Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x118 - A gyilkos méhek támadása

2014. május 09. 19:30 - sixx

Screen Shot 2014-05-10 at 10.38.24.png

Nagyon a vesztét érzi itt méár mindenki, így én is, és őszintén bevallom, csodálom Bencust, hogy még nem tépte ki félrezselézett haját két marokkal. Debil és Viki a fináléban, nézzük, mi volt még tennap a vellában.

Hát semmi.

1. A Titkos Savazás

Feladat: anonim tessen leírni 1 (egy) darab papírosra per fő, hogy milyen sorrendben végeznek a lakók a vellalét végére.
Feladat nehézségi szintje: közepes (túl sok betűt és legalább 4 számot kell ismerni hozzá).
Eredmény: csillagos ötös.

A lakók szerint Viki fog nyerni, Debil lesz a második, Pink a harmadik, KokkIza meg a negyedik. Az eredmény homlokráncolást és szemöldökhuzogatást eredményez, halálnézést Pinktől és fintorokat KokkIzától. Mert hát miért pont Viki. Viki tök összeszedett, őszintének hangzó mondatokban indokol, érvelése követhető, belekötni nem lehet. Debil szerint faszom, ő nyer. Pink aszongya, őtet itt mindenki idiótának és/vagy gyengének tartja. KokkIza fintorog, én is erős vagyok.

Untitled.jpg

2. A KokkIza-wellness

Feladat: KokkIzának wellness-szolgáltatásokat nyújtani, közben tanácsokat adni a kihívást illetően.
Feladat nehézségi szintje: alacsony
Eredmény: csillagos ötös.

Viki legyúrja KokkIzát babaolajjal, közben ráül a lábára/hátára. Ne engem vigyél, mondja, ne egymást szopassuk. Debilt vigyed, mert faszságot mondott, milyen már azzal az indokkal jelet rakni valakire, hogy “úgysem viszel ki”? Igaza van. Pinket meg azért vigyed, mert gyenge. Debil szaunázni viszi KokkIzát, és ég a haja. Ő mondja, nem én. Vigyed Pinket, mondja, vagy Vikit. Engem? Engem ne vigyél, mert mi szeressük egymást. Pink megszoláriumoztatja KokkIzát, azt vigyed, akivel a legtöbb bajod van.

3. Pink a szoliban

Feladat: befeküdni, nem megsülni.
Feladat nehézsége: közepes (gombok vannak)
Eredmény: elégséges, darázstámadás miatt. Gifekben mutatjuk az eseményt, inklúding Pink tárogatóját.

1.gif 2.gif
3.gif 4.gif

Ha Zsófi egyedül lenne, és rátámadna egy légy vagy darázs, valószínűleg szörnyethalna (Viki).

4. KokkIza tetemre hív

Feladat: megkérdezni, mi a fasz bajuk van a lakóknak vele
Feladat nehézsége: alacsony.
Eredmény: csillagos ötös.

Az ebédlőasztal mellett megy a beszélgetés, a szokásos témákkal, től nagy meglepetést csak annak okoznak a lakók, aki most csatlakozott be a műsorba. Debil viszont egy kis fosos nímand, aki nem érdemelte meg, hogy a döntőbe kerüljön.

Screen Shot 2014-05-10 at 11.07.03.png

5. KokkIza kihív

Feladat: kék kendőt kötni, kézre.
Feladat nehézsége: alacsony.
Eredmény: csillagos ötös.

Pink a kihívást követően kicsit károg, nem érti, mi baja van KokkIzának vele, KokkkIza aszongya, Pink megváltozott, Pink nem érti, KokkIza a szemét forgatja, bazdmeg, kihívtalak oszt kész, majd kint eldől, ki a keményebb. Pink nem hagyja annyiban, neki magyarázat kell. Nem kap.

6. Viki és Debil ünnepel

Feladat: két képet a falon elmozdítani vertikálisan és horizontálisan 5, uszkve 8 centimétert, majd pezsgőt inni.
Feladat nehézsége: alacsony.
Eredmény: csillagos ötös.

Debil és a nézők is most szembesülnek azzal a ténnyel, hogy mióta Dávid kivitte Vikit párbajozni, azóta Viki nem kapott jelet. Egyet sem. És akkor is csak egyet. Tessen ezt nem elfelejteni.

- Hülye, ez Casino Sec.
- Az mi?
- Nem tudom.

7. KokkIza és Pink szópárbaja

Feladat: egymást baszogatni, hangosan, érvekkel alátámasztva.
Feladat nehézsége: magas (gondolkodni kell hozzá).
Eredmény: katasztrofális.

A két liba kiáll egymással szemben, és karba tett kézzel civakodnak, de érveket, világosan levezetett gondolatmeneteket nem hallunk. Pink, te azért nem nem vagy érdemes a döntőre, mert csak cuki vagy, te, KokkIza meg azért, mert szájba köpted Traktorost. Viki egy ideig hallgatja a virtuális hajtépést, aztán megunja, feláll, és kimegy, Debil kis híján elalszik, pedig a csajok rikácsolnak rendesen. Egy paraszthajszállal KokkIza a jobb, de hát vakok közt, ugye.

 

Tegnap vót:

Van az a pont, amikor az ember már csak üveges szemmel mered maga elé, és arra sem nézne fel, ha Viki szájjal támadná le Debil nemi szervét, na jó, a faszát, azt, és meg sem rezzenne a tekintete, ha Pink egy szál pinában ugrálna sikoltozva a vella udvarán, miközben KokkIza Traktoros-alakokat vájna a betonba a körmével. Na, most itt tartunk. Pinkre meg darazsak támadnak a szoláriumban.

Címkék: vv6
987 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chinpokomon 2014.05.09. 19:32:09

Viki-Au meztelen zuhany volt még beígérve, nagyon várom!

Gia 2014.05.09. 19:33:41

Ki lesz velünk a top3-ban? :-D

Gia 2014.05.09. 19:34:16

@chinpokomon: Te vagy a harmadikkk :-)

Mók_Ica 2014.05.09. 19:44:12

@nosce: most nem tudom, hogy beflegmuljak vagy örüljek :)
mondjuk inkább örülök, mert a tegnapi posztba már nem engedett a blogmoci..... és így este tudok közvetíteni :)

XO 2014.05.09. 19:44:23

HAJRÁÁÁ IZAAAAAAAAA! :))

XO 2014.05.09. 19:45:18

@Mók_Ica: Szia! :) Néztem is, hogy hova tűntél, semmi jó éjt nem találtam....

XO 2014.05.09. 19:46:23

@Mók_Ica: tecccesz a virágom? :) (mai)

Mók_Ica 2014.05.09. 19:46:30

@XO: hááát technikai probléma lépett el... jól esett, hogy volt akinek hiányoztam :) :)

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 19:47:09

KURVA ÉÉÉLET, hess mindenki előlem. :)

Ja, aki Vattacukor illatú, ne csodálkozzon, ha belepik a darazsak. :D

malevil2050 2014.05.09. 19:47:24

Cukiságosság van , éljen mély bíbor :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 19:47:34

@XO: Szavaztam! Most először! (szóval én is első vagyok, @Akármi Áron: Átadod a helyed? Szeretnék leülni. Köszönöm)

És persze Különdíjat Vikinek!!!

Mók_Ica 2014.05.09. 19:47:38

@XO: aham :) meg te is :) ;)

XO 2014.05.09. 19:49:14

@Mók_Ica: tudod, hogy nélküled nem lehet..... :)

faszent 2014.05.09. 19:49:37

@XO:

Hajrá Iza és hajrá Pinki!

Nehéz dönteni. Döntsenek a többiek helyettem, illetve, muszáj beletörődjek, hogy a Forsyth Saga miatt mégiscsak Izát kell válasszam, de szavazni csak akkor szavaztam volna, a T34-et viszi. Így most egyszerűen mindenki szavazatát támogatom lélekben, aki Izára tesz.

XO 2014.05.09. 19:50:03

@Mók_Ica: O.ooo elpirultam! :)

@aggyistenribi: kire-kire-kire? (by viki) :D

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 19:50:41

jó, lehettem volna a TOP5-ben, de végigolvastam az összes hsz-t az előzőből.

Gia 2014.05.09. 19:51:37

@rábassztáhessspicsába: A darázsnak már a fény is elég.Szoliban dolgozom. ;)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 19:53:48

@XO: Izára, természetesen. Jóhogy! Majd talán Zsófira?! Nem vagy 100-as, ha ilyet feltételeznél rólam.

LittlePurple 2014.05.09. 19:54:01

Hajrá Aurelio a Top3-ban!!!!
Sziasztok itt is!!!

XO 2014.05.09. 19:55:07

@aggyistenribi: nem én kérdeztem.....nem figyeltél eléggé :DDDD

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 19:55:30

vattacukor illat: én konkrétan hányok ettől a "kölnitől". a lányomnak is volt, de csak lehúzott ablakkal voltam hajlandó szállítani.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 19:57:29

@Akármi Áron: És még azt mondják, hogy a mai fiatalok nem udvariasak...cáfolom! Köszönöm, kedveském. Ha majd leszállok, segít és leadná nekem a banyaTANKomat?

Mók_Ica 2014.05.09. 19:58:13

kezdésre jövök, addig dikk :)

faszent 2014.05.09. 19:58:17

Hogy állnak a különböző poll-ok? van aki követi ezeket?

Eddig én csak a vv5 nyertes poll-ján láttam Pinkit vezetni, a többin Iza vezet...

XO 2014.05.09. 20:02:41

@aggyistenribi: (by viki) :DDDDD mert ő mindig mindent tudni akar!

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 20:04:07

@Gia:
Egy hatalma kupola van felettük, honnan szállt be az a darázs?:)
1.Odakintről bekukucskált, he.. nézd mán..itten világít valami és berepült.
2. Megérezte a dongó Bivalybasznádról, hogy a vellában vattacukrot pirítanak vagy mályvacukrot, nemtom
3. A kreatívok eresztették be direkte

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:06:27

@XO: Ja hogy úgy?! Párdon. Valóban felületes voltam, de annyira be akartam kerülni top3-ba, hogy csak ezen pörögtem.

XO 2014.05.09. 20:09:34

@aggyistenribi: :) nem baj, tudod néha a főnöknek szar(kasztikus) a humora....és nem mellesleg: köszönöm, hogy szavaztál! :) FIZETÉSEMELÉST helyezek kilátásba! :)))))

chinpokomon 2014.05.09. 20:12:33

Tudja valaki, hogy Kokkiza melyik kerületből jött?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:15:44

@XO: Ilyen kedves főnököm se volt még sosem! :DDD
(Bár ha belegondolok, te vagy az első, és persze Dorothy)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.09. 20:15:56

@XO: igen, főnöknek hiszed magad :-D:-D:-D

Ib vezeti majd az x-faktort.

XO 2014.05.09. 20:18:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: neeeeeeeeeeeeeeeeeeee ...mondjuk azt még sohasem néztem! :D

Én nem, csak aggyistenbiri engem...én meg kedvesen hagyom, hogy álmodozzon! :)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:19:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: IB-t én így a végére megkedveltem. És nem szégyellem magam emiatt.

faszent 2014.05.09. 20:20:30

@hovatovább?:

kösz a poll-okat.

az a gond, hogy ezeken csak pár száz ember szavazott, amit viszont a vv5 nyertese indított azon majdnem 3000 ember, és ott erősen Pinki vezet...

Gia 2014.05.09. 20:20:47

@rábassztáhessspicsába: Az a kupola nem zárt.Ha visszaemlékszel,akkor Simon cipője is kiszállt ott pár léggömb (és Zsoltiék) segítségével.Cipő kiszállt,darázs beszállt,ennyi.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:20:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Na haragudj, akkor visszaszívom: Dorothy nem kedves főnök.
:(

Akármi Áron 2014.05.09. 20:22:05

@aggyistenribi: +1:))) mmkk segítek, mert az úttörő ahol tud segít...hát így múlt el a világ dicsősége:DDD

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 20:22:20

@hovatovább?: az easypolls hogy áll, nekem nem nyílik meg

Gia 2014.05.09. 20:22:20

@Gia: Bár legegyszerűbb lett volna ha az esőt említem.Beesik. :-)

LittlePurple 2014.05.09. 20:22:38

@rábassztáhessspicsába: a kupola nem teljesen zárt, biztosan láttad már, hogy bent is esik az eső! :)

XO 2014.05.09. 20:22:48

@faszent: de az nem is releváns....

XO 2014.05.09. 20:24:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: IB? Pedig millen jó pasika..... :DDDDDDDD (NEM!)

hovatovább? 2014.05.09. 20:25:05

@faszent: Emlékszem, volt neki felmérése a Laci - Krisz, meg a Dávid - Viki párbajról is,
mindegyik erősen eltért a tényleges szavazásoktól 10 - 20 százalékkal.
Meglátjuk kit nyomat ma csatorna, az általában a döntő tényező.

