Hogy volt?

Celeb vagyok, ments ki innen! 4x13 - Andiék lementek a szopatóra

2014. november 09. 10:51 - Chat Géza

celebvagyok113.gif

Kín és szenvedés. Akár ez is lehetne a mai adás alcíme. Egyéni szoc problem, hogy továbbra sem tudom elviselni Éváék sunyi geciskedését, így szerintem se nem viccesek, se nem szellemesek, csak szimplán parasztok, de hát ők ezt tudják, nem most jöttem le a falvédőről, nem számítottam rá, hogy itt minőségi szórakoztatás lesz a részükről. Még szerencse – minden seggnyalás nélkül mondom – hogy a vágó és szerkesztő atyaúristenek kellő iróniával használják fel a nyersanyagokat, és élvezhető szegmenseket adnak le. De beszéljek már végre az adásról is, ugye, hogy a jó kurva nénikémet, mi? Ami nem lényeg: Cooky, Puskás Peti és Andi kicsit visszafogottan, de azért rinyál Bárdos Bandi, a Don, a nagy mentor, a papa távozása miatt. Ezzel kurblizzuk be a szarturbinát. A tábor, ugy két részre szakadt. Van a kendős csapat (Andi, Peti, Cooky) és van a kendőtlen, vérgeci csapat (Éva, Aleska, Pákó); Bunyós Pityu meg az aranyközépút, ő az igazságosztó, aki a szeme sarkából kidörgöl egy oximoronbombát:

„Mindenki csinálhat valamit, de a tudtom nélkül semmit.”

Innentől kezdve nincs kincsvadászat, mert egymással kell versengeni. Ha szellemi vetélkedő lenne, akkor Éváék csúnyán beszopnák a harci faszt. Persze csak ügyességi játékok vanna, de még mielőtt bármi kiderülne, Éváék végtelenül kedves, etikus, fairplay játékuk és érett taktikájuk arra az esetre, ha csúnyán kiszopnának egy feladatban annyi, hogy még az életkedvét is elveszi a győztes csapatnak. Például gusztustalankodni fognak előttük. A magasröptű beszélgetés súrolja a sztratoszférát.

Fingjál közben! Tudsz? – kérdezi Éva Pákót

Bármikor - érkezik a válasz, hisz ezt a special sklilt birtokolja büszkén Pákó

celebvagyok112.gif

Az első feladat: vizet kell inni, papírpohárból, majd a kiürült poharat fel kell pöckölni, hogy megálljon a talpán. Váratlan fordulat: Petiék nyernek. Aleska és Éva megbeszélik, hogy nagyon beszopták Pákóval, aki leginkább csak deficite a kis hármas álomcsapatuknak. Mondják most, de a következő „Jellemezd a másik csapat tagjait” feladatban brillírozni fog, mint kis gestapó, aki úgy hordja le Petiéket, mintha a seggéből rángatta volna elő őket. Ezen csak a pszichopata Éva és újdonsült barátnéja nevet, de mintha az évezred viccét hallanák éppen. A drámai zenével megküldött ékezet nélküli kurvaanyázásra Petiék ilyen szellemes riposztokban oltogatnak vissza:

Azért dobolsz te annyit, hogy ne halljuk a fejed kongását. És mindig megörülök, ha fingasz egyet, mert egy pillanatra azt hiszem, hogy mondtál valami értelmeset – mondja Peti Pákónak, akinek a szemeiből sugárzik az értelem.

Szénnel fested a szemhéjadat, így ez a legvilágosabb pont a fejeden – mondja Andi Aleskának, aki csak bólogat, mintha értené is.

Pityu a döntéshozó, és mivel ő mulatósban utazik, nyilván jobban tudja nálam, hogy miben rejluk a humor, így Éváékat hozza ki győztesnek. Kapnak is királyi vacsorát, amit a veszteseknek kell felszolgálni, és persze hogy szarrá csicskáztatják szerencsétleneket. Aurélióknál is volt ilyen, de ők nem geciskedtek, de Éva kijárta a geciképző magasiskoláját, így persze, hogy teljesen megsemmisítik Petit, Andit és Cookyt, aki még bízik abban, hogy majd pár nap múlva jól elszégyellik magukat. Cooky úgy látszik egy nylon szatyorban élt, hogy nem vágja Éva bulvártörténelmét. A bátorságpróba kurva fasza volt, de annyira, hogy így vasárnap reggel is rommá izgultam magam, hogy szegény tériszonyos Puskás Peti felmászik és leugrik-e 35 méter magasból. Amúgy leugrott. A nézők meg őt küldték haza.

celebvagyok111.jpg

Balázsék vicceskednek.

- Megmutatjuk e legjobb pillanataidat…

- Voltak?

- Hát egy vágó ezen izzadt nyolc órát, hogy összeszedjen valami használhatót rólad.

Hát ennyi. A vasárnapi adást is érdemes lesz nézni, mert Balázsékat szopatják benne. De még egy durva jellemváltozásnak is szemtanúi lehetünk.

- Aleska teljesen megváltozott. (Balázs)

- Újra szűz lett? (jani)

Hát így.

 

Címkék: celeb vagyok
109 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bigél 2014.11.09. 11:12:40

Jó volt a poszt!
Peti bátorságpróbája közben kapcsolgattam, nem bírtam idegekkel. :D :D

Más: Az OK, hogy Pákó nem fogta, amit Petiék mondtak, de szerintetek Aleska sem értette a rá vonatkozó részeket?

Maxi Mili án 2014.11.09. 11:26:02

Pákó gyökér,Éva és Aleska szánalmasak ! Remélem, Andi fog nyerni !!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.09. 12:06:47

@Maxi Mili án: állítólag - Péter végbeszéde szerint - Aleska ma javítani fog jó irányba renoméján, bár a tegnap leadott "szépbe" való behúzódása után örülhet, ha nullszaldóra kijön. Mondjuk jó kérdés, belülről mennyire vállalt közösséget a többi vállalhatatlannal, de nem is ellenkezett a buli hogyanja ellen.

Mirocska 2014.11.09. 12:11:09

@Maxi Mili án: Felőlem még Cooky is nyerhetne, de biztos, hogy nem fog, nem lehet őt a Class FM-en promózni... :-(

Ejaku LAZIO 2014.11.09. 12:28:23

Pákó oltásain meghaltam :DDD imádom ezt az embert :DDD aztán mikor próbálták visszaoltani, egy szót sem értett belőle :DDDD
♥ Aleska ♥

özv. Baldóver Béláné 2014.11.09. 13:05:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Hogyan tud magácska (majdnem) mindenhol első lenni, Dorothy kisasszony?

Ancilla 2014.11.09. 13:36:31

@özv. Baldóver Béláné: Szerintem olyan számítógépe van, amelyik csenget, amikor megjelenik egy új HV-poszt. :)

ani58 2014.11.09. 13:44:13

Éváék alpári voltak, a rosszindulat csak úgy süt belőlük. Kérdem én tényleg erre kiváncsi az emberek többsége. Ez ílyen környezetbe lehetne izgalmas, muris feladatokat adni, több érdekes részt adni a hétköznapokból. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a nézők benntartják őket. Tegnap nem jól, hanem kínosan éreztem magam. Nem tudtam volna megállni, hogy Éva fejére ne borítsam a kaját. Pákót meg aki bevitte a műsorba, kívánom hogy élvezze a társaságát hosszú ideig, ő biztos tudott röhögni rajta, én sajnos nem.

sweeney todd 2014.11.09. 14:17:32

miért sztárolnak egy olyan szociopatát, mint Éva? manipulál, nem szeret, nem tanul, nem szorong, káros.

sweeney todd 2014.11.09. 14:24:28

nagyon, nagyon, nagyon gáz volt ez a három ember. "Kedves Petike, mikor lesz már belőled férfi?" ezt komolyan ez az ocsmány csúszómászó kérdezi, aki a saját árnyékától fél? ez a feka senki nézett már tükörbe? nekem volt kínos ezt a feladatot nézni.

agika88 2014.11.09. 14:37:45

Pákó sokat gyakorolhatta, hogy kell elborult székekről felállni. Egy széken se bír megülni stabilan. :D
Egyébként amilyen stílusban a többiekkel beszéltek, én "véletlenül" az összes kaját a földre borítottam volna, aztán egyék fel onnan, ha akarják. Pityunak azért szervíroztam volna rendesen... :D

"Ha szellemi vetélkedő lenne, akkor Éváék csúnyán beszopnák a harci faszt.".. hát nem tudom. a VV-ben is volt pár feladat, ahol Éva nagyon penge volt. az évszámokat pl nagyon vágja, ha már a latin idézeteket annyira nem is. :D

Onereality 2014.11.09. 14:54:35

a tegnapit most megneztem es tetszett, minden estere nem kerek belole, de ritkan es keveset adagolva er...azon gondolkozom, hogy en milyen korulmenyek kozott jutnek el oda, hogy csak nekem mindent, neked semmit, es ezt kurvara kielveznem....az ilyen lelkiallapotban rengeteg gyuloletnek, haragnak, bosszuvagynak kell lenni...kerdes, mi valtja ki ezt...
---kulon tanulmany volt kukiek csoportja a szolga szerepeben...kuki arcarol az jutott eszembe, hogy vajon hany nap kellene neki, hogy legyilkolja baukoevat...

sweeney todd 2014.11.09. 14:55:11

örülök, hogy Balázsék szerint minden szórakoztató, nyilván ha körbe szarnák és hugyoznák a normálisabb hármast, az is baromi mókás lenne.

micsoda? 2014.11.09. 14:57:25

Peti bátorságpróbája nagyszerű, sőt maga a mutatvány szép volt. Különben a posztíró is hasonló Éva csapatához, már ami a szókincsének" gazdagságát" illeti. " másban a szálkát........"

_most_ 2014.11.09. 14:58:40

az Andy féle csapat nagyon inaktív volt, állandóan csak nyafognak meg megsértődnek, ráadásul a vacsoránál is bunkón viselkedtek, látszott, hogy nem szívesen szolgálják ki a többieket. Mondjuk az testszett, hogy a paródiát nem próbálta egyik csapat se viccesre venni, hanem őszintén sértegették a másikat, már unom az ostoba poénokat, jobb a dráma, feszültség.

sweeney todd 2014.11.09. 14:59:55

@Onereality: hát, nem tudom... szerintem azért egy szocipata Éva szintre nem mindenki jut. főleg ilyen gyorsan. bár ugye ott van a híres börtön kísérlet...

sweeney todd 2014.11.09. 15:04:38

@_most_: "nem szívesen szolgálják ki a többieket. " persze, hogy nem, mert úgy beszéltek velük, mintha a seggükből rángatták volna ki őket. a mi a véleményed a másikról játéknak sem arról kell szólnia feltétlenül, hogy 3 here-vere (pornós, az alkoholista senki, meg a még nagyobb léhűtő) lehordjon olyan embereket, akik tettek már le ezt-azt az asztalra. minősíthetetlen stílusban beszéltek, aztán az asztalnál csicskáztak Pityu nem is értem minek ment bele ebbe. a pincér sem fog kiszolgálni, ha beletörlöd a cipőtalpadat. elő lehetett volna ezt nagyvonalúan is adni. nekem furcsa, hogy néhány kommentelő szerint oké, ha ilyen stílusban anyáznak másokat teljesen sötét, primitív arcok. nekem ez durva, én nem ehhez vagyok szokva a környezetemben. szerintem "megrázó", hogy ilyen mélyre lehet süllyedni azért, mert Éva irigy, hogy nem olyan jó csaj, mint Andi. lényegében innen indult minden.

sweeney todd 2014.11.09. 15:07:19

az is tipikus, hogy a három antiszociális emberen kívül mindenki haza akar menni már. csak nekik buli az egész, a kutya nem várja otthon őket (még ha van is társuk), itt kiélhetik a megalomániájukat, otthon ugyan azok a szürke kis zs kategóriás celebkék, itt pedig "valakik".

sweeney todd 2014.11.09. 15:09:38

@ani58: ugyan így éreztem. letöltöttem, most néztem meg, végig feszengtem a pocskondiázós részt és a vacsorát- Aleska meg elbújhat a föld alá, én sosem tudnék így beszélni egy exemmel. tele volt gyűlölettel.

2014.11.09. 15:37:51

Most ment az ismétlés, ez vacsora, vérciki volt.
Rossz volt nézni azt 4 gyökeret, viszont érdekes, ahogy le tudtak menni mindannyian Pákó szellemi színvonalára és Éva alpáriságára.Csont nélkül hozták a megvetendő, undorító figurát.
Ez nem volt szórakoztató Balázs, ez kínos volt, meg az is hogy ez a műsor ennyire mélyre süllyedt.

Kecses 2014.11.09. 15:39:26

Szerintem Éva egy kutya, Pákó egy droid, Aleska meg egy gumibaba. Ennyi.

_most_ 2014.11.09. 15:48:19

@sweeney todd: nem igazán vágom mit tettek le az asztalra, Puskás Peti megasztáros celeb, az igazi zenészeket nem a tehetségkutatókban találod, Cooky tehetsége annyiban merül ki, hogy akcentussal beszéli a magyart, még ennyi idő után is, Andiról most halottam először, tud táncolni, de jobban szeret celebeskedni. Ezek mind médiakurvák , akik a pénzét bármi bevállalnak. Pákó meg a harmadik világbeli Afrikából jött, és most Magyarország híres celebje, szóval nem lehet azt mondani, hogy nem ért el semmit.

sweeney todd 2014.11.09. 15:55:27

@_most_: ennyit szűrtél le az egész mondandómból? PP énekes, cooky műsorvezető, Andi versenytáncos, lehet, hogy te most hallasz róla először, de ő a szakmájában elég penge, szóval nem egy egynótás (adideadidit) előadó. de még ha nagy nullák is, akkor sem érdemelték ki, hogy így beszéljenek velük. aki nem árt a másiknak, az nem érdemel ilyen hangot.

sweeney todd 2014.11.09. 16:00:17

@SmittyB: pontosan! és lehetne a műsor vicces és tényleg szólhatna a túlélésről, ha nem hergelték volna az egekig a pszichopatát azzal, hogy elrendelnek egy halom szépségversenyt, amiben persze kiderül, hogy nem őt tartják a legvonzóbb nőnek a földkerekségen.

ez a fingjunk-az-orruk-alá-ha-csokit-kapnak dolog meg utoljára a 10 éveseknek vicces, elképesztő, hogy felnőtt emberek ennyire alpáriak és primitívek. Pákónál konkrétan egy csimpánz sokkal értelmesebb. és hogy mind a két majom milyen gyorsan É. befolyása alá került! ugy táncolnak, ahogy ő fütyül. Pákó még Cookyvan bratyizott, aztán pikk-pakk átállt a másik oldalra. amit Aleska csinált Petivel az is szánalmas.

sweeney todd 2014.11.09. 16:06:54

@_most_: "Molnár Andrea 1982. december 13-án született Budapesten. Az általános iskolát Dunavarsányban végezte. A Kossuth Lajos Két Tannyelvű Gimnázium, német anyanyelvű osztályba járt, tanulmányait német nyelven végezte, így azt anyanyelvi szinten beszéli, mellette angol és spanyol nyelvből szerzet nyelvvizsgát. Ezt követően 2002-től 2006-ig diplomát szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari szakán, majd 2009-től 2006-ig elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskolát is, melynek jelenleg is hallgatója és a mester fokozat megszerzését végzi. Viszonylag későn 17 évesen kezdte a táncot 1999-ben, szinte egyből mély vízbe dobták, ahol rendre sikereket ért el, ennek köszönhetően vetette bele magát még nagyobb lelkesedéssel a versenytánc világába.

2000-től 2012-ig a Fenomén Tánc Sport Egyesület tagja.
2004-ben a Latin Táncok Magyar Bajnoka lett B kategóriában.
2009-ben a Latin Táncok Magyar Bajnokságán 2 helyezést ért el A kategóriában.
2007-től 2012-ig a Magyar Tánc Sport Szövetség nemzeti kerettagja."

nem tűnik egy hülye csajnak.

DE mondom, még ha az is lenne, nem alázunk meg valakit. Éva fújolhatna a magyar női lakosság szép kis hányadára, mert jobban néznek ki nála, esetleg népszerűbbek. nem véletlen, hogy azt üzente az apja, amit, tudja milyen hatalmas szarkavaró a lánya, most éghet is miatta.

_most_ 2014.11.09. 16:47:50

@sweeney todd: saját magát alázta meg azzal, hogy elvállata ezt a műsort.

Thomas Cooper 2014.11.09. 17:05:45

Ez a pökhendi faszkalap Balázs, a saját anyját is eladná egy kis nézettéségért. Ígyhát persze, hogy Éváékat favorizálja, hisz ők generálják a feszkót, meg a nézettséget.

Ancilla 2014.11.09. 17:29:59

@_most_: Miért alázta volna? Eddig ilyen nem fordult elő egyetlen korábbi műsorban sem. Valószínűleg nem ismerte Évát sem közelebbről. Ha te elvállalsz egy állást, ahol később a főnököd vagy a munkatársaid megaláznak (van ilyen bőven), akkor saját magadat alázod meg?

Ancilla 2014.11.09. 17:33:55

@Thomas Cooper: Az - szerintem -, hogy Balázs mit mond Éváról, nem változtatja meg a nézők véleményét. Attól nem fogjuk jobban szeretni vagy nem tartjuk, ha Balázs azt mondja róla (többes szám első személyben), hogy "ezért szeretjük". Ez az én olvasatomban őt és Janit jelenti, no meg azokat a munkatársakat, akik Évát beválogatták.

