Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terápia 2x05 - Péntek 15 óra, Ágnes (1)

2014. november 03. 12:00 - Zsoofka

Péntek van, Dargay ismét folyamatban. Egyelőre csak sejtjük, hogy Ágneshez indult. Egy házba belépve udvariasan kienged egy csoportnyi embert, akik közül egy nő személyében ismét a múltjának egy darabja elevenedik meg. A csajjal (Annamari - Kováts Adél) való találkozás nagyon hasonló érzéseket ébreszt bennem, mint az Orsolyás-eset: Dargay már-már megölelné a rég nem látott ismerőst, de Annamari láthatóan idegenkedik attól, hogy a régi szép időkről vagy az egymástól távol töltött röpke 30 évről beszélgessenek, sietve távozik. 

A férfi tényleg Ágneshez jött, de nem a régi házba, a helyszín is új és a körítés is: Recepciós hölgy, sok-sok virág, tetőtéri rendelő - szép kilátással, apple-reklám. Ágnes tényleg nagymenő lett, olyannyira, hogy András zavarában és/vagy némi gúnnyal lekezitcsókolomozza.

Udvarias beszélgetésbe kezdenek: Ágnes könyve megíródott, siker lett, ennek köszönhetően özönlenek a páciensek és ő újra munkába állt. A könyvet Dargay is olvasta, nagy műnek nevezi, szakmailag néhol vitatja, de hát nem egy iskola képviselői ők. Tovább folyik a csevej. A férfi Annamariról kezd beszélni, élete első szerelmeként mesél róla. Annamari – és vele együtt az ajtóban szembejövő csoport – Ágnes paciensei. Hiába kíváncsi a férfi, Ágnes nem mesél róluk. Dargay mereng egy pár percig az élményen, felkavarónak nevezi a véletlen találkozást, de egyelőre hanyagolják a témát.

A férfi elővezeti jövetele okát: Abonyi feljelentette, a vád: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. „…Hogy nem védte meg Mátét saját magától”. Ágnes szerint (is) abszurd a vád, Dargay hozzáteszi: az ügy már az ügyészségen van, a vád tehát megalapozott. Szemmel láthatóan ennél jobban zavarja a férfit, hogy Abonyi úr az Etikai Bizottságot is megkereste a témában, ők szintén vizsgálódni kezdtek. A tét a felfüggesztés lehetősége. Dargay az ultimátumról is beszél Ágnesnek, akit egyre jobban meglepnek az események. András végül kiböki, mit szeretne: bár biztos lesz hivatalos szakértő az ügyben, szüksége lenne Ágnestől egy írásbeli szakvéleményre, mi szerint tuti jó volt Dargay munkája anno Mátéval. Ő, mármint Ágnes, mint supervisor, igazolhatja ezt. Némi bizonytalan csend után Ágnes egyértelmű igen-t mond a kérésre. Nem sürgős, mondja Dargay, csak tudni akarta számíthat- e a nőre.

Beszélgetni kezdenek, mintegy kötetlenül. Ágnes Máté esetét öngyilkosságnak aposztrofálja, ezen András hirtelen kiakad. Szerinte nem volt az, nem volt semmi jele, sem a szándéknak, sem később, a haláleset helyszínelésekor. Lehet mégis kellene valami más adathordozón is rögzíteni az elhangzottakat, mint az emberi agy? Mert Ágnes már rögtön az első mondatnál másképp emlékszik, mint a férfi – így nehéz lesz megírni a Dargaynak tetsző szakvéleményt…. Látszik, hogy a pszichológus hétfő óta a témán kattog, Ágnes öngyilkosság-említésére komplett védőbeszédet rittyent, azonnal védekezni kezd. Nem kell szakembernek lenni, hogy érezzük, sok nyomasztó gondolat van a háttérben. Ágnes kérdésére Dargay azonnal belekezd a kettős igazság elméletében: bizonyos szempontból…. ha úgy nézzük… talán…. látnia kellett volna, hogy Máté potenciális veszélyt jelent önmaga számára… Sőt, talán látta is, hisz megpróbálta megakadályozni, hogy a gyáros útra kelljen. Ágnes megértő: erőnek erejével nem tarthatta távol az úttól Mátét senki, nem volt hiba, csak … .csakhogy meghalt egy ember.

8.png

Kinek is kell ez a szakvélemény? A bíróságnak? A Bizottságnak? Esetleg Dargay Andrásnak? Hogy megnyugodhasson végre… És a férfi vall: neki kell, tulajdonképp csak neki, hogy lezárhassa ezt az egész ügyet. Zaklatottsága fizikai tüneteket produkál. Egy ültő helyében megszédül, leesik a vércukra. Csokit kér, nyalókát kap. (Mert a csoki készletet Ágnes már felzabálta, de a nyalókát útálja, tehát jut és marad a zakkant betegeknek.) Kellemesen évődnek a csoki=gyerek, felelősség=felnőtt duplametafórán, talán még nevetnek is egy kicsit szitun.

9.png

Sőt, Ágnes elismeri: nem lehetett egyszerű idejönnie a férfinak. Dargay is meglepően nyílt: beismeri irigységét, amit a nővel szemben érez. A nő könyv-sikere, új praxisa, menő élete – mind-mind még kifejezőbbé teszi saját kudarcát, mind családi vonalon, mind szakmai területen. A válás, a költözés, a sikertelen próbálkozásai a külvilág felé való nyitásban, mind növelik kisebbség érzetét. András leltárt tart: Judittal véglegesen elváltak; Laurával nincs semmi kapcsolata a pánikroham óta; Réka – a lánya, kollégista Pécsett, éli saját életét, egyszer volt apja új lakásában; Bence a válási egyezség szerint heti egy napot tölt apukával…. Fasza.

De futok, mondja Dargay, hetente x-szer és fogytam y kilót, új ruhákat vettem és új arcszeszt. Gondolom ezeket javasolják a „hogyakezdjünkújéletet” című cikkekben. Hurrá.

Laura említésekor csupán két fejrázás a válasz – nem tud róla semmit, nem is akar. A hölgyemény egyszer kereste a félresikerült dugáskísérlet után, de Dargay képes volt az eszét használni és elküldte a picsába. Azóta semmi.

11.png

És akkor Ágnes rákezd. (Leírom, megpróbálom leírni az eszmefuttatását, légyszi világosítsatok meg, mert érteni nem értem. Vagyis lehet, hogy értem, de semmiképp nem értek egyet vele. Nekem ez is csak egy elmélet-ráerőltetésének tűnik az adott esetre.) Szóval Ágnes szerint András azért érzi magát vétkesnek Máté esetében, mert Máté részese volt a Laura-féle vonzalmának, mintegy szerelmi háromszöget alkottak ezek hárman. András úgy érezheti, Máté tüneteit (öngyilok szándékát) azért nem vette észre és/komolyan, mert riválist látott benne és nem beteget. Lásd még: megráncigálásos eset.

András hosszú másodpercekig nem reagál az elhangzottakra, így Ágnes folytatja: lehet, hogy át kellett volna Mátét irányítani máshoz, de ő, mint mindenható supervisor végig ott volt a férfival és felügyelte az esetet, ha eldurvult volna a helyzet, beavatkozott volna. „Máté halála nem volt megelőzhető!”, hangzik el az ítélet a sztárpszichológus szájából…. „Én sem tudtam volna mit csinálni” –mondja Ágnes. Dargay azt hiszem ezt a frusztrációját kipipálhatja: ennél nagyobb felmentést nem kaphat, legyen az ítélkező akár a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Most már „csak” a saját lelkiismerete a kérdéses…

 bbb.png

Dargay továbbra sem minősíti a fenn elhangzottakat… Egyetértőleg (?) csak annyit mond: mostanában igyekszik nem megdugni akarni a zakkantakat belefolyni érzelmileg annyira a betegek problémáiba, mint korábban. Igyekszik távolságot tartani (Ágnesnek lenni) és profinak maradni, mondjon bármit a páciens. Van elméleti határ, amin túl már az ember magára marad a problémáival, ahová már a pszichológus nem léphet át, ahol már nem kompetens? Ágnes szerint pszichológus nem őrangyal. Heti kétszer 1 órában meghallgatja a beteg nyomorát, ha letelik az idő, csere van, jön a következő páciens, az előbbinek távozni kell, mert lejárt az idő. A következő ülésig valahogy meg kell próbálni életben maradni. Ha nem sikerül, majd jön más a reggel 10 órás időpontra. Úgyis hosszú a várólista, itt is.

Dargay ennél a résznél az első évad Ágneses üléseinek hangulatát idézi: gúnyos már-már sértő. Egy üzenetrögzítővel személyesíti meg az Ágnes által kért távolmaradás-elméletet: tessen rámondani a bajt, kedves páciens, így tuti nem lesz benne a problémamegoldásban pszichológus egyénisége, érzése, lelke. Marad a csupasz probléma, amire a válasz sms-ben fog megérkezni. Ilyen lesz a modern pszichoizé 2356-ban?

Visszatérve Mátéra: Ágnes ismét kinyilatkoztat – Ember nem tudhatott Máté haláláról! Nem lehetett megmenteni. A nő szerint a férfi mégis vezekelni akar Máté haláért. Miért? Érdemes lenne mélyebbre ásni, mondja – mintegy megalapoz a következő ülésekhez.

b.png

De András már „hangulatban van” és üt! Nem úgy, csak szóban: És mi a helyzet Virággal? Ágnes kizökken az igazságosztó szerepből. Virág? Ki az a Virág? Ja! A szőke csaj, aki elmenekült. Nem működött a kémia, mondja Ágnes is. Van ilyen.

Virág rákos, mondja András, limfómája van, meg fog halni.

Na ez odabasz. 3. napja írom ezt a HV-t. Mit lehet erről írni? Miért más ez az eset pszichológusilag, mint az összes többi eddigi? Mára megvilágosodtam. Egy bármilyen múlt vagy jelenbeli ok miatt zakkant ember életén lehet és kell is változtatni – jelen esetben pszichológusi segítséggel – azért, hogy az élete a jövőben jobb legyen, boldogabb. De mi a fenét mondhatunk egy olyan esetben, amikor épp ennek a „boldog jövő”-nek sőt, magának a „jövő”-nek a léte forog veszélyben? Virág lelkiállapotába bele sem merem gondolni magam, nem is tudja az átérezni, aki nincs hasonló helyzetben. Ezért „csak” a pszichológusának a helyzetét elemezve arra jutok, ezek az esetek az ő számára is a legnehezebbek.

Ágnes előbb hebegni kezd, de hamar magára talán. Sőt. Saját beleavatkozás-ellenes elméletébe építi be a szőke lány és Dargay találkozását: A pszichológus nő szerint András Virág személyében egy újabb megmenteni való embert talált, az ő esete ugyanúgy be fogja szippantani a férfit, mint Máté halálának körülményei. Ezt a „beszippantás”-t Ágnes kritikaként jellemzi, András viszont büszke arra, hogy ő képes teljes empátiával fordulni betegei felé, nem pedig üzenetrögzítőként vagy épp nagykönyvként funkcionálni egy-egy ülés alkalmából. Segíteni fog a lányon, amennyit tud, persze csak, ha az visszajön hozzá. De vissza fog, ebben András biztos. Az az ott felejtett papírlap egy segélykérés, mert az egyértelmű: a lány olyan sokkban van, hogy nem képes beszélgetni az állapotáról. De tudja, szakemberre van szüksége, ezért járt már több pszichológusnál, köztük Ágnesnél – de eddig sehol sem érezte azt a hangulatot, mint Andrásnál, sehol nem hagyott legalább egy jelet magáról…. András kihívásként tekint Virág esetére: „…Megint itt van valaki, akit meg lehet menteni…” „Hogy akarsz megmenteni egy limfómást?” Ágnes félti a férfit: „Hajlamos vagy olyat vállalni, aminek a sikere nem csak rajtad múlik.” – és ha tényleg bekövetkezik a kudarc, András depresszióba eshet. Főleg most, amikor a teljesen új élethelyzete még nagyon ingataggá teszi lelkileg. És akkor bele se kezdjen? Ne adja meg legalább a tőle telhető legnagyobb lelki segítséget a kórral küzdő lánynak?

Ágnes felveti az „ássunk mélyebbre András lelkében” című lehetőséget, de Dargay nem a saját lelkét akarja feltárni, teljes erejével az előtte álló kihívásokra akar koncentrálni.

Felállnak, udvariasan elbúcsúznak. Ágnes majd küldi az írásos szakvéleményt. Pá, puszi. A férfi el.

Amikor Ágnes egyedül marad, egy szekrényhez lép, keres benne valamit. Takarásban van, arra gondolok - ilyen nehéz beszélgetések esetére - mégiscsak van egy kis dugicsoki a háznál. De nem. Egy dossziét vesz elő, benne iratok az Andrással folytatott korábbi ülések ÍRÁSOS kivonatai… Öööööö. Ezek szerint mégis van olyan pszichológus, aki az ülések után emlékeztetőt ír?

Címkék: terápia
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsoozsy 2014.11.04. 10:26:45

Jaj, de jó már, hogy már végre megint van hogyvolt! :) Vicces, hogy már úgy nyitottam meg, hogy már puffogtam, hogy na már, még mindig nincs, hát nem igaz már, most már írok a kommentbe egy türelmetlenkedést :D , és majdnem el is kezdtem, amikor feltűnt, hogy ja, de: ez új! :D - Muhaha... (türelmetlenke...) Úgyhogy először is éljen és KÖSZI! :D

Aztán nézés közben az jutott eszembe, hogy egyrészt éljen: újra a régi címzene meg képek (tán olvasták a kommentemet, hogy feltűnt? :D ), másrészt én is dugicsokira gondoltam a végén, sőt, tök biztos voltam benne, hogy elővesz egy hatalmas doboz bonbont vagy óriás tábla csokit és teli vigyorral leül falatozni belőle - de aztán mégsem... :) És én is arra gondoltam, hogy tök hülyeség ez a Máté-Laura-András háromszög, meg erre ráhúzni mindent...

Az írásról meg csak annyit, hogy "de hamar magára taláN" ;) (vagy nem biztos? ;) ) + szerintem nem kell minden zárójeles írást ki is húzni, sőt - miért ne lehetnének benne a te saját gondolataid, zárójelben, olvashatóan... (persze van olyan, ami tényleg annyira dupla-tripla zárójel, hogy zárójel+kihúzás is kell hozzá, de szerintem nem kell mindig, sőt, fölösleges, már-már zavaró...). De persze lehet, hogy csak nekem... :)

És még egyszer: éljen a hogyvolt, hurrá, köszi! :D

Zsoofka 2014.11.04. 11:07:46

@Zsoozsy:
:)
És az elméletemet a Virág ügy kapcsán még le sem mertem írni.... Mert eléggé elrugaszkodott, ha véletlenül meg bejön a jóég nem mossa le rólam, hogy tudok valami és pofátlanul spoilerezek. Pedig a felszopó cikkek sokaságát sem olvastam el, mert nem akarok többet tudni, mint ami az adott napi adagból nekem lejön....

Zsoozsy 2014.11.04. 12:57:19

@mokamini: Hú, pedig engem NAGYON érdekel!!! Milyen elmélet lehet még hozzá? :) Rákos, halálos, haldoklik (bár végül is mindenki...) - és...? Hova kell ehhez még további elmélet? Én sem olvasgatok utána...

Viszont nekem meg az jutott közben eszembe, hogy az én életemből is egész izgi sorozatot lehetne írni, ha csak hetente egyszer egy órám lenne a mesélésre, simán beleillenék a sorozatba... :) (bár persze ki nem... talán mindenkinek legalább olyan izgi az élete, mint a sorozatbélieké, csak az a kérdés, hogy ki hogy tudja előadni, nem? :) )

Zsoofka 2014.11.04. 13:12:13

@Zsoozsy:
Én is azt szoktam mondani, hogy elég lenne 2 kamera az életembe, egy a munkahelyemre, egy otthonra és olyan műsort lehetne a 2 felvételből vágni, hogy lepipálná a BK-t tutira :)

Zsoozsy 2014.11.04. 13:14:52

@mokamini: És ha már ketten mondjuk ezt, akkor tényleg komolyan felmerül a kérdés, hogy vajon mi vagyunk ennyire extrák, vagy ezek a sorozatok ennyire hétköznapiak, ugye... ;)

Zsoofka 2014.11.04. 13:19:49

@Zsoozsy:
Az elméletemet elküldöm privátba :)

Zsoozsy 2014.11.04. 13:24:44

@mokamini: Hű, de diszkrét, hű, de izgi... :) Köszi! :)
süti beállítások módosítása