Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Emberi tényező 1x13 - Strawman SOROZATFINÁLÉ

2014. május 16. 13:00 - candyperfumegirl

Gyásznap. Ez az utolsó epizód az Emberi tényezőből, és nem csak az első évadból, mert sajnos a sorozatot gyártó csatorna, a Fox úgy döntött, hogy nem kér belőle többet. Ennek a részleteit itt olvashatjátok, személy szerint nagyon szomorú vagyok, mert ígéretes sorozat volt, jó kis szórakoztató színfoltja a televíziós sci-fi-akció műfajnak, mindenképpen hiánypótló, erre 13 epizódot kaptunk belőle összesen. Na de itt kanyarodjunk vissza a záróepizódra, hiszen annyi égető kérdés foglalkoztat még minket. Mit akar valójában a Szindikátus? Hol van Kennex volt csaja? Hol van most és miben mesterkedik Dr. Frankenstein? Hogy áll a Terminátor robotnők sorozatgyártása? Milyen okból volt távol két epizód alatt is Grumpy Paul? Hány sötétszürke nadrágkosztümje van a Kapitányasszonynak? Mire használja méretes szintetikus nemi szervét Robotzsaru? Kennex megdugja végre Jócsajt így a 13. epizódra? És mégis MI A FÉSZKES FENE VAN A FAL TÚLOLDALÁN???

straw01.png

Spoiler alert: egyikre sem kapunk választ. És most, hogy ezt a sokkoló tényt közöltem, foglalkozhatunk is a hetiesettel, az sem lesz érdektelen azért. Egy hajléktalanszállón nyitunk, ahol úgy lehet gyógyszerhez jutni, hogy egy gép vérmintát vesz az erberek ujjából, pillanatok alatt analizálja, milyen gyógyszerre és vitaminra van szüksége az alanynak, és kiadja a személyre szabott kis pirulát. Ez eddig egész jó, de az ágyakért már verekedni kell, esetleg osztozni mindenféle nyomulós gennyes alakokkal. Egy fiatal lányra pont egy ilyen bepróbálkozó tapad, amikor megjelenik egy behízelgő modorú kerekesszékes alak, aki először is elküldi a moleszterálót a halál faszára, majd a kiscsajt csalja el egy másik hajléktalanszállóra, ahol még állítólag van szabad ágy meg ehető kaja. Én pont hogy benne nem bíznék meg ezek után, de a lánynak úgy tűnik, nem mondták el elégszer a szülei, hogy idegenektől nem fogadunk el soha semmit. Persze a sarokig nem jutnak, amikor cukrosbácsi elkábítja a lányt, felpattan a kerekesszékből (jóhogy), és már viszi is magával.

straw02.png

Eközben a rendőrségen kihallgatnak mindenkit, akinek munkakapcsolata van Robotzsaruval, vagyis Kapitányasszonyt, Kennexet és Rudyt, Robotzsaru rendőri munkára való alkalmassága a téma. Főnökasszony a tőle megszokott kimért profizmussal válaszol, Kennex a lazát adja, egyszer fél kézzel felborított egy kisbuszt, szóval fasza gyerek, mégis mit mondjak még? Geek Rudy is hozza a formáját, hebegve-habogva valami olyasmit ad elő, hogy nem bánná, ha Robotzsaru lenne születendő gyermekei apja, és lehet, hogy 2048-ban már van olyan technológia, ami erre valahogy megoldást kínál, mert NAGYON furcsa néz rá mindenki hirtelen.

straw03.png

Na ugorjunk, mert meló van, menni kell helyszínre, Robotzsaru majd útközben kifaggatja Kennexet, hogy mégis miket mondott róla. Miket mondtam volna, csak a színtiszta igazat, hogy néha átvilágítod a golyóimat és a farkadat mutogattad nekem a szolgálati autóban. Robotzsaru szoftvere lefagy egy pillanatra, és nagyon izgulhat a meghallgatás eredménye miatt, mert nem veszi, hogy csak szívatják, pedig nyilván annak rendje és módja szerint feldicsérte Kennex, hogy továbbra is együtt dolgozhassanak. Azért abban megegyeznek, hogy Kennex golyóitól a jövőben Robotzsaru távol marad, így mindenki elégedett és kiegyensúlyozott lehet, hála a magasságosnak.

straw04.png

Megtalálták a lány holttestét egy kukába dobva, és Kennexnek valahogy ismerős a dolog, a test fel volt vágva, majd összevarrták és szalmával tömték ki, ez baromira creepy, úgy meg főleg, hogy olyan 10 évvel ezelőtt volt már egy sorozatgyilkos, aki pont ezt csinálta az áldozataival. Ő nem lehet most a tettes, mert elkapták, és az életfogytiglant tölti éppen, na és ha szeretnénk azt is tudni, ki volt a rendőr, aki rács mögé juttatta, hát Kennex apja kéremszépen. Persze előkerül a „már az apám is rendőr volt, és miatta akartam rendőr lenni” motívum, és megtudjuk, hogy Kennexaput szolgálat közben ölték meg, nem sokkal a Strawman fedőnevű sorozatgyilkos, Michael Costa bevarrása után. Kennex Junior most szétnézne egy kicsit apu archív anyagában, de azt a bizonyítéktár zárolta valami miatt, de ez nem akadály, John majd kuncsorog egy kicsit Kapitányasszonynál, az a módszer eddig mindig bevált. A zárolás oka állítólag az, hogy Kennexapu robottechnológiát lopott ki a bizonyítéktárból, és a feketepiacon értékesítette, az ilyesmit meg nem nagyon nézik jó szemmel a munkaadók.

straw05.png

Grumpy Paul is előkerül így az utolsó epizódra a vakációjából/plasztikai sebészetről/szexrobot orgiáról/pénisznagyobbító műtétről (sose tudjuk meg), és rögtön munkára is jelentkezik, eligazítás van. Kapitányasszony beavat minket a Strawman tevékenységének történetébe, az áldozatok minfig tizenéves fiatalok voltak, kitömte a testüket szalmával, de a belső szervek sosem kerültek elő. Ideje lenne elbeszélgetni a gyilkossal kicsit, Kennexék már mennek is a futurisztikus szuperbörtönbe, ahol azt az infót kapják, hogy ez a Strawman Costa példás magatartást mutat, mg tévézni is engedik, mert áldott jó gyerek az, csak egy kicsit skizofrén. Ami érdekes, hogy Kennexéknek azt mondja, hogy ő senkit nem ölt meg, de vannak emlékezetkihagyásai, amik a skizofréniával együtt járhatnak, ez pedig elég praktikus, ha esetleg valaki rá akarná kenni az egészet. Kennexapu amúgy hitt neki, jelzi Costa a szemöldökráncolás láttán, ettől a mi Kennexünk persze elgondolkodik, mikor látogatott meg téged az apám? Pár nappal a halála előtt, ráadásul álnéven, tényleg meg kéne nézni azt a Kennex Senior Best Of archívumot.

straw06.png

Ha Costa igazat mond, hogy őt csak bemártotta valaki, akkor nem őt másolja most egy újabb gyilkos, hanem az eredeti gyilkos folytatja áldatlan tevékenységét. Jó lesz sietni, mert nekünk, nézőknek most megmutatják, hogy az elmélet igaz, és a gyilkos cukrosbácsi már kerülgeti is az újabb áldozatát. A rendőrségen Jócsaj vigyorogva érkezik, ő megvizsgálta a varrást az áldozat testén, ami hajszálra megegyezik a korábbi áldozatok testén talált varrásokkal, egyértelmű, hogy egy kéz munkája, tehát az igazi gyilkos még szabadon van! Köszönjük Emese, ezt eddig is tudtuk. Amit még nem tudunk, az az, hogy mit tárolt Kennexapu a nagyon titkos fájlokon, de a Kapitányasszony úgy tűnik, befenyítette a megfelelő embereket időközben, mert Kennex már meg is kapta a hozzáférést. Na lássuk. Kennexapu rögzítette, hogy neki gyanús, hogy nem Costa az igazi gyilkos, akit egy parkban sétálva kaptak el, egy bazinagy késsel a kezében, és az összes áldozat DNS-ével a testén, LEHET, hogy valaki csak be akarta mártani? Zseniális következtetés. Ami számomra egyedül érdekes ebben, az csak az, hogy ez a felvétel tizenvalahány éve ott porosodik a rendőrségi archívumban, és SENKINEK NEM JUTOTT ESZÉBE UTÁNANÉZNI, HOGY TALÁN NEM IS A VALÓDI GYILKOST KAPTÁK EL?

straw07.png

Na lássunk valakit, aki dolgozik is a rendőrség berkeiben, Geek Rudy éppen a holttestet vizsgálja, és észreveszi, hogy az áldozat körme alatt nincsen kosz, márpedig ilyesmi élő embernél nem fordulhat elő. Kennex is befut, a felvételeken az apja bekarikázta az áldozatok lábait, tehát érdemes lesz megnézni ennek a hullának a lábát is. A talpa teljesen lapos, állapítja meg Robotzsaru, és Geek Rudy fejében isteni szikra pattan, és organikus nyomtatókról kezd el beszélni. Én ezt itt még nem egészen értem, úgyhogy Geek azonnal felvilágosítja a hozzám hasonló szőkéket. Az van, hogy ez a holttest csak egy másolat, egy bionyomat, amit bioprinterrel (nem vicc) lehet előállítani. Szemléltetésképpen nyomtat is egy muffint az épp kéznél levő bioprinterrel azonnal, aminek az alja lapos marad – ahogy a testek talpa is, hiszen azon állnak a nyomtatóban. Akkor ezt most még egyszer: emberi testek printeléséről beszélünk, hát ide jut el 2048-ra a 3D-s nyomtatás. És Geek folytatja, az organikus nyomatok egyetlen hibája pont a lapos talp volt, ezért az újabb típusú printerekben már kiküszöbölték ezt a problémát, ezek szerint a gyilkos egy régebbi típust használ. Emésszük ezt a sok új információt pár pillanatig.

straw08.png

Ebből következik az is, hogy ezek szerint azok az emberek, akikről a másolatok készültek, még akár életben is lehetnek, ez végre valami biztató. Kérdés persze, hogy mire kellenek neki. Okos rendőreink rájönnek arra is, hogy a gép nem tud belső szerveket nyomtatni, csak üreges testeket, ezért kell a szalma, mint tömőanyag, hogy ne derüljön ki, hogy mesterséges a cucc, az eltűnt embereket meg ne nagyon keresse senki. Ekkor jön a hír, hogy találtak még egy kitömött holttestet a Fal közelében, akinek ugyanolyan szúrásnyom van az ujján, mint az első áldozatnak. Kennex rájön, hogy a hajléktalanszállókon levő gyógyszerautomaták szúrják meg az emberek ujját, tehát az lehet a gyilkos vadászterülete. Ez nagyszerű, csak éppen 46 hajléktalanszálló van a városban, arra pedig nincs meg a rendőrségnek sem az emberi, sem az anyagi erőforrása, hogy szétkapja mindet. Kapitányasszonynak van erre is egy megoldása: 44 helyre beküldenek egy rendőr-robot párost, hogy emberkedjenek egy kicsit, meg éreztessék a a fenyegető jelenlétüket, akkor a gyilkos majd menekülőre fogja, így kizárásos alapon a maradék két szállóra megy, ahol tudni fogja, hogy még nincs razzia.

straw09.png

A terv mindenki tetszését elnyeri, csak Grumpy Paul pukkad, hogy neki kell hajléktalan álcát öltenie, és ez árt a szépségének. Annak már mindegy, mondja gonoszul Jócsaj, akinek ebben persze igaza van, de génmanipulált szépségként könnyű szájalni ugye. Grumpy ismerkedni kezd, és össze is haverkodik egy nagyon tré világító szemüveget viselő sráccal, ad neki egy kis alamizsnát, majd sasolja tovább a cukrosbácsit, hátha előkerül. Eközben Kennex Grumpynál sokkal jobban szenved a járőrkocsiban, Robotszaru éppen a Lionel Richie karaoke programot teszteli, és a Hello-t énekli telkes átéléssel. Kenenxnek pillanatnyilag nincs jobb ötlete társa elhallgattatására, minthogy hősies rendőrsztorikat meséljen az aljáról, a példaképről, aki teljesen kizárt, hogy korrupt lett volna, de ezt eddig is tudtuk, lapozzunk.

straw10.png

Gyilkosunk is akcióba lendül, vadászná a következő áldozatát, de megjelenik a látóterében az egyik rendőr hű robotjával, amitől elég ideges lesz és gyorsan változtat a tervén. Vágás, már csak Grumpyt látjuk, aki rálel újdonsült haverja gagyi világítós szemüvegére. Na, ez a gyilkos is pont az egyetlen olyan embert bírta elrabolni, akivel Grumpynak sikerült szimpatizálnia a 13 epizód során. De nincs nagy baj, Jócsaj jelenti, hogy egy drón követi a gyilkos kocsiját. Sőt, lesz még jobb is, az egyik sarkon a gyilkos kiszáll a kocsiból, és készségesen belenéz egy térfigyelő kamerába, Jócsaj már futtathatja is az arcfelismerést nagy lelkesedéssel. Pillanatok alatt név is társul az archoz, Glen Dunbar az emberünk, és illegális feketepiaci üzelmek matt körözik. Ebben a pillanatban pedig otthagyja a kocsit az elrabolt sráccal együtt, és beront valami nagyon gyanús épületbe.

straw11.png

Kennexék utána, és meg is találják az elrabolt fiatalokat, altatásban vannak, és élnek még, ez egyre jobbam alakul, na vajon mi fog elcsesződni? Kintről lövést hallanak, majd megtalálják a gyilkost a földön fekve, akármi legyek, ha nem csak másolat ő is. Közben Kennex megtalálja a tömőszobát, amikor a gyilkos mögé lopózik, figyelmeztető jelleggel jól fejbevájgja, majd fojtogatni kezdi egy kicsit. Robotzsaru már megállapította, hogy a megtalált test csak kópia persze, ráadásul robbanószerkezetet helyezett el benne a szorgalmas ezermester, de ez most nem érdekli, mert menni kell a haverjának segíteni, aki pont ebben a pillanatban állít bele egy kést a gyilkos mellkasába. Ami kisüt pár áramkört, úgyhogy megnézik, hogy is van ez. A teste tele van robotalkatrészekkel, megpróbálta kiborggá alakítani magát, valahogy egyszerre bizarr és undorító a látvány.

straw12.png

Na vissza a rendőrségre, és rakjuk össze, amit tudunk. A printer és a gyilkos testébe beépített alkatrészek mind a rendőrségi nyilvántartás regisztrációs számát viselik, vagyis a bizonyítéktárból származnak, de ki juttatta ki azokat onnan, ha a mintazsaru Kennexaput már csak elvből is kizárjuk a lehetőségek közül? Robotzsarunak megvan a válasza, egy Silas Grant nevű rendőr, aki akkoriban a bizonyítéktárért felelt, és nem sokkal Kennexapu halála után őt is megölték szolgálat közben. Ő juttatta ki az alkatrészeket a feketepiacra, a gyilkosnak aki súlyos beteg volt, és robotalkatrészek beültetésével akarta újjáépíteni a testét, az elrabolt emberek meg tesztalanyok voltak. Ami a rendőrségi ügyeket illeti, Kenenxapu rájött, hogy valaki csencsel a bizonyítéktár tartalmával, ezért vagy Grant rendőr, vagy maga a gyilkos megölte, de később Grant rendőrt is kiiktatta a gyilkos, hogy eltüntesse a nyomokat, Kennexapura meg szépen ráhúzták a vizes lepedőt. De most a fiacskája tisztázta a nevét, ráadásul az apja gyilkosát is elkapta, már csak az van hátra, hogy a bűnbak Costát kiengedjék a börtönből.

straw14.png

Na zárjuk le Robotzsaru kihallgatását is, úgyis lehet sejteni, hogy nem kerül a méhtelepre, nem izgultunk azért annyira. Még megpróbálja megbízható MX-nek tettetni magát, unalmas robothangon, de hagyjuk is ezt, mindenki imádja, olyan dicshimnuszokat zengtek róla a kollégái, hogy csak úgy ömlött a nyál a jelentésekből. Nagyszerű, akkor állományban marad, lehet is csatlakozni a szomorúan italozó Kennexhez, hogy menjenek inkább bulizni. Robotzsaru egy nagyon rejtélyes, láb alakú csomaggal érkezik, na vajon mi lehet benne, humorizál Kennex, de Robotzsaru most éppen kikapcsolta a szarkazmus-érzékelő programját, mert csak néz bambán. Zárjuk le a sorozatot a férfibarátság szép pillanataival, az ajándék a legmenőbb hipermodern műláb, amit csak el lehet képzelni, Kennex meg nagyon örül, hogy Robotzsaru a társa marad, és együtt eredhetnek a Szindikátus, a volt csaja, Dr. Frankenstein meg a terminátorai, és a Fal túloldalán tanyázó alvilág nyomába, de ez az, AMIT MÁR SOSEM TUDUNK MEG, hála a szemét Foxnak, hogy elkaszálták a sorozatot. Azért egy élmény volt ez a 13 epizód így is, és már nem maradt más hátra, csak az, hogy betegyem az epizódok helyes sorrendjét, az újranézést csakis így javaslom, mert a Fox rendesen megkavarta ám őket:


• 1.01 Pilot (#1.01)
• 1.02 Bőr- (#1.05)
• 1.03 Veszed az adást? – (#1.06)
• 1.04 Az ív – (#1.07)
• 1.05 Vértestvérek – (#1.08)
• 1.06 Szívritmuszavar – (#1.03)
• 1.07 Simon mondja – (#1.10)
• 1.08 "You Are Here" - (#1.02)
• 1.09 Szabadlábon - (#1.09)
• 1.10 Észlelés - (#1.04)
• 1.11 Zavar - (#1.11)
• 1.12 Az arctolvaj - (#1.12)
• 1.13 Strawman- (#1.13)

9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wovbagger 2014.05.16. 13:24:55

Kár, hogy elkaszálták. És nem csak a sok megválaszolatlan kérdés miatt: a nyögvenyelős első pár rész után kifejezetten jó volt a sorozat a közepétől. Szívesen láttam volna pl. több olyan sztorit, amiben a krómok (vagy a krómság, mint olyan) kerül a középpontba - de bőven sorolhatnám még. A figurák is szerethetők voltak, és bár a det. Stahl-t játszó Minka Kelly színésznek eléggé halovány, szépen tud mosolyogni.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.16. 17:35:55

Azért ez az ennyire korai kasza tényleg ordas nagy genyaság volt, akármivel is indokolják. Ha már nem varrhatták el rendesen a szálakat, legalább összefércelhettek volna, mert most több sebből vérzek :(
És szomorú vagyok.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.16. 17:59:28

Paul az anyukáját vitte el nyaralni szülinapja alkalmából, legalábbis ezt mondta a Kapitányasszonynak. Ha tényleg így volt, akkor egy fontos és kínzó kérdéssel kevesebb gyötör.

candyperfumegirl 2014.05.16. 22:42:04

@aggyistenbrittudós: legalább EGY tisztázódott a kínzó kérdések körül, én így már nyugodtabban fekszem. :)

Tényleg annyira agyrém, hogy így kaszálták el...

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.05.17. 09:47:07

Nekem olyan érzésem van, hogy maguk az alkotók is megdöbbentek a kaszán. Azt hittem, hogy egy ilyen sorozatnál a zárás egy hatalmas cliffhanger lesz... Ez a rész kábé olyan volt, mint az eddigiek. Szerintem a Dr. Frankensteines rész lett volna jó záró... Na mindegy. Van olyan helyzet, hogy később mégis meggondolják magukat a csatornánál?

candyperfumegirl 2014.05.17. 14:33:22

@lorelai21: volt már rá példa (Jericho), de ott hatalmas rajongói kampány volt. Meg úgy tudom, a Firefly-hoz is a rajongók miatt készül el a Serenity film befejezésképpen. Sőt, azt hiszem,a brit Office karácsonyi különkiadása sem volt eredetileg betervezve, az is csak egy bonus volt, és bizonyos szálakat ott zártak le. Nem lenne rossz egyébként itt is hasonló, akár egy két órás film, ha még évadban nem lehet reménykedni, mert itt annyira a levegőben lóg MINDEN...

ügyfélszolgálatos 2014.05.18. 14:50:26

Fuck FOX! Ennyit tudok nekik mondani. Bezzeg abból a már ellaposodott Simpson családból már a 23 vagy hányadik évadnál tartanak.

lorelai21 · http://thepeoplewithdisabilities.wordpress.com/ 2014.05.20. 13:49:06

@candyperfumegirl: hát igen, az elején bőven kifejtetted... Bár talán Grumpy Paul magánélete/Kapitányasszony nadrágkosztümjei miatt nem lesz népfelkelés, de a többi égető...

szinkrobi · http://iszdb.hu 2014.05.22. 20:01:51

("Szalmabáb" volt a rész magyar címe)

Szóval nagy kár, hogy nem folytatják, nem is értem miért nem. (erre tud valaki magyarázatot?)

nem értem miért adta a Fox össze-vissza a részeket. (erre tud valaki magyarázatot?)

azt sem értem a Viasat miért adta össze-vissza. (erre tud valaki magyarázatot?)

több kérdésem nincs is :-)
süti beállítások módosítása