Elővesszük ezt a hogyvoltot, hiszen amikor készült, még nem tudhattuk, hogy az AMC jön hozzánk is, és bemutatja majd, pedig de, így történt. A sorozat epizódjait szerda esténként tíztől lehet látni szinkronizált verzióban és választható angol hangsávval is. Előzetesek és minden egyéb itt.   

Halt and catch fire (HCF): egy korai számítógépes parancs, amelynek hatására a rendszer versenymódba kapcsol, és az összes futó utasítás versengeni kezd az erőforrások feletti teljes uralomért. A számítógép fölötti irányítás visszaszerzése nem lehetséges… semmi jóra nem számítunk ezek szerint.

Dallasban, Texas államban járunk, a 80-as évek közepe táján. Egy cuki tatu a betonon kopogó körmökkel vánszorog keresztül az úton. Fekete Porsche 944. Cuki tatu (amúgy kilencöves, a biológusok kedvéért). Száguldó sportautó. Cuki tatu. Fekete Porsche. Cuki tatu halott. Állati belsőségek a hűtőrácson. Legalább a farka kint maradt, könnyebb lesz kihúzni. Joe MacMillan (szőkén és hegyes fülekkel Thranduil), az öltönyös sofőr kiszáll, és szenvtelen arccal nézi a kocsijából kilógó maradványokat. Mondjuk én sem öltönyben szeretném a véres cafatokat kiszedni a kocsiból. A sorozat nem finomkodik szimbolika terén, de ha valakinek ebből nem lett volna egyértelmű, Joe MacMillan gyors és könyörtelen, és ha nem tartod a lépést, akkor jobb, ha legalább nem kerülsz az útjába.

Joe meg is érkezik az úticéljához, egy egyetemi előadásra, ahol, mint az IBM neves szakembere rögtön kérdésekkel kezdi el bombázni a diákokat, hogy felmérje, ki a legtehetségesebb a hallgatók soraiban. Ő lenne Cameron Howe, aki késve és fülhallgatóval a fülben csattogott be a terembe, „akkora menő vagyok, hogy nekem senki sem mondja meg mit csinálok” attitűddel felfegyverkezve. Folyton olyan fejet vág, mintha minden, amiről bárki más beszél, annyira fájdalmasan egyértelmű volna, hogy halálosan fárasztja már a jelenlét is. Már most ki nem állhatom. Joeval valami lebujban folytatják amit megkezdtek, ahol Cameron még hevesebben olt mindent és mindenkit, amiért a számítógépek nem fejlődnek elég gyorsan, ő meg hét évvel ezelőtti dolgokat tanul az egyetemen, pedig ő mennyivel jobb ennél. De legalább a 80-as évek a sorozatban pont olyan, mint amilyennek a 80-as éveket mindig is képzeltem.

Joe beismeri, hogy nem is az IBM-nek dolgozik, és ez lehet egy állásinterjú. Gyorsan a lényegre is térnek, vagyis a szexre a raktárban (első epizód!), amit a tündekirály szakít meg a zseniális „ez nem jelenti azt, hogy megkapod a melót” beszólással. A nap seggfeje, taps! Cameron persze gyorsan elviharzik. Snitt, főcím. Megismerkedünk Gordon Clarkkal, akit Donna, a felesége, hoz ki a sittről, mert részegen verekedésbe keveredett. Gordon informatikus, de valami nagyon félrecsúszott, mert életkedv helyett inkább szánalmas, de még papucsnak sem az igazi.

Joe felveteti magát a Cardiff Electrichez, a céghez, ahol Gordon is dolgozik, és alapvetően oprendszerek üzemeltetésével foglalkozik, azzal az ígértettel, hogy egekbe repíti az eladásokat. A főnök, John Bosworth, éppen Joe ellentéte. Míg a főhősünk menő, ő inkább kisstílű, újítások helyett a régihez és kipróbálthoz ragaszkodik. A beszéde pedig nagyon ízes, igazi texasi. Kiderül, hogy Joe már korábban kinézte magának Gordont, és így akar közel férkőzni hozzá. Kezdésnek Joe magával viszi egy üzleti vacsorára, ahol beszédet tart az ügyfeleknek (mondja Péternek, hogy Pál is értsen belőle), arról, hogy többre képesek, mint amit jelenleg produkálnak az IBM-mel. Össze is jönne a megállapodás, ha Gordon nem szólna bele. Joe leordítja.

Kiderül, hogy Joe nagy terve, hogy az IBM-től elfutva most inkább vissza szeretné fejteni az IBM PC-t, hogy megalkoss a saját, jobb modelljét, és letarolja a piacot. Gordont pedig egy cikk miatt választotta, amit az akkoriban megkerülhetetlen Byte magazinba írt. Gordon és Donna már építettek közösen egy számítógépet, a Symbonic-ot, de elbuktak. Ezért közösen visszautasítják Joe ajánlatát (ami a visszafejtésen kívül magában foglalja a Cardiff rákényszerítését, hogy beálljon a termék mögé), főleg, hogy anyagi gondjaik is vannak. Amikor úgy tűnik, hogy Joe terve dugába dől, meglátjuk, hogy emberünk nem viseli jól a visszautasítást, és a lakásában baseballozni kezd, hogy minél több mindent lezúzhasson. Mégis sikerült azonban beültetni a bogarat Gordon fülébe, aki vesz is egy IBM-et (a családi kassza maradékán). A csillagok is kedvezően állnak, Donna három napra elmegy a gyerekekkel, úgyhogy munkához látnak Gordon garázsában.

A szünet nélküli munka eredményeként sikerül is kiolvasniuk a BIOS kódot, de annyira belefeledkeznek, hogy elveszítik az időérzéküket. Minthogy már eltelt a három nap, Donna hazaér, és érthető módon iszonyú dühös lesz, főleg, amikor Gordon beismeri, hogy ezt akarja csinálni, és nem elég a csöndes meló. A művész alkotni akar. John már épp indulna haza az irodából, amikor az IBM egyik fejese megcsörgeti telefonon. Kiderül, hogy Macmillan már egy éve otthagyta az IBM-et, egyik napról a másikra, azóta pedig senki sem tudja, hogy merre járt. Rendőrségi nyomozási is volt, meg minden. Most meg feltűnik a Cardiff berkeiben, sőt, az IBM tudja, hogy visszafejtette a gépüket – ami persze bűncselekmény. Sem John, sem Nathan Cardiff, a cég tulaja nincs feldobva a helyzettől, mert a cégnek kell tartania a hátát a munkavállalóik miatt, de Joe nem izgul, hiszen végig ez volt a terve. Gordon nem igazán érti, hogy az IBM hogy tudta meg még aznap este, hogy mi történt a garázsban, de Joe minden kételyt eloszlatva bejelenti, hogy amúgy ő szólt nekik. Valaki azért lassan bemoshatna neki egyet.

Gordon ordít egy sort Joe-val, de az megmondja neki, hogy jobb, ha most mindenkit hagy lecsillapodni. Amúgy is mindenki hálás lesz neki egy év múlva. Donna a tűzhely mellett találja Gordont, a lányai játékát is megjavította, még jobb is, mint előtte volt, egyből tudja, hogy valami rossz fát tett a tűzre. Gordon mondja is, hogy már abbahagyta, nem is akarja csinálni, de Donna megöleli, és biztosítja a támogatásáról. De csak akkor, ha Gordon elsődlegesen nem Joe MacMillan társa lesz, hanem a feleségével és a lányaival van egy csapatban. Gordon persze beleegyezik, így már mindketten folytatni akarják. Ilyen egy jó feleség.

