Naprendszerhez legközelebbi az Alfa Centauri rendszer leghalványabb csillaga (C), a Proxima (Centauri).
Proximus latin szó, jelentése legközelebbi. 4,2 fényév.
Azt hogy a Hold a legközelebbi csillag, az udvaron Reni találta ki, és állította biztosan, a sok birka csak utána ismételte.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 11:55:29

@Warlimont: Én úgy tudom, hogy a Nap. Majd a Proxima Centauri az (ami valójában egy "vörös törpe")..
De nyugi, ezt csak véletlenül tudom -egy gyerekkönyvből-, és nem azért, mert óriási a lexikális tudásom. :D

városi fiú 2014.12.03. 12:00:03

Aquila non captat muscas*, azaz jo lett a posztcsi.

*ahogy az angol mondana

bobby.ewing 2014.12.03. 12:02:42

Arrabona-Győr
Savaria-Szombathely
Sopianae-Pécs
Aquincum-Óbuda

mézescsók 2014.12.03. 12:03:31

@Lonka7: Igazad van, csak a lónál - bár páratlan "ujjú" patás - a patát nem szokták ujjnak nevezni, hanem patának. Vagy ennyire csavaros volt a kérdés?

A hitves nem effektíve nagyságra gondolt, hanem arra, hány csillagból áll. Szerinte a kettősből van a legtöbb, de akad négy vagy akár hat csillagból álló is, viszont nem részletezte, mert kb. látta rajtam, hogy kezdek többet tudni ezekről a dolgokról, mint eredetileg szerettem volna. Ha még tovább molyolunk ezen a témán, akkor sajna meg kell várnom, mire - jó esetben - 6 körül hazaér, hogy mondja tovább, de már most szólok, hogy a Vv nem mozgatja meg a fantáziáját és nem az a kommentelő típus.

Aharon 2014.12.03. 12:08:09

@anonymand kommentelő: A Földhöz legközelebbi csillag a Nap. :)

Aharon 2014.12.03. 12:10:09

@Aharon: Bocs, már 100-an megírták, előre kellett volna olvasnom. Sorry vagyok.

butschq 2014.12.03. 12:13:46

@bobby.ewing: A piramisos agymenés óta én már bármit el tudok képzelni :)

Ez az első vv széria amit nem nézek, de ezt a tegnapi adást vissza kellene nézni moston. Viszont félek, hogy onnantól rendszeresítem a nézését. Vagyok bajban :D

Tapmancs 2014.12.03. 12:14:38

@karev: Persze hogy kopiztam, annál azért drágább az időm mint hogy ilyeneket pötyögjek. :)

bobby.ewing 2014.12.03. 12:16:29

A pata az nem ujj, hanem módosult köröm. Nyilván nem hívja senki a körmét ujjnak, de amin van, az bizony ujj.

A páratlan ujjú patások közül a ló öt ujjából egy, a középső maradt meg, a többi elcsökevényesedett. Azon az ujjon van a pata (köröm).
Egy lónak 4 lába, tehát 4 ujja van.
4 lónak, 4*4=16.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 12:19:21

@perszepolisz: az Attila-szimpatizánsok szavazataira apellál?
Ez mondjuk szarul is elsülhet számára. Ha nem lesz szimpi Attila számára, akkor az érezhető lesz.
Legutóbb, amikor benn volt, a Viki tökre örült, hogy bemegy, mert azt hitte, hogy majd milyen jól megértik egymás, ehhez képest már az első pillanatban érezhető volt a zsigeri ellenszenv A. részéről és le is nullázta Vikit a benntöltött időben. Inkább Zsófikával próbált .. khm... regenerálódni... :D
Most sem biztos, hogy erősíteni fogja Zsuzsát - akit ugye Verához hasonlítottak itt többen is és vele azért nem volt felhőtlen a viszonyuk.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.03. 12:24:58

@bobby.ewing: Jól mondod, bro! :D
Ennek ellenére csavaros volt a kérdés, mert azért kapcsiból a legtöbb ember nem vágja, hogy egy páratlanujjú patás pontosan melyik verziót is tolja élesben...lehet neki egy, de akár három ujjacskája is...hátul...mert elől meg még több variáció van. Aztán az is változhat, hogy mennyire van elcsökevényesedve a többi ujj...látszik-e mindegyik, avagy se nem! :D Az, hogy a lófélék a legeklatánsabb példa a páratlanujjúságra, lévén elöl-hátul is csak egy harmadik ujjuk maradt meg úgy, hogy a többi teljesen "felszívódott", nem biztos hogy az általános műveltség tárgykörébe tartozik! :P

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 12:26:56

@Ancilla: Én is pontosan ugyanerre gondoltam. De úgy látszik a szerkesztők IQ-ja se sokkal haladja meg a játékosokét! .-)))

bobby.ewing 2014.12.03. 12:37:35

@CsigaBiga: azért ló lábat csak látott már az ember, ha máshol nem, tévében. Vagy például disznó lábát is maga elé tudja képzelni az ember.

bobby.ewing 2014.12.03. 12:49:31

Aki szerint ezek nehéz kérdések voltak, vegyen elő egy könyvet vagy tanuljon a neten, de ne a VV-t nézze, mert ő is olyan segghülye, mint a bentiek. És az szégyen.

karev 2014.12.03. 12:49:57

@@CsigaBiga: sztem ezt csak egy olyan szintű kérdésnek szánták, mint a hányat lép a veréb egy évben?

perszepolisz 2014.12.03. 12:51:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem hiszem, hogy ezt végiggondolta, bár én sem. Szerintem csak arra gondolt, hogy Attila VV-k történetének egyik legnagyobb taktikusa (ez milyen rang már:D) és minden bizonnyal nag segítség lenne. Nem mindegy azért, hogy mit engednek a szerkesztők. Pl. Attila elmondhat-e mindent amit mi itt látunk, vagy csak általánosságban segítheti a párbajozót. Az sem világos, miért Attila párbajozó segítsége. Zsu választotta-e egy listából, amin rajta voltak az elérhető vv-sek listája, vagy nem.
ilyen értelemben ha ő választott - nem hiszem - akkor szerintem jól választott.
Az is igaz mondjuk, hogy a felhozatal a taktikusokból igen csak csenevész.

Muffaló Billy 2014.12.03. 12:53:15

A páros ujjú patások közé pedig a teve tartozik; ezért lehet tevepatát nézni a lányok lába között - néha.

SzilajSzilard 2014.12.03. 12:53:55

Gyalázat volt a vetélkedő. Persze egy random buszmegálló közönsége sem hozna jobb eredményt, tudom.

Tertullianus, a filozófus 2014.12.03. 12:55:28

@perszepolisz: Tökmindegy, ki ad neki "tanácsot". Mindenképpen visszajön.

kamilla123 2014.12.03. 12:56:07

nekem a tegnapi adásból a legdurvább az volt, amit a poszt írója is kiemelt, ahogy Dani közölte: "ki támogatott az első perctől fogva?Akkor úgy simogatlak, ahogy akarlak". Ez számomra annyira gáz volt, hogy én azt hittem, hogy Zsuzsa felpattan és elrohan. De persze annyira be van nyomorítva már, meg nincs is hova szaladnia. Pedig úgy láttam a fején, azért leesett neki, h ez mekkora gáz volt. Valszeg lepattintja Danit, ha visszajön.

egyemakisszíved 2014.12.03. 12:56:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Úgy gondolom, szuperképesség-Atti nem engedheti meg magának az ellenszenvet. Az milyen lenne már, hogy miután a dzsinn előmászott a palackból, pofákat vágna? Vagy rossz tanácsot adna? Soha többé nem akarna senki szuperképességet magának. Azt hiszem, nem tenne jót Atti imázsának, ha „VV-szakértőként”, egykori villalakóként nem venné komolyan a felkészítést.
Valószínűleg a többi villalakóval nem is érintkezhet, tehát nem is tud válogatni, másnak udvarolni.

karev 2014.12.03. 12:59:14

@kamilla123: valszeg Dani máshogy az életben nem taperál nőt...

Warlimont 2014.12.03. 13:12:30

@mézescsók: "Az Alfa Centauri messzebb van, mint a nap. Ráadásul nem csillag, hanem csillagrendszer, bár nem túl nagy"

Igen, ha figyeled a fenti hozzaszolasomat, en is a csillagrendszer szot hasznaltam, de tökmindegy, mert nyilvan a Nap a megoldas, csak ugye az atlagember nem szokott a Napra csillagkent gondolni, igy en is a Naprendszeren kivul kerestem a legközelebbit. Es igy jar, aki csipöböl valaszol trukkös kerdesre.... :)

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.03. 13:26:21

@bobby.ewing: továbbra is azt mondom, nem egyértelmű! :P
Azért mert egy, három vagy négy ujja (vagy annak körme) LÁTSZIK!!! egy páratlanujjú patásnak, még lehetnek csökevényes ujjai, amelyek elsőre nem tűnnek fel, pláne ha a bőr alatt vannak! Attól még vannak...szerintem!
A ceteknek is vannak ujjaik a mellső lábukon, méghozzá leginkább öt, mint a legtöbb emlősnek...még csak nem is összenőve, csak szépen beburkolva. Sőt, hátsó lába is van mindegyiknek, csak különböző mértékben elcsökevényesedve...de úgy emléxem, ujjak azokon már egyik élő bálna vagy delfin esetében sincsenek.

Félreértés ne legyen: nem a villalakók szellemi képességeit szeretném felmagasztalni! :D

VVKnapné 2014.12.03. 13:27:35

óóóó, végre láthatom újra Attilát, ezaaaz!!!! :D sztem is Ő minden idők legjobb vv-játékosa! amúgy régebben olvasgattam az rtl oldalán az adatlapokat, és ott meg kellett adniuk, h ki a kedvenc ex-vv játékos. Lehet az alapján küldik be nekik a segítséget, nem?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 13:29:10

@kamilla123: Tény, hogy nem volt szerencsés mondat 12Kertől. de azért ne akadjunk már ki bolha dolgokon, amikor meg mások taktikai megfontolásokból mondjuk körbesmárolják az egész csapatot, esetleg röhögve hagyják magukat hónaljban vagy punciban megujjaztatni (hogy azonnal nagydobra vert PR digi-dugikról ne is beszéljünk), vagy mondjuk a szoláriumot fogják ellenszolgáltatás fejében átadni (még ha nem is szexuális). Hol vannak itt azok az erkölcsi magaslatok Kiskun részéről, amiért még sajnálni is kellene? Azt gondolom, hogy nem teljesen józan állapotban egy szorosabb szövetséges tétova válltájéki karcirógatási szándékát sokkal finomabban is le lehetett volna szerelni és akkor valszeg nem hagyta volna el 12Ker száját sem ez a szerencsétlen félmondat...

kamilla123 2014.12.03. 13:30:28

@VVKnapné: hát lehet. De az is van, hogy Au-t nem küldhetik be, mert ő eleve műsort vezet és amúgy sem bírna semmi értelmeset mondani, Alekosz már nincs a csatornával jóban, és a korábbi szériák nyertesei meg már nem érdeklik az embereket, úgyh marad Attila. De amúgy én is örülök neki, mert a ravaszkodásban nagyon jó. Remélem mond majd okos dolgokat:-)

malevil2050 2014.12.03. 13:30:37

Emberek a vv7-ben vagyunk semmi csillagfilozófia és biológiai doktorátus nem kell ide se a bentieknek se a kintieknek,tessenek már jókat röhögni a béna butaságokon így ni ! :DDDDDD

VVKnapné 2014.12.03. 13:35:07

@malevil2050: szívemből szóltál! azért nézzük, mert minden nap mondanak/csinálnak baromságokat, amiken jókat vidulunk, és itt jól megtárgyaljuk! Ha Laci nem kattogott volna a Holdon, akkor min röhögtem volna fel, hangosan???? :DDD

Kamilla, sztem azért is lehet Attila, mert ő tud taktikai tanácsot adni, az Au-s társaságból meg senki nem taktikázott, csak üvöltözött :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 13:37:42

Én buta majomként azt gondolom, hogy miután az applikáción keresztül a nézők döntenek, iszonyúan mindegy ki készíti fel Zsut a párbajra, mert úgysem a párbajon való szereplés dönti el kire szavazunk. Legalábbis nálam tuti nem, szóval bárkit hív ki Zsu és bármit mond neki Attila, akkor se fogok Miss Kiskunra szavazni.

karev 2014.12.03. 13:38:08

@VVKnapné: sokszor azért kapcsoltam el az előzőket, mert visítottak. mindegyik.

kamilla123 2014.12.03. 13:38:49

@VV Erőlegény: értem, hogy szimpatizálsz Danival, én is bírom. De ez nagyon gáz volt. Azért, mert a többiek hülyék, attól őt még nem menti fel az alól, hogy ez egy komoly érzelmi, szexuális zsarolás volt, kilógott a lóláb nagyon. Csak eddig nem volt kimondva, most meg ki lett. Én nem sajnálom Zsu-t, mert belekapaszkodott Daniba (ami kölcsönösen jó mindkettejüknek, ahogy tegnap is megállapítottuk), csak zsigerileg utálom az ilyen szituációkat. Nyilván az, hogy milyen jelenetek hogyan hatnak ránk, az mindig egyénfüggő. Ezért is jó kis pszichológiai műsor ez :-)

karev 2014.12.03. 13:41:50

@Majom1Parádé: én is így gondolom. aztán ki tudja, arra sem lehet mindig adni, hogy párbaj előtt mit gondolnak a szavazók, mert ha kellően gáz arcot hív ki, lehet, mégis inkább arra szavaznak.

kamilla123 2014.12.03. 13:42:46

@VVKnapné: én is azon röhögtem tegnap legjobban, ahogy Laci dühöngött a Hold miatt a riportban. Sztem tök aranyos volt, ahogy duzzogott, hogy tudtam... Sztem Laci nagyon szórakoztató egyéniség. Elég bunkó tud lenni, de nagyon vicces is. Én nem értettem mondjuk, hogy miért kellett az összes kotont kiszednie az automatából, mert végül is csak egyet töltött fel vízzel. De gondolom bekattant.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 13:45:48

@VVKnapné: Ha abból indulunk ki, hogy Kiskun biztosan visszajön Rönével vagy Patológgal szemben, mert náluk nagyobb szarkavaró, akkor én azt gondolom, hogy a mostani párbaj előtt nem fogja még Attila segítségét kérni. Illetve, ha egymagában kellene döntést hoznia, akkor lehet, hogy kérné, mert annyira ostoba szegénykém, de szerintem a belső tanácsadói 12 Kerrel az élen is erre fogják biztatni. Ha tényleg fődíjat akar nyerni Kiskun akkor még ezen kívül legalább két párbaja lesz a döntőig sztem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 13:49:11

@VV Erőlegény: És lesznek még keményebb ellenfelei is.

VVKnapné 2014.12.03. 13:50:45

@kamilla123: kövezzetek meg, de nekem napról napra egyre jobban bejön Laci! és nekem is cuki volt a kis megmondtam-duzzogása. Tudom, h suttyó, de a teste meg gyönyörű!
ezen csorgattam az előbb a nyálam: rtl.hu/rtl2/valovilag/laci-ferfiassagat-is-barnitotta
Harrrrrr :P
Attila sztem adhat olyan tanácsot, amivel jobb színben tűnhet Zsu a párbajon. Pl ha azt mondja neki, h ne menj bele a kutyázásba, mert így te leszel a mártír, és a mártírt sajnálják meg mindig a kedves szavazók.... Pl Éva így juttatta győzelemre a Celeb vagyokban molnárandikát....

VVKnapné 2014.12.03. 13:52:51

@VV Erőlegény: ezt már tegnap is kérdeztem itt, h ezt a segítséget csak egyszer kérheti ki? vagy minden párbaj előtt? én tuti kikérném most! Vki írta itt, h ha most visszamegy, hetekig békén hagyják úgyis, az idő alatt meg tud bizonyítani, szimpibbé válni...

