Hogy volt?

Ray Donovan 1x08 - Bridget

2014. május 05. 09:00 - AaannnaaA

Sullyval és nejével kezdünk, az asszony amiatt rinyál, hogy a férfi elhagyja Bostont ő pedig nem mehet vele – naná hogy nem, Sullivan anyuról kell gondoskodni. A nő fényezi magát egy kört, miszerint ő tud legjobban a férjéről gondoskodni bármiről legyen is szó, mire az ura lazán rendel egy szopást.

Avi házat gyújt fel éppen, a „kié” és a „miért” kérdésekre pedig Ray telefonbeszélgetéséből kapunk választ: hősünk Bunchy pénzét akarja visszakapni az ingatlanostól, amiért az rátukmált egy tákolmányt; különben a tag minden háza égni fog.

1.jpg

A Donovan család épp szokásos reggeli készülődését végzi – apu a fürdőben, hogy láthassunk egy szép segget, izmos testet (alább mutatom), meg pár családtagneves tetkót; Bridget pedig a szobájában, hogy láthassuk vadiúj piercingjét. Annyira új, hogy még vérzik, össze is pecsétel vele egy pólót, amit nagyon okosan a szennyesbe hajít, hogy anyu kb. két perc múlva fúriaként leljen rá. Persze azonnal levágja, hogy a lánya tiltott testékszert rakatott, neki is ront menten, hogy miért csináltatta olyan helyen, amit nem ő választott ki – hepatitistől félti a gyereket.

Ray ekkor toppan a konyhába, nem kicsit lesz morcos, mert ő tetkót, testékszert és minden ilyesmit tilt a gyerekek 18 éves kora előtt. Bridget elkotyogja, hogy a terapeutája szerint ez nem gond, a testével rendben kell lennie a történtek után. Ray rettentő dühös, hogy így kell megtudnia: Abby terápiára hordja lányukat, mert Marvin erőszakoskodott vele. Bridget elrohan, aztán az asszonnyal vívott rövid szájkaraté után Ray is, a lánya szobájába. Az bőszen kérdezgeti, hogy mégis mit tett Marvinnal, talán megölte? – de választ nem kap, inkább ukázt: vagy kiveszed a cuccost, vagy nem teszed ki a lábad a házból. Apja távozása után Bridget üzenetet ír Marvinnak, hogy mégis hol van, de a fiú nem válaszol, pedig látja az üzit: épp kínrímeket gyárt a házban, ahol felnőtt.

2.1.jpg

2.2.jpg

Mickey szépségszalonban csücsül: fürdőköpeny, lágy zene, gyertyák stb, én meg csak lesek. Egy nő vár még rajta kívül a sorára, beszélgetni kezdenek. A nő, Linda, kérdésére, hogy min dolgozik, Mickey elmondja, hogy egy filmhez ír vázlatokat, a film pedig az ő életéről szól majd, arról, hogy lecsukták húsz évre olyasmiért, amit nem követett el. A nő azzal kontráz, hogy ő is írogat, a férje producer volt, neki szállít két forgatókönyvet, mire a férfi nem éppen releváns kérdést tesz fel: maga zsidó? Beszélgetőpartnere csak vigyorog.

Ray, Bunchy és Terry a teremben „ünnepelnek”; halott testvérük születésnapja van ma, aminek örömére piálnak egyet. Terry épp Shakespeare idézetet olvas a tószt mellé, mikor besétál Frances, hogy beszélni akar vele. Mikor félrevonulnak, a férfi rögtön kiszúrja a nő szeme körüli monoklit, aki elismeri, hogy a férjétől kapta – bár morcos, hogy Terry rájött a tényre, miszerint férjnél van. Ezt ugyanis nem óhajtotta vele közölni, mert amíg a fia otthon lakaik, esze ágában sincs otthagyni az urát, verés vagy nemszeretés ide vagy oda. Akkor most mégis miért tolta ide a biciklit? Nos erre maga sem tudja a választ, úgyhogy sértődötten elcsörtet. A tesók folytatnák a megemlékezést, de Terry átmegy dúvadba, és „egy nőt nem lehet megütni” felkiáltással kirohan – a többiek meg utána.

3.1.jpg

3.2.jpg

Kocsiba pattannak, Ray vezet, de ez persze nem akadályozza meg, hogy az anekdotázás közepette időnként meghúzza a Bunchy által hozott piásüveget. Testvérükre emlékeznek újfent vicces történetekkel, ha már egyszer szülinapja van, aztán Terry komolyra fordítja a szót – ő akarja intézni az ügyet. Mégis milyet? Nos, mikor megérkeznek a célállomásra, a férfi kivágódik az anyósülésről, és az egyik ház előtt kertészkedő tag torkának ugrik. Frances férje lesz az, én mondom. Parkinson és remegő kéz ide vagy oda, Terry azért nemcsak tanítja, hanem egész jól műveli is a boxot, ellenfele pillanatok alatt kilapul.

Erre jár azonban a szomszéd, aki persze közbeavatkozik, így Terrynek két támadóval kell elbánnia, de még így is állja a szitut. Mikor a szomszéd földre kerül, Bunchy veszi kezelésbe, illetve, hogy pontos leszek lábalásba, míg Ray rá nem morran, hogy a földre került ellent nem illik rugdalni. Az ütlegelés végén Terry kifejti lyuksógorának, hogy egyrészről sajnálja, hogy megdugta a nejét, másrészről akkor se verje Francest. Mikor a tag kurvának titulálja a nőt, macsónk egy utolsó horoggal vízszintesbe küldi, azzal a Donovan család férfi tagjai balra el.

4.1.jpg

4.2.jpg

Abby hamit hozott szobafogságos gyermekének, Bridget azonban rohadtul nem nyit ajtót; mikor anyja végül betrappol, csak a csontüres szobát találja, a tükrön a mérhetetlenül kedves „Fuck you!” felirattal. Aztán látjuk, hogy frankón olajra lépett, buszon ül, ismeretlen úticél felé tartva.

Az irodában Lena és Avi beszélgetnek, miközben előbbi iratokat semmisít meg Ray utasítására (nyilván Miller ügynöktől parázik a lelkem). Lena kapcsolata a téma, mert a nő akivel „együtt van”, nem óhajtja elhagyni a férjét, szerinte inkább csak kipróbálta milyen leszbivel dugni. Avi kedélyesen vigyorog, és azt tanácsolja, beszéljen a csajjal az érzéseiről – bár Lena váltig állítja, hogy nincsenek érzései irányába. Ehh, magas ez nekem, de mit értek én ehhez. Később mégis elüget a nő munkahelyére (!), a lelkizés azonban nem az ő műfaja: egy meglendített jobbegyenes többet mond minden szónál, azzal távozik.

5.1.jpg

5.2.jpg

A szépségszalonban Mickey az életéről mesél Lindának, persze csak a felszínt karcolja, de a nő így is odáig van meg vissza. Kérdi, hogy később nem isznak-e meg valamit, mire az öreg felveti, hogy igyanak nála – bár ez lehet nem a legjobb ötlet, mert a kéró nem is az övé, és amúgy meglehetősen lepukkant. Linda azonban rááll a dologra, gondolom neki ez olyan, mintha nagyítón át bámulna egy fura pókot.

Abby kocsiba pattant leánykáját megkeresni, először a barátnőket hívja, persze sikertelenül, aztán Ray őt – de meglepetésemre nem picsogja el, hogy Bridget eltűnt, azt kummantja, hogy szunyál. Hősünket ezután Avi keresi azzal, hogy az örmény (?) úton van az irodájukba, és nagyon dühös, mire ő bőszen vigyorog, és közli testvéreivel, hogy most neki akadt dolga, ünneplés kissé elhalasztva.

6.jpg

Bridget megérkezett a célállomásra, ami úgy nézem meglehetősen trágya környéken van, aztán leesett állal konstatálom, hogy Marvinhoz jött, baszki. Igen, a lepukkant szülői házba, ahol a gyerek először az anyja által hagyott vérfoltot mutatja a szőnyegen – komolyan, mintha katasztrófaturistát kalauzolna. Tegye fel a kezét, aki ettől nem szaladna világgá, vagy csak én vagyok mimóza? De haladjunk. Ezután régi családi képek nézegetése a program Marvin ágyán, ami sűrű elnézést kérésbe, majd heves csókolózásba megy át. Aztán Bridget kérdi, mégis mit tett az apja a sráccal (mikor az előző rész végén kocsiba lapátolta), de Marvin legyint – semmit, csak visszahozott ide, ahova tartozom. Re-Kon (a nevelőapja) szerint ezen a helyen kell videoklippet forgatnia, mert ez az ő igazi valója, ez fogja híressé tenni.

Az örmény becammog Ray irodájába, fenyegető monológot nyomna Avinak, ha hősünk egy sokkolóval le nem állítaná. Megkötözik a tagot, aztán mikor magához tér, megkezdődik a Ray-féle meggyőzés – nyájas társalgás keretében, sokkolóval fűszerezve. Itt jövünk rá, hogy ez a férfi adta el a házat Bunchynak, aki ugye meggondolta magát (meg hát maradjon köztünk nem éppen egy újépítésű palotát vett), így Ray szeretné viszontlátni a lóvét. Örményünk nem éppen készséges tárgyalópartner, de van az a sokkolómennyiség, ami végül őt is meggyőzi. Készpénzben fizet, de addig kötözött sonka marad, míg egy embere nem hozza a zsét. Ray elhúz, Lena érkezik, és vidáman közli Avival, hogy jót beszélgetett a csajával. Na ja.

7.1.jpg

7.2.jpg

Linda és Mickey megérkezett utóbbi lakásába, ahogy elnézem a nő odáig van a proli romantikáért (vagy minek nevezzem a lepukkant lakásban italozást). Az öreg kijelenti, hogy nem óhajtja megdugni az asszonyt, mert az már túl öreg, de egy szopásban benne lenne. Hehh. Ő azonban erre nem vevő, fegyvert kellene szorítanod a fejemhez, hogy megtegyem – mondja. Mickeynek több sem kell, átcsörtet a szomszéd szobába stukiért, majd Lindára fogja: Térdre! felszólítással. A nő azonnal sírni kezd, és a sliccért nyúl, amin Mickely őszintén ledöbben: ő csak egy kis keménységet akart mutatni, ha már a nő életet akart szagolni, ugye. De rá kellett jönnie, a sitten valóban eldurvult, és már nem tud sem udvarolni, sem vicces lenni, szóval hazazavarja Lindát azzal, hogy csak egy nyomorult (katasztrófa)turista.

A fiatalok társalgása a lepukkant szülői házban nyalifaliba megy át, Bridget dugást akar, Marvin azonban nem – inkább elkerülné, hogy újra Ray hátsó ülésén kössön ki, hősünk ugyanis stukkert dugott a szájába figyelmeztetésként, és ez bezony utólag is elég a répalohadáshoz. A srác ezért Bridget telefonjáról felhívja annak édesanyját, és kéri, hogy menjen a lányáért.

8.1.jpg

8.2.jpg

A teremben a fiúk folytatják a testvérükről való megemlékezést, és a nosztalgiázást: Terrynek és Bunchynak eszébe jut, hogy milyen volt, mikor Bridget mindkét vállát kificamították, mire Raynek megnyúlik az arca – ő úgy tudta, az apja okozta húga sérüléseit. Hm. A boldog emlékidézést Mickey érkezése zavarja meg, aki rácsodálkozik az összeröffenésre, mire Ray felvilágosítja, hogy ma van a lánya születésnapja, aztán lelép. A többiek dermedt csendben maradnak hátra, ám Bunchy felugrik és utána fut – kérdi mikor kapja vissza a pénzét? Semmikor, Ray ugyanis még egyszer nem bíz ekkora összeget kiszámíthatatlan öccsére, akinek még arról sincs lövése sem, ő mit nyűglődik a pénz visszaszerzésén. (Mielőtt távozik, azért felvilágosítja).

Hazafelé autókázva Abby és Bridget kőkemény szópárbajt vívnak, a lány azt üvölti, hogy szülei rasszisták, anyja pedig egy olyan alakkal él, aki fegyvert nyomott Marvin szájába. Mindkettejüknél eltörik a mécses, Donovananyu üvölt a lányára hogy kussoljon – hát igen, az igazság nehezen emészthető termék. Abby témát vált, és belógatja, ha Bridget teherbe esett, ő nem hajlandó abortuszra vinni, szülje meg a gyereket, és viselje a következményeit.

9.1.jpg

9.2.jpg

Az irodában Lena számolja a lóvét, amit az örmény embere hozott, és mivel mind megvan, a túsz távozhat, bár előtte lenyom még némi fenyegetést.

Frances kullog be a Terry "irodájába", és kérdi, miért gyepálta meg az urát? Azért, mert megütött, jön az egyszerű válasz. A férfi szerint nincs rendben amit csinálnak, mert az házasságtörés, de a nő erősködik, hogy szereti őt, ám Terry közli, hogy kettejük kapcsolatának vége.

Abby immár otthon a kanapén egy pohár bor társaságában kucorog, mikor férje megérkezik, és csatlakozik a kanapéfetrengéshez. Hízeleg kicsit az asszonynak, miszerint megvesz neki mindent, amit csak akar, de ő tudja, hogy amit igazán akar, az nem megvehető, és nem is fogja megkapni. Mi az? Őszinteség. Ray azonnal hátrébb lép egy lépést (persze csak képletesen), lekeveredik a kanapéról, Abby pedig nekiszegezi a kérdést: miért volt bilincs a lakásod fürdőszobájában? Félredugsz? Hősünk lazán őrültnek nevezi az asszonyt azzal, hogy nincs mondanivalója, de ő rákontráz: mikor aznap este hazajöttél, éreztem rajtad egy másik nő, no meg a dugás szagát. Ray erre szó nélkül elkullog – hát igen, ez azért elég beszédes.

10.1.jpg

10.2.jpg

Terry és Bunchy egy templomba jöttek, utóbbi a lépcsőn ücsörögve várja meg, míg testvére bemegy gyónni. A gyónás meglehetősen furcsára sikeredik: Terry ragaszkodik hozzá, hogy bűnös, mert házasságtörést követett el, de a pap – úgy érzem – nem akarja ezért a pokolra küldeni, mire a férfi megsértődik, hogy őt itt nem értik meg, azzal eltrappol. Eközben Bunchy odakint látja megérkezni a templom buszát, amiből kisgyermekek szállnak ki, és egy idős pap. A férfi meredten bámulja a jelenetet, amint a pap megérinti (amúgy ártalmatlanul) az egyik gyereket, gondolom saját emlékei kísértik, így mikor testvére kirongyol a templomból, boldogan lépdel utána.

11.jpg

Ray bemegy a lánya szobájába, aki már ágyban van – apja nem is tud a mai kalandjáról, ezt elég gyorsan levágja, meg azt is, hogy az örege némileg piás. Mikor az okára kérdez, a fater mesélni kezd névadójáról, Bridget nagynénjéről, pontosabban annak haláláról. Így tudjuk meg, hogy a lány nemcsak hogy be volt drogozva, mikor öngyi lett, de terhes is volt. Szóval ezért aggódik ő ennyire Bridgetért, mert vannak olyan fiatalkori ballépések, melyek az ember egész életét megváltoztatják.

Lánya nyüszögni kezd, és kénytelen apjának elmondani, hogy a piercing amit berakatott fáj – egy gyors pillantás, és az ős megállapítja, hogy az bezony be van gyulladva. Ray megöleli, neki pedig eszébe jut, hogy kisgyermekként ha aludni akart, faterja mindig énekelt – nem kell kétszer kérni, most is így tesz, repedtfazék hangján dalra fakad, mi pedig az utolsó jeleneteket zenei aláfestéssel látjuk:

12.jpg

Rendőrök érkeznek az irodába, és megbilincselik Lenát (azt nem tudjuk, hogy az FBI nyomozás miatt, vagy a jobbegyenessel betört barátnőorrért); Marvin a gettólakás vérfoltos padlószőnyegén reppeli a kamerába első dalát (be fog futni, én mondom); Avi kocsival hagyja el az államot (anyósülésen a zsével amit az örménytől kaptak – wtf?); Mickey halott lánya képét nézegetve magányosan piál és sír a teremben; Ray pedig betakargatja elaludt kislányát, majd a szobából távozáskor kiszúrja a tükrön a feliratot: Fuck you!

Címkék: Ray Donovan
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stiel 2014.05.05. 19:49:09

A sorit már kaszáltam (ti. untam nézni), de a sztori végkifejletére kíváncsi vagyok, úgyhogy maradok (itt is) hűséges olvasód. :)

AaannnaaA 2014.05.05. 21:19:54

@Stiel: Aranyos vagy!! Igen, arra én is kíváncsi vagyok, ugyanis nézésben ott tartok, ahol írásban, úgyhogy én sem tudom :)
Jövő hétfőn új hv (jó volt ez a hosszú hétvége), és a maradékot is igyekszem mielőbb megírni.

Is 2016.12.19. 10:30:36

@AaannnaaA: Rayben nagyon nagy mélységek vannak. A végén az az éneklés a kislányával nagyon betett.
Lenát szerintem a csaj kiütése miatt vitték el, de jelen helyzetben elég szerencsétlenül jöhet ki, ha a rendőrség ott szaglászik körülöttük.

AaannnaaA 2016.12.19. 10:32:08

@Is: Látom lassan de biztosan haladsz az évaddal :)

Is 2016.12.19. 16:00:55

@AaannnaaA: Dolgozni csak lassan, szépen, ahogy a csiga megy a réten, úgy érdemes. :)
süti beállítások módosítása