Volt egy pillanat a tegnapi Celeb vagyok…-ban, asszem úgy a hetvenedik perc környékén, amikor Bárdos András olyan arccal állt a dél-afrikai dzsungel közepén, az Add ide a didit, a didit add ide című, méltán híres slágert éneklő, magát hullarészeg dzsungellakónak eladó Pákó és az ezen elnéző mosollyal az arcán szórakozó Bunyós Pityu előtt, mint akinek egy csapat marslakó most tett volna le a nappalijába két, telefosott szemeteszsákot, és közölte volna, hogy hatszázezer plusz áfa lesz, PayPal jöhet. És baszki, még sajnálnám is, de hát pontosan tudta, mit vállal, ha más nem, akkor, amikor először találkozott össze a társakkal.
A műsor első fele egyébként egy szumójelmezes kincsvadászattal és némi kurvaanyázással telt el, meg kesergéssel a kávé miatt, ami egyébként egy tegnapi adag kávé zaccából másodjára átfőzött, ha főre elkészített sárgás lé lett, ami legalább meleg volt, legalábbis ezt mondta róla Nyertes Zsuzsa. Bárdos már itt kezdett csendes, de teljes apátiába zuhanni, pedig a java még hátra volt, mert Rettegett Éva attól, hogy nem táborparancsnok, még simán ugyanolyan antiszociális gyökér, amilyen eddig volt, és mindenkit kioszt megint, már csak megszokásból is. És mivel most már Miss Gyémánt a góré, óhatatlan, hogy ha ő talál ki valamit, azt Éva reflexből visszabassza majd, de az majd egy kicsivel később, előtte van egy bátorságpróba, aminél unalmasabbat nem látott a világ, Bárdos és Andi megszerzi mind a tíz csillagot oszt kalap.
Közben odahaza kiderül, hogy Puskás Péter megcsinálta Miss Gyémántot, na nem itt, az erdőben, hanem még otthon (lehet, hogy erdőben, fasz se tudja) de erről valahogy elfelejtette tájékoztatni a mostani csaját, aki majd most, a tévéből tudja meg, hogy a faszija egy olyan (expornós) nővel van összezárva a dzsungelben, akit korábban levarrt. Hát, szopó, na. Péterünk Bárdosnak önti ki a szívét, illetve meséli el a dolgot, ő meg röhög rajta, sumákoltál, lebuktál, nem szabad ilyet, mert nem lehet megúszni. Gondolom, tapasztalatból beszél.
A Miss Gyémánt vs. Éva hajtépés is folytatódik, a tízből tíz csillagot szerző Bárdosékat zenés-táncos mulatsággal kell várni, aminek Hevesiné és Miss Gyémánt örül a legjobban, mert szeretik rázni a seggüket ütemre, Éva pedig dafke nem, és kijelenti, hogy megbaszhatják a táncot, ő nem kér belőle. És tényleg kihúzza magát a feladat alól, mire kap egy büntetést és a szigetre száműzik - ahol tovább puffog magában és szidja a többieket, akik táncolnak és énekelnek. Elnézve a produkciót, Évának volt igaza, vállalhatatlan volt minden perce. Éva annyira idegbeteg lesz egyébként hogy az esti kajából sem kér, mert
Ne tudom nálatok milyen a kolbász, de Békéscsabán nem ilyen.
És akkor jött a vége, a doboz, amit tegnap már megmutattak nekünk, és mi tudjuk, hogy Pákó van benne, de a táborban csak kis várakozás után derül ki mindez, és perszehogy Éva örül legjobban Pákónak, nagy találkozás ez, amihez hasonló csak a bolondokházában vagy a VV-villa előterében szokott előfordulni. Bárdos, Nyertes, Andi és Puskás egyelőre óvatosan hűvös távolságtartással kezeli a dolgot, Aleksa, Pityu, Cooky és Láncdohányos Krisztián láthatóan örül az új játékszernek, mert Pákó az lesz, ez egyértelmű, míg Hevesiné fejben elemez, és ül egy helyben, szerintem egy disszertációt fogalmaz magában éppen, ebből a műsorból kettő is simán kijönne.
Bárdos egy ideig nézi Pákót, és a szemén látszik, hogy ilyet még soha eddig sehol, pedig hát tévézett eleget ahhoz, hogy találkozzon ilyen megrázó dolgokkal. Aztán inkább feladja, komótosan felcuccol az emeletre, és lefekszik aludni, közben pedig biztos nagyon sajnálja már, hogy aláírta azt a kibaszott szerződést.
A végére mutatunk egy bónuszvideót, amin Rettegett Éva egy kedves történetet mesél a pasijáról és az őt elcsábítani igyekvő címlaplányról. Mert vicces.
Facebook kommentek