Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 3x17 - /

2014. augusztus 22. 11:00 - AaannnaaA

Ismét félbeszakadó főcímmel nyitunk, ám ameddig eljutunk, ott a szokásos bevezető szöveget pár szó után Főncsitől Forrás veszi át; végig azonban nem mondja, kapunk helyette visszatekintést, mely a nő múltját összegzi pár lényeges szóban, aztán a lovak közé csapunk. Rabszállító robog valahol a városban, de hirtelen megállásra kényszerül, mivel egy ember fekszik az úttesten. Az egyik őr kiszáll, de a testet sokáig nem tudja vizsgálni, mert az bezony élő emberhez tartozik, nőhöz, hogy pontos legyek, és igen, Forrás az.

Sokkolóval hatástalanítja az őrt majd a segítségére siető másik kettőt, és már pattan is fel a rabszállítóra. Az egyik fogolyért jött, akit Billynek szólít, és rövid úton az őröktől elcsaklizott kulccsal kiszabadít, aztán távoznak. A férfi persze semmit nem ért, de Forrástól nem kap konkrét választ, mert őt a gép irányítja, így pontos választ a miértekre ő sem tud, egyszerűen csak trappolnak előre. A nő kérdi, hogy tud-e német akcentussal beszélni, azzal átadja a telóját, melyen egy hang ennyit ismétel „Igen, köszi, hogy észrevette.” Billy azonban nem óhajt mondatot tanulni német akcentussal, azt akarja tudni, mégis mit akar tőle megmentője, de ismét nem kap magyarázatot, csak egy kézi elektromos borotvát, hogy eltávolítsa a borostáját, aztán alsógatyára vetkőzve lépdel tovább, így szabadulván a rabruhától.

1.jpg

Mielőtt lefagyna a …. tudjátok mije, Forrás egy előttük az utcán keresztbe áthúzott tisztítós ruhaállványról leemel egy öltönyt és egy inget, Billy pedig az egyik kapualjban átvedlik – immár elegáns üzletembernek néz ki. A nő eközben a mellettük lévő szemetesből blokkot túr elő, a rajta lévő aláírást kell Billynek sürgősen és tökéletesen elsajátítania. Közben hozzájuk lép egy fiatal japán srác, és lefényképezi a meglepett Billyt – Forrás csak annyit fűz a történtekhez, hogy a fiút Daizónak hívják, múlt hónapban kukázta Japánban, most neki segít. Alig haladnak pár lépést, kisjapánunk már szalad is utánuk, és hozza Billy saját kezűleg készített belépőjét, mely egy előttük magasodó kormány(?)épületbe szól (valamiféle informatikai központ, naná) Gunter Schmitz névre (kezdem érteni a német akcentus problémakörét).

Forrás a férfira akasztja frissen elkészült belépőjét, majd bezavarja az épületbe, ahova egy futár tart éppen, Dr. Schmitznek címzett, szigorúan bizalmas küldeménnyel. Le is szólítja Billyt, kéri a belépőjét és az aláírását – mindkettő stimmel, mielőtt azonban átadná a küldeményt, rákérdez, hogy a férfi megváltoztatta tán a haját, mire Billy lazán válaszol „Igen, köszi, hogy észrevette”. Azzal már nála is a cucc (mindössze egy boríték), Forrás pedig gyorsan jelez neki, hogy tűnjenek onnan, mert az igazi Schmitz mindjárt belép.

Mikor ismét az utcán vannak, a nő kibontja a küldeményt, a mobilja kameráján át megmutatja a gépnek, mire az közli az új célt, Billy azonban ide már nem tart vele, mert megérkeztek a rendőrök. Forrás búcsúzóul még elárulja, ki mellé üljön a böriben, mert hasonló az érdeklődési körük, és az a rab majd meg fogja védeni – azzal távozik, Billynek pedig irány a sitt.

2.jpg

New Yorkba váltunk (eszerint eddig nem itt voltunk, jó tudni), Forrás ismét egy épületbe érkezett, most a gép arra utasítja, hogy az éppen műszakja végén járó, Cyrus nevű éjszakás takarítót vigye reggelizni. A kávézóban aztán a férfi nyugodtan hamizza a reggelijét (illetve neki vacsora, lévén alukálni készül az éjjeli műszak után), és esze ágában sincs kérdezgetni Forrást, miért cipelte ide. Szerinte történik, aminek kell, és kész. Na ja. Mindenesetre Cyrus közli, hogy neki most a parkban kell sétálnia, hogy tudjon szunyálni, így irány oda. Miközben a férfi a parkban molyol, az egyik padon újság mögé rejtőzve Forrás kiszúrja Főncsit.

3.jpg

Harold elmondja, hogy megkapta Cyrus számát ma reggel 7.04-kor, épp akkor, mikor Forrás odalépett a célszemélyhez, szóval szerinte a nő jelent rá veszélyt. Forrás nyugtatja, hogy nem óhajtja bajba sodorni a célszemélyt, sőt vele kifejezetten biztonságban van, lévén a gép segíti – azt leszámítva, hogy már csak egyik fülére hall. Főncsi sajnálja a sztorit, de a nő nem igazán tűnik megviseltnek, inkább nagy arccal közli, hogy a gép őt a világ megmentésére választotta ki (azáltal, hogy megelőzi a Szamaritánus működésbe lépését). Szerinte Főncsinek a Szamaritánus és nem Cyrus miatt kellene aggódnia.

Harold visszakérdez: mégis mit tudsz Cyrus Wellsről? Nos, szinte semmit, így Harold tart egy rövid felvilágosító előadást: a tag pénzügyi zseni és multimilliomos volt, de 2009-ben abbahagyta korábbi melóját és beállt takarítónak – szóval Forrás szíveskedjen néha kérdéseket feltenni a gépnek. A nő azonban legyint erre, és inkább átküld a férfi mobiljára egy potencianövelőről szóló reklámot (mehh!), mond mellé még pár nem értelmezhető utasítást (mögötted alulról a harmadik stb…), azzal távozik, a döbbent Főncsihez pedig a meglehetősen morcos John, Medve és Shaw csatlakozik aggódni egy kört.

4.jpg

Nem sokkal később Forrás már Cyrus lakásában ténykedik – egy óriás tükröt állít a szoba közepére és egyéb dolgokat művel, miközben a férfi legszívesebben ajtón kívül tudná őt. Sőt a nő még a lakás előtt szobrozó Shawnak is dob egy csomagolt kekszet, ha már nem reggelizett – milyen figyelmes – és üzeni, hogy Rico és John (akit nemes egyszerűséggel australopithecusnak nevez) nyugodtan kivehetnek egy szabadnapot, ő majd vigyáz Cyrusra. Rico morcosan, de megrágja a neki vetett csontot.

Forrás utasítja célszemélyünket, hogy szíveskedjék csomagolni, de a férfi bőszen tiltakozik – most aludnia kell, nem világot látni. A nő azonban oda se bagózik, csomagol maga a tag helyett, egészen addig, míg egy fényképet nem talál annak fiókjában, mert bárkik legyenek is a képen, a látványuk felzaklatja analóg interfészünket. Hiába kérdezi azonban a képről a férfit, az nem hajlandó válaszolni, aztán már nem is tud – lövés robbantja szét a szoba közepére állított tükröt, ami most kifejezetten jó dolog, lévén nem a célszemély lett likas és figyelmeztet a közelgő veszélyre.

5.jpg

Rico kiszúrta a fegyverest az egyik környező ablakban, oda indul; Főncsi pedig rájött ki tör Cyrus életére: a Forrás által neki küldött potencianövelő reklámban egy titkos kód van elrejtve, aztán hirtelen megérti egykori elrablója szavait „mögötted alulról a harmadik, stb” ez bezony egy könyvet jelent a hátsó polcon. Ezzel pillanatok alatt rájön, amit immár mi is látunk: a támadó az Éberség, Collier és csapata visszatért. Egy száguldó furgonból Collier lő veszettül Ricóra, aki lyukas ugyan nem lesz, de a telefonjának és ezzel a Főncsivel való kapcsolatának is annyi. Az Éberség kettéválik tehát, néhányan a menekülő Rico után vetik magukat, néhányan viszont Cyrus lakásába indulnak.

6.jpg

A férfi ezalatt eléggé besokkol, kiborul még a fegyver látványától is, hát még a tudattól, hogy fegyveresek jönnek érte. Forrás alig tudja kirángatni, a tűzlépcsőn indulnak lefelé; a korábban rájuk lövöldöző mesterlövésztől szerencsére már nem kell tartaniuk, azt Shaw térden likasztja, míg az utánuk a lakásba rontó fegyvereseket John hatástalanítja (ennyit arról, hogy Forrás szerint elmehetnének szabira). Főncsi közben közli hősünkkel, hogy nem az Éberség az egyetlen gondjuk, ugyanis ők azért keresik Cyrust, mert elcsípték a nevét egy, a Decima által küldött üzenetben – és már látjuk is, az utcán autók érkeznek, egyikben Greer csücsül.

Forrás és a célszemély immár az utcán loholnak, a Decima emberei pedig utánuk, ezért a nő taktikát vált: egy hajlesztől elemel egy palack piát, egy sétáló nő táskájából néhány tojást, ez utóbbiból egyet az épp elhaladó járőrkocsira hajít, a piát és a maradék tojást Cyrus kezébe adja, azzal olajra lép. A férfit persze letartóztatják, de így legalább biztonságban van – ezt az ekkor ideérő John is konstatálja és közli Főncsivel. Harold elrebegi, hogy rájött, Cyrus mostani munkája lehet az, ami miatt mindkét szervezet keresi – meghekkelte ugyanis a munkahelyét, ahol nemrég nagyon komolyan leellenőrizték a férfit, ha ennek okát megtudják, nyilván okosabbak lesznek. Viszont elvesztette a kapcsolatot Ricóval, de John szerint most a célszeméllyel kell foglalkozniuk, Shaw majd vigyáz magára.

7.1.jpg

7.2.jpg

Nos, Rico elcsípte az általa térden lőtt mesterlövészt és épp vallatná némi extra információért, mikor az Éberség egyik tagja a másvilágra küldi a lövészt, majd annak rádióján Collier kezd Ricóhoz beszélni. Ő rögtön levágja, hogy kinek a hangját hallja, bájcsevegni azonban nincs kedve sem arról, hogy elárulta őt a kormány, sem arról, hogy Collier segíthetne neki bosszút állni rajtuk. A férfi emberei azonban lezárták az összes kijáratot, így előbb-utóbb kénytelenek lesznek beszélni egymással, ennek részleteit azonban most nem tudjuk meg, irány az őrs. Cyrus már Fuszkó előtt figyel, akit Főncsi utasít telefonon, hogy hova vigye a tagot, ahol átadhatja Johnnak, elindulni azonban nem tudnak, mert megjelenik Forrás.

8.jpg

Fuszkónak eszében sincs átadni a nőnek a célszemélyt, ő azonban meglehetősen meggyőző: először is elsorolja milyen veszély fenyegeti Cyrust, ám mikor ez lepereg nyomozónkról, egy végzést lóbál, melyet az FBI állított ki – említett szervezetnek nem mellesleg Forrás is tagja. Behalok. Fuszkó is, főleg mikor arra járó felettese rákérdez, hogy mit szívózik, így átadja a célszemélyt.

Nem sokkal később a teljesen kiakadt Johnnak meséli a sztorit, aki mérgében bonja a vonalat, ám ekkor megszólal mellette az utcai fülke telója. A túlvégről Forrás nyugtatja, hogy minden rendben lesz, de John szerint Cyrus vele nagyobb biztonságban lenne. A nő ígéri, hogy megmenti a férfit, ahogy anno Johnt is – erre nincs mit ellenérvként felhozni, így a vonal megszakad, hősünk szemében pedig látom az emelkedő szarszintet ami önti el az agyát.

9.1.jpg

9.2.jpg

Forrás abba a kávézóba hozta célszemélyünket, ahol korábban reggeliztek, aztán faggatni kezdi a fényképről amin úgy megdöbbent annak lakásában. Cyrus némi huzavona után elmeséli, hogy a két legjobb barátja van a képen, akikkel közös vállalkozást indított, ami nagyon sikeres volt egészen addig, míg egy napon egy fegyveres lépett az irodájukba, lövöldözni kezdett, ami miatt a barátai meghaltak, ő és többen pedig súlyosan megsérültek. Forrásnak megnyúlik az arca, főleg mikor megtudja, hogy az egész 2009.04.04-én történt, bár azt még nem tudjuk, miért rendíti meg ez az egész ennyire. Mindenesetre Cyrus ezért takarító most: eladományozta a pénzét, megváltoztatta az életét, és őszintén nem úgy néz ki, mint aki ezt nagyon bánná.

Mielőtt Forrás orra a földig lógna, tovább kell állniuk, mert üldözőik (a Decima emberei) a nyomukra bukkantak. Greer utasítja őket, hogy lendüljenek ellentámadásba, ami annyit takar, hogy egyikük egy kütyüt vesz elő amin maximumra tekeri a kakaót. És hogy ez mire jó? Megszakad a kapcsolat a gép és Forrás között. A nő jobb ötlete nem lévén futásra ösztönzi célszemélyünket, de nem jutnak messzire, a Decima emberei egy kocsiba lapátolják a férfit, Forrást pedig a megérkező John menti meg attól, hogy ledurrantsák.

10.1.jpg

10.2.jpg

Kora este Rico még mindig azért küzd, hogy valahogy kijusson az épületből, ahova az Éberség bezárta, de végül a rosszfiúk nyernek – Collier és pár fegyveres állja el az útját fegyverletételre kényszerítve őt. Túszejtője kiselőadást tart arról, Ricónak miért is kellene hozzájuk csatlakozni, exügynökünk azonban nem vevő a hablatyolására, főleg mert szerinte az Éberség terroristák gyülekezete, úgyhogy felcsíp egy vasrudat és elintézi a támadóit, miközben Collier olajra lép.

11.jpg

John közben elvesztette a Decima nyomát, Főncsinek pedig ötlete sincs hogyan keríthetnék elő Cyrust; viszont szert tett némi új információra, miszerint a munkahelye azért ellenőrizte le a férfit, hogy felmehessen a legfelső emeletre takarítani, oda, ahova egy biometrikus azonosítóval védett bejáraton juthat be – a szemét szkenneli a rendszer, hogy beléphessen. Főncsi megtudta, hogy a legfelső emeleten egy Maxwell Ltd. nevű cég székel, akikről annyit tud, hogy nagy tételben vásároltak héliumot az utóbbi időben.

Információit az irodába lépő Forrás pontosítja: a Maxwell az NSA cége, melynek egyik alkalmazottjának üzenetét segített Billy a rész elején ellopni, ezt meg is mutatja. Főncsi rögtön aggodalmas lesz, rájön ugyanis, hogy a cég egy olyan technikát fejlesztett ki, melynek segítségével megsokszorozhatják a számítógépek sebességét – a Decima nyilván ezt a technikát akarja ellopni Cyrus (illetve a szeme) segítségével azért, hogy a Szamaritánust működésbe hozzák. Az ugyanis azért nem működött anno, mert nem volt olyan gyors chip, amin futhatott volna, két napja azonban ez már létezik.

12.jpg

Főncsi kérdi Forrást, hogy csatlakozik e Johnhoz Cyrus megmentéséért, a nő azonban nemet int – a gép „morcos” amiért korábban megszakadt a kapcsolatuk, ezt akarja most megoldani. Két kütyüt tesz le Harold asztalára és kéri a segítségét – a férfi érti azok jelentését, én egyelőre nem. Főncsi munkához lát és közben észt oszt: reméli, ha arra kerül a sor Forrás a chip és Cyrus közül az utóbbit választja (na ja, aggodalom jogos), és reméli, hogy a nő kicsit visszább vesz az arcából. Az felpörög és nagymonológot ad elő az emberek fontosságáról / nem fontosságáról, aminek a végén kiböki, hogy anno ő volt az, aki bement Cyrus munkahelyére, és jó pénzért megölte a barátait.

Főncsi megrendül, Forrás azonban inkább dühös: szerinte Harold megtörte a gépet, hogy az az emberekkel foglalkozzon, de a férfi kontráz – a gép azért tud segíteni az embereken, mert ő megtanította neki, hogy azok igenis fontosak. Harold ugyanezt megtenné Forrásért is, ő azonban visszafelesel: ha a Szamaritánus életre kel, sok ember fog meghalni, legelőször ők négyen (Főncsi, Forrás, John és Rico), szóval ezt az egészet Forrás Főncsiért csinálja (azaz igenis van, aki fontos neki). Hm. Szavalása végeztével a nő lecsapja Harold elé az eddigi fülesét, és felkapja a szerkezetet, amit a férfi összerakott, majd távozik.

13.jpg

Nem sokkal később orvosi rendelőben látjuk viszont, ahol egy fül-orr-gégészt talál meg a kérésével: hozza helyre az Irányítás által elbarmolt fülét. Ahogy elnézem a Főncsi által eszkábált kütyü kerül beültetésre, gondolom ez valami állandó szerkezet lesz az eddigi füles helyett. Beszarás. Mikor a műtétnek vége, a doki három hét gyógyulást mond, de a nőnek nem szükséges annyi idő, mert már hallja is a gépet, azzal olajra lép.

Ezalatt a Decima emberei bekormányozzák Cyrust a munkahelyére, ott is a legfelső emeletre, a szeme segítségével kinyitják a megfelelő ajtót, majd odébbrángatják, hogy a távoli helyszínről vezénylő Greer parancsára likvidálják. A többiek bemennek a Maxwell laborjába lementeni majd törölni a kutatási eredményeiket, és elhozni a chipet – ez azonban nem megy olyan gyorsan, mert a cucc egy hűtött tárolóba van, amit előbb fel kell melegíteni, hogy egyáltalán ki lehessen nyitni.

A másik helyiségben a rosszarcok térde küldik Cyrust, de mielőtt végezhetnének vele, szerencsére megérkezik John Fuszkó erősítésével, és kiadós lövöldözésbe kezdenek. A földszinten ugyanekkor betrappol Forrás, akit Greer a szokásos módon hatástalanítana, azonban most már nem tudja elvágni a géptől, így akadálytalanul halad előre kiiktatva a gyilokokat.

14.1.jpg

14.2.jpg

Mikor az emeletre ér, döntenie kell: a laborba lép be és próbálja menteni a chipet (amit a Decima ügynöke épp megkaparintott odabent), vagy a lövöldözés hangjai felé veszi az irányt, ahol Johnék próbálják Cyrust menteni. Nos, úgy látszik a Főncsivel folytatott szájkaratéknak volt értelme, mert ez utóbbi helyiséget választja, és maga indul a célszemélyt megmenteni, nem is akárhogy: a stukiját átadja nyomozónknak, mondván Cyrus nem szereti a fegyvereket, és így üget a férfihoz John és Fuszkó fedezőtüzében, de még így is begyűjt egy golyót. Ezzel együtt talpon marad, és kihozza a teljesen betojt férfit.

John ezután átüget a laborba, ahol konstatálja, hogy a chip rossz kezekbe került, mi pedig látjuk az elégedett Greert is: miután emberei jelentik a zsákmány megszerzését, az öreg arra utasítja maga mellett a segítőit, hogy takarítsanak fel maguk után, azok pedig felgyújtják a számítógépeiket (ez mondjuk tuti módja az adatvesztésnek).

15.1.jpg

15.2.jpg

John jelenti a chip elvesztését Főncsinek, az viszont nem csak emiatt aggódik, hanem Ricóért is, bár utóbbiért nem kell sokáig: a nő lazán betrappol az irodába, célzottan a polchoz lép, ahol egy megbontott üveg pia van, meghúzza majd fertőtleníti vele sérült karját. Hehh.

Másnap kora reggel Forrás és Cyrus ha jól látom a biztonságos lakás erkélyén búcsúznak egymástól. Ezután John lelép a célszeméllyel, Rico ad még némi jótanácsot interfészünknek a lőtt sebére vonatkozóan, aztán ő is balra el. Harold és Forrás beszélgetnek még egy rövid kedélyeset, melyből kiderül egyrészről, hogy a nő nem mondta el Cyrusnak, hogy ő ölte meg a barátait, mert nem látta értelmét (??), másrészről pedig Főncsi belóbálja, hogy talán kicsit jobban együttműködhetnének (hogy is van a mondás a meg nem harapható kézről?); ennek első lépéseként Fuszkó fogja kikísérni a nőt a reptérre, ahova a gép utasítására mennie kell.

Végül egy ijesztő képpel búcsúzunk, íme:

16a.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kapitánylány 2014.03.31. 12:06:28

köszi a hogyvoltot, hamar elkészültél vele :) nem volt Medve? nem tudtál képet lőni róla? :O

külön köszönet az australopithecus-ért, nem is tudom mi lett volna velem, ha nem tudom meg végül :D

AaannnaaA 2014.03.31. 12:18:46

@Kapitánylány: Szívesen!! Jó, hogy rohadtul nem erre gondoltunk, mikor meghallottuk az australopithecus nevet, hm? :))
Medve egy képen lett volna, de azon már túl sokan szerepeltek volna, így kihagytam. Majd a kövi rész hogyvótjánál bőven bepótolom.
A gyors elkészülést ne is említsd, tegnap éjjel egykor fejeztem be, ma reggel 6-kor olvastam át. Szóval csak a szokásos tempómban készült.

Llew 2014.03.31. 13:35:22

"Rico ad még némi jótanácsot interfészünknek a lőtt sebére vonatkozóan"
Ilyen egyszerűen elintézni a Shaw és Root jelenetet? :)

AaannnaaA 2014.03.31. 13:43:01

@Llew: Bocsi, már így is hosszabb lett a hogyvót a szokásosnál, muszáj volt húzni. Szóval.
"Rico ad még némi jótanácsot interfészünknek a lőtt sebére vonatkozóan, mire Forrás angyalian leereszkedő arccal közli, hogy csípi, mikor exügynökünk dokit játszik - na neki itt megy el a kedve az orvososditól, a fejére meg kb. az ül ki, hogy akkor fordulj fel; azzal ő is balra el."

Kapitánylány 2014.03.31. 14:12:04

@AaannnaaA: hát nagyon nem erre gondoltunk :-)

Is 2014.03.31. 14:14:55

"...hősünk szemében pedig látom az emelkedő szarszintet ami önti el az agyát."
Ezen besírtam. :)
A vége kép tényleg nagyon ijesztő.

Flankerr 2014.03.31. 16:24:42

Jó rész, kiváló hogyvolt, ahogy azt megszoktuk..:)

AaannnaaA 2014.03.31. 16:50:08

@Flankerr: Köszi szépen!! Úgy látom kénytelen leszek beszerezni egy kerek asztalt, mert annyian aranyosak vagytok, hogy mindannyiótokat asztalfőre kellene ültetni :D /@Kapitánylány: nak van egy kis "előnye", ő már szombaton kipróbálta a meglévő szögletest (mit kipróbálta, ő segített összerakni)/

Llew 2014.03.31. 17:48:31

@AaannnaaA: Hát, szerintem sokan nem ezt vettük le a dologból. :)

Neoprimitív 2014.03.31. 18:00:55

Jó volt a hogyvolt, de ez az az epizód, amelyikben az egysoros dömping adta meg a lényeget, az pedig így visszaadhatatlan. Rögtön az elején Root-tól (bocs, én maradok az angolnál) az az "Imádom, amikor ezt csinálod... Nem te!", vagy a dokinál a "Drogot akar? - Nem, bár egy kis lidokain jól fog esni, a legutóbb kimaradt."

Másrészt nekem a Root-Finch vita is mélyebb, merem azt mondani, hogy tragikusabb volt egymás egyszerű kiosztásánál. Root-nak volt egy elképzelése a világról és azt hitte a Gépben megtalálta azt a tökéletes, kizárólag racionalizmuson alapuló felsőbbséget, amelyik (az ő nézőpontja szerint) jobbá teheti a világot. Gyakorlatilag egy önálló akarat, kérdések és kétségek nélküli szolgálóvá tette magát - és most kellett rádöbbennie, hogy a Gép egy más értékrendben "hisz" mint ő és ennek, a számára idegen értékrendnek a védelmére használja fel őt.

Mindegy, hogy kinek mi a véleménye Root-ról, mint személyiségről, ez egy szép nagy darab belerondítás bárkinek a lelkivilágába - a Gép tulajdonképpen visszaélt a feltétlen bizalmával. Érdekes lesz, hogy a rózsaszínű, hollywoodi irányba viszik ezt tovább és Rootból is jó ember lesz, vagy bevállalják a kenyértörést közte és a Gép között?

Kapitánylány 2014.03.31. 19:21:46

@AaannnaaA: nem segítettem sokat, inkább csak felügyeltem a munkamenetet :-)

Stiel 2014.03.31. 20:09:52

Nekem az tetszett, hogy a takarító ebben a 'minden egy felsőbb terv szerint történik' dologban hisz. Sokan sokfélét hisznek, de ez még nem volt, és - ebben a sorozatban - kifejezetten elgondolkodtató.

