Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hawaii Five-0 - 03x17

2014. április 28. 13:00 - Segna

A mai rész a fegyverek és az amerikai foci körül forog, de lesz benne féltékenység és szerelem is, ha nem is egyenlő mértékben.

10.jpg

Egy szexi forgószárnyassal nyitunk, a kies tengerpart felett.

01.jpg

Így első bliccre Hueynek nézem a drágát, de mérget azért nem vennék rá. Érdekes a festése, de annyi. Komor tengerészgyalogosok ugrálnak le róla, talpig tereptarkában. Míg a fiúk szerte és szét szóródnak és önfeledt tűzpárbajba bonyolódnak a helyi terrormanókkal, felmerül bennem, hogy gondolkodtak már azon, hogy a „tengerészgyalogos” kifejezés mekkora oximoron? Mert ugye, ha tengeren vagyunk oda minek gyalogság, ha meg nem vagyunk a tengeren minek a hajó? Persze értem én, hogy hajóval megyünk oda, oszt’ ottan meg gyaloglag harcolunk, de minek ehhez külön haderőnem? A tengerészet odaviszi a gyalogságot, oszt’ jónapot! Persze merő szintaktikai az eszmefuttatás, hiszen itt a közelben legutoljára a Pannon-tenger járt – ha emlékeim nem csalnak valamikor a miocén, pliocén körül – azóta nemigen volt szükség a honi tengerészet és a gyalogság kapcsolatának mibenlétét firtatni, nem csoda, ha a magyar nyelv nem készült fel a különbségtételre.

Furcsa na, csakúgy, mint az „akció” ami olyan steril, olyan jó koreografált, hogy az avatatlan szem is hamarost rájön, itten egy gyakorlatot láthatunk! Na, végre bepillantást nyerhetünk a Főnök nyaralásába – gondoljuk – és éles szemmel kezdjük keresgélni eltéveszthetetlen popsiját, az ugrabugráló és önfeledten lövöldözők közt. Nem mondhatni, hogy meglepődünk, amikor lefújják a murit, és mindenki örömködik, hogy milyen jó móka is volt ez. Azaz nem mindenki, egy csávó fekve marad. Mit ne mondjak, nyomós oka van rá, félig-meddig hiányzik a koponyája hátsó része. …és Főcím!

02.jpg

Ugrunk, de marad a tesztoszteron túlhabzás. Kedvenc párosunk a Lavinakövér garnéla és fagylalt árusnál és –val, Szuperkupáról meg hátvédekről beszélget, minden idők legjobb hátvédeiről meg, hogy mennek és nézik, merthogy itt vannak a szigeten, döntő lesz, arra vannak a jegyek és ők kettecskén mennek… meg bla-bla-bla. A jelenet megint női kombiné típusú, rövid és céltalan, mert szerencsére máris szól a főnök telója, ESETRE!

Az ügy kusza, a nyitó képsorokon látott „csata” egy csapatépítő tréning része volt. Egy munkahelyről jöttek a támadók és a terroristák is. A céges-buli szervezői bemutatják, hogy a puskik csak valódinak látszanak, de nem lehet velük ölni, de még csak átalakítani sem. Az áldozatot különben is egy 22mm „tücsökpöccsel” lőtték le, közvetlen közelről. Kukkoló kamerák sehol, ellenben fejkamerák bőséggel. Mivel csak a cég dolgozói voltak itt, és azóta nem ment el senki, idő és kézügyesség lesz csak kideríteni, ki a gyilkos. McGarrett nem is cakozza magát, kikap a sorból egy megilletődött szőkét, és külön vonul vele megvitatni az esetet. A csaj csak egy asszisztens, akit épp az áldozat hozott el a csapattal, mert nagy álma volt Hawaii. Az szemérmesen nem kerül szóba, hogy a nagylelkű főnök miért hozta el a csajt a saját költségén a szigetekre. Mint ahogy az sem, hogy a ninjánk miért szúrta ki.

001.jpg

Mindegy is, a lőporteszt mindenkire negatív lesz. Hmmm, bonyolódik az ügy. A kamerák fecsegnek, megvan a gyilkos, egy beburkolt fejű, napszemüveges pasi. Vagyis a 11 játékos mellett volt egy kakukktojás, a gyilkos is a terepen. Egy kollega meg nem jött el, tegnap meg ordenáré üzenetet hagyott az áldozat telóján. Egy alma meg egy körte, az két gyümölcs. Légyszi legyen ilyen egyszerű, mennénk a kihelyezett szupekupa izére! –fohászkodnak a fiúk. Az Úr – esetleg más illetékes – vagy nem férfi – amit régóta gyanítunk – vagy nem érdekli a sport – ami visszavezet az előbbi opcióhoz – szóval nem hallgatja meg a néma fohászt, a kollegának alibije van, plusz a befutó nagy-nagy főnök szerint sem elég tökös a gyilkolásra.

Na, kezdhetjük elölről. Kérdezzük a holtat. Max a muzikális boncnokuk a halott tolmácsa, míg Kono kérdez. Az áldozat erős kábító gyógyszer hatása alatt állt. Vajon miért vesz be valaki ilyen erős nyugtatót, egy akció-játék előtt? Kono gyanút fog. Mi van, ha nem is önszántából vette be? Mi van, ha ez már egy terv része volt? A fiúk a friss értesüléssel a tarsolyukban, a Béna barátnővel múlatják az időt. A csajon kék mez van, a los angelesi cowboyoké, ha jól értem. A fiúk kiakadnak, McGarrett például a Redskins-nak drukkol – ez gondolom, valakinek mond valamit, de mivel szerencsére a forgatókönyvírók egyike is magyar volt valaha, Dannó előzékenyen a szánkba rágja, hogy ez olyan mintha Capulett randizna Montaguval. Értjük, FTC-MTK. Siralmas. A Béna barátnő is csak a szemét meregeti, fogadjunk, hogy az ágyban egy halvány utalás sem hangzott el eleddig a szurkolói irányultságról! A helyzet tovább súlyosbodik, mert a csaj boldogan lobogtatni kezd két jegyet, hogy szerezte, hogy szíve kedvenc ninjáját elvihesse a döntő izére. Izé… a fiúk kínos vigyorral néznek össze…

03.jpg

vallja be McGarrett tökösen. Világos a választás kisanyám, el lehet szépen tiplizni! A csajt mégiscsak kemény fából faragták, nem adja meg a fiúknak az örömöt, hogy hisztizzen, vagy picsogjon. Lazázva közli, mint az egyszeri menyecske, akinek az ura az esküvő után ragaszkodott a kedd esti kártyához, meg a péntek esti casinóhoz, hogy OKÉ, nekem meg kedd és péntek este tízkor orgazmusom lesz, ha leszel, hát leszel, ha nem hát nem.

031.jpg

Katrin eztán balra el. Megjegyzem, nagyon időszerű lenne már tőle, kezd kínosan zavarni időnként a fiúk idilljében. Azért kettesben maradva egy percre ninjánkkal, tesz egy kis epés megjegyzést, hogy nem akarna zavarni a kamurandin. McGarrett ímmel-ámmal szabódik. Hát ez kínos volt.

Egy bárban folytatódik a nyomozás, ahol az áldozatot valszeg bekábítózták. Egy bárban, ami mindkét pasinak nagyon tetszik. Szó se róla, elég buzis. Az énekes bőven túl van a fénykorán, de az is lehet, hogy sosem volt neki. Spurim szerint az eredeti sorozatban is játszhatott, ugyanezt a dalt adta elő, csak gondolom a dekorációul szolgáló művízesés kevéssé volt poros mögötte.

