A Frazer irodában nyitunk, jönnek-mennek az alkalmazottak, Elizabeth sorra osztja a feladatokat Dunwoodynak és a Drummond nevű írnoknak: levelet írni ide, árut rendelni onnan, a Saratoga legénységének bérét kifizetni, stb., majd további ügyek intézése céljából távozik. Dunwoody a belső irodában nekilát átszámolni a matrózok bérét, közben belép egy új szereplő, Percy Spendilow, aki azért jött, hogy rendezzék az egyik számláját, de Dunwoody felvilágosítja, hogy az csak három hét múlva lesz esedékes és a Frazer cég nem szokott előre kifizetni számlákat. Az öreg Spendilow nem hagyja magát, engedményt is adna, ha most azonnal kifizetné őt a cég, és mindenáron Elizabeth-tel akar beszélni, de Dunwoody hajthatatlan, mint a szorulás. Belép Drummond, akivel Dunwoody pár szót vált, majd együttes erővel kiterelik az öreget a külső irodahelyiségbe. Matt Harvey érkezik a saratogás pénzért (két perc alatt nagyobb forgalom bonyolódik itt le, mint csúcsforgalomban a négyes metró vonalán), Dunwoody átadja a borítékot, de közben észreveszi, hogy két ötfontos bankjegy hiányzik. Ajtó becsuk, senki sehova, testi motozás indul, Harvey maga kezd el nyomozni és jó érzékkel az éppen távozni akaró Spendilow zsebébe nyúl először. Onnan aztán általános meglepetésre elő is kerül a pénz, rajta Dunwoody jelölése.

Az öreget elviszik a rendőrök, az esetről később maga Elizabeth számol be családi körben. Percy bácsi nem tolvaj, az az ostoba Harvey minek ártotta bele magát, mérgelődik Sz Sz, na tessék, pedig a múltkor még hogy dúlt köztük a szerelem. Amúgy az öreg nem rokonuk, csak annak idején az apjuk üzletében dolgozott és szinte családtagnak számított, azért hívja Elizabeth még mindig bácsinak. James persze szokás szerint nem veszi tragikusan az esetet, Robert is inkább sztorizgat az öreg múltbeli dolgairól, Sarah viszont a törvény szükséges szigoráról beszél. A kétségbeesett Elizabeth addig pörög, amíg James megígéri, megoldja okosba a problémát a kirendelt bíróval.

Másnap el is hívja ebédelni a bírót és jó messziről elkezdi becserkészni: az Onedin Társaságnak szüksége lenne jogban jártas szakértőre, aki igazgatói állást, részvénycsomagot és még külön javadalmazást is kapna. Őfelsége törvényszolgája persze tudja, hogy ingyen ebéd nincs, rá is kérdez, miért neki ajánlanak ilyen lehetőséget. Erre James elővezeti Percy bácsi esetét, akit lopással vádolnak alaptalanul, a család barátja, ráadásul már nem fiatal ember, et cetera, ecetet rá. A monológ végeztével azonban a bíró öntudatosan visszautasít mindenféle vesztegetési kísérletet és távozik. You can’t always get what you want, James.

James nem zuhan össze, hiszen megérkezett Baines kapitány Brazíliából a Charlotte Rhodes-zal és valami általa készített térképet kezd mutogatni. A partszakasz kikötésre nem alkalmas, de van egy rejtett benyíló, ami mögött sekély vizű öböl található, sólapályokkal és hatalmas mennyiségű kitermelésre váró fával. James máris dönt, kikötőt építünk és elnevezzük Port Bainesnek, na mit szól hozzá? Előkapja a sherrys üveget koccintásra, a vén tengeri medve zavartan mosolyog. A nagy örömbe az érkező Robert csinál bele, aki fancsali arccal közli, hogy Percy bácsit a bíróság hat hónap börtönre ítélte.

És már látjuk is a szerencsétlent a cellában, az első három napban a kaja üres kenyér és víz, ráadásul naponta ezerszer meg kell tekernie egy falból kiálló kurblit (!). A másik rendszeres testgyakorlat az udvaron végzendő: a raboknak dögnehéz vasgolyókat kell emelgetniük, hát ez bizony nem a TV torna idősebbek is elkezdhetik szekciója. Percy bácsi pár nap alatt eléggé le is amortizálódik, a látogatóba érkező feleségének, Amynek viszont nem mer panaszkodni, mert a börtönőr füle messzire elér. Ezért inkább a bőséges és egészséges kosztról mesél, majd kijelenti Amynek, hogy ártatlan a vádakban, a nő keresse fel Miss Elizabethet, mert az Onedin család mindig jó volt hozzá, most is biztos segítenek.

