Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Konyhafőnök 1x20 - A részeg disznó és a tökös nyúl

2014. szeptember 29. 12:00 - oharozsabimbolehetnek

Ma végre kiderül, kik lesznek azok a versenyzők, akik bejutnak a jövő heti döntőbe. Eddig csak Péter és Kányalánya helye biztos, a többiek még izzadnak egy sort a tűzhely mellett.

Gyorsan bele is csapnak a lecsóba, az első feladatban a cékla az alapanyag. Két ételt kell elkészíteni ebből, amiből az egyik húsos főétel legyen. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.31.11 PM.png

Sancho tyúkhús leveskockát keres a piactéren, ezen mind jót röhögnek. András jóban van a céklával, de ma villantani akar egy levessel és egy céklás körettel. Szerinte Attila és Goldenboy nem jutnak a döntőbe. Marci a klasszikust ötvözi a formabontóval. A rizottóhoz maga főzi az alaplevet, ami nekem meredeknek tűnik. Szerinte is Goldenboyt a legkönyebb legyőzni. Ezt az infót Zé, Magyarország legsármosabb gasztrobloggere (nem én mondtam) rögvest elmondja Goldenboynak, amire az felháborodik, hogy ki az a vaksi, aki azt hiszi, hogy őt ki lehet ejteni. Sanchonál is rizottó készül. Fáradtnak tűnik, pedig állítólag csak koncentrál. Zé szalad a zsűrihez, és elmondja, milyen feszült koncentráció van a placcon, és hogy a legnagyobb különbség most Sanchonál van, aki úgy tűnik, komolyan vette a Séfúr tanácsait.

Most Józsi megy és olyan apróságokat emel ki a versenyzők munkájában, amik tényleg apróságok, de megalapozzák a jó Séf minőségi munkáját. Rend, tisztaság, összpontosítás. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.32.08 PM.png

Attilának segít, hogy még ne süsse meg a húst, és megdícséri, hogy milyen nyugodt. Marcinál aggodalmát fejezi ki, hogy túlfő a rizottó. Az utolsó öt percben Józsi a zsűritársaknak panaszkodik, hogy a kiskukták nem figyelnek a munka minőségére a főzés közben. Goldenboy riette-je nem sikerült, de újragondolta tálalásnál. Mindenkinél szép lila színű ételek sorjáznak. Lejár az idő, mennek kóstoltatni.

Screen Shot 2014-09-26 at 10.33.30 PM.png

Goldenboy kezdi, először le akarja szedni a bárányt, mert nagyon elcseszte. Séfúr megérti, mert neki sem ízlik. A többi viszont jó lett, ötletes. Zé szerint a riette jellegtelen, nincs benne elég vaj. Marci salátát csinált buggyantott tojással, és céklarizottót lazaccal és egy kanál pikantériával. A tojás Józsi szerint inkább robbantott, de a saláta amúgy remek, talán egy kis sót vagy borsot kellett volna még rászórni. Zének a kanál pikantéria is nagyon tetszik. Hozza András a levesét és a részeg disznóját cikória és céklaágyon. Terriert zavarbahozta a céklaleves. Zé rájött kóstolás közben, hogy a részeg disznó nem disznó, hanem borjú. Jaj, de ciki! Attila gyilkos céklalevest csinált és bordáját mutogató bárányt céklás kuszkusszal. Zének ízlik a leves. Józsi szerint a bárány már nem rozé, túl van sütve. Kálmi almás céklalevest csinált ricottamousse-szal, és sült lazacot rózsaszín krumplipürével. Nagyon szépen van tálalva, mindkét tányér gyönyörű. Ezt csak én mondom, Terrier kóstol először, ő a leves ízeit dícséri inkább. Józsi szerint a hal megégett, és ez nagy csalódás neki. Sancho céklaízelítőt csinált előételnek és rizottót főételnek. Terriernek tetszik az alapötlet, de a tálalásban nincs koncepció. Séfúr szerint a rizottónak szappanos íze van. Sancho nem hisz a fülének, bele is kóstol. Séfúr próbál rájönni, hogy mitől lett ilyen kellemetlen íze, és kérdezgeti Sanchot, hogy mit tett bele. Nem jönnek végül rá az okra. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.36.08 PM.png

A lazacot viszont dícséret illeti, mert a húsa krémes, a bőre ropog.

A zsűri a kisszobában mindenkit részletesen végigbeszél, és most először érzem, hogy valóban átlátnak a szitán. Észreveszik pl, hogy Sancho előétele gigakamu volt, vagy hogy Kálmi ételében mennyire passzoltak az ízek, és azt is, hogy Goldenboynak ez már a sokadik alkalom, amikor utólag próbálja magyarázni a bizonyítványát. Ma több rizottó is botrányszar lett, úgyhogy Terrier felveti, hogy kellene tartani egy rizottótanfolyamot, hogy eloszlassák a ködöt. Így is tesznek.

De előtte még eredményt hirdetnek. A legjobb az első feladatban Kálmi lett, aki védettséget nem kap, de később még megnehezítheti valaki dolgát. A mai referenciaétel egy rizottó lesz, mégpedig nyúlból. A kiskuktákat kiküldik, ők nem láthatják, hogy készül. A rizottóban annyi nyúl lesz, hogy onnan kapja az alaplét, mellette pedig nyúlba tekert nyúl. A rizsbe zsálya és sütőtök kerül majd. Megtudjuk, hogy a rizottó titka, hogy a folyadék sosem lepheti el a rizst, folyton kevergetni kell, akkor lesz jó, és kell bele egy téglányi vaj is, hogy krémes legyen. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.39.01 PM.png

Visszajönnek a srácok, és megnézhetik, mit kaptak. Megkóstolják, majd belekukkantanak a ládába. A feladat most nem a másolás, hanem hogy olyan ételt készítsenek, amiben van nyúl és rizottó. Sancho sokkot kap, szerinte a nyuszi nem tányérra való. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.40.01 PM.png

Kálminak ki kell választania egy versenyzőtársát, aki negyed óráig nem használhatja a főzőlapot. Goldenboyt választja, aki ettől még jól is érzi magát, mondván, hogy ezek szerint Kálmi számára veszélyt jelent. Zé meg is kérdezi Kálmit, miért őt választotta, de ez tök logikus, mert tart tőle ebben a feladatban. András süti a nyulat és a tököt, és olyan mártást csinál, ami illik hozzájuk és a rizottóhoz is. Ő is érzi a nyomást. Sanchonál ricottakrémmel töltött nyúl készül. A rizottó miatt nem izgatja magát, de Zé közli vele, hogy ha olyan lesz, mint az előző feladatban, akkor ki fog esni. Goldenboy most kezdhet főzni, próbálja behozni a lemaradását. Olyan ételt akar csinálni, amire Józsi azt mondja, hogy még az övénél is jobb. Na, azt megnézem! A zsűri Attilán körszörüli a nyelvét, aki tejszínt tesz a rizottóba, ami szerintem szentségtörés. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.41.25 PM.png

Séfúr gyorsan oda is megy hozzá, nehogy leégesse a zöldségpürével a turmixgépet nagy igyekezetében. András nagyon ideges, eddig még ilyen stresszesnek nem láttam a műsor alatt. Még egy kis susmorgás a zsűriben, aztán visszaszámolnak, lejár az idő.

Attila kezdi a kóstoltatást. Tökös nyulat hoz rizottóágyban, zöldségpürével. Pikáns. Jól számolom, hogy Józsi a műsor során negyedszer fut ebbe bele? Amúgy a tejszínes ragu jól megy az egészhez. A kaja maga szürreális, de finom. Attila szereti magát, és ez az értékelés feltöltötte. Goldenboy tökéletes al dente arancini alapot hozott nyúlroláddal, de Zé szerint ez nem arancini, hanem egy száraz rizottó. Terrier figyelmezteti, hogy nem szerencsés folyton mentegetőzni a kaja miatt, ami meg amúgy jól sikerült. Kálmi nagy elvárásokkal találkozik. Sütőtökös rizottót készített nyúlporquettával. Józsi örül, hogy el mert rugaszkodni ízekben, így talán még az övénél is üdébb lett, ami szerintem nagyon durva bók. De rizottóban többet vártak tőle. Marci jön most. Nyúlkarikákkal és répával tálalt sütőtökrizottót hoz. Zé megdícséri a tálalást, végre nem retro. A rizottó még éppen jó, ha még egy percig hagyja a tűzön, elrontja. András sütőtökkel lőtt nyulat csinált rizottóágyon. Én nem tudom, hogy kell sütőtökkel nyulat lőni. Terrier szerint csak a pecsenyelé miatt van jellege a rizottónak. Jó lett a tök is, de a nyúl száraz, mint a sivatag. Sancho izgatott, leteszi a zsűri asztalára a ricottás nyulas rizottót. A tálalás Józsi szerint nem guszta. A nyúl finom, de kinyílt a tekercs. Terrier úgy szurkolt neki, hogy sikerüljön, és a nyúl jó is lett, de a rizottó béna. Sancho örülne, ha most megnyílna a föld, és ő elsüllyedne.

A kisszobában a zsűri egyből róla kezd beszélni, úgy látszik, a stressz nem tesz jót a teljesítményének. Nem úgy Marciénak, aki megtáltosodott ma. Andrásnál mindig van egy-két szuper elem, de a többi lehúzza. Attila zseniális volt ma, de Terrier szerint még egy ételen belül is hektikus.