Ancilla 2014.11.09. 17:34:36

Jav: "Nem tartjuk szórakoztatónak..."

egyemakisszíved 2014.11.09. 17:48:53

Fura, mi, ha a leértékelt emberek nem akarnak szó nélkül, fejüket lehajtva a sor végére somfordálni, hanem beszólogatnak az élen állóknak, vagy azoknak, akik tudni vélik a helyes sorrendet, netán játékosan gúnyolódnak, görbe tükröt tartva feléjük. Amit Éva meg Aleska mondott a másik csapatnak, nem volt sértőbb, mint amit ők kaptak. Pákó, mivel nem anyanyelve a magyar, csak sorjázta a kritikusnak gondolt szavakat egymás után, széles vigyorral, abból is látszik, hogy játéknak szánta, azon meg kár megsértődni.

_most_ 2014.11.09. 17:49:50

@Ancilla: egész műsornak az lényege,hogy szívassuk a celebeket és röhögjünk rajtuk, aki ad magára az nem válla ilyen műsort, de hát gondolom Andi is jobban szereti a könnyű pénzt, mint dolgozni.

2014.11.09. 18:21:24

@_most_: Nem a szívatás a lényeg ! Nehéz körülmények közé zárják őket, nehéz feladatokat kapnak, de mindezt nem megalázóan bántóan, hanem szórakoztatóan.
Itt most ez szakadt meg.
" aki ad magára az nem vállal ilyen műsort, de hát gondolom Andi is jobban szereti a könnyű pénzt, mint dolgozni."
Nézd végig kik szerepeltek eddig, voltak sokszoros világbajnok élsportolók, sikeres művészek stb. Valóban nem jellemző rájuk, hogy szeretnek dolgozni.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.09. 19:54:16

@egyemakisszíved:
Egy EKG vagyunk. :)
Nekik ők csak a csőcselék (Aleska meg Éva a csöcselék). :)
Ki vannak akadva a tegnapi vacsorán..hol élnek ezek? :D
Felháborító, meg alázás..meg stb. stb..... gólyatáborban tutira nem jártak, meg egyéb más helyeken.
Aleska előnyt élvezhet a pornós ismertségével..szerintem nála tutira a szopás az állásinterjú kezdete.
Te észrevetted, hogy az Éva által megnyert híradó elveszett a ködbe..vagy lemaradtam róla?

Nagy Endre 2014.11.09. 19:57:43

@_most_: Aki ad magára?Én nem a mostani szériák alapján ítélnék...Az első kettő jóval vállalhatóbb volt mind tartalmilag mind a szereplők miatt.Ennyit változott a világ azóta meg a nézők kiszolgálása.Nem azzal van a baj ha valaki elvállal egy ilyen műsort,Kapnak érte szépen fizut de cserébe kemény szerződés jár sok kötelezettséggel.Erről a kettőröl senki nem beszél de így van.Andi a Szombat esti lázban nagyon megkínlódott a botlábú Bárdossal csodáltam a türelmét, és a munkáját csinálta.Hozzáteszem hogy az RTL legszinvonalasabb licenc műsora szerintem ez.Amúgy meg aki a való életben is emberként él az a dzsungelben is az lesz és sem fog szégyenkezni a műsor után.Aki meg tapló volt az meg nem fog mert neki ez a "normális".

lobster thermidor 2014.11.09. 19:57:52

@_most_:

Ha neked az egyébként mindenki számára rendelekezésre álló források alapján nem sikerül felismerni a Pákó, Baukó Éva, vagy Aurélió félék, és mondjuk Bárdos András, Pars Krisztián, Molnár Andrea ismertsége, és elért eredményei között levő különbséget, akkor bizony a te értékítéleteddel is van egy kis baj.

sweeney todd 2014.11.09. 20:14:50

@rábaszhespics Koncsíta: gólyatáborban nem voltam és nem is bánom, ha az a csicskázásról szól. az "egyéb helyeken"-t nem tudom értelmezni, én nem járok olyan helyekre, ahol csicskának hívnak és sértegetnek.

Ancilla 2014.11.09. 20:16:18

Balázs biztosan olvasta a tegnap esti fölháborodott kommenteket internetszerte, most már megpróbál visszakozni: "tényleg átléptek egy határt", "rossz volt nézni" - de azért tegnap ugyanezt még szórakoztatónak találta. Szégyellje magát.

Kukit én eddig nem ismertem, de egyre jobban tisztelem. Nem tudom, hányan tudták volna ekkora önfegyelemmel megbeszélni ezt az esetet.

sweeney todd 2014.11.09. 20:18:01

@_most_: ja, meg az olimpikonok, munkamániás tévések, stb is. tudod mennyit melózik egy éltáncos egy-egy produkcióért?

simán elhiszem, hogy van aki próbára akarja tenni magát és kíváncsi, mit bír ki és a pénz mellett ez is motiválja. senki nem számít arra, hogy a saját játékostársai fogják alázni, ez nem a való világ.

sweeney todd 2014.11.09. 20:19:38

@Ancilla: Kukit én sem ismertem, de itt megkedveltem, korrekt, jó szándékú ember.

sweeney todd 2014.11.09. 20:21:08

@lobster thermidor: pontosan! ne hasonlitgassunk már egy táncosnőt, vagy sikeres tévést egy egy slágeres emberrel, aki abból él, hogy rendszeresen hülyét csinál magából, meg egy valóságsó óta ismert senkit.

Nagy Endre 2014.11.09. 20:38:19

Végre Balázsékon is csattant az ostor kaptak az arcukba:D (bár az nem lesz kisebb ezután sem)Kicsit sok volt a tejszínhab....kár érte:)

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.09. 20:40:31

@sweeney todd:
Játszunk egy kicsit? :)
Mondjuk te vagy a dzsungelben a celebek orvosa, betéved a táborba egy mérgeskígyó és megmarja Évát, Pákót, Andit, Krisztiánt, Aleskát..csak kettőt menthetsz meg..kiket választanál?

sweetoctober 2014.11.09. 20:41:18

@Ancilla: Kuki nekem is nagyon pozitív meglepetés, a ripacsságot súrolta az imidzse, amit eddig lehetett látni belőle a médiában, erre pont szélsőséges helyzetekben derül ki róla, hogy mennyire helyén van az esze és a szíve, tiszteletre méltó személyiség. Kifejezetten szimpatikus :)

sweeney todd 2014.11.09. 20:46:00

@rábaszhespics Koncsíta: Krisztián, Andi, de hát itt nagyon sok az elmélet. :)

bigél 2014.11.09. 20:48:16

Hoppá! Éva olvassa a blogot? ;) Olyanokat mondott Andiról, amit itt is leírtunk páran. :D

Chuck Νorris 2014.11.09. 20:52:53

én arra jöttem rá Aleska butább mint Pákó. önnállo gondolat = 0 :)

Chuck Νorris 2014.11.09. 21:00:12

a mai adás eddig a legjobb sztem :)

Chuck Νorris 2014.11.09. 21:07:46

széna és plüssmacik, epic :)

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.09. 21:15:24

@sweeney todd:
Hogy miért nem lepődtem meg a választásodon? :)

sweeney todd 2014.11.09. 21:19:13

@rábaszhespics Koncsíta: szerencsére sosem kell ilyen döntést hoznom. amúgy nyilván az a korrekt válasz, hogy aki nagyobb eséllyel menthető.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.09. 21:21:49

@egyemakisszíved:
Tudod mi még nekem kicsit ellenszenves az Andiban, a beszéde, artikulációja és a mimikája közben...itt bukik meg nálam az őszintesége. (Remélem sejted miért írom ezt? Engem zavar .) Egyébként kedvelem Andit és a szombat esti lázat is kedveltem régebben, kivéve az utolsót, azt már nem néztem.

bigél 2014.11.09. 21:33:39

Érdekes dolgot mondott Éva a legvégén, mielőtt lekeverték a műsort. Állítólag Pákó érezte, hogy ő megy haza, mire Éva megkérdezte, hogy lehet mondták neki a bátorságpróbáján?

csincsilla72 2014.11.09. 21:53:21

@sweeney todd: Nem. Éva esetében el sem gondolkodnék a megmentésen. Nem érdekel, mekkora kamu, nem érdekel, hogy miféle szerepet játszik. De AHOGY játssza, az önmagáért beszél. Kiírta magát az emberi fajból, részemről nem érdemel könyörületet.
Nem az a baj, hogy megütötték, hanem az, hogy megcsinálták. A többiek esetében nyilván azt menteném, aki nagyobb eséllyel menthető.

