Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Konyhafőnök 1x05 - Verjed csak, verjed!

2014. szeptember 08. 10:00 - oharozsabimbolehetnek

Itt az első hét vége, ma kiderül, hogy ki jut a középdöntőbe. Bejönnek a versenyzők, és felveszik a köténykéjüket. Ez a kiengedett haj amúgy pl. Kányalányánál engem kimondottan zavar. A konyhában nem kellene legalább hátrafogni, hogy még véletlenül se potyogjon az ételbe? Még ha a hajháló esetleg úri huncutságnak is számít… Na, sebaj! Zé elmondja, hogy ma hárman jutnak tovább. Mackelmore még mindig azt hiszi, hogy idevaló. Ma majd jól meg is mutatja.

Az első feladat egy előétel elkészítése lesz. De nem ám akármilyen előételé! Azt kell ugyanis elérni, hogy Séfúr elméletben feltegye az étlapjára. Ehhez kapnak három alapanyagot is bura alatt. (Végre nem cloche-nak hívják, hanem burának.) Én ránézésre azt mondtam, hogy alma, csirkemell és rozmaring, de nem, mert gránátalma, porcsin és libamáj a három összetevő. Jó, de én meg rövidlátó vagyok.

Screen Shot 2014-09-06 at 2.31.37 PM.png

A kapott cuccoknak mind benne kell lenni az ételben, és még öt alapanyagot választhattak a piactérről. Kányalánya pankómorzsát keres, Péter segít neki. Harminc perc, indul az óra.

Mindenki iszonyatosan kapkod, úgyhogy semmi idejük a Séfúr hülyeségeire. Naja félmeleg-félhideg előételt csinál, és látványosan hajtja el Józsit, aki beszélne hozzá, de a csaj most erre nem vevő. Kányalánya kap egy nagy dícséretet, aztán Józsi közli, vele, hogy tegnap viszont szar volt, annál ma jobbat várnak tőle. Péter odaégeti a karamellt, majd ugyanabban a lábosban tenné fel az újat. Séfúr lebeszéli róla. Andrásnak ezúttal tálalnia is szépen kell, mert azt már tudják róla, hogy jól főz, azzal nem lesz gond. Macklemore állítólag dolgozott már libamájjal, és jól halad, de Józsi nem így gondolja. Visszatérve a pulthoz kicsit csalódott, hogy mindenki felvágta a májat, és nem egyben sütik. 

Aggódnak Najáért, hogy bele fog-e férni az időbe. Naja magáról azt mondja, hogy az idővel nem szokott gondja lenni, inkább az ötlet hiányzik.

Tálalnak, takarítanak, lejár az idő. Naja viszi először a tányért. Szerinte megérdemli a továbbjutást a sült libamájával, amihez gránátalmás-mangós szószt tálalt.

Screen Shot 2014-09-06 at 2.35.17 PM.png

Pierre szerint szép a tálalás, májcentrikus a kaja, de túl nagy az adag. Hááát, neki legyen mondva. Józsinak tökéletes ez az étel. Kányalánya a szemét meregeti. Naja eláruja, hogy a porcsint nem is ismerte, azt hitte dísznövény. Kányalánya következik, narancsos morzsával szórt roston libamájat hoz áfonyás gránátalma vinaigrette-tel. Zé szerint nem lett elég elegáns a kompozció, de jó a máj. Józsi többet várt. András jön, ő pirított libamájat csinált porcsinos rukkolasalátával, nektarint és gránátalmát dobált rá. Pierre szerint “ez az étel savtúltengésben szerepel”. Ezt nem értem… Mármint savtúltengésben szenved? Vagy a savtúltengésre adott diétában szerepel? Nagyobb baj, hogy csirkemájnak nézte a libamájat. Biztos nem mutatokozott be rendesen. Józsi összehúzott szemöldökkel néz, de aztán azt mondja, hogy feltenné az étlapjára. Kányalánya ismét forgatja a szemeit. Péter felvagdosta a májat édes kis szeletkékre, és savanykás porcsinos kuszkuszt tett mellé. Zé szerint az ízvilág nem passzol a finom tálaláshoz. Pierrenek a dió nem tetszik, mert elnyomja az ízeket. Mackelmore az utolsó, baguetten tálalt libamájjal jön, mellé gránátalmaszószt csinált és pirított diót dobott rá. A máj nem sikerült jól, és nincs benne ötlet sem nagyon, talán csak annyi, hogy ezzel így kitalálta az ultimate libamájas street foodot. Látom már, ahogy Zé fejében csikorogva kattogni kezdenek a fogaskerekek. Józsi azzal kezdi, hogy a kukába csűri a baguettet. A többit azért megkóstolja. A máj, a méz és a dió jó ötlet, de a baguette sértő, utasellátós. Ne tessék sértegetni azt a finom, rántott húsos utasellátós szendót! A kissrác azt mondja a kamerába, hogy szar kritikát kapott, de jó lenne továbbjutni, mert innen már csak a középdöntő van hátra. Ja. A döntő meg átalusszuk, igaz, kiskomám?

A zsűri szobára megy, és tárgyalnak. Legkevésbé Macklemore-tól voltak elragadtatva. A legjobban Kányalánya mája volt megsütve, a legjobb ízek pedig Andrástól és Pétertől jöttek.

Screen Shot 2014-09-06 at 2.41.28 PM 1.png

Kányalánya közben a kamerában feszül, hogy neki tovább kell jutnia, mert különben nagyon fog sírni. Macklemore-t küldik el. Menj haza, nőj meg, aztán gyere vissza!

Na, jön a csapatmunka, Kányalánya választ először, mert ugye ő nyerte az előző kört. Pétert választja, de csak azért, mert Andrást nem akarja a hátán cipelni a középdöntőbe. Ezt mondjuk nem csodálom, én meg is szakadnék. (Ők lesznek a zöld csapat.)

Screen Shot 2014-09-06 at 2.44.19 PM.png

András így marad Najával kék csapatként, de nem szomorú, mert úgysem jöttek volna ki a szintén domináns Kányalányával, aki egyébként a kis csapatának kapitánya is lett. András meg megkapta főnöknek Naját. Jön a Michelin-csillagos séf, Sárközi Ákos, és megmutatja, mit kell csinálni. Ha jól tudom, ő a legfrissebb csillagos kis hazánkban.

Screen Shot 2014-09-06 at 2.43.27 PM.png

Kivételesen mindenki láthatja, hogy készül az étel, le kell másolni. Süllőfilé lágy vajmártásban, cukkini spagettivel. Még a receptet is lediktálják (nekünk). Én most nem írom le, meg a mesterfogásokat sem, akit érdekel, nézze meg a videót. A lényeg, hogy baromira kell vigyázni egy csomó dologra, de a vajmártásnál lehet a legjobban elkúrni. Most mindenki meg is kóstolja. Ákos röhög rajtuk, mintha azt gondolná: “kis csírák, meg se fogjátok közelíteni!”. Aztán elmegy, de majd még látjuk, amikor zsűrizni kell.

Nekiállnak a melónak. Kányalánya egyből alányal Péternek, és nekiáll dirigálni. Péter alázatos, engedelmes. Naja is próbál dirigálni, András viszont nincs hozzászokva, hogy megmondják neki, mit csináljon. Szerintem nem is érti, mit mond a csaj. Aztán András már előrébb mozdulna, és javasol. Erre józsi rájuk szól, hogy az utasításokat Naja adja, aki kezd amúgy szétesni, miközben szemöldökcsipesszel szedegeti a szálkát a halból. Kányalánya sokkal talpraesettebben tud irányítani. Józsi nem tud mit kezdeni magával, inkább nekiáll stresszelni az idővel a versenyzőket. András megint ellentmond Najának, ők nagyon nem jók együtt. Péterék időben elkészültek, elmosogattak, mindenki hepi, míg Andrásék még redukálják a vajszószt. Végül időben befejezik.

Visszatér a zsűri Ákossal kiegészülve, és először a zöld csapat főztjét kóstolják. Ákos szerint jó az étel, de a látvánnyal nem etették meg a vendéget, mert nem elég öblös tányért választottak. Was? Egyébként majdnem tökéletes másolat. Józsi picit csalódott. A kék csapat is kap hideget, meleget. A mártás nem lett jó, nem jól redukálták. Náluk viszont sokkal jobb a hal ízesítése, meg úgy általában több a kifejező íz. Ákostól elbúcsúzunk.

A többiek megtárgyalják, ki menjen a középdöntőbe. A kiskukták kint halkan maguk alá csinálnak. Zé és Józsi összefoglalja mindkét csapat erősségét és gyengeségét. A zöld csapat csont nélkül bejut a közpdöntőbe. Kányalánya azt mondja, tudta, hogy Pétert kell választania. Vagyis megint ő a király. Viszont Péter vigye fel az emeletre, mert ő már nem tud járni.

Naja és András párbajozik. Majonézt kell csinálniuk úgy, hogy az összes olajat felhasználják. A többi összetevőből annyit használnak, amennyit akarnak. Kányalánya lemondóan csóválja a fejét, nem bírja nézi, ahogy a thai lány veri a majonézt.

Screen Shot 2014-09-06 at 2.49.09 PM.png

A zsűri kóstol, majd papíron szavaz, hogy ki menjen és ki maradjon. Naja nagyon szeretne “belejutni tovább”, de a najanéz nem sikerült. András jut végül a középdöntőbe harmadikként. Felmegy a galériára, és kap Kányalányától egy pacsit. Én személy szerint ettől a pacsizástól amúgy rosszul vagyok.

Screen Shot 2014-09-06 at 2.51.58 PM.png

Najától búcsúzunk, kicsit szomorú. 

Screen Shot 2014-09-06 at 2.51.41 PM.png

András, Péter és Kányalánya zsűripózba vágja magát, és mindhárman zöld kötényt viselnek. Lehet, hogy a középdöntőben egy csapat lesznek? Ennyi mára, jövő héten teljesen új bagázs jön.

5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2014.09.08. 11:19:52

huh, ez a "najanéz" nagyon ütött :D

remek hv lett megint, és az előző is, köszi

mézescsók 2014.09.08. 13:36:19

A hv tényleg jó lett.
A savtúltengést én úgy értettem, hogy a kaját a savanykás íz uralta és esetleg savtúltengést okozhat - némi túlzással.
A zsűrit nem értettem, ha András étele savtúltengésben szenvedett, csirkemájnak nézte a libamájat (!!!) Péterében a dió dominált, (ez inkább szíven ütött, mint a savas dolog, ugyanis a dió egyáltalán nem erősen karakteres ízű), a májat felvagdosta, az ízvilág nem volt kompatibilis egymással, akkor miért ez a kettő lett a két legjobb? Naja kajájával az volt a legnagyobb bajuk, hogy nagy (!!!) az adag, az ízeket nem húzták le! Kányalányától többet vártak. Ezek után miért Ő nyerte ezt a fordulót? A választás után nem kellett jóstehetség a továbbjutáshoz, az prognosztizálható volt, hogy Andrással nem fog tudni együtt dölgozni senki. Szerintem - egy hét után persze, tehát azért erősen tévedhetek is - András nagyon tud főzni, de sajátos tempója miatt nem csapatjátékos, és ami azt illeti nem gondolom irányító típusnak sem.
A zöld csapatnál nem azzal volt szerintem bajuk, hogy nem elég öblös, hanem nem elég nagy az az öblös tányér. A kék csapat a mártást talán ott tolta el, hogy felforralták, pedig a sztárséf hangsúlyozta, hogy forrnia nem szabad.
Én csíptem Naja akcentusát - a majanézt kifejezetten élveztem - és beszólásait, de jogosan esett ki. Ettől függetlenül Kányalánya annyira nem nagy szakács, amekkora az arca. Az én favoritom egyelőre Péter, valahol az oldalvízen fellavírozva a döntőben láotm.

Bikli néni 2014.09.09. 12:36:10

A hv jó lett, köszi.
Nekem ez a Kányalánya Rozina viszont nagyon nem szimpi. Oké, nyilván tud főzni, de egyértelműen látszik, hogy a zsűri amúgy is toronymagasan őt nyomja, sokkal kevesebb kritikát kapott, mint a többi. Meg kicsit olyan csoportvezetőnek vagy instruktornak vagy nem is tudom, minek képzeli magát, nekem nem jön be ez az egotúltengéses stílusa.

Ami meg nagyon bökte a csőrömet végig a héten: igyekezzé', lejár az időd, de mosogassáel' izibe'. Ühüm, megnézném én Séfurat vagy bármelyik másik, hasonló magas polcon lévő szakácsot, akik a mislencsillagos éttermükben maguk mosogatnak és egyébként se dolgozik a kezük alá senki...
Jó, értem én, hogy addig el kell jutni, de szerintem ez akkor is kicsit túlzott elvárás. Nyilván rengeteg időt vesz el a tényleges alkotófolyamattól a serpenyő sikamikálása.

mézescsók 2014.09.09. 13:46:33

@Bikli néni: Nem tudom, hogy konkrét mosogatásra gondolnak-e, én úgy emlékszem, mintha azt mondták volna: legyen tiszta a munkaasztal. Ez viszont elvárható, ettől még nyugodtan lehet a csetres a mosogatóban Lehet, hogy rosszul emlékszem, ez esetben elnézést.
Amúgy ezek az urak nem mosogatnak. Az egyik ételkritikus (azért remélem, főzni tud), a másik gasztroblogger és siklóernyős, a harmadik tényleg főz. A gugliból vagyok ilyen okos, mert előtte nem hallottam róluk, ami különben nem baj: miért Kovács Lázár, Laci bácsi vagy más hasonló ismert arc celebeskedje végig a műsort?
Engem sokkal inkább irritálnak az elvárásaik. Ha bemutatják egy étel elkészítését, akkor követhető, hogy mi kell bele, hogy kell csinálni, stb De amikor eléjük tolnak valami kész ételt, akkor pár percnyi kóstolás után hibátlanul találják el, hogy abban miből és mennyi van? Nem a legjellegzetesebb ízekről beszélek, de a múlt héten azon akadtak ki, hogy köményt használt valaki római kömény helyett.Több éves, évtizedes hivatásszerű szakácskodás után ez nyilván nem probléma, de egy fiatalnál?A műsorba nyilván nem olyanok mennek, akik még életükben nem fogtak fakanalat, de óriási gyakorlat kell ahhoz, hogy ne tévedjenek.És akkor még mindig sanszos, hogy nem a kedves zsűri erősen szubjektív ízvilágának megfelelőt főz.
süti beállítások módosítása