Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 6x88 - Mondd, Traktoros, te kit választasz? Hát Zsótit.

2014. április 09. 20:33 - sixx

Screen Shot 2014-04-10 at 8.05.50.png

Lilu miniruhában, a hajába az ünnepi nap tiszteletére belehúzott vörös csíkokkal nyit, kihívunk, emberek, Traktoros magával visz valakit a ringbe, óriási izgalmak in the making. De előtte még némi összefoglalás, olimpiával, hisztivel, faszszopásos álommal. Utóbbit nem mondta, csak mi tudjuk előre.

És micsoda csendélettel nyitunk: Viki (95 kiló, +/- 2) a dzsakuban áztatja magát és közben a lábáról reszeli le az elrohadt bűrt, mellette Zsóti, aki ezek szerint nem bánja, ha ilyesmi történik sz intimszférájában, és lelkesen mesél, álmomban úgy leszopott KokkIza, hogy csak úgy csattant az anyag a homlokán. KokkIza (60 kg +/- 2) éppen egy fitnesszgépen izmozik, és gyúr vádlira, ha jól látom, és hallgatja, ahogy Zsóti elmeséli, hogyan szopatta le, miközben az anyja is ott állt, mármint az álomban. Viki erre kipattan az ágyból, és berongyol a hálóba, te Traktoros, az megvan, hogy Zsóti az álmában leszopatta KokkIzát? És most meséli neki? Traktorosnak ez FÁJ, meg az is, hogy ha KokkIza éppen gyúr, akkor őtet elzavarja onnan, BEZZEG ZSÓTI, az ott lehet. És mostan Traktoros nincsen támogatva, PEDIG rajta van a ződkendő. Lezárásként Traktoros lehajtja a közös képüket! HOPPÁ!

Screen Shot 2014-04-10 at 8.11.04.png

Screen Shot 2014-04-10 at 8.15.13.png

És ha azt hisszük, ennyivel le van zárva ez a rettentő érdekes szál, hát lófaszt, KokkIza a nyugiban berendezett szerelmi fészekbe mászik be az ott szomorkodó Traktoros után, és koszos talpát az éjjellátó kamerába mutogatva lelkizik, ne legyén már féltékeny, mert nincs miért, én tégedet szeretlek, és baszki már én unom ezt az egészet, nemhogy a vellalakók, ha én ott lennék most bent, lenne dolga a konyhakésnek, esküszöm. Ezért (sem) válogatnak be a VV-be. A nyígás tart még egy kicsit, emiatt dugás sincs, csak aztán KokkIza nehogy Zsóti fiú hímtagjáról álmodjon.

Reggel System of a Down-ra ébrednek a nyomorultak, ami ugyan nem Motörhead, de egy apró lépés a helyes irányba, bár ha Debil arra is úgy rázná a farkát, mint a Chop Suey-ra, akkor valami eltörne bennem. A reggeli tornát ezúttal Pink (58 kiló) celebrálja, aki egyszer már volt aerobic edzésen, így joggal feltételezzük róla, hogy csipás szemmel, iszonyú homlokos tevepatát prezentáló tornadresszbe öltözve a kisujjából ki tud rázni egy komplett edzésprogramot. Hát, nem tud, a lötyögéssel induló és onnan egyre csak szarabb testmozgást csak Debil és Zsóti magánszáma dobja fel egy kicsit, Pink konkrétan a guggolást ismeri, mint gyakorlatot, azt meg nehéz variálni félórán át, úgy, hogy izgalmas legyen. KokkIza persze megjegyzést tesz a programra, ebből lesz egy rövid, de annál hevesebb kurvaanyázás.

Délután vellaolimpia, a csajok bicikliznek, Bugyitlan (63 kiló) a bíró. Ha azt hinnénk, hogy ez, a másnak nem különösebben nagy problémát okozó tevékenység simán megy az agyhalottaknak, az nagyon téved. Bugyitlan a fekete bírói mezben, azzal a fura járásával pont úgy náz ki, mint egy alkoholbeteg barnamedve,Viki a biciklizésben agyonbasz mindenkit, Pink konkrétan nem tud kanyarodni egy kerékpárral, ami valahol azért kibaszottul elszomorító. Viki lealázza mindet, mert ő még tud biciklizni.

Viki, tudnál egy kicsit lassítani, hogy beelőzzelek? (Pink)

A faszik díjugratnak, és Debil perszehogy nem ismeri a szót. Traktoros a galoppozás szóról nem hallott még, és Zsóti is csak nézett maga elé mereven. A mutatvány egyébként annyi, hogy egy pálcás falovat vagy mi a pöcsömet vesznek a lábuk közé, és akadályokon ugranak át.

Ilyenkor ráz a hideg, de komolyan. Nem akarom elhinni, hogy ezek ilyen hülyék. (Viki)

Traktoros nem szereti a lovakat, mert gyerekkorában egy paripa kis híján lerúgta a fejét, és azóta óvatos. Ez a seprűnyélre eszkábált plüss lófej ilyet nem fog tenni, így ebben megbízik. Az első összecsapás Traktoros vs. Debil, emelje fel a kezét az, aki meglepődik azon, hogy Debil a móka közben megsértődik. Traktoros legyőzi Debilt majd Zsótit is, senkit nem érdekel az egész, főképp nem Zsótit, akiben versenyszellem csak a VV6 fődíja tekintetében van. No meg az esetleges KokkIza-szopatás relációjában. Este folytatódott ez a móka valami páros viadallal, ami annyira nem érdekelt, hogy oda is figyeljek rá, csetlés. botlás, kis kiabálás, csaltál, nem csaltál, a végén holtverseny és a díjugratás dönti el, ki lesz döntős, de Zsótinak nincs kedve futni, így Traktoros, KokkIza, Debil és Pink van már csak versenyben.

Screen Shot 2014-04-10 at 9.34.45.png

Este Traktoros elmondja mindenkinek, hogy mit gondol, amiből perszehogy veszekedés lesz, és természetesen KokkIza baszlatja Traktorost és vissza, és ezt én itten be is fejezem, mert az agyamra megy a repedtfazékhangú üvölő dervis. A végén perszehogy szakítanak. De ki veszi ezt komolyan? Én nem, az kurvaisten. Kihívunk, blablabla, Zsóti, rendezzük le. Na, hajrá.

Screen Shot 2014-04-10 at 9.38.39.png

Reggel vót:

Szolgálati közlemény: mivel hajnali fél 5-kor az RTL Most oldala éppen be van szarva, vagy csak az én gépemen baszik menni, nem tudok hogyvótot írni, csak majd akkor, ha működik. Viszont később dolgozni is kell, szóval hogy ebből mikorra lesz írás, azt nem tudom megmondani. Bocs.

Tegnap vót:

Miközben Zsóti álmában KokkIzát inzultálja análisan és mindenféle egyéb módon, Traktoros buksi fejiben olyan gondolatok támolyognak, amelyeknek vagy párbaj, vagy nyúzás a vége. Nemsokára kiderül, melyik lesz, mert hogy Zsótit viszi, az kurvaisten. 

Címkék: vv6
419 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cimili 2014.04.09. 20:18:59

Dikk!:) Szerintem is Zsótit viszi, vissza se fog menni.

Szentpeter 2014.04.09. 20:23:00

Ha Zsoltit viszi, akkor a krumplihámozó visszajön...

Cimili 2014.04.09. 20:25:35

@Szentpeter: Azt mondod? Remélem igazad lesz, bár őszintén megmondom, nem tudom, h neki drukkolok-e. Mert néha olyan bunkón tud viselkedni. Igaz a Zsóti is. :)

Cimili 2014.04.09. 20:26:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Sziaaaaaaa!:)

Nekem kb. ennyi volt mára, az öfit se fogom látni, de majd elolvasom itt. További jó szórakozást nektek!:)

Szentpeter 2014.04.09. 20:27:19

@Cimili: Semmi sem biztos..... de Krisztiánban nincs aljasság, Zsoltiban meg bőven...
Szerintem a nézők az aljasságot nem szeretik... persze kivételek lehetnek..

VR6 2014.04.09. 20:27:24

Gerinctelen Vikit vinnem a helyeben.

Lilith.Inanna 2014.04.09. 20:27:29

@Cimili: Szia.Szerintem visszamegy Krisz, de ez majd kiderül.Addig még annyi minden történhet..:)

Dick Tator 2014.04.09. 20:30:07

DVSC-Kispest meccs lesz lesz, semmi kétség. A jelenleg mutatott forma alapján egy X lenne reális, de mivel el kell dönteni, tizenegyespárbajjal a Loki jut tovább.

dr. sziszi 2014.04.09. 20:31:59

ja, idetaláltam dikk...

rábassztáhessspicsába 2014.04.09. 20:32:15

És mindezt megint csak Viktóriának köszönhetjük . :D

dr. sziszi 2014.04.09. 20:34:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: VR6 2014.04.09. 20:27:24
Gerinctelen Vikit vinnem a helyeben.
Válasz erre
Vikkancs nem fog visszamenni ha őt viszi ki mert őt nem nagyon szeretik a nézők

Lilith.Inanna 2014.04.09. 20:37:03

@dr. sziszi: Erre nem tenném a nyakam, sok néző szereti az intrikát...kíváncsiak hogy tudja még a cart kavarni.

Szentpeter 2014.04.09. 20:43:08

Ajjaj... kezdődik a Barcelona meccs... Ica fejbe fog rúgni.

katicaa a hétpettyes 2014.04.09. 20:48:34

@Dick Tator: Ha "lukra játszanak", akkor a Loki nyer. :)
Sajnos olyannyira agyatlanok, h egyszer sem beszélik meg, hogy pl.: miért féltékeny Traki. A második "alkalom után" kiderülne számukra, hogy Viktória kavarja a málnaszőrt. Most én is azt mondom, h Iza gyöngíti Trakit az állandó óbégatásával.
Másrészt durva nagy unalom lehet a vellában, ha csak az ordítozást tudják kiemelni, meg a dugást. Már hogy ez a fő történés egész nap. A cirkuszt most is megkapjuk.
A potméteren lesz a kezem.

hovatovább? 2014.04.09. 20:49:01

Dikk!!!
Tejót viszi!
Megálmodtam Izával együtt. . .

XO 2014.04.09. 21:01:47

Sam Worthingtont szeretném! :))

Lilith.Inanna 2014.04.09. 21:04:02

@XO: Szia. :)
@hovatovább?: Lányt nem fog kivinni. :)

XO 2014.04.09. 21:04:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: kimaradtál az előbb, szóval Sam a mai választottam! Ma rá teszem a kendőt! :))

Mók_Ica 2014.04.09. 21:05:25

jó estét :)

@Szentpeter: dehogy rúglak :) max. sejhajon billentelek, ha nem foglalkozol velem :)

XO 2014.04.09. 21:06:50

@Lilith.Inanna: én azért Teót nem tenném ennyire félre! végülis úgy jár, mint egy biztonsági őr! :))

Mók_Ica 2014.04.09. 21:07:36

@Szentpeter: ja és épp most főztem a kedvenc teádat.... ami az én kedvencem is.... :)

Mók_Ica 2014.04.09. 21:10:06

@XO: szia. :)

most nézem a másik posztot.. Haynau is beteg??? mi van itt???

csiberibe 2014.04.09. 21:10:44

nekem Krisztián a piás viselkedése miatt annyira visszataszító, hogy bárkit kihívhat, egy szavazat megy az ellenfélnek tőlem.

katicaa a hétpettyes 2014.04.09. 21:12:26

@XO: Teót Izának is ajánlgatta. De szerintem is "tökös gyerek vagyok" fiút viszek ki!

Mók_Ica 2014.04.09. 21:13:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: neeeeeeeeeeeeeeeeeeem ... finom earl grey :)

csiberibe 2014.04.09. 21:16:32

@Mók_Ica: én is kérek, csak icipicikicsit, naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. léccci :)

faszent 2014.04.09. 21:23:44

hát igen, Krisztián nem tehet róla, hogy rátették a kiválasztójelet ahelyett hogy egy lányra tették volna, ő fiút fog kivinni, így mindenképpen egy fiú fog kiesni, így két fiú és öt lány marad a házban... kész apácazárda...

Mók_Ica 2014.04.09. 21:25:57

@csiberibe: persze, küldöm :) főztem egy nagy adagot :) friss forró :)

csiberibe 2014.04.09. 21:29:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: én ihatok, amit akarok, 4 óra tömény pénzügy padlóra küldött.

Mók_Ica 2014.04.09. 21:34:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: dehogynem, tudok majd :)

@csiberibe: hehehe... én egész nap nyomom a gyakorlatban... :)

Lilith.Inanna 2014.04.09. 21:34:16

@Mók_Ica: Nem szeretem a teát, maradok a kakaónál. :)
@XO: Nem nőies, az hót ziher. :D
@faszent: Valóban nem tehet róla, de utána a lányok kerülnek sorra.

XO 2014.04.09. 21:50:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: színész a lelkem! :D
@Lilith.Inanna: inkább domináns! :D

XO 2014.04.09. 21:56:39

Te kit vinnél.... az appon a jelenlegi állás:
zsóti 33,31%
Teo 52,71%
Au 4,48%
viki 6,32%
Zsófika 3,18%

csiberibe 2014.04.09. 21:58:15

@Mók_Ica: jesszusom :O

Én gyp-ről váltottam át tb-re, majd mellé bérre is, főnököm dumált rá a mérlegképesre, hát néha megverném érte.

Commodore 2014.04.09. 22:01:28

29T! tikitakitaktika!

chloep 2014.04.09. 22:02:18

Lilunak piros és zöld tincsek vannak a hajába.... Jesszusom

Mók_Ica 2014.04.09. 22:03:53

@csiberibe: nem ennyire durva amit én nyomok, a számvitelt nem szeretem én sem.... :(

csiberibe 2014.04.09. 22:05:26

@Mók_Ica: nekem meg az a része jobban bejön, de az adózás a fav.

Vikit imádom, nem érdekel, ki mit mond, ha nem keverne, itt semmi nem történne. Az életben nem haverkodnék vele túlzottan, de ebbe a villába, ezek mellé az emberek mellé szerintem nagyon kell.

LittlePurple 2014.04.09. 22:06:02

@XO: nem találtál éjszakai onlányt?

chloep 2014.04.09. 22:08:04

Iza cigivel a kezébe próbálja vigasztalni Trakit az ágyba.

Mók_Ica 2014.04.09. 22:08:11

@csiberibe: adózás az van.... de speckó a terület :)

traki berágott izácskára....(az elejét nem láttam, sürgős telefonálásom volt)
a nyugiban fekszik traki, iza bemegy hozzá kedvesen veszekedni... nyomja-nyomja-nyomja....

chloep 2014.04.09. 22:08:51

Iza: A testemből élek!

Mók_Ica 2014.04.09. 22:11:46

zsóti álma izáról volt a hab traki megtépázott lelkiállapotán.... pedig iza ezen a héten akarja minden hibáját helyrehozni...
viki örül a vitának :) a hálóban beszélget auval és zsótival.... arról, hogy izácska ismét hisztis p... lett
eközben a nyugiban már takaró alatt van a gerlepár és jöhet a békülős szex (???) vagy ujj áztatás...

LittlePurple 2014.04.09. 22:11:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: sajnos még a héten lesz 0-24-ben az iza-trak nyehergés, dögrovááás!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.09. 22:13:27

@LittlePurple: @Mók_Ica: már nagyon uncsi... Inkább az olimpiát mutatnék, az legalább vicces.

Mók_Ica 2014.04.09. 22:13:56

au ébredés után pöcsgitározva ugrál körbe a hálóban...
zsófika tartja az aerobik órát... de ez egy rohadt nehéz feladat, mert ő nem emlékszik a koreográfiákra... és ez nagyon nehéz ... erre a számra nekünk bemelegítés van... és nem aerobik :) :)

chloep 2014.04.09. 22:14:44

Ezt milyen aerobik órán látta Zsófika?

LittlePurple 2014.04.09. 22:15:09

@Mók_Ica: nem minden hibáját, hanem az egyetlen végzetes hibát, ami "az élete munkáját" jelenti, a testét mert ugye ebből él kint, azaz a plusz kilókat leadni.

Mók_Ica 2014.04.09. 22:16:18

zsófi aerobik órája nem volt rossz au szerint (szerintem jó sem.... mondhatjuk szar volt)
legalább mozogna vmit...iza szerint annyi köze van zsófikának az aerobikhoz, mint neki a matekhoz....
senki nem izzadt le... zsóti és au elhülyüli az egészet...

Mók_Ica 2014.04.09. 22:18:42

@LittlePurple: trakival szemben elkövetett hibáit akarja helyrehozni... ezt mondta már korábban

vége az aerobiknak... végre
jön az olimpia folytatása.... teo nélkül.... most külön lányok és fiúk vetélkednek, körbe kell biciklizni a pályát gyerek biciklin.... zsófikának ez pont a mérete :)

Lilith.Inanna 2014.04.09. 22:21:17

Zsófika: Legnehezebb az volt,mikor kanyarodni kellett. :D

LittlePurple 2014.04.09. 22:21:53

@Mók_Ica: most a nyugiban nem ezt mondta izé traknak, hanem a hájas testét kell helyre hoznia, ami az "élete munkája"

Mók_Ica 2014.04.09. 22:22:09

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: aham :) drukkolunk a Zurának :)

lányoknál ki nyert??
első kör viki - iza : viki nyeri
zsófika számára különösen nehéz a kanyart bevenni.... :) megkéri vikit, hogy lassítson... hehehe
második kör viki zsófi: viki nyeri
harmadik kör zsófi - iza: iza nyeri

SzilajSzilard 2014.04.09. 22:22:29

Úgymond valamilyen szinten kajak biztos hogy Zsótit viszi.

Mók_Ica 2014.04.09. 22:23:58

@LittlePurple: erre csak a mérlegelés után jött rá :) :)

a fiúk díjugratásban mérik össze magukat.... na mit kaptak??? hogy hívják ezt a lovacskát???
a galoppot nem ismerik a fiúk... viki szerint totál hülyék...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.09. 22:25:51

@Lilith.Inanna: koordináció nagy problem ebben a korban:O :P:P:P

@Mók_Ica: jaja, drukk, drukk. :)

Mók_Ica 2014.04.09. 22:27:43

első kör, au - traki: au jól felidegesíti magán, mert összeütköztek és feladja,..... így traki nyer
második kör, zsóti . traki... zsóti leáll, nem bírja, traki nyer ismét
harmadik kör, zsóti au... zsóti kivan, mint a liba... nem bírja...de elindul... au nyer

zsótinak nulla kondija van, de végigsétálja a távot és kiköpi a tüdejét :)

Lilith.Inanna 2014.04.09. 22:27:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Hajaj. :D:D
Krisz: életemben nem ültem lovon..... ez sem igazi ló volt :slap: :D

chloep 2014.04.09. 22:28:55

@Mók_Ica: harmadik kört Zsolti nyerte, lekörözte Au-t

Mók_Ica 2014.04.09. 22:29:50

app-os kérdés, meglepő.. kit hívjon traki???

reklám után iza és traki annnnnnnnnnnyira összevesznek, hogy na.. újabb szintre lépnek..

reklám.... hangoooooooos!!! (bár megjegyzem, már nem annyira, mint az elején...)

LittlePurple 2014.04.09. 22:30:28

áááá, és még mindig...rögtönítélő bíróság azonnali fővesztés terhe mellett iza-trak páros kilőve, megsemmisítve....

Mók_Ica 2014.04.09. 22:30:53

@chloep: igen? én úgy láttam (hallottam :) ) hogy zsóti csak sétafikált a végén... de nyerhetett ő is :)

chloep 2014.04.09. 22:32:34

@Mók_Ica: aha, de így is ö nyert. Au-nál mondta Teo hogy "14"-Zsolt meg jött utána sétafikálva és Teo leintette "15"-tel

Commodore 2014.04.09. 22:32:43

a kutya is , csak nyüszög...

LittlePurple 2014.04.09. 22:33:42

@Mók_Ica: nem a harmadik kört Aurelio nyerte, mert zsóti már az asztma pipájáért kapkodott.
Mindenesetre traki úgy ment hogy közben lökdösődött, zsóti is azért állt le.

Mók_Ica 2014.04.09. 22:34:52

@LittlePurple: @chloep: na, akkor vívjátok le ki nyerte a harmadik-dikkk kört :)

Commodore 2014.04.09. 22:38:53

Lilluka, ugyanígy lehetne a Livejasmin oldalon is, élőben, két legyet...

Mók_Ica 2014.04.09. 22:41:40

visszatérünk a villába :)

újabb verseny, párban versenyzés... egy fiú- egy lány.. váltó "futás" békauszonyban és tojást kell vinni egy kanálban... au zsófikával nyeri az első kört traki iza ellen

iza és traki 5 méterre egymástól ülnek le...
viki zsóti, au zsófi páros a következő, ismét au és zsófika nyer :) zsófika alig hiszi el... megmutatta, hogy igenis, vele is lehet nyerni :)
utsó kör, iza traki páros zsóti viki ellen... traki kiveri viki kezéből a toját.. viki kiakad és földhöz vágja a kanalát... még teo szerint is traki nem volt fair

döntetlen a fiúknál a verseny, díjugratásban kell dönteni.. zsóti nem bírja, nincs kedve hozzá...

Mók_Ica 2014.04.09. 22:44:36

iza és zsóti esett ki a középdöntőből így... holnap döntő :)

traki kiosztja a lakókat, mindenkiről elmondja mit gondol.
első zsóti... iza miatt haragszik rá, fájdalmat okozott neki...
kokk a következő... ő is benne van a top kettőben... hihihihihihi ez a duma... röhögök.. iza bepipul és kezdődik az összeugatás... iza kezd kiborulni...

Mók_Ica 2014.04.09. 22:45:29

ez kész... ezt nem lehet jegyzetelni.... blablabla kiskutya, csicska, .. ááá

Mók_Ica 2014.04.09. 22:48:30

viki is benne van a kék kendő pakliban
au: a többiek nagyon azt nyomják, hogy őt válassza traki, meg is érdemelné traki szerint is...
au parázik, de megy, ha mennie kell

traki a riportban....mindenkivel volt konfliktusom, 4ből választok majd a szívem szerint

viki izát tuningolja, mond meg neki, beszéld meg vele... trakin látszik, hogy fél, iza támogatni akarja, de nem tudja, mert idegesíti amit csinál

kontratenor 2014.04.09. 22:48:42

Remélem, haragszik annyira Aurélióra, hogy kivigye és kint hagyja Teót.
De igazából bárkit, csak Vikit ne. Kell ő még ide.

Mók_Ica 2014.04.09. 22:50:38

traki zsófikával dumcsizik a cigiskanapén.... zsófika attól van bekaksizva hogy ki kell mennie az ajtón.. traki megnyugtatja, hogy még nem kell félnie

viki jól látja, hogy milyen különbségek vannak iza és traki között mindenben...
kimegy az álompár a nyugiba és kezdődik a kibeszélősóóóóóóó

kontratenor 2014.04.09. 22:51:18

@Mók_Ica: Egyébként Viki tök józan és normális a héten. Még időben?

Veder1 2014.04.09. 22:52:38

Hiába, Iza igazi nő, a bajban a társa mellé áll teljes mellszélességgel :DDDDD

Mók_Ica 2014.04.09. 22:53:33

@kontratenor: józannak eddig józan volt, csak egyszer itta túl magát :) :)
jól lát sok dolgot... de hát vakok között....

iza nem tudja tisztelni most trakit, mert látja, hogy fél... tönkre ment lelkileg iza.... mifasz van? szakítás??????

Mók_Ica 2014.04.09. 22:55:07

app-on teo nyert, a nézők szerint őt vigye traki... pár perc és megtudjuk kit választ a szegénylegény :)

kontratenor 2014.04.09. 23:01:52

Na, most Iza szagolja Zsolt lábát. :D

Lilith.Inanna 2014.04.09. 23:02:19

De idegesít, hogy megy a kép Lilu mögött.

Mók_Ica 2014.04.09. 23:03:29

kapcsoljuk a villát.. lilu haját megdicsérik.... lassan gyűlnek össze a lakók.. kis hangosítási probléma után a fitt hétről faggatja a lakókat lilu.. izomláz hegyek a lakóknál..
traki készen áll a kihívásra??? háááááát, igen

kezdődik a munka, au behozza bőröndöt

Mók_Ica 2014.04.09. 23:04:36

hogyan jutottunk idáig, hogy traki lett a kiválasztott.. jelrakások átismétlését láTTYuk...

Mók_Ica 2014.04.09. 23:07:23

trakinak rossz érzés volt a jelrakásokkal együtt kapott vélemények... de szerinte nem a tutit mondták meg neki, mondva csinált okokat hallott

zsóti megint fusztrálja trakit hihihihi

Mók_Ica 2014.04.09. 23:08:32

lilu faggatózik... okosakat kérdez.. végülis ki kell tölteni a műsoridőt...

chloep 2014.04.09. 23:09:12

A "frusztráció" szót valamikor most tanulhatta Krisz...

Nagy Endre 2014.04.09. 23:10:52

Iza nagyon korrekt, sőt több is ahogy elnézzük több is amilyen Krisztián elött volt.Igazat adok neki.Krisztián meg kurvára ébredjen fel mert Iza tényleg mellette van!nem fenyegeti meg hogy ha dobsz akkor nem állok ki melletted hány ilyet hallottunk már ebben a játékban...Izában hinnie kell és nem a Viki féle hangokban amik félreviszik.Kurvára gyerek vagy Krisztián Iza annyira felnőtt módon mondta el Neked amit gondol Rólad meg a kapcsolatokról hogy na.ezen kurvára gondolkozz el!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.04.09. 23:11:15

hájak.

Gamling, hogyan jutottunk idáig?

Mók_Ica 2014.04.09. 23:12:57

teo lassan utoléri kinézetben vikit... nagy lett...

most olyat látunk, amit a lakók nem... traki gondolkozik... ücsörög, kiről mit gondol, kit választ... a szíve szerint fog választani... teora is gondolt, vitáztak sokat, zsótira is gondolt, mert ő az ellentéte mindenben, senkinek nem mondja meg amit gondol, mindenből viccet csinál

vikivel olyanok, mint két rossz testvér... sokszor traki agyára megy, eltávolodtak egymástól at utóbbi időben

auval rossz a kapcsolata, soha nem gondolta volna, hogy idáig fajul a kapcsolatuk...őt ezér vinné

a többiekre nem gondolt, ők gyengének tartják trakit

LittlePurple 2014.04.09. 23:13:13

traki a szívére hallgat akkor zsótit viszi

Mók_Ica 2014.04.09. 23:17:13

traki megy a riport szobába, titkosan beszél vele lilu...

mennyire találtad meg a helyed a villában? traki nem tud beállni a villa libasorba, sokszor érzi, hogy kiközösítik
neked van kapcsolatod a villában, téged szeret valaki...traki megszenvedett ezért a kapcsolatért

kiválasztott vagy kihívottnak jobb lenni? a kék kendő visszahozott .. remélem a zöld is visszahoz

traki egy nehéz ellenfelet választott... szívére hallgatott... de az eszével is gondolkodott...

csiberibe 2014.04.09. 23:17:55

órélt viszi vagy vikit.

Veder1 2014.04.09. 23:18:08

Sztem Au lesz és ezzel ki is esik

Mók_Ica 2014.04.09. 23:18:29

traki választ....
3 perc, gegv, kezdődik..

Nagy Endre 2014.04.09. 23:18:35

Izábvan becsülöm hogy nő létére nem játszotta el soha a mártírt ha kiviszik áll elébe nem félt.

chloep 2014.04.09. 23:19:06

Biztos Zsoltit viszi szerintem.

kontratenor 2014.04.09. 23:20:12

Legyen Teó, kérlekkérlekkérlek.

Mók_Ica 2014.04.09. 23:20:57

traki nem utálja aut, csalódott benne
viki hátba szúrta trakit... de nem most viszi..
zsóti te totál az ellentéte vagy trakinak...zőőd kendőőőőő

csiberibe 2014.04.09. 23:21:07

zsolt, mint nehéz ellenfél?

Lilith.Inanna 2014.04.09. 23:21:34

Senkit nem ért meglepetés,Zsoltot hívta ki.

pomac 2014.04.09. 23:24:27

ez kemány volt izaa :DD jábába küpött trakinak :DDDD

nosce 2014.04.09. 23:24:37

@Mók_Ica:
"de az eszével is gondolkodott..."
uuuuh, ez nagyon durva oximoron, traki meg az ész

Nagy Endre 2014.04.09. 23:25:00

Krisztián tökös volt remélem Zsolt repül és Viki is hamar utána az mocskos ribanc (pedig nem nem feküdt le 500 palival:D )

Mók_Ica 2014.04.09. 23:25:44

a holnapi előzetes elég durva... milyen parti volt?? vmi retro féle???
viszont kicsit egymásnak ment iza és traki.... izának olyan arca volt, mint aki felkészült egy hatalmas pofonra....

LittlePurple 2014.04.09. 23:26:21

Huuu, micsoda hardcore buli lesz: tömegcex-jelenetek, teo Aurelio haját tépi és beleharap a nyakába, izé szemközt köpi trakit aki valamit vicsorog...

Mók_Ica 2014.04.09. 23:26:35

@nosce: én csak idéztem, amit mondott :) :)

candyperfumegirl 2014.04.09. 23:26:56

Jaj Krisztián, miért vagy hülye. Totál maga ellen dolgozik, pedig amúgy Zsóti sem lenne egy nehéz ellenfél neki, ha mondjuk ez a párbaj két héttel ezelőtt történik meg. Persze tudom, a szerkesztés meg a vágás sem mindegy, de ...na.

chloep 2014.04.09. 23:27:12

Különben Krisztián tényleg nagyon megváltozott az utóbbi időbe... Nem csoda hogy a barátai szerint is Iza gyengíti öt. Úgy tűnik agyára ment a "szerelem".

Nem Penny hajója 2014.04.09. 23:27:58

A frászt hozta rám Traktoros, a végén azt hittem, hogy Teót viszi ki. Szerencsére nincs annyi esze. Zsóti jó választás: megmérkőzik az urbánus és a népies tahó.

Nagy Endre 2014.04.09. 23:28:49

Iza egy tök normális csaj szerintem a kiborulásai ellenére sem.Mindenki a pofájába kapja tőle a jót meg a rosszat is. stílusa za javítani való de nem reménytelen.Csak ez a társaság bekavart neki meg a plusz Krisztiánnal.Bak és Skorpió nehéz páros de talán nem reménytelen...

kontratenor 2014.04.09. 23:28:59

@nosce: az eszével gondolkodik
én a hasnyálammal szoktam

candyperfumegirl 2014.04.09. 23:30:17

Az eszét meg nem használta semennyire, csak Zsóti volt itt a pakliban, esélytelen volt bárki más. (mint Izánál Sárlik) Ha csak egy kicsit tudott volna hideg fejjel gondolkozni, eljuthatott volna oda, hogy Teó a megoldás, de annyira zsigerből rühelli Zsótot.

LittlePurple 2014.04.09. 23:30:20

@Mók_Ica: valószínű, de remélem ma más lesz :)

csiberibe 2014.04.09. 23:30:31

@chloep: pont azt mondtam itthon én is, hogy eszébe sem jut, hogy ő vàltozott meg és nem mindenki màs? Mondjuk nekem iszonyú ellenszenves a piás viselkedése, szóval ellene szavazok (és megnézem, zsóti mit kezd izével)

Gia 2014.04.09. 23:30:32

Ha nem fogják le őket a többiek,akkor ma már az egyikük tettlegesség miatt csomagolhatott volna.. :-o

LittlePurple 2014.04.09. 23:32:10

@candyperfumegirl: jobb lett volna, ha a kotonsapkás vikkancsot vitte volna, mert nagyon sok nyomós érve lett volna ellene, mint pl: a teo esetében.

XO 2014.04.09. 23:34:14

Ha szakítanak nem szavazok senkire!!

chloep 2014.04.09. 23:35:27

@Mók_Ica: hát most már biztos nincs... :)

PS: Zsoltról milyen képet raktak ki az appre(szavazni)????? :) Szerintem nem is kell megvárni a holnapi adást hogy meglássuk az RTL kit preferál. Krisz képe tök cuki, nevetős, szimpatikus és Zsolti úgy nézz ki mint egy bérgyilkos. :)

XO 2014.04.09. 23:36:33

Jó éjszakát mindenkinek!
flegmulok ... de tényleg!

candyperfumegirl 2014.04.09. 23:39:22

Az még érdekes, hogy Krisz tényleg ekkora seggfej volt az elmúlt két napban, hogy egy ilyen öfit tudtak csak összevágni, vagy már kezdődik a befolyásolás (ellene)?

XO 2014.04.09. 23:40:35

@candyperfumegirl: Egész héten olyan volt az öfi, hogy Izát és Trakit húzták lefele....

chloep 2014.04.09. 23:40:45

^^@candyperfumegirl: Krisz már egy jó ideje ilyen.... Sajnos.

Commodore 2014.04.09. 23:41:03

A csirkék + röhögnek..

pomac 2014.04.09. 23:42:07

ha megnézitek iza majd letépte krisz fülét ,utánna fogta le és erre arconköpte ennyi erövel öt is ki lehetne zárni ... ugymond

Lilith.Inanna 2014.04.09. 23:44:55

@XO: Jó éjt. :)
@Mók_Ica: Köszi a közvetítést. :)
@Commodore: @pomac: Van On?

nemszázas 2014.04.09. 23:45:35

@chloep: pedig Krisz fog kiesni. Egyrészt ez nem az ő hete, szerintem a legrosszabb formájában van a héten, a késes incidenst közelíti meg az állapota, és ezt a holnapi előzetes is alátámasztja. Másrészt Krisz-Iza románc végleg befulladt, és a nézők arra lesznek kíváncsiak, hogy mi lesz Zsolttal és Izával ha végre "kettesben" maradnak. Személy szerint én behánynék, ha bármi történne, és NEM, nem szeretném látni, ha mégis, de az itteni véleményeket olvasva mások, és így a nézők többsége is ezt éppen ellenkezőleg gondolják.

LittlePurple 2014.04.09. 23:46:56

@candyperfumegirl: traki nem pár napja, hanem több ideje megváltozott, de miért nem fogadja el, amikor mindenki ezt mondja neki a villában. Bezzeg a traki hogyan nyomatta Aurelionak, hogy megváltozott a nyertes párbaja után. Sőt most mindenkivel összeveszett...

LittlePurple 2014.04.09. 23:48:37

@XO: eléggé úgy néz ki, de mivel valóban megváltozott traki, ezért elég látványos ez a taszító magatartás

candyperfumegirl 2014.04.09. 23:49:53

Ez a legszarabb hete, az biztos, pedig mindenkinek vannak mélypontjai, de ez neki most extra gáz, persze hozzáteszem ismét, hogy a szerkesztés sem mindegy.

candyperfumegirl 2014.04.09. 23:50:49

@candyperfumegirl: gondolok itt arra a jelenetre pl. amikor Zsófikát vigasztalta, hogy ne aggódjon, mert ő nem most fog még kimenni.

faszent 2014.04.09. 23:52:38

@Szentpeter:

"Ha Zsoltit viszi, akkor a krumplihámozó visszajön..."

Hát ez tuti, a krumplihámozó egy annyira valós, hiteles figura zsoltihoz képest,
hogy nagyon csodálkoznék, ha a zsolti a nagy semmi játékával visszamenne...

Morcz 2014.04.09. 23:52:40

Sziasztok!

Na megtörtént a kihívás, remélem Zsolti kint marad Dorkának. :)
Aurélió már egyszerűen vállalhatatlan, leginkább a gusztustalan jelző illik rá.

Morcz 2014.04.10. 00:03:10

Mivel továbbra is khf van inkább elteszem magam holnapra, jó éjt mindenkinek!

Mók_Ica 2014.04.10. 00:05:57

jóéjt, megyek aludni :)

faszent 2014.04.10. 00:09:04

@Dr. Lilu:

hát lehet nálad befulladt a krisz-iza kapcsolat, nálam még izzik, szerintem a nézők tudják, hogy se Zsolti, se Iza már nem kezdene semmit egymással az utolsó hónapban, ugyanis nem akarnának a nézők szemében hűtlennek látszani... remélem krisz megy vissza, szerintem még megvan az ereje hozzá,

míg AU a legösszetettebb, viccesebb karakter, addig Krisztián a leghitelesebb, a végén kettejük között dől el, mi kell jobban a nézőknek...

pomac 2014.04.10. 00:48:01

a mondottak alapját nem volt "feladat " ki-ki mellé álljon, amugy teo kaját csinál viki csodálja hogy a semmiböl tud jo kaját csinálni ugymond

pomac 2014.04.10. 00:49:19

au-zsoltot nem látni lehet a nyugiban vannak

pomac 2014.04.10. 00:50:46

juj megvakultam pont akkor néztem oda mikor tank villantott egy bimbot

pomac 2014.04.10. 00:53:57

multkor a riportból kiküldték zsófit hogy sminkeljen :DDD azt meséli, traki fel van háborodva hogy nincs pártválasztás azt várta a legjobban

pomac 2014.04.10. 00:55:30

amugy meg vagyok gyözödve róla hogy a riportban nem maguktol mondanak mindent, és a szájukba rágják mit mondjanak

pomac 2014.04.10. 00:56:08

khf ... azt kezdték el beszélni vajon miért nincs pártválasztás

SzilajSzilard 2014.04.10. 01:12:33

Fuhh, ma tényleg sok volt az úgymond! Kajak sok van belőle persze, de most úgymond megfeküdte a gyomrom.

katicaa a hétpettyes 2014.04.10. 05:39:13

@pomac: rossz érzéseim vannak. Lehet, h Izáék egymásnak mentek és valami bünti vagy kizárás lesz. Csak annyira az rtl szempontjából ez nem túl ésszerű, mert akkor elesnek a vasárnapi nagy nézettségtől. mármint ha Krisz a hunyó.
Már igen nehezen viselem Au farokmutogatását! Na, oda a nagykést!

