Hogy volt?

Való Világ 6x110 - A szépkorúak előtt szagolgatott bugyi estéje

2014. május 01. 19:00 - sixx

Screen Shot 2014-05-02 at 8.59.23.png

Lilu egy, a 2014-es (2013-as?) év szavát, a Vs.hu szerint “öncsinek” fordítandó selfie-t hirdető fehér miniruhaszerűségben nyitja a műsort, amiben egy nyuggerkommandó beveszi magát a villba, de sajnos nem verik agyon egyik lakót sem tiszteletlenség vagy hulgánkodás miatt, pedig. De ne ugrogyunk ennyire előre, rengeteg érdekesség történt előtte is.

Például:
Roxynak van hangja. Nem túl érces és mély még, de az látszik, hogy ebből a kis dögből nagyszerű házőrzőt lehet nevelni, ha agyon nem kényezteti a gazdája. A kutya ugat és szűköl egy kicsit, próbálkozik a vellaajtóval és a nyugiszobával is, nagyon aranyos, ahogy igyekszik felhívni a lakók figyelmét a kínjaira (értsd: egyedül van, unatkozik és éhes). Viki ébred elsőként, és megeteti, kicsit játszik vele, Roxy hálás és helikopterezik, aztán jön hozzá a reggel igencsak szénaboglyafejű KokkIza és ő is megsimogatja. A kutyalány olyan boldog, mint az a kiscica, amit a kollégáim és a tűzoltók mentettek meg pár napja (itt a videó). A kutyának ház kell, ezt Debil és Traktoros építi meg, meg takaró, amit a lakók varrnak. És azt hiszik, hogy azután, hogy kitettek neki egy kényelmes puffot, Roxy majd bemegy a kutyaházba. Muhaha. Bónusz: Bugyitlan szellemét megidézve Viki kőművesdekoltázst villant.

Aztán:
Egy nyugdíjas turistacsoport érkezik a vellába. Biztos ez is egy olyan út volt, amin ebédet kínálnak szegényeknek, ha végighallgatják a termékbemutatót. (Azt nem tudom melyik a nagyobb kibaszás). A lakók dolga: idegenvezetni. Traktoros a kertet és a nyugit mutatja meg, utóbbiban addig pofázik a kúrásról, hogy egy néni rászól, menjünk már fiatalember. Na ja, fasz akarja hallgatni, hogyan dugnak KokkIzáék. Debil a mosókonyhát mutatja meg, szagról megmondja, hogy egy tanga Vikié, és elmeséli, hogy itt szokott szarni és segget mosni. Utána jön a háló ahol, legalábbis KokkIza elmondása szerint egy néni megfésülte a haját az ő fésűjével és megfogta Traktoros büdös cipőjét. Fúj bazdmeg. Érdekesség: Debil nem ismeri a turbékolni szót, helyette a turbickolnit használja, határeset, elfogadjuk. KokkIza a nappalit mutatja be és énekel egy sort, közben a nénik és bácsik fotóznak. Pinknek a konyha jutott, Vikinek meg a dzsaku, amibe bemutatás után minden lakó beleugrik ruhában, majd csuromvizesen eléneklik az Aranyesőt.

És még:
- KokkIza és Traktoros a kiválasztás után megbeszélik a dolgokat.
Tegnap még dugtunk, ma meg jelent raksz rám?
- Traktoros a démonaival küzd és sír. KokkIza sír és ideges.
- Traktoros nem csinált segget a szájábúl.
- KokkIza igen.
- Viki fűti KokkIzát odakünn, Traktoros be van szarva Debiltől, azért nem tette rá a kendőt.
- KokkIzát szíven baszta az árulás.

Na és akkor:
A Vacsoracsata-hét mai áldozata Traktoros, aki valami iszonyú gáz elnevezésű kaját csinál, hagyjuk is, nem baszom fel magam rajta megint. Az előkészületek felemásak, Traktoros elejt egy palack kólát, ami összefröcsköl mindent a nappaliban és a konyhában, így felmosással kezd, majd azzal szembesül, hogy Pink az összes olajat elhasználta, és neki nem maradt, úgy meg nem tud főzni. Próbálkozik vajban sütéssel, de odaégeti a csirkemellet, szerencséjére megtalálja Pink tegnapról ott maradt használt, fekete olaját és abban kisüti a cuccot, ami mézes-csilis csirkemell, köretnek viszont csak salátát tud adni, A desszert: csokifondü. Az estéhez hozzátartozik még egy zenegép és egy X-Box is, mindenki jól érzi magát, csak Pink nem, aki a tegnapin annyira megsértődött, hogy inkább nem eszik - pedig Traktoros neki külön csinált valami kímélős vega(?) kaját. Aztán megenyhül és összeborulnak.

Na, ennyi.

