Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Bridge 2x07 – Lamia

2014. október 14. 13:00 - Zenóbia

Hát, lehet mondani, hogy Frye-nak van karizmája. Épp rászoktatja a drogokra a védőszentjét az AA-tól, és istentelen pogóba kezdenek a szoba közepén, amit ő nem túl pontos karate mozdulatokkal kísér. De mielőtt arra jutna, hogy ő Karate Kid, inkább mégis kitör belőle az újságíró véna. AA-s haverja be tud lépni a Külügy rendszerébe, és be is fog neki lépni, annak ellenére is, hogy Mendez üvöltözése kijózanítja annyira, hogy rájön, elbaszott öt év tisztaságot, egy este kedvéért. De micsoda este volt, mondja Frye, így is kell ehhez hozzáállni, carpe diem, meg minden. Mendez nem osztja az elvet. Marco meg már semmilyen elvet nem oszt, épp vallomást tesz az ügyészségen, miszerint a Kapitány megbízásából követte azt a két korrupt rendőrtisztet, akik elrabolták, és megölték Pintado Államügyészt. Amikor le akarta őket tartóztatni, azok meg nem akarták, kénytelen volt őket fejbe lőni. Kétszer.

2x07_bridge1.jpg

Ezért még plecsnit is kap majd a mellkasára, mint a város hőse, amit kizárólag azért lesz hajlandó eltűrni, mert cserébe nem bántják Sonyát és Evát. Bár kétlem, hogy Robles nagyon megrémült a fenyegetésétől. Mendezék befogadták Frye-t, gondolom nem állandónak, elég szar lenne minden reggel arra kelni, hogy földhöz baszta a konyhában a müzlistálat. Szerinte a kötögetés szexi, mert hogy Mendez nője olyat is tud, csak az istennek nem jut eszembe a neve, viszont Frye szerint vélhetően még a lábkörömvagdosás is szexi lenne, ha két leszbi csinálná. De legalább láthattuk Mendezt kibontott hajjal. És, már bent is vannak a Külügy rendszerében, mégiscsak volt értelme beszívni az éjjel, mint a disznó. És már meg is van a pont, ahonnan lehet továbbmenni, mert a Grupo Clionak hetvenakárhány leányvállalata van Texasban, és a Red Ridge View-nak egészen véletlenül Benjamin DeLarge volt a tulajdonosa, amíg golyót nem eresztett a saját agyába, a változatosság kedvéért.

2x07_bridge2.jpg

Miután meghalt, szépen átruházta valaki másra a tulajdonjogot, mert ezek ilyet is tudnak. Sonya meglátogatja Marco-t, és persze már ott leakad, hogy hazudtak a gyilkosságokról, de ott aztán végképp leakad, amikor kiderül, hogy hiába ígérte meg Marco, hogy az ügyészek kezébe nyomja Eva vallomását Roblesről, mégsem tette, mert még várja a megfelelő alkalmat. Már ha megéri persze. Nem baj, mert Jacknek kiváló ötlete támadt a figyelemelterelésre, megmutatja Sonyának a hullát, amit talált a víztározó alatt. John mindig is mondta neki, hogy ez az ő különleges helye, ja, az minden elmebeteg sorozatgyilkosnak szokott lenni. Aztán egy Brigitte nevű lányról is sokat mesélt, aki aztán egészen véletlenszerűen eltűnt, és sosem találták meg. De most Jack egy rettenetes teátrális mozdulattal lerántja a leplet a sztoriról, meg ugyanezzel a mozdulattal Brigitte hullájáról is, akinek már letörte az egyik ujjpercét, remélem elrakja szuvenírnek, vagy majd azzal kevergeti a levesben a sót. Brigitte után fél évvel jött Sonya nővére a sorban, kérdés, hogy van-e még folytatása annak a sornak.

