Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x08 - A csicskák mindig bekurváznak

2014. november 24. 06:53 - sixx

Screen Shot 2014-11-24 at 4.54.50.png

Igazat adok Lilunak, egy hét alatt a vellában több minden történt, mint a VV6 első két hónapjában, Krisztiánnak például 3 hónap kellett ahhoz, hogy lekurvázza Izát, Laci ezt 7 nap alatt abszolválta Dóránál. Ennyi. (Egy szó, amit minden villalakó imád, és ultimate fegyverként használ, ha valaki kimondja, vigyázzban áll a szar mindenkiben, és nincs apelláta.) A mai adásban lesz Két Dolog, Amitől Beszartak a Vellalkók, egy Veszettül Vérmes Veszekedés és MissKiskun Bekurvulása, Avagy A Vidéki Bemondó Esete Az Farkakkal.

Buli Van a Vellában, azaz Egy Veszettül Vérmes Veszekedés

Minden azokkal a kibaszott kártyákkal kezdődött, amit a két utolsó beköltöző, Zsu, Kiskunfélegyháza egyetlen műcsöcsös bemondónője, és egyben a helyi VV Anikó-hasonmásverseny közönségdíjasa, valamint a kisfilmjében látottak ellenére meglepően kisfiúsan viselkedő újpesti úszómester, Ádám kapott, és kioszt a lakóük között. Olyan, klasszikus, meleg szart felkavaró papírosokról van szó, mint “az igazi férfi a kisfiúk között” és “te leszel a hálótársam.” Perszehogy sértődött arcok lesznek a végén, Ádám Szűzpöcök mellett akar aludni, MissKiskun meg Dáviddal, amin legjobban az érintett lepődik meg, “Mellettem?”, kérdezi, és egész test egy baszott nagy kérdőjel lesz, de pont olyan vállrándítással veszi tudomásul a dolgot, mint azt, amikor már csak foltos pulykamell maradt reggelire. Az egészben az a legjobb, amikor Ádám ad egy kártyát Ádinának is (legszebb szem, vagy miafasz), mire a riportszobában ezt Ádina így reagálja le:

Többé-kevésbe úgy véltem, hogy ez egy kedves meleg fú. Örvendtem neki.

A buláj beindul, ami artikulátlan üvöltözést, egyszerre beszédet és italozást jelent, a konyhapultnál DJ Maci úgy tesz, mint aki befolyással bír a zenére, és rémesen kínos felkonfokat tol, Szűzpöcök viszont a hajdúbagosi kultúr hétvégi mulatságán érzi magát, és pillanatok alatt bebaszcsizik és fejhangon rikoltozik. Basszájba és Komisz kihívja Ádámot a szaunába, hogy eszet osszanak neki, mert olyan nem van, hogy anélkül nyomulna rá egy nőre (Szűzpöcök), hogy nekik szólna. Sokszor elhangzik a “tesó” és az “ennyi”, sőt, a “vetted” is, nyomatékosítani a Basszájba-Komisz tengely dominanciáját. Komiszt egyébként nagyon szarul érintette, hogy az ágyacskájba Ádám feküdne Szűzpöcök mellé, és ezt nagyjából 28 alkalommal el is mondja, nem mintha bárki is kíváncsi lenne a kis problémájára.

Screen Shot 2014-11-24 at 5.37.41.png

Közben a szauna hirtelen kurva szűk lett, mert benyomult Plasztik, Patológ és Szűzpöcök, utóbbi részegen közeledik Komiszhoz, aki elküldi a faszba, mire a csaj kiborul, és hiszti gyön a részeg-üvöltözős fajtából, pompás. Pöcök másnap(?) a riportszobában elsírja magát, mert 21 éves, és annyi érzelmi meg egyéb intelligenciája van, mint egy alomtálcának (nem a fedelesnek!) és zavarja, hogy Komisz kicsit szopatja. A buli legjobb momentuma Ádiná magánszáma. Vigyázat, dzsif gyün:

