Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Robog az úthenger 1x03 – Az utolsó lakó

2014. szeptember 04. 09:00 - Gabba

Józsi még valahol a Dunántúlon jár, kicsit unhatja magát, mert egy-egy egyenes szakaszon leszáll a gépről és gyalog kíséri, nehogy megmacskásodjon a lába. Az út mellett egy vele egykorú kalapos fószer lestoppolja és kéri, vigye el a közeli városig. Józsi rááll, társaságban jobban telik az idő. A kalapos valami szövetkezetnek dolgozik és máris szerződést ajánl: 20 forintos órabérért kibérelné az úthengert, elvégzendő munkát tuti találna hozzá, például gebinben beszállnának az M7-es építésébe, mert különben sose készül el. Józsi azonban elhárítja, őt várja Nyírmadocsa, ahol utat kell építeni az istállókig, az fontosabb, mint az autópálya, az M7-est építse meg a Közgép, tanácsolja. A kalapos elfogadja az érvelést, a kazánban viszont fogytán a víz, meg kell állniuk valahol.

úthenger3 01

Az út mellett vándorcirkusz tart pihenőt, amíg Józsi vizet hoz a közeli kútról, a kalapos (neve egyébként Axmann Zsigmond) itt is nekilát embereket keresni a szövetkezethez. Először az erőművészt cserkészi be, mert lenne valami csőfektető munka is, a szövetkezetnek viszont nincs csőhajlító gépe. Majd a légtornászokkal is tárgyal, ám ekkor feltűnik a mérges cirkuszigazgató és nagy fenyegetések közepette elhajtja, még a cirkuszi medvét is ráküldené. A múlt évben ugyanis Axmann elcsábította tőle Rezső urat, a Fekete Mágust, Közép-Európa legnagyobb bűvészét. Axmann jobbnak látja menekülni és felugrik az úthengerre. Pedig azt a medvét alkalmazhatnád a szövetkezetben mézbegyűjtőnek, vigyorog Józsi. Mennek tovább a város felé, Axmann lírai beszélgetésben elmondja, hogy állandóan járja az országot, csak kétévente tér haza a városba, egyedül él, senki se várja otthon. Megérkeznek a lakótelepre, ott lakom, ahol az a lopótök lóg az erkélyen, keress meg, ha meggondoltad magad, esetleg felemelném az órabért 25-re, mondja búcsúzóul.

úthenger3 02

Decens konténerre váltunk, rajta felirat hirdeti, hogy ez itt a Főépítésvezetőség, benne Szalajka építésvezető és könyvelője (akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Kibédy Ervinnek) ücsörög. Könyvelő kartárs náthás, bojtos sapkában és nyaka köré tekert sálban írogat a főkönyvbe, így pont úgy néz ki, mint a Moha és Páfrányból a Páfrány (vagy a Moha, sose tudom, melyik melyik). Megcsörren a telefon, Szalajka egyre indulatosabban beszél a hívóval: Nem kell semmiféle eljárást indítani, ki kell lakoltatni a vénasszonyt és kész, 120 emberem áll, miatta nem tudunk tovább építkezni!, ezzel lecsapja a kagylót.

úthenger3 03

Szalajka az ablakból észreveszi az úthengerrel éppen arra haladó Józsit és mentő ötlete támad. Lekapja Kibédy nyakából a sálat és álarcként magára tekeri, majd felugrik a gépre. Ez itt eltérítés, menjen arra, amerre mondom!, utasít fenyegető hangon. Az elvtárs arab?, kérdez hátra érdeklődő arccal Józsi. Szalajka azonban nem vevő a poénra és némi forgolódás után egyenesen a lakótelep közepén álló kis kertes ház felé, sőt egyenesen rá irányítja a gépet. Józsi ezt már nem hagyhatja, felkap egy random husángot és fejbesomja vele az eltérítőt, aki elájul. Józsi leveszi róla a maszkot és meglepődve ismeri fel régi haverját. Jaj, Karcsi, ha tudom, hogy te vagy, kisebbet ütök, élesztgeti Szalajkát. Befut a könyvelő és visszakéri a sálat, elvégre ő tényleg beteg, főnöke legfeljebb csak fejben.

úthenger3 04

Szalajka lassacskán magához tér, ő is megismeri Józsit és vizet kér. Józsi bemegy a kis házba, ahonnan a tulaj, özvegy Sámuelné Erzsike figyel kifelé az ajtó mögül, és a belépőt leönti egy adag vízzel. Józsi tisztázza vele, hogy ő nem a tanácstól jött, csak sebesült komájának kér egy kis vizet ebbe a demizsonba. A nő betessékeli és dőlni kezd belőle a szó, egyedül él, van egy lánya ugyan, de azt alig látja, mert Pesten jár egyetemre. Én is 3 évig végeztem alapfokú szemináriumot, veti közbe Józsi. Erzsike bocsánatot kér, amiért leöntötte, de a gavallér Józsi nem bánja, főleg, ha ilyen szép asszonytól jön. Én is magam élek, teszi hozzá kiszámított mélabúval, a két ember között szemmel láthatóan működik az a bizonyos kémia, igaza van a korabeli slágernek, miszerint nem csak a húsz éveseké a világ.

úthenger3 05

Szép szál rendőr érkezik, a Feri gyerek, aki amúgy Erzsi unokahúgának a fia, de most hivatalos ügyben jár: kilakoltatási végzést húz elő a zsebéből. A fifikás Sámuelné úgy tesz, mintha észre se venné a papírt, a kis Ferihez kapcsolódó gyerekkori emlékeket és édes sztorikat kezdi sorolni Józsinak. A szegény rendőr egyre nagyobb zavarban van, végül elteszi a papírt és zavart csókolommal elköszön nagynénjétől. Józsi is indul, a ház asszonyától lovagias kézcsókkal búcsúzik.

úthenger3 06

Később a közeli presszóban Szalajkával iszogat, szóval téged is behálózott az a boszorkány, a tanácstitkár is oda van érte, azért nem akar erőszakot alkalmazni ellene, mondja Szalajka nehezen forgó nyelvvel. Amúgy Erzsi azért nem akar önszántából kiköltözni, mert a rendelet szerint csak egy szoba összkomfortos cserelakás jár neki, mivel egyedül él, ő viszont kétszobásat akar. Ezek szerint, ha férjhez menne, jogosult lenne még egy szobára, hát akkor keressünk neki férjet, kombinál Józsi. Egy távolabbi asztalnál észreveszi Axmannt, aki éppen pár építőmunkást akar magához csábítani, és fejében máris kész a terv. Ezt még elintézem nektek, aztán robogok tovább, mert vár engem az én kis rezedaszagú falum, ahol esténként, ha feltámad a szél, az emberek összesúgnak: jön már Józsi az úthengerrel, mondja Szalajkának.

úthenger3 07

Miután végeztek a sokadik üveggel is, Józsi elmegy Axmannhoz, hogy beszéljen vele. Persze a lift nem működik, ezért felgyalogol a sokadikra és becsönget. A csengő egyből a kezében is marad, így inkább kopogtat. Idősebb nő nyit ajtót, akárhogy nézem, sehogy se hasonlít Axmannra. Józsi mentegetőzni kezd a csengő miatt, a néni bekiabál a lakásba: Megjöttek a garanciális javításra! A lakás zugaiból erre előkerül az egész család, nagyszülők, gyerekek, karonülő kisunoka, és egymás szavába vágva kezdik sorolni a hibákat: leesnek az ajtók, a kilincsek, a gázláng csak akkor ég, ha a konyhában kinyitják a vízcsapot, az előszobai villanyt csak a spájzból lehet eloltani, stb, stb. Józsi nagy nehezen tisztázza, hogy ő Axmann urat keresi, mire a nyitott ablakon át felhangzik Axmann hangja: Mit ordít, itt vagyok egy emelettel lejjebb!

úthenger3 08

Józsi lemegy hozzá, Axmann a lakásban is kalappal a fején ücsörög, vajon ebben is alszik? Józsit Csongor szivarral kínálja, ez anno a hogyvoltírónál a kamaszkori horgászatok alapfelszerelése volt, szúnyogcsípés ellen. Józsi szép monológot kerekít a magányos özvegyasszonyról, aki nagyobb lakásba akar költözni, Axmann elvehetné, így ő is nagyobb lakásba kerülne, ráadásul valaki mindig várná otthon, mikor hazatér. A nő amúgy bűbájos, halkszavú, megértő, de ha mégsem tetszene, akkor úgyis csak egy-két évente találkoznál vele, ezért a lakásodért különben is jó pénzt kapsz, azt meg arra költöd, amire akarod, érvel. Axmann utazni szeretne, világot látni, a Húsvét-szigeteket télen, a Karácsony-szigeteket nyáron, Afrikában minden feketének fizetne egy feketét, és Skandináviában meglátogatná a kék norvégot. Így aztán rövid rábeszélés után hagyja magát meggyőzni, esküvő két nap múlva, délelőtt 10-kor.

úthenger3 09

Másnap Józsi puccos ruhába bújik és indul lánykérőbe, Sámuelné szíve kicsit hevesebben kezd verni, amikor beengedi a házba a jósvádájú legényembert. Magánügyben jöttem, a maga boldogsága miatt, toporog Józsi, Erzsi enyhe zavarban tessékeli befelé, bár a frizuráját azért még korán reggel megcsináltatta. Sőt teljesen véletlenül van a konyhaszekrényben fél vájdling lekváros bukta is, ezzel kínálja meg a vendéget, de az egyelőre nem kér belőle. Belekezd a lánykérő beszédbe: Künn a napos réten nyílik egy szép virág…, de nem jut sokáig, mert Erzsi elérzékenyülve és „minek ez a körülményeskedés” pillantással máris a karjába omlik. Józsi kapcsol, hoppá, itten félreértik őtet, nem én lennék a vőlegény, hanem egy kedves barátom, nyögi ki zavartan. Erzsi igyekszik visszanyerni nyugalmát, leülteti Józsit és alaposan kitárgyalják a dolgot, bor is kerül az asztalra. Józsi felvázolja a win-win szituációt, amit Axmann, mint férj jelentene, de Erzsi rákérdez: Ha magához mennék feleségül, akkor is megkapnám a kiutalást, hát nem?, hát de. Igen, de én nem nősülök, jön az egyenes felelet. Egy ideig győzködik egymást, végül aztán Erzsi beleegyezik: Na jó, egye fene. Akkor holnap ¾ 10-kor legyen a tanácsháza előtt, Axmann Zsiga hozza a tanúkat, mondja Józsi. Mindketten lelazulnak, Józsi sztorizgatni kezd és azt is elmondja, miféle eltérítési manőver következtében került bele ebbe az egész ügybe.

úthenger3 10

Szalajka ezalatt végig kint toporog a ház előtt, mikor Józsi kijön és közli vele a jó hírt, örömében azt sem tudja, mit csináljon. Na akkor siess a tanácstitkárhoz, jelentsd be a holnapi esküvőt, búcsúzik tőle Józsi. Szalajka elmegy, Józsi is elindul az úthengerrel a leszálló estében, de váratlan fejleményként újabb eltérítéses támadás éri. Fejkendős útonálló ugrik fel mögé és irányítja ismét Sámuelné háza felé. Riadalomra azonban nincs ok, mert ezúttal Erzsi az eltérítő, és erőteljesen felszólítja Józsit, kísérje be a házba. Kedves nagysád, engem várnak, próbál terelni Józsi, de Erzsi nem enged: Még egy éjszakát várhatnak, azon már nem fog múlni, mondja a lepókhálózásra vágyó özvegy, maga után vonva a férfit a hálószobába.

úthenger3 11

Az eksön utáni pihenő közben a tüzes menyecske már a következő menetre tesz utalást, amikor kopogás hangzik a bejárati ajtó felől: megjött a lyány, Anikó, a Sáfár! Anyuka kitörő örömmel karolja át, de amikor meglátja, hogy egy szem lánya legalább héthónapos terhes, sikongatni kezd: Ezmiez, te ebben a házban csak jót láttál, még szerencse, hogy apád ezt nem érte meg, mert időben leesett a harangtoronyból, stb, stb. Férjem is van, nyugtatja meg Anikó a feldúlt mamát és behívja Lacikát, a szakállas bölcsészt. A hálószobában Józsi úgy dönt, inkább kimarad a családi feszkóból, az elöl hagyott buktákat kendőbe csomagolja és kilépve az ablakon angolosan távozik.

úthenger3 12

Másnap délelőtt Axmann bérelt szmokingban várakozik a tanácsháza előtt, végre megérkezik Erzsi a lányáékkal konflison. Sámuelné közli, hogy változott a helyzet, nem lesz esküvő, mert neki anélkül is nagyobb lakás jár, ugyanis a lánya időközben férjhez ment és hamarosan érkezik az unoka is. Úgyhogy négyüknek minimum 2 és fél szobás lakás kell. A tanácstitkár meglepődve néz össze Szalajkával, de hát a kérés jogos. Bizony, ilyen egyszerűen ment akkoriban a lakásigénylés, kedves gyerekek!

úthenger3 13

Józsi amúgy az esküvőn nem vett részt, szokásos eszeveszett tempójában éppen most hagyja el a várost, mint anno Pataky Attila, ám az út mellett egyszer csak ismerős alakot vesz észre: Axmann az, teljes vőlegényi uniformisban, including virágcsokor, és megint lestoppolja. Nem is kell semmit mondania, Józsi kitalálja, mi történt, és vigasztalásul megkínálja a lett vón’ feleség lekváros buktájából. Kiengedi a féket és az úthenger indul tovább, dolgozik a dugattyú, ha a tüzet rakod alá, idéződik fel bennünk a cekcuálisan témába vágó Takács Tamás Dirty Blues Band klasszikus. Mindnyájunknak része legyen benne!

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.Jack. 2014.09.04. 14:13:55

Köszönet a hogyvoltért, nagyon jó lett, a papagájos, zenés linkekért külön hála!

"az M7-est építse meg a Közgép, tanácsolja." :D Igaza is van, elvégre az út az istállókhoz sokkal fontosabb.

Ezen azért fel kellett nevetnem: " Idősebb nő nyit ajtót, akárhogy nézem, sehogy se hasonlít Axmannra. "

Amúgy hihetetlen humor volt ebben a részben is, pl. amikor említésre került, hogy a Mágus a szövetkezeti italboltnál több éves hiányt tüntetett el, valamint Józsi, aranyköpése: miszerint " röpdösök, mint doktor Bubó meleg nyári éjszakán.

Erzsike, akinek szépek a csápjai, és olyan a buktája, hogy...... no, ő nem semmi :)

Még mindig bírom az utalásokat: "szokásos eszeveszett tempójában éppen most hagyja el a várost, mint anno Pataky Attila" (A cekcuálisakat is :) )

Gabba 2014.09.04. 14:26:37

@nughop: és szerinted melyik a Páfrány? a magasabbik? (tényleg nem tudom)

W.Jack. 2014.09.04. 14:38:45

@Gabba: Ööö, tessék figyelembe venni, hogy gyerekkoromban nekem kimaradtak ezek a mesék, szóval elképzelésem sincsen, de teljesen tudatlanként úgy tippelném, hogy a magasabb lehet a Páfrány.

W.Jack. 2014.09.04. 14:46:47

@nughop: Jut eszembe, hogy tavasszal láttam a Cse'mese bábjátékot (amit ajánlok mindenkinek, mert egy élmény) abban a magasabb figura szerepelt, és akkor mintha az hangzott volna el, hogy ő Páfrány.

Hamish_Minca 2014.09.04. 15:44:35

Szalajka nem ismerte fel Józsit mikor eltérítette és felugrott?
A szövetkezetekbe vándor píjárosok szervezték be az embereket?

@Gabba: @nughop: A magas a páfrány.

Gabba 2014.09.04. 16:59:26

@Hamish_Minca: hátulról látta és előtte biztos sokáig nem találkoztak

annak idején ezek a félmaszek szektorba tartozó szövetkezetek voltak, amik "gebinben" mindenfélével foglalkoztak, akár értettek hozzá, akár nem

Hamish_Minca 2014.09.04. 19:13:06

@Gabba: Köszi! Jó lett az írásod! A "Gebint" se tudom :(

Gabba 2014.09.04. 20:09:48

@Hamish_Minca: mert biztos nagyon fiatal vagy :)

most telefonon nem pötyögném be, guglizz rá

Hamish_Minca 2014.09.04. 20:16:02

@Gabba: Jó, a félmaszek se mai dolog. 1968-ba a Nagyiék három évet vártak a lakáskiutalásra, pedig született gyerekük. Négyet meg autóra.

Gabba 2014.09.05. 10:04:12

@nughop: mivel nekem az előző rész a kedvencem, ezt ahhoz képest gyengébbnek tartom, de a bubós poén tényleg jó volt, mert hogy neki is Sz Gy a magyar hangja. Nem is tudom, miért hagytam ki, biztos pont akkor pislogtam :)
de hát egy jó kommentelő mindenre figyel :)

ennek az epizódnak a forgatókönyvét egyébként Várkonyi Mihály jegyzi, akinek a nevét se hallottam eddig, bár írt pár könyvet

W.Jack. 2014.09.05. 12:54:52

@Gabba: Nekem is a balatoni betyáros a kedvenc részem amúgy (változatlanul a Balatoné a szívem:)), viszont azt anno nem egyedül néztem, így nem meséltem el a benne látott, hallott poénokat, így nem is csípődtek be annyira, mint a doktor bubós. És igen nekem is leesett, hogy Sz. Gy kölcsönözte neki a hangját :)
süti beállítások módosítása