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.03. 13:54:50

Még a témánál maradva: tudja vki, milyen diplomája van Vikcsunak?

kamilla123 2014.12.03. 13:54:55

@VVKnapné: hát igen, annak idején Milo is szociális alapon győzött Leoval szemben. De ez Kiskunnál nem fog bejönni, mert azért ő más egyéniség.
Laci néha tényleg egészen jókat mond, egyre gyakrabban. Vannak jó meglátásai. Persze az is lehet,h nagyon lentről indult és ezért most jobban is értékeljük:-)

mézescsók 2014.12.03. 14:00:15

@kamilla123:Zsuzsa "képessége", hogy az első párbaja előtt egy korábbi sikeres játékossal párbajtréningre mehet. Ennek most jött el az ideje, most kell igénybe vennie, de konkrétan mikor?
Kihívás előtt vagy után?
Attila - mondjuk nem kedveltem, de tény, taktikázott eleget, hol jól, hol rosszul (Peti, Eszter, hogy csak néhány nevet említsek) - sem tudja a veszett fejsze nyelét visszaszerezni. Az előző szériában is osztotta a tanácsokat Pinkinek, aki beájult a megtiszteltetéstől, az eredményt meg tudjuk. Nem hiszem, hogy ilyenkor (külső tanácsadás) dől el, hogy az apposok kire nyomják, amit nyomni kell. Ha még a kihívás előtt adhatna tanácsot, az több segítség lenne, ezzel viszont mindenképpen infót juttatna/juttathatna el a játékoshoz a lakók kinti erőviszonyait illetően. Pl. ha azt mondaná, hogy vigye Vikcsut, mert elég nagy csalódás, vagy Ádámot, mert ha Fanni nem smárolja le, akkor azt sem tudnánk, hogy bent van-e még, esetleg Sinésznőt, mert gyenge is, ellenség is,stb. Ha neveket konkrétan nem is mondana, akkor is ügyesen rá lehet vezetni bárkit, hogy kire gondol.
Ha a nőci ügyesen hív ki, akkor van esélye a visszajövetelre, aztán pedig már csak párbajtechnikai tanácsokkal láthatja el. Amik persze fontosak, de szerintem nem döntőek.

@Warlimont: Én figyeltem és tudom, hogy csillagrendszert írtál. Amikor azt válaszoltam, hogy ráadásul nem csillag, akkor a kérdésre utaltam vissza. És tényleg tökmindegy. A csillagászoknak talán nem, de ők most nincsenek itt.Vagy mittudomén.

kamilla123 2014.12.03. 14:02:52

na, mentem dolgozni. puszi mindenkinek:-)

Rémület 2014.12.03. 14:02:52

Azért elmagyarázhatták volna ezeknek a kis zseniknek, hogy mit is takar az ostoba szó. Az ostoba maci elkezdte a faszkodást, a többi meg ment utána.

karev 2014.12.03. 14:03:47

@kamilla123: nekem a kanapémászás, és a szárítóban elvágódás volt a legvicesebb, mikor a csipogókat keresték :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 14:04:06

@VVKnapné: A Celeb vagyokot nem lehet ehhez a realityhez hasonlítani. Ugyanis a szereplők túlnyomórészének a civil karrierje is függhetett volna egy szerencsétlen karakter eljátszásakor., ezért a feladatok elvégzésén kívül tök passzívak voltak (lásd Bárdossal az élen szinte mindenki), és a teljes energiájukat felemésztette a dzsungelkörülményekhez való alkalmazkodás. A realityjük időtartama is 3 hét volt csak. Gyakorlatilag egyetlen ármánykodó karakter (és egy bohóc, Pákó) volt a csapatban az pedig a tresh realityből érkező Baukó Éva volt, de még ő is visszafogta magát ahhoz képest, amit egy VV-ben csinálna. Győzni ezzel a karakterrel nem lehetett, de a sok punnyadó mellett simán elvitte a második helyet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 14:11:07

@egyemakisszíved: szerintem meg Attila van olyan öntörvényű, hogy neki és az imidzsének tök mindegy, mit gondolnak róla. :)
Mivel tudjuk, hogy mekkora manipulátor, így alighanem bármilyen irányba képes befolyásolni (erősíteni v. meggyengíteni az önbizalmát, rossz v. jó taktikát adni, stb) Zsuzsát, bár azt viszont nem tudhatjuk, hogy a négy fal között mit gondol magában róla, mennyire tartja szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek...

Ez a behívható "szakértői" dolog, ez egyedi vagy minden játékosnak van/lesz rá lehetősége? Ismétlődések is előfordulhatnak vagy akit egyszer megkértek, azt más már nem hívhatja el, vagy hogy van ez, tudja valaki?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 14:11:34

@VVKnapné: Én úgy értelmeztem, hogy csak egyszer lehet kikérni a külső segítséget, de persze lehet, hogy nincsen igazam. Engem inkább az érdekelne, hogy a győztes párbaj után megkapja-e az illető a védettséget a következő párbajig? Kiskun szerintem annyira zsigerből rossz fej a villában, hogy ahogy lehet folyamatosan párbajra fogják küldeni a bennmaradók.

mr sleepy 2014.12.03. 14:11:41

@mézescsók: Márpedig tegnap Attila rávezete Zsúút hogy kit lehet vinni,csak fél fülel hallotam reggel onlány ,ép Ádám nak mesélte az ágyábban fekve , " a tévedés jogát fentartom ,mert sugdoloztak és nem lehetet tisztán hallani "
Szerintem a felkészités és beavatás nem ugyan az csak kérdem...

mézescsók 2014.12.03. 14:13:14

@VVKnapné: Én úgy emlékszem, hogy az első párbaja előtt, de nem néztem vissza.

@CsigaBiga: Ez érdekelt engem is. Az adatlapján az állt, hogy "végzettsége" kutyakozmetikus, a foglalkozása szintén. Érettséginél magasabb végzettsége senkinek sincs, a Sinésznő pl. azt írta, hogy érettségi, OKJ (hogy kiből nem lehet színésznő!!!), Dennis kéménytechnikus, Laci: szakközépiskola, foglalkozás: sofőr. Maciról csak azt lehet tudni, hogy szakmunkás. Dóra érettségivel aktmodell, Fanni érettségivel táncos. Vikcsu boncmesteri képzettséget szerezhetett OKJ-s tanfolyamon, de szerintem nem jutott el odáig, mert rájött, hogy nem bírja a húst. Az én kutyám kozmetikusa OKJ-s tanfolyamon szerezte a képzettséget, de sosem mondta még a papírjára, hogy diploma. Attól még persze így nevezhetik, de kicsit félrevezető. Ráadásul amekkora arccal hivatkozott tegnap a diplomájára.....Káoszos picit ez a nő!

fran7 2014.12.03. 14:14:04

@Rémület: Komolyan kérdem. Milyen jelentésre gondolsz?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 14:19:08

@fran7: Ez egy érdekes kérdés, úh. utánanéztem. :D

"ostoba" szinonimái:
háborodott, dinnye, hangyás, kerge, elmezavarodott, abnormális, félkegyelmű, tökfilkó, eszeveszett, kelekótya, habókos, ketyós, ökör, dili, agyilag zokni, flepnis, barom, értetlen, diló, tökfej, lütyő, normálatlan, dilibogyó, buta, zizzent, zakkant, esztelen, suta, agyalágyult, zizi, eszement, bugyuta, kasu, debil, gyagya, félnótás, dilinyós, hibbant, tökkelütött, balga, retardált, kretén, degenerált, bolond, ütődött, zavarodott, tébolyult, tébolyodott, elmeháborodott, elmebeteg, golyós, idióta, őrült, elmebajos, eszelős, flúgos, lüke, dinka, buggyant, lökött, dilis, gyogyós, gyagyás, gyengeelméjű, féleszű, eszetlen, ügyifogyi

+ !
zizi, gyagyás, lüke, naiv, balgatag, oktalan, tökéletlen, oktondi, buta, bugyuta, korlátolt, agyilag zokni, bumburnyák, tökfilkó, síkagyú, agyatlan, félnótás, süsü, pupák, sötét, dinka, flúgos, csacsi, balga, tökkelütött, féleszű, idióta, eszetlen, gügye, bolond, tyúkeszű, eszement, eszefogyott, dőre, fafej, gyökér, butus, tompaagyú, fajankó, együgyű, botor, paprikajancsi, egyszerű, üresfejű, butuska, ügyefogyott"

Na szóval, ezek közül lehetne osztogatni a jelzőket bármelyik villalakónak. :D

szebeee 2014.12.03. 14:25:14

@mézescsók:
Ha gondolod kimegyek veled bármelyik forgalmasabb budapesti csomópontba (Moszkva Kálmán, Móricz, Blaha stb), és megkérdezhetjük ugyanezeket random 30-40 éves emberektől is. Nyakam rá, hogy 90% versenyezhetne a villalakókkal, hogy ki mondott nagyobb faszságot.

@bobby.ewing:
+tízezer. Nem kell csillagásznak/állatorvosnak/történésznek lenni, ahhoz, hogy ezeket tudja az ember. Csak gondolkozni kéne egy csöppet.

Dobtak volna be nekik egy műveleti sorrendes matekpéldát, vagy valami hejjesírósat, lenne itt olyan flame az okoskodók miatt...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 14:25:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pedig sztem nem volt rossz az a régebbi védettségi szabály a győztes párbaj után, mert az nagyobb garanciát adott arra, hogy legkésőbb a negyedik-ötödik párbajra mindenki egyszer párbajedzetté váljon, és egy-két nyertes párbajnál kevesebbel ne kerülhessen senki a hármas döntőbe.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 14:26:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
"mn. tt. ostobá-t. Természeténél fogva tompa eszü, ki nehezen tanul, kinek felfogó tehetsége nincsen. Az ostoba embert hiába tanítod. Oly ostoba, hogy a Miatyánkot sem birja megtanulni. Ostoba, mint a lúd. 2) Szélesb ért. tudatlan, müveletlen. Ostoba falusi kukkó, ostoba paraszt. Észműre, beszédre, cselekedetre vonatkozólag am. sületlen, esztelen, ügyetlen. Ostoba gondolat, állítás, beszéd, tréfa. Ostoba cselekedet, eljárás. Valószinűleg a latin stupidos után magyarított szó."

Ja, hogy latin eredetű ... így már mindjárt minden világos. Dies diem docet.

Rémület 2014.12.03. 14:29:15

@fran7: Lásd: lejjebb! :) A tárgyi tudás hiánya tudatlanság, műveletlenség. A tanulatlan embernek is lehet józan paraszti esze, életbölcsessége, lehet furfangos, akit semmiként nem neveznénk ostobának.

mézescsók 2014.12.03. 14:30:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ezt a bónuszt Zsuzsa nyerte, ez volt a dobozában. Úgy szólt, hogy felkészülhet az első párbajára.
Különben elég hülyén fogalmazták meg egyik-másik kedvezményt. Pl. Röni kitilthatja a villatársait - mindet? többször? Dani bármikor megszerezheti a védettséget, még a védettől is elveheti - többször? Mert akkor sosem megy párbajozni! Ádám bármikor magára kötheti a lila kendőt - szintén többször? Dani tőle is elveheti?
Mások megszívták, mert a kedvezményük egy alkalomra szól: Tanya egyszer telefonálhat 2 percre, Dóra egy családi órát kapott, Fanni egy szépségnapot, Maci egy romantikus éjszakát, stb.@mr sleepy: Ezek szerint Attila már bent is van? Ojjé, pont elkevertem valahova a tv elől. Akkor az okoskodásom tök fölösleges volt.
A felkészítés és a beavatás elvileg szerintem nem ugyanaz, de nagyon összemosódhat. Úgy készíteni fel valakit, hogy sugallmazok neki döntéseket - na, ez már beavatás. Attiláról el tudom-e képzelni? Simán. Amilyen hiú pasas, nagy súlyt fektet rá, hogy győzzön a patronáltja, ahhoz pedig az első lépés, hogy okosan hívjon ki.

Rémület 2014.12.03. 14:31:51

@Rémület: mármint semmiképp. Hehe. Nehéz ügyez a nyelvészkedés.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 14:34:09

@mézescsók: ja tényleg, köszi, teljesen elfelejtettem, hogy ez a sorsolásos nyereményjáték egyik díja..
Ha jól tudom, csak egyszer élhetnek újdonsült lehetőségeikkel és jogaikkal.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 14:36:30

@VV Erőlegény: Igen, az jó szisztéma volt, érdekes helyzeteket teremtett az is.
De most az új lehetőségek miatt, a lila kendő, ill. a védettség átadása, átvétele, stb. miatt nem lehet egyszerre védett is valaki, meg nem is. Vagy valami ilyesmi...

mézescsók 2014.12.03. 14:38:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A győztes párbaj utáni védettség tényleg megszűnt, de bármikor el tudom képzelni, hogy - akár valamilyen játék győztesének jutalmaként - esetenként adjanak. A másik: akkor mi értelme van Dani képességének? Dani bármikor megszerezheti a védettséget. Kitől, ha a párbajnyertes nem kap? Esetleg elveszi íádámtól. Lilu is mondta, hogy mostantól senki sincs biztonságban Danitól, még az sem, aki védettséget élvez. Tehát valamiképpen szert lehet tenni rá.

ő-szinte 2014.12.03. 14:38:59

Bruti tegnapi posztján fetrengtem a röhögéstől
ma ez nem sikerült
én türelmes vagyok... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

karev 2014.12.03. 14:40:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de nem mind jelenti ugyanazt, legalábbis vélek felfedezni különbséget. :)

mr sleepy 2014.12.03. 14:42:12

@mézescsók: Szerintem sem úgyan az ,Lila aszt mondta hogy párbajra felkészités nyert ha jól emlékszem, nem pedig kihivásra tanácsadás .
De a mit tudok hogy kapot video űzenetet Attilátol és Zsúú nagyon zseben érzi már a nyereményt úgy gondolja hogy bárkit kivisz ő megy vissza és bent is marad ,ezt biztos nem a dávid újábol szopikázta ki

nicu71 2014.12.03. 14:42:30

baromi jó volt ez a HV,hangosan röhögtem.Laci nekem is szimpi,lehet rajta jókat derülni,birom.

karev 2014.12.03. 14:43:16

@mézescsók: sztem mindegyik 1x használható.

mézescsók 2014.12.03. 14:43:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Úgy lenne logikus, de pl. Vikcsu kedvezménye nem csak egyetlen alkalomra szól, hanem mindigre. Dennis is hülyére "keresheti" magát a szolival

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 14:44:23

@karev: szerintem is, de a gyűjtést végzőnél kell reklamálni. :)

mézescsók 2014.12.03. 14:49:18

@szebeee: Most momentán kicsit messze vagyok, de közös séta nélkül is elhiszem neked. És az a 90 % sem eltúlzott.
@mr sleepy: Nem láttam a videoüzenetet. Azért visszanézem, mert kiváncsi vagyok rá, hogy mit mondott.

mézescsók 2014.12.03. 14:50:21

@karev: Ld. mint fent. Illetve alattad.

karev 2014.12.03. 14:51:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): annyira nem akarok belemélyedni a témába.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 14:51:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem, ez egyszeri alkalom, ez Zsu szuperképessége.
Dani képessége is csak 1 alkalomra szól és Laci Jokere is. Denis szolihatalma és Vikcsu döntési joga viszont lifetime -amíg bent vannak a játékban-. Viszont ha kiesnek, végrendeletben ráhagyhatják valakire. Így örökölte Maci a villakrajcárokat Dávidtól.

Warlimont 2014.12.03. 14:55:10

@mézescsók: "Érettséginél magasabb végzettsége senkinek sincs, a Sinésznő pl. azt írta, hogy érettségi, OKJ (hogy kiből nem lehet színésznő!!!)"

PornoSINESZNÖseghez OKJ se kene, max egy melyrehato :) casting a rendezövel mint felveteli vizsga... :)

"Dennis kéménytechnikus"

Ez rendben is van, kint ke`me`nyeket dugott kefe`vel, itt meg keme`nyeket kefe`l Fannival... :) Mindket elfoglaltsaghoz kell lyukerzek.

"Maciról csak azt lehet tudni, hogy szakmunkás."

Nem tudom elkepzelni azt a munkakört, amiben Macira es az ö specialis adottsagaira van szukseg. De valami szumo-viadalon jo penzeket kereshetne, marmint ha fel akarna kelni a divanyrol.

"Vikcsu boncmesteri képzettséget szerezhetett OKJ-s tanfolyamon"

Ebbe ne menjunk megint bele :), de a kisfilmje alapjan ugy tunik, elete elsö boncolasat latja epp akkor.

mr sleepy 2014.12.03. 14:55:19

@mézescsók: Este az ofiban lesz bene álitolag Attila tolja promot kicsit

Mirocska 2014.12.03. 14:58:06

VV Attila fb oldaláról:
"ŐSI MESTEREK, KÓBORLÓ LELKEK, RÉGI KÖVETŐIM!
Újra eljött az idő! Ma este a fehér Gandalfként éled újjá az az ősi erő amit a vv5 után a villa legendáinak termében helyeztek el a titkok őrzői.
- Évekkel ezelőtt történt, hogy kezdő kis villalakóként megkezdtem végtelen utamat. A villahónapok során kozmikus szuperképességekre és több tízezer követőre tettem szert. Ennek következtében a villalétem végén kimagaslóan nagy aránnyal megnyertem a Való Világot, és elértem a karmikus megvilágosodás állapotát. Ezután lényem misztikus útjára indult a mindenség végtelen tengerében. És többé senki sem látta.

