Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Forever 1x08 - The Ecstasy of Agony

2014. november 28. 15:00 - Kapitánylány

Történelmi részhez érkeztünk, valaki okosabb lesz Henry-nél, aki zavarba is hozza, a doki olyat csinál, amit még soha, és megtudjuk ki is az a rejtélyes nő az előző részből. Vágjunk is bele a részbe eddig soha nem látott képmennyiséggel és hosszú szöveggel…

Szőkeség érdeklődik, hogy milyen volt a napja a szófán elhelyezkedő férfinak, aki el is kezdi ecsetelni az irodában történteket. A nő ekkor leállítja, finoman szólva se érdekli, mi volt vele, majd felszólítja, hogy vegye le a zakóját, ő maga pedig a pongyoláját akasztja fel. Megbilincseli a férfit, fejére pedig béklyót tesz, kezdődhet a „Találd ki a játékszert” nevű móka, a számos kínzó eszköz közül egy tollas valami és a korbács nyer, de a tollasra nem is lesz szükség, majd el kezdi a férfit ütni a korbáccsal.

01.jpg

Henry-nek van inkább szüksége a tollas portalanítóra, nagytakarítást csinál a kis barlangjában, majd egyedül ül le étkezni, egyedül olvas, és egyébként annyira unatkozik, hogy a kémcsövekkel kezd el játszani. Abe ekkor lép be, Henry atyai szigorral kérdezi merre járt fiacskája, aki kicsit iszogatott, táncolt, meg ilyesmi. A doki aggódva veszi észre, hogy Abe kicsit dehidratált, gyorsan kotyvaszt is neki valamit, amitől jobban lesz. Közben Henry az illatokból (mint tudjuk ért a parfümökhöz is) megállapítja, hogy Abe az ex-feleségével volt, akit már kétszer vett el és annyiszor el is vált tőle. Mindig is olyanok voltak mint a vadállatok, úgy is szeretkeztek, Henry közbevág, úgy is veszekedtek, sőt volt fegyveres kalandjuk is, persze a nő nem tudta, hogy töltve van, persze… Amíg Abraham jól töltötte az estét, addig a rész elején férfiról nem mondható el, holtan hever egy sikátorban.

A helyszínelés megkezdődött, Jo a rablást rögtön ki is zárja, mivel Mr. Gaines pénztárcájában meg van a pénz, nem is kevés. Míg Hanson megállapítja, hogy nem lát semmilyen traumát, addig Henry pedig azt, hogy az áldozat igen csak figyelt arra, hogy milyen képet mutat magáról a környezete felé. Annyi biztos tudható, hogy nem ott ölték meg, hanem kidobták, de a nyomokat az eső sajnos elmosta. Henry a halott öltönye alatt található nyomokban hisz, nem is hiába, az áldozat testén számos korbács nyom található, de a halálát fulladás okozta, a nyakán szíjjal való fojtogatás nyomai láthatóak. A nyomozópáros máris kínzásra gondol, de Henry szerint ezeket a sebeket élvezetből szerezte. Jön is Lucas egy nagy UV-lámpával, amit egy partira vett, persze viccel, az utazásaira szokta vinni, ezzel vizsgálja át a hotelszobáit, így ellenőrizve a takarítás hatékonyságát. Az UV-fényben meglátjuk a korábbi sebesülések nyomát is, szadomazo lelkes híve volt a fiatalember, Hanson ki is akad rajta. Henry rögtön nekiszegezi, hogy tán sose ivott kelleténél többet a nyomozó, vagy nem vezetett-e gyorsabban, mint ami megengedett volt, vagy nem kezdett-e olyan nővel, akinek a szexuális háttere vitaható? Hanson büszkén bevallja, volt hogy egyszerre mindhárom együtt történt, de hát ő is csak egy férfi! (Itt követelem a mellékszereplők többet való szerepeltetését!) Henry szerint az áldozat is a gyönyöröknek élt, csak ő így szerette.

Henry irodájában Mrs. Gaines-t hallgatják ki, kíváncsiak a pár szexuális életére, de kiderül, hogy a férj dominához járt, de csak terápiás szándékkal, nem feküdtek le. Henry rájön, hogy ez a hatalomról szól, Mrs. Gaines szerint ez a terápiamód visszaadta neki a férjét, és sosem volt féltékeny a dominára. Irány a terapeutához (kiderül Henry még sosem volt dominánál!), a doki inkább tartja a várótermet pszichológushoz valónak, Jo meg inkább az UV-lámpát hozta volna magával, nem hiszi el, hogy a nő nem prosti. Tetkós férfi jön ki Iona-tól, majd a domina is megjelenik, nem is tudta, hogy ma párterápiája lesz. Henry gyorsan kijavítja a nőt, Jo meg a jelvényét mutogatja, lenne néhány kérdésük. Iona bevonul a szobájába, gyorsan át kell öltöznie, mert a következő ügyfele mást igényel, átöltözés alatt azt kell érteni, hogy egy másik pongyolát vesz fel. Jo a közepébe is vág, Gaines nevű ügyfele után érdeklődnének, de Iona nem akar semmit mondani az ügyfele engedélye nélkül, de a nyomozó megnyugtatja, most már mesélhet, a férfi ugyanis halott, megfojtották. Iona azt tartja feladatának, hogy segítsen ügyfeleinek felszínre hozni a fájdalmukat. Jo elindul körbenézni, addig a doki és a domina egy hullámhosszra kerülnek. Jo meg is találja a fojtogató szerkezetet, Henry már látja is, hogy halt meg a férfi, lehet nem kellett volna az áldozatnak bíznia a dominában.

A kihallgatóban vagyunk, Jo kérdezi ki Iona-t, addig a tükör mögött Hanson nem érti miért is fizet ki valaki 300 dollárt az elverésért. Henry szerint, ha a verés elfeledteti az igazi fájdalmat, akkor az nem is olyan rossz üzlet. Iona a halál időpontjában ügyféllel volt, persze nem adja ki annak nevét, így továbbra is gyanúsított. Jo mutogatja a képeket, a domina vállalja a korbácsolást és a fojtogatást, de a férfi nem ebbe halt bele. Jo szerint a halottkémük nem téved, Iona rögtön mondja, hogy akkor tévedett, mert a férfi valóban megfulladt, de nem az ő fojtogató eszközétől, hanem egyszerűen megállt a légzése, a domina és Henry egyszerre mondja: megrázták. A doki és Iona egyszerre mesélik el mi is történt, Henry nem túl boldog, eltévesztette a halál okát.

05.jpg

Abe egy régi órát szerel, Maureen lép be az ajtón, gondolta beugrik köszönni. Az ex szépen körbenéz a boltban, közben félreérthetetlen jeleket küld Abe felé, a vége természetesen az, hogy egymásnak esnek. Hanson-ban felmerül, hogy nem mosott-e el valamilyen bizonyítékot a tegnapi eső, ezért felnyitja a közeli csatornát, kolléganője pedig rögtön meg is találja a gyilkos eszközt, egy sokkolót. Henry bent az irodában teljesen ki van borulva, hogy nem fedezte fel mi okozta az áldozat halálát, Lucas próbálja felderíteni sikertelenül, de legalább most már a doki is tudja milyen közéjük tartozni, a halandók közé. Lucas próbálja rávenni Henry-t, hogy tartson vele a bárba, de a doki megint nemet mond, majd inkább ott hagyja teljesen egyedül a korboncnokot.

Henry hazaérkezve kettesben találja Abe-t és az exét, akik épp táncolnak, így nem is zavarja meg őket, elmegy inkább a dominához. (Szerintem több szikra van eddig közöttük, mint valaha is lesz Jo és Henry között, de ez csak az én szerény véleményem.) Henry csak azért jött, hogy többet megtudjon az erotikus áramütésekről, Iona rögtön be is mutatná rajta, persze csak szakmai okokból. A doki kicsit tart kiadni az irányítást a kezéből, de végül csak beadja a derekát, hagyja magát megbilincselni. Iona érzi, hogy a dokit valaha bántotta valaki, akit nagyon szeretett, rögtön váltunk is 1815-re:

Az a nő áll Henry sírja előtt, akit az előző részben láttunk a visszajátszásban, virágot hozott a sírra. Ekkor Nora háta mögött az eddig halottnak hitt Henry jelenik meg, visszatért kedveséhez, micsoda öröm, micsoda boldogság!

