Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Celeb vagyok, ments ki innen! 4x04 - Eltemettük a demokráciát

2014. október 31. 08:49 - candyperfumegirl

Olyan mélységeket birizgál ez a műsor, mint még talán soha, és egy motívum annyira hangsúlyos most, hogy érdemes volt rá ezt az egész másfél órát felhúzni. Mondjuk ki, Éva rémuralmáról van szó, és annak sokszínű mögöttes tartalomrétegeiről, amiket Bárdos elegánsan, Balázsék meg kicsit direktebben boncolgatnak, de gyönyörű allegorikus mestermű bontakozik ki a szemünk előtt, az biztos. A vég kezdete ugye az volt, hogy Évát választották meg táborparancsnoknak, aki a lehető legtökéletesebben szemlélteti a portás szindróma jelenségét, és Balázsék rá is akasztják az I. Rettegett Éva jelzőt, ami ha nem háromszor hangzana el a műsor során, még nem gyanakodnék semmire, de így azért túlságosan is ismerős a dolog valahonnan.

404csut01.png

Az első számú konfliktus akkor bontakozik ki, amikor a táborban két legkevesebb vizet zavaró szereplőt, Kriszt és Krisztát elküldik köveket keresni az iszapos patakmederben kincsvadászat címén. Első blikkre ez egy laza félnapos programnak ígérkezik, az alatt pont kitépik a többiek egymás minden szál haját a csatatérré alakuló táborban. Éva diktátorasszony azt mondja, most mindenki kendőt köt a fejére, de hirtelen, mert anélkül a reggeli torna elképzelhetetlen. Bárdos megtagadja a parancsot. Cooky és Aleska vezetésével a csapat próbálja lebeszélni a dezertálásról, de olyan érvrendszerük van, amit tán maguk sem bírnak értelmezni, kiderül pl. hogy Aleska nincs tisztában a komfortzóna fogalom jelentésével. Ez a vita elveszi a műsor egyharmadát, de értjük a lényeget, a kendő viselésének megtagadása szimbolikus tett Bárdos részéről, ezzel ő tulajdonképpen a tekintélyelvű kormányzást utasítja el. Ezt később Cookynak is elmondja, aki megérti, mert ő egy nagyon okos ember – mondja Bárdos rezzenéstelen arccal a riportban.

404csut02.png

Az önkényuralom elmélyülését és az egyén akaratának sárba tiprását megelőzően a műsor próbálja oldani a feszültséget egy jó kis páros bátorságpróbával. Bárdos és Cooky megy, kikötözik őket egy-egy kerékre, azt megforgatják, alattuk egy-egy tál van tele minden jósággal (döglött hal és patkány főleg), azokból kell csillagDARABKÁKAT kihalászni az alatt a tizedmásodperc alatt, amíg elérik a tálat, majd összerakni a darabokat. A végső kirakósdival addig tökölnek, hogy Balázsék lekésik a svédasztalos vacsorát, a masszázst meg a szaunaszeánszot is a szállodában, úgyhogy elzavarják őket inkább a táborba, vesződjenek ott a csillagokkal. Cooky egy elmormogott „mocskos patkányok” megszólalással összegzi ezt a blokkot, amiben nem vagyok biztos, hogy kinek vagy minek címezte pontosan.

404csut03.png

Kapunk egy újabb adagot az Éva-rezsim fekete napjaiból, de előtte még feltenném a kérdést, hogy csak nekem tűnik úgy, hogy Bárdos és Andi kerülgeti egymást? Éva közben konstatálja, hogy a romlott kaja már rohad a tányérokban (többiek még abból esznek mondjuk), és ezt a jelenleg alvó két emberrel, Aleskával és Petivel akarja megcsináltatni, most azonnal. Peti zombifejjel eltántorog a tábortűzig, hogy betoljon egy adag babot ébresztő gyanánt, ezért Éva a terpeszben alvó Aleskával kezd el szájalni, és vérbeli ribancharc kerekedik a dologból, ami talán csak azért nem fajul hajtépésig, mert drága cucc a póthaj. A végén Aleska még szembesül a hülyefőnök jelenséggel is, amikor nem tudsz olyat mondani, ami hatna, és jobban jársz, ha bekussolsz és teszed, amit mond, aki nem ismeri ezt, az boldog ember. A Führerin a riportszobában Aleska vérlázító viselkedését a „többszöri felszólítás ellenére sem tette meg” kriminalisztikai szófordulattal írja le, ami egy picit azért elgondolkodtató.

404csut04.png

Screen Shot 2014-10-31 at 8.56.16.png

Ezek után a táborlakók négyfős csoportokban spontán (nem) vízibalettet adnak elő, nem részletezem, annyi legyen elég, hogy egy gólem és egy jeti kecsesebben csinálná. A szegmens lényege viszont az, hogy a csuromvizes lakókat Zsarnok Éva még idióta játékokkal egrecíroztatja és kajamegvonással fenyegeti, mert már pont kezdett volna unatkozni. Megmutatják még a vacsorát is, ahol kiderül, hogy egyrészt senki nem tud főzni, másrészt hogy Bunyós Pityu képtelen a legegyszerűbb konfliktus természetét is értelmezni, és harmadszor, hogy Éva még abba is beleugat, hogy ki mit egyen. Bárdos csendes nyammogás és jelentőségteljes pillantások mellett amúgy forradalmat szervez a háttérben, Andit már beszervezte, fejek fognak hullani napokon belül. Balázsék is beszambáznak a táborba, és megjegyzik, hogy oltári kupi van, na ez pont elég arra, hogy a nőstények megint összeugassanak Éva rémuralma révén, pedig a java csak most jön. Bejelentik, hogy a holnapi bátorságpróbára a várakozásoknak megfelelően BrutálÉva megy, akinek azért lepergett az élete a szeme előtt egy pillanat alatt, mutatom.

404csut05.png

Segítője pedig az ősellensége, Aleska lesz, és szerintem Balázsék arra számítanak, hogy csak az egyik jön vissza élve, mert már bejelentették, hogy holnap új táborlakót kap a csapat.

Címkék: celeb vagyok 18+
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kecses 2014.10.31. 10:48:27

A bátorságpróba kihirdetésénél Aleska nyaka baloldalt ki van szívva, vagy mi az a folt?

lac64 2014.10.31. 11:13:45

@Kecses: Éva hüvelykujjának a nyoma :D
Egyébként szerintem a bátorságpróbán szerzett sérülés lehet - akkor tudott úgy előrejutni, hogy gyakorlatilag a nyakával nyitott szét egy összecippzározott ponyvát, valószínűleg az dörzsölhette ki.

sztogramm 2014.10.31. 11:15:34

gondolom bárdos fognyoma :D :D

egyemakisszíved 2014.10.31. 11:41:21

Azért nem kéne minden értelmetlen parancsot Éva nyakába varrni, a kendőviselést Kuki rótta a többiekre, mert az olyan nindzsa . Éva őt nevezte ki a torna teljhatalmú urának, akinek a parancsait neki is szó nélkül követnie kell.

penna 2014.10.31. 12:02:16

azóta nem tudom eldönteni, mióta ez a baukóéva celeb lett, hogy ez a bárdolatlan és borzalmas személyiség milyen arányban tulajdonítható a szülői neveltetés teljes hiányának és egy csomó pszichiátriai betegség együttesének.

Doktor PHD belebeszélek (SP után szabadon...) 2014.10.31. 12:54:29

A müsor kifejezetten szar, nem is nagyon követem (na jó, be van kapcsolva a tv, mert van családtag, aki igen), viszont ezeken a "hogyvolt"-okon nagyon jókat röhögök...

