Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Celeb vagyok, ments ki innen! 3x05 - Tünde, a kígyóbűvölő

2014. október 11. 08:30 - candyperfumegirl

Nagy változások vannak a közvetítőállásban, Csárli nincs, mert nem bírja az esőt, vannak viszont helyette vuvuzellák az asztalon, ismeretlen okokból. Az engem egyre inkább Dumb és Dumberre emlékeztető Balázs és Jani maradt, a legnagyobb sajnálatomra, és bejelentik, hogy az idő szar, de nem baj, annál jobban lehet szívatni a szerencsétleneket, és kapásból egy erkölcsi jellempróbával egybekötött kincsvadászattal kezdünk. Amire Zé és Zsé megy, és vizes feladat, tehát Zé ismét megvillanthatja meglepően rossz felsőtestét, Zsófi meg hasat mutogathat, ettől kapásból jobb kedve lesz amúgy.

1010pentek01.png

A feladat lényege, hogy Aurélió mocsaras seggáztatójába beleszórtak ezer gumikacsát, amik közül tíznek van a hasára írva valami, azokat kéne kihalászni és a szavakból kirakni valami értelmes mondatot. Ezzel ellesznek egy darabig. Táborba közben löevééél érkezik, lényege, hogy kapnak EGY tábla csokit, amivel két lehetőségük van: vagy gálánsan felajánlják a kincskeresőknek, vagy bekajálják ők az egészet, de olyan verzió nincs, hogy mindkét csapat eszik belőle. Diszkrét nyálcsorgatás kíséretében mindenki a 8 fő vs 2 fő képlet egyenlőtlenségét hangsúlyozza. Kincskeresők közben megtalálták a kacsákat, kirakták a mondatot és kinyitották a ládát, közben Zsófi lába egyszer beleszorult valami víz alatti csapdába vagy süppedős iszapba, és szarrá áztak mindketten a vízben, és mi van a ládában? Egy tábla csoki ugyanazzal a szöveggel. És kb. 20 másodperc alatt eldöntik, hogy inkább elviszik a többieknek, hadd örüljenek. Jó, lehet, hogy mazsolás fehércsoki volt.

 1010pentek02.png

Táborban egy picit torzulnak az arcok, amikor a kincskeresők megérkeznek a szerzeményükkel, meg az információval, mi volt a levél tartalma, de a bűntudat pont addig dolgozik csak bennük, míg be nem tolják a második tábla csokit is. Balázsék ezek után bejelentik, hogy a holnapi bátorságpróba arról szól, hogy tücsköt, bogarat, skorpiót (WTF) kell enni, meg egy nem specifikált állat ondóvezetékét. Nagyon remélem, hogy Balázsé vagy Janié volt. És a csúcs, hogy a két gyökér kiket delegálna szívesen erre a feladatra? Pont azt a kettőt, aki a kincskeresős jellempróbán simán lemondott a csokoládéról a többiek javára. Jani még egy óvatlan pillanatban belenyom egy leguántojást Balázs szájába, de az is lehet, hogy gumicukor volt.

1010pentek03.png

Következő szegmens lényege, hogy a fiúk prostituálják magukat egy kicsit, mert a nőstények megválasztják a dzsungel királyát. Srácok elvonulnak felcicomázni magukat, közben a csajok arról beszélgetnek, kinek ki az alfahím. Angélának Miki 10 év múlva, Bejjának Győzi, Zsófinak meg Madár, erről ennyit. Verseny mérsékelten izgalmas, említésre méltó momentumok a következők: Aurélió tüllszoknyás cigánykerekezése majd egészen egyedi íjászata, Miki kisgatyában – és semmi másban, köszi, Zé tollseprűvel, Gáspár Laci hadarva halandzsázik, ami semmiben nem különbözik a rendes beszédétől, és jön Madár, aki valami miatt azt bírja mondani, hogy a bal öklöm a szerelem. Nagyon nem szeretnék ennek a mondatnak a különböző jelentésrétegeibe belegondolni. Zsűri elvonul, majd kihozzák, hogy Madár a zigazi férfi, köszönjük a részvételt.

1010pentek05.png

Van még pár nagyon kínos perc arról, hogy Tündének nincsenek a táborban barátai, ezért írt egy dalt, hogy közelebb kerüljön hozzájuk. Kétszer-háromszor elfelejti a szöveget, dallam nulla, de az is hamis, és összességében pont ilyen produkciókat szoktak az X-faktor válogatók első körében hazazavarni, majd bevágni a műsorba, hadd röhögjön az ország. Táborlakók körülbelül olyan fejjel ülik végig, mint jobbikos politikus egy melegesküvőt, majd szétszélednek, hogy mindenki szabadon kiröhögje magát. Aunál és Gáspár Lacinál kb. hajnali ötig tart a folyamat.

1010pentek06.png

Pedig Tündének még bátorságpróbára is kell mennie, tehát bizonyos értelemben az életben maradásuk van a kezében. Szilvit választja segítőnek, de abban már az elején megegyeznek, hogy történjen bármi, állatot a szájukba nem vesznek. Érkeznek a gyökerekhez, akik informálják őket, hogy a feladatban a bekötött szemű Szilvi egy szerkezettel mozgatja egy kígyóketrec fölött Tündét, akinek onnan kell a csillagocskákat kihalásznia, majd rátennie a számokkal megjelölt karikákra. Igen ám, de ezek a kígyók három napja nem ettek, és különösen agresszívek, próbál beszélgetést kezdeményezni Balázs, miközben leteszi a seggét a kényelmes kanapéra, és rendel egy italt meg egy talpmasszázst a személyzettől. Csajok ügyesek nagyon (tényleg), Tünde vezényel, Szilvinek meg jó az irányérzéke, mert Tünde úgy kapkodja ki a csillagokat, mint egy álom, még ha a helyre pakolás nem is mindig sikeres, de az időkihasználásuk is meglepően jó. Kígyók csendben malmoznak és a kortárs balettről beszélgetnek eközben, a legkevésbé sem izgatja őket, hogy valaki folyton a fejük fölött kapkod. Hat csillag lett az eredménye a mutatványnak, lesz holnap is vacsi!

1010pentek07.png

Volt még egy kis szegmens arról, hogy Gáspár Laci lett az új commandante a táborban, de erről sokat nem tudok írni, mert egy rohadt szót nem értettem a hadarásából, csak azt, hogy mindenkit felkúrt vele. Nem lehetne feliratozni? Inkább ne, máris meggondoltam magam. Na jön Dumb és Dumber a táborba, hogy röhögjenek a szerencsétleneken, amint vizes nyugágyaikat elhagyva fázósan állják körül a hamut, meg persze, hogy bejelentsék ki szív holnap. Közönség Aura és Zére nyomta a legtöbb szavazatot, végül Zé került ki győztesen, akiben majdnem biztos vagyok, hogy evett már életében bogarat, de talán mégsem 15 centis skorpiót.

Címkék: celeb vagyok
46 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prophecy942 2014.10.11. 09:23:42

Kösz a hogyvoltot, én ma is szarrá röhögtem magam rajta. :)

LoLa 2014.10.11. 09:34:17

Bocs az előző posztolótól, de örülök hogy leváltották. Érezhetően csak kínlódás volt neki hv-zni a műsort.
Kicsit se átlátszó, hogy mindig az a bátorságpróbás, akit ajánlgatnak. Már azzal se erőlködnek, hogy elárulják mikor zárták le a szavazást. Nincs azzal baj ha a szerkesztők választják ki az áldozatot, csak megspórolhatnának annak a tíz szerencsétlennek pár Ft-ot, aki bedől és sms-ezget.

Mirocska 2014.10.11. 09:35:59

Szuper a poszt! Köszönjük! :-)

Baresz83 2014.10.11. 09:55:12

Mikor megláttam, hogy ki a mai hv szerzője, már tudtam, hogy jókat fogok röhögni, és nem csalódtam!! :) Egy élmény volt, köszi! :)

Skyline79 2014.10.11. 09:58:40

Nagyon jókat nevettem, tetszett a poszt!
Remélem akik most Aut nèzik azok szégyenlik magukat, hogy akkorakárolyok voltak hogy rá szavaztak...

Mirocska 2014.10.11. 10:09:30

@Skyline79: Szerintem azért itt, "igazi" felnőttek között már nem akkora károly... Bírom, ahogy Madár időként leállítja, hogy vegyen már vissza kicsit magából.
Nem véletlen, hogy Lacival spannol, vele van agyilag egy szinten...

