Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Bridge 1x13 - The Crazy Place

2014. május 02. 09:00 - Zenóbia

Na, elértük az első évad utolsó részét, lássuk milyen tragédia lesz ma még, tisztára csalódott lennék, ha nem halna meg valamelyik főbb szereplő még így a legvégére, vagy legalább nyomorodjon meg, vagy falja fel a sivatagi homokszörny. Eva-t fel fogja, mert a véres péppé erőszakolt lány egy kocsi hátsó ülésén fekszik, de a kórház gondolata csak a sofőr srác fejében fogant meg, a főnök fejében meg inkább az, hogy lődd fejbe, ásd el, majd raknak fölé is egy rózsaszín keresztet. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, csodának kéne történni, az meg ebben a sorozatban nem nagyon szokott. Sonya lovat kefél Hanknél, aki még nem megy nyugdíjba, nem baj, mert Sonya szét is verné a fejét a kerítésen. Mármint a sajátját, nem Hankét.

1x13_bridge1.jpg

Dolgozni fog a juarezi lányok ügyén, még pedig Marcoval, aki most már tényleg összeszedte magát, és akkurátusan pakolgatja el a tárcáját, jelvényét, pisztolyát, fényképet Gusról, meg a rugós kést, biztonsági tartaléknak. A Kapitányt a halott lányok rokonsága fogadja a kapuban, meg Steven Linder, szintén magasra tartja Eva fényképét, ja-ja, ez itt még lehet, hogy él, még vagy két percig. Celia arcára kiült az undor, de ez itt egyenes út a sivatagi gödörbe, de legalább egyenes. Char létrehozatott Monte-val egy céget, indul a Millwright Szállítmányozási Vállalat, élén vele, Ray és Cesar meg alatta, Ray rohadtul nem ért semmit, de nem is számít, mert Charlotte most már jobban átlátja a dolgokat, mint ő, a kispályás hippi.

1x13_bridge2.jpg

Úgyhogy innentől nincs seggrepacsi sem, mert Ray immáron pont olyan alkalmazott, mint Cesar, és ő sem fogdossa a fenekét, ugye. Viszont csendesen vigyorog a háttérben, amikor Ray közli, hogy de hát őt Graciela megerőszakolta, mit tehet az ember, ha az arcába dugnak egy pinát. Sonya már dolgozik a lányok ügyén, és csatlakozik hozzá Marco is, aminek annyira örül, hogy pont leszarja, hogy az egész mexikói rendőrség benne van a buliban, és ha belemászik az ügybe, akkor úgyis kinyírják nagyon lassan és nagyon fájdalmasan. Mert végre megint van társa és barátja, és együtt ásathatják el magukat a sivatagban egy kaktusz alá, szuppper.

1x13_bridge36.jpg

Frye első megbízása nem éppen testhezálló, egy száz éves nénivel kell szívmelengető interjút csinálnia, mármint kellene, ha a néni nem pont aznap kapott volna infarktust, ami nem is csoda, mert a budija faltól-falig van pakolva pénzkötegekkel. Aztakurva, mondja Frye és Mendez is, na, és most meglépnek és vesznek egy szigetet, vagy mi lesz? Nem vesznek, most akkor hülyék, vagy nem hülyék? A budiban 40 millió dollár és 20 millió EUR volt, ami azt jelenti, hogy Frye rögtön az első napján belenyúlt valami kurva nagy szarba. Mendez meg kap is egy nagy borítékban egy kis darab pénzt, amire ráírták, hogy ne a pénzzel foglalkozzon, hanem hogy ki volt Millie Quintana. Marco lefoglalja a Kapitányt, míg Celia és Sonya végignézik a felvételt arról, ahogyan a belőtt Evát kivonszolják az őrsről.

1x13_bridge4.jpg

A Millwright Szállítmányozás ezennel beindult, ilyen formában sem hallottam még a Living on a prayert, menő. Ray vezet, mert neki már csak ez maradt. Marco addig üti ököllel a helyi zsaru fejét, míg az be nem vallja, hogy Eva még él, o-ó, pedig neki kellett volna fejbe lőni, hát csak maradt némi lélek ezekben a mexikói rendőr srácokban is. Ray akkora seggfej, hogy azt hiszi, egy filmben szerepel, ezért simán megfordul a szállítmánnyal, és visszamegy az autópályára, mert őt úgysem állítják meg soha. Cesar ki akar szállni, mert neki van egy kis esze, de a hippi nem hagyja. Marco és Sonya megtalálják a szerencsétlen Evát egy szegényházban, és szépen átsunnyognak vele a határon, csak Sonyának kell felmutatni a jelvényét hozzá, és megteszi, mert fejlődőképes.

1x13_bridge5.jpg

A lánnyal Hanknél köt ki, hol máshol, az meg hogy örülhet, hogy így keverik bele ebbe az ügybe, aminek a vége simán az lehet, hogy rájuk gyújtják az egész várost. Mint ahogy a zsaru gyereket fejbe lövik az utcán, mert ő nem lőtte fejbe Evát. Kellett volna, mert most így senki nem visz haza pelenkát, és szaros marad a gyerek segge. Char közben megismerkedik egy újabb fazonnal a hentes pultnál, Froome a jó isten tudja, hogy kicsoda, állítása szerint Char egyetlen barátja, aki mindenről tud, arról is, hogy mikor jár pisilni, mert ez egy ilyen faszi. Sonya érkezhetne egy jó kis gyógydugásra is az éjszaka közepén Marco-hoz, de nem, pedig sztem mindkettőnek jót tenne.

1x13_bridge6.jpg

Inkább megpróbálja meggyőzni, hogy nem jó ötlet kinyírni David Tate-et, bármennyire is szeretné eltörölni a föld színéről. Marco azt hazudja, hogy nem csinál semmi hülyeséget, most komolyan ezért kellett felkelteni ezt a szerencsétlent? De legalább lelökdösi a bicskájával a piásüveget az asztalról, Sonya meg hallgatja a kazettáját, Frye nyomogatja a nyugilabdát, Char bagózik, Mendez anyja meg hiába várja a busznál a gyárban dolgozó lányát, aaaanyira tudtam. Steven Linder meg kopogtat Hank ajtaján, mert jött a jegyeséhez látogatóba. Rózsa? Az nincs, mezítlábas tappancsok a csizmában, azok vannak. Marco meglátogatja Senor Galvant, azon egyszerű okból, hogy ő az egyetlen, aki képes elintézni neki, hogy bejuthasson a börtönbe, megölni David Tate-et. Nem is vártam mást! Ennyi volt az első évad, meglátjuk hányan élik túl a másodikat.

1x13_bridge7.jpg

 

Címkék: bridge
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása