Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x119 - Cuki Pink leverte KokkIzát

2014. május 10. 20:47 - sixx

Nu, ez is eljött, a 120., egyben utolsó hogyvót. Nem semmi menet volt, Géza kartáccs nevében is köszönöm a megtisztelő és kitüntető figyelmet, az irdatlan mennyiségű kommentet (posztonként átlagosan 400 körül járunk), és remélem, hogy nemcsak a VV, hanem a hogyvolt többi írása is felkeltette a figyelmet, és minden törzskommentelő visszatér egy másik sorozathoz. Szóval kösz.

Screen Shot 2014-05-11 at 10.55.58.png

Bencus és Lilu, two-in-one csapó egy a hétvégére, Lilu bézs koktélruhában (ezt a kifejezést akkor szoktam hasznélni, ha gőzöm sincs, milyen ruha van a nőn), Bencus diszkózáshoz öltözve, még egy utolsó nekifeszülés, Pink versus KokkIza, lássuk. A nézőtéren sok villalakó, köztük Traktoros is, valami műkutyával a keziben. az állás 42-58, valaki elhúzott, de a valóvilágingyeneapplikáción keresztül lehet ezen változtatni. Vicces feladatokat kaptak a lakók, nahát.

Az első ezek közül az, hogy bekötött szemmel szedjenek össze pingponglabdákat a vellában. KokkIza vaklál, Viki röhög, Debil dirigál, KokkIza a riportban aszongya, hogy tetszett neki a feladat, nekünk is, mert néha csak a jóisten mentette meg attól, hogy hasra vágja magát. Debilnek bejött KokkIza taktikája, ahogy tapogatott mármint. 2 perc 24 alatt abszolválta a dolgot. Pink mint egy agyatlan élőhalott, ténfergett az udvaron egy sort, azaz hozta saját magát, nem volt nagy különbség a mozdulataiban, mint egy hétköznap, és majd ezért VV Attila biztos nagyon bántani fog. Azt, hogy nem ment falnak ez első nyolc másodpercben, csak a véletlennek köszönhette. Ja, és mi van a kiskutyával???? (Ez a kutyaházról jutott eszembe.) A ideje: 4:18.

A következő feladatot Debilre szabták: a két csaj bikiniben mosott ablakot. KokkIza most, hogy Traktoros már nem veszélyezte, olyat táncolt/mosott, hogy Debil csak azért nem rántott rá a kis pöszörőjére, mert ott ült mellette Viki, aki nem egyszer saját maga is úgy morgott, mint egy tüzelő barnamedve.

Nekem az is számít, hogy tiszta legyen az ablak (Viki).
Olyan voltam, mint egy farkaskölyök, aki látja a Holdat (Debil).

Pink szegény nem nagyon tud mozogni, bár, mint ahogy az Debil megjegyzéséből kiderült, nagy volt rá a bikialsó, és kifittyent a pina néhol, ő meg csak arra tudott gondolni, hogy de megpengetné. Ettől még az ablakot, kicsit szarul ugyan, de lemosta. A legdögösebb ablakmosó KokkIza lett.

iza1_1.gif iza2_1.gif
iza3.gif iza4.gif
iza5.gif iza6.gif
iza7.gif pink1.gif

 

Ha lesz autóm, ketten együtt eljöhettek egy takarításra (Debil).

Az utolsó feladat: egy folyadékkal teli tálat tartani kinyújtott kézzel, mintha egy Survivor-epizódot látnék. Remegnek, mint a nyárfalevél, de küzdenek a gravitációval, és a végén ha hajszállal is ugyan, de KokkIza nyert. Háromból három.

Az a baj, hogy nem vagyok olyan erős, mint Sherk, a zöld ogre (Pink).

Meglepetésvendégek jöttek a villába, de hogy ki, azt nem árulták el a két versenyzőnek előre, KokkIza Traktorosra számított, gyors fújatás, kérdi Debil kedvesen. De nem Traktoros jön, hanem KokkIza anyja, a csajnak úgy ver a szíve, miközben öleli, hogy beleremeg a hangszóró. Sírnak.

Még jövök egy anyák napi ajándékkal (KokkIza).

Screen Shot 2014-05-11 at 9.41.54.png

Pinkhez a tesója érkezik, Debil menten álló fasszal dörömböl az ablakon, és tuti megfordul a fejében, hogy helikopterezzen egyet.

-Ez a húga? (Viki)
-Hát, jobbat vártam. (KokkIza)
-De ez jobban szereti. (Debil)
-Jézusom! (Viki)

KisPink azzal nyit Pink rettentő kivágott ruháját látva, hogy mi ez a csöcs, a kérdés jogos, persze. A beszélgetés érdekes, mármint annak, aki Pink agyába akar tenni egy túrát, amit senkinek nem javaslok mellesleg, aszongya KisPink, hogy a negyedik hely is szép, mire Pink felháborodik, mi van, célozgatsz, hogy ki fogok esni? KisPink utána mentene, fogytál, mondja, mire Pink majdnem sírógörcsöt kap, dagadt voltam? Anyám, borogass. A legviccesebb az, amikor a gongot hallva KisPink akkorát ugrik, hogy majdnem leugrik a kanapéról.

Screen Shot 2014-05-11 at 9.47.24.png

Este búcsúbuli, amiből egy rettenetes dolog van, amiről beszélni kell: Debil annak idején azt ígérte, hogy lesmárolja Vikit, ha bejutnak a döntőbe. És ez most eszébe jutott. Viki megretten, faszomat csókoljad, baszki, de nincs menekvés, smárolnak. Nem szép látvány, na.

Te már konkrétan eddig jutottál a játékban, hogy csókolóznál velem? (Viki)
Varangyot fogdostál, agyvelőben fetrengtél, mit fosol? (Debil)
Nagyon nyálas vagyok. (Viki)
Ezért vannak oda itt a lányok? (Viki)
Ez csak egy átnyalás volt. (Debil)

smar.gif

Na, ennyi volt az érdemi rész, ezután jöttek a szokásos körök a barátságok elemezgetésével, a búcsúval, a bevonulással és a párbajjal, ami civilizált és decens volt, semmi köpködés vagy kurvaanyázás, a vége pedig a borítékolható Pink győzelem, azaz KokkIza mehetett Traktoros karjaiba, muhaha, adok még három napot ennek a kapcsolatnak. Ma este döntő, élőzzük.

Tegnap vót:

KokkIza vagy Pink, Pink vagy KokkIza, ez a kérdés, miközben Kállay-Saunders Bandi éppen egy szakállas nővel küzd meg az Európa Leggicsesebb Előadója címért. Tessen kommentelni.

Címkék: vv6
932 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittlePurple 2014.05.10. 20:45:08

Number One!!!
Hajrá Aurelio!!!

csillagkukkancs 2014.05.10. 20:47:41

egy.
megérett a meggy! :D

XO 2014.05.10. 20:48:01

HAJRÁÁÁÁ IZAAAAAAAAA!!! :)

csillagkukkancs 2014.05.10. 20:50:02

@katicaa a hétpettyes: amikor elkezdtem egy volt. de a négy se rossz. /és ma pont a negyedik helyért küzdenek a fotelben a lányok/. ez jel lehet?! :D

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 20:55:42

@csillagkukkancs: nem, a harmadikért. a negyedik az küzdelem nélkül is meglenne. :)

csillagkukkancs 2014.05.10. 20:58:41

no, de a vesztes negyedik lesz. :D
ez az egész - a győztesen kívül a többiek számára- szívás.
akár ma, akár holnap.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 20:59:03

Mán megint szeksz a szerkiktől: Melyik tud szekszisebben ablakot pucolni? Amikor két f*sz ment párbajra, akkor miért nem jutott valami hasonló feladat az eszükbe. Innen is csókoltatom őket.

Vajon hanyadik helyre csúsztam le, amíg a fenti kérdéssel foglalkoztam.

nemszázas 2014.05.10. 20:59:15

@XO: ezek szerint Krisz szülei is áldásukat adták rájuk, különben nem lenne ilyen vidám:)

nemszázas 2014.05.10. 20:59:59

@aggyistenbrittudós: és Au és a másik gyerek rúdtánca?!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:01:38

@Szentpéter2: azt olvastam, hogy "pedig megtértem." Pedig nem is.

Krétagarbó 2014.05.10. 21:01:41

Itt a lé a tét...

Lilu és IB , Lilu csinoska, IB meg vigyorog mint a vadalma..

XO 2014.05.10. 21:03:08

58-42...............

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:03:27

Lilunak egyre kevésbé állnak jól ezek a térd fölött véget érő szoknyák/ruhák.
Fenn meg kibuggyan a hónalja.

csiberibe 2014.05.10. 21:04:20

csúnyán elhanyagoltam a témát a héten, mea culpa.
Ez rossz párbaj, megint nem tudom, melyik bentmaradása fájna kevésbé, egyiket se bírom...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 21:04:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Te meg öltözzél már fel végre, elképesztő ez a nyílt pucérkodásod.

Cimili 2014.05.10. 21:04:40

Hajrá Izaaaaaaaaaaaa!:)

nemszázas 2014.05.10. 21:06:28

@Krétagarbó: "IB meg vigyorog mint a vadalma"
én ebből meg is tudtam, amit akartam, Bence csak azért vigyorog ilyen gyanúsan (bár nem látom, de a leírásodból így tűnik) mert ma este már fújathat Zsófikával, tehát ő fog kiesni. Benedict Cumberbatch sem vezethette volna szebben!

Krétagarbó 2014.05.10. 21:06:53

Százalékok: 58-42.
A nézőtéren Ati, laci, Durci, Trakker (úgy látszik sikeres volt a stoppolás), Izáanyu satöbbi...
Hétpróbák:
Izé szeme bekötve, így kell a nyugiba betalálnia az ágyon lévő pinpong labdáért, majd a sütőben is van egy, majd a fürdőben a mosdókagylóban. A hálóban egy kupis ágyban, elég gáz a rendetlenség..
Pinkinek ugyanez, nyilván a pingpong labdák máshol. Pinki lelassult, sokkal bénább, mint Izé. Mondjuk ő hátrányban van, emlékezzünk a szolizseton keresésre...

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:06:55

zsófika nem tudja hogy hol van. hát ez nem újdonság

nemszázas 2014.05.10. 21:06:56

@nemszázas: és ezt még azelőtt írtam, mielőtt visszaolvastam volna, hogy bemondták az állást.

KRISZ FAN 2014.05.10. 21:07:01

@katicaa a hétpettyes: úgy legyen!! ááááá nem tudom, nem tudom mit gondoljak

Krétagarbó 2014.05.10. 21:10:18

@nemszázas: Sőt, az óráját is nézegette feltűnően.

Pinki már az első labda megtalálásánál kiesett, túllépte az időt.

2 feladat: bikiniben ablakot mosni szekszuálisan. Izé rázza, AUnak a szája tátva és a kocsimosást emlegeti. (biztos vanilyen pornó. Én nem tudom:))
Izé belendült, Traki szerintem most már rágja a kefét...
AU szeretne mindennap ilyen feladatokat.

Krétagarbó 2014.05.10. 21:12:06

Pinki kicsit tudományosabbra vette a fikcsit, alakra állítólag jobb, mint Izé, nem tudom, nem látom.
Pinkiben viszont nincsen dög, csak pucoválja azt az ablakot, mindjárt elkopik:))

LittlePurple 2014.05.10. 21:12:19

pinkinek nagy a gatya, kilátszik a luvnya :D :D :D :D

mercsi 2014.05.10. 21:14:17

@katicaa a hétpettyes: honnan tudod, hogy Iza javára? én pont arra gondoltam, hogy talán bejött Attila kampánya Zsófika mellett

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:15:12

Iza, kva jól mosta az ablakot!

Hajrá IZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!

Krétagarbó 2014.05.10. 21:15:12

Iza nyert ismét. AU: ha lesz autóm, akkor ketten együtt eljöhettek egy takarításra.

3. feladat: egy tál folyadékot kell tartani, először fejük felett, majd előre tartva a nyújtott kezükben. Iza ezt annyira komolyan veszi, mintha a fináléért menne a küzdelem. Pinki megint vesztett, mert nem olyan erős, mint egy Shrek,mint egy zöld Ogre...

mercsi 2014.05.10. 21:15:36

"nem vagyok olyan erős, mint Shrek a zöld ogre"

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:15:50

zsófika nem egy shrek. hanem csillámpóni

XO 2014.05.10. 21:16:13

Te olyan erős vagy, mint a Shrek?
Igen, csak nem vagyok olyan zöld! :DDDDDDDDDDDD

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:16:42

@mercsi: nem olyan erős, de MAJDNEM olyan okos, mint Shrek

Krétagarbó 2014.05.10. 21:17:22

Vendégek érkeztek a párbajozókhoz. Készülnek a lányok. Traki jöhet? AU: akkor egy gyors fújatás?
Izéhez anyukája jön, nagy sírás rívás, szívdobogás, most én is hallom...

XO 2014.05.10. 21:19:04

Milyen a körmöd? Nem tetszik! :DDDDDDDDDDd

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:20:09

+ 1 pont Iza mellett a visítás-mentes, szelíd egymásnakörülés. Vagymi.

KRISZ FAN 2014.05.10. 21:21:31

@XO: Iza kérdezte Kriszről az Anyukáját!!! Ez az!!! HAJRÁ IZAAAAAAAA!!!!

mercsi 2014.05.10. 21:21:51

anyuka odaadja a keresztes nyakláncot. nekem az egyik film jut eszembe, aminek a végén az volt a poén, hogy kiderült, végig a nyakláncon a keresztben volt a drog. :D

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:21:54

megható volt és erőt adott izának

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:21:59

Ez szép volt, be is könnyeztem egy kicsit (XO, te biztos érted).

Krétagarbó 2014.05.10. 21:22:10

Iza tachikard (vagy mi.)

Na jó, én is elérzékenyültem kicsit. Milyen a körmöd? Kék. Nem tetszik. -kérdi anyjától Iza. Mit szólsz Trakihoz? Találkoztam vele, nagyon szurkol, hadrendbe állította a fanokat (ugye csajok??:)).
Mennyit takarítok mi? Nem kell leszokni, tanácsolja anyu.
Mindenki jön a párbajra, Traki is ott lesz. Hiányzol neki.
Izaanyu ad egy nyakláncot kabalából Izának, aminek Izé nágyon-nágyon örül.
Kis lelkizés, ezután jobban megbecsüllek és elviszlek moziba is.-mondj IZa anyjának.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 21:22:27

Ó vandál isteneim! Zsófi annyira kislány még, nem is bírtam nézni, én szégyelltem magam :(
Iza nem kispályás.
Ez a szekszi ablakmosás ultragáz feladat volt, bárki is találta ki.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:23:41

és milyen szép most Iza smink nélkül
és kérdezte K-t :), juhúúúúúú!!!

mercsi 2014.05.10. 21:24:44

hehe, Au úgy viselkedik most, mint a munkások az építkezések mellett... visszataszító...

Krétagarbó 2014.05.10. 21:24:45

Pinkihez ki jön?

Hugica, AU valami nagyon idióta sapekban dörömböl az ablakon át neki.
Viki szerint nem hasonlítanak Pinkivel egymásra a hugival, Izé szerint Pinki jobb. Szerintem nem sokkal, csak a hugi idősebbnek tűnik, nem ?

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:25:03

tóth lányok. egyformák, rínak, kiabálnak. cukiskodnak.

LittlePurple 2014.05.10. 21:25:53

@Krétagarbó: azt mondták, hogy inkább a hugi jobb!

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:27:51

@XO: úgy örülök, hogy K. megkereste Iza anyukáját!
(mindenkitől elnézést, hogy ömlengek, de nem bírom megállni)

Krétagarbó 2014.05.10. 21:28:14

Összeszedetten beszéltél, fogytál, csinos vagy nagyon, anyáék szeretnek (Pinki: TÉLLEG??, bakker, én sem értem...)
Gong: ki kell menni, akkor holnap tali, hugi nem adott infót az Atti féle szervezkedésről.
Pinki: megyek veled, nem jössz velem...

Ja kimaradt: az elején: HUgi Pinkihez: mi ez a csöcs??

Cimili 2014.05.10. 21:28:29

Hugi Pinkinek: Anyáék szeretnek.
Pinki: Tényleg?
Hubazz, Pinki húzzál haza!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:28:44

@mercsi: baszki, nekem is pont ez ugrott be, tényleg olyan volt.

Krétagarbó 2014.05.10. 21:29:02

@LittlePurple: akkor félreértettem, bocsi.

pocokpocok 2014.05.10. 21:29:05

hahó, csak nem bírom komment nélkül :P

Iza keresztjéről csak nekem jutott eszembe a kegyetlen játékok vége? :P

csiberibe 2014.05.10. 21:29:18

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: úgyse sokáig fogsz ömlengeni, elnézzük neked...

mercsi 2014.05.10. 21:30:00

@pocokpocok: én is írtam korábban, csak nekem nem jutott eszembe a film címe :D

Cimili 2014.05.10. 21:30:11

@mercsi: Nem tud viselkedni Au, valahogy megrekedt egy óvodás szintjén.

XO 2014.05.10. 21:30:23

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: húúúú....ez most nagyon jó volt és remélem mindenki látta, hogy milyen dolgok lettek fontosak Izának...ez az amiért én annyira bírom őt....

pocokpocok 2014.05.10. 21:31:44

@mercsi:
bocsesz, csak idepattantam, nem olvastam, de akkor pacsi ;)

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:31:47

@Krétagarbó: azt kifelejtetted: fogytál
Pinki: kövér voltam?

KRISZ FAN 2014.05.10. 21:32:54

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Én is, de miért ne tette volna, szerelmes. :)) ellendrukkik kíméljenek, please

Krétagarbó 2014.05.10. 21:35:35

Esti unicum lehajtva, folytathaTTYuk.

pocokpocok 2014.05.10. 21:36:00

@pocokpocok:
és ott is a csaj kezére volt tekerve, Iza is azt mondta, majd a kezemre tekerem, tuti látta a filmet :D

Nagy Endre 2014.05.10. 21:36:00

@XO: Megható volt.Szívdobogás mint Krisszel...

Apropó úgy tudom ma Danics Dóri elénekli az új számát a stúdióban.

nosce 2014.05.10. 21:36:16

@Krétagarbó:
hárman majd elmennek Iza anyuval meg trakival moziba :) A sötétben láthat esetleg egy kis kézimunkát is :)

LittlePurple 2014.05.10. 21:36:25

@mercsi: mondjuk 4 hónapja nem látta a családját, ebből szempontból érthető, nem?

Krétagarbó 2014.05.10. 21:37:46

Jajj, nem szavaztam, most mi lesz? Mindjárt megoldom.
Bulizás, zaba-pia.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 21:37:49

Pinknek mindenre a Tééééényleg? Hihihi a válasza. Az ablakmosás szeksziskedés pedig akkor lett volna feladat, ha Csárli lett volna a másik fél.

Mindentől függetlenül, hajrá Iza!

mercsi 2014.05.10. 21:38:47

@LittlePurple: nem, nem érthető. ez nem ok arra, hogy így viselkedjen...

mercsi 2014.05.10. 21:40:19

na ez a Zsófi-Iza jelenet igazán szép volt

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:41:29

ezt az asztalon cipővel táncolást soha sem fogom megérteni

LittlePurple 2014.05.10. 21:41:33

@mercsi: mi volt ebben olyan érthetetlen? 4 hónapja kényszerhelyzetben, nem látta a családját, míg a többiek mind találkoztak....de egyébként sem volt benne semmi taszító

KRISZ FAN 2014.05.10. 21:41:40

@aggyistenbrittudós: Na akkor vadászat lefújva!! ;)) Hajrá IZAAAAAAAA!!!

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:41:49

Hajrá Iza!!!

Au cipőben a konyhapulton.

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:42:03

cipő nélkül sem. asszem örekszem

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:42:18

@nosce: van olyan is, de azzal nem szoktam verekedést provokálni. :D

nosce 2014.05.10. 21:43:34

@Krétagarbó:
pedig ha szavazol épp megfordítod az állást :)

mercsi 2014.05.10. 21:43:52

@LittlePurple: ezért viselkedik úgy mint egy proli munkás??? hagyjuk...

LittlePurple 2014.05.10. 21:43:56

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: mint ahogy eddig mindenki, aki az asztalon, a konyhapulton vagy az ülőgarnitúrán táncolt.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:44:16

Au bejelenti, hogy bárkivel tudna smárolni a főnyereményért. Hú, de szimpatikus.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:45:27

Maifaszvan?! :D VikiésAu... bazmeg,mivan?!?! :D

"Milyen finom a nyálad.. "
Köszi Au. nyúltam. :D

mercsi 2014.05.10. 21:45:27

Au-n most nagyon röhögök!!!! :D :D :D :D

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 21:45:44

viki kényszeredett nevetgélése, gáz

Krétagarbó 2014.05.10. 21:45:46

Valami számot kért Pinki, amire csak bőg. Zeneileg alulművelt lehetek, de foGGalmam sincs, mi ez.
Na megoldottam félkézzel a szavazást is.
Pinki sírdogál, AU a konyhaasztalon táncol, ölég paraszt dolog. (Bár én is nyomtam asztalon anno, végül is.)
AU-nak eszébe jutott a fogadalma, hogy le kellene kapnia Vikit, ééés nem feladat anyám...
Most jön az, hogy AU puhítja Vikkancsot, AU még egy orrszarvúval is smacizna a nézőkért...
Fújj, ezek tényleg smaciznak...
Viki kiakad, hogy ezért vannak oda a csajok???

AU: VIKI NEM CSÓKOL ROSSZUL. ÉS HA NAGYON ELSZÁNTAK VAGYTOK, MÁS IS LEHET.
AU udvarol, de kedves.
Izé: én nem kérek:)))

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:46:10

Viki zoknit szagol :D

(és Iza K. pólóját öleli)

nemszázas 2014.05.10. 21:47:17

Csókolóztak? Ez most komoooly?

nosce 2014.05.10. 21:47:45

@Krétagarbó:
"Viki kiakad, hogy ezért vannak oda a csajok???"

ha traki ujjazná az biztos bejönne neki :)

Krétagarbó 2014.05.10. 21:47:55

@nosce: lehet, hogy Traki szereti threesome?