Visszatérünk a jelenbe, Iona ígéri, hogy segít neki, de Henry inkább a gyilkost találná meg. A domina szerint az intimitás elől a munkája mögé bújik a férfi, de Henry védekezik, lehet, hogy ő szereti a magányt. Iona más véleményen van, és hiába tartja magát Henry nehéz esetnek, ő nem rémül meg egy kihívástól, rögtön ecseteli is, hogy mi fog történni. Épp keresné a megfelelő eszközt, amit nem talál, amikor is kopogtatnak, Henry pedig szeretné, ha levenné róla a bilincset, mielőtt ajtót nyitna. Nyomozópárosunk érkezik meg, letartóztatni jöttek Iona-t, vagyis eredeti nevén Molly Dawes-t, a gyilkos eszköz tele volt az ő ujjlenyomatával. Jo ekkor hangokat hall, meg is találja a kínzószobában a kibilincselt férfit, aki persze tudna magyarázatot adni a helyzetre, de Jo inkább nem kíváncsi rá.

Jo jön ki a kihallgatóból, persze Iona ártatlannak mondja magát, Henry szerint az is. A nyomozónő ekkor közli, hogy korábban a nő pszichológus volt, aki azért vesztette el az engedélyét, mert viszonya volt az egyik páciensével, aki öngyilkos lett, amikor a nő szakítani akart vele. Henry megy be a vallatóba, kölcsönösen elsütnek egy-egy viccet (Henry szólítsa őt Payne úrnőnek, Henry pedig megállapítja, hogy legalább egyikükre bilincs került). Iona kicsit meg van törve, de elmeséli történetét korábbi páciensével, elhatározta, hogy soha többet nem kezd ki az ügyfeleivel, az áldozattal főleg nem, mert nem is az esete, neki a magányos farkasok jönnek be, és rávillantja szemét Henry-re. Iona következő mondatával Henry újra a múltba ugrik:

„Csak úgy érezhetjük igazán, hogy élünk, ha más kezében van a hatalom, hogy elpusztítson minket.”

Nora immáron az ágyban Henry-t kérdezi, hogy mi történt a hajón, de a férfi inkább nem mesélne róla. Nora nem érti miért, hisz ő odaadta neki az egész szívét, Henry miért nem teszi meg ugyanezt?

09.jpg

Abe kicsit kábán ébred a szófán, homályos neki az előző este, Maureen érkezik egy kis kávéval. A nő rá akarja venni, hogy szökjenek meg ketten, és csinálják meg azt a rengeteg őrültséget, amit korábban már elterveztek. Abe hezitál, a nő nem érti, hogy mi tartja ott a férfit a rengeteg régiség között.

Iona irodájában vagyunk, az ügyféllistát keresik. Jo a dominával való kapcsolatáról kérdezi Henry-t, de a férfi terel, majd a könyvespolcról egy romantikus regényt húz elő, annak a köntösébe van elrejtve a határidőnapló. Jo társát hívja, hogy nyomozzon le egy nevet, de ekkor a telefonja furcsa hangokat ad ki. Miközben próbálja megtalálni a zavaró eszközt, Henry rájön, hogy a naplóban álneveken vannak az ügyfelek. Jo egy szobor alatt meg is találja a keresett zavaró berendezést, Iona-t bepoloskázták, méghozzá egy rendőrségi eszközzel.

Az őrsön egy ex-zsarut kérdeznek ki, ő igényelte ki az eszközt és azóta se vitte vissza. Kiderül, hogy most magánnyomozóként dolgozik, de nem mond semmit, mert törvénytelen lehallgatásért súlyos büntetés jár. A nyomozók megígérik, hogy nem emelnek vádat ellene, így a férfi elmondja, hogy Mrs. Gaines bérelte fel, hogy nyomozzon a férje után. Ezután sértegetni kezdi a dominát, hogy biztos lefeküdt pár ügyfelével, Henry ezt kicsit zokon veszi, majd az ex-rendőr tovább folytatja, erre a doki lekever egyet neki, és örömmel konstatálja, hogy a fájdalom lehet felszabadító.

