Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Falling Skies 3x05 - Search and Recovery

2014. május 29. 10:00 - Szencsike

Folytassuk ott, ahol múltkor abbahagytuk, a két elnöki gép közül az egyiket lelőtték, ezen utazott a Másik elnök és Bubifej. A másik gép lezuhant, ezen utazott Tom, Bressler és Pope, őket látjuk a nyitójelenetben. Tom éledezik, ébredezik a zuhanás után, mellette a pilótaülésben Bressler mellkasából egy óriási ág áll ki, ő menthetetlen. Tom kikászálódik az üléséből és hátramegy Pope-ért, ő eszméletlen, de él, így kiráncigálja a székéből és kihúzza a roncsból. Még vissza megy az elsősegélydobozért, időben rohan el Pope-pal biztos távolságra, mert a gép felrobban.

1.png

Charleston, Hal ücsörög az alvó Maggie mellett, arckifejezéséből ítélve Gonosz Hal beférkőzött az agyába. Türelmetlen kopogás hangzik fel, Ben az, Anne eltűnt, Hal nem lepődött meg. Marina irodájában Dr. Kadar épp elmeséli Anne titkos DNS vizsgálatát és a csodakislány furcsaságát. A prof. szerint a kislány egy hibrid lehet az adatok alapján. Marina tájékoztatja a többieket Anne szökéséről, és az első keresés eredménytelenségről. A családtagok és Weaver azonnal indulna egy százfős csapattal és minden bokorba benézne, de Marina egy négyszemközti beszélgetésen lealkudja egy napos keresésre és a Mason-srácokra. Hiába lehet Anne Tom felesége, nem kap külön elbánást, mert rajta kívül Charlestonban még ötezer ember él és őket is meg kell védeni. Ha visszatérnek, akkor a kislány még téma lesz, hisz Anne joggal tarthatott attól, mit szólna a közösség a fura gyerekhez, mi másért ment volna el? Weaver lelkét égetik a szavak, jön a kioktató szentbeszéd a Második ezredről és az összetartásról, de mivel Marinának is volt régen gyereke, Weaver nem is sejtheti, hogy mennyire fáj ez a nőnek.

2.png

Sötét éjszaka, valahol az erdő mélyén. Pope végre magához tér, természetesen köszönet nélkül oktatja ki Tomot, mennyire felelőtlen volt tőle, hogy lepacsizzon a Másik elnökkel, ahelyett, hogy a kémügyet oldotta volna meg. Tom hiába veszekedne, egy keresőűrhajó fényei a roncsot kutatják, így Tom a mielőbbi távozást sürgeti. Pope maradna a fenekén, kockázatos kimenni, hátha észreveszik őket, de Tom rohanni kezd, Pope időben húzza le a földre, mielőtt a keresőfények megtalálnák őt, ám így is centikre voltak a lebukástól és maradnak, amíg a keresők el nem tűnnek. Tom kénytelen hallgatni arra, aki egész életében bujkált a zsaruk elől.

3.png

Másnap reggel, Charleston, Matt kivételével Ben, Hal, Maggie és Jeanne Weaver lesznek az Anne-keresők Weaver tábornok vezényletével. A kissrác menne, Hal, mint ügyeletes családfő letiltja az útról, de mivel Weaver a rangidős katona, a Legkisebb herceg is velük jöhet. Marina még épp időben érkezett, hogy bocsánatot kérjen Weavertől az esti veszekedésük miatt. Medvebocs mosolyog a hátuk mögött, az elnökhelyettes bizony kedveli a tábornokot és el is mondja Papamacinak a megfigyelését. Weaver férfi, tehát nem esnek le neki a jelek. Erdő, a repülőroncsokat már a Fürgék kutatják át, Tomék két fatörzs mögül figyelik a szorgos munkát, de menni kell, Tom terve szerint Charlestonba. Pope a szokásos lelkesedésével fogadja a tervet, Káoszkirálynak nevezi a töritanárt. Tom, mit sem törődve a dicsérettel, rájön, hogy a kémük nem tudhatta hova mennek, vagyis Halpofáék nélküle találták meg a Másik elnök bázisát.

4.png

Charleston, a keresők friss vérnyomokat találnak, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vérhez tartozó halott ember nem Anne, hanem egy másik nő. Matt javaslatára eltemetik őt, Hal feltűnően passzív tagja a csapatnak. Erdő, Tom a táborverést javasolja, Pope gyalogolna tovább. Megy az adok-kapok vélt vagy valós cserkészképességekről, Tom felkészültebbnek tűnik, ő csiholja a tüzet, mialatt Pope ücsörög és okoskodik. Érdekes adalék, hogy Pope azt feltételezi, hogy Tom a faterjától tanulta ezeket, de valójában Tom apja egy részeges szerszámbolt tulajdonos volt, aki cseszegette a családját, viszont ismerte az alapvető trükköket. Charleston, a hölgynek ástak egy rögtönzött sírt és néhány kedves mondattal elbúcsúzatták az ismeretlen halottat. Eközben Marina a profhoz megy, aki önmagához képest is lelkesen fogadja, úgy hiszi, egy teszt miatt jött, amivel az újszülött gyerekeket ellenőriznék le. Ám Marina a Volm-csodaépítményről akar infókat, állítólag Tom tud erről a privát érdeklődésről, úgy legyen. A keresőknél kajaszünet van, Matt nem éhes, megviselte a temetés, mert az édesanyjára gondol, aki meghalt egy beszerzőúton az invázió után pár hónappal. Ben rázza fel, elmeséli az anyjukkal kapcsolatos utolsó emlékét, így kistesó is megnyugszik.

5.png

Beesteledett, a menekülők vacsoráznak, valami békafélét sütöttek meg a tűzön és egy kiadós étkezésről ábrándoznak. Tom mesél az első feleségéről, gyermekei anyjáról, milyen jó szakácsnő volt, és kikérdezi Pope-ot, mi helyzet az ő családjával? Hát, Pope a lelke mélyén valahol jó ember, ám a története szerint sikerült megdöbbenteni a fiát: a srác motorozni tanult, mikor egy autós majdnem elütötte. Pope szándéka szerint azzal, hogy megverte a fazont, megmutatta fiának, hogyan kell kiállnia magáért. Viszont a fazon meghalt, mert az ütés miatt elájult és betört a koponyája. Hát ennyit a jó hangulatról, Tom lesz az első őrségben. Másnap reggel, Tom édesen szunyókál a fa tövében, mikor Pope rátalál. Kezében egy kígyóféle van, ezt rádobja Tomra, ideje felébredni. Tom nincs humors kedvében egy ilyen ébresztő után, nem lesznek attól haverok, mert pár sztorit elmeséltek a tábortűznél békacombot eszegetve. Eljött az, amire Team Tom és Team Pope drukkerek két és fél évada várnak, az ökölcsata. Mindkét fazon jó erőben van, kiegyenlített a küzdelem, ám mikor a kések előkerülnének a farzsebből, közeledő Fürgék hangjait hallják, rejtekhely kell, meccs berekesztve. Egyik Fürge észreveszi őket, menekülni kell, és elérnek egy zuhataghoz. Pope kész lenne bevárni a dögöket és ki-ki alapon megküzdeni velük, ám Tomnak más tervei vannak, Pope-ot lerántja magával a vízbe, mikor a Fürgék odaérnek, ők már eltűntek a vízben.

6.png

Tom és Pope épségben mászik ki a vízből a folyó csendesebb szakaszán, igaz Pope dühből behúz egyet Tomnak a kalandért. Tom lelőné a kakaskodó fazont, de jobb a békesség, ezt mindketten tudják. Pope tovább indulna, de Tom képtelen felállni, baj van a bokájával, így lesz egy kényszerpihenőjük. Az esős Charlestonban, Jeanne elgondolkodott az életén, és aput kéri meg, ne engedje, hogy bármiféle kísérleti alanynak használják őt. Fura egy tini szájából ilyen szavakat hallani, de ebben a világban mi a fura? Közben Maggie rákérdez Halre, mi baja van, de srác kivágja magát, csak aggódik Anne-ért és a piciért. Végre vannak nyomok, megvan Lexie takarója, mellette Fürge és emberi lábnyomok, vagyis elvitték őket. Talán a Fürge kémek kiderítik, hol lehetnek. Halt, mintha zavarná valami. Erdőmélye, a duó talált egy biztos helyet, tüzet raktak, hogy átmelegedjenek. Pope rendbe tette Tom lábát, de ő képtelen lábra állni. Pope hiába szajkózza, hogy menniük kell, különben meghalnak, Tom nem fog megmozdulni, mert nem tud járni, Pope meg gyáva kukac, aki nélküle nem fog elmenni. Kár volt ezt, illetve más sértéseket a fejéhez vágni, mert Pope fogja a kabátját és elsétál. Este, Tom magányosan készíti elő a fegyverét, nem volt jó ötlet sértegetni az egyetlen embert, aki segíthetett volna rajta.

7.png

Charleston, a prof. kitalálta Volm-fegyver mibenlétét, sajnos nem tud jó hírekkel szolgálni Marinának. A fegyver sokkal nagyobb energiát termel, mint állították és sokkal nagyobb a hatása, mint állították. A prof. Marina reakciója alapján rájön, hogy Tom erről az érdeklődésről nem tudott semmit, a nő a saját szakállára dolgozott. A rossz hírek mellett jók is vannak, a charlestoni újszülöttek mind emberek, csak Anne kisbabája a mutáns. Erdőmélye, Tom próbál túlélni, a lecsorgó esővizet issza, majd reszketve elalszik. Szerencsére jön a mentőcsapat, a srácai keltegetik, azonnal menniük kell, mert megtalálták őt. Tom feláll és ekkor felriad az álmából, sehol senki, viszont tényleg jönnek Fürgék. A dögök egyre közelebb érnek, Tom egy szem fegyverrel próbálja őket feltartóztatni, de valaki helyette is lő. Pope. Bizony, a tékozló fiú visszatért és megmentette Tomot. A félig sánta Tommal kijutottak az erdő szélére, Pope ott talált egy járgányt benzinnel és egy kis kajával, már csak haza kell jutni. Charleston, Matt és Ben a halott nőre és az anyjukra emlékeznek a Szabadság fánál, szegény srác nem akar egyedül meghalni, őket Hal nézi nagyon komor tekintettel. A városi őrségnek kapása van, egy félig sánta és egy fáradt alak közelít feléjük, de kiderül, hogy Tom és Pope az. Kicsivel később Tom a kórházban ébred, mellett Pope ücsörög, mindketten megmentették a másikat, a számla kiegyenlítve, de lehet látunk még pár parázs jelenetet velük. Megjön Weaver, Lourdes, a család, mindenki örül, hogy itt van és él, viszont Tomnak feltűnt, hogy az örömködő társaság hiányos. Hiányzik Anne és a kislánya.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása