Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

13-as raktár 4x18 - Lost & Found (Elveszett és megtaláltatott)

2014. május 20. 11:00 - Gabba

Közeledünk az évadzáróhoz és az írók jó szokásukhoz híven elkezdték csapkodni az arcunkat cliffhangerekkel, amik közül a mostanit én például személyes sértésnek veszem, mondom is gyorsan, hogy volt. A panzió konyhájában Myka az éjszaka közepén a petefészekrákkal kapcsolatos infókat és a túlélési esélyeket nézegeti laptopján, amikor megjelenik Pete. Az éjszaka 3-kor esedékes szendvicsét jött behalózni, Myka zavart mosollyal hívja fel a figyelmét, hogy még csak éjjel 1 van. Pete kivágja magát, ő a keleti parti időzóna alapján számolt, de az ugratás közben is szemet szúr neki Myka tettetett vidámsága. Mykán is átfut, hogy el kéne mondani a szívszorító hírt Pete-nek, de aztán végigfut rajta, hogy társa esetleg túlságosan elérzékenyül, vagy gúnyolódni kezd, esetleg nem is veszi komolyan, így inkább nem szól semmit. Claudia és Nick érkezik haza valami koncertről, vörös kedvencünk is éhes és már gyúr arra, hogy lenyúlja Pete szendvicsét. Ekkor azonban Artie is befut és először aludni küldi Nicket, majd felszólítja Claudát, mielőbb keressen megfelelő elhelyezést a srácnak, elvégre a raktár mégiscsak szigorúan titkos dolog. Ezek után beszámol egy új pingről: jelzés érkezett, aminek révén megtalálhatnak néhány elveszett ereklyét, amiket az ismert kalóz, „Üvöltő” Dan Seavey rabolt el az Avalon nevű hajóról, miközben a 12-esből a 13-as raktárba szállították át az ereklyéket.

Lost01

Megtudjuk, hogy a támadásban halt meg William Wolcott, a 12-es raktár ügynöke (vele találkoztunk a 3x05 epizódban), illetve, hogy Seavey a rablás után visszavonult a kalózkodástól és az ereklyéket titkos helyen rejtette el. Artie pár évvel ezelőtt „kölcsönvett” egy fél dobozt a Smithsonian Intézet gyűjteményéből és most a feketepiacon nyomára bukkant a másik felének. A doboz segíthet az ereklyék megtalálásában, a kereskedővel öt óra múlva találkoznak a new york-i Buffaloban, indulás máris. Nyami, Buffalo, a csípős csirkeszárnyak hazája, nyalogatja száját a mindig beles Pete. Másnap reggel a panzióban Steve figyelmezeti Claudiát, hogy Nick folyamatosan hazudik, vigyázzon vele. Claudia ebben nem lát semmi különöset, egy 15 éves intézeti srác idegen felnőttek közé került, még jó, hogy így viselkedik. Pedig Steve-nek lesz igaza, mert Nick nemcsak, hogy kihallgatta őket, de utána elmegy találkozni Charlotte Dupres-vel, aki egy mobilt és egy pisztolyt ad át neki. Nick erre annyit mond: Úgy lesz minden, ahogy megbeszéltük, anyám. (Anyád! ez milyen már!) Főcím.

Lost02

Buffaloban Artie-ék találkoznak a feketepiaci eladóval valami csehóban és elvonulnak a konyhába nyélbeütni az üzletet. Váratlan meglepetésként Charlotte lép elő, az ő embere a feketepiacos, Larsnak hívják, szekrényméretű és most itt áll a nő oldalán, értelmesen figyelő arccal. A doboz másik fele Charlotte-nál van, meg is mutatja, a kezdeti kölcsönös anyázások után Artie félrevonja Pete-et és Mykát és közli velük a tervét: színleg megállapodnak Charlotte-tal, elfelezik vele a kalóz által összeharácsolt kincseket, aztán megszabadulnak tőle, az ereklyékről viszont nem szólnak neki. Áll az alku, nyújt kezet Artie a nőnek, én meg közben a kincsvadász kalapján vigyorgok, amit nyilván Indiana Jonestól nyúlt le. Összerakják a két felet, ami egy kis piramist ad ki, Artie megnyom rajta valamit, mire a cucc alakot vált és pár pillanatra láthatóvá válik egy földrajzi koordináta. Leírni nincs idő, mert gyorsan eltűnik és elő se lehet újból hívni, szerencsére Myka fotografikus agya rögzítette a számokat. Azt persze nem veszik észre, hogy Charlotte közben SMS-t kapott Nicktől: „Mindjárt kezdődik, társak vagyunk. Egy megvan.”