Mondtam, hogy pompás. Az este egyre jobban elfajul, Komisz kijelenti, hogy

Az a baj, hogy itt senki nem akar baszni, aki meg akar baszni, az meg,…

Az meg Patológ, állapítjuk meg a képek láttán, mert a csaj egy szóra bemegy a mosókonyhára Komisszal és Basszájbával, aki azzal a felkiáltássál húzza maga után, hogy legyél a szexuális tárgyam, és ezzel asszem a klasszikus műveltségét is megcsillogtatta. Patológ a mosókonyhában libabőrös lesz attól, hogy Komisz a nyakába becsókol. Nincs az a nő, akit ne rázna ki a hideg ettől szerintem. A vellába visszatérő, és megfelelően hullarészeg Basszájba úgy gondolta, ideje megbeszélni a dolgokat Plasztikkal, aki a beszélgetést azzal nyitja, hogy ez az Ádám egy nagyon helyes gyerek. Na, itt indul a basszájbaazanyádat, Plasztik elmagyarázza, hogy leszarja Basszájbát, aki ezek nagyon bepörög, és elhangzik ez itten:

- Te vagy az érett? És miken mentél át? És mennyit fizettek érte?
- Bazdmegazanyád.
- A kurvák mindig anyáznak.
- A csicskák mindig kurváznak.

Screen Shot 2014-11-24 at 5.51.15.png

Csodálatos. Van folytatás is, mert az ilyesminek mindig van, Basszájba leszarja, hogy mindenki aludna, és a sötétben is stuffolja Plasztikot, majd kimondja a verdiktet:

A festet haj, a megcsinált csöcs meg a foltos segg, amin több lyuk van, mint az ementáli sajon.

Nem én hagytam ki a tét, még mielőtt. Ez is volt:

Nem kellek? Azért a fiatal faszt megmarkoltad.

A veszekedés után ez a kettő SOHA NEM FOG EGYMÁSSAL BESZÉLNI. Pedig Basszájba bocsánatot is kért, de Plasztik az ágyat elhúzza Basszájba mellől. DRÁMA.

MissKiskun Bekurvulása, Avagy A Vidéki Bemondó Esete Az Farkakkal.

Miközben ezek ketten üvöltöttek, az alamuszi nyuszi nagyot ugrik tétel ismét bizonyítást nyer (figyeled, Szikora Robi, így kell használni ezt a mondást helyesen) és MissKiskun nem sokat szarozik lefekvés után, a seggét rögvest odapucsítja Dávidhoz.

- Ez mi?
- Micsoda?
- Ez.
- A hasam.

Nem az volt.

Screen Shot 2014-11-24 at 6.01.35.png

Screen Shot 2014-11-24 at 6.02.02.png

 

A pucsítást markolászás és nyögések követik, smár is is van meg némi petting, aminek az vet véget, hogy befekszik melléjük Komisz, aki rárabolna a részeg bemondónőre, mert ritka tisztességes, egyenes ember. Lilu a dolgot nagyon viccesen reagálja le:

Ne legyünk szigorúak, szorítkozzunk a tényekre: Zsu ekkor már majdnem hat órája a villa lakója volt.

Két Dolog, Amitől Beszartak a Vellalkók

Az egyik dolog a dobozok rejtélye, amihez Lilu berongyol a vellába, és legalább annyira meglepődik azon, hogy nem üvöltözés fogadja, mint mi. A lakók húznak egy zöld golyót beköltözési sorrendben (Pöcök az első, aki erre már nem emlékszik, mert rövidebb az agya, mint köztévé Híradójának etikai kódexe), és ugyan Lilu szól nekik, hogy ne nyissák ki, mindenki kinyitja. Kulcs van benne. Nyitja a dobozt odakünn. A dobozban szuperképesséhek, melyek cserélhetők és örökül hagyhatók kiköltözés esetére.

 

Ez jutott:

  • Pöcök - egy napnyi szépségápolás
  • Ádina - két perc telefon
  • Sínésznő - valakit hat órára száműzhet a szaunába
  • Jaba - romantikus, külső este valakivel, akinek kötelező elmennie vele
  • 12ker - leveheti a védettséget valakiről
  • MissKiskun - párbajtanácsokat kaphat egy VV-experttől
  • Patológ - mostantól ő dönt szavazategyenlőség esetén
  • Komisz - ő lesz a szolárium őre, azt enged be, akit akar
  • Plasztik - egy órányi találkozás valamelyik kinti emberrel
  • Ádám - lila kendő
  • Dávid - 20 000 vellakrajcár (később jól jön, mondja Lilu)
  • Basszájba - Joker-kártya, azaz bárkinek elveheti a képességét, de csak egyszer.

A végén még bekapcsolunk a vellába, ahol Pöcök a fején úszósapkával közlekedik, mert büntiben van, és aszongya magáról, hogy úgy néz ki, mint egy tampon. Lilu meg is kérdezi, hogy miért kapta a büntetést. A dialógot pólóra kellene nyomtatni:

- Miért vagy megbüntetve?
- Hát szerintem azért, mert a portomat állandóan elhagyom.
- Szerinted azért, vagy elmondtuk neked, hogy azért?
- Elmondtátok.
- Akkor nem szerinted, hanem ezért. Szerintem vedd fel.

És a bejelentés: a szimpátiaszavazás utolsó helyezettje napokon belül távozik. Mi tudjuk, hogy szerdán, és azt is, hogy az utolsó négy helyen Ádám, Dávid, Sínésznő és Patológ áll, de ők nem. És azt sem, hogy kapnak egy új lakót a helyén. Kezdődik az önnön lében fürdés és a kamerának mórikálás, hogy szimpatikusabbak legyenek. Sok sikert.

Screen Shot 2014-11-24 at 6.17.29.png

És a végére megint Plasztik bóti csöcsei, mert MissKiskun egyelőre csak Dávidnak ajánlotta fel, hogy egy hátmasszázsért cserébe megmutatja neki az árut.

Címkék: vv7
459 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morcz 2014.11.24. 23:37:04

@Mók_Ica: jó éjt!

Mekkora ribi ez a Zsu, azt hiszi azzal nyerhet, ha folyton a kisfia miatt rinyál a nézőknek.....
Miss Kiskun helyett lehetne röviden TVRibi.....

Nem tudom, a tisztelt munkaadói, illetve a volt párja mennyire büszke rá....
De jót röhögtem amikor az öfiben lekeverték a riportban...:DDDDD

Morcz 2014.11.24. 23:38:04

Maci alvajáró műsora tetszett. :)))))

malevil2050 2014.11.24. 23:40:33

Akkor nézzünk egy kis stratégiát.Egy kissé felkavarodott a poshadt víz hiszen tegnap égi mannát kaptak (nahh nem minbdenki) - van aki csak 2 perc telefont ( ezzél nyerjél vv-t ha tudsz) - a kedves játékosok.Egy-két emberke kezében azonban komoly fegyvert adtak amit ha kezelője ügyesen alkalmaz sok mindent elérhet vele.Nekem az ötlet nagyon tetszik,az már kevésbé h azért ez szép előnyhöz juttat egyeseket.

Az már le van fektetve a vv-k aranykönyvében h egyedül nem lehet nyerni,kell egy társ , vagy egy stratégiai szövetséges.Van persze kivétel,amikor elég a f@szpörgetés is - de hát akkor az volt legkiemelkedőbb teljesítmény.

Ebben a seriában több szerepe lesz az ügyeskedésnek ( egyenlőre így néz ki) .Kiváncsi leszek ki hogyan fog élni az ölébe hullott mannával.Azt hiszem itt szükség lesz a kavicsokra és a táblára.Nevekre még nem bontom le,mert ez még korai.

Morcz 2014.11.24. 23:44:42

@malevil2050: lehet hogy elknyhöz juttat, de akik eddig nagyon elkezdtek taktikázni azok általában a finálé előtt kiestek....:D Azért én is kíváncsi vagyok, hogy ki hogy él a képességével.

egyemakisszíved 2014.11.24. 23:55:16

@malevil2050: Hogy fegyver van bárki kezében csak illúzió, szerintem. Mire megy Dani a védettségével? Egy párbajkörből kimarad, de még a kiválasztás előtt kell felhasználnia előnyét, ez viszont az egész kiválasztást másként alakíthatja. Ha komoly vetélytársát akarná elkerülni, gyávának bélyegzik. Laci is mókás a jokerével, azt hiszi ő fújja majd a passzátszelet, pedig azt mi, nézők fújjuk. Na meg a szerkesztők.

Ay Mama, Que paso 2014.11.24. 23:59:31

Ó Uram! Mindennapi streamünk ad meg nékünk ma is! Te aki oly bölcs vagy! Megbocsátasz az ellenstreamelőknek és megszabadítasz minket a streammentes napoktól! Jöjjön el a te királyságod! Spiritus, Xantus, Janos, Juventus! Pater! Noster! Ámen

Morcz 2014.11.25. 00:01:55

Elvileg kezdődik az on, de csak fekete képernyő van... meg egy "folytatjuk" felirat....