A Cardiff Electric ügyvédje, Barry, rossz hírt közöl Johnnal és Cardiffal, ugyanis nem rúghatják ki se Gordont, se Joe-t. Sőt, az egészből csak akkor jöhetnek ki jól, ha átveszik az egész projektet, és azt mondják, hogy ez volt a Cardiff terve egész végig. Joe máris a markába röhög. John feje csak még jobban megfájdul, amikor kiderül, hogy ehhez fel kell venniük egy új informatikust, akinek nincs kapcsolata sem az IBM-el, sem a Cardiffal, és főleg nem olvasta Gordon és Joe BIOS kódját, mert így készíthetnek egy saját, legális kódot. John nem valami elégedett, vitatkozni is kezd Barryvel, hogy ez egy elég szar terv, de kiderül, hogy mindez nem is az ő fejéből pattant ki, hanem a mester manipulátor maga súgta a fülébe még a reggel. Az nem kérdés, hogy van vér a pucájában, de Cardiff azt már nem tűri, hogy még úgy is állítsa be, mintha ezzel Joe szívességet tett volna neki. Meg is fenyegeti, hogy jobban teszi, ha virít is valamit, különben a kutya sem találja meg, hogy hova ássák el.

Cameront kidobják a kocsmából, mert a játékautomatát (Centipede) pénzbedobás nélkül használja. Persze neki áll feljebb. Odakint épp megérkezik Joe és Gordon, amitől Cameronnak még jobb napja lesz, ha ez egyáltalán lehetséges. Gordonnak nem igazán tetszik Joe választása, de ettől csak rosszabbul érzi magát, amikor Cameron megtöri a jeget azzal, hogy amúgy Joe már rég megfektette őt. A lány tudja, hogy ha feladja ezért a munkáért az egyetemet, de mégsem jön össze a nagy terv, akkor egész életében minimálbéren szerelgetheti valakinek a kazettalejátszóját, úgyhogy csak az ajánlott fizetés duplájáért, évi 40 ezer dollárért hajlandó elvállalni. Gordon felháborodva felvilágosítja a hölgyeményt, hogy még a felesége is csak 15 ezret keres a Texas Instrumentsnél. Cameron közli, hogy hát, így jártak. So, what’s it gonna be, Joe?

Cameron úton a Cardiff irodáihoz meglátja, hogy az ott dolgozó nők nem katonának öltözve járnak munkába, ezért bár szívja a fogát, de felvesz egy piros pulcsit. Egy piros pulcsit. A titkárnő leginkább észre sem veszi a lányt, de szerencsére Joe már ott is terem, és rosszul elfojtott vigyorral fogadja. Barry levezényli Cameron vallomását arról, hogy soha nem dolgozott az IBM-nél, és nem is próbált meg semmit machinálni az IBM termékeivel. Mivel Cameron nem érti meg egyből a lényeget, ezért Barry „segít” neki „őszinte” válaszokat adni. De egyből bizonyítja a zsenijét, mert a végére úgy belejön, hogy már súgni sem kell neki. Biztos jó választás volt ez, fiúk? John tart egy kis oktatást a három testőrnek a játékszabályokról, de Cameron nem tudja befogni a száját, muszáj közbeokoskodnia. Joe és Gordon pedig nem igazán tudnak megegyezni arról, hogy melyikük is a főnök. A végén John még félrehívja Joe-t, és figyelmezteti, hogy nem szerzett sok pirospontot azzal, hogy a saját munkahelyén szorította sarokba és tette kényszerpályára a céget. Ha van valami titkolnivalója, azt most rejtse el, mert darabokra fogja szedni, amíg fogást nem talál rajta. A három grácia a tárgyalóból nézi, ahogy az IBM teljes jogi osztálya megszállja a Cardiff emeletét.

Látok fantáziát a történetben, a színészi alakítások egyelőre ígéretesek, szóval ebből még lehet valami. A problémám, hogy nincs egyetlen olyan karakter sem, akivel igazán azonosulni lehet, ezért félő, hogy nem fogok égni a kiváncsiságtól, hogy mi történik velük. Jók a zenei választások, és korhűk is, sőt, számos kikacsintás van a korabeli (pop)kultúrára – helló Centipede. Összességében azért remélem, hogy jó lesz a sorozat, mégiscsak kell valami, hogy kibírjam a következő Trónok Harca évadig.