Gia 2014.05.09. 20:26:17

@aggyistenribi: IB már nem emlékeztet Balázsra.Magára talált.

faszent 2014.05.09. 20:26:30

@katicaa a hétpettyes:

56: 44 Izának,
de ezen csak 230 ember szavazott,

míg a vv5 nyertes által indított poll-on meg majdnem 3000 ember szavazott
62:38 Pinki javára

LittlePurple 2014.05.09. 20:27:08

@Gia: ki is kéri magának mindkettő ;)

faszent 2014.05.09. 20:27:28

@XO:

Miért nem releváns?

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 20:27:52

@hovatovább?: lásd: krisztián legjobb pillanatai, amint sír, v siratja izát.

faszent 2014.05.09. 20:29:03

@hovatovább?:

úgy éreztem, hogy a régi vv-sek látogatásakor Izát kicsit a háttérbe nyomták, alig volt róla valami...

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 20:30:44

@faszent: @hovatovább?: köszi. attila f#szfej. megy a farka után.

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 20:31:46

@faszent: őt a tuja csaba választotta. ennyit ért a bemenetele.

XO 2014.05.09. 20:32:48

@faszent: Azért mert a szavazást egy rajongói oldalon indították, ahol azok vannak 98%-ban jelen, akik kedvelik az oldalhoz kapcsolódó személyt és annak véleményét nagyrészt helyeslik! Ebből adódóan a szavazás inkább az azt indító véleményét fogja tükrözni, így annak eredménye nem tekinthető relevánsnak egy általánosan közösségben indított szavazáshoz képest!

hovatovább? 2014.05.09. 20:35:00

@faszent: Hát mivel a kedves Attuska ment rá a két legkönnyebben befolyásolhatóra, a többi meg lényegében nem csinált semmit, ez volt.
De vajon mi lesz ma? Mög hónap párbaj előtt?

katicaa a hétpettyes 2014.05.09. 20:35:09

@hovatovább?: mit mondjak, ennek a szavazás eredménye ellenére sok a zsófi-ellenes kritika

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:35:47

@hovatovább?: Csak ne Zsófit.
Au-n tegnap megesett a szívem, az annyira emberi volt, ahogy végigparázta Iza beszédét, hogy vajon kap kéket a szeme alá, vagy sem :)

faszent 2014.05.09. 20:38:42

Azért az milyen, hogy egy évek óta felfuttatott hetvenezres oldal tulaja kihívja egy internetes párbajra a tízed annyi lájkolóval rendelkező Kriszt?

Hát ez nagyon fair gondolkozásra vall.

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 20:39:26

Jaj, mindjárt összecsikarom magam, ennyit nem ér meg ez a darázs.:D
De igazatok van, az a kurva darázs csak azé szállt be, mert világított a szoli vagy szimplán csak kíváncsi volt...vagy szolizni akart...nem érdekel. :)
Tudom, hogy nyitott a kupola egy kicsikét, legyet hányat láttatok a VV alatt vagy szúnyogot?

LittlePurple 2014.05.09. 20:39:31

@hovatovább?: válaszoltam ám az előzőn ;)

XO 2014.05.09. 20:40:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: vihetik :DDDDD
@rábassztáhessspicsába: Pinkinek légy is jutott...még párbajra is küldték vele:DDDDD

XO 2014.05.09. 20:42:06

@faszent: ha csúnya lennék, most azt mondanám, hogy Ati a pénzre hajt....de nem vagyok! :DD (vagy mégis?)

candyperfumegirl 2014.05.09. 20:42:36

Legjobb felszopó post. EVER.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:43:11

@rábassztáhessspicsába: Lehet hogy berepült, csak a szerkik kivágták, mert
-unalmas volt
-nem követte a forgatókönyvet
-kiszavazták a lakók.
Megmondták nekünk az elején, hogy itt bármi előfordulhat.

faszent 2014.05.09. 20:45:53

@katicaa a hétpettyes:

Inkább arról van szó, hogy még akkor is, ha ez egy bulvárba levitt görög tragédia, akkor is, hogy mondjam, Iza vesszőfutása inkább megér egy szavazatot, vagyis több szavazatot ér szerintem,

mindezt azzal együtt írom, hogy én nagyon bírom Pinkit is, és ügyes volt szerintem, és örültem volna neki, ha AU, IZA és PINKI a 3 finalista, de tudom, hogy ezen már tényleg kár rínom-sírnom, a történelem túllépett eme vágyamon.

Kíváncsi vagyok hogy dönt a nép...

XO 2014.05.09. 20:46:36

@LittlePurple: de te elfogult vagy! :))))))

hovatovább? 2014.05.09. 20:46:40

@LittlePurple: Bocs, olvastam, csak evolúciós vitába keveredtem sajnos:),
a pluginok elég szemét ki pöcsök, vigyázni kell velük,
én általában csomagban szerzem be őket, és kézzel sem vagyok hajlandó hozzájuk érni:)

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 20:48:23

@aggyistenribi:
"nem követte a forgatókönyvet"
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ez teccik

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:49:12

@candyperfumegirl: Ez a kurta még csak hagyján, de majd ha a mai adás után frissíti a posztot! :)

Cimili 2014.05.09. 20:51:16

Megyek visszaolvasni. Addig is hajrá Iza!

faszent 2014.05.09. 20:51:23

@XO:

"ha csúnya lennék, most azt mondanám, hogy Ati a pénzre hajt."

Hogy érted? Feladatba kapta Pinki külön megtámogatását? Erről persze csak spekulálhatunk, vagy beadhatunk egyszer majd neki egy őszinteségi pirulát, és akkor megtudjuk. De akkor is furcsa, hogy egy nyilvánvalóan hatalmas hátránnyal induló Kriszt hív ki párbajra. Azért a párbajra elvileg azonos feltételekkel rendelkező embert hívunk ki. Vagy tévedek, és ilyen kitétel soha nem is volt a párbajozás történetében?

XO 2014.05.09. 20:51:26

@Cimili: :)))))))))) (széles mosollyal örül!)

XO 2014.05.09. 20:52:30

@faszent: én Pinkire és a nyereményre gondoltam...ha már így lapot húztunk 19-re! :)))

LittlePurple 2014.05.09. 20:52:43

@hovatovább?: pont azért használta a párom is a ruszkimódszert ;)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 20:53:02

@rábassztáhessspicsába: Ilyen sok Dö betűt nem szabad használni, mert ki fogják tépni a billentyűzetedből, ahogy ő-szinté-ét is. Gyakorolj több önmérsékletet, mert még 3 adás van hátra, szar lenne neked is és mindannyiunknak, ha ezen elcsúsznál, és nem lehetnél velünk. :)

LittlePurple 2014.05.09. 20:56:41

@XO: lehet, hogy reklám, hírnév miatt , vagy meglovagolja talán az utolsó tálcán kapott lehetőségét, nem?

faszent 2014.05.09. 20:56:59

@XO:

Igaz, erre nem is gondoltam, hogy Au-t nem veheti feleségül, így a hozományra se számíthatna tőle. A Tankot nem bírná elviselni még a hozományért se, és Izanál meg félne
Krisz haragjától.

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 20:59:10

@aggyistenribi:
Ez még benne van a 650-ben vagy nem? JÉZUSOM :)

malevil2050 2014.05.09. 20:59:22

@LittlePurple: Szeva ::) nadjon,nadjon ,szinte leér a pokol kénköves fenekéig :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 21:00:19

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Ne gúnyolódjál, Főnök :)

Viszont most már komolyan aggódom Endréért és Csillagért, nagyon csöndben vannak.

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 21:03:15

@aggyistenribi:
Amúgy, én nem bírok 3 napig féllábon állni, még ha ütnének sem. :)

XO 2014.05.09. 21:05:48

@LittlePurple: szerintem ez mind benne van! :)
@faszent: Izánál szóba sem jöhetne! :) de igen, úgy valahogy, ahogy irtad!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 21:06:34

@rábassztáhessspicsába: A lakók is potyogtak rendesen, amikor ez volt az ügyességi feladat.

candyperfumegirl 2014.05.09. 21:07:18

@rábassztáhessspicsába: Hány legyet láttunk? Hát egyet biztosan! :D

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 21:09:24

Minden Iza drukkernek NYUGALOM, Attila kampánya Vik ellen sem jött be, sőt.
Már a végén úgy is föltette a kérdést, hogy csak azok szavazzanak, akiknek van okost.

faszent 2014.05.09. 21:12:58

@rábassztáhessspicsába:

állítólag, ha legalább 10 másodpercig tudsz becsukott szemmel féllábon állni, akkor még van esélyed legalább 13 évet élni, ha nem, akkor pár éven belül biztos elpatkolsz...

Shoyu 2014.05.09. 21:20:46

Szórakoztató volt ez a veterán hét, illetve Attila viccei, de a Pinkis, repülő kutyás videót elnézve, azt hiszem, hogy én is ugyanígy viselkedtem volna, mint Zsófi (a bőgést leszámítva). Hallottam már annyi baromságot, hát mondja nyugodtan a hülyeségeit az Attila a kutyáiról ha akarja, minek belekötni. Egyszer rákérdezett Zsófi, hogy csak szivatsz, hát több nem is kell ennél, a többit én rá szoktam hagyni az illetőre. Az is furcsa hogy a 40 közeli Attila ettől érzi magát királynak, hogy 20 év alattiakat meg tud szivatni, bár szerintem ez nem volt szivatás, mert lehet, hogy Zsófi is csak ráhagyta a dolgait ahogy én is tettem volna.

Mók_Ica 2014.05.09. 21:22:36

jó estét, jó szurkolást :)
lenne egy kínzó kérdés, ami több kommentlakó fejében megfordult már, de még nem tette fel senki:)
kinek lenne kedve egy blog találkozóhoz?
időpont: 2014. május 24. szombat, helyszín: Budapest, pontos helyszín később kerül meghatározásra

várom a jelentkezőket!!!!

Kovács Jánus 2014.05.09. 21:22:56

Sziasztok, kislányok!
Péter engem két meg, hogy helyettesítsem, amíg új nicken (Belzebub) vissza nem tér.

faszent 2014.05.09. 21:25:56

@Shoyu:

"Hallottam már annyi baromságot, hát mondja nyugodtan a hülyeségeit az Attila a kutyáiról ha akarja, minek belekötni. Egyszer rákérdezett Zsófi, hogy csak szivatsz, hát több nem is kell ennél, a többit én rá szoktam hagyni az illetőre."

Pontosan, ez nagyon lejött, hogy Pinki csak adta a rajongót, nem volt kötözködős, visszakérdezős módban, szimplán örült a látogató figyelmének és udvarias volt.

Krétagarbó 2014.05.09. 21:28:54

@aggyistenribi: adj isten Biri! Ribi lettél? .
És értem nem is aggódsz? :)

rábassztáhessspicsába 2014.05.09. 21:34:24

@faszent:
Akkor a gólyák örülhetnek, nekem meg beb.szott. :)

Mók_Ica 2014.05.09. 21:34:56

@Krétagarbó: felvéstem :)

@Szentpéter2: ezt rögtön gondoltam.... te másolat :P

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 21:36:22

@rábassztáhessspicsába: aki képes egy britttttudósokra hivatkozó cikket benyalni, az meg is érdemli, már megbocsáss. :D

Krétagarbó 2014.05.09. 21:37:24

@Mók_Ica: már mint én is írtam. De te hova?

Mók_Ica 2014.05.09. 21:38:46

@Krétagarbó: megkaptam, válasz is ment :) :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szeretnéd? gyere :)

Ronla 2014.05.09. 21:39:03

Megnyugodtam, Mók-Ica nem marad Szentpetya nélkül, beéri egy kopírozottal. :D

Krétácska sem írta ki magát sixxnél. :D

Gia 2014.05.09. 21:40:47

@faszent: De ez a cikk 53 éves embereknek szól...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 21:41:01

@Krétagarbó: Mindig az voltam, láthattad :)
És nem, nem aggódtam, elég faszagányos módon megvédted magad. :D

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Akkor van neki? Az milyen jegy? (Csillag tudná)

malevil2050 2014.05.09. 21:41:40

Még 3 nap és végleg legördül a függöny . vasárnap vége az utolsó felvonásnak is.Azt hiszem ebben a vv-ben a műbalhéké volt a legnagyobb szerep , amely abból adódott h az egész szerkesztés egy nagy nulla volt.Láthattunk 3 szerelmi románcot,lényegében mind megbukott ( az most lényegtelen h igazi vagy nem). Találkozhattunk egy aránylag eszes nővel (viszonyitási alap a bentiekehez) , aki lényegében szó szerint bejáccotta magát a döntőbe. Tőle származik a híres mondás " halljatok meg együtt " ( utalva rómeó és dzsuliára , szájmonéknak címezve).
Lényegében neki köszönhető a kiejtése is ,kár volt , mert talán lett volna mit nézni legalább ha ez nem így történik.Megtanulhattunk propellerezni ( hölgyeknek nem ajánlom) igen kicsike hozzá a rotor :) Volt egy két jó mondás is , sztán ennyi .

Az olvtársakról: nagyon sokan annyira beleélik magukat , hogyha a vv véres kardját körbe hordozták volna , bíztosan hadrendbe állnak :) Volt egy pár tudor tudorojevics , elhulltak a hosszú harc alatt , nem győzték szuflával :) Aztán vannak a tárgyilagos ,inkább szemlélők között igen színes egyéniségek akikkel így ísmeretlenül is szívesen elbeszélgetnék.

Megitélésem szerint az olvtársak 80 százaléka hölgy ( ha tévedek elnézést) a maradék pedig úr.Évjáratilag inkább a 30 tól 50 ig .Valaki megjegyezte az előző vv ben h unatkozó háziasszonyok írogatnak ide , ezt én már akkor sem hittem el.

Miért nézzük a vv -t? Soha nem tudom rá a választ.Talán vegyítjük a magunk hűlyeségét a másokéval? :) - lehetséges. De valószínűleg azoknak is igaza van akik nincsenek itt .

Mivel a zélet (dologidő) úgy hozta h csak most tudok itt lenni , szeretnék egy viszontlátást mondani.:) Mindenkinek minden jót kívánok! :) És akkor most jáccunk el egy szentimentális rock and rollt :) Elnézést egy kicsit hosszúra sikeredett. Nem fog többé előrordulni :)

Mók_Ica 2014.05.09. 21:41:44

@Ronla: csak az eredeti kell :) ha még nem derült volna ki... :)
tessék jönni magácskának is :)

Krétagarbó 2014.05.09. 21:44:31

@aggyistenribi: akkor jó, tkp. minden nő ribi, ugye...:)

Gia 2014.05.09. 21:44:56

@malevil2050: Ez jó volt!Neked is minden jót! :-)

XO 2014.05.09. 21:45:10

@Mók_Ica: Szia! :) énénénénénénénénénénén! :)

Mók_Ica 2014.05.09. 21:46:46

@malevil2050: május 24???

@XO: még szééép :) felvésve :)

Krétagarbó 2014.05.09. 21:47:51

@malevil2050: :(( meg :))
Hogy miért nézzük? Mert mindenki szeret kukucskálni, csak van, aki nem vallja be, még magának sem.

Krétagarbó 2014.05.09. 21:49:22

@aggyistenribi: bika, de nem én vagyok csillag!

XO 2014.05.09. 21:51:02

@Krétagarbó: nekem nem osztottak választási kérdőívet? :DDDD vagy csak előre kitöltött jutott? :DDDD

Kovács Jánus 2014.05.09. 21:52:31

@Mók_Ica:
És meg kellene hívni Auréliót is, díszvendégnek.
Az utolsó Éden Hotel záróbulija is milyen jó volt! Néhányotokkal találkoztam akkor...

Krétagarbó 2014.05.09. 21:53:03

@XO: minden gondolatodat tuGGYuk:)

mercsi 2014.05.09. 21:55:12

@malevil2050: köszi, hogy leírtad a gondolataimat :) nem tudom engem melyik kategóriába sorolsz, de még nem vagyok 30, nem unatkozom, viszont nő vagyok :) ne menj még, van pár nap! kell a normális komment mint egy falat kenyér :)

faszent 2014.05.09. 21:55:29

@Gia:

de a végén írja, hogy fiatalabbaknak is jó a teszt, itt:

"A mostani kutatások viszont azt mutatják, hogy már fiatalabb korban is érdemes tesztelni az embereket, mert előrejelezhetők - még a súlyosabb betegségek megjelenése előtt - az esetleges egészségügyi problémák."

www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/egyszeruen_megnezhetjuk_hogy_meddig_elhetunk/20140430124033

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 21:56:54

@Krétagarbó: Látszik! :) @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A skorpió megeszi az ikreket reggelire, mármint Gárdos Péter szerint.

mercsi 2014.05.09. 21:56:55

@Mók_Ica: én mint Viki-drukker félteném a testi épségemet, nem mernék elmenni a kommentelő-talira :)

LittlePurple 2014.05.09. 21:57:02

@malevil2050: szép összegzés! mindig is tetszettek az értékeket hordozó, de sajátos írásaid!
:)

XO 2014.05.09. 21:57:08

@Krétagarbó: jajjjj....ezt vegyem....minek is? :)))))

Mók_Ica 2014.05.09. 21:58:23

@mercsi: ugye ezt nem mondod komolyan?? :) ki bántana??

Mók_Ica 2014.05.09. 21:58:52

@XO: mindenképp bóóóók :)

XO 2014.05.09. 21:59:13

@mercsi: szerintem, én a helyedben pont ezért is jönnék....állj bele konfliktusokba! :)))

kis.herceg 2014.05.09. 21:59:25

Az EKG-vel mire céloztok amúgy? És a dikkezés honnan jött?

LittlePurple 2014.05.09. 22:00:09

@XO: igen, igen, műkszik :)

mercsi 2014.05.09. 22:00:32

@Mók_Ica: hát volt 1-2 igen agresszív Viki-ellenes kolléga... :D
@XO: normális vitába simán beállok, szeretek érvelni, de akinek el van öntve az agya gyűlölettel, azzal nem tudok (és nem is akarok) mit kezdeni

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 22:02:05

@malevil2050: Hálóháló, el ne tűnjél! Idetojsz nekünk egy aranytojás kommentet, és meg sem várod, hogy reagáljunk rá?! Pedig jó volt! Egyedül a nickneveket hiányolom belőle :(

XO 2014.05.09. 22:02:19

@Mók_Ica: teljes mértékben zavarban vagyok! :)

@mercsi: oooo....vicces bátorításnak szántam... :(

mercsi 2014.05.09. 22:02:53

@XO: értettem :) véletlenül lemaradt a szmájli a végéről :)

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:03:07

Sziasztok. :)
@Mók_Ica: @Krétagarbó: Icácska,Krétácska légyszi közvetítsétek. :)
@XO: :)

candyperfumegirl 2014.05.09. 22:03:36

IB azt mondja, 48-52% dikk.

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:04:34

@candyperfumegirl: Szia. :) Várható volt, hogy szoros lesz. :)

XO 2014.05.09. 22:04:40

@mercsi: még a vér is meghűlt bennem (arcára fagyott mosolya!) :D

@Lilith.Inanna1: Sziaaaaa :)

Krétagarbó 2014.05.09. 22:04:41

@aggyistenribi: nem eszek ikreket, csak ha krokodilok.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 22:05:00

@mercsi: Hugi, megvédelek majd, de senki nem bánt senkit.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.09. 22:05:01

IB: nyomjanak kedvencükre LEGALÁBB egy szavazatot.

Commodore 2014.05.09. 22:05:59

Viki fényképe volt maasabbra téve...

Cimili 2014.05.09. 22:06:03

Au arca egy tanulmány.

Mók_Ica 2014.05.09. 22:06:13

ib köszönt minket, itt a célegyenesben :)
lakók rangsorolják egymást:
4. iza
3. zsófika
2. au
1. viki

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:06:28

@XO: Melyiknek fagyott az arcára a mosoly?:)

Krétagarbó 2014.05.09. 22:06:35

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Lehet, hogy Pinkire többet is lehet?? Na jó, így terjednek a hülye pletyik...:))

Gia 2014.05.09. 22:06:37

@faszent: Jah,köszi!Felületesen olvastam és gyorsan.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 22:07:21

Vikinek PÉLDAÉRTÉKŰ volt a viselkedése?

Iza, nézd vissza, plíz! A kedvemért!

Mók_Ica 2014.05.09. 22:07:25

@Lilith.Inanna1: olvastad a blog partit? eljönnél?

LittlePurple 2014.05.09. 22:07:35

izé mondja azért első a vikkancs mert példaértékű amit tett.....ááááááááá

kis.herceg 2014.05.09. 22:08:04

úristen, fájdalmasan hülyék

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:08:33

@XO: Ne már. :D :D Ez jó volt, tetszett. :D
@Mók_Ica: Nem olvastam. :( De elmennék. :)

Mók_Ica 2014.05.09. 22:08:55

zsófika arcáról is lefagyott a mosoly......
aztán taglalják, hogy ez egy belső szavazás... és bármelyikük is nyerhet, a nézők kezében a sorsuk :)

mercsi 2014.05.09. 22:09:36

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: nyugi, vissza fogja nézni :D egyébként bentről nyilván tök más, nem értem, mit nem tudnak itt páran felfogni... :D

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:09:44

@LittlePurple: Hol élt eddig Iza? Ennyire nem lát a szemétől. :O Szia Kicsi. :)

XO 2014.05.09. 22:09:57

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: teszünk róla!! :) Majd Krisz megmutatja! :)

Krétagarbó 2014.05.09. 22:10:14

Persze egyiknek sem tetszik Vikin kívül a fenti sorrend. Izé szerint Viki és AU között nincs sok különbség, mindkettő mindent megtett a nyerésért.
Viki most végigveszi a játékosokat, ki milyen. Érdekes, Viki úgy látja magát, hogy ő egy bunkó, aki mindenkit elutasított.
AU szerint a sorrend nem jó, de nem az 1-2 hely nem jó szerinte.
Pinki: ez a sorrend azért alakult így, hogy ki hogy élte meg a villalétet. AU VIki a legbevállalósabb.
48-52% az állás.

Gia 2014.05.09. 22:10:36

@sepörd: Az EKG az Aurélió szerint közös hullámhosszot jelent.A dikk-et pedig Józsi használta előszeretettel,amíg bent volt a vellában.

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:10:45

@Mók_Ica: Késésben voltam, nem tudtam még visszaolvasni, de a műsor után megteszem. :) ♥

Mók_Ica 2014.05.09. 22:11:56

a sorrend szavazás még a kihívás előtt volt....csak hogy tudjuk, mondta ib

nyugi szoba, iza fekszik egy masszázs asztalon és viki fogja masszírozni... közben tanácsot ad, kit vigyen ki....
ne vigye vikit, ne vegye el tőle a lehetőséget, inkább vigye zsófit vagy aut :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 22:12:16

@Krétagarbó: Kréta. Beszélnem kell veled, kérlek foglalj helyet. Úgy érzem, nem szeretsz már engem, folyton belém akarsz kötni. (Ennek örülök, mert kifejezetten szeretem, ha vegzálnak)
Én mindig megmondtam a szemedbe is, hogy nemcsak felszínes vagyok, de hazudós is. Ezen kettő dolgon kívül milyen problémád van velem? :DDD

Mók_Ica 2014.05.09. 22:12:43

@Lilith.Inanna1: mindenképp :) ha nem találod, akkor írj :)

candyperfumegirl 2014.05.09. 22:12:45

Csak én gondolom, hogy ez a sorrendes játék a kihívás ELŐTT azért erősen befolyásolhatta a kihívó döntősét?

XO 2014.05.09. 22:13:11

@Gia: megelőztél diiiiiiiik! :))

Krétagarbó 2014.05.09. 22:13:14

Izének adják a jótanácsokat, kit hívjon ki. Közben wellness szolgáltatásokat kap tőlük, Viki kezdi, masszírozza Izé hátá. Viki tanácsa: engem ne vigyél...
AU-t vidd, mert felháborító, hogy milyen indokkal rakta rád a jelet, Pinkit meg azért, mert csalódást okozott neked, meg úgy elveszett a játékban mellettem.-mondta Vikkancs.

LittlePurple 2014.05.09. 22:13:19

@Lilith.Inanna1: szia :)
milyen aljas ez a vikkancs! Aureliot nyomja elsősorban, majd pinkit, hogy csalódást okozott neki....most kapcsolok, izé tökre ezeket a szavakat mondta a kihíváskor....ááááááááá

Gia 2014.05.09. 22:14:06

@XO: De csak mert egy EKG-n vagyunk. ;-)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 22:14:46

@candyperfumegirl: jól látod
Plusz: Iza konkrétan a Viki szavait mondta vissza este

XO 2014.05.09. 22:15:10

@Gia: ...már elég hosszú ideje, itt a vellalét alatt! :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:15:14

@Mók_Ica: Iza 1/1-ben azt mondta a kihíváskor Zsófinak, amit Viki mondott neki a masszázs közben (csalódott benne, bizalom elvesztése, stb.). :)

Mók_Ica 2014.05.09. 22:15:32

@aggyistenribi: ribike, konkrétan szereted ha vegzálnak?? oszt te miért nem jelentkeztél még a blog talira???

au a szaunában nyújt wellness szolgáltatást izának és közben tanácsot ad..... végülis mindegy kit, csak ne őt, aut :) cuki fiú... :) ő a döntőben akar lenni, vigye zsófikát vagy vikit :)

Krétagarbó 2014.05.09. 22:15:34

AU-val szaunáznak.

@aggyistenribi: Birikém, ez a két dolog rendben van, ezen kívül azonban...:))

Au: azért ne engem vigyél ki, mert én írtam egyedül, hogy te nem 4. kell legyél, a két lányon gondolkodjál...

Krétagarbó 2014.05.09. 22:16:30

@Mók_Ica: Á, Biri csak hangember. (Hangkroki. )Nem fog jönni...

nosce 2014.05.09. 22:17:00

árujjja már el valaki annak mi értelme h appos szavazásnál se árulják el h mi a szavazás állása ? Az sms-nél még értem, ott a cél h minél jobban lehúzzák a szavazókat. De az appnál nem az lenne a lényeg h a zemberek a szavzáskor annak biztos tudatában pipáljanak h ki nyerls úgy válasszanak ?
Aki ezt kitalálta annak beszorulhatott az agya a fejébe és nem tudott gondolkozni

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:17:07

@LittlePurple: baszki, magyarázza már el vki, hogy miért aljasság az, ha valaki megmondja az első mp-ben, hogy Iza, ne engem vigyél. Vidd inkább a másik kettőt.
Te nem ezt tennéd ,könyörgöm?

Mók_Ica 2014.05.09. 22:18:00

zsófika a szoláriumnál osztja a tanácsait izának....az alapján döntsön iza, hogy kivel van a legtöbb konfliktusa...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:18:02

@Mók_Ica: én nem. Én azon csodálkozom, hogy ti/mások ezen csodálkoztok/ájuldoztok.. :D

mercsi 2014.05.09. 22:18:56

azért ez érdekes: Viki masszírozza: a legközelibb kontaktus, Au egy légtérben szaunázik vele (kicsit távolabbi kontaktus), Zsófi meg kívülről, miközben Iza bent fekszik a zárt szoliban, úgy próbálja meggyőzni, hogy ne őt vigye...

kis.herceg 2014.05.09. 22:19:17

Kurva unalmas a mûsor hogy kimentek Atiék, én már nem bírok rá figyelni, itt az ideje higy vége legyen de nagyon.

Gia 2014.05.09. 22:20:30

Érdekes,hogy Viki úgy ment be,hogy őt ne ölelje meg senki.Most meg folyton erőlteti..

LittlePurple 2014.05.09. 22:20:41

Azért Aurelio így kezdte, hogy tudja, ő is benne van a pakliban, a közepén voltak is konfliktusaik, lenne is oka rá, de szerinte több oka lenne a két lány kihívására.

Krétagarbó 2014.05.09. 22:21:25

Viki és AU beszélgetnek, Izé helyébe AU Pinkit vinné. Pinki és Izé szaunáznak, Pinki azért nem vinné magát Iza helyébe, mert ő szerinte soha nem verte át.
Viki érdeklődik Pinkinél, hogy mi volt, kit visz Izé, Pinki szerint Őt. Viki szerint Pinki visszajönne Iza ellenében. Viki szerint pinki ma szép, ez jól esik Pinkinek. Egymásnak örülnének, ha a másik nyerne. Ölelkeznek nagy barinők ismét, igaz, hogy Viki komfortzónáját az elmúlt napokban megzavarták bizonyos Ati nevű egyedek. jön Pinki felszopás, remélem Szentpéter nézed:)))

Krétagarbó 2014.05.09. 22:22:51

Pinki szolizik, de a darázs bezavarjam ahogy a fenti vidcsin is látható. Pinki EZT NEM HISZI EL, EZ KOMOLY kiáltásokkal küzd a darazsak ellen.

Mók_Ica 2014.05.09. 22:22:59

zsófikát megtámadták a darzsak a szoliban... "ezt nem hiszem el" 3x...
viki ment meg :)

LittlePurple 2014.05.09. 22:23:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem, én Téged ajánlanának :)
de pl: Aurelio magát is mondta, épp az előbb írtam le!
a vikkancs csak a másik kettőről beszélt, de tökmindegy igazából, mert Aurelio a Top3-ba van!!!

Krétagarbó 2014.05.09. 22:23:49

Pinki, Viki szerint egyedül konkrétan életképtelen. IB is sajnálja, nem baj, nemsoká megvigasztalhatod...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:25:02

@LittlePurple: na ugye. :D
Én is azt mondanám, hogy ne engem vigyen, hanem a másik kettő közül bármelyiket. És igen, még el is magyaráznám neki, hogy miért is van rá jó oka.. :)

Mók_Ica 2014.05.09. 22:25:27

zavarba ejtő kérdések egymásnak... étkező asztal körül ülnek:
iza autól kérdezi: miért rám tetted?
au: félelemből
egyébként zsófikával nem tudna együtt élni....

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 22:25:28

Én azt mondom, győztesen kívül a többiek kapjanak különdíjat.
Zsófika egy cuki-muki rózsaszín csillámpónit.
Au egy facpörgettyűs helikopátert.
Viki egy kokitKokkizától.

mercsi 2014.05.09. 22:26:29

Viki a megmentőőőőőő, el mer bánni a DARÁZZSAL!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:27:43

@LittlePurple: de azt azért ugye vágod, hogy Au. részéről ez csak afféle udvariaskodó, bár átlátszó terelés volt (egy szegény kisgyermek panaszai), amivel bevezette valós mondani valóját (őket vidd léccilécci). :)

Tinkivinki 2014.05.09. 22:28:54

Nem értem: az előző kiválasztásnál Kokkiza Au-ra rakta és nem volt ez a tetemrehívás. Mit kell ennyit magyarázni???

LittlePurple 2014.05.09. 22:29:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

LittlePurple 2014.05.09. 22:20:41
Azért Aurelio így kezdte, hogy tudja, ő is benne van a pakliban, a közepén voltak is konfliktusaik, lenne is oka rá, de szerinte több oka lenne a két lány kihívására.

Mók_Ica 2014.05.09. 22:29:23

@Krétagarbó: fogadás nélkül, de az a véleményem, hogy erre nem kell sokáig várni :) ib hamar vigasztalni fogja zsófikát :)

iza zsófikától és vikitől is megkérdezi, miért rá rakták a jelet?
zsófikának nincs kapcsolata izával, nem beszélnek egy szót sem....
viki ugyanazt tudja csak mondani, hogy elmondta ki legyen a top3ban, és ezért tett izára... plusz mégiscsak jobb, ha kihívó vagy :)

iza , ha az eszére hallgatna, mást vinne... de ő a szívére hallgat

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 22:29:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Hagyd, én már rojtosra téptem a számat ez ügyben. @Mók_Ica: A blogtali nyitott kapu nálam, de mivel olyan a munkám, nem tudok előre elígérkezni 100%-osan. Most perpill azt mondom, megyek, már hogy a viharba' ne mennék (keressetek egy olyan helyet, ahova mindannyian beférünk)@Krétagarbó: Hagyjál már békén :D (ne!)

Gia 2014.05.09. 22:29:37

Összevissza vagyunk etetve.Iza tegnap is nyilatkozott ebben a fölsőben,ami elméletileg tegnapelőtt vót..

Krétagarbó 2014.05.09. 22:30:42

Beszélgetés az asztalnál, IZé kérdezet. AU: mért raktad ráma jelet, AU gyávaságból, félelemből, Pinki az, akivel legkevésbé akar. tud együtt élni. Pinki közbeszól, hogy érdekből tetted rá? Erre összeugatnak. Iza felveti AU-nak, hogy honnan tudja, hogy Trakit esetleg nem akarná- e megbosszulni? AU nem érzi biztonságba magát, bár azért tett Izára, mert tudja, hogy Pinki biztos kivitte volna, Iza nem biztos.
Pinki nem árult zsákbamacskát, hogy Izére teszi.
Viki következetes volt szerinte, mert a ki legyen a top3-ban játékban Izét nem tette a top3-ban, így ehhez igazodott ez a döntés.
Izé gondolkodik a rip-ban, a szívére hallgat, ha azt teszi, amit belül érez, azt nem fogja megbánni. Viki Iza kint beszélgetnek, nem tudja kit vigyen. Abban megegyeznek, hogy 3 lány a döntőben lehetetlen, AU így kiesett a választhatók közül. Két lány közül pedig Viki szerint Pinki a gyengébb, ezért Izé vigye Pinkit...

Mók_Ica 2014.05.09. 22:31:02

rövid szünet, utána szócsata iza és zsófika közreműködésével :)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 22:31:11

@Tinkivinki: Azért, hogy teljen az idő, legyen mit mutatni az öfiben, mert amúgy rohadtul nem történik semmi, csak lézengenek. Abból meg nehéz műsort vágni.

LittlePurple 2014.05.09. 22:31:54

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nézőpont kérdése!
de tökmindegy, mert Aurelio a Top3ban van! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:32:00

@LittlePurple: de én erre válaszoltam

"Aurelio magát is mondta, épp az előbb írtam le!
a vikkancs csak a másik kettőről beszélt,"

az előbb ezt:
"de azt azért ugye vágod, hogy Au. részéről ez csak afféle udvariaskodó, bár átlátszó terelés volt (egy szegény kisgyermek panaszai), amivel bevezette valós mondani valóját (őket vidd léccilécci). :)"

Krétagarbó 2014.05.09. 22:32:06

@nosce: 48-52 volt a szavazás állása az elején, de mintha írtam is volna.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.09. 22:32:21

@Gia:"... Viki úgy ment be,hogy őt ne ölelje meg senki..."

Azt mondta, hogy nem szeret puszilkodni.

Krétagarbó 2014.05.09. 22:33:08

@Mók_Ica: ÁÁÁ, én sem fogadok soha többet. Mindig vesztek...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:33:20

@Krétagarbó: max. respect a közvetítésért. Én már olvasni se tudok ennyi infót, nemhogy leírni. :D

lopiciG 2014.05.09. 22:33:42

Engem már az egész műsor nem érdekel.. Egyet szeretnék megtudni, de azt nagyon...mi az a "csillámpóni" ?
Ez olyan mint a little póni?

XO 2014.05.09. 22:33:45

@Lilith.Inanna1: I need a heroooo, csak ne viki legyen! :DDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:34:15

@LittlePurple: :D kezdünk jól elbeszélni/elelőményezni egymás mellett.
Au. végülis tényleg ott van. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:35:28

@lopiciG: A csillámpóni nem Alekosz egyik feleségjelöltje volt?
Vagy valami megasztáros kislány?
Nem is tudom. De biztos nem little póni, mert arról tudnék. Valszeg.

Krétagarbó 2014.05.09. 22:36:10

@nosce: Jahogyugyugyenemtudomizé.. (bocsi)

nosce 2014.05.09. 22:37:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Au azért tette Izára mert Izanak van agya, és belátja h nem lesz 3 csaj a döntőben ezért ha Au-t viszi rábaszik. De zsófika agyatlan picsa és indulatból Au-t vinné, de Au már nem akar még1-t párbajozni

Krétagarbó 2014.05.09. 22:38:18

Kiválasztás ismi, de mutatják, amíg Izét kihívja lilu a riportban, a többi három beszélget. AU-n rajt van a laposfosás, vicces.
Pinki tudja, hogy őt viszi, és milyen jól tudja. Ma is Pinkit hívta ki Izé...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 22:38:44

Viki-Zsófi összeölelkezős párbeszéd:
Viki:blabla barátok blabla
Zsófi: Aha
Viki: akkoris ha néha blblablal
Zsófi:Aha

Bazdmeg! Hopp egy csúnya szó, elnézést, kicsúszott. Ezzel a csajjal nem lehet beszélgetni.
(most jön a darázs jelenet, nézem)

Mók_Ica 2014.05.09. 22:39:40

tegnapi kihívás....
amíg iza a riport szobában beszélt liluval, addig au, zsófi és viki beszélgetnek.... viki nyíltan felvállalja, hogy taktikázik, de még így sem jut el a másik kettő agyához, hogy mit mond.....

nemszázas 2014.05.09. 22:41:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
1. Pajkos Póni
2. Bajszos Póni
3. A csillogó kicsi pónik a kristálypónik
(pónikból penge vagyok)

lopiciG 2014.05.09. 22:44:10

Köszi mindenkinek! Éljenek a pónik!

Krétagarbó 2014.05.09. 22:44:14

AUból jön ki a feszkó Arturo formájában, Pinki arról faggatja Izát, hogy miért is csalódtál bennem?? Ezen most kicsit összeugranak, Pinki nem érti, hogy mért benne csalódott Iza a legjobban, Viki-ben és AU-ban nagyobbat csalódhatott.
AU még mindig őrjöng, Viki nyakába ugrik..
Pinki szerint Iza őt tartja a leggyengébbnek, ezért tette rá, nem azért, mert benne csalódhatott a legnagyobbat. Iza a magas százalék miatt erősnek hazudja Pinkit, akár AU mellett is, ezzel védekezik Pinkinél. Izának nem tetszik hogy megkérdőjelezik a döntését, hát a fagyi visszanyal, még emlékszem, amikor Sárlikot támadta valaki, amikor kihívta Durcit.

Krétagarbó 2014.05.09. 22:45:55

Viki és Pinki beszélgetnek, majd a riportban: Viki Pinkit várja majd. A top3-as falon Viki felrakta a képét, ez tök jó érzés neki, AU is szintúgy.

LittlePurple 2014.05.09. 22:46:03

izé nem érti, hogy miért kérdőjelezik meg a döntését...pfffffff
akkor izé miért kérdőjelezte meg, hogy a többiek rárakták a jelet?
és azt sem fogadta el izé, hogy ő is félelemből rakta pinkire a kendőt, pedig ebben van igazság!

Mók_Ica 2014.05.09. 22:47:15

@góthikus Lilu: a legjobb a csillámfaszláma :)

lopiciG 2014.05.09. 22:47:59

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt:
Húúúú de sok póni!!!
Alien póni :DDDD

Mók_Ica 2014.05.09. 22:48:43

vessetek a mókusok elé, de nekem tetszik most viki játéka :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:51:12

Csokiszirupcsokiszirup. Eddig ennyit értettem Zsófi mondanivalójából. En bloc.

Mók_Ica 2014.05.09. 22:52:00

zsófika és iza szócsatája... blablablablabla ááááá

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 22:52:39

- én nem emeltem meg a hangom Zsófi. Tudod, hogy milyen, amikor felemelem a hangom.-
Ez tetszett. :D

Mók_Ica 2014.05.09. 22:53:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): + a hanghordozás... az a jó kis monoton....

Krétagarbó 2014.05.09. 22:54:50

A top3-as két biztos tagja pezsgőzik a nyugiban, AU a döntőben már csak hátradől. Viki büszke arra, hogy a párbaja óta nem kapott jelet, előtte is csak akkor, Dávidtól. AU ezen meglepődik, azta...
Szócsata Pinki és Izé között. Pinki felhozza a BALHÉT, Pinki pedig azért nem érdemelné, mert csak cuki, semmi más. Izé nem tud indulat kezelni, ,Pinki pedig fogadja el, ha másnak van igaza.Na min lendült meg a vita??? A csokiszirupon!!! Viki is unja...
Iza felhozza, hogy Vikit elhanyagolta Pinki, amikor bejöttek az exlakók. Pinki szerint Viki sem foglalkozott vele.
Iza szerint Pinki még nem lesz olyan, mint Ati, mert pár napot eltöltött vele, erre Pinki azzal védekezett, hogy ne is akar olyan lenni. Izé felhozza, hogy beengedte feküdni Atit az ágyába, mondjuk ez öngól, bébi...
Viki nem bírja, kész van. Abbahagyják a csajok, az egész full erőltetett volt.
Szerinte - de csak megérzés részemről - Pinkit nyomja a csatorna.
Szolgálati: holnap 21.00-kor kezdődikk!!!

Csókpuszi:)

Jángdzsi a BV-ben.

Krétagarbó 2014.05.09. 22:56:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Tele van elütéssel, de köszi. Ma különösen sok volt a hiba.

mercsi 2014.05.09. 22:56:34

@Mók_Ica: dehogy vetünk a mókusok elé :) üdv a klubban :)

Mók_Ica 2014.05.09. 22:57:47

@Krétagarbó: gratula, én ezt nem bírtam... untam, értelmetlen és erőltetett volt.... el sem jutott az agyamig ...

nosce 2014.05.09. 22:58:40

@Krétagarbó:
"Szerinte - de csak megérzés részemről - Pinkit nyomja a csatorna. "

legalább is bence meg VVAttila

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 22:58:45

Legjobb: Zsófi próbálná számonkérni Iza döntését, közben Viki feláll és elslattyog Auval beszélni (és közben harapni pár falatot a konyhában), mire a két csaj 1,5 perc után felfüggeszti a megbeszélésüket, mert először csak a szemükkel követik V mozgását, majd mennek is utána :DDDD Hány Dö betű van engedélyezve per fő, mert akkor pakolnék ide még párat. :DDDDDDD

Mók_Ica 2014.05.09. 22:59:08

@mercsi: :) eddig sem volt vele különösebb bajom.... :) engem nem érdekel a dereka mérete ... :)

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ????

XO 2014.05.09. 22:59:43

Ez az öfi sem szólt ma semmiről....csillámpóni....csincsilla...csiribiriiiii.... hagyjuk....HAJRÁ IZA! :)

Cimili 2014.05.09. 23:00:22

Kész vagyok a mai öfitől. Még jó is, h csak 2 nap van hátra, nem bírom már idegekkel. 2 agyhalott a 4 ből, túl sok.

nemszázas 2014.05.09. 23:01:11

@XO: szavaztam Izára.
a pónikat szeretem.
sixxet is bírom.
=naaagyon nem vagyok trendi.

mercsi 2014.05.09. 23:02:22

@góthikus Lilu: EKG, én még annyival tetőzném, hogy Vikinek drukkolok :D

nemszázas 2014.05.09. 23:02:46

@mercsi: ja igen, Vikinek is drukkolok:)

mercsi 2014.05.09. 23:03:32

@góthikus Lilu: ó, hát akkor pláne EKG :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:03:36

@Mók_Ica: nekem se. Egyedül az a kurva csokiszirup ragadt meg az agyamban.
És most csokitortát eszem. Éjjel 11-kor.

candyperfumegirl 2014.05.09. 23:03:52

@XO: az az igazság, hogy kurva unalmas, mióta kiment Krisz, és nem csak Iza miatt mondom. Hiányoznak a dumái. Most 4 olyan ember maradt, akiknek már a tökük ki van egymással, és érezhetően csak túl akarnak lenni az egészen.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:04:33

@XO: néhány napja nem szól már semmiről
unalmas, csak tengődnek

belevalóban zsóti (kisbetűvel) épp leszólja Izát keményen

Krétagarbó 2014.05.09. 23:04:35

@faszent: Én sose tudtam, és már elmúltam 13 éves. (Igaz, éppen csakhogy...:)))

XO 2014.05.09. 23:04:56

@aggyistenribi: biriiii, el kell, hogy keserítselek....Iza nem a konyhába ment, hanem a hálóba indult, aztán visszalépett (kezében VV-s matrica) mondott még pár szót Pinkinek és kiment az udvarra....

Nagy Endre 2014.05.09. 23:05:02

Jó estét!

Kiderült hogy Iza sajnálja hogy ilyen lett a kapcsolatuk Zsófival az meg nem.Iza legfőbb bizalmasának nevezte zsófit akinek elmondhat sok mindent.Zsófi meg a legjobb barátnőkének épp akkor mikor Vikivel fasírtban volt.A kettő szerintem nem ugyanaz.Aztán egy durcás reggelen a másik fejére ordítom hogy örülj hogy nem téged mondtalak menj párbajra?Aki meg Aurelion 5 másodpercig nem gondolkodott?Ennyi elég ehhez?Karaktergyilkos ez a Zsófi.Most jön rá hogy ő tulajdonképpen nem is cuki.De akkor hogy jött be?

Krétagarbó 2014.05.09. 23:06:22

Az is elég, sokszor. Ahogy nézem, Zsóti szerint is lejáratta magát Izé.

Nem baj, én most Iza mellett vagyok. Majd nyomok is egy app-ot nekije.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:06:37

@candyperfumegirl: hiányzik azóta vellából az elemi ösztön :), olyan hamvábahótt lett az egész

Nagy Endre 2014.05.09. 23:06:39

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: na pont zsóti...már vártam.aki a kinnti barinőjének nem volt képes kimondani egy goodbyet aztán itt bennt kezd el kavarni egy majd egy másik csajjal...jellem hegy:D

kis.herceg 2014.05.09. 23:06:55

@Mók_Ica: ugye? nekem se, egyszerûen nem bírtam figyelni se, nem is érdekel már amit mondanak ezek az emberek.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 23:06:58

@XO: Whatever, de akkor sem tudott tovább beszélgetni Zsófival.

Cimili 2014.05.09. 23:07:07

Csak nekem tűnik olyannak, hogy a Viki meg van győződve arról, h ő fogja megnyerni a fődíjat? Magát tartja a legérdemesebbnek rá, mert ő annyival okosabb, ügyesebb mint a többiek. Elég beszédes volt az arca akkor is, amikor Aunak azt ecsetelte, h ő eddig összesen 1 jelet kapott a játék folyamán. És ezt a jellegzetes mosolyt és nézést már többször is észre vettem nála, ha a főnyeremény vót a téma.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.05.09. 23:07:09

@Mók_Ica: Az erdőtűz elűzi a mókusokat, akik elé vetnek.

Nagy Endre 2014.05.09. 23:09:09

zsófika álmai az első meg második helyről.rossz vicc.mit tett érte?egy tojást nem tud 20 évesen hogy kell felverni.a légytől megijed mert azt hiszi megeszi:D

XO 2014.05.09. 23:09:39

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: igaz-igaz....EKG...
@góthikus Lilu: tecccesz.....mondjuk ez nem újdonság! :))) (köszönöm!)
@candyperfumegirl: udvariasan kerülgetik egymást....döguncsiiiiiiiiiii HAJRÁÁÁ IZAAA! :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.09. 23:10:03

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):"... Uramisten, ilyen van?! ...'

VV Dávid: villaszakértő. kiesés 2 hét alatt.

Mók_Ica 2014.05.09. 23:10:04

akkor ismét, a későn jövőknek:

MÓK_ICA 2014.05.09. 21:22:36

jó estét, jó szurkolást :)
lenne egy kínzó kérdés, ami több kommentlakó fejében megfordult már, de még nem tette fel senki:)
kinek lenne kedve egy blog találkozóhoz?
időpont: 2014. május 24. szombat, helyszín: Budapest, pontos helyszín később kerül meghatározásra

várom a jelentkezőket!!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:10:09

Az mekkora lenne már, ha a népszerűségi listák végén kullogó, főfő közellenség Vikit úgymond surranópályán megn úgy, hogy egyetlen semmirekellő volt VV-s és egyéb celebség sem kampányol mellette. :D

Nagy Endre 2014.05.09. 23:10:20

@Mók_Ica: Szia Mók_Ica!

Úgy voltam vele ma nem irogatok ide de nem álltam meg függő lettem:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:10:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Szóval:
Az mekkora lenne már, ha a népszerűségi listák végén kullogó, főfő közellenség Viki úgymond surranópályán nyerne úgy, hogy egyetlen semmirekellő volt VV-s és egyéb celebség sem kampányol mellette. :D

Kurvalaptop.

LittlePurple 2014.05.09. 23:12:04

@Lilith.Inanna1: szívesen, bár a többieké az érdem, én csak kiegészítettem ;)

Mók_Ica 2014.05.09. 23:12:04

@Nagy Endre: hmmmm... ismerős :) blogtali??

Cimili 2014.05.09. 23:12:29

@Mók_Ica: Én olvastam és nagyon elmennék, de pont 2-3 nappal előtte elutazom:(((

Nagy Endre 2014.05.09. 23:12:52

Én nem várok sem hajtépést sem ordibálást se bennt sem a párbajon mert nincs értelme.Iza teljesen korrekt Zsófika is legyen észnél.

XO 2014.05.09. 23:14:49

@Krétagarbó: me' szeretsz...na, jó nem pont ezért! :D

Mók_Ica 2014.05.09. 23:15:14

durci és zsóti még együtt van???

Cimili 2014.05.09. 23:16:06

@Mók_Ica: Majd a következő, a vv7 utáni talira ígérem elmegyek.:)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:16:27

Durci Izának szurkol és nagyon fekete a szemöldöke

Krétagarbó 2014.05.09. 23:17:03

@mercsi: ez de jó észrevétel:))

XO 2014.05.09. 23:17:12

Akkor mos holnap zsóti Pinkihez ül, Durci meg Izához? :D

Cimili 2014.05.09. 23:18:46

@Mók_Ica: Állítólag lesz. Itt is írták többen.

Nagy Endre 2014.05.09. 23:19:21

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Na benne akkor nem csalódtam.Krisz mellett az egyedüli szerintem.De ha Vikivel vagy Auval párbajozna akkor is neki szurkolna.Ha kicsit meg tudta volna mutatni magát jobban szerinte maradhatott volna még.

XO 2014.05.09. 23:19:41

@Cimili: letörtem a bili füle....

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 23:19:47

@Lilith.Inanna1: Én csak idéztem, nem közvetítettem:)

Most hallottam durvábbat Zsófitól IIzának:Te meg a fél villán úgymond végigmentél.

(kicsit lassan haladok a nézdegéléssel, dolgozom is közben. Viszont mostantól fogok csúnyán is beszélni, mert így a végén elragadnak az indulatok. Mindenkitől előre is elnézést kérek)

nemszázas 2014.05.09. 23:20:20

@XO: remélem segít a szavazatom neki:)
jó éjt

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:20:50

@Nagy Endre: nem, a főnyereményt Vikinek adná Durci, azt mondta

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 23:21:04

@LittlePurple: Minden kiegészítést örömmel vettem. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.09. 23:21:24

@Cimili:"... Viki meg van győződve arról, h ő fogja megnyerni a fődíjat?..."
Ha meggondolod, milyen visszajelzést kap? A többi villalakóét, meg hogy a vendégek mellőzték őt, főleg Attila - Debil miatt. A saját játékstílusát meg azért választotta, mert jónak tartotta. Egész végig jeleket se kapott. Mire kellene gondolnia? Persze tudja, hogy kint szavaznak.

Cimili 2014.05.09. 23:21:35

Szentatyánk nem jön más néven? Igaz, volt amiben nem értettem vele egyet, de azért nekem is hiányzik.

Mók_Ica 2014.05.09. 23:21:47

@Krétagarbó: nagyon valószínű így kapták az utasítást... "finom" irányítás... és bejött :)

@XO: igen, ez szép lesz :)

@Cimili: remélem tanulnak a vv6ból és javítanak valamit :)

XO 2014.05.09. 23:21:48

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: na, jó majd ülnek a felezővonalhoz :))

Mók_Ica 2014.05.09. 23:23:30

@Cimili: nem jön.... nekem is hiányzik....

