Hogy volt?

Való Világ 6x112 - Vihar előtti csend

2014. május 03. 19:26 - sixx

Screen Shot 2014-05-04 at 10.43.43.png

Lilu van, feketében, lófarokkal a fején (hátul, perverz állatok, HÁTUL), és szokásos vidámságával jeleni, hogy két bula lesz a döntőben, mert Debil nekifeszül Traktorosnak holnap. ha most nagyon geci akarnék lenni, és általában az akarok lenni, akkor aszondom, hogy el is lehetne köszönni, mert a mai műsor tulajdonképpen Debilről szól, az meg annyira már nem érdekes, mióta lusta a faszát pörgetni a kamerák előtt.

Mivel Debil egyedül maradt a villában, így Roxynak önti ki a szívét. Mutatjuk:

auroxy1.jpg

auroxy2.jpg

Roxy örökbefogadásához a lakók forgatnak egy kampányvideót, aminek az a legérdekesebb eleme, hogy az agyatlanoknak nem sikerült összerakniuk egyetlen értelmes mondatot sem. Tessék:

kampany.jpg

Viki a sok kedvességtől behányt, és úgy gondolta, ideje megkavarni a szart. Traktoros és Pink a cigiskanapén latolgatják az esélyeket a kihívásra vonatkozóan, Viki meg a csámcsogva zabáló KokkIzának mintegy mellékesen odaveti, hogy nézzedmár, ezek milyen jóban lettek. Tán csak nem rágerjedt Traktoros Pinkre? Ebből lesz egy heveny sértődés, Traktoros nem ért semmit, és csak áll, mint fasz a lakodalomban, KokkIza meg durcás és szúrkál, Viki meg persze röhög, mert baszki 100 nap vagy mennyi sem volt elég ahhoz, hogy kiismerjék a többiek és rájöjjenek, hogy szopatja őket. Pink is röhög az egészen. Ennél többet nem ér ez a szegmens, max annyit még hogy KokkIza hajpótlását a kelleténél sokkal közelebbről láthattuk, tessék:

Screen Shot 2014-05-04 at 11.03.18.png

Traktoros meg népmesét mondott:

Mese.jpg

Debilen volt a sor, hogy főzzön, olaszosat, az apja tiszteletére. Csak főtétel lesz, mondja, kétféle tésztából, só nélkül, mer az nincs, és ugye olaj sem, mert Traktoros, a villafelelős baszik rendelni ilyesmit. Debil a vízbe, amiben a tésztát forralja, oppardon, forrasztja, vajat lapátol, hogy miért nem tudom, én a leszűrés után szoktam vajat tenni a tésztára, kicsit megforgatom, nem áll össze, de legyen ez az én bajom. A menübe Pinknek spenótos tortellini jut (zacskós), a többieknek tonhalas spagetti (konzervből), desszertnek Traktorosnak egy alma, a többieknek egy szelet Snickers, rajta tejszínhab és csokiöntet. Bravó.

A főzés közben Debil elmagyarázza, hogy azért kell neki a tonhal, meg az abban rejlő Omega3, mert attól áll a farka, és majd este, amikor vagy jobbal vagy ballal ráránt, ez jól fog jönni. Hát, kösz.

Screen Shot 2014-05-04 at 11.22.53.png

A főzés közben odakünn mintha egy Csehov darabot látnánk a csendben üldögélő lakókkal, aztán elhangzik egy mondat. Mutatjuk:

szag.jpg

A program megint xboxozás, Fifa ezúttal, amit Pink kurvára nem értékel, KokkIza kedvel, de hamar megun, a többiek meg elvannak vele. És ennyi, ennek a napnak is vége hálistennek, Traktoros nyerte a Vacsoracsata-hetet, hogy mivel jutalmazták (magyaros hidegtál két személyre a Kukker büféből, 3498.-), ma kiderül.

Tegnap vót:

Debil és Traktoros holnap este feszül egymásnak, addig is van még egy összefoglaló, és benne Roxy kutya, akit ha minden igaz, Pink nem akar elereszteni. Ha van isten, valaki pont ezért viszi el.

Címkék: vv6
847 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy Endre 2014.05.04. 15:43:35

@katicaa a hétpettyes: köszi a honlapról sem tudom futtatni nem tudom mi a baj.mindegy gondolatban krisznek küldtem!

LittlePurple 2014.05.04. 15:43:55

@Nagy Endre: azt is írjuk már ki, hogy traki - főleg a második párbaja óta - hány lánnyal veszett össze, velük hogyan és milyen stílusban beszélt?

LittlePurple 2014.05.04. 15:45:50

@katicaa a hétpettyes: az én vidikártyámnak nem tetszett :)
Hajrá Aurelio!

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.05.04. 15:46:28

@KriszIza fan:
Bence az Adelkat mar nehany honapja kilokte az agyabol.

Nagy Endre 2014.05.04. 15:47:38

@LittlePurple: Ilyen stílusban biztos nem.Izával beszélt úgy ahogy azt láttuk de az oda vissza ment.Még vikivell sem ordibál így.Auka meg hogy soroljam Teó, Zsófi, Viki, Iza és nem egyszer...és ő nem agresszív.Persze csak a gyogyija gurult el.

Gerzson Balambérné (Marika) 2014.05.04. 15:48:25

@aggyistenbiri: Birikém, már mekbántam, hogy a számra vettelek nem is tudom, hogyan engesztelhetnélek meg? Ínséges időkben "szopok, fújok, herét vasalok" ha kell. (Azt csak remélem, hogy nincs tele a puttonyod). Nem győzködés, de tényleg nem vagyok egy szavatos falat.

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2014.05.04. 15:49:52

@LittlePurple:
Au mindig hangoztatta mennyire szereti a noket.
Eleg nezni hogy beszelt veluk a villalete alatt, mint egy nogyulolo.
Vagy keresi meg az identitasat,es azert ennyire frontos.

Nagy Endre 2014.05.04. 15:50:04

Krisz egyszer nem vette a szájára Auka "viszonyait" hogy kivel mikor és hogy meg egyáltalán.Hogy ma Teó aztán Zsófi de ha ez nem fekszik alá jöhet a másik csak ne kelljen egyedül aludni...Mindegy csak luk legyen kb.:D

beacska 2014.05.04. 15:51:45

@Nagy Endre: szia. van szavazó linked? most jöttem meg Prágából, kíváncsi lennék az állásra....hogy áll Krisz? nagyon nyomja Aut a csatorna?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.04. 15:51:58

@Gerzson Balambérné (Marika): Magára Marikám sosem neheztelek, amíg a szilvafája termése átlóg az én birtokomba, és annak gyümölcsét élvezhetem én is.

Nagy Endre 2014.05.04. 15:52:39

Aki a farkát egy istennek tartja meg elnevezi gratula érte.Ebből áll neki a világ...Ez nagyon komoly teljesítmény tőle tényleg.

Szentpeter 2014.05.04. 15:55:17

@Nagy Endre: Hát ha egyszer abból él.... ketten lépnek fel, két gázsit kapnak....

Szentpeter 2014.05.04. 15:56:28

Valaki meg abból él hogy hámozza a krumplit.... meg kurva anyázza a szerelmét...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.04. 15:57:04

@Nagy Endre: Nálad vannak színek, vagy csak a fekete és fehér? Mert sok mindenről lemaradhatsz nélkülük ám. :)

Nagy Endre 2014.05.04. 15:58:28

@beacska: szia beacska.a mai kommenteket nézd meg az elejétől azt hiszem benne van több is.ezt találtam eddig.

www.polljunkie.com/poll/tarfem/val-vilg-nyolcadik-prbaj/view

beacska 2014.05.04. 16:00:11

@Nagy Endre: köszi...találtam már egyet, amit Au vezet 63%-al, de ez nekem gyanús volt ;)

LittlePurple 2014.05.04. 16:00:28

@Nagy Endre: traki izén kívül csak a vikivel, teoval, pinkivel :) és az állandó fenyegető, agresszió ott van benne, ezeket mind a benti játékosok mondják, akik 0-24ben együtt vannak, és ahogy a vikkancs is mondja a videon:
valovilag-6.postr.hu/krisztian-legjobb-ismeroje-elmondja-erdemes-e-szavazni-az-oszin/

Nagy Endre 2014.05.04. 16:01:12

@aggyistenbiri: Vannak persze.Én nem mondtam hogy Krisz patyolatfehér.De azért Au szájából ez a szöveg,Más szemében a szálkát magáéban a gerendát sem...

Szentpeter 2014.05.04. 16:01:30

Este ki fog derülni hogy a nézőnél mi veri ki a biztosítékot..
Aurelió toporzékolása, sírása, faszpörgetése..
Vagy a parasztgyerek csillagszeme és kurvaanyázós csábító udvarlása ?

...meglátjuk

Gerzson Balambérné (Marika) 2014.05.04. 16:02:09

@aggyistenbiri: Birikém, ennek őszintén örvendek, teljesen mek is nyugottam.

LittlePurple 2014.05.04. 16:04:43

@Nagy Endre: pinkinél és izénél csak próbálkozott, de végig teo mellett maradt.

Szentpeter 2014.05.04. 16:04:55

@LittlePurple: Viki jellemzésével egyet tudok érteni... bár az önkritika büdös nála...

Nagy Endre 2014.05.04. 16:05:56

@LittlePurple: Hát igen Viki a szavahihetőségéről híres már nemcsak a villában hanem kis hazánkban is.Szentírás amit mond:D És nemcsak Kriszről hanem mindenkiről.Elfogulatlan, tárgyilagos és nem részrehajló.Magát sosem helyezné mások elé:D

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.04. 16:08:04

@Gerzson Balambérné (Marika): Mari, a cseresnyét is szeressük ám, áthajolhatna néha az is. Szójjál a kisonokádnak, hogy hintáztassa át alkamasint. Álgyam meg a zacskós szörnyeidet innét a mocsárbú, Mari.

Nagy Endre 2014.05.04. 16:09:48

@LittlePurple: Megnyugodtam.Komoly érvek.Ilyen egy igazi férfi.:D Hát lányok hajrá kinnt!:D

LittlePurple 2014.05.04. 16:11:33

Összességében 4 szavazást láttam, mindenhol Aurelio vezet, egyedül a polljunkie-félén nem, számomra inkább ez az érdekes, mert reggel óta egyáltalán nem változik.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.04. 16:14:56

Hótt nyugodt vagyok, Krisz megy vissza, a szegénylegény, nem pedig a luxusból érkezett hisztéria.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.04. 16:15:49

@aggyistenbiri: "...Ez az én feladatom, meg ne edd előlem...."

Megdumáltuk.:)

kakofón tasmán ördög 2014.05.04. 16:16:27

@LittlePurple: mindegyik nőt megkaphatta volna, aztán amint beadták a derekukat, azonnal műbalhé és kihátrált! Inkább kolbászra vágyott...

beacska 2014.05.04. 16:19:23

ma megint úgy áll a helyzet, h nem tudom elképzelni, h Au menjen vissza...fura...hiába áll az összes szavazás az ő javára

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.04. 16:20:47

@Nagy Endre: "...Viki.....Elfogulatlan, tárgyilagos és nem részrehajló..."

Hát pont ez az. Megmondta: ezek mind hülyék. :)

KRISZ FAN 2014.05.04. 16:21:59

@Nagy Endre: Én már nem is nézem ezeket a linkeket. Legalább hét-nyolc van kint a neten, szinta mindegyiken óriási AU fölényt mutat(egyet kivéve talán). De ugye nem az itt leadott szavazatok fognak dönteni. :))

katicaa a hétpettyes 2014.05.04. 16:23:08

@LittlePurple: azt azért viki kihagyta, h "ha engem döngetne, akkor vihetné a lét"

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.04. 16:28:25

Lehet, hogy benézem, de olyan intellektuális különbség van köztük, hogy nem tudom elképzelni, hogy Vikinek tetszik a Traktoros. Ezen a szinten ez már akadály lehet. Mer' ugye, nem csak kenyérrel él az ember.

KRISZ FAN 2014.05.04. 16:38:28

@Farmotorosgiliszta: Pedig azt hiszem láttam képet róluk, hogy együtt május elsejéztek.:))

Nagy Endre 2014.05.04. 16:41:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

Igen, ő nem az mert felette áll a benntieknek:D Azért sajnálom hogy ezt mind el kell viselnie.Ha Laci nem esik ki lett volna egy "szellemi társa bennt".:D

Krisz mondta még az elején, mikor bennt ültek mindnyájan az asztalnál hogy mind hülyék vagyunk mert itt vagyunk:D

Nagy Endre 2014.05.04. 16:42:47

@KriszIza fan: Én kettőre szavaztam reggel azóta nem nézem.Majd este elválik melyik megy vissza.

Nagy Endre 2014.05.04. 16:46:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Vikiről lehetne egy best of videót készíteni mikor nyalja a száját meg guvasztja a szemét mikor a srácok feladatban vetkőztek, táncoltak vagy amikor épp tusoltak...meg mindenki farokméretére kiváncsi volt.a többiek már röhögtek ezen:D

KRISZ FAN 2014.05.04. 16:47:35

@LittlePurple: Érdekes, hogy mindegyikőjük csak azután lett ilyen megmondó, hogy kiestek egy párbajon. Miért nem hoztak fel ilyen dolgokat a párbajaikon? Ha Zsolt ezeket felhozza a Krisszel való párbaján, és ezek százszázalékig igazak, akkor Krisz simán kiesik. Nem értem. Mindig csak a belevalóban, meg a médiában tudják ezeket előhozni. Vagy jobbat mondok. Miért nem mondták ezeket Krisz szemébe addig amíg bennt voltak ők is? Ahogyan tette azt a Viki. Láthattuk Krisz nem ugrott neki miközben hallgatta, türelmesen csendben meghallgatta és kivárta a sorát, amikor reagálhatott az elhangzottakra. A veszekedés is azért tört ki, mert Viki nem bírta ugyanezt megtenni mármint végighallgatni Kriszt. Állandóan a szavába vágott.

VV Özséb 2014.05.04. 16:48:48

A királynőt megszereztem, mostmár ide a jussomat!!!

menjél haza nánásra te buta savanyú paraszt, ott sajnáltassad magadat bunkó tapló. ki hisz ezekben a népmesékben meg a szegény legény elment szerencsét próbálni mesédben te kretén? agressziv bunkó faragatlan paraszt vagy. menj haza Krisztián.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.04. 16:49:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha barátkozni jó volt Vikinek Krisztiánnal (márpedig így volt, láttuk hetekig, beszélgettek, Viki kereste a társaságát, többször sírt miatta!), akkor szexelni miért ne akart volna vele Viki? Barátkozásban nem zavarta az intellektuális különbség. Szerinted mennyire lett volna elalélva Viki, ha ilyen genetikával (:D) találkozott volna testközelből?

KRISZ FAN 2014.05.04. 16:53:38

@Szentpeter: Te mindig ilyen kis durci vagy? Nem kötekedni akarok, félre ne értsd.:)
Amúgy igazad van, este majd meglátjuk.:)

Nagy Endre 2014.05.04. 16:54:11

@KriszIza fan: Ez így szokott lenni.Hirtelen majd minden kieső baromi őszinte lesz.bennt sokszor nem volt véleményük most meg igazmondó juhászok nem egy alkalommal.Én értem hogy már nézőként látják a bennti dolgokat meg visszanéznek sok mindent de ők éltek ott akkor kellett volna okosakat mondani.Zsolt pl.nem tudom megértette-e hogy Viki miatt esett ki.Annyi sütnivalója nem volt hogy nem megy bele a jelrakásba Kriszre Auval.

KRISZ FAN 2014.05.04. 16:57:31

@Jürgen.: Szép volt Jürgen. Nem csalódtam benned. :)) Erről írtam korábban, nem kellene ide az ilyen hangnem. Elhiszem hogy utálod Kriszt, én se rajongok AU-ért, csak veled ellentétben én nem szidom. Gáz amit művelsz.

Nagy Endre 2014.05.04. 16:57:47

Amit nem értek hogy senki nem emelt szót még a Simonos videó lejátszása után sem Viki ellen hogy miért csinálta ezt a gatyaletolást.Akkor kellett volna Vikire meg a kis játékaira figyelni jobban és összezárni ellene.Tökmindegy hogy taktika vagy provokáció volt, aki már nem lát az idegtől meg eleve csesztetik bennt (ő is hibás ebben).Mindenki Simont szidta hogy biztos megütötte volna Vikit meg hasonlók...

faszent 2014.05.04. 16:58:44

@Nagy Endre:

Amikor egy permanens Jágó, maszkcserélgető hazug deklarál féligazságokat, negyedigazságokat és komplett hazugságokat (igazság gyanánt) a többiekről, akkor csak azokért imádkozom, akik ezek után majd odakünn a nagybetűs életben bármilyen oknál fogva megbíznak benne.

Aki ilyet tesz, az magára vessen, az csúnyán szívni fog. T34 a villajátékával most lényegében kiírt magára egy táblát: óvakodj tőlem, 100% hogy átverlek (a palánkon, és még sok minden máson), minden szavam hazugság, fontold meg!

(ez független attól, hogy Krisz valóban agresszív és lehet, hogy a villán kívül nem tudja egyelőre még kontrollálni magát, majd meglátjuk, én örülnék neki, ha a villa sok tanulsággal szolgálna neki, pl. az agresszióját és annak kezelését illetően is.).

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.04. 16:58:57

@KriszIza fan: nyugi, ne reagálj rá, nézd levegőnek, ne olvasd el

Nagy Endre 2014.05.04. 17:06:08

@faszent: Kinnt sincs sok barátja ezt elmondta.Nem véletlenül olyan az élete kinnt amilyen.

Kriszben van hajlam az agresszióra és sajnos kijött.20 évesen azt gondolom extrém helyzetben ez még nem gáz.Sokáig visszafojtott dolgokat amit jobb lett volna időben kimondani pl.Biztos sokat tanult eddig bárhogy is alakul neki a játék.Ez Izára is igaz szerintem.

Nagy Endre 2014.05.04. 17:35:02

@KriszIza fan: Relax! Nem ér ennyit, elhiszed?

KRISZ FAN 2014.05.04. 17:48:21

@Nagy Endre: Persze!! Semmi gond! Megfogadom @nemhiszemelhogymindennévfoglalt tanácsát, meg a tiedet és nem is olvasom el, átugrom, levegőnek nézem.:)

faszent 2014.05.04. 17:53:02

Milyen setét emberek vezetik Krisztián oldalát az fb-n?

Miket írnak ki róla névtelenül. És milyen képeket tesznek ki ellene?

www.facebook.com/vv6krisztian?fref=ts

Ugyanezek a névtelen fejek tiszta erőből AU-t nyomják a facen.

Nekem nem AU támogatásával van gondom, én AU-t is bírom, természetesen egész más dolgokért, mint kriszt, hanem azzal, hogy valakik csinálnak egy oldalt, állítólag Kriszért, és aztán minden eszközzel ellene uszítanak.

ilyet még nem pipáltam.

ugyanez a helyzet Iza oldalán, ott meg Iza ellen uszítanak:
www.facebook.com/vv6iza?fref=ts

az ész megáll...

katicaa a hétpettyes 2014.05.04. 17:53:22

@Jürgen.: Jürgen után szabadon:
"Én vagyok a legjobb, mert imádom magam és a farkam, szavazz rám!"

menjél haza Bajára te buta helikopteres olasz, ott sajnáltassad magadat, sírjál mint egy kislány bunkó tapló.mi a fontos neked a .arkadon kívül, te kretén? aszverető bunkó faragatlan paraszt vagy. menj haza Au.
Le style, c'est l'homme - mondja a művelt francia, meg Jürgen.

nosce 2014.05.04. 18:08:17

na, srácok össze ne verekedjetek :)

KRISZ FAN 2014.05.04. 18:11:20

@faszent: Ezek a hivatalos VV6 oldalak. Nem ezeket kell nézni, hanem azokat amiket a család vagy barátok vezetnek. Ott igazi kampány folyik, nem uszítás. Én sem értem mi értelme ennek egyébként, még Krisz szüleit is kitiltották arról az oldalról mert nem tetszésüknek adtak hangot.
A jó oldalak:
www.facebook.com/vvkrix?fref=ts
www.facebook.com/vvkochizabella

Itt nézz körül.:))

nosce 2014.05.04. 18:11:46

@aggyistenbiri:
"Hótt nyugodt vagyok, Krisz megy vissza, a szegénylegény, nem pedig a luxusból érkezett hisztéria."
krisz kb. ugyanolyan gazdag mint Au családi házuk van ráadásuk 2 kereső szülőja Au-nak meg csak egy, el ne hidd már a szegény legény szöveget, mag h ő csak hagymát meg kolbászt látott meg betyár ostort, aztán még a szárnyasokat se ismerte fel

lopiciG 2014.05.04. 18:13:17

@KriszIza fan: miért nem írhat ami akar Jürgen? mindenki azt ír ide ami akar...a gáz az lenne, ha téged szidna..

nosce 2014.05.04. 18:14:13

@Nagy Endre:
"Amit nem értek hogy senki nem emelt szót még a Simonos videó lejátszása után sem Viki ellen hogy miért csinálta ezt a gatyaletolást"

dehogynem emelt szót, ezt akarta Dévid meglovagolni, de a retek az öfiket csúnyán wiki pártira vágta, meg hirtelen előkerültek buzi történetek Dévidről, így Dévid simán kiesett

KRISZ FAN 2014.05.04. 18:15:05

@nosce: Igazad van, nyugalom. Úgy se az fog győzni, akinek a drukkerei jobbak szájkaratéban, hanem az appos szavazatok. Nem kell ezt ennyire komolyan venni. Ezt nekem is elmondták már, megfogadtam, most én is ezt javaslom. Nyugi.

katicaa a hétpettyes 2014.05.04. 18:20:46

megnéztem ONt, köszi XO.
a következőket tudtam meg. elmentek enni, ízlett, behurcolkodtak a nyugiba (dugás lesz), iza sietteti kriszt, gondolom hosszú éjszakának néznek elébe. viki nem mos hajat inkább sapkát húz. és pinki mondott valamit, ami vikinek rosszul esett. tehát a kiscsaj nem csak úgy mozog, ahogy rángatják. ja és viki szőrös. na ezt ki nem .arja le itt és most. örök kérdés, h a férfiak miért fújják ki zsebkendő nélkül az orrukat? Au is.
na meg, hogy ökovilla ide-oda, a víztakarékosság nem tartozik a környezettudatossághoz.

faszent 2014.05.04. 18:28:16

@KriszIza fan:

Ezeken az oldalakon, melyeket kitettél a töredéke sincs a lájkoknak, a másik két oldalon, amit mutattam 14 ezer és 16 ezer lájk van...
sajnos olyanok gyűjtötték be oda a lájkokat kezdetektől, akik most kifejezetten Krisz és Iza ellen kampányolnak. Ez így elég csúnya dolog.

Én AU-t is bírom, de ez így most olyan fajta bunda, amilyet még nem is láttam.
Képzeld el ugyanazt focicsapatokkal. Begyűjtöd a híveiket, majd az adott csapat ellen kezdesz kampányolni a híveknél.

faszent 2014.05.04. 18:34:38

poll.pollcode.com/69529185_result?v

itt is AU-t hozták ki győztesnek, hát úgy látszik ebbe kell belenyugodni, a fiatalok őt ma jobban csípik, én pedig egyikük ellen se vagyok...

Mók_Ica 2014.05.04. 18:48:28

sziasztok :)
@dr. sziszi: szi-szi-szia :)

XO 2014.05.04. 18:49:13

Megvan! BL GYŐZTES AZ ETO! jöhet Krisz vissza a villába!

HAJRÁ IZA! :)

KRISZ FAN 2014.05.04. 18:54:00

@faszent: Te tudod, én nem foglalkozom ezekkel. Mi tegnap, ma is egyfolytában azt tudatosítottuk Krisz drukkereiben, hogy ne ezeken az oldalakon szavazzunk, hanem az appon. Ha meg már leszavaztál, akkor mozgósítsd a családtagokat, barátokat, ismerősöket, munkatársakat. Mondom nem azok fognak számítani. Nincsen ez még lefutva, de az biztos hogy nagyon szoros lesz a vége. Hajrá Krisz!!!

KRISZ FAN 2014.05.04. 18:55:19

@XO: Úgy leeeeeegyeeeeenn!! Komolyan már hiányoltalak!:)) Jó hogy visszatértél!:))))

Mók_Ica 2014.05.04. 18:55:41

@XO: szia :) éljen az ETO :)

XO 2014.05.04. 18:58:12

@KriszIza fan: bocsi,meccset néztem! :)
@Mók_Ica: jó kis meccs volt, esélyt sem adtunk az ellenfélnek! :))

LittlePurple 2014.05.04. 19:01:06

@XO: yesss, győzött az ETO! :)
ezzel a győzelemmel lett nemes a bosszú!

nosce 2014.05.04. 19:01:38

@KriszIza fan:
sztem a leglényegesebb h kinek ad a retek zöld utat, talán a mai öfiből kiderül, kivéve ha valamelyiknak olyan elsöprő a támogatottsága h a retek nem mer szembe feszülni

Mók_Ica 2014.05.04. 19:01:47

@XO: nem néztem, mi anyáknapoztunk :) nagyi látogatás volt :) igazi és pót is :)

XO 2014.05.04. 19:03:34

@faszent: ezek a kamu oldalak,nem is értem,hogy a retek miért hagyja,hogy működjenek (vagyis,de a nézettség miatt)!

Hajrá Iza! :) Mi Kriszre dobjuk ma a jelünk! :)

KRISZ FAN 2014.05.04. 19:05:18

@nosce: Ebben is igazad van. Ezt is írtam korábban.:)) Ha AU-t akarják, csinálhatunk mi bármit, akkor is az lesz amit ők akarnak. De tenni úgysem tudunk ellene, így nem is foglalkozom ezzel. Szorítok Kriszért, oszt meglátjuk mi lesz. :))

XO 2014.05.04. 19:06:31

@LittlePurple: így igaz! Mindenki érdemei szerint! :))
@Mók_Ica: a meccs előtt mi is! Itt volt mind a három majdnem gyermekem, volt a Mamának olgona ága...édesek voltak nagyon! :))

Mók_Ica 2014.05.04. 19:08:50

@XO: én már nem kaptam éneket :( már nagyfiú, nem énekel.... :) csak kívánta a boldogot :)

XO 2014.05.04. 19:09:14

Én bízom a szerkik nézettség-orientáltságában, ehhez pedig a legkiváló megoldást a HG forgatókönyv biztosítaná! :))

XO 2014.05.04. 19:10:28

@Mók_Ica: nálunk kicsik még! A legnagyobb 5 lesz nemsokára (már nagyfiú) :)

faszent 2014.05.04. 19:11:18

@XO:

HG forgatókönny?

mi az? kifejtenéd?

Mók_Ica 2014.05.04. 19:11:26

@XO: cukik :) :) még 13 évesen is cuki, csak másképp :) :) :)

XO 2014.05.04. 19:18:20

@Mók_Ica: azt hiszem mindig van amitől azok, kortól függetlenül! :)
@faszent: Hunger Games - Az éhezők viadala film, ahol Panem egyes körzeteinek kiválasztottjai életre-halálra küzdöttek a végső győzelemért. Minden körzet két embert adott,de a játék végén csak egy maradhat életben! A lényeg a szerelmet játszó pár felülírta szabályokat!

Lilith.Inanna1 2014.05.04. 19:19:08

Sziasztok. :) Ki kire tippel? Vajon ma ki esik ki?
@XO: @Mók_Ica:
Pusz lányok. :) Icácska ma is közvetítesz nekem? Talán Krétácska is befut. :)

XO 2014.05.04. 19:22:40

Ugorjunk! :)
@Lilith.Inanna1: szia! :) nálam Iza miatt Krisz!

beacska 2014.05.04. 19:41:40

@XO: :) nekem is jutott már eszembe ;)

]{udarauszkasz 2014.05.04. 20:00:16

Ezert ehhez vagy nagyon luzernek kell lenni, hogy ennyi no kozott a marokmarcsaval tolja, vagy csak szimplan egy megrendezett szinjatek ez az egesz ValoValag. Szerintem inkabb az utobbi.