XO 2014.05.10. 21:48:18

Imádom, hogy a szolid smink mellett döntött! :))))))))))

mercsi 2014.05.10. 21:48:29

@Krétagarbó: az jutott eszembe, hogy egyik csajnak se mondogatott ilyen szépeket miután smárolt velük Au, csak Vikinek. Ez a lány tényleg tudhat valamit :D

agimano 2014.05.10. 21:48:44

Istenes Bence búgó hangja

nosce 2014.05.10. 21:48:54

@Krétagarbó:
anyuval vagy wikivel ? :)

beacska 2014.05.10. 21:49:09

most értem haza. kit nyom a csatorna?

HAJ-RÁ IZA!!!

nosce 2014.05.10. 21:49:37

@agimano:
"Istenes Bence búgó hangja"

örül előre ma este fujatás lesz :)

Krétagarbó 2014.05.10. 21:50:03

Párbaj kezdődikk, videó ismétlések. Pinki-Izé konfliktokat láthatjuk újra.

XO 2014.05.10. 21:50:05

@beacska: lemaradtál....Izaanyuról...imádtad volnaaaaaaa! :)

chloep 2014.05.10. 21:50:44

Na most jön Iza "full-normális" kitörése... :)

KRISZ FAN 2014.05.10. 21:51:03

Maradjunk annyiban, Iza gyönyörű szép ma este!! ;)

Krétagarbó 2014.05.10. 21:51:06

@nosce: Nem vagyok én Trakker ÖEMBER, hogy tuGGYam:))

nosce 2014.05.10. 21:51:25

egyébként tényleg miért nem lehet tudni h ki vezet? ha nem tetszene a népeknek tudnának fordítani sokkal izgalmasabb lehetne a verseny, volt ilyen a vv4-ben is Éva Gigi párbajnál

Manyoka75 2014.05.10. 21:51:49

Rájöttem végre, hogy mi zavar Liluban!!! ARÁNYTALANUL NAGY A FEJE A TESTÉHEZ KÉPEST! :D

Krétagarbó 2014.05.10. 21:52:02

@nemszázas: nem, pinkben! Ez komollyy, télleg:))

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 21:52:15

Sziasztok. Lemaradtam.Mi történt?
@Krétagarbó: @XO: Pusz lányok. :)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:52:25

@beacska: Bizony, nézd vissza az Izaanyu-jelenetet, már feltették a retek2 honlapra! Szép volt, bekönnyezős!

Cimili 2014.05.10. 21:53:12

Iza sminkje improvizál:) Mennyivel jobban áll neki ez a visszafogott rúzs.
Hajrá Izaaaaaaaaaa!

XO 2014.05.10. 21:53:18

@Lilith.Inanna1: sziaaaa! :)

HAJRÁÁÁ IZA!! :)

Krétagarbó 2014.05.10. 21:53:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Dottyka, te mit nézel? Eurovision?
Viki&AU.

Kállay volt már?

Commodore 2014.05.10. 21:53:57

na most jön a szakállas nő! :-) fasza.

chloep 2014.05.10. 21:54:21

@nosce: ja, de majdnem meglincselték őket amikor ezt "spontán" eljátszották az VV4-ben.

LittlePurple 2014.05.10. 21:54:28

Most éppen a szakállas 'nő' énekel!

Krétagarbó 2014.05.10. 21:54:37

Már párbajoznak a lányok, még bent a vellában. Ajjaj, lesz ciccaharc, dikk.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 21:54:51

@Krétagarbó: az indexen olvastam, hogy 11-nél hamarabb nem lesz.

beacska 2014.05.10. 21:55:24

@XO: :(...és mi van Krisz kampányfilmjével? el sem készült? ;(

nemszázas 2014.05.10. 21:55:59

@Krétagarbó: azt hittem ciciharc, Kussojjá! hatására.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 21:56:08

@beacska: elkészült, a döntőre tartogatja, ha ma Iza visszamegy

candyperfumegirl 2014.05.10. 21:56:20

Mi volt ez a zuhanyzós jelenet, amit Iza mondott? Amire azt mondta, hogy szerinte ott romlott meg Zsófikával a kapcsolatuk?

nosce 2014.05.10. 21:56:27

@Krétagarbó:
Iza elenged a studióban egy legyet vagy darazsat és simán nyer :)

XO 2014.05.10. 21:56:34

Én túl konzervatív vagyok egy szakállas nőhöz a színpadon......sorry, I'm so sorry!.....

Krétagarbó 2014.05.10. 21:56:46

Na, a szakállas nőt én is nézem, már sok szépet hallottam róla. Morbid.

nemszázas 2014.05.10. 21:57:08

@Cimili: én így a vége felé akkor elárulom, hogy nekem néha tetszett az a vörös rúzs. :)

Cimili 2014.05.10. 21:57:33

Rossz ránézni erre a szakállas bigére. Blöeeeeee.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 21:57:54

AUÓ és Viki smacija :DDDDD Viki előtte olllyan zavarban volt. Édes pofa háde mennyire kedvelem. Au meg valószínűleg most adhatott puszit olyannak, aki sem nem iszik, sem nem dohányzik.

nosce 2014.05.10. 21:58:00

@XO:
hol szakállas ? Alul vagy fölül ?

beacska 2014.05.10. 21:58:14

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: óóóóó, rossz duma...a franca...csak meglegyen...:(

XO 2014.05.10. 21:58:29

@beacska: Krisz azt írta, hogy majd később lehet majd látni....fb olvastam!
@candyperfumegirl: ezen gondolkodom én is, de lehet nem láthattuk mi azt?

nosce 2014.05.10. 21:58:38

@aggyistenbrittudós:
és foagat se mosott 2 napja :)

Krétagarbó 2014.05.10. 21:58:40

@nemszázas: húhh, de végül is, én is pinkben vok.

Manyoka75 2014.05.10. 21:58:51

@Cimili: nem nő az, hanem PASI! transzvesztita!!!! Undoritó!!!!

LittlePurple 2014.05.10. 21:59:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): huuuu, kissé hidegrázós, de nagy sikere van...sajnos.
most a németek 12-ként léptek fel.

XO 2014.05.10. 21:59:37

@nosce: mindenhol.....
@Cimili: MRI :)

Cimili 2014.05.10. 22:00:05

@Manyoka75: Gondoltam, h az, szerintem is undormányos.:))

nemszázas 2014.05.10. 22:00:07

@Krétagarbó: az én tévémen szép színe volt kérlek! (azért nem mondom, hogy mindig jól állt neki:))

nosce 2014.05.10. 22:00:15

@beacska:
":(...és mi van Krisz kampányfilmjével? el sem készült? ;(",
De elkészült, 5 percig szántott a földeken, de feszesebbre kell még vágni

XO 2014.05.10. 22:00:22

@Krétagarbó: 21-dikként lép fel András!

Krétagarbó 2014.05.10. 22:00:42

@nosce: Ja, utána meg mehetne a böribe Manci nénnye után előre eltervezett, aljas indokból elkövetett csillámpóni kínzásért.

nosce 2014.05.10. 22:01:14

@LittlePurple:
de ez még nem a döntő döntő ? vagy igen ?

XO 2014.05.10. 22:01:18

KEZDÜÜÜÜNK!! :)

KRISZ FAN 2014.05.10. 22:01:20

@beacska: Elkészült de azt írta az oldalán, ha Iza győz a párbajon, akkor lehet megnézni.

Krétagarbó 2014.05.10. 22:02:41

@csiberibe: Ja, csak nem hallottam a látványtól ledöbbenve.

XO 2014.05.10. 22:02:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hogy Au ne csimáljon segget a szájából....
@Krétagarbó: bocsi...nekem csak.... :DDDD

nosce 2014.05.10. 22:03:36

@LittlePurple:
de ez nő vagy csak kicsi a pömpölője ? :)

nosce 2014.05.10. 22:04:22

@Krétagarbó:
ez többszörös minősültség lenne ? :)

Krétagarbó 2014.05.10. 22:04:22

Vessetek meg, de nekem nem tetszik Izé öltözéke. Egy fiatal lány ne járjon már ilyen lebernyegekben. Az én anyukám nekem mindig azt mondta, hogy addig mutogasd magadat, amíg még gusztusos, de Izé már mér' takargaTTYa??

csiberibe 2014.05.10. 22:05:30

@Krétagarbó: hátam mögött van a tévé, én csak hallgatom. De annak idején Dana is mekkora felháborodást váltott ki, aztán talán az ő dala a kevésből az egyik, amit a mai napig felismerek az Eurovízióról.

XO 2014.05.10. 22:05:53

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: én már "idegállapotban vagyok "Mounika"!!!! :)))

Krétagarbó 2014.05.10. 22:05:56

@nosce: ezért már karóba húzás jár. naponta kétszer, sőt mozinapokon háromszor.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:06:23

@aggyistenbrittudós: "Au meg valószínűleg most adhatott puszit olyannak, aki sem nem iszik, sem nem dohányzik." :D:D igenigen.
Én is szeretnék rád szavazni. MOST!

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:06:27

@Krétagarbó: Előnytelen és csúnya is a ruhája.

nosce 2014.05.10. 22:07:33

@Krétagarbó:
majd traki húzza őket karóba :)

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:08:23

@XO: Maradjál már csendben Viktória. :D Csuriban minden. :)

Krétagarbó 2014.05.10. 22:08:28

@csiberibe: Dana nekem nagyon tetszett, meg a dala is.. Nem a transzvesztiségen akadtam ki, csak nem szeretem a fél munkát. egy nő ne legyen szőrös, na. Ha már nem jó faszinak lenni, tessék tűrni mindent, ami a női léttel jár: gyanta, borotva, szemöldökszedés satöbbi satöbbi...

nemszázas 2014.05.10. 22:08:28

sikerült megszereznem egy felvételt a mai párbaj eredményéről: www.youtube.com/watch?v=JmI9cP69vNI

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 22:08:48

mivel szívatta be bence zsófikát?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 22:08:56

@nosce: Én csak arról hallottam, Farkas, hogy nem fürdik. Fogat azért táncsak gyakrabban mos, különben hamar bóti fog lesz a vége!

Különdíjat Vikinek! Külön saját fogsorral!

nosce 2014.05.10. 22:09:04

na akkor
Kállay-Saunders vagy Iza? Pinki vagy Kállay-Saunders ?

Krétagarbó 2014.05.10. 22:09:17

@Lilith.Inanna1: Te látod? Én meg itt közvetítem neked??? :))

chloep 2014.05.10. 22:09:34

Remélem Izának majd valaki felhívja arra a figyelmét hogy neki egyáltalán nem állnak jól a lila szín árnyalatai..
Kifejezetten egy "meleg típus". Meleg színek állnak jól neki - mindegy hogy ruhában, kiegészítőben, vagy éppen rúzsban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:10:02

@Krétagarbó: szerintem nőies, nincs vele gond. A sokszor indokolatlanul és/vagy rosszul megválasztott tapadós, kirakós rucik sokkal rosszabb választások tudnak lenni. Vagymi.

mercsi 2014.05.10. 22:10:10

@Krétagarbó: sőt, amondó vagyok, hogy menstruáljanak is! érezzék, milyen király...

csiberibe 2014.05.10. 22:10:22

@Krétagarbó: ennyi dal mellett szerintem emlékezetesnek kell lenni ahhoz, hogy a népek szavazzanak valakire... vagy nagyon ütős dal, vagy nagyon ütős megjelenés kell hozzá. Hát, ő utóbbi. :)

agimano 2014.05.10. 22:10:26

@katicaa a hétpettyes: azt mondta neki, hogy tettek egy kis rózsaszínt a székére a stúdióban

Cimili 2014.05.10. 22:10:43

IB mit szemétkedik már Izával?

LittlePurple 2014.05.10. 22:10:46

@nosce: ennek 'nőnek' két és fél lába van ;)

beacska 2014.05.10. 22:11:33

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: kösziiii!

amúgy hogy áll a szavazás? százalékok????

nosce 2014.05.10. 22:11:38

@aggyistenbrittudós:
ha jó a genetikája csak minden második hiányzik majd ez meg még elmegy :) De fájdalom díjként kashatna holnap fogsort, fogkrémet és fogkefét :)

Cimili 2014.05.10. 22:11:55

@nemszázas: Ez nagyon ari, remélem így lesz.:))))))))))

agimano 2014.05.10. 22:11:55

Zsófi ki sem jut a vellából

Krétagarbó 2014.05.10. 22:12:00

@mercsi: azzal nincs bajom, inkább legyenek azok a napok, mint sem:))

csiberibe 2014.05.10. 22:12:15

@mercsi: hát, ha választanom kell, hogy titkoljam évekig, hogy más vagyok, elviseljem a megjegyzéseket, stb, vagy menstruálok, utóbbit kérem. Poénkodhatunk, de nem lennék a helyében, se szőrösen, se szőr nélkül. Mondjuk összezárnám au-val, hogy ne legyen teljesen off a téma.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 22:12:53

@beacska: Sziviiiiiii!
A százalékokat nem tudom sajnos.

nosce 2014.05.10. 22:13:06

@LittlePurple:
akkor azon támaszkodik mint a jó foci csatár :)

XO 2014.05.10. 22:14:03

@nemszázas: ááájvééééé póniiiiiiiiiiiiiiiii! ....Pinki.... .)

nosce 2014.05.10. 22:14:17

@agimano:
dehogynem, betesznek egy darázs fészket és 2 mp :)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 22:14:36

Iza filmje "kicsit" tartalmasabb volt...

nemszázas 2014.05.10. 22:14:43

@Cimili: ugye? és ezek a pónik sokkal jobb fejek, mint Zsófika:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:14:52

@Krétagarbó: nekem ez a mostani szakállas nő mindig a Jézuskrisztusszupersztárt juttatja eszembe... Gethsemane....

Cimili 2014.05.10. 22:15:49

Vélemények? Szerintetek kit szeretne vissza küldeni a vellába az RTL? A kisfilmek alapján nekem úgy tűnik Izát.:)

nosce 2014.05.10. 22:15:57

@csiberibe:
és kinek a javára ? :)

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:16:04

@XO: Annyi mindent szeretnék mondani, de nem tudok. :D :D by Zsófika

nemszázas 2014.05.10. 22:16:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én az indexen azt hittem először Varga Viktor, de ezt gondolom más is írta már

♥lora 2014.05.10. 22:16:19

Hajrá Izaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!!!! :D Zsófi minden, csak nem cuki!

mercsi 2014.05.10. 22:16:31

@Krétagarbó: akkor te biztos nem szenvedsz :) @csiberibe: érdekes kérdést feszegetünk, a véleményem a témával kapcsolatban nem fér bele ide a kommment mezőbe :) ha nemváltásról van szó, akkor nekem mindig az jut eszembe, hogy ne csak a "jót" vegyék át, hanem a másik nem "nehéz" oldalát is.

nosce 2014.05.10. 22:16:43

@Cimili:
sztem a retek most pont leszarja

XO 2014.05.10. 22:16:46

@Lilith.Inanna1: szerintem jól sikerült a kampányfilmem...miért? ...hát......nem tudom

agimano 2014.05.10. 22:16:47

azt a rohadt, hogy szívatják Zsófit:D

Krétagarbó 2014.05.10. 22:17:28

@mercsi: szerintem csak fél Viki pofonjától! Én is félnék...

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 22:17:31

@Cimili: Én is így érzem, de én rettentő elfogult vagyok és ömlengős :D

Akárki akármit mond,a két nő össze sem hasonlítható. Sok mindent lehet Izára mondani, de nagyon színes, nagyon érzelmes, egyenes, lendületes, életrevaló nő.
Ezek egyikét sem tudom Pinkre elmondani.

mercsi 2014.05.10. 22:17:40

@Cimili: remélem :) @agimano: szerintem most tényleg cuki Zsófi. de hajrá Iza!

KRISZ FAN 2014.05.10. 22:18:28

@Cimili: És Lilu azt mondta, majd a végén megbeszélik Attival, hogy mit mutatott neki mikor beért a stúdióba.

mercsi 2014.05.10. 22:18:36

@Krétagarbó: neeem, a riportban is dicsérte. szerintem nagyon meglepődött, mert rosszra számított, és nem azt kapta :D

XO 2014.05.10. 22:19:14

@Cimili: én elfogult vagyok: IZAAAAAAAAAAAAAAA

Lilu....nagyon osztja Pinkit!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 22:19:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Még mindig nem öltöztél fel, így nem lehet szavazni. Előtte rittyentsd ki magad. Ha kérhetném. @KriszIza fan: Krokinak szükségük is van _saját_fogsorra. Ki ne verd: Hajrá IZA.

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 22:19:23

@Cimili: nem tudom, nem szeretem az olyan kisfilmeket, amelyiknek az a vége, hogy vége?
ilyen volt zsolté meg valamilyen szinten krisszé is a kieséskor. bár az utóbbit nem néztem vissza.

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:19:40

@XO: Hogy készültél az estére?......gondolkodtam. :D

Cimili 2014.05.10. 22:19:53

@agimano: És amilyen buta és naiv, észre sem veszi.

chloep 2014.05.10. 22:20:13

Csak Dorka és Krisz van kint a régi játékosok közül? Atti nem érdekel.

LittlePurple 2014.05.10. 22:20:59

Közben:
17. Szlovénia

nemszázas 2014.05.10. 22:22:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem kattintok rá, egyszer elég volt látnom!

Krétagarbó 2014.05.10. 22:22:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Jézus nekem is egy kicsit bevillant, de mint istenkáromlós gondolatot, hamar elvetettem:)

Krétagarbó 2014.05.10. 22:23:33

@chloep: Én csak őket láttam, nekem is furcsa.

Cimili 2014.05.10. 22:26:56

Dorka úgy ül ott, mint aki karót nyelt, mintha nem is érdekelné a párbaj.

csiberibe 2014.05.10. 22:27:39

@Krétagarbó: nem, ez pont 130, ha összeadom. Vagy nem annyinak kéne lenni?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:28:50

@Krétagarbó: én meg sajnos másra se tudok gondolni. Pedig tényleg elég eretnek gondolat. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:29:44

Ennek a nőnek, aki most énekel, tök olyan volt a kezdő alapja mint Bájalex dalának.

Nagy Endre 2014.05.10. 22:29:52

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt:

Ezt én is osztom.Zsófi aranyos de gyerek még.Naiv kicsit butácska de jólelkü alapjáraton.Kicsit burokban élt eddig.Azért csillámpóni meg barbie ház 20 évesen elég gáz....

chloep 2014.05.10. 22:30:33

András kb 10 perc múlva lép színpadra.

Krétagarbó 2014.05.10. 22:30:52

@nosce: csúnyán beszélsz, mostál ma már fogat, he?:)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 22:31:14

Pöcsfej Laci is ott van a régi villalakók közül

Nagy Endre 2014.05.10. 22:31:37

@Cimili: nagyon vacakul néz ki.De szerintem inkább ideges.A haja borzasztó.mint Madonna a 90-es évekből egy klipből.:D

Lacika is ott van Atti mellett azt hittem már nyugdíjazták:D

csillagkukkancs 2014.05.10. 22:32:13

szerintem - ahogy most kinéz- a lányka megy vissza. :D
látjátok, ennyit tesz az elfogulatlanság/om/. :D

LittlePurple 2014.05.10. 22:33:49

20. énekel
Mindjárt jön K.S.A.!!!

XO 2014.05.10. 22:34:09

@csillagkukkancs: nehogy a végén kicsit megszeresd....tőled nem várnék érzelmeket! :))) (mosolygósan mondom ezt!)

Commodore 2014.05.10. 22:34:37

Következő fellépő!! Vízió! Hajrá! keménylelkű!!! lett! :-( pink

XO 2014.05.10. 22:34:39

@LittlePurple: Hajráááá Andrááááááááááás!

Mildi_Bp 2014.05.10. 22:35:31

Béna a Zsófika haja.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 22:36:02

Nagyon sokat dumcsizgatnak Zsófival, és most beszartam, hogy ő lesz az, aki visszamegy.

XO 2014.05.10. 22:36:34

Pinki haja csak nekem fura? ....Olyan, mintha nem mosta volna meg és nem csinálta volna meg rendesen....

csillagkukkancs 2014.05.10. 22:36:49

@XO: miért nem várnál? most ez sz@rul esett.
mindig mondtam, hogy nem utálok senkit. de szeretni se lehet, mert nem ismerem.
mindegy.

Mildi_Bp 2014.05.10. 22:36:53

Az Iza szerkója is béna.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 22:37:19

szerintem túl sok fixáló hab van rajta, elég csapzott

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 22:37:23

szerintem ugyanúgy adja elő, mint az elődöntőben

Commodore 2014.05.10. 22:37:36

Rubik kocka.. a színpad is az, remélem nyer!

lopiciG 2014.05.10. 22:37:39

Jó volt a svájci, tetszett ez a fütyülés

Commodore 2014.05.10. 22:38:34

Rubik kocka! Színpad is... remélem nyer!

Krétagarbó 2014.05.10. 22:38:59

@csillagkukkancs: szerintem is. Hajrá Iza!! @XO: Mondjuk nekem egyik lányé sem tetszik igazán, ez a vége ondolált haj nem menő nekem.

♥lora 2014.05.10. 22:39:05

De Zsófi szüleit sem nagyon mutatják.....hjajj alkesz papa!

XO 2014.05.10. 22:39:46

@csillagkukkancs: mert azt írtad, hogy kívülről nézed és nem érzelmi oldalról közelíted meg őket....nem bántani akartalak...messze nem ez volt a célom...csak kicsit szarkasztikus a humorom! Ne haragudj! :) ♥

Mildi_Bp 2014.05.10. 22:39:57

Zsófi szerint olyan mocskos Iza szája, hogy ki kéne mosni SZIVACCSAL.

LittlePurple 2014.05.10. 22:40:00

Nagyszerű volt K.S.A.!!!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 22:40:26

@Mildi_Bp: jaaaaj, most szakadok :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.10. 22:40:41

Akkor mi is a helyzet az osztrák indulóval, akit Thomas Neuwirth néven anyakönyveztek, de mindenki a művésznevét, a Conchita Wurstot ismeri jobban. Wurst ún.NEMSEMLEGES ember, aki leginkább nőként tekint saját magára (angolul adott interjúiban a she-t használja hímnemű he helyett), miközben szebb szakálla van, mint egy spanyol kecskepásztornak. Többször szerepelt az osztrák tévé műsoraiban, arrafelé legalább olyan ismert, mint itthon VV Alekosz. Hogy aztán a dolgot tovább kavarjuk, Neuwirth saját bevallása szerint meleg, és Wurst csak egy karakter, akit eljátszik, mint Sasha Baron Cohen Boratot vagy Ali G-t. Amikor kiderült, hogy az osztrákok őt nevezték a versenybe, először országos felháborodás tört ki az ilyenkor szokásos Facebook-csoportokkal és petíciókkal, de ez – nagyon helyesen – sem a helyi tévét, sem Wurstot nem érdekelte. Az elődöntők előtt azonban a fehérorosz és az orosz tévé is kilátásba helyezte, hogy nem fogják leadni Wurst fellépését, amiből kisebbfajta botrány lehet, hiszen a szerződésben azt vállalják a tagországok, hogy a közvetítést teljes egészében, csonkítatlanul levetítik. (Index-Kultúr)

Szóval nem pénzért vette.

XO 2014.05.10. 22:41:02

@Krétagarbó: Ez a menő most!
(András nem volt túl jó ma este....ennél sokkal jobb tud lenni! :( )

chloep 2014.05.10. 22:41:05

@XO: túl sok haljak/hajgél...

Krétagarbó 2014.05.10. 22:41:15

Önkortárs beszéd egy mondatban, Pinki nem vesz levegőt sem csak darálja.

csillagkukkancs 2014.05.10. 22:42:03

@XO: értem. és - mivel ez egy játék- tényleg külső szemlélő vagyok.
ezért tudom azt látni, ami van. s nem azt amit szeretnék látni.
amúgy egy csupaszív- bár fanyarhumorú- ember vagyok.
:D

Krétagarbó 2014.05.10. 22:43:01

@XO: tudom, de nekem nem.

DD a párbajon énekel? Ilyen volt már? Nem emlékszem, hogy lett volna erre példa. De béna egy szám ez, pedig szerintem amúgy tud jobban énekelni is.

LittlePurple 2014.05.10. 22:43:43

@Krétagarbó: saját száma, nem slágergyanús

Mildi_Bp 2014.05.10. 22:43:50

Az hogy megkérdezik a volt villalakókat, kinek drukkolnak, miért nincs már? Az egyetlen érdekes része volt a párbajoknak.

XO 2014.05.10. 22:44:32

@LittlePurple: kérsz tőle aláírást? :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:45:19

@Krétagarbó: az lehet fura neked, hogy most nem "danicsdórásan" énekel. Vagyis nem próbálja Bach Szilvia hangját és kabarécsütörtöktónusait kihozni magából.

Commodore 2014.05.10. 22:45:26

Kelj fel és járj! Szakállas nő!

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 22:45:34

nem is volt összeugatás? vagy pont akkor, amikor KSA énekelt?

XO 2014.05.10. 22:45:50

azért DD mellé tehettek volna némi látványt.....szerintem!!!

mercsi 2014.05.10. 22:46:00

jááj, ezt a nőt nem bírom elviselni.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 22:46:16

Mondják már meg, ki győzött, mert szétunom a fogsoromat.

XO 2014.05.10. 22:46:24

OOoooooo...baszkiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii paraaaaaaaaaaaaaaaaaa

chloep 2014.05.10. 22:46:27

@Mildi_Bp: Mert mindössze csak 3 mentek ki? Iza pasija, Iza BFF-je és "Laci"....

Commodore 2014.05.10. 22:46:41

Ma a vízióban lesz az ugatás...

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:46:55

Nah végre befejezte a dalolászást.

XO 2014.05.10. 22:47:10

@Krétagarbó: nekem kell tőled!!!!! :))
@LittlePurple: csak jöjjön haza és akár! :)

Krétagarbó 2014.05.10. 22:47:15

Na, most összesítik a szavazatokat közjegyző jelenlétében..

mercsi 2014.05.10. 22:47:44

bakker, miután kihívta Zsófit, csekkoltam az appot, és érvényes szavazatom volt Izára. most megint megnéztem, és NEM VOLT OTT a pipa... ez azért kemény...

Krétagarbó 2014.05.10. 22:47:57

@XO: megoldjuk:)
Hajrá Iza!!

nemszázas 2014.05.10. 22:49:22

Ne!!! Csalás!!! Óvok!

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:49:48

Rohadt életbe, Zsófika nyert. Pffff

Krétagarbó 2014.05.10. 22:50:00

@XO: el ne tűnj nekem. ezt nem gondoltam volna.

XO 2014.05.10. 22:50:12

Gratulálok Attlia!!!

mercsi 2014.05.10. 22:50:28

na akkor így hekkelték meg a rendszert... ledobták az Izára leadott szavazatokat... nyilván nem csekkolja az ember minden nap...

Mirocska 2014.05.10. 22:50:33

ezt
nem
hiszem
el....

csiberibe 2014.05.10. 22:50:48

á, el kellett jönnöm a gyerkőcömért, cssk telón olvasok. pinki ment vissza?

popszegecs 2014.05.10. 22:51:14

De miért Zsófi? Hiszen mindenki Izának szurkolt, ez azért elég egyértelmű.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 22:51:31

Mindig is tudtuk, h az RTL dönt, de most röhögök :D

nemszázas 2014.05.10. 22:51:38

@XO: sajnálom:( látod, lenyúlták az appos szavazatainkat is:(

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.05.10. 22:51:48

....és a köpködőkobrába oltott orrmányosbogár kificcent a getzibe.

Az élet apró örömei.

KRISZ FAN 2014.05.10. 22:51:52

@XO: Sajnálom, megpróbáltuk. :((

Nagy Endre 2014.05.10. 22:52:02

Sajnálom.:-(((

Agyatlanok kellenek.

Krétagarbó 2014.05.10. 22:52:13

@Mildi_Bp: nem tudom, én is hiányoltam, csak 2 párbajon volt össz-vissz ebben a szériában.

Cimili 2014.05.10. 22:52:24

Ha csaltak, akkor kapják be!

mercsi 2014.05.10. 22:53:21

@Cimili: azt, hogy én pl Zsófi kihívása után direkt ellenőriztem, hogy érvényes-e a szavazatom, és az volt. ott volt Iza mellett a pipa. most, mielőtt lezárták a szavazást, megint ránéztem és nem volt már ott a pipa. mintha nem szavaztam volna. egy app esetében nyilván nem tart semeddig távolról leszedni a szavazatot. :(

Lilith.Inanna1 2014.05.10. 22:53:26

Au képére leszek kíváncsi.

nemszázas 2014.05.10. 22:53:37

Szerintetek van esély, hogy a finálét is megnyeri??

Commodore 2014.05.10. 22:53:58

és jön a víziós, csalás, hekkelés...

Ronla 2014.05.10. 22:54:10

Ahogy a Függetlenség napjában mondta az Elnök: "Atomot nekik, atomot a bestiáknak!"

Mikor mondtátok, hogy nem volt ott a pipa az appon, ahová tettétek, ellenőrizni akartam, de már késő volt. Ma reggel még Izán volt a pipám.

Szép volt Iza!

Ha Zsófika nyeri meg, akkor nem tudom, mi lesz...

Cimili 2014.05.10. 22:54:17

@mercsi: Na azért ez nagy szemétség!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nemszázas 2014.05.10. 22:54:24

@mercsi: én miután írtad, gyorsan megnéztem, és nem volt ott.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 22:54:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: én azért nem (azért sem) örvendek, mert Zs. Vikit gyengíti.

popszegecs 2014.05.10. 22:55:21

@nemszázas: szeirntem nincs. az aura-viki döntő el volt már határozva régóta - hogy ki a harmadik, az mindegy. annyi szavazata lesz kb, mint seherezádénak.

agimano 2014.05.10. 22:55:35

Egyszer lehetett szavazni arról, hogy mi volt a legemlékezetesebb a vv6-ban eddig és én tökre meglepődtem akkor, hogy Zsófi beszólásai nyert toronymagasan. Mindig minden szavazást Au nyert meg általában, és azt akkor nem. Amúgy szerintem Au fogja megnyerni az egészet.

Schlomo Goldberg 2014.05.10. 22:55:52

Ezek szerint Viki nyerte meg a VV6-ot.

Nagy Endre 2014.05.10. 22:56:08

@KriszIza fan: @XO: Sajnálom. Azt hittem valamiért hogy Iza megy vissza.A párbajon is nagyon korrekt volt.Mindenki azt várta hogy leüvölti zsófit.Hát nem.

Izát megszerettem.Tartja magát erős nő.Kívánom hogy kinnt Krisszel meg tudják beszélni a problémájukat.

Attiláék szemetek voltak erre nem tudok mást mondani.
Aurelio fogja megnyerni most már.Viki legyen harmadik ezt kívánom.

candyperfumegirl 2014.05.10. 22:56:31

Hát szomorú vagyok, de nem vagyok meglepve. Ez elment a kurvaanyázáson, úgy érzem. Pedig egy ilyen eset mennyire nem határoz meg egy embert...főleg úgy, hogy most láttuk Kriszt teljes erőbedobással szurkolni neki, és a játék során nem ő volt az egyetlen, akinél elszakadt a cérna.
Annak azért örülök, hogy Iza nincs megzuhanva, stílusosan viselte a dolgot, és abszolút sportszerű volt.

beacska 2014.05.10. 22:56:45

SZÉP VOLT IZA! ÜGYES VOLTÁL ÍGY IS!!!

Nem Penny hajója 2014.05.10. 22:56:50

én marhára nem tudom, hogy kire szavazzak, mert mindhárom mellett szólnak érvek

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 22:57:11

na, most már pont lexarom, h ki hányadik. felőlem az agyatlan is nyerhet.

Gia 2014.05.10. 22:57:24

Ennél már csak akkor leszek szomoroncabb,ha Viki nyer..

KRISZ FAN 2014.05.10. 22:57:35

Nem találom a szavakat. Ez szíven ütött. Nem nézem holnap a döntőt, minek. Le van osztva előre. Legjobban az fáj, hogy hülyének nézik az embert!

mercsi 2014.05.10. 22:57:49

@Schlomo Goldberg: miért? szerintem Au fogja... ettől függetlenül ment a szavazatom Vikire, és napjában többször fogom ellenőrizni, hogy ott van-e még...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 22:59:01

@popszegecs: én csak itt láttam a nagy izaimádatot, az ismerősi körömből (fiatalok), zsófikára nyomták. Az okát nem tudom. Nem lepődnék meg, ha még meg is nyerné :)

XO 2014.05.10. 22:59:15

Azért én nagyon büszke vagyok Izára, minden hibája ellenére...
Köszönöm nektek, hogy bár nem is ismertek, mégis voltak itt, akik csak a kedvemért Iza mellé álltatok-szavaztatok! ...Ennyi volt megírva ebből a játékból...most jön a kinti világ és kell átmenteni azokat a dolgokat, amiket megtanult és elhatározott benn a villában...nem lesz könnyű, de erős és kitartó....HAJRÁÁÁ IZA!!!!!!

LittlePurple 2014.05.10. 22:59:21

@Gia: az kizárt, vikkancs lesz a harmadick! tuti!

Schlomo Goldberg 2014.05.10. 22:59:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @mercsi: szerintem azért hogy közkívánatra most nő nyerjen, meg őt tolták végig mint annak idején Attilát.

Nem Penny hajója 2014.05.10. 22:59:41

na én szavaztam itt egyedül Zsozsira? :)

Tompó 2014.05.10. 22:59:56

Hajrá Zsófika! Remélem ő nyer holnap, csodálatos lezárása lenne ennek a szériának, na meg a többi játékos szíven szúrná magát :)

Nagy Endre 2014.05.10. 22:59:57

@candyperfumegirl: Iza ezerszer jobb mint Pinkike.Alázhatta volna mint Charlotteo-t de nem tette mert van benne tartás és közel is álltak egymáshoz.Ő nem így akart visszajutni pedig vártam hogy elmondja Zsófi mekkora gáz.

Zsófika örüljön mert így ellavírozni a döntőig csak azért tudott mert Viki seggében volt.Ha ez kell...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 23:00:10

HHHAAAJJJRRRÁÁÁ VVVIIIKKKIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kis.herceg 2014.05.10. 23:00:22

Elbaszta, hogy nem Vikit vitte, így nem sajnálom.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 23:00:45

@katicaa a hétpettyes: ugyanígy érzek
Nálam a VV6 most végképp véget ért, vagy mi a szösz....

kakofón tasmán ördög 2014.05.10. 23:00:55

Fura, mert Krisztiánnál us eltűnt a szavazatom, de azt hittem, én voltam makkász...

HummeRC 2014.05.10. 23:00:56

Sziasztok.
Ezúttal is érdekesen alakult a házi szavazásunk, ahol a százalékot közel eltaláltuk, de a végeredményt ezúttal sem. Nálunk Iza nyert volna, a valóságban pedig Zsófika nyert.

És akkor elérkeztünk a döntőhöz és egyben utolsó házi szavazásunkhoz is.
Ki nyerje meg a vv6-ot?
Aki szeretne szavazni, itt megteheti:
www.polljunkie.com/poll/ziaifq/vv6-dnt

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:01:14

Szép volt IZA!! Mi azért szeretünk!!

mercsi 2014.05.10. 23:01:40

@Schlomo Goldberg: Attilát is így utálták kintről mint Vikit? szerintem Viki harmadik lesz. én ettől függetlenül drukkolok, hogy megnyerje (nem fogja...)!

Balage85 2014.05.10. 23:03:15

Egyértelmű volt nekem hogy Zsófika fog visszamenni.. Meg is lepődtem volna ha bent marad egy ilyen ordenáré végtelenül primitív csaj, mint az Iza.. Zsófika is buta mint a tök, de legalább sokat mosolyog, nem úgy mint az Iza aki artikulálni se képes, emellett nagyobb tirpák, mint krisztián. :)
zsófin lehet nevetni sokat, izától 6 hétig hánytam ahogy gügyögött krisztiánnal, vagy éppen egymást köpdösték :)

LittlePurple 2014.05.10. 23:03:34

@Nagy Endre:

"Zsófika örüljön mert így ellavírozni a döntőig csak azért tudott mert Viki seggében volt"

Na most ezzel a mondatoddal egyet értek! Mit szólsz? :)

Gia 2014.05.10. 23:03:37

@LittlePurple: A próféta szóljon belőled,remélem azt vacsoráltál. :-D

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:03:52

Krisz nyert!!!!!! Iza szerelmes belé!!!!!! Iiiiiiiiiggggggeeeeeeennnnn!!!! :)))

Balage85 2014.05.10. 23:04:02

@mercsi: Nem fogja, szerintem is 3. lesz, de azért rászavazok. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 23:04:10

@Schlomo Goldberg: de Vikit egyáltalán nem tolták. Zsófit tolták, lásd Attila vendégszereplése, és annak folyománya.

Schlomo Goldberg 2014.05.10. 23:07:50

@mercsi: azt nem tudom de vitte a showt a hátán, ha megfigyelted itt meg Viki kommentelte végig hogy mi is történik a villában és mit is kell gondolni. Én Izára tettem a voksomat a műsor harmadánál mint nyertesre de az RTL nem így akarta. Na mindegy, úgyis utáltam az összeset.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 23:08:15

@Balage85: "de legalább sokat mosolyog" hátba ker ez aztán nyomós érv. Egyben dehonesztáló is. Hülye, ostoba és üres mint egy kiürült tejfölös doboz, de legalább sokat mosolyog.
Ja. Jobb híján.

Nem Penny hajója 2014.05.10. 23:09:16

visszaolvasva a mai kommenteket, azért elég nagy tahó Iza némelyik rajongója... mondjuk akkor meg is van: igazából Au és Viki között ingadoztam, de akkor nyomok egy szavazatot Pinkire. :D

mercsi 2014.05.10. 23:09:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát ezaz... hajrá Viki! amúgy az nem csalás, hogy Viki feje másik irányban van az appon mint Au-é és Zsófié? :)

popszegecs 2014.05.10. 23:10:38

@Schlomo Goldberg: egyetértek, akármi történt, snitt, viki arcát mutatják. ha 2 ember veszekedett, viki is odament osztani az észt (és ő volt a képernyőn). ha akármi esemény volt, kinek a véleményét kellett hallgatni a dolgokról a riportszobában? vikiét.

lehet, hogy csak 1 szerkesztő a sok közül szerelmes bele, de ez ez a "viki majd jól megmondja, hogy mit kell gondolni" lehet, hogy nem lesz elég ahhoz, hogy a népek rá szavazzanak.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 23:11:32

Az eurovízión miért egyforma minden dal?

fran7 2014.05.10. 23:11:47

Sejtettem, hogy Iza nem a legjobb döntést hozta Pinki kihívásával, de ez így vicces, ahogy az RTL2-re kapcsolva látom Izát beszélgetni. Hát nem lehet jó érzés. Ennyivel a cél előtt bukni. Még csak ki se tombolhatja magát, ha holnap döntő és jelenése lesz.

Gia 2014.05.10. 23:12:04

Hú,de gáz volt ez a bejátszás Izának...

Cimili 2014.05.10. 23:12:48

Nekem innentől tök mindegy ki nyer, csak az alattomos, gusztustalan, sunyi Viki legyen a harmadik.

agimano 2014.05.10. 23:12:50

nem is ették meg a foltnélküli sonkát, csak Viki eldugta

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 23:13:25

Ha pedig Zsófi holnap lenyomja Vikit a harmadik helyre...

Schlomo Goldberg 2014.05.10. 23:13:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én az iskolahétnél fejeztem be a VV6-ot, de addig biztos hogy tolták a Vikit, hogy Attila segített -e rá Zsófira most, azt passzolom, de megadták az ideológia alapot hogy ezt higgyük. Azt hittem Iza fog nyerni mert ő egy eladható termék lett volna címlapokon egy évig biztos, drogos sztorik, részeg partik, traktorosság vagy sem, fotózás és hasonlók, melyik celeb faszt vette szájjal, stb.

Krétagarbó 2014.05.10. 23:13:57

Én elköszönök mára, sziasztok!

XO 2014.05.10. 23:14:14

Szeretem, hogy tud magán nevetni! :)

Commodore 2014.05.10. 23:14:40

szétszolizott buzik felmásztak egy réttyára... ?

XO 2014.05.10. 23:14:48

@Krétagarbó: Szép álmokat! :) Köszönömmmmmm! :)

agimano 2014.05.10. 23:14:58

Hú, Iza vakon van, úgymond:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 23:15:07

Na, Izadrukkerek, nyomás Vikire szavazni. :D

LittlePurple 2014.05.10. 23:15:31

izé szerint "vikkancs példaértékűen viselkedett"
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Gia 2014.05.10. 23:15:40

Hűha,Iza véleménye rekordsebességgel fog megváltozni a nyertest illetően..

XO 2014.05.10. 23:15:50

@Gia: de legalább tudott magán nevetni!!!

Kampányfiiiiiiiiiilm!!! :)

nemszázas 2014.05.10. 23:15:54

@XO: aranyos volt, de azért jól megkínozták!

agimano 2014.05.10. 23:16:05

szavazz Izára, jaaau?

faszent 2014.05.10. 23:16:35

@XO:

Nagyon furcsa, mert a barátom appjáról eltűnt a szavazata. Valami nagy nagy baj van Hunniában. Sehogy se stimmel ez a történet, félek nem is fogjuk megtudni sose mi volt valójában, hogy most tényleg nem bocsájtott meg az istenadta nép Izának vagy pedig, de hagyjuk is. Amúgy én bírtam Pinkit is, de valahogy most mégsem áll össze ez a történet.

Mindenesetre búcsúzom, a legjobbakat!

XO 2014.05.10. 23:17:03

@nemszázas: meg bizony...amikor betették szinte az egész balhét.....meg a zsóti smárt.....jajjjjjj

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.05.10. 23:17:15

@Tompó:

"...meg a többi játékos szíven szúrná magát :)"

És pontosan ez az egyetlen szórakoztató dolog akad ebben az underfos szériában. (Faszomnak néztem csak ennyit is, magam sem értem, tán jódógomban nemtom, mizsináljak, más oka nem lehet.)

Szóval így legyen.

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:17:33

Leadják Krisz filmjét!

Nagy Endre 2014.05.10. 23:17:54

Krisztián aranyos volt kis kampányfilm nem semmi.

agimano 2014.05.10. 23:18:21

mit mondtak, lemaradtam

kis.herceg 2014.05.10. 23:18:29

Aszongya Viki nyerje meg. Ez hihetetlen bazdmeg egyszerûen. Végig itt a végén is rábaszta a jelet, végig szopatta õt meg a pasiját, ez meg azt mondja õ nyerje meg. Hát beszarok, ez már nekem magas.

nemszázas 2014.05.10. 23:18:56

@XO: jaj, az nagyon kínos volt!

István???

Cimili 2014.05.10. 23:19:00

ISTVÁN a BV-ben!!!!!!!!!!!!!:)))

Krétagarbó 2014.05.10. 23:19:41

Hihi, BV-be beeresztették ISTVÁN-t:)))

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:19:44

István a vonalban.:)))))

XO 2014.05.10. 23:19:48

ISTVÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁNNNNN :))

Cimili 2014.05.10. 23:19:54

Áááááá, tuti, h direkt mára tartogatták Istvánt.:)

kis.herceg 2014.05.10. 23:20:39

Lekeverték, a kurva anyjukat.

mercsi 2014.05.10. 23:20:39

@sepörd: fogd már fel, hogy ő nem látta kívülről a műsort... belülről, egész nap nem tudhatod, hogy milyen volt Viki...