XO 2014.05.09. 23:23:50

@góthikus Lilu: Szép álmokat! :) (remélem)
@Mók_Ica: lemaradtál @XO: innen

Cimili 2014.05.09. 23:24:15

ISTVÁNT ignorálták? Napok óta nincs a bv-ben.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.09. 23:24:19

@sepörd: "... õ legalább ki merte hívni a dagadékot...."

Mint a cigány lova, ami fejjel ment a falnak. Nem vak az, csak bátor.

Cimili 2014.05.09. 23:24:47

@Mók_Ica: Kár. Én jönnék a helyében.

egyemakisszíved 2014.05.09. 23:25:34

Nem értem, a csajok mit hangemberkednek, senki nem akart volna Au-val párbajozni, ezért nem kapott egy jelet sem. Felesleges egymásra mutogatni, hogy kinek mi az egérút. Mindenkinek Iza volt az. Azt hiszem, én is rá fogok szavazni, Zsófitól jobban féltem Au-t a döntőben. Vagy inkább fordítva kéne? Micsoda dilemma. :) Érdekes, hogy ilyen szoros az állás.

Mók_Ica 2014.05.09. 23:25:42

@Cimili: sztem még a telefonját is kikapcsoltatták :)

@XO: honnan maradtam le???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:26:29

@Cimili: ez számomra is fájó hiányérzetet okoz.

Nagy Endre 2014.05.09. 23:27:08

@aggyistenribi: Zsófika elfeljti hogy milyen hamar ledüöntötte azágyra Au már a második napon csókolóztak.Iza meg senkivel sem ilyen rövid idő alatt.Szex meg csak Krisszel.Ez a fél villán átmenés?Ez a szerencsétlen Pöttöm Panna senkit nem izgatott fel hogy még kavarjon is vele max.Au-t de annak meg nem adta be a derekát.

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 23:27:23

@aggyistenribi: Birikém a tiéden jókat nevettem. :D
D-ket csak módjával, mert a "főni" nehezen viseli. :))

nosce 2014.05.09. 23:28:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
"
VV Dávid: villaszakértő. kiesés 2 hét alatt.",

jaja, és magát wikit meg Aut várta a háromba ha úgy alakul ?!? Akkor amikor wikit hívta ki párbajra, hogy a faszomba gondolta akkor h wikivel együtt háromba jut ???

Cimili 2014.05.09. 23:28:04

@egyemakisszíved: Ne vacilálj má annyit! Csináld úgy, h innentől végig Izára szavazol!:) Nem is értem mit köll ezen annyit gondolkozni.:))))))))))))))

Nagy Endre 2014.05.09. 23:28:28

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Bocs nem nézem a belevalót egy ideje nem igazán hiteles és pártatlan.

LittlePurple 2014.05.09. 23:28:41

@egyemakisszíved: miközben izé is félelemből hívta ki pinkit (Y)
izének szurkolok, nem mellette, hanem pinki ellen! :)

XO 2014.05.09. 23:28:44

@Mók_Ica: arról, hogy majd ülnek a felezővonalra! :)

Mók_Ica 2014.05.09. 23:28:47

@Krétagarbó: agyam??? :) :) ;);)
lehet, hogy holnap nem leszek..... utcabál lesz és a csajok hívnak..... még nem döntöttem....

Morcz 2014.05.09. 23:29:32

Sziasztok!

Tegnap túl fáradt voltam a kommenteléshez, viszont Iza beszéde nagyon összeszedett volt.
Tetszett az is ahogy a mai vitában feltörölte Zsófival a padlót.
Hajrá Iza!

Nagy Endre 2014.05.09. 23:29:42

@Jürgen.: szia!ez mennyire hiteles?annyi poll van már...

Cimili 2014.05.09. 23:30:04

@nosce: Dávid azt se tudja mit beszél, azt se tudja, h fiú e vagy lány.:DDDDDDDDD

Mók_Ica 2014.05.09. 23:30:04

@XO: szerinted még együtt vannak? lehet, hogy nem is kell az a felező vonal....
egyébként így, hogy kint vannak, szimpibbek ők is :)

nosce 2014.05.09. 23:31:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
"Kurvalaptop."

végigment rajta a fél villa ?

Nagy Endre 2014.05.09. 23:31:16

@Morcz: Szia Morcz!

Igen a beszéde jó volt és a mai nappalis beszélgetés is higgadt volt és jó kérdések hangzottak el.
Már megérte amiatt hogy Au összefosta magát ismét:D

Mók_Ica 2014.05.09. 23:31:41

@nosce: okos fiú volt ez a dávid mindig is :) :) mint a lyány a mesében... tudod, jöjjön is meg nem is... valahogy így... :)

Krétagarbó 2014.05.09. 23:31:52

@Cimili: Mondjuk ez tényleg nagy teljesítmény Vikitől, ez tény.

Cimili 2014.05.09. 23:31:55

@Mók_Ica: Nekem kint se szimpibbek.:)))))))

LittlePurple 2014.05.09. 23:32:36

További Jó éjszakát! :)

Mók_Ica 2014.05.09. 23:33:11

@Cimili: dehogynem... hát kint vannak :) :)

XO 2014.05.09. 23:33:28

@Mók_Ica: nem fogadnék rá nagyobb összegben....
@Morcz: Szia! :) Hajrááá Iza! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:33:33

Arra emlékszik valaki, hogy tulképp mi miatt is ugrott egymásnak Krisztián és Iza, amikor az ominózus anyázás megesett?

Nagy Endre 2014.05.09. 23:33:36

@Mók_Ica: meglepett amit írtál.nem vagyok igazán blogolós ide tök véletlenül tévedtem és itt ragadtam.de én is egy hülye vagyok aki nézi ezt az egészet és izgul.

Cimili 2014.05.09. 23:33:45

@LittlePurple: Jó éjt!

Én is elköszönök, még dolgoznom kéne.

Cimili 2014.05.09. 23:34:20

@Mók_Ica: Értettem az előbb is._:))))))))

Lilith.Inanna1 2014.05.09. 23:34:29

Jó éjt mindenkinek. :)))

XO 2014.05.09. 23:34:57

Stream van....és öreg este.... :D

Krétagarbó 2014.05.09. 23:35:19

@XO: Hát, téged jobban, mint Izát:))

Mók_Ica 2014.05.09. 23:36:42

@Nagy Endre: mi is valahogy idekeveredtünk... ki régebben, ki csak mostanában :)
@Cimili: jó éjt és jó munkát :)

én is megyek.... holnap koránkelés, munka... éljen a szombat... ááááá
és várom az alvós macimat :) csók Péter :)

Nagy Endre 2014.05.09. 23:36:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pontosan nem tudom volt valami vita Krisz felállt asszem az asztaltól Iza utánament és durr...Izában sok minden összegyült nyelt egy csomót és tudatosan akarta bántani Kriszt ezzel.Nem gyűlöletből tette az biztos.Ezt nem felmentésnek írtam ha bárki felróná mert még így sem helyeslem ezt a formáját a revansnak.

Morcz 2014.05.09. 23:37:22

@LittlePurple:@Lilith.Inanna1: jó éjt!

@XO: a fene essen bele, tegnap bezzeg volt on, csak már kidőltem így nem néztem.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.05.09. 23:37:57

@Mók_Ica: Lehet vetélytársa az utcabálnak a VV? Na nehogymá' !

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:38:35

@nosce: á, csak a macska akart.
Én meg nem bírom az erőszakot és dulakodás közben átrendeződött amit írtam + enter.

XO 2014.05.09. 23:39:04

@Krétagarbó: Péter már mondaná, hogy kampányolok... :DDD (még ő is tud hiányozni! :) )

@Cimili: Már ne....csak amit nagyon kell...szép álmokat! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.09. 23:39:48

Annyira nem is bánom, hogy lassan véget ér, mert ha még egyszer meg kellett volna hallgatnom ezt az eszemre vagy a szívemre hallgassak dumát, hát a Dunának mentem volna. Ott pedig nem élnek krokodilok. @Nagy Endre: Endrém, életem. Jó téged látni.

XO 2014.05.09. 23:39:56

@Morcz: felvettem...mondjuk besírtam azon ahogy Pinki és Au sakkozni próbáltak! :DDD

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:40:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a gusztustalan feladatok miatt, amiket Iza nem vállalt be (tudod, a kihányt gilisztákba meg hasonlókba kellett volna feküdni, hogy Lilu örüljön, a görény). Krisz pár napig cseszegette emiatt, Iza ettől bekattant, plusz Viki is aknamunkázott a háttérben, hogy miért tűri ezt. És így alakult.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:41:25

@Nagy Endre: erre én is emlékszem, csak arra nem, hogy mi volt az előzménye az egésznek.

Morcz 2014.05.09. 23:41:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): milyen macska, Garfield? :D

@XO: pont akkor néztem bele, és akkor a robotpilóta átkapcsolt, ezért nem érdemes fennmaradni üzemmódba...:D

mercsi 2014.05.09. 23:42:31

@Krétagarbó: ugye, hogy nem vagyok annyira hülye? :D

Krétagarbó 2014.05.09. 23:43:20

@Mók_Ica: Jó éjt, holnapra jó buli! Majd jegyzetelek:)

Krétagarbó 2014.05.09. 23:44:00

@mercsi: ugye nem mondtam ilyet soha?? Nyugtass meg:))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:45:22

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: jajaja tényleg, köszi! Tökre elfelejtettem, hogy emiatt volt.
Kár, hogy Iza akkor nem tudta kontrollálni magát.

XO 2014.05.09. 23:46:25

@Morcz: :DDD azért van most némi nehezítő (boldogságot hozó) legfontosabb az életedben, ami okot ad a robotpilotnak erre!

Nagy Endre 2014.05.09. 23:46:32

@aggyistenribi: Ribikém!Aranyos vagy Téged is.Én is örülök hogy vége lassan.nem gondoltam volna hogy a legrosszabb szériát így megkedvelem - sajnos.Bárki bármit mond én azt tartom a legérdekesebbnek mikor valaki felvállalja az érzéseit önmagát és eljut A-ból b-be és kurva nehéz neki de megteszi.s nem azért hogy megnyerje a játékot vagy nézők kegyeit és nem akar csontig benyalni.Nekem ez most többet ért mégha voltak ebben kínos és rossz momentumok is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:47:24

@Morcz: na azért ott még nem tartunk. :D
De azt zsigerből tudja, hogy hová nem kellene feküdnie. Ja és minden nap hajnali 4-kor kel. Érted.

Morcz 2014.05.09. 23:48:25

@XO: igen, bár nem nehezítő, mivel nyugodt az illető, csak a szaggatott alvást nem tudtam megszokni, méh jó hogy szabin vagyok...:D FB-on vagy?

chinpokomon 2014.05.09. 23:48:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): @nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Traki cseszegette, aztán bejelentette, hogy nem akar Izával énekelni, ezért Iza azt mondta, hogy ez is feladás. Ezen kattant be Traki, ő kezdett Iza arcába üvölteni, lekurvázta, Iza leköpte, Traki visszaköpött, köpés ide-oda, aztán anyázás.

Nagy Endre 2014.05.09. 23:49:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Olyan labdát görgettek már maguk elött hogy nem lehet kibogozni mi is az igazi ok.Sok kicsi összejött.+ Viki természetesen.:D

Krétagarbó 2014.05.09. 23:49:34

Elmegyek én is, mert ha még sokáig tartana aVV6, a végén szingli lennék...

XO 2014.05.09. 23:49:35

@Morcz: Igen...ha gondolod pm-ben megmutatom... :)

Krétagarbó 2014.05.09. 23:51:11

@Krétagarbó: Na jó, ez így félreérthető volt, azt nem szoktam bejelenteni:)) Szóval szép álmokat:))

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:51:24

@chinpokomon: nem kurvázta le, azt mondta, "te retek". De mindegy is, jobb lenne elfelejteni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:51:26

@Krétagarbó: hát igen, ezért a 2 napért már ne kockáztass. :D
Jó éjt.

Morcz 2014.05.09. 23:52:12

@XO: ok, de akár be is jelölhetsz, majd lezongorázzuk. :D.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:52:56

@Morcz: na de azt hiszem, neked is ismerős ez a helyzet mostanság... és még én panaszkodom? :D

Morcz 2014.05.09. 23:54:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen, de nem olyan vészes mint gondolod, igaz, hogy párszor szükséges némi tejeskávé utántöltés....a mai napi ovis anyák napját nehezebb volt elviselni.

Nagy Endre 2014.05.09. 23:54:18

Jó éjt Mindenkinek!Kívánok egy normális párbajt holnapra és HAJRÁ IZA!!!!!!!!!!

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.09. 23:55:53

@Nagy Endre: Jó éjt, megyek én is.

És szintén HAJRÁ IZA!

Morcz 2014.05.09. 23:56:09

@Nagy Endre: jó éjt, HAJRÁ IZA!!!!

faszent 2014.05.09. 23:57:07

Dávid azt mondta, a BV-ben, hogy ő is úgy képzelte, hogy majd hárman lesznek a fináléban:

Au, Viki és Ő.

Elég elképesztő, hogy ennyire hüjére veszi a nézőket. Hát könyörgöm, nem neki volt az az óriási projektje, hogy tegyék rá jelet és kiviszi Vikit és kinn hagyja? És rátették és kiesett. Nem értette, hogy a beépített embert ő nem ejtheti ki rögtön az elején. Illetve nem ő, hanem senki.