csincsilla72 2014.11.09. 21:54:01

@bigél: Hehe, nagy volt a tiltakozás:-)

egyemakisszíved 2014.11.09. 22:17:10

@rábaszhespics Koncsíta: Most ezt nem vágom, a sárga csapat tagjai tényleg méltóságukon alulinak találták, hogy elfogadják a vacsora erejéig rájuk osztott szolga szerepet? Az volt a baj, hogy csicskának nevezték őket, miközben győzelmi dalt énekeltek, meg hogy Aleska, hogy feloldja a végén a külön álldogálást, odahívta őket a tűz köré? Ennyire hisznek a saját felsőbbrendűségükben? Vagy annyit moralizáltak Bárdos Andrással a világ állapotáról, a valódi értékekről, hogy úgy maradtak? Az értékőrzők ők, ki más is lehetne? Kuki már egészen besavanyodott, Bárdos agymosása és a kólahiány tehet róla szerintem. Igazán hitelessé akkor válhatna, ha levenné végre a nindzsa kendőt a fejéről és szólna stábnak, hogy a valódi nevét írják ki a pólójára. Amúgy én azt találtam különösen otrombának, amikor Bárdos úgy nyilatkozott Éváról, a kiesése után, hogy ő még egy Baukó Évával is leült beszélgetni, meg vegytiszta gonoszságot emlegetett vele kapcsolatban. Ha Aurelio szájából hallom az egy szócskát, elhatárolódásként vagy lenézést jelölve, betudom a fiatalságának, a szertelenségnek, és bízom abban, hogy még sokat fog tanulni a világról meg az embertársainkhoz való viszonyulásról. De Bárdos, diplomával, újságíró szakmával, 50 évesen hogy beszélhet így másokról. Ráadásul már játékon kívül, tehát nem volt szerepben. Tényleg nem láthattuk a dzsungelhíradót, pedig megvolt, Éva hálálkodott miatta, a búcsúzáskor megköszönte neki a szép napot, amikor együtt dolgoztak. Vélhetően minden rendben ment, ezért nem került adásba, a hírek hallatán sem húzta fel az orrát senki. Bárdos valami olyasmit mondott a riportban, hogy lebecsülte Évát, lehet, hogy a lányok versenyével kapcsolatban, de akár a közös munkát is értékelhette.
Érdekes, hogy Janinak és Balázsnak eszébe sem jutott megsértődni, mikor Pákó vigyorogva ott ugrabugrált előttük, hogy köcsögök meg kicsinálja őket és végük van, Janit még meg is csiklandozta, hanem csak röhögtek. Mivé lesz a világ így? :)

Ancilla 2014.11.09. 22:47:27

@egyemakisszíved: Nem tartották méltóságon alulinak a szolgaszerepet, hiszen ez volt a feladat. Hanem azt a stílust, módot, ahogyan Éváék viselkedtek. Nem értem, hogy nem láttad, amit nagyon-nagyon sok ember látott szerte az országban (rengeteg hozzászólást elolvastam a különböző oldalakon), hogy Éváék nagyon-nagyon túlléptek azon a határon, ami egy játékban vagy bármilyen emberi kapcsolatban megengedhető. Én döbbenettel néztem, ahogyan nagyon sokan. (S ma este már Balázs is beismerte ezt a határátlépést.)

Éva kiélte alantas, gyűlölködő, irigy személyiségének minden indulatát, a többiek meg mentek vele.

Egyébként Bárdos András joggal mondta, hogy még egy Baukó Évával is leült beszélgetni. Szerintem azért az emberi személyiségek között vannak minőségi különbségek. Ne mondd már, hogy egy botrányairól, trágár beszédéről, rosszindulatáról, alkoholizmusáról híres Éva ugyanazt az értéket képviseli (mint személyiség), mint pl. Bárdos András vagy Molnár Andrea. Azonos értékű ember, de nem azonos értékű személyiség.

A "vegytiszta gonoszság" kifejezést pedig Nyertes Zsuzsa használta. Neki volt módja közelről megtapasztalni.

Egyenlők 2014.11.09. 22:54:39

@egyemakisszíved: Tetszik a hozzáállásod a gondolkodásod közel érzem magamhoz de sajnos úgy látom a felsőbbrendűség az alá és fölérendeltség olyan mértékben van a fejekben hogy szinte nem is érdemes beszélni róla vagy inkább ellene zsigeri szinten tör elő.

bigél 2014.11.09. 23:05:58

@Ancilla: Nem érted, itt osztályharc folyik, forradalom! :D :D Az elnyomottak a világhatalmat birtokló gonosz Cooky és Andi ellen. Bárdossal és Puskással már elbántak.

egyemakisszíved 2014.11.09. 23:54:57

@Ancilla: Valóban együtt voltak a riportban, de Nyertes Zsuzsa arról beszélt, hogy Andi klasszisokkal jobb és felette áll Évának, minden tekintetben. Nem azt mondta, hogy másmilyen, és hozzá Andi stílusa, modora jobban passzol, jobban hasonlít az övéhez, könnyebb megértenie, könnyebb vele együtt élni. Mondta úgy, hogy ő elég jóban volt Évával, Éva is bírta.

Thomas Cooper 2014.11.10. 04:02:49

@Ancilla: Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy Balázs tuti elolvasta a kommenteket és jobbnak látta, finoman elismerni, hogy Éváék átléptek egy határt, ezzel csitítva a felháborodást. Viszont ha már azt mondta, hogy szórakoztató szerinte, akkor állt volna ki a végsőkig a véleménye mellett. Így még gyáva is.

írták fennebb páran, hogy Cooky pozitív csalódás a számukra. Ezzel én is így vagyok. Ritka normális és őszinte ember. Minden tiszteletem az ővé. Ő érdemelné meg legjobban, hogy megnyerje, a játékot.

lobster thermidor 2014.11.10. 07:52:16

@egyemakisszíved:

Te már két napja nyomod itt ezt a dumát!
Én nem szívesen lennék a te köreidben, mert az bizony elég érzéketlen, de mondhatnám kicsit ingerszegény is lehet, olvasva a sokadik megnyilatkozásodat.
Nem lehet, hogy a szótárral lehet a baj, mert a faék egyszerűségű Pákónak, vagy Baukónak nem ugyanazt jelenti a sértés, mint a sokkal nagyobb intelligenciával bíró társainak?

Gonosz Thorpe 2014.11.10. 08:23:24

@bigél: A forradalomhoz elnyomottak kellenek, itt meg olyanok nem voltak.
Ez nem forradalom, hanem a csőcselék randalírozása volt.

egyemakisszíved 2014.11.10. 09:02:47

@lobster thermidor: Zavar talán, hogy a tiédtől eltérő vélemények is megjelennek? És úgy látod, hogy az általad nagyra tartott emberek rettentő intelligenciából arra már nem feltétlenül kell maradnia, hogy megpróbáljanak belehelyezkedni a másik ember nézőpontjába, beleélni magukat érzelemvilágába? Hogy a saját érzéseik mellett arra is legyen energiájuk, hogy a másikét is észrevegyék, jogosultságát elismerjék, kísérjék és az ok-okozati összefüggéseket is meglássák? Az urát valójában lenéző, mártír szolga helyett alakíthattak volna mást is, bár nyilván ez járt számukra a legkevesebb erőfeszítéssel.

bigél 2014.11.10. 09:24:11

@hős cincér: Csak vicc volt! (A csőcselék jelzőt egyébként korábban már én is használtam bizonyos dzsungellakók vonatkozásában ;) .) Csak arra utraltam, hogy van aki szerint itt egyfajta "nemes" harc folyik, ahol a gaz elnyomókat (akik ráadásul egyáltalán nem empatikusak és bezárják az ajtót bizonyos emberek érvényesülése előtt) megleckézteti az istenadta nép.

bigél 2014.11.10. 09:35:09

@egyemakisszíved: Milyen érzelemvilágba kellett volna belehelyezkedni? Abba, hogy valójában azért ilyen állatok velük szemben, mert irigylik őket?
Éva - ahogy az új poszt is írja - valójában nem is tud semmit Andiról, de rühelli, mert szerinte neki minden egyszerűen ment az életben? Családi háttere jobb volt, stb. stb. Aztán kiderül, hogy nem is. De ez mindegy, neki utálnia kell, mert csak. Ebbe én sem tudnék belehelyezkedni.
A vacsora: ahogy Cooky mondta, meg lehetett volna ezt a helyzetet viccesen is oldani. Nem sikerült, helyette inkáb csicskáztattak.
Másrészt már a vacsora előtt elég kiélezett volt a helyzet. Pl. ha valakiről tudom, hogy kólafüggő, akkor én nem megyek oda (Éva által instruálva), hogy előtte nyissam ki, előtte igyak. Ez csak egy apróság (és ezt Cooky jól meg is oldotta), de aztán annyi minden gyűlt össze, amit a vacsora és az utána történtek megkoronáztak, hogy ahhoz már nem lehetett jó arcot vágni.
A tűz: az én olvasatomban - és sok más kommentelőében is, sőt Cookyék is így gondolják - úgy tűnt, hogy egyfajta "kegygyakorlásnak" szánták, hogy "gyertek csivskák, meg ne fázzatok". Más szavakkal, de az előzményeket látva/tapasztalva ez jött le belőle.