Gia 2014.05.10. 23:21:31

István a károly.Lehetne média személyiség. :-)

kis.herceg 2014.05.10. 23:21:42

Azt látta hogy rárakta a jelet végig meg hogy csesztete õket.

XO 2014.05.10. 23:21:49

@faszent: Sziaaaaaaaa! :) Minden jót neked is! :) Vigyázz magadra! :)

HummeRC 2014.05.10. 23:23:54

Ki volt István, hogy így örültetek neki?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 23:24:16

@Tompó: miért nyerjen ő? Sztem sokan vannak úgy van Zsófikával, hogy cuki, csini, pátyolgatnám fújatnám, megdugnám, de haza azért nem vinném. :D

egyemakisszíved 2014.05.10. 23:24:18

Nekem úgy tűnt, ez volt az első olyan párbaj, amikor nem az ment vissza a villába, akire a kisfilmeket hangolták a szerkesztők. Zsófinak az ellenszenves oldalát bőven megmutatták bennük, bár lehet, Iza ellen ez is kevés volt, már annyira mélyen volt a népszerűsége. Nem a jóindulatú ártatlan kislány volt, hanem buta, hisztis, veszekedős, rafinált nőci. Talán holnapra majd beérik. Hajrá Aurelio!

A Rinocérosz pudvás valaga KICK ME! 2014.05.10. 23:25:06

@Balage85:
" Zsófika is buta mint a tök, de legalább sokat mosolyog, nem úgy mint az Iza aki artikulálni se képes, emellett nagyobb tirpák, mint krisztián. :)"

Well, ezzel is egyet tudok érteni.

beacska 2014.05.10. 23:25:23

Iza nagyon édes volt.

...viszoooont, ha most döntenem kell, a két idióta közt NYERJEN VIKI!!!

sajnos nem fog, mert Aurélió-fanok megint meghekkelik a szavazást, de HAJ-RÁ VIKI!!!

LittlePurple 2014.05.10. 23:25:25

@HummeRC: minden BV-ben mocskos, aljasozta a vikkancsot

kis.herceg 2014.05.10. 23:25:45

@HummeRC: a legnagyobb arc a VV6-ban!

Cimili 2014.05.10. 23:25:55

@HummeRC: Egy Vikit utáló, rendszeres betelefonáló. A héten még nem volt. A lényeg, hogy akármit kérdeztek tőle, mindig a Vikit szidta.:)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 23:26:00

a holnapi rész végsőzését fogom megnézni hétfő reggel.
Hát Viki, rápacsáltál, a nulla nőt jobban kedvelik. :(
szörnyen csalódott vagyok, még enni sincs kedvem.

Nagy Endre 2014.05.10. 23:26:28

Mindenkinek jó éjt!
Köszi az Iza támogatóknak, így kevesen viselték a "vereséget" mint Iza.Röhögött, poénos volt klassz.Egyéniség.

LittlePurple 2014.05.10. 23:26:50

Közben lassan lezárják a szavazást az M1-en

pocokpocok 2014.05.10. 23:27:04

És kb mostanra véget is ért Iza és Krisztián közös élete: szegény Krisztián abban a szakadt szerkóban a tv-ben, láttam, Iza is pislog rajta rendesen..

Gia 2014.05.10. 23:28:18

@Nagy Endre: É is örülök,hogy Iza ilyen jó fej volt.

HummeRC 2014.05.10. 23:28:44

@LittlePurple: @sepörd: @Cimili: Köszi, így már emlékszem, hogy hallottam korábban, csak nem ugrott be. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 23:28:50

@nosce: én inkább ütném.
Nem tehetek róla, de nem bírom a hülyepicsákat. És sajnos Zs. az, bárki bármit is mond.

Nagy Endre 2014.05.10. 23:29:05

megvan a dicső hármas: a faszmutogató ovodás, az elhízott szarkavaró, és hülye vagyok de mosolygok:D

nemszázas 2014.05.10. 23:29:08

@aggyistenbrittudós: óó Biri, óó! Ez most komoooly?:(

Cimili 2014.05.10. 23:29:12

Mára én is elköszönök, jó éjt mindenkinek!:)

mercsi 2014.05.10. 23:29:13

@faszent: többen is jeleztük, hogy eltűnt a szavazatunk mielőtt lezárták a szavazást. :(

beacska 2014.05.10. 23:29:41

@Nagy Endre: nagyon felszabadult volt Iza...mondjuk, rögtön elkezdék egymást marni...ill. Iza poénkodott, Krisz meg befeszült...kezdőőődik :(

HummeRC 2014.05.10. 23:30:04

@pocokpocok: Majd rájön Iza is, hogy ha nincs a szponzor ruha, akkor nem olyan könnyű mindig trendin öltözködni. :)

Cimili 2014.05.10. 23:31:26

@Nagy Endre: megvan a dicső hármas: a faszmutogató ovodás, az elhízott szarkavaró, és hülye vagyok de mosolygok:D Nagyon jól összefoglaltad a lényeget.:))

LittlePurple 2014.05.10. 23:32:15

@egyemakisszíved: én úgy gondoltam, hogy az kerüljön a top3-ba, aki mindent megtett, jót és rosszat, azért hogy eddig eljusson, de sajnos egy kis hiba került a gépezetbe, mert a pinki a vikkancs farvizén beevickélt... és ha itt van akkor pont ezért nem érdemli meg a főnyereményt!
a vikkancs megérdemelten van a top3-ban, de az aljassága miatt viszont nem érdemli meg a főnyereményt!
Aki megérdemli a főnyereményt: az Aurelio!!!!
Hajrá Aurelio!!!!

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 23:32:54

@beacska: gondolom nem esett jól neki, hogy le"nemnormális"-ozta a kampányolás miatt. Biztos arra számított, hogy Iza jobban értékeli.

Nagy Endre 2014.05.10. 23:32:59

@Gia: Iza elmondta nem képzelte hogy rögtön övé a nyeremény.Lépésről lépésre haladt.
Sokkal jobb ez mint elhinni hogy ő fog nyerni.Bak jegyü.Ez pont nem az az álmodozós jegy.Reálisan látta a bennti dolgokat.Vikiben szerintem csalódni fog.De még nem láttam olyat aki azt mondta volna nem adná senkire a kék kendőt.Mindenki teper kavar szemétkedik ha megérzi a pénz szagát Iza nem.Ő egy 4-es döntőben is kiegyezett volna.Ez sok mindent elmond róla.

fran7 2014.05.10. 23:33:35

Ha szerencséjük van Izáék, már ma szakítanak. 5 perc alatt összevesznek, még Liluék is forgatták a szemüket ezt látva. Azonban akkora lúzerek, hogy a végén leélik az életüket egyetlen boldog pillanat nélkül.

beacska 2014.05.10. 23:33:48

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: :) értékelte...PONT erre mondta, h nem normális. ebben nem volt semmi rossz. ilyet én is mondok, ha csodálkozok

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 23:33:57

@Nagy Endre: Endrém, ez a nap mondata! Benne van minden.

nemszázas 2014.05.10. 23:34:18

@aggyistenbrittudós: egy kis foltmentes sonkát sem?:(

XO 2014.05.10. 23:34:55

@beacska: csak zavarban voltak....Iza kicsit túl volt pörögve....Krisz meg amúgy is feszkós, ha kamerát lát...(nem a villabelit) :)

Nagy Endre 2014.05.10. 23:35:22

@HummeRC: Iza eddig is trendin öltözködött.

XO 2014.05.10. 23:35:56

@aggyistenbrittudós: nanananaaaaa....gyere csak szépen át ide a Főnökhöz....reportra!! :)

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:36:01

Nem kell ezt túl lihegni. Majd leülnek és megbeszélik hogyan tovább, együtt vagy sem. Szerintem szeretik egymást, de itt kint nehéz lesz nekik, most kell majd igazán harcolni egymásért.

beacska 2014.05.10. 23:36:54

@XO: úgy láttam K.-t jobban megviselte a kiesés, mint Izát. TÉNYLEG nagyon édes volt.

nemszázas 2014.05.10. 23:36:58

@aggyistenbrittudós: te nézed a Hannibált? Az étkezési szokásaidról jutott eszembe.

candyperfumegirl 2014.05.10. 23:37:14

Ez a top5 momentum azért kemény volt.Látszott, hogy rendesen felzaklatta Izát, azért röhögött már inkább kínjában, meg egyes pillanatoknál nem is akart odanézni. Volt még egy érdekes mondata, hogy a legjobb pillanatokból sok nem került be a kisfilmekbe, ahogy ebből kivettem, ő azért nagyobb funnak élte meg ezt az egészet, mint amit megmutattak belőle.

beacska 2014.05.10. 23:37:44

@KriszIza fan: melyik oldalt fogja Iza vezetni? nem tudsz róla?

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 23:38:00

@Nagy Endre: :D

Nincs mit. Örültem, hogy itt voltál ma, a nap mondata pedig hab volt a tortán :).

beacska 2014.05.10. 23:38:40

@candyperfumegirl: hát persze, hisz neki teljesen mások voltak fontosak, mint ami a kamerának "jó"

Nagy Endre 2014.05.10. 23:38:55

Nem kell drukkolni hogy szétmennek.eleve nem mondta egyik sem hogy esküvő lesz.Megbeszélik a dolgaikat kicsit lehiggadnak és meglátják.ez az ő magánügyük és senkinek semmi köze hozzá!
Nekem mindig jó volt látni mikor közeledtek vagy távolodtak egymáshoz.Két tétova ember tele érzéssel...és őszinte volt ez már kiderült.

XO 2014.05.10. 23:39:31

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: nem komolyan mondta....őszintén ezt én is ellőttem volna....nem bántani akarta, csak megcsípni kicsit.... :)

candyperfumegirl 2014.05.10. 23:39:55

Az a "te nem vagy normális" olyan volt, mint a "you're an idiot" Robintól a How I Met Your Motherben.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 23:39:55

@Cimili: Hagyd már ezt az elhízott szarkavaró jelzőt. Miért, a többiek olyan szépen játszanak, és olyan hibátlan a külsejük? Vagy a tiéd? És eleve miért abból kell kiindulni, hogy ki hány kilós? A faszomba már! Játék, baszki!
Te hogy játszanád? Meséld már el, mert kíváncsivá tettél.

HummeRC 2014.05.10. 23:40:09

@Nagy Endre: nem ismerem személyesen, a tv-ben meg csak szponzor ruhát viseltek. Már a beszavazón és a kisfilmjeikben is. De felőlem legyen ahogy mondod. :)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 23:40:58

@XO: Jóvan...csak tudod mindig bántják, én meg attól feszülök be, és kijön belőlem az anyatigris :D.

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:42:02

@beacska: Na ez egy jó kérdés. Én erre tippelek, www.facebook.com/vvkochizabella
Itt kampányoltak érte, teljes erővel.

nosce 2014.05.10. 23:42:07

A nap kérdése ? vajon még ma elcsattan az első pofon Iza és Traki közt ?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 23:42:48

@XO: Nemmegyek!! Ma rendesen felkúrálták az agyam, és mindezt úgy, hogy nem is a szívem csücske esett ki.

Nagy Endre 2014.05.10. 23:43:28

@HummeRC: Te ezt honnan tudod? Aki azt mondja hogy szeret vásárolni annak telik rá és nem kell drága cuccokban gondolkodni.Dolgozott eddig is.Nem az a nő aki azt várja hogy eltartsák ő meg otthon ül.

beacska 2014.05.10. 23:43:31

@aggyistenbrittudós: áááá, nem érdemes. látod, mi is milyen szépen viseljük ;)

XO 2014.05.10. 23:44:18

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: nincs is ezzel semmi baj, de én úgy látom nem egymástól kell félteni őket! :)

@aggyistenbrittudós: szeretlek! :)

LittlePurple 2014.05.10. 23:44:39

M1-en eredményhirdetés!

HummeRC 2014.05.10. 23:44:57

@Nagy Endre: Egyszerű, elhangzott az éjszakai onlányokban, hogy mikor kik mentek a felvételek előtt szponzor ruhákat válogatni. ;)

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:45:17

@Nagy Endre: Jól beszélsz Endre! A károgók már itt vannak, ezzel kell majd nekik is megküzdeni. A " jóakarók" hadával.

nemszázas 2014.05.10. 23:46:02

biri beflegmult és nem válaszol.
Jó éjt mindenkinek!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 23:46:12

@nemszázas: Nézem, de kevés benne a gyilok, folyton csak analizálnak :DDD

XO 2014.05.10. 23:46:23

@LittlePurple: szerinted van esélyünk? :)

XO 2014.05.10. 23:46:55

@nemszázas: Szép álmokat! :) :*

Nagy Endre 2014.05.10. 23:47:35

@HummeRC: Ok lehet de sok saját ruhát hoztak be magukkal.Ennyi jár nekik.nem sajnálom.

XO 2014.05.10. 23:47:36

Utolsó éjszakai műszak ON: KHF van!

LittlePurple 2014.05.10. 23:48:11

@KriszIza fan:
az első károgó:
Nagy Endre 2014.05.10. 23:29:05
megvan a dicső hármas: a faszmutogató ovodás, az elhízott szarkavaró, és hülye vagyok de mosolygok:D

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 23:48:52

@XO: hogy mennyit néztem én a KHF-et bizonyos hetekben :D
beleégett a retinámba

LittlePurple 2014.05.10. 23:49:22

@XO: most itt mire gondolsz?

beacska 2014.05.10. 23:50:00

@Nagy Endre: meg közben volt egy évszakváltás is.

Nagy Endre 2014.05.10. 23:50:20

@LittlePurple: Megtisztelsz de ez nem károgás.Vélemény.

candyperfumegirl 2014.05.10. 23:50:22

Eurovízión meg elkezdtünk elhúzni, ez hihetetlen.

XO 2014.05.10. 23:51:54

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: hát, küzdelmes időszakokban mindig megvártam, hogy egy ágyba mennek-e lefeküdni, mert akkor már nem lehet nagy a baj....
Ma nincs is most hozzá kedvem...és a videóhoz majd nem tudok olyan indexképet választani, amin Iza van... :(

agimano 2014.05.10. 23:52:01

elsők vagyunk most:D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 23:52:24

@beacska: @XO: Én is meg minden, de az igazságtalanságot szörnyen nem viselem el, és ez mai eredmény az volt, mert előrevetíti, hogy Vikit is meg fogja előzni holnap a vattacukor szagocskával nulla teljesítményével, és én ezen borulok.

LittlePurple 2014.05.10. 23:53:18

@Nagy Endre: mint ahogy általában mindenki véleményt ír, és nem károgást!
ahogy ezt @KriszIza fan: írta.

Most Magyarország vezet!!!!

Nagy Endre 2014.05.10. 23:53:19

Elköszönök.Leszek holnap még.Most Eurovízió.Jó éjt Mindenkinek!

XO 2014.05.10. 23:54:51

@beacska: nem hiszem, hogy méltó lenne Izához vagy magunkhoz ebben a helyzetben a mások hibáztatása, leszólása....persze, nem örülök és fáj a lelkem, de így lett, ennyi volt megírva ebben a játékban!

HummeRC 2014.05.10. 23:54:56

@Nagy Endre: Óóó, félre értesz. Nem sajnálom én tőlük. Vigyenek haza amit csak tudnak... :)

candyperfumegirl 2014.05.10. 23:55:03

Egyre szürreálisabb ez az Eurovízió...

LittlePurple 2014.05.10. 23:55:17

@Admiral_General_Aladeen: szia :) miért ilyen későn jöttél? :(

chloep 2014.05.10. 23:55:21

Megéri nézni az EVSC-t... :)

Admiral_General_Aladeen 2014.05.10. 23:55:48

@LittlePurple: Horgászni voltam,most értem haza. Jó volt a mai öfi?

nemszázas 2014.05.10. 23:55:59

@aggyistenbrittudós: :DDDDDD hiányozni fogsz!
és @XO: te is:)

HummeRC 2014.05.10. 23:56:03

@Nagy Endre: Jó éjt!
Eurovíziót mi is nézzük. :)

nosce 2014.05.10. 23:56:31

@candyperfumegirl:
"Az a "te nem vagy normális" olyan volt, mint a "you're an idiot" Robintól a How I Met Your Motherben."
Izának fullra igaza volt az idiótában, a filmben Trakesz úgy kampányolt mintha Mr. Bean tette volna,. Odamegy külföldiekhez magyarul h szavazzatok Izára ??? Ez most komoly ?? Ez a film max arra volt jó h mutassa h Trakesz mekkora raj csákó ( mondjuk ez se jött le) de Izának szavazatot szerezni nulla volt...

XO 2014.05.10. 23:56:54

@Nagy Endre: Szép álmokat! :)
@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: :) javíthatatlanok vagyunk és ez így van jól! :))
@aggyistenbrittudós: mondom gyere át, kicsit! :)

KRISZ FAN 2014.05.10. 23:57:05

@LittlePurple: Nem erre gondoltam, ne haragudj. Arra hogy majd jönnek azok az emberek, akik mindenkinél okosabbnak gondolják magukat, és megmondják miért nem kellene együtt maradniuk. Miközben semmi közük hozzá!

LittlePurple 2014.05.10. 23:57:43

@Admiral_General_Aladeen: pinki ment vissza...sajnos! top3 Aurelio-vikkancs-pinki, már most lehet szavazni!

mit fogtál?

XO 2014.05.10. 23:58:30

@nosce: szerintem ebből a videóból 2 változat készült....ez volt a kiesős, amit most láthattunk!

XO 2014.05.10. 23:59:06

@nemszázas: ne ríkass meg, légysziiiiii :)

nosce 2014.05.10. 23:59:53

@XO:
hát lehet de ez nagyon szar volt, ezen fognak vagy fél évig röhögni a sóderklubban :)

KRISZ FAN 2014.05.11. 00:01:39

@nosce: De rosszindulatú vagy! Szégyeld magad!

Admiral_General_Aladeen 2014.05.11. 00:02:18

@LittlePurple: Semmitwaze :(
(Megnéztem a párbaj végi százalékos videót,és Pinki visszatérését,azután jöttem ide)
Sajnos Csárli kiesett,így számomra nincs tétje,de Aut és Pinkit egyformán elfogadnám győztesnek,ha már így alakult. Tudom hogy te Aut ;)
Vikkancs meg pukkadjon meg! De az igazi "nyereményét" akkor fogja megkapni,ha kigurul a vellából,és szembesül vele majd lépten-nyomon,hogy mennyien megvetik.
Én spec. még takarítónőnek sem alkalmaznám ezek után.

nosce 2014.05.11. 00:03:14

@KriszIza fan:
nem vagyok rosszindulatú ez látszott Iza arcán is, egyébként most Izának drukkoltam Pinki ellenében, de ami szar az szar

LittlePurple 2014.05.11. 00:03:51

@XO: nagyon remélem bejön... sajnálom, hogy izének nem sikerült, pedig szurkoltam! De innentől kezdve, csak Aurelionak! Hajrá Aurelio!!!

XO 2014.05.11. 00:06:15

@LittlePurple: kezdünk visszaesni...úrrá lett a politika...

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 00:08:30

Koncsíta fogja nyerni a víziót...H..H..H..H..H HÁ HÁ HÁ.. HÁ...H..H..H HÁ HÁ HÁÁ.
Részvétem az Iza drukkereknek

Nem Penny hajója 2014.05.11. 00:09:19

Nem tudom eldönteni, hogy akik itt írják, hogy Iza meg a Traktoros a kinti életben is együtt lesznek, azok viccelnek, vagy komolyan gondolják?

khf helyett meg adhatnának valamit így az utolsó nap... Nem értem, hogy most már mi értelme dugdosni a benti dolgokat

LittlePurple 2014.05.11. 00:10:22

@XO: hát ez az, Mo-nak se politikai-, se sport-, semmilyen diplomáciai elismertsége nincs! :(

HummeRC 2014.05.11. 00:11:20

@Nem Penny hajója: Igen, pont ezt beszéltük mi is az asszonnyal, hogy utolsó estére köcsögség khf-et adni. Később már úgy sem adhatnak semmit.

XO 2014.05.11. 00:11:57

@LittlePurple: beflegmulok, ha Ausztria nyer.....

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.11. 00:11:58

senki nem írta, hogy együtt lesznek
csak azt, hogy biztosan megbeszélik majd, hogy hogyan tovább, és esetleg megpróbálják

Admiral_General_Aladeen 2014.05.11. 00:12:19

Szerintem azért van masszív KHF,mert Vikkancs most nyírja ki a másik kettőt,a Fűrész c. film szimpatikus bácsijának mintájára. Nem képernyőre való látvány. :)

Nem Penny hajója 2014.05.11. 00:13:05

@HummeRC: Sixx megkérdezhette volna az üzemlátogatásakor, hogy miért csepegtették csak az online-t.

KRISZ FAN 2014.05.11. 00:13:19

@Nem Penny hajója: Nem mondjuk azt, azt mondjuk hogy ők majd eldöntik! Pontosan az a lényeg, ne mi mondjuk már meg mi legyen velük!!

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.11. 00:13:37

@XO: BORZALMAS a szakállas nő, ha ő nyer, jövőre még extrémebb indulók fognak jönni, mert úgy tűnik, arra adnak sok pontot

HummeRC 2014.05.11. 00:14:31

@Nem Penny hajója: Szerintem ezt sosem fogjuk megtudni, mert értelme semmi nem volt, mint ahogy következetesség sem volt bennük. Mivel szinte semmit nem adtak le az öfikben.

Nem Penny hajója 2014.05.11. 00:14:52

@KriszIza fan: nem mi mondjuk meg, de van olyan is, hogy realitásérzék.

XO 2014.05.11. 00:15:25

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: értem én, hogy tud énekelni, de nem tudok befogadó lenni...ez lenne a követendő példa?

HummeRC 2014.05.11. 00:16:25

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Szerintem konkrétan gusztustalan. Pláne, hogy a szakállas nő állítólag átoperált pasi. twitter.com/alexsinos/status/465250015565598721/photo/1

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.11. 00:16:35

@XO: úgy látszik
ráadásul viccet csinál azokból, akik ettől a betegségtől szenvednek

KRISZ FAN 2014.05.11. 00:17:30

XO, nemhiszemelhogymindennevfoglalt, én léptem. Kiváncsian várom a holnapi Izás videókat. Holnap fent lesztek? Szép álmokat! Krisz, Iza nektek meg kitartást!!

Morcz 2014.05.11. 00:17:35

Sziasztok!

Most csak beugrottam...
a párbaj utolsó 15-20 percét sikerült megnézni...
Egyszerűen nem hiszem el, hogy az emberek egy segghülye gettóbarbie-t küldtek vissza a villába...mindenesetre az eredmény után tartom magam ahhoz, hogy a holnapi döntőt nem nézem, mert nem érdekel. Egyszerűen nem maradt az ún. top3-ban olyan ember aki miatt érdemes lenne nézni, és gondolatban végigfuttattam magamban a VV6-ot a beköltözéstől mostanáig, és megállapítottam, hogy az eddigi 6 VV közül ez volt a legszarabb.
Iza nagyon szimpi volt a párbajon, és a belevalóban is, abba is belenéztem egy kicsit, remélem boldogul majd a VV6 után is.
Most megyek aludni, holnap este még jövök, és kizárólag az itteni társaság miatt. :D

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.11. 00:18:48

@KriszIza fan: napközben leszek, majd nézem én is a videókat, de a döntőt nem nézem meg, konkrétan tojok a fejükre, mind a 3-nak

XO 2014.05.11. 00:18:53

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: @HummeRC: na, most hányok az osztrák músorvezető hölgytől!!!!

HummeRC 2014.05.11. 00:20:00

@Morcz: Szia és jó éjt! :)
A holnapit én sem fogom nézni, mert éjszakás leszek és melóban nincs tv. Asszony majd telefonon közvetít (ingyen beszélünk). :)

XO 2014.05.11. 00:20:39

@KriszIza fan: én leszek! Aludj jól! :)
@Morcz: Szép álmokat, nyugis éjszakát! :)

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 00:21:16

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt:
Szakállas nő?
Szakállasnak szakállas, de nem nő.
Azé ügyes vót, mert ilyennel még senki sem próbálkozott a vízión.
Nálunk nem engedték volna tovább (zsűri).
Úgy látszik Európa bukik a női ruhába bújt Rumcájszokra.:D

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.11. 00:22:58

@rábassztáhessspicsába: úgy tudom, átoperálták, úgyhogy már nő
vagy nem? Nem értek hozzá :)

chloep 2014.05.11. 00:23:06

@XO: én nagyon meglepődtem hogy ilyen gag-et bevállalt... Kati az ország legelismertebb műsorvezetője.

HummeRC 2014.05.11. 00:23:49

Már vicc is van rá. Miért sír az osztrák nő?... Mert férfi! :D
Egyébként nyert a szakállas nő. Pfejj...

HummeRC 2014.05.11. 00:25:10

@XO: Nem tudok rá mit mondani. Egyszerűen nem hiszem el ezt az egészet. Ennyire megöregedtem, vagy a világ teljesen felforgatta az emberi normákat? Nekem minden esetre egyik sem tetszik.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.11. 00:25:28

@rábassztáhessspicsába: Picsuka, már ha megengeded ezt a megszólítást. Hát én felröhögtem Rumcájszon. :)

(és természetesen szégyelld el magad csúfolkodásért)

LittlePurple 2014.05.11. 00:25:30

A szakállas "nő"szerű nyerte! :(
Magyarország az 5. helyen zárt, ez is szép eredmény!

XO 2014.05.11. 00:27:22

@chloep: valahogy sehogy sem tudom én ezt befogadni....

Admiral_General_Aladeen 2014.05.11. 00:28:02

@LittlePurple: Jó éjt!
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát,és mindenki igyekezzen kihagyni az álmodásból a szakállas bácsinénit! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.11. 00:28:26

Jóvanmár, kérjetek új topikot a víziónak, de ne már a vv alatt beszéljétek ki.

XO 2014.05.11. 00:29:53

Akkor az osztrák versenyző most mit is képviselt valójában?
@Admiral_General_Aladeen: Aludj jól! :)

HummeRC 2014.05.11. 00:29:54

@aggyistenbrittudós: Ne akadj le, már vége a víziónak, és semmi nem történt közben a vv éjszakai onlányban sem, csak állandó khf. :(

XO 2014.05.11. 00:30:30

@aggyistenbrittudós: KHF van...masszív és megállíthatatlan!!!!

chloep 2014.05.11. 00:32:23

Hát de tényleg úgy viselkedik mint hogy ha halálosan beteg lenne és most teljesült volna be az utolsó kívánsága... Különben nagyon sok országban nem mondják el hogy ö igazából egy transzvesztita... Ö a "bearded woman" csak hogy nem "woman" amit sok néző nem nagyon tud. Inkább egy nőnek hiszik akinek hormonrendellensége miatt erős a szőrzetté, és bátornak hiszik hogy így "betegen" is kiáll énekelni... Ez teljesen komoly. Tessék a hírekre rákeresni.

XO 2014.05.11. 00:35:25

Sohatöbbénemakaromlátniaszakállasttttttttttttttttttt.....és ebben most benne volt minden csalódásom és fájdalmam Iza kiesése miatt!

chloep 2014.05.11. 00:36:15

Szép dologért küzd "Conchita" és gratulálok neki, de meg kell jegyezni hogyha nem lett volna az a szakáll, akkor csak a dallal nem nyert volna.

XO 2014.05.11. 00:37:46

@chloep: az igazság befogadhatatlan lenne még a legtöbb európai országban is!!!

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 00:41:14

@aggyistenbrittudós:
Pikacsu inkább. :D
Hosszú a nevem mi? Majd rövidítek. :)
Rábi inkább. :)
Nem értem mi van, mi jön még? Egyszerűen hihetetlen ez az egész. :)
Ráadás lenne, ha Attika elvenné Pinkit, születne kb.nyóc gyerekük Mimi, Momo, Mümü, Mumu, Mömö.....stb.
Kész vagyok, ezzel a szőrös Koncsítával fogok álmodni. :)

nosce 2014.05.11. 00:41:36

@HummeRC:
"vv éjszakai onlányban "

Azt hallottam vasárnap után is lesz vv6 éjszakai onlány

HummeRC 2014.05.11. 00:42:48

@nosce: Igen? No az érdekes lenne. És mit adnak majd benne, mert a villa üres lesz? Masszív khf-et nosztalgiából? :D

XO 2014.05.11. 00:44:27

@aggyistenbrittudós: nah, átjössz? Most már azért a padlón vagyok...rémálmaim lesznek az éjszaka....kiesett Iza, most meg még a vízió is....meg a KHF.....sokk ez nekem így egyedül...

nosce 2014.05.11. 00:45:44

@HummeRC:
persze full KHF, ahogy szokták :)

HummeRC 2014.05.11. 00:48:07

@nosce: Majdnem beugrottam. :D

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 00:49:10

Koncsíta a kóbászos vagy Kóbászos Koncsíta? :D
Ennyi erővel Vik is győzhet holnap. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.11. 00:49:53

@XO: Már arra sem maradt erőm, hogy átcsordogáljak a csatornákon. Ne hari. Tökre kiborultam, hogy Zsófi győzött.

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 00:49:55

@XO: Megjöttem,kitartás. Masszív KHF ..... Kérsz csokit?. :))

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 00:51:17

@nosce:
Én is hallottam erről. :D
Attila a győztes Pinkivel benntölti a nászéjszakát..bezony. :)

XO 2014.05.11. 00:53:11

@Lilith.Inanna1: :( én még a csokit sem szeretem......
@aggyistenbrittudós: jóóó...akkor maradj! (érzelmi zsarolós mondat volt!!!) :D

XO 2014.05.11. 00:53:53

@rábassztáhessspicsába: úgyis adott neki valamit...látta valaki, hogy mi volt az?

XO 2014.05.11. 00:55:43

@rábassztáhessspicsába: én arra tippeltem, mert Pinki nagyon szorongatta a markában...

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 00:57:46

@XO: cipőfűzőn herécske. :)

XO 2014.05.11. 00:57:57

@HummeRC: akkor nem gyűrű volt, azt majd holnap!

HummeRC 2014.05.11. 01:01:09

@XO: Hááát, nem tudom mi történt bent és mit nem mutattak az öfiben, de egy kicsit elkapkodottnak érzem ezt a meghódítjuk Zsófit projektet. Ez már Kingánál sem jött be anno, ha jól emlékszem. Barátnak ő is elfogadta volna, de pasiként nem kellett neki. Itt is ilyen eredményre tippelek. :)

XO 2014.05.11. 01:03:16

@HummeRC: nem nyilatkozom....halottakról jót vagy semmit! :D

HummeRC 2014.05.11. 01:04:52

@XO: Még él és jobban, mint 4 éve. :D

HummeRC 2014.05.11. 01:08:57

@XO: Jaja, kb 1 órája már bejárta a twittert. Csak hogy "örüljenek" a vallásosak is. :)

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:09:27

@XO: Ez mára kicsit sok/sokk volt.

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 01:09:52

Nekem az is ijesztő, hogy Attila kiadja a híveinek a parancsot, hogy Pinkire kell szavazni és mint a zombik mennek utána. Na, erre sosem voltam képes, nekem ne ugassa meg senki, hogy mit gondoljak és kire szavazzak. Majd döntök a saját érzéseim szerint jól vagy rosszul.

XO 2014.05.11. 01:10:18

@HummeRC: szerintem mindennek van határa.....ez már rég túllépett azon, de az enyémen biztos!

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 01:12:08

@XO:
VILÁGVÉGE :)
Most már elhiszem, hogy nekünk annyi. :)

XO 2014.05.11. 01:13:17

@rábassztáhessspicsába: ánem...még nem, de azért ez ma nem az a nap! :D

XO 2014.05.11. 01:13:48

KHF.....mondommmmmm

HummeRC 2014.05.11. 01:13:50

@XO: Nem mondtam hogy tetszik. Én már kih@nytam magam és kínomban röhögök rajta, hogy egy ilyet szavazott meg európa, az idei legjobbnak. Visszataszító látvány, ócska hang. A hátam borsózik tőle, hogy ha csak rágondolok. :(

@rábassztáhessspicsába: Igen, Ati profilján is megjegyezték, hogy ne nyerje már meg a vv6-ot Zsófinak...

HummeRC 2014.05.11. 01:14:57

@XO: Az utolsó 24 órába léptünk az idei élő khf adásokat tekintve! :D
Holnaptól már csak felvételről élvezhetjük a látványt. :D

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 01:15:49

@XO:
Tudod mi a teljes neve?
Koncsíta WURST. :D

XO 2014.05.11. 01:18:05

@HummeRC: úgy érzem ma már semmit nem kapunk...a tegnapi volt nekünk ONosoknak az utolsó vacsora...

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:19:14

@HummeRC: @XO: Tartsunk ki, hátha megszánnak minket és mutatnak valamit. ...

XO 2014.05.11. 01:19:45

@rábassztáhessspicsába: a wurst az nem az a német kolbász?

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 01:20:17

@HummeRC:
Dávidnál nem ért semmit a szava, be is pipult rendesen. Nem tudom mi a célja ezzel ( de igen :D ), majd kizsigereli Pinkikét az tuti.

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 01:21:22

@XO:
De, egy szőrös kóbász nyerte a víziót. :)

HummeRC 2014.05.11. 01:21:30

@XO: De igen, kolbász németül. Az van a lába között, azért ez a neve. :)
@Lilith.Inanna1: Én még reménykedem, hátha 3 felé legalább egy búcsú zuhanyt bevillantanak nekünk. :)

XO 2014.05.11. 01:23:06

@Lilith.Inanna1: it vagyok, csak kellene egy "kv"....na, nem a testemnek, inkább a lelkemnek! :D

XO 2014.05.11. 01:23:50

@rábassztáhessspicsába: @HummeRC: eddig sem szerettem...de mostantól rá sem nézek! :D

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:26:30

@HummeRC: Én is pont erre gondoltam, ha mást nem is, legalább egy zuhanyt. :))
@XO: Adok neked kávét,látom nagyon le vagy lombozódva. :((

XO 2014.05.11. 01:27:02

Reggelre küldök esőt mindenkinek....nálunk már szakad!

XO 2014.05.11. 01:31:18

@Lilith.Inanna1: nem fogok hazudni...elkapott most rendesen...

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:31:46

@XO: Ketten küldjük, itt is szakad az osztrák határszélen. :)
@rábassztáhessspicsába: Eddig nem tudtam miről van szó ,a VV lefoglalt.Zsófi győzelme letaglózott... és a mai napra felkerült a korony is....
Én kérek elnézést..

www.youtube.com/watch?v=XPRHMaghPZE

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:32:47

@XO: Tudom,észrevettem..... :( Átugorjak hozzád? :)

XO 2014.05.11. 01:37:32

@Lilith.Inanna1: hát, azt hiszem most nem jönne rosszul...

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:38:30

@XO: Mennék is ha lenne módom rá. :))))

HummeRC 2014.05.11. 01:39:31

@Lilith.Inanna1: Akkor talán a szerkesztők is erre gondolnak. :)

@XO: Előre is elnézést... :) i60.tinypic.com/1zg5fgz.jpg

XO 2014.05.11. 01:40:02

@Lilith.Inanna1: köszönömmmmmmm :) ♥

XO 2014.05.11. 01:41:43

@HummeRC: ha ez nem a mai nap lenne....szimplán röhögnék egy hatalmasat! így: :DDDDDDD

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:42:21

@HummeRC: azt hittem nincs lentebb, de vaan, megnéztem a képet. :D
@XO: Szeri van. :) ♥

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:47:36

Nem akarok reklamálni, de legalább egy pár perces ON-nal megszánhattak volna minket.
@HummeRC: :)

XO 2014.05.11. 01:49:15

Elindítom a felvételt...hátha megszán az ügyeletes szerki a vezérlőben....

HummeRC 2014.05.11. 01:49:41

Jelentem házi szavazásunk állása jelenleg:
Zsófi 38%
Au 37%
Viki 25%
Aki még nem szavazott és szeretne:
www.polljunkie.com/poll/ziaifq/vv6-dnt

XO 2014.05.11. 01:51:36

@HummeRC: nekem már nincs kire és valahogy nem tudok a három közül választani sem....

HummeRC 2014.05.11. 01:53:04

@XO: Ezek szerint Te nem szeretnél. Nem kötelező és tét nélküli. :)

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 01:59:08

@rábassztáhessspicsába: Sandokan alteregó, de annak legalább szép kék szeme volt. :D Bocsi még mindig ezen nevetek.
@HummeRC: megyek szavazni...bár most már oly mindegy.

HummeRC 2014.05.11. 02:01:46

@ő-szinte: Szia. :)

@Lilith.Inanna1: Igazából nekem is mindegy. A szavazás csak érdekes adalék a villaélethez. :)

XO 2014.05.11. 02:12:50

@HummeRC: szeretnék,csak tanácstalan vagyok!

XO 2014.05.11. 02:23:21

Azt hiszem én megyek...szép álmokat mindenkinek! Reméltem,hogy így az utolsó éjjel kapunk egy méltó befejező ON-t,de sajnos nem így lett!
Bocsi,hogy nem voltam itt i végén a topon! @Lilith.Inanna1: köszönöm! :) :*

XO 2014.05.11. 02:23:59

Hajráá Iza! :)

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 02:25:37

@XO: Ne köszönd,nincs mit. :) Egy EKG. :) ♥

ő-szinte 2014.05.11. 02:52:46

@Lilith.Inanna1: mit na végre? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
@XO: kisollo ;-) vagy kismackó? ;-DDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2014.05.11. 02:53:41

Jó, hogy Zsófi ment vissza.
Oroszok voltak a legjobbak, lengyelek mellesleg voltak jók és a spanyol volt jó az eurovízión.:)

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 02:56:18

@ő-szinte: Ideje volt, hogy erre járj, hiányoztál . :D

ő-szinte 2014.05.11. 03:02:07

@Lilith.Inanna1: cuki vagy és jól esik, köszönöm,de hát tudod, hol találsz... ;-)

HummeRC 2014.05.11. 03:02:18

Én nem várok tovább, jó éjt mindenkinek és jó holnapi szurkolást. Ha tudok majd jövök, de erre egyelőre kicsi az esély.

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 03:14:09

@ő-szinte: Tudom, majd megyek is. :)
@HummeRC: Jó éjszakát.Nem látok rá esélyt, ebből mamár nem lesz ON.Holnap azért várunk. :)

mijafene van 2014.05.11. 04:41:18

Jó volt az esti párbaj,kiesett a jócsajnak nem mondható Za :):):):) Krisztián kampányán bepisiltünk,annyi külföldi szavazót bevonni,hát ez viszi a pálmát,de kapot a belevalóba is,mert ő kezdte a balhét nem a liba.....Előjáték az elkövetkező évekhez :)))))))))) de tuti nem zával :))))))))) remélem ad nekik munkát valaki,jaaah és szeretném olvasni,gyűllik már a lé a párnak? Fanok húzzatok bele hát hol éljenek a minta szerelmesek? Konkrétan hányok a faaaaaaanoktól :)))))))) Iza jó helyen vagy :))))))))) HÁHÁHÁHÁ...
Verhetitek magatokat ki kinek nyerte meg,Iza repült és faaaan ...van?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.11. 06:34:21

@mijafene van: attól, h nálam is elérte némelyik fan, h pinket várjam vissza, attól még nem kell másokról így beszélni, sztem, de te tudod.

csillagkukkancs 2014.05.11. 07:54:12

szép vasárnapot, jó szurkolást kívánok!
a tegnapi összefoglalóból kiderült, hogy a párbajozó lányka anyja nem örül a lányka fiújának, ugyanis, amikor a párbajozó rákérdezett ügyesen kikerülte a kérdést, és a fiúja kampányáról beszélt, meg arról, hogy szereti a lánykát. szóval a mama úgy és olyannak látja a helyzetet, mint amilyen. az anyák ugyanis a legjobbat kívánják a gyerekeiknek.
Zsó-fika húga kedvesebbnek tünik- tán azért, mert nem olyan megjátszott. arról, hogy mennyire okos nem lehet nyilatkozni, de reméljük a legjobbakat.
minden esetre a párbajozó lányka és az anyja találkája intimebb volt /gesztusok, tekintet stb/, mint a Zsó-fika kontra húgé. talán azért mert a lánykába eleve több érzelem szorult, s nem csak rózsaszínség. tehát az alapjelleme is cizelláltabb, mint a foteltársáé.
az összefoglaló és a párbaj a párbajozó lányka visszajuttatást szolgálta. egyértelmüen nagyobb teret kapott ő, mint Zsó-fika. ezért azt gondoltam, hogy visszanyomják a maradék 24 órára.
nem így lett. sokszor elmondtam- és megkaptam érte a magamét-, hogy a társadalom képmutatásra van megcsinálva. tehát, nem nyerhet egy olyan személy, aki olyasmit cselekedett, amit a kiesett párbajozó lányka. ez lett a veszte. a másik pedig a fiúja.
vitathatatlan, hogy az elmúlt hetek alatt változáson ment át. de ezt a megváltozottságot aligha képes idekinn megtartani. mert még nem épült be a személyiségébe. most, hogy kinn van - visszazuhan abba a közegbe, ahol a pörgés a celebség várja. a villában képes volt -ingerszegény környezetben- arra, hogy odafigyeljen magára, elemezze magát. idekinn erre se ideje, se ingere nem lesz. és ezt sajnálom. jó lenne, ha lenne vki a környezetében, aki segítene neki- helyesen látni a dolgokat. mert fejleszthető.
a fiújával hamarost szakítanak. egyszerüen azért, mert ez nem volt szerelem. és minél hamarabb, annál jobb. mert a srác többet árt a lánykának, mint használ. a botrány nem tesz jót senkinek- főleg akkor nem, ha fel akar építeni vmit, ami számára fontos.
a mai párbajdöntő eredménye: 3. Zsó-fika, 2. Viki, 1. Aurélia.

mijafene van 2014.05.11. 08:14:22

Igazad van,de napok óta mit olvasni itt? Menybe küldték páran Izát,mondjuk nem láttam ugyan miért? A Krisztán párbajkor azt írta itt egy ááááááááááá nem nevezem,beépített embert küldött be,hát ez volt a csúcs. Tegnap reggel írta,feültette a gyerekét a vonatra,megy drukkolni Zának,talán jobban kellett volna,vagy Ő volt a leghangosabb a "Szép volt Iza"?Remélem azért le is szedte a vonatról. Józan paraszti ésszel tudható volt most kiesik,az embereknek van bizonyos normái,már akinek,és soknak a "szembeköpősdi" nem ez,itt bukta el mindkettő a lehetőséget. De ezen már este a belevalóba elkezdték a vitát. Vissza kell olvasgatni ezt előre tudtam,tudták itt sokan. De a hangadók a" leköplek de úgy is megnyered" emberek szinte kisöpörték innen azt aki nem állt be a sorba. Írhattok bármit,szívetek joga mint ahogy nekem is. És igenis én nézem a d9ntőt mert már nincs bent az akinek egy elégett gyufaszálat is adnák. Hajrá Fanok ti voltatok a kedvenceim..Hajrá Polgár :))))))))))))))

vikitutáló vagyok 2014.05.11. 08:16:58

@aggyistenbrittudós: Pedig Viki is úgy néz ki a sapikban:))

vikitutáló vagyok 2014.05.11. 08:31:02

Úgy kell Izának,ha Vikit vitte volna,visszakerül!

csillagkukkancs 2014.05.11. 08:39:41

@vikitutáló vagyok: minden esetre sanszosabb és bátrabb lett volna, ha Vikit hívja ki.
eleve több konfliktus volt köztük.
de a lányka természete sokaknál kiverte a biztosítékot. és nem csak az anyázás.
de látom, hogy ma nem lesz itt nagy forgalom.

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 08:42:13

Jó reggelt, asszem Zsófikára nyomok :)

Nagy Endre 2014.05.11. 08:56:54

Jó reggelt!

Szép volt Iza!Gratulálok eddig eljutni nem kis dolog.Sokan már hamarabb kibuktak és mekkora mellényük volt.Taktikáztak, helyezkedtek és ez is kevés volt.Szerintem mindenki kicsit lehiggadt már...Mikor megláttam hogy Zsófi megy vissza tudtam hogy csak Attiláéknak köszönheti ezt az egészet.Ezt már elmondtam hogy gusztustalan dolog volt.nem izán kell leverni hogy nem vikit vitte ki.Mi kinntről másképp látjuk a játékot mint a benntiek.Lehet egy véleményünk de ha ő így érezte akkor ez van.Egyébként Vikire még jelet sem tett eddig azt hiszem.Most vitte volna ki?Én is ennek a verziónak örültem volna, de ez van.Zsófika most sem tagadta meg önmagát szörnyű volt a párbajon azt hitte nagyon ott van és ezért nyert mert akkora nagy szám.Hát nem.Szépen betolták a fináléba.Az fel sem merült a műsorban hogy megkérdezzék tőle hol volt az egyéni játéka, a küzdés a helytállása.nem bántásként de Izából inkább kinézném hogy fősulira járhatna mint ebből a vakarcsból.Azért iza nem lehet szomorú hisze kevés embernek énekelt élőben a párbaján Danics Dóra ráadásul egy új dallal aki a mentora is volt.Eddig csak döntőben voltak énekesek.A Belevaló is tetszett látszott hogy lilu tényleg kedveli Izát meg bence is olyan volt mintha egy kis barátnős csevegésre ültek volna be.Nem is nagyon hiányoztak a telefonálók meg a skypeolók.Azt hiszem így kell fogadni a "vereséget" szépen gratulált Zsófinak is nem esett össze.Szerintem jól jött ki ebből az egészből ezt kell néznie.Harmadikként kiesni a döntőben lehet hogy rosszabb mert egy napot bennt nyüglődni ezért nem jó érzés.A döntőben remélem Au nyer küldtem rá egy voksot.Illetve nemcsak ő hanem Szacsurelioval megosztva nyer mert a kis barátja segítette hozzá ehhez:D Majd feleznek:D Viki remélem harmadikként kiesik az lenne a legnagyobb bukta hogy még a cukibaba is megveri Zsófi legyen második.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.11. 09:12:33

A tegnap este a bizarr dolgok estéje volt. A vv-ben Zsófi ment tovább, majd egy parókába és női ruhába bújt szakállas, Jézusarcú faszi nyerte az ev-t.

Ezek után az a minimum, hogy ma Viki győzzön. :)

csiberibe 2014.05.11. 09:13:15

@Nagy Endre: "Mi kinntről másképp látjuk a játékot mint a benntiek."

Bezony. Nem véletlen, hogy kint Vikit mindenki ocsmány szarkeverőnek tartja, ennek ellenére valamiért a többiek mégis mellette vannak, szóval ennyire nyilván nem rossz ember, mint mutatták nekünk. Nyilván voltak vitái, mint mindenki másnak, de hát ezért ment be, nyerni. Ha hármuk közül kell dönteni, nyerjen ő. Pedig én Simonnak drukkoltam és haragudtam Vikire, amikor Simont kizavarták.

vikitutáló vagyok 2014.05.11. 09:25:11

Bent nem látják,hogy Viki,miközben ölelget,vicsorogva felnéz a plafonra,nyilván azért,hogy nem szakad-e rá?A belevalóban jól meg mondta egy betelefonáló,hogy mindenkit Viki ejtetett ki,ő csűrte csavarta,kavarta,keverte,mert egy aljas,mocsok nő,de Krisztián már helyeselt neki,csak Iza még nem hitte.Azóta már biztos tudja,hogy a legtöbb veszekedésükbe benne volt a keze.

csillagkukkancs 2014.05.11. 09:26:27

@Nagy Endre: eddig az én jelzőimen rugóztál, és azt mondtad, hogy degradáló. miért lenne vakarcs Zsó-fika? figyelj ide! a lánykára is lehet/ne egy csomó negatív jelzőt aggatni.
és a csatorna lánykát akarta vissza.

Nagy Endre 2014.05.11. 09:34:40

@csiberibe: Viki tényleg így játssza a játékot ahogy elmondta.Már korábban is elmondtam hogy vannak jó tulajdonságai sok minden miatt jó hogy bennt van.Ami viszont nagyon zavart hogy a kritikát a másik embertől nem tudta elfogadni.Kiakadt mikor visszaszólt neki valaki és nem sokan voltak Au, Krisz, Iza, Simon kb. a többiek lapítottak.Ha nem kezdi el ezt a furkálódást hol Izánál hol Krisznél aki iránt többet is érzett szerintem akkor nem ez lesz a vége úgy látom.Nekem sok volt már egy ideje hogy nem csak taktika volt benne hanem belevitte a saját nyomorult kis dolgait irigységét a dolgokba.Nem tudta távolsággal nézni a dolgokat.Az hogy Iza ennyire megbízott benne azt is ellene fordította sajnos.Dorka és Zsolt kapcsolatát miért nem fúrta meg?Pedig azokat is rühellte hogy milyen jól megvannak.Bejött Attila és senki nem foglalkozott vele.Itt látszott hogy mennyire sebezhető hogy nem tud magával mit kezdeni hogy mégsem annyira erős.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.05.11. 09:36:48

Ki nyerje meg a VV6-ot ?
A két rosszindulatú,szemét módon játszó két játékos ?
Vagy az édes baba Zsófika ?

Megnézném az arcukat mikor kimondják Pinkike nevét győztesként :))

Nagy Endre 2014.05.11. 09:40:23

@csillagkukkancs: Azt mondtam ne úgy hívd Izát és Kriszt ahogy hívod.Mert mindig így emlegetted őket.Van nevük ahogy Neked is.Én Zsófit még Pinknek sem hívtam (mert nem az de ez mindegy) és a vakarcs az jelző volt és nem Zsófi helyett írtam.Mert mindenkit úgy szólítok ahogy hívják mégha nem is kedvelem annyira.Pár jelző belefér Izának is az ordibálós is.Ennyi.

beacska 2014.05.11. 09:53:58

@mijafene van: " A Krisztán párbajkor azt írta itt egy ááááááááááá nem nevezem,beépített embert küldött be,hát ez volt a csúcs. Tegnap reggel írta,feültette a gyerekét a vonatra,megy drukkolni Zának,talán jobban kellett volna,vagy Ő volt a leghangosabb a "Szép volt Iza"?Remélem azért le is szedte a vonatról."

ÉN ültettem fel a gyerekemet. de MIRŰŰŰ BESZÉÉÉSZ??? basszus, egyrészt érthetetlen, másrészt ÉN vagyok beépített ember??? harmadrészt MIKÖZÖD HOZZÁ? és igen, köszönöm kérdésed, ma is ott lesz a gyerek, pedig Iza kiesett...nnna, erre varrjál gombot kicsi troll...

egyemakisszíved 2014.05.11. 10:01:41

Reméljük, Au-nak sikerül felkapaszkodnia dobogó legfelsőbb fokára, tényleg sokat megmutatott magából, érzékeny, vicces és kedves volt. Ha már ilyen nagyon pasis módon teljesítményelvű és fontos neki a játékokban való teljes mellbedobással való részvétel meg a nyerésre való törekvés, kapja meg, amit leginkább szeretne. Szeretném látni, ahogy örvendezik este. Hajrá Aurelio!

KRISZ FAN 2014.05.11. 10:02:39

@beacska: Szia!! Jó reggelt! Ugyan, hagyd beacska. Aki ........., az is marad. Ide jönnek, és osztják az észt, mintha ők mindent jobban tudnának mindenkinél. Sajnálom ezeket az embereket.

Nem Penny hajója 2014.05.11. 10:18:58

Nem rá fogok szavazni, de szerintem Viki érdemelné meg leginkább a főnyereményt. Két okból:
1. Hármójukból belőle nézem ki egyedül, hogy nem cseszné el (csalnák ki tőle) a nyereményt.
2. Ha nincs a kavarása, akkor végképp unalomba fulladt volna az évad. Ügyesen kiszekálta Simont, összehozta az "álompárt", mindig kavart valamit, sőt idejekorán felismerte, hogy Zsófi végig fog menetelni a játékban. Mindezt úgy, hogy a bentiek szemében sikerült magáról egy rettegett imidzst kialakítani, a többiek fostak tőle.

Amúgy meg Au fog nyerni, az tuti. Egyedül akkor lehetett volna női győztes, ha két fiú marad bent a végéig és megoszlanak a szavazatok. Én meg Pinkire szavazok, mert csak. :)

Krétagarbó 2014.05.11. 10:19:11

Este jövök én is szurkolni, ha igény van rá, közvetíteni is. Addig pedig HAJ-RÁÁ AU!!

Gia 2014.05.11. 10:32:49

Hooopppá ridikül!Házi szavazásunkon Viki úgy elhúzott,de úgy,hogy csak paslogok nagyokat.Mi van itt,kérem?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.11. 10:34:39

@vikitutáló vagyok: mindenkit Viki ejtett ki? Akkor tutira megérdemli, hogy nyerjen.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.11. 10:35:16

@Gia: én amikor kb. két órája láttam, még 22%-on állt.

Bell a Donna 2014.05.11. 10:35:55

Kiesett Iza.
Hibás: az RTL (elcsalták az appokat)
Attila (kampány Zsó-fika mellett)
VikiTank (sz.rtkavart folyamatosan)
Zsófi (idejön a gettóbú', és nem csinyál semmit)
tán még a szakállas nő is
Ja, meg már a Traktoros is (belevalóban Iza: ha Krisztián elfogadja, hogy ő nem tud részt venni az üvegkoporsós játékban, akkor nincs köpködés se)

Hajrá, Iza.

Nagy Endre 2014.05.11. 10:36:16

@KriszIza fan: Szia!!!!!!!!!!

Hogy aludtál?Képzel én Izával álmodtam.:D Tudod amikor az ember napközben is ezen "kattog" szinte de nálam ez így van mindennel.Az este megjelenik az álmaimban.

Nagy Endre 2014.05.11. 10:40:54

Szacsurelioka megnyeri Aunak a fődíjat:D Öntse gipsze a kis drágáját és irány a szexshopok polcai:D

Mók_Ica 2014.05.11. 10:44:26

sziasztok :)
@Krétagarbó: szia, este mindenképp várlak, én is leszek :)

LittlePurple 2014.05.11. 10:48:12

Sziasztok! :)
@egyemakisszíved: a top3-ba csak KÉT olyan játékos: Aurelio és vikkancs került megérdemelten, aki mindent - jót, rosszat- megtett hogy eljusson a fináléig, viszont pinki épp olyan érdemtelen elven surrant be, mint ahogy teo mindig megkapta, hogy nincs ott!
az első KÉT embernél viszont jellembeli különbségek vannak:
ahogy itt valaki azt írta: "a két rosszindulatú, szemét" hát nem tudom, mire alapozza ezt, de Aurelio egyáltalán nem ilyen!
a surranó pályán belibbent pinkihez csak annyit fűznék, mert egyébként több szót nem érdemel, hogy a pszichokiller attilát a saját FB oldalán eléggé osztják a hirtelen támadt aktivitása és miértje miatt! De egyébként érdektelen!
Ja és az, hogy ki hogyan fog bánni a nyereménnyel? Nem emlékszem, hogy az előző szériákban ez lett volna a mérvadó, hiszen utólag egyedül Miló volt, aki felelősen kezelte ezt a helyzetet, többieknek már nincs semmi az egészből, ill. attila épp árulja a lakást. De hát ez is érdektelen.
Remélem Aurelio nyer!!!
Hajrá Aurelio!!!

nosce 2014.05.11. 10:50:13

@Gia: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
"Hooopppá ridikül!Házi szavazásunkon Viki úgy elhúzott,de úgy,hogy csak paslogok nagyokat.Mi van itt,kérem?"

itt kérem nyilván valakik szalonna helyett a szavazást pörgetik mint kocsiban a km órát. Már a wiki párbajon így volt, nincs értelme nézni a szavazás végeredményét tévedett is jó sokat

LittlePurple 2014.05.11. 10:55:40

@nosce: szia :)
így van, az utóbbi három párbaj szavazás végét meg sem közelítette az itteni szavazás eredménye.

XO 2014.05.11. 10:55:48

Jó reggelt mindenkinek! Hűen önmagamhoz:

HAJRÁÁÁ IZA! :)

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam-vagyok csalódott, hogy tegnap este nem Iza nyerte a párbajt. Azonban az jobban fáj, hogy egyesek ettől jogot formálnak maguknak, hogy ítélkezzenek felettem, amiatt amit érzek, amit gondolok, a hangot adott véleményem alapján. Nem érzem, hogy valaha is hibátlannak, tökéletesnek állítottam volna be Izát. Igaz, hogy jóval több szó esett az utóbbi időben a jó tulajdonságairól, de ez egy fórum, ahol kinek-kinek van kedvence avagy nincs, de azért jön ide, hogy elmondja, kifejtse, megvédje őt, stb., SZEMÉLYESKEDÉS NÉLKÜL. Próbáltam mindenkivel korrekt lenni, nem személyeskedni, nem ítélkezni (ha véletlenül mégis, akkor azt vele rögtön tisztázni, bocsánatot kérni....nem vagyok hibátlan).

Legyen az én dolgom, hogy miért érdekel vki "ismeretlenül" is, miért vagyok az, aki fellép az őt jogtalanul vagy nem jogos mértékben kritizálókkal szemben, hogy miért foglalkoztat, hogy a játék után megtalálja-e a boldogságot és aki ha úgy alakul, akkor ezért tenni is hajlandó.

Igen, többnyire én vagyok a nem normális, a társadalmilag fura, aki nem áll be sorba. Hogy ez mások szerint jó-e vagy sem, nem érdekel. Aki kedvel-kedvel, aki nem - az nem....

Köszönöm azoknak, aki mindezek ellenére vagy pont ezért megkedveltek, talán kicsit megszerettek....akik bár eredetileg nem is akartak, mégis szavaztak tegnap a kedvencemre....nagyon jó érzés volt! Miattuk nem fogok ma sem eltűnni. Van 2 szavazatom, de még nem döntöttem, hogy kinek adjam...meglátjuk!

Mindenkinek üzenem: "Szépen játssz, mert elveszem!" :)

Gia 2014.05.11. 10:58:59

Ha nem lesz ez a műsor,akkor hova fogunk együtt írkálni?

Nagy Endre 2014.05.11. 10:59:19

@LittlePurple: Az Attilás hirtelen kampányt a a több tízezres lájkolóval eleve gusztustalannak tartottam azok után hogy be is mehettek és Zsófin kicsit lendített.És épp most veti ezt be nem elég hogy megnyert egy játékot 2 éve, és megkapta a mostani fellépéséért a pénzt is még ez a nyáladzás részéről Zsófi iránt...De ő is butának tartja a kiscsajt joggal.5 perccel azután hogy kiderült megszivatta a repülő kutyával a nyugiban majd kilpve újra elsüti és az meg beveszi hát erre nincs mit mondani ez nem naivság meg cukiság.Ez a sötétség.

KRISZ FAN 2014.05.11. 10:59:33

@Nagy Endre: Szia!! Köszönöm kérdésed, aludni jól aludtam. Most kezdem rosszul érezni magam, kezd legyűrni az egynapos betegség ami már a többieken végig ment, de kitartok. Sajnos úgy alakult, ahogy. Krisz azért felöltözhetett volna szebben is, én láttam róla képeket és higgye el nekem mindenki, nem csóró a család. Nem gazdagok, de tisztességesen megélnek. Egy valami miatt fogom nézni a döntőt, mégpedig Krisz és Iza miatt. Jól gondolom, hogy a döntőn ugye ott szoktak lenni a korábban kiesett játékosok? Arra leszek kíváncsi, hogy lesznek ők ketten. Sikerült e átbeszélni nekik a dolgokat. Majd meglátjuk. Szépen kérek minden anti KriszIza drukkert, most létszi kíméljetek meg a véleményetektől. Tudom mit gondoltok róluk, de most valóban kutyául érzem magam, nincs kedvem még az ekézéseiteket is olvasni. Megértéseteket előre is köszönöm.

Nagy Endre 2014.05.11. 11:03:25

@XO: Szard le már bocs aki emiatt kötekszik Veled.Én sem láttam izát tökéletesnek de sokat változott a balhé óta és ahogy Krisz kiesett tartotta ezt.Szimpatikusan viselkedett nem fúrkált, intrikált senki ellen.Eddig volt elég.én szerintem simán Top 3-ban van ha nincs ez az affér.De ne bánkódjunk nincs miért igaz?Most kezdődik valami új...

Gia 2014.05.11. 11:04:52

@KriszIza fan: Lilu azt mondta,hogy Krisz és Iza ott lesz ma este a nézőtéren.És jobbulást!

LittlePurple 2014.05.11. 11:05:45

@Nagy Endre: nem igazán érdekel az attila pinki-féle projektje, igazából csak zárójelben jegyeztem meg, hogy ennek az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja.
a másik:
az Aurleioról írt degradáló véleményedhez: tudni kell szépen veszíteni! nem gondoltam volna, de izé és traki ebben szép példát mutatott!

Gia 2014.05.11. 11:06:09

A ma este komolyságához illően lecseréltem az avim,de azért remélem megismertek. :-)

Gia 2014.05.11. 11:07:14

@LittlePurple: Igen,sírni csak a nyertesnek szabad és Izáék nagyon jól átvészelték a kiesést.

Nagy Endre 2014.05.11. 11:08:25

@KriszIza fan: Én is nézem a döntőt.Én már mindkettő privát oldalára írtam egy kis szösszenetet azért.Azt szűrtem le hogy mindkettőnek az életén ez a játék sokat változtatott.Hogy egyöütt maradnak e majd eldöntik.De az biztos hogy jó volt látni ahogy öszejöttek.És nem az számított hogy kieshetenek emiatt meg a mit gondolnak a nézők.Megélték azt amit éreztek és nem a nyeremény miatt.Ez fontos dolog.

Nagy Endre 2014.05.11. 11:11:57

@LittlePurple: az Aurleioról írt degradáló véleményedhez: tudni kell szépen veszíteni!

Ezt pontosan melyik hozzászólásomra írtad?

csillagkukkancs 2014.05.11. 11:13:22

ahogy látom: nem akarjátok észrevenni, hogy a lánykára rossz hatással van a fiúja. és a lányka anyja se volt elragadtatva tőle. /lásd. tegnapi összefoglaló/.
most, hogy kinn vannak mindketten- jó lenne, ha nem ábrándoznának mindenféléről.
a változást, amit saját magukon tapasztaltak- főleg a lányka- meg kéne tartani. friss ez még, és a személyiségbe még nem épült be markánsan. szóval...

XO 2014.05.11. 11:21:32

@Gia: nekem tetszik :)))

Ildikó Pálmai 2014.05.11. 11:26:09

Ugye irsz meg egyet a ma esterol!!!!Jo hosszu legyen ha mar az utolso.....

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 11:45:05

sixx-nek: elolvastam, hogy hogyvót tegnap. jó vót. :) már mint a hogyvót.

csiberibe 2014.05.11. 11:56:24

@Gia: és én még nem is szavaztam...

őszintén szólva leginkább azért adnám neki, mert belőle nézem ki, hogy értelmesen használja fel a nyereményét.

kis.herceg 2014.05.11. 12:03:58

@Gia: majd lesz Celeb vagyok meg VV7 is :)

Gia 2014.05.11. 12:05:24

@sepörd: És Éden hotel nem lesz?Az a baj,hogy ha lesz is bármelyik,az még olyan sok idő..

Gia 2014.05.11. 12:06:34

@csiberibe: Persze,nem vitok nyitát.Tény,hogy Vikinek lenne a legtöbb agya a nyeremény helyes felhasználásához.

mercsi 2014.05.11. 12:09:38

jó reggelt! Hajrá Vikiiiii!
az a gyanúm a tegnapi szavazás-csalás után, hogy Pinkit fogja kihozni a csatorna győztesnek. szerintem Attilát eleve úgy küldték be, hogy kicsit karolja fel, a kijövetele után pedig hagyják neki, hogy kampányoljon Zsófi mellett. anno, amikor Viki ellen akart kampányolni, akkor konkrétan leállították, nem is posztolhatott többet akkor a FB oldalára...

perszehogyne 2014.05.11. 12:23:56

@mijafene van: Teljesen egyet értek veled! Itt már szinte csak ennek a retek nőnek meg a paraszt barátjának a nagy fanjai írogatnak. Nekik gratulálok ehhez a nagy nagy kitartáshoz és őszinte rajongáshoz, vegyék alapul e két remek ember jellemét illetve ilyen szerlemet és barátokat kívánok nekik mint a nagy favoritjaik.

bierkamp 2014.05.11. 12:35:40

eüszintéjn...augymond koppant a hajdúsági paraszt , mert a királyjány augymond a nagy 3 "bré-s "pofájára esett,..és a suttyónak augymond lesz megint tartálya hová ürítheti a tatyót , mert utána eüszintejn verheti a kecskébe a brét és körbe körbe szaladgálhat a büdös lábával mezítláb. KakaIza meg csücsöríthet ( mert állítható) a nagy szája hátha augymond kap bele újabb tejfölt. Eüszintéin megmondva nem sajnálom egyiket sem, mert csak a köpködő versenyt nyerték meg és azt is döntetlenre. Augymond felesleges volt a nagy felhajtás. Eüszintéin két heit és azt olvassuk, hogy jaul összeverték egymást..s a traktoros a saját traktora alá feküdt...augymond,..megszerelni...mert eromlott. Csöpög belűle a lé mint az Izábúl a trutymó...mikor terpeszben állt..:D

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 12:36:19

@perszehogyne: ha gonosz lennék, de nem vagyok az, akkor most (ha van) a lányodnak olyan barátot mint a f&szpörgető, bárkit leszopató, neked meg olyan munkatársat, aki a szemedbe dicsér, a hátad mögött meg fúr. de én alapjáraton egy szelíd bogárka vagyok, akinek még külön gyerekszobája is volt a családi házban. (tudod, apa anya gyerekek, csupa szív, szeretet) úgy hogy csak egyszerűen szép vasárnapot neked!