Eredményhirdetnek. Biztosan továbbjut Marci, Kálmi és Attila. Itt az előzetesben látott ugra-bugra. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.47.27 PM.png

Igen, az RTL tényleg elspoilerezte a középdöntőt. Már csak egy szabad hely van. Sok fejtörést okozott, de néha nagyon jól főzött… Goldenboy. Sanchoval ölelgetik egymást. “Sajnálom!” “Ne sajnáld!” Goldenboy sír a galérián. 

Screen Shot 2014-09-26 at 10.48.15 PM.png

Andrásnak fel kell még gyorsulnia, Sanchonak még tapasztalat kell emberi kapcsolatokban. Vetkőznek, mennek. A kamera előtt már Sancho is bőg, mert saját magával szemben nem sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesítenie.

Screen Shot 2014-09-26 at 10.48.49 PM.png

Gondolom, senkit sem ér meglepetésként, hogy lesz második évados konyhafőnök is, lehet rá jelentkezni. Jövő héten pedig döntő, megtudjuk, kinek lesz vastagabb a pénztárcája tíz misivel, és színesebb a fala egy konyhafőnökös oklevéllel.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

James Miller 2014.09.29. 12:41:52

Annyira jól indult ez a műsor, komolyan élveztem is még egy kicsit. Most már egyre jobban be kell lássam szarul megkomponált egy dolog lett. Persze, nem vagyok annyira naív, hogy elhigyjem, random összedobált emberek vannak a showban. De az, hogy Ati, mármint a kapkodós, a műsor elején teljesen alap rántotthúst is képes volt elbaszni, itt nekem a legösszetettebb kajákat is úgy összerakja, hogy Terrier majdnem elélvez, az sok... Az már személyes nyűgöm, hogy Jozsi az elmúlt két adásban megint felvette a gestapo volnalat, ami szerintem nemgyerebe...

Gia 2014.09.29. 13:19:53

Nekem is nagyon tetszett a műsor az elején,de lassan elvesztem a fonalat,meg az érdeklődésemet is.Ha Kánya Kata lánya győz,akkor nagy bunda az egész.Hiszen ő együtt dolgozott már többször Terrierrel.(Ha nem ő győz,persze akkor is bunda. ;-) )Amit Attila főz azt nem enném meg,az fix.Sanchot sajnálom.Még akkor is ha többek szerint nem elég alázatos.

kapuka 2014.09.29. 14:29:04

Nem értettem ezt a "ha még egy percig főzöd a rizottót, akkor elrontod" dolgot. Levette a tűzről, nem? Akkor meg?

Grafikuszoli 2014.09.29. 14:54:07

Valamelyik legutóbbi epizód alatt megvilágosodtam: Ha Zé a "gasztroblogger", akkor Pierre meg simán lehetne a "gasztronyugger"! :)

mkrumpli 2014.09.29. 15:06:50

Amúgy tök jó, hogy két Attila maradt, mert szerintem az elején végignéztek és tuti nem Goldenboy-Attilára mondták, hogy "miafasztkeresezitt". Ugrabugra Attila fogalmam sincs, mit keres itt, nekem kellemetlen nézni, amiket csinál, a nyilatkozatait, amikor meg megmondja a tutit, ne is említsük..

rábaszhespics Koncsíta 2014.09.29. 20:55:02

Ugribugriidegbaj Attilától tisztára agyf@szt kapok.
Minden ételt összenyal, nyalogatja az ujjait, minden egyes tányérra pakolásnál ..pfffej.
Amelyik étteremben ő lenne a séf, nem kellene semmi. Nem akarom szegényt minősíteni, de katasztrófa a pali, 1 percig sem bírnám elviselni.

mézescsók 2014.09.30. 12:29:28

@mkrumpli: Ln úgy különböztetem meg őket, ha írok róluk, hogy Goldenboy az Attila, a másik Ati. Abban az étteremben, ahol Ati főz, nagyon nem szívesen ennék, mert egyetértek @rábaszhespics Koncsíta: véleményével.. Gusztustalanul főz.

mkrumpli 2014.09.30. 12:45:48

@mézescsók: Igen, a kommentekben meg a hogyvoltokban nekem is megy, csak a műsorban nem tudom követni :D

KékFény6 2014.09.30. 23:03:16

Csak nekem nem világos a továbbjutási rendszer? Mi volt az értelme a csapatos körmérkőzésnek? És az egyik középdöntőből miért 2, a másikból miért 4 ember jutott a döntőbe, amikor a két középdöntő "egyenrangú"? Egy vetélkedőnek alapvető hibája, ha a néző nem érti a rendszerét...

mézescsók 2014.10.01. 11:22:05

@mkrumpli: Vigyázat! Spoiler! És ez a gondunk már meg is szűnt.

oharozsabimbolehetnek 2014.10.02. 11:10:51

@Tesztelo.hu: nem nagyon értem én sem, lehet, hogy a végén értelmet kap minden, de azt is el tudom képzelni, hogy menet közben alakultak a szabályok valahogy..
süti beállítások módosítása