Robert és Sarah valami fogadásra indulna Elizabeth-tel, Sz Sz persze órákig tollászkodik, Robert már a falat kaparja, amiért a hugira mindig ennyit kell várni. Sarah ezalatt a Frazer ház előkelően berendezett nappaliját veszi szemügyre és kijelenti, hogy nekik is nagyobb házba kellene költözniük, nagyobb konyával, több személyzettel, hogy ők is tarthassanak fogadásokat. Robert „nincs rá pénzem” felkiáltással lezárná a témát, de Sarah nem hagyja magát: Ugyan már, te is tulajdonos vagy az Onedin Társaságban, ha James kivehet pénzt a cégből kikötő építésére, te is megteheted. Végre belibeg Elizabeth egy túldíszített ruhakölteményben, Sarah és Robert csak néz. Túl elegánsnak találjátok? Akkor megyek és átöltözöm, csacsog Sz Sz, de Robert kijelenti: Még csak az kéne, már így is el vagyunk késve, gyerünk!

Másnap reggel Robert felkeresi Jamest, hogy megtudja tőle, mennyit ér a cég vagyona, mert, ahogy előadja, „Sarahval úgy döntöttünk, lakhelyet változtatunk”. James szórakozottan hümmög, miközben egy neki érkezett levelet bontogat, de a benne olvasott hír hatására rémülten felpattan: Charlotte diftériás!, ezzel elrohan. Váltás után látjuk is, amint aggódó arccal álldogál lánya betegágya mellett, miközben Letty, a nevelőnő beszámol a betegség addigi lefolyásáról. A doktor szerint Charlotte talán már túljutott a nehezén, mindenesetre James arra utasítja Lettyt, hogy két ápolónőt fogadjon fel váltott műszakra, Letty meg pihenjen, hiszen eddig mindent maga csinált. Letty tiltakozna, ő jól van, nem kell neki pihenés, de James határozottan leinti: Maga itt nevelőnő, és nem rabszolga!

Elizabeth vacsorára látja vendégül Robertet és Saraht, a kiadós zaba után Robert elégedetten dől hátra és gyújt szivarra, Sz Sz meg cigarettára. Sarahnak megint baja van a mélyen dekoltált ruhákkal, epésen oda is szól sógornőjének: Ugye ebben nem akarsz a nyilvánosság előtt mutatkozni? Elizabeth szokásos csacsogó stílusában kijelenti, hogy ez a legújabb londoni divat – persze nem mindenki vehet fel ilyen ruhát, teszi hozzá édesen. Majd James brazíliai tervei kerülnek szóba, Robert és Sarah nem lelkesedik érte, de Elizabeth igen, szerinte Brazíliában óriási lehetőségek vannak, lehet például focivébét rendezni, vagy Rock in Rio fesztivált.

Alice, a szobalány bejelenti Mrs. Spendilowt, a szegény asszony teljesen össze van zuhanva. Elizabeth leülteti és itallal kínálja, Amy csak egy csöpp gint kér. Robert gyorsan teletölt egy vizespoharat, jólelkű ember, bár az is igaz, nem a sajátjából adja. Amy felsorolja az Onedinek múltbeli jóságát, mindig vásároltak valamit a férje ócskásüzletéből, sőt James úr mélyen leszállított áron adott el Percy bácsinak mindenféle maradékot. Most másfajta segítséget kér, mert szegény Percyt nagyon megviseli a börtön, Elizabeth kijelenti, hogy mindent meg fognak tenni a helyzet javítása érdekében. Majd némi aprót kér Roberttől és átadja Amynek, egy kis gyorssegély, búcsúzik a nőtől. Miután Amy távozik, Sarah megdöbbenve kérdezi: Ti rendszeresen támogattátok ezt a népséget? (Innen is gratulálok az empátiájához.)

Charlotte tényleg kezd jobban lenni, ezért James visszatér Liverpoolba üzleti ügyeihez. Ez a Miss Gaunt tényleg rendkívüli nő, mondja Robertnek, aki éppen a cég könyvelése fölött görnyedezik. Nem lehet rajta kiigazodni, panaszkodik, James persze fejből vágja az egész főkönyvet. Te annak idején 15 fonttal szálltál be az én 100 fontos társaságomba, emlékezteti bátyját, na és kérlek szépen, a cég most kb. 1,25 millió fontot ér. Robert alig hisz a fülének és gyorsan számolni kezd, ennek a 15%-a 187 500 font, hát ezen akár egy palotát is vehetek! Persze Sarah ösztönzésére csakis a legdrágább városrész jöhet szóba, James rövid gondolkodás után úgy dönt, beleegyezik, hogy a cég állja az ingatlanvásárlást. Ez még akár jó befektetés is lehet, néz elégedett félmosollyal a rohanva távozó bátyó után.

Elizabeth meglátogatja Percy bácsit a börtönben, az öreg neki is elmondja, hogy nem lopott, és különben is annyiféle alkalmazott mászkált akkor ki-be az irodába. Később Elizabeth félrevonja Cringle börtönőrt és négy aranyat ad neki, cserébe kis könnyebbséget kér az öreg részére. Cringle megszolgálja az apanázst, mert már aznap este saját vacsoráját viszi be Spendilownak, majd közli vele, hogy elintézett neki egy-két dolgot: másnaptól bizalmi munkákat végezhet, kondérkihordás, vízosztás, mégis csak jobb, mint vasgolyókat emelgetni naphosszat. Percy bácsi hálás szavakkal halózza befelé a beefsteaket rósejbnivel.

James Baines kapitánynak vázolja a megalakítandó Onedin Brazília Társaság előtt álló fényes jövendőt és már szövegezi is a kötvénykibocsátási prospektust. Jó emberének felajánlja, hogy ő is legyen részvényes, tuti buli, biztos jövőbeli bevétel. Az öreg azonban húzódozik, nem ért ő az ilyen dolgokhoz, meg aztán pénze sincs részvényt venni. James hiába győzködi, Baines hajthatatlan, végül James jól felhúzza magát és azzal zárja a vitát, hogy csak azért is kiír tíz darab részvényt Baines nevére. Ajándék!, vágja oda dühösen.

Baines és Harvey valami csehóban iszogat, ami mellesleg kutyaviadal színhelye is, two-in-one, pazar. Harvey nagyon neki van keseredve, nem jön össze a dolog álmai nőjével, panaszolja Bainesnek. Édes, mint a bűn, jó felépítésű hajó, mindene a helyén van, sorolja az erényeket némileg akadozó nyelvvel, Baines végül gyanút fog és nyakon ragadja Harveyt: Maga kiről, beszél, csak nem Mrs. Frazerről, azonnal vonja vissza!, és egy erőteljes jobbcsapottal kiüti a szakállast. Az úri közönségnek se kell több, van, aki kést ránt, van, aki széklábat, de Baines egymagában is képes lerendezni a bunyóra vágyókat. Néhány haverjával ekkor lép be Drummond és hangosan azon morfondírozik, melyik kutyát tegye meg vagy 3 shillinggel, az eszméletre térő Harvey szemében az írnokot látva a megvilágosodás fénye gyullad ki.

Másnap reggelre összeszedi magát és szeme körül formás monoklival előadja gyanúját Elizabethnek. Ez a Drummond is ki-be járkált a belső irodába, amikor a pénz eltűnt, ráadásul rendszeresen fogad kutyaviadalokra, hát miből telik neki ilyesmire az írnoki fizetéséből, sorolja érveit. Csapdát kell neki állítani, győzi meg végül Sz Sz-t és így is lesz, beavatják Dunwoodyt is. A tervnek megfelelően este Harvey nagy köteg pénzzel jelenik meg az irodában, mivel a bank már bezárt, itt akarja elhelyezni. Elizabeth valami mondvacsinált ürüggyel távozik és megkéri Drummondot, számolja át ő a pénzt. Drummond magára marad a belső irodában és nekilát, azt persze nem tudja, hogy Dunwoody korábban valamennyi címlet sorszámát felírta magának. Pár perccel később Harvey és Dunwoody ismét megjelenik, elkérik a számolást Drummondtól, és mit ad Isten: egy ötfontos bankjegy hiányzik. Drummond megtört arccal húzza elő a zsebéből.

James ismét felkeresi a lábadozó Charlotte-ot és az ágya mellett virraszt, az ápolónőket Letty már elbocsátotta, innentől nincs rájuk szükség. Kaját hoz Jamesnek, valami zöldborsóköretes angol konyharemeket, nyúleledel, morogja James, de azért nekilát. Most már maga is elmehet, aludja ki magát, hívok konflist, mondja Letty határozott hangon. Maga boldog, ha parancsolhat nekem, jegyzi meg James, valakinek azt is kell, jön a talpraesett válasz. Az ébredező Charlotte a takaró alatt mosolyogva hallgatja a kvázi házassági viszálykodást.

Elizabethnél gyűlnek össze az Onedinek, Percy bácsi tisztázva, Roberték házvásárlása sínen, Sarah egyenesen a legdrágább sarokházat nézte ki magának, takarékos asszony, na. Nagyobb lesz, mint a tied, szúr oda mosolyogva Elizabethnek a korábbi ruhás beszólásért. Érkezik Mr. és Mrs. Spendilow nagy hálálkodással, mindenki örül, de a jókedvet James egyetlen közbevetéssel elrontja: Cringle írnok csak egyszer ingott meg, most, amikor magára hagyták a pénzzel, de azt a két ötfontost maga lopta el. Percy bácsi hangja egy pillanatra elakad, de aztán önérzetesen kijelenti: Csak azt vettem el, ami járt. Síró feleségét maga után vonva távozik, Elizabeth dúlt kebellel utánaszól: Be ne tegye többé a lábát a házamba! Én sosem hittem neki, jelenti ki tudálékosan Sarah. Na, akkor induljunk meglátogatni Charlotte-ot, tesz javaslatot az alászállt hangulat javítására James.