TELTEK AZ ÉVSZÁZADOK,
és egy lány a ValóVilág7-ben rátalált a szent ládára amely az ősi tudás megidézéshez kell. A sorsa úgy hozta, hogy egyszerre 8 oka is lett arra, hogy a ládát kinyissa, és csatába hívja maga mellé az ősi szellemeket, engem, és benneteket és közös szuper képességeinket. És hogy a mese hogyan folytatódik? Azt megtudhatjátok a ma esti ValóVilág összefoglalóból. "

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 15:00:23

@mézescsók: Igen, de állítólag van egy olyan szabály is, hogy a képesség felhasználási szándékot is előre be kell jelenteni (csengő használattal), tehát, Ádám pl. csak abban az esetben védett, ha előre jelzi a kiválasztás és/vagy a párbaj előtt, hogy élni kíván a védettségével. Az is érdekelne, hogy Dani, vagy Laci a Jokerrel akkor is elveheti-e Ádámtól a védettséget, ha ő a lilakendőt éppen a kis kofferjában tartja? Vagy az is érdekelne, hogy ha mondjuk Vikcsu a szóban forgó kiválasztás előtt nem jelzi csengővel, hogy adott esetben élni szeretne a szavazategyenlőség eldöntési képességével, akkor nem lesz módjában használni ezt a képességét abban a kiválasztásban?

perszepolisz 2014.12.03. 15:02:28

ha nem lenne védettség, akkor mi értelem Dani képességének? Akkor az egész játék során egyetlen egy alkalommal lenne lila kendő mégpedig akkor amikor Ádám előveszi (Laci kérésére), hogy aztán Dani azt elvegye tőle és Laci meg levegye róla. :D Bár akkor Ádám lila kendőjét akár Laci közvetlenül is levehetné, szóval nem sok értelme van még én is belekavarodtam. :D
Zsunál azért jó az hogy ezt az első párbajánál előtte, mert nyilván az első párbaj a fontos, később meg úgyis lehet még szimpatikus.
Egyébként a kiválasztás után Dani valami olyasmit pedzegett Zsunak, hogy ha visszajön, akkor majd utána nem kell párbajozni szóval ez még jó is. Lehet, hogy valami lila kendőre gondolt, lehet nem.

Onereality 2014.12.03. 15:19:07

@Warlimont: mivel a tizenharmadik legalacsonyabb es a tizenharmadik legmagasabb ugyanaz a szemely, ezert ugrott be nekik, hogy egyedul van. :)
En peldaul ezt ugy ertelmeztem, hogy eleg, ha 13an vannak, mert az x.legmagasabb egyben az x. legalacsonyabb is, minek hatrafele kiterjeszteni a sort.

karev 2014.12.03. 15:19:23

@Warlimont: "keme`nyeket kefe`l Fannival":D
Maci: hentes? ja, az nem szakmunkás...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 15:19:55

Lehet rosszul emlékszem, de nem rémlik, hogy az 1,párbaj ki lett volna kötve.
Miután Dani csak 1x használhatja a lila kendő elvételét nyilván van a játékban lila kendő úgy, hogy azt nem Ádám használja. Ismét bizonytalan vagyok, de nem rémlik, hogy hivatalosan azt mondták volna, hogy nincs védettség a párbajról visszajövőnek. Ha mégis így van, akkor viszont ahogy már írták, bizonyos feladatokért fognak osztani lila kendőt. Valamelyik alkalommal Dani elveheti a tulajdonostól. DE nem lesz az ÖVÉ, csak akié volt az elveszíti. Viszont Laci azonnal megakadályozhatja, hogy Dani elvegye a lila kendőt. Igaz ez is csak 1 alkalomra szól és a feltételek ugyanazok, vagyis Laci nem kapja meg a lila kendő elvételének jogát, csak Danit fosztja meg tőle.
Igazából akkor lenne/lesz majd érdekes, ha felhasználás nélkül egy kézbe kerül mondjuk a fent emlegetett képességekből több.

karev 2014.12.03. 15:20:48

@VV Erőlegény: ezekre mind azért nem tudjuk a választ, mert majd a műsor során eldöntik, mi a szabály :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 15:23:20

@perszepolisz: Szerintem arra gondolt Dani, ha Zsu visszajön a párbajról, akkor az "ellentábor" befosik és nem merik rátenni a jeleket.

perszepolisz 2014.12.03. 15:25:03

@Majom1Parádé: Hogyan összpontosulnának a képességek? A párbajban győztes megkaparintaná a kieső képességét is?
Fannika Dennist hívná ki a szoli miatt.

perszepolisz 2014.12.03. 15:26:40

Egyébként ez a képesség összpontosulás nem is hülyeség. Karev mondja jól, a szabályok gumiszabályok (mint már sokszor)

perszepolisz 2014.12.03. 15:28:20

Apropó képességek: Lehet hogy Maci már el is lőtte a képességét Vikcsuval? Az egy romantikus este volt valamelyik lánnyal? Csak éppen nekünk nem szóltak. :D

Onereality 2014.12.03. 15:29:08

@CsigaBiga: haha. pontosan azon gondolkodtam a kerdesnel, hogy ha en egy nagy patat latok, ha lolabra gondolok, meg lehet egy-ket elcsokevenyesedett ujja hatul, remlett, hogy a sarkanal van is valami :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 15:32:31

@perszepolisz:
Ilyenről nem tudok. Eddig csak azt hallottam, hogy végrendelet útján lehet másra hagyni a képességet, vagy egyszerűen bármikor odaajándékozhatom egy villatársnak.

Maradva a lila kendőknél, Dani csak akkor használhatja az elvevő képességét, amikor valakinek lila kendője van használatban -tehát nem Ádám bőrőndjében van, hanem fel szeretné kötni magára. A legjobb példa eddig az, hogy Laci megakadályozhatta volna, hogy Denis bekérje a szolit. Vagyis Laci is csak akkor veheti el bárki képességét, amilkor az illető fel akarja használni. De ahogy írtam a képesség nem lesz Lacié, csak a használatát akadályozza meg.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 15:33:33

@perszepolisz: Nem, Maci randija KÜLSŐ helyszínre szól.

mézescsók 2014.12.03. 15:41:07

@Warlimont: DDDD
@mr sleepy: Ott leszek.
@Mirocska: Szóval meghülyült.
@VV Erőlegény: Én is úgy emlékszem, hogy jelezni kell a szándékot, de azért ez sem biztos, mert Vikcsu szuperképessége előre nem jelezhető. Mármint, hogy igénybe akarja venni. Azt az adott helyzet hozza - egyenlő szavazat - és akkor promt kell választania az érintettek közül mindenféle harangozás nélkül. Dennis is kolompolt, de szerintem nem kell mindig jeleznie, ha valakinek kiadja a szolit. Csak azt kellett a szerkik tudtára adni, hogy hozhatják a gépet. A bőröndből Dani nem veheti el szerintem, mert amíg Ádám nem köti fel, addig nem védett, márpedig Ő a védettségtől foszthatja meg. Laci viszont a szuperképességet veheti el, tehát bármikor.
@Majom1Parádé: Ki volt kötve az első párbaj. Mondták, hogy nincs védettsége a párbajnyertesnek.

mézescsók 2014.12.03. 15:47:03

@Onereality: Én ezen röhögtem a legnagyobbat tegnap este: ha egyedül van, akkor hogy lehet saját magához képest a 13. is? Persze skizofréniáról hallottunk már, na de 13-szoros?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 15:59:17

Telefon: 2 perc, akivel és amikor akarja - 1x -
Szépségnap: felújítás 1 teljes napon keresztül -
Számüzetés: 6 órára száműzhet valakit amikor akarja (hogy hányszor, nem derült ki)
Romatnikus éjszaka: kötelező a kiválasztottnak (áldozatnak) résztvenni
Védettséget elvevő: egy (1) alkalommal bármikor elveheti valakitől a védettséget, de a védettség nem lesz az övé.
Párbajtréning: ez van most (Zsuzsa)
Döntés joga: eddig szavazategyenlőség esetén a villamester döntött ki párbajozzon, mostantól Vikcsu dönt. Mindig, ez NEM egyszeri alkalomra szól.
Szoli: blabla.
Családi óra: 1 alkalommal 1 órát eltölthet valakivel
Lila kendő: elajándékozhatja, nem derült ki, hányszor használhatja, de Lila fogalmazása mintha egyszeri alkalomra utalna.
Krajcár: blabla
Joker: ha felmutatja vkinek, annak kiváltsága hozzá kerül, de itt se derült ki, hogy hányszor teheti meg, bár ahol nem egyszeri alkalomról volt szó, azt külön kiemelte, lásd Vikcsu.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 16:11:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): úh. tévedtem, mégiscsak van védettség párbaj után, hiszen azt tudja elvenni a védettséget elvevő kártyával Dani.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.12.03. 16:22:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ez így logikusabb is, maximum lehet olyan helyzet is, amikor két védett játékos is lesz egyszerre a villában.

Onereality 2014.12.03. 16:51:29

@bobby.ewing: hihetoen hangzik, de nem biztos, hogy igazad van!
szerintem azert, hogy egy fiatal csaj nem erti latinul, hogy veni, vidi, vici, meg nem hulye!
es nagyon szorakoztato volt, ahogy angollal probalkozott, majd megallapitottak, hogy latinul van, es biztos kurvara nagy bolcsesseg, mignem eljutottak oda, hogy a let a tet :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 16:51:38

Vikcsunak KÖTELEZŐ használnia a képességét, amikor egyenlő szavazat van. :-)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 16:59:47

Most visszaolvasva tévedtem, Laci a képességet veszi el a leírtak szerint. Valamiért nem így emlékeztem, de a honlapon ezt írják. Asszem tényleg azoknak lesz igaza, akik azt mondták, hogy GUMIszabályok vannak/lesznek.

ő-szinte 2014.12.03. 17:03:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kérdés, hogy vikicsuháj képességét ha elveszi, akkor neki is örök joga lesz-e?

Aharon 2014.12.03. 17:03:49

@Onereality: Barátom, két érettségizett személyről beszélgetünk, nem egy közmunkásról és egy útkaparóról. Hidd el, hogy durva hiányosság. Vagy az övék, vagy a tanáruké, de nem egy osztályba jártak.... inkább a tanáruké.

ő-szinte 2014.12.03. 17:05:14

@Majom1Parádé: nekem tetszenek a "gumi" szabályok :))) így legalább rohadtul semmi sem kiszámítható ;-))

ő-szinte 2014.12.03. 17:09:31

@Onereality: az inkább siralmas volt mint szórakoztató :-(((((((((((((( bár levegőt nem kaptam az ámulattól, hogy ennyire tudatlan hogy lehet vki :-OOO
ezek annyira alapdolgok, hogy jobb helyeken már az oviban megtanítják
tényleg alap közhelyek
bár ahol a tehén volt a radiátor...

egyemakisszíved 2014.12.03. 17:19:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Mivel Atti párbajfelkészítő szuperképesség jelmezben megy be a villába, az a kötelessége, hogy tulajdonosát visszaröpítse a villába. Az efféle szuperképesség „szakmai hitvallása” vélhetően az lenne, hogy minél jobban szolgálja a versenyzőt, aki birtokolja. Abból, amit írt, úgy látom, komoly hókuszpókusz lesz. Nagyon korrekt felkészítés, teljes taktikai arzenál, előnyök, hátrányok, érzelmi ráhatás.
Soha nem mondták, hogy nem lesz védettség a párbajok után, csak Dani védettségelvevő képessége miatt tették hozzá, hogy mostantól senki nem érzetheti magát biztonságban.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.12.03. 17:24:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

Nála nem csak a tetkó zavaró, akkora kamugép hogy a pofám leszakad, csak a rinya megy nála, macsó vagyok nem vagyok szerelmes Dóriba, de sunyin fél szemmel mindig őt sasolja, és a csaj jól teszi hogy ezzel őrli fel a kis g*ci idegeit :)
Tirpák a szentem, hiába vannak jó meglátásai, ülni ki a Tajgetosz szélére napozni, és lökné le egy nyári szellő.
Meg az a csücsöri szája te.

Onereality 2014.12.03. 17:24:33

@Aharon: durva hianyossag :) na ezen olyan jot rohogtem, mint a csajokon :)))

Onereality 2014.12.03. 17:27:41

@ő-szinte: attol, hogy tele vagy kozhellyel, meg nem vagy okosabb, bro :)

Aharon 2014.12.03. 17:38:07

@Onereality: Semmi gond, mosolyogj csak, de kettőnk közül szerintem én vagyok történész, és nem te, én vagyok tanár, és nem te, ebből eredően én látom át kicsivel jobban, hogy a klasszikus műveltségnek mi az a szintje, amit egy gimnáziumi érettségi után el lehet és illik várni a maturával rendelkező delikvenstől, és nem te.

Nem mondom, hogy fejből toljanak Catullus verseket, azt sem mondom, hogy bizonyos óraszámban tanuljanak kötelezően latint, mert később orvosként, állatorvosként, jogászként, vagy akár egyszerűen nyelvtanulásnál (spanyol, olasz, francia, portugál, perverzeknek román) kimondottan hasznukra és előnyükre válhat, továbbá ex-dékánom minden gondolatát sem osztom teljes mértékben:

epa.oszk.hu/00000/00035/00108/2006-11-np-Toth-Klasszikus.html

de bassza meg, ha én lettem volna töritanáruk, garantálom, hogy 10-20 klasszikus latin szállóigét beléjük passzírozok, és ez lett volna az egyik, az is bizonyos.

Többiek, bocs az offért.

bobby.ewing 2014.12.03. 17:43:31

@Onereality:
MissKiskun riporter, szerkesztő(?) volt, Sinésznő színésznőnek tartja magát. Ezek azért olyan foglalkozások ahol az alapműveltség elvárható.
A veni vidi vici a legközismertebb latin mondások közé tartozik, ismerete alap. Ez nem vita tárgya. Ehhez nem kell tudni latinul.

KapitányG 2014.12.03. 17:44:06

@KapitányG: "pontosabban" akart lenni...

Onereality 2014.12.03. 17:48:31

@bobby.ewing: azert, hogy bemagol nehany szot egy nyelven, amit abszolut nem beszel, muveltebb lesz?

bobby.ewing 2014.12.03. 17:54:28

@Onereality:
Igen. Ezeket ha hallja, nem néz bután. Olyan mint az idegen kifejezések, szavak.

C'est la vie!
Pedig nem is tudok franciául.

Onereality 2014.12.03. 18:12:27

szerintem ezek a dolgok egyaltalan nem segitenek abban, hogy a vilagban tajekozodni tudjon barki, sem az erto gondolkodast nem fejlesztik. feluletes, ures frazisok maradnak, amitol sokan okosabbnak, muveltebbnek erzik magukat, vagy a leirtak hianyat fedik el.
nalunk az egyensuly reg a feluletes lexikalis faszsagok iranyaba ment el, igen, lehet, hogy mar ovodaban latint is tanulnak, de 20 evesen egy atlag szoveget nem ert meg a holgy, fiatalur.

Aharon 2014.12.03. 18:13:00

@Onereality: Nem vágod, igaz? No, essünk neki a feladványnak...

A latin nyelv Európa kulturális öröksége, kulcs számos jelenleg beszélt nyelvhez, abból egyet, a spanyolt, konkrétan a fél világ beszéli. A fent említett kulturális örökség közvetítőjeként ugyancsak kulcs Európa klasszikus műveltségéhez, irodalmához, történelméhez, mindmáig az egyház, a jog, és az orvoslás hivatalos szaknyelve.

Az adott példánál maradva; ha én lettem volna a tanáruk, a Római Birodalom felemelkedését, Caius Iulius Caesar politikáját, szándékait, bukását, majd Octavianus felemelkedését tárgyalva számos ilyen szállóigét, mondát meg lehetett volna említeni, és biztos, hogy ez lett volna az egyik, tudniillik Caesar számos hadjáratai közül az egyik a mai Törökország keleti felében található Pontus, görögül Πόντος királysága ellen Krisztus előtt 47-ben vezetett, és a hagyomány szerint ekkor küldte e rövid, háromszavas üzenetet a Senatus-nak.... aztán ha már szóba került volna, lehetett volna egy kicsit játékosan nyelvészkedni, hiszen a vidi mindenkinek ismerős lehet a video-ból, a vici a Victoria-ból.... és így tovább. És akkor már tudja a jelentést is, tehát ha csak ezt a három szót, de már tudja hova kötni.... szóval megválaszolva a kérdést, igen, műveltebb lesz.

Ennél a Veni, vidi, vici sztorinál amúgy sokkal durvább, hogy kettőből kettőnek fingja sincs a mohácsi csatáról, majd amikor teljesen blattra betippeli az az ostoba állat, és nyer, tényleg úgy ünneplik, mintha a Nobel-díj bizottság értesítő levelét kapta volna meg az adományozásról.... ehh B+. És ezek mind szavazhatnak!!!

Szóval röviden

Dharman · http://herefold.blog.hu/ 2014.12.03. 18:14:11

A számítógépek hősiesen küzdöttek egész adás alatt, hogy lemehessen az anyag (látszott, hogy nehezen bírják), de a műsor végére a kultúra szó szerint kib*szta a biztosítékot, így idő előtt be kellett fejezni az epizódot. :D

Aharon 2014.12.03. 18:14:25

@Onereality: Si tacuisses, philosophus mansisses.

Onereality 2014.12.03. 18:26:16

@Aharon:
valasztottam par gondolatot a volt tanarodtol, hozzam ezek allnak kozelebb. vagom, hogy mi a velemenyed az altalanos muveltsegrol, de nem ertek vele egyet.

"Soha senki nem vetette fel azt a kérdést, hogy melyik életkorban minek az elsajátítására vagyunk alkalmasak. A középiskolás diákok, ha komolyan veszik a tanulást, túlterheltek a hatalmas és fölösleges tananyagmennyiség miatt."

"A félév végén, az otthon elkészített dolgozat értékelésekor kiderült, hogy a hallgatók nagy része nem felelt meg a vizsgakövetelményeknek. A feladat mindössze annyi volt, hogy válasszanak egy tetszőleges szöveget, állapítsák meg, mit mond a szerző, nézzék meg, érvel-e mellette, vagy csak kijelent, deklarál; és ha érvel, helyesen teszi vagy sem, ha nem, akkor hol csúszott el az érvelése. A diákok nyolcvan százaléka újságszöveget választott, de közülük alig értette meg valaki, hogy mit akart írni az újságíró. És ha egy újságcikket nem ért meg a diák, hogyan fogja az egyetemi tankönyveit megérteni?"

"Eric Ashley, az angol királynő oktatási tanácsadója a szovjet oktatási rendszert tanulmányozva megírta, hogy a Szovjetunióban kihagyták Dosztojevszkijt a tananyagból, viszont olyan nagy mennyiségű egyetemi tananyagot oktattak a középiskolában, amelyet a diákok képtelenek voltak megtanulni. Kifogásolta, hogy nem mutatnak be kísérleteket, nem mélyítik el az anyagot, hanem csak keresztülrohannak rajta. Magyarországon a diákság még mindig ennek a pedagógiának a terhét nyögi. Az általános iskola jelenleg csak arra alkalmas, hogy megutáltassa a tantárgyakat. Ezzel nem azt mondom, hogy a játszó iskola híve vagyok, mert az élet komoly dolog, ám az ismereteket érdekesen is elő lehet adni."

Onereality 2014.12.03. 18:33:54

@Aharon: irtozom az olyan tanartol, aki ostoba allatkent tekint emberekre, meg belejuk akar passzirozni latin szalloigeket. :(((

Aharon 2014.12.03. 18:34:40

@Onereality: De ez minek a bizonyítása? Én azt mondom, hogy (nem esztergályos szakmunkásképzőben, gimnáziumban!!!) kutya kötelessége a delikvensnek alapismereteket elsajátítania Európa klasszikus kultúrájából, és ennek az integráns része a latin bizonyos mértékben. Mindegy, nagyon off, máshogy látod, evvan.

(BTW ha tartotta volna magát ez a két szerencsétlen nő a fentiekhez, most nem lángolnának x millió néző előtt, mint a Reichstag.)

Aharon 2014.12.03. 18:35:25

@Onereality: Vikcsu tehát nem egy ostoba állat, az alapján amit eddig láttál belőle?

Onereality 2014.12.03. 18:41:16

@Aharon: nem, bro, en nem tartom Vikcsut ostoba allatnak...

Aharon 2014.12.03. 18:45:37

@Onereality: Hmm. Hát, mifelénk az ilyesmi jelenséget úgy híjják pedig, de csak akkor, ha dicsérik. (És itt elnézést kell kérnem a komplett faunától, kezdve a hegyi gorillán, bezárólag a zöld szemes ostorosig.)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 18:59:20

Most nézem a tegnap hajnali online-t, Maci újabb alvajárását. Én eddig úgy tudtam, h Denisz, Fanni meg még vki tudja, h kamu, mert Denisz 1szer mondta vkinek, h Fanni majdnem elszólta magát Maci alvajárásáról, csak szerencsére senkinek nem tűnt fel, és másra terelődött a téma.

Gia 2014.12.03. 19:11:00

@MolnarErik: Csak a kiesett Dávidnak mondta el Maci.Elvileg.Kérdés,hogy Dávid tovább adta-e az infót.

Aharon 2014.12.03. 19:11:02

@Emmanuel Goldstein: .רק אם אני חושב עליך, מותק

Dottiara 2014.12.03. 19:21:28

,,Keze sincs. Se lába van, de az patája van." (Komisz)

tompiheroe 2014.12.03. 19:32:05

Nemtudom, hogy felmerült-e már valamelyik régebbi kommentben, de a Hold mint csillag???????WTF?? Hol van annak saját fénye?? Olyan sötét az mint Kazal (meg az egész bagázs, beleértve a kérdések szerkesztőjét) A legközelebbi csillag a Nap!!!!!! Szegény Laci... ő mondta volna... :)

randomuser1 2014.12.03. 19:43:54

valszleg én vok az egyetlen tökátlag ostoba, aki csak azért jött, mert egy napja feszíti a kínzó kérdés:
HÁNY UJJA VAN ANNAK A ROHADT LÓNAK?????

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 19:48:20

@egyemakisszíved: "Mivel Atti párbajfelkészítő szuperképesség jelmezben megy be a villába, az a kötelessége, hogy tulajdonosát visszaröpítse a villába. "
Szerintem nem kötelessége, max. segit(het) neki abban, hogy milyen stratégiával álljon bele a párbajba, mit tegyen addig. Tán még abban is befolyásolhatja, hogy kit vigyen ki. De Attila személye önmagában nem garancia arra, hogy vissza is megy. És valszeg nem is vállal érte garanciát. :)

Védettség: én azért mondtam folyamatosan azt, hogy nem lesz védettség, mert esküszöm, még most is emlékszem ilyesmi mondatra a Lilu szájából, még az első adások egyikében, hogy idén lesznek változások, pl. nem lesz automatikus védettség a párbajok után. Lehet, hogy csak álmodtam persze, de még mindig nem vagyok meggyőződve az állitás ellenkezőjéről. Mármint, hogy nem mondott ilyesmit a legelején.
De közben átfutottam a többi kommentet, igy a "gumiszabályok" szellemében még akár mondhatott is ilyesmit.. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 19:49:32

@KapitányG: szuper, köszi!
Végigtúrtam a netet du., hogy találjak valamit, de ebbe nem botlottam bele. Csak hevenyészetten jegyzeteltem le gyorsan azt a pár sort, amig a kisfilmet néztem.

Cimili 2014.12.03. 19:52:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nekem is ilyesmi rémlik, h nem lesz védettség.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 20:08:26

Na, már a mai online-nál tartok. Laci most mondja, h ígéretével ellenében, nem fog akkor se bízni Zsuban, hha visszajön (márpedig ő jön), mivel nagyon sunyi. Mire Edina: csak nem elég sunyi :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 20:17:54

@Emmanuel Goldstein: :DDDDDDDDDDDD

Várj, én is megkérdezem :D

Hány lába, ujja, stb. van egy lónak?:D

Warlimont 2014.12.03. 20:22:52

@Aharon: "De ez minek a bizonyítása? Én azt mondom, hogy (nem esztergályos szakmunkásképzőben, gimnáziumban!!!) kutya kötelessége a delikvensnek alapismereteket elsajátítania Európa klasszikus kultúrájából, és ennek az integráns része a latin bizonyos mértékben. Mindegy, nagyon off, máshogy látod, evvan."

Off jön, és most nem fogsz egyetérteni, de leírom, hogy néz ki a svéd iskolarendszer. Ami itt fő szempontnak tűnik:
- angol (itt mindenki perfekt angolból, az utolsó mekis kiszolgálógyerek is!)
- matek
- számítástechnika (már az óvodában iPaddel ismerkedett a gyerekünk!)
- és ami a legfontosabb: a problémaorientált, kreatív gondolkodás elsajátítása.
- a valamilyen irányú tehetség felismerése és segítése

Tanulnak sokmindent, de ezeken a hangsúly. Azután pedig erős szakirányú képzések jönnek majd. Ami meg nincs: lexikális adatok végtelen biflázása. Mindenki kezében ott a 4G mobiltelefon, ha valami adat kell, rákeres és tudja. Az iskola itt ma már gondolkodni tanít, problémát megoldani. És a rendszer működik, mert otthon is voltak frissen végzett orvosaim, meg itt is vannak, és azt kell mondjam, az itteniek sokkal alkalmasabbak arra, hogy azonnal munkába álljanak.

Az általad írt és fejben hordozott reneszánsz műveltség sajnos rég túlhaladott, felesleges. Valamennyi általános alapműveltség nyilván kell és nem kiváltható semmivel, de eltúlzod ennek a jelentőségét. Latinnal lehet villogni, valamennyit én is tudok, pl a villára utalva: Penis durum, pax in domus! :), de a valóság az, ma már az orvos sem beszél latinul, mert a természettudományok egyetemes nyelve már rég nem a latin, hanem az angol. Na, azt pl pengén tudni kell viszont.

szepi79 2014.12.03. 20:23:34

nincsenek valahova leírva a vetélkedő kérdései? érdekelne, miket kaptak.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.03. 20:42:53

@Warlimont: érthető a latinod, de ez már egy kicsit olyan macsó szleng...márpedig idézni csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen..."Penis bonus, pax in domus"...mert így még rímel is, márpedig a rómaiak (is) szerették a költészetet!
Ráadásul a jó pöcs nem feltétlenül kemény is...majd ha idősebb leszel, rájössz! :P

mézescsók 2014.12.03. 20:51:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @Cimili: És akkor már hárman vagyunk, akik úgy emlékeznek,hogy nem lesz nyertes párbaj után automatikus védettség.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2014.12.03. 21:02:37

LOL...most néztem meg az öfit, mert kíváncsi voltam a végére!
Érdemes volt! :D Paraszthajszállal, de a kvízversenyt az "ostobák" nyerték! :D
Okos ember volt az az Einstein...minden relatív! Ők ott bent gond nélkül kategorizálták egymást, innen kintről nézve pedig mind egyforma! :P

kamilla123 2014.12.03. 21:05:13

@CsigaBiga: igen, a vége is jó volt, kár, h az kimaradt :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 21:08:44

@tompiheroe: ó, hát jóformán csak a délelőtt ment rá erre a témára, de mint tudjuk, repetitio est mater studiorum... :D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 21:09:03

Na, így az online-okat végignézve, Edina szépen megalakította a saját klikkjét Lacival és Ádámmal.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 21:17:52

@mézescsók: na jól van, akkor talán mégsem álmodtam..

Mirocska 2014.12.03. 21:22:03

Megnéztem a tegnapi videokat, hát ez fájt... :-D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 21:35:46

@Emmanuel Goldstein: Mint az valamelyik topiktárs (bocs, nem nézem meg ki volt) kifejtette, a lónak 4 lába van, és mindegyiken 1 ujj (pata) van, tehát az eredeti kérdésre a helyes válasz a 16. És Denisék majdnem eltalálták a 32-vel,,,(páros ujjú patás...)

Aharon 2014.12.03. 21:37:50

@Warlimont: Nyiss fel egy Grey's Anatomy-t, vagy egy német orvosi szakkönyvet. Az elnevezések latinok. (az angolok is, csak a végződéseket lenyisszantják.) Értem, mit mondasz, de engedd meg, hogy bölcsészként had mondjak ellen; méghozzá olyan bölcsészként, aki a diploma óta viszonylag komoly pénzügyi területen dolgozik, és az oktatást meg a PhD-t csak a maga örömére csinálja.... klasszikus műveltség, ismétlem, egy gimnáziumban, kell, hogy elérhető legyen. Nem kell latinból és ógörögből (na azt én is gyűlöltem speciel, de tiszta szívből) érettségizni mint 32-ben, de valamilyen mértékben, úgy mondanám, általános mértékben, ez szükséges, és kellő, és nem váltja ki a 4Gs mobil; nem mindazok helyett, amit írtál, hanem azok mellett!!! Én ilyen dolgokat kb. 8-9 évesen már rég tudtam, és nem azért, mert Vergiliuson nőttem fel, hanem mert jugoszláv nyomású Asterixeken....

Ha a hentes Maci nem tudja Veni, vidi, vici-t, az elmegy. Ha egy színésznőnek álcázott butuska szőkeség és egy hírszerkesztő, mindketten érettségivel a zsebükben, az szerintem gáz. És semmi sem gáz annyira, ez sem, minthogy valaki, aki elvben érettségivel és állítása szerint valamiféle diplomával rendelkezik, nemhogy az nem tudja, mikor volt a mohácsi csata, de azt sem, kik ellen véreztünk el. Továbbmegyek, ha az lett volna a kérdés, hogy hol volt a mohácsi csata, azon is gondolkozott volna... tragédia, na.

Ha a hentes Maci nem tudja, meg sem rezdülök

kamilla123 2014.12.03. 21:38:49

@MolnarErik: tényleg? mesélj lécci, én nem néztem

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 21:43:05

Atyám ez a Zsu (még mindig a ma hajnali online-t nézem), Ádámmal lelkesen kurvázza Fannit, közben nem veszi észre, h Dani megint olyan féltékeny, mint a Dávidos szitunál. Na, erre fel Danit is jól kidumálja Ádámmal.

Gia 2014.12.03. 21:45:49

@MolnarErik: Ha ezeket is látná mindenki,akkor nem biztos,hogy visszamasírozna a vellába..

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 21:48:03

@kamilla123: Csak annyiból, h Edina Lacival elég sokat taktikázott, és úgy festett, h egyikük se kedveli Zsut (Laci tutira), és elég sokat lógott együtt Lacival és Ádámmal csak úgy hülyéskedve (és ugye ők 3-an eleve Zsu-ra tettek, ami kisebbfajta meglepi volt, szerintem előre leegyeztetve egymás közt). Szal azért egyáltalán nem biztos, csak én így látom :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 21:51:45

@Gia: Hát igen, de a játékosoknak elsősorban a szerkiket kell meggyőzniük, h érdemes őket benntartani, a nézőket majd ők győzik meg a megfelelő vágással :)

kamilla123 2014.12.03. 21:52:14

@MolnarErik: hát néha a megérzés többet jelent, mint a puszta tények:-) köszi szépen!! :-)

én egyénként vmiért nem tudom az online-t visszanézni. már többen leírták, milyen linken kell, de ha rákattintok, nem látom, hogy hol lehet beregisztrálni

Rémület 2014.12.03. 21:55:11

@Warlimont: mi az, hogy a reneszánsz műveltség túlhaladott, felesleges? A műveltség dícséretes, jó esetben elvárt. És nem zárja ki az életrevalóságot. Mellesleg sokkal jobb úgy beszélgetni, hogy nem kel mindennek utánanézni a neten. Kissé gördülékenyebb, ha fejből tudunk reagálni. Dobjuk ki Beethovent, Shakespere-t, Petőfit, Nietzschét?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 21:59:26

@Gia: Még csak annyit az előző gondolathoz, h a szavazók igazságot akarnak, a szerkik meg műsort, ezért az a feladat, h úgy állítsák be, h aki a (jobb) műsort csinálja, annál az igazság.
(Szal, ha Zsu olyan hülye lenne, h Fannit hívná ki, akkor ezek mégiscsak adásba kerülnének).

Gia 2014.12.03. 22:02:54

Nem tudom eldönteni,hogy mi a zavaróbb a főcím zene alatt.Vikcsu fura mozdulata,vagy Dani görbe lábacskái..? :-D

Rémület 2014.12.03. 22:03:58

Most akkor ma lesz a kihívás?

Krétagarbó 2014.12.03. 22:04:54

Ma lesz kihívás. Lehet, hogy lehalkítom, amíg 1 vagy 3 percben (nem emlékszem) összefüggően el kell mondania Zsunak hogy kit és miért hív ki...

Mirocska 2014.12.03. 22:05:22

Csoda, hogy Maci nem röhögi el magát!

Mók_Ica 2014.12.03. 22:05:36

hali, most érkeztem meg.... miJez??? megint alvajárás????

Commodore 2014.12.03. 22:07:11

Jabbaát kivezetném az M0 ás mellé, hátha elviszik a románok , vagy bolgárok. közel van.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:07:17

szegények, jól beszopják..... és aki tuTTa, hogy ez nem igaz, az már kint van a villából...

Krétagarbó 2014.12.03. 22:07:23

Maci megint "alvajár." A nagy testet próbálják ide oda rakni, és amikor Maci elindult, körbeállják, gondolom, hogy ne essen akkorát ez a test. Mondjuk egy 6-os földrengés erejével érne fel, az tuti...

