Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x96 - Kiskutya, csillámpor, hercegnő

2014. április 17. 19:55 - sixx

Screen Shot 2014-04-18 at 5.46.52.png

Ez az, ami kurvára hiányzott ebből az évadból: a humor. Eddig maximum azon röhöghettünk, hogy Traktoros megnyomja a tébetűt, Bugyitlan Medve meg zárt szájjal igyekszik az ót is kimondani, esetleg azon, hogy Debil a lehető legváratlanabb pillanatokban veszi elő a farkát és rázza bele egy arcba, szóval limitált volt a humorforrás. Erre itt van nekünk ez a tegnapi összefoglaló, amit Lilu talpig feketében konferál fel, és amin, és ezt most tök őszintén mondom, egy órán át röhögtem folyamatosan.

Kezdődött azzal a dolog, hogy Tünde megpróbálta a lehetetlent, és Medve ritmusérzékére alapozott, aki viszont nagyjából úgy mozog, mint egy night club portásának és egy barnamedvének kissé idétlen, kihívásokkal küzdő szerelemgyermeke. Pedig a nóta, amit kaptak, tán még nekem sem okozna olyan nagy problémát. A lényeg viszont az, hogy Medve elkezdett foglalkozni a játékkal és bedobja magát, ami a nézői szimpátiaszavazatok tekintetében kurva fontos lesz majd - mármint neki, mert mi leszarjuk.

Screen Shot 2014-04-18 at 5.52.27.png

Tünde után jön Gergő és Dóra, előbbinek nincs túl jó kedve, utóbbinak meg igen szar lesz, nagyon gyorsan. Gergő azt szeretné, ha nem lalázva, hanem pozitív szavakkal skálázna be Pink és Debil, így azt kéri Pinktől, hogy mondjon egy pozitív szót. Kiskutya, vágja rá kapásból a csaj, akinek tényleg csak azért van több agysejtje háromnál, hogy ne szarja körbe a szobát. Gergő meglepődik, de hát ha kiskutya, akkor kiskutya, skálázzunk. Nem hangzik jól, mondj már egy másikat, kéri meg Pinket.

- Csillámpor.
- Építő jellegű, pozitív szavakra gondoltam.
- Hercegnő.

Édes istenem, milyen lehet ennek a nőnek a agyában lakni?

Screen Shot 2014-04-18 at 5.58.31.png

Odakint, mármint a nappaliban, Dóra igyekszik rávenni Traktorost arra, hogy énekeljen. A legény azonban nem akar, mert nem tud angolul, nem tud énekelni és rühelli a nótát, ezért behisztizik, pedig még fonetikusan is leírják neki a szöveget. Nem akarja énekelni, nem akar leégni, tök bizonytalan, és ezzel kibaszik KokkIzával is, meg Dórával aki egyre idegesebb, és nem nagyon tolerálja a hisztit. A végén Traktoros úgy felbassza magát, hogy kimegy cigizni és leszarja az egészet. Ennyit a csapatjátékról.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.06.09.png

A mentorok lelépnek, és jön a Killer Karaoke, az a műsor, amiről itt írtam, és könyörögtem, hogy valaki hozza be a magyar tévébe, de tök elfelejtkeztem róla. Ilyenkor jó, hogy van az embernek írótársa, Csáth Géza, aki emlékezteti. Szóval a Killer Karaoke az olyan, mint a Rettegés foka és egy sima karaoke keveréke, és ezt mostan a bűrdzsekis, egyik kedves kollégám szerint szopócopfot viselő Lilu prezentálja a megszeppent lakóknak, akik már attól összeszarják magukat, hogy Lilu megjelenik a vellában és a nappaliban felállítanak pár madáretetőre hajazó építményt.

A párok kapnak két feladatot, amikben korongokat lehet gyűjteni. Akinek a végére több lesz, kap jutalmat, nagyot, jót. A feladatok a félelmekre mennek rá, de bármennyire is be van szarva a delikvens, az éneklést nem hagyhatja abba. Ez így jól hangzik, és érthető a hátsó szándék: ha a félelem legyőzésére koncentrálnak, akkor az énekléstől már nem fogbak trasholni. Debil már attól a sírás szélére sodródik, hogy bele kell nyúlnia egy dobozba, amiben nem tudja mi van. Mi igen, az egyikben kígyó, a másikban giliszta, a harmadikban szöcske, a negyedikben plüssmaci, az ötödikben fehér egér, szóval semmi kemény, de Debil úgy üvölt, mint egy kislány, és alig meg belenyúlni a dobozokba - közben meg fahangon énekel. Erről lesz egy külön poszt a comment:com-on.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.18.24.png

Ez így leírva nem annyira vicces, de a tévében az volt, Lilu is szétröhögi az agyát a plüssmacit megtapintó és a kezét visszarántó Debil láttán, akinek a mutatvány után megmutatják, mibe nyúlkált, és ettől ideges lesz, meg ég, mint a rongy. A második feladat: egy gumibugyiban kell állni, abba Lilu segítője, Bendegúz beleönt mindenféle gusztustalanságokat, és ezek közül kell kihámozni a korongokat. KokkIzának jut a feladat, de ha akarja, Traktoros átvállalhatja tőle - viszont akkor a pár következő mókáját már KokkIzának mindenképpen el kell vinnie.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.29.01.png

Ez puncisoknak jobb amúgy. (Debil)

KokkIza kisírja, hogy Traktoros csinálja a dolgot, odaáll egy szál alsógatyába, és mondja, hogy öntsék a cuccot. Öntik. Leszarja, közben énekli a Királylányt és kikapja mind az öt korongot, mert miért ne kapná ki, attól, hogy valaki gilisztába nyúl, nem lesz semmi baja.

- És ha bemászik valami a bugyimba? (KokkIza)
- És ha neki a pöcsére? (Debil)

Screen Shot 2014-04-18 at 6.27.36.png

Bemennek a nappaliba, ahol egy fából eszkábált kádszerűség van, és ebbe kell majd belefeküdni. Az ember fejét rögzítik, énekel, közben öntik rá felülről a cuccokat. Pink kijelenti, hogy oké, akkor ezt bevállalja, aztán amikor kihúzzák a nevét, akkor Debil jelzi, hogy elviszi helyette.

Fújás lesz. (Debil)

A kilátásba helyezett szopás nem tetszik Pinknek, persze Debil félig csak viccel vele. Aztán levetkőzik egy szál gatyára, beül, kikötik, énekel, öntenek rá cuccot, egeret, férget, stb, és közben kiszedeget egy csomó korongot. Nem egy nagy kaland ez a feladat sem, de a picsák (meg Debil) úgy üvöltenek közben, mintha ölnék őket.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.35.32.png

Megint a kertbe mennek, ahol a versenyzőnek a fején kell a gusztustalanságokat egy lavórban A pontból B pontba elvinni, és kiszedni a korongokat. Nem egy nagy kaland, Medve kapja, aki a haját jobban félti, mint bármit, így sapkában, melltartóban tolja, egyszerűen rémes alakja van, ha már itt tartunk. Medve becsülettel végigcsinálja a dolgot, a végére úgy néz ki, mint a szegény ember Őrdögűzőjének főhőse, de semmi baja nem lesz.

 

Ismét irány a nappali, ahol egy kád várja őket. KokkIza kijelenti, hogy ha kígyó lesz, akkor nem csinálja, és mivel egyet már átadott, ha megint rá esik a sor, akkor baszhatja. A feladat: beülsz a kádba oda beöntenek mindenféle szarságot, piócát, férget, darált húst, és bekötözött szemmel kell kiszedni a dolgokat. KokkIza kapja, beint, nem ülök be. Traktoros kiborul, kurvaálet, mitől fosol? A piócától.

Még a Balaton köveire sem mertek menni a pióca miatt, nem érted meg? (KokkIza)

Pluszpontokért viszont Debil és Viki is bevállalja a dolgot, beülnek, öntik, énekelnek, szedegetik ki a cuccokat. Mindenki röhög, KokkIza nem mert ő úrilány. A feladat végén úgy pattannak ki a kádból, hogy Lilura is fröccsen a büdös trutyiból, nem is örül neki. Debil és Viki berohan zuhanyozni. Az utolsó feladat, amit Viki csinál meg, két részből áll: ráadnak egy speckó ruhát, amibe áramot vezetnek, persze nem agyonbaszósat, és ebbe öltözve kell egy lefedett dobozba belenyúlni, amiben van valami, ami nem szereti a hirtelen mozdulatokat. Na fasza. Viki beöltözik, az áram rázza, ugrál, de hősiesen belenyúl a dobozba és kiszedi a korongokat. Két béka volt benne, jól átbaszták. De nyernek Medvével párban, tök megérdemelten.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.49.19.png

A verseny után Traktoros az udvaron puffog, KokkIza meg igyekszik magyarázni a bizonyítványt.

Te vidéken nőttél fel, én meg a betonban. Te egy parasztgyerek vagy én meg egy városi lány, aki életében nem látott még ilyeneket. Azt sem tudom, hány gilisztafajta létezik! (KokkIza)

Debil közben az előtérben röhög, Medve meg a háttérben, én meg a tévé előtt. KokkIza bőg. És a jutalom? A bejátszóból kiderül, hogy egy védettségi kendő. Egy darab - két emberre, ahogy azt az egyik kommentelő nagyszerűen meg is jósolta. Ez érdekes lesz.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.54.50.png

Tegnap vót:

Volt ez Baukó Éváékkal is, lesz Debillel is: Rettegás foka, amit annak idején Lilu vezetett, és mindenféle félelmet keltő feladat megoldásáról szól (fogjál meg egy terhes, éppen szaró patkányt, stb.), azaz lesz belőle sikoltozás és üvöltözés. Ma este.

Címkék: vv6
503 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csiberibe 2014.04.17. 20:02:47

Küldök pókot, ha kell.

LittlePurple 2014.04.17. 20:03:28

lilu bőrdzseki meg a mamusz kombó nagyon kúúúl!

LittlePurple 2014.04.17. 20:04:11

@csiberibe: azt ne küldjél, mert útálom a tarantulát :O

Krétagarbó 2014.04.17. 20:21:03

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Arról lemaradtam valszeg. De most más nem jut az eszembe, valahogy leragadtam Colin-nál.

Szentpeter 2014.04.17. 20:31:57

Akkor megint sziasztok lányok.... az előző posztba felraktam nektek Ali Babát, a színészek már uncsik..

Krétagarbó 2014.04.17. 20:40:58

@Szentpeter: Neked uncsi:) Ali Baba, jajj. Igaz, barna szeme, de azért mégiscsak túlzás.

Szentpeter 2014.04.17. 20:41:10

@katicaa a hétpettyes: Felőlem legyen az... vigyetek bele egy kis egzotikumot...

XO 2014.04.17. 20:46:51

Sziasztok! :)
@Szentpeter: jómagam nemcsak színészekre tettem jelet eddig sem. :)

Cimili 2014.04.17. 20:58:05

Halihóóóó!:)
@XO: Ja, Kimi se színész.:)

Krétagarbó 2014.04.17. 20:58:17

@XO: helló, na jó, nekem mondjuk Bono is tetszik. Nem csak a hangja úgymond.

Cimili 2014.04.17. 20:58:40

Lesz ma izgalom ezzel a killerizével.:)

Mók_Ica 2014.04.17. 21:03:34

@Szentpeter: ugye nem baj, ha ez az aladdin/ali baba nem jön be???

Cimili 2014.04.17. 21:08:54

@Mók_Ica: Szia Ica!
A régi posztban említette valaki, h már csak 3 hét és vége a VV-nek. Milyen fura lesz, h esténként nem dumcsizunk egymással.

Szentpeter 2014.04.17. 21:12:34

@Mók_Ica: Csók... miért lenne baj,csak kiváncsi voltam... én ennél sokkal színesebb vagyok,pedig nálam nincsenek celebek a kívánságlistán, még színésznők sem..

Mók_Ica 2014.04.17. 21:22:14

@Cimili: hát, nem lesz jó... elvonási tüneteim lesznek.... :) nektek??

@Szentpeter: csók... abban biztos vagyok, hogy színesebb vagy :) :) és remek alvós maci )

XO 2014.04.17. 21:26:16

@Krétagarbó: mondjuk ő sem rossz a maga nemében! :))

Kovács Jánus 2014.04.17. 21:26:42

@Szentpeter:
Én meg még sokkal színesebb vagyok!

XO 2014.04.17. 21:29:38

@Mók_Ica: azt hiszem pont tegnap beszéltünk arról, hogy mi mikor megy le az esti adásban....hát az hiszem most a Killer Karaokeval ugrottunk az időben, mert az tuti, hogy csak most éjjel lehetett. Az előző éjszakákon volt szinte végig ON!

XO 2014.04.17. 21:30:43

@Mók_Ica: nekem tuti...aludhatom végig az éjszakát! :DD

candyperfumegirl 2014.04.17. 21:31:05

Arra gondoltam, hogy lehet, hogy ez úgymond egy krosszpromó lesz, el tudom képzelni, hogy úgymond megvette a Retek a Killer Karaoke formátumot.

LittlePurple 2014.04.17. 21:33:54

FB lájkok szerinti jelenlegi sorrend:
1. 04.16.
2. 04.17.
Aurelio: 31102 -> 31400 = 298
Krisztián: 14270 -> 14434 = 164
Iza: 12023 -> 12170 = 147
Zsófi: 9108 -> 9224 = 116
Teo: 6041 -> 6084 = 43
Viki: 5804 -> 5854 = 50

Cimili 2014.04.17. 21:35:06

@Mók_Ica: Nekem is.:)) Majd a VV7-et megint együtt nézzük.:))

katicaa a hétpettyes 2014.04.17. 21:42:45

@Cimili: hát bocs, de valahol azért örülök, h egy csomó időm felszabadul. Tudom, nem tartja senki a revolvert, de ha az ember bogara függővé válik, nincs mit tenni, elsz#arja az idejét. Csak az a baj, h utána talál más ökörséget. Mer hogy ki akar kapcsolódni a napi rutinból valahogy,
De azért még ne temessük a műsort, szurkoljunk Krisztiánnak!

Krétagarbó 2014.04.17. 21:46:52

@Cimili: Még több, mint 3 hét. Azt hiszem, úgy számoltuk, még 6.5 hét. Ha marad a kéthetenkénti párbaj.

katicaa a hétpettyes 2014.04.17. 21:47:53

@LittlePurple: Ezek a lájkok meg lehet, h bizonyos esetekben valós képet mutatnak, de pl én nem lájkoltam senkit, ahhoz valami más nevet kellene találnom, mert netuddmeg mit cikiznének, ha látnák a lájkomat.

Szentpeter 2014.04.17. 21:49:18

Ma este valakinek rovarfóbiája lesz... vagy rágcsáló.. ( mosolygok )

katicaa a hétpettyes 2014.04.17. 21:50:38

@Szentpeter: Megint a rinyálás, ordibálás. Depis vagyok?

Krétagarbó 2014.04.17. 21:52:31

@Mók_Ica: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kell utána még egy kis levezető, after party...
Mondjuk abban igaza van @katicaa a hétpettyes: -nek, hogy függők vagyunk, de ennyi kell a napi pörgés mellett. Egyetemistaként vizsgaidőszakban kattantunk rá mindig egy-egy sorozatra, jó volt az a napi fél óra fejből kibámulás a tanulás mellett. (Izgi brazil szappanoperák, azóta sem néztem ilyet, de akkor az volt a nap fénypontja:)

Szentpeter 2014.04.17. 21:52:34

@katicaa a hétpettyes: Én a feladatokra gondolok.... pókok, lárvák, egerek, kígyók, békák...

Szentpeter 2014.04.17. 21:54:53

Szerintem Pinki sikolya lesz a legkeményebb....

Krétagarbó 2014.04.17. 21:55:09

@Szentpeter: én a békáktól kész vagyok. Még a kis leveli békától is, meghalnék, ha egyet meg kellene érintenem.

LittlePurple 2014.04.17. 21:56:28

@Krétagarbó: én tarantulától és a csótányoktól, ja meg százlábúaktól :O

Szentpeter 2014.04.17. 21:56:44

@Krétagarbó: Hát.... pedig abból lesz a királyfi....
Mondjuk nekem a nyilméreg békák nagyon tetszenek...

Krétagarbó 2014.04.17. 21:56:48

@Szentpeter: Aztán lehet, hogy mindenkit meglep Pinki Pie...

Szentpeter 2014.04.17. 21:57:59

@Krétagarbó: meglepne ha nem Pinki lenne a leggyávább....

Krétagarbó 2014.04.17. 21:59:51

@Szentpeter: Hát, az enyém nem abból lett:)
És a nyílméregbékából milyen királyfi lesz?

Szentpeter 2014.04.17. 22:00:52

@Krétagarbó: belőlük nem lesz királyfi.... mérgezőek...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:02:25

@LittlePurple: A tarantula az halálos, nem? Azt csak nem kapnak. Amúgy a pókoktól nincs iszonyom különösebben, mondjuk ilyen rovarokat-bogarakat nem fogdosnék szívesen.

Lilu csini feketében.

Krétagarbó 2014.04.17. 22:03:20

@Szentpeter: Megnéztem, érdekesek. Melyik színű tetszik?

Krétagarbó 2014.04.17. 22:04:23

KT már a villában, Teó ritmusérzéketlenségével próbálnak kezdeni valamit. Viki meglepően segítőkész.

Cimili 2014.04.17. 22:08:28

Na lekéstem az elejét. Ugye még nem vót semmi izgi.?

Krétagarbó 2014.04.17. 22:09:13

OG: akit Pinki már várt, mert annyira szeretne már énekelni. Skálázik AU és Pinki, AU teljesen hamis.
DD: berregteti Trakit:) és Izét, na nem úgy. Skálázva. Szegény faktor fonetikusan írja le éppen az angol szöveget Trakinak, aki nem is tudom, hol élt eddig, hogy még nem hallott egy angol szót sem... Traki olvasni akarja a szöveget, hisztizik, ami Izének nem improvizál. Danics kezd kész lenni. Trakinak nem tetszik a zene, Dórának a hiszti.

Szentpeter 2014.04.17. 22:09:42

@Cimili: Nem tudom az éneklés mennyire izgi... azt próbálgatják...

Cimili 2014.04.17. 22:09:43

Traki megint milyen bunkó.

Cimili 2014.04.17. 22:10:25

@Szentpeter: Köszi, akkor még ezek szerint nem gáz, h késtem.:)

Krétagarbó 2014.04.17. 22:10:57

@Szentpeter: Szép kék. Amúgy undorítóóó:) Van olyan, hogy blog békákról??? Úristen.

Most jön a rettegés foka. Most még örülnek, hehe...

Cimili 2014.04.17. 22:11:47

Szenya Lilu, hogy élvezkedik. Mindig utáltam az ilyen embereket.

Mók_Ica 2014.04.17. 22:12:36

én ma nem tudok jegyzetelni.... szomszédoltam, ittam egy pohár bort... és a fejembe szállt.... :)
(jól érzem magamat)

LittlePurple 2014.04.17. 22:12:43

@Krétagarbó: a tarantula halálos, sőt a testét borító szőrök is, de anno voltak már tarantulák pl: jerzy is közülük vett ki valamit. A házi pókok nem zavarnak.
ja a lilu bőrdzseki-mamusz kombo undiiiiiiii.

Mók_Ica 2014.04.17. 22:13:10

lilut nem szeretem.... továbbra sem

Szentpeter 2014.04.17. 22:13:14

Lilu, meglepődve szemezett Aurelióval, mert láttára az nem markolászta a micsodáját.. ház ez van Lilu...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:15:09

@Cimili: Leírtam, nagyjából ennyi volt, lásd fent:)

Párban játszanak, 5 korongot lehet gyűjteni. Közben énekelni kell nekik, ha jól értem. A páros egyik tagja azt mondja, nem csinálja meg az adott feladatot, akkor a páros másik fele megcsinálhatja helyette. Aki a legtöbb korongot gyűjti össze, az ma este már kap ajit.
AU kezd. Szentpéter tévedtél, most is odanyúlkált...

Szentpeter 2014.04.17. 22:15:12

@Mók_Ica: lazulj el, majd mi nyomjuk helyetted....

Szentpeter 2014.04.17. 22:15:57

csontkukac, szöcskék, egerek... Au válogatna...

Mók_Ica 2014.04.17. 22:16:04

@Szentpeter: ok, köszi :) imádlak :)

Szentpeter 2014.04.17. 22:16:44

....kigyó... Au ordít...

Szentpeter 2014.04.17. 22:17:46

....meg van... ez maga a bolondok háza....

Szentpeter 2014.04.17. 22:19:14

Persze Au nem látja mi van a dobozokban, csak a többi lakó.. ordít mindenki...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:19:17

@LittlePurple: Nem láttam a mamuszát, majd mindjárt jól megnézem. AU énekli az Eddát (Őrült), hisztizik, mert a lárvákkal, pókokkal és minden egyéb finomságokkal teli dobozokba kell belenyúlnia a korongokért. Tényleg AU pókfóbiás...
Lilu mindjárt bepisil, úgy röhög.

Szentpeter 2014.04.17. 22:20:07

Én azt láttam hogy Lilunak közben orgazmusa van...

Mók_Ica 2014.04.17. 22:20:32

@Krétagarbó: milyen ember az, aki ezt élvezi??? lilu monnyon le....

Mók_Ica 2014.04.17. 22:21:45

@Szentpeter: (nem mondom meg mi jutott az eszembe) - mosolygok

Krétagarbó 2014.04.17. 22:22:23

@Mók_Ica: Egs:)

Izé feladata: gumibugyit felvesz és minden finomságot tölt bele Bendegúz, Lilu ördög krampusza. Korongokat ki kell venni, az is megy a bugyiba. Izé gyorsan lepasszolja Trakinak, az ő farkát harapja le egy vacogó cápa...:))

Szentpeter 2014.04.17. 22:22:33

Most Iza van porondon.... és Traki... valamivel tömködi Traki felvett bugyiját...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:23:19

@Szentpeter: Az néz ki úgy nála, mint akinek pisilnie kell?? :DD Van ilyen...

Mók_Ica 2014.04.17. 22:24:07

@Krétagarbó: mivel ma nem sokat ettem a hatás nem maradt el :)

Krétagarbó 2014.04.17. 22:24:11

Izé: Trakinak könnyebben megy ez, meg se kottyan, azért ő már több gilisztát látott!!!

Szentpeter 2014.04.17. 22:24:34

Traki könnyűnek tartotta a feladatot.... hogy a gatyájában kukacok hemzsegtek....
A disznóolban is hasonlóak a körülmények...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:25:22

AU a fenti videó szerint pinki helyett csinálja meg!!

Szentpeter 2014.04.17. 22:26:34

Zsófi átpasszolta a feladatot Aunak.... Zsófi már a gondolatától bevizelt, hogy ő és egy feladat..

Szentpeter 2014.04.17. 22:27:27

Fehér egereket dobálnak Aura aki ordítva énekel.... Pinki bevizelt az örömtől...

Szentpeter 2014.04.17. 22:28:04

Lilunak persze megint orgazmusa lett...

LittlePurple 2014.04.17. 22:28:09

milyen rohadt dög ez a lilu

Krétagarbó 2014.04.17. 22:28:53

Most esett le, amikor át is adja a műsor szerint AUnak. Le kell vetkőzni félig, lefeküdni egy nyugágyszerűre, és valami állatokat eresztenek rá. Fehér egerek, közben AU énekli, hogy "színezd újra, by VVVera?
Valamit pakoltak mellé, talán lárvák. Lilu: ez tök jó! (Anyád..)

Szentpeter 2014.04.17. 22:29:00

...most kukacokat borítanak Aura, aki kiugrik a ládából...

LittlePurple 2014.04.17. 22:31:03

@Szentpeter: Aurelio önként felajánlotta az agyatlan pinkinek, hogy megcsinálja helyette!

Mók_Ica 2014.04.17. 22:31:25

@Szentpeter: :) :) nem improvizál, ha lilunak jó?

@Krétagarbó: :)

Cimili 2014.04.17. 22:32:04

Hú, én egész kikészültem. Au. egy hős, én nem bírtam volna ki. Még nézni is rossz volt.

Szentpeter 2014.04.17. 22:33:30

@Mók_Ica: Szerintem Lilu fordítva van bekötve.... akkor legyen orgazmusa ha egy férfival van, ne akkor mikor más épen frászt kap...

LittlePurple 2014.04.17. 22:33:51

@Cimili: szerintem is most nagy dolgot tett, önmagáért, no meg az agyatlan pinki helyett!

Szentpeter 2014.04.17. 22:35:02

@LittlePurple: Na na... Au nem volt önzetlen, mert azt mondta Pinkinek hogy egy fújásért cserébe... ( mosolygok )

Krétagarbó 2014.04.17. 22:36:58

@Szentpeter: A fújatásra gondolt szerinted?

Szentpeter 2014.04.17. 22:38:25

Valami trutyit kell Teonak a fején a lavorba önteni, és kivenni a korongot...

Szentpeter 2014.04.17. 22:39:19

@Krétagarbó: biztos lehetsz benne.... de elröhögte a végét, mert Pinki nem értette...

LittlePurple 2014.04.17. 22:39:43

@Szentpeter: örüljön a pinki hogy fújhat :D

Szentpeter 2014.04.17. 22:39:58

Persze mindenki ordít...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:41:01

Folyt: Viki helyett bevállalja Teó, de lehet, hogy nem értettem jól. Egy lyukas tálat tesznek a fejére, a fején egy gumisapka. Először lárvákat, majd szöcskéket, majd vmi agyat meg epét? mjaza a zöldes??, aztán tollakat tesznek a tálba, amiből azért megy kicsi Teóra is. Ezeket kell egy-egy lavórba beleöntenie Teónak. Szegény mosakszik és kész van. De megcsinálta...

Szentpeter 2014.04.17. 22:41:23

Teo beszaladt a mosókonyhába... valami csimbók lóg a hajából... és persze ordit...

Cimili 2014.04.17. 22:41:50

Hülye szerkik! És ha valaki szívbajt kap közben?

Krétagarbó 2014.04.17. 22:42:54

Izé: parázik, AU-t kérdezi, hogy harapnak -e az egerek. Üvegkoporsós történet következik, az sem jelent sok jót.

Szentpeter 2014.04.17. 22:42:56

Mindenféle kocsonyás cucc az asztalon.... valakire ráöntik, remélem Izára...

LittlePurple 2014.04.17. 22:43:41

@Krétagarbó: teót húzta ki Aurelio
@Szentpeter: meg egy csomó kukac, tücsök stb és a gatyájában is

Szentpeter 2014.04.17. 22:45:14

Szerintem Iza nagy jelenete jön.... hiszti, hiszti, hiszti.....

Mók_Ica 2014.04.17. 22:45:47

@Szentpeter: drága, lilu nem fordítva van bekötve.... szted ő NŐ? :)

Mók_Ica 2014.04.17. 22:46:19

viki a kádban??? :)

Cimili 2014.04.17. 22:46:38

Trakinál nulla empátia. Én se csinálnám meg.

Szentpeter 2014.04.17. 22:46:44

Au és Viki a medencében.... öntik a trutyit.... a többiek ordítanak, a delikvensek meg énekelnek szarral a nyakukban...