HummeRC 2014.04.10. 06:06:19

Sziasztok.
Bár mostanában ritkábban tudok erre járni emberi időben, de a szokásos házi szavazásunkat azért most is megcsináltam.
Eddig minden alkalommal eltaláltuk a végeredményt, kíváncsi leszek, hogy most is sikerül-e.
Aki szeretne szavazni:
www.polljunkie.com/poll/ctcrtf/val-vilg-6-hatodik-brbaj

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 06:43:09

Hajrá Zsolt. Bár mindegy. A saga folytatódik úgyis.

Conchobar 2014.04.10. 07:05:48

Én azért a kiváncsi lennék arra, hogy Izának hány plusz szavazatot fog hozni ez a húzása, hogy éppen a párbaja előtt küldi el Krisztiánt. Úgy tűnik Iza csak a kilóival van elfoglalva, a párja gondjai egyáltalán nem érdeklik

Conchobar 2014.04.10. 07:10:40

@faszent: "se Zsolti, se Iza már nem kezdene semmit egymással az utolsó hónapban, ugyanis nem akarnának a nézők szemében hűtlennek látszani" - Annál is inkább így van, mert akkor se nagyon akartak egymással kezdeni, amikor még úgy látszott. A nyugiszobás lecsókolós jelenet se Izáról és Zsoltról szólt (hanem Izáról és Dorkáról)

LittlePurple 2014.04.10. 07:19:14

Helllooo :)
@XO: köszi szépen :))))

candyperfumegirl 2014.04.10. 08:24:02

Nem fogom tudni melóban megnézni, volt még az éjszakai onban valami érdekes?

XO 2014.04.10. 08:44:13

@candyperfumegirl: semmi! Teo és Au zuhanyoztak és Au megnézette Teoval, hogy van-e fika az orrában! Amúgy végig a propellerét "mosta"!

karev 2014.04.10. 08:50:31

@Conchobar: sziasztok! köszi a közvetítést. valójában Zsolt nem akart, Iza igen. bár lehet abban valamit, hogy Dorka miatt, de hát ők igaz barátnők . na persze.

ewfuns 2014.04.10. 08:51:00

Ettől az Izta/Krisz kombótól már szabályosan rosszul vagyok. Unalmas. Remélem, Zsolt tér vissza a villába!

karev 2014.04.10. 08:51:35

@karev: Izának még mindig bssza a csőrét, hogy Zsótinak nem kellett. mi az, hogy ő nem kell egy faszinak?

karev 2014.04.10. 08:52:06

@ewfuns: így vagyok vele én is.

csiberibe 2014.04.10. 08:58:18

@ewfuns: számomra nem unalmas, inkább fárasztó.

Conchobar 2014.04.10. 09:08:41

@XO: "Nem küldte el!" - Csak szakított

XO 2014.04.10. 09:12:00

@Conchobar: Nem, azt mondta neki, hogy gondolkodjon el, de szereti és mellette áll! Ebben hol a szakítás?

Ronla 2014.04.10. 09:17:55

Zsótira szavazok. Kíváncsi lennék Iza képére.

Conchobar 2014.04.10. 09:19:48

@karev: "valójában Zsolt nem akart, Iza igen. bár lehet abban valamit, hogy Dorka miatt, de hát ők igaz barátnők . na persze." - Én azon lepődtem volna meg, ha a két (viszonylag) jócsaj között nem indul meg a rivalizálás (mintahogy ez törvényszerűen be szokott következni a való életben is). Zsolt csak mellékszerepet játszott, ő nem a nyeremény, hanem csak a bíró volt az egymással megmérkőző csajok között. A lecsókolós jelenet végén nagyon jól jellemzi a dolgotz Iza utolsó szavai: 'akkor válaszd Dorkát'. Hozzátartozik még, hogy Dorka nagyon jól kezelte le a dolgot. Az is jól jellemzi Iza magatartásának komolytalanságát, hogy eléggé kapatos volt

LittlePurple 2014.04.10. 09:25:09

@XO: még ez is izgalmasabb, mint az iza-trak szánalmas, fárasztó, falkaparászásra és villát tányéron csikorogtatásra késztető sagaja

Conchobar 2014.04.10. 09:29:40

@karev: "Izának még mindig bssza a csőrét, hogy Zsótinak nem kellett" - Mert felkínálta neki (ismételten) magát? Én nem zárnám ki azt, hogy Iza tanult Vikitől: másokat a kapcsolatukon keresztül támad, miközben önmagát a segíteni-akaró jóbarát álcája mögé rejti. Iza alighanem védekezésképpen rángatja elő mások vélt, vagy valós szerelmi kapcsolatát, hogy így háttérbe szoruljon a sajátja (a villában nem választás van, csak a Zsolt-Zsófi közti valami marad)

karev 2014.04.10. 09:30:41

@Conchobar: első este mondta Iza, hogy másokkal ellentétben (Sárli, Alexa) neki van tartása. :) hát...általában.

Conchobar 2014.04.10. 09:31:57

@Conchobar: jav: a villában nem sok választás van, csak a Zsolt-Zsófi közti valami marad

karev 2014.04.10. 09:33:12

@Conchobar: Zsolt-Zsófi, vagy inkább az,. hogy nem vele (Izával) jópofizik. plusz Krisz miatt sem pacsizhat Zsótival.

Conchobar 2014.04.10. 09:33:44

@karev: " első este mondta Iza, hogy másokkal ellentétben (Sárli, Alexa) neki van tartása" - Dehát nagyon is igazat mondott. Az első este (még) volt neki tartása

Conchobar 2014.04.10. 09:48:42

@karev: "vagy inkább az,. hogy nem vele (Izával) jópofizik" - Ha eddig nem zavarta, hogy Zsolt másokkal jópofizik, akkor miért zavarná éppen most? Én hajlok arra a feltételezésre, hogy Iza a következő kiválasztásokra/kihívásokra ágyaz meg Zsófika célkeresztbe tevésével

faszent 2014.04.10. 09:55:28

@XO:

ez furcsa, esküszöm, mintha lett volna egy hosszú vacsorajelenet is az éjszakai online-on, ami most ebből a 3 részből kimaradt... a három fiú ette Teo sajtos húsát... vagy álmodtam?

XO 2014.04.10. 10:00:37

@faszent: Volt...nem tudom az miért nincs benne

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.04.10. 10:05:16

@XO: Én is, pedig éhen halasztottál :D

@karev: Hello:)

Nagy Endre 2014.04.10. 10:12:54

Valami balhé megint volt arcon köpte Iza Krisztiánt vagy mi...Komolyan ekkora gennyláda amatőr csapatot mint az RTL.Máskor kisebb dolognál is volt egy segítő aki bejött ha problémák voltak most meg csak röhög és hagyja a két szerencsétlent a tettlegességig.undorító.Ez már nem a kenyeret és cirkuszt a népnek dolog már egy ideje.Zsótika takarodjon haza mert az még az elhízott Teó is aktívabban nyomta a reggeli tornát mint ez a fasz.Ne tegyen már szívességet senkinek hogy bennt van hédereljen otthon.Az álma meg kit érdekel.Azt hiszi a haverokkal sörözik a kocsmában.Dorka gondolom nem mosolygott az álom hallatán...:D Én kitalálnék egy olyat amikor Krisztián visszajönne a párbajról hogy nem a villába menne vissza hanem egy autóval egy szállodába vinnék.Mindenki megőrülne bennt hogy mi van hogy senki nem jött vissza?:-) Aztán Izát kicsempésznék éjjel és odavinnék a sráchoz.legalább tényleg kettesben lennének minden zavaró körülménytől mentesen.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 10:40:30

@sixx: teó nem 67 kg?

Illetve már Viki sincs versenyben?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.10. 10:46:24

@sixx: Zsófi tök tudná variálni a fél óra guggolást, csak a tök kamerák zavarják a feladat végrehajtásában.

faszent 2014.04.10. 10:48:17

@én már a fény gyermeke vagyok:

a guggolás nagyon nagy ajándék, már aki még tud guggolni!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.10. 10:51:52

@faszent: Ez nem kifogás, már Lenin elvtárs is megmondta: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.

faszent 2014.04.10. 11:06:59

@én már a fény gyermeke vagyok:

majd ha neked is kikopott a térgyed kalácsa akkor beszélgessünk újra...

karev 2014.04.10. 11:08:06

"iszonyú homlokos tevepatát prezentáló tornadresszbe öltözve"
zokogok.

beacska 2014.04.10. 11:09:20

@én már a fény gyermeke vagyok: Lényin szkazal, utyítszaja, utyítszaja, utyítszja....;)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.10. 11:10:19

@faszent: Inkább azt írd le 10-12000 karakterben, hogy mitől kopott ki.

karev 2014.04.10. 11:11:31

@Nagy Endre: mi meg tocsogunk a nyálban :))

XO 2014.04.10. 11:16:04

@karev: inkább a nyálban, mint a carban! :D

faszent 2014.04.10. 11:18:39

@én már a fény gyermeke vagyok:

ok. leütésenként 3 ft-ért megteszem azonnali kápéért

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.10. 11:20:39

@beacska: Ezt nem mindenki fogja érteni, nekik lefordítom.
utyítszaja: akkor kell a motyót átfogni amikor odaérünk
utyítszája: merjünk nagyot álmodni
utyítszája: kezdjünk el jobban telesíteni.

faszent 2014.04.10. 11:24:14

@én már a fény gyermeke vagyok:

szerintem meg a hídon kell akkor átall menni...

faszent 2014.04.10. 11:28:08

még nem mondtátok meg mire gondoltatok, mikor Au Zsolti férfiasságát simogatta a falovacskával ( az olimpiai szám végén)

azt hogy a szerkik mire gondoltak, csak sejthetjük...

beacska 2014.04.10. 11:29:59

@beacska: upsz....bekerült plusz egy "a" vhogy...mindegy, ciril betűkkel még csak oké, de így...még az én szememet is báncsa....volt itt vki pár éve, aki néha ciril betűkkel írt....akkor még én is szórakoztam vele, de most már nem tudom, hol lehet áttenni a billentyűket :(

Nagy Endre 2014.04.10. 11:32:56

@faszent: ez a polljunkie szavazás mennyire hiteles?eddig mennyire jött be ?

Nagy Endre 2014.04.10. 11:37:24

Krisztián tegnap jól megmondta mindenkinek amit és ahogy kell.Férfimunka vót:D

Aurelio meg venné magát észre ...de az egója nagyobb.

Amúgy Iza mondandójában sok igazság van.Tényleg sokszor ment már a srác után és szeretné ha joban kiállna magáért is.A tiszteletet is értem mert egy nőnek szar ha a palijára sok dologban nem tud felnézni.Iza a dominánsabb a kapcsolatukban és nem a rikácsra gondolok.Krisztián gyerekebb meg zárkózottabb még.Lehet mert a nők hamarabb érnek lelkileg?

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2014.04.10. 11:38:17

@XO: Azért medencében jobb lenne:)

@karev: Megvígasztalhatlak? Tevepata nem szükséges.

faszent 2014.04.10. 11:42:54

@Nagy Endre:

szerinte, ez a házi szavazás itt, még mindig kiadta a jó eredményt:

HummeRC 2014.04.10. 06:06:19

Lilith.Inanna 2014.04.10. 11:47:01

@HummeRC: Szavaztam. :)
@XO: Köszi az on-t. :)

mézescsók 2014.04.10. 12:10:51

Elég ostoba és ocsmány módon járt el Iza - az én véleményem szerint.
Amikor párbajra készült, Traki valóban mindenben mellette állt. Az nem érv, hogy Ő nem parázott ennyire, mert valszeg nem igaz, de ha igaz is, volt vele valaki, akin levezethette a félelmét. Krisztián hülyén viselkedik, de ha szeretek valakit, akkor támogatom még ekkor is. Ha meg nem szeretem, csak eddig odébbsasszéztam - főleg saját érdekemben - az igazságtól, akkor főleg, már becsületből is támogatom ahelyett, hogy kloákát csinálnék a számból.

Az meg különösen gáz, hogy rádobok a nyomorultra még egy lapáttal. Iza konfliktusai - tök mindegy, milyen okból és kivel - keletkeztek, vagy üvöltve, vagy repedtfazékhangú mantrázással folytatódnak és fejeződnek be. Ezek MMKK arról szólnak, hogy értse meg őt a vitapartnere, és mindig őt, mindig őt és mindig őt...

Krisz és Iza más habitusú emberek. Krisztián általában nem adja ki az érzelmeit, kivéve ha iszik, akkor viszont hatványozottan, ez tény. Iza viszont azonnal kiárasztja dühét, félelmét, lehet, hogy a szeretetét is, ezt nem tudom. De nagyon úgy látom, hogy az empátia csírája sincs benne, vagy ha mégis, akkor annyira elenyésző mértékben, hogy szinte szóra sem érdemes.
Vannak nők, akiknél a férfiasság, az erő ismérve az, hogy a pasas sosem gyengül el, mindig magabiztos, határozott, erős. (Iza a tegnapi öfi szerint azért nem tudja tisztelni Kriszt, mert nem látja benne az erős férfit, meggyengült a párbaj miatt) Remélem, rájön egyszer, hogy a sztereotípiákon túl a férfiak emberi lények, erősek-gyengék, okosak-ostobák, szelidek-vadállatok, gyengédek-durvák, kedvesek-bunkók, tele félelmekkel, bizonytalanságokkal, stb. pont mi nők. És hogy ettől nagyon szerethetőek, sőt, ettől szerethetőek nagyon.

XO 2014.04.10. 12:16:16

@mézescsók: Iza azt mondta: gondolkodj el, de végig melletted fogok állni és támogatni foglak!
(Traki: nekem ez nem kell....persze csak sértődésből!)

faszent 2014.04.10. 12:24:16

@XO:

igazolom, hogy ezt mondta, melletted fogok állni...

másik kérdés, hogy hogyan hat a másikra, ha gyengének nevezzük őt, meg beijedtnek, van akire az ilyesmi rosszul hat, és pokolba kívánja a másikat, mert ez nem segítség,

elég lett volna, ha Iza csak csendben támogatja a Krisztiánt, és nincs elfoglalva azzal, hogy Krisztián épp gyengének mutatja magát... azért remélem kivasalják ezt még a párbaj előtt...

abban a köpös jelenetben be vannak öltözve, lehet vámpírokat játszanak, akiknek egymás vérét kell szívnia, vagy a lányok a vámpírok és a fiúk vérét kell szívni, és Krisz szimplán nem engedte meg, hogy Iza a nyakához férkőzzön, és ettől dühödött be Iza? majd kiderül...

karev 2014.04.10. 12:38:41

@faszent: én akkor sem köpném le, akit szeretek, de hát ez a vv6 ilyen köpködős. hiába, más generáció :))

beacska 2014.04.10. 12:41:38

kíváncsi vagyok, a csatorna hogy fogja a törékeny, érzékeny Krisztián helyett az érzéketlen Zsótit kihozni nyertesként. a "humorérzék" nem minden. ráadásul egyre inkább értékelhetetlen...szerintem...kááár, h mégis Zsóti fog nyerni :(

faszent 2014.04.10. 12:45:05

@karev:

majd meglátjuk ma miről szól, ha vámpír nyakszívós a történet, és Krisztián nem engedte Izát nyakat szívni, plusz esetleg Iza be is volt szívva, akkor más a megítélése a történetnek...

egyébként a köpés az ő esetükben a fizikai kontaktust jelenti, ha Krisztián úgymond megvonta magát fizikailag Izától, aki ettől frusztrált lett, akkor a köpés a frusztrációs vágyának a kifejezése...

faszent 2014.04.10. 12:46:15

@beacska:

jelen állás szerint garantáltan Krisztián fog nyerni,

ha nem, hát megkövetlek...

XO 2014.04.10. 12:49:20

@faszent: Nem akarom felhánytorgatni, hogy hányszor köpte le Krisztián Izát a zuhany alatt...és mivel láttuk őket tegnap este...és hallottuk azt is amit Krisztián a kiválasztás előtt mondott: (szeret-szeretem) én bízom benne, hogy megoldják! Meg abban is, hogy ha így lesz, akkor Krisztián megy vissza vasárnap!

faszent 2014.04.10. 12:54:23

@XO:

Leköpte Izát a zuhany alatt? Most hallok róla először... jelen állás szerint Krisztián fog nyerni, persze az RTL csodákat tud művelni, ha egyszer fordítani akarja az állást, de szerintem most nem áll érdekében, engem az izgat, hogy lesz benn 4 lány és 2 fiú, és ilyen helyzet még nem volt, általában a fiúk voltak túlsúlyban a végjátéknál...

még se tudtak most egy egyértelműen női potenciális nyertest "legyártani" tehát jelen állás szerint AU és Traki között dől el a nyeremény, ha nem, akkor fogok csodálkozni...

mondjuk, ami egyáltalán nem néz ki, de vicces volna, ha Zsófika nyerne...

beacska 2014.04.10. 12:55:38

@faszent: hát remélem....meglátjuk még, mennyi piát adnak be nekik. Ha itatják őket, akkor ki akarják penderíteni Krisztiánt

XO 2014.04.10. 12:56:26

@faszent: oké, azok nem ilyen helyzetek voltak...de számomra akkor sem túl viccesek! ...bár, ha nekik az esett jól...

karev 2014.04.10. 13:05:10

@XO: ja, hát ez de remek, köpködik egymást. :)

Exike 2014.04.10. 13:07:06

Én is aggódok most Krisztiánért, régóta ő a favoritom, de

1. Iza párbaja után kicsit összetört, szerintem azért, mert amikor látta, h Iza mennyire feldobódva tért vissza és mennyire örült annak, h láthatta a haverjait, akkor szembesült vele, h a kinti világban nem fogja tudni megtartani ezt a lányt.

2. Ez az olimpiai hét se fekszik neki, ahogy elnézem, ezekkel az egészséges kajákkal nem igazán tud jól lakni, márpedig az éhes ember ingerültebb is.

3. Az is távolítja őket egymástól, h Iza ennyire a súlyával van elfoglalva a héten, és ez a kinti világban is így lesz majd.

4. Krisztián szerintem alapvetően jó ember egészséges értékrenddel (két hibája a féltékenykedés és az ivás), de nincs önbizalma. A bentiek között viszont messze a legértékesebb, szerintem ha vki ott megérdemli a nyereményt, az ő.

Conchobar 2014.04.10. 13:11:48

@mézescsók: "Elég ostoba és ocsmány módon járt el Iza" - Igen, merthát egy önző és egoncentrikus nőnek bizony keményen tanulnia kell azt, hogy (a szexen kívül) mire van szüksége a másiknak. Szegény Iza úgy gondolja, hogy Krisztiánnak örömet, boldogságot kellene éreznie (sőt valamiféle magabiztosságot), ha ő (mármint Iza) pincsivé válik és összeveszések után ő kezdeményez. Úgy tűnik, hogy nem látja át a csaj, hogy evvel mostani vérszívó magatartásával csak saját szavat (hogy tudniillik ő félti Krisztiánt) hazudtolja meg

karev 2014.04.10. 13:14:20

@Exike: magának kereste, Iza az elején elmondta, mi a véleménye róla, és egyáltalán a párkapcsolatokról, de csak nem hagyta békén.

Conchobar 2014.04.10. 13:19:04

@Exike: "Iza párbaja után kicsit összetört, szerintem azért, mert amikor látta, h Iza mennyire feldobódva" - Avval kezdődött az egész, hogy miután visszatért, Iza ott az asztalnál ott mindenki fülehallatára előbb vallomást csikart ki tőle (hogy féltette), aztán meg kiosztotta, letolta őt (is, meg Vikit is). Ezt nagyon nem így kellett volna intéznie a csajnak (hanem Krisztiánnal négyszemközt), merthát ebből bizony csak az tud lejönni, hogy Iza számára Krisztián semmivel nem jelent többet a többi villalakónál, hogy nincs köztük szorosabb kapcsolat

XO 2014.04.10. 13:19:38

Elég "érdekesnek" találom, hogy benn Krisztián szerint, mindig ő a hibás, itt kinn meg Izát okolja a többség és benne kételkedik! Én csak azt látom, hogy Iza szerelmes, Traki meg a levegőre is féltékeny, kételkedik és inkább hisz vikinek, mint a szerelmének... itt tényleg a bizalom az, ami hiányzik Krisztián részéről.

faszent 2014.04.10. 13:21:41

Long Live Iza!

Long Live Krisztián!

Mind a kettő szeretetreméltó és természetesen sok hibával, de nagyon emberiek, kizárt, hogy odakint ez a történet folytatódni tudjon, de most egyelőre még benn vannak, azt meg ki kéne használniuk...

Conchobar 2014.04.10. 13:23:32

@Exike: "Az is távolítja őket egymástól, h Iza ennyire a súlyával van elfoglalva a héten, és ez a kinti világban is így lesz majd" - Helyesebben, mindkettejüket fusztrálhatja az, hogy nem tudnak és akarnak még egyelőre avval foglalkozni, hogy mi lesz majd kettőjükkel, ha vége a VV6-nak, az idő meg éppenséggel sürgetné őket, mert nyakukon a párbaj

mézescsók 2014.04.10. 13:23:48

@XO: Valóban mondta. Miután maradék önbizalmát sikeresen romba döntötte.Tudod, nincs jelöltem, hogy kit látnék szívesen befutónak. Most Zsolttal szemben Krisztiáné a drukkom, de nem Iza miatt. Ez a gesztus - támogatás - ilyen körülmények között nekem nem kellene. Ha nem bízol bennem, ha nem szeretsz (?), ha nem hiszel bennem, stb., ne támogass. A világért se állj ki mellettem, mert nem értem, hanem magadért teszed - valami ilyesmi.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Remélem, a tied is rendben, mert az enyém OK. A tavaszi nagytakarítással az egész házban - segítséggel ugyan -, de végeztem. És csak húsvét után megyek melózni, úgyhogy rettenetesen elégedett vagyok magammal!!!

Más, a köpködésről jut eszembe:
- A villalakóknak van jópár gusztustalan dolguk, amit én ott bent nagyon nehezen nyelnék le.
Pl. a WC. Van a mosókonyhában is egy. Olyan pokolian nehéz elslattyogni azon az 5-6 m-n? Muszáj mindig akkor használni a fajanszt, amikor más fürdik, fogat mos?
- Láb-, hónalj szagolgatás, talpról bőrradírozás, fanszőrzet fazonírozása. Az egy dolog, hogy a kamera mutatja, de ezeket a dolgokat feltétlenül társaságban kell csinálni?
- Igaz, hogy fiatalok, de hogy ne tudják, mi a galoppozás? Díjugratás? Annyira azért nem fiatalok. Vikivel tegnap nagyon egyet értettem. Traki vidéken nőtt fel. Hajdúnánás persze város, de azért van annyira vidék, hogy több ló fordulhasson elő, mint pesti Broadway-n. És nem tudja, mi a galopp. Ez még akkor is nonszensz, ha arrafelé a lovakat haszonállatnak tartják.( Ami különben nem igaz, mert két lovasudvar is van turistáknak. És tudom, miről beszélek, mert a Martinekben jártam.)
- Zsófi és Iza utoljára legfeljebb háromkerekün cajgázott. Viki a technikája miatt tudott nyerni.

karev 2014.04.10. 13:26:29

@XO: és képzeld el mi lesz, ha kijönnek. pláne ha mondjuk Iza megnyeri...

mézescsók 2014.04.10. 13:29:42

@mézescsók: Pont a köpködést hagytam ki. Ez manapság a vonzalom valamilyen jele? A nyálcsere trendi formája? Még poénnak sem jó. Zsolték is köpködtek, Krisztiánék is múltkor zuhanyozás közben. Ha ez manapság a divat, akkor nem bánom, hogy kimaradtam belőle.

Conchobar 2014.04.10. 13:30:49

@XO: "itt tényleg a bizalom az, ami hiányzik Krisztián részéről" - Nehéz ám a széllel szembe pisilni. Nehéz megbízni abban, akit az környezete csapodárnak és könnyen-kaphatónak tart, nehéz megbízni abban, aki bármikor képes váratlan húzásokra, nehéz abban megbízni, aki képtelen megtalálni a megfelelő módot a szeretete és ragaszkodása kifejezésére (az, hogy éjszakára mellénk húzódik, az nem alkalmas a szeretet kifejezésére)

kontratenor 2014.04.10. 13:39:01

@mézescsók: Nem maradtál ki. Mára ajánlózták.

Exike 2014.04.10. 13:39:32

Azért Lilutól aranyos, h mindig utal rá az élő adások során, h "Iza, Krisztián szeret téged", "Krisztián, Iza szeret téged", márpedig ez a külső szemlélő véleménye, legalább erre adhatnának, ha a saját szemüknek nem hisznek.

Most már késő ezen lamentálni, de mondjuk egy Zsófi-Krisztián kapcsolat lehet h aranyosabb lett volna. Csak hát a szegénylegénynek az elérhetetlennek tűnő modell kellett. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 13:42:47

@Jimmy Talpig: inkább csak nem értik.
@mézescsók:
naná, h rendben van. Nekem a héten van szabi, utána már csak július. Neked viszont jó pihit. :-D

Conchobar 2014.04.10. 14:04:48

@Exike: "márpedig ez a külső szemlélő véleménye, legalább erre adhatnának" - Atyaúristen! A felénk irányuló szeretet, az nem olyan, amelyet legfőképpen mi magunk érezhetünk/nem érezhetünk, amelynek eldöntésére legfőképpen mi magunk vagyunk hivatottak. A minket érintő szeretet létéről/nem-létéről egy külső szemlélő hivatott dönteni, valamiféle zsűri?

karev 2014.04.10. 14:11:35

@mézescsók: mert ők ilyen kondicicák, szabadtéri sport (bringázás) nem nyerő :)

karev 2014.04.10. 14:12:44

@mézescsók: nem tudom, de jókat elnyenyerészünk vele sokszor :)

chloep 2014.04.10. 14:13:40

Ezt a párbajt csak Krisz tudja magának elveszteni. Ha "észbe kap"(szóval ha felhagy a paranoiával és nem hagyja hogy Viki tovább kavarjon) ma vagy holnap akkor nincs para.

Különben az hogy Zsolti nem fog ott kavarni se a Zsófival se az Izával azt hétszentség. Nem értem a nép fikszációját erre.... Mert hogy mindenki(már a többi villalakó is) valamiért kicseszettül ráakarja erőszakolni erre azt a gyereket az biztos... :-D

candyperfumegirl 2014.04.10. 14:24:41

@XO: én azt látom, hogy Krisz most abszolút mélyponton van, és szerencsétlenségére ez nem a legjobbkor következett be. Régóta ott vannak, Izán és Zsófikán kívül senki nem kedves vele, Au-ban csalódott, Viki szövetkezéseit meg szarvakavarásait már ő is nehezményezi, ez az egészséghét abszolút nem fekszik neki, Iza fogyókúra és hiúságmániájával végképp nem tud mit kezdeni, a kihívás kimondottan szarul esett neki, és padlón az önbizalma. Ez így nagyon nem szerencsés együttállás. Bár Iza is szarul kommunikál, de alapvetően mindenben igaza volt, amit mondott, ezt a féltékenykedést nehéz is megérteni, és tényleg rossz nézni, hogy Krisz maga alatt vágja a fát. A riportszobás kihívás előtti beszélgetésben azért már kicsit máshogy beszélt, szóval meglátjuk, már lehet, hogy nem olyan borús a helyzet, mindenesetre az előzetes nagyon nem néz ki jól. Az a rossz, hogy képtelen arra, hogy hideg fejjel átgondolja a dolgokat, és így abszolút nem jut el hozzá mindaz, amit Iza mond.

karev 2014.04.10. 14:29:01

@candyperfumegirl: de Iza nem az egészség hét miatt hiú, előtte is az volt, akkor nem volt baj?

beacska 2014.04.10. 14:30:41

@candyperfumegirl: abból is látszik, h Izának is van vmi igaza, h Viki is vmi hasonlókat mondott a két fiúnak a szobában, mint amit Iza Krisznek a nyugiban...

amúgy ki tudja, mi jön le a "népnek". az, h nem bírja a gyűrődést, az akár szimpatikus is lehet. Nekem Zsóti apátiája nem jön be...

mézescsók 2014.04.10. 14:30:48

@Exike: Az 1./ ponthoz: szerintem fel sem merült, hogy kint együtt maradhatnak. Tegnap előtt (v. az előtt), amikor a főzés kapcsán (Iza miért nem főz Krisztiánra) Viki szóba hozta a házasságot, még az ütő is megállt a csajban, de a villa a kezében egészen biztos, mert azt láttam. Nem a főváros az a világ, ahol Krisztián jól érezheti magát, Iza meg vidéken veszne el (holott...), Ő pedig nem elveszni, hanem kitűnni akar.És nem mindegy, hogy a nánási strandfürdő plakátján ajánlgatja a szolgáltatásokat, vagy egy termékkatalógusban bugyit.

@Conchobar: Egyetértek, de azért tény, hogy eddig a kibékülések kezdeményezője Iza volt. Ez azért minimum jelzésnek vehető, hogy valamilyen szinten és valamilyen okból, számított a lánynak. Abban, hogy idáig jutottak (bár ez várható volt, de közvetlenül egy nagyon fontos párbaj előtt - nem a legjobb időzítés), mindketten benne voltak ezerrel. Azért Krisztián is beletette a maga részét rendesen, pl. mindenki - elsősorban Viki - elhintett kis megjegyzéseinek, vádjainak, előbb hitt, mint Izabellának. Vagy: a féltékenység. Nagyon meg tudja mérgezni még a legstabilabb kapcsolatokat, hát még ha nem is stabil és nem is igazi kapcsolat. Ráadásul a féltékenykedésre konkrét oka nem volt. Tehát Iza részéről is felmerülhetett, hogy Traki nem bízik benne. Nem tudom, hogy miért fogadott el és nagyított fel mindent ezzel kapcsolatban a fiú, mert még nem voltam féltékeny férfi és szerintem már nem is leszek, de megtette.

@kontratenor: Félreértettél vagy rosszul fogalmaztam. Azt nem sajnálom, hogy az életemből maradt ki az aktuális kedvesem köpködése. Amilyen avitt vagyok, másképp szoktam cicáskodni.

beacska 2014.04.10. 14:31:51

@karev: szerintem abban nincs semmi, h egy 20 éves lánynak fontos, h hogy néz ki. Nekem is fontos, pedig már 2*-is elmúltam ;)
ez nem feltétlenül hiúság, én igényességnek nevezném.

beacska 2014.04.10. 14:34:01

@mézescsók: azért kerülhetett szóba a házasság, mert vagy 2 hete éppen Iza vetette fel, h vajon milyen feleség lenne. HA megállt a villa a kezében, az csak azért lehetett, mert Viki már megint többet beszélt a kelleténél

karev 2014.04.10. 14:34:40

@beacska: igaz, annyira nem hiú, hogy felkapjon secperc alatt 7 kg-ot.

mézescsók 2014.04.10. 14:38:44

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Neked is!!!
@karev: Nem tudják, mi maradt ki az életükből.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.10. 14:38:49

@karev: Attól még szerepelhet modellként óriásplakátokon. Majd reklámoz hurkát.

karev 2014.04.10. 14:42:34

@mézescsók: talán majd korral megjön az eszük :)

mézescsók 2014.04.10. 14:43:34

@beacska: Kösz, azt a részt nem láttam, csak a ki, kire és miért főz vagy nem vircsaftot. Így már érthetőbb, de változatlanul nem hiszem, hogy terveztek volna hosszabb együttlétet kintre is. Igaz, hogy az ellenkezőjét sem hiszem, nevezetesen, hogy nem került szóba, mi lesz a villa után. Szóval nem tudom, mit hiszek. Egyelőre semmit.

beacska 2014.04.10. 14:50:06

@karev: én egy 4 napos képzésen kaptam fel 1,5-2 kg-t...ehhez képest 3 hónap alatt 6 kiló nem is olyan durva ;)

candyperfumegirl 2014.04.10. 14:53:19

@karev: most szinte másról sem beszél.

karev 2014.04.10. 14:54:37

@beacska: az kb. két klotyózás :)

karev 2014.04.10. 15:07:17

@beacska: 4 nap alatt nem lehet 2 kg-ot hízni. az mozgósúly.

mézescsók 2014.04.10. 15:12:32

@karev: Nem vagyok ennyire optimista. Minél idősebb az ember, annál nehezebb rávenni, hogy a kényelmet feladja. Gyorsabb, egyszerűbb lemenni a sarki konditerembe, mint bicajt venni, kikerekezni vele a városból, aztán vissza, a gépet tárolni kell, néha törődni vele, stb.Macerás. Annak ellenére, hogy egyre többen közlekedési eszközként is, nemcsak kedvtelésből használják.
Sok függ attól is, hogy hol éli az ember az életét.

mézescsók 2014.04.10. 15:14:10

@beacska: @karev: Maradjatok annyiban, hogy felszedni sokkal könnyebb, mint leadni.

beacska 2014.04.10. 15:22:10

@mézescsók: óóóó, hát erre még rá sem tértünk! legalább 2 hónapja küzdök a leadásával ;)...pedig néha heti 3* megyek tornászni :(

karev 2014.04.10. 15:45:33

@mézescsók: mi "nyaralni" is biciklivel megyünk. :) ha kijön a jó idő, hétvégén szakítunk rá időt, ha csak 20 km-t is.

karev 2014.04.10. 15:47:28

@beacska: azt mondják 80% étkezés, 20% mozgás, lehet, valamit az étkezéseden kéne változtatni.

XO 2014.04.10. 15:50:54

@candyperfumegirl: már a kiválasztás előtt az mondta Izának, hogy elege van ebből az egész carságból (remélem erre kevesen emlékeznek majd vasárnap! :) )

mézescsók 2014.04.10. 16:12:35

@beacska: Ne görcsölj rajta. Akik szeretnek, így szeretnek. Ez közhely, de azért hidd el. Amúgy, ha komolyan belemennénk a témába, a terjedelem verné a Shakespeare összest.

@karev: Ritkábban biciklizek, mint szeretném. Életem fő szinterei a munkahelyem és a lakhelyem, a távolság nincs 1 km. Ha sietek 4-5 perc, ha andalgok 7 perc.
Gyerekkoromban szerencsém volt, mert a nyarakat a nagyszülőknél vidéken tölthettem. Nagyanyó helyben infarktust kapott volna, ha pl. a szőlőbe, ami kb. 2 km lehetett, kocsival akartunk volna menni. Ide? A szomszédba? Elment az eszetek? Gyalog vagy biciklivel.A faluban teljesen természetes volt a biciklizés még akkor is, ha az autó ott állt az udvarban, és nemcsak azért, mert nem került semmibe.
Viszont az életemet a városban éltem, a suli az utcánk elején volt, bolt minden utcasarkon, stb., szinte senkit sem láttam bringázni. Aztán rávettem a haveri kört, hogy ne mindig itt rohadjunk a városban. Egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy Orfűre már csak biciklivel megyünk, de voltunk Balatonon is.Reggel oda, este vissza.Anyámnak markáns véleménye volt a dologról, de megérte.
A gyerek még alig totyogott, de már vittük magunkkal gyerekülésben. Vele még nagyon hosszú túrákra nem tudunk menni, de nem sokára már igen.Most görkorizok vele, egysinesen.

Conchobar 2014.04.10. 16:26:57

@mézescsók: " Egyetértek, de azért tény, hogy eddig a kibékülések kezdeményezője Iza volt. Ez azért minimum jelzésnek vehető, hogy valamilyen szinten és valamilyen okból, számított a lánynak" - Jelzésnek, de mire? Arra, hogy Iza számára megfelelő szexpartner? Benned nem volt hiányérzet, mikor nézted az összefoglalókat Izával és Krisztiánnal kapcsolatban? Pl. Tapasztaltad azt, hogy Iza nem veszekszik Krisztiánnal, vagy legalábbis őt nem akarja annyira leugatni, mint a többieket (ha számít neki valamit)? Iza kitalálta ezt a 'Krisztiánnak nincs önbizalma, fél, sőt nem is viselkedik férfiként', a nézők meg néznek, de nem látnak és átveszik Iza marhaságát. Iza 'megtalálta a hibát' a másikban, és így az összes saját cselekedetét rendbenlévőnek találja

Conchobar 2014.04.10. 16:37:17

@mézescsók: "Ráadásul a féltékenykedésre konkrét oka nem volt" - Nem volt oka, mert az utóbbi időben nem smárolt Iza se Teóval, se Zsolttal, se Aurélióval. Az utóbbi időben már nem húzta Krisztiánt avval, hogy Teót maga mellé engedi, vagy ő maga fekszik Aurélió mellé, vagy ő maga kapja le Teót. Az ember ugyan felejt, de a rossz érzés megmarad benne. Pláne megmarad, ha nem látja jelét annak, hogy őt a nő ügyes szexpartnernél többre tartja

katicaa a hétpettyes 2014.04.10. 16:37:22

Nálatok műxik at rtlmost teljes adás?

Lilith.Inanna 2014.04.10. 17:13:26

@Conchobar: Iza - Krisztián lerágott csont.... Ha a férfi kimutatja egy adott dologban a félelmeit, akkor már nem érdemel tiszteletet, nem lehet rá felnézni ? .... :broaf: Hol van itt a szerelem,mert ez minden, csak nem az....
Amúgy is halott kapcsolat,nincs jövője.

Exike 2014.04.10. 17:25:45

spec nézői szempontból tök mindegy, mi lesz a szerelmesekkel a műsor után, mi azt már úgysem látjuk. bőven elég, ha a villában együtt vannak és csinálják nekünk a showt.

Conchobar 2014.04.10. 17:31:06

@Lilith.Inanna: "Amúgy is halott kapcsolat,nincs jövője" - Nem érzed néha úgy, hogy nem kellene innod Vikinek a szavait? Ez a halott kapcsolat elég sokáig élt ám (ha ugyan vége van most). Ez olyan, mintha most elkezdenéd mondogatni, hogy Krisztián meg fog halni, és mikor 70 éves korában valóban kihull a kezéből a kanál, akkor majd ujjongasz, hogy lám te megmondtad előre

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.10. 17:33:55

@Conchobar: Krisztián nem gém, hogy 40 centis kanállal rohangáljon.

Lilith.Inanna 2014.04.10. 17:34:43

@Conchobar: Nem iszom senkinek a szavait. Kérdés: Szerinted van jövője? :)
(bár nem mint ha érdekelne , vajh mi lesz kint velük)

Rémület 2014.04.10. 17:43:32

@Exike: Showt? Milyen showt? Dög unalmasak. Mintha mindennap ugyanazt a filmet nézném. Ugyanazt a szar filmet.

dr. sziszi 2014.04.10. 18:01:25

Sziasztok, beszart az rtl-most?

dr. sziszi 2014.04.10. 18:02:15

Vagy csak én nem csinálok vmit jól? Hol lehet megnézni a tegnapi öfit nem tudjátok?Segítsetek!

dr. sziszi 2014.04.10. 18:05:57

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Szia. Mi az hogy "már"? Eddig működött , . Nem is fog ? Mindent el kell szúrni? dikk

Lilith.Inanna 2014.04.10. 18:06:19

@Conchobar: "Ez olyan, mintha most elkezdenéd mondogatni, hogy Krisztián meg fog halni, és mikor 70 éves korában valóban kihull a kezéből a kanál, akkor majd ujjongasz, hogy lám te megmondtad előre " ..... ezt magad sem gondolod komolyan....még mindig ezen nevetek. :D :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Szia Dottyka. :)
@dr. sziszi: Sziszi. :)

dr. sziszi 2014.04.10. 18:06:42

A tegnapi adást hogy nézzem meg????????, Jajjjjjjjjjj,

dr. sziszi 2014.04.10. 18:08:07

Nincs meg vkinek a tegnapi adás videoja? Basszus...beflegmultam

Conchobar 2014.04.10. 18:08:54

@Lilith.Inanna: "Kérdés: Szerinted van jövője?" - Ha ez 'jövő'-s marhaság nem Vikitől származik, akkor hogyan tudott benned felötleni? Viki még mondhatja, hogy ő aztán nem fog senki mással kapcsolatot létesíteni, csakis az igazival, és semmilyen más kapcsolatba nem fog belekezdeni, csakis olyanba, amelyik az oltár előtt folytatódik, 20 unokával, 5 dédunokával és ásó-kapa-nagyharanggal végződik, de te is ezt mondod? (ami meg a kérdést illeti, hogy Iza-Krisztián kapcsolat hogyan fog alakulni a VV6 után, az már engem egyáltalán nem érdekel. Azt se értem, hogyan tud a VV6 utáni kapcsolatukkal szemben bármiféle követelmény felmerülni. Ez nem a 'Találj magadnak férjet-feleséget' játék)

Mók_Ica 2014.04.10. 18:12:09

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: @dr. sziszi: @Lilith.Inanna: Sziasztok :)
nem tudom hazaérek-e a kezdésre.... de igyekezni fogok...

Lilith.Inanna 2014.04.10. 18:12:20

@dr. sziszi: Ne flegmulj dikk. Adásról nincs linkem. :( de kapsz helyette éjszakai ont. :)

indavideo.hu/video/aprilis_91
indavideo.hu/video/aprilis_92
indavideo.hu/video/aprilis_93

Conchobar 2014.04.10. 18:13:09

@Lilith.Inanna: "ezt magad sem gondolod komolyan....még mindig ezen nevetek" - Olvasd el az előző kommentemet, hátha megérted azt a 'meg fog halni' dolgot

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 18:13:13

@dr. sziszi: erre azt fogják mondani, h túlterhelt a szerver, olyan sokan akarják nézni :)

@Mók_Ica: szió, oké :)

dr. sziszi 2014.04.10. 18:13:30

@Lilith.Inanna: Köszikeeeeeeeeeeee, ez is jóóóóóóóóó,naná, hogy jó.

pomac 2014.04.10. 18:31:23

nem azért de ha jol emlékszem pont a játék ezen szakaszán köpte le éva jerzy-t lehet öt akarta utánozni :DD

dr. sziszi 2014.04.10. 18:56:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Sajnos nem, még a tegnapinál is rosszabb. Azért is nem maradtam fent tegnap.Erre ma megszívat a zertéelmost.

dr. sziszi 2014.04.10. 18:57:28

ha valakinek meglenne a tegnapi adás videoja akkor nagyon megköszönném, még ACC-t is adnék , úgymond.

Lilith.Inanna 2014.04.10. 19:16:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jah. :D :D ennyit tesz ha sok fele vagyok egyszerre. :P Akkor jöhet.

dr. sziszi 2014.04.10. 19:19:25

Tegnapi öfiiiiiiiii! Senkinél nincs???????,Dikk

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 19:20:44

@Lilith.Inanna: tuti, h szőke vagy :DDDDDDD

Megyek zuhizni Péter, bekcsapcsizom a webcamcsit :)

mézescsók 2014.04.10. 19:22:17

@Conchobar: Jelzésnek bármire. Hogy megfelelő szexpartner lehet, hogy jó játékostárs lehet, hogy megbízható alany, akivel könnyebb elviselni a többieket. Meg amit akarsz.
Nem volt hiányérzetem. Emlékeim szerint nem veszekedett kevesebbet TRakival, mint a többiekkel, sőt, és a mondanivalóját sem csomagolta sztaniolba.
A "nincs önbizalma" dolgot Viki találta ki. A férfiassággal kapcsolatos agyrémet tegnap hallottam először, by Izabella. A nézők meg elég sok baromságot bevesznek. Gyakran meglepődök a szavazásokon.

Konkrét oka a féltékenykedésre nemcsak azért nem volt, mert az utóbbi időben nem smárolt rajta kívül senkivel.
1./ Kettőjük kapcsolata miatt Iza szívott többet, általában Ő volt a cseszegetések, kiváncsiskodások, megjegyzések (Vikitől, Au-tól) céltáblája, ezzel is bizonyítva, hogy sajna még az ilyen fiatalok között is élnek ősöreg sztereotípiák: a pasinál a szex hódítás, elismerésre méltó trófea, a nő ellenben ordas kurva.
2./ Iza többször kiállt a kapcsolatuk és Traki mellett eddig (ezért is lepett meg a tegnapi lépése), mint a srác. Krisztián bizony az esetek többségében lapult. Hányszor állt ki a lány mellett? Most hamarjában egy eset jut eszembe: Au-t osztotta ki az ujjazás gusztustalan kifigurázása miatt. Több nem. A párbajra való felkészítést külön történetnek tekintem.
3./ Orbitális baromság azt hinni, hogy egy nőnek könnyű a szex. Attól, hogy egy nőnek nincs szüksége erekcióra az aktushoz, még nem kell azt gondolni, hogy akár fizikailag, akár lelkileg egyszerű a dolog. Nemszeretem pasival, nemszeretem hangulatban, nemszeretem körülmények között - és még sorolhatnám - rémálom. Hacsak - némi túlzással - nem nimfomániás Iza, akkor csupán időtöltés végett nem hinném, hogy lefeküdt volna a villában bárkivel is, nemcsak Krisztiánnal. Még akkor sem, ha Debil farka aranyból van.
4./ Nem kell elfelejteni, ami korábban a többiekkel történt. Csak a kellő helyen, kellő súllyal kezelni és igen, alkalmasint, túllépni a dolgon, mert nem lehet állandóan a múlton rugózva élni. 5./ Amikor Au-val, Teóval, Zsolttal történt, ami történt (vagy nem), még nem volt együtt Krisz és Iza. A lánynak nincs miért bocsánatot kérnie, a fiúnak nincs mit felhánytorgatnia és elfelejtenie.

És most mára távozom.
Jó mulatást mindenkinek.

katicaa a hétpettyes 2014.04.10. 19:23:21

@Lilith.Inanna: Nagy köszönet, kár, h ma már nem valószínű. h meg tudom nézni. Különben is, lehet, h beflegmulok, ha nem kell az ötösöm. Dikk. A betegnek szórok Neocitran port a monitorra.

egyemakisszíved 2014.04.10. 19:23:21

Lilu le van maradva Krisztián mögött egy kanyarral, ő már a senki által nem becsült, kiközösített, nehéz sorsú villalakót játssza, nem a szerelmest. Azt a nézők imádják, valószínűsíthetően több pénzt hoz a konyhára. A kettő együtt, amint Lilu rávilágított a kihíváskor, eléggé összeegyeztethetetlen. Hiába szerepel Krisztián rosszul az összefoglalókban, az RTL még nem engedte el, Lilu mindig őt fényezi, mindig pozitív jellemzést kap, Zsolt meg egy legyintést.

katicaa a hétpettyes 2014.04.10. 19:34:40

Most megint megnéztem az adásnál, csak egy RTLMOST van. Jó lenne tudni, h átmeneti a dolog, v beszüntették. Sehol nem írnak semmit. Léccike vegyétek fel, (és mihamarabb :) ) tegyétek fel, mert én hajnalban szoktam nézni. Olyan, de olyan hajnalban, h olyankor még senki nincs a fórumon.

Szentpeter 2014.04.10. 19:38:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Oké... rajta vagyok... ameddig Ica le nem rúgja a fejem..

XO 2014.04.10. 19:40:04

@katicaa a hétpettyes: max le tudod tölteni vmi torrentoldalról....

Szentpeter 2014.04.10. 19:42:36

@mézescsók: Ez most nem értem... ez valami védőbeszéd a krumplihámozó mellett ?
Ez a fasz bármilyen kapcsolatot tönkretesz 5 perc alatt, neki egy nő tulajdon, akit úgy kell és lehet birtokolni, ahogy éppen neki tetszik...

Mézescsók gondolj már ebbe bele egy csöppet... ez a típus üt ha ránézel valakire..

faszent 2014.04.10. 19:45:15

A leállás esetleg az XP program frissítéseinek megszüntetésével van összefüggésben?

ez elég gc dolog volt, csak így magára hagyni 27% nyi magyar XP használót, kitenni őket ezernyi mátrixnak vírusnak vírusnak egyaránt...

Szentpeter 2014.04.10. 19:45:56

@XO: Jude Law itt flangál valahol....

XO 2014.04.10. 19:47:22

@Szentpeter: Linda után már nem kell (amúgy sem jön be nekem a pasi!) :DD

Szentpeter 2014.04.10. 19:49:18

@XO: Hát én láttam közelről Lindát... szerintem Judnak sem kell Linda..

XO 2014.04.10. 19:49:55

@faszent: nem tudom, egy biztos nem működik!

XO 2014.04.10. 19:50:36

@Szentpeter: :D akkor mit keresett a szájában? Cukorkát? :D

dr. sziszi 2014.04.10. 19:50:48

@katicaa a hétpettyes: Egy ekg-n vagyunk, én is hajnalban szoktam nézni, de most beszart az rtlmost. Dikk . Tényleg jó lenne ha vki felvenné és reggel megnézhetnénk...úgymond.

Szentpeter 2014.04.10. 19:51:32

@XO: Ez csak feltételes reflex nálunk férfiaknál... mindenkire cuppanunk 5 percig...

dr. sziszi 2014.04.10. 19:52:24

@Szentpeter: Egy ekg, nekem sem improvizál traki viselkedése...dikk

mézescsók 2014.04.10. 19:53:22

@XO: Akkor már hárman vagyunk.
@Szentpeter: Olvasd el figyelmesebben. Ellene.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 19:54:42

@Szentpeter: ica későn ér haza :)

Na, milyen volt? Mostanában fogytam.

Szentpeter 2014.04.10. 19:55:45

@mézescsók: Bocs... ez inkább Iza mellett, írás...

Szentpeter 2014.04.10. 19:57:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: Jól csináltad, mert körbeforogtál a kamcsi előtt... így maradt ki egyetlen porcikád sem...

" a nők, akkor is látnak, ha nincsenek itt...."

XO 2014.04.10. 19:58:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: stephen amell? :)
@Szentpeter: hát, nálam ez már nem fér bele egy állandó kapcsolat mellett! Nem mentség és nem ok a pia sem! :) Amúgy Jude nem egy jó pasi nálam! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.10. 19:58:29

@Szentpeter: akkor láttad, h már nem vagyok 150 kg? Csak 148. Köszönöm, h így is mellettem állsz :)

Szentpeter 2014.04.10. 20:02:47

@XO: Másról sem szól az élet drága... van egy jó pasi, aki minden nőnek tetszik...
Jó pasikat csak kompromisszumokkal lehet megtartani....

XO 2014.04.10. 20:03:50

@Szentpeter: max nem annyira jó de hűséges, figyelmes és jó az ágyban! :D...és legyen humora! :D

faszent 2014.04.10. 20:04:49

@Szentpeter:

Krisztián sokat vívódik a saját féltékenységén, de iszonyúan számít a beszűkült és rendkívül rosszindulatú szarkavaró, ellenséges környezet, lásd a bugyis Tankot, aki minden alkalmat megragad, hogy tenyésztse a féltékenység vírusait benne,

Lehet, pont nem lenne ilyen nagy gond odakinn, ahol szabadon elhagyhatják egymás környezetét bármikor,

szeretném hinni, hogy Krisztián tudná magát kontrollálni odakinn is, ez persze majd kiderül, na meg odakinn ők úgy sem lesznek együtt.

Tény, hogy szörnyű dolog féltékeny kontrollmániás férfival lenni, ennek vannak fokozatai, nem tudom, hogy Krisztián mennyire viselkedik rosszul odakinn.

Láttuk még Zsolt is féltékenységi jelenetet rendezett, és abból, ahogy többször megszadizta Au-t, kiderült, tőle sem áll távol az erőszak.

Szentpeter 2014.04.10. 20:08:44

@faszent: Zsoltnál az aljasság a gond, ő nem különösebben féltékeny...

Szentpeter 2014.04.10. 20:09:27

@XO: Hát igen..... ezt hívják fehér lovagnak... ( mosolygok )

LittlePurple 2014.04.10. 20:32:03

Sziasztok :)
A mai nagy kérdés:
Vajon ki áll traki mellé?
:)

Nagy Endre 2014.04.10. 20:53:31

@mézescsók: Jól látod nagyrészt én is ezt gondolom.Iza viszont azért kinnt szerintem megszokta azt hogy körülzsongják a palik.Itt bennt a villában is szeretett volna valakit maga mellett Zsolt eleinte őt is fűzte aztán Dorka is képbe került és őt választotta.Egy nő is lehet megalázott és akkor sok baromságra képes.De azt hiszem dorlával meg tudták ezt valamennyire beszélni.Én mondjuk amit belőle láttam az többnyire szimpatikus volt.Bár ő is kiakadt Zsolton mikor a naptárképek készültek és ott szemezték őket a srácok...Utána meg bedurcizott.Iza kb ilyen volt a kondizással hogy Krisztián ne nézze.A nők nem úgy gondolkodnak mint a férfiak felesleges is férfiaggyal követni mert nem lehet.Sokszor inkább hiszti vagy pillanatnyi hangulat van a háttérben így aki ismeri az illetőt tudja mit kell komolyan venni mit nem.Izában bírom hogy nem játszik rá erre a kapcsolatra mint ami játékban tarrtja nem halottam láttam tőle azt hohgy mi szimpatikus a nézőknek, abszolut nem viselkedik (ami gáz sokszor) de nem Viki aki mindig a lehetőséget keresi és szerintem imád szerepelni is.De mi látjuk hogy mekkora tahó (from Zsófika:D).Laci szövege már akkor is baromság volt amikor Izának azt mondta hogy "Idősebb palik farkát rángatja majd".Ez inkább Charlotte-ra illik inkább bár ki tudja Simonka mellett lehet hogy jó feleség lesz:D

Nagy Endre 2014.04.10. 20:56:20

@LittlePurple: Szia!Állítólag most nem lesz ez a ki ki mellé áll játék.Talán jobb is.Már így is kivannak.De Iza biztos mellé állna.Viki talán.

Nagy Endre 2014.04.10. 21:01:00

@faszent: Krisztián úgy jött be hogy barátkozni nem akar szerelmet sem keres.na ez nem jött be az utóbbi pl.Nem értem ezt a dumát Au részéről hogy Krisztián megváltozott.Au basszus anyi embernek volt igaz barátja meg minden hogy csak nézek.Aztán meg nem szólok hozzád kb fél napig és megint haverok...Zsolttal jól elvan Teó meg lerendezi este mit akar?Krisztián most csajozik meg be vannak zárva biztos nem fog sörözni menni vele valahova.Ő is megtalálta azt akivel jól elvan és két emberen múlik a dolog.

LittlePurple 2014.04.10. 21:02:12

Honnan vetted hogy nem lesz? Hogy hogy?
Szerintem talán csak iza, de majd kiderül, hogy leköpés után hogy alakulnak a dolgok. a kotonsapkás vikkancs biztos, hogy nem áll a traki mellé, amikor sűlve-főve zsótival volt.

Nagy Endre 2014.04.10. 21:08:49

Aurelio nálam már lassan a chippendale kategória.Aki ennyire a faszával van elfoglalva viszont két mondattól eltörik nála a mécses az nagyon gáz.A rajongói ezt szeretik benne biztos vagy az IQ-ját:D

Nagy Endre 2014.04.10. 21:12:28

@LittlePurple: Ezt érzem hogy most nem lesz.De szerintem nem is lenne most jó.Viki mindenre képes.Aki odaáll Ádámhoz akit kinnt akart ő is látni ugyanúgy az még arra is képes hogy az elárult barátjához is odaálljon plána ha Iza is ott van és Krisztián beolvasott neki is.Tudod nem akarná hogy mártír legyen Krisztián mert csak Iza állna mellé....Ebből is csinálna egy sztorit.

LittlePurple 2014.04.10. 21:31:58

@Nagy Endre: mindezekkel együtt vagy mindezek ellenére szerethető, egyedi figura, nem unalmas, igazi showman, és nem aljas, de taktikával játszik. (Y) De kinek a pap, kinek a paplan :)
Mindegyik játékosra lehet degradáló jelzőket írni, kinek mi idegesítő, most túl sok lenne felsorolni :)

faszent 2014.04.10. 21:50:52

@LittlePurple:

szerintem az éjszakai online-ban mondta Krisztián, hogy őt ez érdekelte legjobban, a választási pártok meg a kampány, és akkor most nem lesz... csalódott volt, de az is lehet, hogy ma vagy holnap mégiscsak kiadják nekik feladatba a kortárs beszédet, ahogy ők hívják odabenn a kortesbeszédet, elképzelhető, hogy a kitört Iza Krisztián háború miatt nincs, mert senki sem állna Krisztián mellé a villában, majd meglátjuk, szerintem esetleg Zsófikára számíthat, vagy ha közben kibékülnek Izával, akkor rá is...

LittlePurple 2014.04.10. 21:59:25

@faszent: ezt én is láttam :) hát újabban az agyatlan pink és zsóti között "izzik" a levegő, kétlem, hogy trakit választaná ;)

faszent 2014.04.10. 22:02:23

Nálatok megy az adás? Mert nálam nem.

LittlePurple 2014.04.10. 22:11:11

@faszent: most kezdődött... IB mondta hogy valami üzemzavar volt

LittlePurple 2014.04.10. 22:37:23

Hatvanas évek bulija, a peace jegyében, korhű öltözékben a szelíd táncikálás átcsapott fiúk-lányok közötti táncversennyé, ki tudja leláncolni a másikat. A meztelen Aurélio és zsóti-traki hármas tánca, teo leteperte Aureliot cexuálisan izgatta, majd a hajánál fogva érzéssel beharapott az arcába, közben iza-traki enyelgés, de trakinak nem tetszett, és beszólt izénak. Mindenki berohanta szobába, Auréliót bezsákolta teo az ágyukba, majd jelképesen megerőszakolta, eközben a kotonsapkás vikkancs melléjük vágódott, mint atom, őrá zsóti, majd a nagy rakásra pinki, és közben mindegyik ütemesen mozgott ;) Ezalatt traki rátelepedett izára az ágyukon, elég erőszakosan harapdálták egymást, utolsó mozzanat hogy megharapta traki az izé arcát. A bedurrant iza megtépte a traki fülét, aki morogva mondta"csináld csak" majd iza dühében leköpte trakit. :O

LittlePurple 2014.04.10. 22:40:39

Éjszaka teot úúúúgy beindította ez a cexdús éjszaka, hogy Aureliot kielégítette a kezével...remélhetőleg látható lesz.....
Eközben traki a nyugiban feküdt, és zombi módjára többször is bement az izához, hogy esetleg beszélhessen vele, vagy mittudomén...

LittlePurple 2014.04.10. 22:48:49

Reggel iza tartott "aerobik" órát, iza kelt mindenkit, trakinak is szól. közben néhány szó az estén törtékről: iza-trak attak stb.
Majd az olimpia folytatódik talajtornával...
Olimpiai eredmények
Lányok:
3. Iza
2. Zsófi
1. Viki
Fiúk:
3. Zsolt
2. Krisztián
1. Aurelio

LittlePurple 2014.04.10. 22:53:52

A győzteseket köszöntő Olimpiai beszédet Viki anyja és Aurelio barátja mondta, mindkettő meghatódott, sírt míg hallgatták.
Majd a kiválasztás vége és az azutáni perceket mutatták:
traki kissé mintha fenyegetően mondta Aureliónak, hogy kíváncsi lesz, ha ő jön vissza mit fog csinálni Aurelio. (eléggé beképzelt traki !) kotonsapkás vikkancs beszélget trakival hogy kit támogasson.

LittlePurple 2014.04.10. 22:56:25

Holnapi előzetes: az Olimpiát megnyerő Aurelio és a vikkancs elhagyhatja a villát és beszaratós repülésen vesznek részt, centrifuga, orsó stb. alul-felül jön a cucc belőlük :D

LittlePurple 2014.04.10. 23:00:46

IB közli, hogy BV-ban láthatjuk a kimaradt videokat ;)

LittlePurple 2014.04.10. 23:11:32

BV-ban még mindig az Olimpia: gimnasztikai labdán ugrálás (pinki bénázik, vikkancs alatt töklapos lesz a labda) Úszóverseny: padon hason fekve kell gyorsúszást imitálni, a karmozdulatokat számolta a mozgásmérő (traki mérője elromlott, nem a valós számot mutatta)

LittlePurple 2014.04.10. 23:24:59

Zsóti barátja, majd egy másik telefonáló, mindkettő zsótit várja vissza, a harmadik pedig szerinte a hátrányos helyzetű (mert vidéki) trakit reméli vissza. Aureliofan skype-osok szerint traki megy vissza.Köv.betelefonáló szerint traki megy vissza, zsóti és teo kézen fogva mehetnének ki, szó szerint kiküldte a pi.....ba.
Búcsuzik Béci...

LittlePurple 2014.04.10. 23:26:17

Nah, tökjó volt egyedül beszélgetni, magammal, magamnak...
további jó onlányt, már ha lenne... :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2014.04.11. 07:05:54

@LittlePurple: jaj, nyuszika, este 8 után szóltam, h van új posztcsi. <3<3<3

Nagy Endre 2014.04.11. 20:07:43

@LittlePurple: Showman az lehet de lehet másnak ez jó nekem nem.Aljasnak nem mondanám az viki beceneve de gyáva és kétszínü ez mondjuk benne van a gyerekben illetve showmanben.:D
süti beállítások módosítása