Tertullianus, a filozófus 2014.10.31. 13:09:39

"Bunyós Pityu pedig, mint egy bősz karhatalmista, kullogott utána" - olvasom Bárdos A. blogjában. Mármint Éva után.
Igen, Éva észrevehette - ami át is jön a képeken - hogy Bunyós boldogan fényesre nyalná a seggét, ezért jutalmazta a karhatalmista beosztással.
A diktatúrák így kezdődnek.

foxwiththegloves (törölt) 2014.10.31. 13:52:43

A videót nem láttam, de...
:D
Candy, még mindig zseniálisan írsz!

grigorij 2014.10.31. 14:13:45

Jó ez így!
Tegnap megnéztem és végigröhögtem!
ez nem valóságshow, hanem irányított reality, ahol előre megírt szerepekkel csinálják a cirkuszt, hogy legyen aki megnézi.
Igen, Bárdos és a barna csaj kerülgeti egymást!
Igen, Charli mellett Pityu a másik igazi egyéniség!
"Mit kell ezen problémázni? Oda kell menni és megcsinálni! Ezért vagyunk itt!"
Elképzelem, hogy ez a figura egy hétköznapi Mike Tyson elleni meccs előtt és alatt nagyságrendekkel több problémával találkozott és oldott meg.
De a Pars is csak vigyorog folyamatosan, az a melák is csendben kivár!

Berborosz 2014.10.31. 14:21:59

@grigorij: Bárdos és a barna csaj régóta ismerik egymást, Bárdos már kétszer is mondta.

oszt jónapot 2014.10.31. 14:50:55

Tegnap pont beleszaladtam. Gusztustalan, primitív egy féreg ez az Éva.

Mu Deng 2014.10.31. 14:58:44

Én értem, hogy a Baukó (az olyan palócos "bukó") Évát tolják, mert azt hiszik, hogy érdekes, meg minden, de közben meg nem az. Még csak azt sem mondanám, hogy annyira nem érdekes, hogy az már érdekes. Semmilyen. Egy ostoba tucatember, a piros hetesen fürtökben lógnak az ilyenek a kapaszkodón a Blaha meg a Keleti között. Betették olyan emberek közé, akikkel simán le lehetne forgatni a Kóma 2. filmet, amiben nem kómába esnek az emberek, hanem eleve kómából indul az egész sztori, és Balázsék próbálják fényezni, hogy hű, de kegyetlen, meg intrikus, meg forr körülötte a szar, de nem forr. Én - terveimmel szembemenve - végignéztem az előző etapot, de ez itt most nézhetetlen. Tegnap is elkezdtem, de egy idő után elkalandoztak a gondolataim, és az egyik reklámszünet után - ami alatt végigpörgettem a többi csatornát - elfelejtettem visszakapcsolni az RTL-re.

fran7 2014.10.31. 15:08:01

Azért abban van valami furcsán ironikus, hogy egy magyar ember kezdi el magyarázni, mi a szabadság egy franciának. Mégha mű is. Bárdos parafrazeálta miniszterelnökünk hozzáállását az amerikaiakkal szemben. Bár gondolom nem ez volt a szándéka.

szebeee 2014.10.31. 15:12:43

Nekem az a fajta show jobban bejött, amit Rélió meg GLaci csináltak. Ettől az Éva féle hatalommániától hánynom kell.

Ejaku LAZIO 2014.10.31. 15:23:02

Remélem Pákó jön ma :DDD

Ancilla 2014.10.31. 15:34:44

@grigorij: Bárdos Andrásnak Molnár Andrea volt a partnere a Szombat esti láz c. műsorban.
rtl.hu/rtlklub/szombatestilaz/tancos/266405

Ancilla 2014.10.31. 15:41:13

@szebeee: Nekem meg ez a széria sokkal jobban tetszik. Az Aurélióéké öncélú, számomra fárasztó és unalmas ökörködés volt (szerintem), ennek a műsornak viszont érzésem szerint koncepciója van: görbe tükröt tart. Hogy ez megvalósulhasson, abban órási szerepe van Bárdos Andrásnak. A pszichológusnőtől egy kicsit többet vártam a reflexiók terén...

Samott 2014.10.31. 16:00:05

Csak fel szemmel kovetem ezt a szezont, de jol lattam hogy ennek az Aleska lanynak serken a bajsza? Tegnap volt egy "riportszobas" megszolalasa, csak neztem dobbenten... meg egy hete se vannak bent.

Jeth 2014.10.31. 16:27:13

Nem egrecír az, hanem egzecír... magyarul írva . Az exeziren-ből (ném.) vagy az exercise -ból ez meg angol.
Valószínűleg, már apukáék is rosszul mondták, otthon.Egzecíroztat am.: gyakorlatoztat, ugráltat - katonáéknál :-)

Nagy Endre 2014.10.31. 16:43:36

Balázsék mindent annyira túlfokozva vezetnek be.Éva szimplán hozta a formáját kapott egy kis hatalmat és ez a vége.Még nem elég éhesek és elcsigázottak, nem esett annyi eső és még nem utálják annyira Évát hogy megsüssék vacsorára, de lehet nemsokára ez lesz:D

judy7 2014.10.31. 16:51:27

Ezt a szériát csak azért nézem, mert nem szeretnék lemaradni a pillanatról, amikor azt a prosztó Évát a többiek belefojtják a patakba. Az emberi ostobaság megismételhetetlen díszpéldánya, esküszöm szoborba kéne önteni (nem készül véletlenül politikai pályára? A jelenlegi garnitúra hasznát tudná venni. Csak szólok!)

Akármi Áron 2014.10.31. 17:11:40

Köszi Candy, klassz volt ismét.:)
Szerintem meg nem kerülgeti egymást Bárdos és Andrea, egyszerűen a korábbi táncospár múltjukból kifolyólag vannak jó és akár barátibb kapcsolatban.

DerBroCode 2014.10.31. 17:28:15

Megvan hogy kit küldenek ki

Zoltán Furik 2014.10.31. 17:43:51

@egyemakisszíved: Miért véded ezt a kápónak is extra ribancot?

Cimili 2014.10.31. 18:57:49

Ez jó vót Candy! :) Baukó rém paraszt, kíváncsi vagyok mikor és ki fogja pofán vágni. :)

Mók_Ica 2014.10.31. 20:15:22

@Samott: én ezt már az első nap írtam :) ahogy lejött a smink, a "riportszobában" már feltűnően barnás elszíneződés látszott a szája fölött.... és azóta is.

lalanc 2014.10.31. 21:23:29

@Mók_Ica: talan kapott valakitol egy Dirty Sanchez-t nagy titokban

Mók_Ica 2014.10.31. 21:26:13

@lalanc: jajjjj..... és napok óta ott van a szája szélén???

kozi001 2014.11.01. 10:01:52

@Nagy Endre: Szereti valaki ezt a szánlmas szenvedélybeteget egyáltalán?
Az expornós, aki lehet X férfiemberrel volt egyszerre kevésbé ciki...

Nbl 2014.11.01. 11:22:10

@Mu Deng: egyet értek, nekem is ez jut eszembe az Éváról, egyszerűen túl szimpla ahhoz, hogy még mindig le tudjon kötni a rosszindulatú hülyesége meg az ellentétek amiket próbál szítani... ez kb egy VV-re volt elég, azóta nem is láttam semmiféle műsorban és a róla szóló híreket sem olvastam el soha, mert egyszerűen nem érdekel ... egy középszerű seggfej, ennyi. Valaki aki jártas ilyenben, az megmondhatná, h ilyen műsorokban mi a szokás, mennyire részletekbe menően instruálják a játékosokat? Mert arra azért kíváncsi lennék, h a mostani viselkedéséből mennyi a saját kútfő és mi az amit utasításra csinál, plusz arra is, h a többiek szerződésében mi van, h pontosan mit kell megcsinálniuk és mit nem ... mert fura, h miért nem ignorálják a hülyeségeit és kész. Ilyen szempontól egyébként le a kalappal Aleska előtt, hogy ennyire nem veszi fel vele a kesztyűt.

v2peti 2014.11.01. 11:37:42

Viszont ami számomra is megdöbbentő volt az az, hogy a bátorságpróbán 10-ből 9 ételt megevett, így kiderült, hogy nemcsak dumálni tud!

mosca.della.frutta 2014.11.01. 11:58:45

@Nbl: nah, gyakorlatilag mindent leírtál, amit akartam én is, igen, az a baj ezzel a nővel, hogy annyira egyszerű, hogy még csak indulatot sem gerjeszt bennem pl., mert a gerjesztett konfliktushelyzetei simán röhejesek, súlytalanok, még ellenszegülni sem érdemes neki - talán azért is nem teszik a játékostársak sem, vagy: őket is instruálják, nagyjából úgy, hogy "gyerekek, ezt most csináljátok meg, akármivel is áll elő, valamiből adást kell csinálnunk, mert abból, hogy alszotok naphosszat, vagy üldögéltek a tűz körül, és fecsegtek, már csak nem lehet..."