Gia 2014.12.03. 22:08:19

Én a Maci helyében már rég elröhögtem volna magam.. :-))

Krétagarbó 2014.12.03. 22:09:28

Robin lett a kiválasztott: Maci ráesett szegényre, a többiek ezen röhögnek. Most éppen a fekve hörög a nyugiban. és azt hallják Alfék, hogy "halál"-t hörög Maci. Ez jobb, mint a Rém álom az Elm utcában, komolyan...

Mirocska 2014.12.03. 22:10:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Még a rózsaszín póló is milyen jól állt rajta! :-D

Commodore 2014.12.03. 22:11:04

Lúzer! Benny Hill jobb volt...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:12:00

@Mirocska: igen, csak az a baj, h az összes ennyire helyes pasi nem engem akarna, hanem Ózt, pl.

Schlomo Goldberg 2014.12.03. 22:12:12

Látatlanban is 51-49 az állás Zsu és az egyenlőre ismeretlen párbajellenfele között. Ergo az RTL finoman közölte hogy ő jön vissza.

Krétagarbó 2014.12.03. 22:12:20

Maci már sír. Mondjuk szokott. Szegény Robin vigasztalja: nincsen semmi baj...

szmoti 2014.12.03. 22:12:38

háhh, hogy félnek tőle :D mondjuk én is bekaksiznék szerintem...és a Laci jó gyerek :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:12:58

@Krétagarbó: nem is tudhatjuk, csak kellene két bilincs, vagy négy :D

Rémület 2014.12.03. 22:13:44

Hehe. Fanni nem veszi be a színjátékot.

Schlomo Goldberg 2014.12.03. 22:13:54

Jabba alvjárása már kurva unalmas. Fanninak viszont jó a teste.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:14:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: kis huncut :)))

@Krétagarbó: ezt pedig én nem tudtam...... fannika erősen gyanakszik viszont :))))

Krétagarbó 2014.12.03. 22:14:37

@szmoti: én is fosnék. Sztem is jó gyerek Laci.

Commodore 2014.12.03. 22:14:37

szánalmas ez a Jabba. ezzel akar bentmaradni?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 22:14:45

Dóri arca a klasszikus kalácskép (-ű állat a babám.. :D)

Krétagarbó 2014.12.03. 22:15:08

Kezdenek gyanakodni, Plasztik is.

Commodore 2014.12.03. 22:15:10

Jó mekkéne szívatni!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2014.12.03. 22:15:58

Az összefoglaló nálam a Neten összekakálta magát Maci alvajárás 2.0 felénél. Azóta is halott...

Gia 2014.12.03. 22:16:47

Dóri tanulta.. :-D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 22:16:55

@Krétagarbó: Ez az összefüggő beszéd, már a kiválasztásnál se jött igazán össze.

Krétagarbó 2014.12.03. 22:16:55

Plasztik milyen hártyáról beszél?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:17:12

mimimiiiilyen hártyánk van a kis szemünkben? mármint a kötőhártyán kívül.

Onereality 2014.12.03. 22:18:14

@Aharon: nem bosszantani akarlak, de azok nem valos ervek, hogy "kell", mert gaz, mert tragedia, mert te mar 8 evesen tudtad...

Schlomo Goldberg 2014.12.03. 22:18:54

Zsu és Dani stratégiát állítanak fel. Nem kéne erőltetni.

Commodore 2014.12.03. 22:19:26

bekenni paradicsomos káposztával+ széklet! szétcsapkodni palacsintasütővel!

Krétagarbó 2014.12.03. 22:20:32

@Krétagarbó: ez persze neked @MolnarErik: ment:)

Zsu és Dani beszélgetnek: Ádám, Vikcsu és Reni van veszélyben. Lézengők: akik csak azért csatlakoztak be a csapatukba, mert nem tudtak hova állni. (pl. Ádám)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:20:36

@Mók_Ica: robin?:D

@ミラ: inkább a lovakról beszéljünk, meg az ujjaikról :D

Gia 2014.12.03. 22:20:52

Nem a főembert viszi.Kár..

Rémület 2014.12.03. 22:21:11

El fogja baszcsizni a kihívásta Zsuzsa.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:21:53

nem akarok zsu babérjaira törni, de ezt a KUPLERÁJT, ami a hálóban van, nem tudom feldolgozni. nincs igénye senkinek se arra, hogy összehajtogatva, elrakva tartsa a ruháit? tudom, tudom, nem érnek rá, sok a dolguk meg minden, hiszen a többi szoba meg ragyog ugye, annyit takarítanak meg egyébként is, csak na.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:22:44

@Gia: @ミラ: kíváncsi vagyok milyen suliban tanítják ezt a hártyát.....

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: te vagy huncut Dottyka :)))) pajkosan Robinra ugranál :)))

Gia 2014.12.03. 22:22:46

@ミラ: Nincs elég szekrény,aszonták. :-)

Schlomo Goldberg 2014.12.03. 22:22:53

12ker szerint Vikcsu ellen 95, Renni ellen 100 % eséyle van Kiskunnak

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:23:05

"kaját köllött a kölöknek venni" - zsuban egy költő veszett el.

Commodore 2014.12.03. 22:23:41

ha van esze ... Jabbát viszi!

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:23:56

@Mók_Ica: engem maximum kutatási célból érdekelne :D ugyanott, ahol azt, hogy az egész történelem és az evolúció csak kitalált fantáziavilág, hiszen nem alakultak ki beszélő oroszlánok.

perszepolisz 2014.12.03. 22:24:01

@ミラ: A hét évadban senki nem pakolt el maga után csak Alekosz.

Mirocska 2014.12.03. 22:24:13

@Krétagarbó: szerintem a szivárványhártyára gondolt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:24:17

@Rémület: azt hívja ki, akit az rtl mond neki :D

@ミラ: sok lúd disznót győz, sztem.

@Mók_Ica: én???? Véletlenül ráesnék. Aztán mondom, lehet, hogy meglepődnék, mert neki vmelyik pasi kell :D

Gia 2014.12.03. 22:24:25

Zsuzsa azt mondta,hogy"köllött". :-)) Én is írok hasonlókat,de csak viccezek-bolondozok.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:24:49

@Gia: az ágyak néha felhajtva maradnak, az alatt sincs rend és a szekrényekbe is belátni. muszáj arra gondolnom, hogy vagy a gyűrött ruha az új divat, vagy leszarják. ja, vagy nem érnek rá :D

Krétagarbó 2014.12.03. 22:25:08

Vikcsu és Laci is beszélgetnek, benne van a pakliban, hogy Vikcsut viszi, ebben egyetértenek. Dani szerint Reni ellenében 100% hogy visszajön, Vikcsu 95.
Dani szerint jól figyelje meg a kihívásig őket, gondolja át addig, az addigi viselkedésük alapján...
Felmerül Fanni, de Zsu most úgy van vele, hogy Fannit nem viszi ki, mert ő későbbi préda lesz, és szeretné, ha látná Fannika arcát, amikor Zsu visszajön győztesként. De mintha Renire is ezt értette volna, lehet, hogy Vikcsut viszi? Van sansza, mégsem hittem volna eddig.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:26:42

@ミラ: jaaaaa, hogy ott :))) lehet, hogy együtt tanult vv6 zsófikával.... :)))))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: nekem is van egy ilyen érzésem.... de nem egyértelmű.... egyébként helyes :)))

Krétagarbó 2014.12.03. 22:27:00

@ミラ: igen, erre én is felkaptam a fejem. hja, a műsorvezető kicsit hátraszorult benne...

Rémület 2014.12.03. 22:27:22

@ミラ: Reni folyton hajtogatja a ruháit a puffogások közepette. Nagyon rendes leányzó. Csak ne nézzen a szemeivel, mert frászt kapok.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:28:15

@Krétagarbó: én úgy értettem, hogy reni arcára kíváncsi.... sztem vikcsut vinné.... hamarosan kiderül :)))

Gia 2014.12.03. 22:28:48

@ミラ: Ha a fejekben nincs rend,akkor körülöttük hogyan is lehetne? :-)

kamilla123 2014.12.03. 22:29:06

Ez a Robin milyen kis aranyos és segítőkész.

Hát igen, sajnos éreztem az első pillanattól, hogy nem Renit fogja kihívni, mert be van fosva tőle. Hiába mondja, hogy taktika így-úgy, sztem simán nem meri kivinni sajnos. Pedig látni akartam, hogy kint marad Sintérke. Ezzel amúgy az is a baj, hogy nem fog tiszteletet kivívni a villában, ha mondjuk kint hagyja Vikcsut, sőt még azzal is vádolni fogják, h segget csinált a szájából. Ha Renit vinné ki, még ha nem is hagyná ki, nagyobb respect lenne neki.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 22:29:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: @Krétagarbó: Sztem (is) a szerkik terelik Vikcsu felé Zsut (rávezető kérdésekkel), Renibe látnak még 1 környi konfliktust Zsuval szemben, Vikcsut meg nem igazán akarnák, h még 2 hetet ott tengjen lengjen.

Rémület 2014.12.03. 22:29:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Jajmá! Fogadjunk, hogy szerinted a Mikulás sem létezik.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:30:42

@Mók_Ica: egy meleg azonnal megmondaná. A hétvégén sokat tancsiztam :D

@Rémület: rideg, hideg a csaj.

Rémület 2014.12.03. 22:32:28

És mikor megy be Attila segíteni Zsunak?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:32:57

@Rémület: naná, h létezik. A Mikulás alap, de az RTL is :D (A kutty még mindig szép)

@MolnarErik: persze, sajnos van egy-kettő tuja. Én Ádámot vinném.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:33:57

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: na, akkor megyek hozzád tancsizni :))))

zsu attitól kap tanácsot.... videóüzi formájában...... na, mit mond a guru???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 22:34:52

@kamilla123: honnan tudod, hogy nem Renit viszi, lemaradtam valamiről? :O

szmoti 2014.12.03. 22:34:54

Zsu, miért nyögdécsel meg sóhajtozik beszéd közben? :D tiszta félelmetes :D

Gia 2014.12.03. 22:35:12

Miért nem személyesen ment be Ati? :-(

Krétagarbó 2014.12.03. 22:35:20

Párbajfelkészítő csomagért csengetett ez a jány, mert mindjárt elájul, olyan ideges. Most komolyan ennyire mellre köll ezt szívni?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:35:22

@Mók_Ica: azt nem mondtam, h el is sajátítottam az anyagot :D

Mók_Ica 2014.12.03. 22:35:22

jáááááj.... csak nekem uncsi ez a gyereknek megígértem sztori????

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:36:00

@Gia: erre nem is gondoltam, teljesen igazad van :)

Mók_Ica 2014.12.03. 22:36:19

@Gia: mer még ez az eleje!!! :))))) nem ad bárkinek okosságot :)))

Krétagarbó 2014.12.03. 22:36:34

Kazal mai megnyilvánulásait az teszi ki, hogy arról beszél, hogy biSztos őt viszi ki Zsu.

Mók_Ica 2014.12.03. 22:37:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: nem baj :))) akkor átismételjük :)))

közös videó üzenet????? gáááz

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 22:38:10

Attila be se megy csak videóüzenetben lesz? Nahát.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:38:10

miért hallhatja mindenki zsu okosítását? nem ők kérték és ebből ők is levonhatnak következtetéseket.

Krétagarbó 2014.12.03. 22:38:46

Jé, ott is esik az eső.

Reni úgy érzi, hogy neki kell kimennie párbajozni. Hát ez is hülye.

Most jön (veni) nyerő Ati(vici) vidi...ója.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:39:13

az egy ocsmányronda fogdísz zsun, vagy ennyire rohad a foga? rémesen néz ki.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:39:27

@Krétagarbó: ez is sok gondolkodást feltételez,

@Mók_Ica: oké, a tekintet az első lecke.

Commodore 2014.12.03. 22:39:34

óóó nem szakad ránk az ég!

Mirocska 2014.12.03. 22:40:01

Vikcsu és Fanni tekintete milyen sötét...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:40:04

@Krétagarbó: aztaaaaaaaaaaaaaa, de poénos valaki :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.03. 22:40:52

Attila, aki elkezd egy összefüggő mondatot, és.....be is tudja fejezni.
Higgadt, hideg fejet javasol, elemzést, olyat válasszon, akivel szemben biztosan vissza tud jönni a párbajról. Nem köll hősködni, nna.

Mirocska 2014.12.03. 22:41:35

Megeszi a többieket a féltékenység! Látszik a fejeken!

Mók_Ica 2014.12.03. 22:42:03

@Krétagarbó: "Most jön (veni) nyerő Ati(vici) vidi...ója." - ez jóóóóóó :))))))))

Atti több leckéből álló tanács-folyamot ad..... :))) nem is baj, hogy ezt mindenki hallotta..... reni arca egy tanulmány volt!!! :)))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: :)))

Krétagarbó 2014.12.03. 22:42:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: csak hozzá akartam én is tenni a délelőtti témához kicsit...:)

Edinára azt hittem hirtelen, hogy a Plasztik.

Krétagarbó 2014.12.03. 22:43:46

Nézői üzeneteket kaptak az okosabb ostobák.

Krétagarbó 2014.12.03. 22:44:35

Az ostobább okosak csak akkor, ha az okosabb ostobbák ezt megszavazzák nekik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 22:44:44

@Krétagarbó: az elmúlt hetek 5 szavas villamonológjai után Attila minden mondata felüdülés volt, mint párában gyöngyöző kisfröccs egy tikkadt nyári napon. :D

Krétagarbó 2014.12.03. 22:45:35

@Krétagarbó: jav.: ostobák

Plasztik kap egy üzit, hogy miért hülyíti Lacit.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:46:55

bence: hamar elhasználják az erőiket, dennis is bekérte már a szolit (…)

tehát akkor nem marad a szoli végig? mert egyébként simán jó, hogy kikérte, más pedig nem használta el. zsu persze, hogy kikérte atti tanácsát, ha kiesik, utána már nem tudja.

Krétagarbó 2014.12.03. 22:47:07

Denisz: Maci taktikából barátkozik az emberekkel, Komisz viszont örül, hogy aggódnak érte, de rubiN kockát még nem görgette ki...

Krétagarbó 2014.12.03. 22:47:39

@ミラ: szerintem kapott X érmét, oszt kész.

Commodore 2014.12.03. 22:48:14

Család?! Lecsaládozta őket. hmm

Krétagarbó 2014.12.03. 22:48:50

Fannika haját fikázza egy néző, erre Komisz majdnem szerelmet vall Kazalnak. Úgy látszik, a Godzilla elment téli álomra...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:49:24

@Krétagarbó: de akkor miért nem fejtették ezt ki?

azt se láttam, laci mit dobált az óvszerautomatába előző éjjel.

Gia 2014.12.03. 22:49:47

Edina nem kapott üzit???

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:49:56

@Krétagarbó: régen szerettem, amikor nézői véleményeket olvasgattak :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.12.03. 22:51:04

Na, Ádina is kezd konzumidióta-kinézetűvé válni a vasalt haján a piros sapkával...

Commodore 2014.12.03. 22:51:16

pozitívan fogjuk fel! TE is!

Gia 2014.12.03. 22:51:20

@ミラ: Nem beledobálta.Kiszedte a cuccot.Aztán vizet bele és robbant a "bomba" Dóri ágyában.

kamilla123 2014.12.03. 22:51:43

Úristen, Dennis milyen unalmasan fényezi magát, hogy mekkora taktikus

Krétagarbó 2014.12.03. 22:51:44

Kazal zavarba jött Komisz vallomásától. Sztem örül neki, csak leplezni próbálja.

A többiekkel nem osztják meg sem azt, amit ők (az okosabb ostobák) kaptak, sem azt, amit a butább okosak kaptak. edina sajnálja, hogy Maci nem hallja, ahogy a nézők kétszínűként állítják be.

Mirocska 2014.12.03. 22:53:11

Égessük el a mikróba!!! :-DDDDDDDDDD

nicu71 2014.12.03. 22:53:30

jééé..most vettem észre hogy Laci tökre hasonlít a Bali bégre a Szulejmánból :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:54:38

Mi a frászért birizgálja napi 24ben kazal a haját?:O

Krétagarbó 2014.12.03. 22:55:05

Reni csalódott mindenkiben, mert ő nem tudhatja, hogy a nézők mit üzentek. És ezt a hárombarija mind megszavazta...

Mók_Ica 2014.12.03. 22:55:19

@nicu71: bocsi, de bali bég heJJesebb :)))))

Gia 2014.12.03. 22:56:22

Dennis azt mondta,hogy Rubin(????) kocka??Pofám leszakad... :-o

Krétagarbó 2014.12.03. 22:56:33

@ミラ: nem tudom, én is csak úgy gondolom, tegnap kapott egy kis zsáknyi érmét, abból gondoltam, hogy azt kell beosztania.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.12.03. 22:56:57

@Mirocska: nem tudom, bár inkább ezt, minthogy beszéljen

@budapest23: a mit?:DDD

Gia 2014.12.03. 22:57:41

Reni álomvilágban él..Még hogy az ő lelkét akarták volna megóvni??

szmoti 2014.12.03. 22:58:02

@Krétagarbó: Szerintem is ilyesmi lehet, meg az is eszembe jutott még, hogy lehet, ha elfogytak Komisz zsetonjai, akkor majd feladatokkal lehet nyerni még, de akkor már mindenki magának...

Aharon 2014.12.03. 22:59:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szó szerint ezt éreztem. Hiányzott a pasas :)

Krétagarbó 2014.12.03. 22:59:38

Kihívás, Plasztik egy szál köntösben. De Bence szerint így pont jó. Még egy strigula...

kamilla123 2014.12.03. 22:59:43

mondjuk ha Vikcsut vagy Ádámot hívja ki, akik tök gyengék, akkor nincs is szükség Attila segítségére. akkor akármit csinálna, úgyis visszajönne. És ez most tök béna volt, hogy azt sugallta Ati, hogy gyengét hívjon ki. Így Reni már tuti bukta a kihívást. Bár ha azt hiszi, hogy Edina gyenge, akkor tuti kint marad.

nicu71 2014.12.03. 22:59:46

@Mók_Ica: lehet hogy helyesebb a Balibég,de nagyon emlékeztet rá,és már régóta csak éppen most döbbentem rá.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 22:59:56

hogy nem gondol bele abba reni, hogy ha neki felolvassák, akkor a többieknek is, vagy az egész vesztes csapat megkapja, vagy nem. méghogy a lelkét óvják :D
ja és nem mellesleg még nem jött rá, hogy itt igazából senki se támogat senkit, mert ellenfelek?

rék 2014.12.03. 23:00:03

@Aharon:

Nem nézed picikét egyoldalúan ezt a témát? :$
Az egy dolog, hogy neked bölcsészként az általános műveltség része mindaz, ami középiskolai tananyag volt valaha, de így vagy ezzel minden műveltségi területen? Én pl. Magyarország legrégebbi, legnépszerűbb, "legüberfaszább" egyetemén végeztem szintén történelemből, illetve megáldottam mellé magam egy szociológiával. Bármikor fel tudom böfögni emellett gimiből Avogadro gáztörvényét, a Pauli-féle tilalmi elvet, a Coulomb-törvényt vagy a Hund-féle szabályt, mert rendesen beseggeltem, ahogy a középiskolában elvárták, de ez a tipikusan ki nem @@@ja le esete. Ettől még nem értem meg a Higgs-bozon fontosságát, bármennyire is próbálok, ha felszínesen is, de képben maradni. Igen, nekem nem okoz problémát latin közmondásokat random beböfögni, csak nem értem, hogy minek? A mindennapi, gyakorlati életem ezt semmilyen szinten nem befolyásolja. Nem arról van szó, hogy ne lenne létjogosultsága általános műveltségről beszélni, de mi ennek a konceptualizált és valid mérőeszköze? A fiúm például nem tud hozzászólni Kunderához, viszont rengeteget beszél asztrofizikai kérdésekről, amikről nekem halvány lila gőzöm nincs. Most akkor általánosan mindketten műveletlenek vagyunk? Vagy nem lehet, hogy akinek gyengesége van valahol, az másban tudja kompenzálni azt? És most gondoljunk akár hétköznapi, gyakorlatias dolgokra, nem csak elméleti, lexikális tárgytudásra. Mi alapján döntjük el, hogy melyik az értékesebb? Hogy tud a különböző féle ismeretek meglétét egymáshoz súlyozottan mérve mérlegelni és ítéletet mondani? És végül, de nem utolsó sorban, szerinted attól lesz emberileg értékes, társadalmi szempontból hasznos személy, ha minden, középiskolában tanult latin mondatot vagy a második világháború eseményeinek dátumát napra pontosan bármikor be tudja nyögni? Én semmivel sem vagyok több, csak mert tanultam Uru-inim-gináról, Hombárzáró Magnusról, vagy meg tudom mondani, hogy mi az a kokcsinella.
Az ember nem itt kezdődik.

Aharon 2014.12.03. 23:00:06

@Gia: Rubicon-kockára gondolta :) (Alea iacta est ) :-D agyhalottak szinte mind :)

budapest23 2014.12.03. 23:00:44

@all: köbö mikor derül ki, hogy vikucsi vagy reni? lassan elmennék aludni, errefelé meg nincs magyar tévé... ;)

Krétagarbó 2014.12.03. 23:01:38

Zsu kirakta a bóti csöcsöket, mondjuk lehet, hogy nem kellett volna műteni, kicsit kihúzza magát és ha betartja az ősi női taktikát: hasat be, cicit ki.

Krétagarbó 2014.12.03. 23:02:51

@budapest23: ne menj, már a bőröndöt hozzák a másik kendővel. Fanni egyébként pincérnek öltözött, vagy pingvinnek.

Rémület 2014.12.03. 23:04:24

A kiválasztást hányszor fogjuk még megnézni?

Mirocska 2014.12.03. 23:05:08

Plasztik milyen gyorsan felöltözött!

Krétagarbó 2014.12.03. 23:05:38

ádám és Laci jele bántotta zsut igazán.
Visszhangzik Bence a villában, vagy a TV-ben.

Mentula 2014.12.03. 23:06:53

ez az Attis-féle közhelytömkeleg (amúgy valóban szépirodalom volt a monológja a benti kommunikációhoz képest) volt a nagy segítség Zsunak? ráadásul mindenki előtt :) értem én, hogy később persönlich is okosítja az alanyt, de hát ez akkor ért volna sokat, ha a kihívás előtt kap személyi tréninget. ha elkúrja ott, hogy, kit hív ki, akkor Attis nem sokat menthet az ügyön. lehet persze kinti infókkal segíteni a kihívás után is,de az nem akkora előny.

Krétagarbó 2014.12.03. 23:07:07

Reni szinte várja már, hogy kimondja a nevét, és provokálja Zsut, hogy őt vigye ki.

Commodore 2014.12.03. 23:07:38

somat! még mindig vissza!

Mók_Ica 2014.12.03. 23:08:18

@kamilla123: nekem is ez jutott az eszembe, hogy ádinát viszi mert bent nagyon gyengének tartják.... :(((

@nicu71: van benne vmi, de lacccinak nincs kisugárzása számomra....

zsu mennyire nem tud összefüggően és értelmesen beszélni .... szörnyű!!!!

Krétagarbó 2014.12.03. 23:10:16

Most monologizál Zsu, hogy kit vigyen. Közben életképek Zsuról, a nyugiban lefordított (gondolom mindkét oldalán üres) lapokat pakolgat ide-oda és mindenkit számba vesz.
Olyan embert visz ki, aki ellen biztosan visszajön. Ja, ki lesz az?

Mirocska 2014.12.03. 23:11:29

@Krétagarbó: Papírzsepik voltak... Biztos tutibb, mint az inga! :-D

Krétagarbó 2014.12.03. 23:12:32

Egyébként nekem Bence sokkal szimpibb lett idén önmagához képest is, Lilunál meg aztán sőt!

Krétagarbó 2014.12.03. 23:13:10

@Mirocska: ja, azt hittem már kártyát vetett.:)

Mók_Ica 2014.12.03. 23:13:51

@Krétagarbó: remélem.... :))

zsu a riportszobában: féltékenyek rá a benti csajok.... aham :)))) nagyon meg van bántva.... hát nem túl szimpatikusan nyilatkozik ez a meg nem értett nő.....

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 23:14:37

a nap idézete zsutól: "öööööööööööööö"

- próbált erkölcsösen támadni
- pálcát törtek velem

én meg nem vennélek fel sehova, nemhogy műsorvezetőnek, bemondónak vagy bármi olyan helyre, ahol nyilvánosan engem, mint céget képviselnél.

Commodore 2014.12.03. 23:15:03

honnan tudja, hogy meglepetés lesz?

Krétagarbó 2014.12.03. 23:15:03

Nagy meglepetést fog okozni a döntése, mondja Zsu.

Remélem Macit viszi ki. Kapna Zsu egy szavazatot tőlem.

Gia 2014.12.03. 23:16:01

Ez a nő nem tud ragzani.. :-)))

budapest23 2014.12.03. 23:16:25

@rék: annyiban állnék Aharon véleménye mellé, hogy a) véleményem szerint a lexikális tudás IS fontos a funkcionális mindennapi képességek ("józanparasztiész") mellé, valamint b) legalább azoktól bizonyos mértékben elvárható lenne (lásd még, "klasszikus müveltség"), akiknek médiában stb. egyfajta példaszerepük van. (persze ahol a helikopterezés nyerö, nagyon sok szempontból rossz ajtón kopogtatok ezzel...)

ami az a)-t illeti: külön pech, hogy a porosz, majd orosz iskolai hagyományok mentén kialakított tanrend Mo.-on a biflázást eröltette a gondolkodás és kérdezni tudás helyett (miközben ennek jól körülhatárolható politikai háttere is volt) - ehhez képest meg nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyugati tanrend az egyéni szabadság magasztalásával és vélt vagy valós képességek, soft skillek forszírozásával a ló túlsó oldalára esett. nyílván az optimum valahol középen helyezkedne el, és itt kell eldönteni, hogy melyik verzióból nyitunk: "tanulni", gondolkodni tanítunk, és rábízzuk a gyerek eseti okosságát a wikipédia lehívhatóságára, vagy pedig megtömködjük pár, etalonnak kikiáltott bölcsességgel, tudásmagocskával, és reménykedünk benne, hogy emiatt elkezd dolgokat összekombinálni, s magától rájönni "a" gondolkodás szépségére.

nem tudok rá választ, mindkettöt láttam már müködni nagyon közelröl, éveken át. ÉN személy szerint a bebiflázott tananyagból már vagy 30 éve nagyon jól elvagyok a világban, de persze érdeklödésemnél fogva nem is csak latin mondásokat regélve sétálgatok elefántcsonttornyom teraszán... ;) lehet, hogy más inkább az okos, életbölcs, kreatív, jólelkü irányból nyit és összeolvassa (ha közt.eln.: -ollózza...), amit és amikor éppen kell. csak persze az ilyen a tegnapi vetélkedön problémás helyzetbe kerül. tény viszont az is, hogy a benti srácok és lányok megítélésén ez nem változtat, csupán a kintieknek ad plusz egy (újabb) okot, felsöbbrendünek hinni magunkat.

uff.

Krétagarbó 2014.12.03. 23:16:28

Ezt nem idézem, össze-vissza beszél, Bence rá is szól, hogy van ideje, ne kapkodjon.

nicu71 2014.12.03. 23:17:05

más észrevételem is van! :) Zsu teljesen az egykori Verára emlékeztet erre is most jöttem rá.Nagyon!

Mirocska 2014.12.03. 23:17:21

Most aztán jól megmondja mindenkinek! :-D

Commodore 2014.12.03. 23:17:58

@ミラ: KER rádióban-TV ben így beszélnek.. vágod?

Mók_Ica 2014.12.03. 23:18:02

borzasztó ez a nő.... rossz ilyen hosszú ideig hallgatni..... broáf

kamilla123 2014.12.03. 23:18:06

@Krétagarbó: igen, feljött a srác és még humora is van. nem olyan erőltetett, mint Lilu

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 23:18:38

azt hiszem, zsu nem érti a lényeget és mindenkinél bilit borít :D

Gia 2014.12.03. 23:19:03

Jó van Zuzsa.. :-)

kamilla123 2014.12.03. 23:19:04

@nicu71: arcra igen, de ő sztem sokkal összeszedettebben beszélt, meg okosabb volt, ha jól emlékszem

nicu71 2014.12.03. 23:19:05

BRAVOOOOOO!!! Vikcsu megy a levesbe gratula ennyi.

Mirocska 2014.12.03. 23:19:08

@ミラ: teljesen felspannolta magát!

Mók_Ica 2014.12.03. 23:19:12

@nicu71: igen, vv verára emlékeztet..... tegnap is írtam....

vikcsu lett....

Commodore 2014.12.03. 23:19:27

óóóó nagy műsor! többet vártam.

Schlomo Goldberg 2014.12.03. 23:19:48

Megmondtam, yess. Zsírmalac Vikcsu megy és kint is marad. Szombaton lottó.

Mirocska 2014.12.03. 23:20:22

Vikcsu az uborkával játszik??? :-DDDDD

Krétagarbó 2014.12.03. 23:20:51

Vikcsu nagy szexuális kisugárzása miatt nem tud együttélni Zsu Vikcsuval. Valami uborkát is emlegettek...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 23:20:54

vikcsu szexuális megnyilvánulásai? nem emlékszem, segítsetek már: ki ugrott egy pasi farkára pár órával azután, hogy bejött? :D

kamilla123 2014.12.03. 23:21:18

ez tök hülye. Most Vikcsu ellen akarja felhasználni Attila segítségét? basszus, még akkor is kint hagyná, ha Au készítené fel. Ebben így nincs semmi izgi

Mók_Ica 2014.12.03. 23:21:23

@ミラ: @Commodore: nincs egy színvonalon attival..... hát úgy látszik nem értette meg teljesen a lényeget az üzenet(ek)nek :))))

Gia 2014.12.03. 23:21:29

A Marlenka meg az Uborka párbajozik. :-)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.03. 23:21:30

@Mirocska: jaja, mértem volna rajta vérnyomást, ha tudnék :D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.03. 23:21:33

@nicu71: Vera okosabb volt, viszont őrültebb.

nicu71 2014.12.03. 23:21:40

@kamilla123: és @Mók_Ica Igen így van, Vera sokkal jobb volt és sokkal szebb is.
Vikacsu bepipult... ultra gáz a nő.

Krétagarbó 2014.12.03. 23:22:00

@kamilla123: sztem is összeszedettebb volt, csak megbolondult kicsikét.

Rémület 2014.12.03. 23:22:32

Ó, pedig reméltem, hogy Maci lesz a melepetés.

Krétagarbó 2014.12.03. 23:23:11

@Gia: ez jóóó:)))

nálam asszem a marlenka nyer.

budapest23 2014.12.03. 23:23:41

ez hülyeség volt. ha vissza is jön, a bentiek nem zsú erösségének fogják tulajdonítani, hanem kinézetbeli különbségének, hogy szépen fogalmazzak. és cseszegetik majd tovább, talán még jobban.

de a szerkesztöknek persze pont ez kell, és egy tuját is kirakhattak. innen is grat a treatment-írónak ;)

Mók_Ica 2014.12.03. 23:25:02

@Gia: jóóóóóóó :))))

@nicu71: a végére vera bekattant.....
sztem ebben az üldözött, mártír figurában is verára hajaz zsu.....

mr sleepy 2014.12.03. 23:26:17

kijátszota az undorandusz kártyát repüljön malenkázni

kamilla123 2014.12.03. 23:26:23

@budapest23: igen, ez a lehető legszarabb választás volt. Majd elmondják,h gyáva, segget csinált a szájából és attól, hogy visszajön, pont hogy nem fognak tartani tőle. Nem úgy, mintha Renit hagyta volna kint, vagy akár Macit (bár sztem őt sokan szeretik). ráadásul Ati is feleslegesen jön be. hát legalább elbeszélget egy külsős emberrel is, addig sem unatkozik..

kamilla123 2014.12.03. 23:27:43

hát szegény Vikacsu megszívta a nagy nyalást a "szépek" csapatához.

Falusi Liba 2014.12.03. 23:31:18

Ennek a szerencsétlen Zsuzsának sikerült a lehető legszarabb döntést meghoznia. A lehető legröhejesebb indoklással. Akkora fegyvert pakolt Reniék kezébe, mint a kövér berta.
Attila szavainak a felét sem fogta fel. Jó, hogy nem az uborkát hívta ki. Hanem egy áldozati bárányt.

beacska 2014.12.03. 23:31:22

Zsu jól választott. Kikapta a csordából a sántát...Dávid után Vikcsut szavazták meg a legárnyékabbnak...BELÜLRŐL reálisan döntött...

csak az elköv. napokban tudjon ellene bármit is felhozni. de ahogy a csordában az utóbbi pár napban V. visított, lejáratja ő saját magát...és igen, Zsu kihasználja, és mártír lesz...szerintem jó döntés

Onereality 2014.12.03. 23:31:37

@rék: +1000
nagyon szurrealis nekem, hogy 2014-ben Magyarorszagon trash realityben okorbol eredeztetett szalloigeket kerunk szamon, latinul, a muveltseg, a tudas axiomajakent.
Egy olyan korban, amikor az emberiseg altal felhalmozott tudas egyre rovidulo idointervallumokban duplazodik meg, mikor futoszalagon szuletnek az uj felfedezesek.
Es olvasom a kommenteket, hogy ez a veg, szegeny orszag, szegeny emberiseg, johet az armageddon. wtf???

ő-szinte 2014.12.03. 23:31:51

háttt basszameg zsuzsika sem volt túl bátor...

beacska 2014.12.03. 23:31:56

@Falusi Liba: :D szerintem meg Ati ÉPPEN ezt tanácsolta neki ;)

Mók_Ica 2014.12.03. 23:31:57

@kamilla123: már elkezdte ezt mondani reni, miután bence elköszönt.... "segget csináltál a szádból, bazzzzd meg".... szééééép volt és senki nem szólt nekik, hogy élő adásban csúnya beszéd....

malevil2050 2014.12.03. 23:32:04

Már megint a z a fránya erkölcs,meg uborka,meg anyám tyúkja,meg mit mondott ,jajj most akkor,ki ugrott kire. Ez egy játék amely arról szól hogy a végén valaki leakaszt egy pár millát.Ennek érdekében bevet mindent amiről úgy gomdolja h előrébb viszi.Ő most úgy döntött h az általa vélt leggyengébbet viszi ki,azért mert nyerni akar.Hogy e mellé milyen körítést prezentáált teljesen lényegtelen.

Jó döntés volt,adom az appomat.Akinek nem tettszik az nyomjon ellene.

Schlomo Goldberg 2014.12.03. 23:32:07

De jó volt nézni Vikacsu pofáját, fel sem tudja fogni hogy ő csak egy eldobható kellék ebben az irányított műsorban. Csakúgy mint mindenki, a nyertest és a beépített színészeket kivéve. Ezért szeretem a VV-t.

beacska 2014.12.03. 23:33:05

@ő-szinte: nem is kellet, h az legyen. kiválasztotta a belső szavazás szerinti 2. leggyengébbet...

Falusi Liba 2014.12.03. 23:34:07

@Onereality: Ó idők, ó erkölcsök. Alapműveltség. Ja, az már nem menő. Vedi vini vici=/ a lét a tét.

Rémület 2014.12.03. 23:35:32

@Falusi Liba: Miért? Attila azt tanácsolta, azt vigye ki, aki ellen tuti nyerni tud. Renit bent okosnak tartják, benne van a nagymenő, hangadók csapatában, érthető, hogy ellene nem magabiztos Zsuzsa.

Mentula 2014.12.03. 23:36:29

@Aharon: nézd, én beleástam magam pár dologba, az a humán műveltség, amit hiányolsz, az nekem is kedves, szabadidős elfoglaltságként. de pár közeli barátom társaságát leszámítva ettől csak magányosabbnak érzem magam, főleg a sokdiplomás kollégáim körében, akik amúgy a saját munkájukat profin elvégzik, de a számomra kedves pl. történelmi témákat telibe szarják. mit jelent mindez? semmit. jó dolog a műveltség, főleg, ha olyannokkal mész kocsmázni, akiknek veled azonos az érdeklődési körük. :)

Aharon 2014.12.03. 23:36:38

@budapest23: Te sem érted mi mellett próbálok érvelni, most komolyan? Még egyszer, utoljára, és nagyon röviden, egy gimnázium feladata, hogy felkészítse a delikvenst arra, hogy atomfizikus, szabad bölcsész, sebészprofesszor, genetikus, építész, vagy képzőművész lehessen. Mindenből kell kapnia egy fröccsöt, a klasszikus kultúrából is, hátha... van olyan, hogy egyetemes műveltség, és annak ez része, mint a Biblia, a Korán, és hosszan sorolhatnám. Nem értem, mi ebben az elfogadhatatlan.

(A random latin mondatokat poénból nyögöm be, akkor, és ott, amikor ülnek, és helyük van, vö. Rubin-kocka vs. Rubi(k)con kocka, és így tovább. Akadémiai székfoglalót nem itt fogok tartani, nem kezdtem a Veni, vidi, vici-t nyelvtanilag lebontani, de elvárom, hogy valaki egy érettségivel a zsebében, ha meghallja, ne arra gyanakodjon, hogy angolul azt jelenti, jó étvágyat. Node, nyilván velem van a baj, )

Falusi Liba 2014.12.03. 23:36:44

@beacska: Attila egy közhelyhalmot zúdított az anyácska üres fejére. Benyelte a sallangot.

Aharon 2014.12.03. 23:38:16

@budapest23: @Aharon: Bocs, ez Rék kollégának címeztem volna. Neked köszi a supportot :)

beacska 2014.12.03. 23:39:19

@Falusi Liba: hááát, én úgy éreztem, van értelme...lehet, h azért, mert én ilyen értelmet akartam adni neki, és belehallottam...na jó, kimondom: szerintem volt értelme annak amit mondott, nem közhelyhalom volt....szerintem...de az is lehet, h azért, mert én alapban értelmesnek találom Atit, tehát feltételezem róla, h amit mond, annak van értelme :D

Falusi Liba 2014.12.03. 23:40:33

@Rémület: Az a baj a magát taktikusnak tartó Zsuval, hogy nem érti meg, ez egy műsor, egy gladiátorképző, sok-sok összecsapással. Annak tartják fel az ujjukat a nézők, aki érdekesebb fekáliát kavar, márpedig mindig a visszatérés utáni helyzet dönt, egészen a végéig. Attila tanácsa ez esetben a lehető legrosszabbul sült el. Szerintem Renire utalt és arról szólt, hogy ne Fannit vigye ki. Ez persze az én olvasatom.

Aharon 2014.12.03. 23:40:43

@Falusi Liba: Lehet, ebből visszajön, de valószínűleg, és többek között éppen ennek köszönhetően, többet sem.

Mirocska 2014.12.03. 23:40:51

Húúúú, Vikcsuanyu átkozódik a telefonban! :-D

Aharon 2014.12.03. 23:41:26

@Falusi Liba: +1 pontosan így értettem.

szandhokan 2014.12.03. 23:41:30

Vikacsu mehet haza uborkázni :-D

Falusi Liba 2014.12.03. 23:41:52

@beacska: Nekem Attila volt az egyetlen kedvenc játékosom, az egyetlen, akire pénzért szavaztam még anno, a a tuja ellen.

bobby.ewing 2014.12.03. 23:41:59

Lüke zsú, ezt a párbajt lesz@rom.
A sinésznő ellen szurkoltam volna neki.

@rék: ne izéljetek már, nem Vergiliusztól a IV. Eclogat várjuk latinul, egy kibaszott alap mondásról van szó, ami szerintem a legközismertebb. Caesar nevét illik ismerni, vagy azt is elég guglizni?

beacska 2014.12.03. 23:42:41

@Falusi Liba: Renire BIZTOSAN nem, mert Reni szemmel láthatóan érzelmeket vált ki Zsuból, mert állandóan baszogatja...tehát, ha az érzelemmentes döntést javasolja, az nem lehet sem Reni, sem Fanny...szerintem...

Rémület 2014.12.03. 23:43:10

@Falusi Liba: Szerintem, Attila rossz tanácsot adott.

Na, Vikcsuanyu tiszta lánya.

kamilla123 2014.12.03. 23:43:29

bocsi, nem néztem a kihívást. Pontosan mi volt Zsu érve Vikcsu ellen? azt felhozta, hogy Vikcsu rá tette a jelet anélkül, hogy konfliktusuk lett volna?

Falusi Liba 2014.12.03. 23:43:44

@Aharon: Pontosan erre gondolok. Zsunak szerintem itt dőlt el a játék. Mert az az ember, aki együtt tud élni olyanokkal, akik a gyerekét ellene használják fel, az -szerintem- nem nyerheti meg ezt a játékot.

bobby.ewing 2014.12.03. 23:43:54

Jézusom, nem megy ki vikcsu a házból, még az anyukája is be akar menni. (egy anyának a gyereke mellett van a helye!)

beacska 2014.12.03. 23:44:09

Vikcsu anyja földim, de épp olyan gáz, mint a lánya. nem lehet így viselkedni

kamilla123 2014.12.03. 23:44:23

@beacska: igen, sztem is Vikacsura utalt Ati. Csak azt nem értem miért (hacsak nem a csatorna javasolta)

Mentula 2014.12.03. 23:44:43

on: ammenyit láttam a vv-ből, nem lehet rossz döntés a kihívás, 3 adás után a kihívott Vikcsut ma láttam először. Attila is kb.pont ezt mondta. jó, Vikcsu anutája nem ez várta, és elővette, az "anya helye a gyermeke mellett van, főleg karácsonykor", ami részben igaz, de populáris is.

beacska 2014.12.03. 23:45:19

@kamilla123: igen, felhozta. meg azt, h mással volt konfliktusa, vele meg nem. mégis megpakolta. meg mikor nagyon forszírozták, vmi uborkára is utalt...de ezt mi nem tudhatjuk ;)

Aharon 2014.12.03. 23:45:45

@beacska: Szvsz nem, de ha mégis, hát olyan simán meg lehetett volna két mondattal indokolni.... erre összevissza bullshitelt, érezhetően maga sem hitte el.... a lényeg az volt, hogy kiszedje a legkönnyebb parasztáldozatot. Lehet hogy sikerült, de ahogy egy kolléga írta fentebb, a Kövér Berta lófax nem volt ahhoz képest, amit most Röné és Pöcök kezébe adott. A színésznőt kellett volna, és élvezettel néztem volna végig, ahogy kintmarad, és még inkább Fannika arcát, amikor Miss Kiskun visszatipeg.

szandhokan 2014.12.03. 23:46:20

Én Komiszt szavaznám ki, érdekes helyzet állna elő, Fanni mit kezdene a pöckével nélküle.

Falusi Liba 2014.12.03. 23:46:49

@beacska: Igen, ez igaz. Attila buta szófordulatot használt. Volt már ilyenre példa tavaly.

malevil2050 2014.12.03. 23:47:56

Már a tegnapi posztban is feltettem ezt a kérést/kérdést de nem keptam választ,így tisztelettel megismételném.Legyen olyan kedves egy okos telos szavzó megnézni azt,hogyan reagál a rendszer az ugyanarra személyre leadott többszöri szavazatra,mert itt szó nélkül (pc-ről) elfogadja.(most az mellékes h ebből mennyit "könyvel" el a személyre).

Falusi Liba 2014.12.03. 23:49:57

@kamilla123: Ha a csatorna javasolta (szinte biztos), akkor gondolom nem akarják, hogy a tavalyi Teó féle héderelés újra megvalósuljon. A feszkózók maradajanak bent.

Krétagarbó 2014.12.03. 23:49:59

@kamilla123: ááá, annyi esze nem volt. hirtelen annyi jutott eszébe Zsunak, hogy nem tetszett neki, amikor Vikcsu uborkával játszott egyet szexuálisan...

beacska 2014.12.03. 23:50:48

@Aharon: az indoklása tényleg gáz volt, de majd Dani felhozza...meg tán Robin is fog segíteni, és a jószívű Edina...

szerintem semmi nincs a kezükben. nekem nagyon antipatikus, ahogy ökölbeszorult arccal utálkoznak...eddig még SOHA SENKI nem maradt kint, akit csorda módra támadtak....ha létezik nézői szavazattöbbség, Zsu megy vissza, ha ez a 3 idióta fúria ezt így folytatja...ráadásul Lacccci ezt megmondta nekik 5-6 napja.

kamilla123 2014.12.03. 23:50:58

@Aharon: igen, így simán el tudom képzelni, h Zsu hiába megy majd vissza, előbb megy haza, mint Sínésznő. Ha ugyanis Sínésznő összevész a bandájával (ma már volt erre egy kis jel a nézői hozzászólásos ügy miatt), akkor még szimpatikussá is válhat a nézők szemében és bent maradhat. Neki mindenképp kell a konfliktus, és sztem Zsu már uncsi lesz neki.

Morcz 2014.12.03. 23:51:50

@malevil2050: nem tudom, én a telómról szavazok, és ha véletlenül mégegyszer rányomok akkor meg leveszi a voksot.....

Amúgy kinek hogy tetszett a mai öfi? Én az alvajárós részen nagyokat röhögtem. :D

Amúgy miért pont ilyenkor derülnek ki ilyenek mint pl Vikcsu és az uborka? :)))

Ja, hajrá Vikcsu!!!! :D

Rémület 2014.12.03. 23:52:48

@kamilla123: tényleg gyanús a forgatókönyv. Bár nem tudom, mennyivel jobb Renit benttartani, mint Vikcsut. Egykutya.

ő-szinte 2014.12.03. 23:53:02

@beacska: tutttam, hogy szólni fogsz ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
nade :-)
én rönét vittem volna a helyében, azzal igen csak nőtt volna a renoméja
így nem is biztos , hogy vissza megy :-/
nem mindig a látszólag leggyengébb ellen van esélye ugyanis az embernek... ;-)

ő-szinte 2014.12.03. 23:54:38

és két kérdésem lenne:

- maci FOGYOTT már? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

-tudják már, hogy nem a HOLD? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.12.03. 23:54:42

@malevil2050: csak egyszer lehet telefonon szavazni. Pontosabban kijelölöd a választottad, de eleveheted róla a jelet, átteheted a másikra is akár.

Falusi Liba 2014.12.03. 23:54:45

Nektek egyébként nem volt enyhén gyomorforgató Maci sztorija az alvajárásról???
Azt mondta, 3 autóbalesete volt, a legutóbbinál meghalt mellette a sofőr, azóta alvajár.
Mindezt rezzenéstelen, szinte szenvtelen arccal mondta el.
Az alvajárása márpedig kamu.
Ha a fatális balesete (mint magyarázat) is kamu, az elég meredek.
Ha nem kamu, és tényleg meghalt mellette valaki, és ezt így, erre használja, az pedig egyenes undorító.

Gia 2014.12.03. 23:54:54

Éva ma nagyon szét volt szóródva.. :-D

Gia 2014.12.03. 23:56:37

@ő-szinte: Nincs harmadik kérdésed?Akkor én:
Zsu okkal,vagy okvetlenül hívta ki Vikácsut? :-D

Mirocska 2014.12.03. 23:57:48

@Falusi Liba: Maci ijesztő...
Azért a többiek reakciója szerintem vicces volt, tudtam rajta röhögni!

Krétagarbó 2014.12.03. 23:57:59

@ő-szinte: ebben egyetértek, sztem is Renit kellett volna kivinnie, vele volt igazán konfliktusa, ő hergelte a többieket is ellene. Eután nem hiteles, ha azon háborodik fel, hogy Ádám vagy Edina vagy Laci miért tette rá anno a jelét, amikor nem volt köztük konflikt.

beacska 2014.12.03. 23:58:04

@ő-szinte: egyébként ahogy Reni és Vikcsu kapásból rátámadt zsura, visítozás szempontjából tényleg mindegy lenne, ám Reni kétségtelenül okosabb, mint Zsu, akinek néha képtelenség megérteni a mondandóját. és hát nekik szópárbajt kell majd vívniuk nem egyszer...ebből a szempontból mondjuk Fanny is jó választás lett volna, de már vele is vitázott egyszer, és szemmel láthatóan nem értették egymást (Fanny t én sem), úgyhogy ez is almás....maradt Ádina, és Vikcsu....nnna, te melyikkel vitáznál a párbajon ? ;)

szandhokan 2014.12.03. 23:58:53

@Falusi Liba:
undorító?
nemár csak a gráll lovagok, a szép igaz történetekkel lehessen itt sikereket elérni?
azért na, álszenteskedhetünk itt de ez egy show műsor, kőkeményen.

beacska 2014.12.03. 23:58:57

@ő-szinte: miért, NEM A HOOOOLD???? és nekem ezt most kell megtudnom? ;)

Ay Mama, Que paso 2014.12.03. 23:59:16

Ó Uram!
Fordítsd nyájad felé orcádnak torzsáját! Hadd legyünk mi is nagytestvérek!
Ne szaporítsd könnyeinket, mert berozsdásodik az arcunk pírja!!
Karpet!!!Arrabona!!!Diem!!!!

kamilla123 2014.12.03. 23:59:24

nekem Maci alvajárásakor az volt az érdekes, h ki hogyan reagált. Pl bent a csajok szépen elvoltak, Edina teregetett, a csajok egy ki sem mentek a kertbe, még amikor Maci elindult. Utána egyszer Zsu jött ki. A fiúk közül Robint nagyon bírtam, mert akkor is bent maradt még, amikor mindenki kimenekült. És látszott, hogy tényleg segíteni akar, tök empatikus srác.

Gia 2014.12.03. 23:59:56

@Mirocska: Pár ember próbál Macinak segíteni,a többi meg csak katasztrófa turista. :-)

beacska 2014.12.04. 00:00:10

@Falusi Liba: én is csak kamilláztam....szemrebbenés nélkül behazudta a sztorit...persze, a gyanakvóknak ott volt a mesebeli hármas szám ;)

Morcz 2014.12.04. 00:00:50

@beacska: Vikcsu ha kellően higgadt marad, akkor feltörli a padlót kiskunnal a párbajon.

