Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Celeb vagyok, ments ki innen! 3x01 - Édes fiam, öltözz már fel! (18+)

2014. október 07. 08:00 - sixx

Screen Shot 2014-10-07 at 5.23.35.png

Tegnap este elkezdődött az a műsor, amit nem lehet nem szeretni, mert azokat az embereket szopatják benne halálra, akiket mi is ütnénk, mármint virtuálisan. És ütünk is, 34 napon át, öten, felváltva, hogyvoltonként max. 3000 karakterben, de sok képpel és animdzsiffel, hallgatva a kor szavára és a nyájas olvasótábor igényeire.

Az első adás a szokásos felvezetéssel indul, a szereplők megérkeznek egy luxusszállóba, ahol VV Aurelio bruttó 4 mp alatt máris berázza a farkát a kamerába, Bódi Sylvi meg megmutatja, miért nem vetkőzik többé kamerák előtt. Mert megpohosodott kicsit, és naracsbőrös a segge. Ettől még pont úgy selypít, mint eddig, és amikor a kamera mutatja, az ember mindig azt várja, hogy szexisnek szánt mozdulattal a szájába dugja az ujját, és négykézlábra ereszkedjen. Hogy röhögjünk azon is.

Untitled_3.png

A többi szereplő: Fördős Zé, akinek kissé a fejébe szállt a gasztrobloggerség, Bejjaasszony, aki a gázsiját az APEH-nek utalja egyből, Szabó Zsófi, aki olyan fejjel csinálta végig az epizódot, mint aki az ohatpusztakócsi diszkóban jön rá, hogy az ott a karrier csúcsa, és nem lesz tovább felfelé, a mocskosul elhízott Gáspár Laci, Madár, a kedves, buta maci, Dudás Miklós, a két méter magas kenus, akinek a hátát ránézésre egymillió forintért varrták japánosan színesre, Krasznai Tünde, az X-Faktor pasla pornósa, és Novák Angéla, akin fürdőruhában sem látszik, hogy faszinak indult, és csak később került a megfelelő testbe.

A szállóban kaptak egy gyorstalpalót a tábor környékén található kígyókról, amitől Aurelio kis híján sokkot kapott, Balázs meg végigröhögött, mert ez a műsor arról szól leginkább, hogy Balázsék büntetlenül szopathatják a kollégákat. A táboruk a szokásos puritán makett-Csillebérc, se folyó víz, se bidé, hogy Aurelio a poppolót kimossa “miután fektetett egy kábelt reggel”, az infót mi is, és Szabó Zsófi is megköszönte szépen, így sokkal kerekebb volt az első adás. Egyelőre nem történt semmi érdemleges, beköltöztek a fák közé, és elborzadtak a környezeten, a várakozásoknak megfelelően Madár lett a főnök, és a nézők Aureliót küldik bátorságpróbára.

Mai kérdéseink:

- hány napig bírja Aurelio anélkül, hogy valamelyik csajnak berázná a pélót?
- melyik csaj villant csöcsöt elsőként?
- ki lép kígyóra leghamarabb?

Mai dzsifparádé:

bejja.gif

snake.gif

tunde.gif

zsofi.gif

Mai feladvány:

- tessék ezt a képet kommentekben feliratozni akár itt, akár a Facebookon:

Screen Shot 2014-10-07 at 5.09.11.png 

Címkék: celeb vagyok 18+
88 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akármi Áron 2014.10.07. 08:30:41

Ez így jó lesz, ha reggelire üt a poszt, felébredtem rögvest. Köszke:)

Krétagarbó 2014.10.07. 09:04:50

@Akármi Áron: Helló:) Rég láttalak. Mi újság a tarhonyaföldön??? :)))

A poszt nekem is jól esett, jók az animgifek is.

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.10.07. 09:06:17

Ez így eléggé csehszlovák, legalább a borzasztó műakcentussal hápogó helyi gyilkosfauna "jugonnadáj, jugonnadáj" ismertető palit megemlíthetted volna.

Ja és gif.

Blájen, a vörös tengerészgyalogos 2014.10.07. 09:16:35

Hát az első részről lemaradtam, de asszem a hv alapján ezt majd néznem kéne :D :D

Akármi Áron 2014.10.07. 09:41:44

@Krétagarbó: Szva, a lakóknak is:D Szaggattam az istrángot rendre-módra, el voltam havazva:)))) kirabolt az idő, de legyőztem, iparkodni fogok......:)

mrmojorisin 2014.10.07. 09:44:48

@A Proverbiális Noszty Fiú: @sixx: Szerintem az nem mű, hanem dél-afrikai angol akcentus volt.(a kígyóembernek)

drover(fanyul társa) 2014.10.07. 09:45:27

Üdv. Én a fotók alapján hirtelen nem tudtam eldönteni hány átoperált van a nők között, de sebaj...
A képhez a felirat: " Hú de puttyos úszógumit növesztettél Zsófcsi!"
" De a Te pöcsöd sem piskóta Szilvike!"

A Proverbiális Noszty Fiú 2014.10.07. 09:47:03

@mrmojorisin: nekem eléggé műnek és erőltetett gagyinak tűnt.

GGG54 2014.10.07. 09:48:00

Csöcsmustra. Azért Szilvit én vállalnám.

Maxi Mili án 2014.10.07. 09:50:42

Akkor röhögtem fel először, amikor a helyi, bennszülött fickó a táj bemutatása után mondta, hogy siet haza , mert Szulejmánt akar nézni. Frappáns kis fricska volt a retek klub részéről :D :D

drover(fanyul társa) 2014.10.07. 09:51:12

@sixx:
Talán arra céloz, hogy a helybelit is innen vitték, valahonnan a Bag -Tura - Aszód aranyháromszögből castingolva.
Jó a poszt, híven követi az előző hasonló élménybeszámolók megkövetelt stílusát. Hajrá!

sixx · http://comment.blog.hu 2014.10.07. 09:53:08

@drover(fanyul társa): de hát az a faszi dél-afrikai akcentussal beszélt, ezért nem értem.

Dr. Fotos 2014.10.07. 10:00:24

"Vajon az ove (is) muanyag?"

drover(fanyul társa) 2014.10.07. 10:02:49

@sixx:
Hát nem tudom Sixx, elbizonytalanítottál...
Nekem a m'bisong logafasza Alsó - Rawango környékén beszélt változatára emlékeztetett....

tlantos 2014.10.07. 10:31:36

A tied hany kobcentis?

CJKrisz 2014.10.07. 10:55:48

@drover(fanyul társa): Lehet poénkodni rajta, de Sixx-nek igaza van. A dél-afrikai angol pont olyan, mintha egy európai beszélne angolul. De ha tecsőn beírod a keresőbe, hogy "South African english", akkor lesz egy halom videó a témában. Még furább az ember fülének, mint pl. az ausztrál angol, ahol a day az dáj, a name az nájm, a mate az májt a rain pedig rájn.

Baaah 2014.10.07. 11:04:38

Elaludtam, ma is lesz?

egyemakisszíved 2014.10.07. 11:15:24

Aureliót úgy lenyűgözte Afrika, hogy még a csatakiáltásáról is megfeledkezett, hiába kiabálták utána Balázsék, hogy Arturó, egyelőre csak szívecskéket mutogat, gondolom otthonra Zsófikának. Egy csomó embert gyűjtöttek egybe, akiket szeretek nézni, az élő valóságshow az egyik kedvenc tévés műfajom, jópofák az animációk is. Reméljük lesz majd perpatvar is, Bea asszony hozza a formáját, felkészült pszichológusként Bódi Sylvi is szépen bekezdett.

seahawks 2014.10.07. 11:19:18

-bedughatom a nózim a csöcseid közé?
-de be ám!

CJKrisz 2014.10.07. 11:22:59

@seahawks: :D :D :D
Én is, én is! :D

szebeee 2014.10.07. 11:56:01

A moston még mindig egy 36 perces verzió van fent, mikor veszik észre vajon?

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.07. 12:00:50

@CJKrisz:
Ehhez nem kell olyan messzire menni, elég London külvárosait megcélozni. Pont így beszélnek, a my name helyett pl. azt mondják, hogy mi nájm.
De olykor Mick Jaggert is rajta lehet kapni ilyesmin, ha nagyon nem figyel oda, hogy pl. a thing helyett azt énekli, hogy thájn, a th helyett selypített sz-szel.
Vagy a Beatles - bár azok ugye vidéki suttyók voltak Liverpoolból -, hogy a can't buy my love a kánt báj máj láv helyett azt, hogy kent bá' mi láv.

furo80 2014.10.07. 12:13:10

" Szabó Zsófi, aki olyan fejjel csinálta végig az epizódot, mint aki az ohatpusztakócsi diszkóban jön rá, hogy az ott a karrier csúcsa" - ez fantasztikus volt!

