Hogy volt?

The Last Enemy 1x01

2014. június 02. 16:41 - AaannnaaA

Kedves Benedict Cumberbatch rajongók! Ígéretemhez híven alább olvashatjátok rajongásunk tárgyának egy korábbi sorozatos munkájának bemutatását. A nemrég megénekelt Parade’s Enddel szemben ez egy napjainkban játszódó sorozat, korántsem a romantikus fajtából, amit bátran ajánlok azoknak is, akik a Person of Interest kapcsán találkoztak az írásaimmal, hiszen a „Nagy Testvér” mindenhol ott van (legfeljebb épp nem „a Gép”-nek hívják)…

Sivatagi menekülttáborban indítunk az afganisztáni határnál (pontosan meg nem jelölt évben), ahonnan egy nagyonis európai kinézetű férfi és arab társa távoznak dzsippel. Másik járművet is látunk bár jóval messzebb, benne két rosszarcú férfival. Egyikük hívást kap, mire levegőbe enged egy sólymot, a madár testén kamerával. A dzsip utasaihoz eközben még egy férfi csatlakozik, majd haladnak tovább – gyorsan kiderül, hogy a madár róluk készít légi felvételt, melyet a rosszfiúk egyike okoskütyüjén figyel. Egy pillanatra Londonra váltunk, ahol épp éjjel van – vörös hajú nőt telefon ébreszt, annak kijelzőjén ő is látja a robogó kocsi képét, majd azt is, ahogy egy pillanat múlva atomjaira robban.

1.jpg

A következő jelenetben Pekingből Londonba tartó járaton látjuk kedvenc brit színészünket (te jó ég, de fiatal volt még!), szerepe szerint a Stephen Ezard nevet viseli. Kissé mániákus a lelkem, mert utastársa kettőt tüsszent, ő pedig rohanva (plusz szájmaszkban) rongyol a mosdóba kezet mosni. A londoni reptéren érdekes a belépési rendszer: a szemét egy szkennerhez tartva azonosítják az érkezőket, így őt is. Hm. Ez azonban csak az első lépés: hivatalnok lép hozzá, és az igazolványát kéri, amit leolvasóban ellenőriz, majd kikíséri a reptérről – valaki gyorsított eljárást intézett, hogy mielőbb kijuthasson. A hivatalnokot azonban hiába kérdi, ki intézte el ezt neki, ő nem tudja, ahogy az autója sofőrje sem, aki a célállomásra viszi. Hogy az micsoda? Nos, a bátyja temetése, ahonnan már így is késésben van.

Utolsó pillanatban érkezik meg, a szertartás már javában tart, méghozzá meglehetősen sok résztvevővel. Utána a megemlékezésen ténfereg – ahogy látom senkit nem ismer – és azt sem veszi észre, hogy nem éppen bizalomgerjesztő alak figyeli biztos távolból (Robert Carlyle alakításában). Mikor egy ismeretlen nő megszólítja, elmondja, hogy négy éve nem látta bátyját, nem is pontosan ismerte a munkáját, ám tovább nem tudnak beszélgetni, mert újabb ismeretlen kezdi hősünket ölelgetni.

2.1.jpg

2.2.jpg

London másik részén négy vegyvédelmi ruhát (!) viselő férfi tör be egy lakásba, de hamarosan üres kézzel távoznak, vezetőjük morcosan hívja a hírrel felettesét, így tudjuk meg, hogy egy lányt és vérmintát kerestek. Nocsak. Stephent ezalatt a sofőrje leszállítja elhunyt testvérével közös lakásukhoz, mely egy társasház ikszedik emeletén található. Mikor szomorúan körbebaktat, az egyik szobában megdöbbentő látvány fogadja: az ágyon eszméletlen nő hever, infúzióval a karjában. Ijedten rohan ki a lakásból, egyenesen az alatta lakóhoz, ahol fiatal férfi nyit ajtót, aki Andrew Batz-ként mutathkozik be, hogy magamban rögtön el is nevezzem papucsosnak. Ugye. Azt ő sem tudja, ki lakik a Ezardéknál, Stephen pedig nem óhajtja közölni a részleteket, ezért távozik.

