Hogy volt?

Való Világ 6x100 - Jubileumi bullshitcunami

2014. április 21. 19:49 - Chat Géza

1_5.png

Emberek, ne várjunk világmegváltást ettől a hogyvolttól. Konkrétan 10 perc alatt elpörgettem az összefoglalót. Volt megint Iza-Krisz hája-nász, mivel a Faktor hetet elbúcsúztatva mindenki bebaszott és ez alól Krisz se kivétel, aki alkoholos befolyásoltság alatt elpanaszolta Vikinek, hogy ő szereti ezt a lányt, ezt még Debillel is megtárgyalja hajnalban a nappaliban. Kiderül, hogy Krisz már többször eldobta méltóságát Iza miatt, Debil meg pont leszarja, ül ott, mint egy tök, hümmög és egyetért. Másnap két megmondós feladat is várja a lakókat.

Az egyiknél az a feladat, hogy kihúznak egy nevet a faszkalapból és elmondják, hogy szerintük az a személy kivel képtelen együtt élni a villában. A legviccesebb, amikor Viki Krisztiánt húzza, majd kapásból leoltja Izával együtt, hogy gusztustalan fírgek mind a ketten, szégyelljék el magukat, hogy nincsenek tekintettel se a villatársaikra, se egymásra, de még a családjukra se. Ez után jön Pinki, aki országos barátnéját, Vikit húzva, ezzel a nagymonológgal mit sem törődve Debilt mondja, hogy talán vele nem tud együtt élni. Jó, akkor Teó lesz a befutó. Még csak nem is közelít. Kizárásos alapon és fél perce elhangzott hegyi beszéd után a helyes válasz Krisz és Iza. Jó, de egy embert kell mondani. Ők nekem egy ember. Erre Krisz felpattan, hogy őt ne vegye egy kalap alá Kokk Izabellával, mert ő senki családját nem veszi a szájára. – Soha nem értettem azokat az embereket, akik egy „Kurva anyád!” beszólás miatt ökölre mennek, hisz ezek csak szavak. Mondjuk a fizikumom se volt adott az arcoskodáshoz.

2_5.png

Iza Vikivel tárgyal a mosókonyhában, de ezt ki nem szarja le. Van még valami asztalnál ülős kérdezz-felelek is, de inkább ugorjunk a tanácsadásra. Teónak Krisz nem ad tanácsot, mert az hülyeség, csinálja, amit jónak lát, őt úgyse viheti ki, leszarja, hogy mi lesz. Viki pedig szépen manipulálja a műkarmos nestet, simán megdumálja, hogy ne Pinkit vigye, mert 1) akkor ő agyilag megzuhannak, ha nem térne vissza 2) Iza most óriási közutálat tárgya, ellene lenne mit felhozni a párbajon, amikor sárdobálásra kerül sor. Jogos. Végezetül a Faktor-hét nyereményét is megkapja a nyertes pár, azaz Debil és Pinki. Egyikük egy villán kívüli helyszínen, ami remélhetőleg nem a főbejárat előtt felállított sátornál lesz, találkozhat egy rokonával, a nyertes partner pedig elkísérheti. Jó, tényleg, a kiscicás gifektől nem olvad úgy le a gépem a cukiságtól, mint most ezektől, hogy egyikük sem akarja elmarni a másik elől a lehetőséget. Szépen tologatják, hogy jaj, akkor inkább te menj, mert én milyen faszparaszt voltam a múltkor is, de nem, mert az meg hogy nézne már ki, és így tovább. Még Debil sem őrjöngött, hogy élet-e az ilyen, egyszerűen, pénzfeldobással eldöntötték, hogy Pinki találkozhat a családtagjával. Debil pedig azzal takarózik, hogy amúgy se akarná felrángatni a faterját. De szép ez. 

Tegnap

Ne tévesszen meg senkit az ünnepi 100. vv6-os hogyvoltunk, ez az adás sem fog másról szólni, mint a kiválasztás előtti és utáni nihilről, amiből ugye nem lehet tartalmas posztot főzni. De kitudja, lehet, hogy ez lesz az a húsvéti speciál, ami bezúzza az internetet. De addig is itt van ez:

 

Címkék: vv6
924 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cimili 2014.04.22. 23:25:03

@XO: Na most én is megnézem már újra.:)

nemszázas 2014.04.22. 23:25:25

@Nagy Endre: Zsófinak kicsit súgtak otthon Vikivel kapcsolatban. Ennyit arról, hogy nincs kintről információ. Párbajon még azt is tiltották, hogy megölelje a győztes a hozzátartozóját ilyen okok miatt. Zsófikának meg bemondhatta apu majdnem direktbe, hogy ne bízzon Vikiben.

Nagy Endre 2014.04.22. 23:26:37

Az apukája talán nem véletlenül mondta Zsófinak hogy vigyetek kis kaját krisztiánéknak...

kontratenor 2014.04.22. 23:26:45

@Dr. Lilu: Igen, ez szerintem is gáz.

Morcz 2014.04.22. 23:27:02

@Nagy Endre: nem baj reméljük felnyílt a szeme.

Krétagarbó 2014.04.22. 23:27:45

@Mók_Ica: Órarugó gerincű felpattanó:)) Dejó:)

szmoti 2014.04.22. 23:27:49

én is újra néztem a holnapi előzetest, Teo kezében mi van?mintha fényképezőgép lenne, de minek az, megint valami feladat lehet?

Nagy Endre 2014.04.22. 23:27:49

@Dr. Lilu: Ezt nem tudom hogy súgott-e neki valamit vagy épp ezt.De nem mondták neki hogy a Vikivel milyen klassz barátok vagytok.

XO 2014.04.22. 23:29:56

@szmoti: én is ezt kérdeztem és a válasz viki és Teo kezében is gép van!

nemszázas 2014.04.22. 23:30:08

@Nagy Endre: abból a jelenetből, amikor Vikiről beszéltek, elég egyértelmű. Au szidta Vikit, hogy mennyire megbízhatatlan, apu meg jelentőségteljesen helyeselt. Zsófika meg csak meresztette a szemeit, hogy hoppá.

Cimili 2014.04.22. 23:30:23

Lépek mára, jó éjt mindenkinek!

Nagy Endre 2014.04.22. 23:30:41

@szmoti: feladatnak néz ki mert krisz kezében is láttam gépet aztán vikkancs beszólt gondolta üt a poénja hát ütött de rá vissza...

Morcz 2014.04.22. 23:30:55

@XO: és ha valami spontán ötlet abból a szemét Vikiből bármit kinézek....

Mók_Ica 2014.04.22. 23:30:59

@Krétagarbó: szerettem pom-pom meséit :)

szmoti 2014.04.22. 23:31:35

@XO: bocsánat, elsiklottam a kérdésed és a válasz felett :) Vikiében még nem vettem észre, de akkor tuti valami feladat lehet.

Mók_Ica 2014.04.22. 23:31:58

@Cimili: jó éjt :)

én is megyek aludni, holnap már munka.... korán kell kelni....jó éjt!!

XO 2014.04.22. 23:32:46

@Cimili: Szép álmokat! :) Ma még, ha? :)

Nagy Endre 2014.04.22. 23:33:36

@Dr. Lilu: Zsófi már korábban tudta hogy Viki milyen sokszor vele beszéli meg ki ellen mit fog csinálni.zsófi ha úgy nézzük cinkostárs.Ok hogy nem beszélte ki de azért valahol ez gáz.nem hiszem hogy a 2 alkalommal történő kiakadása Vikire ami mosolyszünetet generált az neki nem nyitotta fel a szemét...vag csak azt akart hinni vele Viki nem bunkózik majd.Hát de.

kontratenor 2014.04.22. 23:33:56

@Morcz: eddig nem volt ilyenük, max kampányhoz
ömmm, biztosan élő az a kihívás?

Nagy Endre 2014.04.22. 23:35:19

Asszem én ha lány lennék a barátnőmnek biztos nem mondanám azt amit viki zsófinak.Au meg röhög is neki ez is poén de amikor őt szivatják akkor bezzeg tönkremegy bele.

szmoti 2014.04.22. 23:37:29

@candyperfumegirl: lehet már stikában megvolt a kihívás és Teó csinálja Zsófika kampányfotóit :) vagy videóját,vagy mi is az :)

chinpokomon 2014.04.22. 23:37:34

Teóval nagyon mostohán bánnak, talán ha volt 3 másodperce az egész öfiben. Ha mást nem csinált, legalább alvás közben mutathatták volna egy kicsit.
Azért én még bízom benne, hogy megismétli 501 bravúrját és visszajön valahogy a nagy ellenszéllel szemben is. HAJRÁ TEJÓÓÓÓÓ!!!!!

candyperfumegirl 2014.04.22. 23:38:33

Elvileg megint valami tematikus hétnek kéne most lennie, nem? Lehet, hogy fotósorozatot vagy kisfilmet kell készíteni a villa életéről, vagy ilyesmi, és ahhoz kaptak eszközöket. Az biztos, hogy valami kreatív feladat jót tenne most nekik.

XO 2014.04.22. 23:38:47

@candyperfumegirl: kicsi "vacak" fényképezőjük van....

Morcz 2014.04.22. 23:39:36

@candyperfumegirl: tényleg nem ártana valami mert a veszekedések már unalmasak, de nagyon

kontratenor 2014.04.22. 23:41:51

@candyperfumegirl: Én is arra jutottam, ez a másik lehetőség.

Krétagarbó 2014.04.22. 23:41:53

@Cimili: Óó, azért próbálj olvasni, bejelentkezni!!

candyperfumegirl 2014.04.22. 23:42:06

Azért az is érdekes volt, Au hogy kiakadt a nyóckertől...

Morcz 2014.04.22. 23:42:48

@candyperfumegirl: biztos villában lakik a kis bajai pöcs.

XO 2014.04.22. 23:43:15

@candyperfumegirl: Nem lakhat mindenki vellában! ...úgymond!

Morcz 2014.04.22. 23:43:20

mondjuk jelenleg biztosan.... egyébként tök gáz hogy folyton sajnáltatja magát nem?

Nagy Endre 2014.04.22. 23:43:37

@candyperfumegirl: szerintem azt akarta mondani hogy ő jobb helyen lakik és sajnálja hogy zsófiék meg itt.lilu persze rögtön más mondott

kontratenor 2014.04.22. 23:45:32

@Morcz: főleg hogy egyáltalán nem érvelt az apja betegességével/korával/ilyesmivel

Morcz 2014.04.22. 23:45:57

@Nagy Endre: Lilu mibe ne pofázna bele..... már Viva TV-s korában is rosszul voltam tőle...

Morcz 2014.04.22. 23:46:47

@kontratenor: " főleg hogy egyáltalán nem érvelt az apja betegességével/korával/ilyesmivel "
Ezt mire írtad?

Morcz 2014.04.22. 23:48:17

Szerintetek mikortól lesz ma on, már ha lesz...?

Krétagarbó 2014.04.22. 23:48:36

@Morcz: Szia:)
@Mók_Ica: Én is! Jó éjt, szép álmokat!

XO 2014.04.22. 23:49:43

@Mók_Ica: Aludj jól! :) :* XO

Nagy Endre 2014.04.22. 23:49:49

Én azt látom hogy Auka egyke és mindent megkapott majdnem otthon...látszik is.

Krétagarbó 2014.04.22. 23:50:25

Én is megyek, jó éjt! Remélem ma már lesz egy kis on!

XO 2014.04.22. 23:51:03

@Krétagarbó: felvették az egészet egyben, másnap reggel! :D

Nagy Endre 2014.04.22. 23:51:29

Amúgy azt látom hogy Krisz próbál meglenni Izával kb ilyen teós viszonyban lenni vele ez gondolom bassza Iza csőrét de most ez van és végre nincs balhé.

Morcz 2014.04.22. 23:51:37

@Nagy Endre: elég önző az biztos. Ha valaki elkenné a száját biztos nem ordítana, hanem szaladna haza sírni...ahhoz ért.

SzilajSzilard 2014.04.22. 23:52:41

A látogatás felénél sem járok. Remélem Au nem lóbálja bele a kaszinótojásba.

kontratenor 2014.04.22. 23:54:02

@Morcz: hát az előzetesben Au hogy sajnáltatja magát, hogy nem őhozzá mentek - és ilyesmiket ordít

XO 2014.04.22. 23:54:11

@Nagy Endre: azért szerintem ez még változni fog....

Morcz 2014.04.22. 23:54:14

@Nagy Endre: jó éjt!
@SzilajSzilard: érdemes végignézni, aztán nézd meg az előzetest!

Morcz 2014.04.22. 23:57:07

@kontratenor: láttam, mondjuk nem fair tőle ha előtte meg -igaz tajtrészegen, hála alkesz apunak - nagy barik lettek és még jól is érezte magát.
Egyébként a tegnap onba került abból bele bármi is amit az előzetesben láttunk?

lopiciG 2014.04.22. 23:57:24

@SzilajSzilard: nagyon szerény volt, de azért hozta a formájàt, hugica is bejönne neki :)

lopiciG 2014.04.23. 00:00:08

@Morcz: Au egy hisztis kis picsa, most mit vártok tőle? :) de azért én bírom

Morcz 2014.04.23. 00:03:24

@kontratenor: köszi!
@lopiciG: az, én pont azért nem bírom.

SzilajSzilard 2014.04.23. 00:04:38

A család tisztában van Pinki képességeivel, mert Tökfej a beceneve. :)

Morcz 2014.04.23. 00:07:13

hoppá dupláztam...

kontratenor 2014.04.23. 00:11:00

@Morcz: és ebben a harmadikban sem volt új infó :)

Morcz 2014.04.23. 00:15:33

@kontratenor: mivel tartósan khf van a fene egye meg...

XO 2014.04.23. 00:18:18

Április 17-én volt utoljára ON (bár ha jól emlékszem volt k. 5 percnyi még 1-án éjjel) azóta csak a KHF....

Morcz 2014.04.23. 00:19:44

@XO: 5 napja nincsen on? ezt a szenyaságot!

XO 2014.04.23. 00:19:54

@XO: 18....akart lenni

XO 2014.04.23. 00:20:48

@Morcz: ez az 5-dik, ha ma sem lesz...

SzilajSzilard 2014.04.23. 00:21:52

@XO: Én ezen nem csodálkozom, olyan feladatok voltak amiben kupakokat szögeztek egy leteríthető pályára, zsebkendőt kellett időre kihúzni a dobozából... Még egy rendes egzotikus ijesztő állatparkra sem futotta, csak holmi limlom békákra meg egerekre, sáskákra...
Hát istenem, kisebb netcsomagra váltott az RTL 2, nem bírná az ON-t.

Morcz 2014.04.23. 00:24:57

@SzilajSzilard: ja, pár madárpókot betehettek volna....

ő-szinte 2014.04.23. 00:27:55

@Gerzson Balambérné (Marika): szia :-)
a gondolatrendőrség lefoglalta D-imet...
úgyhogy lehet, hogy ez után még ennyit sem leszek

XO 2014.04.23. 00:30:56

@ő-szinte: Szervezzünk szabadságharcot és szabadítsuk fel a D-idet! :DDD

Morcz 2014.04.23. 00:31:45

@ő-szinte: ne már...kiszabadítsuk? :D

Morcz 2014.04.23. 00:40:54

úgy látom nem lesz on, szép álmokat mindenkinek!

chloep 2014.04.23. 00:44:00

Azért az Összeesküvők online közvetítését nem lehet toppolni. (Nem minthogyha az RTL ezt megpróbálná...) KÉT stream ablak volt és a nap 20hr mentek(csak adás alatt, ha filmet néztek a lakók vagy ha elhagyták a villát akkor nem volt stream....)

malevil2050 2014.04.23. 01:22:17

Nahh benyomtak egy kis hangot ,zene ,pia, vodka.

XO 2014.04.23. 01:24:25

ON se kép, csak hang, buli van...Teo keveri az italt,traki vlmi vodkásat kér(erősebb vagy gyengébb legyen kérdez T). Iza győzködi vikit, hogy igyon ő is valamit......de csak hang volt...kép nem... buli van

malevil2050 2014.04.23. 01:24:57

Nánási gyerek vodkát kevertet magának , megint benyom mint az atom :)

malevil2050 2014.04.23. 01:26:23

Ez a szaggatott hang , hát ez egy válámi kanfasztikus :)

SzilajSzilard 2014.04.23. 02:29:33

@Nem Penny hajója: Au igazán kétbites agyhalott az egyperces memóriájával. Leesik neki hogy kint látták, jaj jaj, mit szólnak. Erre bejön, ledobja az ajándék kaját, és elmondja hogy ő Zsófikáékhoz képest egy palotában lakik.
Ehhez képest ha megnézzük a látogatós videóját, akkor azért a házikó a 98-as Lakáskultúrába fért volna csak be, oda is csak belülről. Az udvaron a régi 5-ös BMW meg szintén a 98-as autó2 újságba mint használt autó, szóval azért na, érted. Úgymond kajakra nem vágja a szitut.
valovilag.hu/video/234181

hovatovább? 2014.04.23. 06:05:22

@SzilajSzilard:
Zsófi szülei lakása - sacc : 7,5 millió
két örökös: 3,75 millió mostani értéken, öröklési lehetőség kb. 35 év múlva?

Au apjának háza - sacc : 18 millió
egy örökös: 18 millió forint, öröklési lehetőség kb. 10 év múlva.

A felmerülő kérdés:
Te kinek a helyében lennél?

katicaa a hétpettyes 2014.04.23. 06:24:51

Reggelt!
Semmi érdekes nem történt, úgy olvasom. :(

katicaa a hétpettyes 2014.04.23. 06:39:05

@hovatovább?: nem lelet azt tudni az öreg olasznál (németnél?) hogy merre-hány kis "aurelio" szaladgál.
Nincs békülés? nincs új poszt? nincs ON? csak a munka :(

katicaa a hétpettyes 2014.04.23. 06:39:59

@sixx: na, kösz, még van időm elolvasni :)

XO 2014.04.23. 06:47:21

@sixx: köszi SIXX! :)

Ugrás!

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2014.04.23. 09:19:41

@Dr. Lilu: én nem tiltok ki senkit
@kontratenor: nem, imádom ezt a szart
süti beállítások módosítása