A képaláíras: - Te kinél csináltattad?

Csé 2014.10.07. 12:35:40

@furo80: Mondjuk Zsófi is tudja polcolni a lényeget, az ember egész belefeledkezik. Pedig a cuki pofi mögött nagy naívság és sötétség lapul. Egy pénzes f@asznak majd biztos lefekszik...

unionista... (törölt) 2014.10.07. 12:54:14

celebek = c1gányok. nem szitokszó, ez a kultúra.

Netuddki. 2014.10.07. 13:23:34

Nem nézek ilyen szarokat, de ha képaláírás kell akkor tessék (rádiókabarés nőimitátor hangot tessék elképzelni):
- Húúú de jóóó cickóóód vaaaan! Kivel csináltattaaaad?

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.10.07. 13:33:44

Ja, ohat-pusztakócsi, ez ugyanis két település volt eredetileg. Ahogy Kőbánya-Kispestet sem írjuk egybe.

RS 2014.10.07. 13:39:13

képaláírás: Jobboldali hölgy: de jó, hogy neked nem kel a polc a melled alá!

common 2014.10.07. 14:06:53

Akárki akármit mond, én jól szórakoztam rajta. A műsor azt hozza, amit várni lehet tőle.Aki ebben az időben kulturálódni akar, annak sajnos mást kell néznie.

kis.herceg 2014.10.07. 14:11:06

Megmutatja az rtl ha lesz csöcsvillantás? Hát reméljük, de az kizárt, ez azért nem vv.

Jóska Pista 2014.10.07. 14:11:48

@Mr. Közbiztonság Szilárd: ráadásul szerintem ott disco sincs!
*--------*---------------*---------------*---------------*-------------------*------------------*--------------*------------------*
A silvyén meg már látszódik a gravitáció. A gravitáció hatása. És az idő.
Ránézésre már most olyan, mintha tésztát dagasztanál.

Feca 2014.10.07. 14:13:21

Hát, sohse volt/lett Ohat és Pusztakócs egy település. Közös vasútállomása (volt)
Kócspuszta, és Ohat valami településfélék.

oszt jónapot 2014.10.07. 14:14:42

@Jóska Pista: Most komolyan, milyen legyen egy 30+os nagymellű csaj csöcse?

nomokka 2014.10.07. 15:50:31

Hát a Szilvit és is vállalnám.....nem mű és HŰŰŰŰŰŰŰŰ

lutria 2014.10.07. 15:55:05

Villantásra kár várni,láthatóan a műsor szerződésében mindenki kiköti hogy nem mutathatják hiányos ruházatban(már az előző szériában is)-pl.elkezdték mutatni ahogy Beja asszony elkezdi lecserélni a cicifixét,addig mutatták hogy az egyik válláról lehúzza a pántot majd vágás-pedig tutira lett volna mit látni...

Netuddki. 2014.10.07. 16:05:12

@lutria: Szerintem meg az van a szerződésekben, hogy hetente hány faszhelikopter, csöcs és egyéb villantásnak KELL meglenni. Erre tódul a plebs meg a sok SMS...

csiri bá 2014.10.07. 16:20:56

Képaláírásnak:
V1.: Neked is lóg, nekem is lóg, lógjunk együtt.
V2.: Neked is bejön Aurélio helikoptere?
V3.: Hallottad, hogy három japán feltaláló kapta az idei fizikai Nobel-díjat?
:)

fran7 2014.10.07. 16:31:08

Legjobb figura a kígyóbűvölő volt. Nekem ez a dél-amerikai akcentus nagyon érthető volt.

lutria 2014.10.07. 16:36:51

@IGAZI_kovi1970: Hát az előző szériában többször előfordult hogy miután a legmocskosabb feladatok után visszatértek a táborba azt mondták a szereplők (többnyire a nők)hogy na,megyek mosakodni/fürödni,sohasem mutatták már a levetkőzést sem,csak hogy eltűntek és patyolat tisztán kerültek elő,még egy folt sem volt a ruhájukon.És mindezt egy hideg vizű patakban oldották meg kamerák nélkül...És nem is került elő egyetlen cicis kép sem a tucatnyi női szereplőről sem,max.fürdőruhás.

PerverzTata 2014.10.07. 17:24:41

Aurelionál jártál? Töröld le az álladat...

Erről a Szabózsófis hajszínről a rém rendes család jut eszembe, amikor "puruttyafalvára" mennek kirándulni és Kelly hajszínét meglátva a helyiek sajnálkozni kezdenek rajta, hogy szegényt biztos valami szörnyű nagy csapás érte, hogy ilyen fiatalon megőszült...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.07. 18:31:48

A Szabó az élőben tényleg ilyen kiélt zugivó negyvenes típus?

Akármi Áron 2014.10.07. 19:18:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Puszcsiiiiiii, időrendbe szedem a dolgokat (2 hó)és egy-két nap, rád zúdítom. Megvagyok, jólvagyok, s kövérvagyok:))) (Még mindig el ne hidd!D) Régen jártam blog közelben, de sixx "rávesz", na meg rám szóltak az este, hogy kezdőDIKK:) Tehát,nahát a tettes visszatér, és már hiányoztatok is, pláne a re-k:)))

Vaszilics Fedor Emánuel 2014.10.07. 19:32:12

Szabó Zsófi (is) úgy néz ki rövid hajjal mint a saját öreganyja. Megértem, hogy súlyos magánéleti válságon esett túl, de nem az a megoldás, hogy elcsúfítja magát.

Akármi Áron 2014.10.07. 19:34:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Jóvan:D Merek én vitakozni veled?:)))) Meg különben is igaz. Megbocsátasz??? Mondj IGEN-t:)))) A többit a szokott helyen:D

LittlePurple 2014.10.07. 21:15:32

Mindenkinek szép estét! :)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.07. 21:47:47

Most néztem bele ebbe a szarba :)))

Btok+ még egy agyzsibbasztó, verkli zenés monoton csecsemő-rajzfilm felfogásához is több agysejt kell, mint ehhez :DDD

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.07. 22:05:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

Drágám, tudom, hogy a szövegértés nem az erősséged :)

Ezt a xart még nyugodtan megnézheted, de a babarajzfilmekkel már ne próbálkozz, mert az már túl nagy kihívás lenne neked.

PiszkosFreddy 2014.10.07. 22:11:10

1. -Akkor...szerinted...lehet arról szó,amiről...korábban már beszélgettünk?

2. -Tudod,annyira gyűlöltem, amikor utáltuk egymást !

3. -Te mennyi gerslit teszel a székelykáposztába ?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.10.07. 22:15:11

@Admiral_General_Aladeen: és mi volt az? :-)

@polyvinyl: Nyuszika, nem kizárt, h több eszem van sok mindenkinek. Persze nem nálad:-D

☺Mazsola (törölt) 2014.10.07. 22:15:23

jóest

hát, alapvetően a hv-ból élek az ilyen műsoroknál, de ezt Au miatt időnként tuti megnézem:)))

egymilliópicikrisztus 2014.10.07. 22:20:22

-Jajj,de jó ez a...izé...új?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.07. 22:27:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:

" Nyuszika, nem kizárt, h több eszem van sok mindenkinek. "

Igen, a stílusodat látva ez egyértelmű. Kár, hogy nem egyetlen koponyában tartod azt a rengeteg eszet ;)

Nyílméregrépa 2014.10.07. 22:41:08

és még azt hittem nekem van szar melóm... sikx, neked tênyleg ezt a fostengert kell nézned és utána "cikket" is irni róla???! komolyan sajnalak....

butyko 2014.10.08. 03:15:46

@nomokka: Megdöbbennél! Bódy Szilvinek kifejezetten asszimetrikus melle van,az egyik csak fele akkora,mint a másik.Ha megnézed bármely fotóját,mindig oldalról fényképezik,hogy ne látszódjon a nagy különbség!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.10.08. 05:29:44

@Admiral_General_Aladeen: megdöbbentő mennyire biztonságos :-P

@polyvinyl: látva, h neked csak kettő van a deréktáj alatt, így azt mondom, h de, én egyben! ;-)

É2I 2014.10.08. 08:32:40

Én remélem a cigánygyereket megmarja valamilyen pók v. kelgyó és pélót lengetve szalad hazáig kalács képpel..

Mók_Ica 2014.10.08. 13:10:14

Hiányoztatok :) szeva mindenkinek :)

Dr.Traktor 2014.10.08. 13:39:53

A bokszolót meg a kenust felismertem az első képről, na meg bejaasszonyt és a gáspár gyereket, de hogy a többiek közül melyik melyik...

Mók_Ica 2014.10.08. 14:09:36

@Krétagarbó: hali :) van már esti neted?
süti beállítások módosítása