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 00:10:20

Hát Dani aranyos volt azzal, h neki a játékához szükséga van Zsura, csakhát Zsu az aki játszik és nem Dani :)
Úgyfest Zsu komolyan gondalja ezt a dörgölőzök mindenkihez, aztán mikor nagyon körmömre ég a gyertya, elsírom magam a kisgyerekem miatt, akit azért lazán lepasszoltam félévre. Nem látott még ilyesmit? Azért akkor is gondolhatná, h erre a 2ősségre rájátszanak majd a szerkik.
Viszont ennél a résznél megfordult a fejemben, h most női győztes akarnak csinálni. Ma a fiúk, Macit kivéve, csak tartozékok voltak a csajok mellett.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 00:19:39

@MolnarErik: Nekem nem életszerű ez a helyzet egyikük részéről sem (Dani, Zsu), mivel ennyire egyikük sem lehet ostoba. Mindketten belementek egy rendkívül kockázatos játékba, de most mindenki arról beszél, hogy akkor ebből mi fog kisülni...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 00:21:01

Nálam elindult az on-line. Dávid újra a Bohóc c verset mondja.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:21:54

Dávid kifestve szavalja Baráth Gyula A Bohóc című verset Maci a master of cermoninak (mc) tűnik, lehet hogy villa ki mi tud van majd kiderül

Morcz 2014.11.25. 00:22:05

Maci bejelentette, hogy elmegy fürödni ma már harmadjára.

Cimili 2014.11.25. 00:22:35

@Ay Mama, Que paso: Jól imádkoztál. :)) Köszi a tegnapi felhomályosítást! :)) Bill ügyileg.

Morcz 2014.11.25. 00:24:30

Nálatok is szaggat az on?
Ez a szavalás Dávidnak valami bünti volt.
Maci azt mondta, hogy Zsunak az a büntije, hogy egy éjszakát összebilincselve kell tölteni vele, szerintem csak poénkodott, de majd kiderül, mindenesetre TVRibi Daninak picsog a dohányzóban.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:25:05

úgy szaggat a stream, mnt Ilonka néni galuskakészítő mozdulatai a tábori menzán
de legalább a stroboszkóp érzet megvan
ha ez így megy tovább rádiójáték lesz ez Szabó család Forradalmak

ő-szinte 2014.11.25. 00:25:46

@sixx: jó lett a poszt ;-)))))
kedvem támadt visszanézni az adást :)))

Morcz 2014.11.25. 00:26:10

@Morcz: ha jól vettem le akkor a Dávid dolgot magyarázza. Tök gáz a ribi.

ő-szinte 2014.11.25. 00:26:43

faszomatbazdmeg, hogy nem kékül :///////////////
ENNYI
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.11.25. 00:27:58

@Morcz: brühühühühühühühüh, nem nézhetek on-t, mennem kell aludni bassza meg :-(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

Morcz 2014.11.25. 00:28:02

@Álon Dálon a tesztoszteronoskezű: akkor nem vagyok vele egyedül. A kép szaggat, a hang megy rendesen.
Ez az Ádina mekkora egy bólogató kiskutya.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:28:10

II. szín a kert
Dávidnak ez büntetés volt, hogy szavaljon
Vikcsunak tetszett, de nem tér magához hogy Dávid nem tudja a nevét (Vikcsuét, nem a sajátját)
további büntetést várnak

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 00:28:49

Atyám, már megint Zsu nyomatja, azt magyarázza Daninak, h miért csapódik mindig máshoz.
Vikacsu kedves, ha csak nem Vikcsunak kereszteltek, akkor a Vikcsi pont annyira a neved, mint a Vikcsu. Én se szoktam örülni, hha nem pont úgy becézik a nevem, ahogy én szeretem, de hisztizni még 1szer sem hisztiztem miatta.
@Morcz: Aszittem, h csak nálam van gond a sávszélességgel, de úgyfest sokan nézzük :)

Morcz 2014.11.25. 00:28:53

@ő-szinte: miért, nem tudsz még maradni?

Morcz 2014.11.25. 00:29:36

Úristen a csajok a kertben dalra fakadtak... brrr......

ő-szinte 2014.11.25. 00:30:47

@Morcz: sajna nem :-(((((((((((((((( pedig úgy szeretem nézni :-(((((((((((((((((((((
talán a jövő héttől :-)))
jó éjt, írd amit láccc ;-)

Morcz 2014.11.25. 00:31:49

@ő-szinte: szép álmokat, nem sokára én is megyek aludni, egyrészt baromira szaggat, másrészt ez az éneklés baromira idegesít...

Morcz 2014.11.25. 00:32:37

Végre: Komisz Fannyt masszírozza a fürdőszobában.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:33:19

közös énekléssel büntetnek vissza a lakók, minket és a stábot is
van pálinkájuk és Zsuzsa szereti Junior számít, Junior youtube csatornája újra felpörög
Edina tovább keresi szövetségesét Daniban
Volt egy angyal itt élt köztünk - idéznek újra egy talán Junior opuszt
Maci is ismeri a Junior számot és végre elkapcsolnak
Fannyit massza Dennis, Fanny már nincs büntetésben

kis.herceg 2014.11.25. 00:34:07

aztakurva egy pillanatra azt hittem ezek már dugnak XD

Morcz 2014.11.25. 00:35:39

Fanny megköszönte a masszázst és kiment a fürdőből.
Komisz keresi a masszázsolajat. Fanni nem tudja hol van, de van helyette krém.
abban maradnak, hogy Fanni átmegy egy masszázsra Komiszhoz aztán visszamegy a saját ágyába.
Ahogy látom Ádám kezd becsicskulni Basszájbának.

Morcz 2014.11.25. 00:36:47

Jól értettem hogy Fanni háta fenistillel lett bekenve? :)))))))

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 00:37:17

@Morcz: Vita bontakozik ki, h gombás-e Fanni háta? Nyilván nem :)

Morcz 2014.11.25. 00:38:01

Most arról megy a téma, hogy mit egyenek. Basszájba és Ádám ugratják Fannit.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 00:38:07

Denisz szerint a Fanni pigment hiányát Canestennel kellene kezelni! :-)

Morcz 2014.11.25. 00:38:49

@MolnarErik: :))))

Eddig a legjobb:
Fanni: "Tudtok valami diétás kaját?"
Ádám: "Szalámis szendvics"

Morcz 2014.11.25. 00:39:30

@VV Erőlegény: :)))) Nem szolival???? Sajnálja a szolit a szenya.... :D

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:39:40

tanakodnak, hogy gombás e Fanny háta
Laci torillat csinál
Fanny úgy nyávog a kajáért,mint az elkényeztetett macska
Fannynak már tzatziki kel, mert a görögöket szeretni nem a spanyolokat
Laciét bekaphatják magasról és ő nem balek nem főz senkinek, kivéve aki kér

Morcz 2014.11.25. 00:40:04

Na ma eddig bírtam, legyetek jók, reggel/délelőtt jövök!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 00:41:57

@Morcz:
"A tesó az alaphaver, a bro előtt már kiveri, a Broki előtt meg már orrba szájba."
A pics@t növelni kell."

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:42:51

Vikcsu nem eszik csirkét, Laci ad a nyereményből 1 millát, ha mégis
Fanny bíztatja Vikcsut, hog egyen, mert növelni kell a picsájukat
Fanny szerint Laci a fönők és Fannyi olyan segget szeretne mint Beyoncéjé

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 00:43:25

Érdekes, hogy a nagy "alfa" hímek mindig egymás farkát szopkodják (Lacihoz és Deniszhez csatlakozott az Úszómester is, és egy tapodtat nem tágít mellőlük)! Állandóan egy csapatban lófrálnak.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:49:23

percenként huszonhat képkoca van, annyira szaggat a stream
de a hangsáv kiválló
Fammy úgy ajánlgatja a kaját, mintha ő főzne, de csak útban van
Vikcsu és Fanny ketten vágtak fel fél gerezd hagymát pár perc alatt
olyan gusztusosan serceg a csirkemell, hogy lassan érzem az illatát
Fanny a tzatzikért kuncsorog, már kitette a fokhagymát és szerinte ez elég
Laci rájön, hogy Fanny több kárt okoz, mint hasznot és elküldi
kép el

