Előző csütörtöki ülés itt.

Apa és Bence teniszeznek. A gyerekszobában. Apa halódik, csúnya izzadtságfolt borítja a pólóját. Elég izzadtságszagú a próbálkozása is, de legalább próbálkozik. Kapcsolatot teremteni a fiával. Együtt játszani vele, nemzombisat, normálisosat. Respect. A gyerektől azonban nem tud rendesen elbúcsúzni, mert Virág már ott ücsörög a küszöbön. Lássuk mi hír vele.

Azt ugye tudjuk, hogy egy hete Dargay elvitte a kórházba, talán már folyik a kezelése. Igen, a csaj túl van az első kemón, szar volt, különösen az első három nap, most jobb. A következő lépés egy 10 nap múlva elvégzendő vérvétel. Dargayhoz nagyon kedves, érződik a hála szavaiból. Meg amúgy is, mintha sokkal, de sokkal nyugodtabb lenne, mint eddig bármikor.

Virág azonban még mindig démonizálja az onkológiát. Minden szavával egyetértek. Mint egy párhuzamos univerzum, mondja. Minden megtervezett, mindenki a helyén. Teszik a dolgukat az orvosok is, betegek is. Csak az baj, hogy a vége túl gyakran a halál. Virág csodálja az onkouniverum minden szereplőjét. „Hogy lehet ezt kibírni?” A dolgon nem segített a váróban szóló tévén futó kívánságműsor sem. Sőt.

Virág megtalálta a módját annak, hogy Dargay mindig vele legyen: képzeletében állandóan beszél hozzá, megvitatják az „élményeket”. Ilyenkor a pszichológus hangját is hallja, aki nyugtató szavakat intéz hozzá. Szegény, szegény magányos lány. Előbb aranyosnak tartom ezt, de ahogy egyre többet beszél róla Virág, egyre ijesztőbb méreteket ölt, mintha folyamatos hallucinációkkal lett volna tele a múlt hete… Megható az egész egyébként, főleg a doki, ahogy belemegy a játékba:  "Mi az, amit ilyenkor mondani szoktam"? Virág – saját bevallása szerint is amerikai klisékkel jön - erősnek és mindettúlélőnek nevezi magát András nevében. Majd felrója a férfinek, hogy valójában miért nem mond neki ilyeneket…. Dargay felhomályosítja: nem mondja, mert ennél sokkal jobb pszichomókus, de ezt sugallja folyamatosan. Ezért tud a csaj ilyeneket gondolni róla, a távollétében is. Érdekes, hogy Virág mennyire aggódik az miatt, hogy mit gondol róla a vele szembenülő férfi. Attól tart, hogy az aggresszívnak (mert makettot tört) és szélsőségesnek (mert hisztizett a telefonnal vagy mert elmenekült Ágnestől) tartja. András diplomatikus: nem gondolja, hogy egy szóval képes lenne jellemezni a nőt, de ha mégis, akkor az érzékenységét emelné ki. Meg különben is: ki a f.sz ne lenne agresszív és szélsőséges, ha emésztené a limfóma.

Virág visszatér az onkológia, az ott folyó kezelések részletezésére… Egy onkoügyeleti telefonszámot, sőt hegy helyi pszichológus elérhetőségét is megkapta ott egy ápolótól. Azt hitte túllihegik ezt az egészet, de amint hazamért egyre rosszabbul lett, és már nem is tűnt annak. Attól tartott azért van szarul, mert túl sokat vacakolt és nem kezdte el időben a kezelést. „Azt hittem meg fogok halni.” De az ügyelet szerint: „Minden, amit érzek, az normális”. A kemótól van, nem a ráktól. Na fasza.

Ja, és persze mindezt egyedül, mert anyukáéknak ugye még mindig nem szólt. Akkor jutott el a mélypontra, amikor már hajnal kettő volt, nem merte hívni Dargayt. De a face-en látta, hogy egy barátnője ott bulizik a környéken, hát felhívta, sőt odahívta magához a picsarészeg csajt. Gondolom az szegény egyből kijózanodott, mikor Virág beavatta a dolgok állásába. Mintha Virág valamiféle őrült kísérletet végezne az emberekkel, hogy na vajon hogyan reagálnak a hírre. Mintha ez a "nem szólok senkinek" álláspont egy pillanat alatt csapna át a "sokkolom őket, szenvedjen más is" helyzetbe. Vajon mindezt azért, hogy felkészítse magát az egyszer óhatatlanul bekövetkező anyukás nagy kibeszélő show-ra….

