Hát kérem, utolsó részéhez érkezett Mr. Cumberbatch pár évvel ezelőtti sorozata, erősen ajánlott a gatyákat felkötni, az utolsó részben a készítők annyit csavarnak a szálakon, hogy csak kapkodjuk a fejünket, kedvenc színészünk pedig olyat alakít, hogy öröm nézni. Hát még írni róla, ugye. Szóval. Az előző rész végén szereplőink a földön fetrengtek egy piaci robbantás után, amit szerencsére mindhárman egészben megúsztak. Mikor valamennyire magukhoz térnek, házaspárunk orvos üzemmódba vált, bár sok mindent nem tudnak tenni, lévén még ők maguk is sokkosak, így hamarosan odébb állnak. Michael elöl robog, meglehetősen bosszús – nyilván amiatt, ahogy felesége és testvére pár perccel ezelőtt egymással viselkedtek. Stephen elmondja az asszonynak, hogy a férje beteg, mert beadta magának az emlegetett hepatitis-B oltást.

Barbara a robbantás hírére sovány malac vágtában rohan Patrick irodájába, már meg sem lepődünk, hogy csupán egyetlen potenciális áldozat miatt aggódnak: Michael Ezardot remélik élve viszontlátni. Mikor konstatálják, hogy egészben van, tovább moziznak az utcai kamerák felvételein, és látják, sőt hallják is (!) Ezardékat, így tudják meg, hogy Michael beteg, ami valamiért nagyon fontos a számukra, én egyelőre nem értem az okát.

Hőseink nem kis meglepetésemre az elhagyott épületbe jöttek éjszakára, ahol nemrég Stephen hajleszoskodott, segítője is itt van és pártfogolja őket. Michael cefetül érzi magát, és elkeseredett, mert tudja, hogy két-három napon belül itt a vég. Öccse meg akarja keresi Cooper professzort, hogy a segítségét kérjék, és elég elszánt is, bár nem tudom hogyan fogna hozzá. Kicsivel később Michael kéri, hogy mesélje el milyen volt a temetése, de ez csak ugródeszka ahhoz, hogy elmorogja, sosem voltak jó testvérek, és most még öccse megdugta a feleségét is. Stephen tiltakozik: az özvegyed volt, nem a feleséged. Oké, és mikor történt? A temetésed napján. A beteg felkínlódja magát a matracról és öccsének ugrik, falhoz csapja, ám máshoz már nincs ereje, így Stephen segíti vissza az ágyba. Yasim is felébred mellettük a cirkuszra, ezért férje verbálisan neki is nekiugrik, de ez asszony nem akar magyarázkodni: megtörtént és kész. A férfi erre dühösen odébb csörtet, Yasim pedig elrohan. Mikor Michael legközelebb felébred, csak testvére van mellette, akit elzavar, de ő nem mozdul, még egy takarót és egy nagy ölelést is kap tőle, és a megismételt ígéretet, hogy holnap mindenáron megkeresi Coopert.

Barbara és Patrick szunyálás előtt telefonon arról beszélnek, hogy Michaelnél most kezdődtek a betegség tünetei, 48 óra múlva lezajlik az egész. Na ja. Ezután Patrick lakásában maradunk, ahol az éjszaka közepén megjelenik David Russell (!), és nekiáll letölteni a laptopja tartalmát, majd távozik. Valamiért zajt üt (kissé úgy érzem szándékosan), amire a ház ura felébred, kommandózik egyet a lakásban a stukkerével, de a feleségén és a lányán kívül nincs kire ráhoznia a frászt.

Másnap reggel Yasim egy kajáldában lógatja az orrát, mikor David csatlakozik hozzá. A „hogy talált meg?” kérdésre adott válaszán már nem is csodálkozunk: a kölcsön ruhák, amiket a rejtekhelyen a nőnek adott, meg vannak jelölve. Hehh. A férfi megköszöni, amit a mostohalányáért, Nadirért tett, a nő pedig elmondja, hogy a férje ugyanúgy megbetegedett mint a barátnője. David kérdi, hogy még mindig a professzort keresik-e, és felajánlja a segítségét, bár mi ezt nem látjuk, csak azt, ahogy az Ezard-trió a férfi sötétkék furgonjával megérkezik egy – milyen meglepő – elhagyott raktárba. Mielőtt kiszállnának a kocsiból, ismét előkerül a szerelmi háromszög ügye, Yasim elrebegi, hogy ő csábította el sógorát, Michael pedig némi töprengés után úgy nézem megbocsát, legalábbis elég bensőségesen öleli meg az asszonyt.