04.jpg

Sajnos újabb kitérő következik. A bár, ninja apuka kedvenc bárja volt, és ismerte az énekest. Az meg Frank Sinatrát, aminek a történetét mindjárt elő is adja a fiúknak. Ninjánk a fejét fogja, gondolom nem először hallja a sztorit. Mielőtt végképp kiakadnánk, az öreg nem is olyan használhatatlan. Látta tegnap az áldozatot, sőt azt is látta, hogy egy Holly nevű „olyan lány” felszedi. A Holly erős barátságban volt az ajtónálló masztodonnal. A fiúk vizslatni kezdik az ajtónállót, de az ezt látva, menten menekülőre fogja. Ninjánk utána. A meccs kiegyenlítettnek néz ki, a cerberus fürgékenynek bizonyul, ám ekkor az énekes közbelép, és megfekteti a rohanásba belefeledkezőt.

041.jpg

Az invalidus cerberus innentől szaporán vall. Igen adott tippeket Hollynak, de a tegnap esti pasira nem ő hívta fel a figyelmét. Még meg is lepődött, amikor az „rárepült” a palira. A fiúk összegeznek, Holly is csak eszköz volt valaki kezében, hogy közel férkőzzön az áldozathoz és bedrogozhassa. Ha meglesz Holly, meglesz a gyilkos, bizakodnak a fiúk. A mobilja alapján pedig meglesz egy szálló, ahol Holly lakik. A nőnek hűlt helye, de nem rég egy szemrevaló futójátékos mentette meg egy megvadult pasitól, árulkodik egy kukkoló kamera és biztonsági őr gazdija A szamaritánus csávó szemrevaló, főleg így...

05.jpg

Irány a stadion! A futó egy türelmes és segítőkész hapsi. Sajnos nem ismerte a nőt, csak a kialakuló balhéba avatkozott be, semmit sem tud. Oké, köszi és elkérik a gyűrűjét, hátha rajta van a nevelő célzattal megpofozott paskó DNS-e. Már mennének a srácok, amikor Dannó megszólal, és valami, több hónappal ezelőtti meccsel jön, hogy akkor miért bénázta el a futó csávó a mittomén hanyadik labda elkapását. Mert ha nem tette volna, az ő fejében élő fantázia álom csapattal, ő bajnok lehetne! (vagy valami ilyesmi) A csávó, az eszelősöknek kijáró őszinte óvatossággal, finoman jelzi Dannónak, hogy hagyja ezt. A kocsiban ninjánk kérdezi elhűlten, hogy tényleg ilyen hülye-e vagy sminkeli magát. Dannó felháborodik; de hát elbénázta a csávó AZT a labdát, így logikus, hogy nem lehet fantázia bajnok. Hát, mit lehet erre mondani? Ha csaj lenne, már rég a szexuális élet hiányára gyanakodna mindenki, és a mellette levő pasit ajánlgatná. Melegen. Ninjánk, mély szeretettel, és aktívan hülyézi, de nem ajánlja fel a szolgálatait.

A pofozkodós gyűrűről a DNS találatot jelez, egy katonai múltú, szélhámos zsaroló képe és neve kerül elő. Hamarosan be is gyűjtik a csávót, aki eleinte tagad, de közben elszólja magát, tudja az áldozat nevét. Na, nagy levegő, és jöjjön az igazság! Hát tessék; a csávó maszek hírszerző, és tényleg az áldozat volt a célpontja, adatokat kellett tőle lopnia. Hollyt használta erre, de a csaj bepánikolt ma reggel, hallva, hogy az ügyfél halott, így se adatok, se pénz. A megrendelők sajnos inkognitóban vannak, de neki azért van alibije. Na, alakul az ügy. Az áldozat szobájában nem találtak laptopot, holott a bérenc szépasszony csak lemásolt róla adatokat, nem lopott. Akkor az lesz a gyilkos, vagy legalábbis a megrendelő, akinél a laptop van.

Chin szerint az áldozat cégének zűrösek a pénzügyei, az áldozat új fejlesztésű kütyüjétől milliárdos bevételt vártak. Indítéknak jó. Dannó közben előássa a csaló Holly eredeti személyazonosságát. Itt lakik a közelben. A Béna barátnő emlékezteti őket, hogy egy óra múlva kezdődik a döntő. Szóval sietni kell. A címen a csaló húga van csak otthon, Holly épp pénzzé próbálja tenni a másolt adatokat. A fiúk gyorsan rábeszélik a könnyes szemű szőkét, hogy mondja meg, merre van a nővére, mert a vevő, már egyszer gyilkolt ezekért az adatokért. Oké, máris rohanunk. 45 perc a meccsig!

06.jpg

Chin referál menet közben, hogy az áldozat által fejlesztett termék még sem jó, így a vállalatnak többet ér a csávó holtan, mert nagy összegű életbiztosítás van rá. Hoppá! Ráadásként kiderül, hogy a gazdag nagy-nagy főnök már két napja a szigeten van, a tegnapi érkezése csak kamu volt, nincs alibije. Az egyik helyi bevásárló csarnoknál leljük a csalafinta nagy-nagy főnököt aki, épp a zsaroló lányt fenyegeti pisztollyal. Meglátva párosunkat, menekülőre fogja.

07.jpg

Esélye sincs a csávónak. Sajnos azonban a pompás vetődés közben ninjánk kificamítja a vállát, így irány a kórház, ugrott a meccs! Hiába ninjánk minden unszolása, Dannó nem megy nélküle a meccsre, hűségesen várja a sürgősségin az előtérben . Ha ez nem szerelem, akkor semmi sem az! A jegyek jobb helyre kerülnek.

08.jpg

ÉS hagyjuk is itt abba, ne rontsuk el azzal a szánalmas és erőltetett jelenettel, hogy a Béna barátnő, a fő riválisnak, a bálványozott hátvédtől aláírt labdát szerez. A csaj egy szent lenne, de ilyenek a való életben nincsenek, ez olyan oximoron, mint a vegetáriánus krokodil, vagy a szegény politikus.

Inkább a húsvétról megmaradt töméntelen tojásból, kavarjunk egy Egg-nogg koktélt magunknak; 1 tojást 1 kiskanál porcukorral és 2 evőkanál konyakkal (esetleg brandyvel) és 2 dl. forró tejjel, keverjünk habosra, és leheletnyi szerecsendióval megszórva, hörpintsük fel! Egészségünkre!

Címkék: hawaii five 0
11 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

higeona 2014.04.29. 15:24:48

Áháháháá, szenzációs vagy! :DDD " Ha csaj lenne, már rég a szexuális élet hiányára gyanakodna mindenki, és a mellette levő pasit ajánlgatná. Melegen."
Amúgy szerintem van történelmi múltja a tengerészgyalogos kifejezésnek. Azt hiszem, a rómaiaknak voltak (talán valamelyik pun háborúban) ilyen csapóhidas hajóik. Azt pont azért találtak ki, hogy a tengeren is lehessen gyalogosokat alkalmazni. Lehet, hogy az amcsik is ilyesmire hajtanak. :)

Segna 2014.04.29. 15:55:52

@higeona: a római haditengerészetről írt eszmefuttatásod némileg elbizonytalanított tengerészgyalogság ügyben, és még kutatok, de egyelőre külön elnevezést a csapóhidas taktikánál alkalmazott haderőre nem leltem...
A római tengeri haderőnél szolgálók elnevezésénél nem leltem csak ilyesmiket: "Két nagy osztályba tartoztak: nautae (matrózok) és remiges (evezősök)." (a wikipedia is a jegyzetet szajkózza...)
Bár: "A két classis pratoria élén egy-egy praefectus classis parancsnokolt a császár helyetteseként, ezek helyettese egy-egy subpraefectus volt, ...ezek... lovagrendi férfiak voltak, akik előbb a szárazföldi hadseregben szolgáltak egyéb minőségben." Hát ha akarom...
A classis ugyanúgy jelent csapatot, mint hajóhadat... - a pratoria meg csak egyszerűen annyit tesz, h közvetlenül a császár parancsnoksága alatt...

higeona 2014.04.29. 21:23:55

@Segna: Ó, hát most hirtelen én is elbizonytalanodtam. Holnapra előásom a törifüzetemből, hogy ki, kivel, mikor, hol, de az biztos, hogy volt ilyen csapóhidas megoldás az ókorban. Tuti. :)

Pácsó Ármándó 2014.04.29. 22:08:04

Az amerikai tengerészgyalogság mibenlétéről ez írják: Feladatuk volt, hogy gyalogos erőként szolgáljanak tengeri hajókon. Ők feleltek a hajó biztonságáért, védték a hajót a támadások során, illetve ők hajtották végre a támadásokat az ellenséges hajók legénysége ellen, valamint a lázadásoktól védték a tiszteket, aki segítségükel rendet, fegyelmet tartottak a legénységnél.
Mindezeken túlmenően a Kontinentális Tengerészgyalogság volt a Kontinentális Haderők első kétéltű hadviselésre alkalmas egysége, így Amerika első ilyen jellegű hadereje."

Szóval, ha valamely hadsereg nem a matrózait akarta bevetni a viziharcban, mert kellettek a visszaútra is akkor gyalogos katonákat kellett alkalmaznia. Ez gondolom függött a hajó kezelésének bonyolultságától is. Bár az is kétségtelen, hogy egyszerűbb volt egy ellenséges hadi hajót elsüllyeszteni úgy hogy nekimentek vagy messzebbről felgyújtották, mint átszállni és veszélyeztetni saját embereiket a közelharcban. Megint mások a csapatszállító hajók, akik sok embert átvittek a tengeren, azok ott kiszálltak és harcoltak.

Segna 2014.04.30. 09:13:48

@Pácsó Ármándó: korrekt! Én leragadtam a csapatszállítás és megérkezve harcolás szintjén. Mentségemre legyen mondva, a tengerészet iránti érdeklődésem kimerült a Dékány András könyvek olvasásában 12 évesen. (Csempészek, hősök kikötők. stb.)
"Ők feleltek a hajó biztonságáért, védték a hajót a támadások során, illetve ők hajtották végre a támadásokat az ellenséges hajók legénysége ellen, valamint a lázadásoktól védték a tiszteket, aki segítségükkel rendet, fegyelmet tartottak a legénységnél. "
Így leírva, tényleg lehet létjogosultsága ;-)

Segna 2014.04.30. 09:18:49

@higeona: A csapóhidas megoldás oké, csak külön elnevezése nem volt a (rómaiaknál)... meg aztán nem is fejlesztették ki, mint külön haderőnemet.
Igazából vicces, h egy tengeri hatalom, ennyire ne legyen tengerészet-orientált, és ennyire negligálni tudja a tengerészeti fejlesztéseket.
Hiába no, a Hawaii Five-0 kitűnő alkalmat teremt mindenféle merengésre... és még azt mondják, h egy felszínes ugra-bugra sorozat csak!

Pácsó Ármándó 2014.04.30. 17:01:17

@Segna: A kaniozoikum legvégén Osztrák-Magyar Haditengerészet is volt az Adrián, ha az közelinek számít :-)

Johnny336 2014.04.30. 18:20:44

Basszus, a bárénekes nem az eredeti sorozatban szerepelt, hanem ő volt a szépfiú, Rick, Magnum mellett! Duh! :D

Segna 2014.05.01. 07:07:21

@Johnny336: Köszönjük a pontosítást. ;-))
A továbbiakban ezzel a szemmel fogom nézni a hapsit! Bevallom a 70' magyar sorozatainak sem vagyok a fanja, ami pedig az amerikaiakat illeti... merő fehér-foltok áll a tudásom. Magnumról is annyi rémlik, h akkora bajsza volt, mint Sztálinnak, és egy piros és feltehetően k. drága rettenettel járt, és ettől marha szexinek hitte magát. háááát...

Segna 2014.05.01. 07:14:20

@Pácsó Ármándó: végül is az Adria stimmel - bár a korabeli elnevezésében nem vagyok biztos ;-) - de az osztrák-magyar jelzővel gond lehet, hacsak tényleg nem mi voltunk az Atlantisz népe...

Segna 2014.05.01. 07:15:32

@Segna: 70'-es évek és ... foltokból
Basszus nagyon reggel van még bocsánat!
süti beállítások módosítása