III szín baszoba Dani, Edina, Zsuzsa
Maci sírt de Zsuzsa megvigasztalt, Zsuzsa együtt tud érezni akár az ellenségeivel is Zsuzsa megsimogatta a szívét - most már én sírok, mert olyan szép lelke van Zsuzsinak
Zsuzsai keveri a napokat a pia miatt

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 00:49:24

Alakul az Edina, Zsu, Dani szövetség!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 00:49:57

Ó, már megint Zsu vetít.
Inkább a Gasztropuccs Lacival és Fannival.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:54:39

Zsuzsa ott folytatja ahol tegnap abbahagyta, a végtelen monológ című mű tényleg végteeln monológ
Maci Zsuzsa gyerekével játszik Zsuzsa érzelmeivel
Edina elővette szokásos aktátumot és tapogatózik észrevette, hogy mi alakul
Edina nem bízik Zsuzsában - mondja Zsuzsának
Edina szerint Maci jól csinálja: mozog és húz
Edina megmondja a frankót, beszélgetni a lappangási időszakban kell
Edina észrevette, hogy kell ezt a játékot megcsinálni

Cimili 2014.11.25. 00:55:00

Edina átpártolt Zsuékhoz?

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:55:43

@MolnarErik: +1, tiszta szív, tiszta szem, tiszta ész

Cimili 2014.11.25. 00:56:16

Jéééééézuzsom, Zsu most mit is akart mondani? Olyan zavaros mondat volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 00:57:29

Nagyon érdekes ez a hármas!!!!!

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 00:59:22

Edina felépíti a taktikát és nem is rosszul
nem szabad betokosodni
éjszaka ki kell jönni vizet inni egyszerre hárman
Dani elmondja a felállást, együtt vannak ugyanúgy, de ami fontos lenne, hogy megpróbálnak infot gyűjteni
taktikai értekezlet ez lássuk be

Cimili 2014.11.25. 01:01:38

Jó, hogy nem írják le pontokba szedve a taktikájukat. :DDDDDDDDD

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:01:59

kettészakadt a villa van aki főz van aki taktikázik
Dani szerint vissza kell venni az agarakkal 8)

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:02:50

megszűnt a szaggatás, de Dani mozgása továbbra is szaggatott

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:04:45

Zsuzsa azt hogy szia
négy öt órában is el tudja mesélni

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:06:41

Edina: "A Dávid azért avul!" :-)

szmoti 2014.11.25. 01:07:10

sziasztok

ez az új nő, ez mindig ennyit beszél és ennyire értelmetlenül? :D eddig még nem láttam, de ez amit most nyom ez valami borzasztó

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:07:34

Edina és Dani taktikailag nagyon egy húron pendülnek! :-)

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:09:10

Dani szól is neki, hogy talán a tavalyi balatoni storyt nem most szeretné hallani
Edina visszatért és Dávidról kérdez
hosszasan taktikáznak
Edina az ész,
utána Dani
Zsuzsa az Zsuzsa

Edina nem az ész hanem a mastermind, lehet hogy dél olaszországi gyökerei is vannak
a cosa nostra nem építette így a polipot John Gotti forog a sírjában

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:10:53

@szmoti: igen, és most még nincs is formában

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:12:24

Dóri is aranyos, de azért ő egy más kávéház, mondja Dani.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:14:29

@Ay Mama, Que paso: Én úgy ítélem meg, hogy Edina és Dani kb hasonló stratéga, csak Edina ösztönös, Dani tudatos, és Zsu lesz a faltörőkos.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 01:16:36

@Ay Mama, Que paso: Remélem ebből jut az Öfibe is a Zsus részek hanyagolásával :)

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:16:42

@VV Erőlegény: Zsuzsa lesz az akit előretolnak és aki megvéd Dani, Edina meg röhög a háttérben és jegyzetel és járja a Kállai kettőst

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:20:16

@Ay Mama, Que paso: Lehet, de messze még a végjáték... Először a középjátékba kell bejutni...