Immáron otthon Abe veszi kezelésbe Henry öklét, miközben ő sincs jól, meghúzta a hátát. Elmeséli, hogy Maureen mit szeretne, majd arra kéri Henry-t, hogy találkozzon vele, a férfi végül beadja a derekát. Ha Abe megbízik a nőben, akkor ő is, törékeny dolog a bizalom:

Újra a múltban vagyunk, Henry meg akarja mutatni Nora-nak, hogy halhatatlan, úgy hogy fel akarja vágni a csuklóját. Nora hisztérikusan kéri, hogy ne tegye ezt, majd azt mondja, hogy hisz a férfinak. Henry boldogan öleli át a nőt, végre hisz neki és nem tartja bolondnak…

11-1.jpg

11-2.jpg

A kihallgatóban Mrs. Gaines elmeséli, hogy még sem bízott meg a férjében, nem hitte el, hogy nem fekszik le Iona-val. Jo az alibijére kérdez rá, a nő ekkor bevallja, hogy tudni akarta mitől nyílik meg a férje szíve, ezért ő is beiratkozott erre a terápiára, ő volt a következő ügyfél. Jo kéri, hogy mindezt írja le, így kihúzhatják Iona-t a gyanúsítottak listájáról. Az őrs előtt a dominát Henry várja, Iona örülne, ha jobban megismerhetnék egymást, el is kérné a férfi telefonszámát, de Henry-nek nincs, sőt még e-mail címe se, Instagram fiókja, sőt még Facebook oldala és még Twitter-e se. A nő bajban érzi magát, hogy fog így pikáns képeket küldeni magáról? Henry nem látja ennek akadályát, biztos meg tudják oldani valahogy (postagalambokat elő!), képes ő a változásra. A nő egy puszit nyom az arcára, majd kiköti, hogy nem változzon sokat, mert mondhatni ő úgy szereti, ahogy van, majd elbúcsúznak. Henry az ellenkező irányba távozik, miközben látjuk, hogy valaki megfigyelte őket. A kerékpártárolónál a furgonból kiugorva Henry-t egy sokkolóval elkábítja a kukkoló.

12-1.jpg

12-2.jpg

Maureen és Abe várják Henry-t vacsorával, de késik, és ilyen nem szokott előfordulni. A nő nyugtatja, majd elmondja, hogy ő már rég rájött, hogy Henry Abe fia, és ne aggódjon miatta, biztos nincs semmi baja. Ekkor látjuk, hogy a doki igenis nagy bajban van, egy furgonban tér magához, de a sofőr rögtön elkábítja újra a sokkolóval. Abe Jo-t hívja fel, aki szintén nyugalomra intené a férfit, de megígéri, hogy utána néz a dolgoknak. A doki kerékpárjához érve megtalálja annak óráját, majd észreveszi, hogy egy kamera néz a helyszínre. Hanson máris keresi a felvételt, amelyen meglátják, hogy egy fekete furgonnal rabolták el Henry-t. A nyomozó már adná ki a körözést, de nincs rendszámuk, szerencse, hogy látszódik a tettes karja, amelyen egy tetoválás van, amit Jo már látott korábban.

13.jpg

Iona irodájában vagyunk, a nő amikor meghallja, hogy a dokit elrabolták, rögtön megadja a férfi nevét, akivel szünetet kezdett el tartani a kezelések során, mert illetlen üzeneteket küldött a nőnek, így csak hetente egyszer találkoznak, és akkor is napközben. Iona rájön, hogy mindez az ő hibája, mert Mr. Gaines-nek adta Wadlow időpontját, és Henry-t pedig azért rabolta el, mert megcsókolta az őrs előtt. Jo a szokásos tátott szájjal csodálkozik el (amióta Neo leírta ezt, azóta csak erre figyelek), tán bántani akarja Henry-t, Iona szerint bármi megtörténhet, tekintve mi történt Wadlow-val a gyerekkorában.

14.jpg

Henry-t kifeszítve látjuk félmeztelenül, gyors halált szeretne, de Wadlow minden percét élvezni szeretné a kínzásnak. A doki sejtette, hogy így lesz, majd a Wadlow megfeszíti őt. Kicsit bekattant férfi nehezményezi, hogy Henry kikezdett a csajával, ezért büntetés jár neki, olyan fájdalmat fog átélni, amit még sosem érzett a doki, Henry szerint ez nem lehetséges, majd újra visszaemlékezik:

Henry-t kényszerzubbonyba rakták, Nora hívta ki rá a dili dokit, mert félt, hogy kárt okoz magában. Henry-t bezárják a lovas kocsiba, a dili doki meg biztosítja Nora-t, hogy jól cselekedett, Bedlam jó hely lesz a megzavarodott Henry-nek, de kell egy kis idő mire kiűzik az őrületet a férfi fejéből.

15-1.jpg

15-2.jpg

A doki, immáron a jelenben, magához tér, a megfeszítés után jöhet a sokkterápia. Henry próbál a lelkére beszélni a férfinak, tudja milyen érzés, amikor elárulják az embert, ráadásul az akit a legjobban szeret, de ezen nem segít, ha őt megöli. A rendőrség ekkor tör rájuk, Wadlow immáron gyorsan akar végezni a dokival, de Henry nem óhajt lebukni, ezért megfogja támadója karját, így vezeti le a halálos áramot. A nyomozópárosunk leszedi a dokit, Jo pedig ekkor veszi észre a sebet Henry mellkasán, de a férfi inkább máskor mesélné el a sztorit.

16.jpg

Abe megnyugodva teszi le a telefonját, Maureen ekkor jön rá, hogy a férfi nem megy vele, majd érzékenyen búcsút vesznek egymástól. Henry újra a munkahelyén, merengését halljuk, miközben látjuk, hogy Iona újra dolgozik, Abe magányosan borozik, a többiek pedig egy bárban iszogatnak, ahova végül Henry is betér. Hanson igen lelkesen fogadja, rögtön el is indul piát hozni a dokinak. Henry már éppen bevallaná, hogyan szerezte azt a sebesülését, amikor a ledöbbent Lucas érkezik vissza az asztalhoz, és rögtön meg is öleli főnökét, majd Hanson is visszatér Henry puccos italával, ideje koccintani.

Címkék: Forever
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tinipuma 2014.11.28. 17:05:02

Köszi a hogyvoltot és a remek galériákat!
Elég durva élmény lehetett Henrynek, hogy az asszony diliházba záratta, de valahol érthető. Nekem eddig fel se tűnt, de Jo tényleg folyton tátott szájjal bámul :)

Pácsó Ármándó 2014.11.29. 13:22:47

:-))
Jó ez az előzetes dőltbetűs ismertető! Olyan mint a gyermekmesékben :-)
"XX. fejezet amelyben Micimackó kalandos körülmények között ellátogat Malackához, megtudhatjuk hogy Tigris milyen ajándékot készített Zsebibabának és azt is, hogy miről álmodik az egyszeri méhe" :-)
Állítólag "tollas cirógató" névre hallgat az elején használt kínzó eszköz :-)
Miért állít ki valaki üveg búra alatt egy kitömött madarat?
Már JLO is ért a sérülésekhez? Vagy henry mellett kikupálódott?
A domina nem volt rossz mellékszereplő :-) És valóban "érzékenyen" reagált Henryre, de ettől eltekintve ő JLO-t fogja választani.

AaannnaaA 2014.11.29. 13:51:10

Köszi szépen a hogyvótot!
"postagalambokat elő!" - ezen besírtam. Elképzelem, ahogy repkedve viszik oda-vissza az erotikus fotókat :P
Jó kis rész volt ez, és tetszik, hogy Henry felfigyelt a szép "kínzónőre", nem akarják az írók mindenáron erőltetni a dolgot Jo és közte. Egyelőre amúgy sincs meg igazán a szikra (az első részben még megvolt szerintem, aztán tovaszállt.)

AaannnaaA 2014.11.29. 14:12:24

Ja, azt nem írtam, hogy az extra mennyiségű fotókért is köszönet - jók a képaláírások :)
@tinipuma: Korábban már írtam valahol, hogy ez a tátott száj szindróma nekem először Kristen Stewartnál tűnt fel, egy kritikus írta róla, hogy sosem tudja rendesen becsukni a száját - és tényleg. Azóta feltűnik, ha valaki nagyon ilyen. Márpedig ADLG nagyonis ilyen...

Kapitánylány 2014.11.29. 16:22:58

@Pácsó Ármándó: hát én nem szeretném, ha Jo-val összejönne...
Milyen tájékozott vagy a tollas izével kapcsolatban... :-D A többinek is tudod a nevét? :-P
Lehet, hogy egyszer madarak által is halt...

Pácsó_Ármándó 2014.11.29. 23:11:04

@Kapitánylány: Madarak által halt? Na az lenne csak a furcsa :-)
Valószínűleg nem sietik el az összejövést, talán majd a kövi évadban. Ha lesz :-)
A tollas izé csak tipp volt :-)
süti beállítások módosítása