Miközben bemennek új búvóhelyükre, természetesen kamerák rögzítik minden lépésüket, így nemsokára Barbara és Patrick is tudomást szerez rejtekükről. Visszakövetik a furgon mozgását, ám egy idő után a rendszer elveszíti, így biztosak benne, hogy David keze van a dologban, ő segíti a szökevényeket, mert róla tudják, hogy eltűnőművész. Barbara aggódva kérdi, hogy társa biztos-e benne, hogy David a lakásában nem jutott semmiféle információhoz, én meg azon törpölök, hogy honnan a retekből gondolják, hogy Russell volt a betörő.

A raktárba motoron nemsokára ő is megérkezik, pendrive-ot hajít Stephen mancsába azzal, hogy a tartalmától majd okosabbak lesznek Michael ügyében. Ezek szerint hősünk mégiscsak ért a hekkeléshez, mert a pendrive-on lévő file-ok titkosítottak, ő viszont hozzákezd a feltörésükhöz. Addig is Davidnak van mára még egy jó cselekedete, nála van ugyanis Cooper professzor (sejtettük), elő is szedi egy kocsi csomagtartójából, és a beteghez tereli. Persze a vérmintája nélkül sokra nem megy, de a legjobb az lenne, ha más betegtől is lenne mintája összehasonlítás céljára.

Nos, más betegek vannak, hiszen a csapat illegális bevándorló (akiket az előző részben próbáltak kicsempészni az országból, de elfogtak a rendőrök) nyilván a bevándorlóknak fenntartott kórházban fekszik (mindegyikük megkapta az oltást, szóval a többségük már beteg lehet), de oda nem lesz könnyű bejutni. A prof szerint az ajtók csak ujjlenyomat leolvasása után nyílnak, ám hősünk közbeszól: ha szerzünk ujjlenyomatot valamelyik dolgozótól, a többit én megoldom. Már látjuk is, ahogy David társa egy bárban, ahol a dolgozók iszogatnak, sörös poharat zsákol, a rejtekhelyen pedig Stephen munkához lát: hagyjuk a technikai részleteket, a lényeg, hogy ügyesen reprodukálja az ujjlenyomatot, amit a saját tappancsára ragasztva szándékozik használni – hiába tiltakozik sógornője, hogy ő legyen a betörő. Cooper ezalatt a saját laboratóriumában vizsgálja Michael vérét, Russell is itt van vele, gondolom házőrzőnek.

Stephennek a betörés után vérmintát is kell vennie a betegektől, az nulla orvosi tapasztalattal nem lesz egyszerű mutatvány, szóval legalább egyszer nem árt főpróbát tartani, amihez Yasim a próbababa és egyben az oktató tanár. A két szerelmes legalább kicsit maga lehet, mielőtt hősünk elindulna a nagy akcióra.

Végül útra kel, majd az épület előtti pillanatnyi tétovázás után belecsap a lecsóba, lesz ami lesz. Miközben az ujjlenyomat valódi tulajdonosa távozik (gondolom kajaszünetre), ő a bejárathoz lép és ... simán bejut. A wc-ben orvosi köpenyt húz és eszközöket pakol a zsebébe, aztán némi kórtermi kutakodás után megtalálja a célszemélyeket. Négy beteg fekszik a teremben – férfi, nő és két gyermek. Először a férfihez megy, nekiáll bénázni, mikor váratlanul belép egy ápolónő. Stephen kummant, miszerint a kezelőorvosuk kérte meg, hogy segítsen be a beteg család körül, a nővér pedig bekajálja a mesét; meglátja, amint a vérvétellel ügyetlenkedik, ezért odébb hessegeti és maga lát neki a műveletnek. Mikor kész, újdonsült „doktorunk” a gyerekekhez küldi, maga pedig az asszonytól vesz mintát.