2x07_bridge3.jpg

Hank ahogy odaér a helyszínre, már hajítja is el a fegyverét, és puszta kézzel megy neki Jack-nek, nincs is jobb, mint a sivatag porában fetrengeni a földön. Szerencsére nem esett mostanában. Van dráma. Hank szerint Jack végig tudta, hogy a bátyja tette el láb alól Brigitte-t, mégsem szólt senkinek, pedig ha szólt volna, nem halt volna meg Sonya nővére, ergo, Jack ölte meg Lisát, tisztára logikus következtetés. Jack a klasszikust választja, először védekezik, hiszen még csak gyerek volt, aztán visszatámad, mert Hank bizony úgy lőtte le anno John Dobbsot, hogy azt hazudta, fegyver volt nála, pedig John Dobbsnak sosem volt fegyvere. Sonyának ez már túl sok egy napra, úgyhogy hárman háromfelé távoznak. Hát ez kurva jó, és ráadásul egy akkora poén ettől a sorozattól, amit egyáltalán nem vártam tőlük, köszi. Fausto Galvan a budin trónolva olvasgatja a könyvet, amit Ceresolától kapott, és már épp beleéli magát egyrészt a kábelfektetésbe, másrészt abba, hogy neki is állítanak majd szobrot, amikor valami zajt hall, úgyhogy ijedtében majdnem szétlövi a budiajtót. A reflexei mondjuk jók.

2x07_bridge4.jpg

Nincs is jobb, mint keseregni egyet, hogy már nyugodtan szarni sem lehet, és ráadásul hiába van gyönyörűséges motorcsónakja, ha csak egy rohadt garázsban tud benne ülni. Hát esküszöm ez a kedvenc öt percem eddig az évadban. Faustot nem vigasztalja sem a vagdalthúsos melegszendvics, sem a hegyekben bujkálás, de viszont a Norvég Fjordok. Olyan megnyugtatónak tűnnek. Kész vagyok. Itt aztán tényleg beütött a komoly lelki válság, Fausto depressziós lett, és ebből már csak a Norvég Fjordok tudják kirángatni, de mindenki néz rá, mint a hülyére, amikor szóba hozza őket. Ami nem annyira nagy csoda, valljuk be. Marcoval még mindig nem egyezik a véleményük a bosszúállás helyes módjáról, lásd arclenyúzás majd kiherélés után kivéreztetés, illetve hosszútávú lelki szenvelgés. De majd Galvan gondoskodik Tate-ről, ebben maradnak, az ég veled eléggé véglegesen hangzik, ha ez is fejbelövi magát, eléggé meg fogok lepődni. Bár előtte azért csak elmegy Norvégiába, ha már ennyire ráizgult.

2x07_bridge5.jpg

Nohát-nohát, megismerkedik végre egymással Ray és a Frye + Mendez páros, akik Chipet várják, hogy körbevezesse őket Red Ridge-ben, de helyette kapják az önjelölt hippit. Egészen addig, míg fel nem vetik neki a pénzmosás témát, akkor Ray egészen gyorsan hagyja ott őket a picsába, bár előtte azért megkérdi, terveznek-e mostanában gyereket. Frye igen, Mendez még vacilál. Persze ezzel, hogy lelépett, kb. azt mondta, hogy pontosan úgy van, ahogy gondolják, bár valsz az is mindegy lett volna, ha nekiáll sztorizni. Eleanort repcsi szállítja le, a szoknyájából ítélve Skóciában járt. Cesar fuvarozza, és jé, mellé beül előre, majd megtárgyalják, miért is szereti Cesar az erotikus vámpírtörténeteket (mert megragadott a sztori), aztán áttérnek az üzletre, azaz mit láthatott Sonya és Hank Red Ridge-ben. Hank bevallja Sonyának, hogy tényleg úgy lőtte le Jimet, hogy az fegyvertelen volt. Oké, ha tényleg Jimnek hívták, és nem Johnnak, lőjetek le egész nyugodtan engem is, basszus vajon mióta hívom Johnnak??!! Bassza meg. Tényleg Jim. Hát, öö.

2x07_bridge6.jpg

Szóval, Sonya nem örül, mert a fél életét azzal töltötte, hogy rá akart jönni, miért a nővérét választotta Jim, és ezt viszonylag nehéz volt megkérdezni egy csökkent értelműtől, akinek félig szétlőtték az agyát. Ráadásul az, aki miatt rendőr lettél, mert felnéztél rá. Hank új vallomást tesz az ügyben, és bocsánatot kér, de az nincs. Marco szemezik egyet Daviddel, de most sem tépi le az arcát. Óh, viszont újabb kedves ismeretségnek leszünk tanúi, mert Eleanor megismerkedik Ray-el és Charlotte-tal. Na jó, a kedves, nem a megfelelő szó volt arra, amit elmesélt nekik, amolyan példaként, hogy mi lesz velük, ha az életükön kívül még hasznot is akarnak az üzleten. Eleanort kislány kora óta erőszakolta az apja, majd amikor erre rájöttek a faluban, a lányt kiközösítették, mint egyetlen üdvözítő megoldás. Senor Galvan rátalált, és megérdeklődte mit szeretne, és bosszút, nyilván. Úgyhogy Galvan befáradt a faluba, lelőtte Eleanor anyját, mert hagyta megtörténni. Majd fogta az apját, bezárta egy ketrecbe, levágta a tökeit, és azóta úgy bánnak vele, mint egy kutyával, mármint szó szerint, úgyhogy végül tényleg állattá vált. Hmm. Szép történet.

2x07_bridge7.jpg

Na, én ezt a nőt még soha az életben nem láttam, akivel Marco iszik egy kocsmában, de azok után, hogy kinyírtam Chipet, aki még élt, átneveztem Jim Dobbsot, sok jóra nem számíthatok az életben. Mindenesetre végül dugnak egyet a kocsiban, de legalább szép a kilátás a hegyről. Adriana barátnőjét Adriana helyett egy késes pasi várja haza, amit egyből bele is vág a hasába, de lám, mire jó a szexi kötögetés, a lány estében megragad egy kötőtűt és addig döfködi vele a fickót, míg mozog. Sonya nem kíváncsi Jack-re, de azért beengedi, így igazodjon ki az ember a nőkön, sehogy. Végül tényleg kirakja, mert az ő életében nincs helye hazugoknak, ezzel csak az a baj, hogy a végén senki nem marad, mert a nagy számok törvényét nézve, meg csak úgy általában nézve is, mindenki az. Nem mintha cinikus lennék, amúgy. Adriana még időben ér haza, hogy megmentse Lucy-t, vagy legalábbis még van értelme mentőt hívni.

2x07_bridge8.jpg

Charlotte-ot viszont bepalizta a DEA ügynök Joe, mert van egy felvételük arról, ahogy segítséget kér, meg egy ügynökük, akinek benne van az aktájában, hogy Charlotte Galvan embere. Így aztán vagy hagyja magát lecsukatni drogkereskedelemért, vagy eztán mindent elköp Joe-nak, amit az tudni akar, meg azt is, amit nem. Szerencsétlen nő, a helyében én felvetném Ray-nek, hogy mi lenne, ha inkább mégis meglépnénk Alaszkába pisztrángot fogni. Ó, ezt mondjuk jól kitalálták nekünk ide a végére. Marco egy iskolában beszélget a gyerekekkel arról, hogy milyen érzés hősnek lenni, és mi a bátorság, miközben a börtönben David Tate-et épp lekötözi egy nő az ágyához, majd az orrán keresztül befecskendez valami cuccot az agyába, amitől az hörögve-habzó szájjal hal meg végre. Sonya pedig látogatóba megy az anyjához, vagy tudomisénkihez, de így ránézésre akár az is lehetne, legközelebb kiderül.

2x07_bridge9.jpg

 

Címkék: bridge
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása