Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x96 - Kiskutya, csillámpor, hercegnő

2014. április 17. 19:55 - sixx

Screen Shot 2014-04-18 at 5.46.52.png

Ez az, ami kurvára hiányzott ebből az évadból: a humor. Eddig maximum azon röhöghettünk, hogy Traktoros megnyomja a tébetűt, Bugyitlan Medve meg zárt szájjal igyekszik az ót is kimondani, esetleg azon, hogy Debil a lehető legváratlanabb pillanatokban veszi elő a farkát és rázza bele egy arcba, szóval limitált volt a humorforrás. Erre itt van nekünk ez a tegnapi összefoglaló, amit Lilu talpig feketében konferál fel, és amin, és ezt most tök őszintén mondom, egy órán át röhögtem folyamatosan.

Kezdődött azzal a dolog, hogy Tünde megpróbálta a lehetetlent, és Medve ritmusérzékére alapozott, aki viszont nagyjából úgy mozog, mint egy night club portásának és egy barnamedvének kissé idétlen, kihívásokkal küzdő szerelemgyermeke. Pedig a nóta, amit kaptak, tán még nekem sem okozna olyan nagy problémát. A lényeg viszont az, hogy Medve elkezdett foglalkozni a játékkal és bedobja magát, ami a nézői szimpátiaszavazatok tekintetében kurva fontos lesz majd - mármint neki, mert mi leszarjuk.

Screen Shot 2014-04-18 at 5.52.27.png

Tünde után jön Gergő és Dóra, előbbinek nincs túl jó kedve, utóbbinak meg igen szar lesz, nagyon gyorsan. Gergő azt szeretné, ha nem lalázva, hanem pozitív szavakkal skálázna be Pink és Debil, így azt kéri Pinktől, hogy mondjon egy pozitív szót. Kiskutya, vágja rá kapásból a csaj, akinek tényleg csak azért van több agysejtje háromnál, hogy ne szarja körbe a szobát. Gergő meglepődik, de hát ha kiskutya, akkor kiskutya, skálázzunk. Nem hangzik jól, mondj már egy másikat, kéri meg Pinket.

- Csillámpor.
- Építő jellegű, pozitív szavakra gondoltam.
- Hercegnő.

Édes istenem, milyen lehet ennek a nőnek a agyában lakni?

Screen Shot 2014-04-18 at 5.58.31.png

Odakint, mármint a nappaliban, Dóra igyekszik rávenni Traktorost arra, hogy énekeljen. A legény azonban nem akar, mert nem tud angolul, nem tud énekelni és rühelli a nótát, ezért behisztizik, pedig még fonetikusan is leírják neki a szöveget. Nem akarja énekelni, nem akar leégni, tök bizonytalan, és ezzel kibaszik KokkIzával is, meg Dórával aki egyre idegesebb, és nem nagyon tolerálja a hisztit. A végén Traktoros úgy felbassza magát, hogy kimegy cigizni és leszarja az egészet. Ennyit a csapatjátékról.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.06.09.png

A mentorok lelépnek, és jön a Killer Karaoke, az a műsor, amiről itt írtam, és könyörögtem, hogy valaki hozza be a magyar tévébe, de tök elfelejtkeztem róla. Ilyenkor jó, hogy van az embernek írótársa, Csáth Géza, aki emlékezteti. Szóval a Killer Karaoke az olyan, mint a Rettegés foka és egy sima karaoke keveréke, és ezt mostan a bűrdzsekis, egyik kedves kollégám szerint szopócopfot viselő Lilu prezentálja a megszeppent lakóknak, akik már attól összeszarják magukat, hogy Lilu megjelenik a vellában és a nappaliban felállítanak pár madáretetőre hajazó építményt.

A párok kapnak két feladatot, amikben korongokat lehet gyűjteni. Akinek a végére több lesz, kap jutalmat, nagyot, jót. A feladatok a félelmekre mennek rá, de bármennyire is be van szarva a delikvens, az éneklést nem hagyhatja abba. Ez így jól hangzik, és érthető a hátsó szándék: ha a félelem legyőzésére koncentrálnak, akkor az énekléstől már nem fogbak trasholni. Debil már attól a sírás szélére sodródik, hogy bele kell nyúlnia egy dobozba, amiben nem tudja mi van. Mi igen, az egyikben kígyó, a másikban giliszta, a harmadikban szöcske, a negyedikben plüssmaci, az ötödikben fehér egér, szóval semmi kemény, de Debil úgy üvölt, mint egy kislány, és alig meg belenyúlni a dobozokba - közben meg fahangon énekel. Erről lesz egy külön poszt a comment:com-on.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.18.24.png

Ez így leírva nem annyira vicces, de a tévében az volt, Lilu is szétröhögi az agyát a plüssmacit megtapintó és a kezét visszarántó Debil láttán, akinek a mutatvány után megmutatják, mibe nyúlkált, és ettől ideges lesz, meg ég, mint a rongy. A második feladat: egy gumibugyiban kell állni, abba Lilu segítője, Bendegúz beleönt mindenféle gusztustalanságokat, és ezek közül kell kihámozni a korongokat. KokkIzának jut a feladat, de ha akarja, Traktoros átvállalhatja tőle - viszont akkor a pár következő mókáját már KokkIzának mindenképpen el kell vinnie.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.29.01.png

Ez puncisoknak jobb amúgy. (Debil)

KokkIza kisírja, hogy Traktoros csinálja a dolgot, odaáll egy szál alsógatyába, és mondja, hogy öntsék a cuccot. Öntik. Leszarja, közben énekli a Királylányt és kikapja mind az öt korongot, mert miért ne kapná ki, attól, hogy valaki gilisztába nyúl, nem lesz semmi baja.

- És ha bemászik valami a bugyimba? (KokkIza)
- És ha neki a pöcsére? (Debil)

Screen Shot 2014-04-18 at 6.27.36.png

Bemennek a nappaliba, ahol egy fából eszkábált kádszerűség van, és ebbe kell majd belefeküdni. Az ember fejét rögzítik, énekel, közben öntik rá felülről a cuccokat. Pink kijelenti, hogy oké, akkor ezt bevállalja, aztán amikor kihúzzák a nevét, akkor Debil jelzi, hogy elviszi helyette.

Fújás lesz. (Debil)

A kilátásba helyezett szopás nem tetszik Pinknek, persze Debil félig csak viccel vele. Aztán levetkőzik egy szál gatyára, beül, kikötik, énekel, öntenek rá cuccot, egeret, férget, stb, és közben kiszedeget egy csomó korongot. Nem egy nagy kaland ez a feladat sem, de a picsák (meg Debil) úgy üvöltenek közben, mintha ölnék őket.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.35.32.png

Megint a kertbe mennek, ahol a versenyzőnek a fején kell a gusztustalanságokat egy lavórban A pontból B pontba elvinni, és kiszedni a korongokat. Nem egy nagy kaland, Medve kapja, aki a haját jobban félti, mint bármit, így sapkában, melltartóban tolja, egyszerűen rémes alakja van, ha már itt tartunk. Medve becsülettel végigcsinálja a dolgot, a végére úgy néz ki, mint a szegény ember Őrdögűzőjének főhőse, de semmi baja nem lesz.

 

Ismét irány a nappali, ahol egy kád várja őket. KokkIza kijelenti, hogy ha kígyó lesz, akkor nem csinálja, és mivel egyet már átadott, ha megint rá esik a sor, akkor baszhatja. A feladat: beülsz a kádba oda beöntenek mindenféle szarságot, piócát, férget, darált húst, és bekötözött szemmel kell kiszedni a dolgokat. KokkIza kapja, beint, nem ülök be. Traktoros kiborul, kurvaálet, mitől fosol? A piócától.

Még a Balaton köveire sem mertek menni a pióca miatt, nem érted meg? (KokkIza)

Pluszpontokért viszont Debil és Viki is bevállalja a dolgot, beülnek, öntik, énekelnek, szedegetik ki a cuccokat. Mindenki röhög, KokkIza nem mert ő úrilány. A feladat végén úgy pattannak ki a kádból, hogy Lilura is fröccsen a büdös trutyiból, nem is örül neki. Debil és Viki berohan zuhanyozni. Az utolsó feladat, amit Viki csinál meg, két részből áll: ráadnak egy speckó ruhát, amibe áramot vezetnek, persze nem agyonbaszósat, és ebbe öltözve kell egy lefedett dobozba belenyúlni, amiben van valami, ami nem szereti a hirtelen mozdulatokat. Na fasza. Viki beöltözik, az áram rázza, ugrál, de hősiesen belenyúl a dobozba és kiszedi a korongokat. Két béka volt benne, jól átbaszták. De nyernek Medvével párban, tök megérdemelten.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.49.19.png

A verseny után Traktoros az udvaron puffog, KokkIza meg igyekszik magyarázni a bizonyítványt.

Te vidéken nőttél fel, én meg a betonban. Te egy parasztgyerek vagy én meg egy városi lány, aki életében nem látott még ilyeneket. Azt sem tudom, hány gilisztafajta létezik! (KokkIza)

Debil közben az előtérben röhög, Medve meg a háttérben, én meg a tévé előtt. KokkIza bőg. És a jutalom? A bejátszóból kiderül, hogy egy védettségi kendő. Egy darab - két emberre, ahogy azt az egyik kommentelő nagyszerűen meg is jósolta. Ez érdekes lesz.

Screen Shot 2014-04-18 at 6.54.50.png

Tegnap vót:

Volt ez Baukó Éváékkal is, lesz Debillel is: Rettegás foka, amit annak idején Lilu vezetett, és mindenféle félelmet keltő feladat megoldásáról szól (fogjál meg egy terhes, éppen szaró patkányt, stb.), azaz lesz belőle sikoltozás és üvöltözés. Ma este.

Címkék: vv6
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy Endre 2014.04.18. 11:28:51

@XO: nem lenne rossz, bár ez az outside nem egy igazi duett szám. na majd meglátjuk...

kontratenor 2014.04.18. 11:30:31

@karev: én is nagy renoménövekedésnek várnám
a szépséghiba, hogy pont ennél a két embernél nettó mindegy
Vikinél túl hirtelen változás lenne és nem hozna sokat a konyhára
Teót meg semmi nem meni meg, ma a kendő

Nagy Endre 2014.04.18. 11:31:07

@Conchobar: nem akarom ezt nagyon ragozni tényleg nézd vissza onnantól és úgy értékeld a viszonyukat.ez így korrekt.de bele lehet kötni mindenki kapcsolatába mindenkiében van valami bibi ha ezt nézzük.nincs tökéletes kapcsolat bennt ahogy kinnt sem.

karev 2014.04.18. 11:31:50

@XO: jah, semmi, a "nem" szó elkerülte a figyelmemet. :))

XO 2014.04.18. 11:33:11

@karev: ne flegmulj....figyelj! :))))) :*

karev 2014.04.18. 11:35:16

@Nagy Endre: nem Teoval volt párban? én úgy értettem.

XO 2014.04.18. 11:36:25

@karev: nálam nem lesz párfordulás, sem elfordulás, sem árulás...nehezen választok (nem is akartam nézni a vv-t, de komolyan, választani meg végképp nem állt szándékomban), de ha választok a végsőkig kitartok! ....ilyen vagyok! :)

beacska 2014.04.18. 11:37:18

@Nagy Endre: ne is fáradj, felesleges ;)

katicaa a hétpettyes 2014.04.18. 11:38:23

Arról "ábrándoztok", h teóé a lila kendő. ha csak 1 van, márpedig 1 van (hacsak le nem veszik kriszről), akkor azt tuti Viki kisajátítja. addig dumál, amíg mindenkit akit kell, meggyőz, h ő több feladatot vállalt be, övé a kendő, meg különben is leszarja teót, nehogy párbaj nélkül menjen el a végéig. megjegyzem, ehhez kell ám a taktika (teótól)

Nagy Endre 2014.04.18. 11:40:06

@Conchobar: ami meg az érdek kapcsolatokat illeti arra Charlotte a jó példa.ő így ment be hogy majd egy vezérhím mellett ellavírozik a nyereményig ezt elég korán meg is mondta.Simonnal együtt ment be és nem is vette észre amíg zsolt nem pattintotta le meg Laci nem volt vevő rá.Az külön érdekes volt amikor Alexának mondta hogy a Lacit hogyan fűzhetné be mikor az bejött...szánalom.Hogy simonnal egymásra találtak nekem nagyon gej volt bennt ez az állandó nyalás falás.kinnt eldől lesz e komolyabb és meddig.

karev 2014.04.18. 11:40:59

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): há' látod. jut eszembe , sz.ágról és sz.rollerről is hallottam. :)
kaját küldöm fénypostával, ablakot nyisd ki.

Nagy Endre 2014.04.18. 11:42:47

@karev: de Teóval de ilyenkor két embert illet a lila ha ez a nyeremény.és átadhatják ha lehetséges.

karev 2014.04.18. 11:42:53

@XO: attól még Krisz iránt változhatnak az érezlmeid, alapvetően Iza fan vagy, nem? :)

karev 2014.04.18. 11:45:33

@Nagy Endre: ja, értem, másnak is átadhatják? ennyire nem vagyok képben.

kontratenor 2014.04.18. 11:46:26

@karev: Nem tudjuk, futtatjuk az eszménk.

Conchobar 2014.04.18. 11:47:24

@Nagy Endre: "de bele lehet kötni mindenki kapcsolatába" - Igazad van, egy harmonikus, szeretetteljes kapcsolatba is bele lehet kötni, csakhogy az Iza-Krisztián kapcsolat nem ilyen (úgy értem: napközben)

Conchobar 2014.04.18. 11:48:16

@Nagy Endre: " ami meg az érdek kapcsolatokat illeti arra Charlotte a jó példa" - Mi ez az 'érdek' baromság? Én ilyet nem írtam

nemszázas 2014.04.18. 11:48:33

@katicaa a hétpettyes: illetve ha a többieknek kell megszavazniuk, hogy Teóé vagy Vikié legyen, akkor különösebb győzködés nélkül is Vikit választanák, inkább érdekük az, hogy Teó szabad préda legyen, mint hogy Viki (akit valószínűleg erősnek tartanak).

karev 2014.04.18. 11:49:00

Lányoknak puszi, Fiúknak pacsi, vagy puszi, kedden jövök. Mindenkinek kellemes húzsvétot, sok locsolót, és egyetek jókat.

Conchobar 2014.04.18. 11:51:45

@Nagy Endre: "Hogy simonnal egymásra találtak nekem nagyon gej volt bennt ez az állandó nyalás falás.kinnt eldől lesz e komolyabb és meddig" - Igen, Sarlotot és a Simont is ugyanúgy csak a jó szex köti össze, mint Izát és Krisztiánt

Nagy Endre 2014.04.18. 11:53:04

@Conchobar: nekem úgy tünt te ezt gondolod a kapcsolatukról.

Nagy Endre 2014.04.18. 11:55:30

na léptem ebédelni.amúgy jó étvágyat aki készül...

XO 2014.04.18. 11:57:15

@karev: igen, alapvetően Iza fan vagyok...Krisz a "hozadék"! :))

XO 2014.04.18. 11:58:54

@karev: Boldog nyulat! :) :*

egyemakisszíved 2014.04.18. 12:05:17

@Conchobar: @Nagy Endre: Nekem a Sárlott-Simon volt a kedvenc villaszerelmem, mert volt benne játékosság, egymás iránti tisztelet, gyendédség és hűség. Mindketten változtattak hatására egy kicsit a korábbi viselkedésükön. Simon feladata a teljes különállását, védelmezte Sárlit, ha kellett, ő pedig belépett Simon fantáziavilágába. Eszkimópuszi és rákolló. Meg a fejébe csapta azt a randa szőrős sapkát, annak ellenére, hogy szeret csinosan öltözködni.

Conchobar 2014.04.18. 12:09:55

@Nagy Endre: "nekem úgy tünt te ezt gondolod a kapcsolatukról." - Ittál? (én világosan fogalmaztam, abban pedig semmiféle érdek nem szerepelt)

Conchobar 2014.04.18. 12:17:41

@egyemakisszíved: "Simon feladata a teljes különállását, védelmezte Sárlit, ha kellett, ő pedig belépett Simon fantáziavilágába" - Szemmellátható, hogy a saját képzeleted erősen színezi a Sarlot-Simon kapcsolatot. Minden fiatal férfi fel fogja adni a 'teljes különállását', akinek a képzeletét megfogta a jó szex, Simon esetében arról van szó, hogy már nem tudott odafigyelni a pojácáskodásra ("Káosz professzor" szerepének félig, vagy teljesen tudatos alakítására). Ami meg Sarlotot illeti, ő viszont 'nem törte össze magát' azért, hogy Simon mellé álljon a vitákban

pomac 2014.04.18. 12:40:36

iza kapta a lila kendöt?

kontratenor 2014.04.18. 12:46:35

@pomac: Helyben iderosálok, ha az lesz, amit fölvetettem.

candyperfumegirl 2014.04.18. 13:11:33

Igen, erre emlékszem, de akkor sem tudom elképzelni, hogy jöhet az ki, hogy Iza kapja, aki ebben a listában az utolsó helyen áll. Mondjuk szerintem ő volt az egyetlen, aki normálisan állt ehhez a feladathoz, de ez mér végképp szubjektív magánvélemény. :D
A videó meg félrevezető lesz.

hovatovább? 2014.04.18. 13:14:21

@pomac: Sztem Viki,
a tegnap esti online egyáltalán nem mutatták,
+ neki 6 jele volt, Teónak meg 5.

kontratenor 2014.04.18. 13:15:09

@candyperfumegirl: Erről sajnos nehezen képzelem el a félrevezetést, ahhoz kéne vágás.

Conchobar 2014.04.18. 13:15:45

@hovatovább?: "Tapló Krisszike" - ...meg az érzékenylelkű, halkszavú és gyöngybeszédű Izzike, aki soha senkinek semmiért nem b@szná föl az agyvizét

hovatovább? 2014.04.18. 13:16:21

@pomac: Sztem Viki,
a tegnap esti onlineban kínosan vigyáztak, hogy ne mutassák,
+ ő 6 jelet szerzett, Teo meg csak 5-öt.

nandras01 2014.04.18. 13:16:41

ne haragudj kedves sixx, de ha valakinek az humoros, hogy egy rakás idióta még a saját iq- jánál is alacsonyabb szintű feladatot hajt végre, akkor vagy én vagyok nagyon rossz helyen, vagy a világ tényleg megérett a pusztulásra.
ezek után azon sem csodálkoznék, ha viccesnek találnál egy olyan feladatot, hogy ki tud nagyobb rakás szart rittyenteni a nappali közepére. a csúcs pedig az lehetne, hogy kiskanállal meg is eszik...

hovatovább? 2014.04.18. 13:18:06

@hovatovább?:
Dikk!
Először eltűnt,
most meg előjön?
(Már a hsz-em.)

hovatovább? 2014.04.18. 13:19:25

@Conchobar: Hát két primadonnánk is van egy show-ban.
Ennek csak örülhetünk, :)

Nagy Endre 2014.04.18. 13:22:04

A legutóbbi VV5-ben nem volt olyan ahova kígyók közé kellett befeküdni?

Nagy Endre 2014.04.18. 13:23:12

@hovatovább?: 4 mert aurelio és zsófi is megüti ezt a szintet bőven, viki meg a porondmester:D

Conchobar 2014.04.18. 13:23:20

@hovatovább?: "Hát két primadonnánk is van egy show-ban" - Bátran hozzájuk veheted harmadiknak még Auréliót is

hovatovább? 2014.04.18. 13:25:27

@Nagy Endre: @Conchobar:
Nem is tudom,
melyikőtöknek van most igaza?
Legyen akkor három és fél.

egyemakisszíved 2014.04.18. 13:28:18

@Conchobar: A te képzeletedet viszont szemmel láthatólag a jó szex gondolata színezi. :)Vannak olyan emberek, akik inkább elhúzódnak vitatkozástól, egészen addig míg van más, aki megteszi azt helyettük. Simont nem kellett félteni, kiállt magáért.

Conchobar 2014.04.18. 13:34:01

@hovatovább?: "Tapló Krisszike" - Érdekes, pár kommenttel föntebb még akadt két olyan kommentelő kolléga, aki azt próbálta fejtegetni, hogy ezek ott ketten a videón szeretik egymást. De mintha már elcsendesedtek volna (mármint ezek a kommentelők)

Conchobar 2014.04.18. 13:35:56

@egyemakisszíved: "A te képzeletedet viszont szemmel láthatólag a jó szex gondolata színezi" - Ha te mondod

Conchobar 2014.04.18. 13:41:41

@egyemakisszíved: "Simont nem kellett félteni, kiállt magáért" - Magadat biztatod, vagy Sarlotot mentegeted? Tessék már megjegyezni: nagyon beszédes dolog az, ha valaki notóriusan nemcsak nem áll ki a párja mellett a vitákban, hanem még el is határolja magát tőle ('az ő dolga, nekem semmi közöm az egészhez')

hovatovább? 2014.04.18. 13:45:54

@Conchobar: Nehéz már ezt védeni,
a srác sztem lényegében alkalmatlan még bármilyen párkapcsolatra (talán a következő életében?) ,
Izzának adnék 1 és 5% közötti esélyt ilyen téren,
de lehet, hogy tévedek. . .

Conchobar 2014.04.18. 14:15:02

@hovatovább?: "Izzának adnék 1 és 5% közötti esélyt ilyen téren" - Ismételten elfogult vagy. Ezek ott ketten nem szeretik egymást (az éjszakáik tartják őket párban), így aztán ez mostani a párkapcsolatuk is pont ezt tudja csak tükrözni. Volt pedig rá esély, meg lehet, hogy lesz is még, hogy változtassanak (például: Iza párbaja előtt mintha olvadozni kezdett volna a jég, Krisztián már be-beszállt Iza mellett a vitákba, azonban Iza, támogatás helyett rádörrent Krisztiánra, hogy hagyja abba a Vikivel való feleselést. Aztán a párbaj után, mikor körülülték az asztalt, Iza mindenki előtt vallomásra késztette Krisztiánt, hogy mennyire aggódott, majd a következő mondatában leszúrta Krisztiánt a Vikivel való feleselés miatt. Ez nagy melléfogás volt, négyszemközt kellett volna. Így csak az maradhatott meg, hogy Krisztián semmivel sem jelent többet Iza számára, mint a többi villalakó, nem létező az Iza-Krisztián kapcsolat. Az más kérdés, hogy Krisztián nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi is a baja)

egyemakisszíved 2014.04.18. 14:19:14

@Conchobar: Miért, mit tudsz csinálni, ha az, akit szeretsz, valami olyat csinál, amit te nem csinálnál. Ha megkérdi a véleményedet, max. elmondhatod, hogy te nem tennéd és miért nem. Ha nincs jelen, miközben savazzák, megpróbálhatod a jó oldalát megmutatni a kérdéses dolognak, de csak akkor tudod, ha látsz olyat. Egyébként meg marad, amit Aurélió is mondott Zsolt védelmében, mikor azzal vádolták, hogy nem veszi komolyan a feladatokat, hogy ő ilyen. Így kell elfogadni, van, akinek megy, van, akinek nem, ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni.

kontratenor 2014.04.18. 14:28:25

Egyébként mindenki Krisztián morális mályrepülését vizionálja, nálam meg épp Aurérió az alja. Azok a megjegyzések az első dalos napon, hogy mennyire ő itt a legjobb, nekem nagyon antipatikusak. Még mindig komoly veszélyt látok abban, hogy a saját duettjükben nagyon el fogja nyomni Zsófit a nagy feltűnési viszketekségben, pedig egy duettpartner nem ilyen. A legvisszásabb meg a Teó feladata közbeni megjegyzése volt (ha jól hallottam, márpedig jól). Lilu - aki, tudom, beavatott közvéleményformáló - is szénné dicséri a lelkesen támogató Vikit, erre Au bemondja Vikinek, hogy "de idegesítő vagy". Nem egy csapatember, na. Biztos vagyok benne, hogy ő fog nyerni a végén, de az ilyen elszállt arcokat sose bírtam.

Nagy Endre 2014.04.18. 14:34:36

@kontratenor: Aurelio és Zsófi is milyen volt az eljén egymással...Mikor Zsófi bejött akkor körüludvarolta, meg a nyugiban adta neki a szépet, Még Zsoltnak mondta hogy Teóval most mit csináljon (akit kinyalt előző este pl).Viki mondta el Zsófi helyett mikor a kiscsajjal smárolt az meg kiakadt hogy mással is ezt teszi hogy Aurelionak lehetett volna egy jó viszonya Zsófival ha aurelio nem a farka után megy mindig...Aztán már egymásra köpködtek ketten.Most meg duettpartnerek:D

Nagy Endre 2014.04.18. 14:41:13

Iza tök jól néz ki smink nélkül is pláne ha mosolyog is.Ugye más is észerevette hogy Teó eredetileg szőkésbarna?A fekete haj öregíti kicsit.Először azt hittem az Evanescence énekesnő hasonmása Pestről:D

LittlePurple 2014.04.18. 14:53:44

@candyperfumegirl: huuu a kotonsapkás vikkancs fején van a lila kendő, hogy aszalódna be alatta...
majd kíváncsi leszek, hogy milyen indokkal került hozzá...
...akkor pinki, teo, iza és Aurelio között tudnak választani!
Ha csak nem lesz a x-faktor nyereménye is lila kendő :) az lenne ám valami! ;)

kontratenor 2014.04.18. 14:55:50

@LittlePurple: hatból három védett nem lesz
az biztos, hogy a bentiek Teót küldik
aki meg biztosan Pinkit viszi
ebben izgalom már nem lesz

VV Özséb 2014.04.18. 15:14:32

SZAVAZÁS:

Teó kit fog kihívni párbajozni? (Auréliót biztos nem fogja, ezért őt ki is hagytam a listából,Krisztián és Viki meg ugye védett)

poll.pollcode.com/37541283

XO 2014.04.18. 15:25:50

Miért nem lepődtem meg,hogy vikin van a lila kendő?

faszent 2014.04.18. 15:29:52

zsófit viszi, ezzel zsófi védett lesz,

kérdés meddig tart a védettség, szerintem most már csak egy hétig...

és a következő körben tank már nem védett, akkor valszeg tényleg izával mennek párbajra, vagy krisszel... krisszel úgy is beigérték egymásnak a párbajt...

a 2. díj úgy látom egy kiadós vacsora volt Teónak, aki meghívhatott rá egy személyt...

LittlePurple 2014.04.18. 15:40:39

@XO: azért az indokokra nagyon kíváncsi leszek :O

LittlePurple 2014.04.18. 15:46:02

@faszent: szerintem nem teo hívta meg Aureliot, hanem pont fordítva: Aurelio teot, mert pont arról beszélgettek, azt hiszem teo fejtette ki, hogy miért is hívta volna meg Aurelio a trakit (aki véréhes), mert milyen a viszonyuk...
(bár az is lehet, hogy traki vitát generált vacsorameghíváskor - de ez csak találgatás :)
ja és még Aurelio mondta, hogy reméli mindennap meg tudja hívni majd kint is ! :)

kontratenor 2014.04.18. 16:06:31

@faszent: ebben már nem vagyok biztos
az ötből iza vagy au lesz kiválasztva
és míg előbbi valszeg tényleg vikit vinné
au szerintem nem, mert ő izát

Krétagarbó 2014.04.18. 16:06:51

@LittlePurple: "aszalódna be alatta.." ezen itt röhögök...
Nem örülök a védettségének, bár tkp. nem ő ment volna amúgy sem. Most akkor eljött Teó és Pinki párbajának ideje. (Ha csak nem kavarnak be még egy lila kendővel az X faktor verseny után.)
Én egyébként azt is el tudom képzelni, hogy nem nagyon kellett győzködni Teót, Viki elég vehemens, Teó pedig hajlamos engedni, ha konfliktushelyzet alakul. Meg aztán Viki szerezte a párosukban a több korongot, gondolom ez az érv merülhetett fel, ami döntött.

Na megyek vissza takarítni...

Krétagarbó 2014.04.18. 16:13:46

@kontratenor:
Gondolkodjunk. Ki szavazna Izére:
- Viki (mert most védett, most face-to-face rá meri tenni
-AU (kire másra?)

Ki szavazna AU-ra?
- Traki
- Lehet, hogy Viki (bár a köv. lila esetleges lila kendő miatt Izé szerintem sanszosabb)
- Izé

Teó és Pinki egymásra.

Akkor lehet, hogy AU megy, de én nem vagyok benne biztos, hogy kiviszi Izét. Talán Pinkit, mert gyengébbnek gondolja. (Teót nem hiszem, hogy kivinné.)

És lehet, hogy azért is marad el most a Teó-Pinki összecsapás, mert Vikin lila kendő van, ha nem lenne, nem tenné Izére, szerintem.
Szóval visszavonom az előzőekben írtakat...

Krétagarbó 2014.04.18. 16:15:34

@Krétagarbó: Ja, és ha szavazat egyenlőség van, Pinki választ, szerintem inkább AU-t fogja választani.

kontratenor 2014.04.18. 16:17:16

@Krétagarbó: Szerintem Traki és Izé nem Au, hanem Teó.

LittlePurple 2014.04.18. 16:17:32

@Krétagarbó: ha végeztél, eljöhetnél hozzánk is segíteni :)

kontratenor 2014.04.18. 16:29:11

@Krétagarbó: hát az majd csak legközelebb
vagy nem értem lassan, mit kombinálsz :D

XO 2014.04.18. 16:42:46

@Krétagarbó: bármennyire ez most nem esik jól nekem, kimondom, szerintem Iza kapja a zöld kendőt és még azt is megkockáztatom, hogyha ez így marad, akkor Traki is rá fogja dobni a jelet!

Hajráá Iza! :)

Szentpeter 2014.04.18. 16:47:46

Sziasztok.... azt tudom hogy mikor szavaznék... a krumplihámozó és Iza ellen, a többi játékos emberileg értékelhető, ez a kettő nem... nekem ez a heppem, az emberi tulajdonságok...

Krétagarbó 2014.04.18. 17:14:52

@kontratenor: Izé nem taktikázik, ezért gondolom, hogy AU-ra rakja, Trakival kapcsolatban bizonytalanabb vagyok, lehet Teó is, lehet AU is. (eddig mindig Teóra rakta, de most AU is a bögyében van.)
Szavazategyenlőség úgy lenne, ha Viki ne AU-ra szavazna, hanem Izére (mármint az én eszmefuttatásomban). Viki és AU Izára-2 szavazat, Traki és Izé AU-ra (két szavazat), Pinki Teóra, Teó Pinkire. Így Pinki választana Izé és AU között.
Vikiben szinte biztos vagyok, hogy most nem vesztegeti el "úgymond" a lila kendőjét, nem egy gyenge játékost/játékosokat akar, hogy most párbajozzanak, azért gondolom, hogy nem is fognak most Teó ellen szervezkedni, még akkor sem, ha ennek a múltkor már voltak előjelei.

Krétagarbó 2014.04.18. 17:19:45

@kontratenor: @LittlePurple: Hát én is blöe, leginkább a porszívótól van undorom, a többi elmegy. De már lassan vége, igaz, inkább csak abbahagyom, mindig lenne még mit..
@Szentpeter: Helló. Én akkor sem szavaznék, nem is töltöttem le az app-ot. De tény, hogy nem sírnék Izé után, főleg, ha AU-val menne.

candyperfumegirl 2014.04.18. 17:21:18

@Krétagarbó: miért Pink választ szavazategyenlőség esetén? Az a védett játékos joga, amiből most 2 van, tehát vagy közösen kéne akkor eldönteniük, vagy a párbajnyertes jogán Krisz dönthetné el.

@XO: azt azért remélem, Krisz tudja, hogy emberileg akkor nullázódik le, ha Izára rakja a jelet. Akármennyire is idegesíti az embereket Izabella, az nagyon tré, ha valaki a csaját elárulja.

XO 2014.04.18. 17:22:50

@candyperfumegirl: jelen viselkedése alapján én most éppen bármit kinézek a nagy őszintéből! :((

Mók_Ica 2014.04.18. 17:32:14

sziasztok :) mindenkinek jó takarítást .... brrrrr :)

Krétagarbó 2014.04.18. 17:34:21

@candyperfumegirl: Pont azért, mert ketten vannak lila kendősök, szerintem a villamester dönt.

kontratenor 2014.04.18. 17:34:59

@Mók_Ica: már unom, pedig még csak a motyó- meg a motyogatógép megy, de kösz
hülyepéntek
www.youtube.com/watch?v=5S7r4kVBtok

Mók_Ica 2014.04.18. 17:35:14

este leszek, jegyzetelek :) @Krétagarbó: ugye leszel te is? :) ma koncentrált leszek és szorgos :)

Krétagarbó 2014.04.18. 17:35:31

@Mók_Ica: Köszi, mára ennyi a takarítás..
Most mennem kell, este majd jövök. Pussz:)

Mók_Ica 2014.04.18. 17:38:23

@kontratenor: nem ismertem, de improvizál :) Te nehogy az legyél, inkább hagyd abba :)

@Krétagarbó: oksa :) pussz

én már túl vagyok rajta, a nagybevásárláson is... majd főzni kell és tojglit pingálni... csak néhányat... :)

onleány 2014.04.18. 19:16:45

@Szentpeter:
Micsoda népek vannak, te jó Isten!

onleány 2014.04.18. 20:21:06

@Szentpeter:
Mondj egy olyan pozitív, értékes emberi tulajdonságot, ami Vikiben és Auban megvan, Izában és Krisztiánban pedig nincs. Csak egyet!

Szentpeter 2014.04.18. 20:31:51

@onleány: Viki több alkalommal bocsánatot kért azért mert aljas dolgokat művelt...
Viki több alkalommal helyretette Izát és a krumplihámozót, akiknek a szexuális életük fontos tartozéka hogy 5 centiről ordibáljanak egymásra...

Aurelió végig tartotta magát a Zsolt barátság vonalat, lehet benne bízni, másrészt általában elfogadja a vele szemben megfogalmazott kritikához...

chloep 2014.04.18. 22:19:05

Viki nem olyan okos mint gondoltam volna.... Ha tényleg olyan nagy taktikus lenne akkor szó nélkül oda adta volna Teonak azt a kendőt, így megtartva Öt magának a rá következő párbajra.....
süti beállítások módosítása