AaannnaaA 2014.03.31. 20:28:34

@Llew: Leírnád, hogy Neked hogy jött le? Jó lenne másik szemszögből is látni.
@Neoprimitív: Igen, pont azt a két jelenetet említed, amin erősen gondolkodtam, hogy inkább bevágom, mert úgysem tudom igazán visszaadni írásban. Az első pár percet szinte tátott szájjal néztem annyira jó volt.
A Forrás-dologba ennyire nem gondoltam bele, de abszolút igazat adok Neked, és még azt hozzáteszem, hogy ez az a sorozat (szerintem és remélem), ahol módjával (vagy inkább megfelelően adagolva) lebegnek a rózsaszín felhők, úgyhogy én szinte kizártnak tartom, hogy Forrás simán jókislány lesz, és annyi. Tőle várok még pár meredek húzást így az évad vége felé közeledve.

Viszont pont mondtam Kapitánylánynak, hogy az akaratlan spoilerezés elkerülésére a legtutibb módszert választom (többnyire eddig is igyekeztem magam tartani hozzá), és addig nem nézem meg az új részt, míg az előzőt nem írtam meg - főleg most, hogy várhatóan felpörögnek az események. Ez egy lájtos kitolás magammal így, hogy le vagyok maradva az írásban, viszont az olvasó élménye az első. (Úgyhogy a "holnapi" részt is bezsákolom, aztán szomorúan pislogok felé, reménykedve egy heti vetítés szünetben, vagy a húsvéti önutolérésben :P)

Llew 2014.03.31. 21:11:43

@Neoprimitív:

SPOILER 3x18

Ugye az általad felvetett átvertség érzetnek nem igen volt nyoma a következő részben, viszont végén felvetett lehetőség mégis kapcsolódhat a Root-Gép viszony változásához.

@AaannnaaA:
Root folyamatosan évődik Shawal akárhányszor csak találkoznak és nem dönthető el, hogy csak saját szórakozásból húzza az agyát, vagy más is van benne. Most pedig még a szokásosra is rátette egy lapáttal.
Shaw részéről sem könnyű, mert ő meg mindenkivel ezt a érzelem mentes, mogorva pokróc hozzáállást játssza. Viszont pont ehhez az általános Shaw érzelem kifejezési szinthez képest az a sebnézés kilógott. Akár válaszreakció is lehetett Shawtól. A junkiekibeszélőben azt írtam "Az valahogy nem passzolt a nem érzek semmit figurához. Már-már olyan volt, mint mikor hagyta magát megölelni az orosz kiscsajnak."

AaannnaaA 2014.03.31. 21:26:51

@Llew: Mire gondolsz pontosan amikor azt írod "más is van benne"? Merthogy ő maga mondta, hogy érzelmekre nem képes, viszont a kiscsajnak tényleg hagyta magát megölelni, bár ezt inkább amolyan "próbáljunk meg megfelelni a társadalmi normáknak, ergo nem leharapjuk egy gyerek fejét, hanem esetleg meg is ölelhetjük" reakciónak éreztem én. Szóval szerinted bírja Forrás búráját? Vagy? (Bocsi, a junkie kibeszélő felé a fenti spolierkerülés miatt nem megyek, pedig jó lenne ott is körülnézni :P)

Neoprimitív 2014.03.31. 21:41:53

@Llew: Vegyük ehhez hozzá azt is, hogy bár a sorozathoz semmi köze, de Sarah Shahi egyik első nagy sikere az L Words Pica Morales-e volt és az a sorozat (meg a fontosabb szereplői) a saját köreiben azóta is kult kategória, legalább annyira mint geekeknél a Firefly. A PoI nézettségének nem ártana néhány reménykedő egykori L rajongó, nincs kizárva, hogy erre is játszanak egy kicsit... (Nem mellesleg tényleg jó sorozat volt.) Shaw figyelmességéből nem tudom, mennyit kell betudni az érzelmek megjelenésének és mennyiben magyarázható az orvos/katona mentalitással - értünk sebesült meg, felelős vagyok érte. Nekem is szimpatikusabb lenne az első változat, viszont valahol mint ha valami olyasmit nyilatkoztak volna Nolan-ék, hogy nem akarják Shaw-t a kutya-fóka-kisgyerek-meggyógyultam klisében ábrázolni, tisztában vannak vele, hogy ez a betegség (vagy inkább állapot) nem múlik el csak úgy.

Root: valóban nem volt szó róla, nem is hiszem, hogy pusztán egy ilyen esettől minden megváltozna, de az általad említett jelenet nekem is szöget ütött a fejembe, de ne spoilerezzünk a szerzőnek! Mondjuk Nolan-ék eddigi stílusába eléggé passzolna, egy adottnak vélt viszony felrúgása. Meg persze azt se felejtsük el, hogy nekem az évad eleje óta ez a "kiábrándult hívő" konfliktus az egyik vesszőparipám, szóval lehet, hogy már mindent szögnek nézek.

Ez a rész, és a múlt heti is lehet, hogy nem a sorozat legerősebb részei, de a tökéletes példái annak, hogy ha van kreativitás, akkor prímán lehet a humort a nagyon is valós drámával ötvözni és egyik sem szenved kárt.

Neoprimitív 2014.03.31. 21:51:08

@AaannnaaA: A junkie-n már tényleg volt szó róla, de ismétlés a tudás anyja! Szóval Shaw részéről szerintem semmi, ahogy feljebb írtam, legfeljebb a katona gondoskodása a sebesült bajtársról. Root viszont mindig is erősen manipulatív volt, márpedig mindketten "férfi" szerepet töltenek be. A társadalmi sztereotípiák alapján ők sokkal inkább macsók, mint nők. Márpedig két macsó egymás között is mindig le kell meccselje, hogy ki a nagyobb HMCS.

Azt nem tudjuk, hogy Root-nak milyen a szexuális érdeklődése (Shaw már tisztázta, hogy ha nagyon kell, akkor pasi, de nem központi probléma az életében), de szerintem inkább csak húzza Shaw-t azzal, hogy a kétértelmű célzásaiban mindig Shaw a "nő", vagyis a gyengébb.

AaannnaaA 2014.03.31. 22:02:24

@Neoprimitív: Hm, ebből az irányból még nem szemléltem meg a viszonyukat, de most hogy így írod, elgondolkodtam. A macsók közti "farok"összemérés okés; viszont ha már szexuális irányultság, én Forrást mindkét irányba simán el tudom képzelni, sőt akár mindkét irányt egyszerre :)

Llew 2014.03.31. 22:15:03

@AaannnaaA: azt, hogy talán Root vonzódik Shawhoz, illetve még merészebb felvetésként a dolog kölcsönös, már amennyire ez Shawtól lehetséges, mert a viselkedéséükben - és nem csak szerintem - van némi szexuális feszültség. Persze az is lehet, hogy csak erre játszanak a készítők ahogy Neoprimitív is írja.

@Neoprimitív: fene tudja mi a helyzet, állítólag a Rizzolie&Isles is nagy leszbikus kult, pedig ott aztán teljesen kizárt a dolog a történet alapján. Nem tartom valószínűnek, hogy csak miért ne alapon rájátszanának a készítők a dologra. Elég olcsó húzás lenne. Nem mintha nem nézném el (vajon mennyit dobna a csajok Jaws szereplésén? :)), de ekkor már legyen funkciója, vagy maradjon a mostani szinten.

A The L Word tényleg jó? A junkien szinte semmi nincs róla, de ha valahol említik az elég pozitív szokott lenni, meg showtime-os is.

Neoprimitív 2014.04.01. 05:26:25

@Llew: Baromi régen láttam és szerintem nem is az egész sorozatot (talán az első három, három és fél évadot?), de nekem tetszett. A klasszikus ki-kivel párkapcsolati dráma, amelyikben a jó színészeknek és a karaktereknek köszönhetően hamar mellékessé válik, hogy itt éppen kizárólag nőkről van szó. (Nem a sorozat szempontjából, abban ez végig a központi vonal.) Egy idő múlva aztán fárasztó kezdett lenni a sok ide-oda, mindenki mással csinálja kavarás, de szerintem érdemes bepróbálni.

A R&I-t én is olvastam, de szerintem ott ugyan az a helyzet, mint a PoI-val (bizony, John&Harold): fanfiction álmodozás. Akinek ez fontos, annak adott két pozitív, szerethető szereplő és elindul az agymenés, függetlenül az eredeti történettől.

Nem gondolnám, hogy Root és Shaw között ennél több lenne, mint amit eddig láttunk, de ilyen szinten lebegtetve el tudom képzelni, hogy igen is jelenthet plusz nézőket. Kb. az a kategória, mint amikor a Castle egykori Firefly szereplőkkel akarja turbózni a nézettséget.

Llew 2014.04.01. 11:29:08

@Neoprimitív: na akkor majd egyszer beszorítom a pilotját a megnézendő listába

Ezt a fanfictionozést sosem fogom megérteni. A R&I-ba még bele magyarázható, mert a szereplőknek nagyon közvetlen a kapcsolata. A John&Harold dolgot viszont ne is mond. Követek pár PoI tumblert és az epizód gifek között időnként felbukkan pár manga stílusban rajzol Harold és John jelenet.

A Root-Shaw dolog, mint nézőcsalogató momentum lebegtetése azért volna furcsa, mert inkább Root esetén játszanak rá, Amy Ackernek viszont tudtommal nem volt korábban "olyan" szerepe, Sarah Shahinak pedig az a karaktere elég régi. Szerintem őt többen ismerik a Life meg a Fairly Legal kapcsán.

Neoprimitív 2014.04.01. 11:45:04

@Llew: mivel ez csak egy konteó volt a részemről, egyáltalán nem biztos, hogy tényleg van ilyen hátsó gondolatuk. Sarah Shahi esetében az nem érdekes (pontosabban nem az az érdekes), hogy más sorozatokban esetleg többen látták, hanem az adott sorozat egykori nézőinek az elkötelezettsége. A két utóbbi sorozat közelítőleg sem hozott össze egy olyan tartós fanbázist, mint az L Words.