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:21:22

IV szín fürdő
és Edina már a Reni Vikcsu párral van
Edina mindenhol ott van
Vikcsu sok tejet ivott.......
ott van Zsuzsa is
szőrtelenítés a téma, nem részletezném, pedig érdekes a téma, fosás, szőrkinövés, kipattogzás

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:24:31

@VV Erőlegény: ki hívná k Edinát? a kedves szerethető kis erdélyi lányt?ki tenne rá jelet, ha annyira nincs konfliktusa. ha van meg próbálja elsimítani eddig sikerrel
aztán h kimegy párbajra és visszamegy 80%al ott van a döntőben

és van még valami mai csak Edinának van meg bent, a sok info és az a hatalom a XXI. században

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:27:46

Reni riporton volt, Vikcsu kérdezi, Reni nem mondhatja el Reni szerint
Edina! kijön a wcből! és már kérdez is! és hogy mi volt

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:28:49

@Ay Mama, Que paso: Igen, Edinának óriási külön szavazótábora van. Jó egy millió Székely! Nem tudom azonban, hogy ezt mindenki vágja-e a villában.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:31:10

@VV Erőlegény: és hogy a székelyek letöltötték-e az appot 8)

malevil2050 2014.11.25. 01:31:11

@egyemakisszíved: Valamit nem jól figyeltél meg,nem kapott hanem bármikor bárkitől elveheti.Kendőt ádám kapott,szabadon felhasználhatja,de nem fogja mert úgy néz ki h kieseik, de valaki örökölheti és még a a döntés egyenlőség esetén - ezek a jelentősebb momentumok.

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:33:24

Reni a Zsu Dani Dávid hármasról beszél, ismét Edinának
egyébként ők hárman zuhanyoznak épp
Edina beretvál
közben taktikáznak

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:34:15

@Ay Mama, Que paso: Nekem semmi kétségem efelől. Arányaiban annyian mindenképpen letöltötték, mint a csonka Magyarországon.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 01:36:36

@malevil2050: Ádám tényleg iszonyat nagy hal eddig... Gyakorlatilag semmit sem csinál, csak az "alfák" körül kóborol...

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:39:03

szünet
cserélik a filmet, mint a sátántangó alatt

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:42:06

Fanny leszedi a bajszát
Reni ijekciiót kap a torkába?mert akkor tutti meghal -mondja Reni
Reni ne mondjátok el senkinek de ha visszajövök és megbüntetnek..most már nem tudom mit mondhatok el és mit nem

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:47:53

Vikcsu legyantázza Fanny bajszát
történelmi pillanat
Vikcsu háta kipattogott a tejtől
Edina várja a szolit

semmi pénzért nem mennék be a villába

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 01:54:01

V. szín udvar Dani, Dennis

Dani elosztogatta a cigit
bemennek
a stream szerkesztő kerüli a nappalit, biztos Maci és a Troll BT. cinkoskodik a triumvirátussal

Ay Mama, Que paso 2014.11.25. 02:02:53

búcsúzom
integetek a monitor előtt
tényleg!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.11.25. 05:50:32

@Krétagarbó: de jó, sosem öregszem meg :-)

Egyébként Tök jó, h szakad az eső.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.25. 08:33:53

@VV Erőlegény: Nem vágják, tegnap arról beszéltek, h Edina (és Vikcsu) a leggyengébb.

Krétagarbó 2014.11.25. 08:37:18

@Ay Mama, Que paso: Hát nagyon köszi az éjjeli közvetítést! Reggelente nagyon várom!
Hajrá Edina!:)

Krétagarbó 2014.11.25. 08:38:04

@MolnarErik: nem baj, ha azt hiszik, hogy Edina a leggyengébb. Lesz meglepődés.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2014.11.25. 08:48:43

@Ay Mama, Que paso: A Troll Bt és triumvirátus elnevezés teccik és találó. "alfatriumvirátus" :-)

egyemakisszíved 2014.11.25. 13:39:19

@malevil2050: Ja tényleg, összekevertem őket. Dani elvenné valaki jól megérdemelt párbajgyőzelmét? Hát nem hinném, hogy ezzel olyan nagy népszerűségre lehet szert tenni a nézők körében, akik épp visszaküldtek valakit a villába. Vagy ha azért tenné, hogy kiszolgáltasson valakit az ő szövetségesének. Mitől olyan biztos, hogy visszajönne? A győztesek újbóli kihívását egyébként is jobban teszi mindenki, ha kétszer meggondolja.

Gia 2014.11.25. 19:29:41

@hős cincér: Nagyon keveset teccik megszólalni.Why?

trecska 2014.12.08. 15:11:19

@ráraboló: ezt gondolom amolyan koltoi kerdes volt a reszedrol
süti beállítások módosítása