XO 2014.05.11. 12:40:08

Valaki azt prognosztizálta a mai napra, hogy az Iza és/vagy Krisztián drukkerek itt fognak "anyázni és köpködni", mert kiesett a kedvencük....ehelyett én itt most valami teljesen mást látok....

@Mók_Ica: láttad, hogy Pinkit bírják? O.o

Mók_Ica 2014.05.11. 12:45:01

@XO: szia :* én nem töltöttem, ki csak elolvastam :) :)
arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz itt este....ráadásul sixx is élőben közvetít, Krétácskával ma "csak" kommentelnünk kell :)

XO 2014.05.11. 12:50:28

@Mók_Ica: Szia! :) :* kíváncsi voltam, hogy hogy szavaznak az emberek... :) Én is itt leszek este...Krétácska megígértette velem...mondjuk így már csak külső szemlélő lettem ....

Nagy Endre 2014.05.11. 12:51:57

@XO: Látod ez sem jött be.Majd ma este meg holnap nem tudom ki kit fog szidni mert a kis kedvencük nem nyer(hetett)t.:-))

Mók_Ica 2014.05.11. 12:54:42

@XO: helyes, valóban itt kell lenned :) :)
közben megnéztem a szavazatokat is..... azért viki is ott van, elöl...

XO 2014.05.11. 12:57:54

@Mók_Ica: Pinki, Józsi, Viki cirkusz kell a népnek! :)))))))
@Nagy Endre: ennyire már ismertem magunkat, inkább a másik fele ami nem jön be! ...

kis.herceg 2014.05.11. 13:05:27

@Gia: Éden idén már nem lesz valszeg. a többi meg ősszel. sebaj, nyáron kipihenjük a VV6-ot :D

kis.herceg 2014.05.11. 13:11:29

@sepörd: bár egyszerre gondolom nem lesz Celeb vagyok meg VV, szóval előbbi ősszel, utóbbi meg év végén jön tippre.

XO 2014.05.11. 13:12:09

Lássuk a blvrt, mielőtt még megkapom, hogy csak mindenki másról linkelek ilyet. Előrebocsátom, hogy kazt dávidot egyszer már szemtől-szemben is sikerült meleg éghajlatra küldenem...persze csak kulturáltan!
www.life.hu/sztarszerzok/katz-david/20140511-bevallotta-korabban-drogozott-az-intezetben-nevelkedett-villalako-vv-iza.html

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/iza-maganak-koszonheti-hogy-kiesett-2251949

www.nlcafe.hu/sztarok/20140511/vv-iza-valovilag-istenes-bence-lilu-parbaj/

„Ez az egyetlen dolog, amit megbántam a villalétem alatt. Annyira szégyellem magam, hogy nem tudom elégszer elmondani, mennyire sajnálom. Nyilván mindenkiben megmarad ez a sztori, de az a nyomás, az a stressz, az a fájdalom, ami bennem volt, és felgyülemlett, így jött ki. Életemben nem köptem még le senkit, és más családját sem szoktam a számra venni. Alpárinak tartom és elítélem azt, aki így viselkedik – magamat is”

Nagy Endre 2014.05.11. 13:18:07

Az eaypolls.net-en Au vezet 47%-al Zsófi 31% Viki 22% ez a mérvadó úgy látom ahogy tegnap is.

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 13:19:03

Sziasztok. Röpke bekukk,este leszek.
@Krétagarbó: Igény van rá. :)

candyperfumegirl 2014.05.11. 13:26:05

@XO: a nők lapja cafehoz: miféle újságírás az, ahol az interjú leírása közti sorokban minősítik az interjualanyt??? Erre mar szavaim sincsenek.

dda 2014.05.11. 13:32:30

honnan a nyavalyából tudjátok az állást???

nemszázas 2014.05.11. 13:34:44

@Nagy Endre: hát ez vicces, mert nem tudom, hogy lesz a szavazás, de ha Viki kiesik 3-ként, akkor az ő szavazói átszállhatnak Zsófeszre és beelőzheti Au-t.
Egyébként annyira haragszom Vikire és Au-ra is, mert az ő szervezkedéseiknek köszönhetően (hogy finálézzanak vele) hetekig nézhettem, ahogy ezt a kis nullát sztárolják.
Úgyhogy megérdemelné mindkettő, hogy Zsófesz győzzön, csakhogy ez nekem abból rossz, hogy determinálni fogja így is a VV7 castingját, pláne ha meg is nyeri, és baromira utálom már az üresfejű barbi királylány hercegnőket!

kis.herceg 2014.05.11. 13:35:18

@Nagy Endre: tegnap még ott is Zsófi vezetett, biztos belinkelték valami Au rajongói oldalra.

nemszázas 2014.05.11. 13:35:55

@XO: nagyon gáz volt az nlc és a life is. Ilyenkor mindig sírok belül, hogy ők ezért fizetést is kapnak.

XO 2014.05.11. 13:39:16

@Lilith.Inanna1: neue avi :)))

@nemszázas: egyetlen blvrtól sem várok már jobbat!...ennyit tudnak...és sokan még el is hiszik, amit írnak...sajnos az olvasottság a lényeg, bármi áron!

Nagy Endre 2014.05.11. 13:40:00

@XO: Látod mindenkiről összehordanak tücsköt bogarat.Azt várták hogy kikel magából és ideges lesz.
Katz Dávid egy nímand a Kacsa újság szinvonalán.Neki ez a színvonal itt is fog megragadni.Csodálkoztam hogy nem kérdezte meg mekkora Krisz cerkája:D Szerintem eljátszott volna vele:-))A life.hu-nak ha erre van szüksége..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 13:40:23

.@mijafene van:"... Krisztián kampányán bepisiltünk,annyi külföldi szavazót bevonni..."

Ezen mi is besírtunk - hogy kiválasztotta a Hősök terét, meg a belvárost -, együtt gyakorolták a "VEVE ISZA"-t. Háát, tudod, télleg. Úgymond.

Nagy Endre 2014.05.11. 13:41:31

@sepörd: Ők se hülyék ha eddig kitartottak mellette nem most fogják cserben hagyni.

Nagy Endre 2014.05.11. 13:43:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: legalább próbálkozott.:-)

Image film Budapestről:)

XO 2014.05.11. 13:45:56

Úgy látszik Iza mikroportja szívmonitorként is funkcionált! :) ♥
www.valovilag.hu/video/249733

XO 2014.05.11. 13:47:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: minden csak vágás kérdése....sajnos van benne tapasztalatom... :(

kis.herceg 2014.05.11. 13:47:56

Tett ki szavazást Ati is. Au fog nyerni :(

Nagy Endre 2014.05.11. 13:49:56

@nemszázas: Ez is lehet bár nem biztos hogy Viki és Zsófi szimpatizánsai ugyanazok.Most mi lett volna ha Iza megy vissza?Ott sokkal tisztább lett volna a kép.nem lett volna átszavazás ennyire szerintem ha a fináléban kiesik.Mindhárom erős meghatározó játékos volt.De most visszatolták a babakocsit....:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 13:50:07

"... a társadalom képmutatásra van megcsinálva...."

Iza személyisége- a maga korlátaival - egyáltalán nem ellenszenves számomra, sőt kifejezetten szimpatikus tulajdonságai vannak. De társadalmi képmutatásnak nevezni azt, hogy azt az ominózus jelenetet nem felejtették el ilyen gyorsan a nézők, azt enyhe túlzásnak tartom.

nemszázas 2014.05.11. 13:50:44

@sepörd: nem biztos, attól függ, hogy a kieső 3. után lehet-e új szavazatot leadni, és az kire megy...

Nagy Endre 2014.05.11. 13:51:13

@sepörd: Onnan vettem az easypollos adatokat amit kiírtam.

XO 2014.05.11. 13:52:30

@Nagy Endre: "De most visszatolták a babakocsit..." :DDDD bolond...bocsi!

Nagy Endre 2014.05.11. 13:55:40

@XO: Tudod az lesz a szar mikor Viki minden taktikája ellenére harmadikként kiesik.Iza negyedik helye sokkal jobban "csillog".De mégha második is lesz akkor is nagyot koppan majd hogy ennyire volt elég az amit csinált és tökmindegy hogy nem vitték ki párvajra mert a végén ha így se tud győzni ez édeskevés.Már várom hogyan fog nekiugrani egymásnak a három virágszál:D Mert biztos kemény lesz a döntő és a kisfilmek is.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 13:55:56

@XO: "... minden csak vágás kérdése..."

Az világos, de gondolod szándékosan kihagyták a vágásnál azokat a részeket, ahol jó kommunikáció volt Traki és a megszólítottak között? Eddig elmennek és Trakinak már semmi beleszólása sem volt abba, hogy RÓLA mi jelenik meg?

XO 2014.05.11. 13:57:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hiszed vagy sem nekem, ennél még tovább is elmennek....

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 13:59:29

@XO: Örülök, hogy nem látom. Máris megint egy ábránddal szegényebb lettem. :(

kis.herceg 2014.05.11. 14:00:25

@Nagy Endre: most tett ki egy ujat 10 perce, ott is Au vezet, pedig tegnap nem ez volt a tendencia:(

kis.herceg 2014.05.11. 14:02:52

@nemszázas: olyat is rakott ki Ati hogy Zsófi Au közül ki nyerje, Au vezetett 60%-al :/

Nagy Endre 2014.05.11. 14:05:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nekem a lányok közül ő volt végig a legszimpatikusabb.Az vitái is azért voltak mert kiállt magáért.Ok a stílus az nem épp királynői de ez is ő.Másrészt házias és jól tudott főzni is.Ez a modell image hál isten nem volt olyan erős talán csak az elején.Van humora.Aki még Charlottehoz is odament Simon kiesése után azért az nagy dolog.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 14:09:15

@Nagy Endre: "...Másrészt házias és jól tudott főzni is..."

A feleség kerestetikben ez biztos fontos szempont :) Speciel nálam annyira nem :D

Nagy Endre 2014.05.11. 14:13:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ezt csak halkan jegyeztem meg.Mert a csajok nem épp voltak a konyha tündérei stb.Valaki 20 éves egy tojást nem tudott felverni meg az olajat elégeti....

XO 2014.05.11. 14:16:41

@Nagy Endre: este meglátjuk....én nem is irányozok előre semmit....hármuk közül sem tudok választani olyat, akire azt mondanám társadalmilag némi példát adhat..

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem egyszer kívántam, bárcsak sohasem látnék bele...egyetlen dolog számít: nézettség-olvasottság! Nem számít, hogy milyen hatással lesz ez az alanyra, hogy tönkretehetik vele egy élet munkáját, hogy attól kezdve senki nem akar veled dolgozni... Hogyha nem nyilatkozol is megjelenik úgy, mintha megtetted volna. Ha nyilatkozol kiforgatják, ha nem szólalsz meg bűnös vagy, ha megszólalsz mentegetőzöl....kérhetsz megjelenés előtti megtekintést (ha kérdhetsz) de a lényegi dolgokon semmit nem változtatnak akkor sem. Ez a blvrmédia...ez ural mindent...felemelhet és sárba tiporhat kizárólag a nézettség-olvasottság érdekében!

Nagy Endre 2014.05.11. 14:19:18

@XO: Bocs de kicsit hadd legyek már "kárörvendő"....:D De hát a döntő legyen izgalmas.

Nagy Endre 2014.05.11. 14:25:11

Viki szövege Charlotte-nak Simon kiesése után meg, Izának és Krisznek jóval késöbb hogy indítsátok el a saját játékotokat...Mi a lófasz köze van hozzá hogy ha valaki párban van az nem tudja a saját játékát játszani?Miért szólt bele ebbe is?Miért zavarta hogy ha valaki párban van?Őt sem kérte számon senki miért van Zsófika a seggében állandóan.

XO 2014.05.11. 14:26:33

Azért én kedvelem Lilut...nem mindig, de van, hogy nagyon:
mosaiconline.hu/online/lilu-kezeljuk-helyen-a-valo-vilagot/

csillagkukkancs 2014.05.11. 14:31:09

nos, a média- de ha most nem lehúzná, hanem felemelné, akkor is fájna, amit írnak róla?
érdemes elolvasni a hozzászólásokat is, azért.... az ember így van kitalálva.
mindettől függetlenül a cirkusz azért éli fénykorát, mert igény van rá.

és jog? mert kibeszél mindent?! te jó ég! remélem ez csak kamu hír.
és a médiában? de előbb logopédust kell látogatni, sulit elvégezni, és érni....

az anyukája hozzáállására még most sem reagáltatok.

XO 2014.05.11. 14:41:10

@csillagkukkancs: nem értek egyet az álláspontoddal az Iza anyukájának reakciójával kapcsolatban...ha már ennyire szeretted volna hallani :)

Akkor sem szeretném a blvrt, ha olyan dolgokkal magasztalná, ami nem igaz Izára. Miért? Mert annak is van visszaható ereje...

Nagy Endre 2014.05.11. 14:42:50

@XO: Abban igaza van hogy aez egy trash reality.Hogy a játékosok szélsőséges helyzetben vannak.Viszont mivel van egy hermetikus búra amiben össze vannak zárva, nincs kapcsolat a külvilággal nincs telefon még papír toll sem semmi és nem lehet fizikai bántalmazás sem.Szabályok meg vannak.Ezért hülye a cím mert ez nem a való világ.Ilyen kinnt nincs a való életben.Mesterségesen kreált élet.Én inkább azt a címet adnám hogy Életképek az üvegbúra alól:D

csillagkukkancs 2014.05.11. 14:48:29

@XO: igen, szerettem volna hallani, mert a beszélgetés egy felvetésből és az arra adott válaszból áll.
ha tudod, nézd vissza azt a rést, amikor a lányka rákérdez a fiújára. észleled a másodperces csendet, és a tekintetet. de ez rendben van, mert az anyja pontosan tudja, hogy a lányának nem használ/t/ ez a kapcsolat. és nem a karrierrel kapcsolatos problémák miatt.

LittlePurple 2014.05.11. 14:49:04

@hovatovább?: szerintem meg csak nyugodtan legyél csak nyugtalan!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 14:49:21

@Nagy Endre:"... Hogy egyöütt maradnak e majd eldöntik..."

Biztosan emlékszel:
Iza: na milyennek találtad Kriszt?
Iza Édesanyja: ...... (csönd)....
Iza édesanyja: (mosoly) találkoztam vele.

Szerinted?

XO 2014.05.11. 14:52:59

@csillagkukkancs: nekem nem ez jön le...bocsi, nem futamodom, de most mennem kell! (vár az aprónép!) :)

csillagkukkancs 2014.05.11. 14:55:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: pont erről beszéltem én is.
és az anyja tudja, hogy ez a fiú nem felemel, és nem megerősíti a lányát, hanem a legrosszabbat hozza ki belőle.
az, hogy ezt a rajongók nem akarják látni, sajnálatos.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 14:59:44

@candyperfumegirl:"... miféle újságírás az, ahol az interjú leírása közti sorokban minősítik az interjualanyt???..."

Ez a Kálmán Olga-féle iskola.

LittlePurple 2014.05.11. 15:01:11

@XO: egyetlen egy személy nem volt az összes valóságsóban, aki némi példát adhatott volna. bár ezek a műsorok nem is azzal a céllal indulnak, sajnos mégis sokan innen vesznek idolt. Erre több, sokkal nemesebb hely és személy létezik, de ez egy másik téma.

Nagy Endre 2014.05.11. 15:01:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Én ebből az adott helyzetben nem vonnék le semmi olyat.Anyukájával többször volt együtt kinnt.Muszályból biztos nem tenné.Neki is meg kell ismerni a srácot meg a másiknak is.

zsazsalux 2014.05.11. 15:02:00

@nemszázas: Elvileg nem lehet,mert aki szavazott,csak törölni ,vagy áthelyezni tud a másikra,harmadik helyezett kihirdetése után záródik,mert a szavazat% is változni fog, 100% két bent maradt szavazatai arányába,ha bent marad %- nem fog stimmelni.

Nagy Endre 2014.05.11. 15:03:48

Na léptem.további szép napot este leszek.

nosce 2014.05.11. 15:05:19

Én Pinki ellenében azért drukkoltam Izanak mert a VV6-ban Iza áldozta fel a legtöbbet a nyereményért legalább jutott volna be a háromba, h legyen valami öröme. A műsor gyakorlatilag soft pornosztárt csinált belőle, a köpködések meg a haljon meg a családod emberileg szinte vállalhatatlanná tették, a lehetséges állásajánlatokat alaposan leszűkítve, Zsóti lesmárolása aztán Au smárolása ill a farkának a lájkolása majd a kapcsolat Kriszel, közben a kint hagyott barát utáni sóvárgása partnerként is megbízhatatlannak mutatták. Wiki meg a háta mögött gyakorlatilag hülyét csinált belőle annyira h a kiesésekor is őt kívánta a top1-be És mindezt egy negyedik helyért. Tényleg sajnálom,

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 15:28:16

@Nagy Endre:"--- .Mi a lófasz köze van hozzá hogy ha valaki párban van....Miért zavarta hogy ha valaki párban van?"

Hát az a köze van, és azért zavarta, mert egy pár sokkal erősebb tud lenni, nehezebb befolyásolni őket - különösen, hogy ennyire különböző két emberről volt szó, mint Iza és Traki. És mivel mindkettővel más és más eszközt kell használni a manipulálásukhoz.
Ezért zavarta. Mert - emlékszel - ez egy nagy játszma.

csiberibe 2014.05.11. 15:30:27

@nosce: ja, hogy csak a nyereményért köpködött és kvaanyázott? Ez felmenti őt?

kis.herceg 2014.05.11. 15:31:19

sixx azért remélem a fináléra lesz új poszt mert itt már kurva lassú az oldal a sok komment miatt.

dare 2014.05.11. 15:36:40

Tegnap valami furcsa bolygóegyüttállás lehetett mert nem tudom mi a magyarázat arra hogy Zsófibaba mehetett vissza, és egy szakállas travi nyerte az eurovíziót?
Ha Krisz szavazóinak csak a fele Izára szavaz, akkor neki kellett volna visszamennie( valszeg ez nem történt meg) és Ati hiába kampányol, akkor is kiesik pink.
Bár tegnap én is olyan társaságban voltam ahol Zsófi szurkolok is voltak (WTF), és elég sokszor elhangzott az "inkább akkor" vagy "akkor inkább már" kezdésű mondat amit én nem értek, miért akarnak ilyen műsorokból erkölcsi tanmesét csinálni.....EZ NEM ERRŐL SZÓL!!!!!!!!
Miért nem lehet helyén kezelni a dolgokat, ez az amit nem bírok megérteni.
Viki behúzta a pótkocsit a döntőbe, de lehet hogy amit alkotott fel fogja emészteni, mindenesetre egy tanulmány lesz az arca ha 3-ként kiesik( mit alkottam, te jó ég mit alkottam).
Egyébként ha Viki nem vállalja fel Zsófika vitáit is zömével, akkor nem lett volna olyan kis cukipofa ő se, akkor többet kellett volna konfrontálódnia neki is, és a sok hiszti kiejtette volna.
Hajrá Viki és Au!!!!!!!!!
( de a szavazat természetesen a kis helikopterezőé )

csiberibe 2014.05.11. 15:43:03

@dare: "Ha Krisz szavazóinak csak a fele Izára szavaz"

na de miért szavaznának rá? Krisz szavazóinak egy része a koporsóba kívánt család... nem hiszem, hogy szavaznék valakire, aki arcon köpi és gyalázza a barátomat, rokonomat, ismerősömet.

nosce 2014.05.11. 15:47:24

@csiberibe:
nem menti fel ahogy a soft pornóért se menti fel semmi és senki, de ettől még ezeket elvesztette

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 15:48:13

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mindegy is, de ezt lehet úgy értelmezni, h megmondták nekik, h miről nem beszélhetnek.

dare 2014.05.11. 15:48:53

@csiberibe: Jó, csak itt az volt a jellemző hogy igen, támogassák, rá fognak szavazni meg hasonlók és ehhez képest látjuk mi történt.
Én se igazán értettem hogy miért, de nem én találtam ki hogy így lesz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 15:54:17

@katicaa a hétpettyes: "...megmondták nekik, h miről nem beszélhetnek...."

Háát, azok után, hogy beküldték Attiláékat konkrét befolyásoló küldetéssel, ezt nem valószínűsítem. Másrészt meg azt sem gondolom hogy, tilos lett volna egy ilyen mondat:" nagyon tetszett nekem" vagy "szimpi volt". Bár az ember sose tudhatja.

Shoyu 2014.05.11. 16:20:00

@XO: Igazából szerintem se az nem normális teljesen aki ennyire képes azonosulni egy számára tök idegen valóságshow szereplővel, se az, aki itt képes ölre menni valamelyik játékos kedvéért. Én pl. anno kedveltem Simont, szórakoztató szerintem, más kérdés, hogy egy órát biztos nem bírnék vele beszélgetni, mert fárasztó csávó. De Simon kiesett és most Iza is, emiatt azért nem kellene csalódottnak lenni, akármelyik is nyeri a lóvét, abból tuti, hogy egyik kommentelő sem fog kapni, ez egy játék, szerintem csak ehhez mérten kellene komolyan venni.

hovatovább? 2014.05.11. 16:26:44

@csillagkukkancs: Enyhén szóval itt valamit benéztél, de nagyon.
Talán te is anyuka vagy, és a saját érzéseidet szeretnéd Iza anyjára kivetíteni.
De teljes tévedésben vagy.
"VV Iza édesanyja: Elfogadnám Krisztiánt vejemnek"
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/vv-iza-edesanyja-elfogadnam-krisztiant-vejemnek-2244781
Párbaj napja:
www.facebook.com/photo.php?fbid=648491668572379&set=o.452564721509999&type=1&theater
sőt a barátnői is kedvezően nyilatkoztak Kr.-ről.

HummeRC 2014.05.11. 16:27:08

Sziasztok.
A házi szavazásunk jelenlegi állása szerint
Zsófi 41%
Viki 33%
Au 24%
Persze ez semmit nem jelent, volt ez ma már fordítva is. :)
Aki még nem szavazott és szeretne, az itt megteheti: www.polljunkie.com/poll/ziaifq/vv6-dnt
Az első 7 szavazáson eltaláltuk az eredményt, sokszor százalékra pontosan, míg az utolsó kettőn a százalékok közel voltak, de az eredmény fordított volt.
Most húzok dolgozni, jó vv döntőt mindenkinek. Majd írjatok, hogy mi a helyzet, mert melóban nincs tv. :)

dower 2014.05.11. 16:38:13

Nem nagyon szónokoltam eddig, de most engedjétek meg nekem…:))
Zsófika egy esettanulmány , forgatja a szemét látszik rajta hogy csikorognak az agya helyén a kerekek, próbál valamit találni odabenn, de nem nagyon megy. Biztosan cuki, naiv meg minden, de szerintem rá is játszik eléggé a butácska rózsaszín csillámápóni vagy csillámló szerepre. A pasiknak teszik a kis cuki, cici, popsi viszont nincs sok ész, ha megkapja a rózsaszín cuccait akkor nem kell sokat foglalkozni vele. A csajoknak talán ezért nem szimpi. A pasik kevesebben szavaznak….bár ki tudja, hogy a 14 éves nemzedék hogyan gondolkodik.
Viki a játékot majdnem végig úgy játszotta ahogy azt kell. Elkövetett jó sok hibát, ami miatt valszeg nem fog nyerni - erőszakosan tolta be orcáját a másik intim szférájába. Sokszor volt, hogy hiába akartak nélküle két szót váltani akkor is nyomult, csörtetett, érdeklődött, szónokolt, kavart. Végletekig fel tudta húzni a kiszemelt áldozatát, aminek a vége üvöltözés lett vagy éppen kizárás ( ezt szerintem még sokakban benne van ) Ha az „idősebbeknek” van okos telója szerintem Őrá fognak szavazni.
Aurélio…sokszor volt elviselhetetlen a helikopterezése, az ordibálása, de ezeket ellensúlyozni is tudta olyok-olykor és jókat röhöghettünk rajta, vagy éppen vele. .Nos Ő a kislányok, tinilányok kedvence – meg persze még többeké is, potenciális szavazótábora neki van ( persze, csak akkor ha felemelik a telefont) hiába kampányol az ex villalakó, hiába hivatkozik a „gentleman kódex”-re nem hiszem, hogy sikerre viszi Zsófikát.
Nekem majdnem mindegy ki nyeri de mégis : Hajra Aurélio!!! ( mert ez csak egy játék , nem kell nekünk a bentlakókkal azonosulni és főleg nem kell példát vennünk róluk :DD)

XO 2014.05.11. 16:39:15

@csillagkukkancs: megint megnéztem és megint nem látom amit te...azt látom, hogy Iza anyukája többször is elmondja Izának, hogy Krisztián szereti és vár rá és kampányol érte...Anya annyira zavarban van és nem csak a kamera, hanem a helyzet miatt is...4 hónapja a tévében látja a lányát, olvassa róla a blvrt, nem adhatott neki tanácsot, nem ölelhette meg...annyi minden szeretne neki mondani, miközben vigyáznia kell arra, hogy miket mondhat...

@HummeRC: Jó munkát! :)

XO 2014.05.11. 16:41:03

@beacska: Az IZA FAN KLUB már csak ilyen összetartó és kitartó! :)

ő-szinte 2014.05.11. 16:45:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bazzzz, efelett a viki debil smár felett még nem tértem napirendre :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2014.05.11. 16:48:48

@sepörd: ezt én sem értettem, hogy ez az utolsó :-OOOO WTF????? :-O

ő-szinte 2014.05.11. 16:51:32

@sixx: mi az, hogy ez az utolsó hogyvolt, dikk??? :-O

nemszázas 2014.05.11. 16:54:11

most nem azért, de ott van a posztban, hogy "Ma este döntő, élőzzük."

Birikém, beflegmultál? Meg kell vitatnom veled valamit.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.05.11. 16:59:17

Hajrá puhaszájú zsírdisznó, akivel élmény a smaci!

beacska 2014.05.11. 17:00:58

@XO: és valamilyen (?) okból nem kezdtük el szapulni a bentmaradókat, és nem kiabálunk csalás után...pedig milyen szép lenne....;) )

XO 2014.05.11. 17:05:08

@beacska: ...és elvárható...Ánem...nem is értem én ezt...hogy lehetünk ilyenek? :DD

beacska 2014.05.11. 17:07:12

@XO: túl késő lenne már elkezdeni?...áááá, inkább hajat mosok ;)

XO 2014.05.11. 17:08:59

@XO: már nem lenne túl hiteles....majd a finálé alatt!! :DDD

perszehogyne 2014.05.11. 17:15:11

@katicaa a hétpettyes: nem értem mire hozod fel nekem a f@szpörgetőt és társát ugyanis én nem vagyok Debil vagy Viki fan, egy ember nincs a VV-ben akiért rajonghat egy épeszű ember úgymond... Ti vagytok annyira oda Kokkizáért hogy már örökbe fogadnátok. Hát ha ti ilyen asszonykát kívántok a fiatok mellé hogy a családodat a halálba kívánja, a fiadat visszarugdosná a méhedbe illetve anyukát meghágatná a fél faluval. Hát Ámen....további jó rajongást. :)

KRISZ FAN 2014.05.11. 17:22:48

@XO: Jól mondod. Nincs mit ragozni ezen.:))
Hú gyerekek, komolyan mondom azt hittem megpurcanok. Kutya rosszul voltam, de túléltem és mostmár leszek. Lehet még kevesebbet fogok kommentelni, de a döntőre belejövök. Egyébént Krisz szurkolói igenis szavaztak Izára, persze nem mindenki, de a többség félre tudta tenni a rosszérzését, és ahogy Krisz kérte, szavazott. Bizonyítani nem tudjuk, de azt hiszem a párbaj napján mondtam, ha az rtl Zsófikát szeretné tovább vinni, akkor ő fog továbbmenni. Csinálhatunk mi akármit. Be is jött.

KRISZ FAN 2014.05.11. 17:25:10

@perszehogyne: "Mindenki hibázik, van aki többet, van aki keveset"- by VV Krisz.

XO 2014.05.11. 17:25:32

@traccsparty: még nem csengetett a postás! :(

Krétagarbó 2014.05.11. 17:29:58

@Lilith.Inanna1: szia. Most olvasom, hogy sixx élőközvetít, akkor nem veszem el a kenyerét. De kommentelek, szurkolunk együtt.

özv. Baldóver Béláné 2014.05.11. 17:32:12

Gerzson Balambérné részére

Kedves Márikám!

Örömmel jelzem, hogy mekszöktem úgymond a börtönbül.

Eccerüen lehusztam magam a vécén, dikk. Asztán a csatornába már könnyű vót, aggyistenbiri segített. Vigyázz ezzel a biribivel egyépként, ez összekever bennünket, öccör is montam nekije, hogy én Manci néni vagyok, de mégis Marikának szólitott. Meg assziszi, hogy a te onokád megy dubajozni biciglivel, közbe az én Zalánkám megy hónap, a hathuszas fapadossal.

Ha megy. Iszen azér vót muszáj mekszöknöm, mer mektuttam, hogy Zalánka valami szőrnyűségre készül a mai döntön. Meg akargya akadájozni Aurália győzelmét. Hát én is ott leszek, és megakadájozom. Nehogy má börtönbe kerüjjön. Ha majd lövöldözést hallasz, az én vótam.

Dorothy doktornőt most lehet, hogy leválcsák. Nem annyira az én szökésem miatt, inkább politikai ügy. (Ojanokat nyilatkozott, hogy Hajrá Viki, meg hasonlók.)

Asztán meg rágyüttem, hogy jobb, ha én is megyek dubajozni. Lehet, hogy szép nem vagyok, de talán még mekhódíthatok egy-két selyket. Van egy ütős dominaszerkóm…

Vasalbertibe a házat ő-szintére hagyom, nyaralónak hasznáhassa. Maraggyon kösztünk, de úgy látom, bepasizott keményen mostanában. Ezér nem ér rá kommentezni. A palláson levő tarhonya meg vasaltherefű viszont mind a tied.

Hát ja, ennyi. Sokcsók, és maraggyak meg jó emlékezetedbe: Manci

XO 2014.05.11. 17:35:33

@Krétagarbó: szia! :) azért halkan, magunk között nekem hiányozni fog este a ti közvetítésetek Mók_Icával! Csak nehogy megsértsem sixxet! :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 17:39:44

@ő-szinte: azt írta, hogy eljött a 120., utolsó hogyvolt. Ez a 119.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.11. 17:39:44

@XO: milyenvagymá :D
semmi fröcsögés?
(K. üzente az oldalán, hogy minden oké, hepi, délben együtt ebéd, majd este együtt döntő, aztán ő megy haza hétfőn, tehát nyilván átbeszélték amit át kellett, és vélhetőleg nem volt késforgatás és köpködés sem, a hogyantovább meg mint tudjuk, kb esélytelen, de hátha küzdenek a szembeszéllel. De mint már sokszor kifejtettem, ha ennyi volt, nekik már akkor is hasznos volt a fejlődés szempontjából).

Beacska, a kislányod mit mondott, milyen volt ott lenni? Tetszett neki az egész?

ő-szinte 2014.05.11. 17:40:13

@özv. Baldóver Béláné: Manci néni Hazudsz!
Rettenetes dobozolásban vagyok :-S
Bár igazad lenne :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
faszom a sok D-be :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
próbáltam Zalánkára vigyázni de olyan kis napraforgó, mindig forog a puncik után, meg folyton csak berregtetni meg propellerezni alkar
a szökéshez gratulálok, nagyon improvizál és igazándiból itt volt már az idelye úgymond ;-)))
a riport szobába még azért nézzen be Manci néni
tsóóók :*

nemszázas 2014.05.11. 17:40:25

@Krétagarbó: nehogy félreértsd ám, azt, hogy lesz élő, én azokra a kérdésekre írtam, hogy miért ez az utolsó hogyvolt... mert szerintem ebből kiderül, hogy lesz még egy poszt az élőnek... nem a ti közvetítésetekre vonatkozott!!!

ő-szinte 2014.05.11. 17:41:42

@özv. Baldóver Béláné: jahhhhh, a nyaralót köszönöm, a vasaltherefű vállalkozást működésben tartom ;-))))

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: téveszmés ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Krétagarbó 2014.05.11. 17:47:48

@nemszázas: ezt most nem annyira értettem. Pedig x2 elolvastam.

Nagy Endre 2014.05.11. 17:48:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Annyira ismerhette volna őket hogy tudta nem azok akik együtt taktikáznak.Az elejétől kezdve tudta ezt.iza bizalma megvolt felé Krisz meg már csalódott benne.Ráadásul a táblánál sem kapott jelet egyiktől sem.Magyarul őrá nem voltak veszélyesek.Mindkettőnek megvoltak a maguk kijelöltjei.És világos volt mindig hogy ők azokra tesznek jelet akikkel bajuk vak és nem kamuból mint Viki vagy más.

Krétagarbó 2014.05.11. 17:50:34

@nemszázas: én sixx posztjából vettem, hogy ma este élőközvetít, azt írja: ma este döntő, élőzzük. Ha egyidőben írja sixx a műsorral, akkor nekünk Icával úgymond felesleges. Én erre céloztam.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.11. 17:53:23

@sixx: most akkor jól olvastam, hogy még lesz 120. hogyvolt? Mer' aszongyák téveszmés vagyok :(

traccsparty 2014.05.11. 17:55:00

@XO: a postás másodszor is kísérletet tett.

nemszázas 2014.05.11. 17:55:12

@Krétagarbó: oks, én meg ezt írtam feljebb: "most nem azért, de ott van a posztban, hogy "Ma este döntő, élőzzük."
azt hittem olvastad ezt, és esetleg félreérted, hogy ezzel a ti közvetítésetekre céloztam, pedig csak arra, hogy lesz-e még poszt, mert előtte ezen értetlenkedett ő-szinte.
na de akkor tárgytalan, csak gondoltam vigyázok hogy az utsó nap már ne legyen senkivel semmi félreértés:)

Krétagarbó 2014.05.11. 18:02:08

@nemszázas: nekünk szerintem még nem volt félrértésünk, ugye? :))

Mók_Ica 2014.05.11. 18:03:08

@Krétagarbó: szeva, én is így értettem és ugyanezt írtam ma napközben....
MÓK_ICA 2014.05.11. 12:45:01

@XO: szia :* én nem töltöttem, ki csak elolvastam :) :)
arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz itt este....ráadásul sixx is élőben közvetít, Krétácskával ma "csak" kommentelnünk kell :)

XO 2014.05.11. 18:07:55

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: meglátjuk a hepi azért nem rossz benne.... :))

@traccsparty: most megjött mind a kettő....

Krétagarbó 2014.05.11. 18:10:51

@Mók_Ica: szia, olvastam:)
Mit szólsz a tegnapi történêsekhez? Én meglepődtem, igaz csak itt mértem fel, ki-kit kedvel, kinek lehet nagyobb támogatottsága. Ez alapján pedig izára fogadtam volna.

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 18:12:27

Mondjuk nekem a zsírdisznózás sokkal primitívebb a zsbálnázásnál.

Más.
Hogy a zombivezér VVAttila (Pinkbatman) oldalán mennyi zombi van, hihetetlen.

Mók_Ica 2014.05.11. 18:13:08

@Krétagarbó: én is izára fogadtam volna.... itt is volt hangulat :)
mi lesz még ma??? :)
az ismétlésben most mostak ablakot.... iza nagyon jó volt :) :) improvizált a teKnikája :)

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 18:15:08

Ma vége a VV-nek. Azé holnap még fölkel a nap?:D

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 18:16:22

@perszehogyne: én zsófikára szavaztam, őt szeretném örökbe! aztán beíratom valamilyen agykontrollra és fejlesztésre.

Krétagarbó 2014.05.11. 18:16:59

@Mók_Ica: nekem is, hát még a fiúknak... Van gyakorlata, az tisztán látszott. Pinkinek az ilyen típusú feladatok nem álltak jól, hihetetlenül esetlen volt benne.

XO 2014.05.11. 18:20:19

@Mók_Ica: hát, szerintem a tegnapi öfi feladatai nem Pinkire lettek "méretezve"! :D Ő valamilyen más dolgokban jó...

♥lora 2014.05.11. 18:21:01

@Mók_Ica és @Krétagarbó: Köszönöm nektek a közvetítéseket, hiányozni fogtok a kora hajnali kávémhoz!!!!! ): Úgymondddddd! Dikk! :D :D

XO 2014.05.11. 18:21:47

@katicaa a hétpettyes: holnap intézzük a papírokat? :DD

beacska 2014.05.11. 18:26:37

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: szia. hol olvastad? melyik Krisztián-oldalon, mert én nem találom :(

óóóó, hát nagyon tetszett neki. még közös fotó is van Krisszel, igaz, Attila beletrolkodott, de legalább tuinvan ;). Anyu szerint nagyon fel voltak pörögve a barátnőjével, a több, mint 2 órás hazautat végig csacsogták. még szerencse, h elérték az utsó buszt. Ma is mennek. Még aurélióval is akarnak közös fotót, de az már rázósabb lesz...

ő-szinte 2014.05.11. 18:27:35

@rábassztáhessspicsába: hogyhogy ma van vége? :-O nem úgy van, hogy még egy hét?
meghúzták? :-O
hát csak tegnap esett ki izé

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 18:30:57

A Pinkiért aggódóknak, ha nem is nyerne már biztosan sorban állnak érte a Répás féle gazdag vén faszik, hogy megkaphassák a megacuki kisleánykát és patronálhassák.

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 18:33:16

@ő-szinte:
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Képben vagy látom, te kis huncut. :)

Mók_Ica 2014.05.11. 18:35:13

@♥lora: nincs mit :) nekem is jól esett :) bár volt egy pár alkalom, amikor nem voltam képes leírni a történéseket... :)

@Krétagarbó: igen ez a jó szó, esetlenke volt ... szerintem azért nem hátrány, persze attól is függ, hogy milyen jövőt tervez :) :)

@XO: aham :) pl? :)

Mók_Ica 2014.05.11. 18:36:25

@XO: nincs tömeges jelentkezés, de a kiscsoport is nagyon jó lesz, sztem :) ;)

nemszázas 2014.05.11. 18:37:02

@Krétagarbó: nem volt:)

@rábassztáhessspicsába: de ez nem perverz egy kicsit? egy olyan nőt dugni, aki szellemileg egy 6-7 éves gyerek szintjén maradt örökre? nekem ez egy kicsit pedo-feeling....

XO 2014.05.11. 18:37:31

@Mók_Ica: úgy éppen pont úgymond erre voltam kíváncsi! :D

beacska 2014.05.11. 18:37:40

@KriszIza fan: nna, én ITT nem találom :(...melyik posztban?

XO 2014.05.11. 18:38:25

@Mók_Ica: azt nem tudom, de biztos! :D

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 18:39:01

@XO: csak lehet kicsit küzdelmes lesz, mert lehet sorban állás lesz. ott van Atti, Bence bár (lehet) más okból, de igényt tartanak rá. mi meg "csak az eszéért szeretjük"

csiberibe 2014.05.11. 18:39:09

@hovatovább?: @XO: hát, ez őket minősíti. Én nem akarnék a lányomnak ilyen fiút. :(

XO 2014.05.11. 18:44:37

@katicaa a hétpettyes: akkor várjuk meg míg ráunnak?

@csiberibe: milyet? :)

LittlePurple 2014.05.11. 18:47:38

Sziasztok! :)
itt egész nap esik, délután dörgött, villámlott és hideg van!

katicaa a hétpettyes 2014.05.11. 18:56:13

na, a tegnapi "átok" ideért. a vihar szele már az udvarunkban van. nagyon remélem, h nem lesz áramszünet még icipici sem, mert akkor nem lesz net.

chinpokomon 2014.05.11. 19:07:13

Most ismételték a TV-ben, amikor Iza Charlotte kiesésén kárörvendezett, hejj de gusztustalan volt.
Szerencsére az ő kis vonata is kisiklott végül.

candyperfumegirl 2014.05.11. 19:08:51

@XO: De ez annyira tré...a bulvár az bulvár, a szenzációhajhász, ferdítő, harsány jellegét el tudom fogadni, mert ők ezzel adják el a lapokat, ez is egy szakma. De ez a nőklapjacafés cikk olyan szinten szakmaiatlan, hogy ehhez képet a Blikk szinte a publicisztika magasiskolája. Fel tudom húzni magam azon, hogy ezért valaki még fizetést is kapott, egy általános iskolás iskolaújságban nincs ilyen dilettantizmus, hogy interjúleírás közben minősítem az interjúalany válaszait...ez előtt tényleg totál döbbenten állok.

Jó lenne egyébként igazi minőségi, színvonalas mélyinterjúkat látni/olvasni a szereplőkkel az elkövetkező hetekben. Okos, mély kérdésekkel. Valamelyik X-faktor után (de lehet, hogy mindegyik után) Szily Nóra csinált ilyeneket egyes versenyzőkkel 20-30 perces interjúk voltak, és nagyon jók.

Mók_Ica 2014.05.11. 19:14:27

@candyperfumegirl: én riport könyvet is olvastam, ami ilyen "kiszólós" stílusban íródott.... bosszantott...

egyébként nem Szily Nóra volt régebben a villanővér?? (vele beszélgettek a riportszobában.... csak mi a kérdéseket nem hallottuk eddig sem)

XO 2014.05.11. 19:15:39

@candyperfumegirl: tré az összes, a blikkel együtt...viszont Szily Nórásat én is szeretnék...azokat imádommmmm

candyperfumegirl 2014.05.11. 19:15:56

@Mók_Ica: azt nem tudom, korábbi VV-kről semmit nem tudok. De nem kizárt, azt tudom, hogy neki van pszichológus végzettsége.

Mók_Ica 2014.05.11. 19:17:33

@candyperfumegirl: igen... az x faktorban is ő nyújtotta a lelki segélyt.... ha jól tudom ...

Lilith.Inanna1 2014.05.11. 19:30:39

Sziasztok. :)
@LittlePurple: Nálunk már tegnap éjjel óta szakad,rossz idő van.:)
@Krétagarbó: @Mók_Ica: Krétácska,Icácska köszönöm a sok,sok közvetítést.Egy élmény volt és a többiek (nem sorolnám a neveket,nagyon hosszú lenne) kiegészítését. :)

candyperfumegirl 2014.05.11. 19:37:13

@XO: mint műsorvezetőt én nem bírom Lilut, de emberileg nincs vele bajom, és itt azért szerencsére elmondott olyan dolgokat, ami talán számunka tök természetes, de mások meg bele sem gondolnak, és pont emiatt köpködnek (pun not intended) a VV-re. Én továbbra is tartom, hogy a legnagyobb balhék, veszekedések nem történtek volna meg így, ilyen szélsőséges formában, ha a játékosoknak lett volna módjuk eltávolodni egy kicsit, egy fél napot, egy napot külön tölteni, kiereszteni a gőzt. Ezt nem értik meg sokan, amikor rájuk húzzák a vizes lepedőt egy-egy kiragadott dologért. És itt most nem csak Izáékra gondolok.

(a lassú reakcióidőért meg bocs, most olvasom csak vissza a mai termést :)

rábassztáhessspicsába 2014.05.11. 19:43:47

@nemszázas:
Pontosan az..és van rá kereslet. Pinki lesz a legkeresettebb most a perverz vén fa....knál.

agimano 2014.05.11. 20:36:02

most kapcsolódtam be, Viki már kifingott? hány %-kal?
süti beállítások módosítása