Tegnap vót:

Debil már szagról felismeri a vellapinákat. Tényleg be kéne már fejezni, a pali meg fog bolondulni napokon belül. 

Címkék: vv6
531 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittlePurple 2014.05.02. 14:30:21

@XO: Nálunk tegnap volt nagy családi hejehuja, evés-ivás, nagyon szerettem! Ma pedig pihi ;)
Itt dörög, eseget, megy arra felétek!
Jó bulizást! :)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 14:37:59

@LittlePurple: a kilógó bigyóra emlékszem, ami hátul kikandikált neki, de más alkalmakra annyira nem. Én kérek elnézést, jobban is figyelhettem volna. Majd visszanézem az elejétől, és csak Viki fenekére koncentrálok. Mélyen szégyellem magam, amiért Tejó feneke jobban zavart, talán azért lehetett ez, mert Tejó elő volt adva szexistennőnek, pedig egy darabos, lomha némber volt, míg Viki az ami, egy túlsúlyos, komplexusos lány a suliból.
Így neki nem a fenekére, hanem a szájából előtörő hazug mondataira koncentráltam.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 14:39:30

@mercsi: de pont a napokban, és pont K-ra írta Katica a pöttyöst, szóval hátha mégis jár neki az az 5 perc hírnév :D

LittlePurple 2014.05.02. 14:42:22

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: :D oké, csak a retinádra vigyázz, nehogy beleégjen a látvány, és mindenhol csak azt lásd.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 14:43:34

@LittlePurple: rendben, igyekszem, majd felveszem a napszemüvegem :D

Nagy Endre 2014.05.02. 14:46:38

@mercsi: Viki az Viki.ha ő van a porondon akár kiselőadást tart akár másikat szidja kuss van mindenkinek.:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 14:51:26

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Viki az ami, egy túlsúlyos, komplexusos lány a suliból ...... a szájából előtörő hazug mondataira koncentráltam.'...""

Krisztián Adatlap:
Mi az, amit biztosan megtenne a fődíjért: BÁRMIT
Előfordulhat olyan helyzet, ami miatt feladnád a játékot: NEM

Akkor most ki a hazug?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 14:55:10

@Nagy Endre:"... Viki az Viki.ha ő van a porondon akár kiselőadást tart akár másikat szidja kuss van mindenkinek.:D ..."

Nem tűnt fel, hogy az éppen nem tárlatvezetést csinálóknak másik helyiségben kellett tartózkodniuk?

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 14:57:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nemár, azt nem mondd, hogy Viki nem hazudott?
Nem utálom érte, ezért ment oda, szépen végig is vitte, nem rogyott meg, komolyan elismerem.
De hazudott, sokszor.

Az adatlapról csak annyit, akkor ezeknek a gyerekeknek még gőzük sem volt arról, mi vár rájuk bent, hogy fogják pszichésen bírni. Beírtak valamit, amit akkor gondoltak.
Kijelenteni valamit korábban, és később azt felülbírálni más, mint hátsó szándékkal félrevezetni embereket, önös érdekek alapján. Szerintem. De béfejeztem.

mercsi 2014.05.02. 14:57:22

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: nagyon cukik vagytok (annyira nem, mint Pinki :D), de ez a mondás TÉNYLEG mindennapos használatú. az én környezetemben legalábbis rendszeresen használjuk. szerintem nulla a valószínűsége annak, hogy innen lopták ezt a kifejezést, de ugye az még nem a lehetetlen esemény. :D
@Nagy Endre: ez így van :D

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 14:58:22

@mercsi: elhiszem, de én még soha nem hallottam :D

Nagy Endre 2014.05.02. 15:06:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: De feltünt de gondolom nem szegtek sazbályt ezzel:D De ez mindig jellemző volt Vikire a mostanitól független.Mondjuk a jacuzziba azért nem zavarta hogy a többiek bejönnek vele.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:08:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: miért aki mást írt és közben bármit megtenne a győzelemért az milyen?ennyi erővel az adatlapok is győzhetnének.ez nem mérvadó.mindenki igyekszik valami érdekeset nagyotmondót irni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 15:09:55

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: "... nemár, azt nem mondd, hogy Viki nem hazudott?..."

Hát persze, hogy nem mondtam ilyet. Azt mondom, hogy Traktoros hazug. A különbség az, hogy Viki megígérte, hogy megőrjíti a társait, senki nincs tőle biztonságban, Traki meg az eccerű, őszinte címkével jött - és folyamatosan ezt hangoztatja,erre próbál ráerősíteni. Most meg belezavarodott a szerepbe.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:12:08

A drágalátos viktória meg ezt írta:

Mi az, amit biztosan megtenne a fődíjért:

Nincs olyan, amit ne tennék meg.

Előfordulhat olyan helyzet, ami miatt feladnád a játékot:

nem (haláleset sem)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 15:14:00

@Nagy Endre:"... De ez mindig jellemző volt Vikire a mostanitól független..."

Nyuszika, hol a sapkád? :D

mijafene van 2014.05.02. 15:14:49

Hajrá AU,egy szerencséje van,itt csak csevegnek,tippelgetnek,osszák az észt,de a szavazatok zöme nem innen jön. Nyerd meg,takarítsd le a kifutók gyöngyét és a meghódított hősszerelmes nánási öszinteséget mímelő fijút. Érdekes, itt vidéken élünk,soha nem döngetjük a mellünket őszinték vagyunk,élünk,dolgozunk,földeken,állatokat nevelünk és úgy gondolom az "őszinteség" velünk született éppen úgy ahogyan a városban élőkben is,Még ha nem melldöngetve hangoztatjuk. Remélem lesz Vikinek alkalma belenevetni abba az őszinte arcba ahogyan meg ígérte,én megnézném. A hármasba AU-Viki-Zsófika.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:15:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Akkor a benntiek is rosszul látják mert még senki nem mondta neki hogy nem őszinte vagy hazudik.azt igen hogy bunkó vagy agresszív.neki volt eddig a legkevesebb kamu dolga bennt tartja magát ahhoz amit kimond.sokszor lehet nem szimpatius de nem egy ropi gyerek vagy egy olyan ember aki a szemedbe mosolyog aztán meg kiküldene párbajra.

KRISZ FAN 2014.05.02. 15:15:27

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Szia!! Megérkeztem én is. Délelőtt melóztam, ebéd után egy kis megérdemelt ejtőzés, most ébredtem, kávéztam, magamhoz tértem. Látom vannak szépszámmal a love-ellendrukkerek. Gondolom úgy voltak vele, nincs itthon a macska, cincognak az egerek. Na de mostmár itt vagyunk keményen. Majd próbálok én is figyelni a részletekre, aztán közvetítünk!:)) HAJ-RÁÁ IZA!! HAJ-RÁÁ KRISZ!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 15:16:43

@Nagy Endre: "...Előfordulhat olyan helyzet, ami miatt feladnád a játékot:

nem (haláleset sem) ..."

Egyelőre - szerencsére - bizonyíthatatlan, hogy mit tenne.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:17:23

Az őszinteséget nem csak abban lehet mérni hogy mit mondasz hanem hogy hogyan cselekszel.Ahogy az agresszió sem csak fizikai hanem verbális is pláne ebben a játékban ahol sokan ezzel élnek mert a fizikai kizárással jár.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:19:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ennyi erővel mindenki adatlapjába bele lehetne kötni nem?akkor töltötték ki mikor még nem tudták kikkel lesznek együtt milyen lesz a játék.tök más az egész én nem kérek ezek alapján számon senkit a bennti dolgai a fontosak meg milyen ember ennyi.

KRISZ FAN 2014.05.02. 15:22:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Már ne haragudj, de ezt szinte valamennyi játékos elsütötte. Krisz esetében annyi történt, hogy nem kalkulálta bele azt, hogy megszeret, beleszeret valakibe. De ezt Izának is elmondta már. És talán ez őt ugyanannyira, ha nem jobban zavarja. Ezért írtam korábban, hogy totál össze van zavarodva, és örlődik a szerelme és a családja között.

mercsi 2014.05.02. 15:23:25

@Nagy Endre: arról nem is beszélve, hogy GyúrósJózsiFélix adatlapján is az szerepelt, hogy mindent megtenne a főnyereményért és csak haláleset esetén adná fel a játékot. aztán láttuk, mi lett...

malevil2050 2014.05.02. 15:25:03

@ő-szinte: @Avanivi: Akkor mi egy húron pendülünk :) Én az " E " - n mert az a legvastagabb :)Igen amikor káosz barátomat leléptették ( erősen vitatható módon) aztán lassan a többi "
beszámítharó " egyéneket is likvidálták , akkor én is leléptem ( meg jó páran még ).
Engem így a végére visszahajtott a kiváncsiság , gondoltam hátha- de nem ) .Mit láttam mindig? hát a love tombol, nem tombol !? Szegény tévében hangszórót kellett cserélnem, mert nem bírták a volumét :)
Szórakoztatónak kellene lennie,mert az kapcsolja ki az embert.(engem legalább is).De az már inkább idegesitő.Aztán próbáltam itt beleolvasgatni de itt meg szinte állandóan tudor tudorojevicsek osztották a frankót , meg volt főzőcske de okosan :) meg ilyen nyalánkságok.
Persze a hiba az én készülékemben van , de majd egy két csövet kicserélek benne :) Na meg nekem is kellene már egy másik fej , mert ez már rég tele van :)

malevil2050 2014.05.02. 15:27:11

@Gia: Fináléra kész lesz :)

KRISZ FAN 2014.05.02. 15:29:46

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Az egyik nagyon zavaró Vikiben az az, hogy ő mindenkit kioszthat, mindenkit kritizálhat, és közben a szenvedő félnek kussban kell az egészet végighallgatnia. Mikor megkapná az előtte általa elmondottakra a választ, akkor meg folyamatosan belepofázik a másik mondandójába, nem tiszteli meg azzal hogy végighallgatja, és aztán esetleg reagál rá. Sőt előszeretettel hozza fel a "én nő vagyok, hogy beszélsz velem" dumáját. Szóval akkor hogy is van ez? Amilyen a adjonisten olyan a fogadjisten.

KRISZ FAN 2014.05.02. 15:33:48

@mijafene van: Ehhez azért lesz még nekünk hajdú-bihari vidékieknek is egy-két szavunk. HAJ-RÁÁ IZA!!! HAJ-RÁÁ KRISZ!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 15:34:35

@Nagy Endre:"... de nem egy ropi gyerek vagy egy olyan ember aki a szemedbe mosolyog aztán meg kiküldene párbajra..."

Nem, ő csak megbocsát a barátnőjének, aztán megdugja, és csak azután küldi ki párbajra.

"...az őszinteséget nem csak abban lehet mérni hogy mit mondasz hanem hogy hogyan cselekszel..."

Bort iszik és vizet prédikál. Ebben benne van, hogy nem lehet önmagában nézni a szavainkat és a cselekedeteinket. Általában azt tartjuk őszintétlennek, aki mást mond, mit amit cselekszik. Itt még azzal is meg van spékelve a dolog, hogy nem csak konkrét egy-egy-esetbeli hazugságokat látunk, hanem amikor valaki el akarja hitetni magáról összességében, hogy másmilyen.
Mire gondolok például: Viki: na eddig hazudtam, mint tudjátok, most igazat fogok mondani. Traktoros meg: arra teszem a jelet, akit a legjobban szeretek a világon.
Szvl szerintem erről van itt szó. Viki jobban tudatában van a szavak jelentésének, Traki az eccerűbb gondolkodásával téveszt.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:37:24

@mercsi: Ezért írtam hogy ne ezek alapján ítéljünk meg valakit....valaki meg mittudomén beírta hogy a kóla a kedvence és nem azt issza bennt állandóan gondolom senki nem kritizálja:D

mercsi 2014.05.02. 15:38:16

@Nagy Endre: igen, én csak ráderősítettem :)

Nagy Endre 2014.05.02. 15:41:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: akkor nézd vissza hogy mit mondott a táblánál legutóbb hogy lila van rajta és azért nem teszi izára majd akkor ha nem lesz védett.én sem értem hogy miért tett viszont iza meg rátette volna de meggondolta magát. és ham nem tette volna lehet hogy akkor meg krisz megy párbajra a két jelével pl.mindegy megbánta és sem erre számítottam.

KRISZ FAN 2014.05.02. 15:41:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem tudom te mit nézel, de ezek szerint nem a VV6-ot. Krisz egyáltalán nem akarta párbajra küldeni Izát, a drága Viki ármánykodásának hála jött majdnem mégis össze. Ő csak azt tette amit ígért korábban, és amit lilakendősként nem tett meg. És nem azért mert nem szereti Izát, egyszerűen szerintem ez a család felé tett gesztus volt. Mondom örlődik a szerelme és a családja között. Jelezni akarta nekik, hogy nem feleljtette el miket vágott a fejéhez Iza, szereti Őket, de Izát is. A történtek ellenére is.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:44:09

ennyi erővel azt is lehetne mondani hogy állja a szavát nem?mégha szarul jött ki.a lemeznek két oldala van mindig.ő sem gondolatolvasó hogy kitalálta volna iza is mehetett volna párbajra így.

Nagy Endre 2014.05.02. 15:45:47

Ennyi erővel aureliot is lehetne hibáztatni mert a kedves zsoltikáját odalökte krisznek párbajra.viki szépen kimaradt ebből így au zsolt és teó tette a jelet kriszre aki megmondta hogy zsoltot viszi és nem most hanem korábban.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 15:48:29

@KriszIza fan:"... Nem tudom te mit nézel, de ezek szerint nem a VV6-ot....+

"FAN"-okkal nem szívesen vitatkozom, mert ők már döntöttek, szimpátia alapján. Nem érdekli őket a JÁTÉK - valószínűleg ezért tűnik úgy neked, hogy más műsort nézünk mi ketten. És feltehetőleg így is van :)

Nagy Endre 2014.05.02. 15:50:49

@KriszIza fan: Szerintem otthon nem csalódtak benne.Kurva szar ez szeretsz valakit aztán meg otthon a család barátok meg az önbecsülésed.Abszolut értehtő ez a kettős érzése.és kinntről semmi infó nem tudod mi lehet...

LittlePurple 2014.05.02. 15:54:43

@malevil2050: a szabadidődben sikerült már összeszámolni, hogy hány tudorojevics osztja az észt 0-24-ben? ;) :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 16:02:52

@LittlePurple:".. hány tudorojevics osztja az észt 0-24-ben? ;)..."

Aszittem, azé vagyunk itt :( Nagy szellemek, ha találkoznak...

Nagy Endre 2014.05.02. 16:07:16

@LittlePurple: Veled együtt megvan a létszám:D

LittlePurple 2014.05.02. 16:07:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát pont azért írtam, hogy be tudjuk írni a Nagy Könyvbe! :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.05.02. 16:09:09

@Nagy Endre:"... akkor nézd vissza hogy mit mondott a táblánál legutóbb hogy lila van rajta és azért nem teszi izára majd akkor ha nem lesz védett...."

Ez például olyasmi amit nem értettem. Tulajdonképpen számomra az Iza-Viki vonal a legkevésbé érthető. Egyikük indítékát sem értem. Mert tagadhatatlan, hogy Iza is gondolkodó, csak ő igyekszik tartani magát a kimondott dolgokhoz. Ha nem, akkor azt külön kiemeli, mielőtt a szemére vethetnék.

sixx · http://comment.blog.hu 2014.05.02. 16:09:31

kéne nekem egy stream link estére. valaki?

LittlePurple 2014.05.02. 16:09:42

@Nagy Endre: kivételesen most egy kis apró momentumról elfeledkeztél: 0-24-ben nem vagyok itt, és nem rugózom minden hozzászóló minden szaván :D

KRISZ FAN 2014.05.02. 16:13:46

@Nagy Endre: Így gondolom én is. Rénéztem az FB oldalára, és a család részéről csak pozitív viszzajelzéseket olvastam. Izát sem ekézik, sőt nagyon szimpatikusan arra kérik a támogatókat, hogy az ellenfeleit se pocskondiázzák. A család azt szeretné, hogy ha párbajra kell mennie Krisznek, akkor tisztességes tiszta küzdelemben vívja meg a csatáját. Nem úgy hogy befeketítem az ellenfelet. Ez főleg annak tükrében tiszteletre méltó, hogy közben az FB-on olyan oldalak alakultak amiken csak ekézik Kriszt, és ha valakinek ez nem tetszik és szóvá teszi akkor kitiltják őket.

ő-szinte 2014.05.02. 16:19:37

@Ronla: te téveszmés, honnan veszed, hogy én szép vagyok? :-DDDDDDDDDDDD

@BALDÓVER ZALÁNKA: mer mi nem vótunk elég kifinomultak nekijük ;-DDDDDDDDDDDD

@Avanivi: igen, sajnost pont így érzek/éreztem én is... :-////
és sztem is Au nyeri, bár ő sem érdemli meg
nekem vmiért izé minimálisan szimpatikus, talán a rettentő nagy igazságérzete tetszik, és, hogy hangot is ad neki (nem a kurvaanyázásra gondolok természetesen :-) )

@malevil2050: ja, egy EKG-n vagyunk ;-) :-DDDDDDDDDDD
igen, feltűnt, hogy a műsor szinvonala miatt sokan eltűntek... :-(
én is
igazából már csak az itteniek miatt nézek be néha, meg én is reménykedem hátha... DE NEM! :-S :-D :-/
ugye van az a butaság ami szórakoztató (vv4, vv5) és van az ami már nem, mert idegesítő (vv6)
hát így... :-/

Nagy Endre 2014.05.02. 16:19:59

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az Iza Viki vonal nekem is egy nagy kérdőjel...

Nagy Endre 2014.05.02. 16:22:06

@KriszIza fan: Ez nagyon normális és korrekt hozzáállás.

Ronla 2014.05.02. 16:47:39

@ő-szinte: minden nő szép, akad köztök túl szép, természetesen szép, és néhány olyan, akire néhány sör után azt mondom, hogy egzotikus szépség. :D

mercsi 2014.05.02. 17:03:33

@sixx: látom, ketten már linkelték a streamet (egy tanács még a linkhez: ha az elején nagyon sokáig - akár 10 percig is buffering-et ír, akkor se lődd le, mert sokszor csinálja ezt és egy idő után megjavul) :)
én ezek után csak hálámat fejezem ki, hogy a kérésedből következően a mait is TE fogod írni!!! :) :) :) a mai és a tegnapi is baromi jó volt, köszi :)

csillagkukkancs 2014.05.02. 17:22:46

már-már nem is merek írni, véleményt alkotni, mert Előember és Puttonykönnyítő Izabella rajongók elfoglalták az oldalt.
egy kérdést azért mégiscsak belelövök a virtuális kávéházunkba: hogyan vagytok képesek ilyen egysíkúan látni az említett embereket? hogy nem látjátok Előember mindenáronságát?
megértem, ha vkinek egy-egy szereplő szimpatikus, de ez a rajongás már-már szélsőség felé megy.

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 17:25:43

www.valovilag.hu/video/248521
nyú vidijó
Viki ma se fogyózik, és böcsületes, mint mindig :)

nemhiszemelhogymindennévfoglalt 2014.05.02. 17:32:19

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: mielőtt vlki beleköt, mosolyogva írtam, jó trükk, ügyes. Főleg, ha a többiek beveszik, hogy ő sütötte.

Rémület 2014.05.02. 17:52:48

@csillagkukkancs: Egyetértek. Nálam a köpködés verte ki a biztosítékot. Ilyen alpári módon nem viselkedik felnőtt ember. Hiába védik itt a rajongók a két butuska gyereket. Egy húszéves már nem gyerek. Fiatal felnőtt, aki megtanult viselkedni és konfliktusokat kezelni. Ha meg mégsem, akkor komoly hiányosságai vannak, amit nem szabad elnézni neki. Na, mindegy. Mióta Teót kiválasztották, nem nagyon nézem a műsort. Itt olvasgatok, de az is agyrém, ami itt megy. Némelyek teljesen fanatikussá váltak.

mercsi 2014.05.02. 17:53:24

@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: szerintem poén, amit Viki csinál a főzésnél :) Pinkinek is lehetett volna ennyi esze :)

Mirocska 2014.05.02. 18:19:01

@mercsi: Jó, hát azért Vikinek mindegyiknél több esze van... És ezt jól ki is használja! :-DD

mercsi 2014.05.02. 18:20:01

@Mirocska: épp ezért drukkolok neki :)

malevil2050 2014.05.02. 18:20:53

@LittlePurple: van egy visszatérő vándormadár ( valahány név a naptárba jeligére).Ő aztán kenivájsz a témát neki még a monológ, a dialóg, a trialóg is kevés :) Aztán ezen kivül azt hiszem még kettő akik petrencés ruddal mérik az okosságot.Ők osztoznak a mindentjobbantudok élmezején.:)

faszent 2014.05.02. 18:22:30

@mercsi:

Viki ugyanazt teszi, amit Peti annak idején, aki a közönséghez beszélt a kamerákon át, mintegy cinkosaivá avatta a közönséget, azaz a közönséget előre és útközben beavatta a hazugságaiba, és a többi játékos átverésébe, ezzel azt üzente nekik, hogy nem titeket verlek át, hanem őket, magyarul "szövetségeseivé tette a nézőket" az átveréseiben, és így a közönség ezeket elvileg elnézhette neki, mint taktikát, már aki akarta, és úgy látom vannak is erre vevők. Én nem. Nekem a taktika ez nem ez, engem kifejezetten irritál ahogy Viki átveri a társait.

Persze egy szappanoperában elengedhetetlen az intrikus karakter, akit a nézők imádnak utálni, de viszont az életben én nem szeretnék olyanokkal együtt dolgozni, vagy egy szigetre keveredni, illetve nagy ívben szeretem elkerülni, az olyanokat, mint T34.

A galuskáról való hazugság persze a legkisebb és legártatlanabb tétel, váljék a bolti süti egészségükre, nekem mindegy, hogy ki sütötte, sokkal borzasztóbb, amikor embereket uszít egymás ellen, illetve játszik ki egymás ellen, amikor Jágóként élethalál küzdelmet szít a felek között.

Mirocska 2014.05.02. 18:22:52

@mercsi: Én azért kíváncsi lennék arra, hogy mihez kezdenének magukkal, ha Viki nem terelgetné őket erre-arra... :-)

faszent 2014.05.02. 18:25:45

@Mirocska:

nekem is érdekesebb volna egy olyan dráma.

malevil2050 2014.05.02. 18:27:15

@ő-szinte: Áhh azért csak gyere be néha néha , legfejebb megbeszéljük h mit főzzünk :) esetleg mikor megyünk pisilni :) kicsit kamerázunk :) leoltjuk az ellendrukkereket ( mi ellen? az mind1) irogatunk az időjárásról :) udvarolgatunk ( ez unisex) , mindenkinek szbad mindent :):)

mercsi 2014.05.02. 18:28:35

@faszent: én nem néztem a korábbi VV-ket, szóval elhiszem, hogy Péter vagy kicsoda olyan volt. azt is megértem, hogy te nem kedveled Vikit, de engedd meg, hogy nekem más legyen róla a véleményem. ha nem tévedek, ez még nincs betiltva. sőt, az sem, hogy a véleményem le is írjam.

csillagkukkancs 2014.05.02. 18:30:45

egy kicsit el vagyok veszve.@malevil2050: :((((

faszent 2014.05.02. 18:32:23

@mercsi:

Hol tiltottam be? Hol írtam, hogy nem lehet meg a véleményed? Sehol. Ezt szerintem túlgondoltad. A saját következtetéseidet tulajdonítod nekem. Én csak a véleményem írom le ahogy te is.

csillagkukkancs 2014.05.02. 18:33:08

Viki kever,kavar de most mondjátok, ha nem ilyen karakter lenne, mivel tünt volna ki a suttyó közül?
és mindezt okosan csinálja. ez legalább valódi, s nem mükapcsolat, s nem müőszinteség. :D

LittlePurple 2014.05.02. 18:35:24

@csillagkukkancs: @Rémület: @faszent: egyet értek (Y)
vikkancshoz még annyit, hogy amiket tesz, azt gyakran fűszerezi aljassággal, és ezt a jellemvonást gyűlölöm legjobban.
Hajrá Aurelio!

csillagkukkancs 2014.05.02. 18:38:29

@LittlePurple:
na, akkor Aurélia kit hív ki? /legjobban Előemberesnek örvendeznék. lehet Zsó-fika lesz az ellenfél - és én akkor se dőlök a kardomba. kinn a helye mindkettőnek./

LittlePurple 2014.05.02. 18:46:17

@csillagkukkancs: végül is indoka mind a négy játékossal szemben lehet, több szempontból is választhat, egyik sem áll közel hozzá, és itt most oldalakat lehetne írni: ki miért, és kit miért jobban, de akárkit válasz, nagy esélye van visszamenni! Hajrá Aurelio!

hovatovább? 2014.05.02. 18:53:40

@csillagkukkancs:
"és mindezt okosan csinálja"

Csak csöndben kérdem: miben merül ki ezen zseniális személy okossága?
Mert én eddig azt hittem, hogy ezt a műsort nyerni mentek be,
nem pedig elveszíteni.
Kizárólag akkor tartanám a játékát okosnak, ha bármi esélye lenne a győzelemre.
Jelenleg csak az 'unszimpátia' versenyt nyerné meg, és még a kőbuta Zsófika is népszerűbb, mint ő.

Okos játék?
Én csak egy öntelt 'intelligens' balféket látok, semmi mást.

faszent 2014.05.02. 18:53:43

@LittlePurple:

Igen, egyedül AU maradt életképesen a színen, sajnos Iza pár héttel ezelőtt elbukott, jóvá tenni már nem lesz ideje, Krisztián pedig most vágta el magát, mikor jóval a megbocsátás után csökönyösen ragaszkodott egy régi ígéretéhez a jelrakásban, és ezzel szarvashibát követett el a végjátékban. A fentieket láttam esélyes játékosnak, de bírtam még Pinkit és Teót is, viszont e percben AU-nak akkora előnye van, ami mostanra már behozhatatlan, kivéve, ha az RTL bedob ellene valami nagyon durva dolgot, biztos lehetne mit, de én nem akarok écákat adni a csatornának.

Szentpeter 2014.05.02. 19:02:27

Az alkalmazás kérdése : Aurelio helyében ön kit hívna ki Párbajra?

A tajparaszt vezet....

Cimili 2014.05.02. 19:06:43

Sziasztok! Van új posztcsi.

Szentpeter 2014.05.02. 19:09:33

@hovatovább?: Minden nézőpont kérdése...
Viki kifejezetten jó játékos, mert van stratégiája, és azt ki tudja vitelezni..
Nem vállalok nagy kockázatot ha azt mondom Viki a civil életben a legéletképesebb..
Na de itt a csavar, mert a néző nem komázza az ügyeskedőket, igen is ne legyen bonyolult jellem aki játszik, lehet akár szimpi aki még az őskort is tagadja, vagy aki késsel udvarol, vagy aki telibe anyáz, vagy a faszát pörgeti 100 ezer ember előtt...

Legyen egyszerű, és hülye mint a barom....

csicserierika 2014.05.02. 19:14:18

@Szentpeter: a nap hozzászólása :) röhögök

hovatovább? 2014.05.02. 19:21:19

@Szentpeter:
Értem és, tehát az a stratégia, hogy minél többen utáljanak.
Aztán majd csak nyerek valahogy.

Életképes: ja, aki a karrierjét többlépcsőben elbassza, az tényleg az.

Bonyolult jellem: ezt viccnek szántad?

Sajnos Viki is "egyszerű, és hülye mint a barom.... "

candyperfumegirl 2014.05.02. 19:29:19

Hát sixx, kösz a cicamentős videót, mai bőgésadag megvolt. :)

mercsi 2014.05.02. 19:31:52

most nem azér', de ahogy itt olvasgatom a kommenteket, nem utálja mindenki Vikit. vagyunk páran, akik neki drukkolunk.

csillagkukkancs 2014.05.02. 19:34:51

...és nem vagyunk szerelmesek se Előemberbe, se Puttonykönnyítő Izabellába.
jaj! a szerelmespár intelligensebb fele tegnap megint kézmozdulatokkal mutogatta el a szerelmeskedést. no, igen. ez a szerelem. :D

mijafene van 2014.05.02. 19:35:29

@KriszIza fan: Igazad van,lesz szavunk,itt Polgáron se a "szép" pár a nyerő,és ez ugye Hajdú Bihar,sőt nánás szomszéd városa. AU-VIKI-ZSÓFI....

Nagy Endre 2014.05.02. 19:37:53

@Szentpeter: tedd hozzá féltékeny mert be volt szarva hogy krisztián iza felé nyitott ő meg mint eljátszotta nagy halált.ez nagyon gáz ennyire félni hogy egyedül marad mert nem lesz egy erős cinkostársa.krisz nem is lett volna jó partner mert tök ellentéte.nem is volt partner neki szinte semmiben ami kibaszás volt arra ott volt neki zsolt.a másik hogy szomorú volt látni hogy zsófikának se engedte hogy megölelje egy székkel védekezett.nagyon ép személyiség gondolom...amellett a verbális agresszió is nagyon klassz dolog tőle .itt tudott ezek közt erős lenni.hát ez aztán egy egészséges emberre utal.

csillagkukkancs 2014.05.02. 19:45:56

az legalább kiderült, hogy a kézjeleket durrogtató intelligens Előember nem homoszexuális. elképzelhető, hogy ezt ők sajnálják. pedig ne tegyék! :D
ez is vmi. és kíváncsi vagyok azokra a hölgyekre, akik ezek után Előemberrel képesek lesznek kapcsolatra. szexuális kapcsolatra.

Nagy Endre 2014.05.02. 19:50:58

4 emberről gondolom hogy tényleg van helye a játékban és bírta is meg tett érte:Viki, Krisz, Iza és Au.Tök más karakterek de talán ez a jó hogy mindenki választhat kivel tud jobban azonosulni.Össze lehetne gyúrni belőlük akár egy ideális VV játékost is:D

Krétagarbó 2014.05.02. 20:03:58

@Ronla: van a "kicsit szép" kategória is. (de lehet, hogy az már az, amihez kell pár sör.)

Krétagarbó 2014.05.02. 20:13:10

@Mirocska: én nem lettem volna rá kíváncsi. szerintem nagyon unalmas (pontosabban még unalmasabb) lett volna, a reggeli-délelőtti-délutáni-esti döglést max. egy-két kurvaanyázás szakította volna csak meg.

KRISZ FAN 2014.05.02. 20:31:22

@mijafene van: Nézd, mindenkinek szíve joga kinek drukkol. De azt nehogy már szó nélkül kelljen elviselni, hogy egyesek Kriszt és Izát szapulják. És ha ezekre egy szimpatizánsuk válaszol, akkor meg megkapjuk hogy na az oldalt már megint megszállták a szerelmespár fanjai. Természetesen elhiszem hogy vannak akik még itt is Aunak drukkolnak, mondom szíve joguk. Az biztos hogy itt nánáson a nagytöbbség Krisznek szurkol. Isten igazából nekem a stílussal vannak problémáim. Ugyanis az Au vagy Viki drukkerek eléggé trágár módon ekézik Kriszt és Izát, sok mindennek elmondják őket. Vedd létszíves a fáradságot és nézz fel az FB-on Krisz családja által működtetett oldalára. Ott direkt kéri a család, hogy a szimpatizánsok lehetőleg ne szapulják az ellenfeleket, ők ugyanis azt szeretnék ha Krisz tiszta küzdelemben vívná meg a csatáját. Semmi mocskolódás, befeketítés. Tiszteletben tartom a döntésedet, hogy Aunak drukkolsz. De ha ők fognak párbajozni, akkor dőljön el fer küzdelemben. Bocsi kicsit hosszúra sikeredett.

ő-szinte 2014.05.02. 20:40:03

@Ronla: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
mosssst elbizonytalanodtam, hogy melyik lehetek :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

@malevil2050: :-DDDDDDDDD a verbálszexet kihagytad,úgymond ;-)

ő-szinte 2014.05.02. 20:42:42

@BALDÓVER ZALÁNKA: Köszönöm Zalánka, kedves tőled :-)
de neked mindenki szép akinek van cicije :-D ;-)
ebben a korban ez még így van ;-)

Gerzson Balambérné (Marika) 2014.05.02. 20:56:55

@ő-szinte: ;-) látom visszatért az életkedved, már szépen kerekednek a Déid.
süti beállítások módosítása