Évi mondta 2014.10.11. 10:36:02

@LoLa: félek, nem váltották le, mintha azt olvastam volna az elején, hogy váltásban tolják.
De Candy totál kárpótolt az előzőekért. régi szép House-os idők villantak fel bennem. :) Köszi. :)

candyperfumegirl 2014.10.11. 10:43:07

Emberek, sixx írta is az első Celeb vagyok hogyvoltban, hogy öten visszük ezt a csodás műsort felváltva, mert olyan nincs, hogy ezt egy ember képes legyen végigcsinálni. Természetes, hogy mindenkinek más a stílusa, nem is lehet ezt számon kérni senkin, az meg, hogy kinek melyik jön be jobban, egyéni preferencia kérdése. Én eddig mindenki hogyvoltjain tudtam jókat röhögni.

foxwiththegloves (törölt) 2014.10.11. 11:07:10

@candyperfumegirl: (nagyon halkan ismét kampányolok a Sherlock hv miatt)
Egyébként ki az 5.?

rábaszhespics Koncsíta 2014.10.11. 11:29:00

@candyperfumegirl:
Értjuk, hogy nyalsz a "munkatársaidnak" szivi (?), de eddig sixx után te voltál a legjobb. :)
Nagyon tetszett a poszt és előre félek a Csát Gézásoktól. :P :)
"Kígyók csendben malmoznak és a kortárs balettről beszélgetnek eközben,"
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Nálam te vagy a nyerő. :) Osztan mé nem bírnál ki 17 napot ebből? Ugyanmááá.....
Gáspár Laci beszéde meg tényleg borzalmas, rohadtul idegesít.

candyperfumegirl 2014.10.11. 11:32:02

@rábaszhespics Koncsíta: dehogy nyalok, csak tisztázni akartam a postírók váltakozásának okát. A dicséretet meg inkább a szivi figyelembevétele nélkül köszönöm meg. :)

schanc 2014.10.11. 11:40:00

Tünde dala Billboard-dobogógyanús :)

rábaszhespics Koncsíta 2014.10.11. 11:52:21

@candyperfumegirl:
:)
Más.
Azért én sajnálom Tündét a kiközösítésért, mondjuk a hangja nagyon irritál. Nemtom miért ...engem a Szabó Zsófi nagyon idegesít, jobban mint Tünde.
Mikor költöztek a táborba, tisztára azt hittem, hogy a Zén az olyan szexpázsitos vicces póló és nem az......

kis.herceg 2014.10.11. 12:12:07

nem akartam elhinni hogy ez a két majom a fél adásban azon poénkodik hogy egy férfinak mellszőre van, rohadt szánalmas volt. Balázst meg szerintem bekenték valamivel hogy a papagáj ennyire "szereti", érdekes Janira soha nem megy. még akkor néztem nagyot mikor majdnem Aut küldték bátorságpróbára most is, na akkor kaszáltam volna a műsort. Laci meg egy tévéműsorban könyörgöm figyeljen már oda hogy normálisan bestéljen. Sylvi rendes.

Krétagarbó 2014.10.11. 12:27:11

@candyperfumegirl: +1.
Nekem mindegyik poszt tetszik, ez is, az is:)
Tündétől kicsit benéztem, nem gondoltam volna, hogy ilyen ügyesen megoldja a feladatát, simán azt gondoltam, hogy rosszul lesz, kiveri a hisztit, és megint 1-2 csillagocskát zsebel be a csapat. Kellemesen csalódtam.

Krétagarbó 2014.10.11. 12:28:05

@sepörd: 12-13 éves tinifiúk szintjén vannak, szánalmas, de semmi esetre sem vicces, amit művelnek.

fran7 2014.10.11. 12:46:02

@Krétagarbó: Egy icipicit foglalkoztam kommunikációval, az hogy Balázsék magukat 12-13 éves tinifiúk szintjére lőtték be magukat, az nem véletlen, hanem nagyon is tudatos. Azt gondolom kicsit alálőttek ezzel a megfelelőnek. Mert az akkor működne, ha tényleg a magukat komolyabbnak gondoló embereknél vetették volna be. A következő körben ez működhetne, mikor a komoly Bárdost és az énképével kihívásokkal küzdő Hevesinél. Ebben a szériában viszont a tényleg 12 éves tinifiú szintjét Au-nál nem működik. A többiek meg ilyen se hús, se hal szereplők. Őket inkább egy kicsit kivagyi, mi jobban tudjuk szemszögből kellene kiröhögni, kinevettetni. Csak arra már Balázsék képtelenek.

villanella 2014.10.11. 16:45:05

végre egy jó celeb vagyok hogyvolt!!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.10.11. 18:48:42

Én ezzel párhuzamosan nézem az 1. évadot is, és fantasztikusak a párhuzamok, pont tegnapelőtt néztem ott is a malacos balhét (ott csak 1 malac volt, a balhé viszont nagyobb), tegnap meg pont az eső miatt szívtak :) A fő különbség, h az a csapat sokkal lelkesebb volt, Balázsék pedig poénosabbak.
Itt Sylvi a legnormálisabb, sztem (értsd: remélem) simán nyerni fog. Zsófival se lenne baj, hha kissé visszavenne az a5rcából, mert így kissé irritáló. A többséggel az a baj, h olyanok mintha ott se lennének. Gyanítom nem akarják nagyon kompromittálni magukat. Au és Laci még, akik Stan és Panként jól elszórakoztatják a nagyérdeműt.

Mók_Ica 2014.10.11. 19:47:27

a poszt jóóó :) köszi candy :)

hannamontanna 2014.10.11. 20:36:11

Hellóka... tegnap sajnos lemaradtam az adásról, de klasszisokkal jobban jártam így, hogy olvastam. :-DDDD Lassan be kellene indítani a : Néző vagyok, ments meg Balázstól és Janitól.... műsort. Legalábbis így együtt nagyon nem működik.....

2014.10.11. 20:49:53

@hannamontanna: Nekem bejön mindkettő.Kitűnő a humoruk és kellőképpen vidámak hogy engem is szórakoztassanak.Csak a sok savanyú uborka fanyalog mindig, mint te.

Tapmancs 2014.10.11. 20:50:33

@hannamontanna: "tegnap sajnos lemaradtam az adásról"

Ez nem kifogás, vissza lehet nézni vagy le lehet tölteni. Szóval hajrá! :)

jpmjpm 2014.10.11. 21:36:57

"Van még pár nagyon kínos perc arról, hogy Tündének nincsenek a táborban barátai"

a képmutatásról nehéz leszokni azt látom. tünde legalább őszinte volt a poresszal kapcsolatban. a többiek viszont képmutatók!

jpmjpm 2014.10.11. 21:37:46

@hannamontanna: "Hellóka... tegnap sajnos lemaradtam az adásról, de klasszisokkal jobban jártam így, hogy olvastam. :-DDDD"

ha minden nap lemaradnál az lenne a legjobb.

micsoda? 2014.10.11. 21:50:31

Irigylem aki ezen a poszton nevetni tud. Szerintem a poszt giccsesre sikeredett, de lehet erre van igény, mint Dumb és Dumberra:)
Szerintem nagyon jól összehozták a társaságot. Zsófi továbbra sem szimpatikus, játssza a fejét. Ma esti jelenete Tündével csúcs volt.
Jó volt a banán, és az alma esete a fiukkal:) Bizonyára a sanyarú körülmény vette el az eszüket, amikor arra gondoltak, hogy nem látják ahogy esznek. Mentségük, bevallották, mielőtt kiderült. Akárhogy is van, tetszik a műsor.

Cimili 2014.10.11. 23:49:37

@Diorella Queen: Te is visszavehetnél! Itt nem divat a személyeskedés!!!!!

ő-szinte 2014.10.12. 00:01:07

Egy picit jobb mint a tegnapi poszt de kerem vissza Gézát!...
Nekem sixx mellett ő humoros még.
Sorry.

Cimili 2014.10.12. 01:02:05

Nekem Candyé is nagyon tetszett. :) Hajrá Zéééééééééé! :)

dr doktorka 2014.10.12. 01:16:11

CELEB: olyan proli, akit a TV-ben mutogatnak.

Ezeknél már csak az a nagyobb proli, aki ezeket a prolikat nézi.

ő-szinte 2014.10.12. 01:25:56

@dr doktorka: blablablablabla, tudjuk, meg aki a hogyvoltot olvassa, meg ide kommentel balablablabla, köszönjük emese ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr doktorka 2014.10.12. 01:29:41

@MolnarErik: "Itt Sylvi a legnormálisabb, sztem (értsd: remélem) simán nyerni fog."

Még ahhoz is hülyék vagytok, hogy megértsétek, hogy mit néztek: ebben az atomsérült agyúaknak készült műsorban az lesz a nyertes, akit a legjobban utál a közönség, ergo akin a legjobban élvezi, hogy végig jell szívnia az egész műsort mocsármerüléssel, féregzabálással stb. Tehát a nyertes itt valójában a vesztes, aki annyira debil hogy majd hülye lenne a birkamenetből doktorált néző kihozni ebből a zárt osztályból.

ő-szinte 2014.10.12. 01:32:17

OLDALT A MŰSOROK CÍMSZAVAINÁL NEM TALÁLHATÓ A CELEB VAGYOK
léccci korrig, köcce :-)

foxwiththegloves (törölt) 2014.10.12. 07:59:08

@ő-szinte: ha az oldalsávban rákattintasz a címkefelhőre, ott abban a nézetben meg tudod találni. Ezek kiemelések, amiknél a darabszám (vszínű 20) a belépő szint a megjelenítéshez. De lehet h nem.

hannamontanna 2014.10.12. 08:37:48

@Diorella Queen: Igaz, igaz..... savanyú uborka vagyok, mondták már sokan. Imádom Balázs humorát, de nekem így együtt gyengék. Ez a féktelen viháncolás Jani megszólalásain elveszi az idejét és szétesik időnként. De hajrá Balázs... :-)))) Ebben a körben nincs nála jobb......
@Tapmancs: Az lesz!! :-)
@jpmjpm: Bocs, de én ha lehet nézem. Kitűnő tanulmány ...... mindenkiben ráismerek valakire, aki hasonlóan állna hozzá a dolgokhoz.....
Amúgy az ember nem csak művelődés, tanulás és ismeretterjesztés miatt néz tv-t.... néha szórakozás miatt is szoktam nézni. Egy esetben nem nézem, ha bosszant. Viszont akkor nem nézem. :-D És hozzá sem szólok.... :-)))))

SZMLT 2014.10.12. 11:41:52

Én a Balázson és Janin többet röhögtem mint ezen a poszton. Tényleg a határokat feszegetik azzal, hogy kárörvendő humort gyártanak abból amikor más struccpénisz köp vissza miközben öklendezik az undortól, de valahogy nekik ez jól áll. A műsorban én speciel azt várom, hogy Jani és Balázs jöjjön, én csípem őket.

SZMLT 2014.10.12. 11:43:51

Mellesleg Tünde helyében visszakérdeztem volna Zsófi kényszeresnek tűnő kötekedésére reagálva, hogy tényleg az ikes igék helyes használata-e számára a legfontosabb tényező miközben 24 órája nem ettek és 48 órája zuhog az eső.

jpmjpm 2014.10.12. 14:53:24

@hannamontanna: jó, ebben van valami. néha nekem nekem is becsúszott pár VV, stb... rész. néha tanulságos.

fofofo 2014.10.13. 11:33:48

@dr doktorka: az első két sorozat nem ezt igazolta. nem hiszem, hogy a végig tök normális, szerethető Falusi Mariannt meg Keleti Andreát utálták a nézők, Győzikét meg a meztelen nemjuteszembeaneve lantművészt meg annyira szerették, hogy kegyelemből hazaküldték őket. Nálunk így működik a műsor.
szóval akkor ki is annyira hülye, hogy nem érti, mit néz?

mosca.della.frutta 2014.10.14. 16:42:26

@SZMLT: dettó, én is jól szórakozom rajtuk, még a semmirejó bugyuta próbálkozásaikon is, mert abban meg az a vicces, hogy mennyire szerencsétlenek már, ahogy erőlködnek, én bírom őket, sajnálom, és vsz a társaság is jól van összeválogatva - egyetlen dolog nem tetszik, a következetlenség: ha poénokat akarnak, és a csordaszellemmel szembemenő renitenskedéseket, akkor mire a szigorú büntetés érte? 24 órás léböjtölés után kétlem erősen, hogy még egyszer megrizikóznak majd egy kajalopást, pusztán a poén kedvéért, mert kinek ér annyit, hogy utána éhezzen, miközben a többi ott zabálja a részüket (is) az orruk előtt - ami jelzem, szimplán kötsögség volt a nagy erkölcsbajnok többségtől, mert simán eltehették volna a két fickó fejadagját másnapra, amikorra a bünti lejár - ha van bennük szemernyi emberség -, hiszen az újabb fejadagot csak este küldik, és addig az az egy darab tonhalkonzerv gyengécske utánpótlás volt egynapi éhezés után, pláne úgy, hogy a két fickónak kellett kincsvadászatra is elmenni e - a csapatért!

mosca.della.frutta 2014.10.14. 16:46:37

@fofofo: így van, nálunk így működik a műsor, ezt kéne felfogni - vagy inkább elfogadni - végre mindenkinek, ez egy speciális igényű nép, evvan ;) btw én is így vagyok ezzel kb, ha olyanokat kell nézzek, akik irritálnak, inkább elkapcsolok onnan - ilyen ez a tenyérbemászó wannabe-színésznőcske most, a konyhafőni-szériában meg a kányalánya volt rám hasonló hatással - ott nem lehetett beleszólni a műsor menetébe, itt meg elviekben lehet befolyásolni, hogy ki takarodjon el a képernyőről, hát miért is ne tenném meg? (már ha hiszek benne, hogy valóban a szavazatok döntenek)

fofofo 2014.10.15. 10:44:34

@mosca/della/frutta: szerintem nem hülye az rtl, hogy azt küldje haza, akit a nézők még szeretnének látni.
egyébként tudom, hogy nem egy nagy felfedezés, amit írtam, csak nem bírom, ha lehülyézik a fórumozókat.
süti beállítások módosítása