Egyrészt jó volt, hogy elmondta a Kriszta nevű barátnőjének: mert legalább ott volt vele valaki, aki  - mivel Kriszta édesanyja szintén meghalt rákban amikor az 13 éves volt  – szavak nélkül is tudta, mi a helyzet. Másrészt szar volt, mert innestől SEMMI NEM LESZ TÖBBÉ UGYANÚGY: most már mint beteg emberre fog rá gondolni, úgy fog vele viselkedni és ez az érzés még mindig elviselhetetlen a csajnak… „Addig olyan volt, mintha minden rendben lett volna”. Csakhogy nincs. De Virág még mindig nem akar teher lenni senki számára…. Innestől már csak a rákról lehet vele beszélgetni? Ez azért elég elviselhetetlen. Annak a csajnak az anyja csak 32 volt, amikor meghalt. Dargay is, milyen öregnek látszik, 54 éves... Vajon lesz Virág is ilyen öreg?

Virág ekkor elég csapongó: egy gimis történetet mesél. Akkoriban sokat lógott a suliból, és mivel jó jegyeket vitt haza, ez fel sem tűnt senkinek otthon. Egy ilyen lógás alkalmából látott egy buszbalesetet, ahol sokan meghaltak. Mi lett volna, ha ő is a buszon van? CSI módszerekkel kellett volna azonosítani, mert senki nem tudta volna ki is ő. Hisz nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Dargay szerint nem véletlen, hogy ez a sztrori ugrott be most Virágnak. Most is olyasmi tragédia van készülőben, amiről nem tudnak Anyukáék. Miért bünteti őket? Miért akarja, hogy már csak a "végén" legyenek tisztában a helyzettel? Meghal, mert nem figyelnek rá?

Virág szerint nem erről van szó. Majd megtudják, ha kiderül hat-e a kemo. Különben is, már jobb a helyzet, hiszen Krisztának elmondta... De Dargay lelohasztja: addig faggatózik, míg ki nem derül, hogy ez a Kriszta nem több futó ismerősnél, nem ő az, akire ez az egész tartozik. Virág tovább csapong - újra elmondja, beszélgetni szokott a dokival képzeletben. És az sokkal jobban szokott sikerülni, mert ott a pszichológus válaszai felett is ő uralkodik: "Ott én szabom meg, mit válaszol."

A csaj ekkor bevallja, hogy nem szívesen megy egyedül vissza az onkológiai kontrollra. "Eljön velem?" - kérdi Dargayt. De nem kapja meg a várva várt határozott IGEN-t. "Inkább engem látna ott mint az anyját vagy Balázst?" - kérdez vissza kegyetlenül a férfi. Elmegy vele, mondja, de nem neki kéne. És nem azért mert ő sem bírja az onkouniverzum légkörét, hanem mert Virágnak nem ez az érdeke… "Nem mondtam, hogy nem kísérem el, csak szeretném, ha előtte számba vennénk minden lehetőséget."

Virág ideges, nem akarja magát a vallomással terhelni. Nem hiszi el, hogy az anyja elbírja ezt a terhet. Értem miről beszél, sőt megértem. Dargayt is értem, mármint a célt, de nem gondolom, hogy ha ennyire nem megy, akkor is mindenképp erőltetnie kellene e témát ezekben a pillanatokban. A lány megkezdte a kezelést, benne megbízik. Ő bevállalta a támogatást, és ha egyszer már megszelídítette ezt a kisrókát, akkor felelősséggel tartozik irányába, tessék végigcsinálni. Játszunk el a gondolattal, hogy Virág elmond mindent Anyukának. Az persze rendkívül aggódik érte, elkíséri mindenfelé, míg Ricsit a napköziben ellátják. De mi van, ha Virág látja jól az anyját, és az már ezt a terhet nem lesz képes elviselni és nem segítség, hanem teher lesz a csaj számára. Az, ahogy ott ül kezelésen és sóhajtozik azzal az összetéveszthetetlen és annyira gyűlölt kis sóhajokkal. Akkor jobb lesz Virágnak?

Virág tehát duzzog, a múltkori után nem ezt várta. Dargay szerint nem szabad a csajnak bezárkózni. Lefogadja, hogy amióta beteg nem ment emberek közé. Gondolom ez nagyon betalált, Virág végleg kétségbeesik, felugrik, menekülne. Dargay még folytatni akarja az élveboncolást: "Ha úgy döntünk, hogy az a legjobb, elmegyek magával". De Virág már nem ül vissza. Leginkább az fáj neki, hogy rájön, itt mindig képes olyat hallani, ami felidegesíti és legtöbbször hisztisen távozik. Nyugi Virág, nem csak Te. Ez itt a helyi népszokás. Közben azért kezd lenyugodni, telefonálni fog (?) és majd eldől kivel megy arra vérvételre.

Aztán csendesen távozik, közben az orra alatt tovább motyog: "Hogy jutottunk megint ide? Megint dühös vagyok magára. Meg akartam köszönni, hogy elvitt."

"Köszönöm."