Odakint eközben visszatér az ujjlenyomat valódi tulajdonosa, aki persze nem jut be az épületbe, lévén már benn van. A portás a hülye gépekre fogja az egészet, és beengedi kollégáját, ám az a második ajtón sem jut át, ami már mindkettejüknek gyanús. Feltúrják a rendszert, ahol látják, hogy a férfi távozása után pár perccel újra visszajött, amit az érthetően tagad – de akkor mégis ki jött be helyette? Szorul a hurok! Stephen a kórteremben vérvétel közben beszélget a nővérrel, és kérdi, mi történt a többi menekülttel, a nő pedig közli, hogy meghaltak. Hősünk tovább bénázik, ami már a nővérnek is szemet szúr, ezért távozik a szobából és a betegek valódi kezelőorvosa után kezd telefonálni. Odabent a beteg férfi magához tér, áldoktounk leveszi a maszkját, rámosolyog, megfogja a kezét, de szót váltani már nem tudnak, a férfi meghal.

Rendesen kibőgni sincs időm magam, mert Stephen a vérminták bezsákolása után gyors lelépés mellett dönt, a kórház dolgozói azonban már rájöttek a csalásra, és a nyomában vannak. A hátsó kijáraton próbálkozik, de a rendszer nem engedi ki, hiába húzza le az ujját és rángatja az ajtót mint majom a ketrecet. Szerencséje van mert a rendszer minden mozgást letiltott, így üldözői csak akkor tudják keresni, ha hatástalanítják azt, így vad ajtórángatása hirtelen célt ér, irány a külvilág. Mázli, hogy senki nem állítja meg, míg a furgonhoz rohan.

A mintákat egyenesen Cooper laboratóriumába viszi (hogy jutott be?), a prof rögtön vizsgálódni kezd, ő pedig kocsiba pattan, hogy visszatérjen a rejtekhelyre testvéréhez és szerelméhez. Mikor odaér, bátyja lábon áll, még gyenge, ám úgy néz ki legyűrte a betegséget!! És mégis hogyan, a prof még sehol nem tart a vizsgálatokban! Milyen csoda történt? Nem ártana erre rájönni. A többi menekült mind meghalt, Michael esete mitől más, hogy ő túlélte? Nos, eddig a kérdésig hőseink még nem jutottak el, viszont Stephen rájött, hogy a kormány által a menekülteken végzett kísérlet lényege – amiről már korábban is szó volt – az emberek valamiféle belső megjelölése, hiszen ezt nem lehet hamisítani, mint az azonosítókártyákat, vagy éppen az ujjlenyomatokat, ugye. Na ja. Michael szerint ha erre lesz bizonyíték a prof által vizsgált vérmintákban, akkor a nyilvánosság elé kell lépniük.

Eleanor és Barbara a kamerák képén a hőseink rejtekhelye előtt sétáló, lábadozó Michaelt nézi. Vörösünk arról beszél, hogy az ő életben maradása nagyon fontos lenne, ám Eleanor tiltakozik: ha már egyszer az összeesküvők bevonták a tervükbe, és tájékoztatták mindenről, ő úgy véli, Michael életben hagyásába a kormány belebukna, tehát az ügyet le kell zárni, azonnal. Barbara halványan tiltakozna, de miniszterünk megfenyegeti, szóval nincs más választás. Ajaj. Eleanor balra el, Patrick érkezik, akit társa arról tájékoztat, hogy a saját szakállára cselekedett, bár részleteket most nem tudunk meg.

Stephen hasztalan próbálkozik a kapott pendrive feltörésével, de a buksija ettől még kattog, és újabb elméletet állít fel az oltóanyaggal végzett kísérlettel kapcsolatban, ami végre magyarázatot ad az előbb felvetett fontos és kínzó kérdéseinkre. A férfi szerint ugyanis egy sorozat oltás ezer darabot tartalmaz, a feltörhetetlen adatforrás azonban sokkal nagyobb halmazról szól, szóval úgy néz ki két kísérlet folyt egyszerre az oltóanyagokkal. Nemcsak megjelölni akarták a beoltott személyeket, de megkülönböztetni is őket rasszok szerint, ez az egyetlen magyarázat Michael életben maradására. A többiek azért haltak meg, mert arabok, bátyus azonban európai. Kezd komolyan centrifugázni a gyomrom.

Cooper professzor laboratóriumába Barbara érkezik, ismerősként köszöntik egymást, baszki! A prof kérdi, hogy Michael él-e, és mikor megerősítő választ kap, rettenetesen megörül. A betegektől vett vérminták vizsgálatával most már egyértelmű a tudományos eredmény: rasszok szerint meg tudják különböztetni az embereket – jelen esetben az arabok betegedtek meg, csak rájuk hatott így a kísérlet, mert genetikailag különböznek az európai típusú Michaeltől. Barbara vitatkozik: nem ebben állapodtunk meg, nem volt szó róla, hogy vérmintát vesz a betegektől, ám a prof biztos benne, hogy ha megbízói nem akarták volna tudni ezt az eredményt, nem engedték volna eddig jutni, és könyörög, had folytassa a kutatást. Vörösünk kiábrándítja: az egész programot leállították, és Coopernek és a csapatának (gondolom itt a négy mikrobiológusra céloz akik a gyógyszergyárban előállították a szert) amúgy sem lett volna szabad egy engedélyezett kísérlet (emberek belső megjelölése, ugye) keretein belül mással kísérleteznie. A professzor elismeri, hogy hibáztak, ami miatt az oltóanyag halálos kórokozóvá vált, és ez emberek életébe került, de így legalább rájöttek, hogy amit alkottak csak bizonyos embertípusokra halálos, ami hatalmas áttörés. Barbarát nem hatja meg a kiselőadás, sem a kérése, hogy a következő években megfigyelhesse a vírust túlélő Michaelt, és közli, hogy minden bizonyítékot meg kell semmisíteni.

Közben David Russell lép a szobába, akinek a jelenlétén a nő meg sem lepődik, és mivel nincs több mondanivalója, távozik. Cooper segélykérően néz Davidra, de eddigi segítője érzéketlenül bámul vissza. A profnak leesik: nem is volt mostohalánya, ugye? Nem, feleli David. Aztán további teketória nélkül hármat durrant a professzorba, bazmeg!! Kezdem úgy érezni, hogy itt senki nem az, akinek eddig gondoltuk!

Belép Patrick, kissé be van fosva a gyilkostól, aki faarccal csak annyit közöl, hogy a kislánya nagyon aranyos. Majd hozzáteszi, hogy a férfinak annyi a szerencséje, hogy az anyagok, melyeket a laptopján hagyott titkosítva voltak, de nyugi, biztonságban vannak – azzal elsétál.

Nos, tényleg biztonságban vannak, ugyanis Stephen miközben megpróbálja feltörni, egyszercsak maguktól törlődnek. Ekkor lép be Yasim, sógora közli, hogy mi a helyzet. Michael vére és a többi vérminta az egyetlen bizonyíték az igazukra, és mivel a testvére hivatalosan halottnak számít, ezért nagy veszélyben van, ki kell juttatniuk az országból, a felesége nélkül viszont nem fog távozni. Yasim tiltakozik, Michael testében még benne lehet a jelölő, nem fognak átjutni egy ellenőrzésen, ám szerelme tromfol: ha nem fő közlekedési csomópontot használtok, ott talán nincs olyan leolvasó, amely felismerné, így még lehet esély a kijutásra. Ígéri, hogy elintézi, hogy a nő után mehessen, azzal megcsókolja, miközben bátyja félig elrejtőzve pár méterről szomorúan figyeli a jelenetet.

Az Ezard tesók és Yasim egy félreeső állomáson vesznek búcsút egymástól, a két férfi ölelést vált, míg a nő nem bír magával, és megcsókolja szerelmét. Ők nem tudják, mi viszont látjuk, amint átlépnek az ellenőrző kapun, a rendszer riaszt.

Stephen szomorúan baktat kifelé az állomásról, mikor rendőrök veszik körbe, hogy igazoltassák. Persze nincs kártyája, ő pedig még felesel is, hogy nem követett el semmit, nincs okuk az igazoltatására, de sokra nem megy vele, mert beviszik. Egy szobában egy férfi végighúz mellette egy azonosító kütyüt, közli a nevét és egy olyan rövidítést, amit hősünk rohadtul nem ért, és nem is kap magyarázatot – arra a kérdésére sem, hogy honnan tudják a nevét, ha nem igazolta magát sehogyan? Hazazsuppolják, az őt kísérő ügynökök az ajtóig vezetik, ám ott szó nélkül magára hagyják. A házba viszont nincs mivel bejutnia, lévén a kártyáját múltkor letiltották. Nos, gond megoldva, az ajtó magától kinyílik, amit ő értetlenül vesz tudomásul.