Fanfic: a Castle kapcsán olvastam néhány nagyon színvonalas írást, amelyek teljesen alternatív univerzumban játszódtak a sorozathoz képest. Viszont az mindegyikben közös volt, hogy a karaktereket nem szabták át, nem ruházták fel olyan tulajdonságokkal, amelyek a kánon szerint nincsenek nekik. (Legalább is a nekem tetsző történetekben.)

De végül is a fanfic tipikusan a "szélnek eresztettem a képzeletem, repülj b** meg, hogy ha mersz" kategória - van aki mindenből mangát akar rajzolni, van aki homoerotikát. (Mondjuk futottam én már bele Beckett-Alexis meg Ryan-Esposito sztoriba is, nagy az isten állatkertje.)

AaannnaaA 2014.04.01. 11:53:49

@Llew: @Neoprimitív: Én leginkább ebben az évadban figyeltem fel rá, hogy ha John előkerül, vagy túlél egy húzósabb szitut (volt pár ilyen) Főncsi olyan szeretettel, sőt imádattal ugrik (verbálisan) a nyakába, amire én azt szoktam írni, hogy "mint apa az imádott gyereknek", de egy pillanatra sem lepődnék meg, ha azok, akik inkább vonzalmat szeretnének ebbe belelátni, azok belelátják.

Arkhia 2014.04.02. 00:05:04

Micsoda fejtegetés alakult itt ki, jók vagytok. :) Ficeknél a legtöbb AU tényleg riasztó, de én is olvastam már olyanokat, amik meglepően jól hozták az ötlet lehetőségeit, akár úgy is, hogy kicsit átformálták a karaktereket (ilyen mi lett volna, ha máshogy nő fel/más hatások érik szinten). Az már néha kész pszichológiai fejtegetés, fanficbe csomagolva. :)

A hv meg klassz mint mindig. Ezt a részt imádtam, annyi benne a kavarás.

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.04.02. 16:01:33

Na helló! Szuper a hv, mint mindig. Hát igen, a monológ... Aki látta, az érti, aki nem látta, az nagyokat fog nézni. Szerintem, most kényszerűségből összefognak a Decima ellen, aztán ha annak vége, úgyis lesz egy újabb ellen...

Neoprimitív 2014.04.16. 14:20:04

@AaannnaaA: kezdesz nagyon lemaradni, csak nincs valami baj? :((

AaannnaaA 2014.04.16. 15:00:58

@Neoprimitív: Köszi az érdeklődést, akkut időhiányban szenvedek - leginkább a gyógytorna miatt, amit az írástól teljesen kikészült derekamra írtak fel :P
Húsvétkor pótolom az elmaradásom + sajnálattal láttam (írás szempontjából sajnálattal), hogy tegnap is volt rész, így hármat kell bepótolnom (még jó, hogy holnaptól szabin vagyok...)

Neoprimitív 2014.04.16. 15:52:35

"az írástól teljesen kikészült derekamra írtak fel" - te hány kilós tollat használsz? (Bocs, rossz vicc volt, de nekem segíteni szokott, ha röhöghetek a saját nyomorúságomon.) Mondjuk a múlt hetet én is teljesen kihagytam (szemgyulladás, monitor tilalom). A tegnapi rész volt az első, amit megnéztem - megint csinálhatod majd a videókat, most a végén volt egy olyan kétperces, csak zenés snitt, ami mehet a Hurt mellé az archívumba.

AaannnaaA 2014.04.16. 16:09:32

@Neoprimitív: :D ez jó volt. Én itt sajnáltatom magam, a kedves olvasók meg élcelődnek rajtam. Na szép... :) (Csak viccelek, én is szoktam a saját nyomoromon röhögni, erről mesélhetnék.)
Ne ijesztgess ezzel a Hurt-höz hasonlítgatással, mert az igaz hogy klasszikus négy perc, csak nem éppen szívderítő. Ha ez a kettő is olyan, falnak megyek :(
(Az előzetes ütemterv szerint holnap készül a 3x18 hv-ja, pénteken egy Ray Donovan, szombaton a 3x19, a fennmaradó két napban esetleg a 3x20. Persze ez még bőven változhat. Aztán főnök majd időzíti, ahogy jónak látja.)

Neoprimitív 2014.04.16. 16:37:25

@AaannnaaA: nem annyira súlyos a helyzet, inkább arról van szó, hogy - szerintem - megint irtózatosan eltalálták a vágás, a zene és a dalszöveg összhangját. Azért a hét legviccesebb videója versenybe ezzel sem lehet majd nevezni.

AaannnaaA 2014.04.16. 16:46:09

@Neoprimitív: Köszi az infót, most verhetem a fejem a falba, míg meg nem írom a 18-19-et. Így ösztönzöl, hogy siessek?? :P

Neoprimitív 2014.04.16. 17:49:10

@AaannnaaA: mit tagadjam, volt benne ilyen célzatosság is :)

Gabba 2014.04.17. 13:49:58

@AaannnaaA: aszongyák, valami ismerősöd van odaát a 13-as raktárban ;)
süti beállítások módosítása