Szentpeter 2014.04.17. 22:47:53

@Mók_Ica: Nő.... az a fajta mikor egy férfi zsebében kinyílik as bicska ha beszélget vele...

Krétagarbó 2014.04.17. 22:47:56

@Cimili: Esküszöm, nekem is ez járt a fejembe.

Üvegmedencébe Izé be, és utána öntik a piócákat, gilisztákat, és a többi. Izé nem akarja, Traki győzködi. Nem csinálja meg, pluszpontokért AU és Viki megcsinálja, az 5 korongot kell összeszedniük, ki mennyit tud. (Zene: Flour Mizu) Izé szerint a Balaton kövein is van pióca, Izé, megnyugtatlak, ott nincs... Megint valami belsőséget borogatnak a medencébe, büdös volt és AU szerint Viki még rá is söpörte AU-ra. AU féltette Szacsit...

Szentpeter 2014.04.17. 22:50:14

Jézus.... Viki valami elektromos cuccot vesz fel, amiben gyenge árammal basztatják..

Cimili 2014.04.17. 22:50:17

Vikinek direkt jó ez az áramos cucc. Valaki így fogy.:)))))))))))

Mók_Ica 2014.04.17. 22:50:37

valami, amit viki kivett, elszaladt???

Szentpeter 2014.04.17. 22:50:49

És két hatalmas varangyot tapogatott le...

Mók_Ica 2014.04.17. 22:51:06

na, vikiék nyertek, meglepit kapnak :)

Szentpeter 2014.04.17. 22:51:34

@Mók_Ica: szerintem a VV kártya gurult el amit ki kellett venni a dobozból...

Szentpeter 2014.04.17. 22:52:06

@Mók_Ica: Zsírleszívást.... ( hihihi )

LittlePurple 2014.04.17. 22:52:45

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Krétagarbó 2014.04.17. 22:52:54

Viki: egy ruhában, amibe áramot vezettek (mondjuk ez gáz tényleg, lehet olyan rejtett szívbaja, aminek nem tesz jót az ilyen...) bele kell nyúlnia egy egy fújjjj békákkal teli dobozba... Most is kivert a hideg. 3 korongot szedett össze, de így is nyertek. Sajnálom AU-ékat, egy hős volt a pókfóbiás.
Traki még mindig Izét baszkurálja, hogy mért nem csinálta meg a feladatot. Izé nem érti, miért nem megértő Traki. Miért, miért, mert egy barom. Na. Izé beindította a kajabáló funkciót, mindjárt megfullad.

Szentpeter 2014.04.17. 22:52:57

Iza újabb hisztije.... már egész könnyen veszem...

Mók_Ica 2014.04.17. 22:53:01

@Szentpeter: köszi :)

iza és traki ismét kedvesen beszélgetnek.... városi p....csa és a vidéki p...szt legény

LittlePurple 2014.04.17. 22:53:20

ki f....nak szimpi ez a két gyökér?

Krétagarbó 2014.04.17. 22:53:37

@Szentpeter: Na úgye, hozzá lehet szokni... (röhögök:)))

nemszázas 2014.04.17. 22:54:17

Minden vidékinek van otthon vidéki gilisztája és és piócákkal fürdik.
VÉDETTSÉG!!!!!

LittlePurple 2014.04.17. 22:54:19

lila kendőőőőőőő!

Mók_Ica 2014.04.17. 22:54:27

védettség :) teo nem megy párbajozni ...

Szentpeter 2014.04.17. 22:54:34

Egy lila kendő az ajándék... de miért csak egy ?

nemszázas 2014.04.17. 22:54:53

@Dr. Lilu: mocsári gilisztát akartam írni, de így is jó:)

Krétagarbó 2014.04.17. 22:55:29

@Mók_Ica: Akkor Pinkinek reszeltek, szerintem.

LittlePurple 2014.04.17. 22:55:42

@Szentpeter: mert meg kell egyezniük, hogy kié legyen teoé, vagy vikkancsé?

XO 2014.04.17. 22:56:41

Én full vidéki vagyok, de nem másztam volna bele a kádba...most mondom!

nemszázas 2014.04.17. 22:56:57

Én örülnék, ha Teóé lenne, mindenkinek felborítaná a kis számításait.

Mók_Ica 2014.04.17. 22:57:05

@Krétagarbó: mikor lesz a kiválasztás? hétvégén? és ráadásul a végén fel szokták gyorsítani a párbajokat....

Krétagarbó 2014.04.17. 22:57:19

@Szentpeter: Lehet, hogy olvasták napközben a kommenteket:)) Itt vetette fel kontratenor, hogy csak egy kendőt kellene kiosztani, és 2 percük lenne megbeszélni a pároknak, hogy melyiküké, ha nem tudnak dönteni, akkor a köv. párosé a kendő és így tovább...

Szentpeter 2014.04.17. 22:57:42

@LittlePurple: És ez az ajándék, hogy az egyik meghal ? ....itt valaki morbid viccet játszik....

XO 2014.04.17. 22:58:12

Traki legalább lenyugodhat: neki már van lila kendője!

nemszázas 2014.04.17. 22:58:13

@XO: neked sincs otthon mocsári gilisztád? (Iza most hülye volt ezzel a "te ezzel nőttél fel" beszólással)

Szentpeter 2014.04.17. 22:58:49

@Krétagarbó: Ezt nevezi valaki ajándéknak ? a harakirit ?

Krétagarbó 2014.04.17. 22:59:06

@Mók_Ica: Nem tudom, én is úgy emlékszem, hogy a vége felé áttértek a heti párbajra, de egyelőre nem volt szó. Mondjuk most húsvét jön, de köv, héttől szerintem hetente...

Cimili 2014.04.17. 22:59:23

Na most akkor mi van? Teo nyert védettséget?

Krétagarbó 2014.04.17. 23:00:20

@Szentpeter: Ha lenne eszük, nem lenne harakiri, de nincs. (Ez nem biztos, hogy így van, csak pont erről ment ma traccsparti.)

XO 2014.04.17. 23:00:21

@Dr. Lilu: nekem van, de ettől még nem másztam volna a kádba...hülye indokot mondott, de értem én, hogy irtózik minden csúszómászó izétől....

Nem Penny hajója 2014.04.17. 23:00:30

Hát ez kurva vicces lesz. :)

XO 2014.04.17. 23:01:26

Masszív KHF van úgymond! Dikkkk :D

Szentpeter 2014.04.17. 23:02:11

Időm lejárt.... jó éjt mindenkinek !

@Mók_Ica: Ica hagyhattál volna egy pohár bort, jót tesz az emésztésnek.... csók..

Mók_Ica 2014.04.17. 23:03:13

@Cimili: én is :)

@Krétagarbó: igen, eddig legalábbis így volt.... a húsvét ebből a szempontból eszembe se jutott...

Mók_Ica 2014.04.17. 23:04:02

@Szentpeter: csók :) ... hagytam drága, gyere ... vár itt

LittlePurple 2014.04.17. 23:05:16

@Cimili: valszeg teonak és vikkancsnak kell megegyezni, hogy kié legyen a lila kendő

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.04.17. 23:06:22

@Szentpeter:"... de miért csak egy ?..."
De konkrétan ki lehetett hallani, hogy csak EGY kendö lesz?

Krétagarbó 2014.04.17. 23:07:25

@Mók_Ica: Olyan darabos, semmi nőies kisugárzása sincs, hiába adnak rá minirucikat. Nem?

LittlePurple 2014.04.17. 23:07:32

Viszont így már az x-faktor nyertese akkor kaphat lila kendőt, ha a verseny után lesz a kiválasztás

Cimili 2014.04.17. 23:07:40

@LittlePurple: Értem akkor, köszi szépen!:)

LittlePurple 2014.04.17. 23:08:58

"De jó ez a fingszag! Melyikőtök fingott be?" - az egyik betelefonáló :D:D:D:D

nemszázas 2014.04.17. 23:09:00

Nem tudom elképzelni, hogy lehet ebben megegyezni, sem azt, mivel lehet meggyőzni a másikat, hogy adja át neki.

Mók_Ica 2014.04.17. 23:10:00

@Krétagarbó: ez a mai fekete cucc pl tetszett nekem.... de az egész ember kisugárzása nekem nem jön be... nőnek meg nem mondanám, abszolút nem nőies

egyemakisszíved 2014.04.17. 23:10:04

Hát akkor Viki biztos nem megy párbajozni, bár ő valószínűleg amúgy sem ment volna. Mivel a bátorságpróbáért kapták és ő több korongot szerezett és több próbált vállalt, mindenki úgy fogja találni, hogy őt illeti a védettség.

nemszázas 2014.04.17. 23:10:55

@LittlePurple: az X-faktor győztese így már semmiképpen sem kaphat lila kendőt szerintem.

XO 2014.04.17. 23:16:34

@Krétagarbó: @Mók_Ica: Köszönöm a közvetítést!

Ha lesz ON jövök (remélem)! Szép álmokat mindenkinek! :)

Cimili 2014.04.17. 23:17:04

@XO: Jövök, csak legyen.

Mók_Ica 2014.04.17. 23:19:43

@XO: szia :) én ma lazultam, Krétácska és Péter vitte a szót :)

Krétagarbó 2014.04.17. 23:19:47

@XO: Szívesen! Jó éjt, én is el!
Szép álmokat:)

candyperfumegirl 2014.04.17. 23:19:55

Legalja volt ez az epizód, csak áttekerve bírtam megnézni...először is az összes szerkesztő, ötletgazda, Lilu, és mindenki, akinek ehhez köze volt, csinálja végig ezeket a feladatokat, az összeset. Másodszor Izának volt igaza, be kellett volna intenie mindenkinek, szopjatok le, nem fekszem giliszták közé. Akkor mit csinál a Retek, ha mindenki megtagadja a feladatot? Persze annyi összetartás nincs bennük, hogy kollektíven megtagadjanak egy ilyet, de már csak a megalázás faktor miatt is be kellett volna inteniük. No comment ez az egész, soha többet nem akarok ilyesmit nézni.

De legalább azt megjátszották, hogy csak EGY lila kendő van, így most kisakkozhatják egymás közt.

candyperfumegirl 2014.04.17. 23:20:52

Legalja volt ez az epizód, csak áttekerve bírtam megnézni...először is az összes szerkesztő, ötletgazda, Lilu, és mindenki, akinek ehhez köze volt, csinálja végig ezeket a feladatokat, az összeset. Másodszor Izának volt igaza, be kellett volna intenie mindenkinek, szopjatok le, nem fekszem giliszták közé. Akkor mit csinál a Retek, ha mindenki megtagadja a feladatot? Persze annyi összetartás nincs bennük, hogy kollektíven megtagadjanak egy ilyet, de már csak a megalázás faktor miatt is be kellett volna inteniük. No comment ez az egész, soha többet nem akarok ilyesmit nézni.

De legalább azt megjátszották, hogy csak EGY lila kendő van, így most kisakkozhatják egymás közt.

candyperfumegirl 2014.04.17. 23:21:39

Na sikerült kétszer elküldenem, nem azért, mert ennyire fel vagyok háborodva, hanem mert már megint szívat a blogmotor úgymond.

Cimili 2014.04.17. 23:25:16

@candyperfumegirl: Egyet értek veled, én se csináltam volna meg. Amit még nagyon nem értettem, h Traki miért nem megértőbb Izához. Nem látta az arcán, h mennyire retteg? Iza helyében sürgősen dobnám.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.04.17. 23:26:02

Gabriel García Márquez meg jól meghalt és ezeknek fogalmuk sincs erről.
És róla.

(egyedül Vikiből nézem ki, hogy legalább a nevét hallotta már és nem gondolja azt, hogy valami menő latin DJ.)

XO 2014.04.17. 23:27:08

@Cimili: Traki szimplán bunkó a héten....neki sem nem elég jó most.... (bár ugye az ONban volt másmilyen is a héten...érdekes!)

Ejoy 2014.04.17. 23:29:52

ha viki nincs a gyõztesek között, a nyeremény egy torta lett volna. onlányon lehet látni kire került a kendõ?

Cimili 2014.04.17. 23:31:01

@Ejoy: Még nincs ON, de majd figyelünk erre is és megírjuk.

candyperfumegirl 2014.04.17. 23:34:24

@Cimili: az ő feladata ráadásul könnyebb volt, egy boxeralsó és egy gumibugyi, kisebb fedetlen testfelület érintkezik a csúszómászókkal. Én elhiszem, hogy ő a kádasat is megcsinálta volna, azt is, hogy rohadtul szeretett volna nyerni, de én is kiakadtam rajta, hogy nem bírta ezt megérteni, Iza olyan pánikban volt attól a pillanattól kezdve, hogy Lilu elmondta, milyen karaoke vár rájuk...

De akármennyi gusztustalanság is volt ebben az epizódban, Lilun semmi nem tesz túl. Akkor röhögjön valaki sírva a visongáson meg a pánikoláson, ha ő maga szemrebbenés nélkül végigcsinálja mindezt. Azért gyűlölöm az ilyen típusú játékokat, mert arról szólnak, hogy kiröhögik azt, hogy olyan helyzetbe hoznak embereket, meg úgy alázzák meg őket, amit ők maguk sosem vállalnának be.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.04.17. 23:36:53

@Dr. Lilu: én is... nagyon sajnálom, minden könyve alap volt.
És remélem boldogan fog "így föl-alá hajókázni ezen a kurva folyón"...

faszent 2014.04.17. 23:38:54

@candyperfumegirl:

szerintem ezeket már egyszer korában végigcsinálta Lilu, ő maga is benn volt mindenféle ilyen bátorságversenyben egy ideig...

Cimili 2014.04.17. 23:42:58

@faszent: Én úgy emlékszem, hogy Lilu soha nem csinált ilyen versenyt, mindig csak vezette.

nemszázas 2014.04.17. 23:43:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én csak a Száz év magányt szerettem igazán, de azt nagyon:( és hülyén hangzik, de egy csomó emlékem fűződik hozzá....

Mók_Ica 2014.04.17. 23:45:31

@Cimili: jó éjt :)
én is megyek aludni :) jó éjt minden ON nézőnek :)

faszent 2014.04.17. 23:50:57

@Cimili:

szerintem előfordult, hogy résztvevőként is benne volt...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2014.04.17. 23:52:26

@Dr. Lilu: nem hangzik hülyén, én a Szerelem kolera idején -nel vagyok így... :)

De ami magyarul megjelent, minden meg van és mindent olvastam tőle... és mind nagyon jó... És most legalább (sajnos - vagy nem?) megint elővehetem mind.

faszent 2014.04.17. 23:55:13

@Dr. Lilu:

anno gyerekkoromban nagyon szerettem, alap volt, aztán valahogy kinőttem, a Bánatos kurváim emlékezete c. könyv kifejezetten elidegenített, megharagudtam rá...

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:02:58

ON. kaptak normális kaját. Teón nem látok lila kendőt.

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:05:14

Iza röhögése hallatszik valahonnan, az asztalon egy üveg pezsgő. Csak Teó és Au esznek az étkezőasztalnál. Au annyira örül a kajának, hogy üvölt torkaszakadtából.

12 NŐ VOLTAM · http://mindenamino.blog.hu/ 2014.04.18. 00:05:20

@candyperfumegirl:

lehet az egyikük védettséget kapott, a másikuk meg vacsorát, amire meghívhatott valakit...

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:07:49

Bejött Krisz, már megint a fogyókúrán morog...

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:08:39

A kaja valami nyeremény vagy jutalom, mert csak ők ketten kaptak, és Au sírni akar a gyönyörűségtől, mindjárt elélvez. Ő mondta, nem én.

Morcz 2014.04.18. 00:15:05

Sziasztok!

Mekkora szemétség a lila kendő dolog. viszont ha többieknek kell szavazni, akkor kapja meg Teo. :)
Vélemények?

Morcz 2014.04.18. 00:15:49

on!
Teo és au vacsoráznak.

Morcz 2014.04.18. 00:16:48

Teon nincs lila kendő

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:17:02

Visszatért az ON, Au Krisznek is hagyna kaját, aki Iza szerint csak a vizet nem szereti. :)
Teó meg nem tornázik, mert fél, hogy nem lesz HANGJA szombaton.

Morcz 2014.04.18. 00:18:11

most csak az evést mutatják.

Cimili 2014.04.18. 00:18:20

Teo Au-nak köszöni meg a kaját, valszeg ő hívta meg.
Au Izának: Krisztián szereti a gombát?
Izé: Krisztián mit nem szeret.
Valamelyik mikroport gerjedhet, mert folyamatos a búgás. Hangmérnök esetleg?

Cimili 2014.04.18. 00:19:19

Hatalmas Au-s böfögés, bele a vellába.:DDDDDDD

Nem Penny hajója 2014.04.18. 00:19:31

Teón nincs lila kendő, hacsak nem a lábára van kötve.

Cimili 2014.04.18. 00:20:25

Most visszaült és bár már levegőt is alig kap, de tovább tömi magába a kaját.

Morcz 2014.04.18. 00:20:33

kint valami beszélgetés folyik, de még mindig a vacsorázó Teot és Au-t mutatják.
Au azon agonizál, hogy nem tud jóllakni.
"IZA MIKROPORT!" "ZSÓFI MIKROPORT!"

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:20:50

A vacsit Au nyerte, és Krisz kiakadt, hogy nem őt választotta, hanem Teót?

Morcz 2014.04.18. 00:22:30

Au vitt ki krisznek kaját erre khf...

Cimili 2014.04.18. 00:22:44

Au kivitte a maradékot Trakinak. KHF

kontratenor 2014.04.18. 00:25:00

@Krétagarbó: egge :)
még ki is jönne, hogy Izáék a tökutolsók

amúgy nagyon egyenlőtlenek voltak a feladatok
a gumibugyison meg a műtöttkutyalámpaburáson csak röhögtem
az utolsó viszont nettó szívás, a többivel ellentétben ott nemcsak te irányítasz

kontratenor 2014.04.18. 00:26:17

@kontratenor: a csereszabályok meg nettó hülyeségek voltak
szerencsére mindegy, mert a cserementesek nyertek

Morcz 2014.04.18. 00:27:29

@kontratenor: elég fura feladatok voltak, bár a legégőbb hogy valaki folyamatosan sikítozik férfi létére és összefossa magát egy plüssállattól...:D

Morcz 2014.04.18. 00:28:55

jó lenne ha lenne online mert szerintem Vikin sem lesz lila.....gyanítom hogy megvezetés lesz az előzetes. (bár igazam lenne)

kontratenor 2014.04.18. 00:29:38

@Morcz: azt nem tartom cikinek, sőt
ott ez az egyetlen lehetséges reakció
külföldön már láttam, tudtam, hogy lesz maci
és nettó sikít mindenki, mert szőrös, ez van

kontratenor 2014.04.18. 00:30:25

@Morcz: könnyen lehet
nem értettem, miért Pinki menne érte

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:31:57

Lehet, hogy én is a szőröstől kaptam volna frászt legjobban, mert Lilu azt mondta, minden dobozban élőlény van, biztos arra gondoltam volna, hogy az harap.

kontratenor 2014.04.18. 00:33:23

@candyperfumegirl: lehet, nem hazudott és a maci bal gombszemében lakott egy cukker fekete özvegy

Morcz 2014.04.18. 00:35:39

@kontratenor: pedig az emberek általában a nyálkás dolgoktól irtóznak. lehet hogy én se szívesen nyúlkálnék be ilyen dobozokba de magamat ismerve pár fujjolástól eltekintve nem kezdenék el malacként visítozni. :)

Egyébként nekem is fura volt, de az lehet a magyarázat hogy a monsterhigh barbie a villamester.

Morcz 2014.04.18. 00:36:54

egyébként én vittem volna be madárpókot is a villába....általában a legnagyobbak a legártalmatlanabbak, csak ezt kevesen tudják....:D

Morcz 2014.04.18. 00:38:48

persze még mindig khf van a fene a pofájukat...

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:45:58

ON. Iza szedi le a sminket, és a póthaját elemzi

kontratenor 2014.04.18. 00:46:20

@kontratenor: ja, nem, arctisztít
és örülve konstatálja, hogy nem is látszik hátulról, hogy póthaja van

Morcz 2014.04.18. 00:46:35

@kontratenor: a vándorpók az külön tészta és nem tartozik a legnagyobb fajok közé. :)
na ettől a rovarpóktól tényleg kirázza az embert a hideg...

on!!!

Morcz 2014.04.18. 00:47:11

Iza outside-ot dúdolgat és pinkkel indulnak cigizni

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:51:42

Izának mér megy az Outside

Cimili 2014.04.18. 00:51:46

Au villával fésülködik.:DDDDDDDDDDD Nagy fazon.:DDDDDDDDDD

Morcz 2014.04.18. 00:52:18

Iza és pinki a cigiskanapén
Aztán jön au és megkéri Izát hogy mutassa meg Zsófinak hogy kell rappesen mozogni erre beüt a khf...

Morcz 2014.04.18. 00:53:59

on. Iza dúdolgat még mindig a számot...

kontratenor 2014.04.18. 00:53:59

ha a tán nem kamu kendő nem vándorol Teóhoz, nagy bajban lesz
Pinki tuti őt küldi harcba, most is Izával lóg,
aztán teózik szerintem Iza és Krisz is,
a többi meg akkor mindegy

Morcz 2014.04.18. 00:55:22

Iz és pinki be a fürdőbe. teo zuhanyzik

Cimili 2014.04.18. 00:55:59

Vikit sehol sem látni, így sose tudjuk meg, h nála van-e a lila kendő.

Morcz 2014.04.18. 00:56:48

Iszonyatos elektromos fogkefe zajok...

Cimili 2014.04.18. 00:58:06

Jaaaaa, a Vikkancs deglik az ágyban.:)

kontratenor 2014.04.18. 00:58:11

Iza szájvíz után keresésbe rejti a Teó segglyukába nézést

candyperfumegirl 2014.04.18. 00:58:59

Még fasírt van, Izáék külön ágyba költöztek...

Morcz 2014.04.18. 00:59:15

Iza hálóba be. Au azt magyarázza hogy Zsóti hogyan mondta hogy National Geographic
oppá a villa álompárja külön ágyban alszik!!!!

candyperfumegirl 2014.04.18. 01:00:05

Au viszont mintha megint rámozdulna Zsófira...

Morcz 2014.04.18. 01:00:06

Most pinkin röhögnek hogy mindennap más plüssdöggel alszik.

kontratenor 2014.04.18. 01:00:21

@Morcz: ami persze öngól, mert ugye a kioktató se azt mondja, hogy "Dzsio..."

Cimili 2014.04.18. 01:01:01

Izé Zsóti ágyába feküt le.
Pinki a tükör előtt gyönyörködik magában. Pózol és kijelenti, h milyen jó fotókat lehetne így csinálni róla.

Morcz 2014.04.18. 01:02:12

@kontratenor: ja!
közben kb 1 perc khf

au mintha flörtölne pinkivel, Vikkancs rászól hogy csukja be az ajtót.

kontratenor 2014.04.18. 01:02:39

"Tudom, Krisz, szokatlan a hálószoba..." - Au elleste a dolgokat Vikitől, hoyg kell ezt. :D

candyperfumegirl 2014.04.18. 01:03:57

jaja, Au határozottan fűzte Zsófikát :)

Morcz 2014.04.18. 01:04:08

Au egyedül a cigis kanapén , marha érdekes....

Morcz 2014.04.18. 01:05:16

és nem hiszem el, néha megfogdossa a pöcsét a gatyáján keresztül, nagyon gáz.....

kontratenor 2014.04.18. 01:05:44

Amúgy ha fölteszem, hogy ez élőkép, akkor arra a következtetésre jutok, hogy talán nem véletlen, hogy az onság csak Viki lefekvése után indult!

Morcz 2014.04.18. 01:05:56

A hálóban történhetett valami mert hallatszott a "ZSÓFI MIKROPORT"

Cimili 2014.04.18. 01:07:30

Az üres cigizős kanapét köll mutatni????????????????

Morcz 2014.04.18. 01:07:46

@kontratenor: lehet benne valami és a hálóban se mutatták Vikit

Morcz 2014.04.18. 01:09:21

újabb "izgalmas" fejlemény: traki kijött egyedül rágyújtani. a villán belül minden csendes

Morcz 2014.04.18. 01:10:53

Asszem én mára el, mindenkinek jó éjt!

Cimili 2014.04.18. 01:11:27

Traki magában motyog. Lehet, h imát mond.

kontratenor 2014.04.18. 01:12:13

@Cimili: "eltöröm a kezét annak" - nem ima lesz ez

Cimili 2014.04.18. 01:14:53

@kontratenor: ennyire már nem hallottam. :)

kontratenor 2014.04.18. 01:16:20

Amúgy az csak nekem tökre csalódás, hogy itt van két sportos fiatalember és napi egy dobozzal simán elpöfékelnek? Lehangoló, na.

Cimili 2014.04.18. 01:23:30

@XO: Te merre kolbászolsz??????????:))))

candyperfumegirl 2014.04.18. 01:23:49

ON: hang van, de az üres nappalit látjuk. Teoráliót hallom.

XO 2014.04.18. 01:25:42

@Cimili: ma lógok (fejfájós).... bocsi!

Cimili 2014.04.18. 01:26:45

Au masszírozza Teot, naná, h KHF.

Cimili 2014.04.18. 01:27:58

@XO: Feküdjél akkor inkább le, úgyse lesz ma semmi érdekes, és jobbulást.
Megyek én is lassan.

XO 2014.04.18. 01:29:59

@Cimili: köszii :) Jó éjt!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.04.18. 01:34:34

@kontratenor: Igen, és az egész ON alatt (már amióta én nézem) SENKI egy szót sem beszél a lila kendőről.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.18. 05:47:09

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): szia pushi, de rég lattalak - mosolygok -

Olvatam e rossz hírt....

Jó reggelt DDD

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 06:56:52

Jó reggelt!
Ma reggelre átértékeltem a tegnapi gondolataimat. Lehet, h mégis a faktoros nyeremény lesz a lila kendő és most csak "bemutatták a nyereményt". Egyébként a tegnapi 2. részt simán végigaludtam, már fáraszt a folyamatos ordítozás. A végére ébredtem, a kendőre. Azért Pinki ment érte sztem, mert ő a vellamester. Nem is tudom, h nekifogjak-e nézni, inkább sütök egy nagy adag somlói galuskát. az ebéd pedig sztrapacska v krumplis tészta. "böjtszerű"van ma.

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 07:10:31

@XO: Olvastam. Éhes és be van zárva.

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 07:14:43

Na, lehet, h hülyeséget írtam a védettség mégis ehhez a takony feladathoz tartozik. Megnéztem a kisfilmet.

XO 2014.04.18. 07:17:19

@katicaa a hétpettyes: Traki egész héten csak hisztizik. Annyira oda volt az x-esektől, most meg nem bírja elfogadni, hogy a DD-retek általválasztott dalt kell előadni, nincs más lehetőség. Mondjuk tegnap Zsófika bevallottan négy napja carik edzeni, de a hét elején 4-2 arányban szavaztak a fitt hétre, nem csak Iza...az éhezést meg nem is értem: lehet lemaradtam valahol és vki szabályozza, hogy mennyi kaját rendelhetnek és ő abból mennyit ehet meg?

candyperfumegirl 2014.04.18. 07:29:52

@XO: az éhezés túl van lihegve, de ahogy kivettem, csak a fittkajás listáról lehet rendelni, ezért zengett imákat tegap Debil is a rántott vegyestálhoz.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.18. 07:34:32

@candyperfumegirl: sok ember szeretne úgy, meg annyit éhezni, mint ők.
@katicaa a hétpettyes:
Neked szabihiányra van szükséged :-)

LittlePurple 2014.04.18. 07:34:48

Szép Böjtös Nagypénteket!
@katicaa a hétpettyes: viszont annak ellent mond az előzetes, mert a video címe is: Védettség a bátorságért! és a löööevélben is konkrétan megírják, ezt a kotonsapkás vikkancs olvassa fel, majd a video végén Aurelio üvölt, hogy "így ő is benne lehetett volna a top5ben"
www.valovilag.hu/video/246799

XO 2014.04.18. 07:35:24

@candyperfumegirl: oké. de attól még nem kellene éheznie...mind1

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 07:36:30

@XO: Én zömmel kamaszfiúk közelében dolgozom, ne tudd meg, mennyit képesek enni. (pl. 5-6 zsömle reggelire) Elhiszem, h egy huszonéves gyereknek szüksége van kenyérre, tejre, húsokra.

kontratenor 2014.04.18. 07:37:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Simán lehet, hogy megint összevágtak valami akármit. Mondjuk takarításhoz jértek egy rongyot oszt jóvan.

LittlePurple 2014.04.18. 07:37:46

@XO: traki a párbaja óta ilyen, veszekedésekkor többször is azzal vágott vissza, hogy ő már kétszer visszajött, szóval igen csak megnőtt a képe, ezt a játékosok is és a nézők többsége is észre vette már.

kontratenor 2014.04.18. 07:41:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Az enyém is, amiben megerősítettem ugyanazt. :D

kontratenor 2014.04.18. 07:42:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Juj, nem akkor az megvan, csak nem ott, mint eddig.

XO 2014.04.18. 07:44:57

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Én nem vagyok jó! :P Hajrááá Iza! :) (akinek amúgy tényleg megy az Outside! :) )

Krétagarbó 2014.04.18. 07:47:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Sajnálom, egyik kedvenc írom volt. Nekem is a Szerelem a kolera idején c. volt a kedvenc, de minden kötete megvan, amit itthon kiadtak.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.18. 07:47:44

@XO: akkor te ezt érdemled, na de én? Ki egy angyal vok?

Ronla 2014.04.18. 07:49:48

Köszi a közvetítést mindenkinek. :)

XO nem fog ezért szeretni, de nem lehet, hogy Izáék azért kapták a Lets go outside-ot, hogy utána Izának tényleg outside legyen?
Olyan, mintha a retek megunta volna az Iza-Krisz párost.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.04.18. 07:50:26

gyermekeim, már megérte élnem - vagy legalábbis tegnap este lemenni az akváriumba. megjelent szinte az egész kivágott banda (alexa, józsi király és simon kivételével) két külsős ismi csajjal meg egy sráccal. zsóti és laci öribarik lesznek, még akkor is csacsogtak (leginkább laci, zsóti meg bólogatva, röhögve figyelt), amikor dorka ölelgette zsótit. csárlinak nagy a segge, jelentem, de amúgy tök jól nézett ki. dorka még mindig helyes, dávid rémbuzisan nézett ki, ádám nem. ellenben meglepődtem, ennél azért magasabbnak hittem őket. senki se ment oda hozzájuk, senki se ájult el, hogy vv-sek vannak ott, csak úgy ültek és röhigcséltek. dorka nagyon hangosan, megjegyzem, na akkor ránézett a többi vendég, hogy ki nyerít.

most nézem a honlapon, hogy akik nem voltak ott, azok a vv oldalán sincsenek fent. kitagadták őket a vv családból? azért a vv előnevet használhatják vagy totális elhatárolódás?

Nagy Endre 2014.04.18. 07:52:16

A tegnapi kis horror karaokéról.Csóró Aurélió rögtön kifogta a tutit de magához képest egész jó volt bár mindenki dőlt a röhögéstől.Ami jó volt hogy a Viki-Teó páros mennyire jól tudott együtt dolgozni meglepő.De necsak itt hanem az éneklésnél is.Izában viszont csalódtam megint.Legalább megpróbálta volna a feladatot, mert csak kígyót nem akart de még ezt se merte.Cserbenhagyásnak éreztem ezt Krisztián felé.Zsófika dettó eddig még semmit nem nyert sőt amit csinálnia kellett volna azt is Aurelio átvette.Vicc.Krisztián egyébként szerintem jó csapatjátékos mert aki a másik helyett bevállal valamit az nem semmi.Olyan lazán csinálta ezt mintha naponta ezt csinálná otthon.Az éneknél kicsit hisztizett de azt gondolom ez belefér még mert csak gyakorolnak nem élesben ment élőben.Összekapja magát.Ez az ő parája volt.

Krétagarbó 2014.04.18. 07:55:28

@Morcz: Hehe, monster high barbie... Nálunk most ez a sláger, a könyökömön jön ki a sok lejáró kezű, vámpírfogú rém.

XO 2014.04.18. 07:57:54

@Ronla: Nekem ettől még Hajrááá Iza! és a szeretet sem ettől függ! :) ♥

candyperfumegirl 2014.04.18. 08:02:16

@Nagy Endre: semmilyen körülmények között nem fair olyat követelni valakitől, amitől ő retteg és irtózik, ha csapatjáték, ha nem. Rendes volt Krisztől, hogy bevállalta helyette persze, de ehhez hozzátartozik az is, hogy ő maga egyáltalán nem parázott a dologtól. Hogy ki mitől fél, azt nem lehet összehasonlítani, ami valakinek egy vállrámdítás, annak más már a gondolatától is kiborul.

chinpokomon 2014.04.18. 08:04:43

Nahát, mennyi romantika szorult ebbe az Őszinte Fiúba! Mióta megszabadult a féltékenységtől csupa kedvesség és tapintat. És micsoda szerénység! .

XO 2014.04.18. 08:05:10

@candyperfumegirl: én például utálom a pillangókat! Igen, azokat a szép színes repülő izéket! (persze a többi pilleszárnyú repülő izét is!) "Vagy a légy hal meg, vagy én! Akkor inkább a légy!" :DD

kontratenor 2014.04.18. 08:06:59

@Nagy Endre: Amúgy ha nagyon szigorúra lett volna véve, Aurélió bátor volt, de hát, khm, nem igazán lett szünetmentes az éneke. Viki meglepően tisztán játszik mostanában. A pöttyösös cuccoknál állandóan csalt meg reklamált, az olpimpia óta meg tökre lelkes és korrektül végigcsinál mindent.

Krétagarbó 2014.04.18. 08:10:42

@Cimili: @Morcz: @kontratenor: köszi az éjszakai közvetítést!

Krétagarbó 2014.04.18. 08:12:56

@kontratenor: igen, mostanában Viki olyan szerintem is, mintha kicserélték volna.

Krétagarbó 2014.04.18. 08:14:22

@chinpokomon: Traki egyre gázabb, nekem nagyon nem tetszett tegnap a hisztije, amit Izének levágott, hogy az miért nem vállalja be a feladatot.

kontratenor 2014.04.18. 08:17:04

@Krétagarbó: És hozzátszem, mindenki azzal jött, hogy Zsoltot hogy belevitte mindig a csínyekbe. Ez kezd átértékelődni. Úgy tűnik, műértő közönség felé imponálásból majomkodik. Magában meg ha harsány is, de lelkes és normális. Vagy csak máshogy vágnak most. Vagy nem más impulzusokat, hanem más instrukciókat kap. :D

LittlePurple 2014.04.18. 08:19:29

@kontratenor: @Krétagarbó: vajon meddig jutott volna a kotonsapkás vikkancs, ha az elejétől így játszik?
de azért nem kell ám hasra esni a vikkancs nagy pálfordulásától, mert ugye kutyából nem lesz szalonna :)

LittlePurple 2014.04.18. 08:20:24

@LittlePurple: ja és még mielőtt szentté avatnátok a vikkancsot :)

kontratenor 2014.04.18. 08:23:11

@LittlePurple: akkor másképp fogalmazok
eddig be nem állt a pofája sose, mostanában meg enyhül a Pácz-show :D

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 08:28:47

@LittlePurple: Azért még itten nem nagyon szeressük Vikit :(

LittlePurple 2014.04.18. 08:28:59

@kontratenor: vagy csupán annyiról van szó, hogy rohadtul be van carva az x-faktor szerepléstől, hogy milyen nagy égés lesz stb...
csak azt még a kotonsapkás vikkancs nem tudja, hogy már nincs sok veszteni valója, mivel már elég brutálisan lejáratta magát...
bár ha jól meggondolom, mindig van lejjebb...
:)

kontratenor 2014.04.18. 08:31:06

@katicaa a hétpettyes: ja, jó, akkor bevallom, röstellem, hogy más a véleményem
és hajrá Iza
így jó?

XO 2014.04.18. 08:37:14

Mondj pozitív töltetű szavakat: kiskutya, csillámpor hercegnő... by monster high barbie (köszi Morcz!) :DD

Krétagarbó 2014.04.18. 08:41:45

@kontratenor: azért Zsótit belevitte a málnásba többször, hatott rá. Hát igen, vagy rászóltak, vagy maga döntött úgy, hogy most kicsit visszavesz. Vagy csak egyszerűen elfáradt bele.

Krétagarbó 2014.04.18. 08:43:13

@kontratenor: hehe, pácsónak olvastam először, de aztán rájöttem, hogy mi is Viki vezetékneve.

kontratenor 2014.04.18. 08:44:39

@Krétagarbó: évtizedeken át pácsónak olvastam, nitrites pácsónak

Krétagarbó 2014.04.18. 08:45:17

@LittlePurple: nem esett senki hasra. Ha megfigyeled, a héten még nem is nagyon kellett szívlapátot osztogatnod.
Nyilván más lenne a leányzó fekvése, ha az elejétől igy viselkedett volna.

Krétagarbó 2014.04.18. 08:46:03

@kontratenor: és jerzy nyitotta ki a szemedet? :)

hannamontanna 2014.04.18. 08:47:47

Reggelt! Köszi! Na EZT most tényleg sajnálom, hogy nem láttam..... muszáj lesz pótolnom. De Lilu fején így is látszik, hogy jó volt. Ez a Kokkiza egy idegesítő némber.

kontratenor 2014.04.18. 08:49:37

@Krétagarbó: nem, magamtól jöttem rá, és ismeretlen előttem, amiről beszélsz, de azért rájöttem, miről lehet szó :)
kábé pont annyira fájt a magamtól leesett felismerés, mint mikor ezt összerakta amúgy egyáltalán nem csökevényes agyam:
upload.wikimedia.org/wikipedia/en/6/6b/Rotring_logo.png

Morcz 2014.04.18. 08:52:12

@Krétagarbó: nincs mit.
Nálunk a síma Barbie és most a Jégvarázs babákra van rákattanva a gyerkőc, hátha meglepi bele a nyuszi...:)

Ja és Hajrá Ita, traki meg ne hisztizzen...

Morcz 2014.04.18. 08:52:55

It= Iza, csak még reggel van... na megyek csinálok a gyerkőcnek reggelit. :D

kontratenor 2014.04.18. 08:54:01

@Morcz: vigyázz az ilyen elütésekkel, Ita már inkább Au :D

candyperfumegirl 2014.04.18. 09:04:26

A hv is jól rávilágított, mennyire nem volt jogos Krisz felháborodása, mert ő meg az énekléstől hisztizett be, márpedig az akkor még fontosabb feladatnak tűnt, mint ez a hülye killer karaoke (akkor még nem tudták, melyiknek milyen nyereménye lesz).

Krétagarbó 2014.04.18. 09:05:32

@kontratenor: :D Azért ehhez szükséges egy alap német nyelvtudás.
Nekem hajrá AU! A végén majd hogy meg fog oszlani a kommenttársadalom a dóntősök személye körül...

karev 2014.04.18. 09:09:01

eddig csak szpóálarcról hallottam, copfról nem :)

zső 2014.04.18. 09:09:48

Sziasztok:) Egy ideje olvasgatom a blogot és a hozzászólásokat. Nagyon szórakoztató, sokszor szórakoztatóbb mint maga a műsor.:D
Most már úgy voltam vele, hogy leírom a véleményem, bár lehet sokan nem fognak velem egyetérteni.
Úgy pár héttel ezelőttig tényleg tetszett a műsor, attól függetlenül, hogy voltak elég unalmas pillanatok, sőt egész adások is, de egy ideje csak ilyen alapzajként megy a háttérben és alig figyelek rá, mert ettől az Iza-Krisztián drámától kezd felfordulni a gyomrom. Lehet egyesek számára aranyosak, sőt szeretnivalóak, de számomra egyszerűen elviselhetetlenek. Lehet naív vagyok, de ha valaki szeret valakit, akkor hogy képes vele úgy beszélni, mint a kutyával? Ez mindkettőjükre igaz. Szinte kinyílik a bicska a zsebemben, ahogy meghallom az egymásnak szánt, nem túl intelligens beszólásaikat. És ez megy minden egyes nap. Nem csodálom, hogy ha a többiek a villában már rosszul vannak ettől. Csak a kiabálás megy, a veszekedés, egymás oltása, aztán a békülés, ami ennyi negatív dolog után nem túl hiteles, és a néző úgyis tudja, hogy 2 perc és megint oltogatni fogják egymást. Persze a bezártság nem könnyít a helyzeten és abban egészen biztos vagyok, hogy ez a két ember a villán kívül sosem kezdett volna egymással. Mindenestre ha még az Iza és Krisztián fanok ezért meg is köveznek, én nagyon remélem, hogy az utolsó háromban már nem lesznek ott.
Jelenleg nekem Zsófi (ahogy ti hívjátok Pinki:D) és Au a legszimpatikusabb. Na nem mondom, hogy a valóéletben is azok lennének, de ha már a 6 körül választani kell... Au szórakoztató, bár nem egyszerű eset és számtalan hibája van, de hát senki sem tökéletes, Pinki pedig egyszerűen, csak Pinki. :D Butácska és valószínűleg az agya helyén csillámpor van, de talán az egyetlen villalakó, aki nem próbál folyamatosan másokkal kiszúrni, vagy feszültséget generálni és még jókat is nevetek azon, ahogy rácsodálkozik a dolgokra. Bár valahol ez azért szomorú, hogy ennyire új neki minden, de hát ez van.
Viki.. hát ő megint csak nem egyszerű, de valaki azt írta itt az elmúlt napokban, hogy az egyetlen ember a villában, aki magától képes összetett mondatokban beszélni. Ez így van, így akármennyire is szemétláda, legalább tud értelmesebb dolgokat mondani.
Teó, na ő mintha bent sem lenne, bár ezen a héten kicsit aktívabbnak tűnik, vagy legalábbis többet látni az öf-ben. Nekem ő nem oszt, nem szoroz, de még így is jobb mint az Iza-Krisztián páros.
Ja és a szerkesztők helyében megtiltanám a villalakóknak az "úgymond" szó használatát. Kíváncsi lennék ki meddig bírja. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem egy életre elegem lett ebből a szóból. :D

kontratenor 2014.04.18. 09:13:30

@zső: a szóletiltás nagy ötlet!

candyperfumegirl 2014.04.18. 09:20:44

@kontratenor: arra már én is gondoltam, hogy kéne egy olyan hét, amikor mindenkit letiltanak valamiről. Kriszt az úgymondról, Izát az üvöltésről, Vikit a sapkáról, Au-t a faszmarkolászásról, Pinkit a sminkelésről, akaraterő verseny. Csak Teót nem tudom, miről tiltanák le, ő úgyse nagyon csinál semmit.

kontratenor 2014.04.18. 09:27:07

@candyperfumegirl: azért az artikulálatlanság letiltása befigyelhetne nála
[vagy egy napig egy pillanatra sem lehetne egyedül, szaráshoz is kérjen meg valakit, hogy elkísérje a fürdőbe, stbstb]

exelensz 2014.04.18. 09:29:50

@zső: Akkor is szimpi amikor 24 órából 25-ben a farkát fogdossa? Mert ha igen akkor te tucc valamit! :)

zső 2014.04.18. 09:39:16

@exelensz: Azt már észre sem veszem, de komolyan:D De még mindig inkább az, mint az az undorító stílus ahogy Iza és Krisztián beszélnek egymással. Ezt Au legalább csendben csinálja:D (bár valóban szörnyű szokás, neki pl. ezt kéne megtiltani:D)

egyemakisszíved 2014.04.18. 09:39:52

@exelensz: Nem értem, mi bajotok van Au farkával. Mindenki kapaszkodik valamibe ott a villában, ő abba tud. Odabenn nagy a stressz, minden csupa gonoszság, bármikor, bárki hátba szúrhat. Szacsu meg valószínűleg még soha nem hagyta cserben. :) Hajrá Aurélió!

karev 2014.04.18. 09:49:00

'és akkor sziasztok! bocsi az Iza fanoktól, de ez a betonban nőttem fel duma szánalmas. meg én minden feladatban odateszem magam, na persze.

karev 2014.04.18. 09:51:28

@Morcz: csak biztos akar lenni benne, hogy megvan-e még :)

karev 2014.04.18. 09:52:55

@kontratenor: a kissejtes tüdőrák nem lesz az igazán. amúgy a csajok is.

karev 2014.04.18. 09:55:09

@katicaa a hétpettyes: a sztarapcsak fincsó. mi svéd gomabsalátát eszünk pászkával. este meg halászlé vacsira vagyunk hivatalosak, mi sütjük hozzá a kenyeret. tudom, kit érdekel. :)

Nagy Endre 2014.04.18. 09:57:32

@kontratenor: ok hogy Krisz annyira nem parázott de biztos nem ezt a feladatot kérte volna nem?mindenki be volt szarva már amikor lilu mondta mi lesz.az arcokon látszott a frász.értem hogy iza parázik ráadásul krisz rögtön átvette helyette azért ez nagyon jó nyitás.teó meg a haja miatt is félt mégis miket vállalt be pl. iza ha azt mondja csak kígyó ne aztán meg mégse az gáz.legalább egy próba és ha kijön 1 perc után korong nélkül a jó szándék megvolt benne.az énekes dolog meg krisznek para ezt is lehet nézni.ő jól kezdte aztán rájött időközben hogy hoppá angol is meg nem az ő stílusa stb.na mindegy. azért mellettük szóljon hogy két ember egy aki eddig nem is merte egymást és egy játékban összekerül és nagy nehezen de beindult valami köztük és közben megszerették egymást egy hermetikusan elzárt környezetben, ráadásul két igen különböző de sokabn hasonlító ember a kamerák elött és akkor együtt is meg egyéni játék is legyen.hát azt hiszem egy kipróbált kapcsolat is megrezegne nemhogy ez.

karev 2014.04.18. 09:57:42

@XO: én a maximalizmust nem tapasztaltam.

karev 2014.04.18. 10:01:41

@katicaa a hétpettyes: a 9 éves unokahúgom többet eszik nálam. :) úszik, szó se róla, kell az energy.

karev 2014.04.18. 10:04:38

@Krétagarbó: a Száz év magány viszont nem eccerű esti olvasmány.

karev 2014.04.18. 10:07:54

@ミラ: ők máshol hakniztak biztos :)

karev 2014.04.18. 10:10:15

@candyperfumegirl: Au is bevállalt több feladatot, pedig ő aztán tényleg parázik a pókoktól..

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.04.18. 10:10:20

@karev: nem hakniztak, max előtte, bulizni ültek be, legalábbis olyan volt, mint bármelyik másik csapat ott, aki üldögélt és iszogatott :) csak fura volt, h így mind együtt.

karev 2014.04.18. 10:12:13

@LittlePurple: akkor azt Izára i el lehetne mondani. meg végül is mindenkiről.

karev 2014.04.18. 10:12:43

@ミラ: nem adok pár hónapot és elmúlik.

Krétagarbó 2014.04.18. 10:13:28

@ミラ: Mondjuk az pozitív, hogy tartják a kapcsolatot. Inkább, mint hogy köpködjenek egymásra...

Krétagarbó 2014.04.18. 10:15:57

@karev: Nem, ez igaz. Mondjuk nekem nem is ez a kedvenc tőle, és az is igaz, hogy gimibe - amikor olvasni kellett - leginkább a francba kívántam. Ehhez is felnőtté kellett válni, hogy élvezhető és érthető legyen, szerintem. (Mint egy csomó más kötelező könyvhöz is...)

kontratenor 2014.04.18. 10:16:32

@sixx:
Juhhú, jó lett!

"Most akkor képzeld ezt el helyette:
Gergő azt szeretné, ha nem lalázva, hanem pozitív szavakkal skálázna be Pink és Debil, így azt kéri Pinktől, hogy mondjon egy pozitív szót. Proton, vágja rá kapásból a csaj, akinek tényleg csak azért van több agysejtje háromnál, hogy ne szarja körbe a szobát. Gergő meglepődik, de hát ha proton, akkor proton, skálázzunk. Nem hangzik jól, mondj már egy másikat, kéri meg Pinket.
- Kation.
- Építő jellegű, pozitív szavakra gondoltam.
- Hidroxónium."

A szopócopfon negyed órát vihogtam, a kommentelők megemlítését meg külön köszi.

kontratenor 2014.04.18. 10:19:17

@Krétagarbó:
Sztrapacska.
Előny: a legfinomabbak egyike.
Hátrány: a legtöbb mosogatnivalót generálja.

karev 2014.04.18. 10:19:38

@kontratenor: vagy, úgymond, kicsipoghatnák :))

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.04.18. 10:21:16

@karev: mondjuk a sapka nem bírt leolvadni zsolt fejéről, csak valamikor úgy később az este folyamán. megszerette, na. a hajmosást meg nem annyira.

nemszázas 2014.04.18. 10:23:48

nekem sem volt szimpatikus tegnap Iza viselkedése, pedig eddig neki (is) drukkoltam. Nem a félelme miatt, azt még megérteném, hanem a hozzá kapcsolódó körítés miatt. Mindenesetre ez a kis incidens valószínűleg nem fogja megakadályozni abban, hogy a duettverseny esetleges elbukása után szétoltogassa Kriszt amiért miatta nem nyertek természetesen .

karev 2014.04.18. 10:31:28

@candyperfumegirl: Teonak kéne mindent csinálni, amiről a többieket letiltották :)

karev 2014.04.18. 10:32:01

@ミラ: pont ezt akartam mondani, szr a haja :)

karev 2014.04.18. 10:34:28

@Nagy Endre: hát nem tom, ha valami csak nagy nehezen indul be, annak mi értelme?

karev 2014.04.18. 10:36:06

@karev: olyan erőltetettnek tűnik az egész. mintha kihalt volna az emberiség és csak ketten maradtak volna, hogy benépesítsék a Földet.

karev 2014.04.18. 10:37:44

@Krétagarbó: nagyjából minden kötelezőre illik ez, mikor felnőtt fejjel olvassa az ember, nem kényszerből, sokkal jobban tetszik. :)

XO 2014.04.18. 10:39:44

Hajrááá Iza! :)
@karev: megbocsátva! :D

karev 2014.04.18. 10:39:49

@Dr. Lilu: meg majd jön a sírás, meg a visítás.

Conchobar 2014.04.18. 10:49:44

@Nagy Endre: "két ember egy aki eddig nem is merte egymást és egy játékban összekerül és nagy nehezen de beindult valami köztük és közben megszerették egymást egy hermetikusan elzárt környezetben" - Hogy-hogy megszerették egymást? Hát minden nap ennek pont az ellenkezőjét látjuk (kivéve a párbaj előtti napokat, mikor felöltik az 'én úgy aggódok és annyira akarom támogatni őt' arckifejezést). Egyszerűen csak arról van szó, hogy szívesen kúrnak egymással, jól telnek az éjszakáik, csak éppen nappal nem tudnak egymással mit kezdeni

XO 2014.04.18. 10:52:53

@Conchobar: jelentem ezzel most nem értek egyet! :)

kontratenor 2014.04.18. 10:59:00

@XO: én sem;
a bezártáság kihozta két emberből a korábban magunkak felállított határok perifériáján túli dolgokat
Krisznek sose volt ilyen nője életében, el se hitte, elég ő ehhez
Iza meg vállaltan közel engedett magához olyat, aki mellett simán menne el odakint
és amúgy szerintem ez a két hatás inkább csak utóbbinak befolyásolhatja erkölcsileg jó irányba majdani kinti életét
az más kérdés, hogy nem Krisz lesz ennek a haszonélvezője
(nagyon esetleg ha nyerne, de szerintem akkor sem)

beacska 2014.04.18. 11:08:17

jó reggelt, jó szurkolást!

ha Teó kapta a lilát, Izának harangoztak :(

XO 2014.04.18. 11:14:21

@beacska: visszajön Teo ellen! :)

Nagy Endre 2014.04.18. 11:15:27

@Conchobar: szerintem nézd vissza attól kezdve amikor krisztián az udvaron tartotta kortesét a többieknek a lacis párbaj elött és az sem most volt.már akkor mondta ha visszajön izát meghódítja.szerintem ez nem feladat volt hanem meg akarta ismerni a lányt.iza kemény elutasítása mögött nem taktika volt egyszerüen a srácot nem akarta megbántani.az hogy ez a kapcsolat nem úgy alakult mint szokott hogy "bejössz, bejövök aztán szerelem az nem baj.a szex kb 3 szor volt amit mutattak és nem a párbaj miatt.iza elmondta neki ha visszajön lesz több.párnap múlva meg is történt.az hogy két ember este összebújik az nemcsak a szex hiánya egyfajta békülés is lehet.akik érdekből vannak együtt egy idő után ezt sem tudnák csinálni.a többiek se mondják ja ezek érdekből vannak együttviki harcolt ellenük de rájött ezek itt így vannak egymással nem nagyon tehet semmit.aurelio bezzeg második nap kinyalta teót lazán...ok az nem szerelem mégis nekem ez sokkal visszatetszőbb.aztán még hány csajnál próbálkozot.

karev 2014.04.18. 11:18:28

@XO: hö. mi történt? :)

exelensz 2014.04.18. 11:18:52

@zső: Hmm. Az a nagy bűdös helyzet h a benti cselekmények 95 százaléka a kameráknak szól , sok minden belefér /love story,ordibálás,stb/ de ezek a mozdulatok h kotorászok odalant ha kell ha nem , ez már nem mókavári.Bár franc tudja,lehet h nála ezek a pici ingerlések kéjes érzéseket váltanak ki.Ki lehet próbálni /már akinek van/ :) a gyakorlatban.Én megtettem de semmi kéj,bíztosan rossz a technikám .)