Lost03

A kis csávó ugyanis a panzióban először Steve-nek adja elő magát, mint aki megbánta, hogy hazudott, de a nehéz gyerekkor meg a sok nélkülözés, stb, ez még igaz is lehet, mert Jinksy hazugságdetektora nem jelez be. Sőt, Nick még át is öleli, majd meghívja ebédre, igaz, hogy a pénzt Claudiától kapta rá. Steve azonban elhárítja a sok papírmunkára hivatkozva. Nick ezután Claudiát keresi fel, aki talált is két jó otthont a neten, de Nicket most nem ez érdekli, hanem hogy bemártsa Steve-et. Nagyon összevesztünk, nem hisz nekem, panaszolja a kis rohadék, Claudia biztosítja a megértéséről és megígéri, hogy beszél Steve-vel, majd együttérzően átöleli a fiút.

Lost04

A hosszúsági és szélességi fokok a Niagara vízesés közelében található Drummond Hill temetőt adják ki, Artie-ék Charlotte-tól és Larstól különválva vizsgálják át a helyet. Természetesen a mindentudó könyvmoly Mykának tűnik fel az a gyanús sír, amin a Jonathan P. Tann, tengerész felirat olvasható, ő volt Üvöltő Dan első tisztje a Vándor nevű hajón, teszi hozzá a maga részéről Artie. Majd vésőt-kalapácsot vesz elő mindent rejtő utazótáskásából, ezek a szobrász Auguste Rodin szerszámai voltak, és felfedik a tárgyak rejtett formáját. Artie ráüt a sírkőre, amin valami elektromos mérő számlálója és az NFPC betűk jelennek meg. Nyomon vagyunk, ez a Niagara Falls Power Company, úgyis mint a Niagara Vízesés Elektromos Művek, örül meg Artie, siessünk, rázzuk le Charlotte-ékat! Ez azonban hiú ábrándnak bizonyul, mert a nő Lars-szal ott áll mögöttük és lesokkolja őket.

Lost05

Miután magukhoztérnek, sietnek az erőműhöz, bízva abban, hogy Charlotte még nem ért oda. Artie szerint az erőmű Nikola Tesla tervei szerint épült nem sokkal azután, hogy Seavey elrabolta az ereklyéket. A falon megtalálják a sírkőben látott számlálót, Myka megérinti, erre megnyílik egy titkos ajtó a falon. Lemennek az alagsorba, a lépcsőn viszont belebotlanak Lars, a szekrény hullájába. Ennek a szekrénynek nem a lába, hanem a nyaka tört ki, az viszont kizárt, hogy Charlotte tette volna, hiszen fel se ért volna odáig. Mennek tovább és egy hajókabint formázó helyiségbe érnek, Artie szerint ezt nyilván Seavey építette rejtekhelynek. Az ágyon meg is találják a csontvázát, a kezéről két ujj hiányzik, ami megfelel a leírásoknak, ez tehát tényleg a kalóz csontváz-ropija, hogy Pete szavaival éljünk.

Lost06

Myka az előtérben néz szét, amikor váratlanul megtámadja Charlotte egy vascsővel. Heves catfight kezdődik, amiben végül Myka győzedelmeskedik, a végén Charlotte bevallja, hogy nem ő ölte meg Larst, valaki más is van idelent. Ezalatt a kabinban Artie lever néhány pénzérmét, mire előugrik valami füstszörny és fojtogatni kezdi a főügynököt. (Lost utalás megvan, ugye?) Pete sokkolója hatástalan, kalimpálás közben viszont Artie lába lever egy kis hajóharangot, ami megcsendül, a hangra a szörny összerándul. Pete rájön, hogy az erős zaj zavarhatja, ezért vascsövekkel nagy csapkodásba kezd, mire a szörny visszahúzódik a szőnyeg alá. Belép Myka Charlotte-tal, aki közli, hogy Larst is a szörny ölte meg.

Lost07

Claudia átmegy Steve-hez, hogy beszéljen vele Nickről, ám ekkor az általa beszerelt érzékelő illetéktelen behatolást jelez a raktárba. Hogyhogy behatolás, de hiszen a raktár szorosabban van lezárva, mint Mrs. Frederic kontya, hitetlenkedik Claudia. Átrohannak a raktárba, Steve javaslatára Claudia hőérzékelővel végigszkenneli az egész terepet. Minden oké, egyedül a Bronz Szektorban van némi hőkibocsátás, ami érthető Claudia szerint, hiszen ott élő embereket tárolnak. Viszont emiatt jó rejtekhely a behatolónak, veti ellen Steve, és már rohan is oda. A Bronz Szektorból felhívja Claut és rémülten arra utasítja, azonnal meneküljön el. A kijelzőn Claudia látja, amint társához valami ismeretlen alak közelít, de aztán a vonal megszakad, Claudia magánkívül rohan Steve után. A polcok közül váratlanul Marcus Diamond lép elő, akit Claudia az előző évadzáróban a metronóm leállításával megölt! What the FUCK??? Aggyisten Biri, köszön Marcus gúnyos vigyorral.

Lost08

Kiüti Clau kezéből a sokkolót, kedvencünk menekül, de pont a raktár egyetlen zsákutcájába sikerül befutnia. Marcus utoléri és közli, hogy Steve-et bronzosította és most Claudián a sor. Claudia szeme megakad egy vigyorgó bohócot ábrázoló ereklyén, ez valami szilveszteri petárdázó cucc, Claudia hozzávágja Marcushoz. Az könnyedén elkapja, ám ekkor az ereklye felrobban a kezében, tűzijáték rakéták röppennek és happynewyear dallamok hangzódnak fel, ezt kihasználva Claudia elrohan a Bronz Szektorba. Nekilát kiszabadítani Steve-et, közben Marcus is lassan közelít és az egyik tükörben azt látjuk, hogy ő valójában Nick. What THE FUCK????

Lost09

Vissza a Niagarához, Artie azon agyal, hol lehetnek az ereklyék, nyilván van valami föld alatti helyiség, de oda hogyan jutunk le, kell lennie valahol egy titkos kapcsolónak. Pete, aki kezdettől fel van dobódva az egész kalózosditól, nekiáll mindenfelé piszkálni, majd szakértő arccal a kormánykereket is megtekeri. Persze az nyitja a csapóajtót, Artie máris zuhan lefelé. Jól vagy?, néznek utána a lyukba az ügynökök, hogyne, a padló megfogott zuhanás közben, jön a megnyugtató válasz. Lemásznak Artie után, mindenfelé kincsek, ládák, Charlotte stikában zsebrevág egy fél követ és máris írja az SMSt-t: Csak a felét találtam meg. Artie észreveszi, maga mit csinál?, én ugyan semmit, csak itten piszkálgatok a kincsek között. A nő lazán felemel egy serleget, mire a füstszörny nyomban előkerül, megragadja a nyakát és rázni kezdi, majd halk reccsenés és Charlotte holtan esik le a földre.

Lost10

A döbbenten néző két ügynököt Artie téríti magához, haladjunk, dolgunk van. Sorra megtalálják a ládákat, bennük az elrabolt ereklyékkel: I. Róbert skót király takarója, Thaddeus Cahill telharmóniuma, stb., viszont Aleister Crowley ékkövekkel kirakott hexagram medálja nincs a ládájában. Ez az a Crowley, akiről Ozzy énekel?, kérdez közbe szakszerűen Pete, de csak félig nyer vele hangszórót. A kérdéses Crowley ugyanis a századfordulón élt angol okkultista volt, Artie szerint az ő medálja vetíti ki a füstszörnyet, ami valószínűleg magának Seaveynek a szelleme, aki így még holtában is védi a kincseket. Mykának beugrik, hogy a medált látta odafönt a csontváz kezében, máris másznak felfelé. Nekikészülnek, hogy bezacskózzák a medált, de amint Artie megfogja, a szörny előkerül és mindhármukat egyszerre kezdi fojtogatni. Váratlanul előkerül Charlotte, az ügynököknek (és nekem) megdöbbeni sincs idejük, Myka kéri, hogy az amulettet gyorsan dobja be a semlegesítő tasakba. A manőver sikerül, a szellem visszavonul, az ágyról eltűnik a csontváz, siker.

Lost11

Charlotte bevallja, hogy ő a felesége Saint Germain grófnak, akit a 4x11-ben láttunk meghalni, de az se volt igaz. Ugyanis mindketten már 500 éve halhatatlanok, és azóta van dolguk a raktárral és annak ügynökeivel, amióta a XVI. században az akkori 9-es raktár az ottomán birodalom felügyelete alá került. Most a Bölcsek Kövét akarta megszerezni (Pete közbeveti: a Harry Potterből?), de annak csak a felét találta itt meg. Viszont nem az aranykészítéshez kell neki, hanem hogy újra halandó legyen ő és a családja is, mert milyen rossz az, amikor soha senkit sem engedhetsz közel magadhoz, mert tudod, hogy úgyis elveszíted. Nick, a fiam is már 500 éve gyerek, és még sosem volt egy barátja sem, teszi hozzá, általános megrökönyödést keltve. Azt akarja, hogy a fia is meghaljon?, hitetlenkedik Myka, de hát a halál szörnyű! Könnyek között elrohan, Pete utánamegy, és Myka végre elmondja neki a rákot, Pete szó nélkül átöleli.

Lost12

A raktárban ezalatt Claudia a visszabronzosító kapcsolójával küzd, amikor furcsa tárgy akad a kezébe: a zsebében megtalálja Franz Mesmer német orvos és csillagász mágnesét, aminek az a tulajdonsága, hogy saját mezőt hoz létre, amiben az áldozat nem valós dolgokat lát. Bezacskózza a mágnest, majd újra a bronzosítóra néz: Bakker, itt nem is Steve van bebronzozva, de akkor ki lehet? Rájön, hogy Nick tehette a zsebébe a mágnest, amikor átölelte, Claudia gyorsan csörgeti a panzióban Steve-et. Vedd csak ki te is a zsebedből, ugye, hogy nincs is semmilyen elvégzendő papírmunka az asztalodon?, mondja a meglepett Steve-nek. A beszélgetést Nick megjelenése szakítja félbe, aki elveszi Claudiától a Farnsworthöt, és pisztolyt szegezve a lányra, elindítja a visszabronzosítást. A kijelző szerint az alany Paracelsus, a XVI. sz. elején élt alkimista, Claudia kétségbeesetten próbálja leállítani Nicket, de a srác gyorsan lesokkolja. A kabinból előlép Paracelsus és ékes német nyelven üdvözli „Nicholast”, aki közli vele, hogy 2013-ban vannak. Tehát sikerült, örvendezik Paracelsus, de ez a nő veszélyes, meg kell tőle szabadulnunk, mutat az eszméletlen Claudiára.

Lost13

Charlotte tovább vall Artie-éknak, Nick csak azért akart bejutni az ügynökök közé a panzióba, mert meg akart szerezni valamit, amit nem valószínű, hogy odaadtak volna neki, de sérülést senkinek nem akartak okozni. A beszélgetésbe Steve hívása csörög be, aki közli, hogy Nick életre keltette Paracelsust és utána tönkretette a bronzosító kapcsolópaneljét. Charlotte értetlenül hallgatja, de hát miért csinálta ezt, nem ez volt a terv, mondja kétségbeesetten Mit műveltek velünk?, kiabál Artie a nő arcába, de az nem tud válaszolni. Steve körbeforgatja a Farnsworthöt, és megdöbbenten látjuk, hogy a bronzosított alakok között ott van Claudia is! WHAT THE FUCK!!

Lost14

Címkék: warehouse 13
14 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.Jack. 2014.05.20. 15:35:48

Köszönet a hogyvoltért, talán még jobban vártam mint az előzőt; rém kíváncsi (vagy kíváncsi rém? )voltam, hogy miként reagálsz Claudia bebronzosítására, főként úgy, hogy a gépet is tönkretették.
Külön hála a linkekért, majd alaposabban is rájuk nézek (imádom, hogy most ilyen bőkezűen bántál velük:)) , aztán majd jövök szószátyárkodni és kommentelni :)

" Lemennek az alagsorba, a lépcsőn viszont belebotlanak Lars, a szekrény hullájába. Ennek a szekrénynek nem a lába, hanem a nyaka tört ki," ez viszont :D

Gabba 2014.05.20. 18:36:45

@nughop: ne legyél már ilyen rémes :)

a linkek tényleg kicsit elburjánzottak, elkapott az ismeretterjeszthetnék

Lars szerepére mondják, hogy rövid, de legalább hálátlan

higeona 2014.05.20. 21:34:37

@Gabba: én örülök az ismeretterjeszthetnékednek. és nagyon tetszik az a szó, hogy ismeretterjeszthetnék. le is írom még néhányszor. ismeretterjeszthetnék, ismeretterjeszthetnék.

Gabba 2014.05.20. 23:53:40

@higeona: ugye milyen szép szó? le is védetem :)

amúgy nekem is jó, hogy hv-t írok, mert így pl. megtudtam, mi az a telharmonium, amiről ezidáig halvány pukim sem volt

Pácsó Ármándó 2014.05.25. 13:46:32

Köszi a hogyvoltot! Ez nekem készült, mert én nem láttam ezt a részt!

Gabba 2014.05.26. 14:00:57

@Pácsó Ármándó: küldöm mindenkinek, aki szereti

Pácsó Ármándó 2014.05.26. 17:15:20

@Gabba: :-)
Biztosan többen vannak, mint ahogy írnak!

Kapitánylány 2014.05.28. 08:14:27

nem tudom, hogy figyeltétek-e, de Nick bevallotta Steve-nek, hogy már 500 éve sínylődik, szóval ezért sem akadt ki a hazugságdetektor...

egyébként nagyon jó rész volt, és a hogyvolt is tökéletes, pláne, hogy van benne Főrendőr is :)

@Gabba: hm, majd szólj a stábnak, hogy a Claudia bronzszobrot küldjék ki a címedre! :)

mai részt elméletileg ma bepótoljuk, jól felpörögtek a dolgok

higeona 2014.05.28. 09:19:58

@Kapitánylány: vagy süthetnénk neki egy Claudia alakú tortát. mennyire vagy ügyi ilyen téren? :)

Kapitánylány 2014.05.28. 10:14:56

@higeona: ohh, esetleg Imit tudnám megdolgozni ez ügyben :D bár a sütőnk nem alkalmas ilyen sütik sütésére, vagy muffinból kirakjuk Claudiát :D

Gabba 2014.05.28. 11:58:53

@higeona: @Kapitánylány: yess, muffinból lehet! a haját meg vattacukorból :)

higeona 2014.05.28. 12:30:11

@Kapitánylány: Jó, muffint talán még én is tudok sütni, ahhoz nem biztos, hogy szükségünk lesz segítségre. Csak @Gabba: meg ne tudja, hogy mire készülünk! ;)

Gabba 2014.05.28. 16:06:03

@higeona: @Kapitánylány:
konspiráljatok nyugodtan, olvasni nem tudok, csak írni :)

higeona 2014.05.28. 18:41:04

@Gabba: Hű, akkor random generálod a válaszokat? Nem akarsz lottót venni? Elég jól el szoktad találni, hogy mit kell írni :)
süti beállítások módosítása