Lakása totál feltúrva (ez gondolom a múltkori rendőri kutatás mellékterméke), aminek a kellős közepén Eleanor rendezkedik. Stephen köszönés helyett közli, hogy tud az embereket megjelölő kísérletről, a nő pedig bólint: ártalmatlan jelölő lett volna, mely két év után felszívódik. A férfi tovább üti a vasat: eltoltátok, ami miatt meghalt ezer ember, aztán meg eltusoltátok a testek elégetésével, de a nő kontráz – csupán pár tudós önfejű akciója miatt történt mindez, és muszáj volt eltussolni, hiszen ha az emberek rájöttek volna annak beláthatatlan következményei lennének (nem az azonosítónak, hanem, hogy a kísérletek „melléktermékeként” olyan anyagot készítettek, mely csak bizonyos fajokat gyilkol). El sem kellett volna kezdeni az emberek megjelölésével kísérletezni, mondja a férfi, mire a nő feltűri a ruhája ujját, és valami nagyon érdekeset mutat az alkarján.

Ott ugyanis apró dudor látható, melyen át egy azonosítót ültettek a testébe, ami minden lehetséges módon használható, sőt igényre szabható: azonosítja a viselőjét, hamisíthatatlan, kiszedhetetlen, lehet a lakás- vagy az autókulcsa sőt fizetőeszköze, minden amit csak szeretne. Hamarosan elterjed, és mindenkiben ilyen lesz majd beültetve. Hősünk most már érti, miért tudták a rendőrségen beazonosítani anélkül, hogy kártyát vagy ujjlenyomatot adott volna, és miért nyílt ki a ház ajtaja attól, hogy csak megközelítette – benne is egy ilyen jelölő van! Mégis mikor került belém, kérdi, így tudjuk meg, hogy azon az éjjelen, mikor megtámadták a véradás után és elvették a pénzét, a támadók egyike egy mozdulattal a karjába döfte. (Ne legyenek kétségeink, ez miniszteri utasításra történt így.)

A nő elmondja, hogy a kirekesztésnek ezennel vége, visszakapja az életét, minden szolgáltatást újra használhat majd – pénz, lakhatás stb. De potenciálisan veszélyesnek nyilvánították, ezt jelentette az érthetetlen rövidítés amit többször elmondtak róla. Szóval korlátozzák a mozgását: nem hagyhatja el az országot, nem telefonálhat bárhová, nem léphet be a hivatalokba, folyamatos megfigyelés alatt fog állni, de a nő szerint így azt csinálhatja, amit szeret: elvonulhat és a munkájának élhet. Én itt kinyitnám az ablakot és a lábánál fogva kiborítanám a nőt, de hősünk csak megrendülten pislog a totális szabadságkorlátozás hallatán. És ez bizony nem a két év múlva felszívódó azonosító, ez egy életre szól. Pár év múlva ha jól viselkedik, akár kicsivel több dolgot is megengedhetnek neki. És Michael, és Yasim? Vedd úgy, hogy a testvéred hetek óta halott egy robbanás miatt, a sógornőd pedig nem léphet be az országba többé. Stephen ettől teljesen összezuhan.

Ekkor lép be Barbara, és figyelmezteti miniszterünket, hogy menniük kell. Eleanor hivatalosan is bemutatja őket egymásnak, vörösünk pedig megköszöni hősünknek amit a T.I.A. rendszer népszerűsítéséért tett. Ez ám az irónia!! A két nő elsétál, a férfi összetörten marad hátra, félőrülten bámulva a karján a sebet, ami megváltoztatta az életét.

Yasim és Michael immár hajón vannak, elhagyták az országot. Újra szent a béke, még csókot is váltanak – hát ezért az állhatatlan, szélkakas nőért kár volt hősünknek annyi mindent feláldoznia, csak mondom. Yasim szeretné, ha férje teljesen rendbe jönne, el is megy némi kajáért, hogy elkezdje a felhizlalást, míg a férfi a fedélzeten marad. Ekkor David Russell lép mellé (!), Michaelnek az az első kérdése, hogy megfigyelik őket? David reméli, hogy nem, és kéri, vonuljanak el egy kicsit, hogy nyugodtan beszélgethessenek. Mikor maguk maradnak, Russell szótlanul Michaelhez lép és egy mozdulattal kitöri a nyakát, bazmeg!! Yasim visszatér a fedélzetre, és mikor sehol sem találja férjét, arcán átfut a balsejtelem: egyedül maradt.

Zárásként Stephent látjuk, amint magányosan ül immár rendbe szedett lakásában, (miközben egy kamera minden mozdulatát figyeli), az ablakon bámul ki a semmibe, s könnyes szemmel Yasimról álmodik.