- bár, én utóbbit inkább díjaznám, sőt, én pont ezekért nézném az efféle műsorokat, de mindegy, nyilván nem az én igényeim a mérvadók a szerkesztők számára, ez van - szóval, minimum gyanús, hogy ellenszegülés nélkül belemennek Baukó hülyeségeibe, amik - hát, most mit mondjak? egyrészt nagyon egyszerű dolgok, úgy értem, végtelenül primitívek, amik beleférnek bőven az imázsába, amit eddig állított magáról -, másrészt azért érzékelhető ott is a külső kontroll, mint olyan, mert kétlem én erősen - a VV-s szerepléséből kiindulva, ahol gyakran aludta át a nap nagy részét -, hogy ne tenné inkább itt is a kényszeres aktívkodás helyett, szerintem a riportban instruálják, ahogyan a többieket is, ez számomra nem volt kérdés egy percig sem.

a másik dolog - és bajom igazából ezzel van -, hogy azt még elfogadom, hogy őt permanens feszültség-generátornak vitték ki, de miért kell folyton az ő képét, és ostoba beszédét bevágni kommentárként?? más nem mond érdekeseket? és, akkor mi van? mi lenne, ha a szerkik nem a saját igényükből kiindulva vágnák az anyagokat, hanem kockáztatnának egyszer-egyszer, és bevágnának értelmes megszólalásokat is néha? a Baukóból épp eleget látunk a műbalhéi során, nekem már abszolút nincsen igényem ezek után még a riportszobás gágogására is, inkább néznék bárkit, de tényleg BÁRKIT!

mosca.della.frutta 2014.11.01. 12:10:54

még valami: azt észrevettétek, hogy mintha megnőttek volna mostanában a Balázs-Jani-féle kisfilmfelvezetők az összevágott anyagok hosszának rovására? tegnap már nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire hosszan hype-olják a kis jeleneteket, amik valójában annyira nem is szórakoztatóak, mint ahogyan azt tálalni akarják nekünk - engem ez zavar, mert semmi szükség rá szerintem, plusz, nem hiszem el, hogy nem lehet hosszabb anyagokat vágni! miért nem? ahogy fentebb is írtam, nem feltétlen csak a konfliktusból lehet műsort csinálni, és az unalmas részek is érdekesebbek (nekem mindenképpen!) az olyan erőltetett jeleneteknél, amiknél ennyire kilóg a lóláb, mint Éva műbalhéi esetében.

/többek közt az Édes Élet is ebbe bukott bele vsz, hogy valós élethelyzeteket már egyáltalán nem mutattak benne, mostanra teljesen elcsúszott a balansz a konstruált helyzetek javára, és így már nézhetetlenül hiteltelen katyvasszá vált az egész.../

ami Évát illeti, azt elhiszem, hogy az ingerküszöbe és intelligenciája olyannyira alacsony, hogy a legapróbb hülyeséget is képes világkatasztrófává dagasztani magában, és bármikor képes kitörni a legjelentéktelenebb hülyeségen is; de azt, hogy csupán a "saját szórakoztatására" agyaljon a többiek vegzálásának móduszain, azt valahogy én nem tudom komolyan venni, lustább ő annál, arra én bármit felteszek.

malevil2050 2014.11.01. 13:24:20

Csak rávettem magam,mert van egy két alany,akire kiváncsi vagyok mit is csinál egy ilyen " műsorban " . Állitlag ugye a legérdekesebbet szervirozzák a nagyérdeműnek , igen ez minden volt csak az nem.Bíztosan bennem van a hiba de ezt nem nekem találták ki.Két sort is nehéz róla írni,nem hogy litániát.Így mivel ma éppen aktuális,béke poraira.

ő-szinte 2014.11.01. 14:16:37

a poszt még mindig rémuncsi
inkább visszanézem azadást
süti beállítások módosítása