Ezalatt odafent valaki megérkezik a lakásba – ezek szerint jár arra más élő is hősünkön kívül – méghozzá saját kulccsal. Mikor Stephen visszatér, meglepetten konstatálja, hogy már nincs kettesben a beteg nővel, elhunyt bátyja özvegye jött meg. Yasimnak hívják, és hát maradjunk annyiban nem egy szép darab (kevés nőnek áll jól a full rövid haj, ő nem tartozik közéjük). Hősünk nem is tudta, hogy testvére házas volt, a nő viszont tud az ő létezéséről. Oké, odabent egy nagybeteg fekszik, t’án orvost kéne hívni?! Én vagyok az orvosa, válaszolja a nő, a beteget neve Nadir; azzal berongyol a szobájába, bead neki valamilyen szert és némi morfiumot.

3.1.jpg

3.2.jpg

A rész elején látott vörös hajú nő irodájába pillantunk, amikor telefonon a vegyvédelmi ruhások főnöke hívja a hírrel, hogy a lakás közeléből – ahova az előbb betörtek – megszerezte a biztonsági kamerák felvételét, amin látszik a lány, akit keresnek, és igen, Nadir az. A felvétel előző napi, és azon még a saját lábán állt, szóval bármi baja legyen is, az gyors lefolyású, gondolom én.

Stephen és újonnan megismert sógornője vacsorát készítenek, és közben beszélgetnek; a férfi elég lényegre törő kérdéseket tesz fel: miért nem volt ott a férje temetésén (betegre vigyázott), mi baja Nadirnak (nemtom), hogy halt meg a testvérem? Erre már hosszabb választ kap, sőt visszaemlékezései képeiből mi is megtudjuk, hogy elhunyt férje Michael Ezard, az az európai férfi, aki a rész elején látott, felrobbant dzsip utasa volt. És hát legyünk őszinték, az rohadtul nem balesetnek nézett ki, bár özvegye úgy tudja, aknára hajtottak. Tovább azonban nem beszélgetnek, mert Yasim berongyol Nadirhoz, aki magához tért: csak pár szót rebeg el, egy vérmintáról (!) kérdez, mire orvosa megnyugtatja, hogy odaadta egy másik dokinak, aki lefuttat pár tesztet, de a beteg elveszti az eszméletét.

4.1.jpg

4.2.jpg

Helyszínt váltunk, betörésnek lehetünk szemtanúi, az elkövető pedig nem más, mint a Michael temetésén már látott Robert Carlyle – előlegezzük meg az itteni nevét, bár az csak később hangzik el: David Russell. Ahogy elnézem, Nadir lakása lesz a célpont, jó alaposan fel van forgatva (itt keresték a nőt a vegyvédelmi ruhások, ugye). Odakint a ház előtt két tag (talán valamiféle ügynökök) figyelik monitoron a betörést, a ház ugyanis be van kamerázva. Ez viszonylag gyorsan Russellnek is feltűnik, ezért kiiktatja az egyik kamerát, sőt távozáskor megfigyelőit is kiszúrja, ám nem tesz semmit, csak elballag.

5.jpg

Stephen sunyiban átkutatja sógornője táskáját, és talál egy pendrive-ot, amire az van írva, hogy „esküvő”; majd mikor a nő közeledik, az eszközt gyorsan egy könyvbe rejti a polcon. Utána megy a beteg szobájába, ahol döbbenten látja, hogy Nadir meghalt. Yasim megkéri, hogy segítsen a holttestet az oldalára fordítani, amit némi vonakodás után meg is tesz, de többre nem képes, inkább elmenekül.

A konyhában találkoznak újra, mire sógornője idetalál, meglehetősen ziláltak az idegei, ami érthető. Lenyom egy tirádát arról, hogy a férjét mindenki istenítette, szentnek tartotta, de senki soha nem mondott róla semmi emberit, mire Stephen tromfol: őt állandóan piszkálta a bátyja, szinte menekült előle, alig tud róla jót mondani. Elszégyelli magát, és eloldalogna, a nő azonban utána nyúl, és vad csókolózás lesz a vége.  Bezony!

6.1.jpg

6.2.jpg

Másnap reggel három konspiráló titkos találkáját láthatjuk, itt van a vörös nő, a neve Barbara Turney, a vegyvédelmi ruhások vezetője, a neve Patrick Nye és egy eddig még nem látott férfi, akit George Gibbonnak hívnak. Először Davidről beszélnek, így tudjuk meg, hogy nyugdíjból visszatért ügynök, aki magányos farkasként nyomoz Nadir után, valószínűleg azért, amiért a hármak is (mi még nem tudjuk az okát). Egy pillanatra átnézünk David búvóhelyére, ami egy lepukkant, elhagyott csarnok, azon belül külön ráccsal és riasztóval védve a férfi birodalmát…

Stephenék berregő ajtócsengőre ébrednek, de a nő inkább nem nyitna ajtót. A rögzítőn megszólal egy hang: a férfit keresi, mert támogatná a munkáját, küldött érte sofőrt is. Szóval az csenget most. Hősünk nem akarja magára hagyni újdonsült asszonykáját, a nő azonban meggyőzi arról, hogy menjen, a holttestet meg elrendezi egyedül. (A második képre kattintva galéria nyílik, tessék kicsit nézelődni...)

7.1.jpg

Stephen megérkezik az Inquirendo nevű céghez, mely a munkáját akarja támogatni – ööö, azt még nem is mondtam, főszereplőnk matematikus (szia, Illés!), méghozzá nem is a mezei fajtából, korábbi kutatási eredménye Ezard-tételként vonult be a köztudatba. Két alkalmazott fogadja, akik a munkájáról akarnak hallani: egyikük (Andrew) lelkes „rajongója” a munkásságának, másikuk (Bryan) azonban látványosan unatkozik a beszámoló alatt. Stephen elhallgat, a fejéről pedig ez üvölt: akkor mégis mi a lófasznak hívtatok ide? Andrew próbálja menteni a helyzetet egekig magasztalva hősünket, de Bryan a lényegre tér: támogatjuk 3 évig a munkáját, ha cserébe egyik „termékünk reklámarca" lesz.

Miről is van szó? Nos, egyfajta orwelli Nagy Testvérről. A rendszer neve T.I.A., azaz Total Information Awareness, mely összekapcsolja a már működő adatbázisokat (a különböző megfigyelő és egyéb nyilvántartó rendszerekét), és ennek bevezetését kell most lenyomni a kormányzat torkán, ehhez kell egy elismert tudós támogatása. (Halkan jegyzem meg, hogy nekem itt erőteljesen PoI fílingem van, meredten bámulom is a képernyőt, mikor tűnik fel Főncsi.) Stephen válasza tömör: kösz, de kösz nem – azzal távozik. A két férfi leesett állal marad hátra; Andrew szedi előbb össze magát, a telefonjáért nyúl, és közben biztosítja társát, hogy hősünk meg fogja gondolni magát.

8.1.jpg

8.2.jpg

Stephen zaklatottan rongyol elfele, a metró azonban zárva, ő mégis rángatja a rácsokat, mint majom a ketrecet. Három rohamosztagosnak kinéző fegyveres rendőr érkezik (ahogy elnézem ez az átlagos szerelésük), és igazoltatják, majd közlik, hogy szíveskedjék gyalogolni, a metró egy darabig még zárva lesz.

Hazaérve megdöbbentő látvány fogadja: minden üres, Yasim sehol, a holttest de még az ágynemű is eltűnt. Lerongyol papucsosunkhoz, de Batz nem látott senkit távozni; Stephent viszont beinvitálja némi fecsejre, teára és egy ölelésre (wtf?), ő persze nem kér belőle. A lakásba visszatérve előveszi a korábban általa elrejtett pendrive-ot, és azt nézegetve mélázik – mostani és reggeli arckifejezését látva úgy gondolom belezuttyant sógornőjébe. Mehh.

9.1.jpg

9.2.jpg

Váratlanul csengetnek, az ajtóban egy csini szőke áll, aki nem más, mint Eleanor, a férfi korábbi élettársa. Gyorsan kiderül, hogy a nő küldte az autót a férfiért a reptérre, sőt tud a mai visszautasított ajánlatról is – miniszter a kormányban, az ő feladata a T.I.A. átverése a kormány tagjain, ő ajánlotta exét az Inquirendonak. Felnyalábolja hősünket, és magával viszi egy szertartásra: a város egyik templomában kórus énekel éppen jókora közönségnek.

Előbb azonban be kell jutniuk az eseményre, ami nem is olyan egyszerű: a kommandósnak kinéző gépfegyveres rendőrök vagy három módon is ellenőrzik őket, míg végül elfoglalhatják helyüket és meghallgathatják a kórust. Utána Eleanor elmondja, hogy a Viktória-pályaudvaron történt bombarobbanásban a fellépők iskolájának hat diákja meghalt, ez pedig egy megemlékező koncert volt. Szóval mindez egy alig átlátszó bekerítő hadművelet a nő részéről, hogy meggyőzze exét a T.I.A. szükségességéről - a hasonló támadások megelőzésére - és ismételten a támogatását kérje. Ígéri, hogy belemászhat a rendszerbe, hogy megvizsgálja a működését, mielőtt a nevét adná hozzá, azzal választ sem várva távozik.

10.1.jpg

10.2.jpg

Ezalatt Russell betör Stephen lakásába, rögtön kiszúrja a laptopot, úgyhogy néz ő is egy kis esküvői videót – amin nem mellesleg szerepel Nadir is! Odakint eközben egy ügynök figyeli a házat, így gyanítom őt is észrevette. A fürdőszobában a lefolyóból némi hajra tesz szert, közben azonban hősünk is megérkezik. A férfi nem vesz észre semmit, ám mikor a betörő távozik, meghallja az ajtózár kattanását, amit nem igazán tud hová tenni.

Később a laptopja monitorján Yasim képét bámulva hívja Eleanort és beleegyezik, hogy teszteli a T.I.A.-t azzal, hogy ne szóljanak bele kit vagy mit keres a rendszerben. Ex-kedvese bólint, én meg vakaródzni kezdek: tuti, hogy Yasimot akarja megtalálni. Barbara és Patrick telefonon David betöréséről beszélnek (szóval mégis lebukott). Továbbra is csak gyanítják, hogy Nadirt keresi, és aggódnak, hogy ő találja meg előbb.

11.1.jpg

11.2.jpg

Nem tudni hány nappal később (olyan sok nem telhetett el) Stephen már egy (szerintem) titkos kormányépületben üget átvenni a T.I.A. futtatásához szükséges belépőjét. Saját szobát kapott, ahol azonnal munkához lát, igen, Yasimot keresi. Nincs teljes hozzáférése a rendszerhez (1-től 10-ig terjed a hozzáférési szint, az egyes a legmagasabb, az övé négyes), de így is rengeteg információt gyűjt. Kutakodik a bátyja és Nadir után is, ez utóbbi azonban nem lehetséges, mert ahhoz egyes szintű hozzáférés kellene. Közben az egyik monitoron a keresettekkel kapcsolatos videók futnak: először látjuk a Michael halálát bemutató tudósítást, majd összeállítást egy halálos kórról, mely a menekülttáborban terjed, ahol a három épp vizsgált személy is dolgozott. A férfi rettenetesen megijed (kicsit mániákus, ezt már láttuk).

Közben Patrick riasztást kap, hogy valaki az általuk is keresett Nadir adataihoz próbál hozzáférni a T.I.A. rendszerben. (Mondjuk az tényleg faszság, hogy hősünknek eszébe sem jut egy ilyen komoly rendszer esetében, hogy más is tudja mit csinál; de mindegy.)

12.1.jpg

12.2.jpg

Davidre váltunk, ő is a T.I.A. rendszert használja (bezony!), a Stephen fürdőszobájában zsákmányolt hajmintákat elemzi – Nagy Testvér ugyanis DNS adatokat is tárol. Négy találata van: az Ezard tesók, Yasim és Nadir.

Stephen még nagyban dolgozik, mikor Eleanor trappol be hozzá és kérdi, mit csinál. Persze rögtön látja a kereséseit, de hősünk terel: azért keresek rájuk, mert őket ismerem, látni akarom mennyivel tud többet a rendszer. Na ja. Ekkor csipogás hallatszik, a férfi lázmérője okozza. Jön a magyarázat is az afganisztáni vírusról, amin Eleanor – exét ismerve – némileg lenézően vigyorog. Aztán meglátja a térképet, ahol Michael meghalt – hősünk szerint arra nincsenek is aknák, mire a nő jó politikusként süketel egy sort. Stephen a saját házát is figyeli, a hatósági nyilvántartás szerint ugyanis nem lakik senki papucsosunk lakásában, ténylegesen azonban mint tudjuk, igen. Ekkor neki magának is leesik, hogy itt valami konkrét gebasz van, és hazarohan. Batz lakását üresen találja, semmi nyoma annak, hogy valaha is lakott ott valaki, csupán egy elejtett „Magna Carta” feliratú jelvényt hever a földön; elteszi, jó lesz az még valamire.

13.1.jpg

13.2.jpg

Patrick Nye közben belép a rendszerbe és látja hősünk keresési előzményeit, és nem lesz boldog tőle, riasztja is Turneyt és Gibbont, hogy megtárgyalják az ügyet. Megállapítják, hogy Stephen keresése alapján úgy tűnik Nadir halott, de nem értik akkor miért keresi, azt viszont látják, hogy rájött: a bátyja nem aknarobbanás közben halt meg. Az is egyértelmű, hogy még nagyon keveset tud, ezért Barbara úgy dönt, hagyják had kutakodjon, kövessék minden lépését, hátha a segítségével kideríthetnek olyasmit, amit nem tudnak. Ajaj.

Másnap Stephen immár Eleanor oldalán ül egy kormánymegbeszélésen, ahol a nő hevesen érvel a T.I.A. törvényes bevezetése mellett (meglepődve látom, hogy egyik ellenzője Gibbon, bár vszg ez csak póz). Mikor a vita túl parttalanná válik, a nő exét kéri, hogy segítse ki, aki mindaddig csupán egy füzetbe rajzolgatott mélázva. A férfi meglehetősen belelovallja magát, és helyre kis monológot nyom le, miszerint lényegében a T.I.A. bevezetése nélkül is tudnak már minden adatot a polgárokról, a fejlődés pedig megállíthatatlan, szóval kár a gőzért. Gyanítom Eleanor nem pont erre számított, de a tárgyalópartnerek döbbenten ülnek, így ez is valami.

14.1.jpg

14.2.jpg

Hősünk ezután visszamegy az irodájába tovább túrni a rendszert – bizonyosságot szerez, hogy Yasim valaki segítségével elvitte a holttestet, a szállító gépjármű lenyomozásával pedig kideríti, merre járt korábban a nő. Látja, amint egy pályaudvaron ismeretlen férfival találkozott, átadott neki valamit, ezért lenyomozza a férfit. Patrick eközben hívja Barbarát és beszámol arról amit hősünk talált (10 órányi melóval): Nadir halálát, a holttest elszállítását, sógornője követését már ők is tudják, sőt azt is, Yasim kivel találkozott a pályaudvaron: John Moreton professzorral. Az információtól mindkettejük gyomra összeugrik.

Mi pedig látjuk, amint Stephen megkörnyékezi a munkahelyére tartó profot, de az nem hajlandó szóba állni hősünkkel, ám a férfi így is sorolja amit megtudott: Moreton és sógornője a testvére temetésének napján (!) találkoztak a pályaudvaron, szerinte Yasim vérmintát adott át, méghozzá Nadirét, aki ugyanazon betegségben szenvedhetett, mint az afgán tábor halottai! Stephen azonban csak annyit akar tudni, hol van Yasim, a prof viszont nem partner semmiben, hagyják őt békén és pont. Kicsit messzebb látjuk, hogy két ügynök kinézetű fazon bámulja őket – szintem ezt hősünk is kiszúrta, ám azt nem, hogy távolabbról David Russell figyel.

15.1.jpg

15.3.jpg

Három összeesküvőnk Gibbon lakásában találkozik, aholis Nye közli, hogy megtalálták Yasimot, ideje kiiktatni a professzorral együtt. Barbarának olyan hírei vannak, ami mindent megváltoztat; pár napja ugyanis a hollandok fogtak pár illegális bevándorlót, egyikük láttán pedig a két férfi álla a földig koppan: Michael Ezard az, ezek szerint rohadtul nem robbant fel a dzsipben!! A csapat bevándorló azonban megszökött a holland fogságból, vszg angolhonba tartanak…. (Eközben David is számítógépet bűvöl, őt Moreton professzor érdekli, nem tudni miért.)

Stephen visszatért az irodájába, és tovább nyúzza a T.I.A.-t, a Magna Carta nevű szervezet átvizsgálásával beazonosítja Batz-ot (úgy vélheti ő Yasim segítője), és rátalál egy hotelre, ahol lakhatnak, el is indul menten. Irodájából kilépve Eleanorral találkozik, aki figyelmezteti, bármilyen adathoz jut itt, az titkos - üres tekintet a válasz. A nő tovább robog, felmegy az emeletre, ahol a miniszterelnök szobájába tart (jól tippeltem, hogy kormányépületben vagyunk, most pontosíthatunk: annak alagsorában). Miközben átrongyol a miniszterelnök előszobáján, Barbara Turneybe botlik, a nő láthatóan a főgóré jobbkeze! Az állam koppan egy halkat a billentyűzeten…

16.1.jpg

16.2.jpg

Hősünk hullafáradtan, az ájulás szélén csücsmörög egy kávézóban a hotel közelében, ahol sógornőjét reméli megtalálni, és sikerrel jár: Yasim lép ki a bejárati ajtón. Utána lopózik úgy, hogy ne vegye észre, azt azonban nem látja, hogy mindkettejüket követik, méghozzá Russell. A nő a professzor munkahelyére jött, ami egy kutatólaboratórium, Stephen pedig tület utána. Keresgéli őt pár helyiségen keresztül, ám közben valaki, akinek nem látjuk az arcát, ledurrantja a prof asszisztensét.

Mikor Yasim meglátja a holttestet, elmenekül – Stephen pont észreveszi, és fut utána. A halott láttán ő is megtorpan, ám tovább futni már nem tud, ismeretlen gyilokunk fejbe vágja, mire ájultan terül el a földön; élettelennek tűnő teste mellett pedig a vértócsában úszó Moreton hever!! Zárásként látjuk még, amint Batz elhantolja Nadirt – jeltelen sírba, ismeretlen temetőben.