Ancilla 2014.11.10. 10:01:39

@egyemakisszíved: Megnéztem a riportot, igazad van, Bárdos használta a "vegytiszta gonoszság" kifejezést. De mindegy is, hogy melyikük. Bárdos András újságíró, pontosan tisztában van a szavak jelentésével, illetve egy nyilatkozatban azok kimondásának felelősségével. Egészen biztosan megalapozottan használta ezt a kifejezést Évára. Téged ez sem gondolkodtatott el? Mert, ha mi esetleg a megvágott műsorban koncentráltabban látjuk Éva gonoszkodását, és esetleg azt hihetnénk, hogy az összevágás miatt tévesen lőttük be a mértékét, mert Éva kedves, emberséges arcát nem mutatják, akkor Bárdos "vágatlanul" megtapasztalt élményei mégis csak ezt hitelesítik.

Éva nem is titkolja, hogy szándékosan gonoszkodik. Meg is fogalmazta nem egyszer, hogy ez a célja. Pl. én már azt is szívtelenségnek éreztem, amikor éhesen, a hidegben csuromvizesen még "hideg - langyos - meleg" játékot játszatott velük. Az az ember viszont - s ezek közé tartozol te is - , aki ebben a vacsorajelenetben nem érezte az emberi méltóságban való megalázást, a hirtelen hatalmat kapott emberekben feltámadó alantas ösztönök elszabadulását (melyekre sajnos a nagy életben és főleg a történelemben rengeteg példát látunk), az az ember komoly empátiahiányban szenved.

Éva Andinak magyarázatot adott. sanyarú gyerekkora volt, ilyen légkörben nevelték (én ezt kezdettől fogva sejtettem). No de ez nem mentség a cselekedetére. Az elszomorító az, hogy Aleska és Pityu, akiknek eredendően nem ilyen a habitusa, átvették ezt a magatartást. De mint tudjuk Zimbardo professzor börtönkísérletéből, ez a jelenség bizony létezik.

sweeney todd 2014.11.10. 10:48:20

@egyemakisszíved: "Most ezt nem vágom, a sárga csapat tagjai tényleg méltóságukon alulinak találták, hogy elfogadják a vacsora erejéig rájuk osztott szolga szerepet?"

szerinted a pincér szolga, csak mert fölszolgálja a vacsorádat? mert szerintem dolgozik és a munkáját végzi. igen, aki csicskának nevez valakit, aki megcsinál neki dolgokat, az egy alja dolog. próbáld a pincért lecsicskázni!

sweeney todd 2014.11.10. 10:54:00

@egyemakisszíved: ajánlom a Kísérlet című filmet, pont erről van benne szó.

én nem aláznám, aki vacsorát szolgál fel nekem és ez nem is "szolga" szerep, ez egy munka.

ilyen még nem volt a többi celeb vagyokban, hogy ilyen alpári érzelmi hadviselést folytassanak egymás ellen. Andi egyetlen "hibája", hogy jobb nő, mint a másik kettő és ez ezeknek a véglényeknek elég. ki is kaparnák a szemét. Éve meg konkrétan egy gyakorló szociopata, ráillik az összes jellemzője, nem kéne a médiában szerepeltetni és sztárolni.

sweeney todd 2014.11.10. 10:54:33

@egyemakisszíved: ajánlom a Kísérlet című filmet, pont erről van benne szó.

én nem aláznám, aki vacsorát szolgál fel nekem és ez nem is "szolga" szerep, ez egy munka.

ilyen még nem volt a többi celeb vagyokban, hogy ilyen alpári érzelmi hadviselést folytassanak egymás ellen. Andi egyetlen "hibája", hogy jobb nő, mint a másik kettő és ez ezeknek a véglényeknek elég. ki is kaparnák a szemét. Éve meg konkrétan egy gyakorló szociopata, ráillik az összes jellemzője, nem kéne a médiában szerepeltetni és sztárolni.

evva.ka 2014.11.10. 14:53:01

@egyemakisszíved: Teljesen egyetértek veled. Nem kellett volna Andiéknak ennyire szívükre venniük a kritikákat, amik egyébként tényleg jól leírták őket.
Másrészt szerintem a vacsora sem volt gáz, megalázó sem. A vesztes csapat tagjai voltak a pincérek, akik teljesítették a vendég kívánságait (ez a való életben sincs másképp). Sajnálom, hogy egy csomószor elmondták a köszönöm szót a kapott szolgálatáért, de ezt a nézők kb. meg sem hallották, mert csak támadják Aleskáékat.
Amit még inkább sajnálok, hogy Pákó bocsánatkérése másnap reggel semmit nem ért, és mindenki egy primitív senkinek tartja. Pákó már többször is bocsánatot kért a műsor során, szerintem nagy dolog, hogy ezt így konkrétan vállalja és kimondja. A szórakoztató bohóc szerepre meg csak erősen rájátszik, bár nem ismerem személyen, de nekem valahogy úgy jön le.

Ancilla 2014.11.10. 16:28:56

@evva.ka: Te nagyon nem tudod értelmezni sem a helyzeteket, sem az emberi viselkedés, mozgatórugóit. Pákó otrombán és szándékosan megsért valakit, és azt hiszi, hogy utána egy bocsánatkéréssel mindent rendbe lehet hozni. Kuki a kólájába való beleiváskor világosan megmondta neki, hogy vele szemben egyszer lehet hibázni. Természetes, hogy a mostani bocsánatkérését nem fogadta el. Akinek van tartása, önérzete, az nem engedi, hogy mások lábtörlője legyen, majd egy bocsánatkéréssel minden oké lesz.

"A vesztes csapat tagjai voltak a pincérek, akik teljesítették a vendég kívánságait (ez a való életben sincs másképp)."
Te még életedben nem jártál ezek szerint étteremben.
A való életben a pincérekkel nem szoktunk így viselkedni. (Legfeljebb bizonyos intelligenciaszint alatt.) A pincér nem szolga. Nem táncoltatjuk őket a desszert mellé, nem ordítunk durva, gúnyolódó dalokat róluk.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.10. 16:59:03

@egyemakisszíved:
Egy EKG megint.
Biztos ők is a felső 10 ezer tagjai, azért nyomják ezt az úrizálós sóder dumát, ez egy játék és ezt nem képesek felfogni.
És mi az Kukikától, hogy csak egyszer lehet nála hibázni..na elmegy a picsbe..pff. Megutáltam a kis fransziát..HAJRÁ ÉVAAAAAA. :)

bigél 2014.11.10. 17:24:05

@evva.ka: A "Te egy senki vagy" megfelelő kritika? Jól leírja a másikat? Véletlenül sem személyeskedés? Vagy a "csak egy táncoslány" vagy (by Pákó)? Eddig akkor rosszul tudtam, hogy mi a kritika. Nem tagadom, volt egy pár olyan észrevétel is, amivel önmagában semmi gond nem lett volna, de csak egy kis része, ráadásul ezt igencsak bántó, személyeskedő stílusban előadva.

evva.ka 2014.11.10. 17:28:08

Máskor is kellett táncolniuk. Akkor most mi a baj ezzel? Csak annyi, hogy Éváék mondták nekik?! De ha Balázsék mondták volna , akkor az úgy már teljesen oké lett volna?!
Tudom, én nagyon elnéző ember vagyok. Így máshogy nézem a dolgokat :). Egy kérdezés nélküli kólaivásért sem kellett volna bocsánatot kérni tőlem.

evva.ka 2014.11.10. 17:52:32

Valami olyasmit akartam volna kihozni ebből, hogy a nézők sokkal jobban felháborodtak ezen a bizonyos vacsorán, mint kellett volna. Érdekes, hogy mikor az utcán látnak egy netán segítségre szoruló embert, akkor az nem vált ki semmiféle felháborodást, nemtetszést.

miciur 2014.11.10. 17:57:30

@agika88: aha, persze.. II. Vh-t nem tudta, mikor volt..

miciur 2014.11.10. 18:02:02

Keves irritalobb szarember letezik a mediaban, mint ez a VV Eva. Sajnalom, hogy lehuzza magahoz Aleskat, mert o amugy nem gonosz szerintem, csak befolyasolhato

egyemakisszíved 2014.11.10. 18:24:49

@bigél: @sweeney todd: @Ancilla: Én úgy láttam, hogy a szolga szerepbe kényszerültek sem tudták igazán megmagyarázni, hogy pontosan mivel bántották meg őket. Kuki fejtegette talán a leghosszabban, és azt emelte ki, hogy a szívébe a tőrt akkor kapta, mikor Aleska a tűzhöz hívta őket. Ezt a jelenetet kétszer is levetítették, hiszen tegnap is láttuk, visszatekintésképpen. Én úgy láttam, hogy Aleska szavaiban, gesztusaiban, hangsúlyaiban nem volt semmi sértő, megalázó. A sárga csapat tagjai viszont úgy élték meg, hogy az uraságok már a tüzet is kisajátították, hogy nekik engedély kell hozzá, hogy odamenjenek. Aleska és Éva fejében valószínűleg még az előző hatalmi helyzet szabályai voltak, amikor nekik szolgálólányoknak mindenre engedélyt kellett kérni Anditól és mivel érzékelték, hogy a sárga kendősök elkülönülve álldogálnak a vacsora után is, hogy feloldják ezt, oda akarták volna hívni magukhoz őket. De azok azért sem mentek, hanem a sötétben forgatták a szemüket, és a hatalommal való visszaélésről fantáziáltak. A sértődés helyett sokféleképpen máshogy is reagálhattak volna: megkérdezhették volna, hogy még mindig szolgák-e vagy már felszabadultak. Ha még mindig tart a játék, ők is eltúlozhatták volna szerepüket: pl, felajánhatták volna, hogy az urak lába elé heveredjenek. Vagy gúnyolódhattak volna velük, hogy milyen sóher uraságok, hogy a maradékot elcsomagoltatták maguknak, így nekik semmi nem maradt a lakomából stb. Összefoglalásképpen: úgy látszik, önérzetes szolga rosszul érzi magát a bőrében. Ki szereti, ha parancsolgatnak neki? A már kiesett szexuálpszichológus mondta a sportolóval való vitáját újranézve, hogy akkor, abban a pillanatban nagyon erősnek érezte, ahogy rászólt, újra látva egy szelíd kérést hallott, hogy el kéne mosogatni, csak a végére tett most szótól feszült be, nála az idézte fel, hogy valaki ugráltatni akarja.

Ancilla 2014.11.10. 18:30:21

@evva.ka: A véleményeid alapján úgy ítélem meg, hogy még nagyon fiatal vagy.
Majd rá fogsz jönni, hogy az életben szükség van arra, hogy az emberi méltóságunkat, tartásunkat, önbecsülésünket megvédjük. Ehhez ki kell jelölni egy kört magunk körül, amelyen belül nem engedhetünk be másokat, illetve nem engedhetünk meg magunkkal szemben bármilyen viselkedést. Sem a főnökeinknek, sem velünk egyenrangú társaknak. Nem engedhetjük meg pl., hogy bárki beleigyon a kólásüvegünkbe, hogy úgy viselkedjen velünk, mintha a csicskái lennénk stb,. mert ezzel saját magunkat becsüljük le.

Ancilla 2014.11.10. 18:45:05

@egyemakisszíved: Nos, neked is itthonról, a tévé elől valóban könnyű lekicsinyelni annak a vacsorajelenetnek a rendkívül megalázó voltát. De hidd el, nemcsak én éreztem így. A műsor ideje alatt és után is szinte ömlöttek a fölháborodott kommentek a facebookon is, itt is, Bárdos blogján is. ennyi ember mind tévedett? Csak te és még egy-két ember érezte másként? Balázs miért próbált másnap szépíteni?

A probléma éppen az volt, hogy Éváék nem humorosra vették a dolgot, hanem kifejezetten a csicskáztatásra utaztak. Volt már hasonló szituáció más valóságsókban is, de sehol nem viselkedtek ilyen otrombán a kivételezett helyzetben lévők. (Ha jól emlékszem, a való világban egyszer még a kajából is adtak a másik csapatnak.) Itt a másiknak úgy akartak szenvedést okozni, ahogy csak lehetett. Pl. mi volt azzal Éva szándéka, hogy a kólafüggő Kuki orra alatt bontatta föl a kólát? Vagy a gúnyolódó dalokkal? Szerinted ez játék?

Éva képtelen a sportszerű játékra. S az a baj, hogy nem csupán nyerni akar mindenáron, hanem közben ott gáncsolja el a versenyzőtársakat, ahol csak tudja.

rábaszhespics Koncsíta 2014.11.10. 18:51:12

@Ancilla:
Blablablablabla.......jesszus.

@egyemakisszíved: Szerintem nincs értelme, mert nem értik, h miről dumálunk, de ha bírod, akkor hajrá. :)

agika88 2014.11.10. 19:24:57

@miciur: nem akarok vitatkozni, lehet h igazad van. rég volt már.
de én úgy emlékszem, h mindent tudott, és az ellenfele (talán Ildi) volt az aki még évszázadban sem tudta elhelyezni a dolgokat.

egyemakisszíved 2014.11.10. 20:03:25

@Ancilla: Szerintem a hatalmi helyzet, az alá-fölérendeltségi viszony újraélése, a tekintéllyel való találkozás szinte mindenkiben felidézi saját gyermekkorát, kamaszkorát, mikor a szabadságharcát vívta a szüleivel szemben. Talán innen a sok elfojtott indulat, mikor már nem is azt látjuk, ami épp előttünk zajlik, hanem csak újraéljük az elnyomást és a rá adott, talán akkor nem kimutatható reakciót végre kiéljük, és Éváék bűnhődnek helyette meg, akik csak egy szerepjátékkal akarták színesíteni a győzelmi vacsorát. Átléptek egy határt? Milyen határt? Hol volt a határ? Szóltak-e, hogy épp átlépik azt, hogy nem akarnak ilyet játszani. Ha játszanak, de új ötleteik vannak, csináltak-e pincér szakszervezetet, hogy képviseljék a munkavállalók jogát?
@rábaszhespics Koncsíta: Azért egy kis segítség jól jönne, hátha a te érvelésed hatékonyabb. :)

bigél 2014.11.10. 20:33:11

@egyemakisszíved:
"hanem csak újraéljük az elnyomást és a rá adott, talán akkor nem kimutatható reakciót végre kiéljük, és Éváék bűnhődnek helyette meg, akik csak egy szerepjátékkal akarták színesíteni a győzelmi vacsorát. "
Korábban még Éváék voltak az elnyomottak szerinted, akik fellázadtak a középosztály ellen (és akik előtt bezárták az ajtót, főleg Bárdos - az elmúlt nyóccév helyett itt mantrázhatjuk az elmúlt Bárdost). Most meg fordítva?
De OK, legyen így: ha Éváék, mint alsó népréteg (szerinted) lázadása rendben, akkor most az adott szituációban ez miért nem volt rendben?

miciur 2014.11.10. 20:50:17

@agika88: senki nem tudott semmit, valoban Eva volt meg a legkozelebb, o 1930 kornyekere tette

Ancilla 2014.11.10. 21:12:27

@egyemakisszíved: Ha Éva elolvassa ezeket a kommenteket, biztosan megpróbál téged megkeresni,(ha csak nem közeli barátja vagy, mert már ez is fölmerült bennem), mert ilyen elszánt, odaadó híve nem sok van, mint te. Minden érvet összeszedtél mellette, azt meg kell adni, és ezért minden elismerésem a Tiéd, még ha nem is értek veled egyet.

Az ominózus alá- fölérendeltségi viszony láttán bennem nem idéződött föl a saját szabadságharcom a szüleimmel, mert nekem ilyen - szerencsémre - nem volt. Sőt, soha, sehol nem voltam elnyomott helyzetben. Mert ha csak a halvány jelét is észrevettem, azonnal leráztam magamról. Talán ezért is vagyok ennyire érzékeny arra, ha valakit emberi méltóságában megbántanak akár kiszolgáltatott helyzete, akár a külseje, akár a származása, akár a bőrszíne miatt.

Éva viselkedése azon az estén és az egész műsor alatt elborzasztó volt. Lehet azt mondani erre, hogy ezt szeretik nézni az emberek. Ez igaz. Mert ilyen az emberek egy része. Sokan szeretik nézni a horrort is, szerették nézni a középkorban a kivégzéseket, és nagy nézőközönsége volt annak is, amikor az ókorban az oroszlánok elé vetették a keresztényeket.

bigél 2014.11.10. 21:52:57

@Ancilla: Évában az a "szép", hogy senkihez nem lojális. Megint sikerült Aleskát lealáznia a háta mögött. (Aki pornós, pornós is marad.)

Valamiért az alábbi történet jutott eszembe róla (nem a konkrét esettel kapcsolatban, csak úgy):
"Egyszer egy skorpió érkezett a folyóhoz. Mivel nem tudott úszni, megkérdezte a teknősbékát, nem vinné-e át a túlsó partra. A teknős nem vállalta, azzal indokolva:
- A folyó közepén megszúrsz, és meghalok.
A skorpió erre azt válaszolta:
- Ha te elmerülsz, én is megfulladok, több eszem van annál, minthogy megszúrjalak.
A teknőst ez meggyőzte, és elindult úszva a skorpióval a folyóba. Ahogy a közepére értek, a skorpió megszúrta a teknőst. A teknős haldokolva megkérdezte:
- Mégis miért tetted? Most mindketten meghalunk!
- Mert én ilyen vagyok ilyen az én természetem."

Egyenlők 2014.11.10. 23:36:57

@Ancilla: Nyilván te csak akkor leszel érzékeny és háborodsz fel arra ha valakit megsértenek emberi méltóságában akár kiszolgáltatott helyzete, akár a külseje, akár a származása, akár a bőrszíne miatt amikor az belefér a te szubjektív érték ítéletedbe.Az hogy valakit kibeszélnek a háta mögött és erre a te favorizáltad csak mosolyogni tud és csöndben helyeselni vagy hogy a másik milyen tisztességesen nyíltan és őszintén tud bánni az előző és mostani kapcsolatával vagy hogy a mélyen tisztelt tanult és nyilvánvalóan magasabb erkölcsi fokon álló Bárdos hogy nevezi gátlástalan szófosó gépnek embertársát és enyhe rasszista beütéssel fehérek közé keveredett(természetesen normális fehérek közé)fekete bőrű dilinyóst emleget.Ez már úgy látszik kiesik a te komfortzónádból.

egyemakisszíved 2014.11.10. 23:45:19

@Ancilla: Mitől volt elborzasztó Éva viselkedése? Hogy kimondja, amit más csak gondol, mert attól fél, elfordulnak tőle az emberek? Mer indulatvezérelt lenni időnként, mikor a többség a jól kontrollált viselkedést részesíti előnyben, hiszen erre nevelnek minket. Nekem arról szólnak a hozzászólásaid, hogy könnyebb számodra Andival azonosulni, közelebb állónak érzed magadhoz. Engem érdekelnek az emberek, más életek, más reakciók, mint a sajátom. Hogyan van ez? Sokáig azt hittem, mindenki úgy érez, mint én, a helyzetek csak egyféleképpen érthetők, tehát az erre való reakció is mindenkinek világos. De nem. Hevesi Kriszta kiesése utáni reakcióját a saját konfliktushelyzetének értékelésében azért idéztem, mivel szakmája szerint arra hivatott, hogy folyamatosan képes legyen reálisan értékelni a saját és mások érzelmi reakcióit, ennek ellenére utólag maga mondta, hogy abban a helyzetben túlreagálta a dolgot. Balázsék szintén nem feltétlenül objektív értékelők, megszólalásaikkal gyakran a nézőket kívánják befolyásolni.
@bigél: Nincs itt lázadás, nem is volt, csak versengés, ahol mindenki szeretne sikert elérni. Verseny, ami egyben játék is. Alkalmazkodók és versengők, a mindent komolyan vevő felnőttek, és az örök gyerekek, bohócok a valóságshow-k mindenkori ellentétpárjai. Nehezen értik egymást, nem könnyű nekik együtt játszani.

bigél 2014.11.11. 07:52:30

@egyemakisszíved:
"Engem érdekelnek az emberek, más életek, más reakciók, mint a sajátom."
(Nem nekem szólt ez a része, de azért reagálok, ha nem baj.)
Engem is, ha nem így lenne, nem néznék ilyen műsorokat, illetve nem olvasnám a kommenteket. De attól még, hogy érdekel, ill. akár meg is értem a motivációkat, nem biztos, (sőt!), hogy egyetértek vele, hogy tudok vele azonosulni.

Ebből az ún.őszinteségfétisből viszont már elegem van nagyon. Egyrészt én sem vagyok egyáltalán meggyőződve arról, hogy az olyan típusú emberek ,mint Éva is, mindig tényleg őszintén úgy gondolják, amit mondanak vagy csak simán a feszültséggerjesztés érdekében mindig mondanak valamit, ami épp jó ötletnek tűnik.
De ha tényleg úgyis gondolja: miért akkora erény az, ha valaki bántásból (és szereplési vágyból) a másik arcába vág negatív dolgokat. Ráadásul gyakran minősíthetetlen stílusban, ill. ország-világ füle hallatára. Aztán azzal takarózni, hogy kérem, én csak őszinte vagyok. Van, amikor szerencsésebb csendben maradni. Vagy ha annyira fontos megosztani egy bizonyos véleményt, akkor legalább diszkrétebben csinálni.

Kicsit olyan ez, mint a szintén emlegetett Pákó-féle bocsánatkérés. Többen leírták már, hogy az nem annyira működőképes, hogy - képletesen, de - beléd rúgok, aztán bocsánatot kérek, aztán legközelebb megint megbántalak a poén kedvéért. Nem is törekszem arra, hogy ne bántsalak meg, hiszen utána mondom, hogy bocs, amiért meg kell bocsátanod. Hát, nem kell.
Kicsit olyan, mint a régesrégi búcsúcédula biznisz. Nem baj, ha rosszat csinálunk, majd kiváltjuk.

Lázadás: nem én találtam ki, itt akár konkrétan, szó szerint, akár csak utalva ti írtatok ilyesmiket.

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.11. 09:22:38

@bigél: egyetértek... nem tudom hol és mikor csúszott ennyire félre a szó valódi jelentése (szerintem a VV4-es szereplése után beépült a köztudatba, hogy az őszinteség=bunkóság, rosszindulat, aljasság, mások szándékos basztatásának a szinonimája és ezzel MMKK remekül lehet takarózni... Mindenesetre aki azt hajtogatja magáról h mennyire "őszinte" azt leszögezhetjük, hogy egy hatalmas red flag az illetővel kapcsolatban

foxwiththegloves (törölt) 2014.11.11. 09:30:14

@bigél: de a VV-k alapján ugyanígy:
bulizós: 2 feles után melltartóra vetkőzik és rámászik az első pasira
érzékeny lelkű: hisztérikus rohamai vannak
intrikus, taktikus: szarkeverő
stb stb

Ancilla 2014.11.11. 09:39:44

@Egyenlők: Nem, a kibeszélést nem helyeselem. De nem mindegy, hogy valakiről mit mondunk a háta mögött a nyilvánosság előtt. Azon gúnyolódni, hogy milyen passzív lehet egy nő az ágyban, vagy azt mondani, hogy "szófosó gép" nagyon nem mindegy. (Tudniillik ez az utóbbi egyrészt igaz, másrészt inkább humoros, mint bántó, s Pákó ezt a tulajdonságát tudatosan lovagolja meg a médiában, ebből él.)

Bárdos András mondatát pedig nem értetted meg. Ő éppen attól berzenkedett meggyőzdéses antirasszistaként (ami ellen egyébként én is), hogy Pákót, ezt az afrikai néger gyereket a csatorna arra a szerepre vitte be a show-ba, hogy a többiek körülugrálják és röhögjenek rajta. Szerinted miért másért tették? Tudták, hogy minden feladatban iszonyatosan béna, alig lehet érteni, amit mond - sem a játékra, sem a képernyőre nem alkalmas. Arra viszont igen, hogy bohócot csináljanak belőle, és röhögjön rajta a fél ország, a dzsungellakók és leginkább a műsorvezetők. Lehetne azzal védekezni, hogy nem kényszerítik rá, ő vállalta. Akkor is ízléstelen dolog. (Igaz, meredek és távoli a párhuzam, de egy kicsit a Mario és a varázsló jutott eszembe.)

@egyemakisszíved: Éva nagy "erényével", az őszinteséggel kapcsolatban bigéllel értek egyet. Ha valaki nem mondja ki azonnal, nyersen, indulatosan, durván nagy nyilvánosság előtt a véleményét (ami nem is biztos, hogy mindig helytálló), az nem őszintétlen, hanem tapintatos, kulturált, intelligens. S ha meg is mondja, akkor megválasztja a helyzetnek megfelelő stílust, hangnemet, figyelembe veszi a másik ember érzékenységét.

Éva egyébként roppant tudatosan helyezi el ezeket az "öszinte" megnyilvánulásokat. számora ez a tudatosság tegnap vált a legnyilvánvalóbbá, amikor megfogalmazta, hogy ő hozta Andit játékba. Honnan tudja onnan, hogy a nap 24 órájából mi kerül képernyőre? Nekem már majdnem az volt az érzésem, hogy egy kivetítőn ők is megnézik az esti adásokat. Nyilván onnan tudja, hogy végignézett jó pár valóságshow-t, és látta, hogy a balhés jelenetek kerülnek képernyőre. Az ő célja pedig ez. Képernyőn lenni, s mint vérbeli celebnek az, hogy mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla. S hogy végé játékban legyen, és bekerüljön a döntőbe. Tehát ebből az aspektusból nagyon megcsináltak ezek az őszinte megnyilvánulások.
Azzal tisztában van, hogy nem biztos, hogy megnyeri

Ancilla 2014.11.11. 09:45:49

Jav: SzámoMra ez a tudatosság
végig játékban legyen

bigél 2014.11.11. 10:03:50

@Ancilla: Korábban már Bárdos is utalt arra, hogy Éva egyfajta TV-s szakembernek tekinti magát, aki tudja, hogy mi kell a népnek és ennek megfelelően alakít helyzeteket. Ha jól emlékszem, ez akkor volt, amikor táborparancsnok lett és elkezdte felpiszkálni a kedélyeket.
Sok szempontból nyilván igaza van, abból a szempontból mindenképp, hogy az ő tevékenysége mellett nem lehet szótlanul elmenni (ld. mi is róla írunk), ugyanakkor egy idő után ez nagyon kontraproduktív is lehet. Addig, amíg hívják mindenféle műsorokba, ahol a trash-re van szükség, megélhet belőle, de előbb-utóbb kiöregszik ebből a szerepből, valójában és képletsen is, hiszen jönnek az újabb celebek, (botrány)hősök. Az, hogy esetleg a médiában legyen komoly jövője (nem a BeleValó vezetésére gondolok), szinte esélytelen. Pedig tehetsége lehet, hogy lenne, de ilyen előélettel gyakorlatilag lehetetlen.
Polgári karrierre/életre átváltania szintén nem lesz egyszerű ezek után.
Hacsak nincs annyi esze, hogy valami értelmes dolgot kezd azzal a pénzzel, amit összekapart az ilyen műsorokból. De az emberek memóriája tényleg hosszútávú ezen a téren, ez így igaz. Nehéz új esélyt kapni, ha ennyire eljátszottad.

Ancilla 2014.11.11. 10:16:10

@bigél: Igen, tökéletesen igazad van. Egyébként már régebben azt olvastam róla, hogy komolyabb munkával azért nem bízzák meg a médiában, mert kezelhetetlen és megbízhatatlan. (Irigy is volt módfelett annak idején Nádai Anikóra, aki először műsort vezetett, majd az egyik sorozat főszereplője lett. Most is azt mondta, hogy őt nem tudná elviselni a dzsungelben.)

Kíváncsiságból rákerestem, mit írnak Éváról, s az egyik adatlapján ezt olvastam:

"Legnagyobb félelmem: félek, hogy negatívan állít be a média"

Valaki felvilágosíthatná már, hogy nem a média álltja be negatívan, hanem ő saját magát.

evva.ka 2014.11.11. 10:36:51

Több, mint valószínű, hogy Andi fog nyerni. Mert ha ennyi utálója van Évának, akkor tényleg nem értem, hogy nyerhetne. :)
De azért érdemes elgondolkodni azon is, hogy az Andi által viselt értékrenddel a való életben nem lehet előrébb jutni, nem feltétlenül jó így viselkedni, mert a sok "rossz" ember lábtörlője lesz az ilyen fajta ember. Persze van olyan kisebb terület, ahol lehet ezzel érvényesülni, mint például amit éppen Andi is csinál, de az esetek többségében, az egyre nehezebb gazdasági körülmények miatt is, nem éri meg ennyire jónak, kedvesnek, szerénynek, visszahúzódónak lenni. (de persze kivételek mindig akadnak).
A dzsungelben mégis ez lesz a nyerő viselkedésforma. Biztos ennek is megvan a pszichológiai magyarázata.
Cooky-t jobban el tudtam volna képzelni, dzsungel királynak.

bigél 2014.11.11. 10:49:29

@evva.ka:

A való életben tényleg nem árt valamiféle rámenősség, érdekképviselet, ha úgy tetszik, ha előrébb szeretne jutni az ember, de az Éva-féle viselkedésmód szerintem egyáltalán nem nyerő, legalábbis az esetek nagyon nagy százalékában nem az. Ld. amit Ancilla írt. Hacsak nem vagy annyira kiemelkedően tehetséges, hogy még így is megéri, a legtöbben nem akarnak veled együttműködni, ha túl kezelhetetlen vagy. Még a művészek világában is előfordul, hogy valakinek annyira rossz a természete, hogy az már az érvényesülésének útjába áll, pedig ott aztán jóval toleránsabbak a "szélsőséges egyéniségek" irányában.

Andi szerintem simán tudja képviselni az érdekeit, amikor szükség van rá, de fölöslegesen - ahogy mondta is - nem pazarolja az energiáit, nem áll bele minden konfliktushelyzetbe, ha nem látja értelmét.

Hogy miért kedvelik az emberek a pozitív viselkedésmódot? Lehet azért, amit mondasz, hogy az életben sokszor azt tapasztalják, hogy nem érdemes "jónak" lenni. Legalább a mesében, a TV-ben győzzön a jó. Legalábbis akik erre szavaznak, azoknak az lehet az indítéka.

Egyébként veled ellentétben én úgy gondolom, hogy a való életben is lehet pozitív módon érvényesülni, a saját érdekeket úgy képviselni, hogy ne kelljen szembeköpni magunkat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.11.11. 10:53:49

@evva.ka: "De azért érdemes elgondolkodni azon is, hogy az Andi által viselt értékrenddel a való életben nem lehet előrébb jutni, nem feltétlenül jó így viselkedni, mert a sok "rossz" ember lábtörlője lesz az ilyen fajta ember. Persze van olyan kisebb terület, ahol lehet ezzel érvényesülni, mint például amit éppen Andi is csinál, de az esetek többségében, az egyre nehezebb gazdasági körülmények miatt is, nem éri meg ennyire jónak, kedvesnek, szerénynek, visszahúzódónak lenni. (de persze kivételek mindig akadnak).."

Nem hiszem el, hogy ezeket te nem merő trollkodásból írtad. :D

evva.ka 2014.11.11. 11:12:08

@bigél: Valóban időpocsékolás, másokat meggyőzni az igazunkról, de mivel dzsungelkirálynő lesz, egy kicsit megerőltethetné magát, a show kedvéért. :)
Éva meg Andi pont a két véglet, ezért kár, hogy kiesett Cooky. Bár Éva a sokkal súlyosabb negatívabb véglet, mint ahogy a szembeköpős érvényesülési forma is.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem trollkodom, csak elgondolkodtam, és szerettem volna itt megosztani másokkal is :)

bigél 2014.11.11. 11:16:55

@evva.ka: akkor viszont sérülne az őszinteség vélelme ;)

Ancilla 2014.11.11. 11:37:23

@evva.ka: "De azért érdemes elgondolkodni azon is, hogy az Andi által viselt értékrenddel a való életben nem lehet előrébb jutni"

Ezt a véleményedet én nem osztom. A munkahelyi főnökök pl. egészen biztosan az Andi-típusú munkatársakat szeretik, és főnökként sem a gátlástalan, mindenkit leordító zsarnokokat szeretjük. Az önérvényesítésnek vannak különböző útjai, de az erőszakosság, a harsányság legfeljebb ideig-óráig eredményes. A szívós kitartás, az önfegyelem, a mások iránti tisztelet, a civilizált magatartás, a jó diplomáciai érzék és az emberség (mint amilyen Andi is) tapasztalatom szerint sokkal inkább és sokkal tartósabban biztosítja a sikert - s nemcsak egzisztenciális téren, hanem, ami legalább ennyire fontos, emberi vonatkozásban is. (Mert lehetek én bármilyen gazdag, ha utálnak, ha magányos vagyok, akkor mit érek a pénzemmel? "Űrt érzek, mondhatatlan űrt" - mondja Ádáma a Tragédiában a fáraó szerepében.)

evva.ka 2014.11.11. 11:53:16

Egy percig sem vitatom, hogy nem számít a kitartás, az önfegyelem, a tisztelet, és még amit leírtál, de amire én gondolok, az a határozott, agilis fellépés. És az igaz, hogy a siker is szubjektív, mert manapság egyfolytában az tolják az arcunkba, hogy csak az a sikeres, akinek sok pénze van, és menő pozícióban dolgozik.
Hátha ezalatt a két nap alatt többet mutat magából Andi is. Nem szoktam tévét nézni, de a tündérnek és a gonosz boszorkának a harca még engem is a tévé elé ültet most.

bigél 2014.11.11. 14:52:34

@evva.ka: Nem mondtam, hogy úgy általában időpocsékolás lenne a másikat meggyőzni az igazunkról, hanem csak annyit, hogy vannak bizonyos helyzetek, amiket nyugodtan el lehet kerülni. Ilyen pl. az Éva-típusú emberekkel vitatkozni, mert sokszor nem is figyelnek, csak mantrázzák a saját igazukat.

"határozott, agilis fellépés": az nagyon jól jöhet, ebben egyetértek én is. Plusz, mint írtam korábban, a saját érdekünkben kiállkni egyáltalán nem elítélendő, sőt. (Nyilván nagyon számít a módja.) De az agilis fellépés és a bunkóság között elg nagy különbség van. Plusz erre ugyanaz igaz, amit az előbb írtam: nem minden helyzetben éri meg.