Nehezebb megjegyezni egy hazugságot mint 100 igazságot.

XO 2014.05.09. 23:58:15

@Krétagarbó: Szép álmokat! :)
@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Jó éjszakát! :)
@Morcz: dobtam pm :)

HAJRÁÁÁ IZA! :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.09. 23:58:41

@faszent: Dávid volt a beépített ember. Biztos forrásból tudom.

chinpokomon 2014.05.09. 23:59:08

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: háát, én nem értettem pontosan mit üvöltött, de utána Iza azt sérelmezte, hogy Traki lekurvázta őt. Traki mondjuk már megbűnhődött érte, de Iza győzelmi esélyei is itt szálltak el végleg.
Nehéz lesz ezt elfelejteni, sok emberben hagyott komoly nyomokat a produkció, szerintem még sok-sok évig kísérni fogja mindkettőjüket.

Morcz 2014.05.10. 00:06:29

@XO: válaszoltam! :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): akkor elég béna beépített emberke volt... :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 00:07:14

@Morcz: na akkor nektek jót dobott a sors, úgymond. Az ovis anyáknapja meg a miheztartás végett van. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 00:08:14

@Morcz: hát szerintem is. Meg volt még vagy 2 másik is, de azokról most nem beszélnék, mert titoktartást fogadtam.

chinpokomon 2014.05.10. 00:08:36

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: igen, pedig biztos vagyok benne, hogy mindketten tudtak volna sokkal szebb történetet is kerekíteni ebből az egymásratalálásból.
Iza is sokkal többet ér annál, hogy így emlékezzenek rá, de ezt nagyon elrontotta. Talán, ha kap még szereplési lehetőséget az RTL-től majd felül tudja írni ezt, de ha holnap a párbajon megint a rossz arcát mutatja, akkor nem biztos hogy hívják még valaha is.

Morcz 2014.05.10. 00:09:21

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): na igen. :) De stupid szülőkkel összezárva...brrrrr.... :S
Az apáko napja (06.22) körül m iért nincs ekkora hype? :D :P

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 00:10:06

@chinpokomon: Így van. Látod, én azért majd minden nap követem az eseményeket, de már bennem is csak a köpködős-anyázós balhé maradt meg....

Morcz 2014.05.10. 00:10:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): rendben. , akkor egyenlőre ne áruld el, de az egyikre van tippem. :)

XO 2014.05.10. 00:11:16

@Morcz: viszontválasz küldve :D

Morcz 2014.05.10. 00:13:20

@XO: mergkaptam, a benne foglaltak végrehajtva. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.05.10. 00:13:44

@Morcz: na igen... minden gyerek normálisnak születik, minden továbbiról a szülők tehetnek. :D

én úgy tudom, hogy apák napja május 19-én van, amit a névnaphoz méltóan, illően meg is lehet ünnepelni. :D

XO 2014.05.10. 00:15:54

@Morcz: a felkérés abszolválva! :)) azért rád fér az a robot pilot! :DD

Morcz 2014.05.10. 00:16:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igaz...:D Egyébként most olvastam hogy az apák napját június 3. vasárnapján ünneplik. :D

XO 2014.05.10. 00:18:43

@Morcz: van némi alváslemaradásod! :)

KHF-re váltottunk!

Morcz 2014.05.10. 00:18:51

És még mindig csak stream van....

Morcz 2014.05.10. 00:19:35

@XO: van...:D tényleg khf... :S

chinpokomon 2014.05.10. 00:22:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Az volt a VV6 legnagyobb tragédiája, aki látta nem fogja egyhamar elfelejteni. Mónika Show-ban voltak még hasonló jelenetek, de ott a szereplők személy szerint senkit sem érdekeltek, Izára és Trakira viszont mindenki emlékszik majd, aki nézte a sorozatot.
Azért sajnálom Izát, mert azt mondta az elején, hogy ő csak az ismertségért jön, amire a modellkedés beíndításához van szüksége, de ezzel a szerepléssel nem hiszem, hogy sokat segített magán. Pedig ez tényleg hatalmas lehetőség volt és ha jól használja többet ért volna, mint amit Trakival nyert. Ha az nyereség egyáltalán. Rossz belegondolni, hogy Traki esetleg ütni fogja, ehh nem is folytatom. Sajnálom Izát.

XO 2014.05.10. 00:26:21

@Morcz: remélem azért nem hiába várjuk,hogy ott a vezérlőben szabad utat adjon az ON-nak! :)

Megyek rátenyerelek a rec gombra!

Szép álmokat mindenkinek! :)

HAJRÁÁÁ IZA! :)

faszent 2014.05.10. 00:27:17

Elég rémes, hogy emiatt a kiválasztási feladat miatt, most mesterségesen össze kell veszni Izának meg Pinkinek. Miért nem mennek kézen fogva mosolyogva be a párbajra?, szólnak pár jó szót magukról?, oszt jónapot.

Amúgy Iza akkorát téved most, mint egy sánta kenguru, az egyetlen ember, akire rábízhatta a titkait, és az meg is őrizte őket, (Kriszen kívül) az Pinki volt, amikor meg baja volt Pinki együttérzett vele, mi kell még? Az előző párbajnál nem Izát küldte Pinki, hanem Aut.

Egyetlen hibát követett el Izával szemben Pinki, hogy az egyik reggel, mikor kialvatlanul, morcosan ébredt, mondott neki egy rossz mondatot arról, hogy őt is küldhette volna párbajra. Ennyi bűne volt összevissza, oszt kész. És most ezt kell tupíroznia Izának, hogy legyen valami kis anyaga a párbajra. Rémes.

Morcz 2014.05.10. 00:30:57

@XO: Jó éjt, én is megyek aludni...HAJRÁ IZA!!!!! :)))

XO 2014.05.10. 00:32:18

ON: közös vacsi!

XO 2014.05.10. 00:36:25

Talán mekis? Au kérdezte vikit,hogy miért nem a Big Mac-et eszi meg...

Fél percenként van KHF! Ezt benn fogom hagyni nektek,hogy átérezzétek milyen! :)))))
Mondjuk mire ezt kiteszem masszív lesz a KHF!

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 00:43:15

@XO: Mekis hamburgereket ennék most. Te szoktál aludni amúgy néha?

XO 2014.05.10. 01:18:39

@aggyistenribi: szoktam! :))) miért, te nem?

XO 2014.05.10. 01:19:59

@aggyistenribi: együnk? Bár én nem szeretem! :)))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 05:39:46

@Mók_Ica: sziamia, nagyon ritkán járok pesten, ez nem fog összejönni.

Meg csak inkognítóban vok tökéletes. :-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 05:47:22

@sepörd: ekg. Egy húron pendülünk, egyetértünk. Au mondta, mert hülye :-D:-D:-D:-D:-D

A dikkezést is rendszeresen használják bent.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 06:06:52

@Lilith.Inanna1: napi 24ben, sztem, nagyon normális Viki. Egy öfi csalóka.

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 06:31:50

elfelejtettem, h csak hétfő-péntekre van állítva a telóm. ma meg munkanap van. na nem én dolgozom, hanem öcsinek iskola. de még jó vagyok, gyorsan még egy kávé.
Jó reggelt Dorothy (és a néma "kómások")!

Mók_Ica 2014.05.10. 06:35:04

@katicaa a hétpettyes: kóma van, kávé van, jó reggel - nos, félig meddig...megyek a dolgozóba.... :(

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: azt hiszed? sztem te mindenhogy tökéletes vagy :) gyere ... :)

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 06:56:26

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: na, nem kötözködök itt (pont veled nem, akivel IGAZÁBÓL először beszélek reggelente) de kb ugyanez mondható el az iza-krisz kapcsolatról is, csak más megközelítésben. berakták a fél öfibe őket (mert nem tudtak mást) és ebből nagyon durván elegük lett az embereknek. úgy hogy igen, az öfi igen csalóka. mondhatni: MANIPULATÍV.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.10. 06:56:59

@XO: Mostanában nem sokat, mert folyton beszéltek, azt pedig hallanom kell :) Majd hétfőtől...

Addig is jó reggelt!
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Valamiért abban a hitben voltam eddig, hogy tökéletes vagy, mindenhogy :)

KRISZ FAN 2014.05.10. 06:59:04

Jó reggelt mindenkinek! A mai napra feltámadok poraimból, visszatérek önkéntes számüzetésemből. Tegnap azért zajlott itt az élet, néha-néha bekukkantottam és csak néztem ki a fejemből. Végjáték a javából!
XO, ellenőríztem és még megvan a szavazatom! :)
Az utolsó napokra nagyon leült a hangulat odabent, az összefoglalón konkrétan bealudtam.
Az állás amit mutattak, nagyon érdekes, de én erre számítottam, a vége is nagyon szoros lesz. Remélem Krisz kampánya nem hiába való lesz, még kampány filmet is forgat, eszem megáll.:)) De hát szerelmes szegénykém!! Ilyenkor sok mindenre képes az ember.
Hétfőig Pesten lesz, gondolom megbeszélik hogyan tovább, kíváncsi leszek Iza hogy dönt. Rengeteget változott a kezdés óta, és pozitív irányban remélem megpróbálják együtt. Nem lesz könnyű, de hát mi az az életben!
Szóval SZAVAZZUNK Izára, HAJRÁÁ IZA!!!! :))

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 07:10:38

@KriszIza fan: na, ha te ismered személyesen, mond meg neki, h a haját ne nyírassa már fel kopaszra.

Nagy Endre 2014.05.10. 07:15:18

@KriszIza fan: Jó reggelt Mindenkinek!Kriszizafan Neked is!

Már hiányoltalak...Gondoltam hogy egy kis szünet lehet a dologban.Én sem voltam annyira aktív már kicsit besokalltam, pláne az Attilás dolgon hogy most bement aztán Zsófit kinnt nyomja ezerrel.Hirtelen támadt szerelem 40 felé....:-))))
Remélem a legjobbakat.Amit Iza kiállt így egyhuzamban nem semmi.
Drukkolok neki.

KRISZ FAN 2014.05.10. 07:19:31

Szia! Még személyesen nem, de egy ilyen kisvárosban mint a mienk, biztosan összefogok futni vele. Már mondtuk neki a 8000-es FB oldalán!! Vette a lapot, és mosolygott.:))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 07:20:51

@katicaa a hétpettyes: hali, nekem munka van :-D
@aggyistenbiri:
Gép előtt mmkk. :-D:-D:-D
@Mók_Ica:
Az biztos, h nem lesz jó. Sárospatakon leszek. Meg nem vok társasági ember. Ez jó kifogás?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 07:25:52

@katicaa a hétpettyes: jaja, a szerkik hibája minden. :-D

Ettől lett szar az egész.

Éden hotelt akarok!

KRISZ FAN 2014.05.10. 07:29:41

@Nagy Endre: Szia!! Igen egy kicsit besokalltam én is. De nem nagyon lehet kibírni nélkületek, komolyan már hiányoztatok. Még az ellen drukkerek is!! :)) Tegnap inkább Krisz FB oldalán voltam aktív, egy-két Atti szimpi eléggé bekóstolta Kriszt és Izát, őket kellett egy kicsit helyre tenni, persze csak finoman.:)) A kis sunyik. De összetartó kis csapat vagyunk, megoldottuk!! Egyébként hihetetlen módon növekszik az oldal, egyre többen vagyunk és Izának szurkolunk, Izára szavazunk!!

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 07:33:02

Jó reggelt. Én ma szabin....minden dolgozó hősnek kitartás a mai napra!

Kriszizafan: én is indítványoznám, hogy szólj K-nak, hogy inkább legyen olyan haja, mint az uccsó két hétben, TELJESEN más lett úgy az arca, Izának is jobban tetszett, folyton a hajába túrt.
De asszem ezt már az oldalán is írta neki vlki. Remélem megfogadja a tanácsot, bár nyilván nem én vagyok a célközönsége hanem a tinilányok, így a véleményem se mérvadó, de szerintem a lyányoknak is jobban tetszik úgy.

(Izának pedig indítványoznám, hogy ne púpozza fel és ne tekerje kerek bigyóba hátul, hanem vagy engedje le, vagy csak simán fogja lófarokba, púpozás nélkül, úgy a legszebb. És ne sminkeljen annyira, csak egy kis szempillaspirál és kész. Akinek ilyen szép bőre, szép szája, szép szeme van, az ne rontsa el.)

Nagy Endre 2014.05.10. 07:35:46

Igen láttam nagyon megnőtt a támogatottságotok!Hajrá!

Mit szóltál Iza beszédéhez a kihíváson? Nagyon ott volt pedig benne volt a para rendesen.

Nagy Endre 2014.05.10. 07:39:29

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt:
(Izának pedig indítványoznám, hogy ne púpozza fel és ne tekerje kerek bigyóba hátul, hanem vagy engedje le, vagy csak simán fogja lófarokba, púpozás nélkül, úgy a legszebb. És ne sminkeljen annyira, csak egy kis szempillaspirál és kész. Akinek ilyen szép bőre, szép szája, szép szeme van, az ne rontsa el.)