11 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arkhia 2014.06.02. 19:19:29

Kissé golyóztak a végére a szemeim a nevektől, de tényleg elég PoIsnak néz ki a dolog. Ésss Robert Carlyle, lehet hogy belenézek. :) A hv klassz mint mindig, asszem befüggöttem az írásaidra. :D

AaannnaaA 2014.06.02. 20:23:00

@Arkhia: Köszi :) Nagyon ajánlom megnézésre, izgi, még ha nem is olyan pörgős mint a PoI. BC játéka nagyon ott van, amikor ez készült már majdnem olyan jó színész volt, mint ahogy ma szeretjük. És a hangja... A telefonkönyvet is felolvashatná, azt is meghallgatnám. Másik nagy kedvencem, Richard Armitage hangja még hasonlóan emlékezetes, na ő bármennyit üvölthetne, elhallgatnám :P A csúcs a Hobbit-beli párbeszédük (mint Smaug és Thorin), az a szuggesztív hangok mini-mennyországa :)

Ja igen, ha úgy olvasod, hogy még nem láttad a sok név nehezen követhető, főleg hogy néha a vezeték- néha meg a keresztnevét használom ugyanannak a személynek...

Flankerr 2014.06.03. 00:30:56

@AaannnaaA: Köszi az ajánlást (a HV-t spoilerfób révén MÉG nem olvastam el), megpróbálom beszerezni, egy jó 5 részes brit mini talán belefér a táncrendembe.:)

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.06.03. 14:16:50

@AaannnaaA: azért Stephen monológja a bizottság előtt nekem némileg Sherlock után/előérzés volt... :) Amúgy szokás szerint kiváló lett!!!

AaannnaaA 2014.06.03. 16:46:16

@lorelai21: Abszolút! Ahogy szinte lélegzetvétel nélkül sorolja az érveket, a lehetséges ellenérveket és azok cáfolatát, majd egy pillanatra megáll és bedugul - na az tökéletesen Sherlock-os. A harmadikban van egy hasonló, épp azt írom :)

Gabba 2014.06.04. 11:42:23

@AaannnaaA: augusztusig végzel ugye, mert akkor jön a Homeland 2. évada a RTL II-re...

csücsmörög! Te kis Kazinczy :D

AaannnaaA 2014.06.04. 11:51:58

@Gabba: Ne is mondd, gondolom Te örülsz, de nekem a hajam hullik. Július 13-án folytatódik a Ray Donovan 2. évad (még az elsőből is van három részem, elhanyagoltam kissé), augusztusban Homeland, szeptembertől Célszemély 4. évad. A Ray Donovan olvasók remélem nem járnak erre, mert úgy néz ki azt ismét hanyagolnom kell, hogy a Homeland előre meg legyen írva. (Fontossági sorrendben a Célszemély és a Homeland van elöl :P)

Gabba 2014.06.04. 12:11:16

@AaannnaaA: vigyázz a hajadra! meg a derekadra is :)

Stiel 2014.06.04. 21:12:08

Szia, Anna! :) Elolvastam, érdekesnek tűnik, bár az imdb 7.1-es pontszám picit kevésnek tűnik. De azért lehet, hogy belenézek.

(És ezek szerint ezért nem halad a Ray Donovan... :))

AaannnaaA 2014.06.04. 21:25:04

@Stiel: :DD
Bátran ajánlom megnézésre. Ha végzek a részekkel, írok egy hosszabb ajánlót a junkie-ra is, ha még mindig gondolkodnál a megtekintésén.
Ray-ből hétfőre van tervben a kövi rész írása, az évadot remélem hamarosan befejezem. Az újat ríl tájmban akartam lekövetni, ez vszg borul.

Flankerr 2014.07.12. 19:09:14

@Stiel: Sorozatok esetén az IMDb pontszám sokkal kevésbé releváns, mint filmeknél. A pontos okát nem tudom, de már többször kiderült. ráadásul bárki szerkesztheti, ezért a tartalmát (főleg a "jövőre" vonatkozva) se szabad.
A sorozat így az első rész után tetszik, majd jövök kommentelni a többi HV-hez is, ahogy nézem.
A történetben eddig az tetszik, hogy bemutatta a szereplőket, sok mindent elénk tárt, de hogy merre fog a sztori vonala menni, az még nem tiszta, és ez jó: )
süti beállítások módosítása