Nagy Endre 2014.04.18. 11:19:13

@beacska: nem biztos még.zsófi is kimehet párbajozni aurelio nem fog tolakodni.iza ha rákerül a kendő az most jobb lenne neki ha viki-teó védett mert zsófit vinné ki szerintem még kinnt hagyhatja.egyrészt mert még nem volt és itt az idő a megmérettetésre másrészt aki eddig csak cukiskodott az legyen egyszer igazán döntőképes önnálló játékos.az meg hogy végignézte hány embert tett viki taccsra és bólogatott hozzá szintén nem jó pont neki.

beacska 2014.04.18. 11:19:28

@XO: de ha teó kapta a lilát, akkor Teó NEM párbajozik ám! Iza CSAK Teó ellen jönne vissza :(

exelensz 2014.04.18. 11:19:44

Na itt a docens is ..akko én mentem.

karev 2014.04.18. 11:20:37

@XO: ha Teo kapta a lilát, akkor nehezen. :) viszont bárki nagyot nőne a nézők szemében, ha nagylelkűen átadná a másiknak a védettséget. én így gondolom.

Nagy Endre 2014.04.18. 11:21:29

@karev: na ez érdekes lenne.viki eseteleg zsófinak adná át?

XO 2014.04.18. 11:21:44

@beacska: az ONban Teon nem volt kendő, vikit meg nem láttuk....

Nagy Endre 2014.04.18. 11:22:02

és mi van a fatoros nyereménnyel?mit kap aki ott győz?

Conchobar 2014.04.18. 11:22:05

@kontratenor: "Krisznek sose volt ilyen nője életében, el se hitte, elég ő ehhez..." - Elnyerte a maga elé tűzött célt, szexuálisan egymásra hangolódtak. De hol az egymás iránt érzett szeretetük?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.04.18. 11:22:55

@karev: Te ilyen erkölcstelen dolgokról hallasz? :)

Kaját pedig küldhetsz:)

@Krétagarbó: Te egyél barna szemeket :)

XO 2014.04.18. 11:23:44

Kinek nyeri a Zx faktor hetet? (találtam)
www.easypolls.net/poll.html?p=535027a7e4b0edddf899d600

Hajrá Iza! :)

Nagy Endre 2014.04.18. 11:26:09

zsófin besírtam ez nagyon gáááz.csillámpóni és társai:D gergő is sokkot kapott de nem mutatta:D

Conchobar 2014.04.18. 11:28:28

@Nagy Endre: "szerintem nézd vissza attól kezdve amikor krisztián..." - Szexuálisan egymásra hangolódtak, a villalét alatt kellemes fognak telni az éjszakáik. De hol az egymás iránt érzett szeretetük? Netán az örökös veszekedés, vita és civakodás lenne a szeretet ismérve?

Nagy Endre 2014.04.18. 11:28:51

@XO: nem lenne rossz, bár ez az outside nem egy igazi duett szám. na majd meglátjuk...

kontratenor 2014.04.18. 11:30:31

@karev: én is nagy renoménövekedésnek várnám
a szépséghiba, hogy pont ennél a két embernél nettó mindegy
Vikinél túl hirtelen változás lenne és nem hozna sokat a konyhára
Teót meg semmi nem meni meg, ma a kendő

Nagy Endre 2014.04.18. 11:31:07

@Conchobar: nem akarom ezt nagyon ragozni tényleg nézd vissza onnantól és úgy értékeld a viszonyukat.ez így korrekt.de bele lehet kötni mindenki kapcsolatába mindenkiében van valami bibi ha ezt nézzük.nincs tökéletes kapcsolat bennt ahogy kinnt sem.

karev 2014.04.18. 11:31:50

@XO: jah, semmi, a "nem" szó elkerülte a figyelmemet. :))

XO 2014.04.18. 11:33:11

@karev: ne flegmulj....figyelj! :))))) :*

karev 2014.04.18. 11:35:16

@Nagy Endre: nem Teoval volt párban? én úgy értettem.

XO 2014.04.18. 11:36:25

@karev: nálam nem lesz párfordulás, sem elfordulás, sem árulás...nehezen választok (nem is akartam nézni a vv-t, de komolyan, választani meg végképp nem állt szándékomban), de ha választok a végsőkig kitartok! ....ilyen vagyok! :)

beacska 2014.04.18. 11:37:18

@Nagy Endre: ne is fáradj, felesleges ;)

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 11:38:23

Arról "ábrándoztok", h teóé a lila kendő. ha csak 1 van, márpedig 1 van (hacsak le nem veszik kriszről), akkor azt tuti Viki kisajátítja. addig dumál, amíg mindenkit akit kell, meggyőz, h ő több feladatot vállalt be, övé a kendő, meg különben is leszarja teót, nehogy párbaj nélkül menjen el a végéig. megjegyzem, ehhez kell ám a taktika (teótól)

Nagy Endre 2014.04.18. 11:40:06

@Conchobar: ami meg az érdek kapcsolatokat illeti arra Charlotte a jó példa.ő így ment be hogy majd egy vezérhím mellett ellavírozik a nyereményig ezt elég korán meg is mondta.Simonnal együtt ment be és nem is vette észre amíg zsolt nem pattintotta le meg Laci nem volt vevő rá.Az külön érdekes volt amikor Alexának mondta hogy a Lacit hogyan fűzhetné be mikor az bejött...szánalom.Hogy simonnal egymásra találtak nekem nagyon gej volt bennt ez az állandó nyalás falás.kinnt eldől lesz e komolyabb és meddig.

karev 2014.04.18. 11:40:59

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): há' látod. jut eszembe , sz.ágról és sz.rollerről is hallottam. :)
kaját küldöm fénypostával, ablakot nyisd ki.

Nagy Endre 2014.04.18. 11:42:47

@karev: de Teóval de ilyenkor két embert illet a lila ha ez a nyeremény.és átadhatják ha lehetséges.

karev 2014.04.18. 11:42:53

@XO: attól még Krisz iránt változhatnak az érezlmeid, alapvetően Iza fan vagy, nem? :)

karev 2014.04.18. 11:45:33

@Nagy Endre: ja, értem, másnak is átadhatják? ennyire nem vagyok képben.

kontratenor 2014.04.18. 11:46:26

@karev: Nem tudjuk, futtatjuk az eszménk.

Conchobar 2014.04.18. 11:47:24

@Nagy Endre: "de bele lehet kötni mindenki kapcsolatába" - Igazad van, egy harmonikus, szeretetteljes kapcsolatba is bele lehet kötni, csakhogy az Iza-Krisztián kapcsolat nem ilyen (úgy értem: napközben)

Conchobar 2014.04.18. 11:48:16

@Nagy Endre: " ami meg az érdek kapcsolatokat illeti arra Charlotte a jó példa" - Mi ez az 'érdek' baromság? Én ilyet nem írtam

nemszázas 2014.04.18. 11:48:33

@katicaa a hétpettyes: illetve ha a többieknek kell megszavazniuk, hogy Teóé vagy Vikié legyen, akkor különösebb győzködés nélkül is Vikit választanák, inkább érdekük az, hogy Teó szabad préda legyen, mint hogy Viki (akit valószínűleg erősnek tartanak).

karev 2014.04.18. 11:49:00

Lányoknak puszi, Fiúknak pacsi, vagy puszi, kedden jövök. Mindenkinek kellemes húzsvétot, sok locsolót, és egyetek jókat.

Conchobar 2014.04.18. 11:51:45

@Nagy Endre: "Hogy simonnal egymásra találtak nekem nagyon gej volt bennt ez az állandó nyalás falás.kinnt eldől lesz e komolyabb és meddig" - Igen, Sarlotot és a Simont is ugyanúgy csak a jó szex köti össze, mint Izát és Krisztiánt

Nagy Endre 2014.04.18. 11:53:04

@Conchobar: nekem úgy tünt te ezt gondolod a kapcsolatukról.

Nagy Endre 2014.04.18. 11:55:30

na léptem ebédelni.amúgy jó étvágyat aki készül...

XO 2014.04.18. 11:57:15

@karev: igen, alapvetően Iza fan vagyok...Krisz a "hozadék"! :))

XO 2014.04.18. 11:58:54

@karev: Boldog nyulat! :) :*

egyemakisszíved 2014.04.18. 12:05:17

@Conchobar: @Nagy Endre: Nekem a Sárlott-Simon volt a kedvenc villaszerelmem, mert volt benne játékosság, egymás iránti tisztelet, gyendédség és hűség. Mindketten változtattak hatására egy kicsit a korábbi viselkedésükön. Simon feladata a teljes különállását, védelmezte Sárlit, ha kellett, ő pedig belépett Simon fantáziavilágába. Eszkimópuszi és rákolló. Meg a fejébe csapta azt a randa szőrős sapkát, annak ellenére, hogy szeret csinosan öltözködni.

Conchobar 2014.04.18. 12:09:55

@Nagy Endre: "nekem úgy tünt te ezt gondolod a kapcsolatukról." - Ittál? (én világosan fogalmaztam, abban pedig semmiféle érdek nem szerepelt)

Conchobar 2014.04.18. 12:17:41

@egyemakisszíved: "Simon feladata a teljes különállását, védelmezte Sárlit, ha kellett, ő pedig belépett Simon fantáziavilágába" - Szemmellátható, hogy a saját képzeleted erősen színezi a Sarlot-Simon kapcsolatot. Minden fiatal férfi fel fogja adni a 'teljes különállását', akinek a képzeletét megfogta a jó szex, Simon esetében arról van szó, hogy már nem tudott odafigyelni a pojácáskodásra ("Káosz professzor" szerepének félig, vagy teljesen tudatos alakítására). Ami meg Sarlotot illeti, ő viszont 'nem törte össze magát' azért, hogy Simon mellé álljon a vitákban

pomac 2014.04.18. 12:40:36

iza kapta a lila kendöt?

kontratenor 2014.04.18. 12:46:35

@pomac: Helyben iderosálok, ha az lesz, amit fölvetettem.

candyperfumegirl 2014.04.18. 13:11:33

Igen, erre emlékszem, de akkor sem tudom elképzelni, hogy jöhet az ki, hogy Iza kapja, aki ebben a listában az utolsó helyen áll. Mondjuk szerintem ő volt az egyetlen, aki normálisan állt ehhez a feladathoz, de ez mér végképp szubjektív magánvélemény. :D
A videó meg félrevezető lesz.

hovatovább? 2014.04.18. 13:14:21

@pomac: Sztem Viki,
a tegnap esti online egyáltalán nem mutatták,
+ neki 6 jele volt, Teónak meg 5.

kontratenor 2014.04.18. 13:15:09

@candyperfumegirl: Erről sajnos nehezen képzelem el a félrevezetést, ahhoz kéne vágás.

Conchobar 2014.04.18. 13:15:45

@hovatovább?: "Tapló Krisszike" - ...meg az érzékenylelkű, halkszavú és gyöngybeszédű Izzike, aki soha senkinek semmiért nem b@szná föl az agyvizét

hovatovább? 2014.04.18. 13:16:21

@pomac: Sztem Viki,
a tegnap esti onlineban kínosan vigyáztak, hogy ne mutassák,
+ ő 6 jelet szerzett, Teo meg csak 5-öt.

nandras01 2014.04.18. 13:16:41

ne haragudj kedves sixx, de ha valakinek az humoros, hogy egy rakás idióta még a saját iq- jánál is alacsonyabb szintű feladatot hajt végre, akkor vagy én vagyok nagyon rossz helyen, vagy a világ tényleg megérett a pusztulásra.
ezek után azon sem csodálkoznék, ha viccesnek találnál egy olyan feladatot, hogy ki tud nagyobb rakás szart rittyenteni a nappali közepére. a csúcs pedig az lehetne, hogy kiskanállal meg is eszik...

hovatovább? 2014.04.18. 13:18:06

@hovatovább?:
Dikk!
Először eltűnt,
most meg előjön?
(Már a hsz-em.)

hovatovább? 2014.04.18. 13:19:25

@Conchobar: Hát két primadonnánk is van egy show-ban.
Ennek csak örülhetünk, :)

Nagy Endre 2014.04.18. 13:22:04

A legutóbbi VV5-ben nem volt olyan ahova kígyók közé kellett befeküdni?

Nagy Endre 2014.04.18. 13:23:12

@hovatovább?: 4 mert aurelio és zsófi is megüti ezt a szintet bőven, viki meg a porondmester:D

Conchobar 2014.04.18. 13:23:20

@hovatovább?: "Hát két primadonnánk is van egy show-ban" - Bátran hozzájuk veheted harmadiknak még Auréliót is

hovatovább? 2014.04.18. 13:25:27

@Nagy Endre: @Conchobar:
Nem is tudom,
melyikőtöknek van most igaza?
Legyen akkor három és fél.

egyemakisszíved 2014.04.18. 13:28:18

@Conchobar: A te képzeletedet viszont szemmel láthatólag a jó szex gondolata színezi. :)Vannak olyan emberek, akik inkább elhúzódnak vitatkozástól, egészen addig míg van más, aki megteszi azt helyettük. Simont nem kellett félteni, kiállt magáért.

Conchobar 2014.04.18. 13:34:01

@hovatovább?: "Tapló Krisszike" - Érdekes, pár kommenttel föntebb még akadt két olyan kommentelő kolléga, aki azt próbálta fejtegetni, hogy ezek ott ketten a videón szeretik egymást. De mintha már elcsendesedtek volna (mármint ezek a kommentelők)

Conchobar 2014.04.18. 13:35:56

@egyemakisszíved: "A te képzeletedet viszont szemmel láthatólag a jó szex gondolata színezi" - Ha te mondod

Conchobar 2014.04.18. 13:41:41

@egyemakisszíved: "Simont nem kellett félteni, kiállt magáért" - Magadat biztatod, vagy Sarlotot mentegeted? Tessék már megjegyezni: nagyon beszédes dolog az, ha valaki notóriusan nemcsak nem áll ki a párja mellett a vitákban, hanem még el is határolja magát tőle ('az ő dolga, nekem semmi közöm az egészhez')

hovatovább? 2014.04.18. 13:45:54

@Conchobar: Nehéz már ezt védeni,
a srác sztem lényegében alkalmatlan még bármilyen párkapcsolatra (talán a következő életében?) ,
Izzának adnék 1 és 5% közötti esélyt ilyen téren,
de lehet, hogy tévedek. . .

Conchobar 2014.04.18. 14:15:02

@hovatovább?: "Izzának adnék 1 és 5% közötti esélyt ilyen téren" - Ismételten elfogult vagy. Ezek ott ketten nem szeretik egymást (az éjszakáik tartják őket párban), így aztán ez mostani a párkapcsolatuk is pont ezt tudja csak tükrözni. Volt pedig rá esély, meg lehet, hogy lesz is még, hogy változtassanak (például: Iza párbaja előtt mintha olvadozni kezdett volna a jég, Krisztián már be-beszállt Iza mellett a vitákba, azonban Iza, támogatás helyett rádörrent Krisztiánra, hogy hagyja abba a Vikivel való feleselést. Aztán a párbaj után, mikor körülülték az asztalt, Iza mindenki előtt vallomásra késztette Krisztiánt, hogy mennyire aggódott, majd a következő mondatában leszúrta Krisztiánt a Vikivel való feleselés miatt. Ez nagy melléfogás volt, négyszemközt kellett volna. Így csak az maradhatott meg, hogy Krisztián semmivel sem jelent többet Iza számára, mint a többi villalakó, nem létező az Iza-Krisztián kapcsolat. Az más kérdés, hogy Krisztián nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi is a baja)

egyemakisszíved 2014.04.18. 14:19:14

@Conchobar: Miért, mit tudsz csinálni, ha az, akit szeretsz, valami olyat csinál, amit te nem csinálnál. Ha megkérdi a véleményedet, max. elmondhatod, hogy te nem tennéd és miért nem. Ha nincs jelen, miközben savazzák, megpróbálhatod a jó oldalát megmutatni a kérdéses dolognak, de csak akkor tudod, ha látsz olyat. Egyébként meg marad, amit Aurélió is mondott Zsolt védelmében, mikor azzal vádolták, hogy nem veszi komolyan a feladatokat, hogy ő ilyen. Így kell elfogadni, van, akinek megy, van, akinek nem, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni.

kontratenor 2014.04.18. 14:28:25

Egyébként mindenki Krisztián morális mályrepülését vizionálja, nálam meg épp Aurérió az alja. Azok a megjegyzések az első dalos napon, hogy mennyire ő itt a legjobb, nekem nagyon antipatikusak. Még mindig komoly veszélyt látok abban, hogy a saját duettjükben nagyon el fogja nyomni Zsófit a nagy feltűnési viszketekségben, pedig egy duettpartner nem ilyen. A legvisszásabb meg a Teó feladata közbeni megjegyzése volt (ha jól hallottam, márpedig jól). Lilu - aki, tudom, beavatott közvéleményformáló - is szénné dicséri a lelkesen támogató Vikit, erre Au bemondja Vikinek, hogy "de idegesítő vagy". Nem egy csapatember, na. Biztos vagyok benne, hogy ő fog nyerni a végén, de az ilyen elszállt arcokat sose bírtam.

Nagy Endre 2014.04.18. 14:34:36

@kontratenor: Aurelio és Zsófi is milyen volt az eljén egymással...Mikor Zsófi bejött akkor körüludvarolta, meg a nyugiban adta neki a szépet, Még Zsoltnak mondta hogy Teóval most mit csináljon (akit kinyalt előző este pl).Viki mondta el Zsófi helyett mikor a kiscsajjal smárolt az meg kiakadt hogy mással is ezt teszi hogy Aurelionak lehetett volna egy jó viszonya Zsófival ha aurelio nem a farka után megy mindig...Aztán már egymásra köpködtek ketten.Most meg duettpartnerek:D

Nagy Endre 2014.04.18. 14:41:13

Iza tök jól néz ki smink nélkül is pláne ha mosolyog is.Ugye más is észerevette hogy Teó eredetileg szőkésbarna?A fekete haj öregíti kicsit.Először azt hittem az Evanescence énekesnő hasonmása Pestről:D

LittlePurple 2014.04.18. 14:53:44

@candyperfumegirl: huuu a kotonsapkás vikkancs fején van a lila kendő, hogy aszalódna be alatta...
majd kíváncsi leszek, hogy milyen indokkal került hozzá...
...akkor pinki, teo, iza és Aurelio között tudnak választani!
Ha csak nem lesz a x-faktor nyereménye is lila kendő :) az lenne ám valami! ;)

kontratenor 2014.04.18. 14:55:50

@LittlePurple: hatból három védett nem lesz
az biztos, hogy a bentiek Teót küldik
aki meg biztosan Pinkit viszi
ebben izgalom már nem lesz

VV Özséb 2014.04.18. 15:14:32

SZAVAZÁS:

Teó kit fog kihívni párbajozni? (Auréliót biztos nem fogja, ezért őt ki is hagytam a listából,Krisztián és Viki meg ugye védett)

poll.pollcode.com/37541283

XO 2014.04.18. 15:25:50

Miért nem lepődtem meg,hogy vikin van a lila kendő?

faszent 2014.04.18. 15:29:52

zsófit viszi, ezzel zsófi védett lesz,

kérdés meddig tart a védettség, szerintem most már csak egy hétig...

és a következő körben tank már nem védett, akkor valszeg tényleg izával mennek párbajra, vagy krisszel... krisszel úgy is beigérték egymásnak a párbajt...

a 2. díj úgy látom egy kiadós vacsora volt Teónak, aki meghívhatott rá egy személyt...

LittlePurple 2014.04.18. 15:40:39

@XO: azért az indokokra nagyon kíváncsi leszek :O

LittlePurple 2014.04.18. 15:46:02

@faszent: szerintem nem teo hívta meg Aureliot, hanem pont fordítva: Aurelio teot, mert pont arról beszélgettek, azt hiszem teo fejtette ki, hogy miért is hívta volna meg Aurelio a trakit (aki véréhes), mert milyen a viszonyuk...
(bár az is lehet, hogy traki vitát generált vacsorameghíváskor - de ez csak találgatás :)
ja és még Aurelio mondta, hogy reméli mindennap meg tudja hívni majd kint is ! :)

kontratenor 2014.04.18. 16:06:31

@faszent: ebben már nem vagyok biztos
az ötből iza vagy au lesz kiválasztva
és míg előbbi valszeg tényleg vikit vinné
au szerintem nem, mert ő izát

Krétagarbó 2014.04.18. 16:06:51

@LittlePurple: "aszalódna be alatta.." ezen itt röhögök...
Nem örülök a védettségének, bár tkp. nem ő ment volna amúgy sem. Most akkor eljött Teó és Pinki párbajának ideje. (Ha csak nem kavarnak be még egy lila kendővel az X faktor verseny után.)
Én egyébként azt is el tudom képzelni, hogy nem nagyon kellett győzködni Teót, Viki elég vehemens, Teó pedig hajlamos engedni, ha konfliktushelyzet alakul. Meg aztán Viki szerezte a párosukban a több korongot, gondolom ez az érv merülhetett fel, ami döntött.

Na megyek vissza takarítni...

Krétagarbó 2014.04.18. 16:13:46

@kontratenor:
Gondolkodjunk. Ki szavazna Izére:
- Viki (mert most védett, most face-to-face rá meri tenni
-AU (kire másra?)

Ki szavazna AU-ra?
- Traki
- Lehet, hogy Viki (bár a köv. lila esetleges lila kendő miatt Izé szerintem sanszosabb)
- Izé

Teó és Pinki egymásra.

Akkor lehet, hogy AU megy, de én nem vagyok benne biztos, hogy kiviszi Izét. Talán Pinkit, mert gyengébbnek gondolja. (Teót nem hiszem, hogy kivinné.)

És lehet, hogy azért is marad el most a Teó-Pinki összecsapás, mert Vikin lila kendő van, ha nem lenne, nem tenné Izére, szerintem.
Szóval visszavonom az előzőekben írtakat...

Krétagarbó 2014.04.18. 16:15:34

@Krétagarbó: Ja, és ha szavazat egyenlőség van, Pinki választ, szerintem inkább AU-t fogja választani.

kontratenor 2014.04.18. 16:17:16

@Krétagarbó: Szerintem Traki és Izé nem Au, hanem Teó.

LittlePurple 2014.04.18. 16:17:32

@Krétagarbó: ha végeztél, eljöhetnél hozzánk is segíteni :)

kontratenor 2014.04.18. 16:29:11

@Krétagarbó: hát az majd csak legközelebb
vagy nem értem lassan, mit kombinálsz :D

XO 2014.04.18. 16:42:46

@Krétagarbó: bármennyire ez most nem esik jól nekem, kimondom, szerintem Iza kapja a zöld kendőt és még azt is megkockáztatom, hogyha ez így marad, akkor Traki is rá fogja dobni a jelet!

Hajráá Iza! :)

Szentpeter 2014.04.18. 16:47:46

Sziasztok.... azt tudom hogy mikor szavaznék... a krumplihámozó és Iza ellen, a többi játékos emberileg értékelhető, ez a kettő nem... nekem ez a heppem, az emberi tulajdonságok...

Krétagarbó 2014.04.18. 17:14:52

@kontratenor: Izé nem taktikázik, ezért gondolom, hogy AU-ra rakja, Trakival kapcsolatban bizonytalanabb vagyok, lehet Teó is, lehet AU is. (eddig mindig Teóra rakta, de most AU is a bögyében van.)
Szavazategyenlőség úgy lenne, ha Viki ne AU-ra szavazna, hanem Izére (mármint az én eszmefuttatásomban). Viki és AU Izára-2 szavazat, Traki és Izé AU-ra (két szavazat), Pinki Teóra, Teó Pinkire. Így Pinki választana Izé és AU között.
Vikiben szinte biztos vagyok, hogy most nem vesztegeti el "úgymond" a lila kendőjét, nem egy gyenge játékost/játékosokat akar, hogy most párbajozzanak, azért gondolom, hogy nem is fognak most Teó ellen szervezkedni, még akkor sem, ha ennek a múltkor már voltak előjelei.

Krétagarbó 2014.04.18. 17:19:45

@kontratenor: @LittlePurple: Hát én is blöe, leginkább a porszívótól van undorom, a többi elmegy. De már lassan vége, igaz, inkább csak abbahagyom, mindig lenne még mit..
@Szentpeter: Helló. Én akkor sem szavaznék, nem is töltöttem le az app-ot. De tény, hogy nem sírnék Izé után, főleg, ha AU-val menne.

candyperfumegirl 2014.04.18. 17:21:18

@Krétagarbó: miért Pink választ szavazategyenlőség esetén? Az a védett játékos joga, amiből most 2 van, tehát vagy közösen kéne akkor eldönteniük, vagy a párbajnyertes jogán Krisz dönthetné el.

@XO: azt azért remélem, Krisz tudja, hogy emberileg akkor nullázódik le, ha Izára rakja a jelet. Akármennyire is idegesíti az embereket Izabella, az nagyon tré, ha valaki a csaját elárulja.

XO 2014.04.18. 17:22:50

@candyperfumegirl: jelen viselkedése alapján én most éppen bármit kinézek a nagy őszintéből! :((

Mók_Ica 2014.04.18. 17:32:14

sziasztok :) mindenkinek jó takarítást .... brrrrr :)

Krétagarbó 2014.04.18. 17:34:21

@candyperfumegirl: Pont azért, mert ketten vannak lila kendősök, szerintem a villamester dönt.

kontratenor 2014.04.18. 17:34:59

@Mók_Ica: már unom, pedig még csak a motyó- meg a motyogatógép megy, de kösz
hülyepéntek
www.youtube.com/watch?v=5S7r4kVBtok

Mók_Ica 2014.04.18. 17:35:14

este leszek, jegyzetelek :) @Krétagarbó: ugye leszel te is? :) ma koncentrált leszek és szorgos :)

Krétagarbó 2014.04.18. 17:35:31

@Mók_Ica: Köszi, mára ennyi a takarítás..
Most mennem kell, este majd jövök. Pussz:)

Mók_Ica 2014.04.18. 17:38:23

@kontratenor: nem ismertem, de improvizál :) Te nehogy az legyél, inkább hagyd abba :)

@Krétagarbó: oksa :) pussz

én már túl vagyok rajta, a nagybevásárláson is... majd főzni kell és tojglit pingálni... csak néhányat... :)

onleány 2014.04.18. 19:16:45

@Szentpeter:
Micsoda népek vannak, te jó Isten!

onleány 2014.04.18. 20:21:06

@Szentpeter:
Mondj egy olyan pozitív, értékes emberi tulajdonságot, ami Vikiben és Auban megvan, Izában és Krisztiánban pedig nincs. Csak egyet!

Szentpeter 2014.04.18. 20:31:51

@onleány: Viki több alkalommal bocsánatot kért azért mert aljas dolgokat művelt...
Viki több alkalommal helyretette Izát és a krumplihámozót, akiknek a szexuális életük fontos tartozéka hogy 5 centiről ordibáljanak egymásra...

Aurelió végig tartotta magát a Zsolt barátság vonalat, lehet benne bízni, másrészt általában elfogadja a vele szemben megfogalmazott kritikához...

chloep 2014.04.18. 22:19:05

Viki nem olyan okos mint gondoltam volna.... Ha tényleg olyan nagy taktikus lenne akkor szó nélkül oda adta volna Teonak azt a kendőt, így megtartva Öt magának a rá következő párbajra.....
süti beállítások módosítása