Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terápia 2x26 Hétfő 7 óra Ferenc (6)

2014. december 02. 09:00 - Zsoofka

Előző hétfői ülés itt

Egy hete ott hagytuk abba, hogy Ferenc egy igen-igen rossz hírt kapott: egyszem lánykája beleszerelmesedett egykori politikai riválisába, aki nyilván tud arról, hogy emberünk jelentett róla évtizedekkel ezelőtt, még az átkosban. Ma szakadó esőben látjuk viszont Ferencet, aki egy homeless-re hajaz, még a gyógyszere is elgurul, nyilván teljesen maga alatt van. Aggódik a lányáért, akit biztos nem a két szép szeméért csábított el Kárcsi, aggódik magáért, mert most kiderül, hogy mit tett ő éveken keresztül… Az elgurult gyógyszer az utolsó volt a dobozban, nagyon megkapó, ahogy a férfi lehajol érte és megtisztogatja. Jó lesz még az… 

1.png

Most, hogy felvérteződött nyugtatóval, már meg meri nyomni a kapucsengőt….

Dargay teával kínálja az átázott férfit, aki egyszál törölközőben ücsörög a kanapén. Ferenc enyhén szólva depis, de az az agresszív fajta: szinte könyörög a pszichológusnak, hogy az adjon hangot a megvetésének a múlt heti vallomása nyomán… Mi az, hogy Dargay nem iszonyodik tőle? Ha ezt mondja, nyilván hazudik…. A „besúgó, gerinctelen patkányokat” utálni kell. Ez most itten helyi népszokás kérem szépen.

Ferenc nem akar a múlt héti ülés élményeiről beszélni. Teljes kudarc volt, mondja, nincs ereje felidézni. A lánya Kárcsit választotta, inkább vele él, mint Apukával. Nem mintha tudna róla a csaj, hogy Ferencben most mi játszódik le. Talán ez egyszer őszintének kellene lenni és elmondani a háttér sztorit, akkor lenne esélye, hogy Kata megérti Kárcsi motivációit, és lekerülne a szemellenző. De ehhez bezony vallani kellene, vállalni a múltat. „Őszintén szólva teljességgel kilátástalan most minden.” Dargay igyekszik bizonygatni, hogy a dolgok átlakulhatnak, lesz ez még ígyse, vagy mégígyebül. Vagy fordítva.

3.png

De Ferenc hajthatatlan: egy újabb pánikrohamról számol be… Ezt a rohamot inkább eltitkolta a családja előtt is, „minek izgassam őket.” Dargay tudja, hogy ez tényleg annak a jele, hogy a férfi rosszabbul van, mint valaha: eddig csak a külvilágtól zárkózott el, most már a családját is kirekeszti.

Ferenc egy huszárvágással átcsap politikai elemzőbe… A politikai pártok felépítését kezdi magyarázni Dargaynak. Egy pártnak mindig kell, hogy legyen néhány jó koponyájú vezetője, akiknek hamar le kell számolniuk az illúzióikkal, mert másképp nem játszhatják el szerepüket. Alájuk rögtön besorakoznak a „gyalogok”, „parasztok” – akik minél butábbak, annál több hasznukat veszik. Ők a tömeg, akiknek nem szabad, hogy legyen annyi eszük, hogy kérdeznek. Mert aki kérdez, az előbb utóbb megokosodik. És az nem jó. Ferencnek most az a baja, hogy fogalma sincs róla, hogy mi volt az ő szerepe az elmúlt 25 évben: koponya volt-e, aki irányított, vagy paraszt, aki birka módon ment a többi után. Totális identitásváltság.

És, hogy mikor romlott el az élete? Abban a pillanatban, amikor „aláírt”. „Azt hiszi az ember, hogy megúszhatja, pedig nem lehet.” Ferenc most egy „kollégáról” kezd beszélni, aki szintén aláírt és nem olyan régen – épp a sikeres írói pályája csúcsán – lebukott. Nyilván valakinek érdekében állt pont akkor lebuktatni. A lebukott író hasonló lelkiállapotba került akkor, mint most Ferenc. Politikusunk akkor megpróbált lelket önteni barátjába – csak épp azt nem mesélte el neki, hogy szintén zenész. „Könnyebb lett volna neki, ha tudja?”

4.png

Ferenc egyre kisebbre húzza össze magát a csíkos törölköző alatt, szinte már ki sem látszik a rongyok közül. Nem tud erről az egészről beszélni, motyogja… De Dargay szerint most is épp azt teszi. Sőt! Akaratán kívül vallott arról, mi lenne a legjobb: Talán az, ha végre nem kellene tovább titkolóznia és őszintén vallana a múltról. Nyilván szar lenne az első 5 nap, de aztán jöhetne a felemelkedés, hisz ez az egész száz éve nyomja a lelkét és nyomorít meg mindent az életében. Ki kellene próbálni – persze csak a változatosság kedvéért – az őszinteséget.

De itt még nem tartanak, erről majd később.

Ferenc egyelőre Dargayt is gyanúsan méregeti: Nagyon gyanús, ahogy a pszichológus úr folyton az ügynök-múlton kattog. Talán csak nem önös érdekből akar belőle infókat kicsikarni? Mi van, ha Dargay ezt a vallomást ellene fordítja és jó pénzért, káposztáért kitálal a sajtónak? Ferencünknek nem olyan egyszerű megszabadulnia a paranoiától. Dargay határozottan tiltakozik, ő aztán sose, senkinek... Végül politikusunk is belátó, bocsánatot kér a vádaskodásért.

5.png

Mesélni kezd, szavai gyakran említik a BESÚGÓ-t, mint szitokszót. Mintha ez az egy szó mindent elmondana. Pedig minden besúgó mögött egy saját, külön bejáratú sztori áll, nem lehet általánosítani. Egy dolog azonban talán minden besúgóban közös: mind kitalál magának egy csomó magyarázatot, féligazságot ("önámítást"), ami látszólag felmenti tette alól, de valójában mind tudja, hibázott, amikor hagyta magát beszervezni. Lehet, hogy nem bukik le, de ez a dolog mindig ott lebeg felette, sötét árnyként.

És mi az ő sztorija? 1973-ban részt vett a tavaszi zavargásokban, akkor 18 éves volt. Mint felforgató elem, nem mehetett volna az úgy vágyott jogi pályára, hát vállalta a kémkedést, hogy megbízhatónak tűnjön. Nem is volt ezzel semmi baj, nem okozott neki lelkiismereti problémát: kamuzott a tartótisztnek, aki a "gyalog" fajta volt, túl buta ahhoz, hogy rájöjjön, Ferenc megvezeti. Semmi kárt nem tett, senkinek. Aztán elkezdődtek az egyetemi évek, majd jött a '80-as évek eleje. Ferenc akkor már családos volt, egy gyerek apja, útban a másodikkal. És emberünk ekkor hibázott. Nem, nem a szabad-európa rádióval bukott le, simán csak félrekúrt. És ezzel bizony zsarolhatóvá vált: mert ezek már a puha diktatúra évei voltak, nem kellett az életét féltenie, de kellett a családi békét. Mert most már egy rafkós BM-es tiszt jutott neki, aki nem átallotta azzal zsarolni, hogy lebuktatja a felesége előtt az ő kis magánkeféléseit. Ez meg hatott. Ferencünk ezúttal nem simliskedhette el a jelentéseket, ekkor már 100 emberből 30 belső kém volt kis hazánkban, ha hazudik tuti lebukik. Ezekben az időkben - hiába szépíti - már ártott embertársainak. Kárcsi meg amúgy is irritálta: az a gonosz ember azzal kérkedett, hogy őt bizony be akarták szervezni, de nem hagyta magát (?). Meg jóképű is volt, és sikeres. Hááát jelentett róla, kerékbe törve a karrierjét. És a fagyi most visszanyal, Kárcsi nemes bosszút állhat: vagy "elveszi" tőle Katát, vagy Ferenc kénytelen kitálalni  - és akkor lehet, hogy dettó elveszíti a lányát, nem Kárcsi miatt, a hazugságok miatt. "Nem lehet mindig igazat mondani." - vallja Ferenc. De lehet, hogy ki kellene próbálni, néha...

8.png

Ferenc az óráját nézegeti, talán már száraz a ruhája, menne. De Dargay még egy utolsó gondolatra marasztalni próbálja: Szerinte Ferenc, inverz módon ugyan, de az egész ülésen azt sugallta, alig várja már, hogy "lebukjon" és végre megszabaduljon titkától. Dargay szerint Ferenc vallani fog Katának és talán a külvilágnak is, hogy végre megtisztuljon és bűnbocsánatot nyerjen. Ferenc azonban túl gyengének tartja ehhez magát, bele sem mer gondolni, mi lenne, ha... Egy dologban érzi magát szerencsésnek: hogy "túl későn" született, nem az '50-es életben - és így "áldásos" tevékenysége nem okozta emberek halálát, "csupán" karrierjük romba döntését.

Címkék: terápia
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsoozsy 2014.12.09. 19:02:47

Éljen a hogyvolt, jó visszaolvasni, köszi! :) Sok ismerősöm szerint (és kicsit én is úgy gondolom...) ez a legunalmasabb szál mind közül, bár szerintem annyira nem is uncsi, mert szerintem érdekes meglátni, megkeresni az embert a sok politikus-patkány mélyén... És azt hiszem, pont erről szól ez a szál, a sztereotipiákról... Úgyhogy nekem pl. nem uncsi, bár az biztos, hogy a másik négy szál sokkal érdekesebb... :)
süti beállítások módosítása