Egyetértek.Szerintem az erős smink öregíti meg smink nélkül is szép...
De a bennti élet miatt is szerintem kicsit másképp érzékelik a smink szükségességét.
Meg sok idejük van ami kihasználatlan így még pótcselekvés is lehet ez.

KRISZ FAN 2014.05.10. 07:44:19

@Nagy Endre: Ügyes volt, jól beszélt. Tetszett ahogy AU bevolt parázva!! Ha ő így döntött, akkor el kell ezt fogadnunk. Krisz is mondta, tudta a szívére fog hallgatni. Aranyos volt, mikor a riportban mondta, hogy bárkit választott volna, Krisz támogatná. Azért remélem megpróbálják kint, az idő meg majd eldönti. HAJRÁ IZA!!

Nagy Endre 2014.05.10. 07:46:55

@KriszIza fan: Egyedül Vikivel kapcsolatban tévedett amit nem értek még mindig de kinnti szemmel könnyen beszélek.Remélem a vasárnapi döntőben fény derül erre is.

hovatovább? 2014.05.10. 08:02:31

VV ATTILA: „Oldani akartuk a feszültséget” (05:32)
www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/249517

KRISZ FAN 2014.05.10. 08:13:19

@Nagy Endre: Igen, Iza smink nélkül is gyönyörű szép!! Vikit nem is értem egyébként, komolyan elhiszi hogy nyerhet. Nagyot fog majd nézni, mikor szembesül azzal ahogy idekinnt megítélik. De miket beszélek, már akkor mikor kihirdetik a harmadikat, mert akár Iza akár Zsófi megy vissza, szerintem Viki harmadik lesz. Bocsánat a drukkereitől. Ezt gondolom, persze lehet rosszul látom.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 08:23:26

@KriszIza fan: szerintem van esélye a győzelemre
Azt is el tudom képzelni, hogy Zsófika nyer, azt is hogy Au, azt is hogy Viki.
Kiszámíthatatlan. De egyiknek sem fogok örülni.

KRISZ FAN 2014.05.10. 08:38:07

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Bárki nyer abból a hármasból, én sem fogok örülni. Nekem annyiból nem tetszene ha Viki nyerne, hogy akkor az jönne le neki ez bejön a többségnek, és szerintem ilyen lenne a kinti életben is. Minek változna, ha ezzel a magatartással jut előrébb. Keresztül gázol mindenkin. Egyébként ha kívülállóként kellene véleményt mondanom, úgy hogy nem szimpatizálok senkivel, akkor azt kellene mondanom ügyes volt. De nem tudom úgy nézni, és nem tudom ezt mondani.

Mók_Ica 2014.05.10. 08:39:36

@Krétagarbó: szia, látod milyen ez a Dotty?
Hajrá Éden :) legyen!! :)

zsazsalux 2014.05.10. 08:43:21

@KriszIza fan: Előre bocsájtva nem tartozik kedvenceim közé Krisztián és Iza,de Attilát egyenesen utálom.Miután párbajra hívta Krisztiánt,mindent elfog követni,hogy kihozza béketöréséből a műsor alatt,figyelmeztessetek rá ,azt gondolom egyiküknek sem hiányzik ujjúbb botrány.

Krétagarbó 2014.05.10. 08:43:42

@Mók_Ica: szia, jaja... Csak itt nagy a szája:)))

Jó munkát, aki ma is robotol!

csillagkukkancs 2014.05.10. 08:45:31

sziasztok! boldogságos pacsirtadalos szombatot kívángatok kedves mindnyájatoknak! :D
a tegnapi összefoglalóból kiderült, hogy vannak olyanok, akik bevallottan gyávák, és vannak olyanok, akik bátornak gondolják magukat, holott nem azok.
hogy mire is gondolok konkrétan?
a bevallottan gyávaságos Auréliáról nem beszélnék, mert ez adott.
a párbajozó lánykára gondolok, akiknek fel kell kötnie a selyemalsóját, ha érveket akar felhozni Zsó-fika ellen. és tudjátok, hogy miért? mert azon a beszóláson kívül- a cukiság -nem tett keresztbe a lánykának.
a titkait megőrizte, nem volt vitájuk sem. szóval, nehéz ügy ez.
Zsó-fika a kreált vita alatt képes volt igazi érveket felhozni a lányka ellen. ez nem baj, mert hibátlansága csakis Istennek vagyon. a probléma abból adódik, hogy a lányka nem tudott rá válaszolni. egyetlen jó és komoly érv hangzott el lányka szájából Zsó-fika ellen. a pedig az Attilával való nyáladzás, és Viki mellőzése kapcsán volt. ezt kéne kiemelni- mert tkp. Zsó-fika így jutott el eddig is. ezen kéne dolgoznia estig.
ezért aztán - a felsoroltak miatt- a lányka gyávaságból a számára könnyebbnek ítélt Zsó-fikát viszi a fotelbe. hamarost meglátjuk, hogy ez mire volt elég.
kíváncsi vagyok arra, hogy a lányka ma este együtt alszik-e a fiújával.
meglepően összeszedett volt Zsó-fika, meglepően. :D leszámítva a kölcsönös ölelgetéseket Vikivel- miféle barátságról beszélnek, te jó ég!?- meglepően sínen volt.
szóval: fehér /amúgy nem fehér és nem is pink. inkább sárga/ vagy fekete!? ki lesz a befutó 3., aki majd holnap esik ki elsőként?!

kontratenor 2014.05.10. 09:01:26

Amúgy marhára kíváncsi lennék egy IQ-teszt eredményére a villalakókon.
Tippre kijönne, hogy Viki 110-e mennyire kenterbe is veri az összes többit, aki meghatározó volt odabent.

zabiela 2014.05.10. 09:07:10

Remélem igaza lesz Simonnak, és Viki megszerzi a második helyet... stabilan nem változott róla a véleményem a játék kezdete óta, tömény rosszindulat az az EMBER, úgymond...

csillagkukkancs 2014.05.10. 09:11:11

volt olyan vv, ahol csináltattak velük tesztet. itt nem merték megcsinálni. és a fotózást se.

kontratenor 2014.05.10. 09:14:55

@zabiela: Ez nekem mindig fura, mikor ilyen Simon-átkokról van szó.
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Viki ezzel a stratégiával (sajnos) nem nyerhet. A kintieknek mindig a legantipatikusabb kettő-háromban volt, mert a cselezései így hatnak, a bentiek meg sok leleplezés után is benne bíznak leginkább: azaz szerintem sokkal több mindent megbeszélt mindenkivel odabent, mit amit kifelé mutatnak. Tényleg egyfajta indikátor volt a bentieknek, aki ott helyben nagyjából jól lefesthette, milyen lehet a mgítélésük, hogyan változtathatják azokat kifelé cselekedeteik.
Szóval mindig a végén volt és gyakorlatilag jeleket okozó konfliktusok nélkül átvészelte a játék érdemi részét. Úgy irányít bárkint odabent, ahogy akar.
Fődíjat nem nyer. Nagy ügy. Naivitás azt gondolni, hogy így nem profitál ebből, lazán ott tartja a csatorna, kreatív, jól szervező, terhelhető személy.

beacska 2014.05.10. 09:15:09

@KriszIza fan: nnna, feltettm a lányomat a vonatra, megy Izának szurkolni a párbajon ;)

Nagy Endre 2014.05.10. 09:16:24

@KriszIza fan: Viki nagyon nyeregbe érzi magát mert csak Dávidtól kapott azóta jelet mástól nem.De nem tudja hogy kinnt nem ilyen rózsás a helyzete.

Na szép napot és mindenkinek jó szurkolást!
Hajrá Iza!!!!!!!!!

beacska 2014.05.10. 09:17:09

jaaa, és haj-rá Iza!

nosce 2014.05.10. 09:20:28

@csillagkukkancs:
aszittük h téged is lemészároltak

nosce 2014.05.10. 09:22:57

@beacska:
és ha kiesik véletlenül Iza, akkor mi lesz az Iza Fan klubbal ?

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 09:23:18

@beacska: Tényleg? Tök jó!
Miről fogjuk felismerni a tévében? :)
Hajrá Iza!!!!!!!!!!!!!!!!!

csillagkukkancs 2014.05.10. 09:24:19

@nosce: engem nem lehet lemészárolni! engem max. feláldozni lehet.
de kit mészároltak le? és a fő kérdés, hogy miért?

Krétagarbó 2014.05.10. 09:25:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: hát mi sem azt kértük:)))
(Na jó, megértettem, nem piszkállak;)

beacska 2014.05.10. 09:26:29

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: :) hogy ő a legszebb 16 éves szurkoló ;)

csillagkukkancs 2014.05.10. 09:27:06

@nosce: ha a lányka kiesik-és lássuk be erre minden esélye megvan. megdolgozott érte-, akkor majd egy ideig (24 óráig) szidniuk kell a fanoknak a: csatornát, csalást emlegetni, Attila felelősségét emlegetni stb.
ez is ad elfoglaltságot.

egyemakisszíved 2014.05.10. 09:27:16

@kontratenor: Azért nem kéne túldimenzionálni az IQ-mérés jelentőségét, nem hinném, hogy az adná meg egy ember értékét. Legfeljebb érdekesség. Ráadásul, aki látott már hasonló feladatokat, annak jobban is megy. A játék szempontjából szerintem nagyobb jelentősége lehet az érzelmi intelligenciának. Meg persze annak, hogy a szerkesztők mit akarnak kihozni a nyersanyagból, a történetmesélés szálait mire akarják felfűzni.

beacska 2014.05.10. 09:27:27

@Nagy Endre: csak a kis hülye még nem nyomott pipát...elfelejtette...remélem, a Camponában van wifi :(

kontratenor 2014.05.10. 09:29:48

@egyemakisszíved: Nem is mondtam, hogy fontos. Szimplán kíváncsi lennék. Tőlem nagyon eltérő embertípusok nagyon eltérő következtetésekkel. Mint információ érdekelne.

KRISZ FAN 2014.05.10. 09:30:33

@beacska: De aranyos:)) XO is fog neki örülni, meg nemhiszemelhogymindennévfoglalt, meg Endre, és minden Iza drukker. Nekem már szebb a napom! ;))

KRISZ FAN 2014.05.10. 09:33:06

@csillagkukkancs: Nem fogjuk! Majd inkább szervezünk egy fan klub találkozót:))

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.10. 09:35:25

@beacska: Figyelni fogom :). Biztos van a Camponában wifi valahol!
Krisztiánnak virtuális nagyölelést küldök (szigorúan barátilag ...höhöhö...)!

beacska 2014.05.10. 09:38:45

@KriszIza fan: csak azért neked írtam, mert te voltál itt, de az egész teamnek szántam ;)

HAJ-RÁ IZA!

csillagkukkancs 2014.05.10. 09:39:11

@KriszIza fan: lehet, hogy te nem fogsz az említett módon viselkedni, de az embereknek bünbak kell. és, aki fanatizálta magát, az nem bírkózik meg a tudattal, hogy ez egy játék. :D

beacska 2014.05.10. 09:40:29

@KriszIza fan: hol van Krisz kampányfilmje???

katicaa a hétpettyes 2014.05.10. 09:50:28

@beacska: ha intercittyes vonaton utazik, ott is van. (ha átmegy a cittyes részbe, ott is nyomhat)

csillagkukkancs 2014.05.10. 09:53:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: aztán mi az ok? csúfságokat írtak a virtuális világ nagytáblájára? :D (vagy csak rossz napja volt vki/k/nek?).
és sajnálom. akármi is volt a vétség- mert olyan nagy nem lehetett. /legalábbis az eddig nem vettem észre übervulgáris hozzászólásokat/.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.05.10. 10:06:35

@kontratenor: nem, csak örülj :-D:-D:-D
@csillagkukkancs:
Oh, inkább itt nem írnám le :-)

Maradnék még a döntőre :-*

ewfuns 2014.05.10. 10:09:40

Nem lesz hogyvolt? :((

faszent 2014.05.10. 10:09:42

3552 személy szavazott már a VV5 nyerő által indított poll-on, de akárhányszor néztem oda, az arány mindig pont ugyanannyi volt 62:38 - ez azért furcsa, hogy már napok óta akármikor ránézek pont ugyanannyi a százalék...

www.easypolls.net/poll.html?p=536c881de4b00e17e94b7bee

őszintén szólva bármit kinézek belőle, még azt is, hogy ez egy manipulált (festett) poll.

karev 2014.05.10. 10:12:03

@aggyistenbiri: én fél sajtburit szoktam :)

KRISZ FAN 2014.05.10. 10:12:54

@csillagkukkancs: Ha felnéznél az FB oldalára, meglepődnél mennyien nem kiáltottak csalást Krisz kiesésénél. Persze voltak akik igen, köztük el kell ismernem még én is(azóta átgondoltam) de a nagy többség csak sajnálta a kiesését, és sok sikert kívánt neki a további életéhez.

hovatovább? 2014.05.10. 10:15:49

@faszent: Ha azt szeretnéd, h ez az arány változzon,
rakd ki ide ezt a pollt:
www.facebook.com/vvkrix?fref=ts
(talán hívhatjuk ezt 'törvényes' hekkelésnek)