@Krétagarbó: én a helyében Lacit vagy Ádinát vittem volna.

Onereality 2014.12.04. 00:01:24

@budapest23: aki a latottak alapjan felsobbrendunek hiszi magat, hidd el, teljesen mindegy, hogy hany ezer oldalnyi altalanos muveltsegkent ertelmezett informaciot taplalt a fejebe :D
magyarul, muvelt lehet, de minek :)
az annyira vehemensen vedelmezett antik muveltseg lenyege epp az emberi let ertekkent valo megjelenitese, a kommentekbol en legjobb szandekkal is csak formalis szamonkerest olvasok ki.
szemmel lathatoan sokan sok informacionak a birtokaban elfelejtettek gondolkodni.

beacska 2014.12.04. 00:01:30

@Krétagarbó: nem hinném, h valóban felháborodott. az ő célja per. pill. h maga mellé állítsa őket, ha kell lelkiismeretfurdalással (ami Ádinánál már műkszik is)

Morcz 2014.12.04. 00:01:53

Éjfél van, megérkezett "folytatjuk" :D

Mirocska 2014.12.04. 00:02:06

@beacska: Ha az alvajárás alatt képes volt nem elröhögni magát, meg könnyeket produkálni, ahhoz képest egy kamusztori előadása már igazán semmi.

malevil2050 2014.12.04. 00:02:35

@Morcz: @Krétagarbó: Köszönöm szépen.Akkor most 2 lehetőség van.Mi pécések bárkivel megnyerethetjük a versenyt,vagy semmit nem ér ez a voks :)

Gia 2014.12.04. 00:02:42

@Morcz: Laccci,meg Edina úgy kint hagyta volna Zsut,mint a huzat.Jól döntött,csak rosszul indokolt.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 00:04:16

Ja, az ajánlóról jut eszembe: Denisz meg Fanni nagyon összevesztek, "szakítottak", de aztán egyből Fanni arról susmorgott Dórinak, h biztos Maci és Ádám akarta őket összeveszíteni és egyébként is nagyon vonzódik Deniszhez (bár továbbra se az esete), ezért minél előbb ki akar vele békülni.

beacska 2014.12.04. 00:04:39

@Morcz: Laccit nem éri meg nőnek kivinni, mert köztudott, h elsősorban nők szavaznak...

Vikcsu nem fog lehiggadni. figyeld meg, először kiakadt, h nem fogadják be, aztán nekiállt bégetni. nekem nagyon nem tetszett...nagyon be akar illeszkedni, és nem jól csinálja...visítás lesz, meg lófaszozás

Krétagarbó 2014.12.04. 00:04:41

@beacska: látszott rajta, hogy hazudik. majdnem mosolyra húzta a száját is, azt hittem, felröhög közben.

rék 2014.12.04. 00:05:22

Egyetértek veled abban, hogy kell(enne) lennie egy általános, lexikális tudásunknak a múltunkról, hogy tudjuk honnan jöttünk (l. tudatos, állampolgárrá nevelés) amiből tanulni kell(ene). Csak úgy éreztem, hogy Aharon megközelítése enyhén kifejezve is szakbarbár. És engem is zavar, ha valaki nem tudja hova tenni Moliere-t, aki aztán nem egy extravagáns szereplő a közoktatásban elérhető kulturális ismeretek terén. Ugyanakkor nem zárom ki, hogy valaki, akinek fogalma sincs a Bogardus-féle társadalmi távolság skálához, lehet értékes ember. Igazából az össz problémám annyi volt, hogy úgy éreztem, Aharon csak a saját szakterülete szempontjából van csúnyán felháborodva, miközben lehet, hogy Denisszel szemben egyáltalán nem tud hozzászólni bármilyen kéményekkel kapcsolatos kérdéshez. És szerintem nem helyes, ha magunkat értékesebbnek tekintjük másoknál szubjektív értékrendünkre hagyatkozva. Ezért érdekelt, hogy szerinte mi az általános műveltség konceptualizált,operacionizált, validált mértékegysége, és ez hogyan korrelál az ember, mint individuum, vagy mint társadalmilag hasznos egyén mivoltával.

Morcz 2014.12.04. 00:05:31

@Gia: okozhat még Vikcsu is meglepetést, Te nem vagy kíváncsi mi történt az uborkával? :D
Zsu egy besavanyodott baszatlan p... csak akkor lett nagy a pofája a párbaj tekintetében amikor meglátta a mentorát.

@malevil2050: csak lényeg hogy ne nagyon kattingass, és szavazz Vikcsura... :P :D

Ay Mama, Que paso 2014.12.04. 00:05:54

@beacska: imádkozni kell hogy legyen stream.... és remélem hogy imáink meghallgatatnak azonképp a földön mndenképp a mennyekben

jól választott Zsuzsa, simán visszamegy, bár kellene valamit csinálni is azonkívül, hogy Danit csicskáztatja, mint valami tiszt az elősös kadétot

Schlomo Goldberg 2014.12.04. 00:07:25

Vikacsu "nem is az én bugyimba nyúltak bele 6 órán belül"
Hát, azóta többször 6 óra is eltelt és azóta sem tette meg senki, és van egy gyanúm, ez már így is marad.

Falusi Liba 2014.12.04. 00:07:27

@Onereality: Szerinted nem gáz az, hogy nem tudják, hogy a Nap a legközelebbi csillag? Vagy ez antik?
Az összes kérdés kb elemi iskola szintjén volt, egyszerűen ciki nem tudni.

beacska 2014.12.04. 00:08:02

@Ay Mama, Que paso: én biztosan pislantottam éppen, de mikor csicskáztatta és manipulálta Danit? Mert Deniszt már láttam csajokat ugráltatni, meg Fannyka sem semmi...nnna, mindegy, TUDOTT, h Zsu egy manipulátor, mert az okos Reni azt mondta ;)

Krétagarbó 2014.12.04. 00:08:06

@beacska: nem hiszem, hogy ennyire tudatos (és eszes) lenne Zsu. Edinán valóban látszik valamiféle megbánás, de ez inkább magától és magából jön, nem külső - Zsutól -jövő behatás eredménye.

Falusi Liba 2014.12.04. 00:09:04

@szandhokan:
Halált hazudni, azért túlmegy azon, amit egy műsorért jópofiból bevállal az ember verbálisan, ha grál, ha nem grál.

Morcz 2014.12.04. 00:09:18

On:
Laci és Vikcsu a kanapén összebújva beszélgetnek, ÁDina mellettük gubbaszt.
Vikcsu félig Lacin hever. Vikcsu sejtette hogy Kiskun őt fogja kihívni. Kér egy cigit, rá akar gyújtani.
Vikcsi kiment és Robint ölelgeti a teraszon.
Dóri kijön és csatlakozik a társalgáshoz. Próbáljék Vikcsut felkészíteni.

Krétagarbó 2014.12.04. 00:09:44

@malevil2050: Egészségedre. Sztem pc-sek is csak egyet voksolhatnak érvényesen.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 00:10:15

@beacska: Hát nem hiszem, Laci uannyira tartja Zsut, mint Reni és Edina se sokkal többre, melléállni azért fognak, h Maciékat gyengítsék.

kamilla123 2014.12.04. 00:10:16

Vikacsu egy szánalmas, talpnyaló. Elég lenne Zsu-nak annyit mondania, hogy "Te is minden ok nélkül, gyávaságból pakoltad rám, most én is Rád ugyanezen okból." Ennyi.

Amúgy annyira béna, hogy a csatorna így befolyásolta a kihívást, h legszívesebben Vikacsura szavaznék, nyerje meg ő, aztán hédereljen a csatorna pénzén bent még egy hónapig.

Krétagarbó 2014.12.04. 00:10:50

@Morcz: öngyilokra hajlamos vagy-é?:)

szandhokan 2014.12.04. 00:11:30

@Falusi Liba: oké, akkor betegséget színlelni még gusztustalanabb, jajl
fiktív személy haláláról beszélt, story
Dóri meg a piramisokról

egyemakisszíved 2014.12.04. 00:12:57

Hát nem lesz könnyű dolga Attinak a felkészítéssel, szegény Zsu hajlamos össze-vissza beszélni. Remélhetőleg ezzel sem tudja elvenni a népek kedvét , hogy visszaküldjék a villába. A legfontosabb tudnivaló az lehetne talán, amit át kéne adni, hogy aki felülkerekedik, az alulmarad, a Vitray Tamás-féle örökérvényű tévés bölcsesség. Kár előhozni az uborkákat. De ha több napig is bejárkál hozzá, vajon mit fognak csinálni? Mindenesetre Zsu egy csomó adásidőt kap. Jó lenne, ha Vikcsu a szuperképességét Edinára hagyná, hátha jó lesz még egyszer valamire.

Mirocska 2014.12.04. 00:13:23

Vikcsu kicsit ideges... :-D

Krétagarbó 2014.12.04. 00:13:41

@beacska: Vikcsuból ki fog jönni az ordenáré. Le fogja magát nullázni sztem is.
Azt gondolom, hogy Zsu Reni vagy Vikcsu ellen tudna csak visszajönni, ha ezt nézzük, jól döntött tkp.en, a fentiekben viszont leírtam, hogy miért vártam mégis inkább Reni kihívását.

szandhokan 2014.12.04. 00:13:42

Vikcsu szarik rendesen :-D
hú de mekkora pofon lesz ebből, már a Reni szurkolótábor izzítja.

Morcz 2014.12.04. 00:13:53

Dóri néha olyan halkan beszél, hogy alig érteni....
Fanny elmegy aludni a többiek - Dóri, Vikcsu, Robin - jó éjt kívánnak neki.
Reni kijött. Szerinte Dóri egy szerepet játszik.
Reni nem bántotta Zsu gyerekét, szerinte kiskun kifordítja a szavait. Vikcsu megígéri hogy kiforgatja kiskunt a bundájából. Vikcsu reméli visszajön.

malevil2050 2014.12.04. 00:15:35

@Krétagarbó: Ebben én nem lennék olyan bíztos,majd holnap/ma összedugjuk a fejünket a tudorokkal mert ez része (számomra) igen érdekes.Nekem van egy gyanúm ezt részt kihagyták a számításból :) vagy így vagy úgy :)

Mirocska 2014.12.04. 00:16:09

Vikcsu a kortesbeszédét Komisszal akarja mondatni... Anyám... :-D

Krétagarbó 2014.12.04. 00:16:38

@Ay Mama, Que paso: imádkozzál, én is azt teszem. Remélem ma is meKKegyelmeznek fent a streamistenek. Előre is köszi, ha írsz pár sort majd:)

Jó éjt mindenkinek!

Nem Penny hajója 2014.12.04. 00:16:42

Nagyon magabiztosak a Vikcsu pártiak, remélem lesz nagy pofáraesés.

szmoti 2014.12.04. 00:17:11

Edina meg Laci kézfogdosós sztorija? lemaradtam valamiről, vagy csak barátilag fogják egymás mancsát?

beacska 2014.12.04. 00:17:25

nna, éjszakai műszak, haj-rá. én megyek, mert holnap húzós napom lesz....

Mirocska 2014.12.04. 00:18:34

Vikcsu meg Reni már Vikcsu második párbaját tervezik!

Falusi Liba 2014.12.04. 00:18:52

@szandhokan:
Ha te nem érzed a különbséget, az nem az én problémám.Dóri, amit a piramisokról hadovált, nem volt teljesen hülyeség (legalábbis egy része). Látott néhány doksi, meg pár áldoksi filmet aztán a kis tudata összemosta.
Valójában tényleg nem lehetett 23 év alatt felépíteni a nagy piramist, márcsak azért sem, mert az összes folyosóinak falazása tükörképe a másik oldalnak és igazából 6 oldala van. Szóval ezen az egyiptológusok is vitáznak, sosem tudjuk meg, mi az igazság.

Morcz 2014.12.04. 00:19:01

@Krétagarbó: nem. :D

Vikcsu szeretné ha Dennis mondaná majd el a kortesbeszédét.
egyébként holnap kiingázom ki nyeri a párbajt..... :) Majd délelőtt közlöm veletek az új poszt alatt az eredményt.
Reni azt tanácsolja Vikcsunak, bízzon a nézőkben.
Reni szerint Dani okos, de nem túl erős karakter.
Vikcsu rávilágított arra, hogy Zsu pl rátette a jelét Rönére, hogy nem tud vele együtt élni, most meg kijelenti hogy igen...

kamilla123 2014.12.04. 00:19:06

Dóri mindig olyan fejet vág, mintha szart szagolna. Már VV Veronika is ilyen fejet vágott. Ilyen szájat csináltattak maguknak direkt?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 00:21:26

Na, van online, Reni készíti fel Vikcsut. Fanni is becsatlakozott.

Morcz 2014.12.04. 00:23:38

Vikcsu: "nem nálam volt első este szexuális szövetség"
Vikcsu elismeri hogy néha indulatos. Reni szerint fontos, hogy Vikcsu tudja mit mond.
Fanny rájött, hogy Zsu a riportszoba után döntött úgy hogy meglepetést okoz. Azt tanácsolja Vikcsunak, hogy legyen a középpontban, és megígéri hogy segít neki. Fanny szerint az emberek jobban szeretik a vidám kisugárzású szexuálisan túlfűtött Vikcsut.
Állítólag Zsu siklókat karikázott fel valahol.
Röné felemlegeti hogy Ádiná is csalódott Zsuban. Fanny csalódott Ádámban.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.12.04. 00:24:42

Ez a siklóvagdalós beszólás jó, amit kitaláltak.

szandhokan 2014.12.04. 00:24:47

@Falusi Liba: teljesen mind1, fiktiv személy haláláról volt, kitalált kamu betegségéhez kellett story, ha szerinted ez megengedhetetlen az engem meglep, de nem zavar.
@kamilla123: kalács fej :)

Morcz 2014.12.04. 00:25:16

A csajok jóéjt puszit váltanak, és előkerül a klasszikus "szép álmokat, rózsás csókokat" fordulat.
Vikcsu be, Reni fürdeni készül.

Ay Mama, Que paso 2014.12.04. 00:25:52

akkor meg mi a faszomat ítélsz meg kérdi Laci Renitől/Vikcsutól
Laci Vikcsuval ölelkezik, előbbi azt hitte hogy ő megy ki vagy Reni
kert Robin Vikcsu, Vikcsu"mond hogy az én nevemet fogod mondani"
Robin azt fogja, megjön Dóri, hogy tudnék én ő mellé állni, egyik szava üti a másikat
Dóri elmondja hogy Attila mit fog mondani Kudliknak, és elkezdni felkészíteni Vikcsut
Vikcsu: vasárnapig tréning, de a Maci is kibaszott nagy VV játékos és ő felkészült mind a hat VVből
Robin ebben nem hisz annyira, megjön Reni
Dóri számon fogja kérni Lacit, hogy miért nem közeledik Edinához, ha Dóriban is a belseje tetszett meg neki
Fanny lefekszik?
Reni szerint Vikcsu ő-szinte (hallod bemondták a neved!!!) Zsuzsa meg hazug
Maci kérdezik ki hol alszik, bent alszanak, Zsuzsa Reni ellene fordította a gyermekét, Reni sosem jött a gyerekkel Zs ellen
Zs kifordítja majd a bundájából és reméli, hogy MI a nézők is látják, hogy milyen ember
Vikcsu reméli, hogy az ő nevét mondja majd a villa a párbajon
Reni tesójának nagyon sok barátja van!!!!!!!!!!
és szívroham lesz vasárnap
Vikcsu a humorközpont Dennisszel együtt - Vikcsu szerint
Zsuzsa pedig Daniva beszélget egész nap Fanny kiszól a baszobából és Fanálkánal hívják (nomen est omen) Maci írja a beszédet és Dennis mondja el állítja fel választási kampánystábját Vikcsu
LAci és Fanálka szerint Vikcsu vissza fog jönni, mert ki néznek az emberek egy humoros lányt? de Fanny nem tudja
nappali:Laci szerint ha pesten laksz hamarabb ér el a baj, csak kilépsz az utcára és kész a baj, Edina helyesel és megjegyezni hogy ő is volt már padlón
Reni jó emberek a nézők és látják vágnak vissza kertbe(jó emberek vagyunk emberek!!)
Vikcsu a sexuális szövetséggel támadja majd Zsuzsát
Vikcsu indulatos lány de kint higgadtnak kell maradni
Reni szeront Zsuzsa a családjával akarja kiütni őket, de ezzel óvatosan kell bánni
Vikcsu állat menhelyet szeretne nyitni, ahol azokat a kígyókat mentik amiket Zsuzsa vágott fel
Fannyka szerint Zsuzsa a riportszobába döntött, hogy nem Reni hanem Vikcsu
Fanyka szerint Vikcsu legyen középpontba, ebbe majd segítik (AJJJVÉÉÉ)
majd Fanny